Tékozló Homár

A MÁV-é 2009 legviccesebb vállalati hazugsága

2009.10.29. 12:36 | szily | komment

Erős a mezőny, van még 2 egész hónapunk a remek 2009-ből, így nem állítom, hogy ez a levél lesz az idei nyertes, de az tuti, hogy nagy esélyes. Katalin elképedve látta, hogy a Szob-Budapest vonat elfelejt megállni a Nagymaros-Visegrád állomáson, ahol reggel 7:40 lévén egy rakás munkába és iskolába menő utas várakozott. A cserben hagyott fogyasztó panaszos levelére 2 hét múlva jött meg a zseniális, utánozhatatlan, szuperszórakoztató válasz: a vonat megcsúszott a nedves faleveleken. Nevessünk együtt hajtás után!

2009. október 15-én reggeli órákban "elfelejtett" megállni a személyvonat Nagymaros-Visegrád állomáson. Továbbhajtott, de később megállt. Aztán 5 percnyi tétlenség után otthagyva minden utazni szándékozót mégis elindult Vác felé. Az utasok értetlenül  álltak az eset előtt. Tájékoztatást nem kaptak megfelelően, csak a panaszkönyvet kapták meg. Így írtam a MÁV osztályainak, hogy választ kérjek az esetre. A napokban kaptam meg válaszukat: "elcsúszott a vonat a leveleken" és "emelkedő" hátráltatta a szerelvényt a tolatásban. Kérem tekintse át a teljes választ az alábbiakban.

From: Katalin [mailto:x.katalin@gmail.com]
Sent: Thursday, October 15, 2009 11:03 AM
To: MVZ-PV_Fejlesztési Főosztály; Press; informacio@mav-start.hu; MAVZRt-HIK Észrevétel
Subject: ha a vonat nem áll meg az állomáson...

Tisztelt MÁV,

Szeretném tájékoztatni Önöket a mai napon ért meglepő eseményről:
Nagymaros-Visegrád állomáson várakoztunk 7.40-es Szobról érkező személyvonatra, amely a szokásos pár percnyi késéssel közelített is az állomás felé. Jött, jött, majd lelassítás nélkül igen lendületesen tovább is haladt és jó pár száz méterre az állomástól megállt. Mindenki ledöbbenve figyelve a kissé humoros, ám groteszk jelenetet. Vártunk. Tájékoztatás semmi. Senki sem indult neki a síneknek, hiszen balesetveszélyes, valamint túra ruházatban sem jár  a többség dolgozni. Így 5 percnyi meglepődés után láttunk valami mozgolódást. Úgy tudom laikusként ilyenkor visszatolatás megoldható. Ehelyett a kalauz lendületes karjelzéssel elindította a vonatot Kismaros felé, semminemű jelzés nélkül. És ha valaki mégis elindult volna a sínen a vonat felé?

Az állomáson dolgozó jegypénztáros kissé sután megpróbált arról tájékoztatni, hogy ez van, nem tud mit tenni. Panaszkönyvet ajánlotta. De ez nem az ő hibája azt gondolom. De akkor ki a felelős ezért?

Több mint 100 ember áll az állomáson és kénytelen volt későbbi vonattal bemenni munkahelyére, iskolába stb. Ki fogja megtéríteni a kárt? Ugyanis a munkaadók nem túl toleránsak a bejárós dolgozók késésével. Hogyan történhet ilyen eset? Egyszerűen elaludt a vonatvezető, így alakult? Nem értem ezt a folyamatot? Hogyan engedhetik meg maguknak, hogy ilyen munkaerőt foglalkoztassanak? Nem beszélve arról, hogy ezért mi utasok fizetünk, nem is keveset. Értetlenül állunk utastársaimmal a történtek előtt. Volt olyan ismerős, aki a tárgyalását késte le, valaki csak később ért be az irodájába. De mindezt azért, mert a vonatot kezelő személyzet elnézett valamit? Hogyan működik Önöknél a felelősség? Mert ez kissé ugyan komikus, de elég felelőtlen lépés volt, jól gondolom?

Köszönettel várom szíves magyarázatukat a történtekért.

Tisztelettel:

Katalin

---------- Forwarded message ----------
From: MÁV-TRAKCIÓ Press <press@mav-trakcio.hu>
Date: 2009/10/28
Subject: Válasz Katalin észrevételére - Gy.130-174/2009. (ha a vonat nem áll meg az állomáson...)

Tisztelt Katalin!

Gy.130-174/2009.

Az Öntől 2009. október 15-én érkezett észrevételben foglalt esetet a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. megvizsgálta, ennek alapján az alábbi tájékoztatást adja. A 2009. október 15-én közlekedő 2147. sz. vonat 60 km/h-s sebességről történő fékezéskor a vizes faleveleken megcsúszott, ennek következtében Nagymaros-Visegrád megállóhelyen a peron mellett nem tudott megállni. A mozdonyvezető az előírt utasításoknak megfelelően engedélyt kért a visszatolásra, azonban az enyhe emelkedő ellenében sem tudott visszatolni a szétkenődött faleveleken. Ezt jelezte a szakaszirányítónak, illetve a jegyvizsgálónak is. A mozdonyvezető egyeztetés után tovább közlekedett a vonattal. A mozdonyvezető az utasításoknak megfelelően járt el – szándéka szerint az utasok érdekeit is figyelembe véve. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a sajnálatos körülményekre tekintettel (visszatolatás meghiúsulása) ezúton kér elnézést a kellemetlenségek miatt.

A kártérítéssel kapcsolatban kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékes MÁV-START Ügyfélszolgálattal (eszrevetel@mav-start.hu).

Üdvözlettel:

MÁV-TRAKCIÓ Kommunikáció

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2009.10.29. 12:39:33

nagy volt a hátszél biztos, és kevés volt hozzá a fék.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.10.29. 12:40:12

A vonatnak az az előnye, hogy a síneken kicsi a kereke súrlódása. Ugyanez a hátránya is. Mit nem lehet ezen érteni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.29. 12:40:43

Hßat olyan már velem is történt, h megcsúsztam a vizes faleveleken.
Na de én visszatolattam becsülettel.

Secnir 2009.10.29. 12:41:16

különben is, milyen már az, amikor a repülő elfelejt leszállni, tesz egy kört és hazamegy? nem?
akkor a MÁVnál miért ne lehetne ilyen? örüljön a t. poszt toló, hogy nem vitték vissza a kiindulóállomásra, azt mehetett volna volánnal....

helianthus 2009.10.29. 12:43:08

Hát ettől kész vagyok.
Nyáron, száraz időben majd pl. a meztelen csigákon fog megcsúszni, akik megszállták a síneket?
Ha Örkény ezt megélhette volna!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.29. 12:43:26

Nekem egyszer volt egy javaslatom a vasút felé, h az utasokat menet közben vegyék fel.
Azt válaszolták, h nyitott kapukat döngetek.
És tényleg.

Dr. Kix 2009.10.29. 12:43:46

Szemét sencir! :) Azt mégsem írhatták, hogy a vonat vezetője bepálinkázott és nem találta a hátramenetet, azt örüljenek annak is, hogy nem szaladt túl.

ekibit 2009.10.29. 12:44:50

" vizes faleveleken megcsúszott..."
" szétkenődött faleveleken..."
Ez jobb a prolongnál is.
Ez odab@sz ám keményen :-):-)

torma99 2009.10.29. 12:50:37

Ez lehetséges, de erre van a mozdonyokban (legalábbis az amerikaiakban, de gondolom a többiben is) homokszóró, hogy ne csússzon el a kerék és meg tudjon kapaszkodni a mozdony.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.10.29. 12:51:34

Sokáig éljen a MÁV és tisztességes, becsületes vezetése!

pengusz 2009.10.29. 12:54:31

@atpijkamo: Maradjunk annyiban, hogy kicsi a gördülési ellenállása. A csúszási/tapadási ellenállás pedig függ valóban a sin minőségétől (mennyire kopott, vizes, esetleg olajos), de szerintem vicces ez az érvelés. Nyilván a mérnökök úgy tervezik meg a vonat/sin kapcsolatát, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Gondolj csak bele, ha ugyanez a Keletinél történik meg (mondjuk lefagyott síneknél). Áltudományos maszlag amit írtak.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 12:58:54

"Erre jártál megbotlottál és pont beleakadt a farkad! Oh bocsánat asszonyom, irtó peches napom van.."

Neménvótam 2009.10.29. 13:03:53

A villamosokon is van homokszóró, ha szükséges, a fékezésnél használják is.

XCat 2009.10.29. 13:07:58

Nem szeretem a MÁV-ot. Mit szólnátok egy véletlenszerűen kiválasztott mávosdolgozólincselős flashmobhoz valamelyik pályaudvaron? :D

Pedro nyúl 2009.10.29. 13:10:14

@pengusz: Szerintem hihető a válasz.Én villamost vezetek,az is könnyen megcsúszik.Talán korábban kellett volna elkezdeni a fékezést,hosszabb fékúttal számolva.
A villamoson -Tátrán-van csúszásvédelem,ami működteti a sínféket és a homokszórót automatikusan,ha csúszást érzékel.

Biyb 2009.10.29. 13:13:53

Gratulálok a MÁV kommunikációs munkatársának. Micsoda nevetséges magyarázat.
Jó hogy nem azt írta, hogy készüljenek fel az utasok a téli időszakra, mert a személyvonat majd csak a Bp. Nyugatiban fog tudni megállni.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.29. 13:14:40

Ha ilyen jól csúsznak a sínek, akkor üzemanyag nélkül nagyobb távokat is elcsúszkálhatnának és lehet, hogy nem is lenne veszteséges a cég üzemeltetése.
:D

jpmjpm 2009.10.29. 13:21:55

Kicsit gyanús a dolog. Nem hiszem el, hogy a sin végig be volt borítva falevelekkel. Különben is ezt én úgy képzelem, hogy a menetszél lefújja a leveleket. Meg eleve hogy marad fent a levél a vékony sineken? Meg mintha azt írták volna a szemtanúk, hogy nem is lassított

De azért egy vasutast szívesen meghallgatnék ezügyben. Mármint a vonatsínre hullott levelekről.

@Pedro nyúl: Más megcsúszni és más 100+méterrel arrébb megállni.

staropramen 2009.10.29. 13:27:58

Bakker ez aztán nem semmi duma!
Megvan az új kormányszóvivő!!!
Miért névtelen ez a nagyszerű ember???

vércseharcsa 2009.10.29. 13:29:59

én kérem az államtól, hogy a befizetett adóforintjaimból NE támogassák tovább ezt a szar szocreál céget.

elsőként javaslom a jól kereső (1.250.000 bruttó HUF/hó) szakszervezeti vezetők falhoz állítását és agyonlövetését!

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.10.29. 13:31:31

Szerencsére senki nem sérült meg!

Szintia 2009.10.29. 13:32:01

a vonat megcsúszhat a faleveleken és valóban erre van a homokoló berendezés. azonben a legtöbb mozdonyban "elfeljtik" feltölteni a tartályt. ez a morál része.
nyilván hibázott a mozdonyvezető is-nem időben kezdte meg a fékezést.
de valóban fenn állhat olyan helyzet, amiben egyszerűen nem tud visszatolatni.

ZON 2009.10.29. 13:33:37

Még jó, hogy nem egy szétkenődött utason csúszott meg.

.szali 2009.10.29. 13:33:38

Biztos defektet kapott a vonat, esetleg elromlott a kormányszervó, vagy elfolyt a kuplungfolyadék.

etkezesiutalvany 2009.10.29. 13:33:41

:D atyaisten, ez a válaszlevél ugye kamu? ne szivassatok, ilyen nem létezhet, ezt le kell fordítani a a világ összes nyelvére!

pizsama 2009.10.29. 13:36:24

Ezt el kéne küldeni Adam-nak és Jamie-nek a Mythbusters-be (Állítólag). Megérne egy kivizsgálást!

pengusz 2009.10.29. 13:36:39

@Pedro nyúl: Tudom, hogy a villamosokon így van. Talán nem véletlen, hogy a mérnökök felszerelték egy ilyen rendszerrel :)
Namármost a mávnál vagy lespórolták ezt (és életveszélyes a közlekedés), vagy hülyeségekkel akarják megvezetni a fizikában kevésbé jártas panaszost.

Andreana1982 2009.10.29. 13:38:08

@Szintia: az lehet, hogy előfordul, de akkor meg bemondom a hangosbemondóba, hogy miért ment tovább. Vagy bemondatom, hogy a kedves utasok fáradjanak előre 50 métert, hogy fel tudjanak szállni..

Juan Schwartz 2009.10.29. 13:39:41

Mondjuk ha tényleg megtörténhet ilyesmi, akkor esetleg az állomáson dolgozók takaríthatnák a síneket. Gondolom nem előtte 5 perccel nőtt oda egy fa.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.29. 13:40:27

Tavaly akkorát estem biciklivel a vizes falevelek (2 db) miatt, hogy a fél oldalam még máig zsibbadt. Nekem hihető a válasz, csak miért nem hallunk hasonlót pl. a villamosoknál, vagy a keskeny nyomközű (asszem) erdei vasutaknál?

Pedro nyúl 2009.10.29. 13:41:03

@jpmjpm: "Más megcsúszni és más 100+méterrel arrébb megállni":
A nagyobb sebesség és a sínfék hiánya miatt elképzelhető,hogy akár 100+méterrel arrébb áll meg a vonat.

2009.10.29. 13:41:08

@Pedro nyúl: tévedsz, ez hazug válasz volt a MÁVtól. Egy vonatnak 100szor akkora a tömege mint egy villamosnak és 20szor annyi kereke van a tapadáshoz.

A peron mellett amúgy is hogyan lehetne annyi falevél, ami a másik vonat elmenetele UTÁN hullott oda, hogy egy több ezer tonnás szerelvény megcsússzon ??? Jég esetén valós a dolog, falevelekkel hazugság.

Gabo1000 2009.10.29. 13:42:41

Elég szar duma, de a homokszóró nem megoldás a fékezésre, mert csak a mozdonyon van ha nem motorkocsiról van szó. Azonban mivel minden kerék fékez eléggé hihetetlen, hogy ennyivel csökkent a fékhatás. A visszatolatás lehetetlensége meg megintcsak szar duma, mert akkor ezek szerint ha egy jelzőnél áll meg a vonat akkor onnan már sosem mozdul többet?

Pedro nyúl 2009.10.29. 13:47:04

@pengusz: Homokszóró van a mozdonyokon,fentebb olvastam egy kommentben,hogy nem töltik fel homokkal.
Tehát mintha nem is lenne...
Egyébként sínfék nélkül a homokszóró nem sokat ér.
Korábban kellett volna fékeznie a masinisztának,az nem kérdés,de a történet a számomra hihető.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.10.29. 13:48:42

Az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Manci néni, a szomszéd 2009.10.29. 13:49:42

Ugyanmár gyerekek! Szerintetek mi marad a falevélből, miután átmegy rajta a vonat?

Azért kíváncsi vagyok hány milliót vett fel ezért az aki írta a választ! Mert ehhez kellett ám munka, elképzelem mennyit gondolkodott rajta, netán tudományos kísérletekkel próbálta alátámasztani (cipősarokkal szétkent egy levelet a tócsában) a munkáját!

pengusz 2009.10.29. 13:51:29

@Pedro nyúl: És a tömegbeli/kerékszámbeli különbségek?

Szintia 2009.10.29. 13:52:00

@Andreana1982: igazad van, én sem a vasutat védtem, csak arra akartam rávilágítani, hogy a válaszlevélben leírt indoklásnak van alapja.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.10.29. 13:52:00

A sztori nem tudom, hogy igaz-e, de előfordulhat.

A nedves faleveleknél csak az a jobb, amikor lepermetezik a sínt. A Balatonnál szoktak ilyenkor ősszel korcsolyázó vonatok lenni, de ez talán megvan mindenkinek:
www.youtube.com/watch?v=cxtjvqCf_S0

Pedro nyúl 2009.10.29. 13:53:37

@Kulics: A 100xtömeg,és 20xkerék is megcsúszik szerintem.
Vonaton ritkán ülök,de a szentendrei HÉV-en (leginkább hajnalban,ősszel)sokszor tapasztalom.Úgy lehet észrevenni,ha fékezéskor elhallgatnak a motorok,akkor csúszik.Ilyenkor kisebb fékáramot kell kapcsolni,ettől viszont nő a fékút.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.10.29. 13:54:21

@Dariengo:
"miért nem hallunk hasonlót pl. a villamosoknál"
Biztos mert nem jársz a budai Lánchíd-aluljáró környékén. A villamosnak azért jobb a tapadási aránya, de ott is előfordul. 2008 nyarán meg a sín mellől felhordott kátrányon csúszkált Buda összes villamosa...

Pedro nyúl 2009.10.29. 13:55:24

@Manci néni, a szomszéd: A falevélből a vonat által kisajtolt olajos folyadék marad a sínen

changebug (törölt) 2009.10.29. 13:56:55

Örüljé neki, hogy nem bebasztak és/vagy elaludtak mint az USA repülőn a pilóták amelyik elfelejtett leszállni.
Na az ciki.
Itt meg legfeljebb szaros lábbal elérhetted volna a vonatot ha akarod - de már nincs benned elég életösztön - hogy elvánszorogj 200 métert.

2009.10.29. 13:57:09

És szerintetek az összes vonat megcsúszik azon az állomáson? Mert ha az előző NEM csúszott meg, akkor a pár óra múlva arra járó meg igen ? Ez idő alatt egy méternyi falevél került a sínre ?
ne mááááá

paráznabillegető 2009.10.29. 13:57:27

haverokkal éjjel bekentük a sínt reszelőzsírral, oszt álcáztuk falevelekkel (azok kissé beleragadtak, ezért nem fújta le a szél!).

ki hitte volna, hogy ilyen hatékony lesz???

efhábé 2009.10.29. 13:58:38

Ha pest felől jön a vonat és valamiért megáll ott, ahol ez, akkor ott marad örökre az állomás előtt? Nem vagyok vasutas, de láttam már sokszor mozdonyt 'tolatni', nem úgy tűnt, mintha rükverc lett volna benne irányváltó helyett.

paráznabillegető 2009.10.29. 13:58:52

legközelebb ötforintost teszünk a sínre, és a súrlódási együtthatóját takonnyal és nyállal fogjuk csökkenteni.

majd valaki csak beszámol a kisérlet eredményéről...

kacsa! 2009.10.29. 13:59:10

Homár, ezt alaposan beszoptad, te vagy tájékozatlan (hazug?). A MÁV válaszában leírt dolog valóban megtörténhet, és meg is történt, fog is még ilyen történni. Meglátszik, hogy nincs köztetek mozdonyvezető!
Bizonyítás: hallottatok már olyat, hogy a vonat egy vagy több kereke forgás közben hangosan kopog? Azért kopog, mert korábban megcsúszott és a kerek futófelület egy része laposra csiszolódott (fém csúszik fémen). Maga a falevelek miatti csúszós sín pl. Rákosrendező és Vác között nagy probléma (bele ne köss, hogy ez meg Nagymaros-Visegrád, bazz), pláne, ha még esős is a sín, ilyenkor megállni és elindulni is nehéz, gondoljatok bele, 32 tengelyből 4 hajtott (7 kocsis inga), ha ezek a haladási irány felől vannak, gondot okoz. Ilyenkor tartalékkal szoktunk fékezni, de száz százalékosan nem lehet rá felkészülni. Elcsúszik, legfeljebb peronon marad még úgy is, és nem veszitek észre (csak a mozdonyvezető izzad).
Persze tisztában vagyok vele, hogy el fogtok küldeni a p*csába, mint tudálékos faszt, de ez esetben rögtön tehettek egy szívességet. Segíteni akartam.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.10.29. 14:01:04

Aki már járt így, az tudja, hogy ez létezik!
Anno személyvonattal tartottam Szfvárról Délibe, és Velencefürdő mhelyen, 30 km/h sebességről NEM tudtam megállni a falevelek miatt. Hosszú L-ben fékeztem (aki tudja mi az, az érti), mégis csúszott a szerelvény.(V43+5Bhv). Tegnap éjjel a kolléga járt úgy, hogy megállt Ercsi bejáraton tehervonattal, befékezte a mozdonyt Zbr-rel, és csak csúszott visszafelé szép lassan...D15-tel kellett megfogni, a dufis szergej ment előfogatnak, azzal is csak lépésben tudtak közlekedni.

Manci néni, a szomszéd 2009.10.29. 14:01:19

@Pedro nyúl: na, én kimentem az utcára és kipróbáltam ezt a faleveles dolgot: először a cipőmmel végeztem rajta tesztet, és nem csúsztam el, viszont a falevélből nem maradt semmi. Utána beültem a 26 éves trabantomba (kék színű), és áthajtottam az útra hullott faleveleken és még fékeztem is. Megállt az autó, úgyhogy ez a hír is megcáfolva.

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:01:24

Csúszós pályán nagyon nehéz elindulni(visszatolatás)a lánchídi alagútban,ha a járművezető nem kellő lendülettel halad át előfordul,hogy pár métert visszafelé kell haladnia,azután homokszórót működtetve nagynehezen tud felmenni az aluljáróból

zsoger 2009.10.29. 14:01:43

nem tudom.... ha hátrafelé nem tud elindulni, akkor előre el tud?

Ákibard! 2009.10.29. 14:02:36

Bár a homár viccesnek gondolt, tényleg igaz. A héten vettük közlekedési üzemtanon a témát. A best of csúszás okok között a taknyos sínfej, a sínfejre hullott nedves falevél, és a szemerkélő ónoseső volt...

paráznabillegető 2009.10.29. 14:03:40

@Ákibard!: taknyos sínfej?
már kipróbálták a kisérletünket?
picsába.

Ákibard! 2009.10.29. 14:03:41

@zsoger:
Pálya esése például? (Menetirány szerint lejt)

NewSea 2009.10.29. 14:04:33

@staropramen:
ez nem az uj kormanyszovivo. ez az uj miniszter elnok. ilyen jol se fleto, se gordonka nem bir hazudni. de meg, hogy le is irja...???? na, ez a rohej

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:04:43

@Manci néni, a szomszéd: Valószínűleg sem Te,sem a Trabant nem nyomtok kis felületen több 10 tonnát,hogy az olajos anyagot kisajtoljátok a levélből :)

The_Mask 2009.10.29. 14:05:12

@Dariengo:

En kisvasutnal lattam ilyet, ketszer gurultunk vissza a lejto aljara, vegigment homokkal a kalauz srac, es utana meg tolni is kellett egy szakaszon a kisvasutat.

Ákibard! 2009.10.29. 14:05:14

@Manci néni, a szomszéd:
Lehet a Trabidból nem vetted még észre, de megsúgom, a vonatok fémből készült sínfejen közlekednek fém keékkel. Te a trabiddal aszfalton gumikerékkel. Az adhézió a kettő között ég és föld...

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.10.29. 14:05:40

@kacsa!: gondolta védem a mundér becsületét, de beelőztél...:)

Ákibard! 2009.10.29. 14:06:34

@paráznabillegető:
Nem az orrodból származó :-))))))
A csúszós lutykos sínfejet mondják taknyosnak.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.29. 14:07:09

Nagyon szép! Mondom én, hogy olyan japán mágneses vasút kell! Ja, hogy az 400-al megy és nem 40-el? mellékhatás csupán...

Amúgy szerettem vonattal járni. Mindig volt ülőhelyem és télen sokszor ment a fűtés is. Nyáron mondjuk nem lehetett az ablakokat olykor lehúzni, de az biztos balesetveszélyes azért. Persze volt egy terítőm is amivel mászkáltam, hogy az ülés ne koszoljon össze a wc-t meg 6 év alatt egyszer sem használtam inkább így pontos képet csak az utastérbe beömlő szagból tudok következtetni.

Még valami: ha éppen egy tárgyalásom lett volna vagy csak éppen a munkadóm a fél órás késésem miatt levonja a mozgóbért (ami úgy 20% volt) mi lesz a kártérítésem? A jegy ára ???

Viktus 2009.10.29. 14:07:15

@kacsa!:

Végülis igazad van mostanság nem jártam Szobon lehet az állomás mellett olyan fák vannak, amelyek folyamatosan eregetik tonnaszám egyik pillanatról a másikra a falevelet, mert a menetrend szerint elvira.mav-start.hu/elvira.dll/xslms/uf?mikor=-1&isz=0&k=&ref=&retur=&nyit=&vparam=&language=1&i=Szob&e=Budapest-Nyugati+pu.&d=2009.10.29&u=29 elég sűrűn megy arra a csihuhu, és a többi nem csúszott el, akkor bizonyára igazad van.

Andreana1982 2009.10.29. 14:07:24

@kacsa!: nem gondollak tudálékos f..nak, de haragudj meg a kommentemért :-)
Igazad van és én is elfogadom az indokot.
Nekem csak az nem tetszik, hogy az utasoknak senki nem szólt egy büdös szót sem!

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:07:27

@Kulics: Feltehetően az előző vonat is megcsúszott,de nagyobb fékutat hagyott
-korábban fékezett-és így meg tudott állni az állomáson

bukott vezérigazgató 2009.10.29. 14:07:30

Értesítjük a tisztelt utazóközönséget és a vonatra várakozókat, hogy 2009. október 15-től a vasúti menetjegyek 50%-os áron kaphatók!* Az akció visszavonásig, de legkésőbb a vizes falevelek komposztálódásáig érvényes.

*Az akcióban részt vevő vonatok esetenként nem, vagy csak a kijelölt megállóhelyektől távolabb állnak meg.

JÓ UTAZÁST KÍVÁNUNK!

kacsa! 2009.10.29. 14:07:41

@nyunyógomez: Pedig sokáig fogalmaztam, hogy közérthető legyen :)

Ákibard! 2009.10.29. 14:07:43

@nyunyógomez:
"Tegnap éjjel a kolléga járt úgy, hogy megállt Ercsi bejáraton tehervonattal, "

Úgy tudtam eddig, Ercsin nem szabad megfogni a vonatot B-)

Ákibard! 2009.10.29. 14:08:46

@sambalabammbumbumm:
Ha tudod igazolni, hogy emiatt kár ért akkor méltányossági alapon kaphatsz kártérítést. Esetfüggő.

pengusz 2009.10.29. 14:09:08

@Ákibard!: Adhézió persze :D
Csak az nem ide tartozik, maradjunk inkább a súrlódásnál, gondolom nektek is így tanították :)

stardust 2009.10.29. 14:10:21

Tavaly ősszel Angliában a helyi metrón mindenhol kint voltak a tájékoztató táblák, amik arra figyelmeztettek, hogy a sok lehullott falevél miatt a sínek jóval csúszósabbak a szokásosnál, és a levelek eltakarítása miatt késések várhatóak. Úgyhogy szerintem hihető a történet. A post írója pedig szerintem örüljön, hogy a mozdonyvezető nem kísérletezgetett tovább a nyílt pályán. Bármelyik kételkedőnek ajánlom a levéllel beszórt vizes villamossíneket - kerékpárral. (Nem vagyok MÁV-os, csak néha gondolkodom)

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:11:30

A csúszáshoz egyábként még falevél sem kell,elég a párás időjárás.
Még 1 dolog:a hóban,jégben nem csúsznak a kötöttpályások

pengusz 2009.10.29. 14:11:49

@stardust: Ne ajánld a bringásoknak, hogy villamossíneken tekerjenek, az nem szabályos :D Még fizikai kísérlet elvégzése céljából is :D

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.10.29. 14:12:42

@Ákibard!: Ercsi bejáratot írtam, és gondolkodj el az utasvédelem fogalmán!

pengusz 2009.10.29. 14:12:48

@Pedro nyúl: ez meg hogy lehet? Hiszen (a hétköznapi életben) a jég a "legcsúszósabb"

Ákibard! 2009.10.29. 14:13:38

@pengusz:
"Csak az nem ide tartozik"

Biztos vagy benne?

"Adhézió: tapadás, tapadóképesség érintkező felületek egymáshoz tapadása, ill. az ezt létrehozó erő "

bekbórd! 2009.10.29. 14:13:39

Valami ilyen görgős izével, kutyával nem lehetett volna visszahúzni?

Ákibard! 2009.10.29. 14:14:35

@nyunyógomez:
Tudom mi az utasvédelmi előírás, azonban ercsiben úgy tudtam tehervonatot nem szabad megállítani mert jönnek az indiánok és husssss... :) Részletezzem még?

köki 2009.10.29. 14:15:54

@pengusz: Teljesen reális és igaz az indoklás. Közel nullára képes csökkenni a tapadás a taknyos faleveles sínen. A mozdonyvezető ott hibázott, hogy nem választott a körülményeknek megfeleő fékutat. Hogy érzékelhesd: legutóbbi gázolásomkor hasonlóan nyálkás-faleveles őszi időben 95km/h-s sebességről 4600 méteren tudtam megállni IC-vel.
Trabantot és tornacipőt a vas-vas (sín-kerék) közti tapadással összevetni idióta marhaság. Akitől ennyi futotta, az többet járt tornaórára, mint fizikára. Ott is kellene maradnia a témaválasztásnál ... :)

Pistike_ 2009.10.29. 14:16:24

Amúgy néha b*szik megállni Vác-alsónál is 1-2 okos ...

Viktus 2009.10.29. 14:16:57

@stardust:

Érdekes a falveél gondolom lehulott már egy ideje, és ez nem olyan egy nap egy vonat jár arra állomás, hanem előtte volt 10 szerelvény ami megtudott állni meg utánna érkezett még 19 ...

2009.10.29. 14:17:12

Ha a kocsira van hólánc, akkor a vonatra szereljenek falevélláncot !

bpguy 2009.10.29. 14:17:14

ez a ügyfélszolgálatos ott dolgozik még?

Viktus 2009.10.29. 14:18:18

@köki:

Ilyen villám a magyar IC egészen 95 km/h sebességgel tud sűvíteni?

Ákibard! 2009.10.29. 14:19:44

@Viktus:
Hegyeshalom felé az IC 140 km/ó-val, az EC 160 km/ó-val is megy...

Manci néni, a szomszéd 2009.10.29. 14:20:45

De felmerül még egy probléma a mesét illetően: aszongya, hogy nem tudott visszatolatni az enyhe emelkedőn a falevelek miatt.

Nos, akkor kérdem én, hogy a rákba jut el a szembejövő vonat budapestre? Annak is fel kell mennie az emelkedőn, nem? Az is szétkeni a leveleket, nem?

A másik: mekkora kereke van a vonatnak, és mekkora a falevél?

jpmjpm 2009.10.29. 14:21:23

@nyunyógomez: Te most viccelsz vagy komolyan beszélsz? Még az elejét elhittem, de amikor bejött a dufis szergej, akkor felröhögtem. :))

kacsa! 2009.10.29. 14:21:38

@Viktus: Abból a sokból egy elcsúszott. Nehéz olyat megmagyarázni, amit nem akarsz elhinni... Egyáltalán nem úgy fékeznek a vonatok, mint az autók meg a biciklik, de lehet hogy te jobban tudsz tükörjégen biciklizni, mint én vonattal fékezni.

pengusz 2009.10.29. 14:22:05

@Ákibard!: ajánlom a wikipédiát, az kicsit részletesebb, ha azt elolvasod, akkor megérted mire írtam. De otthon utánanézek Elm.Fiz. könyvben, mert bevallom őszintén ilyen mélységében még nem foglalkoztam a témával :D

@köki: Az általad írt hasonlatokat nem én írtam. Talán pont a szakmámból adódóan átlátom, hogy nem olyan egyszerű a probléma, mint sok okos laikus elképzeli :)

Ákibard! 2009.10.29. 14:24:23

@Manci néni, a szomszéd:
"mekkora kereke van a vonatnak, és mekkora a falevél? "

A kerékabroncs a sínfejjel megközelítőleg 1,5-2 cm-es felületen érintkezik...

Viktus 2009.10.29. 14:25:21

@kacsa!:

Nem csak érdekelne, hogy a többi mi okból tudott megállni ez meg nem ... csak a mozdonyvezető volt ezek szerint hülye hozzá.
Autóval is van olyan, aki nekimegy a szalagkorlátnak az autópályán pénteken a többség viszont nem megy neki ... de nem kezdünk el fizika handabandázni hülye volt a vezető, és ennyi.

@Ákibard!:

Az más szimpatikusabban hangzik.

Unter Bahn (törölt) 2009.10.29. 14:25:51

Emberek! Tegye a szívére a kezét az, aki már vezetett mozdonyt...

No én megtettem, igaz csak gyakornokként, a vizsgáig nem jutottam el.

Én anno száraz időben teljesen normális módon csúsztam túl két kocsinyit (47 m + mozdony) a megállón, igaz én balf-sz voltam.

Viszont aki itt nagy tömeg, nagy tapadásról beszél, az el van tévedve. Egy könnyű személyvonat gyorsításakor képesek a kerekek túlpörögni száraz időben is, nem beszélve arról, amikor a gázolt személy letörte a főlégvezeték csapját a mozdonyról és maximális fékhatást váltott ki. A fékút kb. 400 méter lett (meg az elgázolt is) és a baleset után vitték a komplett szerelvényt mozdonyostul a kerékesztergákra, mert minden kerék leblokkolt és "meglaposodott". (Egy-egy ilyen lapos kerék - ha elég nagy a kopás - képes minden fordulatnál eltördelni a sínt).

Szóval nem mondom hogy nem kamu a sztori, de nem is kizárt... ezt vitatni viszont szvsz csak szakmai alapon szabad.

Amúgy 16 éve MÁV-mentes életet élek, nem is utazok rajt'...

Ákibard! 2009.10.29. 14:26:05

@pengusz:
"ajánlom a wikipédiát, az kicsit részletesebb"

Énis Neked :-)

A nálunk használatos vasutat hivatalosan adhéziós vasutaknak nevezik.(Gőz, dízel és villamosvontatás.)

2009.10.29. 14:26:51

@Ákibard!: ezért kell ilyen esetben kis levegőt kiereszteni a kerékből, hogy nagyobb felületen tapadjon. Mindent nekem kell ma elmagyaráznom ?

stardust 2009.10.29. 14:27:31

@Viktus: én azt írtam, hogy elképzelhetőnek tartom a történetet, és nem azt, hogy a mozdonyvezető elég fékutat vett. te még sosem kezdtél el egy NAGYON KICSIT KÉSŐBB fékezni kocsival/bringával/görkorival? ha igen, akkor képzelj magad mögé néhány száz tonna vasat, benne néhány száz emberrel. A falevél pedig hullik, folyamatosan, mert ősszel ez a dolga.

Manci néni, a szomszéd 2009.10.29. 14:29:17

@Ákibard!: na ok, de nem folyamatosan van falevél a síneken! Mondjuk ráesett egy nagy falevél, az kb. 10 centi, a kerék kerülete meg vagy 2-3 méter biztos megvan. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy jó, legyen, megcsúszik a kerék, de csak 10 centin, aztán megint tapad mint állat. És ez egy kerék, a vonatnak meg van vagy száz!

Ákibard! 2009.10.29. 14:30:50

@Manci néni, a szomszéd:
Még nem láttál falevéllel borított sínt... (Mutatnék ha lenne fotóm, de nincs sajna)
Ahol 150-200 méteren át fák vannak a sín mellett ott szerinted 1-2 falevél hullik le ősszel?

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.10.29. 14:31:24

@jpmjpm: Mi ebben a vicces???
Biztos Te voltál ott, Te kérted a segélygépet, Te írtad az eseménylapot...amit nehéz elképzelni, az nem is létezik??

hateyou2 2009.10.29. 14:31:32

Melyik v43-on van d15-ös? Az nem a v63-on van? A Bz a legjobb példa csúszkálás szempontjából. 25 tonna 2 tengely. Elég pár szál fű (zöld) és csúúúúsziiik!!

bontókalapács...... http:/ /sportblog.blog.hu 2009.10.29. 14:33:02

Már rég le kellett volna cserélni a nyári kerekeket a télire...

betépett felhasználó 2009.10.29. 14:33:39

hernyótalpat/lánckereket minden vagon alá!
mozdony lehet légpárnás.

kacsa! 2009.10.29. 14:34:10

@Viktus: "... csak a mozdonyvezető volt ezek szerint hülye hozzá."
Na témánál vagyunk! Mondjuk úgy, hogy nem volt szerencséje. Ha hülye lett volna hozzá, sehol sem tud megállni.

stardust 2009.10.29. 14:36:03

@Manci néni, a szomszéd: nehéz lenne bevallanod, hogy pont ehhez esetleg nem értesz?

betépett felhasználó 2009.10.29. 14:39:43

nalunk a faluban mindenki ismeri ezt a - foleg nyirkos oszi reggelente jelentkezo - megcsuszasos jelenseget. Mar megszoktuk.
azelejen csodalkoztunk, de ma mar mindenki szo nelkul menetiranyba elore gyalogol 200-300 metert es ott varja be a vonatot. Okosabbak osszehajthato haromlabu szeket visznek magukkal. Penzesebbje dezsovel, a falu villastargoncasaval bizniszel, oket altalaban egybol az I. oszt. vagonra emeli dezso.
legutobbi falugyulesen elhangzott, hogy az allomas elotti peront gordeszkara kellene szereljuk, hogy ilyen esetekben lehessen jobbra, ballra elhuzatni. Csak a suket jozsiba ne akadekoskodna annyit, szerinte a peron maradjon ahol van, az allomast kellene ellenkezo iranyba elhuzatni ugyanannyit....
na, mind1.

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:40:09

@pengusz: Ez a tapasztalat,nem könnyű elmagyarázni,hogy miért van ez igy.Ha elkezd esni az eső,csak addig csúszik,amíg a pálya teljesen vizes nem lesz.A szerelvény súlya vízzé préseli a jeget,havat,a teljesen vizes pálya pedig kevésbé csúszik.Akkor csúszik a legjobban,ha pl.pára,vagy szitáló eső miatt nem vizes,de már nem is száraz a vágány

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.29. 14:42:32

Azt tudtam, hogy van MÁV-START, ez a személyszállítás, látszik a nevéből, elindulni tud, megállni nem...

Tudtam, hogy van MÁV-CARGO, ez a teherszállítás.

De hogy külön MÁV-cég legyen a vonatkerék tapadására a MÁV-TRAKCIÓ (trakció - tapadás, ÉÉÉÉRTED!), aki vonatkeréknemtapadási ügyekben illetékes elvt... ehrm.. hölgyekkel és urakkal van tele...

Itt vannak az adóforintjaink!

Biztos van MÁV VENTO, ha szembefúj a szél, MÁV ZERO, a fagypont alatti ügyekre, MÁV XENO, ha a külföldi kollégák miatt késik a vonat...

kriszur 2009.10.29. 14:42:59

A MÁV Magyarisztán jeles csődtömege.
Ha nem fizetnénk kb. 200-250.000 felesleges közalkalmazottat -sokszor irreálisan magas fizetésért, főleg akkor, ha megnézzük a TFP-t/Teljes Tényezőtermelékenység/-, ha nem tartanánk el a selejtes állami vállalatokat, akkor lenne pénz adócsökkentésre, K+F-re, vállalkozásfejlesztésre, infrastrukturális beruházásokra stb..
Angliában komoly vasúti privatizáció volt, meg is látszódott /pár év alatt 60%-os növekedés árufuvarozás terén, 42% növekedés személyszállítás terén/,
semmittevő söpredék helyett szakemberek kerültek az élre, a szolgáltatás minősége hihetetlenül javult -tehát a fogyasztó részére is kifejezetten hasznos volt-.
Ameddig kádárista propagandaszöveggel és "propagandatettekkel" operál az MSZP, a FIDESZ és a Jobbik is -szerencsére az SZDSZ Tel-Aviv vonal már nem téynező-,addig nem lesz semmi érdemi változás ebben az ócska kuplerájországban.
Végre fel kellene fogni a sok idióta marhának, hogy minden ígéret, minden felesleges támogatás az ő pénztárcájára megy. Ha lenne egy normális konzervatív párt, akkor az az "öngondoskodásra" építene, nem kádárista "eltartunk mindenkit az adófizetők pénzéből" politikára.
Mondjuk ez csak egy álom, ameddig a magyarok 90% olyan ostoba, demagógiára éhes, tudatlan, műveletlen marha, mint most, addig nem lesz semmi változás.
A műszaki problémákkal tele van a farkam már. Nyáron állandóan MÁV-k...vának gátvonalszakadás van, télen meg a hideg miatt impotensek.
Máshol miért tud rendesen működni a vasút? Ja, talán mert kultúrembereknél működik az ország is, valahogy összefüggnek a dolgok........

BandW (törölt) 2009.10.29. 14:44:20

@Manci néni, a szomszéd:
Ne égesd már magad fölöslegesen.

Amúgy az agysebészethez is ennyire értesz?

herut 2009.10.29. 14:45:10

A MÁV teljes felső vezetését szélnek ereszteni!Még ma!

Az igazgató tanácsban (vagy fene tudja mi a neve )pöffeszkedő párt beutaltak szintén menjenek!
Húsz éve nincs olyan hét,amikor valami eszméletlen baromság nem derül ki a MÁV-ról!A személyvagonok,illemhelyek kritikán aluliak,nem hogy klíma,de még az ablakok sem működnek gyakran,rendet nem tudnak tartani!
Falevélen megcsúszott....Ugyan menj már!

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:45:42

" csak a mozdonyvezető volt ezek szerint hülye hozzá":
Nem hinném,hogy hülye volt.Én pl.12 éve vezetek balesetmentesen,de nem mondanám,hogy egyszer sem hibáztam ennyi idő alatt.Csak szerencsém volt
(meg a többi közlekedőnek is) :)

kacsa! 2009.10.29. 14:45:45

@stardust: A szomszéd Manci néni mindenhez ért, ezzel hasonlatos az országban található egyéb szomszéd nénikkel! :D

pengusz 2009.10.29. 14:46:53

@Ákibard!: Nos én ott semmiféle adhéziós vasútról nem olvastam (most nincs itt melóhelyen Budó könyv :D). Vagy szerinted a kerekek csúszása hasonlítható a ragasztó megtapadásához a felületen?
Mondok egy példát: gondolom ismered a mérőhasábokat. Nos ezeknek olyan sima a felületük (a nagy pontosság miatt), hogy ha kézzel összenyomod őket (kipréseled közülük a levegőt), akkor egymáshoz tapadnak (gyakorlatilag csak oldalra csúsztatva tudod őket szétszedni). Nos ebben az esetben tényleg az adhéziós (ún. van der Waals) erők lépnek működésbe.
Holnapra utánanézek valami hiteles forrásból ok ? :)

Szabó néni 2009.10.29. 14:48:03

- nebazmá Józsikám, álljál már meg, hé! há állomás vót! - hubazz, télleg... most mi legyen? - hánemtom, állj meg odább, aszt ha valakinek nagyon sürgős, majd odaballag. - mit mondjunk az embereknek? - mondjuk, hogy nem tudott megállni a vonat, hiába fékeztél, mer a közeli teszkóból odafújt a szél a sínre egy tonna nejlonszatyrot, aszt csúszott. - á, ezt senki nem veszi be, legyenek inkább vizes falevelek! - legyenek, Józsikám! aszt legközelebb óvatosabban a tütüvel!

pengusz 2009.10.29. 14:48:09

@Pedro nyúl: egyébként én is arra gondoltam, hogy a nagy nyomás miatt megolvad a jég, mint a korcsolyánál. Mondjuk akkor meg jobban csúszna :D

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.10.29. 14:48:41

Hű, ezt így benyalni :D

A szobi vonalon ez annyira igaz, hogy múltkor ELINDULNI alig lehetett, annyira szar volt a tapadás. Másrészt a villamosnak van sínféke, ami azért ilyen helyzetekkor kurvajól tud jönni. Így ősszel a megcsúszás a legnagyobb para a mozdonyvezetők körében, szóval simán megtörténhetett. Az elég valószínű, hogy a mozdonyvezető nem jól becsülte meg a fékutat, mert az tény, hogy nagyon sokan nem hagynak maguknak "tartalékot": kinézik azt a pontot, ahonnan teljes fékezéssel pont szépen megáll a vonat a peron végén 100-ról és kész. Na így tényleg nem lehet.
Úgyhogy a sok önjelölt fizikus a tapadási együttható számolgatása helyett nyugodtan higgye el, hogy a MÁV ezer pofátlan kamuja között ez pont egy valós probléma. Nyugodtan kérdezzétek meg bármelyik mozdonyvezetőt a nyugatiban, mind ezt fogja mondani.
A Trakció meg ilyen ügyben nem fog hazudni, mert egyrészt nem érdeke, másrészt ott ül a seggében az NKH, és kőkeményen megb* őket.

Amúgy ha már feljött a villamos: A FLIRT is nagyon hasonló ezekhez, csak azzal másképp lehet "elcsúszni": annyira jó a csúszásvédelem, mint egy autónál, tehát mindig a csúszáshatáron fogja tartani. Na igen, de azon is van sínfék: az összes "lábával" megkapaszkodik a sínben, és valamikor majd csak megáll.

Még egy utolsó észrevétel: a V43-asok lökésszerűen, fokozatokban gyorsítanak, ezt mindenki érezheti is a kocsiban. Éppen ezért ezekkel szépen, finoman, gyökkettővel elkezdeni gyorsulni nem lehet. Az első fokozatra biztos, hogy nem tudott még emelkedőnek felfelé megmozdítani egy hat-hét kocsis szerelvényt, második fokozatra meg már jó eséllyel elpörgött a kerék.

Ákibard! 2009.10.29. 14:49:00

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

A trakció szó vontatást jelent. (Traction - angol)

Amúgy van még pár cég:

MÁV-Start, MÁV-Trakció, MÁV Gépészet, MÁV Ingatlankezelő, MÁV Cargo, stb.

jpmjpm 2009.10.29. 14:50:09

@nyunyógomez: Elhiszem a faleveles sztorit, az elején nem hittem benne 100%-ig, ezért is írtam, hogy jó lenne vasutasok véleményét hallani az ügyben.

Azért nevettem, mert ez a dufis szergej számomra viccesen hangzik és már elötte is tele volt a sztori számomra érthetetlen kódokkal. Mintha valami kabaré lenne. Ha egy laikus végigolvassa amit írtál, akkor annyi ismeretlen és furcsa dolog van benne, hogy viccesnek hangzik.

Mi az a dufis szergej (bár halványan dereng valami egy ruszki dízel mozdonyról)?

Egyébként gyerekkoromban teljesen vasútmániás voltam. Imádtam a vasútmodelleket és néha vonatoztunk is, ha volt olyan kedves mozdonyvezető aki felvett minket.

Lopicy 2009.10.29. 14:50:27

A vizes falevél a leggecibb. Kb. úgy csúszik mint a beszappanozott hal. Parkoló autók között lehet nagyokat esni rajtuk mert oda nem fér be az utcaseprő feltakarítani.

betépett felhasználó 2009.10.29. 14:51:03

megoldasi javaslat masinistaknak:
minel kesobb fezekezni,igy atcsuszasszal, na meg egy kis szerencsevel pont a kov.allomas elott allhatunk meg a vonattal.

hatrany: elso allomas elott varok szivnak
elony: nincs

szivesen

Ákibard! 2009.10.29. 14:51:16

@pengusz:
Csak írd be a google-be hogy adhéziós vasút.........

kacsa! 2009.10.29. 14:51:20

A Manci néni szomszédja meg a Szabó néni? Kezitcsókolom! Buksi megvan még?
...
Na jót szórakoztam, megyek aludni (meló 3:13-kor). Üdv mindenkinek, fikázók, utasok és kollegák egyaránt!

Pedro nyúl 2009.10.29. 14:51:39

"kultúrembereknél működik az ország is, valahogy összefüggnek a dolgok........":
Evvel mélységesen egyetértek.
Tudjuk,hogy sok a gond a MÁV-val,meg a vezetők,igazgatók lopnak,de ettől még tényleg megcsúszhatott ez a vonat

betépett felhasználó 2009.10.29. 14:53:38

@HavocS: es miert nem homokozza a mozdony a kerekeit? tudtommal van neki sodertarto dobozkaja.

kacsa! 2009.10.29. 14:53:59

@jpmjpm: a Dufis szergej a DUnai FInomítóban dolgozó "Szergej" becenevű szovjet dízelmozdony.
http://hu.wikipedia.org/wiki/MÁV_M62

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.10.29. 14:54:29

Amúgy erre nagyon jó dolog a GPS amit felszereltek a mozdonyokra: ugyanis jegyzi a légfék működését is, így aztán másodpercre és két méter pontossággal meg lehet mondani, hogy mikor, és milyen fékerővel kezdett fékezni a faszikám. Ha pedig ő baszta volna el, tuti, hogy ráverik a Trakcióra. Nincs akkora pajtizás ám, nem véletlenül volt/van akkora huzavona az arcképesek miatt is.

xenuka 2009.10.29. 14:56:38

aznap reggel lett olyan lejtős a pálya. eddig még soha nem lejtett, csak szép sima egyenes volt. aznap esett le az első levél a fáról.

MÁV CSOPORT TELJES VEZETÉSE ÉS ÖSSZES MOZDONYVEZETŐJE MENJEN MÁR A PICSÁBA.

Ha majd egy ilyen után kirúgják a mozdonyvezetőt és a válaszlevél íróját rögtön, akkor az összes többi mozdonyvezetőnek eszébe fog jutni, hogy néhol lejt a pálya és összel meg falevelek hullanak a fákról.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2009.10.29. 14:58:01

"Ehelyett a kalauz lendületes karjelzéssel elindította a vonatot Kismaros felé, semminemű jelzés nélkül. "

Jelzés nélküli karjelzés? :D

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.10.29. 14:58:51

@betépett felhasználó: homokozhatja, ha egyszer már megcsúszott, attól nem fog elkezdeni tapadni. Ahhoz fel kell oldani teljesen, hogy elkezdjen gurulni, akkor alászórni a homokot, végigmegy rajta a teljes vonat (2-300 méter) és utána már fogni fog a fék valóban. Na ez pont arra elég, hogy 60 km/h-nál elcsússzon a picsába a perontól.

Nagyon halkan jegyzem meg: homokol, ha van mivel. Ugyanis teljesen lutri, hogy egy mozdonyban van-e homok, vagy nincs.

Még halkabban jegyzem meg: ha esetleg vezérlőkocsis üzemben ment (tehát mozdony hátul), akkor még homokolni se tud, max a mozdony alá. Csakhogy a mozdony fékje 20 tengely felett ki van iktatva, és csak gyors(vész)fékezésnél lép be, ami ebben az esetben halottnak a csók, mert akkor már úgy csúszik az egész, mint a tükörjég.

Shalamoon 2009.10.29. 14:59:13

Nem értem, mit panaszkodtok? Akár sztrájkolhattak is volna. A lényeg,hogy ne kelljen dolgozni, mert azt nagyon nem szeretnek.

kacsa! 2009.10.29. 14:59:49

@xenuka: "...MENJEN MÁR A PICSÁBA."
Te is meg a Zsindex is mehetne, pár trollon kívül már mindenkinek tiszta, hogy ez nem az év vállalati hazugsága.

kriszur 2009.10.29. 15:01:24

@Pedro nyúl:
Itt nem egy egyedi eset felfújva, a MÁV csődtömeg. Én az utóbbi 5 évben 4-szer utaztam vonattal, ebből kétszer több órát vártam kánikulában gátvonalszakadás miatt, egyszer meg fél órát egyéb műszaki probléma miatt.
Az egész MÁV egy siralmas csődtömeg. Szerintem ideje lenne a szemétdombra baszarintani, nem tízmilliárdokkal támogatni évente.
Sztem a személyvonat-közlekedés teljesen felesleges a fővonalakon kívül. Azonnal leépíteném, majd erős felügyelet mellett privatizálnám az ingatlanvagyont. Oldják meg az utazást jóval költséghatékonyabb autóbuszos tömegközlekedéssel.
Tele van sztem minden normális ember t-je vagy p-je azzal, hogy pár tucat ember nyavalygása miatt finanszírozza ezt a csődtömeget.
Ahogy az ipari és szolgáltató szektor msá területeiről is el lehetett bocsátani az embereket, úgy a MÁV-tól is ......

pengusz 2009.10.29. 15:01:26

@Ákibard!: Jó, az elnevezéssel nem volt gondom, inkább a fizikai háttérrel :)

Viktus 2009.10.29. 15:04:26

@xenuka:

Így van. Kőműves Józsi is, ha flexel nem a vasbetonyt vágja el, hanem fél méterrel arrébb pista lábát kirúgják, és nem fizikai elemzésbe kezdtek, hogy szegény Józsi kettőt látott a sok felestől.
A mozdonyvezetősdi szakma nem egy hude nagyon kemény meló ne akarja már nekem beadni v.ki , hogy az. Két dolga van tudjon elindulni meg tudjon megállni nem is kis pénzért. -

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:05:45

ÉSha megáll a vonat akkor birka módra bámulok hogy mivan vagy utánamegyek és felszállok rá?

amúgy a falevél csúszik, a bakonyban hegynek felfele közlekedő vonatokra szoktak is rakni plusz egy mozdonyt hogy fel tudjon "mászni"-aki nemhiszi kipróbálhatja, fog 2 sima felületű vaslapot rak közé vizes falevelet és rájön hogy csúszik..

gabbor 2009.10.29. 15:06:02

Több mint harminc évet éltem már(bár ez nem sok), de olyat, hogy egy vonat falevélen megcsúszott volna még soha nem hallottam.

kriszur 2009.10.29. 15:06:07

@kacsa!:
Bocsáss meg, de nem hiszem, hogy a világ boldogabb felén százméterekre állnak meg a vonatok::D Ha van egy sorozatosan felmerülő hibajelenség, akkor épeszű cégnél, épeszű alkalmazottaknál felkészülnek a hiba megelőzésére stb....
A MÁV egy csődtömeg, nem utolsósorban az ott dolgozó alkalmazottak szellemi és mentális képességei végett.
Attól, hogy az adófizetők pénzéből eltartott sínbohóc vagy, még nincs feltétlenül igazad....
Elmehetnél a MÁV-hoz vagy Gaskó alá szóvivőnek ....:P

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.29. 15:08:02

@Ákibard!: Az megvan, hogy azért tud vontatni, mert tapad?

Ui.: látom, hogy neked ez lesz a szakmád, meg szép dolog a mundér becsületét védeni - de nem is kell minden poént komolyan venni! Peace!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.10.29. 15:08:31

@kriszur: ezzel amúgy a mozdonyvezetők meg az alkalmazottak többsége is egyetért, és azok, akik most megvédték, nem a cégvezetést meg a mundért védik, csak egyszerűen az a helyzet, hogy ez egy olyan helyzet, ami megtörténik külföldön is. A mostani helyzetben, amikor a mutyizás mellett az alkalmazottakon verik le a hiányt, senki nem fog lángoló szívvel az "anyacég" mellé állni, mert egyre kevésbé érzik azt, hogy ő adja a kenyerét, sokkal inkább érződik az, hogy fokozatosan veszi el azt.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.29. 15:08:34

Jogos, elvégre egy mozdony nem lehet több, mint 50 tonna, persze, hogy megcsúszk a vizes faleveleken. Jó tudni, hogy ennyire biztonságos a vasúti közlekedés.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.10.29. 15:11:53

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: és az megvan, hogy annyira nem tapadt, hogy nem tudott vontatni? Hoppá. :-)

pengusz 2009.10.29. 15:11:57

Kész szerencse, hogy a csepeli hév nem csúszik be az aluljáróba a falevelek miatt :D

Artie 2009.10.29. 15:13:25

Bazz... ha meleg, nyár van, azért megy a nyavajgás, mert eldeformálódnak a sínek. Ha ősz van, a falevelekkel van a baj. Télen a hóval, ónos esővel van a baj, akkor azért nem pontosan a vonatok.

Már csak a tavaszi szokásos magyarázatot kell megvárni... Ja, megvan! Sztrájk!

Én mindent elhiszek, hogy ez van, meg kurva nehéz megállni, de mitől van az, hogy erre soha senki nem számít és nem készül fel? Miért mindig _megmagyarázunk_, és nem felkészülünk?

xenuka 2009.10.29. 15:15:42

@kacsa!:

MÁV csoport évente 210 milliárd költségvetési pénzt kap, meg az idén még 60 milliárdot és most sírnak további 90 milliárdért.
Egy megyei jogú város pl Eger, Szeged éves költségvetése - EGY VÁROSÉ - 30-80 milliárd.

10 millió lakossal számolva 27 000 FT ingyenpénz kap a MÁV emberenként.

Ezek után persze jegyet meg bérletet kell venni.

És a mozdonyvezető elfelejti, hogy ott egy megálló van.

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:16:08

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: @betépett felhasználó: az a 150 tonnás mozdony vontat még 200-600-1200 tonnát, az egész szerelvény ~2,5 négyzetméteres felületen tapad, gondold át hogy mekkora lendülete van 60 km/h-s sebességnél,és ha olyan a sín mint a síkosítóval bekent hal az olajoshordóban, a vonat kereke meg sima felületű akkor szerintem nem olyan nagy csoda hogy megcsúszik...

moli 2009.10.29. 15:17:41

meglepodtem, hogy nem azt irtak, hogy VIS MAJOR.
fejlodik a mav?

jpmjpm 2009.10.29. 15:18:09

@kacsa!: Nincs valami oldal, ahol mozdonyok vannak fotókkal?

Artie 2009.10.29. 15:19:10

@justflash: Aha, és mondjuk Japánban, Svájcban miért tudnak percre pontosan érkezni és centire pontosan megállni a vonatok? Ott nem fém a fémen van?

xenuka 2009.10.29. 15:20:26

Ha ennyire csúszik a sínen a vizes falevél UTÁNA HOGY INDULT TOVÁBB AZ A VONAT?

kacsa! 2009.10.29. 15:21:20

@jpmjpm: A linkelt wikipedia oldal alján "Vasúti vontatójárművek Magyarországon" van választék :)

xenuka 2009.10.29. 15:22:09

1990-ben a TGV 515 km/h-val ment.
Biztos kivágtak minden fát a környéken, hogy ne legyen falevél a sínen.

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:22:43

@Artie: aha és mondjuk japánban meg svájcban 45-50 éves ruszki technika van?

@kacsa!:kitartó ember vagyok... : )

Viktus 2009.10.29. 15:23:59

@Artie:

Ott nem csak jóelvtársak üldögélnek a melegedőben, hanem egyik fog egy seprőt, és lesöpri azt a pár száz métert pl. , hogy ne legyen faleveles ...

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:24:40

@xenuka: mintha valami lejtőről lett volna szó, ami az állomás után volt, azon felfele nem tudott visszatolatni a vonat, de lefele a gravitáció segítségével igen..

Doubledeceker 2009.10.29. 15:25:48

Most aztán táényleg nem értem a sok értetlenkedőt.

Igen, van ilyen, van aki már maga is megtapasztalta.

Egyet viszont nem értek, igen rosszul is mérte fel a mozdonyvezető, igen nem tudod visszatolatni, de akkor miért nem lehet azt, hogy bemondják a hangosba és az utasok utánatrapolnak.

Vezetőnek meg egy enyebenye sünökkel körítve.

kacsa! 2009.10.29. 15:26:24

@Artie: Egy világutazó, aki a svájci és a japán vasutak minden szegletét ismeri és a menetrendet kívülről fújja...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.29. 15:26:42

@HavocS: Az megvan, hogy nekem semmi bajom sincs a magyarázattal, épp elég volt, amikor egyszer a kocsim csúszott meg az avaron), csak épp az ezerfelé-darabolt MÁV-on poénkodtam?

Ejoy 2009.10.29. 15:27:47

A sok fasz nem látja a lehetőséget ebben az egészben, még a MÁV-nál sem. Akkor elmondom:
Az őszi üzemhez hasonlóan egész évben szakaszonként be kell kenni a sint, megfelelően jelölve, persze csak lakotterületeken és átjárókon kívül. Namost. padlógáz-satufék, padlógáz-satufék. A kedves utas ebből sokat nem vesz észre, maximum más a hang hatás és ritmikusabb a gyorsítás-lassítás, viszont ezzel lehet kurva sok üzemanyagot és áramot spórolni.
Figyeljétek meg!

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:28:20

@Viktus: lesöpröd -fúj a szél/jön egy vonat-söpörheted újra, plusz ha a vonat 20al menne mert söpörnék akkor azért kellene nyavajogni,

Fórumromboló Troll 2009.10.29. 15:28:24

@justflash: és az a sapkás bácsi ott elől a fülkében nem tudja, hogy meg fog csúszni? Akkor mi a faszér van ott, ki kell rúgni.
Vagy tudja, hogy meg fog csúszni, de nem kezd el előbb fékezni? Ki kell rúgni, és börtönbe kell csukni.
Faszomba' már, hogy ezek a bohócok kifogást azt mindig találnak, hogy miért nem, vagy miért rosszul végzik a munkájukat.

jpmjpm 2009.10.29. 15:28:59

@kacsa!: Köszi. Kedvem lett Railroad tycoonozni is. :)

Hümüzhümümüz 2009.10.29. 15:29:53

Nem kell ennyire kiakadni. :) Amerikában túl megy a repülő a városon, majd 150 kilométerrel arrébb szál le, mert a pilóták veszekedtek, vagy neteztek laptoppal (ezeket az okokat olvastam).
Nálunk csak 2-300 méterrel csúszott túl egy vonat a fránya levelek miatt. Smafu! Kevésbé életveszélyes, mint repülővel tovább repülni. :D

Artie 2009.10.29. 15:31:13

@justflash: Ja, bocs, abból a közel ezermilliárdból, amit az elmúlt 10 évben állami támogatásként kapott a MÁV (nem beszélve az elengedett tartozásokról TB-vonalon) nem futotta másra, én voltam a hülye, hogy ezt feltételeztem. És a más technika ugye persze eleve úgy indul, hogy ott nem csúszik a fém a fémen.

Szánalmas vagy, ahogy véded a MÁV-ot, és pont az ilyen alkalmazottak miatt tart ott, ahol, meg amiatt a pár tízezer ember miatt, akik fölösleges vannak ott, szociális foglalkoztatónak használva az egész bagázst, és amikor valaki leépíteni vagy bezárni akar, akkor persze ő az emberek legfőbb ellensége.

@kacsa!: Bocs, hallottál már olyanokról, hogy tévé, rádió, internet? Tudod, ezek azok a dolgok, amelyekben sok mindenről lehet látni, hallani, olvasni. Megjegyzem, német és osztrák vonaton nem egyen ültem már, és azok is bírnak pontosak lenni.

indapass90210 2009.10.29. 15:31:25

@xenuka: lejtőnek lefele állt meg.

xenuka 2009.10.29. 15:32:26

A rettenetes lejtő, minden fékező mozdonyvezető rémálma:
kepfeltoltes.hu/091029/Nagymaros-Visegrad_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:33:10

@Fórumromboló Troll: te 60as tempónál látnád a sínen a faleveleket olyan szögből? meg azt hogy ottmost nedves vagy nem? forma1-ben valaki megcsúszik kirúgják vagy lecsukatják? pedig mögötte nem ül senki...

norbikimi0217 2009.10.29. 15:34:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: MÁV VENTO, MÁV ZERO.... ez jó volt:D jót nevettem:)

indapass90210 2009.10.29. 15:34:21

@justflash: szerintem akkora a nyomás, hogy a 2. kerék alatt már száraz a sín. Ráadásul ahhoz, hogy a síneken falevelek legyenek, kb 20 centi magasan kellene állni az avarnak....

Artie 2009.10.29. 15:35:12

@Fórumromboló Troll: Ez nekem is a legnagyobb bajom, mindig más a hibás (külső körülmények), egyszer sem mondják, hogy ja, bocs, igen, ezt elbasztuk, a felelőst megbüntettük.

Artie 2009.10.29. 15:36:42

@justflash: Medve anyám, te egyedül vagy ilyen gyökér, vagy súg valaki? Ahol fa, ott falevél. Ha tegnap is ott volt, ma is ott lesz. És akkor ahogy már páran itt leírták: tessék korábban elkezdeni lassítani.

mqqq 2009.10.29. 15:37:27

Lehet, hogy laikusnak mint Szily ez egy vicces levél, de amúgy abszolút előfordulhat és szakmailag korrekt mind a máv személyzet (beleértve a mozdonyvezetőt) viselkedése, mind a levélválasz. Ha jól látom, a kártérítéstől se történt elzárkózás.

HOL A GOND?

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:37:28

@Artie: eddig nemminősítettelek de iszonyat módon irritáló vagy...
elvakult marha...honnanveszed hogy mávos vagyok...gondolkodni kéne...valószínű a fejlettebb dolgok jobbak, csak te nem vagy hajlandó gondolkodni...inkább jössz a hőbörgéssel...ezermiliárdok...nemjöttélmégrá h ebben az országban sose fog kiderülni mire megy a pénz?

Fórumromboló Troll 2009.10.29. 15:39:12

@justflash: ha tudja, hogy csúszik a falevélen, és tudja, hogy ősz van, akkor nem tudja összekombinálni a két dolgot?
Pedig nem egy túl bonyolult gondolatmenet, figyeld csak:
-ősz van
-hullanak a szép sárga levelek
-lefele hullanak a szép sárga levelek
-a fa koronájához képest a sin lejjebb van
-nagy az esély tehát, hogy a sinre is hullik
-vizes falevél csúszik
-ha csúszik, hosszabb úton tudok megállni
Megoldás: előbb kezdek fékezni.

Hogy jön ide a Forma1? ott is utasokat szállítanak?

mqqq 2009.10.29. 15:39:55

@Artie: Nem lehet állandóan úgy lassítani, hogy feltételezzük a csúszásveszélyt. Akkor minden menetidő megnőne kb 30%-kal.

mqqq 2009.10.29. 15:41:23

A kommentelők többségét szeretném visszaküldeni egy általános iskolás fizika órára, legalább arra, ahol a lendületet számoltuk...

xenuka 2009.10.29. 15:41:33

@mqqq:
Minden menetidőt megnöveltek 30 %-al.
Pl Budapest-Pécs a 80-as évek végén 2 óra volt és most megint 3 óra.

DwightMcCarthy 2009.10.29. 15:42:03

@Fórumromboló Troll:
feltátelezzük h úgy gondolkodik mint te
-előbb elkezd fékezni
-lassul
-lassul
-eléri a faleveles részt
-megcsúszik

marha nagy tömeg marha kis tapadófelületen marha könnyen megcsúszhat

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.10.29. 15:42:26

@kacsa!: Hogy még jobban megkeverjem "jpmjpm" topictársat, 300-as szergej volt, aminek már csak a váza ruszki...:)

xenuka 2009.10.29. 15:42:56

@mqqq:
Inkább a mozdonyvezetőt küldd el, hogy kiszámolja mennyivel előbb kell fékeznie.

Egyébként télen soha nem fog megállni?
Csúszni fog a sín és a lejtő marad.

mqqq 2009.10.29. 15:42:59

@xenuka: Az egész más okból van. Ehhez a 3 órához jönne hozzá a 30% :) ez persze főleg a minden fánál megáll vonatokra érvényes, ahol már most is idegesítően hosszú a menetidő...

daCruel 2009.10.29. 15:43:15

jó jó megcsúszik, de hol a lejtő???

mqqq 2009.10.29. 15:45:00

@xenuka: Vannak olyan időjárási viszonyok, amikor hosszabb fékút van kiszabva. Ha nincs egyértelmű jele annak, hogy csúszás lesz, márpedig ilyen esetben nincs, akkor a vezető nem fog hobbiból/tippmixből 1 km-rel előbb elkezdeni fékezni, mert az esetek 99%ában felesleges és borul a menetrend, őt rúgják ki. Kapizs? A vázolt eset amúgy 10000-ből 1.

mqqq 2009.10.29. 15:49:01

Ámúgymeg elég nagy újságíró szakmai kudarc, ha valaki a sok valóban hazug válaszlevél mellett pont egy normálisat kiált ki annak... Szily-szily...

Viktus 2009.10.29. 15:51:54

@justflash:

Na hagyjál már érdekes a 21. században máshol megtudják oldalni, hogy a faleveleken ne csúszkáljon a vonat, és nem is hatvannal tögyögnek, hanem kétszázzal hasítanak itt meg ez a MÁV-nak problémát jelent.

Viktus 2009.10.29. 15:55:18

@xenuka:

Hu elég bizalomgerjesztő ez az uniós állomás :D egyébként durva egy lejtő nem is tudom más európai országok hogyan tudnának megbírkózni ilyen kihívás leküzdésével főleg, ha még falevél is van, és ne adj isten esik is.

L414 2009.10.29. 15:59:54

A csúszásról jut eszembe:www.rtl.hr/index.php?cmd=show_clanak&clanak_id=9771

A horvátországi vonatbaleset, ahol permetezőszertől csúszott a sín.

neked ugatok 2009.10.29. 16:05:38

@Manci néni, a szomszéd:
két hsz-t olvass vissza, aztán cáfold meg az igazi mozdonyvezetők tapasztalatát... lol

Viktus 2009.10.29. 16:08:35

@xenuka:

www.rtl.hr/index.php?cmd=show_clanak&clanak_id=9771 itt láthatsz a videón ez már lejtő mondjuk arra hegyek is vannak nem Duna parti sétány ...

BarneyStinson · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/353-fiat 2009.10.29. 16:13:15

milyen jó kis kifogást találtak... mi az, hogy néhány falevél miatt nem tud visszatolatni a vonat? hát akkor menjen oda valaki és takarítsa le. könyörgöm... ekkora baromságot! hihetetlen.

rolika 2009.10.29. 16:16:52

Japánban tuti szeppukut követne el ilyenért a közlekedési miniszter :-)

Uaz469 2009.10.29. 16:21:12

@mqqq: Jó, ha borul a menetrend kirugják, ha meg meg sem áll, az nem gond?
A vasúti közlekedés nem biztonságos, meg kell szüntetni. Lássuk be.

Breaking news 2009.10.29. 16:22:59

Ezé' nem szabad nyálazni a borítékot, mert kicsúszik a levélpapír.

2009.10.29. 16:24:45

Soha nem felejetem el az érzést amikor 2002 telén egy tanuló UV-t vezetve valahol délpesten egy havas-latyakos sínszakaszon vészfékezést gyakorolva a villamos egyszercsak elhalkult, és vagy 60-80 m-et szánkázott kontroll, megállás legcsekélyebb szándéka nélkül. Én voltam a béna, hibáztam.
Valószínüleg ezesetben a mozdonyvezető huibázott, kezdett egy lehelettel később fékezni. Ki kell e rúgni? Csak akkor ha minden valaha megcsúszó villamos és mozdonyvezetőt. Viszont akkor egy pillanat alatt az összes gond megoldódik, senki nem vezetne ebben az országban többé.
Az önjelölt fizikatudósoknak meg annyit, hogy bizony azon a kis emelkedőn visszatolatni álló helyzetből nehezebb mint szépen folymatosan jönni felfelé és a végén megállni...

SzL

daCruel 2009.10.29. 16:29:13

Aha szóval kis emelkedő van ott? A válaszlevélben lejtőről volt szó, amit még mindig nem láttunk, lehet hogy nincs is ott?Akkor kell erre is egy EU-s pályázat síneket felszedni, lejtőt odahordani, síneket visszarakni, ez biztos menne nekünk, ha már síkságon sikerült alagutat fúrni...

Bettyno 2009.10.29. 16:31:10

Kérdésem volna, legyetek szívesek segíteni. Előre is köszi :-)
Ma történt velem.
Rohantam, hogy elérjem a vonatot. Egy perccel az indulás előtt szálltam fel, a Nyugatiból tartottam tökmindegy hová, de a Vác-Veresegyház vonalon. Ugye a Nyugatiban marhaterelő kordon van, rohantam, de felmutattam a megfelelő papírt az egyik kukásnak.
Szerencsésen elértem a vonatomat, jön a kaller-jegyvizsgáló-paraszt. mondom neki, hogy egy jegyet szeretnék. Ő meg, hogy szálltam fel jegy nélkül, mondom van okmányom. Mondja mutassam, mutatom. Erre neki áll velem veszekedni.
Itt lesz érdekes az "okmány" kérdés. Az egyik önkormányzatnál dolgozom, ahol van egy olyan arcképes igazolványunk, ami teljes árú BKV éves bérletnek felel meg, nincs ráírva, hogy utazási igazolvány vagy vmi, de a BKV szabályzatában benne van, hogy önkormányzati dolgozók az igazolvány felmutatásával Bp. közig határig ill. HÉVen a vonal végéig (azaz pl. a szentendrei héven végig pótjegy nélkül) utazhatnak. Amióta egyesített Budapest bérlet van a Volán buszra is csak kiegészítő bérletet szoktam venni.
A kérdésem: szerintetek miért fenyegetett a jegyzvizsgáló-kaller-paraszt a 2000 forintos büntivel? Mert szerintem én teljesen szabályos voltam.

CsJP 2009.10.29. 16:36:30

a megoldas sokkal egyszerubb. A gasko hirdessen egy sztrajkot, amiben kovetelik 624452 uj munkas felvetelet (kiemelt berezessel es premiumokkal, temeszetesen), akik a vizes faleveleket soprogetik a sinekrol. A munkanelkuliseg is csokken, a vonat is megall, a gasko is sztrajkolhat, a mav lehutok szama is no, szoval mindenki megkapja, amit szeretne.

vivax 2009.10.29. 16:39:52

hábazz, én is majdnem átcsúsztam ma véletlenül 90-nel a piroson, meg egy komplett óvodáscsoporton. igaz autóval, dehát kis pénz kis foci.
azé' ha mozdonyvezető lennék tudnám tizedelni a népet rendesen, nem kell ide szőnyegbomba, meg vegyifegyver.

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2009.10.29. 16:42:36

ez a post maga a totálismagyargroteszk.
hol élünk? én pillanatnyilag külföldön, de megyek vissza...

cybergreg · http://www.cybergreg.hu 2009.10.29. 16:49:28

Aki azt hiszi, hogy a lehulló falevelek csak a MÁV-nak okoznak megoldhatatlan gondot, az téved!

A London Overground ugyancsak a lehulló levelekre fogja a késések okát, pedig az csak a külső kerületeket összekötő körbevonat, mégis 20 perceket is össze tud szedni!

Az angolok találták fel a vonatot, csak működtetni nem tudják még/már.

vanyek 2009.10.29. 16:49:56

Egy kis fizika, ha már máshogy nem megy:

[link]http://www.metnet.hu/?m=news&sub=show&id=166[/link]

Szintén a szobi vonal, csak itt egy vihar miatt lett faleveles a sín. De a végeredmény egy és ugyanaz.

XCat 2009.10.29. 17:03:38

@cybergreg: írjanak ki egy tendert a vasúti sínek kültéri porszívókkal való felszerelésére.
És persze őriztetni őket, valami csókos szekus céggel. Vagy minden 3 kilométerre mellészögelni egy gyakran sztrájkoló máv alkalmazottat.

Lesz annyi értelme, mint a vizítdíjautomatáknak.

Na? :)

sanya18 2009.10.29. 17:16:59

10millió vasutas országa? bazzeg és ha tényleg igy volt? Mert itt aztán mindenki rohadtul ért ám a vasuti közlekedéshez... kártérités lehetőségét is felajánlották, elnézést is kértek. szerintem örüljünk neki hogy kezdik ügyfélnek tekinteni az... ügyfeleket... kis lépés is lépés.

XCat 2009.10.29. 17:26:53

@sanya18: Nem arról van itt szó, hogy mindenki ért hozzá. Csak annyiról hogy van egy cég, aki helyett nincsen másik, ez viszont drágán csinál szarul dolgokat.
Ezért sokan nem szeretik őket, ami elég érthető szvsz.

Hogy elnézést kértek, meg ügyfélnek tekintenek? Na és? Ha elkésel a munkádból, és ezért kirúgnak, akkor úgy vagy vele, hogy dugják fel maguknak az elnézést. Ha elkésel emiatt a vizsgádról, azért is. Ha nagyapád meghal, pedig ha nem késnek, vele lehettél volna az utolsó perceiben, akkor is. Stb.

Ne veregessük már meg a vállukat azért is, mert nem hugyozzák le az utasokat.

2009.10.29. 17:40:37

könnyű fikázni, de azt látom hogy egyedül HavocS van képben..mert amúgy aki kocsit vezet, még sosem tapasztalta, hogy megcsúszott? én a zebrán "futottam össze" egy autóssal..nagyon falfehér volt, mert azt hitte nem tud megállni, de csak lekoccolta a térdem..még a régi a Karinthy-n volt, macskakő+falevél, eső nélkül.pedig a gumi-aszfalt nagyságrendekkel jobb tapadást biztosít..
más részt, most hogy van net,s minden önjelölt exhibicionistának írhatnékja van, azért tudsz róla,de amúgy azért nincs ez gyakrabban, mint rég, vagy máshol..apropó, nagy nyugat!!
egyszer egész európás hóviharok miatt 72 óra alatt értem ki 20 helyett Fra.o-ba...egy helyen nem késett csak 20 percet a vonat, igen, Mo.on!!..Milánóban már délben törölték az összes vonatot arra a napra!Olaszországban egyszer rossz kompra tolták fel a szerelvényünk egy részét S.Gionnavi-nál,a baleseti statisztikákban a MÁV a legjobbak között van, egy szóval van azért pro és kontra is.. az egy dolog, hogy modernizálni kell, ez nem vitás!!!
de mellette azt sem kell elfelejteni, hogy '88 óta a MÁV felét kapja annak a pénznek, amit mint állami stratégiai cégnek, a szinten tartáshoz meg kellene kapnia..
s miért stratégiai?
-mert bármilyen (Isten ne adja) katasztrófa során evakuálni, menteni kell,bizonyos méretek felett csak vasúton,vasúttal lehet. (ha tudnátok hány potenciális gócpont van Mo.on - atomerőmű, hipó üzemek, stb.)
-NATO-s s egyéb biztonsági szerződéseket kell teljesíteni,ahol a vasúti infrastruktúra elég fajsúlyos dolog.
-nemzetstratégiai mert sok esetben kiválthatatlan más szállítási módokkal!!!
(ingázók, hétvégi-ünnepi forgalom,tehervonatok, paksi erőmű fűtőelemeinek szállítása, nagy tömegű ömlesztett áruk stb.) ha ezeket mind a közútra terelnétek, beleroppanna az ország..
tehát mielőtt szapuljátok és meg akarjátok szüntetni a vasutat, el kellene gondolkodni azon is még, hogy akkor mivel utazik az emberek jelentős része? kocsival? busszal? na igen....ha egy kicsit is végig gondoljátok, hogy mekkora autós forgalom növekedés lenne az egyéb járulékos károkról és környezetszennyezésről nem is beszélve...mivel viszel fel kb. 100.000 embert vasárnap este Bpestre? vagy örülnél neki ha 1 cukorrépás szerelvény helyett vagononként 3 kamion menne pluszban az utakon? átdübörögve a te kis kertes házad előtt is, mert ugye hiába csak kocsiban képzeled el magad, azért csak a szép kiesben laksz,távol a forgalomtól, ugye?
hja, és persze akkor a megnövekedett forgalom nem kerülne hatványozottan több pénzbe, ugye? és ha egyszer végre kiszámláznák neked a benzinben az útfenntartás valós díját? nem ezt a mostani nevetségeset...szóval a tanulság, kell változtatni a MÁV-on!!! de nem le- hanem FEL!! fejleszteni olyan szintre, hogy egy normális, mai, európai nagyvállalat legyen.ami által megadható az állampolgári joga is mindenkinek hogy közlekedjen, ha nem telik, nem tud, vagy egyéb okból nem akar kocsira ülni (mondjuk megérett már arra,hogy rájöjjön,a P+R-máv-metro fele annyi idő, mint a kocsival araszolás),vagy vidéken a sok faluba napi 2x betévedő buszhoz nem akar igazodni. ...én speciel a múltkor vártam Klotildligeten a vonatra 1 órát, mert kimaradt egy járat...nem örültem neki,de túléltem és nem posztolok egyből,hogy grrrrrrrr (pedig vicces ok volt, elromlott az egyetlen wc a motorvonaton,ez is lehetett volna szalagcím a Blikkben, ha ha ha).... de nem mérgelődéssel töltöttem az időm, rájöttem hogy gyönyörű a Pilis, és rácsodálkoztam hogy a madarak 5% ismertem fel csak...

hja, nem vagyok vasutas, van kocsim is, és buszon is ülök, csak kicsit messzebbre igyekszem nézni, mint a pocskondiázás

XCat 2009.10.29. 17:49:02

@chezcecherserge:

...hja, nem vagyok vasutas, van kocsim is, és buszon is ülök, csak kicsit messzebbre igyekszem nézni, mint a pocskondiázás..

Hát ezt úgy most körülbelül be is mutattad.
Grat.

BandW (törölt) 2009.10.29. 17:54:53

@xenuka:
Hány ezrelékes neked az a lejtő, amit elfogadsz?

Gastroger 2009.10.29. 18:08:21

Adhézis, meg lejtsésszög, meg faszom...
Volt megálló?
Volt.
Megállt?
Nem.
A falevél meg vis maior hogy lehullik.
Jah.
Legközelebb Vis maior, hogy nem gondoltuk, hogy télen hó is lehet.

comment#1:
Tisztelt Homár!

Tóth Béla vagyok, tűzoltóságnál dolgozom, sofőr vagyok. Sajnos a vonat amivel menni szoktam, nem állt meg az állomáson, így a következővel sikerült csak beérnem. Ezáltal a műszakban csúszás keletkezett, és mivel tőlünk megvontak, a MÁV-nál pedig dotálnak, nem tudtunk eleget tenni az elégséges szolgáltatásnak, ahogy a MÁV sztrájk idején is szokta volt mondani. Sajnos a mozgóbérem ugrott, szerencse, hogy egy tűzoltáshoz nem kellett kimennem, mert szénné égett mire beértünk.

Comment#2:

Tisztelt Komár László Fogyasztóvédelmis Úr, és 30 éve a vasút szolgálatában, ja a nevem Mozdony Aldás, vasutas, tisztelettel, keziccsókolóm. Namóst az úgyvót, hogy Bélámmal tótuk neki, és a friss töpörtyű illata árasztotta be a kocsit, mikor fékezni köllöt vóna, de hákérem, megcsúszik a sínen, van ilyen, adhézió, vagy mitmondott a főnök. Egyébként a lilahagyma is legurult a kijelző mellül, a rohadtanyát, bele az olajba. Mindegy, mentünk tovább.
Na, ekkór szót az erzsio, hogy baj van ég az ól. Mondom-e híbtad-e a tűzoltókat. Hívta hvíta, de egyik nem ért be a munkahelyire, a másik meg éppen életet ment. A rosebbit, hát az én disznajaim, nemfontosak. Tisztelt Komár Blokk legyenszíves kivizsgálni, hogyisvanez.

comment#3:
Tisztelt Rendőrkapitányság,
Sajnálattal közlöm, de nem tudom elfogadni az önök által küldött feljelentést, melyszerint én egy 8 éves kislányt elgázoltam volna a zebrán. A zindokaim a következők, bazzeg.

Nekem akkora hummerem van öcsisajt, hogy a gumilenyomata nagyobb mint az előszobafolyosód, szóval rám ilyen adhéziós izék nem vonatkoznak.
Nekem téo gumim volt, a melletem 40el pöcsölő szuzukisnak szerintem nyári, azért vót beszari, nem ment 50-el, ahol lehetett vóna, így persze, hogy beelőztem. Nekem más papucsok vannak bazz a felniken, így a kresz rám másként értelmezendő. Így, hogy ecsaptam valakit a zebrán, sajnálatos vizmajor, biztos hull az elsárgult levél, vagymi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.29. 18:59:33

@HavocS: És ha ő azt állitja hogy a max. határ elött kezdett fékezni 1 m-rel, a GPS meg aszongya hogy utána 1 m-rel , ki dönti el?

Uj muhódókat nyomnak fel és valami 50cm pontossága lesz ezentul a GPS

bélabácsi2 2009.10.29. 18:59:39

Ragozás:
hülye
hülyébb
leghülyébb
rendőr
postás
vasutas
(Hofi)
vagy már ez volt? nem olvastam végig.

metaxa 2009.10.29. 19:40:29

Ugyan nem olvastam végig a kommenteket, de egy jó darabig. Annyit fűznék csak hozzá, h a jég a mozdony alatt egyből törik is szét, a két vas felület közé nem is kerül tulképpen, ezért nem csúszik rajta a vonat. A falevelekből kisajtolt nedves trutyin viszont nagyon. Aki meg nem hiszi, h az előző vonat óta mennyi levél kerülhet a sínre, az nézze meg egyszer, h a meg nem álló vonat mennyit szór fel maga mögött, ami a sínre (is) eshet vissza.

pengusz 2009.10.29. 20:00:20

@Ákibard!: Utánanéztem a témának hiteles forrásból (Budó Ágoston: Kísérleti Fizika I.), de nem lettem okosabb. Azaz mégis.
Az adhézió főleg folyadékoknál és gázoknál játszik nagy szerepet (vagy mondjuk folyadék szilárd, gáz szilárd kapcsolatoknál)
Ha szilárd testeket akarsz adhéziós erőkkel összekötni, akkor ahhoz speciális feltételeket kell teremteni. Az adhéziós erők tulajdonképpen az általam korábban említett van der Waals erőknek köszönhető. Ezeket nevezik másodrendű kötéseknek is, hiszen hasonlóak a kémiai (elsőrendű) kötésekhez, csak sokkal gyengébbek. Az egymással érintkező anyagok molekulái ha "elég közel" kerülnek egymáshoz, akkor köztük vonzó jellegű erők ébrednek. Nos szilárd testeknél azért nehéz ilyen helyzetet létrehozni (hogy elég közel legyenek egymáshoz), mert a szilárd testek felülete egyenetlen. Nagyon jól fel kell polírozni (finiselni, leppelni, tükrösíteni, szuperfiniselni), hogy annyira sík felületet tudjunk létrehozni, hogy az anyag részecskéi (atomja, molekulái) elég közel kerüljenek egymáshoz, és ki tudjanak alakulni ezek az adhéziós erők. Folyadékok és gázok molekulái a viszonylagos szabadságuk miatt sokkal közelebb tudnak kerülni egymáshoz 8És akár egy szilárd test felületéhez), így az adhéziós erők inkább náluk játszanak nagy szerepet. (pl. ezért van szakítószilárdsága a folyadékoknak, a belső súrlódások is erre vezethetők vissza, a pára ezért "tapad" meg a hideg fémen, üvegen stb. stb.)

A közönséges súrlódások nem ezekre a másodrendű kötésekre vezethetők vissza, hanem arra, hogy a szilárd anyagok felülete nem tükörsima, hanem van egy bizonyos felületi érdességük.

Az általad említett adhéziós vasút kifejezés valószínüleg az eltérő szóhasználatnak köszönhető: ugyanazt a kifejezést másképp érti egy fizikus egy mérnők és egy "laikus civil"

Amennyiben tudsz valami hivatalos (hiteles) forrást írni, hogy miért is ez a neve az "adhéziós" vasútnak, akkor megköszönném, ha megírnád. Tényleg nagyon érdekelne a téma, én is lelkiismeretesen utánnanéztem :D

ave 2009.10.29. 20:27:11

TOk jo mindenki beszelt mindenkivel, de az utasoknak senki nem szolt, hogy a vonat nem tud visszatoltani, tessek gyalogolni, vagy lemaradnak.

CSAK EZ A BAJ.

A falevelek meg csusznak mindig. Szep volna, ha en is azt mondanam, amikor belecsuszok az elottem haladoba autoval, hogy ja, tudja ilyenkor csusznak a falevelek...

Lassabban megyunk, korabban fekezunk. ALAP.

Gastroger 2009.10.29. 20:42:00

Jah, a mozdonyvezetőknél meg ott Budó Ágfoston könyve az adhéziás fizikáról.

Ti vicceltek?

majd, ha szarrá gázolók valakit a kocsimmal, majd megvédetek bazmeg, hogy nem volt adhézió?
Akkor az jön, hogy figyeltem volna oda.

A MÁV is a kibaszott milliárdjaival, meg a kerékkoppootó barmaival, mega sztrájkoljunk, mert azért vagyok szakszervezet bameg.

olyan picsán kéne rúgni az egészet, hogy elsztálljon.

Gastroger 2009.10.29. 20:47:48

@metaxa: akkor nyírjátok a fákat, meg lombtalanítsatok, bazmeg.

Érdekes a közútkezelőknél, aki szintén nagy fasz, van pénz lesózni az utakat, viszanyírni azon zöccséget ami zavarja a kilátást. Az is egy szar banda, de a vasút még lehúzóbb.

Abbul a pénzből amit fizetünk, csakkkijön.

Ja, minden negatív hozzászólásért várok visszautalást a számlámra, merhogy az én befizetésemből, munkámból is fizetik a sínbohócokat.

metaxa 2009.10.29. 20:52:07

Ja és még annyi, h ha az autón felengeded a pedált, akkor nem fékez tovább. A vonat utána egy jó darabig még igen, és továbbra is csúszik. A homok pedig sajna gyakran nem tart ki addig, amíg a mozdony újra bekerül olyan helyre, h fel lehessen tölteni. Addig meg szívunk mi is, meg néha az utasok is.

ZBR 2009.10.29. 20:53:32

@ave:
"Lassabban megyünk, korábban fékezünk."
Igen és be is tartjuk mellette a 4 évszakra érvényes menetrendet?!

@Gastroger:
"de a vasút még lehúzóbb."
De nagy lehúzás, hogy hajlandóak kártérítést is fizetni! Ezt nevezem!

Gastroger 2009.10.29. 20:54:40

jah és van egy 30 rugós számélám, gyorshajtésr M7-en, kive úgy gondoltam a kibaszott nagy papucsokkal rám nem bonatkozik a kresz, meg adhézió.

Nem okoztam balesetet. Köszönöm jól vagyok. (Édesanyám is mielőtt nekikezdünk).

Jó pár éve nem utazok MÁV-al, kocsival járok dolgozni (baszom nagy, kopasz, tetkós hummerfes állat vagyok), de ez azért bazmeg vicces.

Üdv,

(egy kis női piros 0,9-es szuzukis) :))

metaxa 2009.10.29. 20:57:04

@Gastroger: "Abbul a pénzből" sajna nem lesz gazdaságos a vasút. A személyszállítás fejlettebb vasutaknál is ráfizetéses, ez nem magyar találmány.
A közútkezelő meg rossz példa, mert lám, ott sem a Volánt említetted. Itt a vasútnál bár mindenki a MÁV-ot szidja, ez valójában rengeteg céget takar. A mozdonyos cégnek pl nem sok köze van ahhoz, amelyiknek a fákat kellene kivágnia. Ha rajtam múlna, nem lenne fa a vasút közelében, hidd el!

Gastroger 2009.10.29. 21:00:14

@ZBR: A jegy árát?
Anno én is jártam vonattal, fősulira.

Na most tegyük fel, hogy nem áll meg a vonat, lekésem a vizsgát. Nemkapok diplomát kiesik egy év. Nem lesz munkahelyem, m,ert kell hozzá a diploma. Egy éves fizetés kiesik.
Tisztelt MÁV 1 azaz egy évi tandjíam, és az elhelyezkeséből származó összeget buktam.
Azaz 1x138e FT. + 12*192e Ft. = sok.

Gastroger 2009.10.29. 21:06:26

@metaxa: Bocs a kirohanásértt. :)
Az hogy ráfizetéses, oké, ezért kapja a MÁV a valag pénzt állambácsitól.
Vannak a vasútnál is szabványok, űrvalami, vagymiazisten, hogy nem lóghat ki. Ezzel az erővel, a lombtalanítást is elvégezhetné a kerékkoppogató.

Nem kell nyreségesnek lenni, legyen vasút,KELL, gazdaságilag, starégilag (de gazdaságilag, az egy másik poszt lenne, bocs,) államilag dotált persze, csak nehogymár túllőjünk a célon. Csak ennyit akart a kommentem.

ekibit 2009.10.29. 21:11:05

@justflash:
" @Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: @betépett felhasználó: az a 150 tonnás mozdony vontat még 200-600-1200 tonnát, az egész szerelvény ~2,5 négyzetméteres felületen tapad, gondold át hogy mekkora lendülete van 60 km/h-s sebességnél,és ha olyan a sín mint a síkosítóval bekent hal az olajoshordóban, a vonat kereke meg sima felületű akkor szerintem nem olyan nagy csoda hogy megcsúszik..."

De akkor b@ssza meg kezdjen el fékezni időben, ha BP-re megy akkor már Gyöngyösnél ha mán ilyen gond akad...

xenuka 2009.10.29. 21:15:49

@pengusz:

Az osztályozás meg a sebességi rekordok csoportosítása miatt van:

adhéziós vasút - sín kerék kapcsolat van

nem adhéziós vasút - nincs sín kerék kapcsolat pl mágnesvasút, ahol lebeg a mágneses tér miatt a vasút a sín felett

adhéziós vasúti sebességi rekord - TGV 1990 515 km/h "hagyományos" mozdony

nem adhéziós vasút - mágnesvasút Japán 1999 552 km/h

leggyorsabb vasúti jármű - USA 1982 9851 km/h nem elírás kilencezer felett - ember nélkül.

metaxa 2009.10.29. 21:16:06

@ekibit:
"De akkor b@ssza meg kezdjen el fékezni időben"
Nyilván a mundér becsületét is védem, de:
én pl tudom, h X állomáson, megállóban levélhullásos időben oda kell figyelni, de nagyon. Mehet arra olyan kollégám, aki évente 1X jár arra, és eddig mindig nyár volt....

pengusz 2009.10.29. 21:29:02

@xenuka: Köszönöm az infot :)

Írtam, hogy szerintem számomra az okozza az ellentmondást, hogy amit a vasútban adhéziónak neveznek (valószínűleg a közvetlen érintkezésre céloznak, ahogy te írtad), az nem azonos a fizikában adhéziónak nevezett jelenséggel :)

Bettyno 2009.10.29. 21:59:00

Továbbra is választ várok, látom jó sok vasutas van itt szóval:
Kérdésem volna, legyetek szívesek segíteni. Előre is köszi :-)
Ma történt velem.
Rohantam, hogy elérjem a vonatot. Egy perccel az indulás előtt szálltam fel, a Nyugatiból tartottam tökmindegy hová, de a Vác-Veresegyház vonalon. Ugye a Nyugatiban marhaterelő kordon van, rohantam, de felmutattam a megfelelő papírt az egyik kukásnak.
Szerencsésen elértem a vonatomat, jön a kaller-jegyvizsgáló-paraszt. mondom neki, hogy egy jegyet szeretnék. Ő meg, hogy szálltam fel jegy nélkül, mondom van okmányom. Mondja mutassam, mutatom. Erre neki áll velem veszekedni.
Itt lesz érdekes az "okmány" kérdés. Az egyik önkormányzatnál dolgozom, ahol van egy olyan arcképes igazolványunk, ami teljes árú BKV éves bérletnek felel meg, nincs ráírva, hogy utazási igazolvány vagy vmi, de a BKV szabályzatában benne van, hogy önkormányzati dolgozók az igazolvány felmutatásával Bp. közig határig ill. HÉVen a vonal végéig (azaz pl. a szentendrei héven végig pótjegy nélkül) utazhatnak. Amióta egyesített Budapest bérlet van a Volán buszra is csak kiegészítő bérletet szoktam venni.
A kérdésem: szerintetek miért fenyegetett a jegyzvizsgáló-kaller-paraszt a 2000 forintos büntivel? Mert szerintem én teljesen szabályos voltam.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2009.10.29. 22:11:53

@Bettyno: Kurvára nem voltál szabályos (hogy hozzád alkalmazkodjam). A mai szabályok szerint ilyenkor meg kell büntetni téged.

Az más kérdés, hogy szerintem lehetne más a szabály, tehát a bp.-i bérlettel felszálló utas vehessen kiegészítő jegyet a városhatáron belül.

De azért ez nem lenne ilyen egyszerű. Mi van, ha a kalauzzal csak később találkozol?

Egyébként szerintem általában sem kéne 2000 Ft-os pótdíjjal terhelni a vonaton vett jegyet, csak valamilyen kisebb kezelési költséggel.

ti

Ab ovo 2009.10.29. 22:16:46

Já,já, grószártig, vundersőne ungárise ejzenbánskanzen -, bólogattak vigyorogva a német turisták Maroson, miközben szaporán kattogtatták fényképezőgépeiket a fél kilométerrel arrább megállt szerelvény irányába.

Bettyno 2009.10.29. 22:21:51

@erminavet: köszi a választ
köszi, hogy káromkodtál
más kérdés, hogy főleg az igazolvány nem ismeretével volt bajom....tartok tőle, hogyha megvettem volna a jegyet abban az egy percben, akkor is meg akart volna büntetni, mert az egész szituációban az igazolvány kérdés volt a sarkalatos pont....szerintem

The_Mask 2009.10.29. 23:39:13

@Bettyno:

Sajnos, nem voltal szabalyos, velem is elofordult ugyanez, es fizettem is miatta, ha olyan allomason szallsz fel, ahol van jegykiadas, akkor ott meg kell vedd a jegyet. En beprobalkoztam volna azzal, hogy azt mondom, hogy a kovetkezo (!Budapesten beluli! megallonal leszallok), majd hirtelen a megalloban (ahol tudom, hogy nincs jegykiadas) "meggondolom magam", es visszaszallok a vonatra. Van olyan mav alkalmazott, aki eyt megerti, van akinel ezt sem lehet eljatszani.

De sajnos ez a szabaly.

Szerintem mozgalmat kene inditani a szabaly megvaltoztatasara.

Mask

mizrolist 2009.10.30. 01:05:34

Felteszem, nem sokan olvassák a Kötött pálát, úgyhogy inkább idemásolom: kotottpalya.blog.hu/2009/10/29/szily_blogpapa_a_vilag_leglustabb_ujsagiroja/fullcommentlist/1#c7510197

Idézet a BBC-től:
The leaves cause a problem akin to "black ice" on the roads.
When the wind strips the leaves from the trees lining the tracks, the rain makes them stick to the lines.
The first train to pass over them crushes the leaves, forming an iron-hard, Teflon-like coating which causes the trains to slide.

Még valaki hitetlen?

Szepikutya 2009.10.30. 07:02:07

Mindenkinek a lendület jut eszébe. Lendületben az ország, azért vált szaré sajnos. A máv szerelvény is lendületben volt, azért szart az emberekre.

betépett felhasználó 2009.10.30. 08:13:19

Ebbol is latszik, hogy a MAV nem 1 soderhivatal.

rajnaig 2009.10.30. 08:17:14

Erre az estere találták ki azokat a színes karácsonyfaizzókat a pálya mentén, amik tudatják a vezérrel, hogy időben lassítson. Ezt nem lehet kimosni, valaki a MÁV-tól elb.szta. Britekről meg annyit, amikor legutóbb Londonban jártam a Nothern Line metró épp azért volt lezárva, mert "beázott az esőtől" (60m-rel a föld alatt):)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.30. 10:37:36

Hehe. Ultralol :D Majd a bukott MÁV felsővezetőkre is alkalmazzák ezt a "megcsúszott a faleveleken" sablont. Ezen vajon van kópirájt?

zépont 2009.10.30. 11:39:51

A posztról eszembe jutott minden idők legjobb filmjelenete, mégpedig a Kontroll c. magyar filmből:
Béla bácsi a metróvezető elfelejt időben lefékezni az egyik metróállomáson! Aztán egy "húb...meg" után visszatolat. Neki sikerült. Igaz, az alagútban nincs falevél.

betépett felhasználó 2009.10.30. 12:38:14

"minden idők legjobb filmjelenete"

na ne,

a kaszablankas csokjelenet azert ubereli a metrorükvercet

grizzancs 2009.10.30. 13:42:33

miaz, hogy 50 eves orosz technika? egy tobb tiz tonnas vonat NEM FOG MEGCSUSZNI, NEM TUD (fizika!), az olyan erovel tapad a sinekhez, hogy szarra lapitja a levelet es a maradek vizet is kinyomja belole (kis tulzassal persze).

betépett felhasználó 2009.10.30. 13:44:24

@grizzancs: na vegre egy helyes valasz:)
mas: autopalyan belson 80al vacakolot ha jobbrol elhagyok 95el, elozesnek szamit?

efhábé 2009.10.30. 16:04:35

@kriszur: gátszakadás miatt 2 órát? Az semmi, én gátszakadás miatt 6 hetet vártam, pedig az tervezett, szikével elkövetett gátszakadás volt :)

McKelek 2009.10.30. 16:15:48

pár kérdés:

- milyen mozdony volt?
- ha elektromos, akkor ugye ha a sín és a kerekek közt ennyi sok levél van, megszakad az áramkör és nem nagyon megy az elektromotor - de legalább szikrázik ;)
- ha dízel, akkor meg ilyen súllyal miért volt probléma elindulni?
- miért nem vitte el a leveleket a mozdony menetszele?

Amúgy van pár lehetöség van ilyen elkerülésére:
- síneket takarítani
- több vonatot indítani, azok megoldják a takarítást a menetszéllel
- olyan mozdonyvezetöt alkalmazni, aki meg tud állni ott, ahol kell (sebesség helyes megválasztása, féktávolság helyes becslése/kiszámítása, stb.)
- lecserélni a szóvivöt :)

nem mondom meg 2009.10.30. 17:35:29

Na... Néhány hozzászólást leszámítva, ennyi dilettáns véleményt régen láttam egy kupacon.
Aki nagyon ért hozzá, szívesen meghívom egy nem hivatalos és szabálytalan utazásra. Ott majd meglátja, milyen az, amikor álló helyből kell több száz tonnát megindítani, milyen az, ha a 140 km/h-val haladó InterCity-nél meghúzza az ember a féket, aztán még hosszú másodpercekig nem történik semmi, mire elkezd valami fékhatás kialakulni vagy éppen hogy tud a menetközben, egyenletes sebességgel haladó mozdony kereke felpörögni, amikor néhány nedves falevélre ér és még sorolhatnám. Aki nem próbálta, nem tudja, mivel nem is tudhatja. Nem autó, nem gumi, nem aszfalt. Fém a fémen, kis felületen, minimális tapadási tényezővel. A vasúton nem százalékban mérik az emelkedőt, hanem ezrelékben.

mizrolist 2009.10.30. 18:44:15

@grizzancs: te se olvasol, úgy látom... /sigh

DwightMcCarthy 2009.10.30. 19:31:30

Náhh....előre szólok...nem Ő vagyok hanem az egyik ismerőse, és én hülye elolvastam ezeket az idióta egymás feltételezéseit cáfoló kommenteket....mert ezek nem tények...feltételezések... és mindegyikben van igazság....csak az a szar hogy az a trendi hogy a MÁV-ot szídni kell mert egy szar meg folyton késnek a vonatok, meg faszomtudja....miközben ha TI basszátok meg TI ülnétek bent egy tetves irodába 10 órán keresztül, és azon agyalnátok hogy a hülye barom beosztottakat meik vonatra mikor hogyan osszátok be, ráadásul illegálisan mivel csak a főnök fügyült egyet hogy húzzál be az irodába legyél te a vezénylő mert te értesz hozzá, na akkor mi lenne a véleményetek? Miközben eredetileg mozdonyvezetőnek tanultatok x évig teszem hozzá...és inkább lennétek a családotokkal és nem azzal foglalkoznátok állandó jelleggel hogy basszameg 10 ember beteget jelentett az egyik eltörte a lábát a másik meghalt a harmadik meg csak úgy gondolta hogy lusta bejönni, és azokat hogy pótoljátok, hogy több részre van osztva a MÁV de mégis engem szídnak, mert nekik olyan kurva jó, mindenki tökéletes és biztos jobban tudnák ha a helyükbe lennének....stb... Ha meg is tapasztalnátok a dolgokat nem csak a külsőségeket látnátok na mind1....sokan azt hiszitek hogy akkora arcok vagytok mindent tudtok.... Miközben a nagy szart....már bocs....most kicsit eltértem a témától és le is süllyedtem egyes emberek szintjére a szóhasználatot illetően....DE....megkérdezhetitek akármelyik mozdonyvezetőt... és ... képzeljétek.... egy böszme x tonnás mozdony a kocsikkal, tényleg meg tud csúszni a sínen...le lehet hurrogni meg mekkora paraszt vagyok....csak lehetséges hogy megkérdeztem egy hozzá értő embert aki MÁV-os??? sőt...lehet hogy az az illető az apám? iigen....és nem egy analfabéta gyökér MÁV-os mint amilyennek tituláljátok az ottani dolgozókat...csak ért a szakmájához foglalkozik vele eceterá eceterá...nem ragozom....csak kurvára irritáló hogy mindegyikőtök azt hiszi hogy mindenhez ért....DE... egy valamiben igazat adok....nem 60-al kéne "száguldoznia" ha tudja hogy mi lehetNE....de....na mind1...ha meg 20-al vánszorogna azért nyavajogna a jó nép.....nahh de ennyi....innettől lehet fikázni ^^ ennél jobban úgy se tudjátok minősíteni magatokat ^^!!!

csillagház 2009.10.30. 20:17:02

Emberek! Megvan a megoldás! Meg kell szüntetni a Budapest-Vác-Szob vasútvonalat (Sturovó_Párkány kit érdekel, azért főjjön a Ficóék feje). Mennyit lehetne megtakarítani vele? Renegeteget! Ezt pedig lenyúlhatja a kormánypárt klientúrája. Nem kell felvenni söprögetőket. Ja, hogy ott nem jár Volánbusz? Ott a Duna, tessék hajóval közlekedni, télen meg a jégen. És fel kell találni a kencét, bekened magad és tudsz repülni! Motoros sárkány is jó. A MÁV és a kormány pedig nem jutna bevételhez, a pocsék "szolgáltatások" állandóan emelkedő áraiból.

hapcika 2009.10.30. 20:20:23

Sokszor utazom villamoson, így tudom, elég annyi, hogy esik az eső és fékezéshez nem elég száraz a homok, máris nem a megállóban áll meg a villamos. Utaztam már vonattal is és mondhatom sokszor szaladtunk az utolsó kocsihoz, mert esős időben nem mindig fog rendesen a fék, meg a fékezés ellenére a sínen csúszik a kerék. Van olyan is, hogy a sok ilyen fékezés után üt a kerék és ki kell cserélni. Látunk valamit, de nem tudjuk mit!

moli 2009.10.30. 23:56:25

@justflash: """....... na akkor mi lenne a véleményetek?"""

allast valtanek.

DwightMcCarthy 2009.10.31. 13:19:00

jogos....csak sajnos nem teheti meg... ^^...

HumanitaRian 2009.10.31. 23:29:53

Sziasztok,

Alapvetően megértem a felháborodott kommentezőket, akik védelmezik a MÁV-ot. Akár azt is el tudom fogadni, hogy van érthető szakmai indok, ami ezt a helyzetet okozta.
DE ez egy szolgáltatás ugyebár... ha már úgy esett, hogy megesett a csiszi-csuszi, akkor szolgáltatóként:
a.) tájékoztatom a tisztelt utazóközönséget. Akár a hangosbemondón, akár a pénztáros nénin keresztül, megkockáztatom akár azon az áron, hogy a kalauz saját lábán visszasétál.
(És most kérlek, hogy ne gyertek azzal, hogy elromlottak a hangszórók, mert madarak fészkeltek rájuk vagy be volt rekedve a pénztáros néni.)
b.) tájékoztatom a kedves várakozókat, hogy számíthatnak-e pótló járatra, merre találják a vonatot, etc.
c.) tekintettel arra, hogy szolgáltatóként nem biztosítottam a vállaltakat, nem háborodom fel és vállalom a felelősséget.
Mindezen nem változtat sem az, hogy a történtek oka benne van-e a harmadikos fizika tankönyvben vagy a másodikos matek példatárban, sem az, hogy kinek a papája, nénikéje, keresztmamája dolgozik a mávnál.

A legmókásabb az ebben a helyzetben, hogy Ti, kedves felháborodott védelmezők, lennétek a leghangosabban panaszkodók, ha ugyanezt a helyzetet
más díszletben megkapnátok:
pl: egy laza vasárnap délutáni családi mozizás alkalmával a film egy órával később kezdődne és a mese helyett egy jó kis horrort vetítenétek,
de mindezt értesítés nélkül, így a dolog csak akkor derülne ki, amikor az 5éves a harmadik percben, az élveboncolós jelenetnél elájul.
Szakmai magyarázat lenne és különben is a Nagyi a jegyszedő, szóval igazán csak Ti, a laikus nézők nem értenétek, hogy történhet ilyen. Igaz?

Akkor, ott senki nem segített az utazóközönségnek. És ezen az utólagos hivatalos magyarázat semmit sem segít. Akkor sem, ha igaz…
Mi, laikus utasok nem értünk a technikai háttérhez. És ez így van jól. A szolgáltatást azért vásároljuk meg, nagyon drágán, mert szükségünk van rá.
Nem akarunk érteni a sínekhez, váltókhoz vagy falevelekhez. Megfelelő szolgáltatást várunk és ez nem az. Ez egy vicc.
Valamelyik este a Nyugatiból kiengedtek egy menetrendszerinti vonatot az utolsó vágányok egyikéről üresen. A gond csak az volt, hogy ez a vonat az első
vágányok egyikéről szokott indulni. A kijelzőn a járat sorában a vágány száma helyett egy csinos kis gondolatjel volt. Kb. 80 ember állt és nézte a táblát,
kérdezgette a többieket, az unottan flangáló kalauzokat, akik semmit sem tudtak. Telt az idő. Már csak 4 perc az indulásig, a sor egyre feljebb kerül a táblán.
Egyszer megjelenik a vágány száma. Tömeg megindul… a megadott vágánynál egy másik város van megjelölve célként. Nem gond, légvonalban közel, csak a Duna másik oldalán.
A tömeg fele hiszékenyen felnyomul… a másik trappol előre és faggatja a vonat vezetőjét, aki semmit sem tud. A felszállók elbizonytalanodnak… leszállnak.
A vonat nem a miénk… Vissza a táblához. Már csak 2 perc.. 1… paff, a járat lekerül.
Kiment a legutolsó vágányok egyikéről. A laikus bagázs ezt onnan tudja meg, hogy a következő vonatra passzírozódva meghallgathatja amint a kalauz röhögve elmeséli valakinek mobilon…

Összességében azt hiszem, hogy aki napi szinten igénybe veszi ezt a remek szolgáltatást és nem elfogult saját vagy különböző fokú rokonságának MÁV-os munkaviszonya kapcsán, az tisztán látja, hogy ez a minőség vállalhatatlan.

2009-et írunk, Föld bolygó és ez egy szolgáltatás... Nem egy pénznyelő automata. Vegyük tudomásul.

H

Albu 2009.11.05. 21:25:11

@Manci néni, a szomszéd: Most ettől neked jobb? Ostoba vagy, és még rá is érsz.

dikor 2009.11.08. 12:02:59

Sok itt az okos ember. Biztos mindenki vezetett már mozdonyt és több éves rutinja van.
Amihez nemértek abba nem pof.. bele!
Amit írt a Máv az teljesen megfelel a valóságnak. Vannak itt elég vicces hsz-ek. A mozdonyvezetönek is kellemetlen volt és biztos kapot érte valami megrovást.

dikor 2009.11.08. 12:12:11

Pár gyöngyszem:
-miaz, hogy 50 eves orosz technika? egy tobb tiz tonnas vonat NEM FOG MEGCSUSZNI, NEM TUD (fizika!), az olyan erovel tapad a sinekhez, hogy szarra lapitja a levelet es a maradek vizet is kinyomja belole (kis tulzassal persze).

- milyen mozdony volt?
- ha elektromos, akkor ugye ha a sín és a kerekek közt ennyi sok levél van, megszakad az áramkör és nem nagyon megy az elektromotor - de legalább szikrázik ;)
- ha dízel, akkor meg ilyen súllyal miért volt probléma elindulni?
- miért nem vitte el a leveleket a mozdony menetszele?

milyen jó kis kifogást találtak... mi az, hogy néhány falevél miatt nem tud visszatolatni a vonat? hát akkor menjen oda valaki és takarítsa le. könyörgöm... ekkora baromságot! hihetetlen.
Legalább ne éggessétek magatokat hülye hsz-al.

Albu 2010.01.18. 19:52:50

Szilykém, még mindig nem tettél semmilyen helyreigazító megjegyzést az írásodba?!
süti beállítások módosítása