Tékozló Homár

Ha én most azt mondom öt nőt dugtam meg, elhinnéd?

2010.05.11. 00:01 | szily | komment

Ilyen se volt még: az olvasó, ezúttal Magdika, nem egy vevőellenes boltot vagy szolgáltatót nyom fel nálunk, hanem egy teszkós nagyfőnököt, aki nyilvánosan, a vevők előtt alázott meg egy teszkós középvezetőt. De még hogy! Ezúton is gratulálunk Magyarország legnagyobb privát munkaadójának, sztori lejjebb:


Én inkább olvasni szoktam az oldalatokat, mint Írni bele, de a mai eset számomra igazán felháborító volt.
Az alábbi eset a Fodor utcai kistescoban esett meg velem, igazából nem is velem hanem az ott dolgozó nagyon aranyos boltvezető hölggyel. Az esethez, hogy érthető legyen, el kell mondjam a bolt eddigi előéletét vagy -történetét. Az elmúlt két évben a bolt ebek harmincadjára volt engedve, rengeteg vezetővel, kosszal, üres polcokkal. Pár hónapja egészen új vezetőség került a boltba, azóta több száz százalékot változott a véleményem és a környékbeli emberek véleménye is.
Nagyon kedves dolgozók, tisztaság gyors kiszolgálás. A történet lényege, hogy a mai nap délutánján megyek be a boltba és a vásárlók elött egy vezető akit még sosem láttam ezidáig, undoritó nyomdafestéket nem türő módon beszél a boltvezető hölggyel. Amin megrökönyödtem az ez a párbeszéd volt: Nincs rendesen feltakarítva Angéla, mire a hölgy esküdött, hogy pár perce takarítottak fel. Tudni illik vajszínű padló van!  Vezetői válasz: Ha én most azt mondom öt nőt dugtam meg elhinnéd? Innentől kezdve figyelemmel kisértem a dolgozó megalázását tartalmazó beszélgetést. A szar, ez szar, ez szar szón kivül nem nagyon hagyta el más a száját, csak amit még félfüllel hallottam, el kell gondolkozni akarja e csinálni mert az ő emberei már alig várják, hogy idehozza őket. Hát én nem tudom mit engedhetnek meg maguknak emberek, de ez a magatartás egyenesen undoritó egy vezetőtől, a Tescónál nem becsülik semmire azokat sem akik dolgoznak megállás nélkül.
 
Magdika

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lili Marleen 2010.05.11. 00:09:18

Nem volt Magdika keze ugyeben es tesco mezogazdasagos anal intruder?:(

gyunagyos 2010.05.11. 00:20:34

mintha csak egy mc donalds ba járnék... mint ex dolgozó ott is ugyanez volt tapasztalható a kasszasor mögött...megalázás semmibe nézés, spórolás, csöveskedés... gusztustalan

romesz 2010.05.11. 00:25:45

olyan mindegy, majd kirugjak mindegyiket

romesz 2010.05.11. 00:26:56

kulonben a kefeles nem feltetlen jelent takaritast :D

Megdobbent 2010.05.11. 00:38:18

Magdika, ha maskor a fonokod igy beszol, kopd ki a ragod, tedd vissza a kasszaba a rosszul visszaadasbol osszejott let, aztan gondolkodj el azon, hogy milyen hiteles, hogy te itt osztasz a vakvilagba.

Kinos, de sajna ez van magdika draga, dolgozz es orulj, ha alkalmaznak ezek utan valahol ;)

ui: gonosz vagyok, de gyanus a sztori :)

SpencerBarnes 2010.05.11. 00:39:17

Ide is most már minden szar felkerül már bocs? Hallok valamit valahol és homár sztori lesz? Eddig se sokat olvastam, de abból a kevésből is egyre szarabb. uf

Megdobbent 2010.05.11. 00:39:57

De most komolyan, epeszu ember leirja a sajat keresztnevet becezgetve? Ez olyan rajos szokas, vagy korabban kavefozos gizike szokas. Szanalom.

Udv: Megdobbentke, a kedves, joszivu cikifiu :>

ave 2010.05.11. 00:40:46

Tenyeket nem ismerjuk, ez csak egy elfogult velemeny elcsipett mondatokbol.

Szerintem ezeknek semmi helye egy ilyen fix index fooldalas blogon.

Megdobbent 2010.05.11. 00:40:53

Hat basszameg, nem CUKI-t akartam irni? :))))

rozsomák 2010.05.11. 00:46:26

Engem valahogy zavar a posztban ez a vezető - meg boltvezető megnevezés..... és hogy ezt egy Magdika vásárló hogyan látja át egyből, aki természetesen azzal is tisztában van, hogy kik éppen az adott boltvezetőség tagjai per pillanat és kik jönnek fentről és úgy általában is a vevők elégedettségét is faktoranalízissel követi..
Tehát vagy egy két éve folyamatos mindent, szervezeti és humánpolitikát egyaránt átlátó vásárlóval lehet dolgunk
Vagy esetleg valamelyik éppen nem takarító beosztott írt most neked egy levelet, szily..akit esetleg jogosan lebasztak, mert nem takarított, töltötte fel a polcot..stb.

Mert ki tudja, mire nem képes a zinternet meg ez az egész imélrenccer vagymi..

joetaylor 2010.05.11. 00:52:23

Tescoban vezetőnek lenni karrier?

Retardátor, mint semmirekellő 2010.05.11. 00:53:08

De hát Magdika hiteles forrás, azóta több száz százalékot változott a véleménye is.

Retardátor, mint semmirekellő 2010.05.11. 00:58:40

u.i.: a kurvavesszőkettegyedkimagdi

eml 2010.05.11. 01:03:40

A takarítás is számít, Tesco!

ebedli 2010.05.11. 01:07:16

"Ha én most azt mondom öt nőt dugtam meg elhinnéd?"

Hány éves lehet a góré? Öt nő azért nem olyan hihetetlen manapság egy felnőtt ember életében, hacsak nem homár. Izé, homér vagy mi, búza, na.

Integrált Szerverterror 2010.05.11. 01:09:37

Öt nőt megdugni sok vagy kevés? És összesen vagy egyszerre? A történet szempontjából igen lényeges momentum, nem szabadna elsiklani fölötte. A kedves poszter igazán a végére járhatott volna a dolognak.

Mertugyebár a megoldás kulcsa a részletekben lakozik.

Integrált Szerverterror 2010.05.11. 01:13:12

@ebedli: namegelőztél. És mi van ha nő?

fourgee 2010.05.11. 01:13:57

A kedvenceim azok a kommentelők, akik lefikázzák, lehülyézik a levélírót mert hogy faszság amit állít, aztán elmondják hogy szerintük hogy lehetett a dolog. Na de ők honnan tudják hogy hogyan történhetett igazából?
:)

Ha mindent mindenkinél jobban tudtok, akkor hogyhogy itt ültök a gép előtt, ahelyett hogy ezt kamatoztatnátok jobb helyen?

Kristl 2010.05.11. 01:15:29

@Megdobbent:
Tescoban ugyan ki nem veszed a visszajáróból megmaradt "lét".
Nem mintha a napi max 30ftvel amúgy jól járnál.

Megdobbent 2010.05.11. 01:16:45

"Tudni illik vajszínű padló van!"

Nah, felrugtam az illendoseg legalapvetobb szabalyait azon tul, hogy sajnos retardalt is lehetek, mert

NEM TUDTAM BAZDMEG, HOGY VAJSZINU OTT A PADLO!!!!

Akurvaeletbemar!

Megdobbent 2010.05.11. 01:18:15

@Kristl: Miniteszkoban sem? Biztosez? :) Es mondjuk, ha a kasszabol jol veszem ki, de a vevonek nem adom oda, csak a felet? Akkorsem?

Az a biztonsagi rendszer akkor, nyilvan droidok dolgoznak vakuumban :>>>

milu vagyok:) 2010.05.11. 01:20:41

A "megbecsülés" és a "tesco" szavakat egy mondatban használni nagyfokú.. hogyismondjam...

mikmaq 2010.05.11. 01:20:58

Ezt a stílust hozták a multik nekünk – adómentesen! Örüljünk neki, nem? Éljen a kapitalizmus "őszintesége"!

Megdobbent 2010.05.11. 01:32:00

@mikmaq: Tenyleg? Angolul beszelt hozza az angol ember olyan cilinderben? Vagy magyar a magyarnak magyarul? Vagy hogy multi? A munkaado multi? Vagy a piacotbehozo multi?

De jol mondod, en is szivesebben latok piros-fehereket meg gojmotorosokat, ahogy felgyujtjak a varost, es kozben a takarodj, hazaarulo, mocskos es egyeb szavakat orditjak.

Nagyon jo, neked ez utobbit, magamnak a multikat kivanom.

Miss Marple 2010.05.11. 01:41:12

A sztori első felét (hogy TUDNIILLIK nagyot változott előnyére az említett üzlet az utóbbi időben) igazolni tudom. A poszt további részét meg nem tartom hihetetlennek, de nem ám. A gyalogos polcfeltöltőből gyorsan-hirtelen vezetővé avanzsált egyszerű emberek nehezen tudják megállni, hogy ne birkózzák le a beosztottakat, lehetőleg a vevők szeme láttára, füle hallatára, csak hogy látszódjék, ki itten a kiskakas ezen a konkrét trágyadombon.

De hogy a posztban megidézett boltvezető nem lesz sokáig a helyén, az fix - TUDNIILLIK biztosan azt hiszik majd, hogy igazából ő "írt be az újságnak". A surmó supervisor meg tovább szórakoztatja az ego-tripjeivel a nagyérdeműt.

Miss Marple 2010.05.11. 01:46:50

@Megdobbent: Piros-fehéreken a lengyeleket érted? (És mikor láttál gój motorosokat várost gyújtogatni? Hogy-hogy egy mínuszost se ért meg az Indexnek, hogy nem hallottunk róla?...)

mikmaq egy bizonyos kíméletlen és bárdolatlan stílusról beszélt, ha jól értettem, és ha te ezt kívánod magadnak, fogyaszd egészséggel.

Megdobbent 2010.05.11. 01:51:39

@Miss Marple: Ohoho, vegre egy jobbik szavazo holgy a koreinkben :) Udv neked, a magyar internet szittya oshazajaban. Igen, lengyeleket es nem, a gojok jofiuk. koszonom szepen, tovabbi kellemes mindenjot neked :)

Csak valaki akkor magyarazza mar meg nekem azt a tobboranyi felvetelt a teveszekhazrol meg az okt. 23-akrol :)

Neketek ez, nekem ez nem kell.

Es igen, multit akarok!

Neked termeszetesen azt, hogy soha az eleteben egy fillert se kapj olyantol, akinek barmilyen formaban is van kulfoldi partnere/beszallitoja/kapcsolata. Elj meg a magad magyar kenyeren, buszken, szittyan :>>>

Parasite 2010.05.11. 02:03:32

most nem fogom átolvasni a commenteket még1x, de vicces lehet ahogyan eljutottunk a paraszt tesco-s kisfőnöktől a gyújtogató gój idiótákig :D

Parasite 2010.05.11. 02:05:18

ja igen azt meg már fel sem fogom így éjjel 2-kor, hogy mi köze a multinak a paraszt kisfőnökhöz, aki gondolom magyar, tehát magyarságából adódóan paraszt. gondolom én.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.11. 02:18:27

114-re emlekszem Mary elott
utana 115-re
amugy ha egy padlot ejjel rendeen feltakaritanak/neha waxoljak stb/ ahhoz nappal ha nem omlik ki valami, hozza sem kell nyulni
tudom, voltam arufeltolto egy Targetben ejszakankent
ott volt meg a 109-ik a fitting roomban

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.05.11. 04:36:10

@gyunagyos: Mashol is ez megy ne aggodj.
Megy a fenyegetes, hogyha nem dolgozol jol eleg csak kifuttyentenem az utcara es tiz masik hasonlo kvalitasu embert allithatok a helyedre.

Leeroy of SMV Design 2010.05.11. 05:38:59

Igen, ez az a bizonyos levegőneknézős-önbizalmatrombolós-másokelőttmegalázós-mindenttúlparázósmagyarfőnökös technika, amit szerintem senkinek sem kell bemutatni.

mehemed 2010.05.11. 05:53:05

Sajnos van egy olyan réteg a munkavállalók körében, akivel másképpen nem lehet szót érteni. Az ember szivesen elekrülné ezeket, de egy olyan szar munkára, mint a tecsó már csak ilyenek mennek.

Kisrihe 2010.05.11. 05:57:57

Ez a TESCO!
Én egy oda beszállitó cégnél dolgozom és komolyan mondom a legundoritóbb cég,akikkel valaha találkoztam:((
Ott,aki megmarad le a kalappal előtte.
A kis tesco-kba két hetente járok,minden alkalommal új emberek vannak.
És csak nyitják a boltokat,viccen kivül 3 hetente újat.Idióták gyülekezete.És bármit megtehetnek a dologozókkal,a beszállitókkal.Gáz nagyon,hogy erre van igény:((Tessék a kisboltokban vásárolni újra!!!!!!!!

Frick László Emlékzenekar 2010.05.11. 06:05:04

Tökre egy átlagos a teszkóvezér csávó, korunk APO-jának lakatosseltássa pl pont ezzel a szöveggel szokta legyalogolni a munkaköri kötelességből olykor "ááártatlan blogger" ként álcáskodó dógozóit föl a középszintekig. Fundarókás alapképzésben pl a beszopató szakasz után, amikor a kiterjedt rokonsággal rendelkező frissdiplomás (nyelvvizsgás :))) ) csajszi nem akarna maga alá beszervezni két új szétszopatandót, akkor egyszercsak a főnökasszony (területi vezérigazgató) elkezd így beszélni. (Ráadásul kiderül, hogy a csajnak még tartozáésa van 340000)

Picitures doktor 2010.05.11. 06:16:32

@Megdobbent: nem gonosz vagy,hanem álmos.Angéla volt a hölgy,akit csesztettek.Csodálom,hogy Te még nem találkoztál ilyen esettel.

2010.05.11. 06:20:47

A tahó "fönök" igy akarta tudtára adni az ismerösöknek, hogy ö "a" valaki.Pedig egy senki.Illetve, tényleg egy tahó, bunkó, aki viselkedni sem tud.Az ilyennek otthon "kuss" a neve és nyuszi, aki fél az asszonytól.Ám itt, "egy" valakinek érzi magát, a kis senki!

Goyo 2010.05.11. 06:29:51

Magdika, maga tényleg így, becézve gondol saját magára? Csak érdekelne...

====== vadparaszt ====== (törölt) 2010.05.11. 06:41:46

Azelőtt meg az volt a baj, hogy koszos volt.

gpetersz 2010.05.11. 06:52:14

tusco, mit vártál?
Miért nem szóltál rá? Legalább ne nyilvánosan alázza (ami szintén nem véletlen volt). Nem is járok tuscoba.

avatartalan 2010.05.11. 07:08:01

üdv magyarisztánban Magdika!
miért kell ezen meglepődni?...

۝merta-X 2010.05.11. 07:14:21

Én, mint középvezető, mélyen elítélem a lelki terrort.

Nekem a kedvencem a személytelen, hideg megsemmisítés.

Pl. Hívni egy biztonsági őrt, azt alkalmazottat kikísértetni, elvenni a belépőkártyáját, titkárnővel elküldetni a papírjait a könyvelőhöz, kiiktatni.

DE
Ameddig erre nem szolgál rá, addig én biztos nem fogom halálba basztatni.

Másrészről, az én főnököm viszont megenged magának különféle gyökér megnyilvánulásokat, én ilyenkor a "Sajnos most dolgom van" frázissal lelépek, avagy kinyomom a telefont. Ettől totál be szokott kattani:D

eurocat 2010.05.11. 07:16:32

kiderult, hogy meghuzott-e otot vagy nem?

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.11. 07:19:15

biztosan a kis farkát kompenzálta

hha96 (törölt) 2010.05.11. 07:28:16

"Pár hónapja egészen új vezetőség került a boltba, azóta több száz százalékot változott a véleményem és a környékbeli emberek véleménye is.
Nagyon kedves dolgozók, tisztaság gyors kiszolgálás."
Ordibált? Lebaszott? Ezek szerint csak így lehet Magyarországon rend és tisztaság egy üzletben. Lásd pl. mekit is, az egy dolog h. junk food-ot árulnak, de tisztaság és rend van.

Mitévő Légy 2010.05.11. 07:28:22

én meg azt hallottam, hogy ez mind nem igaz! na?

ha tudok egy szorit, amit hallott az egyik ismerősőm haverja, de neki is csak úgy mesélték akkor azt majd kiteszi a homár?

staropramen 2010.05.11. 07:30:24

@Miss Marple:
Sztrovacsek! Csak, szólok, hogy a lengyel nemzeti színek: fehér-piros, ebben a sorrendben.
Ha heraldikailag pontosan kéred:ezüst-vörös. Semmiképpen nem piros-fehér.
A szíved szottya szittya motorosokat meg más helyeken pátyolgasd.

wagabound 2010.05.11. 07:35:13

"...el kell gondolkozni akarja e csinálni mert az ő emberei már alig várják, hogy idehozza őket."

Itt lehetett az eb elhantolva. Ha a pasi valóban a haverjait akarta becserkészni az üzletbe, és ehhez keresett ürügyet, akkor hiába volt ott patikatisztaság.

Amúgy Tecso, CBA... Szemétdombok.

Tibike15 2010.05.11. 07:35:45

hogyan értette az 5 nőt? egész életében vagy az előző nap, mert azért nem mindegy

wagabound 2010.05.11. 07:37:37

O Merta-X, vagy mi a fene:
"Nekem a kedvencem a személytelen, hideg megsemmisítés.

Pl. Hívni egy biztonsági őrt, azt alkalmazottat kikísértetni, elvenni a belépőkártyáját, titkárnővel elküldetni a papírjait a könyvelőhöz, kiiktatni."

Szívből kivánom, hogy te is igy végezd, lehetőleg a családtagjaid szeme láttára.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 07:39:27

@۝merta-X: "Hívni egy biztonsági őrt, azt alkalmazottat kikísértetni, elvenni a belépőkártyáját, titkárnővel elküldetni a papírjait a könyvelőhöz, kiiktatni."

Személyes cuccai?

tejfogubandi 2010.05.11. 07:43:54

de a kukit keress ez a poszt itt.. Max küldje a MH-ra
Holnapi poszt : Tegnap részegen beszolt a haverom. Olyan nagyon durva volt.

staropramen 2010.05.11. 07:48:10

A Tesco az a hely ahol egyik nap végtelenül elkeserítő, másik nap mintaszerű magatartással találkozhatunk.
Csak szerencse dolga, hogy mibe csöppen az ember.
Példám:
pár hete az egyik kecskeméti tescoban egy helyiérdekű középvezető hölgy a vevők előtt igen emelt hangon csicskáztatta a kaszásokat és feltöltőket.kb ugyanolyan modorban ahogy ezt a posztban olvastuk.
Múlt héten egy kedves ügyfélszolgálatos vita nélkül adta vissza a megvásárolt áru ténylegesen beütött és a polcon lévő árcédula szerinti különbözetet.
Ugyanaz a hely, pár hét eltéréssel.

Serenicc 2010.05.11. 07:48:21

Rohaggyon meg minden bunkó, hatalmával visszaélő vezető.

AutosVilli 2010.05.11. 07:57:29

Én elhinném ,hogy 5 nőt megdugott!

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.05.11. 07:58:05

Ha létezett ez a beszélgetés és meghallom, biztosan elküldöm a főnököt a kurva anyjába.

Senkifia 2010.05.11. 08:01:18

@ave: nincs helye fix index-főoldalas blogon? viccelsz? ennél sokkal szennyebb cuccokat is kiraknak címlapra. néha elgondolkodom, ne váltsak e át atv.hu-ra :D

Fehérvár Kapitány 2010.05.11. 08:05:32

Nem úgy volt eredetileg, hogy öt nő megdugta?

sünreális 2010.05.11. 08:10:20

@Senkifia: Ez egy online bulvárlap, ha eddig nem tudtad volna.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.11. 08:17:00

@Senkifia: Ilyenen vitatkozni? A Homár nem blog, hanem index alrovat, amit indexesek raknak föl hozottanyagból és munkaköri kötelességből, sőt, a címlaptündér úgy fixxxálja fölülre, haogy frissítéskor alul még bentmaradjon:
Kattogásszám über allesz.
Tik még azt is elhiszitek, hogy az LMP alulról, a semmiből építkező nullaforint alapon?

dzsaszper 2010.05.11. 08:22:18

Ilyenkor oda kell sétálni az ügyfélszolgálathoz, és szépen szóról szóra leírni a helyzetet...

Montezuma 2010.05.11. 08:23:02

@staropramen:

Kecskeméten az OBI melletti tesco ról van szó?
Mert ott én is szem, fültanúja voltam a középvezető? pi*csa tombolásának. Szegény árufeltöltőket találta meg.

psr6 2010.05.11. 08:27:35

Tesco, egyéb bolthálózatok, gyorséttermek - ott vezetőnek lenni nem kvalitás. Aki ott vezető, az normális cégkultúrájú helyen talán pont a vajszínű padlót mosná, vagy más olyan állásban, ami non-verbális ( = nem kell beszélni, nem része a munkának. Írni meg pláne nem).

Nem kell csodálkozni, ez a szint.

A másik pedig, hogy a dolgozók ezt hagyják, és ha hylezetbe kerülnek, egyébként ugyanezt csinálják majd.

törppapa 2010.05.11. 08:33:11

@megdöbbent
Úgy látszik, téged nem zavar, hogy az "október 23" miatt sorozatos büntető eljárások vannak folyamatban a rendőri túlkapások miatt. Pedig az igazi disznóság még szóba sem került, hogy miért tolták rá a tüntetőket a Fidesz nagygyűlésre a rendőrök.
Nem kellene azonnal szittyázni és goy-motorosozni, ez téged jellemez!
Ha van antiszemitizmus Magyarországon, akkor az ilyenek miatt van, mint te vagy! Tudod, a verekedés mindíg úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt...

AzHofi 2010.05.11. 08:37:08

Ez egy teljesen bevett vezetoi stilus, le kell baszni mindenert a beosztottat, ha hibazott, ha nem, kulonben elkanaszodik. Foleg a szocializmusban divott, nekem a banyaszati kutatointezetben volt ilyen fonokom. Aztan egyszer felrugtam, es eljottem.

psr6 2010.05.11. 08:37:10

Egyébként jó ötklet vásárlók könyvét kérni, és szabályszerűen leírni a hallottakat. Annak nyoma lesz. :)

napalm 2010.05.11. 08:38:52

lidl-ben volt hasonlós eset, nem tudtam megállni hogy ne szóljak be a (közép)vezetőnek.
épp a kasszásokat csesztette.
én meg nem álltam meg szó nélkül.
csak hebegett-habogott és visszafogott az arcból.

Miss Marple 2010.05.11. 08:40:26

@Megdobbent: Rossebet vagyok jobbikos, csak csacsiságokat hisztiztél az éjszakába, de bocs, hogy szóltam.

@staropramen: Rossebet pátyolgatom őket, közöm nincs hozzájuk, de látom, te is amfetamint reggeliztél, és biztos ettől romlott a szövegértési készséged, ha volt minek romlania egyáltalán. És csak szólok: a kaSSZást hosszú sz-szel írják, már ha nem a halál allegóriájáról akartál beszélni. Ha nyelvileg helyesen kéred: pénztáros.

Na peace and love.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.11. 08:41:02

Teljesen lényegtelen a körülmény. Egy valamit is érő vezető egyrészt nem kiabál, semmilyen helyzetben, másrészt pláne nem kiabál olyankor, amikor vevők is hallhatják. Egyébként sajna nem a teszkó hozta be a stílust ide, az már sajnos előtte is itt volt.

Deszkás 2010.05.11. 08:42:56

@Megdobbent: Saját pénz és pénztárca nem lehet nála, sem mikor beül, sem mikor távozik. Ebből következőleg nem tud pénzt elrakni a pénztáros, mert észrevehető, bármikor ellenőrizhetik.

ThufirHawat 2010.05.11. 08:43:49

Kicsit megzavarodtam.
Akkor most Magikát megdugta öt gojmotoros?

vizsla 2010.05.11. 08:45:39

velem hasonló a Mekiben esett meg, amikor a "nagy menedzser" rettentően undorító módon előttem cseszte le a szegény kis pultos lányt (aki tényleg béna volt, de legalább kedveske)... szóval pechje volt (na nem a csajnak, menedzsernek), mert nagyon keményen elmondtam neki a véleményemet és végül nem kértem semmit (lehet, hogy ettől összedől a Meki...), mert ahol ilyen főnökök vannak, köszöntem, de inkább NEM....

Deszkás 2010.05.11. 08:47:40

@Kisrihe: Vásárolnék én, ha nem többször annyiba kerülnének a dolgok, mint a multiknál, és nem próbálnának meg lehúzni. Egyszerűen ma nem teheted meg, hogy a drága kisboltokban vásárolj. De ha te igen, hát örülj neki!

s.e.c 2010.05.11. 08:47:45

Barátnőm melózott tescoba, első munkahely volt, de azt mondja soha többet. A fő probléma hogy a tescos "vezetők" nem képzett emberek, hanem tudatlan parasztok, csak ledolgoztak már pár évet és max a belső rendszert ismerik. Amúgy a vezetésről fogalmuk sincs.

gftamas 2010.05.11. 08:50:33

A bunkó és hepciáskodó főnök nem csak a TESCO privilégiuma, szerintem szinte minden nagyobb cégben van ilyen..... Nem is egy... :)

Kifordított kacagány 2010.05.11. 08:54:20

@s.e.c: hogyne lenne, üvöltözni tudnak, kell ennél több?

Darázs Csaba 2010.05.11. 08:55:29

Ezt nem a Munkahelyi Terror blogba szánta a szerző ? Borzasztó lehet, hogy takaritásra ösztönzik az elégedett dolgozót...

peter3374 2010.05.11. 08:55:34

A kedvencem amikor megjelenik egy-két szuper manager a legolcsóbb tescos öltönyben zselézett hajjal és fontoskodnak...
nevetségesek... De ettől a tescó politikája még ez marad, ez egyébként egy jó kidolgozott ösztönző rendszer és láthatólag jól is működik.
Olcsóbb mint szakembereket megfizetni, a felkapaszkodottak örülnek a kinevezésnek a másik színű pólónak, a olcsó, nevetséges öltönynek, a hatalomnak, igazából tudás, képesség nem kell a dologhoz, de elhitetik velük, hogy ők a fasza csávók, sokkal olcsóbb mint fizetni...

johevi 2010.05.11. 08:56:56

"Ha én most azt mondom öt nőt dugtam meg elhinnéd?"
Azt kellett volna mondani, hogy: "Nem. Még egyet se nézek ki belőled..."

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 08:57:07

@vizsla: Aztán ezért külön lecseszte a kiscsajt.

labi 2010.05.11. 09:04:55

Jó, de ez miért Homár?

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.05.11. 09:07:09

@dzsaszper: Így van, megkérdezni az üvöltöző supervisor nevét, és beírni a panaszkönyvbe, hogy a minősíthetetlen stílusa amit az ügyféltérben tanúsított zavart a vásárlásban, a gyerekedet megijesztette, nem tudott aludni éjszaka, neked elment a kedved a vásárlástól, hetekig be sem teszed oda a lábadat, stb... Ja és kérsz értesítést a következményekről különben mész a fogyasztóvédelemhez, mert szerinted tűrhetetlen, hogy egyes elborult agyú egomajom supervisorok miatt neked harsány üvöltözés és átkozódás közepette kell megvásárolnod a kg kenyeredet.

ladislaus 2010.05.11. 09:08:25

index miert irogat heberul a cikkek feletti fejleceken?

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.05.11. 09:08:41

@peter3374: És milyen könnyen fog az összes nagyot esni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.11. 09:10:12

"az ő emberei már alig várják, hogy idehozza őket. "
Nyilván erről van szó.

Azon kívül a Tuskóban még véletlenül sem dícsérnek senkit.

Egyébként ez nem a Munkahelyi Terrorra kéne, hogy menjen?

Hegyirablo 2010.05.11. 09:10:47

Fodor utcában nincs Tesco, Pagony utcában van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.11. 09:14:43

@johevi: Vagy azt, hogy azt könnyebben elhinném, hogy téged dugott meg öt inkalos...

sprenczl 2010.05.11. 09:15:17

Nyugi a madaras teszkó is ilyen....de az összes kisker multiban hasonló a légkör. Mondjuk a tacskó vezet...

2010.05.11. 09:20:18

@fourgee: kedvencem az a kommentelő, aki magasról osztja az észt és beszól a többi kommentelőnek. Hogy azok milyen ratyik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.11. 09:21:02

@ladislaus: Mert ma van a héber írásbeli érettségi, és a Gugli is vizsgázik...

@hagyma: Az akkor Maryvel együtt összesen 230?
"114-re emlekszem Mary elott
utana 115-re"
Előtte 114, + ő, + utána 115...

AutosVilli 2010.05.11. 09:27:48

@psr6: Naív vagy,mert ugyanaz a főnök fog neked válaszolni rá levélben,akiröl leírtad az esetet.

Pukker 2010.05.11. 09:33:13

A fodor utcai boltban a tesco elott egy fasza bolt volt (Plus). Aztan a onkormanyzat megbundazta a dolgot es atjatszotta a tesconak a kornyekbeliek tiltakozasa ellenere. a tesco meg egy fosadek. Meg tesconak is fosadek. Mondjuk en fel eve nem voltam a kozelebe sem, annyira botranyosan fos az a tesco. lehet valtozas, de en nem hiszek ebben.
A kornyeken van a real az orban teren ami jobb de draga, az uj cba a szendro masik vegen, az viszont jo csak meg dragabb. onkormanyzat mellett van egy spar ami turheto, de az is draga. az momban a smatch szinten szar.
na ezert vasarlunk az aldiban :)

ladislaus 2010.05.11. 09:37:42

@Kitalátor feljegyzetei: index menjen a picsaba.
meg a tesco is - hogy a poszthoz is szoljak valamit.

BBG76 2010.05.11. 09:39:15

Welcome to the world of Tesco. Kedd a legjobb nap a perelésre.

Vincenzo90 2010.05.11. 09:40:09

Tanuljon, aztán legyen vezető, vagy nyelje le a békát, ha hülye marad, meg beosztott...

Zoltan895 2010.05.11. 09:42:55

@Megdobbent:

itt nem adózik, a milliárdos osztalékot meg otthon veszi ki, az után sem adózik, viszont iszonyatosan meggazdagszik, magyar boltok meg csődbemennek mellette, hiszen versenyelőnyben van, amit a magyar állam garantált neki. És ez nekünk rossz. Ezt nyilván te is érted, csak nem akarod. És nem, nem azért, mert nem végeztél közgázt, hanem mert te sem vagy magyar, igy logikus, hogy inkább angol vagy bármi más érdeket képviselsz.

Kalokagathia 2010.05.11. 09:49:47

@mikmaq: ezt a stílust hozták nekünk a multik

Mikmaq, te marha, dolgoztál már valaha pl. Angliában multinál? Ez a stílus nem multi-, hanem színtiszta magyar sajátosság.

ladislaus 2010.05.11. 09:50:37

@Zoltan895: most eretsegizik emelt szinten... nem, nem latinbol es nem informatikabol.

moophlander 2010.05.11. 09:59:19

"Megdöbbent" tipikusan az az ember, aki valójában még a kutyájának sem volt fontos soha! Valószinű ő sem a tudása, inkább a kapcsolatai, netán pipacsos pártszinei miatt jutott addig ameddig! Valószinű ülni sem tud, a seggéből kilógó sarló kalapács miatt! Azt, hogy így beszéljen egy főpöcs vezető a beosztottakkal, neki olyan lehetetlen elképzelni, mint azt hogy '56 emléke nemzeti ünnep lett!

XCat 2010.05.11. 09:59:32

@Zoltan895: A megdöbbent nem magyar? Hát ő is amerikai lett már? :(

XCat 2010.05.11. 10:00:58

Posztot nem értem. Posztolót sem. Ha egy felnőtt nőnek az "5 nőt dugtam meg elviselhetetlen" trágárság, akkor azzal a nővel probléma van. Nem, nem a lába között. A két füle között.

Deuce Bigalow 2010.05.11. 10:01:42

@Megdobbent: ostoba vagy te, nem csak gonosz...

Megmondóember_ 2010.05.11. 10:01:45

Azt mondja meg valaki hogy hol van ez a fodor utcai Tesco, mert a tesco.hu-n nincs.. elmennék vásárolni ;)

Brames Jown 2010.05.11. 10:08:11

A Figyelő karrier különszámában a Tesco elég jó karrierlehetőségnek volt beállítva...

www.youtube.com/watch?v=i1Tkvl7ba-c

TheSnakepit 2010.05.11. 10:15:04

az öt nő az egyszerre értendő?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.11. 10:20:04

Az öt nőn már én is túl vagyok ... a héten!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 10:37:03

@Retardátor, mint semmirekellő:
mitizélsz van ott 4 is
:)
Legalább tagolná a szöveget
Ugye nem bőcsész szakra jársz Magdi?

Stupidella 2010.05.11. 10:51:53

Egyszer régebben én is dolgoztam rövidebb ideig a tesconál. Én is találkoztam olyan vezető hölgyeménnyel, aki köszönésképpen a "basszátok meg"-gel kezdett, s a java csak utána zúdult az embereire. Oppardon, alávaló kutyáira.

Na ezért sem dolgoztam ott 2 hónapnál tovább.

lapointe 2010.05.11. 10:55:03

Én is a környéken lakom, kb. hetente térek be ebbe a boltba.Érdekes, pont pár napja tünt fel nekem is, hogy rendezettebb, a pénztáros srác nemcsak gyors volt hanem készségesen, szinte futva kicserélt egy konzervet.A fiammal csak bámultunk, régen volt részünk ilyen vevőbarát viselkedésben.(főleg itt).Általában piacon veszem az alapélelmiszereket (na ott mindenki kedves, nemcsak a vevővel, egymással is derűsen eldiskurálnak) ha valaki jó hangulatban akar vásárolni, járjon oda.Én utálom, ha bármilyen üzletben a dolgozók közötti jeleneteknek vagyok a szem és fültanúja!Pedig ennek enyhébb formája gyakran előfordul,a legkülönbözőbb profilú és méretű üzletekben is, sajnos. Plusz a távollévő kolléganő ekézése.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 10:57:52

@Stupidella:
Értem én a kiszolgáltatottságot, de ha már teszkó, miért nem hajtják el az ilyen managert a picsába, a melósok?
Max kirugnak, ott a másik hasonló teszko v. tsa

Stupidella 2010.05.11. 11:07:11

@horex: passz, én inkább leléptem.

Circus 2010.05.11. 11:17:59

Szerintem igenis van helye a Homáron, ti.: kultúrált boltban ilyesfajta műsornak helye nincs, valamint kéretődik mellőztetődni a 'szar' szakkifejezés használata.

A tapló főnökök miatti siránkozás miatti fórum viszont a MT egyébként. Amúgy nekem is van szerencsém jelenleg a hozzászólásokban már megénekelt 'gyorsanmagasrakerültemmindenkinekkuss kukurikú' típusú balfütyi főnökhöz. Valahol korábban (tán pont a MT-n valaki már írta: nem biztos, hogy a multi mentalitás a rossz, hanem a magyar surmó hozzáállás a pozíciókhoz. Esetleg ezen el kellene gondolkudnunk, de ez meg ugye OFF. Bár itt a homáron... Mindjárt DÉL van!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 11:21:00

drága Magdika! üdvözöllek a való világban!
manapság nem az a jó főnök, aki mindent elintéz az alkalmazottjainak, aki megfelelő bért javasol és oszt, illetve jó szóval dícsér és tanítva fedd.

ma az a menő, ha leugatod a kibaszott kurva fejét annak a ribancnak, aki nem tart tökéletes rendet maga körül.

gondolom érezhető a két gondolatmenet közti különbség. utóbbi van úgy 8-10 éve.
akinek nem ilyen tapló a főnöke, az hunyászkodjon és nyaljon míg teheti, míg le nem váltják fölüle egy ilyen bunkóra.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 11:25:24

@Zoltan895:
Nem igy van! Olya nincs hogy sehol nem adózik
"A külföldi vállalkozók telephelyeinek adózása A külföldi vállalkozó a belföldi telephelyén keletkezett árbevétel, valamint az ehhez kapcsolódó költségek és ráfordítások különbözeteként állapítja meg az adóalapját (a Tao. törvény erre vonatkozó rendelkezései nem változtak). Amennyiben az így meghatározott összeg kisebb, mint az elszámolt költség 12 százaléka, akkor ez utóbbit kell adóalapnak tekinteni. Az adóalap összetevőinek meghatározásakor úgy kell eljárni, mintha a telephely a külföldi személytől függetlenül fejtette volna ki vállalkozási tevékenységét. A telephely közvetítésével elért, de a bevételei között ki nem mutatott árbevétel 5 százalékát - mint jutalékot - a telephely árbevételeként kell figyelembe venni. A külföldi vállalkozó az adóalapja meghatározásakor a számviteli törvény kettős könyvvitelre vonatkozó szabályai szerint, forintban köteles nyilvántartást vezetni a bevételeiről és a költségeiről. Amennyiben külföldi vállalkozó telephelyen és nem fióktelep útján folytatja belföldi vállalkozási tevékenységét - az előző évi fizetendő adójának összegétől függetlenül - negyedévente, egyenlő részletekben köteles adóelőleget fizetni, s feltöltési kötelezettsége nincs."

cegvezetes.cegnet.hu/1998/5/a-kulfoldi-vallalkozasok-adozasa-magyarorszagon

mate6 2010.05.11. 11:52:52

@Zoltan895:
én magyar vagyok, mégis egy multinál dolgozom..és egyszer se cseszegetett egy fonokom se, se a magyarok, se a kulfoldiek. A fizetésem 50%-pedig minden bizonnyal jótékonykodásra baszódik el minden hónapban..A barátnom pedig maga után fizet mimimálbérre bejelentve a magyar kisvállalkozónál. Megmagyarázod, vagy egyszerubb a mocsok kulfoldi frázis?

mate6 2010.05.11. 11:55:38

Es hogy a posztról is legyen valami.
Normális eljárás lenne egyszerulen sarkon fordulni azzal, hogy koszonom, nem hianyzik, hogy ebben a hangulatban koltsek 20ezer forintot. Esetle Vásárlók konyve..Mondjuk félo, hogy ez is az alkalmazotton csattanna, de talán eloveszik a parasztot is.

phaidros 2010.05.11. 11:56:14

@Megdobbent: nem akarok belezavarni a kommentjeidből láthatóan felspannolt, magadtól teljesen odalévő és nem mellesleg write only hangulatodba, de nem "Magdika" főnöke volt, az illető hölgy szemtanúja volt az esetnek.

Egyébként pedig idősebb hölgyek szokták magukat becézve hívni, mivel őket úgy hívják. Épeszűek, csak generációs különbség teszi, hogy nekünk furcsa.

staropramen 2010.05.11. 11:56:24

@Miss Marple:
Azért ezt a "szíved szottya szittya motoros" kitételt megdícsérhetted volna.Nekem tetszett.
A kasszást meg tényleg nem jól írtam, de örülök, hogy csak ez a kifogásod.
Béke veled!

kerdeozo 2010.05.11. 11:56:24

@Megdobbent: Egy észlény. Sajnos már lehúzhatod a rolót öreg, menjél haza. Tudod hova.

phaidros 2010.05.11. 11:57:25

@poszt: Magdikának nem posztolnia kellett volna, hanem, amennyiben tényleg ezek voltak a körülmények, vásárlóként elküldeni az anyjába a pattogó faszkalapot, és feljelentenie őt annak főnökeinél.

Radzeer 2010.05.11. 12:10:00

Azt viszont elhinném, hogy öt pasi megdugta :) a kis köcsög!

europeer12 2010.05.11. 12:19:12

Egy Tesco boltvezető, nagyobb ker. egységeknél osztályvezető a tescos hierarchia alján áll. Talán azért ennyire "harciasak", általában a semmiből felkapaszkodott kisfőnökök a legnagyobb seggfejek.
A központjuk is elég anarchikus, de legalább ott magyar átlaghoz képest kifejezetten jó fizetések vannak, úgy könnyebb elviselni az idiótákat és a tescos szutykot.
A másik, a Tesco úgy döntött, hogy a magyar boltjaik "alacsony kategóriások" lesznek, egy cseh vagy angol Tesco más szintet képvisel, termékkínálat, kiszolgálás, hozzáállás, belső műszaki színvonal területén.
Itt olcsón -ez egyre inkább erősen relatív-, tömegtermékeket -jobbára, a legolcsóbb munkaerővel, és persze kiemelkedő nyereséggel.

EnCIS 2010.05.11. 12:41:10

Hát ha ez megaláztatás, akkor még lehet kicsit széjjelebb nézni szerintem...
Lehet az is, hogy többen vannak akik megérdemlik, mint akik nem.
Szó ami szó amúgy én is dolgoztam Tescoban, oktattam a vezetőséget :D vicces volt, amúgy mindenki VÉRG*CI szór szerint

betépett felhasználó 2010.05.11. 13:12:43

en elhiszem neki
5 not dugott meg
osszesen, amiota a farka felallni kepes

mas kerdes?

XCat 2010.05.11. 13:14:50

@betépett felhasználó: Már az is baj, ha valaki monogám?

Atyag atya · http://egyzene.blog.hu/ 2010.05.11. 13:14:55

én meg azt mondom, bármi lehetséges. Csekkoljátok le ezt a fickót aztán rájöttök ti is egyzene.blog.hu/2010/05/11/michel_petrucciani_take_the_a_train

SzaGyu 2010.05.11. 13:15:31

Sem a TESCO-nál sem más cégnél nem kell csodálkozni azon, hogy így viselkednek a vezetők.
A lányom is volt kereskedelmi tanuló és vele (velük) is úgy beszéltek mint a kutyával, mintha nem is lennének emberek.
A legtöbb cégnél semmibe veszik a dolgozót és csak eszköznek tekintik a pénzkereséshez!
A dolgozóknak ma már semmiféle érdekképviseletük nincs és nincs hova fordulni. Ami képviselet meg van, az nem ér egy krajcárt sem.
Minden vezető (aki teheti) viszi magával az embereit, nem csak a magasabb beosztásban lévőket, hanem még a "kisebb" embereket is.
Vajon miért van ez? Sejteni lehet, de bizonyítani nem. Itt kezdődik az összefonódás, a spekuláció, a sikkasztás, és lehetne sorolni, de minek.

Unommáazegészet 2010.05.11. 13:19:10

Az összes multit két lábbal kirúgni a picsába. Hajrá kiskereskedelem! Úgyse adóznak, ahhoz képest meg kevés embert foglalkoztatnak. Szar az áru minősége, stb. Kukába velük!

SzaGyu 2010.05.11. 13:28:15

@Unommáazegészet: Sok ember ugyan ezt vallja mint te, csak sajnos a magyar vállalkozók éppen olyan mocskok mint a multik. Sajnos azt tesznek amit akarnak mert az, hogy nem sokat kell nekik adózni, az egy dolog lenne. De hogy kiviszik a pénzt az országból az meg egy másik, de nagy probléma. Meg kellene őket rendszabályozni, mert így lassan tönkre teszik az embereket és ezen keresztül az országot! Ez érvényes mind a kereskedelemre, mind az iparra.
Remélem Orbán-ék "szétcsapnak" köztük!
Mert az, hogy sem adózás, sem megfelelő bánásmód, sem megfelelő fizetés, csak az egy főre szabott megszakító munka és az ország kizsákmányolása ez nem megy.

himpellér 2010.05.11. 13:28:55

Na ezért nem járok én a Teszkaóba! Inkább otthon nézem a Maunika saut.

ugg cardy 2010.05.11. 13:36:47

Hello!
Hogy megünnepeljük az ötödik évfordulóját társadalom létrehozását, elindította 2010-05-05-05-15, a teljes termék szállítási szolgáltatás ingyenes, kevés lehetőséget nem szabad kihagyni.

Értékesítési csapat

shop:

www.uggcardy.org/mbt-mwalk-shoes-c-1111.html
www.uggcardy.org/christian-louboutin-c-1469.html

Üdvözlettel

XCat 2010.05.11. 13:43:56

@ugg cardy: Ez most egy robot, vagy mi?

2010.05.11. 14:13:25

"Ha én most azt mondom öt nőt dugtam meg elhinnéd?"

A pasi biztos nagyon ronda lehet, vagy csak a "jómodora" miatt kérdez ilyet. Persze ehhez látni kellene azokat a nőket is, akikről esetleg szó lehet az adott kérdésben. Mondjuk a csepeli hídnál este mindig áll egy olyan tettrekész hölgy, aki biztos elmenne vele is akár 5-ször is, mert gondolom pénze az van a surmónak.

Montezuma 2010.05.11. 14:42:35

@staropramen: "Pontosan arról írtam."

Akkor valószínűleg ugyanazt a sárkányt láttuk,hallottuk tombolni...

Spawnazivadék 2010.05.11. 14:57:18

nem huzzot meg ez senkit...csak ábránd!:D

Egy ott dolgozó!

XCat 2010.05.11. 14:59:40

@Spawnazivadék: Téged nem Tamásnak hívnak?

XCat 2010.05.11. 15:02:11

@Montezuma: Na várjatok. Ha picsa, kakor hogy dugott meg öt nőt? Tescoban árulnak vibbrátorot is?

tintamin 2010.05.11. 15:03:50

Az ilyen kompenzál.
Kicsi a farka.
És/vagy (ha van) fogaz az asszony.

Élnézően (mégjobb: szánakozón), megértő mosollyal kell hallgatni az ilyet.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.11. 15:12:17

Ha maga a Vásárló is azt mondja, tisztaság volt, akkor higgyük már el!
Rosszindulatúak klubja: "jaj, szegény dolgozót takarításra szólították fel, höhöhö". Mert az olyan orbitális nagy csoda, hogy egy teszkós kisbazmeg előveszi a nagy arcát és a mínusz ötös neveltetését, hogy intelligensen megtárgyaljon valamit a beosztottjával... Soha nem fordul elő ilyen. Bourbon herceg mindegyik.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 15:20:51

No figyelem.

B. Zoltán ( A tesco expresszek területi feje) egy tapló ordibáló ember.

Viszont páran itt ráéreztek, hogy sajnos az ott dolgozo emberek nagy százaléka azert dolgozik ott, mert mashova fol se vették, a tescoban kibekkelték valahogy a probaidot, es utana mar kicsit necces kirugni őket.

a 3/4-ed alkalmazott csak ténfereg a boltokban, aki meg tényleg dolgozik azt kinézik, mert "A főnökök seggét nyalja" avagy "Törtető görény".
Ez a magyar munkamentalitás.

Akik meg jol dolgoznak előbb utobb elő lesznek léptetve, de akkorra már kicsit felmegy bennük a pumpa, ugy altalanosan. ("Ha meg kell csinalni ugyis nekem osztja ki a főnök, mert más nem fogja. pont")
ezért a BVH-k (boltvezeto helyettesek) már gyakran ordibálnak az alkalmazottakkal, hisz már 15ezerszer elmondták nekik, hogy hogy kell kirakni a kurva polcra az árut.

nyilván az alkalmazottak ugyanugy nem fogjak megcsinalni, mint ahogy eddig sem.

Ettől a boltvezető még idegesebb lesz, mint a helyettesei, és ordit veluk. (plussz van nyakában még sok más szar is)

Es ez igy megy minden boltban.

Aztan aki ezeken mar tobbszor vegigfutott, beesik ellenorzesre Zoli, aki azonnal elkezd üvölteni mint a sakál, hogy hogy néz ki a bolt, hiszen csak a héten 50.000-szer ellenorizte mind a 150 expresszt, es mindig ugyanaz a szar van mindenhol.

stresszes egy lét, az tény :D

az egesz abbol adodik, hogy általában leszarjak az arufeltoltok, hogy megcsinaljak-e a munkat.

ahol meg már a vezetők is leszarják, szét lesz pusztitva a bolt.

amikor meg szet lesz pusztitva a bolt, és Zoli őrjöng, akkor odaküldik a rendrako csapatot, akik tudnak dolgozni, de azok is idegesek, mert káosz van amikor átveszik a boltot.

aztan fel ev rendrakas utan mennek a következő lepusztult boltba, hogyy kiganajásszanak a hülyék után

Montezuma 2010.05.11. 15:40:39

@CatMother:

Úgy, hogy mi nem a cikkben szereplő tesco ról írtunk.

XCat 2010.05.11. 15:53:21

@KUCM: @Montezuma: Rossz lehet tescoban dolgozni.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:02:15

@staropramen: Várj, mert az elsőben az cégen belüli kommunikáció volt, a második eset pedig a vevővel való kommunikáció.
(Szolgálati közlemény, szolgálati közlemény. Józsi hozd vissza a fogómat mert pofánváglak)
Turizmusban is igy megy, hogy egymás nyakát átharapjuk az irodában egy pörgősebb napon, de ha vendég van, akkor vele akár migrén és aranyérfájás esetén is kötelező őszintén mosolyogni, és örülni, hogy nálunk szeretné hagyni a megkeresett pénzét!

@CatMother:
Dolgozni mindenutt ugyanolyan rossz, végul is.
Valamint a tescoban is könnyebben kezelik azt, aki konkrétan dolgozik.

A Másik meg, hogy 11%os munkanélküliségnél nem azon kell gondolkozni, hogy a főnök bunkó-e, hanem azon, hogy ha nem dolgozol akkor bizonyára akad aki megcsinalja a munkádat...

lujo69 2010.05.11. 16:05:19

Nem vagyok egy grafomán típus, de hozzá kell szólnom. Én ott dolgozom a Pagony utcai Tescoban. Pár hónappal ezelőtt valóban új boltvezetőség érkezett, és a vevőknek jó a meglátásuk, valóban sokat fejlődött az üzlet. Tisztább lett, nagyobb a választék, és szerintem mi /rabszolgák/ is sokkal jobban teljesítünk. Ez gyakorlatilag annak köszönhető, hogy a vezetőségnek magasak a követelményei velünk szemben, de Ők is maximálisan teljesítenek. Itt nem láthattok lézengő kollégát. Nem akarok nyalizni, mivel nem kenyerem, és csak részmunka időben dolgozom ott, mivel fő állásom is van. Egyébként azért mert valaki a Tescoban dolgozik, ugyanolyan ember és munkaerő mint bárki más. Soha nem tudhatja egyik "okos" posztoló sem, hogy ki, milyen motiváció miatt húzza ott az igát.
Kétszeresen érinttett vagyok, mivel pár évvel ezelőtt /EU csatlakozás előtt/ és is középvezető voltam, de soha nem ordítoztam, és aláztam meg a beosztottaimat. Ennek ellenére mindenki tudta a dolgát. Egy hölggyel szemben pedig illik tisztességesen beszélni. Ez a véleményem, annak ellenére, hogy én sem az angol kisasszonyoknál tanultam.

lujo69 2010.05.11. 16:07:34

@KUCM: Szerintem nem kellene személyeskedni, mivel nem voltál ott. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy B.Z. volt ott.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:09:35

@lujo69: Tehát ti is takarito csapat vagytok :)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:12:20

@lujo69: Szerintem aki a kisboltban a boltvezetőt bunkó stilusban osztja, más nem lehet :D

Egyébként őt is megértem valamilyen szinten, ám hallomásból ugy tudom, hogy neki nem "néha rossz napja van es ordit" hanem munkaköréből adódóan csak rossz napja van, és mindig ordít :D

bleckdeck 2010.05.11. 16:14:57

Ki MAGYARORSZÁGRÓL AZ ÖSSZE MOCSKOS MULTIVAL!
Megmondani nekik hogy 5 percük van hogy kitakarodjanak az országból!

Kifordított kacagány 2010.05.11. 16:18:48

@morrisal_: hát hogy bourbon-e azt nem tudom, de elég belterjes tenyésztés eredményei lehetnek.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:21:29

@bleckdeck: es az a potom 20.000 ember, akit csak a tesco foglalkoztat, azokkal mi lesz?

Es azokkal akik szeretnek olcsón vásárolni azokkal mi lesz?

És azokkal, akik szeretnének márkás termékeket, azokkal mi lesz?

tudom, éljünk ősközösségben, nem kell nekunk mobiltelefon a mocsok multiktól, tévé a mocsok multiktól, többszázezer munkahely a mocsok multiktól

Autómobilt csak őstermelőtől, magyar acélból, magyar szakiktól!

tedd sebességbe az agyad, mert ha üresben erőlteted lefullad

lujo69 2010.05.11. 16:22:17

@KUCM: Nem régen dolgozom ott, de engem még az előző BV vett fel. Szerintem a mostani vezetőség sem takarító, csak rutinos, és az erősen optimalizált létszám mellett a lehető legjobban próbál teljesíteni.

XCat 2010.05.11. 16:26:36

@KUCM: Na ez a baj látod. Nem dolgozol örömmel. Vedd pozitívumnak a munka lehetőségét.

"es az a potom 20.000 ember, akit csak a tesco foglalkoztat, azokkal mi lesz?" Mi lenne.

"Es azokkal akik szeretnek olcsón vásárolni azokkal mi lesz?" Tesco olcsó? Nagy, az oké. Sokáig nyitva van, konkrétan állandóan, az is. De eygy csomó minden a matchban pl. olcsóbb.

"És azokkal, akik szeretnének márkás termékeket, azokkal mi lesz?" Megveszik máshol.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:29:52

@lujo69: "erősen optimalizált létszám mellett a lehető legjobban próbál teljesíteni."

kihajtják a belüket :D

Igen, akitől nekem a sok info van, az egy rendberako BVvel egyutt erkezett egy hasonloan lehasznalt boltba, ahova a BV vitte kedvenc embereit mindenhonnan.

Most ők is erősen optimalizalt letszam mellett probalnak 120%ot teljesiteni.

ráadásul a helyi csapat maradeka (akit nem rugtak ki) még fuj is rájuk, hogy a főnök kedvencei.. ahelyett hogy ők is dolgoznának, és mindenki a főnök kedvence lehetne :)

még egy pár ember csak azert nem lett kirugva, hogy legalább a feelingje meglegyen annak, hogy többen vannak bent egy műszakban.
de ott is van három olyan ember, akiket ne raknak be egy muszakba, mert ha egyik muszakbol kimaradna valamelyikük, akkor semmi nem lenne megcsinalva, és az emberek a homárnak irkálnának hogy a tesco milyen szar.

lujo69 2010.05.11. 16:36:39

@KUCM: Szerencsére itt is voltak személycserék, de most jó lett a csapat:a hangulat is jobb, és mindenki egyformán húz.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:36:54

@CatMother: És a match magyar?
"A cég honlapján is olvasható információk szerint az 1952-ben alapított Csemege kiskereskedelmi láncot 1991-ben vette meg a Julius Meinl, majd 1998-ban a Csemege-Julius Meinlt vásárolta meg a francia-belga tulajdonban lévő Louis Delhaize. A vállalat neve ettől kezdve először Csemege Szupermarketek Rt., majd Csemege-Match Kereskedelmi Rt. lett."

erről ennyit.
""És azokkal, akik szeretnének márkás termékeket, azokkal mi lesz?" Megveszik máshol."

szoval ugy erted, hogy a multik TERMÉKEIT lehessen kapni magyarországon, csak maguk a multik ne legyenek jelen?
Ez erdekes.

Ha valami "márkás" az is kis cégként kezdte, de elterjedt, mert jó. Minél jobb, annál nagyobb lett a cég. Igy alakultak ki a multik.

Ha mindenki Józsibátol venne tejet, akkor józsibá előbb utóbb rengeteg tehenet kezdene tartani, amihez rengeteg ember kellene, emelkedett költségek, satöbbi, és előbb utóbb józsibá globál rt-vé alakulna.
És akkor lehetne felgyujtani, mert mocsok nagyvállalat.

(Javaslom a south park Wall-mart-os, és Starbucks-os epizódjait megtekinteni.)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:39:58

@CatMother: @KUCM:
Valamint bár józsibá magyar cég, előbb utóbb (amikor mar elég nagy) kitelepulne kulfoldre, mert ott jobb adózni. akkor aztan lehetnne elleni is hörögni.

És nem biztos, hogy ő aztán 300as nettót fizetne a tehenészeknek (csak ugy, ha a tehjet 500ft/liter áron adná, azt meg megint nem venné meg senki)

XCat 2010.05.11. 16:40:23

@KUCM: És Te vezető vagy. A Tescoban. Értem, sok minden világosabb lett.
Köszönjük, kérem kapcsolja ki.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 17:06:56

@CatMother: Nem tudom miből tippeltél arra, hogy én a tescoban vezető vagyok.

idézek magamtól, hátha az olvasás még megy
"@KUCM: Turizmusban is igy megy, hogy egymás nyakát átharapjuk az irodában egy pörgősebb napon, de ha vendég van, akkor vele akár migrén és aranyérfájás esetén is kötelező őszintén mosolyogni"

itt használtam többes szám első személyt

Kérem kapcsolja ki

Barohark 2010.05.11. 17:45:16

Sziasztok!
Némi járulékos (és remélem semleges) info:
Mivel az eset (fenntartva a lehetőséget, hogy TESCO-ellenes támadás)több, mint csúnya úgy gondoltam ne csak mi, hanem a TESCO képviselői is foglalkozzanak vele.
A TESCO oldalán lévő kapcsolati címre a következő levelet küldtem:
"Tisztelt TESCO!

Az ilyennek utánanéznek?

homar.blog.hu/2010/05/11/ha_en_most_azt_mondom_ot_not_dugtam_meg_elhinned

Üdv: Baro"

Névtelenségem dacára két helyről is jött válasz, pozitív hangvételben és mindkettő névvel aláírva. Lényegében megígérték, hogy kivizsgálják.

Úgy gondolom lesz erre publikus válasz is, addig meg ki-ki azt gondol, amire joga van.

Amúgy én is kíváncsi vagyok az ügy kimenetelére. Sajnos a kommentelők egy részének személyeskedő modora ugyanazt az elítélendő stílust képviseli, mint az esetben leírt.

Üdv:
Baro

Kifordított kacagány 2010.05.11. 18:29:49

@KUCM: aha, megvan, akkor te aerovivás vagy

XCat 2010.05.11. 19:16:51

@Barohark: Ennek mit nézzenek utána?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 21:05:56

@KUCM: az emberek majd szépen újraépítik a volt munkahelyeiket saját tökéből, idehaza és dolgoznak abban.
ezáltal lesz megint saját termelésünk.
a vásárlók pedig szépen nem a francia meg a német meg aszlovák meg a jóégtuggyamelyik népség gazdaságát gyarapíccsa, hanem a hazai árut vásárolja, ezzel azt kurrenssé téve, ami majdan az olcsóbbságához vezet.
ennyi az egész. erről álmodozom.
csak kurva hideg a pisi a biliben...

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 21:28:37

@Kifordított kacagány: neeeeem, mi kulfoldiek penzet kultivaljuk bele a magyar gazdasagba :D

@salapapa: Hiszen már van munkahelyuk, nem? a gonosz multi felépitette nekik.

Még egy a multik védelmében: befizetik a járulékokat a dolgozók után. Nem tudják megcsinalni, hogy okosba' megoldják a fizetéseket, KP zsebbe+minimálbér, és hasonlók.
Mivel sok az alkalmazott, nem tudnak ilyenekkel trukkozni.

Lehet hogy visznek ki a haszonból külföldre, de többet adóznak mint a sok minimálbéren bejelentetett kisvállalkozási alkalmazottak. (arányaiban is, ugy ertettem)
egy atlag tescos a 110ezer bruttojabol nyilvan többet dob közösbe, mint egy minimalbéren bejelentett ügyvezető

046black cat 2010.05.12. 10:56:42

sziasztok!
Én nem vagyok popo csokolgato tescos de középvezető vagyok és az az érdekes, hogy a saját tapasztalat alapján azt mondom azzal beszélnek így aki megérdemli vagy a vezetői utasításokat sorozatosan nem teljesíti, egy kívülálló szeme nem látja a háttérbeli elvárásokat és nem látja mit él át egy nagyobb vezető nekem egy boltra koncentrálni is nehéz nem tudom mit tennék több bolt együttes probléma halmazával , megértem a megbántott kollegát de engem még nem ért atrocitás a vezetőm által és úgy érzem amig a feladatom úgy végzem ahogy elvárják nem is fog senki ordítani velem , a vezetővel kapcsolatban meg én úgy érzem napi több millió forint forgalmának és a több ezer vásárló elégedettségének eléréséhez senki nem lehet óvodás gyerek aki csöndben van és kedvesen megkér hogy ne rakj ki rohadt zöldséget és süss CSÁSZÁRZSÖMLÉT ha azt keresik és takaríts mert senki nem vásárol koszos boltban ahol élelmiszerek ezrei forognak. Én voltam dolgozó és vagyok most vezető de a stílust úgy érzem mindenki kivivja magának. Az erősebb magatartás szerintem a tétlenségnek szól minden középvezető tapasztalta ezt csak nem biztos, hogy mindenki tisztában van vele, hogy a hibákat fel kell ismerni és orvosolni kell. A vezetőink is emberek és ha minden konyhanyelvi v hétköznapi keményebb szöveget fölrónánk a vezetőknek már a Parlament is üres lenne. sziasztok

XCat 2010.05.12. 11:07:34

@KUCM: Nem tudom, a Bosch vagy a Siemens a te értelmezésedben mennyire számít multinak, de ott például rendszeresen kapnak fizetést feketén.

Stupidella 2010.05.12. 11:59:06

@046black cat: csak azzal beszélnek így, aki kivívta magának? Ember, Te hol élsz, melyik bolygón?

Alapvető dolog(nak kéne lennie), hogy ha probléma van, akkor nem mások (főleg nem vevők) előtt kell megalázni a beosztottat, csak sajnos a sok felkapaszkodott senki egyből elfelejti, honnan került oda, ahova.

Határozottan lehet beszélni alkalmazottal anélkül is, hogy személyeskedésbe és megalázásba forduljon a dolog. Az alpári viselkedéssel saját magát minősíti az illető.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:14:29

@KUCM: többet adóznak?! :O
ez nekem újdonság. ugyan, mutasd már meg nekem, hol adóznak a multik! ;)
merthogy éppen az adómentesség miatt vannak itt!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:17:51

@046black cat: nem akarlak megbántani... vagy mégis?
középvezetőként hogy lehet ilyen tré nyóosztályalatti a helyesírásod?!

ami pedig a beosztottal való ordítást illeti ott, ahol akár a Kedves Vevő is hallja-látja, magát az ordítóegeret minősíti. le. nagyon.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:22:48

@CatMother: tévedés ne essék, nem feketén! azt úgy hívják, hogy "B módon".

különbenis barom lennék nem befizetni a járulékokat... ezt egy mezei dolgozó a büdös életben nem fogja megérteni, hogyha a járulékok pl nincsenek fizetve akkor úgy megbasz az APEH, hogy arrólkódulok. nem éri meg.
különben ha KUCM figyelmesebben olvasta volna nem csak ezt hanem a többi ezirányú hozzászólásomat is, biztosan nem írt volna ekkora blődséget. és is a fehérgazdaság híve vagyok.
nem kell 1000millás fizetés! annyi legyen a fizuja az embernek, amennyi gond nélkül elég a megélhetésre és mindig tudja annak egy részét félretenni hirtelen szükség esetére.
akkor nem kell senkinek sem csalnia, hazudnia.

Kicsiláng 2010.05.12. 12:29:17

@salapapa: tedd sebességbe az agyad jó?!

Ha a magyar a dolgozóját minimálbérre jelenti be akkor nem adózik.A multi nagy %-ban nem teszi meg.A kisválalkozó nagy %-ban igen.Ez a külömbség.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:31:04

@Kicsiláng: bent van, csak épp nyomtatott áramkör terveződik. :)

olvastad a többi ezzel kapcsolatops írásomat is, vagy csak szépen kiragadsz egyetlen mondatot és arra válaszolsz?
ajánlhatom előbbit? 8-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.12. 15:40:46

@salapapa: Én a saját tökömből már munkaerőt sem igazán szeretnék létrehozni, nemhogy munkahelyet...

Kifordított kacagány 2010.05.12. 17:48:55

@Kicsiláng: a multi nagy %-ban kap kedvezményeket, így arányaiban kevesebbet adózik, mint az, aki minimálbérre jelenti be az alkalmazottait. ráadásul a multi ha nem minimálbérre jelenti be az alkalmazottait, akkor sem kapnak sokkal többet, kevesebb pénzből meg kevesebb lesz az áfa bevétel, míg a feketén kifizetett pénzekből meg nagyobb. a fekete pénzeknél ehhez hozzájön még az, hogy a cég könyveléséből nem lehet ezeket szublimálni és nyereségként jelentkeznek a könyvelésbe, ami után meg nyereségadót kell fizetni. persze lehet játszani és próbálkozni, hogy csökkentsük a terheket, de egy mikrovállalkozás(50-100 alkalmazottig) túl kicsi ahhoz, hogy lényeges eredményt tudjon elérni adónemfizetés terén. ellentétben egy multival, ahol milliárdok forognak.
a másik téma pedig az általános terhek, ahol szintén aránytalanságok vannak. sokszor ugyanolyan, vagy nagyobb mértékben terhelik a vállalkozókat évi néhány milliós forgalom mellett, mint a multikat akiknek sok száz milliárd a forgalma. emiatt rengeteg vállalkozás már eleve létre sem jön, sok meg megszűnik, mikor már nem éri meg üzemelnie az újabb és újabb terhek miatt. ezek a vállalkozások van hogy több alkalmazottat foglalkoztatnak, mint pl egy tesco. azt ugye nem kell ecsetelni, hogy ha egy olyan vállalkozás szűnik meg, amelyik termelő tevékenységet folytatott, az mennyivel nagyobb kár a gazdaságnak, mint pl egy tesco bezárása lenne.

046black cat 2010.05.12. 23:50:00

@Stupidella: szerintem aki nem volt ott az ne hagyatkozzon más mesebeli történetére amúgy meg ezen a bolygón élek és nem gondolnám, hogy felnőtt embert meg lehet alázni alpári dumával aki nem birja az ne ennél a cégnél melózzon, az alpári dumára nincs bocsánat de én meghallgatnám a másik felet is annak ellenére, hogy így beszélt azon el lehet gondolkodni, hogy miért nem állt ki magáért aki hagyja magát az így jár az ilyen vezetővel határozottnak kell lenni nem pedig sírni hogy hogy beszélnek vele......

046black cat 2010.05.12. 23:55:30

@salapapa: Irigylek mindenkit aki ennyire ráér a vezetői modorral foglalkozni! Ha a vezetők etikailag is megfelelnének a vevők normáinak, akkor is lenne miről írni itt, mert valaki valamivel úgyis mindig elégedetlen, akkor kérdem én ilyen elvárások mellett hogyan is lehet elviselni ha valaki több felszólítás ellenére sem csinálja amit kérnek tőle....... remélem megfelelt a középvezetőhöz méltó helyesírásom.

mokas_gizi 2010.05.13. 03:01:51

A multik arról híresek, hogy kihasználják a dolgozókat igen komoly mértékben igen nevetséges pénzért...
Ahogy ők mondanák, ha nem tetszik el lehet menni és mivel egy munkára 10-20 másik ember van az ember kénytelen ezeket a dolgokat elviselni, mivel munkanélküliség van...

1-2 ismerősöm dolgozott hasonló helyeken, az ember nem is hinné, hogy ezek mit engednek meg maguknak...

Tesco a 3 első cégbe benne van a munka törvénykönyvét megsértő cégek között, de az összes többi hasonló cég sem jobb, a francia tulajdonú auchan pl 1000x rosszabb...

Kifordított kacagány 2010.05.13. 07:25:03

@046black cat: el kell küldeni. világos és egyértelmű elvárások teljesítését kell követelni a dolgozón, amit ha nem teljesít, akkor lapát. a többi dolgozó ebből elhiheted, többet fog tanulni, mint abból, ha okkal vagy ok nélkül üvöltözöl vele.
persze előfordulhat olyan is, hogy az amúgy jó munkaerővel elszalad a ló és olyankor megérdemli a lebaszást és a lehülyézést, de ezt nem megalázó módon és főleg nem kívülállók előtt.
tapasztalataim szerint a vezetők jelentős része abban látja a vezetési tevékenység lényegét, hogy időnként kirohan és aki az útjába kerül, annak leüvölti a fejét, akár megérdemli, akár nem, mert ezzel majd jól megalapozza a tiszteletet és utána azt csinálják amit mond nekik. frászt. látszólag lehet, mert kell a meló mindenkinek, de amúgy egy idióta baromnak fogják tartani és szarul fogják végezni a munkájukat. aki meg szarul végzi a munkáját, azzal megint lehet üvöltözni és idővel ki is lehet rúgni, mert egy hasznavehetetlen alak. kár, hogy pont a vezető teszi azzá.

ciru717 2010.05.13. 09:12:22

@lujo69: Biztos, hogy nem B.Z. volt, bár tőle se lepődnék meg ilyesmin(hallottam is róla hasonló történetet, egy másik boltból). Az utódját K. Tamásnak hívják, volt már hozzá "szerencsém", bár velem személy szerint nem így viselkedett. Illetve még azt tenném hozzá, hogy ismerem a szóban forgó bolt vezetőségét, így a fent említett Angélát is...tehát számomra 100%-osan hihető a történet, és reméljük, szankcionálva lesz az illető.

046black cat 2010.05.13. 09:38:43

de bátra irogatjátok a neveket ha meg majd megnézi az illető és számon kér a véleményedért hogy vállald szemtől szemben akkor mindenki befogja a száját még a Pagony utca is ahol én is dolgoztam ..... ennyit erről.....

046black cat 2010.05.13. 09:39:39

luyo69 neked szólt.... ciru-t ismerem

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:45:29

@046black cat: :) helyesírás 4-es. az ehnyém sem jobb. 8-)
csak én nem használok wördöt ellenőrizni magam. :D

de ugye tudod, hogy az csak egy kis szőrszálhasogatás, a lényeghez sok köze nem volt? itt arról a parasztról van szó, amelyik (nem elírás, nem érdemli meg az aki jelzőt!) vezetőnek egy kalap szart sem ér.
tapasztalat:
dícsérni csak ha már nagyon muszáj, megróni -mások előtt- maximum csak tanítva, utat mutatva a helyes útra.
4szemközt persze ha akkora baromságot csinált, simán leordítom a bőrt is a fejéről, de az más kérdés.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:46:56

@046black cat: viszont ez, ami természetesen nem ment át a wörd szűrőn...
így is beszélsz? egylevegővelmondodelmindenkinekamitakarszmaximumegyvesszőttévenéhamondatközbedelényegébenlégvételnélkül?
:D

ciru717 2010.05.13. 10:47:41

@046black cat: Akkor elvileg én is ismerlek téged. Elárulod ki vagy? Legalább B.Zoltán és K.Tamás mintára.:)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:48:57

@Kitalátor feljegyzetei: fáradsz? 8-)
de így sosem fogod élvetni munkád gyümölcsét!
tudod én hányszor kezdtem nulláról? mégsem fáradtam el, mindig kapok egy nagy adag erőt valahonnan. :)

KolomparVinetu 2010.05.13. 11:52:48

@Vincenzo90: Mer ez így működik, te szarházi

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:36:20

Nalunk is van egy manager, aki folymatosan bazmegol, nem mondom nalam is kificcen neha egy egy csunya szo, viszont a manusz mar olyan stilusban nyomja, ami nekem is sok. Es ez egy kozepvezeto, magat intelligensnek, humorosnak, lazanak gondolo valaki. Csak ugy hivjuk: "bazmegpeti"

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:42:50

@Megdobbent: Neked felesleges barmit is magyarazni, mert megvan a magad velemenye, az igazsag meg nem erdekel.

"De jol mondod, en is szivesebben latok piros-fehereket meg gojmotorosokat, ahogy felgyujtjak a varost, es kozben a takarodj, hazaarulo, mocskos es egyeb szavakat orditjak."

Igazi iskolapeldaja a korlatoltsagnak es az esemenyek-hiedelmek tendenciozus osszemosasanak. Igy tenyszeruen cafolva a legorditobbakat:
1. Nem minden piros-feher (ezek gondolom az arpadsavos zaszloban feszito kolykok) gyujtogato.
2. A goj motorosoknak a cimer piros-feheren kivul semmi koze az altalad piros-fehernek nevezettekhez.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 16:05:25

@vazsmegyeigerdezsház: Az piros-fehércsíkos izé számomra is undorító. Minden, az USA-t reklámozó kínai szaron rajta van...

046black cat 2010.05.14. 00:48:34

sziasztok!
Látom azért már korrektebben fogja fel mindenki ezt az egészet, úgy érzem mindenki álljon ki magáért és nem lesznek ilyen attrocitások. Vagy hagyja magát és akkor ez van .
Na sziasztok

ugg cardy 2010.05.14. 11:43:06

Hirdetmény: Hogy megünnepeljük a létrehozott társaság 5. évfordulóját, mi vezetett be szabad hajózás valamennyi termék, tevékenység ideje 2010-05.05-05.15, kevés esély, nem elszalasztani.

www.uggcardy.org/christian-louboutin-c-1469.html

www.uggcardy.org/herve-leger-dress-c-1273.html

Circus 2010.05.14. 12:08:24

@vazsmegyeigerdezsház: nem ugyanott dolgozunk véletlenül? :)
Fehérvár környéke?

Kicsiláng 2010.05.18. 16:13:28

@ciru717: Szerintem mi is ismerjük egymást ha az vagy akire gondolok

ciru717 2010.05.19. 09:55:49

@Kicsiláng: Szerintem is, ha te meg az vagy akire én gondolok.

Angel0815 2011.01.15. 16:30:47

@046black cat: kimondta, hogy hagyta magát? kimondta, hogy sírt? szerintem jót mosolygott magában a kolléganő.
süti beállítások módosítása