Tékozló Homár

Lekurvázta a vásárlókat a zaklatott biztonsági őr

2010.04.15. 10:41 | ge | komment

Mit kell elkövetnie a serdületlen vásárlónak ahhoz, hogy a biztonsági őr agyatlan kurvának nevezze? Mindezt egy akciós napon, amikor nyilván hatalmas a tömeg és sor áll a próbfülkéknél is? Nem kell sok: a két fiatal lányka együtt vonult be a fülkébe, ezzel érdemelve ki a stresszes biztonsági őr kedves jelzőit.

A levelet idézem, amit a New Yorker üzlet/Árkád központi fax-számára, és két email címre küldtem (honlapjukon találtam). Utólag belegondolva, talán a panasz könyvbe kellett volna beírni, de a rengeteg ember, és a dühöm ellene szólt.

"A New Yorker üzletben nagyon csalódtam, azt hiszem, soha többé nem megyek az üzletbe. Az ott alkalmazott biztonsági őr viselkedése hagy némi kívánnivalót maga után. A Glamour napok keretében vásároltam ott barátnőmmel. (Az eset 2010.04.10-én történt)
 
A New Yorker a kedvenc boltjaim közé tartozik/ott, egész évben nem kevés pénzt szoktam ott hagyni. Azt hiszem ennek vége. Nagyon sok vásárló volt a 20%-os napon, hogy a sort csökkentsük ketten mentünk be a próbafülkébe, és több ruhát vittünk be, mint 3 db. (Egyébként felhívnám a figyelmet arra, hogy a csillogó felületű matricán, a piros színnel található kb. 15-ös betűméretű szöveg, a fényviszonyoknak köszönhetően nem igazán látszik jól, és nem elég figyelemfelkeltő eme felirat, ami erre irányul.)

Az IQ bajnok, gondolom agyoniskolázott biztonsági őrnek ez nem tetszett, és idézem: "agyatlan kurváknak" nevezett minket. Nem tudom, mi jogosítja fel arra, hogy ilyen szavakat használjon, még ha igaza is volt abban, hogy ne vigyünk be 3-nál többet, ha ezzel a ruhákat védi a lopástól. Azt gondolom, a sok ésszel megáldott biztonsági őr azért kapja a fizetését, mert én temérdek pénzt ott hagyok az üzletben.

Továbbá az is problémája volt, hogy miért tettük le a próbálnivaló dolgokat a földre. 1. Ha lenne esetleg 1 darab akasztón kívül a próbafülkében több, akkor talán lenne hova akasztani a kabátomat, a nadrágomat, a felsőmet is. 2. A ruhák nem voltak a földön, a cipőmre tettem a farmeromat és arra tettem rá a bolt tulajdonát képező fürdőruhát, és fehérneműt.

Mikor befejeztük, a kijáratnál a másik biztonsági őr a kezében lévő megfelelő berendezéssel direkt becsipogtatta a lopásgátló kapukat, majd arra szólított fel bennünket, hogy nyissuk ki a táskánkat, mert valami bejelzett. Egyébként nem gondolnám, hogy a 15x20 cm-es női dolgokkal tele táskába bármit bele tudtunk volna préselni. A kapuban álló biztonsági őrtől kértük, hogy legyen kedves szólni az üzletvezetőnek, a kérésüknek viszont nem volt hajlandó eleget tenni.

Egy biztos, a biztonsági őr viselkedésének köszönhetően semmit sem vettem, bár feltételezem, hogy nem miattam fog az üzlet bezárni. Én az Önök helyében elgondolkodnék a megfelelő, kulturált biztonsági őrök alkalmazásával kapcsolatban, hogy több elégedetlen, felháborodott vevő ne legyen.
 
Egy felháborodott vevő"
 
Választ is kaptam, egyelőre csak a levelem továbbításról: (az e-mail cím "hulyekvagytok" néven van regisztrálva :)))

"Levelét továbbítottuk a New Yorkernek, továbbá javasoljuk, hogy reklamációs levelezési célokra hozzon létre másik email címet!

Üdvözlettel:
ÁRKÁD Bevásárlóközpont
Igazgatóság
1106 Budapest, Örs vezér tere 25/A. I.em.
tel.: +36-1-433-1400
fax.: +36-1-433-1401
web: www.arkadbudapest.hu"

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocócicó 2010.04.15. 10:45:47

Orkok mindenhol orkok.
Mindegy az, hogy BKV vagy pláza-bolt.
Egy ork soha sem lesz IQ bajnok.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.15. 10:46:55

Értsd meg, hogy a vásárlók lopnak mint a szarkák, többen mennek be a fülkébe, sok ruhát visznek be magukkal, valamit tennie kell az őrnek.

Persze attól nem bunkóskodhat.

brainy_peter 2010.04.15. 10:47:04

Ezt a "3 db-nál többet ne vigyen be próbálni" módit én nem értem. ^^

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 10:49:06

Hasztamannyana!
Megint egy új poszt.
Mi van ma?
Posztfosás?

2010.04.15. 10:51:19

óó végre valami izgi poszt. hasíííííííítunk ma !

Anyád barátja 2010.04.15. 10:57:31

Tündérborsó,ha nem kevés pénzt szoktál otthagyni amúgy is,akkor mi a faszt mentél tolakodni 20%-os eksönnél?
Máskor vigyél magaddal A4-re nyomtatott kupont,akkor annyi ruhát viszel a próbafülkébe,amennyit akarsz.

elwood 2010.04.15. 11:04:38

sok részlet hiányzik a 3 db ruha bevitele és az agyatlan kurva között, még ha alapban tapló is lehet, nem életszerű a reakció.

esetleg így is lehetett:
- kérem ne vigyen be 3-nál több ruhát, és ne tegye a földre
- jaj már, miért ne, hagyjál békén
- kérem ne vigye be
- beviszem és kész, ne szólj bele, - halkan dörmögve (hülye köcsög)
- agyatlan k@

ez csak egy lehetőség de belefér a posztba.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.04.15. 11:05:52

Mindig lenézően röhögök az olyan embereken, akik a kvázi hivatalos levelezüket sexybaby95@citromail.hu meg hasonló címekről nyomják. Kedves levélíró, miért várod, hogy a panaszodat komolyan vegyék ilyen email címmel?
(Igen, tudom, puszta formalitás, de ne feledd az érme másik oldalát: annyira veszik komolyan az ügyet, amennyire te is.)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 11:06:54

zaklatta a vásárlókat a kurva biztonsági őr? :)
@Pocócicó: www.youtube.com/watch?v=dY4V3UUY95A&feature=related
@Sün‼: ez már a hétvégi? mert ha igen akkor döntsük meg a hétvégi posztra jutó komment-rekordot. legyen 1000 hozzászólásunk!

Eric_Cartman 2010.04.15. 11:07:00

Ketten mentetek be, háromnál több ruhával, pedig ki volt írva pirossal, hogy nem lehet. Ha már otthagytál több millió forintot, egyszer elolvashattad volna a kiírást is.

Koholmány 2010.04.15. 11:07:17

Javasolnak egy új címet :D
Ez is megérne egy újab poszot. És ezt ráadásul az ÁRKÁD Bevásárlóközpont
Igazgatóság írja, beszarás kik dolgoznak ott :D
Én meg javaslom nekik hogy álljanak egy szép nagy körbe és dugják a fejüket egymás seggébe :D

Koholmány 2010.04.15. 11:08:31

@Lesből Támadó Szárítókötél:
röhöghetsz, nem gond, de hivatalos válasz levélben ezt ne kommunikáld. Kinek képzelik magukat hogy kioktatják a vásárlót hogy milyen címről írjon???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 11:12:50

@Don Bandi:
A mai zavaros időkben már nem lehet tudni, melyik a hétvégi, melyik az évvégi.

A válaszokat az arkadbanlehetingyenszarni@sun.com címre kérem.

Tisztelettel:
Sün Sámuel

Bandi a hegyről 2010.04.15. 11:16:15

Nem volt bölcs dolog a "hulyekvagytok" email cím használata. Ez is kisstílű plázap!csa viselkedésről árulkodik, a biztonsági őr meg egy bunkó állat. Zsák megtalálta foltját.
"Sose vitázz hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre és ott ők győznek a rutinjukkal."

Nanemá 2010.04.15. 11:18:49

@Koholmány 2010.04.15. 11:08:31: Megelőztél. pont ezt írtam volna én is.

Koholmány 2010.04.15. 11:21:47

@Nanemá: nekünk is van egy már elnézést a kifejezésér, "ótvar csöves" kinézetű partnerünk, jót lehet röhögni egy kávé mellett, de mégsem állok oda elé és mondom neki:
"azt javaslom, legközelebb fürödj meg"

Koholmány 2010.04.15. 11:23:20

@Nanemá: már csak azért nem, mert az ő pénzéből van részint nekem fizetés, ebből veszem a kaját, fizetem a számlát..

É2I 2010.04.15. 11:25:25

hülyeplázapitsa@hiszti.hu
baromork@kopasz.hu

Választ kapok-E? DE!!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 11:28:03

@Bandi a hegyről:
Javasolnám, hogy szavazzuk meg eme bölcs gondolatot a mai nap mottojának!

Koholmány 2010.04.15. 11:29:56

@Sün‼:
hülyével vitatkozni azért sem szabad, mert azt hiszi hogy igaza van, de túl hülye ahhoz, hogy belássa, hogy nincs.

SÜN 2010.04.15. 11:30:53

ezt nemertem: "javasoljuk, hogy reklamációs levelezési célokra hozzon létre másik email címet". miert? visszaspamelnek parszazezret ha panaszt tettel vagy mi?

MosoMasa 2010.04.15. 11:31:55

@Anyád barátja: Husi! Aki sok pénzt hagy ott egyébként, annak nem jár a 20% kedvezmény? Vagy mire gondolsz?

Pocócicó 2010.04.15. 11:35:49

Ez a @SÜN az a @Sün‼ ?

Tökös Veréb 2010.04.15. 11:38:15

@SÜN: nem, de a hulyekvagytok@ az elegge bicskanyitogató.

Anyád barátja 2010.04.15. 11:40:03

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: Csillagvirág!Már hogy a viharba' ne járna kedvezmény!De ha úgy kezdi,hogy eddig már mennyi zsetont otthagyott,(valószínűleg megengedheti magának,nem sajnálom tőle),akkor talán nem kéne a 20%-ra bemozdult,-valószínűleg nem annyira tehetős,mint ő-,tömeggel egymáson taposni.
De lehet,hogy tévedek.

brooaf 2010.04.15. 11:40:37

A "serdületlen vásárló"? "temérdek pénzt ott hagy az üzletben"?? De honnan van a temérdek pénz?

"bolt tulajdonát képező fürdőruhát, és fehérneműt"
..ezeket lehet felpróbálni?
Na megyek is zoknit meg alsógatyát próbálni az Árkádba.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.15. 11:42:39

az e-mailcím remek, a plázapicsa, aki regisztrálta, feltehetőleg nem gondolt arra, hogy amint valaki válaszol a levelére, ő is legott le lesz hülyézve :D

Koholmány 2010.04.15. 11:47:35

@Anyád barátja:
Szerintem tévedsz, lehet hogy a sok összeget mind akcióból hozta össze. Vagy nem.

Harlequin 2010.04.15. 11:53:12

Azért van a 3db-os korlátozás, mert az biztonsági orkok csak 3-ig tudnak elszámolni.

Anyád barátja 2010.04.15. 11:55:40

@Koholmány: A tévedés jogát természetesen fenntartottam!:)
Viszont nemcsak magamnak!:)

Harlequin 2010.04.15. 11:56:05

@brainy_peter: A biztonsági orkok 3ig taudnak csak elszámolni, ezért van a limit.

Take-it-Easy 2010.04.15. 11:58:19

New Yorkerben én nem vásárolok.Amikor legelőször bementem a próbafülkébe (érdi üzlet), felb..tam az agyam azon, hogy a fülke olyannyira nyitott, hogy egy arra járó magasabb ember simán belát felülről a fülkébe. Azóta be sem teszem a lábam oda. Egyszerűen megalázó.

Koholmány 2010.04.15. 11:58:27

@Anyád barátja: :D
Én is fenttartom hogy egy hülye hisztis picsa volt az illető, de akkor sem kommunkiálhat így egy igazgatóság.
És ha ragyas.toni@freemail.hu-ról írok akkor visszaírnak hogy bűnözőkkel nem állnak szóba?

juhaszvik 2010.04.15. 11:58:46

"Továbbá az is problémája volt, hogy miért tettük le a próbálnivaló dolgokat a földre."

hát biztos egyszerű magyarázat van erre is (már a történet és annak szereplőinek egyszerűségéből fakadóan is), de én nem értem, hogy honnan tudta a biztonsági őr, hogy mi történik az öltözőfülkében?

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.04.15. 11:59:49

Én azért csináltam volna ott egy olyan nyilvános balhét, hogy minden vásárló elmegy... :) Plusz feljelentettem volna rágalmazásért és becsületsértésért a biztonsági őrt! Bár nem vagyok nő, de azért mindennek van határa...

Anyád barátja 2010.04.15. 12:01:34

@Koholmány: Van igazad emil-ügyben.De ennek valami oka van,szerintem nem bunkóból írták ezt neki.
Ismét csak,lehet,hogy tévedek és de!:)

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.04.15. 12:02:53

Külföldön láttam egy ruhaüzletben, hogy aki bemegy próbálni kap egy számot, amennyi ruhadarabot bevisz. Kifelé jövet be kell mutatani a számot és a ruhákat az őrnek. Nem rossz ötlet szerintem.

staropramen 2010.04.15. 12:03:14

Sztrovacsekek!
Alapállás, hogy a bizt.őr ilyet vevőnek nem mondhat, a panaszkezelés egyetlen elfogadható módja az őr kirúgása, ha az eset tényleg megtörtént.
Mindazonáltal (de szép szó) hírdetnék egy belső pályázatot.Témája: mi a helyes kifejezés arra a nagyarcú vevőleánykára aki
-külön írja a panaszkönyv szót
-a kiírás ellenére több ruhát visz be a próbafülkébe
-a földre pakolja a bevitt ruhákat
-reklamációját hülyékvagytok @ címről küldi
-miután lekurvázták ezt "némi kívánnivalót hagy maga után" modornak nevezi

Ha netán valakinek ezek után eszébe jutna az ominózus agyatlan qrva kifejezés az nem biztos, hogy a véletlen műve.

Koholmány 2010.04.15. 12:03:22

@Anyád barátja: Az oka az hogy kicsi szivükre vették. De AKKOR SEM írhatnak ilyet válaszban.

Koholmány 2010.04.15. 12:06:02

@staropramen: -a földre pakolja a bevitt ruhákat.
Nem a földre pakolta és azt is leírta, hogy az miért.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 12:07:24

new yorkerben lehet diszkréten szoptatni és pelenkázni?

juhaszvik 2010.04.15. 12:08:23

"Levelét továbbítottuk a New Yorkernek, továbbá javasoljuk, hogy reklamációs levelezési célokra hozzon létre másik email címet!"

ez egy teljesen korrekt válasz, és ők csak javaslatot tettek. mondjuk nem tudom ki mennyire örülne egy olyan e-mailnek, ami a hulyekvagytok@... vagy eztnektek@... nem talán a nesztekbarmok@... email-címről küldenének.
ez az üzebet nagyjából annyit tesz ki, mint ha azt írták volna, hogy javasoljuk, hogy boltunk következő látogatásakor ne nyújtogassa a nyelvét kollégáinkra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.04.15. 12:08:51

@brooaf: Nekem is ez tűnt fel. Fehérneműt szerintem sehol nem szabad próbálni. Hülye érzés lehet tangától trippert kapni...

"Továbbá az is problémája volt, hogy miért tettük le a próbálnivaló dolgokat a földre."
... pl. ezért sem szabad a fél boltot bevinni a fülkébe...

@juhaszvik: Alighanem rövid a függöny, és látni engedi a lábrészt, a széthányt bugyikkal és melltartókkal.

EMMI 2010.04.15. 12:15:05

@juhaszvik:
a válasz tényleg egyszerű: a New Yorker üzletekben nem elhúzható függönyös a próbafülkék eleje, hanem 2 irányba nyitható ajtó. Alul kb. térd magasságban kezdődik, felül meg nyaktól felfelé látszik benne az ember. Marhára zavaró, hogy ennyire nyitott, ráadásul az ajtóval szemközti falon van a tükör, tehát egy magasabb ember simán láthatja ki öltözködik. Sőt ha emlékeim nem csalnak, akkor az ajtó nem is zárható, így simán ki lehet nyitni véletlenül öltözködés közben könyökkel.

juhaszvik 2010.04.15. 12:15:49

@Kitalátor feljegyzetei: valami pikánsabb megoldásra számítottam, de lehet igaza van, Watson.

Anyád barátja 2010.04.15. 12:16:30

@Koholmány: Ezen nem fogunk összeveszni!:)

MosoMasa 2010.04.15. 12:19:14

@Anyád barátja: Ha van pénze, miért is ne mozdulhatna rá? Megint csak ezt kérdezem.

igazságos 2010.04.15. 12:22:34

Engem úgy neveltek, hogy egyedül menjek be a próbafülkébe.

"Nagyon sok vásárló volt a 20%-os napon, hogy a sort csökkentsük ketten mentünk be a próbafülkébe, és több ruhát vittünk be, mint 3 db." Na, vajon melyik kisebbségre illik ez a mentalitás? Hogy nekik mindent szabad? És még ők vannak felháborodva?

Ez sem jogosít fel senkit arra, hogy többen menjenek a próbafülkébe. Egyszer így jártam a Mangóban a testvéremmel, mégsem mentünk be ketten. Azt még megérteném, ha gyerek is van. Aki tudatos, felnőtt ember, ilyet nem csinál, csak ha barom.

De a biztonsági őrnek is kijár egy jó nagy SÜN. "Agyatlan kurvák" beszólás azért erős volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 12:23:25

Fűszoknyát lehet-e ott próbálni vajon?
Mert ez nem derült ki a posztból.

juhaszvik 2010.04.15. 12:24:33

@VIKI: köszönöm a helyszíni tudósítást :)

mondjuk azt nem értem, hogy ha már ketten voltak, akkor miért nem tudta megfogni egyik a másiknak a (...apró mosoly...) ruháját.
bár a levél stílusa magában foglalja talán a választ erre a kérdésre is.

juhaszvik 2010.04.15. 12:29:01

@Sün‼: @juhaszvik: ha esetleg "new stockholmer" lenne a bolt neve, vagy "new honoluluer".

egyébként ha jól emlékszem a sims 2 nevű játékban három helyen lehetett szexelni: ágyban (hihetetlen), jakuzziban, és öltözőfülkében, utóbbi hatására nagyokat derültek a bolt alkalmazottai és vásárlói is.
hogy ez miért fontos, meg ne merje kérdezze senki. :)

Koholmány 2010.04.15. 12:30:51

@igazságos: "Na, vajon melyik kisebbségre illik ez a mentalitás"
A frízekre?

Koholmány 2010.04.15. 12:33:12

@Koholmány: Bocs, már eszembe jutott. Biztos a pirézekre illik. Utálom is őket.

igazságos 2010.04.15. 12:33:28

@Koholmány: Egyet tudok, a svédekre nem.

De azon is ki vagyok akadva, hogy miért nem felel meg az üzletnek a hülyekvagytok e-mail cím.

De mondjuk, normális ember nem küld ilyen címen levelet, de hát az üzletnek meg elvileg tökmindegy, hogy milyen e-mail cím van. Kötelességük lenne válaszolni, akárhonnan is érkezik a panasz, akármilyen címről.

Most akkor Bugyi településről sem írhatok levelet nekik? :D

Koholmány 2010.04.15. 12:37:28

@igazságos: Nem, főle ha bugyiimado@.. a neved, vagy életemet_bugyiért@

Kotit 2010.04.15. 12:41:47

@igazságos: Te pasi vagy, ugye?
(A csajok mindenhova párban járnak.)

igazságos 2010.04.15. 12:45:40

@Kotit: Én csaj vagyok, ha érdekel. Lehet kurvázni, nem veszem magamra. :D

Én sem szoktam egyedül menni, de a próbafülkébe igen, akkor is, ha velem van a barátnőm, vagy tesóm, vagy ismerős.

don't 2010.04.15. 12:48:00

"nem kevés pénzt szoktam ott hagyni. "
3-nál több,2-en tehát min.8db
"semmit sem vettem, "
ez az írás nem a biztonsági őrt minősíti./kicsit bunkó akkor mi van.. 95%ilyen,de megfigyelésem szerint,az ilyen helyzet többnyire oda-vissza működik.../

Mérőmókus 2010.04.15. 12:49:26

(Amúgy csak azért 3 ruhadarabot lehet bevinni a fülkébe, hogy egy ember ne foglalhassa el órákra azt 21 felpróbálandó darabbal.)

Budapest 2010.04.15. 13:02:53

Nos őszinte vagyok itt nincs mód arra,hogy le írjam kinek mihez van joga.De el gondolkodtató hogy 3 hónapos képzés kel ahhoz, hogy biztonsági őr legyen valaki.

Mylady 2010.04.15. 13:08:48

@Gringо: ez itthon is működik, több helyen is talákoztam vele

a 3 db-hoz meg: én voltam úgy, hogy többet vittem be, mert együtt akartam felpróbálni különböző dolgokat
egyszerűen szóltam az ott álló őrnek, hogy nem-e lehetne-e
lehetett

és még egy: az orkok nagy része tök normálisak tudnak lenni, ha kicsit is emberszámba veszik őket
pl amikor belépek egy üzletbe, az ott álló őrrel keresem a szmekontaktust és hangosan, mosolyogva köszönök
többnyire njincs is gondom velük

Józsiahegyről 2010.04.15. 13:11:41

@don't: 2x3=6 ...szerintem min. 7db is elég.

"...a kijáratnál a másik biztonsági őr a kezében lévő megfelelő berendezéssel direkt becsipogtatta a lopásgátló kapukat,..."
A megfelelő jelző nagyon tetszik. Mégis vajon ki mire gondol? (Szerintem vasmacska).

2010.04.15. 13:12:07

Na képzeljétek el ma reggel mekkora volt !
Barátnőmnél nézem a papusát és milyen felirat figyel kifele belőle ???
bizony: Dr Batz.
ROTFL volt pár percig.

bldo 2010.04.15. 13:14:23

Az őr nem járt el korrektül, tény. Semmilyen esetben nem engedhető meg a vásárló lekurvázása.

Ezzel együtt a levél alapján a post-toló bizony a jelzett csoportba tartozik, annak is az "ostobenkó" alfajába.

Magg (törölt) 2010.04.15. 13:14:57

@Kitalátor feljegyzetei:
"Fehérneműt szerintem sehol nem szabad próbálni. Hülye érzés lehet tangától trippert kapni..."

Fürdőruhát fehérneműre fel lehet próbálni!
Fehérnemű alatt érthette a postoló a melltartót is, amit szintén fel lehet próbálni.
Bugyi tetejére akár bugyit is, de annak nem sok értelme van.

Sztem senki nem olyan agyatlan, hogy meztelenre vetkőzve bugyit próbálgasson egy fülkében.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 13:26:27

@A patikus kutyája: valahányszor arra vetemedek, hogy c%a vagy spf boltba menjek hacukát venni, mindig az van, hogy nem tudom felpróbálni őket, mert az összes fülke foglalt, mindegyikben van egy hülye plázapicsa, vagy egy tehén aki még életében nem látott ruhaboltot, kb 50 fogasnyi cuccal amit minde fel akar próbálni. a legrosszabb, ha még a fülke előtt asszisztál a legjobb barátnőjük a kezébven még ötszáz ronggyal. szerencsére ha inget v pólót veszek, akkor nem is kell próbálni, elég ha tudom hogy L méretűt veszek.
@Magg: láttam már balcsinál bikiniárust ahol egy próbalfülke volt. kiskölök voltam még, mindig izgatottan figyeltem hogy a függöny alatt potyog le a ruha a macákról, akik értelemzerűen csóréra vetkeznek a próbához.
általában a boltosok nem szólnak bele abba, hogyha vki alsógatyát akar próbálni. sőt, egyesek úgy szereznek be évente 10-20 boxeralsót, hogy beviszik a fülkébe vmi nagyobb ruhával eltakarva, ott "felpróbálják a ruhát", majd visszaviszik a fogasra, közben felkerül az utcai nadrágjuk alá az a sok alsógatya, amivel nyugodtan kisétálhat a boltból, mert nem csipog. az ilyen esetek miatt sem szeretik a harcos trollok, ha valaki többedmagával bemegy a fülkébe egy tucat ruhával. habár ez inkább a newyorkerre jellemző, ahová szívesen járnak olyan orkok, akik nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy fizetni kell.

Leadfoot 2010.04.15. 13:31:08

Igencsak erős a gyanúm, hogy a kedves "ha kis betűvel van kiírva, akkor az rám nem vonatkozik" típusú posztíró kifelejtett pár lényeges mozzanatot az irományból.

Legalábbis nagyon úgy sejtem, hogy az őrnek nem a kurvázás volt az első reakciója.
Beszóltak neki, ő meg visszaszólt.

É2I 2010.04.15. 13:32:02

Khmm! Nem azt hitte az ork, hogy leszbisót kívánnak előadni lánykáink?
Akkor a lekurvázás akár még megérthető is lenne. Sőt az agyuk se látszott ki, így már a jelző teljes mértékben alátámasztható.

Válaszokat az agyatlan@kurvak.hu imél címre kérem. A borítékra kérem írják fel:
"Biztonsági orkot keresünk. Maximum 30-s IQ-val."
(Afelett nem fizetünk. A túlműveltségért nem jár plusz pénz!)

tomasztroli 2010.04.15. 13:44:58

@Leadfoot: Pont ezt akartam volna írni. Sántít a történet...

europeer12 2010.04.15. 13:45:57

Sajnos egyre általánosabb eset, Cigányföldén, alias Magyarisztánban ez sajnos megszokott jelenség. Ha normálisan, európai színvonalon akarsz élni, vásárolni, étteremben étkezni etc.,akkor ki kell vándorolni Nyugatra.
Sehol sem fenékig tejföl az élet, de ennél nem sok ócskább hely van Európában. Sajnos ez a helyzet.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 13:46:52

@Leadfoot:
- köcsöög
- kurvaa
- anyáád
- mibajodvaan

vmi ilyesmi lehetett, de pontosabb eredményekhez komoly kutatómunkára lenne szükség.
@É2I: na várjunk csak. keveredés van a magyar szlengben? az ork nem egyenlő a biztonsági őrrel, hacsak nem ork származású az illetővel. én úgy tudtam, hogy az "ork" kifejezést azokra szokták mondani, akikről szó esett a hajtetves posztban.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 13:49:13

@tomasztroli: szinte minden posztnál kijelenti valaki, hogy sántít a történet. innentől már csak pár lépés van ahhoz, hogy a sztorit kamunak nyilvánítsa vki, illetve a poszt tolót sikertelen bérencnek nevezzék ;)
@europeer12: nálunk is van európai színvonal, csak azt drágán meg kell fizetni.

igazságos 2010.04.15. 13:50:57

@Magg: Én nem szoktam próbálni a bugyit. Van olyan, a mai világban, aki szokott? Tudom, hogy mi a méretem, aztán olyat veszek. Melltartót szintén így veszek.

@Leadfoot: Neked adok igazat.
"ha kis betűvel van kiírva, akkor az rám nem vonatkozik" típusú posztíró helyett azt mondanám, hogy "nekem mindent szabad, amit úgy gondolok" típusú posztíró

Ráadásul "direkt becsipogtatta" dolgot sem értem. Ez gyanúsítgatás.

europeer12 2010.04.15. 13:53:12

@Don Bandi: Csak kint akkor is van, ha 10 fontért vásárolsz, ha olcsó tömegáruházba mész be ... Nagy különbség, hogy az "átlagos" napi életben kapsz-e megfelelő kiszolgálást és figyelmet, vagy ...

Tökös Veréb 2010.04.15. 13:53:17

@Don Bandi: azért a legtöbb ilyen esetnél elmondható, hogy egyoldara van szépítve a történet. persze ettől még az őr bunkó paraszt volt, de nem hiszem, hogy alapjáraton agyatlankurvázik, szerintem felpiszkálták nem kicsit. vagy csak mivel egésznap ott ácsorog statisztikai alapon közelítette meg a megszólítást...kb 70% esélye volt, hogy bejöhet :)

É2I 2010.04.15. 13:53:28

@Don Bandi: Errefele az ork a romboló-tomboló általában izomtrikóban strichelő izomagyakat nevezik. Persze van átfedés is, de akkor még egy ötkilós fux is van a nyakában.

Öreg Sam 2010.04.15. 14:02:56

@Don Bandi:
Szoptatni nemigen,szopatni talán...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 14:03:32

@É2I: nos, én inkább maradok annál a tradíciónál, hogy orknak nevezzük azokat, akiket dakotának, svéd cserediáknak, rétinégernek, indiánnak, és egyéb dolgoknak nevezünk, csakhogy véletlenül se nevezzük őket a nevükön, mert akkor rasszisták leszünk, + még meg is verhetnek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.04.15. 14:16:38

az őrnek igaza volt, ti meg örüljetek, hogy nem lőtte ki a szemeteket, azt is megtehette volna

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 14:24:55

én téged már láttalak valahol... réges régen egy messzi blogban.

elég.volt 2010.04.15. 14:31:21

Megpróbálom elképzelni, hogy a postoló tényleg egy agyatlan kurva...

Sikerült!

Nem is volt nehéz. Lehet, hogy a postoló tényleg agyatlan kurva?

Sose jártál még próbafülkében sehol, mi? Nemtudod, hogy mindenhol 3db a maximum amit bevihetsz, ugye? Nem? Akkor tényleg agyatlan kurva vagy.

total eclipse (törölt) 2010.04.15. 14:31:26

egy dolgot biztosan nyertél, nem vásárolsz a NY-kerben, ahol csupa olcsó, szar minőségű, plázacicáknak való cucc van... de úgyis fogsz.
amúgy meg ha több csak megy egy próbafülkébe, sok-sok ruhával, vihogva... hát én sem vennélek komolyan. főleg nem egy ilyen e-mail cimmel.

total eclipse (törölt) 2010.04.15. 14:37:13

én is rühellem, a csoportosan a próbafülkébe menő, vihogó, szabályokat be nem tartó, idióta kiscsajokat, akik 'rengeteg' pénzt hagynak ott, de azért tepernek a kedvezményért...

Yendi (törölt) 2010.04.15. 14:53:11

A konzumidiotizmus találkozása az alkalmatlan biztonsági őrrel..

Gondolom ők is nyögtek be pár dolgot, bár ez nem jogosítja fel az őrt, hogy paraszt legyen velük, amúgy a szabályokat meg be kéne tartani..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 14:57:02

Az volt már, hogy mikor lesz új poszt?

egyittlakó (törölt) 2010.04.15. 15:03:11

@Pocócicó: "Orkok mindenhol orkok."

Mi az az ork, IQ-bajnok?
Sehol nem találom a magyar szótárban.

Mérőmókus 2010.04.15. 15:03:25

@Don Bandi: Na ja, ezért lenne jó, ha _tényleg_ csak három cuccot vinne be mindenki. Azt kb 5 perc alatt föl lehet próbálni, megnézni, hogy jó-e, aztán jöhet a következő.

egyittlakó (törölt) 2010.04.15. 15:05:30

posztoló: "idézem: "agyatlan kurváknak" nevezett minket. Nem tudom, mi jogosítja fel arra, hogy ilyen szavakat használjon, még ha igaza is volt..."

Melyik része háborított föl: az "agyatlan"?

hatesz 2010.04.15. 15:12:41

"...mert én temérdek pénzt ott hagyok az üzletben..." :)))))))))))))))

@egyittlakó: ork:

hu.wikipedia.org/wiki/Orkok

napalm 2010.04.15. 15:14:22

gagyi is vagy.
meg felvágós.
különben is fehérneműt nem próbálunk.
max. melltartót.
a függönyt ne húzd be, hadd lásson valamit az a szerencsétlen őr is.
akkor nem kurvázott volna le.

szépjuhászné 2010.04.15. 15:33:26

@Gringо: Nem kell külföldre menni, az Árpád úton a használruhás boltban évek óta így működik.

gpetersz 2010.04.15. 15:36:53

Orkok és kurvák. Na szép.

Tomi1973Wien 2010.04.15. 15:38:28

@napalm: akkor kicsapta volna neki a gyíkot :-D

szépjuhászné 2010.04.15. 15:41:08

@igazságos: Ne haragudj, de ez hülyeség. Pl. érdekel a testvérem, férjem, barátom stb. véleménye. Én is kijöttem a boltból annó, ahol az eladó szólt, hogy ne jöjön be a férjem a próbafülkébe, majd ő megnézi, hogy áll rajtam a melltartó. Én viszont nem az ő véleményére vagyok kíváncsi.

syndika 2010.04.15. 15:41:39

@Koholmány: nem is értem, a posztoló miért nem a newyorkernek írt? miafranc köze van bármelyik plázának a bérlői üzletpolitikájához?
az volt a hiba, hogy egyáltalán válaszoltak - az üzletek maguk alkalmazzák a saját biztonsági személyzetüket.
így most magukról is kiállítottak egy jó kis szegénységi bizonyítványt. szép volt fijjjúk!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 15:42:28

Az sem derül ki a posztból, hogy mosolyogtak-e kedvesen az eladó női hölgyek a próba alatt!?
Pedig ezt jó lenne tudni.

Secnir 2010.04.15. 15:43:02

a jobbikos nikinek is azt mondták:
agyatlan kurva, csak 3-at próbálhatsz egyszerre...

cooper82 2010.04.15. 15:44:11

Az volt már, hogy Bánki Péter ezt nem így...?

igazságos 2010.04.15. 15:45:14

@szépjuhászné: Ezt úgy oldják meg nálunk, hogy odaáll a párom a függöny és a próbafülke oldala közé, és bekukucskál.

Érted?

igazságos 2010.04.15. 15:46:33

@szépjuhászné: Mert még azt hiszik, hogy a próbafülkében akarunk szexelni. :D

Bandi a hegyről 2010.04.15. 15:51:37

@europeer12: Látom, még mindig nem változtál. Attól, hogy minden poszthoz beírod, hogy "de sz@r itt élni" nem lesz jobb. Ne másoktól várd a megoldást, tégy valamit te is.

igazságos 2010.04.15. 16:03:12

@Sün‼: Rossz az, aki rosszra gondol.

deflorator 2010.04.15. 16:12:34

Az, hogy 3-nál több ruhadarabot ne vigyen valaki a próbafülkébe szerintem az üzletek többségében szabály. Általában nem "tévedésből", hanem lopási céllal visznek többet a "vásárlók".

D, aki vagyok... 2010.04.15. 16:17:41

Mondjuk nem az áruházüzemeltetésnek kellett volna írni, hanem egyből a New Yorkernek, csak jó fejek voltak, hogy szóltak az emailcím miatt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 16:18:11

@igazságos:
Én speciel jóra gondolok.
Akkor én jó vagyok-e?

rexter 2010.04.15. 16:19:16

peklapattal vernem az ilyen ostoba picsakat. kivancsi lennek o mitol olyan k okos, mivel keresi a kenyeret. majd ha mar nem apuci, vagy a kopasz faszi fogja eltartani akkor majd a turka gyurka kiszolgaloirol fog posztolni. tipikus picsa.

igazságos 2010.04.15. 16:21:33

@Sün‼: Igen. De a biztonsági őr, vagy a próbafülke figyelős emberke nem biztos.

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.04.15. 16:23:11

Majd ha az üzlet nem sajnál egy tisztességes fizetést az őrtől akkor az nem fog bejelentés nélkül éhbérért dolgozni tehát könnyen találnak majd kevésbé gyökér őrt is! A posztoló meg egy hülye picsa.

Yoshka 2010.04.15. 16:44:37

Apró megjegyzések:
1. A b.őr, nem kereskedő, vagy vendéglátós, tehát nem függ a vendégtől.
Mint nevében is benne van, őr, tehát vigyáz valamire, vagy valakire.
2. A szabad vélemény nyilvánítás jogát ne vitassuk senki esetében sem.
Hofi után szabadon: kettejük között osztálykülönbség nincsen....

Kopi Luwak (törölt) 2010.04.15. 16:55:11

@staropramen: És arra mi a helyes kifejezés, aki a "hirdetnék" szót "hírdetnék"-nek írja, elszáll magától, hogy ki tudott izzadni egy "mindazonáltal"-t, és közben más helyesírását fikázza?

Dr. Körömlakk ® 2010.04.15. 17:06:32

nekem olybá tűnik, hogy a levélíró olvasott pár homár cikket, és megette a fene, hogy írhasson má ő is végre valami fölháborítót, és végre volt valami eset, amit idvethetett, de látszik a levélen, hogy vért izzadt, hogy vagány legyen. ennek a kiscsajnak se dobták oda kétszer az eszesbödönt... azért mert ott vásárol, a szabályok rá is vonatkoznak.
a biztonsági őr meg ne kurvázzon...
az ímélcíme meg ikszdé meg ilyesmi...

NEmáááá 2010.04.15. 17:18:42

Agyatlan kurva !
Hány fürdőrucit 'öltöztél alá' kijövetelkor ?
- kérdem én cizelláltan.
Weheheeeeee

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.15. 17:23:05

@Don Bandi:
mi az uristent kellene, ha egyaltalan lehetne, egy boxeralson probalni???
havonta valtozik a farok-es seggmeret vagy mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.15. 17:27:34

amugy en meg felenk nem lattam fugginyos, meg kovbojos ajtos megoldasokat
itt fulkek vannak
ajtokkal
es legtobb helyen a sorszam a divat
egyszer aludtam egy hendikeppesben a padon a Targetben ejjel, de jott a fonok es felkoltott mert horkoltam

gorillka 2010.04.15. 17:58:22

Bocsi, nem olvastam végig az összes hozzászólást, de.
Fehérneműt, fürdőruhát jobb helyeken fel lehet próbálni. Fehérneműre.
Nekem is herótom van, a próbafülkén spóroló cégektől. Legyen benne elegendő fogas, és valami hely a táskának egyebeknek.
Utálom, hogy éppen annyival kisebb a függöny, hogy pont belássanak és a tükörben prímán összenézünk a feleségére váró, kandikáló férjjel.
Az meg külön öröm, hogy 3 darabot lehet bevinni. Felpróbálom, nem jó, visszaöltözök, más méretet keresek és újra az egész?
Jobb helyeken vagy beviheted az összeset, vagy kint leteszed és egy eladó beadogatja neked. Az már álomvilág, hogy ha nem jó a méret, kiszólsz, és hoz neked más méretben.
20% kedvezmény meg mindenkinek jól jön.
Én is örülök neki. :-)

mcsontos 2010.04.15. 18:19:22

"A New Yorker üzletben nagyon csalódtam, azt hiszem, soha többé nem megyek az üzletbe."

Jól kibasztál velük... :D
D ha kedvencem egy ruházati bolt, nem egy szekritáj miatt az, hanem a ruha miatt...

Timil 2010.04.15. 18:23:55

Csak elmondanám, hogy a lekurvázás becsületsértés, simán fel lehet valakit jelenteni miatta. Viszed a tanút, a bíróság nem is mérlegel különösebben, elítélik pénzbüntetésre az illetőt. És még erkülcsi bizonyítványt se fog kapni egy ideig, ami külön jó bosszú egy bizt. őrrel szemben.

vernyul 2010.04.15. 18:24:48

@brooaf: Nem mindegy? Gazdagok.

epres négercsók 2010.04.15. 18:29:48

Ha két nő együtt megy ruhaboltba, annak a következő nagy előnye van. Általában azért visz be az ember 4-5-10 ruhát a fülkébe, mert fel akarná vásárolni a fél boltot, hanem mert ugyanabból a nadrágból bevinne 3 méretet, meg akkor már abból a fölsőből is kettőt, hogy ne kelljen mindegyik után felöltözni, kifutkosni, leszedni a másikat, fülke előtt ismét sorban állni, levetkőzni, felpróbálni...
A legtöbb üzletben az eladók ilyenkor süketnek és vaknak tettetik magukat, ha az ember félmeztelenül segítségért kapálózik a függöny mögül (mondjuk nem tudom, kell-e segíteniük a t. vásárlón, mindenesetre az Orsay ebből a szempontból a pozitív kivétel :))
Tehát, ha ott a barátnő, akkor segíthet a méretek cserélgetésében, halad a sor is, és nincs cirkusz abból, hogy hány ruhadarabot visz be a kedves vásárló.

Fehérnemű próba: a legtöbb helyen lehet, csak ki szokták írni, hogy CSAKIS a saját fehérneműre ráhúzva lehet próbálni, a bugyikban, fürdőruhákban szokott is lenni egy műanyag fólia, higiéniai okokból.

Ettől függetlenül, a New Yorker próbafülkéi kritikán aluliak, az ember térdtől lefelé és nyaktól felfelé kilátszik, és a kétszárnyú nyitódó ajtók is már mindenhol elállnak egymástól, ergo az nem lát be, aki nem akar.

Az email-cím szerintem is gáz, ha már ennyire fel van háborodva a csaj a biztőr viselkedésén, legalább megmutathatta volna, hogy különb nála...

Stupido_Girl 2010.04.15. 18:30:57

Azt azért nem értem, ha rendszeres vásárló az illető az üzletben, akkor hogy lehet az, hogy még egyszer sem vette észre a kiírást a bevihető cuccok számára vonatkozóan. Egyébként a legtöbb üzletben ki van írva.
Én a vörösmarty téri New Yorkert ismerem, ott próbafülke ajtaja majdnem térdnél kezdődik, ami nadrág, szoknya próbánál az ajtón belülről igen kellemetlen, kívülről pedig igen komikus.
Azonkívül kétlem, hogy a biztonsági őr kapásból "agyatlan kurváknak" titulálta volna a lányokat.
Ebből posztot írni és le is közölni, hát, nem tudom. Talán nincs elég valódi vásárló, ügyfél átvágás?
Egyébként rengetegen lopnak, szinte mindent, mindenhol, nem csodálom, hogy megpróbálnak védekezni az üzletekben.

Stupido_Girl 2010.04.15. 18:37:25

A biztonsági őr IQ bajnoknak és agyon iskolázottnak való titulálása lehet, hogy előbb elhangzott, mint az "agyatlan kurva". Bár a biztonsági őr, eladó, ügyintéző nem reagálhat vissza személyes sértésekre, fapofával kell kezelnie a helyzetet, ha személyes indulatot belevisz, akkor nem a posztra való.

Amade (törölt) 2010.04.15. 18:49:04

@europeer12: Nyugi. Végül is a Balkán még nem előzött be minket....

2010.04.15. 18:59:20

Ki vásárol a New Yorker-ben? Emósok, kispénzű-kisstílű gimnazista/középiskolás kiscsajok, akik nem nagyon "cejizik" ha valami nem úgy van, ahogy ők elképzelik.
Mi számít sok pénznek New Yorker mértékegység szerint? 3000 Forint? És miért gondolja a posztoló azt, hogy ő ezért valami különleges szolgáltatásban fog részesülni? Túl sok Szex és New Yorkot néztetek, kislibák!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 19:01:16

@Kifordított kacagány: ez esetben plázatroll. mert van még pl diszkótroll meg parkolótroll is. DE! a fórumtroll mint tudjuk más tészta
@hagyma: pl megnézhetem a tükörben, hogy jól áll-e nekem a sok piros szívecske vagy a skótkocka. ne akkor derüljön ki amikor már megvettem. persze általában azért visznek be gatyát titokban a fülkébe, hogy felvegyenek belőle 20-at és ellopják.

Parasite 2010.04.15. 19:05:23

new yorker gáz, agyatlannak lenni gáz, ha még kurvának is vagy öltözve az gáz. biztiőrnek ami a szívén az a száján=gáz. az egész gáz.

epres négercsók 2010.04.15. 19:06:55

@deflorator: Teljesen változó, hogy melyik üzletben mennyit lehet bevinni. Jeans clubban, Orsay-ben láttam már 9-es számot is (ha az ember többet visz be, egy kártyát kap, amin rajta van a bevitt ruhák száma).
Anyukámmal nemrég a C&A-ban vásároltunk, ott még számot se kértek. Bevittünk neki egyszerre kb 8-at, kettőnél méretet cseréltünk, végül 5 ruhadarabbal távoztunk a boltból. Ilyet is lehet.

omni 2010.04.15. 20:10:07

ez nem egy kurva, ez egy idiota hujje kurva... de most komolyan mar....

A Tyne folyó déli partja 2010.04.15. 20:21:38

@Kotit: nem igaz, én nem! (a tesómat meg fura lenne bevinni a próbafülkébe, lévén, h. fiú, és kinőttünk már abból a korból, mikor még együtt fürödtünk...)
amúgy, fehérneműt mióta lehet felpróbálni?
viszont a kérdésre, h. honnan tudta a biztonsági őr. múltkor itt bementem egy Peacocks üzletbe, ruhát próbálni. a próbafülkében egy felirat,h. kamerával megfigyelt terület....köszi. nézik, ahogy öltözöm? remek.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.04.15. 20:24:05

Miért baj az, hogy hulyekvagytok az e-mail címe? Én kapásból a baszdmegazanyádataravatalon-t regisztráltam volna be.

A Tyne folyó déli partja 2010.04.15. 20:29:01

@deflorator: mondjuk, előfordulhat, h. azért akarok bevinni többet, mert nem vagyok biztos, h. melyik méret jó. és akkor egy nadrágból máris kettő lesz, ha már nadrágot, szoknyát, meg felsőrészt is akarok venni, a méretek miatt megugrik a szám. de nem szoktam ennek ellenére többet bevinni, mint amennyit szabad.

epres négercsók 2010.04.15. 20:41:34

@szürke, zippzáras, értelmes Saxoo pulóver: Azért baj, mert
1. magát minősíti vele, holott a biztőr bunkó szövegére panaszkodott
2. az Árkád vezetőségének írta, akiknek baromira semmi közük nem volt az esethez, tehát ha ír valaki egy panaszos levelet, amit kvázi úgy kezd, hogy T. Címzett, hülye vagy, akkor mégis mit vár??
Ha nem akarja a nevét adni hozzá, akkor írja azt, hogy napocska, vagy mariska, vagy bármit, de ne hülyézzen le kapásból kívülállókat, akikhez ráadásul még segítségért is fordul.
Megjegyzem, ha nekem konfliktusom támadna egy biztonsági őrrel/ellenőrrel/kallerral stb, és 100% biztos lennék benne, hogy igazam van, még a saját nevemet is felvállalnám...

gorillka 2010.04.15. 20:45:56

@Animacs: Fehérneműt elég régóta lehet próbálni.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.04.15. 20:51:30

@Budapest: Ha te legalább 3 hónapot foglalkoznál a helyesírásoddal, akkor biztos jobban menne, mint egy biztonsági őrnek, mert most kb. ugyanazon a szinten mozogsz.

A Tyne folyó déli partja 2010.04.15. 20:58:06

@gorillka: errefele nem igazán. legalábbis, még sosem láttam, h.
lehetne.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.04.15. 20:58:28

@igazságos: érdekes amit írsz. mivel a termékek összevissza vannak számozva, manapság már egy rohadt cipőt sem lehet úgy venni, hogy "38-as lábam van". Melltartót meg...hát...te tudod....

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.04.15. 21:01:39

@total eclipse: a szar minőséggel egyetértek, viszont irigyellek, ha a NY neked olcsó, mert szerintem rohadtul nem az. igaz, én már nem vagyok 12 éves, úgyhogy ez nagyjából mindegy is.

XCat 2010.04.15. 21:18:28

@Yoshka: Hogy a picsába ne lenne. A vevő fizet, ő meg szolgál. Azért van. A boltot védi, az meg a vevő pénzéből él, tehát engem is véd amikor vevő vagyok, különben a teljes személyzet takarodik munkanélkülinek.
Mondjuk az meg nyílt titok, hogy az alkalmazottak meg a biztiőrök lopnak a legtöbbet mindenhonnan. De ha már, akkor legalább lapítanának.

A posztolónak ilyenkor nem egy másik hülyét kell megkérni, hogy hívja az üzletvezetőt, hanem "márpedig én ide mbemegyek" felkiáltással elindulni a zárt részek felé. Meg panaszkönyvet kérni. Ha nincs panaszkönyv, betelefonálsz a főnökségre, hogy ebben a boltban nem lelik a panaszkönyvet, valakit küldjenek már le, aki megkeresi.
Egyből meglesz az.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.15. 21:41:05

@Kitalátor feljegyzetei: múlt vagy azelőtti héten voltunk a dunakeszii madaras tecsóba' és láttam pár érdekességet:
- de igen, fürdőruhát vittek be a csajok próbálni
- lenyaltfejű50espasi meg gizdapólót :D

emellett volt egy kiírás (narancs háttéren piros betűkkel, igen jól látható!), miszerint "kérjük a tisztelt vásárlóinkat, egyszerre 5 ruhaneműt bevinni a próbafülkébe!".
és ha nem akarok csak egyet? :DDDD

hulyekvagytok 2010.04.15. 22:17:26

Sziasztok!

Örülök minden olyan válasznak, aki kicsit is kiállt mellettem. A többi beszóláson meg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. De hogy pár kételyt eloszlassak: nem tartozom a „kisebbséghez”, nem is lopok, nem is fogok soha, nem tart el senki, nem vagyok tizenéves, se emós, a New Yorker ruhái nem gagyik, a 20%-ot nagyon sokan kihasználják, nemre, korra, pénzügyi háttérre való tekintet nélkül.
A biztonsági őr nem túl finom beszólását barátnőm barátja füle hallatára mondta, aki kint állt, majd csak ezt követően jött oda szólni nekünk. Mi egyáltalán nem szóltunk be neki, hanem a felszólításra felöltöztem és kijöttem.
Fehérneműt lehet próbálni, fürdőruhát is, alsóneműre. Több üzletben (orsay, jeans club) több ruhát is be lehet vinni, mint 3 db. Az erre vonatkozó negatív hozzászólás írója valószínű férfi, és próbálni se nagyon szokott. Vádaskodjatok nyugodtan, én tudom, hogy igazam van. A nevemet, se az e-mail címemet nem vállalom fel, vessetek meg emiatt, elég sok spam ill. kéretlen levelezőlistára fel lehet kerülni, amit nem szeretnék.
De miért is magyarázkodok, sokan itt, így is úgy is a kákán is csomót keresnek, mert nincs jobb dolguk. Nagyon valószínű, hogy erre is lecsaptok, és jönnek is az elmésebbnél elmésebb beszólások. További szép napot mindenkinek! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.15. 22:29:35

@hulyekvagytok: bizony, bizony... jönnek az elmésnél is elmésebb beszólások.

ha pl az én feleségemnek valaki (pláne a fülem hallatára!) így beszólna, valszeg nem maradna mivel elszopogasson egy kiflicsücsköt sem, mert nemcsak a fogsora de az egész állkapcsa darabokban heverne 2mp múlva!
aztán lehet tisztázni a dolgokat.
az a rész ahol megelőzöd hogy bárki emosnak minősítsen, eleve feltételezi, hogy a tizenéves korosztályhoz tartozol.
hogy mennyi lét és honnan szerzel... ez a te dolgod... de biztosan nem napi 9óra feszített tempójú meló a harisnyagyárban egy agresszív üzemvezető mellett.
legyen igazad. OK, te vagy a csúcs. de akkor miért írtál ide, miért panaszkodsz? talána bnőidet nem érdekli?

Gigoló (törölt) 2010.04.15. 22:41:17

Aki ilyen emailcimet regisztrál az tényleg agyatlan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.15. 22:41:41

@Don Bandi:
hat en meg eletemben ne probaltam fel boxert
latom a csomagolason milyen a szine es a mintaja/amit amugy nagyjabol le is szarok/ inkabb az anyaga fontos nekem
/ bar most Mary vett nekem jegesmedveset, ja ezt el is felejtettem a boxervasarlas az O reszortja amugyis, majd megkerdezem fel szokta-e probalni/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.15. 22:48:15

@salapapa:
sala ma' megint felviditod a napom
akkor mi a fax van ha Klicsko masodallasban biztonsagi or es beszol?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.15. 22:50:03

@hagyma: akkor? valszeg elrohanok először egy bukósisakért, szuszpenzorokért! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.15. 23:11:54

@salapapa:
aszittem aszondod lefejeled
mondjuk en le is lohetnem ha lenne fegyverviselesi engedeleyem, de nincs/ meg 300 ev borton/
/amugy csak a "baratot" vedtem, bizonyos helyzetekben nyelni kell, elkonyvelni hogy az illeto bunko es otthagyni a francba, ez az elet, bar mindenkinek mas a habitusa, en kifejezetten nyugodt, vidam tipus vagyok/

hopp-hopp 2010.04.15. 23:27:45

ki vásárol newyorkerben????a szahara-lakók meg a kis csajszik akik magukra veszik a lekurvazást, ha 7o db. konfekció árunak nevezett flitteres-fércelt rongyot hogy kielégüljenek a *de megnézem már hogy áll rajtam* szintjén - nahh ennyit erről :)
újabb napi szófosás -

Megdobbent 2010.04.16. 02:36:21

Ezzel szemben en nem tudok erdemben hozzaszolni, de elfogytak a kommentek a negercsok zabalas kozben, ugyhogy itt kozlom a rossz hirt: az epres negercsok utolso darabjanak aljatlan habcsokja van mar csak hatra, es azt is befalom, amint elmegy ez a komment.

Koszonom szepen!

nganaszan 2010.04.16. 06:48:20

agyatlan kurvak vagytok, igaza volt a biztonsagi ornek

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.16. 07:49:32

@hagyma: nagyrészt megint marhaság amit írsz.
volt elég poszt, komment az idehaza alkalmazott "biztonsági őrökről". 40kilós, kapanyél a szájból, kombinálva erős kisebbségérzéssel. van a másik, a 120kiló, de ehhez 160centi alacsony, tohonya, hónalj és szájszagú.
10telet a kivételnek, ez van.
namost jobbérzésű embert -köztük engem is- ezektől hamarabb fog el a röhögőgörcs (merthogy én is egy folytonröhögő típus vagyok), mint a tisztelet, a tartás.
ha ez a nyunyó vagy zsírdisznó beszólna akár nekem akár a Feleségemnek, biztos lehetsz benne, hogy rendőrségi ügy van belőle.
namost miféle "barát" az ilyen, hogy fülfarokbehúzva eloldalog? de a "hülyékvagytok" picsa is csak itt mer mexólalni, ott sűrű kuss volt a neve. ezek egyenes emberek?!
azért tegyük hozzá, hogy normális ember normális mentalitással nem megy el biztonságiőrnek. max nincs melója és ugródeszkának használja, de mint életcél lehetetlen.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.16. 07:53:38

@Megdobbent: óóóó... régi idők ízei...
nekem a bocitojásom (na, ez hogy születik? :D ) fogyott el. :(
szomorú vagyok, mert nagyon finom csokibamártott mogyi meg mazsola volt benne (sárgája helyett). de még van egy nyulam meg egy tehenem. 8-)

NorbArt 2010.04.16. 09:25:13

Hmmm.
Szerintem ezek két igazi nyálas szájú elkényeztett tinikurvácska volt, aki soha egy forintért sem dolgozott meg. Fater pénzét költik, piszkosul el vannak szálvva maguktól, de mitől is? Valamit eddig letettek az asztalra? Azon kívül, hogy majd kifakadnak maguktól mint egy gennygombóc???

B@nális coitus 2010.04.16. 10:05:41

Temérdek pénzt a New Yorkerben? Ez vicc :-D De komolyan. Azért, mert veszel egy pöttyös tangát 300-ért, meg a bikádnak egy tetkó motívummal díszitett nejlon boxert, és azt hiszed, hogy ez temérdek pénz????? Neked lehet....

Sweetie 2010.04.16. 10:27:19

Aki nem tudja elolvasni, hogy a próbafülkén ki van írva, hogy csak 3 ruhát lehet bevinni, azt tudom sajnálni és ajánlom neki az olvasás órákat az általános iskolában:P Lehet, hogy az őr egy bunkó volt, és nem így kellett volna lerendeznie, de szerintem te sem örülnél, ha olyan ruhát próbálnál fel, ami a földön volt előtte, mert egy kedves vásárló nem tudta felakasztani a fogasra a fülkében, pedig akasztható vállfán vannak a fehérneműk és a fürdőruhák is. Arról nem is beszélve, ha még össze is koszolódik az a ruha, akkor már egyből reklamál a vásárló. Kívánom neked kedves posztoló, hogy dolgozz te is csak egyszer egyetlen napra a New Yorkerben, biztos tanulságos lenne számodra:D Ja, és még valami: a biztonsági őr nem azért kapja a pénzt, mert te ott vásárolsz, de ez a nevében is benne van, hogy mégis miért dolgozik az az ember egész nap:)tudom ajánlani az értelmező szótárat, a szavaknak jelentése is van:DD

szépjuhászné 2010.04.16. 11:09:10

@igazságos: Európában meg úgy oldják meg, hogy nem kell kukucskálni! Beférnek a próbafülkébe ketten is. Hogy ki mit gondol, nem különösebben érdekel, én vagyok a vásárló, ők el akarnak adni, rendes helyen nem zaklatnak. Ja, és párja a zokninak van, nekem férjem van. Erről a páromozásról már leszokhatnának az emberek, modoros és nevetséges.

Timil 2010.04.16. 11:59:13

@hulyekvagytok: mondom, jelentsétek fel a rendőrségen az őrt, ez sima becsületsértés. Csak így lehet észre téríteni az ilyeneket, vagy még így se, de legalább legyen már problémája abból, hogy úgy viselkedik, mint aki most jött a disznóólból, ahol nevelkedett.

Market-Ing · http://www.festekszer.hu 2010.04.16. 12:22:50

Diplomázott biztonsági őröket a boltokba! Már a biztonsági őrök is vizezve vannak manapság... Elkeserítő (na de komolyan)...
atechnikacsodai.blogspot.com ; agazdasag.blogspot.com ; idezetekgyujtemenye.blogspot.com

Yoshka 2010.04.16. 12:35:11

@Timil: Csak elmondanám: a pénzbüntetés, nem priusz. A legtöbb helyen, csak nyilatkozni kell, hogy nem voltál büntetve.
Bizonyítvány nem kell.

epres négercsók 2010.04.16. 17:56:10

@hulyekvagytok: Nem vetünk meg amiatt, mert nem akartad felvállalni a nevedet. Amiatt vetünk meg, hogy szándékosan egy ilyen provokatív, másokat lenéző, kihaénnem címmel ugráltál ott is, meg itt is. Az a szomorú, tudod, hogy ezzel magadat minősíted.
Az életkorodat, divat-irányultságodat és ízlésedet, valamely társadalmi réteghez tartozásodat és a vagyoni viszonyaidat itt mindenki csak találgathatja, de a "hülyékvagytok" név, azért az elég sokat elárul rólad.

És nem kell ennyire fellengzősen, hogy temérdek pénzt hagysz ott a NY-ben... Na és? Én is ott hagyhatnék, de nem teszem. Inkább félrerakom a pénzt vész esetére (mostanában ez talán nem haszontalan dolog), és csak azt veszem meg, amire tényleg szükségem van. Persze mindenki eldöntheti maga, hogy a _saját_ pénzét, tehát, amiért _megdolgozott_, azt mire költi. Minden más esetben mélyen kussoljon.

nyílméregbéka 2010.04.16. 19:32:11

KÉRDÉS: "...a kijáratnál a másik biztonsági őr a kezében lévő megfelelő berendezéssel direkt becsipogtatta a lopásgátló kapukat"
Tényleg van ilyen kütyü? Csak, mert nekem már többször csipogott áruvédelmi kapu, amikor pedig semmi nem volt nálam, és mikor az őr jelenlétében sétálgattam át rajta, akkor már nem csipogott. Szóval van, hogy szándékosan csipogtatnak, ha nem tetszik a pofád?

nyílméregbéka 2010.04.16. 19:43:04

+1 a próbafülkbée vihető ruhák darabszámához: mi van, ha épp sok ruhát akarok venni? Már kiválasztottam 3 blúzt, és most kellene még nadrág is, amit próbálnom kell, 2-3 db-ot (hülye méretezés miatt). Akkor az már 6 db ruha, mert a kiválasztott 3 blúzt hova a fenébe tegye az ember? Kosár rég megszűnt ezeken a helyeken. Tehát a fix 3 blúz, és a most próbálandó 3 nadrág = 6 db, ebből 2 db-ot lenyeljek vagy dugjam a s*ggembe, mert nem vihetem be a fülkébe? Szóval hogy gondolkodnak ezekben a ruhás boltokban?
Nem mintha gyakran vennék egyszerre sok ruhát, de pl. Takkóból már távoztam 10 db ruhadarabbal. Igaz, ott nem szóltak, sőt, mosolyogva szolgáltak ki :-)

XCat 2010.04.16. 21:11:30

@nyílméregbéka: 1. elcipeled a próbafülkéig, 2. ott elveszel egy négyes számot, a többit lerakod az ott álldogáló kiscsaj elé, és szólsz neki, hogy ha szólsz, majd hozza be a többit, 3. felpróbálod a négyet, behozatod a többit, 4. az első négyet kiadod, a többit beveszed, azt is felpróbálod.

Bonyolult?

XCat 2010.04.16. 21:13:18

@B@nális coitus: Az intimimissiben, a calzedoniában, a konckurenciában meg a többi ilyen, fehérneműboltnak csúfolt bohóckodásban ugyanazt a szart árulják. Triuph vagy Sariana ha normálisat akarsz.

A kiscsaj meg miért ne vehetné még pont itt, pont olcsóbban?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.16. 22:15:19

@CatMother: ezt többszöris le akartam már írni, de elsiklottam felette:
nem a szóbanforgó NY és hasonló kínaságos gagyizdában kell vásárolni, ahol minden el van méretezve!
elmenni a triumph vagy más márkaboltba és ha 500ért nemis kap méretnélküli gagyit, de 2-3rugóért olyat tud venni, ami nem megy tönkre 3 hónap alatt.

ha átgondolná, hogy nem kell 1-2havonta venni mert a jó minőség tovább tart, lehet már nem is olyan drága az a "drága".
nem beszélve a kényelemről, a jó anyagról.
eccer kell idáig eljutni és már halhatnak is ki a gagyizdák.

Kifordított kacagány 2010.04.18. 10:46:49

@Don Bandi: egy troll a pokolban is troll:)

@salapapa: a triumph-nál sem szentírás a méret, ott is modellfüggő. igaz, ott van normális próbafülke és hasonló kaliberű eladók is.

amit viszont nem értek, az az, hogy miért kell a posztolót légből kapott feltételezések alapján leszólni és megalázni, talán nem kapott belőle eleget a biztonsági őrtől? értem én, hogy ez divat, meg minden, de akkor akik így tesznek mennyivel jobbak a trollnál? vagy ennyi unatkozó biztonságitroll firkálgat ide?

XCat 2010.04.19. 01:41:42

@Kifordított kacagány: Én pont ezért szeretem a homárt. Folyton ráébredek, hogy a körülöttem élőben lévő emberek teljesen jó fejek és normálisak. Még akkor is, ha néha közveszélyes elmebetegnek tűnnek.

Kifordított kacagány 2010.04.19. 08:53:53

@CatMother: én nem vagyok fogékony a finom különbségekre, nekem mindenütt elmebetegnek tűnnek

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.19. 15:32:37

@Kifordított kacagány: nemtoom...
nekem csak fila dorkóm van dolgozni is, szabadidőre is.
más-más a fazon. melóban sokat guggolok, így ide kicsit szélesebb fazon jön be. sokat menni viszont ez a fazon nem jó így a szabadidő az egy kicsit hosszítottabb, keskenyebb.
fura, de más-más a mérete!
a melós az 44 2/3-os, a "kimenő" pedig asszem 46-os.
feneseértiezt...

ha az igazság kimondása nem kebelbarát módon trollkodás, akkor troll vagyok. különben nem érzem magam annak.
szerintem én még 1000szer visszafogottabban szólok be valakinek, mint itt páran. érzékeny a lelkem nna és nem akarok megbántani nagyon senkit! :)

crktlake 2010.08.05. 22:42:15

gratulálok a hölgynek,az irományából lerí, hogy ő az a tipikus PVC cicababa vagy mondhatnám BMW széria tartozék aki nagyon szereti kihangsúlyozni, hogy ő nagyon ügyesen költi a pénzt.Nyilván valóan más pénzét:)És profi módon tud fa arccal nézni más autójából a más által megvett ruhákban mobiltelefonnal a fejére ragasztva plazma tv méretű darázs napszemüvegben,és azt hiszi ő szarta a spanyol viaszt ,neki mindent szabad.Az ilyen majom ne fikázza le az olyan embert aki napi 12-16 órákat dolgozik.habár a hölgy is nyilván keményen dolgozik biztos kérgesre törte a száját valakinek a fax a:D

kakabelu 2011.09.26. 13:48:42

Ezen ember még mindig ott dolgozhat, hasonló szituáció történt velünk is. Vagy csak a New Yorker kér ilyen őrülteket?!

Jól tudom, hogy akkor kutathat át biztonsági, ha fen áll a gyanúja a lopásnak?
süti beállítások módosítása