Tékozló Homár

A BKV fütyül az adótörvényekre, és nem ad számlát

2009.12.11. 10:21 | szily | komment

Péternek húsz darab vonaljegyet kellett vennie a földalattiban. A Hősök terénél szokás szerint zárva volt mindkét pénztár - hétköznap délután kettőkor - hatezerért csak egy flipperfüggő tart magánál aprót, így maradt az ellenőröktől való jegyvásárlás. És jött a meglepetés, az őrök - akik a megállókban üzemszerűen árulják a jegyet az egész vonalon - ugyanis közölték, hogy ők úgy árulnak, hogy arról nem adnak számlát. Underground törvénysértés alant:

A minap, azaz ma (2009-12-10) 14 óra 17 perckor  a Hősök terén leereszkedtünk a Földalatti állomására, hogy jegyet vásároljunk. Mivel egy városi felfedezőtúrát szerveztünk egy cégnek, így 20 darab jegyet szerettünk volna venni, méghozzá oly módon, hogy számlát kértünk volna róla.

Mivel vidékiek vagyunk, leginkább autóval és bringával járunk, így nem sok kapcsolatunk van (a híreken kívül , ami most kapcsolatként még sok is) a BKV-val - magyarul alig utazunk tömegközlekedéssel főleg a fővárosban, tehát tudatlan suttyók vagyunk tömegközlekedésileg.

Tehát újoncként leérve a megállóba először annak örültünk meg, hogy bár a jegypénztárak (mindkét oldalon) be voltak zárva, a biztonági őröktől (jegyellenőröktől?) tudtunk jegyet venni. De miután a 20 jegy 6000 Ft-os ára meglehetősen megterhelte volna a nem éppen augusztus 20-ára hajazó költségvetést - ezt a szerződésben rögzített módon a megbízó cég kifizeti  számunkra akkor, ha erről számlát viszünk – így szegény ....őröktől (biztonsági, jegyellen) kértünk számlát.

Kedves Homár!

Tudod mit mondtak az ...őrök? Azt, hogy számlát nem tudnak adni. Nem azt mondták, hogy adnak jegyet, de a számlát csak a Bajza utcánál tudják kiállítani  - ami persze hülyeség, csak mondjuk így működik több bevásárlóközpontban is:  kapjuk a nyugtát a pénztárnál a számlát pedig az ügyfélszolgálaton a nyugta bemutatása után  –  hanem ezzel valójában azt állították, hogy náluk CSAK SZÁMLA NÉLKÜL TUDUNK VÁSÁROLNI.

Na, ha a barátnőm a megfelelő közalkalmazottnak a kiskereskedelmi bazárjában benyögné, hogy: vagy megveszed számla nélkül vagy ha kell számla, majd gyere vissza holnap, nem is tudom mennyit mérnének ki rá azonnal.

Ha van erre bármilyen rendelkezés, kérlek Homár világosíts fel róla, ha nincs akkor ezúton jelentem fel a BKV-t az APEH-nél, mert nem adott számlát és remélem békávévá változik mindenki ebben az országban, akiktől a hócipőm tele van, hogy hiába hagynám én őket élni, ők mégsem akarnak engem élni hagyni.

Köszönöm Homár, hogy meghallgattál, már jobb is....

Péter

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2009.12.11. 10:24:40

Ezúton hiába jelented fel az apehnél, ez nem az apeh, ez a homár.
Ha az apehnél akarsz feljelenteni, akkor oda írj.

Koholmány 2009.12.11. 10:25:55

Van erre rendelkezés.
Pl. a kóla kiadó autómata sem ad neked számlát.
Poszt lezárva :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.12.11. 10:26:04

elolvastam, megemésztettem, elhánytam magam, beléptem az indába, leírtam, és még így is pontszerző lettem

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.12.11. 10:27:42

minek 20 jegy egyszerre?
Amúgy tényleg nem logikus, hogy nincs számla - legalább utólag akárhol.

É2I 2009.12.11. 10:29:38

Meg kellet volna említened, hogy mellesleg az apehnál dolgozol. És akkor most kéred a nevüket, beosztásukat, stb.
Szerintem előkerült volna az a mindig elbújó, fránya nyugta tömb.

Koholmány 2009.12.11. 10:31:13

@Koholmány:
korrigálom magam:
" vonaljegyhez egyébként nem jár blokk vagy nyugta, mert a közlekedési társaság kötött erről egy megállapodást az APEH vezetőségével. Így 2008 áprilisáig úgynevezett nyugtaadási mentességet kapott a BKV a jegyek és a bérletek után, ugyanis évente több millió jegyet adnak el, és ennyi blokk kiállítása kivitelezhetetlen "

www.origo.hu/uzletinegyed/magyargazdasag/20070810-a-bkv-vonaljegy-melle-blokk-nem-jar-de-lehet-rola.html

2007-es cikk, számlát viszont a cikk szerint lehet az ügyfélszolgálaton kérni. Azóta nem tudom változott -e valami.

É2I 2009.12.11. 10:31:46

@Koholmány:
Ha jól tudom azokban számlálónak kell lenni, ami alapján adózik az üzemeltető.

faqtya 2009.12.11. 10:32:59

városi felfedezőtúra? vidékiek mennek a nagy Budapestet felfedezni? remélem azért a gumicsizmát letisztítottátok előtte, a kaszát meg remélem becsomagoltátok újságpapírba, úgy ereszkedtetek le a földalattiba. amúgy kötélen, vagy, hogy ereszkedtetek le? :)
de pl. az automata sem ad szerintem számlát. tekints úgy ezeket az ...őröket, hogy automaták. 2 bitesek. de a helyetekben nem 20 jegyet vettem volna, hanem amennyi csak szükséges a következő olyan állomásig, ahol adnak számlát.

Koholmány 2009.12.11. 10:33:05

@É2I:
sorszámozottak a jegyek, tehát az apeh felé a bkv tiszta. Más kérdés ha te akarsz elszámolni vele. Szerintem az ügyfélszolgálaton igénylés működik.

Koholmány 2009.12.11. 10:34:33

@faqtya:
szerintem 1 bitesek, igen-nem. Ne túlozzunk :)

XCat 2009.12.11. 10:36:56

Mondjuk tényleg, miért nem napijegyet vettek? 20 jegy sokat mászkálni kevés, kevéshez sok.

2009.12.11. 10:37:07

nevetséges nyafogás ez a poszt...

faqtya 2009.12.11. 10:38:17

@Koholmány: ja, bocs. tényleg :) elszámoltam magam. tudod, 3 féle ember létezik: aki tud számolni, és aki nem.
de, hogy mentsem magam, szerintem nem csak igen-nem, hanem igen, nem, ööö és bumm a fejbe lehetnek a válaszok

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.11. 10:40:05

Az automaták és a kalauzok helyett tartott ellenőrök intelligenciája nem is áll távol egymástól, bár az automaták nem bazmegelnek. Mindenesetre vel bírnám képzelni, hogy holnaptól a BKV összes ki/bejáratát, megállóhelyeit, járműveit APEH szalag venné körül, két hétig... Sokat spórolna vele az ország.

Amúgy meg pont azért, mert a jogszabályok a disznókra nem úgy vonatkoznak, mint az egyenlőkre, a kiküldetéseknél a helyi közlekedési jegyek számla nélkül elszámolhatóak.

Koholmány 2009.12.11. 10:41:38

@faqtya:
Mentségükre, én minap találkoztam nagyon kedves ellenőrökkel és biztiőrökkel a buszon. Ez is csak egy munka, vannak bunkók, vannak nagyon rendesek.
Egyszer ha olyan élethelyzetbe kerülök, lehet én is ott fogok állni a mozgólépcsőnél...ki tudja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.11. 10:42:17

A medve sem szokott számlát adni a málnapáleszról.

É2I 2009.12.11. 10:42:29

@Koholmány:
Ja, akkor röndben lösz a dolgok állása. Há' mint vidéki bunkó eztet nem tudhassam.
Ellen megyek kiganyézom a gyesznó ólat.
Szaros gumicsezmám is megmosom.

Koholmány 2009.12.11. 10:46:07

@É2I: tavaly télen disznóvágáson voltam vidéken, gondoltam pesti gyerek vagyok, nem lesz gond, segítek.
Azóta röhögnek rajtam ha szóba kerül :D

angantyr 2009.12.11. 10:51:51

@É2I: És ott a pont.

Én már régóta emlegetem, hogy aki normálisan akarja élni a napjait, nem akar kellemetlenségekbe ütközni, nyugodtan akarja esténként álomra hajtani a fejét satöbbi, az járjon a Ptk.-val és a Btk.-val a hóna alatt, és valahányszor el kell töprengenie valami ipari vagy szolgáltatóegység előtt, kezdje higgadtan merengő arccal lapozgatni valamelyiket. Megéri.

effective 2009.12.11. 10:53:13

@É2I: Azért, mert valaki vidéki, már paraszt is? Disznója van, meg tanyán lakik, és gumicsizmával tapodja a trágyát?
Hallottál már olyan helyekről, mint Győr, Sopron...???

É2I 2009.12.11. 10:53:51

@Koholmány:
Előbb utóbb mindent meg lehet tanulni. Ámbátor szívesen lemondanék eme tudományomról, de hát a kolbász az nem folpackban nő a fákon, de még a sonka senem.

angantyr 2009.12.11. 10:55:43

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:

Ööö, minek is... mondjuk, épp húszan voltak?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.11. 10:55:54

@CatMother: nekem is azonnal ez ugrott be.
Valamint ha céges kiruccanás, akkor lehetne annyi szervezettség, hogy nem vasárnap délután egy elhagyatott megállóban akarnak 20 jegyet venni, hanem valamelyik csomópont pénztárában kényelemsen vásárolnak x jegyet vagy méginkább napijegyet. És akkor azonnal kaphatnak számlát is.

É2I 2009.12.11. 10:57:05

@effective:
Öniróniáról hallottál már? Mer ez az akart lenni :)

angantyr 2009.12.11. 10:58:09

@effective:
Hát, ezek nem hallottak. Mondjuk a fakutya a feketeseggű, ő indította el a pojénnak szánt baromságot.

szombi 2009.12.11. 10:58:20

BKVFIGYELŐBE POSZTOLJ KECSEG, AZÉRT VAN!!!!!
BKVFIGYELO.BLOG.HU

XCat 2009.12.11. 11:00:43

@effective: Azok helyek? Én úgy tudtam, a sopron, az egy sütemény.. nohát.

É2I 2009.12.11. 11:01:46

@Rékuc:
"Mivel vidékiek vagyunk, leginkább autóval és bringával járunk, így nem sok kapcsolatunk van (a híreken kívül , ami most kapcsolatként még sok is) a BKV-val - magyarul alig utazunk tömegközlekedéssel főleg a fővárosban, tehát tudatlan suttyók vagyunk tömegközlekedésileg."

Elolvasni, értelmezni, felfogni, örülni.
;P

faqtya 2009.12.11. 11:03:03

@angantyr: én is vidéki vagyok, szóval legumicsizmázhatom magam :) a vidékiek tehéntrágyában taposnak, a pöstiek meg kutyaszarban.

angantyr 2009.12.11. 11:03:36

@szombi:
Figyi, én megértem, hogy az emberek kezdenek máshová posztolni a BKV-figyelőn kívül. Ha beleolvasnál a blogba, hamar elmenne a kedved az élettől is. Elég, ha azt a kifejezést mondom, hogy "akárfa-kommandó". Én nem vagyok túlzottan híve a moderálásnak, de ebben az esetben ha a blog gazdája elkezdene végre moderálni, tán a normális emberek is visszatérnének, és nem kéne attól tartania minden normális, de szerencsétlenül járt utasnak, hogy hozzászólásokon át 8:1 arányban letahózzák.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.11. 11:05:08

@angantyr: a homáron is letahózzák :)
@É2I: és ez mentség arra, hogy nem tájékozódnak előre? :)

Layosh 2009.12.11. 11:06:45

Kell nekik adni, a bérlet mellé is adnak blokkot, ott a pénztárgép minden fülkében, vagy bódéban. Vita lezárva, mehet az ügy az APEH felé...ugysem lesz belőle semmi, a BKV köztudott pénzmosoda...

angantyr 2009.12.11. 11:07:49

@faqtya:
Ez nem érv. Azt kéne megmagyaráznod, hogy mi a francnak kell előjönnie minden vidékivel esett posztban ennek a "höhökaszáthoztál-gumicsimmádtakaroslögyön"-féle jellegzetes, isten tudja miért, de gyorsan elharapózó ostoba hozzáállásnak. Nem poén, vedd észre magad. És más is.

Meklén és Tamara 2009.12.11. 11:07:52

szerintem jól van ez így. Nem mondom, hogy minden szép és jó az országban, de ilyen apróságokon nem kell fennakadni. Ez egy jó kis cég. Nem kell ide semmi változás! Szerintem jobban élünk mint négy éve, úgyhogy én a Gyurcsány Ferencet fogom támogatni a tavaszi polgármesterválasztáson.

szombi 2009.12.11. 11:13:08

@faqtya:
Elsőként az elsőzőket és az aldizókat fogják kimoderálni, aztán jöhetnek a posztolót lealázók. OKÉS?

XCat 2009.12.11. 11:14:53

@angantyr: mert vicces.
Egy vidékinek meg igazán lehet ennyi humorérzéke, főleg mert 1. ő is tisztában van vele, hogy mindennek elmondja a pestieket csak tisztességes polgárnak nem, 2. pontosan tudja, hogy a "vidéknek" van egy elég jelentős olyan része, amire a gumicsizmás tahó besorolás tökéletesen és túlzás nélkül passzol.

É2I 2009.12.11. 11:18:59

@Rékuc:
Majd szólj ha a bkv-tól telefonon érdemi tájékoztatást kapsz. (Már olyat, ami fedi is a valóságot) :)

@angantyr:
Á, ne rugózz már rajta, poénok voltak, nálad nem jöttek be. De ennyi, semmi több.
Ellenben én úgy tudom, hogy a sopron egy sör. Bár mintha lenne a végén még egy i betű is. Na megyek is lecsekkolom a hüttőbe.

É2I 2009.12.11. 11:24:12

@CatMother:
"Én egy vidéki paraszt vagyok. Én meg egy pesti bunkó.
Irén nem nyilatkozik."

Az idézet tőlem származik:
ÉnmegÉnmegazIrén Skizofrén Idióták könyve 14.00

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.12.11. 11:24:25

közösképviselő se nem ad a közösköccségrő...

mnandy 2009.12.11. 11:24:37

"Ha nem szarik a paraszt, akkor a (parasztozó /fő/városi) urak éhen döglenek.

Ámen.

XCat 2009.12.11. 11:25:08

Amgy fura néha, hogy némelyik poszt miből indul, és hová jut el...

Namindegy, egy kis gumicsizmás humor az ilyet kedvelőknek (mondjuk ez nem pont ez a 'vidék');

www.youtube.com/watch?v=kEUL_ZF4SPI

XCat 2009.12.11. 11:26:14

@É2I: Mondtam már ma, hogy gyere hozzám feleségül? :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.11. 11:26:15

Az őstermelők mindig adnak számlát a buszjegyről.

É2I 2009.12.11. 11:31:39

@CatMother:
Igen, de Irén rögtön lekent egy tockost. Úgyhogy ennyiben maradtunk. :)

XCat 2009.12.11. 11:32:29

@É2I: :(

Nem tudod (vagy Irén), hogy mi a fene az a karióka?

XCat 2009.12.11. 11:36:10

@Rékuc: Nem tudtam, de végülis logikus. Köszi.

faqtya 2009.12.11. 11:38:09

@szombi: ööö, OK. akkor nem marad egy hozzászólásom sem? :)
@angantyr: nem poén? pedig ezen gondolkoztam 1 hetet. na mindegy, lehorgasztott fejjel hordom tovább ki a ganét innen az ólból.

Bit Rot 2009.12.11. 11:41:43

@Koholmány:
"Így 2008 áprilisáig úgynevezett nyugtaadási mentességet kapott a BKV a jegyek és a bérletek után, ugyanis évente több millió jegyet adnak el, és ennyi blokk kiállítása kivitelezhetetlen ""

Ja, mondjuk külföldön ha automatából veszel egy jegyet, akkor kidob 2 jegy formájú cetlit: az egyik a jegy, a másik a nyugta.

De azért etessenek csak minket a magyar hivatalok, hogy ez kivitelezhetetlen.

Teljesen hülyének vagyunk nézve már megint!

AlulírottFentemlített 2009.12.11. 11:42:41

Nem tisztem védeni a poszotlót, de mivel jómagam is vidéki vagyok, azt azért elmondhatom, hogy ez semmi ahhoz képest, hogy pl. Szabó Rozáliát agyonbaxta a villám!
Jézus Máááááááááriaaaa!
Jéééézusssss Mááááááriaaaa!

Bit Rot 2009.12.11. 11:43:00

@Layosh:
"Kell nekik adni, a bérlet mellé is adnak blokkot, ott a pénztárgép minden fülkében, vagy bódéban."

Nekem SOHA nem adtak blokkot a bérlet mellé az utóbbi hónapokban.

De most már kérek számlát, szopjanak csak, inkább ők, mint én, ha hamisat sóznak rám.

faqtya 2009.12.11. 11:44:03

@Bit Rot: arról nem is beszélve, hogy naponta több zsemlét adnak el, mint bkv jegyet. aztán arról kérhetek számlát bárhol. persze az nincs sorszámozva.
gumicsimmás hüttőmágnest a vidékieknek

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.11. 11:45:31

@Bit Rot: ugyan már, amikor elkezdtek nyugtát adni, akkor a BKV Figyelőn kint volt a poszt a képekkel, hogy ott rohad és szemetel a sokszáz, sokezer nyugta a pénztár környékén. Szóval kösz, de nem kell, az emberek 99%-ának nincs rá szüksége, akinek meg van, az úgyis számlát kér, mert elszámoláshoz inkább az kell.

AlexWolf 2009.12.11. 11:55:53

Kezd az a sanda gyanú felébredni bennem, hogy Ashtar Aheran = Sün!!!

effective 2009.12.11. 11:56:34

@CatMother:
1. soha nem szóltam be valakinek amiatt mert pesti volt, nem attól lesz valaki tisztességtelen, mert itt vagy ott lakik.
2. tényleg vannak ilyen részei az országnak, csak nem kéne általánosítani, Gordon Ramsay is nevelt disznót a kertjében mégsem paraszt, hanem világhírű séf.

Alapvetően szerintem hovatovább, minekutána az általánosítással van a legnagyobb probléma. Vannak vidékiek, akik bunkó pestiznek, meg vannak pestiek, akik bunkó gumicsizmás tahó vidékieznek. Van ilyen sajnos. Kéne láttatni, és látni az átmenetet, hogy nem csak a főváros, meg a tanyavilág létezik.

effective 2009.12.11. 11:58:07

@effective: ja, majd elfelejtettem...
Cegléden születtem, ott laktam 19 évig, majd 4 és fél évig Pesten laktam, most pedig Gödöllőn élek...

É2I 2009.12.11. 11:58:16

@AlexWolf:
Neked is sanda a gyanúd? Akkor egyformát vettünk.

AlexWolf 2009.12.11. 11:59:14

@É2I: Szigorúan az Aldi-ból!

É2I 2009.12.11. 12:02:28

@effective:
Én meg világ életemben egy kisvárosban.
De qrvára nem érdekel, hogy valaki lebunkózik pestinek avagy tanyasinak. Egy nicknévre haragudjak? Ugyan már. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.12.11. 12:03:48

Amit szabad a békávénak, nem szabad a honpolgárnak. Árulhatnak számla nélkül, verhetnek utast, stb.

Milyen kedves lenne, ha ezután a BKV-t kicsit megbasztatná az APEH is, de olyan úgy sem lesz, mert úgyis állami cég, nekik mindent szabad.

effective 2009.12.11. 12:04:57

Nem is a nyugtáról van szó......!!
Arról van szó, hogy áfás számlát szeretett volna a húsz darab jegyről kérni, hogy jön ide a nyugta???
Az nekem se kéne, de ha én céges számlára akarok venni valahol 20 darab retkes jegyet, miért nem lehet?

Pocócicó 2009.12.11. 12:06:57

BKV - alja cég, alja orkokkal. Tisztelet a kivételnek, vannak normális ellenőrök is. Moszkván a metro bejáratánál sose köszönnek vissza, pedig hangosan szoktam 'jónapot' mondani, néznek rám, mintha külföldi vagy UFO lennék. Nem baj, csak azért is sportot űzök belőle. :D

effective 2009.12.11. 12:08:03

Tudom már, az volt a baj, hogy nem az ALDIba ment! Ezt a szívást!
Sün! Szerintem azért mehet a bkv-nak egy kellemes rektális látogatás!! Vagy vaginális... Szabadon választható:)

Meklén és Tamara 2009.12.11. 12:08:04

azt mondtam már, hogy minden kommentelővel egyetértek. Különösen a pestiekkel és a vidékiekkel!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.12.11. 12:09:03

@Pocócicó: Manapság már nem trendi a jómodor.
Ha elég nagy paraszt vagy, simán lehetsz műsorvezető (ld. Áll az alku, vagy mi a fene műsorvezető majom).

Pocócicó 2009.12.11. 12:14:59

@ColT: Én akkora paraszt vagyok, hogy nem is nézek tévét. Majd beajánlom magam műsorvezetőnek valami alja műsorba, keresgélni nem is kell, csak válogatni, melyik a legaljább :D

É2I 2009.12.11. 12:16:44

@Pocócicó:
A "Jónapot az Ork úraknak!" tartalmú köszönésre reagálnak csak. Igaz arra k.rva gyorsan.

Secnir 2009.12.11. 12:20:44

-heló órk, aggyá jegyet
-egyet? mint a huzat!
-nem egyet, huszat
-ittvanna hatezera zára
-osztá számla? merre a'?
-számla? kő pofon a pofádba?
gyalogolj a bajzába.
-utólag ottan lesz számla?
-nem lesz, de huzinnen anyádba!

amúgy a poszt tolónak meg lelki gondjai lehetnek:
"Köszönöm Homár, hogy meghallgattál, már jobb is...."
ööö... ...írott szöveget meghallgat a homár? nemsemmi!

asszem a BKV a weboldalán (is) foglalkozik azzal, hogy utólag ő bizony számlát nem ad. én most vettem bérletet, másnap visszamentem, anyóka ugyanaz, de nem adhat, mert ha ad, akkor őtet megbassza az apeh. így modnta, én meg úgy tudtam, hogy azért baxhatja meg, ha nem ad.
dasszák meg.
ejha hö.

Secnir 2009.12.11. 12:22:17

érdekes módon a zinformatikai izgató sem adott utólag számlát, ezen bukott le...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.12.11. 12:28:24

@Secnir: Vagy inkább kenést nem adott a megfelelő helyre...
Ezek sztem sosem a rendőrség áldozatos munkájának következtében buknak le, hanem előbb-utóbb összebalhéznak a lóvén, és fölnyomják egymást.
Vagy ti kinézitek a rendőrökből, hogy képesek felderíteni egy ilyen összefonódást? :D

Pocócicó 2009.12.11. 12:28:58

@Secnir: El is utazott jól. Sielni. Nehogymár telelés nélkül menjen börtönbe.

Secnir 2009.12.11. 12:31:19

@Pocócicó:
de rábaxott a síelésre, mert belebetegedett azonnal. nem ivott forral bort, azé'.

Pocócicó 2009.12.11. 12:38:00

@Secnir: Osztrákékná' puncsot köll inni!

@ColT: Sógorék kiadják, nem kell ott ilyen gazember.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.12.11. 12:43:18

@Pocócicó: Szerintem az már rég nincs ott, tuti valami kiadatási egyezmény nélküli másik banánköztársaságban dőzsöl.

KáposztaMedve 2009.12.11. 12:44:18

Csak arra lennék kíváncsi, hogy a gumicsizmás parasztozó, önmagukat felsőbbrendűnek tartó kommentelők közül ki melyik vidéki nagyváros meglátogatása után vonta le ezeket a következtetéseket?

Kivlov 2009.12.11. 12:44:36

A bkv-t azonnal privatizálni kell!!!

Vagy felszámolni!

akikaztmondjákni 2009.12.11. 12:46:44

A volt főnököm javaslatára mi is csak ált. a számgépes számlát adtuk,nagy ritkán a pénztárgépest is.De ÁFAs az ment.Egyszer bukta volt,pont egy APEHosnak nem adtam:)Hát jött is a bünti főnöknek,500 ezer forint!!!
Olyan boldog voltam:)

faqtya 2009.12.11. 12:51:48

@KáposztaMedve: van vidéki nagyváros? városnak merik mondani magukat? amúgy bp egy nagy falu. :)

effective 2009.12.11. 12:53:37

@Sün‼: Köszönöm kedvességed!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.11. 12:54:11

@Kivlov: A Centrum BKV Zrt. mindenkinek fényképes számlát fog adni...

Pocócicó 2009.12.11. 12:54:53

@ColT: Tudod, nem lennék meglepve, ha kiderülne...

faqtya 2009.12.11. 12:57:21

@KáposztaMedve: valamilyen szempontból mindenki vidéknek számít. Bp New Yorkból nézve, Debrecen Bp-ről nézve, Makó Békésről nézve, stb. Egy megyeszékhelyen lakó bunkó vidékinek nézi a távolsági busszal érkezőt. Szóval a maga módján mindenki szeretné felsőbbrendűnek érezni magát.

KáposztaMedve 2009.12.11. 13:01:17

@faqtya: vegyük úgy, hogy vidéki nagyváros helyett megyeszékhelyt írtam. Azért ahol 100-200 ezer ember lakik, már csak nevezhető városnak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.11. 13:02:00

@faqtya: Én nem szeretném.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Eleve az vagyok...
(Pontosvesszőbőlzárójelek)

Pocócicó 2009.12.11. 13:02:10

@KáposztaMedve: Vérparaszt vagyok. Már a teszt is megírta. Most fogadtam örökbe egy bikát meg egy rózsaszín bocit :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.11. 13:03:31

@KáposztaMedve: Ahogy az egyszeri rabbi mondta: "Város az, ami legalább hét ingyenélőt eltart." Úgyhogy pl. Vámospércs is az...

faqtya 2009.12.11. 13:05:07

@KáposztaMedve: én ennél kevesebb lakosú megyeszékhelyen lakok ;)

KáposztaMedve 2009.12.11. 13:08:40

@faqtya: Szerintem inkább a megjelenése és a viselkedése tesz vidékivé valakit, nem pedig az, hogy 1-el kezdődik-e az irányítószáma vagy sem.
Nyíregyháza, Debrecen, Budapest mindenhol ugyanazokat az birkákat látom, csak itt pesten még a legutolsó sötét suttyó is el van szállva magától, hogy ő pesti. (tisztelet a kivételnek)

KáposztaMedve 2009.12.11. 13:13:15

nem ment el az előző :(
Le nem írom mégegyszer...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.11. 13:13:21

@Koholmány:
"Így 2008 áprilisáig úgynevezett nyugtaadási mentességet kapott a BKV a jegyek és a bérletek után, ugyanis évente több millió jegyet adnak el, és ennyi blokk kiállítása kivitelezhetetlen "

Mi ez az ozike szoveg? a berletpenztarban adnak szamlat. Most akkor kell adniuk vagy nem? A kaller a vonaton miert tud adni?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.11. 13:17:48

@effective:
'Az nekem se kéne, de ha én céges számlára akarok venni valahol 20 darab retkes jegyet, miért nem lehet? '

valahol lehet, de nem mindenhol. A tescoban sem az árufeltöltőhöz mész oda számlát kérni, hanem a pénztárhoz (vagy az üfsz-ra, tudomisén hol írják ki).
Duh.

Pocócicó 2009.12.11. 13:17:53

@vazsmegyeigerdezsház:
Már 2009. decembert írunk. Több, mint másfél év eltelt már. Számlát meg igenis adjanak. A jegypénztárakból meg miért nem volt nyitva az egyik? Sztrájkolt a dolgozó, vagy mi a fuck volt?

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.11. 13:18:34

@ColT: "úgyis állami cég, nekik mindent szabad" meg a multiknak is...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.11. 13:22:02

"Köszönöm Homár, hogy meghallgattál, már jobb is.."

Nicsak az "irasbeli meghallgatas" terjed.

- Mi hasonlit legjobban az emberre?
- A BKV ellenor. Megszolalasig.

Pocócicó 2009.12.11. 13:24:31

@Rékuc: Rossz a hasonlat. Az árufeltöltőnek nem fizetem ki az árut, tőle max megkérdezem, mit hol találok meg. Jelen példában az ellenőrök adtak el jegyet, számlát nem adtak róla. Se áfásat, se áfátlant. Na, ez a gond.
Miért nem volt nyitva az egyik pénztár?????????????

krj 2009.12.11. 13:25:56

nem kell a cég nevére szóló számla az őröktől, a jegy maga nyugtaként szolgált, rajta van az ár, a szállító neve és címe, ill. adószáma, tehát eleget tesz a nyugtával (dícsérd...) szemben állított követelményeknek. áfás (közületi) számlát erről bárhol ki kell, hogy tudjanak állítani a bkv-nál, bármelyik jegyirodában, elvileg. amúgy ha el akarod számolni a cégednél a pénztárban, ezek nyugta alapon is elszámolhatók, nem kell hozzá a cég nevére szóló számla. akárcsak a parkolócédulák!!!! bezonyám!!!

Trójai 2009.12.11. 13:26:28

Ez a poszt mekkora baromsag. Nem is tudok hozzaszolni...

De a kommentekhez hozzaszolva megragadnam az alkalmat, hogy hadd gratulaljak azoknak a kommenteloknek, akik a posztirot lesuttyoztak, leparasztoztak meg kaszaval-gumicsizmaval kozlekedo embernek irtak le.

Ilyen primitiv emberek, akik azt hiszik, hogy aki nem el bp-en, az mind hulye, iq light, gumicsizmas paraszt...

Es felszolitanam a sunt, hogy intezkedjen, ha nem esik nehezere.

faqtya 2009.12.11. 13:26:39

amúgy meg, ha fütyül a bkv, akkor ezt nekik:
www.youtube.com/watch?v=4WStvEJbzBg

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.11. 13:27:13

Én azt sem értem, hogy az ellenőr miért, és mióta árul jegyet. Én úgy tudtam, ő csak büntetni szokott.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.11. 13:40:13

Tájékoztatásul közlöm az egybegyűltekkel, hogy "A BKV Zrt. jegyei és bérletei továbbra is megfelelnek nyugtának, ezért a társaság saját értékesítési csatornáin át eladott jegyek és bérletek után nem kell nyugtát kiállítani, azonban a bizományosi cikkek (Budapest kártyák, bérlettokok, Tudor sorsjegy) után igen. A pénztárgépek az árváltozás átalakítása miatt nem kerülnek átállításra, csak a bérlettokok, térképek esetében."

Köszönöm a figyelmet!

faqtya 2009.12.11. 13:42:13

@Trojai: én voltam az első gumicsizmázó. első voltam ebben is. vidéki létemre suttyóztam le. földit. na most mi legyen? már saját magunkon sem poénkodhatunk?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.11. 13:44:52

@Lumpy a kretén szarvas:

Azért, mert keverik a szezont a fszommal, és még hülyeségeket is irkálnak. Aki ott áll, az nem ellenőr, hanem biztonsági őr, aki pedig árul bérletet a földalattin és az éjszakai járatokon is. Az ellenőrtől továbbra sem lehet venni jegyet, majd a járművezetőktől lehet, de azt még el kell érni :)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.11. 13:47:21

@Rékuc:

Itt a központba kell bemenni, ha mégis szeretnél számlát, pl. egy cég nevére. Szerencsére az Akácfa utcai BKV bunker azért elég könnyen megközelíthető a Blaháról, hisz csak pár lépés.

krj 2009.12.11. 13:50:42

egyébként jellemzően azok parasztoznak vidéki embereket, akik első generációs budapestiek, ettől valakinek hiszik magukat, pl pestszentlőrinc-külsőn meg rákospalotán élnek, és meg vannak győződve arról, hogy ők mekkora menő városiak!!! hát ha van igazi vidék budapesten, akkor az megtekinthető az üllői út mentén pl. a lakatos úttól kifelé. az minden, csak nem város!!!

Pocócicó 2009.12.11. 13:54:00

@krj: Én kitelepült gyütt-ment lettem. Akkor én most bunkózhatom a pestieket vagy parasztozhatom a földieimet?

Trójai 2009.12.11. 13:59:32

@faqtya: sajnos ez nem poenkodas. Vagy ha viccnek szantad, akkor sztem rossz vicc. (de sztem sokan komolyan irtak, nem viccbol)

Meg tudod van az a mondas, hogy az a vicc, amin mind a ket fel nevet.

Szoval leparasztozni, meg megjegyzeseket tenni a gumicsizmara meg a kaszara, ami a posztolonal volt, az eleg nagy udvariatlansag.

Legalabbis serti (sertheti) a posztolot erzeseiben es emberi meltosagaban.

Legalabbis en ugy tanultam, meg viccbol se legyunk bunkok es bantsuk meg masokat, mert az alapveto emberi tisztelet kijar mindenkinek, meg akkor is ha nem olvasta a haboru es beket, vagy nem el bp-en.

Hovatovabb a poszt lenyege nem is ez volt, hanem a szamlanelkuli dolog, megis megint mindenki ilyen marhasagokon lovagol, hogy suttyo videki vagy mi? volt nalad kasza? Ne gyere bp-re. stb.

Szoval a posztolo leirta hogy miert, meg hogy, mintegy additional infokent, hogy mi okbol is esett meg ez a dolog meg hogyan, aztan a reszleteken ragodnak egyesek a lenyeg helyett.

Mindekozben azt hiszik, hogy ok most mennyire vitzesek voltak.

krj 2009.12.11. 14:01:54

@Pocócicó: bármelyiket. :-)

egyébként lehet, hogy az agglomerációba kiköltöző a legrosszabb fajta, a skizofrén mindeneteket!!! nem vagy már városi, hiszen a madárcsicsergésért ingázol órákat. (kivétel, ha helyben dolgozol, akkor megértem a költözést) de "vidéki-falusi" sem vagy, mert mindenhová kocsival jársz, nem biciklivel vagy simsonnal, visszavágysz a városba, mert erdőkertesen-pécelen-vecsésen-üllőn-érden gyakorlatilag nincsen semmi. beülteted a gyereket a kocsiba és beautóztok a vörösmarty térre a karácsonyi vásárra, másfél óra ide, másfél vissza. miattatok nem lehet közlekedni egész álló nap, mert vagy mentek munkába, vagy mentek haza. meg vagytok sértve, ha fizetni kell a parkolásért vagy ha alig van hely. de az senkinek nem jut eszébe, hogy letegye a kocsiját valahol kijjebb és felszálljon a hévre-metróra-villamosra.
jaj, még annyi minden jó kis sztereotípiát tudnék rátok írni, csak nem jut eszembe. meg bántani sem akarok senkit. boccs :-) és persze mindenképpen tisztelet a kivételnek!!! :-)

Secnir 2009.12.11. 14:02:32

@Trojai:
"Meg tudod van az a mondas, hogy az a vicc, amin mind a ket fel nevet."

háát.
volt svédasztalos céges vacsi, és azt mertem mondani, hogy biztosan IKEA asztalokon lesz majd öt szendvics.
és kolléga nem nevetett, mert azt mondta, hogy nem öt szendvics lesz, hanem svédasztal.
pedig a vicc nem volt rossz...

faqtya 2009.12.11. 14:03:24

@Trojai: azért erről a postoló is tehet:
-"leereszkedtünk a Földalatti állomására"
-"Mivel vidékiek vagyunk, leginkább autóval és bringával járunk"
-"tudatlan suttyók vagyunk tömegközlekedésileg"
szóval feladott labdát csaptunk le

KáposztaMedve 2009.12.11. 14:05:28

@krj: Ez nagyon jó :D
Ott a pont.

Pocócicó 2009.12.11. 14:10:43

@krj: Igazad van, de én vagyok a kivétel :))
Busszal járok be a nagyfaluba, biciklivel a kisfaluba.

2009.12.11. 14:11:24

20 darab jegy 6000-ért? Még át is vertek akkor. Már nincs ugyan 20-es gyüjtő, de 10-es van, az pedig gondolom, nem 3000 Ft.
De javítson ki, akinek mostani információja van erről.

Trójai 2009.12.11. 14:12:04

@Secnir: hat 5 helyett mondhattal volna 50 et (500at, stb attol fugg mennyien vagytok.) Lehet nem sertodott volna meg. :) Mert igy lefittymaltad a vacsorat, amit meg nem is lattal...ez annak faj, aki szervezte az egeszet. Az ikeas asztal amugy jo poen volt.

@faqtya: oke, probalt a tag humorizalni, meg onkritikaval es onironiaval irt. Ertekelendo. Es?

Ez olyan, mint amikor mondod magadrol, magadnak, hogy "jaj de hulye vagyok/ voltam!" azzal semmi gond, esetleg baratok reszerol egyeterto kotekedo helyesles belefer. De ha mas mondja rolad, hogy hulye varom vagy, meg akkor is ha "viccbol" es nem komolyan, akkor az mar serto.

Hovatovabb a labdalecsapdosas jo dolog, mindenki szeretne vicces meg humoros lenni nagyon. De amikor 200-adjara irjak le ugyanazt a "poent" mar kicsit unalmas olvasni.

Mindezekutan persze mindenki elegedetten dol hatra, hogy de o most milyen humoros volt es frappans es jofej es hude megmondta a tutit.

krj 2009.12.11. 14:13:16

@Pocócicó: akkor még jó, hogy a végére odaírtam...:-) itt sokan elég sértődős fajták :-)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.11. 14:16:02

@lxrose:

A gyűjtő valóban olcsóbb, de ha ő 20 darab jegyet kért, akkor 20 darab jegyet kapott.

2009.12.11. 14:24:07

@BKV figyelő: Kérdés, hogy volt-e nálunk gyüjtő és ha igen, felajánlották volna-e, hogy ez így olcsóbb neked? Mert gondolom a post írója nem ragaszkodott ahhoz, hogy a jegyek külön legyenek, hogy ne kelljen tépkedni rossz esetben. (Ha egyáltalán...)

hatesz 2009.12.11. 14:28:18

"A minap, azaz ma" nem lehetne egyszerüen MA???? Amugy meg ha mindent többesszámban írsz, akkor a végére ne csak a saját nevedet írd már le.
Kötekedös kedvem van na...
Amúgy az automata sem tud ÀFÀSs számlát adni, szóval ez nem biztos hogy kötelezö. Lehet hogy még árulniuk sem kell, csak épp volt náluk...

XCat 2009.12.11. 14:30:38

@effective: Ha nem érint, és tudod magadról, hogy nem, akkor meg minek veszed magadra?

Disznót enni mindenféle körülmények között helytelen, de aki megszokta, az állítja, hogy finom. Nevelni finomat is ocsmány lehet, de ki mire izgul fel. Én már kérdezni sem merem egy ideje.

@É2I: ez a helyes hozzáállás.

Különben is röhejes ez az egész pesti nem pestizés, csak azért cikiznek vele, mert látják, hogy felcseszed magad.

effective 2009.12.11. 14:39:04

@CatMother: Disznót enni helytelen? Ezt kifejtenéd?

XCat 2009.12.11. 14:41:23

@effective: olyan dolgokat amik élőlények voltak, és döghús lett belőlük, nem érdemes megenni. A gyesznyóra ez fokozottan igaz.

faqtya 2009.12.11. 14:41:57

@effective: mert a disznó nem tud visszaszúrni :)
@CatMother: én szeretem a disznóhúst. finom. megszoktam. könnyű a jót megszokni.

faqtya 2009.12.11. 14:43:08

@CatMother: akkor edd meg addig, amíg él :)

XCat 2009.12.11. 14:43:51

@faqtya: "mert a disznó nem tud visszaszúrni"

Azért is!!!
Sportszerűnek kell lenni!

XCat 2009.12.11. 14:45:56

@faqtya: Az káros. Kirágja magát belőlem, meg ilyenek.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.11. 14:53:42

@lxrose:

Vagy felajánlották-e a bérletet? Ami ugye még a gyűjtőnél is olcsóbb... :)

A biztonsági őr csak jegyeket árul, gyűjtőt nem, ahogy én tudom. A sima jegyet is "helyszínen váltott vonaljegy" címen értékesítik, 400 forintért/darab.

É2I 2009.12.11. 14:58:02

Akkor ez már a hétvégi?
(Hogy olyat is írjak, amit ismételek és ráadásnak poéntosnak is gondolok. Pedig de.)

akikaztmondjákni 2009.12.11. 15:01:16

Áhá,szóval itt van mindenki.

Trójai 2009.12.11. 15:01:58

@akikaztmondjákni: miert, eddig hol kerestel minket?:)

akikaztmondjákni 2009.12.11. 15:04:24

@Trojai: Én leragadtam az ufós tejnél.

akikaztmondjákni 2009.12.11. 15:05:35

@Trojai: Jól elbeszélgettem ott magammal:D:D

effective 2009.12.11. 15:07:23

@faqtya: Miért a csirke, vagy a pulyka vissza tud vágni? Kitekeri a nyakad? Vagy levágja? Ezt igazán nem értem.
Ja, és az a disznó, amit én eszek, soha nem volt döghús... Igen, vidékről van, apám is vágott régebben disznót, már 4 évesen hurkát, kolbászt töltöttem... Az nem döghús. A csirke és egyéb állatok aprólékából összetrutymákolt hamburgerhús, az az, de a friss disznóhús az nem.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.11. 15:09:50

@CatMother:

Nem, ezért mondtam, hogy valószínűleg gyűjtő sincs náluk.

GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.12.11. 15:11:45

elég tipikus, hogy a bkv itt tart még most is...

XCat 2009.12.11. 15:15:55

@effective: pardon, ez olyan vegaszleng tudod. Van pár kedves jelzőnk arra, amiket megesztek. :D

faqtya 2009.12.11. 15:21:58

@effective: mint említettem, szeretem a disznóhúst, meg mindenféle húst. csak próbáltam elképzelni, miért lehet helytelen disznóhúst enni.
@CatMother: és ti miért esztek egyfolytában rohadt gyümölcsöt? :) eleszitek a füvet a tehén elől, aztán megdöglik. nekünk meg csak ez a döghús jut.

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.11. 15:26:14

vegák...pfff.
ha az Isen vegánakteremtettvolna minket, akkor kérődznénk, vagy bogyósat szarnánk...

faqtya 2009.12.11. 15:27:30

@Lumpy a kretén szarvas: mondja ezt egy szarvas. kretén. :)

XCat 2009.12.11. 15:30:03

@faqtya: Mert szeretitek, és mi szeretünk titeket, ezért meghagyjuk nektek (?)
Valami ilyesmi :D

A Lumpy nem lehet hogy szervest akart, csak elírta?.

Trójai 2009.12.11. 15:30:23

@Lumpy a kretén szarvas: tovabba akkor nem mindenevo fogazatunk lenne, hanem novenyevo, husevo, vagy rovarevo fogazatunk.

Amugy nem rossz dolog a vegasag se.
Szerintem.
Bar nem vagyok vega.
De nem bantsd oket.

Mindenkinek demokratikus joga szar kajat enni.

Tobb marad nekunk.

Trójai 2009.12.11. 15:31:26

@Lumpy a kretén szarvas: marmint hurka/ kolbasz/ sonka marad tobb nekunk
:)

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.11. 15:34:14

Tudok ám írni, csak ez a rohadt billentyűzet... :-(((

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.11. 15:35:50

@Trojai: Persze, de ha én nem mondom neki, hogy nyúltápot eszik, akkor ő se mondja, hogy én meg döghúst.

De legalább kíméli a szarvasokat. Ez szép tőle :-D

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.11. 15:42:13

@CatMother: Ok, megosztozunk mi! :-D Egyikünk sem vet szemet a másik kajájára.

Secnir 2009.12.11. 15:44:05

@faqtya:
" mert a disznó nem tud visszaszúrni :)"

kivéve, ha vad-. vagy vizi-.
vagy vadvizi.

akikaztmondjákni 2009.12.11. 15:58:17

@Secnir: Hát én most utána olvastam ennek,de szó sincs arról,h szúrna:)
Teljesen békés állat:)

akikaztmondjákni 2009.12.11. 15:59:14

@akikaztmondjákni: Mármint a vizidisznó.

@Lumpy a kretén szarvas: Lumpy volt a nevem 2005-06:)

Secnir 2009.12.11. 16:18:16

a vízidisznyó szerintem szúrni, ha nem tudna, hogy védte volna meg magát az ellenségeitől?
és jól rejti a szúrókáját, mert nem látni.

akikaztmondjákni 2009.12.11. 16:19:30

@Secnir: Nincs szúrókája:)
Fut,fut és elrejtőzik a vízben.

HirTv 2009.12.11. 16:29:44

Bolsevik üdvözlet a célponttól a liberális kaszt nevében!:D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.11. 16:34:25

@BKV figyelő: nem kell bemenni, bármelyik pénztárban vásárolhatsz számlára, évekig vettem úgy a bérletemet...

Secnir 2009.12.11. 16:37:20

@akikaztmondjákni:
"Nincs szúrókája:)
Fut,fut és elrejtőzik a vízben."

mondom, hogy jól elrejti, én is elrejtem a szúrókámat, ha futok.
a vízben is elrejtem.

akikaztmondjákni 2009.12.11. 16:57:03

@Secnir: Tudtam,h ide fogunk kilyukadni:)

Secnir 2009.12.11. 16:58:50

@akikaztmondjákni:
a szúrókának az a dolga, hogy lyukasszon.
és máris itt vagyunk a bkv kalauzainál, azok jó nagy lyukasztók, tehát nagy szúrókák.

É2I 2009.12.11. 17:16:46

Én nem vagyok vega.
A lágy csecsemő hús a kedvencem.
A disznóbőrből vart kalucsnikat ellenben utálom.

A szúk, rókák meg egyenek fát meg nyulat (ki-ki ízlése szerint), ámbátor hagyják a bkv ellenőröket; az a sün dolga munkakörileg.

Sokorai_Atala 2009.12.11. 18:13:35

Üdv. Ha a jegy nyugtaként szolgál, akkor az a jegy, ahol az árat tollal áthúzták és az új árat szintén tollal fölé írták, minek nevezzem? Vajon azt ki számolja el és hogy és mennyiért? Rendes (Batthany tér) BKV pénztárban vásároltam. Nagyon siettem, nem is látok szemüveg nélkül (márint olvasó) és nem kellett számla se róla, csak a metrón vettem észre. Amúgy szakaszjegy volt.

Megdobbent 2009.12.11. 18:14:16

@vazsmegyeigerdezsház:

"- Mi hasonlit legjobban az emberre?
- A BKV ellenor. Megszolalasig."

Weeeehehe, jol beszelsz :)

Egyebkent nemtom ki miert parasztozott, de nekem is beadna, ha azert kellene jegyet vennem, hogy elutazzak oda, ahol szamlat adnak a jegyrol :>

Pedig pesti vagyok, tudom hol folyik a lanchid!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.11. 18:56:13

@Secnir:
Vagy esetleg még netán a sün~ is ebbe a körbe tartozik.

schdl (törölt) 2009.12.11. 19:15:55

Szolgáltatást sem ad, akkor mit számlázzon? :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.12.11. 20:10:05

Üdv
Azé mer lefutott post, még elmondanám, hogy...
a héten kaptam számlát a BKV-töl, EGY darab jegyrööl és postán kuldték ki
Bizonyiték nálam,ha valaki kételkedne

Ugyhogy fotosopp az egész
Kért-e igazolványt az ellenőrökrtöl?
Neem! Nahátakkor valamelyik aluljáros cigánynál vásárolt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.11. 21:06:12

@effective:
hej hej
remek hamburgerek vannak szinmarhabol
alljon meg a menetel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.11. 22:41:23

szilard meggyozodesem, hogy ez a 7 vegi
minek egy jegy melle nyugta
a jegy maga a nyugta is
@Sün‼:

tenyleg sunbol mit lehet fozni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.11. 23:02:09

@hagyma:
Nem tudom.
Még sose főztek meg.
Na jó, max az asszony...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.12.12. 00:42:19

@Rékuc:

Én a biztonsági őrnél vásárolt jegyről beszélek. A pénztárban természetes, hogy kérhetsz számlát.

Squallline 2009.12.12. 03:24:08

En egy deli nagyvarosbol irok, ahol mukodik a tomegkozlekedes, tisztak a kozlekedesi eszkozok, nem bunko a kaller, atszallasnal a buszvezeto leszall, es megmutatja , hogy melyik buszra kell atszallnom.
Na, MOST lehet engem utalni! :-)

tigrisesUSAdollar 2009.12.12. 04:40:25

Ejnye-bejnye békávé és pipikélni ment pénztárosnénik! Ha netán hobbiból tömegközlekednék legalább tudom, hogy a metró nevű tereptárgyra előre vegyem meg a jegyet egy jegypénztárba, hogy le tudjam írni az Áfát. Talán még jól meg is büntiz az ellenőr bácsi... wow!

tigrisesUSAdollar 2009.12.12. 05:32:55

A mondat elején már megijedtem, hogy valami szöveges matek feladat lesz. Brrr..

Orizatriznyák 2009.12.12. 09:07:11

@Squallline: mindig megmutatja? Akkor is ha tudod? És mindenkinek megmutatja? Még az átszállásról beszélek?

Ofélia . 2009.12.12. 15:33:41

Kedves postoló a megvett bkv jegy durván 30éve a cégeknél elszámolható a mai napig is persze cége vállogatja de ehhez nem kell áfás számla:D

Viszont ha valaki a saját bt-je költségére szeretné elszámoltatni az ismerősei jegyét hát arra is van megoldás.

Vérlázító ha valaki alapélelmiszert. kávét, konyakot, csipszet, kólát, zsemlét, ebédjét, és minden egyebet ami nem a cég működéséhez kell áfás számlával számol el és ezzel csökkenti az adóalapját

M. Péter 2009.12.12. 15:41:41

@CatMother: Ha mondjuk 20-an voltak es egyszer akartak utazni, vagy 10-en es ketszer, akkor a 20 jegy idealis.

Egyebkent miert van az, hogy Mo.-n legaprobb dologrol is szamlat kell kerni?

Ofélia . 2009.12.12. 15:45:48

@M. Péter:
Miért van az, hogy abszurdisztánban a számlát kééééérni kell???:)))

Ofélia . 2009.12.12. 16:07:12

@Sün‼:
Téged megfőzött az asszony??:D

Na mennyire lettél puha jenő:D

Ofélia . 2009.12.12. 16:09:57

@Squallline:
Aki végre nem sír rí mint egy régi fürdőskurva őt én már imádom:))

Ofélia . 2009.12.12. 16:13:25

@Squallline:
Ez egy ilyen ország a sírásók hazája a képükre van írva a világfájdalom és a katasztrófaváraás:((((((((

Kis Hableány 2009.12.12. 18:17:56

Én nem tudom ti hol éltek de Budán nincs most kutyavásár.

tigrisesUSAdollar 2009.12.12. 18:47:38

Ha egy üzletben nem tudnak Áfá-s számlát adni (betelt a tömb, elfelejtett venni stb.)vagy rosszul töltik ki a nyomtatvány és ez pont APEH csapatnál fordul elő, akkor nagyon csúnya büntit kapnak! Nem lehet hibázni, nem mehetett el pisilni a számlázáshoz értő kollegina szóval nincs kecmec és kifogás!
Erről szól ez a poszt.

blueannie 2009.12.12. 23:22:04

kedves második,farmvillezel?:D

nyulambulam 2009.12.13. 08:57:37

Na ja, a jegy az egyben nyugta is, rajt van minden olyan adat, ami egy nyugtára kell.

Szóval max. azt lehet tenni, hogy használat után összegyűjteni a jegyeket, aztán azokat elszámolni (úgy emléxem, erre van lehetőség), vagy ha mindenáron számla kell, akkor meg a jegyekkel bemenni a BKV központjába és ott verni az asztalt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.13. 19:19:13

Kettő, azaz kettőszáz.
És egyben utolsó.

faqtya 2009.12.13. 21:53:12

ez már a hétvégi?

krj 2009.12.14. 07:07:53

Szily nem vette még le ezt a posztot, pedig több csatornán is bebizonyosodott, hogy ökörség az egész!!!

a jegy ugyanis nyugta, ami elszámolható!

köszönjük homár.

Jimbo75 2009.12.14. 09:41:32

@Rékuc:
"A minap, azaz ma (2009-12-10) 14 óra 17 perckor"

Nem tudom, nálam ez csütörtök volt, legközelebb olvass mielőtt posztolsz....
A másik komoly duma meg Hősok tere, mint elhagyatott megálló, tényleg olvass, mielőtt fikázni kezded a posztolót.

tigrisesUSAdollar 2009.12.20. 02:46:15

A jegyen nem szerepel, hogy Áfá-s számlának is megfelel. Esküszöm kíváncsi lettem már erre a "békávé" jegyre, hogy néz ki egy ilyen és mi van ráírva. Úgyhogy direkt csak ezért és csak most vettem egy ilyen fecnit. Ronda narancssárga. A bérlet is szimplán számla is lenne egyben?

krj 2009.12.20. 12:39:52

@tigrisesUSAdollar:
ne keverd össze a nyugtát a számlával. a nyugtán a bruttó összegnek, a cég nevének és az adószámnak kell szerepelnie, a vevő neve nem kell rá. így a bérlet és a jegy is megfelel nyugtának. a parkolójegyről sem kérsz számlát és így is elszámolható.

a bérletről már általában kell a cég nevére szóló számla, mert azt nem automata adja, hanem pénztár.
süti beállítások módosítása