Tékozló Homár

Azzal vádolják, hogy duplájára növelte a saját villanyszámláját

2010.03.12. 10:52 | szily | 329 komment

Pompás, a Homár ollója hegyére illő sztori H. Éváé és G. Zoltáné, bár ők talán nem röhögnek rajta annyira szívből. Az Elmü olyan abszurd váddal illeti olvasóinkat, amilyet direkt se lehetne kitalálni. Éváék bejelentést tettek az ELMÜ-nél, hogy a villanyórájuk túl sokat mutat, és kérték a készülék megvizsgálását. A szolgáltató a vizsgálat eredményének azt hozta ki, hogy

a.) az óra rossz, a valós fogyasztás többszörösét mutatja
b.) olvasóink direkt megmágmesezték az órát, ezért 300 ezer forintot kell fizetniük

Egészen fantasztikus vád, mindjárt megismerkedhetnek azzal a párral, akik - az Elmü szerint - annyira ostobák, hogy annak érdekében manipulálták az órát, hogy nagyobb legyen a számlájuk, majd erre direkt fel is hívták az áramszolgáltató figyelmét.


Az ELMŰ  szerint 300.000 kötbért jelent, ha a becsületes fogyasztó jelenti kötelességét

2009. novemberében jeleztük az ELMŰ felé, hogy már hosszú hónapok óta túl nagynak találjuk a villamosenergia fogyasztásunkat, ezért jó  lenne, ha megvizsgálnák a mérőóránkat. 8000Ft értékű összeg előzetes befizetésére meg is jelentek lakásunknál egy furcsa, műanyagkeretes órával. A régit méregették, és megállították, hogy minimum 100%-kal többet mér a kelleténél. Itt egy pillanatra megnyugodtunk, mert úgy véltük, hogy innentől kevesebb átalányt kell fizetnünk, valamint kapunk valamennyi kártérítést a hibás óra miatt. Azonban csak innen kezdődött a rémálom.

Kiderült, hogy azt a típusú új órát olyan fogyasztóknak szerelnek fel, akit illegális elektromos áram vételezésével gyanúsítanak. Már mielőtt megnézték volna a régi órát rögtön megbélyegeztek minket! Az óra bevizsgálása után kiderült, hogy valóban rossz az óra, és nagyjából +175-218%-os hibával mér! Az órán és a hitelesítő plombán semmi külsérelmi nyomot nem találtak, de a „vizsgálat eredményei a mérő mágneses befolyásolására utalnak. Ennek bizonyítékai:

    * A mérőnek durva + 175%-os hibája van. A mérő forgótárcsája gyengített fékező nyomatékkal, gyorsan fut.
    * A fék mágnes le van gyengülve. Ilyen mértékű mágnesezettség vesztés természetes úton nem jön létre, ez csak mágnesezés eredménye lehet.
    * A forgó részt ujjal meglökve, a mérő gyenge fékezőnyomatékkal hosszan fut.”

 

A vizsgálaton sajnos nem tudtunk részt venni, mivel feleségem 2 kisgyermekkel van itthon, nekem pedig éppen olyan munkaidőszakom volt, amikor ha akartam volna sem tudtam volna elmenni szabadságra. Nem mellékesen laikusan nem sokat tudtunk volna hozzátenni a vizsgálathoz, arról nem is beszélve, hogy bármit tehettek a mérőórával, amíg lakásunktól a bevizsgálás helyszínére nem vitték. Akár ők maguk is megmágnesezhették útközben a már eleve hibás órát.

Az egészből az ELMŰ azt állapította meg, hogy mi szándékosan megrongáltuk valamilyen mágnessel a saját mérőóránkat, és ezért 300.000 forint kötbér fizetésére köteleznek minket! A levélen feltüntették, hogy egyeztető tárgyalásra, ahol kizárólag az előfizető, vagy akadályoztatás esetén teljes jogkörrel meghatalmazott képviselője vehet részt. Többszörös telefonos megkérdezésre azt felelték, hogy nem vihetünk magunkkal egy esetleges szakértőt (egyetemi tanárt) vagy ügyvédet. Az egyeztetés pedig nagyjából annyival telt el, hogy a főelőadó ismertette, amit levélben is megkaptunk. Semmilyen többletinformációt nem adott, a kérdések elől diplomatikusan elzárkózott, és kollégájával látványosan kerülték a szemkontaktust, végig lesütötték a szemüket. Az úgynevezett egyeztetés során minden kifogásunkat lepattintották, és a végén odaadták a 300.000 forintról szóló számlát, mert szerintük szerződésszegést követtünk el.

Nem számított számukra semmi. A mérőóra a szomszéd mérőórájával azonos, nem zárt szekrényben található, tehát bárki hozzáférhet. Az említett szomszéd óráját tavaly tavasszal cserélték le hasonló probléma miatt (ők megúszták a szerelők szabálytalanságai miatt), és akkor fel sem merült bennük, hogy a miénkkel is hasonló probléma lehet. 

A 300.000Ft kiszámítására a mérőóra 20 amperét megszorozták 15000-el. Tehát a mérőóra hibájából származó túlfizetésünk a büntetéssel együtt nagyjából 7-800.000 forint! Az általuk megállapított kompenzáció mértéke gondolom, hogy majd egy külön eset lesz. El sem tudom képzelni, hogy mit állapíthatnak majd meg az általuk helyesnek vélt összeg kikalkulálása során.

Az egész során több furcsaság is kiderült.

    * A mérőóránk felszerelésekor hitelesítési évnek 2005 van megadva, míg az utóbbi vizsgálaton már 2006-ot írnak.
    * Egy bevizsgáló személyt megkérdezve kiderül, hogy korábban évente csak pár ilyen esetük volt, míg mostanában havonta nagyjából 150. Talán az ELMŰ vagy hozzá közel álló személyek szándékosan rongálják meg az órákat.
    * Kiderült, hogy az óra megmágnesezéséhez nagyon erős mágnesre van szükség. Olyanra, amelyet külsérelmi nyomot okoz az órán, még akkor is, ha – „szakértők szerint” – valamilyen rongyot helyeznek a mágnes és az óra közé.
    * Ha az órát ilyen mágneses hatás éri, akkor elég 5 másodperc, hogy meggyengüljön a fék, aminek következtében, ha nincs tartósan a mágnes az órán, akkor az extrém mértékkel pörög. Most őszintén: ki van olyan hülye, hogy egyáltalán ilyesmivel próbálkozzon? Bár bizonyára vannak.
    * A kötbérről tájékoztató levél és a megbeszélés között kaptunk az ELMŰ-től egy levelet, amiben jelezték, hogy az óra hibája miatt visszafizetik a korábban befizetett 8.000 forintot. Tehát ezzel beismerték, hogy rossz volt az óra.
    * Az egyeztetés során azt mondta a főtanácsos, hogy ne tegyünk feljelentést, mert azt majd az ELMŰ megteszi. Erre az ügyünkkel foglalkozó tévéhíradós riportban a szóvivőjük azt nyilatkozta, amennyiben tudomást szereznek róla, hogy feljelentést teszünk az ügyben, úgy átértékelik a dolgot.
    * Azt is megkérdeztük, hogy miként védekezhetnénk, hogy legközelebb ne kerüljünk a helyzetbe. Erre csak vállvonogatás volt a válasz, valamint az, hogy csináljunk az óra köré vasszekrényt (ami miatt majd tűz esetén szintén nem tudják majd lekapcsolni az órát).

 

Jelenleg ott tartunk, hogy feljelentést tettünk a rendőrségen, és igyekszünk minden fórumot megragadni igazunk bizonyítására. Szóltunk már az egyik televíziónak, írni fogunk az ELMŰ panaszkezelésre, az elektromos szolgáltatókkal kapcsolatban foglalkozó ombudsmannak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának (visszásságok kivizsgálására irányuló eljárás megindítására) a fogyasztóvédelemnek, a Magyar Energia Hivatalnak, valamint nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezeteknek is. Akár bíróságon is ki merjük jelenteni, hogy nem mágneseztük meg a saját mérőóránkat.

El kell mondanom, hogy sajnos az egésszel egyedül az adott áramszolgáltató, valamint az ő „független” szakértői járnak jól. Ráadásul fogyasztóként elég rossz helyzetben vagyunk. A mérőóra a folyosón, amihez bárki hozzáférhet, a főtanácsos szerint lakáson belülre nem helyezhető, mert tűz esetén nem férnek hozzá.

Vigyázzon mindenki, akinek a mérőórájához könnyen hozzáférhetnek, mert azt bárki rosszakarója tönkreteheti, és az áramszolgáltató úgyis a velük szerződésben álló fogyasztót fogja megvádolni.

Ha valaki tud megoldást, hogy miként lehetne ebből a helyzetből viszonylag nyertesen kijönni, vagy tud egy olyan jó ügyvédet javasolni, aki tud segíteni nekünk, akkor kérem ne tartsa magában.

Üdvözlettel:

H. Éva és G. Zoltán

Bővebben még a http://raveair.blogspot.com/2010/03/az-elektromos-halozat-csapdajaban.html és http://raveair.blogspot.com/2010/03/az-elmu-ugy-folytatasa.html blogbejegyzésekben írtam a dologról.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.12. 10:57:58

Akkor szokott ilyen lenni, ha erős mágnessel lassítani akarták korábban az órát.

Viszont ha nem tudják bizonyítani, menj bíróságra az üggyel! Ez nem hatóság, csak egy szolgáltató, hiába akar úgy tenni.

akikaztmondjákni 2010.03.12. 11:04:06

Hu de hosszu:S
Röviden, valaki?Légyszi:)

Unbiased 2010.03.12. 11:05:18

Valahogy meg kellene oldani azt a problémát, hogy nagyon sok villanyóra úgy van elhelyezve, hogy bárki hozzáférhet. Mi van, ha egy rosszakaróm, vagy egy "tréfás" gyerek csak annyit tesz, hogy letépi a plombát?

Tökös Veréb 2010.03.12. 11:06:15

visszanyalt a fagyi...piszkáltátok az órát, de fordítva sült el, most meg csodálkozás van.

keptündzsekk 2010.03.12. 11:11:10

nem gyenge..

Szisztematikus lehúzást érzek az Elmű részéről,ahol előre megvan írva az egész forgatókönyv.

Tökös Veréb 2010.03.12. 11:11:28

@Unbiased: időben jelented az áramszolgáltató felé?

Tökös Veréb 2010.03.12. 11:15:00

kössétek be fordítva akkor visszafelé pörög majd :)))))

AlexWolf 2010.03.12. 11:15:35

Az volt már, hogy....mindegy, úgyis biztos lesz majd.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 11:19:53

Szerintem úgy gondolják, hogy kártérítést próbálnak kicsikarni a t. userek.

Ellenben ha mostanában 150 ilyen óra ugyanígy beszart, az több mint gyanús, mert akkor ugye minden 2. ember mágnesez? És a többi fajta órát nem mágnesezik? Főleg, ha a user a többihez hasonlóan sötét fizikából?

Na ne.
Az ELMÜ megint megpróbálja lehúzni a fogyasztókat, gondolom hogy a szériahibás órák árát, meg a kifizetendő kártérítést valahogy kompenzálja... Miért nem a beszállítón verik le?

Remélem sikerül valamivel megfingatni pőket!

akikaztmondjákni 2010.03.12. 11:25:03

JééééééééééézusMáááááária!
A Subba iwiwen egy eres csöcs van épp szoptatás közben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!És kendőnek nyoma sincs, én mondom:S:S:S:S:

elwood 2010.03.12. 11:27:07

sztem az elmü nem azzal vádolta őket hogy felfelé akartak csalni, hanem hogy csalni akartak csak nem sikerült, vagy régebben csaltak de már nem megy.

szakértőik ki is mutatták.

nem irigylem a helyzetet és mi biztos nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.03.12. 11:28:34

Ezt igy szemre allapitotta meg az Elmu?
Fogyasztovedelemmel fenyegetes, stb volt?

keptündzsekk 2010.03.12. 11:29:10

komolyan kamerával fel kell venni az egész helyszíni szerelős vizsgálatot, meg még előtte is közvetlen közelről lekamerázni a villanyórát. + jegyzőkönyvbe felvenni a szerelőt,aláírásával együtt.

aztán fotosoppolhat kedvére az elmű ha van rá ideje:)) az ilyen kamu szakvélemények itt kulcsfontosságúak a kötbér kifizettetése érdekében, ezt ki is használják sok esetben sajna.

Énbagoly 2010.03.12. 11:29:51

Sajnálom, hogy nem tudok segíteni.
Az a baj, hogy ez bárkivel előfordulhat, mert a tűzoltóság nem engedélyezi, hogy zárt szekrényben tartsuk a mérőórát. Mert akkor ők nem férnek hozzá tűz esetén. És ez elvileg mindenhol így van.

MagyarZizzi (törölt) 2010.03.12. 11:38:02

Mekkora marhaság már ez! Milyen ország az, ahol azt kell bizonygatni, hogy az ember nem hamisította pozitívba a vízóráját?! Eszem megáll!

Tökös Veréb 2010.03.12. 11:39:22

@MagyarZizzi: villany nem pedig víz. de lehet, hogy a vizbül veszik ki a zoxigént a villanyhoz.

pizsama 2010.03.12. 11:41:42

Na, most rendesen befosattatok. Az albinkban évente egyszer olvassák le az órát, és az előző évi fogyasztás alapján számláznak havonta. 2008-2009-ben túlfogyasztottunk, meg is jött a plusz számla, és megnőtt a havonta fizetendő összeg is. Viszont azóta jobban odafigyelünk, hogy ne hagyjunk feleslegesen bekapcsolva semmit, ráadásul egy PC is kikerült a háztartásból. Januárban megnéztem az órát és összevetettem az állását az eddig fizetett mennyiséggel, ami alapján 2009-2010-ben észrevehetően kevesebbet fogyasztottunk, mint amit fizetünk. Ezek után mi lesz? Az órának remélhetőleg nincs baja, de nehogy bevádoljanak, hogy csalok, mert nem. Csak odafigyeltünk arra, hogy ne pazaroljuk az áramot, azt nem hittem volna, hogy ennyire sikerül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.12. 11:42:14

en asse tudom, hol van a villanyoram?

AlexWolf 2010.03.12. 11:45:44

@hagyma: Ezt most kérdezted vagy kijelentetted?:D

Unbiased 2010.03.12. 11:46:06

@Tökös Veréb: Nézegessem naponta, hogy rendben van-e minden? Egyébként nem hiszem, hogy az ELMÜ elfogadja azt, hogy én "időben" szóltam. A villanyóra nem az enyém, hanem az áramszolgáltató tulajdona. Nekik kellene a védelméről gondoskodni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.12. 11:50:57

@akikaztmondjákni: a bankfiók biztonsági őrétől kapott széken ülve szoptatott?

AlexWolf 2010.03.12. 11:53:33

@akikaztmondjákni: Jaj megnéztem...nem túl diszkrét! De a baba rászorulónak tűnt!

Bazz, majdnem megint lefelejtettem a megfelelő számú felkiáltójelet!!!!!!!!!!!

europeer12 2010.03.12. 11:53:38

Tudomásom szerint ilyen esetekben az ELMÜ-nek kell bizonyítani azt, hogy az órát a szolgáltatást igénybevevő manipulálta. Nem valaki, hanem éppen az adott személy, haszonszerzés céljából.
Egyébként egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha ki lenne adva az ukáz, hogy bizonyos számú órát tönkre kell tenni, aztán bírságot behajtani. Mint amikor Sztálin kiadta a kvótát, hogy egy adott területen hány "kommunizmus ellenségét" kell előállítani......
Nem értek a fizikához, a mérőórákhoz, erről gondolom majd az igazságügyi szakértő állít ki szakvéleményt, az ő dolga.

akikaztmondjákni 2010.03.12. 11:58:27

@Rékuc: Nem, ez otthon:S
Brutál.

@Gene Simmons, a PEGAconsult Kft. ügyvezetője: Hát nem:D !!!!!!!!!!!!!!Má' mé' tünt annak?

AlexWolf 2010.03.12. 12:00:39

@akikaztmondjákni: Rászorult arra a mellre vagy nem?

qwertzuiop1 2010.03.12. 12:02:39

@europeer12: Az "igazságügyi szakértő" csak annyit állapít majd meg, hogy az órát már szétszedték. (Az ELMÜ emberei :))

schnee 2010.03.12. 12:05:11

Megoldás lenne a digitális mérőóra, de ugye az többe kerül és nem lehet szórakozni a fogyasztóval.,....

B@nális coitus 2010.03.12. 12:05:55

Minden kibaszott szolgáltatót kötelezni kéne arra, hogy biztosítsa a hálozatának illetéktelenek általi hozzáférhetetlenségét. Ha nem biztosította, akkor igya meg ő a levét, nem pedig a fogyasztó, ha lopta az áramot, ha nem! Mert ebben az esetben is tudomásom szerint ez fogyasztásmérő az ELMŰ tulajdona. Akkor vigyázzon is rá, rakjon fel olyanokat, amiket nem lehet "babrálni". Rakjon rá riasztót, vagy mágnese térérzékelőt, esetleg jammer-t vagy a f..szom tudja mit...

akikaztmondjákni 2010.03.12. 12:07:50

@Gene Simmons, a PEGAconsult Kft. ügyvezetője: :D:D:D
Jaaa:)Rá.DE rá is szorult meg rászorult is.:)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.12. 12:12:40

Ez nagyon-nagyon durva.Vérsünt az elmű seggébe!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.12. 12:13:27

@B@nális coitus: Egy Faraday-rács és egy digitális kijelző megoldhatná az egészet, de akkor hogy lophatna a szolgáltató?
Az EON úgy szokott Debrecenben (is) lopni-csalni-hazudni (igazi kommunista módjára) hogy egyes utcákat, útszakaszokat 2-3 napra leválaszt a közvilágításról. Mivel az önkormányzat átalánydíjat fizet, kész a tiszta haszon.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.03.12. 12:25:32

Mindenképpen keress egy jó ügyvédet, mert az Elmű nem hatóság és csak úgy nem büntethet, ráadásul a bizonyítási kényszer is rajtuk van. Az pedig nem életszerű, hogy csalás után magad hívod fel erre a figyelmet. Ezen a linken elérhetsz egy jó ügyvédet :www.autosvilag.com/index.php/component/option,com_performs/formid,1/
a kérdés mezőbe is írd bele az elérhetőségedet

fourgee 2010.03.12. 12:30:14

Ha ilyen esetek után az áramszolgáltató vezetőinek/szakembereinek a családjából eltűnne 1-1 személy (feleség, gyerek), vajon akkor is gyanúsítanák a fogyasztót lopással, vagy beismernék a szolgáltató hibáját? :)

Durva megoldás lenne, de úgy látszik Magyarországon már csak ez az egy hatásos módszer lenne. Persze az lenne a hatásos, ha mindenki becsületesen végezné a feladatát, és a vezetői székekben nem KISZ-ben nevelkedett csalók ülnének.
:)

dr. Bértollnok 2010.03.12. 12:36:22

Találkoztam már hasonló esettel. Az illető 25 k forintért megvette az ukránoktól a mágnest. Spéci baromi erős mágnes, kifejezetten villanyóra hülyítésre. Felrakta, de rosszul. Az eredménye ugyanez lett. Nem lassult, hanem felpörgött az óra. Amikor kimentek az áramszolgáltató emberei, a csavarhúzójuk majdnem hozzáugrott a mérőhöz. Azonnal tudták miről van szó. Azt nem tudom, mennyire büntették, de ennyire biztosan.
Nem állítom, hogy a cikkíró is simlizett, de ha a leírt jelenségek valósak, akkor az áramszolgáltató jogosan gondolja, amit gondol. Az, hogy az utóbbi időben sokkal több ilyen mágneses eset van, az azért, van, mert a feketepiacon relatíve könnyen beszerezhető a mágnes, a user meg nem tudja használni.
Az elektromos fogyasztásmérő valóban a szolgáltató tulajdona, de annak elhelyezéséről, védelméről a fogyasztó köteles gondoskodni (lásd: fogyasztásmérő helyének szabványos kialakítása). Az újabban telepített mérőket már csak szabványos szekrénybe lehet telepíteni.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.03.12. 12:38:55

szó nincs rongálásról, inkább az adott mérőóra hibájáról (például az óra gyártója beszállítót váltott és a kínai fékezőmágnes tartóssága kétséges).

Lyano 2010.03.12. 12:39:03

Fizesd be gyorsan a pénzt és örülj, hogy ennyivel megúsztad. Mit gondolsz te Kapolyi elvtársnak mitől kellett 9 pótoldalt a vagyonbevallásához biggyesztenie. Sokat szarakodsz elvszik a lakásod és ha csinos a nejed még azt is - mint rég az uraságok. Úgyhogy pofád befogod oszt fizetsz, büdös paraszt. - Lásd Cseh Tamásnál

Neménvótam 2010.03.12. 12:41:13

@akos147: Nem ér rá sün, majd akkor lesz dél, ha ráér.

reunalla 2010.03.12. 12:41:55

@bértollnok: lócart, a társasházi nem zárható faszekrénykébe simán felteszik a villanyórát a szabványos 35-40ezres műanyag szekrényke nélkül is....

ha lakáson belül van az óra, akkor meg kell a műanyag szabványos szekrény...

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.03.12. 12:42:57

Ide másolom a szomszéd blog hasonló esetét. Úgy látszik sok hasonló eset van. Jogi ügy, de ügyvéd nélkül is elég sok mindent össze tudsz szedni.

A műszaki részhez: az óra mágnesezése addig lassítja az órát amíg rajta van a mágnes. Ez viszont tönkre teszi a benne levőt, így amikor leveszed róla a fékező mágnest akkor utána már többet fog mérni.

Az ELMŰ saját szakértője azt mond amit akar. A fogyasztó bármikor kérheti, hogy a mérőt a Mérésügyi Hatóság megvizsgálja. Ilyenkor nekik zárt dobozban, 30 napon belül oda kell szállítani, eredeti álapotban.

Nem szabad elismerni semmit. Nekik kell polgári pert indítani, és ott őket terheli a bizonyítás.

zugugyved.blog.hu/2010/02/24/megoldodott_zugugyvedugy

dr. Bértollnok 2010.03.12. 12:43:16

Ennél is kellemetlenebb helyzetbe került az egy másik ismerősöm. Vett egy házat és annak rendje és módja szerint átíratta a mérőket (víz, villany, gáz). Egy év múlva tetőfelújítást végzett és a tetőtér amúgy hozzá nem férhető zárt részében a méretlen vezeték megbontásának egyértelmű jeleit tapasztalta (utólagos szigetelgetések, elcsípett rákötés). Az ingatlan az elmúlt 10 évben 3-4-szer cserélt gazdát, tehát valaki, valamikor lopta az áramot. Na most mit csináljon? A mérő a nevén van, ha bejelenti, akkor tuti őt büntetik meg, kitudja mennyire?
Végül megoldotta a kérdést, de nem volt olcsó a buli és nem is túl szabályos. Most viszont legalább nyugodtan alszik.

biohazard 2010.03.12. 12:46:25

@akikaztmondjákni:

Vettek árammérőóralassító mágnest, de az begyorsította a mérőt, mágnest kidobták, elműt kihívták, elmü rájött a trükkre, megbüntette őket, most itt homárkodnak.

ninimimi 2010.03.12. 12:47:11

Fölöslegesen izgatod magadat. El sem hiszem, hogy ilyen jogi abszurd alapján bárki befizet egy fillért is.

Ott azért már tartunk, hogy egy bíróság kiröhögi az ilyen, teljeséggel megalapozatlan és bizonyíthatatlan követelést.

Ott még nem tartunk, hogy a téged ért kellemetlenségekért, többletbefizetésekért, a tényleges kár megtérítése mellett, nem vagyoni kár megtérítését is megkapd a "szolgáltatótól". De majd olyan is lesz. Csak ahhoz még előbb szabad, polgárbarát média kell, ahol nem "egyest" adnak az ilyen sztorira...

Akso 2010.03.12. 12:47:25

Ha már ennyire védeni kell és a lakástulaj felel érte, akkor a villanyórát betenni a lakásokba, és a főkapcsolót-biztositékokat tenni a földszinten kitudjahol amit a tűzoltók tudnak kapcsolgatni. A villanyórát meg zárja-árnyékolja stb a villanyművek, de leginkább olyat szereljen fel ami ez ellen védett.

A cikkhez annyit, hogy arról nem szól hogy álltak a fogyasztással az elmúlt hónapokban, ahhoz képest amikor még jó volt az óra, ill. fűtés villannyal megy-e vagy közben nem volt gázfogyasztás stb. Speciel ha valaki nem mágnesezik, akkor nem is tűnik fel hogy most műanyagkeretes vagy milyen órat hoznak felszerelni. Szerintem. Max azt gondolnám én, hogy lám most már újabb tipust szerelnek fel.

dr. Bértollnok 2010.03.12. 12:47:57

@reunalla:
Ez elég érdekes, mert én nem így tudom. Ha meglévőt cserélnek, mert régi, akkor igazad lehet. Azonban olvasd el még egyszer a bejegyzésemet, ezt írtam: "Az újabban telepített mérőket már csak szabványos szekrénybe lehet telepíteni."
Olvass, ne fikázz!

Fashionistas 2010.03.12. 12:48:37

Tedd be a plombát egy Nokiás dobozba és vidd be az Elműnek. Ők is érteni fogják mit akarsz.... :))))

BéLóg 2010.03.12. 12:49:05

@bértollnok: Mindez VALÓBAN elképzelhető.
Csakhogy a KONKRÉT sztori ot sántít, ha az illető csalt volna, miért várt két (vagymennyi) évet arra, hogy ÉSZREVEGYE a hibát? Annyira rafinált lenne.

Ergo ha és tudom hogy X-et fizetek, megmágnesezem az órát, ettől kezdve 2X-et fizetek, vagyok-e akkora zseni, hogy KIFIZESSEM hónapokig ezt a nagyobb öszeget majd ezután menjek reklamálni?

A példádban lévő júzer mingyá' kihívta az elműt, amivel persze le is bukott.

Az a baj, hogy mindent egybevetve úgy tűnik, a Hivatal meg sem próbálta a helyzetet értékelni.

A magam véleménye alapján, OLVASVA hogy a szomszédos órával baj volt azt vélelmezem, vagy akkor ment tönkre az övék, amikor a MÁSIKAT buherálta valaki (tán éppen a szerelők!), netán ezen az órán próbálta ki a technikát a másik óra megbarkácsolója.

Fannii 2010.03.12. 12:49:13

"Többszörös telefonos megkérdezésre azt felelték, hogy nem vihetünk magunkkal egy esetleges szakértőt (egyetemi tanárt) vagy ügyvédet."
Sokszor behalok az ilyen hülyeségeken. Azt majd én eldöntöm, hogy kit viszek magammal. Imádom, amikor túljátsza valaki a szerepét.
Múltkor a biztonsági őr nem akart beengedni a bíróságra, mert nem volt nálam az idézés. Bár aztán hamar rájött, hogy nem Ő dönti el azt, hogy ki megy be.

fourgee 2010.03.12. 12:49:34

@bértollnok: "Nem állítom, hogy a cikkíró is simlizett, de ha a leírt jelenségek valósak, akkor az áramszolgáltató jogosan gondolja, amit gondol. Az, hogy az utóbbi időben sokkal több ilyen mágneses eset van, az azért, van, mert a feketepiacon relatíve könnyen beszerezhető a mágnes, a user meg nem tudja használni."

Ha több tömeggyilkos is hasonlókat ír mint te, akkor jogosan gondolom azt, hogy te is tömeggyilkos vagy?
A szolgáltatónak nem gondolnia kell, hanem bizonyítania kellene. Bizonyítás nem volt, csak egy 300 ezres számla...

Lyano 2010.03.12. 12:49:37

@biohazard: igazad is van - pénzt, vagyont Kapolyi elvtársnak!!!!!

pakesz (törölt) 2010.03.12. 12:49:38

jajj kedveskeim
hat nem azert manipulaltak hogy tobbet mutasson, hanem azert hogy kevesebbet

csak az ora az az uj szeriabol valo, es azon nem mukodott a regi trukk

vernarancs 2010.03.12. 12:50:11

Na, ezert nem hasznalok en aramot!

Deneware. 2010.03.12. 12:53:34

Hát ezt kurvára nem értem... Tegyük fel hogy TÉNYLEG megbuherálták a villanyórát, mert DIREKT ki akartak magukkal b@szni. Tehát x időn keresztül mazochista módon a tényleges fogyasztás duplája után, dupla villanyszámlát fizettek. Az ELMÜ-nek miért nem jut eszébe ezt plusz lóvét visszaadni? Vagy nem olvastam el valamit ???

Akso 2010.03.12. 12:54:31

Mi van, ha
a)valakinek ellopják a villanyóráját és éves leolvasás van?
b)elromlik pl. megáll (nemtom lehet-e ilyesmi)

dr. Bértollnok 2010.03.12. 12:56:12

@Akso:
Bérházban lakom, és olyan 10 éve cseréltettem villanyórát (nagyobb teljesítmény igénye miatt). Akkor sikerült elintéznem, hogy a mérőt ne az amúgy kialakított folyosói fadobozban helyezzék el, hanem a lakásban. Abban az időben Budapesten egy csomó villanyórát gyújtott fel valami őrült piromániás. Aztán az is jó, hogy a riasztómat nem tudják áramtalanítani, vagy nem olvasztják le lakáson kívülről a jóakarók a mélyhűtőmet. Előfordul, hogy hetekig nem vagyok otthon és lemerülne a riasztóban az aksi.

biohazard 2010.03.12. 12:57:47

@akikaztmondjákni: :)

Pedig még ki is bővítettem a levélírók által szemérmesen elhallgatott részletekkel.

Fannii 2010.03.12. 12:58:55

@Akso: Ellopják a villanyóráját??? De minek kell valakinek, másnak a villanyórája? Neki nincsen, és irigykedik?

reunalla 2010.03.12. 12:59:57

@bértollnok: új órákról beszélek, vezérelt áramost rakattam, lakáson belülre, kellett a szekrényke

párom lakásában most akarunk vezéreltet, e.on szerint a társasházi nem zárható szekrényke tökéletes - kint voltak helyszínen és mondták, hogy nem kell a műanyag szekrény, mert jó a faszekrény, ami most van

jatatita 2010.03.12. 13:03:57

Egyszer én is így jártam, csak gázórával, és nem én hívtam őket, hanem maguktól jöttek. 10 éve volt, 100.000 Ft-ról kaptam csekket. Nem fizettem be, leveleztünk, bepereltek, majd végül független szakértő megállapította, hogy nem nyúltam az órához. Ezután kijött megint a csekk a 100 ezerről, csak rá volt írva, hogy "nem befizetendő" :O

2010.03.12. 13:05:20

@Akso: nem életszerű, hogy villanyórát lopjanak. Mihez kezdene vele ?

Az se megoldás a jelen posztra, ha benn van a villanyóra a saját lakásban védett helyen. Mert akkor is mondhatja az ELMŰ, hogy manipulálta a tulaj az órát, holott csak elromlott az óra, akár gyártási hiba miatt is.
Ez csak a tulajnak "biztosíték" hogy más rosszakaró (az ELMÜn kivül) nem bánthatja.

reunalla 2010.03.12. 13:05:55

@Fannii: kibaszásból ;) amúgy tudok olyat, akinek ellopták

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.12. 13:06:37

hát nem hiszem hogy valaki villanyórákat lopkodna... Mit csinálna aztán vele, eladja az ELMŰ-nek? :S
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

kicscsávók 2010.03.12. 13:07:12

Nem pont hasonló eset, de ELMÜ-s
1. használt lakás vásárlása
2. elmúlt 4 évben, évente 1x elmü szakembere az órát bevizsgálja a helyszínen, mindent rendben talál (nem hibabejelentés, hanem a rendszeres éves ellenőrzés)
3. óracsere, lejárt hitelesség miatt. Ilyenkor "állítólag mindig van" laborvizsgálat
4. kiderül, hogy az órát lehetséges(!), hogy buherálták.
5. elmü küld levelet, hogy ez 380 ezer lesz, de be lehet menni egyeztetni.
6. egyeztetésen annyi történik, hogy az 1 pont miatt a felét elengedik ?!
7. az így kialakult 190 ezerről küldik a csekket, ami nem lesz befizetve.
8. Felszólítások garmadája
9. Fizetési maghagyás a bíróságtól, ami ellen fel lett szólalva
10. azóta eltelik 2 év, de közben semmi nem történik. Se bíróság, se semmi, se le, se fel, se át.
11. A bizonyíthatatlan követeléstől elállt volna az elmű...?

eml 2010.03.12. 13:07:31

@pizsama: Hasonlóan jártam én is, amióta lecsökkent az általányom az ELMŰ 4 hónap alatt 3-szor jött ki órát ellenőrizni, a harmadik után elküldtem őket a búsba, azóta nem zaklatnak. Ja és addig nem engedtem el a szerelőt míg az óra 2 sarka helyett mind a 4-et le nem blombálja.

dr. Bértollnok 2010.03.12. 13:08:59

@reunalla:
Én ELMÜ-s területen vagyok. Az EON megengedőbb?
Itt új mérő telepítése (új épület, teljes hálózatfelújítás) esetén csak az általuk elfogadott szabványosat lehet beépíteni.
Mellesleg a faszekrényt nem csak az áramlopások megelőzése miatt mellőzik, hanem az új tűzvédelmi szabvány (hagy ne keressem meg a számát) is tiltja. A Te eseted úgynevezett meglévő, vagy kialakult állapot lehetett, vagy csak a szerelők, ügyintéző nem akart neked többlet költséget okozni és elnézett a dolog felett.

gabbor 2010.03.12. 13:09:16

Azért a cikk elején lévő "kártérítés igény" mindent elmondd... szerintem is az lehetett, hogy csaltak évekig, mágnesezték mint állat, majd már nem lehetett és a mérő elromlott(ezért mért annyival többet), beszóltak, hogy "hát ez nem jól mér, kártérítést akarok"... tipikus.

reunalla 2010.03.12. 13:09:38

@eml: mindjárt megyek megnézem, de szerintem, a miénken 1 plomba van....januárban plombálták újra...

topi6 2010.03.12. 13:09:49

Tudod a bajt könnyebb megelőzni. Ilyen tetü multik miatt léptem a DAS jogvédő biztosító szárnyai alá. Sajnos futó ügyekkel nem foglalkoznak, ha most, vagy e miatt szeretnél belépni. DAS.hu veboldalon sok érdekeset találhatsz róluk a későbbiek elkerülése végett. Remek jogászok, és nem számít kinek mennek neki, mert profik.

8kelvin8 2010.03.12. 13:09:53

Tanulj meg úgy játszani, mint a profik és keress pénzt a helyes stratégiával! Szerezd meg a PokerStrategy.com ingyenes 50$ kezdőtőkéjét!

Látogass el most:

freepoker.try.hu

Útmutató:

pokercash.blog.com/

akikaztmondjákni 2010.03.12. 13:10:43

@biohazard: Na jól van, szerencséd, h nem vmelyik posztoló vagyok,mert már használnám a felkiáltójeleket meg a kepszlokot!!!!!!!!!!!!!!!:D:D:D

Tökös Veréb 2010.03.12. 13:13:05

@Kulics: a megoldás. 2 villanyórát kell feltenni, így könnyen kiderül a turpisság.

reunalla 2010.03.12. 13:13:31

@bértollnok: 3 e.onos szerelő és egy frissen vizsgázott regisztrált villanyszerelő erősített meg benne, miután én is furcsállottam - a fa villanyóraszekrény a idei éves tűzoltósági ellenőrzés szerint tökéletes - bár speciel a szomszéd kapája, cserepei, nádkaspói és a nátronlúgja cseppet zavar engem, de még az e.onos szerelők is visszatették, miután végeztek az óránkkal

reunalla 2010.03.12. 13:15:26

@8kelvin8: esetleg egy diszkrétebb hirdetést nem alkalmaznál, klikk a nevem melletti linkre és ott regisztrálj inkább ;)

Mérgeskutya 2010.03.12. 13:19:55

"Vigyázzon mindenki, akinek a mérőórájához könnyen hozzáférhetnek, mert azt bárki rosszakarója tönkreteheti"

Hú b@zdmeg, nálunk a környék összes villanyórája az utcán van. Van ahol dobozban, vagy a kerítésbe beépítve.

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.03.12. 13:21:25

Nem azért, de szerintem egyszerű a helyzet. Itt az ELMÜ akar erősködni, tehát ha akar ő pereljen. Ha a fogyasztó nem követett el semmi, akkor minek csináljon bármit is? Én se futkosok a rendőrségre mindennap, hogy " ma se loptam". Nem igaz-e?

reunalla 2010.03.12. 13:25:15

@Tökös Veréb: inkább egy fogyasztásmérőt beszerelni ;)

topi6 2010.03.12. 13:27:00

@raves: K...vára igazad van! Csak a magyar jogrendszer olyan, hogy a multi, stb. állít valamit rólad, és neked kell bebizonyítani az ártatlanságod. Fellebbez x százalék befizetésével...stb, stb.
Egyébként szerintem meg van olyan ember, aki jobban teszi, ha minden nap megy a rendőrségre, hogy ma nem lopott...

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.12. 13:30:08

Sz.tem meg pereljen mindkettő, mert ha mégis kihozzák bűnösnek a fogyasztót, akkor még jól jöhet... (szubj.vél.)
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

szita szita péntek 2010.03.12. 13:31:01

Többen mondogatták itt, hogy a villanyórának hozzáférhető helyen kell lennie, mer' a tűzoltók, vagy akárki elvárja. Miért? Nem egy főkapcsolónak kellene hozzáférhetőnek lennie? Az óra meg menjen oda, ahova az user akarja... Miért kell okvetlen magának az órának lennie a főkapcsolónak?

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.12. 13:33:05

@szita szita péntek: valószínűleg mert az plusz műszer, plusz rendeletek, plusz költség, és baleset veszélyesebb is lehet...
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

szita szita péntek 2010.03.12. 13:35:31

@Diódejó: Egy kapcsoló? Én a sajátom szívesen kifizetném... :)

gitáros 2010.03.12. 13:36:18

@pizsama:
Ha az átalány jelentősen nagyobb, mint a tényleges fogyasztás, egy telefon az ELMÜ-nek, és a köv. hónaptól kisebb az átalány.

reunalla 2010.03.12. 13:37:06

@Diódejó: ez nem egészen így van, egy társasházban kell legyen alapból lépcsőházi főkapcsoló hozzáférhető helyen - villany és víz is ( a tavalyi csőtörésnél emiatt kellett feltörni két lakatot a vízszerelőknek, mert a közös képviselő nem tudta előadni a lakatok kulcsait :S persze kifizetni a társasháznak kell.)

reunalla 2010.03.12. 13:39:53

@gitáros: havi mérőállás bejelentés interneten ;) ingyé' ilyen a modern technika...:D

Amúgy a pártoknak szabad spammelni???? most kaptam meg a jobbik@jobbik.hu-ról a jobbik választási programját...most gondolkozom rajta, hogy megírom nekik, hogy mszps, zsidó vallású cigány, homoszexuális vagyok, aki Izraelből települt be és be akarok lépni a pártjukba

szita szita péntek 2010.03.12. 13:40:21

@gitáros: Nekünk, amikor beköltöztünk a házunkba túl KICSI volt az átalány. Láttuk, ebből baj lesz év végén... Bementünk az áramszolgáltatóhoz és jeleztük, hogy a kb 4 eFt-s átalányunkat legyenek kedvesek megemelni olyan 20 eFt-re (sokat használok na) mert nem akarok az év végén bajba kerülni. Meg is tették, de egy olyan irgum-burgum nyomtatvánnyal, ami felhánytorgatta nekem, hogy mindez most az ÉN kérésemre törénik, és az ÉN felelősségem, ha emmiatt majd év végén nem bírom kiköhögni a hátralékomat. :) A rendszer egyszerűen nincs felkészülve arra, hogy valaki emeltetni akarja az átalányt! :D

Tökös Veréb 2010.03.12. 13:41:25

@reunalla: a modern technika az olyan, hogy ők olvassák le táveléréssel az órád. csak szólok, de ilyen biztos csak a svédeknél létezik.

2010.03.12. 13:44:12

@reunalla: ő egy szemét spammelő és virusos oldalt üzemeltet. Ne reagálj rá és ne is kattints a linkre mert zobihálózat tagja lesz a géped.

reunalla 2010.03.12. 13:45:34

@Tökös Veréb: ilyen a melegvízóránk, nem kell leolvasni, mert rádiójeles ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 13:49:52

@Kulics: Nem feltétlenül, csak ha szar a vírusirtója és windózt használ... :)

@reunalla: Olyan gépek amik be vannak fertőzve a megfelelő vírussal, és egy zombihálózat (botnet) üzemeltető bármikor be tudja őket fogni hálózati támadások indítására...

ex-dr. vuk 2010.03.12. 13:50:45

Nem kellene a szolgaltatonak biznyitania a vadakat?.. Vagy benne van a szerzodesben, hogy akarmi gebasz van, neked kell fizetni?

reunalla 2010.03.12. 13:52:23

@ColT: ok a zombit értem , de zobiról volt szó :D

amúgy vindóz van (COD6 miatt), franc nem tudja milyen vírusírtó (párom géppe), és nem klikkelgetek minden marhaságra :D

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.12. 13:53:51

@reunalla: igazad van abban hogy lennie kell főkapcsolónak, azonban azt kivitelezni, hogy NE a villanyórákba legyen szerelve a konkrét lakásnak a kapcsolója, az már hatalmas plusz költség lenne. Mert a villanyóra az ELMŰ tulajdona, és képzeld el hogy az országban 10 millió darab van belőle. Na most ezeket le kéne szerelni, és a csatornázásba belekötni pulsz egy eszközt (megint 10 millió darabról beszélünk) Irdatlan költség!!!
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

alternatív_megoldás (törölt) 2010.03.12. 13:53:55

Szerintem minden Elműsnek egyenként a qrva anyját...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.12. 13:54:05

@8kelvin8: Küldd a neved és a FASZSZOPO szót a 1782-re SMS-ben!

reunalla 2010.03.12. 13:54:24

amúgy a citibankban megvolt a cicivillantás és a posztoló visszakapta az immár 3-jára lekapott részletet kp :D (TESZVESZ FÓRUM)

reunalla 2010.03.12. 13:55:53

@Diódejó:A villanyórában kismegszakító van, nem főkapcsoló

Ecsedy Áron 2010.03.12. 13:56:27

Vicces. Az alapszitu, hogy kell írni egy levélkét, amiben megállapítjuk, hogy márpedig a kiszámlázott összeg (bünti) alaptalan, mert semmi nem indokolja (beidézés szerződésből, ÁSZF-ből, hogy mikor szabhatna ki ilyet az ELMÜ és persze megemlítve, hogy az említett szerződésszegés nem történt meg - innen bizonyítás ELMÜnél), majd ki kell számolni a kárt, amit az ELMÜ oly kedvesen megállapított (túlmérés mértéke), valamint annak kamatait és az személyes ügyintézés miatt kiesett munkaidőt (nem árt ha munkáltató nyilatkozik), annak árát és kamatait, valamint amennyiben ez az egész nyilvánosság (szomszédok etc.) előtt zajlott akkor kártérítési igényt becsületsértés miatt, illetve kártérítési igényt az emiatt okozott személyes trauma miatt (nem vagyoni kár) és természetesen a tanácsot adó ügyvéd költségeit. Ezt szépen elküldeni tértivevénnyel. 30 napon belül nem érkezik válasz. Ua. fizetési meghagyás utján. Abból már per lesz hacsak nem ismernek el mindent és nem fizetnek.

Folytatásként én büntetőfeljelentést tennék ismeretlen tettes ellen garázdaság miatt (órarongálás), valamint érdemes megemlíteni a feljenetésben a lehetőséget (és az összes megismert alkalmazot nevét a cégnél), hogy csalás is történhetett, miszerint az amúgy meghibásodott mérőórát az alkalmazottak valamelyike manipulálta, esetleg a szakértői eredményt meghamisították, vagy valótlant állítottak a szakértői vizsgálatról. Célszerű megemlíteni, hogy a szolgáltató saját bevallása szerint is több ilyen eset történt az elmúlt időben, tehát akár garázdaság, akár csalás nem kizárt a folytatólagos, vagy bűnszövetkezetben történő elkövetés sem.

A média szép meg jó, de szerintem Index főoldal után már csak a felügyeleti hatóságot macerálnám, ombudsmant, valamint a GVH-t és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot tisztességtelen piaci magatartás miatt. Azért is izgi, mert a vonatkozó jogszabály elég kemény és már azt is bünteti, ha a szervezet alvállalkozója a szervezet javára eljárva követ el törvénysértést (nehéz kenegetni), valamint a GVH nem arról híres, hogy ismerné a 8 számjegynél kisebb büntetési tételeket.

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 13:57:04

szerintem meg olyan egyetemi tanárt viszel magaddal, akit éppen jólesik.
ugyan nem láttam még a mai magyar közlönyt, de a tegnapi állapot szerint az Eon vagy Elmü még nem volt törvényhozó szerv.

mondjuk nálunk az eon vizezi az áramot.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 13:57:04

Khm, a mágnesezés vagy akármi történhetett azért is, hegy keveebbet mutasson, cska rosszul sült el a dolog...

szily már megint gyenge vagy. Direkt? Vagy nem?

BKV reszelő 2010.03.12. 13:57:39

Tegyünk rendbe pár tévhitet. A villanyórában lévő állandómágnes nem fékezőmágnes. Az aluminium korong az áramtekercs és a feszültségtekercs eredő mágneses terének megfelelő fordulattal forog mindig, ha az állandómágnest kivesszük, akkor is. Az állandó mágnes szerepe a forgás egyenletességének elérése céljából kell csupán és a mérést annyiban befolyásolja, hogy ha nincs, akkor a lendület pörgetheti még párszor az alukorongot akkor, ha lekapcsoljuk az összes fogyasztót. Sokszor nem, mert a mechanikus számlálómű felemészti a perdületi energiát hamar. Ergo egy külső mágnesnek csak addig lehet hatása, amíg az órán van, nem tovább. A régi órák - tipikusan fémházas szerkezetek - nehezen mágnesezhetőek, mert a tok eleve faraday kalitkaként működik :) ezért csak az újabb, plexiházas órák - ahol látszik a teljes belső szerkezet - mágnesezhetőek hatékonyan, de ott meg utólag nehéz ezt kimutatni.

A másik. Ha vita van, akkor nem engedjük az órát elvinni, hanem független szakértőt kell kérni - mérésügyi hivatal - és akkor az órát leplombált dobozban kötelesek szállítani és csak akkor bontja a független szakértő, ha az elmű és a fogyasztó vagy képviselője is jelen van, tehát nincs manipuláció közben.

A mágnesezésnél sokkal jobb a "kütyü", ami igen elterjedt kishazánkban és az óra előtti főkismegszakítóból kell hozzá csatlakozás, amit a kismegszakító nyelve alól egy lapos rézlemezzel lehet kinyerni, valamint közvetlenül az óra után is csatlakoztatni kell a szerkezetet. Ez megfordítja az óra forgását, azaz a nagyon régi órák visszafelé számolnak, a modernebbek csak megállnak mereven. Ennél a módszernél a főkismegszakító nyelvén látható nyomok árulkodóak, azonban ha nincs tettenérés, nem lehet ennek ellenére sem bizonyítani az áramlopást, mert egyszerűen nincs dokumentálva a főkismegszakító vizuális állapota a felszereléskor.

A többi módszer nem kapcsolódik ehhez és sokkal hatékonyabb és megbízhatóbb. :)

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.12. 13:57:57

Én küldtem be az egész történetet. Lehet köpködni, de akkor sem mágneseztük az órát. Mi értelme lett volna? Nem volt magas a fogyasztásunk, nincsen extrém fogyasztók a lakásban, és az azóta eltelt, nagyjából száz nap fogyasztása alapján bárki láthatja, hogy közel azonos áramfelhasználásunk volt, amíg az óra jól mért.

Utólag már mágnesezés területen is sikerült kiokosodni valamennyire, tehát tudom, hogyha évekig csal valaki az a végén úgyis lebukik vele.

@Akso: Az utólagos utánolvasás után tudtuk meg, hogy miért néz ki sokkal másképpen az óránk, mint a szomszédé. Én először azt gondoltam, hogy biztos valami értintésvédelmi okokból van annyira beműnyagozva.

reunalla 2010.03.12. 14:00:03

@EÖ: "mondjuk nálunk az eon vizezi az áramot"...az rázós lehet

@Kitalátor feljegyzetei: legalább dobogós?

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:01:31

@MagyarZizzi: Kérlek gyakorolj önkritikát és ne menj szavazni pl, ha ilyen gyengeelméjű vagy, hogy ennyi jött le a történetből.

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.12. 14:02:09

@reunalla: bocsi, igazad van kismegszakító van, hibásan mondtam. Viszont akkor is horror az összege minden lakáshoz kicserélni... Elnézést a bocsánatért a fogalmazás ért rosszul :D
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

2002 2010.03.12. 14:02:47

Gratulálok a összes -- buheráltátok az órát visszanyalt a fagyi --- kommenthez. De tényleg. Igazi magyarok vagytok...
Kicsit felfoghatatlan számomra, hogyan vagytok képesek ilyeneket írni ha:
Szar volt az óra, azért hivtak szerelőt. Nem majd tényleg, elkurom az órát, és kihivom a szerelőt, hogy majd büntessenek meg. jaj tényleg logikus ugye. Vagy nektek már gyakorlatotok van az esetben, mer magatok is csináltátok mazochista módon? grat

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 14:03:03

@reunalla: nem veszélyes, ingyen adják hozzá kis kancsóban. :)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:03:11

@pizsama: Te is hülye vagy. :) Szörnyű ma mennyit találok. A csalásnak bazmeg fizikai nyoma van (itt a meggyengült fék), ha nincs ilyen az órátokon nem lesz gond.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 14:04:17

@reunalla: Nekem meg Linux. Oda klikkelek ahova akarok... :)

@EÖ: Picsába! Nálunk is ez lehet! Múltkor beázott a gépem!

reunalla 2010.03.12. 14:04:27

@Diódejó: nem értem minek kéne cserélni. társasháznál a tűzoltóság első dolga, hogy a társasházi főkapcsolót lekapcsolja és gondoskodik arról, hogy ne lehessen visszakapcsolni (kizárás-kitáblázás)

családi háznál kismegszakítót lenyomják ill. az áramszolgáltató kizárja a szakaszt

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:05:20

@B@nális coitus: vagy, aki nem hajlandó ezt elvégezni annak ne szolgáltasson... na? Az óra az ő tulajdona vigyázni meg neked kell rá. cső.

reunalla 2010.03.12. 14:05:50

@RaveAir: ez egy elég szépen nyerhető per lesz, kitartás ;) (bár ha kitartó vagy per se lesz)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:06:26

@chipanddale74: a faszt nem éltszerű: csalt de nem úgy sikerült aztán nem akar többet fizetni. ennyi.

reunalla 2010.03.12. 14:06:57

@ColT: jó neked, vidd el a pingvint az állatkertbe ;)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.12. 14:08:37

intézményesített szabadrablás.. az egész nyomorult, korrupt országban ez megy, minden szinten. ide vezetett 8 év szollib ámokfutás. meg lehet köszönni minden baloldalra szavazónak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 14:08:47

@reunalla: Elvan az itt... A szervizen nálam levő laptopokon található windóz-logókat szokta csipegetni :D
Néha kiviszem a Séta térre a szökőkútba úszkálni.

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 14:10:34

@ColT: tegyél rá egy böszmeerős neodímium mágnest, attól állítólag megjavul. (főleg ha teleholdkor csinálod, mert akkor van a neodímium aszcendense)

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.12. 14:10:46

@reunalla: Remélem, hogy igazad lesz, mert a feleségem már nagyon ki van bukva miatta, és napok óta aludni sem nagyon tud. Így pedig sokkal megterhelőbb a két kicsi gyerekkel otthon lenni. :(

reunalla 2010.03.12. 14:10:49

@ColT: moziba ne menjetek, mert újravágták a serlokk holmszt ;) ...az almát is a pingvin rágta meg?

@Bukowszky: szívesen

reunalla 2010.03.12. 14:14:51

@reunalla: jelzem a Választási Imformációs Szolgálatnál legalább olvassák az e-maileket és válaszolnak :D

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 14:14:58

Körömvirágot kell ültetni a villanyóra 2 méteres körzetébe és az lecsökkenti a fogyasztást.
Ezt egy ezoterikában jártas haverom írta az iwiw üzenőfalon, úgyhogy akár igaz is lehet.

pizsama 2010.03.12. 14:15:58

@troll:
Nem csaltam, így a lelkiismeretem tiszta. A tavalyi leolvasáskor mért majdnem másfélszeres túlfogyasztás után észhez kaptunk a párommal, és takarékoskodunk az árammal (kapcsolós elosztók, stand by helyett teljes kikapcsolás). Számításaim szerint úgy 2-3 hónapnyi értékű lesz a túlfizetésünk a leolvasáskor. A félelmem mindössze annyi, hogy az ELMÜ ezt el fogja ismerni, vagy esetleg akadékoskodni fog, és ránk süti, hogy biztos csaltunk.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:17:19

@2002: Nem bazmeg, csak azért mert már láttam iylet. Te meg naivkodjál és okoskodjál tovább a semmi tapasztalatoddal.

lex lathor 2010.03.12. 14:18:25

villanyóragyár sokkal hosszabb hitelességet vállal, mint az ELMŰ. fékezőmágnes ez alatt magától nem mágneseződhet le. T. fogyasztó mágnesezte a mérőjét. tuti.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:19:43

@pizsama: Nyilván a dolgok nem történnek ok nélkül. A takarékoskodás előnyeire pedig sokan rájöttek már, hát ha még majd vesztek takarékos, ne adj isten ledes izzókat... :)

2002 2010.03.12. 14:21:22

@troll: ahham, szóval azért mert már láttál ilyet, te képes vagy megmondani, hogy igenis buherálták az órát, csak így, hogy feljöttél a blogra? szintén logikus

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 14:21:53

@EÖ: De nem merem mert hátha a villanyóra meghülyül :D

@reunalla: Ja, azt olvastam... Az almást szereti :D:D:D
(Bár a Mac OS is Linux alapú egy ideje :) )

(Amúgy ismerem a pingvines viccet :) )

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:22:36

@reunalla: Neked egyébként konkrétan mi fáj? A tudatlanságodat vagy az ostobaságodat akarod mindeki tudomsáráa hozni? Csak őszintén.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:24:05

@2002: Ha lenne egy halvány fingnyi hozzáértésed is a témához, nem írnál ilyeneket.
Nem mondom hogy nem lehetnek vétlenek a dologban, de hogy az óra nem magától baszódott el az 100%.

Deviáns 2010.03.12. 14:24:54

A cikkírónak:
Sajna nem ismerem a fogyasztásmérők lelkivilágát, de nem volt villámcsapás kár akkoriban, amikor vélhetően megbolondult az óra?
A villámcsapás az egyenáram/feszültség, képes lehet átmágnesezni a mágnest, (főleg ha valamelyik mérőtekercs a mágnes köré van tekerve)
Egyébként nekem szereltek fel olyan mérőórát, ami állt, egy hónap után észrevettem, bejelentettem. A szokásos általányt fizettem ezze az időszakra, mégis kiszámláztak egyhavi fogyasztásom kötbér gyanánt. (gondolom ez az év végi leolvasással/visszatérítéssel kiegyenlítődött.

2010.03.12. 14:25:05

@elipse: "zt mondták, hogy nincs értelme bíróságra menni, mert úgyis csak vesztesek lehetünk"
Ez olyan népmesei elem.
Dogmatikus.
Igazam van, mert én mondom.
Ne perelj, úgyis én győzök.
Nyulambulamék ettől megfélemlednek.
Na ezért tart itt az..... elmü.

Tökös Veréb 2010.03.12. 14:25:13

@2002: te meg így csípőből vágod, hogy nem így van, csak így, hogy feljtöttél a blogra? logikus. szerintem 1:1. na páá.

pizsama 2010.03.12. 14:25:55

@gitáros:
Még az előző bérlő miatt fizettünk kezdetben kevesebbet, számítottunk is a túlfogyasztásra, de szinte sokkolt minket a növekedés mértéke. Gondoltuk, hogy megpróbálunk jobban odafigyelni, és aztán majd szólunk, ha lényegesen kisebb, de aztán valahogy elfelejtettük, és csak most jutott eszembe ellenőrizni, hogy mégis mennyivel kisebb. Hülyék voltunk/vagyunk, na! Most már megvárjuk az éves leolvasást, csak nem tudom mit fognak szólni az eltérés miatt?!

reunalla 2010.03.12. 14:27:36

@troll: persze, jó bornak is kell a cégér...amúgy a fejem az nagyon fáj és olyan kongó hangokat ad :D

de konkrétan az fáj, hogy szépen olvasgatnám a blogot, meg az e-maileimet és hogyhogy nem ott a jobbik kampányprogramja a postaládámban, és igen zavar, úgyhogy írtam a VISZ-nek, ahol a működik az online ügyintézés (lásd korábbi poszt, ahol az online ügyintézést szapulják) ...csókoltatlak

Doubledeceker 2010.03.12. 14:27:42

"A mágnesezésnél sokkal jobb a "kütyü", ami igen elterjedt kishazánkban és az óra előtti főkismegszakítóból kell hozzá csatlakozás, amit a kismegszakító nyelve alól egy lapos rézlemezzel lehet kinyerni, valamint közvetlenül az óra után is csatlakoztatni kell a szerkezetet. Ez megfordítja az óra forgását, azaz a nagyon régi órák visszafelé számolnak, a modernebbek csak megállnak mereven. Ennél a módszernél a főkismegszakító nyelvén látható nyomok árulkodóak, azonban ha nincs tettenérés, nem lehet ennek ellenére sem bizonyítani az áramlopást, mert egyszerűen nincs dokumentálva a főkismegszakító vizuális állapota a felszereléskor."

balfaszság ez, én már láttam ilyet szétszedve, nincs benne semmi, csak egy drab drót. Ez egy egyszerű madzag, amivel megkerülöd az órát.

Full balesetveszélyes, mivel a drót átmérője jóval ksiebb, mint az órában lévő 25A-hez 6 mm2-es felületű dróté.

Basza meg minden barom, aki lopja az áramot, meg kell dolgozni az áramért, ha viszont nem tudod megfizetni ne használd.

Aki pedig tippeket ad az egy tulok.

Nem véletlenü drága az áram, a sok paraszt, aki lopja tölünk lopja, azokrtól akik fizetik...

elwood 2010.03.12. 14:27:49

a jó villanyórákban bimetál van

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.12. 14:27:55

@elipse: Lol, nincs hiánya az elmünek, meg egyik áramszolgáltatónak sem. Vastagon nyereséges. Ha biztos vagy az igazadban ki kell tartani és bíróságra vinni.
Azért ilyenek mert lassan ipari méretű az áram (és gáz, stb) lopás.
Az igazán profikat, akik télen konkrétan villannyal fűtenek, nem tudják elkapni.
Viszont egyre többen kisérletezgetnek az ukrán (és egyéb) módszerekkel.
Nem kell megijedni tőlük, ha bármivel bárhol gyanusitanak, igy fognak hozzád állni, ne lepódj meg, ez csak annyit jelent hogy 32 éves korodig burokban éltél.

FAbian 2010.03.12. 14:31:01

Jó hangosan és tagoltan azt kell kiabálni,hogy:
"R Á S S Z I C I Z M U S! ! !"

vernarancs 2010.03.12. 14:35:28

@elipse: az ELMU vitte el az orat kivizsgalni? Akkor perre kellett volna mennetek. Bizonyitsak be, hogy nem ok piszkaltak meg amig naluk volt. Ha nincs fuggetlen szakerto akkor lehet perelni.

@ColT: a Mac OS nem linux alapu!

szita szita péntek 2010.03.12. 14:41:42

@Diódejó: Álljál már le erről a "horror összeg lenne kicserélni" dumáról... Ki javasolta, hogy most egy hónapon belül mindet cseréljék ki? Mindössze az kellene, hogy az új óra beszerelésekor tegyék lehetővé a plusz megszakító beiktatását (ha az ügyfél kéri) és ekkor tekintsenek el attól, hogy a villanyórának kívülről is hozzáférhető helyen kelljen lennie.

BéLóg 2010.03.12. 14:42:05

@Deneware.: Ezt mondtam én is, de van aki nem érti. Meg gondolják, ENNYIRE rafinált a fószer a várandós feleséggel meg gyerekkel. Direkte duplát fizet hónapokig csak hogy le ne buljon!
Meg a mellette levő órás manipulációt is ő csinálta, hogy a sajátja (amelyet egy év múlva tervezet feladni) ne legyen feltűnő.

Ehhhh, ez a sok elműs fazon itt, most félnek, ugrik a prémium, ezért aztán adnak a posztolónak apait-anyait.

Tökös Veréb 2010.03.12. 14:51:32

@BéLóg: tiszta ELMÜgyógyintézet ez az egész poszt :)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.03.12. 14:55:24

Én nem bízom az ELMÜ-féle áramban, ezért közvetlenül Paksról hozatom. Az sokkal jobb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 14:58:23

@vernarancs: Állítólagosan igen, én meg nem érteni hozzá (csak egyszer javítottam Mac-et, de ott az volt a kérdés, hogy bekapcsol-e, nem az, hogy mi fut rajta...)

@hüjehalyó: Lajtoskocsi hozza kondenzátorban? :D

@BéLóg: Azaz inkább duplát fizet, hogy kártérítést kapjon... de azért ez is elég meredek feltételezés.

BKV reszelő 2010.03.12. 15:05:50

@Nandi29: Akkor neked mást astak el. :) Ha csak simán átkötnéd az órát, attól az még bizony forogna, csak fele annyit mérne. (Kirchof törvény)

alfa.orionis 2010.03.12. 15:07:42

Elmű =elektromos lehúzóművek.

6 éve pereskedek velük, a saját szentséges kezük által kiadott 0-ás(nullás) tartozásról szóló igazolás ellenére (jelen és múlt időre is vonatkozik a nulla), a bíróság ellenem ítélt. Nem is vagyok hajlandó értelmezni az értelmezhetetlent, feladom! Nem sok jót jósolok a szerencsétlen posztírónak.

pizsama 2010.03.12. 15:09:10

@Tökös Veréb:
Oké, akkor megnyugodtam, csak kicsit beparáztam tőle, hogy esetleg mindenkire rászállnak, aki "alulfogyaszt".

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.12. 15:10:22

@szita szita péntek: akkor kérvényezd baszki és ne rinyálj! De ne felejtsd el hogy egy bürokratikus és monopol helyzetben lévő szolgáltatóról beszélünk melynél az ilyen változtatásokat végigvinni a lehetetlennel határos... öccsém mit kell így lázadni...

hawkeye 2010.03.12. 15:11:45

Át vagytok verve.

A posztíró telekiabálta az országot, de csak az igazság második felét mondta el.

Hát persze hogy mágnesezett.

Valamiért leszedte, s attól kezdve a legyengült beépített mágnes miatt dupla olyan gyorsan forog a mérő kereke.

A laikusokból hülyét csinálhat a műfelháborodott posztordibáló, de azért vagyunk az országban páran, akiknek nem Nokiás-dobozban hurcolt pénzért adták a villamosmérnöki diplomát.

A posztolót minősíteni viszont nem az én dolgom...

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 15:18:16

@Nandi29: gratulálok, iq-bajnok. te meg mostantól ne vegyél levegőt, igaz, hogy az (még) ingyen(?) van, de akkor se, mert én azt mondtam.
na ezért tart itt a...

DeMarco 2010.03.12. 15:18:48

Kedves sértettek!

Olvassátok el a Homárom az ELMÜhöz kapcsolódó cikkeket. Például ezt:

homar.blog.hu/2009/12/08/letolvajoztak_es_megbuntettek_aramlopas_miatt

Lassan külön topicot lehetne nyitni az ELMÜ csalássorozata néven.

Nem vagytok egyedül a problémával. Sokan végigjárták már a jogvédő, piacvédő szervezeteket és a médiát a témával. Sajnos az első kategória nem tud segíteni, a második pedig nem foglalkozik a témával, vagy csak elvétve. A jogvédőknél ez azért is érdekes, mert korántsem egyedi esetekről van szó. Ipari méretekben megy a csalás, rengeteg a kárvallott. Előre rögzített forgatókönyvek szerint történnek a csalások. Tudnak a fogyasztóvédelmi hivatalnál és az energetikai hivatalnál is az ELMÜ-vel kapcsolatos visszáságokról, de érdemi kivizsgálás nem történik részükről.
Nem tudom, hogy mennyi sértett kell még, hogy végre a rendőrség és a hivatalok lefolytassanak egy komoly vizsgálatot ellenük.

Sok sikert a harcotokhoz!

Aki pedig ELMÜ-s területen van, feltétlenül zárja el az óráját és minden esetben legyen ott, ha ELMÜ-s "szakember" akarja megnézni. Főleg pedig ne engedje levetetni az órát, csak ha független (ismerős) szakember is jelen van tanúként. Jah és ne sajnálja az időt, még ha dolgozik akkor sem, hogy kimenjen a telepükre a kivizsgálásra, mert utána hamarosan érkezik a 300.000-500.000 forintos csekk...
Vigyázzatok az óráitokra, mert durva csalás áldozataivá válhattok ti is.

MosoMasa 2010.03.12. 15:19:39

@hawkeye: Hát igen. Azt szokták mondani: az kiabál, akinek a háza ég!

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 15:21:42

@szita szita péntek: még mindig nem értem, minek a lakás órájához a tűzoltóknak hozzáférni, hiszen minden házban van egy fő villanyóra meg egy főkapcsoló(legalább)

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 15:23:31

amúgy ez az egész áramlopás dolog túl van lihegve. az áramot nem tudod ellopni, hiszen a különbözet a társasház fő villanyóráján úgyis megjelenik, ha más nem, akkor a következő évi közös költségben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 15:24:19

@hawkeye: Telekiabálta az országot?
Hol jelent ez meg még?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.03.12. 15:24:28

Elmü, Édász, Dédász, Éliás, Tóbiás - mind faszszopók gyülekezete.
Kár, hogy sokan nem így látják.

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 15:26:00

@felfordul a gyomrom: na meg van egy olyan tétel mindenki számláján, ami az elmúlt év ellopott mennyiségéből van kikalkulálva, mi meg szépen megfizetjük.

AlexWolf 2010.03.12. 15:26:44

Gondolom ez má' a hétvégi.

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 15:27:02

Engellhartszell 403, áradó, 123 folyamkilométernél hajóútszűkület, szélessége 34, hossza 65 deciméter, hajóvonták találkozása tilos.

alfa.orionis 2010.03.12. 15:32:36

@DeMarco: Harcoljon a rosseb! Inkább tekerem a dinamós bringát és teknőben mosok, de hozzám elműs a lábát be nem teszi!

Különben meg a fogyasztóvédők nem foglalkoznak ezzel, mert ugyanúgy, mint a víz-és gázóráknál, csak az adott cég szakértőit fogadják el, olyan nincs hogy "független". Jól körül van ez bástyázva!! Ha bármilyen okból leszerelik az órát bemérésre, először az adott cég "vizsgálgatja". Te nem teheted meg, hogy leszedeted, mert úgy érzed, rosszul mér, és magad keresel valóban független szakértőt.Nem nyúlhatsz hozzá. "ŐK" meg nem engedélyezik.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 15:38:05

@EÖ: ja és ennek a többszörösét kifizeted mindenféle hőzöngés nélkül egy másik ellopott "mennyiség" (nem csak villany) után.
nyilván az energiaáremelésekre adott demagóg dumának ügyesen bedőltél. mégegyszer, hátha megérted: nem tudod ellopni azt az áramot, mert a ház órája is mér. (hacsak nem a szomszédokkal kollektívan azt is buherálod), tehát nincs semmilyen ellopott mennyiség, ami után állítólag te fizetsz.
na az ilyen felszínesen "gondolkodók" miatt tart ott a...

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.12. 15:38:30

@hawkeye: Csak remélni merem, hogy te nem kerülsz hasonló helyzetbe. Te dolgod, ha nem hiszel nekünk, de a hozzászólásodból ítélve elég ELMŰ közeli személy lehetsz...

Abban is igazatok, hogy igazságos, hogy azok után is fizetünk (ahogy ti is), akik valóban lopják az áramot, de azon is el kellene gondolkodni, hogy az ELMŰ székházban lévő, maximumra feltekert villamos fűtőtestek energiaköltségét vajon ki fizetheti?

europeer12 2010.03.12. 15:41:07

Ez a nagy magyar "demokrácia és jogállamiság".
Nem csak többet fizetünk az áramért, mint a svájciak, németek vagy osztrákok, hanem még ......

"Magyarország, én így nem szeretlek":P

europeer12 2010.03.12. 15:44:12

AZ ELMÜ egy tolvajcég, extraprofit siralmas teljesítésért. Ez az egész ország működésképtelen.
Lehet, hogy Dél-Etiópiához képest jobban állunk, de az egész térségben a legutolsók vagyunk.
Kíváncsi vagyok, hogy I. Orbán Viktor, mint a haza atyja és főmágus mit fog összehozni.

hawkeye 2010.03.12. 15:47:08

@ColT: Poszt vége, + valamelyik gagyitévé reggeli csúnyaságának egy része, ill. egy rádióműsor is erről szólt

Attee 2010.03.12. 15:47:37

Nem foglalok állást az ügyben, nem elég egyértelmű. Az biztos, hogy valami történt a fogymérővel, inkább az nem egyértelmű, hogy ezt maga az ügyfél, vagy egy vicces/kísérletező kedvű szomszéd okozta.

A csalásokkal kapcsaolatban: Egy egyszerű "átkötéssel" (paralell ellenállás) csak lassítani lehet az órát, visszapörgetni nem. Lényege, hogy az áramnak csak egy része halad át a fogymérő áramtekercsén, a többi az átkötésen.
A forgásirányt (ha nincs mechanikus retesz a számlálómechanizmusban) az ún. "lopótökkel" lehet megfordítani, ami lényegében egy trafó, primer fázis-nulla közé kötve, szekunder a fogymérő be és kimeneti fázispontjaira, de ellentétes irányban. Így a fogymérő áramtekercsén a terhelőáram és a szekunder áram külömbsége jelenik meg, ami lehet ellentétes fázisú, ha a szekunder ellentétes fázisú árama nagyobb. Ez a módszer ugyan nem teszi tönkre a fogymérőt, de ismerik a szolgáltatók, és előbb-utóbb úgyis lebukik az emberke.
A mágneses trükk meg elsülhet a visszájára is, mint jelen esetben.

reunalla 2010.03.12. 15:48:29

@felfordul a gyomrom: kertes házról meg kertszomszédról nem hallottál még? nem mellesleg 100ezer forintnyi áramot lop valaki egy 20 lakásos társasházban, akkor a közös költségben csak 5ezret fizet ki...kis matek

vernarancs 2010.03.12. 15:49:28

Ez svedorszagban ugy van, hogy ha sajat szelkereket szerelsz fel es a feleslegedet visszataplalod a rendszerbe akkor azert fizet a szolgaltato neked. Itthon ez elkepzelhetetlen.

hawkeye 2010.03.12. 15:53:00

@RaveAir:

Voltam hasonló helyzetben, amikor a részeges szomszéd a ház villanyóráiról letépte a plombákat. A piára költött pénzből nem futotta az áramdíj befizetésére, és leszerelték a mérőjét.

Bosszút állt.

Rajtunk.

Egy szerencsénk volt: akkor még papír ellenőrző cimkék is voltak a mérőkön, s azok mind sértetlennek bizonyultak. Szarrá ivott agyával azokról megfeledkezett.

De így sem volt könnyű menet.

Az ELMŰ-höz meg semmi közöm, de ez nem döntő abban, hogy a posztoló féligazságokkal traktált benneteket.

Kérdezz meg egy "praktizáló" hálózati villanyászt, neki is hasonló lesz a véleménye...!

Attee 2010.03.12. 15:54:10

vérnarancs, nem elképzelhetetlen, de olyan körülményes procedúra, hogy úgysem sikerül.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 15:55:54

@reunalla: "kertes házról meg kertszomszédról nem hallottál még?"
szted? de ki beszélt kertes házról?
"nem mellesleg 100ezer forintnyi áramot lop valaki egy 20 lakásos társasházban, akkor a közös költségben csak 5ezret fizet ki...kis matek"
100-at 20 felé asszem én is el tudok osztani, ezzel nem voltál túl informatív. de megint csak az, van, hogy én nem erről beszéltem. meg más se...
kis szövegértés

BéLóg 2010.03.12. 15:58:52

@hawkeye: Nálad ellenben a minusz, mert te elsőkézből tudni véled, hogy a hapsi milyen rafinált!
Megbuherálja, direkt többet fizet, aztán eljátssza az ártatlant...

Az neked meg a többinek sem fordul meg a fejében, hogy áramlopásnak nincs értelme ha az ember átlagfogyasztó, a maga kis szaros hűtőjével, tévével, világításával.
Ha mondjuk figyel a háttérben egy üvegház vagy minden szobában ott egy olajradiátor, akkor igen.
De ez nem a mérőórából meg az irodából fog kiderülni.

A tucatnyi elektromos és gázas poszt mind azt mutatja, VANNAK lopások de VANNAK szolgáltatói túlkapások is bőven.

reunalla 2010.03.12. 16:06:34

@felfordul a gyomrom: de pont erről beszéltél 100 ezer helyett 5 ezer a maradékot meg lopta az illető...vagy 95% kedvezménnyel vette igénybe a szolgáltatást, ha úgy jobban tetszik

az áramlopás valós dolog, mindamellett kétlem, hogy akik úgymond lebuknak, azoknak a jó része valójában áramtolvaj lenne...az okosok nem buknak le ;) és az ő fogyasztásukat valakin be kell hajtani

nem mellesleg már mindent lopnak, pár hete kiderült, hogy miért magas a nagyi telefonszámlája...volt egy kis leágazás a zsinórról a szomszéd felé ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 16:09:10

@hawkeye: Aham. Mondjuk azért én még mindig úgy vagyok vele, hogy gyanús hogy sok egyéb ilyen óra is beszart - és ezt egy szerelő elkottyantotta... A szolgáltatók meg általában nem a korrektség iskolapéldái még mindig.

É2I 2010.03.12. 16:09:18

Csak úgy pár dolog:

-Áramszolgáltatók nyilván nem hatóságok.
-Nem büntetnek; pótdíjaznak, melynek mértékét törvény írja elő.
-Számítása is aszerint történik. Ha nincs előző mérvadó fogyasztás, az elkövetkező fél- egyévi fogyasztásból számítják. Ha van, megnézik öt évre visszamenőleg mikor csökkent drasztikusan le; onnan pótdíjaznak.
-A mágnesezés jelenleg a legnagyobb törvényi űr, mivel amikor annak alapjai le lettek rakva, még nem voltak olyan erős mágnesek, amik kár tehetett volna az akkori mérőkben. Ugyanakkor egy egyszerű "bemutató" (rárakom megáll a mérő, leveszem elindul, tizenötér a tied) tönkre teszi. A fentiekben is elhangzott. A működési alapelvet megzavarhatja, mechanikus rongálódás okozhat az elektromechanikus mérőknél. Ez lehetőséget ad valóban arra, hogy valaki rosszhiszeműen ezzel visszaéljen.
-Az eszközért annak szerződője felel, bár a tulajdonosa a szolgáltató.
-A régi típusú mérőhelyeket sok esetben könnyű megközelíteni illetékteleneknek. Ugyanakkor nem átalakíthatók bizonyos tűz és életvédelmi szabályok miatt. Illetve annak kölségeit egyik fél sem vállaja.
-A feljelentést ismeretlen tettes ellen a szolgáltató megteszi, de ez nem mentesíti a szerződőt a pótdíj alól.

Sajnos ezekben az esetekben nehéz eldönteni ki a hunyó. Négy oldalról is bizonytalansságok állnak fent (törvény, szolgáltató, fogyasztó, külső "jóakaró"). Így tanácsot adni szinte lehetetlen és nem is akarok. Ugyanakkor a hitelességi cseréknél lehetne kérni digitális mérőt, amit ily módon nem tudnak elbarmolni.(Máshogy persze igen, de azt nehezebb az ügyfélre verni) Bár ugye ezt megtagadhatja a szolgáltató, illetve pénzt kérhetne érte, hivatkozva esetleg arra, hogy ez nem egy alapmérés része.
Szóval csak sok szerencsét tudok annak kívánni, aki önhibályán kívül lépett egy ilyen aknára. :(

hawkeye 2010.03.12. 16:10:12

@BéLóg:

Ezek szerint semmit se értettél a dolog szakmai részéből.
Nem baj, nem kötelező tudni, de akkor ne ítélkezz!!!
Olvasd el még egyszer:
Attee 2010.03.12. 15:47:37

Az meg honnan jött le neked, hogy a posztoló átlagfogyasztó?
Kitaláltad, hogy neked legyen igazad?
:)

Utolsó bekezdéseddel viszont egyetértek.

AlexWolf 2010.03.12. 16:10:13

@reunalla: Remélem bacc papuccal és hüttő ajtóval fenyítetted meg a kedves szomszédot!

vernarancs 2010.03.12. 16:13:31

@Attee: En ugy tudom, hogy ahhoz specko orat kellene felszerelni ami meri a visszafele taplalt aramot is, amit a szolgaltatok nem hajlandok megcsinalni. De ez lehet, hogy mar valtozott.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 16:15:23

@reunalla: én arról beszéltem, hogy az elműtől nem tudod ellopni. amúgy meg ennyi erővel egy egyedülálló is pampoghatna, hogy azt a vizet vizeti, amit a másik lakásban lévő 6 tagú család elhasznál. röhej. ez a magyar hozzáállás. bűnözőt a saját polgártársaiban keres és taláál, de az igazi bűnösöket, akik nagy tételben teszik ugyanezt és kapzsiságból, csendben kiszolgálják.
mert én nemigen tudom elképzelni a kapzsiságból történő lakossági áramlopást, ellenben a bankok valószínűleg létminimumból élnek.
megjegyzem újra, hogy egy társasházban nem lehet áramot lopni, hacsak nem berheled meg a fő órát is a szomszédokkal, de ebben az esetben inkább pozitív hozzáállást vélek felfedezni, mert számomra az emberi összetartás fontosabb, mint holmi multicég extrahaszna.

É2I 2010.03.12. 16:17:34

@É2I:
Ahh: önhibáján :X

vagyok59 2010.03.12. 16:17:57

Itt inkább az ELMÜ lopta az áramot és még fizettet is érte.

akikaztmondjákni 2010.03.12. 16:20:11

Akkor ez most keddig?
Meg ilyeneket találok:
www.cotcot.hu/miez/cikk/5209

BKV reszelő 2010.03.12. 16:21:26

@hawkeye: Nos, én praktizálok és nem ez a véleményem. A véleményem az, hogy a korrekt eljárás az lenne, ha egy fogyasztási hely gazdát cserél, akkor az elektromos szolgáltató - de a többi is - leszerelné a régi mérőt és egy másik, általuk hitelesített mérővel indulhatna az új tulaj. Ebben az esetben ugyanis az előző tulaj(ok) trükkjei nem egy vétlen tulajdonosnál kummulálódna. Érted-e ?

A "kütyüs" tolvajokat vidéken nehéz megfogni, mert bármilyen szolgáltató az ingatlanra csak akkor léphet be a tulaj engedélye nélkül, ha hatósági támogatása van ebben, azaz rendőr is jelen van, aminek feltétele, hogy előtte eljárást kell indítaniuk, mert a rendőr csak úgy nem jelenik meg intézkedni a szolgáltató katonáinak a bejutása érdekében. Okos ember meg ezelőtt már rég eltávolította a kompromittáló hardwert a közelből is. :)

@Bélóg: De, van értelme az átlagfogyasztónál is, mert nem mindegy éves szinten, hogy havi 6000 HUF a számlád vagy havi 15000. Érthető, hogy éves szinten ez 180000 HUF - 72000 HUF = 108000 HUF megtakarítás. Ez mindenkinek jólesik. :) Manapság az átlag háztartások energiaigénye már nagyobb annál, mint amit te írtál. Nem véletlen, hogy ma már nem 25A, hanem 32A a háztartási fogyasztók plafonja, amíg ktg. nélkül bővít az elektromos szolgáltató.

A "kütyü"-ről meg fentebb igen pontos leírást adott az egyik posztoló. :)

É2I 2010.03.12. 16:21:51

@vernarancs:
A visszatáplálás lehetősége -mondjuk úgy- a kezdetek-kezdete óta lehetőség. Annak formáját a szolgáltató határozhatja meg és a költségei a megrendelőt terhelik.
Lakossági szinten nem nagyon éri meg, mivel a megtérülése sokkal nagyobb, mint az egy háztartásnak megérje. (Még.)

BKV reszelő 2010.03.12. 16:23:14

@BKV reszelő: Mellesleg tessenek utánanézni, hogy mennyiért veszi az áramot az árampiacon a kiskereskedelmi áramszolgáltató és egyből bevillannak ilyen fogalmak, hogy aránytalanul magas haszonkulcs. Nekem még az uzsora is beugrik a haszonkulcs kapcsán. Értem én, hogy hálózatfejlesztés és a többi...de arra a mérőhely kiépítésekor beszedik a pénzt, nem keveset.

reunalla 2010.03.12. 16:23:31

@felfordul a gyomrom: igaz, nem az elmütől, hanem tőlem lopja akkor, sok különbség nincs..ha az áramszolgáltatótól lopja akkor is végső soron én fizetem ki

@Gene Simmons, a PEGAconsult Kft. ügyvezetője: áááá a párom nagyija és nem engedték :(, a veje állítólag bekopogott, de nem volt otthon az illető....valami albérlők amúgy

BéLóg 2010.03.12. 16:23:50

@hawkeye: Ha ha.
Ha jól látom, te itélkeztél, mikor EGYBŐL tudtad, hogy a posztoló áramtolvaj.

Ellenben én láttam a tévéadást is, a szereplőket is, kettőt meg kettőt össze tudok adni (pölö hogy a hozzáférhető szekrény mindenkinek hozzáférhető), olvasni is tudok, na meg egy kicsit logikázni is.

HA megbuherálta, miért fizetett hónapokig többet? Ennyire rafinált ez a kéggyerekes zseni? Plusz a szomszédos óra problémája is érdekes, sőt több mint elgondolkodtató.

Ha a szolgáltató tényleg a felderítésben érdekelt, megtehette volna.

Abból kéne kiindulni, amit MÁSOK is írtak. Elég egy állat szomszéd, bosszúszomjas valaki meg a nyitott szekrények. Jobb esetben csak a mélyhűtőd olvad le, rosszabb esetben KAPÁSBÓL áramtolvaj leszel (pölö plombaletépésnél).
Ha nem hiszed, dobj meg egy méllel, hol lax, leszedem neked te meg jelentsd be aztán meglátjuk! Ha megbírságolnak, nekem is fizetsz, ha szépen mosolyognak én fizetek. Fair ajánlat, nem?

Uszítsátok rám a harci hörcsögöket, én a posztolónak hiszek. A zelmű bizonyítson ha tud. Szerintem nem az ártatlanságot kell igazolni.

Gontar 2010.03.12. 16:24:37

A lakáson belülre nem helyezhető villamos fogyasztásmérő részhez: dehogynem. Az, hogy tűz esetén az órához hozzáférnek-e vagy sem kurvára mindegy. A lényeg, hogy a FŐKAPCSOLÓ kint legyen a folyosón, elérhető helyen - mert EHEZ kell hozzáférniük, és nem a mérőhöz. Ez, és az óra enyhén szólva nem elvállaszthatatlan részei egymásnak... :-D

BKV reszelő 2010.03.12. 16:24:47

@É2I: Nos, ezért nem lehetőség. A szolgáltatónak nem érdeke.

reunalla 2010.03.12. 16:29:55

@Gontar: ez igaz, de ha veszel egy használt társasházi lakást és a folyosón van az óra, kemény pénzeket kérnek el azért, hogy a villamos mérőórát áthelyezkedik, nem mellesleg kell egy e.on/elmü/stb által elfogadott regisztrált villanyszerelő, aki kiépíti a lakáson belülre a szabványos mérőhelyet (vagyis felszereli neked a műanyag dobozt, amibe teszik majd az órát ill. a bejövő és kimenő vezetékeket ill a helyüket előkészíti)

É2I 2010.03.12. 16:30:56

@BKV reszelő:
Izé, a kereskedő már régen nem fejleszt hálózatot a bevételből.
Az az adott elosztó hálózat tulajdonos feladata. Persze ami elvileg nem lehetséges...

É2I 2010.03.12. 16:32:08

@BKV reszelő:
Neked sem lenne, ha kiszámolnád, hogy 250 év múlva térülne meg :D

BéLóg 2010.03.12. 16:33:40

@BKV reszelő: Ahhoz hogy ennyi plusz megtakarítás legyen, ENNYI plusz FOGYASZTÓNAK is lennie kell. Ezt én nem vitattam, de ha fennáll a gyanú, nosza meg lehet nézni mégis mi van a lakásban. Erre bármikor mód lehetett volna, akár az óra az ellenőrzéskor, akár utólag egy bejárással.

Itt azonban minden nélkül visszakézből tolvaj lett a posztoló.
Azt hiszem ez téged is zavarna, ha veled történne.

Az ajánlatom neked is áll, ha annyira bízol az elmű korrektségében, megcsinálhatjuk a plombatrükköt nálad is.

vernarancs 2010.03.12. 16:36:24

@É2I: Erre irtam, hogy nalunk ez elkepzelhetetlen (kis tulzassal), de van ahol ez mukodo rendszer es megeri a szolgaltatonak is es a haztartasnak is.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 16:43:43

@reunalla: a rohadt, szemét, tolvaj bandája! akkor lincseljük is meg őket statáriálisan, igaz?
mondj egy alternatívát, hogy jusson hozzá az áramhoz másképp:D
ja, mellesleg meg ez a "tőlem lopja" továbbra is baromság. nem veszi ki a zsebedből, te fizeted ki önként. ilyenkor hogy is van az az "úgy se tehetünk semmit" rizsa?

BKV reszelő 2010.03.12. 16:45:12

@BéLóg: Velem ez nem történhet meg. :) Másrészt igen, átlagosan 12-15000 HUF értékű villamosenergiát fogyaszt egy korszerű háztartás, ahol 2-3 ember él együtt és vannak elektromos eszközeik, de nem az átlagnál több. Gondolj bele:

2 TV, hűtő, mélyhűtő-fagyasztó, hifi, elégséges világítás, kazán, számítógépek, modem, router és mondjuk vannak házkörüli munkák, fűnyírás, sövénnyírás, stb.

Egy panellakás ennyit nem fogyaszt, de ott is tetemes megtakarításhoz vezet egy ilyen "okosság", ezért van piaca. Egy kertes háznál max. 6 hónap alatt megtérül az ára, a másik 6 hónapban gyakorlatilag hasznot hoz. :) A következő év dupla nyereség...

És még nem beszéltünk a gázról, mert a medencés userek azzal tudnak nagyot trükközni, szemben a fenti egyik postoló elektromos elképzelésével.

É2I 2010.03.12. 16:47:11

@vernarancs:
Csak annyit létezik nálunk is. Lakosságnál eddig csak néhány ember csinálta meg, abból is jó párat szolgáltatói segítséggel, um. pilotként.
A vállalati szinten ez "napi" gyakorlat. Egyébként törvény kötelezi a hálózati engedélyest az átvételre.
Persze ez egyik szinten sem egyszerű dolog, gondolj arra, hogy a rendszer karbantartása folyamán nem csak a szolgáltató hálózatára, hanem az oda visszatápláló fogyasztási helyekre is figyelni kell. Már nehogy baleset történjen. Na ez is növeli a költségeket. Jócskán.

Tibike15 2010.03.12. 16:58:42

Nekem meg pont az a gondom, hogy nem forog az óra, csak ha terhelem, mint állat, ezért rákötöttem a fűtést elektromosra, így már pörgeti valamennyira az órát. Nem csináltam semmit, egyszer csaki lyen lett. Szóltam a szolgáltatónak, de azok csak a vállukat vonogatják, hogy kérjek ellenőrzést meg fizessek, meg a jó édes kedves felmenőjük, hogy még én fizessek. Egyenlőre jó ez így nekem, aztán lehet, hogy egyszer megajvul az óra. A plombák és a doboz érintetlen, nincs buhera, nem tudom mit történt, de le is szarom.

reunalla 2010.03.12. 17:04:02

@felfordul a gyomrom: már ne haragudj, de hol írtam, hogy úgy se tehetünk semmit? :-o

esetleg vegye meg, mint az emberek 99 %-a...vagy csak felénk szokás fizetni egy szolgáltatásér, ha azt valaki igénybe veszi, felétek nem? biztos én vagyok a hülye, hogy fizetem az igénybe vett szolgáltatásokat, nem kajálom meg a 20 deka pármai sonkát és a sajtos kiflit a boltban és számlát kérek a villanyszerelőtől, kőművestől stb-től, ha csinál nálam valamit

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.12. 17:05:49

az volt mar hogy villanyorat csak ostermelotol vagy az aldibol?

reunalla 2010.03.12. 17:06:46

@Tibike15: légy szíves azért posztot ne írj, ha majd leverik rajtad a valós fogyasztásodat

petrocselli 2010.03.12. 17:15:33

Hali,én másodállásban méröórákat cserélek és nagyon kicsi az esélye annak hogy a hiba az órában legyen/bár semmi sem lehetetlen/A mágnesezés elterjedése óta a szolgáltatók karba tett kézzel várják azokat a fogyasztókat akik túlfogyasztás címén feljelentik saját magukat.Addig is kitartást a szolgáltatók ellen.

reunalla 2010.03.12. 17:16:26

@Tomasz_a_gozmozdony: svéd fűszoknyás lányok kíséretében...

EMU 2010.03.12. 17:16:59

Magyarország, ahol álmomban jártam...

reunalla 2010.03.12. 17:20:01

@petrocselli: egyszer minden tönkremegy, buherálás nélkül is, ezért van, hogy a hitelesítési idő után cserélni kell a mérőórákat is ;)

xuxo 2010.03.12. 17:27:41

Elmondanám hogy az összes áram szolgáltató,legyen az Elmű,Démász mind egy nagy tetű !
Kihasználják az embereket!
Kérdem én, egy olyan helyen ahol bárki bármikor hozzá fér az órához,ki a fene merné megkockáztatni hogy mágnest rak az órájára? Szerintem akinek csepp esze is van az nem csinál ilyet!
Véleményem szerint valaki így akart kiszúrni velük!
Viszont ezt is mérlegelhetné a szolgáltató,de nem fogja.
Méltányosságból nem csak az egyik oldalt kéne vizsgálni hanem a másikat is,mert mi van akkor ha tévednek,rossz konzekvenciát vonnak le és ezzel ennek a családnak a sorsát hosszú időre megbélyegzik! Persze őket miért is érdekelné, BKV banda ,csak az érdekli őket meglegyen a nagy dohányuk és a népet meg a saját ...... folytsák !
HÉ TI OTT FENT,NE CSAK A SAJÁT ZSEBETEKRE HAJTSÁTOK A MALMOT,HANEM VIGYETEK EGY KIS EMBERSÉGET IS BELE!!!!
Én remélem hogy ennek a családnak megoldódik mihamarabb a kálváriája,sok szerencsét kívánok nekik és ne hagyják magukat!

Tibike15 2010.03.12. 17:27:44

@reunalla: csak vicc volt, nem érezted az iróniát a mondataimban :)
A lényeg, hogy mindenképpen az ügyfél szív, akármi is történik.

hawkeye 2010.03.12. 17:28:12

@BKV reszelő:

Teljesen igazad van, egy dolgot kivéve: a posztban szó sem volt tulajdonosváltásról.
Ha jól értettem...

@BéLóg:

Ne szamárkodj! Ki a fene ítélkezik itt? Nem vagyok én hatóság...
A posztból, s az általam az elmúlt 2 - 3 évben hallott esetekből ez jön le számomra.

De ne veszekedj velem, a lényeget, a műszaki részét láthatóan nem érted.

Ez ebből is látszik:
"HA megbuherálta, miért fizetett hónapokig többet? Ennyire rafinált ez a kéggyerekes zseni? Plusz a szomszédos óra problémája is érdekes, sőt több mint elgondolkodtató."

Olvasd el még párszor Attilának a kommentjét, hátha összejön a dolog....
:)

villanyos 2010.03.12. 17:30:09

@BéLóg: Tehát!
Addig a percig míg a TE neved szerepel a kapcsolási lapon( azt amit aláírtál mikor a szolgáltató bekapcsolta a villanyt, vagy átírta a mérőt)addig TE felelsz a sértetlenségéért. Ez lehet a mérőn a plomba vagy maga a mérő. A baj az , hogy ha a mérő " közterületen van" akkor is TE felelsz érte! Legjobb az ha zárható szekrénybe teszed, akkor van esélyed..pl rendőrségi feljelentés.
Sajna a szolgáltató a mai napig hatóságnak képzeli magát, és vissza is él vele. Természetesen vannak oly kedves emberek akik lopják a villanyt és ezért általánosít. A mágneses mérőre visszatérve, ha a mérő közös udvaron volt és a plombák sértetlenek, akkor van remény megúszni.. ugyanis ha a villanyórát leszedik , mert " gyanús" lezárt dobozba kell tenni amit a FOGYASZTÓ aláír!!! készül jkv is ezt is alá kell írni...DE CSAK ANNAK SZABAD ÉS AZ ÍRHATJA ALÁ AKI MEGHATALMAZOTT VAGY MAGA A FOGYASZTÓ!! ha nem így történt mehet az ELMŰ a pcsába..

xuxo 2010.03.12. 17:35:06

Még egy gondolat- a létező összes fórumon,médiában leginkább beszéljenek erről,mert ez beszokott jönni és ami sajnálatos még ebben a történetben : nem egyedi !

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 17:40:54

@felfordul a gyomrom: egyrészt van olyan sor a számlán, másrészt én nem beszéltem társasházról. egyes, leülhetsz.

tele1 2010.03.12. 17:51:16

@felfordul a gyomrom : A társasház közös órája a lépcsőházi villanyt méri. A tolvaj a méretlen drótból lop, nem a szomszédok fizetik. (Persze közvetetten igen, de azt minden becsületessel együtt.)

Nálunk is ez megy. Szomszédnál kikötötte az elmű a villanyt, mert nem fizetett. Erre bekötötte magát az óra elől. A közös képviselő jelezte az elműnek, azok meg szarnak rá.
Nekem úgy tűnik, csak a becsületes embereket szopatják. A tolvajból úgysem tudják kiverni a büntetést, helyette a nyugdíjas nénit b@szogatják :-(

reunalla 2010.03.12. 17:54:45

@tele1: jó nektek, nálunk a társasházi óra a lépcsőház teljes fogyasztását méri, a különbözetet a közös költségből perkáljuk...dettó a vízóra is - pedig mindenki a saját mérője szerint fizet

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2010.03.12. 17:55:51

Mi a (meleg)vízórával jártunk így.......Nálunk féléves elszámolásnál jött ki 45000 hátralék.Akkor már gyanakodtunk, de nem voltunk biztosak az igazunkban, így következő időszakban figyeltük a vízhasználatot.Ismételten 45000 hátralék úgy, hogy a havi számlánkat 5000-rel megemelték.Ekkor bementünk az illetékes közműhöz és kértük a bevizsgálást és azt, hogy szeretnénk jelen lenni az eseményen.10000Ft-ot kellett befizetni amit ha igazunk van vissza is fognak fizetni, de közölte a hölgy, hogy még soha nem volt ebből a fajta órából rossz ezért felesleges pénzkidobás.Bevizsgálták nélkülünk.A válasz az volt, hogy ha jelen lettünk volna akkor sem lett volna más eredmény.Rossz volt az óra, összesen 32000Ft-ot kaptunk vissza (a 10000ft benne volt).Kiszámoltuk kb.90-100 ezer forintot nem kaptunk vissza.....

paráznabillegető 2010.03.12. 17:57:17

fel kell cserélni a polaritást.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.12. 18:15:29

@hawkeye: Nem tudom, hogy mennyire számítok átlagfogyasztónak, ha azt 53 négyzetméteres lakásunkban. A világítótesteken kívül egy hűtő, egy mosógép, egy tévé, egy számítógép, egy dvd lejátszó, egy Set-top-box és egy mikro hifi van. A fűtést egy cirkó kazán működteti, ami csak akkor fogyaszt valamennyi áramot, ha keringeti a vizet a rendszerben.

Persze van néhány konyha eszközünk is, ami árammal megy, de a kérdéses időszakban még gázzal működő sütőnk volt.

villanyos 2010.03.12. 18:28:39

@paráznabillegető: A polaritás fel cserélésével mire gondoltál???

reunalla 2010.03.12. 18:35:12

@villanyos: biztos a mágnes polaritására :D

villanyos 2010.03.12. 18:37:34

@reunalla:
amit a mérőkre raknak mágnes , azon nem tudsz mit felcserélni....csak a bejövő és az elmenő fázist tudod a vill órában ...de annak nyoma van...

changebug (törölt) 2010.03.12. 18:41:24

Tisztelt ELMÜ MANAGMENT és RÉSZVÉNYESEK!

Miért nem kértek már mindjárt jelzálogot a lakásra? Ennyire kell a pénz? Végigjárnak mindenkit egy kis plusz pénzért?

üdvözlettel,
1 FOGYASZTÓ

zolee65 2010.03.12. 18:55:09

Miért kell pótdíjat fizetni, ha 2x akkora a mért (és számlázott) fogyasztás, mint a valós?
Vagy esetleg korábban irreálisan alacsony volt a fogyasztás, amíg a mágnes az órán volt???

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2010.03.12. 19:20:18

@zolee65: Gondolom, hogy ez a bünti, amiért "mágneseztek"......Az pedig, hogy kétszer annyit fizettek az őket nem érdekli...

webnazi 2010.03.12. 19:34:10

@felfordul a gyomrom:
és nagyon nagy tévedésben vagy!
Amíg a vízmérőknél ez a főmérő-mellékmérő fogyasztás-különbözete nagyon jól működik, addig az áramnál nem úgy van!
Ott simán bejön a házba az áram és kész.
Rá van kötve egy mérő a közös világításra (lépcsőház, lift, padlás, pince, stb.) és rá vannak kötve a lakásonkénti fogyasztók!
A fogyasztók fogyasztását a saját órájuk méri, a közös területeket meg a társasházi.
Olyan megoldás nincs, hogy a főórán még átmegy az összes mellékfogyasztás is! Akkora mérő egyszerűen nincs, amelyik akkora áramerősséget és teljesítményt képes lenne mérni "terepi" viszonyok között.
Példa: Egy 30 lakásos társasházat véve alapul számoljunk lakásonként csak 16A-os mérőkkel, akkor az össz fogyasztás nagyjából 480A! Ami teljesítményben átszámítva 110kW! Brutális menyiség! Karvastagságú huzalokra lenne szükség a mérőhöz vezetve és benn a mérőben egyaránt. A mérő maga akkora lenne, mint egy vasuti konténer!

reunalla 2010.03.12. 19:45:31

@villanyos: tudom, azért röhögök :D

villanyos 2010.03.12. 19:56:15

@webnazi: szerinted a gyárakban , hogy mérik a fogyasztást??? ott nem 400A-van....Áramváltós mérés....

BKV reszelő 2010.03.12. 20:00:05

@webnazi: Tévedsz. Akár 100000A is folyhat egy kábelen, lehet mérni az azon áthaladó áram által reprezentált fogyasztást. Értelemszerűen a mérőműszer nem egyenesben engedi át magán a mért áramot, hanem áramváltón keresztül és a számlálómű van megfelelően kalibrálva. Érdekes lenne, ha igaz lenne amit írsz, mert akkor egy erőmű sem tudná megmondani, mennyi energiát adott el. :)

Mylady 2010.03.12. 20:14:44

@pizsama: Szerintem ebből nem lesz gond.
Nálam egy előző tulaj által itthagyott szar hűtő miatt nagy volt a fogyasztás. Aztán lecseréltem. Két hónappal az éves leolvasás előtt. A következő két hónapban megfigyeltem a fogyasztásomat (alig több, mint fele az előzőnek), hozzáadtam pár kwh-t biztos ami biztos és amikor a leolvasás után kiküldték, hogy a következő évre mennyit számoltak átalányba, felhívtam őket és kértem, hogy csökkentsék az általam kiszámoltra. Meg akartam magyarázni, hogy a hűtőcsere miatt volt, de nem érdekelte az ügyintézőt. Nagyon kedvesen felhívta a figyelmemet arra, hogy ha az én kérésemre csökkentik, akkor az éves elszámolásnál nem kérhetek majd részletfizetést, ha mégis túllépem az átalányt. Erre rábólintottam. Ennyiben maradtunk.
Mondjuk én azóta rászoktam arra, hogy minden hóvégén felírom az óraállásokat. Így kapásból kibukna, ha gond lenne, nem csak hónapokkal később.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.03.12. 20:24:07

Akkor tényleg jó ötlet volt leválni az Elmütől és saját, Szergejtől vásárolt, korábban Csernobilban használt fűtőelemekből házi reaktort építeni.

Csak azt nem értem, miért nőtt ki a kutyánknak még egy feje a seggéből...

Brrrrrrrrrrrrr 2010.03.12. 20:46:22

Szopjanak long dong silvert egész nap az elműnek nevezett maffiánál.
Többet fizetek általányban mint amit elfogyasztok erre kijön évvégi elszámolón + százezer.
És meg akarják magyarázni.
Meg ugatják,hogy pereljek ha nem jön be az összeg.

Antonius476 2010.03.12. 22:18:20

A problema ott van, hogy ha valaki eros magnest hasznal, s ugy vetelez-szabalytalanul aramot, akkor a villanyszamlaja lecsokken, s orul, hogy "olcson" meguszta...Aztan jonnek az ellenorok, ezert elotte leveszi a magnest, s hiszi, hogy minden rendben...Csakhogy a magnesezes kovetkezmenye, hogy a feket tonkreteszi, igy az ora "beporog", s hirtelen tobbszoroset meri, mint amugy tenne...Neha csak a 100%-os hibamutatoval mer, neha 1000-rel!A fogyaszto pedig nem erti, s o maga hivja ki a szolgaltato embereit, ezzel sajat magat feljelentve...
Viszont nem evidens, hogy a magnes kulserelmi nyomot hagy...

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 22:46:51

@reunalla: ja és akinek nincs miből az dögöljön éhen a sötétben. ezt az "igazadat" csak addig hajtogatod, míg nálad is be nem üt a válság. és ha nem vagy a belső körben, akkor előbb utóbb bizony nálad is be fog ütni. amúgy csak úgy elmélkedek rajta, hogy ugye nem lopott cuccot lopni és lopott cuccot venni (nem lopni) bűntény, de vajon lopott cuccot lopni is az?:D
mellesleg ma tisztességes munkából nem lehet tisztességesen élni. (nem tartozik a tisztességs munka halmazába a vállalkozás, ami szürkén dolgoztatja a rabszolgákat, vagy a kereskedő, aki lehúzza az embereket, míg maga egy kiflit nem termel egész életében) ezen érdemes elgondolkodni.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 22:48:43

@reunalla: miért ne? legalább kárörvendhetsz rajta:D
hisz mennyivel veszélyesebb a társadalomra, meg legfőképpen rád, mint mondjuk aki milliárdokat rabol, vagy embereket gyilkol és röhögve megússza.
igaz?:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.12. 22:51:02

csak par dolog
tenyleg nem tudom hol az orank es nem is erdekel, mivel nem magnesezek, eves atlagban havi 40 dollarbol megvagyunk es azzal sutubj fozunk hutunk futnk stb
10 dollarert nem magnesezek
es ahogy valaki mondta, egy sima panelban mennyit lehet fogni aramlopasal?
zero

a tuz meg egy baromsag, attol meg siman beracsozhatna az elmu az orakat, ha tuz van nem gondolom, hogy valaki orarol orara jar aramtalanitani, az egesz hazat ki tudjak kapcsolni
csak ha az elmu-nek koteezove tennek hogy tegye az orait biztonsagba az sokba lenne es utana buntetni sem tudna

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 22:57:13

@EÖ: ? milyen számlán? a villanyon vagy a közös költségen? ilyen sor hogy : múlt évben lopott áram: ? lol? és? én meg holnap azt mondom, fizess 20 millát, mert elloptad a mittomén mit, addig kitalálom. el fogod hinni?
persze egy rabló multinak készséggel elhiszed. jól figyelj: ezért tart itt az ország. gondolom fideszen és mszp-n kívül te sem ismersz más pártot.
egyes. leülhetsz

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 23:05:52

@tele1: de most úgy őszintén, itt mindenki ennyire iq-light, hogy bevesz egy ekkora gennyesen bűzlő parasztvakító demagóg rizsát, hogy az energiaáramalés 1%-ánál több fogyasztók lopása miatt történik? hát lol. komolyan. mert, ha csak kürölnézünk, egy kisebb cég a sok 1000 közül lop, már több 100 ilyen renitens áramtolvaj produktumát felülmúlja. és akkor még el lehet gondolkodni, hogy csak ebben az országban még hányan(nem sima fogyasztók) hányféle dolgot lopnak, amire nem háborodik fel senki.
és ha a fogyasztó lop, még mindig nem nyereségvágyból és hatalomvágyból teszi. legalábbis az ilyen ritka lehet, ha létezik is. miért lopja? eladja tán a szomszédnak?
ebben az országban ennyire divat egymás torkát szorongatni, miközben amik az egész helyzetet teremtik jókat röhögnek rajtunk?

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 23:17:03

@webnazi: gyorsan utánanéztem, ne mondjak túl nagy baromságot: másfél centi vastag rézvezeték bír el kb. 475 amper áramot. azért nincs ilyen vékony karod sztem:D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.03.12. 23:26:23

Lehet, hogy már más is felfigyelt rá, én ezért nem nézem végig a kommenteket. "Pompás, a Homár ollója hegyére illő sztori ..." És a Homárfaktor 1/5. Akkor én nem értem a homárfaktor jelentését.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 23:50:49

@Itschykhatschy: baszni csakis alássan szép. meg esetleg őstermelőtől.

GyéBen 2010.03.13. 00:28:21

Hozzászólásokat nem olvastam végig, de:
TV ügyvédjéhez fordulj.

kunbelaba 2010.03.13. 01:28:43

Láttam én már iparban, este áramváltó cserét.Így "csökkentették az ipari fogyasztást.Létezik az a "szakember"is, aki a mechanikus órákat, de a digitálisat is "beállítja" másnéven áthitelesíti.
10 elfogyasztottkW-ból csak 6-ot mér le. 40% spórolás, és úgy oldja meg, hogy még a szolgáltató sem tud rájönni soha az életben.Ez a szaki a mérőket hitelesítő cég egyik belső munkatársa volt régebben, tehát fullra képben van.
Már csak hab a tortán, hogy semmi sem biztosítja tényszerűen a fogyasztót, hogy 1kW elfogyasztott energia után a mérője nem 1.1-et fogy lemérni.Itt is szákol a szolgáltató.Mert a mérő hitelesítését a szolgáltató végzi /végezteti. De amikor felszerelik az órát, hitelesítési, vagy mérési jegyzőkönyvet nem adnak a fogyasztónak, mert az a duma, hogy ők hitelesített mérőt vásárolnak a beszállítótól.
Ja csk a hitelesség mértékét Ők mondják meg.
Az illegális vételezés (áramlopás) ismereteim szerint HUNGARICUM!!! Olasz, Osztrák, Német, Britt, Svájci ismerőseim nem is értik a fogalom jelentését, továbbá ezt kérdik:"áramot lopni? hülyék vagytok? minek? nem értem, mi az?" gondolkodjunk már el ezeken a kérdéseken!

Na erre tessék gombot varrni.

A küzdöknek: kitartást, ne adják fel, mert kellene már legalább egy példa eset, mivel az áramszolgáltatók országos szinten húzzák ki a pénzt az emberek zsebéből sorozatosan.
Sok sikert kívánok nekik!

Démonmac1 2010.03.13. 01:37:29

@GyéBen: "Hozzászólásokat nem olvastam végig, de:
TV ügyvédjéhez fordulj. "

Nos, jobb ha tőlem tudod, hasznosabb itt, mivel elég sok panaszkodó levél íródik ebben a témakörben
("átbaszott a villanyszólgáltató, de miért?"

Bár az igazi átvágás még mindig A Parapszichológiai Centenáriumi Központ..
azt hihetetlen sokan eszik meg.

jabba2 2010.03.13. 01:49:34

Nem akarok "rasszistázni",de!
Mi van a kiemelten védett fogyasztókkal?
Akik ezt a titulust azért kapták,mert mert vagy számlatartozás,vagy szabálytalan vételezés miatt kikapcsolták náluk az áramot,utána a faj és jogvédők ajvékolására visszakapcsolták,(mert ugye 7-8 gyerekkel nem lehet villany nélkül lenni!)
Ezeknek az embereknek a pozitív megkülönböztetését nem velünk fizettetik meg?
Mi van azokkal a majdnem komplett falukkal,falurészekkel,ahol az áramszolgáltatás tartozás miatti kikötése után az utcai villanyoszlopok közötti drótra felhajított kampókkal "vételezik "az áramot,majd a vezetéket csak úgy a levegőben lógatva behúzzák a putriba,ahol 3-4-5 2,5 kw-os olajradiátor,hősugárzó,miegymás üzemel a nap 24 órájában!Az ablakon újságpapír,
az ajtó csak betámasztva,a pulyák bugyiban és mesztéláb,kint -10,bent+30,mert hát ugyi ingyé van!
Ezt ki fizeti meg?
Hát nem az áramszolgáltató!
Hanem velünk fizettetik meg,és ezzel az örökös próbálkozással,bűnbakkereséssel
próbálják a kiesett extra profitot visszatömni a zsebükbe!
A putristól hiába próbálja behajtani,csak Tőled és tőlem tudja!És ezt ki is használja! Csak mi vagyunk utolérhetők.:(((

Kíváncsi Politikus · http://KivancsiPolitikusBlog.kattints.info/kpb1/kivancsi-informaciok 2010.03.13. 09:03:36

Tehát az elmű már tud valamit, mindenki magából indul ki.

Szóval ők is szoktak csalni? :)

_tx_ 2010.03.13. 09:08:30

Felfordul:

1. Tehát még egyszer: nincs mellékárammérő meg főárammérő s társasházakban. Még akkor sem, ha technikailag lehetséges lenne, mint ahogy arra a villannyos kollégák rámutattak.

2. "Ezért tsrt itt ez az ország" - nem tudom, pontosan mire gondolsz, de az országnak biztosan nem tesz jót, ha egyes állampolgárai frusztrációval vastagon átitatott kommentekben politizálnak ott is, ahol ennek semmi keresnivalója.

"Egyes, leülhetsz."

villanyos 2010.03.13. 09:25:55

@_tx_: Az ország azért tart itt "politikától semlegesen" mert szinte természetes és elfogadott tény , hogy lehet lopni...függetlenül a bőr színétől. Az emberek akik megdőlnek fel vannak háborodva, rohannak a médiához, ahelyett , hogy elfogadnák a tényt ...természetesen tisztelet a kivételnek...más fejletlen nyugati civilizációban ezt, hogy a mérőhöz hozzányúlni nem ismerik ....nem is érdeki őket. ezek vagyunk mi magyarok...kiskapu , trükk, hazugság....

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.13. 09:57:56

Én is azon vagyok hogy le kell válni az össze gáz villany és vízműről amilyen gyorsan csak lehet.Amúgy nekünk tavaly volt egy hasonló elmüs sztorink,azaz kijött valami 150 ezer ft többlet úgy,hogy nem vettünk új berendezést,nem laktuk többen a lakást és nincs hibás készülékünk.Azóta részletben fizetjük,mely részlet ugyanannyi mint az aktuális villanyszámlánk.Ezt a többletet az elmü majd odaadja a fizetni nem akaró kisebbségnek a védett fogyasztóknak.
Tovább az eset óta havi leolvasásra tértünk át.Minden kurva hónapban bediktálom telefonon az óraállást így kevsébé tudnak átbaszni és ha feltűnően sok egy nónapban vagy 2 hónapban akkor már is tudok róla hogy szar az óra vagy baj van.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.13. 10:06:55

Szerintem a romáknak van a legtöbb eszük vazze.Ellopnak minden szart amit lehet,ingyen laknak,ingyen melegednek,nem döglenek meg a munkától egy tetves munkahelyen sem és a házaikat 8 pulya nevére íratják így soha a büdös életben el nem veszik tőlük semmijüket.Mondja már valaki hogy ostobák???Nem!Mi vagyunk ostobák hogy ilyen faszpöcs becsületesek vagyunk aztán hamar megdeglünk a munkában és az idegeskedésben.

Talán segíthetek 2010.03.13. 10:10:10

Bocsi,de nem igazán találtam használható észrevételt a kommentekben.
Jelen esetben talán lehetne valamit kezdeni:1. Ha fém a villanyóra doboza az nem mágnesezhetődött le. 2. Az áramszámlából megállapitható az hogy mióta növekedett duplájára a fogyasztás?
3.Vajon az Elmű be tud mutatni egy tanusítványt a beépített mágnesről ?
4.Mikori gyártásu az óra,hitelesités ?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.13. 10:21:28

@europeer12: Nem állhatunk jobban Ugandánál ha az ugandai menekültek haza akarnak húzni innen a picsába,mert itt az éhhalál szélén vanak.A tv-ben nyilatkozta az a szerencsétlen menekült mindezt!Ugandában jobb,haza akar menni még úgy is hogy folyton háborúzik az ország.El kéne gondolkodni!

villanyos 2010.03.13. 10:26:40

@Talán segíthetek: láttál már olyan mágnest amit rátesznek a gáz vagy a villany mérőre?....az ujjad eltöri ha nem figyelsz.....

Netuddki. 2010.03.13. 11:15:51

Nos embörök!
Mielőtt bárki bármilyen butaságot ideír, nem árt tájékpzódni:
Pl.:
www.akontroll.hu/userfiles/file/ujsag/201002_akontroll.pdf

A lényeg:
"Véleményem szerint, ha
egy fogyasztásmérõ, érzékeny
lenne a külsõ mágneses terek-
re, akkor, az nem lenne alkal-
mas a feladatának ellátására.
A szolgáltatónak gondoskod-
nia kellene a berendezés mág-
neses árnyékolásáról. Tudatla-
nok lennének? Költõi kérdés.
A válasz, hogy nincs erre szük-
ség, mert nem lehet mágnese-
sen számottevõ mértékben
befolyásolni a mai villamos
fogyasztásmérõket, de a ré-
gieket sem. Maradandó ká-
rosodást okozni bennük
meg végképp lehetetlen.
Vannak gyártók, akik ezt
deklarálják is termékeik
adatlapjaiban!"

Szóval ez a mágnesezés szerintem egy fake! Szakmailag nem megalapozott állítás.
Szolgáltatót pedig feljelenteni szándékosan, üzletszerűen elkövetett zsarolás és megtévesztés miatt.

Szmájli / Trollrühellő 2010.03.13. 11:21:23

Bánki Péter mit szól az ügyhöz?:)

villanyos 2010.03.13. 11:41:07

@kovi1970: mivel a mágnes , ha láttál már olyat,1. akkor tudnád mekkora mágneses térrel bír
2. a csapágyakat töri össze, mérő tárcsa alján lévő tűgörgőket,
3. átmágnesezi a fékmágnest, ami azt akadályozza meg , hogy a mérő túlpörögjön ergó 180-200% mér többet a lelkem,
4.a gázórákon kezdték használni először , azóta a gázszolgáltatók ész nélkül cserélik őket műanyag alkatrészesekre.
tehát létező dologról beszélünk, elég ha pár másodpercre rárakod, a mérőnek vége...tényleg
sokan próbára teszik rá mert hallották a barátoktól ,hogy milyen jó....utánna meg sírnak....előbb gondolkozni aztán cselekedni...

Szmájli / Trollrühellő 2010.03.13. 11:57:09

javaslom a sok "hehe csalt az üf, és lebukott" jellegű üzenetek íróinak, hogy talán olvassák el BKV reszelő kommentjét. BKV reszelő 2010.03.12. 13:57:39

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:00:06

@kunbelaba: "Az illegális vételezés (áramlopás) ismereteim szerint HUNGARICUM!!! Olasz, Osztrák, Német, Britt, Svájci ismerőseim nem is értik a fogalom jelentését, továbbá ezt kérdik:"áramot lopni? hülyék vagytok? minek?"
gondolom nem is dobják ki a család egyik számítógépét, hogy ki tudják fizetni a számlát:D

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:05:36

@_tx_: mutass olyan helyet, ahol nem érezhető a politika hatása, mert azok a helyek lesznek azok, ahol nincs keresnivalója a politikának. az összes többi helyen bizony van. azért szívesen várom konstruktív ötleteidet, hogy szted mi tesz jót az országnak, ha az nem, ha nyíltan beszélünk nyilvánvaló dolgokról.

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:09:46

@villanyos: "más fejletlen nyugati civilizációban" azok melyek? vagy fejlettet akartál mondani?
ha azt, akkor szted miért nem ismerik?
mert olyan jók ott az emberek? vagy mert nem kell szaros filléreket (bocs centeken) spórolniuk, hogy túléljék?
na vajon melyik?

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:13:18

@Gempacsöki Boborján: ja. azok legalább összetartanak, a magyarok meg pofánvágják azt a honfitársukat, aki túl akarja élni.

villanyos 2010.03.13. 12:26:36

@felfordul a gyomrom: nem az emberek a jók....nem vagyunk még mindig felkészülve a fenemód nagy demokráciára...sajna még él a múlt ahol természetes volt lopni következmények nélkül....a " fejletlen " nyugaton is lopnak...de nem így mint mi...nem ezt hozzák otthonról ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 13:30:29

@felfordul a gyomrom:
pl amerikaban nem olyan jok az emberek
es igenis sokaknak mnden cent szamit
de aramlopasra senki nem gondol, ez teny
ha nagy a baj akkor bemegy ehy pisztollyal a benzinkutra
a penz az kezzelfoghato
az hogy sporoltem 10 dollart az aramszamlambol
na so
kutyat nem erdekli
tenyleg hungarykum
es onnan keletre

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.13. 14:41:10

Éva, Zoltán! ha véletlenül sikerül valami valahogyan, kérlek értesítsetek az adataimnál lévő emailen!

1996ban kaptam egy órát. villanyfűtés volt a műhelyben, sok fogyasztó. fizettem havi átalányban 20.000Ft-os számlát.
2006ban leszerelték, akkor volt benne 33700kW. (ez évente felfelé kerekítve 3400kW fogyasztás)
2006 nyarán nagy átalakításom is volt, energiatakarékossá tettem a műhelyt kevesebb de hatékonyabb fogyasztókkal.
2007-ben az óraállásegyeztetésnél 7600kW(!!!) volt az órában.
hívtam mérésügyet. vizsgáltak. az óra rendben(?!). mindent felkapcsoltattak a végméréshez.
ha egész álló nap (12órában) menne a mikró, a KVfőző, a boyler és minden ami a műhelyben van, akkor sem érhetném el az adott óraálláshoz napi (20-25kW!)szükséges fogyasztást.

idehaza több az elektromos fogyasztóm (mosógép, vasaló, grill...) amik lényegesen többet vannak használva és mégis kevesebb a villanyszámlám. fizetem a tizenezres villanyszámlát a műhelyben.
félek... idén jár le az itthoni "szavatossága", lehet ide is kapok egy ilyen túlfogyasztósat.

Egyéves Önkéntes 2010.03.13. 16:15:26

@felfordul a gyomrom: jól szórakozok rajtad.
a villanyszámlán van olyan sor, az energiahivatal hagyja jóvá az á.sz-nak, aki a lopást is beleszámolhatja a hálózati veszteségbe, hisz nem tudja, mennyit lopnak, neki az is csak veszteség.
mi pedig befizetjük.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.13. 16:28:43

@Diódejó: :) nem a villanyóráBA van szerelve, hanem mellé.
nomeg... ugyan saccperkábé 10milliós kis hazánk lakossága, de nincs mindenkinek saját villanyórája! ;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 16:56:37

@Talán segíthetek:
Ha fém a villanyóra doboza az nem mágnesezhetődött le."
Inkább ne segiccs!
Merthogy gondolod a fémdoboz /aluminium/ mágneses, vagy mi?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 17:00:58

@paráznabillegető: Te seaggy elő villamosságtant vagy méréstechnikát, ha lehet
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 17:08:29

@Nandi29:
"én már láttam ilyet szétszedve, nincs benne semmi, csak egy drab drót."

Höhö! Nem láttál te semmit, kábítottak
Persze ha a tekercset darab drótnak tekinted...
Ennyi villamos szakértőt!

Ffranky (törölt) 2010.03.13. 17:18:54

elég sokat szokott segíteni ha lezárják az óraszekrényt. az elmütől meg nem kell fosni, meg kell tenni a feljelentést. ha ők teszik meg a fogyasztó eleve helyzeti hátrányból indul.

Attee 2010.03.13. 17:23:00

@kovi1970:
Ott a varázsszó:"Véleményem szerint...", tehát szubjektív véleményről van szó, nem kísérlettel bizonyított tényről.
Nyilván nem a lakásban előforduló szórt mágneses terekről, vagy a jó öreg acél mágnespatkóról van szó, mégcsak nem is hangszórómágnesről. Láttál már nagy erejű mágnest? Érdekes, hogy ez a fajta hiba a fogymérőkben csak az utóbbi években "terjedt el", amióta hozzá lehet jutni ezekhez a "szupermágnesekhez".
Amúgy ki lehet próbálni. De csak saját felelősségre.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.13. 18:43:59

Hopp! Még egy ilyen történet a ma esti 18:30-as RTL Klubos híradóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 19:13:15

@Ffranky:
ez azert nem biztos
ha valaki feljelent, annak kell bizonyitania
normalis jogrendszerben egy mindenki altal hozzaferheto villanyora eseten / tetten eres esetet kiveve/ a cegnek eselye sincs
ha biztos az igazaban akkor megszuntetheti esetleg a szolgaltatast, de viz es aram eseteben meg ebben sam vagyok biztos

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.13. 21:37:08

@hagyma: több forrásból azt hallottam, hogy amíg vitatom a számlát, fellebbezek, vagy nincs jogerős bírósági határozat, addig nem kapcsolhatja ki az áramot a szolgáltató. Úgy tudom, hogy a víz az egyetlen, amit sose kapcsolhat ki teljesen a szolgáltató de leveheti csöpögőre, vagy mondhatja azt, hogy időszakosan szolgáltatja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 22:07:00

@RaveAir:
nem tudom
nalunk/ mivel sok a berelt lakas/ a vizet beleteszik 99 %-ban a rentbe es jo napot
ha meg a rentet nem fizeted, az benne van a szerzodesben, akar januar van akar julius
az aramot egyszer siman kikapcsoltak, egyszeruen elfelejtette a lakotarsam befizetni, meg regen floridaban
nem tokoltek
sajat tulajdonu haz vizkerdesevel nem vagyok tisztaban

Ffranky (törölt) 2010.03.13. 22:31:55

@hagyma: ha polgári peres ügy lesz belőle akkor úgy tudom mindegy ki a feljelentő. de ha pl büntetőügy akkor már gáz. az a gond hogy alapból a feljelentettre néznek ferdén.

Netuddki. 2010.03.14. 10:28:25

@villanyos: Már megbocsáss, de én inkább a belinkelt cikknek és a saját tanulmányaimnak hiszek inkább. Olvastad egyáltalán a belinkelt cikket?
Ezt a lemágnesezős hülyeséget meg felejtsd el! Nem magnókazetta van a villanyórában b+.

Mégegyszer, csak a gyengébbek kedvéért:
Ha ilyen könnyű lenne mágnessel manipulálni az órát, akkor az áramszolgáltatók nagyon hamar lecserélnék őket.
De inkább olvassátok el a belinkelt fogyvédős cikket.

Netuddki. 2010.03.14. 10:49:59

@Attee: Na és az mennyire bizonyított, hogy mágnessel el lehet rontani? Nem ilyen urban legend szinten.

"Érdekes, hogy ez a fajta hiba a fogymérőkben csak az utóbbi években "terjedt el"..."

Azt én nem tartanám annyira érdekesnek, hogy a Noé előtti mechanikus(!) mérőórák egy idő után felmondják a szolgálatot. Azokat amiket meg ráadásul egy időben gyártottak talán egy időben is romlanak el. Főleg, ha ugyanolyan körülmények között működtek több 10 éven keresztül.

Csodák nincsenek. Tanulatlan emberek pedig mindig lesznek, akiket rá lehet szedni ezzel a mágneses trükkel. Ők öntik bele a fogyasztáscsökkentő adalékot a tankba és ők fizetnek ismeretleneknek a 300%-os kamat reményében. De mint írtam csodák nincsenek.

Attee 2010.03.14. 14:41:06

@kovi1970: Szerinted mennyi pénzbe kerülne több millió fogyasztásmérőt lecserélni, ráadásul a drágább, bár nehezebben átverhető digitálisra?
Nyilván nem éri meg a szolgáltatóknak párszáz, esetleg párezer csaló miatt, akiket ha elkapnak, úgyis kamatostul hajtják rajtuk be.
Ennél nagyobb kár éria száémlákat nem fizető kisebbség miatt, akik "kikapcsúták a záramot megyünk a zombuccmanho, mer megfagynak a pulyák" hozzáállás miatt úgyis kapják ingyen tovább. Vagy még nagyobb kár éri a nem fizető ipari nagyfogyasztók miatt.
Te ezek után lecserélnéd az összes fogymérőt??
Ami a mérőórákat illeti, nézz körül, nagyon vegyes a kép. Van még bőven a 70-es évekből is, de vannak egész újak, pár évesek is. Időnként hitelesíteni kell, és elmegy hiba nélkül évtizedekig.
Csodák valóban nincsenek. Nem hülyül meg a fogymérő, ha nincs rá oka. És a szolgáltató sem ezeken a szerencsétleneken akar meggazdagodni. Hagyjuk már ezeket az ostoba összeesküvés-elméleteket.

villanyos 2010.03.14. 15:20:51

@kovi1970: Nem tudom mennyi villanyórát cseréltél le sk. elhiheted ,hogy röpke 17év áramszolgáltatónál eltőltött idő alatt láttam már sok érdekes dolgot.Én láttam mind a mágnest, mind a megmágnesezett mérőt, ott voltam a bevizsgálásánál is , hidd el ez nem mítosz, ez valóság. Nálad vagy nálam miért nem romlik el " hírtelen" a mérő....sokan amikor megbuknak nem hiszik el...utánna a sivár valóság...utálom az áramszolgáltatókat, de nem fognak olyat állítani ami nem igaz, pláne , hogy nem ők vizsgálják be a mérőket hanem független igazságügyi szakértők...nekik meg hidd el mindegy kinek adnak igazat, munkájuk mindig lesz...aki piszkálja a mérőt , ne sírjon ha megbukik..a tanulmányaidban nem kételkedek, 2009-ben a MIXVILL vill nagyker újságjában volt egy komoly cikk erről...olvasd el...nem én írtam:))

villanyos 2010.03.14. 15:24:21

@kovi1970: ja még csak a teljes legyen a kép...a szolgáltatók már kezdik felszerelni a digit mérőket a lakosság részére...na annak a manipulálására a szemmelverés is kevés..

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.14. 15:24:36

@Attee: '70es évekből? :)
10évente cserélni KELL. nem opciós lehetőség, hanem kötelező tennivaló. ezt a szolgáltatónál szépen "fejben" is tartják és amikor eljő az idő mennek, cserélnek.
ha nemis a digitálisra, de mindenképpen valami újfélére.
ettől rettegek idehaza... félek úgy járok, mint mindenki akivel beszélgettem ezügyben. az elmű ezt azzal magyarázta amikor igénybevettük a telefonos segítséget, hogy addig nem mértek helyesen. végülis érthetjük úgy is, hogy örüljünk, eddig nem pereltek be minket a szarjaik miatt.

Attee 2010.03.14. 19:52:20

@salapapa: Nem tudom, ELMÜ területen mi a szokás, felénk az EON az úr, de itt egyáltalán nem dobják szemétre az egyébként kifogástalan mérőket 10 év után sem. Más kérdés, hogy 10 évente HITELESÍTIK, de ha tökéletes, vagy felújítható, miért dobnák ki?
Pl. a mi szintünkön (3 lakás) van 2 db 1982-es gyártású GANZ, és egy 2002-es ISKRA. Alattunk egy 1978-as, egy 1993-as, és egy 1986-os GANZ. De van pl. 2005-ös ISKRA és még sorolhatnám. Nem ez a lényeg.

Ffranky (törölt) 2010.03.14. 22:27:00

valahol egyszer azt mondta valami okostojás, hogy be kell menni a hivatalba és oda kell baszni az asztalra. ha alaki ilyen keménytökű az miért fosik?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.15. 00:35:06

@Attee: nemtoom ez hogy van arrafelé... lehet ott spórolósabbak. :)
nálunk a műhelynél van 10 mérő, mindegyik újfajta. idehaza a 4lakásos társasban csak az emeleti 2ről tudom, hogy minggyá cserélendők.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.15. 00:44:57

@Ffranky: olyan vagy mint a Fekete Lovag a Monty Python és A Szent Kehelyben. :D

Arthur:
Na jó! - nagyot suhint, s a lovag jobb lába is elválik törzsétől. A lovag fél lábon ugrál tovább (karjai már nincsenek)
Fekete Lovag: Ezért meglakolsz!
Arthur: Mi?
Fekete Lovag: Gyere!
Arthur: Miért, mit fogsz csinálni? Rám vérzel?
Fekete Lovag: Legyőzhetetlen vagyok.
Arthur: Hülye vagy.
Fekete Lovag, immár végtagok nélkül:
Na jó, belemegyek a döntetlenbe!

mikor fogod már fel? én már akkor emberekkel foglalkoztam, amikor te még az örömtől kipirulva, visongva tologattad magad előtt a csattogósszárnyú lepkédet!
maradj magadnak Robi, mars csajozni... vagy inkább hapsizni! az talán leköt. :)

Ffranky (törölt) 2010.03.15. 01:39:23

azt pedig valami okos könyvben olvastam hogy akinek nem inge ne vegye magára. sőt, még olyat is olvastam hogy vannak bizonyos embertípusok akiknek elmondanak valamit egyszer, nem fogják fel. elmondják nekik másoszor, akkor sem fogják fel. elmondják sokadszor, de csak szajkózzák a sületlen baromságaikat. nos, én is láttam már itt ilyen embert. érdemi párbeszédre képtelen, de szent meggyőződése az az agyament baromság hogy több néven regelő kommentező vagyok. azt is olvasmányaimból tudom, hogy ezek az emberek általában jó eséllyel végzik valamelyik elmegyógy intézetben magukban beszéle, nyálukat csorgatva. ezek az "emberek" valamiért nagyon nagyra tartják magukat, pedig csak alja koszos alulművelt iparosok. olyanok, akik azt gondolják, hogy ha erőlteteten cinikusnak mutatják magukat, azzal bármit is el tudnak érni. Annyi eszük ezeknek az embeeknek nincs, hogy észrevegyék, mekkora élvezet őket provokálni. Minduntalan felveszik a keszyűt és mesterien alakítják a papagájt. ezek a kis buzik továbbá azt is gondolják hogy minden körülöttük forog és olyanba is beleugatnak, ami nem nekik szól. ezeknek az embereknek csak azt javaslom, önként és dalolva húzzanak a k.. anyukájukba.

Ffranky (törölt) 2010.03.15. 01:46:37

@salapapa: jééé te mi a faszt keresel itt? mi van, rámkattantál? csak szólok, a nőket szeretem. óóó látom még mindig több személyiséggel akarsz felruházni. szegény feleségem kereszteltetheti át magát. bizonyára segghülye vagy angolból, a franky ugyanis a Ferenc becézett alakja. De semmi baj én téged ezentúl mónikának foglak hívni. kib@szott szánalmas egy szerencsecsomag vagy. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.15. 10:33:38

@Ffranky: ne tetesd magad gülyébbnek, mint amilyen valójában vagy. :)

Ffranky (törölt) 2010.03.15. 18:44:23

@salapapa: Hm...tehát magadra vetted. akkor ki a hülye? a tököm se szólt hozzád. ma már eredményesen gyógyítható a paranoia. ha gondolod öt perc alatt intézek neked beutalót kedves mónika.

KCicó 2010.03.16. 06:28:49

Na b*meg.Mi is mostanában gondolkodunk, h szólunk a drága ELMŰnek.A mi óránk is a folyosón van és a szokásos 8-10k helyett egyszercsak 16k lett a számla.Valaki mondja meg, ez normális egy egyszobás polgári lakásnál? Én a 10k-t is soknak tartom.Most már nem tartom olyan jó ötletnek a bejelentést.

geusz 2010.03.16. 14:35:31

Az történt, hogy megpróbálták megokoskodni az órát, csak visszafelé sült el...

BéLóg 2010.03.16. 14:50:20

@geusz: ...és ők voltak annyira rafináltak, hogy majd' egy évig direkt fizettek duplán az áramért, csak le ne bukjanak!

Snake Plisken (törölt) 2010.03.18. 12:01:35

Kedves Éva és Zoltán!

Olyan nincs, hogy nem hozhatsz magaddal jogi képviselőt vagy tanut! Ez az elmü, csak egy multi! A magyar állampolgárnak joga van bármikor saját magát támogatni jogi képviselővel és tanuval. Ha csalással vádolnak titeket, azt bizonyítani kell, mégpedig úgy, hogy azt a csalást csak Ti követhettétek el és mondjuk nem a szerelők a visszaúton az órával. Jogilag az ártatlanság védelme még zuslágnak is jár szóval , ne ijedjetek meg... Nincs eséjük arra, hogy jogosan hozzájussanak az említett pénzhez.

zyl187 2010.03.18. 13:20:22

Hagyjuk már a nyugaton bezzeg rizsát!

töröttszárnyú angyal (törölt) 2010.06.07. 17:48:09

épp most megy az egyik hír televízió fogyasztóvédelmi magazinjában, hogy ha mágneseznek, akkor az első mérésig lassít a mérőn a mágnes, de a későbbi időkben már 50-100-300%-al többet mutat a mérőóra... Úgyhogy a kedves levélíró is gondolkodhat...

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.06.08. 15:18:35

Igen, gondolkodom is, mert SOHA nem volt semmilyen mágnes az órán. Nem szóltunk semmilyen ELMŰs "szakembernek", hogy szerezzen nekünk mágnes, és soha nem állt szándékunkban csalni a villanyóránkkal.

Jártunk mi is egy úgynevezett konferencián, ahol az ELMŰ bemutatta ezt a bűvészmutatványt, és láttuk, hogy mit csinál a mágnes.

Arra viszont nem voltak hajlandóak válaszolni, hogy mi más idézhet még elő ilyen jelenséget, mert nem akarják beismerni, hogy szar órákat adnak az ügyfeleknek. Ami érthető is, mert ebből jelentős bevételük származik, és miért akarnák ezt megvonni maguktól?

A többi, hozzánk hasonló, károsult nagy része belement abba az "alkuba", hogy a fele büntetést elengedjék azért cserébe, hogy végül - ártatlanul is - bűnös legyen a szemükben.

Azt persze tudom, hogy vannak olyanok, akik valóban próbálkoznak ilyen, vagy más típusú áramlopásokkal. Én azonban továbbra is tiszta szívvel állítom, bármilyen szerv előtt, hogy még csak fel sem merült bennem az áramlopás gondolata, és soha nem próbálkoztam semmilyen mágneses, vagy bármilyen megoldással. Nem én vagyok az, akinek nem tiszta a lelkiismerete ebben az ügyben...

kokosys 2011.09.02. 14:36:02

na akkor mondok egy dolgot van egy olyan csalás is ami az óra felépítéséből adódik
3 fázisú óráknál van egy olyan fázis ami megállítja az órát
érdekes régebben még visszafelé is forgott a régi óra
süti beállítások módosítása