Tékozló Homár

Re: Az Aeroviva megsarcolta a vulkán áldozatait - A cég válaszol

2010.04.22. 17:28 | szily | 207 komment

Rengeteg reakció érkezett arra posztunkra, amelyik az Aeroviva Párizsban rekedt 9 utasának kalandjaival foglakozott. Alant olvasható a cég reakciója, csonkítatlan formában, Zsuzsa levelére:


Az Aeroviva Utazási Iroda válasza:

a Párizsból hazatért utas írására reagálva az alábbiakat szeretnénk tisztázni:

az Aeroviva sem a vulkánkitörésről, sem a következményeiről, így a járattörlésekről  és az abból adódó kellemetlenségekről sem tehet. 

Az Aeroviva Párizsba telepített idegenvezetője és irodánk budapesti munkatársai egyaránt mindent megtettek annak érdekében, hogy 9 Párizsban rekedt utasa részére alternativ hazautazási lehetőségeket kínáljon, az alábbiak szerint. 

1. A budapesti Aeroviva iroda hétfő reggel kapott visszaigazolást az Air France-tól a szerda délutáni járatukra, ezt az idegenvezető azonnal közölte a csoporttal. Az utasok fontolóra vették ezt a lehetőséget, de végül elvetették. 

2. Az Aeroviva telepített idegenvezetője felajánlotta az utasoknak a vonattal történő hazautazást. Az utasok azonban leszavazták a vonattal történő utazást. 

3. Felajánlottuk a neten megtalálható busztársaságok egyik járatát, melyet az utasok leszavaztak, mert azzal véleményük szerint túl későn  értek volna haza.

4. Felajánlotta az idegenvezető az utasoknak, hogy a kényszerű ott-tartózkodás idejére programokat szervez.

5. Utasaink kérésére és javaslatára az Aeroviva Münchenig szóló autóbuszos utazást ajánlott fel, személyenként 30,000 Ft per fő áron. Ez rendkívül kedvezményes és korrekt ár egy ilyen szolgáltatásra. Utasaink ezt a megoldást el is fogadták, s hazautaztak.

Az Aeroviva eddig is mindent megtett és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy utasai részére korrekt, minőségi szolgáltatást nyújtson, ahogyan a fenti 9 párizsi utasunkon kívül további közel 10,000 utasunk alternatív útvonalon vagy dátumon a kaotikus helyzetben is biztonságban hazaért.

Aeroviva utazási iroda

 

Szűrt kommentelők

szita szita péntek 2010.04.22. 17:32:18

ŐŐŐőőő, akkor az előzmények ismeretében most szeretnem kellene őket? Nem fogom.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.04.22. 17:32:56

"Utasaink kérésére és javaslatára az Aeroviva Münchenig szóló autóbuszos utazást ajánlott fel, személyenként 30,000 Ft per fő áron. Ez rendkívül kedvezményes és korrekt ár egy ilyen szolgáltatásra."

1. Sem nem rendkívül kedvezményes, sem nem korrekt.
2. Az Aeroviva olyan szolgáltatásért (t.i. az utasok hazahozatala) kért extra pénzt, amit az utasok már kifizettek.

phyllo 2010.04.22. 17:35:24

Miért is fenyegette meg telefonon gy f az egyik hozzászólót??? Ez önöknél a korrekt eljárás???

Kukori és Kotkoda 2010.04.22. 17:38:29

A méltán híres, korrekt és minőségi szolgáltatások miatt vagytok vezető feketelistásak mi?

TH 2010.04.22. 17:39:13

Tehát az utasok inkább fizettek 30ezret egy útért Münchenig (Student Agency és Orangeways kicsit alacsonyabb árakon működik...), mint hogy elfogadják, hogy busszal vagy vonattal hazáig hozzák őket?
Ezt most így hogy?

yippyupp 2010.04.22. 17:42:21

@hagyma: jó reggelt odaát a nagy tócsán túl!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 17:42:36

Jó-jó,de az nem szerepel a levélben, hogy mégis MIÉRT emelkedett a 20 ezres buszozás 30 ezres buszozássá? És azt miért zsebbe kérték?

A levél helyesírása is érdekes. Főleg az elején.

Egyébként meg ha ezzel kezdi, és nem ordítozással, nem lesz ekkora botrány...

Mondjuk az utasok érdekes módon nem említették a többi hazajutási lehetőséget.
Vajon ki nem mond igazat?

phyllo 2010.04.22. 17:43:02

@ZöPö (inda): Hogy mennyire korrektek, az látszik az aláíráson is: az ügyvezető nem merte aláírni...

2010.04.22. 17:43:38

Nos...en Londonban elek, es emellett a Heathrow repter mellett, ami ugye europa legforgalmasabb reptere, es ott is dolgozom a legnagyobb hotelben - 900 szoba. Amit az elmult napokban lattam az brutalis volt. Akarmilyen stilusban is beszelt az utazasi iroda vezetoje - vagy akarkije - a kint rekedt utasokkal par dolgot le kell szogezni.

1. Ez termeszeti katasztrofa volt, semmilyen biztositas, szerzodes nem kotelez egyetlen ceget se arra, hogy ilyen esetben barmilyen koltseget finanszirozzon - biztositas se, hacsak kifejezetten nem erre az esetre is van kotve.

2. Parizs Magyarorszagtol nincs olyan messze, ha valaki azt mondja, hogy busszal tul lassan erne onnan haza, az gondoljon arra, hogy nalunk, peldaul 6 napig ottragadt egy 70 fos Kanadai iskolascsoport akik az erettsegijuk elotti turat fejeztek volna be. Kanada kicsit messzebb van, es ez meg a legegyszerubb tortenetek egyike. Ha valaki keptelen katasztrofahelyzetben 12-20 orat eltolteni buszon azert hogy hazajusson, mert "hosszu az ut" az idiota, lehet engem megkovezni.

3. Barmilyen stilusban is, de ha az iroda ajanlott hazajutasi lehetoseget, az elso alkalomra ugrani kell ilyenkor.

4. 30 ezer forint??? A normal £99-os Eurostar ( London - Parizs vonat)jegyek egy pillanat alatt felugrottak £700-ra, es ez csak az egyike a durva araknak. A buszok legolcsobb jegyei £250 korul mozogtak. Es ez csak London - Parizs. Orulni kellett volna mint majom a farkanak ilyen arak hallatan.

5. Elhiszem, hogy kellemetlen ha egy idegen orszagban reked valaki, es remenytelennek tunik a helyzet, de ilyenkor kellene elovenni a jozan eszet a tarsolybol, es orulni barmilyen megoldasnak, nem pedig uton utfelen pattogni, es lekopni mindenkit. Az utazasi irodanak semmilyen kotelezettsege nem volt. Jogilag ott is hagyhatta volna oket a repteren az idegenvezeto mondvan, hogy a szerzodes erre szol, kivitte oket a repterre, jegy a kezukben, es az elkovetkezo 3-4 napot oldjak meg ahogy tudjak.

Csak a mihez tartas vegett. Es nem nincs semmilyen kapcsolatom az utazasi irodaval. Olvastam az elozo posztot is, es ettol fuggetlenul amit leirtam, a telefonos zaklatas iszonyu pofatlan es bunko hozzaallas - nem utolso sorban buntetendo. Lehet kerni, es bocsanatot kerni ha valami nem tetszik, mind a ket fel reszerol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 17:43:41

@ZöPö (inda): 3. Telefonon fenygetőzve ordítás egyik eset ismeretében sem fogadható el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 17:44:46

@yippyupp:
ah mindjart del van, de thx
en inkabb zsuzsanak hiszek
alnyi jogom:)

Eric_Cartman 2010.04.22. 17:46:02

Köszönjük, csak nem ez volt a kérdés.
Leülhetsz.

2010.04.22. 17:47:40

@ColT: Ha a leiras korrekt - miert ne lenne az - az mar a hazateres utani panaszaradat utan volt. Nem akarom vedeni az irodat - miert is tennem - de ha az iroda ajanlott hazajutasi lehetoseget ott a helyszinen, es meg ha 20-rol 30-ra ugrott is a jegyar, meg mindig nagyon NAGYON olcso lehetoseg volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 17:48:19

@muhaddib:
csak zsuzsa maskeppen emlekszik

"Közben nézegettük a vonat ,esetleges menetrendszerinti busz járat indulást ,(saját magunk) helyeket, itt a buszjegy ára Budapestig 23 e. forint lett volna !!!!– de persze ez lehetetlen volt. Ezt az iroda is pontosan tudta , és most jött a leggusztustalanabb húzásuk : az eddigi 20 e lett 30 e Münchenig és onnan megy mindenki ahogy akar , ja és természetesen ott helyben azonnal kp-s fizetéssel , még az átutalásos számla verzióját is elutasították , persze ezáltal a befizetett fejenkénti 30 e. forintról számlát sem kaptunk.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.04.22. 17:48:30

Gy. F. vagyok. Aki ezt a választ nem fogadja el, annak letépem a fejét, belehányok a tüdejébe, és beperelem, mert gusztustalanul néz ki. De ezt korrektül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 17:50:20

@yippyupp:
meg lesz
utolso offom, holnaptol orultek haza, jovo szombaton derby
de ide altalaban nem utazasi irodaval jonnek
kulonosen nem aerovivaval

A rája szarik rája 2010.04.22. 17:50:21

Ha figyelembe veszem, hogy a Bp-München jegy sacc kb. 7500 HUF, akkor a Párizs-Müónchen ténmyleg korrekt 30.000-ért (nemis, na!).

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 17:51:05

@Csokis: ez a "király" szövege vót... :D

szita szita péntek 2010.04.22. 17:51:35

@muhaddib: Khm. Egen, vis maior volt. Egen, nem kötelességük.... Aha. Mondjuk azért megtehették volna, ha jó fejek. No, nem az ingyé hazaszállítást, hanem az egyéb lehetőségek bemutatását. Azt, hogy ez megtörtént per pill. csak az utazási iroda képviselője mondja, akinek bocs, de érdekeltsége miatt nem hiszek.
Az eredeti panaszos nem is azért rítt, mer' ménem hozták őtet haza, hanem azé, hogy mé nőtt meg az út árjaneki. Mámint 20-ról 30-ra. Hogy ez szerinted aprópéz? Lehet. SZerintem meg a feltételek menet közbeni egyoldalú megváltoztatása csúfság.

yippyupp 2010.04.22. 17:53:12

@hagyma: ja gondolom ott a panam a sztár ; )

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 17:54:10

@muhaddib: sokan nme fognak örülni ennek a kommentnek... nem leszel túl népszerű.
(ezt a szöveget én is ma kaptam :D)

yippyupp 2010.04.22. 17:54:31

tessék rendesen írni nekem a vis majort, ahogy az aeroviva is írta

eml 2010.04.22. 17:55:03

De ezért mért kell telefonon zaklatni?

Q-rious 2010.04.22. 17:55:11

Ha félretesszük azt, hogy mi igaz ebből és mi nem, akkor is ennek a levélnek a fenyegető telefon előtt és helyett kellett volna íródnia, és nem ártott volna kitérni a 20e-ről hirtelen számla nélkül 30e-re emelkedett jegyre sem. Így már eső után köpönyeg, ezt már nem hozza helyre az Aeroviva, én is örökre megjegyeztem, hogy velük soha sehova.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 17:55:24

@szita szita péntek: mily gyönyörű sz: "CSÚFSÁG".
én egyből le büdösparasztoznám Gy.F-et...

cogitoergosum1 2010.04.22. 17:55:43

Az Air France visszatérítését amúgy benyeli az iroda vagy azt visszakapják az utazók?

MosoMasa 2010.04.22. 17:56:00

M@muhaddib: Bármilyen ajánlatot, bármilyen megoldást elfogadni! ???
A faszt!
Ésszel már majom. Ha így lenne, akkor már eleve az utazást is így kellene elfogadni: Utazol geci? Ne, roller! Tejelj oszt húzzál a picsába, a többit meg oldd meg? Ez a módszer lenne a megfelelő? Uggyanmá!

phyllo 2010.04.22. 17:56:19

Tisztelt gy f! Itt az idő, hogy bocsánatot kérjen az ön által felhívott hölgyektől, akik ezt fenyegetésnek és zaklatásnak vették. Ha nem így volt, akkor itt leírhatja az ön verzióját.

eml 2010.04.22. 17:56:26

Az Aeroviva vezetője miért zaklatta akkor az utasokat telefonon?

szita szita péntek 2010.04.22. 17:57:55

@salapapa: Vérmérséklet szerint ugye! ;D

Egyébként a büdösparaszt jelzőt inkább az utólagos zaklatásaival érdemelte ki.

Alikam 2010.04.22. 17:58:22

Nem értem én ezt az egészet.

Vis Maior esetén a repülőtársaságok kötelesek a jegy árát visszatéríteni vagy ha az utas elfogadja, akkor későbbi gépre feltenni őket.

Akkor hol a gond?

Az Aeroviva megkapta ezt a pénzt? Ha igen miért nem abból fedezte a visszautazás költségeit az utasok részére?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.04.22. 18:00:08

30 forint... röhej...

azt kellett volna mondani, hogy mivel a repjegyük árát visszadja a reptető cég, így ennek az összegnek a fejében hazajöhetnek és akkor senkit nem ért kár és mindeki mosolyog...

2010.04.22. 18:00:12

@szita szita péntek: Nem azt mondom, hogy apropenz, de a szolgaltato szektorban az arak mindig is az aktualis kereslettol fuggenek. Az termeszetesen adocsalas, es igenis buntetendo, ha nem ad szamlat a ceg az utazasi koltsegrol. DE!

Ha azt mondom egyik oraban, hogy egy szoba £89, a kovetkezoben azt hogy £109, es a kovetkezoben meg mar £159, akkor ugyan lehet, hogy 20 ember azt mondja hogy sok, de 200 masik pedig egymast fogja taposni, hogy CSAK ENNYI? Mert el lehet hinni 30 ezer forintos buszjegy par szaz kilometerre nem volt sok ezalatt a par nap alatt. Ez uzlet akarki akarmit mond, es ha a te munkad is az, hogy minel tobb bevetelt termelj a cegnek, akkor igenis te is ezt fogod mondani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 18:01:25

@yippyupp:
jonnek ilyenkor mindenfele modon
tavaly itt volt Erzsebet kiralyno is
na mondjuk O nem nalunk lakott
a legolcsobb szobank hetvegere 10.000 dollar

Dave_bloghu 2010.04.22. 18:02:22

Gondolom az ott rekedt utasok az oldja meg az iroda, azonnal, ingyen (mert kifizettük az akciós utat) elven haladva elutasítottak mindent, ami nem annyi, hogy valaki ott helyben felveszi őket, a Hősök terén meg lerakja. (Bár itt fura, hogy miért nem a 3. megoldást fogadták el.)

Párizs meg mondjuk végig pálya, szóval még az is belefér, hogy hazaszólok, hogy két haver induljon már el egy 7 személyes kocsival. (fél nap az út.)

szita szita péntek 2010.04.22. 18:03:53

@muhaddib: Jaja. De mondjuk a kenyér ára nem szokott megváltozni miközben a polctól elsétálok a pénztárig... Ha jól értem az érváltozás akkor történt, amikor az utasok már elfogadták a 20-ast. Kvázi "egymás tenyerébe csaptak" az üzletet szentesítendő...

gregaba 2010.04.22. 18:04:13

@hagyma: Tiv, héderezhetek nálatok 1-2 hetet, amikor (nagyon hamarosan) kinn leszek ott a keleti parton?? ;]

tamarju 2010.04.22. 18:06:29

csak egy kérdés.... szerintetek az aeroviva mennyi szabadjegyet kap egy évben az air france-tól?

nem jutott volna 9 darab azoknak akik ottragadtak? mondjuk 5000 Ft-ért...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 18:07:00

@gregorik:
junius utan 1 hetet fel tudok ajanlani, most koltozesben es alalsvaltoztatasban vagyunk, meg itt a derby, a fiam eskuvoje stb.
utana megyunk le Ashevillbe, ott be kell rendezkedni
de ha korabban kell megkerdezem a fiamat

yippyupp 2010.04.22. 18:08:02

@tamarju: mármint, hogy a 9 db szabadjeggyel el tudták volna hessegetni a hamufelhőt?

XCat 2010.04.22. 18:09:35

Elnézést kérjük, kárpótolni fogjuk a károsultakat, vagy valami?
Legalább köszönnyé vazze:D

neurotikk! (törölt) 2010.04.22. 18:10:35

Na apam ez mar tulmegy minden hataron.
Az iroda ugy talalja az idegenvezetovel kozos keresest a helyszinen, es a lehetosegek merlegeleset, mint ha ok ajanlottak, az utasok meg sorra visszautasitottak? Bazdmeg ki hiszi ezt el, hogy nem akartak hazajonni!! Bazdmeg ott irja hogy egyutt kerestek es merlegeltek, olvassatok mar el Zsuzsa levelet mielott hulyet csinaltok magatokbol! Mikor az iroda csinalta, kozosen az egy szem kintlevo ember! Az utasokat megfizetitek a munkadijert ember?! Ennyire beleszoktatok mar a hazudozasba hogy eszre se veszitek mennyire kilog a lolab?! Tipikus 90-es evekben felnott ugyeskedesre epito vallalkozas, elbasszuk es majd megmagyarazzuk, kihazudjuk magunkat.
Milyen ajanlatrol beszel ez a kepmutato gep aki itt irja a levelet - gondolom Gy.F. mondta tollba de ala mar nem irta. Ez mar hihetetlen arrogans.
Majd biztos jol visszautasitanak hatarozottan mindent, csak hogy egy veletlenszerut kivalasszanak kesobb? Ami nem is viszi haza oket?!! Nem akarjatok rogton a Mikulasra fogni az egeszet es Izraeli kettosugynokokre?
Bazdmeg, hat hazudtok pofatlanul, nyilvanvalo!!

Nme hiszem ezt az arroganciat. Az iroda ugy tesz mintha ezen dolgozott volna az alkalmazottak jo resze, profinak probalja feltuntetni magat, pedig kozosen kerestek az idegenvezetovel az utasok, hat olvassatok mar legalabb!

Felbaszott ez a taho ceg, eddig nem volt dolgom veluk, de ezentul se tuti, es semmi ismerosomnek sem ha rajtam mulik. Mindjart megy egy kibaszott korlevel egyszeru linkekkel es idezetekkel a rossz tapasztalatokbol. Megerdemlik hogy tonkremenjenek, az alkalmazottak koszonjek a 'fonokuknek'. Fonok! Annyi esze sincs hogy legalabb konzultaljon egy PR-ossal ha mar nullat ert hozza es mielott olyan baromsagokat csinal amit Pistike a 2b-bol se tenne meg mindenfele PR erzek nelkul sem, csak mert tobb esze van annal.

tokomtelevan 2010.04.22. 18:10:39

Zsuzsika leveléből a végén kiderül, hogy az Aeroviva űbef@sza cég.

Csak tudnám, hogy akkor eddig is mia francokért volt rájuk ennyi panasz, miért tojtak a békéltető testület ajánlásaira, stb
Eddig sem mentem volna sehova velük, ezek után pedig pláne nem megyek.

Az utasok fizettek az útért oda-vissza.

Az utazási iroda Zsuzsika szerint több változatot ajánlott, hogy az utasok hazajussanak!
Menjetek vonattal!
Menjetek busszal!
Szervezek fakultatív kirándulást amíg itt vagytok.

CSAK PÁR DOLGOT NEM AJÁNLOTT!
Azt hogy mindezt ingyen teszi, vagy a repjegy árát visszatéríti, a fakultatív kirándulás ingyenes, ingyenes szállás, amíg nincs hazaindulás.

Mit is segített a hazajutásban az AEROVIVA?

Lóf@szt!

Csak megpróbált még extraprofitot bevasalni a pórul járt utasokon.

eml 2010.04.22. 18:12:12

@muhaddib:
De miért kellett az Aeroviva vezetőjének az uitasokat telefonon zaklatnia?

tamarju 2010.04.22. 18:13:25

@eml: mert egy arrogáns nagyképű @@@@@@

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 18:14:54

@hagyma: Hát igen, ez itten a phobhéma.

És mint tudjuk az itt megjelenő szolgáltatóknak szinte mindig igazuk van mert ők olyan kibaszottul korrektek.

@Csokis: Ó ne bánts könyörgöm :D

tokomtelevan 2010.04.22. 18:15:13

Az Aeroviva eddig is mindent megtett és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy utasai részére korrekt, minőségi szolgáltatást nyújtson, ahogyan a fenti 9 párizsi utasunkon kívül további közel 10,000 utasunk alternatív útvonalon vagy dátumon a kaotikus helyzetben is biztonságban hazaért.

Meg lennék lepődve, ha az AEROVIVA 5 nap alatt 10.000 utast hozott volna haza.
EZ IS HAZUGSÁG!!!!

gregaba 2010.04.22. 18:15:54

@hagyma: király vagy! (már ha ez most komoly.) ezesetben még írok neked júni 1 után.

neurotikk! (törölt) 2010.04.22. 18:17:59

@muhaddib:
Szerinted itt ha egy haszonlesot - itt mas karan eloskodot ertek - azzal vedesz hogy vannak mas nagyobb haszonlesok is, az mennyi szimpatiat fog kivaltani.
Mikor itt tobbnyire olyanok vannak akik potencialis haszonleso aldozatok.
Gondolkodsz te neha?
Nem eleg, hogy karteritest nem kaphat az utas - ertheto, a tarsasagok nem tehetnek a vulkanrol -, da penz nem jut vissza a tarsasagoktol az utashoz, sot!, kozben meg a megmarado kapacitason nyereszkednek egyesek?
Nem gondolod hogy egyszer vege lesz a vulkankitoresnek, es ezeknek a nyereszkedoknek megviszik a hiruket az utasok?
Lathatoan nem gondolkozol.

Uzleti mechanizmus? Budos egy kis takaro ez elfedni a kapzsisagot.... jol beeted magad ebbe a tarsasagba, gratulalok.

demagofób 2010.04.22. 18:18:07

Azt nem értem miért nem hívtak taxit pestről. Kijött volna kb 150eFt-ból szétdobják 4 felé és mindenki boldog.
Pontos árakat a taxitársaságtól kell kérni, de biztos, hogy 250-nél kevesebb lett volna és alkudni is lehet.

norbert79 2010.04.22. 18:18:25

@muhaddib: index.hu/gazdasag/vilag/2010/04/22/a_ryanair_visszakozott_es_fizet/

(Meg üzenem mindenkinek...) Ennyit erről, az Aeroviva meg nálam felkerült a fekete listára.

yippyupp 2010.04.22. 18:18:43

@tokomtelevan: és a 10.000ből egy sem szereti a homárt. teljesen kizárt

XCat 2010.04.22. 18:19:17

Elolvastam megint. Szerintem ezek tényleg nem értik, mi a baj velük.
Vannak ilyen emberek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 18:21:28

@gregorik:
OK
de alvas a nappaliban, mert mi csak ketten vagyunk es 1 szoba nappalis a kero 80 nm2

tamarju 2010.04.22. 18:21:48

amikor még adastra-ként működtek, már akkor sem értették :P

norbert79 2010.04.22. 18:25:35

@ZX: Miután eddig még nem is hallottam róluk, igen :)
De ezek után már hallani sem szeretnék róluk...

ZX 2010.04.22. 18:26:48

@norbert79: Messziről kerüld el, a saját érdekedben. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 18:27:41

hatigen a valasszal tulajdonkeppen az a baj hogy eppen az ellen mond ellent ami miatt a panasz volt
nem volt segitokeszseg az iroda iranyabol, a kihelyezett idegenvezeto meg csak-csak probalkozott, de az iroda mindent elutasitott
ahelyett hogy kikuldek volna egy kisbuszt ertuk oszt lecet
vagy szereztek volna vonatjegyet, vagy buszjegyet
lehetove tettek volna kesobbi utalast a jegyekre
stb, stb.
amugy em udom, ha az a rohadt busz el tud menni Munchenig, miert nem tud Pestig, vagy legalabb hegyeshalomig, onnan mar van vonat
a levelbol neken nem az jott le, hogy avalaszban foglaltakat az iroda teljesitette
valaki hazudik

tejbetök 2010.04.22. 18:28:19

5 nap 10.000 ember
365 nap 730.000 ember

Ez alapján minden ember az országból aki megjárja külföldet, az az AEROVIVAVAL utazna.

Én hiszékeny vagyok, de ennyire azért nem.

gregaba 2010.04.22. 18:28:29

@hagyma: én benne vagyok, köszi. :) ezek szerint emlékszel rám a ph-ról? pedig nem tegnap, hanem 2005 körül diskurálgattunk ott jókat.

MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó · http://www.mikulascentrum.hu 2010.04.22. 18:29:36

10,000 utas azon az egy hetvegen? :) haaaat.... en azert kernek egy APEH vizsgalatot ebben az esetben hogy mennyi szamla lett kiallitva abbol a 10,000 utazasbol, a kulombozetet meg adohianykent tessek bevasalni. hiszen az utazasi iroda hivatalos levelben ismerte el hogy ennyi ugyfele volt az adott napon.

2010.04.22. 18:32:22

A Tekozlo Homart annak idejen eleg surun olvastam, mert igenis jo otlet, hogy legalabb az egyetlen szabad mediumon keresztul - internet - az emberek elmondhatjak a nyilvanossagnak problemajukat egy-egy ceggel. De ha a kommentelok mindig es csakis mindig a hoborgokbol kerulnek ki akkor mi ertelme? Ez csak boszorkanyegetesse fajul lassan, aki nem tetszik azt megegetjuk.

A fenykepeket megneztem en is mert kivancsi voltam. Nem tudom,hogy kinek mi a baja a kepekkel? Azok amik, egy ember emlekei akinek tobb lehetosege van utazasra mint masoknak. Ezt pl. nem ertettem, hogy miert kellett?

Igen, ha sertegetett az iroda kepviseloje, fenyegetett, akkor fel kell jelenteni zaklatas, adocsalas, garazdasag miatt. Ebben igazat adok.

De az uzlet az uzlet, nekem ne mondjatok mar, hogy ti kenyelmesen leirnatok tobb szazezer forintos koltseget a semmire? Mert az utazasi irodanak ugyanugy ki kell fizetnie az utazasi koltsegeket, ugyanugy vannak szamlai, alkalmazottai. Es a penzvisszaterites a legitarsasagtol meg csak sokara jon meg. Azt meg ne ugy kepzeljetek mar el, hogy az utazasi iroda csak ugy kapni fog majd 900 ezer forintot az AF-tol jegyvisszateritesre! Csak akkor van visszaterites, ha a legitarsasag altal ajanlott tervek egyiket elfogadja. Es a jegyarak, nyilvan kedvezmenyesek az irodanak mert tobb szaz jegyet vesz evente. Ennek tukreben a visszaterites is az alacsony kedvezmenyes ar lehet maximum - ha kap egyaltalan vissza valamit.

Sokaknak fogalmuk sincs, hogy az uzlet hogy mukodik, es hogy egy cegnek is vannak kiadasai, meg, hogy nem ugy megy, hogy csak hirtelen majd leemelek 5 milliot a ceg szamlajarol, es abbol fizetek, majd hitelre. Es ha nincs eppen penz a szamlan? Ha meg nem jottek meg a befizetesek? Ha nincs a cegnek olyan hitelkerete, hogy azonnal fel vehessen tobb milliot keres nelkul? Akkor mi van? Es egyebkent azt a penzt amibol hazahozza az utasokat ki fogja kifizetni? Az utas azt mondja, hogy ingyen kell, tehat nem fizet. A biztosito nem fizet, mert neki nem kell. A legitarsasag nem fizet, mert elvegre semmi koze nem volt az egeszhez, raadasul mire eljutnanak oda, hogy repulhessenek, az utas mar otthon van, tehat szemelyes kerelmet nem tud benyujtani - igen szemelyes kerelem kell a visszateritesekhez, utlevel fenymasolat, meghatalmazas, koveti kozbenjaras, meg ilyenek.

Szoval az itt levo sok hoborgo azt elvarja, hogy szazezreket fizessen ki a ceg sajat zsebbol pofara, mert nagyon kell magukat szegyellni , hogy egy vulkan kitort...

A pofatlan hozzaallast a ceg reszerol mar tobbszor irtam, hogy nem kell toleralni, fel kell jelenteni, nem pedig kocsmabatorsagot gyujteni orditozassal. El kell menni egy ugyvedhez es intezkedni. JA! Hogy fel kell kelni a fotelbol, es tenyleg elmenni egy ugyvedhez, tenyleg eljarni a birosagra, es ott lenni az uleseken! Az mar sok... Aki a szajat jaratja, de nem hajlando megvedeni az igazat, az ne csodalkozzon a sorsan.

XCat 2010.04.22. 18:35:25

"De az uzlet az uzlet, nekem ne mondjatok mar, hogy ti kenyelmesen leirnatok tobb szazezer forintos koltseget a semmire?"

Nem a semmire írja le, hanem hogy ne történjenek ilyenek, mint ma. A cég jó híre, meg egyéb baromsága.
Ha minden kommentelőre csak egyet számolok, akkor is bukott pár száz potenciális ügyfelet. Ez hosszú távon sokkal többe fog neki kerülni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.04.22. 18:36:03

@salapapa: Majd jól letépem a fejt annak is. Itt korrekcség van, bazmeg! Érted?

kispista 2010.04.22. 18:38:41

@muhaddib:
Kb hasonló logikával tagadja meg sok cég a garancia teljesítését! Mert úgymond minek fizesse ki saját pénzéből a vevő kárát!

Más az hogy nem utaztat haza ingyen és más az, hogy ezen még nyerészkedni is akar! Önköltségi áron hazahozhatta volna az utasokat! És nem extraprofittal!

Üzlet az üzlet! Tényleg jó üzlet többezer potenciális vevőt elveszíteni a geciputtony viselkedés miatt!

2010.04.22. 18:41:47

@CatMother: Az a kommentelo aki ma orditozik, 2 ev mulva ha meglatja, hogy az Aeroviva kedvezmenyes aron kijuttatja Tuneziaba, vagy Egyiptomba, ugyanugy meg fogja venni az utazast veluk. Es miert? Mert az emberek felejtenek, sot a legjobb, hogy nem torodnek. Mert akarmennyire is megjegyzi ezt az esetet, 2 ev mulva mikor a hirdetest nezi, azt fogja gondolni, hogy azota mar eltelt sok ido, velem ilyen amugy se tortenhet meg, okosabb vagyok en mint a tobbiek. De 2 ezer forinttal olcsobban kapja az utat, es mindent leszar magasrol, sot meg a repulon a 4000 forintos szendvicset is orommel fogja megvenni, mert jo uzletet csinalt, es most megengedheti maganak. Ennyit arrol, hogy mennyi utast fog elvesziteni az iroda.

Sasfióka 2010.04.22. 18:44:11

Két alkalommal volt UGYANAZ a tapasztalatom az Aerovivával. Másodjára csak a "postás" szerepét töltöttem be.
Első alkalommal egy Budapest-Tokyo (közben két átszállás) repjegyet vásároltam (volna) tőlük, két fő részére. Az iroda zárása előtt KETTŐ PERCCEL érkeztem meg, közölték, hogy zártak a rendszerek és MÁR NEM TUDNAK SEGÍTENI. Úgyhogy elmentem, és megvettem máshol...
A második alkalom detto. De mivel én már nem vettem volna tőlük jegyet, így egyik ismerősöm futott bele. Ő Burgaszba vett három főnek. Hat előtt pár perccel értem az irodába ÚGY, HOGY ELŐTTE TELEFONON EGYEZTETTEM VELÜK, HOGY MEGYEK, ÉS ÁTVESZEM A JEGYEKET. Megérkeztem és a biztonsági őr közölte, hogy én ide ma már be nem megyek... Hiába közöltem, hogy meg van beszélve, szerinte csak "kamuzom" és őt ezzel "nem etetem meg", mert itt már "lejárt a munkaidő".
Köszönöm az ügyfélbarát hozzáállást, másodszor is sikerült a repülőjegyet alternatív helyen, Aeroviva szuperárban megvennem...
Tényleg ügyfélbarát megoldás az, amikor valakire rábasszák az ajtót úgy, hogy meg van beszélve, hogy megy.
Kívánom a kedves tetünek a vezetőségben, hogy egyszer egy Airbus ajtaját csukják rá. Lehetőleg utazómagasságban, és ő kívül legyen. (Most a lehetetlenségi faktortól tekintsünk el.) De úgy is mondhatnám, hogy az ingyenjegyek igénybevételekor csak félútig legyen üzemanyag és az óceán felett repüljenek... Köszönöm.

kispista 2010.04.22. 18:45:14

@muhaddib: Az emberek felejtenek, a gugli nem!

dr. orter 2010.04.22. 18:45:35

@muhaddib: "4. 30 ezer forint??? A normal £99-os Eurostar ( London - Parizs vonat)jegyek egy pillanat alatt felugrottak £700-ra, es ez csak az egyike a durva araknak. A buszok legolcsobb jegyei £250 korul mozogtak. Es ez csak London - Parizs. Orulni kellett volna mint majom a farkanak ilyen arak hallatan."

Csakhogy itt nem arról volt szó, hogy valaki szeretett volna Párizsból Münchenbe menni és kapott erre egy kedvező ajánlatot, hanem hogy a hazajutás ki volt fizetve, és a cég a kifizetett áron felül kért volna még 30000 forintot, és azzal is csak Münchenig mehetett volna az utas.
Mekkora különbség, ugye?

Sasfióka 2010.04.22. 18:47:01

Jajj, de még előzménye is volt, mert amikor Tokióba foglaltam a jegyet, és felhívtam őket, közöltem, hogy interneten láttam Tokióba jegyet, az volt az operátor válasza, hogy ugye nem hittem el a honlapra kiírt árakat? Mert sokan telefonálnak azzal, hogy annyiért kell nekik jegy... Jó-jó tudom, hogy "az árak változhatnak" :P

Píter 2010.04.22. 18:49:22

@muhaddib: Olvastad te a panaszos levelét? Mert nem úgy tűnik...

Píter 2010.04.22. 18:50:57

Egyébként meg korábban is írták, hogy több országban nem fogadják el kifogásként a vis maior-t erre az esetre, mert egyes meglátásokat szerint ez nem tartozik se abba, se másba. Szal lehet itt okoskodni, de ez nem a thaiföldi cunami volt...

XCat 2010.04.22. 18:51:30

@muhaddib: Valószínűleg emiatt vannak még a piacon. :)

Különben a hülyékkel nem tudsz mit csinálni, mindig is voltak, és lesznek is. A cég viszont akkor is cég, bevett működési gyakorlattal, meg szabályokkal, mert anélkül csak egy rablócsürhe.

phyllo 2010.04.22. 18:52:00

@muhaddib: Nem tudom, hogy te milyen üzletben utazol.
Nálunk nem csak a haszon a fontos, van üzleti korrektség is.Mit várjon az ember olyantól, aki fenyegetőzik, stb.
Mellesleg az évi 5 milliárd forgalomból ezt kárpótolhatta volna.
Az éttermemben, ha nem ízlik a kaja nem fizeted ki, nem csinálok balhét. Nálad úgy látom a pénz mindenek előtt. Átverni, lehúzni az ügyfelet, felétek ez a módi.

XCat 2010.04.22. 18:53:11

@muhaddib: Jah hogy megint egy okos kiszakadt hazánkfia......... így már értem.

dr. orter 2010.04.22. 18:53:26

A vis maior az oké, csakhogy ha egy utas kifizette a hazautat, akkor a cégnek, amelyik szerződésben ezt vállalta, teljesítenie is kell, vagy minimum megoldást találni rá. Azzal nem lövöldözhet vissza az utas felé, hogy nem ő tehet az esetről. Ennek a kockázatát bevállalta, amikor jó pénzért szerződött az utassal.

XCat 2010.04.22. 18:56:10

Ha valaki keptelen katasztrofahelyzetben 12-20 orat eltolteni buszon azert hogy hazajusson, mert "hosszu az ut" az idiota, lehet engem megkovezni.

Én képtelen vagyok. Megölnélek a végére. Vicc és túlzás nélkül. A fejedre ülnék, és kikaparnám a szemedet. Közben pedig kurvára meg lennék sértődve, hogy belekényszerítettél ebbe a kibaszott szarba.
(Rühellem a tömeget.)

XCat 2010.04.22. 18:57:19

idézőjel lemaradt, erre ment; @muhaddib:

Magam_a_Mondomét! 2010.04.22. 18:57:32

Nem értem: van olyan szabály, hogy ha nem tetszik, hogy (jogosan vagy sem) fikázzák a cégemet akkor én akár bunkó is lehetek? Ez feljogosít?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 19:00:37

@muhaddib:
errol azert kerdezzel meg egy mosogepszerelot.....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 19:01:04

@muhaddib: Azért írja le veszteségbe kérlek, mert 1. köteleve van rá (ha nem ő, akkor a szerződött légitársasága, rendezze el vele), 2. igen, a jó hírneve miatt.

Mondjuk a per lehetőségét már én is mondtam.

@CatMother: Így is buszon ültek, de ugyebár valószínű az a dolog kulcsa, hogy az Aeroviva tuti nem ajánlott fel semmi hazajutási módokat ezen az egyen kívül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 19:01:44

meg egy furedi vendeghaztulajdonost

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 19:02:18

Egyébként ilyeneket olvasva belegondolok, hogy nem is olyan nagy baj, hogy tizensok éve nincs pénzem elmenni nyaralni :S

eml 2010.04.22. 19:04:26

@muhaddib:
Állj be a kútra tankolni!
Nézd meg a benzin árát: 330 Ft/l

Tankolj, tedd vissza a pisztolyt.

Bemész fizetni, a benzin ára 360 Ft/l

Így már érted? Ha nem érted, hogy ez üzlet, akkor este felhívlak.

Majd én is zaklatlak telefonon mint az Aeroviva vezetője az utasokat.

neurotikk! (törölt) 2010.04.22. 19:04:53

@muhaddib:
"El kell menni egy ugyvedhez es intezkedni. JA! Hogy fel kell kelni a fotelbol"
Nem csak. Ehhez be kell fektetni penzt es idot amit egyeb hasznosra koltenel. Es ebbol legalabbis az idot nem adja vissza senki, meg ha a befektetett koltsegeket reszben vissza is kapja - nem kapja vissza teljes egeszeben meg ha nyer se, minden jarulekost nem fog -, plusz a partizezret amiert perelne.
Es ezt nagyon jol tudjak a tisztessegtelen taho 'szolgaltatok' is, hogy nem fogja egyenkent megtenni a sok ugyfel. Ok pihenni akartak, volt mar eleg veszteseg igy is, kellemetlen elmeny ami nem hianyzott, jobb lenyelni a bekat mint ragcsalni.
A szolgaltatok mindezt tudva nyugodtan fenyegetnek perekkel vagy hivnak fel pereskedesre, mint ahogy te is itt, lathatoan otthon vagy a temaban.
Egyszerubb benyelni es soha a budos eletbe nem foglalkozni veluk tobbe, sot, elhinteni a rossz hiruket.
Pereljeni? Eleg ketseges es nem is eleg eltantorito.
Es kulonben is eleg gaz ha ez pereskedesig megy, mik vagyunk mi mindnyajan - utas plusz szolgaltato -, ugyvedjotekonysagi intezmeny? Azt hinnem valaki utazni akar, kellemes idotoltest, a masik meg szolgaltatni es megelni. A megelni nem egyenlo az ugyeskedessel. A kellemesbe meg nem tartozik bele a pereskedes, plane nem ha egy elbaszodott utazas utan jon.

Itt nem a pereskedes ami hatasos. (esetleg feljelentes, ha lehetseges, ne az ugyfelnek kelljen itt maganyos lovagot jatszania, de van annal is jobb)
Inkabb a rossz hir terjesztese.
Amihez nagyon hatasosan asszisztalnak a kedves erintettek is mint latjuk.
Nem is rossz hir terjesztes ez, mert az koholt dolgokra hasznaljuk mostansag. Hanem csak elmondani a tapasztalatainkat nagy nyilvanossag elott. A rosszt azt a ceg adja maga. Hivjuk ezt leleplezesnek.
A pereskedes utan vesztene a ceg egy-ket szazast? Az semmi, behoznak mason. (emlekeztetnelek az eves forgalmukra) Az csak olaj a tuzre.
Ez az amivel hatasosan lehet tenni ellenuk, nem az ugyvedekkel.

Sok utas is megeri a penzet, nem is hisz el mindenki minden panaszkodast, foleg lassan itt a Homaron, vannak itt minden porszembe belekotok elegen, de pont ezert is jobban jartak volna ha mar nem fizettek csendben, hogy legalabb kussolnanak. De hat ehhez hulyek. Vagy is ez a Ferike, ez az idiota. Ezzel a par telefonhivassal, meg ezzel a kepmutato levellel tobbet vesztett, mint ha taxival hoz haza minden kintrekedtet.

Ez lenne az uzlet? : )

tonchyka 2010.04.22. 19:04:57

@muhaddib: Csak egy kérdésem lenne Önhöz Kedves Muhaddib!Ön nem véletlenül a szóban forgó utazási irodának a fizetett reklámembere?Azt kell tudomásul vennie,amit már az EU el is rendelt azóta,hogy a társaságoknak az utasokat kártalanítani kell.Érti???

yippyupp 2010.04.22. 19:06:09

@CatMother: tyí, a teringettét, szurult virtus beléd, azt a rézfánfütyülő rézangyalát

eml 2010.04.22. 19:06:45

@muhaddib: " Az a kommentelo aki ma orditozik, 2 ev mulva ha meglatja, hogy az Aeroviva kedvezmenyes aron kijuttatja "

Naja, ha ezt túléli, mindezt azért mert az Aeroviva vezetője, Gy.F. telefonon zaklatta az utasokat.

phyllo 2010.04.22. 19:09:08

@muhaddib: Még valami: Ha egyszer az éttermemben vizet kérsz, mert szomjan akarsz halni, mindenkinek természetesen ingyen adom, neked 10000 dollár/pohár.Te mondtad, hogy a kereslet határozza meg a kínálatot. Más szavakkal: Az ember kiszolgáltatottságából üzletet csinálni...ettől fordul fel a gyomrom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 19:09:44

@gregorik:
oreg hal vagyok,emlekszem a nickekre
sot eszreveszem ha valaki valt
a tobbit majd priviben ha aktualis lesz

tonchyka 2010.04.22. 19:10:13

@muhaddib: Ja és még1!Itt senki nem ért egyet Önnel,tehát tanácsolom hogy szálljon ki a vitából!Gondolom,hogy ilyen hozzáállás miatt egy londoni utazási irodának is balhéja lenne!

gorillka 2010.04.22. 19:11:23

@muhaddib: az utasok előre kifizették az árat, amiben a hazaút is benne volt.
Egy vállalkozásnak kockázata is van. Jelen esetben az ügyvezető kockáztatott és vesztett, amit agresszív telefonálással is tetézett.
A pillanatnyi "remélt" extra profitért beáldozta a jó hírnevét.
Csak gratulálni lehet neki.
Látom, te nagyon ismered, hogy hogyan működik egy vállalkozás...

neurotikk! (törölt) 2010.04.22. 19:12:05

@tonchyka, @muhaddib: amit az elejen irt a szerint nem, o 'csak' egy hasonszoru szakmabeli, aki termeszetesnek talalja ezt a fajta hozzaallast.

Nagyon jo lenne meg tudni melyik angol helyen dolgozik, nehogy belefussak veletlenul.

eml 2010.04.22. 19:17:56

@neurotikk!: Nézd meg az adatlapját, 2003-ban a Fogarasi Tescoban diákmunkán volt.

Sok megszólalása sík gáz.

tejbetök 2010.04.22. 19:20:44

@muhaddib:

Milyen érdekes, hogy eddig soha nem írtál a homárba hozzászólást, most pedig osztod itt az észt, hogy jól járt el az aero.

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Te vagy Gy. F., csak nem mered magad vállalni.

eml 2010.04.22. 19:20:46

@neurotikk!:
Egy reptér melletti szállodában dolgozik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 19:22:32

@neurotikk!: Az a baj, hogy a legutóbbi (és nem is polgári) peres ügyemben kb. fél év kellett, hogy ítélet szülessen, és ott még nagyon faszán, gördülékenyen ment minden.

És a bírót kurvára megkenhették, mert úgy elkaszált, ahogy illik, holott tárgyalás közben még néha egyet is értett velem.

És akkor egy dörzsölt utazási irodával + bejáratott ügyvédeikkel álljanak le pereskedni.

eml 2010.04.22. 19:23:27

@tejbetök:
Írt.
Pl 2009. 12. 29. 0:24-kor

XCat 2010.04.22. 19:24:11

@ColT: De én nem ülök buszra, pontosan ezért. Egy-két órát biztos kibírok, ha tényleg katasztrófahelyzet van, de többet nem nagyon.

tejbetök 2010.04.22. 19:24:20

Nem kennék meg a bírót, csak Last Minute áron 2 hétre elvinnék Dominikára családostul 3000Ft-ért.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.04.22. 19:24:45

@tamarju: jesszasz, van három élő + egy megboldogult közös ismerősünk! :-))))

titan 2010.04.22. 19:26:24

@muhaddib: azt tudtad, hogy a vállalkozás azért jár általában több bevétellel a tulajdonos számára, mert az kockázattal jár? Az ember azért vállalkozik, vállal kockázatot, hogy több pénze legyen. EZ az üzlet. És azzal, hogy vállalkozik, vállalja. Ennyi.

tejbetök 2010.04.22. 19:28:32

@eml: Már akkor is ilyen okos volt?

XCat 2010.04.22. 19:29:07

@yippyupp: Mikor hogy. Tömeggel kis helyre nem jó összekényszeríteni.

juhaszvik 2010.04.22. 19:29:14

konkrétan az utazási iroda az egyetlen dolgot nem tette meg az utasokért, amiért érdemes utazási irodákhoz fordulni. nem nyújtott megfelelő védőernyőt nekik a bajban.

én veszek magamnak repjegyet, foglalok szállást, megszervezem az utam. miért kellhetnek mégis ők? hogy a kiépített kapcsolatait és meglévő tapasztalatait rendelkezésemre bocsássa, például ha baj van.

lehet, hogy ez nekik pluszköltséggel jár, de basszus nekem meg az, hogy őket választom, mert azt hittem, hogy majd számíthatok rájuk.

lávasünt nekik! :)

XCat 2010.04.22. 19:34:16

@juhaszvik: Te, én dögöljek meg ha nem olcsóbb majdnem minden utazásiirodás ajánlat, mint a saját szervezésű... nem az aerovivás, meg nem a reklámár, hanem a valós. Tényleg.

amfiteatrum 2010.04.22. 19:35:00

Egy nyomorult "Eénézést kérünk az utasoktól" nem bír kicsúszni a szájukon, még most sem. Nem baj, leszz it is párszáz az Aeroviva szolgáltatását fikázó írás.
Hajrá GyF!!! Vágd még amad alatt a fát!!!

Tomi1973Wien 2010.04.22. 19:39:24

amennyiben tenyleg nem kaptak szamlat, az lenne az elso, hogy ezert fel kell jelenteni a ceget. amig az el van foglalva az apehhal, addig lehet a tobbi dologert csesztetni oket.

eml 2010.04.22. 19:39:46

@tejbetök: Ezt ítéld meg magad.
Az általa írt hozzászólásban rámész a nevére, a hsz nevétől balra, majd adatlap megtekintése. Utána az aktivitásai fül.

blog.hu/user/27225/tab/activity

Belelapoztam a hozzászólásaiba, nem egy lángész a gyerek, de nem az Aeroviva fizetett ügynöke.
Azt írja egy helyen, hogy 2003-ban a Fogarasi Tescoban dolgozott diákmunkán. Egy másikban meg elhenceg vele, hogy neki itthon jó dolga volt. Hát döntsétek el.

t0thl 2010.04.22. 19:40:59

Őszintén ?

Ilyen esetben az utasokban is meg kellene, hogy legyen a kompromisszumkészség. Ha egy hónapig tör ki a tűzhányó nem hinném, hogy annyival több ideig kellene nyaralniuk az utazási irodák költségére.
Semmi közöm a bizniszhez csak tele van a tököm az emberek inkorrektségeivel, amik előfordulnak mindkét oldalon.

t0thl 2010.04.22. 19:42:01

@t0thl: Ja meg milyen tapasztalatokat kéne latba vetniük ? A légtér le volt tiltva, alternatív hazajutási lehetőségeket az utasok nem fogadtak el, szóval nekik a sünt inkább.

I.C.ram 2010.04.22. 19:46:17

Nem értem, miért kéne visszafizetni a pénzt.

Ha veszel egy mobilt, és kiveri egy járókelő a kezedből, akkor a mobil gyártójához vagy a szolgáltatóhoz mész reklamálni? Hát nem igazán. Nem tehet az Aeroviva a vulkánról.

XCat 2010.04.22. 19:46:40

@t0thl: Például alternatív tapasztalatnak minősül, hogy ilyen helyzetben nem anyázunk, nem nekünk áll feljebb, hanem kussolunk, és sűrűn kérünk elnézést.. és pláne nem úgy viselkedünk, hogy az utasok (akiknek mi a boldogságáért vagyunk) úgy érezzék, hogy nyerészkedünk rajtuk, zsebbe.

eml 2010.04.22. 19:48:40

@I.C.ram:
De miért kellett az Aeroviva vezetőjének az utasokat telefonon zaklatni?

V. 2010.04.22. 19:50:26

blog.jobbstart.hu/?p=2404#comments
Szeretném az Aeroviva vezetőség figyelmébe ajánlani ezt blogot.A blog gazdája remekül szórakozik a dolgon :)

gorillka 2010.04.22. 19:50:53

@I.C.ram: itt azonban szolgáltatás-csomagot vettél. Az utazási iroda is visszakapja a jegy árát (tök mindegy milyen áron vette).
Nem az a megoldás, hogy széttárjuk a kezünket, hanem segítünk.

Pont az ilyen ügyek terelik át az utazókat a szervezett utaktól az egyéni utazások felé.
Olcsóbb is, színesebb is.

AlexWolf 2010.04.22. 19:51:44

Én szerintem tuti az utasok a hülyék! Nem fogadták el a repülős, vonatos, buszos hazahozatalt, sem azt hogy ott maradnak még pár napig. de bezzeg, hogy busszal Münchenig elviszik őket azt elfogadták! Hülyék!!! (gyengébbek kedvéért ez szarkazmus akart lenni)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 19:52:13

@t0thl: Az utasok nem egészen azt mondták, hogy ők nem fogadtak el semmit, hanem fel sem volt ajánlva.

titan 2010.04.22. 19:54:33

@AlexWolf: ja, még ingyenkirándulást is akartak szerveztetni maguknak Münchenbe. Ilyenek ezek...

bambapacák 2010.04.22. 19:57:23

Hosszú évek alatt sok utazási irodával próbálkoztam (cirka 12), de csont nélküli egy utazás sem volt, bár szerencsére nagyon nem szívtuk meg eddig. Ezek után szokványosnak, de életszerűtlennek tűnik az AeroViva nagy vehemenciája, amivel saját glóriáját fényezi. Azt érzékelem, hogy ez a duma és a cselekménysorozat a szokásos magyar minőséget képviselő cégekkel teszi egy szintre az irodát. A mai hír, hogy több fapados is állta az utasok szállását, extra költségeit. Ha engem egy iroda elvisz valahová utazni és saját hibáján kívül nem tud visszahozni, a minimális követelmény, hogy legalább közösen viseljük a keletkező kárt. Jobb irodák ilyen esetekre kötnek egy biztosítást (és kifizettetik az utassal).

cogitoergosum1 2010.04.22. 19:58:00

@muhaddib: a kérelemmel kapcsolatban nagyon tévedsz. Itt a cégnél Swiss, Lufthansa és Air France törölt járatai voltak a kollegáknak.

A Lufthansa adott vonat vouchert Frankfurt-Zürich viszonylatra és ezen felül visszatéríti a cégünknek a visszaúti jegyárat, mert csak a visszaút maradt el.

A Swiss a Los Angeles-Zürich kedd helyett ma jön vissza a kollega, az átfoglalás ingyenes volt, szálloda a Swiss költségére. Egyéb utak átfoglalását költség nélkül megcsinálták.

Air France Zürich-Párizs-Zürich, meg kellett előlegeznie a kollegának a vonatjegy árát, amit az Air France megtérít.

Nem vagyunk utazási iroda csak kikérdeztem a szervezőt.
Ez nagyjából így lenne normális. Nem értek egyet azzal, hogy az utazási irodáknak nincs felelősségük, hiszen ha valaki prémium szolgáltatást választ felárért, elvárhatja, hogy gondoskodjanak róla akár vis major esetén is. Hiszen többnyire azok utaznak irodával, akik nyelvismeret vagy tapasztalat hiányában nem merik maguknak megszervezni.
A normálisabbak nyilván belekalkulálják az árakba, hogy az utak X %-a vesztességes lesz, az előre nem látható körülmények miatt, és ilyen helyzetben saját zsebből is besegítenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 19:58:55

@I.C.ram: itt nem arrol van szo, hogy ki tehet rola
ellentmondas van a beszamolo es a valaszlevel kozott
ez egy
ketto
sima hozzaszolot hivogatni es fenyegetni
mer' meg a posztolot felhivni, hogy elnezest holgyem de ez nem igy tortent, ha nem ugy tortent
igen erdekes lenne ha leirnam itt hogy a sony vaio egy fospuMpa, mert az, es erre jakataki sony felhivna hogy ne irjak ilyet mert irgum burgum

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 20:01:54

@hagyma: Ha meg az USA-beli Sony főnök hívna fel, akkor másnap kirúgnák. Már ha nem küldene valami nagyon durva cuccot, amiért problémád volt.

cogitoergosum1 2010.04.22. 20:07:50

amúgy pár hónapja már volt egy utazási irodás poszt, hasonló stílusú főnök reakcióval?!
Úgy látszik ebben a szakmában ez a divat :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.22. 20:09:01

1) Felajánlották a vonnattal hazautat.

2) Felajánlották a busszal hazautat.

3) Felajánlották a busszal Münchenig utat 30e-ért.

Az utasok a harmadikat választották. Na, ezt nem veszem be.

És akkor is, miért zaklat telefonon???

lella_88 2010.04.22. 20:11:29

Minden utazási szerződésben benne van a vis major esete. Aki nem olvassa el, magára vessen. Teljesen korrektül járt el az iroda. Egyébként se muszáj utazási irodával utazni, aki velük megy, vállalja a következményeit.

XCat 2010.04.22. 20:13:30

@lella_88: Te tiszta hülye vagy. Mi ez, oroszrulett, vagy gyógyszerkísérlet? Miféle következményeket?
Egyféle következmény lehet, hogy rohadtjól érezm magam, és boldogan érek haza. Minden másért az iroda felelős, és nyuvadjon meg. De előtte kárpótoljon.

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2010.04.22. 20:19:02

Szerintem elmehettek volna az utasok alternatívaként vulkánt nézni :D

XCat 2010.04.22. 20:21:16

Leült a poszt. GYF kommentelhetne kicsit, az feldobná.

Fíldödi Ferenc 2010.04.22. 20:23:30

Hiszi a piszi.
A hangfelvételt azért meghallgatnám.

plb 2010.04.22. 20:24:00

Ásztáláviszta aeroviva!

párizsi utas 2010.04.22. 20:27:07

Nem akarok itt senkivel sem vitatkozni , ahogy kiveszem 99% teljesen megértette a problémánkat.Miután szombazon kiderült , hogy biztosan nem nyit ki a párizsi repülőtér vasárnap , utastársaim akiknél volt gép és internet hozzáférésük , kezdték keresni a lehetőslgeket hazafelé (busz , vonat -már rögtön akkor) Ők és nem az iroda !!! Láttuk , hogy esély nincs jegyet szerezni se vonatra , se buszra ! Ekkor ugrott be nekünk , naivoknak , hogy itt a busz miért nem visznek azzal haza ?? Az idegenvezető hölgy ezt leírta a pesti irodának , mire első körben , és későbbi kérésünkre is az volt a válasz , hogy nincs döntéshozó mert hétvége van , majd hétfőn. Közben "lett " döntéshozó aki szerint azért nem visza a busz haza mert drága lenne kb. fél milla. Tehát ezt a lehetőséget is megtagadták. Azután kezdtük el mondani , rendben legyen félút (lett a cél München) és onnan mindenki megy ahogy tud. Nehezen de erre rábolíntottak , de csak akkor ha fizetünk 20e/koponya , ami lett 30 . Mit tehettünk volna ??? elfogadtuk persze mert haza akartunk jönni !!! még , hogy mi nem fogadtuk el az ő ajánlatukat ?!Milyen ajánlatot is ?? azt hogy nem volt döntéshozó ? vicc ugye ?! Közben nekem telefonon azt merte állítani mennyit dolgoztak , hogy mi hazajöjjünk ...akkor miért nem beszélhettünk a pesti irodában valakivel , mi csak a kapcsolat tartót kértük volna aki megtagadta ,hogy beszéljen utastársammal.Ja és beírásában nem is említette az éppen akkor kint lévő isztambuli csoportot , amit ugye itt is olvashattunk. A Népszavában megjelent hozzászólása meg gusztustalan (elszállásoltak , hazahoztak Magyarországra ?! Tényleg ??akkor mit kerestünk mi Münchenben??) Ennyit akartam még leírni.

Jonas-R 2010.04.22. 20:27:24

najolvan.

muhaddib melle allnek annyiban, hogy tenyleg kicsit tul sok a frocsoges a homaron monstansag.

Annyiban meg tokhulye, hogy elhitte a levelet, mivel kizartnak tartom hogy egy utazasi iroda felkinaljon buszos/vonatos hazajutasi lehetoseget, amit elutasitanak, majd valasztjak helyette a felutig buszost. Hacsak nem volt irrealis ara az elso ketto lehetosegnek ugye...

A ceg meg monnyonle.

Mylady 2010.04.22. 20:29:00

Szerintem kellene csinálni egy honlapot (nem magyart, hanem globálisat) és felsorolni az összes olyan céget, amelyik ebben a helyzetben a kényszerhelyzetben lévő emberek becsapásával, megkárosításával, lehúzásával foglalatoskodott.
Gondolok itt a hirtelen sokszorosára drágult busz- és vonatjegyekre, a ki nem adott vagy sokszoros tarifáért kiadott bérautókra, az utasaikat cserbenhagyó utazási irodákra stb.

Én bizony közzétenném, mint tisztességtelen piaci magatartást.

Mert ez, amit műveltek, undorító és aljas húzás.
Kb mint amikor földrengés vagy hasonló történik és egyesek hordákban fosztogatnak...

daimjo 2010.04.22. 20:32:29

Hát igen, Aeroviva már rég kiírta magát a korrekt cégek közül...
Régebben, kb. 7-8 éve vettem náluk párszor repjegyet, aztán rájöttem, hogy kb. háromszoros reptéri illetéket számolnak fel (!!!), ugyanis azt nem kell részletezni... tehát egy repjegy náluk a korrekt 120+30 helyett 120+80... és drágább jegyeknél még durvább... volt, hogy az ő áraikhoz képest feleannyiért vettem jegyet...
Szóval soha, semmit az Aeroviva-tól!!!!
Mindenre ott az internet, ha meg az macerás valakinek, vannak korrekt irodák...
Szerintem ennél lejjebb nincs... de volt már nekik botrányuk elég, nem is tudom, hogy élnek még meg?!

Jonas-R 2010.04.22. 20:35:37

mindent ertek:

" Az Aerovivát tulajdonosunk saját utazási élményeire alapozta: a diákévekre jellemző rendkívül szűk költségvetésből valósította meg öt földrészre kiterjedő utazásait, így vállalkozását már kezdetben is segítették saját utazási tapasztalatai is. Az iroda forgalma már 1997-ben elérte az 500 millió Ft-ot, majd 1998-tól az Aeroviva az ország legdinamikusabban fejlődő utazási irodája lett, forgalmunk 2007-ben várhatóan eléri a 8 milliárd Ft-ot. Tulajdonosunk 100% tulajdonrészét több külföldi utaztató vállalat, valamint hazai befektető érdeklődése ellenére mindmáig megtartotta. "

Ha csovezel a vilagban tenyleg ki kell hasznalni minden lehetoseget. Kivancsi lennek ki a tulaj. Ha nem GY F, akkor velelmezem GY F mas allas utan fog nezni hamarosan. Ha O... akkor is remelhetoleg :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.22. 20:38:15

@Mylady: Na ja csak lehetőleg USA vagy kínai szerveren kéne tenni mert itthon hihetetlen gyorsan lecsuknának érte :S

Mokka The Sniper 2010.04.22. 20:42:25

Mindenki tudja, hogy az Aeroviva okozta a vulkánkitörést. Ez tény. Legalábbis mostantól.

C. Guss (törölt) 2010.04.22. 20:44:13

Álmukban volt 10000 utasuk. Szerintem rendezzünk egy webkamerás konferenciát, amit látunk és ott megtudják beszélni a sértettek és a mese utazási iroda is hogy mi van. Esetleg simán egy szoba pár kamerával és harc :D

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.04.22. 20:48:21

@tamarju: nem rád, hanem az általad belinkelt Gy. F.-re. :-)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.22. 20:50:32

én leszarom az aerovivát, meg a 9 utast is. európába busszal járok, engem aztán soha nem tud feltartani a vulkán.

ilovecooking 2010.04.22. 20:53:21

Üdv minden eddigi kommentelőnek! Még új vagyok a kommentelésben ezért igyekszem majd finoman fogalmazni és káromkodást mellőzni és cserébe kérem, h ha esetleg a véleményem nem egyezik pontról pontra a többségével, ne akarjátok virtuálisan letépni a fejem és (neadj isten) belehányni a tüdőmbe, légyszi, mert még a végén elbőgöm magam...
Szóval:
-az aeroviva ügyfelei felé tanúsított viselkedését én is totál elmarasztalam, amikor meg a megfenyegetésükről olvastam, köpni nyelni nem tudtam!
-A posthoz legelőször hozzászóló londoni szállodaalkalmazottnak: egyrészt meg tudom érteni az álláspontodat, én is dolgoztam pont egy éve egy másik londoni reptér másik 900 szobás szállodájában, szóval van némi fogalmam az egész utazás-szálloda stb. bizniszről és épp ezért tudom, h a ny-eui menő szállodáknál a legeslegelső szabály, amit -mint új munkaerőnek- a fejedbe vernek, h MINDIG A VENDÉGNEK VAN IGAZA!!! még akkor is, ha nem is! Külön oktattak minket arra, h nemcsak h igazat kell adni legtöbbször a vendégnek, de igyekezzünk a kommunikációban elkerülni a 'negatív' szavakat (nem fog menni, nem az én feladatom, nem biztos, lehetetlen...) Persze erre a rafkós vendégek utaznak és a legpofátlanabbat elhajtják, de amíg kint dolgoztam, csak ámultam, h milyen mértékű kárpótlásokat, ajándékokat, kedvezményeket biztosítottak, nem csak a jogos panaszok kiengesztelésére, de a szimpla nyafogás elhárítására is (pl. panasz, amit kezeltem: nem tetszett a szoba színösszeállítása a vendégnek, 'upgrade' jobb szobakategóriába, "we are so sorry for your inconvenience, sir!")Senki ne mondja, h a kártérítési kiadások nincsenek egy utazási irodánál, szállodánál jobb helyeken belekalkulálva az éves költségvetésbe! Többek közt ezért alkalmaznak kelet-euból jött fiatalokat picit több, mint minimálbérért, mert ezen jót lehet spórolni!
-Következő: londoni kommentelő védelmében arra kérek minden többi hozzászólót, CSAK AZÉRT, MERT VKI AZ ELTÉRŐ ÁLLÁSPONTJÁT -káromkodás nélkül- KI MERTE ITT FEJTENI, NE KÜLDJÉTEK EL A BÚSBA, 'HÜLYEGYEREKEZZÉTEK' LE VAGY NYOMOZZATOK UTÁNA AZ IWIWEN, HÁTHA TALÁLTOK VMI HIBÁT EDDIGI ÉLETE TÖRTÉNETÉBEN!!! elmondani nem tudom, milyen gyerekes és kicsinyes ez a hozzáállás, neki is jár a szólásszabadság! Már már emlékeztet ez a stílus egy bizonyos utazási iroda panaszkezelő rutinjára...
Köszönöm, ha elolvastok, minden jót és jobb szerencsét utazásaitokhoz a jövőben!

flippant 2010.04.22. 20:57:44

Tutira nő az ügyvezető.

neurotikk! (törölt) 2010.04.22. 20:59:22

@párizsi utas:
Ez a GyF ez egy mocskos hazug diszno!
Meg durvabb a kontraszt most a hozzaszolasod utan az onajnarozo, mindenki kepebe hazudozo fenti levelukhoz kepest. Vagy goze sincs a sziturol es ezt feljavitja eszetlenul, egy pihenyi jo szo nelkul, inkabb kritizalva tovabbra is a fejlelentes es a zaklato telefonhivasok utan (en a rendorseg helyeben hivatalbol vizsgalodnek), vagy tisztaban volt a helyzettel, es akkor meg rosszabb, mert akkor szantszandekkal es masokat zaklatva hazudozik. Vagy alkalmatlan es kepmutato, vagy egyszeruen csak ordenare becstelen szelhamos alak.
Eddig se volt hiheto, na de igy ez mar tenyleg nagyon irritalo.

(Azt mondta elsore az iroda, hogy nincs donteshozo hetvegen? Rendkivuli helyzet van, kozben a tulaj ennyire aggodik a kedves utasai miatt hogy szarik bele? Nincs donteshozo hetvegen? A mi utaztato irodank rendkivuli ugyelettel igyekezett segiteni az utasain. Lehet hogy itt is azert lehetett elerni az irodat, mert volt ugyelet, na de hiaba, ha nincs joga semmit mondani!! Milyen mar ez? Meg jo(??) hogy megkerult a donteshozo a vegere. 500e sok hazahozni sajat utasokat? Jovan, akkor majd mashoz megyunk es az ismeroseim is, tudva hogy nem vagyok beljebb ugysem ha ennel irodanal fizetunk, sot, munkadijat is kell fizetni es ugyanott vagyunk garanciaban es szogaltatasban mintha senki nem lenne. Nana, hogy inkabb a mi utaztatonk aki visszaadta a teljes szallaskoltseget, plusz munkadijat, mikor az altala valasztott, lefoglalt szallas minosegen alulinak bizonyult. Aeroviva bizonyara meg be is perelne ha kritizalnam a foglalasukat.
Ki tud boritani az ilyen pokhendi szarjanko)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 20:59:46

@Csokis: értemén wazze! :D
amilyen az aggyonisten, olyan lesz a fogaggyisten. büdösparaszt leugatja egy nő fejit? bár a feleségemmel vagy netántalán velem beszélne így.... nem lennék rest autóba ülni.

Baszkurátor 2010.04.22. 21:00:12

@lella_88: Nem érted meg Te szerencsétlen ( bocsánat ), hogy nem erről van szó ?
Qrva nehéz felfogni, hogy az a kibaszott hazaút ki volt fizetve ? Az utazási irodát nem érdekli a vulkán, ez jogos.Viszont engem meg mint utast ( aki KIFIZETTEM a kurva zsetont ) nem érdekel, hogy a szaros iroda miképpen és mennyiért hoz haza ha már egyszer kifizettem ??!!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 21:07:57

@muhaddib: nem osztom.
van pár cég, akiktől a büdös életben nem veszek több autóriasztót, mert 2 azaz kettő alkalommal átkúrták a fejem.
a műhelyembe foglalóval lehet bejutni, csak úgy, telefonon vagy "lécciírjonmárbe" alapon nem megy. ez ugye azzal jár, hogyha a kevves üffél nem jön el, akkor bukta a foglalót. (nem is késnek az ügyfeleim! :D )
azonban ha nem csinálom meg az autót aznap, akkor a foglaló duplája jár vissza.
4 olyan napom volt, hogy csüccs az autóba, elmenni kollégához, átvenni tőle az ő hasznával a szerkezetet és az ügyfélnek az előre kialkudott árban beszerelni mert nem érkezett meg 1 hét alatt sem a rendelt áru.
az ok lényegtelen. én rendeltem, ő vállalta a szállítást, így nyugodtan felvettem az adott munkát majd kicsin lógott, hogy elégedetlen ügyfelet szerezzek.
nos, azóta ha csak ajánlkozik valaki hogy attól a cégtől hív, egy kedves "köszönöm, nem vásárolok Önöktől!" mondat után azonnal ki is nyomom a telcsit.

az ember megjegyzi ha átveri valaki és pl én magasról letojom, hogy mekkora kedvezmény meg akció van. mindenkinek 2 esélye van nálam. harmadik nincs.
ha ezt betartanák többen is, maguktól szűnnének meg az ilyen fentebb említett cégek.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 21:10:10

@Baszkurátor: már csak azt kellene kitalálni, hogy a tervezett és a valós szállítás közt eltelt időt ki finanszírozza és miből?

amúgy ez a számlanélküli 30ezres út ami elgondolkodtat... APEH apó mit szól ehhez?

párizsi utas 2010.04.22. 21:14:54

@salapapa: "Természetesen" ezt is mi álltuk.

Layosh 2010.04.22. 21:18:10

Nem kellett volna ujjat húzni és fenyegetni a kommentelőket. Én Zsuzsának hiszek, az Aeroviva hazudik!

fluentlime 2010.04.22. 21:20:32

@lella_88: eccerű vagy mint a faék baszki

eml 2010.04.22. 21:36:32

@ilovecooking:
Nem nyomoztam utána az iwiw-en, ezeket az adatokat itt a fórumon szedtem össze, ezeket ő írta korábban magáról.
Te például ezeket a kommenteket írtad:
blog.hu/user/371348/tab/activity

Személy szerint azon akadtam ki, hogy nem érti, 20 mitől lett a megegyezés után 30, az nem üzlet, hanem rablás, csalás lopás, de minimum gerinctelenség.

Mindenkivel szívesen vitázom, addig amíg alapvető emberi fa..ságokat nem ignorál, és amíg van az érvei mögött ész, értsd észérvekkel vitázik.

Ezt meg a guglinak:
Miért zaklatta az Aeroviva vezetője az utasokat telefonon?

dover 2010.04.22. 21:37:13

FAIL

én spec nem felejtek, csak hozzácsapom a hurrányaralunkhoz, de amúgy is neten foglalunk mindent közvetlenül a szállodánál, repülőtársaságnál..
aki ért hozzá, segíthetne ismerőseinek is..
tanulják meg ők is, ne legyenek balekok..
ha az irodák egyszer szolgáltatni is fognak, nemcsak lehúzni, akkor majd újravizsgáljuk a hozzáállásunkat..

Szúnyog 2010.04.22. 21:57:21

Sok marhaság elhangzott fennebb.
A jogi helyzet az, hogy a légitársaság nagy eséllyel nem fizet, így, a közvetítő iroda sem.
"miként alakulnak az utazásszervező és az utas jogai, olyan esetben, ha az utazási szerződés teljesítése elháríthatatlan külső ok - vis major - következtében meghiúsul. Ez a kérdés a vulkán kitörés következtében a légtérbe jutott légi-járat korlátozások, kiesések miatt nagy számban jelentkezhet, és az utazásszervezők, valamint az utasok közötti jogviták kialakulásához vezethet.
A Polgári Törvénykönyv 312. §-ának (1) bekezdése rendelkezik a teljesítés lehetetlenné válásának azzal az esetével, amelyért egyik fél sem felelős. Ebben az esetben a szerződés megszűnik és annak teljesítését az utas nem követelheti.
A szerződés megszűnése a jövőre hat ki és nem jár a szerződéskötés előtti helyzet visszaállításával. Természetesen a feleknek a már teljesített szolgáltatásokat kölcsönösen el kell számolniuk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utazásszervező a részére befizetett részvételi díjat vissza kell fizesse az utas részére, de abból levonhatja az utazási szerződés alapján már megrendelt és kifizetett szolgáltatások igazolt költségeit."

Mylady 2010.04.22. 22:01:02

@Szúnyog: ebből nekem pont az jön le, hogy vissza kell, hogy fizessék a repjegyet

"Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utazásszervező a részére befizetett részvételi díjat vissza kell fizesse az utas részére, de abból levonhatja az utazási szerződés alapján már megrendelt és kifizetett szolgáltatások igazolt költségeit."

blacklord 2010.04.22. 22:05:29

@muhaddib: a busszal nem az volt a baj, hogy túl sokáig tartott az út (Párizs-Bp. eleve min. 15 óra), hanem hogy későn ért oda (azaz lehet, hogy csak 3 nap múlva indult el) - szövegértelmezés, ember. Amúgy egyetértek veled, hogy ilyen helyzetben bizony felmennek az árak, de ha tényleg kaptak egy 20 ezres ajánlatot, akkor minősített suttyóság azt felemelni számla nélkül 30-ra. A telefonálgatásról meg már nem is beszélve...

Jonas-R 2010.04.22. 22:06:08

@Mylady: gyanitom nehez lesz neki szamlakat hozni :D

cogitoergosum1 2010.04.22. 22:11:18

Ahogy kivettem a légitársaságok visszafizetik a törölt járatokra szóló jegy árát, kivéve ha az utas későbbre átfoglalja, sőt a legtöbben a felmerült költségeket vagy azok egy részét is átvállalják.
Egy normális utazási irodának így kellett volna kezelnie a kontinensen belül ragadt utasai helyzetét:
- ha sürgős hazajutnia, busz vagy vonatjegyet vesz, ha sokan vannak/nincs hely, akkor bérelt buszt/kocsit küldeni
- ha ráér szállodát foglalni/fizetni neki és a repülőjegyet átfoglalni
- elnézést kérni a kellemetlenségekért
Aki egy 8 milliárdos céget vezet és ezt alpári fenyegetőzéssel próbálja megoldani, az vagy egy bábu vagy egy marha

_John_Doe_ 2010.04.22. 22:12:24

Ha megszervezem magamnak az utat, spórolok sokat.

Ha utazási irodának fizetek, azt azért teszem, mert nincs időm, kedvem, stb. gondolkozni, szervezni. Ilyenkor a kísérő ha probléma van, fogja meg a kezem, segítsen intézni az ügyeket! Mert ezért fizetek nekik!

Voltam Párizsban saját szervezésben, nyilván olcsóbban, mint egy utazási irodával. Ha problémám volt nekem kellett utána járni.

És voltam pl. Rómában utazási irodával. Lerobbant a busz Tivoliban, de eszembe se jutott szerelő után rohangálni, azért fizettem egy utazási irodának, hogy megoldja a nehézségeket. (Megoldotta. Hívott 4 taxit, azzal elvitetett mindenkit ebédelni, míg mi ettünk, ittunk ő szerzett egy másik buszt.)

Vulkánkitörés nincs minden nap. Különleges helyzet. Ilyenkor igenis elvárható, hogy aki él és mozog az Aerovivánál, a megoldást keresse. Vasárnap is.

Az én cégemnél legalábbis így van.

Ja, és mi az hogy egy saját bevallás szerint 6-8 milliárdos forgalmú cég nem tud az utasainak vészhelyzetben akár megelőlegezni is 2-300 ezer forintot. Na ne hülyítsenek már, ilyen nagyságrendű cégek napi számlaforgalma tízmilliós nagyságrendű.

Iridium 2010.04.22. 22:16:04

Nekem mindkét oldal gyanús szagokat ereget, nehéz dönteni, hogy ki mellé álljak.
Ami biztos, hogy annál a 9 utasnál százezrével többen jártak rosszul, van ismerősöm, aki már egy hete kényszervakációzik Afrikában, mert még mindig nem tudott hazajönni. Van olyan is, akinek 2300 fontjába került, hogy hazakocsikázzon Spanyolországból, bérelt kocsikkal (kb a normálár 10-szereséért), nem is beszélve mindkettejük kiesett munkaidejéről, amit nem térít meg szintén senki.
Az utas rinyálása alaptalan, ez az ún. act of god esete, magyarra fordítva kb ennyi: baszhatod.

DE
nem jogosítja fel gyf-et semmmi sem a káromkodásra, akkor fel kell jelenteni, ez megtörtént, ugye?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 22:18:02

@párizsi utas: igen, láttam, olvastam a másik 4 kommentedet is.
szívből kívánom, hogy mielőbb legyen ennek vége úgy, hogy az a görény Gy.F. nemhogy sűrű bocsánatot kérjen, de visszakapjátok a pénzeteket is.
rohadékok...
nagyon nyugodt emberek vagytok, hogy eddig még nem ült senki autóba...

Szúnyog 2010.04.22. 22:19:19

@Mylady: A repjegyet mindig előre kell kifizetni. Azt nagy valószínűséggel az Aeroviva is kifizette már.

Mylady 2010.04.22. 22:22:20

mondjuk én valami olyasmit csináltam volna, hogy hazahozom őket a buszommal (hiszen kint van buszuk)
és közben kerítek egy ittrekedt francia csoportot vagy összeszervezek egy halom Franciaország felé tartó utast és baráti áron elviszem őket az amúgyis visszatérő buszommal (biztos van valami közös fórum az utazási irodáknak, ahol megtárgyalhatnak ilyet, ha nincs, akkor meg körbetelefonálom a szállodákat, hátha akad pár kallódó francia)

eredmény:
1. a saját utasaim elégedettek, mert gyorsan és pontosan megoldottam a hazajutást - legközelebb is engem választanak
2. a hazahozataluk költsége megtérül mert a visszakapott repjegy pénz fedezi (kb)
+3. hazajuttatok egy halom franciát, akik elégedettek lesznek és nyilván tőlük is beszedek némi lóvét
4. az itteni utazási irodák/utazászervezők/szállodák szemében segítőkészségem miatt jófej leszek - kialakul egy kedvező kép rólam és jó esély van egy gyümölcsöző együttműködésre velük
5. boldog és elégedett leszek, mert segítettem picit a világon

ha neadjisten a buszon utazókat meglepem fejenként egy 2 szendvics+1 liter víz kombóval (minimális pluszköltség) az internet is attól lesz hangos, hogy milyen jófej voltam

ehelyett az aeroviva a feketelista igen előkelő helyére dolgozta fel magát

csak gratulálni tudok ehhez a kiváló üzleti érzékhez...

Ugyandehogy (törölt) 2010.04.22. 22:23:53

10 év idegenforgalmi tapasztalattal azt mondom, hogy én az utasoknak hiszek.
Mondom mindezt úgy, hogy ezidő alatt egyetlen utaspanaszom sem volt.
Igaz, én nem voltam ilyen arrogáns senkivel.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 22:24:28

@_John_Doe_: "Ha utazási irodának fizetek, azt azért teszem, mert nincs időm, kedvem, stb. gondolkozni, szervezni. Ilyenkor a kísérő ha probléma van, fogja meg a kezem, segítsen intézni az ügyeket! Mert ezért fizetek nekik!"

így igaz! emellett az utazók már egyszer kifizették a teljes utazás (retur) árát.
én személy szerint innen nem értem az egészet!
a repülős társaság eltette, megforgatta azokat a pénzeket. szerintem nem esne egyiknek sem nehezére felezni, de legalább harmadolni az árat és azt visszatéríteni pl ren a car vagy busz vagy öszvér vagy az égtuggyamilyen hazajutást biztosítva ha már nem szállítanak el, ilyen-olyan (vulkáni) okokból nem teljesítik a szerződés rájuk eső részét.

Mylady 2010.04.22. 22:25:17

@Szúnyog: de a légitársaság visszaadja

Baszkurátor 2010.04.22. 22:30:57

@Mylady:

1: Az egész internyett attól lenne hangos, hogy ez a cég milyen fasza és mindenki utazzon velük.
Sokkal - sokkal többet nyertek volna az üzleten mint amennyibe került volna.ÍGy meg most szopják a harcifaszt ..

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.22. 22:32:12

@Mylady: egy tökéletes üzletvezető veszett el benned! :)

_John_Doe_ 2010.04.22. 22:33:46

@salapapa: A repülő társaságok szerintem rendesen szívnak. A fuvardíjat vissza kell fizetniük, de a személyzet munkabérét, a gépek törlesztőjét, a reptéri díjakat leveszik róluk.

Gondolom neked is van a szerviznek bérleti díja vagy amortizációja, alkalmazottad akiket/amiket akkor is ki kell fizetni, ha egy hétig sem jön, egy ügyfél sem.

eml 2010.04.22. 22:38:24

Még mindig nem értem, hogy Gy.F., az Aeroviva vezetője miért zaklatta telefonon az utasokat.

vagyok59 2010.04.22. 22:39:21

Az az iroda, aki elkezdi lenyomozni őt kritizáló vendégeit az Iwiven nálam tutira kiírta magát. Ilyennel ingyen sem mennék el. Ergo azt sem hiszem el, amit írnak.

És ilyenek még megélnek, bár remélem, egyre kevésbé.

esef 2010.04.22. 22:53:46

@Jonas-R:
Ferencünk utazási irodájának 2007-es nettó árbevétele 6,7 mrd, a 2008-as 6,2 mrd Ft volt, az adózás előtti eredmény pedig ugyanilyen sorrendben 14 és 6 millió Ft. Vagy kurva szarul megy az üzlet, vagy nagyon ügyesen talicskázzák ki belőle...

sakálbaba 2010.04.22. 22:54:06

Én most elmentem hányni.

esef 2010.04.22. 22:57:03

Öööö, asszem ha az Aeroviva kifizetné amit kell, lehet egy utazási irodával kevesebb maradna...

Rák Attantam 2010.04.22. 23:01:35

@esef: Hát ez a 14 meg 6 millió tényleg karcsú. Hogy is szokták mondani az APEH-nél? "Nem életszerű..."
Én ismerek olyan céget, aminek az elmúlt években 1-1,2 mrd Forint volt a forgalma és az adózás UTÁNI nyeresége volt 35-45 millió Ft. És nem trükköznek, mindent befizetnek és időben stb.
Szóval a 6 milliárd utáni 6 millió adózás ELŐTTI nyereség eléggé szégyenletes teljesítmény. Én biztos becsuknám a bótot és elmennék a Bahamákra tengervizet sózni vagy valami ilyesmi. Nagyobb haszna lenne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 23:02:53

@salapapa:
de orokre:)
ezt a buszt meg nem ertem, ez rendes nagy busz volt? vagy csak valami van?
mer' ugy remlik 9 emberrol van szo
ha nagybuszrol beszelunk akkor felesleges 9 emberrel pestere menni, ha van-rol akkor meg az nem olyan rettenetes koltseg
azert megneznem egy van berlese 3 napra es benzin oda-vissza/ asofor adott/ mibe fajt volna nekik
olyan rengeteg csomag nem lehetett egy 4 napos utra

egy atlag 2010.04.22. 23:12:30

Én azt nem értem mi a tetves faxért kell irodával utazni párizsba? Ma már mindenhol, mindent el lehet intézni neten+két telefon max.
Az ilyen suttyó, kis utazási irodákat minek etetni? Olyanok, mint az ingatlan "ügynökök". Ingyenélő, a munkát kerülő, haszonleső férgek.

Alfredd 2010.04.22. 23:16:38

Nem véletlen van az Aerovivának szakmán belül is rossz híre, több irodánál szintén "feketelistán" vannak, azaz az ő útjait nem értékesíthetik.

Viszont, vagy 20 kommentelő írta, hogy jelentsék fel apehnél, mert a helyszínen nem kaptak áfás számlát.
Kérdésem, mégis hogy adtak volna?
Az idegen vezető nem aeroviva alkalmazott, csak megbízási szerződéssel dolgozik, joga sincs, és aerovivás számlatömbje sem, hogy kiállítson számlát.
Ez nem aeroviva sajátotosság, hanem a világon sehol sem ad /és nem adhat/ az iroda az idegenvezetőjének számlatömböt
mielőtt elutazik valahova a csoportjával.

eml 2010.04.22. 23:17:54

Még mindig nem értem, hogy Gy.F., az Aeroviva vezetője miért zaklatta telefonon az utasokat.

egy atlag 2010.04.22. 23:19:01

@esef: egyszerre mindkettő. Nem értem egy ilyen pondró hogy nőhet ekkorára? Fel kell jelenteni zaklatásért, meg az összes eu-ban létező hatóságnál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 23:20:00

@egy atlag:
hat nekem ugy remlik sokszor egyszerubb
bar en egyszer voltam lengyelorszagba veluk
de, ugy gondolod, van zseton, latsz egy hirdetest 4 nap parizsban, mindent levesznek a valladrol, nem tul draga, miert ne?
sok utazasi irodanak van diszkontja motelekkel hotelekkel legiitarsasagokkal, igy meg a hasznukkal egyutt sem dragabb mint az egyedi utazas
zsuzsa irta is, hogy minden OK volt a 4 nap alatt
a visszautat nem tudtak kezelni, a nagyobb baj, a reakcio a reklamalasra
arra nincs magyarazat
sot meg egy kommentelot is megfenyegetve
es nem csak a kommunikacio, hanem amit a valaszlevelben leirtak, az megvalosult volna/ mert nem hiszem/ akkor nincs az egesz cirkusz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.22. 23:22:26

ja felreerteheto volt lengyelorszagba vagy az IBUSZ-al, vagy a volan toursal vltam
az volt olyan '86
bevasaroltunk:)
1000 ft-ert adtak 2 milliard zlotyit

Alfredd 2010.04.22. 23:26:20

@egy atlag: Már bocs, de ez a kijelentésed így egy k*rva nagy baromság. Mert oké abban igazad van, hogy egy párizsi/prágai hosszú hétvégét te is le tudsz szervezni, valszeg olcsóbban, mint ha irodával mennél, feltéve ha beszélsz vmi idegen nyelvet.

A második állításod fejtsd már ki bővebben, hogy az utazási irodások, és az ingatlanosok mért munkakerülő, haszonleső férgek? Úgy összességében...
Érdekelne, tényleg.

Rák Attantam 2010.04.22. 23:37:54

@Alfredd: "Viszont, vagy 20 kommentelő írta, hogy jelentsék fel apehnél, mert a helyszínen nem kaptak áfás számlát.
Kérdésem, mégis hogy adtak volna?"

Ezt a miénknél fiatalabb kultúrákban is úgy csinálják, hogy nem az utasoktól szedik el a pénzt ZSEBBE a helyszínen, hanem az utazás VÉGÉN, az utaslistát adatait nem FENYEGETŐZÉSRE, hanem utólagos csekk kiállítására és elpostázására használják fel. A helyszínen maximum egy nyilatkozatot íratnak alá az utasokkal, hogy ez van, ennyibe kerül pluszban a dolog a helyzet miatt. Az utasok az aláírásukkal tudomásul veszik és jönnek haza.
Aki meg ezek után nem fizet, azt mindenféle módon és főleg LEGÁLISAN lehet tovább zaklatni (felszólítás, bíróság stb.).

Ha meg mégis a készpénzforgalom mellett döntenek, azt igenis bizonylatolni kell a HELYSZÍNEN.

Alfredd 2010.04.22. 23:52:43

@Rák Attantam: Én sem azt írtam, h nem kell semmilyen papírt kiállítani, meg a zsebből zsebbe fizetés rendben van.

Az idegenvezető átvételi elismervényt tudott volna adni az utasoknak.

Csak páran a kommentelők közül nekiálltak hőbörögni, hogy miaz hogy nem kaptak áfás számlát, mikor az JÁR.

Kerti Fóka 2010.04.22. 23:56:56

Hmm... Én sok utazást szerveztem már meg csak így baráti körben, néha tizenpár embernek és néha tényleg előfordult vis major.

Azonban: Ha ez Vis Major is volt (tehát az utas fizet a hazaútért), akkor is az lett volna a legkorrektebb ha adnak egy árajánlatot Bp-ig (ha már innen vitték el az embereket) és abból levonják azt a pénzt, amit visszakapnak a fel nem használt repjegyért. Erről kutyafuttában írnak egy szerződést amit mindenki aláír, aztán hajrá... Ezen senki sem bukott volna nagyot, az irodának ugyan benne állt volna a pénze amíg a repjegyet visszakapja de azt a jó hírük érdekében még bőven el lehet fogadni.
Ennyi az egész. Így viszont hogy félútig vitték csak haza az embereket az durván nem korrekt egy utazásszervezőtől. Na meg a repjegy árát lenyelni... Röviden: Szar cég!!! Nem utaztam még soha velük de nem is fogok és ha rajtam múlik akkor a népes haveri körből se fog senki...

Alfredd 2010.04.23. 00:02:58

@Kerti Fóka: Tiéd a nyerő válasz. Ezt kellett volna csinálniuk.
Meddig tartott kigondolni? kábé 5 perc. Najó, meg kell hozzá egy minimális ügyfélközpontú szemléletmód is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.23. 00:05:21

@Kerti Fóka:
valoszinu kiszamoltak
Munchenig 30 rugo, meg valami jon repjegybol es akkor nem vesztunk lovet
minden mas opcio veszteseg
hat igy valahogy

Pilgram (törölt) 2010.04.23. 00:10:12

jó akkor mist mindenki kussoljon be egy pillanatra. idézem:
Utasaink kérésére és javaslatára az Aeroviva Münchenig szóló autóbuszos utazást ajánlott fel, személyenként 30,000 Ft per fő áron.

az orangeways párizs-budapest viszonylatot ajánl ennyiért, nem csak münchenig, nekik megéri fasszopó aerovivának meg nem?
röhej!

Alfredd 2010.04.23. 00:18:10

@Pilgram: 9 főre nekik sem érné meg, főleg mert a visszautat bele kell kalkulálniuk, ahova meg üresen megy.

De mielőtt még belekötne bárki is, ezzel nem azt mondom, hogy az Aeroviva korrekten járt el.

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2010.04.23. 00:37:41

Ha már pénzt nem akar visszaadni egy cég, illendő lenne úgy gondoskodni az utasokról, hogy mindenki elégedett legyen.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.04.23. 00:44:40

@Pilgram: Engedelmeddel a két cég teljesen más helyzetben van. Létszám, visszaút telítettsége, mennyi költésggel járna a sofőrt rendkívüli helyzetre hivatkozba külföldi útra bíztatni, ehhez szükséges egyéb szervezési tevékenységek.

De ha nyereséges lenne az az út, akkor sem lenne kötelező elvállalniuk. Nem kötelező segíteniük. Sőt, azt is megértem miért kérik előre a pénzt, s miért csak utólag tudják elküldeni a számlát.

A gond három dologgal van.

1. Ezt lehet kultúráltan is jelezni az utasok felé. El lehet mondani, hogy nagyon sajnálják, de jelen helyzet jó megoldására nincs megfelelő hátterük, s bár nem kötelességük megoldást találni, de...

2. Korrekt tájékoztatás (pl. nincs szó arról, hogy mindenki adott sorrendben kellene, hogy hazatérjen, stb) és segítenek egyezkedni a légitársasággal az alternatív úton való hazajutás lehetőségéről, feltételeiről. Sőt esetleg a légtérzár előtt lehetett volna tájékoztatni az utasokat és megpróbálni segíteni nekik jegyet foglalni, stb.

3. Előbb kellett volna gondolkodniuk arról, hogy mennyit ér meg a jóhírük, mert ez érték, s inkább hazahozni az utasokat mint most perrel, stb. fenyegetőzni
süti beállítások módosítása