Tékozló Homár

Szerelés helyet csak szívat a Sony szervize?

2010.01.05. 12:47 | ge | 53 komment

T.r. szüleit  a Sony miskolci szervize túráztatja egy ideje és nem tudják, hogy úszhatnák meg a semmiért fizetést. A tv-t ugyanis az első alkalommal sem tudták helyrehozni, pedig kifizették, most viszont újra elkérnék a harmincezret. Az út egyenesnek tűnik a Fogyasztóvédelemhez.

A szüleim egy borsodi faluban laknak és 5 éve kaptak tölünk ajándékba egy sony tv-t. Egerben vettük. Idén augusztusban elromlott. Mint kiderült a legközelebbi szervíz 60 km-re Miskolcon van, kijönni pénzért sem jönnek érte. A környékbeli szervízek szinte mindent javítanak, sony-t nem.Ennek azért van jelentösége mert édesapám már idös is és rokkantnyugdíjas.

Mikor legközelebb hazamantem, bevittük. Kb 2 hét múlva lehetett érte menni 28 ezer forintba került. Megszerveztük, hazahoztuk, bekapcsoltuk, ugyanaz a hibája volt mint elötte. Rögtön telefonáltunk, mondták hogy ok,akkor vigyük vissza. Èn akkor nem tudtam visszafordulni, kb egy hónap múlva megint megszerveztük, elmentünk vele Miskolcra és leadtuk. Hosszú ideig semmi, egyszer telefonálnak hogy kész. Akkor nem voltam otthon. Egy ismerössel megszervezte de amikor megérkeztek közölték velük a szervízben hogy sorry vissza az egész-a hiba úgy látják mégis megmaradt. ??????megint 120 km autózás idö pénz stb. megint kárba ment. Hozzátartozik hogy a hiba csak 20-30 perc után jött nálunk is  elö ha a készülék már bemelegedett.

Karácsony elött érdeklödött, azt mondták neki hogy ez egy új hiba, az elözöt más okozta és megint 30 ezer forintba kerül. Ö mondta hogy az nem lehet hiszen egy percig sem volt jó, végig ugyanaz volt a baja és miért fizetne megint ennyi pénzt. Ekkor közölték hogy "jó jó de az ünnepekre már nem lesz kész". Nem is lett. Ezek után most felhívtam én is öket, még mindig állítják hogy itt egy új hiba van és megint 30 ezer forint lesz de jelenleg nincs alkatrész, nem tudják pontosan mikor lesz, talán jövö hét. Nekem nagyon úgy tünik hogy ki akarják fizettetni velünk az elsö téves alkarészcseréjüket holott a tv egy percig nem volt jó augusztus óta. Ilyen alapon a fél tv-t kicserélhetik mire rájönnek a hibára.

Most jönne a kérdésem: hová fordulhatok ha a régi hiba maradt de nem vagyok elektromérnök hogy én magam bizonyítani is tudjam? Ellenkezö esetben odaadom a pénzt, akkor már 60 ezernél tartunk és ezek után semmi nem garantálja hogy jó lesz ha hazahozom. Mellesleg édesapám nyugdíja összesen nem sokkal több egy hónapra, nem csoda hogy fel van háborodva rajta...

Homárötlet? Kihez lehet ilyenkor fordulni?

T.r. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greggrant 2010.01.05. 12:49:59

elsőnek mondom, hogy miért nem próbálták ki a szervízben, amikor először elhozták? Attól még az eljárás szemét és aljas persze... Szervíz neve?

reunalla 2010.01.05. 12:51:22

28-ért + benzinköltségért már új tévét is vehettél volna

akikaztmondjákni 2010.01.05. 12:53:04

@greggrant: @reunalla: Pontot!:)

Nekünk van egy fölös TVnk, kedves posztoló, odaadjam é?:)

juhaszvik 2010.01.05. 12:56:21

ez van, ha valaki nem az ALDI-ban vesz tévét. vagy őstermelőtől...

(milyen homáros szállóigék vannak még?)

caligne 2010.01.05. 12:58:41

@Réz-Fa-Szú: De legalább a szerviz rövid i.

Secnir 2010.01.05. 13:00:09

hurkát a hentestől
almát a zöldségestől
TV-t a TV-macitól

akikaztmondjákni 2010.01.05. 13:03:42

@juhaszvik: Hát kilincset letépni,ajtót berúgni...a szervIzben:)
Menjen az Alleeba a szervIz CO-t szívni!
Csippeltessék meg az összest!:)
Hovatovább:):)

Most ennyi jutott eszembe.

moli 2010.01.05. 13:12:18

@T.r.: nagyon fontos, hogy a benzinkoltseget dokumentald, hogy vissza tudd perelni.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.01.05. 13:19:13

Szerintem egy 5 éves tévét nem kell márkaszervízbe vinni.

Egy jó tanács. Nekünk is van sony tv-nk ami egyszer elromlott. Természetesen hozzánk sem akartak kijönni, viszont találtunk egy jó szerelőt. Az Avas lakótelepen a kettes ütemben, ha mész fölfelé közvetlenül a posta előtti tömbház sarkán van a hirdetése. Sajna a neve most nem ugrik be, de ott érdeklődj. Mi őt hívtuk ki és nem fogod elhinni, de előttünk beszélt a sony szervízzel telefonon, kérdezte van-e a szükséges alkatrészből, tehát kapcsolatban van velük. Megcsinálta és mondta, ha nem jól derítette ki a baját, akkor természetesen azért az alkatrészér nem kell fizetni. Mondjuk helyszínen ő sem tudta megcsinálni, de a műhelyében igen. Próbáld őt.

maps.google.com/maps?q=48.080109,20.778718&num=1&t=h&sll=48.104323,20.791382&sspn=0.23871,0.512238&ie=UTF8&ll=48.080172,20.778692&spn=0.001724,0.004823&z=18&iwloc=near

A zöld nyíl mutatja a helyet, azt hiszem Szentgyörgy 29 szám.

fiatka 2010.01.05. 13:21:17

Fogyasztóvédelem!?
Békéltető Testület!?
RTL Klub....esetleg napilapok

plony 2010.01.05. 13:41:20

A szerviznek semmi köze a vízhez. Illendő lenne tehát rövid i-vel írni. Az angolból átvett "service" szó az eredeti nyelven a lehető legrövidebb i-vel ejtendő.

caligne 2010.01.05. 13:43:03

@plony: Röviddel írták. A levelet meg nem korrektúrázzák a hitelesség kedvéért.

Tron65 2010.01.05. 13:52:57

Az ilyen történetekről mindig az enyém jut eszembe:
Sok-sok éve elvittem egy amerikából hazánkba származott rádiót az egyetlen hivatalos magyar szervízbe (a tulaj kérésére).
Beadáskor minden mozdíthatót leszedtek róla és visszaadtak, hogy "el ne tűnjön náluk".
2 hét a vállalás. Érdeklődés: Alkatrészre vár.
És további 3 hétig alkatrészre várt.
Kicsit bemorcoltam. Határozottan kértem, árulják már el, mi az az alkatrész, amire várnak, hátha be tudom szerezni valahol.
Kiderült, hogy a kapcsolási rajz!
Na akkor volt majdnem asztalborogatás, ugyanis a rajz a készülék beadásakor nálamvolt, de visszaadták!!!

A TV-hez szerintem is egyszerűbb és főleg olcsóbb lett volna kihívni egy elérhető közeli maszekot, már rég készenlenne.

plony 2010.01.05. 14:05:37

@caligne:
Ezekre gondoltam:
legközelebbi szervíz 60 km-re Miskolcon van
A környékbeli szervízek szinte mindent javítanak
közölték velük a szervízben
miért nem próbálták ki a szervízben
Szervíz neve?
nem kell márkaszervízbe vinni
beszélt a sony szervízzel telefonon
egyetlen hivatalos magyar szervízbe

8 db eddig. 3 a levélben, 5 a kommentekben (ebből egy még az után is, hogy szóltam).

caligne 2010.01.05. 14:20:44

Az a levélíró helyesírásának köszönhető.

Alikam 2010.01.05. 14:27:27

Mondjuk az is vicc,hogy egy 5 év alatt elromlik egy Sony TV. Nekem van egy 15 éves Toshiba tévém, a kurva égegyadta világon semmi baj sincs, és nem is volt.

Hogy vegyen így az ember 150.000-200.000 forintos tévét, ha azon kell szarni,h ogy hány hónap múlva megy tönkre?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.05. 14:43:27

28 khuf tv szervizre? Előbb basznám bele az első kukába...

RaveAcE 2010.01.05. 14:51:22

Nem nevezném egyedi esetnek. Az autó szervizek rutinból csinálják. A Renault márkaszervíz szívatott meg legutóbb. Javítás után ugyanaz volt a baja, persze mindezt jó drágán.

Layosh 2010.01.05. 14:52:53

30.000.-Ft egy 5 éves TV-re? Ez kész pénzpazarlás.
Egy ügyes műszerész (pl. én : )2-3000-ért megcsinálja.
Márkaszervizbe csak akkor vidd, ha még garanciális, egy nagy lehúzás az egész. Javítani nem tudnak, csak panelt cserélni.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.05. 15:32:39

Le kell tépni az ajtaját és a szervÍÍÍÍz ablakát bebatzni féltéglára kötözött batzpapuccsal.

Nanemá 2010.01.05. 15:33:01

@greggrant: "elsőnek mondom, hogy miért nem próbálták ki a szervízben, amikor először elhozták?" - Olvasni tudsz-e? Vagy csak a szövegértéssel van gondod? "Hozzátartozik hogy a hiba csak 20-30 perc után jött nálunk is elö ha a készülék már bemelegedett." - Szerinted a javítás utáni átvételkor meddig engedik a szervizben nézni a "Maunika sót"?

uni1002 2010.01.05. 16:14:34

@Layosh: "Egy ügyes műszerész (pl. én : )2-3000-ért megcsinálja."
Hogyne. Az alkatrészköltséget is számoltad? Pl. sorkimenő, IC-k, stb...

homar-fan 2010.01.05. 17:24:48

Panaszkönyv, APEH, KÖJÁL, VERSENYHIVATAL -al fenyegetőzés, hogy aca 28.000 vissza, 30.000-et be se fizetni, TV övék lehet....

Aztán besétálni a madaras teszkóba vagy az aldiba és 60.000-ért venni 70 centis LCD TV-t, mert kb ilyen árakon mennek...

joska61 2010.01.05. 19:01:53

Ez a történet is bizonyítja, amit régóta mondogatok. Márkaszervíz = csak míg kötelező és/vagy garanciális a tévé/autó/bármi. Tudjátok, hogy a márkaszervizekben azok a szerelők dolgoznak, akik maszekként éhenhalnának? Nem a hozzáértés a lényeg, az is csak egy állás. Ráadásul a pofátlanság netovábbja a legtöbb mind kiszolgálásban, mind árban....

farkamatvakarva 2010.01.05. 19:28:09

tévét csak a juronicsból :)

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.05. 19:28:23

Bizisten sajnálom az idesapjad, meg tégedet is 3. és egyben legkisebb gyermek. Ott lett elkúrva, hogy a sony szervizhez fordultál, ők meg látták, hogy lelehet húzni meg is tették. Most megint megpróbálják, ha 10-15ezerből nem lehetett megjavítani, érdemes lett volna újat venni, üzemanyag költség miatt is. Most már követelt tőlük, hogy javítsák meg, menjetek el páran a faluból, testvérekkel csak hogy értsenek a szép szóból az ilyen pitiáner tolvajok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.05. 20:07:46

Tv-t csak web aruhazbol interneten
a Repulj velunk kft futarszolgalattal Franchiaorshagbol

Alternatív 2010.01.05. 21:08:49

Ötéves Sony TV? Akkor valószínűleg kontakthiba. Az egyik ismerősömnek azt játszotta, hogy amikor le volt véve a tv hátulja, akkor nem jött elő a hiba. Egy darabig hordták egy szerelőhöz, hátha megtalálja a hibát (sorban végigforrasztgatta a panelokon a forrasztásokat, de mindig marad egy csomó hibalehetőség, pl. panelcsatlakozók, drótocskák, stb.). A hiba a harmadik javítási kísérletre se lett meg, azóta úgy használják, hogy nincs rajta a hátulja, úgyis be van tolva a tv egy szekrénybe.

Attee 2010.01.05. 21:34:34

Azért kíváncsi lennék, mit írtak a hibabejelentőre, illetve a munkalapra, ugyanis ugyanarra a hibára garanciát kell vállalni.
Sony készüléknél egyébként sajna nem irreális a 30e ft. És ez nem feltétlenül panelcsé... Mégegyszer viszont, még ha jogos is lenne, akkor sem érdemes kifizetni ennyit, menne a kukába...Mondjuk én elsőre sem...

Alternatív: Vagy esetleg bármi más:)
Nem vagyok odáig meg vissza a Sony gépektől, (meg még pár ismert márkától) feleslegesen agyon vannak bonyolítva. Ezért, meg a körülményes alkatrészellátás miatt (mindent csak márkaszerviznek) nem szeretik a műszerészek.

2010.01.05. 22:39:25

már bocs de ne haragudj
teljesen új Samsung LCD TV-t kapni 24 colost legalább 3év garanciával 60eft-ért

eszed az nem volt

nem érdemes javítani ezeket a fosokat
esetleg ha valami 200eft felett LED tv lett volna esetleg, de akkor is inkább keresni kell valakit aki legaristassa pénzért

pinkfloyd 2010.01.06. 08:49:57

grundig LCD tv 3 évesen szart be. Alkatrész 70000Ft!!! Nem vittem szakszervízbe, mert az még drágább. A maszek szerelő Bécsbe jár bontott alkatrészekért. Most arra várunk, hátha olcsón tud szerezni. A hiba nálunk is fél óra után jön elő. A grundig (szándékosan kis betűvel) DVD nem volt 2 éves, amikor beszart. Fogyasztóvédelem, békéltető testület és nyertünk. Csak egy baj van, a kereskedő nem fizet! Mondták, hogy pereskedjünk! Hát 20000 Ft-ért nem fogunk, és ezt a szemetek tudják is, ezért nem fizetnek, vagy cserélnek. A fiam kalapáccsal javítgatta még egy darabig, amíg a kukába bele nem fért.grundigot SOHA SENKI NE VEGYEN!!!
Ja, anyagilag megengedhetnénk, hogy vegyek egy új TV-t, de adást nem nézünk, csak filmeket DVD-ről, így a szerelő elbíbelődhet vele a végtelenségig. Valószínű azt is kukába fogom dobni.

Koky_ 2010.01.06. 10:29:59

@Attee: nem a hibára, hanem a javításra kell garanciát vállalni :)

R.T. · http://rendszergazda.eu 2010.01.06. 11:03:37

5 éves tévének a javítására maximum 15 E Ft-ot költenék.

moli 2010.01.06. 11:17:08

@Nanemá: nem, de valodi szervizbol nem adjak ugy ki a cuccot, hogy elotte ne tesztelnek 1 napig.

NGA 2010.01.06. 11:38:26

@pinkfloyd: Grundig már minimum 3 éve a török BEKO tulajdona. Azóta csak vackot gyárt.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.06. 12:52:09

@plony: mitöbb, az egyik e-t ö-nek ektik, míg a másikat kihagyják.
hülyék ezek a Zangolok... :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.06. 12:54:06

@moli: a szaxerviz nem valódi szerviz, hanem lehúzás. fenn kell tartani a sok irodistát, magas a rezsi... :S
lehet egy kicsivel drágább, de egy maszek nem reckirozza a hírnevét egy szar melóval.

Attee 2010.01.06. 21:13:21

Már előttem is leírta NGA, de megerősítem: A német Grundig már régen csődbe ment, a nevet eladták, már rég nem az, ami volt. Gagyi fos.

Attee 2010.01.06. 21:20:47

A mostanában újra életre keltett patinás Telefunken márkanevet is a török Profilo Telra uralja...

Erről ennyit.

KenGuruL 2010.01.07. 12:12:07

És az nem lehet-e, hogy tényleg más alkatrész miatt is csinálja ugyanazt a hibát?

Nekem tegnap volt egy ügyfelem, panasz: máshol vett notihoz, windowshoz, virusírtóhoz, miért nem kap normális leírást - "Hol tudja megnézni, tényleg van-e virusírtója?".

Majdnem kérdeztem tőle: ha vesz a hentesnél 1 kiló marhafelsállat, kap-e hozzá recepteket?

moli 2010.01.07. 13:30:23

@KenGuruL: szerintem ha ker, kap. legalabbis, amikor en kertem, kaptam.

énisénisénis 2010.01.09. 18:27:33

és úgy nem működött volna, hogy elviszi a tv-t és megmondja hogy mi a hibája, és kéri őket hogy adjanak egy árajánlatot hogy kb mennyi az az annyi?
nekem romlott el kamera,elvittem és a szervizesnek elmondtam mi a gond. mondta belenéz és megmondja egy hét múlva, ha odatelózok,mennyiért tudná alatrésszel együtt javítani. ha jó, akkor otthagyom, ha drága, elviszem. ha nekem azt mondták volna hogy ez a tv 30 ezer, inkább hagytam volna, és vettem volna másikat.

mokas_gizi 2010.01.11. 00:16:56

@klarky:

Maximálisan igazad van...az esetek többségében KERÜLNI kell a márkaszervizeket olyan árakon dolgoznak hogy egyszerűen nevetségesek...!!!
/Kíváncsi lennék azért arra hogy ez EU egyéb országaiban is így van vagy csak kis hazánkban működik ez így, mint oly sok minden.../

Ezenfelül egy ilyen régi TV-t lehet hogy már nem volt érdemes megcsináltatni bár azt előre nem tudja az ember mi a baja...

Ezenfelül a Sony nem éppen a legjobb márka...régen sok-sok éve voltak oda az emberek a Sonyért az volt a menő akinek az volt bár már akkor is szar volt...
Azokban az időkben pl Nyugaton japán sony-k voltak azok voltak a minőségi termékek nálunk meg voltak a selejtek...

mokas_gizi 2010.01.11. 00:18:47

@mokas_gizi:

Az én TV-m pár napja romlott el, féltem hogy egy vagyon lesz ismerős megnézte valami pár száz forintos alkatrész kell bele...azt mondta max 5000-6000 illendő elkérni egy ilyen hibáért...
Kíváncsi leszek szerelő majd mit mond rá...
Természetesen nem márka szervizt hívom ki szerintem az 5000-10000 hogy kijönnek ha nem több...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.11. 00:55:03

@mokas_gizi: az a helyzet, hogy szinte egyenárban dolgoznak a külföldiekkel a hazai márkaszervizek. a különbség talán inkább a hazai és a külföldi fizetésekben, vagyis az elérhetőségben van.

minden terméknek van nem selejt, hanem hazai piacra szánt terméke.
nagyon jó példa erre egy ügyfelem jópár éve történt esete:
az én autómban "nagyovál" sony hangszóró. közel 40ezerért vettem. ügyfelemnek civic sedanjába hátra szintén nagyovál kellett, kérdezte mit vegyen.
én ajánlottam, ő vett olcsóbbat (9.900-ért akkorát, mint az enyém!).
nem volt sok különbség az általa vásárolt sony és az enyém közt... csak 30.000Ft és a hangja.
amit tudni kell vásárláskor:
ha csak rá van "szitázva" a márkanév, akkor azt sem tudja, hol van japán. ha húzott aluminiumból készült és körömmel érezhető recék vannak a márkajelen, akkor jó a termék. vigyázat! 2/3/4szer annyiba kerülnek, mint a bóvlik!
ezt sokan nem tudják és örülnek mint majom a farkának, ha olcsón vesznek "márkás" cuccot...
...kérdés, meddig tart.
süti beállítások módosítása