Tékozló Homár

Az Extreme Digitalt pereli az ember, akinek beleégett az RTL Klub logója a plazmájába

2009.10.13. 15:17 | jackyll | komment

Januári volt a történet, amiben faragic a Samsunghoz fordult plazmatévéje miatt, amibe beleégett az RTL Klub logója. A Samgung egy fél évvel korábbra dátumozott, LCD-tévéről írt "szakvéleménnyel" annak idején gyorsan elhajtotta, de ő nem adta fel. A Békéltető Testület szerint az Extreme Digitalnál kellett volna panaszkodnia, mivel náluk vette a készüléket. Ezt meg is tette, amire nyilván tojik a bolt hiszen a BT döntése csak ajánlás, nem kötelezi őket a 15 napos cserére. Úgyhogy most naiv ügyfél perel:

A Samsung még mindig nem akarja cserélni az RTL logós plazmámat. Megjegyzem azóta már csak azért se nézem azt a csatornát, de nézek annál több sportot. Érdekes mód más logó még mindig nem égett bele. Mióta legutóbb írtam önöknek a Békéltető testülethez fordultam a Samsunggal szemben. Azóta történt egy két dolog: A Testület kimondta, hogy mivel nem a Samsungtól vásároltam a készüléket így velük nem állok semmiféle jogviszonyba! Ezért feléjük nem is fognak tenni semmi javaslatot! A Samsung ellen megszüntették az eljárást, onnantól az Extreme Digital ellen indítottam panaszt.

Sok reményt nem fűztem a dologhoz mert egyértelmű volt, hogy az E.Digital úgyis a Samsungra fog hivatkozni. Nem is lett ez másként! A Békéltető Testület kimondta, hogy 15 napon belül a cserét vagy javítást kell végezni az E.Digitalnak. A E.D. képviselője már ott megmondta, hogy szarik a Testület döntésére! Nem tesznek semmit. A testület ugyan kimondta, hogy nem nekem kellene bizonytanom, hogy rendeltetésszerűen használtam a készüléket hanem a boltnak, hogy én szartam el. Ennek ellenére Ők arra is szarnak!

Tehát most az van, hogy polgári perre kellene vigyem az ügyet. Ugyanis máshogy biztos nem lesz jó a már most is extrás tv-m. Kicsit vicces, de nem meglepő, hogy ez így megy Magyarországon. Nincs ma egy olyan szervezet (a bíróságon kívül), aki megtudná védeni a fogyasztó érdekeit. De már csak azért is perre fogok menni! Nagyon bízom benne, hogy a bíróság is nekem ad igazat. Bár az már óriási dolog lenne a kisember a nagy céggel szembe. Ha én nyernék biztos nagyon sokan lennének akik követnék a példámat, akiket elutasítottak jogosan háborodnának fel.

Gondoltam megírom.

Üdvözlettel,

faragic

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.10.13. 15:20:47

Úgyis szar a rekekklub. ... Azt mondják. Mert tévém nincs a lakásban.

Zoan11 2009.10.13. 15:21:44

Ez jó, a post alatt az Extreme Digital reklámja van...

Rejtélyes 2009.10.13. 15:24:06

@Zoan11: Aki nem használ adblock-ot, az így járt a reklámmal :D Én évek óta nem látok reklámot weboldalakon... :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.10.13. 15:32:40

BRÉKING!

most mondták a telefonba hogy szombathelyem már esik a hó

j311 2009.10.13. 15:33:01

Ki az a hülye aki plazmát vesz? Soha nem olvasta el hogy hajlamos a beégésre igen rövid idő alatt? Amíg nem voltak nagy és jó LCD, addig oké, de azóta?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.10.13. 15:34:51

azt nem lehet hogy ezt is elküldjék hollandiába mint a samsung winyót?

230e 2009.10.13. 15:37:08

Nem sokáig, talán 1 évig segítettem ilyesmi gondokkal embereket az egyik fogyasztóvédelmi fórumban, és azért hagytam abba, mert konzekvensen egy dolog mozgatja őket, egy nagyobb értékű árucikk megvásárlásában, az hogy mennyivel olcsóbban tudják megvenni, akár az itteni márkakereskedők árainál is (igaz van pár cég ahol a márkaképviselet már önmagában megérne egy történetet).

Ezzel nincsen baj, csak az kellene észrevenni, hogy ezekhez az árakhoz az is kell, hogy valamin spóroljanak:
- Bolthálózat, eladók, raktárkészlet, és szerviz.

Ha jól tudom ED-nek saját szervíze van, mivel az Ő termékeik, nem a márkakereskedőktől jönnek.

Saját szervíz, saját spórolás, hiszen amit nem kell cserélni, vagy visszafizetni, az zsebben marad. 50 esetből 30 ugrál, 20 beír, 10 elmegy választóbíróságra, és talán 5 kezdeményez polgári pert.

A szomorú viszont hogy ugyanezek az emberek újra a vevőik lesznek ha 5 forintért olcsóbban látnak valamit, és reménykednek ha az nem romlik el.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.10.13. 15:52:00

több dolog.
1) Az extreme digatal velem (es ismeroseimmel is) mindig korrektül járt el. szoval drukkolva a kapitalizmusnak, en ott vásárolok 'árammal hajtott izéket'.
2) Mostanában nagyon felpörgött a hangulat itt a homáron az ED ellen, pedig vagy az otp a hibás, vagy a vevő a hülye. :)
3) Ha én ügyfélszolgálatos lennék, lehet hogy én is elhajtanék egy ilyen stilusu vevőt, még ha jogos is a követelése, szarom le, önérzet is van a világon :)
4) Általában garanciális ügyintézéseim gyorsan, gond nélkül lezajlanak (már ha vannak ilyen igényeim, és nem csak az ED-nél, ((NEM keverendő EDé-vel :D )) hanem mindenütt.
Igen nagy százalékban a hozzáállástól függ, és NEM a boltosétól. Ha odamegy, és rögtön fröcsögve az asztalt veri a kedves ügyfél, akkor nem fogják magukat törni SEHOL, hogy megoldják a kedves ügyfél 'poblémáját.

"Bár az már óriási dolog lenne a kisember a nagy céggel szembe. "
a helyesírás vajommiiiiiiiiii?! Paraszt

@230e: "mert konzekvensen egy dolog mozgatja őket, egy nagyobb értékű árucikk megvásárlásában, az hogy mennyivel olcsóbban tudják megvenni, akár az itteni márkakereskedők árainál is"

no igen.
nem az lenne a logikus, hogy ha már veszek valami kurvadrága cuccot, akkor olyan helyről veszem, ami br lehet hogy drágább, de odafigyelnek.

Siendor 2009.10.13. 16:17:41

Azért azt tegyük hozzá, hogy az itteni márkakereskedők árai, legyen az autó, tévé, robotgép vagy akármi, a pofátlanság határát nemhogy súrolnák, de már réges-régen túllépték.
Ugyanazok a dolgok "Nyugaton" szinte mindig olcsóbbak, akár nem is kevéssel. Különös tekintettel a ruhákra, bár tény, azok esetében nem pusztán az extraprofit igénye hatott az extrém árakra, hanem az is, hogy a magyar átlagvásárló van olyan barom, hogy a 3 ezres póló neki gagyi, inkább vesz 10-15 ezerért egy olyat, ami szerencsésebb országokban valóban 3-5 ezer forintba kerül. (Ja, és persze outletben vagy leértékelve 8-10-ért, mert a 10-15 sok)

Szóval előbb tessék tisztességes árazási politikát kialakítani, aztán megindul a kereslet is.

Nomante 2.0 2009.10.13. 16:27:28

Szerencsére Az ALDI-ban ilyen nem történhetne meg.

Az ALDI sajátmárkás Medion Plazmateleviziókkal látja el vásárlóközönségét, ami a minőség netovábbja. Palkovicsné és Ede is onnan rendel.

Ráadásul még mosolyognak is.

KáposztaMedve 2009.10.13. 16:31:37

már megint az E D E szép napon?

bldo 2009.10.13. 16:40:36

Szerintem nincs igaza a postolónak.

eznemisénvagyok 2009.10.13. 16:41:38

A dolog több öszetevőből áll össze.

Bár nem ismerem az ED üzletpolitikáját, de - mint azt már egy előbbi posztban is kitárgyaltuk - sok netes kereskedő (meg nem netes óccsó bót is) attól olcsó, mert nem az itthoni márkakareskedőtől vásárol, hanem holland kikötői konténerekből, így aztán nuku országos szervizhálózati jogosultság. Van nekik egy saját szervizük (jobb esetben), ahol a kisebb hibákat ki tudják javítani, a nagyobbakat meg vagy igen, vagy nem.

Van egy másik ócsósági megoldás, a szlovákiában bejegyzett cég, na ez is ügyes, amikor a garanciáról érdeklődsz, közlik hogy semmi baj, ha elromlik, visszaküldi nekünk, és megcsináltatjuk, - na persze. Én a saját cimborámat baszogattam egyszer ilyen miatt, aki hivatalos Sony márkakereskedő, hogy miért akar szívatni azzal hogy jó áron adja nekem X pénzért azt a tévét, hisz a neten 60 ezerrel olcsóbb. Na, akkor mesélte el ezeket nekem, és 60-nal többért mégis tőle vettem meg.

Ad 2: plazma beégésre nemigen érvényesítenek jótállást a gyártók sem. Beleírták a használatiba, hogy kapcsolgatni kell. Innentől használatból eredő hiba, viszlát. Azért van az LCD tv.

3: a vásárló valóban a kereskedővel van jogviszonyban, de ez nem azt jelenti, hogy a kereskedőnek kell megjavítania a cuccot, hanem azt (figyelem!): hogy a kereskedőnek be kell mutatnia azt a számlát, amin a magyarországi importőrtől megvette a terméket, és akkor az IMPORTŐR költségére javít a hivatalos szerviz.

Nos: ha ilyen számla nincs, akkor automatikusan az első pont lép érvénybe.

Mondtam már, hogy én elvből nem vásárolok neten műszaki terméket?

KEmber 2009.10.13. 16:42:26

@KUCM: Ez most egy reklám?
1) Nem tolhatnak ki mindenkivel.
2) Ugye ezt nem gondolod komolyan? Te mindent beszopsz amit mondanak? Olvassad már el az előző posztot rendesen, magát hazudtolja meg az ED (számlaszámot kér, majd mégis a kártyatranzakciót akarja sztornózni, telefonban elismeri, hogy nem utaltak, majd ráfogja az OTP-re...).
3) Akkor szar ügyfélszolgálatos lennél. A vevőt akkor hajtjuk el ha nincs igaza, nem akkor ha ugyanolyan tapló mint mi
4) Általában lezajlanak, csak az ED-nél gyakran nem
5) Ezt olvastad? homar.blog.hu/2006/11/30/mire_vagy_hajlando_otezerer_1

Idézet a fogyasztóvédelemtől Az ED "több fogyasztóvédelmi előírás sorozatos és tudatos figyelmen kívül hagyásával működik"

eznemisénvagyok 2009.10.13. 16:48:53

Ja, azt meséltem már, hogy egyszer, amikor tévéket nézegettem a Media Marktban, a falra szerelt plazma tévésoron épp lefutott a film vagy mittudoménmi, csak egy statív fehér képet adtak, és MINDBE bele volt égve hogy: EZ ITT A REKLÁM HELYE.

:o)))

KEmber 2009.10.13. 16:49:06

@blackdogone: Lehet, ez ennyi adatból nem ítélhető meg, de ha a Békéltető Testület tényleg neki adott igazat, akkor valószínűleg igaza van.

Mobilefan · http://mobile4me.blog.hu/ 2009.10.13. 16:51:31

Aki plazmát vesz, és hagyja hogy beleégjen egy logo, azt nem a mocsok E. Digitat-tól kell megvédeni, hanem saját magától. Nem kéne talán vásárlás előtt utánajárni a dolgoknak??!

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.13. 17:04:10

Épp azon gondolkodtam, hogy beperelem a Tátika bétét, mert a diavetítő beleégette a Csizmás Kandúrt a gyerekszoba tapétájába. Vihar a bilibe. Nekünk 10 év alatt se égett bele a plazmába a Cartoon, igaz az Sony, de szerintem ugyanabból készült. Vegyél másikat.

Zorro2007 2009.10.13. 17:09:02

Egy dolog felett eddig mindenki elsiklott:

"Amikor tv-t kerestem, azért erre esett a választásom, mert ebben volt BEÉGÉS ELLENI VÉDELEM. Be is van kapcsolva folyamatosan, holott a használati utasításban nem volt erre utaló utasítás.
"

Tehat a TV vagy nem mukodott helyesen es beégett a kép(->hibas, javitas, csere) vagy a reklamszoveg a vedelemrol nem igaz...

DaM 2009.10.13. 17:09:30

Két mondat, hátha valaki megszívleli.

1. NE kezdjük a vitát a plazma és az LCD között. Aki egyértelműen kikiáltja a dominátort, az hazudik. (Gyártókban is kár vetélkedni, bár az nagyjából eldönthető.)

2. Az EDigital a nyomás hatására egyre több mindent itthoniaktól szerez be. A Samsung termékeker pl. egy az egyben. Tehát nem spórolt, nem kell emiatt drágábban máshol megvenni a Samu tévét.

Anyád!aszunyogok 2009.10.13. 18:04:52

Plazmatévé burn-in: mi ez, és hogyan védekezzünk ellene?
Tessék, lehet utána olvasni a témának: www.geeks.hu/technologiak/080902_plazmateve_burn_in_mi_ez_es_hogyan_vedekezzunk_ellene

eznemisénvagyok 2009.10.13. 19:05:57

@Anyád!aszunyogok: Ne vegyünk plazma tévét, vagy ha igen, akkor Panasonicot.

Ez a legbiztosabb módszer.

Samys 2009.10.13. 19:24:56

Már megint ED? :))))
Bizony ez nem garanciális probléma. A vevő a "meghibásodott" terméket vihet a garanciajegyen feltüntetett szervizbe illetve vissza ahol vette, bár ekkor is a garanciajegyen feltüntetett szervizbe kerül. Amennyiben ott azt mondják, hogy a készülék hibája nem garanciális probléma, a kereskedő és a vevő a feje tetejére is állhat, azt nem fogják sem javítani, sem cserélni. Ebbe csak és kizárólag a szerviz a kompetens. A postoló meg legközelebb figyelmesen olvassa el a használati utasítást, biztos benne van, hogy kapcsolgatni kell bizonyos időközönként a védelem ellenére is.

Samys 2009.10.13. 19:28:37

Jahh és különben a B.T. után nem a polgári per jön, hanem érdemesebb lenne első körben az NFH-t felkeresni. Mert anélkül teljes mértékben esélytelen a per.

Layosh 2009.10.13. 19:34:50

Azért ezt kitettem volna a fő oldalra. Extreme digital híres index szponzor...

geniusgenie 2009.10.13. 19:38:41

A csizmás Kandúr diafilm példája rávilágított a lényegre.

Ofélia . 2009.10.13. 19:40:44

@Samys:
Belehabarodott az rtl-be vagy nem tod más csatornát behangolni:DDD

Vagy vett óccón egy kirakati gépet viszont akkor ügyvéd legyen a talpán aki eldönti!!

Dr. Kix 2009.10.13. 20:25:08

PlazmaTV esetén csak két szó: Messziről elkerülni!

- nem lehet vele TV-t nézni (4:3 arány miatt)
- nem lehet vele DVD-t nézni (2,35:1 arány miatt)
- nem lehet számítógépre kötni
- nem lehet WII-re, PS3-ra, X-Boxra-kötni
- 3x annyit fogyaszt, mint egy LCD TV

Hogy miért veszik meg mégis: mert olcsóbb, mint az LCD. Bár nem sokkal. Egészségükre.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.10.13. 20:34:43

az edigital már jó ideje az indexen reklámoz folyamatosan megállás nélkül. így őt szeretni kell. kussoljatok :)

farkamatvakarva 2009.10.13. 21:55:53

@Kix: hülyeség amit írsz:
fogyasztásban nincsen nagy difi köztük, a mostaniaknál kb. 10-20 %-kal több van csak a plazma hátára írva, pl. lcd 200-plazma 240 watt
mivel a plazmánál ez a "magas" fogyasztás csak akkor van, ha teljesen fehér képernyőt nézel, így egy normál tvműsornál lehet, hogy még kevesebbet eszik, mint egy lcd tv(azt már csak súgom, hogy fekete részeknél 0-hoz közelít a fogyasztása)

farkamatvakarva 2009.10.13. 21:59:59

ja, és plazmánál még mindig jobb képminőséget kapsz 106-os képméretben 200ezerért, mint lcd-nél 250ezerért

ja és ne baszkuráljátok az embereket, mert plazmát, meg lcd-t vesznek. nem azért veszik sokan, mert villantani akarnak, hanem mert nincsen más. kb. 3-4 éve nincsen normális crt a piacon, pláne nagy képernyős. mikor még soxázezer pénz volt egy ilyen tv, vagy milliós nagyságrendű, akkor villantani lehetett vele, ma már mindenkinek ilyen van, aki új tv-t vesz, mert nincsen más.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.10.13. 22:06:31

@Kix: Azért a DVD-k többsége 16:9-es. Elenyésző a 21:9 képarányú DVD filmek száma.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.10.13. 22:07:47

Mondjuk azt nem értem, hogy az eltérő képarány miért probléma a plazmának. A fekete csík nem tud beégni.

farkamatvakarva 2009.10.13. 22:13:49

@Peti817172M: de beleég :)
legalábbis vmelyik fórumon olvastam, hogy samsung(naná) lcd(!!!) 4:3-ban volt hetekig használva, meg is lett a hatása

Dr. Kix 2009.10.13. 22:36:55

@farkamatvakarva: Hát, legyen, ne fogyasszon 3x annyit, fogyasszon 50-150%-kal többet:
reviews.cnet.com/green-tech/tv-consumption-chart/

Mindenesetre a maradék akkor is igaz marad:
- nem lehet vele TV-t nézni, vagy csak torzan, vagy úgy, ha a kép egy része hiányzik (4:3 arány miatt)
- nem lehet vele DVD-t nézni fentiek itt is állnak (2,35:1 arány miatt)
- nem lehet számítógépre kötni
- nem lehet WII-re, PS3-ra, X-Boxra-kötni
- a fényképezőgépedről se tudsz rajta képeket nézni

Szerintem _nagyon_ kevés ember akad, akinek mindezek közül egyikre sincs szüksége egy nagyképernyős, nagyfelbontású TV-n. Vagy csak állítja, hogy nincs rá szüksége. A pszichológia ezt úgy hívja: a kognitív disszonancia redukciója.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.13. 22:55:13

Na ezek szerint, ha lcd- n nézem a Star Wars-t még áramot is termelhetek. :) süti

/tno+DA= 2009.10.13. 22:55:50

De most őszintén miért a gyártót és a forgalmazót kell basztatni?
1. A technika NEM alkalmas állókép megjelenítésére
2. Ezt senki nem tagadta le nem titkolta el
DE
Újabban bár félig áttetsző piktogrammal de a csatornák jelzik, hogy ők az a csatorna amin épp az a film megy. A reklám alatt bezzeg nem raknák ki az istenért sem.
Ha konkrét filmet keresek megtalálom és leszarom hol láttam, és hány éves korosztálynak ajánlva.
De ha a reklámokkal telitűzdelt műsorok közt kapcsolgatok és reklámról reklámra ugorva netán egy konkrét csatornát keresek és teszem azt nem tudom hol van (hála a konfigurálhatatlan set-top-box-oknak) akkor bezzeg nem tudom csak ha végigvárom azt az istenbaszta reklámot!
Na ez a baj.

Egy fényképet nem fogok 30 percig folyamatosan kivirítani. A 4:3 16:9/10 14:valamennyi és bármilyen más képarányok meg basszák meg. Most vagy használjanak a készítők olyan képarányt amilyenek a TV-k, vagy legyen egységes szabvány.
De az milyen már hogy a 16:9-es TV-men is még szélesvásznú a DVD-ről kapott műsor. Kurvára csinálja már meg a filmkészítő normális arányokkal vagy törjék el a kezét.

De ez egy kibaszott nagy összeesküvés. :D
Azért van hogy baszd el a tV-d ne tudj vigyázni rá és ne tudd megjavíttatni és VEGYÉL ÚJAT!
lol

/tno+DA= 2009.10.13. 22:57:31

@Peti817172M:
A szélső pixelsor nagyon szépen beleég. ;)
és ott fog virítani a margó a 4:3-hoz.
Nagy élmény bír lenni. :D

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.13. 23:03:53

@Kix: nem értek hozzá (gondolom látszik is), de biztos jó egy Need for speed-et 106 centisen nézni, neadj isten anyósék nyaralós fürdőruhás képeinek a 2,5 col is sok. Persze igények és pofonok, én is ragaszkodom a konyhai multifunkciókhoz. Csak érdekel.

facsipesz 2009.10.13. 23:12:32

Van egy kurvajó Samsung _CRT_-m. 82centi. PiP meg 100Hz és hasonlók.
Ha ugyanilyet akarok LCD-ből, 300 alatt nem úszom meg.
Mennyi volt? 60ropi. Amennyit én nézem, pont jó. Bár mostanában rengeteg sport megy rajta, de ha tönkremegy, megyek ugyanabba a boltba vissza, és veszek másikat. Ha évente beszarik egy, még akkor is pénzemnél vagyok.

A CRT-k pillanatok alatt kimentek a piacról, minőségben meg nem bírták kitölteni a rést plazmával meg LCD-vel normál TV-adásnál.

Nomante 2.0 2009.10.13. 23:13:57

"...neadj isten anyósék nyaralós fürdőruhás képeinek a 2,5 col is sok..."

ha anyós, akkor 1 pixel is sok rá.^^

Dr. Kix 2009.10.13. 23:49:51

@Dariengo: Navazz, most beletaláltál. Nemrég kellett végignézni (LCD TV-n, SD slotba) :) anyósék nyaralós képeit. Vettem volna plazmát, mondhattam volna, hogy "Ccc, anyuka, ezen a TV-n nem szabad!" :)

(Egyébként személy szerint a PC extended desktopja (gy.k. 2. képernyő) nálam a TV, úgyhogy plazma kizárva.

Na asszem ezt kicsit túlragoztuk. Jóccakát.

Megdobbent 2009.10.14. 00:40:23

Beeges elleni vedelmet irt a szamszung? Igen. Beegett megis? Igen. Ki volt az oltari nagy hazug faszfej? A SAMSUNG. Hogy ennek mi koze van az edigitalhoz, azt mar en sem vagom. Ha valami autot behivnak javitasra, akkor azt a kovacs&kovacs tolunkvegyelautot bete teszi, vagy a gyartoja? Obazdmegmar, idiota testulet is az ajanlasaival.

Kenderice 2009.10.14. 01:33:35

Ad 1: Teljesen mindegy, hogy ki gyártotta a tv-t, a vásárló a KERESKEDŐvel van szerződésben, nem a GYÁRTÓval.
Ad 2: A békéltető testület jogosnak találta a fogyasztó panaszát, amit a kereskedő lesz@rt (megteheti), viszont egy polgári perben a bíróság ezt figyelembe fogja venni; ergo: nagyobb esélye lesz a fogyasztónak a kereskedővel szemben...
AD 3: A plazma tv ilyen tekintetben "sérülékenyebb", mint az LCD, de ha a termék leírásában NEM szerepel a pl. 10 percenkénti csatornaváltás, akkor a kereskedő elmehet a ...

Megdobbent 2009.10.14. 03:15:07

Nah, akkor igy magyarosan szepen fog mutatni:

1) User perli edigital
2) Edigital perli samsung (de nem fogja merni, mert kell neki tobb termek toluk)
3) Hujeesetben edigital fizet a usernek, mert magat az edigitalt atverte egy hamis termekkel a SAMSUNG.

Aki szerint igy ez rendben van, azt udvozlom.

Civilizalt orszagban (sot ebben a jomagyarban en is) azt veszi elo az ember, aki _eloallitotta_ a szart, plane, ha _hazudta_ annak ominozus meghibasodasat (vo. vedett valami ellen, vagy eppenhogy szetvetett labakkal karosodik buszken). Miutan a gyarto elbukja, akkor vagy sajat maga kicsereli, vagy ad cseredarabot a forgalmazonak, hogy intezze el a userrel.

Itt mondjuk a samsung tunik vihargecinek, hogy elhajtotta a usert, o megnyilvan fut apenze utan es a kisebb ellenallast az edigital kepviseli. Pedig epphogy a usernek es az edigitalnak kellene pertarsakkent menni a samsung ellen, bar tuti, hogy a samsung anyacegevel kene tudatni, hogy ezek a balkanalatti magyarok mit baszakodnak a nevukben.

Nah, aki elolvasott, az meg is erdemelte :)

renugard 2009.10.14. 05:20:47

Szerintem az RTL-t kellett volna beperelni, mivel az ő logójuk tette tönkre a készüléket. Nagy hülyeséget beszélek-é?
Mellesleg nem egyedi eset, faterék tévéje is így lett kuka martaléka.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.14. 06:01:17

@renugard: Igy van,az RTL ahibás. Anyámék Munkácsy-ját is az tette tönkre
:)

Azért a posztolot is megkapirgálnám
Lehet ólinkluzivon vett részt az ismert legnagyobb túrsszal, azmeg tönkrement, posztolo kintragadt,itthon meg elfelejtette kikapcsolni a Maunika sót
Csak igy történhetett

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.14. 06:05:29

@facsipesz: mostanában rengeteg sport megy rajta,"

CRT-n nem lehet krimit vagy rajzfilmet fogni?
Ott van a skála alatt az a tekerő gomb, keress más adót
Vagy a CRT nem "világvevő" ?
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.14. 06:07:30

Amugy én a tv musort PC-n nézem, és közben megy a képernyővédő, pont az ilyen égés ellen

emzéperiksz 2009.10.14. 07:14:49

@KUCM: Persze az ügyfél vagy az OTP a hibás, még véletlenül sem az, aki használt mobilt küldött ú helyett, a kártérítéssel meg direkt szarakodott.

agybunda · http://www.failsite.blog.hu 2009.10.14. 07:36:35

sűrűbben váltsatok adást, és nem fog beleégni:D Vagy tévedek?:D

pt_tomi 2009.10.14. 07:54:55

Anno az eredeti írást is olvastam és már akkor furcsa volt, ez a logo-s dolog, hogy x ideig ne legyen a képernyőn fix dolog mert beég...
Már akkor is max 45 percenként reklámok voltak a műsorok közt szóval még véletlenül sem lehetett a gyártó által maximalizált ideig ott egy fix dolog...mert ugye az már nem volt megkötve, hogy ha egyetlen egy másodpercig elkapcsol máshová és vissza akkor az folyamatosnak minősül stb. stb.
Ezzel az érvvel már akkor nyert ügye lehetett volna...

hubert_1975 2009.10.14. 08:22:27

ez ilyen mondernkori billog, így jártál. jöhet a köv. sztori, amikor a lakópark pincéjében a medence mellett rendeztek szalonnasütést úúgazdag embertársaink.

csak Norrisz! 2009.10.14. 08:50:49

Rövid az élet ahhoz, hogy tévézéssel töltsük. Ki a természetbe!
Hát nem?
De.

Turbo73 2009.10.14. 09:32:32

@Kix:
1. a 200W vs 240W nem 50-150%, matematika, alsó tagozat.
2. az LCD-k tán 4:3 arányúak?? Akkor azon sem lehet tv-t nézni?
3. ugyan ez pepitában
4. mé' nem lehet számítógépre kötni? Nekem rá van.
5. mé' nem lehet XBox, PS, stb.-re kötni? Nekem rá van.
6. mé' ne lehetne képeket nézegetni?

Szerintem Te szimplán hülye vagy, vagy LCD ügynök.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.14. 10:13:24

Ezért jó a CRT, azzal semmi gond nincs és egyébként még mindig lehet kapni új Orion márkájúakat és nevetséges az ára az LCD-kel és plazmákkal szemben.
Akinek meg a lapos tv kell, hát vegye...

kriszur 2009.10.14. 10:22:57

A sok xarfaszú okostojás itt akarja bemutatni műszaki zsenijét!?
A dolog szempontjából érdektelen, az ügyfél egy beégésbiztos plazmát vásárolt, ami beégett. Ennyi.
A tetves, tolvaj, "magyar" szolgáltatónál pedig nem megy semmire, a BT egy kalap szart ér, fogyasztóvédelmünk egy nagy nulla -csak arra való, hogy jól lakasson egy pár zsíros semmittevőt-.
Irány Európa vagy a Tengerentúl, aki teheti, az meneküljön innen, majd importálnak mazochistákat, azok élveznék ezt a tetves kuplerájt -a patkányok, a cigányok, a szájukon legyet egyensúlyozó etiópokkal együtt-.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.10.14. 12:10:28

@Turbo73: Tök igaz amit írtál! Nekem is rá van kötve a laptop, arról nézem a filmeket és tökéletes. Van rajta direkt PC monitor bemenet. Sőt SD kártya olvasó is direkt képnézegetésre, ami a távirányítóról lapozható. Szóval nem is értem ezt a faszságot amit itt összehordanak egyesek.

vape 2009.10.14. 12:42:57

@Megdobbent:
Szerintem normális országokban is azt pereled be, akivel szerződésben állsz.
Mivel az ED-től vette a tv-t, vele van szerződésben, nem pedig a gyártóval. Ez ilyen egyszerű.

A te elméletedet követve akkor te beperelnéd a Samsung dél-kínai gyáregységét, ha ott gyártják a plazma tv-ket? Hiszen nem a Samsung Magyarország (importőr) gyártotta azt, ő csak beszállította az országba.
Kezd bele, sok sikert!

Pilgram (törölt) 2009.10.14. 13:53:14

vegyetek LED TV-t. frissebb, lágyabb, jobb és nem ég be. viszont olyan képe van, hogy beszarsz. persze nehogy a mediamartkból vagy saturnból, jó?

Dr. Kix 2009.10.14. 14:15:15

@Turbo73: Erre szokták azt mondani, hogy hülyékkel ne vitatkozz, mert lerángatnak a saját szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal. Javaslom kicsit olvass utána a témának. Nem kell messzire menni, már a fentebbi kommentek közt is találsz hasznos linket.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.10.14. 14:46:02

@Kix: Úgy látom téged a legkissebb mértékben sem lehet eltántorítani a saját begyöpösödött, végtelenségig sarkított álláspontodról. Kár is vitatkozni ezen. Gondolom vettél a madarasteszkóban egy akciós Orion lcd-t és most itt osztod az észt. Neked sem ártana egy kicsit olvasgatni, mert csak szimplán ostobának tűnsz.

Alikam 2009.10.14. 14:48:13

@Pilgram: Jól van, nagy ész vagy. LED TV-t, fél milkáért? Hm, kifizeted?

Ja várj, inkább elmegyek a bankba jó prolihoz méltóan és felveszek 800%-os THM-re egy kis gyorskölcsönt.

KEmber 2009.10.14. 14:59:34

@Kenderice: Pontosan! A kereskedővel állsz kapcsolatban, nem a gyártóval. Jól is néznénk ki, ha az összes kínai szart közvetlen a gyártónak kéne visszavinni és nem annak, aki eladta.

KEmber 2009.10.14. 15:04:53

@Megdobbent: Ez kicsit ellentmond egymásnak:

"2) Edigital perli samsung (de nem fogja merni, mert kell neki tobb termek toluk)

...

Pedig epphogy a usernek es az edigitalnak kellene pertarsakkent menni a samsung ellen"

KEmber 2009.10.14. 15:32:42

@Kix: Legalább a az általad idézett számokat nézzed meg (nem mintha ez kötődne a cikkhez, de ha már felhoztad). A kisebb méreteknél is csak kb. 40%-kal fogyaszt többet a plazma, és pl. az 50-es plazmák és az 52-es LCD-k között (ami egy kategória) csak 23% különbség van.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.10.14. 15:57:27

@KEmber: Arról már nem is beszélve, hogy több teszt alapján, normál, vegyes használat mellett nem fogyaszt többet, mivel nem állandó a háttérvilágítása. Sőt bizonyos esetekben, sötétebb filmeknél kevesebbet fogyaszt. És most kéretik ide a ledes vonalat nem belekeverni.

KEmber 2009.10.14. 16:12:44

@Bácsfi Diána a Centrálból: Az éves fenntartási költségben kevesebb mint 20$ az átlagos különbség (ez kevesebb mint napi 10 Ft). Egyébként meg lényegtelen, hogy miért vette ezt a TV-t, a lényeg, hogy ha megvette, és a használati utasításokban foglaltak szerint használta, akkor nem kéne, hogy baja legyen. Ha viszont baja van, akkor a jogszabályok szerint az ED a felelős.

vprof 2009.10.14. 18:29:17

A fekete képrészek (csíkok) beégéséről:

Valójában a beégés arról szól, hogy az adott subpixel (piros, zöld vagy kék) aránytalan többletterhelést kap a többihez képest. A plazma képelemei ugyanis folyamatosan öregednek, a fényerejük kb. 20 év alatt megfeleződik (a cellák töltete elhasználódik). Ha a túlterhelt képpont jobban öregszik, mint a többi, akkor annak látható nyoma marad.

Megjegyzem, én 50% fényerőnél és 50% kontraszton használom a TV-met, melynek így is tökéletes képe van, nem az a vad, rikító kép, ami kiégeti a szemed. Ha 20 év múlva is meglesz még, csak fel kell tolnom 100%-ra, és ugyanolyan képe lesz, mint most.

Vegyünk egy példát: sárga karika. Ha beég, akkor pusztán arról van szó, hogy az érintett képpontok piros és zöld elemei gyengébbek lesznek, mint a többi, ezért később ezek a képpontok homogén felületnél kékebbnek látszanak, mint azok, ahol nem volt ott a karika.

A fekete részekkel az lehet a baj, hogy azok egyáltalán nem terhelődnek, ezért ott meg világosabb lehet a kép.

A beégés elleni védelem gyakorlatilag nem más, mint a képpontok minimális mozgatása ide-oda. Nyilván ez egy nagyobb logó esetén semmit sem ér.

Ott van még a fehérmosás és egyéb csoda funkció. Ez pl. a Panasonicnál nincs - úgy gondolom, azért, mert nincs is rá szükség.

Nekem egy 2007-es HD Ready Pana plazmám van. Nézek rajta TV-adást időnként 4:3-ban is, meg sok DVD-t, melyek között szép számmal akad 2.35:1-es képarányú. Nincs kímélve a TV, nézzük, amikor jólesik, sokat megy. Esténként kikapcsolás előtt néha hangyák háborújára kapcsolom, meg persze a TV-adásokat (Híradó, Barátok közt) leginkább zoom-olva nézem.

2 éves a TV, de kutya baja, beégésnek semmi nyoma. A képminőség szerintem veri az LCD-két, én most is csak plazmát vennék.

Dr. Kix 2009.10.14. 21:14:44

Na, kapom az oltást rendesen. De nem légből szedem az okosságot, nálam okosabbak szedték össze:

"- A plazma TV-k mind a mai napig rendelkeznek egy - technológiájukból adódó - szépséghibával. Ez a beégés, vagy ennek a kevésbé drasztikus formája a ghosting. A ghosting-ot még a legnevesebb gyártók is csak több-kevesebb sikerrel tudták kiküszöbölni, ez gyakorlatilag szinte minden plazmánál meglévő jelenség. Lényege, hogy ha tartósabban (értsd: pár perc) a képernyőn található ugyanaz a képi információ, akkor annak megszűnése után a panel egy ideig megőrzi a hosszasan megjelenített képtartalmat.

- PC-vel történő használat: Adja magát a dolog: a plazma nem igazán alkalmas PC-monitorként való alkalmazásra, hiszen belátható, hogy ebben az esetben gyakran előfordul, hogy a képernyőn egy adott helyen azonos képtartalom kerül tartósan megjelenítésre. Elég csak egy Windows-asztalra, vagy egy böngésző, Word stb. alkalmazás menüsorára gondolni. Ezek akár hosszú órákat is eltölthetnek a kijelzőn, akár akaratlanul is ott felejthetjük a képernyőn és már meg is van a baj.

- konzollal való használat: Mi a helyzet a konzollal? Korábban szintén jellemző volt - és sok gyártónál mai napig az -, hogy gyors, hirtelen mozgásokat tartalmazó konzoljátékoknál (lehet PC játék is) fura, többnyire zöldes árnyalatú utánhúzást produkál a TV. Ezt hívják foszforlag-nak. A játékok HUD-jai (Head Up Display - eredményjelzők) több órányi játék után ghostingot (súlyos esetben beégést) eredményeznek."

Eddig az idézet. Én magam csak annyit tennék hozzá, hogy elég a TV élettartama alatt (ami lehet 20 év is ugye) 1x elkövetni azt a hibát, hogy egy fix képet otthagyunk hosszabb-rövidebb ideig a képen és már be is égett. Ez azt jelenti, hogy filmnézés közben épp elég egyszer elaludni az évek alatt, és már meg is történt a baj, ha nem keltünk fel a film végén. Ha ez megtörténik, LCD esetén ilyenkor lesz egy kis extra villanyszámlánk, plazma esetén emellé még egy örökre elcsúfított kijelzőnk is.

Most már aztán tényleg túlragoztam mindent, innentől hónapokig csak elsőzni fogok! :)

Coholol 2009.10.14. 23:35:33

Miért néz egyáltalán bárki rtl-t?

Szerintem ott b*tad el...

KEmber 2009.10.15. 16:11:59

@Kix: Kezdünk egy nevezőn lenni. ;-)

vprof 2009.10.15. 20:00:00

Nem értek egyet. A ghosting meglévő jelenség, a statikus képek meg normális plazmába több óra alatt sem égnek bele. Túl van ez misztifikálva. Ghosting még a CRT-knél is megfigyelhető, a plazmánál is pár másodperc alatt eltűnik.

Persze ismétlem: normális TV-t kell venni, és akkor nincs gond vele.

Ettől függetlenül tény, hogy monitornak én sem ajánlanám, de filmekre sokkal jobb egy plazma, mint egy LCD.

renugard 2009.10.15. 20:59:19

@Kix: Fateréknak képcsöves cuccot vágott tönkre az RTL. MIért van az, hogy más adónál ez nem fordul elő?

hatesz 2009.10.16. 12:22:29

@Kix: okoska, ne mondd már meg hogy kerüljem el a plazmákat, ok?
Pana plazmám van lassan 3 éve, DVDvel meg Xbox360-nal használom, rohadtul meg vagyok vele elégedve. Ja nagyon fura, de rä lehet a PC-t is kötni, jéé!És nemcsak szemböl élvezhetö ha filmet nézünk a haverokkal. RTLklubot meg a hasonló szarokat nem nézem, azt nézd Te
Max mondd el a veleményed de ne oszd itt az észt. Amellett van egy Toshiba LCD-m, megcsíptem tavaj egyet a Tesco karácsonyi akciójában, na az se olyan rossz, de valahogy a filmeket meg a game-t is a Plazmán szeretem jobban. Mielött elkezditek hogy milyen burzsuj vagyok, 2 helyen élek és az egyik helyen a plazma van a másik lakásban meg az lcd. De láttam már sokféle plazmát, szerintem a Panasonic a megfizethetö minöség. 3 év használat-no probléma (sokszor egész éjszakás játékok - semmi beégés.

KEmber 2009.10.16. 15:36:07

@Kix: Úgy néz ki Schwarzeneggert meggyőzted - Betiltaná a 40 hüvelyknél nagyobb energiafaló plazma és LCD TV-ket Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó: www.penzcentrum.hu/cikk/1020343/1/schwarzenegger_hasta_la_vista_tv

dani 2009.10.17. 02:49:54

Aki bármi samsungot vesz, az nem lehet sikeres ember.

Pistolero 2009.10.18. 17:12:39

A plazma tv igazából nem égbe a szó szoros értelemben. A gázban lévő foszfor öregszik máshogy egy fix lógón a mozgóképhez képest. Ami jó hír, hogy könnyen javítható, ellenben az LCD-vel, ahol a panelbe éghet be a lógó. Csupán huzamosabb ideig kell járatni egynemű képet, hogy a képpontok összeöregedjenek.
Persze mindez megelőzhető, ha olyan terméket veszünk, aminél beégésvédelem van. A panasonic évek óta mozgatja a lógót észrevétlenül.

Ez a dolog senkit ne tántorítson el senkit a plazmától, csak vegyen minőségit. Még mindig kategorikusan jobb képmegjelenítő, mint az lcd. (jobb kontraszt, nem szürkül ki, többezerszer jobb válaszidő, oldalról nézve is megmarad a jó kontraszt, jobb színhűség)

faragic 2009.10.18. 21:33:25

@Cerwin:
Ebben is van!
Csak hát...

Pistolero 2009.10.19. 07:35:03

@faragic: Ha van, akkor nyilván kamu. Joggal kérheted számon a Samsungon. Hangsúlyozom a Samsungon, hisz a garanciát Ő biztosítja. Feltéve, ha az edigital a hivatalos Samsung importőrnél vásárolta a terméket.
Ha nem így volt, akkor gáz van és ez azért előfordul internetes cégeknél elég gyakran.
Gyanúsan jó árat szürke importból lehet csinálni.
Ebben az esetben viszont az edigital kell, hogy feleljen a termékért.

Pistolero 2009.10.19. 07:41:25

Ez a beégés dolog Panasonic és Pioneer termékeknél érdekes módon nem jelentkezik. A Samsungnál gyakori téma. Mintha csak mindenáron a gyengébb képminőséggel rendelkező LCD tv-kre szeretné terelni a vásárlót.
Pedig az LCD tv is beéghet!!!

faragic 2009.10.19. 08:30:40

@Cerwin:
Amikor vettem a készüléket nem az ED nál volt a legolcsóbb.
Tehát nem volt "gyanúsan jó ára".

Sokan megértik a felháborodásomat, sokan meg még mindíg azon vitatkoznak, hogy miért plazma, miért RTL meg ilyenek.
De nem ezért csinálom, hogy az LCD re beszéljek rá bárki is.

NRG44 · http://althir.org 2010.01.10. 15:41:24

a ctrhez képest még mindig szar kezdetleges gagyi az lcd/plazma/akármifos technológia
süti beállítások módosítása