Tékozló Homár

Többször is eladja a helyeket Palace Cinemas?

2010.01.04. 08:56 | ge | 190 komment

Gábor 4 év után újra moziba indult, de rettenetesen ráfaragott: a Lurdyban többször is eladták az előre megrendelt és egy nappal az előadás előtt átvett helyjegyeit, így egy 9 fős társasággal a maradék helyekre kényszerült ülni. Úgyhogy teljesen érthető, hogy Gábor soha többé nem megy moziba.

A tegnapi nap egy délutáni előadáson megtekintettem töbedmagammal az Avatár című filmet 3d-s vetítésen a Lurdy ház palace mozijában. Nagy lelkesen vártuk az előadást, megkaptuk a 3d szemüveget, kukoricákkal italokkal tömve nem tolakodtunk előre, szépen végigvártuk a sorunkat.  A meglepetés akkor ért minket, mikor a terembe érve realizáltuk, hogy a sor ahova a jegyünk szól tele van. Jelzem kilencen voltunk. Nem tudtunk leülni és az egyeztetés során kiderült, hogy a jegyek stimmelnek, többeknek is eladták azokat a székeket.

Nosza hívtam a jegy kezelőt a srác közölte nem tud segíteni üljünk ahova akarunk (teltház volt köszi szépen) és jelezte többször előfordult hogy a számítógépes rendszerük hibájából az előrendelt jegyeket eladták a később a pénztárnál vásárolóknak. mikor jeleztük hogy mi is előrendelt jegyet vettünk ráadásul egy nappal előbb át is vettük személyesen,  közölte a csávó hogy ők jöttek előbb már leültek a helyükre oldjuk meg.

Ilyet se basztam még egy jegy 1800 asszem voltunk 9-en 16200 forintért oldjuk meg a csurig tömött moziba hogy üljünk le. Én speciel a leghátsó sorban a legszélső széken tudtam leülni már a föcimet nyomták mikor sikerült.

A tanulság: legyél paraszt tolakodj és te ülsz a jó helyen.
Aa tanulság kettő: kurvára mindegy hogy mennyit fizetsz menyire figyelsz oda  és melyik moziba  akkor is rábaszhatsz.
Konklúzió: többet nem megyek moziba az biztos az utolsó mozim is vagy 4 éve volt de ismét csalódtam szal asszem mostantól erre senki nem tud rávenni.
Javaslat: javaslom minden magyar embernek hogy NE menjen moziba, a tv leadja a filmeket úgyis pár hónap késéssel és nem csak a HBO... én többet filmért nem fogok fizetni.
Aajánlat: a piratebay és a felirat.hu segítségével mindenki annyit mozizik amennyit akar, tán ha ezek a mozik csődbe mennek, az utánuk jövők már felfogják hogy aki valamiért fizet azt illik ki is szolgálni.

Gábor

UI: tisztelt kommentelők alázhattok hogy nem vagyok sikeres és igazatok van, mert hagytam magam rábeszélni, hogy menjünk moziba. Azért szeretném hogy kikerüljön az írásom mivel remélem sok nem sikeres embert mentek meg attól hogy feleslegesen költse az amúgy is kevés pénzét.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gelsystem 2010.01.04. 08:58:15

buéééééééééék!
akicinemába megy,sikeresnemlehet

Zotymarek 2010.01.04. 09:07:40

kitolom a kertbe a projectort aztán megy a film a falra... azt hellllooo belllooo. :)

Fénnyel teli esernyő 2010.01.04. 09:09:23

Tudom, már kissé unalmas, de nem lehet minden cég az Aldi leányvállalata. Átvezetnek egy másik terembe, ahol csak Ti nézetitek meg a filmet, és mindezt mosolyogva teszik.

Ja, és ezzel a hozzáállással sikeres ember nem lehetsz. :)

caligne 2010.01.04. 09:09:26

Miért ne lennél sikeres?

dr. Aullah 2010.01.04. 09:11:10

"A tanulság: legyél paraszt tolakodj és te ülsz a jó helyen."

Már bocs, de ne azt fikázd, akik ott ültek, ugyanis nem ők tehetnek róla, nem is tudtak róla.

A mozi a hibás.

Egyszer nekem is eladtak egy újraeladott jegyet egy IC járatra. Jött a csávó, én nagyban ülök a széken. Mutatja a jegyet... mutatom én is, mondom ha kicsit összehúzódok, talán idefér :P

Szerencsére volt sok üres hely, volt helye bőven.

dr. Aullah 2010.01.04. 09:12:50

@Fénnyel teli esernyő:

Azért nem sikeres, mert négy év után bedőlt ennek a "3ds dolognak"...

Mindegy ha nincs történet vagy szar, de legalább 3d.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.04. 09:12:56

Speciel ezt a filmet én is a Lurdyban néztem meg (ezt muszáj moziban látni először). Szerencsére ilyen probléma akkor nem volt, amikor mi mentünk (mi is interneten vásárolt jeggyel), de amikor kifele mentünk a film után, akkor alig tudtunk átevickélni a mozi előtti hatalmas tömegen, ugyanis senkit nem engedtek be a pénztárakhoz, lévén, hogy épp összeomlott a jegyértékesítési rendszer. Nem tudom, hogy a levélíró mikor járt arra, de ha december 30-a után, akkor az eset akár ennek az utóhatása is lehet...

avatartalan 2010.01.04. 09:14:03

filmet csak illegális letöltőhelyről(ha nincs meg az aldiban)

lalalala 2010.01.04. 09:16:26

Ez az eset elég szívás volt azért... De nem szabad általánosítani... Persze a te eseteddel kapcsolatban teljes mértékben egyetértek (mondjuk én azért hivattam volna valami felsőbb beosztásut). a mozik látogaitoinak összetétele hihetetlen módon változott meg az elmúlt 20-30 év során. Nemrég készítettem erról egy kutatást.

fazzoletti 2010.01.04. 09:23:55

Na de mi az a felirat.hu?

eloszto · http://eloszto.hu 2010.01.04. 09:24:35

A konklúziód egy idióta baromság. Nem Hollywood a hibás, hanem a mozi.

elwood 2010.01.04. 09:24:52

"A tanulság: legyél paraszt tolakodj és te ülsz a jó helyen."

Te mit tettél volna a helyében ?
- Ide szól a jegyem, jé neked is ? Te jöttél később, én megyek és elhúzok innen.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.04. 09:29:55

Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy a mozi felajánlott legalább fejenként 2-2 mozijegyet (mondjuk egyet az Avatarra és egy standard árút), vagy mozijegyre váltható ajándékutalványt, vagy bármilyen kármentesítést a hiba miatt? Mert ha nem, akkor megértem, hogy a levélírónak elment a kedve a további mozilátogatásoktól...

RaveAcE 2010.01.04. 09:31:00

szén-monoxid volt-e?

=Ford Prefect= 2010.01.04. 09:33:04

Engem Kecskeméten szívattak meg 1×, majd majdnem másodszor is, de akkor kivertem a balhét...

Secnir 2010.01.04. 09:41:59

"Aajánlat: a piratebay és a felirat.hu segítségével mindenki annyit mozizik amennyit akar,"

ez nem újdonság számomra...
...legalábbis én úgy hallottam.

SpencerBarnes 2010.01.04. 09:46:36

Szerintem még lehet sikeres aki moziba megy, nekem is HD projim van 4m-es képátlóval, egy ilyen filmet mégis csak IMAX-ben nézek majd meg.Amúgy meg igaz hogy szívás, de nem a jegyszedővel kell agonizálni, hanem egyből a vezetőhöz menni.Már megtanultam hogy fegyverhordozókkal ( pénztáros, árufeltöltő, mozigépész ) hiába vitázok.Ha valami van, mindig az aktuális vezetőt kell keresni, és felemlíteni az újságírós kapcsolatot :) ez higgyétek el mindig beválik. Amúgy meg anno a múmia filmet lépcsőről néztük végig, mert telt ház volt, de másikra vettünk jegyet.Ennek is van feelingje

SpencerBarnes 2010.01.04. 09:47:41

Az meg egy nagy majom aki torrent oldalakat reklámoz ilyen filmhez.Torrentről nekem alap a HD anyag.Aki ilyet kézikamerás divx-ben néz meg, háááát egészségére

Klubos 2010.01.04. 09:48:07

Én is hasonlóképpen jártam a Palace-szal dec. 30-án. Előre lefoglalt jegy, venném át, nincs, már eladták. (Ezek szerint még szerencse, hogy nem vettem át korábban a jegyet). A foglalások még nem voltak feloldva, de az én foglalásomnak már hűlt helye sem volt. Aszongya a kislány, biztosan rosszul foglaltam. Mutatom a sikeres foglalásról szóló sms-t: se kép, se hang. A végén úgy oldották meg a dolgot, hogy vártunk a foglalás feloldásáig, és kiadtak nekünk egy korábban más által lefoglalt helyet, akik még nem vették át a jegyüket. Palacenál soha többé előre foglalás, semmit sem ér, csak nézel nagyokat, ha a péztárhoz érsz. (Érdekes, más mozikban működik az előre foglalás...)

_John_Doe_ 2010.01.04. 09:50:40

@Fedor:
"(ezt muszáj moziban látni először)"

Fenéket. Először valami kalóz változatot kell megnézni, nehogy elvonja a látvány a Nobel-díj gyanús történettől a figyelmet.

Persze hiába beszélek, én is moziban láttam először, csak akkor még Pocahontas volt a címe.

Almaspite 2010.01.04. 09:56:05

@_John_Doe_: Mekkora észrevétel, baaazeg! Tényleg! Ez TÉNYLEG ugyanaz a történet, rohadjak meg papírzsákban!

Respect!

lalalala 2010.01.04. 09:58:13

@Fedor: @Aullah:
Hát pontosabban arról készítettem kutatást, hogy milyen a nézők összetétele a multiplex- illetve hagyományos egytermes-moziknak. Filmművészet szakos vagyok, így kutatásom inkább arra irányult hogy milyen filmes műveltséggel rendelkeznek a "két mozi" nézői. Elhihetitek hogy elég döbbenetes eredmények jöttek ki.
Különös figyelmet szenteltem arra is hogy megvizsgáljam a két helyszinen jelenlevők öltözékét és viselkedését (pl a m.plex mozikban az új emberi karszt - az ún. homo shopaholicus - rengeteg példányára leltem fel.)

Ha érdekel több részlet, küldjetek nyugodtan privátot és szivesen elküldöm a kutatási eredményeket e-mailben.

vape 2010.01.04. 10:05:33

@lalalala:
"az új emberi karszt" - itt most ugye csak elgépelted?

Posztolónak: egyértelműen a mozi vezetőjéhez kellett volna menni rögtön, és kérni új jegyet meg valami kártérítést az okozott kellemetlenségért.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.04. 10:06:20

@_John_Doe_: Basszus, vannak filmek, amiket a sztori miatt nézz meg az ember, és van, amit a látvány miatt. Ez az utóbbi kategória. Mit nem lehet ezen érteni?

lalalala 2010.01.04. 10:08:36

@vape:
lol, persze ;) emberi fajt akartam ;)

mqqq 2010.01.04. 10:08:41

Ennek az lett volna az elintézési módja, hogy panaszt tesztek és kértek kárpótlást. Akár a film után. Mellesleg pont az Avatar az a film, amit nem szabad letölteni, hanem moziban kell megnézni, lehetőleg IMAX 3D-ben :)

sszilard 2010.01.04. 10:15:14

Én nyáron szívtam a Terminator 4-el, Tatabányán, ahol elsőként foglaltam jegyet a HÁTSÓ sorba (a visszaigazoló imélbe is tizen akarhanyadik sor szerepelt), és mikor odaértünk a tenyérbemászó gyerek közölte hogy az első sorba szól a foglalás.. Hogy én is következtetéseket vonnyak le: Többet nem megyek Tatabányai moziba, és ha mégegyszer így megszivatnak, kirángatom az illetőt a pult mögül(szerintem teljesen jogosan). Üdv

Klubos 2010.01.04. 10:20:04

@mqqq: De ha ottmaradnak, és keresnek maguknak helyet és megnézik a filmet, utána már nem lehet mondjuk kárpótlást kérni, szerintem... :/

Eric_Cartman 2010.01.04. 10:21:48

Úristen, ez döbbenet!!!!
Horror évkezdés. Hát nem lennék a helyedben !

pizsama 2010.01.04. 10:24:25

Ez mikor volt? Dec. 30.? Nagy káosz volt a Lurdy-ban aznap, írtam is erről a Homárnak, de (még) nem posztolták ki!

juhaszvik 2010.01.04. 10:29:10

nem mozi, hanem színház, de valamikor 2005-2006 tájékán jártunk hasonlóan Veszprémben (nem a Petőfiben, hanem a másikban), egy nagyon jó barátommal és az édesapjával néztük meg a képzelt riportot, de az előre (telefonon) lefoglalt jegyről odaérkezéskor nem tudtak semmit.
barátom édesapja ekkor (úriember módján) nagy patáliát csapott, mire betoltak nekünk még három ülést (széket, fotelt vagy mit). fél győzelem.

Macaron 2010.01.04. 10:34:11

Nos, ezt a filmet valóban csak moziban érdemes megnézni először.
Másik pedig az,h azért mert te csalódtál nem azt jelenti,hogy mindenki csalódni fog!
Érdekes, elég sok törzs-filmezők vannak,és ők még nem csalódtak.

Bár sajnálom,h így jártál..mert idegesítő lehetett...

cybergreg · http://www.cybergreg.hu 2010.01.04. 10:34:15

Londonban, a Gyűrűk ura musicalváltozatát néztem meg úgy, hogy szünetben odaültek a helyünkre, mert a pénztárban eladták a helyeket másodszor is.
És két jegy volt valami 80 font.

Kentetsu 2010.01.04. 10:37:03

@_John_Doe_:
Meg egy kicsi Farkasokkal táncoló egy csipetnyi Rettenthetetlennel! :)

GO!photo · http://microstockphoto.blog.hu/ 2010.01.04. 10:39:23

Nem olvastam a posztot, de a cim es az alatta index-cimoldalon futo leiras ritka pazar poen. *****

Roxerkriszta 2010.01.04. 10:49:13

Azért elég balekok vagytok már bocsi,hogy ennek ellenére beültetek a filmre!Minimum az,hogy beírok a vásárlók könyvébe és hazamegyek nem nézem meg a filmet,aztán egy hónap múlva mély bocsánatkérések közepette küldik az éves mozibérletet!

travelnyuszi 2010.01.04. 10:52:15

Nekem a kedvemcem a Palace Cinemas-nál lévő Mozikártya. Megvetetik veled hogy kapjál mindenféle kedvezményeket, de aztán amikor megveszed a zsugát a neten, kéri is a mozikártya számot, nem kapod meg a kedvezményt. Rákérdezel, és egy "hát igen, nem jól működik rendszer" válasszal leráznak.

morbiczer 2010.01.04. 10:58:29

"Konklúzió: többet nem megyek moziba az biztos az utolsó mozim is vagy 4 éve volt de ismét csalódtam szal asszem mostantól erre senki nem tud rávenni."

Szoval ha elemsz a boltba, es veszel egy liter tejet, ami mar savanyu, akkor soha tobbet semmilyen boltban nem veszel mar tejet?

Szar lehet igy elni.

SXB 2010.01.04. 11:00:33

Még szerencse hogy nem megy többé moziba Gábor, több hely marad nekünk! a stílus nem az igazi...
és én sem értem én sem, hogy miért azok tehetnek arról, hogy átvették a jegyüket, úgy hogy nem tudtak róla, hogy már átvették egyszer. ezzel az erővel, lehet, hogy a poszt toló másodiknak vette át, és akik ott ültek, vették át előbb.
a mozinak sünt, mert ezektől eltekintve igaza van a poszternek

Píter 2010.01.04. 11:00:43

Nem kellett volna megnézni így a filmet! Vezetőnél reklamálni, ha az újabb mozijegyeken kívül még pl ingyen cola+popcorn vagy plusz jegy vagy vmit nem adott volna, akkor meg "panaszköny" aka vásárlók könyve.

Gvtisavar Djavakhi (törölt) 2010.01.04. 11:01:00

http://www.torrentz.com!!!!! a jövő mozija!!!

turwall 2010.01.04. 11:07:34

Két kérdésem lenne a Nagyérdemű Sikeres Hozzászólókhoz:
1. Vajon aki azzal tölti az értelmesebb dolgokra is fordítható idejét, hogy másokat fikázzon, okítson, alázzon, az önmagát sikeresnek tartja-é?
2. Mi köze egyáltalán a vásárló sikerességéhez a többször eladott mozijegynek?

Rá Dios 2010.01.04. 11:08:31

@avatartalan: Mondja már meg valaki, mi ez az Aldi? Én csak élelmiszerüzletként ismerem.
A Sugárban, 2d-ben, de jó volt látni az Avatart. Sok év után mozi, pedig mozis (is) voltam, előző életemben.

dr. Aullah 2010.01.04. 11:09:39

@morbiczer: Azért nem kéne összehasonlítani a kettőt, ég és föld.

mqqq 2010.01.04. 11:11:28

@Klubos: dehogynem, nem oda vették a jegyet, a vezetőség meg nem várhatja el, hogy 9 ember keressen hirtelen más programot. Ha mégis, utána jogszerű ez a hisztéria.

ergerberger 2010.01.04. 11:15:10

"a terembe érve realizáltuk"

A "realizál" (az angollal ellentétben) magyarul azt jelenti, hogy "megvalósít", te buzi.

morbiczer 2010.01.04. 11:16:35

@Aullah: Ha azt mondja, hogy tobbet nem megy a Lurdyba, megertem. Ha azt mondja, hogy nem megy tobbet ahhoz a lanchoz, amely a Lurdy mozijat uzemelteti, azt is megertem.

De miert a mozi, mint jelenseg baja az, hogy egy konkret moziban kicsesztek vele? Ebben aztan semmi logika sincsen.

2010.01.04. 11:17:29

Én január 3.-án néztem meg Lurdyban, előre foglalva az Avatart.

Először is, aki ezt a filmet mozi kamrás divxben nézi meg, az költözzön át romániába. (Legalább várta volna meg a rendes 2 d-s dvd megjelenését, bár ez már 3d-s dvdben fog megjelenni előre szólok)

Másodszor, aki azt mondja h ősi burzsuj szoká 3d-s filmet moziban nézni, az csak azért mondja mert még nem látta ezt a filmet!

Harmadszor, aki hagyja azt hogy, "üljé le, old meg!" - "jaa, jó akkor leülök ahol hely van, köszönöm a segítséget, nem zavar h megvettem a jegyet!" Az szintén költözzön át romániába, ilyenkor balhé, pénzvisszakérés, vagy helyátpakolás más terembe/előadásra, vagy csak simán harcolni a jogaidért.

Ha meg hagyod, mindezt, akkor ne irogass a homárra! Hiszen te tűrted el, vess magadra! Gyáva népnek...

kovácspéterke 2010.01.04. 11:18:16

Minek ültetek be a filmre? Ilyenkor hívni kell a műszakvezetőt vagy akárkit, hogy adjanak másik időpontra jegyet, plusz sztem vmi kis kártalanítás is járt volna. Meg panaszkönyv.

Rá Dios 2010.01.04. 11:18:55

@ergerberger: "észleltük", akarta volna írni, de az nem trendi :-)

PonceDeLeon 2010.01.04. 11:19:37

Az Avatar 3D az életben nem lesz olyan látványos TV-n, mint moziban volt.

A cikkíró nyugodtan visszakérhette volna a jegy árát, gondolom ezt nem a teremőrtől, hanem a pénztárostól kellett volna kérje - de ha volt elég hely, hogy kilencen leüljenek, gondolom olyan nagy a dráma sem lehetett.

Hogy tetszett a film ?

Eric_Cartman 2010.01.04. 11:21:03

@Rá Dios: Lurdy-ban inkább : trendy.

ergerberger 2010.01.04. 11:22:12

@Rá Dios: igen, de én majd realizálok egy lófaszt abba a trendyyy metrószekszuális seggébe, és akkor majd bevésődik neki a helyes nyelvhasználat.

Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2010.01.04. 11:22:40

Ezt a "REALIZÁLTUK"-ot felejtsük már el, teljesen mást jelent.

Rá Dios 2010.01.04. 11:24:47

@Eric_Cartman:
Köszönöm a segítséget! rémes :-)

Rá Dios 2010.01.04. 11:26:13

@ergerberger: Nos, azt bizonyára ÉSZLELNI fogja :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.04. 11:27:15

HA ILYEN ESET VAN SZÓLNI KELL FOLYOSÓSNAK PÉNZTÁROSNAK AMMEG SZÓL A MANAGERNEK! AMÚGY MEG JÁRJATOK MINÉL TÖBBET MOZIBA,MER NEM LESZ MUNKÁM!!!:))

ZooL 2010.01.04. 11:30:17

Nekem is hasonló élményben volt részem, de szerencsére jól sült el végül. Cinema City IMax 3D-s verzióra foglaltam 4 helyen az előadás előtt kb. két héttel. A film kezdete előtt másfél órával értünk oda, beállok a sorba, mondom a foglalást, csajszi adná is a jegyet, erre pont akkor összeomlik a rendszer. Vagy 10 perces szarakodás után valahogy sikerült megmenteniük az én 4 jegyemet, viszont a mellettem lévő pénztárnál álló srác nem járt ilyen sikerrel, mert az ő 9 jegyét ugyanabba a sorba már eladták közben a kinti automatán keresztül. Viszont ők azonnal kaptak 9 ingyenjegyet kártérítésképpen egy általuk kiválasztott előadásra.

Klubos: én hosszú évek óta Palace-ba járok (heti rendszerességgel), és soha egyszer sem volt még olyan problémám, hogy eladták vagy nem találták volna az interneten foglalt jegyemet. Ellenben más mozikkal, pl. rögtön itt van az IMax 3D-s Cinema City.

halaszlo 2010.01.04. 11:31:05

Gábor egy lúzer, vagy kamu. Én a Lurdyban havonta legalább 2x mozizok és eddig nem volt semmi problémám.
Avatar-t is ott néztem. Jó volt. Köszi! :)

Che Pel (törölt) 2010.01.04. 11:41:34

IMAX 3D-ben az Aréna Plazaban néztem meg a filmet: fergetegesen jó! Aki azt mondja, hogy majd megnézi otthon letöltve, az nem tudja mit veszít.
Interneten foglaltam le és nem volt semmi probléma.
Mellesleg, ha már a delikvens megnézi azt az előadást, amire helyet foglalt (még ha másnak is kiadták u.a-t), akkor nem nagyon szövegelhet utólag. Rögtön a probléma felmerülésekor kell valamilyen vezetőt riasztani, és addig "ütni", amíg fel nem ajánl valamilyen "kárpótlást". Így utólag, eső után köpönyeg.
Miért azt szidja, akinek ugyanarra a helyre szólt a jegye csak előbb ért oda? Azt szidni, aki nem tehet a problémáról, na ez az igazán SIKERGYANÚS!

Tájgermájszter 2010.01.04. 11:45:20

Mondjuk én "törzs-palaszos" vagyok, és eddig az összes mozijukban mindig minden a legnagyobb rendben volt. Lekopogtam. Persze ettől függetlenül még nem érzem magam sikeresnek, mert az
Avatart 2D-ben néztem meg: kíváncsi voltam mennyire sikerült összegyúrni a már ismert filmeket és sztorikat. A történettől sem vártam semmit. A látvány viszont 2D-ben is lehengerlő, ezt a filmet csak emiatt érdemes megnézni, de emiatt nagyon.
Szegény posztolóval együttérzek, statisztikában ő lenne a harang-görbe legszéle. Pech.

phaidros 2010.01.04. 11:46:27

Én az Aldiban nézem meg az Avatart 3D-ben. Ugyanott gázmaszk is kapható a turkálóból.

DaveEr 2010.01.04. 11:46:46

Hát bocs, de ezt elbasztad. Nekem már volt 1x u.e a probléma, a Cinema City Arénában történt. Nem volt kecmec, visszamentem a pénztárba, elmondtam, hogy mi a probléma (a film közben már elkezdődött...) Szó nélkül kaptam az egyel későbbi előadásra jegyet, a két órát meg simán elütöttem a barátnőmmel. Ahogy mondják: néma gyereknek anyja sem érti a szavát...

Klubos 2010.01.04. 11:58:23

@ZooL: Én most jártam így másodszor a Palace-nál. (Elúszott jegyfoglalás). Először három évvel ezelőtt történt, amikor még Moziünnepre lehetet jegyet foglalni, és a TR1-et szerettem volna megnézni. Mondanom sem kell, nem volt meg a foglalásom, így azt hiszem, az ötödik sorból kukkoltam végig. Akkor betudtam a Moziünnepnek. Most tudjam be az Avatarnak? :)

franxepe 2010.01.04. 11:59:15

Hat mi se ugy lattuk az Avatart, ahogy akartuk... 3D-ben akartuk, meg angolul is, a ket halmaz metszete csak az uj cinemacity lett az allee-ban. le is foglaltuk a jegyet kb egy hettel elotte a neten. sorbanallaskor probaltam figyelni a futo kiirasokat, meg is lett a "15:45 - avatar 3D OV" felirat, OV mint original voice. termet viszont nem irtak mellette, a jegyfoglalaskor a baratnom direkt abba a terembe foglalt, ahol angolul adtak a honlap szerint. a film elkezdodott, le is ment, vegig is neztuk - magyarul. kiderult hogy a az angol nyelvu vetites nem abban a teremben volt, viszont valoban ugyanakkor. attol a film meg jo volt, a baratnomnek a feleig fel se tunt, hogy nem angol :) film utan visszamentunk, szoltunk hogy nezzenek utana hogy mas ne szivja meg. ennyi.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2010.01.04. 11:59:21

Ilyen hitvány filmet nagyon rég láttam már, jobban járt volna a post írója, ha az egész filmről lemarad...

VR6 2010.01.04. 11:59:26

Ezt megszívta, kész.

Amúgy azért az elmúlt 4 évben volt pár jó film, ami megérte a jegy árát... Ja, hogy nem volt igénye a beküldőnek, az már más kérdés. Amúgy, ha mindenki csak lekalózkodná a filmeket, akkor nem lenne egy idő után már ott sem fenn semmi, mert nem készülnének alkotások...

Amiel 2010.01.04. 12:08:32

Én elég sokat járok moziba (Palace-ba is, Cinemacity-be is), MINDIG interneten foglalok jegyet és SOHA nem volt semmi problémám. De ha egyszer lesz, tuti nem érem be annyival, hogy "mi már ott voltunk, ülj le máshova".
Egyébként az Avatart tényleg érdemes 3D-ben nézni :)

Dave80 2010.01.04. 12:12:15

Úgy tűnik, hogy a Lurdyban tényleg nincs minden rendben.

Mi szombaton akartunk menni 4-re. Jegyet foglaltunk a neten, átvételkor kérdezték, hogy jó lesz-e az utolsó sor közepe - nem oda foglaltuk, nem volt jó.
Megmondtuk, hogy hova foglaltuk, akkor adták oda (akkor minek ajánl fel más helyet?)

Mindegy, megoldódott, bementünk, vártunk 40 percet, mondták,hogy szar a gép, lehet jegyet visszaváltani.

Érdekel, hogy ma visszaadják-e a pénzt. Nem, nem álltam be a sorba hatszázadiknak szombaton egy moziteremnyi ember mögé.

Ferlategla (törölt) 2010.01.04. 12:12:16

"a tv leadja a filmeket úgyis pár hónap késéssel és nem csak a HBO..."

Egy magyar filmet talán, bár ott is többet kell várnod, mint pár hónap. Az Avatart meg tuti nem látod 3-4 évig tévében.

}:( (törölt) 2010.01.04. 12:14:22

követeltem volna vissza a pénzet, úgy hogy közben taposom a pofáját a pénztárosnak

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.04. 12:21:21

Egyébként az is lehet,hogy a jegyeladó rendszer hülyén van megoldva.Az is lehet,hogy a jegykezelő gyerek kezdő volt.De ha így nem akarjátok megnézni szólni kell neki vagy pénztárosnak.Vagy visszakapjátok a jegy árát vagy másik jegy.

malar 2010.01.04. 12:21:24

Itt nem csak Gábor a ludas. Ha jól értettem, akkor egy kilenc fős társasággal volt. Az igazán szomorú az, hogy a kilenc ember közül egy sem akadt, aki kiállt volna az igazáért és kiveri a balhét.

Más kérdés, hogy egy ekkora méretű társaságot nem triviális összeszervezni egy adott időpontra, tehát nem olyan egyszerű a dolog, hogy kérek pár extra jegyet egy későbbi előadásra.

Szintén meg tudom érteni Gábor moziundorát, viszont ha van valami, akkor az jelenleg pont a 3D film, amit nem tudsz még a legjobb TVn, a legfaszább hangrendszerrel sem úgy élvezni otthon, mint a moziban.

Én pl tuti elmegyek minimum még1x megnézni az Avatar-t, mert elég jó film hozzá, ráadásul látni akarom mi a difi az IMAX 3D és a Dolby3D verzió között. Plusz persze érdekel az is, hogy milyen a film eredeti hangokkal, angolul.

Szóval ha Gábort csak az taszítja el a mozizástól, hogy volt egy jegyfoglalási malőr, akkor csak egyetérteni tudok azokkal kik előttem szóltak:
Gábor, te sikeres ember nem lehetsz.

Ami pedig a felirat.hu-t illeti, én inkább ezt a linket reklámoznám az eredeti nyelvű filmek kapcsán:
www.nyelviskola.hu

Aláírom, kicsit melósabb mint letölteni egy feliratot, viszont ha egyszer megvolt, akkor utána minden későbbi felirat helyett használható, tehát a továbbiakban nem kell a feliratokra várnod.

Rebca 2010.01.04. 12:21:53

Gábor te pénisz, tévében csak nem sikeres ember néz mozifilmet, főleg avatart. 20 reklámmal, meg minden szar. Ki is van kötve a tévé, helyette gyorsabb net van. De még a netről se jön le egy ideig nem-camos avatar. Mi is elmentünk moziba, szar helyünk volt, de állati jó volt. A mozinak meg pattogni kellett volna, mert nem hiszem hogy ez törvényes vagy mi.

Gerolsteiner 2010.01.04. 12:24:55

A helyetekben én odaálltam volna a vászon elé, aztán előbb-utóbb csak odajött volna a mozi igazgatója, hogy felkínáljon valami értelmes alternatívát... (kilencen voltatok, félni sem kellett volna)

malar 2010.01.04. 12:26:47

@}:(:
"követeltem volna vissza a pénzet, úgy hogy közben taposom a pofáját a pénztárosnak"
Igen, mert valóban a pénztáros tehet róla, hogy az automata elad olyan jegyet ami le van foglalva, és/vagy a jegyfoglaló rendszer csődöt mond ezért ő teszi ugyanezt, nem tudván, hogy az adott jegy már el van adva.

Akivel itt jogosan lehetne bunyózni, az a foglaló rendszer fejlesztője, esetleg a managerek közül az ezért felelős balf*sz.

Amúgy pedig: amelyik kutya ugat, az általában impotens és így kompenzál, szóval szvsz ne erőltesd a szájkaratét.

budospillango 2010.01.04. 12:37:20

HEHE en speciel nem baszok ki ra ennyit egyszer megvettem a 3d szemcsit az nvidiatol ,rogton kettot ,van egy kurva nagy lcdm ,brutal hifi ,en s a parom ,nem a moziba, ahol nem tudnak ulni a szekben s nemlatok toluk ,vagy akkor pofaznak, mikor nem kell ,stb ,inkabb kenyelmesen ,letoltom 1080p be ,mert hamar fent van am , a 3d s is :D atzan mehet.
Mozik szarok. Kiskoromba szerettem moziba menni, de akkor is csak azert ,mert akkor nem volt warez.De ha olyan ikabb megvarom megveszem ,azt otthon ,nem fontos, hogy en legyek az ELSO, aki latta.

Blowzy 2010.01.04. 12:38:12

A film moziba készül, ha tévében vagy monitoron nézed, az olyan, mintha a notre dame-ot néznéd fényképen. Tanulság: nem kell szar multiplexekbe járni.

atila68 (törölt) 2010.01.04. 12:49:22

A tanulság az, hogy visszakéred a pénzt, és elmentek vacsizni valahova.
Aztán behajtod rajtuk a VIP jegyet a következő előadásra.
(nem kamuzom, megcsináltam, és még csak fel se basztam magam agyilag)

StLui 2010.01.04. 12:52:37

Mi elmentünk egyszer szinházba, és kiderült ülnek a helyünkön, ráadásul érvényes jeggyel. Jegykezelő szegény tanácstalanul nézegeti a mi jegyünket is, majd közös erővel rájöttünk, hogy egy héttel előbb érkeztünk :)
de megengedték, hogy maradjunk pótszéken, ha már így kiöltöztünk (akkor még szokás volt)
Egyébként ha már nekiindul az ember moziba, és kukorica, kóla a kézben, nem szívesen áll le vitatkozni és nagyon szeretné megnézni a filmet, főleg 4év után :) lehet, hogy elhajtják, ha volt még szabad hely, és lehet nincs kedve annyi energiát beleölni, hogy elhajtás után tovább vigye az ügyet. Mi is egyszer egy majd 3 órás film vége előtt negyed órával kellett kimennünk (régen volt a dunaplázában, elégett a film, gépész pedig, bízva az automatikában, elment sörözni, gondolom)a jegy árát visszakaptuk, a popcorn, kóla árát azonban nem, pedig mondtam, hogy csak a filmnézés miatt vettük, de nem fordultunk ügyvédhez :)

Archenemy 2010.01.04. 13:00:03

@Blowzy: Szerintem a Notre Dame sokkal jobb fényképen, mint moziban.

namnam 2010.01.04. 13:01:51

Pontosan, a vezetőt kell kérni ilyen esetekben, mondjuk, a jegykezelőnek kapásból hívnia kellett volna, ha ő maga nem tudja megoldani a helyzetet. (Nem, az nem megoldás, hogy üljetek, ahová akartok...)

Itt nem az a probléma, hogy a rendszer eladta 2x a helyeket (illetve az is, persze, de a legjobb helyeken is előfordulhat programhiba.) Hanem a megoldás/meg nem oldás módja. És valószínűleg a vezető se tudta volna üressé tenni a helyeiteket (a fizető, jó jeggyel jövő nézőt nem állíthatja fel), de pl. lehet olyan, hogy most megnézitek szar helyről, aztán a végén mindenki kap ingyenjegyet, amivel majd megnéz valami mást, amikor ő akarja. Vagy kicseréli a jegyeket másik előadásra.
(Nálunk így működött legalábbis, igaz, én nem Palace-ban dolgoztam :P)

Amúgy meg elhiszem, hogy 4 év nem mozizás után éppen egy ilyen élménnyel kezdeni nem szerencsés, de azért ezek nem általános dolgok a mozikban. Én már csak tudom :D

profile 2010.01.04. 13:06:11

Énis megnéztem az Avatart 3D-ben a Lurdyban, előre lefoglaltam a jegyet, fél órával kezdés előtt átvettem, semmi gond nem volt. Ilyesmi előfordulhat. Jók a számítógépek, mert ugyanannyi hiba történik, mint nélkülük, csak így senki nem hibás.

Gábor ha egyszer kap egy defektet autóba sem ül többet?

SanyiG 2010.01.04. 13:09:20

Érdekes, én több éve járok kb havi rendszerességgel és nem volt ilyen gondom.
Jelzem a Lurdyban még nem voltam.

StLui 2010.01.04. 13:09:25

@Tigeri: nekünk csak visszafizetni kellett volna az árát, mert fölöslegesen ettük meg. Visszadni csak záros határidőn belül, és nem eredeti állapotban tudtuk volna :))

Coyote82 2010.01.04. 13:12:46

na ilyen tortenne velem, biztos nem allnek meg a mozi igazgatojaig... a faszomat szorakoznak. Penz vissza vagy uj jegy, az a minimum. Ha meg nem segitenek, kitepem a fejet a jegyarusnak es beleszarok a nyakába. Ugy gondolom ennel elegansabb modja nem akad a serelem orvoslasanak. :)

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2010.01.04. 13:17:16

tudatlanságom miatt előre bocs, életemben nem voltam még 3d-s filmen, de az avatart szeretném így látni, ám:
cimborám, akivel mennék, egyik szemére nem lát. kérdésem az, hogy ez még mindig a szemüveges 3d? és akkor neki bukó lenne beülni 1600as jeggyel, hogy aztán hamar ki is sétáljon. mert mintha olvastam volna arról, hogy két külön géppel vetítenek és így a 3d a vásznon "keletkezik", szemüveg nem kell, szóval nem vagyok elég képzett e téren, valaki felvilágosítana? köszönöm. (vidék, nem imax, "csak" 3d vetítés)

Palkovicsné 2010.01.04. 13:21:17

fospisztolytáska! műanyag szandál! nylon lovacska!

Cuncimokus 2010.01.04. 13:22:02

A Corvin moziban is ketszer adtak el a jegyet. Termeszetesen a ferjem erkezett masodiknak... O nezte oldalrol :-/

flimo13 2010.01.04. 13:22:31

@mr lebowski: az egyik képet látni fogjak, de nem 3d-t.

Palkovicsné 2010.01.04. 13:24:19

jaaa és fény-nya-láb-pum-pa!

Jegkoko 2010.01.04. 13:25:03

Érdekes én az elmúlt pár hónapba 3x is voltam a fenn megnevezett moziba , egyik alkalommal az avatart néztük meg neten lefoglalt majd átvett jegyekkel és az égvilágon semmi probléma nem volt

stejmeckapitány 2010.01.04. 13:28:58

SZentem TE soha tőbbé ne tedd be a lábad semmilyen CINEMa-ba!Még ha akarnék sem tudnék összeszedni ennyi embert 1 mozi kedvéért.! 1xrre kilencen!Ez valami letöltögetős torrentes kamerás filmeket letöltikéző fan lehet aki mindenféle gagyi fájlokkal mixelve otthon a crtén filmeket nézeget és kommentel meg kritizál és Ő tuggya mi a kuvva nagy FILM.Hogy mekkora ARC és még bevalja,hogy négyévente jár moziba!Ilyenektől lessz a trgédia.Pont nála omlik össze a rendszer a haverjai fikázzák mé pont erre a szarhejre hozta el Őket és úgy érzi valamit elvettek tőle!Hirtelen felindulásból kirángatja a pénztárost majd két jegykezelő torkán lenyomta a popcornos zacsit berohanva a nézötéren a 9db jegyet ordítva elhajítja,,suriken dobással,,melyek a hejet bitorlók homlokában kötöttek ki!De télleg az ilyen sztorik miatt lesznek a mészárosok!:))

}:( (törölt) 2010.01.04. 13:29:49

@malar:
nyilván te olyan hős vagy, hogy 1800 pénzért behúzott farokkal ülöd végig a 166 percet egy hokedlin, mert neked azt mondták oda ülj és szegény pénztár is ember, mert tévedhet. szerintem te vagy impotens haver.

flimo13 2010.01.04. 13:30:18

@mr lebowski: igen, ott két képet vetítenek, amelyeket eltérően polarizálnak, a szemüveg lencséi pedig ennek megfelelő polárszűrők. Ha csak egy szemére lát, akkor nyilván csak az egyik kép jut el hozzá, de ha elmentek mindenképp kérjen szemüveget, mert a másik szemnek szánt képet ki kell szűrni.

Etalon 2010.01.04. 13:31:17

Félszemű cimbora jobb ha 2D-ben nézi meg, de ha a társaság miatt beül a drágább 3D-sre, akkor ő is szépen meg tudja nézni, csak rakja fel a szemüveget ő is, különben homályos lesz a kép (a két képet egymásra vetítik, a szemüveg két lencséjén át azonban mindig csak az egyik látszik, így a két különböző nézőpont miatt kialakul a térhatás -> nyilván egy szemmel nézve nem)

SpencerBarnes 2010.01.04. 13:31:43

@budospillango:
Én nem tudom, azért lehet Neked akár mekkora LCD-d, akkor se olyan mint mondjuk az IMAX. Kben is, ha annyira házimozi fun vagy, vegyél HD-s vetítőt a vga-d mellé.Nekem is az van.Azóta nem nézek tv-re, még ha 100 colos se... 4 méteres átlónak nincs párja,igaz sötét kell, de ki filmezik 500w-os égők mellett? Viszont én is imax-be megyek

Csurár apuka 2010.01.04. 13:54:34

mit vergődsz öreg, elbaszódott valami a rendszerükben, megmondta a gyerek. ilyenkor kell kérni a managert, majd az megdob kilenc ingyenjeggyel. lúzer voltál, hogy nem kaptál.
filmeket meg csak töltögess a piratebayről, oszt nézegesd otthon a 12 colos monitorodon. a 3d-t is.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2010.01.04. 13:58:25

A szegedi plazában is eladták az előre lefoglalt jegyünket,hiába voltunk ott 1 órával a kezdés előtt,ujra kellett foglalni helyeket.
Akkor mi a francnak van az internetes helyfoglalás ha szart se ér? :(

nick_ · http://symbolic.hu 2010.01.04. 14:12:43

miezaszar?
még konklúzió meg apámtöke.
Gyerekes megnyilvánulás. Röhej.

dzsekwolf 2010.01.04. 14:13:28

1. ez tényleg pocahontas ízű film/téma, de attól még igen jó volt 3d-ben meglesni.
2.ha átbaszarintanak/tévednek a jegyeladással kapcsolatban akkor addíg "csöngetek" a serifnél amíg kárpótól
3.holywood is hibás sok mindenért, de most ezért pont nem.
4.avatart torrentről, vagy bármi másról vagy máson megnézni ami nem 3d imax olyan mint sajtreszelővel rejszolni.
5.az én jegyemet is eladták 2x a westend-ben ,(az utolsó sorból) felálltunk és az első sorból kukkoltuk végíg a filmet, de ha nem tatszett volna akkor megyek a serifhez.de jó vót!!
6.megyek mert kihül a levesem.

Zaki85 2010.01.04. 14:15:15

Gábor te ritka nag sügér vagy. Nézegesd akkor a filmeket szar kamerás minőségbe doboz hanggal, mert madár voltál, és nem voltál képes új jegyeket kérni. De igazad van, ne menj többet moziba, több hely marad nekünk.

higgins1 2010.01.04. 14:16:31

2 megjegyzés:

1. Ha ilyen probléma van valóban nem a jegykezelővel kell megvitatni, mivel neki kb. annyi feladata és jogköre van, hogy letépi a jegyed és kitakarítja utánad a termet. Ilyenkor szépen kérsz egy vezetőt, aki segít megoldani a problémát.

2. Azt azért hadd kérdezzem már meg tőletek, hogy miért az mindenre a megoldás, hogy "kiverem a balhét".
Mi a haragos .... nem lehet normálisan oda menni és megbeszélni ezt a dolgot az illetékes vezetővel. Ebben az országban mindenki azt hiszi hogy arról szól a kapitalizmus, hogy majd jól odamegyek üvöltözni, meg az "arcába taposok" és akkor majd jól kárpótolnak mindeért. Hát láttam én már ilyen embert angliában, csak azt éppen vezették ki finom mozdulatokkal a biztonsági őrök a helyről (pedig még igaza is volt az embernek, csak éppen a stílus hagyott némi kívánni valót...).
Ha emberi stílusban beszélsz a másikkal, hidd el hamarabb eléred, amit akarsz és cserébe nem cseszed fel te sem az agyad, és még kárpótlást is előbb kapsz. Persze akinek csak ennyi öröm jut az életben, hogy ilyenkor nagy embernek érezheti magát, az magára és tehetetlenségére vessen.
Pár nyugodt szó és általában minden megoldódik úgy hogy jól járj...
A panaszkönyvről meg csak annyit, hogy nekem is megvannak a sablonok és csak a címzettet változtatgatom rajta, attól még nem leszel sem kárpótolva, sem a probléma nem lesz megoldva, ha beírsz max nagyon májernek érezheted magad...

Netuddki. 2010.01.04. 14:17:43

"Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!"

Anyátok, majd mégegyszer beírom, mi? Azt leshetitek!

dzsekwolf 2010.01.04. 14:17:50

@Jegkoko: mázlid volt öreg. ne pattogj mint a forró olaj, a sértett tsávó rábaszott, ezzel többen is így jártak,sajnos tényleg az avatarral már többszőr is előfordult,hogy ezek a gyíkarcok eladták másnak is a jegyet.
ez nem fer, főleg egy 1800-1900 ftos ticketnél

dzsekwolf 2010.01.04. 14:19:48

@higgins1: mmna ja , ez is igaz. csak az a baj,hogy mi még csupán 20 éve vagyunk kapitalisták...várj még egy kicsit :))

dzsekwolf 2010.01.04. 14:25:20

@Tigeri: NEM TUCC ÓCCSÓ JEGYET??

jimbo1000 2010.01.04. 14:32:37

inkább ne legyél ilyen balfasz, egyeltalán miért vagy ilyen türelmetlen, tudhattad hogy sokan mennek el erre a filmre és a moziterem teli lesz, én ezért is inkább nem megyek el ilyen hamar egy filmre, hanem megvárom, amig lecsendesednek a dolgok, és akkor váltok jegyet egy filmre, és akkor már sokszor ugy érzem magam, mint egy VIP vendég és a film vetitése közben is oda ülhetek ahova akarok, kivéve arra a pár helyre, ami foglalt.

Alex3000 2010.01.04. 14:38:12

Valóban nem így kellett volna kezelniük a dolgot (Balkán), de te/ti is igen béna konklúziót vágatok le ebből, hiszen nem kellett volna annyiba hagyni, hanem kiverni a balhét, ha kell a főnökségnél. Minimum egy ingyen jegyet ki kellett volna harcolni. Akkor legközelebb meggondolnák, hogy több jegyet adjanak el. Mindenesetre ez is egy jó lépés, hogy itt megírtad az esetet.

További magyar hang 2010.01.04. 14:49:35

Én már azért nem járok moziba, mert mérhetelenül zavar a csámcsogás, szörcsögés, röfögés amit a t. "kukoricákkal, italokkal tömve" érkező nézőtársak művelnek. Teljesen olyan minha egy disznóól közepébe ülnék be. Felfoghatalan számomra, hogy miért nem lehet kibírni két órát junkfood nélkül. Mondjuk technikailag rendben van a 3D hang, mert szépen körbevesz a csámcsogás.
Az meg, hogy a drága pénzen megvásárolt helyen már ott ül egy másik disznó kukoricákkal, italokkal tömve, eleve milyen már! Sztem ilyen hibánál a minimum, hogy visszaadják a jegy árát sűrű elnézés-kérések közepette.

Rob67 2010.01.04. 14:57:01

@ergerberger:
"A realizál (az angollal ellentétben) magyarul azt jelenti, hogy "megvalósít", te buzi..."
Te ma lettél gyökér a fitymaszűkületed miatt, vagy anyád szült ilyen parasztnak?
Csók neki :)

Netuddki. 2010.01.04. 15:03:22

"A tanulság: legyél paraszt tolakodj és te ülsz a jó helyen."

Nem B+! Panaszkönyv és jegyár vissza.

proletar 2010.01.04. 15:08:07

az van h. én is tegnap láttam ott az avatart és 31,-én vettem a jegyet. mondták hogy az x.-ik sorban lenne középen, jó-e? kérdeztem van-e hátrébb? már akkor mondták h. nem adnának hátrébb, mert nemrég volt egy rendszerleállás és igazából nem tudják mennyi jegyet adtak már el, de esélyes hogy azt már eladták.. szóval a mozisok már 4 napja tudták hogy lesz vmi gebasz. mondjuk én de. 10-kor néztem és abban a teremben előrébb még volt bőven hely, de ha nem jutott volna, akkor visszakérem a jegy árát, nem?

Netuddki. 2010.01.04. 15:10:04

@cybergreg: "Londonban, a Gyűrűk ura musicalváltozatát..."

Ez komoly? Hova süllyed ez a világ. Most már semmin nem csodálkozom ezek után.

Krogshöj 2010.01.04. 15:18:36

Az én javaslatom az, hogy a posztoló tényleg nem menjen többé moziba, mindenki más viszont bátran! És azt is javaslom, hogy valakit egy moziban így átbasznak, akkor ne üljön le a maradék helyre, hanem kérje vissza a jegye árát, opcionálisan a vásárlók könyvét, és menjen egy másik moziba.

citrompótló 2010.01.04. 15:31:26

Napi két cikk az Avatarról?

Legalább tegyetek egy zárójeles x-et a végére.

Alikam 2010.01.04. 15:36:25

@mqqq: Így van, most már talán van is rá esélyed, hogy lesz is hely, de úgy, hogy nem kell a 100 kilós fingós dagadég mellett végigkínlódnod három órát.

malar 2010.01.04. 15:41:07

@higgins1:
"Ha emberi stílusban beszélsz a másikkal, hidd el hamarabb eléred, amit akarsz..."
Ott a pont.

Érdekes, hogy abban az országban, ahol mindenki sír, hogy mennyire bunkók vele a szolgáltatók, nekem nincs túl sok bajom.

A másik fél emberszámba vétele, pozitív és barátságos hozzáállás még akkor is, ha amúgy belül fel tudnál robbanni, némi empátia és emberismeret. Ennyi a titka annak, hogy ne kelljen a másik szájába taposni ahhoz, hogy az a megoldja a problémádat, ráadásul nem azért, mert fél tőled, hanem azért mert szimpatikus vagy neki és öszintén segíteni szeretne.

Állandóan változó 2010.01.04. 15:44:46

- "What's your favorite record label?"
- "Bittorrent."

www.dieselsweeties.com/archive/2417

malar 2010.01.04. 15:45:51

@Rob67:
Látszik felmenőid egyike se mosta ki a szádat szappannal gyerekkorodban, pedig rádférne.

Ami pedig a szó jelentését illeti. A nyelv egy képlékeny dolog. A realizál lehet azt jelenti ma, hogy megvalósít (ami jelentése amúgy angolban is megvan), viszont könnyen lehet, hogy idővel a mi nyelvünkbe is beköltözik az angol nyelvben használt másik jelentése is: rájön, felismer. Ki tudja, lehet már most ott van, legfeljebb még nem túl elterjedt a használata. Végső soron már minimum egy ember van, aki ezt így használta, sőt sanszosan én is használtam már párszor ilyen módon tévesen ezt a szót, hiszen az én fejemben is aktívan él az angol szó és annak a kettős jelentése.

indapass90210 2010.01.04. 15:47:15

Nem csak a posztoló a hüje, hanem az is, aki az Avatar-t nem IMAX-ban nézte, vagy tervezi nézni!

Fibi2009 2010.01.04. 15:47:17

Húúúú. Semmi képp sem adnám fel a helyedben de mivel csak 4 évente jársz moziba mondhatni elég tapasztalatlan vagy ahoz hogy belásd azt a tényt hogy a 30-kai nap egy nagyon szerencsétlen választás volt mozizásra mivel az év utolsó napján mindenkinek valahogy eszébe jutott hogy moziba kellene menni. Sajnos ráadásul az a nap szerdára esett ami kedvezményes napnak számít! Extrán szerencsétlen mert ez mégjobban beindította az embereket!!!

Persze a 3d-re nem vonatkozik a kedvezmény!!!

Nem a plázákat akarom védeni de nem lehet összehasonlítasz egy otthoni filmnézést egy mozi élménnyel.. A MOZIBA JÁRÁS EGY ÜNNEP EGY OLYAN PROGRAM AMIT NEM LEHET ŰBERELNI!!
VÉGSŐ KONKLÚZIÓ NEM 30-ÁN KELL MENNI

HA TUTIRA AKARSZ MENNI LEGKÖZELEBB AKKOR A HÉTFŐ ÉS A KEDD ÁLLTALÁBAN TÖKÉLETES MERT ÜRES MINDEN.

malar 2010.01.04. 15:47:46

@Rob67: az előző postom ergerberger-nek szólt, csak lemaradtam az idézőjelekről :) sorry, nincs szerk. funkció a hozzászólásokhoz és várni kell két poszt között :(

Alikam 2010.01.04. 15:50:04

@Krogshöj: A fenéket, nem szabad moziba járni. Nézzük meg az előnyöket és a hátrányokat:

Előnyök:
-nagy vászon
-térhatású hangzás.
- esetleg IMAX 3D.
- először moziban vetítik a filmet

Hátrányok:
- reklámok - annak ellenére, hogy fizetsz a jegyért. A ReteKlubbon legyen, az ingyé van, de egy moziba nem már...
- kényelmetlen székek
- parasztok, akik néha betévednek, unalomból a filmet leszarják ehelyett inkább röhögcsélnak és a székeket rúgdossák.
- más fingjának a szagolgatása
- nem akkor nézed amikor akarod, hanem amikor vetítik
- drága

Na és akkor nézzük a, hm, mondjuk a DVD-t

Előnyök:
- akkor nézed amikor akarod
- azzal akivel akarod
- kényelemben
- reklám nélkül
- annyiszor ahányszor csak akarod, vagy amíg a DVD tönkre nem megy
- ha van egy jó TV-éd akkor még az vizuális élmény is jó tud lenni

Hátrányok:
- Egy kicsit drágább
- nincs gigavászon, vagy 3D
- kicsit később tudod megnézni az adott filmet, mint moziban.

Na akkor add össze pubi, számolgassál, osszál, szorozzál és megkapod, hogy érdemes-e moziba járni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.04. 15:59:04

@Fibi2009:
a moziba jaras egy unnep, ezert unnep- es unnep elotti nap ne menj moziba
ez ertheto
/ hat mi Maryvel eleg gyakran ubereljuk es ki sem mozdulunk/

Blavatsky 2010.01.04. 16:00:45

hát ez valóban felháborító, mert minimum vissza kellett volna adni a jegy árát vagy felajánlani, h. egy másik előadásra lesz érvényes a jegyetek!

ettől függetlenül ne legyél ennyire pesszimista, mert azért nem ez az általános gyakorlat. moziba menni pedig igenis jó, ezt a filmet pedig bűn nem moziban és nem 3D-ben megnézni! Ha javasolhatam menj az Arénába, az IMAX-be, mert 1részt ott nem hiszem hogy ez előfordulhat, másrészt ez a film IMAX-re lett csinálva és nem sima 3D-re, szóval ott kapod meg a tökéletes látványvilágot, ami szerintem óriási! James Cameron megint forradalmasította a mozit, ezek után az ember nem is akar már hagyományos, 2 dimenziós filmet nézni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.04. 16:05:01

mindenki ezzel a penzvisszafizetessel jon
filmet akartak nezni
9-en
valahogy meg is oldottak meg ha meg is voltak szivatva
valoszinuleg siman visszafizetik hazt kerik
/mondjuk az nincs leirva, ha telt haz volt lehet volt aki igy is jart el/
de ujra 9-embermnek egy jo idopontot ott rogton osszehozni....
es radasul mar befektettek popcorn-kolaba is
tenyleg miert kell film alatt popconrt enni?
mert meg egy kis vizet megertek ha bevisz valaki

indapass90210 2010.01.04. 16:07:11

Tegnap láttam a filmet sima 3D-ben, 23-án meg IMAX-ban. A konklúzió az, hogy az IMAX nagyságrendekkel nagyobb élményt nyújt. De gondolom még a sima 3D is némi előnyt élvez a .cam.divx+15" LCD-kombóhoz képest...

Amúgy azt, hogy pina, írta már valaki?

namnam 2010.01.04. 16:09:50

Azt én sem értem, hogy miért rögtön az a reakció sokaknál, hogy letépem a fejét meg leüvöltöm meg egyebek...
Gondolhatjátok, a mozinak se érdeke teltházban duplán eladni a jegyet, mert a francnak sincs kedve magának problémát csinálni és rombolni a cég hírnevét.
(Mondom, nem dolgoztam a Palace-ban, de más moziban nagyon hosszú ideig voltam vezető (már nem vagyok), úgyhogy van tapasztalatom bőven...)

És valóban, ha az emberhez normálisan szólnak, a probléma is sokkal gyorsabban és egyszerűbben megoldódik. De, higgyétek el, amikor rögtön azt kapja az ember a képébe, hogy b*** meg a k*** anyám és még azt se tudom, mi a probléma, akkor azért nem csoda, ha nekem is felmegy a pumpám... oké, az ügyet akkor is megoldom, de a vérnyomásom 200 azonnal.

És arról meg még nem is beszélek, amikor biztosan tudod, hogy a vendégnek nincs igaza (és mégis próbálsz segíteni, persze), de minden a te nyakadba van varrva, mert ő egyszerűen nem ismeri be, hogy hibázott.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.04. 16:13:32

az avatar nagyon jó film, 3d-ben csak moziban tudod nézni. a kártyákat meg az egyéb átbaszásokat (pl 700 ft egy zsák popcorn?) kerüljétek el, de az igazán jó filmeknél nem érdemes megvárni a torrentes dvdripet. javaslom a cinema city allee-t, ott még nem mernek kicseszni az emberekkel mert vadiúj hely.
rossz hallani hogy az évtized legjobb mozifilmje után valaki csak bosszankopdni tud, mert ebben a hülye országból mindenki abból akar megélni hogy kicsesz a másikkal.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.04. 16:16:31

én egyszer repülőre akartam szállni úgy, hogy 1,5x annyi jegyet adtak el a gépre, ahány ülés van rajta. a bőröndömet elvitték, engem meg ráültettek egy másik repcsire, hogy majd zürichben átszállhatok. na így mentem egyszer rómába. (budapest-róma, közben egy zürich ugye nem időelbaszás) másodosztályra kerültem a svájci gépen de elsőosztályú kaját piát kértem és szóltam a stewardess cicának hogy a malév fizeti :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.04. 16:17:58

@Blavatsky: egy sin city-t vagy egy casablancát nem lehet 3d-ben nézni.

Alikam 2010.01.04. 16:23:12

@Dövan: Tipikus idióta vagy. Azt hiszed, hogy mindenki kézikamerás várziót tölt csak le?

Ilyen bugyutaságokat reklámoz az ASVA is. bemutatnak egy 120x200-as felbontású videót, hogy na ilyen minőség van a letöltős oldalakon ami nyilvánvaló hazugság, kettő, azt meg nem reklámozzák, hogy telenyomják reklámmal a vetítést és kibaszott aranyércsináló székeken kell gubbasztanod valami seggszegú pufi mellett.

Maradjunk annyiban, hogy ha van egy jó TV-éd és vársz 3-4 hónapot, akkor teljesen jó élményt nyújt DVD-n is, kivétel egy-két filmet, ami valóban jobb IMAX-ban, de nagy általánosságban, a mozi már lejárt dolog.

citrompótló 2010.01.04. 16:31:11

@Don Bandi:

Te sem voltál sűrűn moziban ebben az évtizedben.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.04. 16:36:46

@Fibi2009: te, amikor utoljára láttam naptárt, nem 30-a, hanem 31-e volt az év utolsó napja :)

hopp-hopp 2010.01.04. 16:37:21

atunci am realizat - pe moment ...

tükörfordítás - románból.
egyént nem bántani többé, ezen kifejezés használatáért.

magadat nem hagyni átverni - legközelebb - ha lesz ilyen - és Romániát és annak mozijait sem bántani.(más kellemes modorú Homár kommentelőknek üzenem).

üdv. amyu

moli 2010.01.04. 16:50:50

egyetertek, vagy 1 ev moziszunet utan elmentem a mamut moziba, hat otthon A CRT TEVEMEN EGY DVDRIP SZEBBEN NEZ KI, mint ami a vasznon volt! es a basszustol se ajultam el, allandoan rezonalt valami muanyag.

indapass90210 2010.01.04. 16:53:08

@Alikam: Hehe, persze, idióta. Tele a net HD minőségű Avatarral. Meg a népesség kb. 99.999%ának van olyan hangrendszere, nagy méretű falfelülete, ami esetleg megközelíti a mozis hatást :)
3-4 hónapot meg várjon az, akinek két anyja van, vagy legalább két élete.

Csajozni is otthon, tv előtt csajozol?

indapass90210 2010.01.04. 16:57:47

@Alikam: Egyébként meg csak a filmek elején van reklám, ami nem is árt, mert legalább nem a film közben kell a késők miatt ugrálni.

moli 2010.01.04. 17:21:38

szomoru latni, hogy a hozzaszolok tobbsege szerint kezikameras minosegu filmeket lehet letolteni a netrol.

szomoru, hogy mindenki az avatar szora harap ra, a bekuldo nyilvan CSAK az avatar miatt ment 4 eve eloszor moziba, ezert NYILVAN tudja, hogy azt moziban kell nezni. de az OSSZES tobbi film nem 3d-s, nem imaxos.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.04. 17:23:45

Mi az Arénában akartuk megnézni az Avatart a karácsony utáni hétvégén. Miután kivártuk a 20 km-es sort és végre sorrakerültünk, közölték hogy semelyik filmre (imax, 3D, sima) sincs hely, majd jan 6-tól lesz. Hát 2 hetet nem akartunk ott várni, inkább megnéztük máshol, nem imaxban, nem 3D-ben. Azonban tapasztalt homározóként tudhattam volna, hogy avatart csak őstermelőtől, és hogy az Aréna moziba nem szabad menni. Rábatztam. Lurdyt meg nem kell szidni, kurvára mindegy hogy hova ülsz, amúgy sincs annál gányabb, mint amikor valaki negyedórás késéssel megérkezik és be akarja verekedni magát 25 ülő emberen keresztül a belső helyekre. Nem tökmind1hol ülsz?

indapass90210 2010.01.04. 17:24:36

@moli: szerintem meg igazából azt szomorú látni, hogy a hazai jövedelmi viszonyok között ennyire drágák a mozijegyek, és/vagy ennyire igénytelenek és fillérbaszók az emberek....

Dunder Krisztián · http://www.twitter.com/k_dunder 2010.01.04. 17:27:05

Miskolcon nem lehetett előre megvenni a jegyet (előző nap), csak lefoglalni. Vicc.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.04. 17:27:09

@Almaspite: nehogy azt hidd már, hogy neki tűnt fel először a hasonlóság a Pocahontasos sztorival. Olvass portot.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.04. 17:40:19

@Dövan: Mint mondtam én sem 3D-ben néztem, ennek ellenére úgy szédültem, hogy örülök, hogy nem abban néztem...

tumzit 2010.01.04. 17:48:30

Az a fránya ámítógépes renccer... Mi a Westendbe próbálkoztunk karácsonykor, telefonon foglaltunk jegyet, majd amikor kivártuk a félórás sort, a pénztáros közölte, hogy "sajnos a számítógépes renccerünk hibája miatt az összes foglalás törlődött - így az önöké is - hely meg nincs már" ....Aztán megkérdezte, mi vagyunk-e Farkasék. Mondtom én, ha Farkasék jegye megvan, akkor igen. Mire kis keresgélés után a csajszi.... "Sajnos még beszélgettünk, a mellettem lévő pénztáros eladta azt is ...."
Akkor hát voltak is foglalások meg nem is? Törlődtek is meg nem is ? Szerintem egyszerűen arról volt szó, hogy az áradatot - a biztos vásárlót - látva, a némi bizonytalanságot jelentő foglalásokat is lesz**ták és eladták ismerve a bölcs román mondást: biztost a bizonytalanért ne hagyd !

Csak az a kár hogy én ezért kb 30 km-t autóztam a kölkökkel.

Meg aztán a pénztár fölé is ki lehetett volna írni, hogy "Foglalás - coki " akkor nem vár ott 50 ember fél órát hiába

Nevem Senki 2010.01.04. 17:54:35

A kedves levélirónak üzenem, hogy hülye vagy! Nem kell se tolakodni, se máshova leülni, se netről letölteni (ami mellesleg lehet, hogy olcsóbb megoldás, de nem is uaz az élmény). Átérzem a bosszúságot, de akik már a helyeteken ültek, azok is jogosan voltak ott! Ez a mozi hibája volt és ti reklamálhattatok volna, de néma gyereknek az anyja veri a farkát. Lehet, hogy aznapra le kellet volna mondani a moziról, de még mindig jobb átrakva egy másik alkalomra, mint igy...

Nevem Senki 2010.01.04. 17:58:27

@moli: az Aréna-mozi szerintem a legjobb, mi szinte csak oda járunk. Az Avatart is ott láttam, a bemutató héten, szombat este. Erre az előadásra neten foglaltam a helyet, amit előző nap vettem át (elkerülendő a sorbaállást) és bár a havazás miatt késtünk kb. 20 percet, próbléma nélkül helyet tudtunk foglalni. Tény hogy nem a saját helyünkre, de kb. 3-4 székkel arrébb.

Dupladurr 2010.01.04. 18:14:07

@mr lebowski: Attól függ hol nézitek mivel több fajta 3D-s technológia létezik, szemüveget pedig mindegyik használ. Én például Dolby 3D-ben láttam (vidéken majdnem mindenhol ez van), és ennél te képzed a 3D-s képet az által hogy a szemeid összerakják a szemüveg segítségével, így ezt fél szemmel sajnos nem látni. Ellenben az Imax féle 3D-ben és a RealD mozikban (most hirtelen csak a Westend ugrik be, de nézz utána még hol van ilyen) a 3D-s kép a vásznon képződik, a szemüveg pedig csak annak összerakásához szükségeltetik. Ergó ezt elvileg fél szemmel is látni. Remélem tudtam segíteni.

bontókalapács...... http:/ /sportblog.blog.hu 2010.01.04. 18:32:13

Nekünk is eladták a lefoglalt jegyeinket a Cinema City IMAX-ben, igaz, mi későn értünk a pénztárhoz, mert nem mondták, hogy inkább másfél órával előbb menjünk oda, mert sorba kell állni a többi ezer nézővel, aki a következő két hét valamelyik elóadására akr jegyet venni. Szar a rendszer, miért nincs külön elővételi pénztár a következő előadásra jegyet foglaltaknak? Megjegyzem, Londonban nincs ilyen előrendelési rendszer, ott neten hitelkártyáról ki kell fizetni. Két hónappal előre megrendeltük a jegyet, kifizettük, odamentünk az IMAX-be concierge odakísért az automatához, beduktam a hitelkártyámat, az kiköpte a jegyet, ennyi. 1 perc volt az egész és hibabiztos rendszer. Ha mégis hiba lenne, ott áll melletted a fószer, akinek panaszkodhatsz. Mi mikor jutunk el ide?

tyberius 2010.01.04. 18:33:20

@VR6: Nagy francokat. Ha mindenki lekalózkodná a filmet, akkor tudod mi nem lenne? Milliós sztárgázsik. Mivel nem vagyok sztár, ezért asszem, ezt túl tudnám élni :) Lenne helyette viszont valami: product placement és merchandising. Ez viszont ma is van, úgyhogy igazából sok újat nem hozna a dolog :) A filmipar halálát vizionálni, ez ilyen klasszikus MPAA-ügyvédes fogás, senki sem veszi be. Amúgy meg nézd meg, az IMDB első 5 helyezettjének büdzséje simán kijönne az Avatáréból (inflációt beleszámítva, persze), mégsem lett jobb azoknál. Szóval nem a százmillió dollárokra rúgó bevétel az előfeltétele a jó filmnek.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.01.04. 18:57:14

Tegnap előtt jött haza Samu haver Shanghaiból.
Mondja, hozott egy ilyen IMAX vetítő kócerájt, az Avatart meg még pár 3D filmet.
Igaz, mandarin szinkronnal, de nem érdekes, lassan úgy is az lesz a hivatalos világnyelv.
Egész délelőtt roadoltunk a kultúrba, mire az egészet belapátoltuk.
Géza főnökének a műhelyéből csapoltuk a 380-at, mer' az ócco.
Hallod, Samu beklikkelte az onoff szviccset, beszarsz, olyan képe volt, az egész falu azt nézte délután.
Ezé asszem lekakkantom ki hogyan harcol a moziban Pestbe.

Bögrecast · http://www.bogrecast.hu 2010.01.04. 19:16:01

nekem pont az említett moziban volt, hogy elnéztem az órát, és a pénztáros eladott egy jegyet nekem egy olyan filmre, ami már másfél órája ment...
alig akarta visszavenni, pedig azonnal észrevettem, mikor elfordultam a pénztártól.

www.radiobogre.com

Alikam 2010.01.04. 20:38:16

@Dövan: ki beszélt itt mozihatásról? Vagy te úgy gondoltad feszítsen ki az ember egy 5 méteres vásznat és vegyen 300.000-ért egy projektort? Hát te kész vagy. Ha neked nem elég egy 102 cm képátlójú TV akkor valami kisebbségi komplexusod lehet.

Na mindegy, a te dolgod te préseld be magadat a seggszagú pufi mellé a moziba, én meg otthon kényelmesen fotelből nézem a filmet.

Régen tudod mi volt reklám helyett? Híradó, annak legalább volt értelme.

De nekem ne reklámozza az ASVA, hogy mekkora szuper a mozi, amikor mindenféle szar reklámot meg előzetest rám tukmálnak aztán 1x(!) átlag 1300 forintért megnézhetek egy filmet és csak titkon remélhetem, hogy senki nem böfög a tarkómra vagy fingik az orrom alá.

Na erről ennyit.

Alikam 2010.01.04. 20:51:45

@_John_Doe_: egyértelmű, hogy az Avatar nem a története miatt lett kasszasiker. Az olyan - igen, Pocahontas-os -, de leginkább semmilyen.

Valóban itt a technológia és a látvány volt az, ami meghozta a sikert.

Persze tegyük hozzá, hogyha kedves Cameron csak ezért nem csinált 10 évig semmit sem és 500 millió dollárt ölt bele, akkor el kell gondolkoznom, hogy megérte-e, bár technológiailag valóban iránymutató, nem vagyok biztos benne, hogy minden egyes kibebaszott filmet 3D-ben akarnék megnézni.

calvin&hobbes 2010.01.04. 20:58:26

Miert nem lepodtem meg? Vonatjegy, repjegy, szallodai szoba.... stb... mindent eladnak manapsag ketszer... miert pont a mozijegy lenne kivetel?

Bandee16 2010.01.04. 21:13:01

Nem tudom írta-e már valaki, de mi 30-án szívtuk meg a Lurdyval, de nagyon! Jegy 3 nappal előtte lefoglalva írány a mozi este 7-kor! Megérkeztünk... a bejárat elkerítve.. nem lehetett bemenni. Csak az nézhette meg a filmet aki korábban jegyet vett (20-30 ember)!!! 1 órát vártunk hátha beengednek aztán feladtuk és hazamentünk. Na ezen a vetítésen jól jártak volna Gáborék!

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.04. 21:14:53

Ekkora baromságot! Azért ne menjenek a magyarok moziba, mert egy számítógép vagy akármi hibájából többeknek is eladták a jegyet??
Én ha kifizetek 1800Ft egy mozijegyért és nem tudom megnézni a filmet, az ott dolgozók hibájából, akkor tuti, hogy addig nem tágítok még vissza nem fizetik a jegyet.
A tanulság, hogy legyünk kicsit talpra esettebbek. Persze egyértelmű, hogy könnyebb a mozit fikázni.

Bandee16 2010.01.04. 21:15:21

@Alikam: Cameronnak biztos megérte. 1 milliárd dolcsi nem rossz pénz. És még hol van a vége...

Jegkoko 2010.01.04. 21:28:42

@Bandee79: Akkor mi biztos csak véletlenül tudtuk a permier utánni napon megnézni a lurdyba 3d be az avatart.

ergerberger 2010.01.04. 21:34:34

@malar: "A realizál lehet azt jelenti ma, hogy megvalósít (ami jelentése amúgy angolban is megvan), viszont könnyen lehet, hogy idővel a mi nyelvünkbe is beköltözik az angol nyelvben használt másik jelentése is: rájön, felismer."

Addig is, amíg ilyen jelentésben is meghonosul a magyarban, átmenetileg könnyen lehet, hogy bekaphatnád a faszomat.

Aqvasky 2010.01.04. 21:38:31

Egyrészt vannak filmek amire el kell menni a moziba, mert 3D élményt a számítógéped monitora nem tud biztosítani.

Másrészt én úgy kivertem volna a balhét a főnök után ordítva, lealázva a jegykezelőt és minden alkalmazottat, hogy külön páholyt biztosítottak volna a 9 fős baráti társaságomnak, de minimum visszaadták volna a jegyárakat.

Fogyasztóvédelem, e szó hallatán ők is összefossák magukat.

DonBandi 2010.01.04. 21:44:48

@citrompótló: te meg nyilván a logikus következtetések királya vagy. ha valaki rontani meri a benned levő világképet, akkor dobjunk rá egy marék fikát, ugye.
sokat voltam moziban, és sok jó filmet láttam. nem a robscheideres baromságokon nőttem fel én se. arra alapoztam az állításomat, amit átéltem. 2x jöttem ki úgy a moziból az avatar megnézése után, hogy nagyon örültem annak amit láttam. a többi filmmel se vagyok elégedetlen, de ennek a nyomába sem érnek - szerintem. bocs hogy a véleményem eltérni merészel a tiédtől. nem akarlak megbántani, biztos remek ember vagy.
@megélhetési sünöző - avataros avatar: az ilyen későnjövőket érdemes fejendobni popcornnal. ha már megvetted az abrakot, használd fel vmi jóra :)
akit érdekel az imax nézés, annak szólok hogy a következő 9 napra szinte teltházasra van foglalva minden egyes avatar előadás. még a délutáni és a késő esti is. ha imaxot akarsz nézni akkor lógj a neten amíg meg nem nyílik a foglalás a kiszemelt dátumon és akkor ugorj neki mint tót az anyjának.

travis 2010.01.04. 21:59:11

@mr lebowski: A bátyám fél szemére nagyon tompán lát, és ő azt mondta mindent tökéletesen látott 3D-ben is.

Közöd?? (törölt) 2010.01.04. 22:01:55

aki ezt a szar avatart akarja nézegetni az megérdemli a kibaszást!

DonBandi 2010.01.04. 22:05:03

@Közöd??: és te mit érdemelsz? sok cuppanós puszit? tipikus vadmagyar vagy, aki utálatos mindenkivel, akinek nemcsak az tetszik ami neked is. persze lehet hogy tévedek.

Dirk Montgomery 2010.01.04. 22:15:08

"Közöd??"-nek semmi nem jön be, sokszor látni építő megjegyzéseit... kis retardált, ezt élvezi :)
Nem látka szegény a 3D-t ezért morci :(

vénkujon 2010.01.04. 23:09:54

gábor bazmeg, ne legyél hülye, hogy nem mégy többet moziba. én az avatar3D alatt kétszer magam alá vizeltem, egyszer pedig odafostam a székre...

Stupidella 2010.01.05. 00:10:55

Itthon egyelőre még nem tudok 3D-ben filmet nézni, se imax filmet, szóval ha ilyesmi élményre és látványra vágyom, továbbra is moziba megyek. Pont ez az a technológia és látvány, amivel még moziba tudják csalogatni az embert!

Ha a posztíró azt mondja, hogy otthon megnézve a film ugyanaz, akkor nem is volt ott az Avatar 3D-n...

indapass90210 2010.01.05. 10:57:42

@Alikam: Nem ülök seggszagú pufi mellé, mert nem viszem magammal a barátnődet! Egyébként is, ha manapság préselni kell magad, akkor talán te vagy a seggszagú pufi, aki nem fér el. Hoppá! Kb. olyan érvelés ez részedről, minthogy azért pici és puha, hogy ne fájjon!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.05. 12:23:00

Igen, szerintem a többség felfogja, hogy a számítógépes rendszer hibázott, blablabla..
DE - az nem a rendszer feladata, hogy (ha már elcsesződik a dolog), kielégítő megoldást találjon.
Kurvára hibás volt a jegykezelő (vagyhogyhívják) csávó, mert ez alapján a tipikusan rendszerváltás előtti vállrángatós, szalonnázó, bunkó, "leszarom", kék köpenyes portás hozzáállás alapján arra is alkalmatlannak tűnik, hogy egy falusi kiskocsmában hetente kétszer kipucolja a vécét. A vezető meg egy gusztustalan pénzeszsák, nyilván szintén leszarja a dolgot, szóval azért ne mentegessük már itt a személyzetet. Ti. ha probléma van, azt azért illik megoldani. (Főleg, ha fizetővendégekről van szó.)

moli 2010.01.05. 13:07:53

@morrisal_: raadasul az alkalmazott a ceg KEPVISELOJE, amikor az alkalmazott beszel, a ceg allaspontjat kozli, amikor az alkalmazotthoz beszelsz, nem szemelyeskedsz, hanem a ceghez beszelsz.

nyílméregbéka 2010.01.06. 22:44:56

@Fibi2009: "HA TUTIRA AKARSZ MENNI LEGKÖZELEBB AKKOR A HÉTFŐ ÉS A KEDD ÁLLTALÁBAN TÖKÉLETES MERT ÜRES MINDEN"
Ez teljesen így van, mert én hétfőn délben néztem meg ezt a Pocahontast ;-) 2D-ben, ugyanazon okból, mint @mr lebowski barátja; és exkluzív vetítés volt, mert én magam egyedül ültem a teremben :-D
Rohadtul élveztem! :-D

gaz-ficko 2010.01.09. 05:14:34

@morrisal_:
hello
képzeld igazad van pont úgy van ahogy írod a jegykezelőnek és a menedzsernek meg kell oldania a problémát ha elszáll a programm!
képzeld sikerült is kielégítő megoldást találnunk minden fizető vendég megudta nézni a filmet hozzáteszem lehet h nem a saját helyéről (de ez program hiba nem jegykezelőhiba) aki meg úgy gondolta h márpedig ő nem akarja máshonnan végignézni a filmet annak a menedzser talált más "kielégítő" megoldást gondolok pl: tiszteletjegyre

képzeld akit te nem alkalmaznál falusi kocsmában problémás vendégekkel együt le bírt ültetni 300 embert filmkezdésre és megnézték a filmet
és volt olyan vendég aki bocsánatot kért a film végén az emelkedett hanglejtésért

megnézném h fordított esetben te mit csinálnál mikor van kb 5 perced h leüljenek az emberek és egyszerre kb 30 problémás vendéggel találod szembe magad??!!!!

Rio1118 (törölt) 2010.03.03. 15:26:36

Valaki azt írta hogy miután kicsúszott a fél órás foglalási határidőből,akkor mi a csudáért áll még ott a sorban és várja ki holott le is írta hogy letelt az a fél óra(???)!!!És utána döbbenten fogadja a hírt...
Nekem ezzel sosem volt gondom mert elmentem elötte akkor pár nappal a jegyekért vagy tisztában voltam vele hogy sokan lesznek mert jó filmnek számít és bőven elötte megyek.

ThisGirl 2011.06.21. 23:33:36

Én barátnőmmel voltam a Palace-ban és premier filmre foglaltunk jó 2-3 héttel előre jegyeket, hogy a legjobb helyre ülhessünk, de a pénztárnál egyszerűen nem adták ide a lefoglalt jegyeket, mert már eladták másnak... még jó, hogy nem fizettünk érte. :(
süti beállítások módosítása