Tékozló Homár

Szerződés közben módosult az OTP-hitel?

2010.07.06. 16:37 | jackyll | 126 komment

Különösen furfangos átverés áldozata lett naiv ügyfél, miután szerződéskötés közben kicserélték az ajánlatot, ő pedig a módosított lakáshitelt vette fel? A Homár szkeptikus, ilyen gonoszság nem is létezhet ezen a földön.

A fenti bankkal a következő afférünk támadt 2 éve aminek azóta is isszuk a levét és sajnos nem tudunk mit tenni. Lakás vásárláshoz szabadfelhasználás hitelre több banktól kértünk ajánlatot.A legkedvezőbbet az OTP adta CHF alapú hitelre,ezt nyomtatott formában is oda adták,feltüntetve a törlesztő részletet is,természetesen az akkori árfolyammal és kamattal. Pár nappal később beszereztük az álltaluk kért igazolásokat, munkáltatóit többször  is mert így  ellenőrizték a valódiságát és jelzálog hitel lévén az ingatlan papírjait is, és elindítottuk az igénylést az árajánlat alapján.

Kb.1 hónappal később értesítettek,hogy elbírálták a hitel igényünket, mehetünk a közjegyzőhöz az okiratot aláírni.  A megadott időpontban megjelentünk,biztonság kedvéért az ajánlatot magunkkal vittük egyeztetés céljából hogy arról a hitelkonstrukcióról készült -e a közjegyzői okirat. A jelenlévő fiók vezető hölgy kiment az ajánlattal egy másik helységben,hogy a gépben megnézze az ajánlat egyezőségét. Vissza érkezéskor megerősítette,hogy erről van szó, így mi gyanakvás nélkül a felolvasás után aláírtuk az okiratot ahol csak csomagot tüntet fel nem részletes ajánlatot.
 
Következő napon kellett visszamenni a papírokért a bankba,ahol a hitelszerződés elolvasása után kiderült,hogy a feltételek nem egyeznek meg az ajánlatban szereplő feltételekkel. A fiók vezető  hölgy szerint olyan konstrukció nem is létezik a rendszerben,valószínű a másik kolléganő rossz ajánlatot nyomtatott ki, meg egyébként sincs aláírva,lebélyegezve így nem érvényes az ajánlat.
 
Azonnal reklamáltunk és kértük,hogy ne utalják rá a számlánkra. ilyen feltételekkel nem tartunk rá igényt,inkább a költségeket veszítsük el mint egy nagyon rossz konstrukciót 20 évig fizessünk  A fiók vezető hölgy közölte,hogy beszélgetésünk alatt,már át is utalta a pénzt a számlánkra, ez már nem mondható le , ha akarunk nyújtsuk be panaszunkat a reklamációs osztályon,de az is értelmetlen,mert aláírtuk a közjegyzői okiratot.
 
Most ott tartunk,igaz a válság is közbe jött, amit a Bank simán áthárított ránk az ügyfélre, több kamat emeléssel és forint gyengüléssel ami nekünk kb.40 -50 % több törlesztést okozott. Az ajánlathoz képest ami KB .55.000 Ft körül mozgott volna a törlesztő részlet,persze árfolyam és kamat emelések változásától függően,most 110.000 Ft tól 130.000 Ft-is mozgott.
 
Ezt az estet csak tanulságként írtam le másoknak is,hogy ilyen korrekt jogállamban élünk.
 
Lényeg ,hogy az OTP Bank nyereséggel zárta az évet, de így lehet is.
 
Tisztelettel
 
Egy rendszeres olvasója

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2010.07.06. 20:09:56

"Valaki hozzáértő magyarázza már meg itt pontos összegekkel levezetve, hogy miért is emelkedett a sok hitel törlesztőrészlete a duplájára 20% árfolyamingadozás hatására!"

Na, kérem.
Ahhoz ugye, hogy a bank tudjon hitelezni, forrásra van szüksége. Azaz neki is hitelt kell felvennie (ezek a nála elhelyezett betétek). A hitelt olyan kamattal adja, hogy az fedezze
- az általa felvett hitelek/nála elhelyezett betétek kamatát
- a kamatkockázatát, ami abból ered, hogy a nála elhelyezett betétekre fizetendő kamat mértéke sűrűn változik és a piachoz van igazitva, azaz simán emelkedhet
- az árfolyamkockázatot, ami abból ered, hogy nem egy devizanemben üzletel
- a transzformáció költségét (a betétek és a hitelek összetétele devizanem/összeg/futamidő stb tekintetében eltér, amit ki kell egyenliteni
- az ügyfélkockázatot (ami rettentően magas, főleg, hogy 20-30 évre szól)
- egyéb kockázatokat, költségeket
- a bank működési költségeit

A válság hatására
- a forint gyengült
- az országot leminősitették
- a bankközi piac beszűkült (óvatosabban lettek a bankok)

ezek következtében jóval nehezebben és jóval magasabb kockázati felárral kapott forrást a bank
+ lett egy halom nem fizető ügyfél
+ a banki aktivitás lelassult (nem pörög a gazdaság - bajba kerülnek a cégek, emberek - kevesebb hitel kell)
ami miatt darabra kevesebb ügyletből kell megteremteni az elvárt eredményt (fajlagosan ugye több jut egy egységre)
ÉS a bankok megijedtek

hát ezért volt az, hogy nőtt a kamat

az egyszeri devizahiteles adós szembesülhetett
1. gyengülő forinttal (árfolyamkockázat - ezzel számolt aki észnél volt)
2. emelkedő forrásköltséggel (kamatkockázat - aki ért hozzá, tudta, hogy létezik, aki nem, abban nem tudatositották, max annyit látott, hogy "6 havi CHF LIBOR"-hoz van kötve az általa fizetendő kamat, de hogy ez mit jelent...)
3. a bankok önkényes kamatfelár-emelésével - ezzel nem lehetett előre kalkulálni, egész egyszerűen azt jelenti, hogy a bank (leginkább azért, mert helytelen és könnyelmű volt a kockázatkezelése) bukott egy halom pénzt és nem akarta bevállalni, ezért átháritotta az ügyfelekre
sokszor indokolatlan mértékben, azaz nem a tényleges veszteségét, hanem afeletti mértékben, hogy jól jöjjön ki az ügyből

mondhatnám azt is: erőfölényével visszaélt

ez szerencsére nem igaz minden bankra, én olyan helyen vettem fel, ahol kamatot nem (vagy minimális mértékben) emeltek, egyedül a forintgyengülést nyögöm

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 20:14:18

@bm613:
en csak igyekeztem forditani
en dollarban vagyok eladosodva es qrwara nem erdekel semmilyen arfolyam
meg otthon is csak szemelyi kolcsont vettem fel
ja nemm az elso lakasomra forintalapu 3 %-os kamattal
@Mylady:
ezt ertjuk, de nekem innen ugy tunik a bankok biztosra mennek es nagy nyereseggel dolgoznka
/ mondom innen ugy tunik/

Nanga (törölt) 2010.07.06. 20:15:19

szabad felhasználású hitelt lakásra? Minek?

laskagomba 2010.07.06. 20:18:35

@Babette_: egy dolog sajna az erősödés - egyébként sokan 153 forint körül vették fel, manapság meg 218 is volt, ez 42% - , a másik, hogy a gazdasági válságban Magyarország, és így a magyar bankok is, mindenfajta besorolása erősen romlott, ezáltal nagyon drágán tudnak csak devizát venni. Az IMF hitel is kb. azért kellett, mert a piacról nem sikerült hiteleket felvenni. A drágább vásárlás meg felnyomta a kamatokat is, így drágult meg nagyon a devizahitel.

A szomorú, amit first2010 is írt, hogy nálunk csak az ügyfél fizet mindenért, a bankok a drágább vásárlásaikat egy az egyben áthárítják. Az állam meg baszott odafigyelni a szerződésekre, mert biztos, hogy ezek a feltételek benne voltak, de ez már azért aránytalan.

Egyébként sajnálok én mindenkit, aki most 70000 helyett 110000-et fizet (egy barátom), de őszintén, nem értem az embereket: Annak mindenki utánajár, hogy hol lehet olcsó és jó krumplit venni, alaposan járnak el 1000 forintos étkészlet vásárlásakor, de amikor 20-30 évre adósodnak el 10-20 millióval, akkor bezzeg senki nem költ egy független szakértőre pár tízezret, vagy egy ügyvédre, aki átnézné és elmagyarázná. Ez szimpla felelőtlenség, bár ez sem menti fel a banki alul- vagy félretájékoztatásokat.

A legszomorúbb, hogy én eddig semmilyen hitelt nem vettem még fel (diákhitelen kívül), és mostanság gondolkozom, hogy esetleg lakásra kéne valamennyi, erre OV beszünteti a devizahitelt, pedig az még ma is kedvezőbb, mint a forint. No comment.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 20:21:10

@laskagomba:
OV idejeben volt a legkedvezobb lakashitelkonstrukcio
meg varjal az itelettel
jobb volt mint nekem a 80-as evekben
vettek is 3-4 nyaralot aki tehette

2010.07.06. 20:25:54

@sambalabammbumbumm: semmilyen okirathamisítás nem történt. A posztoló aláírt olvasatlanul a közjegyző előtt egy okiratot. Maaaargit nooooormáliss???!!!

Én még olyan hitelfelvevőt nem láttam, aki létérdekből vette fel a chf hitelt. Olyat viszont rengeteget, akik gondolkodás és mérlegelés nélkül meg nem dolgozott összegből előre luxusfogyasztást produkáltak. Exnejem, aki minimálbérre hétmilliós chf hitelt vesz fel, mert ő csak háromszintes kertes családi házban tudja elképzelni az életét. Na az ilyen emberek most rinyálnak az árfolyam miatt. Nekik ezúton is gratulálok és küldeném a következő dalt.....

laskagomba 2010.07.06. 20:26:31

@hagyma: a devizahitelt akkor is megszüntette. Ez tény. Persze lehet, hogy előjön valami extra kedvezményes forinthitellel, de ahhoz, hogy tényleg fasza legyen, nagyot kell adni. De azt majd tényleg meglátjuk.

2010.07.06. 20:28:04

@csak john: ilyen nincs, ez hazugság. duplájára NEM emelkedett semmi: vastagon és szemérmetlenül hazudik aki ilyet mond. nőifodrászpleykaszint.

first2010 2010.07.06. 20:34:22

@Kulics: nekem 97E-ről 185E-re és igazad van, tényleg nem a duplája

2010.07.06. 20:38:27

@Mylady: na örülök, hogy valaki értelmesen leírta. Könnyű ekézni a bankokat, a sok nemfizető felelőtlen ügyfelet meg kimosdatni. A banknak nagyon megnőtt a kockázata, mert a forint gyengülés hatására fedezetlenek lettek a hitelek: autó piac összeomlott, a lefoglalt autókat nem lehet eladni és az ingatlanokat sem.
Ezt az "okos" ügyfél persze nem kalkulálja bele, népszerűbb démoniálni a bankokat.
Holott az ügyfelek felelőtlensége minimum 50%ban játszott bele a helyzet romásába.

2010.07.06. 20:39:29

@first2010: részleteket és pontos számokat írjál kérlek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 20:41:53

@Kulics: ez qrwara igaz csak pl itt tonkrement vagy 25 bank
othhon mennyi?
@laskagomba:
nincs is ra semmi szukseg
de ezt most nem fejtem ki mert megy a meccs

YZ 2010.07.06. 20:45:08

"Lakás vásárláshoz szabadfelhasználás hitelre több banktól kértünk ajánlatot"

Ha lakást veszel, miért szabad felhasználású hitelre? Az általában sokkal drágább, mint a lakáshitel.

2010.07.06. 20:45:40

@hagyma: abban semmi pozitív nincs, hogy tönkremegy egy bank, mert a bankigazgatónak semmi baja nem lesz, a betétesek megszívják: zárolják a betéteiket, maxa biztosító egy limitált összegg vállal garanciát, a nagykutyákat meg az állam a közpénzen, a te adódból is konszolidálja. Hány milliárd dollárt költöttek el a bankokra az usa-ban? ha jól tudom valami bűdületes összeget. Persze ezek csak játékpénzek, fedezetlen összeget tologatása számítógépes rendszerek között.

2010.07.06. 20:47:00

@YZ: azért mert nem lakást vett, hanem elzálogosította a lakását, hogy készpénzt kapjon, amit majd karibszigeteki nyaralásra költsön. Ennél nagyobb felelőtlenséget elképzelni sem lehet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 20:48:40

@Kulics:
a nagyokra kellett ez nem vitas
meg is kaptak
a kicsik elhullottak
mondandom lenyege az lett volna, hogy otthon a kicsik is megusztak segitseg nelkul
magyaran tulbiztositva nagy kamattal, szinte kockazat nelkul dolgoznak ami a dolgozo nep rovasara megy

1-0 a hollandusoknak

2010.07.06. 20:50:03

sztem ezzel a góllal vége Uruguaynak.

pinkmacsek 2010.07.06. 20:52:56

Bocsánat,de azt írta a kedves panaszos, hogy "felolvasták a szerződést". Kérdésem végig is hallgatta, vagy csak ült és nézett ki magából. A másnapi folyósítást erősen kétlem. ugyanis a szerződés aláírása egy dolog a további feltételek pl. jelzálogjog bejegyzés egy másik. De ha már másnap meg is kapta a jelzáloghitelt, mert gondolom nem lakásvásárlás volt a hitelcél el is költötte, pedig ha nem tetszett a konstrukció az ajánlathoz képest, ami ugye ajánlat és nem kötelezi a bankot ill. az Ügyfelet sem. Miért nem fizette rögtön vissza. További kérdés akkor is ennyi panaszos "átvert" Ügyfél lenne, ha a Chf árfolyam 130,- Ft lenne, mint 2 évvel ezelőtt.

Rosszindulatú Vászka 2010.07.06. 20:56:14

Az úgy mije jól hangzik, hogy az új kiráj beszűntette a devizahitlet.

De...

akkor lesz egy csomó maradék devizahitles, aki generájja a keresletet a CHF-re, de másik oldali piaci mozgás meg lecsavarva. Na onnan kezdve lesz baszom drága a CHF. Drakulálok.

Rosszindulatú Vászka 2010.07.06. 20:57:36

@pinkmacsek: persze, és az így keletkezett hasznot rögtön megosztanák a forintos adósokkal. Mer ojan rendik.

first2010 2010.07.06. 21:10:32

@Kulics: küldöm majd ha elérhető lesz a bankom adatbázisa

2010.07.06. 21:11:20

visszavonom: uruguay óriásit rúgott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 21:12:11

@Kulics:
visszjottek a meccsbe
tulkeppen ez az egy normalis focistajuk van, de ezt anyosom is kivedte volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 21:13:47

en kifejeltem volna de ez nem erdekes
azert asszem a hollandok nyernek, bar a gol ota sehol nincsenek

2010.07.06. 21:19:33

@hagyma: ebből a meccsből még bármi lehet. chf hitel is :)

SiKom 2010.07.06. 21:29:10

@sambalabammbumbumm:
"Ilyenkor mindig elgondolkozom és két eset lehet:
1, A poszt toló CHFben vagy legalábbis olyan valutában kapja a fizetését ami inkább erősödik (a chf gyakorlatilag nem változik, tehát a másiknak kell javulnia)"

Jajj, ez az, rúgjál még egyet a posztolóba!

A posztoló számolt, gondolta, hogy ha 5-6%-ot inflálódik a Forint évente, de a fizetések is ennyivel emelkednek, akkor ez bele van kalkulálva, mint "árfolyamkockázat".

Az nem volt belekalkulálva, hogy nem lesz 2008-ban Euro. És az sem, hogy a 0.25%-os CHF hitelből hogy lesz 7-8-10% THM-es hitel!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 21:32:22

@Kulics:
hat az az egy talan nem
de ketsegtelenul 2 eelyes lett
en tuti holland gyozelmet vartam
meglassuk

first2010 2010.07.06. 21:35:15

@Kulics: na akkor a pontos infó:

2008.01.15 98.378 ft
2010.06.15 186819 ft

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 21:45:27

@Kulics:
amugy a NASA is megallapitotta hogy a labda 72 km]h felett kiszamithatatlan
igy anyosomban mar nem vagyok biztos/ Isten nyugosztalja/ de en kifejeltem volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 22:03:23

eldolt
kozel alltam 2-0as tippemmel:)

pazola 2010.07.06. 22:51:32

@hagyma: nem, nem ugy erti, de igy sincs ertelme.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 22:59:17

@pazola: O aszonta ugy erti
sot en ertem Myladi meg Kulacs erveleset is
hogy akkor nehezebb hitelhez jutni stb.
kutyat nem erdekli
a fair szerzodes az ha devizahitelt veszek fel es forintban fizetem, akkor a reszletem 20 %-al no ha a svajci frank 20 %-al erosodik
tobbi a bank baja
hat itt nem ez tortenik, de tulajdonkeppen ez nem az en problemam
es meg eletemben nem olvastam devizahiteles szerzodest ezert csak arra tamaszkodok amit gondolok
ha bennevan hogy a valuta nol es a bank szarba kerul akkor korlatlanul emelhetem
akkor nincs mit tenni

pazola 2010.07.06. 23:06:55

@hagyma: ja, bocs. En ugy tudtam, hogy nalatok is volt valami galiba a kamatokkal, ami talan egy kicsit odebb is ment vegsosoron, de persze lehet, hogy rosszul tudom..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.06. 23:22:18

@pazola:
vot biizony
votak arverezesek
bankcsodok
allami segitsegek
de
arverezesnel nem az volt a gond hogy a duplajara emelt reszletet nem tudta valaki fizetni
hanem egyaltalan nem tuddta
kulonbseg
nagy bankokat megmentette az allam
ami, mint Kuncze ota tudjuk rossz tulajdonos/
sok kicsi tonkrement
akik meg elvesztettek a hazukat elmentek havi 500-ert apartmanba
ez az elet

csak john 2010.07.07. 01:38:27

@pazola: @Mylady: @Kulics: Ezt az elméletet én is ismertem, ezért kértem, hogy számokkal levezetve magyarázza el a gyakorlatot valaki. Én kimaradtam a hitel mizériából, mert amikor elémtolták az ajánlatot, hogy 10 millióra húsz év alatt visszafizethetek 20 milliót, gyorsan átgondoltam a dolgokat és az igényeimet igazítottam a pénzemhez és nem fordítva. Tehát mégegyszer kérem, hogy valaki számokkal kiegészítve írja már le, hogy lehet egy 55000 törlesztőből 120000 törlesztő, miközben a valuta 40%-ot emelkedett.

flimo13 2010.07.07. 06:03:51

@hagyma: kurvára nem értem azokat az embereket, akik fröcsögő nyállal várják, mikor megy végre csődbe egy magyar bank. Csak az épp azt jelentené, hogy sok tízezer lakáshitel bedőlt, a betétesek pénzét meg fizetheti az állam. De legalább a mocsokszemétbankok megszívnák!

flimo13 2010.07.07. 06:07:04

@Sir Kommentor: 2008-ban nem kalkulálta be, hogy abban az évben mégse lesz euró?:)

Ugyandehogy (törölt) 2010.07.07. 06:38:57

@hagyma: "a fair szerzodes az ha devizahitelt veszek fel es forintban fizetem, akkor a reszletem 20 %-al no ha a svajci frank 20 %-al erosodik
tobbi a bank baja"

pontosan.

Mylady 2010.07.07. 07:12:41

@csak john: most pontos számokkal nem tudom levezetni (érdemes eljátszani az excel annuitás számoló függvényével)

nagyvonalakban:
a kamatot úgy határozzák meg, hogy
1. vesznek egy piaci kamatlábat, pl 6 havi CHF LIBOR, legyen 2%
2. a bank persze nem ezen kapja a forrást, hanem van egy kis marzs, legyen 0,3%
3. a bank erre rátesz egy marzsot, ami egyrészt a(z ügyféllel szembeni) kockázatot, másrészt a költségeit tartalmazza, legyen 2,5%

ebből összeáll a kamatláb: 2+0,3+2,5
az ügyfél megkapja, hogy ennek a törlesztőrészlete 100
az árfolyam legyen 150
- alaplúzer azt látja, hogy
15ezer a törlesztés, hurrá
- az eggyel magasabb szint elkezd számolni, mi van, ha gyengül a forint
pl 200-ra
akkor a törlesztés 20000, belefér, hurrá
- a haladó lúzer még azon is elgondolkodik, hogy mi van, ha a chf libor megy felfelé
mondjuk 4%-ra
és kiszámolja (megkérdezi)
azt mondják, ja, akkor 120
és akkor számol
ha 200 a chf, még mindig csak 24000
szivja a fogát, de belemegy, mert ez úgyis extrém

és arra senki nem gondol, hogy mi lesz akkor, ha a bank
1. nem +0,3%-on kapja a forrást, hanem mondjuk +2%-on
2. a kamatmarzsot megemeli extrém mértékben pl 2,5%-ról 5%-ra

ha ezek bejönnek, akkor már libor+2+5 a kamatláb
és ez a brutál

szerintem szimplán tisztességtelen
ha a bank és az ügyfél megállapodik a 6 havi libor + 2,8%-ban, akkor nem szabad, hogy a bank egyoldalúan belekényszeritse abba, hogy a libor felett 7%-ot fizessen

a banknak úgy kell működni, hogy figyelje és kezelje a kockázatait és ha az ilyet bebukja, az az ő baja, nem az ügyfélé

szerintem

más példa (árfolyam nélkül): tesco vesz egy liter tejet 50-ért és eladja 100-ért
amikor válság jön, és megemelkedik a beszerzési ár 70-re, megemeli a hasznát 130-ra és már 200-ért adja
ez nem gond, mert ha nem tetszik, max anyázol és legfeljebb nem nála veszed a tejet
de! ha leszerződsz vele 100 forintos vételi áron 20 évre, akkor nem emelheti meg (vagy kiköthető a szerződésben, hogy max infláció mértékével stb)
a bank megemelheti
szabadon
pofátlanul
az nem alternativa, hogy ha nem tetszik, felmondhatod a szerződést és visszafizetheted a hiteledet

na, ez történt a válság hatására jónéhány bankban, jónéhány ügyféllel

labi 2010.07.07. 08:44:31

Ha a postolo szabadfelhasznűlásút vett fel lakásra, majd az aláíráz után olvassa el a szerződési feltételeket, akkor tulajdonköppen saját magát szopatta meg.

De természetesen minden bank köcsög, azt elismerem.

2010.07.07. 09:13:00

@first2010: ez kevés. Mennyi volt a tőke, kamat, thm, futamidő, járulékos költségek, milyen árfolyammal vetted fel és a duplás törlesztőrészlet milyen árfolyamon van számolva ? Ez tuti nem csak árfolyam, hanem kamat emelés is volt... netán fedezethiányossá vált a hiteled ezért valami büntető izét tettek rá. Két számot írtál le, ez kevés infó.
Elhiszem amit mondasz, csak itt más is lehet, nem csak árfolyam változás.

2010.07.07. 09:16:21

@Mylady: matematikailag jól mondod, de azt is tudnod kell, hogy a 2008as bum évében a bankok is olyan kapzsikká váltak, hogy eleve fedezethiányos hitelekbe is belementek.. az értékbecslők is csaltak... és utána durván emelték a kamatjukat is amikor bejött a krach. Nagyon magas lett a risk és a bedőlt hitelek mind mind a még élőket terhelik. És ez megy azóta is.

2010.07.07. 09:21:40

@flimo13: ja és az állam meg mi vagyunk... ha az adóinkból összeszedett pénzt bedőlt hitleekre kell fordítani akkor nem lesz út építés, nem kapnak fizetést az orvosok meg tanárok, a közszféra.
Butaság bank csődnek örülni. Az mindannyiunk vesztesége.

elwood 2010.07.07. 10:03:57

nekem forint hitelem van, mert húsz évre kellett felvenni, és ezt húsz évig is fogom tudni fizetni, ha a NATO feloszlik és az Alföldön Szahara képződik akkor is.

drágább volt mint a devizahitel, sokkal.

de szeretném ha megmentenénk a devizahiteleseket akik nem féltek attól amitől én féltem, és nem törődtek mi lesz ha megzuhan a forint.

lehetőleg az adófizetők, vagyis az én pénzemből mentsük meg őket, mert én előrelátó voltam és eddig is többet fizettem.

elwood 2010.07.07. 10:06:32

a bankokat meg simán meg kéne rendszabályozni.

nem mindegy a poszternek, hogy aláírás előtt vagy után módosítja a szerződést a bank ?

a bankfelügyelet is olyan szigorú nálunk mint mondjuk a rendőrség. mintha nem is lenne.

CBF 2010.07.07. 10:12:57

Az a lényeg, hogy egy egyenes, megbízható új szövetségi kapitányunk van, hajrá magyar foci... :(

Robin Scherbatsky 2010.07.07. 10:35:07

@elwood: Így van. Utáljuk együtt A DEVIZAHITELESEKET, mert mind hülyék. Azt pedig, hogy ebbe a halmazba sokan (pl. én is) beletartoznak, akik átgondolták a kockázatokat, és úgy gondolták, hogy így is jobban megéri (hiszen még most is jóval kedvezőbb a törlesztőm, mint forinthitelnél lenne) felejtsük el gyorsan. Az rendben van, hogy nem kell "megmenteni" a devizahiteleseket, vagy legalábbis nem mindegy milyen eszközökkel. Az egyetlen dolog ami engem is zavar, az hogy számoltam árfolyamkockázattal, számoltam CHF LIBOR emelkedéssel, számoltam kockázati felár növekedéssel Mo-gal szemben, de azzal nem, hogy a bank sajár marzsának növelésével extraprofitot termel azokon is, akik fizetnek sírás nélkül, időben.

elwood 2010.07.07. 10:54:38

@Robin Scherbatsky: azt hiszem egyetértünk. én nem utálom a devizahiteleseket, csak azt ha közpénzt akarnak költeni rá.

szabályozni kéne az egyoldalú szerződésmódosítást és a bankokat seggbe rúgni egyenként.

én 11%-os jegybanki alapkamatnál vettem fel a forint hitel. most 5.25%. lehet találgatni mennyit csökkent a törlesztőrészletem.

AlulírottFentemlített 2010.07.07. 11:00:02

@elwood:

Én tudom, annyit, mint a miénk, azaz semennyit sem.

elwood 2010.07.07. 11:02:28

@AlulírottFentemlített: de Csányi közben megvette az MLSZ-t. büszke vagyok rá. megdolgoztam érte.

brand_boy 2010.07.07. 12:33:07

"ezek következtében jóval nehezebben és jóval magasabb kockázati felárral kapott forrást a bank"

" 200 millió eurós, kétéves futamidejű, az irányadó európai bankközi hitelkamatlábat, az Euribort 1,3 %ponttal meghaladó kamatozású hitelt vesz fel egy nyolc bankból álló konzorciumtól."

elwood 2010.07.07. 14:04:39

@scrat: nem tudom hogy jön, de már jöhetne

Xezs 2010.07.07. 14:06:47

Ez a sztori több sebből is vérzik:

1) miért 2 év után sír?
2) miért szabadfelhasználású hitelt vesz fel lakásvásárlás céljára? Vagy ha nem lakásvásárlás céljára vette fel hanem karibi nyaralásra, akkor miért írja mégis azt hogy lakásvásárlásra vette fel?
3) miért ír alá olyat amivel nem ért egyet?

Nekem CHF alapú lakáshitelem van. A törlesztőrészlet megemelkedett kb. 37%-kal, és még ÍGY IS jobban járok, mintha forintban vettem volna fel a hitelt. Hogy később mi lesz, azt majd meglátjuk.

Láttam hogy Mylady próbálta itt edukálni a népet - az a helyzet srácok, hogy kommentekből nem igazán fogjátok megérteni, hogy hogy is működik a pénzpiac. Ahhoz sokat kell olvasni szakkönyveket meg szaklapokat, hogy megértsétek. Annyit azért le lehet írni kommentben is, hogy a pénzpiac a bizalmon alapul. Ha van bizalom, van alacsony kamat és van boldogság (meg karibiszigetek hitelből), ha nincs, akkor van magas kamat és boldogtalanság.

A bankokat meg kár baszogatni, ők is a pénzpiac részei, ugyanúgy sodródnak az árral, mint mindenki más. Persze az ügyfelek velük vannak kapcsolatban, ezért szidják őket. Kíváncsi vagyok, hogy a görög államot hányan szidják itt magyarországon, mert ugye ők meg szándékosan hazudtak az EU-nak arról, hogy mi is az állás náluk pénzügyileg. Pedig ez is kihat ránk, csak sokan nem tudják. Mindig kell egy bűnbak, csak ne mi legyünk azok, ez a lényeg. Nekünk jár a karibi nyaralás és pont.

@first2010: Mivel semmi részletet nem tudunk arról, hogy neked milyen hiteled van, ezért nem tudom eldönteni hogy most nálad mi a helyzet. Mi a fedezet a kölcsönödre? Mert azt el tudom képzelni, hogy kaptál egy fedezet nélküli hitelt (ha jól tudom, korábban még kiadtak személyi hiteleket csupán munkáltatói igazolásra) és mivel ennek most nagy a kockázata, ezért kétszer annyi a törlesztőd. Ha áll mögötte egy fedezet (pl. lakás) akkor szerintem nincs az az isten, hogy így megemelkedjen.

elwood 2010.07.07. 14:20:19

@Xezs: "A bankokat meg kár baszogatni, ők is a pénzpiac részei,"

nice try.

sajnos nem működik (még?) a piac. ha egy zöldséges átver akkor mész másnap a másikhoz.

ha egy bank ver át, mert apró betűvel benne a szerződésben, hogy a főnök új autója miatt is megemelheti a törlesztődet akkor a következő húszéves hiteledet 15 év múlva egy másik banknál fogod kötni.

addig pedig a nálunk legális jobbágyok örökös röghözkötöttségi törvénye szerint nem hagyhatod el a bankot, mivel az előstörlesztési díjat is akkor változtatja amikor a nap úgy süt be szobájába.

ez még nem piac.

Nanemá 2010.07.07. 15:47:13

A ZÓTÉPÉ egy aljas, szemét banda. Velem is hasonlóan bántak el, azzal a különbséggel, hogy ugyan az én szerződésembe pontosan az került, ami az ajánlatban szerepelt, de még mielőtt a legelső törlesztőrészletet befizethettem volna, máris megemelték a kamatokat, csak úgy, indoklás nélkül. Aztán ezt még rövid időközönként eljátszották párszor, így a hitelfelvételt követően félévvel már 30 (HARMINC!)%-kal volt magasabb a kamatteher, amit fizetnem kellett. És ez még jóval a válság előtt, 2007-ben volt! És akkor még a CHF/HUF árfolyam változásról nem is beszéltem... A PSzÁF-nak küldött panaszomra az volt a válasz, hogy az OTP gyakorlatilag azt tehet, amit akar. (Meg is teszi.)
Azoknak a gyökereknek, akik ekézik a posztolót, amiért nem olvasta el a szerződést a közjegyző elöőtt, azoknak üzenem: valószínüleg nem láttak mostanában ilyen szerződést. A vastagsága vetekszik a Háború és békével, és kb. annyira is érthető az átlagember számára, mintha ciril betűkkel írták volna. Másrészt, mire eddig eljut a hitelfelvevő, már bármit aláírna, csak legyen már meg a hitel végre, és ne bukja el a hőn áhított lakást a foglalóval együtt. Jellemzően ilyenkor már az ember kiszolgáltatott helyzetben van.
Nem rég a kezembe került a szüleim 1971-ben vásárolt "OTP-öröklakásának" hitelszerződése. Ez 1 db A3-as lap, félbehajtva - és ez egyben már az adásvételi szerződés is volt. Na, ez az, aminek az elolvasása nem okoz gondot aláírás előtt.
Még egy gondolat a "mindent elolvasóknak": az előzmények után átvittem a pénzem egy másik bankhoz. Amikor folyószámlát nyitottam, elolvastam a szerződést, amiben volt egy kitétel, hogy "az ÁSZF-et megismertem és elfogadom". Itt megakadtam, és közöltem az ügyintézővel, hogy én még azASZF-et nem is láttam. Erre hozzámvágott egy YellowPages méretű könyvet, hogy olvasgassam, ha akarom. Akadt már ember (szakála is lett, gondolom, kender), aki ezt együltő-helyében a bankfiókban végigolvasta?

Vörös Szonja, a tetovált lány 2010.07.07. 15:53:43

@Nanemá: naja, épp tavaly korrektúráztam a cib ÁSZF című anyagát (csak lakossági üzletág), kereken 124 oldal. Szvsz mindössze egy ember olvashatta ezt végig rajtam kívül: aki összerakta.
Nem viccelek, volt benne olyan mondat, ami kitett egy teljes bekezdést=6-8 sor.
Durva meló volt lejavítani. Sztem nem is hagynák, hogy a bankban leülj és ezt végigolvasd. Arról nem is szólva, hogy csűrték-csavarták benne a szót, a nagy lényege meg úgyis az, hogy minden az ügyfél felelőssége, pont (csak nem t'om, miért kell ezt ilyen hosszan ecsetelni).

Nanemá 2010.07.07. 15:56:01

@karakterelgető: Akkor pont azt vágták hozzám a CIB-ben... :o)

Nanemá 2010.07.07. 16:00:47

@elwood: "Én nem utálom a devizahiteleseket, csak azt ha közpénzt akarnak költeni rá." - És az mennyire utáltad, amikor az IMF-hitel jelentős részét odaajándékozták a bankoknak, mi meg majd ezt is fizethetjük vissza az adónkból? Azokat a bankokat kellett megsegíteni, akik a vállság hatására nagyobb hasznot söpörhettek be Mo-on, mint valaha?

Nanemá 2010.07.07. 16:01:51

@elwood: "Én nem utálom a devizahiteleseket, csak azt ha közpénzt akarnak költeni rá." - És az mennyire utáltad, amikor az IMF-hitel jelentős részét odaajándékozták a bankoknak, mi meg majd ezt is fizethetjük vissza az adónkból? Azokat a bankokat kellett megsegíteni, akik a vállság hatására nagyobb hasznot söpörhettek be Mo-on, mint valaha?

Magam_a_Mondomét! 2010.07.07. 16:03:41

Amikor még én is BIRKA voltam, én is BÁRMIT aláírtam elolvasás nélkül.

elwood 2010.07.07. 16:09:02

@Nanemá: ebben sajnos nem vagyok illetékes. mintha ajándékot nem kaptak volna, de hitelkeretet igen. sajnálni meg nem sajnálja őket senki, az erőfölénnyel való visszaéléssel kiérdemelték a közutálatot.

(jé, az utolsó félmondatról más is eszembe jutott)

Nanemá 2010.07.07. 16:12:41

@elwood: Nekem viszont az rémlik, hogy akadt bank, amelyik ki is kérte magának ezt a kéretlen "segítséget", mondván, hogy az ő piaci megitélését ne rontsák az ilyen látszatkeltéssel, hogy állami segélyre szorulna...

Nanemá 2010.07.07. 16:14:13

@Magam_a_Mondomét!: Akkor neked kívánok jó szórakozást a CIB 124 oldalas ÁSzF-jének olvasgatásához. Csak aztán el ne bégesd magad közben... :o)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 16:43:32

@Nanemá: Az ÁSZF-ben nincsenek egyedi aknák. A szerződést kell elolvasni, az nem 124 oldal.

Nanemá 2010.07.07. 16:52:24

@atpijkamo: És ha megtalálod az aknát a szerződésben, mit tehetsz vele? A kedvedért nem fogják átírni. Vagy lenyeled a békát, vagy nem veszel lakást. Esetleg a szemét bank helyett kezdheted az egész hitelügyintézési tortúrát újra a másik szemét banknál, ahol újabb aknamező vár rád. ÉS közben további temérdek pénzt buksz az újabb járulékos költségek miatt, további + hónapra fizetheted az albérleted, és még esetleg a kinézett lakásról is lecsúszhatsz, vagy még a foglalódat is bukhatod. Abszurdisztánban szép lehetsz, okos aligha.

2010.07.07. 16:53:11

@elwood: "ha egy zöldséges átver akkor mész másnap a másikhoz"
Mikor jártál legutóbb piacon ? Na csak azért mert ott árkartell van, gyakorlatilag mindenkinél egyformák az árak, a beszerzési hely ugyanúgy a nagybani.
Romantikus elképzelések a zöldséges piacról.
Amúgy van választék: ha egyik bank átver, van még másik 29 ahova mehetsz.
Dettó olyan analógia, mint a zöldségesed.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 16:54:52

@Nanemá: "És ha megtalálod az aknát a szerződésben, mit tehetsz vele?"

Arról volt szó az indító posztban, hogy ebben a formában nem írta volna alá.

A többiben igazad van. De pisztolyt nem szegeznek a homlokodhoz, hogy írd alá.

Nanemá 2010.07.07. 16:58:18

@atpijkamo: A szerződés valóban nem 124, max. úgy 25-30 oldal, de úgy megfogalmazva, hogy ne is értsd, de bármit belemagyarázhassanak utólag. Pl: megfogalmazzák -jó tágan definiálva - hogy a bank mely esetekben emelhet kamatot. Ebbe gyakorlatilag bármi belefér. Aztán amikor rögtön aláírás után meg is emelik a kamatot, akkor még azt a fáradságot sem veszi az OTP, hogy legalább indokolja az emelést, valamely pontra hivatkozva. Emeltek, mert csak. És a PSZÁF még meg is tapsolja őket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 16:59:47

"a bank mely esetekben emelhet kamatot. Ebbe gyakorlatilag bármi belefér."

Vagy belenyugszom ebbe, vagy nem írom alá.

Nanemá 2010.07.07. 17:00:49

@atpijkamo: És ha nem írod alá, akkor nem is lesz lakásod. Vagy te a Lottóban bízol?

elwood 2010.07.07. 17:04:22

@Kulics: mehetek, megyek is 20 év múlva.
a zöldségesnél meg másnap. ez szerintem számít.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 17:04:55

@Nanemá: A lakáshozjutáshoz nem az egyetlen út a magyarországi bankok kölcsöne.

Aki a lottóban bízik, az akár abban is bízhat, hogy úgyse kell neki lakás, mert agyonvágja a villám. Ugyanis ahhoz sokkal nagyobb esélye van.

metal · http://electric.blog.hu 2010.07.07. 17:06:53

@Chewa: És vannak CHF hitelesek, akik tudják, hogy nem kurták el, mert még mindig kevesebbet fizetnek, mint ha forintban vették volna fel! Nem az a baj, hogy valaki deviza hitelt vesz fel, hanem az, ha ugyan azt az összeget forintba felvéve nem tudná fizetni, és így felveszi devizában! És nagyon sok ilyen hülye volt.

Nanemá 2010.07.07. 17:12:33

@atpijkamo: "Vagy belenyugszom ebbe, vagy nem írom alá." - Hogy jobban értsed, mondok egy példát. Én írásban szerződök veled, hogy mind a ketten gondolunk egy számra, amit leírunk egy papírra. Ha az én számom a nagyobb, én adok neked 1000 Ft-ot, ha a te számod, akkor te adsz nekem. Ez eddig világos, és elfogadható, te alá is írod. Utána megkérlek, hogy mutasd, mit írtál a papírra. Majd közlöm, hogy az én papíromon nagyobb szám szerepel, és fizetned kell nekem, mert ha nem, hát kiverem belőled. De mit képzelsz, hogy kétségbe vonod az állításomat, és látni akarod az én papíromat? Na, hasonlóan ügyeskedik az OTP is.

Nanemá 2010.07.07. 17:13:59

@Nanemá: Bocs, összekevertem: Ha az én számom nagyobb, akkor te fizetsz - de gondolom, érthető a példabeszédem...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 17:15:29

@Nanemá: Szerződéskötés után nem lehet egyoldalúan szerződést módosítani. Hacsak ez nem szerepel a szerződésben. Mely esetben nyilván nem írom alá, hacsak nem ejtettek fejre, vagy rendkívül szorult helyzetben nem vagyok. Normálisan nem írom alá. Mit nem lehet ezen érteni?

Nanemá 2010.07.07. 17:22:21

@atpijkamo: Te mit nem értesz? Ki kötik, hogy mely esetben módosíthatnak szerződést. De amikor módosítanak, nem mondják meg, hogy konkrétan mely feltétel bekövetkezése miatt emelték meg a kamatot, ezzel megfosztanak attól a lehetőségtől, hogy ellenőrizhessed, hogy nem vertek-e át. Olyan szolgáltatói/lakossági szerződést pedig én még nem láttam, amibe ne lett volna benne az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége. Gondolj csak pl. egy UPC vagy trékom szerződésre. És nem az egyoldalúság a fő gond, hanem az indokok számonkérhetősége.

Nanemá 2010.07.07. 17:23:40

@atpijkamo: Szerinted ki az, aki lakáshitelt vesz fel, de amúgy nincs rendkívül szorult helyzetben? Ez nem "felnihitel", ami nélkül meg lehet lenni. Lakni kell valahol.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 17:36:03

@Nanemá: "Lakni kell valahol."

Az sehol nincs leírva törvényben, hogy csak saját lakásban szabad lakni.

Lehet saját lakásban lakni, amire a pénzt
- lopod, rablod, csalod
- elmész politikusnak
- öröklöd
- kölcsönkéred szomszédtól, rokontól, ismerőstől
- fizetésből összegyűjtöd
- vállakozol
- feltalálsz, zenélsz, alkotsz
- magyar banktól kéred kölcsön
- külföldi banktól kéred kölcsön
- koldulod
...

Vagy bérelt lakásban laksz.

A saját lakás, kölcsön, magyar bank csak egy lehetőség a fentiek közül.

Ha elmész mondjuk Simontornyára, 1M-ért szép kis lakást vehetsz. Normális fizetésből elég hamar összejön. Nem mondom, hogy ezt választanám, de nyilvánvaló, hogy sok lehetőséged van. Te választasz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 17:39:01

@Nanemá: "Olyan szolgáltatói/lakossági szerződést pedig én még nem láttam, amibe ne lett volna benne az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége. Gondolj csak pl. egy UPC vagy trékom szerződésre."

Hoppá-hoppá! De azt akkor 14 napon belül felmondhatod, és feldughaták maguknak a hűségidejüket.

Nanemá 2010.07.07. 22:43:02

@atpijkamo: Annyi zöldséget hordtál itt össze, hogy te szerintem te valószínűleg egy okoskodó tinédzser lehetsz, nulla élettapasztalattal. Azért azt áruld már el, ha elmész Simontornyára lakni az 1 millás putriba, akkor kapsz a közelben olyan állást, amiből fenn tudod magadat tartani? A többi életszerűtlen baromságodra már inkább nem is reagálok.
És hogy tudd: Hűségidőn belül nincs az az indok, amivel te szerződést bonthatsz, kártérítési kötelezettség nélkül. Kivéve, ha a bíróság másként nem dönt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 23:13:40

@Nanemá: "Azért azt áruld már el, ha elmész Simontornyára lakni az 1 millás putriba, akkor kapsz a közelben olyan állást, amiből fenn tudod magadat tartani?"

Nem egykönnyen. De azért ott is élnek emberek akik fenntartják magukat, azt próbáld elképzelni.

Egyébként meg nem putriban laknak ott az emberek, te tahó.

"És hogy tudd: Hűségidőn belül nincs az az indok, amivel te szerződést bonthatsz, kártérítési kötelezettség nélkül."

ASZF módosításkor felmondhatod a szerződést hűségidőn belül is. Nézz utána, mert ha ilyen tudatlan vagy, nagyon átbasszák a fejed.

Xezs 2010.07.08. 04:05:43

@Nanemá: A saját lakás nagyon jó dolog, de nem mindenki engedheti meg magának (még ha azt is hiszi hogy igen). Sok más alternatíva van, ahogy atpijkamo is írta. Azt meg hogy Simontornya putri-e, nem tudom eldönteni, de nyilatkozzanak a simontornyaiak. Gyaníthatóan nem lesznek elragadtatva a kijelentésedtől.

Nanemá 2010.07.08. 08:27:28

@Xezs: Na ácsi! Egy szóval sem állítottam, hogy Simontornya egy putri. De egy 1 millás ház telekkel, az már minden bizonnyal az.
Másrészt, éppeszű ember inkább vesz egy lakást, és törleszt havi 50-60 ezer Ft-ot, mint hogy ugyanennyiért béreljen egy lepukkadt lakást Pesten. Vidéken persze némileg eltérőek lehetnek a viszonyok. (Olcsóbb lakás, alacsonyabb jövedelmek - már, ha van munka egyáltalán.)

BBG76 2010.07.08. 08:59:32

@Mylady: kimaradt nálad a résztartalékos bankolás. Sajnos a bank nagyrészt NEM azt a pénzt adja kölcsön, amit nála a betétesek letétbe helyeztek, pont ez a résztartalékos rendszer lényege. Egy kereskedelmi bank hitelpénzt állíthat elő. A semmiből. És ezzel az egész országot folyamatosan károsíthatja, mert a pénzállomány ilyetén növekedése inflációt okoz és a munkával megszerzett pénzünk napról napra kevesebbet ér, míg a bankok sokmilliárodos hasznokat könyvelhet el.

A résztartalékos bankrendszer egy alattomos és legális csalás. Bárcsak többen tudnának róla.

Nanemá 2010.07.08. 09:02:09

@atpijkamo:
Akkor nézzük sorban a te "alternatíváidat":
"Lehet saját lakásban lakni, amire a pénzt
- lopod, rablod, csalod" - Szerencsére, a többség nem ilyen szemét gazember.
"elmész politikusnak" - U.a., mint az előző, csak ehhez még vastagabb arcbőr kell, ha meg akarsz gazdagodni belőle
- "öröklöd" - Azért ezt mire kivárod, lehet, hogy te is megöregszel...
- "kölcsönkéred szomszédtól, rokontól, ismerőstől" - persze, annyi jószomszéd van, aki kölcsönad 10 millát 20 évre, igaz?
- "fizetésből összegyűjtöd" - Miközben még fizeted az albérleted is? Ez szerinted átlagfizetésből hány év alatt jönne össze?
- "vállakozol" - Tőke nélkül? Ebből sem lesz hamar lakásod...
- "feltalálsz, zenélsz, alkotsz" - Mert erre is mindenki alkalmas, ugye?
- "magyar banktól kéred kölcsön" - ez a jellemző
- "külföldi banktól kéred kölcsön" - és még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetsz, mint ha magyartól kérnéd.
- "koldulod" - Na, le is hánynám magam!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 09:51:29

@Nanemá: "1 millás ház telekkel"

Én lakást mondtam. Konkrétan egy társaházi lakást láttam ennyiért.

El tudom képzelni, hogy egy vályogház telekkel is ennyibe kerül, de pontos infóm nincs róla. (Hagyományos magyar parasztház, nem putri.)

Azt belátom, hogy méla munkaundorral, tehetség, képzettség és vállalkozói szellem nélkül, segítő rokonok, család hiányában nem könnyen lehet egy nagyobb rózsadombi villára összekuporgatni a zsetont. Azt sem állítom, hogy minden élethelyzetre van kész könnyű és egyszerű megoldásom.

Ja, azt ki is felejtettem, hogy kalákában felépítitek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 10:21:50

@Nanemá: "Akkor nézzük sorban a te "alternatíváidat""

Kohn minden héten kétségbeesetten imádkozik az Istenhez, hogy legyen egy lottóötöse. Egy idő után az Isten megelégeli és leszól.
- Legalább egy szelvényt vennél!

2010.07.08. 15:01:18

@atpijkamo: De lehet. Gyakorlatilag ma nem találsz Magyarországon bankot, amelyik ne tartaná fenn magának a jogot az egyoldalú kamatemelésre.

Xezs 2010.07.09. 00:57:54

@Nanemá: Jól értem, te most szembeállítod azt, hogy valaki Budapest környékén vesz lakást, és hogy Budapesten bérel egyet?

Ha igen, boncoljuk kicsit a kérdést.

Vegyük először azt, akik friss húsok, vagyis nemrég érkeztek Budapestre, munkát is épp csak találtak. Na ők nem fognak neked lakást venni, amikor még az első 2-3 hónapban csak arról szól a dolog, hogy kifizessék az elmaradásokat és egy minimális biztonsági tartalékot képezzenek.

De vegyük azt az esetet mikor az ember már kicsit erősebb anyagilag. Abban ugye egyetértünk, hogy Pest környékén nincs meló, tehát onnan Pestre kell bejárni. Na ezt viszont ki teheti meg? Akinek autója van (tegyük fel hogy a képzeletbeli alanyunk annyira még nem tehetős hogy ilyenje legyen), vagy az, aki időmilliomos és ráér Volánbuszozni meg MÁVozni.

Nem érzem jogosnak tehát a megállapítást, amit tettél. Ha bármit félreértettem, akkor szólj.

@BBG76: Van ilyen, igen. Ezt mindenki tudja, aki kicsit is foglalkozik pénzügyekkel, közgazdaságtannal. Mégis működik a gazdaság - hogy lehet ez? Vagy szerinted nem működik? Nézzük már meg csak azt, hogy például Európaszerte mi van. A fejlettebb államok közül mindenki él mint hal a vízben. Nem úgy tűnik mintha olyan bazinagy válság lenne náluk. De mondok jobbat: nálunk sincs igazi válság. A válság az mikor a tegnap még 1 kiló kenyeret érő pénzt ma összesöprik az utcán, vagy amikor jegyre kapod az élelmet. Na az válság. Amíg a Media Marktban minden nap vásárolni látom az embereket, az nem válság.

Ha gond van a magyar gazdasággal, annak csak és kizárólag egy oka van: a mindenkori kormány. És most itt 20 év kormányzati elbaszására tessék gondolni.

2010.07.09. 19:27:30

@Xezs: "Amíg a Media Marktban minden nap vásárolni látom az embereket, az nem válság" Ez erősen demagóg kijelentés volt. Nyilván aki a MMben plazmatévét vásárol az nem szűkölködik.. de jó pár millió magyar ember véglegesen leszakadt és szó szerint nyomorog. Menj el Hajdúhadházára vagy egy ormánsági zsákfaluba, hogy meglásd hogy él a Pesten és nagyvárosokon kívüli többi 7 millió magyar ember.

Xezs 2010.07.09. 23:13:57

@Kulics: LOL, Hajdúhadház. Azok már a(z ál)válság előtt is nyomorogtak. Tudod miért? Mert basznak dolgozni.

Konkrétan van Hadházi ismerősöm, érdekes módon neki van melója. Ja, igen, az ő bőre fehér. Furcsa, mi?

Mylady 2010.07.11. 12:14:16

@BBG76: mit értesz azalatt, hogy "résztartalékolásos rendszer"?

Xezs 2010.07.11. 12:58:05

Mylady szerintem BBG76 arra gondol, mikor a bankok a betét egy részét (10-20%) visszatartják, a többit meg kiadják hitelként, ezáltal teremtve hitelpénzt.

Legalábbis én erre írtam neki hogy ezt mindenki tudja aki nem járatlan a világ dolgaiban.
süti beállítások módosítása