Tékozló Homár

Nyílt pályán kergette le a családot az ámokfutó villamosvezető

2009.10.28. 00:55 | szily | komment

Ha Róbert nem lenne az Index gyémántkoszorús törzslevelezője, és ebből következően nem láttam volna tőle hasonlókat, el sem hinném, hogy az alant olvashatóhoz hasonlóen részletes panaszos levél létezik. De mégis, így, bér extrém hosszú, a Kocsis Istvánnak címzett műalkotás elolvasását mindenkinek ajánlom. A sztori amúgy dermesztő: egy túlmozgásos budapesti villamosvezető annyira le akart kergetni a kocsiról egy - levélírónk szerint cigány külsejű - családot, akik egy becsomagolt ajtót vittek volna magukkal, hogy ámokfutása megkoronázásáaként nyílt pályán megállt és nem volt hajlandó tovább menni. A megalázott férfi sírva távozott a családjával együtt. Az egész annyira borzalmasan hangzik, hogy főiskolás vizsgafilmet kéne írni belőle. Minen idők legtöbb részlete alant.

Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt.
1072 Budapest, Akácfa utca 15.
Vezérigazgatói titkárság
(1) 461 6554
(1) 461 6570

T. Kocsis István Úr
vezérigazgató
részére

Tárgy: Durva szabályszegések bejelentése (villamos, 18-as viszonylat)

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Nem szokásom rögvest a legfelsı fórumokhoz fordulni. Azonban alábbiakban előadandó
esetleírásomban a már-már ámokfutást idéző, BKV Zrt. érdekeit jelentősen sértő közforgalmi ténykedések, alkalmazottjuk szakmailag vállalhatatlan, emberileg menthetetlen viselkedése, méltatlan és józan közízlést sértő eljárása alapján – ez meggyőződésem – Ön mint Társaság első embere azonnali intézkedéseket fog tenni. Ezért fordulok mégis közvetlenül Önhöz.
2009.10.24-én, szombaton 18-as villamos viszonylat menetrend szerint 19.08-kor Auchan
végállomásáról induló szerelvény (TATRA) 4171 számú – indulási menetirány szerinti – első
kocsijában foglaltam helyet. A beérkező szerelvény vezetője, már felszállásomkor is, olyan kijelentéseket tett a második kocsi egyik utasának, hogy „Szálljon le [..] majd meg fogja látni, mit szólnak az utasok, ha maga miatt nem indulok el!”. A magam részéről ekkor még meg voltam győződve, hogy sajnálatosan hajléktalan, ápolatlan vagy részeg utast, tehát a többi utast alapvetően és joggal zavaró „ügyfelet” próbál eltávolítani. Indulási időhöz közeledve azonban a – mint később számomra kiderült – nem épp vékony testalkatú, kissé már idősödő alkalmazottjuk elhelyezkedett a vezetőállásban, majd ekként szólt a mikrofonba: „Az ajtós fiatalembert felszólítom, hogy hagyja el a szerelvényt!”. Eztán,
nem több mint 10 másodperces „várokozás” után pedig, így folytatta: „Mivel láthatóan
semmilyen reakció nem történik, törlöm az indulást (Sic!)” – s ezzel, ahogy jött, le is szállt a szerelvényről.

Én már ekkor hangoztattam, többi utastársammal mély egyetértésben, hogy legjobb
tudomásom szerint a villamos vezetőjének (általában jármővezetőiknek) vezetnie kellene a
járatot és nem ellenőri szerepben kellene tetszelegnie. Vagy nem csak egyes esetekben, ha már…
Mint kiderült – ekkor még csak utastársaim elmondására alapozhattam, a később
részletezett történések során azonban már én is láttam – egy normál, díszüveges (tehát nem tele-üveges) keskenyebb forma és nem is tokozott szobaajtó volt, becsomagolt állapotában, a 20 év körüli férfi utas által is használt széksorhoz gondosan odatámasztva és megtartva. Azt azonban akkor még szintén nem láthattam, amit alkalmazottjuknak viszont kezdettől látnia és átéreznie kellett volna, hogy a fiatalemberhez tartozott legalább egy, karon ülő gyermek, s egy fiatalasszonyka is! Ez a rendkívül empatikus villamosvezető ezután 2-3 perc múlva, bármiféle kommentár nélkül, felszállt és elhelyezkedett a vezetőállásban, annak rendje és módja szerint (19.09- kor) elindult. Mint hangosan vélekedtem, az illetékes (központi) diszpécser, feletteseként, nyilván megtagadta (visszautasította) az indítás önhatalmú törlését és, helyesen, indításra
kötelezte. Ám Budafok forgalmi telephez közeledve villamosunk vezetője, sokak számára érthetetlenül, megítélésem szerint is vitatható „szakkifejezéssel”, de semmiképp sem udvariasan és nem közérthetően, ekképp szólt az utas-tájékoztató rendszerbe: „Budafok kocsiszín, a bal oldali ajtósort (Sic!) fogom kinyitni!”.

 


Ezek után forgalmi telep előterében, nyílt pályán leállította a szerelvényt, majd az összes
baloldali ajtót (1. és 2. kocsin egyaránt) kinyitotta, és hosszú percekre magára is
hagyta a szerelvényt, annak összes utasával egyetemben – feszültség alatt,
menetkészen.
Mint kiderült, forgalmi telepen tartózkodó két (szerencsétlen) kollégáját indult megkeresni,
„intézkedés foganatosítása végett”.
A villamos a következő mintegy 20 percben tehát a nyílt pályán, feszültség alatt
(menetkészen), megfigyeléseim szerint még csak nem is kulcsra zárt vezetőállással, de
mindenképp nyitott ajtókkal állt.
Az első kocsi közepesen volt tele (40-50 fő), míg a hátsó kocsiból sorban jöttek át az
emberek, mert alkalmazottaik esetleges fenyegető fellépésétől láthatóan tartottak. Még
szerencse, hogy fizikai inzultus nem történt Önök részéről, mert akkor most ORFK-nak és
BRFK-nak is el kellene küldjem jelen levelem alább jelzett másolati címzetteken kívül.
Közben a szembejövő forgalom „zavartalanul” haladt, a mögöttünk lévő (torlódó) forgalomról
pedig csak annyit, hogy Gellért-téren történő, jóval későbbi leszállásom után zsinórban
jöttek a következő járatok (41-es, 49-es és 47-es).
Forgalmi telepről kényszerően odabandukolt – elnézést, de láthatóan sem nem túl képzett,
sem nem túl talpraesett, főként nem megfizetett, ámbátor általam mindenképp szánt vagy
szánandó! – alkalmazottaik a végén már a rendőrség kihívásával fenyegetőztek. Ekkor
másztam le második alkalommal a nyílt pályán a szerelvényről és mentem hátra, hogy
felszólítsam jármővezető munkatársukat: a munkáját végezze, és ne éljen vissza
közfeladatot ellátó személyként – amúgy nem is létező – „hatalmával”, azaz a
közszolgáltatással.
Villamosvezető alkalmazottjuk ugyanis még csak fel sem szállt a 2-es kocsira, az ajtó mellett
állt, és forgalmi telepen dolgozó kollégájuk részére előadott „fenyegetőzésemre”, hogy jövő
héttől nem fog Önöknél dolgozni, annyit sem szólt, hogy „Ne neki mondja, én vagyok a
villamosvezető!”, csak állt, láthatóan élvezve a helyzetet.

Talán csak akkor kezdte felfogni addigi ténykedése ódiumát, amikor a nyílt pályán való
álldogálás és „közforgalommal visszaélés” (helyesen: közforgalomban, vagy közfeladatot
ellátóként „hatalommal” való visszaélés akart volna lenni, nem ez jött ki, mea culpa!) miatti
fegyelmi felelősségét vágtam a fejéhez.
Ez után ugyanis már ilyen kijelentéseket tett, hangosan, mindenki által hallhatóan, és
sajnálatosan érthetően is: „Szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el!”
Ekkor láttam meg, hogy akire olyan erős kényszert érzett, hogy leszállítsa, egy – megítélésem
szerint az ügyet súlyosbító tényezőként ráadásul munkatársuk által esetleg cigánynak
nézett… –, kifejezetten szolid, disztingvált és tiszta fiatalember volt, aki feleségével és karon
ülő (szoptatós!) gyermekével, valamint, ha jól láttam, még egy nagyobb, önállóan ülő
gyermekkel együtt utazott.
Az a, munkatársuk számára oly nagy fennakadást – állítólag – jelentő ajtó pedig, mint azt
korábban is megjegyeztem itt, minden tekintetben biztonságosan és kellőképp megtartva
volt elhelyezve, az tehát sem balesetveszélyt nem jelentett, nem jelenthetett, sem a többi
utas biztonságát vagy testi épségét, vagy akár csak ruházatának épségét nem veszélyeztette,
illetve a fel- vagy leszállást sem akadályozta.
A szerelvényen tartózkodó összes (!) utas egyöntetően, már-már tüntetve azt nyilatkozta,
vonatvezető alkalmazott pedig, és tehát, ezt folyamatosan érzékelte, hogy hagyja már békén
ezt a szerencsétlen srácot, és ne próbálja meg (szerencsére sikertelenül) egymásnak uszítani
az utasokat. Alkalmazottjuk erre nagyjából ekként reagált: „én nyugodt vagyok”, vagy egy
esetben egy középkorú asszonynak így: „hallgasson el és szálljon vissza”. Valamint e körben
hangzott el már idézett „Szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el!” hangzatú, rendkívül
nagy ívő és roppant mély érzéső, kulturált és erkölcsös, tisztességes emberre utaló filozófiai
étékelés abból a szent szájából.
A fenyegetések hatására szerencsétlen fiatalember már jóformán sírva ment oda
alkalmazottjukhoz, a jármővezetőhöz, hogy „Hát nem szégyelli magát, a kislányom szíve
kiugrik a helyéből”, amire (illetve korábban is) az volt a reakció eme igen empatikus BKV–
alkalmazott részéről, hogy oldják meg egy kombi taxival!
Végül, annak ellenére, hogy az utasok egyértelmően a pártján álltak, és igazándiból az is
látszott, hogy az önmagáról megfeledkezni látszó jármővezető kollégái sem szívesen hívnák a
rendőrséget (még szép!), a fiatalember megalázottan, szerintem még sírva is – én sírtam
volna! – elhagyta, az ajtóval együtt, a szerelvényt. A nyílt pályán, vak sötétben, mivel más
módja erre nem is volt.


Tisztelt vezérigazgató Úr!
Meggyőződésem és alább előadott megalapozott jogi érvelésem alapján munkatársuk
nemcsak nem járt el tisztességesen és méltányosan, de egyenesen BKV Zrt. hatályos
Üzletszabályzata ellenében cselekedett.
Ezen túlmenően igen súlyos, közérdeket és utasok testi épségét alapvetően veszélyeztető, adott esetben börtönbüntetéssel is szankcionálható (foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés Btk. 171. §) és az általam megélt 42 év alatt még nem tapasztalt, az alapfeltételekből (ajtó, család, végállomás elhelyezkedése és üzemeltetési megállapodások etc.) semmiképpen nem is következő, elmebeteg, ámokfutásra hajazó cselekedeteteket vitt véghez: nyílt pályán, feszültség alatti szerelvényen, 50-60 utast, nyitott ajtósorokkal tízperceken át magára hagyott.

Ezek a cselekedetek Társaságuk (bocsánat, de) még megmaradt jó hírnevét is irreálisan
erősen és méltatlanul rontják.
Ezen túlmenően a hitem szerint 99%-nyi fennmaradó, végtelenül tisztességes, odafigyelő és
udvarias, fogyasztó- (utas)barát gépjármővezető, de akár egyéb (forgalmi) alkalmazottaik
személyes tisztességét és szakmai megbízhatóságát, azok megítélését is erősen aláássa,
erodálja egy ilyen ámokfutás.
Ugyanakkor megalapozottan merem állítani, hogy jármővezetőnek sem joga, sem jogalapja,
sem igazsága egyetlen pontban sem volt, tehát ráadásul alaptalanul követett el egy sor, önmagában is fegyelmi vétséget jelentő szabálytalanságot, de akár bőncselekményt is.
Hatályos Üzletszabályzat „II.2.1. Kézipoggyász szállítása” pontja így fogalmaz:
Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul. A jármőveken nem szabad olyan tárgyat szállítani, amely az utasok testi épségében, ruhájában, poggyászában, vagy a berendezésekben kárt okozhat, azokat beszennyezheti, az utasokat zavarhatja, valamint amelyek szállítását jogszabály vagy hatósági rendelkezés tiltja. Kerékpár csak az elővárosi vasút (HÉV) vagy a fogaskerekő jármővek kijelölt peronjain szállítható, egy vonaljegy, vagy győjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel.
Tehát hatályos Üzletszabályzat nem zárja ki a becsomagolt (kézipoggyász!) és akár ajtó
mérető, 5..10x 75..85 x 180..210 cm köbtérfogaton elférő tárgy szállítását, hiszen
1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;
2. Szabályzat a túlméretes vagy darabszámban többletes tárgyakat sem tiltja ki az
utazásból (utassal együtt), ahhoz pusztán a többlet díjfizetés szükségességét rendeli –
esetünkben azonban szó sem volt arról, hogy ne lett volna megváltva az esetleges
túlméret (a jegyellenőrzés pedig pláne nem a vonatvezető szakmai és jogi
kompetenciája!);
3. A tiltott tárgyak közé pedig egyértelmően nem sorolható a becsomagolt, új, tehát
tiszta ajtó, és ebben nem tűrök vitát;
4. Jármővezető intézkedési körét Szabályzat taxatíve a következő körben határozza
meg, mármint jármőveik irányításán túl: opcionális jegyárusítás; talált tárgy átvétele
és további kezelése (leadása); biztosítási igény felvétele (jegyzőkönyvezés). Tehát szó
sem esik sem utas-ellenőrzési, sem poggyászértékelési jogosítványról, pláne nem e
körben kötelezővé tett feladatról. Ezek szerint járművezetőik részére sem „indítás törlése”, sem utas- vagy poggyászellenőrzés nem kerül meghatározásra feladatként, de jogukként sem Szabályzat mellékleteiben. Ellenben több más feladat meglelhető ugyanitt, melyet alkalmazottjuk már nem érzett magára nézve kötelezőnek:
5. „A kimaradó indulási időpont után közlekedő jármő vezetője részére a
forgalomirányító diszpécsernek utas-tájékoztatási kötelezettséget kell meghatároznia.
A jármővezető ilyenkor a végállomásról történő elindulás után, majd a
megállóhelyeken adjon tájékoztatást a kimaradt indulás tényéről, elnézést kérve az
utazási kellemetlenségekért.” (80. oldal)
-4-
6. 5.8.2. szerint „Eljárás telephely elhagyását akadályozó, illetve késleltető körülmény
esetén” címszó alatt, vagy 5.8.4.2. szerint „Eljárás késés esetén” címszó alatt
részletesen taglalt kötelezettségeket támaszt vonatvezető részére is abban a
tekintetben, hogy kivel és milyen információáramlást kell biztosítania.
7. Egyebekben a „2:59 percet meghaladó késés esetén a jármővezető köteles értesíteni a
forgalomirányító diszpécsert, tájékoztatást adva a késés mértékéről és a késés okáról”
kötelezettséget alkalmazottjuk egyértelmően és több esetben (!) nyilvánvalóan és
nyilvánosa, hogy azt nem mondjam: „maga mutogatva és csak azért is” megszegte.
8. Önhatalmú járattörlésre vagy nyílt pályán nyitott ajtókkal történő veszteglésre nem
ad lehetőséget Szabályzat, sőt „Késés esetén - a forgalmi helyzet adta lehetőségeken
belül és a forgalombiztonsági szempontok figyelembe vétele mellett - törekedni
kell a késés mértékének csökkentésére mindaddig, amíg a forgalomirányító
diszpécser ezzel ellentétes értelmő utasítást nem ad.”
9. Szabályzat melléklete 5.8.4.3. pont szerinti „Eljárás kimaradó indulásnál, vagy
szélsőséges mértékő követési időköznél elrendelt utas-tájékoztatási kötelezettség
esetén” cím alatt egyértelmően szabályozza jármővet közvetlenül irányító , vezető
alkalmazott kötelezettségét: „A forgalomirányító diszpécser, vagy az utas-tájékoztatási
diszpécser elrendelése alapján a jármővezetőnek a végállomásról való elinduláskor,
majd minden megállóhelyen tájékoztatnia kell az utasokat a járatkimaradás, vagy
szélsőséges mértékő követés tényéről, elnézést kérve az utazási kellemetlenségért.”
Szolgáltatási szerződéseik és keret-megállapodásaik, más megfogalmazás szerint: a józan ész
szerint sem látom be, hogyan is járhatna el ilyen végállomáson és ilyen időszakban bármely
(amúgy ellenőrzésre egyáltalán jogosult) alkalmazottjuk is akár csak közelítő módon is.
Hiszen amikor Budafok, Savoya Parkbeli végállomást és a – korábbi nyomvonalhoz képest –
hatalmas kerülőt jelentő pályatestet és felsővezetékezést kivitelezték, tudtommal azt
nagyrészt, ha nem teljes egészében az érintett multinacionális vállalkozások (Auchan, OBI
etc.) finanszírozták, és az üzemeltetési keret-megállapodásokat (kerületekkel, áruházakkal)
annak ismeretében írta alá vagy hagyta jóvá Társaságuk illetékes szakigazgatása, hogy akár
az OBI, akár az Auchan áruházból ehhez (ti. egy egyszerő beltéri, tokozatlan ajtóhoz)
hasonló termékekkel naponta szállnak majd fel a tisztelt Utasok.
Ekként tehát, még ha netán le is lenne írva Szabályzatukban, akár csak a megtörténteket
érintőlegesen is alátámasztó bármely jogalap, eljárásukat akkor sem tudnák sem erkölcsileg,
sem emberileg, sem a ráutaló magatartás – mint gyakorlati jogkényszer – ellenében
meggyőzően alátámasztani.
Fentiek alapján igen nagy tisztelettel és bízva T. Vezérigazgató Úr és közvetlen vezető kollégái
(így BKV Zrt.) etikai és jogi érzékében, értékítéletében, nem utolsó sorban élénk
érdeklődéssel is, várom s voltaképp elvárom, hogy említett jármővezetőt – ám, higgye el, ez nem rólam szól! – szombat esti ígéretemhez híven egy hét után immár valóban ne
alkalmazzák tovább. Nem éri meg. Különösen bízom benne, Ön is egyetért velem, kedves Kocsis Úr, hogy a közelmúlt sajnálatos gazdasági–politikai eseményei „fent” nem eredményezhetik, de nem is magyarázhatják Társaságuk (alkalmazottainak) ámokfutását „lent”. Sem.

Egyben engedje meg, hogy elismerjem károkozásom is, melyet akaratlanul követtem el
Társaságuk ellen azon az ominózus szombat estén: amikor Gellért-téren átszálltam 1360-as számú, láthatóan frissen felújított Ganz ipari csuklós típusú 47-es járatra, a velem lévő kerekes kocsival véletlenül nekimentem a baloldali 5-ös ajtó mellett az egyes üléssel
szemben található furnérszerő merőleges alsó takaróelemnek, mely így egy kb. 10 x 3 cm
területen megsérült. Ez pedig nem szokásom. Kérem tehát Önöket, hogy az okozott kárt –
sajnos ebben nagy gyakorlatuk lehet – becsüljék meg és egy egyszerő, rövid elektronikus
levélben jelezzék, hova és mekkora összeg megfizetésével tudom megtéríteni a kárt. És,
persze, elnézést kérek figyelmetlenségemért.
Megértésüket és segítségüket, mindkét ügyben, előre is köszönöm mindannyiuknak.
Budapest, 2009. október 27.
Tisztelettel:
Róbert

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LeifEriksson 2009.10.28. 01:06:18

Elsőre láthatóan hosszú levél.... de érdekes... :)

cbc 2009.10.28. 01:10:23

Na szóval az történt, hogy valaki egy túlméretes csomagot szállított, a vezető meg le akarta rakni.

Egyébként pedig valamelyik fórumos villamosfanatikusnak törlődött az esti programja, aztán írt egy ilyet...:-)

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.10.28. 01:10:54

Na ilyenkor sajnálom, hogy nem járok bkvval! Mondjuk ha ott lettem volna akkor sem indult volna tovább a villamos! Maximum ha jön egy új vezető az agyonvert gyökér helyett!

cbc 2009.10.28. 01:11:35

(érdemes amúgy végigolvasni, egy lelki terapeuta sok érdekességet le tudna venni ebből a levélből, kezdve mindjárt a címzésben a BKV telefonszámainak feltűntetésével) :-)

cbc 2009.10.28. 01:12:37

Mindenesetre ha már Újbudán volt, vehetett volna egy lakást:

lakoter.com/2009/10/25/van-ahol-megeri-panelt-venni/

:-)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.28. 01:16:16

Ha megvan az érvényes jegye/bérlete majd reklamál maga. A múltkor egy csöves fél tonna üres üveget pakolt a buszra, kétszer fordult, mire végzett. A kutya sem foglalkozott vele, úgyhogy nem általános jelenség. Azért érdekelne, ha egy erős fékezésnél agyonüt valami tereptárgy, ki lesz a felelős? Az utazási feltételek? Egyébiránt én sem pakolok az autóm utasterébe olyasmit, ami később fejbevághat. És a bkv tényleg nem tehertaxi.

Szelíd hangorkán 2009.10.28. 01:21:55

Róbert nem egészséges ember. Egyébiránt igaza van.

vauvauvau 2009.10.28. 01:40:12

Rémesen hülye írás ez!

Retexis 2009.10.28. 01:44:36

Előfordul ilyesmi portásországban. Egyszer azért nem volt hajlandó elindulni a villamos vezetője, mert felszálltam egy pórázon tartott 10 kilós kutyával szájkosár nélkül. Rajtam kívül volt még kb. 5 ember a villamoson. Leszálltam. Jobb a békesség. A következő villamosvezetőnek már nem kurva volt az anyja.

vauvauvau 2009.10.28. 01:49:38

@Retexis:
A villamosra a kutyát csak szájkosárban lehet felvinni. Azzal, hogy felszállsz, el kell fogadnod a feltételeket.
Igaza volt a vezetőnek.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.28. 02:07:40

@Retexis: amennyiben fogatlan a kutyád, igazad van. (amúgy a kutyák 25 kg+ -nál kezdődnek :))

Megdobbent 2009.10.28. 02:34:29

Robert meg az o homar-viszketegsege. Ovazze, szanalmas ember lehet. Egyebkent van ilyen utazasi feltetelek nevu bigyo, annak resze, hogy mekkora csomag szallithato. Tehat megszegte a felteteleket. Akkor most mi van? Robert komam, valami nagyonmas elfoglaltsagot kellene talalnod, vagy legyel valami elbaszott fidesztoborzott jogvedo faszomszottya, vagy mittomen, de ne szarjal mar a homarba tobbet egy darabig. koszi.

Megdobbent 2009.10.28. 02:35:51

@Retexis: Ha meg en szallok fel a kutyad melle a medvecsapdaval, akkor jon a sirasrivas, hogy a kutya sajna csonkolodott. Hat baratom ilyen mar a kutyafogsor is. Ki a faszom akar a kutyaddal egyutt utazni ember letere?

öregmogyi 2009.10.28. 02:45:35

szófosása van a levélírónak? Erről ennyit írni... És ilyen visszataszítóan okoskodó stílusban... broáf...

Nagy az empátia, persze az nem jut eszébe, hogy az ajtós fickót már felszállás után tájékoztatták, hogy húzzon le az ajtajával.
De ő nem... Tojik a felszólításra. (ezt szokta meg) Sőt! Az később sem zavarta, hogy száz embert tart vissza húsz percen át.

A levélíró pattogásához: elképzelem a villamosvezető arcát, ahogy felé lép egy ilyen jogászkodó okostojás, és határozottan közli vele, hogy "dolgozz!" :-))

Ezer karakteren át megy a kurvapontos jogászkodás, de a kézipoggyász max méretét (amit az ajtó nyilvánvalóan túllépett - a levélíró térfogatra átszámított idiótaságának ellenére is ) kegyesen elintézi egy "ránézésre nem nagyobb" jelzővel.

Az ajtós fickót akkor sajnálnám, ha már az elején leszállt volna.
Még egy sajnálatra méltó ember van a történetben: akinek hivatalból kell majd ezt a levelet elolvasnia.
Az ő helyében visszaküldenék egy 500 oldalas jogszabálygyűjteményt, teli olyan közbeszúrásokkal, hogy "ránézésre, érzésem szerint, talán..."...

sakha 2009.10.28. 02:49:08

@Megdobbent: Igen, resze, es erre Robert hivatkozik is. Olvasd vegig figyelmesen a level egeszet! Meg ha hosszu is. NEm szegett meg semmilyen feltetelt az ajtóval utazó ffi. kulonosen nem a szallithato csomag meretere vonatkozot. Ennyit rolad. Es hogy jon ide a fidesz? Nyugi oreg...

ShagBeckur 2009.10.28. 02:49:51

"1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;"

Ezt csak én nem értem? 2x 20x20x200 az 40x20x200, nem? 40 centi széles az ajtó, 200 magas és 20 centi mély? Vagy hogy?

ShagBeckur 2009.10.28. 02:54:16

@ShagBeckur:

"Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul."

Méret van megadva, nem térfogat. Szóval nem jó érv.

sakha 2009.10.28. 03:02:40

@öregmogyi: Egyetértek, hogy a postolo valami pszichológiai eset. A ránzésére azért helytalló itt, mert senki le nem merte a cuccot. Tehat a villamosvezeto is csak ranezesre dontott. Szalljon fel egy meroszalaggal es nezze meg az ajtot, majd kerje a potjegyet, vagy szallittassa le.

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2009.10.28. 03:15:55

nem a postoló, hanem a levélíró...

GentleSpecter 2009.10.28. 03:17:40

Ez a levél egy az egyben mehetne a modoros blogra! Annyira felidegesített ez a tenyérbemászó stílus...

jármővezetőiknek
kényszerően
egyöntetően
ívő
érzéső
egyértelmően
bőncselekmény
jármőveken
fogaskerekő jármővek
mérető
jármőveik
jármővezető
furnérszerő
egyszerő

EMBER MIK EZEK? Elveszett az Ű billentyŐd (Sic! (Sic! (Sic! (Sic!))))

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2009.10.28. 03:20:04

mer ugye a szily nem a róbert. róbert szeret írni, a hozzá hasonlókat hívják grafománnak. sok hűhó semmiért, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, ki szelet vet, vihart arat, és kicsi a bors, de erős.

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2009.10.28. 03:21:45

elveszett az űd: elmentek otthonról, nincs ki mind a négy kereke.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.10.28. 03:52:26

Ez kurva hosszú volt. Az elején a címzés el van baszva a fejlécben.

T. Kocsis István Úr
vezérigazgató
részére

egyrészt nem T. hanem K(öcsög), de amúgy az alatta levő két sor nyelvtanilag nem illik össze...

sfi 2009.10.28. 04:04:43

"1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;"

Ja. Ránézésre egyetlen ajtó se éri el a 20 cm szélességet. :))))) Biztos valami kutyaól ajtaja lehetett.

sfi 2009.10.28. 04:05:39

"1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;"

Ja. Ránézésre egyetlen ajtó se éri el a 20 cm szélességet. :))))) Biztos valami kutyaól ajtaja lehetett.

sfi 2009.10.28. 04:08:15

"1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;"

Ja. Ránézésre egyetlen ajtó se éri el a 20 cm szélességet. :))))) Biztos valami kutyaól ajtaja lehetett.

feltételes reflex 2009.10.28. 04:16:30

vessetek rám követ, de nekem tetszett a Róbert levele, (leszámítva az ő-ket); bárcsak nekem lenne ennyi időm és energiám ilyesmire, valahányszor fetúrom az agyam ilyen barmok (ti. levélben említett villamosvezető) miatt...:))

de leginkább azért tetszett, mert szerintem igaza van, s mégcsak nem is maga miatt írt. (legalább ez utóbbit méltányoljuk!)

az ilyen nyilvánvalóan frusztrált köcsög bunkó villamosvezetőre pedig napalmot! még ha ki is derülne, hogy a szabályzat értelmében igaza van, akkor is mérhetetlen rosszindulat kell egy ilyen akcióhoz, különösen, hogy a leginkább érintetteket (azaz a többi utast) egy másodpercig sem zavarta a család.

abba pedig már nem is akarok belegondolni, hogy mi van, ha szegényeknek egy ilyen ajtóvásárlás miatt pont egy fillérjük se maradt tehertaxira...mert mégis, ki a franc kívánna amúgy gyalogosan/tömegközlekedve hazáig cipelni egy ajtót?

Secnir 2009.10.28. 04:30:57

a 20x20x200-as ajtó az valami páncélajtó, nem?

2009.10.28. 04:35:39

borzalom, majdnem elsírtam magam :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2009.10.28. 04:37:51

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
20x30x10 ánnyi a hály
10x15x10 száptátós csácsámő!
fijátá ásszonka tecciktudni :DDDDDD

hová kerültem..

sfi 2009.10.28. 04:39:35

"1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;"

Ja. Ránézésre egyetlen ajtó se éri el a 20 cm szélességet. :))))) Biztos valami kutyaól ajtaja lehetett.

sfi 2009.10.28. 04:41:18

Bocsánat a sok ismétlésért. Folyamatos internal server error volt.

heliox 2009.10.28. 04:46:59

Ahhoz senki sem szól egy szót sem, hogy feszültség alatt ott hagyta őrizetlenül a szerelvényt?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.10.28. 05:27:18

Ez kurva hosszú volt. Az elején a címzés el van baszva a fejlécben.

T. Kocsis István Úr
vezérigazgató
részére

egyrészt nem T. hanem K(öcsög), de amúgy az alatta levő két sor nyelvtanilag nem illik össze...

renugard 2009.10.28. 05:35:05

Kötött pályán fém kerekekkel? És nem szakad el a cérna? :)

Az ajtó mérete indiferens, mivel nincs meghatározva, hogy nem szállhat fel, csupán pótdíjat kell fizetnie, vagy plusz menetjegy megváltására kötelezhető. Kommentáló társaim diszlexiásak-e?

Egyetlen kényszerítésre alkalmas méretű utas sem volt a szerelvényen? Vagy az említett másik három villamoson?

Helioxnál érzek egy pirospontot!

Werwolf 2009.10.28. 05:37:37

szerzönek alighanem szakavatott segitsegre van szüksege.
vagy csak evek ota tulsagosan raer.

sanya64 2009.10.28. 05:38:57

Kedves levélíró!
Ügyével sajnos érdemben nem tudunk foglalkozni, mert leveléhez nem mellékelte a szóbanforgó ajtót, így nem tudjuk ellenőrizni annak pontos méretét.
Kérjük, hogy a hiányosságot pótolni szíveskedjen, tehát vagy kiscsomagban elküldeni szíveskedjen számunkra (az Ön által bizonyára jól ismert -20x20x40x60x80cm- postai szabványméretek betartásával) vagy pedig kérjük személyesen hozza be "Túlméretes Csomagok és Ajtók Ellenőrzési Főosztálya" irodánkba pénteken este 23 óra 00 percig.
Mivel az Ön által említett méretű ajtót szabályaink szerint liftjeinkben szállítani tilos, kérjük a hátsólépcsőn szíveskedjen felhozni (12. emelet, balra a második iroda).

rainman35 2009.10.28. 06:14:04

"Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul."
A méretek kézi potyora vonatkoznak.
Egy ajtó mióta kézipoggyász?

freaky (törölt) 2009.10.28. 06:17:47

"megítélésem
szerint az ügyet súlyosbító tényezőként ráadásul munkatársuk által esetleg cigánynak
nézett…" - ez hülye. Bocsánat, hölye.

lol

gpetersz 2009.10.28. 06:19:52

@rainman35: Te pöcs, okoskodó faszkalap.... mi a kézipoggyász? Mi az ami 20x20xKETTŐSZÁZ centi és szerinted kézipoggyász? Közösségi rúdvibrátor? WTF?

Logikusan: bármi ami ekkora az mehet.

Akik egyből beszóltak, azok nem olvasták végig. Merthogy tény, hogy okoskodó a posztíró, de pont ebből kifolyólag végigvitte a gondolatot és érvelt a méretekkel. ERGO (megy ez a szó?): nem szegett az utas szabályt.

Kettő: a stílus és a hozzáállás viszont PONT AZ amit a kedves BKV-s kollégák nap mint nap hoznak...

freaky (törölt) 2009.10.28. 06:23:47

Vezető úr mondhatta volna, hogy egy plusz jegy és mehetünk.?! (Bosszantó tehetetlenség, hatalmaskodás.)

Utas úr szállt volna le azonnal, ahogy rájön, hogy nem fog tudni megegyezni a sofőrrel. (Szintén bosszantó "kummantás", "megvárjuk, mi történik".)

Robert örüljön, hogy nem kapták szájon egy méteres síndarabbal.

Mindenki leégett ott rendesen.

BKV reszelő 2009.10.28. 06:28:45

@Megdobbent: Az én kutyám mellé felszállhatsz a medvecsapdáddal te fasz, de ne sírj, ha csapdástul leharaptatom az egész karodat...ki a fasz akar utazni egy olyan ostoba ökörrel, mint te ?! ;) Barom!

BKV reszelő 2009.10.28. 06:29:54

@rainman35: "A méretek kézi potyora vonatkoznak.
Egy ajtó mióta kézipoggyász? "

Amióta kézben vihető. Anyád meg közterület, amióta mindenki végigmegy rajta. ;)

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.10.28. 06:32:07

A panaszos vajon melyik zártosztályról szökött? :D

rainman35 2009.10.28. 06:32:38

@freaky: A hozzászolásod téged minősit.

BKV reszelő 2009.10.28. 06:38:06

Egyébként meg szomorú, hogy ez megtörténhet. A történetből kiviláglik, hogy ez a megroggyant magyar társadalom milyen frusztrált kis balfaszokból áll, akiknek örömet okoz, ha egy családapát inzultálnak a villamoson. A szerző is inkább rúgta volna arcon a tahó bkv-s villanyvezetőt, akkor tudta volna a tirpák, miért költzött a fővárosba. A kocsipista meg nem ér rá ezzel a marhasággal foglalkozni, lázasan keresi a lehetőséget, hogy a közeli jövőben mégis hogyan fizettesse ki a saját végkielégítését.

rainman35 2009.10.28. 06:38:47

@BKV reszelő: Mi van ma reggel bunkók napja van?

Egu 2009.10.28. 06:54:15

Mi a faszom ez a sok "Sic!"?? Mit akart vele jelezni? Árulja már el valaki!
Egyébként "Ha Róbert nem lenne,..." valószínűleg a munkanélküliség is odaveszne. Ennyire ráérni baszkikám...:)

záporjózsi 2009.10.28. 07:03:06

Az utas nem felelt meg az utazási feltételeknek. Én is vittem már túlméretes "kézipoggyászt", megkérdeztem a vezetőt. Hümmögött, megkérdezte, meddig megyek. Mivel ott nem szokott tömeg lenni, rábólintott. A kocsi közepén, fektetve, hogy ne üssön agyon senkit. (Voltunk 10-en a kocsin...)

freaky (törölt) 2009.10.28. 07:03:09

rainman, kézipoggyász mióta 2 méter? Ezen a megfogalmazáson lehetne vitatkozni. Értem, mit akarsz és miért csinálod, de pont ezért nem szeretnék nagyon veled foglalkozni. Fogadd el ezt, kérlek.

záporjózsi 2009.10.28. 07:04:25

@freaky: 200x20x20 centi szerinted mi? Lehet pl. sporteszköz.

aya_nielsen 2009.10.28. 07:05:01

a postíró análisan fixált. Ajtót nem lehet villamoson szállítani, és kész. le van szarva, hogy kisgyerek, meg mittomén, hívjon taxit. majd holnap én is veszek egy szekrénysort az ósanban aztán felpakolom a villamosra, miért ne? vagy veszek egy quadot, felugratok vele a peronra, mert jogom van hozzá. világosan le van írva hogy mekkora facsemetét, és poggyászt lehet hurcolni a villamoson, az ajtó nem fér bele sehogyse.

freaky (törölt) 2009.10.28. 07:10:23

Vagy lehet pl.: egy negyed kenu.

Yoss 2009.10.28. 07:10:39

Tiszta Jókai...Ennyit írni..pfff...tuti unatkozik. Egyébként igaza van, de nem lehetne ezt röviden, frappánsan megírni?

petya.bacsi 2009.10.28. 07:13:55

Ezt a levelet ki fogja elolvasni? 1 oldalon össze lehetett volna foglalni az egészet.

Az eset felháborító, de az ilyen problémás "ügyfelet" én a francba elhajtanám. Írja meg a konkrét panaszát, de ne csomagként küldje a terjedelem miatt...

petya.bacsi 2009.10.28. 07:15:53

@Yoss: Jókai klasszisokkal jobb, olvashatóbb és érdekesebb :)

trotechnikus 2009.10.28. 07:19:08

végre kipróbálhattam volna a villamos vezetést ...

szóló szölö 2009.10.28. 07:21:48

Jaj,emberek! Ki a csodát zavar egy szombat esti villamoson egy ajtó!Valahogy senki nem gondol bele a másik helyzetébe. Más lehetösége (pénz)nincs Nem köthet az ajtóra egy pórázt,hogy hazasétáljanak

Walter Melone (törölt) 2009.10.28. 07:22:35

És nem volt azon a villamoson egy gerinces ember sem, aki megfogta volna a vezető fülét, és elmagyarázta volna neki, hogy mi a dolga?

Lehet, hogy szabálytalan ekkora méretű tárgyat szállítani, de nem az a megoldás, hogy ilyen cirkuszt csinálok, feltartva a többi utast, megalázva a szabálytalankodót...

aya_nielsen 2009.10.28. 07:25:35

@Walter Melone: a szabálytalankodó tartotta fel az összes többi utast

Eric_Cartman 2009.10.28. 07:25:47

Nagy nehezen eltűnt (eltőnt) a homárról a faszkorbács, meg a fospunpa, de robert ezt visszahozza szerintem. Kérem a Homár Urat, jelezze az író jövetelét előre egy nappal.

Pipas 2009.10.28. 07:27:05

Ez az n+1 -edik hozzászólás és eddig senkinek sem volt egy lövése se arról, hogy mit ír elő a munkáltató a sofőrnek. Viszont mindenki bőszen elmondja a véleményét arról, hogy ki volt a pöcs.

Ez olyan magyar, hogy kicsordul a könnyem. ;)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2009.10.28. 07:28:27

Egy notórius grafomán, faszt érdekel az olvashatatlan levele...

oolajtoo 2009.10.28. 07:29:39

A posztíró is nyilvánvalóan bizonyos RÓMAI PRINCÍPIUMOKKAL rendelkező állampolgár.

A bejárati ajtó NEM helyezhető el biztonságosan egy TÁTRA villamoson, viszont egy Tátra teherautón IGEN.

A villamosvezetőt a szabályzat betartatásáért IDIÓTA JOGVÉDŐK MEGHURCOLJÁK. HURRÁ!

A poszt feleslegesen hosszú, itt nem betűre fizetnek.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.28. 07:31:36

hát ez hülye!! ezt senki nem fogja elolvasni így, ebben a formában..

a cigányok meg saját maguk dolgoztak meg, de irgalmatlanul keményen ezért a fantasztikus társadalmi megbecsültségükért.. rohadtul nem tudom én már sajnálni egyiküket sem azok után, amit 99,99%-uk művelt és művel.

oolajtoo 2009.10.28. 07:31:37

@szóló szölö:
"Jaj,emberek! Ki a csodát zavar egy szombat esti villamoson egy ajtó!Valahogy senki nem gondol bele a másik helyzetébe. Más lehetösége (pénz)nincs Nem köthet az ajtóra egy pórázt,hogy hazasétáljanak"

Építkezni, meg ajtóra van pénz, (atleast50K), de hazaszállításra már nincs? (5K)

NANA!

gabcigirl 2009.10.28. 07:33:05

Jogos a panasz meg minden. De miért is nem lehetett ezt 5 darab bővített mondatban megfogalmazni? Panaszos unatkozik???

Trackback 2009.10.28. 07:36:17

Hm, egyébként ez volt a világtörténelem utolsó "18-as viszonylatú" [muhaha] villamosa, hogy elsírta magát a leszállítás miatt az ajtót-cipelő család? Esetleg bevonjuk az ügybe az ENSZ szakembereit?

És egyébként valóban normális építkezési anyagokat villamoson szállítani?

És valóban nem tűnik fel senkinek ennek az egésznek a röhejessége?

Minden épeszű embert elgondolkodtat az, hogy rendszeresen látni időutazó karavánokat felszállni a villamosokra, tört kukoricával teli kádakkal, boroshordókkal, csíkos vászonszatyrokkal, liszteszsákokkal, hat síró gyerekkel, tíz asszonnyal, négy-hat, széleskarimájú kalapos-bajszos, aranyfogú emberrel, néhány élő csirkével, mindezt heves szotyizás között előadva.

Fenti sztori ennek csak egy enyhébb verziója lehetett, de ugyanúgy agyrém.

Ja, és ha a villamosvezető apatikusan vezet, ha pl. egy gyerek hangoskodik, akkor persze mindenki a villamosvezetőt szidja, hogy nem csinált semmit.

Terézágyú 2009.10.28. 07:36:36

Emberek, a németeknél vagy az angoloknál hogy működik ez a dolog???

Hányan leírták már, hogy ott igenis a vezető addig nem indul, amíg a renitens (nemfizető, dohányzó, hangoskodó) utas le nem száll. És a kommentelők mindig hozzáteszik, hogy ez kellene itt is.

Hát ez történt.

zimonyi 2009.10.28. 07:39:27

@Egu:
Sic! = Így! (latin)
Általában így jelöljük, ha egy szövegkörnyezetben stilisztikailag nem odaillő, furcsán hangzó vagy szokásostól eltérő kifejezés van.

cso zsi 2009.10.28. 07:40:35

A 20x20x200-ba belefér egy facsemete, vagy egy pár síléc. (Ezekből kettő vihető egy szerelvényen, hogy ne legyen zavaró a terjedelme.
Egy ajtó szélessége, amennyiben közlekedésre akarjuk használni, minimum 60 centi.
Tehát nagy.
Egy függönykarnis hiába 5-6 cm átmérőjű, ha a 2,5 - 3 méter hosszúságával szintén nem fér se a megadott méretbe, se a kocsiszekrénybe.
A tárgyaknak van tömegük is. Legyen egy könnyű, 25-30 kg-s ajtó. Fogás nem sok van rajta. Egy hirtelen fékezés, neadjisten egy ütközés esetén ez megindul, tömegének 2-4-szeresével, és tarol.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.28. 07:41:28

Írhattál volna a libajnainak is,akkor is tojnának a fejedre.A posztoló a levél alapján nem épelméjű.A furnérlemezes dolgot pedig megszívta,mert majd kiszámláznak az újért 250.000 forintot meg a régi levételéért 500.000-et és az új beszerelésért pedig 750.000-et.Akkor pedig egy időre marad az üres zsemle reggelire,ebédre,vacsorára..

hhh. 2009.10.28. 07:44:13

hiheetetlen. ez a levél...síró gyerek meg asszonyka...arról meg nincs szó, hogy a csávókám családdal meg ajtóval ott szobrozott és tulajdonképpen miatta állt az egész?
lehet itt centizni, de én pl kurvára nem örülnék, ha valaki mellettem, gyerekkel a kezén egy ajtót egyensúlyozna a villamoson.
"Szabályzat a túlméretes vagy darabszámban többletes tárgyakat sem tiltja ki az
utazásból (utassal együtt), ahhoz pusztán a többlet díjfizetés szükségességét rendeli –"
ezt meg honnan szedte a levélíró? veszek 8db jegyet és felteszek 8 biciklit? vagy mi a koncepció?

vannak szabályok, vagy nincsenek? a szabályok meg a kisgyerekes ajtókra is vonatkoznak.
az meg egy nagy tahó, aki ilyenkor magától, ajtóstól nem száll le. ha teljesen tiszta lenne a helyzet, akkor azt mondanám, álljon ki a jogaiért. de ez itt erősen vitatható, sőt, valószinűleg nincs is joga ezt tenni. akkor meg ne szivasson 100 másik utast, csak mert a villamosvezető a maga módján próbál intézkedni.

Ofélia . 2009.10.28. 07:46:43

Bizonyos méretü tárgyakat tilos bkv-val szállítani!!

És nem kell a másik állásával játszadozni ha megtagadja(előírás szerint) a szállítás megtagadását!!

Egyre azért kiváncsi lennék ha felszállnék két marmonkanna gázolajjal mit szólnának az utastársak??

Mogyoró007 2009.10.28. 07:47:18

na én végig olvastam. Bár a rettentő hosszú körmondatok ezt némileg nehezítették. Egyet értek a poszt írójával. Velem is vitatkozott hasonló szituációban egy ellenőr.
De a fenti eset teljesen érthetetlen. Azonnal kirúgni a hájas villamos vezetőt!

hhh. 2009.10.28. 07:47:27

hát nem kellett vón elindúni.

Mogyoró007 2009.10.28. 07:49:57

@hhh.: nincs igazad. A poszt írója mellékelte (az általam is imsert ) szabályokat, a csomag méretére vonatkozóan. Simán szállíthatta volna, esetleg túlfizetéssel.

Ofélia . 2009.10.28. 07:50:59

@ofélia. A halálcsillag tulajdonosa:
Hú ezt elcsesztem dühömben bocsi "a szállítás megtagadását" a szállítást:((

Kockásboxer 2009.10.28. 07:51:42

Elég durva történet... a BKV magasról le fogja sz@rni. Pár hete barátnőmmel mentünk hazafelé, a Lehel téren akartunk lejutni a vakondhoz (bérletünk van). Ott állnak az orkok, megmutatjuk a bérletet, majd az egyik beszólt a barátnőmnek, hogy de megb@**nálak. Erre elborult az agyam, kérdezem tőle, hogy ez mi volt? Ő egyből jön és ütni akar, inkább hagytam. Elmentem a forgalmi irodára panaszt tenni... a poén csak ezután jön... a BKV válaszolt a levélre, amiben az szerepel, hogy köszönik az észrevételemet, ők mindent megtesznek a közlekedés színvonalának emeléséért stb. Leírják, hogy panaszomat az ellenőr másképp mesélte el, szerinte mi nem voltunk hajlandók megmutatni a bérletünket (vagy jegyünket) felszólításra sem és agresszívan léptünk fel vele szemben (itt jegyezném meg, hogy az ork nagyjából olyan nehéz lehetett mint a barátnőm és én összesen, biztos kockáztattam volna, hogy nekimegyek).
Gondolom, hogy itt is hasonló választ fog kapni a panasz írója. Szomorú.... és a legszomorúbb, hogy a mi tartjuk el őket és a főnökeiket.

midnight coder 2009.10.28. 07:53:24

1. Az illető szarjon sünt amikor ajtót akart szállítani a villamoson, és nem szállt le amikor mondták hogy ezt nem lehet.

2. Aki ezek után mégis engedte elindulni a villamost szintén.

3. De leginkább a villamosvezető aki ezek után a nyílt pályán állt le intézkedni. Vagy ne induljon el, vagy ha már elindult akkor szállítsa le azt a kurva ajtót.

cso zsi 2009.10.28. 07:54:18

@heliox: Szóljunk hozzá a feszültség alatt hagyáshoz.
Jobban, vagy kevésbé ráz (áramtól) egy haladó, vagy egy álló villamos?
Ha a levélíró értett hozzá, akkor szintén villamosvezető lehetett, innen borul az egész ügy.
Ha nem ért hozzá, akkor ne írjon arról, hogy mitől világít a mennyezeti lámpa egy álló járművön.
Sínfék, "gyújtáskulcs" gátolja az elindítást.
A "nyílt pályán" ajtónyitás nem buli, csak veszély, vagy üzemi probléma esetén kellő körültekintés mellett valósítható meg.
A vonal az adott szakaszon zárt pályás.

Fairy Girl 2009.10.28. 07:55:37

Felhívnám postoló figyelmét hogy hivatalos, sőt jogászkodós hangulatú levélben is be kell tartanunk magyar helyesírás szabályait, különös tekintettel névelőkre.

Pingvinbab 2009.10.28. 07:57:10

Már megint azon megy a baszakodás, hogy a levélírót fikázzátok, hogy valami buktát keressetek a levélben, hát kurvára ráértek. Az a srác meg az ajtóval nyilván nem véletlenül békávézott, a villamosvezető tettenérhetően szabálytalan és köcsög volt, de ez úgy látszik senkit nem zavar.

Mostanában sem a békávéfigyelőnek, sem a homárnak nincs más funkciója, csak hogy összegyűjtse azokat, aki a levélírókat cikizik.

A BKV is csak addig marad ekkora vízfejű ostoba szörnyeteg, amíg a magasban történő nagypénzű visszaéléseket, meg az ilyen "aprócska", naponta előforduló vonali otrombaságokat hagyja a pesti ember, de úgy nézem, még sokára lesz, míg kapcsoltok.

Vagy soha.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 08:02:57

'A járműveken nem szabad olyan tárgyat szállítani, amely az utasok testi épségében, ruhájában, poggyászában, vagy a berendezésekben kárt okozhat, azokat beszennyezheti, az utasokat zavarhatja'

40-50 fő telítettség mellett igencsak zavaró tényező egy ajtó. A vezetőnek tehát igaza volt.
Mondjuk a levélíró stílusa miatt Hasfelmetsző Jacknek is igazat adnék, ha történetesen rá panaszkodna Róbert.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:03:27

@Pingvinbab:
"Az a srác meg az ajtóval nyilván nem véletlenül békávézott"

Igen, teljesen igazad van. A múltkor én is felszálltam egy villamosra egy kecskével, meg két birkával - hát én se véletlenül tettem! Milyen jogon akartak leküldeni?

Mogyoró007 2009.10.28. 08:03:55

@Rékuc: szerintem olvasd el még egyszer.

Airhead 2009.10.28. 08:06:11

jó reggelt. mennyi ráérő ember

Bozdurgán 2009.10.28. 08:06:12

@Pingvinbab:

Szerinted normális dolgog az, hogy a 20 mondatban megfogalmazható információt valaki oldalakon keresztül áljogászkodva, bkv zsargont használva körmondatokkal már már az érthetőség rovására fennhéjázva közli?
Még akkor is ha magávál a tartalommal teljes mértékben azonosulni lehet, de a stílus miatt csak sajnálni tudom, hogy nem vágta pofán a nemkevésbé tuskó villamosvezető.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:08:10

Mellékesen én is utálom a bkv-t, de a 20*20*200, az nem egyenlő az 5*90*200-as ajtóval. Tehát nem megfelelő tárgyat szállított, íg valóban lefelé a villamosról. Kivételesen igaza volt a sofőrnek!
Mit szóltál volna, ha egy hirtelen fékezésnél a fejedre dől a cucc?
Akkor is írtad volna a libsi hülyeségeidet?
Csöveseknek, batyusoknak semmi helye a villamoson. Mellékesen meg nem tehertaxi!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:09:03

@AnnaM:
Te melyik viszonylaton szoktál utazni AnnaM? Mert szeretnék azon a járművön egy ajtót szállítani.
Esetleg egy kecskét.
Melletted.
Mivel látom, hogy te megértő vagy.

hex.kelly 2009.10.28. 08:10:10

Mindenki bal lábbal kelt fel?

Ne azzal foglalkozzatok, hogy mekkora volt a csomag. Nem egy óriáspolipot vitt ölben, hanem egy ajtót becsomagolva. Ha a villamos útvonalán egy barkácsáruházi megállóhely van, akkor lehetőséget kell hagyni az utasoknak, hogy onnan származó áruval felszálljanak. Pláne, ha a vonal építéséhez és a járat fenntartásához pénzt adott a barkácsáruház.

Ez egy frusztrált villamosvezető volt, akinek bökte a csőrét, hogy "nézd mán, a cigánynak meg van pénze ajtóra", és csakazértis megmutatta. Nehogy már a tiszta ruhájával, feltehetően tiszta otthonával (gondolom, nem putriba vitt egy új ajtót) még véletlenül teljes értékű tagja legyen a társadalomnak.

Ez a történet sokkal inkább szól arról, hogy aki akar, azt tud teljesen "beilleszkedni", mert a mindennapokban ilyen dolgok történnek vele. Volt egy srác az egyetemen, ő azért maradt ki, mert az utolsó előtti félévben volt egy olyan tanár, aki szerint a cigány csak árokásásra meg vályogvetésre való, és a szóbeli vizsgán rendre olyanokat kérdezett szegény gyerektől, amire mi se tudtuk a választ. De akkoriban még nem járt pluszpénz a roma diák után az egyetemnek, szóval ezt simán meg lehetett csinálni. Ilyen emberek sajnos mindenhol vannak, most már biztos, hogy a BKV-nál is.

Bozdurgán 2009.10.28. 08:12:37

@Hoppácska:

A kecske mondjuk nem a legjobb példa, ő van olyan értelmes mint egy átlag kutya.

amugy meg ha nincs tömeg, és elfér egy becsomagolt ajtó anélkül, hogy másokat zavarna nem tudom, hogy miért zavar annyira.
Ha félsz tőle , nyugodtan át lehet szálni egy másik kocsiba.

Mogyoró007 2009.10.28. 08:12:43

@olvasó - első osztályú magyar termék: más oldalról nézve. A BKV szabályzata rendelkezik a túlméretes tárgyról is. Egy ekkora ajtó nem sokkal haladja meg azt a méretet. De így csak annyit kell tennie, hogy lyukaszt még egy jegyet az ajtónak.

Amúgy tételezzük fel, hogy egy szegény család, akinek nem telik taxira, autóra, kénytelen venni egy ajtót, mert az tönkrement, és kénytelen villamoson szállítani, mert máshogy nem tudja. Komolyan akkora baj, annyira zavar mindenkit, hogy szerencsétlen ott viszi a villamoson. Hát engem kurvára nem zavar.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:12:55

@hex.kelly:
Akkor én a 18-as villamoson holnaptól raklapon fogom szállítani a barkácsáruházban vásárolt ytong téglát, illetve szeretnék még gerendákat is szállítani. Kérem a T. Bkv-t, tegyék ezt lehetővé!
Természetesen díjfizetés nélkül, mert ez jár nekem!

hex.kelly 2009.10.28. 08:13:39

@olvasó - első osztályú magyar termék: Olvasd el újra, az a méretezés a plusz menetjegy nélkül szállítható tárgyakra vonatkozik. Ha vesz még egy jegyet, akár egy kombihűtővel is felszállhat, ha meg bírja emelni. A vezető nem kérte a jegyet sem a pasastól, bár nincs is jogosultsága jegyet ellenőrizni.
De ha a szabályzatban nincs benne, hogy kényszerítheti az utast a távozásra azzal, hogy nyílt pályán megáll és az összes kocsi összes ajtaját kinyitja, akkor igenis hibázott, méghozzá szándékosan.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:14:03

@hex.kelly:
"Ne azzal foglalkozzatok, hogy mekkora volt a csomag."

Merthogy miért is ne?

"Ha a villamos útvonalán egy barkácsáruházi megállóhely van, akkor lehetőséget kell hagyni az utasoknak, hogy onnan származó áruval felszálljanak. Pláne, ha a vonal építéséhez és a járat fenntartásához pénzt adott a barkácsáruház."

Ez mondjuk igaz lehet. Ha a villamos vonalán egy tüzéptelep is van, akkor lehetőséget kell hagyni az utasoknak, hogy onnan származó áruval, pl. fél mázsa szénnel felszálljanak.
És nem az áru méretét kell nézni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 08:15:23

@AnnaM: engem meg kurvára nem zavar, ha téged valaki jól fejbebasz egy baseballütővel. De attól még (sajnos) nem szabad téged sem jól fejbebaszni egy baseballütővel.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:15:43

@AnnaM:

idéznék: "díszüveges ...szobaajtó volt"
szegény ember ne vegyen díszüveges szobaajtót.
Ha meg igen, akkor fussa már arra a 3-4000 e hufra pluszban taxira!
Menj érte kocsival, és vidd haza neki!
Hát engem meg baromira zavarna!

hex.kelly 2009.10.28. 08:16:13

@olvasó - első osztályú magyar termék: valamit félreértesz. A díjfizetés a szabályzatban szereplő méretektől eltérő tárgyakra vonatkozik. Ha esetleg arra járt volna egy ellenőr, és kiderül, hogy az ajtónak nem lyukasztott a pasas jegyet, akkor választhat ugye, hogy 1. leszáll, 2. fizet büntit, és tovább utazik. De ha a leszállást választja, az sem nyílt pályán történik, hanem a legközelebbi megállóban.

motoszka 2009.10.28. 08:17:32

20x20x200-as kézipogyássznak pl összetekerhető vetítővászon is vagy esetleg függöny karnison, térkép megteszi.
Az ajtó biztosan nem. Ha pedig ránézésre belefért ebbe a keretbe, akkor az nem ajtó volt, hanem kézipoggyász :D

Mourinho már nem a király 2009.10.28. 08:18:15

@Bozdurgán: mindig élvezet nézni amikor két bunkó összeverekedik, kár h. ez most nem történt meg :D

Egyébként akkor fel lehet vinni a 2 ajtós szekrényt is mert a 6 hordár poggyásza egymás mellé rakva az 6x 20x20x200 lenne nem?

hex.kelly 2009.10.28. 08:18:17

@Hoppácska: miért kell kiforgatni amit írtam? Azért egy ajtó nem egy akkora tárgy, amitől nem lehetne másoknak felszállni a villamosra, vagy leszállni róla.

Kono 2009.10.28. 08:19:17

Látom, itt sokan megbuknának egy 2. osztályos szövegértés feladaton is. A probléma nem azzal van, hogy felviheti-e az ajtót, hanem azzal, hogy ezért a villamosvezető nyílt pályán kinyitja az ajtókat, és 20 percig áll!!!
Ilyenformán az is jogos lenne, ha egy bliccelő miatt a vezető a sínekre rugdalná le az utasokat, csak mert az illető szabályt sértett???

Bezzeg, amikor olyan dugó volt, hogy két perc alatt jutottunk előbbre egy métert, és két megállót 40 perc alatt tett meg a busz (nem túlzás!), akkor nem volt hajlandó kinyitni az ajtót, csak a megállóban.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:19:31

@hex.kelly:
Akkor ezek szerint, ha én bármit is szállítani akarok, akkor csak egy jegyet kell vennem hozzá.
Na akkor rendel egy mázsa szén (by: Hoppácska).
Nem kell a hülye libsi szöveg. A bkv nem teherjárat, és punktum!

csillagkutya seven 2009.10.28. 08:21:37

ezt a fost ki olvassa végig?
amúgy megint az van, hogy belepofázott egy olyanba egy olyan valaki, aki VALAKINEK képzeli magát! hát posztíró, maga ritka ostoba ember!

vizoo 2009.10.28. 08:21:45

@motoszka: Te, és az ostoba barátaid még mindig nem tudtok olvasni, pedig már oldalak óta hányjátok a sz@rt a netre. A fent megadott méretek díjfizetés nélkül szállíthatóak. Ettől eltérő (nagyobb) méretű tárgyakat vonaljegy váltása ellenében lehet szállítani, amennyiben az nem zavarja az utasokat és nem veszélyezteti az emberek testi, vagy a villamos tárgyi épségét.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 08:22:06

@Kono: nyugi, ha nem nyitotta volna ki az ajtókat, akkor most egy másik utas levelét olvashatnánk, miszerint a bunkó vezető nem ebrudalta le az ajtós cigányokat a villamosról, és ez mekkora knéyelmetlenség volt.
Jól itt nem járhatott volna a vezető, ha van rajta sapka, ha nincs.
Amikor pedig dugó van és nem akar ajtót nyitni a sofőr, oda kell állni a fülkéje elé és látványosan ájulást színlelni. Akkor gyorsan kinyitja, mintsemhogy jegyzőkönyvet vegyen fel a tömegben-melegben rosszul lett utasról. Próbáltam, bevált. :)

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:22:50

De nem is biztos, hogy túlméretes, azt hiszem térfogatra a 20*20*200 pont egyenlő az 5*80*200-al. Csak öt egyforma darabra kellett volna vágni az ajtót, és nincs probléma belőle.

vizoo 2009.10.28. 08:23:44

@olvasó - első osztályú magyar termék: A szén képes arra, hogy beszennyezze az utasok ruházatát, vagy a villamost. Tehát nem szállítható. Ennyi, balf@sz vagy te is, mert nem tudsz érvelni.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:23:56

@hex.kelly:
"miért kell kiforgatni amit írtam?"
Én nem kiforgattam, csak továbbgondoltam azt, amit írtál.

Hol a határ? Ha egy ajtó mehet, akkor kettő is mehet?

"Azért egy ajtó nem egy akkora tárgy, amitől nem lehetne másoknak felszállni a villamosra, vagy leszállni róla."
Fentebb már többen leírták, hogy mi a baj egy ajtóval.

@Kono: "Látom, itt sokan megbuknának egy 2. osztályos szövegértés feladaton is. A probléma nem azzal van, hogy felviheti-e az ajtót, hanem azzal, hogy ezért a villamosvezető nyílt pályán kinyitja az ajtókat, és 20 percig áll!!!"

Ez valóban szabálytalan, de a probléma kiindulópontja mégiscsak az, hogy valaki szabálytalanul felvitt egy túlméretes tárgyat. Ilyenkor a vezető megteheti hogy kussol, és oda se néz, mert nem az ő dolga, de akkor tényleg miért várják el más esetben a vezetőtől, hogy tegyen le egy haljéktalant pl?

"Bezzeg, amikor olyan dugó volt, hogy két perc alatt jutottunk előbbre egy métert, és két megállót 40 perc alatt tett meg a busz (nem túlzás!), akkor nem volt hajlandó kinyitni az ajtót, csak a megállóban. "

Ugyanaz a villamosvezető? :)))))))))))

Disznó Úr 2009.10.28. 08:24:04

Kilóg a vörös farok. Üldözik a cigányokat.Ezt nap mint nap tapasztalhatjuk.

Eric_Cartman 2009.10.28. 08:24:35

@olvasó - első osztályú magyar termék: Kenny ! Hirtelen fékezésnél tuti, hogy a te fejedre borulna a cucc. Jogos.

Mogyoró007 2009.10.28. 08:25:50

@Rékuc: te is milyen kedves eber vagy. Biztosan pisztollyal szoktattak bilire. De nem én tartottam a piszolyt, ugye tudod?

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:26:01

@vizoo: balf@sz vagy te! Lesz@rom, hogy beszennyezi. Az ajtó meg kitörhet, összevagdalhat. Ne ragozzuk már tovább.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:26:25

@vizoo:
"A szén képes arra, hogy beszennyezze az utasok ruházatát, vagy a villamost. Tehát nem szállítható."

És bekötött zsákokban igen? :))) Úgy már nem szennyez senkit :)
Szépen felpakolok tíz zsák szenet és kész... :)))

Kono 2009.10.28. 08:28:06

@Rékuc: Zsír :) De elég rosszul venné ki magát, ha a tömegben pont én ájulnék el, az idős hölgyek és kismamák meg a ezzel szemben állnák a sarat.

vadorka 2009.10.28. 08:28:57

Azért megnézem, mennyi időbe telik, amíg a fiatalember a tömött villamosról leoperálja a becsomagolt üvegezett szobabajtót... mert hogy a karonülő szoptatós csecsemőt tartó felesége nem tud neki segíteni, az biztos.

Kono 2009.10.28. 08:29:05

@Hoppácska: Persze, h ugyanaz. Pláne, hogy az busz volt:D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:29:41

@AnnaM:
"te is milyen kedves eber vagy."

Hogy jön ide a kedvesség kérdése?????

hex.kelly 2009.10.28. 08:29:45

@Kono: Végre!

@olvasó - első osztályú magyar termék: ha neked ez egy "hülye libsi szöveg", akkor nem is az ajtó méretével van bajod, hanem azzal, hogy a cigány összespórolt egy kis pénzt ajtóra. Tudod, ha pici gyerekük volt, akkor nyilván egy fizetésből élnek, és lehet, hogy hónapokon át spóroltak arra az ajtóra, és ami neked CSAK 4-5000 Ft tehertaxira, az neki még 2-3 hónap spórolás lett volna. És lehet, hogy te ezt nem így csinálnád, de ő meg úgy. És lehet, hogy ez is csak egy hülye libsi szöveg, de a világ attól szép, hogy színes, az emberek meg különbözőek. Képzeld, ha mindenki egyforma lenne, nem lehetne belekötni senkibe :-D

Bazsi75 2009.10.28. 08:31:13

@vizoo: Túlméretes tárgy vonaljegy ellenében csak HÉV-en szállítható te nagyon okos. Olvass, értelmezz.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:33:40

@Kono:
"Persze, h ugyanaz. Pláne, hogy az busz volt:D "

Na látod. Akkor hogy jön ez ide? Az illető buszvezető is szerette volna betartani a szabályokat. Neked ez nem tetszik, mert számodra az lett volna az előnyös, ha megszegi a szabályokat, tehát örültél volna ha megszegi.

A fenti esetben a szabályszegésből (nyílt pályán megállásból) hátránya származott az utasnak, tehát kikéri magának, és felemlegeti a szabályt...

aachi2 2009.10.28. 08:33:48

@Hoppácska: "Ha a villamos vonalán egy tüzéptelep is van, akkor lehetőséget kell hagyni az utasoknak, hogy onnan származó áruval, pl. fél mázsa szénnel felszálljanak.
És nem az áru méretét kell nézni. "

ÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! :DDDDDDd

Bejjja 2009.10.28. 08:34:44

Hát, ezt az esetet egyszerűbben is le lehetett volna írni. A sok körmondat, beszúrás miatt szörnyű az egész. Idegesítő a stílusa az írónak. Az eset egyébként nem egyedi, amikor a sofőr nincs tisztában, hogy a munkaköri leírása mit tartalmaz, meddig terjed, illetve visszaél a helyzetével, nem ismeri a szabályokat, vagy sajátosan értelmezi.

Engem egyszer otthagyott egy buszsofőr a megállóban, meg se állt, mert látta hogy kutyával vagyok. Pedig volt a kutyának jegye, én fizettem a bérletemet, póráz-szájkosár a kutyán, minden ami kötelező, és ápoltabb, kulturáltabb volt a kutya, mint sokszor némely ember a járműveken. De a sofőr önhatalmúlag eldöntötte hogy én, magyar állampolgár a kifizetett bérlet és jegy áráért cserébe nem vagyok jogosult az utazásra.

staropramen 2009.10.28. 08:34:51

Sztrovacsekek!
A posztolónak szerintem igaza van és nem is foglalkoznék az éjszakás kommentelő műszak IQ túltengésével.
A villamosvezető jópár szabályt megsértett, kapja meg a büntetését.
A posztoló viszont vonja vissza azokataz érveit amelyek a BKv jó hírnevét emlegeti, különösképpen pedig az alant idézett mondatot:
Fentiek alapján igen nagy tisztelettel és bízva T. Vezérigazgató Úr és közvetlen vezető kollégái
(így BKV Zrt.) etikai és jogi érzékében, értékítéletében... sűrű elnézéskérések közepette azonnal töröltesse a posztból.

nilusisuger 2009.10.28. 08:35:01

Sztem a levélírónak a stílusától függetlenül igaza van. A vezetőt meg szájba kellett volna baszni, és elmúlt volna székrekedése. Ki az a barom, akit zavar egy földön levő, kitámasztott ajtó?

Mogyoró007 2009.10.28. 08:35:57

@Hoppácska: a vitakultúrából. Ha vmi nem tetszik neki, rögtön baseball ütő, és fejbebaszás. Érv sehol. Hát így. Szimpla következtetés.

BKV reszelő 2009.10.28. 08:36:47

@rainman35: Igen, és ebből az alkalomból köszöntelek téged és a többi ünnepeltet ! ;)

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:37:10

@hex.kelly:
Egyrészt, több mint valószínű, hogy azt az ajtót az én fizetésemből részére jutatott (ugyan miért???) segílykéből vette. Így akár azt is mondhatom, hogy az én ajtómat szállította! Basszus, de bunkó vagyok. a Villamoson szállíttatom szegény orkkal a saját ajtómat!

bgp 2009.10.28. 08:37:25

Elég nagy geci volt ez a vezető.
Akkor sztrájkoljon amikor a részeg végighugyozza a villamost.

Viktus 2009.10.28. 08:39:09

Pöpi ezek a tettrekész BKV alkalmazottak merre vannak, amikor a büdös csöviket kellene távozásra bírni a gépeikről?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:39:44

@AnnaM:
"a vitakultúrából. Ha vmi nem tetszik neki, rögtön baseball ütő, és fejbebaszás. Érv sehol. Hát így. Szimpla következtetés."

Rékuc szerintem nem arra gondolt, hogy ő ezt szeretné tenni veled, pusztán azt, hogy ő elítélné ezt a dolgot - még akkor is ha semmi köze nem lenne az esethez. Egyszerűen csak az elv, a szabály, a jogrend miatt.
És ugyanez van az ajtóval is. Ha tilos, akkor tilos - és teljesen mindegy, hogy valakit effektíve zavar-e.

staropramen 2009.10.28. 08:40:06

@olvasó - első osztályú magyar termék:

Régen a homáron csak elenyésző számban voltak ilyen hozzád hasonló netto idióták.Mostanában mintha sokasodnának.

betépett felhasználó 2009.10.28. 08:40:10

oszt fotod van az esetrol?

netan telefonnal rogzitett hangos 3gp, avi, mov vagy mas formatumu videofelveteled?

hat miert nincs?
na ugye?

a vatman hulye volt
te meg feledekeny, nem 1xrubb egy 2perces filmet felyoutubozni, mint megirni egy ilyen hosszu mesketet? nekem elobbi jobban tetszett volna, bkvhoz meg ment volna a novella.

na bye

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2009.10.28. 08:40:56

@Viktus:
"Pöpi ezek a tettrekész BKV alkalmazottak merre vannak, amikor a büdös csöviket kellene távozásra bírni a gépeikről? "

Na erre céloztam :)
Olyankor bezzeg csináljanak valamit a vezetők :)
Ilyenkor meg nem.

FL 2009.10.28. 08:40:58

@AnnaM: Neked és MINDENKINEK, aki szerint egy ajtó jogosan felvihető a villamosra: túlméretes tárgyat KIZÁRÓLAG HÉV-en szabad szállítani! A kézipoggyász méretét meghaladó tárgyak villamoson díjfizetés ellenében sem szállíthatók!

Mogyoró007 2009.10.28. 08:42:21

@Hoppácska: na de pont ez az. Nem tilos. Plusz díjat kell érte fizetni. Ha egy traktort szállítana, akkor más lenne a helyzet. De ez csak egy nyomorult ajtó.

nilusisuger 2009.10.28. 08:43:23

@Hoppácska: "És ugyanez van az ajtóval is. Ha tilos, akkor tilos - és teljesen mindegy, hogy valakit effektíve zavar-e. " A sok szentéletű. Az ajtó nem gázpalack.

Mogyoró007 2009.10.28. 08:46:42

@FL: amit te írsz, az a kerékpárra vonatkozik. Amiről itt szó van, az pedig egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyász. Plusz díjazással.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.28. 08:46:57

@Hoppácska: kérlek, mutasd meg azt a pontot a BKV Zrt. szabályzatában, ami tiltja a túlméretes tárgyak közül az ajtókat. tételesen, forrás pontos megjelölésével, ahogy a posztoló is tette a lehetőség ismertetésénél. köszönöm.

valamint: ha a fél mázsa szenet úgy csomagolod be, hogy:
- a megadott méretdimenziókba befér
- nem piszkítja be más ruházatát

akkor igen, lehet azt is szállítani.
tanulj meg olvasni kérlek, főleg, hogy elég egyértelműen rögzíti az utazási szabályzat, mit lehet szállítani, és mit nem.

Vagy netán te lennél a villamosvezető? :D

warezspam (törölt) 2009.10.28. 08:47:12

Najó, ez túl hosszú és túl okoskodó. Valaki elmondja 1 mondatban a lényeget?

para_noir 2009.10.28. 08:47:22

Kurva hosszú, nem olvastam végig. Most akkor valaki leszedte a villamos ajtatját a remiz melletti sínpáron Róbert újpesti lakása közelében?

sorica123 (törölt) 2009.10.28. 08:47:49

Jézusmária, szentjózsef! Nem olvastam el mindet, nagy baj? A lényeg úgy érzem lejött így is. Adott egy nagy cuccal utazó ember, aki azonban a cuccot, lévén az egy ajtó, el tudja úgy helyezni, hogy nem zavar senkit. Ha egyszer elhelyezte, és ő maga nem piszkos, hangos vagy mit tudom én milyen, abszolút nem zavar senkit. Kivéve a misszióját komolyan vevő, frontérzékeny sofőrt, mert van ám az is. És persze zavarja a nagy cuccal utazó kolléga, mert... mert szabál az szabál, azé'.
Bosszantó eset, de szerintem ettől a Háború és béke hosszúságú betűsárkánytól a békávésok is megrettentek.
Annyit a túlméretes tárgy témához, hogy egy normálisan elhelyezhető tárgyhoz, legyen az ebben az esetben ajtó, nekem egyszer összecsavart ponyva volt, hadd ne hívjak már tehertaxit vagy ne a hátamon cígöljem haza, zsebemben a bérlettel. én is beállítottam a ponyvámat az egyik sarokba, mellé álltam, s kész. Aztán sziszeghetett, akinek csak a szemét zavarta (mását bajosan tudta volna, mert széltében össz tíz centit foglalt). Szerencsére ott a sofőr nem volt ilyen kis vonalas.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2009.10.28. 08:48:16

Ilyet kár leközölni. Persze van az a blog, ahol menő lenne...

mhxmqz 2009.10.28. 08:48:31

1. Sok a szöveg.
2. Nagy az ajtó.
3. Bátor az apa.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.28. 08:48:46

@FL:
1.1. Kézipoggyász szállítása

Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul.

A járműveken nem szabad olyan tárgyat szállítani, amely az utasok testi épségében, ruhájában, poggyászában, vagy a berendezésekben kárt okozhat, azokat beszennyezheti, az utasokat zavarhatja, valamint amelyek szállítását jogszabály vagy hatósági rendelkezés tiltja. Kerékpár csak az elővárosi vasút (HÉV) vagy a fogaskerekű járművek kijelölt peronjain szállítható, egy vonaljegy, vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel.

www.bkv.hu/feltetelek/

idióta. tanulj meg olvasni.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 08:50:21

@staropramen:
Mi ebben az idiotizmus?
Tudtommal szabad véleményt mondani ebben az országban, nem? A te fajtád biztos annka örülne ha nem így lenne, de sajnos hamarosan buktok!
Mellékesen meg jóképességű cigócsaládot a szomszédodba, és akkor változna a véleményed azt hiszem!

ui.: túlméretes csomagot akkor sem szabad szállítani, ha senkit nem zavar!

vivax 2009.10.28. 08:51:28

Valami nagyon durva cucc került ki a magyar drogpiacra...

punpa 2009.10.28. 08:53:12

Ede vitorláson szállítja az ajtókat.

Secnir 2009.10.28. 08:54:19

hoppá
gázpalackot nem lehet szállítani a BKV járművein?
akkor egy jó csülkösbableves után már nem szállhatok fel a villamosra? ami ráadásul ki is rázza belőlem? ez diszkrimináció kérem!

ertzuiop 2009.10.28. 08:56:42

Ekkora barmot rég láttam (levélíróra gondolok).
Mi a retkes geci fasznak vannak a szabályok, ha akármikor leszarhatjuk?
Persze ha véletlenül az ő lábára esik az ajtó, vagy üvegszilánk, akkor 6 oldalt írna.

A kurva anyádat nyavalyogj, te kis geci!

bakfark 2009.10.28. 08:57:57

Ez az eset ugyan felháborító, és a minimum, hogy a sofőrt rúgják ki az állásából...de ilyen nyálas szöveget még életemben nem olvastam. Borzalmasan ez a nyakatekert, barokkos "stílus"!!! Javasolnám, hogy ne menj írónak!

staropramen 2009.10.28. 08:58:51

@olvasó - első osztályú magyar termék:
Tanulj olvasni.
Amit írsz az csak szimplán ostoba politizálás-ami régebben nem ment a Homáron.
A netto idióta kifejezés az személyesen rád vonatkozik.Így már érthető?
Igen véleményt mondani szabad ebben az országban.Én is éppen azt teszem.

theveryguest 2009.10.28. 09:00:14

Aki ezt írta az tuti bölcsészmérnök. Látszik, hogy itt nem az volt a cél, hogy a mondatok érthetőek legyenek, hanem hogy az írója szellemi felsőbbrendűségét hirdessék.

A legdurvább, amit láttam az az volt, amikor a Kálvin téren két faszi felrakott egy mosógépet a buszra. Talán a 9-esre. De lomizás táján máshol is lehet érdekes figurákkal találkozni, akik TV-ket meg rossz mosógépet lapátolnak fel a buszra. A legdurvább, amit én eddig szállítottam az az autóba való akkumulátor volt a 14-es villamoson.

Egyébként, ha az ember már a rendszer határait akarja próbálgatni érdemes előbb a vezetőt megkérdezni, hogy mit szól hozzá. Bár ezt inkább csak a végállomásokon lehet, ahol van erre idő.

FL 2009.10.28. 09:03:38

@AnnaM: Nem, nem a kerékpárra vonatkozik, tanulj meg olvasni (tovább is...)! Az, hogy "... szállíthat díjtalanul..." nem azt jelenti, hogy akkor a nagyobbakat díjfizetés ellenében. Ezzel az erővel akármekkora tárgyat felvihetek a villamosra, ha fizetek érte? Ugye, ezt Te sem gondolod komolyan... Páran már hoztak fel extrém példákat, így azt most mellőzném. Mellesleg, ha tovább olvasol az utazási feltételekben, akkor a "2.1. Kiegészítő utazási feltételek a HÉV-en" résznél az alábbi olvasható:

"Az utazási feltételek általános részében ismertetettek mellett az ott felsoroltaknál nagyobb méretű, de legfeljebb 1 db 100x100x200 cm méretet meg nem haladó poggyász ("túlméretes tárgy") a kocsik piktogrammal megjelölt peronján szállítható díjfizetés ellenében."

Laszlo67 2009.10.28. 09:05:42

Túlméretes tárgy kizárólag HÉV-en szállítható. Itt van erre alkalmas peron.

2.1. Kiegészítő utazási feltételek a HÉV-en

Az utazási feltételek általános részében ismertetettek mellett az ott felsoroltaknál nagyobb méretű, de legfeljebb 1 db 100x100x200 cm méretet meg nem haladó poggyász ("túlméretes tárgy") a kocsik piktogrammal megjelölt peronján szállítható díjfizetés ellenében. A díj mértéke a teljes árú menetjegy árával azonos. A megjelölt méretűnél nagyobb poggyász még díjfizetés ellenében sem szállítható!

Fikalnyik Eugén 2009.10.28. 09:06:07

Mennyi hülye degenerált barom van itt!
Nekik, hogy érthető legyen:
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
üvegajtó bazmeg!
Világos?

Mogyoró007 2009.10.28. 09:07:54

@Fikalnyik Eugén:
be volt csomagolva bazmeg!
be volt csomagolva bazmeg!
be volt csomagolva bazmeg!
be volt csomagolva bazmeg!

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2009.10.28. 09:08:01

Te jó isten.
Ahogy valaki nagyon találóan fogalmazott, Róbert a legkevésbé sem egészséges ember.
Ez nagyon-nagyon durva.

Drága Róbert, szerezz barátokat kérlek.

tototto 2009.10.28. 09:08:31

Az még senkinek sem jutott, az eszébe, ha a vezető kéri a jegyeit a szimpatikus családnak, akkor 99 % hogy nem kell volna Róbertnek, ez az iszonyatos szófosást megejtenie? Persze akkor esetleg rászista?!

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 09:09:06

@Fikalnyik Eugén:
Erről beszéltem én is vazze!
Balesetveszélyes és kész!
Nem fogja fel az agyacskájuk!

staropramen 2009.10.28. 08:58:51
Anyukáddal személyeskedj, én sem tettem!

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 09:10:23

@AnnaM:
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!
attól még üvegajtó bazmeg!

FL 2009.10.28. 09:10:41

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Már megbocsáss kérlek, de az idióta Te vagy... Ahogy AnnaM, Te sem olvasol az orrodnál tovább (hogy kis képzavarral éljek)... Amit AnnaM-nak 09:03-kor írtam, ide is vonatkozik.

Mogyoró007 2009.10.28. 09:11:46

@olvasó - első osztályú magyar termék: ó jajj :) És hogy jut ki az üvegszilánk, a csomagolás alól?

james62 2009.10.28. 09:12:43

Hogy mire van energiája valakinek?
Érdemes volt ennyit gépelnie?

Fikalnyik Eugén 2009.10.28. 09:13:49

@AnnaM:
anyád átesett egy üvegajtón, amikor terhes volt veled, vagy más miatt vagy degenerált?
esetleg egy reply szoftverrel beszélgetek? az is lehet.

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.28. 09:14:59

@ofélia. A halálcsillag tulajdonosa: Az üzemanyag minden formája tiltott minden tömegközlekedési járművön, úgy mint a dohányzás!

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 09:15:29

@AnnaM:
Hát te nem vagy normális!
Úgy bazmeg, hogy összetörik. Láttál te már törött üveget?
Annak egyetlen tulajdonsága, hogy nem éles. Csomagolásból kijönni képtelen. Meg egyébként is olyan jólnevelt, hogy benne marad a csomagban.
A balesetveszély szóból, javaslom a veszély szó értelmezését! Azaz, megvan rá a lehetőség!

Mialee 2009.10.28. 09:16:04

1. Levélírónak túl sok ideje és túl kevés ű betűje van.

2. A villamosvezető egy tapló.

3. Kézipoggyász az, amit bírsz kézben vinni. Ha a fél mázsa szenedet karban viszed, és senki nem lesz tőle piszkos, tőlem vigyed. Részvétem a kezednek. De egy ajtóval azért el lehet bírni, szépen lerakva a földre senkit nem bánt.

3. A mérethatáron túli csomag szállítható, de csak plusz jegyért.
KERÉKPÁR csak HÉVen, de az is csak plusz jeggyel.

Ezérttartittezazország.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 09:17:44

veszély (főnév): Fenyegető helyzet. Olyan helyzet, állapot vagy lehetőség, amely kárral, bajjal, romlással vagy veszteséggel jár vagy fenyeget. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a romboló hatásoknak kitettség állapota.

Doubledeceker 2009.10.28. 09:18:49

Süncsaládot instalálni egy vascső segítségével a kommentelő segébe, de azonnal.

MI a fasz van?

OK, a járművezető megbuggyant, mármint szar ember módjára vislekdett.

De ajtót szállítani, na ne már, csak félve kérdezem, ha a villamaos hirtelen vészfékezni kényszerül mi lesz az ajtóval?

Ajtó villamosra nem való, kurvára mindegy, hogy be ki vagy szét van csomagolva.

Ezért kár volt ennyit írni, de tényleg nagyon kár volt.

A villamosvezető a tapló állat volt, de azt a kurva ajtót nem kellett volna ott szállítani ennyi.

Persz mindezt emberi módon is elmagyarázhatta volna a villanyvezető.

A komment meg botrányosan primitív és alig érthető.

De örülünk neki.

FL 2009.10.28. 09:19:03

@Mialee: 3. A mérethatáron túli csomag NEM szállítható.

Dersu 2009.10.28. 09:20:02

Apámmal pontosan ugyanez történt a moszkvai metróban a 70-es években. Annyi különbséggel, hogy nem a nyílt pályán dobták ki.

XCat 2009.10.28. 09:20:19

Én ezt nem érek rá végigolvasni, mi van benne?
Kapcsolódó kérdés; ágyrácsot villamoson szállítani lehet? Véletlenül eltörtem:(

Nem kapcsolódó információ: a narancs álom fantázianevű danoneos joghurt pocsék, de ébresztőnek elmegy. (valamitől hányingerem lett, de szerintem nem ettől).

lámalány 2009.10.28. 09:20:26

Ez teljesen olyan, mint egy részlet Adrian Mole titkos naplójából :D :D

kölcsön 2009.10.28. 09:21:27

Már nagyon érdekel a kérdéses ajtó, mert minden eltörpül -pl. villamosvezető, esetleg +jegy, tulajdonos, stb., mellette. Valóságos "közszereplő" lett. Annyi marhasággal foglalkoztok, hogy a lényeg eltörpül : emberség is van a világon, de úgy látom a székesfővárosunkban ez már ismeretlen fogalom. Apropó : nem kellett volna mennetek dolgozni?

Dersu 2009.10.28. 09:21:43

A törvény éber őre még annyit mondott neki, hogy maguk azok a külföldiek akik "mindig" felrobbantják a metrót.

XCat 2009.10.28. 09:22:59

@kölcsön: Mi dolgozunk. Nem látod?

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.28. 09:26:07

feltünt valakinek, hogy Robert gida korlátozott?
agyilag is...
40-50 utas csak 2 db százast adott volna a pasinak, és az vígan haza taxizhatott volna. Az auchan 2-3000 Ft-ért hazavitte volna neki az ajtót. (nekem Kecskemétről Siófokra 2 db ajtót 1250 Ft/ db áron hoztak el!!!)

itt mindenkinek igaza van, főleg nekem!

2009.10.28. 09:26:16

@Hoppácska: A kecske szállítás errefelé teljesen megengedett. Amíg élő a kecske, addig még okés, de a múltkor Marrakeshbe utaztam a szaharai busszal és mellém szállt egy beduin egy legalább két hete megnyúzott kecskével. Borzalmas büdös volt és vastagon lepték a legyek.

pyromaster 2009.10.28. 09:27:43

@Nandi29: Igazad van. Ha valakire raesik az ajto, akkor meg az a baja a faszkalapnak.
Vannak szabalyok, pl bkv jarmuvekre nem lehet ekkora meretu targyat felvinni. Es kurva unalmas, hogy megint eloveszik a CIGANY-kartyat.
A posztolo meg egy kepmutato fasz, ha egyaltalan igaz egy szo is az egeszbol. Legkozelebb hivj neki tehertaxit es fizesd ki bunkokam. Ne mastol vard el, hogy tetlenunl nezze, ,hogy egy uvegezett ajtot visznek a feje felett.

KOCSOG.

Lasombra 2009.10.28. 09:28:35

Kinek jár a faszkorbács?

a. levélírónak
b. villamosvezetőnek
c. ajtós családnak
d. mindenkinek

Őszintén, van ember, aki nem a d. választ jelölné meg?

a. a levélíró egy agymenéses, intelligensnek és tájékozottnak látszani kívánó, de valójában egy csomag pörkölt mogyoró intellektusával bíró fontoskodó seggdugasz.

b. a villamosvezető csak addig jutott el, hogy ezt így nem szabad, ám a helyzet megoldása kevéssé sikerült elegánsra

c. az ajtós faszi bassza meg az ajtaját, ha pont úgy számította ki a lóvét, hogy az ajtóval felélte a teljes vagyonát, és már nincs pénze taxira, akkor kérje meg a famíliát. cigóknak az úgy 50 főnél kezdődik, valamelyiknek csak van egy régi piros ezerkettes ladája. vagy ismerőst, havert.

vagy szállt volna le a faszkalap, és a következő 18-asra (vagy 41-esre, vagy 47-esre) felszállhatott volna, hátha több sikerrel jár. de nem, ő dafke fent maradt.

És az ajtó csomagolással vagy anélkül veszélyes. Erős fékezésnél megindul, és agyoncsap három utast, akkor a villamosvezető nagyobb bajban van, mint Róbert levele miatt. Igen, durva fékezések tudnak lenni, én már ajtó nélkül is hívtam egyszer mentőt egy néninek, mert álló helyből három métert "ugrott", tarkóra, amikor kijött a villinger elé egy kocsi.

Szóval a szabályozás szándékát illik felnőtt fejjel felismerni, és kurvára nem védhető, hogy csak a méreteken agyalunk, hogy befér-e vagy nem. (Egyébként nem fér be, mert 20 centi széles ajtó nincs.)
Ennyi erővel tényleg elég vicces tárgyakat lehet kitalálni, ami nem koszos, belefér a megadott dimenziókba, de mégis kurva veszélyes.

Én pl. dúsított plutóniumra gondolnék, dunsztos üvegben alufóliával lezárva, nehogy kilöttyenjen.

Egu 2009.10.28. 09:29:30

@hex.kelly: a 24-es villamos meg a Fiumei úti temető mellett megy el.Akkor most koporsót is lehetne szállítani a villamoson?

Mogyoró007 2009.10.28. 09:29:51

@olvasó - első osztályú magyar termék: szerinted egy ajtóban milyen üveg van? Darabosra (ha biztonsági üveg), vagy táblásra törik. Egy szakszerű csomagolásból, még ha el is törne, nem jutna ki a szilánk. A síkparaszt stílusodat meg tartsd meg magadnak.

Bedina74 · http://anyaapagyerekek.blog.hu 2009.10.28. 09:30:43

A BKV vezető azt hitte, hogy Ő a főnők.

pyromaster 2009.10.28. 09:31:49

Veres letette a középfokú angol nyelvvizsgát????????????????????, --

NA DE KOMOLYAN KI HISZI EL, HOGY AKÁR EGY SZÓT IS MEG FOG ERTENI?

AZTAKURVA

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 09:34:27

@gpetersz: A minősítő jelzőidtől eltekintve:
20*20*200 cm például 2-3 pár síléc (sífutóléc) egy sízsákba becsomagolva. És olyat nyugodtan szállíthat valaki, ha busszal/vonattal/repülővel megy síelni.

Hümüzhümümüz 2009.10.28. 09:34:32

De undorítóak vagytok (tiszt.kiv.)...!

Szerintem csak azzal van bajotok, hogy a család roma származású (vélhetőleg). Ha ez egy gárdistával, vagy egy szájbaba**ott jobbikossal történik, akkor már rég szét lett volna verve a BKV székház és ezrek lennének a Kossuth téren és itt mocskolnátok a BKV-t!

Kecske, szén nem ajtó, sem a gázolaj. Ellenpéldának szutyok. 14.990.- egy műanyag ajtó a barkácsáruházban, beltéri... Gondolod majd ki tud fizetni csóri egy 4-5 ezer Forintos taxi fuvart, ha ilyesmi ajtóra telik neki csak? Vagy ha szegény és csak ilyenre van pénze, akkor menjen gyalog, akárhol is él?

Ennyi erővel le lehetne szállítani a toliszatyorral közlekedő mammereket, 5-4 baggel flangáló plázacicát, meg szinte bárkit, ha a vezetőnek épp face-controlhoz van kedve.

Szarjatok sünt!!!

pyromaster 2009.10.28. 09:36:18

@Hümüzhümümüz: te meg remelem lerongyosodsz es ilyen ajtocipelokkel elsz majd egy kornyeken a lanyaiddal.

XCat 2009.10.28. 09:37:18

@Bedina74: szvsz csak páláyt tévesztett. Mégis elkezdtem olvasni, ez olyasmi, mint a parlamentben; valami nem tetszik, kivonulok.

Asszem hasonló esetben utánamennék arról érdeklődni, hogy mi az, hogy ő csak úgy törli az indulást. És lehet, hogy az anyukája hogylétéről is érdeklődnék. Vagy ilyesmi.

Doubledeceker 2009.10.28. 09:37:24

Kedves @AnnaM!

Mindegy milyen üveg van benne, nem szállítható és kész, mert vészfékezés esetén már csak a súlyánál fogva is agyonütheti az utasokat.

Az, hogy az ajtót szállító származását tekintve cigány ember volt szerintem ez esetben teljesen mellékes.

Igen a villanyvezető paraszt volt, nem is kicsi, de ettől még nem lehet emberségből elvinni az ajtót, mert veszélyt okozhat.

Nem értem mit nem lehet ezen megérteni?

Átmentem egyszer a piroson 150-el az üllőin, nem ütöttem el senkit nem is kellett volna engem megbüntetni, mert az ismerösök szerint király volt, és mivel senkit nem tapostam el nem is volt veszélyes.....

Úgy tűnik a kicsit mélyebre ható gondolkodás hiányzik sokakból, szép dolog az emberség, de van logikai is, ami sokszor felülírja azt.

Villamosvezetőnek egy fegyelmit, s legközelebb majd szépen normálisan kúlturáltan elmagyarázza az embernek, hogy nem szabad ajtót szállítani, mert veszélyes.

Az emberi hang csodákra képes, ennél már csak a süncsalád hatékonyabb.

Sóval ne kezdje írni megint mindeki, hogy jaj de fasza ez, meg nem is volt baj azzal az ajtóval, mert szép olomüveg berakása volt, szép színes ábrákkal.

Fasz ki van, de komolyan.... :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 09:38:36

Mellesleg szerintem sünt a villamosvezetőnek, de nem azért, mert köztözködött, hanem
1.) mert egyáltalán elindult úgy hogy tudta, villamoson szabályosan nem szállítható tárgy van az utastérben;
2.) mert nyílt pályán valós ok nélkül (akkor már semmi _új_ ok nem merült fel) megállt, kinyitotta az ajtókat, magára hagyta a villamost.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 09:38:53

@Lasombra: rövid idő alatt másodszor értünk egyet, mi történik?
Főleg az a) pont kifejtésében.
Ez a posztoló 100% Mr. Collins a Büszkeség és Balítéletből, ha valaki emlékszik rá. Fontoskodó és ostoba.

SereG 2009.10.28. 09:40:19

Azt a krva életbe. Végigolvastam ezt az okádékot. Mentálisan kicsinált mára, nem is tudok tovább dolgozni, pedig még csak fél 10 múlt. Kéretik Róbertet azonnali hatállyal a külvilágtól elzárni. Ön- és közveszélyes.

blah 2009.10.28. 09:42:10

fŐ, nem volt tŐrelmem végigolvasni

pazola 2009.10.28. 09:43:54

Azt lehet kerni, hogy ha legkozelebb ir a posztolo, akkor szoljatok nekem elore kifejezetten, hogy NEHOGY elolvassam?

2009.10.28. 09:44:34

@Hümüzhümümüz: bekattantál kicsirigó ? Érdemes ennyi dühöt meg indulatot gyűjteni magadban ? Infarktust-e szereted ? buzievagy ?

pizsama 2009.10.28. 09:45:51

Létezik olyan, hogy házhozszállítás! Gondolom mind az Obi, mind pedig az Auchan rendelkezik ilyen szolgáltatással. Sőt, általában bizonyos feltételek mellett a házhoszállítás ingyenes szokott lenni. De még ha fizetni is kell érte, akkor is jobban megéri mint a villamoson szerencsétlenkedni egy ajtóval, meg egy csecsemővel! Pláne ha feltételezzük, hogy nem volt bérletük, és jegyet vettek, akkor csak a villamos úttal (oda-vissza) elköltöttek 1800Ft-ot BKV jegyre!

Az egész dolog viszont ott bukik meg nálam, hogy többször találkoztam már a 24 villamoson egy olyan ürgével, aki raklapot cipel magával, mindig. És baromira akadályozza vele a többi utast, főleg le- és felszállásnál!

vivax 2009.10.28. 09:45:54

@SereG: én is paff lettem, melózni ezek után pillanatnyilag nem tudok. Asszem bedobok a büfében 2-3 sört ebédig.

SereG 2009.10.28. 09:47:13

@Hümüzhümümüz: "szájbaba**ott jobbikossal történik"

Nyomjál ALT+F4-et, most.

betépett felhasználó 2009.10.28. 09:48:18

a kibaszottkurvaeletbe,hogymarmindnekiszajabolfolyikagennnny...

"Mindenki úgy hülye a hogy van!
baseball ütő, és fejbebaszás.
A kurva anyádat nyavalyogj, te kis geci!
Mennyi hülye degenerált barom van itt!
vagy más miatt vagy degenerált?
MI a fasz van"

random szemelvenyek egy webkettes kulturmusorbol

Mialee 2009.10.28. 09:48:25

Ha az oldalára fektetve lerakod azt a becsomagolt ajtót, akkor annak elég alacsonyan van a súlypontja, és elég nagy felületen érintkezik a földdel ahhoz, hogy egy centit se csússzon.

Amikor én a hátitáskámat konzervvel kitömve, kezemben még 3 szatyorral felállok a székről, mert a köv állomáson akarok leszállni, a villamos meg befékez, akkor sokkal nagyobb veszélyt jelentek a körülöttem állókra, mint egy földre lerakott akármilyen tárgy, amit még fognak is.

SereG 2009.10.28. 09:48:54

@vivax: ezt fogom tenni énis szerintem :D

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.10.28. 09:49:30

Nem sikerült végig olvasni :)

márvesztes 2009.10.28. 09:50:54

1. Sofőrt kirúgni a bánatba, mert bunkó volt egy ügyféllel.
2. Szabályt átírni, mert az ajtó normálisan letámasztva baromira nem veszélyes.
3. Viszont amíg ez nincs meg, addig ne szállítsunk ajtókat, mert jelenleg azt nem szabad.

Mondjuk nekem is kell egy ajtó, és a 18-as is jó nekem, kedvet kaptam, hogy kipróbáljam, leszállítanak-e egy fajmagyar zakós embert is a nyílászárójával.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 09:53:09

@lagopus: Szó szerint: így. Akkor használják, ha az író azt akarja jelezni, hogy a valós szituációban így hangzott el, így volt olvasható a dolog, nem ő nem tud helyesen írni, vagy fogalmazni.

staropramen 2009.10.28. 09:53:57

@olvasó - első osztályú magyar termék:

Tudtommal szabad véleményt mondani ebben az országban, nem?
Idézet tőled.Néhai édesanyámat meg hagyd ki !

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 09:56:16

@lagopus: Megírtam, de szar a motor, elveszett. Na, újra!
Szó szerint azt jelenti: így. Akkor használjuk, ha azt akarjuk jelezni, hogy a valós szituációban az idézet tényleg így hangzott el, így volt olvasható, nem mi nem tudunk fogalmazni, vagy helyesen írni.

Hümüzhümümüz 2009.10.28. 09:56:31

@SereG: Gyökér!!! Neked is kellene pár sün, úgy látom.

Ha a gárdista, jobbikos csőcselékkel bunkók a jegyirodában, akkor bezúzzák a kirakatot, repül a molotov...de nem beszélünk gárdista bűnözésről. Ha a roma ellop 5 kg burgonyát, akkor dögöljenek meg, haljanak ki, húzzanak Kanadába és hangoztatják a cigánybűnözést.
A köcsög mélymagyarok meg azt csinálnak, amit akarnak, még el is ismerik Őket! Pff!
Vagy az is rendben van, hogy leütik az index riporterét, mert kamerázik? Istenem, ez de nagyon cink. :S:S:S

Pfujj! Ez de undorító!

2009.10.28. 09:57:05

gyertek elsőzni a hétvégi poszthoz !

Yasashi Tanuki 2009.10.28. 09:57:48

Itt nem a villamosvezető volt a hunyó, hanem az ajtót szállitó, hiszen már induláskor jelezte neki a vezető hogy nem maradhat a villammoson. Logikus, hogy az utasok rá kellene nehezteljenek a késésért.
Az ilyen jogvédők miatt, mint a postoló terjedt el az a mentalitás, hogy a szabály csak addig számit amig valakinek nem áll érdekében megsérteni. A postoló, ha ennyire empatikus és érdekli a család sorsa akkor hivhatott volna egy tehertaxit és kifizethette volna a számlát is, hogy ne fakadjanak sirva.
Egyébként cigányoknál elterjedt szokás a gyerekre hivatkozva kérni kivételezést a szabályok alól. Nemrég a vonaton utaztam amikor egy cigány nő szállt fel két gyerekkel - a kalauz már a peronon kérte a jegyét, de ő nem adta oda, hanem azt mondta először leül. Leült, de a jegy természetesen nem került elő, amikor a kalauz nyomatékosan hivta fel a figyelmét a szabályokra és kérte, hogy szálljon le a következő állomáson természetesen a gyerekeire hivatkozott, hogy megrémülnek. A társadalom csak akkor fog működni, ha deviánsmentegetés helyett mindenki tudomásul veszi, hogy a szabályok azért vannak, hogy a többség biztonságát és kényelmét szolgálja. Ha valaki védeni szeretné a parazitákat ám tegye, de a saját költségén!

hapcika 2009.10.28. 09:57:50

@lagopus: macskakergetőszó
Latin szó, jelentése: így, eképpen,

Hümüzhümümüz 2009.10.28. 09:58:08

@márvesztes: próbáld meg gárda egyenruhában. Ha mégis leszállítanak az ajtóval, akkor majd 2000 ember fog érted borogatni egy héten keresztül kukákat az 5. kerületben!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 09:58:10

@Mialee: egy letámasztott ajtó, 2m hosszan, elég sok helyet foglal el a többi utastól, ha a Tátra egy kocsijában 40-50 ember van, az már szép szám.

Nyihemókoló 2009.10.28. 09:58:29

@olvasó - első osztályú magyar termék:
Láttál már Te díszüveget bazmeg ? Ennyi erővel az általad a TESCO -ban vásárol ocssó palackos bort sem lehetne szállítani mert üveg bazzeg . "Mert annak egyetlen tulajdonsága, hogy nem éles. "

Egyedül a bkv-s fasz nagylelküségén múlott volna a dolog , de nagyfaluban ilyen köcsögök az emberek.

betépett felhasználó 2009.10.28. 09:58:37

"a velem lévő kerekes kocsival véletlenül nekimentem a baloldali 5-ös ajtó mellett az egyes üléssel
szemben található furnérszerő merőleges alsó takaróelemnek, mely így egy kb. 10 x 3 cm területen megsérült. Ez pedig nem szokásom."

ja, igy mar ertem,hogy miert donkihotizol a billentyuk mogul es nem ugrottal 1bol a vezeto nyaki utoerenek.

a serules miert 10x3 cm es nem 3x10 cm-es? fontosch tisztazni!

staropramen 2009.10.28. 09:59:35

@olvasó - első osztályú magyar termék:

Ez nem személyeskedés ez az én véleményem rólad és arról ami neked modor helyett van.

"Tudtommal szabad véleményt mondani ebben az országban, nem?"-ez pedig tőled vett idézet.

Néhai Édesanyámat pedig kéretik kihagyni.

2009.10.28. 09:59:40

@Hümüzhümümüz: Demagóg vagy. Az hogy bezúzták a jegyiroda ablakát egyer, azaza EGYSZER történt meg.
Az hogy a falvakban ellopják az udvarodból a dolgaidat, zöldséget, gyümölcsöt amivel egész évben dolgoztál az meg MINDEN NAP megtörténik.
Tudsz nagyságrendeket mérlegelni vagy csak demagóg fröcsögés telik tőled ?

Doubledeceker 2009.10.28. 10:00:18

@Mialee:

Nem tök mindegy.

Igen el lehet úgy helyezni, hogy talán nem balesetveszélyes, de nem szabad, mert nem mindeki mérnök, aki úgy tudja elhelyezni, hogy nem öl meg senkit a dolog.

Nem lehet, mert adott esetben lehet azveszélyes is.

Most megint mellékes, hogy igen együttérzek az ajtószállítóval, mert én is voltam csoró, így én is szállítottam hütőgépet villamoson, amikor még kolleszos voltam (nagy buli volt szó se róla). Ja és ha kivágtak volna, hát kivágnak, a szabály az szabály.

Különben mi a hütőnket a metroba is levittük..... :D

De most már tudom nem lett volna szabad.

Nem értelemezni kell a szabályokat, hanem csak betartani.

Ez a mentalitás, ami odavezet, hogy ja lehet menni a buszsávban, ha épp hasmenésem van, és így tovább és így tovább....

A szabályok mögött általában értelmes gondolat van.

nilusisuger 2009.10.28. 10:00:54

Szinte látom magam előtt, ahogy egy cicacsalád téved a sínekre. A vezető nem tehet mást: kénytelen a vészfékezést választani. A kitámasztott műanyag ajtó, melyet a gazdája is őriz, elszabadul. Felemelkedik a levegőbe és úgy hatol át mindenen, mint forró kés a vajon. Mielőtt kirobban a villamos elején, és 73 centiméter mélyen fúródik pokoli pusztítása végén az útburkolatba, lefejezi Kovács Kazimir egynyomvonalú, anyagmozgató kézierőgép-kezelő technikust. A hatóságok még vizsgálják a tragédia körülményeit.

Hümüzhümümüz 2009.10.28. 10:02:17

@Kulics: igen, tudok. Láttad a riportot a TV2-ben, mikor volt a Magyar Sziget nevű förmedvény? Láttad mit csináltak a riportereknek? Láttad, hogy csak biztonsági emberekkel forgathattak, mert nem garantálták a MAGYAR riporter biztonságát MAGYAR emberek között???
Jegyiroda csak egy a sok közül... Máshova is repült már molotov.

Lasombra 2009.10.28. 10:02:41

@Mialee: "Ha az oldalára fektetve lerakod azt a becsomagolt ajtót, akkor annak elég alacsonyan van a súlypontja, és elég nagy felületen érintkezik a földdel ahhoz, hogy egy centit se csússzon."

Sőt! Ha lapjával lefekteted, még kevesebbet. Mienk a villamos!

"Amikor én a hátitáskámat konzervvel kitömve, kezemben még 3 szatyorral..., akkor sokkal nagyobb veszélyt jelentek..."

Ez így van. Ezért szól is néha egy hang, hogy "Kérem kapaszkodjanak!".

@Rékuc: én kérek elnézést. :) tudom nem trendi, hogy nem anyázunk, de a rendszerbe kódolva van egy kis hibaszázalék, hogy néha két hozzászóló egyetért.
kis gondolkodási időt kérek, és ígérem, belédkötök. :)

SereG 2009.10.28. 10:05:36

@Hümüzhümümüz: nyald ki akkor a valagukat a tezsvíreidnek aranyapám :D

Én nem jövök itt a cigányozással/magyarozással csakazért se.

Azt viszont már látom, hogy olyan egyszerű vagy, mint egy faék, úgyhogy be is fejeztem a veled való dialógust :D

GC (törölt) 2009.10.28. 10:07:28

Mikor egy csapat kisebbségit, vagy randalírozó hülyegyereket, esetleg koszos büdös, csöves utazik a buszon, melyek valóban nagyon zavarják a (fizető) utasokat, akkor is így cselekszik ez a sofőr, nagyon remélem, és akkor nyugodt szívvel utazom rajta.
Gondolom ebben az esetben kuksol a vezetőállásban, és a füle botját nem mozdítja. Mikor látja hogy póráz, és szájkosár nélkül visznek fel kutyát, akkor sem szól, mert abba nem szólhat bele.

Engem baromira nem zavart volna egy ajtó. Ha látom hogy menet közben tudják fogni, akkor ok.

Én valamikor a 4-6 villamoson vittem egy túlméretes tárgyat. 70*70*70 centis volt. Nem szólt rám senki.

2009.10.28. 10:07:31

@Hümüzhümümüz: Persze olyan is van amit te mondasz, de az megint EGYSZER történt meg és az ilyen helyszínek simán kikerülhetőek. Neked kötelező ilyen rendezvényre menned ? Voltál már Ózdon egy cigánykocsmában? Na próbálj oda bemenni és majd meglátod élve jössz-e ki nagy fajvédőként.
Menjél el vidékre picit és beszélj az emberekkel, mit éreznek amikor egész évben dolgoznak, etetik a malacot és éjjel meg ellopják a cigányok.
Ez nem zavar téged persze mert a belvárosban tarisznyásbölcsészkedsz.

márvesztes 2009.10.28. 10:07:33

Nicsak, most látom, hogy nem is túlméretes a szajré:

"Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó ... kézipoggyászt szállíthat díjtalanul."

Ez nem azt jelenti, hogy ennél nagyobb tárgyat nem lehet vinni, hanem azt, hogy arra már külön jegyet kell venni.

Hümüzhümümüz 2009.10.28. 10:09:26

@SereG: Örömmel hallom, olvasom, hogy befejezed. De pláne a "tezsvír" szó használata után.
Lehet egyszerű vagyok, legyen az én bajom. De mégis inkább egyszerű, mint populista, rasszista, náci, kirekesztő és embertelen. Ajánlom magamat!

Gabesto 2009.10.28. 10:14:43

Megnézném a villamosvezető fejét, ha egymagam felszállnék a járműre úgy, hogy nálam van (egyszerre) 1 szánkó + 1 síléc + 1 facsemete + 1 gyerekkocsi. A szabályzat szerint ez lehetséges: "...illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul."

:)

Lasombra 2009.10.28. 10:16:54

@GC: Így van, és ha majd a rendőrök elkapnak minden gyilkost, nemi erőszakolót, betörőt, cserben hagyó gázolót, akkor dumálhatnak, hogy ne kocsikázzak százhetvennel a városban. De addig kuss.

Amit írtál, ne haragudj, érveléstechnikai szemvényvesztés. De logikailag bukta. Most egy esetről van szó, semmi köze nincs hozzá a többi intézkedésnek (vagy épp azok hiányának).

flea 2009.10.28. 10:17:49

Szerintem ha feltartotta a forgalmat és a bal oldali ajtókat nyitotta ki (rá a szembejövő sínekre), az már magában elég lett volna a rendőrök kihívására. Aztán okoskodjon azoknak... Ebben az esetben ugye tényleg fel is lehetne jelenteni foglalkozás körében okozott gondatlan veszélyeztetésért. Így üres duma.

indapasssucks 2009.10.28. 10:18:09

MI az, hogy mi az a Sic!
google. Szószerinti idézetet jelent gyakorlatilag.

kölcsön 2009.10.28. 10:19:19

Kulics : kora délelőtt erősen ingerült vagy.Nyugalom. Te Ózdon kívül, máshol se kocsmázz, nincs hozzá intelligenciád. A bűnözéssel kapcsolatban pedig sajátos véleményed van : ki az edződ? Mert így inkább egyoldalú, mint karakteres vagy.
Inkább az óvodai jeledre vigyázz -tudod, általában fekete gumiból készül és lábon hordják- mint magyarkodj.

betépett felhasználó 2009.10.28. 10:21:13

ez a cm-ben megadott intervallum egy nagy marhasag.
bonyolultabb formula kell ide: pl. anyagsuruseg, homerseklet, tomeg/suly stb. mert mi van akkor ha apamnak a 30eves homerogyari palyafutasa alatt kilopkodott 40kg-nyi higanyt tartalmazo aluminium tejeshordot 1600 celsiusra felhevitve akarom villamoson setaltatni.
villamostargoncaval felrakom oszt, ha elsore nem roppan be a jarmu paloja, elso veszfekezeskor tuti eljatsza a terminator III reload CGs csucsjeleneteit. asztalavisztabékávé

májgeriberi 2009.10.28. 10:24:34

az már volt, hogy ezért tart itt

májgeriberi 2009.10.28. 10:26:54

kéne moderálni homár

Grigorij 2009.10.28. 10:26:57

Bzmeg, ha már leközöltök egy kisebb novellát, legalább tördeljétek már be rendesen! Majakovszkij ehhez képest lineáris festőművészvolt...

De!

1. Egy fiatalember, főleg ha a családja is vele van, akkor ne sírjon, hanem bssza pofán a kis köcsög BKV-s!
2. A levélíró meg ne játssza ilyen esetekben a bírósági fogalmazót, hanem fogja nyakon az ipsét, vagy hívjon rendőrt stb. Mennyivel kényelmesebb meghúzódni, majd levelet írogatni!

Ficak 2009.10.28. 10:29:57

Végezzünk el egy gondolatkisérletet!

Tegyük fel, hogy a vezető szó nélkül elindul ajtóstul. Az ajtó egy fékezéskor rádőlt volna egy kisgyerekre akkor a posztoló milyen cikket írt vona?

(a) a vezető helyesen járt el, hisz a wc ajtó mára már a helyére került
(b) egy hosszabb posztban kommentálna volna azt, hogy a villamosokra gumipókokat kell installálni
(c) a BKV feleőtlenül jár el, mert hagyja azt, hogy az utasokra balesetveszélyes módon tárgyakat szállítsanak

A megoldásokat az emeltdíjas telefonszámomra kérem.

Mr_Orange · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/355-bmw 2009.10.28. 10:31:31

ekkora baromságot... mit pofázik bele mások dolgába a nyomorult villamosvezető? hívhatott volna egy ellenőrt max aki leellenőrzi, hogy a faszi vett-e jegyet az ajtónak is vagy sem. neki semmi köze ehhez és nem rendelheti alá 60 ember akaratát az övének. szánalmas.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.28. 10:32:42

csak egy megjegyzés:
"súlyosbító tényezőként ráadásul munkatársuk által esetleg cigánynak
nézett…"

tehát nem ahhoz az etnikumhoz tartozó, csak arra külsőségekben emlékeztető származású volt a család. Pl. arab, iráni vagy esetleg indiai de éppenséggel fekete hajú/szemű sötétebb bőrű más népcsoporthoz tartozó is lehetett.

Felesleges szítása az indulatoknak.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 10:34:55

@Gabesto: Amekkora nagy "empaták", a felénél becsukná az ajtót, és elindulna. A hiányzó szánkóval még csak-csak elszámolnál otthon, de a gyerekkel? :-)

májgeriberi 2009.10.28. 10:36:23

@sambalabammbumbumm: szerintem az a köcsög aki nem oda születik ahová akar.

még hogy nem tehet róla..

bpguy 2009.10.28. 10:36:47

ez olyan baromi hosszú és körülményes, hogy annak ellenére, hogy érdekesen indult, képtelen voltam végigolvasni.
Nektek, kedves barátaim, akik végigrágtátok magatokat a sztorin, mély respekt!

Ficak 2009.10.28. 10:40:12

@bpguy: Ja, állati körülményes lehet a fószer.

nadivereb 2009.10.28. 10:42:54

Hipotetikus kérdés: Ha a posztban nem szerepelne az az egyetlen mondat, hogy a járművezető esetleg "cigánynak nézte" az illetőt, akkor most hányan küldenék el a halál faszára az ajtóval utazó családapát?
Hipotetikus válasz: senki.

bécika 2009.10.28. 10:43:34

Bárcsak ne írta volna bele hogy cigánynak nézett ki. Kíváncsi lennék, akkor hogy reagáltak volna ezek az ősmagyarok. Én végigolvastam. :D
A hozzászólók nagy része szerintem 10 éves. (remélem)

nadivereb 2009.10.28. 10:46:46

@bécika: Sajnos nem. ezek felnőtt emberek, akik komolyan gondolják.

"Can't Stop The Signal..." 2009.10.28. 10:47:49

szánalmas......, mármint a villamos vezető.
Biztosan rosszul indult a napja és így akarta levezetni a feszültségét.
Attól hogy valaki elvégzi az általános iskolát esze nem lesz több......

kertesz 2009.10.28. 10:51:33

Tisztelt Kocsis István úr!

A levélküldő egy fillérbaszó köcsög.

Az ajtószállító cigány egy fillérbaszó köcsög.

A villamosvezető egy fillérbaszó köcsög.

A kommentelők, akik nem olvasnak BKV utazási feltételeket, elfelejtették a fizika (lendületmegmaradás) törvényeit, és mégis hőzöngenek, mind, egytől egyig fillérbaszó köcsögök.

Maradok tisztelettel,
Dr. K.H.G.

u.i. a borítékért majd beugrom

4bigel 2009.10.28. 10:54:09

Zseniális! A választ várom még rettentőmód!

Ficak 2009.10.28. 10:58:54

@nadivereb: Ja roma volt? Akkor még egy raklap festéket is felhivetett volna! Nehogy rasszstának nézzé...

KEmber 2009.10.28. 11:03:09

@Mialee: Nem az ajtó esik rá valakire, hanem egy fékezésnél valaki ráesik az ajtóra, és az igenis balesetveszélyes. Még ha nincs benne üveg akkor is, így meg pláne (belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/67798/1). Ettől még nem helyesen járt el a vezető, de szerintem is balesetveszélyes egy üvegajtó.

gborz 2009.10.28. 11:04:24

Ízlelgessük kicsit az alábbi mondatot:

"Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt (...) szállíthat díjtalanul."

Ajtót tehát NEM szállíthatsz. Kibaszottul mindegy, hogy üvegajtó, vagy műanyag, vagy döntve, vagy állítva, biztonságos-e, vagy nem, cigány, liberális, gárdista vagy neonáci szállítja. Mert NEM szabad. Mi ebben olyan kurva bonyolult?

nadivereb 2009.10.28. 11:08:26

@Ficak: Nem, ne azért szállíthasson, mert roma, hanem azért, mert nem balesetveszélyes és senkit nem zavar. Ha a raklap festék be van csomagolva és nem veszélyes, akkor nyugodtan szállíthassa.
Én már vittem buszon gereblyét, 2 m-es fenyőlécet, fából készített, lefestett pajzsot, dárdát és buzogányt (ez utóbbi teniszlabdából volt, az utsó kettő szivaccsal leburkolva), kenyérsütő gépet és 50 literes hordót. Senkit nem zavartak, mert kitámasztottam vagy fogtam őket, semmivel nem voltak balesetveszélyesebbek, mint egy sima hátizsák. Senki nem zaklatott érte.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.10.28. 11:08:27

Basszus miért nem voltam ott. Ilyen esetben a helyes magatartás: A nyitott vezetőfülkébe tessék beülni, a villamos ajtaját bezárni, a szerelvénnyel elindulni a köv. megállóig, és otthagyni a szerelvényt.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 11:08:35

Egyszerű a képlet:
F@szszopó hülye cigó felszállt a teherbeb@szott ajtójával, a purdéjával meg a luvnyájával a vilire, és mivel megszokta, hogy ebben az Agyarországban neki mindent szabad, nem volt hajlandó lepattanni a járműről. Agresszív söfőrbe futott (én addig el nem indultam volna, míg a vilin van), így jól megszívta. A meglévő 100 szadesz szavazó egyike meg mindezt látta, így gondolta, most jól megmondja a magáét a rásszista, fásíszta söfőrről.
Na bumm.... Így járt.

Mialee 2009.10.28. 11:08:57

De pont azt mondták, hogy nem üvegajtó volt, csak volt benne egy kisebb üveg berakás. A csomagolás meg benn kéne hogy tartsa a szilánkot, ha mégis törne, elvégre nem csak egy nejlon fóliával tekerik körül. Szerintem.

nadivereb 2009.10.28. 11:09:47

@KEmber: Ki volt támasztva. Fogták. Ilyen alapon az ülések is baromi veszélyesek, mert fékezésnél valaki beléjük verheti a fejét és megmurdelhet.

karolyist 2009.10.28. 11:09:50

@Hümüzhümümüz: Nagyszüleid tetkóira gondoltál, mikor a hozzászólást írtad, te fasz?

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.10.28. 11:11:17

Asszem ma elmegyek BKV ellenőrt meg cigányt verni délután

hawkeye 2009.10.28. 11:11:25

Elég szégyen az Indexre ez a gyémántkoszorús Róbert.
Nem szeretem a rasszistákat.
Egyik oldalról sem....

Laszlo67 2009.10.28. 11:11:43

@gborz: Igen.
Ennél nagyobbat még - a HÉV-et kivéve - még díjfizetés ellenében sem!
Ez is világos.
A villamosvezető agresszív magatartása más kérdés, de a szabály szerint valóban nem szállhatott volna fel az ajtóval...

Inf@ 2009.10.28. 11:12:35

Meg kell szopatni az ilyet, visszafelé menetbe ráb..sztam volna az üvegajtót a pályára az aluljárónál aztán álljon meg ha megtud állni :) Esetleg egy féltégla lelógatása a felüljáróról :))

sunyeb 2009.10.28. 11:13:29

1) Ha az az ajtó egy hirtelen fékezésnél (elindulásnál) rádőlne a 2 éves gyerekedre és mondjuk kiverné a fogát, vagy betörné a fejét kíváncsi vagyok mit szólnál.
2) A villamosvezetőt szerinted mennyire rángatnák meg, ha valami komolyabb balesetet okoz az ajtó?
3) Ha - tegyük fel - ez az ajtó mégis szállítható a szabályzat szerint, volt pótdíjazva az ajtó?
4) Mi a faxnak kell már megint előrángatni a cigány ütőkártyát. Mondjuk ez esetben ez kétféle képen értelmezhető. a) Azért akarta lezavarni mert cigány. b) Ha cigány akkor szabálytalankodhat, mert neki szabad?
5)Mitől ámokfutás ez? Ha egy uzival végigment volna és lemészárolja az utasokat, na az ámokfutás.
6)A levél meg egy fölöslegesen lojáliskodó bőcsészmérnök fasz szüleménye
Nah abbahagyom, mert hosszabb leszek mint a posztoló :)

sompetike 2009.10.28. 11:13:40

hát ezen kiakadni,hogy ajtot vinni villingeren....muhahahaha.
leirom,hogy mivel probálkoztak helyközi járaton a tetvek:féldiszno háton cipelve,20l benzin.gázpalack.meg miket találtam a buszon:véres tampon,használt gumi tele anyaggal....

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 11:13:44

@nadivereb:
Azért nagyon téged sem kell félteni.
Egyszer kívánom, hogy kiszabadulj a rózsadombi villácskádból, láss, és tapasztalj, majd felnyíljon a kicsi szemed.
Érdekes dolgokat látnál ebben az országban.

rou 2009.10.28. 11:14:55

Télen minden utas vigyen magával egy szánkót :DDDD. Megnézném, hogy férnénk el a villingeren. (Bár lehet csak 10cm hó fölött lehet szánkót szállítani , amikor amúgy sem járnak a villamosok). :D

kölcsön 2009.10.28. 11:16:55

Ha 1 ajtó ebben az országban ekkora érdeklődésnek örvend, mi lett volna, ha az a valaki 2 ajtót pakol fel? Elképzelni is szörnyű........................

nadivereb 2009.10.28. 11:17:47

@olvasó - első osztályú magyar termék: Hú de mellényúltál. Nagyon nem rózsadombon élek, láttam, tapasztaltam, ismerem az országot, minden szempontból. Viszont magyarázd már el nekem, hogy a posztban szereplő, (lehetséges, de nem biztos, hogy) cigány család konkrétan miért is érdemli meg az ilyen fröcsögő gyűlölködést? Mert fel mertek szállni egy villamosra egy csomaggal? Úristen, micsoda antiszociális alakok vannak.

varvizib 2009.10.28. 11:17:54

Nem értem, miért nem kérdezte meg senki sem a vezetőt, hogy miért akarja leszállítani az utast?!

Illetve a vezetőnek is lehetett volna annyi esze, hogy mondjuk ezt bemondja, például így: "tájékoztatom kedves utasainkat, hogy tilos a villamoson ajtót szállítani, ezért meg kell kérnem a kedves ajtót szállító utasunkat, hogy hagyja el a szerelvényt".

Persze itt Magyarországon, normális hangvétel már szóba sem jön, egyből megy a kardoskodás.

Egyébként a "szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el" kijelentés önmagában megér egy kirúgást, és talán egy-két pofont is.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 11:22:53

@nadivereb:
Hát a komoly 21 éveddel aztán el lehetsz látva tapasztalattal.
Mindegyik megérdemli a fröcsögést. Te is biztos egy ilyen kis bu*i lehetsz. Mondok pár nevet, a többit képzeld hozzá: Cozma, Szögi Lajos... kezd derengeni valami.

wagabound 2009.10.28. 11:23:19

Ha a villamosvezető az eredeti szándéka ellenére elindult az ajtós utassal, azt feltehetően azért tette, mert utasítást kapott rá a forgalomvezetőtől. Ettől kezdve már csak a személyes indulat és a bosszúvágy vezette, és ezért halmozta a hülyeségeket agészen odáig, hogy nyílt pályán megállt, várakoztatta az utasokat, és megalázta az "áldozatot".

Ki kell rúgni, mert emberileg alkalmatlan tömegszállító jármű vezetésére.

guadana-_-_ 2009.10.28. 11:24:39

ekkora gyökeret....
azt gondolod, hogy ezt majd végigolvassa a címzett?

Imrus Falworth 2009.10.28. 11:24:58

ki ez a barom róbertgida, hogy ilyen okos?

nadivereb 2009.10.28. 11:27:59

@olvasó - első osztályú magyar termék: Nem azért, de szerintem tízévesen is értelmesebb voltam, mint te most. Mondtam én, hogy a bűnöző cigányok jófejek? Nem mondtam, mert nem azok. Mondtam én, hogy minden cigány jó arc? Nem mondtam, mert találkoztam már jópár nemjófej cigánnyal is. Ettől függetlenül a nem bűnöző, senkinek nem ártó cigányokat egy kalap alá venni a bűnözőkkel pont ugyanaz, mint amikor minden jobboldali embert gárdatag neonácinak bélyegeznek. Mérhetetlen ostobaságra vall.

Lasombra 2009.10.28. 11:29:43

@nadivereb: "Viszont magyarázd már el nekem, hogy a posztban szereplő, (lehetséges, de nem biztos, hogy) cigány család konkrétan miért is érdemli meg az ilyen fröcsögő gyűlölködést?"

Fröcsögő gyűlölködést nem érdemel meg, de ellenszenvet feltétlen. Mondok mindjárt két okot is, hogy mazsolázhass:
1. mert már a végállomásnál szóltak nekik, hogy ez így nem lesz jó, de ők juszt is felszálltak. egy ajtóval. ami veszélyes. plusz nagy is.

2. mert amikor állt a bál, csak kummantottak, holott végtére is miattuk állt a villamos. le is szállhattak volna, hogy felszálljanak a következőre, ahol valszeg, nem ilyen vadparaszt a sofőr, és gond egy szál se. de nem! ők azért is ott ültek, és néztek ki a fejükből az ajtajukkal feltartva a 18-ast, meg az összes budafoki és kamaraerdei villamost mögöttük.
ennyit a társadalmi érzékenységükről és az "okos enged" hozzáállásukról.

"Mert fel mertek szállni egy villamosra egy csomaggal?"

ember, egy kibaszott AJTÓVAL(!) szálltak fel, amit a szabályzat - és a vezető megítélése - szerint fel sem vihettek volna.

KEmber 2009.10.28. 11:30:36

@nadivereb: Szerinted meg tudod tartani az ajtót és az arra ráeső embereket egy vészfékezés esetén? Ne legyél már komolytalan. Azért kell az egyhónapos csecsemőket is gyerekülésben szállítani a kocsiban, mert nem tudod megtartani egy baleset esetén az öledben. Az ülésre azért sokkal nehezebb réesni, mint átesni/reáesni egy melletted/alattad lévő ajtóra.

KEmber 2009.10.28. 11:31:55

@gborz: Így van. Nem szállíthatsz és kész.

nadivereb 2009.10.28. 11:33:20

@Lasombra: Úristen, egy ajtóval? Jézusmária! Miért nem hívták egyből a rohamosztagot? A szabályzat szerint egy köteg facsemetét ingyen (!) lehet szállítani, pedig az TÉNYLEG balesetveszélyes tud lenni.
Ha én ajtót vennék, én se hívnék tehertaxit. Felszállnék a buszra vagy villamosra. Kitámasztanám, becsomagolva.
Ha odajönne pattogni a sofőr (nem jönne), akkor én nem sírnék, nem könyörögnék, egyszerűen maradnék ülve. És röhögnék.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 11:36:29

@nadivereb:
az első kijelentésed azért megvétóznám, ha nem probléma.
Az, hogy én egybemosom a cigány és a bűnöző szavakat, így elismerve a cigánybűnözés szó létjogosultságát, szerintem semmi kivetnivalót nem hagy maga után. Ugyanúgy, ahogy van fehérgalléros bűnözés is. Az utóbbi esetben hol van a fajtád ajvékolása?
Hadd hozzak egy példát neked: Ha van egy láda almád, melyben mondjuk rohadt a 95%, akkor a maradék 5%-ot fogod és kiválogatod? Hát szerintem nem. Az egy láda rohadt alam, annak ellenére, hogy lehet, van benne olyan is, ami nem az.

nadivereb 2009.10.28. 11:36:39

@KEmber: Voltál már 18-as villamoson? Egyrészt az nem nagyon tud gyorsabban menni, mint egy defektes bicikli, szóval a vészfékezés nem mondható radikálisnak. Másrészt a 18-ason a székek úgy vannak elhelyezve, hogy ha azt odatámasztják a széksorhoz, akkor arra nem lehet könnyebben ráesni, mint akármelyik ülés hátuljára.

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.28. 11:36:50

@olvasó - első osztályú magyar termék: hát egy probát megér a linked: vegavarazs.hu/wp-content/uploads/indiai_busz.jpg

Nagyapám úgy építette dfel a házát, hogy a vonattal szállított Bp-röl 120 km-re a téglát. neki nem szóltak semmit. és még ma is álla ház, pedig az már 50 éve volt...

marvin 2009.10.28. 11:37:47

Ezt a modoros faszkalapot.
Ha meg netán egy fékezéskor te esel bele egy szépen becsomagolt, ránézésre nem nagy ajtó üveg részébe, akkor megy a másik levél. Biztosan nem a tulajdonosa lesz a hibás, hanem a vezető, aki elindúlt és nem zavarta el az ilyen felelőtlen faszkalapot.

Arra azért még kiváncsi volnék, hogy hányszor verted ki magadnak miközben ezt a szart megírtad.

Sátán meg a Jocó 2009.10.28. 11:38:05

a levélíró komolyan gondolja, hogy a "cigány" az valami felmentő jelző az Utazási feltételek be nem tartása alól?

akkor fogadjon be egyet, segítsen neki ajtót cipelni :)

nadivereb 2009.10.28. 11:38:14

@olvasó - első osztályú magyar termék: De arra az 5%-ra (ami egyébként sokkal több, de ebbe most ne menjünk bele) nem mondom, hogy rohadt. És ha kiválogatnám, akkor kiváló almakompótot lehetne belőle csinálni. Igaz, könnyebb kidobni az egészet, de én tisztelettel inkább kiválogatnám.

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 11:43:18

@nadivereb:
Hát válogass és főzőcskézz belőle, erre inkább nem mondok semmit!
Menj és fogadj be rögtön vagy 2 családot belőlük, lehetőleg 4-5 gyerekkel.
Ja, és a még nem létező adódból fizesd te azt, amit én ezeknek.
Meglátnám, utána lenne e kedved válogatni!
Valamint lehet, hogy az 5%-al sokat mondtam. Jó lesz az 2-3-nak is talán!

bécika 2009.10.28. 11:44:34

5%? Te ötödosztályú barom termék. :D

KEmber 2009.10.28. 11:47:17

@nadivereb: Most ugye csak viccelsz? Az ajtó oda van támasztva a székeknek, akkor az kiáll, és pont olyan magasságban van, hogy át lehet rajta esni. Ennyi. Nem értem mit nem lehet ezen felfogni és miért kell szépíteni a helyzetet. Nem szabad szállítani mert túl nagy ÉS balesetveszélyes is. Most ha szerinted nem balesetveszélyes attól még nem szállítható és ez tény. Egyébként a 18-as villamos is tud gyorsan menni, sőt még gyorsabban tud fékezni, az, hogy az átlagsebessége kicsi nem változtat ezen.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.28. 11:47:22

Ennek a totál f*szkalap villamosvezetőnek sikerült megaláznia az amúgy is kevés normális cigányok egyikét a családja előtt. Gratulálok. Rohadék redvás tahó féreg.
Amúgy ilyen esetben nem beszarni, ki kell tartani a végsőkig. Ha elég sokáig bírja az ajtóember, ő győzött volna. Ki van zárva, hogy órákig ne indult volna el a villamos. Vagy ha igen, legalább biztosak lehetnénk benne, hogy a villvezetőt kirúgják a 'csába.
Gusztustalan rohadék féreg.

belus2345 2009.10.28. 11:48:14

Villamosvezető-bűnözés

gborz 2009.10.28. 11:49:11

@nadivereb: Egy köteg facsemete balesetveszélyesebb, mint egy ajtó? Na ez már a no comment kategória. Az a baj veletek, hogy nem vagytok képesek elfogadni a szabályokat. Én sem állítom, hogy feltétlenül logikus, de ez van: ajtót NEM szállíthatsz, facsemetét IGEN. Meg szánkót. Meg közösségi rúdvibrátort is...

sunyeb 2009.10.28. 11:49:59

5% ? válogatná a fene. Remek pálinka lesz belőle :)

Bikicsunáj Bój 2009.10.28. 11:51:41

@sunyeb:
jobb az almabornak hidd el :D
pálinkát sbarackból illik főzni, az finomabb.

sunyeb 2009.10.28. 11:52:03

Egyszóval, akinek van esze, az nem szállít ajtót villamoson. A többieknek meg TILOS!

Lasombra 2009.10.28. 11:52:20

@nadivereb: "Úristen, egy ajtóval? Jézusmária! Miért nem hívták egyből a rohamosztagot?"

a gyenge iróniáddal sem lesz igazad.
nem kellett rohamosztag, simán le kellett volna szállnia az ajtajával. ennyi.
ha nem lehet azzal utazni, nem lehet.
nem értem, mi olyan kibaszott bonyolult ezen, hogy többen képtelenek felfogni.

a rendőrt szerinted érdekli, hogy mennyire biztonságos a 65-ös tempó, ha lemeszel a 40-es tábla után? vagy, hogy pl milyen jópofa példákat tudsz mondani, amivel közlekedve egy 35-ös tempónál is sokkal veszélyesebb vagy?

ilyenkor lehetsz szép, okos meg humoros is, de ugyanott vagy.

ha erre még nem jöttél rá, az a te maszek problémád, itt hiába osztod az észt.

tpapa 2009.10.28. 11:52:53

Lehet ezen háborogni, meg azt mondani, hogy a szabályzat rossz, de ettől még az ajtó nem fér bele a meghatározott méretekbe. Ez tény. Ami közismerten makacs dolog. Ez a feljelentés gyenge pontja, a többi ránézésre helytálló.

Az nem az én tisztem, hogy ítélkezzek akár a BKV akár az utas vagy a villamosvezető felett. El tudom képzelni az ajtó biztonságos rögzítését is, de azt a helyzete is, hogy a nem megfelelően rögzített ajtó vészfékezés, ütközés esetén súlyos vagy akár halálos sérülést okoz. Nem voltam jelen, tehát nem foglalhatok állást. Az azonban biztos, hogy a BKV járművei SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS célját szolgálják, amibe belefér a kézipoggyász, illetve a szabályzatban foglaltak, de nem fér bele a teherszállítás. Ezért a BKV nem szegett szerződést ebben az esetben, amikor nem vállalta az ajtó szállítását.

Az elhangzottak, a hangvétel, a megalázás, a felesleges keménykedés, a rasszizmus megint olyan részletek, amiket megítélni nem tudok innen.

Ahogy ideális megoldást sem tudok. Sem a szegénységre, sem a 3. világ éhezőire.

Ui.: Ami azt illeti, a vitatkozókat sem ítélem el, csak úgy látom, a vita eléggé önmagáért való kezd lenni.

Mayday 2009.10.28. 11:55:15

Vegyetek már vissza.

Tegyük fel hogy szabálytalan az ajtó (btw egy szájkosaras macska vagy karácsonyfa ugye... vagy facsemete pont ilyen veszélyes satuféknél mint egy sík lap.

Mégha nem is vihette volna fel, még ha felvihette volna, de nem vett neki jegyet, ez akkor is minősithetetlen.

Nem hiszem hogy nem értette volna meg az utas, hogy ezt igy nem szabad, ha szépen mondja.

Aztmeg viszont nem értem, hogyha volt ott 50 utas (=tanu), akkor miért nem lesz ebből ügy, hiszen a sötétben a sinekre való leszállítás csecsemővel simán kimeríti a kiskorú gondatlan veszélyeztetését és máris lehet bíróságra menni.

Kono 2009.10.28. 11:58:52

Már írtam, de ismét késztetést érzek: a levélíró problémája nem az üvegajtó, nem is a cigányok, hanem az, hogy a villamosvezető 20 percen keresztül állva hagyta a villamost a nyílt pályán, nyitott ajtókkal. Akár szabad ajtót vinni, akár nem, akár cigány, akár nem, ez akkor is veszélyes és szabálytalan! Amennyiben valóban így történt...

nadivereb 2009.10.28. 11:59:18

@KEmber: A székek is olyan magasságban vannak, hogy át lehet rajta esni. Bármi okozhat balesetet. Biztos vagyok benne, hogy a BKV-val utazók 95%-a szállított már potenciálisan balesetveszélyes tárgyat. Nehéz könyvet, ami ráeshet valaki fejére, elektromos eszközt, amire ha ráömlik valami, megráz valakit az áram, bőröndöt, sporttáskát, becsomagot facsemetét stb. Ne tegyünk már úgy, mintha ez az egész a szabályokról szólna. Ez egy frusztrált fasz villamosvezetőről szól, aki kipécézett magának egy utast, akiről még az se biztos, hogy cigány volt, és belekötött, hogy levezesse az idegességét. Bárkibe, hangsúlyozom, bárkibe bele lehet kötni.
A BKV felhasználási feltételei szerint pl. tilos:
-"fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani". Ha szomjas vagy, nem ihatsz, csak ha leszálltál. Tegye fel a kezét, aki még egy kortyot vagy falatot sem fogyasztott BKV-járművön.
-""az ajtók záródnak" felhívás, a BKV szignál elhangzása vagy a csengőhang után a kocsiba be-, illetve onnan kiszállni". Tegye fel a kezét, aki mlg nem futott úgy járat után, hogy csak a szignál elhangzása urtán sikerült felszállnia.
-"Hátizsákkal közlekedő Utasoknak - a többi utasra való tekintettel - a járműveken a hátizsákot kézben kell szállítaniuk." Tegye fel a kezét, aki minden egyes alkalommal leveszi a hátizsákját egy félig üres villamoson.

A szabályokat be lehet tartatni sdzó szerint, de sokszor felesleges. Ezt hívják méltányosságnak vagy empátiának.

nadivereb 2009.10.28. 12:01:55

@Lasombra: Ha a 40-es táblánál 42-vel mész és lemeszelnek, akkor az ugyanúgy jogszerű, mégis taplóság, mert érdemi különbség nincs. Nem értem, hogy miért olyan nehéz felfogni, hogy az utasok közül senki nem érezte magát veszélyben, ha pedig mégis, akkor odébb lehetett volna állni. Ez a vezető privát suttyósága és faszkodása volt. Pont.

Lasombra 2009.10.28. 12:03:51

@Kono: a villamosvezető is bőven elmarasztalható. azért nem arról megy a diskurzus, mert ő akkora paraszt volt, hogy ebben kábé mindenki egyetért. nincs mit ragozni rajta.

mint ahogy a levélíró szimpatikus stílusán sem.

szerintem.

Mialee 2009.10.28. 12:06:31

A repülőgépre kézipoggyászként fel lehet vinni egy laptoptáska méretekkel rendelkező csomagot. Még van is helyes kis keret, amibe bele lehet próbálni a táskát, megfelel-e a méreteknek. "Ha belefér, felmehet, ha nem fér bele, nem mehet" - mondja a szabályzat.

Namármost ha bárki is közölné velem, hogy az én régi iskolatáskám, aminek nincsen laptoptáska alakja, mert keskenyebb de vastagabb, nem felel meg kézipoggyásznak, akkor jól nevelt hölgy létemre ott helyben verem bele a fejét a mintának használt keretbe.

staropramen 2009.10.28. 12:09:57

Szily
ennyire kell a kommentszám?
Ráférne a kommentekre egy alapos fésülés.
Vagy te csak az elsőzőket és a csetelő szubkultúrát nyírod, a fajvédő duma az mehet?????

Mayday 2009.10.28. 12:11:35

@nadivereb: arról nem is beszélve hogy egy 10kg-s hátizsák 30-ról satuzva kb 50 kg-nyi erővel indul el, azt egy gyerek vagy 50 kilós nő meg nem fogja ha a kezében van.

Lasombra 2009.10.28. 12:11:41

@nadivereb: most viccelsz vagy provokálsz?

mi az, hogy "az utasok közül senki nem érezte magát veszélyben"??
ne legyél már egyszerű!

lassan gépelem (bár rád egyszerre fog rádszakadni), a BKV utazási feltételeiben vagy egyéb szabályzataiban N-I-N-C-S ilyen, hogy az utasok hogy érzik maguk. érted? kurvára irreleváns. nem létező szabály, súlytalan rá hivatkozni.

ha egy stukkerrel minden előzetes figyelmeztetés nélkül tarkón lövök valakit, a csóri sem érezte magát veszélyben egy pillanatig sem, de abban megegyezhetünk, hogy mégis jogszabályba ütköző volt a tettem.

arra meg, hogy "arrébb lehetett volna állni", még válaszolni is felesleges, akkora nonszensz.
én utasként (személy) álljak arrébb, mert egy ajtót (teher) szállít egy felebarátom? aha.
megsúgom, a Savoya Park utáni első megálló a kocsiszín/remiz. ott még tegyük fel, félreállnak. de utána még jön 18 megálló.
akkor gondolom ezt a logikát követve a többi utas meg fel se szálljon, mi?

saját életed bonyolítod meg ezzel a hozzáállással, amihez semmi közöm, de hadd ne értsek egyet.

nadivereb 2009.10.28. 12:11:50

@staropramen: Szerintem nem baj, hogy bennmarad, mert különben jönnének a rendőrállam-liberálismédiatúlsúly-szólásszabadság mesterhármassal. Minden ember szabadon lehet hülye.

mi nem foglalt még 2009.10.28. 12:14:28

@sakha: nem kell mérőszalag, szemre meg lehet állapítai, hogy egy ajtó túl van a megengedett mérethatáron.

nadivereb 2009.10.28. 12:18:40

@Lasombra: Még egyszer elmondom: méltányosság. Nincs mód és nincs szükség se, hogy minden egyes szabálytalanságot kigyomláljon az ember a BKV-utasok közül. Olvasd el a fentebbi hozzászólásomat.
Ja, és még mindig nem a szabályokról van szó, hanem egy (lehetséges, hogy) rasszista és paraszt villamosvezetőről, aki azáltal, hogy az úttest közepén hagyta a nyitott ajtajú, áram alatt lévő villamost, sokkal nagyobb balesetveszélyt okozott, mint a család azzal, hogy felvitt egy ajtót.
Gondolom a te logikád alapján el lehet ütni, de minimum feljelenteni azokat a néniket, akik nem érnek át a zöld alatt a zebrán a Rákóczin, mert "Nehogymár én várakozzak, miközben ő szabálytalankodik!"

Doubledeceker 2009.10.28. 12:23:39

Látom megy a munka rendesen.

Az önjelölt fajvédőknek:

Nem tudom feltűnt-e, de itt a cigány kérdés fel sem merült senkiben, amíg nem kezdtétek el sulykolni. Nem tudom a villanyvezető emberke leszállítási kényszere összefüggésbe hozható e az ajtószállító jóember származásával,

De bennem és ha jól olvastam sok más komentelőben ez a kérdés fel sem merült, illetve én magam részéről teljes mértékben ignoráltam ezt.

Szigorúan ragaszkodjunk a tényekhez, az utas olyan tárgyat szállított, amelyet a szabályzat szerint nem lett volna szabad szállítania, még akkor sem, ha az utastársak megítélése szerint annak a tárgynak a szállítása biztonságos. De egy ajtóval kapcsolatosan ez nehezen képzelhető el, de végül írom megint, ez mindegy is, hiszen azért nem szállítható, mert annak biztonságos szállítása a járművön, nem minden esetben megoldható.

A fentiekből következően kétségtelen, hogy az utas hibázott, attól függetlenül, hogy ősmagyar, esetleg cigány származású. De a hibája még nem indokolta az ilyen bánásmódot.

Lássuk a villanyvezetőt: ha normálisan emberi hangon közli az utassal, hogy miért kell leszállni, és miért nem szállíthatja azt az ajtót, akkor nyilván a történet rövidebb lett volna.

Igen a villanyvezető, egy paraszt volt, DE

DE, az hogy paraszt volt a villanysoför, nem meneti fel az utast. Attól, mert valakivel bunkó módon közlik az igazságot, az még igazság marad.

És kedves liberális gondolkodásúak, az itteni kommentelők normálisabbja, nem állna ki az ősmagyarok, a gárdisták és a többi ária mellett sem.

A tények makacs dolgok, nem lehet kibaszott ajtót szállítani, mert balesetveszélyes.

Villanysofört, megregulázni, hogy máskor értelmes ember módjára közölje, az utasokkal, amit akar, s akkor talán nem születnek ilyen hosszú, de teljesen értelmetlen posztok.

És még egy apró észrevétel, azért mert utáljuk a BKV-t, sőt a rendőröket, a politikusokat, és magyar ember lévén szint mindenkit, az még nem jelenti, hogy néhanapján ezen csoportok tagjainak nem lehet igazuk????

@nadivereb:

Igen a méltányosság jó dolog, de nem voltunk ott nem tudjuk mekorra volt az az ajtó, és abban mindenki egyetért, hogy a villamossoför egy paraszt volt, de ajtó villamosra nem való, tényleg veszélyes na.....

Csak egészen máshogy kelett volna kezelni ezt az ügyet.

kertesz 2009.10.28. 12:25:43

@nadivereb:
A szabályok mindenki másra vonatkoznak, de magadra (az általad védettekre) nem. Hm. Hm. Hm.
És nyafogsz, ha nem működik körülötted a világ...
Hát igen... Magyarisztán :)

Doubledeceker 2009.10.28. 12:27:41

@Mialee:

Akkor ne utazz wizzair-rel, de azt hiszem van még néhány légitársaság, ami nem neked való.....

Megértem a felháborodásod, de ennek sem ez a módja. Arra meg nyilván nem gondoltál, hogy ennek a szabálynak is megvan a maga oka, például az, hogy a nagyobb csomag nem fér el a fejed felett lévő pogyásztartóban.....

Miért ilyen egoista mindeki, a szabályok azért vannak, hogy megkönnyítsék a társadalmi együttélést, és megelőzzék a bajt.

És igen lehet, hogy 20x visszel villamoson ajtót, és csak egyszer történik baj, de ha soha nem visszel, akkor meg soha nem csap agyon senkit az ajtód.

nadivereb 2009.10.28. 12:30:18

@kertesz: Na EZT honnan olvastad le? Ki mondta ezt? Ha egy általam utált embert lökdösnek le az úttestre, mert felszállt egy ajtóval, akkor sem fogom jogosnak tartani. Lehet, hogy röhögök egy jót az arcán, mert utálom, de jogtalannak fogom tartani.
És - utoljára írom le - ez a poszt baromira nem a szabályokról szól, mert a villamoson valószínűleg volt olyan is, akin rajta volt ahátizsákja, olyan, aki ivott egy korty vizet, és olyan is, aki a berregő megszólalása után szállt csak fel. Hogy azokról, akiknek a fülhallgatójából kihallatszik a zene, zavarva ezzel az utastársak nyugalmát, ne is beszéljünk.

Nomante 2.0 2009.10.28. 12:34:19

engem inkább az foglalkoztat, hogy a zsidóknak van e közük ehez az ügyhöz!!!

nadivereb 2009.10.28. 12:35:25

@Nandi29: Aláírom, betű szerint szabálytalankodott az utas. De könyörgöm, vannak esetek, amikor az embernek nincs más választása, mint szabálytalankodni. Ha az ember a vérző barátját viszi kórházba, akkor gyorsabban hajt, mint 50. Ha az embernek ellopták a pénztárcáját és az igazolványait, akkor bérlet és jegy nélkül utazik haza. Ha az embernek nincs pénze tehertaxira, viszont haza akarja szállítani a frissen vásárolt ajtót, akkor felszáll egy villamosra. Ha az ember késésben van az érettségibizonyítvány-kiosztóról, akkor piroson rohan át a zebrán.

The Green Manalishi (törölt) 2009.10.28. 12:37:35

Általában igyekszem higgadt maradni, de most ba***a meg a büdös kurvai***n az összes f***t, aki nem érti, hogy miért nem lehet ajtót szállítani a villamoson. A posztíró maga is idézi: "jármőveken nem szabad olyan tárgyat szállítani, amely az utasok testi épségében, ruhájában, poggyászában, vagy a berendezésekben kárt okozhat".
Világos, itt nem a méret számít, hanem a potenciális veszélyforrás. Ha átgondoljuk, hogy a villamoson egy erősebb fékezésekor még a kapaszkodó utasok is gyakran kuglibábukként dőlnek rakásra, nem nehéz belátni, hogy egy üvegezett ajtó elszabadulása mit jelenthet.
(Költői kérdés, de vajh' a sok együttérző ugyanilyen empatikus lenne, ha neki vagy valakijének egy ilyen elszabadult tárgy a villamoson súlyos sérülést okoz?)
A villamosvezető viselkedése más kérdés, de nem ismerjük a munkakörijét, vagy valamiféle szolgálati szabályzatot, hogy mit ír elő, stb. Egyébként majdnem biztos, hogy van benne olyan, nem folytathatja az utat, ha az az utasok (vagy közlekedés)biztonságát bármilyen módon veszélyezteti. Járművezetőként ugyanis nyilván felel az utasok biztonságáért.
Az okostojás posztoló figyelmét nyilván eelkerülte az utazási feltételek 1. pontja: „Az Utazó a szolgáltatás igénybevétele (fel- és leszállás, várakozás, utazás) során tartózkodni köteles a közlekedés biztonságát, a közlekedési eszközök, az utaskiszolgáló létesítmények és berendezések épségét, az utastársak kényelmét és nyugalmát zavaró magatartástól. „

Valamint: „Aki a felsorolt tilalmak bármelyikét megszegi, az utazásból kizárható.”

Mialee 2009.10.28. 12:38:04

@Nandi29: Kézipoggyászt lehet ülés alatt is szállítani, a kisebbek még ölben is kényelmesen elférnek.

Nem fogok csak azért laptoptáskával utazni, mert ők azt a méretet irányozzák elő. Az én hátitáskám se nagyobb, nem fémvázas hátizsák, csak egy normál közepes méretű táska, csak szegényt nem laptop-méretre szabták.
És ezt fel is fogják a légikísérők, egyszer sem kötöttek még bele a táskámba... Még jó.
"Méltányosság" mint valaki mondta.

Lasombra 2009.10.28. 12:39:17

@nadivereb: a "Na EZT honnan olvastad le?" dologról jut eszembe: a fenti szöveg alapján senki nem lökdösött le senkit a villamosról.

ut · http://thaifoldiutazas.uw.hu 2009.10.28. 12:41:04

Engem az zavar, hogy a 86-os buszon télen a büdös hajléktalan miatt, nyitott ablaknál sem lehet megmaradni a buszon, de ha szólunk a vezetőnek, akkor az nem tehet semmit. És inkább leszállunk, és tömörülünk a következő buszra, mert iszonyú büdös van!!! Ilyenkor miért nem tud tenni valamit a vezető????

KEmber 2009.10.28. 12:45:26

@nadivereb: Ez már olyan buta hozzászólás, hogy azon is csodálkozom, hogy tudod használni a számítógépet, ráadásul olyamatosan mellébeszélsz. A székeken sokkal nehezebb átesni, mint egy a lábadnál lévő ajtón, nehéz könyveket rajtad kívül valószínűleg senki sem szállít fejmagasságban, az elektromos készülékben pedig nincsen áram, ha otthon kihúzta és nem több kilométeres hosszabítót használ. Ennyire ne legyél már buta! Én azt írtam az első hozzászólásomban, hogy a villamosvezető nem járt el helyesen, nem tudom, hogy miért akarsz arról meggyőzni amit már leírtam... Azt az érvet meg csak a leghülyébbek használják, hogy de a többiek is.
Mint már sokan leírták, az lett volna a helyes, ha a fickó elismeri, hogy nem szállíthatja az ajtót, lebukott, majd max felszáll a következő villamosra. Nem tudom, hogy ebben mit nem lehet megérteni. Ha olyat csinálsz amit nem szabad, és rajtakapnak, akkor csendben maradsz és fizetsz/elmész/leszállsz/elnézést kérsz és kész. Ettől még ki lehet/kell rúgni a villamosvezetőt, de a másik félnek se volt igaza, és ezen nincs mit szépíteni.

torma99 2009.10.28. 12:47:04

Kár kedves indexesek, hogy nem tudtátok megállni a cigány vonal bevitelét a sztoriba. Ez felesleges volt.

Doubledeceker 2009.10.28. 12:51:10

@nadivereb:

WRONG !!!!!

Igen néha van méltányosság, de a sazbályszegés nem mehet más kárára.

Egy elszabadult ajtó, meg nem ez a kategória.

Meg ne tessék csúsztatni, ne mossuk össze a dolgokat, ne kicsinyítsük, valóban eloják a pénztárcám, akkor bérlet nélkül utazom.

De az ajtó nem egy véletlenül odakerült dolog.

@Mialee:

Hát lehet a méltányosságra is támaszkodni, én meg a legutóbb vettem egy olyan táskát, ami pontosan akkorra volt mint az előírás, még rajti is volt egy nagy felírat, hogy check in compatiblity vagy valéami ilyen...

Na a franciák nem megkérdezték, hogy nem nagy ez, persze franciául kérdezte, mert szerinte az világnyelv....

De ne mossuk össze a dolgokat, az hogy valakinek nincs jegye, nem olyan veszélyes, minthogy egy uránium tömböt szállít....

The Green Manalishi (törölt) 2009.10.28. 12:51:19

@nadivereb:
1. vérző barát: ez a végszükség kategóriája, ami adott esetben felment a gyorshajtás szabálysértése alól.
2.Bérlet nélkül utazva legfeljebb megbüntetnek, de nem veszélyezteted senkinek a testi épségét.
Ajtószállítás és piroson rohangálás más téma - azzal másokat veszélyeztetsz.
A hátizsák, fejhallgató, stb. valóban szabályellenes, de nem jelent veszélyt a többi utasra.
Más a dolgok súlya - átvitt értelemben és ténylegesen is.

KEmber 2009.10.28. 12:51:41

@nadivereb: Igazad van, de utána nem ugatsz be, ha kapsz egy csekket gyorshajtásról, hanem elfogadod, hogy igen, a vérző barátod élete megért 10e Ft büntetést. Mindenki szokott szabálytalankodni, de annak néha kellemetlen következményei vannak, és azt el kell viselni. Valahol meg kell húzni a határt és ez jelenleg az ajtót nem engedi. Ezt nem hiszem, hogy nehéz lenne felfogni. Nem szabad. Meg lehet próbálni, nincs azzal semmi baj, de ha rajtakapnak, akkor le kell szállni.

Picsasereghajtó 2009.10.28. 12:52:43

Meg szeretném kérdezni hogy miért
kell
ilyen ocsmány módon széttördelni a
posztolt
szöveget, miért nem lehet abban a
kurva
jegyzettömbben copypaste előtt a
hosszú
sorok tördelése opciót kikapcsolni?

Annyiszor előfordul a különféle blogokon, és annyira idegesítő olvasni az ilyen módon idegányolt szart, hogy hihetetlen.

Doubledeceker 2009.10.28. 12:57:09

Mondjuk ez a meg lehet probálni, és ha rajtakapnak hozzáállás is furcsa, ilyen emebrek mennek a buszsávban is...

Nem nem szabad buszsávban nyomulni személyautóval, egyrészt azért, mert nem szabad, másrészt, azért, mert akkor miattad, szopnak 40-en a buszon... Ja mert te küönb vagy, mint másik 40-en ember.

Ugyanezt le lehet fordítani ajtóra is. Nem lehet ajtót vinni, mert nem szabályos, és mert ha az ajtó vérengző fenevaddá alakul, akkor lehet megöl valakit.

Vagy ha már szabálytalankodunk, akkor ne más kárára tegyük, na de ez itt nem megy magyarisztánban.

.zsoltt. 2009.10.28. 13:00:26

Ezt a felesleges szófosást... 20+20=40. egy ajtó 80-90 széles. Akkor meg miről beszélünk?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.28. 13:00:57

Egyik külföldi kollégám parázott, mert antik lőfegyvert (töltetlen, aktatáskában elférne) kellett szállítania és ha csak a formáját meglátják ahogy a hátizsákból kidudorodik tuti helyben lelövik pedig török nem arab terrorista :) végül inkább taxit hívott, biztos ami tuti...

nadivereb 2009.10.28. 13:08:56

Na jó, ez az utolsó hozzászólásom.
Egyszerűen nem értem, hpgy egy ajtó mitől lenne olyan rohadt veszélyes. Egy teljesen szabályosan, ölben szállított cserepes filodendron is okozhat balesetet. Aki utazott már valaha BKV-járaton, az tudja, hogy bizonyos szabályok értelmetlenek. Pont.
Mint már huszonhatezerszer leírtam, ez MÉLTÁNYOSSÁG, emberiesség kérdése. Meggyőződésem, hogy az az ajtó nem volt különösebben balesetveszélyes, a posztoló ugyanígy értékelte, a vele egy villamoson ülő 60 ember ugyanígy értékelte. Itt egy faszparaszt sofőrről van szó, aki emberek életét veszélyeztette azzal, hogy megállt nyílt pályán, nyitott ajtókkal, a vezetőfülke bezárása nélkül. Ja, és még valami: a fentiekhez a vezetőnek nem volt joga. Nincs joga megállni az út közepén, nincs joga két megálló között leparancsolni valakit a buszról. Ha büdösrészeg vagy randalírozó faszkalap van a villamoson, azt is csak megállóban küldheti le. Pont.

Doubledeceker 2009.10.28. 13:12:32

@nadivereb:

Ja mert biztosan volt az utasok között, aki ezt érdemben meg tudja itélni.

Na erről ennyit, érzésre én is úgy gondolom, hogy nem sok a 120-as tempo a nagykörúton, de biza mégis sok az..... :D

Vannak fent a neten videók elszabadult csomagokról.

Ja igen, és egy ajtó azért nagyobb mint egy virág.

Ez a slipy slope technika nem akar itt működni.

The Green Manalishi (törölt) 2009.10.28. 13:14:17

Egyébként a posztoló egy igazi okoskodó, de felületes, modoroskodó kisköcsög, aki a szabáylzatból azt olvassa csak ki, ami az ő vélt álláspontját támasztja alá (azt is rosszul, feltételezésit tényként közli.

"2. Szabályzat a túlméretes vagy darabszámban többletes tárgyakat sem tiltja ki az
utazásból (utassal együtt), ahhoz pusztán a többlet díjfizetés szükségességét rendeli –" ... hazugsás, ez a "kiegészitő utazási feltételek HÉV-en", alatt található, tehát nem villamosra vonatkozik. (Egy ilyen magát precíznek képzelő, okoskodó faszkalap esetén tévedés kizárva, hazudik.)
továbbá:
"esetünkben azonban szó sem volt arról, hogy ne lett volna megváltva az esetleges
túlméret" Ezt ugyan honnan tudja ilyen biztosan? Tényként ad elő feltételezéseket.

"és ebben nem tűrök vitát" - faszfej, erre nem is lehet mit mondani.

Igazi gusztustalan faszkalap...

kolbász 2009.10.28. 13:27:00

Esetleg akinek van néhány felesleges, becsomagolt beltéri ajtaja és persze egy kis szabadideje, azzal elmehetnénk villamosozni az említett villamosvonalra. Hátha lesz egy kis kaland!!

Mialee 2009.10.28. 13:33:37

Sztem egy akármilyen facsemete, rózsatő, filodendron vagy páfrányfenyő, aminek az ága akármelyik gyerek szemét kiszúrhatja, veszélyesebb, mint egy sima felületű akármi.

betépett felhasználó 2009.10.28. 13:36:05

@kolbász: jo penzert a Kft.m timbilding lehuzas alatt, szervezett kalandturat biztosit a 47es utvonalan.
Resztveteli feltetelek: barna borszin, v. jol kiszolizott bura.

ajto biztositott
kolcson gyerek karra biztositott
ha nemek aranya nem 1:1, siro feleseg keresre biztositott

elvarasok: baloldaliajtonatinyiltpalyaslepakolas utan 24 oran belul megirni a homarnak

jelentkezni nalam.

11+1 fo felett, 15%os kedvezmeny

english grandma in use 2009.10.28. 13:42:02

"Nem indulok, amíg az a koporsós le nem száll. Mindegy ha nagybőgő, akkor is szálljon le, vagy lökjék le az utastársak, dádá, jegenye. Ki cigányozik? A Hitler, aki cigányozik meg a Jávor Pál, na ugye. Persze, hogy lelökik előbb-utóbb, hát mindenki haza akar jutni a családjához, nem? Ha egyszer beszorul oda keresztbe, mint a csirkecomb, és nem mozdul, mit csináljanak? Szépen lelökik, és lehet haladni. Na ugye, mondja a hét asszonya, és becsukja az ajtót, előbb is megjöhetett volna az eszük, Oktogon következik."
(Parti Nagy Lajos: A hét asszonya)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.28. 13:42:38

Az összes cigófajvédőnek lóf*sz a seggébe!De csak miután végigsétált a Tavaszmező utcában,amikor a főiskolás-gyepáló védett állatfaj zöme a járdán tartózkodik és unaloműzés céljából mindenkibe belekötnek.

The Green Manalishi (törölt) 2009.10.28. 13:43:57

@nadivereb: Pontozhatsz nyugodtan, de józan ésszel nem nehéz belátni, hogy egy üvegezett ajtó (kb. 90x220x20) nagyobb baleseti veszélyforrást jelent, mint egy cserepes virág. Egyszerűen arról van szó, hogy valahol meg kell húzni egy határt - a cserepes virág, bevásárlókosár, aktatáska, pecabot, stb. még innen esik, az ajtó már azon túl. Logikád szerint lehetne egy komplett esztergapadot is szállítani (ha az utasok úgy vélik), vagy akár 70 kg testsúly fölötti utasok is kitilthatóak lennének, hiszen ha ráesik valakire, az veszélyes lehet - attól függ, honnan nézzük a dolgot. A lényeg nyilván az, hogy az utazás kockázatát ésszerűre csökkentsék, úgy hogy ne legyen ugyanakkor lehetetlen.
A szabályzat megalkotásánál nyilván több szempontot mérlegeletek, úgymint biztonság, kényelem, mennyire szokványos az adott dolog szállítása, stb. Mint minden szabály, ez sem tökéletes, lehet vitatkozni centimétereken, csak felesleges.
Egyébként az általános tétel is nyilván azért került bele (utazás biztonságát veszélyezteti) mert lehet olyan tárgy, ami pl. nem túlméretes, de ettől függetlenül veszélyes lehet (mittudomén, 50 kg-os ágyúgolyó, stb.).

Doubledeceker 2009.10.28. 13:44:22

@Mialee:

Igen jól is kezdted a mondatod, szerinted....

Egy mondatban a lényeg, az utas szabálytalan volt, a villanysoför, meg egy ocska bunkó, aki nem megfelelően kommunikált az utasokkal, így nagyobb veszélyt okozott elő, mint a szabálytalan utas.

Amúgy meg, mindenki anyi ajtót vissz, amennyit nem sajnál, sőt külön lehetne teher viliket is indítani az OBI-ba.

Egy ajtóra egyébként hány jegyet kell váltani, egyet? És ha kétszárnyas? Vagy ma már nem dívatos harmonika ajtó, ez esetben is elég az egy jegy, csak azt össze kell hajtani harmonikába?

Méltányosság, ebben az országban túl sok mindent nézünk már el méltányoságból. Nem?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 13:48:32

Nem is olvasom végig, fotsopp!
Cigány ember sirva leszál a villamosrol
Inné kezdve és itt befejezve f.sopp

Másfelöl, ha a bűnözésben nem lehet +kulönböztetni senkit, terjedelmes tárgy, villamos vontatású/meghajtású tömegközlekedési eszköz igénybevétele esetén, miért?
Rasszista-e vagy? Ez itt a kérdés!

KEmber 2009.10.28. 13:48:47

@Mialee: Azt akarod mondani, hogy mivel vannak veszélyesebb dolgok is mint egy ajtó, ezért az ajtó nyugodtan szállítható?

staropramen 2009.10.28. 13:48:59

@Jack/rendetteremt/:
Bravo Sztrovacsek ez ám a kultura!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 13:52:45

"A megalázott férfi sírva távozott a családjával együtt. Az egész annyira borzalmasan hangzik, "

hogy el is morzsoltam egy apró könycseppet a szemem bal sarkában.

www.hirmutato.hu/hirek/taskajaval_esett_a_villamosvezetonek-1100814

tenyek.tv2.hu/Videok/2009-05-18-harom_sofort_vertek_meg_-_tenyek_riport

index.hu/bulvar/2009/05/18/egy_villamosvezetot_is_megvertek_vasarnap/

and so on

Kono 2009.10.28. 13:55:46

@.zsoltt.: Igen, de 2*20+2*20= 80 :D
És ott legalább két felnőtt volt. A 2*20 meg fejenként vonatkozik. :)))

Ennek mondjuk tényleg semmi értelme nem volt. "Ránézésre" sem.
Ezzel a logikával felvihetnél akármekkora cuccot, ha van hozzá elég embered...

KEmber 2009.10.28. 13:57:29

@staropramen: Igazad van, de a kultúra hosszú u. :-)

The Green Manalishi (törölt) 2009.10.28. 14:00:34

Továbbra is érdekelne azok véleménye, akik úgy vélik, az ajtó nyugodtan szállítható lett volna és az ilyesmit rugalmasan kell kezelni, mi lenne az álláspontjuk, ha egy így szállított ajtó, tegyük fel, hirtelen fékezés következtében elszabadul és súlyos sérülést okoz a gyermeküknek?

Akkor is azt szajkóznák, hogy miért nem lehet ajtót szállítani és elintéznék annyival, hogy szegény, derék embernek is csak valahogy haza kell juttatni az ajtót, hozzátéve, hogy egy bevásárlókosár is okozhat balesetet? Esetleg szállítható egy 140x60-as tükör is? Méretet meg nem haladó kasza, járó motorú benzines fűnyíró, stb.?

Mialee 2009.10.28. 14:02:05

@Nandi29: "Egy mondatban a lényeg, az utas szabálytalan volt, a villanysofőr, meg egy ócska bunkó, aki nem megfelelően kommunikált az utasokkal, így nagyobb veszélyt okozott elő, mint a szabálytalan utas."

Ebben egyetértünk.

Csak abban nem, hogy szerintem értelmetlen centimétereken vitatkozni, egyes szabályok fontosak, azokat be kell tartani, de szőrszálhasogatások miatt lehet olyan, hogy pl. barátnőmet egy rendőr büntette meg, amiért szájkosár nélkül vitte haza a kutyáját.
Nemrég vásárolta, még picike volt, gondolom nemrég volt elválasztva, nagy boldogan vitte haza papírdobozban a buszon. Állítom az egész kutya belefért volna egy szájkosárba. A rendőr meg - a szabályokra tekintettel - jól megbírságolta.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.28. 14:05:36

@staropramen: Mehetsz máris elsőként.
A túlélési esélyek latolgatására meg nyitok egy fogadóirodát az egyik erre az utcára néző ablakú lakásban.

jonatanxx 2009.10.28. 14:06:55

Én azt nem értem ehhez az egészhez mi köze van annak, hogy "családapa"?
Szálljon le az ajtajával, a gyerek meg a mami meg villamosozzon haza. Telcsizen egy havernak, azt ketten szépen lassan hazabandukolnak az ajtóval. (Ha meg olyan rohadt nehéz, akkor bizony baleset veszélyes is...) Én anyámmal cipeltem így polcot, igaz volt vagy 25 éve. Eszünkbe nem jutott felszállni egy járműre. A villamos nem tehertaxi.

Doubledeceker 2009.10.28. 14:12:15

@Mialee:

Na igen, de ez megint egy csúsztatás, mármint egy kutya nem olyan veszélyes, mint egy 220 cm magas ajtó, vagy tévedek?

Illetve az meg egy elég veszélyes dolog, hogy az ember elkezdi felülbírálni a szabályokat.

Én is ezt teszem persze, de mindig figyelek arra, hogy az én szabálytalanságom ne veszélyeztessen másokat.

És még egy fontos dolog, ha szabálytalanságot követek el, akkor vállalom érte a felelőséget.

Ez esetben a soför tartozott felelőséggel, ő úgy itélte meg, hogy az ajtó szállítás balesetveszélyes.

Nem a szabályt kell itt hibáztatni, vagy méltányoságért esdekelni, ez nem határeset eset... Nagyon nem.

Az ebbel más a helyzet. Igazából, ami kicsit fájhat sokaknak, hogy nem vagyunk ehhez hozzászokva, nyugatabbra mindeki teszi a dolgát, és egyre kevesebb a deviáns viselkedés, mert a népek tudják, mit lehet és mit nem.

Na persze ott ha szólnak valakinek, akkor az általában engedelmeskedik is.

Mialee 2009.10.28. 14:29:23

Ha a sofőr annyira balesetveszélyesnek ítélte meg a helyzetet, akkor el se kellett volna indulnia, ott helyben vagy szállíttassa le az ajtós családot, vagy beszéljék rá a kollégák hogy térjen már észhez.

Az hogy két megálló között megáll, csapot-papot otthagy, és ezzel még vagy 3 másik villamost is feltart, durvább vétség, mint egy ajtó vitele vagy nem vitele.

TA-TB 2009.10.28. 14:31:35

Mivan? Van itt vagy 2 oldalnyi hablaty, asse tudom milyen szabályzatról beszél... Egyébként is, a villamosvezető, bárhol bármiért, bármikor megállhat a nyílt pályán.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 14:35:31

@Nandi29: Ja mert te küönb vagy, mint másik 40-en ember.
Nem, nem vagyok, de ők sem kulönbek , ezért egál
:)

TA-TB 2009.10.28. 14:38:01

Nagyon sok szabadideje lehet ennek a Róbertnek... Hihetelen milyen kiváltságosnak érzik magukat egyesek. A BKV NEM költöztető vállalat, nem azért van, hogy valaki egy ajtót vigyen haza, azzal az emberek elől elvéve a helyet!
Legyen olyan kedves a posztíró, hogy mutasson már érvényes Villamosra szóló jogosítványt, társasági típus ismereti füzetet, vagy különben honnan tudja hogy mi a joga, kötelezettsége egy járművezetőnek? Tán kolléga?

The Green Manalishi (törölt) 2009.10.28. 14:40:41

@Mialee: Mialee 2009.10.28. 14:29:23
Ha a sofőr annyira balesetveszélyesnek ítélte meg a helyzetet, akkor el se kellett volna indulnia, ott helyben vagy szállíttassa le az ajtós családot, vagy beszéljék rá a kollégák hogy térjen már észhez.

No ebben spec. igazad van. Ugyanakkor az utas hülyesége és a vezető fegyelmi/büntetőjogi felelőssége külön kérdés, másképp szólva egyik viselkedése sem menti, igazolja a másikét.

De végülis ettől olyan szép, jellegzetesen magyar a történet: a szabályokat senkinek nem akaródzik betartani, mindenki bunkó, mindenki jobban tudja...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 14:41:40

Hulyeség amugy ebben az esetben a tiltás
Ige, balesetnél lehet hogy nagyobb gondot okoz.
100 más tárgy is van, ami fokozhatja a bajt egy baleset esetén, melyek elszabadulnak.
BicGli/horgászbot, gyermekkocsi-gyerekkel nem játszik?
Ki az a hulye aki gyerekkocsival BKV-ra száll?
Egy blokkolásnál hova repul a gyerek kocsistol egyutt
JA, Kocsis úr-hoz :)
Aztán mégis jogos, hogy azt is szállitsa el a villamos és mégse vonják felelősségre az anyát veszélyeztetésért
És igen,ha énmegsérulnék egy ilyen ajtótol, nem röhögnék, de véletlenségnek tudnám be, nem a BKV vagy a tulaj hibájának

Lenoks69 2009.10.28. 14:41:52

40 centi széles ajtó? Nincs több kérdésem.

csillagkutya seven 2009.10.28. 15:21:48

@Lenoks69:
ja, biztos a barbie házat renoválják...

pengusz 2009.10.28. 15:23:04

A bkv bérkommentelői itt ugyanolyan néven kommentelnek, mint a bkv figyelőn?
Vagy annyira nem gerincesek, és más néven írnak ide? :)

pengusz 2009.10.28. 15:28:35

@TA-TB: Gondolom te is csak villamossal kapcsolatos szakmai posztokhoz szólsz hozzá...
Igazi mintapéldánya vagy a bkv-nak: tudod, ha megveszem a bérletem (tudod, 9400,- Ft, ezt csak azért írom le, mert neked és egész családodnak ingyé van...), elvárom azt, hogy menetrend szerint menjen a járat, nem pedig éppen valahol veszteglünk a nyílt pályán, mert neked kedved szottyant megállni nézelődni, mert úri kedved úgy tartja. Ha a bkv nem lenne monopol helyzetben, akkor te sem engedhetnél meg magadnak ilyen hozzáállást, mert egy magáncégtől hamar röpülnél.
Amiket írsz az a magánvéleményed vagy a bkv hivatalos álláspontja?

pengusz 2009.10.28. 15:30:47

@TA-TB: Akkor légyszíves te is konkrétumokkal alátámasztani az állításodat, miszerint bárhol bármikor megállhatsz akármeddig. Biztos van valami szabályzatotok nem?

kumanlar 2009.10.28. 15:32:15

Ki látta? Unus testis nullus testis.
Volt jegyük? Ezeket nem tisztáztuk.
Büdösek is voltak? Cigányoknál ezt nem árt tisztázni, kéremszépen, szoktam tömegközlekedni és van orrom, tehát ebben a kérdésben nem nyitok vitát.

kumanlar 2009.10.28. 15:53:23

Amúgy mese kategória. De össze-vissza beszél.
Azt se írta, volt-e bajusza a cigánynak...

Kobe 2009.10.28. 16:21:00

feltűnési viszketegségben szenvedő posztíró (tán bőcsész-e hogy Zrínyit is megszégyenítő, érthetetlen, barokk körmondatokban beszél?), 3 mondatban összefoglalható történet.....röviden szólva: ez de szar volt !

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 16:44:28

@Lenoks69: Mé', monta hogy bejárati/épületgépészeti ajtó?
Naugye? Vitrinajtó.
:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.28. 16:45:16

Róbertnek valóban túl sok szabadideje van, ugyanis kaptam tőle egy levelet lájf :D finom neveltetésem megakadályozza, hogy közkinccsé tegyem a tartalmát, annyit viszont elárulhatok, hogy a levélben felmerült a kérdés: Róbert stílusa miben tér el a hivatalos levelek stílusától?
Valaki segít megfogalmazni erre egy választ? Én nem jutok szóhoz.

Mogyoró007 2009.10.28. 16:50:14

@Lenoks69: hol láttad ezt a 40 cm-t?

bldo 2009.10.28. 17:00:02

A fejtegetés a kézipoggyász méretével egyszerűen priceless! Levélírónk igencsak "furcsa", nem szeretnék nagyobb szavakat használni.

A vezetőnek meg a szokott süncsaládot jegyezném elő, anális kézbesítésre.

fokaorr 2009.10.28. 17:30:16

osszefoglalna valaki par mondatban? :))

MUV 3404 2009.10.28. 18:50:26

Egyrészt a villamoson szállítható poggyászméretet biztos hogy meghaladja az ajtó.
Másrészt egy fékezés esetén agyonüthet valakit ha eldől.
Harmadrészt, a vezetőnek joga van minden különösebb indoklás nélkül az utazási jogot megtagadni.
Más városokban valószínűleg lerángatták volna a renitens személyt a villamosról ajtóval, pereputtyal együtt, és ez így van rendjén! ez nem tehertaxi. ez villamos. Az ilyen degeneráltak miatt mint te és az olyan senkiházik miatt mint az ajtós tart ott ez a cég ez a város, ez az ország ott ahol tart. Tudodmit, ha valami kár éri emiatt a villamosvezetőt emiatt akkor én kezdeményezni fogom, hogy támogassuk Őt míg nem talál új állást.
Rémes vagy!!

TA-TB 2009.10.28. 19:11:31

@pengusz: "F2. számú forgalmi utasítás: 12.2-es pont: Ha a járművezető olyan akadályt, jelenséget észlel, amely a biztonságos közlekedést veszélyezteti, akkor a szerelvényt azonnal meg kell/lehet állítani. A továbbhaladás akadályoztatása esetén a járművezető köteles az utasokat tájékoztatni, illetve a munkáját közvetlenül irányító személyt értesíteni."

A jelen esetben az történt, hogy a Kolléga a 18-as villamossal közlekedett, a Savoya Parkban felhívta az ajtóval utazó utas figyelmét az utazéási feltételekre, miszerint az ajtó balesetveszélyes, valamint nem felel meg a feltételekben megszabott méreteknek. Ezt az utas megtagadta, majd a jvez. elindult, Budafok kocsiszínnél a műszaki illetve biztonsági szolgálat épületénél megállt, (a járművet irányból kivette,ezzel szabályt nem sértett) és a biztonsági őr és a műszakosok segítségét kérte, hogy az utast szállítsák le. Az ajtóval közlekedő nagynejezen, káromkodások közepette leszállt, s a vezető tovább indult. Az utas az ajtóval megpróbált a Budafok, kocsiszín megálló peronjánál beszólni a vezetőnek,de ez már nem sikerült neki.

TA-TB 2009.10.28. 19:15:45

@pengusz: Természetsen a "bármiért" nem szószerint kell érteni, hanem olyan dologért ami a forgalom biztonságos lebonyolítását érinti. Tehát nem állhatok meg a Sibrik Miklós útnál a 37-es villamossal mert nekem a LIDL-be van kedvem bemenni. De megállhatok azért, mert pl. a hátsó kocsiban valaki megnyomta a vészjelzőt.

Lenoks69 2009.10.28. 22:29:52

@AnnaM: Ez a gyémántkoszorús, grafomán Róbert írta hogy "a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre" Egy ajtó kb. kétszer olyan széles. Minimum. A többit kitalálhatod.

hhh. 2009.10.28. 22:37:22

@AnnaM: úgy tűnik, másként értelmezzük a szabályokat.
de kár erre a szarra ennyi időt pazarolni.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.10.29. 00:20:04

A fezsültség alatt otthagyta a villamost témára csak annyit, hogy ha kivette irányból, és lezárta a fülkét, akkor csak a nyílt pályán való ajtónyitás problémás.

igig (törölt) 2009.10.29. 07:58:26

A történet vérlázító, de a levélíró stílusa annyira mesterkélt, elnyújtott és tudálékos, hogy meg se vártam a végét.
Le kellett szállniuk?

r7zw48 2009.10.29. 08:35:33

A BKV válasza a feltett kérdésre:

"Kérem, hogy az okozott kárt becsüljék meg és egy egyszerő, rövid elektronikus
levélben jelezzék, hova és mekkora összeg megfizetésével tudom megtéríteni a kárt."

Kérésére közlöm, hogy az okozott kár 88 milliárd forint, melyet 8 napon belül két részletben (de egy időben) utaljon át: 80 MdFt-ot a BKV, 8 MdFt-ot pedig az én számlámra. (Bevételeknél ez a szokásos leosztás).
Figyelmetlenségét ezúttal még elnézzük, de legközelebb már erre sem számíthat.
Hasonló ügyekben viszont máskor is szívesen és ugyanilyen gyorsan és hatékonyan segítünk!

Crystalwolf 2009.10.29. 08:55:51

A levél nyelvezete nem is lehetne jobb. Mindenki vésse az eszébe, hogy amennyiben hivatalos panaszos levelet ír, akkor vigyázzon hogy mit és hogyan vet papírra, ugyanis a "jogászok" az "egyszerű" nyelv kifejezéseit úgy megforgatják, hogy még a levélküldő kerül bíróság elé fenyegetés miatt. Erre tehát kéretik figyelni. Másrészről a jármű vezetője felelős az utasok biztonságáért. Amennyiben valamilyen baleset történik és a szerelvény nyilt pályán (értsd nem megállóban) meg kényszerül állni, akkor is amennyiben a körülmények engedik a járműnek tovább kell haladnia a közvetlen veszély elhárítása után a legközelebbi megállóig, mindamellett, hogy a nyílt pályán való veszteglésről a forgalomirányítást minden esetben értesíteni kell. Ez pedig szerintem az esetünkben nem történt meg. Felvetném azt a jogi kérdést, hogy a jármű vezetője tettével nem követte-e el a "közérdekű üzem müködésének megzavarása" névre hallgató Btk 260 par. 6 pont szerinti vétséget, mivel gyakorlatilag tettével magának a BKV-nak a rendes müködését nagymértékben zavarta, valamint mivel még "segítséget" is hívott, így ez már bünszervezetben elkövetett minősített eset lehetne. :-D Egyébként a levélíró helyében én magam hívtam volna oda a rendőrséget. A panaszos levél nagy valószínüséggel egyenesen ment a darálóba. További szép napot mindenkinek.

Crystalwolf 2009.10.29. 09:08:20

Most láttam csak meg (elnézést, de nem olvastam végig minden kommentet) MUV 3404 tegnap esti elmés hozzászólását. Tájékoztatom, hogy az a bizonyos cég azért tart ott ahol tart, mert 100 milliós végkielégítéseket fizetnek ki a semmire, miközben a szolgáltatási színvonal a bányászbéka alsófele (MUV 3404-nek :segge) alatt sem található meg. Mindamellett, hogy a "más városokban" utast lerángató emberek gyakorlatilag bűncselekmények sorát követik akkor el. Lehet nem ártana egy átfogó vizsgálat és nagymértékű takarítás egyes "cégeknél"!!!
Valamint a villamos vezetője indoklás nélkül nem tagadhat meg utazási jogot. Megfelelően nyomós indokkal még csak-csak, de akkor sem a biztonságiakkal kell lerángatni az illetőt, hanem jog szerint eljárva hívni a rendőrséget, mert nekik és csak nekik van jogkörük az ilyesmihez. A biztonsági szolgálat csak a közvetlen veszélyt háríthatja el, de kényszerítést csak olyan esetben alkalmazhat, mint pl. én is, mint egyszerű állampolgár. Jobb lenne tisztában lenni a jogszabályokkal!!!

pengusz 2009.10.29. 10:23:20

@TA-TB: Korrekt volt a válaszod, köszönöm :)

ARK-9 (törölt) 2009.10.29. 11:35:58

Sok hülye állat tömegközlekedik - a levélírő vezérhülye lehet köztük!!!! Szerencséje, hogy nem voltam ott!

MUV 3404 2009.10.29. 12:33:41

@Crystalwolf: mint a járművön szolgálatot teljesítő bkv-s alkalmazottnak joga van mindenhez amit az ellenőr megtehet. az utast kizárni az utazásból. ez a végkielégítéses dolog pedig sárral dobálózás ugyanis mint közhasznú cégeknek, általában a bkvnak is a tulajdonosa(főváros) fizeti a béreket. az azonban amikor az ajtós pereputtya ingyen utazik a villamoson és még ajtót is visz igenis oka lehet annak, hogy már több hónapja hiány van minden alkatrészből!
javaslom inkább kérdezz mielőtt vádaskodnál, ha érdeklődsz akkor kevesen néznek hülyének, de ha okoskodsz akkor annál többen...

MUV 3404 2009.10.29. 12:38:17

@Peti817172M: sztem ha sarkítjuk a dolgot, akkor azt is lehet, mondani, hogy az utasok biztonsága érdekében nyitott ajtót a nyílt pályán. hiszen mint már fentebb publikáltam, ha esetleg eldől az az ajtó akkor az felnőtt emberen is okozhat sérülést...

eszkep 2009.10.29. 14:24:30

Mondjuk, ha nem tartom be az utazási feltételeket (én meg bliccelek, de ez ugyanolyan, mintha valaki túlméretes, kézipoggyásznak nem minősülő tárgyat kíván szállítani...) és leszállítanak, én leszállok, és nem kezdek gépelni véget nem érő leveleket.

Crystalwolf 2009.10.29. 14:43:30

@MUV 3404: Na akkor csak hogy ne írjak sokat, feltünő módon kerülőd az ügy azon kérdését, hogy jogszerű volt-e a BKV alkalmazott azon tette, hogy a rá bizott járművet és az azon lévő, a BKV val szerződéses jogviszonyban álló utasokat kitette egy az adott helyzetben nagyon is valószínüsíthető fizikai konfrontációnak a nagyon is kis valószínüségű "brutális" baleset (vészfékezésnél elszabaduló ajtó) megakadályozása végett. Tudom számodra mind a megfogalmazásom és az abban rejlő lényeg is nehezen érthető, de ez szerintem nem is baj. A személyeskedést pedig te kezdted, javaslom fejezd azért be az általános iskola 6. osztályát, hogy "magasabb évfolyamba léphess".

E-Sz-A 2009.10.29. 15:31:54

Én nem tudom, de hogyha az az ajtó balesetet okoz, akkor is a villamosvezető lenne, a szemét ámokfutó "rasszistafaszistanácistahorthystagimnazista"?
Ott van egy -tök mindegy, hogy magyar, cigány, bosnyák, horvát, francia - többtagú család: ajtó betámasztva, csecsemő az anyja karjában, másik gyerek ül az ülésen. Apa-anya el van foglalva a két gyerekkel, villamos fékez egyet hirtelen, ajtó eldől, díszüveg kitörik, beleáll valakinek a karjába... Ez nem baleset veszélyes? Vagy csak valakire rádől az ajtó!És különben is hívjon taxit, mert kurvára tele lesz a villamos, ha beér a Móriczra ajtó nélkül is! Én sem viszek 20x20x200 cm-es edénybe 40 tonna sittet, mert megengedett a mérete, a villamoson!

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.29. 16:49:50

Nem tehertaxi a villamos tudomásom szerint. De egyes népcsoportok Magyarországon azt hiszik bármit megengedhetnek maguknak...

1 öreg 2009.10.29. 17:07:57

Megy a szájtépés.Az eset pedig egyértelmű. Az ajtós spórolni akart, gondolta a BKV megteszi taxinak. A vill.vez. közölte, hogy a túlméretes tárggyal nem szállhat fel. Ez az illetőket nem érdekelt. A vill.vez. értesítette a diszpécsert. Igérték, hogy intézkednek. Később utasítják, hogy menjen a Budafok kocsiszínhez, ott segítenek a biztonsági szolgálat emberei. Vill.vezető a kocsiszínnél megáll. Hangoson közli az utasokkal, hogy a baloldali ajtókat ki fogja nyitni, lépjenek el az ajtótol. Ezt mindenkki megérti, kivéve a jogászkodó "okostojást" A biztonságiak meggyőzik az ajtót szállítót, aki nagy nehezen leszáll. Az egyedüli, aki a "nyálát veri" fenyegeti meg- Ő a BKV-s kapcsolataival kirugatja a vezetőt. Igaz, ugye Róbert? Az akadály nem 20, hanem tíz perc, amiből a posztoló "nyálverése miatt" 5 perc fogyott el. Egyébként ahol megállt a villamos, ott szilárd burkolatú kezelőjárda volt. 2, 5 méteres és kb 30 cm. széles tárgy nem szállítható villamoson, buszon.

Crystalwolf 2009.10.29. 17:19:57

Én nem tudom, egyes emberek miért nem látnak tovább az ajtónál. :-( A történet szerint a vezető megtagadta az elindulást az állomásról, gondolom visszament a diszpécserhez, majd pár perc múlva visszatért és elindult. Valószinű, hogy a diszpécser elküldte melegebb éghajlatra és a munka megkezdésére szólította fel. Innentől kezdve a járművezető véleménye; az hogy ő tudja e jobban a szolgálati szabályzatot vagy a diszpécser lényegtelen. A diszpécser egy feljebb lévő szint, mint a járművezető, aki utasítást adott jogkörének megfelelően. Innentől kezdve az, hogy a járművezető csakazértis kikényszerítette az adott utas leszállását további indok nélkül, valamint az ahogyan azt megtette; szolgálati szabályzat szegés, minősíthető munkamegtagadásnak, hiszen a munkaidejében feljebbvalója utasítása ellenében cselekedett; valamint az, hogy gyakorlatilag a vétlen utasoknak indokolatlan hátrányt okozott és mindezt olyan módon tette, ami felér egy fenyegetéssel, sajnos vagy nem, de helytelen. A történetben megemlített késlekedés az okot figyelembe véve a helytelen magatartás mellett annyit jelent, hogy a járművezető, mint a BKV felelős dolgozója, magatartásával kárt okozott (nem (csak) az ajtós embernek) és ezzel gyakorlatilag megszegte azt a szerződést, ami akkor jött létre, amikor a többi utas érvényes jeggyel/bérlettel felszállt a villamosra. A megfelelő eljárás az lett volna, hogy amennyiben a diszpécser is helytelennek látja a helyzetet, akkor az állomás biztonsági személyzete udvarias módon felszólítja az embert a leszállásra, amennyiben az nem engedelmeskedik, akkor pedig rendőrt kell hívni, és minden további kár, amit elszenved akár a BKV akár az utasok, törvényes módon, peres úton be lehet hajtatni az illetőn. Azonban a történet szerinti cselekedetek kimerítik az önbíráskodás, szolgáltatás megtagadás, szerződésszegés, gondatlan károkozás, az emberi méltósághoz való jog megsértését. Lehet most hátrahökölni, ezek egy része polgári, másik része büntető kategória.

Crystalwolf 2009.10.29. 17:25:29

Plusz egy megjegyzés: Amennyiben azt az ajtót nem egy családos vélhetően nem erős testfelépítésű ember vitte volna a gyerekei és felesége mellett, hanem 3 tagbaszakadt aranyfukszos, kétajtós szekrény kinézetű illető, akkor bizony a villamos vezetője nemhogy nekiállt volna kiskirálykodni, de menet közben még üdítőt is felszolgált volna az illetőknek. Meg is van a véleményem a járművezetőről. Kellett volna adni neki egy akkora nyaklevest, amikor nem tért magához, hogy végignyalta volna a megállóig az utat reptében.

TA-TB 2009.10.29. 17:27:11

Jó, a poszt írót mi hiába próbáljuk meggyőzni. Hajthatatlan. Ez van. DE aztán csodálkoznak az utasok, hogyha a jvez. beszól neki... Hiába, hogyha ilyen okoskákkal van tele, és szólnak bele a munkába...
Volt már, hogy majdnem pofán vágott egy nő, hogy miaz hogy a villamos csak a kocsiszínig szállít utast, és nem megy ki a végállomásra, meg hogy az ő (akkor még) 9000 forintos bérlete. Hát istenem, ő 9000 forintért tesz magáról szegénységi bizonyítványt. Van aki ingyen :)

TA-TB 2009.10.29. 17:33:23

@Crystalwolf: Jó, kérlek ülj be egy napra a 18-as fülkéjébe, vezess végig egy szolgálatot. Kiváncsi lennék, hogyha a fekete AUDI-s eléd fordul a Kondorosi útnál, te 50-nel mész a lámpára, nyomsz egy VF2-t az MC kapcsolón(legerősebb VÉSZFÉK)
, mögötted mindenki felkenődik a paravánfalra, és még lenne az ajtós is. Te onnan nem szállnál ki onnan úgy, hogy az utasok nem akasztanának fel, meg nem emlegetnék az édes felmenőid. És bizton állíthatom, hogy a budafoki diszpécserek is tisztában vannak az utasítással, hiszen nem egyikük szokott vezetni.

Crystalwolf 2009.10.29. 17:38:48

@TA-TB: Akkor csak azt nem értem, hogy miért nem intézkedtek a törvényeknek megfelelően. Erre is tudsz valami okosat mondani?

Crystalwolf 2009.10.29. 17:40:04

@TA-TB: A másik az, hogy amennyiben nem tetszenek a munkahelyi körülményeid, el lehet menni máshová. Érdekes, hogy minden közszolga azzal jön, hogy rosszak a körülmények, nem elég a fizu; de érdekes módon foggal körömmel kaparnak a meglévő állásukért.

TA-TB 2009.10.29. 18:03:01

@Crystalwolf: Mondta bárki egy szóval is, hogy nem tetszenek?
Arra próbáltam rávilágítani, hogy a járművezető egy esetleges vis-maior esetet akart elkerülni. De tudom, egy olyan ember aki ezt nem éli meg, nincs a vezetők helyzetében, az nem fogja vagy nem akarja megérteni.
Például: Adott egy eset:
Közlekedünk a 18-as villamossal, sebességünk 48 km/h. Váratlanul elénk kanyarodik egy autó, mi szabad jelzésre, ő tilosra közlekedik. Mi vészfékezünk. Az utasok elborulnak. Az utasok között tartózkodik az ajtós is, akinek az ajtaja a vészfékezés hatására eldőlt, és egy utast megsebesített.
Kiérkezik a helyszínelő és a rendőr. Az lesz az első kérdése a helyszínelőnek, hogy az utas hogy sérülhetett meg egy ajtótól, amit az utas elvileg nem szállíthat. Innentől kezdve a járművezető is felelősségre lesz vonva, hogy miért engedte, hogy az ajtó a villamoson utazzon. (Halkan jegyzem meg, hogy a járművezető segítséget kérhet az utas eltávolítására.)

Crystalwolf 2009.10.29. 18:11:49

@TA-TB: Na akkor halkan jegyzem meg, hogy ezekszerint az elkövetett bűncselekmények sorába elmondásod alapján felvehető a szándékos veszélyeztetés a BKV szines szagos dolgozóinak részéről, tekintettel arra, hogy a saját szabályaik szerint veszélyesnek ítélt utazási helyzetben a villamos elindult egy állomásról. Amit mondasz tökéletes, lassan ott tartunk, hogy a BKV a saját szabályzatát nem tartja be, annak nem tesz eleget, de közben hangsúlyozom, törvénysértő magatartással próbál "rendet" tartani. Azt hiszem a Magyar Köztársaság törvényhozása által megalkotott előírások jóval magasabb rendűek a koszvadt BKV szabályzatnál. A másik megjegyzésem, hogy ezek után ha még egyszer egy kibaszott BKV járat vezetője azt meri mondani, hogy nem áll meg mert nem megálló, akkor megetetem vele ennek a blognak a kinyomtatott verzióját!!!

TA-TB 2009.10.29. 18:34:16

@Crystalwolf: Komolyan agyhalott. Minek utazol BKV-n? Komolyan, olyan mint a tipikus utas, aki abban éli ki magát, hogy beszól a vezetőnek. Komolyan vicc, hogy egyes emberek mivel állítanak ki magukról szegénységi bizonyítványt.

Crystalwolf 2009.10.29. 21:00:31

@TA-TB: A normálisan és konkrétan megfogalmazott kérdésekre nem tudsz konkrét és alátámasztott választ adni?
Szórakoztató veled "beszélgetni" mert egyszerűen mindig rekordot döntesz a válaszaiddal, igaz negatív rekordot, de te biztosan ennek is örülsz, IQ bajnok.

TA-TB 2009.10.29. 21:58:03

@Crystalwolf: Egyszerűen az fáj, hogy naponta lenéznek minket, lehülyéznek, lebunkóznak. Mert azt hiszik, hogy az valami kiváltság, hogy utazhatnak. Sajnos a tipikus utasoknak nem tudok normális választ adni, mert azt vagy nem tudják, vagy nem akarják felfogni. Sajnálom....

Crystalwolf 2009.10.29. 22:35:03

@TA-TB: És ismét csak a lekezelő személyeskedés és semmi értelmes válasz az értelmes kérdésekre. Azt kell mondanom, hogy nem véletlenül nézik le az ilyen embereket, mint maga is. Meg is érdemlik.

TA-TB 2009.10.29. 22:52:44

@Crystalwolf: Mo. 2009. Congratulation! Mindösszesen ennyi!

Crystalwolf 2009.10.29. 23:10:00

@TA-TB: Hát látod, ilyen mélyen van már a BKV sajnos.

Crystalwolf 2009.10.30. 00:04:28

Na és akkor zárszóként Szabó Máté ombudsman múét évi jelentésének néhány darabkája, amik erre az esetre is sajnos vonatkozhatnának.
1.,
"Az emberi méltósághoz való jog érvényesülésével szorosan összefügg a megalázó bánásmód tilalma. A megalázó bánásmód lényege, hogy az érintettben olyan erős félelmet, lelki gyötrelmet és alsóbbrendűségi érzést okoz, ami alkalmas arra, hogy a testi és lelki ellenállását megtörje. Az ilyen bánásmód problematikája alapvetően az állam büntető hatalma érvényesítésével összefüggésben merül fel. Az államhatalmi szervnek nem minősülő magánjogi jogalanyok - köztük a közszolgáltatást végző szervek - eljárása is fajulhat odáig, hogy az a vele szerződéses jogviszonyba lévő más magánjogi jogalanyok számára megalázó legyen. Az ilyen eljárás pedig ellentétes a tisztességes eljáráshoz való joggal, és sérti emberi méltóságot. "
2.,
"A BKV Zrt. kétségtelenül jogosult ellenőrizni, hogy utasai eleget tettek-e előzetes jegy/bérlet-vásárlási kötelezettségüknek, és amennyiben az ellenőrök azt állapítják meg, hogy az utas megfelelő menetjegy, vagy bérlet nélkül utazik, jogosult a pótdíjazási eljárást megindítani. A jegy ellenőrzés során a BKV Zrt. munkatársainak feladata az utazási jogosultság ellenőrzésére, és adott esetben a pótdíjazási eljárás megindítására van hatásköre.
Nyomatékosan szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az utasok emberi méltósághoz fűződő jogát sérti, ha BKV Zrt. jegyellenőrzést végző munkatársa az utas magatartását - jogszerűségétől függetlenül -, illetve menetjegyének hiányát kifogásolható hangnemben minősíti, vagy az utasokkal szemben más, őt megalázó módon viselkedik.
A kérdés kapcsán szeretném hangsúlyozni azt is, hogy az utazási jogosultság ellenőrzése során a BKV Zrt. munkatársai nincsenek az utasokkal szemben fölérendelt helyzetben, hanem pusztán egy szerződés teljesítését ellenőrzik. Még az ellenőrzés és a pótdíjazás lehetősége sem jelenti azt, hogy az e feladatot ellátó személyek hatósági jogkört gyakorolnak, hiszen a szolgáltató BKV Zrt. is ugyanolyan magánfél a szóban forgó szerződések tekintetében, mint a szolgáltatását igénybe vevő utasa."
3.,
Intézkedéseim rész:
"6. tegyen határozott és érdemi lépéseket annak érdekében, hogy jegy ellenőrzést végző
munkatársai tevékenységüket mindenkor kulturált stílusban végezzék és tartózkodjanak az
utasokkal szembeni - ideértve a jegy nélkül utazókat is - verbális agressziótól;"

Azt hiszem ez mindent megmagyaráz. Ismét csak sajnos.

MUV 3404 2009.10.30. 08:13:02

@Crystalwolf: Ha a kedves utas az ajtóval együtt a járművezető felszólítására elhagyta volna a szerelvényt a Savoya Parkban akkor nem kellett volna 11(NEM 20) percig a Forgalmi telep előtt vesztegelni. egyébiránt a villamos nem volt őrizetlenül hagyva ugyanis a forgalmi telep őre vigyázott rá míg meg nem érkezett a segítség, amire ha mindenki betartja az utazási feltételeket akkor nem is lett volna szükség... ugye...
örülhet az ajtós meg az ilyen vezérszellemek mint te, hogy nem én vezettem volna a villamost, mert én nemhogy rendőrt hívtam volna, hanem ellenőriztem volna a jegyek érvényességét, közforgalmú jármű közlekedésének megzavarásáért, és gondatlan veszélyeztetésért feljelentettem volna a kiccsaládot. téged meg rágalmazásért...

MUV 3404 2009.10.30. 08:19:20

@TA-TB: bezárták a lipótot.....

Crystalwolf 2009.10.30. 08:51:51

@MUV 3404: Amennyiben ki tudnád fejteni, hogy mivel is követtem el rágalmazást (lehetőleg a megfelelő törvényi passzus megnevezésével, csak hogy végre valami konkrétumot is halljak!!!), annak nagyon örülnék. Mint azt az általam bemásolt ombudsmani jelentésből is látható a BKV emberanyag tekintetében nem áll a helyzet magaslatán, ahogy azt a te személyed is ékesen mutatja. Nem egészen ismert előttem a " közforgalmú jármű közlekedésének megzavarása" büncselekmény vagy vétség, esetleg szabálysértés, pedig átolvastam a Btk-t nehogy elnézzek valamit, de ha a "közérdekű üzem müködésének megzavarása" által deklarált cselekményre gondolsz, akkor ...
Meg kellene indokolni, hogy amennyiben az üzem müködését az adott cselekmény megzavarta, akkor mitől tudott a villamos egy teljes állomásnyi utat megtenni.
Más részről várom szíves "állásfoglalásodat" azzal kapcsolatban, hogy szerinted amennyiben a villamos vezetője tisztában volt a vészhelyzet súlyával és ez beavatkozást kívánt, akkor miért vitte a villamost a vágányhálózat egy olyan pontjáról, ahol nem jelentett további akadályt semmire; egy olyan másik pontra, ahol további az érintett hálózati elemtől teljesen függetlenül szabályosan és rendesen müködő elemek (csak hogy neked is világos legyen, másik vonalon közlekedő villamosok) szabályos és rendes müködését gyakorlatilag megakadályozta teljes 11 percig?
Tehát várom konkrét válaszaidat, bár az eddigi teljesítmény alapján nem sok remény van értelmes hozzászólásra részedről.

MUV 3404 2009.10.30. 12:30:30

@Crystalwolf: már minden eddig feltett kérdésed meg lett válaszolva a kommentekben. Mazsolázd ki magadnak, úgyis nagyon ráérsz. amit kérdeztél a közforgalmú közösségi eszköz közlekedésének megzavarásáról megtalálható, ha összefésülöd a ptk.-t és a bkv utazási feltételeit. ne haragudj nekem nincs időm egy ilyen provokátor miatt naphosszat túrni a paragrafusokat, sajnos, pedig szívesen megtenném, hogy végigvezetem paragrafusokkal, de nincs rá időm!

Crystalwolf 2009.10.30. 13:12:38

@MUV 3404: Ennél "normálisabb" választ nem is vártam egy olyan emberszerűnek kikiáltott BKVpitecus-tól, mint te. Mint azt már feljebb is kifejtettem, nem véletlen az emberek ezen csoport felé vetített kirekesztő lenézése. Csak téged kell példának állítani.

TA-TB 2009.10.30. 17:25:42

@MUV 3404: Hagyd, hajthatatlan. A kocsivezető szabályos volt,de az ügyet ki fogják vizsgálni, még lesz foganatja.

1 öreg 2009.10.31. 14:12:32

A járművezető - nem indul el a végállomásról - akkor azért lett volna "fekete seggű" Így a lehető legjobb megoldást választva mindenki - a "Lecsó Robi" is eljutott céljához. Amennyiben valaki nem ismeri a történet teljes részét, akkor minek szól bele? ( Első villamoskocsiban volt, míg az eset első fele a hátsó kocsinál történt. ( pl: villamosvezető megvesztegetzésének kísérlete) Ön szerint az micsoda? Biztos vagyok abban a nagy jogászkodás mögött nincs azt megalapozó végzettség, tudás. Az írást látva szerintem nem csak a BKV kap ilyen szenzációs leveleket. ( Évi panaszleveleinek száma vetekszik a hónapok számávan. Keveset mondtam?) Szerintem jó lenne ezut már lezárni. Az illetékesek megadják a vizsgálat alapján a választ, azt majd azt is ki lehet tenni. A tények makacs dolgok.

ciluvagyok 2009.10.31. 14:35:24

Hölgyeim-Uraim, es 10 / 0.
Ebből a remek hétvégéből negyedórát b@sztam el erre a postra és a kommentjeire....
Sikeres ember nem lehetek, bánom is rendesen.

nowayout 2009.11.01. 01:30:25

@lámalány:
"Ez teljesen olyan, mint egy részlet Adrian Mole titkos naplójából "

Ja, de az legalább szórakoztató.

- Olyan a szemed, mint a kutyánké.
- Milyen fajta a kutyátok?
- Korcs.

(lehet nem szó szerint így volt)

Crystalwolf 2009.11.01. 07:06:15

@1 öreg: Szeretném megkérdezni, hogy ön ott volt az esetnél? Mert ha igen, akkor szeretném hallani az ön verzióját. A utalása a "villamosvezető megvesztegetzésének kísérlete" kissé homályos. Ha esetleg lenne szíves kicsit konkrétabban kifejteni. Ha tényleg olyan komoly és "megfontolt" lenne, mint ahogy abból a pár hozzászólásából láttatni szeretné, akkor tudna és akarna konkrétumokat mondani itt is. A posztot indító legalább névvel és címmel a megfelelő emberek felé felvállalta a véleményét. Az ön homályos és konkrétumokat teljesen mellőző hozzászólása pontosan követi a MUV 3404 és TA-TB néven ugyancsak hozzászóló illetők stílusát és komolyságát (ami a semmivel egyenértékű).

TA-TB 2009.11.03. 20:26:04

@Crystalwolf: Jó magam nem voltam a tett helyszínén, de az utólagos cégen belüli forrásokból tudok az esetről pontosan, ami nem teljesen felel meg Róbert elmondásainak.

Crystalwolf 2009.11.03. 21:50:59

@TA-TB: A céges információs hálózatot talán ne vegyük autentikusnak, mert nem venném egy kalap alá a "hallottam, hogy halotta, hogy látta azt aki ott volt" fajsúlyú pletykákat egy névvel és címmel aláírt panaszos levellel.

1 öreg 2009.11.04. 21:16:29

@Crystalwolf: Ön sem volt ott a teljes történetnél. Részben feltételezéseken alapul a levele. Az pedig, hogy nevét adja valamihez, még nem jelenti, hogy Önnek van igaza.A tények makacs dolgok. A szó elszáll?....vagy mégsem? Meglepődne, ha azt mondanám, hogy én vagyok a villamosvezető??????

Crystalwolf 2009.11.05. 05:48:06

@1 öreg: Nem lepődnék meg a kijelentésén; másrészről nem én írtam a levelet; harmadrészt ha maga a villamosvezető, és megpróbálták megvesztegetni, akkor talán megfelelően kellett volna intézkedni. A posztoló levelében leírtak semmiféleképpen sem nevezhetőek megfelelő megoldásnak, akár a jármű vezetőjének fejéből pattant ki a nagy ötlet, akár utasításra cselekedett.
A sokszor a tényekre való hivatkozás bármely BKVpitecus által pedig kicsit necces, hiszen az esetről érdeminek nevezhető hivatalos jegyzőkönyv, tanuvallomásokkal, az ott volt emberek adataival nem készült. Ha maga lenne a villamos vezetője, akkor megkérdezném, hogy miért nem kérték rendőr segítségét, hiszen a státusza alapján ilyen esetben kiemelt figyelmet kapott volna és persze lenne jegyzőkönyv az esetről. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül lett kihagyva ebből a rendőrség.

Crystalwolf 2009.11.05. 05:50:39

@1 öreg: Ja és még valami. Ha maga lenne a jármű vezetője, akkor megkérdezném, hogy ugyanilyen nagylegény lett volna-e ha nem egy családos, békés emberrel lett volna "baj", hanem mondjuk két kétajtós szekrénnyel. Gondolom, akkor a villamos max azért állt volna meg, hogy megvegye saját pénzén a felszolgálandó frissítőket.

Albu 2009.11.05. 17:12:14

Feszültség alatt volt a szerelvény?! Na ezen röhögtem a legtöbbet. Egy villamos csak akkor nincs feszültség alatt, ha a végállomáson vezetőállás-cserekor az áramszedőt is átcserélik, vagy amikor javítják a kocsiszínben. Máskülönben mindig fesz. alatt van.

Kedves Róbert!
Még a buszok áramkörei is feszültség alatt vannak. Javaslom a lovaskocsit, petróleumlámpával.

A jármű nem indítható, ha az irányváltókapcsolót kiveszi. Ha a járművezető leszáll, ezt megteszi, elvileg váltóállításkor is. Ezt a külső világításon lehet megfigyelni.

Utazási feltételek 2.1: túlméteres tárgy csak a héven szállítható. Egy ajtó, hacsak nem a kutyaólé, meghaladja a 200×20×20-at, vélhetően legalább 200×70×10-es. Gy. k. a 70 cm több, mint a 20. És egy hirtelen fékezésnél az az ajtó szakítja be az arcomat.

Az indulás törlése a visszaszámláló kijelző törlését jelenti.

A „bal oldali ajtósort (Sic!) fogom kinyitni”. A bal oldalon 6 ajtó nyílik, nem egy. A zárójelen belül pedig ez nem egy mondat, azaz a sic kisbetűvel írandó.

A 49-es is mögötte jött a Gellértnél? Hatásvadász duma. Egészen a Budafok kocsiszíntől követte a 18-as, ugye? Kár, hogy a Móricztól közlekednek közös szakaszon. (Amúgy a belső Bartókon mindig zsinórban jönnek esti csúcs vége felé a villamosok.)

„a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel” – ennek az értelmezése megérne egy szakdolgozatot.

Kedves Homár! Nem sírva távozott, ez a levélíró sejtése.

Nem a járművezető szavait védem, hanem a helyzetét. Őt büntetik meg, ha egy felettese meglátja, hogy biciklit vagy ajtót visz. Kinek lett jobb ezzel a hangulatkeltéssel? Máskülönben naponta több ilyen történik.

Nincs mit csodálkozni amúgy a BKV állapotán. A főváros egy fillért nem ad a BKV-nak (az állami pénzből egészítik ki a kedvezményes bérletek árát pl.). Szavazzatok jövőre is Demszkyre! Úgyis „utoljára indul”.

1 öreg 2009.11.05. 18:55:14

@Albu: Teljesen egyetértek a leírtakkal.
Crystalwolf!
Jó lenne már abbahagyni a kötözködést.Ez egy demagóg duma.Senki, csak Ön és az ajtós viselkedett elfogadhatatlanul.
Én befejeztem.

Crystalwolf 2009.11.05. 20:20:30

@1 öreg: Én hol és miképpen viselkedtem elfogadhatatlanul? Azonban mint eddig mindig, IQ szintjéből csak és kizárólag a konkrétumok nélküli semmi értékű hozzászólás jött ki. Ezt a kis paraszti beszólást is csak a BKVpitecus féle majmok tudják produkálni. Gondolom nem véletlen, hogy a BKV 8 általánossal keres éppen villamosvezetőket. Ez a maga szintje is.

iCanHasCHeezburger 2009.11.05. 22:06:03

@Crystalwolf:
Ugyan fogd már be azt az agyonművelt szád. Minek jössz mindig az IQ szinttel? Talán gyermekkorodban kiközösítettek, és Te voltál a tipikus szemüveges ragyás eminens diák akit mindenki szanaszét ütlegelt? Bölcsészkaron végeztél, diplomád van? Erre vered a nyálad, én anyám is 8 általánost végzett mivel nem volt lehetősége tovább tanulni, nem cigány, nem paraszt, nem csöves, normális pénzkereső ember (igen, saját vállalkozásunk van) és garantálom hogy több esze és élettapasztalata van mint Neked.
Barátom bátyja nem fejezte be a középiskolát, házas, 2 gyermeke van, kétkezi munkából él -takarítóvállalat- és tisztán, nem feketén meg van neki a havi 400ezer.

BKV, ugyan, én sem vagyok kibékülve velük, de ez az ajtós megállós eset szerintem teljesen szabályszerű volt. Mit szólnál hozzá, ha a kisgyermekeddel ültél volna a villamoson az ajtós bagázs előtt? Aztán a vezető mit sem törődve az ajtós famíliával, útnak indul és hirtelen fékeznie kell? Az ajtó szépen a kölköd fején landol és szépen betörik a kis koponyája. Na? akkor legyen nagy a szád Mr. IQ-rekorder.

Nincs jobb dolgod mint ide írogatni ennyi posztot? Inkább keress valami nőt, és szórakozz el vele, mert látom ilyen lehetőség nem nagyon adatott meg Neked. Máskülönben rég nem vernéd itt a nyálad. Egészen pontosan, napok óta megy ez,nem csak órákról van szó. Én most találtam rá erre a bejegyzésre, nagyjából átfutottam, de valahogy mindig megakadt a szemem a Crystalwolf néven.
És tűnök is innen, amilyen gyorsan csak lehet, és hiába válaszolsz okoskodva, IQ-bajnokozva, nem fogom megnézni. :D Csak gondoltam közlöm Veled hogy ...najó elég a szép fogalmazásból.K*rvára nem érdekel senkit mit pofázol itt.

Köszöntem.

Crystalwolf 2009.11.06. 07:52:50

@iCanHasCHeezburger: Köszönöm az értékes hozzászólást. Nem akarom még egyszer leírni azt, hogy mit helytelenítettem pontosan az esetben, ha ennyi idő alatt nem fogta fel valaki, az ezután sem fogja. Az meg hogy "nagyjából átfutotta" a hozzászólást, az sajnos nagyon is típikus. Gondolom a reklámok alapján maga is azt hiszi, hogy van lila milka felíratú tehén, mivel csak átfutotta a reklámokat. Gratulálok!!! :-)

1 öreg 2009.11.06. 07:55:20

iCanHasCHeezburger: Az értékelésével, jellemrajzával tökéletesen egyetértek.

@Crystalwolf: A nyolc általánost ne emegesse, sem az IQ szintet, mert járművezetőként magasabb ( felsőfokú)a végzettségem mint Önnek. A nagyobb konkrétságról annyit: Ügyvédem tanácsára majd a Bíróságon. Elég okot szolgáltatott rá. Ott lehet majd fitoktatni a jogi tudást. Ne válaszoljon, én itt befejeztem.

Crystalwolf 2009.11.06. 08:04:38

@1 öreg: Azt, hogy befejezi a dolgot, már nem egyszer megígérte. Nem egy szavatartó ember, mit is mondhatnék. Szívesen látom mind az ügyvédjét, mind a bíróságot. Engem is nagyon érdekelne végre a konkrétum, amit annyiszor emleget "konkrétum" megjelöléssel. Ez konkrétan szerintem nem jelent semmit sem.

Crystalwolf 2009.11.08. 18:47:00

@dr. Oláh Péter Balázs: Tisztelt Uram, amennyiben a panaszos alatt a posztót indító úriembert értette, úgy szeretném megkérdezni, hogy a rendőrség konkrét felkérése hol olvasható a posztban lévő levélben. Én két helyen találtam a rendőrségre hivatkozást, egyszer az "alkalmazottaik a végén már a rendőrség kihívásával fenyegetőztek", másodszor pedig a "az önmagáról megfeledkezni látszó jármővezető kollégái sem szívesen hívnák a rendőrséget" szövegrészben. Konkrét kihívásról, pláne a rendőrség közbelépéséről az itt olvasható levél nem szólt. Persze amennyiben nem az egész levél került ide fel, akkor sajnálom és elnézést kérek a megjegyzésemért, de jelenleg az ön megjegyzése tévesnek látszik.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2009.11.08. 21:02:32

@Crystalwolf:
Nos a levél nem teljes, de a lényeg látható: a "fenyegetés"-ből kiderül, hogy rendőrt akartak hívni.
de azt gondolom nincs jelentősége...

Crystalwolf 2009.11.09. 12:21:58

@dr. Oláh Péter Balázs: Tisztelettel, de az első hozzászólásában szereplő "Kért rendőrből" a másodikra már csak "akartak hívni" maradt. Ez pedig nem ugyanaz. :-( Másrészről azt sejtem, hogy a posztíró levele nem minden szemszögből mutatja az eseményeket, de a kérdésem arra irányult, hogy netalán a posztban megjelent levél és a BKV-hez eljutatott panasz talán nem azonos? Gondolom ön a levél teljeségének hiányára való utalással a helyzet leírásának hiányoságára gondolt.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2009.11.09. 21:10:56

@Crystalwolf: Mégegyszer érdemes figyelmesen elolvasni mindkét hsz-t. A kért szót kell megfelelően értelmezni. Arról pedig írtam, hogy mi mennyire teljes.
Az angyalok szárnyán meg nem kívánok vitázni, a részletekről meg nem beszélhetek.

Crystalwolf 2009.11.09. 22:30:39

@dr. Oláh Péter Balázs: Gratulálok, fenkölt hozzászólás volt, bár az értéke vitatható. A kioktató stílusán és a végső kijelentésén jót mosolyogtam. Sok ilyet láttam már, amikor nem tud mit mondani egy jogász és csak "ködösít". A részletekről nem is kell beszélnie, írnia; de akkor mit is keres itt a blogon?

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2009.11.09. 22:38:00

@Crystalwolf: Attól még, hogy pl. valaki nem beszélhet mondjuk államtitokról, már nem blogolhat?:)
A Te stílusod is mosolyogtató, és igen tessék figyelmesen olvasni.

Nem mondhat az más, mint a nem mondja, ettől lehet ködös, de nem jogellenesen ködös:)

Crystalwolf 2009.11.09. 22:54:59

@dr. Oláh Péter Balázs: Nem is mondtam soha, hogy jogellenes a ködösítés. :-) Természetesen bárki blogolhat, de mondjuk egy államtitkokat örző ember szerintem elkerülné az államtitkokról szóló blogokat, nehogy elszólja magát. Ha pedig nem beszélhetsz az ügyről, akkor miről is beszélt itt, ebben a posztban? Vagy esetleg a szakmai véleményed nem egyezik a személyes véleményeddel? :-)

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2009.11.09. 23:04:45

@Crystalwolf: Válaszolhatnék mindenre tételesen, de csak ezt a rendőröst nem bírtam megállni. Nem mondtam semmi olyat, amit ne lehetett volna.
A szakmai véleményem összességében nem különbözik a személyes véleményemtől, mert az nem pusztán paragrafusokon nyugszik, hanem van köztük ésszerű átjárás.

Crystalwolf 2009.11.09. 23:16:58

@dr. Oláh Péter Balázs: Őőőő, ezt most nem értem. Nem beszélhet a részletekről, de tételesen válaszolhatna mindenre? Ez nem paradoxon? Ejnye, ejnye...

5perc 2009.11.10. 13:17:49

Nem létezik tömegközlekedési eszközön szállítható méretű, vagy biztonságosan szállítható szobaajtó. Sem tele, sem díszüveges.
A kerékpár sem megfelelő eszköz. Megfelelő lehet, az egy, két vagy három kerekű kézihajtány, a platós, vagy zárt szelvényű kisteherautó, vagy a zöld lada.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2009.11.10. 23:04:13

@Crystalwolf: Igyekszem meghagyni Neked az utolsó szót, de mindig van valami nóvum. Nem látok ebben semmi paradoxont. Mégis mi a paradox ebben? Látom valmit mindenképp győzni kell rajtam.)
Nos.
A képviselő kijön a nemzetbizottsági bizottság zárt üléséről, ő is mindent elmondhatna, válaszolhatna az újságírói kérdésekre, de nem teheti. Kb. ez is kissé hasonló.

Viszonválasz illeti meg a képviselő urat (amire már nincs viszonválasz és akkor mindenki nyugodt?:)
süti beállítások módosítása