Tékozló Homár

Re: Utalványra kapni az anyázást a Gellért fürdőben

2010.03.25. 14:55 | ge | 77 komment

Andrást és barátnőjét februárban küldte el a faszba a Gellért pénztárosa, aki azóta már nem a Gellért pénztárosa. Sőt, azóta úgy látszik a vezetőség rájött, hogy igenis lehet és érdemes emberszabású pénztárosokat felvenni.

Március elsején meséltem el a történetemet - a megalázó Gelért fürdős pénztárosnő ámokfutásáról. Írtam a vezérigazgatónak is. Korrekten válaszoltak: elnézést kértek és közölték, hogy lefolytatták a vizsgálatot: a kolléganőt elbocsátották. Így kerek a történet, de azt hiszem ez volt a minimum....

+ A Budapest Gyógyfürdői Budapest Gyógyfürdői és Hévizei zRt. vezetéséhez közel álló forrásból tudom, hogy a közelmúltben született egy döntés (nem tudom, hogy az én esetem következményeként, de inkább a rengeteg negatív visszajelzés miatt...) - miszerint folyamatosan elkezdik fiatal, nyelveket beszélő munkatársakkal lecserélni az elfáradt, beszürkült, idősödő, bazmegoló, "utálok dolgozni" attitűddel bíró pénztárosnőket....
 
Van remény.
 
Üdv:
András 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruitella 2010.03.25. 14:57:57

Na igen, ez a ritka kivételek egyike...
Miért is kellene tűrni, hogy embertelen módban beszéljenek velünk, fogyasztókkal?! Pedig hát tudjuk, hogy rengeteg példa van erre... Ilyen esetekre kínálnak megoldást ők: get-shorty.com/shorty/data/jogvedelem/

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 14:58:20

Én is azt válaszoltam volna, hogy a kolléganőt elbocsátottam. Nem kerül semmibe, és mindenki boldog.

Mr.Brooks 2010.03.25. 14:58:45

a nénik oroszul sem beszélnek? szomorú.

silent76 2010.03.25. 15:00:23

Talán azzal, hogy valaki "idősödő" nincs semmi baj. Vagy ha így gondolod, akkor dögölj meg 35 évesen...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 15:01:02

Elbocsátottam: - Na jó van, menjen Marika a pénztárba dolgozni!

2010.03.25. 15:01:02

@atpijkamo: érdemei elismerése mellett más fontos beosztásba helyezték.
Ő végzi ezentúl az ügyfél levelezést.

silent76 2010.03.25. 15:01:38

Egyébként mag a "bazmegoló" pénztáros pont fiatal volt...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 15:03:26

@silent76: - Idősődő feleségemet fiatalra cserélném. - Ki is mondta ezt?

Tökös Veréb 2010.03.25. 15:03:30

vén banyák helyett majd fiatal pinák fognak bazdmegolni. pláza szinvonalnál ne várjatok többet.

silent76 2010.03.25. 15:07:59

De tényleg, én nem vagyok még öreg (33), de tisztelem az időseket, ha ők is tisztelnek engem, és felháborít az ilyen András-félék hozzáállása, hogy csak azért, mert valaki idős, az már nem lehet pénztáros, meg az biztos beszürkült, meg utál dolgozni. Ez nem korfüggő. Nem lenne semmi baj a megjegyzéseivel, ha ezt az idős-fiatal dolgot nem említette volna.

elwood 2010.03.25. 15:10:31

én is szívesebben dolgoznék fiatalabb kolléganőkkel a beszürkültek helyett. több képet is csinálnék róluk.

remek ürügy. bár szegény pénztáros néni most miből vesz tejet a gyerekének ?

fruitella 2010.03.25. 15:11:11

@silent76: Szerintem András nem úgy értette... Ha az "idősödő" hölgy kedvesen bánt volna velük, ez a poszt meg sem születik. Ugyanígy lehet "elfáradt, beszürkült, ...., bazmegoló, "utálok dolgozni" attitűddel bíró pénztárosnő" 20-30 évvel fiatalabb kiadásban is.

elwood 2010.03.25. 15:13:20

igaz a beszürkült kolleginák képén photoshoppal még lehet színkorrekciót végezni

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.25. 15:16:58

Nagyon ne örüljetek, én is belső informátoltól tudom, hogy ezentúl a bezmagolók lesznek a vécésnénik, nemre való tekintet nélkül. Anyag nem vész el, csak átalakul... :)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.25. 15:18:09

@elwood: az általunk összedobott segílybül. Köszönjük Andrásnak.

quarelin 2010.03.25. 15:19:19

ezentúl angolul, németül és egyéb nyelveken is elküldhetik majd a kevdes vendégeket melegebb éghajlatra

Dr. Kix 2010.03.25. 15:21:42

Legyünk optimisták és higgyük el a leírtakat!

akikaztmondjákni 2010.03.25. 15:24:35

A vén banyák helyett, fiatal picsák fognak körmöt reszelve rágózni és flegmán válaszolni...de grat, még több munkanélküli...az más, ha jogos.

akikaztmondjákni 2010.03.25. 15:26:06

Hmm...az ilyen gondolkodásból nem kap állást a legtöbb 40 év feletti?Mert az öreg, nem jo már semmire sem?Nem baj, h esetleg tapasztaltabb?

akikaztmondjákni 2010.03.25. 15:28:06

@Dariengo: Nem.Ők már vécésnénik sem lehetnek a pelenkázós poszt óta:)

juhaszvik 2010.03.25. 15:28:29

én csak azt nem tudtam eddig, hogy bemondásra ki lehet rúgatni embereket.

bár ha az említett ember (idős néni, de a történet szempontjából, és az indulatok benntartása végett legyen ez egy lényegtelen információ) konstans beszólogatott, akkor az már jelzésértékű, amire egyébként is érdemes volt a vezetőségnek lépnie.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.25. 15:29:03

Sőőőőt! Ez már a hétvégi poszt. Ja és a Gellért két el betű!!!! Mint az ALLLDi.

MosoMasa 2010.03.25. 15:30:33

20 éve piacgazdaság van - épp ideje lenne már nem csak a pénztárosokat lecserélni, hanem általában a hozzáállást dolgokhoz!

akikaztmondjákni 2010.03.25. 15:30:54

András, veregesd vállon magadat helyettem is.
'nyelveket beszélő"...ettöl az agyam eldobom, mindig ezzel jönnek, h itt nem beszélnek nyelveket az emberek.Azokban az országokban, ahol én jártam se eröltették meg magukat...

elwood 2010.03.25. 15:30:59

svédországban mosolyogva rúgják ki az idősödő beszürkült kolléganőket. helyükre ú.n. svéd modellt ültetnek akik minden európai nyelven tudnak anyázni

staropramen 2010.03.25. 15:31:44

Biztos forrásból tudom, hogy a poszt hatására sokan utálják meg az ilyen András féle nagyképű majmokat.
Édesanyád mielőtt nyugdíjba ment, nem volt netán idősödő és megfáradt,esetleg beszürkült?
Látod kicsi fiú ezt most és itt nem kellett volna.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.25. 15:34:13

Egyébként tényleg érdekelne, hogy akkor most új értelmet nyer a közkedvelt "fürdőskurva" kifejezés, asszociálva a fiatal, nyelveket beszélő, többek által plázákgyöngyeként emlegetett új munkaerő által. Akkor nem hiszem, hogy Andrásné örülni fog a változásnak.

vernarancs 2010.03.25. 15:35:29

Es mi volt a penztaros pozicioja?

Mert az nem helyenvalo ha azt mondja, hogy kopjal le. Ez nagyon nem.

juhaszvik 2010.03.25. 15:35:47

a svédeknél a fürdőkben nem kell pénztáros, mivel pénztár sem kell. viszont a bejáratnál mindenkire vár egy hosztesz (nem fűszoknyás lányok, mivel a gőztől felpöndörödik a fűszoknya), akik csak akkor káromkodnak, ha arra külön megkérjük őket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 15:37:56

Viszont az nem derül ki a postból, hogy lehet-e ott diszkréten szoptatni.
Ez mindenképpen nyitott kérdés marad továbbra is.

Sokorai_Atala 2010.03.25. 15:38:59

@atpijkamo: öregecskedő - klasszikust csak pontosan:)

juhaszvik 2010.03.25. 15:39:10

@Sün‼: ha jól sejtem, akkor ezek a fürdők korhatárosak, ezért diszkréten nem lehet.

Eric_Cartman 2010.03.25. 15:42:00

Szerencsére ez megoldódott. És már nem is fogunk ilyen problémákba ütközni, mert Bandika korosztálya - a jelenlegi 16-20 évesek gyámolítják a kisebbeket, tisztelik az időseket, megbízhatóak és szorgosak. Milyen jó lesz, ha Bandi elkezd dolgozni.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.25. 15:42:52

@Sün‼: Lehet az Atm előtt, ha viszel magaddal széket.

juhaszvik 2010.03.25. 15:44:27

"A fürdőrészlegbe az egész napos belépő szekrényhasználattal 3600-3900 Forintba kerül, amelyből 2 órán belüli távozás esetén 300 Forintot visszatérítenek.." - a fürdő honlapjáról

biztos megéri ennyiért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 15:48:46

A másik talány, (amire nincs válasz) hogy a káromkodás benne foglaltatik-e a belépő árában.
Egyszóval óóóóllinkluziv-e a belépő, vagy ezért még külön szednek némi alamizsnát?

AlulírottFentemlített 2010.03.25. 15:52:49

@Sün‼:

A száraz gőzben, de csak akkor, ha trabantkék fecskébe vagy :-)

akikaztmondjákni 2010.03.25. 15:53:59

@Sün‼: Meg, h európai fíling lesz e?

FlyInMyEye 2010.03.25. 15:56:35

@akikaztmondjákni: Azt mondják,hogy ha más nem is,ott aztán fíling az van.

panka 2010.03.25. 15:56:53

És hogy cserélik le az öregeket fokozatosan? Megvárják, míg elbazmegolja magát, és akkor hopp, kirúgják gyorsan?

elwood 2010.03.25. 16:00:25

mindennap egy szürke fal előtt mennek el. aki már eléggé beszürkült és ezért nem látszik, azt kirúgják.

juhaszvik 2010.03.25. 16:04:33

idézet az eredeti posztból:
"A pénztárnál bemutatva az utalványunkat, a kedvesnek kevésbé sem nevezhető, középkorú munkatársnő maga elé morogva annyit mond: hát ez nem nagyon fog menni..."

itt még középkorú volt, most meg már idősödő.

és a másik érdekes kijelentés:
"A Budapest Gyógyfürdői Budapest Gyógyfürdői és Hévizei zRt. vezetéséhez közel álló forrásból tudom, hogy..."
az első mesét még úgy adta elő a posztoló, mint aki kíváncsian, a világ dolgaira rácsodálkozva járja a világot.
de azóta már vannak forrásai...

kedves posztoló!

ma Ön már a második, aki személyeskedésre vett rá azáltal, hogy ilyen szép levelet írt.
valószínűleg megérdemelte a pénztáros, hogy kirúgják, de a második bekezdésétől az emberiségnek az a része, amelyik tud magyarul olvasni, most komoly hányingerrel küszködik.
szép volt. :(

AlexWolf 2010.03.25. 16:06:49

Észre sem vettem, hogy van új poszt. Én még mindig a képesbe írogattam. Erre itt meg Svédország van meg Európa-feeling. Mi történt?

akikaztmondjákni 2010.03.25. 16:07:14

Valaki de jó lenne, ha megtalálná Andrást az iwiwen pl...rajzolnék neki Hitler bajuszt:S

akikaztmondjákni 2010.03.25. 16:08:19

@AlexWolf: András egy kis féreg.Ennyi:)
Biztos az oviban az a tipikus beárullak fajta volt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 16:09:08

Immár csütörtök vagyon, de ahéten még nem volt se kismamás post, se ppo.
Itt valami sántít...

AlexWolf 2010.03.25. 16:10:54

No azé' lássuk bé, ho' az eredeti posztban "az elfáradt, beszürkült, idősödő, bazmegoló, "utálok dolgozni" attitűddel bíró pénztárosnőket...." szidtuk ezerrel.

MosoMasa 2010.03.25. 16:11:03

@staropramen: "Édesanyád mielőtt nyugdíjba ment, nem volt netán idősödő és megfáradt,esetleg beszürkült?"
Az nem ok a tahóságra. Ha meg ok, akkor csókolom, ha nyugdíj előtt van, ha nem. Az cégnek ugyanis az ő nyugdíjazása után is működnie kell ugye.

AlexWolf 2010.03.25. 16:12:03

@Sün‼: "Itt valami sántít... "
Ja, biztos egy idős rászoruló.

akikaztmondjákni 2010.03.25. 16:14:45

@Sün‼: Nono!Nem kellene festegetni!:)

FlyInMyEye 2010.03.25. 16:43:43

@vernarancs: Már csak 3 perc van hátra ahhoz,hogy 10perc legyen hátra a munkaidőmből.

FlyInMyEye 2010.03.25. 16:46:19

@FlyInMyEye: Igen nállunk siet az atomóúra...

staropramen 2010.03.25. 17:37:08

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:
Senki nem mondta, hogy ha igaz, akkor nem jogos a panasz és nem jogos a büntetés.
Sajnálom,hogy nem érted, de nekem azzal a mocskos kommentárral van gondom,amit andrás nevű posztolónk a hírhez fűzött,közelálló körökre hivatkozva.
Ha nem érted akkor ez a te bajod.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 19:45:40

@Mr.Brooks: dehogynem. "tokoroggy!"
@AlexWolf: lesznek még olyan szép napok, amikor a "fiatal, nyelveket beszélő munkatársak" odáig fejlődnek, hogy elfáradt, beszürkült, piercinges, bazmegoló, "utálok dolgozni" attitűddel bíró huszonéves picsák lesznek, és őket fogjuk szidni.
@Sün‼: remélem van pelenkázó helyiség a gellértben, és nem a medence partján placcsantják ki a szaros pelust a baba seggéről. nehogy úgy járjanak a kedves vendégek a nagy visszatérés után, mint az egyik régebbi posztban a játszótéri budi naív ügyfelei.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 19:47:46

@elwood: svédországban fűszoknyás lányok vannak a pénztárnál, bánki péter jóvoltából.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 19:51:47

@silent76: ismerek egy bizonyos karcsi bácsit. mindjárt 80 lesz, még mindig dokiként melózik kórházban. imádja a munkáját, szkóp nélkül megállípatja rólad, hogy mi bajod van, és 60 nyelven beszél (a magyar a hetedik). az ilyen öregeket imádom. de az olyan banyákat, aki állnak a pénztár mögött, és gyűlölnek mindenkit, aki megzavarja a programjukat, ki nem állhatom, sőt megvetem. bocs hogy ilyen bunkó vagyok, de ez van.

A rája szarik rája 2010.03.25. 20:24:56

Ez Svédországban úgy működik, hogy betelefonálsz, és házhoz jön a pénztáosnéni.

vagyok59 2010.03.25. 22:48:52

Ezt elkezdhetnék a szakorvosi rendelőkben is. Ezeréves ottragadt nyugdíjasok. Nem köszönnek, osztják az észt a múltkor csak azért nem akasztottam le az egyiknek egy fülest, mert nem ér annyit és amúgy sem fért volna be a kezem a lyukon. Pedig előre szoktam köszönni és nem várom el, hogy kinyalják a seggemet.

silent76 2010.03.26. 01:07:37

Szerintem az újszülött is idősödő, hiszen percről percre öregebb lesz...

MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó · http://www.mikulascentrum.hu 2010.03.26. 06:06:10

40es nejemet két húszasra cserélném, minden megoldás érdekel

juhaszvik 2010.03.26. 07:37:09

@Don Bandi: a 6 éves is idősödik. szőrszált hasogatsz? :)

omni 2010.03.26. 07:37:13

Aztan majd a kirugott penztarosokkal talalkozunk a munkahelyiterror blogon :D

Kifordított kacagány 2010.03.26. 09:54:25

@Dariengo: frankó, akkor ezután már nem csak anyázni, sírni is fognak

Kifordított kacagány 2010.03.26. 09:57:15

@vagyok59: onnan inkább a sorban ülő "betegeket" kellene cserélni virágcserépre. annak is van annyi haszna és panasza.

Lapidus Ted 2010.03.26. 15:30:57

Én rendszeresen járok a dagályba, határozottan kedvesebbek és készségesebbek az ott dolgozók, mint mondjuk tavaly.

vagyok59 2010.03.26. 17:07:55

@Kifordított kacagány: Megértem, de a betegek ott ingyen szemetek, míg a személyzetet én (is) fizetem.

vauvauvau 2010.03.29. 01:25:21

A Budapest Gyógyfürdői KFT. egy dilettáns hülye banda!
1 milliárdért összeloptak beléptető kapukat, de előtte ül egy szerencsétlen fiatal, aki felügyeli, hogy jól tartják-e oda a karórát.

dave007 2010.05.04. 01:57:14

Öltönyüzletben kizárólag idősebb korosztályt érdemes felvenni. A fiatalok nem értenek hozzá. Nem tudják, hogy melyik fazon mikor volt divat, mi jöhet vissza, mi nem, mi áll jól, mire kell figyelni...stb.
Baromság, hogy kor alapján következtetünk egy "szintre". Találkoztam én már 70 éves kedves nénivel, akiről sütött a vidámság és a kedvesség, de 25-össel is, akit legszivesebben megfojtottam volna. Ugyan ez fordítva is igaz.
Ha valaki nem szeret ott dolgozni vagy egyáltalán dolgozni, azzal te csinálhatsz bármit, az 10000000 ért sem fog szívvel-lélekkel dolgozni.
süti beállítások módosítása