Tékozló Homár

Este 6-ig tartott a Torkos Csütörtök a Godot-ban

2010.02.19. 15:44 | jackyll | 460 komment

Zsuzsanna és csapata különös anomáliával szembesült a Godot Kávéházban, aholis az 1700 forintos Dumaszínház után közölték, hogy egy időgörbület hatására náluk este 6-ig tartott a csütörtök, vagyis nem jár nekik a Torkos Csütörtök 50%-os kedvezménye:

Egy tegnap esti élményemet szeretném megosztani veletek, mert nagyon csalódott vagyok, és úgy érzem, ez a sztori némi hírverést kíván. Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe, ha már lehet, élvezzük ki a felhívás adta lehetőséget. Hogy mégse legyen annyira kommersz, barátaimmal úgy gondoltuk, összekötjük a kellemest a hasznossal, asztalt foglaltunk a Godot Kávéházba, hogy a vacsorát egy jó Dumaszínházzal kössük össze. Megnéztük a www.menjunkenni.hu oldalon, a Kávéház szerepel a csatlakozott éttermek listáján, ez szuper.

UPDATE: Elnézést kért a Godot

Mint minden rendes, magyar szokásokat betartó honpolgár, én is levessel indítottam. Miután 45 percet vártam rá – miközben az asztalnál ülők ételeit már kihozták, sőt azt már el is fogyasztották – gondoltam megkérdezem, mikor lesz készen. Egy kedves felszolgáló közölte, hogy „Ja, olyan levesünk most épp nincsen, csak elfelejtettünk szólni, hogy válasszon másikat”. Itt húztam be az első mínuszt nekik, és döntöttem úgy, hogy köszönöm szépen, a többi leves nem érdekel. Tudom, ez elég hisztis reakció, de így utólag nem bánom, mert én vagyok az egyetlen, aki végül nem lett átvágva.

Nyilvánvaló, hogy Dumaszínház lévén, a hely már kezdés előtt fél órával fullon van. A belépőjegy 1.700 Ft, barátságos ár, még barátságosabb a tudat, hogy közben majd fél áron lehet enni, hisz 19.00-től 23.00-ig bőven megéhezik az emberfia. A népek rendeltek is bőséggel, leves, második, desszert, bor stb.

Az előadás végén mindenki kérte a számlát, majd sorban kezdtek kikerekedni a szemek. Egyikük volt oly bátor, és megkérdezte a felszolgálótól, hogy ez már a felezett ár-e? A hölgy kedvesen mosolyogva közölte, hogy „ja, a torkos csütörtök 18.00 órakor befejeződött”.

 

Távozáskor végignéztem a helyet, hátha elkerülte a szememet ez a felirat, bár azt gondolom, ha kiírják, az sem mentesíti Őket. Természetesen figyelemfelkeltő kiírást sehol nem találtam. Ha jól tudom, aki ehhez a rendezvényhez csatlakozik, az vállalja, hogy egész nap 50%-on értékesít.

Nyilvánvaló, hogy garantált bevételük volt a Dumaszínház nézőiből, így nem volt szükségük az 50%-os vendégcsalogató promóra. De akkor miért? Én becsapva érzem magam, bár azzal, hogy a leves miatt besértődtem, még az én pénztárcám járt a legjobban.

Ma elolvastam a www.menjunkenni.hu ide vonatkozó részét, ott is egyértelmű a csatlakozott éttermek kötelezettsége: „Akció leírása: 2010-ben, a Torkos Csütörtök napján, azaz február 18-án a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak.”

Tegnap este minden asztalnál úgy érezték az emberek, hogy becsapták őket, de senki nem tudott érdemben reklamálni, hiszen a felszolgálók vezetői utasítást hajtottak végre.

Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen, de tudom, hogy nem mindenki teheti ezt meg.

Tegnap azt láttam, hogy haszonleső kapzsi emberek csőbe húznak olyanokat, akik lelkesen mennek oda azért, mert más napokon, 100%-os áron nincs lehetőségük ezt megtenni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:49:33

Milyen Dumaszínházas. TCS-t csak komoly emberektől, vagy őstermelőtől. ilyen vicces fiúktól semmi zsebrevágót. náluk hallgatni kell. (A fellépőket.)

caligne 2010.02.19. 15:51:59

De ám torkos csütörtökre jön a parkolóban bebaszcsizós tescopéntek!

Secnir 2010.02.19. 15:52:19

akkor ez csak Torkos Csüt volt.
vagy Tökös Csortok

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:52:49

Bejött napnyugtakor a péntek. Most ( péntek 15.43) már Szabbath Hercegnő érkezik.

2010.02.19. 15:53:31

Elképzelem amint a homár szerkesztőségében összegyűjtik a posztokat és amikor elüti az óra a péntek 15:30-at, a főnök elkiáltja magát "Etetéééés !!", akkor felállnak, lassú, de határozott léptekkel odamennek a moslékos vödrökhöz és odaborítják a vadak elé az új posztokat.

elfogult 2010.02.19. 15:54:11

kisstílűek. nem megyek oda.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:54:53

Blogmotor! Megcsippeltél 9 percemet! Adod vissza rögtön!

Secnir 2010.02.19. 15:55:26

mindenesetre örüljön a poszt toló, hogy a pincér nem Torokra ment.
vásárlók könyve nem volt? akkor a poszt toló Csütörtököt mondott.

caligne 2010.02.19. 15:55:35

Ezt a borzot Robinson élettársával ellentétben Csütörtöknek hívták.

vernarancs 2010.02.19. 15:55:37

Elmentetek rohogni aztan rajtatok rohogtek. Fel kell nyomni a Godot kavehazat a fogyasztovedelemnel.

Fecó · http://sexchat.hu?ref=1822 2010.02.19. 15:56:22

Miért nem lehetett reklamálni?

Panaszkönyv!?

Secnir 2010.02.19. 15:56:30

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
és sötétben jön a férje, blekk szabbat herceg, igaz?

caligne 2010.02.19. 15:56:36

@Kulics: De szép csizmája van kee'nek!

caligne 2010.02.19. 15:58:21

@Fecó: Mer' ő nem mert. Levest tudniillik. Aki nem mer az nyer. Aki merített, nyerített, lóvá tették ugyanis a többieket.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.19. 15:59:05

azért van, mert nem tudod, mit jelent a torkos csütörtök: a hétköznapokkal ellentétben ilyenkor nem csak kicsit szopatnak meg, hanem jól megtorkoznak. érted? isten hozott magyarországon!

caligne 2010.02.19. 16:01:15

"Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen, de tudom, hogy nem mindenki teheti ezt meg."

Azért úgy könnyű ám, hogy nem eszik semmit.

ÁkiBáki (törölt) 2010.02.19. 16:06:23

"„Akció leírása: 2010-ben, a Torkos Csütörtök napján, azaz február 18-án a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak.”

Majd figyeld meg, azt mondják, hogy nem volt meghatározva mettől meddig kell az 50%-ot biztosítani, ennek megfelelően, mivel ők elsődlegesen kulturális rendezvénynek adnak helyt, ahol az étel és italfogyasztás is biztosított, de az előadás megkezdéséig ők ezt betartották.
Ezután visszaáll a régi rend.
Áhhh, tapló banda.

Kenderice 2010.02.19. 16:07:49

Ha velem akarták volna kifizettetni a 100%-os árat, odaadtam volna a felét és kisétáltam volna. Mit tudtak volna csinálni? Semmit. Aki mégis kifizette a teljes árat, azt nem tudom sajnálni...

Kenderice 2010.02.19. 16:10:05

@ÁkiBáki:
Ez nem OK, mivel ha megjelölnek egy napot valahol és nem írnak amellett időpontot, az a teljes napot jelenti, vagyis 0-24-ig. Ez pont a vendéget védi, a vendéglátó nem tud ezzel takarózni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 16:11:07

@Secnir: Aha. Az Éj királynőjét pirkadatkor Hajnal Anna váltaná.

KCB 2010.02.19. 16:13:05

Panaszkönyv, jegyzőkönyv. Tudom, macerás, nem is magadért kell csinálni hanem hogy másokat ne basszanak át.

Lee&a 2010.02.19. 16:13:31

@Kenderice: Én is ezt tettem volna.

Don Quixote de la Ferko 2010.02.19. 16:14:24

Ezért kell torkos csütörtökön olyan helyre menni, amelyik nem lépett be ebbe a baromságba.

Ott nem néznek ki idő előtt, és tudják, hogy azért mentél, mert náluk jó a kaja, és nem azért, mert féláron lehet zabálni, oszt másnap hőbörögni a homáron, hogy 3 centivel magasabb volt az asztal, mint amihez otthon hozzászokott a delikvens.

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.02.19. 16:14:46

Egyszerű nem kell ilyen gagyi helyre menni. Ha megcsappan a közönségük, majd rájönnek, hogy miért mentek csődbe...

ave 2010.02.19. 16:15:07

Felet fizettem volna. Hivjon rendort, vagy csinaljon amit akar. Termeszetesen nem diszkreten!!

Secnir 2010.02.19. 16:16:24

ami lejött a cikkből:
szopni tudni kell.

ÁkiBáki (törölt) 2010.02.19. 16:16:53

@Kenderice: Lehet, igazad van, de biztosan kitalálnak valamit, mondjuk nem jött el Godot, s ezért. Ezektől minden kitelik.

akikaztmondjákni 2010.02.19. 16:22:22

Jujjjj, észre se vettem, h már második TCS!:)

Roltii 2010.02.19. 16:23:17

úgyis kidumálják magukat:DDDDD

EMU 2010.02.19. 16:23:20

Mégis mit lehet várni egy magyar vendéglátóhelytől? Az volna furcsa, ha nem így lett volna, az már majdnem olyan lett, volna, mintha nem is ebben az országban történne.

buddha 2010.02.19. 16:24:44

akkor ez szopós csütörtök

kovacssteve 2010.02.19. 16:25:17

Mi a cream café-ban voltunk! Hát azt kell mondanom, hogy életem legszarabb éttermi élménye volt! 3 óra alatt nem sikerült megkapnunk a főételt, majd többszöri rákérdezés után arra célzott az üzletvezető, h sokan vannak, várni kell, ha nem tetszik, el lehet menni...így elmentünk.

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 16:25:34

@Kulics: Godot Kávéházban érdekelt-e vagy, hogy íly gyönyörű hasonlattal méltatod eme blog gazdáit!?

varadig 2010.02.19. 16:25:51

Akkor ez egy mélytorkos csütörtök volt.

anyadamedve 2010.02.19. 16:26:44

Mi is voltunk tegnap torkoskodni féláron. A hely egy nemrég nyílt afrikai étterem és 900 forintért akkora adagot kaptunk, hogy alig bírtuk megenni. Lehet ezt jól is csinálni.

A poszthoz meg annyit, hogy én tuti nem fizettem volna ki a teljes árat. Aki meg kifizette az meg is érdemli.

raly 2010.02.19. 16:27:21

Hát a Godot-ba se megyek többet, az biztos. (Elképzelem a tulajt, ahogy olvassa az ilyen kommmenteket, vakarja a vendéglátós fejét, és elgondolkodik, hogy vajon megérte-e napnyugtával búcsúztatni a csütörtököt)

Escobar888 2010.02.19. 16:27:31

Gusztustalan lehúzás. Nem kell csatlakozni ilyen akcióhoz csak azért, hogy vendég legyen. Aztán lerántani....

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 16:28:22

"Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe,"

Na ez így nem teljesen valósághű.

Akik év közben is járnak étterembe, azok nem olyan prosztók, hogy pont ilyenkor menjenek. Sőt.

akikaztmondjákni 2010.02.19. 16:28:40

Ez borzasztó.
De most komolyan.
Azt nem értem, h ha mindenki át lett ba**va, miért nem reklamáltak kollektiva?Pl. nem fizetik ki vagy valami hasonlo...

énis 2010.02.19. 16:29:02

hah, mi nem kaptunk asztalt csütörtökre, viszont ahova készültünk a nagy érdeklődésre tekintettel csináltak egy torkos szerdát, úgyhogy szerdán kajáltunk, a jó fej pincérek meg megoldották a dumaszínházat!

Szerintem a postoló meg csak el akart dicsekedni azzal, hogy keveset/semmit eszik, attól karcsú..

vernarancs 2010.02.19. 16:29:36

En tescoban vettem egy csomo sort. De nem felaron. A tecso miert nem lep be a TCS-be?

Szűcslaci 2010.02.19. 16:30:14

MÉLYTORKOS CSÜTÖRTÖK

rexter 2010.02.19. 16:30:36

jaj istenem micsoda dráma, konyvet kellene belole irni. persze h szemetseg a sztori, de ez a stilus ahogy - gondolom egy holgy - eloadta szornyen idegesito. baccpapucsos.

zati 2010.02.19. 16:30:39

Minden évben áll a cirkusz a Torkos csütörtök miatt. A magyar vendéglátók mindig tudnak lejjebb menni...
Tróger, buta, haszonleső népség hígítja a szakmát.
Normális vendéglátóhelyet kell választani. Eszembe sem jutna a TCs-t olyan helyen kipróbálni, ahol előtte nem jártam. Mondjuk, ahol több tucatnyi ember hagyja magát átb.ni ahelyett hogy csinos botrányt rendeztek volna...
Én bizony visszaküldöm a sört, ha zavaros vagy savanyú, a kaját, ha rossz, viszont visszahívom a pincért, és szólok neki, ha valamit lefelejtett a számláról, és kérem, hogy számolja hozzá. Sem átverni hagyni magamat, sem pofátlanul spórolni nem vagyok hajlandó. Még sehol sem kellett pofozkodni, rendőrt hívni. Normális helyen lehet a személyzettel normálisan beszélni, ha pedig "olyan" a hely, az látszik, ott nem fogyasztok.

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 16:31:02

@anyadamedve: És mi volt a menű! Zsiráfpöri, vizilóbecsinált, vagy esetleg töltött tapír?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 16:32:36

Na igen. Azt látom a környezetemben, hogy a vendéglőbe járók jól elkerülik azokat az időpontokat, amikor tudják, hogy tele vannak az éttermek prosztókkal, és inkább olyankor mennek, amikor nincsenek tele. Az embernek az étvágya is elmegy, úgy tudnak egyesek viselkedni.

Demotivation postah · http://www.demotivalo.com 2010.02.19. 16:33:36

:D én azt látom, hogy nem járok vendéglőbe.
demotivalo.com

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.19. 16:33:39

Az ember elmegy kicsit döfönyészni, és máris van tcs post.
Ki érti ezt!?

@Aullah: Vaaaaaaan tcs pooooost!

Bonbon 2010.02.19. 16:34:30

Van olyan hely, ahol időlimitet vezettek be csak erre a napra; ergo adott idő - pl. három óra alatt - nem egy, hanem két asztaltársaságot szolgálnak ki, tehát pénzüknél maradnak. Ez sem korrekt eljárás.
Miért is jut eszembe az "olcsó húsnak híg a leve" mondás?!?
A trükköző vendéglátósokat jól meg kellene büntetni, mert ártanak a "Torkos Csütörtök" image-nak.

poseidon 2010.02.19. 16:36:55

Most komolyan megéri ez a TCS-önszívatás? :-)

Mi szerdán elmentünk az asszonykámmal Szegeden az indiai étterembe (utólagos Valentin-Nap), ettünk egy lencselevest és két másodikat. Normálisan kihozták, nyugisan megettük, finom volt és 4 eFt-ot fizettünk...

Ezúton is üdvözlöm a Torkoskodókat! :-)

anyadamedve 2010.02.19. 16:37:29

@Bésanyi: hát igazából pont nem afrikai kaját ettem, hanem mozzarellával töltött csirkemellett:)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.19. 16:37:43

Ez Svédországban úgy megy, hogy...

AlexWolf 2010.02.19. 16:40:46

Az volt már, hogy "én tegnap otthon vacsiztam"?

DanZi 2010.02.19. 16:41:18

mi ennek a torkos csütörtöknek a lényege? Hogy aki nem tudja megfizetni normál áron, az tolongjon, ne kapja meg, és szívja fogát utána?

Zee 2010.02.19. 16:42:39

SZIA,

EZ MEGÉR SZERINTEM EGY FOGYASZTÓVÉDELMI FELJELENTÉST ÉS ÚGY MEGB..HATJÁK A TISZTELT ÉTTERMET,HOGY TÖBBET VESZÍTENEK VELE,MINT AMENNYIT NYERÉSZKEDTEK AZ AKCIÓ MIATT BETÉRŐ EMBEREKEN.

szeretem a dumaszínházat,de én tennék feljelentést a helyedben.

akikaztmondjákni 2010.02.19. 16:43:06

Ez is itt sír, de az egyiknek se jutott eszébe, h kinyissa a száját...

anyadamedve 2010.02.19. 16:43:12

Nade most komolyan, aki nem szívta meg az nem ír a homárnak és kb 250 ezren vettek részt a torkos csütörtökön. Abból ha van pár anyázós, lehúzós levél, akkor nagyon jó arányról van szó.

aachi2 2010.02.19. 16:45:10

"Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen"

"Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe"

csak én érzek itt ellentmondást?

BushDoctor 2010.02.19. 16:45:33

mélytorkos csütörtök. A sok pronyo....muhahahhaha. magyarszopatmagyart.com

akikaztmondjákni 2010.02.19. 16:46:44

@anyadamedve: De, de biztos lesz BÜ is, csak az bérenc lesz:)

szürke_tag 2010.02.19. 16:47:05

Egy Magyarországon élő Amerikai barátom mondta, hogy a Követségükön direkt felhívták az amcsik figyelmét, hogy csak olyan étterembe egyenek aminek van weblapja és ott is és az üzlet utcai felén is kirakja az árait. Nyilván azért, hogy ne érje őket meglepetés. Viszont úgy látszik a turisták lenyúlása már nem az igazi így jönnek a hazaiak. A vendéglátás nagyon gázos tevékenység hazánkban. Már ezt is rendbe kellene tenni valahogy.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.02.19. 16:47:22

A szarrágás non plus ultrája torkos csütörtökön étterembe menni.

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 16:48:02

A Honvédségnél az volt a torkos csütörtök, hogy ami megmaradt kedd reggeliről (főzőkolbász), meg szerda ebédről (paprikás krumpli), azt megehettük csütörtök vacsorára, mint főzőkolbászos-paprikáskrumlis-tarhonyás-izé!

Nem volt rossz, mert a katona nem válogat és nem sértődik be, hogy csak 1 féle levesből válogathat!

tom sailor 2010.02.19. 16:48:34

Pincér! Hozza a számlát és a vásárlók könyvét! :)

Eszembe sem jut ilyenkor menni...

vagyok59 2010.02.19. 16:49:31

Én épp ilyenkor nem megyek. Persze máskor is megnézem hová, Dumaszínházba pld. már biztosan nem. Ezek Torkos csütörtökön a félpénzért enni kívánó vendégeket basszák át, az összes többi napon meg nyilván a többit.

Bár már eleve a pincér miatt is kihagynám, ez már 10 éve is gáz volt egy magára és vendégeire valamit is adó étteremben.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.19. 16:50:29

Erdekes, hogy ez a torkos csutortok soha nem botranymentes...

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.02.19. 16:53:47

Beeeeeee!!!!! Venégek! És kedves Magyarok!!!! BEEEEEEE!!!!!:(

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 16:55:05

@Lewyke:
Te biztosan eltévedtél!?

Arra van a kijárat!

szürke_tag 2010.02.19. 16:56:45

Ja ilyenkor azért nekik valamiből spórolni kell. Azért nincs ingyen az alapanyag. Ilyenkor ami visszavitt étel még újrahasznosítható azt meg is teszik. Pl visszavitt húsból Brassói, stb. Egy szakács sok mindenhez kell, hogy értsen. Csak körítés kérdése.

váj mí 2010.02.19. 16:57:37

Hát az úgy volt, hogy 18 óráiig vártuk a Godot urat a féláras menüvel, de nem jött. Oszt onnantól meg ment a teljes ár, mert már műsort is kapott a zúriközönség, sőt felvétel is készült az otpbanknak (de pénzt abból sem láttok :P).
Meg különbenis miojjan kúltúhejj vagyunk, hogy hejj!
A Godot tulaja

tom sailor 2010.02.19. 16:57:59

Nem kötelező csatlakozni.

T.Levente 2010.02.19. 16:58:41

Mazsola!
Kifizetted???????????
Ennyi erővel Neked bárhol leszámlázhatják az étlapon szereplő összeg háromszorosát is...
Adott az ár az étlapon.
Adott a dátum, 0-24-ig,
Vállalták az 50%-ot.
Akkor miről beszélünk?
Az összeg az asztalra, és viszontlátásra!

vernarancs 2010.02.19. 16:58:51

Ilyenkor a najtklubban ahol 1 millio ft. volt a kv ott hozza lehet jutni otszazezerert?

tom sailor 2010.02.19. 16:59:40

Ha kosher konyhát vinnének, még érteném, hogy napnyugtakor hirtelen péntek lett. De nem... :)

énis 2010.02.19. 17:00:31

@poseidon: én meg a Valentin-naposokat!
:-)

Goyo 2010.02.19. 17:00:42

Nekem úgy tűnt tegnap, hogy az étterem tulaja lassítósztrájkot indított. A nyilvánvalóan várható telt ház (tele voltak foglalva) ellenére a megszokott mennyiségű csütörtöki munkaerővel vágott neki a napnak. Így biztosan nem bukott sokat.

vagyok59 2010.02.19. 17:02:15

@DanZi: Attól, hogy te nem érted, van lényege. Nem is kicsi, hiszen a vendéglő így jobban bemutathatja magát.

Persze a tahó helyeknek ez tök mindegy, legfeljebb egy időegység alatt több emberrel lesznek tahók, de rengeteg étterem profitál ebből.

Az is tévhit, hogy ilyenkor kerekedik fel a hajléktalan. Rengeteg "kezdő" (fiatalok), családosok mennek ilyenkor akik fogékonyak egy - egy jó éttermi kajára.

A profi persze ilyenkor szigorúan otthon kajál, de nem is neki találták ki, mert a profinak törzshelye van, ritkán megy máshová.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 17:03:32

@tom sailor: Akkor viszont a (keresztény) hamvazó szerda estén lehetett volna olcsón falni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 17:07:05

@váj mí: És eljött, vagy még mindig a cipőtöket húzzátok? :)

@tom sailor: Akkor visziont szerda este lehetett volna olcsón falni, ráadásul katolikus-mentesen. (Szigorú böjti nap)

poseidon 2010.02.19. 17:07:18

@énis: kissé megkésve, DE ANNÁL NAGYOBB SZERETETTEL! :-)

váj mí 2010.02.19. 17:08:14

@szürke_tag: Az is egy elvetemült kamikázé, aki ma magyarországi étteremben brassóit vagy hortobágyit rendel ...

gabest1 2010.02.19. 17:10:16

A 18h előtt távozóknak pedig 18h-tól volt kedvezmény?

tom sailor 2010.02.19. 17:11:41

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Akkor biztosan lehetett, csak ők elfelejtették a félárat számolni és egyetlen vendég sem szólt. :)

Eric_Cartman 2010.02.19. 17:12:10

"Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe,"
Ez bazmeg hogy jött ki ?

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 17:13:31

Én húslevest ettem, csigatésztával, azután hideg kacsasültet saját zsírjában, puha kenyérrel és savanyúkáposztával. Aztán az egészre fojtáskánt egy szelet lúdláb tortát küldtem.

És az egész nem került semmibe, mert az otthoni vacsiért nálunk nem kell fizetni!

Disznó Úr 2010.02.19. 17:13:51

Mivel megfertőzött a többek között a homáron is olvasható negatív véleménydömping a torki-csütikről (én pedig nem járok étterembe, mert nagyon egyszerű ember vagyok)ezért meglepődve hallottam ma kolléganőmtől, hogy a tegnapi vacsorájuk a Múzeum Kávéházban remekül sikerült. Udvarias, gyors pincérek, gyönyörű környezet, hatalmas adagok, 5 főre 29.000,-Ft.

A média mindig a rosszra torkos.

üdv.

Disznó úr
Múzeum Kávéház :)))

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 17:17:29

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Tájékoztatásul én magam református vagyok, de anyai ágon romlott katolikus, ezért van némi fogalmam.

Hamvazó szerdán kezdődik a 40 napos böjt, de másnap (torkos csütörtök) még be lehet falni a korábbról megmaradt húsféleségeket. Azután legközelebb csak Húsvét vasárnap van újra húsétel!

Kéretik kijavítani, ha rosszul tudnám!

váj mí 2010.02.19. 17:18:01

@Eric_Cartman: Az úgy, mint ez a másik böszmeség:
"Mint minden rendes, magyar szokásokat betartó honpolgár, én is levessel indítottam." Van itt kultúra, vazzeg! A hideg/meleg előételeket reggelinek meg vacsinak nézik .. ááá!
"Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen ..." De minek, ha semmi nem ragad rá?

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 17:23:13

@Bésanyi: Hűűű, már meg is cáfoltam saját magamt!

tom sailor 2010.02.19. 17:25:47

@Bésanyi: Nálatok az otthoni kaja ingyen van? Lopjátok?

Franky4fingers 2010.02.19. 17:34:30

A Godot-ban amúgy is annyira extra szar a kiszolgálás, hogy még ilyet nem láttam. A pincérek, mint a tetvek, el-eltűnnek, elfelejtik a rendelést...

Röviden összefoglalva, hogyha idomított csimpánzokkal cserélnénk le a felszolgálógárdát, profibb lenne a kiszolgálás, az tuti.

petyya 2010.02.19. 17:36:10

@Bésanyi: Cool jó nálatok a kaja! Ti hova jártok vásárolni ahol nem kell fizetni? Vagy van egy terülj-terülj asztalkád?:-)

lifelike 2010.02.19. 17:38:06

szánalmas egy vircsaft ez mind
az etterem is aki csatlakozik a torkos csutortokhoz
meg az is aki ezert megy el enni oda mert felaron van
faszkivan mar ezekkel az olcsojanosokkal

indapass90210 2010.02.19. 17:38:11

@Bésanyi: ja, nekem sem, megyek is haza, főzök magamnak virslit.

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 17:39:00

@tom sailor: Jól van na! Először azt írtam, hogy anyagáron van, de azt kitöröltem mert azt gondolta, hogy nem fogják érteni a népek! Pedig de! :)@petyya:

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 17:44:51

@Disznó Úr: személyenként 5800 Ft?

pfff....biztos Beluga kaviárt ettek

This_is_Sparta (törölt) 2010.02.19. 17:45:38

@petyya: Alázatosan jelentem:

A levest a nagynéném főzte, a csigatészta az ósünből volt.
A kacsát szintén nagynéném nevelte és a feleségem sütötte.
A kenyér a szemközti pékségből, a savanyúkáposzta meg a lúdláb torta szintén az ósünből volt.

Kérek engedélyt szégyenkezni!

dr. Aullah 2010.02.19. 17:46:40

@Sün‼: Itt vagyok kedves Sün!! Köszi hogy szóltál.

Kotkodus 2010.02.19. 17:47:03

Köszi a tájékoztatást!
MEGJEGYEZTÜK!
SOHA NEM FOGUNK A GODOT-BA MENNI!
Remélem jól megszívják, hogy párezer forintért eljátszották a becsületüket...

untermensch (törölt) 2010.02.19. 17:47:19

"Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe"

"Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen, de tudom, hogy nem mindenki teheti ezt meg.
"

Ezért a két mondatért eleve faszkorbács jár a posztolónak, de az egész cuccot lehetne idézni a modoroson. Szánalmas.

szürke_tag 2010.02.19. 17:52:47

@váj mí: Ja így igaz. Aki egyáltalán étterembe brassóit kér. :-)

vasuez 2010.02.19. 17:52:56

Szevasztok.

Uj vagyok még itt, érdemes lenne leírnom az én történetemet is a tegnapi napról? Elég csunyán át lettünk verve és a 9 fős haveri társoságból 4 keményen hasit ma a wc-n...

Ha leírnám én is így az eljut a megfelelő emberekhez?

Előre is tx.

dr. Aullah 2010.02.19. 17:54:13

Én általában békés vagyok, de ez a helyzet kihozta volna belőlem az állatot. Megkérdeztem volna, hogy miért nem szóltak előbb, aztán csak a felét fizetném ki. Ilyenről még nem hallottam... csak 6ig van TCS... eleve torkos CSÜTÖRTÖK, tehát amíg CS van addig tart.

Van Mánfa felé egy útszéli étterem. Mi mindig ott kajálunk. Egy rozmár sem tudja megenni... akkora adagokat adnak ott

satho 2010.02.19. 17:54:24

Szánalmas ez a torkos csütörtök nevű vendégátbaszósdi. Mindig, mindennel gond van én nem mentem, nem is fogok.... Tutira ilyenkor felnyomják az árakat és abból adnak 50%-ot, ergo ugyanannyiért eszel mint máskor...

Azért ezt a sztorit a dumaszínház szervezőjének is elküldeném, hátha máskor meggondolja vendégátkúrós helyhez adja-e a nevét ....

tom sailor 2010.02.19. 17:59:38

@vasuez:
homarbox1@gmail.com és a te történetedet is megírják.

tom sailor 2010.02.19. 18:01:19

@satho:
GODOT Kortárs Kulturális Intézet
Össze vannak azok nőve.

Hungman 2010.02.19. 18:01:29

Nem ertem en se h miert mennek el az emberek erre az annualis atbaszo estre! De ha mar altalaban atverik oket, akkor nem lehetne osszefogni es kiirni oket egy listara es mondjuk egy lelek se menne be 30 napig? csak egy otlet!! en listazom magamnak az atvero ettermeket es oda be sem teszem a labam!! egyik nap se!!

dr. Aullah 2010.02.19. 18:02:36

@vasuez: Igen, mindenképp.

Ha új vagy itt akkor egy jó tanács: Ha megjelenik a leveled az oldalon, akkor ne foglalkozz a fikázokkal, csak a tartalmas hozzászólásokat vedd figyelembe.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 18:04:43

@váj mí: A vendégek előző napon vezekeltek. Amiért böjti napon étteremben élvezkedtek, inkább a cech dupláját fizették, csak legyen esélyük a bűnbocsánatra. Persze, lehet, hogy Godot úr személyesen hozza a kedvezményt. Talán holnap. vagy majd egyszer. ;)

+Elvetemült, aki bárhol összevagdosott pörkölt, vagy sülthús darabokat
merészel rendelni. Ez a béltisztítás egy kevésbé kellemes fajtája. Főleg ha tejfellel fogyasztja.

@Bésanyi: Ez pontosan így van. Nekünk is így mondták. ám, ha szerda napnyugtától csütörtök napnyugtáig számoljuk a csütörtöki napot (mint a sabbathot péntek alkonyattól szombat napnyugtáig), akkor bizony szerdán estére esett volna a félárú eledel, ami -mint írtad is- nem éttermi nap a katolikusoknál.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 18:09:01

@váj mí:
{"Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen ..." De minek, ha semmi nem ragad rá?}

Hát, mert enni ment, nem művelődeni! Utóbbi célból a múzeumot látogatná, de nem a kávéházat, esetleg a Széchenyit, de nem a fürdőt; fürdőből meg a Rudast, a Cinetrip okán.

renugard 2010.02.19. 18:09:18

Tudvalevő, hogy a zsidó időszámítás szerint egy nap napnyugtától napnyugtáig tart. Tegnap a napnyugta 16:21-kor volt. Ergo helytálló a Godot állásfoglalása. 18:00-kor már péntek volt.

renugard 2010.02.19. 18:10:19

Uhh...most látom, hogy más is rámutatott erre az anomáliára :)

tom sailor 2010.02.19. 18:11:57

@renugard: Tartanak tejes-húsos ételeket és disznóhúst.

gabcigirl 2010.02.19. 18:15:14

Nem is értem mi a gond. Tiszta sor-Sóher Klub volt aznap este :)))))

(C)

gabcigirl 2010.02.19. 18:16:48

Ja- Godot-ra - és persze a kedvezményre amúgy is várni kell:)))

pesti lokista 2010.02.19. 18:18:23

XXII. KER. ISTVÁNTANYA- Torkos Csüt.
az itallapon 450 ft-ért szereplő belga meggyes sör most éppen nincs.
van helyette másik. mennyi? 800.
a kaja viszont elment.

renugard 2010.02.19. 18:18:32

@renugard: Hol írtam olyat, hogy a Godot egy kóser étterem?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 18:20:32

@ Bésanyi: Jujj, én is lebuktam: ma már csak péntekenként nincs hús, régen szigorúbb volt.
"Az ország sok vidékén még a múlt század második felében, a századforduló táján is szokásban volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Az ország több vidékén a legidősebb emberek még emlegetik a negyvenölést, ami abból állt, hogy aki tartotta, csak egyszer evett napjában."

@Franky4fingers: Talán csak nem a hátsó ajtónál elpöffentett spanglik mutatják be a káros hatást?

@megélhetési sünöző - Beluga kaviár harmincezeré'?: Ha azt ettek, akkor egy 15 g-s adagon osztoztak annyian. S, ne feledjük élelmiszerről, nem illegális kertészeti termékről van szó.

Harvey mar van 2010.02.19. 18:21:42

A sok posztolót szidó kommentelő gyökérnek üzenem: miért minősíted akit nem ismersz???
Az itt szapuló parasztok 99%-a tuti, hogy kevésbé intelligens, dekoratív, sokkal szarabb munkával rendelkező igazi szarrágó, aki még fél áron sem tud enni, csak az ósünből...Történtesen a (megtörtént) sztorit bátyám barátnője írta, aki társaságával együtt 1000szer értelmesebb, korrektebb, normálisabb, mint az itt csapkodó senkik.
Igazi buta magyarok vagytok, talán azt kell védeni aki mást átbasz???

váj mí 2010.02.19. 18:24:21

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Fasza kis bűnbocsánat ;). Node legalább tudjuk, miért lett beküldve a történet.. vezeklésként ;).
Naés Godot úr tudta, amit tudott .. azért is maradt távol :).

A tejföl mennyiben befolyásol? Szerintem inkább elősegíti a tisztítási folyamatot ;)

Ja, az éttermi kultúra, meg le van szarva ... (Volt, hogy nekem égett a pofám a végén, hogy a szélesebb -kurvaszéles- ismerősi körömben véletlenszerűen tartózkodó egyedek a vajkéssel estek neki a steaknek. És ez volt a legenyhébb. Azon már meg sem lepődtem, hogy amikor a pincér kihozta a kézmosó citromos vizes tálkát, kábé olyan stílusban magyarázta el, hogy mire való -ti. nem meginni-, mintha egy szellemileg visszamaradott orrpolipos mosólányhoz beszélt volna).

mrcaptain 2010.02.19. 18:26:00

van vendégkönyve is, ott lehet anyázni :D
dumaszinhaz.godot.hu/vendegkonyv/

Sáfár Zoltán 2010.02.19. 18:27:25

Sziasztok
Safar Zoltan vagyok, a Godot Kavehaz tulajdonosa.
Mar irtam a Homarnak is.
Igazatok van. Ezt elk...tuk, nem kicsit, nagyon....
sziaszti

renugard 2010.02.19. 18:27:29

@Harvey mar van: Hát az értelem nem hatja át a családodat ifjú padavan...

Pdudas 2010.02.19. 18:28:21

Azt hiszem nem jártam rosszul hogy eme jeles napot is kis hazánktól távol töltöttem el (mint hosszú ideje mindet). Most épp a Csorba tónál.
Nálunk is volt torkos csütörtök:
Reggel tízkor lementünk a szálloda éttermébe és jól bereggeliztünk. Utána egy jó kis séta a kutyával a tó körül. Délután meg elmentünk egy helyi étterembe ahol jellegzetes szlovák ételekből torkoskodtunk. Borscs leves, sztrapacska (bryndzove halusky), gőzgombóc (jó kis házi szilvalekvárral töltött, tetejére egy kanál olvasztott vaj, majd egy kis mandula-dió keverékes porcukor), korsó sör, üdítő, kávé. Két főre 14.5 Euro. Na itt mondtam, hogy bekaphatja az összes lehúzós magyar étterem! Van 1-2 bevált hely, a többi tőlem éhen dögölhet! Lehúzós szemét banda! Miért tudnak még a szlovákok is normálisabban hozzáállni a vendéglátáshoz? (külfoldre távozásom előtt kb 10 évig a vendéglátásra jó rálátásom volt a vendéglátó ipari informatika szemszögéből)

váj mí 2010.02.19. 18:29:07

@renugard: Hagyjad már .. védi a rokonságot. Jó ember, na :)

mrcaptain 2010.02.19. 18:29:13

www.godot.hu/index.php
trójaival fertőzött, szóval nem csak az étteremben kaphatsz el valamit...

renugard 2010.02.19. 18:29:48

A legnagyobb duma: MÉLYTORKOS CSÜTÖRTÖK! :)

Pdudas 2010.02.19. 18:31:41

@Sáfár Zoltán: az a minimum, hogy az összes foglalással rendelkező vendégednek felajánlotok egy ingyen vacsit (a folgalási lista alapján telefonszám vagy egyéb elérhetőség biztosan kiderül), vagy legalább a különbözetet (meg még valami kellemes ajándékot) bocsánat kérő levél kíséretében visszakülditek. Ez így lenne korrekt!

renugard 2010.02.19. 18:31:52

@váj mí: A rokonait nem válogathatja meg az ember :)

@mrcaptain: Akkor mi a vérnek másolod be a linket?

mrcaptain 2010.02.19. 18:35:02

@renugard: mert csak a galeria fertőzött, a godot pont hu
Az étterem oldaláról érhető el.

renugard 2010.02.19. 18:36:37

@mrcaptain: Kösz a figyelmeztetést :) Eddig eszembe nem jutott volna nézegetni a galériát, de most letesztelem a gépem védelmét :)

Festéktüsszentő Hapcibenő 2010.02.19. 18:38:08

A Godot egy lehúzó hely. Most már legalább többen tudják.

váj mí 2010.02.19. 18:41:32

@Pdudas: Húúú, de rég nem ettem borscsot! Most hirtelen megkívántam.

@renugard: Hát mondjuk, a sógornő személyét illetően talán akad némi befolyásolásai lehetősége az embernek ;)

@mrcaptain: Bakker, tényleg fertőzött.

@Sáfár Zoltán: Ha már megjelent itt, Sáfár úr, lesz szíves rányomni egy jó kis vírusirtót is a honlapjukra.

Pennywise 2010.02.19. 18:41:57

lifelike 2010.02.19. 17:38:06
szánalmas egy vircsaft ez mind
az etterem is aki csatlakozik a torkos csutortokhoz
meg az is aki ezert megy el enni oda mert felaron van
faszkivan mar ezekkel az olcsojanosokkal

Hol elsz te ember, a Holdon???
Az ilyen szuperkorlatolt egyenekol tud felmenni nalam a pumpa.

renugard 2010.02.19. 18:41:58

@Festéktüsszentő Hapcibenő: Nem akarom védeni a helyet, hiszen semmi kötődésem nincs, de részleteznéd?

Sáfár Zoltán 2010.02.19. 18:42:38

Pdudas 2010.02.19. 18:31:41
A Torkos Csutortokot mi is jo es fontos kezdemenyezesnek tartjuk.
Mar gondolkodunk a megoldason.
Koszi az otletet...

váj mí 2010.02.19. 18:43:24

@renugard: Az én gépem hülyét kapott.. szerintem ha tudna, sikítozott volna ;) -De így is szólt, hogy bakker-hülye-vagy-te-mit-akarsz-ezen-az-oldalon-vírusos-. Így már semmit sem akartam ...

renugard 2010.02.19. 18:44:16

@váj mí: Ilyennel tele van a Barátok közt :D Intrica maximus :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 18:46:01

@Harvey mar van:
Örülök, hogy a hozzászólásodból világosan kitűnik: a jogosan panaszkodó hölgy rendkívül magas kultúrával rendelkező majdnem rokona vagy. Ki merészelte szidni a tesód barátnőjét? itt pont a vendégnek volt igaza. Bár, az "Emlékkönyvbe" tehetett volna egy bejegyzést. "Buta, aki mondja." Ez esetben, nagyon.

@váj mí: Éttermi kultúra elég bonyolult kérdés. Még Godot úr sem mert belefolyni.
Amíg a zabáldák helyszíne, a róluk rittyentett PR cikkek/ interjúk és a külcsín vonzza a vendéget, addig számítani lehet arra a körre, aki méregdrága bőrpapucsban, rövidgatyában látja jónak a szerénytelen áron kínált, több-kevesebb sikerrel előállított nagyonkülföldi nevű étkek elfogyasztását.
éttermi kultúrát a vendéglátósok a polgári csökevényeket görcsösen, idegből utáló irigykedőkkel együtt temették el. Most próbálják exhumálni. Remélem, sikerül.
Saját gyűjtés, balatonszárszó, Vén diófa. Cigánybanda halkan játszik, prímás az asztalok között kóvályog. 30 percecskét várunk a pincér felbukkanására, de az csak nem érkezik meg. Cihelődés, távozás... lenne, de jön a pincér az év kifogásával: látták, hogy jól érezzük magunkat, ingyen hallgatjuk a muzsikát, gondolta, vár egy kicsit, nem zavar.
No, ez kapott pár szót Fatertól, meg az emlékkönyvet is kikértük.

Pdudas 2010.02.19. 18:49:51

Nincs semmi baj ezzel, sőt még azt is el tudom képzelni, hogy ön nem hibás a dologban, csak az alkalmazottak próbáltak egy kis zsebpénzre szert tenni (a főnök háta mögött, amíg mondjuk elmegy sielni). Ismerve kis hazánk számviteli rendszerét, nem lesz egyszerű összeg szerűen lefelezni a nyugtákat, hiszen az éttermi rendszerek nagy része a napzárás után már nem képes visszanyitni a nyugtákat és kedvezményt adni (ha jól emlékszem akkor nem is engedi az Apeh). Biztosan meg fogják találni a megfelelő megoldást, ha okosan csinálják még kis önreklám is lehet a dolog vége (mely talán képes ellensúlyozni a hely nevén esett csorbát).

váj mí 2010.02.19. 18:50:42

@renugard: Hö, jelentkezem forginak ;)

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hátja.. van mindkét oldalon mit behozni, bőven ...
Bár esetetekben a pincérgyerek legalább kreatív volt ;)

joomagam 2010.02.19. 18:52:49

Én a környéken lakok, és egyéltalán nem értem miért megy még mindig az a hely... Talán kétszer voltam ott: 1. alkalommal nagyon nagy csalódás volt a hely, a pincérek flegmák, a rendelés nagyon nem megy gördülékenyen, ha valamit akartunk, mintha átlátszók lettünk volna, úgy kellett kapálózni, hogy valami legyen... A 2. alkalommal, úgy gondoltam, kell még egy esélyt adni nekik, hátha.... Hát tévedés volt akkor is... Ugyanaz a személyzet, ugyanaz a stílus, semmi változás... sőt még egy kutya orrával is bírkóznom kellett, hogy ugyan ne tolja már bele a tányéromba...
Vegyük úgy hogy ez volt az én panaszkönyv részletem... :)

Sáfár Zoltán 2010.02.19. 18:52:54

Ez nem az alkalmazottak hibaja volt, hanem az enyem...
udv

nagyinc 2010.02.19. 18:53:47

Az milyen, mikor Egerben a Fekete Ló-ban torkos csütörtökre nyomtatnak külön ét/itallapot. Az újonnan kinyomtatott étlap mögött viszont otthagyták az eredetit. Aki kitalálja, hogy a torkos csütörtöki árak köszönő viszonyban sem voltak az eredeti árak 50%-ával az elmondhatja magáról, hogy kitalálta.

renugard 2010.02.19. 18:56:58

@Sáfár Zoltán: Azt hiszem, most érdemes jegyzetelni :)

renugard 2010.02.19. 18:58:01

@váj mí: ööö...ööö....forgatókönyvíró???

Pdudas 2010.02.19. 19:13:36

Maga a torkos csütörtök kezdeményezés nem rossz, bár a megvalósításban tényleg érdemes tanulni külföldről. Külföldön is szokás a happy hour (ami kb annyit tesz, hogy akkor pár óráig olcsóbban adják az ételt/italt). Ha jól időzítik, akkor a kevésbé forgalmas órákban meg lehet tölteni az éttermet. Nem duplázza meg a forgalmat, de ha valaki a HH alatt jó kiszolgálásban részesül, akkor talán később visszatérő vendéggé válik. Ehhez azonban az kell, hogy ne legyen különbség a HH és a normál kiszolgálás között. Ugyanaz az étel, ugyanaz az udvarias kiszolgálás : ne érezze a vendég, hogy neki most szivességet tettek.

Sok olyan étterem tulajdonossal találkoztam, akiknek nem sok fogalmuk volt a vendéglátásról, tulajdonosként mindenbe bele akartak szólni. Hiába fogadtak fel profi étterem vezetőt, ha az pár hónap után már nem adta a nevét olyan dolgokhoz amit a tulajdonos a hozzá nem értése révén elvárt.
Ismerek olyan éttermeket is, ahol a személyzet nem ette meg a személyzetnek főzött ételt. Kemény, de igaz!
A fentebb elhangzott magyar éttermeket degradáló kijelentésem is a sok rossz tapasztalatra hagyatkozik. Jómagam nem vagyok nagy éttermi kritikus, bár szeretek jókat enni. Mégis valahogy ahhoz a réteghez tartozom, aki nem külsőségekre ad. Nevetséges, hogy most is egy öt csillagos szállodából írok, de tegnap nem itt vacsoráztam mert a helyi éttermeket akartuk kipróbálni.
Nem szeretem az 5 vagy 5+ csillagos kiszolgálást! Munkámból kifolyólag sok ilyen helyen megfordulok, de inkább eszem egy jó helyi jellegzetességet mint egy étel költeményt.
Száz szónak is egy a vége: a magyar vendéglátás tanulhatna akár a szlovákoktól, akár a szlovénoktól, akár az olaszoktól.... mert sajnos van mit.
A birkák el fognak fogyni, akkor meg lehet azon golndolkodni, hogy miért nem megy....

renugard 2010.02.19. 19:17:51

@Pdudas: Mondok ilyen éttermet: Gundel. Dolgozott ott a konyhán az egyik rokonom. Egy hétig bírta gyomorral. Tudnék mesélni, hogy a sznobok mit esznek...

nemlennékmagyar 2010.02.19. 19:23:56

@hüjehalyó: igen, és az olyan gyökerek mint te üzemletik az ilyen helyeket

Pdudas 2010.02.19. 19:30:22

Egy jó éttermi vezető megéri a pénzt.
Persze nem érdemes fix fizetésben alkalmazni, komoly jutalékos rendszer esetén tényleg fel tudják lendíteni a forgalmat.
Sajnos a felszolgálók (direkt nem pincért irtam, mert azt mindig degradálónak érzik) között is nagyon sok a kókler. Nehéz a megfelelő embereket megtalálni. A rosszul megválasztott pincérek (mint fent is említik a lassú, nemtörődöm, lenéző hozzáállást) nem lendítik fel a forgalmat. Egy pincér mindig legyen udvarias, de sose legyen tolakodó. Jó példa erre, hogy volt olyan eset, amikor az étteremben a pincérekkel beszélgettünk hátul (sőt söröztünk), de ettől még a vendég térben nem tegeztek le.... Érzitek a különbséget? A vendég az vendég, nem alacsonyítjuk le azzal, hogy szia mit kérsz..... Ugyanazt a kiszolgálást kaptam mint bárki más.
Csak egy példa. Aki járt már Fertőendréd-Kópháza-Sopron útvonalon bármelyik Tercia étteremben annak lehet fogalma a kiszolgálás hogyanjáról. Nem véletlenül van tele minden éttermük külföldiekkel. Jó kaja, tökéletes kiszolgálás, jó áron. Nem reklámnak szántam, érdemes kipróbálni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 19:30:53

@váj mí: Öreg fiú volt már, lehet, egy élet (agy)munkája volt az a kiszólás. ;)

@renugard: Vagy 25 éve zabáltunk ott, tuti volt. Utóbbi kb 10 évben 2 próba után, soha többé Gundel. :(

@nagyinc: Mert a Fekete Ló helyett a Fehér Szarvast kellett volna választani.

@Sáfár Zoltán:
Az Avast 32:Rootkit-gen [Rtk] vírust észlel a Godot oldalán, ha ez segít valamit.

Pdudas 2010.02.19. 19:32:57

@renugard: ne mutasd be a Gundelt, kb 2 éve elég gyakran jártam ott (még a konyha felujítás és chef váltás előtt). Vannak ott jó szakácsok, de szarból nem lehet várat építeni....
A tulajdonos (D. szállodalánc) nyilván nem akarta veszteséggel üzemeltetni. A vízfej pedig nagyon nagy....

ekibit 2010.02.19. 19:34:25

@Bésanyi:
" Én húslevest ettem, csigatésztával, azután hideg kacsasültet saját zsírjában, puha kenyérrel és savanyúkáposztával. Aztán az egészre fojtáskánt egy szelet lúdláb tortát küldtem.

És az egész nem került semmibe, mert az otthoni vacsiért nálunk nem kell fizetni! "

Király!Igy kell ezt.Ott a pont. :-)

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.02.19. 19:37:48

@hüjehalyó: vagy: a szarrágás non plus ultrája nem kibírni egy teljes estét 50%-os árakkal.
Ha már választhatnénk, én a vendéglátóssal etetném meg a szart - legalább egyszer egy évben!

renugard 2010.02.19. 19:38:42

@Pdudas: Akkor nem kell bemutatnom...

renugard 2010.02.19. 19:39:52

@ekibit: Mindent magatok termeltek? Mármint bsanyiék

Pdudas 2010.02.19. 19:40:42

Mostanában már nincs rálátásom a magyar dolgokra. Az azonban meglep, hogy külföldön ugyanazért az árért mennyivel jobb minőségű alapanyagokból képesek kihozni ugyanazt az ételt. Példaként említeném Szlovéniát. Ott is kb 50% az elvonás egy bruttó bérből. Mégis az áraik kb párban vannak a magyar árakkal, de a minőség az magasan jobb. Miért?
külföldiként sohasem tapasztaltam magasabb árakkal operálást vagy átverési szándékot.

tom sailor 2010.02.19. 19:45:47

@Pdudas: Mert Szőkekapitány jóárasította őket. :)

váj mí 2010.02.19. 19:53:32

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Akkor csípőből vágta ;)

@Pdudas: Vagy mert nem akarják a kajáról is lehúzni a lehető legmagasabb árrést ...

efhábé 2010.02.19. 19:55:47

@renugard: Ehhez képest rosszul tudod :)
A zsidó nap nem napnyugtától tart napnyugtáig, hanem az első három csillag feljövetelétől napnyugtáig.

joos 2010.02.19. 19:56:16

Tegnap voltunk mi is a torkoson. Dunaharaszti - Kisduna Étterem.
Ketten voltunk, és az alábbit kajáltuk:
1 tatárbifsztek
1 kétszemélyes Számadó tál
1-1 savanyú (amennyit csak bírsz)
1-1 somlói
2-2 2,5 dl ücsi

Végösszeg: 4.600 Ft

Kedvesek, gyorsak, kellemes hangulat. Máskor is visszamegyünk.

ekibit 2010.02.19. 19:56:22

@renugard: Nem ezért írtam.Arra gondoltam hogy egy otthoni főzés amit például az asszony villant mindig jobb mint bármelyik étterem.Persze ettől még elmehet az ember a vendéglátóipari egységbe étkezni, de nagyon jól meg kell válogatni.
Én nem sok helyre járok enni, és így inkább az itthoni ételekhez mérem a minőséget( elég magas a mérce ), de van egy-két hely itt a környéken ami elfogadható - Eldorádó - el-dorado.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=28 pl ilyesmire gondolok.

renugard 2010.02.19. 19:56:25

@Pdudas: Ez nem feltétlenül igaz. Itt is vannak nagyon jó éttermek, de nyilván azok ról hall többet az ember, ahol valami nem stimmel. Érdemes lenne egy pozitív Homár-blokk indítása, ahol a prémium minőséget emelik ki, nem a lehúzást. Tapasztalataim szerint nem biztos, hogy az osztálybesorolás minden esetben minőségi előnyt is jelent. Sokszor egy másod, vagy harmadosztályú étteremben sokkal jobban érzi magát az ember, sokkal finomabbakat eszik és jobb ízűt, mint a sznobgyűjtőkben...fele áron

renugard 2010.02.19. 19:57:29

@ekibit: én pedig pont ilyen pozitív kritikákra lennék kíváncsi a jövőben is :)

hex.kelly 2010.02.19. 19:58:41

Amellett, hogy korrekt dolog, hogy Sáfár Zoltán megszólalása szerintem is korrekt:

Tavaly ősszel egyik este voltam a Godot-ban. Kb. másfél órát bírtam. Utána otthon hajmosás, 1 napig kabátszellőztetés az erkélyen.
Tényleg nem vagyok finnyás, de ki bír egy olyan cigifüstös helyen enni???

renugard 2010.02.19. 19:59:05

@efhábé: Igazad van. Egyszerűsítettem. Kérek engedélyt véresre verni a hátam!

hex.kelly 2010.02.19. 20:00:52

@hex.kelly: Na, csak sikerült elbénázni az első mondatot... :-DDDDD Helyesen:
Amellett, hogy szerintem is korrekt dolog Sáfár Zoltán megszólalása...

tom sailor 2010.02.19. 20:06:49

@efhábé: És mi van napnyugtától az első három csillagig?

renugard 2010.02.19. 20:07:47

@efhábé: Amúgy nem vagyok izraelita, így csak olvasmányaimból merítettem. Íme a link: hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_napt%C3%A1r
Majd módosítsd kérlek, mert nem venném a lelkemre, ha így maradna.

Pdudas 2010.02.19. 20:08:20

@renugard: tudtommal már nem létezik osztályba sorolás.
Legalábbis éttermeknél.

renugard 2010.02.19. 20:09:55

@Pdudas: Lehet. Egy aktív vendéglátóst kell megkérdezni. Sáfár úr?

Pdudas 2010.02.19. 20:11:15

@hex.kelly: nincs még megtiltva a nyilvános helyen dohányzás kis hazánkban?

atila68 (törölt) 2010.02.19. 20:11:29

„Ja, olyan levesünk most épp nincsen, csak elfelejtettünk szólni, hogy válasszon másikat”.

Azt nem értem ezek után miért maradt a kedves vendég?

hex.kelly 2010.02.19. 20:16:00

@Pdudas: Nem tudom, nem is akarok rá gondolni, odamentem, hogy majd jól érzem magam, de nem volt jó, mert csak a füst maradt meg abból az estéből. Pedig vannak dohányzó emberek a környezetemben, nem szoktam finnyáskodni, de az akkor ott nekem nagyon sok(k) volt.

napalm 2010.02.19. 20:16:12

torkos csütörtök, pfff.
így jár aki olcsó jánoskodik.
ez a sóherség ősi magyar szokás.

Pdudas 2010.02.19. 20:19:27

@hex.kelly: dohányzó helyre be sem megyek.
Lehet akármilyen jó hely, annyira utálom a dohányfüstöt, hogy ez nálam kizáró ok.
Szerencsére igen sok országban megtiltották már az éttermekben a dohányzást!
Persze a dohányosok majd jól lehordanak, de úgyis ez a szokás magyarisztánban....

gonoszboszi 2010.02.19. 20:20:54

Szerintem meg az lett volna korrekt, ha nem vágják át a vendégeket. Ilyen sz*rul megy a hely? Nem fér bele? Akkor nem köll csatlakozni az efféle megmozdulásokhoz. A pitiánerség az egyik leggusztustalanabb emberi tulajdonság. Uff.

dzsekwolf 2010.02.19. 20:22:07

olcsó húsnak híg a leve, samugy ez a sóherség télleg jellemző.
én se értem mi a maci faszáért kellett ott maradnod ha már a leves is sántított?

renugard 2010.02.19. 20:23:46

@gonoszboszi: Csak az a kérdés, hogy ki a pitiánerebb. Az a vendéglátós, aki a fent jelölt módon jár el, vagy aki csak a TCS-ön megy étterembe?

hex.kelly 2010.02.19. 20:25:30

@Pdudas: Én bementem, mert nem tudtam, hogy van bent dohányzás. Aztán, mikor láttam, úgy gondoltam, hogy kibírom. Aztán kiderült, hogy nem. Nagyon sajnálom, mert imádom a stand-up-ot, és kíváncsi voltam arra, milyenek az ottan fellépések.

dzsekwolf 2010.02.19. 20:26:14

@gonoszboszi: naja
a legtöbb hazai étterembe ezt érzem , a pitiánerséget. ha meg mersz szólni, imádkozz,hogy ne csulázzanak bele a levedbe meg amit utána kérsz.
télleg jobb ha otthon a kertben le bbq-zod a húst vagy főzőcskézel csendben .rendben a konyhádban de azt tudod ,hogy mi és azt is ,hogy jó.
Persze vannak jó éttermek, de nagyító kell hozzá

tom sailor 2010.02.19. 20:27:07

@renugard: Közelítsük meg a kérdést úgy, hogy ki csapja be a másikat.

2010.02.19. 20:27:26

Oszinten szolva szerintem a Godot egy kellemes es kulturalt hely. Azt nem tudom, hogy aznap mi tortent, de azt biztosan tudom, hogy szinte minden nap van zartkoru rendezveny, a Dumaszinhaz humoristai lepnek fel. Oszinten szolva, ha a teljes jegyarat kifizeted, es a teljes etlaparat is kifizeted, meg mindig olcson fogyasztottal egy jo helyen, es szinte 100% hogy jol is szorakoztal.

A baj az, amikor van 1 rossz elmenye valakinek, es ahelyett, hogy a cegvezetovel vagy az etteremvezetovel megprobalna orvosolni a helyzetet, egybol szetkurtoli vilagga az egeszet, ezzel onmaga butasaganak reklamjakent, es rossz fenyt vet a helyre is. Nem azt mondom, hogy ha problemad van, akkor az a te bajod, hanem he megprobalsz elobb parbeszedet kezdemenyezni akkor tobb eselyed van a megoldasra.

En egy 900 szobas hotelben dolgozom, van ettermunk, bar, 40 konferenciaterem, hatalmas. Mikor tele vagyunk - nagyon surun - akar 4-5000 ember is lehet az epuletben. Nincs olyan, hogy tokeletes kiszolgalas, tehat minden nap van valaki akinek problemaja van, barmennyire jo is a szolgaltatasunk. Furcsa mod, ha valaki jelzi, hogy problemaja van, biztos talalunk valakit aki FOG azzal a problemaval foglalkozni, es megoldast javasolni.

Itt szerintem a legnagyobb gond az volt, hogy a zartkoru rendezvenyt is a Torkos Csutortok reszenek hittek sokan- ha "Happy Hour" van egy kocsmaban, es lekestel rola 5 perccel, ennyi, lekested. A masik pedig nyilvanvaloan, hogy ahelyett, hogy a cegvezetovel, vagy az etteremvezetovel probaltak volna beszelni az emberek, inkabb itt kezdtek ossze-vissza halandzsazni.

Nem, nem dolgozom az etteremben, meg csak nem is a varosban. Es ez a szemelyes velemenyem.

dzsekwolf 2010.02.19. 20:28:36

@renugard: ez is egy jó kérdés, de 51% -ot az étterem javára adnék a pitiánerséget illetően

Pdudas 2010.02.19. 20:29:00

@renugard: meg kell érteni, hogy nem mindenki mehet mindig egy jónevű étterembe! Épp ezért kellett volna kitenni magukért, talán akkor más alkalommal is odamegy. Barátnőmnek is van kedvenc étterme Piranban, hiába van 10 másik is, csak oda akar menni mert ott jó a Branzin carpaccio. Ez van. Ha valakienk épp akkor üti meg a mércét egy étel, később képes érte visszamenni. Ha emlékezetes, akkor vágyik vissza. Ilyen egyszerű.

renugard 2010.02.19. 20:30:56

@tom sailor: Így már korrektebb a kérdés. Természetesen a vendéglátós.

dzsekwolf 2010.02.19. 20:32:10

@muhaddib: na ez a happy hour-os maszlag úgy hiányzott ide mint mókusnak az erdőtűz öreg.
hepi ide vagy oda a vendéget ki kell szolgálni, ráadásúl más is panaszkodott nem csak a posztoló. ez torkos átbaszás volt maradjunk annyiba,még szerencse ,hogy csak 6ig tartott

2010.02.19. 20:32:17

@dzsekwolf: Mar megbocsass, de milyen helyekre jarsz te? McDonalds, Burger King, vagy a Westend ettermei? Mert ott meg is erdemled. En nem egy etteremben voltam mar, es szinte mindenutt jo elmennyel tavoztam. Igaz ha etterembe megyek nem azt varom el, hogy kinyaljak a seggem, hanem azt, hogy kulturalt modon legyek kiszolgalva, es nyilvan nem fogom a fogam szivni 5 forinton. Mert ha etterembe mesz, es kapsz egy 15E forintos szamlat ne csodalkozz, ezert mentel etterembe. A homar cimlapjan 2-3 poszttal lejjebb szidtak a Nancsi neni konyhajat. 7 embernek osszesen volt 13E forintos szamlaja. Ez szerintem nem sok, csak ha valaki akkor es kizarolag megy etterembe, ha oriasi akciot rendeznek, az panaszkodik. Aki rendszeresen, vagy legalabb nem felevente 1x a balatoni sorozo melletti etterembe ugrik be, az nem fog meglepodni egy normalis "cekken".

Karlitosz 2010.02.19. 20:32:46

@Sáfár Zoltán: szánalmas ez az utólagos magyarázkodás.
persze ha nincs index címlapon a hír mindenki le van sz@rva. így meg próbálja menteni a menthetőt.
remélem kapzsisága elnyeri méltó jutalmát.

Karlitosz 2010.02.19. 20:34:13

ahol én voltam , nem csütörtökön, de hétfőn is féláron lehetett enni, és 6an jóllaktunk 13 ezer forinttból úgy hogy ittunk is és nem rántott húst hanem bélszínt és egyéb finomságokat amiket otthon nemigen tudnánk elkészíteni.

Pdudas 2010.02.19. 20:34:21

@muhaddib:
Ha jól rémlik, akkor 900 szobás hotel nincs Magarországon, tehát külföldön dolgozol. Ott pedig alap, hogy a vendég panaszait valaki lekezeli. Vagy az adott részleg vezetője, vagy a manager on duty, még nagyobb hely esetén van erre külön ember. Ez azonban kis hazánkra nem jellemző.

Elképzelhető, hogy a vendégek közül többen jelezték a problémát, amit a helyszínem nem sikerült kielégítően orvosolni. Ezért vagyunk itt.

Sokszor előfordul, hogy a vendég egy igazi seggfej, de komolyabb helyeken még ezt is benyelik és elfogadják a hülyeségeit. Mert ő a VENDÉG! Nagy betűvel. Belőle élnek.

dzsekwolf 2010.02.19. 20:35:54

@Pdudas: ja, én is így vagyok az irodaházunkban lévő büfénkkel
s a csajok is kircsik ott, a krumpliból is csak max az egy hete sültet adják oda, ahogy az egy hetes plusz egy napos, már nem látod viszont a tányérodban. jó hely na

renugard 2010.02.19. 20:36:43

@Pdudas: Persze, hogy nem tehetik meg az emberek, hogy pénztárcájukon felül éttermezzenek, de hogy CSAK a félár miatt menjenek étterembe...

tom sailor 2010.02.19. 20:38:58

@muhaddib: Konkrétan a helyszínen ezt a választ kapták:

"A hölgy kedvesen mosolyogva közölte, hogy „ja, a torkos csütörtök 18.00 órakor befejeződött”."

Milyen zártkörű rendezvényről beszélsz? Ilyenről szó sem volt.

efhábé 2010.02.19. 20:40:19

@Harvey mar van: Hát ez a bátyád barátnője egy igazi modoros picsa.
Először is, nem, nem az emberek többsége nevez be torkos csütörtökre.
Másrészt keres 250 nettót, úgy tippelem, az már olyan fizetés, amiből havonta többször is lehet menni étterembe.
Viccesen alacsony fizetés egyébként, sokan keresnek ennél sokkal többet, csak azok nem panaszkodnak a torkos csütörtökről, mert torkos csütörtökön épeszű ember nem megy étterembe.

ekat 2010.02.19. 20:41:42

Azért imádom ezeket a 'sóherező' hozzászólásokat... szemrebbenés nélkül kifizettem - máskor! - két főre huszonnyolcezret a Costes-ban, vagy a többszáz eurót Michelin-csillagos étteremben külföldön, és ők? Ettől még örülhetek, ha egyszer féláron ehetek jót, mert gazdag azért messze nem vagyok. Tavaly például a Spoon-ban sikerült. Idén a Babel Delicate-ben nem, mert három hét foglalás után kedden jutott eszükbe értesíteni arról, hogy - a Torkos Csütörtök feltételeivel abszolút ellentétben - fix menüt adnak mindenkinek, és piát csak rendes áron, bár ez utóbbi speciell nem érdekelt. Az viszont annál inkább, hogy hetek óta álmodoztam az étlapjukról kiválasztott ételekről, és teljesen mást akartak rámkényszeríteni... le is mondtam. És ez az ország egyik legjobb étterme, mit vártok mástól? Úgy értem, minek csatlakozik, ha nem tudja / akarja teljesíteni a feltételeket, hirdessen Happy Thursday-t menüvel és kész..?!?

gonoszboszi 2010.02.19. 20:42:09

@renugard: szerintem TCS-n menni étterembe egyáltalán nem pitiánerség. Elvileg - szerintem - nem azért lett kitalálva, hogy egy helyen féláron halálra zabálja magát az ember, hanem, hogy végigjárjon több éttermet, körülnézzen... Szóval ez egy bemutatkozási lehetőség a helyeknek, bulizós nap a potenciális vendégeknek, akik majd visszamennek oda, ahol jól érezték magukat. Például a Godot-ba a posztíró és társasága biztos nem fog visszatérni. Meg ezt olvasva asszem én sem "odatérni".

Pdudas 2010.02.19. 20:42:59

@renugard: szegénység van, nem kell ezt szépíteni. Attól még névnap, szülinap, egyéb esemény miatt vissza térhetnek...
És ez a fontos...

dzsekwolf 2010.02.19. 20:43:02

@muhaddib: szerintem te több mecdonaldsot ettél mint én , de burger kinget is, a westndbe még csak pisilni se járok be.már ha lehet ott olyant...
nem járok minden nap étterembe, hülyeségnek tartanám, de ettem már itt ott, és sajnos nekem itthon nem voltak olyan jó tapasztalataim mint neked. de biztos ez azért van mert ahoz amihez én viszonyyítok kicsit közelebb áll a vendéglátáshoz mint amit te megtapasztalhattál, vagy nem tudom. ismételten azért felhívom a figyelmedet arra, hogy PERSZE akadnak jó éttermek itthon is , de nagyítóval kell keresni.
érted, rózsbimbó

2010.02.19. 20:44:54

@Pdudas: Igazad van, most mar nem otthon elek. Mig otthon laktam is jol kerestem es jartam etterembe. Nem vagyok se ujgazdag, se maffiozo, es partkozeli rokonom sincs. Csak egyszeruen tisztaban vagyok azzal, hogy ha etterembe megyek nem 3000 forint lesz a szamla. 3000 forintbol egy rendes vacsorat meg akkor is nehez lassan osszeallitani, ha az Auchanban vagy a Tescoban vasarolsz. Ha elmesz egy etterembe, akkor tudd, hogy bizony fizetni fogsz a fogyasztasert. Ha pedig egy ilyen kulonleges napon mesz, mint a torkos csutortok - bar soha nem kellene annak lennie - nem szegyen megkerdezni, hogy az etlapon szereplo arak reszei a kedvezmenynek, vagy nem. Ennyit errol.

smartdrive 2010.02.19. 20:45:44

@Sáfár Zoltán: nana, mi ez a kollektív felelősség? te kúrtad el

dzsekwolf 2010.02.19. 20:47:36

@gonoszboszi: ezzel nagyjából egyet is értek
a profit legyen veled

2010.02.19. 20:48:19

@tom sailor: Elnezest, a posztban tenyleg nem volt benne. Viszont jartam mar az etteremben, es tudom, hogy ki van rakva, hogy zartkoru rendezveny este 6-tol. Ezert is szednek jegyarat, hiszen nem csak vacsorat, hanem szorakoztato musort is kapok ott.

renugard 2010.02.19. 20:53:27

@gonoszboszi: Félreértettél. Újra leírom. CSAK TCS-ön étterembe menni pitiánerség(pláne, ha reklamálunk is közben)
@Pdudas: Ahhoz nem kell TCS, hogy valaki évente 2-3x étterembe menjen. HA pedig annyira csóró, hogy az sem megy, az TCS-ön sem fog.
Amúgy meg a csóróságról is megvan a véleményem. Sétálj végig egy random parkolón, vagy ácsorogj 10 percet egy forgalmas út mellett és nézegesd az autókat. Tényleg csórók vagyunk?

2010.02.19. 21:03:08

@joos:
aham..és mindezért AMÚGY A dupláját fizettél volna?...mert akkor nagy jó torkos mélycsütörtököt csináltál...grat..a történéshez annyit..majd mindenki tudja, hogy sok jó paraszt dolgozik olyan munkakörben és tulajdonnal amivel nincs köszönet.....oszt jónapot....

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.19. 21:04:25

Olyan mint a fábry, gagyi, gusztustalan és élvezhetetlen!

AutosVilli 2010.02.19. 21:08:16

A höbörgés megy! Balfasz vagy, megérdemled. Felelös állampolgári magatartás hol van? Megkérdezted a vendéglátóst,hogy egyáltalán van e ilyen náluk? Szerintem nem.Azért mert leírták valahova attól még nem biztos hogy áll a bál.Aztán ide jössz picsogni és rosszhíreket terjeszteni.

Pincehelyi 2010.02.19. 21:08:41

@Sáfár Zoltán: A "GODOT vezetőségnek" üzenem (dumaszinhaz.godot.hu/vendegkonyv/), hogy ha Rómában van, viselkedjen úgy, ahogy a rómaiak. (ez egy szólás, nem történelmi hivatkozás) Az APEH-nak mikor mondja azt, amit a vendégeinek a Vendégkönyben:
"GODOT vezetőség
2010-02-19 20:28:39 Tisztelt Vendégek. Tudvalevő, hogy a zsidó időszámítás szerint egy nap napnyugtától napnyugtáig tart. Tegnap a napnyugta 16:21-kor volt. Ergo állásfoglalásunk szerint 18:00-kor már péntek volt. Kérem legközelebb figyelemesebben nézzék át az étlapot, a 8. oldalon a kabbalah szerinti számsorrendben olvasva a \'Sólet libacombbal\' nevű ételünk leírását ez a tény olvasható volt. Üdvözlettel, Sófár Ráhel"

A kiírás alapján (menjunkenni.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=50&Itemid=58) a Torkos csütörtök 50%-os kedvezményét a csatlakozó étteremek "február 18-án ... teljes nyitva tartási időben" vállalták; ha a blokkon február 18. van, akkor bizony az még aznapi dátum, akármit is mond bármely időszámítás.

Az, hogy egy étel leírásában olvasható a nap végének időpontjára utaló információ - hatalmas (epic) FAIL. Kérdezem; a Sólet libacombbal nevű étel leírása tartalmazta-e a Godot kávéház Torkos csütörtök programban való részvételéről szóló bejelentést, vagy ahhoz egy másik receptet kellett volna elolvasni az n. oldalon? Vagy a pultra alulról felírva?

A vendégkönyvéhez képest itt a Homáron már 18:27-kor obszcénul beszélt - olyen helyre menjek enni, ahol a tulaj nagy közönség előtt káromkodik?

Szegény Godot, még szerencséje, hogy ő nem jött el ;-)

tom sailor 2010.02.19. 21:09:18

@renugard: És számold meg, hogy abból hány van kifizetve.

Pincehelyi 2010.02.19. 21:11:21

@AutosVilli: Ha a posztot olvastad volna, felfoghattad volna, hogy a Magyar Turizmus Zrt weboldalán olvasták. Ha ott van, akkor az úgy van. Ha nem tudod, hogy Torkos csütörtök van, és bemész egy résztvevő étterembe, akkor is jár neked a kedvezmény - érted, ahogy mondom?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.19. 21:13:09

Nem olvastam végig mindent, de senkinek nem volt annyi esze, hogy azt mondja, ennyit kalkuláltunk előre, ennyi pénz van? Elvégre törzsvendég ismerheti az árakat. Aztán lehet rendőrt hívni. Vagy csak arról van szó, hogy annyira menni akar mindenki még egyszer, hogy ezért ilyen arcul csapást is bevállal? Mert ezzel most levizsgázott a törzsközönség, meg lehet majd nézni a főnök következő akcióját.
A kötődésnek ára van :-/

Pincehelyi 2010.02.19. 21:14:50

@muhaddib: "Ha pedig egy ilyen kulonleges napon mesz, mint a torkos csutortok - bar soha nem kellene annak lennie - nem szegyen megkerdezni, hogy az etlapon szereplo arak reszei a kedvezmenynek, vagy nem. Ennyit errol."

Mert nyilván új étlapot nyomtatnak a kedvezmény miatt, ugye?

Ha vállalta a TCS-t, akkor teljesítse - az összes többi duma és terelés; nemteljesítés, a vevő átverése.

renugard 2010.02.19. 21:15:09

@tom sailor: Ne légy naív. Van pénz, csak könnyebb sírni.

tom sailor 2010.02.19. 21:16:52

Én enm vagyok naiv, tudom, hogy sokan a törlesztőrészt sem tudják fizetni.

renugard 2010.02.19. 21:17:04

@Pincehelyi: Idézni klasszikusokból. Kifinomult :DD

renugard 2010.02.19. 21:18:10

@tom sailor: Az meg szimpla balfaszság.

efhábé 2010.02.19. 21:18:11

@renugard: Nem kell módosítani, ott jól írják.

"Természetesen a zsidó hét is hét napból áll, de ellentétben más időszámításokkal a napok napnyugtakor kezdődnek, tehát például pénteken napnyugtakor szombat van. A napok vége az első három csillag megjelenésekor van, tehát az egymást követő napok átlapolódnak."

Nekem is sikerült nagy sietségemben pont fordítva leírni :)

tom sailor 2010.02.19. 21:18:25

@Pincehelyi: "Mert nyilván új étlapot nyomtatnak a kedvezmény miatt, ugye?"

Arra is van példa. Természetesen, az alkalmi étlapon sokkal magasabb árak vannak, hogy legyen miből engedni.

efhábé 2010.02.19. 21:22:31

@muhaddib: Nem sok? Ez nincs fejenként 2000 forint, ennyit a töröknél meg a kínainál is otthagysz levessel, főétellel, üdítővel.
Nem hogy nem sok, de felháborítóan kevés.

tom sailor 2010.02.19. 21:25:21

@efhábé: Miért lenne kevés? Tudod, mit kaptak érte? Egy kávéért pl. nagyon sok...

gonoszboszi 2010.02.19. 21:28:44

@renugard: ólrájt, ólrájt, valóban nem figyelmesen olvastam. Hát így ja...de azért én azt sem nézném ki... Mondjuk ne érzelgősködjünk, csak racionálisan nézzük a vendéglátós szempontjából: lehet, holnap olyan állása lesz, hogy ő szervezi egy nagy cég munkavacsiját.

rasszista szalonna 2010.02.19. 21:32:08

kispesten az aranycsillagban ma este is 50% kedvezmény volt. Kicsit pókhálós hely, de kedves volt a kiszolgálás. Az ételeket jónak minősítem.

Nagybuksi 2010.02.19. 21:35:20

Tipikusan magyar ez az egész! 1.) Nagyon jó kezdeményezés a torkos csütörtök, mert sokan vannak, akik nem engedhetik meg fizetésükből azt, hogy éttermekben kajáljanak. Nyugaton bárhova betérhetsz, mert a kereseted összhangban van a szolgáltatások árával. Mert hogyan lehet, hogy nálunk húsz perc alatt elbékávézod egyórai kereseted, hogy tíz perc alatt eltaxizod félnapi munkád értékét, vagy egy családi éttermi étkezésen háromnapi teljes jövedelmed. Hm? Ez az ország a pitiáner lehúzók, az érdemtelenül sokat kérők, a buta, rövid távon meggazdagodni akaró taplók országa. Ellenpélda: kínaiak...
2.) S mint ilyen, már a torkos csütörtöknél is előjönnek a különböző praktikák, a becstelen éttermek, akik kétféle étlapot nyomnak, akik kijelentik, hogy az aznapi nap csak 18 órából állt, akik gátlástalanul kijátsszák a szabályokat, akiknek a vezetői tudatosan szivatják így-úgy az ügyfélkört, s ha mindez kiderül, akkor lapítanak, mit faeces a fűben...
3.) No és azok, akik itt szivatják a beírókat! Miért baj, vagy szégyen az, ha valakinek szerényebben megy, s csak ilyen alkalmakkor van módja kicsit élvezkedni? Rögtön megjelennek akik fikázzák a többieket, holott életükben semmit sem produkáltak, csak bántották embertársaikat. Jegyezzétek már meg mindnyájan magyarok: a szeretet az emberi élet értelme! Legyetek végre törvénytisztelő, kedves, empatikus, elfogadó, becsületes polgárok, s talán akkor fennmaradunk! Mert az ügyeskedők, becstelenek, beszólósok, csalók és bunkókországából egyszer és mindekorra elég!

Penta-bá 2010.02.19. 21:45:10

Ja megteheted akkor ne itt ugass fizess vagy reklamálj helyben.
Hülye P..csa

kocsmatk 2010.02.19. 21:51:26

azt nem értem, hogy ha nem jogos a cehh, akkor miért fizeti ki, és itt meg panaszkodik..

AutosVilli 2010.02.19. 21:52:38

@Pincehelyi: Vazze ,csak nekem alap ha ilyen van akkor rákérdezek,hogy tényleg?Felölem pecsétes aláírásos papíron is elémtehetik,akkor is megkérdezem,ha bemegyek egy ilyen helyre,hogy ugyan torkoskodhatunk féláron,vagy sem.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.02.19. 21:54:03

Az egyik Magyar Turizmus Zrt. vezető magyarázta valamelyik nap a rádióban, hogy a Torkos Csütörtököt azoknak találták ki, akik amúgy nem járnak étterembe, de ezen a napon el tudnak menni.

Szép elképzelés, de ahogy én tapasztalom, pont nem ez a réteg megy. Azok mennek ilyenkor étterembe, akik amúgy is szoktak.
Azon belül is tipikusan a társadalomnak az a rétege, akiket legjobban utálok: nem kőgazdag, de azért alapvetően jól keres, viszont a szarát megenné, olyan sóher. (Baltaarcú apu és Baltaarcú anyu).
A Tesco parkolóban ők azok, akik a pár éves középkategóriájú autóba sorba pakolják a Value termékeket és boldogok, hogy mennyit spóroltak.

Pincehelyi 2010.02.19. 22:09:37

@AutosVilli: Akkor te is torkos borz ;-) lettél volna, mert azt valószínűleg nem kérdezted volna meg, hogy melyik időszámítás szerint? ;-)

Tehát a lényeget nem érted: ha az étterem részt vesz, akkor jár a kedvezmény. MIindegy, hogy erre rákérdez-e a vevő, vagy sem.

Egyébként tényleg nem értem, miért fogadták ezt el a vendégek?

Egy halom jogtalan haszonhoz juttatták az éttermet. Én biztos nem hagytam volna magamat: nem a pénz, hanem az elv miatt.

AutosVilli 2010.02.19. 22:22:13

@Pincehelyi: Szerintem ha du6-kor befejezte az akciót az étterem,és én du-fél7kor megkérdem lehet e féláron zabálni,akkor szerintem megmondta volna a pincér hogy nem,már nem adjuk féláron a kaját.A másik hogy a posztoló a dumaszinházra ment,tehát ha 19h-kor kezdődik akkor már rég nem adnak féláron kaját.

Pdudas 2010.02.19. 22:22:39

@muhaddib: Én nem sokallom a magyar árakat, csak a minőséget hiányolom az ár arányában. Nem ismerem a témában említett kávézót (nem jártam ott vendégként).

Az a szomorú, hogy a környező országokban ugyanazért az árért sokkal jobb minőségű ételeket kapsz. Azaz kis hazánk az ár/érték arányt (inkább ár/minőség) nézve igen hátul kullog. Triesztben egy bevásárló központban jobb pizzát ehetsz mint bármelyik magyar pizzériában. És ez nagyon szomorú. Hiába sztárolják sokan például a Marzano-t, nekem akkor is a külföldön evett verziók jönnek be. Egyszerűen összehasonlíthatatlanul minőségibb alapanyagokat használ még a legsilányabb olasz/szlovén pizzéria is az otthoni alapanyagokhoz képest.

tom sailor 2010.02.19. 22:24:07

"Elnézést kérünk, amiért az előbbiekben álláspontunkkal ellentétes üzenet jelent meg a honlapon, de sajnos valaki visszaélt a nevünkkel. A helyzet az, hogy pincérünk tévedett, amikor nem ütötte be 18 óra után az 50%-os kedvezménykódot. Bárki, aki bemutat nálunk olyan számlát, amely a tegnapi napra szól, és nincsen levonva a Torkos Csütörtök kedvezménye, visszakapja a számla teljes összegét, azaz ingyen fogyasztott nálunk. Így kívánunk elnézést kérni a teljes személyzet nevében. Tudjuk, hogy az éttermi számlát sokan nem tartották meg tegnapról. Ezért mindazok számára, akik pedig meg kívánják tapasztalni gasztronómiánk exkluzivitását (beleértve azokat is, akik nem voltak vendégeink tegnap, és csak az interneten olvasták hibánkat), jövő csütörtökre kiterjesztjük az 50%-os akciót, és természetesen nemcsak 18 óráig. Előzetes asztalfogalás nem szükséges, de kérjük, hozzák magukkal kinyomtatva a Vendégkönyv ezen oldalát. Üdvözlettel, Sáfár Zoltán étteremvezető "

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 22:28:00

@efhábé: Fordítva: Az ünnepek (sabbath)naplementével kezdődik és azz első három csillag feljövetelével ér véget, kicsit több, mint 24 óra .
Ma 16.54-re írták a gyertyagyújtást

Mr.Carlo 2010.02.19. 22:29:11

Kapják be, nem hiszem el , hogy aki ezt kitalált az nem tudja koordinálni is. Azaz ha bejelentkezik egy étterem akkor az tartsa is be, utólag meg büntethető legyen az ilyen szarházi hely!!!!

AutosVilli 2010.02.19. 22:30:42

@Pincehelyi: Az számomra mellékes hogy mihez van jogod,mert sokmindenhez van jogod,csak nem érvényesíted,mert A, vagy nem tudod(szellemileg),B mert vagy nem tudod(fizikálisan). A helyzet azért is nehéz,mert nem vagyok biztos benne hogy a pincér tehet róla. Ellenben rajta csattan az ostor. Könnyű másokat hibáztatni,de érdemes feltenni a kérdést, meg tudatam volna-e elözni ezt az egész kellmetlen helyzetet?

Mr.Carlo 2010.02.19. 22:31:02

Oké, visszavonva az előbbit.

"Elnézést kérünk, amiért az előbbiekben álláspontunkkal ellentétes üzenet jelent meg a honlapon, de sajnos valaki visszaélt a nevünkkel. A helyzet az, hogy pincérünk tévedett, amikor nem ütötte be 18 óra után az 50%-os kedvezménykódot. Bárki, aki bemutat nálunk olyan számlát, amely a tegnapi napra szól, és nincsen levonva a Torkos Csütörtök kedvezménye, visszakapja a számla teljes összegét, azaz ingyen fogyasztott nálunk. Így kívánunk elnézést kérni a teljes személyzet nevében. Tudjuk, hogy az éttermi számlát sokan nem tartották meg tegnapról. Ezért mindazok számára, akik pedig meg kívánják tapasztalni gasztronómiánk exkluzivitását (beleértve azokat is, akik nem voltak vendégeink tegnap, és csak az interneten olvasták hibánkat), jövő csütörtökre kiterjesztjük az 50%-os akciót, és természetesen nemcsak 18 óráig. Előzetes asztalfogalás nem szükséges, de kérjük, hozzák magukkal kinyomtatva a Vendégkönyv ezen oldalát. Üdvözlettel, Sáfár Zoltán étteremvezető "

azértmertcsak 2010.02.19. 22:31:29

micsoda rohadékok
ideje lesz végre megrendszabályozni ezeket, hogy egy életre el legyen véve a kedvük az ilyen aljas, tisztességtelen, mocskos patkány viselkedéstől

Pdudas 2010.02.19. 22:38:37

Visszatérve a pizzás témára: ha emlékezetem nem csal, akkor a pizzán kb ugyanakkora vagy nagyobb haszon van mint az italokon (vendéglátós majd nyilatkozik). Kérdem én: ha már ennyire kiugróan nagy az árrés egy nyomorult pizzán, akkor miért nem lehet normális alapanyagokból csinálni? Miért kell a legolcsóbb teszkós sajtot és a legolcsóbb metrós olajbogyót alkalmazni? Nem lehetne mondjuk igazi sonkát alkalmazni a gépsonka helyett (annak ugye erősebb íze van és ezért talán kevesebb anyaghányaddal elérhető a kívánt íz.....) Az olasz pizzakészítők sem raknak egy pizzára 30 deka sonkát, szeletel rá 4-5 szeletet az ízesebb sonkából (mondjuk speck) és kizárólag sütés után teszi rá, mert miért sütné ki a sonka ízeit?
Nem vagyok nagy pizzaimádó, de ezek az apróságok jelentősen meghatározzák az elkészült termék élvezeti értékét.
Ha ugyanis valaki csak azért eszik hogy egyen, akkor akár zsírt is ehet kanállal. Neki mindegy.

Pdudas 2010.02.19. 22:43:52

Az előbbi hozzászólásom nem témába vág, így inkább nem folytatom. Elnézést kérek!

trickortreat 2010.02.19. 22:46:17

@atila68: en sem ertettem ezt, hogy engedhetnek meg maguknak ilyet? Ha ilyen hibat vetenek, az a minimum, hogy ingyen kapott volna a vendeg egy foetelt, akar a legdragabbat is. Azt hiszem, soha nem megyek a Godot-ba.
Egyebkent biztos a tarsasag miatt maradt...
Nem semmi ez a sztori.

Lehet "ezert tart ma itt ez az orszag"-ozni? :D

trickortreat 2010.02.19. 22:57:04

@Penta-bá: na, te vagy az aki semmit nem fogott fel a sztoribol. Lehet, hogy a Godot-ban vagy pincer?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 23:01:19

@tom sailor: látom megelőztél. writeonly voltam. Kérem a sünömet.

Pincehelyi 2010.02.19. 23:03:53

@AutosVilli: Értem, mit mondasz, csak én meg azt mondom, hogy nem kell tudnom arról, hogy jár a kedvezmény, és akkor is ide kell adni. Ez ilyen egyszerű.

Abban igazad van, hogy ha rákérdezek, hogy most féláron adják vagy nem, akkor kénytelen egyértelműen válaszolni, és akkor nálam a döntés lehetősége. De a dolog lényege nem ez, hanem a vendéglátás.

trickortreat 2010.02.19. 23:05:00

Jah, es szerintem azert annyit meg el kell mondani, hogy a posztironak nem szabadott volna lenyelnie ezt a dolgot. Ilyenkor szepen, kedvesen valaszolni kell a pincernek, hogy jo akkor a fonokkel szeretnek beszelni, legyen kedves jojjon ide. Ilyenkor lehet, hogy a pincer elkezd viszakozni, de tovabbra is csak intelligensen, mosolyogva kerni kell, hogy nem, a fonok urral szeretnenk beszelni. Ezt annal is inkabb be lehetett volna jatszani, mert tobben voltak, es igy meg hatasosabb is. Aztan kijon a fonok, felvazolod neki az estet a leves-sztorival meg az 50%-al.
Szerintem majndem biztos, hogy jobban jottetek volna ki a dologbol, ha meg nem, akkor irsz a psnaszkonyvbe, plusz megirhatod itt a homaron.

Sajnos tanulsag, hogy aki hagyja magat atbaszni, azt at is basszak.

Persze ez egyaltalan nem mentseg arra, ami tortent, de azt veszem eszre tobb poszton is, hogy Magyarorszagon az emberek sajnos annyira hozzaszoktak, hogy allando jelleggel, napi szinten belejuk torli par ember a labat, hogy szinte meg sem lepodnek, csak turnek.
Esetleg ide posztolnak egyet.

Pincehelyi 2010.02.19. 23:06:43

Hehe, már le is vették a vendégkönyvből a nap végét jelző libacombot!

shúméker 2010.02.19. 23:09:16

@Pdudas: tényleg maradj inkább a témánál,mert pizzában az tuti nem vagy otthon :-D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 23:29:06

@renugard: Zsáklint meg a Foltocska esete.

@AutosVilli: Ha a leírták valahova azt jelenti, hirdették, kutya kötelességük betartani. ha elfelejtették külön közölni, hogy a csütörtök csak a show indításig tart, kénytelen a CÉG benyelni a brét.

@Pincehelyi: Godot-ra sokan vártak, nála volt az áfa-kulcs, neg a kedvezmények is.

Dogdog 2010.02.19. 23:33:21

@muhaddib: azért annyira pofátlan nem lehetsz hogy ezt az önmagadat egyébként több mint lejárató marketing szövegedet itt előadod * fölfogtad a korlátoltságoddak hogy "TORKOS CSÜTÖRTÖK" meg hogy a vendéglátó egység saját akaratából regisztrálta magát abban részesnek* hallottál már a jogról, mert ha ezt velem csinálják, mivel több jogot sértettek biztosan nem úszták volna így meg* azért egy apeh vizsgálat is elférne az üzletben hogy aznap az eladott ételeket nem e utólag 50 %-olták - PERSZE SEMMI SE KÉSŐ

sorica123 (törölt) 2010.02.19. 23:34:35

@efhábé: de ha már idekevertük ezt a zsidó naptárszámítást, ám legyen. Viszont a Torkos csütörtök vagy tłusty czwartek tudtommal a keresztény ünnepkör része, úgyhogy ez így egy kicsit össze lett kavarva. Illett volna kiírni, hogy bocs emberek, nálunk zsidó időszámítás van. Akkor lefogadom, kevesebb ilyen pofáraesés lett volna. Komolyan.
Biztos nem direkt kicseszésből nem lett kiírva, de máskor tessék erre odafigyelni, mert ez elég rosszul jött ki. Nem is mert olyan rettenet drága a hely, hanem mert a vendég az olyan, hogy rendkívül bosszantja, ha összevissza döntenek a feje fölött.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 23:42:33

@sorica123: Szerintem azt csak valami poéngyáros írta oda néhányunk itteni fejtegetései alapján.

kerítésszaggató betonalkoholpista 2010.02.19. 23:47:14

Lassan már az a gyanús, ha nem b@cnak át valahol.

felfog6atlan 2010.02.19. 23:50:45

Na tehát elmondom mi fog történni ezekután:
Semmi. Azaz SEMMI. Betűzöm: S E M M I !
Ez a hely iszonyatos bevételre tesz még majd szert, pláne hogy nyócmillió vidéki paraszt asse tutta hogy van olyan hogy godó lófasz.
Nálunk is van egy Godó cukrászda. Csak itt nem basznak át senkit. De ahogy a ténsasszony írta vót: megeszik még ezt a fínom pesti úrinépek.
Nincs leves: hangosan üvölteni. Gecik a számlával: még hangosabban üvölteni. Esetleg széket-asztalt borogatni. Ja hogy fosunk a gizda pincércsávótól...
Kérdem én. Hogyhogy még nem gyújtották fel a g.cibe ezt a helyet? Milyen világot élünk?
Szánalmas gyáva népség...

kritikus.kritikus 2010.02.19. 23:51:17

Nem akarok senkit sem kritizálni de ez a cikk több sebből is vérzik.Ugyanis szerintem a másik félt is meg kellene halhatni és az egész valahol sántult a Zsuzsanna oldaláról,ez nem azt jelenti hogy védeni akarom a szóban forgó kávéházat mert semmi közöm nincs hozzá de még nem is voltam ott,csak szeretünk volna ott lenni de felhívtuk a kávéházat asztalfoglalás céljából és sajnos közölték velünk hogy 16-ig vannak nyitva mert este zártkörű rendezvényük van így sajnos nem tudtunk ott vacsorázni.!Megjegyzés képen csak elmondom nektek hogy én sem hittem el amit a telefonban mondtak nekem és megnéztük a weblapukon és ott is ki volt írva hogy 16-ig vannak nyitva és egyúttal már weboldalukon is fönt volt hogy este előadás van.Ezek után nem tudom hogy az emberi butaság vagy figyelmetlenség oka hogy nem figyel oda e miatt előkerülnek a RASSZISTA UNDORÍTÓ SZAVAK IS amit végkép nem tudom hogy hogy jön egy vallás a TORKOS CSÜTÖRTÖKHÖZ.Úgy hogy Hölgyeim és Uraim elsőnek józan ésszel gondolkozzunk el azon amiket írunk és gondolunk mert igazságot itt nem lehet tenni csak úgy ha a másik felet is meghallgatjuk.Üdv:Kritikus

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.20. 00:09:54

@kritikus.kritikus:Üdv a Homáron!

"végkép nem tudom hogy hogy jön egy vallás a TORKOS CSÜTÖRTÖKHÖZ"

Úgy, hogy valláshoz kapcsolódó kifejezés.
www.hirado.hu/Hirek/2010/02/17/08/Kezdodik_a_negyvennapos_bojt__ma_van_hamvazoszerda_.aspx

"...előkerülnek a RASSZISTA UNDORÍTÓ SZAVAK IS"

Hol?

kritikus.kritikus 2010.02.20. 00:17:45

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Szép estét.!
Csak ajánlani tudom hogy olvasd végig a hozzászólásokat és rájössz hogy miért írtam a Vallás szót.
Nem megbántani akarlak félre ne értsd.
A Kritikus

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.20. 00:25:00

@kritikus.kritikus: Ja, egyetlen nagybetűs Vallás? Melyik a 2 közül, ami szóba került?

kritikus.kritikus 2010.02.20. 00:48:17

pedig ott van csak keresni kell a 277 bejegyzésből.Mindenesetre kicsit szerintem el kell gondolkozni hogy ha már mondok valamit vagy kiírom a blogba akkor legyen neki értelme és lényege.Vagy lehet hogy pont az adott hely konkurense és irigy volt hogy ott mindig vannak.!Nem vagyok se bíró se rendőr de valami azt súgja hogy addig ne hozzunk ítéletet míg nem hallgattuk meg a másik felet.!Mert ahogy láttam beírt a másik fél de meg se hallgatták már le is hurrogták én azért meghallgatnám mert akkor minden kiderülne.Nekem addig semleges a véleményem.Egyúttal jó éjszakát mindenkinek.Üdv Kritikus

ribizlibicikli 2010.02.20. 00:59:19

@kritikus.kritikus: én azt olvastam, hogy az üzletvezető felvállalta a rossz döntését...

Karlitosz 2010.02.20. 01:07:37

a pincérlány szerint a vezetőség döntése volt, a vezetőség szerint a pincér elfelejtette beütni. mindenkinek. szánalmas. persze ahogy felkerült az indexre rögtön jön a magyarázkodás. tipikus.

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 01:08:50

@ribizlibicikli: milyen nick-kel, hány óra körül? Most kapcsolódtam be és a tököm se akarja végignyálazni az összes kommentet :). A menedzsment reakciójára viszont kíváncsi lennék.

Ha én lennék a Magyar Király... 2010.02.20. 01:10:02

@Karlitosz: tartsd is magadban ama jó helyet, mert különben tömegek zarándokolnának oda, felhígulna a személyzet is meg a minőség is, aztán egyszercsak itt olvasnánk róla ismét, de akkor már nevesítve.

Pincehelyi 2010.02.20. 01:14:41

@kritikus.kritikus: A "másik" fél már elmondta, amit akart:
1) részt vett a TCS programban (teljes nyitvatartás alatt féláron ad ételt, italt;
2) nála másképp megy az időszámítás, de ezt egy libacombban rejti el (fortune cookie)

Ebből - mint vendéglátó - nem tud jól kikeveredni.

Kár, hogy felhoztad a rasszizmust, eddig - meglepetésemre! - nem volt. (Vagy nem vagyok elég érzékeny?)

A TCS meg eleve vallásos hagyományhoz kötődik, még ha legtöbben nem is tudják (én se tudtam, csak utánanéztem, mint te ;-)

Hogy lehet valakit lehurrogni, meggátolni egy kommentben? Ha akar kommentelni, tegye meg: megírja, és kattint a "Komment küldése" gombon.

ribizlibicikli 2010.02.20. 01:15:04

Sáfár Zoltán, és 18.27-kor szólt először

Pincehelyi 2010.02.20. 01:15:57

@Ferlategla: Sáfár Zoltán 2010.02.19. 18:27:25

Karlitosz 2010.02.20. 01:17:16

@Pincehelyi: az a libacomb vicc volt valakitől ha nem vetted volna észre.

A posztíró 2010.02.20. 01:25:38

@kritikus.kritikus: Te vagy a tipikus vagy ha lehet ezt fokozni: a legtipikusabb hozzászóló! Felébredsz az éjszaka közepén, elolvasod a vita tárgyát, persze totálisan figyelmetlenül, talán a hozzászólásokba is belecsipegetsz, és aztán osztod az észt duplán, mint a nicked. Az üzletvezető kb. háromszor szólt hozzá, de egyiket sem vetted észre!
Aztán mint aki jól végezte dolgát, visszaalszol...

A posztíró 2010.02.20. 01:31:01

Ennél már csak azoknak örülök jobban, akik évek óta külföldön élnek, de esténként itt osztják az észt, mintha nekünk sejtésünk sem lenne a hazai vendéglátás színvonaláról...

Pincehelyi 2010.02.20. 01:39:55

@Karlitosz: Nem vettem észre. Nekem tetszett.

Zsákos Bilbao 2010.02.20. 06:55:18

Kis hazánkban a TCS csak egy nagyszerű lehetőség az ún. vendéglátósoknak, hogy jól átkúrják a népet. Én is beszoptam most csütörtökön, egy másik helyen. Szigorú fogyasztóvédelmi ügy lenne, szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban iszonyatosan elmeszelnék az egységet, nálunk még akkor is csak röhög rajta a cég, ha az index címlapra teszi. Mert megteheti. Kutya baja nem lesz.

efhábé 2010.02.20. 07:00:51

@tom sailor: Hát aki egy kávéra étterembe ül be és nem kávézóba, az meg is érdemli :)

efhábé 2010.02.20. 07:09:09

@Pdudas: Azt azért tegyük hozzá, hogy a pizza Mo.-n nem feltétlenül jelenti ugyanazt, mint Olaszországban.
Bár onnan származik, de domesztikáltuk. Olaszországban a pizza előétel, van rajta, 1, max 2 feltét. Nálunk divat sok feltétet rárakni, hogy kiadós legyen. Olaszországban hajszálvékony és roppanósra sütött a tészta, nálunk még a vékony pizza sem sül roppanósra, mert van benne anyag, hogy kiadós legyen.
Az alapanyag-minőség kérdésében persze egyetértek veled, szarból nem lehet várat építeni.

efhábé 2010.02.20. 07:14:50

@kritikus.kritikus: Mi volt itt undorító rasszizmus?
Az, hogy a kurtán-furcsán véget érő csütörtök kapcsán felmerült a zsidó naptár? Abban mi a rasszizmus?

Pdudas 2010.02.20. 07:56:51

@efhábé: ebben egyetértünk. Azonban az olaszoknál is van egy kellemes középút (4-5mm vastag tészta szép karéjjal a szélén és viszonylag sok féle feltét (3-5). Nekem az a kedvencem. A Pizza Hut féle vastag tésztásat nem szeretem.

@bele a lecsóba: történetesen a külföldre költözésem előtt 10 évig a vendéglátói informatika területén dolgoztam (szálloda és éttermi informatika). Azt gondolom, hogy elég jó rálátásom volt a dolgokra ( anyaghányadok, árrések, alapanyagok, tulajdonosok, dolgozók, etc.). Az elmúlt évben kb 4 országban tartózkodtam pár napnál többet, így volt lehetőségem kipróbálni az öt csillagos szállodáktól a késdobálókig mindent. Ezért tudom a hazai vendéglátást összehasonlítani a külföldivel. Ez csak egyéni vélemény, de szerintem sokan egyetértenek velem.
Amit a magyar vendéglátók nagy része csinál, az csak szimpla lehúzás. Semmi vendéglátás nincs benne. Egyszerűen üzletnek tekintik a vendéglátást, így kimarad belőle az amiért érdemes vendégnek lenni. Pedig előbb-utóbb az emberek megunják a szivatást és csak a bevált helyekre járnak (a többi egység meg ugye megy a levesbe....).

RÁBA GYÖRGY 2010.02.20. 08:17:29

A fő probléma az, hogy a mai hazai vendéglátás bővelkedik a totálisan képzetlen, emiatt ideges, kapkodó alkalmazottakban, ÉS a totálisan alkalmatlan, de pénzüket ide befektető "menedzserekben." Így aztán sem szakmailag, sem emberileg nem felkészült a szakma derékhada.
Ezek a "vendéglősök" úgy aránylanak Gundel Károlyhoz, mint egy üvegcse jó kis szennyvíz a parádi csevice gyógyvizhez. Büdös, büdös....!

Méltatlan, ami a Godotban történt. Méltatlan, amit egyes kollégák Torkos Csütörtök címen meg merészelnek tenni.
Én vendéglátó szaktanár vagyok, pusztán 40 éve, 1970. szept 1-én kezdtem e szakmában dolgozni. Ami ma a középszinten van, az szégyen és gyalázat.

Inkompetens pincérek, dilettáns bérlők, pénzéhes tulajdonosok.
Tisztelet a szaporodó kivételnek.

Rába György

Énbagoly 2010.02.20. 08:25:23

Még mindig akadnak, éhes, és dühös kommentelők? :)

DarkY 2010.02.20. 08:41:20

Sziasztok

Szerintem ezt a tipikus és ésszerűtlen sárdobálást abba kéne hagyni mert előrébb nem leszünk vele.
A Godot nem akart lehúzni senkit, történt egy hiba, amit ugylátom felvállaltak és gondolom a károsult vendégeket kárpótolják majd. Köszönöm

vagyok59 2010.02.20. 08:49:11

@kritikus.kritikus: Olyan nincs, hogy egyeseknek csak 16-ig van TCS, mert ők addig akarják, vagy addig fizetődik ki nekik. Akkor ne vegyen részt benne.

Elhiheted, itt simán csapvizet kaphatsz ásványvíz helyett, ugyanis annak oka is hasonló mentalitás. Én pld. ezért nem mennék erre a helyre, mert az a hely lehet, ahol a saját anyjukat is eladják egy kis haszonért.

Rob67 2010.02.20. 08:51:48

Mi itt a probléma.
A meglévő számla alapján beperelni túlszámlázásért. Felszámolni az okozott lelki sérüléseket is, az anyagi kárt.
17 millió forint kártérítés.
Ha ez a négy vendég már megteszi, a tulaj legközelebb azt is meggonolja hogy a vegyen-e egy sport szeletet.
Már ha lesz miből...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.20. 08:55:55

És milyen VOLT a Dumaszínház? Csak mert Livius stand upjára már január elején sem volt jegy, én konkrétan ezért mentem a Godot helyett életemben először torkos csütörtöközni. A Columbus hajóra, ahol a végén tényleg elosztották a számlát kettővel, és 9-en bezabáltunk meg ittunk 17.000-ből. Szkeptikusan érkeztem, és pozitív meglepetéssel zárult.

De ha azt mondod, hogy a csütörtöki stand upra csak úgy besétálva volt hely, akkor szét fog baszni az ideg.

Cuncimokus 2010.02.20. 09:40:50

Előrebocsátom, hogy eddigi (nem rövid) életem során kizárólag üzletileg jártam étteremben. De tőlem az költ vagyonokat ilyesmire, aki akar. De nyilvánvalóan létezik egy olyan réteg, akik a teljes árat nemigen tudják megfizetni, a félárat azonban igen. Aki ezeket leprosztózza, az egy utolsó érzéketlen tetű. Ennyi.

untermensch (törölt) 2010.02.20. 09:41:18

@Harvey mar van: harvikám, itt senki nem az átbaszós vendéglőst védte, hanem attól a stílustól akadt ki, ahogy ez a nő ír. Igen egyszerű ember lehet, akarom mondani buta, mint a raklap. Csak az igazi gyöngyszemeket idézem:
"Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe"

"Mint minden rendes, magyar szokásokat betartó honpolgár, én is levessel indítottam."

"megéhezik az emberfia"

"A népek rendeltek is bőséggel, leves, második"

"besértődtem" (a proli szleng jellegzetessége, hogy minden igekötőt be-re cserél)

és a legdurvább:
"Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen, de tudom, hogy nem mindenki teheti ezt meg."

Tudod, nem irigylem a bátyádat, hogy ezzel a nővel kell hajtania, főleg így válság idején. Ha ez így beszél, ahogy ír, akkor engem 10 perc alatt kikergetne a világból. Mivel foglalkozik egyébként?

A posztíró 2010.02.20. 09:44:11

@nosferato: Na, ez nekem is az egyik homályos pontja a történetnek, hogy-hogy nem kellett asztalt foglalni? Mert akkor esetleg jelezhette volna a kávéház hogy az akció este már nem érvényes...

TotoHU 2010.02.20. 09:53:56

csórók ne járjanak étterembe. Főleg ne hivatkozzanak a válságra, amikor a csórónak azért szar mert agy nélkül nyakra-főre hitelből vette a kispiros suzukit az új lakást és a mallorcai nyaralást. Ennyi.

DarkY 2010.02.20. 09:58:08

@TotoHU: ez egy nagyon értelmes hozzászolása volt a témának.köszönjük

MosoMasa 2010.02.20. 10:18:40

@TotoHU: Mekkora tulok vagy bazzmeg.

efhábé 2010.02.20. 10:31:02

@Pdudas: A pizza hut féle vastag tésztás (serpenyős) az amerikai verzió, náluk ez a pizza, ahogy nálunk a bugaci meg tejfölös alapú és hasonlók.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 11:22:38

@efhábé:
itt minden fele pizza van nem csak a vastagtesztas a meno meg a Papa Johns /ami nalam az elso, epptegnap kuldtek egy kupont, egy ingyen pizzara, mert a Super Bowlon rendeltem nemi anyagot:)/ is csinal vekony valtozatot is
ahogy a tobbi is Pizza Hut, Dpmino/

a TCS-rol meg annyit, miert lenne prosztosag egy kedvezmenyt igenybe venni amit elvileg a vendeglatosok talaltak ki "nekunk"
idom is van kedvem is van olcsobb is, miert ne mennek csutortokon /is/?
es igen iyenkor igyekeznek valami dragabb helyre menni, amit maskor csak igen jeles napokon engedhetnek meg magamnak

A posztíró 2010.02.20. 11:26:22

@untermensch: Gratulálok, Ön a 25. jubileumi hozzászóló, aki megtalálta ugyanazokat a gyöngyszemeket a posztban! Egyúttal itt hívnám fel a figyelmét a nyelvművelő szaktársaknak, nyissunk vitát arról, helyes-e az élmény szót negatív kontextusban használni?

preston 2010.02.20. 11:36:18

@Pdudas: te vagy az egyetlen, aki a témában utazik. mások össze-vissza irnak.miért? mert nem elég az információ, ami rendelkezésre áll. Ha az étterem vezetőjének nyilatkozata igaz, akkor lehet, hogy mások nem jártak igy, esetleg egy pincér volt a hunyó stb, itt gyakran egy nem feltétlenül korrekt megjegyzére pöccen be mindenkinek az irókája, az igazság nem annyira érdekes téma.Más: eszedbe jutott, hogy a valójában nem korszerü ,
nem világhirü magyar konyhában nem hozzáértő, kapkodó és rövidlátó séfek és tulajok munkálkodnak? Nézz meg egy Gordon Ramsay müsort és magyar megfelelőjét, ahol a semmi kajákban három érdektelen ,,szakértő,, turkál, konferál, még moziban sem megy a füzés.
Én sokfelé utazom, megengedhetem magamnak a drága és jó éttermet, de itthon izletes és korrekt kaját nem találok sehol, semmi áron.

efhábé 2010.02.20. 11:38:52

@hagyma: Nem mondtam, hogy nincs másféle pizza Amerikában, csak azt, hogy a vastagtésztás az az amerikai verzió, az ott a helyi pizza.
nálunk is van eredeti olasz, amerikai, megkapsz itt is mindent ugyanúgy, de az átlag pizzéria átlag kínálata az ismeretlen pl. Olaszországban.

f.gergő 2010.02.20. 11:42:19

Az a baj, hogy a hölgy teljesen felvilágosítatlanul bement egy olyan speciális helyre (nappal étterem este dumaszinház) ahol rajta kívül mindenki tudta hol van és mik a szokások. A jegyfoglalásnál minden információt elmond a jegyárushölgy aki mindenkinek elmondta ha egyáltalán érdekelt is valakit hogy dumaszinházra is él e a torkos kedvezmény. Ugyanis weblapon világosan fel volt tüntetve, hogy az esti előadás miatt az étterem 4 kor bezár mint bármelyik másik napon mikor előadásuk van...és itt jegyezném meg hogy ez ez ZÁRTKÖRŰ rendezvény ami már nem a nyitvatartás alatt megy. Aki a Godotba szeretett volna torkoskodni az megtette 16.00 előtt mert csak addig lehetett rá asztalt foglalni. Egy ember tudatlansága és informálatlansága miatt dobáloztok súlyos vádakkal..... Abban viszont tény hogy hibáztak miszerint nem szerencsés Torkos csütörtököt csinálni dumaszínház napon!
G

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 11:44:11

@efhábé:
tudom en hogy otthon is van minden, ugy ertettem ugy gondolod mi itt csak ezt zabaljuk
mondjuk en nem vagyok nagy pizzas
ha rendelek csak spenotos Papa Johns
azt szeressuk
talan ha havonta
a pizza draga
akkor mar inkabb kimegyunk egy jo szendvicsre vagy steakre meg sor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 11:46:26

@f.gergő:
en vegig erre gondoltam
azt hiszem ez a korrekt amit mondtal
ez ilyen szempontbol specialis hely

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2010.02.20. 11:53:37

Ez az egész Torkos csütörtök egy hülyeség: jobb helyeken már nem lehet asztalt kapni stb. Mi havonta 1x a Trófeába megyünk, ahol hétköznap déltől ötig 3000 ft. a svédasztal - és nem olcsó vackokkal szúrják ki az ember szemét, hanem lazactól, libamájtól kacsamellig minden van, korlátlan italfogyasztás stb.
Úgyhogy részemről a Torkos csüti mehet a levesbe!

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.20. 12:03:02

@renugard:

pestszentlőrincen jártunk el egy helyre időnként családi zabálásra, a hely neve "Joe bácsi étterme" vagy valami hasonló.. na ott volt fogalmuk a vendéglátásról, nem véletlenül jártunk vissza. (utoljára mondjuk asszem 4 éve voltam, nem tudom mi a helyzet mostanság) a hely baromijól volt berendezve, ilyen western-es hangulat, fából minden, a kiszolgálás hibátlan, humoros, jópofa felszolgálók sürögtek-forogtak, amint kiürült egy pohár, azonnal ott termett ismét a felszolgáló, és megkérdezte, hogy hozhat e még egy kört, stb... a kaja.. akárhányszor ettünk, hibátlan ízkavalkád, és hatalmas adagok, amiket csak sógorom, és én bírtunk megenni, de nem voltak rest becsomagolni nekünk a maradékot, és haza is vittük szépen;) ehhez az egy étteremhez fűződnek olyan élményeim, amiket nem fogok elfelejteni. az áraik abszolút közepes szinten voltak. remélem, még üzemel a hely, aki teheti, nézzen el oda, megéri..

akos147 2010.02.20. 12:05:32

@Panni CsP: nahát, az ember hol összefut egy ismerőssel :) A Trófeát én is ajánlom, nagyon finom a fürjtojásuk is. A poszt írója pedig belefutott egy kvalifikált lehúzásba.

rawdu 2010.02.20. 12:06:42

Aki még egyszer használja a "megy a levesbe", "nálam mehet a levesbe" szuper eredeti szófordulatot, komolyna mondom, lelövöm.

A posztíró 2010.02.20. 12:14:01

@Pdudas: Pár éve lebontották a vasfüggönyt, a "belföldre szakadt" hazánkfiainak is van lehetősége a határon túli vendéglátás színvonalába belekóstolni! A bejelentkező mondataid vágták ki nálam a biztit, és már ott is említetted, hogy belülről is ismered a szakmát. Nos, ki kell ábrándítsalak: enélkül is objektíven megitélhető ez a terület.(szem, száj, ízlelőbimbók stb.) Ugyanakkor, ha minden szinész (aki ugye a mi pénzünkön szerzett diplomát) elmenne Londonba pizzafutárnak, ki játszana a Vigszinházban?

flatrabbit (törölt) 2010.02.20. 12:46:02

elmehetnek a sunyi kurva anyjukba! kitalálják a torkos csütörtököt mert szarul megy az ipar. remek kis népszerűsítő húzás. aztán évek óta csak azt hallani, hogy mindenhol így vagy úgy de átbasznak.

ouroboros 2010.02.20. 13:00:43

SAMUEL BECKETT: GODOT-RA VÁRVA
nomen est omen...

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 13:11:17

Nem győzöm hangsúlyozni, milyen jó, hogy évek óta külödön élek, mert itt nálunk minden le van szarva, még a szar is le van szarva...olyan ország ez. üdvözlettel, Ferlategla Budapestről

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 13:12:06

Kedves Jackyll!

Ismételten írok, immár a cikk lekerült a főoldalról, ám eddig választ és lehetőséget nem kaptam álláspontom kifejtésére, csak a fórum keretében, ellenben Zsuzsa a főoldalon szapulhatott bennünket.

Akkor most következzen a véleményem:

Valóban nem szerencsés, hogy Dumaszínház műsorunk programjának megtervezésekor, elfelejtettük a Tcs-t, amivel alapot teremtettünk ennek a kínos szituációnak. Ezért elnézést kérek.

Mivel nem csak egy egyszerű kávéház vagyunk, a programok tervezésekor, sajnos sokszor elkövetünk hibát.
Tavaly például március 15-re is betettünk műsort,
ám ez szerencsénkre többnyire nem okoz gondot, mert a műsorunk, bár tök rossz és igénytelen, mégis folyamatosan megtelik, előre 1-2 hónappal, pedig jó borsosan adjuk az árát, hogy minél többet keressünk, nem beszélve a súlyos állami színházi támogatásokról, amiket emellett még zsebre is vágunk (összege 0 Ft).

A Dumaszínházat is a haszon és a sok pénz reményében alapítottuk, csakúgy, mint a Godot Galériát, az ingyenes Irodalmi estünket, ingyenes moziklubunkat, vagy akár az Életjáték rögtönzéses előadásunkat és még sorolhatnám.
Ezt csak azért írom, hogy világos legyen mennyire is kapzsi
vagyok.

Beszéltem a Godot Kávéházban az üzletvezetővel, a felszolgáló kollégákkal és az elmondásuk alapján senki sem reklamált, senki sem adott alkalmat, hogy az esetleges félreértést megfelelően kezeljük, a bejáratnál a megállító táblán, az ajtón jól olvasható feliratban aznap is tudattuk vendégeinkkel, hogy zártkörű rendezvény van nálunk.

Ismétlem, nem szerencsés, hogy aznap műsor volt nálunk, ennek tudatában nem szabadott volna részt vennünk a TCS-ben.
Hibáztunk!!!

Ezúton szeretnék elnézést kérni minden kedves február 18-i remélhetőleg jól szórakozó, ám esetlegesen kínos helyzetbe hozott Dumaszínházas nézőnktől, és kárpótlásul szeretnék tisztelet jegyet felajánlani az Életjáték című rögtönzéses színházi előadásunkra. A fórumban megjelent építő kritikákat ezúton is köszönjük

Kedves Zsuzsannát pedig ezen kívül szeretettel várom az ingyenes irodalmi estünkre, ingyenes moziklub estjeinkre, illetve ingyenes kiállítás megnyitóinkra, ahol mindenkit ingyenesen megkínálunk borral, vagy pezsgővel. A félreértések elkerülése végett nem csak most, hanem mindig.

Üdvözlettel:
Sáfár Zoltán
zosafar@gmail.com
intezet@godot.hu

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 13:33:41

Kedves Zoltán!

Tévedni emberi dolog, bár én már azon is csodálkozom, hogy egy évek óta működő étterem hogyan kerülhet ekkora fogalomzavarba egy olyan, szintén évek óta tartó és mindenki által ismert kezdeményezéssel kapcsolatban, mint a Torkos Csütörtök. Azért ez nem túl profi, de elhiszem, hogy jóhiszeműek voltatok. Már csak azt nem értem, hogy ha ti hibáztatok, miért nem ti viseltétek a következményeit? Nagyvonalú gesztus lett volna a műsor ellenére is féláron adni a rendelt ételeket és italokat (aki aznapra asztalt foglalt, nyilván ebben a reményben tette) vagy legalább a pincérek felhívhatták volna a vendégek figyelmét még rendelés előtt arra, h teljes áron fognak fogyasztani. Sok mindent elhiszek, de azt nem, hogy egy vendég részéről sem érkezett visszajelzés. Lehet, h senki sem verte az asztalt, de biztosan többen is rákérdeztek, ahogy a posztoló is...

Nikorene 2010.02.20. 13:38:10

@Sáfár Zoltán: végig olvastam a kommenteket... ja mind a 3xx-et. Az eddigi teljesen korrekt hozzáállásodat kár volt ezzel az utolsó durcás kommenttel elbaszni.

"Mivel... ... vagyok" közötti részt teljesen felesleges volt beleírni, a maradék teljesen elég lett volna, és akkor azt mondom respect. Így csak a szokásos "magyar, keserű szájízű, a vendégnek csak azért van igaza, mert kikerültünk a főoldalra" hozzáállás marad meg a kommentelőkben.

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 13:41:24

Kedves Ferlategla!

Elhiszem, hogy hihetetlen, de így igaz.
Jegykisasszonyunk mindenkinek szólt személyesen, több kommentelő jelzi (fentebb olvasható), hogy tudomásukra hoztuk így-úgy, a weboldalon, megállító táblán, stb.
Kollégáim szerint Zsuzsa sem kérdezett rá. Konkrétan senki!

üdv

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 13:43:05

Kedves Nikorene!
Nem tudom mikor vádoltak meg és érezted azt, hogy igazságtalanok veled.
Ha emlékszel ilyenre, akkor talán megértesz. Elnézést, hogy elragadott az indulat.

Nikorene 2010.02.20. 13:47:21

@Sáfár Zoltán: nyilván volt ilyen, és még meg is értenélek... de most Neked itt, ha már ide jöttél kommentelni az lenne a dolgod, hogy profi módon mentsd a menthetőt, amit (mint ahogy azt már leírtam) eddig egész jól csináltál.
Mint Sáfár Zoltán biztos én is indulatos lennék, de Neked most itt nem Zolinak kellene lenned elsősorban, hanem egy profi vendéglátósnak, aki hibázott, és beismerte.

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 13:48:50

Kedves Nikorene!

Egyáltalán nem vagyok profi vendéglátós.
Ettől függetlenül hibáztunk.
Hibáztam.
De sajna zoli vagyok... :(

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.20. 13:49:38

@Ferlategla: nekem viszonylag világos a dolog:
- azért nem orvosolták helyben a dolgot, mert a honlapon meghirdették, helyben pedig senki nem panaszkodott, csak itt
- egymásra szervezni pedig azért sikerülhet egy ilyet, mert minden évben részt vesznek a TCS-ben, amelynek attól félek, a napját később tűzték ki, mint amennyire a Godot előre tervezi a műsorát. Már decemberben kiírták a csütörtöki műsort, a TCS-ről meg el tudom képzelni, hogy januárban döntötte el, melyik csütörtök legyen.

Ezt utólag lehet csak orvosolni, pl. Zoltán által felajánlott rendezvényekkel. Ha pl. azt választják, hogy lemondják a TCS-t, akkor is odaözönlött volna sok ember, és az ebédidőben elmaradó kedvezmény miatt tett volna panaszt. A TCS hivatalosan azt jelenti, hogy "nyitva tartási időben 50% kedvezményt ad az étterem teljes étel- és italválasztékából". Azon túl, hogy megtévesztő 4-ig nyitva lenni, attól függetlenül, hogy hány sérelem van, hiba az 2 történt:

1. időpont összeszerevzés - tanulság: vagy lemondom legközelebb a programot, vagy a Magyar Turizmus Zrt. döntsön korábban a dátumról

2. ha már így alakult, orbitális betűvel kiírni az ajtóra, hogy a torkos csütörtök 4-kor véget ért, ill. az étterem zárva, zárt körű rendezvény, amelyre a TCS nem vonatkozik, udvariasan, szájbarágósan, hogy Zsuzsa is értse.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.20. 13:52:59

@nosferato: btw ha a megállítótáblán is rajta volt, hogy nincs torkozás 4 után, akkor nem szóltam, ennél többet csak akkor lehet tenni az ügy érdekében, ha aznap estére teljesen bezárnak.

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 14:06:34

@nosferato: bár minden évben változik, azért nem kiszámíthatatlan. Torkos csütörtök hagyományosan a hamvazószerda másnapja, a húsvét előtti böjtöt szakítja meg egy napra, hogy elfogyjon a farsangok és disznóvágások maradéka. A Magyar Turizmus zrt pedig nem hasraütésre jelöli ki a dátumot, hanem ehhez a hagyományhoz igazodik, ha jól tudom...de ez már tényleg részletkérdés

@Sáfár Zoltán: a homár hétvégén úszik a boldogságban :) vasárnap este vagy hétfő délelőtt posztol újra. valószínűleg csak akkor fog kikerülni a válaszleveled

Rosszindulatú Vászka 2010.02.20. 14:08:26

Az már volt, hogy a cincér mér nem szólt a vendégnek, mikor a rendelést felvette?

Bejlag 2010.02.20. 14:42:20

@hagyma: Nem ismerlek és Te sem engem, de azért pacsi és pusz Mary-nek is. Nem egyszer jól megröhögtettél! Kőbányai vagyok, különben. :)

Off vége.

Nem értem miért a posztolót kell szídni. Sokkal inkább a hanyag, trehány embereket. A torkos csütörtök meg azért van, hogy azok is ehessenek egyszer étteremben, akiknek nem telik rá. Aki ezt nem érti az tapló. Más kérdés, hogy van esély rá, hogy az "akciófüggők" lerohanják az eseményt. Na és? Láttunk már ilyesmit idehaza.

De egy étteremnek akkor is be kell tartania amit ígért. Ennyi.Ha manipulált, akkor meg rosszhiszeműen ügyködött. Bírságot. Nagyot!

A kis krakélereknek meg annyit, hogy az apjuk pofonadagjából nem kaptak annyit és akkor, amikor kellet volna.

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 14:43:33

Kedves Ferlategla!

3 napig nem megadni a lehetoseget szerintem csunya dolog.
stresszes 3 nap...

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 15:05:44

Kedves Zoltán!

Az indexesek egy cég alkalmazottai és mint ilyenek, péntek délután leteszik, a hétvége elteltével meg felveszik a munkát. Vannak persze rendkívüli helyzetek, de számukra ez az eset is egy a sok közül. Ettől függetlenül átérzem a helyzeted. A válaszod is árnyalta a képet. Én személy szerint nem írtam le a helyet ez alapján. (Volt rá precedens, h az itt olvasottak alapján azt mondtam, annak a helynek még a közelébe se...) Lazíts, nincs akkora gáz :)

efhábé 2010.02.20. 16:12:41

@Bejlag: "A torkos csütörtök meg azért van, hogy azok is ehessenek egyszer étteremben, akiknek nem telik rá. Aki ezt nem érti az tapló."

És szerinted ha ez a célja, akkor miért csatlakoznak a vendéglősök a kezdeményezéshez? Annyira szeretnek fél áron adni?
A torkos csütörtök célja az, hogy az étteremjáró közönség fél áron kísérletezhessen új helyekkel, hogy aztán később még sokszor visszatérjen és fogyasszon teljes áron.
Ha valaki talált már egy jó helyet, nehezen mozdul onnan a bizonytalanért. Fél áron azért könnyebb bevállalni a bizonytalant, hogy az ember rájöhessen, érdemes-e adott éttermet listán tartani.
Rengeteg étterem van, ahol nagyon szerény árak vannak, főétel kijön már 1000 forint körül, leves 200-300 forint. Ha valaki nem tud egy éttermi vacsorára kiszorítani 4ezer forintot 2 főre, akkor 2 ezret sem fog tudni 2 főre, tehát pont nem ők a célpont.

thehell85 2010.02.20. 17:13:13

Sziasztok.
INGYEN ELEKTRONIKAI CUCCOK (MACBOOK, IPOD, XBOX 360, PS3 STB.)
Biztos ti is ismertek olyan oldalakat, ahol játszani/invitálni/kérdésekre felelni kell azért, h kapj vmi szerű zsetont, és abból cuccot "vehess". ilyen pl a Xpango (ami egy nagy átverés volt)

Na de most nem arról van szó. van egy újabb. én amúgy utálom az ilyeneket, mint a PTC oldalakat is, de ez más.
"pénzt" többféle módon lehet szerezni. minden nap megjelenik vmi kérdés az oldalon, ha arra válaszolsz, kapsz 2 zsetont, meg minden nap alapból kapsz (ha rákattintasz egy gombra lent a bal alsó sarokban)

van mindenféle cucc, ruháktól informatikai cuccokig (persze ezekből van a legtöbb), (xbox 360, ps3, psp stb.) és annyira nem is kerül sokba egy cucc sem. asszem egy iTouch 350 zseton, ami legrosszabb esetben is 88 nap (negyed év se) (minden nap minimum 4 zsetonnal)
ez az oldal a Lockerz. egy hátránya(?) van, h csak meghívással lehet bejutni.

na szal akit érdekel, az írjon email-ben,lent találjátok, meghívom. sztem egy próbát megér. itt nem kell aktiválni az accodat pénzért, nem kell órákat lógni az oldalon, minden nap fél perc alatt megvan a 4 zseton. és ha tényleg kapsz érte cuccot, legálisan, akk sztem megéri. én pl nagyon örülnék vmi Mac cuccnak.

Szóval írjon akit érdekel, mindenképp megéri! e-mailt adjatok
fcsabika@gmail.com fcsabika@gmail.com
fcsabika@gmail.com fcsabika@gmail.com

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.20. 17:31:18

fcsabika@gmail.com-ra nem tud valaki küldeni egy kis spam-bombát, vagy valamit?

Ofélia . 2010.02.20. 18:34:25

A Godot az utcám sarkán van és minden este dugig a dumaszinház miatt!!

Nem értem, hogy miért neveztek be félárra de szvsz tök felesleges volt még promóbol is!!

Amúgy irreálisan drága hely a környéken!.

Ofélia . 2010.02.20. 18:39:17

@thehell85:
Ez most mi a fészkes lófasz itt???????

Lődd már tökön magad és ez most a reklámod hehy lessz ha beküldöd róla a képedet:((((((((

Ofélia . 2010.02.20. 18:49:14

Utánna néztem(nincs messze)

A dumaszinház kezdete előtt az étterem bezár és átállítja magát!!

És nem zártkörü hanem külön belépővel megy amire nem jogosít semmilyen kedvezmény!!

Tehát a sztendapos fiúk műsora külön előadás ami alatt fogyasztani is lehet de ez akkor már NEM ismétlem NEM éttermi szolgáltatás!!

Pdudas 2010.02.20. 19:34:29

@preston: sajnos (vagy szerencsére) igen kevés időt töltök tévé előtt. Hallottam, hogy otthon is megy ilyen főzős műsor a Gianni-val (nem akarom minősíteni). Az ilyen vacsora csata meg hasonlók - egy szóval jellemezve: siralmasak. Múlt héten vendégségben voltam Budapesten, ott sikerült bele néznem egy ilyen vacsora csata nevű műsorba. Beleznay Endre és Ihos József főztek.... Kell ennél többet mondanom?
Vannak jó éttermek, csak meg kell őket találni. Nem lehetetlen, de nehéz. A fentebb is említett egri Fehér Szarvas elég jó vadban, a Joe Bácsi (a nagybani piac után) is tud finom ételeket készíteni. Meg még van pár ilyen, de ez a topik nem erről szól. A Godot tulajdonosa próbálja korrigálni az elkövetett hibát, ez a helyes magatartás. Hogy ebből kinek mi jön le, az magánügy. Még egyszer mondom, hogy sosem jártam ott és a közeli jövőben nem is lesz alkalmam (épp csak átutazóban vagyok Budapesten, a tátrából érkeztem egy órája)(mivel holnap reggel ismét utazom hosszabb időre külföldre) kipróbálni a helyet. Úgy pedig nem szeretek valamiről beszélgetni, hogy nincs személyes tapasztalatom.

például a Godot-ban is lehetne élő chef műsort csinálni, meg lehet hívni pár fiatal és jónevű szakácsot (mint például Segal Viktor), akár tévé felvétel is kisülhet belőle. Persze a lényeg, hogy ne ilyen Kovács Lázár/Kaszás Géza jellegű emberek legyenek, hanem tényleg olyanok, akik már letettek valamit az asztalra (külföldön is).

Bejlag 2010.02.20. 20:04:16

@efhábé: Kiragadtad azt az egy mondtatot a szövegkörnyezetből. Különben a két dolog nem üti egymást. Nyilván a vendéglátósoknak is megvan a maga érdekük.

Ofélia . 2010.02.20. 20:14:57

@ColT:
A celebek menjenek a szigetre nagyonkígyót enni és remélem az anakonda győz:D

Ofélia . 2010.02.20. 20:16:56

@Pdudas:
Sajnos (szerencsére) nem káttad Kiszel tündibündit főzni otthonkában:)

Lázárblokkoló (törölt) 2010.02.20. 20:18:27

T. Sáfár Zoltán!
Minden rosszban van valami jó, és e párszáz hozzászólás mellékleteként kapott a kávéházáról egy ingyenes, éveket átfogó közvéleménykutatást is. Ha én az Ön helyében lennék, ezeken is elgondolkodnék, és megtenném a szükséges lépéseket.
Osztom a többség véleményét: a felszolgálás közepes, az étel 3/4, jóindulattal. Mivel nem vendéglátós, adnák tippeket: talán csak több felszolgáló, talán részleges, netán teljes felszolgálócsere, vagy csak üzletvezetőcsere és a többit majd ő megoldja:( Semmi sem tart örökké, bármikor bárki nyithat egy hasonló jellegű intézményt, vagy bővítheti profilját! Szóval, ha talpon akar maradni, hajrá!
Sajnos manapság így megy ez mindenhol,

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.20. 20:23:34

@anemzetszínésze: Hm, gondolom egy csomó olyan embertől aki életében nem járt ott.

Egyébként tényleg van benne valami.

@Ofélia .: De jó lenne! :D

@Pdudas: Jut eszembe, a Vacsoracsatát meg ki a franc nézi?
Halál mód nem tud érdekelni, ahogy mások vacsiznak + főznek.

vén krampusz (törölt) 2010.02.20. 20:24:36

Akinek vannak kellemes gasztronómiai élményei, ne tartsa magában, és ossza meg az Index megfelelő fórumain! Hová érdemes menni vacsorázni Pesten, stb...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 20:30:54

@Bejlag: kifejezetten jo, fejlett, intellektualis humorerzekkel aldott meg a sors
Marynek atadom
/Koanyarol csak Deak Billt ismertem/

Pdudas 2010.02.20. 20:32:06

A kommenteket olvasva nyilvánvaló, hogy a betérő vendégeknek minőségi kifogásai vannak a,kiszolgáló személyzettel szemben.
Persze lehet azt mondani, hogy mindenütt lehet hibát találni, de talán érdemes teszt vásárlókat (mystery shopper) küldeni (ahogy ezt a nagyobb cégek teszik) a kiszolgálás minőségének ellenőrzése érdekében. Elég jól fel lehet velük deríttetni az adott hely gyengeségeit, a kapott értékelés alapján pedig lehet erősíteni. Pénzbe kerül, de általában megtérül. Olyan dolgokról adnak képet, melyet egy nem vendéglátós végzettségű tulajdonosnak nem kell tudnia, így általában nincs is számon kérve a dolgozóktól. Brainstorming befejezve.

Lázárblokkoló (törölt) 2010.02.20. 20:35:00

@ColT: Szerintem tényleg jártak ott, mert ahogy leírták: hogy akárhogy hadonászol, levegőnek néznek a pincérek... na ezt (is) én is átéltem ott. És tényleg szörnyű hogy ez a "szocializmust idéző" nívó ilyen szívós túlélő, miközben tényleg gombamódra szaporodnak a környéken is a "kapitalizált" vendéglők, csak azokban nincs duma:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 20:46:09

@Pdudas:
est meg a kisebb cegek is megteszik
egy nem total szakember is latja nagyjabol, mit hogy, persze a profi az igazi
hozzank a Hotelbe legalabb evente jon valaki 2-3 napra
legutobb az eszrevetelei mellett egy csalo pincercsajt buktatott le

Pdudas 2010.02.20. 20:51:12

@hagyma: nem akartam nemzetközi dolgokkal példálózni, egy komolyabb hotelben/étteremben kb 100 oldalas dokumentációt kap a tulajdonos és a végén egy százalékos értékelést is. Ez azonabn egy szálloda esetén kb 2000Usd/Eur plusz a felmerült költségek. Nem tudom Magyarországon milyen áron mennek ezezk a tesztelések, de általában tényleg megéri.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.20. 20:53:32

@anemzetszínésze: Ja, egy része a kommentelőknek biztos járt ott, de azért nem vennék mérget mindenre. A próbavásárlók sokkal jobb módszer.

Nem azt mondom hogy nem igazak a kommentekben a negatív kritikák, általában én inkább a postolóknak szoktam hinni.

Ofélia . 2010.02.20. 21:00:47

@Pdudas:
Ehhez ez a hely túl kicsi!!
Sztem egy heti teljes forgalma lehet!

Amúgy napszámban üres és csak a sztedapos srácok húzzák fel külön belépőért amúgy az astória árait alkalmazzák éz ez még a belvárosban is drágának számít.

f.gergő 2010.02.20. 21:03:14

azért van minden délben tele a hely és nem tudnak már két főt sem leültetni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:03:29

@Pdudas: hat szallodalancok hazon belul megoldjak
qrwa jo allas utazol es dozsolsz a hotelekben
meg faraszto is
egy sima etterembe eleg egy vacsora
nem lehet tul draga, az ingyen kaj pia az ugye lofutty es utana asszem olyan 10 oldalon le lehet irni mit es hogy, de akar egy intelligens rokon is eleg
egy hotel az bonyolultabb
hu de sok trukk van pl a szobaknal takaritast ellenorizni, meg a megbizhatosagot stb.stb.stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:05:43

@Ofélia .: \
ketten siman lecsekkolnank ingyen kaja pia oszt megmondjuk mivan

Pdudas 2010.02.20. 21:12:20

Szállodaláncok nem oldhatják meg házon belül, független minősítő szervezet értékelésére van szükség.
www.leadingquality.com

Ofélia . 2010.02.20. 21:13:14

Lehet, hogy megelőzöm az RE postot??

Sáfár Zoltán
2010-02-20 13:30:27
Kedves Jackyll! Ismételten írok, immár a cikk lekerült a főoldalról, ám eddig választ és lehetőséget nem kaptam álláspontom kifejtésére, csak a fórum keretében, ellenben Zsuzsa a főoldalon szapulhatott bennünket. Akkor most következzen a véleményem: Valóban nem szerencsés, hogy Dumaszínház műsorunk programjának megtervezésekor, elfelejtettük a Tcs-t, amivel alapot teremtettünk ennek a kínos szituációnak. Ezért elnézést kérek. Mivel nem csak egy egyszerű kávéház vagyunk, a programok tervezésekor, sajnos sokszor elkövetünk hibát. Tavaly például március 15-re is betettünk műsort, ám ez szerencsénkre többnyire nem okoz gondot, mert a műsorunk, bár tök rossz és igénytelen, mégis folyamatosan megtelik, előre 1-2 hónappal, pedig jó borsosan adjuk az árát, hogy minél többet keressünk, nem beszélve a súlyos állami színházi támogatásokról, amiket emellett még zsebre is vágunk (összege 0 Ft). A Dumaszínházat is a haszon és a sok pénz reményében alapítottuk, csakúgy, mint a Godot Galériát, az ingyenes Irodalmi estünket, ingyenes moziklubunkat, vagy akár az Életjáték rögtönzéses előadásunkat és még sorolhatnám. Ezt csak azért írom, hogy világos legyen mennyire is kapzsi vagyok. Beszéltem a Godot Kávéházban az üzletvezetővel, a felszolgáló kollégákkal és az elmondásuk alapján senki sem reklamált, senki sem adott alkalmat, hogy az esetleges félreértést megfelelően kezeljük, a bejáratnál a megállító táblán, az ajtón jól olvasható feliratban aznap is tudattuk vendégeinkkel, hogy zártkörű rendezvény van nálunk. Ismétlem, nem szerencsés, hogy aznap műsor volt nálunk, ennek tudatában nem szabadott volna részt vennünk a TCS-ben. Hibáztunk!!! Ezúton szeretnék elnézést kérni minden kedves február 18-i remélhetőleg jól szórakozó, ám esetlegesen kínos helyzetbe hozott Dumaszínházas nézőnktől, és kárpótlásul szeretnék tisztelet jegyet felajánlani az Életjáték című rögtönzéses színházi előadásunkra. A fórumban megjelent építő kritikákat ezúton is köszönjük Kedves Zsuzsannát pedig ezen kívül szeretettel várom az ingyenes irodalmi estünkre, ingyenes moziklub estjeinkre, illetve ingyenes kiállítás megnyitóinkra, ahol mindenkit ingyenesen megkínálunk borral, vagy pezsgővel. A félreértések elkerülése végett nem csak most, hanem mindig. Üdvözlettel: Sáfár Zoltán zosafar@gmail.com intezet@godot.hu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:17:56

@Pdudas:
dehogynem
sot meg powerup-ot is csinalnak amikor 3-4 alkalmazott bekoltozik 2 napra
mindenki tudja kik Ok mit akarnak, es megis hasznos
amirol Te beszelsz az egy masik fokozat, sot masra is hasznalhato

Ofélia . 2010.02.20. 21:18:52

@hagyma:
Ha jössz semmi akadálya majd szerzek megfelelő igazolványokat:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:27:25

nade ne terjunk el a torkos csutortoktol

Pdudas 2010.02.20. 21:30:34

@hagyma: azon a szinten ahol én dolgozom, szükséges a független minősítő testület véleménye, mivel rangsorolni kell a vendéglátó helyeket. Észak Amerika és Ázsia vezet, ők 80% körüli eredményt szoktak elérni ilyen teszteken. Az eredmény garancia a minőségre, hiszen az LQA ellenőröket nehéz kiszúrni és ezért tényleg a hibákat tárják fel. Drága, de a luxus kategóriában ezt meg kell fizetni....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:31:34

@Ofélia .:
minek ahhoz igazolvany???
megkeressuk a fonokot, hogy ingyen cuccert megmondjuk mi volt

Ofélia . 2010.02.20. 21:32:10

@hagyma:
Igazad van most melegítem a citromos csirkemellemet:D

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 21:34:36

Kedves Zsuzsa, Jackyll és Fórumozók!

Nagyon sajnálom, hogy elragadott az indulat, nem vagyok gyakorta fórumozó, szokatlan volt a hangnem és az ítélkezés.

Bocsánat kérek!
Az építő kritikákat pedig köszönöm és korábbi ajánlatomat fenntartom

Üdv:
Sáfár Zoltán

Ofélia . 2010.02.20. 21:36:35

@hagyma:
Előtte elhintem a környéken, hogy mislen csillag odaítélésével kapcsolatban jön két úr az egyik az usábol.

Igy elég lessz felmutatni az útleveledet esetleg a szállodád belépőkártyáját.

Oszt lessz eszem iszom táncoslányok stb.:))

Ofélia . 2010.02.20. 21:38:52

@Sáfár Zoltán:
Nem is ragadott el az indulat a válaszod sztem korrekt!!

Ofélia . 2010.02.20. 21:39:55

@Sáfár Zoltán:
Amúgy a bundáskenyeret tényleg drágállom:)

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 21:52:05

@thehell85:

Hát, persze Csabika. Ez csak természetes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:53:03

@Ofélia .:
persze, hogy korrekt
kapott eleget igy is
hogy hibaztak elismerte
de hogy szandekos lehuzasrol lett volna szo, hogy nem felaron etettek a belepos rendezvenyen /amit a tobbseg feltetelez/ azt en nem hiszem
ettol meg a kiszolgalas lehet rossz, en nem tudom sosem voltam ott
amugy se nagyon ertem
mindenki aszongya 1-2 honapra elore foglalnak
hat baszod az mar tenyleg nagy magus aki a 2 honap mulva levo TCS miatt foglal csutortokre egy kabareba

A posztíró 2010.02.20. 21:53:42

A poszt lekerült már a blog.hu ajánlatai közül is, de a téma pörög tovább, nem akar ez a csütörtök lecsúszni a torkokon:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:56:33

@Ferlategla:
ez mukodik, csak elotte Palkovicsnenak el kell kuldeni az AFA-t Western Unionon

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 21:58:31

@Sáfár Zoltán:

na, egyre szimpatikusabbá és szimpatikusabbá teszed magad. Ritka az ilyen tulajdonosi hozzáállás.:)

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 22:05:08

@hagyma: Percig ne habozz, erre a kis áldozatra csak hajlandó vagy, hogy aztán csak úgy dőljön a zseton ;). Én is hülyeségnek tartottam az ilyen oldalakat, de persze ez egész más! :))))

Ofélia . 2010.02.20. 22:21:04

@hagyma:
De csak a laptopjárol tudjuk utalni:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 22:49:31

@Ofélia .:
felteve ha felmutatsz 2 csomag akcios marhanyelvet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 22:57:13

@Ferlategla:
en34 klikkeles utan kaptam ingyen jegyet a Godotba, 40 utan a Tescoba mehetek torkos csutortokozni,
ha eleremaz otvenet bekabelezik a netemet
es 60-nal ingyen megeskudhetek a Mechwart ligetnel

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 23:08:11

@hagyma:
fain. neked aztán bejött az élet. hálisten, h összehozott a jósorsod ezzel a Csabi gyerekkel. a Mechwart ligetnél amúgy mire esküdhetnél meg? már, ha megvan a 60 klikkelés...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 23:25:30

@Ferlategla: ott ingyenes az eskuvo
nincs teremberles
ha klikkelsz

dr. Aullah 2010.02.21. 08:00:21

@Sün‼: Hozzád az órát lehetne igazítani.

Amúgy az lett volna a tisztességes, ha közlik is a később érkezőket.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.21. 09:03:45

@efhábé:

kiegészítésképp: a tészta vastagsága országrészenként változik.. szóval a papírvékony tészta nem általános ott sem. pl milánóban a pizzát jó vastag tésztával tolják. mondjuk én is azt szeretem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 11:13:58

@Aullah:
de nem kesobb erkeztek
a musorra mentek
amire nem volt felaru ingyen zaba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 11:17:07

es most kiszamolom a zsido napkelte szerint mikor lesz ujra reformatus torkos csutortok es lefoglalom egesz budapestet
Maryvel
ketten eszunk egesz nap
mindenki mas zabaljon otthon

vagyok59 2010.02.21. 12:04:22

Egyetértek nemzet színészével, a környéken igen frankó helyek vannak, bár lehet, hogy azokban nem volt TCS, vagy profi módon intézték el, így nincs belőle poszt.

Én persze étterembe jót kajálni járok, ahol más is van, oda eleve nem megyek be. A jó étteremtulajdonos a hasával fogja meg a vendéget, nem pedig dumaszínházzal. Ergo a Godot nem veszt velem semmit.

De ez a poszt is azt igazolja, hogy nem TCS-re járni igénytelenség, hanem hogy a gagyi helyek TCS idején is gagyik.

Mint a posztból kiderült,

f.gergő 2010.02.21. 12:37:17

@vagyok59:
Te voltál/ettél már a Godotban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 12:40:34

@hagyma: Vegyétek meg az egészet! Aztán hátha a ti vezetésetek alatt végre normális hely lesz :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:42:15

@KelvinK:
mi inkabb Maryvel kopogos romit jatszunk
25 centes alapon
de ne latogass meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:45:10

@ColT:
sajnos nem vagyunk varosvezetesre alkalmasak
es ennel tobb kozos pont nincs is a jelenlegivel

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 12:52:47

@KelvinK: Tanuld meg, hogy nem illik spammelni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 12:55:03

@hagyma: Szerintem jobban csinálnátok mint a mostaniak :D

Mérőmókus 2010.02.21. 13:29:31

Sáfár Zoltán úr pukedlizik egyet-kettőt, hogy bicsi-bocsi, tényleg bunkók voltunk és rögtön korrekt ember lett belőle?

Ilyen erővel bárkit át meg lehet vezetni, mert utána elég könnyes szemmel elrebegni egy bocsánatkérést, és jönnek legközelebb is.

Ha pedig ez így megy, abból soha nem fognak tanulni és megint ott vagyunk, ahol a part szakad.

kadsikoooo · http://tinyurl.com/yldy9sj 2010.02.21. 13:59:25

noizeonline. mondozoo. com < check, reg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 17:51:48

@Sáfár Zoltán:
teketizi
aki kicsit is atgondolja mi tortent az tudja semmi lehuzasi cel nem volt

javaslat/mert latod en is felmentem a lapotokra/
kevesebb etel is eleg
pl levesbol eleg egy, minden nap, vagy masnap mas, de tok felesleges 6-8
foetel is eleg 5-6
salatabol 2-3
teszta hamar kell 1-2
a reggeli menu rendben van

a pincereket meg a szakacsokat kibaszott kemeny kezzel kell kezelni
nincs gatya, nincs elnezes
ha nem jol melozik csere
ha jol melozik akkor legalabb 1-2 hetente talalni kell valami hibat es lebaszni, mert elbizza magat
es nem viccelek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 17:53:51

@A patikus kutyája:
Te meg mindig nem erted, hogy a hely etteremkent 6-ig uzemelt aznap?
es utana atment kabareba, ahol etelt is adnak?
es nem akartak senkit lehuzni azzal hogy renes aron adtak a kajat
egyszeruen mikor meghivtak Benni Hillt csutortokre, elfelejtettek, hogy az torkos?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:00:40

ez a hulye picsa meg ideges lett, hogy nem kapta meg a leveset, amit magyar ember nem is eszik altalaban vacsorara es nem ertette meg, hogy a torkos csutortok meg a stand up az ket kulonbozo mufaj es azt nezte kinek hogy kerekedik a szeme a szamlakor

/na igy kellett volna valaszolni kedves Zoltan/

ps. a posztolotol elnezest, lehet amugy tok jo no es nem hulye, de ki azert foglal asztalt egy kabareba, hogy felaron ehessen, azzal vannak fenntartasaim, plane, hogy amugyis megteheti/

koszonom a figyelmet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 18:03:49

@hagyma: Ezt de utálom, a mi melóhelyünkön is ez megy :D
Pedig mi a közelében sem vagyunk a pincérnek :D

Persze egy olyan szakmában, mint a vendéglátás, van is értelme a dolognak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:10:12

@ColT:
eztet minden menedzseriskolaban tanitjak
mert
egyreszt tenyleg hatasos, foleg ha boven van munkaero a jo melos helyett is
es tenyleg elbizza magat es lazabban melozik
es eeeeeeeeeeend/mondana Mary/ ha menedzser vagy csinalnod kell valamit
es mivel a baszogatason kivul nem sok dolgod van............

Mérőmókus 2010.02.21. 18:28:34

@hagyma: Egy ilyen dolgot nem lenne szabad elfelejteni.

Kérlek ne harapd le a fejem, szerintem én sem szólítottalak meg még téged ilyen hangnemben. Köszönöm.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:35:12

@A patikus kutyája:
en nem latom hogy valami durvat mondtam volna
a leheto legtavolabb all tolem
lehet az volt a baj, hogy vegigolvastam es mindenki lehuzasnak tekinti
de meg az is lehet en latom rosszul es elore kitervelt lehuzas volt

/ps. kicsit Zoltant vedtem, bar nem ismerem, kicsit Te voltal vele szurkalos, de hidd el en aztan senkit meg nem bantanek, ha Te annak vetted akkor fogadd elnezesemet/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:39:28

@A patikus kutyája:
a lenyegnel maradva
hat azert aki egy eves programot csinal
fellepoket felker stb.
szerintem nincs ember aki akar januarban arra gondol, hogy hopp hushagyo kedd, meg torkos csutortok, most rogton lepjunk ki a kedvezmenybol, vagy ne hivjuk meg Benny Hillt , mert itt emberhalal lesz, ha full aron adjuk a tojaslevest este 7-kor
/es jogos, hogy hulyek voltak, hogy nem masnapra tettek a fellepot, vagy nem toroltettek magukat este 6-ol mindenhol
a magyar Nemzetben a Nepszabadsagban es a Blikbben
asszem igy van a torvenyben
marhaporkoltet akarok fozni de krumplival, nincs valami otleted?

Mérőmókus 2010.02.21. 18:48:48

Semmi baj, általában ha egy bekezdésen belül túl sok kérdőjelet látok, akkor az agyam automatikusan alájátssza a "mivan?mivan? mivan?!" hanghordozást :).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 18:49:49

@hagyma: Mondjuk ennyiből adhatták volna féláron este 6 után is, de igazából, ja, elég nehéz egy évre szervezni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 18:51:07

@hagyma: Igen, ezért nem sorolom a managereket azok közé, akik dolgoznak :D

Meg azért ezt én soha nem csinálnám, mert elég sokáig tapasztaltam a másik oldalt. Már a baszogatottakét :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 19:08:34

@ColT:
van olyan erzesem, hogy a felleponek van reszesedese a fogyasztabol es mint privat szemely xarik a torkos csutortokre
@A patikus kutyája:
raadasul ritkan hasznalom
mint minden mas ilyen hulyesegeket mint vesszo,pont ekezet

Pdudas 2010.02.21. 20:03:35

Ha a fellépőnek részesedés jár a ház bevételéből, akkor azt valaki nagyon elkúrta....
Max a jegyárakból, de nem a forgalomból.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 20:15:17

@hagyma: Torkos csütin amekkora tuti látogatottság van, szerintem kibírnák... + a visszajáró vendégek... + nem kerül ki ide...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 20:22:59

@Pdudas:
pedig jarhato ut
amugy ez csak otletem volt, nem tudom a rendszert
de ha fellepti dij is jar akkor 100 % kajaval itallal szamolnak
szvsz
@ColT:
a telt haz megvolt
szinte ket kulon ceg ugy veszem ki
itt nem az volt a baj hogy nem felaron adtak, hanem hogy rairatkoztak
vagy nem kommunikaltak elegge
a torkos csut. az a vendegloje
a vendeglo este 6-ig
utana musor
de majd Zoltan megerosit, vagy elvet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 21:32:22

@Sün‼:
3,32
winter olimpics
oeosz-cseh hoki

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.21. 22:09:03

@hagyma:
Az jó!
Én ilyen izét; hokit nem szoktam csinálni.
Sünné asszonnyal a talajgyakorlatokat vesszük előre.
De ha úgy van kedvük, akkor hajráááá!
Szóval 1-1?
Kíváncsi vagyok, ki győz!

dr. Aullah 2010.02.21. 23:09:04

Mindjárt lesz új poszt. Már alíg várom!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.21. 23:14:34

@Aullah:
Itt mostan hokiznak.
Vagy mi a szösz.
Én asszem, alvadok.

dr. Aullah 2010.02.21. 23:14:38

Amúgy én nem ismerem a helyet, mert nem a fővárosban élek... de ez valami kabaré hely? Stand-up meg ilyenek?

Ha igen, akkor hogy tudnak enni inni? Mert amikor nevetni kell, akkor az orrukon jön ki minden.

dr. Aullah 2010.02.21. 23:18:13

@Sün‼: Hokiznak? hogy érted? Lemaradtam vagy 150 kommentel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.21. 23:21:37

@Aullah:
Ezek ilyenek.
Hokiznak.
Én alvadok.
De azé hajrá, hokisoooook!
Jóccak!

deputy sheriff 2010.02.22. 06:19:16

Szerintem Zoli teljesen korrektul all hozza a dolgokhoz.
Hibaztak, ez van, ki akarjak javitani.
Lehet menni torkoskodni.
/Levest meg nem eszunk vacsorara/

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.22. 08:42:19

fasza lehet ez a hely, meg állat a kezdeményezés... csak Zoli bátyánk figyeljen, nehogy legközelebb is ilyen banánhéjon csússzon el, a pincérbrigádnak meg jól a körmérenézni...

Alikam 2010.02.22. 12:23:01

Ez a Torkos csütörtök amúgy arról szól, hogy az egisztenciálisan perifériára szorult emberek egy óráig burzsujnak érezzék magukat?

Nem tud kifizetni egy 4000 forintos libamájat, de 2000 forintot azért rá tud szánni?

Mi ez a szarság?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.22. 13:16:56

Nem értem, miért nem reklamáltak helyben, ott, akkor.
Így már lótüdőt sem ér az egész nyavalygás.

Sáfár Zoltán 2010.02.22. 13:24:16

Én pedig nem értem, péntek óta miért nem kapok lehetőséget?

Miért van az, hogy névtelenül tényeket ferdíthetnek emberek, én pedig nevemet vállalva sem védhetem meg magam?

Nekem csak a fórumozók válaszolnak?
Zsuzsa és Jackyll nem?
Csak névtelenül vádaskodnak?

Csúnya dolog ez nagyon...

Ferlategla (törölt) 2010.02.22. 14:11:39

@Sáfár Zoltán:
Ezt most már én sem értem. valóban nem fair :(

2010.02.22. 20:32:45

@Sáfár Zoltán:
Itt nem fogod tudni megvédeni magad, sajnos. Csak szólok hogy ne csalódjál. Ide a kommentelők nagy része mocskolódni jár, és hiába van neked igazad, előbb-utobb "bebizonyítják" hogy nem, s amúgy is egy kommunista/cigány/lopós/köcsög/stb alak vagy, aki megérdemli hogy átvágják/beszóljanak neki /stb, és amúgy is, minek kellett neked ide beírni?
Aki éttermet üzemeltet/vállalkozik/él egyáltalán, az menjen a pcsába. Így van ez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 21:26:50

@Humbino: nem ez nem igy van
igenis sokszor a szolgaltato melle allun
azert is nem ertem, hogy pl ebben az esetben ahol a tulajdonos szeretne az allaspontjat kozzetenni, az miert nem jelenik meg
foleg, mert pl en ugy gondolom semmi egetrengetot nem kovetett el
en sem orulnek ha a sorozomrol/ volt otthon/ irnanak rosszat es nem szolalhatnek meg, ha megaakarok
sokszor jobb hallgatni es a dolog elalszik, de itt lathatoan a tulaj szeretne pontositani
szily nem er ra, valoszinu megnyit valamit vagy ilyesmi
itt szeretnem felhivni a figyelmet, hogy egziztenciakkal jatszik nehe
lsd moso vagy huttoszerelo
ezzel nincs is baj ha megadatik a masik felnek is hogy szojon
itt 3 napja nem adatik meg

2010.02.22. 21:54:27

@hagyma: okés, ezt el tudom fogadni.
de akkor miért is nem adatik meg hogy meghallgattassék a másik fél is?
ez nyitott kérdés, nem neked szól, kedves hagyma :)
csak akkor tényleg mi a helyzet?

Chaby 2010.02.22. 23:50:25

Lehet, a postoló rájött, hogy annyira nincs is igaza, meg hogy nem is történt vele olyan nagy kib@szás? Mondjuk azt is elmondhatná. Név nélkül persze.

Ferlategla (törölt) 2010.02.23. 01:06:26

@hagyma:

A teljesség kedvéért: Zsuzsa levelét Jackyl tette ki. Ő is, és Szily is posztolt már azóta, így akár S.Z. válaszát is közölhették volna.Ki tudja, talán van vmi ésszerű oka, h miért nem - én nem látom... Pedig ritkán vagyok ennyire kiváncsi, mint most.

Genius2 2010.02.23. 05:47:57

ez az egész torkos csütörtök faszs*g. Jó lehetőség a vendéglátósoknak, hogy átb*sszák a népet, akik meg is érdemlik. Tessék akkor menni étterembe, amikor nem occsó! Ja, hogy drága? Akkor nem kell rinyálni, lehet otthon főzni melegétkezésijegyen vett kaját!

Genius2 2010.02.23. 05:49:53

ja, és pont azoknak sír a szájuk, akik bőven megtehetnék, hogy fizessenek, csak szarrágók, spórolós, fogukhozgarastverők, aztán meg fel vannak háborodva!
A Zsuzsanna meg -aki szerint ilyen az emberek többsége - fogta volna be inkább a pofáját, akkor én se írtam volna most ezt be...

Novi bácsi 2010.02.23. 11:13:03

Azzal kezdeném, hogy elolvastam a kommenteket, viszont a Godot-ban soha nem jártam. És valószínűleg soha nem is fogok.

Nomen est Omen: Godot-ra várva...

Kedves Sáfár Zoltán! Aki vendéglátással kezd foglalkozni az vegye ezt komolyan, mert az emberek jóindulatából, szeretetéből él. Számomra teljességgel elfogadhatatlan a magyarázkodása, hogy mit nem szabadott volna. Egyszer van egy évben Torkos Csütörtök (még soha sehol nem éltem az opcióval), ami a magyar vendéglátás ünnepe lehetne, ha benne résztvevők felfognák ennek a jelentőségét és komolyan vennék. Kifizetődne, higgye el nekem. De sajnos a kezdetektől fogva a legtöbb étterem az emberek szopatására "él a lehetőséggel"...

Minden tiszteletem a Turizmus Zrt.-nek az ötletért, de ők is vehetnék kicsit komolyabban magukat: minden ilyen egyértelmű esetben (pl. mikor maga a tulajdonos is elismeri a "hibázást") azonnal 3 évre megtagadni a jogot a részvételtől. Hogy súlya, értéke és értelme legyen végre ennek az egésznek.

Az éttermek, amelyek amúgy is minimum 100%-os haszonkulccsal dolgoznak, vegyék ezt egy kiváló önmagukat promotáló lehetőségnek, és nyalják ki a vendégek valagát fényesre. Meg fognak lepődni, hogy egyszer csak olyan időszakokban is több vendég van, mikor egyébként addig sosem. Tiszteletem.

Sáfár Zoltán 2010.02.23. 13:42:31

Kedves Mindenki!

Minden Dumaszínház előadásról video felvételet készítünk, azért, hogy az utókornak archíváljuk.
Aznap este egy 3 óra 23 perces felvétel készült. A kamera a pénztárgép felett van, ahova előadás után fizetni járulnak a vendégek. A kamerát szerencsére nem állították le az előadás végeztével, így egyértelműen bizonyítani tudom, hogy Névtelen Zsuzsanna hazudott.
A felvétel megtekintését felajánlottam az Indexnek, ezidáig nem éltek vele.
Senki nem hívott fel, hogy megpróbálja megfelelően kezelni a helyztetet.
Azzal vádoltak, hogy a reklamációnak nem adtunk helyet, úgy, hogy nekünk a reklamációnak ezidáig nem adtak helyet.

Megalázó és bántó, hogy a fáradtásgosan építgetett Godot nevet, egyszerű névtelen feljelentéssel be lehet sározni, egzisztenciálisan veszélyeztetni emberek életét, munkáját.

Mérhetetlenül fáj a dolog.
A továbbiakban nem kívánok foglalkozni az üggyel, az ajánlatomat az Életjáték előadás ingyenes jegyeivel a "károsult" vendégeknek továbbra is fenntartom.

A Homárnak 456 komment messze a legtöbb az elmúlt 2 hónapban.
Sajnálom, hogy szemet szúrunk másoknak munkánkkal és sikereinkkel és sajnálom, hogy az Index nem ezeket taglalja a főoldalon.

Itt a vége. Jó fórumozást, sárdobálást, Zsuzsának pedig jó Torkos Csütörtököt!!!

2010.02.23. 20:58:48

@Sáfár Zoltán: hű-hű! na most mi lesz?

azoli79 2010.02.24. 07:44:42

Reklamációt a fogyasztóvédelmi felügyeletnél lehet tenni!!!!!

Sáfár Zoltán 2010.02.24. 11:35:39

Na. Végre szóba állt velem valaki. (6. nap)
Felhívott Zsuzsa barátja.
Fontos: Zsuzsa nem hazudott.

A videón az általános közhangulat a Homár postot nem igazolta, de mivel nincs minden fizetés rögzítve, ezért nem kizárt, hogy valaki reklamált és azt nem kezeltük megfelelően.
Hibáztunk, mert nem sikerült megfelelően tájékoztatni mindenkit arról, hogy az előadás egy zárt körű rendezvény.

Tanultunk a hibából, kollégáimnak és nekem nem állt, nem áll szándékunkban embereket, vendégeket átverni.
Mégegyszer köszönjük az építő kritikákat és köszönöm Zsuzsa barátjának, hogy fehívott.
Elnézést Zsuzsától, a vendégeinktől, az Indextől és a Fórumozóktól.
A kárpótlási ajánlatom él.
Ha bárkinek még segítségére lehetek:
Sáfár Zoltán
zosafar@gmail.com
süti beállítások módosítása