Tékozló Homár

Fiatosok szívnak a központi zárral - a hivatalos válasz: "egyedi eset", megoldás nincs

2010.03.24. 08:30 | ge | komment

Hát most mi sem lennénk szívesen RobRoy szomszédai, úgyanis ő az a fazon, akinek minden reggel 6 és 6:30 között bekapcsol a riasztója a parkolóban. És a csajának is és mindenhol máshol, ahol szeretnék kinyitni az újonnan vett Fiat Bravo-t, ugyanis a központi zár mindkét kocsinál bekrepált és se a szerviz, se a Fiat Magyarország nem tud vele mit kezdeni.

Végigolvasva pár, autókkal foglalkozó posztot, olyat nem találtam, mint a miénk, úgyhogy szerintem új eseted van. Előre bocsájtom, azért vettem Fiatot, mert eddig, ami volt a családban, mindig is megbízhatóan és jól dolgozott, és nem utolsó sorban azért, mert ez tetszett. Történetünk 2009 februárjában kezdődik, amikor a Kedvesem és Én is boldog tulajdonosai lettünk a két vadonatúj Fiat Bravo autónak. Úgy hozta az élet, hogy előző autóinktól jó időben aránylag jó árun tudtunk túladni, így megvásároltuk ezt a kettőt, gondolva csak új autó, nem friss kiadás (kb. 2 éve forgalmazhatják), nagy baja nem lehet.

Örömmel használtuk mindkettőt, amikor kezdtünk felfigyelni egy igen bosszantó hibára, melyet akkor még nem vettünk véresen komolyan, reméltük ez csak valami apróbb kellemetlenség. Történt ugyanis, hogy a nagy havi bevásárlás után, a kocsihoz érve az autó nem akart kinyílni.

Hiába nyomkodtuk a távirányítón lévő „nyitás” gombot, egyszerűen semmi reakció. Nem volt más, kulcs a zárba rak, elfordít, központi zár kinyit, de a riasztó éles maradt. Nem akartunk zajongani, így visszazártuk a zárat, tovább próbálkoztunk a távirányítóval, közben pedig felhívtuk a Fiat-assistance számát.

Ott közölték, hogy maradjunk ott, küldenek egy szerelőt (100 km-re!!),de említették, hogy ha kinyitjuk,beülünk és a folyamatosan üvöltő riasztó mellett előrébb lökjük az autót, akkor talán ki tudjuk kapcsolni a riasztót. Mivel épp kiolvadás-határon voltak a fagyasztott dolgaink így inkább ezt tettük.

Elegáns megoldás, ugye?

(Rettentő ciki üvöltő riasztóval tologatni egy vadiúj autót egy zsúfolt nagyáruház parkolójában…)

Másnap irány a szerviz, gondoltuk gyorsan megoldják.

Gondoltuk Mi.

Szervizben közlik, hogy nem találnak semmit, nincs hibajel az autó rendszereiben.

Maradtunk ebben, de a hiba állandóan előjött, teljesen váratlan helyeken és időben, egyszer a rendőr rohant le, másszor a biztonsági őr..

Ezeket megelégelve ismét bevittük az autót ahol mindenféle berendezéseket cserélgettek, utána szoftvert cseréltek és csak sorolhatnám, mivel már szinte minden második héten a szervizben tettük tiszteletünket.

Valamikor a nyár folyamán sikerült beszélnem a Fiat Magyarország kft. valamilyen „technikai” képviselőjével, aki a tudomásomra hozta, hogy ez egyedi eset, ki kell vizsgálni , bla-bla. Megkérdeztem, hogy viccel-e, ugyanis mindkettő autónknak ugyanez az „egyedi esete” van, gondolom az egyedi érvényét veszti két ugyanolyannál.

Nem, nem viccelt.

Egyre többet olvasgatva fórumokon, kiderült, hogy nem csak nekünk van „egyedi esetünk”, hanem rengeteg másnak is, csak őket át lehetett verni, el lehetett hajtani mindenféle mondvacsinált indokokkal. Körbetelefonálva fél Magyarország Fiat-szervizeit megerősítették mindenhol, hogy az „egyedi esetünk” köztudott, mindenhol tudnak róla, Ők is a Fiat Magyarország kft. (FAM) illetékes osztályának a megoldására várnak..

Megelégelve a mindennapos,”hajnalban munkába igyekvős lakótelep ébresztést” illetve a szomszédok általi közutálatot, levelet küldtem a FAM ügyfélszolgálatára, megírva a történteket, bízva abban hátha valami megmozdul, előrelépés lesz az ügyben.

Nem lett. Sőt!

Megpróbáltak elküldeni másik város szervizébe a saját költségemen (280 km!!), hogy majd ott megjavítják (persze nem mentem el, először telefonáltam oda is…nem tudják javítani), mikor meguntam a várakozást és levideóztam a hibát megkérdezve, hogy problémás-e ha megosztom a neten,akkor botrányosan flegma válasz érkezett, telefonos megkeresésre nem válaszolnak, több hónapja üldögélnek az ügyön.

Mint kiderült, ugyanezt játsszák más ügyfelekkel is, ugyanígy tesznek azok panaszaira.

A garancia pedig ketyeg…A szomszéd pedig morog….És mindezeket nyugodtan meg lehet csinálni ebben az országban…

Szerintetek mit lehet tenni ilyen ügyben mikor egy forgalmazó ennyire arcátlanul tesz a vásárlóira, és azok panaszaira??

Szerintetek rossz reklám-e, pláne ebben a gazdasági helyzetben, hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok??

És szerintetek hány embert erősít meg ez a levél abban, hogy más márkát válasszon??

Nekik úgy tűnik mindegy…

Üdv:RobRoy

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.24. 08:34:14

Parkolj egy utcával arrébb, legalább a közvetlen szomszédaiddal nem veszel ösze.

Énbagoly 2010.03.24. 08:37:37

Mi van ma reggel?
Gyorsítót vettek be a homárosok?

Nanemá 2010.03.24. 08:39:51

Tipikus digó mentalitás, némi ungarische folklórral fűszerezve. Mégis, mit vártál? Köztudott, hogy az olasz áruk inkább szépek, mint jók, sőt, személyes tapasztalataim szerint mindegyikkel szinte garantált a szívás (na jó, a porszívókkal már nem biztos...) Indesit mosógéped van-e?
Egyébként a szakszerű megoldás: le kell tépni a Fiat ajtaját. (A szerviz nem mondta?)

Landy4x4 2010.03.24. 08:40:22

amúgy meg keress egy 75 éves öreg szakit, aki hasból kicserél valahol egy megszakítót és semmi gondod nem lesz.
A mai szervizesek nem tudnak autót javítani, csak azt, hogy rádugják a computerre és az majd mondja a hibát.
Ja, csak a computer dolga itt nem a hiba keresése, hanem a gép vezérlése.
Szóval keress szakit és utána tedd fel a megolgást egy fórumra, hogy a többi hasonsorsú is tudja meg.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 08:40:53

@Nanemá: Na, ne már!
Nekünk semmi gondunk nem volt Fiat-tal.
A francia autók a szarok.
Azért ez elég jó ellenpélda volt. :-(

Hajrá Ferrari!!!

Énbagoly 2010.03.24. 08:44:02

Jó, nincs autóm, de ez erősen időhúzásnak tűnik. Ha majd lejár a garancia, akkor találnak rá megoldást sok pénzért.

elwood 2010.03.24. 08:45:10

hát ez szopás

eddig is úgy tudtam, hogy az olasz cuccok hanyagul összerakott dolgok, most legalább látom is.

tologasd a szervíz/szalon előtt is. más is lássa.

Nanemá 2010.03.24. 08:45:37

@Támadnak az űrgyíkok! NO CSIPP!!!! Ne engedjétek!: Nem akarod veled vitatkozni. OK, a francia autók is szarok. :-)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.24. 08:46:58

Autóból kizárólag Maseraldit vennék.

Matiz Papa (törölt) 2010.03.24. 08:57:20

1ből 2őt? Milliomos vagy-e?

Eric_Cartman 2010.03.24. 08:59:01

Alapvetően hibás döntés eredményét nyögöd.
Honda lett volna a jó választás.

KingMidas 2010.03.24. 09:03:16

Ha nem zárod be, nem fog riasztani. Probléma megoldva. Viszlát!

Grg76 2010.03.24. 09:03:24

Szvsz össze kéne fogni pár tulajjal, és az irni az olaszoknak. Ezt megjátszotta már valaki a Puntosok közül, és pár napon belül megoldódott a gondja...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.24. 09:04:18

@Dariengo: Maseratit?

Michael Schumacher, a forma egyes pilóta felkerül a mennyországba és nagyon hiányolja az autóvezetést. Szent Pétertől nagy nehezen sikerül kikönyörögnie egy autót, de csak azzal a feltétellel vezetheti, ha legfeljebb hússzal megy vele. Schumi éppen elfogadja e megalázó feltételeket, amikor egyszer csak elhúz mellette egy gyönyörű sportautó 250-el. A pilóta méltatlankodik:
- Hogyhogy nekem csak hússzal szabad, amikor ez a Maserati több mint 200-al mehet?!
Mire Szent Péter:
- Először is ez nem Maserati, hanem Názáreti, másodszor pedig a főnök fia.

Delfinci 2010.03.24. 09:06:07

Nekem is egy Fiat Bravom van annyi különbséggel, hogy 12 éves. Tavaly ősszel kaptam azzal, hogy minden rendben az autóval.
Aztán egy szép reggel nem indult. Égve maradt a CODE lámpa, tehát nagy valószínűséggel nem jött össze a kulcs meg a zár kódegyeztetése. Akkor még a mester kulccsal elindult. Aztán pár nap múlva már azzal se. Aztán hol elindult hol nem. De olyan szinten, hogy reggel nem indult, délben igen... Kiütötték belőle a kódot, pár napig jó volt, majd ismét nem indult. Akkor a riasztóra fogták, kiütötték belőle, pár napig jó volt, majd ismét nem indult. Aztán megint hol indult, hol nem teljesen logikátlan időközökben. Kb. 1,5 hónapig szórakoztunk, persze a szervízben a számítógép nem jelzett hibát. Odáig fajult a dolog, hogy egyszer menet közben elszállt az egész elektronika, tehát se kormányszervó, se fékrásegítő ... és gyenge nő vagyok, de megúsztam némi szívinfarktussal. A vége az lett, hogy rájöttek, hogy egy vezeték meg van törve és valami központi egység hol kap áramot, hol nem, ezért generál mindenféle hibaüzenetet. Kicserélték a vezetéket, azóta jó az autó... Fiat, fiat ... de én szeretem! :)

É2I 2010.03.24. 09:18:22

@Grg76: -nál a megoldás. Csatoljátok az itteni átvizsgálások jegyzeteit, már, ha van.

tejfogubandi 2010.03.24. 09:20:37

ezek a hozzászólások nagyon segítőkészek.
Lehet hülye kérdés de amíg nem találsz megoldást addig megszakítani a riasztót ? Irány a fogyasztóvédelem. Egyedi hiba nem létezik javítsák meg vagy cseréljék ki a központit.

Andie 2010.03.24. 09:22:52

OFF:
Úgy birom, mikor valaki az "Én" -t nagy betűvel írja :) Ha tehetné, még szerintem ki is cirádázná.
A "Kedvesem", meg a "Veled", és társai már lassan általánosan elfogadott.
1 év múlva úgy írunk majd, mint a németek? Minden Főnevet nagy Betűvel kezdünk?

Infomaker 2010.03.24. 09:25:47

Szerintetek az normális, hogy az egyik kölcsönzően lévő 1 évesnél fiatalabb!!! összes Fiat Grande Punto hátsó ajtaja be volt ragadva? Csak úgy lehetett nyitni, hogy fent megnyomod..

pika001 2010.03.24. 09:25:48

Kulcsnélküli 1,5 éves Toyotám is cserben hagyott már külföldön este. Először az ajtó nem nyílt, majd amikor kinyílt, érzékelés hiányában nem akart elindulni. Szakszervizbe bevittem, kicserélték az egész cuccost garanciában, azóta jó. A gombelem árát kellett kifizetnem, amit a távirányítóban cseréltek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 09:25:54

"hogy ez egyedi eset, ki kell vizsgálni "
Francot egyedi, csak nem akarnak visszahívást emiatt mert az sokba' van...

Amúgy itt most nem az újautósokat szidnám, mert az nem az ő hibája, hogy sz*rul gyártják le a kocsit. A Fiat hozzáállása minősíthetetlen.

(Egyébként nem kikapcsolható az a riasztó valahogy? Bár gondolom nem mert akkor egy tolvaj is kinyomja. Egyébként nem lehet, hogy a távirányító sz*rt be?)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 09:27:35

@Infomaker: Na igen, kasztnimerevség? Gondolom megküldték egy kis padkán, vagy ilyesmi, aztán kissé megcsavarodott :D

@tejfogubandi: Az a baj hogy a riasztó megszakítása nem olyan egyszerű ezekben az új vasakban, mert kapcsiból tilt mindent.)

Infomaker 2010.03.24. 09:29:04

@ColT: Hát lehet, de a százéves F astrám is biztos csavarodik, de legalább nyílik az ajtaja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 09:30:51

@Grg76: A Homár történetében is sokszor bejött már, hogy az országos képviseletek helyett az anyacéget kellett megütögetni.

Leadfoot 2010.03.24. 09:33:36

@Támadnak az űrgyíkok! NO CSIPP!!!! Ne engedjétek!: Vicces, mikor valaki egy olasz autóból osztja, milyen szarok a franciák. :-)

É2I 2010.03.24. 09:33:39

Az volt már, hogy a kontakt hiba ősi rumulán átok?

Delfinci 2010.03.24. 09:36:34

És az volt már, hogy autót csak az Aldiból, mert ott mosolyogva ...

É2I 2010.03.24. 09:37:50

@Leadfoot:
Az. :) Viszont erre találták ki a rönósok a reset gombot, mármint az állandóan besz@ró elektronikájuk újra indítására.

Az ugye mindenkinek megvan, hogy: ELEKTRONIKA!!!! VAN BENNE!!!!!!!!!!!
Pedig elég lenne egy bi (nem leszbi) metáll issshh!!!!

akikaztmondjákni 2010.03.24. 09:38:51

@Nanemá: Ebben egy kicsit igazat kell adnom Neked:)Abban is igazad van ,h külsöre tényleg szépet tudnak-akármiben-, de nem precizek.Én is mindig ezt mondom:)
Nekünk is Fiat van, egy G Punto.3 éves, qrva jol birja, megjártuk vele fél Europát:)DE!Voltak vele aprobb gondok, hozzá teszem, h mi tényleg nagyon sokat használjuk.Meg lelopkodtak rola ezt-azt:S Még a szaros ezer forintos Giugaro matricát is:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 09:44:25

Le kell venni az akkuról a + kábelt, és a probléma megoldódik.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.24. 10:00:29

Nekem is Fiat volt, de semmi ilyesmi nem fordult elő vele.

Igaz az Polsi volt, nem ilyen burzsuj :)))

Javasolnám a sufni tuningot - de gondolom ezt nem akarod, hiszen garanciális, így szedj össze fórumokról pár nevet és tényleg írjatok az olaszoknak csatolva az eddigi javítási jegyzőkönyveket, hogy a magyar szerviz csapnivaló, csinálják meg, vagy legalább szóljanak ide, hogy mi a hiba, hátha csak a hozzáértés teljes hiánya van.

Rögtön más, ha nem két fiatról van szó, hanem tízről, százról, ezerről... Nem baj ha vannak közte nem garisok, csak ua legyen a hiba - hátha ingyért' kicserélik nekik is!

Esetleg a passzív ellenállás: bazi nagy papírra a homár link és a youtube, megállsz mindkét kocsival minden reggel a szervizes előtt, hogy X év óta nem javították a riasztóm hibáját, ami eddig X ezer forintodba került. Még jobb, ha néhány fórumos is csatlakozik. Még annál is, ha mindenkinek megy a riasztója.

Anyád barátja 2010.03.24. 10:00:31

Még szerencse,hogy csak kettőt vettetek.
A gyereknek majd Bentley-t vegyél.Kettőt,mert soha nem lehet tudni.
Vasárnapi autód is van-e?
Lejárt BKV bérlettartó riszt-e?

Anyád barátja 2010.03.24. 10:03:47

@Anyád barátja: riaszt-e
most keltem
erre
faszomat
asse tudom hol-e vagyok?

ikszipszilonze 2010.03.24. 10:05:08

a legtobb elso szerias bravo szenved ettol a problematol. sokszor megoldas ebben az esetben, ha az ember megnyomja a csomagter nyito gombot az auto hatuljan, ezutan nagy valoszinuseggel mukodni fog a taviranyitorol a kozponti zar. valoszinuleg a hiba oka az, hogy valamilyen stand by allapotban van a canbus talan es a taviranyito nem kepes ebbol kizokkenteni, a hatso jel (csomagter nyito) viszont igen.
egyebkent ez csak az elso szerias bravokat erintette, kb masfel evvel a forgalmazas megkezdese utan lecsereltek a kozponti zarat es megkapta az un. "fiat500" stylet amit arrol lehet megismerni, hogy olyan a kulcs mint a fiat500nak. ez egyben uj verzioju kozponti zarat jelent (azt meg nem mondom hogy ez hardwares vagy softwares kulonbseget jelent valojaban).
egyebkent ezzel a problemaval kozossegi osszefogas is tortent tavaly nyar kornyeken, azonban a FAM - jo szokasahoz hiven -, mit sem torodott ezzel. valoszinuleg beragadt, raktaros autot vettek, ha 2009ben nem az uj verzioval szerelt kozponti zaras bravot kaptak.

Egyéves Önkéntes 2010.03.24. 10:06:22

ezért kell német fiatot venni. :)

amúgy pedig a szervizes főnök háza előtt parkolnék, hátha mégis átgondolná a dolgot.

ikszipszilonze 2010.03.24. 10:07:12

@Infomaker: nem normalis, viszont a legtobb 5 ajtos grande puntonal hiba. kb. 1 perc alatt orvosolhato az ajto megfelelo beallitasaval es teljesen jol fog mukodni.

Politikai Kattintóbalett · http://kapja.be/ 2010.03.24. 10:08:06

Esetleg csere Lamborghinire? Ott mindig tuti a szisztem, és mégis csak olasz.
www.lamborghini.com/

ikszipszilonze 2010.03.24. 10:08:22

@EÖ: epp ez a baj, hogy nemet fiat. valoszinuleg a kozponti zar is bosch, azaz fosch. egy mai fiatban ha valami elromlik akkor 99%, hogy egy bosch termekre vezetheto vissza...

élesztő 2010.03.24. 10:08:43

nem tudom, segítek-e. Nekem Fiat Puntóm van, s abban a központi zárat ki lehet egy kicsi kulccsal kapcsolni. Igaz, egy kulcsot kaptunk hozzá mikor vettük, s az is igaz, jól el van dugva ez a kapcsolóhley, de néha nekem is megőrül az elektronika, akkor kikapcs egy kicsit. De tény, én már biztos a Fiat.it honlapn találtam volna valakit, akinek elküldöm, hogy a magyar hozzáállás gyatra, csinálják meg ott, vigyék ki az autót, adjanak addig csereatuót. Nem nagy dolog. Csak nem szabad beletörődni és feladni. Főleg, ha két autóról van szó!

Valaki más 2010.03.24. 10:08:52

Olyan autót, ami f-el kezdődik, nem veszünk. (Ford, Fiat, Francia)

spulni 2010.03.24. 10:10:50

Próbáltak már akksit cserélni a távirányítóban? :o)

2010.03.24. 10:19:57

@Landy4x4: sajnos nem értesz hozzá. A mai autók integrált áramkörös, computeres elektronikával vannak felszerelve. Ezek az egységek nem bonthatók meg. Kompletten kell cserélni mindent.
Ám ha gyári/konstrukciós hibája van ezeknek, akkor a gyári vadi új is ilyen hibát produkál. Nincs megoldás. Ezt a típust/szériát kerülni kell. A pórul járt vevő meg pereskedhet, ha van energiája hozzá.

don't 2010.03.24. 10:20:47

szerintem ez a riasztó nem gyári és valamilyen beállítási problémája van.
ha az eladóhelyen szerelték be akkor nem a gyári garancia vonatkozik rá.
az enyém is csinált így,/más márka/kidobattam belőle és semmi gond...

Káposztakukac 2010.03.24. 10:23:06

adásvételtől elállni hibás teljesítés miatt.

don't 2010.03.24. 10:29:08

@Delfinci:
a fékrásegítő nem elektronikus...

don't 2010.03.24. 10:30:35

@ikszipszilonze:
igaz én is ezt tapasztaltam

akikaztmondjákni 2010.03.24. 10:30:45

@Sün‼: Helyesen: Giugiaro.Elirtam.
Olasz formatervező bácsi.
Mindkét oldalon a hátso ajtokon van egy ilyen matrica.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 10:33:46

Szerintem ezeket az autókat megcsippelték az űrgyikok.

NO CSIPP!

Ne engedjétek!

don't 2010.03.24. 10:33:49

@Infomaker:
még 100boldog évet vele!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 10:38:21

@akikaztmondjákni:
Hasztamannyana!
Kevés volt a festék a gyárban?
Vagy minek az oda?

don't 2010.03.24. 10:39:18

@elwood:
"eddig is úgy tudtam, hogy az olasz cuccok hanyagul összerakott dolgok, most legalább látom is."
Így van.Vegyünk inkább Spanyolországban,Portugáliában,Lengyelországban,Törökországban,Szerbiában,készült VW-t,Opelt.

buvarpocok 2010.03.24. 10:39:50

Jujj, megint ez a sok elmés megjegyzés, hogy minek két autó...
Valószínűleg mindkettőjüknek szüksége van rá bazze...
-.-'

akikaztmondjákni 2010.03.24. 10:40:25

@Sün‼: Váááááááááááááááááááááááá!:D
Sün, Te ezt egyedül vagy valaki besegit?:D
LEhet, h kevés, mert pattogzik is le.
Dizájn, Sün, dizájn.Érted?:D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 10:41:24

@pika001: "A gombelem árát kellett kifizetnem, amit a távirányítóban cseréltek."

De pitik :-)))) Mennyibe került?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 10:43:32

@Leadfoot: Én nem osztom olasz autóból. Azt tudom, hogy olasz, német és japán autónk volt eddig (a családomnak, nem nekem) és semmi baj nem volt a Fiattal.
Ez persze nem jelenti azt, hogy senkinek nem lehet baja. Én egyszerűen szeretem az olasz dolgokat: tengerpart, pizza, pasik, fagyi, autók, stb.

akikaztmondjákni 2010.03.24. 10:44:36

@Sün‼: Vagy nem is.Glom kézjegy.Hogy biza az Ő keze is benne volt...

don't 2010.03.24. 10:48:58

@Támadnak az űrgyíkok! NO CSIPP!!!! Ne engedjétek!:
orosz, román,csehszlovák,keletnémet,lengyel,jugoszláv,indiai, nem volt?
ezek sem voltak ritkák,pár éve a családban mind+volt

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 10:49:32

@Sün‼: Szerintem meg a megoldás (egyértelműen és megcáfolhatatlanul):

ASTRA SEDAN-t kell venni.

Azt nem merik megcsippelni az űrgyíkok!

moli 2010.03.24. 10:50:17

hogy lehet ketto UGYANOLYAN autot venni?! en mar szamitogepalkatreszbol is kulonbozoeket veszek, ha tobb, mint 1 kell, mert ha az egyik szar lenne, a masik meg jo lehet.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 10:51:08

@don't: nem, de polski és trabant az volt.
Csak most autókról volt szó, ezért nem említettem :-D

don't 2010.03.24. 10:51:24

@Támadnak az űrgyíkok! NO CSIPP!!!! Ne engedjétek!:
nemtuttad? aza ferali nemolasz aszontákaz taliján.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 10:52:28

@moli: Azért, mert a két kis aranyos autó romantikusan áll egymás mellett, szeretik egymást, és kis szerencsével majd fajtatiszta kisautójuk születik, így növekszik majd a géppark. :-)

don't 2010.03.24. 10:54:32

@Támadnak az űrgyíkok! NO CSIPP!!!! Ne engedjétek!:
Ja........ az "olasz ,német,japán"azok márnanevek nehari,boci....

juhaszvik 2010.03.24. 10:55:07

aki egy ideje követi a TH-t, az tudja, hogy svéd autót kell venni, lehetőleg Svédországban.
ugyanis soha nem romalanak el, de ha mégis, akkor na mi fog történni? Sünn!! befejezed? :)

don't 2010.03.24. 10:59:18

"eddig is úgy tudtam, hogy az olasz cuccok hanyagul összerakott dolgok, most legalább látom is."
Így van.Vegyünk inkább Spanyolországban,Portugáliában,Lengyelországban,Törökországban,Szerbiában,készült VW-t,Opelt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.24. 11:01:14

@Andie: A Mellék Neveket is,főleg a nemzet-jelzőket, pl. a Magyart, a Németet stb. és a Word helyesírás-ellenőrzője miatt még külön is írjuk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 11:02:56

@juhaszvik:
Jó a meglátásod.
A svéd autónak párja nincs!
Ha mégis elromlana, akkor betelefonálsz, és mire gyalog hazaérsz, fűszoknyás lányok az ajtód előtt várnak egy vadiúj autó slusszkulcsával.
Kulcsátvétel után az általad választott módon kényeztetnek.

Andie 2010.03.24. 11:04:50

@Kitalátor feljegyzetei: Ezek főleg akkor tetsznek, mikor külföldre szakadt NAGY MAGYAROKtól kapok mindenféle magyarkodós, kárpátiás PPS-eket, tele hejessírássi (sic!) hibával...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 11:05:16

@Sün‼: "A svéd autónak párja nincs!"

Na látod, ezért nem vettek svéd autót. Nekik 2 kellett.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 11:06:23

Amúgy tök idegesítő ez a cím, mindig "fiatalosok"-nak olvasom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.24. 11:06:42

@EÖ: A német autó az, amit Németországban szerelnek össze, törökök, kínai alkatrészekből?

The Good Boy 2010.03.24. 11:07:03

ugyebár a mondás szerint ferrariból kettőt kell venni, mert az egyik úgyis mindig szervizbe van. Namost a ferrari a fiat csoport tagja...
Viccet félretéve: a riasztó gyári felszereltség, vagy utólagosan beszerelt.
ha utólagosan beszerelt, akkor a márkaszerviz, vagy egy maszek mühely végezte?
Én gyári riasztós autót soha nem vennék, több okból sem: 1.: a gyári riasztó ellenszerét elég egyszer megtalálni az autólopó müvész uraknak, utána gyakorlatilag a többi is nyitott könyv lesz számukra, míg az utólagosnál első körben azt sem tudják majd valószinüleg (nem 10.000. ft-osra gondolok), hogy milyenbe futottak bele. Ráadásul a beszerelőmühelybe ha visszaviszed valami gond miatt, akkor rögtön tudják, mit kell nézniük és csinálniuk. Ráadásul még olcsóbb és valószinüleg nagyobb tudású is lesz az utólagos riasztó mint a gyári...
A másik pedig: talán nem véletlen, hogy a sokszor konzervativnak mondott japán, német autókból sokkal többet adnak el, mint a dizájnikonoknak tartott olaszokból, franciákból. A forma egyszer eladja az autót, de a hibái másodszorra már nem biztos.

labi 2010.03.24. 11:08:21

Hm, a 84-ben gyártott alfám is megoldhatatlan elektronyos problémával kűzdött. Ez általában abbanmerült ki, hogy sosem volt jó a kilométeróra (mármint a sebességet egyáltalán nem mutatta) de ehhez hozzá lehetett szokni...
Ahhoz már kevésbé, amikor full sötétben szar időben a 4-es úton minden elektromos dolgok kikapcsolt magán a gyújtás kivételével (nulla világítás).
A szembeforgalom miatt életem leghoszabb 15 másodperce volt...
Utána visszajött minden, és szerencsére ezt többet nem csinálta. Hibát persze semmit nem találtak.
De kis hülyeségei mindig is voltak.

Természetesen ha elindultam vele a szervízbe, akkor az odaút alatt mindent fokozatosan megjavított magán, ezt tartotta a szervízben töltött idő alatt, hogy ne találjanak semmi problémát, aztán hazaúton újra minden.

Olasz autónak valóban lelke van. :)

don't 2010.03.24. 11:08:32

AUTÓT CSAK ÚJ-ZÉLANDRÓL!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.24. 11:08:45

@Andie: Nem "Sic!" hanem sicc! Azt még a macskák is értik...

akikaztmondjákni 2010.03.24. 11:10:21

Amikor vmi gáz volt a Fiatunkkal, mindig eszembe jutott, Gogo a Kill Billböl:
"Digó trágya"...

bekassy 2010.03.24. 11:17:52

szerintem összekeverték a kulcsokat ... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 11:18:49

@sambalabammbumbumm: Á, beperelné őket a szerviz hitelrontásért. Magyarország, én így szeretlek :D

Ellenben ha bemennének, és megvernék a FIAT képviseletes faszit, akkor is beperelné őket, de akkor legalább jól éreznék magukat :D

vernarancs 2010.03.24. 11:18:50

Svedorszagban ez ugy van, hogy az emberek nem vesznek fiatot, se mas olasz dolgot a bolognai spegettin kivul. Volvot vesznek es azt fuszoknyas lanyok hozzak hazhoz meg mielott az ember hazaerne busszal a szalonbol.

Egyéves Önkéntes 2010.03.24. 11:19:35

@Kitalátor feljegyzetei: igen, miközben angolszalonnát reggeliznek svédasztalról.

don't 2010.03.24. 11:21:31

@Kitalátor feljegyzetei:
volt 1 Vitom /Mercs./1.5éves 34000km korában tönkrement a hátsó szintszabályozás ami pneumatikus.szerviz kiszerelés,szintérzékelő bexart,és mi volt rajta?:MADE IN HUNGARY

Megint Valaki 2010.03.24. 11:28:22

Olcsó kínai aftermarket riasztó kiszed, örül. Ha mégis gyári akkor szívás, de nem annak tűnik :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 11:34:11

@Kitalátor feljegyzetei: Vagy Törökországban német tervekből, kurdok, kínai alkatrészekből.

Egyéves Önkéntes 2010.03.24. 11:36:07

@ColT: esetleg kurdisztánban kínai tervekből, törött alkatrészekből németek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.24. 11:37:22

@ColT: ... vagy Kínában, indiai és olasz alkatrészekből...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.24. 11:38:22

@don't: Itt szerelték össze a kínai és olasz elemeket szlovák vendégmunkások...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 11:40:42

Minden Volvohoz gyárilag adnak egy fűszoknyás lányt, akinek ha megnyomod a dudáját, hangot ad ki.
Hosszabban nyomva tartva dallamkürtként funkcionál.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.24. 11:43:21

@atpijkamo: nemnem jól írtam. MaserALDI? Maserede-t még sem írhatok, nincs még szezonnya!!!!

2010.03.24. 11:49:36

@The Good Boy: "ha utólagosan beszerelt"
Te a poszthoz szólsz hozzá vagy csak okoskodsz ?
Nem láttad a videon hogy gyári kulcsról van szó? Vadiúj autó és nem bütykölgeti otthon az ember az ilyesmit.
bonus: Minden ma eladott új autó gyári riasztóval és központi zárral van ellátva. Utoljára a zsigulin buheráltak saját riasztókat.
Te ha veszel egy új autót akkor nagyokosan nekiállsz szétszerelni, kiszeded a gyári riasztót, indításgátlót és kovácsbácsi által kendácsolt bimetállos kondenzátoros bigyóval helyettesíted ?

2010.03.24. 11:58:18

Én már megszoktam, hogy néha nem nyit.

Ha megyek szervizbe, azért mindig rákérdezek, van-e már valami megoldás. Persze nincs.

Nem lenne rossz, ha most észbekapnának..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.24. 12:02:31

@Kulics: Nem szedem ki, hanem Kovács bácsival berakatok egy olyan rafkós indításgátlót is, ami nem távirányítós...

FlyInMyEye 2010.03.24. 12:09:40

A Marutival soha nem volt ilyen gondom,pedíg csak 60ért vettem.Sőt mikor a kulcsomat bezártam egyszer,egy kis dróttal 5 perc alatt feltörtem a kicsikét.Se rendőr se biztonsági őr nem rohant le,bár egy srác felajánlotta,hogy segít ha kell(nem tudom ez számít-e?).NO nincs is a kocsiban CSIPP.Ez lehet a kulcs,szerintem.

A fiat meg fosson Grande Sün családot. Tényleg szutyok szar megbízhatatlan autókat gyártanak.Dolgoztam anno autókereskedésben,hát nem a fiatok voltak a kedvenceink,nem véletlen...

AlexWolf 2010.03.24. 12:18:27

Asszem ma elmaradt a dél :(

AlexWolf 2010.03.24. 12:25:41

@Sün‼: Azé' azt ugye érzed, hogy a kettő nem ugyanaz :,(

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.24. 12:28:21

@Sün‼: Szóljál lécci fél négy előtt 5 perccel, nehogy elkéssek az orvostól. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 12:29:04

@AlexWolf:
Már hogy lenne ugyanaz?
22 perc a különbség.

The Good Boy 2010.03.24. 12:31:01

@Kulics: bocs, nem akarok vitát, de a jelek szerint Te sem vagy igazán a téma nagy szakértője:
"...Minden ma eladott új autó gyári riasztóval és központi zárral van ellátva. .."
Nem tudom, hol élsz te, de hogy nem magyarországon, az is biztos (vagy cssak egyszerűen nem sok közöd van új autókhoz!)
nem alapfelszereltség minden autónál a központi zár, max egy bizonyos árszint és méret feleltt. a riasztót meg mégmagasabb kategóriában kell keresni, mint alapfelszereltség.
Hidd el, nem az első saját új autómat fogyasztom (plusz a cégautóim), eddig egyben sem volt alap a riasztó.
Ráadásul a videót elnézve, a szélvédő tövébe aplikált villógó leddel ellátott kis müanyag "dobozka" nekem mindenre emlékeztet, csak gyári specifikációra nem. De ez az én bajom, más az igényszintem autó ügyben.
Ja és ha veszek egy új autót, nem bontom szét természetesen, már csak azért sem, mert a saját igényszintemnek megfelelő felszereltséggel veszem meg. (amúgy az első, ujként vett autómban volt riasztó, az átvétel után tetettem bele utólag, fele árban, és dupla tudással. csak akkor még nem canbus rendszerűek voltak). Egyébként pedig nem nagy tudomány a gyári távirányitóval összehangolni egy riasztó vevőjét...

The Good Boy 2010.03.24. 12:32:31

@The Good Boy: tudom kicsiny hazánk neve nagy M-el kezdődik... bocs érte, elütés volt!

2010.03.24. 12:34:47

@The Good Boy: végülis teljesen igazad van. A céges flottás kocsikból valszeg mindent kispórolnak. Magánvásárlóként meg nem nagyon találni központi zár nélküli típust. De mindegy, nem vitázni akartam csak beszólni.

2010.03.24. 12:36:47

@Kitalátor feljegyzetei: mi bajod a távirányítóval ? az enyém infrás, azt nem lehet lelopni.

Bandi a hegyről 2010.03.24. 12:42:24

"@Kulics: "Minden ma eladott új autó gyári riasztóval és központi zárral van ellátva. Utoljára a zsigulin buheráltak saját riasztókat."

Tévedsz! Nem minden autóhoz kötelező rendelni gyári riasztót. Lehet kapni komolyabb utólagos riasztókat, rablásgátlókat amiket utólag építenek be akár a gyári MELLÉ. Az élesítés és a kikapcsolás megoldható a gyári távvezérlővel v. akár a kódkártyával, mert a cucc illesztve van az autó fedélzeti elektronikájához (a can-bus rendszerhez). Persze nincs olyan riasztó ami megakadályozza az autó ellopását, legfeljebb megnehezíti azt és a tolvaj inkább keres egy másikat.

The Good Boy 2010.03.24. 12:45:00

@Kulics: nem a központi záros dolog zavart, hanem az, hogy kijelented, hogy nem lehet új autót venni centrál, meg riasztó nélkül. Márpedig ez marhaság!
Hidd el napi használatban van a kezeim közt 10+ milkás telekjáró is, abban sincs riasztó gyárilag. Pedig 2007 év végi. A jelenlegi saját autóm pedig nagyobb presztizsű és értékű szutyok, mint a bravo, pedig ugyanaz a méretkategória, aztán abban sincs benne alapból a riasztó, csak a full extrásban (félreértés ne essék, nem dicsekedni akartam, csak visszaszólni:D)

Bandi a hegyről 2010.03.24. 12:59:57

Ja! Nem tudom, mi a helyzet a többi Fiat tulajjal akik hasonló cipőben járnak, de a poszt videójában szereplő riasztó az egy utólagosan beépített Patrol Line típusú, magyar gyártmány, olyan amit a gyári távvezérlő működtet. (Guglizza meg aki nem hiszi és a gyártó honlapján láthatja ugyanazt a visszajelzőt mint a videón szereplő autó ablakában) A kereskedő építtette be és "elfelejtette" közölni, hogy nem gyári. Én futnék egy kört ezen a vonalon...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 13:00:05

@Bandi a hegyről: Az enyémben ilyen megfontolásból inkább csak egy astabil multivibrátor van :)
Mondjuk az autó is 18 éves.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 13:01:27

Nálunk a rókába van beépítve gyárilag riasztó.
Ha rálépsz a farkára vinnyogni kezd.

ahha 2010.03.24. 13:04:36

Tényleg nem gyári riasztónak tűnik, hanem utólag beszereltnek (valószínűleg vettek egy rakattal Fiaték, aztán a szalonban ezzel "extrázták" a kocsikat). A videon nem olvasható ki, de a szélvédőre tapasztott LED alatt ott van a riasztó gyártója. Google, megnézni, hogy Magyarországon ki szerel be ilyesmit, és az egyik műhelybe elmenni a problémával. Ha nem találsz, akkor egy tapasztaltabb riasztós/autóvillamossági szerelőt kell felkeresni. Szerintem ők seperc alatt megoldják, a garanciát meg nem érinti, ha nem a gyárban rakták bele (és az szinte 100%, hogy itthon buherálták).

ahha 2010.03.24. 13:06:29

@Bandi a hegyről: Ezek szerint csak nekem rossz a szemem :)

Irány egy Patrol Line beszerelő szerviz, az olaszoknak meg mail, hogy a drága Fiat Mo. miket kendácsol bele a kocsikba!

Bandi a hegyről 2010.03.24. 13:08:54

@ColT: csak a 3 ledes jó, szigorúan a Motortester és rókafarok közé rakva :)

juhaszvik 2010.03.24. 13:25:05

100+ hozzászólás, de a lényeget nem mondta ki még senki: a probléma nem az, hogy fiat, vagy hogy olasz, vagy hogy kik és hol szerelték össze, hanem az, hogy nem az ALDI-ban vették. ennyi.

mmonitor 2010.03.24. 13:33:11

Addig is nem lehet csak simán bedugni a kulcsot az ajtóba és bezárni vagy a riasztó akkor is bekapcsol?

Secnir 2010.03.24. 13:55:03

autót csak akkor, ha Wolfsburgbi a főhadiszállása...
...és akkor is ilyen szalonból:
www.businesspundit.com/wp-content/uploads/2008/07/vwpark3.jpg

esetleg ilyeneket:
www.volkswagenag.com/vwag/vwcorp/content/en/press/overview.html

2010.03.24. 13:59:50

@The Good Boy: az én 1968as Silver Shadow-omban sincs se kp.zár, se riasztó. mégis sokan megnézik.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.24. 14:00:36

Az eleve lúzer, aki F betűs autót vesz.

Aki meg kettőt, arra nincs is szavam....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 14:00:55

@Bandi a hegyről: Hát nekem csak 1 LED, a műszerfalba építve :)

@ahha: Azám! Megveszik kint riasztó nélkül, aztán itthon már gyári riasztós a cucc... Simán elképzelhetőnek tartom...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 14:03:33

Az volt már, hogy új post mikor lesz?

FlyInMyEye 2010.03.24. 14:17:47

@Sün‼: Mikor írtad már volt.Nem vagy elég szemfüles.Jah várja ez nem poszt mikronyúz...pff

ringer 2010.03.24. 14:38:49

Nekem most négy éves a Grande, első év végén elemet kellett cserélni a kulcsban. Azóta nem jelentkezik ez a probléma.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.24. 14:43:21

@FlyInMyEye:
Ez azért van mert össze kellett foglalnom a fűszoknyás lányok/fiúk bemutatását egy postban.
De már végeztem.

További magyar hang 2010.03.24. 14:51:14

Átmeneti megoldásnak vedd ki a riasztó biztosítékát vagy biztosítékját. Akkor legalább csendben lesz sz@r. :)

FlyInMyEye 2010.03.24. 14:54:09

@Sün‼: Jólvan, remélem azt sem hagytad ki, hogy a fűszoknyás lányok/fiúk fűszoknyája még kisebb északon a hidegben és/vagy mobiltv-n nézve.

ouroboros 2010.03.24. 14:54:23

FIAT. ősi germán betűszó, jelentése:
Fehler in allen Teilen
:)

Gontar 2010.03.24. 14:58:09

Első, és legevidensebb 5let: Kulcsban elemet kicserélted? Amíg nam addig szerintem ne basztasd a szervizeket. ;-) Ők ilyen egyszerű "hibára" nem jönnek rá... inkább kicserélik a fél autót előtte. :-DDD Erre is természetesen csak a garancia lejárta után hajlandóak - ha szavatosság felkiáltással elrohansz a fogyasztóvédőkhöz, meg kiperkálsz valag zsét valami független igazszágügyi szakértőnek akkor csak az ár felét kell kifizetned. :-P

FlyInMyEye 2010.03.24. 14:59:31

@anti_troll: Akkor most a Ford vagy a Ferrari szar még a Fiaton kívül??Csak kérdem...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.03.24. 15:04:54

Majdnem olyan mint ebben a hulye sztoriban:
www.hegenet.hu/hahaha/v_jobb/sztorik/arpi_sufnituning.htm

probalinkeles:
<a href="http://www.hegenet.hu/hahaha/v_jobb/sztorik/arpi_sufnituning.htm">X</a>

vernarancs 2010.03.24. 15:09:30

Az autoban csereltel elemet?

romesz 2010.03.24. 15:26:54

teljesen felesleges dolog a riaszto. Csak arra jo, hogy a tulajt idegesitse. Minden rendes autotolvaj tudja, hogy kell ezeket kiiktatni.

AlulírottFentemlített 2010.03.24. 15:28:44

Sajnálom a posztolót, de szerintem, ha egy olyan görgős izével próbálta volna!!!

vagyok59 2010.03.24. 16:50:36

Ezt egyébként úgy oldják meg, hogy utólag beszerelnek egy kis zárat egy rejtett helyre. Ha bármi gáz van, egy pici kulccsal ki lehet kapcsolni a riasztót. Persze az okot meg kell nézetni.

Nálam is így van.

Bandi a hegyről 2010.03.24. 17:13:13

@vagyok59: Nem utólag szerelik, hanem a riasztó tartozéka. Komolyabb riasztókon nincs ilyen, máshogy oldják meg a rendszer deaktiválhatóságát.

Tsakazertish 2010.03.24. 19:07:47

@Kulics: a kovácsbácsi által kendácsolt bimetállos kondenzátoros bigyónak van egy behozhatatlan előnye: erre már a lopósemberek a mai elektronikus kütyük világában nincsenek felkészülve és a büdös életben nem fognak tudni rájönni a titok nyitjára...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.24. 21:13:07

1xű a megoldás: amíg nem javítják meg, addig záráshoz is a kulcsot használd, akkor nem élesedik a riasztó.

Fíldödi Ferenc 2010.03.24. 22:25:42

Az volt már, hogy "miért nem japánt vettél ?" Annak csak a gázpedálja ragad be..

Manci néni, a szomszéd 2010.03.24. 22:56:03

Az én 26 éves trabantomnak (kék színű) nincs ilyen baja! Ennek más baja van, de a szomszéd Józsinak arany keze van, az mindig meg tudja bütykölni!

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.03.25. 09:26:59

"És szerintetek hány embert erősít meg ez a levél abban, hogy más márkát válasszon?? "
Bennem fel sem vetődött.

2010.03.25. 10:54:22

Sajnos az eset nem egyedi és nem csak a fiatnál fordulhat elő. Egy barátom bmw-je hátsó difi cseréjével indult a szalonból kihozva(E46 típushiba), aztán 3x2db lambda-szonda, 4x gyújtótrafócsere(4 hengeres), szelepszár-szimmeringek(ez még megengedhető, mert kopik azért), főtengelyjeladó, kartergázlefújó szelep(?), állandóan kikapcsol menet közben a menetstabilizátor(dsc), párásodik a szélvédő télen(E46 típushiba), megbízhatatlanok a motor visszajelzői, időnként ebben is megkeveredik a központi zár, és ezzel se tudnak csinálni semmit a márkaszervizben, ráadásul néha még bunkók is. Szerintem ehhez képest a posztoló helyzete a fiatjával még istenes.

2010.03.25. 10:58:29

Egyébként az elemcsere sanszos, mert ahogy a videóból látom, az autón belül, a műszerfal mellől már kapcsolt a riasztó, csak az autón kívül nem.

The Good Boy 2010.03.25. 11:44:46

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: bennem sem, mert soha nem vennék fiatot:D
na,hogy őszinte legyek 1-2 alkalommal már eljátszottam a gondolattal, hogy egy új lancia deltába (fiat group) beletegyem a hátsómat, de nem lennék képes rá. Tudom, "autórassszista" vagyok...
egyszer már megégettem magam egy másik F-el: a franciával.
mert hiába mondta minden ismerős, hogy neeeeee!, én már csak azért is beleültem egy új fullos sz*rba. 1 éves korában döntöttem úgy, hogy elég a sok copásból, nyugalmasabb életet rendelt nekem a sorsom ennél...:)
Azóta nincs is gondom autóügyileg:)

2010.03.25. 12:13:09

Manapság nem lehet ország alapján választani autót. Nézd meg, mit írtam fentebb a bmw-ről. De egy ismerősöm tuaregje is többet van szervizben, mint a garázsban. Pedig mind a kettő német. Faternek meg a 3. francia autója van, és a világon semmi gondja sincs ezzel a harmadikkal se. Ki kell fogni minden márka és típus esetén. Azt tudjuk, hogy már a toyota sem a régi. A régi hiaceok kimentek a világból is, az újabbak meg azért már ismerik a szervizbe vezető utat. Egy ismerősöm esküszik a fordra, én meg ismerek nem egyet, ami 100000 km után motorcserés. Sose tudhatod, melyik autóban milyen alkatrészek vannak. A bmw a peugeotval fejleszt dízelt. A fiat ford érdekeltsége is ismert. A reanault-mitsubishi páros is összedolgozik. És akkor nem beszéltünk az elektronikáról. Könnyen lehet, hogy ugyanaz a bosch blokkolásgátló van egy fiatban, egy bmw-ben, egy merciben, és egy toyotában hasonló kategóriák esetén. Nincsenek már önálló márkák. Vagy brembo fékek egy audiban. Esetleg peugeot dízel egy volvoban. Összekeveredtek ezek már teljesen. Nincs már önálló autógyár egy se.

xDS 2010.03.25. 12:31:58

Biztos összecserélték a két kulcsot :D ha már egyforma a két kocsi :DD amúgy nem irigylem, jó lehet reggel így kelteni a szomszédokat minden reggel

2010.03.25. 12:43:52

@kermi: teljesen igazad van minden autó szedettvedett és önálló gyártó nincs, tömegtermelés van minél olcsóbban, robotokkal és betanított kurd munkásokkal.
Ennek az autótípus rasszizmusnak már SEMMI értelme. Tesómnak zsírúj VW touranja van és kétszer hagyta cserben őket, <se kép se hang>, amikor siettek volna reptérre, meg elkirándultak többszáz km-re.

The Good Boy 2010.03.25. 12:54:06

@kermi: igazad van abban amit irtál, de én ha már olyan "hülye" voltam, hogy a saját káromból tanultam, akkor megengedhetem magamnak azt, hogy ezentúl kihagyom annak a lehetőségét, hogy a csekély pozitiv példának higgyek. Az én franciámnál pont azt tettem, hogy nem hallgattam a kárrogó ismerősöknek, és a saját bőrömön jöttem rá, nem véletlenek az előitéletek.
Mert az, hogy 5000 km alatt hidrotőkés legyen a motor, csapágyasak a kerekek, behaljon a komplett fékrendszer, hulljanak a kocsiról menetközben a diszlécek (nem vicc, háromszor az ajtóvédő fényezett esett le, kétszer a "tetősin helyén végigfutó"). És akkor még arról nem beszéltem, hogy a klimaautomatika hol müködött, hol meg nem. de a legszomorúbb, hogy a vészfékasszisztes, abs, esp egyszer sem adta jelét, hogy az autóban felszereltségként benne lenne (lett volna pedig rá oka, hogy müködjön, hála a kedves autóstársaknak), de 1-2szer a tolatóradar is elfelejtett jelzni tolatáskor, egész egyszerűen R-be téve nem kapcsolt be. vagy az esőérzékelő minden esetben fél perc után "monszun állapotba" kapcsolta az ablaktörlőt. folytathatnám, de nem teszem.
Ezen kivül csak japán és koreai (ebből már akkor is volt, amikor szitokszó volt a koreai autó, pedig hiba nélküli volt már akkor is az is) új autóim voltak, és egyikkel sem volt soha semmi baj. a jelenlegi japánomban pár hónapja, 3,5 évesen kiégett az egyik rendszám megvilágitó lámpa... Mérgelődtem is...:D

SimiTomi 2010.03.25. 14:24:29

A fenébe, most esik le, hogy a szomszédomnak is folyton bekapcsol a riasztója - nyilván általában akkor, mikor a gyerek aludna.

Viszont neki Puntója van.

rendszerhiba 2010.03.25. 14:41:28

**********************
Fix It Again Tony :D
**********************

rendszerhiba 2010.03.25. 14:42:38

@kermi: Alfa 147 2.0 T-spark 16.000km után motorcserés, szerencsére garban...

Répalaki Edömér 2010.03.25. 15:53:22

Mi pár éve tehergépjárművet vettünk: Fiat Ducato-t. Az ár tekintetében egyértelműen jók voltak és mivel van már egy huszonéves darabunk - amin gyakorlatilag már az alváz sem az eredeti, de még mindig megy - úgy gondoltuk rossz választás nem lehet.
Persze a motor, a kivitel (melyik platós változat legyen) és az extrák tekintetében is megoszlott a vélemény, de ár/teljesítmény terén ő "remek" választás volt. Azután úgy alakult, hogy valami hibát gyorsan el kellett hárítani és nem vittük át a szomszéd városba az értékesítő szakszervizbe (amúgy tán már a garancia is lejárt), hanem bedobtuk egy partnerünkhöz, akivel a régi járgányainkat javíttatjuk, ahol mondták, hogy "ez", meg "ez" a baja, de ha ezeket javítják akkor még "azt" az alkatrészt is cserélni kell, mert tönkre vágja az újakat (valami futómű geb'sz volt). Heves buksi vakargatás, majd megtekintve az alig 3 hónapos márkaszerviz számlát, azt láttuk, hogy az az alkatrész - legalább is papíron - vadonatúj. A korrekt pajtás megmutatta a miénkhez hasonló állapotú mintadarabot és egy pár hónapos, közepesen terhelt példányt és hozzájuk fűzött két (becsült) megtett km mennyiséget. Mondanom sem kell, hogy majdnem pontosan stimmelt a mi futási adatainkkal. Szóval vagy csak egy lusta márkaszervizes kolléga nem cserélte ki anno, vagy egy "túlbuzgó" kolléga írta be a számlára a tételt.
Helló, mi?

Ezzel nem lehúzni szeretném őket (F-SZ. Érd), mert a járgányok mennek, mi terheljük is őket, igaz akad is javítani való rajtuk. Szóval, ha valaki ért a kocsikhoz, azért szervizeltetés után kukucskálja meg, hogy legalább pakoltak-e be újnak látszó (vagy bármilyen állagú csere) alkatrészt, ha már kifizettették...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.26. 07:51:02

@beszürkült, idősödő, bazmegoló pénztárosnő: van egy mondás autós körökben:
csillagostól (chrisler, merci) az Isten mentsen;
olaszoktól pizzát és capuccinot;
franciáktól szexet.

bár itt ahogy olvasom nem kimondottan az autóval van baj, hanem a "védelmi" rendszerével. (a gyáriakat ha rossz napom van is 2-3 perc alatt hatástalanítom)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.26. 08:03:55

RobRoy!
az autó computere nem tárolja a riasztó előzményeit. ebben tényleg igazuk van.
egy olyan esettel álltok szemben, ami már random rendszeres riasztóra is érvényes. sajnos!
én közel 16évig szereltem a Prestige riasztókat, ma már nem vagyok hajlandó. elcseszték az RF rendszerét: érzékeny bizonyos ferekvenciákra, így a 220 által gerjesztettre is.
márpedig földkábel sokfelé van...
egyetlen megoldásod míg erre rá nem jönnek Mr FIAték, hogy megpróbálsz úgy parkolni, hogy a látható vezetékek ne legyenek feletted. a földkábeleket úgy tudod beazonosítani, hogy a "nagy szürke dobozok" és a házfalnál lévő vészkapcsoló közti részre nem parkolsz.
tudom, kellemetlen. de ez az egyetlen megoldás. vagyis van másik: nem használod a távircsit, így nem kapcsolod be a riasztódat. jaaaaa... hogy így nincs védelmi rendszered?
ne sajnáld. a fiaté 25mp-es. ;)

tehát vagy kulccsal zárod és ott parkolsz ahol akarsz, vagy keresel elektromos zajtól nagyjából mentes terepet és ott bekapcsolhatod a riasztódat is.
tényleg elegáns egy új autótól...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.26. 08:12:06

@Landy4x4: korrekt! bár ne így lenne, de tényleg így van.

legutóbbi esetem egy bömös. sem Neményiék, sem az óbudaiak nem tudtak rajta segíteni. hjakérem... nem mondta meg a computer a hibát. LOL!
már a computercserénél tartottak, 140ért.
ember végső elkeseredésében megkérdezte, tudok e vele foglalkozni. mondtam neki, hogy nekem töknyóc hogy riasztót telepítek, gyufaszálat pakolok vagy autóvillamossággal jáccom, ha ő fizet.
elhozta az autót.
igaz, 6 órámba telt de meglett a hiba. egy chip 6percnyi gyújtás után meghülyült.
fizetett 25ezret és boldogan távozott. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.26. 08:25:29

@elwood: mint pár éve a kis merci tetejére kitett táblás pacák a Kárpát utcai merciszalon előtt? nagy eset volt! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.26. 08:36:29

@The Good Boy: utólagos, a patrolosok szerelték. vagyis nem gyári fiat...

azon azért kicsit elmosolyodtam, amikor a kulccsal próbálja kikapcsolni. ennyibe telne egy zártörővel is. :D

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.03.26. 11:17:00

Az volt már, hogy MADE IN ITALY?

Valaki más 2010.03.26. 20:50:49

Én is most néztem a videót (mert először csak a sztorit olvastam), ez kicsit sem gyári cucc. Vagyis jogosan mondják, hogy szarnak rá, hiszen a T. delikvens módosította a cuccot. Nincs itt kérdés.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.26. 21:43:29

@Valaki más: szerintem meg asszontta a "márka"szerviz, hogy ez gyári riasztó.
mind ezt mondják... hallom és röhögök rajta eleget.

az a baj, hogy egy CAN-BUSos riasztót be tud szerelni 40 perc alatt egy 10éves gyerek is (ez legalábbis az www.procinema.hu/termek/riaszto-can-bus-rendszeru-autokba/patrol-line-hps-840-ptl-h ), de pl akár a váltótól, akár más, a CAN-BUSra kötött cuccnál egyszerűen hatástalanítható.

ez az, amit nem reklámoznak annyira.

én is maradok a jól bevált analóg szerkezeteknél, mégha tovább is tart 4-10óra) a becsületes beszerelésük.

Gigoló (törölt) 2010.03.27. 14:40:25

Ha kulccsal nyitom az opelt nem távirányítóval, kikapcsol a riasztó. Jó-e?

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2010.03.27. 14:43:20

Maradjunk annyiban hogy a videón látott cucc nem gyári. A Fiatot ki is hagyhatjuk, a márkaszerviz vagy a tulaj saras.

kitfisto 2010.03.29. 03:01:19

elemet nem kene cserelni a kulcsban mert az az erdekes, hogy kozelrol megy a dolog xcsak tavolrol nem. ha meg nincs gond vele akkor azt a nyamvadt erzekelot kene kijjebb tessekelni mert jol el van dugva :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.01. 17:42:21

@Madárjós: hjakérlek... ha ugyanazt villogja/nyitja-zárja mint a távircsinél (márpedig igen), akkor szerelési hiba.
neszeneked szaxerviz...

dave007 2010.05.04. 02:14:18

Na ezzel a levéllel a fiat igazgatóságnak írnék, hogy ez a baj és ezt csinálják és legyenek szivesek biztosítani egy más riasztót vagy én megveszem, számlát viszek és kifizetitek.Talán bejön...révén, hogy nagyvásárlók vagytok :)

Kipróbálnám, hogy beülök, magamra zárok, riasztó aktivál, és inaktivál. Ha így működik, akkor az antennával vagy a kulccsal van a gebasz vagy az elemmel. Ha így nem működik, akkor nem hinném, hogy hardveres a dolog, szar a szoftver.
Ha a kulcs adója a retek, akkor elvileg lehet programoztatni ilyen bicskakulcsot, nem egy nagy összeg.

Említetted, hogy nem gyári a riasztó, na de extraként a szalon is berakhatta az általuk választott riasztót.

dave007 2010.05.04. 02:17:03

ja a riasztóválasztást ti is említettétek :) pardon

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.04. 07:41:59

@dave007: nem egy nagy összeg? relatív...
remélem, nem kevered a szlovák gyártmányú retekkel, amit 10ezerért meg lehet venni? 2db bicskakulcsos távircsi (huszonvalahányféle nyerskulccsal) + 1 db vevőmodul, némi kábelezés.
még arra sem vették a fáradtságot, hogy ugrókódos legyen! ami eddig a kezemben volt (üffél hozta), mind fix kódos volt.
nagyon vicces lesz, ha megfelelő darabot eladnak és majd mennek vissza, hogy "a szomszéd kinyitotta az autómat!". :D

a gyári (autóspecifikus) bicskának darabja(!) kerül huszonezerbe. abból pedig kettő azért jár az autóhoz és ha nem egy agyament a pószter, akkor már réges régen kipróbálta a másikat is és kiderült, hogy az sem "viszi".
akkor pedig ahogy már régebben is említettem, nem qlcsproblema. ;)

attnyc 2010.08.04. 16:11:42

Szertintem, ha ram halgatsz akkor riasztomodult (a riaszto computert) csereltesz es a kulscot is erdemes megnezni! A szomszed bajara meg addig is kosd ki a riaszto kurtjet vagy ved ki a biztositekot a riasztorol es nemlesz kozpontizar, de mechanikusan ,kulcsal fogsz tudni mindent mukodtetni!
Szivesen...
süti beállítások módosítása