Tékozló Homár

'Hát nézegesse!' - A raktároson múlik, működő netet kapunk-e a T-Home-tól

2010.02.03. 09:33 | szily | 123 komment

A. a XXI. század legegyszerűbb aktusát szerette volna végrehajtani, amennyiben netet, telefont és tévét akart egyszerre egy nagy szolgáltatótól. Állítólag ugye ez a jelen és a jövő. Hát nem neki, mert a raktáros nem úgy akarta. Kaland alant.


T-Homológia

Tragikomédia két felvonásban

Prológus:

Biztosan unalmas már az, hogy egy mamutcéggel – jelen esetben a Magyar Telekommal – milyen szélmalomharcokat kell néha megvívnia olyan embereknek, akik (jobb híján) igénybe szeretnék venni az arctalan vállalkozás által nyújtott szolgáltatásokat. Ne adj’ isten, még a szerződés rá eső részét is becsületesen teljesítené, azaz rendesen fizetne érte.

Sokan csak mosolyognak ezen, mint tettem eddig én is. Tettem, mert eddig én sem hittem volna, hogy egy ilyen bohózat, bolhacirkusz és kutyakomédia közepébe belekerülhetek, mint főszereplő. Pedig de!

I. felvonás

Kezdetnek elég volt még az óév novemberének elején a helyi bolt előtt kiragasztott, magát T-Home üzletkötőnek valló személy telefonszámát felhívni. (Sikeres ember nem lehetek, ezt már érzem.) Engem ekkor még eléggé lekötött az épülő új otthonunk, ezért B. feleségemnek passzoltam tovább az internet és tévé előfizetés problémakörét. Pláne, hogy én nem tévézek. Bíztam benne, hogy segít kiválasztani a legoptimálisabb szolgáltatáscsomagot. Nos, nem ez történt. A hatvanas úr kijelentette, hogy IPTV itt nincs (pedig utóbb kiderült, hogy a műszaki előminősítés alapján az is van). Ezen kívül pedig minden mást megrendelt, analóg tévét, digitális tévét, DSL-t és Kábelnetet is! Egyúttal a legdrágább csomagokra igyekezett rábeszélni, még szerencse, hogy a feleségem nem annyira „szőke”. Persze telefonvonalat nem kérdezte, hogy akarunk-e, pedig az gyakorlatilag ingyen van, ha netet és tévét rendel az ember. Mikor ezt megtudtam, azonmód még kőzetgyapottól viszketve felhívtam a jóembert, hogy most ez mi!? Válasz: majd „odafönt” eldöntik mi a legjobb nekünk. Ennyiben maradtunk.

Közben elkészült a házacska, beköltöztünk, elmúltak az ünnepek, majd egy szép januári napon – két hónappal a megrendelést követően – megjelent a T-Home alvállalkozójának alvállalkozója. (Nem vicc, ők mondták.) Elmondták, hogy ez itt eredetileg a Dunainfo hálózata volt és őket nem jogosították fel arra, hogy új helyeket kössenek be. Csak modemet és beltéri egységet cserélhetnek. Majd visszaküldik a központba az igényt és remélik, legközelebb olyannak adják, aki erre fel van jogosítva. Végül az orrom alá dugták a munkalapokat és azt kérdezték, ezt biztos, hogy mind kérem-e? Mondanom sem kell, hogy „odafönt” nem döntöttek el semmit, hanem szépen mindent megkaptunk, amit az üzletkötő úr megrendelt nekünk (analóg tv, digitális tv, DSL, kábelnet). Na ekkor egy hirtelen ötlettel rákarcoltam az összes munkalapra: „a szolgáltatást az üzletkötő hozzáállása miatt nem kérem”.

II. felvonás

Tehát tévézni a kedvesem nem fog, legalábbis nem a T-Home szolgáltatásával, ezt akkor eldöntöttük. De valami rendes internet kellene. A téhómot sehogy sem lehet jól kikerülni, legalább telefonvonalat kell tőlük venni. Akkor meg már mindegy, legalább nem kell kétfelé fizetni, próbáljuk meg a netet is tőlük. Hívom a 1412-t (véletlenül sem az I. felvonásban szereplő üzletkötőt!), csekély 37 perc alatt sikerül is egy ügyintézővel beszélni. Most én próbálkozom, tehát új ügyfélszám, jelszó stb. Figyelmeztettem az embert, hogy erre a címre más néven volt már megrendelve szolgáltatás, amely vissza lett mondva. Azt mondta nem probléma, látja. Elindítja a megrendelést (kábelnet és kábeltelefon, mert a kettő olcsóbb együtt, mint csak a net) és kéri, hogy válasszak azonosítót, stb. Na itt lefagy a gépe, sajnálkozik és azt ígéri, rövidesen visszahív. Nem tudom a T csoportnál a „rövidesen” mennyi időt jelent, de aznap nem hívott. Másnap én hívtam újra az ügyfélszolgálatot (most csak 28 perc volt az ügyintéző kapcsolása), és nagy nehezen befejeződött a regisztráció.

Ehhez képest igazi meglepetés volt, hogy a Magyar Telekom közvetlen alvállalkozója alig egy héttel később megkeresett és egy napra rá el is jött bekötni. Minden flottul ment, még a modemet is beüzemelte. Itt lehetne egy nagy „Happy End”.  De nem. Kiderült, az egész doboz nála lévő modemet nem lehet a T-Home hálózatán regisztrálni, mert a sorozatszámukat a raktáros (?)  nem rögzítette a T-Home rendszerébe, ergo nem tudják az előfizetésemet aktiválni, tehát nincs sem net sem telefon. (Mint megtudtam, a kábelmodem nem felhasználói név/jelszó használatával azonosítja az előfizetőt, hanem a kiszállított hardver saját sorozatszáma alapján.)  Ekkor kértem, hogy vigye el ezt a modemet és hozzon legközelebbre egy olyat, ami benne van a rendszerben, de – arra hivatkozva, hogy hiánycikk – erre nem volt hajlandó. A „most akkor mi lesz” című kérdésemre azt válaszolta, nem tudja, de nem akar elkeseríteni azzal, hogy vannak, akik két hónapja várnak ugyanilyen adminisztrációs problémával; ő a műszaki szerelést elvégezte, többet nem tud tenni.

Tehát ismét a jól ismert 1412, ismét fél óra tilinkózás. Majd ide-oda kapcsolgatás és sajnálkozás. Végre odakapcsoltak valakihez, aki legalább fölírta a modem adatait és azt ígérte, továbbítja az „illetékesnek”, de semmi konkrét dolgot nem tudott mondani. Még megkérdeztem: honnan tudom meg, ha aktiválnak?  Hát nézegesse! –jött a válasz. Egyebet nem tehetünk, ötödik napja nézegetjük a modem egykedvű villogását.

Még arra vagyok kíváncsi, lesz e pofájuk számlázni is ez idő alatt, annak ellenére, hogy a munkalapra rá lett írva: nincs aktiválva?

 Epilógus:

Gondoltam, hivatalosan is megírom ezt a Magyar Telekomnak, ezért ismét felhívtam a 1412-t. Miután elmondtam, hogy sem az internetem, sem a vezetékes telefonom nem működik, az ügyintéző javasolta, hogy a problémámat bátran küldjem el e-mailben vagy faxon! :-)  (Azóta kölcsön kértem egy mobilinternetet, immáron elhárultak az akadályok!)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2010.02.03. 09:36:42

Már megint portásország?

Énbagoly 2010.02.03. 09:40:14

Neeeeeeeeeeeeeeeee!
Azt hiszem, ezt nem kellett volna végigolvasnom. Megfeküdte a gyomromat.

akikaztmondjákni 2010.02.03. 09:52:02

még szerencse, hogy a feleségem nem annyira „szőke”.
Jaj, de kedves ember maga, A.!

hehehehe 2010.02.03. 09:55:00

tkupac, ti aztán tudtok szolgáltatni :) meglátásom szerint ilyen ócska trükkökkel próbálják felértékelni a szolgáltatást, hogy a kedves előfizető, ki legyen éhezve és hálás legyen a tkupacnak, hogy végre működik.

A hiba ott volt barátom, hogy másodszor is ugyan abba a fába vágtad a fejszéd, nehezen tanulsz...

RaveAcE 2010.02.03. 09:56:55

Ki fogják számlázni ezt az időt is, amíg nem ment semmi. Ne legyen kétséged.
Ez téhóm, Magyarország.

akikaztmondjákni 2010.02.03. 09:58:15

(Azóta kölcsön kértem egy mobilinternetet, immáron elhárultak az akadályok!)
Miért nem így kezdted az egészet?
Vagy ezt most csak én nem értem?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.03. 10:01:23

Kedves A., megnyugtatásul közlöm Veled, hogy te még relatíve kevés fejfájással megúsztad. Tudnék mesélni egy 19 hetes bekötési huza-vona mikéntjéről egy pár órát. :)

akikaztmondjákni 2010.02.03. 10:07:33

@Sün‼: Jogos, de tudod , h mire gondoltam:)

Hegyirablo 2010.02.03. 10:10:32

Hát én úgy gondolom, hogy azért elég szőke lehet a feleség is meg az ura is, ha egyszerre rendeli meg a DSL-t és a kábelnetet is...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.03. 10:13:26

Antennatartója volt-e a post tolónak?
Ez sajnos nem derült ki a postból.

akikaztmondjákni 2010.02.03. 10:15:35

Az alvállalkozó levette a cipőjét és huzott e papucsot?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.03. 10:29:26

@akikaztmondjákni:
Szerintem nem.
Az alvállalkozó alvállalkozója ilyent nem tesz.

akikaztmondjákni 2010.02.03. 10:32:08

@Sün‼: Aha.Sejtettem.Nem jómunkás ember.

Lee&a 2010.02.03. 10:37:21

Nálunk 9 hónap volt mire a tések rájöttek, hogy náluk van a hiba és nekünk van igazunk.
A net használhatatlan volt, a TV-t be se próbálták már kötni, nekünk meg nem hitték el, hogy probléma van.
Végülis amikor már 5 szerelő jött egyszerre és elmagyaráztam nekik, hogy igen, lány vagyok, de informatikus és láttam már ilyet közelről, akkor végre lefáradtak a kis szürke dobozukhoz és rájöttek, hogy egy nyomorult médiakonvertert kell csak kicserélni és minden működni fog.
9 hónapig vártam a 2 perces dologra. A szerződést ugyebár megszegték...de megengedtük nekik, hogy 3 hónapig ingyen szolgáltassák még nekünk az akkor már használható internetet. Utána váltottunk...soha többet magenta színt a lakásban nem akarok látni.

sandrew 2010.02.03. 10:57:29

Sziasztok! Én lennék az a bizonyos PPOst-toló!

@akikaztmondjákni: Ő is szokta mondani magáról, hogy "annyira nem szőke". A mobilnet pedig nem megoldás, csak a Pannon van, az is csak EDGE, a korlátlan csomagja pedig többek között semmilyen multimédiás (pl. youtube) dologra nem használható.

@hehehehe: Salynos az internet tekintetében nem igazán van más. Az analóg telefon + alternatív DSL szolgáltató együtt jóval többe kerülne havonta. Ettől persze még igazad van...

@Kitalátor feljegyzetei: Igen, tévé ügyben erre tartunk. Csak akkor tényleg kell az a bizonyos ANTENNATARTÓ :D Persze az a bosszantó, ha tudjuk előre, hogy tányérostévé lesz, akkor becsöveztük volna ezt a padlástér felé. Utólag ezt szépen kivitelezni, hmm.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.02.03. 11:00:25

"egy mamutcéggel ... milyen szélmalomharcokat kell néha megvívnia"

Ez csak utólag derült ki számodra? Vagy előtte is tudtad? Te választottad.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.02.03. 11:02:18

@sandrew: "Az analóg telefon + alternatív DSL szolgáltató együtt jóval többe kerülne havonta."

Ez egy NAGY tévedés. Ez itt nem a reklám helye, dobj meg egy e-mail-lel.

AlexWolf 2010.02.03. 11:04:52

Én dolgoztam a tréhomnak, amikor még tréonylány volt. Nem volt jó.

tekko 2010.02.03. 11:07:16

DSL-t és kábelnetet egyszerre rendelni nem semmi, jó helyen lakhattok. Van millió t-pont és a 1412-ön is lehet rendelni ezért az üzletkötős bénázást nem nagyon értem.

A kábelmodem magától nem fog feléledni, ha beregisztrálták akkor is áramtalanítanod kell, hogy működjön. Ha felhívod a 1412-öt meg tudják mondani, hogy be van-e regisztrálva a modem.

sandrew 2010.02.03. 11:10:56

@Hegyirablo: Kicsit rosszul fogalmazok az írásban, elnézést: abban bíztunk, hogy az üzletkötő jobban képben van, mint mi. Tehát segíteni fog a legjobb ár/érték arányú megoldást megtalálni, figyelembe véve az igényeinket. Természetesen a feleségem nem műszaki megoldásokat rendelt, hanem előfizetést. Az üzletkötő azt mondta, majd a T eldönti, kábelen vagy DSL-en szolgáltatja-e a netet, ill. kaphatunk-e digitális tévét - ezzel a felkiáltással megigényelte számunkra az összeset. Igazából nekünk nem kell tudni, hogy az adott címen kábel vagy DSL van, (esetleg mindkettő) de neki igen.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2010.02.03. 11:15:28

Dikházzad tezsvírem mikor dzsal a modem!!!
Szugerátorozzad, osztan majd elindú!!! :D

sandrew 2010.02.03. 11:25:22

@tekko: Ha az üzletkötő érti a dolgát, miért lenne rosszabb mint a 1412-n egy hang akit min. 20 perc tilinkózás után tudsz elérni? Legközelebbi egyszerűbb T-pont: 20 km. Ha megnézed, a II. felvonásban már kihagytuk az üzletkötőt. És igen, azért kérdeztem, hogy honnan tudom meg az aktiválást, mert mondta a szerelő azt, amit te is írsz a modemmel kapcsolatban.

akikaztmondjákni 2010.02.03. 11:30:43

@sandrew: Nekünk az van( mást képtelenség volt ide, ahol most lakunk egy darabig)teljesen jó mindenre.

Jó-jó, végülis én is szoktam mondani...néha:D

akikaztmondjákni 2010.02.03. 11:32:29

@AlexWolf: Te vega e?:O

@sandrew: Szerintem, ne huzd fel magad, úgy is lesz fikázás, ha igazad van, ha nincs:)(?)Ez a posztolók sorsa:)

keptündzsekk 2010.02.03. 11:33:45

én interware netet használok, 2010 jan 1től átálltunk egy kedvezőbb díjszabású csomagjukra (10mbit letöltés/500kbit feltöltés), 2700ft-al olcsóbban jövünk így ki mint az előző 8mbit/512kbites csomagnál(kb 7300 ft a havi díja így) :)
a régi az 8mbites volt ráadásul.

amúgy meg ha volt valami problémánk óhajunk sóhajunk, nagyon gyors ügyintézéssel segített,amennyiben az jogos volt. egyedül az smtp szerverüknél voltak anno fennakadások,de mostanság az is műxik jódieje már stabilan.

új (10mbites) csomagnál még kérni kellett egy frankóbb modemet,ami tudta kezelni a 10mbitet, 2 nap alatt kicserélték, ráadásul 10 mbit helyett 10,4 mbit a max letöltés.

t-home meg felejtős továbbra is:)

tekko 2010.02.03. 11:37:38

@sandrew: A 1412-ön meg tudják mondani, hogy milyen szolgáltatás érhető el nálad. (persze ilyenkor is előfordulhat sajnos, hogy elvileg elérhető a szolgáltatás, de gyakorlatilag mégse). Ha ott van valami nem tiszta részlet, akkor telefonon bármikor meg tudja kérdezni a műszakisokat az ügyintéző.

Saját tapasztalat alapján a min 20 perc költői túlzás új megrendelésnél. Hibabejelentésnél már inkább igaz.

A kábelmodem amikor bekapcsol (áram alá kerül) bejelentkezik a hálózatba a MAC címével, ha nincs regisztrálva akkor le lesz tiltva a kommunikációja. Ha beregisztrálják attól még nem indul újra a bejelentkezési folyamat.

keptündzsekk 2010.02.03. 11:48:05

ja és amit előzőleg írtam az adsl-es net.

pixelhuszár (törölt) 2010.02.03. 11:55:58

@Lee&a: "..9 hónapig vártam a 2 perces dologra." - LOL Muhahaaaa!! XD

sandrew 2010.02.03. 12:04:24

@akikaztmondjákni: Hát persze! :D Én ált. csak olvasom a Homárt, de úgy is olyan jóóókat mulatok a kommenteken. Egészséges mazochizmus: most engem üssetek :D hajrá

akos147 2010.02.03. 12:04:50

@Sün‼: Kolléga Úr, mostanában néhány apró kötelességmulasztást kellett pótolnom, csak nem választások lesznek az erdőben, amelyek elvonják figyelmét?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.03. 12:10:41

a/merikaban az ugy ban, hogy betelefonaltam, a mobilom, az regi ceg, verizon, ben valtoztatom, hogy kene net meg tv, mikor utoljara koltoztem
nem akarok hazudni 3 vagy 5 munkanapot mondtak, de akkor jott is a szerelo
mindent bekotott, telefonon bemondta a modem szamat es lass csodat mukodott a tv is a NET is
igaz, a cipojet nem vette le

igazságos 2010.02.03. 12:16:40

@hagyma: De nem szeretem, akik Amerikával meg külfölddel jönnek. Ez Magyarország, kérem szépen. Mellesleg külföldön sem mindig olyan segítőkészek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2010.02.03. 12:23:39

@pixelhuszár: Könnyű szülés volt...
De mégis jobb, mint egy kétperces dolog miatt 9 hónapig...:D

KolomparVinetu 2010.02.03. 12:25:43

@hagyma: írni viszont még mindig nem tudsz. Vagy fogalmazni. Ámerika.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.03. 12:29:30

@igazságos:
ott elek es a'merikai vagyok, elmondtam, itt ez igy ment eddig
koltoztem vagy negyszer
@KolomparVinetu:
irni tudok, gepelni nem vakon es sotet van
amugy arra akartam kilukadni, nem szeretem nagyon reszletezni, amit mondani akarok, hogy
ha ott az az elbaxott modem, amirol kiderul nics a gepben, akkor az olyam lehetettlen, hogy a szerelo felhiv valakit, bediktalja a szamat es a valaki beuti a "rendszerbe"?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.03. 12:31:04

@akos147:
Másról van szó.
Felhős az ég, így aztán késik kicsit a napórám.

akikaztmondjákni 2010.02.03. 12:36:14

@sandrew: Én köveznélek, ha nem gond:)

AlexWolf 2010.02.03. 12:36:20

@akikaztmondjákni: cukiságra gondolsz? nem vok vega, csirkehúst és halat megeszem.

reunalla 2010.02.03. 12:37:46

Nem feltétlen a posztoló védelmében....

de én egy 20ezres város lakótelepén lakom kábeltévém nincs, mert nincs rá szükségem az egyetlen szolgáltatótól, a városi tévétől havi 5 ezerért 38 csatorna, aminek a krémje a Hallmark és a Film + és a Discovery.

Net kábelon, a helyi tv szolgáltatótól: 5/1-es 4890 2 éves hűségnyilatkozattal - nem mellesleg tavaly még korlátozott adatforgalommal hirdették - mivel most se látom sehol leírva a honlapon hogy korlátlan adatforgalom, sanszos, hogy továbbra se az.

Ezen kívül van a Digi, aki a fél várost nagy nehezen feltúrta, de még mindig nem tud szolgáltatni (erős a gyanúnk, hogy a város a saját tévéje érdekében akadályokat gördít a Digi útjába, pl több helyen nem engedték őket hónapokig kábelt fektetni) - senki nem tudja, mikor lesznek képesek szolgáltatásra...

GTS datanet- ami nem túl olcsó 4/1-es 5900 Ft volt - bár amikor el akartam jönni, rögtön lett volna olcsóbb csomagjuk - de a telefont emellett is a T-csoporttól kéne igénybe venni.

Magyarul gyakorlatilag csak és kizárólag a T-től tudok netre előfizetni 5/1-es 5300 telefonnal együtt.

És nagyon irigylem az olyanokat, akik olyan helyen laknak, hogy válogathatnak, kitől veszik a szolgáltatást

akikaztmondjákni 2010.02.03. 12:40:42

@AlexWolf: Jaja:)
Akkor...egészséges?:)

Én meglennék hús nélkül.Csak nincs akaraterőm:)Viszont rosszul vagyok a borjúpöri hallatától meg amikor malacokkal megrakott teherautót láttok...Jaj.

AlexWolf 2010.02.03. 12:41:51

@akikaztmondjákni: egészséges sem vagyok...egyszerűen nem eszek emlősöket:P

AlexWolf 2010.02.03. 12:44:26

Boborján eszmefuttatása a @Sün‼ -ről:
A sündisznó
A sündisznó nem áll másból mint valószínűleg négy lábból és
szúrótüskékből.Az oroszlánra és a mérges kígyóra csak akkor támad,
amikor azok nem támadnak rá. Rendkívül éles fogai a szájüregétől a
vastagbeléig tartanak.

12csab 2010.02.03. 12:44:40

T-home-os kábelnet.
Az 1megás vonalat szerettem volna 5-re változtatni. T-pontba bementem 1 óra várakozás után néhány papírral a kezembe haza. vártam,vártam,vártam...
Egy hét múlva felhívtam a 1412-t.
Tudom ,hogy sok sok dolguk van de mégis mikor állítják át a vonalat!?
A telefonos megnézte és azt mondta:-már régen megy... hmm nekem nem..
A következő kérdés a modemet resetáltam?
-mondom nem.. kiderült ,hogy a t-pontos látogatásomkor azonnal váltott a rendszer csakhogy az ügyintéző nem szólt ,hogy ki kellene húzni a modemet néhány pillanatra...
Csókoltatom az EUROPARKOS T-PONTOS kollegát....

akikaztmondjákni 2010.02.03. 12:47:39

@AlexWolf: Ááá...most ez olyan, h valaki azt mondja, ő nem eszik csirkééééét, mert az kapirgál a szarban stb...meg a malac túrja.Vagy mi.És akkor ő azért vega.Nem azért, mert emlős vagy sajnálja öket:S Na jó, hagyjuk, mert nem fogom megenni az ebédemet és éhen halok.

sandrew 2010.02.03. 13:04:56

@reunalla: Szia! Itt valaki fentebb írta, hogy nem feltétlenül drágább az, ha a netet (ADSL) másik (alternatív) szolgáltatótól veszed. Utánanéztem és tényleg, ha már ki van építve a T által a szolgáltatás (és lejárt a hűségidő) nem nehéz olcsóbbat találni. A T-s vezetékes vonalad viszont megszűnik, helyette kapsz másikat (ha kérsz telefont is) ami VOIP, tehát a neten keresztül megy. Ha ragaszkodsz az analóg vonaladhoz (pl. a fax miatt kellhet), akkor sajnos fizetsz, mint a katonatiszt, mert így az a telefon kb. 3600/hó lesz a T-nél. Ebben az esetben már drágább lesz az egész, mint eredetileg volt a T-nél.

Az én esetemben az a bibi, hogy nincs is kiépítve az oszloptól a házig olyan kábel, amin mehetne az ADSL, mivel korábban nem volt telefon (meg ház sem). A kis szolgáltatókkal pedig nem egyszerű (a T engedélye kell) és főleg nem ingyenes a kiépítés.

szemi90 2010.02.03. 13:10:10

Vadász, vadász! Te **** jársz ide?
Ezzel az egész T-**** konglomerátummal szerencsére már semmiféle kapcsolatom nincs.

Eric_Cartman 2010.02.03. 13:15:23

Baszod Homár, ebből a posztból lehetett volna húzni. A posztoló diplomáiról bezzeg semmit sem tudunk meg.
Egy röpke pillantás alapján annyit tudok mondani az esetről, hogy a kurva anyját a matávnak. Gondolom ez lehet a lényeg, amit nem is vitatok.
Nyomjatok valami ppo-t, aztán jöhet valami vendéglős, vagy pénztárosnős.
Köszi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.03. 13:18:29

@akikaztmondjákni:
Miért kell csöndben marardni?
Jönnek az űrgyíkok?

akikaztmondjákni 2010.02.03. 13:22:23

@sandrew: Az asszony átlagos külsejü e?:)

@Sün‼: Is-is.
Meg most már nem birom a PPO-s témát.

Mindjárt elalszom:S

sandrew 2010.02.03. 13:27:40

@akikaztmondjákni: Én nem tudom megítélni, mert én mindig gyönyörűnek látom ;)

akikaztmondjákni 2010.02.03. 13:30:00

@sandrew: Naaaaaa, ez már barátibb:)Lehet olvassa:D
( Mintha az én uram mondta volna:) )

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.02.03. 13:30:47

reunalla 2010.02.03. 12:37:46
Nem feltétlen a posztoló védelmében....

Magyarul gyakorlatilag csak és kizárólag a T-től tudok netre előfizetni 5/1-es 5300 telefonnal együtt."
olcsó! nekem 1mbit/128kbit volt kb ennyi a Tnél és nincs más, mert itt csak ez van a lakóparkban a fatornyos 2 milliós tanyán!

akikaztmondjákni 2010.02.03. 13:32:50

@akikaztmondjákni: Illetve nem biztos, h reggel közvetlenül ébredés után is ezt gondolja:D:D:D

holdlányka 2010.02.03. 13:45:47

Tré-com...no comment...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.03. 13:46:00

@akikaztmondjákni:
Akkor másképp kérdem:

Akármilyen -tehát bármilyen- post lesz-e ma még?

igazságos 2010.02.03. 13:57:40

@hagyma: "ha ott az az elbaxott modem, amirol kiderul nics a gepben, akkor az olyam lehetettlen, hogy a szerelo felhiv valakit, bediktalja a szamat es a valaki beuti a "rendszerbe"? "

Te most ezt komolyan kérdezed?
Magyarországon a Tré com-nál teljesen lehetetlen dolog. Még hogy a szerelő törje magát szegény ügyfélért. Álljon már meg a menet. :D

reunalla 2010.02.03. 14:00:52

@sandrew: itt drágább volt, nem véletlen váltottam

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.03. 14:01:43

@sandrew: Ezért kellett volna AlDiSL modem, P-PPO-E segédprogrammal...

napalm 2010.02.03. 14:02:35

na.
internetet csak a spárból.
csekkel fizetve.
vödörbe'.

reunalla 2010.02.03. 14:03:39

@RosszQtya:

a kommenttel csak arra akartam kilyukadni, hogy valakinek nincs választási lehetősége ....;)

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.03. 14:11:12

nálunk is tréhóm előfizu volt kábeltévére plusz netre... jó vót.. montam is, hogy ahogy lejár a hűségidő lépjünk.. végülis a nagy nemzetközi milliárdos tré cég biztos úgy le van égve, hogy 45 tv csatornáért, és 2/256 -os netért 8900-at kértek el havonta... most 2700-at fizetünk.. 66 tv csatorna, és 30/15-ös net... és faszául működik, a sávszél szokott picit ingadozni, de 28 mega letöltés megvan általában stabilan... én csak ajánlani tudom a tévénetvörköt mindenkinek.. digin nincs comedy central de az bittos más miatt jó:)

reunalla 2010.02.03. 14:31:26

@Sün‼: hol? elő a kamerákat....:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.03. 14:32:55

@reunalla:
11 óránál, kicsit feljebb!
Nem vicc!

NO CSIPP!

Attee 2010.02.03. 14:34:57

Smile, digin volt, és (remélhetőleg) lesz Comedy, csak volt vmi vitájuk a MTV-vel, (hozzájuk tartozik a Comedy is) úgyhogy (elvileg) átmenetileg nincs. Sajnos.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.03. 14:38:11

@Attee:

comedyn má nyomják a susogósmackók, hogy a digi nem a barátod:DD lényeg: NE tréhóm sohasoha.. ALDIKÁBEL,digi,tévénetvörk,stb..

Labasmaz 2010.02.03. 14:41:34

Es az milyen, hogy Ausztriaban szerzodeses, elofizeteses mobilinternethez kulfoldikent csak akkor juthatsz, ha fel tudsz mutatni egy ervenyes munkavallalasi engedelyt?!?! Az nem eleg, ha van lakcimed (igazoltan), van bankszamlad, amirol kozvetlenul vonhatjak az arat. Na ki a hulyebb, mi vagy az osztrakok?

anarch 2010.02.03. 14:43:58

Ez a modem "sorozatszám" ez a MAC cím? Ámerikában volt egy sorstárs, akinek nem kötötték be a netet és ezért saját kezébe vette az ügyet és még sok másét is :).

index.hu/tech/jog/2010/02/02/40_evre_is_lecsukhatjak_a_kabelmodem-buheratort/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.03. 14:52:22

"bátran küldjem el e-mailben vagy faxon! :-)"
Ily módon elhárították a legtöbb panaszt, ügyesek :D

Amúgy klasszikus szopóroller.

Egyébként hozzátéve, ismerek pár T -s üzletkötőt, őrajtuk nem sok minden múlik. Tudnak kötni szerződést, azt leadják a T felé, aztán a cég megmozdul. Az üzletkötőnek ezután semmi köze semmihez, max. be tud telefonálni az üfsz.-ra, de az ő fejére is szarnak. A bekötést végző alvállalkozóhoz meg végképp nincs köze, tehát az ügyfél tök feleslegesen hívogatja az üzletkötőt, semmi haladást nem fog elérni.

A T-t kell hívogatni, meg a fogyvédet, NHH-t ilyenkor.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.03. 14:53:31

@anarch: Ja, ez valószínű az lehet.
De mondjuk LOL, hogy kerül ki regisztrálatlan MAC-cel a cucc a T-től? Csak nem szürkeimport cuccokkal dolgozik az alvállalkozó? Esetleg miért nem lehet beregisztrálni a MAC-et utólag?

2010.02.03. 14:58:21

@Eric_Cartman: Eric, most láttam azt, amikor rászartál a tanári asztalra. Hát nem volt egy szép látvány. Mr.Gerison meg se tudott szólalni hirtelen.
téonlánnyal is ezt kéne csinálni.

Kékosztriga 2010.02.03. 15:32:13

Nem akarom védeni a Tisztelt Céget, de... Egy előző kommentelő Amerikát emlegette, hogy milyen gyorsan csak a cipőjét nem vette le. Hát jelentem, akkor ebben az USA-t már megelőztük. (Legalábbis Budapest területén):
2010.01.20-án felhívott egy üzletkötő, hogy rábeszéljen az IPTV-re. Már régóta szerettem volna csak nem fült a fogam a sorban álláshoz a T-Pontban, így rá is vágtam, hogy igen. Majd kiderült, hogy olcsóbb netet is kaphatok hozzá s mivel a vezetékes telefonom is T, így az összevont számla miatt még -300 Ft kedvezmény. 01.29-re de. 10-re beszéltem meg a szerelést. 29-én 10:05-kor ott volt a szerelő, a cipőjét külön kérés nélkül levette (!), s kb. 30 perc alatt mindent beszerelt s azóta is működik. Történt az Bp., X. ker.-ben.

Richard Brinsley 2010.02.03. 15:43:08

Haha...
Kb 8-9 évvel ezelőtt amikor bejött az axelero (régen így hívták) sokkal rosszabb volt a helyzet. A modemem ótvar volt/ összeomlott ?! (valami) állítólag. Szóval a lényeg, hogy elég gyakran a szolgáltató és köztem mint felhasználó között újból ki kellett építeni a kapcsolatot. Volt egyszer amikor suliból hazajövet elkezdtem telefonálgatni, a technikai részleget hívtam. 4 óra volt mire felvették a telefont. És kb további 2-3 óra volt mire újra ment a net. Nem vicc ;) Manapság nekem működik jól minden. Nem csoda. Tv,telefon,net tőlük jön. Havi minimum 12eFt-ot fizetünk ki. Ha hívom őket egy perc alatt felveszik. De azért résen kell lenni;) A szerződés hosszabbítása még néha-néha bonyolult, de alakul a dolog.

Tökibá 2010.02.03. 15:59:50

@keptündzsekk:
És szerinted az Interware kinek a hálózatán szolgáltat..? :)
Ettől függetlenül örömteli, hogy jól megy és kerülöd a Tré-t.

ácsorgó 2010.02.03. 16:05:15

A gond az, hogy ezt a vállalatot úgy szarrá verték, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Kirugdosták a szakembereket, és menedzserek siserehadával töltötték fel a létszámot. Nézzétek meg, ma alig lézeng egy-két szakember a T-nél. Hozzá nemértő nyakkendős viszont rengeteg van.Mérnökök kerülnek utcára az ostoba germán üzletpolitika miatt. Ezért van az, hogy az "alvállalkozó alvállalkozója" dolgozik. Az pedig olyan is...

beszélő 2010.02.03. 16:05:18

Decemberben köttettük be a t-home-al a kábelnetet.
Azóta kb. 3 -.4 alkalommal volt zavar a szolgáltatásban.
A kiesett időtartamok minden esetben a két napot meghaladták.
A szituáció különös volt a legutóbbi alkalommal.
Ülök a számítógép előtt és közben megy a tv.
Egyszer csak úgy háromnegyed 12 körül elmegy a tv, meg a net.
Néhány perc mulva a tv adás ismét működik a net két napig nem.
Két nap múlva kijön a szerelő, felmászik a karóra valamit matat, majd becsönget, a lakásban végig méri a kötési pontokat, a jel erősség kiváló:működik a net.
Ki kell jelentenem, hogy a "meghibásodás" pillanatában csak én tartózkodtam a lakásban, és a teljes vezeték rendszer mozdulatlansága, érintetlensége kétségtelen.
Arra gondolok, hogy valamelyik "kolléga" a meghibásodást előállította, hétfőn dél körül.
Az egész csak maximum 5 percig tarthatott.
Megáll a furgonnal, felmászik a karóra. egy pillanat, és már nincs is net.

keptündzsekk 2010.02.03. 16:11:03

@Tökibá: Magyar Telekomos területen lakok. Égegyadta világon nemvolt semmi problémám az adsl vonallal. Max akkor volt szakadás,mikor a macskám kitalálta, hogy a modemen fog heverészni és kihúzta a zsinórt. :)

Danee Papa 2010.02.03. 16:13:08

Jajj...hát igen a magyar netszolgáltatók már csak ilyenek. Nézzetek be hozzám:
www.etelfutar.co.cc
www.halozatok.co.cc
www.nyomtatok.co.cc

csillagház 2010.02.03. 16:14:28

Nekem már három éve megvan a Vodás mobinetem, eleinte ugyan voltak vele bajok, de már hosszabbítottam is és továbbra sincs szándékomban máshová menni. Televizió: szerencsére neten is lehet tévézni, sőt rég feltalálták a szobaantennát (kivál a vétel). Vezetékes telefon meg nincs és kész. És nincs semmi dolgom a T-vel.

akkor most mi van? 2010.02.03. 16:15:40

Té net 2010

Pár éve kicsiny falumban beköttettem a Tnetet (más lehetőség nincs, adsl vagy mobilnet). Akkor az alap az 1Mb-es csomag volt. Vagy 2 éve jött be a 2Mb-es alapcsomag, váltotam, jön is a 2 megabit soha egy rossz szavam nem lehetett rá. Pár hónapja bejött, hogy a minimálcsomag 5Mbites, pár forintal kevesebbért mint a korábbi 2es. Naiv ügyfél azonnal váltana az uj csomagra, netes rendelésen végigmegy, minden ok, telefonos egyeztetésre hiv a szőkelány, minden ok, azt mondja, hogy pár nap és az uj csomag él. Naiv ügyfél vár. Napok telnek, semmi nem változik. Naiv ügyfél hivja az ügyfélszolgálatot(kb 2 óra várakozás és matáv dallam hallgatás), hogy mivanmánhe miért nem gyorsulunk villámként? Ujabb szőke kedvesen közli, hogy az nem ugy megyen, mer' nálunk nem tudja a Téadsl az 5megabitet, igy nem válthatok. Mondom, engem nem érdekel, ha csak 3 jön ki a drótból, a kettőnél az is jobb, a minimumot meg eddig is tudta bőven a 2es csomaggal a rendszerük. De nem ugy van az, mondja ő, ha az ügyfelet nem tudják maximálisan kiszolgálni, akkor inkább nem szolgálnak ki akkor se ha meggebedek. Aztán ebben maradtunk. Szóval 2010 elején kicsiny falumban csak annak lehet internettye, aki korábban még max 2megabitesként megrendelte, aki ma akarna uj net előfizetést kötni, azt egyszerűen elutasitja a Té.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.03. 16:32:32

Anno a Matavnal se volt jobb a helyzet.
Csak nevet es szint valtott a Matav, a hozzaallas az maradt kelet-europai.

andreasue (törölt) 2010.02.03. 17:12:01

Én december 14-én szóltam nekik, hogy jó ideje jóesetben 3-4MBit a papíron 8, amiért 8ezersokszázat pengetek havonta. Aztán még párszor betelefonáltam, megint felvettek egy jegyzőkönyvet.
Semmit sem csinálnak. Még vissza se hívnak.
Ha lenne konkurens cég a környéken, már nem lennék a T-faszomnál.

ben2 2010.02.03. 17:53:33

Aki azt hiszi, hogy a tv+net+telefon egyszerűbb egy szolgáltatótól, mint külön tányérantenna + telefonvonal + dsl külön szolgáltatóktól, az nagyon téved, ha t-home területen van. Simán megéri mástól rendelni mindent. A lényeg, hogy soha semilyen ügyfél-szolgáltató kapcsolatba ne kerüljünk a t csoport bármely tagjával, mert csak ráfaraghatunk.
Én ugyanezt a műsort jártam végig velük.
A telefonos ügyfélszolgálatuk a legszarabb az országban, gyakorlatilag csak a hangos menüjük a rengeteg reklámmal minimum 15 perc, aztán fél óra várakozás és akkor rendszerint nem az illetékes veszi fel, az azonnal továbbkapcsol és újabb fél óra.
A telefonos ügyintéző aztán úgy csinál, mintha mindent elintézett volna, majd kiderül, hogy semmi sem történt. Vagy hazudnak, vagy egyszerűen nem működik a rendszerük, de a lényeg: az egész társaság működésképtelen. Aki teheti, nagy ívben kerülje el őket!

anyadmajma 2010.02.03. 18:07:59

Na, ezt a kelet-európai dumát hagyjuk. A matáv-t.offlájn banda a német telekom (deutsche telekom gmbh.), semmi köze a kelethez. Illetve de, mivel a matáv az arnytojást tojó tyúk. A német haszonnak kb a 60%-át hozza. Csak németország 5ször akkora, mint mi.
És nem tehetsz ellene semmit, csak hogy a lehető legnagyobb ívben elkerülöd.
Datanet Yo-neked szolgáltatása, hogy 4 éve törvény irja elő, hogy nem kötheti telefonelőfizetéshez a dsl-t, és erre ők rámentek. A matáv meg nem, és nem hajlandó átengedni a szolgáltatást. Azóta persze folyik a per, meg még vagy 5-6 évig minimum, és a végén valószínű megbüntetik a matávot néhány 10millióra. Addig a senkinek se kellő telefonokon meg keres néhány milliárdot.
Ez van. És amíg ez legális és törvényes, addig ez így is fog maradni.:(

Szuper nagyi 2010.02.03. 18:31:32

Kedves Sorstársaim!

A T-H-nál már csak egy cég éri meg a pénzét jobban a Fibernet. Szüleimtől örököltem meg a tv szolgáltatásukat. Rendszeresen kimaradoztak az adások, néhány órára, fél napra stb. Mivel nyugdíjasok voltak igen érzékenyen érintettt őket. Soha nem vonták le az előfizetési díjból a nem szolgáltatás idejét. Időközben fiam elvált, haza költözött. Gondoltuk fiú gyermeknek kell az internet, időköözben mindenki megszerette. Két éve karácsonyra szerettem volna, ha bekötik. Nem úgy van az, három hónapot kellett rá várni, akár hányszor telefonáltam, sose találták a munkalapot! Nagy nehezen már türelmünket vesztve bekötötték, a számlára viszont újra három hónapot kellett várni! És nem hiszitek el még késedelmi kamatot számoltak a három hónapra, amiért ők nem csinálták meg a számlát. Eltelt egy év, megrendeltük náluk a KIT családi csomagot. Az egyben tv-internet-telefon, ahogy az mostanában szokás. Elég borsos árat kértek, havi 16 ezer forintot, de hát így mulat a magyar. A telefonszám hordozására amit a T-Home különböző ürüggyel nem engedett el, nyolc (azaz 8) hónapot vártunk! Ez még mindig nem volt elég, december közepén lejárt az egy éves KIT hűség időm, amit meg akartam hosszabbítani, ennyi pénzért.
Egyszer csak jövök haza, semmi nem működik. A Fibernet kikapcsolt mindent, mondván, hogy én nem fizetem a díjakat.
Ez nem volt semmi, karácson előtt! Természetesen minden be volt fizetve, de ők úgy látták, hogy októbertől tartozom 92 ezer forinttal. Hú a rohadt életbe, ezt hogy találták ki? Bekötni nem kötötték be előzőév karányonyára, elzárni viszont elzárták karácsony előtt a szolgáltatást. Rohanás az ügyfélszolgálatra, amit a XXII. kerületben van, ők is úgy látták, hogy nincs tartozásom. De már vittem magammal a modemet, és az HBO dekódert is. Elég volt a Fibernetből. Gyorsan körülnéztem, ki kötné be legalább a tv-t karácsonyra. A DIGI győzőtt, öt napon belül bekötötték. Két ünnep között a telfont internettel a T-Home, de csak azért, mert a DIGI még Kispesten a kertvárost nem kábelezte be, mert még a T-Home és a Fibernet nem engedte be őket. Műhold vevővel működik a tv, és nem kértek hűségidőt, amivel még szimpatikusabbak lettek.(Azért nem mindent a T-H-tól rendeltünk, mert a T-Home meg akarta velünk vetetni a "műholdas tányért", minden beltéri egységet, plussza a szerelési díjat. Úgy gondoltuk, hogy a fejésből már elég volt. Ha be tud a DIGI jönni mifelénk, valószínű villámgyorsan átiratkozunk egy év után a T-Home-tól egy tisztességesebbnek látszó szolgáltatóhoz. Remélem ilyenek maradnak a DIGI-sek, és nem fognak "elkutyulódni" mint a többi szolgáltató.

duke64 2010.02.03. 18:36:33

2009 novemberében lejárt az egy éves előfizetésem.(net-iptv-tel.)Meghosszabbíttattam,mert nekem jól müxik.Ekkor jött a gond.Az első év hűségnyilatkozatát az újabb év kötéséhez meg kellett szakítani,ez meg kötbérrel jár.Szerintük!3 hónap alatt értem el,hogy álljanak el a jogtalan követelésüktől.T pont felkeresése 5x,1412 hívása 30 x...stb.
De sikerült!!

Megdobbent 2010.02.03. 18:49:56

Tehom, tehom, jajj.
Uzletkoto. Na olyan szolgaltatot nem ismerek, ahol az uzletkoto ne csak elbaszna a dolgokat. Minden szolgaltato minden formuan legalabb 500 olyan post van, ahol azt taglaljak: mennyire nem eri meg uzletkotovel targyalni. Dragabb, szarabb, lassabb, nevetsegesebb.

Egyebkent nalam pont forditva volt vagy 10 eve. Elobb huzta be a kabelt a t es nyomta rajta a tv-t, mint leszerzodtunk volna :>

Adsl-t meg valami telefonalas utan 1-2 nappal intezte a T, pedig nem is t-re fizettem elo, csakhat ugye ok adtak akkor meg a modemet.

Diginel kb. ugyanez: bekolbasz ugyfelszolgalatra (utba esik, nem gaz), kinyogom mit akarok, 2 nappal kesobb percre pontosan jonnek a szerelok, 5-10 percet idoznek, azota 30 megabit szontyolgas nelkul.

Szoval minden szolgaltatonal vannak jol es rosszul kivitelezett ugyek, es igen a cel az, hogy mind jo legyen.

Jo hosszan irtam a jo nagy semmirol, de talan azert, mert nem akarok melozni? ;)

2010.02.03. 18:51:16

UPC nem volt bekötve? Cink

ácsorgó 2010.02.03. 19:20:49

@ácsorgó: ....ja és xxxx évig Matávos voltam.(mérnök)

j311 2010.02.03. 20:43:39

Azé' legalább eljutott az őstermelőig... Igaz ott sem ért el sokkal több sikert...

mcc 2010.02.03. 21:23:21

Hát ez bizony meg lett írva. Éljen az új magyar nyelv!

Tamáss 2010.02.03. 22:19:04

Még októberben externet ajánlata volt csupasz ADSL-re a legjobb, Thome hálózaton, 18.ker.
Először bementünk T-pont érdeklődni, mert a ház nem azon a néven van, blabla, eredeti ott lévő telefon máshova volt átkötve, és hogy mit kéne tenni, és milyen ajánlataik vannak. Kapásból 1500al drágább csomag van csak és kértek volna minden kutyafasza papírt, és hogy egyenlőre nem lehet ott ADSL, max kábelnet, jó pénzért..
Na jó, akkor irány externet, talán ott mondanak valamit. Hát ott hidaltam le, mert érdekes módon, ott semmilyen papírt nem kértek, adatok megadása után, szerződés elkészít, modemet kézhez adták(szereld magad) majd két hét múlva(ennyi idő a papír munka kedves T.nél) jött a szerelő, átkötötte a ottani elosztónál a vonalat, és megvárta míg lecsekkoltam hogy van-e net. Net van, munkalapra felírta, mától kell fizetni.
Havi ~1500 forinttal olcsóbb havidíj mellett.

Chaby 2010.02.04. 00:00:23

@Kitalátor feljegyzetei: Hát igen. Szép új világ. Majd egyszer...

Fikifikipisztácia 2010.02.04. 10:18:55

T(a)HOMMoló vagyok én is megértelek.
Három csekket kapok (TV, internet, telefon). A számlákon az adatok rendben,de a rájuk perforált csekkeken? Egyiken a nevem nem jó, akár Reggelk Elek is lehetne, a másikon meg a címem nem ok. Csoda, hogy nem a NASA-nak címezték. A harmadikat eltalálták, véletlenül.
Az egészben csak az a szuper, hogy még Ők sem hiszik el, hogy a csekkek valóban a számlákhoz tartoznak. "Nem is azt fizette be amit kell!"
Köcsög vagyok és már reklamáltam többször, de a nyilvántartásukban szerintük minden ok.
A köcsög sárgacsekkek a hibásak, ha rózsaszínű lenne akkor nem fordulhatna elő ilyen.
Sztem még jó pár napig várhatsz.

székelyrobi 2010.02.04. 10:19:24

Hát mi már mindent elvittünk tőlük, netet, mobilt, vonalasat - és ha ők fizetnek se kell tőlük semmi, soha többet! Lehúzós, tahó banda!

Peppe322 2010.02.04. 11:34:57

A saját tulajdonú lakásomban lévő telefonvonalat, ami az édesapám nevén volt több, mint 6 hónap alatt sikerült átíratni. Már a kötélfonás határán voltam. Mikor sikerült az első dolgom volt az egész cuccot átvinni a UPC-hez. Ahol mondjuk a név átírás (édesapám nevéről a feleségéire, hogy kértek egy személyit lakcím kártyát vezetéknév, cím egyezik átírva.) Ennyit a remek t-home-ról. (Matáv időben sem volt az ügyintézés).

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.04. 15:39:32

"a t-home-ot nem lehet kikerülni"

Ez így ahogy van hülyeség. Nekem mindhárom szolgáltatást a TvNetWork biztosítja. Manapság már minden kábeltévé szolgáltató biztosít netet, kábelnethez (vagy más néven signethez) meg nem kell telefon. Persze ahol kábelnet van, ott telefont is tudnak bizosítani a kábelnet hálózatán keresztül (a modembe kell bedugni a telefont)

sandrew 2010.02.04. 19:15:30

@Peti817172M: Kedves metrós barátom ;-) Hidd el, nálunk nem lehet. Elvileg igen, de gyakorlatilag nem! A kábeltelevízió hálózata nem liberalizált, akié a kábel, az szolgáltat rajta. Nálunk pedig ez a T. Van analóg telefon is az oszlopon, amit szintén a T épített anno, de ugye lejárt a koncesszió, tehát az már nem a T tulajdona, csak üzemelteti. Viszont joga van eldönteni, hogy adott helyre tud-e még új igényt létesíteni vagy nem. Hiába megyek a Tvnet, Interware stb. -hez! Azzal az indokkal, hogy túlterhelt a hálózat, elutasítják a DSL igényt. Ez persze mondva csinált ok, arra megy ki, hogy velük szerződj a kábelnetre, így igyekeznek megtartani a monopóliumukat.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.04. 21:18:20

Mondjuk ebben az esetben tényleg szívás. Nálunk van a tvnetwork kábele, amin kábelnetet, analóg és digitális tv-t, meg telefont szolgáltat. És van a T kábele (amit persze külön oszlopokra helyeztek, mert nehogymár csak az utca egyik oldalán legyenek oszlopok), azon van telefon, DSL meg IP TV. Elvileg lehet kombinálni is, mert ha a Tvnetwörktől rendelsz DSL-t, akkor az a T kábelén fog jönni, gyakorlatilag viszont a Tvn nem ad el DSL-t olyan helyre, ahol van signet szolgáltatásuk.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.04. 21:20:16

Mondjuk nekem ez a külön analóg meg digitális TV is érdekes, mert a TvN-nél ha előfizetsz az analóg TV-re, akkor Set Top Box megvásárlása után külön előfizetés nélkül is tudod nézni digitálisan a csomagod tartalmának kb. 80%-át.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.04. 21:22:10

@sandrew: Persze anélkül nehéz konkrétumokat megállapítani, hogy nem tudom melyik településről van szó. Én Budakesziről írtam.

Jegkoko 2010.02.05. 11:30:06

@keptündzsekk: Gratulánlok ügyes vagy, én a t-homnál csak 6450 Ft fizetek a 15 megás netért.Amivel megjegyzem tökéletesen meg vagyok elégedve.Pedig annó az említett szolgáltatónál próbáltam rendelni a dsl t de sajnos a fülük botját se mozdították, egyszerüen elutasították a kérelmemet , és rendeljem meg ujra persze drágábban, na én itt mondtam, hogy felejtős és átmentem a t-home-hoz és azóta is tökéletesen meg vagyok a nettel elégedve.

Jegkoko 2010.02.05. 11:38:12

Érdekes itt mindenki szidja a T -t csak én vagyok megelégedve vele.Nekem a csomag módosítás is kevesebb mint 1 hétbe telt, mig más azt irja hónapokat vár rá.
süti beállítások módosítása