Tékozló Homár

A szervizben beázó Nokia-telefon

2010.03.17. 10:55 | jackyll | 209 komment

Valentin vélhetően megtanulta, hogy piszlicsáré hiba miatt többet nem fogja szervizben hagyni a telefonját. A tavaly februárban vásárolt Nokia N85 szinte azonnal meghibásodott, a főpanel cseréje után pedig a rádió romlott el benne. Na, ezt már nem kellett volna "javíttatni", ugyanis a következő helyen addig pihent a telefon, amíg az ezt követő helyen megállapíthatták, hogy "beázott", és bukó a garancia.

Februárban vásároltam egy Nokia N85 típusú készüléket 2 év gyári garanciával, amely rögtön az átvétel utáni napokban hibásnak bizonyult, így elvittem a legközelebbi szervizbe (oda-vissza 140 km) ahol azt tapasztalták, hogy a készülék rendben működik és egy ismerősöm által visszakerült hozzám. A készülék használata közben azonban én még mindig észleltem a hibát - nevezetesen, hogy rendszertelenül újraindul komolyabb igénybevétel esetén- ezért újra elvittem a szervizbe (140km), ahol elismerték, hogy tévedtek, és elküldték a központi szervizbe javításra. A telefont 2 héttel később kaptam vissza főpanel cserével (ez egy laikusnak is komoly problémát sejtet) és újabb 140km-t a szervizig.

A visszakapott készülék rendben működött egyetlen apróságot kivéve: nem működött az FM transmitter, sem időm, sem energiám nem volt, hogy ezért újra elvigyem szervizbe, kérdésemre az ügyfélszolgálaton azt mondták, hogy bármelyik t-mobile szaküzletbe bevíve is kötelesek  azt a szerviznek továbbítani. Bevittem a nagykanizsai üzletükbe, ahol a telefont átvették, majd kb. 2 hét elteltével érdeklődésemre jelezték a Nokia ügyfélszolgálaton, hogy a telefon nem érkezett meg hozzájuk, ezért elmentem az említett telefontársaság üzletébe, ahol nem kis felháborodásomra elmondták, hogy a telefon 2 hétig állt a polcon, így elhoztam a T-mobile-tól.

Legközelebb Nokia szerviz közelében csak pesti utam során kerültem ahol a telefont annak rendje-módja szerint le is adtam. Egy héttel később jelezték, hogy a telefonban oxidáció jelei mutatkoznak, nem áll módjukban megcsinálni, illetve a garancia is elveszik, azonban lehet kérni 2. szakvéleményt az ügyben, amit én ki is használtam, bár nyilvánvaló volt mi lesz az eredménye, illetve kértem árajánlatot, hogy garancián kívül mennyiért csinálnák meg: újabb egy hét elteltével azt a választ kaptam, hogy hozzávetőleg 18e Ft +ÁFA, de ekkor fenn áll annak a veszélye, hogy a csere alatt megsérül a főpanel, aminek cseréje 78e Ft+ÁFA, illetve garanciát így is-úgyis elbukom.

Összességében: Vettem egy nagy értékű telefont (újonnan 120e Ft) amibe aztán további pénzt és időt fektetve hordoztam szervizbe, majd miután hibásan kaptam vissza készüléket újra időt és pénzt belefektetve eredményül egy hibás készüléket, elvesztett garanciát kaptam, ráadásul fizettem egy oyaln termékért ami ideje nagy részében vagy szervizben, vagy úton a szerviz felé volt. Kérdem én mit tehet az elkeseredett vásárló ilyen esetben, hiszen nem áll módomban bizonyítani, hogy a telefont nem nálam érte vízkár (a szerviz szerint az oxidációs nyomok erre utalnak)? Illetve egyetlen bizonyítékként azt tudnám felmutatni, hogy az fm transmitteres problémával viszonylag korán kapcsolatba léptem az ügyfélszolgálattal, amennyiben a beszélgetés rögzítésre került.

Ezt a levelet juttattam el többször még tavaly a fogyasztóvédelemnek, ahol aztán nem is reagáltak rá. Innen szeretném megköszönni az ő lelkiismeretes munkájukat és segítőkészségüket.  Egyébként a nevezett telefont azóta el is lopták.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doubledeceker 2010.03.17. 14:49:15

Na én is a telefon, telefonra esküszöm, nem az ilyen anyaszomorító okostelefonokra.

DE ennek ellenére egyszer elcsábultam, vettem egy szép de különben gagyi Samsung5230-as telefont.

Földhözvágtam napjában 5x ahogy megszoktam a régi tégla Nokiámnál, hát nem feladta egy hét útán.

Ja igen a Samsung szervizben jó fejek megcsinálták gariban, de többé nekem nem kell sem okos sem szép de buta fon, csak olyan amivel lehet telefonálni...

2010.03.17. 14:49:39

@elwood: rossz a hasonlat. Egy trabantban ütközéskor meghalsz, míg egy modern kocsiból karcolás nélkül szállsz ki. Egy telefonba nem lehet belehalni.

staropramen 2010.03.17. 14:52:05

Sztrovacsekek!
Ez a nokia ügy eltörpül annak a két indiánnak a problémájához képest akik füstjeleket küldözgettek egymásnak, de eleredt az eső és a szerviz nem rak új tüzet, mert a régi tüzük-bár garis volt -vizet kapott.
Uff!

8kelvin8 2010.03.17. 14:52:19

Tanulj meg úgy játszani, mint a profik és keress pénzt a helyes stratégiával!
Szerezd meg az ingyenes 50$-s kezdőtőkét, és kamatoztasd tudásod!

Látogass el most:

freepoker.try.hu

Útmutató:

pokercash.blog.com/

2010.03.17. 14:52:54

@mmonitor: ez azért van mert csak magyarul értesz és a külföldi fórumok meg külföldiül vannak. Élj mondjuk Németországban egy kertvárosi környéken és meglátod mennyien lesik a szomszédot mit csinál, mibe lehet belekötni, mit kell túlszárnyalni. Az irigység örök emberi kategória, csak nyugaton más léptékkel csinálják. Abba a körökbe meg te nem jutsz el.
Hüje magyargyalázó.

elwood 2010.03.17. 14:53:06

@Kulics: akkor úgy kérdezem, minek laksz egy 15 milliós lakásban amikor egy 1.5 milliós szuterénben is lehet lakni.

nyuszichat 2010.03.17. 14:53:48

Biztos ennek is a "nokiásdoboz" az oka...:):):)

sexhell.hu
anotherlife2time.qwqw.hu

Jorde 2010.03.17. 14:55:22

Tipikusbaleknél a pont.

Javaslok 1 másik megközelitési pontot, nem a GSM szerviz oldaláról, hanem amit a Fogyasztóvédelmi törvény előir és megkövetel.
Hibás telefon javitása 15 napon belül, ha nincs cserekészülék, 30 napon belül, ha van cserekészülék.
Utána a vevő maga eldöntheti, a 16. ill 31. napon a pénzt kéri e vissza.
Mindenki, minden oldalról próbálja ezt félremagyarázni, de ez keresztülvihető, ez igy van.
Ill 1 köztes eset, a pénz nem követelhető vissza, ha a szolgáltató, szerviz, atvevő stb egy azonos készüléket kinál fel, mégpedig ujat.

De ha már gsm szerviz kell, akkor valóban ultrahangos mosás. És 1 pontositás, az oxid lerakódásához idő kell, mesterségesen előidézni nehéz (de nem lehetetlen)

Ami még nem igazán publikus, az arcról kerül 90%ban a nedvesség a telefonba telefonálás közben a billentyűzeten, réseken keresztül.
Kell egy Ericsson R250Pro-t venni, 10 éves, de azzal fürödhetsz is (mellesleg önvédelmi eszköz)

akikaztmondjákni 2010.03.17. 14:56:58

Na jó...ez már a második sexhell-es link!Egyre több az ilyen itt!
Tiltsák már ki vagy valami!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.17. 15:00:14

Tilcsák ki a sz@kszhelles spamhuszárokat!
Most!
Vagy szoptassa meg őket valaki diszkréten!

staropramen 2010.03.17. 15:00:18

@nyuszichat: @8kelvin8:
Mi a bánat van itt ,újabban mindenkit beengednek?

zolika78 2010.03.17. 15:03:44

Van még olyan ember, aki nem tudja, hogy a telefonszervizek a garanciális javítások nagy részét visszadobják azzal, hogy a készülék beázott?
A pofátlanabbak (mint a Nokia) ténylegesen el is áztatják.
Hiba Nokiát venni. Én már évek óta nem teszem.

samcro 2010.03.17. 15:04:22

@akikaztmondjákni: "Hibás telefon javitása 15 napon belül, ha nincs cserekészülék, 30 napon belül, ha van cserekészülék."

most így hirtelen nem akarok utánakeresni, de nem úgy van, hogy a szerviznek "törekednie kell" a 15 vagy 30 napon belüli javításra, de nem kötelező. És 30 nap után nincs automatikus pénzvisszaadás.

akikaztmondjákni 2010.03.17. 15:06:39

@samcro: Ööö...ezt biztos, h nekem akartad?:)

mmonitor 2010.03.17. 15:09:22

@Kulics: Angliában élek már sok éve de nem találkoztam az irigység ilyen fokával. Miért hülye az a posztoló, aki drága telefont vesz? Mi közötök van hozzá? A paszt nem arról szól, hogy kinek mi az igénye.

APImásik 2010.03.17. 15:11:45

...hmmm... szal aszongyátok, hogy ne vegyek NOKIA N85-t...?:)

120000... huss...

C.G. BigFoot 2010.03.17. 15:13:56

Talán jobban oda tudnának figyelni az összeszerelésre az operátorok, ha nem az lenne a helyzet, hogy éhbérért hajtják ki belőlük a szart is... Darabszám über alles...

PR32 (törölt) 2010.03.17. 15:15:18

@mmonitor: hja. ez egy ilyen szakma... nem jönnek rá, h sokan azért nem posztolnak semmit, mert úgyis le lesznek b@szva, akármit is csinálnak. ami nekünk sem nem jó, mert ríhatunk az új posztért. de annyival sokkal-sokkal egyszerűbb a posztolót fikázni... :S

eszkep 2010.03.17. 15:19:56

Ez a "beázós trükk" klasszikus, nekem eddig két ismerősömnek "ázott be" így telefonja, az egyiknek a legnagyobb kánikulai aszály közepette....

eszkep 2010.03.17. 15:22:28

@APImásik: Mondjuk nekem eszembe nem jutna, hogy ne az éppen aktuális" "minimál NOKIA telefont vásároljam meg, de még nem is romlott el soha telefonom. A mostani 7 éves, és az aksijának sincs semmi baja, másfél hetente töltöm, pedig sokat beszélek.

vernarancs 2010.03.17. 15:27:24

Ha elloptak akko' meg most mit rinyal?

KirályFika 2010.03.17. 15:28:40

Durva. Ezt néhány éve velem is eljátszották. Beadtam szervízbe a készüléket, majd mikor visszakaptam ugyanolyan hibás volt. A legközelebbi bevizsgálásnál már oxidáció nyomai jelentkeztek. Érdekes trükk. Próbáld meg bebizonyítani, hogy nem áztattad el. Ezt az ótvar banedát!!!

AlexWolf 2010.03.17. 15:29:34

@Sün‼: Még nem. De ez má' a hétvégi?

Division 2010.03.17. 15:30:05

Arra lennék kíváncsi, hogy létezik olyan szerencsés ember, akinek nem azt mondták a Nokia szervizben, hogy beázott a telefon?

További magyar hang 2010.03.17. 15:32:57

Velem ugyanígy bánt el a Samsung.
8 hónap használat után előjött a Samsung Omnián egy típushiba. Elvittem a boltba, ahol vásároltam, ők elküldték a szervizbe, majd két hét után visszaküldték, hogy a gyártó visszavonta a garanciát, mert a főpanelen oxidáció jelei mutatkoznak, ami nem rendeltetésszerű használatból ered.
Természetesen a dobozból történő kicsomagolás és a boltba való visszavitel közti időben nem érte víz, sem pára, drága volt, vigyáztam rá.
Ennyi, a vevőnek el lett adva drágán, amikor hibás, akkor a garancia vissza van vonva, mission completed. Megoldás nincs.
Nyilvánvalóan le sem sz@rják, hogy többé nem vásárolok Samsung terméket, van épp elég balek, aki meg igen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.17. 15:34:02

@Gene Simmons, a PEGAconsult Kft. ügyvezetője:
Nem biztos.
A héten még kismamás postot sem láttam.
Pedig biztos megszoptatta valaki az ügyürü-bügyürü éjdi-béjbijét.

2010.03.17. 15:34:17

@Division: Ez ősi román trükk, nekem Erixon szervizben mondták a vizes dolgot.

@mmonitor: Jól van, nyugi már. Ezen a blogon ez a divat, fikázni a posztolót.
Ebből nem kell teremtésmítoszt, se nemzetkarakterológiát ácsolni... 15-20 ember ökörködik itt és kész. Ha korrektségre vágysz keresd fel a korekkt.blog.hu-t :)

Egyébként ezért tart itt az ország...

Tipikusbalek 2010.03.17. 15:35:11

@eszkep: "...az egyiknek a legnagyobb kánikulai aszály közepette...."

El is hiszem, akkor van a legtöbb beázás. Ugyanis a legnagyobb kánikulában járunk a legtöbbet "vizes" strandra, meg akkor izzadjuk a legtöbb sós verítéket. Meg akkor megyünk be a melegből a hideg légkondicionált helyre és akkor csapódik ki a legtöbb pára. Kinél mi....

A legtöbb beázást nem szándékosan a tulaj okozza. Ami nem azt jelenti hogy nem a tulaj okozza. Csak azt hogy nem szándékosan. Esős időben mindenki védi a telefonját, de nyáron pont a kánikula miatt szinte senki. Ezért sokan elővigyázatlanok.
Lehet ilyen esetben a szervizt szidni, de fölösleges, fentebb írtam h. miért.

indapass90210 2010.03.17. 15:37:11

@Sün‼: és azt, hogy pina, írta már valaki?

Nanemá 2010.03.17. 15:37:47

@eszkep: Na ja, de te egy renitens alak vagy, a fogyasztói társadalom szégyene. Van pofád arra venni a telefont, amire való-telefonálásra. Nem szégyelled magad? A te fajtád miatt fognak bezárni a GSM-nepper bótok, becsődölni a mobilgyártók... És fogalmad sincs róla, milyen karaj érzés egy III.o. étteremben lazán kibaszni az asztalra a iPhone-t a Merdzsókulcs és a Réjben napszemcsi mellé, hadd lessen a többi surmó.

2010.03.17. 15:38:54

@Jorde: bocsáss meg ez egy blődség ! Kinek ömlik az arcáról a víz, pont bele a telefonba ? Egy telefonnál amúgy az normális igénybevétel, ha az ember az arcához tartja, tehát erre a gyártónak fel kell készülni.
Olyan mintha vennél egy autót, de csak egyenes úton használhatod, mert ha eltekered a kormányt akkor megszűnik a garancia.
Érzed a blődséget ugye ?

Nanemá 2010.03.17. 15:42:47

@Kulics: Szerintem pedig teljesen reálís, hogy kánikulában az ember izzad, mint a ló, és bizony ilyenkor a sós izzadtság be is juthat a telefonokba. Persze, ettől még nem ment tönkre a régi 6310-es Nokiám, de az újara már nem vennék mérget. Mit izgassa magát miatta a gyártó, ha a felelősséget úgyis ráverheti a userre, az meg kénytelen venni egy új telefont?

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2010.03.17. 15:43:42

Nokiáék a 6310i után már nemigen csináltak normális telefont ( és nem azé' mert én is azt használok már vagy 3 éve), igaz, már kezd szarakodni, csak 7 napig bírja az akkuja:)

Hümüzhümümüz 2010.03.17. 15:46:18

Na most én leszek a pozitív hang: a Nokia jóóó! :)

De tényleg! Sokadik Nokiám fogyasztom és eddig egyikkel sem volt gond. Bug persze előfordul, de szoftverfrissítés többnyire megoldja. Samsung, HTC szintén jó volt. Más márka nem járt a kezemben. :S

Viszont a Nokia Supportra rengeteg a panasz. 10 telefonból hatot azzal adnak vissza, hogy beázott... :S Szerintem ez költségkímélés részükről, és hivatalosan csak így tudják áthúzni a garijegyet. Lehet erről nem is tudnak a Nokia főhadiszállásán! Lásd nem olyan régi Apple tesztet, amiben kiderült, hogy az európai Apple mit sem tudott arról, hogy a magyar Apple support genyózik a júzerekkel!

Javaslom az arcnak, hogy forduljon a Békéltető Testülethez.

Ja, ma már leírtam, de újra: szolgáltatótól telefont soha! Csak függetlent és 50k felettit!!! :)

Tipikusbalek 2010.03.17. 15:50:26

@nyunyógomez: nagyon igazad van

de azért én még mindig NOKIA párti vagyok.

10 év alatt 2 telót használtam el mindkettő 5 évet bírta.

1. NOKIA 5110
2. NOKIA 6310i
3. ez a mostani NOKIA E52

szerintem aki jó NOKIA-t akar az E52-vel próbálkozzon. A többi a nyomába sem ér a régi nagy elődöknek

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 15:59:41

ex-nokiás vagyok

a beáztatás legenda, a szervíznek anyagi érdeke, hogy ne legyen beázva a telefon, mert beázás megállapítása esetében nem kap egy fillért sem a nokiától, javításért viszont kap pénzt

azaz amikor beázást állapítanak meg, akkor az tényleg az

ugyanis a nokia-szervíz az egy külön cég

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:05:12

@Hümüzhümümüz:

"Viszont a Nokia Supportra rengeteg a panasz. 10 telefonból hatot azzal adnak vissza, hogy beázott..."

nem igaz

már nem dolgozom ott vagy 2 éve, s nem emlékszem a pontos számokra, de kb. a telefonok 4-5 %-a kerül szervízbe bármilyen okból, ebbe beleszámítva az olyan okokat is, amik nem jelentenek meghibásodást, pl. a tulaj elvesztett valamit róla, szoftverfrissítés, stb.

a szervízelés az esetek 95-96 %-ban sikeresen megtörténik

azaz 4-5 % arány, az amikor a pl. vízkár miatt a garancia áthúzásra kerül

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:09:00

egyébként egyeseknek azért kell drága telefon, mert - szinte hihetetlen, de igaz - HASZNÁLJÁK az extrafunkciókat

pl. útközben gyorsan megnézem az emaileket, megmutatok fényképeket, zenét hallgatok (nem kell mp3-lejátszó), megnézek gps-en egy utcán (nem kell külön gps), stb.

én telefonálásra használom legkevésbé a telefonomat

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.03.17. 16:14:06

Magyarázza már el nekem valaki, mi a fenéért vesz valaki okostelefont úgy általában, és N85-öt konkrétan? Magyarországon lehet kb. max. 100 ember, akinek szüksége lehet okifónra, (ők viszont nem ilyen játéktelót vesznek) a többi csak farokhosszabbítónak használja.
...óh. Értem. Nincs kérdés.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:15:29

@vaczakka: mert nem csak telefonál vele az ember

mmonitor 2010.03.17. 16:15:33

@Max, a Birca: Én is. Van egy tenyérnyi számítógép a zsebedben és ráadásul még telefonálni is tudsz rajta. Nincs ebben semmi kivetnivaló sztem.

csibra 2010.03.17. 16:16:16

Annyira nem tudom sajnálni azokat a szerencsétleneket, akik vesznek egy csodatelefont, és utána ez-az-meg amaz szar benne, hogy nagyon. A telefon telefonálásra, esetleg sms írásra való...

Baszkurátor 2010.03.17. 16:18:56

A lányom qrva nokiáját 4* kellett szervizbe vinni ugyan azzal a hibával mert hol a szArvizes írta fel rosszul a hibát, hol meg baszták megcsinálni, visszaküldték hibásan.

elwood 2010.03.17. 16:19:55

szerintem hozzunk törvényt hogy a telefont csak telefonálásra szabad használni.

a sok birka mint én, aki másra is használja legalább megtanulná, hogy nem ő dönti el mi mire való, hanem más okosabb, tapasztaltabb emberek.

vernarancs 2010.03.17. 16:19:56

Nekem a buvarszemuvegemre mondtak a szervizben, hogy viz erte. Nix gari!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.03.17. 16:20:50

@Max, a Birca: Aha. Mindenki így nyomja az első hónapban, aztán csak útban vannak ezek a szarok.
Ha meg még útközben is emailt kell nézned, meg fényképeket mutogatnod, akkor téged bizony szívatnak. Így vagy úgy, de szívatnak. De-de, gondold csak végig. Szí-vat-nak.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:22:19

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

nekem pont n85 van, mire?

erre: útközben gyorsan megnézem az emaileket, megmutatok fényképeket ismerősöknek, zenét hallgatok (nem kell mp3-lejátszó), megnézek gps-en egy utcán (nem kell külön gps), ébresztőóra helyett, naptár helyett, címlistaként, stb.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:23:31

@csibra: én havonta átlag 5-ször (ÖTSZÖR) telefonálok a telefonnal, s átlag havi 15 sms-t írok, nekem pont az extrák az érdekesek

juliusbond 2010.03.17. 16:25:54

Nokia 3110c. 13ezerért vettem újonnan.
Földhöz vághatom, akkor sem hal meg.

Persze ezzel nem lehet villogni, telefonálni, sms-ezni, mp3-at, rádiót hallgatni jó.

2010.03.17. 16:32:55

@Max, a Birca: simán nem hiszem el amit mondasz. Szerintem meg anyagi érdeke, hogy minél kevesebb garanciális javítást csináljon, inkább fizetőst. A szervíz amúgy semmit nem ér, max alaplapot tudnak cserélni vagy kijelzők. Ellenállást, ICt-t varicapot, kondenzátort nem tudnak cserélni, rezgőkört se hangolni, trafót se tekercselni, triódát, pentódát, hexódát tisztítani, kikormozni.. az se megy. Gyakorlatilag betanított munkások, kiszedik eldobják. Fődarabcsere.
Fogalmuk nincs mi hogy működik benne.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:33:35

@juliusbond:

Szerintem be kellene tiltani a recepteket, az éttermeket, s a nagyobb élelmiszerboltokat. Az ember napi kalóriaszükséglete bőven fedezhető néhány alapélelemből, a többi csak sznobok villogása.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:36:41

@Kulics:

"simán nem hiszem el amit mondasz."

kár...

"Szerintem meg anyagi érdeke, hogy minél kevesebb garanciális javítást csináljon, inkább fizetőst."

Nagyon kevés ember kér fizetős javítást Magyarországon. A szervíz a garanciális javításokból él meg a Nokiával (s nemcsak vele, mert a "Nokia-szervíz" valójában nem csak Nokia-szervíz) kötött szerződés alapján.

"A szervíz amúgy semmit nem ér, max alaplapot tudnak cserélni vagy kijelzők. Ellenállást, ICt-t varicapot, kondenzátort nem tudnak cserélni, rezgőkört se hangolni, trafót se tekercselni, triódát, pentódát, hexódát tisztítani, kikormozni.. az se megy."

Nem igaz. A legtöbb javítás nem fődarab-csere. Emlékeim alapján a fődarabcsere 1-2 %-a a javításoknak.

"Gyakorlatilag betanított munkások, kiszedik eldobják. Fődarabcsere.
Fogalmuk nincs mi hogy működik benne."

Látom, nem értesz hozzá. Nem így van.

Dj. Lostzolee 2010.03.17. 16:37:29

Ezek a telefonok manapság könnyen elromolhatnak, és történhet velük még egyéb furcsaságok, aki tud eladó LG KF510-et az írjon email-t a morvaizoli@hotmail.com-ra köszönöm!:)

r1tch 2010.03.17. 16:43:36

@Tipikusbalek: ahem, most volt az E52-m harmadjára szervizben; még nem kaptam vissza, de üfszolg már hívott, h "főpanelcsere" volt.

Kétszer járt már korábban szervizben, de miért kellett youtube videót csinálni ahhoz, hogy foglalkozzanak is a telefonnal? (Ha vki kíváncsi: "Nokia E52 Good-Morning Freeze" a videó címe.)

Hümüzhümümüz 2010.03.17. 16:45:09

@Max, a Birca:

Én abból indulok ki, amit szakportálokon olvasok. Nagyon sokan panaszkodnak a Nokia hozzáállására!

Egyébként pedig ja! Nem véletlenül vesznek az emberek okostelefont... Legfontosabb a 3G és a wifi, de a GPS is nagyon hasznos idegen városban, vagy akár Pesten is, ha gyalogolsz (mondjuk autóval nem támaszkodnék rá) értelmes fényképező is, gyorsba lekapni valamit, mp3 lejátszás pedig szerintem alap.

Mennyivel egyszerűbb mindezt egy készülékben hurcolni... :D Ha nem lenne mind telefonba építve, 5-6 kilóval nehezebbek lennének az emberek. :D :D :D

vernarancs 2010.03.17. 16:48:58

@Kulics: IC-t forrasztani azert tudnak. Elofordul, hogy a gepi forrasztas szar es azt meg lehet javitani.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 16:50:49

@Hümüzhümümüz: "Én abból indulok ki, amit szakportálokon olvasok. Nagyon sokan panaszkodnak a Nokia hozzáállására!"

oké, csak én belső ember voltam, s tudom, hogy a legtöbb tényként kezelt adat valójában alaptalan mítosz... a beázás mítoszt el is mondtam miért: ANYAGI ÉRDEK miatt

tudok én mondani VALÓDI hibát is, ami tényleg gond és nem volt megoldva (nem tudom most hogy áll ez): pl. az, hogy egyes bt fülhallgatók hajlékony részei nem kaphatók külön, s ha eltörnek, garancia sincs, s nem is oldható meg, újat kell venni... ez volt a legnagyobb VALÓDI panasz, amikor ott dolgoztam

Tipikusbalek 2010.03.17. 16:58:18

k@r1tch: kösz a videót megnéztem

szerintem e52-re nem általános a dolog
nekem semmi bajom vele
nagyon ritkán elfelejti hogy mi volt beállítva csengőhangként és az alapon cseng, de ennyi

inkább az volt a szemétség a NOKIA-tól hogy a GPS navigáció nemrég még fizetős volt. Volt aki megvette év elején a egész évre a NAVIT január végén ingyenessé tették és sax az ipse pénzének. Nem adták vissza. Aztán most ingyenes használom azt amit 2 hónapja más pénzért vett meg.

gordh · http://veszbejarat.org 2010.03.17. 17:07:12

érdekes, velem is történt hasonló, de sikerült végül tisztázni...

veszbejarat.org

dancegirl26 2010.03.17. 17:18:29

és még a szervíz helyével is beszopatták. Minden megyeszékhelyen van szervíz (+ pár nagyobb városban). tuti lett volna szervíz fele ekkora távolságra is....

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.03.17. 17:20:50

@Tipikusbalek:

"inkább az volt a szemétség a NOKIA-tól hogy a GPS navigáció nemrég még fizetős volt. Volt aki megvette év elején a egész évre a NAVIT január végén ingyenessé tették és sax az ipse pénzének. Nem adták vissza. Aztán most ingyenes használom azt amit 2 hónapja más pénzért vett meg."

Szemétség, hogy ingyenes lett? :-)

Ezen az alapon bemegyek most venni sajtot 1500 Ft/kg áron, majd amikor holnap sajtóakció lesz 699 Ft-os áron, odamegyek a bolthoz, s követelem adják vissza a különbözetet nekem.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.03.17. 17:29:55

A posztoló már rájöhetett volna, hogy nem vásárolunk Nokia telefont!!!

Szmájli / Trollrühellő 2010.03.17. 17:33:16

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

azért a kommentjeid alapján elég egyszerű emberke lehetsz... vagy már 18?

biododírium 2010.03.17. 17:45:41

N95 8GB két éve tökéletes nálam. A sok funkciójából keveset használok (rádiót, zenelejátszást, fénykép és video szinte soha), de van, amikor jól jön pár telepített alkalmazás:
térképek, fring (skype, msn), szótár, stb.
Hát például ezért vesz az ember drágább telefon.

Politikai Kattintóbalett · http://kapja.be/ 2010.03.17. 18:35:15

@sambalabammbumbumm: Sem a nokia, sem más mobilgyártó nem enged be ügyfelet a szervizbe. Nem nagyon ismerek olyan szervizest, aki előtted lenyomna egy javítást. Ennek az az egyik (fő) oka, hogy baromi idegesítő úgy szerelni, hogy közben az ügyfél összeszarja magát minden pillanatban. No meg persze a szopatás sem megoldható.

Kukori és Kotkoda 2010.03.17. 18:42:22

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"Ha meg még útközben is emailt kell nézned..."

Nem mindenki kőműves ám!

ÉsJólVanEzÍgy? 2010.03.17. 18:50:22

Csak a feléig volt energiám átolvasni a hozzászólásokat, de majdnem minden létező tévhit szerepeltetve lett a kedves laikusok által. :))))

Akkor én mint hozzáértő(nem a Nokiának dolgozom), elmondom mi az igazság:

1. A Nokiának van jelenleg a legjobban kiépített szervízhálózata Magyarországon. értékelhető Lg, Samsung vagy Sony szerviz !csak! Budapesten van.

2. A Nokia telefonok a legegyszerűbben javítható készülékek az összes márka közül, bármennyire is meglepő.

3. Ha egy telefon beázott, az nem azt jelenti, hogy a fél család azzal fürdött tegnap este, sok esetben elegendő egy kis izzadtságcsepp az arcról vagy a kézről és már meg is történt a baj, illetve az is könnyen előfordulhat, hogy egy harmadik személy áztatta be a kedves tulaj tudta nélkül!
Ráadásként annyit még elmondanék, hogy a hibajelenség nem mindig rögtön a beázás után jelentkezik, előfordulhat, hogy hónapok is eltelnek addig!!!

4. SOSEM ÁZTATTAM BE EGY TELEFONT SEM A SZERVIZBEN, MÉGIS RENGETEG ILYEN ESETTEL TALÁLKOZOM, AKKOR KI ÁZTATJA BE? A MIKULÁS?!!!

5. Azért mert valaki véletlenül kifogott egy hibás Nokia vagy bármilyen más márkájú készüléket és ezért soha többé nem vesz olyat, az egy BAROM.

6. A főpanel cseréje nem jelenti törvényszerűen azt, hogy valami végzetes hibája van a telefonnak, csak így könnyebb a javítás, plusz ne legyünk már olyan naivak, hogy azt hisszük milliméter nagyságú alkatrészeket fognak rendelni meg forrasztgatni az ott dolgozók, melyeknek nagy rész amúgy is integrált.

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Kivételek mindig vannak és lesznek is, de nagyon kevés, ezért hányok ettől a sok okoskodástól amit itt nyomatnak egyesek, mindenféle rálátás és szakértelem nélkül.

u.i: Ja bocs, az hogy szomszéd Jóska Nokiája, amit újonnan vett, 2 nap után meghalt még nem elég tapasztalat. :D:D:D

Kobor Szellem 2010.03.17. 18:59:34

Nem olvastam, miket írtatok korábban, így csak saját történetemet osztom meg röviden. ExtremeDig üzletben vásárolt kodak digitális fényképezőgép, bőven garanciás időn belül, szobán belüli fényképezés, kikapcsolás után 2 órával nem kapcsolt be (nem fürdőszoba :) ). ExtremeD szervizbe elkerült, ahol azt mondták, majd ők elküldik a központi szervizbe. Semmilyen jegyzőkönyv nem készült arról, mi hogy néz ki, csak annyi, hogy "a nem látható hibák nem zárják ki azoknak a létezését". Természetesen 1 hónap múlva azzal kaptuk vissza a fényképezőt, hogy víz érte, beázott, gari ugrik, kb annyiért elvállalnák, amennyiért 2 újabb gépet vettem volna hasonló teljesítményben. vagyis valami olyasmi romlott el benne, amit nem szívesen cseréltek volna ki egy teljesen új alkatrészre (gondolom a ccd chip v micsoda adta be a kulcsot). Lényeg, hogy mikor visszakaptam a gépet, az lcd-t védő fólia tele volt apró vízhólyagokkal (50+ db pici hólyag). Minden bizonnyal egyszerűen berakták egy tál vízbe. Hogy az ED szervizben vagy a Kodak szervizben, arra nem jöttem rá, de ebben a szituban nyilván mindegy is. Volt róla panaszkönyv, békítés, ahol lényegében megmondták, hogy a büdös életben be nem bizonyítjuk, hogy a gépet úgy adtuk le, hogy nem volt szétázva. Hiába volt 5 ember (család), aki pontosan tudta, hogy a fényképezőgép kb 2 hónapja ki sem került a szobából, azon belül is a pici lyukasztgatós zacsijából. Azon pár alkalmat kivéve, mikor bent fényképeztünk vele.
Eset után pár fórumon olvastam, hogy a szervizek előszeretettel hivatkoznak beázásra, vízkárra. Én írtam 2 helyet, amelyek közül az egyikben garantáltan ezt csinálták (kodak és/vagy ed), remélem aki bármelyikkel kapcsolatba kerül, az nem jár úgy mint én.

aph 2010.03.17. 19:21:59

-nem olvastam végig a kommenteket, ha valaki már írta akkor bocsi-

szóval: azt hogy beázás, nem az oxidációból tudják. a panelre van ragasztva egy kicsi matrica, ami alapban fehér, és nedvesség hatására pirossá válik. biztosan ez a "beázásjelző" mondta nekik hogy itt víz is van a dologban. (hogy miként került oda, azzal most ne foglalkozzunk, mert akár a tulaj, akár más is lehetett az oka. info nuku)

az "oxidációnyomok" a panelen kissé cikisebbek: a panel nem a nedvesség, hanem a "tapizás" miatt oxidálódik. profiknak illik kesztyűt használni, mert a vezetőréteg rézfóliája az ujjlenyomatok helyén rozsdásodik. ha nem a szervizes, akkor a gyártó is lehet a ludas, mert elvileg a technológiai előírásokban tuti van kesztyű, de ezt vagy elspórolják, vagy a melós bézik felhúzni, mert kényelmetlen. ez van...

joetaylor 2010.03.17. 19:31:09

Aki ért a telefon javításhoz az a saját kis műhelyében dolgozik. A legtöbb telefon javító ilyen "haveri-családi" vállalkozás. Az áramkörök javítása nagyon időigényes és ezért drága. A neves cégek csak betanított bio-robotokat alkalmaznak szerviz célra, nekik is jobban megéri lepasszolni a melót másnak. Nekem a telefon javítás másodállás és jól keresek vele, de nem lennék képes alkalmazott foglalkoztatására mert úgy már nem érné meg.
A víz nem okozhat oxidációt a panelen, ha ilyen van akkor az gyártási hiba. Ha ezt tenné akkor már a gyártósoron tönkre menne minden, mert ott is vizes oldattal tisztítanak legtöbbször.

bohóc51 2010.03.17. 19:38:41

mobil ASK nem lett profibb mint volt az Erkel utcában. ott egy frissítésért szétszedték a készüléket és mindent ami használható volt azt felhasználták magán célra. azóta nem veszek nokia készüléket. miéért jó ez a finn anya cégnek. ingyen reklám?

klasztika 2010.03.17. 21:11:57

@Sün‼: jajó, nem szólok be:D
én a helyi vagányra gondoltam

S0und 2010.03.17. 22:24:10

Nokia szervizről nekem csak egy tapasztalatom van. Meghalt N80 "kagylós" hangszórója, bevittem szervizbe Kecskemétre, mondom a csajnak mi a gond, ő hívja a local szervizes kollégáját, aki a hiba hallatán azt mondja, hogy ha csak a hangszórónak van baja, annak a cseréje 7 ezer lesz. Otthagytam a telefont, mondom majd apám úgyis Kecskeméten jár a jövő héten, ő elhozza.

Pár nap múlva...

Faterom hív a boltból, hogy a telefon nincs kész, megvan a hiba oka, de fel kell küldeni a telefont a központi szervizbe, és 16k lesz a javítás. Ahh mondom köszi nem, hozd csak haza úgy ahogyan van. Ugyanis... nem a hangszórónak van baja (aminek az alkatrészára 1200ft, 7000ért akarták kicserélni nokiáék ugye). Hanem a telefonba lévő szalagkábel szakadt meg (alkatrészár: 3000ft, nokiás_pesti_központos_csere: 16.000ft)

Megrendeltem angliából a 3k-s szalagkábelt, egy torx csavarnyúzót, és összesen 5500ftból meg egy youtube videó segítségével használható állapotra hoztam az amúgy 30k-t érő telefonomat.

Whoo 2010.03.17. 22:45:09

Sziasztok!

Mennyi okos jart itt ma :) "telefont telefonalasra..." Hat igen, sokan nem tudnak haladni a korral.

Kovezzetek meg, de en elvezem, hogy az "okos" G1-en kulfoldon is hallgatom a magyar radiot az interneten (akar az autoban is fm transmitterrel az auto radiojan keresztul), menet kozben akar a buszon fizetem ki a szamlamat (ha elfelejtettem) netbankon keresztul, olvasgatok a neten akarhol, akarmikor, kis hibakkal, de mar a letoltheto navi szoftver siman elnavigal londonban barhova, es meg jooo hosszan sorolhatnam az elonyeit, de minek.

En boldog vagyok vele, es nemsokara, ha lejar az elofizetes, akkor pont egy Nokiara fogok sztem valtani.

Baratnomnek eddig is N95 volt, es semmi gond nem volt vele. Vagyis egyszer bedoglott a hangeroszabalyzoja, bevittuk a szervizbe, es adtak helyette egy ujat :) szoval itt nincs panasz a szervizre. Ja, es egyszer kicsit be is azott, de akkor nem is sunnyogtam szerviz fele. 20 fontert megcsinaltak az egyik szervizben, es annyi.

Szal sracok, telefonon max sms-t :) emmeg megnezem, hogy milyen az N900

that's all folks

lomposfarkas 2010.03.18. 00:57:05

Én hálás vagyok azoknak, akik akár ingükön-gatyájukon, de megveszik a boltban a legújabb 100 ezres telókat, és pörgetik az elavulást! Ugyanis az egyik Htc-met negyedáron vettem, a másodikat nyolcadáron. Most négyévesek, és még sok beáztatott Nokia fog leúszni a Dunán mire kipurcannak :-))

Megdobbent 2010.03.18. 03:11:51

Valamiert hajlok arra, hogy feltetelezzem: Valentin nem vesz tobbe ilyen csodanokiat, csak a dobozat fogja felajanlani a jolelku hagyomiklosbudosparasztnak. Amugy a t mit reagalt? Hogy nem az o hibaja? Vagy miert pont a nokianal kerdezoskodott a t-nel leadott telefon irant? Vagy mivan? De hogy telefon nincs, az kurvaelet :>

Termeszetesen nem hagyhatom ki, hogy nekem noname telefonom van, 2 sim, tv, wifi, bluegenyo meg minden (hatterzaj sumakolas, sms es hivas firewall, megminden), es lam-lam, egy masik posthoz kapcsolodva elmondhatom: a mobilos tvnezes egy budos buznyakomba sem kerul...

De hogy minek vaganykodom azt nemtom, ruhellem, ha a kommentelok leirjak nekik milyuk van :)

renugard 2010.03.18. 05:26:58

A kulcsszó: Nokia. Aki 120.000-ért képes Nokiát venni, az meg is érdemli, hogy szopassák. Tele van idiótával az ország. Minden szart el lehet itt adni. És még sír a szánk a válság miatt. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy lopják a Nokiákat. :DD Ez olyan, mint a videomagnó :))) Úgy láttátok, hogy nem szóltam érdemben a cikkhez? Igazatok van. Minek ezerszer leírni, hogy hol tart az ország a szolgáltatások terén?

renugard 2010.03.18. 05:28:53

Amúgy meg, ha jól tudom, a telefonokban nem sok alkatrész rozsdásodik...

imittto 2010.03.18. 07:43:48

@Nanemá: Mutass nekem PDA-t! Nem lehet már szinte csak olyat kapni amiben benne van a telefon is (PNA nem ér!), GPS nélkül meg főleg... Egyébként fényképezni fényképezőgéppel, ez OK, van erre a célra egy Nikon D40-em 18-135-ös obival, nem az a klasszikus zsebbenhordós cucc - így nem hordom mindenhova magammal, ha meg "csak meglátok valamit amit jó lenne megosztani másokkal" jól jön a telefonba épített gyenge minőségű cucc is. A navigációt nem használom minden nap, hazatalálok anélkül is a munkahelyemről...arra meg hogy 2 havonta 1X odataláljak valahova nem éri meg külön eszközt tartani. Nekem viszont fontos a postafiókjaimhoz hozzáférnem (hétvégén is, nem vagyok sikeres ember, sajnos dolgoznom kell hogy megéljek), esetenként levélben kapott doksikat elolvasni...a munkára használt notebookom 18,5 col, 4,5 kg, ezért nem hurcolom magammal mindenhova... és akkor nem beszéltünk még az egymással megosztott online naptárakról stb. Mindezt megkapom pl. a mostani telefonomban egy helyen 50.000.- forintér (Samsung Galaxy Spica) Nem gondolom hogy ablakon kidobott pénz lenne...

Nanemá 2010.03.18. 08:28:31

@imittto: Nekem nem veled van bajom, illetve azokkal, akiknek VALÓBAN szükségük van azokra a funkciókra, amit az okostelefonok tudnak, és ebben az esetben 50e. Ft végtére nem is olyan sok. A bajom ezekkel van:
1. Hülye gyerekek, akik hitelből, ösztöndíjból+anyucitól kapott zsebpénzből megveszik a legújabb 150e. Ft-os aktuális csodafónt, majd félévente túladnak rajta féláron, és veszik a következőt. Mindeközben kilóg a seggük a gatyából, olyan csórók.
2. Sznobok, akik megveszik a csodafónt, hogy villoghassanak vele, közben meg annyira retardáltak, hogy még a telefonkönyvet sem tudják benne használni, ezért kézzel pötyögnek be minden számot. (Láttam már ilyet, eléggé szórakoztató volt...)
3. A legfőbb bajom, hogy ezek a telefonok nem csak drágák, hanem rendkívül gyorsan veszítik az értéküket, és nagyon gyorsan tönkre is mennek. Tehát mindenkinek pénzkidobás, akinek nincs pl. a munkájához feltátlenül szüksége rá.

Nanemá 2010.03.18. 08:37:14

@Whoo: 2010.03.17. 22:45:09
"Kovezzetek meg, de en elvezem, hogy az "okos" G1-en kulfoldon is hallgatom a magyar radiot az interneten" - csak aztán nehogy te is kapj egy 2-300e. Ft-os internetszámlát, mint sokan mások..
"akar a buszon fizetem ki a szamlamat"-ennyire talán nem lehet sűrgős, és szerintem ez egyáltalán nem is biztonságos.
"olvasgatok a neten akarhol"-mazohista vagy? Én a PDA-n is csak végszükség esetén vagyok hajlandó netezni, pláne olvasgatni, pedig annak azért nagyobb kijelzője van.

labi 2010.03.18. 10:03:21

Amúgy van egy mai napig remekül működő Ericsson T20-am... Már nem emlékszem mikor vettem, de az aztán kapott mindent, vizet, szénsavas üditőt, lépcsőn leejtést... :)

Attee 2010.03.18. 10:35:48

Na úgy látom, megint tele van okosokkal a Homár...Az ilyen "soha többé Nokiát" hozzáállástól meg a falra tudok mászni.
Egyrészt minden teló bexarhat, másrészt viszont nem minden gyártó ad 2 év garanciát, és kiépített országos szervizhálózatot.
@ÉsJólVanEzÍgy? amúgymeg már elmondta a tutit.
Nem állítom, hogy nem értenek a szervizben a javításhoz, (mert ez nem igaz), de sokszor tényleg nem éri meg baxakodni nekik, egyszerűbb a panelcsere.
A beázással kapcsolatban: Nem, nem a tiszta víz teszi tönkre, az kiszárad, és ritkán marad nyoma. Viszont a sós víz (ilyen az izzadtság is) talán a legnagyobb ellensége.
Amúgy meg vannak most is jó Nokiák, nem is feltétlenül a legfelsőbb kategóriából. Pl. én egy 6233-ast használok már legalább 3 éve.

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.18. 10:43:54

Hát sajnos ez mindenképpen szívás :( Tanulság: Ajándék csónak ne nézd a lapát! vagy: Ne egyél villával szénát, mert ha megáll a villamos akkor hosszabb mint zöld!
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

joetaylor 2010.03.18. 10:58:38

A kelet-európai emberek fele /fiatalok/ mindig megveszik a legújabb telefonokat. Persze százból csak öt az akinek szüksége is van rá. De vegyetek csak drága telefont, mert azt érdemes szervizbe vinni és nem fogok éhenhalni. Nekem ha összejön egy jó telefon akkor azon rögtön túladok. Egy két éves, új áron száz eurós telefonom van. Meg darabokban vagy 200 okostelefonom :)

A legnagyobb hülyeség drága telefont venni. De van akinek a Suzuki sem jó...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.18. 12:15:26

Ha már Homáron a Nokia, nézzük meg a kihagyhatatlan - viszont legalább számszakilag helyes akciójukat: legalja.hu/?leg=view&img=20100317_akcios.jpg

FlyInMyEye 2010.03.18. 15:38:10

Egyszer láttam mobiltv-n Győzikét, ahogy Londonban a Piccadilly circus-ön kereste a "Mádám Tűsó" panaptikumát. De mivel a Nokiás dobozból előrántott térképen fejjel lefelé sem sikerült felismerni, hogy a hely festői szépségü Baker Street mellet található így Győzi folyamatosan fennhangon Beázott.Aztán reklám.

don't 2010.03.19. 15:37:26

@FlyInMyEye:
"festői szépségü Baker Street mellet található"
ezisvicces

don't 2010.03.19. 15:50:12

@don't:
mégmajdkiderül,a világörökségrészeabakerstreet,haha

Whoo 2010.03.19. 19:11:46

@Nanemá: Bocsi.. a kulfold itt azt jelenti, hogy itt is elek, nem roamingolva netezek. Igy az elofizetesem nevetseges resze a korlatlan 3G. No szazezres szamlak. Ha hazamegyek Mo.-ra, akkor persze be sem kapcsolom, mert nem szeretnek meglepetest, ezek a telok meg netes kommunikacio nelkul csak levelnehezeknek jok.

A telefonos bankolasra csak annyit, hogy te valoszinu egy koteg ezressel a zsebedben rohangalsz, nekem meg bankszamlak, megtakaritasi szamlak, ugyanez a baratnomnek is. Kp-t nem igazan hasznalok, ugyhogy nem egyszer kellett mar atvezetni penzt surgosen (bankon beluli szamlak kozt azonnal intezheto neten). Hogy mennyire biztonsagos? Nem hallottam meg Androidra irt virusrol (csak valami pletykak keringnek ilyesmirol), szoval nekem biztonsagosabbnak tunik a telo, mint egy szamitogep windows-zal.

Hogy mennyire vagyok mazoPista azt meg ha szeretned se mondanam meg.Fogalmam sincs, mekkora a pda-d kijelzoje. Az en telomon teljesen hasznalhato a net. A kep tetszolegesen nagyithato es nem WAP oldalakat hasznal, hanem a normal weboldalakat tolti le azonnal. Nem 24" a kepernyo, de arra, hogy fel orat elussek valahogy a buszon, arra pont eleg. Mondjuk filmet ensem nezek rajta, mert arra kicsinek tartom a kepet.

Szoval tudomasul kene venni, hogy az amit TE nem ertekelsz, az meg nem feltetlen haszontalan, felvagos nagykepuseg.

Egyebkent tobbnyire az effele kommentek mogott nemi irigyseg is meg szokott lapulni (akinek nem inge...)

Whoo 2010.03.19. 19:14:14

Pek Utca - "festoi szepseg" :)

mondjuk a Regents Park kornyeke tenyleg szep nyaron

2010.03.21. 23:38:57

"Ezt a levelet juttattam el többször még tavaly a fogyasztóvédelemnek, ahol aztán nem is reagáltak rá."

Már többször leírtam, hogy a fogyasztóvédelem nem a fogyasztók védelméért van, hanem a kis cégek pénzzel történő lehúzására szakosodott intézmény. Magyarországon ha magát nem védi meg az ember, hát nem védi meg semmi és senki.

r1tch 2010.03.22. 13:08:42

@Tipikusbalek: (és mindenkinek, persze):

A korábban említett E52-met most hoztam *volna* vissza a szervízből, főpanelcsere után (miért nem alaplapnak hívják?).

Sajnos viszont hiányzott róla a beázás-jelző matrica!!! Még jó, h megnéztem.

Persze, lehet, hogy véletlenül felejtették el rátenni (biztos, hogy ezt fogják mondani), de a kommentekben olvasható történetek után az ember nagyon gyanakvó lesz.

~15 éve nokiám van (1611-essel kezdve), de ezek után SOHA többet.

Az ember egy kapitalista cégtől elvárja, hogy maximális minőséget nyújtson.

Hiba esetén elvárt viselkedés, hogy nagyon gyorsan elszégellik magukat, és azonnal a polcról adnak egy zsír új telefont, és nem szívatnak egy teljes hónapon át!

wentworth 2010.04.05. 00:49:59

Kedves hibabejelentő. Aki nem ért a telefonookhoz az meg is érdemli. Ekkora szart. Ha ujraindul stb az SZOFTVERHIBA postázná a halál fel. Ennyi ésszel emg is érdemled.

Petr80 2010.04.24. 08:36:31

Hi whats happend with the phone ?
You still have it ?
I have problem similar and I need the föpanel or some parts from it to fix mine.
In case you have the phone , write me on bpetr@vipmail.hu
süti beállítások módosítása