Tékozló Homár

Nem léphet az országba, amíg nem fizet

2010.05.07. 15:13 | jackyll | 309 komment

Krisztina egy érdekes paradoxont fedezett fel a végeken. Kiderült, hogy az autópályadíjtartozással rendelkező külföldi állampolgárok csak azután léphetnek az országba, hogy rendezték tartozásukat. A tartozást kizárólag postán feladott csekkel lehet rendezni. Ravasz.

Horvátországból jött  volna hajnalban az egyik külföldi kollega egy reggeli meetingre hozzánk Székesfehérvárra. Reggel a horvát kollega kelne át a határon, de a magyar oldalon feltartóztatták, mondván, hogy egy hónappal ezelőtt autópálya-matrica nélkül utazott Magyarországon, és most hogy át akart volna ismét menni Magyarországra a vámosok rendszere jelezte nekik, hogy az autónak büntetése van, amit még nem fizetett ki (mert hát nem is kapott róla semmit). Szegény kollegám aki három nyelven beszél (horvátul, angolul és németül) nem tudott dűlőre jutni a magyar hatósággal, mert ott semmilyen nyelven nem beszéltek.

Bekísérték egy irodába, majd másfél óráig gépeltek egy határozatot, majd hozattak valami tolmácsot mire kiderült hogy mi a bibi. (addig szegénynek hót para.. hogy mi lehet a gond) Kollegám kész volt kifizetni a tartozását, (a büntetést teljesen jogosnak találjuk.. aki nem vesz matricát az fizessen!) ami kb. 10.000 Ft, de fizetés a helyszínen nem volt lehetséges. Kapott egy csekket, hogy fizesse be, de ez kizárólag magyar postán lehet (erre a vámosok hívták fel a figyelmét), és akkor itt jött a feketeleves kb. reggel 5 órakor.
 
Hogy fizesse be magyar postán ha nem hagyhatja el az országát????
 
Nekünk akik várták a meetingen kicsit magas.. azt hittük nem jól beszélünk angolul, és hogy valamit félreértünk, de nem. A határon nem jöhet át, amíg be nem fizeti a csekket, de a csekket csak magyar postán adhatod fel! A vége az lett, hogy a meetingre nem jött el, feladja postán a csekket nekünk, majd mi feladjuk a csekket, és akkor szabadon közlekedhet továbbra a határokon (remélhetőleg)
 
Mennyivel egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha ott van a határon valamiféle „pénztár” ilyen esetre és befizet ott…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pernyekergető 2010.05.07. 15:15:35

Szegény kollégád fizessen! Még elsőre is!

pernyekergető 2010.05.07. 15:17:05

Horvátországban is van sztrádadíj, azt gondolta majd itt megússza. Hát nem jött be, még ha míítingre is jönne "szegény".

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.05.07. 15:17:07

"Mennyivel egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha ott van a határon valamiféle „pénztár” ilyen esetre "

Nem, ez egyáltalán nem eccerű. Gondolj bele!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.07. 15:17:17

Ü g y e s !

A 22-es cspdáját olvasták a vámosok, és ki akartak próbálni valami hasonlót. Egy kis szemétkedéssel megspékelve, mert ha mégis ki tudja fizetni, még két napot várnia kell, hogy beérkezzen a pénz.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2010.05.07. 15:17:54

ezt kéne csinálni az összes gyorshajtóval is!

Jimmy Conway 2010.05.07. 15:18:22

Helyes, legalabb nem tudta meguszni a fizetest...

Hörcsög 2010.05.07. 15:19:02

Hát azért érdekelne, hogy díjtartozás miatt milyen alapon nem engedik be.
Mi jön majd ez után? Tartozol a T***, EON-nak és nem jöhetsz majd be?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2010.05.07. 15:20:22

@Hörcsög: tolvajt, csalót nem is kérünk! van nekünk elég.

cooper82 2010.05.07. 15:25:34

Elmegy Szlovéniáig, ott meg már nincs a határon ellenőrzés...

Persze, ha Szlovéniában is matrica nélkül autózott akkor ott is kap egy csekket. :D

Kelempácmadárkeresőgép 2010.05.07. 15:26:36

Itt nem a csalásról van szó. Hanem arról, hogy újra Abszurdisztán nyert.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.07. 15:29:04

átjön másik autóval, gyalog, öszvérháton, griffmadárral... akárhogy.
fizet.
dolgát intézi, majd hazamegy
legközelebb pedig beül az autójába és jöhet azzal.

mert ugyi a bünti a renccámra szól...

szita szita péntek 2010.05.07. 15:37:13

"Hát azért érdekelne, hogy díjtartozás miatt milyen alapon nem engedik be.
Mi jön majd ez után? Tartozol a T***, EON-nak és nem jöhetsz majd be? " - Ott a pont!

Egyébként meg nem hiszem, hogy egy határállomáson kellene lennie készpénz befizetési lehetőségnek. Ugyanakkor helyes lenne, ha átutalással is rendezhetné elmaradását - amit megtehet a saját országából.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.05.07. 15:41:48

ezt a helyzetet Csekk Norris ingyen, bérmentve megoldaná.. feltépné a határ horvát oldalán a kövesutat, megrántaná, és Székesfehérvár egyből Zágráb külvárosa lenne.. (volt már ilyen korábban is, akkoris vallami állami emberek szemétkedtek, aminek a levét még csak nem is ők itták meg, ahogy most sem, hanem az átlagemberek..)

sztrádamatricát meg mindenkinek fizetni kell, máskülönben hogy tudják kifizetni az építtető-lízingelő-üzemeltető cégek a politikushiánákat, akik elcsalták az érdekükben a közbeszerzést..

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.05.07. 15:42:51

ezt a helyzetet Csekk Norris ingyen, bérmentve megoldaná.. feltépné a határ horvát oldalán a kövesutat, megrántaná, és Székesfehérvár egyből Zágráb külvárosa lenne.. (volt már ilyen korábban is, akkoris vallami állami emberek szemétkedtek, aminek a levét még csak nem is ők itták meg, ahogy most sem, hanem az átlagemberek..)

sztrádamatricát meg mindenkinek fizetni kell, máskülönben hogy tudják kifizetni az építtető-lízingelő-üzemeltető cégek a politikushiánákat, akik elcsalták az érdekükben a közbeszerzést..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.07. 15:42:56

Most akkor ez lesz a hétvégi bikicsunáááj?

lcs 2010.05.07. 15:43:03

Sárga csekkel csak a postán lehet, de rajta van a bankszámlaszám, illetve szabálysértésit fizethesz a konzulátusokon is.
Szerintem az volt abszurd, amikor még nem volt ez a határon megállítós változat.

tokomtelevan 2010.05.07. 15:47:04

@Hörcsög:

Milyen alapon nem engedik be?

Próbáld meg ezt Svájcban.
Magyar létedre ne fizesd be a büntetést pl. gyorshajtásért időben, 10 ! évre kitiltanak az országból!!!!!

Van ismerősöm, akinek mondták a határon, hogy hátra arc, ide még pár évig nem jöhet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 15:49:10

Ugye tuttam lesz hétvégi!
HA nem girosozok
Első is vagyok, kérem a helyet a nevemre átirni

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 15:53:34

Beszarás, Magyarország!
Dejó lenne ekézni a posztoló kollegáját!
Meg is probálom
"Szegény kollegám aki három nyelven beszél "
Mint az egyszeri erdélyi magyar
Külfüldi érdeklődik,merre a merre, 3 nyelven is kérdezi, de a székely nem érti
Fia megszólal, Idesapám, mégiscsal jó a nyelvtudás
Nomá', ez is mire ment vele?

theutat villám 2010.05.07. 15:56:13

Szegény, valószínűleg majd elballagott volna a postára, befizetni a csekket, szegény. Nagyon helyes, fizessenek ők is!

Manci néni, a szomszéd 2010.05.07. 16:06:17

"egy reggeli meetingre hozzánk"

Megbeszélésre, drágám!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:06:18

@szita szita péntek:
Miért ne tehetné meg a banki utalást?
Telecenter-aztán lekéri mobilra a pénzmozgást

Esetleg a pairalapu kivonatot meg mutogatja, illetve az arrol készült közjegyzővel hitelesitett másolatot

Nem egyszerű az állami droidok eszén tuljárni

2010.05.07. 16:06:37

Jogos a poszt. Ha kiépítenek egy rendszert, hogy megfogja azokat akiknek büntetésük van - ez jogos - de akkor gondoskodni kellene az ésszerű végrehajtásról.
Látszik, hogy valami gyatyi rendszert gányoltak össze és nem volt erre rágondolva.
Aerovivával kell utazni, akkor nincs autópályadíj

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:09:07

@atpijkamo: A befizett csek szelvényt mutogatva, nem kell megvárni mug beérkezik, a vámosok amugysem tudják azt ellenőrizni

Igaz, M.o-got ismerve , kell pár hónap mig törlik a bűnösök közül
Persze azt is csak személysen a Campóna Elmű kirendeltségén lehet elintézni

elinor 2010.05.07. 16:10:02

@horex: Ja, lehet, hogy a határőrök is 3 nyelven beszéltek: magyarul, oroszul meg románul. :) Bár a posztoló szerint semmilyen nyelven nem beszéltek, ami elég fura. Biztos elpantomímezték, hogy "Jó napot! Útlevelet! Állj! Maga most velünk jön."

2010.05.07. 16:11:53

amúgy horvát kollégával mitingelni ősi román szokás.

cicmen (törölt) 2010.05.07. 16:12:50

Millen nyelven nyomták a meeetingöt?Horvátűl? oder nyémetű avagy ángolú? Mer magyarú nem tud az istenadta! Akkor a honi míítingösök is sok nyelvet tunnak!Nemzetközi történetbe csöppentünk!

Joco74 2010.05.07. 16:15:01

Már bocsánat kedves posztoló, de nem az igen tisztelt kollégát nem engedték be, hanem a kocsit....

qwertzuiop1 2010.05.07. 16:16:04

Hogy a csekken van bankszámlaszám, meg "közlemény" (befizetőazonosító) rovat is, az nem tűnt fel neki. Lehet utalni is ám! Sőt, még akár külföldről is, igaz nem olcsó.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:16:11

Szerintem meg kellene péntárnak lenni 1 határnál
Vámköteles árut hoyg vámoltatok, ha fizetni kell?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:18:15

@cicmen:
Hogy ne csak a kollegát hanem az olvtársakat is ekézzük

"Horvátűl? oder nyémetű avagy ángolú? "

Ugye te se tudod horvátul és angolul az
"oder" szócskát
Necsodálkozz ha feltartóztatnak valamely mellékuccában
:)

Secnir 2010.05.07. 16:18:41

"Krisztina egy érdekes paradoxont fedezett fel a végeken"

mármint így, hétvégeken...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:19:25

@elinor: Ez is jó kérdés, hogy érette meg a magyarokat, ha azok nem beszéltek idegen nyelvet

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.07. 16:21:57

"Mennyivel egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha ott van a határon valamiféle „pénztár” ilyen esetre és befizet ott…"

Mennyivel egyszerűbben meg lehetett volna oldani, ha vesz autópálya matricát és nem bliccel, gondolva, nem otthon van úgyis megússza...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:22:08

@Secnir:
"Bertrand Russell 1901-ben felfedezte fel, hogy a matematika akkori naív halmazelméleti és logikai megalapozása a róla elnevezett Russell-paradoxon ellentmondást is tartalmazza. E paradoxon működési mechanizmusa ekvivalens a két évvel korábbi Cantor-paradoxon mechanizmusával, de a korábbival ellentétben már azt mutatja, hogy menthetetlenül kijavításra szorul a Cantor és Frege által megalkotott naiv halmazelmélet és formalizált logikai.[1] A századfordulón jelentkező paradoxonok hatására, mintegy két- három évtized alatt, a mai szemmel megnyugtatónak tekintett alapokra helyezték az egész matematikát. E folyamat elhúzódott, mert a geometria Hilbert-féle megalapozása a huszas évekig, és a valószínűségszámítás Kolmogorov-féle megalapozása a harmincas évekig váratott magára."

Értyük Krisztina, igy 7végén

Layosh 2010.05.07. 16:25:25

@horex: A számból vetted ki a szót, pont ezt akartam írni én is.

cicmen (törölt) 2010.05.07. 16:27:43

@cicmen: Megint egy magyar fikázza az országot!Aminek lehet némi alapja,de ez nem az az eset én pl. sok országban voltam kocsival és tudom, hogy bárminemű balhé után útlevél ugrik és amíg nem virítod a zsét, sehova! Lesz.ják az országimázst,ha te lesz.od a törvényeiket. Vagy ugyanígy nem engednek be. Meeting esetén sem!

elinor 2010.05.07. 16:34:31

@horex: Mondjuk egy rendszeresen Magyarországon mítingelő horváttól elég fura, ha _semmit_ nem ért magyarul. (Soha nem jártam még Horvátországban, de egypár alapmondatot ellestem a tévéből.)

Más kérdés, hogy határőrségnél én kötelezővé tenném a min. középfokú angol nyelvtudást. Meg jegypénztárosnak, BKV-ellenőrnek, rendőrnek, mentősnek, tűzoltónak az én világomban tudnia kéne beszélni angolul. Ha bolttulajdonos lennék, tutira olyan eladókat vennék fel, akik a külföldinek is el tudják adni az árut, vagyis tudnak angolul.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.07. 16:35:14

Két rendőrt megállít egy turista, és sorban próbálkozik útbaigazítást kérni tőlük. Az ötödik nyelv után a turista legyintve otthagyja a rendőröket. Mire az egyik rendőr megszólal:
- Látod, milyen jó neki. Mennyi nyelvet beszél. Nekünk is el kéne kezdeni nyelvet tanulni.
- Minek? Látod ez is mire ment vele...

cicmen (törölt) 2010.05.07. 16:35:24

@horex: Angolúl or horvátból sosem voltam jó. Az oderrel fel akartam vágni. Túl díszítettem, igaz de nem voltam következetes. Kösz az észrevételt!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:37:41

@Layosh: Erre va egy jó mondásom, de megsértődnél, nem akarnám
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 16:42:39

@cicmen: :))
Csak azért irtam, hogy ne legyek OFF

Szine minden posztolásnál kirúg a homár.
Miért? VAgy meg sem jelenik a "válasz erre" se a "Lépj be" sor

elwood 2010.05.07. 16:45:11

milyen ország már ez ahova a bliccelőket be sem engedik ?

legközelebb már egy adócsalót is meg fognak büntetni ? he ? hová vezet ez ?

elinor 2010.05.07. 16:48:02

"Taváris, stopp! Auto, kaputt. Davaj hóm, péj mani! Váj nye bíla sztrádamatrica?! Ár ju tinking, vi ár sztúpid? Csekk jor dátum! Ugye? Ugye? Ju níd tu péj förszt. Ju ken gó báj fut tu hángérien posta vit disz sárga csekk! Vi kíp jor kár. Gud báj!"

elwood 2010.05.07. 16:48:04

az országimázs miatt, hétnyelven beszélő fűszoknyás svédeket kellene a határállomásra telepíteni akik a beutazó bliccelőktől széles mosollyal elfogadják a büntetést.

kiemelten kezelve a jól láthatóan brit turistának öltözötteket.

ha esetleg terrorista vagy gyilkos akkor üdítővel, szendvicsekkel kínálnák.

elinor 2010.05.07. 16:50:04

@elwood: ja, és kártyával fizetősen, ofkorsz

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.05.07. 16:56:28

vagy ha a kolléga megvette volna a pályamatricát!

ez az egyik legjobb szabály (igaz, nem tökéletes), ami itthon létezik.

elinor 2010.05.07. 16:58:11

Lehetne két kapu a határon, egyik azoknak, akiknél minden rendben, "Have a nice day!" felirattal, egy másik meg a bliccelőknek, terroristáknak, kábítószercsempészeknek és lányfuttatóknak "Have an Ice Day!" felirattal, nekik mehetne a hidegzuhany.

(Sajnos icy-val nem jön ki)

cicmen (törölt) 2010.05.07. 17:00:13

@horex: Figyu! Hogy értetted?Megállítanak a mellékutcán a horvát yardok, nem értem a kérdést hogy fizetek,VAGY azt csinálják velem mint Zsanettel? Segítség! Tudja valaki hogy van a vagy horvátul?

elinor 2010.05.07. 17:01:17

@cicmen: Há' kuna matat a!-ra tippelek

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 17:07:33

@elinor:
kötelezővé tenném a min. középfokú angol nyelvtudást. "

Középfok elég nehéz, legalább egy társalgási szint,szakmai vonalon kellene, nem egy nayg durranás, pláne angolbol
93-ba az akkor melóhelyemen tartottak
nylevtanfoylampt, tanár házhoz jött, hát jelentkeztem
Később összeakadtam egy külföldivel, ha nem bírom az angolt, nyilván több melót nem kapok tőle. Igy 10éven át nagyon-nagyon sok melót kaptam tőle és itt élő honfitársaitol
Sőt mivel most lerobbant és korházban van, az autóját is szabadon használom

Melóztam külsősként egy multinál, alig voltak magyarok
Nyár-meleg-kosz-melós öltözék, gipszkartonozás
Kerestem valamit és az egyik asztalnál ülőtöl kérdeztem meg, aki ameriaki volt és semmit nem értett
Átváltottam angolra, mindjárt más szemmel néztek rám, a "melósra"

Anno , 10évet éltem egy nővel és az 5éves fiával. Nyomtam neki a komputert és ezen keresztul angolt
Ma, elvégezve a GáborDénest, középfokú angollal, a szó szerinti világot bejárta, munkája folytán

Sokan nem mérik fel a nyelv hasznosságát, pláne 20évvel a rendszerváltás után

cicmen (törölt) 2010.05.07. 17:12:16

Most esett le! Jön a futárunk 120 kiló heroinnal, ezek a balf.sz vámosok meg magállítják a sztrádamatrica miatt!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 17:14:05

@cicmen: Tuti megdasznak mint zsanettet
de segitek
"ili" a vagy szerbül

cicmen (törölt) 2010.05.07. 17:14:36

@elinor: Csak tipp? Akkor vazelin lesz a vége!

elinor 2010.05.07. 17:16:36

@horex: Igazad lehet, a közép és a felsőfok között jóval kisebb a különbség, mint az alapfok és a középfok között. Amúgy ha már alapfokon tud valaki, akkor tényleg meg tudja értetni magát. Sőt, néha kevesebbel is.

BakoSanyi 2010.05.07. 17:17:15

Sose voltam még HORVÁTHBA.

BBG76 2010.05.07. 17:17:20

Polgári tartozás behajtására a vámosok nem is jogosultak. Ilyesmiért nem tagadható meg az országba való belépés. Jogellenes, alkotmányellenes és egészségtelen.
Vicc, ami itt folyik.
A vám és pénzügyőrséget is át kellene adni Hagyónak, hogy felmérje.
Reméljük, az illető nem perel, mert úgyis megnyeri, a vámosok meg kifizetnek neki egy vagyont a mi adónkból.

cicmen (törölt) 2010.05.07. 17:17:50

@horex: A szerbeket ismerem azok kemények, ott nem vagy lesz hanem és! Inkább maradok itthon!

elinor 2010.05.07. 17:18:17

@cicmen: Akkor ragasszon föl gyorsan egy CD-t a rendszám elé, biztos nem kekeckednek vele. :)

cicmen (törölt) 2010.05.07. 17:26:28

@elinor: Compakt disc? Vagy Corps Diplomatique?

cicmen (törölt) 2010.05.07. 17:29:18

@cicmen: Tudom, c-vel compact csak már öszevissza gépelek minden nyelven közbe meg nem kéne

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 17:50:05

@cicmen: Oda tettem a befizetett csekket a csomagba, mondd neki boncsa, ki ha kérik

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 17:56:02

@BBG76: Erdekes lenne megtudni milyen törvény alapján nem engedték be

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.05.07. 18:20:29

Maradjunk annyiban, hogy a horvát határon dolgozik a rendőrség legparasztabb, legtahóbb különítménye. Sok helyen megfordultam már, de ennyire gyökér embereket még sehol nem láttam.
BBG76: már nincs vám. Rendőrök ülnek a bódéban.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.07. 18:24:43

Hibáztak a vámosok. Lassan tagoltan és hangosan kellett volna lebaszniuk azt jugoszlávot, mert úgy mindenhol megértik a szép magyar szót. Monnyuk le is lőhették volna azt a sztádaszédelgőt.

romesz 2010.05.07. 18:26:16

Tipikus magyaros burokracia esete. Ha valaminek lenne egyszeru menete, azt tuti, hogy tul bonyolitjak. Mindenki mindenutt keresztbe tesz masoknak es csodalkozik mikor sajat maga is csapdaba esik. Nem tudom hogy hol van a matrica vasarlasi lehetoseg a hatar kozeleben, de talan megoldhatnak, ha kozvetlen a hataratkelonel lenne egy iroda. Ahol az orszagba erkezok egybol vasarolhatnanak matricat es rendezhetnek a buntetest is. Talan ez tul egyszeru a burokrataknak.

májgeriberi 2010.05.07. 18:45:52

és ha bemutassa a csekket a határon akkor bejöhet

váháháhááá

az már vót, hogy ezért tart itt

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 18:50:53

@Rosszindulatú Vászka:
Vanegy nemzetközi jel
Ökölbe csukott kézfej, középső újj felfelé kinyujtva, ugyanakkor alkarral felfelé bökés
:)

Rosszindulatú Vászka 2010.05.07. 18:51:33

@romesz: elmondom neked, hol lehet Agyarországba autópája matricát soppolni: minden benzinkúton, és minden mobiltelefonon sms-be, továbbá bárhonann a Világon interneten.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 18:55:22

Most olvasom és hallom
Bombának nézték a magyar gömböcöt Helsinkiben
A szép, hogy a tv aszonygya "svéd kommandódok kiszálltak"
Helsinki mint svéd
www.fn.hu/kulfold/20100507/bombanak_neztek_gombocot/

Mekéne irni a homarnak

romesz 2010.05.07. 19:31:04

@Rosszindulatú Vászka: itt elsosorban azert mondtam a hataratkolenel az ugyintezot, hogy aki nem rendelkezik internettel vagy telefonnal az autoban. Az egy esetleges adossagot is kitudjon egyenliteni mikor belep az orszagba. Kulonben eleg lenne, csak egy hitelkartya olvaso es akkor meg ugyintezo sem kellene, hogy legyen. De ez tul bonyolult MO-n

Mylady 2010.05.07. 19:39:02

Mi az, hogy mi alapján nem engedték be???

Magyarország szuverén állam. Szuverenitásából fakadóan jogában áll eldönteni, hogy kit enged be a területére és kit nem. És nincs indoklási kötelezettsége.

Lásd vízum. Bárki beadhatja a kérelmet, aztán vagy megkapja, vagy nem. ÉS ha megkapja, akkor sem kötelesek beengedni az országba, simán vissza lehet fordítani a határról.

Azt is meg lehet tenni azt, hogy kiáll a határőr a határra, megnézi a nőket és akinek 95 cm alatt van a mellbősége, azt szó nélkül visszafordítja...

Mondjuk ez schengen óta annyit csorbult, hogy részlegesen a schengeni övezet államaira ruháztuk a döntési jogot, azaz akit egyszer már beengedtek az övezetbe, azt mi is beengedjük (nincs ellenőrzés a határon), viszont ha nem tetszik, még mindig kitessékelhetjük (az övezeten kívülieket)

Mylady 2010.05.07. 19:40:55

@horex:
"Anno , 10évet éltem egy nővel és az 5éves fiával."

lassan fejlődő gyerek volt
(bocs)

romesz 2010.05.07. 19:49:38

@Rosszindulatú Vászka: ezt itt egyszerubben oldottak meg. A rendszeres palya hasznalok, kerhetnek egy kis "ado-vevot" (transponder"-t) ami minden hasznalatnal automaitkusan leemeli a palya dij osszeget. Mikor 30 dollar ala esik a transponderben beallitott osszeg. Akkor automatikusan ujra ra tesz penzt a tulaj hitelkartyajarol illetve szamlajarol. A leemelt osszeg nem jar le es ha valaki meggondolja es nem kell tobbet neki, akkor visszaadjak a fel nem hasznalt osszeget. A fizetos palyafeljaroknal pedig van automata ahol minden autos fizethet kezpenzzel vagy hitelkartyaval (bankkartyaval)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.07. 20:10:46

ez nem nagy dolog, ahhot képest hogy bizonyos országok esetében több hónapba és nagyon sok pénzbe kerül vízumot szerezni.

juhaszcs 2010.05.07. 20:11:35

@horex: Én a franciát vágom nagyon,úgy nyalok,hogy az csak na!:-)
szóval,ha van egy csodaszép nő aki szeretne megtanulni franciául jelentkezzen.:-))

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.07. 20:12:39

@Mylady: schengenben az a jó hogy a magyar határon becsempészett ukrán cigit el lehet szállítani bárhová a zunióba, határok nélkül :)

tt60 2010.05.07. 20:20:44

@BBG76: Aztán miért nyerné meg?? Vett matricát?? Nem... akkor mit nyer meg?

Meg köll venni a matricát, oszt ennyi... belföldi, külföldi tökmindegy... próbálj pl. Svájcban matrica nélkül menni...

Szlovákiában mindössze 5 km-t kellett menni matricás pályán... 4-en megvettük, az 5. kocsi azt mondta, 5 km-ért nem fizet 4 eurót... mit ad isten lemeszelték... útlevél/személyi elszedve, amíg nem fizet 30 eurót... próbálkozott nincs annyi pénze... semmi baj, csomagtartó fel, oszt kobozunk... ami értékes... kifizette, tisztelgés és mehetett tovább.
Legközelebb megvette...

Tipikus magyar mentalitás....Nem fizetünk, se adót se semmit... De üvöltüzünk, ha vki figyelmeztet a törvényekre. Lehet vele egyet nem érteni, de a hatályos törvények akkor is hatályosak.
Ha elkaptak, akkor meg lehet szívni.

romesz 2010.05.07. 20:23:17

@juhaszcs: ha annyira vagod akkor jo politikus lehet beloled

Lefty Rosenthal 2010.05.07. 20:38:21

bikicsunaj orszaga. ki kene rakni a "ZARVA" tablat aztan lenapalmozni.

ennyi

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.07. 21:07:40

@juhaszcs: ha a csajoknak nyalóember kell, akkor kereshetnek engem is. bármikor hajlandó vagyok "tárgyalni" az ügyről.
@tt60: aki 4 eurót sajnál befizetni az aztán nagyon szittya.

Karipapa01 2010.05.07. 21:43:52

Ezt elkúrtuk! Nem igy kellett volna! Autót otthagyni a határon, leküldeni érte a kormányzati páncélozott limuzint és elől-hátul villogó rendőrautóval elvinni a meetingre, mert ugye ez fontos. Ezekután benyújtani a cégnek a számlát, miszerint: jogosulatlan autópályahasználat+büntetés, limuzin rendőrökkel, kaviárral, pezsgővel, újabb autópálya használattal, horvát tolmáccsal, sürgősségi felárral+áfával.
Remélem a posztoló nem nyafogna!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.07. 22:22:11

@tt60: "30 eurót... próbálkozott nincs annyi pénze... semmi baj, csomagtartó fel, oszt kobozunk"

Persze mindezt zsebre.

A magyar rendőrök már nem ennyire korruptak.

Marr 2010.05.07. 22:28:04

Ismerek olyan magyart, aki megpróbált Görögországba bejutni nászútra. Akkor ők már schengeniek voltak, mi még nem. Nem mehetett be Görögbe, mert pár évvel korábban gyorshajtott Németországban és nem fizette be a büntetést.

Nem jó érzés ezzel a határon szembesülni, de valljuk be, elkerülhető.

Tehát ne csak Magyarországot önostorozzátok, ha ezzel van bajotok, hanem minden schengenist.

dover 2010.05.07. 22:33:19

"semmilyen nyelven nem beszéltek"
akkor jelenkezzél Vonagabinál két pofonér :D

Izo 2010.05.07. 22:36:55

Íme a megfejtés!
A postai csekket banki átutalással is ki lehet fizetni. Rajt van a bankszámlaszám a csekken, oda kell utalni, a közleménybe pedig a befizető azonosítónál található kilométeres számot kell írni.
Amúgy télleg felhasználóbarátabb lett volna, ha a helyszínen ki tudta volna fizetni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.07. 22:45:45

Csunááááj bikicsunááááj vicsááááj!
Óóóóóó bikicsunáááj!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.07. 22:54:32

kretén egy dolog a közismerten nem emberbarátságáról híres egyenruhásainktól.. de hát tőlük mit is vár az ember..

mégis, baromira nem tudom sajnáni a kedves külföldit. mégis mit képzelt? meg mit képzelnek még több tízezren, akik külföldi rendszámmal száguldoznak, se istent, se emnberéletet nem tisztelve? megszívta, megérdemelte. mit képzelt?!

Káposztakukac 2010.05.07. 23:10:40

@Izo: és? azzal mit ér? az átutalás, főleg ha külföldről jön 1-2 nap, míg iktatásra kerül. addig várjon a határon???

Teccikérteni? 2010.05.07. 23:14:23

"nem tudott dűlőre jutni a magyar hatósággal, mert ott semmilyen nyelven nem beszéltek."

Akkor a magyar az mi az anyád picsája, te liba?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 23:23:36

@Mylady: viszont a nő sem öregedett
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 23:28:43

Van még mit lerágni Krisztinárol?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 23:31:21

23:30 mingyá jön az uj 7végi poszt

cableguy 2010.05.07. 23:39:26

Nem akarásnak nyögés a vége! Nem kéne más, csak egy kártyaolvasó terminál, vagy egy számítógép és egy bankkártya elfogadási szerződés mondjuk a Csányi Bankkal. Összeg befizet, mehet tovább, és még Európa érzése is lehetne... Ha meg nincs bankkártyája, akkor tényleg menjen a postára! :)

P.S.: Én az USA-ban gyorshajtottam tavaly nyáron. Bírság megjött Budapestre két héten belül. De csak az USA-ban fizethető be Money Orderen, se hitelkártya, se más nem elfogadható. Szerencsére amerrikai ismerős befizette, mert különben én se mehetnék oda vagy 3 évig.... Szóval máshol sem tökéletes... :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.07. 23:46:55

@cableguy: De jó neked!
Én Ó-Zélandon jártam igy, de nincs egy ismerősöm sem ott
Most nem engednek ki M.o-rol, csak ha az ELMŰ ugyfélszolgálatánál befizetem a pénzt
De hiába , mert az meg kitalicskázza a befizetett pénzt

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.05.07. 23:51:02

Nem értem.

Én ha külföldre megyek - akárhová, bármilyen hosszú vagy rövid időre - áttanulmányozom az ottani szabályokat, megnézem, hogy hány voltos konnektor, milyne a miénktől eltérő kresz szabályok, milyen úthasználati díjak, kb. milyen árak, stb. vannak. Eszembe sem jut fizetés nélkül távozni egy étteremből, vagy ráhajtani egy sztrádára...

Ha valahová rendszeresen járok, akkor meg pláne még pontosabban utánanézek a dolgoknak, veszek bérletet (sztrádára, helyi közlekedésre, felkészülök aprópénzből, stb.)

És nem vagyok külföldön bunkó, nem lógok, nem csalok, lopok vagy hazudok. Ahogy itthon is...

A horvát szereplőnek nyilván van horvátországi kötelezője, fizeti az adót, és betartja az ottani szabályokat... Akkor az ittenieket milyen jogon nem akarja betartani?!

Én jártam már úgy ott, éppen náluk, hogy a sztrádakapunál nem tudtak visszaaadni a papírpénzből, más valutát viszont pofátlan áron váltottak át, és kunában adtak vissza... Szóval ott sem kolbászból van a fűszoknyás kerítés!

Mondd meg a horvát kollégádnak, hogy itt is vannak szabályok, amik mindenkire egységesen érvényesek, még rá is :-)

Örülök, hogy végre a külföldi gyorshajtók, sztrádán lógók, szabálytalan parkolók megrendszabályozására is kitaláltak valamit! GRatulálok, és még egy kicsivel több gyakorlati kivitelezési javítást kívánok a rendünk éber őreinek!

cableguy 2010.05.07. 23:54:30

@horex: Hagyó Mikinél tedd le előre Nokiás dobozban, és segít ha gond van. Vagy nem. :)))

Hátezmármi (törölt) 2010.05.07. 23:56:19

@szita szita péntek: Miért, szerinted a posta nem utalja a beszedett pénzt?! A csekken van egy bankszámlaszám, egy azonosító, vagy hasonló sorszám meg összeg. Én minden sárga csekket bankon keresztül utalok. Horvát kollégánk is megtehette volna.

Mercel 2010.05.08. 00:03:20

Hello!

Azért kiváncsi vagyok, ha történetesen ez egy honfitársunkal esik meg mondjuk ausztriában, akkor is véres késsel mutogatna mindenki, hogy milyen rohadt szemét..
A horvát üzletembernek tűnt a posztból. Remek - megint egy külföldi aki számára idióta hülye magyarok vagyunk.
Másik - utólag tökre nem bizonyítható, hogy ugyanaz a személy vezette az autót Akkor - és Most. Márpedig nem az autót, hanem a használóját, tulajdonosát büntethetik.
Az külön szemétség, amit a befizetéssel műveltek, mert így nem is csak arról van szó, hogy meglógott a díjfizetés elől és fizessen, hanem mocskos alpári szemétkedésről. Gondolom a vámosok kurva büszkék voltak magukkal.
A 22-es csapdája tökéletes hasonlat volt. Ügyes, tényleg.
Másik, hogy rendesen frissíteni kéne a rendszert, mondjuk óránként, és ha a kilépésnél beleesik a szórásba valaki, akkor nem kiengedni, mert fizetni természetesen kell. Ha meg nem, akkor IJ az autópálya kezelő. Aki egyébként egy rohadt multi.
Nem mellesleg mikor utoljára szlovákiába mentünk a szlovák határőrök mosolyogtak, és kedvesek voltak - és kivolt rohadt köcsög? Na ki?:) Hát a drága magyar vámos próbált úgy beszélni velünk mintha a seggéből húzott volna ki bennünket. Mondtam neki, hogy a szlovákok jobb fejek voltak, bemutat és kövér gázzal el. Seggfejek.

"Frigyes"

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 00:10:57

@maholnap:
"És nem vagyok külföldön bunkó, nem lógok, nem csalok, lopok vagy hazudok. Ahogy itthon is..."

Nono, azért itthon bátrabb vagyok
:)

Loopglover 2010.05.08. 00:13:28

Szarházi külföldi fizessen és kuss !

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 00:19:10

@Mercel:
"Másik - utólag tökre nem bizonyítható, hogy ugyanaz a személy vezette az autót Akkor - és Most"

Ne hulyésgedj már
Hogy ki vezette a kocsit, azt nálunk találták ki, hogy kibujjubk a fizetés alol
Bevezettek rá törvényt, nyilatkozni kell ha nem te vezetted
Igen, az autót buntették
Ment volna gyalog?

Vámos meg a nyilvántartás szerint végezte a melóját
VAnnak más olyan állmigazgatási helyek ahl nincs pénztár, at once nem lehet befizetni
Megy 200-al az autópályán, mikor hogy jut el az információ a határra?
Mág egy emil is órákig jön néha
Pesze lehetne rugalmasabb a rendszer, de egyelore ez van.
Autópályán mindenhol kell fizetni, azt ő is tudja

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 00:20:54

@Mercel: Szlovák-magyar határon megállitanak a vámosok??

2010.05.08. 00:32:19

Logikailag hasonló konstrukcióról írt a könyvében egyszer valami Joseph Heller nevű pacák. 22-es... csapda... ilyesmi. :) Biztosan nálunk is olvasták a szabályt meghozók.
Ettől persze még az a véleményem, hogy igen, fizetni kell az autópályán, de akkor tegyük már lehetővé. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 00:35:54

Nincs 7végi, megyek hunyni
Jókat mindenkinek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.08. 00:58:07

"A határon nem jöhet át, amíg be nem fizeti a csekket, de a csekket csak magyar postán adhatod fel!"
Teljesen jó kis hungarikum, egyáltalán nem meglepő. Az országimázs újra épül.

Amúgy ebben az országban gyak. semmit nem tehetsz anélkül, hogy fizetned kéne bazzeg!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.08. 01:01:48

Nekem valahogy kezdenek elkülönülni a közalkalmazottak.

1. van az orvos-tűzoltó-tanár - ilyesmik, akik csinálnak valami hasznosat, avagy tesznek a társadalomért.

2. van az ingyenélő senkiházi bürokrata, akik csak az emberek (beleértve az előző közalkalmazottak is) életét nehezítik, mert értelme 0 annak amit művelnek, nem hogy haszna lenne, de csak szopunk miattuk.
Na hát ezek ne is kapjanak 13. havi fizut meg kibaszott prémiumokat basszameg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 01:03:31

@cableguy: ez melyik allamban volt
itt altalaban a helyszinen adnak tikettet ha gyorhajtassz
haxsak nem volt valami plusz is:)
itt helyben fizethetek csekkel, debittel, credittel ,nem ertem MO-rol miert nem lehet
mondjuk meg olyat se hallottam , hogy valakinek USA bol haza kuldenek buntetest
de lehet ez egy kulonos allam, ahol meg nem jartam, van meg 40 semmi sincs kizarva, csak fura

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 01:06:46

azt viszont total nem ertem, hogy a szekesfehervari mitingelok nem tudtak volna osszedobni 10 rugot es valami modon kifizetni
rozssaszin csekk, csekk, internet, valami iroda kp
es elfaxolni az eredmenyt
az meg megint mas kerdes, ha a hataron ilyen penzekhez hozza is akarnak jutni, akkor jobban jarnak, ha megadjaki a fizetes lehetoseget
kp. kartya, csekk
hat igy ennyi jutott eszembe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 01:14:50

@cableguy:
ja meg ha valami warningod van es nem fizeted abbol birosagi uhy lesz
es ha nem jelentkezel a targyalason, akkor nem 3 evig nem johetsz be, barmikor bejohetsz
szivesen latnak, csak a bortonben kezdessz
nem urban legend
paran jatszottak is ezzel, ha haza akartak menni rovidebb idore es feltek nem engedik vissza
mondjuk egy jogositvany nelkuli vezetes
targyalas kituzve 1 honappal kesobbre
addig haza
es a hataron megmutatja az idezest es bengedtek
/persze vizum kellett/
nade ez off volt
7 vegen mar nem fobenjaro bun

R242 2010.05.08. 01:22:55

helyes, ha rajtam is bevasalják, akkor mindenkin vasalják be, a kedves kolléga meg fizessen időben, +ne ugrálj ha hunyó vagy. :D

romesz 2010.05.08. 01:43:03

@maholnap: van egy erdekes dolog. Itt a fizeto uton szinte kivetel nelkul lehet kp-val vagy hitelkartyaval is fizetni, tehat nem kell matrica miatt aggodni.
Viszont tudok egy olyan fizetos utrol, ami mind ket iranyban az ingyen ut kozepen halad. aki oda behajt az nem tud fizetni, mert csak transponder-es vevokeszulekkel lehet fizetni, nincs kapu ahol lehet perkalni. Aki ide behajt a transponder nelkul az kap egy buntetest postan, de ha megrendeli a transponderes szolgaltatast akkor elengedik a buntit es csak az akkor esedekes uthasznalati dijat kell kifizetnie.
A california 91 autopalyan van ez a szakasz.
maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&q=91+freeway&sll=33.860571,-117.777622&sspn=0.004793,0.010568&ie=UTF8&split=1&filter=0&rq=1&ev=zo&radius=0.3&hq=91+freeway&hnear=&ll=33.860571,-117.777622&spn=0.004793,0.010568&t=k&z=17

ex-dr. vuk 2010.05.08. 01:51:29

Mondjuk nalam az okmanyiroda is kiverte a biztositekot, utlevelpenzt miert kell egesz mashol fizetni, mint ahol csinaljak. Kimegyek, allok egy ujabb sort, aztan vissza megint mashoz. Gratulalok.
Azt mar meg sem merem kerdezni, hogy mindezt miert nem lehet bankkartyaval...

antaletele 2010.05.08. 04:43:41

Aki nem fizet, az megérdemli. Nehogy már még sajnáljam is az ügyeskedőket!

antaletele 2010.05.08. 04:44:39

@vuk_: Nálunk lehet fizetni az okmányirodában is. Nincs mégegyszer sorállás.

Szűcslaci 2010.05.08. 05:26:19

Vki írta, hogy a horvát határon dolgozik a vámosok legparasztabb, stb. rétege. Nem, a határokon dolgoznak. s mivel az egyre kevesebb van, csoportosulnak oda, ahol van még éltető elemük.
A büntetés jogos is lehet, de vagy hatósági a büntetés és akkor akár kp-ben kiegyenlíthető a felruházott hatóságoknál - akár a határellenőrző szervnél - vagy polgári, akkor meg a hatóságnak értesítési jogköre van feljelentés esetén.

The_Goat 2010.05.08. 07:03:53

Ilyen esetben a Horvát előbb menjen Szlovéniába majd onnan a schengeni határon szabadon bejöhet magyarországra.

Kerülő, de nem nagy kerülő és így simán be tud jönni
Hiszen a Szlovén horvát határon nem nézik hogy van e tartozása a magyar ÁAKnak.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.08. 07:19:19

"... a vámosok rendszere jelezte nekik, hogy az autónak büntetése van, amit még nem fizetett ki (mert hát nem is kapott róla semmit)."

Ez alapján kíváncsi lennék, hogy a tisztelt kommentelők többsége hogyan rendezte volna a tartozást az országba lépés előtt.

european 2010.05.08. 07:31:04

a posztíró néha kijöhetne a zárt meetingekről szétnézni a valóságban: minden postai csekket be lehet fizetni átutalással, ugyanis a csekkeken van:
-számlaszám
-közlemény/befizetőazonosító
Én kb 10 éve egyetlen csekket sem fizettem már postán, mindet átutalom interneten.
Az eset pedig nem úgy kezdődött, hogy horvát-kolléga nem tudott bejönni, hanem úgy hogy horvát-kolléga nem fizetett az autópályahasználatért.
Ezt minden normális országban így jutalmazzák. (rokonomnak Ausztráliából küldtek ide haza egy gyorshajtásos csekket x dollárral, amire még az is rá volt írva, hogy ha nem fizet soha többé nem lépheti át az országhatárukat.
Nagyon támogatom ezt a határozott fellépést, csak menj végig az M5-ös pályán és nézd meg, hogy vezetnek a külföldi rendszámú autók: életveszélyesek, gyorshajtanak és ezek szerint még nem is fizetnek sztráda-díjat... Mindegyikkel ezt kellene tenni.

european 2010.05.08. 07:32:46

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
persze mert nem kaphatják meg a magyar hatóságok a rnedszám alapján a tulajdonost, hát így az első belépéskor elfogják, örüljön, hogy nem tartották fogva. Nagyon jól tudta, hogy nem fizetett, miért kellene még levelezgetni is vele?

gorillka 2010.05.08. 07:45:16

Csak azt tudom mondani, hogy végre!
Elegem van a külföldi gyorshajtókból, lógósokból.
Személy szerint a kollégád rosszul járt, de majd legközelebb jobban figyel.
Persze, lehetne levelezgetni - jaj nem vettem át semmit -, lehetne feljelenti - ki nem szarja le - nyilatkozatot aláíratni, hogy 15 napon belül be fogja fizetni - lásd előző reakciót.

Még azt várom, hogy valamit kezdenek a felhajtott rendszámú motorosokkal és az első rendszámtáblát "elhagyókkal" is.

Szittyakürt 2010.05.08. 07:52:59

Nagyon helyes eljárás! Ha tartozása van rendezze! Ha ez gondot okoz, akkor legyen szabálykövető és fizessen az autópályáért.
Emberünk remélem, megatanulta egy egész életre:
Magyarországon minden benzinkútnál lehet matricát venni. Pótdíjat viszont postán kell befizetni.

wwwBisexhu · http://bisex.hu 2010.05.08. 08:32:57

mennyivel egyszerübb lett volna nem sunnyogni, és fizetni a pályahasználatért? hiszen mindenhol ott figyel a hatalmas tábla, hogy FIZETŐSEK a pályáink. Jah? elakarta sunnyogni a horvát

Joindulat SC 2010.05.08. 08:46:05

@Szittyakürt:

... és a Magyar posta... mint a villám

tamatomi 2010.05.08. 08:50:24

Érdekes dolog hogy csak nálunk háborognak. Szomszédainknál elveszik a jogsit, a forgalmit esetleg és addig sehova nem mész amig nem rendezted a büntetést. Kitilthatnak X időre az országból még azt is élerheted.
Furcsa nódon arrafelé kevesen próbálkoznak és ha teszik sikertelenül. csak mi vagyunk iylen balfaszok hogy egy külföldi rendszámmal bármit megtehetsz mert nem AKARNAK kezdeni vele semmit. pedig ha a madár ugyigy már kifelé le lenne állitva vagy mint itt befelé nem engednék milyíen más lenne a helyzet. csak érvényt kellene szerezni a szabályoknak és KÖVETKEZETESE betartani. Próbálkozz csak a szlovákoknál. Ha mindened rendben
senki nem fog basztatni, de ha nem akkor azonnal és könyörtelenül.

tamatomi 2010.05.08. 08:52:50

@gorillka: Érdeke itt valakinek ezt rendezni ? Pedig pillanatok alatt lehetne és drákói módon büntetni. nagyon hamar lenne eredménye.
De a tökölődés az már össznépi sport a parlamentben IS.

gorillka 2010.05.08. 08:54:49

@tamatomi: választások előtt én azt mondtam, hogy aki ezt megígéri, arra szavazok.
Nem ígérte meg senki...

Kifordított kacagány 2010.05.08. 09:01:25

mennyivel egyszerűbb lett volna beengedni és nem kiengedni utána:)

tamatomi 2010.05.08. 09:03:15

@gorillka: Pedig ezt végrehajtani igen könnyü lenne és jól jövedelmező. határozottan látványos is lenne persze kivéve a nagypofáju sunnyogókat. De sokadik feljelentés után kisebb lenne az arc.
A jogositvány visszavonással lehet a legfájóbban bünteni ennek még a törvényi feltételei is megvannak.

Kifordított kacagány 2010.05.08. 09:06:15

@gorillka: azért ezt gondold végig. szép meg jó, hogy a szerencsétlent megfingatták, mert legyen rend és a buzi külföldi is fizesse be a büntiket. csak kérdés mennyit ér ez olyan irányba, amerre teljesen nyitva vannak a határok és senki nem foglalkozik azzal, hogy ki jön és megy?
mert ugye ha a horvát tesókhoz mész, akkor megnézik a papírjaidat, láttatják, hogy vannak, de osztrákiába már csak akkor veszed észre, hogy átértél, mikor kisimulnak a kátyúk a kerekek alatt.

gorillka 2010.05.08. 09:06:56

@tamatomi: igen.
és ez is idetartozik
index.hu/bulvar/2010/05/08/stohl_andras_balesetet_okozott_eloallitottak/

Azt hiszem a büntethetetlenségben bízó autósok száma elérte a kritikus tömeget.

gorillka 2010.05.08. 09:13:15

@Kifordított kacagány: és zakatolok a betonbordákon?
Viccet félretéve. Hiányolom a rendőri jelenlétet az utakon, hogy az extrém szabálytalankodókat kiszedjék a forgalomból. A fene nagy demokráciában és adatvédelemben elveszik a tisztes emberek joga a tisztes élethez.
Nem csak a külföldit kell elkapni...

2010.05.08. 09:32:23

@cicmen: vagy = "ili", amúgy jobban jársz ha a horvát rendőrnek azt mondod "jebem ti majku, kurac!" ez biztos siker lesz, felnyílnak előtted a sorompók :)

Kifordított kacagány 2010.05.08. 09:32:56

@gorillka: szerintem az autójából egyszerűbb lenne megállapítani, hogy arra járt-e, mint a véréből.

az olyan jellegű jelenlétet én is hiányolom. ezért is kellene azzal kezdeni, hogy itthon megmutatják, értünk vannak, állampolgárokért és nem azzal, hogy néhány külföldivel statuálnak példát büntetősdiből.
még csak nem is kellene szigorúbbnak lenniük, elég lenne, ha a zéró toleranciának más irányt szabnának. nem lenne baj, ha apró szabálytalanságokat elnéznének nekünk, mert nincs olyan aki nem hibázik, ellenben a bűnüldözésben és a közlekedés valóban problémás helyzeteiben ott lennének és kivételezés nélkül eljárnának. elvileg ezért fizetik őket. de ne álmodozzunk, csórikámnak könnyebb kiküldeni a csekket egy szaros gyorshajtásért, mint lakat mögé zárni a kolompár családot, aki nagy múltú család a rablógazdálkodás területén.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 09:45:58

@vuk_:
"az okmanyiroda is kiverte a biztositekot"

Aszongya az értesitő "rójon le 5000Ft illetéket" jogositvány hosszabbitás
Megveszem az illetékbélyeget, mer mi mást jelentene a szöveg
Hivatalban: ááá, menjen a pénztárba és kp fizesse be
Kérdem, az illeték nem azt jelenti hogy béllyeg
Nem
Orvosi papiron rajt a háziorvos pecsétje,hogy "háziorvos"
Nem jó, mert nincs ráirva hogy ő az én háziorvosom
Viszlát
Kissé morcos lettem, megoldottuk, irtam egy büntetőjogi feleleősségem papirt, amiben kijelentem, hogy az orvos az én háziorvosom

Normálisak?????

blr 2010.05.08. 10:02:16

@european: Azért megnézném, hogy fizetsz be egy sárga csekket nem magyar netbankon keresztül...

A posztoló jól rámutatott arra, hogy mennyire hozzáértő emberek alkotnak ma törvényeket hazánkban...

Ez kb. olyan, mint kb. 10 éve egy ismerősöm igazoltatták a rendőrök a ház kapujából kilépve. Kiderült, hogy van egy 60e körüli szabálysértési bírsága, amit nem fizetett be, ezért körözés van kiadva ellene. Bevitték, Markó u. stb., ha valaki kifizeti, elengedik. Arra esélyt sem adtak, hogy felmenjen a lakásba, kivegye a pénzt a fiókból, és kifizesse. Másnap engedték először telefonálni, amikor felhívott, hogy fizessem be, ha nincs nálam annyi pénz, ugorjak fel a lakásba (volt kulcsom), ott van az íróasztal fiókjában...

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:11:40

Eléggé gáz a történet, minden csalást kiáltónak: éljétek bele magatokat a történetbe, hogy kell valami sürgősen -mondjukl életmentő gyógyszer a gyerekednek, de csak postán, csekkel tudsz fizetni - az meg zárva van, és nincs más lehetőség.

ninimimi 2010.05.08. 10:13:32

"nem lenne baj, ha apró szabálytalanságokat elnéznének nekünk, mert nincs olyan aki nem hibázik, ellenben a bűnüldözésben és a közlekedés valóban problémás helyzeteiben ott lennének és kivételezés nélkül eljárnának."

Bizony, így van! Például amikor valaki ittasan halálra gázolja a másikat a zebrán, és nagyjából ugyanannyi a büntetése, mint aki 1 sörrel vezetni mer, "csak" éppen nem okozott bajt.

A hozzászólásokat végigolvasa egyet sem láttam, amelyik felvetné: Mi van, ha közben új tulajdonosa lett a kocsinak? Mi van, ha valaki külföldön bérelt gépkocsival akar bejönni? Mi köze van neki a korábbi - szabálysértő, autópályadíjat be nem fizető - bérlőhöz?

(Egyébként, ha már a határállomási "pénztár" nehézségeinél tartunk... Az utcai rendőrnél lehet pénztár?)

A felsorolt külföldi példák mind rendszámhoz kapcsolt személyhez kötött büntetésekről szólnak.

Nem a törvény rossz, hanem annak kafkai (abszurdisztáni, bolondhoni) alkalmazása.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 10:13:55

@blr: Bár csak a filmekbol ismerem az óvadék rendszert, ott is mindig külsős fizeti be, még gazdagéknál is

Csak egy pici adalék a logikára
Bírósági papir jogerős végzés után jön, mit-mennyit kell fizetni
Csekk nemám, azt majd a következő levélben küldjük
Micsoda baszott logika van az országban

Valahol a neten volt egy rovat "állami szivatások" vagy hasonló cimmel
Elképesztő történeteket lehetett olvasni

gorillka 2010.05.08. 10:14:07

@Páneurópai Harci Kos: vagy a terhes anyát visszük szülni
ezek a gyakori dolgok

ebben az esetben nem ez történt.

Szittyakürt 2010.05.08. 10:15:27

@Joindulat SC: Na, akkor még egy faktor, amit számításba kell venni.

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:15:35

@hagyma: " hagyma 2010.05.08. 01:06:46
azt viszont total nem ertem, hogy a szekesfehervari mitingelok nem tudtak volna osszedobni 10 rugot es valami modon kifizetni
rozssaszin csekk, csekk, internet, valami iroda kp
es elfaxolni az eredmenyt
az meg megint mas kerdes, ha a hataron ilyen penzekhez hozza is akarnak jutni, akkor jobban jarnak, ha megadjaki a fizetes lehetoseget
kp. kartya, csekk
hat igy ennyi jutott eszembe "

hajnali ötkor szerinted milyen posta van nyitva?

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:18:41

@gorillka:
#1 a mukit nem tájékoztatták -pedig a rendszám alapján -simán felvehetnék a hatóságok a kapcsolatot a másik tagországgal.
#2 a muki szembesült a ténnyel, hajnalban.
#3 Semilyen épkézláb megoldást nem találtak a dolgok rendezésére.

és ez a gáz.
Abszolute bürokratikus faszság.

gorillka 2010.05.08. 10:19:59

@Páneurópai Harci Kos: azt kéne már megérteni, hogy nem csak postán lehet pénzt befizetni.
kb. 7 éve nem fizettem be postán csekket, még a zeneiskolát, parkolási büntit és iskolai ebédet is neten utalom. Kinyomtatom róla a papírt (ha kérik a csekket) és leadom.
A netbank meg éjjel-nappal nyitva van.
Nem kell fél év múlva csekket bogarászni, elég a számlakivonat, számlatörténet.
Nem kell sorban állni, postát keresgélni, pénzt kivenni.

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:22:03

@gorillka: akkor jön a kérdés, hogy a határállomáson miért nem tették lehetővé az ügyfél számára.
Miért nem kínáltak megoldást?

gorillka 2010.05.08. 10:23:24

@Páneurópai Harci Kos:
#1 a mukit nem tájékoztatták -pedig a rendszám alapján -simán felvehetnék a hatóságok a kapcsolatot a másik tagországgal.
úgy tudom -sajnos - jelenleg ez a simán, ez nem működik, valami elbaltázott jogszabály miatt.
#2 a muki szembesült a ténnyel, hajnalban.
Ha ide jár dolgozni az autópálya díjról mikor szembesült?
Csalni akart, nem sikerült.
#3 Semilyen épkézláb megoldást nem találtak a dolgok rendezésére.
ez az egy valóban gáz, de én ennyi kellemetlenséget vállalok. ;)

gorillka 2010.05.08. 10:24:38

@Páneurópai Harci Kos: lehet, hogy nem feladatuk a szabálysértőt ért kellemetlenséget enyhíteni?
Nem tudom.
Mint írtam szerintem is gáz, de ez az egész megelőzhető lett volna.

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:25:08

@gorillka: és nyilván olvastad a szerzeményt:
" Kapott egy csekket, hogy fizesse be, de ez kizárólag magyar postán lehet (erre a vámosok hívták fel a figyelmét), és akkor itt jött a feketeleves kb. reggel 5 órakor.

Ez esetben, mondhatták volna azt is, itt egy gép -netbank, hoci a pénzt.
most jön majd az hogy nincs internetkapcsolat a pavilonban..:)

stüszi 2010.05.08. 10:29:14

A kilencvenes évek elején, csak akkor szállhattam fel a dán kompra, ha kifizettem az egy héttel azelőtti parkolási díjamat. Néztem is rendesen.Ezek szerint húsz év alatt ért ide a rendszer.De azért kíváncsi lennék, hogy más országokban is meg merné-e tenni a kolléga vagy csak nálunk ilyen tökös gyerek.

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:32:35

"hogy nem feladatuk a szabálysértőt ért kellemetlenséget enyhíteni?"

A "hatóság" "feladata" értesíteni az szgk üzembentartóját, hogy valami gond van. Ha ez nem történt meg...

gorillka 2010.05.08. 10:39:02

@Páneurópai Harci Kos: a szerzeményt olvastam.
A történet felét el is hittem.
nem volt közös beszélt nyelv...
és valóban a csekket csak magyar postán lehet befizetni, de senki nem mondta, hogy csak csekken keresztül lehet kiegyenlíteni.
Amikor Ausztriában gyorshajtásért lekapcsoltak (kanyar után 50-es tábla), szintén nem volt közös nyelv.
Nem volt aprónk, a rendőr kikapta a kezemből a pénzt, beült a kocsijába és elhajtott.
Mi utána, a rendőrőrs előtt derült ki, hogy ott a pénztár és így tud visszaadni.
Nem voltam ott, nem tudom milyen kommunikációs tárházzal operált a horvát úriember és mennyire törekedett az ügy rendezésére.

gorillka 2010.05.08. 10:41:10

@Páneurópai Harci Kos: ez itthon érvényes.
A külföldi hatósággal együttműködve lehetne.
Kérdés, hogy milyen a horvát hatósággal az együttműködés.

Répatorta 2010.05.08. 10:43:41

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:18:41

#1 erre nem vennék mérget. Én sem dicsekednék üzleti partnerem előtt, hogy szartam rá rendezni a restanciámat, hátha megúszom. Tudnia kellett, hogy ellógta a pálya díjat.
#2 teljesen lényegtelen, hogy mikor kapták el. Ugye sehol sem várható el, hogy a lógósok miatt 365 napos 24 órás pénztárt üzemeltessenek minden határátkelőn.
#3 aláírom: egy banki terminál manapság már elvárható, de mint ahogy előttem 100-an leírták, rendezhette volna banki utalással (az IBAN és SWIFT kódok neten pillanatok alatt kideríthetők)

a gáz, meg az, hogy tudatosan bliccelt!

Répatorta 2010.05.08. 10:47:27

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:25:08
"Ez esetben, mondhatták volna azt is, itt egy gép -netbank, hoci a pénzt.
most jön majd az hogy nincs internetkapcsolat a pavilonban..:) "

Bocs, de egy üzletemberről van szó, tehát van nála mobil, laptop és mobil net (99%)

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:49:57

@gorillka: "nem tudom milyen kommunikációs tárházzal operált a horvát úriember és mennyire törekedett az ügy rendezésére. "

# Eléd löknek egy csekket, itt van fizesd be- de csak abszurdisztánban lehet -viszont a határon nem engednek át:))

Nem érzed hogy ez így nem egészen oké?
(22 es csapdája):DD

A kommunikációs tárházzal kapcsolatban az az érzésem, hogy nem a Horvát jóember a ludas.

phyllo 2010.05.08. 10:51:16

Nekem kétszer vitték el az autómat külföldön, mert rossz helyen parkoltam.
Egyszer Münchenben, egyszer Bécsben. Horribilis összeg volt a büntetés. Nem volt apelláta. Gondolkodtam, hogy otthagyom az autót, mert többe került a büntetés, mint a kocsi ára, de mivel jövök haza? Így összekotortam, ill. kölcsönkértem kinti ismerősöktől és kifizettem a büntetést. Az autók természetesen a város szélén voltak egy telephelyen, ahol helyben nonstop lehetett kifizetni a büntetést és kb. 10 perc alatt vihetted is az autót.

gorillka 2010.05.08. 10:56:53

@Páneurópai Harci Kos: persze,lehet érzésekre hagyatkozni.

Nekem az a tapasztalatom, hogy normális hozzáállásra, normális válaszreakció érkezik.

de ez csak az én tapasztalatom...

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:58:37

@Répatorta: "
Válasz erre
#1 Én sem dicsekednék üzleti partnerem előtt, hogy szartam rá rendezni a restanciámat, hátha megúszom."
"sehol nem szerepel hogy dicsekedne"
" Tudnia kellett, hogy ellógta a pálya díjat." és még mennyien nem járnak érvényes matricával..:)

#" teljesen lényegtelen, hogy mikor kapták el. Ugye sehol sem várható el, hogy a lógósok miatt 365 napos 24 órás pénztárt üzemeltessenek minden határátkelőn."

dehogynem, egy európai úniós országban elvárható, hogy a vámosok ismerjék a környező országok nyelvét, legalább angol, vagy német alapfokú -az már elég.
Azonkívül a "szarunk bele" hozzáállás teljes mellőzése.

Nem az a kérdés, hogy bliccelt vagy sem, hanem az a kérdés, hogy miért ilyen nulla semmi szar szabályozás van, ha birságolnak, akkor lehessen ott helyben rendezni a tartozást.
Lökjenek elé egy terminált, hogy nesze itt van bazmeg - gépeld be utald, oszt jónapot.
nem kell ehhez Mariskanéni a postai dolgozó, hogy kialvatlan szemekkel bökdösse a számológépet.

"a gáz, meg az, hogy tudatosan bliccelt! "
Attól még nem lesz nekünk jobb, az a jó ha befizetés történik.
Az a gáz hogy erre az emberek még nem jöttek rá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 11:00:21

@Páneurópai Harci Kos:
aszittem otthon is ugy vn hogy 5 utan 6 lesz 7 , majd 8
egy normalis miiting, mert nem kezdodik 9 elott foleg ha kullfoldoek is jonnek
sokat nem kesett volna a miitingrol

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 11:00:40

@gorillka: Nekem meg az a tapasztalatom, hogyha a hatóságnál valaki szívózni akar valakivel, az megteheti minden további következmény nélkül.
Legalábbis átlagemberi szinten, ha pl Bodnár Lászlónak születsz, akkor mindent megúszol.

tt60 2010.05.08. 11:04:03

Amúgy meg még jól is járt a 10.000 Ft-al, mert egy magyarnak a D1 kategóriában min. 15.300 Ft. a büntetése, 15 napon túl meg 63.750 Ft.

@atpijkamo: Tévedsz nem zsebre... Mikor megérkeztünk, megkérdeztük a vendéglátókat. A törvény biztosította az elkobzás lehetőségét, ha kifizeted visszakapod amit elkoboztak. Ez a szabály azt hiszem 2009-ig volt érvényben. Most a jogsit veszik el... mondjuk ez sem vmi kedvező dolog...

Olaszországban a kocsit is elkobozhatják amíg nem fizetsz....

A német rendőröknek is van joguk elkobozni bármit a bírság összegének értékéig.

Egyébként engem közel 40 év távlatában 2x büntettek meg jogosan külföldön, mindkétszer kaptam papírt róla (1-keleti és 1-nyugati bünti).
M.o-n 1x, arról semmit, az zsebre ment...

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 11:04:57

@hagyma: de szerinted jól van ez így, #hogy a határon, nem beszélnek angol/német nyelven?
# hogy nincs terminál, hanemhogy fizesd be postán, de nem engedünk át, hogy befizethesd postán.
#nem értesítenek arról, hogy gond van a szgk- val.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 11:07:09

@Páneurópai Harci Kos: azzal viszont maximalisan egyetertek, a meg egyszerubb megoldas a helyben valo fizetes valamilyen modon, mert ha mar bevezettek ezt a dolgot, hogy csekkolnak mindent, ami helyes akkor, meg 2 lepest lehetett volna gondolkodni a hogyanon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 11:12:45

@Páneurópai Harci Kos:
mar a kerdesed elott leirtam
dehogy ertek egyet
en aztan tenyleg mindent neten utalok vagy kartyaval fizetek, kiveve a lottot es a sarki pekseget
/az utobbit csak azert mert 1 dollarert adja nekem a kenyeret( ami 2.60)/

szoval mivel a cel megis az lenne, hogy fizessen, nem az hogy visszaforduljon, meg kellene teremteni a felteteleit
ebben nincs vita

Répatorta 2010.05.08. 11:17:48

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:58:37
A #1 arra vonatkozott, hogy állítja, nem kapott semmi fizetési felszólítást. Ezt nem tudjuk, csak ő állítja...

A banki terminál megléte meg elvárás, ezt írtam én is, de lett volna lehetősége ezt a hiányosságot üzletember lévén egyéb nála levő kütyüvel pótolni.
Részemről még mindig a történet alapja, hogy tudatosan bliccelt. Megszívatták érte? Igen, de egy kicsit túllihegték a dolgot. Fizetni fog legközelebb? Tuti!
Az osztrák határ mellett lakom, hidd el, ott sem babusgatnak, ha kihágást követsz el, old meg ahogy tudod, a te érdeked. ha nincs pénzed a bírságra, szerezz, de a papírjaid a közegnél marad! Ja és ott is csak az anyanyelvén beszél...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 11:22:12

@Répatorta:
"de egy üzletemberről van szó"

Ez miböl derült ki?
Ha melós értekezlet, ha míting üzletember?

Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 11:30:27

@Répatorta: "Páneurópai Harci Kos 2010.05.08. 10:58:37
A #1 arra vonatkozott, hogy állítja, nem kapott semmi fizetési felszólítást. Ezt nem tudjuk, csak ő állítja..."

A magyar hatóságokat ismerve, megerősítem hogy nem kapott:)

"A banki terminál megléte meg elvárás, ezt írtam én is, de lett volna lehetősége ezt a hiányosságot üzletember lévén egyéb nála levő kütyüvel pótolni."

Nem mindenki mászkál mobilinternettel.
A hatóság feladata és kötelessége, hogy megteremtse a feltételeket, és befizetés keletkezzen, ne gordiuszi csomó.

Mint írták, csak csekk - de nem engednek be az országba:)
A "bliccelés", mellékszál (ha az összes magarországi bliccelővel elszórakoznának,(adóhivatal tudna mesélni, vagy az eon, stb stb) vége hossza nem lenne a vendettának:)

A lényegi történet még mindig az, hogyhogy nem beszélnek a határon angol/német nyelven
hogyhogy nincs terminál
miért nem értesítenek, hogy valami gané van a kocsival.

"Az osztrák határ mellett lakom, hidd el, ott sem babusgatnak, ha kihágást követsz el, old meg ahogy tudod, a te érdeked. ha nincs pénzed a bírságra, szerezz, de a papírjaid a közegnél marad! Ja és ott is csak az anyanyelvén beszél..." Ha tudsz németül, abszolute nem para.
De amit leírsz az országon belüli:)
Itt meg hogy fizess, de nem tudsz, mert nem teszik neked lehetővé:DD

Répatorta 2010.05.08. 11:32:04

@horex:
Gondolom, nem a melóst küldték külföldre, idegen nyelven mítingre (mert ugye magyarul nem tud és újabb feltételezés, hogy nem horvátul volt a megbeszélés Mo-n)
De igazad van, ez mind csak feltételezés volt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 11:49:42

@Répatorta:
Háááát, van egy melós haverom. Rendszeresen jár Horvátországba/is/

Persze csak azért irtam, hogy szétOFFoljam, ha má' több értelmeset nem lehet a lerágott csonthoz fűzni

EzVel leszünk el hétfőig?
Mi lesz Pünkösdkor? 3napos 7vége + eleje?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.08. 12:36:01

és mi van, ha azt mondják, készpénzben kell fizetni? "nem léphet az országba, amíg nem fizet; nem fizethet, amíg nem lép be az országba." :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.08. 13:08:18

@horex: jjjja. mindezt hajnali 5kor. végülis.... 8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.08. 13:11:53

@horex: amikor a válladra teszi egy hivatalos szerv a pracliját, enyhén mexorítva azt halk "kommenzihirtelen!"-t sziszeg, szerintem egyértelmű.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.08. 13:23:59

@BBG76: a vámos az az országhatár melletti katona-rendőr. vagyis még nagyobb a hatalma, mint egy zsarunak vagy katonának.
igenis, tartóztassa fel az ilyen gyökereket! ha pedig még hepciáskodik is az istenbarma, 12órás magánzárkába vele!
nemvagyok a büntetések ellen, de ez, hogy minden kurva külföldi aki gázt csinál, teljesen nyugodtan -mitöbb! röhögve teszi!- hazamegy és él tovább...
tőlünk, itthoniaktól meg simán szedik be a büntiket.
ahogy olvastam fentebb, minket sem látnak más országokban szívesen, ha "tartozunk". JOGOS!

és akkor most nem térek ki arra a szemét tetű ír bankigazgatóra, aki 10 éve leányfalun elgázolta a 2 kisgyereket és a mai napig él odahaza. mitöbb, még neki áll feljebb, hogy hagyják békén odahaza... büdösgörény.

elinor 2010.05.08. 13:47:33

@salapapa: nem adták ki végül Magyarországnak?

Almaspite 2010.05.08. 15:59:11

NEM a vámosok tartóztatták fel a jószágot.

NEM a vámosok nem beszéltek külföldiül.

A derék vámosoknak mindössze annyi közük volt az ügyhöz, hogy az ő rendszerük dobta ki az elmaradt befizetést...

(Gondoltam megvédem őket, fogadatlan prókátorként.)

juliusceasar 2010.05.08. 15:59:38

sziasztok!

új kommentelő vagyok, általában csak olvasni szoktam, most viszont egy kicsit sok demagógiával találkoztam, sietek tisztázni:

1. aki megállította a 26 nyelven beszélő 14 diplomás urat, nem vámos volt, hanem rendőr (volt határőr)
a vámosok nem kezelnek útlevelet

2. az ott dolgozó rendőr nem mérlegelhet, nem bunkóságból csinálta, amit csinált, hanem mert a külföldi, aki nem fizeti meg a helyszíni bírságot, beutazási és tartózkodási tilalmat kap (addig, amíg nem igazolja, hogy befizette a csekket)

meggyőződésem, hogy az utóbbi időben ez a lehető legjobb dolog, amit kitalálhattak, és csakis így lehet rákényszeríteni az embereket, hogy a büntetést fizessék ki (a magyarokról ugye van nyilvántartás, ki tudja küldeni a lakcímre, de külföldinél ez nem lehetséges)

azt látom, hogy ma Magyarországon a legtöbb ember sunyizni akar, és fel van háborodva, ha ezt nem az egyébként LASSÚ és ROSSZ bürokrácia meg akarja akadályozni

azt sem értem, mi a probléma azzal, hogy csak az országban tudja befizetni. igenis oldja meg, ahogy tudja! hagyjuk már ezt a komcsi beidegződést, hogy az állam oldja meg, állítson postát minden átkelőre (úgy hogy közben a falvakban sorra zárják be őket).

A megoldás:
- nem kell gyorsan menni (pláne külföldön)
- ha tudom, hogy száguldottam valamelyik országban, megkeresem a konzulátust, ahol megmondják, van-e tartozásom, így van időm rendezni, nem a határon kell ezzel szembesülnöm
- csekket szintén tud kérni a konzulátuson, és az átkelőkön is
- meg lehet kérni rokont, üzlettársat, hogy fizesse be (macerás, persze, de így jogos)
- ha meg nincs rokon, ismerős, ilyenek az adott országból, meg lehet bízni szépen egy ügyvédet

ilyen egyszerű, nem kell felháborodni, pláne külön elbánásért sírni, csak mert valaki nagyon fontos, iskolázott ember.

olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol a kórházigazgatót, rendőr-főkapitányt, polgármestert ugyanúgy, későbbi fenyítések, büntetések nélkül ugyanúgy előállítja a rendőr, ha olyat tesz

fentiekkel egyébként nem a rendőröket akarom védeni, mert pl. a nyelvismeret hiánya, kultúrálatlanság tényleg probléma, de itt is meg kell jegyezni, hogy korántsem csak az egyenruhásoknál!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.08. 16:36:15

@juliusceasar: ave caesar!
@salapapa: tudom h morbid vagyok, de vigyünk ki írországba 2 gyereket, ültessük be őket egy autóba, és bízzuk rájuk, hogy tanuljanak meg vezetni. a pasast meg kötözzük a motorháztetőre! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 17:53:04

@juliusceasar:
Nincs új poszt még mindig??
:)

A poszttolo nem mondta hogy vámosok tartóztatták fel!
"olyan Magyarországon szeretnék élni,"

Csakhogy nem tudsz, mert mindig vannak akik egyenlőbbek
Ezért én is sunnyogk ha lehet, ha elkapnak sírok, fizetek
Én már nem kivánok olyan "egyenlőséget" amit te vizionálsz
Hulljon a férgese, aki tud, meg lavirozzon

XCat 2010.05.08. 17:57:47

@horex: Akkor én megyek hullani... tököm lavírozzon egy rakás mutyijancsi között.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 17:57:56

@juliusceasar:
"- nem kell gyorsan menni "
Ezt kulonosen kedvelem
Miért nem?
Mert néhány hulye úgy ítéli, hogy pályán csak 130 a biztonságos?
Zsigulival lehet, de a mai autókkal észre se venni a 180-200-as tempót

Ha kitiltanák azokat örökre akik a megengedett sebbeséggel közlekedve balesetett csinálnak, naygmértékben javulna a statisztika

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.08. 18:25:32

@juliusceasar: amúgy a konzulátus nélkül nem tudod megállapítani, hogy van-e tartozásod? ha nem fizetsz, akkor lógsz x összeggel. pofonegyszerű megjegyezni, nemde?

ClearWater 2010.05.08. 18:27:18

Nagyon helyes, legyen vége annak hogy a szabályok betartásának elkerülése egy egyszerű külföldi rendszámmal megoldható. Legyen is kitiltva, amíg tartozik. A befizetést meg oldja meg ahogy akarja, vagy be ne tegye ide a lábát többet, én nem fizetek helyette.

european 2010.05.08. 21:50:37

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
az ő adatait azért tudták mert ausztráliába természetesen nem asját autóval ment. ott bérelt autót amihez kértek papírokat:)
bocs

european 2010.05.08. 21:58:36

@blr: miért ne lehetne külföldi bankból befizetni? a számlazsámok eu-ban bárhol címezhetőek (asszem egy "HU-" előtagot írsz el és kész.
ismerősöd esetéhez: azért az nem úgfy működik, hog ynem fizetek és ha elkapnak akkor pedig jogaim vannak, hogy azonnal fizessem és ne bántsanak? picit fura ez a gondolatmenet nem?

Kifordított kacagány 2010.05.08. 22:00:48

@salapapa: bocs, de arról nem a szemét tetű ír bankigazgató tehet, hanem a magyar bíróság. ez úgy volt, hogy hazaengedték, hogy majd hívják, ha szükség lesz rá, csak elfelejtettek megnézni, hogy ez náluk annyit jelent, hogy a bíróság felmentette a fickót. a szemét tetű ír bankigazgató meg a helyi jogi erők nem értik mit akarnak tőle, mikor a magyar bíróság már felmentette. talán nem kellett volna hazaengedni, talán nem ártott volna előtte tájékozódni, hogy ez a hazaengedés mivel jár és talán nem kellene egy bírósági eljárásnak 6 évig tartania.
egyébként meg a két kis kölyök hozzátartozói sem voltak igazán korrektek, mikor az esetet követő néhány óra múlva ráuszították a közvéleményt a szemét tetű ír bankigazgatóra, még azelőtt, hogy egyáltalán a rendőrségi vizsgálat befejeződött volna. ezt én elég gusztustalannak tartottam. a két kis kölyköt sajnálom, nem szabadna így véget érni senki életének, a hozzátartozóikat viszont nem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.08. 22:19:27

Egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy ez már a hétvégi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.08. 22:44:35

@atpijkamo:
Ezen most valahogy nem sikerült meglepődnöm.
De még gondolkodom rajta.

Mylady 2010.05.08. 23:05:03

@atpijkamo: miért, hétvége van?
fel se tűnt...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.08. 23:12:52

@elinor: nem. pedig kint volt a naplóval "Pimasz Úr" is és felvétel van róla, hogy kézbesítve az idézés.
leszarja mindenki.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.08. 23:14:27

@Bikicsunáj Vicsáj: :)
ezt felterjeszthetnéd! igaz, Zoliék (a halott gyerekek apjáék) ettől még nem kapják vissza a gyerekeket, de egy halálfutást megérne. mindezt levideózni és megmutatni annak a tetűnek a kölykének.
fogat fogért - ha másképp nem megy. 8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.08. 23:17:01

@Kifordított kacagány: is-is.
azonban azóta volt felülvizsgálat, született ítélet. volt idézés, meyet az "Úr" baszott átvenni. erre fogta magát (Pimasz Úr", kimentek saját szakállra és kézbesítették a papírt. átvették, tehát életbe lépett.
ez volt immár 2 éve...

nem kívánom, hogy átéld azt, amit a szülők átéltek. bár megérdemelnéd írásod alapján!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 23:35:44

Végül is a többnyelven beszélő szerb/horvátH-ot beengedték mítingre, vagy még mindig ott álldogál a határon

Ariadné, hol vagy???/ vagy legalább Ariad magyarázza el/

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.08. 23:49:28

Amúgy mit leselkedtek itt ilyen későn?
Csak nem first-ök akartok lenni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.08. 23:57:23

@horex:
meg 6 ora sincs
az uj poszt pedig egeszen pontosan 24 ora mulva kerul fel

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.09. 00:11:54

@hagyma:
Itt Ó-Zélandban ugynannyi mint Bp-en

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 00:54:16

@horex:
nalatok most vasarnap del van?
es osz??

Viktus 2010.05.09. 01:27:53

NAGYON HELYES! Végre v.mi jól működik az országban a soknyelves horvát kollégád meg tudhatna olvasni az említett nyelveken baszott nagy feliratokkal kivan írva a határátkelőkön, hogy matricát kell venni a pályára.

Megdobbent 2010.05.09. 04:28:09

Nagyon helyes. Nagyon helyelen. Csekkazmi en utalgatom apenzem. Dogoljmeg kulfoldi. Jajjnekunk idegenforgalom.

Kihagytam valamit?

vprof 2010.05.09. 07:46:11

@xaba99: "ezt kéne csinálni az összes gyorshajtóval is!"

Ezt is csinálják, de csak a harmadik országbeli állampolgárokkal (pl. horvátok).

vprof 2010.05.09. 08:09:01

@horex:
114/2007. (V. 24.) Kormányrendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról

"115. § (1) A Tv. 43. § (2) bekezdés i) pontjában meghatározott okból a szabálysértési hatóság, a bíróság, illetve a helyszíni bírságolásra jogosult szerv a pénzbírságot kiszabó határozata jogerőre emelkedésétől, illetve a helyszíni bírság kiszabásától számított negyvenhatodik naptól a székhelye szerint illetékes regionális igazgatóságnak javaslatot tehet a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére."

www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700114.KOR

És a 2007. évi II. törvény:
www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700002.TV

Kifordított kacagány 2010.05.09. 10:06:28

@salapapa: hiába született ítélet, az ő jogrendszerük szerint felmentés történt és utólag már hiába marasztalták el, az nem érvényes. lehet ostoba módon köpködni az írekre, de biztos lehetsz benne, hogy nem geciségből döntöttek úgy, hogy nem adják ki a fickót, hanem jogilag alátámasztott érveik vannak rá. a hibát egyedül a magyar joggyakorlat követte el, azon is kellene bevasalni és főleg változtatni, hogy ilyen többet ne forduljon elő. persze egyszerűbb és főleg személyesebb a távoli bűnösre kiabálni és erőlködni feleslegesen, mint tényleges változást előidézni, ami a későbbi eseteknél válna előnyünkre. álszent és gyűlölködő nemzet vagyunk, aki mindig másban keresi a hibát, a sajátunkat meg képtelenek vagyunk elismerni.
a dolog másik részét tekintve, egyedüli vesztesek a gyerekek. hiába mérhetetlen a szülők fájdalma, mégis a gyerekek azok akiket megfosztottak az élettől. átérzem a fájdalmukat és nem kívánom sem nekik, sem másnak az ilyent, de azt a fricskáját a sorsnak, hogy a hatóságok elszalasztották a gázolót kicsit jogosnak érzem. nem szép dolog valakinek megásni a sírját akkor amikor még életben van és még csak nem is túl beteg. a média sem arra való, hogy ítéletet hozzon, arra a bíróságokat találták ki. aki pedig a médiát ilyen célra próbálja felhasználni, az nem egy gerinces ember. még akkor sem, ha a jogosnak érzett bosszúját akarja beteljesíteni a segítségével.
végül pedig a nagy gyűlöletben nem kellene elfeledkezni a szülők felelősségéről sem. az a nagymama, aki egy park helyett valami forgalmas út mellett levegőzteti az unokáit és még le is áll trécselni miközben a gyerekek arcába pufognak az autók az nem teljesen normális. még akkor sem, ha elhanyagolhatónak tartjuk az esélyét egy ilyen balesetnek. az ír bankigazgató sem vérengző gyilkos szerepben érkezett ide, csak egy felelőtlen fasz volt, mint az utakon közlekedők kb kétharmada. talán a szülők, hozzátartozók, cimborák, vagy akár te is ilyen felelőtlenül közlekedtek, csak nektek még nem sikerült összehozni hozzá balesetet.
én nem közlekedek többet mint a jó közepes átlag, de szinte minden nap látok olyan hülyét akiből simán lehetne az adott esetben potenciális gyilkos, vagy éppen áldozat(sőt, én sem vagyok tévedhetetlen és bár igyekszem, azért egy-egy közlekedési helyzet után megfordul a fejemben, hogy ezt nem így kellett volna).
a múlt évi kedvenc potenciális áldozat témámban is két csecsemőé volt a főszerep. két okos anyuka tologatta kicsi porontyát az úttesten egymás mellett bandukolva, beszélgetve. én szemből érkeztem. mikor melléjük értem, akkor csak azért nem taposta őket az aszfaltba a kanyarból érkező autó, mert éppen nem jött autó. ha jött volna, esélye sem lehetett volna kitérni, vagy megállni. az ő fájdalmukat is átéreztem volna, ha túlélik, de attól még orbitális nagy baromnak tartottam volna mindkettőt.
azt meg, hogy én mit érdemelnék, meg mit nem, arról neked oly kevés tudomásod lehet, hogy talán nem kellene megszabnod.

Mylady 2010.05.09. 10:12:45

@Kifordított kacagány: én nem igazán értem, mi köze ehhez az ír jogrendszernek. az eset itt történt, az itteni jogszabályok az érvényesek. elítélték.
nem ismerem az ír-magyar kiadatás rendszerét (bár gyanítom, hogy ez nem kétoldalú megállapodás, hanem valami általános egyezmény alapján megy), kizártnak tartom, hogy jogos az eljárásuk.

Kifordított kacagány 2010.05.09. 10:15:31

@Viktus: nem tudhatod, hogy milyen útvonalon közlekedett, vagy azt, hogy a határtól kellett volna neki a matrica. a legtöbb nagyváros elkerülőútján is ki van táblázva, igaz, csak teherforgalomnak. simán el tudom képzelni, hogy egy olyan manusz akinek a hazájában kapukkal van megoldva az autópályadíj fizetése, az nem tudja mit kezdjen a táblákkal az út szélén, ha erről korábban még nem volt tapasztalata. lehet az is, hogy látta a táblát és várta a fizetőkaput, ami persze nem jött és azt hitte az a szakasz ingyenes. ilyen náluk is van. feltétlenül azt kell elsőre gondolni, hogy bliccelni akart?

Kifordított kacagány 2010.05.09. 10:23:26

@Mylady: az ír jogrendszernek annyi köze van hozzá, hogy innen hazaengedték, ott meg már az ő törvényeik érvényesek. mikor ez az egész kiadatási hercehurca kezdődött, akkor az ír kormány állást foglalt az ügyben és az állásfoglalását jogszabályokkal is alátámasztotta. abban is biztos vagyok, hogy az ír kormány csak abban az esetben védi az állampolgárait, ha úgy gondolja, hogy az jogszerű. az ő álláspontjuk szerint itt nálunk egy bírósági döntés született amikor elengedték az ipsét és nem fogadják el, hogy ezt utólag meg lehet változtatni. mint ahogy nálunk sem lehet megváltoztatni egy jogerős bírósági döntést. szerintem egyszerűen nem fér a fejükbe, hogy bárhol működhet olyan "jogrendszer", ahol a gyilkossággal vádolt embert elengedik, hogy otthonról levelezőtagozaton védekezzen és ahol a tárgyalások évekig elhúzódnak. őszintén? az ő helyükben én se hinném el. amíg nem volt rálátásom bírósági ügyre, addig én sem hittem el, pedig itt élek.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.09. 10:56:08

@vprof:
Üdv.

Köszi
Poszt zárható, a magyar államszervezéssel együtt
Azért az nem normális hogy lehetőséget sem adnak a fizetésre. "Oldja meg" az nem jácc
Ezt az anomáliát jelezném a posztoló helyében valami főelvtárshoz

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.09. 11:01:52

@vprof:
No, azért ez is egy anomália
"helyszíni bírság kiszabásától számított negyvenhatodik naptól"

A helyszini birság ügyét 60 napon belül kell lezárni jogerősen, gondolom esetleges birósági eljárás hosszabbítja.
Akkor hogy lehet kitiltó határzatot hozni elöbb?
Linket most nem tudok, de másodszor vagyok közlekedési szabálysértési ügyben és beidézték az erröl szóló trv-t.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.09. 11:09:13

@Kifordított kacagány: ez is egy vélemény.
én pedig figyelemmel kísértem az elejétől napjainkig... és Zoli az én részvétemet is fogadta.
ma már csak annyit akar, hogy bűnhődjön tettéért. nem kapja meg ezt a kis elégtételt két elveszített gyermeke után.

az a 2 anyuka abból a fajtából való, amelyik (nem véletlenül nem írok "akik"-et!) nagy pofával ordítja, hogy "nemlátodhogygyerekkelvagyok?!" és mindenkit letol maga mellől. rühellem az ilyen szukákat. mert ez nem anya... egy Anya felelősségteljesen közlekedik, él.
de az általam említett dologban nem erről van szó! ismered az esetet ugye? részletekben?
hogy a volvója megcsúszot a büdös parasztnak, amikor végigelőzte a sort és be akart vágódni egy helyre, mert jöttek szemből? mindezt csúcsforgalomban, nyáron, egy fürdőkisvárosban.
ekkor ment fel a járdára és ütötte el ott a 2 gyereket. nem az úton. nem a padkán. A JÁRDÁN!
nem tudom, hogy lehet bármelyik államnak kifogása a büntetés ellen?!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.09. 11:09:45

@horex: Meg is van
Kkt. 21.par. mondja a 60napot, ami különleges esetben 22 nappal meghosszabbitható

De mi az a Kkt? A vonatkozó törvényekben megtalálom a hivatkozást, de önmagát a Kkt-t nem

cicmen (törölt) 2010.05.09. 11:31:07

@Kulics: Jebem ti majku, kurac!? Kulics, Kulics! Ki akarsz te b.szni velem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 13:24:27

@horex: nem hogy a Kkt-t nem tudom, de meg a ZRT-t sem

eml 2010.05.09. 13:33:04

Ez már a hétvégi?

@horex: Kkt - Közkereseti társaság

XCat 2010.05.09. 14:02:27

@salapapa: Ő egy bankár. Miért vonatkoznának rá ugyanazok a törvények?

Kifordított kacagány 2010.05.09. 14:03:21

@Mylady: nem, a magyarok a hülyék

@salapapa: én is figyelemmel kísértem a sztorit a kezdetektől, azért tudom, hogy már akkor véres kezű gyilkosnak volt kikiáltva az ír fickó, mikor még az sem volt biztos, hogy ő a hibás. ezen pedig az sem változtat, hogy az volt.
pár órával a baleset után megjelent a tasztalon a két kis ember topic egy profi újságíró tollából minden tanult eszközt bevetve, amivel a közvéleményt lehet befolyásolni. nagyon jó kis írás volt, amit a gyászoló apa nevében követtek el. ezután mindenkit kimoderáltak, aki meg merte kérdőjelezni a történet hitelességét, vagy rá mert kérdezni, hogy ugyan mi értelme ilyen topicot indítani ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, mit intéz a rendőrség. maradtak a szörnyülködő és a részvétnyilvánító hozzászólások egy látszólag értelmetlen topicban. persze a háttérben, a nyilvánosság háta mögött meg jött a mail, hogy bocsi, a szabályzat értelmében nem volt joguk a moderációra, de így meg úgy. pár levélváltás után aztán kibökték, hogy azért tűnik hiteltelennek a sztori, mert az is és indexes újságíró követte el és nem az apa, aki valójában csak egy tasztalra írogató páciens ismerőse. persze a gépezet beindult, apuci hagyta, az index meg a két kis kölyök halálán próbálgatta bimbódzó hatalmát a médiában. az én gyomrom meg az ilyent nem veszi be.
persze a topicnak lett később létjogosultsága, mikor a magyar hatóságoknak hála kicsúszott az ír fickó az igazságszolgáltatás kezei közül. jókat lehetett vitázni és csámcsogni a témán és nyugodtan lehetett gyűlölni a fickót és az íreket.

"egy Anya felelősségteljesen közlekedik, él"
egy járdaszegély nem kerítés. ott tartózkodni balesetveszélyes. nem állítom, hogy a nagymamának számítania kellett volna egy ilyen balesetre, de azt el kell ismerni, hogy egy ilyen eset bármikor benne van a pakliban. a felelősségteljes cselekedet az lett volna, ha nem viszi ki egy forgalmas út mellé a gyerekeket, ahol annyi idióta közlekedik. ugyanakkor tény, hogy általában az ember nem gondolhat minden veszélyforrásra, mert akkor ki sem merné dugni az orrát egy bunkerból.
nagyon sajnálom, hogy a vétkes nem nyerte el a büntetését, de ez az elégtétel sem hozná vissza a két babát. a holtakat pedig el kell temetni és az élőkkel kell foglalkozni. a gyászoló apa is jobban tenné, ha beletörődne abba, hogy ez el lett barmolva és arra fordítaná az energiáját, hogy elérje, többet ilyen ne történhessen meg.

Kifordított kacagány 2010.05.09. 14:11:16

@salapapa: a két anya amelyik a babakocsit tologatta az úttesten, az olyan mint a többi. felelőtlen. el sem jut a tudatáig, hogy veszélyes üzem a közlekedés. amúgy attól ők még lehetnek a világ legokosabb, legaranyosabb anyukái

XCat 2010.05.09. 14:51:44

@Kifordított kacagány: Életképtelenek lehetőleg ne szaporodjanak már:)
Képzeld el, ha egyszerre kihalnak, mit csinálunk annyi hullával. Én biztos nem fogom őket elásogatni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 15:54:28

az eletkeptelenekkel egyutt az egyszeru arcuak is kihalnak / a forradalom fogja falhoz allitani oket/.
ugyhogy neked duplan nem lesz modod asogatasra
hacsaknem lentrol felfele?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.09. 16:36:06

köcsög blogmotor, akkor is schumacher a király!!!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.09. 16:38:14

@hagyma: kkt: kurva köcsög társaság. zrt: zakkant rákok tömörülése.
ez csak egy ötlet a sok közül.

XCat 2010.05.09. 16:55:01

@hagyma: kussojjámán hangyás.
:)

XCat 2010.05.09. 16:59:15

@hagyma: Mondjuk legalább bepozicionáltad magad oda, ahova való vagy. A csőcselékhez.

Mindegy, dögölj meg akkor is.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.09. 17:41:00

@CatMother: így van, ahogy Simor "úr" is...
már régen le kellett volna monnyanyija, de nem teszi.
tetvek.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.09. 17:52:10

@Kifordított kacagány: tudod, csak egyszerű, józan paraszti ésszel kellene GONDOLKODNI.
1) mit keres egy jármű a járdán?
2) hogy került oda? felcsúszott? igen? ahhoz milyen sebességgel kell közlekedni?
3) arra a sebességre alkalmas e a terület ahol ő mindezt tette?
ne feledjük, egy fürdőkisvárosról beszélünk, nyáron, álló autósorról, amit Mr Tökéletes (büdös köcsög!) előzött.
4) mindezek után mit tett? vallott, vagy elkezdett hazudozni? - én utóbbira emléxem... (sebesség, a defekt....)

sajnálom, hogy ott és azonnal nem lincselték meg!

ami a topicot illeti, tudok róla és teljesen igazságosnak tartom!
amikor egy szétszakadt szívű ember olvassa a neki/hozzá címzett hozzászólásokat és jön pár tudálékos köcsög, hogy mit keresett a gyerek a járdán? vagy azért fáj, mert ott is ezt adtad elő és kiraktak? nem csodálom...
hát mégis mi a retkes tök van már? ennyi erővel senki ne merjen elmenni sehová, max teleportálással, mert jogtalanul használja a talpas a járdát?!
hülyeség, remélem belátod!
én anno mepöccintettem a talpast a tökrömmel, ha az úton sétált. leszartam mennyire fáj neki, nincs keresnivalója az úton. de a járda az járda, az az ő birodalma. ott pedig nekem nincs keresnivalóm.
ahogy az ír görénynek sem lett volna.
szóval egy merő baromság amit írsz. már miért ne mehetne ember oda és akkor amikor szeretne, a SZABÁLYOK BETARTÁSÁVAL?

ami pedig a gyerekek visszahozását illeti, mindenki tudja, hogy lehetetlen. de ha bűnös, akkor bűnhődjön a bankigazgató "úr"!
vagy talán... ha eccer átmegyek a gyerekeden, akkor majd velem is ilyen elnéző leszel?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.09. 17:54:06

@Kifordított kacagány: kizárt dolog! az, aki az út szélén sétál abban a miliőben ahogy Te leírtad, az nem lehet felelősségteljes Anya, max egy szülő, aki "majd csinálok másikat!" mód gondolkodik.
ja... tamagocsit, kismacskát, kiskutyát, aranyhalat is lehet venni...

Kifordított kacagány 2010.05.09. 18:56:11

@salapapa: a fizikát nem nagyon érdekli, hogy az emberek szerint nincs keresnivalója egy autónak a járdán. ha elszabadul, akkor oda megy, ahova az erőhatások taszítják. ehhez még büdös köcsögnek sem kell lenni, elég, ha valami kívülálló ok miatt elveszti valaki az uralmát az autó felett. akár így is történhetett volna az eset. persze a felelőtlen büdös köcsög tempó elősegíti az ilyen helyzetek kialakulását. egyáltalán nem szeretném mentegetni a büdös köcsögöt, mert nagyon megérdemelte volna, ha bevarrják vagy 10 évre. a büdös köcsög viszont semmivel nem volt rosszabb, mint a sok magyar büdös köcsög, akik az autós társadalmunk jelentős részét teszik ki és egész biztosan vannak azok között is szép számmal, aki most a büdös köcsög vérét követelik. csak nekik eddig még szerencséjük volt. ha ezt nem tudod felfogni, akkor nagyon sajnálom.

ami a topicot illeti, csupán annyit kérdeztem az "apukától", hogy tulajdonképpen mit szeretne elérni azzal a topiccal. még nem is voltam csúnya rossz és úgy kérdeztem, mint aki elhiszi, hogy valós személy áll az mögött az iromány mögött, pedig már akkor hiteltelennek éreztem. gondoltam elmondja, mert azt kizártnak tartottam, hogy valaki friss fájdalmában összerittyent egy ilyen összeszedett szösszenetet csak azért, mert szeretné, hogy vagy ötezer polgár mondja neki, hogy "részvétem". úgy látszik nagyon érzékeny dologra tapintott a kérdés, mert ennyi elég volt a moderáláshoz. a mit keresett a járdán a gyerek a mamival témát megtartottam magamnak, nem tartottam ildomosnak ecsetelni. az, hogy most felvetettem az más kérdés, feltételeztem benned nem fog bűntudatot ébreszteni.
az a tény, hogy te(és sokan mások) igazságosnak tartod a szándékot ami a topic nyitás mögött áll sajnos azt jelenti, hogy még sokáig nem fogunk jogállamban élni és bármennyire hihetetlen pont emiatt fogja még nagyon sok büdös köcsög megúszni a büntetést.

az az anya aki az út szélén sétál azért teszi, mert olyan tré a járda, hogy nem akarja kirázni vesekő híján rögtön a gyerek veséjét, ezért simább felületet keres. sajnos pont az út közepén, ami azt mutatja, hogy a tyúk eszével nem lát túl az aktuális problémán. ez még nem jelenti azt, hogy ne szeretné a gyerekét, vagy úgy gondolna rá, hogy csinál másikat, csak azt, hogy nem vesz észre alapvető dolgokat. mint ahogy te sem veszed észre, hogy a körülötted autózók háromnegyede ugyanolyan büdös köcsög, mint az ír fickó, csak civilben lehet pont a cimboráid és együtt söröztök, mert nincs rájuk írva, hogy holnap majd elütnek valakit a járdán.

Kifordított kacagány 2010.05.09. 19:07:40

@hagyma: hogy kell eltemetni az anyóst?
derékig, hogy tudja gondozni maga körül a sírt:)

Megdobbent 2010.05.09. 19:34:38

@CatMother:
@hagyma:

Na tessek, csak nem fertek a borotokbe, aztan majd hagyma magyarazhatja a bizit Woodstocknak, hogy miert ment el a susnyasba veled :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 19:39:32

@Kifordított kacagány: szegeny mart meghalt Isten nyugosztala, es otthon van eltemetve
remek borsolevest fozott
es sose laktunk egyutt
azt a par szuletesnapot, Husvetet meg ki lehetett birni
a masodikat 3-4 hetig ismertem, O is elment
eleg oreg volt mar es rigolyas
/amugyis country redneck stb. mindenki ki volt akadva , hogy kedvel engem ( hozza kell tenni ezekben a korokben a valast nem kedvelik es hat Mary elvalt) a korhazi agyan felult es atkarolt, masnap elment/
ne feledjuk sose' mindenki anyja anyos is egyben nagy valoszinuseggel
na anyosig jutottunk az autopalyamatricanelkuli miitingelotol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 19:41:42

@Megdobbent:
Woodit keptelenseg megcsalni
most csaladi osszejovetelen van, mert itt majus 2-ik vasarnapja az anyak napja es feljottek e gyerekei Kansasbol
sajnos en dolgoztam
de mostantol sorozok

deputy sheriff 2010.05.09. 19:44:01

@CatMother: Wow, kurvaanyazas mikor lesz mar?
Kozeledunk, kozeledunk...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 19:47:46

@deputy sheriff:
haggyad draga gyerekem
es amugyis egyszer eldobom a kanalat, nem, gond az ha valaki surgeti
az kicsit fura hogy 300 millio embert lecsocselekezett, de majd rakuldom a CIA-t:)

XCat 2010.05.09. 19:54:12

@Megdobbent: Majd összeülünk, és közösen megvitatjuk.. lassan úgyis csak azt nem tudjuk szegény kis maryről, hogy barna vagy sárgászöld-e a bugyikája, amikor leveszi......

XCat 2010.05.09. 19:59:25

@deputy sheriff: Nem lesz. Ha mégis, akkor én küldök valamit őrá. :)

deputy sheriff 2010.05.09. 20:02:13

@CatMother: Kuldjel. Amugy is tartozik meg egy marhaporkolttel. :-/

XCat 2010.05.09. 20:04:25

@deputy sheriff: Kezdek a szintjére süllyedni:(
Valaki húzzon ki. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 20:08:17

@CatMother:
ahhoz be kene dugni
de neked ki tenne ezt?
amugy Te semmit nem tudsz Maryrol, viszont Teged ismer vagy 20 ezer ember
minima calculo

tudjuk, hogy egy egyedulelo frgid virgin ejjelior vagy

XCat 2010.05.09. 20:10:39

@hagyma: Okos vagy. Leülhetsz.
Kettes alá.
:)

XCat 2010.05.09. 20:14:07

Létezik vajon, hogy nem tudja, mit cselekszik?...

deputy sheriff 2010.05.09. 20:25:36

Nah, @hagyma meg @macskamama, enjoy yourselves. En elhuztam egy kis anyaknapi melora. :-(

phyllo 2010.05.09. 20:25:47

@salapapa: Minden tiszteletem mellett nem értek egyet veled.
-jogállamban szeretnék élni és nem önbíráskodók között. Nincs senkinek joga a másikat megpöccinteni se. Mit szóltál volna, hogy ugyanilyen alapon előhúz egy pisztolyt és lelő?
"sajnálom, hogy ott és azonnal nem lincselték meg!" - Mi van, ha tényleg önhibáján kívül történt volna a baleset és ott helyben meglincselik?
Az olaszliszkai romák meglincseltek helyben egy embert, függetlenül, hogy bűnös volt vagy nem. Mondhatta volna a roma elkövető, hogy én nem vagyok orvos, nem tudhattam milyen sebesülést okoztak a lányomnak, de a homáron olvastam, hogy lehet lincselni...

XCat 2010.05.09. 20:28:18

@phyllo: Örülök hogy másnak sincsenek komoly illúziói a homár közönségét illetően :DDDD

@deputy sheriff: jó, szia:)

cicmen (törölt) 2010.05.09. 21:38:08

@salapapa: Láttam a helyszini bizottság részleges jelentését ami publikus. Felszaladt a páciens a járdára, ott killerkedett. Nem bűnös! Nem tudhatta miért van lakott területen sebességkorlátozás, valamint előzni tilos gyalogátkelőhely előtt. Hagy fusson, szarni rá!

cicmen (törölt) 2010.05.09. 21:54:05

@hagyma: Ha frdzsi akkor lehet virgin, de miért pont éjjeliőr, lehet nappali tolvaj is!

Megdobbent 2010.05.09. 22:07:09

@hagyma: Jojo, en sem csalnam meg a zasszonyt, vannak ilyen tipusu ferfiak, de hat erted, ennyi civakodas utan az oviban mindig volt nagy osszeborulas :) Terdrugdosas, copfhuzigalas, es mar ment is roluk a "szerelmesek mek-mek-mek" dalocska ;)

@CatMother: Najovan. majd fogadok nagydarab szekrenyhatuakat, es lazan osszulunk beszelgetni, de amikor a vajkessel nekilodulsz hagymanak, akkor azert a szekrenyhatuak majd kozbelepnek. Ugyanez hagymara is igaz, amikor a sornyitoval skalpolna meg, azonnal otteremnek majd a az orzovedok :)

De nekem attol meg mindketten jofejek vagytok, hat most micsinajjak? :( :>>

XCat 2010.05.09. 22:12:42

@Megdobbent: Majd ha a kis hagymás képes megállni, hogy nem ugat be két percenként, békén lesz hagyva. Addig meg szopikázzon csak. :)

Szerintem utálj engem, neki meg nyalj.. én akkor is jó fej maradok, neki meg elősegélyezve lesz a beteg kis lelke. :))

cicmen (törölt) 2010.05.09. 22:13:47

@Kifordított kacagány: A holtakat el kell temetni és az élőkkel foglalkozni! Te elvesztetted már azt akit pici kora óta nevelsz és a te véred. utódod reménységed, örömöd? És mindezt kétszeresen? Én nem de nekem vannak, megőrűlnék! Laza liberális divatos a dumád,de az érveid gyengék! Nem tudom mit kívánjak neked!

cicmen (törölt) 2010.05.09. 22:16:44

@hagyma: Jóvan, megyek én is vetess fel eldumálunk!

cicmen (törölt) 2010.05.09. 22:29:14

@phyllo: Nem vagyok szociológus,ha valaki érthozzá, várom az észrevételét! De! Önbíráskodás=gyenge közbiztonság, lassú és elégtelen igazságszolgáltatás, vagyis jogbizonyytalanság! Kalandorok most kíméljenek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 22:30:28

@CatMother: tovabbra is pompas a szokincsed es valasztekos
nem fogom megkreresni hol kezdodott mert elmultam mar 6 eves, ellentetben veled
@cicmen:
nem engem:)
Ot:)))))

tenyleg ha van egy 15 eves elmaradt parkolasi hatralekom akkor fordulhatok vissza Ferihegyrol?
vagy amerikaiakra ez nem vonatkozik?

XCat 2010.05.09. 22:42:52

@hagyma: Jól van hagyma. Csináld. Én beléd fáradtam. Ha neked ott, a gyönyörű életed közepette már csak arra áll fel a kis cerkád, hogy engem piszkálsz, csináld nyugodtan. A tanulságokat majd levonják azok, akiket még érdekel.. de a többség szerintem leszarja. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.09. 22:43:21

na meg 1 ora es 20 perc az uj posztig, addig mar nem megyek el vacsorzni
foleg hogy nem vagyok ehes
szetnezek a magyar sajtoban

cicmen (törölt) 2010.05.09. 22:52:14

Na most ki a szüz, ki a Lány ki az éjjeliőr, ki a buzi, ki a hüje, ki az aki csak b.szakszik, és hol az öngyujtóm, emberek!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.09. 22:56:39

Ószil szil vojam
Bikicsupen óráj
Bikicsunáááááj óráj....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.09. 23:21:08

@CatMother: "komoly illúziói a homár közönségét illetően"

Csak induljunk ki magunkból.

Megdobbent 2010.05.09. 23:46:10

@CatMother: Nem utallak, viszont nem is nyalok senkinek, merthogy semmi erdekem nem fuzodik hozza, megaztan nincs is gyakorlatom benne :)

De hogy ver diktalta ellensegeskedes van bennetek, az innen nezve eleg erdekes latvany :)

Najovanna, akkor nem bekitgetek senkit, megtettem, amihez kedvem volt, innentol kozetek dobtam a gyeplot, de egymast eluldozni nem er. :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 00:23:29

@Megdobbent:
az en verem, nem diktal semmit
de ha tobbszor is feleslegesen megkozstolnak, akkor neha valaszolok
van par ember es volt is aki azert utal mert amerikai vagyok
lexarom, amig tul nem mennek egy hataron
irogatok ide vagy 4 eve, meg SOHA , SENKINEK nem szoltam be ha nem kezdett velem
mert forditva gyakori, es meg is szoktam
a holgy amugy nem csak engem oszt, de vannak nalam okosabbak akik ilyenkor lapoznak
tuvapok pl. rendszeresen baszogatott de nem szoltam vissza mert birtam a humorat
sala is ugy gondolja, O a tokeletes en meg a senkigazi
na so
de
ha tul mennek egy hataron akkor neha szolni kell
es meg igy sem hasznaltam olyan kifejezeseket mint ezek a nickek
eeeeeeeeeeeees
en nevvel cimmel fent vagyok
na johetne az uj poszt, mar Hetfo van

Megdobbent 2010.05.10. 00:27:15

@hagyma: Oke, nekem semmi gondom a dologgal, ha neked es neki sincs :)

Viszont telleg ideje az uj posztnak, bar mostanaban mashogy idozitenek.

Jah, egyebkent nemtom miert utalnak, mert amerikai vagy, nekem pont az az erdekes az irasaidban, hogy hogy latod onnan a dolgokat, plane, hogy sokaig reszese is voltal.

De tudod, mi itt most nagymagyarkodunk, mert 2/3 es jobbik meg faszom.

:) Szarni ra, remelm minden nagymagyar belatja elobb-utobb, hogy csak akkor van joga melletverni, ha magyar szamitogepen, magyar szolgaltaton at, magyar intraneten fog magyarkodni.

Megdobbent 2010.05.10. 00:30:07

Addig is egy tipukus hir hazunk tajarol, csak hogy erositsuk epelmejusegunket a vilagnak:

index.hu/belfold/budapest/2010/05/09/duplan_utalt_fizetest_a_bkv_majusbann/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 00:45:11

@Megdobbent: szerintem a HR-es aki utalta a pezt sietett es ketszer klikkelt, ha nem volt eleg gyors a NET
en is duplazok neha de mondjuk nem 2 milliardert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 00:47:52

@Megdobbent:
jon mingya az uj poszt mennye' elsozni
a szovicc mar fent van

Egyéves Önkéntes 2010.05.10. 07:50:45

gyorshajtás ausztriában: amíg ki nem fizeted a helyszínen, addig ottmaradsz, ha estig nem fizetsz zára, és majd apuci-anyuci-haverok kiváltanak

gyorshajtás szlovákiában: amíg ki nem fizeted a helyszínen, addig ottmaradsz, vagy elmehetsz, de a jogsid ottmarad a rendőrnél és akkor kapod vissza, amikor hozod a pénzt

gyorshajtás szerbiában: 10 euró és nem is láttuk egymást

gyorshajtás Magyarországon (M0): a 80-as tábla és a kamerák miatt minden magyar rendszámú autó a kamionok között sunnyog a külső sávban utat biztosítva a belső sávban elsuhanó románoknak- osztrákoknak pirézeknek, akiket egy jogszabályi kiskapu miatt sajnos nem lehet felelősségre vonni.

Kifordított kacagány 2010.05.10. 08:21:04

@hagyma: pedig a rendőr, cigány és zsidó viccek után az anyósviccek a legkelendőbbek:)

@phyllo: itt mindenki jogállamban szeretne élni, de olyanban, miben ő lehetne a bíró és a végrehajtó egyben.

@cicmen: én is kikészülnék, ha a kölykeimet veszíteném el. sokkal jobban, mint mikor mást vesztettem el. annál nincs rosszabb, mikor az ember a gyerekeit látja meghalni, de ez nem változtat azon, hogy a holtakért nem lehet élni. és ebben semmi liberális divatos duma nincs, ez már hosszú ideje csak így van. nagyanyáink nem kedvtelésből szültek szakajtónyi gyereket, hanem azért, mert akkoriban nagy volt a halálozási arány. gondolod nekik nem fájt ugyanúgy akár egyetlen gyermekük elvesztése is? ha ők akkor nem temették volna el a holtakat és velük foglalkoztak volna az élők helyett, nagyon sokan nem lennénk most itt.

kívánni pl jó napot kívánj, az úgy illendő.

"Önbíráskodás=gyenge közbiztonság, lassú és elégtelen igazságszolgáltatás, vagyis jogbizonyytalanság!"
amíg van önbíráskodás addig nem lesz jogbiztonság, mert nincs aki élni akarjon vele. sajnos egyesek azt hiszik, hogy fordítva van és azért kell neki önbíráskodni, mert nincs jogbiztonság. pedig nem túl bonyolult, ha valamire nincs társadalmi igény, akkor arra megoldás sem lesz.

Viktus 2010.05.10. 08:52:40

@Kifordított kacagány:

Gondolom most nem mókából kocsikázott míg előtte a spájzban használta a teleport gépét. Meg ilyen nagyvilági manager nekem ne játsza a hülyét, vagy ha ennyire hülye tökéletes kontraszelekció örüljenek, hogy nem érkezett meg a tárgyalásra. Szlovákoknál, cseheknél, osztrákoknál, németeknél stb. sem láttam fizetőkapukat mégis első dolgom volt a matrica vétel, és még manager sem vagyok, aki meetingre siet.

Viktus 2010.05.10. 08:54:26

@Megdobbent:

A bkv-nál már beköszöntött az Orbánékkal az aranykor dupla fizu lehetett nagy dajdajozás. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.10. 10:15:00

"Szegény kollegám aki három nyelven beszél (horvátul, angolul és németül) nem tudott dűlőre jutni a magyar hatósággal, mert ott semmilyen nyelven nem beszéltek."
Nabammeg! Magyarul sem?
@Viktus: Becsületesen nem is nagy valószínűséggel lehetsz olyan izé metélt egér...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 10:16:07

@Kifordított kacagány: fizika...
vallom és hiszem, hogy amikor tetőre tettem az XR3-asomat, nem voltam hibás mert inkább elrántottam a kormányt, hogy ne trafáljam telibe az (amúgy is keskeny) út közepén beláthatatlan bukkanó és kanyar után velem szembe jövő kispolszkit. ennek örömére a jobb hátsóm megakadt egy gödörben és oldalazva, a szembesáv szélén lévő betonbuckát a jobb elsővel fogtam meg.
természetesen beborultam egy kisebb domb mögé, autóm totálkár - kispolszkis pedig otthagyott mint macskát szarni.
OK, igaz, ha akkor én nem 80-100 közt megyek, kisebbek lesznek az erőhatások és hiszem, nem borultam volna fel. mitöbb, még csak a betontömbig sem jutottam volna el de ez más történet lenne.
a bankigazgató "úr" úgyanígy gyorshajtott, ugyanígy egy frontális balesetet kívánt elkerülni -"kis" különbséggel, hogy a leányfalui strandnál még a normál szélességűnél is szélesebb az út!- és így sikerült a buszmegállónál elhelyezett zebránál a 2 kisgyermeket halálra gázolnia mert elvesztette az uralmát az autója felett.
vagyis őkelme nyári csúcsban, belterületen ment ugyanakkora sebességgel, mint én korareggel, külterületen.
értem miről beszélsz. értem, mire akarsz kilyukadni.
amit nem értek, hogy ez szerinted így, ebben a formában miért helyes?! (gondolok a büntetlenségre)

tudod mit keresett a járdán a mamival? ugyanazt, mint a Te bármely családtagod ha megy/jön iskolába, munkába, boltba, szórakozni... amikor az emberek közlekednek. mindössze ennyit keresett a mami a gyerekekkel az út szélén és nem többet.

az az anya aki az út szélén sétál és ott tolja a gyermekét, egy felelőtlen picsa. mitöbb!
kérded, hogy a fent említett mamika a 2 kicsivel a járdán mit keres.
és a 2 "anyuka" az úton?
utóbbi -szvsz- 10000*veszélyesebb, felelőtlenebb!

ennyi erővel biztosan felelősségre vonnád pl azt a Zánka utáni falucska lakóját (Tagyon), aki a Zánka-Szentantalfa-Balatonakali Y-kereszteződésben lakott és rendszeresen elvitték a házának az egyik falát, mert nem fértek el a hosszú vontatványok Veszprém felé menet. :)
pedig ő évtizedek óta ott lakott, amikor még lovaskocsija sem volt mindenkinek.

szómiszó, szeretem a sebességet. mitöbb! rajongokérte és ha tehetem, ki is használom. anno, amikor még csak gyöngyösig volt az autópálya, Debrecen-Üröm távon a csúcsom 1:24' volt. annyi különbséggel, hogy szerencsémre igen jók a reflexeim és a futóművem és gumijaim tökéletes állapota mindigis előbbrevaló volt, mint az autó csicsázása.
sokaknak ott van az 1000 jóval felszerelt autója, mégis veszély esetén elengedi a kormányt, befogja a szemét és sikít mert nem tanulja meg, mit tud csinálni. boldog-boldogtalan kap jogsit...
ahogy apám mondta anno: fiam, a gázt a hülye is tudja nyomni! és megállni?
megtanultam a leckét, betartom.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 10:33:19

@phyllo: ne keverd a magyart a cigánnyal. nem fair! 8-)
én pedig azzal nem értek egyet a mai napig sem, hogy a talpas csak grasszál az úton. aztán ha egyszer az aki megáll de az az mögött lévő nem tud?
nnno, akkor majd lehet pampogni a szívószállal a szájában, hogy pedig elsőbbsége lett volna.
nem!
a talpasnak joga van használni (ez nem egyenlő az elsőbbséggel!) a zebrát és azon átkelni, de az úton grasszálni nincs.

gondoljuk át, ha már ennyire ződek meg mifenék akarunk lenni:
autós megy 50km/h sebességgel. mire megállít egy 800kilós vasat, az alapjáraton elpöfögött brenya, a fékezéskor amortizálódó fékrendszer, az aszfalt, a gumi és egyéb járulékos dolgok mennyire is szennyezik a környezetet?
és ami nem lényegtelen: FÉKTÁVOLSÁG? (reakcióidő+fékút)
egy kis játék: stoppingdistances.org.uk/simulator/Stopping_Distances.html

hozzáteszem, a 800kilós egy elég kicsi, 3ajtós autó, amiből elég kevés van. manapság az átlag bizony 1,3T körül mozog!
ha megállt, előzékenyen intett, majd gázadás, indulás... hogy nulláról elérje a városban megengedett 50km/h-s sebességet egy rakat üzemanyagot fog elhasználni.
a talpas pedig ha teljes gőzzel szalad, van 5m fékútja...
tessék, magad is kiszámolhatod:
www.kisdoboz.hu/fekut/

autós: 50km/h - a féktávolság nagyjából 23.89 méter
gyalogos: 3km/h - a féktávolság nagyjából 0.83 méter

nos, melyik is a zöldebb és biztonságosabb megoldás?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 10:35:12

@cicmen: igen, saccperkábé ez jön le az "ítéletből" is meg Kacagány mondandójából is. :S

Kifordított kacagány 2010.05.10. 11:31:58

@salapapa: amikor elveszíted az uralmat az autó irányítása felett, akkor nem az agyad dönt, hanem a tested, mert racionális gondolkodásra nincs idő. segíthetnek a beidegződések, a gyakorlás, de a végén kizárólag a test reakciói és a vakszerencse dönti el, hogy miként próbálsz beavatkozni a dolgok lefolyásába. van mikor sikerül helyesen cselekedni, van mikor nem. bemagyarázhatod magadnak, hogy te döntöttél úgy, hogy inkább fejre állsz, ahelyett, hogy a kispoláknak ütközz, de a mozdulat biztos vagyok benne, hogy előbb jött, mint a gondolat. az emberi agy túl lassú és körülményes, ahhoz, hogy ilyen döntést hozzon megfelelő idő alatt. az ír fickó sem merő racionalitásból választotta menekülési útvonalnak a járdát.
azt nem tartom helyesnek, hogy megúszta a büntetést, mert azért a balesetveszélyes helyzet kialakulásáért ő volt a felelős. mint ahogy a magyar hatóságok tevékenységét sem tartom helyesnek. előzetesben kellett volna tartani és záros időn belül lefolytatni a bírósági tárgyalásokat, majd ítéletet hozni és nem nyújtani jó magyar szokás szerint, mint a rétestésztát. ugyanakkor azt sem tartom helyesnek, hogy a magyar hatóságok hibájáért az írekre köpködünk és utólag akarjuk megváltoztatni azt amit már elcsesztünk. a hatóságoknak lett volna lehetőségük gondolkodni és helyes döntést hozni. amit kicsit jogosnak tartok az a sors fintora, hogy ennyi erőlködés és tisztességtelen igyekezet után amit az ír elkapálása érdekében követtek el, mégis kicsúszott az igazságszolgáltatás karmai közül. ismered a mondást, aki sokat markol, keveset fog. ha nem érzed a különbséget a véleményem e két része közt, az nem jelenti, hogy nincs ott, csak azt, hogy te nem érted.

a közlekedés veszélyes üzem, a járdán ugyanúgy, mint az úttesten. ha a nagymama a szükségesnél több időt töltött a közlekedésben, akkor hibázott. ugyanúgy mint az úton babakocsizó anyukák. lehet azon vitázni, hogy melyik volt a felelőtlenebb, de végeredményben a szerencse döntötte el, hogy melyik milyen módon végződött. nem mondtam, hogy el kell marasztalni a nagymamát, sokan járhatnánk így nap mint nap. ha viszont a baleset lefolyását tekintjük és keressük, hogy ki miért volt felelős, akkor nem csak az ír fickó felelősségét kell mérlegre tenni.

a közút nem versenypálya. aki a reflexeire hagyatkozik az ugyanolyan ámokfutó, mint ír barátunk.

miért lenne a magyarnak több joga az önbíráskodásra, mint a cigánynak? és mitől helyes a magyar önbíráskodása, míg a cigányé nem?

a KRESZ szerint a gyalogosnak joga van az úton közlekedni megfelelő feltételek mellett. szerintem sem elég szigorúak ezek a feltételek, de attól még joga van. neked pedig nincs jogod sérülést okozni neki, sőt törekedned kell ennek elkerülésére. ennyi. a többi csak duma amivel azt akarod magyarázni, hogy miért van neked több jogod, mint másoknak. de nincsen.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 12:35:21

@Kifordított kacagány: nem akarlak megbántani mert csípem az írásaidat, gondolkodásmódodat.
de most egyre több zagyvaságot hordasz össze! :S

igen, mondhatom reflexnek a saját esetemet.
már ha a reflex nem beidegződésekből állna.
én viszont -szerintem- tudatosan váltottam vissza kettesbe, tekertem a kormányt jobbra és nyomtam a padlógázt, bár ez lehet betanult dolog is a már említett nem forgalomban történő játékaimból.
de az semmi esetre sem lehetett reflex, hogy leveszem a gyújtást és kiveszem a slusszkulcsot, hogy a kormányzár beakadjon, majd elfeküdve a jobb ülésre, markolom tovább a kormányt két kézzel alul. ezt nem tanultam sehol.
viszont ennek a mozdulatsornak köszönhetem, hogy az "A" és "B" oszlop összerogyása után a tető nem húzódott a nyakamba.
ja! a fent leírtak és a "szikla" észrevétele közt 1-1,5mp telt el.

tudom, hogy nem akarattal ment a járdára. látott egy lukat és befúrta az autó orrát. hogy ott minek köszönhette a padkárahajtást ezzel elkövetve a gyilkosságot, édesnyóc!

1) falu (kisváros, = BELTERÜLET! MAX(!!!) 50km/h!
nem tudom, nem emléxem pontosan hol, de valahol tudom, van egy 30as tábla... nem akarom rosszindulattal azt mondani, hogy éppen ott, de valszeg mert ott a strand.
2) még falun is túllógó sort végigelőzni? hol ezt szabad?!
ugye ismerjük az előzés szabályait? - én igen.
3) tévedésben vagy, mert nem elengedték hanem azt mondták, hogy egzisztenciája, külföldi állampolgársága miatt szabadlábon védekezhet.
senki, álmában sem gondolta volna, hogy meglóg és az írek basznak kiadni.
origo.blogter.hu/cikk/20080327-kulfoldon-lehetne-elcsipni-a-leanyfalui-gazolot

az, hogy időhöz kötöd mennyi időt tartózkodhat egy talpas a járdán? ugye belátod, hogy ez nonszensz? :)

a cigány -szerintem- egy külön kitenyésztett állatfaj. tarts aminek akarsz, ez a véleményem. rühellem őket... nekem cigány az elmúlt 16 évemben mióta saját műhelyem van, a küszöböt még nem lépte át. nem volt alkalma és nem is lesz.
röviden: 16éves voltam, amikor békásmegyeren, odahaza vártam a barátnőmet. nem jött. 1 órával a randi után átmentem hozzájuk.
a rendőrség volt ott... megerőszakolta 3 rühes cigány, míg úton volt felém.
ezt még a vérük sem mossa le!

jog... ha már itt tartunk... visszakanyarodjunk az elejére? :D tudod, Mr Bankigazgató... és a JOG. 8-)
a többi pedig számomra lényegtelen.

XCat 2010.05.10. 12:43:34

@Megdobbent: Hagymácska egyszerűen az én szememben kimeríti a szar ember fogalmát, és emellé még a pofája is nagy... ezt egyszer elmeséltem neki, mert zavart, azóta olyan, mint az ovis, dobálja itt a kis galacsinjait, ha meg néha kap egy pofont, bömböl hogy őt bántják.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 14:47:41

@CatMother: tényleg nem érted? visszaütnöd nem szabad!
nnna.

Kifordított kacagány 2010.05.10. 15:35:56

@salapapa: én sem akarlak megbántani, de ha nem tudod követni a gondolatmenetemet, arról nem feltétlenül én tehetek.

1.5sec alatt senki nem képes döntéseket hozni, legfeljebb intuitív, ötletszerű cselekvést produkálni. azt hiszem elég sok különbség van a megfontolt döntés és a pánikcselekvés között. ez utóbbinál nem is várható el, hogy egy ember minden lehetőséget számba vegyen. emiatt az ír fickó cselekedete mindaddig egy szerencsétlen baleset, amíg ki nem derült, hogy a helyzet okozója is ő maga volt. a helyszínen elkövetett lincselése semmivel nem lett volna más eset, mint az olaszliszkai és a média által elkezdett befeketítése sem volt sokkal jobb annál. az, hogy később(és itt nagyon fontos a később) kiderült, hogy bűnös a fickó, egyáltalán nem igazolja az ellene indított hadjáratot, mint ahogy nem igazolta volna a lincselését sem. még egy gyilkosság sem jogosíthat fel senkit egy másik gyilkosságra, vagy egyéb tisztességtelenségre. egy jogállamban semmiképp nem. ezért kell különválasztani a gázolást és azt amit az ír fickó ellen tettek. ezért rossz egyik oldalról, hogy megúszta a büntetést és ezért jogos a fricska a másikról, még ha nem is azonos súlyú a kettő. a világ nem fekete fehér, leginkább szürke, nem baj, ha az ember igyekszik meglátni az árnyalatait.

utálhatod a cigányokat, tudja isten, sokan rá is szolgálnak. állampolgári jogokat elvitatni tőlük viszont neked sincs jogod. azzal, hogy úgy gondolod, hogy neked jogodban áll lincselni, nekik meg nem, ugyanúgy lealacsonyodsz azok állati szintjére és nem leszel jobb náluk egy fikarcnyit sem.

attól, hogy újra és újra elmondod, hogy vétett az ír fickó a szabályok ellen és ez okozta a balesetet, attól még nem változik semmi. attól még ugyanolyan bűnös marad ő is és azok is, akik meg ellen indítottak alaptalanul hadjáratot(ugye itt megint arról van szó, hogy a hadjárat előbb indult, mintsem bebizonyosodott volna a bűnössége).

veszélyes üzemben a minimálisra kell csökkenteni az ott töltött időt. a zebra mellett trécselés nem ezt szolgálja, így közvetve van felelőssége a nagyinak is a balesetben, még ha emiatt bolondság is lenne elítélni bárkinek is. a minimálisra csökkenteni nem azt jelenti, hogy rohanni kell és nem is azt, hogy két percig szabad ott tartózkodni, hanem azt amit jelent, menni kell a dolgodra. mellesleg egy baleset általában nem egyszereplős. nagyon sok dolognak össze kell jönni ahhoz, hogy bekövetkezzen.

nem álomban kellett volna gondolni, hogy nem fog visszajönni az ipse, hanem gondolni kellett volna rá és megvizsgálni ennek a jogi hátterét. azoknak ott az a dolga. úgy őszintén, mit vártak? a fickó kapásból elkezdte mentegetni magát és mindent kitalált, hogy megússza a büntetést, pont úgy, ahogy az emberek 90% tenné. mitől gondolta volna meg magát és mondta volna az ír hatóságoknak, hogy ő egy geci gázoló? rohadtul várható volt, hogy azt fogja mondani, hogy őt felmentették, amit nagyszerűen alátámaszt az, hogy a magyar hatóságok elengedték. szerinted fordított helyzetben neked mikor lenne lehetőséged ott szabad lábon védekezni?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 16:47:16

@Kifordított kacagány: akkor ezt most bemásolom, mert lehet csak átfutottad és nem lényegtelen:
"tudom, hogy nem akarattal ment a járdára. látott egy lukat és befúrta az autó orrát. hogy ott minek köszönhette a padkárahajtást ezzel elkövetve a gyilkosságot, édesnyóc!"

innentől viszont merthogy elütött valakit -BÁRKIT!- hibásnak kell titulálnio.
ha nagyon lovagolni akarok a szavaidon, akkor a tegnapőelőtti esetben Stohl sem bűnös! még csak vizsgálati szakaszban van, S.Andrásként emlegetik és ismeretlen tettest.
mindezt úgy, hogy ott van egy nagy valag tanú, aki állítja, hogy Stohl András volt a bűnös és ennek ellenére otthagyott mindenkit, majd hazament a később odaérkező b.nője autójával.

parttalan ez... sem Te, sem én nem fogjuk ezt megoldani.

viszont a büdös cigányokról a fent említett esetem (és későbbi életemben történt esetek miatt) hadd legyen meg az a jogom, miszerint én bűnösnek tartom mindet és lexívesebben rohadva látnám azokat.
ha Te megbocsátó, esetleg haverkodó vagy velük, ez legyen a Te dolgod, nem tartozik rám. :)

a többit most kihagynám, mert még sok dolgom van és már mennék haza...

Kifordított kacagány 2010.05.10. 17:04:31

@salapapa: azért gondolom te sem örülnél neki, hogy ha szerencsétlen véletlenek eredményeként elütnél valakit, akkor meglincselnének, függetlenül attól, hogy vétkes vagy-e, vagy sem. mert ugye ez általában nem szokott rögtön kiderülni.
persze gondolom hasonló esetben te is kapásból tudnál felsorolni ezernyi okot, miért nem te vagy a hibás. a stohl esetében sem a bámészkodóknak kellene eldöntenie, ki volt a vétkes, még ha nagyon egyértelmű is a dolog, inkább a rendőrségnek, mert annak ez a feladata. itt is és az ír fickó gázolásánál is. ha nem érted meg, hogy már itt határvonal van a jogbiztonság és az önbíráskodás között, akkor nagyon tudlak sajnálni.

nem kell ahhoz megbocsátónak lenni a cigányokkal szemben, hogy annyi jogot kapjanak, amennyit más állampolgár is. se többet, se kevesebbet. sajnos most többet kapnak, ami nem jó. a megoldás akkor sem az, hogy minden jogot elveszünk tőlük, hanem az, hogy a jogaikat és mások jogait a helyén kezeljük.
egyébként ismerek elég sokat közülük, akik napi 12 órát dolgoznak, a munkájukból élnek és eszükbe sem jut rabolni, fosztogatni, erőszakoskodni. sőt olyant is ismerek, aki egyetemet végzett. őket is megfosztanád a jogaiktól? és ha nem, akkor hol húznád meg a határvonalat? értsd meg, hogy így nem lehet. jogokat és kötelességeket kell adni mindenkinek és meg kell teremteni a törvényes hátterét, hogy ez kivételezés nélkül mindenkivel betartatható legyen és hogy erre mindenki számíthasson. akkor lesz nálunk is jogbiztonság, addig nem.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 17:19:21

@Kifordított kacagány:
"...stohl esetében sem a bámészkodóknak kellene eldöntenie, ki volt a vétkes, még ha nagyon egyértelmű is a dolog..."

már az sem egyértelmű ami mindenki másnak egyértelmű?

ez most fájt. zsarugondolkodásod van, azt pedig nem csípom.
inkább hagyjuk az egészet. OK?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 17:21:49

@Kifordított kacagány: azt pedig meséld el annak akiket bántottak, hogy hogyan is kell megbocsátani a cigányoknak...
mint írtam: a vérük sem mossa le. soha! cigány = bűnöző!

Kifordított kacagány 2010.05.10. 19:23:25

@salapapa: irreleváns, hogy egyértelmű-e, nem a bámészkodó tömeg írja a jelentést, hanem a rendőr.

azt meg hol olvastad, hogy meg kell bocsátani?

Kifordított kacagány 2010.05.10. 19:25:44

mellesleg olaszliszkán is egyértelmű volt a tömegnek, mi történt és mit kell csinálni megtorlás képen. meg is lett az eredménye.

Kifordított kacagány 2010.05.10. 19:26:57

és mielőtt jönne a szöveg, hogy azért történt az, ami, mert cigányok. hogy várod el a tanulatlan állat cigánytól, hogy megvárja az intézkedő közeget, ha te magad sem akarod ezt tenni?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 09:35:29

@Kifordított kacagány: hogy várom el? úgy, hogy takarodjon a szájbakúrt rühes anyjába. ennyi az egész. ne legyen itt oszt passz. máris megoldódna rengeteg belső feszültség az egész országban.
igaz, az országlétszám a 50%ra csökkenne, de ez legyen az utolsó probléma!
"az ország azé, aki teleszüli!" mondta anno egy nálunk nagyobb ember.
most a cigányoké...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 09:38:06

@CatMother: komolyan, jókat röhögök ahogy süllyedsz a sziontjére. nnajó... néha én is, de én közelebb állok hozzá mind korban, mind nemben.
nemben természetesen csak közelebb, mert bár ugyanazokkal a "tagokkal" rendelkezünk, de én rendeltetésszerűen másra használom azokat. 8-)

tt60 2010.05.11. 11:14:15

@The_Goat: "Hiszen a Szlovén horvát határon nem nézik hogy van e tartozása a magyar ÁAKnak."

Háááát nem tudom, szerintem az EU-n belül minden állam tudja. Legalábbis Schengen óta biztosan... 2 éve Görögországba nem engedték be az egyik ismerősömet, mert kifizetetlen tartozása volt a németeknél, holmi bagatel 40 Euró - gyorshajtás miatt.
Állítólag nem tudott róla, de ebben nem vagyok biztos. :-)
Szlovénia meg szintén EU, meg Schengen...

DW73 2010.05.12. 14:02:26

meeting = megbeszélés, értekezlet.

vprof 2010.05.12. 17:55:38

@horex:

Rosszul értelmezted:
"a pénzbírságot kiszabó határozata jogerőre emelkedésétől, illetve a helyszíni bírság kiszabásától számított negyvenhatodik naptól"

Tehát nem a jogerőtől, hanem a jogerőre emelkedéstől számított 46. naptól van BTT. A helyszíni bírság azért van külön kiemelve, mert azzal, hogy a helyszínen elfogadod a bírságot, a szabálysértési ügy szankciója (a bírság) azonnal jogerőre emelkedik. Szabálysértési eljárás esetén meg van jogorvoslati lehetőség.
süti beállítások módosítása