Tékozló Homár

Nem fizeti vissza a törölt járatokra szóló jegyek árát a Wizz Air

2010.01.20. 09:45 | ge | komment

RE még novemberben, mielőtt a Wizz Air bejelentette volna a párizsi járat megszüntetését, nagy boldogan megvette a jegyét januárra, nyilván nem egyedül. Aztán mivel kiderült, velük mégsem utazhat, próbálta visszakapni a pénzét, de az azóta sem sikerült. Erre ugyan többször kapott ígéretet, most mégis ott tart az ügy, hogy pénzvisszafizetési opció igazából nincs is, utazzon inkább velük máshova. Összegyűjtenénk az ilyen panaszokat, úgyhogy ha valakit még pofára ejtett a Wizz Air, az írja meg nekünk izibe!

A barátnőm 5 éve tanul Párizsban és folyamatosan hív, hogy látogassam meg. (Miután még sohasem jártam ott, ez elég csábító ajánlat.) Igen ám, de anyagilag nem vagyok éppen topon. Svájci frank alapú lakáshitel, lakásfelújítás, stb. Viszont kaptam ajándékba egy wizzair-es ajándékutalványt a barátaimtól, hogy végre-valahára elutazzak. Lefoglaltam a repjegyet novemberben, vissza is igazolták. Január 22-én indulhatok Párizsba!

Tüdőgyulladással otthon feküdtem 2 hétig és egyik napon hívott a főnököm: a wizzair törli a párizsi járatait. Jó vicc, gondoltam csak fel akar kicsit dobni szürke magányomban. Sajnos azonban kiderült, hogy igaz a hír. Hívtam a wizzair-t, a megadott számon, melynek a díja mellesleg 225 Ft/perc. Szerettem volna a jegyem átfoglalni, de ezt nem lehetett. Választhattam: vagy máshová utazom vagy visszautalják a pénzt. Én a visszautalást választottam, mert mindenképp Párizsba utaznék.

Teltek a napok, nem jött a pénz. Ismét telefonáltam a nem alapdíjas számra, ahol elnézést kértek, de azért nem utalták vissza a pénzt, mert én nem jeleztem, hogy máshová utazom vagy a visszautalást kérem. Miután tisztáztuk a helyzetet, az ügyintéző ígéretet tett, hogy 2 héten belül küldik a pénzt. Az idő csak telt, pénz sehol.

Ezek után írtam egy mailt, amiben ismét vázoltam a helyzetet. Erre a válasz: Ilyen opció, hogy visszautalják, egyáltalán nem létezik. Máshová kell utaznom vagy elveszett az összeg. Egyébként 4,82 euro-t ajándékba adnának a kellemetlenségért.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akivel így kibabráltak. Várom sorstársaim hasonló élményeit!

Üdv: RE

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.20. 09:46:48

Miért fizetné? Sosem fizet vissza semmit.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.20. 09:48:23

Az benne a trükk, hogy az átlagos 20 000,- forintért senki nem fog perelni, ők meg jól lenyelik.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.20. 09:50:07

Na, a harmadik nem ment el! Automata Cenzné, meg az ura?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.20. 09:53:34

Egyébként azt nem értem, hogy ha utalványa volt, akkor miért kápét kér vissza? Persze ettől még nekifuthat egyszer dolognak a fogyvédőknél is.

ManhattanProject 2010.01.20. 09:54:10

A fapados az fapados. Ez ilyen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.20. 09:54:20

@Csokis:
Várjuk ki a végét.
A ge monogrammnál sosem lehet tudni, mikor nyomja meg a "delete user" című gombot.

Énbagoly 2010.01.20. 09:56:49

Érdekes hozzáállás a cég részéről.
És bármennyire is csábító, pont ezek miatt az ügyek miatt nem érdemes túl hamar lefoglalni a jegyeket manapság.

dr. Aullah 2010.01.20. 09:57:07

Ha utalvánnyal fizetett és nem pénzzel, akkor ne sírjon, hogy nem kapja vissza a pénzt.

Ha pénzt fizetett akkor meg szarjon sünt a légitársaság.

KCicó 2010.01.20. 09:57:46

Én most akartam foglalni Párizsba.A választható útvonalak között feldobja, rá is kereshetek de nem ad ki eredményt.És nem írja miért.A hírek archívumban biztos benne van valahol de melesleg megjelenhetne egy üzenet foglalásnál,hogy te barom, ilyen járat nem is létezik.

RaveAcE 2010.01.20. 09:59:49

Posztoló elszámolta magát. Ajándékutalvány sehol a világon nem kell a szolgáltatónak pénzre váltani. írta, hogy utazhatna vele bárhova, ergo visszakapta az utalványát.

Vajon az ingyen osztogatott McDonalds-os kuponokat is megpróbálta már kp-re beváltani?

dr. Aullah 2010.01.20. 10:01:19

Ez ma már a második poszt, ahol az ügyfél volt béna, lúzer... elolvasom a golyó szopogatósat is, hátha az is ilyen.

Hiába, az emberek egyre hülyébbek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.20. 10:05:20

aszongya hogy 'Választhattam: vagy máshová utazom vagy visszautalják a pénzt.'
tehát ha a Wizz felajánlotta a pénzkifizetést, illene teljesíteni is. De egyébként korrekt megoldás, hogy az utas kap egy (minimum) ugyanakkora összegről szóló utalványt.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.20. 10:12:20

Ennyit a fapadosrol.
A 4,82 euro ajandekba meg mindent visz.

igazságos 2010.01.20. 10:17:03

@Csokis: @Aullah: Ott a pont.
Ha én utalványban fizetek, akkor utalványt kérek. Egyből lecsapott a pénzfizetésre. Kis haszonleső.

Mellesleg, ha én anyagilag le vagyok égve, nem utazgatok el sehová, hanem azon töröm a fejem, hogy minél előbb visszafizessem a hitelemet, ha lenne.

De az is igaz, hogy ha a Wizz Air felajánlotta, hogy más utazás, vagy pénzvisszafizetés, akkor teljesítsék is.

Nem értem, miért nem ajánlottak fel a Wizz Airnál egy másik Párizsba menő járatot.

Szibarita 2010.01.20. 10:17:59

Nekem fizetesi meghagyassal kellett oket fenyegetnem, mire 3 honappal azutan, hogy azt allitottak, hogy mar atutaltak, tenyleg megkaptam a penzem. Az volt benne, hogy az en oradijam, a brit jogi koltsegek es az eredeti repjegy egyutt mar sokkal tobb lesz, mint az eredeti osszeg, ugyhogy fizessenek inkabb csak szepen.

Erre vegul fizettek.

Jogod van a penzhez es ez neked semmibe sem kerul, sot akkoriban veresen komolyan gondoltam, hogy ossze kene allni egy kozos perhez es jo alaposan megbaszni oket.

Most is szivesen csatlakoznek egy ilyenhez akar, mint olyan, aki igazolni tudja, hogy uzletpolitikajuk resze a lopas.

dr. Aullah 2010.01.20. 10:20:02

@igazságos: Lehet, hogy akkor még nem tudták, hogy utalvánnyal fizetett, és csak később jöttek rá nem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.20. 10:46:47

Az egész csak azért alakult így, mert nem a PPO-n vette a jegyét, és még csak nem is ALDI kupont akart beváltani.

Secnir 2010.01.20. 10:53:04

nem figyeltem nagyon
a wizzairnál lehet opcionálisan elfoglalni Párizst?
vagy párizsit lehet lefoglalni náluk kajajegyért? vagy mi?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.20. 10:54:59

"4,82 euro-t ajándékba adnának a kellemetlenségért."

Ezt hogyan sikerült kiszámolni?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.20. 10:56:06

@Sün‼: Gondolom a jegyár valahány százaléka.

É2I 2010.01.20. 10:57:02

@Sün‼:
Ennyi van még a kasszájukban, azután roló le.
;P

Amúgy meg szopogassanak golyókat, de lehet a nyelét is.

csak john 2010.01.20. 11:02:41

@RaveAcE: Gondolom az ajándék ztalványért valaki, valahol pénzt adott. Ilyen alapon meg miért nem kapja vissza, ha nem tudják a vállalt dolgot teljesíteni?
A McDonalds-os kupon nem egy kategória a pénzért vett utalvánnyal.

Nyúlcipó 2010.01.20. 11:04:39

@Sün‼: Induláskor nem ment oda a Szecsa Jóska a fülükbe súgni, hogy ne aggódjanak, majd megy utánuk ő is. :DDD

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2010.01.20. 11:05:03

Hali!

Én is hasonló helyzetben voltam, s íme a megoldás:

Alaphelyzetben magától automatikusan nem kerül pénz visszafizetésre, hiszen az üzletszabályzatnak megfelelően több opció közül választhatunk:

1) A webformon keresztül jeleznünk kell, hogy törölték a járatunkat, s megadni, hogy átutalással, vagy a bankkártyánkra szeretnénk vissza a pénzt.

2) Lehetőség van arra is, hogy a jegy árát 120%-át kreditbe helyezzék, melyet később fel lehet használni Wizz Air járatokra. Ez ugyebár akkor hasznos, ha nagyobb összeggel foglaltunk, valamint amúgy is repülnénk a közeljövőben. Plusz ekkor még a fizetési költség min 1500 forintját is meg lehet spórolni.

Nekem viszonylag gyorsan megoldották a problémám, szóval hajrá!

Nyúlcipó 2010.01.20. 11:06:07

4,82 euróból lehet venni majdnem öt darab 1 eurós akciós jegyet. Nem olyan kis lóvé az.

AlulírottFentemlített 2010.01.20. 11:06:11

Az volt a baj, hogy nem volt berollnizva az ajándékutalvány, ezért nem tudják visszaadni.

Nyúlcipó 2010.01.20. 11:07:15

@AlulírottFentemlített: hiába rollnizod be, ha nincs nálad személyi, csak jogosítvány

valkoinen 2010.01.20. 11:18:26

@igazságos: "Mellesleg, ha én anyagilag le vagyok égve, nem utazgatok el sehová, hanem azon töröm a fejem, hogy minél előbb visszafizessem a hitelemet, ha lenne. " - elég érdekes hozzáállás... Ha valakinek nincs annyi pénze, hogy zsebből kifizessen egy lakást, és mondjuk, felvesz hitelt 20 évre, akkor addig semmi luxust nem engedhet meg magának, amíg vissza nem fizette az egész összeget? Karácsonyi ajándékokat se vegyen senki, akinek hitele van...

Libajnai 2010.01.20. 11:24:28

Teljesen mindegy, hogy kupon vagy kp. A kötelezettség az kötezettség a kibocsátótól. Valahogy úgy, mint a kötvény. A gond inkább a kárpátmedencei kurva-cigányország törvényeivel van, hogy ez is el van benne törvényi szinten szándékosan kúrva.
De hát Burundiban is így van, meg az olyan országokban is ahol a titkos üzleti szabadkőmüves szervezeteknek, a zsidóságnak van behódolás.
Elkúria már csak így elkúrt alkotmányos szinten is!
Hiába van igazatok a nemzetközi jog szerint. Elkúria elcseszett - elkúrt jogrendszere miatt csak szoptok és szoptok!
Erről a folyamatos szivatásotokról gondoskodik nektek a korrupt balos politika.
Szopjatok csak elkúriában drága elkúrottak!
Jó a szívás nektek! Kellett nektek möszp!
Élvezzétek ki! Gyurcsótány bennetek van!
Szopat titeket! Utólag is mert a törvényei ma is élnek.

Egy épeszű irás volt eddig.
Szibaritáé!

De ő elfelejti, hogy csak azért kapta vissza a pénzt mert a jegyet bizonyra angliában vette.
Ezért az angol jog vonatkozik rá, ahol nem elkúria elkúrt joga van hanem egy működő jogrendszer amit a brit parlament jól alkotott.
Ha Szibara ott perel és még az angol ujságok is lehozzák a perét akkor a wizzairt a hatóságok nagyon megbüntetik tömeges ütastmeglopásért.
Sőt még könnyen lehet, hogy csomagolhat is a wizzair és eltakarodhat az angol repterekről ha nem hajlandó kifizetni a hatósági birságokat amiket a tömeges visszaélésekért kiszabnának rá.

De simán megérdemli a szopást aki velük akar utazni!
A wizzairt ember külsejű utaszaklató állatok üzemeltetik.
Menjél csak fel rá! Majd tapasztalni fogod!

AlulírottFentemlített 2010.01.20. 11:29:15

@Nyúlcipó:
Pláne, ha otthon hagytam a TAJ kártyámat!

Nyúlcipó 2010.01.20. 11:32:41

@AlulírottFentemlített: nekem karszalagos van, így soha nem marad otthon.
és beengednek vele a Jet VIP termébe. te! hogy ott, milyen finom eper van!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.20. 11:34:50

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!:
Arányaiban különbözik a dolog.
Itt egy ember szopogat golyót, ott meg rengeteg.
Ez okozza azt a térhajlást, ami zavarólag lép fel a ppo hírek olvasásának hiánya miatt.

DonnaNyányó 2010.01.20. 11:39:26

5 éve ott él a nőd és nem látogattad meg?
MUHAHAHA!!

Halkan szólok, hogy tuti nem a te nőd többé, hanem vmi feka farkalgatja...

AlulírottFentemlített 2010.01.20. 11:42:43

@Nyúlcipó:
Akkor te egy mázlista vagy.

És ott, hogy kilója az epernek?
Azért kérdem, mert csak 20$ kp.-m van :-)

Kenderice 2010.01.20. 11:50:42

Csalás miatt kell feljelentést tenni a wizz ellen, talán magukhoz térnek. A befogadott utalványt a szabályok szerint azonnal érvényteleníteni kell, a mégegyszeri felhasználás elkerülése végett. Ha én pl. moziban kultúra utalvánnyal veszek jegyet és az előadás elmarad, pénzt fizetnek vissza. Az elfogadott utalványt nem lehet visszaadni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.20. 12:23:48

@Deluxe the ForumTroll:
mibol gondolod, hogy nem no a posztolo?

az utalvanyt altalaban penzert aruljak, mert ugy elegansabb atadni mint ajandekot, de a penz mar befutott a Wyzzardhoz, akkor miert is ne lehetne visszakerni?

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2010.01.20. 12:40:26

Aki hülye az 225 Ft-ért telefonál.
A WizzAirnek van alapdíjas telefonszáma, amit a törlésről szóló e-mailekben meg is adnak, ezért kizárt, hogy a posztolónak kivételesen az emelt díjas számot küldték el.
Utalvány esetében utána kellene nézni, hogy nincs-e benne a feltételekben, hogy nincs visszautalás. Ha mindenáron Párizsba akarsz menni, akkor foglaltasd át a jegyedet egy olyan desztinációra, ahonnan egy olcsó Ryanair megoldással át tudsz repülni a BVA-ba. (pl. CRL) Esetleg menj el Barcelonába vagy Madridba és hívd el oda a pajtásodat, ő már tuti unja Párizst :)

juhaszvik 2010.01.20. 13:13:33

vannak jófej kommentelők, és vannak kevésbé. (ja amúgy moralizálok)
a jófejek (mármint szerintem) azzal viszik a pálmát, amikor régebbi poénokat elevenítenek fel, pl. az ALDI, az őstermelő (erre valaki adhatna egy linket, mert lemaradtam róla), a mikroblogger (álá keménysajt), vagy mindig az aktuális e heti anyagból mazsoláznak (golyó, kislány+MM). a belső poénok mindig nagyobbat ütnek.
a kevésbé jófej emberek azok, akik egyedi (értsd: minősíthetetlen) stílusban osztanak a szélkakas minden irányába. ők az élet nyertesei lehetnének, ha nem ironizálnék. :) ezért bocsánatkérés is jár nekik, meg egy sün(???)(ennek az eredete is érdekelne).

Attee 2010.01.20. 13:22:55

Nekem az jutott eszembe, hogy ha én Párizsba akarok utazni, akkor mi a fenének mennék mondjuk Barcelonába?
Amúgy az utalvány is pénzbe került, ha nem is neki, de a barátainak. Az utalvány vásárlásakor meg még volt párizsi járat.
Nem kell mindjárt a posztolót anyázni, a wizzair meg szarjon sünt. Még akkor is, ha ehhez esetleg joguk van.

zahnstein 2010.01.20. 14:32:09

Az emelt díjas számot hívni lúzerség. A cég ilyenkor egyébként is az alapdíjas számát adja meg emailben.

Az utalvány kétféle lehet. Nyáron osztogatott a Wizzair ingyen lufiba csomagolt utalványokat. A másik lehetőség, hogy valaki pénzért vette, és tudomásul vette a feltételek között, hogy ebből ő kápét nem kap vissza.
Akkor miről beszélünk?

Töröltek egy nem sikeres útvonalat. Most akkor tartsák fenn a posztoló kedvéért?

Ha étkezési utalvánnyal romlott csirkeoldalast veszek, ha visszaviszem, és nincs már csak marhaszárny, akkor sem kapok vissza kápét. Választhatom a marhaszárnyat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.20. 16:20:42

@juhaszvik: "Tudta Ön, hogy a furat-
köszörülés helyett sokkal olcsóbb a hónolás? Látogasson weboldalunkra!"

Káposztakukac 2010.01.20. 17:06:51

@Csokis: perelni? elég egy fizetési meghagyás. 3 ezer ft-ba kerül, és azt is ők fizetnék...

igazságos 2010.01.20. 17:32:19

@juhaszvik: De osztod az észt.

Az igazság nálam van. :D

Bolcsesz79 2010.01.20. 21:47:54

A levél írója valószínűleg azért szeretné, ha pénzben kompenzálnák, mert Párizsba szeretett volna eljutni. A WizzAir pedig januártól megszüntette a párizsi járatát, mint ahogyan azt a levél előtti bevezetőben is leírták. Egy cikk erről: www.stop.hu/articles/article.php?id=573911

A Wizz Air egyébként egy undorító cég. Az árbevétele a válság ellenére is nőtt, szerintem részben az olyan eseteknek köszönhetően, amilyen a fenti is (penz.transindex.ro/?hir=2925).

Nekünk egyszer törölték a járatunkat, utána 2 napig kellett volna várni a következő járatra. Mi inkább eljöttünk mással, de a mai napig nem fizették ki a teljes összeget, ami az EU-s előírásban szerepel. Mindenféle hatósággal leveleztünk az ügyben, de a Fogyasztóvédők végül a Wizz Air álláspontját fogadták el. Gondolom, valaki ott sem igazán a fogyasztók érdekét nézni, hanem inkább a saját zsebét...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.20. 22:48:31

@zahnstein:
azt hogy????
veszek egy ajandek, vasarlasi stb. utalvanyt, amikor meg van kibaszott csirkecomb, de masnaptol torlik az etlaprol es akkor zabaljak amit adnak???

soooot! mikor megrendelem az elbaxott combot meg vissza is igazoljak OK gyere varunk, majd mikor mennek zabalni kozlik egye' mast?
akkor Te ne haborogj sose
pincer felveszi:
csulok pekne modra
aztan kivisz soskat tukortojassal

/rendes utalvannyal fizetett es visszaigazoltak a jegyet, ember!!!!!!!!!!!!/

kugel2 2010.01.21. 00:39:27

Te itthon szopsz, a baratnod meg kozben Parizsban!

(Bocs, nem szemelyeskedesnek szantam, ez egy regi villanykaros elszolas.)

Kukucska 2010.01.21. 09:36:35

@ManhattanProject:

Sajnos nem csak a "fapados" társaságok csinálják ezt, hanem a MALÉV is.
Törölték a járatomat, mégsem fizettek vissza egyetlen fillért sem. Szerintük forduljak az irodához, ahol vettem, de az irodának NEM adják vissza a pénzt, mert az én nevemre szól a jegy.

Hhmmm...???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.21. 10:35:15

@Kukucska: Volt már szó a panaszlevél portálon át történő nyomatékos kézbesítéséről?

zahnstein 2010.01.21. 12:15:47

@hagyma:
Ámerókában adnak vissza pénzt az ingyen osztogatott utalványból? (Újságból kivágott kuponból?)
Ha pénzért vett utalvány volt, akkor a vásárló elfogadta a feltételeket, miszerint ebből pénz vissza nem jár. Mi a kérdés???

Ha veszel a teszkóban egy ajándékutalványt valakinek ajándékba, hogy vegyen rajta teszkógazdaságos bármit, ami a vásárlás pillanatában nincs, akkor sem fognak neki visszaadni egy fillért sem. És neked sem. Levásárolhatja másra, ahogy itt is.

zahnstein 2010.01.21. 12:18:57

Egyébként egy hete zárták be a Budapest-Párizs (Beauvais) járatot, ha annyira ragaszkodott Párizshoz, módosíttathatta volna korábbi időpontra.

Majmász Gedeon 2010.01.21. 15:43:49

Párizsról jut eszembe:

Nagypapa mesél húsz év körüli unokájának.
- Fiacskám! Amikor én ilyen idős voltam, mint te, a barátaimmal Párizsban voltunk és nagyon jól szórakoztunk. Minden délben a legjobb éttermekben ebédeltünk. Végigettük az étlapot, és a legjobb borokat ittuk hozzá. Amikor jóllaktunk, fizetés nélkül távoztunk. A vendéglős és pincérek persze utánunk jöttek reklamálni, de jól elvertük őket.
Délután felkerestük a kocsmákat: finom francia borokat, pezsgőt és konyakot ittunk. Amikor jól berúgtunk, fizetés nélkül távoztunk. A kocsmáros és pincérek persze utánunk jöttek reklamálni, így őket is jól elvertük. Esténként elmentünk a kupikba, minden kurvát megdugtunk. Amikor kiszórakoztuk magunkat, elindultunk, persze itt se fizettünk. A madame és a felvigyázók persze utánunk jöttek reklamálni, de őket megint csak elvertük.
Éjszaka kipihentük magunkat, majd másnap újra kezdtük a kört. Ezt így csináltuk minden nap, míg Párizsban voltunk a haverokkal.
Az unokát nagyon feldobja ez a programlehetőség, összeszedi a haverokat, mesél nekik a nagypapa Párizsi kalandjairól és elhatározzák, hogy ők is kimennek szórakozni. Két hét múlva hazajönnek. Az unoka alig él, keze lába törött, feje bekötve.
- Mi történt veled, fiam? - kérdi a nagypapa.
- Elmentünk a vendéglőbe, bekajáltunk, beittunk, le akartunk lépni, erre a vendéglős megvert, mint egy lovat. Sebaj, délután elmentünk egy jó kocsmába, finom francia borokat, pezsgőt és konyakot ittunk, ám amikor fizetés nélkül le akartunk lépni, a kocsmáros és a haverjai irgalmatlanul megpofoztak. Este elvánszorogtunk egy kupiba, a nap fénypontjaként keféltünk egy jót. Megpróbáltunk lelépni fizetés nélkül, de a stricik kegyetlenül elvertek, ráadásul elszedték minden pénzünket. Nagyon rossz volt!
- Sajnálom, kisunokám. Kivel utaztatok?
- A Neckermannal, nagypapa.
- Őket nem ismerem, mi annak idején az SS-szel voltunk.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.21. 16:41:05

Én kaptam egyszer 3-4 ezer Forintos büfé utalványt tőlük mert késett a gép indulása.
1 szendvicsre futotta a reptéren belőle.
Plusz a büfés gyerek egy akkora méretes tahó volt amilyennel még nem találkoztam. (Ferihegy 1)

El_Gato 2010.02.10. 17:19:04

ryanairt sem kell felteni: januarban 5oranyi varakozas utan toroltek a jaratomat a kodre hivatkozva. Hozzateszem, addigra a kod mar fel, az osszes tobbi repulo meg leszallt ferihegyen, pont csak az en jaratom nem volt erre kepes... Mint utolag megtudtam, ok annyira spur allatok, hogy nem hajlandoak fizetni a palyatakartasert, ezert inkabb leszalltak pozsonyban, budapest helyett. Gondoltak: kelet-kelet, egykutya.. Visszateritesrol, exkuzalasrol szo sincs, mehettem vissza 1 hettel kesobb- a kenyszerszabibol fennallo anyagi vesztesegemet meg majd a joisten jovairja egyszer, mi?
süti beállítások módosítása