Tékozló Homár

Az anya, aki a saját kezébe vette a dolgokat a UPC-vel szemben

2010.06.08. 10:16 | szily | 484 komment

A Hágai Nemzetközi Bíróság is vizsgálódik a UPC szerelőinek ügyében, annyi emberiségellenes akciót hajtottak végre az utóbbi években. Mai hősünk Ági, a kábeltévék Kohlhaas Mihálya, aki annyira kiborult a UPC-ügyfélszolgálat legendás ügyfélellenességén, hogy kemény harc árán, de elérte, hogy saját maga szerelhesse be a megfelelő eszközt, amit a cég képtelen volt. Igen hosszú, de magvas és svungos sztori alant:


Idáig csak lelkes Homár olvasó voltam, viszont most jött el az az idő, hogy én is hangot adjak a problémámnak.

Sajnos upc előfizető vagyok. Remélhetőleg már nem sokáig. Bár elég birka módon aláírtam egy hűségnyilatkoztatot, de már dolgozunk rajta, hogy valahogy kiszálljunk belőle.

A probléma már nem újkeletű, a tavalyi bekötés óta folyamatosan panaszaink vannak. Az az egyik dolog,hogy a titkosított számunkat hívogatja mindenféle piackutató cég, arra hivatkozva, hogy valami teletár cd-ről hívnak. Mindegy, ez kissé idegesítő ugyan, de megoldom, mert megköszönöm a kérdést, és leteszem a kagylót. Mindamellett ugye a cég nekem nem ezt garantálta, namindegy.

Az, hogy a net borzasztó lassú, merthogy a személyim hamarabb jár le, minthogy ez egy szerencsétlen google keresést behozzon, már megszokott.

A tv-vel kapcsolatban viszont most lett tele a f**om. ( már bocsánat )

Először is: még tavaly ősszel a megrendelést telefonon megtéve, kaptunk egy időpontot, miszerint jön a szerelő bekötni a cuccokat. Megkaptuk az időintervallumot is: déli 12 és asszem 15 óra között jönnek. Mondom jó, megoldom, hogy otthon legyek. Mit ad az ég, calicis lett az egész család, a kisfiam annyira beteg volt, hogy majdnem kórházba kellett vinni. Pont aznap vittük az orvoshoz, mondom de nem baj, oké, hazaérünk délre. Fél 12-kor csörgött a telefonom, hogy ugyanmár hol vagyok, merthogy a szerelő már vár. Mondom a diszpécsernek, hogy igyekszünk haza, de tudtommal nincs még dél.

Mindegy, hazaértünk, a szerelősrác nagy durcásan hozzálátott a munkához, csapkodott, ciccegett, hogy a fal milyen szar, éshogy ezt nem hiszi el, hogy itt körbe kell vinni a sarkoknál a kábelt, blabla. Mivel elég beteg voltam én is, nem vettem fel a stílusát, csak csodálkozni bírtam, mert nem nagyon értettem, hogyha ez a dolga, akkor mi a francot hisztizik.

Háromszobás lakásunk van. Namost ebből a csávónak annyi jött le, hogy a nappaliban be kell kötni a kábelt, a többiben meg nem. Még külön szóltam is neki, hogy több szoba van, gondolom elszállt a füle mellett, annyira beleélte magát a cirkuszolásba.

Mindegy, pasi el, mi pár napig valóban csak egy szobában néztük az adást, merthogy hárman ápoltuk egymást.

De eljött az ideje, hogy a fiam a saját szobájában " élvezze " a digitális tv előnyeit. Első érdekesség: vazze, hol a kábel? ( Nyilván a bekötésnél nem követtem az ipsét mint egy kiskutya... ) Felhívtam a csodálatos 1221 - et, aholis 10 perc várakozás után közölték velem, hogyhát ja, arról nekem kell szólni, hogy több szobában is tévézni akarunk, persze, kijönnek bekötni 3500 forintért. Mondom mi az anyátok van?! Nekem KELL szólni arról, hogy neki mi a dolga? Ugyan miért nem ő kérdezte meg, hogy hány szobában akarunk tévét?! Mindegy, kijöttek, felszámolták a lóvét, végre van tv a gyereknek.

Na igenám, de nem ugyanazok a csatornák, amik nekünk. Telefon a 1221-re, válasz, ja, hát ahhoz kell egy új box, anélkül nem megy, egyeztessünk időpontot, és a szerelő megcsinálja. Mondom tényleg?! És ezt mi a retkes ...-ért nem tudják egyszerre elmondani? Mi vagyok én!? Upc szakember?! Hát honnan a francból gondolják, hogy nekem egyértelmű, hogy mi minden szar kell egy szerencsétlen tv szolgáltatáshoz!? Mondom oké, csakis akkor jöhet szakember, ha ingyen jön, eleget fizettem már ezeknek a lehúzós kcsgnek. Persze, mondta, ingyen jönnek, mert ez felfelé kerekítésnek számít.

Jó rendben, időpontegyeztetés, hétfőn ( tegnap ) 17 és 20 óra között jön az a drááága szerelő. Mondom írja már oda, hogy csak negyed hatra érek haza, de igyekszem, erre a válasz az volt, hogy oké, odaírja, de nem biztos, hogy figyelembe veszik. Na már itt felszaladt a szemöldököm. ( Amúgy egész hétre van egy csomó dolgom, akinek van gyereke, tudja, hogy a táborok, meg az évzáró, meg a bemutatók miatt minden napra kitalálnak valamit, úgyhogy még szerencsém is volt, hogy tegnap ráértem )

Nem baj, úgy intéztem a melóhelyemen - ahol szerencsére ezt megtehettem - , direkt elkértem magam, hogy időben otthon legyek. Közben a fiamat, aki 11 éves, szintén 17-re hazairányítottam. ( metróvonalom suli és lakás között egyedül tud közlekedni ).

Mit ád Isten? Csörög a telefonom fél ötkor. ( Deja vu?! ) Mondom hálló. Háthogy itt a központ beszél, és ott a szerelő a lakásnál. Mondom és? Hát hol vagyok? Mondom már elnézést, de én sem hívogatom magát, hogy a megbeszélt időn kívül merre jár... Hát ez nem így van, mondá, a szerelési lapra fél öt van írva, miért nem vagyok otthon. Nna. Négy hónapos terhes vagyok. Ez már kicsit sok volt. Olyan 25 percet üvöltöztem a pasival, miszerint engem nem érdekel, hogy a szerelőnek mi dolga, arról volt szó, hogy én üljek otthon feszes vigyázban három órát, kezdve 17 órával, úgyhogy lesz szíves majd akkor keresni. Dehát a szerelőnek más dolga is van. Mondom, igen, gondolom, hogy csak úgy tobzódik a sok hozzám hasonló idióta, hogy a upc ügyfele legyen. Amúgy a másik, hogy ők elvárják, hogy én három órán keresztül ne mozduljak sehova, mert ők méltóztatnak jönni, ők meg nem képesek megvárni az ügyfelet, amikor addigra ér haza, ami le lett egyeztetve?!!?!?!? Erre közölte, hogy félre lettem tájékoztatva, sajnálja, de a szerelő el fog menni, adjak meg egy napot a héten, hogy mikor érek rá. Mondom ma 17 és 20 óra között, merthogy ez lett megbeszélve. Hát az nem jó, legközelebb szerdán érnek rá. Hát akkor mi az anyámért kérdez meg engem!? Mondtam neki, hogy engem nem érdekel, hogy félre lettem tájékoztatva, sajnálom, hogy a központban retardált és kretén emberek dolgoznak ( tisztelet a kivételnek ), de ezt játsszák le házon belül, semmi közöm hozzá, nekem biztosítsák a mai napra a szerelést! Közölte, hogy ezt csak én állítom, hogy öt volt megbeszélve, szerinte nem annyi, úgyhogy visszahallgathatják a beszélgetést, de az 30 nap, így addig várnom kell. Itt már elég szépen beszéltem, inkább le sem írom...

Szó szót követett, az lett a vége, hogy megkérdeztem, hogy van-e a világon olyan irodájuk, ahol ezt a tetves tápegységet én át tudom venni, haza tudom vinni, és be tudom szerelni. Háthogy van, jé, éppen egy az Árpád hídnál. Mondom oké, akkor oda bemegyek, és elintézem személyesen, úgyhogy maga törölje a rendelésemet a gépből.

Közben a fiam már majdnem hazaért, anya sehol, úgyhogy visszairányítottam a metróhoz, hogy jöjjön az Árpád hídhoz, aztán majd összefutunk. Bementem az irodába, vártam húsz percet, a sráccal közöltem, hogy elég enervált vagyok, tehát ha lehet igyekezzünk. Teljesen jófej volt, felvette az adatokat, megcsináltuk a papírt, majd közli velem, hogy jó, SZERDÁN kijön a szerelő beszerelni.

Na itt szakadt a cérna. Mondom MIVANNNNNNN???!?!?!?! Milyen szerdán!? Milyen szerelő?! Mondom a nyüves kollégája az előbb mondta nekem a telefonban, hogy itt ÁTVEHETEM a boxot...! Ja, hát neeem, mert a másodikat eléggé bonyolult beszerelni, blabla... ( ??? három kábelt kell összedugdosni ) Addigra már kurvára kivoltam, közben a fiam leszállt az Árpád hídnál, sík ideg voltam, hogy nehogy megtalálja valami csöves magának, úgyhogy mondtam az ügyintézőnek, hogy szerintem most itt mindent összetörök, ha azonnal nem kapok egy boxot. ( Nem vagyok testes, meg ilyenek, de lehetett egy fejem... ) Hát a jó édes anyját már tényleg az egész szolgáltatónak, hogy összevissza kavar mindent! Érdekes módon - felsővezetői engedéllyel - öt perc múlva a kezemben volt a doboz. Összeszedtem a gyerekemet is, majd hazamentem, és mintegy 10 perc alatt ( használati útmutató olvasásával együtt ) feltelepítettem azt a szerencsétlen boxot.

Tehát kérdéseim a következők:

                -        mi az istenért nem lehet olyan call centereseket alkalmazni, akik tudják is a dolgukat?!

                -        miért nem lehet olyan szerelőket alkalmazni, akik értik a dolgukat?!

                -        miért kell egy szerencsétlen, nyomorult ügyfélről az utolsó bőrt is lenyúzni idegileg?!
      
                -        vajon mi a fenéért nem opcionális az, hogy vagy kérek szerelőt, vagy beköthetem én?!

                -        ki fogja nekem megtéríteni ( tudom, nem lehet ), azt az idegbajt, meg rohanást, hogy terhesen trappolok, és a gyerekem miatt aggódom!?

Tanulság: én egy idióta marha vagyok, aki szerződést kötött az ország egyik legbalfaszabb cégével, ráadásul hűségnyilatkozattal. Már alig várom, hogy lejárjon, azonnal bontom a szerződést ( vagy ha az ügyvédhaverom lát rá más módot, akkor hamarabb ), és inkább nem nézek tv-t sem. Majd olvasok, dvd-t nézek, és veszek egy mobilnetet. Tehát a barátaimat és az ismerőseimet is óva fogom inteni attól, hogy ezekhez menjen...

És a upc meg dugja fel magának a szerződéseit. Meg a pénzemet is.

Tudom, hogy sokan meg fogják kérdezni, hogyha ennyire elégedetlen vagyok, akkor minek bővítettem a szolgáltatást? Egyrészt, mert a fiam is szeretné nézni a kedvenc csatornáit ( NatGeo, Discovery, Spektrum, sportok ), másrészt pedig mert nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.

Ági

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2010.06.08. 10:21:16

Hosszú, dobogó.

vendriner aladár 2010.06.08. 10:27:29

Csak annyit mondok, hogy a többi se sokkal jobb, de YOUPICI az külön megér egy misét. Igazi szarfaxú banda. Már én is veszekedtem velük, de nem érdemes. Én is és apámék is összetűztem velük. Külön posztban írhatnám le.

yippyupp 2010.06.08. 10:28:44

@vendriner aladár: légyszi, ne tedd, a upc-s posztoknál nincs hosszabb, és unalmasabb...

É2I 2010.06.08. 10:31:31

Ez jó kis poszt :D
De hidd el, nem csak a upc ilyen phasz cég, sajnos.

LKwrwv7RfL 2010.06.08. 10:34:32

Korrekt írás. Nekem is UPC van de semmi gondom velük.

total eclipse (törölt) 2010.06.08. 10:34:58

végre egy karakán nő, aki meri vállalni a véleményét az idióta bagázzsal szemben és a sarkára áll. én is UPC-s vagyok, én is orditoztam már velük, egyetlen dologért nem váltok. a többi sem jobb.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.06.08. 10:36:42

Én is UPC-s vagyok (szerencsére csak net), de azt aláírom, hogy ilyen náluk az ügyintézés, és hogy a net hiába 15 megás, olyan lassú mint egy terhes lajhár!
Természetesen a hiba az én készülékemben van, ezt már 20x hallottam az ügyfélszolgapapagájtól. Nekik ez van betanítva, mert ez ingyen van.

Jette (törölt) 2010.06.08. 10:37:17

tökös csaj vagy Ági! :)
valóban van egy szint, amikor már csak a k...anyázás segít megoldani a problémát.
jó a poszt.

BillyAKolyok 2010.06.08. 10:38:04

A tévénézés öl, butít és nyomorba dönt.
Csinálj helyette bármi mást, csak tartalmasabb lehet!

zooDoo 2010.06.08. 10:38:23

nekem a UPC szerelő feltette a kérdést a kábelbekötéskor:
- uram, létrája van? Mert ha nincs, akkor nem tudjuk bekötni.

Folytatnom nem is kell...

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.06.08. 10:39:13

Nagyon jó kis post. Élveztem.
És Ági, örülhetsz, ettől csak rosszabbak vannak. A DIGI-t messziről kerüld el!

yippyupp 2010.06.08. 10:40:26

@zooDoo: na ez például érdekel, volt létra? vagy egymás nyakába álltak? esetleg helikopterről ereszkedtek le?

hidroponi 2010.06.08. 10:40:57

hehe.. es a upc telleg dugja fel, de ne a penzunket, hanem egy suncsaladot.

yerico1 2010.06.08. 10:41:10

Mi a retkes f...ért kell az UPC-hez szerződni? Benne van a 3 legszemetebb itthoni cégben. Az, ahogyan az ügyféllel bánnak, az kritikán aluli. Az egyik legszebb emlékem volt, mikor 2006-ban lemondtam a havi 5500 Ft-os kábeltévé előfizetésemet, a "hölgyemény" meg nem értette, hogy miért is nem akarok nekik sokat fizetni a gyenge szolgáltatásért. Azóta havi 1000 Ft-ért van T-Home SatTV-m, pont elég arra a 18 csatorna, hogy lássam, esténként mit nem nézek a TV-ben.

Art Mooney 2010.06.08. 10:42:53

kérdéseidre a válaszok:

- mi az istenért nem lehet olyan call centereseket alkalmazni, akik tudják is a dolgukat?!

mert a bénák olcsóbbak, a upc részvényenkénti nyeresége ezzel a bérelőnnyel akár 0.00001 euróval is megnőhet.

- miért nem lehet olyan szerelőket alkalmazni, akik értik a dolgukat?!

mert a bénák olcsóbbak, a upc részvényenkénti nyeresége ezzel a spórolással akár 0.00001 euróval is megnőhet.

- miért kell egy szerencsétlen, nyomorult ügyfélről az utolsó bőrt is lenyúzni idegileg?!

mert megtehetik, következménye nincsen, a hazai fogyasztókat pedig pontleszarja az amcsi központ.

- vajon mi a fenéért nem opcionális az, hogy vagy kérek szerelőt, vagy beköthetem én?!

mert ha csak pár ügyfélszolgálati utat definiálnak és tesztelnek rendesen, az olcsóbb, mint tisztességesen megcsinálni, a upc részvényenkénti nyeresége ezzel a spórolással akár 0.00001 euróval is megnőhet.

- ki fogja nekem megtéríteni ( tudom, nem lehet ), azt az idegbajt, meg rohanást, hogy terhesen trappolok, és a gyerekem miatt aggódom!?

senki. ferit idézve: el lehet menni.. :(

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2010.06.08. 10:43:39

undorító stilusú poszt, még egy kicsivel több Xanax segítene talán a szerzőn

Leslieke 2010.06.08. 10:44:34

@kekecke: Nekem semmi bajom a DIGI-vel, már 3 éve vagyok náluk ezalatt se félre számlázás, se átverés nem volt, net és tv kb. 3x1 órára tűnt el. Stablian adják a 20/10-es netet is, pedig torrentezek rendesen.

Áginak:
UPC szerződésből meg simán ki lehet lépni, ügyvéd se kell hozzá. Csak ki kell fizetni a hűségből adódó kedvezménykülönbséget, azaz (normál ár-hűségár)x hónap, amíg szolgáltattak valamit is. Ügyfélszolgálaton el lehet intázni, csak be kell vinni a modemet, box, stb.-t, ami az övék.

ügyeske 2010.06.08. 10:44:38

Azér ez a nőiszemély se kutyafüle, nemhiszem , hogy bármi más dolgot ennél egyszerűbb módon intézne.
1, Mérnemmondja meg a szerelőnek , hogy mitakar?
2, Mértnem érdeklődik a lehetőségekről?
3, mit pattog?
4, szerintem bajalehet az órákkal és az időpontokkal is, dehét necsodálkozzunk, nőbőlvan.
5, Nemfontos SetTopBox a tévészolgáltatáshoz, anélkül is egészen jól jönnek a csatornák.
Jaaa, hogy nemazok, amik a tisztelt szülőknél?
az nem is baj néha , legalább nincs pornó a gyereknél.

Az ilyen nézzem mindigtévét, saját tetőantennán -:)

remlato 2010.06.08. 10:44:45

betelefonálsz, hogy szeretnéd felfelé módosítani a csomagjaidat (amennyiben nem a legmagasabbakat használod). boldogan megteszik neked, persze fizess többet. ezáltal megszűnik a hűséged. 1 perc múlva újra felhívod őket és lemondod a gecibe.

amúgy upc-nél alap, hogyha nem akarnak megcsinálni valamit, be kell mondani, hogy akkor szeretném megszüntetni a szolgáltatást, rögtön készségesek lesznek.

yerico1 2010.06.08. 10:45:17

Más: T-Com telefon beköttetéskor (új ház) jön ki a szerelő 1 hónap múlva, hogy... "De hát nincs is bent a házban a kábel". Mondtam neki, hogy igen, ez a kulcsszó, ugyanis éppen beköttetni akarok, amikor is be szokták vinni a házba a vonalat. "Ja, hát akkor itt ásni kell, meg új kábelt behúzni, az egy új kis miniprojekt", azt még meg kell terveztetnie, az még idő.
Aztán mikor sikerült megtervezni, és eltelt újabb 2 hét, akkor nekiálltak a szomszéd utcában kábelárkot ásni. Még szerencse, hogy felhívtak, hogy ez a jó cím-e. Mondjuk a falu legalább stimmelt, utca, házszám nem.

eml 2010.06.08. 10:46:17

Hosszú. Nincs összefoglalva valahol?

Ja UPC? Hagyjuk.

zooDoo 2010.06.08. 10:46:58

@yippyupp: bekopogtak mindenhova, és kértek egy létrát az egyik lakótól. De elvárta volna, hogy én érezzem magam rosszul. A kábelt pedig lelógatták, azt mondta a fickó, vegyek magamnak kábel rejtőt.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.06.08. 10:48:28

Ilyenkor mindig eltöltekezem valami szelíd, csendes kárörömmel, mivel már két éve nincs tévém, és olyan jól elvagyok így. :)

yippyupp 2010.06.08. 10:49:26

@zooDoo: volt képük? képtelenség... ilyen képmutató egy bandát! kábelrejtő, az a wc-csésze, vagy csak a lehúzó?

Koholmány 2010.06.08. 10:49:43

Mocskos egy szájú nő vagy Ági, remélem a gyeket nem ebben a szellemben neveled, mert még a végén betalálja egy csöves az árpád-híd-on.

nagybela2 2010.06.08. 10:50:08

figyu, igazad van, de ez már régi tapasztalat:
NAGGYON kevés a lelkiismeretes szerelő. Okát csak sejtem, de ez van.

Nekem a UPC ok, mert szintén magunk szereltük be? (Net nem onnan folyik.)

Viszont: Ha már egyszer működik, hagyd a francba. Ne pazarolj rá több energiát a lecserélésével. Csak Neked fog fájni az is, ráadásul plusz időd megy rá megint.

Stimmt ?

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.06.08. 10:50:14

a call centeresek aranyos arcok.

Velünk a következő történt. ÉMÁSZ, villanyóracsere költözés miatt. 2 nap múlva az egész házban villog a lámpa, a villanyóra alól szikrák repkednek. Hívom a z ügyfélszolgálatot (péntek este), hogy jó lenne ha kijönnének, mert kicsit félek, hogy leég itt valami.

A következők zajlottak le:

- Biztos zárlatos valami.
- Nem hölgyem, a villanyóra mögül kék szikrák repkednek.
- De a zárlat...
- Nem, szeretném ha kijönne valaki mert most kötötték be nemrég biztos valami érintkezési probléma.
- majd reggel 8 kor kiküldünk valakit, most nincs senki aki kimenne.
- és addig?
- kapcsolja le az áramot, reggelig nem olvad ki a hűtő!

"Can't Stop The Signal..." 2010.06.08. 10:50:15

Szobaantenna, és nincs előfizetési díj, ráadásul az a 3-4 foghazó adó, pont annyira jó amennyit a tv elött ülök. Hátvágán reggelente megnézem a rajzfilmeket és kész. A házban mindenkinek lavor van UPC-től, de ha nagy vihar készülődik, nálluk szar az adás.
Az internet sebessége nekem is lassú, de az a "matáv" sara, rossz a központ és nem fejlesztik (gyárterület), de legalább az 1M stabilan jön. És online azon is lehet "filmet, tvadót" nézni.

Boldog élet titka: szobaantenna, 1M-ás net.

nyomás, nyomás 2010.06.08. 10:50:34

@zooDoo: ugyanez. Beköltözés után voltam, kb egy tányér nem volt még a lakásban, nemhogy létra. Valahogy a 4. szomszédtól kukáztam egyet, de közben fél szemmel a szerelőt kellett figyelni, nehogy lelépjen a kis geci....

Cool Story, Bro 2010.06.08. 10:50:40

Trékom, trémobil detto.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 10:51:18

"arra hivatkozva, hogy valami teletár cd-ről hívnak"

CD-ről lehet telefonálni?
Eztmegígyhogy?
WC kagylóról még csak-csak, nade CD-ről!?
Hihhhhetetlen!

Hypofx 2010.06.08. 10:51:35

Isten hozott MAGYARORSZAGON!!!!!!!

bekov 2010.06.08. 10:52:34

kérdéseim ágihoz:

1. ha lány vagy, hogy van f**od?
2. a gyerekednek véletlenül nem a késő estő pornó csatornák kellenek? xD

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.08. 10:52:57

A UPC az ügyfeleivel lépten-nyomon kibaszó, a helyzetével mérhetetlen módon visszaélő multi szinonimája. Egy évig volt tőlük netem, kis híján sírvafakadtam a gyönyörtől, mikor letelt az egy év és kihajíthattam őket. Sajnos a tévé még tőlük van, de már nem sokáig. :D

Mogyoró007 2010.06.08. 10:54:08

sajnálom, sajnos tényleg ez van. És sajnos nemcsak a júpíszínél... üfszolg=kőkor

zooDoo 2010.06.08. 10:54:34

@yippyupp: Tököm tudja mi a neve. Bár a UPC szolgáltatása majdnem egyenértékű a budi tartalmával. Ebben igazad van :D

@nyomás, nyomás: az jó, közbe megfogtad a kis kezét, hogy na akkor sétálunk egyet? :D Amúgy, hogy most mondod, nekem is folyamatosan pedzegette, ha nincs létra, ők mennek ...

peter3374 2010.06.08. 10:55:28

Ha már a posztolót ekézzük...
Gondolom egy box-ot kértek amit a szerelő berakott a nappaliba, mégis miért kellett volna a szerlőnek tudni, hogy be kell kanócozni az összes szobát???
Még véletlenül sem akarom a upc-t védeni, de legközelebb már azon fog itt sírni valaki, hogy ő arra gondolt, hogy bekötetti a tv-t, de nem jött senki, micsoda ocsmány cég ez....
Hogyan képzelik, hogy szólni kell nekik, hogy tv-t akarok.

szkaccsotjeggel 2010.06.08. 10:55:35

ordenáré bűzlik mint a parmezán

zooDoo 2010.06.08. 10:56:58

@nyomás, nyomás: az jó, közbe megfogtad a kis kezét, hogy na akkor sétálunk egyet? :D Amúgy, hogy most mondod, nekem is folyamatosan pedzegette, ha nincs létra, ők mennek ...

Mogyoró007 2010.06.08. 10:57:23

@peter3374: ha figyelmesen olvastad volna, akkor azt is láthattad volna, hogy a posztoló szólt a szerelőnek, hogy kábelezést kér minden szobába.

2010.06.08. 10:57:33

Látatlanban MILF, szólj Ági, ha elváltál, hosszútávon sunáználak!

Nody 2010.06.08. 10:57:42

Én is voltam terhes, ilyenek a hormonok. :(
Amennyiben velük is k. anyáztál, ne is csodálkozz semmin, egy édesanya ne viselkedjen már így! Érdekes amikor nálam kötött be (másik szolgáltató) digi adást, megkérdezte, hogy több szobában is szeretnénk-e tv-t nézni? Lehet normálisan viselkedtem vele, és ő is azt tette.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 10:58:15

Kábeltévé antennaállványát a jupiszi adta-e?
Mert ez nem derül ki a posztból.
Csak annyi, hogy Áginak fütyije van.

Mogyoró007 2010.06.08. 10:59:14

@Nody: tehát ha "normális" vagy, akkor végzi a dolgát rendesen, ha nem vagy "normális", akkor nem végzi el a dolgát, mert csak.. Így értetted? ....pfff

FDToth 2010.06.08. 10:59:54

Szegény 11 éves gyerek. A levélből nekem az jön le, hogy az anyja nem vmi inetlligens ember:)
Egyébként sokszor tényleg idegesítő h a megbezsélt időpont előtt jönnek, de ilyenkor csak annyit kell mondani, hogy pár pert türelmet kérek. várnak 10-15 percet, tudják, hoyg elöbb jöttek..

gezabá (törölt) 2010.06.08. 11:00:03

@bekov: béna vagy, azért már rég külön kell fizetni.

Mr Past · http://ahalakalatt.blog.hu 2010.06.08. 11:00:11

Nincs tévém. Nem is lesz.
Júcimuci meg még annyira sem.

Csókoltatok mindenkit.

Bérgyilkos Bohóc 2010.06.08. 11:01:44

"Fasz, köcsög, szar, kurva..."
Íme, a finom úrinő. Bele sem merek a gondolni, mi lehet a reakciód, ha savanyú tejet kapsz a boltban.

nyomás, nyomás 2010.06.08. 11:01:57

@zooDoo: ezt kellett volna, vagy odabilincselni az ajtórácshoz. Körfolyosós ház, ő kinn várt az ajtó előtt, én meg elindultam körbe és szemmel tudtam tartani :) 2. vagy 3. próbálkozás után nekem is bedobta, hogy nem baj ám, ha nincs pár nap múlva visszajön, majd hívni fognak a központból

ügyeske 2010.06.08. 11:05:20

"Háromszobás lakásunk van. Namost ebből a csávónak annyi jött le, hogy a nappaliban be kell kötni a kábelt, a többiben meg nem. Még külön szóltam is neki, hogy több szoba van, gondolom elszállt a füle mellett, annyira beleélte magát a cirkuszolásba.

Mindegy, pasi el, mi pár napig valóban csak egy szobában néztük az adást, merthogy hárman ápoltuk egymást."

Mielőtt elment a szerelőnek látszó tárgy, megkellettvolna nézni, hogy azt csinálta-e valóban, amit kértek tőle, nem utólag reklamálni vazze !!!

steaksauce 2010.06.08. 11:06:04

Nálam a t-online volt ilyen, utána váltottam UPC-re, kábeltv, net, telefon, műholdas tv. A szerelők időre jöttek, én voltam aznap az első, viszont sokat kellett kábelezniük, úgyhogy szerintem az utánam soron következő rendelőkhöz már késve érkeztek szerintem. Kedvesek, jó fejek voltak. 3 év alatt eddig max. 10-szer kellett a 1221-t hívnom, minden alkalommal egy nagyon kedves ügyintézőt kaptam. Igaz, általában kérdésenként zenét kapcsolt, hogy utánanézzen a válasznak, ergo tényleg felkészületlenek.

Nem a UPC-t akarom fényezni, sok disznóságot elkövettek már, az biztos. Nekem eddig szerencsém volt.

Drout 2010.06.08. 11:06:35

Ügyes csaj vagy ne hallgass a többiekre :)

Koholmány 2010.06.08. 11:08:03

@Bérgyilkos Bohóc:
faszom, szar, vazze, anyátok, retkes...ért, köcsög, kurva.

Igy teljesebb a lista :)

Mogyoró007 2010.06.08. 11:09:26

@Koholmány: sőt, valószínáleg a homlokát is ráncolta. Hihetetlen...
:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.08. 11:09:41

@Sün‼: Ha az adóbevallás elfér egy söralátéten, akkor miért ne lehetne egy CD-ről telefonálni? Tudod, testvérke, a CD-ket a Diszk réten termelik...

Mitévő Légy 2010.06.08. 11:10:07

hogy lehet valakinek ilyen mocskos szája nő létére?

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2010.06.08. 11:11:31

Amikor váltam az upc-től, 3800 volt a kábeltévé. Mondom az üf-csajnak, hogy válni akarok. "de miért?". Elmondtam. Ekkor jött a kihagyhatatlan ajánlat. Felajánlotta, hogy amit eddig néztem, ezután nézhetem 4600-ért. Itt kiröhögtem, aztán már nem is akart tartóztatni :)

cso zsi 2010.06.08. 11:14:09

Ügyfélszolgák folyamatos fluktuációban, mire belerázódnak, már ki is rúgják őket.
Az UPC és más szolgáltató is alvállalkozó céggel végezteti el a munkát. Aki kiadja egy alkalmazottnak, vagy magánvállalkozónak, aki megfelel a követelményeknek, úgy, mint saját autó, létra, valamint az ügyfelenként ~30 oldalas jegyzőkönyv kitöltését is érti.
Kell a szakértelem, de nem annyira szempont, mint ezek.

Ügyfélszolgai támogatás net esetében: indítsa újra a modemet, indítsa újra a pc-t, és linuxot nem támogatunk, oldd meg. Csak a betanult/felolvasható szöveg minden formában, az attól eltérő kérdésre nincs válsz.

l3w1n7o 2010.06.08. 11:14:37

szerezz egy férjet Ági

Grundolf 2010.06.08. 11:16:29

UPC a kedvencem.
Felhívtam őket, hogy villámlott és a modem megállt, nem villágít egy LED sem és kimértem a tápegységet az romlott el.
Erre ügyintéző: "Jó akkor indítsam újra a modemet!"
Mondom neki na az nem fog menni, mert tönkre ment a tápegység.
Erre ő: "Nem baj azért rámérek, hogy jó-e a modem." 2 perc múlva:"Úgy látom a rendszerben, hogy minden rendben van."
WTF? Mi van? nincs is bedugva, mert hogy
tönkrement a táp... Nagy nehezen rábeszélem, hogy de tényleg nincs net és küldjön szerelőket. Megigéri, hogy felírja, hogy a modem tápja hibásodott meg.
Másnap jött is 2 szerelő a megadott időben, hogy akkor ők most megnéznék a hibát. Kérdem: "Modemet hoztatok?"
Persze nem hoztak, de legalább értelmesek voltak és felfogták, hogy én itt rendszergazda vagyok és jó eséllyel meg tudom állapítani mi a hiba és további kérdezősködés nélkül mentek vissza a központba új modemért.
Ügyfélszolgálat 0 pont, szerelők 10 pont. (A bekötésnél is mindent úgy csináltak ahogy kértem, pedig nem volt egyszerű a dolog.)
Legalább is egyenlőre, remélem így is marad.

É2I 2010.06.08. 11:17:37

Üdvözlöm a TV nélküli boldog embereket, főleg azokat, akik ezt minden blogba beélvezik.

Greg Popafox 2010.06.08. 11:18:18

aki ezt a posztot fikázza tudja csak, az vagy upc-s talpnyaló, vagy upc-s talpnyaló

Jocóó 2010.06.08. 11:19:13

Hogy miért nem lehet értelmes call centereseket alkalmazni? Mert nekik fizetni is kéne...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 11:20:39

@Réz-Fa-Szú:
Szeva!
Ezer éve, meg egy.
Merre jártál?
Ahol a madár se jár?

Bert Sels 2010.06.08. 11:20:47

@Kitalátor feljegyzetei: "Ha az adóbevallás elfér egy söralátéten"

ez nem vicc tenyleg van olyan hely a vilagon ahol elfer (europaban is van ilyen hely)

2Bálint 2010.06.08. 11:21:25

ostoba, hülye picsa...

bastian 2010.06.08. 11:22:33

Az a helyzet, hogy a durva kiborulásokkal semmit nem lehet elérni. Sosem annak olvasol be, aki tehet bármiről is. A piac tudja csak megoldani, ami persze nincs, mert van ahol csak UPC van. Tehát a rendszer a rossz, ha mindenhol lenne legalább 3 szolgáltató, akkor hamar elhullanának a nem ügyfélbarát verziók.
Mondjuk én ott lihegek a nyakában mindenkinek aki beköt valamit és azon a napon, mikor jönnek nem is tervezek másik programot, mert már volt elég tapasztalatom. Van amiből többet is be kell köttetni, ha valaki nem akar "kiesésekkel" találkozni, mert az is van bőven, volt, hogy egy hónapig nem működött a T-Home-os ADSL, na nem baj van UPC is...:)) Aztán meg az nem működött...

APImásik 2010.06.08. 11:22:33

hűűű... azt hittem, hogy ilyen idiotizmus csak a tonlánynál és a vénetnél van...
de úgy látszik, hogy ez ánblokk minden szolgáltatóra igaz...:S

én is jártan /ki nem?!/ hasonló cipőben...
volt valami technikai bajom az ügyfélkapummal /nem tudtam belépni/... és jeleztem a központnak... megadtam a mobilszámomat... amelyre jött is egy sms, hogy a hibát elhárították... csak kderült, hogy mégsem...
a telefonos hölgy /akinek nagyon kellemes, csinos hangja volt.:)/ felhomályosított, hogy az informatikusok nem foglalkoztak az ügyemmel, mert nem az ő kompetenciájuk volt... csak épp egy alap sms jött, hogy a hiba kijavítva...:)

később, hetek múlva hívtak fel, hogy megoldották a dolgot... :)

zooDoo 2010.06.08. 11:23:07

@nyomás, nyomás: aha, többet nem látod. Durva márka ez a UPC, meg kell dolgoznod érte, hogy előfizethess!

A következő szint az lesz, neked kell kiépíteni a szolgáltatást, ha nagyon UPC-s akarsz lenni.

APImásik 2010.06.08. 11:23:58

hűűű... azt hittem, hogy ilyen idiotizmus csak a tonlánynál és a vénetnél van...
de úgy látszik, hogy ez ánblokk minden szolgáltatóra igaz...:S

én is jártan /ki nem?!/ hasonló cipőben...
volt valami technikai bajom az ügyfélkapummal /nem tudtam belépni/... és jeleztem a központnak... megadtam a mobilszámomat... amelyre jött is egy sms, hogy a hibát elhárították... csak kderült, hogy mégsem...
a telefonos hölgy /akinek nagyon kellemes, csinos hangja volt.:)/ felhomályosított, hogy az informatikusok nem foglalkoztak az ügyemmel, mert nem az ő kompetenciájuk volt... csak épp egy alap sms jött, hogy a hiba kijavítva...:)

később, hetek múlva hívtak fel, hogy megoldották a dolgot... :)

2010.06.08. 11:24:09

Nekem meg van egy okosított digi boxom, oszt le.zarom az upc-t

bélabébi (törölt) 2010.06.08. 11:24:21

Lányom bakker a szüléstől lettél -e ennyire ostoba? A UPC 1 végpontot biztosít kb 60 dBmikrovolt szinttel és kész. A többi a te dolgod, vagy megcsinálják plusz suskáért. Gondold el, ha egy 250 m2- es kétszintes házban laknál, ahol van 5 tv. Kijön a szerelő és 2 napig a házad kábelezi? Ugyan. Olvasd el mit írsz alá.
A stílusod megértem, ha én csinálnám férfiként. De te nőként? Hisztis, nagypofájú baszatlan egy ostoba picsa vagy, semmi más. Bocsánat a stílusért, de csak így tudtam összefoglalni.

rezo_O 2010.06.08. 11:26:16

A UPC es a szerelok viszonya egeszen sajatsagos, ugyanis a UPC kenyszeriti hazudozasra es csapkodasra a szereloket. Lehetetlen hataridoket adnak nekik, tudatosan kuldik fel oraval hamarabb oda oket, tudatosan hazudnak az ugyfelnek, valamint a szerelok alvallalkozok, es szarra szopatjak oket olyasmikkel, mint hogy ha nem 30 fokos szogben hajtja le a kabelt, ha nem teljesit napi x bekotest akkor kotber, stb. Szoval a szereloknek fel kell venni a kesztyut, ha haza is akarnak vinni valamit a lovebol, amiert egesz honapban dolgoznak. Ezt szopjak be az ugyfelek.

A UPC meg olyan allasponton van, hogy
a) eleg sok prima jogaszuk van
b) amig eppen a kritikus szint alatt van az elegedetlen ugyfelek szama, addig nekik ez jo, penzt termel
c) ott vannak a jofej sracok a reklamokban, majd azok megmutatjak, hogy nem kis hazank legdegeneraltabb szolgaltatojaval van dolgunk
d) a szolgaltatasnak jogi szinten kell letrejonnie, nem fogyasztoi szinten
e) onnantol kezdve, hogy szerzodtel leszarnak, mert nagyon nehezen fogsz toluk meg tobbet venni a fentebb leirt okok miatt

Viszont a fogyasztoknak is vannak jogaik.
a) Hirkozlesi Felugyelet
b) Fogyasztovedelem
c) ha nem azt igertek, amit kapsz, es nem hajlandoak harom napon belul megoldani, az hivjak vis maiornak, illetve sulyosabb esetben szerzodesszegesnek.

Nem szabad idegesnek lenni. Tudom nehez, de erre fel vannak keszulve. Sok szazezer forintba kerul egy ugyfelszolgalatos mire azokat a felhaborito dolgokat be tudja mondani a telefonba. Tajekoztatni kell oket a tenyekrol. A haboru nem arrol szol, hogy ki nyer, hanem, hogy elerd amit akarsz ;)

eml 2010.06.08. 11:26:47

@Kanazawa: 5M-es nettel lehet online TV-zni?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.08. 11:27:55

@Grundolf: nekünk is mindig előadták a betanított indítsa újra szöveget. Mondtuk, hogy SZERELŐT kérünk a telefonhoz. Kapcsoltak egy férfi szerelőt. Elmondtam, hogy se telefon se internet, modemen ez és ez világít. Kérdezi kábeltévé van-e vagy szemcsés. Ellenőrzöm. Az sincs. Kikeresi, náluk van a hiba, javítják. Ennyi volt.

Poszthoz: a szerelő munkalap alapján dolgozik. Azon pedig biztos nem volt feltüntetve se set top box, se +2 kábelelágazás. El kell kérni a munkalapot, reklamálni ha nem úgy van.

Amikor felmondtuk a UPC-t a szerelő hozzánk is koráűbban akart jönni. Nem voltunk otthon, megkérdeztük be lehet-e vinni a modemet. Be. Megtettük, tápot visszaadtuk, az UTP kábel kellett, mert az ment a modemből a gépbe, és most is arról megy a Digi net:D

Ja, bekötéskör a Digisek is elcseszték a munkalapot, viszont a szerelő kérdés nélkül mutatta. Majd mégis kiépítette az elágazást, holott ...sztak felírni...

SÜN 2010.06.08. 11:28:04

fain egy gyereked lesz bazmeg

angyalföldi kurtizán 2010.06.08. 11:29:18

A XIII. ker. Lomb utcai ügyfélszolgálati irodában dolgozik néhány primitív véglény...

A szolgáltatás drága és szar.

Már otthagytam:))))

babsz 2010.06.08. 11:31:39

@bélabébi: te meg egy soviniszta fasz vagy, így tudnám összefoglalni. és hozzá se tudsz szólni az eredeti problémához. szerintem ha meglátsz egy nőt, csak azt nézed, hol lehet belekötni. mindig úgy sajnáltam az ilyeneket, tutter nem jutott nekik elég p. az életben.

Koholmány 2010.06.08. 11:32:56

@Névtelen betelefonáló:
A homár is hirdeti magát nálad, vagy ez csak egyirányú?

nyomás, nyomás 2010.06.08. 11:33:14

@zooDoo: Már alig várom a következő szerződéskötést. Besétálok az irodába aláírok mindent, hozzám vágnak 10 méter koaxkábelt és hazamegyek bekötni a netet.

Visszaolvasva, ezt mondjuk simán bevállalnám a létravadászat helyett. :)

Hümüzhümümüz 2010.06.08. 11:33:49

Hát Ági csaj, beszartam rajtad, atom az írás! Persze, ha a nőm lennél és így beszélnél velem, akkor felborítanálak, de így messziről tündibündi. :D

Szal UPC!!!
Halál komolyan mondom, hogy nem ismerek olyan közeli havert, rokont, aki ne ordította volna le a fejüket.
Agyhalál, ami a call centerben megy náluk. UPC Telekom meg aztán tényleg a süllyesztő, legalja, idióta, béna, sperma!
Valszeg egy orbitális análfűrésszel kellene az ánuszukat molesztálni, nem szerződéssel, pénzzel meg végképp. :S

capor_ 2010.06.08. 11:33:49

11 éves gyereknek nem ad az anyuka kulcsot? 11 éves gyerekért még kell aggódnia az anyukának? 11 éves gyerek nem tud az árpád hídi metrótól elsétálni 5 percet a UPC irodához? 11 éves gyerekért még az anyuka jár az iskolába??

Másrészt nem tudja, hogy set-top box kell a digitáis adásokhoz. Ezekszerint nem szentelt arra még 2 percet sem, hogy elolvassa a UPC oldalát...

A szerelős dolog persze tényleg lehúzás, hiszen csak pár kábelt kell összedugni..

2010.06.08. 11:34:00

@bélabébi: Az utólsó előtti mondatod kitétele hibás, merthogy legalább két gyerkőce van. Olvassáááá!

Koholmány 2010.06.08. 11:35:04

@pafff: Én megvédem pafff-ot, igénytelen, csapkodós, véresszájú stílus ezt érdemli. Mellesleg tudod hogy van ez, halgattasség meg a másik fél is, mi csak a posztból következtetünk. És a következtetés egy nagyfokú, ocsmány nőféle...

namajdén 2010.06.08. 11:39:57

A UPC-vel nekem is ugyanez volt.
Panelből költöztem, ahol tv és net szolgáltatás volt, az új lakásba telefont is kértem. Azt mondta az ügyintéző, szolgáltatás-költöztetés+telefonra új megrendelés kiváló megoldás.
Péntek 15-17 ig volt megbeszélve a szerelő, aki mindent beköt. Fél háromkor hívott, hogy ugyan hol vagyok. Szerencsére a nejem otthon volt, beengedte. Aztán csak a telefont kötötte be, mert a többiről neki nem volt papírja. 1221, sajnos már nem tudják visszaküldeni a szerelőt, legközelebb szerdán 17-20 ig.
Oké. Ülök otthon, várom a szerelőt, fél 7-kor hívom a 1221-et. A szerelő volt, de nem voltam otthon. Mondom itt ülök. A szerelő próbált hívni a telefonon, nem vettem fel. Kérdem milyen számot hívott? Megadják a panelben lévő volt vezetékes Matáv számot, ami a korábbi szerződésemnél élt. Mondtam, hogy ők szerelték be pénteken a UPC telefont, miért nem azon hívott. Ó, elnézést, legközelebb pénteken tudnak jönni, 16-20 között. Fél négykor hívtak, hol vagyok (mobilon !), de szerencsére ez a szerelő a közelben lakott, úgyhogy hazaküldtem vacsorázni, és mire visszaért, én is otthon voltam.

MakoG 2010.06.08. 11:40:11

Nekem egyszer a kb. negyedik call centeres hajlandó volt elárulni, hogy ha szerzel magad helyett valakit, aki a hűségidő végéig vállalja az előfizetést, gond nélkül átírják a nevére a szerződést, tőled meg nem kérnek vissza pénzt, csak a boxot és a távirányítót. Persze kérdés, hogy a többi szolgáltatóval jobban jársz-e.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 11:40:14

Kismamaszaurusz.
Majd ha megszületik az édi-bébi-picci-béjbi, akkor micsoda nyávogás lesz!
Jön is majd a poszt, hogy nem engedik diszkréten szoptatni a jupiszi ügyféllaborjában.

MEDVE1978 2010.06.08. 11:40:44

"mi az istenért nem lehet olyan call centereseket alkalmazni, akik tudják is a dolgukat?!"

Egyszerű. Egy call centerest rövid tanfolyam során képeznek ki a standardproblémákra. A fluktuáció viszonylag nagy, így a tapasztaltabbak elég hamar kiesnek, az újak pedig természetesen nem tudják a know-how-t. Mivel csak a hibák mondjuk 80-90%-a típushiba, a fennmaradó 10-20% rohadt nehezen oldódik majd meg.

"miért nem lehet olyan szerelőket alkalmazni, akik értik a dolgukat?!"
A UPC az ügyben megtalálta a Szent Grált. A bekötő és kikötőszerelők alvállalkozók, csak a javítószerelők konkrétan UPC alkalmazottak. Na mi következik ebből? A bekötőszerelő barmolni fog és megpróbál minél hamarabb letudni téged. Nekem kb. egy hónapja kötöttek be netet wifivel. A wifi szarul működött, folyamatosan leszakadt a kapcsolat a routerről. Ez az elején nem látszott, a kapcsolat bár gyengén, de működött, mindig kb. 15-20 perc múlva szakadt le. A szerelő simán bemutatta, hogy működik, majd lelépett (természetesen az átvételi nyilatkozattal, amit aláírtam a zsebében). Utána pár perccel össze is omlott a net, minek hatására kapásból hívhattam a hibaelhárítást. Végül kiderült, hogy a hiba abból fakadt, hogy drága UPC-s barátaink használt routert, modemet raknak be elsőre. Amit máshonnan leszereltek, nem volt jó stb. A routeremet kicserélték egy újra, azóta megy a net.

"miért kell egy szerencsétlen, nyomorult ügyfélről az utolsó bőrt is lenyúzni idegileg?!"
Tipikus szolgáltató cég. Amilyen hangulata van az ügyintézőnek, úgy fogja elintézni az ügyedet. Mivel a Call centeresek, szerelők kb. fele köcsög, nagy esélyed van rá, hogy csak túl akar lenni a problémán.

"vajon mi a fenéért nem opcionális az, hogy vagy kérek szerelőt, vagy beköthetem én?!" A gépek a UPC tulajdonát képezik, te csak bérled őket. A jogi viszonyból kifolyólag a UPC azt vállalja, hogy a szolgáltatás működjön, ezért nem szeretnék, hogy te kösd be (így nincsenek erre elvileg közvetlen ráhatással).

"ki fogja nekem megtéríteni ( tudom, nem lehet ), azt az idegbajt, meg rohanást, hogy terhesen trappolok, és a gyerekem miatt aggódom!?"
Senki, business as usual.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.08. 11:41:22

@yerico1:
"Mi a retkes f...ért kell az UPC-hez szerződni? "

1. Van aki nem tudja előre mire számíthat.
2. Van ahol nem elérhető semmiféle konkurencia, mind net, mind kábeltv terén.

Amúgy ismerek olyanokat, akiknek csak azért nem upc van, mert rühellik, ezért az invitel drágább és lassabb ADSL szolgáltatását veszik igénybe, TV-nek meg ott van a földi és az analóg műholdas adás.

Amúgy nálunk anno mikor valami kis cég csinálta a kábeltv-t, ismeretlen fogalom volt, hogy a szolgáltató hibájából elment az adás, mikor megjelent a UPC, onnantól kezdve ez rendszeressé vált. Akkoriban a UPC a Matáv mellett a legundorítóbb cég volt, és ez lényegében ma is így van. Ahol monopóliuma van, ott visszaél vele, a szerelőik meg valóban balfaszok és mellesleg a legtöbb tapló is, tapasztalatból mondom. Meg érdekes, hogy 2 éve még 6 ezerbe került az 1.2 megabites net, aztán ahogy a digitv terjeszkedett, ezt emelték 30 megabitre, de közben a régi előfizetők díját 7 ezerre. Igazából ezzel lehúzzák azt aki nem foglalkozik az üggyel, mert közben 4 ezerbe kerül ugyanez, ha az ember bemegy az ügyfélszolgálatra. De a legérdekesebb az, hogy 6 ezerért 1.2 megabitet tudtak adni mikor nem volt konkurencia, mikor hirtelen lett, akkor máris 30 megabitet 4 ezerért. Ezek szerint mekkora extra profitot tettek ezelőtt zsebre?

foto háber 2010.06.08. 11:41:29

ágnes elég trágár és depis

Énbagoly 2010.06.08. 11:44:02

Jó,csak most jutottam hozzá elolvasni, mert nem volt UPC-s netem, de feldobta a napomat. :)
Biztos fikázták már sokan a posztolót, de nekem tetszett a hozzáállása a dologhoz. :)

MEDVE1978 2010.06.08. 11:44:13

A szerelők egyébként érdekesek, nekem is mindegyik hamarabb telefonált, mint ahogy meg volt beszélve az összejövetel.
Egyszerűen közöltem vele, hogy még nem vagyok otthon, majd időpontkor keressen. Meg is értette, bár nyavajgott egy sort.

Koholmány 2010.06.08. 11:46:10

@Énbagoly: Akkor nem tetszene, ha neked üvöltözne és kurvaanyázna.
Megértem hogy gondja van, de azért ezt nem igy ebben a formában kellene elöadni.
Problémára kultúrálatlan örjöngéssel válaszolni balkáni stílus.

Frau Rindfleisch 2010.06.08. 11:47:19

Én akkor akadtam ki, amikor felemelték másfélezerrel a szolgáltatást, és emellé levettek vagy három csatornát. Akkor átváltottam a DIGI-re, akikkel azóta is nagyon ismétlem nagyon meg vagyok elégedve. Udvariasak, értenek a dolgukhoz. Nem bántam meg. Igaz, nem kábeles, hanem szatellites vagyok.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.08. 11:49:36

@Koholmány: időnként biztos szokta, van az oldaldobozomban olyan kétmondatos kiajánlóféleség mint az indexen. Mindg más hirdet, olvastam már jókat ennek köszönhetően.

Ha kicsit is figyelmesen olvasnál, láthatnád, hogy hozzászóltam a témához, majd ezt követően a saját releváns élményemet linkeltem be.

upc on-line · http://www.upc.hu 2010.06.08. 11:52:29

Tisztelt Ági!

Szeretnénk kivizsgálni az Ön esetét, ezért kérjük privát e-mailben (upconline@upc.hu) írja meg előfizetői adatait (ügyfélszám, cím), amint lehetséges, tájékoztatni fogjuk a vizsgálat eredményéről.

Üdvözlettel:
upc on-line

Koholmány 2010.06.08. 11:55:30

@Névtelen betelefonáló: olvasom én figyelmesen, de attól még nem bírom az önreklámot ;)

Énbagoly 2010.06.08. 11:55:33

@Koholmány: Lehet, hogy balkáni stílus, de a szolgáltatók hozzáállása nagyon sokszor bizony balkáninak sem mondható.
Miért mindig az ügyfél szívja meg, ha gond van? És ha a csekk szerinte időben befizetem a pénzt, már az is késő van, a legújabb szabályok szerint, és megy a késedelmi kamat. De azért én kapok valami árengedményt, mert nálam pl ma 11 óráig nem volt net? Nem.
Tudod, mit? Igenis, most jólesett nekem, hogy valaki anyázott helyettem.

j311 2010.06.08. 11:55:53

Ez a favorit: "Persze, mondta, ingyen jönnek, mert ez felfelé kerekítésnek számít." :DDD

Koholmány 2010.06.08. 11:58:32

@Énbagoly: Egyszerü a képlet, csinálj netszolgáltatót, csináld jól, ne csak a zsebedet tömd és mindenki hozzád fog regisztrálni ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.08. 11:58:39

"Hát a jó édes anyját már tényleg az egész szolgáltatónak, hogy összevissza kavar mindent!"
De tényleg... Ha az ügyfél azt mondja hogy 5, akkor az miért fél 5? Én sem szoktam érteni.
Máskor meg késnek, akkor meg az ügyfél ne nyafogjon hogy miért késnek (hónapokig).

UPC szarjon sünt!
Ja és drágábbak mint a Digi, ezért lesz Digi-m.
Az is bunkó banda de óccóbb.

Énbagoly 2010.06.08. 11:59:56

@Koholmány: Oké, majd szólok, ha kiépítettem a hálózatot. :)

bolond31 2010.06.08. 12:00:37

"Kedves" cikkíró!!!

Te egy súlyosan sötét, undorító stílusú, kőkemény kisebbrendűségedet felsőbbrendűséggel kompenzáló, agyatlan idióta picsa vagy, aki azt érdemelné hogy egy ügyfélszolgálatos addig verje a fejed az asztalba amíg mozogsz!!!!

A te stílusoddal ne lepődj meg hogy folyamatosan akadályokba ütközöl, mert az legyen veled segítőkész akinek hét anyja van!!!!

Érdekes hogy azok az ügyfelek, akik emberszámba veszik az ügyfélszolgálatosokat, el tudnak intézni mindent, zökkenőmentesen... De fura, neeem??? Jaaa... de hogy te nem tudsz gondolkodni a hebrencs akadékoskodó stílusod miatt... akkor nem mást kéne hülyézni, hanem magadat!
Valaki már írta előttem, hogy sajnálja a gyerekeid... hát ehhez csak csatlakozni tudok!!!

Először is!!!
a UPC-nél 3 intervallum van:
09.00-13.30
13.30-16.30
16.30-20.00

tehát amiket te firkálsz a megbeszélt időpontokról az egy hatalmas nagy baromság részedről, és annyira sötét hülye vagy, hogy ezt még le is írod egy nyilvános fórumban!!!

Másodszor pedig...
Senkinek nem kötelessége helyetted gondolkodni, hogy te vajon mégis mit szeretnél... Ha nem mondod el egyenesen és érthetően hogy mit szeretnél, akkor ne lepődj meg ha nem azt kapod!!!!
Tudod egy ilyen "buta" ügyfélszolgálatos napi 60-100 emberrel is beszél, és képtelenség ennyi ember helyett gondolkodni... Ha mindenre gondolna helyetted, és ezeket mind meg is beszélné veled, akkor egy beszélgetés 3-4 órát venne igénybe, és most elhiheted, egy cseppet sem túloztam!!!!

A szerelőnek nem "dolga" hogy szóljon neked hogy a többi szobába is akarod a kábelt??? Nem természetes hogy mindenkinek van minden szobában tv!!! Azonkívül efféle igényedet már a megrendeléskor NEKED LETT VOLNA DOLGOD jelezni a kezelőnek!!! És hogy miért???? Mert hagy ne találja ki már telefonon keresztül hogy neked 3 szobás lakásod van, és mindegyikbe akarsz kábelt!!! Bizony a 2 további szobába való kiépítésnek anyag és munkadíjköltsége is van!!!! Bármennyire is furcsának tűnhet ez neked!!! És ha te ezt a helyszínen találod ki, akkor a szerelő az utolsó címére jó egy órás késéssel érne csak ki... ugye hogy ki lennél akadva, ha ez veled esne meg!!! Tudod nem csak te vagy a földön hanem még rajtad kívül sok milliárd ember is...

A kérdéseidre pedig sorrendben a válaszok!!!!

- Tudják a dolgukat a call centeresek, de mind mondottam nem dolguk hogy helyetted gondolkozzanak!!! Mond el pontosan és érthetően hogy mit akarsz, és hidd el, nem lesz probléma!!!!

- A szerelők is értik a dolgukat de a helyzet ugyanaz mint az előbb... helyetted nem fognak gondolkodni!!!

- Nem tehet róla senki hogy egy idegbeteg idióta állat vagy!!!!

- Azért mert ha valamit nem jól csinálsz, akkor majd te reklamálsz a leghangosabban hogy márpedig azonnal és ingyen menjenek ki és javítsák ki a te hibád!!! (mert a jogaiddal rohadtul tisztában vagy, csak a kötelességeiddel nem)

- Miféle megtérítést akarsz te??? Te szerencsétlen idióta!!! Te, aki egy rakás embernek okoztál magas vérnyomást a saját baromságod miatt!!!
Nekik ki téríti meg az idegbajt amit tőled szenvedtek el???

És zárómondatnak csak annyit, hogy szopjál lovat te ribanc!!!

Énbagoly 2010.06.08. 12:01:34

@Sün‼: Héj! Atomórád van? :))

Mogyoró007 2010.06.08. 12:03:35

na ez a bolond bolond... Eldobtam az agyam. Suttyóbb jóval mint a posztoló, aki nem is suttyó, csak dühös, tomboló hormonokkal.

Énbagoly 2010.06.08. 12:04:43

@AnnaM: Á, az ilyen hozzászólásokat végig sem szabad olvasni, mert csak neked lesz miatta rossz. :)

szilvikeeee 2010.06.08. 12:05:53

Annyi UPC-s sztorit olvasok itt állandóan, mostmár muszáj beírnom.
5 éve vagyok UPC előfizető (net és tv), eddig soha az életben nem volt velük bajom, a net sebességét kb évente emelik a ,digitális adásom van, plusz analóg a többi szobában.
Az ügyfélszolgálatos normális, az évek alatt még a családban 2 másik lakásba köttettük be a szolgáltatásokat, a szerelők is mindig türelmesek és segítőkészek, minden nyakatekert kábelelrendezés ötletünket megvalósították.
Lehet én vagyok az egyetlen, de én teljes mértékben elégedett vagyok!

rezo_O 2010.06.08. 12:06:12

@bolond31: te valami szakszervezetis vagy vagy mi a fasz?
Igenis gazos az ugyfelkezeles, atbaszos a kommunikacio, es egyelore ugy fest a dolog, hogy az ugyfelek tartjak el a upc-t es nem forditva, szoval ha idegbeteg es ugy telefonal akkor is kemenyre kell szopni. Ebreszto.

Mogyoró007 2010.06.08. 12:07:10

@Énbagoly: hihetetlen, hogy vki így, ilyen módon, ilyen stílusban, ismeretlenül, egyáltalán nem egyensúlyban a poszttal, elmondjon vkit mindennek. Ez csak a saját szegénységi bizonyítványa, de attól még döbbenet...

családbarát 2010.06.08. 12:07:50

Ez igen!
Mekkora szöveg!

@upc on-line: Ugye olvassák ezt is? @bolond31:

:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 12:09:42

@Énbagoly:
Gyönyörű napos idő van, ilyenkor pontosan jár a napórám.

@szilvikeeee:
Írj be a BÜ rovatba!

bolond31 2010.06.08. 12:09:54

@rezo_O: Tévedésben vagy... Persze, majd mindenkit egyénileg fog kiszolgálni egy nagyvállalat, egyedi igényekkel... Na perszeeee...

Koholmány 2010.06.08. 12:10:13

@bolond31:
:D
kész, megyek enni, itten polgárháboró lesz :)

Énbagoly 2010.06.08. 12:11:29

@AnnaM: ez a lényeg számára, hogy ismeretlenül megteheti ezt vele. Szemtől szembe az ilyen emberek nem biztos, hogy meg mernek szólalni, pláne ilyen hangon.
Szerintem a upc-nél dolgozhat valahol, mert nagyon magára vette a dolgot.

genyó kapitány 2010.06.08. 12:11:57

@szilvikeeee:
Én 3 évig fizettem elő Net+Tévé+Telefon csomagra a UPC-nél. Ezért a 3-ért fizettem 2x.000.-Forintot.

Átjöttem a Digihez.
Ugyanez a kombó csak gyorsabb a net+több tévé csatorna. Ha sokat telefonálunk akkor fizetünk 8.000.-Forintot. (nem akciós csomag)

Ráadásul a diginél eddig nem kellett 2 percnél többet várnom, hogy élő embert kapcsoljanak (upc általában 30 perc).

bolond31 2010.06.08. 12:15:10

@Énbagoly: Ha engem látna a cikkíró szemtől szembe, akkor ő nem merne ilyen stílusban beszélni!!! Ő talán nem arctalanul és névtelenül szid embereket??? Ne ezen legyetek már fennakadva!

Dick Kock 2010.06.08. 12:15:28

azért az kemény, hogy sokan azon vannak leragadva, hogy hogy beszél a csaj. ki nem beszél így, most komolyan? javaslom egyébként a digit, előbb lejön egy hd film, minthogy helyet csinálnék neki, kb. és csak 4félbe kerül.

balra 2010.06.08. 12:16:09

Nem tudom, nálunk tök rendben beszereltek mindent, olcsóbb is lett a havidíj, mint indulásnál, kevesebb csatorna sincs. Igaz, nekünk csak tévénk van, meg egy tál a falon, de gondunk az semmi. UPC, te szent!

Mogyoró007 2010.06.08. 12:16:49

@bolond31: közted és a posztíró között óriási különbség van. Szerintem téged sodrófával szoktattak bilire...

szilvikeeee 2010.06.08. 12:17:05

@genyó kapitány:
digital bronze csomagra (40 csatorna, ami teljesen kielégíti a tv szükségleteimet) Fiber power 30, plusz a bent lévő analóg adások kb 8800 Ft.
De mondom, lehet én vagyok az egyetlen elégedett ügyfél, jó nekem.

Dick Kock 2010.06.08. 12:17:06

ja és amikor lemondtam a jupiszit, nem akarták visszavenni ezt a bokszgecit, mer nem volt meg a doboz, értitek, egy kartondoboz felirat, meg minden nélkül

Mogyoró007 2010.06.08. 12:18:04

@Dick Kock: na ez az. Ha úgy vesszük diszkrimináció. Ha pasi rendben van, ha nő, akkor nem...pffff...ugyanmár.

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.08. 12:19:03

@Grundolf: itt(hon) én is rendszergazda vagyok.
:D

2010.06.08. 12:19:39

Valaki lője le kérem, ne szenvedjen! :)

bolond31 2010.06.08. 12:19:39

@AnnaM: Nah... te most nem arctalanul, névtelenül, és ismeretlenül alkotsz véleményt rólam??? :)

De látod.. te normális stílusban írsz, és veled én is normálisan beszélek! :)

Mindenki azt érdemli ahogy ő viselkedik másokkal...

Énbagoly 2010.06.08. 12:20:38

@bolond31: Ő egy szolgáltatóval áll szemben, akinek megfizeti, a szolgáltatás árát. Tudom, ott is emberek dolgoznak, és lehetett volna nyugodtabb is, de nem volt.
Neki problémája van egy szolgáltatóval, akinek fizet. A szolgáltató nem fizet neki azért, mert gondja van a szolgáltatásaival.

genyó kapitány 2010.06.08. 12:21:05

@szilvikeeee:
A upc mindig az akciókkal trükközik. Ha lejár az akció akkor jön a feketeleves.
Ráadásul a telefon is rablás.
(én két éve váltottam azóta lehet, hogy megjavultak)

Mogyoró007 2010.06.08. 12:21:50

@bolond31: nem rólad alkottam véleményt, csak a döbbenetes stílusodról, ami azért ad némi támpontot a véleményezéshez...

bolond31 2010.06.08. 12:24:11

@AnnaM: Áhh... értem.. ezek szerint a cikkíró stílusa teljesen rendben van... neki szabad... értem!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 12:24:56

Az volt már, hogy kábeltévét csak őstermelőtől?

deuce 2010.06.08. 12:25:21

én türelmesebb ember vagyok.
laktam már sok helyen, de a szerelésnek mindig azzal lett vége, hogy kipróbáltuk a szolgáltatást (igen, együtt, netet is, tv-t is!), és a szerelő kapott egy kávét, legyen az upc-s, vagy matáv-os.. addig le sem léphetne..

a hisztikérdésekre a válaszaim:
- callcenteressel ugatni felesleges. ha ugatsz kérdő mondatban fejti ki hogy "szerda a leghamarabbi időpont baszódjmeg, de kérheted jövő keddet is bazmeg". még azt sem ajánlja fel hogy kerít egy szerelőt aki műszak végén odasiet..
- a szerelő direkt siet és mindig. ezt szerelők mesélték nekem. hozzám is haramabb jöttek.. ha késnek, egy ilyen feszült kismama 10percenként hívogatja a callcentert és ott ugat.. ez van. szerelő fél órát kamuzik, persze a kismama 3 órákat színez egyből.. kapásból feltételezem, hogy a fél órák is csak 15 percek voltak.. :D
- a bőr lehúzogatásában te is profi vagy: 1 végpontot kérsz, 1et kötnek be.. nem figyeled mit csinál a lakásban egy vadidegen.. jár-e a gyerekszobában? nem próbálod ki, nem győződsz meg róla hogy azt kaptad amit KIGONDOLTÁL, kérni még szerelés közben sem kértél. ez a többszörös FAIL! nem a harminc perc..
- matávék dobozban adják a modemet, és dugdossad, upcék szeretnek kimászkálni, a mobilnetet-mobiltévét pedig naponta 10x ki-be kapcsolgathatod egy sms-el és kutya sem segít benne, ha akarsz szerelőt akkor sincs.. mindenhol más az opcionális, te kezet fogtál adott cég opcióival. mi ezen a furcsa?
- ki fogja megtéríteni nekem, hogy kerekesszékkel járok boltba, mire odaérek elfogy a kenyér és elfelejtem a cukrot? most elmegy rá megint a fél napom.. borrrzassztóóóó. túl sűrű az élet? segítséget kell kérni!

kérdezek valamit kedves anyuka:
haveromnál 10db tv van a lakásban. szerinted evidens, hogy a szerelő vigyen magával 10 boxot 300méter kábelt, mindegyiken menjen minden műsor, ráadásul mindez 1 havidíjért, és a szerelő ingyen szerelgesse be ezeket éjfélig szarakodva miközben a tulaj fürdik, vagy elmegy moziba, "mert az életben vannak más dolgok is"? :)

Stupidella 2010.06.08. 12:26:40

Én a Fibernetről tudnék ilyen aranyosakat mesélni. Azóta is visszasírom a UPC-t...

Mogyoró007 2010.06.08. 12:27:48

A te "És zárómondatnak csak annyit, hogy szopjál lovat te ribanc!!!" mondatod
és a cikkíró 'És a upc meg dugja fel magának a szerződéseit" és "eleget fizettem már ezeknek a lehúzós kcsgnek." írásai között azért érzed a különbséget? Célzás tekintetében, falysúlyban, stílusban?
Ha nem, akkor baj van....

bolond31 2010.06.08. 12:28:01

@Énbagoly: Kedves Énbagoly! Neki nem a szolgáltatóval, és a szolgáltatással volt gondja, hanem saját magával.

Minden problémáját kizárólag a saját hülyeségének köszönhette, és ezek után még nekiáll feljebb, és ő háborog, és ő faszoz le másokat!!!

Tehát szerinted ez teljesen rendben van???

Azonkívül nem a 2 szép szeméért fizet a cégnek, hanem cserébe szolgáltatást kap.

Öreg Sam 2010.06.08. 12:28:19

A UPC felejtős,ráadásul a szerelői képesek igencsak barbár munkát végezni egy lakásban.
Átnyergeltem Digire,anélkül,hogy fényezném őket azóta minden rendben.
Az aranyos az,hogy valamilyen oknál fogva eltérő szinű/formájú/kapacitású kábeleket használnak,igy újra kellett kábelezni az egészet.
Egyébként meg,aki hűségnyilatkozik BÁRMELYIK cégnek,az lúzer,onnantól kezdve jobbágy besorolású.
Basszus,én most éppen a T-mobillal szivok,pedig mióta mobil van az országban,azóta vagyok ügyfelük.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 12:29:20

"most lett tele a f**om."
"Négy hónapos terhes vagyok."

Értem, de muris.

rexter 2010.06.08. 12:32:19

a kedves anyuka egy ostoba agressziv kismalac.

bolond31 2010.06.08. 12:32:35

@AnnaM: Tökéletesen igazad van, a zárómondatnál már nagyon elragadtattam magam... Nem csak másnak lehet szar napja ugyanis... Az utolsó mondatért ezúton is elnézést kérek a cikkírótól!!!

A többiért viszont NEM!!!

deuce 2010.06.08. 12:32:45

@atpijkamo: neki még legalább 5 hónapig nagyon tele lesz a f***a, a jupiszís szerelőnek pedig attól van tele, ha nem tud fél órával hamarabb végezni a műszakkal... :DDD

Vince Larkin 2010.06.08. 12:35:32

UPC call centerrel nekem is voltak már gondjaim. Többnyire péntek délután vagy hosszú hétvégéket megelőző élután szokott elszállni a mediabox, mire a callcenter kegyesen a következő munkanapot követő 72 óra után tudna küldeni szerelő kollégát...merthog nézzem meg az ÁSZF-et...Kapják be , mocsadék társaság.

Énbagoly 2010.06.08. 12:37:38

@bolond31: most nem tudom azt mondani, hogy kedves bolond, mert nem kevéssé hangzana hülyén. :)
Oké, hogy szolgáltatást kap a pénzéért. De kissé aránytalan tud lenni a dolog.
És igen lehet, hogy túlpörögte a dolgot, de ilyenkor azért én arra is kíváncsi lennék, vajon miért neki kell mindent intéznie? Mivel terhes, gondolom van a családban egy pasi is, aki végig nem vett részt semmiben?
Ha valaki segített volna neki ebben, akkor talán nyugisabb lenne.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 12:40:05

Az UPC mikor kábelt fektetett, belevágott csákánnyal a ház előtti elektromos kábelbe. Aztán belevágott a két közeli trafó közti 10 kV-os kábelbe is. Pancserekkel dolgoztatnak, az ELMŰ káromkodik. Meg mindenki káromkodik.

bolond31 2010.06.08. 12:41:11

@Énbagoly: Én ezt értem... de ez miért a upc hibája? És miért a upc-s embereknek kell szenvedniük azért mert rosszak az idegei, és mert a pasija nem segített az ügyintézésben? Ha normálisan beszélt volna már az első emberrel, biztos vagyok benne hogy az illető segített volna neki... És akkor mindenki sokkal nyugodtabb lehetett volna..

Énbagoly 2010.06.08. 12:44:02

@bolond31: Mindenkinek lehetnek gondjai, és nem léphet ki belőle, akkor sem, ha ügyeket kell intéznie.
És lehet, hogy nem tudott normálisan beszélni.
Szar nap volt neki is, meg az ügyintézőknek is.

Mogyoró007 2010.06.08. 12:44:43

@bolond31: a szerelő miért nem szereli be a kábelt a szobákba, ha erre külön megkérték? Ha azt mondják neki, hogy kap boxot, de nem kapna mégse, csak egy potyaúttal lett volna több, ha nem csap az asztalra és kapja meg végül mégis a boxot,
az időpont egyeztetés azért van, hogy mindkét fél egy helyen tudjon lenni egyszerre, de ha nem akkor jönnek, többedszerre, akkor az miért lenne rendben? satöbbi....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 12:46:24

@deuce: És azért megy fél-12-re, mert előbb akar végezni? Menjen másik címre előbb.

Gyűjtőjegyes 2010.06.08. 12:47:16

Nekem még nem volt gond velük. Múltkor átkábeleztettem velük a lakást (gépöltözés miatt), kaptam időpontot, időponton belül jött a fószer. Kábelezés közben a kezembenyomott egy papírt, legyek szíves kitölteni, vagy írjam rá, hogy nem töltöm ki és írjam alá.
Kérdések voltak a lapon. A szerelővel és a munkájával kapcsolatos.
A szerelőről olyanokat kérdezett, hogy milyen a ruhája, a cipője, az illata... a munkájáról meg annak minőségét kérdezte, valamint adott-e tájékoztatást.
Cipője... mit érdekel engem a szerelő cipője? Az odorja se, nem fogom körbeszaglászni szerencsétlent :)
Munkája jó volt, bár kicsit több koszt csinált, mint indokolt lett volna. 2 perccel többet kellett utána takarítanom:P

bolond31 2010.06.08. 12:49:06

@Énbagoly: Az ügyintézőnek is lehet szar napja, mégis dolgoznia kell, és mégis normálisan kell beszélnie mindenkivel.. Mindenki vehet erőt magán, és kommunikálhat emberségesen is!

Zsuzsanna42 2010.06.08. 12:49:38

@capor_: Jártál te mostanában az Árpád hídnál? Mert én naponta arra járok iszonyú, hogy milyen alakok vannak ott. Nemrégen egy ismerősöm 16 éves fiának kést szegeztek a torkának és úgy kérték el a mobilját, reggel 8 óra volt, világos a környék tele emberrel. Tegnap ott vártam a barátnőmet (35 éves), oda ér hozzám és meséli az előbb odalépett hozzá egy alak és azt mondja: "Szia Tünci, akarsz dugni?"

Levai Jutka 2010.06.08. 12:49:38

Mekkora egy hisztis picsa ez a posztoló!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 12:52:37

Az viszont nem derül ki a posztból, hogy a szerelő levette-e a cipőjét, mielőtt belépett?
Köszönt-e illedelmesen?

Megannyi kínzó kérdés...

igazságos 2010.06.08. 12:53:27

@Mitévő Légy: Miért, mocskos szája csak a férfinak lehet? Aki ezt mondja, az meg hímsoviniszta. :D

Írtok ti a Homáron sokkal csúnyábbakat is a posztolóra.

Nálunk háromféle szolgáltatót lehet választani, UPC, T-Home, meg Digi.

Na, mármost az UPC-ről és a Digiről hallottam eleget, így megpróbáltuk a T-Home-t. De azt a kálváriát, amíg az internetet elintéztük, meg a tévét, aztán a telefonvonallal is voltak gondok, két hétig nem lehetett bennünket elérni...
Úgyhogy mindhárom szolgáltató egy nagy kalap *.
Azt hiszitek, más szolgáltatónál jobban járt volna?

ui: Én nem beszélek csúnyán. :D

Dezső bá 2010.06.08. 12:53:46

@atpijkamo: Ez az! Gázt adjál!
ELMÜ & UPC: az Álomcsapat

bolond31 2010.06.08. 12:54:18

@AnnaM:
- mert a szerelőnek előre betervezett ideje van 1-1 címre. Ha annál többet tölt ott, késni fog a többi ügyféltől, így 1 ügyfél miatt 4 másiknak kell várnia!!! A szerelő csak azt a munkát végezheti el, ami neki ki van adva, azon felül sem az anyagot sem az idejét nem fizeti ki senki, és csak cseszegetni fogják hogy miért késett a többi címről. Tehát a helyszínen már nem lehetnek extra kérések, azokat előre, a megrendeléskor kell jelezni!!!

Az időpont egyeztetésre írtam a UPC hivatalos intervallumait. Az ügyfél maga írta le, hogy fél5kor hívta a szerelő. Az intervallum pedig fél 5kor kezdődik. Tehát nem hamarabb volt ott a szerelő, és nem 5-től "ígérték" neki. Az ügyfél erre rosszul emlékezett!

Satöbbi-satöbbi...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 12:54:45

@Gyűjtőjegyes: "A szerelőről olyanokat kérdezett, hogy milyen a ruhája, a cipője, az illata..."

A szerelő köteles tűrni, hogy a naykábaszimatoljanak...

regapó 2010.06.08. 12:55:05

Hát nem lennék UPC szerelő az biztos, központból ekéznének a teljesítmény miatt, a lakó meg elvárná, hogy én tartsam számon a napirendjét, meg találjam ki, hogy még a kredencbe is be akarja köttetni a gagyi tévét.
Nekem ez a cikkíró egy tipikus bunkónak tűnik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 12:55:51

@Dezső bá: Az ELMŰ szerelői mind jófejek.

Persze erre nehéz emlékezni az áramkimaradás negyedikórájában.

bgalgan 2010.06.08. 12:56:25

Azért néha tényleg nem ártana az embereknek elolvasniuk mit írnak alá! Amikre panaszkodik a posztoló, azt pontosan leírják a szerződésben! Aztán meg jön a sírás! Pff...

Zsuzsanna42 2010.06.08. 12:58:10

Én nem szoktam káromkodni és üvöltözni, de tény, hogy időnként az ügyintézők, nagyon kitudják borítani az embert. Már én is többször éreztem úgy, hogy legszívesebben leüvölteném a pult másik oldalán álló haját. De azért azt is elmondanám, hogy én munkám szerint a pult másik oldalán állok, eladó vagyok. Egyszer mindenkinek ki kellene próbálni milyen érzés az, amikor bejön egy bunkó vevő mindenbe bele köt, majd még sérteget is, és nem szólhat vissza mert ő a vevő! Volt olyan vevőm aki azért szidta a k* anyámat, mert nem voltam hajlandó fizetés nélkül kiadni neki az árut, pedig ő mondta, hogy a jővőhéten beugrik és akkor majd kifizeti!

Dezső bá 2010.06.08. 12:58:52

@atpijkamo: főleg a Leszerelők, meg a "mágneskeresők"...
:DD

NGA 2010.06.08. 12:59:17

Nekem UPC-m van kb 14 éve ahol lakunk.
Eddigi tapasztalatok:
TV - analóg bronz csomagunk van, amennyi tv-t nézünk, arra tökéletes
NET - 30 megabites van, data-ról töltök le, onnan tökéletesen jön a 30 megabit lefele.

Eddig 4 megabites netünk volt. Felhivott bennünket az ügyfélszolgálat, hogy szeretnénk-e olcsóbban gyorsabb netet. Kértük, és 10 perc mulva már 30 megabites lett, és kb 2e Ft-al fizetünk kevesebbet, havi 6e a net+tv. A net atomstabil, eddig 1x volt 5 perc kimaradás. Én csak dicsérem őket, lehet mi kifogtuk.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 13:00:07

negyedikórájában = negyedik órájában

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.06.08. 13:02:11

Nekem is van 1 kérdésem: miért nem lehetett megbizonyosodni arról már a bekötéskor, hogy a bekötés a kívánalmaknak megfelelően történt meg? Azért egy kis vírusos fertőzés nem egyenlő a halálos ággyal, rá lehet szánni pár percet. Az egész hisztit meg lehetett volna spórolni.

elwood 2010.06.08. 13:02:45

nem láttam azokat a kommenteket, hogy mivel nő, ezért esténként főzzön és ne tévézzen

MEDVE1978 2010.06.08. 13:03:26

@bolond31:

Ez nem stílus ügyféllel, amit itt művelsz, még ha az ügyfél naív / hülye is. Egyébként UPC-s tapasztalataim szerint az sem állja meg a helyét, amit mondtál:

1. Call centeres: 70%-ban segítő hangulatú, udvarias emberek. Márha eljutsz odáig. Korábban az volt, hogy meg kellett hallgatni a UPC legújabb ajánlatát 1.5 perc hosszan, hogy legalább kapcsolják a hibaelhárítást.
További probléma, inkább azt mondanám, hogy ÜGYFÉLELLENES RENDSZERHIBA az, hogy a 10 jegyű ügyfélszámot be kell ütni a telefonba. Ez lehet, hogy nekem nem probléma, viszont a nyugdíjas néninek könnyen lehet az. Be se jutsz az ügyfélszolgálathoz, ha nem ismered azt a patkány számot vagy nincs kéznél (nekem utóbbi elég sokszor volt, nem hurcolok mindig számlalevelet magammal).
Értem, hogy ez így nagyságrendekkel kényelmesebb a call centernek, de az ügyfélnek talán kevésbé.
Mivel valamennyire képben vagyok sok történetet illetően (mi lehet a nettel, géppel stb.) én elboldogulok a call centeressel. De a kisebb képességűekkel, idősebbekkel mi lesz? Véleményem szerint a UPC ügyfélszolgálat erre alkalmatlan!

2. Szerelők. Az installálókról rossz véleménnyel vagyok. Főként arról, aki nálam installált wifit és egy lakóövezetben, ahol több kilométerre nincsen semmilyen gyár, közölte, hogy biztos valami ipari jel zavar be, ezért olyan gyenge az internet jele... A jelerősség kezdetben nem érdekelt, így aláírtam az átvételt. Csakhogy utána 10 perccel lezuhant a net. A srác szerintem tudta, hogy ez lesz, a végén nagyon sietett.
A UPC-s alkalmazott szerelő már szorgalmasabb volt, de ő is utolsó esetnek vélte azt, hogy a használt, már kifutott elavult fos router, amit adott lehet a hibás. Persze az volt. Az új modell láss csodát jól működött.

Szóval nem állítom, hogy a UPC egy ördög, de nem is egy nyugateurópai szolgáltatási színvonalú cég.

Mitévő Légy 2010.06.08. 13:05:31

@igazságos: de faszom :), elég sokan itt azt kérdezik, miért mindenki a stílusával van elfoglalva? Talán azért megy neki ilyen nehezen az élet, mert ilyen bunkó módjára viselkedik. Azt kapja, amit ad! Én sok helyen megfordultam már, de eddig a normális beszédellel, kellő tisztelettel mindent eltudtam intézni. Kedves Ági úgy érzi, hogy ő a világ közepe, a szerelő meg az ügyfélszolgálatos meg egy rabszolga, akik az ő seggét hivatottak nyalni. Undorító egy stílusa van. Persze most majd jön a sok okos, hogy az ügyfélnek van mindig igaza! Szerintem meg a Kedves ügyfél már legyen annyira jó fej, hogy nem kurvaanyázik össze vissza. A hiszti meg a seggemet a földhözverem, közben folyik ki a kapa számból, amiben integet a TSZ Elnök meg összevissza faszomozok köcsögölök stílus nem vezet sehová.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 13:05:52

@vendriner aladár: "...Már én is veszekedtem velük, de nem érdemes..."
Jobb ha tudod, érdemes. Csak a megfelelő formában kell előadnod magad.
Nekem akkor cserélték ki a kábelmodemet, amikor (miután elöntötte agyamat a sz@r) megigértem a zügyfélszolgálatosnak, hogy megkeresem és feldugom neki (szárazon), ha nem cserélik ki záros határidőn belül. Ezek után ki lett cserélve (már nem emléxem, de néhány nap kellett hozzá, am kb 6 hónapig ment a huzavona)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 13:07:25

@Mitévő Légy: "összevissza faszomozok köcsögölök stílus"

Frusztrált a hiányérzet miatt. :)

Netuddki. 2010.06.08. 13:07:41

Ez így szép, meg jó, meg minden. Csak hát ha RÖGTÖN mindenki elzavarná őket a halál facára és szerződést bontana nem teljesítés miatt...

Mitévő Légy 2010.06.08. 13:09:36

@atpijkamo: van minimum 1 gyereke és épp terhes, milyen hiányérzete van?

Netuddki. 2010.06.08. 13:09:58

@Mitévő Légy: "Kedves Ági úgy érzi, hogy ő a világ közepe, a szerelő meg az ügyfélszolgálatos meg egy rabszolga, akik az ő seggét hivatottak nyalni."

Mér' nem így van?
Csakhát a céges gyerekszobába az upc-né ilyet nem tanítanak.

AlulírottFentemlített 2010.06.08. 13:11:04

Szőke kapitány!
Hát ezt kell csinányie?

Ja, egyébként nincs tévém :-)

deuce 2010.06.08. 13:12:06

@atpijkamo: azért is megy hamarabb, mert minden ügyfél és helyszín rendelkezik egy kiszámíthatatlansági-faktorral.. több kábel kell, mert elfogyott egy régi bérház odavissza huzalozása közben.. szar a modem amit most bontott ki a zacsiból, hopp ugorjunk be a központba ezekért.. azt mondta az ügyfél van fali aljzat, közben kanóc lóg a pincében. lemondja az ügyfél a szerelést.. stb... sok címre mennek, és elejét akarják venni a késésnek, mivel mindenképpen az a "nagyobb rossz"!

azért nagyobb rossz, mert késés esetén: ügyfél neki anyázik helyszínen, a callcenteres mobilon neki anyázik, mert anyázott neki az anyázós ügyfél 10 perc késés után, hogy "mé nics mán ot", ugye a fenti post toló is anyázik mindenkinek anyázik már anyázik, mert terhes-kismama szerelői opció nincs, már azért is anyázik ...

hamarabb menni mindig a "kisebb rossz".. ha nincs otthon az ügyfél, vagy megvárja, vagy rohan a következő címre, hogy gyorsabban végigdarálja őket.. cím van neki elég, gyakran több is mint ami belefér.

bolond31 2010.06.08. 13:12:31

@MEDVE1978: A stílusomért már elnézést kértem, elszakadt a cérna...

Azonban... hívtad te már a t-com ügyfélszolgálatát??? ők egy általad megadott ügyfélkódot kérnek, amit nem küldenek ki neked minden hónapban a számlalevéllel... ergo jegyezd meg... namármost mivel jó esetben akár 1 évig sem kell hívnom őket, hát ki a rák jegyzi azt meg??? a UPC legalább olyan adatot kér, ami rajta van a havi számlán, tehát legrosszabb esetben otthonról hívod őket. De a T-t???

Ezt a nyugateurópai szöveget meg felejtsétek már el... nyugat európában egy nyavalyás közértet sem találsz nyitva szombat délutántól hétfő reggelig... senki nem dolgozik neked este 8ig ha bajod van a szolgáltatással... Mindenki hisztizik hogy micsoda balkán ez az ország, de az emberek mégis elvárják hogy a seggük fényesebbre legyen nyalva mint "nyugaton"!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.08. 13:13:34

@bolond31: "Érdekes hogy azok az ügyfelek, akik emberszámba veszik az ügyfélszolgálatosokat, el tudnak intézni mindent, zökkenőmentesen... "

Olvass egy kicsit Homárt.
Egyáltalán nem igaz ez.

Mogyoró007 2010.06.08. 13:14:16

@bolond31: jééé, te láttad a szerződést, és a szerelés felírt idejét? nem mondod? vagy honnan tudod? Vagy csak csípőből a júpíszínek adsz igazat? Vedd már le a hályogot a szemedről!
Egyébként pedig az én tapasztalataim szerint nagyon is életszagú, hogy vagy korábban jönnek mint ígérik, és loholok haza, nehogy elmenjen a hülyéje, vagy később jön, vagy telefonál, hogy ó jajj ma már nem érek oda, miután üldögélek 5 órát a lakásban rá várva, és nem veszi fel a telefont, a diszpécser meg semmit sem tud.
Na ennyit erről.

Trackback 2010.06.08. 13:14:42

Az európai civilizáció eljutott a csúcsára, innen már csak lefele van.

Nem tudom, mit kell hisztizni egy tévé miatt, és egyáltalán, miért kell kétéves hűségnyilatkozattal tévét bekötni, sőt: minek egyáltalán tévé?

Miért nem beszélgetnek az emberek helyette, vagy olvasnak, vagy sétálnak? Tévé nélkül nincs élet, hm??

Nem tudom, kit sajnáljak jobban: az UPC-t vagy az ügyfeleit....

Mitévő Légy 2010.06.08. 13:14:56

@kovi1970: Ők is csak emberek. Emberek vagyunk. Miért nem lehet normálisan szólni egymáshoz? Nem hiszem el, hogy alpári hangon lehet egymással beszélni. Ezért tartunk itt (volt már?) Ez egy ördögi kör. A düh így ragad át egyik emberről a másikra, aztán csodálkozunk, hogy az utcán fellöknek és mindenki leszarja a másikat.

deuce 2010.06.08. 13:16:26

egyébként is a fenti ember szerintem mindenhol anyázik.. le lehet venni a szavaiból..

engem az fogott meg, amikor "a gyereket az árpád hídnál megtámadja a csöves"..

szóval ha hamarabb ott van a szerelő akkor az a baj, ha később lett volna ott, akkor az lenne a baj.. neki a f***a akkor is tele van a világgal.

bolond31 2010.06.08. 13:18:18

@ColT: Nem kell homárt olvasnom!!! mivel több cég ügyfélszolgálatán is dolgoztam, és sok ügyfélszolgálatos barátom van, jobban tudom hogy mi hogy működik mint az aki a homárt olvasgatja...
Azonkívül a homáron mindig csak az ügyfél szólal meg, az esetek jelentős részében nagyon erőteljes színezéssel!!!

SKY 2010.06.08. 13:18:33

Szeretem az ilyen postot.
Mikor egymásnak feszülnek az indulatok. Mint anno a borzasztó stílusú sztárboxban a köcsög klubon. "Eltöröm a kezedet lábádat" :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 13:20:37

@Zsuzsanna42:
Kár.

Amúgy az volt már, hogy nekem nincs tévém?

Mylady 2010.06.08. 13:20:44

Lehhheletnyit hisztis a poszt toló.
Ezt a terhesség teszi? Akkor én soha, de soha...

Holland 2010.06.08. 13:21:08

Uhh... Ennek vannak gyerekei??? Mivé lesz az ország...
Tájékozódj, olvass, érts, ha nem stimmel, kérdezz, de ha te vagy a faszagyerek és kihagyod ezeket, oldd meg magadnak, és fikázd nyugodtan a szolgáltatót, a többi droid meg tapsol hozzá. Hol van már a régi Homár, ahol nem mindig a posztoló volt a hernyó???

bolond31 2010.06.08. 13:21:41

@AnnaM: A hályog a te szemeden van!
Ugyanis az intervallumok nem ügyfelenként változnak, hanem mindenkinek, és mindenkor ugyanazok! Így nem kell látnom a szerződését ahhoz hogy tudjam, butaságokat beszél, és nincs igaza!!!

SKY 2010.06.08. 13:22:06

Megkövetem magam,
"kitöröm a kezedet meg a lábádat..."
www.youtube.com/watch?v=u10pcmDzZc0

genyó kapitány 2010.06.08. 13:23:00

Az anya, aki a saját kezébe verte a dolgokat a UPC-vel szemben

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.06.08. 13:25:48

@peter3374: mondta nekik, hogy három szoba van a lakásban. Ha voltál már calici vírusos, akkor tudod, miért nem mondta el negyvenszer és mért nem röpködött szobáról-szobára energikusan. Mármint Agi.

A csúnya beszédről: én is szoktam, főleg ha felb.sznak, de NYILVÁNVALÓ és ALAPVETŐ, hogy gyerekek előtt meg se fordulna a fejemben káromkodni. Szóval kár ezen rugózni ilyen álszent, nyugdíjas pedagógus stílusban. Ez egy homárposzt, hadd legyen már szabad stílusú. Esterházy Pétert lehet olvasni, a könyveiben neki sem a "kutyamindenit" a leggyakrabban használt kifejezése.

mónikaa 2010.06.08. 13:28:05

@Zsuzsanna42: odalépett hozzá egy alak és azt mondja: "Szia Tünci, akarsz dugni?"

Nem egy szerelő volt az?
Munkából hazafelé...

Mitévő Légy 2010.06.08. 13:31:08

@morrisal_: 3 napig fosol és?! ha beteg akkor meg maradjon nyugton. A posztolót nem fogom megérteni, szerintem a legtöbb problémája a kocsmai stílusa miatt van. Általában meg az ilyen mindig rácsodálkozik a világra. Nekik mindig bajuk van mindennel. Ők ilyen überokos hiperlények, a többi ember meg csak egy fasszopó csicska. Pffffejjjj...és a legrosszabb, hogy gyereket nevel, tehát már van utánpótlás és ezek az emberek sosem tűnnek már el a vilából.

Holland 2010.06.08. 13:34:09

@morrisal_: csak az a baj, h nem a szerelőnek kell mondani, hogy hány helyre szeretné, hanem megrendeléskor. Aztán akkor úgy is ütemezik be (több a munkaidő, és többe is kerül). Alapból egy helyre jár még a sima kábeltévé is, nemhogy a digitális, ezért mondtam, hogy fogalmatlan, és még ki is van akadva.

Bambano 2010.06.08. 13:34:53

Az upc egy vételi helyet köt be, erről tájékoztatnak. Hogy te ezt nem tudtad, az a privát problémád, másra kenni indokolatlan.

Az meg, hogy a szerződésed el nem olvasása miatt ekkora kalamajkába keveredtél: így járás esete.

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: *MINDEN* upc-s szerelő kocsijában gps-es nyomkövető van. Tehát ha úgy gondolod, hogy szerinted nem akkor jött, mint amikorra ígérték, jelentsd be az upc-nél vagy jelentsd fel a fogyasztóvédelemnél. Hogy igazad lesz-e, nem tudom, de minden, ismétlem: MINDEN technológiai lehetőség adott arra, hogyha valaki korrekten ki akarja vizsgálni a dolgot, megtehesse.

Zsuzsanna42 2010.06.08. 13:36:50

@mónikaa: Nem tudom, nem mutatkozott be!

Mitévő Légy 2010.06.08. 13:39:23

"Aki a szarral hadakozik, szaros lészen az maga is."

Zsuzsanna42 2010.06.08. 13:39:27

@Sün‼: A barátnőmnek nincsen elvi kifogása a szeretkezés ellen, de nem akárkivel!

A nincs tv-et nem értem. Nekem van tv-m, meg kábelem, nem UPC.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 13:40:48

@Mitévő Légy: "Ők is csak emberek. Emberek vagyunk. Miért nem lehet normálisan szólni egymáshoz?..."
De, lehet. Isten a tanúm. Próbáltam. Kb fél évig. A gond az, hogy amikor nem jut el hozzám a megrendelés amit faxon akarnak küldeni (ne kérdezd miért faxon, én sem értem, úgy akarta elküldeni és pont), nem működik a telefon a kábelmodem hibája miatt, a hibabbejelentésemet folyamatosan figyelmenkívül hagyják, akkor egy idő után elfogy a türelem. Az egyik ügyfélszolga még azt is elárulta (lehet nem kelett volna), hogy SEMMI_NYOMA_A_RENDSZERBEN_A_HIBABEJELENTÉSEIMNEK !.
Fél évig voltam türelmes. Buktam a fene tudja mennyit (az elmaradt haszon is veszteség). Fizetek egy olyan szolgáltatásért, ami tulkép. használhatatlan, de itt nincs más (szolgáltató). Ha lenne, már rég kiadtam volna az útját ennek a tetü cégnek.

jah, még hozzá tartozik, hogy amikor kijött a reszelő, látta a hibát, közölte, hogy ő ezt nem hiszi el, ilyen nincs, ő még ilyet nem látott.

a jelenség pedig ez volt :
tárcsázni lehetett (kifelé), a hívott félnek csöngött is, de ennyi, innentől senki nem hallott semmit. bejövő hívás nem volt (nem működött, elveszett az éterben a hívás, foglalt jelzés/kicsengés/nemkapcsolható/etc üzenet sem volt). Csak úgy tudtam dolgozni, hogy időnként felhívtam magam mobilról. Ha nem zörgött a vezetékes telefon, modem kihúz-vár-visszadug, és ezt naponta többször. Megnézném TE meddig lennél türelmes ilyen helyzetben.

szlovireni 2010.06.08. 13:40:51

Bolond31-hez szólnék...
ne haragudj...de ha te felháborodtál azon hogy milyen stílusban intézte el ezt az ügyet a cikkíró, akkor szerintem te sem vagy különb...hogy jösz te ahhoz hogy ilyenekt irj egy olyan nőről(akit feltételezem nem is ismersz)aki ráadásul babát is vár!ilyenkor dúlnak a hormonok a szeveztben és pici dolgokbol is nagy dolgot csinálnak a kismamák(tudom mivel növérem is babát vár)de ugye ezt a férfiak nem tudják hogymilyen, mivel ilyen dolgokba nem látnak bele, mivel ök soha nem fognak szerencsére babát várni, és az ilyen témát eleresztik a fülük melett!!
és h ilyen meg olyan sötétnek nevezted meg, hogy nem ért hozzá!honnan értene??nem hiszem h minden percben arra van ideje hogy a upc oldalát nézegesse!!szerintem ez a fériak dolga...ök tartják magukat nagy műszaki zseninek:)(tiszetlet a kivételnek:))

na de mindezt még elnéztem volna h ilyen szép mondatokkal illeted...de az utolsó mondatod verte ki nálam a biztositékot...
az elég paraszt dolog volt töled...
végig olvasva a hozzászolásokat, kiderül hogy mennyire nem vagyunk egyforma emberek, és épp ezért intézi mindenki máshogy a gondját- baját!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.08. 13:43:32

@bolond31: Az sem igaz, hogy mindig csak az ügyfél szólal meg.
Elég sokszor jön reakció a cégektől is.

Ellenben azon nincs mit szépíteni, amikor az ügyfél normálisan megy oda az üfsz.-ra, és paraszt módon hajtják el. És ilyen van elég sok.

Amúgy nem kezdte ki kissé a sok ügyfelezés az idegeidet? Mintha hisztis lennél :D

Gyűjtőjegyes 2010.06.08. 13:43:36

@atpijkamo:
Szagolgassa a hétszűnyű koponyányi monyó!

deuce 2010.06.08. 13:46:02

@bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31: @bolond31:
légy okos! ne vedd fel a kommenterek hülyeségét. ;)

látod ági MÁR 3 órázik, anna 5 órázik neked mint ügyfélszolgálatosnak, pedig csak egy szerelő 10perces sietségéről van szó, ami már első körben is fél órának lett színezve.. ha késett volna 10 percet, akkor is anyáznának. nekik mindegy, csak anyázni tudjanak!

ennek a típusnak, akikkel te harcolsz szinte mindig fáj az élet, pedig várnak az egészségügyben, a mozijegyárusnál is, ha nincs kenyér sétálhatnak másik boltba és sorolhatnám..
ezeket mindig sorozatos kudarcként élik meg, rátesznek egy lapáttal, kiszínezik, másokat hibáztatnak, és mesélik mindenhol a sztorit, hogy még inkább kudarcként jöjjön át mindenkinek minden, ergo körbeanyázódjon az egész.

én veled vagyok bolond, mert átlátom a szitut, gyere, beszélgess velem inkább. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 13:46:15

@Zsuzsanna42:
Egyetértek a barinővel!

Mit nem értesz a nincs tévén?
Kábelem nekem is van.
Le szoktam fekteti egy-egy darabot belőle a tölgyfa tövébe rendszeresen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.08. 13:46:34

@Mitévő Légy: Nekem inkább az a bajom, hogy miért kell mindenhol az asztalt verni, ahhoz, hogy valaki elvégezze végre a munkáját.

Érdekes módon, pl. aki iparossal mostanában találkoztam - akinek közvetlen hatása van az életére a munkája minősége és hozzáállása - az mind tud normálisan beszélni, és korrektül dolgozni.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.06.08. 13:47:44

Jé, nekem is azok a kedvenc csatornáim! Anyu?

Roy 2010.06.08. 13:48:51

@bolond31: Az ordenáré stílusoddal jó lenne, ha nem irtál volna semmit.
Másik dolog. A UPC egy szolgáltató. Kutya kötelessége lenne, hogy a megrendelőt, fogyasztót szolgálja, és nem saját akaratát érvényesítené.
Velem ezt biztos nem csinálták volna, mert a fogyasztóvédelemnél, és a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál lenne az ügy, de lehet előtte még rájuk borítottam volna az asztalt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 13:48:52

@deuce: De akkor miért a kismamát batytattyák, hogy mé'nincsmá' otthon?

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 13:48:56

@bolond31: Bolond vagy. S még csak nem is a 31.

Nálam az első helyen vagy. Bennfentes vagy? Az első, amit jó, ha eszedbe vésel:

"Az ügyfélnek mindig igaza van."

Rögtön a következő pedig az, hogy:"az ügyfél adja a pénzt a minden napi megélhetéshez"

Nem lefikázzuk az ügyfelet...

Comprende? Kapisi?

Valszeg én is anyáztam volna (vagy még mást is..) ha kiakasztanának.

Nem hiszem, hogy túl nagy elvárás lenne az, hogy a tisztelt szolgáltató olyan szakembert küldjön ki, aki képes elmagyarázni, hogy mi történik a szolgáltatás bekapcsolása során.

Ha ez megtörtént volna, és egyeztetett volna, hogy "... kérem szépen, ezt és ezt a szolgáltatást rendelték meg,... ezt és ezt a munkát fogom elvégezni..."

De ezek is csak robotok... Szégyen...

bolond31 2010.06.08. 13:49:14

@szlovireni: Nézd... a stílusom miatt most már negyedjére kérek elnézést! Tudod én képes vagyok beismerni ha előfordul hogy elönti a szar az agyam, és elnézést is kérjek ha ilyenkor valakit megbántanék! Bár hozzátenném, soha nem fordult még elő velem, hogy így beszéljek bárkivel mint a kedves posztoló!
Az pedig hogy terhes, nem mentség semmire, mert terhes ugyan valóban nem leszek soha, azonban sok barátnőm várt már babát... egyik sem volt ilyen paraszt mint a cikkíró. De ahogy olvasom saját tapasztalatból ezt még te magad sem tudod, mert csak a nővéred tapasztalatáról tudsz írni... képzeld, az én nővérem terhességét is én kísértem végig, mert a férje külföldön dolgozott... Szóval ne magyarázd meg nekem hogy a terhesség magyarázat lenne bárkinek is a viselkedésére!!!

És hangsúlyozom... senki sem kéri hogy értsen hozzá, de akkor kérdezzen előre, és ne vegye magától értetődően természetesnek hogy majd úgy lesz ahogy azt ő a stílusával kiköveteli magának!!!
Tudod ha bárki kérdez, akkor választ is kap, de ha követelőzik akkor azt kapja amit ő is ad...

Mogyoró007 2010.06.08. 13:51:21

@deuce: erre én csak annyit mondok, hogy: sün...
Igyatok sok vizet!
Btw, jómagam csak azokat szidom, akik szarul végzik a dolgukat. Akik jól csinálják, azokat dícsérem. Ennyit az elméletedről. Talán nem magadból kellene kiindulnod, hogy ilyen konzekvenciákat vonj le.

szlovireni 2010.06.08. 13:51:44

@bolond31:
úgy látom szeretsz a középpontba kerülni...:)most mindeki téged utál:)

bolond31 2010.06.08. 13:53:07

@ColT: De igen, ezért is léptem tovább... :)

szlovireni 2010.06.08. 13:53:47

mert paraszt hozzá szólás volt...de nem nekem szolt a hozzá szólás szóval nem sok közöm lenne hozzá.
dee..az biztos h igaz h normálisan kell elintézni mindent.pl: én is UPC-s ügyfél vagyok...nekem normális idöben beszerelték..nem kamuztak, és még azota is müködik a net..valamikor még gyorsabb mint szokott lenni:)

Mitévő Légy 2010.06.08. 13:54:37

@ColT: talán mert az ilyen emberek teszik ilyenné őket? jó szó "körbeanyázódik" az Anyatigris(Ági) anyázza az ügyfelest, ő meg anyázza a másikat, a másik is anyázik, még a végén visszér. Az emberekek nem képesek rendszerben gondolkozni, mindenki csak a saját kis világában él.
De az miért van, hogy a legjobban faszomozó mindig elvárja, hogy ő vele aztán szépen beszéljenek, mert különben basszák meg?

bolond31 2010.06.08. 13:54:54

@deuce: :) Nem veszem fel... fogalmad sincs milyen jókat röhögök... )))

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 13:55:18

Azért megfigyeltétek? Mostanában csak várandós ügyfelei vannak a UPC-nek?

Vagy csak tényleg azokat szopatja?

Holland 2010.06.08. 13:56:33

@bolond31: nem fogják megérteni, nekik MOST kell MINDEN, és persze ingyen. Ha nem így működik, elmennek a polgárjenő hivatalba, és ott majd jól pofánröhögik őket, hogy nem tudnak elolvasni egy sima tájékoztatót, vagy urambocsá ÁSZF-et, mielőtt elküldenek mindenkit a sunyiba. Igenis, van, amikor a szolgáltató a köcsög, de ez nem az az eset.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 13:56:39

@bolond31: "...több cég ügyfélszolgálatán is dolgoztam, és sok ügyfélszolgálatos barátom van, jobban tudom hogy mi hogy működik..."
erős szinezéssel ???
neked elgurult a gyógyszered.
tréofflájn. kikapcsolták az otthoni adsl-t, nem volt "kedvem" befizetni a csekket, előfordul az ilyen. Pótoltam, elfaxoltam, vártam 2 hétig, aztán 2 hét múlva felhívtam őket, hogy mégis, kb mikorra várható, hogy feloldják. Erre közölte az ügyfélszolga, hogy fel van. Mondom pedig nincs, mert még mindig a tartozás miatt kikapcsolva oldal jön be.
Segitőkész tanács az ügyfélszolgától :
- töröljem a sütiket a böngészőből, biztos azért nem megy.
erre megemlítettem neki, hogy (1) linux, (2) többféle böngésző, (3) sütiknek ehez szerintem semmi köze.
következő kifogás a linux volt, biztos az tehet róla.
Ezen a ponton közöltem vele hogy szerintem a letiltásig minden működött, mellesleg szervizesként dolgozok egy számtech. boltban, szóval az ilyen sütis-ujrainditós-ujrabeállítós tiszteletköröket hagyjuk. Nem kifogást-nyafogást akarok hallani, hanem lesznek szivesek elhárítani a problémát.
Kis türelmet kért. Szerencsére nem rakta tartásba a hívást, így halhattam, hogy közben nyomkodja a gombokat, kb 10mp múlva szólt, hogy nézzem meg.
Képzeld : MŰKÖDÖTT! Csak azt nem értem, hogy miért volt neki az jó, hogy szivatni/lerázni akart, amikor 10mp alatt meg tudta oldani a problémát, előtte meg feltartott a hüjeségével kb 2 percig.
És ez így történt, akár elhiszed akár nem. Akkor most ki a hüje ?

bolond31 2010.06.08. 13:57:27

@Roy: A stílusomért ötödjére kérek elnézést!!!

De látod úgy jössz a fogyasztóvédelemmel, hogy fogalmad sincs a story-ról...
Ügyfél is csak azért nem a fogyasztóvédelemhez fordult hanem a Homárhoz, mert tudja hogy nincs igaza.
Az egész kellemetlenséget magának okozta az ügyfél, és jogtalanul hőbörög!!! Ne csak a jogokkal legyünk már annyira tisztában...

deuce 2010.06.08. 13:59:12

@bolond31: ne felejtsd el azt sem, hogy ő már a 2. terhes nő a héten a homáron, akinek baja van a upc-vel! :) ugyanakkor én is leírhatom, hogy a net csak néha szakad, több tévécsatornám van mint ami járna, a szerelő pedig bár sietve érkezett, sietve távozott, de megdícsérte a kávémat? én csak örülök neki hogy hamarabb jött .. :D

@atpijkamo: nem batytatták őt.. első alkalommal még meg is várták.. de ő csak batytatta őket, mert batyott odafigyelni hogy mit batynak a gyerekszobában amíg ő máshol batyta el az időt.
én anno kértem a "batyadék" matávtól pár méter telefonkábelt extrába' mert körbe akartam vele batyni a cobát későpp, attak is ráadásul ingyé'. lehet nem voltam elég eréjjjes azé vaótak ienek batyadékmód rendesssek.

deuce 2010.06.08. 14:03:25

@Gromek: a terhes szex az új profiljuk? webszájtjukon kint van már?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 14:03:30

@deuce:

Két óvodás beszélget:
- Tavaty van.
- Miii?
- Batynak a matykák.
- Ja! Tavaty van!

2010.06.08. 14:07:17

Ezek szerint első alkalommal úgy írtad alá a munkalapot, hogy sem el nem olvastad, sem nem nézted meg mit hová szereltek be.
Grat.
De azért csak hisztizz és anyázz nyugodtan.

ZöldszemM2 2010.06.08. 14:09:40

Hát én telecomos vagyok , vagy hogy mondják T - home.
Régen nem voltam megelégedve, most igen.

Mogyoró007 2010.06.08. 14:10:02

@atpijkamo:
Szintén ovisok:
- Sziszaaaaaa!!!
- Mi???
- Sziszaaaaaa, sziszaaaaa!
- Na mi van, azt sem tudod kimndani, hogy matka?

bolond31 2010.06.08. 14:10:06

@Gromek: Áhh érteeem...

Ezek szerint az ügyfél azt mondja hogy ...: "na akkor holnaptól ti fizettek nekem azért hogy szolgáltathassátok nekem a tv-t és a netet" akkor erre azt mondjuk hogy "természetesen, hiszen a kedves ügyfélnek mindig igaza van!"

Naná...

A kedves ügyfél a szerződés aláírásával elfogadott egy ÁSZF-et. Ha a cég tartja magát ehhez az ÁSZF-hez, akkor az ügyfélnek már pedig nincs igaza!

És ezzel lehet menni a fogyasztóvédelemhez is...

zooDoo 2010.06.08. 14:11:12

@bolond31: mi is rajtad.

A UPC egy igazán család centrikus cég! Remélem idén kap valami különdíjat, hogy segít a családoknak összerázódni, külön programokat szervez, sőőt, segít, hogy ne a TV és Internet rabolja el értékes óráinkat!

bolond31 2010.06.08. 14:12:32

@Gromek: Jah.. és áruld már el azt is hogy te milyen cégnél dolgozol, vagy milyen cégnek vagy a tulaja, mert szeretnék az ügyfeled lenni, hogy aztán nekem mindig igazam lehessen!!!! :)

Ugyehogy megfordítva már kicsit más a leányzó fekvése???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.08. 14:14:36

@Mitévő Légy: OK, persze, de ez valahol mindig elkezdődik.
Érted, odamész egy üfsz.-ra, piti gonddal, elkezdenek szőrözni, ezen felhúzod magad.

Én rengeteget jártam a T-hez mostanában (SIM csere, össze-vissza küldtek számlát), nem bunkóztak, én sem bunkóztam.

Ha viszont velem csinálnának olyat, hogy szarnak a cuccra, csak úgy, akkor én is anyáznék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.08. 14:17:03

@bolond31: A fogyvéd nem ezeknek a dolgoknak való. Ez csak szőrözés volt.
A Homár power pont az ilyesmik levezetését szolgálja :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.08. 14:18:58

@bélabébi: 'A stílusod megértem, ha én csinálnám férfiként. De te nőként? Hisztis, nagypofájú baszatlan egy ostoba picsa vagy, semmi más.'

ha férfi csinálja ezt a hisztit, akkor bizony ő is - férfi létére - baszatlan, nagypofájú ostoba picsa, semmi más. Ebben nincs különbség férfi és nő között, a normális stílus nem csak a szebbik nemtől várható el. A barlanglakó stílus, bármit is gondolsz, nem szexi.
Hisztis, goromba pasiktól meg szoktam kérdezni, hogy mi van mucókám, rég kaptál faszt? le szoktak higgadni :)

Mogyoró007 2010.06.08. 14:20:14

@Rékuc: emellett hímsoviniszta dikszkriminatív retro ember...

szlovireni 2010.06.08. 14:20:33

@Rékuc:
egyetértek Veled:):)
ugyanolyan hisztis picsák a férfiak is:)

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 14:23:04

@bolond31: Nem értem az összefüggést.

Szóval ha ügyfélként állsz egy ügyben a szolgáltatóval szemben, akkor szeretnéd, ha méltányosan bánnának veled?

Ejha!!

Megbocsáss!!! Olyan elbánást érdemelsz, amilyent Te nyújtottál... Remélem, azt kapod, amit megérdemelsz...P:P:

wagabound 2010.06.08. 14:23:42

A kismamának, mielőtt tele lett a f*sza (?...), nem ártott volna tájékozódnia, leginkább arról, hogy mit akar. A "kábeltévét kérek" ugyanis egy kicsit kevés. A digitális tévé egy szoba-egy tévév-egy setopbox. Minden további külön igény.

Ha nincs a családban férfi, aki ehhez ért valacskét, talán kérdezze meg egy olyan f*sz tulajdonosát, amelyik éppen nincs tele, és amelyiknek a tulajdoosa nem nőnemű...

bolond31 2010.06.08. 14:25:55

@Gromek: Nem! Félreértesz!!! Én csak görbe tükröt tartottam neked!!!

De látom nem értetted a lényeget! :)

2010.06.08. 14:28:49

mobilnetet NE vegyel!!!!

ha a upc miatt ekkora idegbajt kaptal, akkor kepzeld el mekkora idegbajt fogsz kapni, amikor rajossz, hogy az elofizetesben foglalt adatmennyiseg utan haromszoros aranyaron mernek minden kilobyte-ot.
raadasul teljesen veletlenszeruen megszakad, van, hogy orakig megy hibatlanul, de van hogy tizpercenkent ki kell tepnem a modemet a gepbol. az ossze-vissza mukodo 3G szolgaltatast szorozd ossze a gagyi kinai modemmel - amit ingyen adnak az elofizetes melle, mert penzert senki nem venne meg - es lesz valami elkepzelesed arrol, mennyire szar a mobilnet.

szeptemberben lejar a mobilnetem husegideje. alig varom, hogy kukaba dobhassam, es bekottethessek valami kabeles netet. ennel meg a upc is csak jobb lehet.

Énbagoly 2010.06.08. 14:35:00

@Rékuc: Jé, már megint egyet értek veled. :)
Mi lesz, ha ez így folytatódik...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 14:35:24

@sajnos_kacat: "mobilnetet NE vegyel...ennel meg a upc is csak jobb lehet. "
Tapasztalatból mondom neked, _HA_ működik akkor igen. Jó ha észbentartod, hogy az sem fenékig mézesbödön ;)

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 14:35:54

@bolond31: Pontosan értem én, hogy mit akarsz mondani.

De nem szabad mindent olyan "mereven" szemlélni. Nem mindenki ért szemlátomást a műszaki dolgokhoz.

Ügyfél megrendeli a szolgáltatást. Aláírt egy szerződést, de azt nem tudhatja, hogy a bekötéskor mi történik.

A végén döbben rá, hogy kevesebbet kapott, mint amit elképzelt. De a szakember már tovaröppent.

Ezért írtam azt, hogy a szakember a bekötés alkalmával magyarázza el a kliensnek, hogy most mi fog történni. Nem arra gondolok, hogy a kábelek erezésének rejtelmeibe avassa be, de néhány műszaki tanáccsal, lássa már el az ügyfelet, mert ellenkező esetben ez következik, mint amit a poszt toló megélt... Ennyi...

Továbbra is:
1.) Az ügyfélnek mindig igaza van...
2.) Amennyiben 2. pontra is van szükség, abban az esetben életbe lép az 1.) pont.

eASToNE 2010.06.08. 14:36:30

A UPC ügyfélszolgálata szerintem is egy rakás szar, kezdve azzal, hogy ha esetleg felhivod (bármilyen napszakról legyen szó) akkor minimum 10 percet tartod a vonalat mire valaki bejelentkezik. Azon belül meg még mindig van ilyen helpdesk hierarchia, szóval volt, hogy vártam 10 percet, aztán az első kolleganő átkapcsolt egy másikhoz, akire még vártam egy olyan 5-6 percet, pedig csak egy előfizetés átköltöztetéséről volt szó. A szerelő kollega nálunk nem előbb jött, hanem 16-18h-s megbeszélt időpont helyett odaért fél8-ra, amikorra már persze ő is síkideg volt, mert hogy túlóra + "Rohadt UPC" + ilyenek...

Hálistennek magával a szolgáltatással (TV+Fibernet) semmi bajom nincsen, sőt felettébb problémamentes mindkettő.

deuce 2010.06.08. 14:39:34

@sajnos_kacat: nekem utoljára atomstabil volt a mobilnetem, órákon keresztül nem szakadt, 300kilóbáj gyorsaságon töltött le mindent, és modem sem kellett hozzá, ráadásul hűségidő sem volt.
a jupiszim 3600kilóbájjal gyön, néha szakad, ilyenkor sírok 1 kicsit, bár hűségidő szintén nincs.

lehet, hogy te rossz boltban fizettél elő ezekre? :S

himpellér 2010.06.08. 14:41:21

Jelzem a Matáv se kutya...

bolond31 2010.06.08. 14:43:23

@Gromek: idézlek..:

"Továbbra is:
1.) Az ügyfélnek mindig igaza van...
2.) Amennyiben 2. pontra is van szükség, abban az esetben életbe lép az 1.) pont. "

... és én vagyok a merev???

nos, ha ehhez a kijelentésedhez ennyire "mereven" tartod magad, akkor én is tartom magam ahhoz, hogy szeretnék az ügyfeled lenni, hogy élhessek az általad mereven leírt "szabályok"-kal, azaz hogy "mindig igazam lesz!" és ha mégsem, akkor is. ...

Ezt valóban így gondolnád akkor is, ha te mint az én szolgáltatóm szemben állnál velem, és nem lenne igazam???
Te ezt tényleg, teljesen komolyan így gondolod???? Gondold már át kicsit jobban a súlyát annak amit leírsz!!!

"A végén döbben rá, hogy kevesebbet kapott, mint amit elképzelt."
nem képzelegni kell, hanem kérdezni!!! Annyira gyors szerelők pedig nem léteznek, akiknek egy kérdést sem lehetne feltenni amíg elvégzi az igényelt munkát.

muhi 2010.06.08. 14:49:34

Én is UPC-s vagyok, a Matáv, vagy T-Kábel, vagy T-Home, vagy micsoda után kész felüdülés. Olcsóbb, jóval nagyobb sávszélesség, amit a valóságban, nem csak a szerződésben leírva élvezhetek. Kedves, normális ügyfélszolgálatosok és szerelő.

Valahányadikként mondom én is, el kell olvasni az általános szerződési feltételeket, vagy ha a hivatásszerű óbégatás mellett arra már nem jut Áginak ideje, akkor legalább ennek a lebutított tájékoztató verzióját a honlapon. Nekem és számtalan más embernek sikerült.

A posztíró legközelebb min lesz kibukva? Tudom: felborult a buszon, mint a büdösbogár, mert nem mondta neki a vezető, hogy meg kell fognia azt a hülye csüngő valamit, HÁT A FASZ KIVAN, HONNAN A PICSÁBÓL KELLENE EZT EGY TÖBBGYEREKES ANYUKÁNAK TUDNIA, HÁDENEM???

Egyébként a a poszt egészen gördülékeny, helyenként kifejezetten szórakoztató. Javasolom, hogy az itt megmutatkozó energiáját inkább annak érdekében használja fel, hogy többet tudjon és kevesebbet ordítson. Mindenkinek jobb lesz.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 14:57:51

@bolond31: Jól láttam már elsőre is. Bolond vagy.

Céget ne alapíts! Az első ügyfelednél befuccsolhatsz ilyen stílussal.

A UPC egy nemzetközi cég. Nem most kezdte a szakmát, nem kispályások.

Ezt a stílust csak itt Magyarországon engedhetik meg maguknak. Tehetik mindezt azért, mert ugyan a NHH (önállóan gazdálkodó, költségvetési szerv) felügyeli a szolgáltatók tevékenységét, azon kívül, hogy elkaszálják a rakoncátlankodó szolgáltatókat, semmiféle védelmet nem nyújt a szolgáltatók ellen.

Tőlünk nyugatabbra, nem a Homár-szerű weboldalakon jelenne meg az eset a szolgáltatások minőségéről, hanem egy jól képzett sztárügyvéd segédletével még a sz..rt is kimosnák a UPC-ből és nem az állam kaszálna belőle, hanem az ÜGYFÉL.

Na ez itt a nagy helyzet. Maga az állam szorítja háttérbe az ügyfelet. Akinek van lehetősége, hogy perre vigye a dolgot, de sem pénze, sem türelme nincs a hazai bíróságokra járni, mert talán a nyugdíjas kort is megérné, mire a perből ítélet is születne.

Milyen esélye van egy csóóórikám ügyfélnek a jól megfizetett UPC-s ügyvédek mellett... még, ha igaza is lenne, akkor is rengeteg kibúvót sorakoztatnának fel...

Áh... Na ezért lenne szükség egy jól működő NHH-ra, akinek jogosultságához az is hozzá tartozna, hogy kötelezze a szolgáltatókat a kártalanításra is...

Mindjárt más lenne a helyzet...

ba3525 2010.06.08. 14:58:36

Én Szhelyen élek és szintén UPC-s szerződést kötöttem hűségnyilatkozattal. Semmi problémám nem volt vele a szerelő jött a megbeszélt időpontban és beszerelte amit kellett és pik pakk a netet is belőtte. Két tévé van mind a kettőnél gyorsan beállították a dolgot, igaz az egyiknél volt egy kis probléma kicsit csíkos volt a kép, de másnap megígérték hogy visszajönnek és betartották az ígéretüket. Minden rendben működik egy jó fél éve, eddig semmi panasz. Sok embertől hallottam már, hogy soha ne engedd be a UPC-t a lakásodba, hát én eddig negatívumot nem tudok mondani...

Mogyoró007 2010.06.08. 14:59:16

@Gromek: meg azért is tehetik meg, mert az ilyen bolondok védik a szolgáltató hülyeségeit, ki tudja miért...

Alex3000 2010.06.08. 14:59:50

UPC=NAGY SZAR! Tipikus monopolista helyzet, drága és szar szolgáltatás.

Mogyoró007 2010.06.08. 15:00:50

@Babu2000: mondjuk monopolnak pont nem monopol..

deuce 2010.06.08. 15:01:41

@Gromek: az "elképzelt" szavadon van a hangsúly.
se megrendeléskor, se bekötéskor nem próbálta ezeket az elképzeléseket átképzelni senki fejébe, az anyázást viszont nem csak elképzeli, hanem űzi nagyívben...

a net esetében pedig gyorsat képzelt. neki elvileg a google betöltéséhez is egy vacsorafőzésnyi idő kell. upc egy 30/3 net esetén 10/1 megát garantál. ha nincs ennyi lehet szerződést bontani, a hatóság komolyan veszi ezt manapság! googlézni nemhogy 1mega, de 0.01mega/s is elég, nem hiszem hogy neki ennyi sincs, az ilyen netet be se kötnék.......... szóval ezt is csodálatosan kiszínezhette, igazi kis torzítós hiszticsomócska.

deperszeja mindigigazavaaaaan.

Páneurópai Harci Kos 2010.06.08. 15:03:11

Jó levél! Minden tiszteletem és csodálatom! :)
/bow

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 15:04:20

@AnnaM: Azért védi a Bolond, mert bennfentes. Bár elvtelenül védeni a mundér becsületét, tényleg nagy bolondságra váll:DDDD

Páneurópai Harci Kos 2010.06.08. 15:04:56

Sajnos nincs szabad verseny, mert különben megdögölhetne -és döglene is az UPC. (Tonline dettó)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 15:05:05

@ba3525: "...hát én eddig negatívumot nem tudok mondani"
erre csak Yoda mestert tudom idézni a SW-5 -ből :
"majd fogsz, majd fogsz" :D

MP 2010.06.08. 15:05:15

Szerintem fel kell mondani a szerződést. Ha tényleg igazak a minőségi kifogások akkor azt nem kötelező eltűrnie a szerződést aláírónak. Amikor egy ilyen szolgáltatói szerződést aláír az ember azt abban a hiszemben teszi hogy a szolgáltatás kifogástalan lesz. Ha nem az dokumentálom és felmondom.

VilMarci 2010.06.08. 15:08:24

@bolond31: "Ezt a nyugateurópai szöveget meg felejtsétek már el... nyugat európában egy nyavalyás közértet sem találsz nyitva szombat délutántól hétfő reggelig... senki nem dolgozik neked este 8ig ha bajod van a szolgáltatással..."
Aha... azért ugye néha kiengednek a szabad levegőre?
A holland UPC ügyfélszolgálata 7x24 működik, az Albert Heijn (kb = Spar) szombaton este 10-ig, vasárnap este 8-ig van nyitva, az egészségbiztosítót vasárnap hívtam, mert sürgős volt a biztosítás, aznap délután visszahívtak, elnézést kértek, hogy elkeverék az űrlapomat, lediktálták a kötvényszámot, hétfő reggel a doki már látta, hogy van érvényes biztosításunk.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 15:10:09

@AnnaM: "mondjuk monopolnak pont nem monopol.. "
pedig de. BP/XIII.ker , van szőkekapitány jóárasított internettye, meg mobilnet (azon a részen ahol a melóhelyem van). mobilnet sajnos esetemben nem alternatíva. van, hogy több 100MB -ot kell feltöltenem, az mobilnettel kicsit sokáig tartana.

bolond31 2010.06.08. 15:12:38

@Gromek: Abban hogy bolond vagyok teljesen igazad van, talán nem véletlen a választott nick :)

Igazad van... ámérikát ide!!! :)
Pereljünk mindenkit mindenért. :) még jó hogy legalább 10 ügyvéd haverom van, így folyamatosan tudnám őket dolgoztatni... :)

Sőőőt... Beperelem a halott apámat is, amiért baszott szólni nekem mielőtt anyámmal közösen legyártottak volna engem, hogy bizony fiam... előbb vagy utóbb, meg is fogsz murdelni...

Há nem??? pereljünk mindenkit, mekkora buli!!! :)

És ne gyere már ezzel a nyugattal, meg külfölddel... mindenki folyton ezzel példálózik, közben fogalma sincs róla hogy kint hogy működnek ezek a dolgok...
"Tőlünk nyugatabbra" .... ugyanmár!!!

Arra azonban már harmadjára sem reagáltál, hogy akkor is csak azt hajtogatnád hogy az "ügyfélnek van igaza" ha ott állnék veled szemben mint dühös ügyfél, akinek nincs igaza???

Lehet hogy én bolond vagyok, de te pedig álszent!!!

deuce 2010.06.08. 15:13:21

@bolond31: mostmár összakarolva andalog "elképzelős" gromek, és "5órás" anna... kérsz egy kis sültkrumplit?

szerinted mi lesz a következő felvonás? tippre kifogynak az unott "ágika virítja a lóvét, ezért úgy üvölthet mint a sakál" jellegű frázisaikból, és újra azt fogják elővenni, hogy te hátasállattal való szexuálást javasoltál a kismamának, azért szar a upc, és te is ott dolgozol. ja bocs, látom már elő is vették.
az volt már?? hogy esetleg te vagy a szerelő órájának forgalmazója is, ami ma már 3/4 órát siet, és miattad szar az ország, ezért tartunk ott.. ahol... ;)

inhibited 2010.06.08. 15:14:06

első osztályú poszt!!!

bluebell 2010.06.08. 15:17:26

Kedves Kommentelők! Ági vagyok. Köszönöm a pozitív és a negatív véleményeket is, leszűrtem a tanulságot. Viszont azt nem értem, hogy valaki miért kommentel úgy, hogy nem olvassa el rendesen a posztot?! Namindegy. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, nehogy valaki esetleg emiatt ne tudjon aludni, hogy a fiam előtt TERMÉSZETESEN nem beszélek ilyen stílusban, illetve van apja is, - férfi a háznál ugye... - csakhogy gondoltam egy időpontra való hazaéréshez nem kellünk otthonra ketten... A mérgem már nagyrészt elszállt, mindenkitől bocs, akit a ronda szavak sértettek. Na. Tehát tényleg köszönöm a véleményeket. Az idiotizmusom nem fog változni, hülye picsa vagyok tudom, mivel terhes vagyok, valószínűleg ...tlan nem, úgyhogy mostmár nincs más dolgom, mint egy lovat keresni... :o)))

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.08. 15:17:30

@deuce: Ez a baj, ebben az országban. Pontosan ez. Hogy az ügyfél nem azt kapja, amit elképzelt magának, hanem azt, amit a szolgáltatók kényük kedvük szerint kínálnak.

Maradjunk a TV-adásoknál. Miért nem az ügyfél választhatja meg azokat a csatornákat, amelyek érdeklik? Kénytelen választani (legtöbbször választani sem tud) olyan szolgáltatót, amely ÁRBAN, jól érthetően írom ÁRBAN, és nem igényben megfelelő.

Nevetséges. A kedvező árú szolgáltatások egy csomó szemetet tartalmaznak, ráadásul olyan szemeteket, amelyek vétele kódolatlan, a szolgáltatónak is ingyen vannak.

Az ilyen megalkuvók vannak többségben, mint Te vagy, ezért is tartunk itt.

Következő lépésed tényleg az lesz, hogy könyörögni fogsz, hogy szolgáltatás nélkül fizethess.

Nem vagyunk egyformák. Az ügyintézőnek, aki nap, mint nap ezzel foglalkozik, igenis legyenek célratörő kérdései, faggassa ki az ügyfelet, célirányos kérdéseket tegyen fel.

De nem teszik. Magam is átéltem ezt. Mint a robotok. Ha nem határozott elképzelésekkel mentünk volna oda, jóformán elhajtottak volna.

De nem mindenki tudja megfogalmazni, hogy mit akar, ezért volna szükség a jó ügyfélszolgálatosra.

Nincs ilyen, sem UPC-nél, sem Fibernet-nél, sem T-Home ügyfélszolgálatnál. Ez Magyarország.

Azért mert hagyjuk... meg is érdemeljük...

bluebell 2010.06.08. 15:19:23

Ja, AnnaM-nek külön köszi, hogy így a védelmébe vett ismeretlenül is. :o)

Pánamerikai Harci Kos 2010.06.08. 15:21:18

Lefejezték a UPC-t

Megszüntették a UPC közép-európai regionális központját, és nyugdíjba ment a regionális vezető. Távozott a cég magyarországi vezérigazgatója is.

A változásokat egy átfogó vizsgálat előzte meg, a UPC-t az az ügyvédi iroda vizsgálta, amelyik a Magyar Telekom (!) macedóniai piszkos ügyeit is feltárta az amerikai értékpapír-felügyelet megbízásából. A UPC-nél nem az amerikai értékpapír-felügyelet vizsgálódott, hanem az amerikai tulajdonos, a Nasdaqon jegyzett Liberty Global INC belső auditcsoportja küldte ki a tengerentúlon működő, de nálunk is fiókot fenntartó ügyvédi iroda munkatársait.

A UPC magyarországi felsővezetőinek vesztét az okozta, hogy a vizsgálatatot végző jogászoknak nem tetszettek a menedzsment tulajdonában lévő cégek és a UPC között kötött szerződések.

Volt olyan UPC vezető, aki egész családját cégköltségen utaztatta ki a pekingi olimpiára. Több vezető ugyanilyen hanyagul bánt a pénzekkel akkor is, amikor például hálózatfejelsztésről volt szó.

A Figyelő úgy tudja, hogy emellett egy közelebbről meg nem nevezett pénzügyi és egy operatív vezető lett gyanús a vizsgálatot folytató jogászoknak.
index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/10/lefejeztek_a_upc-t/

bolond31 2010.06.08. 15:21:20

@VilMarci: Nem azt írtam hogy megáll az élet odakint 18h után... A telefonos ügyfélszolgálat itthon is 24 órás.. Mivel ez egy távközlési szolgáltatónak kötelező...

bolond31 2010.06.08. 15:24:30

@bluebell: Nos... akkor így már tőled tudok elnézést kérni a lovas megjegyzésért.

Szóval elnézésed kérem amiért elborult az agyam!

Mea maxima culpa...

Frucsasz 2010.06.08. 15:27:39

A UPC szutyok, ügyfélellenes, tele retardált, motiválatlan kreténekkel. A telefonos kollégák nem értenek semmihez, és csöppet sem érdekli őket a világon semmi. A személyes ügyfélszolgálaton szinte képtelenség 2-3 órán belül végezni. És persze, ott se érdekli őket semmi, de ot legalább lehet eredményeket elérni, ha az ember lánya két morcos képű 130 kilós kísérővel érkezik.
De: itt én valahogy úgy látom, hogy már megint egy idegbeteg kismamaszaurusz túlhisztijét olvashattuk. Igenis, a szerelő nem fogja megálmodni, hogy a hülye ügyfél hány szobába kéri/nem kéri a szolgáltatást, így mondani kell. Másodszor, ahány tv készülék, annyi box szükséges. Ezt a hülye is tudja, csak a mamaszauruszt lepte meg az infó.
Harmadszor: mégis hova telepítette fel a kedves ügyfél a boxot???
Negyedszer: ki a tökömet érdekli, és mi köze a sztorihoz annak, hogy a posztoló 11 éves calicivíruson átesett fia milyen tv csatornákat kedvel? Legközelebb a tegnap déli menüt is közzéteszik majd? Vagy hogy mikor volt utoljára hasmenése?
Ettől eltekintve: UPC szar.

bluebell 2010.06.08. 15:31:47

@bolond31: ... mint nekem tegnap. van ilyen...

deuce 2010.06.08. 15:32:29

@Gromek: húha.
mostmár én is egy büdös megalkuvó lettem, pedig milyen szép is lenne, ha veled együtt dicső forradalmár lennék!!

felhívnám a figyelmedet, a következőkre:
- nem nézek tv-t, leszarom a tvcsatornáidat. ha szemét megy ott, ki kell kapcsolni. külföldön is megy a szemét a tv-ben, nyugodj meg.. onnan vesszük át pl a maúnikashow-t és társait!!
- a fenti post toló többszörösen fail, viszont okoskodni, forgatni, színezni, elmélkedni, anyázni, markát tartani homáron kártérítésért (??? ez az egyik legviccesebb!) nagyon tud
- nem haver, akárhova is forgatod a dolgokat, nem velem van a baj, neked van komcsi felfogásod, miszerint "jájájj csákázügyfélnek lehetigaza". kurvára nem fizetnék a semmiért te majomfaszforgatósgeci. éppen azt írtam fentebb is, hogy 30/3-nál 10/1-et garantál a upc, és a hatóság komolyan veszi ezt, szóval ügyfél simán bonthatná a szerződést ha neki félóráig tölt a google.. ÉN IS bontanám! nem homárra picsognék!
-ágika csak meg tudja fogalmazni akár megrendeléskor, akár szereléskor hogy hány kibaszott tévéje van??? ehhez nem ügyfélszolgálatos kell, hanem óvodában megtanulni az egyik kezének ujjain matatást a másik kezével (gyk. számolás), ha máshogy nem megy.. de ő a helyszínen sincs szereléskor, mit is várnánk tőle?

ne írkálj nekem inkább, ne nevettesd ki magad jobban, én bolonddal beszélgettem, nem veled. :p

okostojáskodás, kesergés, sztereotipizálás, anyázás.. ezek nagyon mennek az országban, még akkor is, ha nem te vagy a szenvedő alany, én így látlak pl. téged, szerintem ezek miatt egyre gázosabb az ország, mivel régebben ebből kevesebb volt!

bolond31 2010.06.08. 15:34:46

@Gromek:
nos... csakmert már megint azzal jössz, hogy "ez a baj ezzel az országgal"!!!
Tessék, a pár poszttal ezelőtt említett holland UPC csatornakiosztása... :

www.upc.nl/televisie/tv-zenders/

Nos Gromek!!! Kérlek szólj, ha találsz olyan országot, ahol azt tehetek a pénzemért, akkor és úgy, ahogyan és amikor én akarom!!! Azonnal csomagolok és megyek!!!

Az meg mekkora baromság már hogy az ügyfélszolgálatos faggasson ki mindenről???
Persze, vannak dolgok amit meg kell kérdeznie... mint pl. hogy "mit szeretne?"
De sorold már fel hogy szerinted milyen kérdéseket kéne feltenni...
Elvárod hogy mindenki más helyett gondolkodjon az ügyfeles, és kitalálja hogy te vajon mire nem gondoltál, vagy neked mi lehet fontos, és ha ezt nem teszi meg akkor rögtön lehülyézed...

Kicsit irreálisak az elvárásaid "elvtárs"!

Énbagoly 2010.06.08. 15:34:59

@bolond31: érdekes, hogy @deuce: mellett már nem is tűnsz olyan bunkónak. :)

@bluebell: legalább van humorod, ha már türelmed annyira nincs. :))

kovacsgabor21 2010.06.08. 15:37:54

Velem az történt - nem az UPC-vel - hanem egy biztonsági ajtó céggel, hogy akkoriban sorra törték fel a szomszédjaink lakását , így arra gondoltam, hogy valami jó biztonsági ajtót kéne beszerezni. Fölhívtam az egyik céget, mert láttam a hirdetésüket, hogy 80 ezer forinttól van. Jött is a srác, szerintem a tulajdonos fia. Kedves volt. Mondtam neki melyik a 80 ezer forintos ajtó. Mutatott valami nagyon egyszerűt és azt mondta, hogy ha jobbat akarok (több zárral, kukucskálóval meg a mittudomén mivel), akkor persze többet kell fizetni, így lett 150 ezer. Tudom, hogy a legtöbb cég azt csinálja, hogy hirdetésben olyan árat írnak, ami nagyon csábító, de mire sorra kerül a dolog, akkor általában lényegesen többet kell fizetni ha valami használható is legyen. Nekem akkor már rossz szájízem volt, amikor majdnem kétszer többet kellet fizetni egy pár apró extra dologért, mint több zárral, kukucskálóval. Három hét múlva elkészült az ajtó. A srác felhívott, hogy másnap mennének beszerelni. Mondtam neki, hogy déltől mehetnek, mert csak akkor lesz otthon a feleségem, mivel viszi a gyereket orvoshoz. Erre fél 12-kor felhívott a srác, hogy miért nincs otthon senki, az emberei már ott vannak. Mondtam neki, hogy nem úgy beszéltük meg, egyébként ha akarnám, akkor se tudjuk megoldani, hogy azonnal legyen otthon valaki, mert dolgozom és kb. fél órás az út haza. Feleségem meg éppen a gyerekkel van gyerekorvosnál. Erre elkezdett ordítani, hogy miért van az, hogy állandóan könyörögnie kell, hogy dolgozhassanak. Szóhoz se jutottam, pedig amikor jött megmutatni a katalógust, akkor tök normális és kedves volt. Elkértem tőle az emberei telefonszámát és felhívtam őket. Mondták, hogy nincs semmi gond, akkor elmennek ebédelni és visszajönnek fél egyre. Így is lett. Az ajtó azóta jó. Viszont senkinek nem ajánlottam ezt a céget, pedig lett volna rá 3-4 ismerősöm, aki biztonsági ajtót rendelt.

bluebell 2010.06.08. 15:38:05

@Énbagoly: :o) Türelmem is volt, egy darabig. Aztán elfogyott. Aztán aludtam. Most még van. :o)

deuce 2010.06.08. 15:40:10

@Énbagoly: azért, mert én csúnyábban beszélek, mint ő? :)
szerintem az sokkal bunkóbb, hogy nem ismer engem, de megalkuvónak nevez, és azt állítja, hogy a semmiért is fizetnék...

ha nekem lenne kevesebb tévécsatornám és a net dialup sebességgel menne, én is utánamennék a dolgoknak, mert nem teljesíteti a szolgáltató a kötelezettségeit. de egy szerelő félórás csúszása miatt nem hisztizném körbe a fél világot .........

Jossarian 2010.06.08. 15:40:48

Kedves Agi!

Mi a fenet keresel Te meg magyaro.-n??? Vagy annyira talpraesett, hogy a vilag barmely sarkan megallnad a helyed, es ott azon a szemetdombon, ahol sajnos kenytelen vagy elni, az elvarasaidna es a penzednek megfelelo szolgaltatasokhoz soha nem fogsz hozzajutni. Egyebkent meg tiszteletlre melto a turelmed, en mar az elso szerelo megjelenesekor fogtam volna vmi kemeny es duduoros targyat, es jol megutogettem volna okelmet. (mintahogy mar eddig egyparszor megtettem...)

Sok sikert a kuzdelmeidhez, es ne hagyd magad, ha mar mindenkepp ott akarsz elni! :)

rezo_O 2010.06.08. 15:40:54

@bolond31: az rendben van, hogy a munkaddal jaro frusztraciot itt vezeted le, kulon hitelesnek tunsz a szememben a reszleteket illetoleg, valoszinuleg kozel vagy a tuzhoz

annyit szeretnek csak kerdezni, hogy meglenne ez a melod, ha nem egyedileg kezelne a munkaltatod az ugyfeleket, ami szerinted hulyeseg

mivel Ti kezelitek Oket egyedileg, es veletek van a legtobb problema, ezert gyanitom azzal egyutt, hogy igy kikeltel magadbol nem lehet valami jo a munkamoral

a lenyeg az, hogy lehet, hogy idiota meg idegbeteg az Ugyfel, de Te vagy a felelos azert, mert nem oldottad meg a problemat. O Nektek nem a problemakert fizet, Te viszont azert kapod a kibaszott fizetesed, hogy megoldd azokat.

bluebell 2010.06.08. 15:41:55

Ágika nem vár kártérítést, tessék olvasni, csak feltett egy kérdést. ( Bár kár volt. ) Na megyek ápolni a kisebbrendűségemet, különben ma senkivel sem fogok üvöltözni, és akkor hogyan fogom megfőzni nyugodt szívvel a vacsorát tévézés közben?! :o)))

Énbagoly 2010.06.08. 15:42:48

@bluebell: Nem baj, majdcsak elfogy megint. :)

@deuce: te sem ismered, és mégis ronda jelzőket aggattál rá.
A net lényege, hogy nem ismerjük egymást, csak a szánkat járatjuk.

deuce 2010.06.08. 15:43:11

@bolond31: linkelgethetsz ezeknek csatornakiosztást...
az adsl korszakban is pont ezek a gromekfélék picsogtak, hogy jajjhát franciaországban már 100megás net van 200 tévécsatornával 30 euróért, aztán kis utánajárással kiderült, hogy mindez párizs külvárosában, és a lakosság 0,05%-át fedi le a szolgáltatás. :DDDDDD

deuce 2010.06.08. 15:49:13

@Énbagoly: jaja. nagy játszótér ez kérem.

de ha én semmiért fizető többségi megalkuvó vagyok (nem ismerek ilyen embereket egyébként ... szóval biztosan magából és a saját ismeretségi köréből indul ki), akkor ő lehet "majomfaszforgatósgeci", nemdebárdeugyehogyde? :)

bolond31 2010.06.08. 15:55:33

@rezo_O: Még jó hogy nem te vagy a főnök, és nem te határozod meg hogy miért kapják az emberek a "kibaszott fizetésük"!!!
A Cég által okozott problémákat valóban meg kell oldania a dolgozónak, de Ágnes nem a cég problémáit írta le, hanem a sajátjait... Nem lehet mindenki problémáját megoldani, még akkor sem ha az ember hajlandó lenne rá.

csak egy példa... tegyük fel, a szerelő mikor kint volt Ágnesnél, behúzta volna a másik 2 szobába is a kábelt... ez kb. jó esetben is + fél órájába került volna... Kapott erre a munkára 45 perc tervezett időt, de emiatt 75 percébe került.
Aztán megy a következő "Ágneshez" és már 1 órát csúszik...
Aztán este fél 9kor mikor telefonál egy ügyfél akihez 8ig ki kellett volna érnie ennek a technikusnak...
Ekkor te milyen megoldást javasolsz???

Nos ezért vannak a szabályok, hogy a lehetőségekhez mérten az utolsó ügyfélhez is kiérjen az intervallumon belül a technikus...

Ne legyél már ennyire okos más kötelességét illetően ha fogalmad sincs a dolgokról...

Énbagoly 2010.06.08. 15:56:00

@deuce: azért csendesebben is szerethetnétek egymást. :)

bluebell 2010.06.08. 16:01:46

@bolond31: Hé! Én nem akartam vele pluszmunkát végeztetni, simán mondhatta volna, hogy majd legközelebb kijön, és megcsinálja, de ennyit sem mondott! Én nem akarom beosztani az idejüket, de ha ők beosztják az enyémet, és én próbálok is hazaérni, akkor ne jöjjenek már oda hamarabb, és ne mondják már azt, hogy nem várnak meg, mert dolguk van! Na. Én az első alkalomnál is nagyon szívesen belementem volna abba, ha annyit mond, hogy idefigyelj te agyoniskolázott, ehhez több idő kell, nem erről volt szó, hívd fel a bűvös számot, kapsz új időpontot, és akkor megint kijövünk. De nem így volt. Mindegy már, azóta boldogan nézzük esténként külön szobában a pornót, a lét kicsengettem, a sztori meg már lassan lerágott csont. :o)

Ja, ne Ágnesezz! :o) Légyszi.

Hosegawa 2010.06.08. 16:02:24

Frankón totál igaza van a nőnek, én nem tudom mi folyik a UPC-nél, de már kemény hosszú évek óta.

Ha a tecsóról van valami rossz hír, én azt mindig beviszem kinyomtatva oszt a regionális vezetőm kezébe nyomom, az meg azonnal intézkedik.

Ezeknél viszont úgy látszik, senki nem jár homárra. Úgy kell nekik.

Remélem egyszer szó szerint rájuk szakad a cég székháza. És éppen csak a retardáltak lesznek bent remélem.

bolond31 2010.06.08. 16:11:35

@bluebell: Rendben, nem Ágnesezek... :) Elnézést.

Te magad írtad, hogy fél 5kor hívott a technikus hogy ott van. Nos nem 5től van az esti intervallum ahogy te emlékeztél, hanem fél 5től, tehát nem hamarabb ért ki, hanem te nem voltál otthon időben...

Nameg komolyan... ha én kérdezek valakitől valamit, és az nem reagál, akkor felteszem neki még1szer a kérdést, de válasz nélkül nem engedem el... Meg ha tényleg úgy mondtad neki ahogy a cikk-ben írtad, akkor lehet azt hitte csak nagyképűsködni akarsz...:) "Még külön szóltam is neki, hogy több szoba van, ..."
szal ha így hangzott el a mondat hihette azt is, hogy be akarod csábítani a hálóba... :))) Ezért engedte el a füle mellett...

Mogyoró007 2010.06.08. 16:18:42

@bolond31: lehet, hogy így, lehet hogy úgy, mindegy, csak Áginak ne legyen igaza :)
A upc meg a mennybe megy. Fura egy agyad van neked... Csoda, hogy eddig életben maradtál :)

Zuzimama 2010.06.08. 16:19:50

Nagyon úgy érzem, hogy talán létre kellene már hozni egy külön homárt a terheseknek.
Mondjuk ne homár legyen a neve, hanem kenguru. Oda csak az nézne be, akit érdekel a várandósok picsogása, hisztizése, és a sokszor alaptalan követelőzése.

bolond31 2010.06.08. 16:29:45

@AnnaM: Nem tudom mi köze az életben maradásomnak ehhez a történethez...
Kettőnk közül te élsz homályban, mert úgy foglalsz állást egy ügyben, hogy gyakorlatilag fogalmad sincs arról hogy mi hogy történt!
De igazad van... mindig azok a csúnya nagy multik a hibásak mindenért!!! Teljesen kizsákmányolják szegény előfizetőket...
Ha észrevetted volna, többször mondtam és több embernek is hogy igaz hogy a lovas beszólásom durva volt, és ezért elnézést is kértem!!!
Szerinted beismerem a saját hibám, akkor egy cég hibáját nem ismerném be, ha valóban a cég hibája lett volna az eset???
Vedd már le a szemellenződ!!!

Mogyoró007 2010.06.08. 16:32:21

@bolond31: fogalmam sincs... de neked van... érdekes... a többi meg blablabla...

sántaclaus 2010.06.08. 16:32:28

A hölgynek nincs esetleg partnere aki kevésbé égő módon képes képviselni az érdekeit?Vagy esetleg azért nincs , mert ennyire elviselhetetlen a természete?És így nevel gyereket?Ejnye-bejnye.

Meg akar dögleni pár csatornáért,rosszul választ szolgáltatót és baszatlan picsa módjára szitkozódik,basznám tarkón péklapáttal.

bluebell 2010.06.08. 16:35:42

@bolond31: múlt héten telefonon rendeltem meg a második boxot, ahol a telefonos hölgy mondta nekem a fél ötöt. Én ehhez tartottam magam. Honnan kellett volna tudnom, hogy öttől van a következő intervallum? Tessék, hülye, naív ügyfél, elhiszi, amit a upc-s ügyfélszolgálaton mondanak neki. A másik, nem így mondtam neki, hogy hány szoba van, halál beteg voltam, szerinted volt kedvem flegmáskodni? Mondtam, hogy van még két szoba, nézze meg legyen kedves azt is. Ennyi volt. Mondhatta volna, hogy oké, de nincs hozzá kábel, majd visszajövök új időpontban, etc..., de nem. Tehát nem rögtön voltam paraszt, normálisan beszéltem vele. A call-os hölgytől is normálisan rendeltem meg a boxot. Az agyam akkor durrant el, amikor felhívtak, hogy miért nem vagyok otthon, és hogy ők sajnálják, hogy félretájékoztattak. Ennyi. De mondom, tanultam belőle, mindennek utána kell járni ötször, mielőtt az ember valamit kér, vagy rendel, különben ő a balek. De mondom, ma már nem ilyen levelet írnék, lehiggadtam, de megjegyeztem magamnak: " számunkra az ön elégedettsége a legfontosabb "... :o)
Itt a vége, fuss el véle.

bluebell 2010.06.08. 16:37:11

@bolond31: becsábítani a hálóba?! :oDDD Hehe. Lehet, hogy azt kellett volna. Ééés most kivillantom a már fentebb oly sokat említett jóindulatomat: hátha legalább a calicit ráragasztottam volna... :o) Persze vicceltem, mielőtt még elkezdenék újra szidni az anyámat.

atila68 (törölt) 2010.06.08. 16:38:00

Én kérek elnézést de nekem ebből a sztoriból az jön le, hogy a posztoló elvárja a UPC munkatársaitól a gondolatolvasás készségét.
Ha én akarok valamit valakitől akkor megmondom neki.
(három szoba, három bekötés... pölö)

deuce 2010.06.08. 16:39:50

@Énbagoly: ha nem firkál több "magas eszmei értékű" provokatív hisztit gromek úr, akkor én sem fogok...

ágival az a bajom, hogy nem ebben a világban él.. anyázás van nagy adag minden egyes lépésnél mindenki irányába..
netes hibaelhárításról nem hallottunk egy szót sem, csak annyit hogy googlézni sem jó, pedig a net sebessége a hatóságok aktuális hozzáállásának fényében éppen elég a szerződésbontáshoz.
hatalmas adag naívság is bejátszik:
- feltételezi hogy egy rohangálós szerelő felkutatja és beköti a másik tv-t is, amit előre nem kért..
- egyedül hagyja a lakásban a vadidegent, csinálja csak biztosan jó lesz...
- nem próbálja ki a bekötött szolgáltatást, nem ellenőrzi le, de a munkalapot biztosan aláírta, pedig azon rajta van a telepített végpontok darabszáma is..

mellesleg a szolgáltatás indulása és számlázásának kezdete upc-éknél akkor van, amikor a szerelő jelzi a központban hogy "heló bekötöttem, itt a munkalap"..
ABBÓL PEDIG ÁGINAK IS VAN 1 PÉLDÁNYA! ha aláíratják vele, hogy 1db tv bekötve akkor mégis mi a francon hisztizik?

ennél sokkal gyanakvóbb, odafigyelősebb, rámenősebbnek kell lenni, mert az élet rohanósabb, egyre több az "apróbetű".. bár itt apróbetű sem volt..
én sem tudom hány tévét lehet kötni a jupiszí csodatévé szolgáltatásaira, már csak ezért is ott lennék a szerelő sarkában, miután _előre_ közölném velük az általam preferált darabszámot megrendeléskor, talán ez még az árat is befolyásolhatja..

az én szememben éppen ági a nemtörődöm, és a semmiért/kevesebbért fizető, upc-vel megalkuvó ilyenformán, én teljesen más vagyok..
érted már miért gromek az okoskodó paprikajancsi? azt próbálja rámkenni, amivel én is szembeállok....
gromek szerint csoda ügyfelesek kellenének attól lenne jóvilág, és ha 10 tv-re kéri a bekötést, de a szerelő a 2. után elrohan akkor mi van? oda kell figyelni, nem anyázni.
erről ennyit. téma kivesézve többszörösen is.. ;)

bluebell 2010.06.08. 16:42:50

Innen üzenném mindenkinek, aki a b...tlan picsa névvel illetett, hogy árverést nyitok a részemre felajánlott tárgyakból. Aki vesz valamit, megfektethet. Hátha nem fogok picsogni többet. A pénzből egy harmadik boxot veszek. De kérdem én, akit irritál, az miért olvassa el? Elfogyott a kávé? Avagy esetleg talán neki sincs más akit b....gathatna? Nos. Az alábbi tárgyakat tudom felajánlani, péklapát, baseball ütő, a pszichiátria alkalmazása a gyakorlatban tankönyv, és egy ló egy része, mert bolond31 csak darabokban küldi, és még csak egy része ért ide. :oD Kéretik sorszámot húzni!

franjof 2010.06.08. 16:49:49

@bluebell: negyhonaposterhesre nemmondjuk baszatlan picsa

bluebell 2010.06.08. 16:51:14

@franjof: te nem. én sem mondanám. de olvasd el a fenti kommenteket. :o) valószínűleg úgy gondolják, hogy a szűznemzés nemcsak Máriánál jött be...

Mitévő Légy 2010.06.08. 16:53:46

@bluebell: ha nem vagy az, akkor ne viselkedj úgy. Ilyen egyszerű!

bluebell 2010.06.08. 16:57:30

@Mitévő Légy: igazad van. nyilván te mindig az elvárásoknak megfelelően viselkedsz. Jó neked. Én (sajnos ?) ösztönember vagyok, és igen, van, amikor elszakad a cérna. Nem vagyok robot. Viszont nem is fogok hasnyálmirigyrákban meghalni teszemazt, mert minden problémámat elfojtom. Ilyen egyszerű!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.08. 17:01:39

@bluebell: nem, csak agyvérzésben/szívrohamban. Sokkal jobb :)

Mitévő Légy 2010.06.08. 17:02:04

@bluebell: nem kell problémázni és akkor nem kapsz gyomorfekélyt. Senki sem tökéletes, de ha már írsz egy nyilvános blogra akkor azért kicsit higgadj le előtte, mert így jársz. Ezek után meg különben már kár magyaráznod a bizonyítványt, hogy én egy angyal vagyok, csak most épp fényezik a glóriámat és ezért kicsit kiakadtam, úgysem hiszi el senki, sőt minél jobban magadra kapod a kommenteket annál jobban bizonyítod, amit cáfolni szeretnél :)

deuce 2010.06.08. 17:04:34

@bluebell: te ági, egész viccesnek és lazának tűnsz, amikor nem a csoda upc-seket aprítod éppen. :)

egyet mondj meg nekem:::: hány darab tévénél szóltál volna nekik előre vagy bekötés közben?
haveromnál például 10db tv van a lakásban....

rád egyébként nem a baszatlan picsa kifejezés illik (máriára sem egyébként...), hanem a "néma hisztisnek upc sem érti az anyázását" szólásmondás, esetleg a "bolond lyukból bolond gyerek bújik elő, aki a tesójával együtt nézi majd a diszkoverit" .. ;)

szürke_tag 2010.06.08. 17:09:11

Az upc a leggázosabb szolgáltató. Én 15 éve rájöttem erre, azóta is kerülöm őket. Van másik, aki ha gázos is de nem ennyire.

szürke_tag 2010.06.08. 17:15:35

Egyébként itt sok hozzászóló is nagyon gázos. Valószínű érdekeltek. Viszont az ilyeneknek akik elbagatellizálják az egészet, hogy mindenhol szúrjanak ki velük. Valószínű az az upc szennycég kiadta a dolgozóinak, hogy billentyűre fel.
De ez nem csak az upc --ről szól, hanem a nem hozzáértő ügyfélszolgálatosokról, a tisztességtelen szerelőkről valamint inkorrekt szolgáltatóról. Ez ellen pedig mint jelenség ellen fel kell lépni. Mert az ügyfélből élnek és addig tehetik velünk ezt amíg hagyjuk.

Hosegawa 2010.06.08. 17:17:18

Azt én is komonyan rühellem, hogy eggyesek picsázni járnak ide fel.

A nő ügyfél fizetett, átbaszták, szivatták, én még az asztalt is rájukborítottam volna.

Terhes nő idegállapotát pedig tiszteletben tartjuk, mert nem nekünk kell elviselni az aranyeret meg a viszeret meg a hónapokig tartó hányást.
Nem pedig lepicsázzuk.

Nekem a leveléből totál a gondoskodás meg az aggódás jön le ahányszor a gyereket említi, erre valaki kritizálja a nevelését is.
Ez hogy jön vajon a UPC -höz kérem szépen.

És én úgy gyújtanám fel néha a UPC hogy becsszó, egy hót nyugodt természetű vevő/ügyfél vagyok.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 17:19:50

@franjof: pedig attól, hogy 4 hónapos terhes, még lehet ... pont 4 hónapja ;)

szürke_tag 2010.06.08. 17:21:44

Itt amint látom a hozzászólások színvonala, ahogy minősítik az ügyfelet, az mind az upc bagázst minősíti. Ahol ilyen a munkaerő stílusa, mert egyértelmű, hogy upc sek szolnak hozzá. Az a cég nagyon gáz és onnan mindenkinek el kell jönni. Aki pedig őket válassza az megérdemli a sorsát.

ijontichy 2010.06.08. 17:23:32

Kinek a pap, kinek a papné. Én is UPC-s vagyok, de csak TV (Lévén előtte tájékozódtam. Tévében T-Home jár gyerekcipőben, Internetben UPC).
Nomármost, akadnak nulla agyú ügyfélszolgálatosok, ez tény. Viszont az is tény, hogy a szerelők jöttek, időre jöttek, előtte félórával csörögtek, hogy akkor indulnának, pontosan tudták (a megrendelésből), hány helyre kívánok végpontot, korrektül kábeleztek (még az én lazaságomra - jó lesz az úgy! - is helytelenítően néztek). Történt ez 2010 januárjában. Az Astra-Thor váltás hasonlóan történt. Tehát van ilyen, meg olyan is. Sajnálom Ági anyut, de pár pontban mintha nem igazán tájékozódott volna, mielőtt anyáz.

szürke_tag 2010.06.08. 17:29:02

Te zuzimama vagyis Zsuzsi mit dumálsz itt össze? neked nem lehet gyereked aztán másra irigy vagy, vagy ha van gyereked akkor szégyellheti az anyját de nagyon. Vagy leszbikus vagy azért gázos az agyad. Ilyen bunkó hozzászólást egy állítólagos nőtől.

Layosh 2010.06.08. 17:33:14

Ági, nem lehetett volna a bekötés előtt olvasgatni kicsit a upc.hu-t? Ha azt sem tudod, hogy mit akarsz úgy elég nehéz mindezt megrendelni!

Gyökszi68 2010.06.08. 17:39:45

Milyen egy pech.......,még azt a fránya OPNI-t is bezárták.

2010.06.08. 17:42:54

Bírom az ilyen sztorikat. Attól függetlenül hogy majd minden szolgáltatóval előfordulnak gondok, ezek a leírások is full szubjektívek és alaptalanok sokszor.
Nekem ha bekötnek valamit nézem hova kötik be, ill. ott vagyok és megmondom hova szeretném, meg hányat meg ilyenek.

Ha ezt a levelet higgadtabban írta volna meg az írója akkor hitelesebb lett volna, ugyanazzal a sztorival... elég idegbeteg ügyfél lehet az ilyen, nekem van ügyfélszolgálatos ismerősöm és horror sztorikat mesél ügyfelekről, laikusokról meg okodtojás "szakemberekről" egyaránt..:)

JohnHenry 2010.06.08. 18:30:46

jó öreg upc :-p mi sorsot szoktunk húzni, ki hívja fel az ügyfélszolgálatot, ha valami nem működik, merthogy a szerencsés nyertes tutira síkideg lesz öt perc ügyintéző után.
(már ha olyan mázlista, hogy öt perc alatt eljut az ügyintézőig)

TGabi 2010.06.08. 18:36:12

Nem tudom miért az az érzésem hogy szegény posztoló tök prosztó...

A rája szarik rája 2010.06.08. 18:41:37

Basszus. 10 éve vagyok UPC előfizető (TV, Internet, Tel. Digi TV) de SOHA SEMMI BAJOM nem volt velük. Bennem van a hiba?

okoska74 2010.06.08. 18:49:08

én is rácsesztem az upc-re.felajánlották a digitális tv lehetöségét.elakartam fogadni de a szerelö csak 15-19 között ér rá.mondtam a call centeres hölgynek,hogy ez elég tág intervallum.azt mondta akkor ér rá a szerelö.erre 14.30-kor a szerelö rám csörög ,hogy hol vagyok mert itt áll a ház elött.mondtam,hogy dolgozom.erre ö ,hogy ö most ér rá és nem fog rám várni.
mondtam,hogy tárgytalan a szerelés.

egy atlag 2010.06.08. 18:53:16

Végre látom ezt a csöves "céget" a homáron. Jövő nyáron lejár a hűségem, a Digi, meg már itt van a házban. Akkor is váltok, ha a Diginél csak magyar 1,2 van fekete-fehérben tízezerért.
Komolyan, ekkora szarrágó és prosztó céggel csak a legmocskosabb hangnemben lehet beszélni.
A médiabokszuk egy kalap kaki, zúg. A net, pedig hírből sem ismeri a reklámfüzetbe belehazudott értékeket. Az ügyintézők, pedig mindíg úgy csavarják a szót, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska...valami tenyésztett vadbarmokat alkalmazhatnak.
Lehet, csak én vagyok peches velük, de szerintem kerüljétek őket, már ahol lehet.

Irise 2010.06.08. 18:53:38

Juj, remélem én nem voltam ennyire hisztis a terhességem alatt :D

Krike1974 2010.06.08. 18:57:46

Üdv,

Igazándiból az első kérdésem, ki van kiért a szolgáltatóiparban?
Természetesen a szolgáltató, de annak már az első telefonhívástól kezdve úgy kell lennie. Ebből a sztoriból nekem az jött le, hogy a megrendelési procedúránál adott kérdőívbe be kell tenni azt a kérdést, hogy a szolgáltatást mennyi tvkészüléken kívánja igénybevenni. Egy egyszerű kérdés sok problémától mentesítene mindenkit. Mivel a telepítésekkel tapasztalatok "elvileg" a szogáltatónál gyűlnek össze, illetve az ügyfélszolgálati tapasztalatok, ügyféligények is, ezért ezeket a saját (elvileg marketing) szakembereinek kellene kiértékelnie, és a többi osztállyal együttműködve megtenni a szükséges változtatásokat. illetve akkor megtenni, ha érdekli az ügyfelek elégedettsége.
Szerelő kérdéskörben lehet, hogy mondjuk nem 12 szerelőt kellene alkalmazni belváros központra, közel 75k ügyfélhez, és máris több idő lenne az ügyfelekre.
Ügyfélszolgálat esetében meg persze, nem kell egy hibafelvevő üszisnek mindent tudnia, erre való a több lépcsős ügyfélszolgálat, így a megfelelő tudással rendelkező kollégához tudnák irányítani az ügyfelet.
És legelső lépésként sajnos a vásárló többségében csak alapigényeket fogalmaz meg, a kereskedőnek kell a termékleírások pontos ismeretében kifaggatni, hogy mit is szeretne, hiszen így tud esetleg több szolgáltatást is értékesíteni.

Mondom ezt úgy, hogy 11 éve dolgozom internetszolgáltatónál, és voltam sales, és ügyfélszolgálat technikai támogató, valamint kiszálló szervizes, és implementátor(nem összetévesztendő az inszeminátorral). Az időpontok megbeszélése, és az idő pontos tartása a mi feladatunk volt, és figyelembe is kellett venni, hiszen nem véletlenül azt adja az ügyfél. Ha hamarabb értem oda, akkor elmentem kávézni max. és megvártam míg odaér, elmenni meg akkor mentem el, ha az ügyfél kipróbálta a szolgáltatást (mindenre kiterjedően, de erre én hívtam fel a figyelmét, és ragaszkodtam hozzá).

Ezzel azt hiszem nem minősítettem senkit, bántani nem akartam, pedig én is UPC-s ügyfél vagyok, és ha hibám van, akkor sokkal csúnyább leveleket szoktam írni, mint ami a posztban olvasható, pláne ha egymás után többször előjön. ez leginkább a digitális tv-nél van, ahol közel 1 év alatt 3 settopboxot elfogyasztottunk, és a szerelők is mondták, ne aggódjak, idén még látjuk egymást :)

üdv

Vélemény Pécs 2010.06.08. 19:03:47

Úgy látszik mi extra szerencsések vagyunk, mert volt állunk az elmúlt pár évben UPC-os és DIGI-s szerelő is,mindkét esetben nagyon rendes normális embereket fogtunk ki.

fagzal 2010.06.08. 19:05:21

Hát szerintem ez műbalhé. Nyugodjon le anyuka, még senki sem halt bele abba, hogy nincs TV az összes szobájában.

BTW, anno (jópár éve) én is magam kötöttem a UPC-t, mert a szerelő annyit pöcsölt a munkalappal, hogy közben egyszerűbb volt megoldani - plusz nem értette a Linuxomat, mert felül volt a taskbar és nem alul :)

neurotikk! (törölt) 2010.06.08. 19:08:08

@zulu:
Te vagy mar egy szopoaghoz szokott kreten faszikam. De legalabb alap agytevekenysegeket produkalhatnal. Leirt mindent erthetoen. ... es itt rajottem, foloslegesen irok, ha azt nem, ezt se tudod processzalni, nincs meg hozza a szukseges fogalmi hattered. Mindegy.

Ez egy tipikus magyar 'szogaltato'-i hozzaallas. Hozzak a minimumot, vagy ahhoz alulrol kozelitve. Valami kis plusz mar derogal, hogy maguktol figyeljenek arra, netalan proaktivan torekedjenek ra, hogy figyelmes es elegedettseget kelto szolgaltatast nyujtsanak. Nem. Ki kell allni es kuzdeni magunkert mintha ellensegesek lennenk egymassal a 'szolgaltatoval', na meg orulnunk kell ha hajlandoak foglalkozni velunk. Es meg fizetni is kell.

A jo szolgaltatonal igyekeznek a buktatokra elore figyelni es minel kevesebb nehezseget okozni annak akibol elnek.
...
a pontok a hatasszunet, mert ez a resz lenne a lenyeg, erdemes izlelgetni a mondatot.
Ez a sok szopoaghoz szoktatott paranoid allampolgarnak akinek egyertelmu hogy kormere nezzen valakinek akinek tudnia kellene a dolgat (ha ert hozza es erdeke is hogy gordulekenyen menjen a dolog es vigye hozza a penzt az ember minek a felugyelet?!) es kulon orom hogy megkuzdhet a szolgaltatasert, azoknak ez a gondolat egy ismeretlen vilagegyetem lathatoan.

Az UPC szar.
A legkisebb iciripicirit szokasostol eltero vagy problemas dolognal rajon az ember. Az abszolut minimumot hozzak, egy milligrammal se tobbet, semmi aron. Orom volt otthagyni oket a picsaba. Abszolut jogos a level hangvetele.

Sok szerencset a megszunteteshez, az egy kulon hercegurca. Kepzelhetetd, ha a fizeto ugyfelek elegedettsegere nem figyelnek, akkor mennyire szarnak a tavozo, nem fizetore?
Kepzeld a tavozonak mennyire megnehezitik a dolgat, ha mar annak is akibol elnek....

fagzal 2010.06.08. 19:09:09

BTW, UPC és net témában: volt már, hogy beázott valami és nem volt net egy napig. Tök egyszerű a megoldás: meg kell beszélni a szomszéddal, hogy össze-share-elitek a wifi-t, ha neki nincs, akkor te adsz, és viszont. Netfüggőknek kötelező :) Csak ne ugyanazon a hálón legyen a peer...

neurotikk! (törölt) 2010.06.08. 19:11:16

@neurotikk!:
... meg annyi, tevedesek egyszer ketszer mindenkinel vannak, na de ez a sorozat ami itt volt, ez mar nem veletlen, es sajnos tipikus. Egyszeruen nem ertik mi a szolgaltatas, penzgyarnak nezik az embert es kesz, az ugyfel csak problema.

Irwine* 2010.06.08. 19:13:31

Sajnos azt kell mondanom, hogy a mai világban a történetben leírtak elég általános dolgok, minden szolgáltatónál van ilyen... Sőt, én ennél már sokkal cifrább dolgokat is megértem. :)

A rája szarik rája 2010.06.08. 19:14:22

És még egy kérdés: mi a retkes f@szért kell ilyen stílusban posztot írni?

Öleld meg a pánikmacit és mond el neki mi fáj 2010.06.08. 19:14:35

Szokásos nincs azonnal tévém, nem látom a barátokköztet sírás rívás. Jó példája annak, miért nem kell TV-t nézni: Ilyen hülye lesz tőle az ember, mint a postoló.

neurotikk! (törölt) 2010.06.08. 19:18:25

@A rája szarik rája: Te figyelj, te a mondandora figyeltel egy picit is a stiluson tul? Nyilvanvaloan nem mert akkor ertened miert a hangvetel.

Zuzimama 2010.06.08. 19:21:32

@szürke_tag:kedves szürke tag.

Köszönöm, hogy ismeretlenül ilyen kedves dolgokat feltételezel.
A nickedből ítélve te pedig annyira szürke lehetsz, hogy csak mások leszólásásval tudsz/akarsz (?) kitűnni. A te nickedből ki sem tűnik, hogy fiú vagy, lány vagy valami egyéb. Nem értem, hogy miért gondolják egyesek, hogy másokat leszólhatnak csak úgy, elkönyvelhetik leszbinek, gázosnak, irigynek. Egyik sem vagyok, és ha lennék sem lenne hozzá semmi közöd.

Mi gázos van abban, hogy szóvá teszem, hogy a homáron heti 4-5 alkalommal kell terhes anyukák sipákolását olvasni? Ráadásul sokszor teljesen alaptalanul nyavajognak.

Bocsásson meg a világ, de a posztíró micsoda stílusban nyilatkozik, talán ő szégyellhetné magát, hogy ilyen alpári stílussal gyereket nevel. Az ő gyerekei tényleg szégyellehtik az anyjuk stílusát, terhesség mögé bújni pedig nem etikus. Ne fogjunk már mindent a hormonokra. Aki nem bírja, az ne vállalja és kész. A méltóságunkat még megőrizhetjük azért mert terhesek lettünk.

És hogy építő jelleggel is szóljak hozzád, az előző kommentedet elolvasva tanácsolnám, hogy tanulj meg beszélni, ugyanis idéznélek: "Aki pedig őket válassza az megérdemli a sorsát."

Ez helyesen: aki pedig őket választja!

Gratulálok és sok hasonló, értelmes hozzászólást kívánok.

neurotikk! (törölt) 2010.06.08. 19:26:12

@Zuzimama: csak egy gondolat. Elofordulhat hogy a gyereknevelo anyuka csak akkor alpari, ha baszogatja az akinek fizet.... persze lehetne turelmes es megerto es kedves azzal aki szopatja, peldat mutatva a kovetkezo nemzedeknek, milyen a jo ugyfel, lenyel barmit, sokszor, barmikor, mosolyogva.
ez csak egy gondolat.

Krike1974 2010.06.08. 19:34:15

@Zuzimama: Felpaprikázott hangulatban az ember nem gondolkodik, legalábbis én nem szoktam. Ezt a posztot szvsz. felfoghatjuk úgy is, mint hogy kiabált virtuálisan, tehát kiadta a dühét, ami felgyülemlett benne. Ez pontosan így jó, legalább nem lesz magas vérnyomása, vagy gyomorfekélye.
Ne legyünk annyira álszentek, hiszen mindannyian káromkodunk, csúnyán beszélünk néha, és attól még lehetünk jó szülők, de ezt hozza az adott szituáció. Aki ilyet nem tesz, az dícséretes, de nem várható el. Másodsorban meg ez a csodás világháló tele van sokkal alpáribb beszélgetésekkel, amihez bárki hozzáférhet. Sajnos tényleg azt kell mondanom, az olvasson el egy ilyen cikket, akit érdekel, és persze elmondhatja a véleményét is, de ugyanakkor az első mondat után is el lehet klikkelni :)
Nem bántásból mondtam.

Zuzimama 2010.06.08. 19:37:52

@neurotikk!: nekem nem azzal van bajom, hogy felszólat azért, mert szerinte nem kapott megfelelő eljárást. Semmi gond, tegye szóvá, hiszen az ő pénze forog kockán.

Nekem azzal van bajom, hogy a homáron kezd tendencia lenni, hogy aki terhes, az azt hiszi, hogy neki mindent lehet. Ha bárki is visszanézi az utóbbi 2-3 nap termését láthatja, hogy terhes anyukák éppen mit kérnek ki maguknak.
Pl.: nehogymár nekik 8 hónapos terhesen be kell fáradniuk a bankba leadni a nem használt bankkártyájukat, hiszen Ő TEHRES! De ha a lottón nyerne/vagy egy autót bizti nem sípolna, hogy neki be kell fáradni a nyereményért átvenni.
Nekem ez a bajom.
Voltam terhes, kétszer is, a homáron egy másik poszt kapcsán már ezzel bepróbálkoztak, hogy bizti irigy vagyok. Pedig a másodikkal veszélyezetett is voltam, a legvégén pedig ágynugalomra voltam fogva.
Nekem az a konkrét bajom, hogy sokan azt hiszik, hogy azért mert terhesek rájuk alapvetően nem vonatkoznak bizonyos szabályok, nekik többet lehet. Szerintem ez nem így van.
Ennyi.

Zuzimama 2010.06.08. 19:40:29

@Krike1974: ezen nem kell megbántódni, én sem tettem.
Megegyezik a véleményünk, alapvetően nem a posztíró stílusát kifogásoltam, hanem lásd egyel lentebb. (Sokadjára nem akarom leírni.)

Én is szoktam káromkodni, bár ezt egy kicsit erősnek tartom már. És nem magas a vérnyomásom sem. :D

Én inkább a szürke tagnak reagáltam, hogy vegye már észre magát.

Krike1974 2010.06.08. 19:48:37

@Zuzimama: Ok, kicsit figyelmetlen voltam :)

És szép álmokat a csemetéknek :)

dula 2010.06.08. 19:57:38

Én spec tányéros UPC előfizető vagyok. Kaptam egy levelet, hogy majd telefonál a szerelő -na ja -, egyeztetünk -na ja-, és jön a megbeszélt időpontban -na ja- az antennát átforgatni az új műholdra.
És képzeljétek telefonált, egyeztettünk, a megbeszélt időpontban jött, 20 percet dolgozott -profin-, majd a tájékoztató szerint beállított, kipróbált mindent ingyen. A végén kapott egy kis zsebpénzt, de alig akarta elfogadni.
ILYEN NINCS! A UPC-nél? Ne már!

rezo_O 2010.06.08. 19:58:19

@bolond31: arra gondoltam megoldaskepp, hogy tajekoztatni kell a kedves ugyfelet, hogy nem volt a munkalapra irva, viszont sietni kell, ezert egy kesobbi idopontban fog megtortenni a masik ket szobaba a bekotes, es el kell neki mondani mindazokat, amiket idegraviroztal. ezt meg fogja erteni. ebben az esetben nem ez tortent, hanem csapkodtak meg anyaztak mar akkor is mikor meg szo sem volt huszonhat szobarol. magyarul rabasztatok az ideget mar az elejen. amugy nem vagom minek magyarazom Neked ezeket, koztudott, hogy mennyire jo az ugyfelkezelesetek, gyanus nekem, hogy sosem fogod megerteni amit mondok, es okoskodasnak veszed..

prometheus_X 2010.06.08. 19:59:10

Emberek, Digit kell előfizetni (legalábbis Csepelen). Gyorsabb és stabilabb mint a UPC, a bácsik akik bekötötték pedig marha jófejek voltak, és jó munkát is végeztek.

Ja, és azóta a 2x annyiért fele annyit fizetünk.

Zuzimama 2010.06.08. 20:06:04

@Krike1974: köszönik, viszont kívánom. :D

anyadmajma 2010.06.08. 20:10:39

Na, akkor akinek nem volt hasonló problémája akármelyik szolgáltatóval, annak csak azt kívánom, hogy ne is legyen.
Én már átéltem egy-két ilyesmit, volt, hogy a felső szomszéd helyett kötötték ki a mi tévénket.
Egy biztos, ma Magyarországon a szolgáltatás azt jelenti, hogy ki vagy nekik szolgáltatva, és ha ezt nem érzed meg, kimaradsz ebből az érzésből, akkor szerencsés vagy.
A fent említett számos szolgáltatóval megesett számos esetemből tán vagy háromszor volt igazuk, amit simán, még a normál hangú beszélgetés alkalmával elrendeztünk(azért sejtettem is, hogy én vagyok a fasz, de rákérdeztem). A fennmaradó esetek igen jelentős hányadában játszott szerepet a problémám megoldásában az a tény, hogy testalkatilag ránézésre is alkalmas vagyok a beígért tettlegesség véghezvitelére. De sajna nem mindenki, és elég sokszor csak így lehet valamit elintézni. Legalábbis, ha nem évekig akarsz bajlódni vele.

@Zuzimama: Gondolom, te abba a szerencsés kisebbségbe tartozol, akivel ilyesmi még nem fordult elő. De tudod, vannak akikkel igen, és attól, hogy kb. 30 ilyen esetet tudnék itt megírni, még se nem terhes picsa, se hülye nem vagyok. Bár az utóbbi vitatható, de az előbbi nem nagyon, lévén, hogy pasinak születtem. Ja, és ha elolvasnád, hogy mi történt, akkor esetleg tudnád, hogy pl. a gyerek nem volt ott. Még egyszer a gyengébbek kedvéért: A GYEREK NEM VOLT OTT.

ba3525 2010.06.08. 20:18:41

@donfuligjimmy: Remélem nem :) Különben ha annyira rossz ez a szolgáltató akkor miért van ennyi ügyfele? (NEM VÉDENI AKAROM ŐKET...) de manapság eléggé lehet válogatni...

Krike1974 2010.06.08. 20:22:40

@ba3525: Mert például nálunk kertes övezetben ezen kívül az adsl marad, aminek kissebb a sávszélessége, és drágább is, pláne úgy, hogy 6 gép van itthon, amihez kell a nagyobb sávszél. Lakótelepeken, vagy bérházaknál ott lehet a Digi, és más kábelesek is többnyire, de sajna nem csak azokból áll az ország. Az ember pedig álltalában ár/érték arányban választ.

Zuzimama 2010.06.08. 20:45:40

@anyadmajma: nem tudom miért nekem írod, egyszer sem hívtam egy terhest sem picsának sem hülyének. Csak te, és én erre reagálok most. :D

Nekem is voltak már problémás és vitás kérdéseim, más kérdés, hogy nem írtam meg ilyen hangnemben az interneten hanem megoldottam oszt jónapot.

És ha nem volt ott a gyerek attól lehet alpári módon beszélni? Az felmentés?

deuce 2010.06.08. 21:21:22

@rezo_O:
ágika elbújt a szerelő elől amíg az szerelt, otthagyva neki a lakást, majd a legvégén amikor előjött a rejtekéből ellenőrizni a gyerekszobában a tv-t a szerelő futott el előle, csak kért egy gyors aláírást a munkalapra..
nem tudta rávenni (???) a gyerekszoba bekötésére, annyira kommunikációs zéró, de telefonáláskor már kinyílt a csipája, idézem:
"Mondom mi az anyátok van?! Nekem KELL szólni arról, hogy neki mi a dolga?"

rezo, komolyan kérdezem tőled... EZ MIIIIII???
ha annyira gázos a szerelő, akkor ANNÁL INKÁBB figyelem mit kavar a lakásban, nehogy elkúrjon, vagy leszarjon valamit, ellopja a csokimat, leverje a vázámat, stb..!!!

elvileg a szerelő is leszarta, a nő is leszarta a plusz bekötést.
akkor miről beszélünk? megérdemlik egymást! ;)

Claritas 2010.06.08. 21:34:23

nem tudom,mit cseszegetitek a posztolót,a UPC igenis egy aljas tetű cég, pláne ahol nincs konkurrencia ( nálunk sincs...)
miért nem fogalmazta meg a rendeléskor,hány TV-je van? szerintem megfogalmazta,de annyira kretén minden alkalmazott,hogy ennek leírása a munkalapra is hatalmas szellemi kihívást jelent.
lassú a net? ha felhívod a helpdesk munkatársat, kaphatsz lenézést,kioktatást,nem kell vérnyomásnövelő. nekem egyszer azt mondta a kedves ember mikor beszóltam,hogy bocsi nincs netünk,hogy írjak egy e-mailt...
nem csodálom,ha a posztoló kiakadt,UPC meg xarjon sünt

galicius 2010.06.08. 21:37:41

Elmebeteg vagy.Mi a tökömnek nézel televíziót.Ezzel a sok tömény állatsággal csak mosod a magad és gyerekeid agyát.Adj inkább a kezükbe könyvet,mindenki jobban jár.A UPC meg adja el másnak a szarát.

Fodyz 2010.06.08. 21:38:16

Szép jó estét!
Előre is utólag is bocsánatot kérek a szerelő nevében!Én is alvállalkozóként a upc nek dolgozom.Az idő intervallumokat 9 -13 30,13 30-16 30,16 30-20 00 között adják meg!A szerelőnek ezen időintervallumok közt lehet akár 5-6 címe is! Egy szerelés eltarthat akár 2 órát!Tőlünk elvárja a upc hogy megfelelő értékek között (amit ők elismernek) köthetjük be a médiaboxot ( ha ettől eltér ,nem fizetik ki a munkánkat)!Az új bekapcsoláshoz médiaboxon kívül CSAK 1 analóg bekötés jár!
Ennyit a szerelőkről. Többet nem tehetnek ,nem számolhatnak el!A sok telefonálós ügynök mindent megígér csak h pénze bejöjjön! Mi meg csak azt tehetjük amit engednek!Ha többet csinálunk akkor nem fizetik ki ,az anyogot nem számolhatjuk el(hiány)!Reggel 9 től este ki tudja meddíg dolgozunk ,ha 19 35 kor érünk a címre ,lehet h van még másfél órás munkánk.A szerelők többsége lelkiismeretes tisztelettudó legelább is a kollégáimat ismerve.Köszönettel :1 upc s bedolgozó

Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.06.08. 21:38:43

"Ugyan miért nem ő kérdezte meg, hogy hány szobában akarunk tévét?!"
:D :D
A posztoló tett már látogatást a Föld nevű bolygón?

galicius 2010.06.08. 21:39:53

@Claritas: Ez hülyeség.Valamikor nekem is volt UPC-m,de amióta a T-Home foglalkozik vele,az van.Kutya baja.És egyharmada a UPC-nek.Nézz utána,megéri.

Zee 2010.06.08. 22:05:21

minden szolgáltatónak el kell mondani,hogy nem vagy hülye:)és ne kezeljenek akként.Nálam a netmodemet vitte el a vihar,éslegalább három kijövetelt megspóroltam azzal,hogy közöltem az ügyfélszolgálatossal,hogy informatikus vagyok-ez a varázsszó(mellesleg tényleg az vagyok)-
és ez a baja a netnek,hozzanak másik modemet :).Zokszó nélkül hozta,ok,egy kicsit alkudozott,hoghy milyenek a LEd-ek satöbbi,de lehengerlő módon,meggyőztem,hogy a szomszéd kölcsönmodemjével megy,tehát tutira az a baja,ne mérjenek fel,csak hozzák ki :)

:D

úgy kell hozzájuk állni,ahogy ők hozzánk.Hülyének néz,én is annak nézem.elmondom neki,hogy három szobában van tv.de kösse be a fürdőbe is,mert hátha :)

be fogja kötni.tök komolyan :)

trickortreat 2010.06.08. 22:08:44

@bolond31: hat azt hogy a sajat hibad beismerted, dicseretes. Attol meg te is lehetsz homargyilkos, vannak egy paran, akik akarmilyen egbemeno (szolgaltato reszerol erkezo) geciskedest is olvasnak, rogton ravagjak, hogy mert miert pattog az ugyfel.
Nem ertitek az egesznek a lenyeget.

Egy cegnek meg az is meg kellene, hogy erje, hogy akkor is igazat adjon az ugyfelnek, ha annak egyaltalan nincs igaza.
Ugyanis ezek a dolgok nem az igazsag gyozeledelmeskedeserol szolnak, hanem a PENZROL. Kell neked, hogy sok ember odamenjen, mert jo hire van a cegednek? Nyeld le a bekakat, legyel kedves (persze vannak extrem esetek, Agie nem az).
Ha nem birod ezt, ne menj ilyen teruletre dolgozni.

Az a ceg, amelyik allandoan szivatja azokat, akiknek a penzebol el, tonkre fog menni. Elobb-utobb, de tonkremegy, ez tuti, ha csak nincs monopolhelyzetben.

Nem szeretem hasznalni ezt a kifejezest, de tenyleg "mindenki tudja", hogy az UPC egy szutyok ceg. Nekunk is volt vele gondunk, mi is otthagytuk, ahogy lett ra lehetoseg.

Lehet, hogy Agi problemaja nem a legdurvabb eset, amirol hallottunk, de pont az ilyen kis felorak, meg bunkozasok, meg odaszolasok assak ala egy ceg hirnevet.

trickortreat 2010.06.08. 22:15:20

@Fodyz: nah ezt gyanitottam en is, hogy a UPC nem csak az ugyfelekkel faszfej, hanem az alvallalkozokkal is.

Ebbol aztan halmozott problemak adodnak.

:(

82zyklon 2010.06.08. 22:22:44

@bolond31: húzzál má` a faszba...

Fodyz 2010.06.08. 22:23:25

@trickortreat: Köszi a megértést!
Mi tényleg az ügyfeleket nézzük de a kezünk meg van kötve!Csak azt tehetjük ,amit enged a upc....... Járnak utánunk ellenőrizni....
Ha a legkisebb hibát találják feketepont a cégünknek.

freddyreal 2010.06.08. 22:36:48

tipikus hülye ügyfél.

rezo_O 2010.06.09. 08:17:26

@deuce: szerintem olvasd el megegyszer a szoveget, mert vagy rosszul emlekszel, vagy ertelmezesi problemak merultek fel

a mi az anyatok van amolyan frazis, szolasmondas vagod, nem igy koszont a telefonban, ezt inkabb csak olyan feltetelezik, akik ezt tenyleg meg is teszik

a csajszi meg nyilvan nem volt a seggeben a szerelonek, tekintve, hogy az az elso pillanattol fogva idegbeteg volt, am muszaj felhivnom a figyelmedet ra, hogy felhivta ra meg a bekotes elott a figyelmet, hogy a tobbi szobaba is szeretne. az erre hasznalt frazis az elment a fule mellett volt, valoszinuleg te is elmentel emellett

a lenyeg: az ugyfelnek, akibol a ceg el alapveto dolgok kapcsan merultek fel komplikacioi, melybol nagy kuzdelem aran sikerult csak kikerekednie. vagod o ezert fizetett. nem azt mondom hogy minden ugyintezes utan kene customer feedbacket tolni, de azert ilyenkor legalabb a tipushibak kibuknak, es nem egy fiatal egeszseges no (a celcsoport egy resze) jelentene a problemat az ugyfelszolgalaton hanem az idosek, tipikus hibbantak, stb.

bluebell 2010.06.09. 08:44:52

@Zuzimama: már nem azért, kedves zuzimama, de lassan te tűnsz úgy, mint aki hisztizni jár ide. Nem olvastam az összes cikket a homáron, így nem tudtam, hogy a terhesek ezen a héten már az agyatokra mentek. Én csakis azért írtam le, hogy terhes vagyok, hogy hátha valaki érti, mire gondoltam akkor, amikor végig kellett trappolnom a városon, mert ők félórával hamarabbtól vártak, aztán végigrohantam az ügyfélszolgálathoz vezető utat, majd a cuccal ugyanez a gyerekért. CSAKIS ezért. És azt két terhesség után szerintem te is tudod, hogy nem egy pepsi érzés. Nem mentség a terhesség, én nem is érzem tehernek, csak ebben az esetben nem annyira voltam jól, mire hazaértem. Ennyi. Ha nem vagyok terhes, akkoris felhúztam volna magam. Ennyi.

bluebell 2010.06.09. 08:46:42

@Öleld meg a pánikmacit és mond el neki mi fáj: már nem azért, de adás addig is volt, a másik tévén is, csak nem digitális, és nem azok a csatornák, mint a mi szobánkban. Azért kellett a másik box. El kéne olvasni a posztot... De persze nagyon sírtam, mert aznap nem láttam a BK-t, de mivel rögzítős a mi szobánkban lévő box is, azzal felvettem, így meg tudom majd nézni reklámokkal együtt. Újra és újra. Juhúúú.

bluebell 2010.06.09. 08:50:03

@Fodyz: ne haragudj, én nem is a többséget akartam támadni, nekem konkrétan azokkal volt bajom, akik ezt az egészet megkavarták. Hallottam hírét, hogy mi megy ott nálatok, és én is azt mondtam az call-os srácnak is, hogy ez a ti házon belüli ügyetek, intézzék el házon belül, de én miért szívjak emiatt? Tudom nagyon jól amúgy, - nálunk is ez van - , hogy van pár jó munkaerő, meg pár silány. Hát én itt az utóbbit fogtam ki. Ettől függetlenül ha a munkát nem is végzi el rendesen, de nem pattog a lakásomban első alkalommal, valószínűleg teljesen másképp alakul a sztori. Bár igen, én is utánaolvashattam volna, merthát itt nálunk így szokás... Kitartást, és jó munkát!

bluebell 2010.06.09. 08:57:20

@deuce: :o) Szóltam a pasinak még első alkalommal, hogy három szobánk van, oda legyen szíves behúzni a kábelt. Ennyi volt. A nappalit megcsinálta úgy, hogy bekötötte a boxot is, aztán még cirkuszolt egy kicsit, hogy kerülgetni kellett az ágyunkat, és ennyi volt. Aláiratta velem a lapot, és ment. Tényleg elolvashattam volna, de baromi beteg voltam, meghát a franc sem gondolta volna, hogy ebből még problémám lesz. Igen, utána is mehettem volna, hogy bekötötte-e, de mivel éppen költözés után voltunk egy hónappal, a dobozok között pedig amúgy is egy csomó minden kábele volt, szerintem nem tűnik fel akkor sem, hogy nincs bekötve. És erre írtam, hogy ha lett volna olyan jó fej, és szól, hogy oké, én beviszem a kábelt, de figyelj te ostoba, attól még nem lesz ott ugyanaz az adás, hanem ahhoz kiszállunk még egyszer, az oké. De sem kábelhúzás nem volt, sem tájékoztatás. Én értem, hogy nem feladata, de mondom, szóltam neki a három szobáról, így szerintem nem halt volna bele. Namindegy. Naív, hülye ügyfél ugye...

bluebell 2010.06.09. 09:02:20

Egyébként pedig eszem ágában sincs a glóriámat fényezni, de tegye fel a kezét, aki még életében nem beszélt rondán, amúgy pedig szerintem aki azt gondolja, hogy a fenti levél stílusában beszéltem az emberekkel is, hát arra nem tudok mit mondani. Igaza van az egyik kommentelőnek, hogy ez virtuális düh volt. Ettől függetlenül természetesen nem mentegetőzöm, viszont a fiamról, és a neveltetéséről szálljatok le. Teljesen normálisan nevelem, és otthon nem vagyok idegbeteg állat sem, mivel otthon nem is húzza fel az agyamat senki. Téma lezárva.

neurotikk! (törölt) 2010.06.09. 09:28:21

@Zuzimama: Ertem. Ehhez sajna nem ertek, milyen terhesnek lenni es mit lehet elvarni (mindenesetre nem allok duhos allapotos no utjaba, ezt mar megtanultam : ) ).
Inkabb csak azt akartam ecsetelni, lehet meg normalis ember az ido tulnyomo tobbsegeben, csak mert kivetelesen kibassza neha a biztositekot a kultura mikor szarakodnak vele. Kivetelesen.
Te tenyleg csak egy gondolat volt, nem kritika.

bluebell 2010.06.09. 09:35:11

@neurotikk!: így van. :o) Nem mellettem ülsz véletlenül? :o)))

neurotikk! (törölt) 2010.06.09. 09:43:32

@freddyreal:
Ez meg tipikus magyar szolgaltatoi szoveg....
: ((((

Ha meg a sztori tenyeibol, es jopar tobbi hozzaszolo tapasztalataibol nem derult volna ki eddig egyeseknek hogy az UPC alkalmatlanul szervezi az ugyfelszolgalatot, akkor Fodyz hozzaszolasa segithet megerteni. Alultervezik szantszandekkal, basztatnak ugyfelet, megbizottat. A sporolas a lenyeg, nem a minoseg.

Lehet itt porogni egy felhaborodott ember stilusan, de eleg ... hogy is mondjam... kreten dolog. Akinek a stiluson volt a hangsuly, arra fokuszalt, hat az nem tudom hogy boldogul az eletben, hogy erti meg a dolgok mondanivalojat. A mondanivalo a szolgaltato gyenge hozzaallasa volt. A gyengebbek kedveert irtam le egyertelmuen, ez csak annak szol aki a stiluson lovagol meg gyereknevelesen : )) Idiotak. : )). A posztolo no mivoltat nem akarja esetleg valaki piszkalni, vagy hogy van-e rajta sapka? : ))

neurotikk! (törölt) 2010.06.09. 09:44:47

@bluebell:
Oooo... korbeneztem, nem. Egyedul ulok. : )

nightshift1 2010.06.09. 09:51:42

Várd meg a hűségnyilatkozat lejártát vagy váljál le előbb, ha tudsz!

Ezután már csak annyi dolgod van, hogy kiiktatod az életetekből a TV-t.

Én megtettem 6 éve. Az is egy érdekes történet volt, több hónapig húzódós, idegeskedős, értetlenkedős, anyázós, végül lemondós.

Sajnos kitaláltam - én barom -, hogy kisebb és olcsóbb csomagot szeretnék, és nem negyedévente, hanem évente egyszer fizetni, mert úgy még olcsóbb. Erre kezdtek mindenféle számlát küldözgetni, hol mellékelve a csekket, hol nem, hol egyet, hol többet. Telefonos kisasszonyok kedvesek voltak, de szerintem azt sem tudták, hol dolgoznak. Mindenesetre sikerült a végén azt a beismerést kicsikarni egyikükből, hogy az egyszerre leadott két módosítási kérésem (kisebb csomag, fizetési rendszeresség) úgy megkavarta a számítógépes rendszert, hogy nem bírják kibogozni.

Erre lemondtam a pi...ba az egészet. Azóta nagy a boldogság. DVD, neten filmek, könyv. És a gyerekek sem hülyülnek el teletábitól, májlitöl pónitól, spongyafostól és társaitól.

Egyébként meg nyugi, az egész nem ér annyit, hogy így felhúzd magad, pláne nem terhesen! :)

Cs@tLós 2010.06.09. 10:07:55

Van rosszabb is mint a upc...velünk korrektek voltak, mindig időben jöttek, nem volt gond, bár hetente 1 napig rendszeresen nincs netünk nem tudni miért, a többi rendben van egyelőre, hogy lekopogjam.

bluebell 2010.06.09. 10:12:00

@nightshift1: :o) igazad van. Utólag már én is bánom, hogy ennyire kiakadtam, mert magamnak ártottam vele. Párszor már szóba került otthon, hogy ki kéne iktatni a tv-t, azért van még mindig, (a hűségnyilatkozaton kívül), mert én imádom a focit (boccs) :o), szeretjük a natgeon a Hogyan készült? filmeket, a Timewarp-ot, ilyesmi. De legtöbbször mi is inkább Hofit hallgatunk, vagy Markos-Nádast, meg Csengetett Mylordot nézünk. De ez egy újabb löket volt, hogy teljesen kiiktassam a tévét, és inkább neten, dvd-n nézzek mindent.

neurotikk! (törölt) 2010.06.09. 11:08:49

@bluebell:
Neked is igazad van. Focin kivul nalam is szinte tok ugyanezek a dolgok jatszanak, es azokhoz nem kell TV, nem is nezem azt a 4 ingyencsatornat sem ami jon. Komolyan mondom, egyel kevesebb stresszforras. Focirol meg le lehet szokni ; )
(csak vicceltem!!! vilagert sem hergelnek egy allapotos not, neki nem egeszseges, az en testi epsegemnek meg arthat)

Xezs 2010.06.09. 11:21:34

Én egy dolgot nem értek: miért mondjátok sokan, hogy a UPC nem hozza azt a le- és feltöltési sebességet, amit ígérnek?

Nekem 15/1,5 Mb/s-es netem van és speedtest ezt mondja rá: 14,89/1,53 15ms-es pinggel.

Nehogy valaki azt mondja hogy azért a 0,11 Mb/s letöltési hiányért kellene vergődnöm...

Különben a szerelőknek tényleg a szájukba kell rágni mindent, mert hajlamosak korábbi tapasztalatokból interpolálni a felmerülő kérdésekre a választ. Valszeg a legtöbb helyen 1 tévé kell és úgy gondolta hogy az ügyfélhez is.

Bubu99 2010.06.09. 11:50:38

ági a káromkodás nagymestere. Ne háborodjon fel azon, ha egy emberrel alpári stílusban beszél, akkor alpári módon reagál és, vagy minden lehetséges eszközével szabotálni fogja az ő kérését.

Szerintem az ilyen felhasználó megérdemli a tortúrát. Sikeresen ki is provokálja. Én is szolgáltatok és a szerelő oldaláról ismerem az ügyfeleket. Én sem tolerálom, ha a szüleimet emlegetik. Nem alacsonyodom hozzá le. De biztosan sokkal később oldom meg a problémáját, mint egy normálisan beszélő ügyfélét. Ez is egy út.

Hajrá ági

deuce 2010.06.09. 12:16:08

@bluebell: mivel egyre inkább ilyen világban élünk, azért kell rámenni a sarkára.. amikor aláírod a munkalapot ott az "elszámolás", hogy akkor mit is csinált, mi is fog működni... ha rumli van a lakásban az valóban problémás lehet..

én nem védem a szerelőt sem upc-t a végtelenségig, de a sztorid kb ugyanaz, mint amikor a mekiben kérsz egy tálca kaját.. mikor kifizeted megszámolod, hogy megvan-e darabszámra a sajtburger... ha nem, akkor szólsz hogy hello, itt hiányzik valami, ha flegmák visszab*** nekik, nem fizeted ki, stb... volt már ilyenben részed? nekem volt...

utólag fakkolni más. :(

bluebell 2010.06.09. 12:39:44

@deuce: oké, de a bekötős sztori csak előzmény volt. Kifizettem utána a 3500 kiszállási, bekötési díjat, és kész. Nem amiatt lettem ennyire pipa, csak ez is hozzásegített. De az milyen már, hogy mondanak egy időpontot, te be is tartod, és aztán meg felhívnak fél órával hamarabb számonkérve, hogy hol vagyok? Még akkoris, ha én lettem félretájékoztatva. Ha téged hívnának egy mittudomén milyen szolgáltató irodájába időpontra, mondjuk ötre, és amikor odamész, és a biztonsági őr - jó esetben - közölné veled, hogy bocsika, biztos félrehallottad, vagy félreinformáltak, már fél ötkor bezártunk, te nem akadnál ki? Mert akkor mondd meg, hogy kell. Megtanulom.

bluebell 2010.06.09. 12:44:05

Amit egyáltalán nem értek: minek kellett a 25 perces telefonbeszélgetés, meg az egész cirkusz, ha a végén kaptam boxot?! Nem lett volna egyszerűbb, ha a call-os azt mondja, hogy nézze, "kedves" asszonyom, mivel itt félreértés történt, vagy a maga, vagy a mi részünkről, fennáll még az a lehetőség, hogy befárad valamelyik irodánkba, és a boxot személyesen átveszi. És akkor leteszem a telefont, elmegyek, és átveszem. De itt az történt, hogy ÉN megkérdeztem, hogy van-e erre mód, a srác mondta, hogy van, és bemondta a címet, majd amikor bementem az irodába, ott azt mondta az ügyintéző, hogy nem, ilyen nincs, majd a végén kaptam egyet vezetői engedéllyel. Na? Nem lett volna egyszerűbb? És akkor nincs idegbaj, nincs rohangálás, és poszt sincs. És akkor a fikázók is a subbán fikáznának.

bluebell 2010.06.09. 12:46:05

@neurotikk!: :o) nem akarok leszokni a fociról. Szeretem. :oD

deuce 2010.06.09. 13:07:06

@bluebell:
nem a legjobb példa, de hasonlókra minden nap van példa, MINDEN EGYES CÉG ESETÉBEN:
nekem a fodrászom mondta utoljára mikor odamentem 5re, hogy "nem fél5 volt? szerintem fél5.."..
mondom "nem. de azért nyírod a hajam?"
nyírta... nálam itt el van intézve a sztori..
az előző mekis ugyanez, csak ott darabszámról volt szó, nem időpontról..

sajnálom, hogy én nem vagyok olyan, mint a default csaholó-kesergő mágyár eb, akik frankón nekem is estek ebben a topikban (is).. de nálam kicsit magasabb az ingerküszöb, és nem hiszek a csodákban...
igen, én vagyok a megalkuvó, a beletörődő, akinek ha fél megabitet adnának 50ezerért az is fasza lenne.. ha rábólintok, rábólintottam.. akkor azt kapom és annyiért..
le upc-bérencezhetnek, de ugyanígy bevédem akár a mobilszolgáltatómat is.. jól elvagyok velük évek óta.. rohanjak át a másikhoz mert 2ft-tal olcsóbb valami? haha.. kitérdekel... majd ha valami csoda folytán hatalmas lesz a különbség, akkor váltok..

ITT JÖN A LÉNYEG:
ha annyira hatalmas különbség lenne ezek között a cégek között akkor mindenki az EGYIKNÉL lenne, és a másiknak nem lenne ügyfele..
upc-nek is van mondjuk félmillió elégedett ügyfele, van mondjuk 100 aki szarul járt velük, lehúzták-átverték-nemúgyjöttkialépés ..stb..stb.. a 100ból 10 sírását hallgassa végig a félmillió, és kezdjen el acsarkodni, meg céget akasztani??? ááá dehogy...
cseréljem le a upc-met, mert fúúú megszakadt a net 2x? a másiknál is meg fog szakadni.. ki kell bírni, nem picsogni mint egy ovis..
ráadásul felhívtam őket, és a legkedvesebb hangon mondták hogy "igen bocs, hamarosan jó lesz, képben vagyunk mi a probléma" így is lett.. csapkodjam az asztalt nagymagyarként, ahogy itt sokan gondolkodnak:: "de én akkor is akarok a hálózati főszakemberükkel beszélni hogy melyik node égett szét ott a bal hátsó hatos sorban?" kitérdekel??

túl sok az aggresszió ebben az országban...

Zuzimama 2010.06.09. 13:30:35

@bluebell: alapvetően olvasni járok a homárra, csak éppen feltűnt, hogy sokan állapotos voltukra fognak viselkedési abnormáliákat vagy ugyanezen okokból nyafognak, mert valamit nem akarnak megtenni (egy másik poszt kapcsán).

A 4. hónap ráadásul a legnyugisabb hónapok egyike, nem idnokolja semmi a külön hisztit.

Azt hiszem csak el kell olvasni a posztodat és az én hozzászólásaimat és tisztán kiviláglik, hogy ki is hisztizik a itt.

Érdekes dolog, de sokan vérlázító dolgokat vágnak a fejedhez, de te pont engem találsz meg. Tán azoknak félsz visszaszólni, akik obszcén dolgokat írnak neked?

Zuzimama 2010.06.09. 13:35:24

@neurotikk!: semmi probléma, szerintem is mindenkivel előfordul,b hogy kiakad és kevésbé tudja magát fegyelmezni de! Más kérdés, hogy ki az aki ezt ilyen mértékben a nagyvilág számára is hozzáférhetővé teszi?

Szerintem sokan elintézik magukban, dühöngenek egy sort, elmennek futni vagy mittomén, de egyáltalán nincs mit csodálkozni a sok hozzászóló beugatásán, mert a levél nyelvezete obszcén. Aki ezt a levelet megírta, az vállalja, hogy utána kap hideget is és meleget is.

deuce 2010.06.09. 13:47:00

@bluebell: sajnos valóban neked kell gondolkodni, ha előre nem sikerült teljesen (kórház-betegség-költözés) megrendeléskor sem, bekötéskor sem.. legalább utólag.
én már csak ilyen kis megértő vagyok velük, hogy plusz kiszállás plusz benzin, plusz szerelő-munkaóra, ami nem futja ki az 5ezres újbelépősakcijjós havidíjadból!!

a 25 perces beszélgetéseket sosem értettem.. felhívod:
-helló, lemaradt egy tv bekötés, most néztem/kérdeztem(!!) utána, kellene egy box ide nekem azonnal
-hölgyem, ha mondja elmondtuk volna, hogy az +box, +havidíj, +anyád, +macskaszőr, ez így 3500 lesz, jövő héten van szerelő..
-HÁTAKRVVANYÁÁÁÁÁÁÁD (20 percen keresztül, aminek semmi értelme)
-ööömm kööhöm nem tudod átvenni/át tudod venni, a kutyám meghalt tegnap, kék póló van rajtam, fingom sincs mi az a box, jövő héten küldenék egy szerelőt..
-jól van, te úgysem jössz ide a boxoddal, megyek én. a gyerek megőrül kartún netwörk nélkül, és sajnálom a szerelőtöknek odaadni 2 pizza árát. hol vagytok ti személyesen?
-árpád híd ....
-ott van box? a helyszínen
-ja

divat egymást arra uszítani, hogy anyázzunk, mert attól lesz megoldás, pedig sokkal jobb módszer ha hallgatod őket szép csendben, és abból próbálod leszűrni mi az álláspontjuk.. merthogy le lehet venni jól.. aztán LÉPSZ valamit.

bluebell 2010.06.09. 14:26:07

@Zuzimama: ne haragudj meg, de nem olvastad el rendesen amit írtam!? Pontosan leírtam, hogy a terhességet miért hoztam szóba. Igen, legyen neked igazad, nagyon félős vagyok. Az ne is jusson eszedbe, hogy dolgozom a kommentelés mellett, tehát nem tudok - még ha szeretnék is - mindenkinek visszaválaszolni, az ostoba kurvázásra, meg picsogásra pedig áruld el, mit válaszoljak?! Mikor ponnnt az én stílusomon lovagolnak? (Lovagoltok?) Ha visszaválaszolok ezekre a kommentekre, akkor nem ugyanazt játszom el én is, mint ők? Mert persze az nem alpári, meg nem csúúúnya, csak amit én írtam le. Az meg sem fordul egyikőtök fejében sem, hogy a mindennapokban nem így beszélek... De tökmindegy, igazából azért válaszoltam neked, mert egyrészt ugye félek visszaírni az obszcénságokra, (holott a "szopjon lovat"-ra is reagáltam, dehát ahhoz rendesen el kéne olvasni a kommenteket, vagy neked az még nem obszcén), másrészt meg mert úgy viselkedtél, mint aki ítéletet mondhat élő és holt felett, merthogy gondolom te vagy a megtestesült Kazinczy, Grétsy a szomszédod, magad vagy a megtestesült jámbor lélek, aki mindig átadja a helyét mindenkinek, virágot nevel a fürdőszobakagylóban is, és madarak szállnak az ujjacskáira reggelente, amikor énekel... És az ilyen képmutatást utálom. Tessék. Ezért írtam. Nyugodtan gondolhatsz, amit akarsz, mivel én nyuszi vagyok, majd legfeljebb sírva elfutok... Brühü.

bluebell 2010.06.09. 14:30:55

@deuce: szerintem ha annyira sírni akartam volna akár itt, akár máshol, akkor már az első alkalom után írtam volna. Nem? Szerintem de. Nem gondolom, hogy nagymagyar vagyok, ha a fodrász csúszik, attól sem vagyok ki, de ő általában felhív, ha késik, és addig max. iszom valahol egy kávét. De a szolgáltatást a maximális szinten nyújtja, kedves, és nem ver át. Ilyen egyszerű. Volt már pár olyan dolog, amit simán ideposztolhattam volna, nem tettem, mert úgy gondoltam, minek írjam le, úgyis az lesz a vélemény, hogy hülye liba, mit hisztizik, vagy hasonló. Ez volt az első eset, hogy beírtam, nem tervezem, hogy rendszert csinálok belőle, de könyörgöm: ha nekem ez jólesett, mert kiadtam a dühömet (mégegyszer mondom, az ügyintézőkkel nem így beszéltem!), és gondoltam kapok pár tanácsot, akkor miért baj? Az, hogy kapok hideget, meleget, az benne van a pakliban, nem vagyunk egyformák, úgyis annyit veszek fel belőle, amennyit akarok. Egyébként a call-os szerinti helyszínen lévő boxra azt mondták a helyszínen, hogy nincs, aztán mégis lett... :o)

deuce 2010.06.09. 15:17:55

@bluebell: nem feltétlenül rád értettem mindent, ha megfigyeled eléggé globálisan fogalmazok azoknak, akik fordítva gondolkodnak mint én.. aztán jót röhögök rajta, ahogy csaholnak, próbálnak forgatni engem jobbra-balra, megalázni, tippelgetni, hogy milyen vagyok, jelzőket rám akasztani, stb..

tudod a lényeg az, hogyha előre gondolkodsz, előre utánajársz dolgoknak, előre elépzeled mit akarsz, és a legtöbb ponton KONCENTRÁLSZ, akkor NEM SZOPSZ, illetve _kevésbé_ tudnak megszopatni! ;)
a te esetedben én előre megtudnám mi kell ahhoz hogy xy tévécsomag menjen x db tévémen, bekötéskor odafigyelek, kipróbálom utolsó tényezőig. addig szerelő szépen ott marad! nálam ez így volt minden egyes net/tv bekötésekor.. ha valami nem okés, akkor elküldöm a francba a szerelőt, munkalapot nem írom alá, nincs átadás-átvétel, nincs szerződés, nincs teljesítés, nem kapnak pénzt... ilyen egyszerű..
van aki azt is lenyomozza előre, hogy dolby digital hangja van-e upc-nél az hbo-nak, van aki meg azt se veszi észre, hogy kimaradt a gyerekszoba..
különbözőek vagyunk, na..

ps: ha a homárra postolsz, az igenis sírás. semmi más. a postok szopófaktorának 90%-a pedig naívság, vagy nemtörődömség. ez egy sírófórum.

deuce 2010.06.09. 15:30:41

"kijönnek bekötni 3500 forintért. Mondom mi az anyátok van?! Nekem KELL szólni arról, hogy neki mi a dolga?"

ebből a megfogalmazásból nem lehet levenni, hogy anyáztál velük csípőből, vagy csak magadban anyáztad magadat, mert ingyen vártál el további x db kiszállást.....

harmadjára kérdezem: havernál 10db tv.. nem apró lakás.. szerinted evidens, hogy a szerelő körbejárja az egészet, bekössön mindent, ne szarjon el semmit, és mindez 1 kiszállásból, 1 havidíjból, úgy, hogy sem előre nem szól mik az igényei, sem a bekötéskor nem gyakorol rá elég nyomást???
ő le tudja beszélni melyik készüléken melyik szolgáltatónak milyen dolgai guruljanak, te meg 2 tv esetén már FAIL? :D

jól van, itt mindenki úgyis csak a saját kis szemszögét látja, és csak a sebnyalogatás+egymás öldöklése folyik.. megpróbálom offolni a témát, végülis én csak egy elégedett ügyfele vagyok ennek a "baszadék" cégnek a sokezerből..

bluebell 2010.06.09. 15:59:04

@deuce: válaszoltam már délelőtt a 10 szobás kérdésedre. Amúgy ha ez síró blog, akkor meg engedtessék meg egyszer nekem is. Mondtam, hogy három szobás a lakás. A rendeléskor is, illetve a szerelőnek is. Annyit kellett volna mondania, amit már fent is leírtam, hogy majd jön legközelebb. Ez nem történt meg. Oké, hogy mindennek utána kell járni, de bocsmár, nem nekik kéne az infót adni? Ha teszemazt falusi vagyok, és nincs netem minden nap, akkor hogyan járok utána? Miért várja ezt el mindenki újabban? Lassan már ott tartunk, hogy majd én járok utána annak is, hogy a gyógyszerembe mit raknak, meg hogyan kell használni, mert a cég úgy gondolja, hogy nem ad használati utasítást, mert a beteg majd úgyis utánajár? Na. Tehát tökmindegy, a cucc otthon van, működik, minden szép és jó. De azon is elfecseghetnénk kicsit, hogy a titkos számom hogyan kerül illetéktelenek kezébe. De igen, mondom, ahogy már tegnap is leírtam, tanultam ebből is, meg a kommentekből is.

Xezs 2010.06.09. 16:46:21

@bluebell: Már bocs, de ha én szerelő lennék és azt mondanád nekem hogy hogy három szobás lakásban laksz, annyit felelnék, hogy egészségedre.

nem tudom pontosan mit mondtál neki de ha kb. így hangzott hogy "mindhárom szobába be kellene vezetni a kábelt" akkor egyértelműen hülye a szaki és nem fogja fel amit mondasz, persze ettől még neked le kell ellenőrizned hogy mit csinált.

Az utánajárás ahogy deuce mondja, a te érdeked és bár a gyógyszerkészítményekre kötelező ráírni hogy mit tartalmaz és kinek nem javallott, azért érdemes tájékozódni hogy mire való és van-e értelme szedni. Magadnak spórolsz meg egy csomó utánajárást azzal ha előre belövöd hogy mik az elképzeléseid.

bluebell 2010.06.09. 17:00:16

@Xezs: A mondat valahogy így hangzott el telefonon is és személyesen is: három szobás lakásba szeretném a digitális upc-t bevezetni. Három szobába szeretném. A nappliban eleve upc volt a szolgáltatás, azt bővítettük.

És oké, tudom, hogy mindennek utána kell járni, általában utána is szoktam, de azért azt nem hiszem el, hogy minden lépésüket figyelnem kell! Az én munkámat miért nem kell senkinek sem figyelni, miért tudom magamtól, hogy csak olyat adok ki a kezemből, ami tudom, hogy szerintem alapos? Ja, hogy azért, mert lúzer vagyok? Igaz.

bluebell 2010.06.09. 17:02:21

Amúgy ezen mostmár kár pörögni, azóta legalább negyven ügyfélnek lehetett gondja, és deuce-t idézve ötezernek meg semmi baja, úgyhogy ebből kihoztuk szerintem, amit lehetett. Ettől függetlenül asszem bontom a szerződést, és olvasni fogok. Valahogy Rejtőben még sosem csalódtam...

deuce 2010.06.09. 17:21:11

@bluebell: ez a gyógyszeresdi egy terelés.. túlszínezett, nem kapcsolódik ide.

sokadjára:
amikor előveszi a szerelő a munkalapját (ennek aláíratása különösen fontos, abból lesz a fizetése, így NEM fog elrohanni!!) te azt mondod neki, mivel szkeptikus vagy:
-na uram, akkor én bemegyek a gyerekszobába, és megnyomom a távirányítón a gombot.
majd rámosolyogsz, kicsit kacaghatsz is a képébe akár.. ha nem jön be a diszkoveri a gyereknél akkor:
- uram, szedjen szét mindent, húzzon a picsába hívom a digitévét, hívom a tékomot, majd nekik sikerülni fog
- uram, húzzon vissza, kösse be

mi a bonyolult ezen?? megnézed a mekiben mennyi burgered van a tálcán, elviszed, kajálsz..
órákat elszarunk neten kommentelgetésre, okoskodásra, anyázásra, pedig neked 1 percedbe került volna.

a telefonszámod kiadása, zaklatás jogos panasz valóban! :)
tudod az ellen hogy lehet védekezni? megmondod neki, hogy kéred az adatbázisból törlést, sosem leszel potenciális ügyfelük. én megmondtam amikor hívogattak. azóta nem hívnak.
amerikában csúnya pénzbüntetések vannak, de itthon is szigorodott 2008-ban.
BTK 176/A.§
(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

deuce 2010.06.09. 17:36:47

@bluebell: ha nem a lépésüket akarod figyelni, nem a technikai részleteknek utánajárni akkor is ellenőrizni kell a munkalap aláírása előtt, hogy mit csináltak itt, mit kapsz tőlük a jövőben.

nem kell minden egyes tejesdobozt megnézni hogy lejárt-e, de egy sokezer forintos havidíjas hűségidős szolgáltatást aki nem jár körbe, az egy .... idióta, lássuk be.

jól mondod. 40 hülye beszop valamit, mert fárasztó az utánajárás, vagy csak a gondolkodás, odafigyelés..
40 hülye torrentezik a mobilneten, aztán kapja a 100ezres számlát, 500000 pedig belegondol, hogy sok adat gurul, sok időt netezik, akkor esetleg további költségek is felmerülhetnek, ők nem szopnak.. esetleg kérdezni is tudnak..
válaszolgatni ülnek ott az ügyfélszolgák, nem anyázni.
de lehet agyatlanul is élni... :DDD legalább van kin röhögni..

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.09. 17:55:51

bolond31 2010.06.08. 12:00:37

deuce 2010.06.08. 16:39:50

Az a gyanúm, hogy néhányan csak írnak, de nem olvasnak. Mielőtt kifejteném a gondolataimat bolond31 és deuce „kedves” hozzászólónak, javaslom, hogy szánjanak mégis egy pár percet és olvassák el

Krike1974 2010.06.08. 18:57:46

hozzászólását. Minden benne van, ami ennek a posztnak a lényege és az igen „kedves” bolond is választ kap a kérdésére, hogy miért is van igaza az ügyfélnek.

Gyengébbek kedvéért szájbarágósan leírnám, ha nem lenne elég világos. Előre bocsátanám, hogy aki ezt nem fogja fel, annak nincs helye a szolgáltatóiparban. Nem a megfelelő munkahelyet választotta.

Az ügyfélnek azért van mindig igaza:

1.) ...mert, lássuk be, ezzel a poszttal, ami nem a UPC felmagasztalásával foglalkozik, hiába próbáljátok a mundér becsületét védve magyarázni a megmagyarázhatatlant, sokkal több ügyfelet veszít a szolgáltató, mint amennyit nyer azzal, hogy agyonhajszolja a munkatársait, vagy kéretlen prókátorokat küld, hogy megmagyarázza azt, hogy miként és miért kell szédíteni az ügyfelet? Amiért természetesen - az ő személetük szerint - az ügyfél hibás.

2.) ... mert nem az ügyfél van a szolgáltatóért, hanem ez fordítva van. Ideje lenne már ezt tudomásul venniük a szolgáltatóknak. Röviden: a szolgáltató nem ingyen, vagy nem az ügyfél két szép szeméért nyújtja a szolgáltatást, hanem ellenszolgáltatás (pénz, money, suska, lé…) fejében szolgáltat. A szolgáltatás fejében elvárja, hogy az ügyfél pontosan, határidőre teljesítse az ellenérték (pénz, money, suska, lé…) megfizetését. S mily érdekes dolog, amikor a megfelelő szolgáltatás kerül terítékre, azt már nem érzik olyan fontosnak. Sőt pofátlanul a szerződésbe is belefoglalják, hogy ugyan pl. 5MB internet szolgáltatásra fizet elő az ügyfél, de ezt nem érzi a szolgáltató magára nézve kötelezőnek elég, ha 1MB-t szolgáltathat. Ez átverés, az ügyfél szándékos megtévesztése, csalás, tisztességtelen haszonszerzés.

3.)... aztán, mert jó volna, ha nem csak, alulfizetett robotok dolgoznának az ügyfélszolgálatokon, akiknek tök mindegy, ha eggyel több, vagy kevesebb lesz az ügyfelük. Ha elmegy, hát elmegy. Azt gondolják, hogy majd jön helyettük más. Ühüm... jön, egy ideig. Kicsi ez az ország. Ez nem Amerika. Igaz, hogy felosztották a szolgáltatók egymás között a területeket, de eljön majd az idő, amikor harcolni fognak és egymás területére merészkednek be, megállapodás ide, vagy oda. Akkor, majd minden egyes megnyert ügyfél számítani fog. De, ahhoz változtatni kell a mentalitásukon, mert ellenkező esetben, ki fognak szorulni a piacról.

4.)... mert, az ügyfélnek semmi köze nincsen ahhoz, hogy a szolgáltató milyen viszonyban van az alvállalkozóival. Jobb, ha már az elején tudomásul veszik azt, hogy nem az ügyfélnek kell alkalmazkodnia a szolgáltatóhoz és/vagy annak alvállalkozójához, hanem fordítva. Ez nálunk úgy működött, hogy megbeszéltük az ügyfélszolgálatossal, akivel a szerződés feltételeit interneten (email-ben)leegyeztettük, minden sarkalatos pontjára felhívták a figyelmünket, leírták a lehetőségeket, visszakérdeztek a változatok módozataira, majd telefonon felhívtak a szolgáltatás telepítésének időpontjának egyeztetésére. Az időpontot nem ők diktálták, hanem közösen határoztuk meg. S láss csodát, pontosan a megadott időpontban csengettek és azonnal bekötötték az elvállalt szolgáltatást. Ja. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy ez a szolgáltató a T-Home volt. IPTV és internet telepítését végezték, olyan összehangolt munkában, hogy egyszerre jelentek meg a telefonvonal kiépítésére a szerelők és a műszaki szakember is, aki a TV és internet beüzemelésére és bekapcsolására érkezett. Ja, és az internet teljesítménye a szerződésben meghatározott mértékben teljesül. Hát, így is lehet.

Az a legfőbb probléma, hogy ezek a robotok, nem látják meg az embert az ügyfelekben.

Úgy szeretnék egyszer kisegér lenni ott, ahol ezek a robotok ügyfélként elégedetlenkednek. Pl. ha a közértben utálatos, türelmetlen velük, ne adj isten, átvágja őket a pénztáros, mócsingot csomagol a hentes a hús mellé, szétveri az egész fürdőszobát a vízszerelő, pedig csak dugulás elhárításra hívták ki, tévesen számláz a gázművek, áramszolgáltató stb.

Végezetül: remélem két „eminens” megelégedett bennfentes hozzászólónknak része lesz a fent felsorolt kellemes szolgáltatásokban. Majd akkor ügyfélként remélem, megalkuvással fogadják, hogy átvágják, megkárosítják, becsapják őket... hiszen ezt várják el másoktól is...

Zuzimama 2010.06.09. 18:26:49

@bluebell: ha ennyire kiakadsz a kommenteken akkor miért írsz posztot?

Mint posztírónak úgy gondolod, hogy jogod van személyeskedni? Szerintem nincs. Érdekes dolognak tartom, hogy azok akik képtelenek értelmes érvekkel vitázni, azok rögtön személyeskedni kezdenek és megpróbálják megszúrkálni a másikat. Azzal, hogy megpróbálsz megnyírbálni nem a saját vélt igazadat támasztod alá, hanem azt mutatod be, hogy nem tudsz mivel érvelni.

Egyszer sem szóltam rád semmi obszcén dolgot, mégis így kiakadtál. Tényleg csak azt tudom javasolni, hogy ne írj ilyen helyekre, ha nem tudod kezelni a véleményeddel ellentétes álláspontokat.

Egyébként pedig mond meg mind akadjon ki az ember, ha nem a stílusodon? Ezzel meggyőzőbbnek érzed a sztoridat, hogy mindenkit elküldesz melegebb éghajlatra?
Egyébként igazad van, kiakadhattunk volna azon is, hogy olyan dolgokat követeltél magadból kikelve, amik nem járnak, csak éppen nem tájékozódtál előre. Többen megírták már ezt, de akkor ezek szerint te nem olvasol el mindent, csak vaktában lövöldözöl.

Összességében csak magamat tudom ismételni, ne írj ide, ha nem bírod a kritikát.
Van erre egy magyar mondás, de kissé obszcén, ezért nem írom le.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.09. 18:38:14

@Zuzimama: Hűha zuzi!!

Mennyi idős vagy? Nem akarom pontosan tudni, csak az érdekelne, hogy a korod miatt van e szükséged Cavintonra, vagy már eleve így születtél?

Olvass m ár légy szíves vissza. Már a legelső hozzászólásoddal becsmérelted bluebell "más"állapotát. Ezt már többen is megjegyezték, hogy egy nőtől ez nem méltó bejegyzés volt.

Ennyit arról, hogy ki személyeskedik...

Helyeslem bluebell hozzáállását. Igenis álljon ki az igazáért. Jó, a stílusán van némi csiszolni való, de megállapítható, hogy "hirtelen felindulásból" született ez a poszt.

Sokszor nem értem az embereket, miért kell a másik torkának esni, miért kell lefikázni azért, mert valamit nem tud, vagy nem ért.

Jelen esetben egy szolgáltatóhoz fordult, amely alkalmazottainak kutya kötelességük alkalmazkodni és tájékoztatni az ügyfelet. Ha ezt anyagi ellenszolgáltatásért teszik, akkor nem szívességről van szó.

snl111 2010.06.09. 18:50:27

Mennyi erős asztal borogató ember van itt aki mocskosul tudja játszani az agyát csak mert fizet valamiért. SZÁNALMAS!!!

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.09. 18:56:27

@snl111: nah... wazz.. ide estél a végére, fingod nincs arról, hogy eddig mi volt a téma... idepöksz egy hű, de frappáns pöffenetet... vagy csak látni akartad a beírásodat, itt járt snl111 ... hm...SZÁNALMAS...

deuce 2010.06.09. 19:33:48

@Gromek:
nem vagyok benfentes, mert sem ügyfélszolgálatos, sem upc-s nem vagyok.
ügyfél vagyok.

te túl sok médiamocskot, paranoiázós tévéhíradót, politikai akármit nyeltél az elmúlt időszakban, és ilyen "tipikus" keseredettnek NÉPnek tűnsz...
RÜHELLEM ezt az embertípust. takarodhatnátok valahova Indiába, Kínába mondjuk.

te vagy az a túlokos, aki zsigerből úgy látja a világot, hogy MINDEEEN ügyfélszolga sötéthülye a upc-nél, minden alvállalkozó szerelő bunkóparaszt gyökérjóska, aki b**ik bekötni, CSAK AZÉRT, MERT kihorgászott valaki 1-1et közülük..
igen, akad ilyen, de hidd el, hogy ezek ki is hullanak onnan előbb-utóbb..
te vagy az, aki zsigerből fikázik, hogy miért 6ezer a 10megabit, amikor volt már rá példa a világtörténelem valamelyik zugában hogy 5800ért adtak 15öt.. aztán ha megkapod, akkor tovább óbégatsz hogy "mééég ez is szaaaaaar"..
sajnállak, fájdalmas életed lehet túlzó """maximalistaként""".

én tudod hogy látom??
volt kb 3 telefonom upc-nek 3 év alatt, mindig rendesek voltak.
netet 2 napon belül bekötötték, szerelő jófej volt.
net rendesen megy.
mobilszámomat összelinkelték ügyfélszámmal, 1 perc alatt kapok egy számlainfót, titkos kódokkal/ügyfélszámmal sem szopatnak mikor pénzt akarok utalni nekik!
de más is elégedett, beírta még pár kommenter ide egyébként a 400 közé.

beeeenfenteees, "emiiiiinens", megalkúúúúvóóóó vagyok?
csak mert nem bégetem hogy dögöljön meg, akasszuk fel, gyújtsuk fel a céget, mert xy ismeretlen ágika beszopta velük? menjetek ki bégetni kollektíven a kinizsi utcába, vagy menj ki a rétre, paskold csalánnal magad és kiabáld hogy "deszar deszar" :D

a felosztott monopólos szövegedről:
6-7 éve is olyan helyen laktam, hogy jelen volt 3 szélessávú szolgáltató. pedig ez ritkaság volt. ott sem volt gond egyikkel sem. nálam az egyik volt bekötve, szomszédomnak a másik..
ti javában csaholtátok hogy "monopólium, felosztott területek" stb..
ahol most lakom most is létezik több szélessáv + mobilnet is jó gyors, próbáltam azt is beköltözéskor...
hűségidőm sincs. szóval megtehetném hogy ugrálnék ezek között jobbra-balra, nézegetve hol spúrolok meg 100ft-ot, de leszarom. nagyvonalú, sorsomba beletörődő vagyok. ;) fáj neked ez?
kicsit lejárt már a monopol szöveged 2010-ben 1millió mobilnet darabszámmal, nem gondolod? :D

haver is megoldotta nemrég a sávszél problémáját matávostól, adsles cégestől jóváírásostól, mindenestől egyébként..

akkor miről beszélünk?

ágika nem bírt el a flegma szerelővel. na puff. én ki se engedem a lakásból, amíg el nem végzi rendesen a munkát.

nálam is csempéztek furcsa fazonok. ott álltam a sarkukban, néztem hogy csinálják. egész jó lett végül. innentől kezdve nem is izgat más hogy csempézik, vagy mennyiért.

írjad, ha valamit nem találtam el veled kapcsolatban forradalmár úr, írjad, hogy mi fáj még. nekem minden szép és jó. :)

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.09. 19:45:39

@deuce: Akkor most már tudom miért jársz ide, holott elégedett, megbecsült ügyfél vagy. Reggel dalolva ébredsz, magad készíted el a családnak a reggelit. Fütyülve, fogadod, hogy a gyermeked összefirkálta az autódat, legyintesz, ha pofán vágnak a villamoson az ellenőrök, ahol azért utazol, mert a 23 és fél éves autód nem indult be.

Csakhogy kiéld magadat azért magadat, belerúgsz a a kutyádba akkor, amikor senki sem lát...patkánymérget szórsz a galambok elé... s, hogy betetézd a napodat idejársz észt osztogatni és fikázni másokat, holott te alapjában véve elégedett ember vagy...

Hí, be jó neked...irigyeljen tégedet a a rézfaszú bagoly...

deuce 2010.06.09. 19:52:08

@Gromek:
na még1 képernyőnyit írok. ;)
igen, megváltozott a világ. na és? megszoksz, vagy megszöksz..

új dolgok, szolgáltatások vannak. nincs már tantuszos telefon, hanem üvegszálas kábelek vannak.
nincs már telex, távirat, hanem facebook, msn, skype van. fáj neked? megsiratod a régi időket? :)

ha már egyszer cégalapításról vakeráltál bolondnak is:::
nos, csinálj céget. ami TÖMEGeket szolgál ki. ne kis pékséget, ahol mosolyogva eladsz pár(száz) kenyeret, hanem mobilszolgáltatót, vagy netszolgáltatót, akik százezreket, milliókat szolgálnak ki napi szinten!
aztán megtudod milyen szerveződés kell ehhez, hova milyen erőforrásokat pakolgatsz.
sokan az ügyfélszolgálatot is veszik, nem csinálnak sajátot.. gondolhatod azoknak mennyire szívügyük az ügyfél megtartás. úgy vannak vele, hogy a "következő akciónál úgyis visszajön, heló".
tudod ilyen számoknál akár tetszik akár nem, akár etikus, akár nem, akad egy alacsony százalék, akik esetében akárhova görbülsz, úgysem felelsz meg nekik cégként. gyanítom te is egy ilyen ügyfél lehetsz..
nos őket "leszarják" a te olvasatod szerint, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy nem sírnak utánuk, ha lemorzsolódnak.

ilyen a világ.
ezt hozta nekünk 6milliárd ember, a nagy számok törvénye és a multik.

segítsek még képbe kerülni melyik bolygón élsz? :D

snl111 2010.06.09. 20:05:52

@Gromek: Nem éppen, jóideje figyelemmel követtem az eseményeket és sajnálatos módon a végére erre a megállapításra jutottam. Hidd el h jobban képben vagyok mint te.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.09. 20:06:11

@deuce: Olvasd már el azt az épületes marhaságot amit ide most beírtál. Szerintem kezeltesd magadat. Amit most itt összehordtál az nem vall épelméjű emberre.

Mi köze ennek a poszt témájához? Ha írási kényszered van, hát jobb, ha nem itt éled ki.

Az viszont ebből az utolsó szösszenetből most már egyértelműen kiderült, hogy igenis bennfentes, bérencíró vagy.

Csak így tovább, s majd megköszöni neked a gazdád, hogy elhajtod az ügyfeleket.

Fogd vissza magadat. Ez a képernyő mániád még a vesztedbe sodorhat. Ha, mindenképpen íráskényszerben szenvedsz, ha írásban szeretnéd látni az eszement gondolataidat, add ki kötve-fűzve, de kasszasikerről ne álmodozz.

Szerintem simán húzz el innen, semmi szükség az ilyen okoskodókra, akik elégedett embernek adják ki magukat...erről ennyit rád több időt nem pazarlok, mert csak írsz és nem olvasol...

deuce 2010.06.09. 20:11:44

@Gromek:
ráárek, azért járok ide. de örülök, hogy már a mindennapjaimat boncolgatod. :)

a netszolgáltatókon való hisztizés mindig is magyar virtus volt, látod ez is megélt 400+ kommentet, amíg egy romlott joghurt a tescoban 40 kommentet ér homár-szinten.

a kutyám és a galambom aktuálisan te vagy igazából Gromek..

örülök, hogy matávékkal például elégedett vagy, én aktuálisan róluk tudnék friss iptv horror sztorit mesélni neked. 65perc után vette fel a telefont az ügyfélszolgálat......belekezdjek?.. "Hát, így is lehet. " haha

értsd már meg, hogy egyik cég se "baszadék" (kopirájt: ágika), és mindegyik törekszik valamire.. de ahogy nem lehet rendőrt állítani minden állampolgár mellé, nem lehet az ügyfél seggét sem nyalni minden alvállalkozónak és ügyfélszolgának öltönyben feszítve, százdiplomás eminensként.

ezt nem fogod fel..............

deuce 2010.06.09. 20:24:26

@Gromek: nem esik le, hogy te kezdted tegnap a megalkuvózást, cégalapítósdit, személyeskedsz itt, stb..stb... ezeknek sincs köze sem a upc-hez, sem ágikához.
furcsa egy ember vagy, hogy azért b**ol le engem, amit te is elkövetsz... :p

aztán látom, hogy a matávnak nyalsz. róluk is lehet horror sztorit írni, és jót is. nekem velük sem volt semmi bajom.. jó volt a net éveken keresztül, akkor szakadt, mikor a dunából kiemelte a markoló az üvegszálas kábelt..

áruld már el, ki a gazdám.. kíváncsi vagyok. :D
olvaslak, csak én a te hülyeségeidre nem tudok mit írni. igazából unlak is, úgyhogy most lépek..

deuce 2010.06.09. 20:29:30

@Gromek: azt is fejtsd már ki, te miért írsz ide.. mert semmi releváns kommented nincs csak ilyen elvi síkokon mozgó nyálas szarság...

matávos vagy, és nekik nyalsz? :DDDDDD ennyit vettem ki a 6.) pontodból..

láttál már 100kbites adsl-t 4 megásnak eladva? én igen. és használtam már minden vasárnap szakadozó upc-t is...

na találgass még ki a gazdám gromek.... addig lelépek a kutyámat rugdosni. ,)

idióta vadbarom ál-pszichológus...

Zuzimama 2010.06.09. 21:27:48

@Gromek: olvass vissza te, de ha nem megy, akkor segítek.

A legelső hozzászólásom konkrétan ez volt:
"Nagyon úgy érzem, hogy talán létre kellene már hozni egy külön homárt a terheseknek.
Mondjuk ne homár legyen a neve, hanem kenguru. Oda csak az nézne be, akit érdekel a várandósok picsogása, hisztizése, és a sokszor alaptalan követelőzése."

Bluebellről szót sem szóltam benne.
Kedves önjelölt ügyvédúr/ügyvédhölgy. Hol van itt a KONKRÉTAN a becsmérlés?

Akkor most konkrétan idézem Bluebell szövegét az eredeti posztból:
"...tele a f**szom..."
"...minden szar kell a szerencsétlen..."
"...hozzám hasonló idióta..."
'...nyüves kolléga..."
"...kurvára kivotlam..."
"...a jó édes anyját már az egész..."
"...legbalfaszabb cégével..."
"...az upc dugja fel magának..."

Azt hiszem igazándiból ez egy korrekt gyűjteménye a becsmérlésnek, vagy neked nem úgy tűnik?

És akor javasolnám, hogy TE olvass vissza alaposan, mert korábban ezt írtam (ha elkerülte volna figyelmed):
"nekem nem azzal van bajom, hogy felszólat azért, mert szerinte nem kapott megfelelő eljárást. Semmi gond, tegye szóvá, hiszen az ő pénze forog kockán.

Nekem azzal van bajom, hogy a homáron kezd tendencia lenni, hogy aki terhes, az azt hiszi, hogy neki mindent lehet. Ha bárki is visszanézi az utóbbi 2-3 nap termését láthatja, hogy terhes anyukák éppen mit kérnek ki maguknak.
"

Tisztán lejön mindenkinek, hogy nem azzal van bajom, hogy felszülal a valős vagy vélt igazáért, hanem a stílusa.

Vagy mégis olvastad csak elfelejtetted? Akkor javasolnám a Cavintont. :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.09. 22:33:37

@ba3525:
az üzeneted első részére (hidd el, nem kívánom neked, csak tapasztalatból mondom)idő kérdése, de ne legyen igazam ;)

"...ha annyira rossz ez a szolgáltató akkor miért van ennyi ügyfele..."

Azért, mert 1000 éve felosztották a piacot.
példul :
XVIII (lakás), oda nem húz drótot a júpíszí, van helyette trécsoport
XIII (meló), ide nem húz a trékábel, viszont van júpíszí.
Akár hiszed akár nem, a kettő a legtöbb esetben kizárja egymást.
Azért van annyi ügyfele, mert szerencsétlen ügyfél 2 rossz közül választhat :
1., az adott címen elérhető egyetlen szolgáltató
2., mobilnet, mobiltelefon, aztán vmelyik tányérostv

Az (1) magáért beszél, nincs konkurencia, velük szerződsz ha akarsz valamit
A (2) meg viccnek is rosz. Annó volt vodkafonos mobilnetem. Szó se róla működött, bár a legnagyobb sebesség amit elértem vele egyszer 2Mbit volt (7.6 -os modemmel), "korlátlan" csomaggal. Amit egy időben úgy reklámoztak, hogy netezzünk, levelezzünk, nézzünk videót a neten ... nos, én szó szerint vettem
1 hétvége kellett az 5GB elfogyasztásához. amikor szóvá tettem, hogy csak arra használtam amivel reklámozzák, néhány héten belül megváltozott a marketingszöveg a weboldalukon (gondolom nem csak én tettem szóvá hogy "a jó kđ[$Łłđ$ĐŁ[ anyátokat csak arra használtam amire ti ajánlottátok, most meg le vagyok korltozva ?!"), játékra is alkalmatlan (100 alatti pinget nem láttam még magyar szerveren sem). Tehát a mobilnet nem alternatíva. Akkor mi marad?
És ne gyere a digivel. Ők csak oda húznak drótot (legalábbis jelenleg, remélem ez megváltozik idővel), ahol nagy a népsűrűség (lakótelep), így hamar megtérül a befektetés, ill. a lehető legkevesebb befektetéssel a legtöbb ügyfelet tudja elérni.

Nincs igazi verseny ezen a téren. A terepet felosztották. A határok tisztán látszanak. Az egyetlen légy, aki alkalmanként belepiszkít a levesbe az a digi, de ők sincsenek mindenhol (lsd fentebb)

Érted már, hogy miért van annyi ügyfele? Az pedig, hogy az ügyfelet leszarják, annak köszönhető amit fentebb írtam. Ha tőlük "elmész", igen nagy valószinüséggel nem tudsz mással szerződni. Az pedig hogy trécsoport területen majd veszel adsl-t "sufniszolgáltatótól" ... kész horror.
nah, ezt még leírom :)

Szóval, volt egy ismerős, annak cége IX.ker-ben. Ott van trécsoport és jocakát (vezetékes szolgáltatóként).
Isten tudja milyen megfontolásból, de az adsl -t az externet vagy enternet fene se emléxik már rá, vmilyen e***net -től vette. Minden szép és jó volt. Egy ideig. Mivel a hozzáférés máshonnan is használva volt, így a router úgy volt beállítva, ha nincs forgalom akkor bontsa a kapcsolatot (meló után mindenki haza, lehetett otthonról használni a hozzáférést). Ezt a túlbuzgó e***net -es alkalmazott (regell : connect; du : disconnect) úgy értelmezte "biztos azért szakad a kapcsolat, mert rossz a vonal", és azonmód (4mbit -es előfizetés volt amúgy) lekorlátoztatta a vonalat a trécsoport központjában 1mbit -re. Fel sem tünt addig, amíg vmi több 100MB -os anyagot nem kellett letölteni. Csak lestem, hogy milyen lassú. speedtest.net, és kiderült a turpisság ... 1mbit a max. Először fogtuk mindenre. Télre, hóra, hidegre, esőre, fagyra, aztán ezek megszüntek. A helyzet pedig továbbra sem változott. Itt kezdődött a kanosszajárás.
- Telefon az e***net -nek : "wtf". Náluk minden rendben. Biztos a vonal.
- Telefon a trécsoportnak : "wtf". Náluk minden rendben. Biztos az ISP.
Ez jóideig oda-vissza, természetesen mindig más ügyfélszolga, akinek el kellett magyarázni mindent ádámtól-évától. Hibafelderítés, visszahívás igéretével, amiből persze soha semmi nem lett.
Közben több e***net -es "vezetőnek" is leordítottam a haját, hogy az mégis nonszensz, hogy 4mbit-et fizetünk, és 1mbit a max. Lesznek szivesek nyilatkozni, ezt mégis hogy képzelik. Persze továbbra is kötötték az ebet a kóróhoz.
Végül (eddigre már eltelt kb 1 hónap) kapcsoltak egy olyan szervizest a trécsoportnál, akinek találkozhatott már valami hasonlóval, és utánnanézett. Nos, akkor derült ki, hogy 1mbit-es korlát van a vonalon, amit az e***net kért!!! 4 (NÉGY!!!) hónappal korábban!!! Természetesen a korlátozás megszüntetést is csak ők kérhetik, mivel a korlátozást is ők kérték. Ez mondjuk érthetetlen, mert mi köze van ez e***net -nek az "én" telefonvonalamhoz?! Erre persze ő nem tudott válaszolni (nem is vártam el tőle, kb költői kérdés volt).

Eme infó birtokában felhívtam az e***net "szolgáltatót", hogy ezt mégis (1) hogy képzelték, (2) lesznek szivesek azonnal megszüntetni, valamint a 4 havi túlfizetést jóváírni.
Az első kérdésre hebegés-habogás, "ők nem, nekik semmi közük hozzá, ŐK? mégis hogyan tehették volna ezt velünk? hogy képzelem. hiszen ők értem vannak!".
A jóváírást meg, ehhh ... írjak kérvényt, várjak, aztán majd elbírálják ... ŐK KORLÁTOZZÁK, A TUDTOM NÉLKÜL (és beleegyezésem nélkül, de ezt amúgy sem kapták volna meg), ÉS MÉG ÉN KÉRVÉNYEZZEK?! A korlátozást persze feloldatni nem tudják, hiszen nem is ők kérték.

Ezen a ponton kezdődött az új oda-vissza küldözgetés trécsoport<->e***net, hogy ki tudja megszüntetni a korlátozást.

Itt megint eltelt kb 1 hét, mire sikerült egy olyan emberrel beszélni, aki megértette, hogy mi a probléma. 4mbit előfizetés, e***net tagad, korlát a vonalon van, vonal az "enyém", így sikerült a korlátozást megszüntetni, de felkészítettek, hogy okkal kérték, ha szakad a kapcsolat, ne reklamáljak.
Nos, a kapcsolat bármíly hihetetlen, ezek után sem szakadt (mondjuk addig sem, de ez lényegtelen), csak amikor én akartam.
Na, erre tessék gombot varni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.09. 23:09:45

@donfuligjimmy: ""...ha annyira rossz ez a szolgáltató akkor miért van ennyi ügyfele..."

Azért, mert 1000 éve felosztották a piacot."

Azért, mert mamikák azt hiszik, még mindig csak egy van.

"az adott címen elérhető egyetlen szolgáltató"

Tévedés. Többtucatból válszthatsz.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.09. 23:37:29

@snl111: arról nem is beszélve, hogy mennyi ügyfélszolgálatos jön ide védeni a mundér becsületét. Pedig nincs rajta mit védeni. Amiket én leírtam az mind tapasztalat. Azt pedig elhiheted, nem üvöltve-asztalborogatással kezdem az ügyintézést (én legalábbis, más nevében nem nyilatkozhatok). Nekem is jobb, ha mosolyogva sikerül valamit elintézni, mert ki tudja, lehet legközelebb segítségre lesz szükségem, és nem szeretnék egy olyan embertől segítséget kérni, akit korábban elhajtottam a halál kékeres-vérveres nemiszervére. Csak van az a pont, a sokadik lerázás, hülyének nézés után, amikor elfogy a türelem. Ha akkor pont Téged kaplak telefonvégre, vagy a pult mögött szemtől-szembe, akkor köszönd a stílusomat a problémámmal korábban (nem)foglalkozó kollégáidnak.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.09. 23:38:38

@atpijkamo: tévedés.
XIII.Tahi utca, van upc meg upc
XVIII Havanna ltp, van tréofflájn meg tréofflájn

akkor miből is választhatok ?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.09. 23:41:57

@donfuligjimmy: Tévedés. Előfizetői hurok mindenhol van. És arra több tucatan adnak netet.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.09. 23:45:19

De szánalmasak vagytok Istenem, akiknek csak annyi jön le a posztból, hogy Ági csúnyán beszél.

képmutató szarfaszú köcsögökvagytok

neurotikk! (törölt) 2010.06.09. 23:58:20

@Zuzimama:
Ez is igaz.
De nyilvanosan megugatni azt aki nyilvanosan ugat, az is egy picit ellentmondasos, epp az onmerseklet miatt amit hianyolsz....
Mellesleg az ugatas itt eszkoz az erzesek kifejezesere amit a szolgaltato baszakodasa generalt... az ugatas nem az ugatas kedveert volt hanem erzekeltetni a szitut.... ugyebar.
De szerintem ez latszott.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.10. 01:23:03

@atpijkamo: basszus ... nem értesz ember.
elolvastad az e***net -es történetet amit írtam?
Tudok a hurkolásról. (azt most ne feszegessük, hogy hova kéne kötni azt a hurkot ... sőt, hurkokat.) De az a legrosszabb, amit köttethetsz. Akkor tudnak csak igazán baxakodni veled. Mindig van másik cég akire lehet mutogatni. Ember legyen a talpán, aki akkor el tud intézni valamit. Tapasztalatból mondom. Ugyan ezt megszoptuk a dohány utcában a tvnet vagy tvnetwork -el adsl ügyben (vmelyik a kettő közül). Vagy szopóágra születtem, vagy vonzom a bajt. De nekem eddig az ilyenekkel csak rossz tapasztalataim vannak.

pl.: a trékom hálózatán a (pl) datanet szolgáltat. aztán egyszercsak megszünik a jel, és kezdődik a mutogatás. a vonal rendben, jel nincs, hol a jel, ki vitte haza, senki nem tud semmit, biztos a recycling matadorok lopták el ... neted nincs, közben azért fizetsz mint a katonatiszt mert ha véletlenül vissza is jön a jel kikapcsolnak tartozás miatt. én az ilyeneket elkerülendő nem megyek bele semmi hasonlóba. vagy egy cégnél van minden, vagy ne legyen. nekem ez még egyszer nem hiányzik. eddig kétszer volt benne részem, pedig egy alkalom is pont egyel több a kelleténél

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.10. 01:30:31

@donfuligjimmy: Látom, te csak mérgelődni szeretsz. Bízd a dolgot másra, aki hideg nyugalommal álhatatoan végviszi a dolgot.

deuce 2010.06.10. 01:45:42

@donfuligjimmy:
elég feszülten írsz te is...
bár kicsit furcsákat.. 9ben van upc.. gurul 30 megával, nem is szakad..
8ban az adsl elég gáz.. lassú, gyakran szakad, de van upc, nem szakad, gurul 30 megával..

csakhogy matáv bérenc is legyek:
12 legtetején központtól elég távol van adsl, sebességemelés után elkezdett szakadozni.. nem állandóan, de azért zavaró volt. teljesen türelmesen javítgatták sokat, lejjebb rakták picit névleges sebesség alá, adtak 2-3 cseremodemet, kiszálltak, méregették.. csináltak már vele mindent. majd megoldódott..
12 közepén döcögött 1-2megával adsl. ügyfél iptv-t szeretett volna. várt-várt-türelmesen várt.. mondták esély sincs rá.. aztán egyszercsak észbekaptak, rájöttek hogy a szomszéd kerületen keresztül volt hurkolva odavissza, vagy közben települt egy közelebbi központ, vagy felszabadult egy dslam hiphop átrakták arra az érpárra, azóta megy 8+ megával és rajta van az iptv..

tessék, írtam néhány ismerős néhány vonalát, upc-t, matáv-ot, elégedett ügyfelek, a szolgáltató is próbálkozott a megoldással ...

sztorizgatni lehet, és digit isteníteni is, de ahogy te is írtad direkt frekventált helyekre mennek.. úgy könnyű igazából. ha jó helyen vagy jól jársz velük, ha nem, nem kapsz semmit sem..
ráadásul akartam rendelni valahova, ami rajta volt a szolgáltatási térképükön is, picit arrogánsak is voltak a telefonban, meg is lepődtem hogy a szuper istenített cég kb kiröhög "hát ott nincs, nem is lesz jó darabig. dehogy van rajta a térképükön" ezt mondták..

ébredjetek rá, hogy akárhogy is üvöltöztök a robot ügyfélszolgákkal, és főnökeikkel, ha szar helyen laktok szopás van ...... ha esetleg gagyi firmware van a modemen, mert kiment 1-2 doboz olyan széria, szopás van.. zuglóban laksz hytas területen, szopás van.. adott domborzaton ahol mikrós átjátszók vannak és esik az eső, szopás van.. légkábelen jön akármi, szopás van.. régi bérházban laksz, ami beázik, és jövő században sem lesz felújítva.. szopás van.

nyilván nem mondhatják be neked a telefonba, hogy "költözz a központ mellé, rendelj ebayről valami fasza modemet és akkor jó lesz minden." vagy "ha kitermelitek a 20milliós új központ árát az 5ezer forintos havidíjaitokból fasza lesz minden". :)
aki pedig az árakon sírdogál.. lementem a boltba, vettem pár virslit, sonkát, felvágottat, kenyeret, gyümölcslevet _reggelire_ és ott hagytam 4ezer forintot.. na puff. akkor 4-8ezer sok 1 egész havi netért?? :DDD

kicsit bonyolultabb netet szolgáltatni, mint egy étteremben minden egyes kedves vendégnek ugyanakkora rántotthúst felszolgálni.....

na szépnapot.

deuce 2010.06.10. 01:47:08

@atpijkamo: látodlátod, nem akarja, hogy lőjjél neki egy tökéletes portot valamelyik kártya sarkán.... :D

eml 2010.06.10. 01:51:01

@deuce: "ébredjetek rá, hogy akárhogy is üvöltöztök a robot ügyfélszolgákkal, és főnökeikkel, ha szar helyen laktok szopás van "

Ez Európa, 2010.

Nálunk villanyoltás után van szopás, akárhol laktunk eddig.

deuce 2010.06.10. 02:00:14

@eml:
én csinálom fényben, árnyékban, utcán, parkban, folyóparton, háztetőn is akár..

Európa2010 ide vagy oda, ha nem lakok uszoda mellett akkor sírjak, hogy hátrányos helyzetű vagyok, és megnyomja a költségeimet az odautazás? ez az én olvasatomban pontosan ugyanaz.......

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.10. 02:29:12

@atpijkamo: dehogy szeretek ... jobban szeretnék egész nap aludni. De abból nem lehet megélni. na mind1

felhívom az ügyfélszolgát, nem jó a kábelmodem. elég gyakran lefagy (naponta 1 is sok, nemhogy óránként esetleg több fagyás is). akkor épp dolgozni kellett, ment a feltöltés teljes gázzal, modem meg nem bírta. szóval felhívtam, azt mondja, hogy Ő nem lát semmit szerinte minden rendben (fagyás -> újraindítás), azt se látja, hogy a modem újra kapcsolódott volna. közben pedig a modem ismét merevre fagyta magát, mobilról hívtam őket. Akkor már nem először. Szóval ellenkezik, ha én azt mondom hogy rossz, ő meg azt hogy jó, akkor valaki hazudik. Az pedig hogy ki, csak attól függ, kit kérdezel (amúgy a modemet kicserélték, de ezt már leírtam, jah, mivel kicserélték nem kérdés, hogy ki próbálta hülyének nézni a másikat). jaj, a legjobb, persze, kijönnek, de ha a szerelő nem tapasztalja a hibát, akkor fizetni kell. Ezzel csak néhány gond van
- nem 100%, hogy abban a rövid időintervallumban elő tudom idézni a problémát
- esetleg a fagyott állapotát kellene konzerválni x napig, de akkor nem tudok dolgozni
szóval, ha kijön, és működik a szopóág, akkor nem fagy le a modem, én fizetek a semmiért, a szar meg ittmarad a nyakamon

ez mennyivel kulturáltabb lenne :
Valóban. Az elmúlt 24 órában nyolcszor kapcsolódott újra, innen úgy látom rendben van, de ez tényleg nem üzemszerű működés. x napon belül kimegy egy szerelő, és megnézi.

utópia?
pedig csak ennyin múlna, és nem lenne elküldve melegebb éghajlatra a sokadik lerázás alkalmával

lebuktam, szeretek mérgelődni ... ez a hobbim :)
mással nem is tudnám eltölteni az időt. nincs is jobb egy kiadós bosszankodásnál :)

---------

Az agresszív kismalac sétálgat a városban:
- Rohadt meleg, rohadt Nap, rohadt emberek, rohadt autók.
Bárcsak minden köddé válna...
- Rohadt köd!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.10. 02:31:22

@eml:

két végvári vitéz beszélget
- Ejjj ... nem megy már az baszás.
- Próbáltad már az nyalás ?
- Az segít ?
- Nem, az pi*áját

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.10. 03:04:28

@donfuligjimmy:

Két munkatárs beszélget.
- Baj van a munkával.
- Probálkozz a nyalással!
- Az segít?
- A munkán nem, de talán a fizetésen igen.

deuce 2010.06.10. 03:26:34

jópofi vicceitek vannak?

bluebell 2010.06.10. 09:14:54

@deuce: Ágika köszöni a paragrafust. Ágika megköszönné, ha nem ágikáznád, én sem becézgetlek. Egyébként elővettem a bekötési lapot. Még egyszer mondom: NEM VAGYOK BENNE JÁRTAS! Az alábbi volt kitöltve: Beszerelés megtörtént? igen beikszelve. Átadás megtörtént? igen beikszelve. Ezen elmondod, mit nem kellett volna aláírnom? Beszerelt valamit? Be. Azt átadta? Át. Persze, hogy aláírtam. Azt meg, hogy nem képes tájékoztatni annak ellenére sem, hogy SZÓLTAM, hogy mit szeretnék - nem elvártam, hogy csinálja meg, hanem hogy tájékoztasson, érted? - nem mondott semmit. És végre eljutottunk odáig, hogy megint mindenki demagóg, aki pofázik, mindenki más pedig egy a világgal elégedett ember. Zuzimamát olvasva jutott eszembe: nem kell posztot írni annak, aki nem bírja a kommenteket. Igen? És az miért olvassa el, aki meg nem bírja az ilyen posztokat?! Soha senkiről fikázást nem kommenteltem, pedig regisztrálva vagyok már egy ideje. Senkit nem küldtem el a francba ok nélkül, és úgy tudom kedves deuce, hogy ide mindenki ismeretlenül irogat... Tehát: felfogtam, amit mondtál, de akkor légyszíves fogd fel te is, amit én mondtam. Egyébként ha már itt tartunk, nem egyszer szoptam be, merthogy nem elég, hogy félreinformáltak az időpontot illetően, a kirendeltségre való megérkezésem előtt KÖZVETLENÜL mondta azt a call-os a telefonban, hogy ÁTVEHETEM a boxot. Erre fél órával később kiderült, hogy mégsem, aztán hogy mégis. Na? Értem én, hogy nem mindegyik ostoba, de kettő ennyi idő alatt több, mint sok. És ezen hadd háborodhassak már fel. Egyébként jókat mulatok zuzimamán, meg a kommentjein, személyesen már nem írok neki, nehogy úgy érezze magát, mint a múltkor, hogy megtaláltam magamnak... Egyik szemében szálka, másikéban gerenda ugye... Hol is hallottam már ezt? Hol is...? Egyébként Gromek mintha a számból vette volna ki a szót...

bluebell 2010.06.10. 09:17:17

Egyébként én is azt gyanítom, hogy van egy bizonyos százalék, aki lelkének baromi jót tesz, ha bekommentel akármit is, és visszaolvashatja... :o)

bluebell 2010.06.10. 09:18:50

@deuce: sosem írtam le ezt a szót, már bocs...

bluebell 2010.06.10. 09:23:18

@atpijkamo: te lehet. kőbányán például csakis tré van. Az ottani lakásunk tányéros upc. Azzal nincs is semmi bajom. Érdekes, azon a környéken a szerelők is jófejek voltak. De választani kábelt nem tudtam, csakis a trét. Hol van a több szolgáltató, elmondod?

bluebell 2010.06.10. 09:37:59

@neurotikk!: hagyd, tudod, mindig lesz mibe belekötni. Nem tudom, bárkinek is feltűnt-e, hogy azóta egy ronda szót nem írtam le. De idézgetni lehet orrvérzésig. Magas értelmi szintre utal. Mint az is, hogy fennakadnak a trágár stíluson ahelyett, hogy azon akadtak volna fent, ami a történet volt.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.10. 09:54:03

@bluebell: alapvetően internet hozzáférésről volt szó (a kommentben, Ő legalábbis arra válaszolt, kábeltv -re tudtommal nincs hurokátengedés :))

Amúgy örülj neki, hogy nincs. Ha neked is lenne egy olyan lehetőséged, mint nekem a lakásom környékén, szerintem eretvágnál magadon.
Sztereó hang véletlenszerüen eltünik. Teletext az esetek 90% -ában olvashatatlan. A kép nem "tiszta" mindig volt valami zaj. Amikor esett valami az égből (hó/eső/jég/cigánygyerekek) ez még tudott fokozódni.
Nos, ennek az alternatívának a díja (most kapaszkodj meg a hajadban) 1 ÉVRE(!) 15.000 azaz tizen-öt-ezer forintról indult. 7~8 év alatt elérte a trékábel árát. Nem akarom a trékábelt fényezni, met az sem tökéletes. Azon is láttam alkalmanként a "no signal" csatornát. Viszont, nem tünik el a sztereó hang, nem zajos a kép, txt olvasható.
Szóval, ezt a (sufni)szolgáltatót nem nevezném alternatívának. Az tény, a semminél jobb volt (most nem tudom milyen). De a szolgáltatás szinvonala mélyről tekintett fel a bányászbéka hátsójára.

szopóág e ? :)

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.10. 10:01:03

@Zuzimama: Eszméletlen egy sötét tyúk vagy te. Még egyszer idetolod azt a sértő beírásodat. Á, de te nem személyeskedsz. Áruld már el, légy oly kedves, hogy ebben a posztban kiről derült az ki, hogy más állapotban van (gyermeket vár, anya lesz, áldott állapotban van)? Jaaa, hogy csak a poszt írójáról? Akkor miről beszélsz te b..lan luvnya? Bár a nevét (nickjét) ugyan nem fogalmaztad bele a förmedvényedbe, de, mivel egyikünkről sem derült ki, hogy terhes (a szavaiddal élve, mert neked valóban teher lenne ez az állapot), magad egyértelműsítetted ezzel, hogy kire vonatkoztatod a beírásodat. Főleg, hogy ebbe a posztba írtad és nem pl. a Tiltakozásul káposztát rohasztott a depressziós Elmü-ügyfél elnevezésűbe.

Sajnálatos körülmény, hogy neked ebből a posztból csak a beíró „terhessége” jött le, az is negatív felhanggal a részedről. Csak sajnálni tudlak, és ezt most vedd személyeskedésnek, amiért nem is sértődhetsz meg, mivel végig személyeskedted a posztot, csak annyira vak (elvakult) vagy, hogy az erdőtől nem látod meg a fát.

Az külön negatívumként írandó a számládra, hogy még be is másolod ide, az általad oly nagy mértékben nehezményezett trágár beszédet. Minek? Te rosszindulatú, nem személyeskedő tyúkeszű?

380 beírással ezelőtt már mindenkivel letisztázta ezt a poszt írója. De, ha neked ez jött le az egészből, akkor mi a jó büdös francért jársz ide a széplelkeddel? Maradj meg a szűznemzéssel született gyermekeid mellett (már, ha tényleg léteznek), azokra fordíts több időt, ne az ilyen „szemét” posztra, főleg ne a Homárra, mert itt gyakran fogsz még ilyen beírásokkal találkozni.

Hozzád hasonlóan és sem személyeskedés gyanánt mondtam mindezeket, de hogy egyértelmű legyen neked címeztem…

Ne picsogjál itt tovább a hamvas lelkeddel, azt viszont nem te fogod eldönteni, hogy ki, hová, mit és miért ír… , ezért itt jelzem meg, hogy nem kívánok reagálni többet a beírásaidra, már eddig is magadat minősítetted (le), nálam már a béka segge alatt vagy…

bluebell 2010.06.10. 10:11:21

@Gromek: Én is erről beszéltem... És DIREKT leírtam, hogy a várandósságot csakis azért írtam le, mert végig kellett rohannom a városon, és egy csomót idegeskedtem. Nem azért írtam le, hogy erre fogjam az akkori - egyébként szerintem teljesen érthető - mérgemet. De mindegy... Aquila non captat muscas...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.10. 10:13:46

@bluebell: "kőbányán például csakis tré van"

Fogaggyunk! Külgy emilt magánba, szerzek neked megoldást. Sokat.

eml 2010.06.10. 10:14:47

@donfuligjimmy: @atpijkamo:
:)))))))))))))))))

Csak a kávét ne borítottam volna fel a nagy röhögésben.

bluebell 2010.06.10. 10:15:56

bluebell 2010.06.09. 08:44:52
@Zuzimama: már nem azért, kedves zuzimama, de lassan te tűnsz úgy, mint aki hisztizni jár ide. Nem olvastam az összes cikket a homáron, így nem tudtam, hogy a terhesek ezen a héten már az agyatokra mentek. Én csakis azért írtam le, hogy terhes vagyok, hogy hátha valaki érti, mire gondoltam akkor, amikor végig kellett trappolnom a városon, mert ők félórával hamarabbtól vártak, aztán végigrohantam az ügyfélszolgálathoz vezető utat, majd a cuccal ugyanez a gyerekért. CSAKIS ezért. És azt két terhesség után szerintem te is tudod, hogy nem egy pepsi érzés. Nem mentség a terhesség, én nem is érzem tehernek, csak ebben az esetben nem annyira voltam jól, mire hazaértem. Ennyi. Ha nem vagyok terhes, akkoris felhúztam volna magam. Ennyi.

eml 2010.06.10. 10:20:42

@deuce:
Az uszodás hasonlat nem jó.

Mi van akkor ha azért nincs a lakásodban az áram bevezetve, mert messze laksz az erőműtől?

Maholnap már a hivatalok fele fingani is csak elektronikusan, de az internet ellátottság ott, ahol egy oszlopot is le kellene rakni, katasztrófális.

Németországban a telefonigénylés úgy működött, hogy elmentél a T-Punktba, és mire hazaértél, a szerelő a ház előtt várt. Mindez 1990-ben.

bluebell 2010.06.10. 10:20:56

@atpijkamo: köszi, már nem lakunk ott! :o) De amíg ott laktunk, addig is megoldottam mobilnettel. Ahol mi laktunk, csak a tré kábelezett. Senki más. Mindegy, ha bontom a szerződést, és kell tipp, majd kereslek. :o)

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.10. 10:23:57

@deuce: Na, te balfasz. Úgy gondoltam, hogy már nem is válaszolok neked, mert csak provokálni akarsz, s nem csak engem, hanem bárkit, aki ebbe a posztba, szolgáltatókról írbe bármilyen negatívumot.

Az, hogy még az éjszakádat is ennek a posztnak szentelted, sokat elárulhat rólad. De leszarom. Hogy éjjeli őr, vagy éppen operátor vagy valamelyik szolgáltatónál, édes mindegy.
Elég tudálékosan előadtad, hogy mennyi mindent tudsz ezekről a szolgáltatókról.

Ki a büdös jó francokat érdekel a te tudásod, amikor a poszt írójának kurvára nincs hasznára? Ő a saját bőrén tapasztalta meg a dolgokat és nem valószínű, hogy érdekli, hogy melyik szolgáltató hol szolgáltat és milyen minőségben. Mint mindenki lehet olyan önző, hogy a saját ügye érdekli.

A fenti beírásokból egyértelműen kiderül, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a szolgáltatók valóban elosztották egymás között a területeket. Példákat is írtak, hogy bizonyos helyeken vagy csak ez, vagy csak amaz szolgáltat. Ez lenne a választék?

Nah, befejeztem… veled, nem vagy vitapartner, csak egy éjjel... is, unatkozó provokátor, aki abban éli ki magát, hogy másokat csesztet. Nekem jobb programom volt az éjjel... lehet irigykedni...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.10. 10:24:23

@bluebell: Előfizetői hurok mindenhol van. És arra százan is rákaszkodhatnak. És más megoldások is vannak, nem ér véget az élet a kábelnél, bár ha jól csinálják az a legelőnyösebb.

bluebell 2010.06.10. 10:28:52

@deuce: mi lenne, ha csinálnék neked - kizárólag feltételes módban, bár állítólag jól főzök, - mondjuk pörköltet galuskával. De nem úgy csinálom, hogy belerakok a tésztába két tojást, hanem csak tojásport, vagy csak egyet, mert úgy tartja kedvem, a pörköltből pedig kihagyom a paprikát, mert most olyanom van. Megcsináltam a kaját, vagy nem? Megcsináltam. Átadtam? Át. Ehetetlen lett? Igen, az. Megeszed? Nem, mert elégedetlen vagy vele. Ott leszel végig a sarkamban, hogy hogy főzök, és szólsz, hogy figyelj, ezt meg ezt még meg kell bele kell tenned? Nem. Mivel nem értesz hozzá, vagy ha igen, akkor sem szuszogsz a nyakamban, mert úgy gondolod, hogy nem vagyok annyira béna, hogy ezt a kaját elrontsam. Nnna.

bluebell 2010.06.10. 10:30:15

@deuce: ja, de az árát azért elkérem, merthát kérem, én megcsináltam! Ha nem fizeted ki, behajtom rajtad. Majd csinálok újat, ha majd azt is kifizeted. Pont.

bluebell 2010.06.10. 10:35:55

@atpijkamo: Na, hát azért döntöttem az új helyen is a kábel mellett. Dehát a sztorit már ismerjük... Mindegy, azóta mondom minden szép és jó, és rájöttem, hogy össze tudom dugdosni a kábeleket én is. :o) De ha tényleg áll az ajánlatod, ha aktuális lesz, kereslek.

akárki lehetek:-) 2010.06.10. 13:45:40

Ügyfélszolgálat technikai segítség DIGI módra:
Adott egy könyvelőiroda, ahol a mérlegküldés előtt (máj 31 előtt) szeretnék megnyitni az egyik fontos oldalt (e-beszamolo...stb). Nem jön be.
Próbálkozás többféle böngészővel, router nélkül közvetlen kapcsolattal, 4 gépen, stb... Semmi. Telefon az oldal üzemeltetőjének (Igazságügyi M), semmi. Telefon a program készítőjének, semmi.
Telefon a Digi ügyfélszolgálatának, kb 20 perc míg rájön, hogy nem tud segíteni és kapcsolja a technikai segítségnyújtókat. Ott elmondom kb 16x-ra a problémát. A zseni (informatikus-rendszergizda) első kérdése:
"HOGYAN PRÓBÁLJA LETÖLTENI AZ OLDALT?"
Itt elszakadt a cérna és válaszoltam:
"TÖLCSÉREN EGY CUMISÜVEGBE B**MEG, HOGY KI TUDD SZOPIKÁZNI"
Szóval mindenki jobban teszim, ha kiképezi magát minden szakmára.

GodmaNZ 2010.06.10. 15:10:36

Agi nagyon sajnallak, tobbszorosen is. A tobbieket is. Mas okbol.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.10. 16:17:47

@GodmaNZ:
Azt mondják elmebajban szenvedek. De én nem szenvedek, élvezem minden percét.

mellesleg, mind hüjék vagytok, egyedül én vagyok helikopter :P :)

deuce 2010.06.10. 18:25:23

@bluebell:
figyelj, nem csak a rosszindulat beszél belőlem csak ezt te nem látod.. a paragrafust is azért linkeltem, hogy jelezzem, szigorodtak a törvények, jobbak az esélyek megszabadulni a zaklatástól..
a saját upc-s munkalapomra úgy emlékszem (nincs kedvem előkeresni most), hogy rá van írva minden tételesen.. ha történik valami extra bekötés, ami a későbbiekben esetleg plusz szolgáltatással jár ott fogalmazódik meg.. a szolgáltatás átadás/átvétele is az alapján történik meg, a számlázás is onnan indul, nekem ezt mondta a szerelő, ergo ha valami nem tetszik, nem írom alá...

ha főzöl valamit és nem tetszik, az első kanál után visszaadom, és nem fizetem ki. dehogy hajtod be rajtam.. :D küldtél már vissza étteremben valamit? én igen.. kopogott miatta a behajtó? ...

@Gromek: na te nemtommi. örülök, hogy az életemet firtatod, te is csak egy elvi síkokban mozgó, összevisszaságokat író, matávnak benyaló "lehet ezt így is kéremszépen" majomf*sz vagy...
te mit adtál áginak a sztorijához. semmit sem. én maximum azt hajtogattam, hogy legyen körültekintőbb máskor, segíthet az is egy ilyen szituban..
dehogy szarsz le. mindennap ideülsz és csaholsz nekem mint egy veszett kutya...
paradox szövegelésű nyomorék vagy...

területek felosztása.. húúúú mit tudsz te arról? van egy lakótelep, ahol ott van mondjuk a matáv.. legtöbb ember matáv előfizető, mert kellett nekik a net. ha te vagy a upc, akkor odamész, beruházol milliós eszközökkel, és várod, hogy 1-1 előfizető majdcsak hozzád csábul??? az kevésbé biznisz, mint egy új területre beruházni.. lásd be..
nem úgy osszák fel a területet, hogy leül 1 asztalhoz egy matávos és egy upc-s és amőbáznak a kockás papíron.. :D
olvastad amit írtam? ahol régebben laktam szintén volt matávadsl, matávkábel, upc is, ahol most lakom ott is van alternatíva.. szerencsés a két hely..... te biztos falun laksz, az gáz lehet ilyen szmepontból.. a kedvedért írjak olyan 4k lakosú falut, ahol van adsl, és upc is? okoskodó hülye fasz..

deuce 2010.06.10. 18:30:44

@Gromek:
a magánéletemről leszakadhatsz egyébként, dugni akarsz, vagy mi a baj veled???
a citadellán sétálgattam egy ellentétes neművel piával a kezemben 2 idekommentelés között te szánalmas féregnek se jó picsogi paprikajancsi.. :D nem a libákat őriztem a határban te tippelgetős kiborultgyerek... takarodjál mááááááár weheheh

deuce 2010.06.10. 18:50:26

@Gromek:
tudod attól még, hogy te sírsz és hisztizel és nem veszed le mit miért írok nem leszel jobb...
én netbuzi vagyok. 15 éve. gyakran költözöm is. sejtheted, hogy némi tapasztalatot begyűjtöttem ez idő alatt.. vannak ismerőseim is több netszolgáltatónál.
ha szeretnéd írok neked horror sztorit BÁRMELYIKRŐL, mert falkában szidni valamit/valakit kurva nagy divat ebben a pocsolya országban ugye. vegyek neked repjegyet valahova?
btw pozitív sztorit is írtam fentebb. én nem vagyok bérence egyiknek sem, nem nyalok egyiknek sem, akárhogy is próbálod ezt forgatni, és az életemet fürkészni.. :D
veled van a baj, nem velem szerintem..

mikor leírtad hogy "te fizetnél a semmiért is", már akkor nyilvánvaló volt számomra, hogy egy okoskodó, kicsinyes, csóró kis senkiházi lehetsz, aki a máshonnan jött frusztrációját vezeti le rajtam és pl. bolondon.. :p én meg unatkozom, írkálok.. ha nem tetszik, ne olvasd..

ébredj már rá, hogy felesleges netszolgáltatókról vitatkozni, mindenki az alapján próbál okoskodni, amit tapasztal a saját bőrén.. ÉN NEM VAGYOK ELFOGULT, mert velem egyik sem volt szemét, nem szivattak sohasem. egyik dobált egy darabig feleslegesen 1 számlát, megvontam a vállamat, 1telefonhívás volt közölni hogy az a számla nem jogos, azóta sem csenget nálam a behajtó... te meg rágd le a körmöd hogy "jajmostmilesz"..
apámnál 2 mega megy max. nálam akár 120mega is.. hasonló pénzért.. akkor apám járjon átoktáncot hogy "fuj fuj x szolgáltató"..
apám is intelligens annyira, hogy felfogja: ott ilyen háló van, ezek a lehetőségek, neki megfelel a szolgáltatás, örül neki. nem ilyen csaholó okoskodó faszkalap mint például te és még sok másik, aki azt várja, hogy alanyi jogon járjon neki a legutolsó putriban is 100mega ezresért esélyegyenlőség címén.. :D

deuce 2010.06.10. 20:07:39

@eml: az erőműves hasonlat is annyira jó, mint az uszodás.
persze lehet erdőbe is költözni, ahol semmi sincs csak megnyugtató madárfütty..

abban igazad van, hogy lenne hova fejlődni a szolgáltatóknak, bár én látom hogy csinálják is.. miért nem dániát vetted elő? ott üvegszál van a legkisebb faluban is.. :D

na meguntam a "széllel szembe" pisilést, keresek valami bordélyházat és elmeorvost, úgy látom többen firtatjátok ezeket.. :p
csak nem értem miért éppen aptijkamo, vagy füligjimy, eml,,, amikor ők is itt verik reggel10től hajnal3ig, bár ők velem ellentétben minden egyes áldott nap. :p

eml 2010.06.10. 20:21:13

@deuce:
Nem ismerem Dániát.

Bp táblától 16 km-re lakunk, csendes utcában, utánunk még egy utca van. ADSL ügyben 3 évet vártam a '1 hónap múlva' meg 'azonnal szerelhető' stb igéreteket. Meguntam, elmentem a szomszéd településen működő lokális szolgáltatóhoz, és az utcában 37 perc alatt szedtem össze még 12 ügyfelet (Csak minden 3. helyen fogadtam el a sört, különmben lehet 12 perc is elég lett volna). Bevittem a papirokat, két nap múlva kijött az ember terepfelmérésre, újabb két nap múlva már tárgyaltak az Önkormányzattal, és a vízmű tetejére felkerült egy Wifi antenna, kevesebb mint 3 hét alatt lett net, 5 Megás korlátlan.
Jobb a mobilnál ami előtte volt.

Tehát nem az erdő közepén lakunk, és mégse!

deuce 2010.06.10. 20:37:34

@eml: ez is csak azt bizonyítja, hogy van remény, és nem monopol minden..
matáv szart rád? rámész a témára, és ott a success sztori.. 8 éve is csinált valaki hatvan vidéki kisvárosban wifis netet alternatívaként az adsl mellé.. volt is ügyfelük..

én azokat az acsarkodó idiótákat nem bírom, akik kórusban üvöltik hogy "szaramatáááv, szarajupiszi, szaravilááág" ... lovagolnak a negatívumokon, aztán itt le is ragadnak.. aki mást mond, vagy elégedett a helyzetével, azt megpróbálják forró olajban forgatni.. igaz, gromek?

eml 2010.06.10. 22:29:53

A MAtáv csak csomagban adta volna, Telefon, Net, TV lett volna 12 felett. Nekem a német adók miatt, amiket a Matáv nem nagyon forszírozott, lett UPC tányéros, hármunknak van 7 mobiltelefonunk (külön számok, nem készülék), Igaz ebből 4-et használunk rendszeresen, a többit csak szabi alatt, illetve egy volt a mobilnethez, de a számát megtartottam és szüneteltetem (ingyen van).

Amikor már Matáv ügyben belementem volna a csomagba is, addigra nem volt hely, de jövő héten már lesz, pont bővitik a hálózatot stb mese ment. Utána kerestem fel a lokális szolgáltatót.

Kicsit drágák, de itt azért fizetek amire szükségem van, nem szeretem ugyanis az árukapcsolást.

Tény: mind a MAtáv, mind a UPC szar. Nem azért mert szarok, hanem azért mert rugalmatlanok. Nekem a Matávos ismerősöm megmondta, ami 50 ezer forintnál többe kerül a MAtávnak, azt nem szabad megvalósítani. Nézd meg a Matáv beszámolóját! Nemcsak szar, rugalmatlan, de smucig is.

www.telekom.hu/befektetoknek/befektetoi_kozlemenyek/2009/aprilis_03

5/2009 (IV.2.) sz. közgyűlési határozat
A Közgyűlés 965.252 millió Ft mérleg főösszeggel és 98.625 millió Ft adózott eredménnyel jóváhagyja a Társaság magyar számviteli szabályok (HAR) szerint elkészített 2008. évi Éves Beszámolóját.

deuce 2010.06.11. 02:04:13

@eml:
értem hogy rugalmatlanok.. de a körbeajnározott digitévén kívül kevesebben adják olcsón a netet..
a wifi/mikró pedig szakadhat ha fúj a szél, vagy esik az eső, és a sávszél is igen korlátozott + ezek is mindig drágák voltak ahogy láttam....

mind1, száz szónak is egy a vége, nekem semmi gondom nem volt a matáv/upc párossal az évek során azért védtem őket 500kommenten keresztül. a digi izét pedig sem én, sem ismerősök nem tudták bekötni, ők ilyen messiás szinten mozognak.. "majd ha gyönnek lösz kánoán", aztán olyan gyorsan jöttek pl csepelre, hogy 1-2 évig csak hitegették a leendő ügyfeleket..
soroljak igazi rohadék cégeket ár szempontjából? monortel, emitel, htcc.. ők képesek voltak 15-20ezerért osztogatni 1-2 megákat, amikor a matáv már régen 10 alatt adta a 4 megát..
matáv megvette emitelt, ügyfeleknek hirtelen egy 5ezressel kevesebbet nyomtak a csekkre .....

na offolom ezt a témát, mert úgysem érdekel senkit.
a legnagyobb, legtöbb ügyfelet kiszolgáló cégeket mindig is szidni fogják mint a bokrot.. ez a nagy számok törvénye, én meg jót röhögök.

a tescot/spart is szidjuk, de hol vegyek húst mégis? hentes nincs kihalt, kisboltban nincs húspult megszűnt. na bumm...

bluebell 2010.06.11. 08:50:44

@deuce: :o) észrevettem a jóindulatot, azért köszöntem meg. csak felállt a szőr (még mielőtt bárki beleköt, KÉPLETESEN, mert nem vagyok majom,) a hátamon, amikor ágikázni kezdtél. Ezt te írtad: "nekem ezt mondta a szerelő, ergo ha valami nem tetszik, nem írom alá..." Látod, neked MONDTA a szerelő! A szőke nőnek nem mondott ilyet a hisztis szerelő, csak a blankolt kábel végeit dobálta szét a lakásban... A szőke nő meg ostoba, mert nem járt utána. Még mindig nem értem, hogy miért nekem kellett volna, mikor neked is A SZERELŐ MONDTA MEG. :o)És nekem nem volt semmi azon a papíron felsorolva, még egy centi kábel sem, direkt azért néztem tegnapelőtt este meg, mert te mondtad, hogy annak úgy kéne lennie. Hát nem úgy volt. A kajával kapcsolatban pedig szerintem az első kanál után már hiába adod vissza, előtte kell fizetni, pénztártól való távozás után... De a lényeg itt is az, hogy én biztos, hogy nem adnék ki a kezemből olyan ételt, ami nem tökéletes. Pont azért, hogy nehogy égjen a fejem, mert valaki visszaküldi.

bluebell 2010.06.11. 08:55:01

Amúgy az az érdekes, hogy volt nekem afférom a trésekkel is, érdekes módon végighallgattak, utánanéztek, és visszafizették azt, amit reklamáltam. Nem néztek hülyének, nem küldtek majdnem kamura kirendeltségekre, és nem próbálták rám verni, hogy biztos én hallottam félre... Aztán a lemondásnál nálunk is az volt, hogy csak jöttek a csekkek, de betelefonáltam, hogy küldjenek egy papírt, hogy nincs közöm hozzájuk, és küldtek. Egyik sem jobb a másiknál, csak a hozzáállás érdekes. Velük sem voltam paraszt, elmondtam, ami szerintem jogos, ők jóváírták, a upc meg lehülyézett... Sok kommentelővel együtt. Najó, azért nem sírom őket vissza. :o)

bluebell 2010.06.11. 08:58:05

Tehát helyesen: velük sem voltam paraszt, ugyanúgy, ahogy az elején a upc-vel szemben sem. De el lehet dönteni: vagy szép magyar anyanyelven halkan megkérem őket, és még felhívnak az egyeztetett időponttól eltérően, és talán jövő nyárra kegyeskednek eleget tenni a kérésemnek, vagy az asztalra csapok egy idő után, és láss csodát! megkaptam, amit akartam. Akik szerint ez a hozzáállás prosztó, akkor arról nincs mit mondanom. Sosem bírtam a tutyesz embereket.

Brekicc 2010.06.15. 15:24:18

Azért a kedves levélíró túljátsza az agyát jónéhány helyen. Valóban előfordultak tájékoztatásbeli hiányosságok, mint pl. a plusz vételi hely a digitális szolgáltatásnál, de ez betudható annak hogy sajnos egy pár éve már felváltotta a vidéki ügyfélszolgálat az eredeti hozzáértő gárdát és ők nem elég jól képzettek. Mint ahogy az előttem felszólaló szerelő kolléga is mondta, több címük van egy időintervallumra, ezért nem mindig tudják a szerelők figyelembe venni, amikor valaki azt írja hogy 17:30-kor legyen itt valaki pontban. Ezt sajnos még inkább befolyásolja az, hogy mindenhol más minőségű a kiépítettség, ezért előfordulhat hogy ami valahol fél óra alatt megvan, az máshol 2 órába is belekerül mire működőképes lesz.
Én egy tanácsot tudok adni annak aki biztosra akar menni, amíg nem elégedett a szolgáltatásokkal amiket bekötött a szerelő, ne írja alá a munkalapját. Persze ebbe nem tartozik az bele, hogy jajj de miért nem épít ki plusz vételi helyet, mikor én úgy gondoltam. Mert talán ha valaki nem jelzi ezt megrendeléskor, akkor a szerelő azt nem teheti meg. Ez ugyanolyan, mint a pizzarendeléskor nem a futárnak jelezzük a helyszínen hogy én még lehet szeretnék egy feltétet rá.

puncs.puding 2010.07.15. 23:54:23

Abszolút átérzem a szituációt, magam is megéltem azt a folyamatot, hogy kedves, türelmes fogyasztóból sárkánnyá avanzsáltam, miután hetekig hülyének néztek, sértegettek, hitegettek és várakoztattak a UPC-s műszakisok/diszpécserek/szerelők. Aki azon lovagol, hogy hetek után őszintén csúszott ki a sztori a dühös szájból, annak kívánom éljen át hasonlókat.

Pappcs 2017.08.02. 11:36:08

Megint azzal kezdi a szarrágó a hazudozást hogy neki gyereke van... KIT ÉRDEKEL??? hazugság az egész, az upc nél nincs 17-20 óra közti intervallum. 8-12, 12-16 és 16-20 óra közti van. Egy dolog lehet igaz, hogy a saját beüzemelésnél azt hazudta elsőre az értékesítő hogy nem lehet. Lehet, csak ha nem tudja bekötni az ügyfél őket szúrják le, ezért azt hazudják hogy nem lehet. de ennek a némbernek is otthon kéne várni a szerelőt, mert azt se tudja mit akar.. (tápegység)
süti beállítások módosítása