Tékozló Homár

Mindjárt kezdődik a tüntetés a terézvárosi csendrendelet ellen

2009.09.21. 14:32 | szily | komment

Akit hozzánk hasonlóan felháborít az alávaló MSZP-sek, hitvány fideszesek, rongy SZDSZ-esek és társaik által megszavazott csendrendelet, majd az azt követő nevetséges önkormányzati hazugságcunami, az hétfőn délután ötkor elmehet tüntetni az önkormányzat épülete elé, az Eötvös utca elejére. Az akciót az érintett vendéglátóhelyek szervezik. Részletek itt, csak facebookosoknak, a többieknek meg alant a lényeg, kimásolva:


Nem maradt más lehetőségünk, ezért
TÜNTETÉST SZERVEZÜNK
a média által is nyilvánosságot kapott terézvárosi csendrendelet ellen, melynek értelmében éjjel 1 után semmilyen szórakozóhely és étterem nem lehet nyitva.

Helye: Terézvárosi Önkormányzat épülete (1067 Bp, Eötvös u. 3.)
Ideje: 2009. szeptember 21. (hétfő) 17:00 óra

Sajnos kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja egyszerűen nem mondott igazat, amikor a szeptember 1-én életbe lépett rendelet visszavonását megígérte. Most, porhintés gyanánt, október végére a csendrendelet újratárgyalását tűzték ki, várhatóan hasonló eredménnyel. Az eddigi egyeztetések, tiltakozások nem hoztak eredményt, ezért tüntetéssel nyilvánítjuk ki, hogy senkinek nincs joga megbénítani Budapest belvárosának éjszakai életét, csődbe vinni méltán népszerű szórakozóhelyeket, a pezsgő klubéletet korlátozni. Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet.

Több, mint ezer munkahely, évente többszázezer szórakozó, többszázmillió adóforint és Budapest belvárosának egzisztenciája, renoméja a tét!
Ha szeretnél még valaha is bulizni egy VI. kerületi szórakozóhelyen, akkor a tüntetésen a helyed. Nélküled nem sikerülhet! Minél többen vagyunk, annál egyértelműbb lesz, hogy mennyire nevetséges és önromboló ilyen helyzetbe hozni a pesti broadwayt és a belváros lüktető központját. Az esti szórakozás színhelye a belváros, ne hagyjuk, hogy elvegyék!

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérőmókus 2009.09.21. 14:33:56

Nem örülök a csendrendeletnek, de azt is aláírom, hogy nem laktam még szórakozóhely közelében.

Dr. Kix 2009.09.21. 14:36:09

Összeesküvés elmélet: lesz csendrendelet év kb. végéig, addig a helyek nagy része kénytelen lesz bezárni. Majd eltörlik a csendrendeletet és a haveroknak adják ki az üzleteket.

fatesz 2009.09.21. 14:36:16

olvastam...elemnnék...de 250 km-re vagyok

buvarpocok 2009.09.21. 14:43:36

Én olyat hallottam, hogy este 10 után nem adnak alkoholt a kocsmák :D
LOL?

rezsöatya 2009.09.21. 14:48:26

@Kix: ez így van! ( így lesz!)

/tno+DA= 2009.09.21. 14:49:00

Most még lehet lázonganik aztán jön az EU- meg az EU-s előírás.
Angliában is 23:00-kor megkondítják a harangot, hogy a hely bezár ami van éjfélig fogyaszd fizesd és viszlát...

Írország úgyszintén, skandi orzságok is, és ez amitn látjuk már ide is elkezdett begyűrűzni.
Még tiltsák be a szeszt a nyílt utcán aztán lassan megjön az agyon majmolt csodálatos és fantasztiokus ámerikai valóság.

dr. Aullah 2009.09.21. 14:50:50

És mi lenne ha csak hétvégén nem lenne tilalom, akkor lehet bulizni meg minden. Vagy akár minden második nap? Akkor mindenki boldog lenne...

Na kérem a tanácsadói jutalmamat.

/tno+DA= 2009.09.21. 14:51:34

"Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet."
Nem inkább balkáni nagyváros?

hatesz 2009.09.21. 14:56:50

@/tno+DA=: "Nem inkább balkáni nagyváros?"
már bocs, de ez aztán értelmes hozzászólás volt...

Amúgy szerintem is "cimbiérdek" van a háttérben, sajnálom de túl messze vagyok hogy tüntessek:( Sok sikert és kevés oszlató rendört

megics 2009.09.21. 14:56:52

@/tno+DA=: Európai. Menj nézz szét a balkánon...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.21. 15:06:01

Ez akkor most BÜ poszt lenne? A tótawéi (pl. "belváros lüktető központját*") mémek erősen arra utalnak.

* A leokádott kutyaszar PC szinonimája?

hatesz 2009.09.21. 15:08:16

@Aullah: vagy páros napokon a páros számmal kezdödö személyis számúak mehetnének szórakozni, páros napokon meg a páros számmal kezdödöek. Esetleg páros napokon csak az igazoltan párral rendelkezöek, egyéb napokon meg csak a szinglik...

Calogero 2009.09.21. 15:10:06

@/tno+DA=: azért ez eléggé fél igazság. Angliában sem kötelező bezárni 11-kor, csak külön license kell hozzá, hogy tovább nyitva lehess, illetve ha nincs és egy-egy party-t mégiscsak megrendeznél, akkor azt külön engedélyeztetni kell az illetékes önkormányzattal és jelezni kell a rendőrség felé. A 11 után nyitva levő szórakozóhelyek nagy része ugyanolyan hely, mint a nappal nyitva levők, csak minimális belépőt is szednek, ezzel áthárítva az engedélyeztetés költségeit.Mellékesen nem gondolnám, hogy nagy ötlet a csak x óráig vehetsz piát rendelet, mert ezzel Londonban kb azt érték el, hogy mindenki igyekszik 1,5 óra alatt berúgni, így pl péntek este 8-tól a tube-on már nem látsz mást, mint csontrészeg összevissza hányó embereket a 20 - 50-ig korosztályból

2009.09.21. 15:11:03

@hatesz: igy van, kanbulit akarunk paratlan napokon :D pfuj...

Miigeii 2009.09.21. 15:12:43

Én afelől érdeklődnék tisztelettel, hogy itt (ott) mindenki
1. - közalkalmazott
2. - a belvárosban dolgozik
3. - nem dolgozik
4. - nem tudom, mit csinál,
hogy ráér ötkor a belvárosban lenni? A múltkor is volt valami megmozdulás, amire elmentem volna, de ötre nem érek be. Hogy mindig akad valami kisebbség, amihez hozzácsapódni vagyok kénytelen....

buvarpocok 2009.09.21. 15:13:42

@Calogero:
20-50 ig korosztály

Az itt nálunk 13-18-ig korosztály.
Ha már legálisan vehetsz piát nem is érdekes a dolog...

hatesz 2009.09.21. 15:19:05

@TaZ: te ezt csak a hülye szmogriadós megoldásra ráhúzva gondoltam, ami szintúgy egy marhaság. Irónia, na mindegy

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.21. 15:22:18

@megics: Régen voltam a Balkánon, de pl. az alig falunyi Szozopolban 1987 nyarán pezsgő éjszakai élet folyt.

Azt mondjuk sajnáltam, hogy néhány agyatlan proletár miatt néhány szórakozóhelyre nem engedtek be magyarokat. Valószínűleg leszaggatták a virágokat és/vagy hamisított csekkel fizettek és mi szívtunk miattuk...

Puncskocka 2009.09.21. 15:23:54

Biztosan valami cimbi érdek van mögötte! Nem hiszem, hogy ha a többi kerület szórakozóhelyei mehetnek, pont a Terézvárosiakat kell megölni!
Demagógok!!!!!!!!! áá

Miigeii 2009.09.21. 15:26:48

@Sherrer: Terézváros csak a legfrissebb áldozat, másutt már korábban bevezették.

RaveAcE 2009.09.21. 15:31:10

Ez mostantól politikai blog?
Vagy átvágtak egy fogysztót?

lazlo85 2009.09.21. 15:41:11

@/tno+DA=: tudtommal már mo-n se lehet közterületeln alkoholt fogyasztani. ha neked sikerült akkor örülj h nem baszot meg a rendőr

Almatlan Jozsi 2009.09.21. 15:42:27

Angliaban a legtobb hely hajnali 1-kor bezar. De este 8-kor mar mindenki lent van! Az az 5 ora boven eleg bulizni. Miert kellene masnap reggelig lenni allandoan?

Ja es: nem ment tonkre senki.
Nem tudom mire ez a siras.
En nem mennek ki az tuti.

megics 2009.09.21. 15:53:22

@hatesz: Ja persze ezt teljesen rendben van, nyílván bárhol a világban lehet nagyszerűen szórakozni. Én inkább ezt az örökös nyavajgást unom, hogy Budapest nem európai hanem balkáni főváros.

Pepin bácsi 2009.09.21. 16:00:39

@lazlo85: pénteken még lehetett, Sz.fehérváron senki nem szólt érte

/tno+DA= 2009.09.21. 16:05:05

@megics:
Várj kiszaladok a városba és körbetekintek! :)

Nem kell illúziókban ringatni magunkat.
Angliából ha ide készülnek túrísták van emyleiknek az orvosa már oltást akar adni.
Élő példát jóbarátom szállította Norwichből. No comment.
Tetszik nem tetszik, ez itt már a Balkán. Bulgária, Albánia bizony tud jobb lenni nálunk. Tehát a hozzászólás különösen értelmes. :D

papucsbojt 2009.09.21. 16:06:45

@RaveAcE: A szorakoznivagyok szerintem fogyasztonak minosulnek. Akiket a fogyasztaban akarnak megakadalyozni, es igy atverve erzik magukat. Igy rendben van?

@Calogero: Ez mas varosokban is problema, hogy a zarora miatt egyszerre jon ki az alkoholozalt tomeg az utcara, vagy szall fell tomegkozlekedesre.

A baj szerintem az, hogy egyreszt az indoklas nagyon zavaros, masreszt a megoldasi javaslat is legalabb ennyire. Szoval kicsit sem problemamegoldasra megy ki a jatek, hanem szivatasra, es igy nyilvan mindenki a cimbiknek valo ujraleosztasra gondol. Es amilyen maffia a gasztronomia, ez sajnos kezenfekvo. Pedig de kar.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.21. 16:07:31

Munkásember lévén nem érek rá tüntetni.

moli 2009.09.21. 16:07:48

"""Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet."""

nem letezhet? mar miert nem?

/tno+DA= 2009.09.21. 16:07:52

@lazlo85:
Város függő.
Jóbarátomat a rendőr megbírságolta közterületen történő sörözésért este 22 óra után, de a rend éber őreit különösképpen nem zavarta amint cimborákkal éjjel nappaliból sörrel felvértezve távoztunk és mellettük 3 méterre megekezdtük a fogyasztás.
Lehet csak nem léptek vagy nem jutott el hozzájuk a hír, hogy ez már tilos, de lehet, hogy a városunk vezetősége szarik bele, hogy ezt a hülyeséget alkalmazni is kéne és békét, hagy a kultúráltan iszogató városlakónak.
Utóbbira tippelek...

/tno+DA= 2009.09.21. 16:09:19

@Pepin bácsi:
Jééé Főőő'dim!
OTP mögötti éjjelnappali páros? Zsaruk is odajárnak üdítőért meg péksütiért éjszakai műszakban. :D

lazlo85 2009.09.21. 16:11:30

@Pepin bácsi: sz.fehérvárt nem ismerem
de pesten nem lehet!vagy te a rendőrőkkel piáltál? mondom örülj h a rend éber őrei nem kötöttek beléd....

a XIII. kerületben 1999 óta rendelet tiltja a közterületen történő alkoholfogyasztást ilyenmasholnincs.blog.hu/2009/04/06/kozteruleti_alkoholfogyasztas
www.metropol.hu/cikk/408043

www.origo.hu/itthon/19990202inni.html
Inni csak területfoglalási engedéllyel

papucsbojt 2009.09.21. 16:12:11

@moli: mert ha nincs ejszakai elet, akkor sok ember elkoltozik, es akkor nem olyan nagy a varos.

/tno+DA= 2009.09.21. 16:12:33

@moli:
Fehérváron se nagyon van éjkszakai élet, mégis létezik. :D
Dunaújváros is... bár nem nevezném egyiket sem nagyvárosnak. XD

drhb (törölt) 2009.09.21. 16:12:57

@/tno+DA=:
"Most még lehet lázonganik aztán jön az EU- meg az EU-s előírás.
Angliában is 23:00-kor megkondítják a harangot, hogy a hely bezár ami van éjfélig fogyaszd fizesd és viszlát..."

1. Nincs ilyen EU előírás.
2. Hazudsz, öcsém Leedsben tanul és ilyen nincs.

drhb (törölt) 2009.09.21. 16:18:36

@Almatlan Jozsi:
"Angliaban a legtobb hely hajnali 1-kor bezar. De este 8-kor mar mindenki lent van! Az az 5 ora boven eleg bulizni. Miert kellene masnap reggelig lenni allandoan?"

Itthon is a legtöbb hely már 1-re bezár, hétköznap. Mert másnap fel is kelni. Péntek este, szombat este azonban nem kell, így akkor Angliában is sok hely 4-ig, 5-ig nyitva van, meg itthon is.

Pepin bácsi 2009.09.21. 16:19:29

@/tno+DA=: nem, a Palotain a Hullamosó előtt, a temetővel szemben

mean trick 2009.09.21. 16:20:05

A belvárosi trendi szórakozóhelyek működése tipikus példája javak térítés nélküli eltulajdonításának: egy érdekközösség (a tulajdonosok és a vendégek) haszonszerzés / szórakozás közben térítés nélkül okoznak komoly zajszennyezést a környéken lakóknak, életminőség-romláson keresztül költséget generálva nekik. (kiülős hely felett lakni pokol lehet, de pár utcára is eljutnak a hajnali "dalolók").

A szórakozni vágyóknak nem demonstrálnia kellene az ily módon "tolvajként" viselkedő kocsmárosok és vendégeik mellett, hanem a megoldást kelenne keresniük!

Pl.: a szórakozóhelyek közösen finanszírozzanak kerületi csend-felügyelőket, akik az éjszakai részeg dalolókat próbálják jobb belátásra bírni.

/tno+DA= 2009.09.21. 16:24:15

@drhb:
Jóbarátom meg Londonban egy Pub-ban dolgozik.
Van egy aranyos kis harangjuk amit 23:00-kor meg kell kondítania jelezvén, hogy italt ki már nem adnak lehet jönni lassan fizetni. 24:00-kor záróra.
És nem csak náluk hanem a környékbeli sörözőkben is így működik. Van ahol nem haranggal, gonggal meg hasonló módon, hanem simán csak szóban vagy kiírással, de jelzik, hogy 23-kor kezdhenek csitulni 24-kor móka vége.
Nagybátyám unokatestvérem svédországban él munkám miatt finn terülttel is tisztában vagyok, 24-kor mindenhol záróra van ahol már 22-kor!!! és pont. Éjjel nappali nincs, alkoholt boltban napnyugta után nem kapsz. Rendelet írja elő, de ennek örömére fel is vásárolják mindet így egyébként is kiürülnek a polcok.
Kollégák ha ünnepre készülnek előtte nap délben távoznak és nekilátnak vásárolni, másnap meg vedelnek.

Öcsédnek meg lehet szerencséje van, hogy az adott kocsmában szarnak rá vagy lehet külön egedélye van a helynek (gondolom kellemes adóért cserében), ha meg egyetemvároson belül működik az megint más tészta. A törvény rájuk is érvényes, de az ottani lakóközösség más mint a városban általában.

Lejhet nem központi EU-s előírás, csak országonként működik, de mindenesetre egyre inkább terjed és már nálunk is felütötte a fejét ez a hülyeség.

drhb (törölt) 2009.09.21. 16:24:34

Amúgy hangszigetelés az nem létezik? Vagy azzal van baj, hogy hangoskodnak a szórakozóhelyekről hazafelé induló emberek? Miért nem a hangoskodókat büntetik meg? Csendrendelet mindig is volt, éjszaka tilos hangoskodni, aki ezt megsérti az pénzbírságot kaphat és legközelebb kétszer meggondolja. Ez ugyanaz mint mikor a közterületi alkoholfogyasztást tiltják a szemetelés, hangoskodás, rongálás büntetése helyett.

Egyszer régen Sopronban az Erzsébet kertben ittunk, egyszer odajött hozzánk egy civil ruhás rendőr, megkínáltuk, beszélgettünk, mondta hogy nem minket kell büntetni akik békésen iszogatunk hanem a sok idiótát akik rongálnak.

/tno+DA= 2009.09.21. 16:26:52

@Pepin bácsi:
Joe Borozója?
Ja nem, megvan ott lakik barátnő. Van ott vagy 3 talponálló olcsószeszkimérde! :D
Haver meg zsaru, ott lakik 3 lépcsőházra. :D Oda jár cigiért. És esténként be szoktak térni valamelyikbe egy kávéra.

Ha van iylen rendelet szarnak rá, de tudomásom szerint még nem előírás csak adott önkormányzat élhet vele ha akar. Bár a fasz tudja, lehet van és barna papírzacsiból kéne iszogatni a meggyszörpöt.

drhb (törölt) 2009.09.21. 16:27:52

@/tno+DA=:
Calogero már elmagyarázta hogyan van, ezt én se tudtam, valóban külön engedély kell hozzá. Egyetemváros az nincs, ott is úgy van mint nálunk a legtöbb egyetemen, a kolesz és az egyetem messze van egymástól.

EU-nak ehhez semmi köze és amúgy általában angolok szarnak leginkább az EU-ra.

/tno+DA= 2009.09.21. 16:30:10

@mean trick:
Finanszíroznak, ahogy TE is.
Adónak hívják és a rendőröket s ebből fizetik akiknek éjszaka feladatok a hangoskodók elcsitítása.
Tehát nem ilyen fasz rendelet kell hanem a rendőrésget kéne hatékonyabb munkára bírni.

De a testület egyes jeles tagjai a város széli tóra járnak ki hogy autójukkal a sövény mögé húzödva halk rádió alapzajra kellemesen szunyókáljanak egyet.

Bután nézett a hekus mikor rákopogtam és felébred. Utána gyors tipli, mert nem vágytam egy igazoltatásra. :D

hubert_1975 2009.09.21. 16:30:22

én teljesen megértem, hogy a szórakozóknak jobb dolog más lakása elé hányni, mint otthon a házibuliban, de azt is, hogy ez meg nem tetszik a lakóknak a 6kerben.

Pepin bácsi 2009.09.21. 16:30:53

@/tno+DA=: nem a Joeban voltunk, oda is szoktunk járni, meg a Minibe, és van ott még elég sok retek kocsma ezeken kívül is.
A hullamosó nem tudod melyik ? Most Szerencsepatkó vagy mi a f@szom a neve.

/tno+DA= 2009.09.21. 16:33:13

@drhb:
Hogy szarnak rá az tény. :D
Se Euró, se semmi, ők még mindig gyarmatosdit játszanának. Sőt máig úgy kezelik, hogy Európa a kontinens, míg Nagy-Britannia szigete meg önállóan Nagy-Britannia és nem része Európának. :D

A hétköznnapi beszédből hamar leszűrhető. Ebben a tekintetben kurva sznobok. :D

Pepin bácsi 2009.09.21. 16:33:24

@/tno+DA=: benn a lakótelepen a Gerendás nevezetű ojjektum előtt iszik a nép, kutya se' szól érte. Ott laktam a közelben pár évig, engem nem zavart.

/tno+DA= 2009.09.21. 16:38:32

@Pepin bácsi:
Vágesz. :) A Tansütöde mellett.
Kicsit beljebb meg a lakótelepen van egy zöldséges meg egy ugyanolyan hullámlemezes bódé egy V. osztályú kricsmi. :D
Arrafelé is jelen szokott lenni a testület.
Ja csak úgy mellékesen minenkinek aki lázadozik, hogy kell a csendrendelet.
Talán egy 150 000 fős városban éjjel nem 3 járőrkocsinak kéne közlekednie, amiből mos le akarnak csípni, hoyg Polgárőr-rendőr páros és így kevesebb rendőr legyen éjszaka műszakpótlékkal az utcán.

Az is muris votl mikor haverral éjjel szolgálatban találkoztunk egy negyed órára és kiderült hoyg egy hónapos állomány után egyedül van a városban egy civil kocsiban egy polgárőrrel, mert mindenki mást kivezényeltek Enyingre nehogy balhé legyen. A fülem hallatára futott be egy betoréshez hívása, melyben a diszpécser kiemelte: "Ha hülye a tag, vagy fegyvere van ne hősködj!"

És a rendeletet meg ki tartatja be? A rendőrség? Most is ez lenne a feladata rendelet nélkül. És akkor nem kéne bezárni semmit. Bár így is majdnem midnen bezár éjjel kettőkor és kihal az utca meg ördögszekerek görögnek fel alá... S:

drhb (törölt) 2009.09.21. 16:39:21

@/tno+DA=:
Hehe, Joe Borozója, ott ittam életem legvizesebb csapolt sörét, fehérvári csapvíz ize volt. Mondjuk figyelni kellett volna, hogy a törzsvendégek üvegest isznak...

reunalla 2009.09.21. 16:39:47

@Kix: van olyan gyanúm, hogy ez nem csak elmélet...:S

/tno+DA= 2009.09.21. 16:40:37

@Pepin bácsi:
Yepp!

Én meg a tizediken lakom, és nem is hallom. :D

Anno a VIII: kerben meg inkább külön show volt a harmadikról figyelni a félrészeg kurvákat amint az egyik a stricijét csapkodja hogy adjon már sebtapaszt mert lezúzta lábát és így nem tud dolgozni.
XD
Most ezt az élményt el akarják venni az embertől???

/tno+DA= 2009.09.21. 16:43:15

@drhb:
Corner és a klasszikus LÉ!
20 Ft/deci

Gy.k.: A kilötykölt piát feltörölték a rongyot a kancsóba csavarták és akinek annyira szesz és pénzhiánya volt, hogy ezt is bevette a gyomra az diszkont áron próbálrkozhatott...

Pepin bácsi 2009.09.21. 16:49:45

@/tno+DA=: na, az a kicsit beljebb, az a Gerendás

mean trick 2009.09.21. 16:54:01

@/tno+DA=:
pont az a lényeg, hogy annak a plusz-kockázatnak az elhárítását, amit a betelepült szórakozóhelyek okoznak nem a teljes közösségnek kellene finanszírozni, hanem azoknak, akiknek érdekükben áll ott üzemeltetni / használni a helyeket!

Egy pléda: ha építek egy gyárat, és az büdös füstöt ereget, nem mondhatom, hogy arra van az emberek adója, hogy megtisztítsák a környezetet! Nekem kell szűrőket vennem és üzemeltetnem.

Mellesleg épp ez az egyik baja az országnak: mindent az adófizetőkre hárítanak, függetlenül attól, hogy mennyire össz-társadalmi érdek egy-egy cél!

Vegyétek észre, hogy itt is ez a vita alapja!

Almatlan Jozsi 2009.09.21. 17:02:46

Igen, ezeket az ejszakai bulikat jo nagy elhegyatott gyarepuletekben kellene megrendezni a lakoepuletektol tavol. Ott lehetne tok jokat bulizni, meg lehetnenek razziak is. :-)

En magam reszerol inkabb laknek a vasuti sintol 2m-re egy forgalmas vonal mellett, minthogy egy bulizos tarsasag beszelgeteset es rikoltozo rohogeset kelljen egesz ejszaka hallgatnom. Ugyanis amig a vonat zaja barmilyen hangos is monoton es alomba ringat, addig van egy-ket holgy pl. aki a legvaratlanabb pillanatokban tud rikoltozoan felnevetni amitol az embernek akaratlanul is a Hot Fuzz c. film jut az eszebe.

Secnir 2009.09.21. 17:35:56

hát nemtom.
biztos jó a pia tiltása.
viszont csüt. éjjel megjött ifj. secnir, és leugrottam a bajcsy melletti non-stopba cigiért. kb. éjfél volt.
egy tag pezsgőt akart venni, megünnepelni ifj. alkeszt, de mutogatták, hogy a kőbányai szigorú önkormányzat rendelete szerint este 10-től nem adhatnak piát. ott rimánkodott, hogy akkor egy doboz sört adjon, vagy bármit, amivel koccinthat. mondták, hogy csapvíz, vagy szóda max.

eh, ezt a rendeletet nálunk hozná meg az önk. asszem másnap véletlenül leégne a polgármester háza. meg az állatai hirtelen megdöglenének a tszben valami olyan fura kórban, ami a többi gazda állatait nem bántja. a tűzoltók sem érnének oda időben, hogy mentsék, ami menthető (van köztük pár helybeli), és hát ugye a tűzoltóság a szomszéd városban van, ami ide 3 km. idő volna, amíg kivonulnának.
simán el tudnám képzelni...

Trójai 2009.09.21. 17:38:31

omg

Nem azé', de briteknél pár évvel ezelőtt 22-kor már minden zárt, központilag, és kuss volt. Pár éve emelték meg a dolgot éjfélig.

Amúgy meg:
Tökéletesen megértem az ott lakó embereket, akiknek nem telik klímára, és a nyári melegben nyitott ablaknál szerettek volna aludni, de még csukottnál is hajnalig hallattszik a kedves részeg vendégek ordibálása.

De jaj!!! Nehogy már, csak fele annyi bevétele legyen szegény vendéglátósoknak, felháborító!

Végül is, nem a tisztes adófizető polgárok jogai a fontosak, hanem a sok adócsaló zsírgazdagé, akik munkahelyekre hivatkozva reklamálnak. Miért b+, ha "csak" hajnal egyig vagytok nyitva, akkor nem kell alkalmazott? Abszurd.

Miért nem lehet megérteni, hogy más embernek ott a lakása, és szeretne aludni? Oldják meg a helyek a hangszigetelést, nem lehetetlen a 21. században, vagy nyissanak olyan helyen, ahol nincsenek lakóházak. Ha meg ott akarnak maradni, a frekventált helyen, akkor pofa be, és tartsák be a törvényt!

A kedves vendégek, meg ne ordibáljanak az utcán, akkor se, ha részegek. És akkor nem lenne ez az egész kálvária.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.09.21. 17:48:35

@Trojai:
Nekem is egyből az jutott eszembe az adóforintok emlegetése után, hogy mily sokra is megyünk azzal a rengeteg adóval, amit a vendéglátósok befizetnek.
- minimálbér feletti zsebpénzek adója
- a dolgozók szja-ja a jatt után
- a szürkeimport, házi szeszek adói
- a tulaj sk rendszámú bmw-jének regadója
- stb.

drhb (törölt) 2009.09.21. 18:15:25

"Oldják meg a helyek a hangszigetelést, nem lehetetlen a 21. században, vagy nyissanak olyan helyen, ahol nincsenek lakóházak."

De minek oldják meg ha akkor se nyithatnak ki ha megoldották? Mert a rendelet erről szól, nem arról, hogy kötelező a hangszigetelés.

Secnir 2009.09.21. 18:21:09

már csak egy kérdésem van:
2009-et írunk. az elmúlt uszkve 25 évben ez a hajnalig nyitvatartás és bulik nem voltak problémák.
KI KÖLTÖZÖTT ODA, akit zavar? valami nagyfejű a párttól? melyiktől?

Secnir 2009.09.21. 18:26:18

@Trojai:
"Oldják meg a helyek a hangszigetelést, nem lehetetlen a 21. században,"
hát igen, akkor nem látod át az önkormányzat gondját. NEM a szórakozóhelyek a hangosak, hanem a szórakozóhelyek -RŐL TÁVOZÓ illetve a -RE MENŐ plebs zajongása!
az önkormányzat egyserűen képtelen hajnali 2 és 4 között dolgozni (márpedig tudni kell, hogy ilyenkor a legaktívabb a munka).
mindamellett az önkormányzat megpróbálja az egyéb ügyeit 'eltusolni', mert amíg a nép csak erre az egy ügyére koncentrál, addig nem foglalkozik a többivel.
hanyadik kerület ez, keziccsókolom? mellik mellett van? milyen összefonódott ügyekről beszélünk?
beszélnénk, ha nem erről a tyúkpertől volna hangos az utca?

Trójai 2009.09.21. 18:30:13

@drhb: az a baj, hogy más országokban kötelező a hangszigetelés, itt meg nem.
Ha meg erre kötelezné őket 1 törvény, akkor fogadok, hogy ez ellen hőzöngnének, meg szerveznének tüntetést, merhogy "drága" meg "nem megoldható" "nem kivitelezhető".

Trójai 2009.09.21. 18:37:52

@Secnir: "NEM a szórakozóhelyek a hangosak, hanem a szórakozóhelyek -RŐL TÁVOZÓ illetve a -RE MENŐ plebs zajongása!"

Ezt írtam már énis fentebb, egészen pontosan: "A kedves vendégek, meg ne ordibáljanak az utcán, akkor se, ha részegek. És akkor nem lenne ez az egész kálvária."

Ennek megoldását az utcán járöröző közrendőrökben látnám, akik kedvesen, szépen, udvariasan felszólítanak mindenkit, hogy halkabban ordítson.

Amennyiben ennek nem tesznek eleget a tisztelt felszólítottak, akkor fajra, nemre, vallásra, nemzetiségre és anyagi helyzetre tekintet nélkül bevinnék egy kicsit az őrszobára lecsendesedni, egy szép összegű bírság kíséretében. Akkor is ha külföldi, akkor is ha a Béla öccsének a fiának az ismerőse. (de hát rokonok országa, ugye)

Fogadjunk, egy idő után nem ordibálna senki az utcán?

Az összeesküvés elméletekhez meg nem tudok hozzászólni, én inkább eltekintek ettől és csak az ügyre fókuszálok.

Annyit mindenesetre tudok, hogy én sem szeretnék mosott szarként, álmosan dolgozni menni, mert este nem tudtam aludni. Mégpedig azért, mert a gazdag (pontosan és kötelességtudóan adózó) vendéglátósok kenőpénzt adtak a hatóságoknak, vagy bármilyen más módon (kapcsolatok útján) nyomást gyakoroltak rájuk. Mert ez kibaszás a kispolgárral, és a demokrácia sárba tiprása.
Szerintem.

Mérőmókus 2009.09.21. 18:46:19

"Annyit mindenesetre tudok, hogy én sem szeretnék mosott szarként, álmosan dolgozni menni, mert este nem tudtam aludni."

Ráadásul elég sokat vesztenek az értékükből a szórakozóhelyek miatt 'rossz helyen lévő' lakások.

Arra például kíváncsi lennék, hogy a morrisons 2 'felett' lakik-e valaki. Mert hogy a "mindennnap Garden Party" másfél hét alatt szociopata őrültet csinálna belőlem, az biztos. Egyébként a lépcsőház alapján még meg is néznék egy ottani lakást, akár csak úgy kíváncsiságból, de költözzön oda a hóhér, meg az, akinek belga filmesztéta volt mind a hat anyja.

Mogyoró007 2009.09.21. 19:20:40

ez így baromság.

Nincs olyan utópisztikus hely a világon, ahol a szórakozóhelyekről távozván átvált az ember múzeum üzemmódba, és lábujjhegyen, néma csöndben eloldalog.
A szórakozóhelyek hangosak, az meberek is azok. Éjszaka a belváros utcáin azt is hallani ha csak valaki felsóhajt, vagy a cipők kopogását.
Akit zavar az emberek által keltett zaj, ami egy szórakozó embernél 20 decibellel nagyobb, akkor ne költözzön oda, vagy költözzön rezervátumba.
Aki meg szereti a nyüzsgést, az meg úgyis odaköltözik. Vagy csak simán lehangszigeteli a nyílászáróit.

Tudomásul kell venni, hogy az emberek hangosak. Zene mindig volt és lesz. Enni, inni kell vhol, ha nem otthon teszi az ember. A társasági/közösségi élet jó. És nem lehet, nem érdemes kiírtani ezt, mert dögunalmas hely lesz a világ.

Jó volt ez úgy ahogy volt.

Énbagoly 2009.09.21. 19:24:11

Ahogy látom, itt is elmondták az összes érvet, pro és kontra.
És szokás szerint mindkét oldalnak igaza van. Aludni is jó lenne, meg szórakozónegyed is jó lenne. Olyan nincs, ami mind a két oldalnak tetszik.

Mogyoró007 2009.09.21. 19:36:35

@Trojai: pl. a liszt téren lévő teraszos kávézón mit szigetelsz le? Amúgy a többi zárt helyről ki nem hallatszik semmi. Az emberekre panaszkodnak a lakók.

Amúgy már pár éve élő rendelet miatt tíz órától lehalkítják ezeken a nyitott helyeken a zenét.

A beszélgetést nem lehet persze. De erre írtam az előbb a véleményem, amihez tartom magam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.21. 19:54:21

"Több, mint ezer munkahely, évente többszázezer szórakozó, többszázmillió adóforint és Budapest belvárosának egzisztenciája, renoméja a tét!"

Ennyi...
Kérdés, mit tudhatnak az említett képviselők, aminek hatására nem az adóbevételt nézi a kormány. Bár az is igaz, hogy sikkasztani többet lehet és könnyebben.

Egyébként meg mondjuk nem vagyok pesti, szerencsére. Éthető mind a két fél, de ezzel az erővel bárhol bármilyen szórakozóhely bezáratható.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.21. 19:55:57

@A patikus kutyája: Hát igen, meg is mondta már a szemüveges úriember nemrég hogy el lehet innen menni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.21. 19:59:26

@ColT: Jaj mit írtam "úriember"
Úr a fenét.

moli 2009.09.21. 20:42:44

@papucsbojt: nem olyan nagy, de nagy. marhasag, hazugsag. innentol meg gondolom a kozlemenyben szereplo tobbi resz is hazugsag.

Netuddki! 2009.09.21. 21:29:32

Azokat, akik a csendrendelet ellen tüntetnek, mind odaköltöztetném egy kocsma, vagy szórakozóhely mellé/fölé, hogy tudják meg milyen az, mikor hétfőtől vasárnapig szünet nélkül minden nap hajnali háromig-négyig üvölt a zene, üvöltenek a részegek, a basszustól remegnek az ablakok, ütemesen remeg az ágy, és ha sikerülne is emellett elaludni, akkor hajnalban arra ébredni, hogy a részeg állatok a ház falának csapkodják az üvegeket, vagy leszakítják a kukát, és üvöltözve rugdossák végig az utcán. Azt hiszem pár hét után ezek a szórakozni vágyó emberek sírva könyörögnének a csendrendeletért. Én ilyen helyen lakom. Én tudom milyen éveken keresztül úgy járni dolgozni, hogy az ember éjszaka max.2-3 órát tud aludni. A rendőrök meg nem csinálnak semmit.
Mindenkinek kívánom ugyanezt, aki azt gondolja, hogy joga van más emberek pihenését megakadályozni. Lehet, hogy ezek a hőzöngő emberek egy héten egyszer, vagy egy hónapban egyszer akarnak csak hajnalig bulizni, de aki ott lakik, annak egyetlen napja sincs, hogy kialudja magát. A mi kerületünkben 1 hónapja vezették be a 22 óra utáni alkholárusítási tilalmat. Három év után most először tudtam éjjel aludni. És senki ne higyje azt, hogy úgy vettük meg a házunkat, hogy ott működő kocsma volt. Csak éppen az önkormányzatokat nemigen érdekli a lakosok véleménye, és ha egy utcában húsz kocsmára kérnek működési engedélyt, akkor mind a húsz kocsmára meg is fogják adni, szarnak rá, hogy kinek teszik ezzel tönkre az életét.

Trójai 2009.09.21. 22:12:04

@AnnaM: Akkor csak fedett hely legyen, a lakókra való tekintettel, akik ott akarnak ÉLNI és ott vettek lakást?

Nem értem, hogy hajnal egyig ménem lehet kibulizni magát valakinek.

Nem hiszem el, hogy egész Bp-en csak és kizárólag a Terézvárosban lehet bulizni, meg csak ott van szórakozóhely.

Nem hiszem el, hogy akit zavar az, hogy nem lehet X órától alkoholt kapni, az ne találni BP-en egy boltot, szórakozóhelyet, vagy bármit, ahol vehet magának piát. (pár utcával arrébb)

Ha jól tudom, csendháborítás nem hajnal egytől van, hanem este tíztől. És szerintem hiába halkítják le este tíztől a zenét, ha az attól még zavarja az ott lakókat.

Amúgy ez hogy is megy? Teszel feljelentést, hogy zavar a zaj. Kijönnek megnézni és ha a határérték alatt van, (mondjuk két decibellel kevesebb, mint a határérték) akkor tövényi rendelet van róla, hogy az a zajszint téged nem zavar. Muhahaha.

A szabadtéri mulatozók meg tök jók nyáron, egyetértek veled. DE: Miért nem lehet olyan helyre tenni, ahol nem zavar senkit? Szegeden rengeteg teraszos szórakozóhely van, érdekes hogy mind olyan helyen van a belvárosban, ahol nincsenek lakóépületek, csak egyéb üzletek, bankok, stb.

Vagy ez túl logikus??

Mylady 2009.09.21. 22:49:57

Én egy dologtól félek: akik nem tudnak szórakozóhelyre menni bulizni, azok házibulit fognak tartani.
Én viszont nem szeretném, ha a csöndes, nyugodt helyen lévő lakásomban alvás helyett azt kellene hallgatnom, hogy a szomszéd bulizik és haverjai az ajtóm elé hánynak és hasonlók... mint ahogy így is volt rá jópárszor példa...

Mylady 2009.09.21. 22:50:56

@Secnir: gratula a kicsihez!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.21. 22:56:32

@Mylady: @Netuddki!: Elég sokáig laktam kollégiumban, és elég sokat buliztak az ajtóm előtt.

Na ma már az ágyúra sem ébredek fel.

Mondjuk nem túl jó megszokni, az is igaz.

De az is, hogy itt mind a két félnek igaza van...

GYUFo 2009.09.21. 23:32:31

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, így leírom hátha még senki nem írta le a véleményem:

Budapesten is, mint mindenhol, kialakultak a különböző övezetek. Évek, évtizedek óta működnek az éttermek, szórakozóhelyek, akik ott laknak, megtanultak ezzel élni. Az éjszakai élettel. Akik ezzel nem tudnak együtt élni, azok máshova költöztek, kijjebb eső területre, kertvárosba.

mqqq 2009.09.21. 23:37:19

@Netuddki!: Hát majdnem nekiálltam sokat írni meg érvelni neked, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább csak a kurva anyádat.

Trójai 2009.09.22. 00:23:49

@mqqq: Szóval akinek nem egyezik meg a véleménye a tiéddel, annak a kurva anyját. Gratulálni tudok ehhez a hozzálláshoz.

Kulturált vitát láttál már? Korrekt véleményközlés, érvek, satöbbi?

Minek is a sallang, térjünk egyből a lényegre és anyázzunk. Legyünk csak parasztok, hiszen neten az a szokás.

:(

Netuddki! 2009.09.22. 01:29:48

@ColT:
Sajnos én nem tudtam megszokni. Meg a szomszédaim sem, ahol négy gyerek van, és rendszeresen felébrednek a zajra.
A nagyobb gyerekek sokszor elalszanak az iskolában a fáradságtól.:(

Igaza van Trójainak abban, hogy az ilyen szórakozó helyeket olyan helyre kéne vinni, ahol nincsenek lakóépületek. A szórakozni vágyók is nyugodtan szórakozhatnának, és másokat sem zavarnának....

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.22. 01:41:00

Szerintem nincs még vége a bulinak. Kevés az anyázós kommer.

Netuddki! 2009.09.22. 01:41:56

@mqqq:
Én nem bántottam az anyádat, te miért szidod az enyémet?

Pont te vagy az az önző kultúrember, aki megérdemelné, hogy minden éjjel, amikor aludni akar, egy zenegépet indítsanak be az ablaka alatt.
Megnézném meddig bírod...

S@nyci ®. 2009.09.22. 10:22:41

Hmmm....
Ha valakit zavar, hívjon csendőrt. :)

mqqq 2009.09.22. 12:31:19

@Netuddki!: Bánthatom az apádat is, a lényeg hogy indokolatlan a létezésed. Ez itt a Homár, neked ez jár, te vagy az aki képtelen több nézőpontból megvizsgálni egy kérdést, utánaolvasni a hatályos rendeleteknek, szórakozóhelyekre vonatkozó LÉTEZŐ előírásoknak, azok szankcionálhatóságának illetve az azokra vonatkozó általános gyakorlatoknak és rendőrségi hozzáállásnak. Ehelyett benyögi a szokásos demagóg szöveget. Nekem nincs ott szórakozóhelyem, azt is leszarom, hogy kemény kéthavonta egyszer hova járok, de vicc, amit a "választott" képviselőtestület művel: ha nem tudunk rendet tartani, alkalmazni a törvényeket, rendeleteket, akkor hozzunk létre újakat, amiket majd szintén nem tudunk ellenőrizni, de cserébe jól megszopják azok is, akik eddig becsületesen végezték a munkájukat, sőt, többet tettek érte, mint ami elvárható lenne.

Na tessék, megint sokat magyaráztam, maradjunk tényleg inkább a kurva anyádnál.

Netuddki! 2009.09.22. 14:26:34

@mqqq:
Mégegyszer: A te anyukád lehet, hogy kurva. Az enyém hidd el, hogy nem az.

Képzeld el, én vagyok az, aki több nézőpontból is megvizsgáltam a kérdést.
Utánaolvastam a hatályos rendeleteknek, a szórakozóhelyekre vonatkozó előírásoknak, azok szankcionálhatóságának, stb.
Mivel nem minden áron akartunk harcolni a mellettünk lévő kocsma ellen, ezért a szomszédaimmal együtt először szépen megkértük a tulajt, hogy legalább annyit tegyen meg, hogy este tíz után betartja a megengedett zajkibocsátási határértéket.
Az ígéretek ellenére nem történt változás.Annyira nem volt képes, hogy a kocsma ajtaját becsukja. Aztán újra szóltunk neki, és újra. Nem lévén más lehetőségünk, feljelentettük az önkormányzaton. Nem kértünk mást tőlük sem, csak annyit, hogy a meglévő rendeleteket tartassák be. A válasz annyi volt, hogy ők nem jöhetnek ide minden este ellenőrizni. A rendőrség meg csak annyit mondott, hogy ez nem az ő dolguk, hanem az önkormányzaté.
Pedig ha minden kocsma, szórakozóhely betartotta volna a hatályos rendeleteket a kerületünkben, akkor nem született volna annyi panaszos beadvány, és nem szigorították volna meg a nyitvatartást. Csinálhatták volna tistességesen is, és akkor nem kéne most sírniuk, hogy a szemét lakosság aludni akar. Nyitva lehettek volna egész éjjel, senkit nem zavartak volna.
De a legtöbb szórakozóhely, kocsma tulajdonosa magasról szarik az ottani lakosságra. Hát megérdemelték.

mqqq 2009.09.22. 15:04:34

@Netuddki!: Persze, és ha a gyilkost nem tudják megbüntetni, akkor majd az emberölőt igen. Okos gondolat tőled is meg az önkormányzattól is. Az a baj veled és még pár hasonlóval (szerencsére azért nincs olyan sok, lévén a Terézvárosiak többsége is hülyeségnek tartja a rendeletet), hogy az alap dolgot nem fogjátok fel: ha valamilyen problémára már van törvényi szabályozás, akkor azt kell betartatni, nem egy másikat hozni rá. Az általad említett kocsma ugyanúgy szarni fog rá és nyitva marad, mert a jegyző se mehet oda minden éjjel. A becsületes helyek, akik meg eddig is betartottak minden hangszigetelésre és egyébre vonatkozó szabályt, meg simán lehúzzák a redőnyt. KÁPIZS?

nudebaby 2009.09.22. 17:29:24

@AnnaM: végre vki írt egy normális kommentet. köszi

Netuddki! 2009.09.22. 17:44:08

@mqqq:
A rendeleteket nem én hoztam. Nem én vagyok az, aki nem tartatta be a meglévő rendeletet. Én csak szenvedő alanya voltam a rendeletek be nem tartásának.
És igen. Az általam említett kocsma szarik erre a rendeletre is, és nyitva marad most is hajnalig. De egy valami mégis megváltozott.
Este 10 után csendben van. Tudja, hogyha hangoskodnak, akkor a lakók rendőrt hívnak, az pedig bezáratja a rendeletre való hivatkozással. Ha csendben marad, nem cseszteti senki. Így mi is jól járunk, de az ő érdekei sem sérülnek. Megtehette volna ezt csendrendelet nélkül is, de így legalább rá van kényszerítve, hogy normális legyen.
Nem tudom, hogy a Terézvárosban ez hogy működik, de a mi kerületünkben sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem cseszegeti azt, aki 10 után csendben van. Így senkinek nem kell bezárnia.

mqqq 2009.09.22. 19:21:25

@Netuddki!: Tévedsz, a rendőrség nem zárathatja be a rendeletre hivatkozva. Ja hogy te nem is a terézvárosban laksz? Akkor hogy jössz ahhoz hogy leállj itt vitázni egy olyan kérdésben, amit a saját bevallásod szerint is csak érintőlegesen ismersz? Ez lesz jó lesz zárszónak, legalábbis a részemről.

A Tyne folyó déli partja 2009.09.22. 22:20:15

@/tno+DA=: tudtommal Angliában semmi köze sincs ennek az EU-hoz, azelőtt is bezártak 11-kor a kocsmák. illetve, nem zár be, csak utána már nem mehetsz be. elég ritkán járok, de eddig egy hely volt, ahova be tudtunk menni olyan éjfél körül, és kb. egy óra múlva, mikor elindultunk megkeresni a többieket, közölték, h. ha most kimegyünk, akkor vissza már nem mehetünk, szóval a max. az olyan hajnali egy óra.

A Tyne folyó déli partja 2009.09.22. 22:24:01

@drhb: négyig-ötig ugyan nem, de igaza van annak, aki azt írta, h. este nyolckor (nyolckor? már 6kor) kezdik. négy-ötig lehet, h. a nightclubok vannak, pubok nem igazán.

A Tyne folyó déli partja 2009.09.22. 22:28:47

@Trojai: főleg, ha mondjuk orvos vagy, vagy akár buszsofőr, nem hivatkozhatsz arra, h. bocs elaludtam műtét/buszvezetés közben, mert a hajnalig ordítoztak a szórakozóhelyek vendégei.

mokas_gizi 2009.09.23. 09:00:25

Engem nem érint a dolog,de tényleg nevetséges ami itt folyik...!!!
Ezzel a rendelettel a VI-kerben az összes üzletet tönkre teszik pár hónap és az összes bezár mennyi ember veszíti el a munkáját itt...?!!!

Ez a rendelet NEM véletlenül lett bevezetve ezen valaki nagyon sokat fog keresni...!!!

Ezenfelül egy ostoba kérdés:
A .M.o.u.l.i.n...R.o.u.g.e. -ra miért NEM vonatkozik a rendelet ők miért lehetnek nyitva...?

mokas_gizi 2009.09.23. 09:03:52

@mokas_gizi:

Furcsa hogy valami hasonlót bevezettek a 11. kerbe is de valamely rejtélyes oknál fogva pont úgy csinálták meg a rendeletet, hogy a ZP-re és a RIO-ra nem vonatkozott a rendelet...

Ez a korrupció már kezd nagyon-nagyon nyílt és feltűnő lenni...!!!
Mindenhol van korrupció a világon, de egyetlen egy civilizáltnak mondott országban sem csinálják ennyire nyíltan, ennyire a nyilvánosság előtt és ennyire büntetlenül bármiféle következmények nélkül....!!!

mokas_gizi 2009.09.23. 09:04:52

@mokas_gizi:

Furcsa hogy valami hasonlót bevezettek a 11. kerbe is de valamely rejtélyes oknál fogva pont úgy csinálták meg a rendeletet, hogy a ZP-re és a RIO-ra nem vonatkozott a rendelet...

Ez a korrupció már kezd nagyon-nagyon nyílt és feltűnő lenni...!!!
Mindenhol van korrupció a világon, de egyetlen egy civilizáltnak mondott országban sem csinálják ennyire nyíltan, ennyire a nyilvánosság előtt és ennyire büntetlenül bármiféle következmények nélkül....!!!

sunyeb 2009.09.23. 13:37:24

Nah' azért az túlzás, hogy Angliában minden zár éjfélkor.Pl. 3a.m.:

www.purpleturtlebar.com/
www.12barclub.com/the_club.html
www.intrepidfox.com/

Más.Tavaly óta, mióta nem lehet a szórakozóhelyeken bagózni, sok helyen rakás ember áll a krimók ajtajában fél részegen ordítva, cigizve.

Megint más. Több helyen a "harangot" meg arra használják, hogy ha valaki jó jattot adott, akkor megkongatják (így ösztönözve arra a vele egy asztaltársaságban ülőt, hogy ő is adjon ha nem akar beégni a többiek előtt)

A Tyne folyó déli partja 2009.09.24. 20:18:29

@sunyeb: de ezek clubok, nem pubok.sima pub korán szokott zárni,vagy legalábbis be nem engednek egy idő után.
süti beállítások módosítása