Tékozló Homár

A Wizzair nem vitte el a vak utast

2009.06.19. 13:40 | ge | komment

Az utas nem szólt időben hogy vak, a légitársaság csak kísérővel, két jegy áráért vitte volna el. A cég az eset nyomán változtatott a szabályzaton és kivette a sérültekre vonatkozó diszkriminatív rendelkezést. Részletek az Indexen.

A Magyar Posta finom humora

2009.06.19. 13:00 | ge | komment

Hefe cégénél szerencsére nagy a papaíralapú levélforgalom, így van esély arra, hogy egymás után akár kétszer is kellemes perceket okozzon a Magyar Posta és az ő postásai. Két rövid sztori a tértivevényről.

Két olyan történetet osztanék meg veled (és amennyiben arra érdemesnek találod, az olvasókkal), amik ugyan nem nagy horderejűek és nem lesz szenzáció egyik sem, de szerintem jól érzékelteti a Magyar Királyi Posta működését és választ ad arra is, hogy miért tart ott a mi kis országunk, ahol.

Majdnem egyidőben történt meg cégünkkel, 2 kolléga beszélgetése nyomán derült ki (amit a céges levelezések kapcsán tartottak), hogy:

Olvasson tovább!

Kamu árengedmény az Aqua Worldben

2009.06.19. 10:38 | szily | komment



A "kreatív álakció" kategóriában aranyszobrocska-esélyes az idén az ismert élményfürdő, ahol egy olyan szolgáltatás ára csökkent 600 forinttal, amit eleve tilos igénybe venni. Gratulálunk,

íme SB levele:

Érdekes akciót tart a budapesti Aqua-World június végéig. Többek közt 600 forint helyett most ingyenesen mehetnek be a 0-7 éves gyerekek a szaunavilágba, ami különben 14 év alatt nem is látogatható. Érti ezt valaki? Vagy ez egy újabb látszat-árengedmény?

 Upadete 1: Bocs, lemaradt a link.

Elportásodnak az Ikea dolgozói?

2009.06.19. 08:40 | ge | komment

Viktória az Ikea éttermében sosem tapasztalt hisztérikus álapotokkal szembesült: pénztárosok veszekedtek a vásárlókkal és ellenőrizték őket, valamint az eddig ingyenes bébiétel mellé vásárolni kellett. Amikor még a kupakot is elkérte, egy nemet és a ha-nem-tetszik-írjon-a-panaszkönyvbe klasszikust kapta válaszul. Viktória aggódik, mi történik az Ikeával?

Az Ikea Family hirlevérle felbuzdulva elindultam vásárolni fél éves lányommal az örsvezér téri áruházukba. Délután 4-re sikerült is odaérnünk, gondoltam még a tömeg előtt a konyhán kezdek és veszek valami kaját, nos, nem volt semmi izgi, gondoltam sebaj, majd akkor csak az ingyenes bébi ételt kérem el, nos ez nem így működik, ahoz vásárolni is kell, akkor kérek egy üdítőt is.

Olvasson tovább!

'Ha belép a szembe, kitart szemhéjet nyitott és minjárt feltör'

2009.06.18. 15:40 | szily | komment



Az utóbbi idők legjobb fordítógépes tárgyversét küldte el nekünk Bakó István, köszönet érte. Ezt írta mellé:

Ezt a "SUPER RAGASZTÓSZER"-t egy művelődési házban rendezett vásáron vettem. Gondolom Kínában követhették el ezt a fordítást, habár "Az anyag a Osakáról, Japanban". Egyébként 2db volt 90 Ft  és nagyon jól ragaszt, márkás társait messze lepipálja. Nehéz volt rendesen fényképezni a kicsi fénylő tubust, de remélem azért használhatóak a képek.

 

Fotók hajtás után:

Olvasson tovább!

A műanyagzacskóstul ehető hamburger

2009.06.18. 15:19 | jackyll | komment

Rohanó világunknak már a gyorskaját sincs ideje kivenni a dobozából, ezért fel kellett találni az ehető műanyagzacskót. A váratlan csomagolástechnikai forradalom további meglepetésre a Budaörsi Tescóból indul el. Azt nem írják hogy hidegen vagy kisütve kell fogyasztani, mindenesetre időt-energiát takarít meg:

A budaörsi tescoban vettem a képen látható hambit, a csomagoláson feltűnt a következő mondat: "Fogyasztható bontatlan csomagolásban." Nos, tudtommal nincs polietilén-allergiám, de azért bevallom, én kibontás után ettem meg.

További szép és polietilénmentes napot kívánok!

Kim Bauer

Backdoorcunami Pécsről

2009.06.18. 13:40 | ge | komment

A panelház házmestere vagy  felkiáltójel és papírkiragasztás fetisiszta, vagy csak egy munkájába belekeseredett szerencsétlen. Tehetetlen dühtől vezérelve 12 darab szigorú tiltást ragasztott ki az alagsorban, hátha így megértik az ostoba lakók hogy mit lehet és mit nem. E közbe. Maradt még 10 emelet, nagyon sajnáljuk hogy sZ. nem járta be az egész házat, de a backdoor rekord így is megvan.

Az alábbi képeket az egyik pécsi 10emeletes uránvárosi panelházban lőttem...akárhová néztem, mindenhol egy backdoor fogadott, és ez mind az alagsorban...a felsőbb szinteken elképzelni sem tudom mi lehet...ezekután :)

Üdv.: sZ. 
Olvasson tovább!

Egy évig fizetheti ellopott autóját a Groupamának

2009.06.18. 12:17 | jackyll | komment

Bandesz76 apokaliptikus szopóörvénybe került, amikor éppen két héttel Casco-évfordulója után ellopták Opeljét. A Groupama ugyanis úgy gondolta, addig nem adja ki bonuszigazolását, amíg nem rendezte az ellopott autója felmondott szerződésének hátralévő 11,5 havi díját. Merthogy az nekik jár. Ezen egyébként maguk a groupamások is meglepődtek:

Március második felében ellopták az Opelünket a ház elől. Nem csak a mienket, a szomszédunkét is, ugyanazon az éjjel. Nem csak a szomszédunkét, másik négy Opelt is elloptak Zuglóból szintén ugyanakkor. Azon a délelőtt csak autótlanná tett Opel tulajdonosok ültek egymás mellett libasorban a zuglói kapitányságon. A nyomozás – mi mást is várnánk – sikertelen volt, a minden bizonnyal nem kezdő tettes, vagy tettesek nem akadtak horogra. A szervezett autólopás pedig virágzik tovább, a hat Opel egyidejű ellopása sem érte el úgy látszik a szükséges ingerküszöböt.

Olvasson tovább!

32 centis pizza ez, csak sütés közben összement

2009.06.18. 09:40 | ge | komment

KekPafrany Avantinet-től rendelt 32 centis pizzája egy 30 centis dobozban érkezett, és nem meglepő, de maga a pizza sem haladta meg ezt a méretet. A telefonos reklamációjukra azt a választ kapták, hogy a pizza eredetlieg 32 centi volt, csak a sütés közben összement, így tűnt el a hiányolt 2 centi, jótévágyat.

Korábban is fordult már elő részükről probléma a rendelés feldolgozása során, például kaptunk php hibaüzenettel telehányt levelet is, de ez még bocsánatos bűn, hiszen a termék gond nélkül megérkezett. Még az ember azt is benyeli, hogy a feldolgozás során véletlen egyel kisebb pizza érkezik, holott a visszaigazoló e-mailban még 32-es szerepelt. Fanyalogva, de átvettük (az ára igazodott a méretéhez, úgyhogy tévedés volt és nem átverés). Kevéssé bocsánatos bűn, hogy a panasz e-mailt válaszra se méltatták.
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása