Tékozló Homár

Ha nem rendeljük meg a szerelést, felháborodik a szerviz

2010.02.02. 08:45 | hdzs | komment

Iccemann hűtője elromlott, és miután panaszkodik kicsit a bunkó szerelőre, aki fel van háborodva, ha mégsem rendeljük meg a munkáját, megdícséri a konkurenciát. Végül a kommentelőktől kér segítséget, ha már hűrő nélkül maradt. Mi legtovább Lehel hűtőt láttunk működni, az talán 30 évet is kibírt, de hát ugye régen minden jobb volt.

Megosztanám Veletek, hogyan működik egy Indesit márkaszerviz Pumaföldön.

0. nap- öt év után elromlott Indesit hűtőnk, vasárnap este már nem zaklattuk a szervizt.

1. nap- reggel telefon a márkaszervizbe, egy hölgy felveszi az adatokat és megígéri, hogy értesíti a szerelőt, aki majd időpontot egyeztet velünk. A hölgy szerint biztos nem kap áramot, azért nem megy a hűtő (lololol).

1. nap délután telefon a szervizbe: még nem hívott a szerelő időpontot egyeztetni! Válasz: mivel e-mail-ben értesítette a szerelőt, csak este fogja elolvasni, de másnap majd biztos hív a szerelő.

2. nap reggel telefon a szerelőtől: 12 - 17 óra között jön. Megérkezik és kiderül, hogy az elektronika ment tönkre, nem tudja, hogy mennyibe kerül de utánanéz és holnap telefonál. Kiszállás és hibafelderítés díja 7600.-Ft. , nyolcezerből nem ad vissza, számla nincs.

3. nap délután telefon a szerelőtől: az alkatrész ára "közel negyvenezer" , ha kérjük, akkor sétáljunk be az irodába, fizessük be az előleget, ezekután kb. 10 nap (de lehet, hogy munkanap) után újabb kb. 5000.-Ft. szerelési díj leperkálása után jó lehet a hűtőnk. Az igazat megvallva itt már kezdtem elbizonytalanodni, ugyanis időközben az egyik ismerősöm elmesélte, hogy ugyanígy járt ugyanezzel a márkájú hűtővel, de a beszerelt alkatrész csak egy évet bírt ki. Úgy döntöttünk, inkább újat veszünk. Egyébként találtunk volna megfelelő alkatrészt sokkal olcsóbban, 3 perc a beszerelése.

11. nap már elfelejtettük az egészet, mikor jött a bónusz: telefon a szerelőtől valami elképesztően paraszt, bunkó hangnemben miszerint mit képzelünk, hogy nem fizettük be az előleget, csak raboljuk az idejét. Így akarnak ügyfeleket szerezni?

Csak összehasonlításképpen a rokonság esete elromlott Samsung hűtővel:

Telefon a szervizbe,  miután elmondják a problémát a szerelő tudja mi rossz a hűtőn.
Másnap megérkezik, az ajtó előtt papucsot húz, majd a magával hozott megfelelő alkatrészt kicseréli.
Azt hiszem van különbség a kettő között.
Ui: szeretnék én is sikeres lenni, ezért írjátok meg, milyen hűtőt érdemes venni.

Icceman 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.02. 08:48:53

Milyen hűtőt? Hát ajtaja legyen...

szemi90 2010.02.02. 08:52:52

Hát ha nekem nem adott volna vissza 400 pénzt a nyócezerből, meg számlát, akkor ráuszítottam volna a kutyákat.

hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő, hűtőgépszerelő

Vagy ez nem az a poszt?

zizu008 2010.02.02. 08:55:08

A mai világban általában egyszerűbb ha újat vesz az ember, mintha a régire kezd el költeni...
Persze az új se fogja 5 évnél tovább bírni

Nanemá 2010.02.02. 08:56:42

"szeretnék én is sikeres lenni, ezért írjátok meg, milyen hűtőt érdemes venni." - Csakis Electrolux-ot. (Esetleg még AEG, Zanussi, bár úgy tűnik, a Samsung is jó lehet) De semmi esetre se Inde"sitt"et, vagy más, olasz sz*rt. Mennyi Inde"sitt" poszt kell még ide a Homárra, hogy az emberek ezt végre megértsék? Miért nem vesznek az emberek MAGYAR árut, ha az még ráadásul jobb is, mint az import gagyi? A Lehel hűtők jók voltak? - Igen. Most a Lehel-t Electroluxnak/Zanussinak hívják.

Layosh 2010.02.02. 08:57:27

Candy hűtő. 1 év után az ajtón apró hajszálrepedések a nyitó részen. Felhívom a szervizt, kijött megnézte, mondta, hogy nem biztos, hogy belefér a garanciális problémákba, de megpróbálja.
Párnap múlva hívott, hogy megrendelte az új AJTÓT kb. 2-3 hét amíg ideér az olaszoktól (jó lassan). 2-3 hét múlva kijött, kicserélte az egész ajtót (pár hajszálrepedés miatt) és fizetni nem kellett semmit (csak a borravaló).

Ki az a hülye (már bocsánat), aki akkor is fizet, ha nem történt javítás?

Nanemá 2010.02.02. 08:59:33

"Ki az a hülye aki akkor is fizet, ha nem történt javítás?" - A legtöbb szerviz azt gondolja, hogy mindenki.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.02. 09:00:23

"ha már hűrő nélkül maradt"

mi az hűrő?

Bérencek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 09:01:53

Zanussi hűtő, szintén ~5 éves se kép, se hang, pontosabban világítás az van benne. Telefonok minden felé, minden szakember elmondja, hogy a zelektronikát (gondolom bimetállal együtt) kell cserélni, majdnem annyi, mint egy új hűtő, akarom mondani hütttő, jobban járok, ha veszek egy újat, vagy egy szemétimportos felújítottat.
Kiforgatom, mellé fekszek, nem veszthetek semmit, szétszedem, nem látok sehol kiégésnyomot, összerakom. Kíváncsiságból bedugom, elindul. Másfél éve...

Obrut 2010.02.02. 09:03:38

b+ pont most akarok venni indesit mosogatógépet..ne tegyem? lehet hogy bosch lesz belöle mégis

Eric_Cartman 2010.02.02. 09:04:03

Szaratov hűtőt. (hüttőt ??).
Min. 30 évig jó, fokozata csak egy van: kurva hideg. De az üzembiztosan.

Nanemá 2010.02.02. 09:08:12

@Kitalátor feljegyzetei: Igazad van , én is ezt tenném. Remélem, sikerrel jársz. Manapság, ha egy 5 éves cucc elromlik, vagy magunk megjavítjuk, vagy veszünk helyette újat. Minden más ráfizetés. Személyes példám: 100 e. Ft-os, kétkompresszoros Electrolux hűtő ajtótömítése (az én hibámból) kb 10 cm-es darabon megadta magát. Kerestem hozzá cseretömítést az Electrolux alkatrészüzletében, ekkor kiderült: csak a komplett ajtó cserélhető, 35e Ft-ért. (De legalább lett volna nekik azonnal.) Inkább használom tovább, ahogy van. Nesze nekünk fogyasztói társadalom.

székelyrobi 2010.02.02. 09:08:19

Nem adott számlát, nyomd fel az apehnál D) Miután bezsebelt 8 ropit a kb semmiért még telefonál, remélem elküldted a retkesbe a munkás-parasztját!

Nanemá 2010.02.02. 09:09:15

@Obrut: Ha az ára elfogadható, a Bosch jó döntésnek tűnik.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.02. 09:11:14

"Megérkezik és kiderül, hogy az elektronika ment tönkre,"

Ilyen ez az elektronika! Bezzeg ha bimetall lenne benne.

Itt már nincs más hátra, mint az ajtóletépés.

SimiTomi 2010.02.02. 09:11:58

Nem tudom, hogy van ez a márkaszervízes dolog, de szüleim hűtőjét szó nélkül kicserélték. Pedig takkra előtte két vagy három nappal járt le a garancia, de azt mondták, hogy valami fő alkatrész, így ki kell, hogy cseréljék az egészet, cakk-pakk. Nem ment gyorsan, de talán egy-két hét alatt meg is volt.
Viszont nem Budapesten zajlott a történet, de azt most meg nem mondom, hogy ez előny, vagy hátrány. Mindenesetre szüleim Egertől vagy 30 km-re élnek egy kis faluban.

peppemaci 2010.02.02. 09:12:20

1988-as gyártmányú Szaratov hűtő (aminek rugókon lóg a kompresszora) van a faházunkban. Minden télen rendesen átfagy az egész kívűlről is, mivel a házban nem fűtünk. Minden nyáron a házban, mikor nem vagyunk kinnt,és nincs bekapcsolva, felforr kívűl-belül.
Még hűtő, szerelő még soha se látta.

betépett felhasználó 2010.02.02. 09:15:28

ha jol ertem a zindezites is megerkezett masnap es az ajto elott papucsot huzott.
bachpapucsot...

Nanemá 2010.02.02. 09:17:38

@peppemaci: A Szaratov -mint általában az orosz ipar remekei - rendkívül robosztus, atombisztos termékek. Kár, hogy a működtetésükhöz csatlakoztatni kell a kujbisevi erőművet is. :o)

Remol 2010.02.02. 09:18:44

Várom, hogy mikor nyögik be az unalmas poént: őstermelőst aldist

Hargita 2010.02.02. 09:21:07

INDESIT-et NE! Az egyik albérletünkben egy viszonylag új Indesit mosó- és egyben szárítógép volt. Pár éves korában elromlott, mert tönkrement az elektronikája. Egy kedves (nem garanciális) szerelő bácsi javította meg, mondta, hogy konstrukciós hibás az egész, mert a panel alul van a gépben, ahová a legkönnyebben befolyik a víz...

Pitta2 2010.02.02. 09:24:34

Whirlpool. 12-13 éves a hűtöm, de nem tudom a szervíz számát. Szerelőt legutoljára 2000.-ben hívtam, hogy üzemelje be a Whirlpool fözőlapot, sütőt, mosogatót.

betépett felhasználó 2010.02.02. 09:26:18

@Hargita: a kedves nemgarancialis bacsika marhasagot beszelt, 16eves siemenes felultoltos szennyesmosoagregatumomban szinten alul van a elektronika. Meg soha nem folyt ra semmi viz.
ja, abban igaza van, hogy ha tenyleg rafolyna, akkor.... de erre meg nem kerult sor. es nem is fog.
tudom.

esef 2010.02.02. 09:26:41

Emberek! INDESIT cuccot soha, semmilyent! Egy nagy kalap szar! Nekünk napra pontosan két évet bírt ki a mosógép elektronikája, asztalcsapkodás után szavatosságban(amúgy 40e Ft lett volna) cserélték, két év elteltével ismét elkezdett döglődni. (Először 90 fokon nem mosott, utána már 60 fokon sem...) Ezek szerint hűtőben ugyanez a helyzet... Amúgy ARISTON márkájút sem soha, az a puccos INDESIT...

Nekünk Zanussi/Electrolux hűtők vannak a családban, 4-5 éves mindegyik és még mennek. Faternál is a 30 éves Lehel. A telken a sufniban meg végszükség esetére ott a Szaratov. Csak ki kell takarítani. (Van még szovjet porszívónk és tévénk is, érdekes módon még mindig üzemképes az összes...)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.02.02. 09:27:52

Ha nyolcezerből nem tud visszaadni, akkor kap hétezret, abból nem kell visszaadni. Ő problémája.

Nanemá 2010.02.02. 09:28:14

@esef: Ugye, hát én is ezt mondom...

Pitta2 2010.02.02. 09:29:20

@Kitalátor feljegyzetei:
Biztos van benne Windows. Kikapcsol, újraindít és működik. Gratulálok

pizsama 2010.02.02. 09:29:47

Electrolux! Indesitet kerülni.

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2010.02.02. 09:30:31

szegény boltok alapjáraton pörögnének csak, ha tényleg "tartós" fogyasztási cikkeket árulnának... így karöltve a bankokkal minden év végén jól járnak ;)

Taxiscsaj1 2010.02.02. 09:35:37

Bosch, kb 15 éves, kutya baja. Mosógép szintén Bosch, szintén 10 év fölött! Drágábban, de jót, ebben áll a nagy titok!

2010.02.02. 09:37:39

Kár ez az indezitellenesség. Minden cégnek van szar gyártmánya. Olyan, hogy "magyar" termék, ilyne már nem létezik. Külföldi a gyár, a atulaj, a tervezés és az alkatrész is... itt talán összaszerelik vagy a bádogot teszik rá. De azon is madeinchina a felirat.

amúgy valaki hiányolta: hűtőgépet csak őstermelőtől, az aldiból !

nyúzott arcú lány 2010.02.02. 09:38:58

hüttömágnest tettél-e rá?

Nanemá 2010.02.02. 09:42:26

@Kulics:
1. Az általálos tapasztalat szerint, az Indesitnek csak szar terméke van.
2. A "magyar" termék attól magyar, hogy magyar emberek keze munkája van benne. Ha mindenki így gondolkodna, mint te, már magyar gazdaság se lenne.
Kicsit korlátolt vagy.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.02. 09:50:16

Nem is lehet sikeres ember, akinek még nem csippelték meg az űrgyíkok a hűtőjét.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 09:51:12

@Obrut: Miele.
@Pitta2: Kikapcsolni kevés volt, le kellett kapni a kompresszorról a vezérlését.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.02.02. 09:54:27

Nimbusz - legjobb, és hazai.
Mint a villám, úgy fagyaszt!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 09:56:07

@Pitta2: Hogy legyen olyan mosógéped is! Az valami csodás érzés volt, amikor két héttel a garancia lejárta után ki elromlott a programkapcsoló, és az cseredarab csak alig valamivel lett volna drágább, mint amennyiért vettem a mosógépet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 09:58:54

@Cigiző: Én szeretem a Nimbusz cuccait, bár végleges impotenciát kívánok - háremmel - annak, aki a hollandereket tömítés nélkül is megrendelte, úgy, hogy nem is forgalmaznak hozzájuk, ráadásul nem is jók hozzá a szokványosak, de eddig ott szinte csak kínai termékeket találtam...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 09:59:20

Hüttttőőőelektronika?
Dehát akkor az nem bimetálos?
Biztos azért nem bírta a nyomorult.

pause 2010.02.02. 10:02:56

@Obrut: nekunk candy vankb 1.5 eve, arra jok ezek a dzsunkak hogy megtanuld hogy jo-e neked a mosogatogep(igen),kel-e minden nap (igen), elfersz -e benne rendesen (nem)
de hogy mar lecserelnem egy okosabbra (Bosch:D) az tuti.

Eric_Cartman 2010.02.02. 10:05:12

üdülési csekkel kellett volna fizetni.

Grg76 2010.02.02. 10:05:47

Nos, mi biztos kivételek lehetünk, de nálunk 2003-óta működik az Indesit mosógép. (Nem, nem félévente van használva :) )
Ja, hogy ez hűtős poszt, az nálunk Snaigë gyártmány (litván technika) :)

4TUN3 2010.02.02. 10:07:46

Valamit nem értek: a garancia-idöszak lejárta után miért ragaszkodik valaki a márkaszervízhez?
Keress magadnak egy megbízható szerelöt, aki gyorsabban és olcsóbban dolgozik. Az alkatrész árát mindenképp ki kell fizetned, de egy maszek szerelö óradíjában biztos nincs beépítve például a használhatatlan és okoskodó diszpécserhölgy fizetése.
A ziwiwen például létezik egy 'Szaki' nevü alkalmazás. Na ott tutira találhatsz magadnak megfelelö szakembert, akit a megbízás teljesítése után még értékelhetsz is.
Bizonyám, nem csak lávhanter meg piaküldö szarok vannak.

Attee 2010.02.02. 10:13:33

Csatlakozom, legtovább a régi szovjet fekvőkompresszoros Szaratov bírja... Nagyszülőnél 1968(!!!) óta folyamatosan megy. Több, mint 40 éve....és még ennyit sztem simán bírni fog...Igaz, olyan hangja van, mint egy Belarusz traktornak...
Viszont volt tapasztalatom ukrán hűtővel (3 éves) az hulladék. És ez még finom szó rá. Pedig elvileg Danfoss kompresszor volt benne R600-as (izobután) közeggel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 10:14:00

"Másnap megérkezik, az ajtó előtt papucsot húz"

Hát ez....ez hihhhetetlen!
Papucsban szereli az elektróónikát?
És melyik gombbal lehet kikapcsolni?

AlexWolf 2010.02.02. 10:17:50

@Sün‼: Ez azért van mert ha elqr valamit akkor egyből a saját Bacc papucsát lehet szétverni a fején. Ha még lenne a szerelőnél egy (kifejezetten erre rendszeresített) sün is, az lenne csak igazán Európa-feeling!

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.02.02. 10:18:47

Nekünk Samsung van, és az úgy kezdődött, hogy originál csomagból történő üzembehelyezés után már hívtam is egyből a szerelőt, mert valaki letépte az ajtaját. (véletlenül én) Ez volt tíz éve, azóta csak takarításkor volt kikapcsolva. Nem egy tökély, mert ugyan mások szerint kimondottan halk, de nekem még ez is hangos. Célnak viszont tökéletesen megfelel, de ugyebár ez egy tíz évvel ezelőtti modell.

Attee 2010.02.02. 10:23:32

Kulics, az indezitellenesség jogos. Szar.
Ami a magyar termékeket illeti, a Lehel most az Electroluxé, viszont pl. a Hajdúsági Iparművek létezik, és magyar kézben van. És vannak magyar gyártmányai, amiket Tégláson gyártanak. Leginkább a régóta piacon levő termékei, a keverőtárcsás mosógép, centrifuga, villanybojler, stb. (Természetesen van, amit külföldön gyártatnak.)

szépjuhászné 2010.02.02. 10:31:30

@Obrut: Boscht vegyél! Enyém tíz évig ment kifogástalanul,elromlott, szerelő kijött, kilencezerért megmondta, hogy elromlott, de adott a márkakereskedés 15 % kedvezményt. Nem ott vettem újat, mert pont annyival volt olcsóbb másutt és ingyen kihozták és elvitték a régit.

akikaztmondjákni 2010.02.02. 10:32:28

Hütttttőmágnes!
Hát nemtom...nekünk a főzőlap meg a süttttő is Indesit, lekopogom még okés, 3 éves.
A hüttttőnk Samsung:S Az is 3 éves.Szép:)Furán zúg.Néha belerúgok egyet, akkor csöndbe marad:)

Pitta2 2010.02.02. 10:34:09

@Kitalátor feljegyzetei:
Olyan van. Az is működik, bár egyszer javítani kellett. Elöltöltős és az ajtó mögötti üveget kellett cserélni. A mikro a legöregebb, de még gond nélkül megy

akikaztmondjákni 2010.02.02. 10:34:26

"Másnap megérkezik, az ajtó előtt papucsot húz"
Ki van zárva.A szerelők SOHA nem veszik le a cipőjüket.

farkamatvakarva 2010.02.02. 10:34:37

@Attee: ja, mosógépek asszem franciáknál készülnek, és erősen a spanyol fagorra hajaznak
aki meg a bosch-t(siemens ugyanez) emlegette, mint nagy márkát: ha jár vmellik szagüzletben, nézze meg a felültöltős mosógépeiket, és utána a fagor gépeit, különbség alig van, sőt a hátlap, a mosószeradagoló ugyanaz, ott is már csak a név maradt :(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 10:40:49

@Pitta2: Nekem felültöltős volt. Philips-Whirlpool. 36 ezerért vettem (vagy 17 éve), és egy év múlva 38 ezerért lett volna bele programkapcsoló.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 10:41:40

@akikaztmondjákni:
De ez egy ilyen szerelllllőőő.
Papucsot húz.
Amúgy én még ismerek másik mesét is, de most nincs hangulatom leírni.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.02.02. 10:42:12

Nekem Samsung van, a család többi tagjának Ariston. Eddig mindkét márka (koppkoppkopp) kiválóan üzemel, úgyhogy szervíztapasztalatról nem számolhatok be.

:-)

esef 2010.02.02. 10:44:31

@akikaztmondjákni:
Akkor a főzőlapnak már nincs sok hátra...

@Grg76:
A nem félévenkénti használat az mit takar? Évente? Kétévente?

@Nanemá:
A Tájfun (nem kínai, szovjet) porszívóval takarítottunk egyszer a telken egy buli után. Nem értettük, hogy miért nem szív. Kivettük a porzsákot, benne volt minden por 1960-tól 2000-ig, utána megtartotta magát a plafonon is. (fém cső, fém ház, műanyag csak mutatóban van rajta...) Otthon meg az elmúlt 10 évben elfogyasztottunk egy Philips, egy Samsung, egy Bosch porszívót...

esef 2010.02.02. 10:46:35

Moulinex mikrosütő 1987-ből, azóta is javítás nélkül? Nyerő darab, ugye?

R.T. · http://rendszergazda.eu 2010.02.02. 10:49:21

Minek hüttő ilyen hidegben? Csak ki kell tenni az ablakba a hűteni valót, nyáron meg ott van a pince. :D
A biztonság kedvéért nem árt ha van Gorenje, Electrolux, vagy Bosch hüttő a lakásban.

don't 2010.02.02. 10:49:47

...szegény hűtőgépszerelő,őt mindenki csak szidja...
na akkor most:ezért tart itt az ország....

Dr. Kix 2010.02.02. 10:55:41

Ide azt kell írni most sokszor, hogy:

Indesit hűtőszekrény márkaszerviz
Indesit hűtőszekrény márkaszerviz
Indesit hűtőszekrény márkaszerviz
Indesit hűtőszekrény márkaszerviz

?

elwood 2010.02.02. 10:57:55

Whirpool megy 10 éve

megfelelő méretű, bár néha kis manócskák fűrészelnek benne, nem volt vele gond.

(mosógépben már gagyi, abból csak boscht mernék venni)

akikaztmondjákni 2010.02.02. 10:58:58

@Sün‼: :) Lehet otthon érezte magát:)
Az asszonyt "szerelgette" már korábban is...most meg kapóra jött a hütttttő.
Írd már le!:)

@esef: Főleg,h most az albik használják...:S Pszt!:)

akikaztmondjákni 2010.02.02. 11:00:16

@elwood: Így van, a mosógép vörlpúl, utálom!:S

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.02. 11:01:47

Nekem van egy remek, felültöltős hűtőszekrényem. A ki- és bepakolás kissé alternatív, de már kerek fél éve tökéletesen működik.

2010.02.02. 11:02:00

@Nanemá: a magyar ember keze munkája mitől is plusz ?
A termék szempontjából nem mindegy ki rakja rá a kupakot ?
Vagy ez neked csak ilyen romantikus magyarkodás miatt kell ?
Mert hogy a tervezés, az alapanyag és a profit kivitele is mind külföldi dolog.

Ettől persze még lehet hogy korlátolt vagyok. Bezzeg a te magasan korlátok nélkül szárnyaló intellektusod a troposzférából tekint le ránk. :)
köszönjük Isten !

2010.02.02. 11:05:04

@akikaztmondjákni: mert lukas a zoknijuk. Vagy pirosra van lakkozva a lábkörmük. Szégyellik. Érthető.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2010.02.02. 11:06:29

Milyen hutot? Egyszeru, nem a legolcsobbat kell venni, ami melle nem a legolcsobb szolgaltatast kapod :)

Ez a wizzair esete, vesz valaki 5e forintert repulojegyet, most komolyan, mit var? :D

AlexWolf 2010.02.02. 11:07:14

A magyar hüttögépszerelők ajánlásával: Kalgonnal a hüttögép is tovább él!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 11:09:14

"miután elmondják a problémát a szerelő tudja mi rossz a hűtőn"

Ez a tény most azt hiszem, alapjaiban változtatja meg a világot.

elwood 2010.02.02. 11:11:40

@akikaztmondjákni: én vettem egy whirlpool mosógépet, és egy év garancia után két hónappal ugrálni kezdett.

nem volt vészes, kicserélték a két teleszkópot, de mondta a szerelő, hogy ne centrifugáljak 1200-on mert nem bírja. Az csak úgy rá van írva ...

Koky_ 2010.02.02. 11:13:25

@Nanemá: nevezhetjük bevizsgálási vagy kiszállási díjnak. Ki az a hülye, aki azt hiszi, hogy a szervizek/szervizesek ingyen kiszállnak és bevizsgálnak?

Koky_ 2010.02.02. 11:16:08

Másrészt pedig előre lehet tájékozódni a díjakról...

Pitta2 2010.02.02. 11:16:16

@kiskutyuska:
Wizz Air esetében azt várom, hogy vigyen el menetrend szerint A-ból B-be. Meg is teszi.

elwood 2010.02.02. 11:16:28

@farkamatvakarva: "nézze meg a felültöltős mosógépeiket, és utána a fagor gépeit, különbség alig van, sőt a hátlap, a mosószeradagoló ugyanaz, ott is már csak a név maradt :("

ilyenkor szokták a minőségi teszten 1. osztályút Boschnak, a 2. osztályút fagornak nevezni. talán ez még segít egy kicsit

Nanemá 2010.02.02. 11:19:19

@Kulics: Ne tetézd.
Ez nem neked szól, mert ezt te úgysem fogod megérteni:
"Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan), megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd me-nedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany), és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott.

Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France), és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet..."

don't 2010.02.02. 11:27:10

a wizzair oldalablakos mosó-szárító-hüttő a legjobb

elwood 2010.02.02. 11:27:10

@Nanemá:

Bezzeg:

Surbolidze, az albán, reggel felkelt a vályogházban, megmosdott a lavórban, megfejte a kecskét, megforgatta a házisajtokat a fészerben ...

... este lement a faluba ott volt áram, az egyik embernél egy villódzó képen mozgó figurákat látott, különös ló nélkül mozgó szekerekkel ...

aztán azzal a megnyugató tudattal feküdt le aludni, hogy ma is csak albán terméket vásárolt.

Nanemá 2010.02.02. 11:27:28

Bocsi, a forrást lehagytam:
www.zoldujsag.hu/cikk.php?id=95&bb=1648
Tovább is van, érdemes elolvasni.

esef 2010.02.02. 11:27:41

Ja, a Hajdú Minimat mosógépről megfeledkeztem, olyan is van a családban. Van már vagy 30 éves, de csak megy és megy...

betépett felhasználó 2010.02.02. 11:27:42

@Nanemá: svajci ora, nemet auto, francia bor...
nehogymamegsajnaljamkovacsjanost!

Nanemá 2010.02.02. 11:29:05

@elwood: ... És nem biztos, hogy nem boldogabb és gondtalanabb ember, mint te.

Nanemá 2010.02.02. 11:30:02

@betépett felhasználó: Látom, te is remekül kiszürted, mi is a lényeg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 11:30:43

@kiskutyuska:
Wizz Air esetén?
Én pl a pótdíjakat várom.

betépett felhasználó 2010.02.02. 11:35:26

Szerintem igenis ez a lengyeg. Ha anno kovacsjancsi nem kinai orat, cipot, polot, guminot es nemetsvajcifrancia burzsujkodasokat vasarol, hanem beeri a tiszacipovel, egriborral, es ikarusszal verdazott volna, most nem az adombol kellene fenntartani az audiat, rolexet es az ukran nojet.
minket kolyokkorunkban ugy neveltek, hogy
CSAK MAGYAR GYARTMANYU TURULMADARAT!
ja, es indesit licensz alatti LEHELt.

akikaztmondjákni 2010.02.02. 11:51:19

@elwood: A miénk mindig mászkál.Ezer fordulat a max.De akkor ezek szerint az is csak dísz.3 éves az is.A hangja az olyan amikor centriz, mintha felszállna egy rakéta.És akkor még finom voltam.
Utálom.Mondjuk, a javára legyen írva, h én ugy használtam megvétel után kétszer, h a dobvédő rajta maradt:S:)Én kérdeztem a zuramat, h levettétek?Peeeersze.Mondom, jó.Aztán amikor másodjára kiugrott a helyéről, már mögé néztem és ott volt rajta:S Tudom, nem vagyunk sikeresek:)

elwood 2010.02.02. 11:53:29

@akikaztmondjákni: ki lehet cserélni a teleszkópokat 15e körül akkor nem ugrál egy darabig

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2010.02.02. 11:56:35

a hűtőszekrényt sokan - a használati utasításban foglaltak ellenére - betolják a falig, és rögtön bekapcsolják, használni kezdik.
a helyre tevése után illik várni egy keveset, másrészt nem szabad a falig tolni, minimum 10 cm távolság szükséges, de az sem baj, ha 20...
anyósomék hűtője nem működött, már ott tartott, hogy szerelőt hív. kicsit kijjebb húztam, egy órán belül tökéletes volt...

2010.02.02. 12:00:56

@Nanemá: Elolvastam. Jó nagy adag demagógia.
Mert nem megy tovább annál a mondatnál, hogy hülyék a magyarok amiért az olcsó kínait veszik. Bezzeg a magyar az drágább, de jó is.
Na itt a kurvanagy hazugság !
A magyar termék azért drága, mert brutális mértékű adók és munkabérre rakódó elvonások vannak nálunk. Miért ?
Mert az adók nagy részét az IMFnek fizetjük és hagyjuk, hogy a politikusaink százmilliókat/milliárdokat ellopjanak tőlünk.
Ez az érem másik fele.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 12:05:51

@akikaztmondjákni: Csapágyas lesz az! Kiment a szimeringje és vizet kapott a csapágy. Kis szerencsével egyszer az összes ruhádat vörös és barna rozsdafoltok fogják díszíteni, mintegy előrevetítve az eljövendő ellenzéki nagykoalíciót.Vagy kormányt...

Ajtót letépni és —> www.kuka.hu

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 12:10:48

@akos147:
Dankesőn a helpért monsigneur!
(Mondja a művelt nigériai.)

akikaztmondjákni 2010.02.02. 12:14:06

@Kitalátor feljegyzetei: Ne mááááááááááár:(
Most tényleg csapágy?Én nem értek hozzá:)Igazából a legnagyobb problema az az, h iszonyat hangosan centriz.
@elwood: Áhá!Kellene hivni egy szerelőt,mi?:)Olyata ki leveszi a cipőjét.

akikaztmondjákni 2010.02.02. 12:15:24

@Sün‼: SÜT a nap!Olvad a hó, ami LEESETT!:)

Nanemá 2010.02.02. 12:15:48

@Kulics: És akkor most mi is lenne a jó megoldás szerinted?

neet 2010.02.02. 12:30:39

Zanussi olyan jó, mint a fkf. Teszi a dolgát. Sajnos 9 év után meg kellett válnom tőle (tőlük: hüttő és mosssógép is), mert otthagytam búcsúajándékba a férjemnek, de elvileg még mennek, túlélték a házasságunk....
AZ új emberrel meg kaptunk egy LG-t, na az egy rakás kaka, ajtaja nem becsukható, mélyhűtőjében bármi kiolvad (lehet, h ide kéne tenni a városi havat?), de legalább ebből még nem kellett újat beszerezni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 12:40:51

@akikaztmondjákni: Nincs gond, beütöd a gugliba a "mosógépszerelő" vagy a "mosógépjavító" szavak egyikét és már hívhatod is házhoz. Mondjad az úrnak, hogy a Homáron ajánlották....

elwood 2010.02.02. 12:45:26

@akikaztmondjákni: én tudok egy jó mosogépszerelőt, Bódi Gábornak hívják

"Fontos nekem, hogy ön elégedett legyen a munkámmal, hiszen ebből táplálkozik szerelői önbizalmam. Örökké fog működni mosógépe, ha én SZERELEM! "

akos147 2010.02.02. 13:04:12

@akikaztmondjákni: ELNÉZÉST KÉRÜNK AZ ÚJABB HIBÁÉRT. A FELELŐSÖKNEK - AKIK
FELMONDTAK AZOKNAK, AKIKNEK FELMONDTUNK - FELMONDTUNK.

Attee 2010.02.02. 13:07:54

LG-ből maximum TV-t szabad venni...Háztartási gépet semmi esetre sem!!!!!!

SarahConnor 2010.02.02. 13:34:44

Nekem Electrolux hűtőm van, szuper, az is vagy 5 éves, de még csak egy égőt se cseréltünk ki benne, egy baljós pisszentést nem hallottunk tőle :)
Az igazi hős viszont a kamránkban a 35 éves Lehel hűtőgép, ami ugyan már megsárgult, de csodálatosan megy, soha nem volt semmi baja, ha ezek a nagy böhöm mai gépek elromlanak, akkor beüzemeljük, 'oszt beszáll cserének :)

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2010.02.02. 14:01:27

indesit a családban:
1: mosgatógép ~15 éves, akkor nagyon drága volt, de hibátlan és ránézésre még ennyit tud
2: mosgatógép ~6 éves, olcsó volt de most orrán-száján folyik és maga alá vizel, én hiába szedtem szét, szervizre nem költünk
3: hűtő ~5 éves, akciós volt, még hibátlan, de most nagyon elkezdtem imádkozni... :(

Szóval szerintem a legnagyobb gond ott lesz, hogy olcsó húsnak híg a leve.

dov 2010.02.02. 15:08:29

"gond nélkül.. Bosch"

flatrabbit (törölt) 2010.02.02. 15:20:42

még valamikor 75-ben vett anyám egy lehel hüTTőt. olyan '90-'91 körül egyszer csak megállt. csak azt vettük észre hogy leolvadt. elkezdtünk tanakodni mellette és hallom ám hogy kattog a szerencsétlen. kapcsolna ő csak hát a motor nem indul. odakoppintottam neki a kalapáccsal és elindult. később már nem csak koppintani kellett, hanem keményeket odabaszni neki, kb 4-5 (később már 2-3)havonta. valamikor 2000 körül adtuk oda valakinek de még mindig ment. igaz már össze-vissza volt horpadva a kompresszora...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.02. 16:41:08

@Attee:
a mobiljuk se rossz
nekunk se hutonk se mosogepunk

emlekszem az oskorban kulon kereskedtek ilysn gumipapucsokkal a mosogep ala hogy ne jarja be mosaskor a fel lakast, centrizesnel siman benezett a konyhaba

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.02. 17:30:02

@Cigiző: Köszönöm. :) Erről még ne,m is hallottam. Nálunk a harmincat taposó Lehel meg valami nem Szaratov ruszki csoda dübörög (utóbbi szó szerint).

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.02. 17:36:56

@Kulics: Ha azonos minőségű termékre magyar rakja a kupakot, azt veszem, hátha nem teszi ki a (külföldi) tulaj a kupakrátevő melóst.

Pistolero 2010.02.02. 18:27:47

Ma már csak a Miele az egyetlen márka, amit hosszú távra terveznek, és még az is elromolhat.
A többit már hosszú távra sem tervezik. Hiába van tapasztalat 10-15 éves gépekkel, ma már nem annyira gyártja ugyanaz a gyártó.

Charles63 2010.02.02. 20:32:19

Jelen esetben nem csak a hűtővel volt a gond, hanem a szerelő is gáz!
Nekem a 6 hónapja használt kombi gázkazánom adta fel a vízmelegítést. Természetesen dec. 24.-én este. Szerelőt hívok 27.-én, aki 28-án nagy arccal beállít, és ha nem szólok rá, simán betrappol a nappaliba a sáros 46-os lábbelivel. Na itt már elrúgtam a pöttyöst! Kazánburkolat le, kiderült: egy érzékelő saruja le volt csúszva (ami ugye nem mozgó alakatrész). Szerelő visszatesz, majd megjegyzi, hogy anno Ő üzemelte be a kazánt, biztos jó volt.Tehát biztos Én b....sztam ki magammal szenteste, egész karácsonyra. Ezután kért 2 rugót, persze számla semmi, és köszönés nélkül sértődötten távozik. Nos legközelebb megkérem a kijelölt szegedi h...lépcső márkaszervízt, hogy ne azt küldje, aki utoljára kint volt,mert be se engedem.

malkolmcole 2010.02.02. 23:07:27

Tisztelt olvasók!

Engedjétek meg, hogy pár szóval segítsem életeteket.

A következő márkák közül soha semmit nem szabad vásárolni: Whirlpool, Indesit, Ariston.

Aki sikeres szeretne lenni, ezeket messze elkerüli.

Amit tudok ajánlani:

- Felültöltős mosógép: Zanussi - Electrolux - AEG modellek mindegyike, Candy minden modell, Fagor minden modell. Igen, a Fagor gyártja a Siemens és a Bosch felültöltős gépeit is, így azok is ajánlhatóak, de drágák, nem érdemes. Miele.

- Hűtő: Gorenje minden modell, Bosch-Siemens csak Danfoss kompresszorral szerelt változatok! Természetesen Liebherr, Miele.

- Elöltöltős mosógép:
Gyakorlatben elmondhatom, hogy minden legalább 6-7 kg töltősúlyú gép sikeres lehet, de elsősorban Bosch-Siemens modellek. Ajánlhatóak az Electrolux és az AEG legalább 1200-as fordulatú és nagykijelzős modellei. 5-6 kg töltősúly esetében szintén Bosch-Siemens és a Gorenje gépei.

- Mosogatógép: Bosch-Siemens,Fagor,AEG-Electrolux-Zanussi,Miele. Belső felszereltségre figyeljünk!

- Szabadonálló tűzhelyek: Csak Gorenje!

- Beépíthető sütők-főzőlapok: Gorenje, Bosch-Siemens, Teka, AEG, Fagor, Miele, De Dietrich.

- Páraelszívók: Teka, Cata, Davoline, Bosch.

A Bosch-Siemens olcsóbb gépei török gyártásúak, a középkategória lengyel (ezek már jók!), a csúcsmodellek német gépek. Az AEG-Electrolux olcsóbb-középkategóriás gépei románok is lehetnek, a drágábbak németek-franciák.

A Gorenje csak szlovéniában gyártat. Garanciája 3 év!

A Fagor általában spanyol. Bosch csoport.

Összességében a Gorenje gépeit ajánlom, mert a legkevesebb gond ezekkel van, és nem utolsó sorban jó áron vannak.

Az Indesi-Ariston-Whirlpool gépeit kérem felejtsétek el, és nyugodjatok meg: Magyar gép nincs forgalomba Mo-n, ha itt gyártják, akkor külföldre szállítják. A Hajdú is olasz licensz.

Remélem segíthettem, sok sikert kívánok a vásárlásokhoz!

Ui.: Akinek Indesit-Ariston-Whirlpool gépei vannak és meg van elégedve, annak további sok sikert kívánok!

morbiczer 2010.02.03. 00:43:03

Nekem meg a Samsung márkaszervízzel vannak borzasztó emlékeim.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.03. 03:31:16

@Charles63:
nem
majd ha megyek szerelni, leveszem a cipom, kis ottgonkat oltolm fertotlenitem a franciakulcsot viszek egy kis kostolot, nemi feherbort, majd megcsinalom a melot, letorogetem a port kicsit kiporszivozk majd melyen hajlongva elnezest kerve a zavarasert kihatralok

/aki tudja, hogy az elbaszott akarmilye a nappalin kereztul elrheto azt tegyen le egy elqrt muanyagot ha felti a padloszonyeget ne a szerelotol varja el hogy mezitlab dolgozzon
Te mezitlab melozol?/

Manci néni, a szomszéd 2010.02.03. 06:23:26

Minden elektronikát meg lehet javítani!

Csak cserélni persze egyszerűbb 40000-ért mint kicserélni benne egy 20 ft-os "háromlábú baszást". (A szomszédasszonyomtól hallottam ezt a kifejezést :)

Pistolero 2010.02.03. 08:36:40

Nekem Miele porszívóm van 7 éve, mosógépem 3 éve. Az egy dolog, hogy valószínű, hogy velük fogok megöregedni (az anyagminőség szemmel látható, kézzel tapintható), de használni is valami Isteni. Csendesek, könnyen kezelhetőek, hatékonyak és probléma nélkül mennek.

Pistolero 2010.02.03. 08:38:38

Ja, és van egy Ariston mosogatógépem, na az borzasztó. Csúnyán mosogat. Már ajtószigetelést kellett cseréltetnem, a bútorom meg is ázott rendesen miatta.... SOHA TÖBBET!!!

Nanemá 2010.02.03. 08:49:12

@hagyma: Már ne is haragudj, de te is egy fasz vagy. Ha valakinek az a szakmája, hogy naponta tucatszor kell bemászkállnia mások otthonába, akkor ruházzon már be néhány fillért vagy egy cipőre húzható (múzeumi papucsra", vagy egy csomag eldobható, gumis cipővédő nylonra (vagy hogy a fenébe hívják.)

Nanemá 2010.02.03. 08:53:15

@Nanemá: Egyszer jött hozzám egy gázkészülék szerelő. Mire felocsúdtam volna, lendületből beugrott a retkes cipőjében a fürdőkádba, a gázbojlert szerelni. Ha nem fagytam volna le a döbbenettől, kivágtam volna, mint macskát szarni.

nemvagyokoska 2010.02.03. 09:26:53

@malkolmcole: kicsit pontosítanék: A Fagor nem a Bosch csoport tagja. Pont a legnagyobb konkurense Nyugat-Európában. Spanyolországban a legnagyobb háztartásigép-gyártó, hozzá tartozik még a francia Brandt csoport és a lengyel Mastercook, ami ott olyan, mint nálunk volt a Lehel vagy a Hajdu. Fagor termékeket Spanyolországban és Lengyelországban gyártanak. A lengyel gyárakban készítik többek között a felültöltős mosógépek nagy részét, amit nálunk is forgalmaznak Siemens, Bosch, Gorenje és Hajdu néven. Nem igaz az az állítás, hogy az első osztályú minőség megy Siemens néven, a másodosztályú Fagor néven (például akkor a Bosch, Gorenje, Hajdu hanyadik osztály lenne?). Egyszerűen ezek a márkák úgy ítélték meg, hogy a Fagor megfelelő minőséget kínál számukra jó áron, és vettek egy nagyobb gyártási kapacitást. Ezután a teendő csak annyi az üzletben, hogy megnézni az árcédulákat, és eldönteni, hogy melyik tetszik. Ezt nem reklámnak szántam, csak nem ért, ha tisztázzuk ezeket a dolgokat. Amúgy mindenki olyan gépet vegyen, ami tetszik neki, és bízzunk benne, hogy évekig elégedett lesz vele.

malkolmcole 2010.02.03. 20:53:44

@nemvagyokoska: Hello! Bizonyára igazad lehet, én abból indultam ki, hogy sok hasonló alkatrész/kidolgozás van a Fagor és a Bosch között, de ez lehet az általad is említett "közös technológia". Mivel a Bosch nagyobb, így logikusnak érzem, hogy beleszól valahogy a Fagor életébe.
Megemlítendő még az is, hogy a Bosch-Siemens-Fagor-Gorenje nem bántóan lépnek fel egymás ellen, hanem felosztva a piacot, más-más célcsoportra koncentrálnak. Érdekes módon nincs a 4 gyártónak olyan gyártástechnológiája, amely egyiknek-másiknak konkurenciája lenne. Mindegyik jó a keresett célcsoport számára.

malkolmcole 2010.02.03. 20:54:59

@nemvagyokoska: Még annyit, hogy Fagor felültöltős gépeken van Made in France felirat is. De csak a Maxitop gépen (7kg).

nemvagyokoska 2010.02.03. 21:45:32

@malkolmcole: jó megfigyelés, a 7 kg-os gépeket a Brandt csoport gyáraiban gyártják, Franciaországban (jelenleg még más gyártó nem tud ilyet gyártani). A Brandt egyébként Franciao. legnagyobb felültöltős mosógép-gyártó kapacitásával rendelkezik. A Fagor megvásárolta a céget, így néhány terméket az ottani gyárakban gyártanak. (például a pirolitikus sütőket is, ebben ők a legnagyobb technológiai fejlesztők). Szerintem a Bosch nem szól bele a Fagor dolgaiba, simán megvett x. darab felültöltős gépet, amikre a saját design-ja szerinti kezelőpaneleket rakatta. A gépek az utolsó csavarig megegyeznek mind az 5 márka esetében, csak az ár és a megjelenés különbözik. Valóban jól tudnak dolgozni a célcsoportjaikkal, van aki a német minőséget kedveli, van, aki a régóta kedvelt Gorenje márkával szimpatizál, sokaknak pedig az ősmagyar Hajdu az etalon. De belül azért mind a Fagor technikája. Szerencsére tényleg normálisan viszonyul mindegyik márka a másikhoz itthon, nem ölik egymást, ami ritka és dícsérendő.

hatesz 2010.02.04. 00:06:36

amúgy honnan tudjátok, hogy lekapcsol-e egyáltalán a világítás a hűtőben ha becsukjátok az ajtaját?????

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.04. 01:06:00

@hatesz: én kitekerem az égőt becsukás előtt, biztos ami biztos...

puncipöcögtető 2010.02.04. 01:40:32

a sok zajos hüttővel rendelkező nem egész kegyelműnek: talán állítsátok vízszintbe, és kussolni fog (a hüttő)

Charles63 2010.02.04. 14:19:16

@hagyma: Bocsika, de Te vagy szerelőember vagy (netalán Te voltál nálam) mindenesetre szereptévesztésben vagy, legalábbis Én így gondolom!
Először is: Én vagyok a vevő, ill. a garanciális cucc tulajdonosa. A szerelőember a szolgáltató, akit a jótállási kötelezettség terhel. Felejtsük már azt a jól berögződött szokást, hogy a szerelő az isten, főleg ha garanciális a cucc! Különben meg hidat vagy liftet, esetleg pirosszőnyget ne készítsek ki neki? Nagy bunkóságnak tartom, hogy a bokáig saras cipőt nekem kellett levetetnem vele és magától nem érte fel ésszel! És a számlaadás?

SimiTomi 2010.02.04. 14:52:13

@hagyma: Egyébként meg tényleg, miért ne várjam el tőle?

Attee 2010.02.06. 22:29:42

@Manci néni, a szomszéd: Ez legtöbbször igaz, sokszor csak egy 100Ft-os triak megy ki a vezérlőpanelen, de előfordul a vezérlő mikrokontroller IC hibája is. Ha egyáltalán beszerezhető, akkor is általában csak üresen, program nélkül. Természetesen, ha adott hozzá a megfelelő technikai háttér és szoftver, fel lehet programozni.

Egyébként találkoztam olyan panellel, amit én is javíthatatlannak minősítettem. LG Intellowasher (török) mosógép vezérlőpaneljének fele széndarabbá vált a rajta levő alkatrészekkel...egy ostoba forrasztási kontakthiba miatt (relé lába). Egész mosógép ment a kukába, mivel előtte 4 év alatt vagy 3X csapágyproblémái is voltak, a tulaj már nem akart 40Eft-ot rákölteni arra a szarkupacra...

Attee 2010.02.06. 22:34:50

Sajnos sok háztartásigép-szerelőnek lövése sincs az elektronikáról, addig eljut, hogy motor meg vezérlőpanel. A vezérlőpanel már egy titokzatos dobozka, komplett cserélendő.

...Ahoj... 2010.02.08. 10:57:37

Én még mindig a 30 éves Minszk hűtőmet használom, 1-szer látta szerelő akkor is valami pitiáner hibája volt, azóta tökéletes. Enegrimegtakarítás ide, energiamegtakarítás oda, nekem nincs pénzem 5 évenkétn új hűtőt venni, inkább fizetek 200 Ft-al több villanyszámlát de ez legalább működik.
süti beállítások módosítása