Tékozló Homár

Bilincsben vitték el a Homár régi kedvence, a Capital Partners vezetőit

2010.02.23. 14:48 | szily | komment

Fantasztikus hír a Homár törzsolvasóinak, hogy a rendőrség pár órával ezelőtt lerohanta blogunk réges régi kedvence, a telefonos zaklatócégek etalonja, a Capital Partners irodáit a budapesti Belvárosban. Öt embert, köztük cégvezetőket és brókereket, a helyszínen őrizetbe vettek. Most kapaszkodjon meg, aki nem olvasta az Index cikkét: a CP egyszerű, de nagyszabású csalás volt, a brókereik például álbrókerek voltak. A Capital Partnerst az átlagos magyar fogyasztó onnan ismerhette, hogy ők voltak a legerőszakosabb, levakarhatatlan telefonos zaklatók, akik SMS-ben olyat írtak egy potenciális ügyfélnek, hogy "te csak rabszolga lehetsz." Ebben a posztban pedig, jó évvel ezelőtt, maga a CP válaszolt egy Homár-olvasói panaszaira. A csalás lényegét pár mondatban így foglalja össze az indexes cikk:

A BRFK szerint megalapozott annak a gyanúja, hogy a brókercég kereskedelmi tevékenység látszatát keltve tévesztett meg több magánszemélyt és gazdasági társaságot. A csalók azt ígérték a befektetőknek, hogy 150 ezer USA-dollár befektetésével a világ tőzsdéin jegyzett cégekben szerezhetnek tulajdonrészt, s a részvények adásvételével extra profitra tehetnek szert. Az álbrókerek valódi célja az volt, hogy a befektetők minél több tőzsdei tranzakcióra adjanak nekik megbízást, ők pedig tranzakciónként rendkívül magas jutalékot vontak le a már befizetett, 150 ezer dolláros induló befektetésből. A  tranzakciókkal járó jutalékok összege egy idő után felemésztette a befektetők befizetéseit, így nem hogy extra profitra tettek volna szert, még hatalmas anyagi kár is érte őket - közölte a rendőrség.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.23. 14:50:05

Elsőre(?) úgy tűnik, hogy az álbrókereknek álbrokijuk marad csak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.23. 14:55:54

Érzik a sünök a kormányváltás szelét, esetleg a BKV és a MÁV is ott "fialtatta" a pénzét? Pontosabban a pénzünket...

PuruttyaIrto (törölt) 2010.02.23. 14:56:17

Saját érdekükben Labelló remélem van náluk, mert a börtönben szükség lesz az ápolt ajkakra, hogy a már idősebb börtönlakók kedvében járhassanak! :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.02.23. 14:58:53

Csak az a kérdés miért működhetett ennyi ideig egy ilyen cég?

Jimbo75 2010.02.23. 15:00:04

Mehet nekik az sms: a sitten Te is csak szexrabszolga lehetsz:-))

pandras11 2010.02.23. 15:00:18

Hetente 1-2 x telefonált egy brókeres, szenzációs ajánlattal. A k.rva anyja sem volt elég, hogy lekopjanak.
Alapszöveg: Meg kéne dobni ugy 20 millióval! ??? Forinttal. Majd mi forgatjuk, magűának semmi dolga nem lesz ! Rábasztak a köcsögök.
P

AlexWolf 2010.02.23. 15:02:30

Kereskedelmi tevékenységnek látszó látszat!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.23. 15:03:37

Azért az éremnek is két oldala van. Én személyesen ismerem Vastagh Barnát, a CP vezérigazgatóját. Barna tisztességes, becsületes ember, aki lelkiismeretesen kezelte az ügyfelei pénzét. Sok álmatlan éjszakát okozott neki, hogy milyen módon tudná a legjobban fialtatni a pénzecskét, hogy minél több haszot hozzon a drága Ügyfeleknek. Nem mellesleg csontkovácsként is működik, és 4 apró gyerek várja otthon. Felesége Etelka háztartásbeli, így Barna kieső fizetése érzékenyen fogja érinteni a családot. Ne ekézzétek még ti is Őket!

2010.02.23. 15:11:04

Ertem en, hogy ot embert bilincsbe verve vittek el, mert ok voltak a vezetok, raadasul harmojuk meg csak nem is magyar volt. De mi lesz azzal a 150 magyar (foleg egyetemista, ha jol olvastam) aluzletkotovel - masneven aljas hazudozo fereggel - akik szuksegesek es segitokeszek voltak a csalas veghezviteleben? Ha jol vettem ki, ok voltak azok, akik piocakent ragadtak ra minden szerencsetlenre, az ugyfeleket beugrattak, lekezeltek, a csillagot is leigertek...

Dervenkál Egon 2010.02.23. 15:12:49

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: Egy pénzügyi vállalkozás akkor is kamu, ha a legjobb szándékkal verik el az ügyfelek pénzét. Aki úgy indít el egy céget, hogy "hozzatok nekem pénzt, aztán majd álmatlan éjsazkáimon kitalálom, milyen módon fialtathatom meg", az ne is vágjon bele.
4 gyerek nem mentség a hülyeség alól sem, hát még a szándékos csalás alól. Bár ezt majd eldönti a bíróság (ha a rendőrök nem tesznek ismét tanúbizonyságot a teljes pénzügyi analfabétizmusukról, és képesek bizonyítékot gyűjteni beismerő vallomások nélkül is).

Manyizga (törölt) 2010.02.23. 15:14:32

Jójó, leültetik őket, és váltásban vazelinozzák a hátsójukat, hogy megfeleljenek a benti igényeknek...

DE az elsíbolt pénzt hogy kapják vissza az átvert ügyfelek?? Az a gyanúm, hogy sehogy. Pedig az a pénz tuti megvan valahol a rokonságuknál befektetve kacsalábon forgó villába. Na azokat kéne elvenni majd a jogerős ítélet után. Most meg felmérni őket, és elidegenítési tilalmat bevezetni rájuk addig is.

2010.02.23. 15:17:19

Egy időben engem is folyton nyaggattak ettől a cégtől. Naponta több bróker is hívott, hogy már 20 millával be lehet szállni, legalább 20 % haszon néhány hét alatt. Szerencsére nem dőltem be nekik, meg pénzem se volt rá. Gyanús is volt, hogy Csehországba kellett volna a pénzt kiutalni.

FelixJager 2010.02.23. 15:17:49

vazz, ezek hívogattak engem is, nem lehetett elégszer elküldeni a jó édes anyjukba őket, nem adták fel, aztán nem vettem egyszerűen fel, pár hét után abbahagyták
annyira suttyó hangja volt a "brókernek", aki hívogatott, hogy az kellett rémisszen mindenkit

carl badog 2010.02.23. 15:18:24

Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni.

Transylvanianmixedgrill 2010.02.23. 15:18:37

Egyrészt: nem működik a szavazás.
Másrészt: nem csodálkoznék, ha a PSZÁF a Homáron megjelent leírások alapján (is) elkezdett vizsgálódni...úgyhogy gratula a Homárnak! :)

Eric_Cartman 2010.02.23. 15:18:49

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: és a Gömb utcai gumishoz jár, mint én. Mondhatni a család gumisához.

nemáá 2010.02.23. 15:19:47

Engem ez a pioca izelgetett - vegul face to face megkertem, hogy kopjon le :)
"Šedivý Erik - Nemzetközi bróker"
...van hozza szamom is...

pizsama 2010.02.23. 15:19:55

Anno engem is próbáltak becserkészni, de ráfaragtak, mert Homárt olvasok.

gabest1 2010.02.23. 15:20:31

"A tranzakciókkal járó jutalékok összege egy idő után felemésztette a befektetők befizetéseit"

Ez melyik magyar brókercégre nem igaz?

pizsama 2010.02.23. 15:23:34

Az AFIN Hu is hozzájuk tartozik, mert ők is zaklattak egy időben?!

Rosszindulatú Vászka 2010.02.23. 15:26:58

Engem csak eccer hívtak, de beleüvöltöttem a telcsibe, hogy megbaszom anyád a ravatalon te kis buzicsíra. Monnyuk a Zserbóból azóta ki vagyok tiltva, de megérte. Pár perc múlva jött is az esemes, hogy Tisztelt Uram, Ön sikeresen leiratkozott.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2010.02.23. 15:30:35

Engem a mittomenmilyen Norbert zaklatott, azutan meg joparan. Egy kelloen hatarozott helyretetel utan nem hivtak tobbet.
Ennek a Norbertnek, ha valaki tudja az iwiwes adatlapjat, kuldenek egy szivmelengeto gratulaciot.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2010.02.23. 15:31:48

@Rosszindulatú Vászka: gyenge probalkozas, sajatkent feltuntetni egy otezer eves varosi legendat. Mindig ilyen hiteles vagy? Elmehetnel albrokernek. :)

mojszipupi 2010.02.23. 15:35:17

Egy spanom ott dolgozott, tőle van az info h a cég új néven új székhellyel fogja folytatni mindazt amit eddig. Hozzá kell tenni h persze teljesen legálisan...

Ezeket nem lehet kigyomlálni. Más néven, papíron más tulajdonosi struktúrában nyomulnak tovább

Szaracén 2010.02.23. 15:38:40

Tavaly engem is át akartak b@szni. Egy cseh-lengyel bányarészvényt kínáltak eladásra, amit előtte önkötésekkel jó magasra felpiszkáltak. Pont a csúcson vettem volna meg. Nem álltam kötélnek, de egy hónap múlva újra zaklatni kezdtek. Mondtam nekik, nézzék meg, hol áll a részvényük, amivel pár hét alatt milliókat kellett volna keresnem. Cinikusan azt válaszolták, nem árfolyam-nyereséget, hanem magas hozamot ígértek. Persze. Pár hét alatt.
Bánom, hogy nem fordultam én is azonnal a PSZÁF-hoz. Most érzek egy kis elégtételt...

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.23. 15:39:54

Hetven ügynökét függesztette fel ma a PSZÁF. Nnnna, vééégre! Ők voltak az egyik tipikus kupaca a kókler brókereknek.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.23. 15:40:32

érdekes, hogy mostanában sorra buknak le a milliárdos csalók. Lehet elindult valami? Vagy csak a még nagyobbak fedezik a seggüket...

Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2010.02.23. 15:42:52

Most töröltem ki 8! ilyen gyökér "bróker" telefonszámát. Lerázhatatlanok voltak, és biztos érzékkel választották ki azt az időpontot, amikor abszolút alkalmatlan volt elküldeni az anyjukba őket. Anno még a Homár cikkek folyományaként felhívtam a vezető nénit /ő vette fel, a régi cikkben jelölt ffi nem/, és megígértem neki, hogy minden egyes alkalommal b@szogatni fogom telefonon, ha valamelyik idiótája engem hívogat.
Sok időmbe, idegeskedésembe került, mire töröltek.
Rohadjon mindre a műanyag lakat!

Szaracén 2010.02.23. 15:42:55

Ja, telefonáláskor a háttérben folyton nagy brókerricsaj volt, szerintem magnóról ment, h azt higgyem, qrv@ nagy forgalmuk van. Olyan röhelyes volt.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.23. 15:43:19

@Mao elvtárs: látom nem régóta Homározol. Tudod, ez a ravatal dolog ojan, mint a bacc papucs, meg palkovicsné laptopja meg edebácsi, meg a viszkis kaller.

báró Leopold 2010.02.23. 15:44:14

Höhö, megnyitottam a honlapjukat és a következő történt:

indafoto.hu/guczyka/image/6942809-0b8746e6/262851

Azért jó látni h a rendőrség néha csinál valamit :-)

hawkeye 2010.02.23. 15:44:25

VÉGRE!

VÉGRE!

VÉGRE!

Már épp itt volt az ideje.

Persze, lehet, hogy hiányozni fog az a paraszt közülük, aki ha visszautasítottam az ajánlatának meghallgatását, reflexszerűen lehibbantozott, leidiótázott... :)))

De így már értem azt a kifejezhetetlenül bunkó stílust, amivel üzletet akartak kötni áldozataikkal...

satho 2010.02.23. 15:44:56

Háát igen így vagyon ez manapság. A jó bróker urak majd érezni fogják a börtönben, milyen is az amikor adják- veszik őket a 200kg-os kigyúrt nem a napon barnult társaik :) Lesz ám ott is extraprofit ! De nem nekik, hanem azoknak, aki majd jól seggbetaszajtják őket :))) Aztán majd lesz ám szarjon szöget meg szüljön sünt effekt..... hehe-höhö

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.23. 15:45:19

Soha nem látott kötési jutalékért dolgoznak, és nem az az érdekük, hogy árfolyam-nyereséget neked elérjenek, hanem az, hogy kötögessenek a nevedben: vétel-eladás-vétel-eladás, mindegy mit. Eleinte még nyerhetnek is számodra árfolyamemelkedésnél, de talán pont azért, hogy megnőjön a bizalmad bennük a náluk kezeltetett tőkéddel együtt (ilyen panaszosokat ismerek, a blogomra néhány sztori érkezett tavaly).

Egyébként sunázni való a nyitó oldaluk cseh (?) menyecskéje... www.stockmarket.cz/hu/portfoliokezeles/

Motorola 2010.02.23. 15:45:43

Akkor ezek szerint a telefonom hívásszűrőjének fekete listájából törölhetem a 06202639123 és a 06305270450 számokat....Ezekről hívtak állandóan. Nagyon bunkók voltak egyébként. A számom pedig titkos volt egész életében, valahogy megszerezték a mocskok.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.23. 15:46:00

Azér akit át tuttak verni, az senem volt egysenem bölcs ember. Sztem.

Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2010.02.23. 15:46:12

@Szaracén: Pont mint egy telefonközpontban. Valamelyik régi posztban elárulta az egyik volt dolgozó, hogy pont ezért dolgoztak egy nagy irodában, egy asztalnál. Így lehetett a lázas munka látszatát kelteni.

Gyűjtőjegyes 2010.02.23. 15:48:10

Amikor még Affin Brokes KFT volt, jópár évvel ezelőtt, még én is "dolgoztam" ott 1 hónapot. Hát... eléggé... meredek volt:) Pénzt se láttam:(

Picitures doktor 2010.02.23. 15:49:32

@Rosszindulatú Vászka: Juhhééééé,má tudom,hogy nem vagy komplett...:-)))))

Deren 2010.02.23. 15:49:52

Nekem brókeri állást ajánlottak vagy 4x, úgy, hogy nem is jelentkeztem semmire. Amikor elküldtem őket melegebb éghajlatra, azt úgy értelmezték,h minden vágyam,h náluk dolgozzak és hívtak,h miért nem jelentem meg az állásinterjún, amit megbeszéltünk :)

soproni1 2010.02.23. 15:50:00

Azért tudunk mi magyarok, ha akarunk.
Cseh-Szlovákia, Románia ? Lehet, hogy ezek is Overdose-ra pályáztak ?

Brókernet a következő ?

Gyűjtőjegyes 2010.02.23. 15:51:25

@pizsama:
Régebben volt AFIN. De megváltoztatták a nevük CP-re :)

Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2010.02.23. 15:52:57

@hawkeye: Engem valamelyik parasztja kioktatott, hogy ennyi év vállalkozás után nehogy 'má ne legyen befektetni való pénzem az ő tuti ötletére. Mondtam neki, hogy én is biztos vagyok benne, hogy csak annak lehetnek jó befektetési ötletei, aki havi 100-ért mindennap hívogat. Ahhoz meg semmi köze, hogy a pénzemet hová teszem.
Viszont olyan ideges lettem, hogy ha ott áll előttem, simán pofánb@szom, pedig fát lehet vágni a hátamon.

Ippiki 2010.02.23. 15:53:41

Hát igen, abban a paraszt stílusban, ahogy előadták magukat az "egyetemista brókertanoncok" furcsállom is, hogy bárkit be tudtak húzni a csőbe. Engem is zaklattak hetekig, hónapokig, aztán a végén nagyon kedvesen elmondtam nekik, hogy a következő hívásnál feljelentést fogok tenni... Utána valahogy eltűntek, lehet csak szerencsém volt. De, hogy olyan taplókat azelőtt és ezóta sem hallottam telefonban, az tuti. Megyek és gyújtok pár örömtüzet :D

Rosszindulatú Vászka 2010.02.23. 15:54:52

Namsot a többi ijen telefonos zaklató görénycéget mikór zárják már be?

A tudományos porszívósat, meg az ingyen nyaralósat, meg sztem több befektetős csapat is próbálkozik.

OmegA404 (törölt) 2010.02.23. 15:55:38

Engem is hívogadtak kérdeztem tőlük köthetnék ITM opciót EURHUF követő stoppal.
Többet nem kerestek...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.02.23. 15:56:07

Én egy éve voltam náluk állásinterjún. Ott tanították (volna) a levakarhatatlan brókerpofátlanságot. Adtak egy mobilt és egy a4-es lapon telefon és névlistát, amit végig kellett hívni és közben jegyzetelni. Megvolt a kamu duma, amitől nem igazán lehetett eltérni. Röhej volt az egész. Ott is hagytam őket. Azt nem tudtam, hogy a tranzakciók is kamuk voltak...

index-cenzura.biz 2010.02.23. 15:56:29

mégegyszer, mennyi pénzt lehet keresni 2-3 év börtönnel?

Gyűjtőjegyes 2010.02.23. 15:57:11

@Ippiki:
Amikor a "betanítás" időszaka volt (3 alkalom...), ott elmondták, hogy az ügyféllel úgy kell bánni, mint a ronggyal. Amolyan Csernus stílusban. Ha meg nem tudtuk őket vásárlásra sarkalni, szépen el kellett őket küldeni az édes anyjukba...
Mondjuk a felhívottak is érdekesek figurák voltak:) Nem kellett őket félteni.
Ha azt mondod, hogy feljelentést teszel a zaklatás miatt, felkerül a számod a tabu listára. Onnan később lekerül.

De egy szar hely volt, már szídom magam, hogy egy hónapot ott voltam (ügyfelem nem lett, nem jött össze). Sose mosom le magamról a szégyenfoltot:)

pizsama 2010.02.23. 15:57:30

@Gyűjtőjegyes:
Akkor jól emlékeztem, mert mindkettő hasonló módszerekkel próbálkozott.

pizsama 2010.02.23. 15:59:46

@Gyűjtőjegyes:
ez nem rád nézve szégyen, te csak dolgozni akartál. rengeteg ilyen cég van manapság is, aki még az álláskeresőket is kihasználja, nem csak az ügyfeleit!

Félre Beszélő 2010.02.23. 16:00:14

Többször mosolyt csalt a körülöttem levők arcára, amikor a telefonom megszólalt Feró "A pofádat befogod" csengőhangján és elmeséltem nekik, hogy kihez tartozik a szám. Van még más cég is, aki megkapta ezt a csörgés nálam, plusz a telefonkönyvi bejegyzésben a neve elé a NEEEE!!! előtagot...

<strong><a href="http://www.mobil-csengohang.hu/files/csengohang/mp3/vicces/pofadatbefogod.mp3" target=”_blank”>A pofádat befogod</a></strong>

hawkeye 2010.02.23. 16:00:49

@Peteetow:

Az egyik trágárkodás után megfenyegettem őket, minden nap hajnali háromkor fogom hívni a főnökük (itt a Homáron közzétett)privát számát.

Akkor 2 hónapra leszálltak rólam.

Kb. két - három hete lekurvaanyáztak, amikor újfent közöltem, hogy semminemű módon nem kívánok kapcsolatba lépni velük.
De ez még semmi.
Aznak este hívott valami koordinátoruk, vagy mi a búbánat, s miután neki is udvariasan elmondtam ugyanazt, közölte, hogy én tényleg egy hülye vagyok.

Ennyi.

De most akkor ki is a hülye?
Mondjuk, aki rájuk bízta a pénzét?

Ippiki 2010.02.23. 16:01:04

@Gyűjtőjegyes: szép dolog a bűnbánat, most feloldozlak utólag :)
Azért ilyen hozzáállással nem értem mit vártak, hihetetlen. Az én vállalkozásomban éppen ellenkezően működik a dolog és szerencsére meghálálják az ügyfeleink, mert visszatérnek később is. Igaz ez nem brókercég :)

Donor 2010.02.23. 16:01:31

Ezt nem értem.
Én is tözsdézek egy bróker cégen keresztül, DE
-mielőtt aláírtam a szerződést, elolvastam mi mennyibe kerül.
-nem hajtok végre olyan tranzakciót ami számomra nem éri meg
-az ilyen helyettem tőzsdéznek meg adják a jó tanácsokat jellegű dolgokat csak arra használom, hogy az ellenkezőjét cselekedjem, mert ha egy bróker felhív hogy most adjam el mert esni fog akkor tuti venni kell mert emelkedni fog.

A nyugdíj számlám is 20%-ot csökkent míg én 30%-ot nyertem a tőzsdén, pedig azok állítólag értenek hozzá.

hawkeye 2010.02.23. 16:03:03

@Donor: És téged is szokta anyázni???
:)

szerintemlehetséges 2010.02.23. 16:05:39

rég leültettem volna az egész bagázst, még amikor AFIN.HU volt

Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2010.02.23. 16:06:02

@hawkeye: Nekem valamelyik azt mondta, hogy küldjek leiratkozó e-mail-t. Mondom hogyne, hogy még spam-mel is küzdjek:-)
Ha lett volna pénzem, akkor sem bíztam volna ilyen köcsög brigádra. Max. annyit, hogy hozhatnak két sört:-D

Rosszindulatú Vászka 2010.02.23. 16:06:09

Sosem értettem, mér sértődnek vérig ezek a telefonos botok, amiért nem akarok velük biznicelni. Szal akkor van akinek bejön, ha bunkón lebasszák a telefonba. Én ezt csak Feleségemtől meg Anyámtól vagyok képes elviselni. No ott se mindég szó nélkül :)

Donor 2010.02.23. 16:07:48

@hawkeye: Nem, mert én nem értek hozzá és csak a saját pénzemet kockáztatom :)

Zsolo7 2010.02.23. 16:08:23

@Motorola: Nekem is meg van a számod. Az nem nagy kunct 06 x0 xxxxxxx éd a 06 x0 xxxxxxx+2 között van a tied :)

RÁBA GYÖRGY 2010.02.23. 16:20:40

Édesdrágabarátaim, hát végre elindult valami. Talán.....

tworule 2010.02.23. 16:27:51

Hurrá:)

Remélem bent is tartják mindet jóideig.

Engem is zaklattak és nem lehetett levakarni őket. Bár kb fél éve szerencsére nem hívott egyik nagyon elismert és elfoglalt brókerük sem.

Én nem voltam rabszolga, de egyszer mikor már ingerülten elküldtem megkérezte, hogy gondolom én egy ilyen kis betéti társaság tulaja, hogy ilyen hangnemben beszélek egy ekkora nagy neves céggel, és érezzem magam megtisztelve, hogy felajánlották a szolgálataikat...

Piraeus 2010.02.23. 16:30:42

@soproni1: A Brókernetnek kurvára nincs köze a CP jellegű cégekhez.

Piraeus 2010.02.23. 16:31:53

@Deren: Én is így jártam. Végül csak abbahagyták, amikor elmondtam nekik, hogy soha semmilyen kapcsolatba nem kerülök velük, hiába hívogatnak. Valahogy elhitték.

nyomasek 2010.02.23. 16:31:56

Nekem a Brókernetnél ér a számlám 70%-ot. Tegyek én is feljelentést?

gergel 2010.02.23. 16:32:45

van egy másik hasonló cég, egy emelettel feljebb mint a CP, hirtelen nem jut eszembe a nevük.

Piraeus 2010.02.23. 16:37:10

@gergel: Magyar Köztársaság Kormánya?

Transylvanianmixedgrill 2010.02.23. 16:40:28

@Piraeus: Nem akarnék a Brokernet fogadatlan prókátora lenni, de a Brokernet voltaképpen semmi mást nem csinál, mint például Uniqa, Axa, ING stb. unit-linked biztosításokat ajánl megvételre. Az üzlet megkötését követően valójában Uniqa-s, AXA-s, ING-s ügyfél lesz az ügyfél.

tworule 2010.02.23. 16:41:24

@gergel:
Igen van, de én sem emlékszem már rá, először azok hívtak, azoknak elsőre megadtam a fax számunkat is aztán kidobtam amit küldtek. Akkor még nem gondoltam, hogy minek leszek kitéve ezek után. Igaz faxot többet nem küldtek.

belalugosi 2010.02.23. 16:41:35

ez a hír a nap fénypontja!

én úgy voltam náluk állásinterjún, hogy előtte nem hallottam róluk semmit.

ilyenekkel próbált alázni a kis köcsög manager, mint

- van magának valami célja az életben? (miközben rám se nézett, csak a mandzsettájával játszott)
- eldönthetné végre, hogy beosztott vagy főnök akar lenni. a beosztott dolgozik, a főnök dirigál. (főnök, mert alapítanak nekem egy egyszemélyes céget, amiben vállalkozói státuszban foglalkoztatnak)
- ők teljesen tapasztalatlan kollégákat keresnek, mert könnyebb őket betanítani. olyan ez, mint egy új, üres winchester és egy régi, használt, vírusos winchester.

az "interjú" végén azt is közölte, hogy majd szükség lesz pár millió forintra a részemről, amit magamba, és a szakmai fejlődésembe fektetek

közben láttam az irodában a sok szerencsétlen fiatalt egy-egy telefonnal és egy A4-es papírral, akik bevették...

Transylvanianmixedgrill 2010.02.23. 16:42:10

Egyébiránt ha jól értem az eddigi fejleményeket, a CP egy Ponzi-sémás csalást vitt végbe:

brigad.blog.hu/2008/12/15/mi_is_az_a_piramis_jatek_avagy_a_ponzi_sema

Secnir 2010.02.23. 16:44:26

@Piraeus:
"A Brókernetnek kurvára nincs köze a CP jellegű cégekhez"

fogadni mersz rá?

amúgy az összes olyan cég, amelyiknek a rövidítése CP (kft), mehet a kukába...

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.23. 16:49:08

Lehet, hogy a sztori kamu, az egyik ismerősmnek volt ott összekötetése. Állítólag céges szinten ment a pia meg a drog, hogy pofátlanok legyenek, és hogy visszahívják az embert.

Lehet, hogy tényleg kamu, de azért ezen érdemes elgondolkodni...meg azon, ha a PSZÁF már júliusban elkezdett kutakodni, akkor miért csak 7 hónap elteltével jutottak el odaáig hogy lehúzatják a rólót?

Kono 2010.02.23. 16:51:40

@Secnir: Nincs köze a Brokernetnek a CP-hez.
Egyébként én is örülök ennek nagyon.
Pár hete felhívtak onnan, menjek be interjúra.
Már az interjúnál látszott, mennyire gáz az egész, sosem mennék ilyen céghez dolgozni! Kicsit utánanéztem neten nem kellett sokat keresni:)
Arra azért jó volt, h tapasztalatot szerezzek. Mármint egy kis lebutított amerika fíling interjún.

gergel 2010.02.23. 16:56:39

@Piraeus:
lehetne az is
megtaláltam: priority broker kft
ultragagyi szcientológus szintű honlapjuk van.
nem tudom kik ezek, de szerintem még hallunk róluk is a homáron.

Secnir 2010.02.23. 16:59:25

öröm olvasni az ilyen híreket.

én szívem szerint csinálnék egy scriptet, hogy:

Ma a variable1 -nál razziáztak a rendőrök, a vezetőket bilincsben vitték a Markó utcába.

dim variable
bkv;
centrum parkoló kft;
máv;
mszp;
fidesz;
brokernet;
megint a bkv;
otp;

aztán pörgessük meg a kereket, hogy mit dob ki...

almeer 2010.02.23. 17:12:05

@zéka: Tuti igazad van, mert engem kb. 3x hívtak, mindig ugyanaz, és a srác úgy be volt baszva, hogy alig forgott a nyelve. Azt hittem beszédhibás, de így rájöttem, hogy nem.

soseleszekelső 2010.02.23. 17:12:14

@hawkeye:
Tényleg, itt volt a Homáron valamelyik góré telefonszáma.
Ha engem hívtak, mindig megkértem őket, hogy picit később hívjanak egy másik számon, és megadtam azt a számot.

Tatu Monk 2010.02.23. 17:17:07

A Brókerarcokat ki látta? Mert ez pont olyannak tűnik! A kitalálók biztosan látták, és az a sok al(ál)üzletkötő meg arra izgult, hogy ő lesz a következő Giovanni Ribisi!

El Polako 2010.02.23. 17:18:35

Éppen a Fajkasházi fakadt ki a Heti Hetesben, hogy a kommandósok manapság mindenkit lerohannak.

Én már csak azt várom mikor teperik le őt is, hogy egy foga sem marad, amikor a BKV-s pénzlopkodásban kiderül, a Hócipő túl sokat kapott.:D

kvadrillio 2010.02.23. 17:24:25

Nemrég volt a gyémánt-piramisjáték !
Szaaal... a piramisjáték folytatódik 1990- /ONINVEST és Rócsildék/ - óta !!!
Emberek kifosztása általi meggazdagodás, a bankok segítségével !!! Az egész világon !
Bölcsője az USA és a többi nyugati országok.
A rendszerváltozással ez is begyűrűzött!!!
Pénzmanipulációk /Soros-félék !!!/, és ötletes piramisjáték-szervezések, az emberek meg bedőlnek, a szervezőknek meg a milliárdok dőlnek !!!
Fejesek is benne vannak......sajnos.....:(
Vége lehetne már !!!!!

Piraeus 2010.02.23. 17:27:08

@Secnir: Merek. Közelről ismerek Brokernetes brókert. Az előttem szólónak igaza van: semmi rendkívülit nem csinálnak, csak más piaci szereplők termékeit adják el. Nem ugyanaz, mint a CP-nevű sufnituning-lehúzós bt.

Eric_Cartman 2010.02.23. 17:29:04

Remélem az összes babaarcú fiatal bróker manager kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot a sitten. Amiről nem lehet leiratkozni 5 évig. És szeretnének szöcske lenni. Abból is az a fajta, amelyik tud nemet váltani.

schawo2 2010.02.23. 17:32:00

Várható volt. Ezer helyen sértettek törvényt. Szabálytalanul végeztek határon átnyúló pénzügyi tevékenységet. Ismerem a belső működésüket. A brókernek nevezett telefonos dumagépek semmit nem konyítanak a pénzügyi szolgáltatásokhoz, egyszerű betanított robotok. Volt néhány elemzőjük is, de azok rosszabbnál rosszabb pénzügyi döntéseket hoztak. De ez nem véletlen volt. A fő cél, ahogy az index cikkben is szerepel, az ügyfél pénzének elégetése volt a lehető legtöbb tranzakció végrehajtásával. Ugyanis a tranzakciós jutalékok őket illette. Hozzáteszem, több hasonló magyar és nemzetközi szolgáltatót, és bankot is ismerek közelről, mindnél fontos cél a lehető legtöbb tranzakciót erőltetni az ügyfélre. De a többiek ezt disztingváltan teszik, ellentétben a CP-vel.

"Azért az éremnek is két oldala van. Én személyesen ismerem Vastagh Barnát, a CP vezérigazgatóját. Barna tisztességes, becsületes ember, aki lelkiismeretesen kezelte az ügyfelei pénzét. Sok álmatlan éjszakát okozott neki, hogy milyen módon tudná a legjobban fialtatni a pénzecskét, hogy minél több haszot hozzon a drága Ügyfeleknek. Nem mellesleg csontkovácsként is működik, és 4 apró gyerek várja otthon. Felesége Etelka háztartásbeli, így Barna kieső fizetése érzékenyen fogja érinteni a családot. Ne ekézzétek még ti is Őket!"

Az, hogy személyesen ismered, és a privát életben egy rendes, normális fickó, nem jelenti azt, hogy az üzleti életben ne lenne csaló. Még nincs jogerős bírósági határozat arról, hogy csaló-e vagy sem*. Ha esetleg valamiért felmentik, akkor maradunk annyiban, hogy nem csaló, hanem gátlástalan üzletpolitikával működő céget vezet.

*Nem kérek rágalmazási pert... :S

kvadrillio 2010.02.23. 17:32:04

@zéka:

A PSZÁF azért lép direkt későn, hogy időt adjon a milliárdok eltüntetésére.
Mindig ezt csinálja.

Megint megszívták egy jó páran.......

Panamaország-Magyarország.....

balog tibi és bandája 2010.02.23. 17:32:08

Mindenkinek ajánlom figyelmébe a Brókerarcok című filmet ( the boiling room ), mindent onnan vettek a szerencsétlenek.Azt hitték ők a Vin Diesel.

balog tibi és bandája 2010.02.23. 17:38:09

@Tatu Monk: csak most láttam, hogy megelőztél :)

Sötét Gyermek 2010.02.23. 17:45:36

@balog tibi és bandája: És úgy is lett végük, mint a filmben, tökéletes forgatókönyv, tökéletes végkifejlettel :)
Majd nézem a Híradót, ahogy viszik el Vin Dieselt és Giovanni Ribisit :)

foto háber 2010.02.23. 17:47:14

és megsérültek amikor a kommandosok jöttek?

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.23. 17:47:17

@schawo2:

nyugi Cimbora!:)megélhetési sünöző barátunk mindenkit ismer:).. ezzel szokott viccelődni:) olvass vissza egy pár posztban is:)

Sanyi82 2010.02.23. 17:49:29

Engem folyton zaklattak telefonon a jobbnál jobb ajánlatukkal. Azt mondták: "Lenygel országban most dobtak piacra egy részvény csomagot és mivel én éppen egy vezetővel beszélek, én kedvezményesen már 40millióért beszállhatok." Gyakorlatilag pár hétig 3-4 naponta felhívott valaki, és az volt az érdekes, hogy soha nem hívtak 2x ugyanarról a mobilról, pedig mindíg elmentettem a számokat, hogy kijelezze. A vége azt volt, ahogy amikor mondtam nekik engem ez az egész nem érdekel, azt mondta az egyik "Uram ha ideges, akkor inkább igyon meg egy kávét rendben!? " Pofátlan szarháziak...

gertrud 2010.02.23. 17:49:34

öcsém, itt mindenki multimilliomos?
érdekes engem sose hívott egy se..

hawkeye 2010.02.23. 17:49:53

És egy naphal a Homárnak, mert lehet, hogy az itteni kommentekben megjelent csúfságok is ráirányitották a hatóságok figyelmét erre a bűnbandára.

Akkor melyik békávézós geng legyen a következő...?
:)

sünsámuelné 2010.02.23. 17:52:22

Örülök annak, hogy aki eddig témához írt, azt nem sikerült átverniük az álbrókereknek. Sajnos az egyik ügyfelemnek ( és tudok többről is)több milliós a kára, aki elhitte, hogy valódi brókerekkel áll szemben. A PSZÁF a tavalyi bejelentésemre még válaszra sem méltatott, pedig már réges- régen megakadályozhatta volna ezt a csalássorozatot. A PSZÁF volt, aki engedélyezte a határoz átnyúló befektetési tevékenység végzését egy ellenőrizetlen cseh cégnek. Próbáljon valaki egy csehországi székhelyű céget beperelni, kártérítés megfizetésére. Jó, hogy börtönbe kerülnek a csalók, de mi lesz azzal a sok millió elcsalt befektetésire átadott pénzzel.

hawkeye 2010.02.23. 17:55:21

@gertrud:

Na, aki rájuk bízta a pénzét, az mostanra már sok minden, de nem multimilliomos.

"Úgy tudni: a kár „alaphangon” 3 milliárd forint. Az ügynek több száz károsultja lehet, a rendőrség várja az áldozatok jelentkezését."

Bicskas 2010.02.23. 18:02:23

iwiwen 2 oldalra való embert dob ki akinek a munkahelyéhez ez a capital partners van beírva. Nézzetek körül hátha beugrik pár név.
iwiw.hu/pages/user/advancedsearch.jsp?showform=true#page=1®DateYear=2002&workplace=capital%20partners

ilyen gyöngyszemekkel is lehet találkozni pár embernél:

Ezt csinálom, mikor dolgozom Emberekkel kommunikálok és üzletelek, ugyanis részvényeket adok-veszek, merthogy, ilyen a tőzsdeélet...:)

----> www.tozsdetanfolyam.hu/motivacio

VAGY

Rendületlenül kitartok,amíg el nem érem a sikert .
Nem vereségre születtem e világba , s nem kudarc kering az ereimben.Nem birka vagyok,aki juhász nógatására vár.Tigris vagyok és megtagadom,hogy birkákkal szóba álljak,vélük járjak,és vélük háljak.

A kudarcnak mészárszéke nekem nem végzetem .

Rendületlenül kitartok,míg a sikert el nem érem.

VAGY

Ezt csinálom, mikor dolgozom Pénzügyi tanácsokat adok

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.23. 18:09:09

@Szaracén: Nem magnóról ment a ricsaj, hanem a CNN full hangerőn, és mindenki ordított a telefonba (voltam egyszer "interjún")

öregmogyi 2010.02.23. 18:10:29

jajj.. ezek minket is hívogattak tavaly.
Szerencsére van telefonosunk, de a végén már ő is elvesztette a fejét.

párbeszéd a sokadik zaklatás után: (titkárunk 60éves fickó. Lassan, kimérten beszél. Nagyon nyugodt ember)

CPartners: xy brókercégtől vagyok, az ügyvezetővel szeretnék beszélni.
titkárunk: óóó vártam a hívásukat. Igaz, hogy a válság miatt a brókerek már a tizedikről ugrálnak? Nem? Na majd akkor hívjon! (lerak)

másik alkalom:
titkár: XY kft, Tessék!
CPartners: xy brókercégtől vagyok, az ügyvezetővel szeretnék beszélni.
titkár: magánlakás! (lerak)

még egy:
CPartners: xy brókercégtől vagyok, az ügyvezetővel szeretnék beszélni.
titkár: Értem. Sajnálom önt, hogy ez a munkája. (lerak)

Bandi a hegyről 2010.02.23. 18:14:37

Engem is hívtak a CP-től pár napja. Normális fazonnak tűnt a hívó, de én ilyen cégekkel soha... Mondtam, hogy NEM ÉRDEKEL, de csak magyarázott. A végén poénból (hagy örüljön) megadtam a spamek számára fenntartott mailcímem, azt mondta küld valamit. Másnap reggel felhívott:
-Elolvastam-e?
-Természetesen!
-Sikerült dönteni?
-Természetesen!
-Tehát?
-Feljelentem zaklatásért, mert már az előző alkalommal is mondtam, hogy nem érdekel!
-Tik-tik-tik (letette)
Azóta nyugi van...

A Brokernettel pedig én is megszívtam és az a szörnyű, hogy előre tudtam, hogy így lesz. Sajnos a családi szitu olyan volt, hogy be kellett vállalni. Szerencsére(?) csak alig 3 kilóval, mert szép csendben befejeztük. Azért ennek ellenére azt mondom, a BN nem egyértelműen csaló cég, de semmiképpen sem a tisztességes üzletpolitika híve.

mf/x 2010.02.23. 18:18:30

Éljen!! :D
Én is részt vettem a betanításon 1 éve.
Kaptunk 1 pár oldalnyi cégnevet+telszámot+mobilt és hivogatni kellett ezerrel. (utólag is bocs azoknak akiket felhívtam és beolvastam az előre megírt szöveget.)
A zaj a háttérben nem magnóról ment, kb 150 ember ült a terembe és ordított a telefonba mert úgy "hatásosabb az eladás".
A Brókerarcok-hoz meg annyit, hogy első nap elmondta a faszi, hogy nézzük meg mert az minden bróker bibliája, meg azt is mondta, hogy ők persze nem csalnak. :D

Magyarvagyok_Nemturista 2010.02.23. 18:25:28

@sünsámuelné: A PSZÁF nem akadályozhatja meg a külföldi ügynökök magyarországi működését. Ebben az Európai Uniós jogszabályok az irányadók.

A biztosítási ügynöki cég engedélyezése annak az országnak a feladata, amelyben az adott cég telephelye van. Külföldi működéshez (az unión belül) nincs szükség engedélyre.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.23. 18:26:06

@Peteetow: Ez a szöveg, amit "oktatnak".

@schawo2: Volt elemzőjük? Te most arra gondolsz, hogy egy "bróker" a "munkája" mellett figyelte a piacot és néha elhadart valamit 5 percben.

Piraeus 2010.02.23. 18:28:22

@foto háber: "és megsérültek amikor a kommandosok jöttek?"

Én inkább azokra a beszélgetésekre lennék kiváncsi, amik azzal szakadtak meg az ügyfél leugatása és kurvaanyázása helyett, hogy a háttérből robaj és "Rendőrség, mindenki maradjon ülve!" üvöltés hallatszott.
Meg a sok kis "bróker" arcára, amikor Police feliratú ruhában, fegyveres bácsik és nénik kezdtek befelé kocogni az irodába.

:)

handras 2010.02.23. 18:34:18

Hurrá, remélem nem hívogatnak többet, és megsemmisül az adatbázisuk!

Hátezmármi (törölt) 2010.02.23. 18:39:36

Na én voltam ennél a csodacégnél állásinterjún. Van tőzsdei szakvizsgám, VAP szakvizsgám, miegyebek. Azt gondoltam, egy komoly cég. Egy nájlon öltönyös-nyakkendős, húsz éves szakadt tag fogadott, a rajta lévő ruha összesen nem érhetett mondjuk 25 ezer forintot és ebben még a cipő is benne volt. Arról magyarázott, hogy itt pár hónap után a kereseti lehetőségben a határ a csillagos ég.Végignéztem rajta, majdnem megkérdeztem, hogy te akkor főnök létedre hogy lehetsz ilyen szakadt.

A többi interjúalanyból még egy érettségit sem néztem ki, néhány fogatlan segédmunkás alak.

A "brókerek" egy terembe voltak összezsúfolva vagy ötvenen, pár hosszú asztal mellett, sehol egy számítógép, mindenki előtt volt egy papír, hogy mit kell eladni. 9 után 5 perccel már leírhatatlan oroszlánszag volt a teremben, olyan kicsi helyen voltak.

Mindezt látva és megtudva, hogy 1,9% az adásvételi jutalék (máshol elektronikusan 0,25%) gyorsan eljöttem.

ddrum77 2010.02.23. 18:44:41

@schawo2:
LOL, Vastagh Barna, Etelka...

Hányan veszitek komolyan ezt hozzászólást???

igazságos 2010.02.23. 18:45:19

Hát, most már retteghetnek azok a cégek, akik a Homárra felkerülnek. Ismét bebizonyosodott, hogy azért olvassa ezt a blogot néhány fontos ember is.

@handras: Abban ne reménykedj. Majd újjáalakul a cég egy másik néven.

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?:
A 4 gyerek nem mentség. Más emberek becsapásával keresték a pénzt. Ha annyira jó ember lett volna, akkor nem megy bele kétes üzletekbe.

schawo2 2010.02.23. 18:52:49

@Magyarvagyok_Nemturista:

"
2010.02.23. 18:25:28
@sünsámuelné: A PSZÁF nem akadályozhatja meg a külföldi ügynökök magyarországi működését. Ebben az Európai Uniós jogszabályok az irányadók.

A biztosítási ügynöki cég engedélyezése annak az országnak a feladata, amelyben az adott cég telephelye van. Külföldi működéshez (az unión belül) nincs szükség engedélyre.
"

De. Ajánlom olvasásra: www.pszaf.hu/data/cms2103347/penz27.pdf

schawo2 2010.02.23. 18:55:21

@ddrum77:
Jólvanna, okés, benéztem. Felületes olvasás, write-only mód. Attól még a post többi része megállja a helyét. :)

Tekincsa Wakumba 2010.02.23. 18:58:41

@Bajnok: állítólag minden nap egy mítinggel kezdődik náluk, amit a különböző elemzők kimutatásainak megbeszélésével indít.

Én is voltam náluk interjún, majd képzésen pár napig. Ott mondta az egyik "kollega" a napi menetrendet.

De hál` Istennek idejében otthagytam őket, ezek szerint.

Nálam az tette ba a kaput, hogy a 3. napon az éppen aktuális oktatónk, valami senior bróker manager féle volt, azzal kezdte, hogy az egyik hallgató társunkat elküldte a sunyiba, mert az késni merészelt pár másodpercet.
Aztán folytatta azzal, hogy ilyeneket vágott a fejünkhöz: " Basztatok tanulni"

Az egész ellenszenvességét tetézte, olyan stilussal, amitől felfordult a gyomrom, miszerint ő már x éve nem ült metrón/villamoson, mert a vadiúj BMW-jével jár még klotyóra is. De persze mi valószinűleg még azért tömegközlekedünk.

Szóval, itt én azt mondtam, hogy ha ez az alak lesz majd a főnökünk, akkor én abból nem kérek.

Valamint abból sem, hogy az elején csak piackutató az ember, és telefonálhat éjjel nappal, hogy ne pusztuljon éhen mert ugye alapfizetés az nincs, csak jutalék, sikeres ügyfél után.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.23. 19:00:06

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: ezt valaki más kezdte, nekem csak megtetszett, de el ne higgye már bárki :-D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.23. 19:05:35

@csmiklos-35: "Egy nájlon öltönyös-nyakkendős, húsz éves szakadt tag fogadott, a rajta lévő ruha összesen nem érhetett mondjuk 25 ezer forintot és ebben még a cipő is benne volt. Arról magyarázott, hogy itt pár hónap után a kereseti lehetőségben a határ a csillagos ég.Végignéztem rajta, majdnem megkérdeztem, hogy te akkor főnök létedre hogy lehetsz ilyen szakadt."

Ez nekem is a kedvencem. Én is voltam ilyen interjúkon, ahol előadták, hány milliót fogok keresni. És ki adta elő? Fogatlan, ápolatlan faszi 30 éves cuccokban, kopott, repedezett bőröndben / kínai cuccokba öltözött fodrászolatlan nő, ócskabizsu ékszerekkel.

Amikor koleszban laktam, és állást kerestem, egy hülyegyerek kezdett magyarázni ugyanilyen szöveget, én csak ránéztem, és megkérdeztem: akkor hogyhogy itt laksz? (csóró, lepukkant, szocreál volt a hely)

Hiteles.

Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2010.02.23. 19:05:51

@Bajnok: Sejtettem, csak nem kicsit bicskanyitogató...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.23. 19:06:53

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: persze nem bőröndben :-) hanem bőrönddel - aktatáska helyett bőrönd, értitek

Hátezmármi (törölt) 2010.02.23. 19:11:41

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: És tetszett a sok képzett munkavállaló is... :-)

Már akkor is megfordult a fejemben, hogy Mo-n csak az foglalkozhat ilyennel, akinek van tőzsdei szakvizsgája. Ez egy négy modulból álló, viszonylag komoly vizsga, de az ott dolgozókból egyből sem néztem ki, hogy valaha is hallott arról, hogy van egy ilyen vizsga.

Úgy látszik, ez a PSZAF-nak is feltűnt, mégha évek múlva is.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.23. 19:14:35

@csmiklos-35: á, nekem is volt ilyen ismerősöm, aki elment ilyen céghez, semmit nem értett hozzá, akármilyen hülye bekerület oda, alényeg, hogy naiv legyen és ne essen le neki, hogy át akarják batzni!
Szánalom.

vazula 2010.02.23. 19:20:39

én mielőtt törölném a telefonszámukat, írnék egy SMS-t: kihagyhatatlan befektetés xy vazelingyár részvényei az egekben ..

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.02.23. 19:24:52

HURRÁ, HURRÁ HURRÁ!!!!!!!!!!!!!!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Abrash1965 2010.02.23. 19:29:56

na jó, egy titkot elárulok: keresztnévke én voltam. de tényleg :-)

Hátezmármi (törölt) 2010.02.23. 19:48:05

@Transylvanianmixedgrill: Csak éppen nem a hagyományos termékeit árulja a Brókernet, hanem direkt magának csináltat a biztosítókkal, ami csak abban különbözik a simától, hogy sokkal több a jutaléka, ezért aztán sokkal drágább az ügyfélnek. A Bnet gyakran az első év befizetésének a 140-160%-át lenyeli jutalékként. Bővebben például www.eletbiztositasokrol.hu

igazságos 2010.02.23. 19:57:59

Isten óvjon meg a magyar brókerektől és a telefonon zaklatóktól!

Áđám 2010.02.23. 20:03:31

én is voltam náluk interjún de a "bróker" aki kérdezgetett teljesen lekezelő volt, 20 percet késett, hintázott a széken, és nem nézett a szemembe. aztán elkezdett milliós fizetésekről beszélni, ami gyanus volt, mert július volt és vagy 40 fok volt az irodában... egy kurva légkondit azért abból a sok milliós fizuból vehettek volna.

persze aztán felhívtak hogy mehetek kommunikációs tréningre de nem mentem el.

csiribi (törölt) 2010.02.23. 20:10:56

Olvasva a kommenteket beugrott, mikor is kezdődtek a zaklatások.
Miután érdekelt a tőzsde, igyekeztem beregisztrálni magamat brókercégekhez.
Elmondanám, valamennyi korrekt módon keresett meg és beszélgettünk telefonon.
Kivétel a jelzett bróker.
Hozzájuk soha nem regisztráltam, ellenben gyanítom, a FIObrokerrrel is lehetett kapcsolatuk, talán azoktól jutott valahogy hozzájuk a telefonszámom. Persze erre nincsen bizonyíték.
De: két három minősíthetetlen hívás utáni felszólítások ellenére sem szálltak le rólam, így az alábbi trükkhöz folyamodtam: hívás, a bróker részéről ordítozó "tájékoztatás", amit félbeszakítottam: egy pillanatot tudna várni, kérdeztem.
Persze, volt a válasz.
Óvatosan kihúztam a fiókot, belehelyeztem a telefont és óvatosan visszatoltam / a fiókot / A kollégém 10 éves kisfia egy alkalommal látva, majd halálra röhögte magát.
Pár eset után leszoktak rólam.
Ezt egyébként eredményesen alkalmazom minden kéretlen call centeres hívásnál.
Szép estét

Balázspali 2010.02.23. 20:25:22

Zsenge pályakezdő egyetemista koromban én is kaptam tőlük zsíros állásajánlatot (havi 4-800 ezer, persze nem fix, hanem jutalékos), továbbá ígérték, hogy belőlem, a bölcsészből egy hét alatt, pontosabban tizenöt óra alatt brókert faragnak. A képzés első napjára el is mentem, de előtte már elég sokat olvastam a cégről, de hízelgőt keveset. Ott megannyi bizakodó fiatal várt: építészmérnökök, kertészek, akármi, csak éppen a pénzügyhöz köze ne legyen. Az arrogáns "kiképzőtiszt" -úgy akart két szerződést aláíratni velünk, hogy "majd este otthon elolvassátok"- hatására a társaság harmada a képzés előtt egy perccel távozott, ő pedig még pökhendin odavetette, hogy ez egy igenis jó hírű cég,ezt még nagyon meg fogom bánni. Én csak magamban gondoltam, hogy azért majd nézegetem a híreket, hogy mikor csuknak le titeket.
Na, ennek a fazonnak küldeném most a Coco Jambo-t!

Transylvanianmixedgrill 2010.02.23. 20:26:26

@csmiklos-35: Akarod mondani: az Uniqa vagy az AXA, vagy a tökömtudja melyik cég fizet a Brokernetnek, megköszönvén, hogy sikeresen eladták a terméküket (nyilván abból fizetik ezt ki, amiért én megveszem a terméket). Nyilván ezek a cégek még így is jobban járnak, hogy a Brokernetet alkalmazzák ezen termékeik eladására, mintha saját embereiket alkalmaznák, hiszen ez esetben nem alkalmaznák a Brokernetet, hanem saját embereiknek fizetnének (ugyanígy az én pénzemből) azért, hogy eladják ezeket a termékeket. És: nyilván ha ugyanazt megkaphatom olcsóbban máshol is, akkor nem megyek a Brokernethez. Ezeket a termékeket azonban nem kapod meg máshol, csak a "butított" verziót.
De hozzáteszem, nem védeném a Brokernetet, hisz nem tekintek senkit független pénzügyi tanácsadókat, akinek mindenre az a válasza, hogy "unit-linked". Ők egyszerű "unit-linked" boltosok, ezen a szinten kell őket kezelni.

H3rold 2010.02.23. 20:43:17

Ha tényleg a közvetítési díjakból szedték meg magukat, akkor sajnos elég nehéz lesz rájuk bizonyítani a csalást.

Engem is hívogattak, jellemzően egy fiatal srác, aki hadarva és alig érthetően beszélt, a háttérben hangos pofázásokkal, ami miatt még kevésbé lehetett érteni amit mond. Alig bírtam levakarni, szerintem még akkor is folytatta mikor letettem a kagylót.

eklar 2010.02.23. 20:51:45

@öregmogyi: Figyelj ide öregmogyi: az a telefonos én voltam, és Te is tudod, hogy nem vagyok még 60, csak 56. De a többit is leírhattad volna. Hadd tanuljanak a fiatalok...

jozso929 2010.02.23. 21:05:55

Engem is hívtak, ügyvezető vagyok egy pár fős IT cégben. Először csak azért hívtak fel hogy küldhetnek-e bemutatkozó emailt meg pár oldalt a tőzsdepiacról, gondoltam sose árt, küldjenek aztán hátha lesz benne valami érdekes. De csak a szokásos rizsát tartalmazta.
Rá egy hétre hívtak hogy elolvastam-e, és akkor, valamint onnantól kezdve 3 héten keresztül heti egyszer felhívtak, hátulról hangos zaj, a fickó meg üvölt a telefonban hogy nagyon jó híre van, XY cég most dobja piacra a nemtommilyen részvényét és nekik van belőle még 5 csomag, egyre vagy akár mindre lecsaphatok. Kérdeztem vajon mennyi az annyi, mire azt mondta hogy egy csomag csak 15 millió, mennyit kérek belőle? :) aszittem ott rögtön elröhögöm magam. Mondtam annyi az éves árvebételünk (nem igaz persze), és arra alig van pénzem hogy a dolgozókat kifizessem (ez se igaz szerencsére). Azt mondta kérjek kölcsön rokonoktól mert ez olyan hatalmas lehetőség :) Egyszer valami olajcég, utána valami arannyal foglalkozó bányavállalat volt a soron, megkértem udvariasan hogy majd hívom ha lesz pénzem, mert sajnos válság van :) Fura módon kisebb morgás után letette azzal hogy az én dolgom, de úgy látszik nem akarom megcsinálni a szerencsémet.
Amúgy úgy éreztem magam mint az esti betelefonálós műsorokban ahol ordít a műsorvezető hogy "1 milliót nyerhet ha kitalálja hogy melyik betű rejtőzik a M.RIA szóban a pont mögött ha az egy női név " :) 2 hónapja nem hívott, ma ki is töröltem a számát mert azért tartottam meg hogy tudjam hogy kit nem kell felvenni.....

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.02.23. 21:08:28

Azok nem tudom, hogy ők voltak-e, de hívott egy csávó befektetésekkel kapcsolatban. Tök jó, hogy mindenki kinéz belőlem 5millát, hogy csak úgy befektetném.

Hogy MOST van egy remek ajánlata, vegyek VISA részvényt 85 dollárért (01.19), mert február 15-ra 102 lesz, ez a célár. Hogy hogyan hangzik... mondom jól hangzik, de mitől ilyen biztosak benne? Merthogy hát ez a cálár és stb... Jó, mondom, hogy technikailag veszek és ha bejön a befektetésük, akkor legközelebb tényleg veszek.

02.20-án felhív a UGYANAZ az ember, hogy van egy remek befektetése és hogy érdekel-e. Mondom... nézzük csak a VISA részvények, hogy hogyan állunk az előző kiváló ajánlattal amit nekem adtak... noshát.. 87 dollár... hmmm.. ha a jutalékokat leszámolom akkor talán 0-án vagyok...
És most jön a legjobb rész!!!
A csávó elkezdi magyarázni, hogy Obama beszéde így, meg a piac úgy... és hogy különben is előbb-utóbb 102 lesz...
!+%'+%+%'%" Azt hittem, hogy nem hiszek a fülemnek!

Ad egy rossz befektetési tanácsot, majd VAN POFÁJA felhívni egy újabb rossz tanáccsal úgy, hogy közben már ő is tudja, hogy nem jött be amit ajánlott! Ez az ember most komolyan MIRE SZÁMÍT ilyenkor???
És alig tudtam levakarni, mert csak mondta és mondta...

hiénaf1 2010.02.23. 21:16:04

Hurrá!

Az indexes képek alapján a kopaszodó szőkét felismertem, ugyanis sokakhoz hasonlóan én is beszoptam náluk 1 kerek napot. A "ha jól nyomod zsír új bmw-d lesz" és a milliós fizetési igéretek már az elején jöttek, gyakorlatilag az oktatás is erről szolt, pénzügyi, tőzsdei témákról szinte semmi, csak az, hogy mennyire gazdag leszel itt és hogy mit kell mondani a PSZAF-nek, ha kérdeznek.
Ja, a legjobb az volt amikor azt mondta az "oktató", hogy vannak ilyen happy hour-ok, pl 1Ft 1 dollár az alkalmazottaknak egy napig, meg ha 3 hónapot gályázok neki eredményesen (sok ügyfelet szerzek) akkor dob egy százast (100 ezer huf 3 hónapra, vicc)
Az anyacég papíron adhat ilyen tőzsdei oktatást, ami az ellenőrző szervek felé biztosíték, hogy az itt dolgozók elvégezték ezt a tőzsdés sulit, de gyakorlatilag az oktatás csak a hülyítésről szólt. Leesett a tantusz, így másnap már el sem mentem, de nagyon sokan ott maradtak. Sajnos nagyon sok embert be lehet hülyíteni nagy igéretekkel, főleg, ha látod, hogy pár ott dolgozó régebbi arc csuklóján milyen óra figyel, vagy milyen elegáns zakót hord, stb.
Azt a felvetést pedig alá tudom támasztani, hogy anyagoztak, aki intejúztatott az full kész volt.

tobias2 2010.02.23. 21:36:20

Nem igazán értem magukat, drága hozzászólók. Ha nem akarnak beszélni a hívóval, miért nem teszik félre a telefont? Esetleg a rádió, síró baba, stb. mellé. Egyszer csak megunja a hívó... Elvégre az ő pénze, nem?

Karlitosz 2010.02.23. 21:48:48

"Tékozló Homár
Bilincsben vitték el a Homár régi kedvence, a Capital Partners vezetőit"

Hirtelen megörültem hogy a Centrum Parkolóról van szó de sajnos nem.
Remélem a következő az lesz. Az is CP.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.02.23. 21:50:54

Remelem jol megrepazzak a brokerpajtasokat az elozetesben a gomanganik. Na ki a rabszolga? Mwhaha.

navera 2010.02.23. 21:53:53

@Karlitosz: a CP többpárti (-finanszirozási) cég, ne reménykedj, továbbra is szopni fogunk

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.02.23. 22:03:58

Mondok valamit, fogadjanak el tőlem egy baráti jó tanácsot, soha ne menjenek autósbüfébe, oké? Csak boltban vásároljanak. Tudják miért? Oké, oké, oké, el fogom mondani. Oké, oké, oké. Mert kibasznak az emberrel az autósbüfések. És miért basznak ki az emberrel? Mert tudják, hogy mérföldekre leszel onnan, mire rájössz, hogy kibasztak veled, és tudják, hogy nem mész vissza megkérdezni, miért basztak ki veled.

Peppone Botazzi 2010.02.23. 22:05:54

Ismerős cég. Nekem tovább tartott még leesett a tantusz. Volt vagy 2-4 nap.
Íme a menet:
1. alibiinterjú
2. pár napos oktatás, minimális közgazdasági alapismeretek + telemarketinges dolog. Lényege: először felhívod hogy bemutatkozó anyagot küldenél, vársz egy két napot, rászólsz hogy megkapta e. Egy darabig nem szabad pénzt szóba hozni, csak hogy szokja a témát. Aztán úgy 1 hét után felhívod konkrét ajánlattal amit a vezető elemzők osztanak minden nap ki.
3. reggel meeting, különböző tőzsdék esemélyei, villáminfók a történésekről
2. aztán mindenki felmegy a pulthoz telefonért és kap egy listát lehet keresni a leendő ügyfeleket. Nem biztos hogy mindig ugyanazt a telefont kapod
3. igazából a 98% otthagyja őket, a pár manager aki visz egy kisebb team-et az állandó, de folyamatosan felvesznek mindenkit mert kb 2%marad 1-2 hétnél tovább és annak a töredéke veti meg a lábát. Ha mégis bejön egy ügyfél nem veled üzletel hanem az elemzőkkel de rajtad keresztül mivel úgysem értesz hozzá az elején.
4. nekem nem mondták hogy bunkó legyek csak hogy nyomulós és határozott, de volt aki direkt tapló módon tanította a sajátjait
5. a jelentkezők többsége rájön hogy miről szól, lelép onnan mindenki.

Gyakorlatilag kihasználják az álláskeresők reménytelenségét, hogy az ember mindenre hajlandó csak dolgozhasson végre.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.23. 22:16:26

@csmiklos-35: törvény ugyammá. szarnak azok rá, elvégre nem véletlenül mennek most a dutyiba répáztatni magukat a zadófizetők pénzén

teccikerteni@yepmail.net 2010.02.23. 22:16:56

Brokernet párhuzam miért ne lenne logikus:

hasonlóság: semmi pénzügyi képzés, alázás, hamis infók, vagy részleges infók, nulla kockázatkezelés
mindkettő piramis tetején nagyon meggazdagodtak a csúcson lévők, kurvadrága költségekbe rakják az ügyfelet, sok-sok panasz volt rájuk, a bnetre még lesz ezután is, a brokernetes igazgatók ugyanolyan pökhendiek, és szintén nem tudnak öltözködni, szintén q drága ingatlanjaik vannak, a kismenedzserek mindkét cégnél csak szeretnének gazdagok lenni, és azt hazudják, hogy nekik már jól megy, mindkettőnél erős a beszervezősdi, szűrés és színvonal nélkül vesznek fel fűt meg fát, a jutalék töredékét osztják meg azzal aki a szerződést kötötte, a jutalék nagyrésze mindkét brókercégnél a piramis csúcsán marad

különbség: a Brokernet ügynök le sem szarja afejed kötés után, mert a kötésből van a jutaléka, a CP ügynöke rendszeresen basztat (na jó, a bnet ügynöke is rendszeresen basztat addig, amíg új szerződést tud a nyakadba rakni. Különbség még az, hogy a bnet vezetői kennek mindenféle alapítványokon keresztül a felügyeleti szerveknél annyira, hogy ne kapjanak olyan ellenőrzést, ahol fennmaradnának, és különbség még, hogy a bnet vezetői céges rendszámmal furikáznak (bár már sokan közülük leszedig a bnet rendszámokat, mert szégyellik, vagy nem tudják kifizetni a lizing dijat.

Karlitosz 2010.02.23. 22:26:03

de szép lenne ha minden börtöncella így nézne ki: 4 cigó 1 szoci/CP/BKV/stb.

Bőséges 2010.02.23. 22:44:33

Szvsz:
1, aki bedőlt nekik, az eléggé tudatlannak mondható a mai világban..
2, engem is hívogattak (igen, gyanús a FIO bróker), de leszoktak róla. Volt, hogy féretettem, stb.
3, Legtutibb ha ilyen hív (és nem akarsz vele beszélni): Piros gomb. ;)

L. J. Wesley 2010.02.23. 22:55:57

Én is ott voltam egy hónapot, már vártam, h mikor zárják be őket a francba

gregorio 2010.02.23. 23:00:38

mikor állást kerestem tavaly nyáron, volt egy olyan elkeseredett pillanat az életemben, amikor kereshetővé tettem az önéletrajzomat a nagyobb álláskereső portálokon. több, mint egy héten át minden nap hívtak, szinte megszokottá vált, hogy ők ébresztenek reggel 9 körül, pedig már az elsőnek is mondtam, hogy nem érdekel az ajánlat, miután nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy jutalékos rendszerű munkáról van-e szó. én akkor megmondtam neki, hogy nyilván arról van szó, csak Ön ezt most nem mondhatja el, erre nem mondott semmit, csak hallgatott, én meg elköszöntem. a következő 9-nek már csak annyit mondtam, hogy már kerestek és nem érdekel, és hogy többet ne hívjanak, illetve egy idő után ilyeneket, hogy gratulálok, maga már a nyolcadik!

egyik nap (még előbb, mint ahogy ezek hívtak) attól a cégtől hívtak, ahol azóta is dolgozom. kész szerencse, hogy nem küldtem el rögtön melegebb vidékre...

az már csak ráadás, hogy ahogy lett munkám, persze törlötem az önéletrajzomat a portálokról, de egyről elfeledkeztem, és ezek a galádok pár hét múlva újrahívtak... végülis, legalább figyelmeztettek, hogy onnan is szedjem le magam. :)

egyébként egyszer én is megszívtam, voltam ügynök egy nagyon kis ideig. ezen szerintem majdnem mindenki átesik, akinek nincs olyan szakképzettsége, amivel könnyen el lehet helyezkedni. igazából azért is elő kéne venni ezeket a cégeket, ahogy a "munkavállalókkal" bánnak. rettenetes, ahogy kizsákmányolják ezeket a szerencsétlen, kétségbeesett embereket...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.02.23. 23:28:17

jé nahát. hogyan nem lettem bróker.

makos_kalafantyu 2010.02.23. 23:38:24

Dettó mint gregorio:
tavaly tavasztól kerestem munkát Pesten hogy felköltözzek, portálokon fent volt az életrajz és hívtak, elsőre azt mondtam még átgondolom, szóltak visszahívnak - persze nem hívtak ami nem is lenne gond csak visszahívni sem lehetett a számot, neten rákerestem a cégre, megbeszéltük menjek interjúra.

Megvolt, jött a betanítás, előadó (junior manager) hátizé kicsit érdekes (meg beképzelt nagyképű f4szparaszt) stílusban nyomta, a bmw és a pénz többször előjött, természetesen nekünk is milyen jó lesz csak csináljuk. Körülbelül 4 nap alatt le lett zavarva a képzés, teszt kitöltés ami kb mindenkinek meglett, jött az izgibb része - a már említett "tessék egy lista" meg egy telefon aztán hajrá, lényeg hogy az ügyfél még örüljön hogy kap egy ilyen fantasztikus lehetőséget, ha nem tetszik neki bekaphassa'. Ha jól emlékszem hatan voltunk, másnapra egyik srác már nem jött be, plusz egy hazament közben ("én ezt nem tudom csinálni" "jó akkor ott az az ajtó és kimész"), következő napra megint nem jött be egy lelkes brókerjelölt, délben meg én adtam fel, pedig nagyon fontos lett volna a munkahely, de azért ez...

Nagy zaj akkor volt amikor eladás volt (sale), 30-40 ember mászkált fel-alá üvöltözve, beszívást én nem láttam, viszont arrogáns bunkó embert legalább egyet, szerencsére én nem az ő csoportjában voltam, csak ő "oktatott".

exbroker 2010.02.23. 23:47:40

Üdv mindenkinek!

Egy vagyok a sok közül, akik a cégnél vannak. Sokakat el kell keserítsek, nem fogom a céget "szidni", mivel nem tegnap, sőt nem is egy hete kezdtem el ott dolgozni. Holnap nem kell bemennem, így lesz időm 1-2 gondolatra reflektálni, természetesen nem mindre, de annyit megígérek, hogy a legnagyobb baromságokra, a legelképesztőbb vádakra és a "kivgyokénvagyok nagyapofám vagányvagyok" beírások nem maradnak ki.
Addig gondolkozzatok a kérdéseken, a holnapi napot rászánom. Addig is kellemes estét, jó éjt!

Karlitosz 2010.02.23. 23:58:10

@exbroker: inkább a válaszokon gondolkozz amit majd a nyomozóknak adsz. csaló banda. bár mondjuk akit át tudtak verni ezzel a sz@r dumával az meg is érdemli.

Adozo 2010.02.24. 00:06:48

Hűvösre velük, engem is zaklattak, aztán rászoktam a piros gombra, amikor a szép szót nem értették meg. Üvöltött az állatja. Sajnálom azokat, akik bedőltek nekik. Sajnos sok hiszékeny ember van. A pszáf meg eddig falazott nekik? Ezt meg lehet csinálni ebben az országban? Millió fórum, topikok szóltak róluk és engedték az emberek kirablását!? Szomorú.

exbroker 2010.02.24. 00:23:24

@Karlitosz: légy te az első. Nagyon várom már a rend éber őreinek kérdéseit, hisz mindenki érdeke, hogy fény derüljön az igazságra. Ismét leírom; IGAZSÁGRA. Eddig kizárólag a pszaf honlapon láttam korrekt tájékoztatást az ügyről. A többi "híradás" még csak szót sem érdemel, mivel csalásról beszélnek, ami btk.-s. Btk.-s tényállást pedig csak bíróság állapíthat meg (lefolytatott tisztességes eljárás keretein belül).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.24. 00:24:30

Hét-nyolc éve is voltak hasonló sztorik, ott hollandok voltak a górék, teljesen fiktív határidős ügyletekkel és sok milliárdos kárral:
www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=734

Nazgûl 2010.02.24. 00:37:42

@exbroker:

A sitten van net? Hova tettétek a lét?

Chaby 2010.02.24. 01:27:44

@exbroker: azért az mutat valamit, ha olyan sok ember szidja a céget. Még ha fele kamu, akkor is van valami svindli nem? Azért kíváncsi vagyok az IGAZSÁGRA :)
Merthogy a főnökök loptak az tuti.
Attól félek, ezek még a börtönben is pénzt keresnek. Mire kijönnek, többet keresnek, mint én két életemben. Ehh.

El Argentino 2010.02.24. 01:36:46

Bilincsben vitték, nem olyan rossz, de a zsákban vitték, több darabban jobb lett volna.

mthrfckr 2010.02.24. 07:28:11

már ideje volt, legalább nem fognak hívogatni! :)

Valaki1 (törölt) 2010.02.24. 08:23:05

ki az a barom aki bedőlt ennek?
hiszen a CP nélkül is bárki normálisan kereskedhet amcsi vagy bármilyen részvényekkel mindenféle lenyúló cég nélkül is, online akár....
150.000 dolcsi az kisbefektetőként elég jól használható összeg az usa tőzsdén.
minek ehhez ilyen cég????
aki bedőlt nekik az megérdemli!

betépett felhasználó 2010.02.24. 08:32:28

mondtam en, hogy ennek nem lesz jo vege
mondtam en, hogy ennek jo vege lesz

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 08:50:07

@teccikerteni@yepmail.net:

Ha besétálsz például az UNIQA-hoz és kötsz egy szerinted ugyanolyan biztosítást (ami ugye sokak szerint semmi másban nem különbözik a Brokernetes változattól, csak abban hogy "olcsóbb"), akkor fel fognak hívni, hogy időnként beállítsák a portfóliód? A nagy büdös lófaszt fognak felhívni. Egyetlen biztosító se fog felhívni, nekik is csak az eladás az érdekük. Másrészt, az ügynök, tanácsadó, nevezhetjük bárminek ezt a boltost, mivel ehhez se végzettsége ( az Uniqásnak se, a Brokernetesnek se), se jogosultsága (az Uniqásnak se, a Brokernetesnek se), nem is adhat ilyen tanácsot. Az egész biztósítósdiban pont ez az átbaszás, hogy magadra hagynak téged a portfólió kezelésben, azt ugyanis már ingyen nem csinálja meg neked senki...
Ilyen tekintetben a Brokernet valóban egykutya a biztosítóival, akiknek teríti az áruját, de ezek se különbek a Brokernetnél, ezt ne felejtsük el!

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 08:59:07

@teccikerteni@yepmail.net: És még valami. Ha szar a Brokernet, ha nem, egy óóóriási dologban különbözik a CP-től: van fizikailag megfogható termék, amit árul, még ha nem is az övé! Ilyen tekintetben a Bnet olyan mint a TESCO. Jól, rosszul eladott termék, tökmindegy, de kapsz egy szép mappát, amiben benne van az adott ismert, világhírű (!), leellenőrizhető (!)biztosító terméke, a kötvény, amivel lehet szaladgálni a PSZÁF-hez, ha gondod van. A CP-nél úgy látszik az ígérgetésenk kívül semmi nem volt, hamis papírok, hamis ügynökök.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 09:13:57

@Transylvanianmixedgrill: tök konkrétan: Aviva unit linked 15 év futamidő: az első két év befizetéséből vonnak évente 10%-ot. Ebből fizetik az ügynököt. De ez kevés a Bnetnek, ezért ugyanabból a termékből évente 14%-ot vonat le. Ezt persze nehéz lenyomni az ügyfél torkán, hogy drágább, attól "exkluzív" ezért rendelnek hozzá más befektetési alapokat, mint a normál terméknél, és ezért hívják exkluzívnak. (Befektetési alap meg millió van a pénzpiacon, nem nagy kunszt másikat hozzárendelni)

Axa Aranyeső: van két termék, a plusz és az extra. Az extrának nagyobbak a költségei, azt árulják a külsősök, az olcsóbb pluszt meg az Axa saját ügynökei, kevesebb jutalékért.

De olvasd el azt a belinkelt oldalt, ha érdekel.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 09:17:54

@Transylvanianmixedgrill: pénzügyi tanácsadásról, hogy ki miért ad, vagy nem ad neked pénzügyi tanácsot, olvasd el a www.penzugyeink.com -ot. Összefoglalva a lényegét: senki nem akar neked tanácsot adni, csak rád akar sózni valamit, amiből neki jutaléka van. Legyen az privátbankár, biztosítási ügynök (Magyarországon ezek hívják magukat pénzügyi tanácsadónak), bróker, akármi.

exbroker 2010.02.24. 09:25:58

@Chaby: A sok negatív kritika a hívások miatt van, ami a cég munkamódszere miatt, automatikusan adódik. Itt is volt pár komment, melyekből egész gyorsan össze lehet rakni a képet. A cégnél rengetegen megfordulnak, van aki már az első nap lelép, van aki 2-3 napig bírja, de van aki 1-2-3-4 hónap után JUMP-ol, (így mondjuk) ugrik ki. Eleinte kap az ember a manager-től "híváslistát", de aztán rájön, hogy sajátot csinálni sokkal érdemesebb.

Elsőnek jön a hívás, kapcs. felvétel, mail kiküldése. Itt kb. 10 emberből 7-8, akinek tudok levelet küldeni. (Kezdőként 2-4) Ez összesen 1 percnyi telefonálás. Ha valaki velem bunkózik, akkor több, mert megkérdezem, hogy mi a probléma, ha azt mondja, hogy sokan hívják, de ez őt nem érdekli, akkor kihúzom a telefonszámát, nem kap levelet, aki megkér rá és nem paraszt állat módjára ordít, akkor még a telefonszámát is letiltatom. Aki rámcsapja a telefont, azzal nem jutok el addig, hogy letiltsam, így továbbra is kap telefonhívást...hát...ez van. Aki buknó/nem hallgat végig az később szabadul.
Aztán jön a beszélgetős sztori, megkapta-e a levelet, mit gondol a tőzsdéről, van-e tapasztalata stb stb stb. Én általában megkérdem, hogy tudunk-e beszélni, nem hívom-e rosszkor, van-e 1-2 perce. Ha van, akkor csinálom, ha nincs, akkor később keresem. Aki nekem azt mondja, hogy nem érdekli és én is úgy érzem, hogy esélytelen, akkor hagyom, mert csak a baj lenne vele. Azt hozok ki egy beszélgetésből, amit akarok, ha 100szor mondja, hogy nem érdekli, akkor is tudom úgy forgatni a dolgokat, hogy a végén abban állapodunk meg, hogy 1 ajánlatot azért csak meghallgat. Ez max 4 perc, ha normális az ember, akkor 10 is lehet, sőt, igazából annyi, amennyit akarok, de általában ha nem lehet szabadulni valakitől, akkor sem hagyom tovább 6-7 percnél, mert az már nekem idő.
Aztán jön az ajánlat, kb. 2-3 hét múlva, attól függ, hogy kivel mit beszéltem. Az ajánlat alapja mindig 1-2-3 az elemzőktől kapott anyag, mely egy a4-es oldalon van. Cégbemutatás-eredmények-várható mozgás stb. Ebből összeollózunk magunknak egy kb. 1 perc alatt elmondható velős ajánlatot s kész. Felhívom, elmondom és vagy érdekli vagy nem. A háttérzaj a cnbc műsora és a többi kolléga telefonálása, alapzaj, meg lehet szokni, nekem már fel sem tűnik. Nem kell ordítani, nem kell bunkózni, nem kell lebaszni/elküldeni valakit, akit nem érdekel az ajánlat.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.02.24. 09:31:44

"Aki rámcsapja a telefont, azzal nem jutok el addig, hogy letiltsam, így továbbra is kap telefonhívást...hát...ez van. Aki buknó/nem hallgat végig az később szabadul."
Hát a nagy lófaszt! Aki könyörög, hogy hagyjátok már békén, azt is felhívta pár nap múlva egy ugyanolyan kis tetü köcsög mint Te! Nem lehetett letiltani, pont ez volt a baj.

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 09:33:12

@exbroker:
Hogy is mondta az a bizonyos Józsi, aki azt tanította a csapatának, hogyha leteszik a telefont, vissza kell hívni, és olyasmit KELL mondani neki, hogy "Tudja mit? Küldök önnek gyurmát, gyúrjon belőle f@szt, majd üljön rá és ne rám", majd lecsapni a telefont.
Ez a bizonyos Józsi ott manager (volt?).

Más:
Emlékszem, munkaszerződés NEM volt (bár lehetett kérni, de azt nem szerették. Idézem: "Akkor a magyar államnak kell adózni. Mi a svájci államnak adózunk, jobban jártok". Tehát nem csak átverték az ügyfeleket, hanem feketemunkásokat alkalmaztak (mint Afin HU). Ez megváltozott? Fizetik az adókat? Minden egyes alkalmazottnak van szerződése?

Más:
Most, hogy meg van tiltva a cégeteknek a brókerkedés, mihez fogtok fogni? Mert ugyebár, névváltás hiába, soha többé nem zaklathatjátok az ügyfeleket.

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 09:37:16

A zaj a háttérben:
Az eladásnak három lépcsője volt. Volt a keresés (elfelejtettem a nevét), a resale és a sale. A resale lényegében azt jelentette, hogy érdeklődünk az ügyfélnél, hogy megkapta-e az e-mailt, meghogy mit gondol az egészről.
Ha jól emlékszem, 11-től az egyik manager elbődítette magát, hogy SALES!!!!, és feltekerte maximális hangerőre a tévét. Ezt kellett mindenkinek túliabálnia, valamint egymást. Hogy miért? Mert azt a látszatot kellett kelteni, mintha kint lennénk éppen a tőzsdén, és ott azonnal van valami jó ajánlat. Amikor ott voltam (szégyen!!!!), valami energetikai cég papírjait kellett rásózni másra.

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 09:43:38

@csmiklos-35: Erről beszéltem én is. Mondom, egyáltalán nem védem a Brokernetet. Viszont ha túl drágák, át lehet menni a biztosítóhoz, amit képvisel. Ha ettől függetlenül mégis inkább tőlük veszik meg ugyanazt a terméket, akkor egyszerűen ügyesen csinálhatnak valamit.

exbroker 2010.02.24. 09:43:55

@Transylvanianmixedgrill: Oh my god, szokta erre mondani. Az összes ügyfelem tudja hogy milyen papírja van. Érted? Az összes ügyfelem tudja, sőt azt is tudja, hogy mennyin vettük és mennyi kell eladni, hogy jók legyünk. Nyomon lehet követni az árfolyam változását, ki lehet számolni a jutalékot, sőt neten lehet követni a számlát. Ezen kívül bármikor felhívhat, hogy hogy áll a papír, sőt én is hívom őket minden nap, hogy hogy áll a piac, mire számítunk, mikor lépünk. Nincsenek kamu papírok, nincsenek kamu ügyletek. Egy a szépséghiba, mégpedig a magasnak mondható forgatási díj, ami alapesetben 3,8%. Ez azt jelenti, hogy a papír árának 3,8%ot kell emelkednie, hogy nyereség legyen. Ez nem kivitelezhetetlen, mert az USA piac rendesen is tud mozogni. Aki kicsit több pénzt tol be, annak nyitunk egy spec. számlát, mely jutaléka igen alacsony, azzal lehet jól kereskedni, mivel kevesebb, mint 1%-ra jön ki a tranzakciós díj. (Függ a papírok árától-számától-tőkeáttételtől-esetleges short-tól, de most ebbe nem megyek bele.)
Valódi piacon, valódi papírok vannak és valódi emberek élnek a capitalos telefonok másik végén. Sőt, el kell, hogy keserítselek, én pld. elég sokat tanulok itthon, hogy ha találkozom 1000emberből 1el, aki jobban ért ehhez a világhoz, mint az emberek többsége és elkezd tesztelni, akkor 3 mondat után világos legyen a számra, hogy nem egy telemarketinges vagyok 8 általánossal.

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 09:48:59

@csmiklos-35: Te írod, hogy ugyan 14% a költség, de cserébe adnak is valamit, például olyan alapot, ami a másikban nincs. Most kár azon vitát nyitni, hogy egy-egy ilyen pluszba adott alap jó-e vagy sem, megéri-e a 4%-os plusz költséget neked, még mindig korrektebb, hogy adnak a 4% pluszért valamit, mintha csak totál ugyanazt a terméket túlárazva adnák tovább.
Ugyan természetesen egy rossz portfólióbeállításon ugyanúgy bukgatsz a mezei AXA-s "olcsóbb" biztosításoddal, mint a "drágább" Brókernetes változatával, és ez a lényeg: a portfólióbeállításhoz érteni, na az a tudomány!

exbroker 2010.02.24. 09:49:47

@Kóser Malac: Anno a hívottnak kellett sms.-t küldeni, aztán jött a mail, majd a leíratkozós linkelős megoldás. Most én tudom lelőni a számod a saját felhasználói felületemen, ami működik. Sorry, hogy te vagy az egyik bunkó köcsög akivel nem lehet beszélni és egyből kurvaanyázással köszönsz. Szerinted mennyi esélyed lenne, hogy lelőjem a számod?! :-) 0, azaz NULLA, de csak mert néha én is kelhetek fel bal lábbal és akkor biza' rettentően magasról leszarom, hogy valaki ordít velem. Nem lesz letiltva, sőt a következő kollégával is eljátszhatod, tuti ő sem tilt le, mert ő is leszarja a problémád, mivel nem beszéltél velem rendesen. Hát...ördögi kör. :-) A te fajtádat imádom a legjobban, egy héten 1-2 barom jut nekem is, de ez visz színt az életembe.

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 09:51:15

@exbroker: Nocsak, csak nem egy aktív CP-s? A Gyorskocsi utcában van net? :) Még a kóterből is osztjátok az észt?

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 09:51:29

@exbroker:
És van-e valami pénzügyi végzettséged? Főiskola, netalán egyetem? Mert ehhez a fajta munkavégzéshez felsőfokú gazdasági végzettség szükséges. Minden egyes alkalmazottnak megvan?

phaidros 2010.02.24. 09:53:36

Elemében van az ügyészség az utóbbi időben.

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 09:54:03

@exbroker:
Aztán meg csodálkoztok, hogy miért vagytok állandóan zaklatásért feljelentve. Szegény-szegény jólnevelt brókerek.

Remélem, a rendőrségi vizsgálat kiterjed a szerződések meglétére. Az APEH is körbeszaglászhatna azon a tájon. Sok-sok vicces dolgot találna:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.02.24. 09:54:54

@exbroker: Mindig rendesen beszéltem a fajtáddal, de kik vagyzok ti, Istenek? Majd Ti eldöntitek, hogy akkor zaklattok valakit amikor csak akartok, és ha nem hallgatja végig az átbaszós dumátokat, akkor addig szívatjátok amíg csak akarjátok??? Álljon meg már a menet! Remélem, veled is elbeszélgetnek majd a rendőrségen.
Egyébként így utólag is gratulálok a komoly munkádhoz, kis szarjancsi! :)))

phaidros 2010.02.24. 09:54:59

@exbroker: "oblémád, mivel nem beszéltél velem rendesen. Hát...ördögi kör. :-) A te fajtádat imádom a legjobban, egy héten 1-2 barom jut nekem is, de ez visz színt az életembe."

Mert ilyenkor legalább feláll, nem? :) Te kis impotens, semmire, csak erre a munkára jó szar. :)

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 09:57:37

A legröhejesebb az egészben, hogy brókernek állítják be magukat :) Amikor csak egy sima, hétköznapi telesales állást folytatnak. Nem ők végzik el a számításokat, hanem a "managerek", ők csak kézhez kapják, amit fel kell olvasni, és kész. Kb annyira bróker az ilyen, mint aki felhív, hogy mehetek ingyen tanfolyamra, vagy nyerhetek egy nyaralást, vagy fizessek elő erreésarra.

exbroker 2010.02.24. 09:59:37

@Gyűjtőjegyes: A Józsi ilyen. Ez csak egy pld, de ennek azért van némi előzménye, de ezt mindketten tudjuk. Lehet épp Kóser Malac volt a telefon másik végén és sajátságos stílusban beszélt valakivel. Ekkor néha lemegy a redőny...

Munkaszerződése kevés embernek van, mivel vagy tanulod a szakmát (ekkor képzési szerződésed van), vagy mint egyéni vállalkozó/társas vállalkozás tagjaként tevékenykedsz a cégnél. Nincs feketemunka és hasonló svindlik, erre nagyon figyelnek.

A függő ügynöki listából töröltek, a pszaf honlapján lehet elolvasni a részleteket, hogy kiket és miért. Mihez fogunk kezdeni? Várjuk az eljárás végét. Egyelőre.

AvgDvl 2010.02.24. 10:02:21

Csupa jó hír fogad minden reggel, újabb és újabb köcsögöket sittelnek le.
Csak így tovább Magyarország, én így szeretlek !

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 10:03:21

@exbroker: A csapata is ilyen, nem csak ő... és mondjuk ez a stílus határozza meg az egész céget.
Érdekes, még Afin korszakban senkinek sem volt se tanulmányi szerződése, se egyéni válallkozója. Lehetett kötni, de gyorsan lebeszélték az embereket róla. Mert nem éri meg. Ennek 3-4 éve.
Még arra válaszolj: Ha annyira rendben volt minden a céggel, a PSZÁF miért figyelmeztett mindenkit már korábban, hónapokkal a tegnapi razzia előtt? Akkor valami mégse volt olyan nagyon rendben...

Ezekiel 25,17 2010.02.24. 10:03:41

Már nem azért, de akik osztják az észt, hogy mekkora egy szar a Capital, ugyanolyan aljas stílusban nyomulnak mint ők.
Sokszor volt már dolgom magyar "üzletemberekkel", és sajnos azt tapasztaltam, hogy nagy részük egy magától elszállt köcsög. A Capital biztos nagyon nyomulós volt (ahogy az OVB, UFS és társai is, akik majd naponta megtalálnak), de biztos vagyok benne, hogy az ügyfeleket sem kellett félteni.
A másik, megint csak elfelejtik, hogy miért megy nagyon sok fiatal ilyen cégekhez, ügynökökhöz dolgozni: mert nincs normális munka. A magyar cégek nagy része meg egy kalap szar, multihoz pedig vagy bekerülsz vagy nem.

A fent látható hozzászólások nagy része, amiket a tőzsdéző kommentelők írtak, alátámasztja, hogy mennyire egy primitív banda ők is.

exbroker 2010.02.24. 10:04:23

@Gyűjtőjegyes: Épp van egy diplomám (nem mindenkinek van). Tévedsz azonban, mikor azt állítod, hogy végzettség kell. Épp erről szól a képzés, amiről már az imént írtam, jobban mondva utaltam rá. Bár kezdem belátni, hogy teljesen feleslegesen töltöm itt az időm. Sajnos. A birkatürelem ide kevés lesz...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.02.24. 10:06:08

@exbroker: Na még1x. Soha nem beszéltem minősíthetetlen stílusban a fajtáddal, már csak azért sem, mert olyan helyeken mozgok, ahol rosszul venné ki magát a telefonba történő kurvanayázás, meg különben is úriember vagyok. Szóval, rossz helyen kopogtatsz! (Azért arra ne vegyél mérget, hogy face to face nem basználak-e pofán: mert, de!)

sas70 2010.02.24. 10:06:09

Engem is rendszeresen hívogattak, én meg rendszeresen elküldtem őket a francba. Úgy az 5-6 hívás után azt mondtam, ha még egyszer fel mernek hívni, feljelentem őket. Aztán kussba lettek, lehet úgy gondolták jobb a békesség.

Ezekiel 25,17 2010.02.24. 10:07:03

Ja, és ezeknek az ún. "üzletembereknek" egy jelentős része, a vadprivatizáció során kereste az első millióit, ami ugye sima lopás volt, de most, hogy őket kopasztanák meg a "brókerek", akkor megy nagy pofával a felháborodás... El lehet rajta gondolkodni!

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 10:07:14

@exbroker:
Olyan szép "brókerdiplomát" adnak a 3 napos képzés után, és a "vizsgát" követően. Rá van írva, hogy Afin, meghogy bróker diploma.
Ez benne van valamelyik OKJ-ban, vagy egyéb államilag elismert jegyzékben? Mert én hiába kerestem annó, nem találtam :) Csak egy díszes WCpapír az egész. Bár arra sem használnám, kék lenne tőle a seggem, mert bazi nagy rajta a logo...:)

BlackTriple 2010.02.24. 10:10:25

Hali!

én egy befektetési szolgáltatónál (brókercég) dolgozok. Tavaly jelentkezett nálam egy cp manager, hogy hozna 4 M USD méretű portfoliót meg ügyfeleket és vegyem fel. Elmondtam neki, hogy ez nagyon szép, de szerintem ez nem így működik. Nálunk egy ekkora méretű portfolióval kb. x HUF-ot fog kereseni. Mire kikerekedett a szeme hogy az nem jó, mert az legalább 70-80 %-al kevesebb, mint, amit megszokott. Elmondtam mi hogy dolgozunk és azóta sem láttam...Bár már 3 éve megállapítottuk, hogy átverés az egész. Sok ügyfél jött hozzánk onnan, de nem tudták a részvényeiket transzferálni...ez jelent valamit.
A fiatal magyar srácokat sajnáltam, mert tapasztalatlanok és naivak voltak...Most megtanulják egy életre, hogy ingyen leves nincs!!!! senkiből nem lesz jó szakember ha nem tesz le semmit az asztalra!!!
A brokernet, dettó...

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 10:10:38

@exbroker: Szerintünk is feleslegesen töltöd itt az időt. Ha még szabadlábon vagy, ideje összepakolnod a cókmókod és menekülőre fogni, ha nem szeretnél a zsaruk kezébe kerülni. Ha már a fogdában vagy, akkor meg azért kár itt velünk tölteni az időt, mert hamarosan megcsörgetik a vasajtót, jönnek a nyomozók kihallgatni... :P

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 10:23:43

Egy kis gyorstalpaló, mert látom, hogy keverednek itt a mindenféle "brólerszakmák", meg pénzügyi tanácsadók.

Szóval: a független pénzügyi tanácsadó nálam az, akihez ha bemegyek és megmondom, hogy itt egy halom pénz, ilyen és ilyen céljaim vannak, akkor bizonyos ellenszolgáltatás fejében megmondja nekem, hogy barátom, például neked a legjobb, ha fémipari vállalkozásba fektetsz, legjobb, ha Fornettit nyitsz a Balhán, vagy legjobb ha aranyat veszel a pénzed egy részén, legjobb, ha ingatlant vásárolsz a Hüvösvölgyben, legjobb ha részvényeket veszel stb. stb. stb.
Az nem független pénzügyi tanácsadás, hogy mindenre az a válasz, hogy unit-linked biztosítást ajánlok mindenképp. Hány Brokernetessel találkoztatok már, aki azt mondta, hogy Kovács úr, azt ajánlom önnek, vegyen befektetési aranyat 100 milláért, 50 milláért meg nyisson egy kávéházat az új Corvin környékén, mert az lesz a legjobb befektetés. Nem, a Brokernetnet minden lehetőségre egy biztosítás a válasza. De ugyanígy a CP is legalább ekkora pénzügyi tanácsadó (volt).
Ez nem brókerkedés, nem független pénzügyi tanácsadás ez boltolás szűk termékcsoportokkal, például részvényekkel. Szóval megkérnék minden magát brókernek tituláló személyt, mindaddig tartózkodjon a pénzügyi tanácsadó, befektetési szolgáltató, meg tökömtudja milyen elnevezésektől.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 10:28:25

@Transylvanianmixedgrill: Látom, brókernetes vagy... :-)

Tehát lassan mondom:
-A brókernet több jutalékot akar magának, mint egy sima külsős viszonteladó. De ezt nem bírja el a biztosító terméke, ezért kénytelen egy új terméket fejleszteni, csak a Brókernetnek (OVB-nek, meg a többi piramisos MLM cégnek).

-Az ügyfeleknek fogalmuk sincs a költségekről, de azért azt nehéz lenyomni a torkukon, hogy ezt csak azért lehet nálunk kapni, mert mi 150% jutalékot akarunk az első év befizetése után. Ezért kitalálnak valami mesét, hogy ez (még) miben más, mint a normál termék.

-Befektetési alapot csak Mo-n választhatsz kb. 1000-ret Európában százezret. Ezért egy másikat mellédobni nem nagy kunszt.

-SEMMIT nem kapsz cserébe a magasabb költségekért, csak azt, hogy a Bnetes fejesek drága autókkal járhatnak és a te biztosításod további 10 ember megélhetését is elősegíti az MLM rendszer miatt.

-A Bnetesek NEM értenek semmilyen portfolió-beállításokhoz, és semmit nem adnak hozzá egy biztosításhoz.

exbroker 2010.02.24. 10:29:38

@Gyűjtőjegyes: A rendszer azóta változott, az AFIN-os időszakról nem tudok semmit. Jobban mondva tudok, de azok pletykák, ami nem számít tudásnak.
A 3-4 hónappal ezelőtti pszaf-es vizsgálta aggályosnak nevezte a módszert és átláthatatlannak a brókerek hálózatát. Aggályosnak, mivel sok volt a "hideghívás" és ez nem tetszett mindenkinek, mert zaklatásnak vélték (engem is bosszantana).

BlackTriple 2010.02.24. 10:30:22

@Transylvanianmixedgrill:
hali!

én csak annyit tennék hozzá, hogy egyetértek azzal, amit mondasz csak ilyen szakember nem létezik! Ha mindenhez ért akkor semmihez nem ért igazán. Egy pénz és tőleoiaci befektetés nem összekeverendő egy kávéház nyitásával.
Ez a szó hogy pénzügyi tanácsadó számomra semmit nem jelent. Amennyiben van egy szegmens vagy specializálódott valamire és abban jó úgy már értelmet is nyerhet...pl, tőkepiaci tanácsadó, vagy biztosítási szakember.
Ma már mindenki brókernek nevezi magát...

üdv,

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 10:33:26

@Transylvanianmixedgrill: ja bocs, most látom, hogy nem véded a Bnetet.

Akkor vissza a gyanúsítgatás.. :-)

Amit jobban csinálnak, az csak a sales.

A pénzügyi tanácsadókról meg ugyanazt gondolom mint te. A Google egymilió találatából 999.950 közönséges életbiztosítási ügynök.

exbroker 2010.02.24. 10:33:48

@Lexus600: Igen, igazad van, sokat keres(t)ünk. Con..rdos vagy? :-) A transzferálásról pedig a JPMorganas (Penson) számlát lehet vinni, egy papírt kell kitölteni és máris te/ti kezelitek a pénzét a partnernek. Alapesetben nem örülünk neki, de ha valaki menni akar, mehet.

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 10:33:55

@exbroker:
Megmondanád, hogy mi a FEOR-száma a beosztásoknak a CPnél?

exbroker 2010.02.24. 10:36:21

OKJ-s képzés van. Nem magyarázom, de az van.

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 10:38:20

@exbroker:
Akkor azt is írd le, szeretnék utánajárni annak az OKJ számnak. A FEOR számnak is. Hiszen, ha törvényes, akkor van ugyebár :)

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 10:39:19

@csmiklos-35:

Lassan mondom, még egyszer:

Nem a termék a lényeg, hanem a portfólióbeállítási képesség. Akár olcsóbb, akár drágább neked az a termék, ha rosszul van beállítva a portfóliód, bukni fogsz. Továbbá: a "parkolópályás" alapok hiánya, amelyek szinten tartják mondjuk egy válság esetén a pénzed, sokkal gyakoribb és veszélyesebb probléma egy biztosítás esetén, mint hogy a Brokernet hány százalékkal húz le. Ha válság esetén olyan a konstrukciód, hogy csak részvény alapjaid vannak, azaz effektíve bárhová pakolgatod a pénzed az alapokban, így is úgy is buksz, na ez az igazán nagy cumi.

Min is vitatkozunk?

atady 2010.02.24. 10:43:08

Engem spec. hetente 1x biztosan hívtak, így kif. örülök, hogy megszűnik a telfonálgatás:-)
Részben a már olvasott dolgokat tapasztaltam(hadarva elkezdi mondani, hogy életem üzlete és, hogy ezt nem szabad kihagyni, vegyek fel kölcsönt, stb. -nem nagyon sikerült közbeszakítani, mégha folyamatosan ismételtem, hogy "nem érdekel az ajánlata, ne hívjanak"-csak mondta).

Amikor már picit untam a "telefon rodeót", kértem, hogy mailben küldjön infót a befektetésről /dolgozzanak már egy kicsit ők is:-)/. Ez persze soha nem jött meg, de állandóan kérdezték, hogy na akkor... Én meg mondtam, hogy várom a mailt, amit ígértek...
Aztán már napi 2 hívás volt és már nagyon uncsi volt, így elmentettem a számaikat "NE VEDD FEL" néven. Ez egy darabig jól működött. Nemrég azonban vonalas számról hívtak és ezt ismét beszívtam. Ugyanaz a móka, csak most nem jó időben hívtak így párhuzamosan elmondtam, hogy nem alkalmas időben kerestek, nem érek rá. Erre a "bróker" közölte, hogy nem tanítottak meg arra, hogy nem illik közbevágni. Ezen úgy meglepődtem, hogy a válaszom csak annyi volt, hogy "szórakozz mással te id..ta". és letettem +fölkerült egy új szám a "név" alá...
Soha viszont nem hallásra Capital:-)

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 10:44:26

@Transylvanianmixedgrill: mondtam, hogy nem vitatkozunk, de csak a Bnetes hozzászólásodat olvastam először, utána a többit, amiből kiderült, hogy nem Bnetes vagy.

Egyébként a költségek messze nem elhanyagolható része egy biztosításnak, évi 500 ezer befizetésénél 20 év alatt 10% hozam mellett az egyik 25 milliót fizet vissza (akkori forintban!!!), a másik 30 milliót.

Ugyanaz a hozam, ugyanúgy unit-linked, csak éppen a költségek mások.

Azért ez nem apró különbség!

exbroker 2010.02.24. 10:45:41

@Gyűjtőjegyes: Megkeresem a számokat, megnézheted. Valahol még megvan az igazolásom a képzésről, a feor számot fejből nem tudom, csak max. a teáor-os kódokat, ami a ev.-ban szerepelnek.

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 10:47:06

@exbroker:
Köszi. TEÁOR is jó, de a FEOR jobban érdekel.
Izé... OKJ-s bizonyítvány szokott lenni, nem képzési igazolás.
Különösen az OKJ-s szám érdekel, ez izgat a legjobban:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.02.24. 10:50:27

@atady: Akkor ezek szerint, Te is egy "bunkó köcsög" vagy, aki megérdemli, hogy zaklassák! :)

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 10:50:31

@Gyűjtőjegyes: lehet, hogy én vagyok láma, de tudtommal brókernek a négymodulos tőzsdei szakvizsga kell, nem holmi OKJ, meg ELO levelező oktatás. Azt meg csak egy helyen lehet letenni Mo.-n

Na jó, a PSZAF elfogadja az uniós tőzsdei szakvizsgákat is, ott talán csak kiegészítő kell, de lehet, hogy az sem.

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 10:50:37

@Lexus600: Tévedsz, van független pénügyi tanácsadás, nyugaton, ahol nyilván nem ingyen, de kezelik a pénzed, ha kell aranyat vásáolnak, ha kell felépítik a kávéházat, amiből profitálhatsz. Ami itthon független pénzügyi tanácsadás címszó alatt történik, az szinte kizárólag papír alapú befektetésre ösztönzés. Ezt persze azért tehetik meg, mert a pénzügyi kultúra a béka segge alatt van itthon. Az emberek nem is tudják, hogy nem csak részvényekbe, állampapírokba lehet befektetni. Viszont ezek a nagyon nyomuló papíreladó cégek (tökéletes példa a Brokernet), azt sugallják, hogy ez és kizárólag csak ez az egyetlen befektetési lehetőség a piacon és hogy minden út a papírokhoz vezet. Ez a kurvanagy átbaszás. Jó példa volt erre pont ez a válság, amikor ezek a kurvanagy papírok elkezdtek semmit se érni, és hipphopp elkezdett az emberek fejében megfoganni a gondolat, hogy mi mit kezdek egy szép fehér Brokernetes mappával benne a kötvény felíratú papírral, ha egy esetleges államcsőd esetén nem tudok bemenni a bankba kivenni a pénzem, de jó lenne egy kis arany, a boltos azt még akkor is elfogadja, amikor az utcán söprik a papírpénzt....

BlackTriple 2010.02.24. 10:52:26

@Transylvanianmixedgrill:
szerintem nincs ilyen ember amiről beszélsz nyugaton sem....ezt holding szerűen végzik és egész társaság...

Gyűjtőjegyes 2010.02.24. 10:54:26

@csmiklos-35:
Nem, nem Te vagy a láma :) Nagyon jól tudod. Ezt én is mondtam :) De, mint látjuk, Az Afin-CP brókereknek nem kell más, mint egy OKJ. Így a nagy szakértők :)

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:00:50

@Gyűjtőjegyes: nem azért, hogy bántsam őket, de amikor ott voltam állásinterjún, még az érettségit sem nagyon néztem ki a társaságból, nemhogy a tőzsdei szakvizsgát.

Bár dolgoztam bankban is, biztosítónál is, sehol nem jobb a helyzet. Olyan emberek ontják magukból a pénzügyi tanácsokat, akiknek az alapokról sincs semmi fogalmuk.

A bankoknál egy értékpapírjogi vizsgával rendelkező személy már megbecsült kincs. Pedig az egy 15 ezer forintos vizsga, két nap alatt meg lehet tanulni.

A 100 milliós vagyonokat kezelő privátbankárok között se nagyon találsz pénzügyi végzettségű embert. És akkor a biztosítási ügynökökről már ne is beszéljünk.

Ha tudnák az ügyfelek, kikre bízzák a pénzüket... :)

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 11:05:17

@Lexus600: Nyilván nem egy ember végez egy ilyen összetett munkát. Én nem emberekről beszélek, hanem pénzügyi tanácsadó cégekről, nyilván akik képvisleik őket az ügyfél előtt, ők a tanácsadók. A Brokernetnek a pénzügyi tanácsadása odáig nyúlik, hogy egy köteg, több cégtől beszerzett unit-linked biztosítás közül egyet ajánl neked. Amikor bemész mondjuk az AXA-hoz, annyi a különbség, hogy az AXA kizárólag a saját, kisebb köteg unit-linked biztosításából ajánl neked egyet. De könyörgöm, ezek mind-mind papírok, egyikük se beszél más típusú befektetési formákról, mint például a vállalkozás nyitása, a befektetési arany stb, amelyek ugyanolyan létező lehetőségek a pénz fialására. Sokadjára ismétlem magam: ez nem független pénzügyi tanácsadás, csak boltolás papírokkal.

TetraB 2010.02.24. 11:08:44

Navégre. Engem is boldogítottak, alapvetően nyugodt ember vagyok, de egy hónapnyi nyaggatásuk után már sikoltottam a telefonba. A végzetük az lett, hogy túl erőszakosak voltak.

A legjobb az volt, hogy az egyik közölte velem, hogy sikeres ember nem lehetek, ha nem fektetek be és hogy milyen gáz vállalkozó vagyok. Akkor elküldtem a picsába, pár hónap múlva jelentkeztek, hogy elbocsátottál a szemtelen üzletkötőjüket, most már tárgyalhatunk? :)

probaszerencse1 2010.02.24. 11:12:42

Csmiklos, egy mai TV-híradóban foglalkozunk a témával. Te, vagy bárki más, aki érintett, nyilatkozna? akár név és arc nélkül is!
Küldj mailt,benne pár sort+telefonszámot, visszahívunk!

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:14:43

@Transylvanianmixedgrill: Amiről te beszélsz (vállalkozás nyitása, felvásárlása, stb.), az már egy magasabb szint.

Az átlagembernek tökéletesen elég lenne egy tényleges pénzügyi tanácsadó, aki a pénzét kezelné és papirokba fektetné (nem unit linked biztosításokba!)

De sajnos ilyet sem találsz Mo-n.

Én akartam ezt csinálni, sőt csinálom is, de ebből idehaza nem lehet megélni. A legtöbb ember ingyen akar tanácsot kapni, így aztán biztosítást fognak rásózni.

Ha valaki ad 10 ezret egy tanácsadásért, akkor már azt gondolja, mennyit fizetett. Ha naponta van egy ügyfeled, ennyi pénzből még egy normális alkalmazotti fizetés sem jön ki.

Pedig sokszázezret tudnék megspórolni neki.

Na mindegy, csak úgy elmondtam, hogy itthon ez a helyzet.

(Ok, beismerem, a penzugyeink.com ami ajánlottam, az én oldalam. :) )

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 11:15:13

@csmiklos-35: Ha egy biztosítási ügynök értene a pénzhez, akkor tudnia kellene, hogy a pénzed csak egy bizonyos százalékát szabad/kell papírokban tartani. Némeiylkük tisztában is van ezzel, de persze hanyag eleganciával hallgatják el vagy ugorják át az egyéb befektetési formák ismertetését, bagatellizálva ezeket, mintha csak a papírpiac létezne.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:16:14

@probaszerencse1: épp most buktattam le magam a weboldalammal, ott van telefonszám is :)

Ezekiel 25,17 2010.02.24. 11:20:26

@csmiklos-35: jaja, ez így van, egy értékpapírjogi vizsga szinte mindenhol elég, hogy vki "befektetési tanácsadó" legyen

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:20:45

@Transylvanianmixedgrill: ne viccelj, nem ismerek olyan biztosítási ügynököt, aki ért a pénzhez.

És ő nem is akar neked tanácsot adni, csak rád akar sózni egy unit-linked-et.

Azt szoktam tanácsolni az ügyfeleknek, kérdezzék meg a "pénzügyi tanácsadó"-jukat, mit jelent az az átlagidő.

Aki egy kicsit is, legalább középfokon foglalkozott pénzügyi dolgokkal (úgy értem, valaha is tanulta), az tudja a választ, mert nem komplikált.

Aki meg erre sem tudja a választ, arra a macskámat sem bíznám, nem hogy a pénzemet.

Transylvanianmixedgrill 2010.02.24. 11:24:15

@csmiklos-35: Jól mondod: erre a ppénzügyi kultúra ez pont megfelel. De sajnos ez a pénzügyi kultúra többek közt ezeknek a papírokkal házaló cégeknek is köszönhetők, akiket látva az átlagember elhiszi, hogy csak ilyen típusú befektetésbe lehet tenni a pénzt.
A másik gond persze, hogy a magyar ember ingyen akar pénzügyi tanácsot kapni, úgy van vele, hogy örüljenek, hogy egyáltalán nekik adtam a pénzem.
Én speciel szívesen fizetnék azért, hogy szakképzett, pénzkezeléshez értő, a befektetési lehetőségek széles palettáját ismerő cég kőkemény szerződési keretek közt kezelni a pénzem win-win alapon. Igen, ha gyapotrészvényeket kell venni, akkor vegyünk azt, ha befektetési aranyra érdemes váltani a vagyonom egy részét, akkor csináljuk, ha vállalkozásba fektetni jó, mutassák meg az üzleti tervet stb., nyilván nekik is csurran, ha jó helyre teszik a pénzem, ha jól forgatják meg.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:24:28

@probaszerencse1: ja, de én nem vagyok érintett, én nem boltoltam ezzel a céggel, én csak állásinterjún voltam náluk. Szerintem ti olyat kerestek, akit zaklattak, vagy akár be is paliztak.

probaszerencse1 2010.02.24. 11:28:22

@csmiklos-35: Hát igen, az lenne a legjobb :)

Chaby 2010.02.24. 11:28:57

@exbroker: igen, tudom. e ha egy cég ilyen stílusban tárgyal, azért az mutatja a cég minőségét nem? És ha ilyen az indulás, mit tud produkálni ez a cég az ügymenet közben. Na ezt sikerült bemutatni most.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:37:28

@Transylvanianmixedgrill: évekig tanultam a szakmát azért, hogy rájöjjek, nincsenek tuti tippek.
Nincs ember, aki megmondja neked, hogy most aranyba tedd, most gyapotba, most vegyél dollárt.
Olyat sokat találsz, aki ezt állítja magáról, de ugyanakkora eséllyel találja el, mintha te otthon fej-vagy-írás alapon döntetnéd el.

Egyszer bejön, amit mondott, aztán nem. Ötször bejön neki, aztán ötször nem.

Felmérések szerint az aktívan kezelt portfolió egyáltalán nem hoz többet, mint a passzívan kezelt.

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 11:41:50

A pénzügyi tanácsadónak nem is az a dolga, hogy tuti tippeket ontson magából. Az a bróker dolga, akinek a fizetése abból van, hogy sokat adjál-vegyél, minél sűrűbben. :-)

A pénzügyi tanácsadó tudja azt, hogy mi az a szórás, a portfoliókezelés, miért ne tegyük az összes tojásunkat egy kosárba, ahogy az angol mondja, hogyan működik például a tőkegarantált alap nevű parasztvakítás, ossza fel a pénzed rövid-közép-hosszú távra és az alapján kezelje, stb.

Doubledeceker 2010.02.24. 12:03:10

Engem is hívogattak ezek a szerencsétlenek.

Egyetlen kérdésem van, ki a jó kurva anyja dől be ezeknek.

Nekem is mondja a csávó, hogy beszélgessünk, üljünk le egy kávéra vagy valami. Mondom én neki, haver kávé nálunk is van ám, azt mondja az sem baj akkor jön ő, csak legyen nállam 150.000 ezer pénz. Mondom, ne basz, ha be is fektetnék (nem nálatok persze), akkor inkább 10 millióban gondolkodnék. Akkor mondja ja Ő dollárra gondolt, én mondtam is baszod elég gyakran szaladgálok a szebemben 150.000 dollárral....

Na onnantól kezdve hívtak éjjel nappal. Ki a kurvanyja dől be nekik, hogy vannak iléyen hülyék?

Hátezmármi (törölt) 2010.02.24. 12:06:46

@Nandi29: Te nandi, nem akarod ezt elmondani az ATV híradóban? Engem most hívtak fel, hogy meginterjúvoltatnának.

kvadrillio 2010.02.24. 13:14:39

@Chaby:

Ha-ha-ha !
Mire kijönnek ? Asszem akkor várja őket 1-2 manapság pont erre a munnkára nagyon kelendő bérgyilkos fazon ! :O)))))

rockefeller 2010.02.24. 14:17:49

Ehh, vannak itt bajok boven:)

Brokernek nem kell felsofoku vegzetseg torveny szerint. A kovetelmeny: 4 modulos tozsdei szakvizsga (ezt 2 helyen lehet, nem 1), 18 eletevet betoltott szemely, es ne alljon eltiltas alatt. Sot meg kell egy MMTS szakvizsga is, ami a magyar tozsde kereskedesi platformja... (bar jogi uton, nagyobb brokercegeknel se kell ez mar mindenkinek)
A 4 modulos tozsdevizsga legegyszeruebben fogalmazva nem er plusz pontot felsofoku iskolai jelentkezesnel, tehat nem okj-s... de nagyon nehez:)

Nekem egy ismerosom dolgozott ott, egy korabban emlegetett jozsi nevu vkinek a csapata volt a legnormalisabb az elmondasa alapjan... vmi szabo gabo nevu urge volt egy allat manager...

Valaki korabban azt is irta, hogy azzal a 100-150 egyetemistaval, akik ott dolgoztak, oket miert nem csukjak le... lehet neki el kene azon gondolkodni, hogy valszeg ok se tudtak az igazat, csak penzt akartak keresni. Valszeg egy a penzugyi vilagban kevesbe jartas ember, aki a tozsdehez annyit ert, hogy azt a reszvenyt kell venni, amit szeret a kekvirak, annak nem fog megfordulni a fejeben, hogy a parlamentol 5 percre egy csalo ceg mukodjon...

Olyan ez mintha felelosegre akarnanak vonni a nyugdijasokat, amiert 4 eve megvalasztottak a jelenlegi kormanyt egy kis plusz penzert...

Roboduck 2010.02.24. 14:27:33

Anno engem is megkerestek, akkor még nem volt imélezgetés az elején. Akkor koptak le amikor beszólt a nagyarcú brókergyerek, hogy "ne mondja már, hogy egy vállalkozónak nincs bármikor mobilizálható 25 milliója!". Nnna akkor küldtem el az anyjába.

Utána jó darabig semmi, majd tavaly megint megtaláltak. Egyébként "véletlenül" pár nappal korábban kerültem be a Sciennet adatbázisába. Vevő összvissz kettő hívott (erről is írhatnék egy érdekes cikket), de az üzletkötők azóta is naponta zaklatnak...

Szóval megkapom a levélkémet, amiből látom ám, hogy a CP szolgáltatásait kínálja. Akkor már olvastam a PSZÁF vizsgálatról, így a következő választ küldtem (érdemes hasonló esetekre kimásolni):
-------------------------
Tisztelt XXX úr!

Igen, emlékszem a telefonbeszélgetésünkre. Bizonyára nem figyeltem eléggé és elkerülte a figyelmemet, hogy a Capital Partners ajánlatával szeretne megkeresni.

Ezúton hivatalosan is kérem, hogy a Capital Partners, vagy alvállalkozói hálózata által használt marketing adatbázisból töröljék az összes elérhetőségemet.

Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét, valamint a kérésem
haladéktalan végrehajtását a 2001. évi CVIII. tv, valamint a 2008. évi
XLVIII. tv vonatkozó passzusainak megfelelően.

Szép napot és további jó munkát!
---------------------

Naná, hogy 2 nap múlva felhív az én kiskomám! Mondom, hogy küldtem én egy kis levélkét az elbocsátó, szép üzenettel. Erre felrögög, hogy azt a levelet egyenesen a prágai központba küldtem és nem lesz semmi foganatja...
Ettől függetlenül elég normális volt. Megbeszéltük, hogy belátható időn belül (a büdös életbe se) lesz befektetni való pénzem, így időőazarlás engem hivogatni.
Azóta nem is hívtak és - gyanítom - már mást se fognak.

Gab-ee 2010.02.24. 14:36:37

@Nandi29:Üdvözlrtem! Sokan bedőltek! Én 6 hónapot "dolgoztam" náluk (tanulmányi idő). Egy olyan hónap sem volt amikor 2 milla USD alatt volt az iroda behozott ÚJ pénze. Nem vagyok büszke rá, hogy ott dolgoztam, de gondoltam ez egy módja a kiugrásnak a mai világban. 6 hónap nulla ügyfél nekem nem jött össze, nem bírtam ugatni a telefonba, ha valaki azt mondta, hogy most nem aktuális nem nyomultam. A manager mondta, hogy ez így nem lesz jó, de én próbáltam egy kultúrált beszélgetést folytatni nulla sikerrel. Azóta találtam állást, egy tisztességes sofőr lettem, remélem még tanunak sem idéznek be tavaly szeptemberbe jöttem el. S így maradtam továbdra is egy szegény polgár aki örül, hogy minimálbért kereshet. Egyébként szerintem az is félhet aki ügyfél volt ott mert rengetegen a fekete pénzt szerette volna ott hipózni csak az átvándorolt a piacba + a CP-nek. Ez persze csak feltételezés hiszen én csak a 230-ezredik senki voltam ott.

öregmogyi 2010.02.24. 18:32:00

@exbroker: te pusztán telefonbetyár voltál. Semmi több.

Többieknek: itt egy újabb index cikk. Van benne egy videó. AZT NÉZZÉTEK MEG!
Sales!! :-)

index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/24/fel_eve_vizsgaltak_a_capital_partnerst/

Tekincsa Wakumba 2010.02.24. 19:37:33

@gergel: engem nem ő interjúztatott, viszont oktatott az utolsó napomon, és ő volt az, aki eléggé "érdekes" stílusban beszélt velünk.

gergel 2010.02.24. 20:02:36

@==T==:
Igen, akkor jól tippeltem.Mi***.
Nekem elmondta mi a szitu,hogy sale-s melóról van szó, így tovább nem is érdekelt, mert hozzá tudtam tenni magamban, amit a fórumokon olvastam.

Marr 2010.02.24. 20:08:22

@exbroker: mi az új cégnév? honnan vannak a letiltott telefonszámok? mikor írtad alá a szerződésed? mennyi a munkaidő hetente?

Fashionistas 2010.02.24. 21:52:56

Van egy jó kis angol mondás.

Why they call them broker?
- Because he is probably more BROKER than you are :)

Ez elmond mindent! :)
Köszöntem szépen. Nevem mellett ajánlom a honlapom megkukkantani.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.25. 09:29:51

A tanulság ezek szerin az, hogy a CP a hülyék és a bűnözők pénzét nyúlta le nálunk? Szerintem kérni fogják, hogy cseh börtönben ülhessék le a kiszabandó büntetést....

BlackTriple 2010.02.25. 10:08:51

hali

állítólag a budacash csapott le a "felszabaduló munkaerőre"...gratulálok

GatyaPityu 2010.02.25. 10:52:05

Üdv mindenkinek!
Éppen a botrány előtt egy-két héttel keresett meg ez a szutyok cég, hogy aktuális-e még a munkahely keresésem. Az már eleve gyanús volt, hogy egyrészt honnan tudják a mobilszámomat, - egyébként tényleg állást keresek! - másrészt miért ők keresnek keresnek engem munkaügyben (anélkül hogy jelentkeztem volna valamiféle hirdetésre) amikor ilyen soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt másfél évben a munkanélküliség. Aztán később eszembe jutott, hogy lehet hogy már korábban jelentkezhettem valami hirdetésre még egy-két évvel ezelőtt, mert a személyes interjún kezdett derengeni hogy egyszer már mintha megpróbáltak volna hülyíteni ezzel a brókerkedéssel. Egyébként akkor kellett volna gyanút fognom, amikor az interjút megelőző napi telefonbeszélgetést követő napon az interjú előtt néhány órával megint felhívtak, hogy akkor biztosan megyek-e a megbeszélt időpontban. Sajnos kényszerű helyzetből már részt vettem "néhány" állásinterjún, de eddig erre még sosem volt példa, hogy interjú előtt megkérdezzék, akarok-e menni, főleg mint mondtam amikor sorban állnak az emberek a munkáért. Na persze csak a rendes, tisztességes munkáért. Mert ez nem volt az, már az interjú elején bűzlött az egész. Egy fiatal öltönyös srác nyomatta a hülye tipikus MLM-es beszervezős dumáját a "nagy lehetőségekről, félmilliós fizetésről, kemény de fantasztikus lehetőségeket rejtő munkáról". Amikor rákérdeztem, hogy konkrétan mit és hogy kell csinálni, akkor persze nyilvánvalóvá vált, hogy az egész átverés, amit az is megerősített bennem, hogy - ahogy a hírekben is mondták - egyáltalán nem volt akadály az én műszaki végzettségem és az, hogy a pénzügyi, gazdasági szaktudásom nincs. A tesztkérdés csupán annyi volt, hogy tudom-e az éppen aktuális EUR-HUF árfolyamot és hogy szoktam-e gazdasági újságokat olvasni. Az interjú kb. tíz perces volt, és a szokásos "majd jelentkezünk" szöveggel búcsúztunk el egymástól. Másnap jelentkeztek is, hogy megfeleltem az interjún és mikor tudnék kezdeni. Természetesen megköszöntem a "nagy lehetőséget" és közöltem, hogy nem kívánok élni az ajánlattal. Ekkor még bepróbákozott a nő, hogy miért nem, és ne aggódjak, van 3 hónapos felkészítő tanfolyam, nem számít hogy nincs gazdasági ismeretem. Végül azzal ráztam le, hogy én műszaki beállítottságú ember vagyok, és ilyen téren szeretnék dolgozni inkább (ez egyébként igaz is). Ja, és nyomatékosan megkértem őt, hogy töröljenek az adatbázisból. Csak remélhetem hogy nem adták tovább az elérhetőségeimet valami hasonló simlis zugbróker vagy MLM cégnek...

Jó Estét 2010.02.25. 11:28:22

le lehetett oket razni a titkos (Europarknal mar bevallt) lekoptato szoveggel:
bash.hu/1

Jó Estét 2010.02.25. 11:33:37

@Atro: Enis voltam egyszer naluk interjun (nekem aszontak valamejk ilyen netes allasportalrol van az eletrajzom), asse tudtam hova megyek, mondjuk nekem masfel millios fizetest igertek (biztos sokkal megnyerobb voltam halal masnaposan 3 napos borostaval egy farmerban), majd miutan tudtam ki a penzugyminiszter es mi a dow jones, kozoltek hogy felvesznek akarok e naluk dolgozni, mondtam neki ha irasba kapom a masfelmillas (netto!!!) fizut akkor akar butorasztalos is leszek, de kozolte, hogy mivel en ilyen bizalmatlan vagyok es nem akarok magyarorszag legjobban fizeto cegenel dolgozni, akkor nem is kellek, igaz azt nem annyira ertette hogy ezen en miert kezdtem el kacagni, hat mostmar lehet erti :D

El Argentino 2010.02.25. 12:55:55

Börtön ablakában nem süt be a nap... XD CP új reklám dallama lehetne. XD

Áđám 2010.02.25. 13:30:49

@Lexus600: honnan tudod? forrás? durva lenne, budacashről eddig csak jót hallottam...

Adozo 2010.02.25. 13:35:09

a prágai bandánál miért nem volt bilincs sok év alatt? csak nálunk lehet büntetlenül éveken keresztül rabolni a népeket?

BlackTriple 2010.02.25. 14:22:26

@Áđám: jó Neked, mindenütt van fehér holló...a forrás ott dolgozó

Blava 2010.02.25. 17:09:43

@Adozo: vicces, de itt prahaban volt egy darab cikk az ügyről. minimál visszhang. 9 komment a cikk után. ebből nyolc arról szólt, h a magyarok:
-gyorsabbak
-ügyesebbek
-kritikusabbak
-keményebb fellépésűek
-nem naívak
-nem becsaphatók
stb. Egy komment megjegyezte, h egykori traktoros haverját fedezte fel nemrég az ottani CP-ben és, h mindenki a cégben néhány hónap múlva doktori végzettségű pénzügyi szakértő lesz, akárcsak az említett traktoros.
Végül az ucsó és legjellemzőbb cseh komment megjegyezte, a hírre, amelyben 2 magyar, 2 szlovák és 1 cseh őrizetbevételéről volt szó, h idézem:
"hmm, egy hír 4 magyarról és 1 csehről? Túlzottan nem érdekel..."

exbroker 2010.02.25. 17:46:58

@öregmogyi: No comment. Csak azért no comment, mert te teljes mértékbe belelátsz a céges dolgokba, sőt a fejembe is. Tudod mi van benne, tisztába vagy azzal, hogy mit tudok és mik a hiányosságaim. Ugyan, ugyan... De tudod mit? Akár az is lehettem. Egy telefonbetyár...

exbroker 2010.02.25. 17:52:22

@Marr: Szia! Nincs új cégnév. Nincsenek letiltott számok. A telefonszámok mindig nyilvánosan hozzáférhetőek voltak, honlapokról, céginfós rendszerekből stb. stb. Ha valaki letiltotta a számát, akkor az ki sem csörgött, hanem egy hang bemondta, hogy ezt a számot nem hívhatom. A "munkaidőről" reggel 7.30tól vagy 7.50-től délután 6ig, közben 1 óra ebéd és 2szer 10-10 perc cigiszünet. Nevezzük ezt inkább napirendnek. Az én napirendem még kiegészült azzal, hogy 5kor keltem, 7ig nézegettem a híreket, történéseket. Este mikor hazaértem, akkor gép bekapcsol és este 10ig (kereskedés zárásig) néztem a partnereim papírjainak alakulását.

exbroker 2010.02.25. 17:59:08

További jó kommentelést kívánok mindenkinek és engedjétek meg, hogy így, itt, ezen a fórumon küldjek egy nagy puszit egy lánynak, aki tegnapelőtt és ma is tartotta bennem a lelket. Egy jó szóval, egy kv-val és egy speciális whiskey-vel, melyet inkább simogatni kell, mintsem meginni. :-) OFF.

Gyűjtőjegyes 2010.02.26. 11:38:03

@exbroker:
Tehát hiába várok arra a bizonyos OKJs számra? Meg a FEOR számra?
OKJ-s vizsgával amúgy nem végezhető ez a szakma, mint fentebb írták. Tehát akkor hogy is volt ez az oktatás? Érdekelt volna a válaszod:)
De ahogy látom, most egy randóm csajszi vállán sírod ki szeretett céget elvesztését. Minek tartani benned a lelked? Mert nem tudsz másokat zaklatni telefonon?

@öregmogyi:
Hehe, egyik képen befigyel a Józsi is :D Hihetetlen, hogy évek alatt se a haját, se az öltönyét nem tudta megváltoztatni:) Milyen szépen tuszkolják be az autóba. Szép látvány. Szívemnek kedves :)

első 2010.02.26. 16:20:38

Az nagyon szar hogy Capitül Partners?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.04.07. 23:44:15

Végre egyszer a számomra fontos témában lehetek UTOLSÓ (talán).
Hagyma biztosan nem fog még egy kommentet írni, mert őt nem zaklatta ez a szemétláda társaság.
EDE ÖRÖK, EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!

kissadam88 2010.08.19. 11:07:06

Pontosan azért, hogy ez ne történhessen meg újra, mindenkinek nagyon nagy szüksége lenne, a pénzügyi, tőzsdei önképzésre. Én két tőzsde tanfolyamon is voltam, http://www.Tőzsdeiskola.hu akítív és a www.tozsde-mentor.hu Alap és mindkettővel nagyon elégedett vagyok.
süti beállítások módosítása