Nem vitás, hogy a Komjádi-Császár uszoda forint/méter aránya a legmagasabb az országban, hiszen a belépőnkért cserébe általában csak egyet használhatunk a három medencéből. KL példája mutatja, hogy ez még a szerencsésebb helyzet. Neki ugyanis egy rakás bunkóságot kellett lenyelnie a bejáratnál, hogy szinte véletlenül kiderüljön, aznap délután a fizető vendégek a kinti medence végében, keresztben úszkálhattak, ha annyira ette őket a fene. Sportos szívatás alant:
Pénteken eszembe jutott, hogy van még 5 alkalom a Komjádi-Császár uszodába szóló bérletemből. Egy ideje Szentendrére járok úszni és maximálisan elégedett vagyok, de 5 alkalom az 5 alkalom, megbecsülendő egy olyan uszodában, ahol még a 10 alkalmas bérlet is több mint 1300,- forintba kerül/alkalom, gondoltam nem hagyom veszni a közel 7000 forintomat. Nem tudom ki hogy van vele, de ennyi pénzért fizető ügyfélként szolgáltatást várnék. Pénteken nekiindultam hát és munkaidő után betértem a fent nevezett intézménybe. Egész nyáron ide jártam és pontosan tudom, nem egyszerű eset ez a hely (2 db 50 méteres és 1 db 25 méteres medence van, de bármekkora a nyomorgás, mindig csak az egyikbe lehet menni), így meg szerettem volna kérdezni a jelenlegi állást, melyik medencébe menjek, mekkora tolongás várható stb, főleg mert ahogy beléptem, már láttam is a feliratot, hogy a 25 méteres tanmedence zárva van… Pénztárhoz blattyogok: senki. Kulcsos emberhez blattyogok: senki. Pénztárnál természetesen 1 ember várakozik + én is tanácstalanul vakargatom a fejem, pénztáros nénike lelkesen trécsel valakivel. Mindegy, előkerül a kulcsos ember nagy nehezen a világ fájdalmával a vállán, így odalődörgök félénken és köszönés után tisztelet tudóan megkérdezem:
- A benti menencét lehet használni? (egész nyáron nem lehetett, de hátha majd most)
Emberünk arcára mérhetetlen undor ül ki és rámförmed:
- Hogy lehetne?! Le van zárva!
Próbálok nem fennakadni a stíluson és kitartóan kérdezek tovább:
- És a kinti medencén van sátor? (tudom, puhány vagyok, de felváltva úszok gyors és mell úszást, nem szeretném megfázatni nagykabátos időben a fejem)
Ha lehet, még gusztustalanabb hangnemre vált emberünk és kioktató hangnemben:
- Már hogy lenne lefedve?! Így is lehet úszni!
Sajnos a stílust írásban nehezen lehet hitelesen átadni, de bicskanyitogató volt, annyit mondhatok. Pláne így, hogy én lennék a fizető vendég, de lényeg a lényeg: tanácstalanabb fejet vágtam, mint valaha egy uszodában, erre emberünk még odaböfögte:
- de fél 2-kor azt is lezárták, így csak a végében lehet úszni keresztben
Nagyságrendileg 1300 forintért tehát november 13-án délután fél 4-kor úszhattam volna nyolcezredmagammal (az 50-es medencében hosszában is átlag 5-6-an kerülgettük egymást sávonként egész nyáron) a szabad ég alatt 10 fokban keresztbe egy olyan komplexumban, ahol 125 méternyi medence kapacitást fizettetnek meg velem…Sikeres ember ilyet nem csinál, mint tudjuk, így sarkon fordultam és illedelmes köszönés után kilibbentem az objektumból.
Csak mellékesen:
Dunaújvárosban (50 km-en belül nincs konkurencia!) úsztam múlt hétvégén 240 forintért a 33 méteres benti medencében, külön sávom volt és mehettem volna a kinti - sátorral lefedett - 50 méteres medencébe is. Ott az öltözőben érdekes módon takarítanak, nincs 3 héten át egy használt fülpiszkáló mint nyáron a Komjádiban (lehet, hogy még most is ott van, de szeptember elején váltottam) és használható az egész + a személyzet is kedves. De ez tényleg övön aluli, így ismét rámutatnék az ország egyik legdrágább városára, Szentendrére. Nyáron épült az uszi, olyan mint egy pláza és 900 ft/alkalom bérlettel az úszójegy és takarítanak, kedvesek és ha le van zárva véletlenül a medence, előre jelzik a neten, ha nem nézem meg és odamegyek, kulturáltan elnézést kérnek (egyáltalán ott vannak és szólnak könyörgöm, mert a Komjádiban simán lehúzatták volna szó nélkül az alkalmat és jöhettem volna rá magamtól odabent, hogy nincs medence, ahol úszhatnék) és tájékoztatnak a helyszínen + felajánlanak a pénzemért más alternatívát.
Hozzászokhattam volna már, hogy Magyarországon a pénzemért csak bunkó hangnemet kapok szolgáltatás helyett, de egyre több helyen adják vissza a reményt, így egy hasonló megcsömörlött alak, mint ez a kulcsos fickó el tudja venni a kedvemet egy létesítmény látogatásától. Miért dolgoznak ilyen helyen, akik utálják az embereket, miért nem mennek el szenet rakodni, ezer értelmesebb munkanélküli boldog lenne, ha ilyen helyen dolgozhatna?! No nem mintha számítana, mit parasztkodik a fószer, ilyen szolgáltatás mellett máskor nem nézek a hely közelébe.
Legjobbakat!
KL
Balamber 2009.11.18. 00:07:52
flamingojoe 2009.11.18. 00:18:28
aya_nielsen 2009.11.18. 00:33:34
aya_nielsen 2009.11.18. 00:34:47
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.11.18. 00:38:48
vauvauvau 2009.11.18. 01:02:38
Budapest egyik sportuszodája egy szégyen!
Senki ne menjen oda, mert tipikusan magyar vendégszeretettel megspékelt szemétdomb az egész!
v150r · http://soundcloud.com/v150r 2009.11.18. 01:55:25
btw Balamber: ennél nagyobb öröm sose érjen...
lapointe 2009.11.18. 02:22:43
dextercapo 2009.11.18. 02:50:58
barhol mashol normalisabban allnak a vendeghez .
Megdobbent 2009.11.18. 03:01:09
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.18. 03:59:40
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.18. 04:02:16
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.18. 04:04:35
Sajtkukac 2009.11.18. 04:09:21
Bár egy év alatt háromszor is emelték az árakat (most októberben is), ezért hétfőnként (a félpénzes napon) viszonylag tömeg van, a többin meg néha tök egyedül ülök a szaunában... Érdekes üzletpolitika... Aszem jövőre majd én is inkább a Duna partra járok (ameddig fizetős nem lesz az is). A strandrádió nagyon betette nálam a kiskaput...
Sajtkukac 2009.11.18. 04:12:03
Bár egy év alatt háromszor is emelték az árakat (most októberben is), ezért hétfőnként (a félpénzes napon) viszonylag tömeg van, a többin meg néha tök egyedül ülök a szaunában... Érdekes üzletpolitika... Aszem jövőre majd én is inkább a Duna partra járok (ameddig fizetős nem lesz az is). A strandrádió nagyon betette nálam a kiskaput...
lókupec 2009.11.18. 07:25:07
Apropó. CO szint milyen volt?
Meg miért nem telefonáltál oda elötte, h a beteg nagymamád vár, és neked külön medence kell?
Kulcsos bácsi nem szokott a Balatonon vitorlázni, meg zimmerfrejni? Stílus stimmel.
Sok itt még a nyitott kérdés...
Disznó Úr 2009.11.18. 07:33:55
Mylady 2009.11.18. 07:49:31
pizsama 2009.11.18. 07:59:08
KáposztaMedve 2009.11.18. 08:00:04
Allium sativa 2009.11.18. 08:10:43
A WC-k ajtaja nem zárható, a szar szétkenve a falakon, a húgy áll a piszoárokban és mellette. A csaptelepek letörve.
A személyzet bunkó, egy része masszív alkesz - már reggel szeszszagú a kulcsos ember.
Nem is értem, hogy tud a magyar pólóélet színe-java itt edzeni...
Én mindenesetre mióta megnyílt átszoktam a MOM parki uszodába. Óriási a különbség. Igaz, már ott is vannak gondok, romlik a színvonal - be is írtam a panaszkönyvbe. A válaszuk függvényében lehet, hogy ide, a Homárra is felkerülnek majd.
De a Komjádinál bármi is csak jobb lehet...
Erika Viking 2009.11.18. 08:34:37
Apa a távolból (törölt) 2009.11.18. 08:40:39
Sok a hulladék, emberszerű alak, ezzel együtt kell élni. Nem könnyű elismerem, de nincs más választás. S amennyire csak lehet kerülni, nehogy még fertőzzön is.
csodalámpa 2009.11.18. 09:15:51
már most is kb 90%-ban beutalós vendégek vannak ott, asszem én is fogok iratni minnél előbb, elég drasztikus volt, amikor a délutáni jegyet 550 Ft-tal megemelték.
OkoskaTo:rp 2009.11.18. 09:16:37
csodalámpa 2009.11.18. 09:18:05
csodalámpa 2009.11.18. 09:29:54
nem is értem, ezeket ugyanúgy zártkörűvé kéne tenni, mint pl a Fradi vagy a Spartacus uszodát...
minek szivatni a népet feleslegesen....
Forumgirl 2009.11.18. 09:57:07
Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.11.18. 10:18:53
Utoljára 20+ éve úsztam a Komjádiban, természetesen a fedett 50 méteresben - igaz, akkor az edzőmnek kettőnkre volt külön sávja, gondolom mutyizva de akkor nem zavart :)
Lencsilány 2009.11.18. 10:26:14
Az a része biztosan nem az, hogy nincs lefedve a kinti medence. Mi az 5 éves lányommal járunk a Komjádiba, rendszeresen, hetente.
A benti rész nincs nyitva, mert épp felújítják (ez ki is van írva, a bejáratnál és a pénztárnál is), de a kinti részen a három medencéből kettő sátor alatt van.
A poszt többi részével nincs jogom vitába szállni, hisz akkor pénteken nem én voltam ott, hanem KL. Nyilván nem a legjobbak az állapotok, (a pénztárosnak én is sünt kívánok néha)de akkor vajon miért vett bérletet?
Trójai 2009.11.18. 10:27:05
Menjetek úszni Szegedre, csak ne a "gombába". Meleg szívvel ajánlom viszont a sportuszodát, nyáron a szuét.
Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.11.18. 10:31:50
Én viszont a dagályt nem ajánlom, mert ha odaszokik mindenki, akkor nem lesz hely ha én megyek :))))
Trójai 2009.11.18. 10:44:36
Nem ajánlod? Te kis önző! :) Mondjuk nem megyek haza (mo-ra) jóideig, de ha uszodába mennék, azt csak otthon tenném. (Szeged)
Hiába na, aki uszodában (is) szocializálódott, az ragaszkodik hozzá később is.
Trójai 2009.11.18. 11:24:54
GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.11.18. 12:47:00
ivantretjak 2009.11.18. 13:49:32
"Szép poszt, csak kár, hogy egy része nem igaz..."
Nem voltam bent nyár óta, minden szó igaz a posztban, ez a beszélgetés zajlott le a kulcsos ember és köztem. Bocs, de nem mentem be az állításait ellenőrizni 1500-ért (pláne így, hogy a fedetlen medencének is csak egy kis része volt használható) sarkon fordultam és eljöttem, de visszanézve nem láttam sátrat a nagymedence fölött. Megkérdezeztem van-e sátor a kinti medencén (ha már bent nem lehet úszni) és ez volt a válasz:
"Már hogy lenne lefedve?!"
Kiáltsam ki hazugnak és vágtassak be ezek után ellenőrizni???
Kérdésed viszont jogos:
"de akkor vajon miért vett bérletet? "
Mert egy b*rom vagyok. De azóta javítottam, jelentem immáron Szentendrére szól a bérletem! :)
2009.11.18. 13:57:54
Lencsilány 2009.11.18. 14:51:44
Nekem úgy rémlik már az ajtóra ki van írva, hogy a felújítás alatt a kinti, fedett medencét lehet használni. De a hétvégén megyünk, megnézem :)
ivantretjak 2009.11.18. 15:41:24
2009.11.18. 16:36:02
englandboy 2009.11.18. 16:41:37
Dunaújvárosban (50 km-en belül nincs konkurencia!) úsztam múlt hétvégén 240 forintért a 33 méteres benti medencében, külön sávom volt és mehettem volna a kinti - sátorral lefedett - 50 méteres medencébe is. Ott az öltözőben érdekes módon takarítanak, nincs 3 héten át egy használt fülpiszkáló mint nyáron a Komjádiban
most nagyon megdobogtattad a szivemet
végre hallok valami jot a volt otthonom felöl
köszönöm
englandboy 2009.11.18. 16:43:06
anarcho78 2009.11.18. 17:01:26
Trójai 2009.11.18. 18:23:28
És idősen, betegen, nem túl jó úszóként úsznál, folyóvízben? Nagyon is balesetveszélyes. Nem kijelölt helyen fürdőzni a Dunában meg tiltott, pénzbírságolható, pont azért, mert veszélyes.
Trójai 2009.11.18. 18:24:23
geeb 2009.11.18. 20:09:01
Szauna is van, de még nem használtam.
malvinka 2009.11.18. 22:23:27
Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.11.18. 22:44:44
Akkor ússz mellben is úgy, hogy beteszed a fejed, ilyen egyszerű.
Mellesleg én 9 évig rendszeresen jártam a Komjádiba edzésre és már akkor sem értettem, hogy a nép mit nyomorog a többi medencében. Viszont egyszer sem fehéredett ki a gatyám az adagoló hibája miatt:)
ivantretjak 2009.11.19. 08:50:41
englandboy: OK, ha arra járok ismét, benézek oda is!
Mr. Ray: "Akkor ússz mellben is úgy, hogy beteszed a fejed, ilyen egyszerű."
Ez mondjuk jogos. :DD Mindenesetre jobban szeretek fedett usziban úszni ősszel-télen, nehogy megfázzak és ez sem a fő probléma, bementem volna a paraszt kulcsos és a fedetlen medence hallatán is talán, de ennyi pénzért (míg máshol olcsóbban le is van fedve) pár méternyi medencében, kosz, bunkózás, kicsit besokaltam na.
lujzababa 2009.11.19. 12:41:11
belekotyogok 2009.11.19. 14:01:41
clownfish 2009.11.20. 23:03:37