Tékozló Homár

Drága csizmában is lehet jó nagyot szívni

2010.07.16. 00:06 | szily | komment

Tímea hitt a drága, de jó Scholl legendájában, és közel 50 ropiért vett csizmát, ami azonban hamar eleresztette a sarkát. A helyzet erősen billegős, a harc tavaly tél óta folyik. Tímea a pénzét szeretné, de a bolt - egy cserescizma után, ami ugyanúgy tönkrement - legfeljebb levásárolható utalványt adna. Magassarkú kardozás alant.
Update 07.19.: A Scholl visszaadta a csizma árát.


Elmesélnék egy történetet, tanulságul arra, hogy a sok pénz nem garantálja sem a minőséget, sem pedig a vevőközpontúságot.

Évek óta szerettem volna csizmát venni, de soha nem találtam olyat, ami tényleg tetszik – egészen 2009 teléig, amikor beleszerettem egy Scholl lábbelibe. Ugyan az árcímkéje láttán kisebb szívrohamot kaptam, de azt mondták az ismerősök, a márka megbízható és ezért a 47000 (!) forintért évekig le van tudva a csizmagondom. No meg a családom is besegített egy kicsit, így már vállalható volt a dolog. Felkerekedtem hát a Westend földszintjén található Valeriana cipőboltba, fogcsikorgatva kifizettem a csillagászati összeget és boldogan viseltem a csizmát. Másfél hónap múlva azonban furcsa érzés kerített hatalmába: a csizma sarka külön életet élne. Naná, mert kezdett leválni. Visszavittem a boltba, elvitték bevizsgáltatni, én meg a legnagyobb hóban hetekig jártam nyári edzőcipőben. Visszajött a csizma javítva. Megnéztem, a ragasztó elfolyt a sarok mellett, ennyi pénzért nem így kéne kinéznie, de mivel ekkorra már többször felfáztam, nem érdekelt, csak hadd legyen már végre meleg cipőm.

Eltelt pár hét, ekkor már mindkét sarka kezdett leválni. Délelőtt fedeztem fel a hibát, a napot még végig kellett csinálnom a cipőben, de annyira mozgott már a sarka, hogy ha lefelé mentem a lépcsőn, rendszerint beakadt, és hol elestem, hol nem. Megint visszavittem, már nagyon húzták a szájukat a boltban, de megint elküldték bevizsgáltatni. Hangsúlyoztam, hogy nekem ennyit már nem ér meg a csizma, szeretném vissza a pénzem. Azt állították, az lehetetlen, kicserélik, vagy levásárolhatom. Gondolom nem kell hangsúlyozni, hogy mindez már nem mézesmázos hangnemben történt. Igyekeztem megmagyarázni a hölgyeknek, hogy ez egyszeri alkalom volt, nincs az az isten, hogy én még egyszer ennyi pénzt költsek cipőre, úgyhogy adják vissza a pénzem. Végül kompromisszumot kötöttünk: cserecsizma, és ha az is így jár, akkor tényleg megoldjuk a problémát.

És igen: megint másfél hónap kellett az új topánomnak hogy elkezdje ledobálni a sarkait. Vissza a boltba, hümmögés, nézegetés, megint előkerült a pokróc hangnem, de egye fene, bevizsgáltatják – miközben hangsúlyozták, hogy ez nem lehet típushiba, mert egész télen csak két csizmát hoztak vissza ilyen bajjal. (Igaz, hogy időközben a felére csökkentették az árat, kíváncsi vagyok, mennyit vettek összesen?). És lám: a Scholl megint jogosnak találta a problémámat, ők ilyenkor visszafizetik az árat az üzletnek, az üzlet viszont továbbra is csak egyösszegben levásárolható utalvánnyal akarja kiszúrni a szemem – 47000 forintról beszélünk és egy akkora boltról, amiben két ember egyszerre már nem fér be, szóval a választék enyhén szólva is szűkös. Az eladók többször is próbálták megmagyarázni nekem, hogy nem kell nekem levásárolnom, elhívhatom a családomat, barátaimat is! Hát persze, bevásárlókörutakat fogok hozzájuk szervezni a teljes pereputtyal, miközben egy reklamációt nem képesek tisztességes hangnemben kezelni… Amikor telefonon érdeklődtem, mikor beszélhetnék az üzletvezetővel, kiderült, hogy olyan nincs, de a „Főnök” a héten bent lesz az üzletben. Betértem – biztos, ami biztos, a barátommal egyetemben – de persze a „Főnökről” rögvest kiderült, hogy szabadságon van, majd a jövő héten…

Jelenleg itt tart a történet, jövő héten megyek vissza és tapasztalt Homár-olvasóként erőből fogom csapkodni az asztalt. De úgy fest, erről a boltról lepereg. Tudom, csizmát csak őstermelőtől. De mit lehet tenni, ha már én hülye boltban vásároltam?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 00:11:14

megyek fekudni
poszt zárható

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 00:12:35

NaLyó, akkor lemásodikozom
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 00:15:14

Tímea drága, ne meséls semilyen történetet
Aki 47000-ért vesz csizmát az ne jőjjön sirni a homárra
Lehetett eleget olvasni a drága csizmákrol és márkákrol

Tessék kinait venni 2szezont is kibir
Máris olcsóbban jöttél ki

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.16. 00:15:21

"Igaz, hogy időközben a felére csökkentették az árat"

Akkor vásárold le! Veszel kettőt, amíg az egyiket javítják, a másikat használod...

2010.07.16. 00:16:06

N E G Y V E N H É T E Z E R, bázeg. Hülye vagy-e?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 00:21:13

Lehet nem is a cipősarokkal volt a gond
Egy gerinc/lúdtalp vizsgálatot nem ejtenél meg inkább? Az is lehet az egyik lábad hosszabb mint a másik, máris túlterhelés lépfel az egyik sarkon
Az erők meg a sarkokon sokszorozódhatnak, a hid is összedől ha az egér ritmikusan dobog rajta

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 00:25:18

Megyek hunyni, a többi posztot elsőzze a Sün
Jókat

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.16. 01:01:32

@horex: "Mi az a "cserescizma"? "

Amit a horámok hordanak.

Kenderice 2010.07.16. 01:06:31

Azt lehet tenni, hogy cserét kérsz. Ha nem cserélnek, jelentõs kényelmetlenségre hivatkozva (többszöri, sikertelen javítás) álj el a szerzõdéstõl. Ilyenkor a vételárat kötelesek visszafizetni. Levásárlásra nem kötelezhetnek, csak ha neked is megfelel.
Az elállás tényét a vásárlók könyvébe is beírhatod ha nem fizetik vissza a vételárat azonnal.

costiglione 2010.07.16. 01:29:26

Cseret kell kerni igy van. Ha nem tudnak ugyan olyat adni jogosan elallhatsz a szerzodestol es kerheted vissza a penzed

Megdobbent 2010.07.16. 02:42:57

"de azt mondták az ismerősök, a márka megbízható és ezért a 47000 (!) forintért évekig le van tudva a csizmagondom"

Nah ez a barat/ismeros lista egy az egyben mehet a SHITLIST-re. A scholl az gyart par valamit, de hogy csizmat, es plane jot? Hat loszart. Egy papucsot sem kockaztatnek toluk.

Nembaj, hat akkor ket eset:

1) Megtudakolod a scholl-tol, hogy mit szolnak a partneruk sajat boltba roghozkoto technikajarol

2) Atveszed a szar utalvanyt, meghirdeted neten, es buksz rajta valamennyit, de nem az egeszt

Csapod az asztal frissen vett baccpapuccsal, az ostermeloseget meg ertsd az olasz bormuvesekre, nem hujek azok, es nem is dragabbak, mint a mostani szerzemeny :)

marcellmamaja 2010.07.16. 03:29:10

Drága Tímea!

47-ért a Decathlonban 2 párat veszel, mellé még felsőruházatot is meg két hálózsákot és egy fejlámpát, amit fordítva kell feltenni, hogy valami fényt gyújtson odabent...

szombi 2010.07.16. 03:39:53

Nem kéne csámpásan járni, és akkor a ribancrobogó is egyben marad.
Aki meg 50 ropit képes elkölteni egy csizmára - főleg tavasszal/nyáron - azt rohadtúl nem tudom sajnálni...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.07.16. 04:38:34

Aki 47 ezerert vesz maganak csizmat annak szerintem valami baj van a fejeben.

20 ezernel tobbet egyszeruen nem vagyok hajlando kiadni egy cipoert.

A rája szarik rája 2010.07.16. 05:56:22

Az már volt, hogy NEGYVENHÉTEZERÉLRT CSIZMA, AZTÁN MEG JÖN SÍRNI A HOMÁRRA?

Gyakori · http://kerdestar.hu 2010.07.16. 05:59:21

Nálunk itt a "lányok" nem hordanak csizmát!

pizsama 2010.07.16. 06:25:26

Úgy 10 éve vettem egy noname bakancsot kb. 15e ft-ért, ma is megvan, és senki meg nem mondja róla, hogy 10 éves!

Mylady 2010.07.16. 06:30:07

Nem az a baj, hogy 47ért vett csizmát. Az a baj, hogy úgy vett 47ért csizmát, hogy ez az egyetlen! pár téli cipője van. Akinek nincs pénze téli cipőre, ne egyet vegyen 47ért, mert annyi pénzért sokat is lehet venni és akkor nem kell nyári cipőben járni, ha valami gond van.

Én pl határt húztam:
ha cipő, max 10
ha elegáns, max 15

kétszer nem fértem ebbe a korlátba bele:
egy hosszúszárú, elegáns bőrcsizmát vettem 25ért, de az jó vásár volt, szerencsém volt, mert 40 alatt nehéz venni
és egyszer 18ért egy téli bakancsot (Josef seibel), amiről utólag derült ki, hogy "száraz télre való" (LOL)
olyan, mint a szivacs...
előtte is, azóta meg pláne ragaszkodom a saját szabályaimhoz
igy van kb 8 pár téli cipőm és ha egy tönkremegy, nem papucsban kell járnom télen (ismerős járt igy)

Babajaga (törölt) 2010.07.16. 07:31:30

@costiglione: te végigolvastad a posztot, vagy csak okoskodsz itten?

A cserecsizmának is ugyanúgy levált a sarka, a Scholl elismerte a típushibát, a bolt nem akar fizetni!

Leülhecc fiam, szövegértés egyes!

vidéki suzukis 2010.07.16. 07:33:41

www.mauna.hu Magyar bakancsgyártó és javítócég. Sok bolt is hozzájuk küldi a javítandó lábbelit.

Babajaga (törölt) 2010.07.16. 07:34:44

@szombi: mi van itt?
Mindenkinek az agyára ment a meleg?
Mindenki read-only üzemmódra váltott?

A tavaszi/nyári vásárlásról ennyit:
"....egészen 2009 teléig, amikor beleszerettem egy Scholl lábbelibe"

parapali 2010.07.16. 07:44:16

Miért kell rögtön fikázni a posztolót???
ha nem ír árat akkor azt írtátok volna hogy vegyen shollt!:-):-)
KEDVES posztoló!
Ha sokat olvasgatod a homárt és le tudod szürni a lényeget akkor a teendőd a következő!(dióhélyban) Boltba be! Vásárlók könyve bejegyzés a problémádról!+ Továbba a fogyasztóvédelemnek pár sor és fénymásolva az elöző jegyzőkönyv!Tudtommal abban szerepelnie kellene hogy mi a TE igényed ha az eredmény a bevizsgálásnál kideríti hogy"tipushiba"?! A fogysztóvédelem nem kiss összeggel fogja dijjazni a Te megkárosításodat!Bocs hogy hosszú voltam de ez a sorend igaz egy 10000 ft cipőre is!!Batz papucs a kirakatban megoldást a végére javasolnám !D::DÜdv!

Énbagoly 2010.07.16. 07:54:58

Ha bolt ezt csinálja veled, akkor felfelé panaszkodni, vagyis magának a schollnak.
Mondjuk, azt nem értem, hogyha egy csizma befuccsolt, cserének miért pont ugyanolyat veszel. Naiv voltál, azóta is szívsz miatta. Ez volt a tanulópénz.

t-mee 2010.07.16. 07:57:27

Szia.

Talán írták már itt előttem is: a magyar jog NEM ismeri a levásároltatás fogalmát, csak a kereskedők. Járj egy kicsit jobban utána, hogy ezt a kereskedőnek is el tudd magyarázni és kérd a vásárlók könyvét.
Sok sikert.

Majdénmegmondom 2010.07.16. 08:04:33

@t-mee:
Levásároltatni lehet, de csak akkor, ha: -72 órán belül meggondolja magát a vásárló, és mégsem kell neki a cucc/nem tetszik neki
-a szakszerviz megvizsgálja a terméket, hibátlannak tartja, és a független szakértői vélemény sem állapít meg hibát.
Két napja kérdeztem, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség területi vezetőjétől.

Layosh 2010.07.16. 08:04:43

Akkor itt most nem a Scholl-al van a baj, hanem az üzlettel. Jól rájuk kell küldeni mindenféle hatóságot.

Marr 2010.07.16. 08:26:41

scholl... mikor lesz mbt csizma?

fiatka 2010.07.16. 08:31:05

@Majdénmegmondom:
Nincs már 72 órás......
Ha a termék nem hibás,a kereskedő nem köteles kicserélni a terméket.
Az már más kérdés, hogy általában kicserélik.
Pénz visszafizetés pedig csak hibás termék esetén kérhető...bár itt is bepróbálkoznak a ,,csak levásárlással", de itt határozottan kell fellépni(nem bunkón)és akkor az esetek nagy többségében vissza adják a pénzt.
Ha nem, akkor Békéltető Testület....

Uriah Heep 2010.07.16. 08:36:47

Nincs levásároltatás! Tessék már megtanulni. Ha ezt mondták, akkor nagy tévedésben vannak a kollégák.
Ezt a 72 órát is el kellene felejteni, kizárólag műszaki termékek esetében létezik három munkanapos csere, de az is hibás termék esetén.
Persze a felek megállapodhatnak abban, hogy a fogyasztó levásárolja a termék árát. Erre kényszeríteni azonban nem lehet. Ha nem tudják javítani, akkor ugyanolyan termékre kell cserélni, ha az sem megy, akkor visszajár az ára. (Egyes üzletek ettől kedvezőbb szabályokat alkalmazhatnak, de jogszabály alapján ez a menetrend).
Egyébként a Hatóság maximum azt vizsgálja, hogy a panaszügy kezelésével kapcsolatos szabályokat betartotta-e a vállalkozás. Abban nem fog állást foglalni, hogy jár-e csere/vételár visszafizetés.

És még egy fontos dolog: jogilag az 1000 forintos kínai cipő és a 47.000 forintos Scholl semmiben sem különbözik (bár nem ismerem a Scholl esetleges jótállási feltételeit.) Ptk. alapján az első hat hónap után a fogyasztó bizonyítja, hogy a termék hibás volt a vásárlás pillanatában.

AdyBaby 2010.07.16. 09:26:45

A sok Vérpistike fikázik itten az ár miatt. Szánalmas.

Én sem vennék ennyiért cipőt, mert nincs rá keret, de eszembe nem jutott fikázni emiatt.

Remélem sikerül megoldani az ügyet, elhangzott pár segítő hsz.

Nekem a márkával eddig semmi bajom nem volt amúgy. Családban többen is használnak ilyen-olyan lábbelit tőlük, mind megérte az árát eddig.

vape 2010.07.16. 09:32:44

Egyértelműen a Schollnak kell írni egy levelet. Benne ismertetni a kálváriát, és finoman anyázni/elégedetlenkedni. Gyökér boltosra nem energiát fecsérelni, majd változtat a véleményén, ha a Scholl fejberúgja felülről.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.07.16. 09:37:13

Utalvány nem játszik. Ha a pénzt kéri vissza, vissza kell adni.
Ennyi.

.lll. 2010.07.16. 09:37:52

Stolandris cipész is??

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.16. 09:39:16

Na ezért kellett volna inkább Dr. Batz papucsot venni...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 09:41:13

Azért én elővenném a klasszikus módszert is:
1.) Vásárlók könyve (esetleg közben hangfelvétel, hátha valaki azt találná mondani, hogy nem adják)
2.) Fogyasztóvédelem felemlegetése, majd levél megírása, vásárlók könyvébe tett bejegyzés csatlása
3.) Bacc csizmára váltás, ajtó elintézése, stb.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.16. 09:44:32

Nem jók a Schollok, ormótlanok is, drágák is, és általában nagyképűek az eladóik is. Amit nem értek, mert a Salamander boltokban pl körülugrálnak, pedig az olcsóbb is valamivel.

A posztolónak nem kellett volna nyári cipőben járni, ha elviszi egy cipészhez, az egy ezresért 2 nap alatt ugyanúgy megragasztja. Jah és aki ilyen cipőre vágyik, az szezon végén vegye. Tulképp minden méregdrága vackot leárazáskor kell venni, mert még úgyis többe fog kerülni, mint amennyit ér, te meg ugyanazt kapod.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.16. 09:47:53

@Uriah Heep: Kínaiban sem kapsz már ezerért cipőt:)
Egyszer vettem ott 3600-ért, igaz műbőrt, de cseszettjól nézett ki, és valami hihetetlen kényelmes volt. Csak kopogott.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 09:50:27

@enamel: Ja, márciusban megveszi, aztán mire használná, lejárt a hat hónap gari. Tuti üzlet!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.16. 09:53:15

@Csokis: Ennél az árkategóriánál már 3 éves garancia szokott lenni. Leárazva is. :)

Shagrath 2010.07.16. 09:58:00

a poszt tolót lehet már?

hbe 2010.07.16. 10:00:29

Az a baj, hogy írhatsz a vásárlók könyvébe, mehetsz a békéltető testülethez, ha a kereskedő megmakacsolja magát, hogy nem ad vissza pénzt, nem kötelező érvényű a békéltető testület ajánlása. Pár ezer vagy tízezer forintért meg nem fogsz polgári perre menni, ha meg igen, mire annak vége, már úgyse lesz meg a Csizma 2009 Kft, amitől te vetted a cuccot, igaz, hogy Csizma 2010 Kft az lesz, és ugyanaz lesz a tulaja, de hát ez csak véletlen, a két cégne semmi köze egymáshoz. Azért adják ki a "főnökök" utasításba, hogy nem lehet csak cserélni vagy levásárolni, mert tudják, hogy megtehetik, és ha egy ilyennel akadsz össze, akkor kenheted a hajadra a jogaidat a gyakorlatban.

dr. saint555 2010.07.16. 10:02:39

50k-t adtál egyetlen csizmáért? Bocs, de megérdemelted. Sokan kevesebbért buknak be manapság lakáshitelt, te meg egyetlen csizmáért adtál ennyit? Ostoba nem-e vagy?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 10:10:40

@enamel: Ha te mondod, elhiszem. Életemben nem volt még ilyen drága cipőm, legfeljebb sport cipőben, mert az nagyon nem volt mindegy. Salamanderem is akkor volt utoljára, amikor az NDK-ban még lehetett kapni olyasmit.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 10:14:45

@saint555: Oszt' troll-e vagy? Kinek mi köze hozzá, hogy más a saját pénzét mire költi? Van aki például cigizik. Napi egy dobozzal, á 700 Ft, tehát 20000 Ft/hó. És?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.16. 10:18:50

@Csokis: Nekem meg sportcipőm nem volt még drága, évente kétszer veszem fel, úgy hogy nem látom értelmét. De márkás bokacsizmát teszteltem már be túrabakancs helyett, egész jól bírta. :D

É2I 2010.07.16. 10:19:48

@enamel: @Csokis: Max, ha a kereskedő, gyártó grátisz garantálja. Amúgy fél évig a kereskedőnek kell vállalni, azután 1,5 évig neked lehet bizonyítani, hogy rendeltetés szerű használat mellett is tönkre ment.

Posztolónak: már a cserecipő tönkre menetele utáni vakerában be kellett volna írni a vásárlók könyvébe. Részletesen tálalva mi történt. De sok sikert és kitartást!

.lll. 2010.07.16. 10:22:27

vegyetek shctoll gumicsizmát,tökéletes négyévszakos viselet

hatesz 2010.07.16. 10:22:34

"Másfél hónap múlva azonban furcsa érzés kerített hatalmába: a csizma sarka külön életet élne"
"és hol elestem, hol nem"
Apám, ezt a stílust:)

Amúgy jó lenne ha az ideírogatás helyett érvényesítenéd a vásárlói jogaidat! Azaz ha valami nem tetszik és a bolt szerinted nem megfelelöen jár el, VÁSÁRLÓK KÖNYVE!!! Ez ha jól látom eddig még nem került elö.
Amúgy télre 47ezer FT-os csizmát MINDENNAPI viseletre venni?!? A sós latyak 2 hónap alatt tönkreteszi...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 10:24:27

@Kitalátor feljegyzetei:
Te is csak vérpistiskecc
Csizmát nem árul a Bacc
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 10:28:40

@Csokis:
Csak-irás mód van bekapcsolva?
"No meg a családom is besegített egy kicsit, így már vállalható volt a dolog. "

Más pénzét költötte, becsődöltetve több embert
:)

Viszont idáig sem derült ki,Timi mit szívott drága csizmában!
Feltételezésem van, de biSztos jön és elmondja

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 10:31:15

@enamel: Hmmm, bokacsizma... Egyszer lehet, hogy kipróbálom - gondolta Stirliz. Csak mit fog hozzá szólni a feleségem?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 10:33:52

@horex: Amikor az első lakásomat vettem, a szüleim is, a nővérem is, a keresztanyám is beszállt némi pénzel. Szerencsére sosem tartottak igényt az egyik ablakszárnyra, sőt azzal sem jöttek, hogy hóvége van, nem tudnád eladni a vécécsészét, annak most jó ára van a piacon.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.16. 10:34:07

@É2I: Oké, akkor én vásároltam eddig csak olyan helyen, ahol maguktól állták. Sőt, valahol hatot is mondtak, ott én lepődtem meg, hogy kinek van képe hat év után visszavinni valamit. Meg három után is.
Nem a középkorban vagyunk, hogy egy falu árába került egy jó lovaglócsizma, de 40 évig csizma volt...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.07.16. 10:40:48

@enluska Gamel: Na de azok olyan falvak is voltak! Haj, haj, ma már a falvak sem a régiek. Ha ezt az én uram, a Galuska Galagonya megérhette volna!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 10:45:33

@Csokis:
Elöször is , ez a Homar :)
másodszor egy lakás létszükséglet, mig egy ilyen csizmára nem "illik" kölcsönkérni,még ha családtol is

Rosszindulatú Vászka 2010.07.16. 10:48:27

Csak kérdem, a topánka ára mennyire releváns a témához?

bagamoyo 2010.07.16. 10:49:52

nálunk nagycsaládi szinten így járnak a lányok reklamáció esetén.. Aztán elkísérem őket, és jön a lé vissza.. A csizma mellett a kísérődet is cseréld le valamivel asztalcsapkodósabb formátumra..

dr. saint555 2010.07.16. 10:53:27

@csokis
Osztán droid vagyol-e, é?
Hogy mire költi a (nem) saját pénzét, igazad van. Magánügy. Kellően teszek is reá. De amikor megcumizza a lompost, itt sírni és reklámozni, mennyire negatív szám az IQ-ja, az már - már irritáló. Lásd úgy adott egyetlen téli lábbelire ennyit, hogy más lábbelije arra az évszakra nem is volt. Az ilyet felénk addig ütik, amíg szuszog. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.16. 11:13:22

<MEGALÁJK>
Létrehoztam az "Ugorgyunk be a Scholl csizmánkba, babám!" csoportot.
Kövesd Te is a facerben!
</MEGALÁJK>

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.07.16. 11:40:30

@bagamoyo: De miért van az, hogy itt csak asztalcsapkodással, fenyegetéssel meg kurvaanyázással lehet elintézni valamit? A másik akkor jól megsértődik, kicsit ordibálunk, aztán akkor minden fasza.

Csak ugye lehetne ezt civilizáltabban is.
Közben meg nem lehet.

birge · http://birge.blog.hu 2010.07.16. 12:11:20

Huhh, látom, kaptam a hideget s a meleget, ahogy szokás. Tudom, hülye vagyok, hogy ennyiért vettem csizmát, de mint azt fentebb is írtam,
a., azt mondták, ez a márka megéri
b., évek óta nem találtam egyetlenegy példányt sem, ami tetszett
c., egy részét a családom karácsonyi ajándék gyanánt kifizette.

Beszéltem fogyasztóvédelemmel is, ők azt mondták, nem tudnak mit tenni, ha a boltban levásárlást ajánlanak, el kell fogadni, max perre mehetek, de az sokkal-sokkal többe fog kerülni. Amúgy azóta a dolog megoldódott, sikerült utolérni a "Főnök"-öt (feleségén keresztül) és másnap már átvettem a pénzemet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 12:24:47

@Csokis:
=de nem elte meg mama!!!!!!!
- hat ezaz....

nem tudom mi ez a szornyulkodes az aron
ahogy valaki leirta , van a akinek 2 havi cigifogyasztasa
ahogy olvasom sportcipok is 20 kprul vannak otthon
/ami itt max 40 dollar amugy/
de nem is az ar a lenyeg
vissza kell kovetelni a penzy, 2 csizmam is tonkrement nem akarok ebben a boltban vasarolni!!!
kerem a pemzem
most
lecet

isti77 2010.07.16. 12:53:10

"Ezt a 72 órát is el kellene felejteni, kizárólag műszaki termékek esetében létezik három munkanapos csere, de az is hibás termék esetén."

Ott sincs már ilyen. Minden esetben a szervíz vizsgálata és jegyzőkönyve kell a cseréhez, akkor is, ha a kiszállítás után 1 órával makkan meg az új mosógéped (pl.), mivel egyáltalán nem biztos, hogy a készülék rossz, lehet, hogy te kötötted be rosszul, vagy egyszerűen nem tudod használni, a leírás meg ugye nem azért van, hogy elolvassuk, esetleg más, a készüléktől független körülmény okozza a hibás vagy nem működést.
És mivel a fogyasztó nem köteles érteni a készülékhez, meg a kereskedő sem látja soha működés közben (pl. a mosógép esetében), ezért annyira ő sem ért hozzá, így kizárólag a szervíz állapíthatja meg, hogy hibás.
Ha ez bemondásra is működne, és a kereskedő ellenőrzés nélkül köteles lenne mindent visszavenni 72 órán belül, mindenki erre hivatkozna, ha vásárlás után esetleg meggondolja magát (amire egyébként csak addig van joga 8 napon belül is, amíg használatba nem veszi a készüléket).

A fogyasztó ezzel jobban járt annyival, hogy nem kell azon paráznia, hogy ha gond van, 3 napon belül jöjjön ki a hiba, mert a garanciális cserét már kérheti a teljes garanciaidő alatt, viszont rosszabbul járt annyival, hogy ha tényleg az első bekapcsoláskor száll el a kütyü, akkor sincs automatikus, azonnali csere, hanem elöszőr ki kell mennie a szervíznek.

vape 2010.07.16. 13:02:58

@birge:
"Beszéltem fogyasztóvédelemmel is, ők azt mondták, nem tudnak mit tenni, ha a boltban levásárlást ajánlanak, el kell fogadni, max perre mehetek, de az sokkal-sokkal többe fog kerülni."

No, ezért szeretem én a fogyasztóvédelmi hatóságot meg a vásárlók könyvét. Mert kb. semmit nem ér. A fogyasztóvédők konkrét esetekben úgyis széttárják a karjukat, és polgári pert javasolnak. Ami nem lenne akkora baj, ha nem a mi adónkból tartanánk el őket.
Jelenleg max. arra jók, hogy karácsonykor begyűjtsék a balesetveszélyes csillagszóró készlet egy csekély hányadát a kínai piacon ünnepek előtt.

Rui Blaaz 2010.07.16. 14:01:11

Lila gőzöm sincs, hogy olvasod-e még a kommenteket, de a sok elvi szakértő helyett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mellett/szárnyai alatt működő Békéltető Testületet kell megkeresned, info itt: www.bkik.hu/8-Kapcsolat.
A (F)ogyasztóvédelem az elmúlt években már impotenssé lett téve, de a BKIK BT határozatai noha nem kötelező érvényűek, de nyilvánosak és ingyen elérhetőek, esetleges pereskedés során iránymutatók.
Ne legyél birka, szerezd vissza a pénzedet. Nekem már többször sikerült, olykor megfejelve némi kárpótlással is.
(Csizmát venni tényleg nem könnyű, de az EGYETLEN téli cipő 47k-ért valóban nem volt jó ötlet, ezt el kell ismerned. Talán tanultál is belőle.)
Rui

birge · http://birge.blog.hu 2010.07.16. 17:54:34

Olvasom a kommenteket, tanultam is sokat, de mint már írtam, végül megoldódott, örülés van:) Legközelebb okosabb leszek - és maradok a kínainál, ahogy eddig is. Mert különbség szemmel láthatóan nincs.

Eric_Cartman 2010.07.16. 17:55:58

Engem szívtak már le 100ezres csizmában is, mégsem cirkuszoltam.

juhaszcs 2010.07.16. 21:13:10

50 ezerért csizma???
Vazze ez tuti ribanc.
Szarjon sünt aki egy csizmáért ennyit tud fizetni!
Jó nagy sünt!

Banonym 2010.07.17. 00:35:24

Már készül egy hasonló sztori MBT-vel.
Jelenleg szabadságon a boltvezető, én meg kivárom... :)

pjotr007 2010.07.17. 08:40:30

Ennyi irigy szánalmas idiótát...
Tudom, hogy posztolót szidóknak nincs pénzük és soha nem is lesz annyi, hogy 47.000-et kiadjanak egy csizmára, vagy scholl papucsot vegyenek, de ezért nem az a hibás akinek van.
Szánalams magyar szokás ez...
Annyira idegesítő, hogy a sok csóró rigy fasz állandóan szidja a beirókat akik nem kínaiben vesznek bármit is.
Nekem is van pár scholl cuccom és mesze nem kínai minőség, nagyon kényelmes és éveket bírnak.
Azért ribanc valaki, mert van pénze???
Meg azért idióta mert egy dohányos egy-két havi cigi pénzén vesz csizmát?

juhaszcs 2010.07.17. 10:49:11

@pjotr007: Te keféled,hogy véded?:-)
Ejnye gyagya lebuktál!:-)
Szarjatok közös sündisznót!

mandel 2010.07.17. 12:16:18

@szombi: imádom az olyan embereket, akik az összes magassarkút "ribancrobogó"-nak titulálják. get a life.
"Aki meg 50 ropit képes elkölteni egy csizmára - főleg tavasszal/nyáron - "
olvasni tudunk-e? 2009 telén vette. és baszki, szerintem sajnálatosabb, ha az ötvenezres cipő megy szét, mintha a háromezres kínai menne szét.

anarch 2010.07.19. 14:29:42

Tényleg, a bacc :) nem gyárt csizmát?

Ha pedig már csizma, Hofi mester "csizma... csiz holnap is" klasszikusa megvan valakinek? YouTube-on nem találtam, legalábbis csizmával :).

KatusKitekattusz 2012.04.06. 13:44:54

bár ez régebbi cikk, de nekem is van hasonló sztorim, ami a Múzeum körúti óriás cipőboltban esett meg velem, kb 2 éve.
Nagy tappancsomra való tekintettel gondoltam egy merészet, meglepem magam egy csizmával, potom 35 ropiért.
Egy darabig nem is volt gond, ám márciusban szétment (szó szerint kettévált) az én csodaszép lábbelim. Garancia lejárt, hideg víz...:-(
Irány mister minit, megoldotta potom 7 ezerért a problémát, persze a lakkcsizmának sikeresen összekarcolta, ami persze állítása szerint már eleve úgy volt(kis hozzáállás?!)

Most vettem egy gagyit néhány ezerért.Az a gáz, h a csóró nagytappancsú rászorulókat (aki én is volnék) ilyen szarsággal átcseszik, szerintem direkt addig bírják...
Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy igyekeztem kímélni csórit, de tényleg!Sajnos ez is kevés volt...
süti beállítások módosítása