Tékozló Homár

Székely-magyar háború Szegeden, szaftos backdoor üzenettel

2010.08.24. 13:17 | szily | 360 komment


Prolik vs lófők! Csodásan abszurd backdoor kommunikációs csatáról értesültünk a Tumbleren, borosjulinál. A sztori eleve klasszul kezdődik: Szeged egyetlen szánkózódombjára egy betripezett óriásműlesikló Apró Juhász János építész, helyi önkormányzati képviselő 8 székelykapuból álló, sajnos eléggé egyenes vonalvezetésű akadálypályát tervezett. A lakókat, érthető módon, megosztotta, hogy jó ötlet-e a lakótelep közepén ilyen extrémsportpályát létrehozni, ráadásul pont ott, ahol a gyerekek csúszkálni szoktak. Megosztottság ide vagy oda, a székely Bodor János és fia pár hét alatt kifaragták a kapukat, amiket fel is avattak. Időközben egyet fel is gyújtottak ismeretlenek, de Lajkó Ferenc környékbeli lakos nem bújt el: névvel látott, igen szórakoztató, ugyanakkor érveket is felsorakoztató b. kommunikációs üzenetben nyilvánított véleményt a helyzetről. A legjobb rész: "Székelyek? Hol vannak manapság? 300 km-re a határtól!" Bodor János  a blogjában, egy friss bejegyzésben "agymosott magyarokat" emleget, szóval tényleg felhőtlen a mulatság. (Azért a blog, és nem a konkrét poszt url-jét adtam meg, mert Bodor blogger a jelek szerint elszúrta a linkelést, így a bejegyzés címére kattintva a Hajdú-Bihar megyei Jobbik weboldalára jutunk.) Hogy minden kerek legyen, annak idején maga Apró Juhász János javasolta, hogy építsenek szánkódombot.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.08.24. 13:24:28

Igaza van, vigyék a szarokat máshová.

Rékafotó 2010.08.24. 13:26:19

Erdélyiként és székelyként mondom, hogy ez a kapusor borzalmasan néz ki és irtó hülye helyre épült. Jogos a kérdés (persze nem Ferkó bá' bicskanyitogató stílusában), hogy ennek így most mi az apropója? És mik azok a földkupacok a kapuk mellett? A székelykapuk mellett óriás, mutáns vakondok is fenyegetik a szegedi szánkódomb békéjét?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 13:35:20

Hatalmagos, szép találat :)))

Azért az ismerjétek el, hogy Bodor úr igazán sokoldalú emberpolgár: "jelenleg szabad úszó vagyok"továbbá képes önmagát külömböző hejzetekben szaabdtéren lefotózni. Nagyon ravasz. Vajon azmiaz, hogy "kaputa"? Elég színesen ír az úr :)

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 13:37:05

Szeged Székelyországban van? Mert akkor jogos. Erdélyben sincs székelykapu (nem emlékszem, hogy láttam volna), Székelyföldön viszont annál több. Igen szépek.

drowmage 2010.08.24. 13:38:08

@Rékafotó: A kapusorral kapcsolatos véleményeddel egyetértek, de szerintem Ferkó bá' stílusa nem olyan bicskanyitogató. Nem tudhatjuk, mik az előzmények. Lehet, hogy a problémát többször, több helyen is jelezte, csak ősi magyar szokás szerint a megfelelő emberek a megfelelő helyen nagy ívben tettek rá. S az öregúr azt a felhívást már csak utolsó utáni megoldásként adta közre.

drowmage 2010.08.24. 13:39:50

Hopp, eltűnt két hozzászólásom...
Hajrá blogmotor.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 13:41:05

@drowmage: Hagyd! Álruhába bújt Rékuc :D

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 13:41:47

@Kicsi Kacsa: dehogy, Romániában. Most csekkoltam a térképen :)

nemvicces név 2010.08.24. 13:42:54

Valóban, ez az eset nagy port kavart erre mifelénk, én a helytől párszáz méterre lakom. A "vakondtúrásokat" Apró úrék deployolták a helyszínre, és arra hivatottak, hogy a gyerekek ne tudjanak a kapuknak szánkózni.
Az "Apró úr"-képhez engedtessék meg egy levele amit a helyi laphoz juttatott el:

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/apro_juhasz_janos_olvasoi_levele/2172749/

Zseniális, nemkülönben a kommentekben olvasható csetepaté. :))

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 13:43:28

@Rosszindulatú Vászka: Tudtam, hogy rossz vagyok földrajzból, no de ennyire??? :D

drowmage 2010.08.24. 13:43:44

@Kicsi Kacsa: Arra utalsz, hogy egy aljas összeesküvés szerencsétlen áldozata vagyok? :((

Ringlósztár 2010.08.24. 13:43:50

Szegediként azt tudom hozzáfűzni (azon kívül, hogy nem támasztja alá a székelykapuk a Vértó melletti létesítését sem aktuális, sem történelmi érv), hogy Apró Juhász nagyszerűen megélt az utóbbi 20 évben az ilyen és ehhez hasonló performanszokból (pl Világ Utcája muhahaha).
Mondjuk ez a legutolsó projektje annyival rosszabb, mint a többi, hogy lett belőle valami és sikerült kiqrnia egy rakat zemberrel.

Dr. Kix 2010.08.24. 13:45:32

@szily: Ha már Apró Juhász, akkor talán érdemes be-updatelni az egyik förmedvényét:

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/apro_juhasz_janos_olvasoi_levele/2172749/

A kapuk egyébként a Vér tó mellett vannak. Ez egy beton alapú mesterséges valami, a nevét onnan kapta, hogy anno a közelében levő vágóhídról ide folyt a levágott állatok vére. Méltó hely székelykapuknak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.24. 13:46:02

engem ezek a kapuk puncira emlekeztetnek

drowmage 2010.08.24. 13:46:15

Ööö,szerintem a blogmotor megvadult a posztáradattól. Egen dinamikusan alakul a hozzászólások helye ebben a posztban.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 13:46:43

@Ringlósztár: Szavazz a Kétfarkú Kutyára! Hegyetek is lesz, meg űrkikötő, meg a jóég tudja mi még!
Hajrá MKKP!!!

szegedbicaj 2010.08.24. 13:46:55

Az kimaradt, hogy a derék képviselő úr miket művelt néhány éve egy szegedi delegációban Temesváron, illetve hogy a domb egy záportározóból kidózerolt sitthegy, amit elneveztek kurgánnak, rá pogány életfát állítottak nemzeti címerrel koronástól, meg egy emékművet a Székely-himnusznak. Aztán a gyerekek, akik labdáznak, vagy repülőznek, persze érzéketlen, magyarságában eltunyult panelprolik konzumivadékai, akik, szüleikkel együtt, nem érzik, hogyan kéne kezelni az odatett kapukat, és labdázni, meg repülőt eregetni mernek a közelükben.

Thule 2010.08.24. 13:47:07

Teljesen jogos amit ír. Nyilvánvalóan nem magával a kapuval van a probléma, hiszen miért is lenne, a kapusor amúgy szép (lenne máshol) és a faragás is oké. A helyszín meg nem oké... hogy a rákba nem lehet belátni, hogy szerencsétlen gyereknek a dombra oltári nagy baromság ilyen kapukat tenni, minek? Ők játszani akarnak, csúszkálni... a kapuk között meg nem fognak. Ha elvéti a kapufát :) akkor paff meg is van a baleset. Nekimegy oldalról a szabad domb részről, akkor megint baj van.
Nem vagyok szegedi, ennek ellenére nem tudom elhinni, hogy egy akkora városban sehol máshol nem volt hely kipakolni ezeket a kapukat, csak pont ott a gyerekek dombján a lakótelepen. LOL. Apró Juhász János úrnak jár a sün és menjen szépen elpakolni ezeket onnan máshova.

drowmage 2010.08.24. 13:48:44

@hagyma: Kedves hagyma! Mary tudja, hogy szexmániás vagy? De együtt éltek, persze, hogy tudja. Esetleg ki is élvezi? :)

nemvicces név 2010.08.24. 13:49:46

"Apró Juhász János, az önkormányzat kulturális bizottságának tagja a két város polgármestere által vezetett küldöttség jelenlétében, egy díszvacsorán a zenekartól elragadott mikrofonban szónokolva fejtette ki nézeteit Erdély hovatartozásáról, majd a másnapi díszebéden több provokatív megnyilvánulást követően az asztal alá hányt."

Epic!
Kár, hogy nincs erről youtube videó. :(

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 13:51:03

@Kicsi Kacsa: pedig, mikor a Góbék megnyerték a Világháborút, és egész Romániát hozzájuk csatolták, tévedésből a térképészek azóta is az egész territóriumot Romániának hívják :P

@hagyma: mer túl sok hambit zabálsz :)

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 13:51:53

@Kix: Íííííííííííííí! Nem semmi ez a levél! Nagy kezdőbetűt, megszólítást, szóközt tanulhatott volna ez a mélyérzésű magyar (székely???) embör!

Ringlósztár 2010.08.24. 13:52:13

@Kicsi Kacsa:
Természetesen!
Hegyünk már van is (megcsinálták!, akár az euró 2005 évi bevezetését!), ugyanis a Sándorfalvi úti hulladéklerakó monumentális szeméthegye teljesesen jó lesz, ha a bezárás után befedik termőfölddel és tereprendezik.
Kétfarkú polgármestert minden településre!

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 13:57:45

@Ringlósztár: Nálunk is van egy sittlerakat. Szépen elplanírozták, rákerült pár centi föld is. Gyönyörűen virít rajta a csalán, vadkender, fekete üröm. Kib*sztak az út közelébe egy táblát, Természetvédelmi terület. 15 éve nem kaszálja senki, csak az allergizáló pollen száll tavasztól őszig.

drowmage 2010.08.24. 13:59:41

@Ringlósztár: Kétfarkú polgármestert? Pontosan mire is gondoltál? Mert a szemed nem áll jól!!! :)))))

Seqi 2010.08.24. 13:59:42

Hol marad a turul szobor?

Neménvótam 2010.08.24. 14:00:09

Minek ennyi kapu, ha kerítés nincs is?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 14:01:29

Hamár Apró úr kátfarkú, akkor Bodor úr meg a környék egyetlen faszú szakértője.

Vajon ez is elrohad pár hónap alatt, mint a pécsi fainstalláció, vagy ez ércnél maradandóbb ródliemlékmű lesz?

Rékafotó 2010.08.24. 14:01:46

@drowmage: lehetséges... mondom, a panasz jogos.
@Kicsi Kacsa: nem álruhába, új bloggal kínlódok :)

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 14:03:35

@Seqi: A hátrafele nyilazós, tarsolylemezes turulszoborra gondolsz? Már faragják, az lesz a domb tetején, hogy a fáradt kis lurkók felülhessenek a hátára kies hazánkat megtekinteni.

drowmage 2010.08.24. 14:06:03

@Seqi: Lesz ott turul...
Há'turul.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 14:08:40

@Rékafotó: Rákérdezek: fotósblog lesz.

Lassan én leszek az egyetlen, akinek nincs még blogja. :PP

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.24. 14:09:34

Nem értem mi a baj ezzel. Eddig egy csomóan azon nyígtak, hogy elcigányosítják, buzisítják, idegenlelkűsítik a magyarságot, és aki beáll ezek közé, az jogtalan előnyöket kap.
Most meg, hogy ilyen drága szép és jó (főleg drága gondolom, mennyibe is került?)igazi hazafias nemzeties dolgokat próbálnak erőszakkal ledugni a torkukon, hát most meg ez sem jó. Pedig az előnyei is meglennének.

Nemjó nektekse semmise.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:10:08

@Kix: Szerintem közeli szellemi rokonságban áll a Terry Black néven elhíresült másik "magyarral" ( subba.blog.hu/2010/08/23/facebook_keresd_meg_a_helyesen_leirt_szavakat )...

drowmage 2010.08.24. 14:10:45

@enamel: Igazad van. Én kérek elnézést. :))

Secnir 2010.08.24. 14:11:51

két székelykaput még lehetne használni mondjuk foci céljára. a gyerekek még örülnének is neki.
nade kilencet?
az négy és fél kisméretű focipálya.
ha meg a jóember arra hivatkozik, hogy a gyerekek ki tudják kerülni szánnal (sível, műanyag bobbal stb.) a kapukat, annak javaslom, hogy egyszer nézen meg egy műlesikló (szánkó stb.) versenyt, ahol a kapuk MŰANYAG BOTOK! és azok is mekkorát tudnak csapni!
hát még a fakapuk. ejjj.
epic fail.

Kutyuu 2010.08.24. 14:11:59

No azért itt látszódik, hogy mennyire veszi el a helyet a szánkózó gyerekektől:
lh3.ggpht.com/_t1hiGAV4ZmY/THN0gpPBi_I/AAAAAAAAD9E/pOwKbATr2qo/s1600/IMG_2094.JPG
Nagyrészt semennyire.

Most kapu van a szélén, eddig kerítés volt. Ha abban nem b*ták be a fejüket, ebben sem fogják.

szvsz vihar a biliben. Lehet hogy nagy balfék az ember, de az is, aki a levelet írta. Ha a 3-8 éves gyereke a szánkóval a kapu fele indul el, bizony be fogja verni a fejét. Ugyanígy ha az úton labdázik, el fogják ütni, stb.
A kapuk pedig igenis szépek, még akkor is ha a szürkeséghez szokott panelnép szemét zavarja.

drowmage 2010.08.24. 14:12:21

@Kicsi Kacsa: Nekem sincs, De nem is vágyom rá.

Seqi 2010.08.24. 14:12:34

@Kicsi Kacsa: pont arra:)

de a turul alakú szánkók sem utolsóak, majd azokon csúszkálnak a székely kapuk alatt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:12:36

@Neménvótam: Koppintás Szovátáról, ahol unitárius testvéreink raktak tele egy valódi domboldalt székelykapukkal. Emlékmű gyanánt. Amit nem értek, az az, hogy mitől csúszik le a szánkó ezen a fénykép szerint kb. 5%-os lejtőn...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 14:14:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mit nem értesz? Tégedet még sosenem csapott homlokon az addig stabilnak és vízszintesnek vélt anyaföld? Na pont úgy.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 14:14:56

@Seqi: Na vazze, most olvasoma belinkelt cikket. Van ott faragott turul:

"A ródlidomb tetején nemzeti emlékhelyet alakítottak ki, amelynek első létesítménye egy magyar életfa volt 2008-ban. 2009-ben a székely himnusznak és szerzőinek állítottak emlékművet. Idén ezt kiegészítette egy fából készült turulszobor és a nyolc székely kapu. Az új építményeket ezen a hétvégén avatják, az első ízben megrendezett Székely–Magyar Világtalálkozó keretében."

www.nol.hu/archivum/20100813-szekely_kapuk_a_rodlidombon

Anti Anyag (törölt) 2010.08.24. 14:15:29

Ha én gyerek lennék, megpróbálnék az összes alatt átmenni szánkóval.

Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Egyébként bár ide tényleg felesleges, mellette el lehet menni szánkóval.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:16:11

Egyébiránt a poszt toló sem normális, van is az ilyenről egy magyar népmese, ami úgy kezdődik, hogy meglátja valaki a pincében a káposztáskövet.

2010.08.24. 14:17:19

A találkozónak vége, a kapukat vigyék a picsába.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.24. 14:17:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Meg kell lökni. Ami fennakad a székelykapun, az idegenszívű. Most már érted?

@Secnir: Bérbe kell venni a dombot az önkormányzattól, és kifejleszteni egy 9 kaput igénylő focit. Aztán a székelymagyar barátság jegyében betörni európába, és legszebb hagyományaink szerint végigrabolni. (persze modern eszközökkel, reklám, saját étteremlánc, kilenclyukú szexroadshow, ilyenek)

drowmage 2010.08.24. 14:19:08

Nem'tom,mi a baja velem a Homárnak, de határozottan ellenségesen viselkedik ma velem. Elsikítja két hozzászólásomat, úgy néz ki, hogy kidobott, osz't mégse...
Leboxoljuk????

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:19:13

@Secnir: Az a kölyök, aki a kapusor alatt indul meg lefelé (a többi meg nem könnyen tudja úgy megölni magát), jobb is, ha koppan...
Normális helyen normális gyerekek és normális ősök ilyen esetben a kapusor alatti területen húzzák felfelé a szánkót.

Seqi 2010.08.24. 14:20:57

@Kicsi Kacsa:

Ha ilyen iramban halad a domb fejlesztése, jövőre Vajdahunyad vára is ott fog virítani a dombon.

bekbórd! 2010.08.24. 14:21:26

Szerintem a kapukból ki lehetne alakítani szánkófelvonót simán. Mellettük meg lenne a pálya nemzetiszínű szalaggal kijelölve.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:21:52

Mekkora balhét csapnának a környékbeli panelpatkányok, ha kápolnát vagy haranglábat is emeltek volna a kupac tetejére!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:23:16

@enamel: Az utóbbi ~1000 évben leginkább minket raboltak végig, északról, délről, keletről, nyugatról és nagyon-nyugatról...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 14:25:56

@bekbórd: jó meglátás. Továbbá magyarigazolvánnyal a sor elejére lehetne állni és ingyér forraltbor járna.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.24. 14:26:19

Székelykaput minden háztartásba!
A padlásra is!

elwood 2010.08.24. 14:29:06

a mostanában divatos válasz szerint a nép erre szavazott nagy arányban tehát definíciószerint ez a nép akarata.

vagyis a nép nem akar szánkózni hanem szép kapukban gyönyörködni, Lajkó Ferenc pedig új sport után néz, pl. sífutás ahhoz nem kell lejtő

Viktus 2010.08.24. 14:29:13

@Kutyuu:

Na jah, de nem Magyarországon élnénk, ha nem kezdene el v.ki hőbörögni ...

fagzal 2010.08.24. 14:29:50

Szerintem is jobb lenne oda egy kopár domb, amit egy évben 3 nap szánkózásra alkalmas hó borít!

A játszótéren ne legyen SEMMI! Használja csak a gyerek a képzelőerejét! A libikóka is egyenesen ÉLETVESZÉLYES! Essen le róla a gyerek? Törje be a fejét? Haljon meg, változzon zombivá, és pusztítsa el a VILÁGOT?!

cassy66 2010.08.24. 14:32:29

Valamit tisztázzunk: szegedi vagyok és az a domb sohasem volt hivatalosan -sem- szánkódomb.
Az, hogy néhány szülő azt annak kinevezte úgy, hogy a gyerekek abszolút balesetveszélyesen simán becsúszhatnak a tóba egy rosszul sikerült manőver után...-nos ezért miért nem háborog senki?!
Igenis gyönyörűek a kapuk és SZÉGYEN a magyarokra, a magyarságra tekintve, hogy ez IS politikai csatározás helyszínévé válik.
Antimagyarok meg ráfogják a gyerekekre...
Szánkódomb... nevetnünk kell...
Egy tó mélyítése után kihordott földet rakták kupacba, majd begyepesítették és SÉTÁLÓHELYET csináltak belőle, NEM szánkódombot...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 14:33:08

@Rosszindulatú Vászka: De én tudtam, hogy forog, és legtöbbször éreztem is olyankor!

[c] 2010.08.24. 14:37:38

Kicsit furán néznek ki a székelykapuk egy sorban, de szánkózni azért még maradt hely mellettük. Nem?
lh3.ggpht.com/_t1hiGAV4ZmY/THN0gpPBi_I/AAAAAAAAD9E/pOwKbATr2qo/s1600/IMG_2094.JPG

Kyos 2010.08.24. 14:40:00

Picsába a gyerekekkel... nincsenek azok se cukorból, elegem van már belőle, h semmit nem lehet csinálni, mert a gyerekeknek valahogy biztos a töke ki lesz vele. Hát fokoff.

TiZ 2010.08.24. 14:42:09

Jó lehet hagyományőrző íjászversenyek megrendezésére. Átlőni a kilenc kapu lukán. Fentről le, lentről fel. Télen szánkóról.

Viktus 2010.08.24. 14:42:29

@antiszociális exlúzer:

NEM ezek a ronda kapuk akadályozzák télen Lajkó úr rajkóit, hogy a fagyos tóba szánkázzanak ezáltal nincsen meg a szükséges szelekció a biztos fulladás esetleg fagyhalál által ...

nemvicces név 2010.08.24. 14:43:22

@cassy66: jártál már arra mikor leesett a hó?
Nekem úgyfest az íróasztal mellől vizionálsz...
Belecsúszhatnak a tóba, mi?
Ha beleakarnak csúszni, vagyis a domb "oldalsó részén" csúsznak, belecsúsznak, ha ennyi eszük van, de ezt kétlem.
Azt meg te se gondolod komolyan, hogy a rendeltetészerű csúszás (tehát a hosszú részén csúszva) közben valaki belecsúszhat a tóba, mert ez baromság. Persze ha még sose járt arra, neadjisten nem csúszott le soha az a valaki, az honnan is tudná ezt?

AnnaKarenina 2010.08.24. 14:44:41

@Seqi: @Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): :D
Szerintem nem is mutat szépen, ráadásul ez az ötlet egy lopás, Farkaslakán Tamási Áron sírjához vezetnek székelykapuk, de annak ott megvan a szimbolikus értelme. Itt meg csak odabiggyesztették őket.

t a m á s 2010.08.24. 14:45:34

Nem az a kérdés, hogy lehet e szánkódombon székely kapu?
Benyomultak az "anyaországba" azaz Magyarországba. Még nem is kettős állampolgárok de már az arcunkba tolják a szimbólumaikat, hogy tudassák; ők lesznek itt a mai kormányzat segítségével a "mayflower"-ek, az igazi magyarok és nekünk tűrni kell az ő nyomulásaikat. Sok-sok pénzünkért amit ezek támogatása az elmúlt években jelentett.
Persze úgy kell nekünk...ezek tényleg jól megszervezték az országunk lassú lenyúlását. Lettünk volna résen...azt hiszem most már késő.

nemvicces név 2010.08.24. 14:46:55

@t a m á s: te most vagy provokálsz, vagy ennyire buta vagy... :(

[c] 2010.08.24. 14:48:28

@Secnir: Ezzel az erővel a kerítésbe is bele lehetne kötni.

Viktus 2010.08.24. 14:49:31

@nemvicces név:

A kapuba miképpen csúsznak , ha nem szándékosan a kapuk közt akarnak szalomozni?

Kyos 2010.08.24. 14:50:13

@t a m á s: te meg csak egyszerűen húzzál inkább a Tóta W.-nek kommentelni...

cassy66 2010.08.24. 14:51:30

@t a m á s: huhhh... ennyi ésszel szabadlábon???

Történelemből buktál, vagy csak agyilag vagy ennyire zokni?
Na most képzeld el, hogy holnaptól azt mondja mondjuk Ukrajna, vagy Kína, hogy Budapest és mondjuk az a megye, ahol te élsz Kínához tartozik.
Tehetsz róla? Nem. Szeretnél a magyar gyökereidhez valamelyest tartozni? Ha normális ember vagy, akkor igen.
Jobban magyarok a székelyek, mint te, aki ilyen baromságot összehordasz.

Rigor Mortis 2010.08.24. 14:52:58

Én pici koromban rengeteget szánkóztam azon a dombon, most tényleg nagyon veszélyes lett.

A félreértések elkerülése végett: Apró JJ a Városházán a szoci képviselők mögött üldögél, iszogat (nem keveset), mellettük szavaz, s közben saját elméleteket gyárt a pártus Jézusról és sumér magyarokról.

Tényleg behányt a temesvári találkozón. Beszéltem vele párszor, szerintem nem beszámítható.

cassy66 2010.08.24. 14:54:12

@nemvicces név:
Örülök neki, hogy nem abba kötöttél bele, hogy az biza NEM szánkódomb, hanem sétálóhely.
Merthogy ez így igaz!
Sajnos a tízemeletesek tövében tényleg nem sok játéktér van, de ettől még az a Vértó és környéke se nem strand se nem szánkódomb, hanem pihenőhely.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.08.24. 14:56:09

Nekem az a pogány életfa vagy mi csípi a szemem. Rendes keresztyény országban hogy lehet ilyen pogány, szentségtörő emlékműveket állítani.
Szent István fölgyujtaná mindegyiket székelykapustól mindenestül. Az állítóját meg fölnégyelné!

zászlósi 2010.08.24. 14:56:35

A hozzászolások egyszerüen Rangon aluli a nyelvezete és a minősége!! A Kapu Maradjon !! A Polgármester és Apró Juhász Menjen !!!! A Kapú szép és izléses, talán a villamossal kapcsoltaban kellene igy kirohanni a Kedeves hozzszóloknak!! Nem debár!!!

hjzgjkhjkl 2010.08.24. 14:57:55

Maradjunk annyiban, hogy aki ezt a levelet megfogalmazta, az egy kőbunkó személy. Ha van is ilyen problémája, nem értem, miért nem lehet kulturált formában kinyilvánítani a véleményünket? Ráadásul úgy ír erről, mintha nem tudom micsoda gond lenne. Örülnék, ebben ha az országban csak ilyen jellegű problémákkal kellene foglalkozni... Másrészről nem is aktuális a kérdés, mivel nem tél van, tehát egyelőre még senki sem tud szánkózni.

A Székelykapura vonatkozó megjegyzését meg se említeném. Ha nem érdekelte volna ez a fejlemény, akkor nem kellett volna erre utalnia. Egyébként a székely kultúra magyar kultúra, egy nép vagyunk, egy nyelvet beszélünk, csak őket a történelem messzebb (és gyönörű) tájra sodorta, amely jelenleg nem hozzánk tartozik. Felesleges ezt a témát belekeverni egy ilyen vitába... Én örülök, hogy manapság egyre jobban terjednek el a magyar ősi és népi motívumok.

Arról persze lehet beszélni, hogy egy ilyen esetben ez mennyire veszélyes, vagy sem, de mint mondtam azt is lehet kulturált formában írni.

nestrot10 2010.08.24. 14:58:56

Azt a nemzeti k. anyját! Elég a mélymagyarodásból,...aTele a tököm a határon túliak seggnyalásával! A Székelyek meg maradjanak ott ahol élnek Romániában. Szegeden meg ne székelykaput építgessenek a seggnyalók hanem a gyereknek szánkózó dombot és kultúrált játszóteret. ROHADT MÉLYMAGYARKODÁS! De utálom !!!!!!

nemvicces név 2010.08.24. 14:59:14

@Viktus: Nem nagyon értem ezt miért címzed nekem, de a kapuk idén nyáron kerültek oda, azóta még nem volt hó, nem volt szánkózás, nem tudni hogy csúsznak majd a kapukkal.
Egyébként a "pálya" jobb oldali része szabad, nyilván ott fognak csúszni. De tuti lesz aki a kapuk közt is le akar majd, majd látjuk hogy lesz-e baleset, reméljük nem.

nestrot10 2010.08.24. 15:01:28

ÖNTSE LE VALAKI BENZINNEL EZEKET A FARAGOTT FASZSÁGOKAT S GYÚJTSA FEL .

nemvicces név 2010.08.24. 15:02:08

hjzgjkhjkl és zászlósi urak minden bizonnyal Apró úr nyájából valók, elég csak a helyesírást megnézni, ez nyilvánvaló. :)
Mostanra ért el oda a cikk híre.

Rigor Mortis 2010.08.24. 15:02:26

@zászlósi: a te nyelvezeted persze rendkívül kifinomult :) "Kapú" LOL

Ezek a székelykapuk tájidegenek. Ez nem Erdély, ide pld. "napsugaras házak" passzolnának. Egyébként nagyon veszélyesek, s ez a lényeg!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 15:02:27

@hagyma:
Na te kelet él + A KOMMENTED!

Nem látod hogy tisztára hamburgerek, max. KFC ?

Ringlósztár 2010.08.24. 15:02:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Gondolom, neked sem rokonod, sem ismerősöd nem lakik panelben, patkány.

Viktus 2010.08.24. 15:02:45

@nemvicces név:

Na látod, aki ott akar az a szülő felelőssége, hogy oda figyel é a porontyra, mert azzal az erővel az a kölök, amelyik akar a domb oldalán is lecsúszhat a tóba ...

t a m á s 2010.08.24. 15:03:09

@nemvicces név: Talán csak kevesebb ismerettel rendelkezel.
Nem tudod a magukat "viccesen" "székely maffiának" nevező balkáni honfitársaink hosszú évek óta jól kialakított, tényleg magas szervezettségű tevékenységeit.
A váci székely bálon külön kiadványt terjesztenek; hol, milyen hivatalokban dolgoznak itt nálunk erdélyiek, hol lehet nekik protekciójuk...velünk szemben.
Nézd meg az elmúlt évek anyagi támogatásainak listáját. Azt az évente sok-sok milliárd (1 milliárd=1000 millió) adóforintjainkból kilopott összegek felsorolását.
Ezek nélkül talán tudnánk őket szeretni...de ők minket nem.
Tudom; majd most elnevezel büdös szoclibnek, kommunistának, melegnek, hogy egyébről már ne is szóljak.
Igen, mint írtad buta vagyok. És sokan velem együtt akik időben nem tettünk ez a bozgor nyomulás ellen semmit.
Míg írom e sorokat a Háttérben Wagner: Götterdämmerung (Istenek alkonya) c. operája szól.
De lehet hogy az lassan már nem lesz érték hanem csak a tárogató szó.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 15:04:22

Spec. nekem van ilyen székelykapum, kicsiben
Ki is rakom a tv-re, a horgolt terítőcske tetejére és +világitom zöld lámpával

Viktus 2010.08.24. 15:04:27

@t a m á s:

Orvosnál jártál már?

zsitva 2010.08.24. 15:04:45

A téma : szánkódomb már nem is érdekes? Helyette városi anyázás folyik, egynás becsmérlése szegedi szinten?
Nem vagyok szegedi.
De biztos, hogy a szánkódomb a legmefelelőbb hely székely kapuk állítására egy ekkora városban?
Ilyen kicsi város Szeged, hogy máshol ezeknek nincs jobb helyük?
Szegedi játszóterek közepére nem készülnek turul madarak vagy honfoglaló keresztek?
Mindennek van célszerű helye.

inci-finci (törölt) 2010.08.24. 15:05:06

@nestrot10: remélem valaki feljelent köcsög

hjzgjkhjkl 2010.08.24. 15:05:45

@t a m á s: Helyes! Végre nem csak a zsidók segítik egymást. Nagyon örülök neki, hogy kezd virágzani an emzeti érzés és a magyar kultúra, magyar összefogás. Csak így tovább!

nemvicces név 2010.08.24. 15:06:48

@t a m á s: hallod, ez ahogy olvasom, ugyanaz mint a zsidó-összeesküvés csak kicsiben.
Szerintem inkább próbáld a zenét hallgatni, ne ilyeneken agyalj...

inci-finci (törölt) 2010.08.24. 15:07:08

@t a m á s: székely összeesküvés, hivatalok? azt észrevetted hogy Cigányia születése reálisabb kockázat és ők nem rendelkeznek még végzettséggel sem a hivatali munkához?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:08:49

@portis: Milyen az a "keresztyény"?

@hjzgjkhjkl: Magyar ember nem kezd sem köznevet, sem melléknevet nagy betűvel, a többinek meg coki!

@t a m á s: Az a benyomulás igaz, de qrwa régen lehetett, az is lehet, hogy Attila idejében. Te tényleg szocialista vagy, vagy csak valami kóbor nílusi székely?

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 15:09:19

Itt egy kis adalék Apró Juhász János közéleti villongásairól:

index.hu/belfold/hanyas1229/

Seqi 2010.08.24. 15:10:58

Hol marad a turul szobor?

A hátrafele nyilazós, tarsolylemezes turulszoborra gondolsz? Már faragják, az lesz a domb tetején, hogy a fáradt kis lurkók felülhessenek a hátára kies hazánkat megtekinteni.

Ezen jót mosolyogtam:D

Cook kapitány 2010.08.24. 15:11:21

@cassy66: De, bizony, az szánkódomb. Nem olvastad végig a cikket, a végén van, hogy a szánkódomb Apró Juhász János ötlete volt.

Itt is:
www.nol.hu/archivum/20100813-szekely_kapuk_a_rodlidombon

"Apró Juhász János elmondta: maga a szánkózódomb is az ő ötlete volt negyedszázaddal ezelőtt, amikor fiatal házasként ezen a lakótelepen élt. [...] A sík vidéki városban ugyanis a gyerekek addig csak a körtöltés oldalában tudtak szánkózni."

dosszié 2010.08.24. 15:11:23

Lajkó = Lájkol székelyül?

Seqi 2010.08.24. 15:12:49

@Dohányzó Zsiráf:

Nyilván a közterületen való okádás Magyar kultusz!

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 15:13:57

@hjzgjkhjkl: "Maradjunk annyiban, hogy aki ezt a levelet megfogalmazta, az egy kőbunkó személy."

És aki ezt a levelet fogalmazta, akkor az vajon mi lehet?

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/apro_juhasz_janos_olvasoi_levele/2172749/

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 15:14:13

Az már volt, hogy ezért tart itt ez az ország? Meg az a másik is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:15:34

@hjzgjkhjkl: Kérjél telefonos segítséget!

@zsitva: Nem tudná valaki leírni, hogy tótnácik által állított kettős keresztek az anyagukon kívül miben különböznek a mi jobbikosaink által állított kettős keresztektől?

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 15:16:40

@Seqi: Ahogy mondod. Nagy M-mel.
Egyébként meg sajnos nem közterületen hányt (olyat csinálnak az írek, németek, angolok is), hanem egy diplomáciai fogadáson. Attól tartok, az azért egy kicsit más kategória.
És 20 éve önkori képviselő az ilyen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:16:58

@Dohányzó Zsiráf: Szerintem egymás kölcsönös kiegészítő ellentétei, Szeged Jin és Jang figurái. Sok ilyen van még ott?

bpo478 2010.08.24. 15:17:59

Székelykaput csak őstermelőtől. Vagy Aldiból.

juhaszvik 2010.08.24. 15:18:18

tegye fel a kezét, aki szerint nem lett izgalmasabb a szánkópálya? :)

ha tényleg ez az egész város számára az egyetlen szánkózásra alkalmas terület, akkor jó sokan használják. viszont valaki okosan megjegyezte, hogy a kapuk alatti részt lehetne használni "felfelé" útnak.

egyébként a svédkapun van ajtón is, szóval az ide pont nem lenne jó...
(nyílászárót csak az aldiból)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:18:53

@Dohányzó Zsiráf: Minden városnak, országnak olyan képviselői vannak, amilyeneket érdemel.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.24. 15:19:10

Ménem mennek el a hegyre szánkózni azok a gyerekek?

Milyen egy eltunyult konzumidióta fogyasztói társadalom alja, luxus eszemfaszom dolog már az, hogy hegyet építenek nekik a panelok közelében?

Faszomba má annyi pénz van ebben az országban, hogy műhegyet kell építeni belőle?

T2006 2010.08.24. 15:19:22

Minigolf pálya? Vagy terepfoci?! De akkor lesz a Székelykapura Székelyháló?

Vaszon Vaszonovna 2010.08.24. 15:19:29

@AnnaKarenina: Nem Farkaslakán, hanem Szejkefürdőn, és nem Tamási Áron, hanem Orbán Balázs sírjánál látható hasonló székelykapusor.

t a m á s 2010.08.24. 15:19:35

Fantasztikus nagy tudósokat, a szellemi és művészeti élet rengeteg kiválóságát adták a franciák a világnak és persze maguknak. De ha a Renault gyári munkás azt mondja; én FRANCIA vagyok - az tény de önmagában nem érték.
És fantasztikus nagy tudósokat, a szellemi és művészeti élet rengeteg kiválóságát adták a németek a világnak és persze maguknak. De ha a berlini gyári munkás azt mondja; én NÉMET vagyok - az tény,de önmagában nem érték.
És fantasztikus..... angol, spanyol olasz.stb..stb.
Ja és MAGYAR vagy SZÉKELY. Mert hogy ÖNMAGÁBAN az sem érték.
Még faragott kapuk alatt sétálva sem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:20:27

@Rosszindulatú Vászka: A Tiszába is lőheti a Forradalom az ilyeneket, vagy csak a Dunába?

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 15:22:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

"Szeged Jin és Jang figurái. Sok ilyen van még ott?" - Attól tartok, akad még egypár, bár ennyire nem tolják magukat előtérbe.

"Minden városnak, országnak olyan képviselői vannak, amilyeneket érdemel." - Ez így van, csak az a szopó, h azok is kapnak belőle, akik nem kérték. :)

nestrot10 2010.08.24. 15:23:29

@inci-finci: Mé' Te nyálmagyar? ..mert nekem tele a tököm a határon túliak seggnyalásával?....mert a Székelykapuk benyomulnak Szeged dombjaira?...Azt utálok akit akarok!!!!!!!! Egyik nemzet sem veri a mellét, hogy milyen nagy mélynacionalista,...mert azt utálják, mint én!
Előbb a határon belüliek éljenek meg rendesen..! Nekem ez a lényeg!

Skin 2010.08.24. 15:26:56

Ehhez csak ezt tudom hozzáfűzni:
koponyeg.hu/jatek/glic9cae

Vkat118 2010.08.24. 15:27:01

Nagy faszság Szegeden, székelykapukat felhúzni. Egy szerb-magyar történelmű városban ugyan mi a picsáért kell székely emlékmű? Basszunk rá a dombra egy Lenint és egy kis szabadságszobrot, hogy igazán multikulti legyen.

mago799 2010.08.24. 15:27:11

@t a m á s: Lassan ötévente látunk majd havat, azt is csak fél napra. Te talán a füvön is tudsz szánkózni?
Ami meg a sok milliárdos támogatást illeti,innkább nekik mint végkielégítés gyanánt ilyen-olyan 'vezetők' zsebébe.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:27:46

@t a m á s: De igen. Érték. Minden nemzet tagjának lenni egy érték megvallása, amitől magasabbrendűvé válik az ember azokkal szemben, akik olyan "se hal-se hús" állapotban vegetálnak. Történelmi példák egész sora mutatja, hogy akár a megvallott többes identitás is emberi teljesítményt jelent. De tanulhatunk a szétszóratott választott néptől is:
"- Fiam! - mondja Kohn a halálos ágyán - Légy büszke rá mindig, hogy zsidó vagy!
- Nu de apám, hát miért pont arra legyek én büszke?
- Azért fiam, mert ha nem vagy rá büszke, te akkor is zsidó vagy!"

Hozzá Szóló 2010.08.24. 15:28:16

Egy kapu a semmiben? Meg több kapu a semmiben, a semminek? De jó dolga van annak, aki ezt kifizeti :(

Rigor Mortis 2010.08.24. 15:30:00

@Dohányzó Zsiráf: nem 20 éve, csak 8

Most veszem észre, hogy ezek nem is székelykapuk. Azokat be lehet csukni, ezek csak üres kapufák.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:31:22

@Slaydo: Úgy hallottam, hogy ott lesz majd a szegedi nagymecset a minarettel...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:33:11

@Rigor Mortis: Ha csak szélykelykapufa van egy játékban, akkor mindegy, mennyi, úgyis döntetlen, csak kicsikét cifrázva...

Uriah Heep 2010.08.24. 15:34:24

@nestrot10: mert egy önző ember vagy. ezzel a hozzáállással soha nem fogsz "rendesen megélni". Majd ha a te testvéredet választják el tőled 10-20-30 évre egy tollvonással, akkor ugass!

t a m á s 2010.08.24. 15:35:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Köszönöm soraidat, mert a lényeget írtad. Valóban vannak akik nem sokat tanulni, dolgozni, minden tekintetben fejlődni akartak. Hanem - mint írtad; ..."nemzet tagjának lenni egy érték megvallása, amitől magasabb rendűvé válik az ember"...azaz übermensch lesz.
Várjál csak, hol is hallottam már ezt?

lamatic 2010.08.24. 15:36:11

@nestrot10: Erre csak azt tudom mondani ahogy amiről beszélsz helytálló, csak nem jól közelíted meg a téma. Mondok egy példát. A skandinávok azt vallják hogy ha ő nem magának dolgozik hanem másért, és a többi is így tesz akkor hirtelen több millió ember dolgozik őérte. Most hasonlítsd össze a te élet színvonalad az övékkel, és akkor rájössz miért kell összetartani. A cikkről pedig:Tékozló Homár
Székely-magyar háború Szegeden, ez provokatív és összetartozást, saját identitást, szisztematikusan romboló, más fajt, vallást zsindex előtérbe helyező cím választás. Ez majdnem felér egy magyarellenes megnyilvánulással.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 15:36:44

Szeged testvérvárosa Temesvár, de mióta székely város? Erdélyi, oké, az igen, de nem Székelyföldön van. Ergo, mit keres ott több székelykapufa?

BGM 2010.08.24. 15:36:46

Nekem ez magas.
Székelykaput,székelykapukat építeni nemszékelyként nem Székelyföldön. Ház,porta és kerítés nélkül,csak úgy bele a világba.
Jelképként?
Mit jelképez?
Üres forma,tartalom nélkül.

Kyos 2010.08.24. 15:36:50

@nestrot10: de hülye vagy esküszöm...
téged is jól nevelt a 45 év szocializmus, néznél inkább körül akár a legnagyobb liberális Amerikában, minden házon kinn a zászló.

Fogadjunk te még nemzeti ünnepre sem mered kirakni a magyar zászlót, mert rögtön remeg a kis szíved, hogy "magyakordsz". Ilyen szó meg egyébként nem látezik...

Uriah Heep 2010.08.24. 15:37:41

@lamatic: felér. oszd meg és uralkodj. ismerős?

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 15:37:54

@cassy66: Arról nem kell papír, hogy egy domb szánkódomb-e vagy sem. És nem néhány szülő "nevezte ki", hanem rendszeresen ott szánkóznak a gyerekek már nagyon régóta. Én is szánkóztam ott gyerekkoromban, de volt annyi eszünk, h nem a tó felé, hanem a másik irányba.
Politikai csatározás pedig azért lett belőle, mert egy elvakult "nagymagyar" volt MIÉP-es megélhetési politikus tipikus agyament nagymagyar akciója az egész, és mert nagyon sokaknak annyira hányingere van már az ilyen nagymagyarkodástól, mint amennyire Apró Juhász Jánosnak volt hányingere Temesváron néhány éve.

nestrot10 2010.08.24. 15:37:58

@Uriah Heep: lejárt lemez!! Éljen a testvéred ott ahol van, vagy jöjjön ide hozzád albérletbe.
100 év múlva is ezen siránkoztok? bár senki nem lesz csak aki szavazatokat akar gyűjteni azok siránkoznak majd a 66- ik leszármazottja után:))

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 15:39:00

@t a m á s: namost a rönőmunkás vélhetően arab, a berlini meg török. Csak, hogy tudd.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hú, ezt nem gondoltam át, bocsánat. De úgy tudom a Tiszának is van rakpartya, meg minden, hát utána kell néznem.

Kyos 2010.08.24. 15:40:10

@Dohányzó Zsiráf: "magyarkodás". De szép szó... hol tanultad?!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 15:42:25

@t a m á s: Nícse Frederik: Ímígyen szóla Zaratusztra. Nem elég a munka, meg a tanulás, lemondás is kell hozzá sok, nomeg megvilágosodás.

A másikfajtaféle meg a megfelelő génállományú szülők pároztatásával készül, az ismert biomehanikus módon, ahhoz nem kell tanulni.

nestrot10 2010.08.24. 15:42:26

@Kyos: Hülye .. a magyar zászló az más, az nem erőltetett magyarkodás. ( az átkosban is kitették minden ünnepkor minden házra és középületre ( igaz a szar vörös is mellette volt, de hál Istennek ma már nincs) ...de ez nem volt magyarkodás!
Magyarkodás pl.: a seggnyalás , nekünk sins , de oda juttatunk a határon túlra...akkor juttassunk ha nekünk már megvan ami kell... és beadaptálás egy ilyen szarfa(sz) kapu faragványok egy Szegedi játszótérre.....

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 15:43:24

@Rosszindulatú Vászka: ha nincs, a kikötői móló is megteszi. Ha az sincs, akkor majd építenek, nem gond. Jöjjön már az a falhozállítóforradalom!!!!

Uriah Heep 2010.08.24. 15:44:02

akkor gondolom a falurombolás is lejárt lemez, a kitelepítések is meg minden, és ha ezek a lemezek lejártak, akkor te máris jobban élhetsz. Tudhatnád, hogy a határon nem lehetett csak úgy átszambázni, és ha anyanyelveden vakeráltál, megruháztak, mint a lovat. Én nem mondom, hogy a magyar nép több, vagy jobb a többinél, de van mire büszkék lennünk, a sérelmeket meg nem felhánytorgatni kell, de a múltat elfelejteni sem szabad. Ha már felmerült feljebb a zsidó példa: pici koruktól beléjük nevelik a holokausztot, és mondaná csak valaki, hogy lejárt lemez, kereshetne magának új barátokat, mert többé senki szóba sem állna vele. A fenti hsz-ben kinyilvánított véleményed mellett nem tudtam szó nélkül elmenni, égbekiáltóan önző és szemellenzős látásmódot tükröz, egy olyan világ maradványát, ahol mindenki beárult és feljelentett mindenkit, mert kit érdekel más, csak nekem jó legyen.

nestrot10 2010.08.24. 15:45:02

Fasz mélymagyarkodók meg ezt nem értik!
A fasz kormány is székely himnusz énekel a parlamentben..Tömján Zsolt mélymagyarkodó vezetésével.....BOTRÁNY!!!!!!
(Mint az egyesült államok parlamentjében Indián dalokat énekelnének , olyan ez! UFF!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 15:45:35

@t a m á s: Én történelemórán, te nem tudom. Csakhogy azt nem vagy képes felfogni, hogy egy érték megvallásának, megélésének a képességéhez nemcsak pofázni kell. Egy Petrovics Sándornak keresztelt félig tót, félig meg vagy szerb, vagy mások szerint eltitkolva nagyrészt osztrák származású magyar azt írta, hogy "Sehonnai bitang ember - Ki hogyha kell, halni nem mer" (stb.).
Te úgysem érted meg Gergely Laci bácsit Parajdon (ha él még, ott a Telegdy-ház mögött), amikor fizettük ki a szállás árát, és megkérdeztük, hogy az ebédekért mivel tartozunk (ugyanis a drága Erzsike néni minden nap egy kis finom levessel, ezzel-azzal várt minket a bányaterápia után): Semmivel, kérem! Mi magyarok vagyunk!
Pedig még székelykapujuk sincs...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.24. 15:46:55

Na ez így durva. Még ha a végét lehagyná. Bár ez a "gyerekemet megölte a székelykapu!!" sirám erős southpark ihletésű. De ez a kivagyiság a végére.... Miért nem a szobrásznál kopogtat, ha nem tetszik a végeredmény?

Uriah Heep 2010.08.24. 15:48:55

@nestrot10: IQ teszt kérdés: az átlag amerikai polgár úgy viszonyul az indiánhoz, mint a magyar a
a) székelyhez
b)székelyhez
c) székelyhez

Öregem neked elmentek otthonról

staropramen 2010.08.24. 15:49:15

Még pár ilyen év és a dombtetőn a táltos fehér lovat fog áldozni.
Csak félősen megkérdezem: az ilyen építmények köztéri felállításához nem kell valamiféle önkormányzati engedély?
Ha nem kell, akkor miért nem kell, ha meg kell, akkor megkapták rá?
Ha nem kapták meg akkor miért áll, ha meg megkapták akkor miért nem az önkormányzattal ordítanak a jó szegediek?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 15:50:10

@Kicsi Kacsa: jó meglátás. Namost akkor még ki kéne írni egy tendertet extra teherbírású lámpavasakra is.

2010.08.24. 15:50:50

A székelykapu giccs, de az a domb nélkülük csak még rondább volt...:)
Az, hogy hány milliárdot tettek zsebre a mi pénzünkből hát, nem tudom... én nem is tudok milliárdos szintű programokról, ami pénz abba az irányba mehet, hát azt is valszeg a politikusok lopják el, itteniek meg ottaniak közösen...

Kutyuu 2010.08.24. 15:51:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Egyetértve veled, csak megjegyzem, nagyokat idézni pontosan:
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer"

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 15:51:56

@BGM: Pontosan. Másszóval egy nagy giccs. Szerintem egy székely kapu csak a rendeltetési helyén tud szép lenni, mögötte egy székely házzal. Ja, és nem árt, ha be is lehet csukni azt a székely kaput.

[c] 2010.08.24. 15:52:22

@kolbászoszsömle: Mer' Szegeden nincs hegy, vazz'.

EvangelineS (törölt) 2010.08.24. 15:54:13

Gondolom a készítő szépen megkapta a kis pár milliós fizuját az önkormányzattól,ennyiért mit érdekli őt,hogy kik szoktak ott szánkózni,vagy bármi mást csinálni.a többi kaput is fel kellett volna égetni,mint azt az egyet és nem lenne gond.egyébként is,székelykaput családi házak kapujaként szoktak állítani,tudtommal,nem egy kietlen dombra.

nestrot10 2010.08.24. 15:54:28

@Uriah Heep: Leck Mich am Arsch! --bár németűl nem tudsz csak mélymagyarul..akkor kiegészítem, menj át a határon túlra és egyenként kérdezd meg ki a Székely ...és nyald ki a seggét!!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.24. 15:57:23

@Kix: Lehet az ökörsütésről ugrott be a helyszín a városgazdáknak.

hunterx 2010.08.24. 15:59:51

@t a m á s: Nem székelyek nyúlják le a lóvét hanem mások.. pl az ingyenélő kisebbség, meg többiek...

cassy66 2010.08.24. 16:00:15

@EvangelineS:
Valamit ismét tisztázni kell. 1 hete volt az 1. Székely-Magyar Világtalálkozó Szegeden és ennek apropójából székely-magyar és erdélyi-magyar városok adományozták Szegednek ezeket a kapukat.
Ezek biza INGYÉ vannak Szegednek, de hát az ajándékot meg is kellene becsülni és nem magyar "jószokás" szerint csak gyalázkodni, stb...

Néha szégyenlem, hogy egyes blogolók, hozzászólók is az emberi fajhoz tartoznak....

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 16:00:18

Télleg, ez nem is kapu, csak kapufa. Meg minek ennyi? Gyanús... Ojan megosztós jellegű installáció...

AlulírottFentemlített 2010.08.24. 16:00:45

Szerintem ez lesz a következő téli olimpia óriás műlesikló pályája.

Uriah Heep 2010.08.24. 16:01:06

@nestrot10: gondoltam, hogy hamar eljutsz a végső érvedig :)
Egyébként ennyit még értek, de azért köszönöm a fordítást.
Minden esetre köszönöm, hogy rávilágítottál a lényegre, Te és én nem beszélünk egy nyelvet.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 16:02:24

@Rosszindulatú Vászka: megmutyizzuk! Kiírod a tendert, a legolcsóbb alá ígérek, megkapom a melót, felezünk, valami gagyit legyártatok alvállalkozó alvállalkozójával, felállítjuk díszünnepély keretében a vízparton jópénzért, oszt ha összedől dőljön rögvest a vízbe.
Kezet rá!

2010.08.24. 16:03:26

Ma még csak kapu, holnap már kerítés, holnapután épül a ház. Az összes határonkívüli paprikajancsi, magát magyarnak valló, lassan 100 éves dolgokon siránkozó, húzzon vissza a hazájába és integrálódjon. Pont úgy mint itt a cigók. Szélkakasemberek, gyűlölöm őket.

Uriah Heep 2010.08.24. 16:05:05

@cassy66: Ez azért sok mindent megmagyaráz. Azért vigyázz, mert te is mélymagyarnak leszel titulálva. Egyébként ma jöttem rá, hogy ezt egyesek szitokszóként használják. Milyen érdekes!
Ők a középmagas, vagy a magas magyarok lehetnek. Egy újabb szép példa az ellenségkép gyártásra: vertikálisan is tagolódhatunk, nem csak horizontálisan.
Egyébként kíváncsi lennék, mit dolgoznak azok, aki állandóan az ellopott milliárdjaikat keresik a politikusokon :-)

TobbFenyt! 2010.08.24. 16:06:45

Hurrá! A temetőhangulat már Szegedet is bevette!
Arról nem is beszélve, hogy a ház és kerités nélkül a semmiből a semmibe nyiló és vezető, szárny nélküli kapuk - egy már nem is elég! - buta büszkeséggel hirdetik széles e világnak, mennyire kilátástalanok, ötlettelenek és impotensek vagyunk. Apropó, talán nem véletlen, hogy ilyen szimbólumok mellet fogy a magyar.
Székelykapu Szegeden vs. bajor bőrnaci Berlinben. Milyen autentikus, ugye?!

ezanevemeskesz (törölt) 2010.08.24. 16:08:14

nem akarok senkit sem megbántani de szerintem egy gusztustalan szoci lakótelep aljában a székelykapu kimondottan ízléstelenül hat. nem ismerem szegedet, de jobb hely nem lett volna? (mellette még lehet csúszkálni.)

t a m á s 2010.08.24. 16:09:28

@Rosszindulatú Vászka:
Azt írja Nietzsche az Also sprach Zarathustra (Ím-igyen szóla Zarathustra) elöljáró beszéd 2. 10.bek...." Sha már adni akarsz nekik, ne adj nékik egyebet alamizsnánál, hagyd őket még ezért is koldulni"...(ford.Dr.Wildner Ödön 1908)

No már most ha erre gondoltál, akkor nem nézted meg a korábbi Határon Túliak Hivatalának sok éves támogatási jegyzékét.
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
szóval azt a kis finom levest amit kaptál - hát mi elég jól kifizettük.

Art Mooney 2010.08.24. 16:10:04

1. a kapuk a gyakorlatban épp hogy biztonságosabbá teszik a szánkózást, mert elkülöníti a lefele és felfele irányú forgalmat.

2. itt látszik, h marad hely bőven: lh3.ggpht.com/_t1hiGAV4ZmY/THN0gpPBi_I/AAAAAAAAD9E/pOwKbATr2qo/s1600/IMG_2094.JPG

3. kiváló alkalmat ad viszont a kapusor a hungarofób fröcsögésre.

4. a kedves levélíró gondolom azt sem veszi majd zokon, ha magára hagyjuk, amikor lakhelye a magyar-cigány határtól 200 km-re lesz.

Uriah Heep 2010.08.24. 16:10:22

@TobbFenyt!: te az atomiumban sem látnál fantáziát, meg az Eiffel-toronyban sem. Ötlettelen és impotens, aki ebből nem érti meg az üzenetet. A székely kapu nem síremlék....hanem a nyitottság, a vendégszeretet jelképe.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.24. 16:12:39

@portis: Nálunk Lenint cserélték le életfára. Szerintem jól döntöttek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 16:14:23

@Kyos: Már miért ne lenne, ha cigánykodik (hangoskodva hazudozik, átkozódik) is van?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 16:14:25

@t a m á s: jut eszembe, még a Kapujanincs átjáróba is van ojan übermeshez hasonlatos júzer, az meg szerintük ojan, mint a seggtörlő.

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 16:15:53

@Kyos: Szar érzés, hogy nem tudsz a mondandóm egyéb részébe belekötni, ugye?
Nem tanultam sehol, sok helyen lehet olvasni mostanában, keress csak rá a Google-ban. Ugyanolyan, melléknévből képzett ige, mint a hülyéskedés vagy a szerencstélenkedés. De ha szerinted létezik jobb és találóbb szó, amely kifejezi a "magyar öntudatot feleslegesen túlhangsúlyozó nemzeti soviniszta viselkedést", nyitott vagyok rá.

félig nigger 2010.08.24. 16:20:05

@nestrot10: Szállj már le arról a lóról, Magyarország a legjobb időkben sem adott 15 milliárdnál többet határon túliaknak. Ezzel szemben az ingyen (képzési költség nélkül) Magyarországon dolgozó határon túli vendégmunkások (nem mind munkások ;) 40 milliárdnyi adót és járulékot fizetnek be. Hát ennyit a szexről ;)...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 16:22:05

@Kutyuu: Ott a pont.
@t a m á s: Azokból a támogatásból a kirekesztett magyar embereknek szinte semmi sem jutott. Az öregeknek pláne nem, esetleg csak a magyar igazolvány, amit a legtöbben (ellentétben a gyurcsányok, kovácslászlók és drágabolgárurak hazugságaival) nem holmi utazási és egyéb kedvezmények miatt váltottak ki, hiszen még a szomszéd faluban élő unokáikat sem látogatják meg évekig, hanem azért, hogy azzal temessék el , "s a feltámadásnál nehogy románnak nézzék!"

félig nigger 2010.08.24. 16:22:30

Helyesbítek: ebben a kb. 40 milliárdban azért benne van az ingyé' kapott szakember is, azaz nem mind adó és járulék... Bocs!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 16:24:46

@Art Mooney: A kínai gondozónők akkor is tisztába teszik majd, majdnem minden nap...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.24. 16:25:01

@Rosszindulatú Vászka: Jaja! Miért egyet adott minden székely szék, mikor tudhatnák, hogy "három a magyar igazsg" ergo 9 kapunak kellene állnia. :o)

nemvicces név 2010.08.24. 16:27:12

Szerintem baromság volt a kapukat odarakni, de azért a határon túli magyarok pénzbeli támogatásától az erdélyi vendéglátáshoz jutni egyenes ágon, na ez erősen a ló másik oldala.
Nekem is volt alkalmam ott turistáskodni, tényleg csoda amit művelnek, a nagymama főztjét és a házipálinkával kínálást azóta is emlegetjük. :)
Ezt a csodát nem pénzben mérik ám.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 16:27:51

@cassy66: A tények sajnos zavarják a legtöbb társunkat az ítéletalkotásban.

vakvarju 2010.08.24. 16:31:08

@cassy66: Ha székelyek, akkor miért magyarok? Nemrég jártam Romániában. Az ottani magyarok mentalitásban bizony közelebb állnak a románokhoz, mint a magyarokhoz. És ez természetes is. A székelyek elég nyomulósak és erőszakosak. Úgy érzik csak nekik lehet igazuk. Szerintem a szlovákiai magyarok sokkal intelligensebbek, kedvesebbek, mint a romániaiak (sajnálom, nekem ez a véleményem). Nagyon szeretem őket.
És a szlovéniai magyarokat is.A mi városunkban is néhány háznak székelykapu a bejárata. Hát nagyon nem illik oda. De ha nekik teszik, ám legyen. Tudjátok, kinek a pap, kinek a paplan.

reccs 2010.08.24. 16:33:01

@t a m á s: Ha már Wagner-t hallgatsz, nézz utána, mit jelent az übermensch szó eredetileg, mert baromira nem azt, amit gondolsz. És ne csak a Zarathustra-ban.

BGM 2010.08.24. 16:34:37

@Dohányzó Zsiráf: Pontosan.A kapu csak egy ajtóval teljes.
Kinyit,kizár.Beenged,kienged.
Ajtó nélkül csak ajtófélfa,kapufélfa.
Focikapu lehetne nyáron szegedi magyar gyerekeknek,ha sík terepen lenne.Lenne szegény kapuknak végre funkciója.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 16:34:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mondandód hejesen: a tények sajnos nem zavarják a legtöbb társunkat az ítéletalkotásban.

Állítólag az az alkesz nobeldíjas brit miniszter is monta eztet, hogy: az éremnek 3 oldala van: a te véleményed, az én véleményem és a tények. A tények pedig makacs dolgok.

.lll. 2010.08.24. 16:35:57

né te milyen randa panellakásokat építettek a Szejkére

t a m á s 2010.08.24. 16:36:28

@Rosszindulatú Vászka: Bocsánat, de ezt most nem értettem, úgyhogy Hagyjál lógva Vászka (Gothár P.)
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Hanem akkor kik kapták a sok milliárdot?
Ha a szegény magyar igazolványosok csak temetni vették fel akkor az ott fényesebb mint a párizsi Pere-Lachaise temető, nem a házsongárdi.

Hümm... 2010.08.24. 16:40:18

Egymásnak ne menjünk egy székéért kavaró "képviselő" miatt. Nehogy már azt higgye valaki, hogy a nagy magyar/székely szíve miatt állíttatta ezeket a faragott kacatokat oda a más pénzén! Ha az aktuális kurzus a kínai magyar barátságot hirdetné fennen, akkor kicsinyített pagodák állnának már ott, ahol csak pálcikával szabad fogyasztani a fröccsöt, meg a forralt bort.
Látta, hogy a határon túlról átkéredzkedett megélhetési költőből és hivatásos hőzöngőből csináltak az aktuális urak kultur-funkcit, hát bepróbálkozott ő is. Elvégre melyik az a helyi politikus manapság, aki kicsit is foglalkozik azok képviseletével, aki balga módon megválasztották?

yippyupp 2010.08.24. 16:40:34

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): látom vége a Sünidőnek, nájsz. ne aggódj, a homáron nem történt semmi... ; )

cassy66 2010.08.24. 16:41:17

@Uriah Heep: :)
Én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Ünnepeken kitesszük a zászlót, és a határon túli magyarokat IS magyaroknak tekintem, nem pedig ahogy itt viselkednek egyesek, valami mumusnak, akikkel rémisztgetni lehet a csonka Magyarország-beli magyarokat.
És nem vagyok egy párt tagja sem, csak megpróbálok kultúremberként, sőt: emberként viszonyulni a világhoz és nem próbálom a saját magam kis hülye életéért, sorsáért mindig a külvilágot hibáztatni.

Itt nagyon sokan mindig másban, más helyzetben keresik a hibát, vagy okolnak másokat.
Nagyon messze vagyunk még a nyugattól, vagy legalábbis a normális életszemlélettől.

És BÜSZKE vagyok rá, hogy ennyi régi magyar város testvérként gondol Szeged városára, Szeged polgáraira és AJÁNDÉKOZTAK nekünk, szimbolikus jelentőséggel ilyen gyönyörű kapukat.
ha padokat kaptunk volna, most az lenne a baj, mert az a hülye "szánkódomb"... :)
Egyébként pedig nagyon jól mutat a dombon szerintem, és hihetetlen felemelő volt a Székely-Magyar találkozón ennyi igazán magyar magyarral találkozni, akik őrzik a magyar hagyományainkat, és tisztelik szívükben és tetteikben a magyar mivoltukat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 16:41:52

@t a m á s: Miért, világít a sötétben a föld alól az igazolvány? Orvosnál mikor voltál?
Egyébként mindenkor a kedvelt szervezetek kapják a pénzt, mind a másfél kilométer instant vagy völgyzárógát-funkciójú autópálya árát...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 16:42:30

@cassy66: én ezt nem értem. Ha székej-magyar tali, akkor most mindenik magyar vagy nem? Vagy cselből hívják másnak? Ez ojan, mint az osztrák-maygar focimeccs 100 éve, hogy akkor ki ellen jáccunk?

Megannyi talány...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.24. 16:43:41

@Rosszindulatú Vászka: Igenis zavarják, ezért ha csak tehetik, nem vesznek róluk tudomást...

cassy66 2010.08.24. 16:46:07

@vakvarju:
Hát azért magyarok a székelyek, amiért mondjuk a palócok, a sokácok, a bunyevácok, vagy a többi magyarországi népcsoport.

Ne kelljen már történelemórát tartani, hogy hogyan alakult ki a történelmi Magyarország, előtte a fejedelemségek, a vármegyék, stb....
Vegyetek elő egy törikönyvet, de mondjuk szerintem ez az alapműveltség kategóriájához tartozik.....

QAQ 2010.08.24. 16:47:15

Majd a jövöben ide lessz hozva a RED Bull AIR race és székely kapuk között mérik az idöket.

20000 év mulva majd az egész világ csodájára fog járni ezeknek a kapuknak a szánkozó dombon, a tudosok meg majd arra keresik a választ hogy miert épitették oda egymás után a kapukat...
(mind manapság a Stonehenge rejtély)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.24. 16:48:20

Én csak azt nem értem, a kapuszárnyakat ki szerelte le?

.lll. 2010.08.24. 16:48:33

most látom,hogy ez a Kézdivásárhely-Szeged metróvonal végállomása
ügyködik ez a kétfejű kutyapárt

Dr Kangörény 2010.08.24. 16:48:49

Köcsög kommunista szegedi gyerekek! Szánkózódomb? Nem tetszik nekik a szép magyar Alföld, nekik dombok kellenek?
Mert mindig csak a szórakozás, kezdődik a dombon csúszkálással, aztán majd jól beszívnak és az Andrássy úton fognak parádézni pávatollal seggükben!

.lll. 2010.08.24. 16:53:26

@atpijkamo:
senki se,majd ha zár a metro akkor szépen leeresztik

cassy66 2010.08.24. 16:53:27

@Rosszindulatú Vászka:
Úristen...

Ugye nem várod, hogy erre válaszoljak?
Olvass utána, hogy kik a székelyek.

Na, egy kis wikipédia, a gyengébbek kedvéért:
"
A székelyek egy magyar etnikumú, magyar nyelvű népcsoportot alkotnak, mely a középkorban kollektív nemesi kiváltságokkal rendelkezett, s amely a XIII. századtól kezdve külön rendi nemzetnek minősült. Elsősorban az Erdély délkeleti részén található Székelyföldön élnek, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, ún. Szászföld magyarajkú lakosságának nagy része is. A bukovinai székelyek az 1764-es „madéfalvi veszedelem” után menekültek át a Kárpátokon túlra, onnan a 19. és a 20. században telepítették át őket Magyarországra, ma főként Tolna és Baranya megyékben élnek. Jelentős számban telepedtek meg székelyek Budapesten, Magyarország és Erdély egyéb részein, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában.

A székelyek eredethagyományát a középkori magyar gestaszerzők foglalták írásba, akik az V. századi hunok leszármazottaiként emlékeztek meg róluk. A honfoglalás előtt, a VIII.-IX. században a székelyek csatlakoztak a magyar törzsekhez, az államalapítás után határvédő közösségként adómentességet és fegyverviselési jogot élveztek, kiváltságaikat a középkorban és az újkorban is megőrizték. Erdélybe, a mai Szászföld területére feltehetően a XII. század első felében telepedtek be, onnan pedig a XII.-XIII. század fordulóján költöztek át a mai Székelyföldre.

Az 1848-1849-es időszakban a székelyek tömegesen vettek részt a magyar szabadságharcban, képviselőik a magyar nemzet részének tekintették a székely népet. A rendi kiváltságokon alapuló széki rendszert az 1876-os megyerendezés szüntette meg. Az első világháborús magyar vereség és az 1920-as trianoni békediktátum után Székelyföld Románia része lett. Az 1940-es második bécsi döntéssel a terület visszakerült Magyarországhoz, 1944-ben szovjet és román csapatok foglalták el, az 1947-es párizsi békeszerződéssel pedig Székelyföld újra román fennhatóság alá került.

A legutóbbi, 2002-es romániai népszámláláskor 665 ezer ember vallotta magát magyarnak Maros, Hargita és Kovászna megyék területén, ők tették ki az ottani lakosság 65 százalékát.[1] "

Híres székely-magyarok:
Balról jobbra, lefelé: Irnek, Kuber, Csaba, Dózsa György, Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Mikó Imre, Gábor Áron, Berzenczey László, Orbán Balázs, Teleki Sámuel, Benedek Elek, Márton Áron, Tamási Áron, Domokos Pál Péter, László Gyula, Kányádi Sándor, Bölöni László, Apáczai Csere János

nabbakker... ha a székelyek NEM magyarok, akkor semmi közünk sincs Teleki Sámuelhez, Dózsa Györgyhöz, stb...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.24. 16:57:31

Szerintem négyméteres faszokat kellett volna a domb oldalába elhelyezni. Kevésbé volna tájidegen, és a székelyeket se basztatnák feleslegesen.

omboz 2010.08.24. 16:58:19

én is a faszokra szavazok. a székelyeknek ehhez semmi közük. max. pár idióta baromnak.

éljenek a székelyek, haljanak a hülyék!

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 16:58:50

@cassy66: én ezekről még nem hallottam. Nemnemsoha. Illetve az a Dózsa nevű rémlik a papírhuszasról.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 17:03:19

Ja és székejkáposzta RLZ :)))

cassy66 2010.08.24. 17:04:42

@Rosszindulatú Vászka: :)
Nem akartalak degradálni, csak valakihez kellett címeznem a hozzászólásom, és gyakorlatilag némiképpen megkérdőjelezted, hogy a székelyek miért is magyarok... :)

Na, hát többek között ezért -is- magyarok... :)

Dohányzó Zsiráf 2010.08.24. 17:06:47

@cassy66: "ennyi igazán magyar magyarral találkozni" -- na ez az, ami nekem már egy kicsit visszatetsző, ezt próbáltam magyarázni az előbb másoknak is. Ezek szerint van igazán magyar magyar, van csak simán magyar magyar, és kevébé magyar magyar is?
Nem kötözködni akarok, csak kérdem. Illetve próbálok tájékozódni. Tudnád definiálni, h mitől magyar a magyar magyar, és a nemmagyar magyar? Csak hogy tudjam, én hová tartozom.
Egyébként engem nem zavar, ha valaki így éli meg a nemzettudatát, hát istenem, sokfélék vagyunk. A hagyományok ápolása pedig becsülendő, de csak ha nem jár együtt valamifajta "kiközösítéssel."
Ha pedig jól érezted magad abban a társaságban, akkor jól van. Kinek a székelytalálkozó, kinek a melegfelvonulás, kinek a magyar gárda, kinek a templom/zsinagóga, kinek meg a rock-koncert/Sziget. Csak hagyjuk egymást békében élni.

@Kyos: lásd fentebb, várom a szakkifejezést.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 17:08:03

@cassy66: nono! Én csak azt találtam mókásnak, hogy az árok eggyik partyán mostan mindenki magyar a kommenterek szerint, onnan nézve meg értelmetlen ugye a maygar-magyar tali, illetve a másik oldalról nézve is murisan hangzik.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 17:11:33

@Dohányzó Zsiráf: én a gárdára szavazok. Inkább pornós ribancokkal múlatnám az időt, mint penésszagú potykabácsikkal, meg bőrtangás nett fiatalurakkal :)

[c] 2010.08.24. 17:12:08

@Uriah Heep: Mélymagyar=magyarkodó="magyar öntudatot feleslegesen túlhangsúlyozó nemzeti soviniszta viselkedés", ahogy fentebb megfogalmazták. Persze nyilván eddig is tudtad.

B.J 2010.08.24. 17:18:07

A hortobágyi kilenclyukú híd után itt a szegedi kilenclyukú domb. Nem értem mi a gond?
Külön pirospont a terelő földkupacokért.
Kicsit tényleg fura az összhatás, de szebb mint a Kun Béla szobor volt az én egykori lakóhelyem egyik lakótelepén. Meg a galambszárny szobor a másikon, ami egy hot dog-ra jobban hasonlított.

Mellesleg nem értem a problémát. Szervezzék meg úgy hogy a gyerkőcök a szánkókkal a kapuknál mennek fel a dombra, és a kapuk mellett mennek le. Azon az átlag öt havas napon amikor szánkózni lehet.

Vagy a bénább pilótákat tartsák kordában terelőhálóval.

Rendezhetnének lesiklóbajnokságokat is a kapuk között. Még az is lehet hogy a következő Herminátor Szegedről kerül ki.

kvadrillio 2010.08.24. 17:18:09

Apró mi ???! Aprójuhász János ???!
Székelykapukat ???!
Nu, ezt a szikrázó, sziporkázó, ötletdús, elmeroggyantat is kivágta az OPNI magából ???
Sámándobot is osszon ki a szánkózó gyerekeknek, hogy miközben siklanak lefele doboljanak rajta !!!
És, ha nekimennek egy fának, maradandó epilepsziát begyűjtve vagy még ennél is rosszabbat dicsérjék az urat, hogy milyen nagyot talált föl a zombi agyával !Apró juhász, apró ész !

kvadrillio 2010.08.24. 17:20:47

..egyébként tuggyuk, hogy képviselő minden elmebetegből lehet, sajnos, azért nem kéne, hogy elmebajos hajlamait a gyerekeken élje ki !!!

A rája szarik rája 2010.08.24. 17:21:51

Szánkódombot minden magyar településre!

simon says: 2010.08.24. 17:25:38

Szekelykapugyarto Jozsef: te, Janosom, a multkor egy pesti nagyzsugas emeszpes megrendelt egy szekelykaput tolem, de mire kifaragtam lecsuktak es igy a nyakamon maradt az a rohadt kapu. most mi az istent csinaljak vele, az udvarba nem fer el, te meg ugye szegeden vagy, nem tudnad elintezni, hogy valahogy megszabadulhassak ettol a kaputot

Apro Juhasz Janos: Jozsikam, mar hogy a picsaba ne. te csak nyugodj meg, majd valahogy elintezem. tudom mit? ne szarozzunk, csinalj meg hetet, oszt a varos megveszi mind, fogjon jo vastagon a ceruzad a szamlazaskor, oszt risztelunk majd. ne felj egyet se, mind a ketten jol jarunk.

Szekelykapugyarto Jozsef: jol van janosom, de hova a picsaba tudsz te elrakni 8 szekelykaput egyszerre, hogy ne legyen feltuno.

Apro Juhasz Janos: jozsikam, mondtam, hogy ne aggodj, en itt azt csinalok, amit csak akarok, en vagyok a kiraly, senki nem mer beszolni nekem. annak idejen, mikor a gyerekek kicsik voltak, idehozattam 100 teherauto foldet a haz ele, csak hogy tudjanak szankozni a dragaim, most mar felnottek, nem kell a szankodomb, majd oda ledeponalom azokat a kibaszott szekelykapukat. ugyis a barmok egy-parat tonkretesznek belole, majd abbol is szep hasznot huzunk, hiszen potolni, javitani kell mind a nyolcat.

Szekelykapugyarto Jozsef: te egy zseni vagy janosom

Apro Juhasz Janos: tudom jozsikam, tudom

Vincenzo90 2010.08.24. 17:26:10

Azt hittem a buta, tudatlan, gyökértelen proletár, akinek a Barátok Közt a kultúra, és agyilag talán eljut arra a szintre, hogy a kóla árát le tudja olvasni a boltban csak Budapestre jellemző. Az a gyerek, amelyik meg olyan balfasz, hogy nem bír elkerülni egy ekkora kaput, az jobb is, ha nem szaporodik tovább. A mi szánkópályánk tele volt fákkal. Nem haltunk bele, csak nem lettünk tehetetlen nyomorékok. Én ehhez többet nem is fűzök hozzá, hülye emberrel úgysem lehet semmit megértetni, a vita meg nem való semmire, ha meg sem értik egymást a felek.

B.J 2010.08.24. 17:28:40

Ilyen fejlesztések minden városba kellenek. Nálunk remek 80 centi magas kő virágtartókat tettek az egyik út mellé kb. 3 centire az aszfalttól a padkára, végig libasorban. Úgy hogy az út ferdén arra kifelé lejt.
Eredmény: az első lefagyós téli napon az autók döntögették fel őket. Persze télen se virág semmi nem volt bennük csak a magyar anyaföld, de azért a helyi önkormányzat két sózás között mindig szépen visszarakta őket a helyükre. Szerintem a karosszériás szponzorálta az egészet.

Rékafotó 2010.08.24. 17:29:32

@vakvarju: 'elég nyomulósak és erőszakosak. Úgy érzik csak nekik lehet igazuk.'
ezt leírni pont a bloghun, ahol nem kell tíz kommentig várni és már egymást anyázzák a vérbe az eltérő véleményű anyaországiak, elég komoly öngól :))

kvadrillio 2010.08.24. 17:30:21

Mostan székelykapukról álmodom
sárgáról, kékről feketéről.......
A legszebb a WC-men
mert, ha azon átlépek,
Fantáziám egy messzi alagútba visz..........

kamarti 2010.08.24. 17:30:43

magam részéről ide raknék egy másik levelet is, Apró Juhász Jánosét, a helyi lapból, az alábbi linken (sztem sokkal szórakoztatóbb, mint Lajkó úré):

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/apro_juhasz_janos_olvasoi_levele/2172749/

apró juhász jános önk.képviselő. a FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG MAGYAR EGYESÜLET elnöke - csak hogy ráismerjen a nevére és az önazonosságára, azért a (szegény nemecseket megcsúfoló) csupa kisbetűk, és a nagybetűk is - , nem először hallat magáról, mióta "politikus" és önk.képviselő lett (korábban a kulturális bizottságban ténykedett, de ezt talán ki is lehetett volna találni, főleg a levelét olvasva, nemde?)

szóval országos "hírneve" is volt már, ha valaki még emlékszik. aki meg nem, okuljon:

2003. december 29., hétfő
Részegen okozott botrányt a szegedi önkormányzat egyetlen MIÉP-es képviselője a testület testvérvárosi látogatásán, Temesváron. Apró Juhász János, az önkormányzat kulturális bizottságának tagja a két város polgármestere által vezetett küldöttség jelenlétében, egy díszvacsorán a zenekartól elragadott mikrofonban szónokolva fejtette ki nézeteit Erdély hovatartozásáról, majd a másnapi díszebéden több provokatív megnyilvánulást követően az asztal alá hányt.
Szitkozódott, kötözködött és nacionalista kijelentéseket tett részegen a Romániában vendégeskedő szegedi önkormányzat egyetlen MIÉP által delegált képviselője. A testületbe listáról bejutott Apró Juhász János a testvérvárosi meghívásnak eleget tevő küldöttség tagjaként rúgott be, majd folyamatosan inzultálta saját képviselőtársait valamint a vendéglátó temesvári honatyákat.
Behányás
Az Index információi szerint a botránysorozat első része akkor történt, amikor a két város polgármestere által vezetett küldöttségek számára rendezett díszvacsorán, ahol Botka László polgármester is felszólalt, Apró Juhász leállította a zenekart, és magához ragadta mikrofont. A MIÉP-es képviselő a kihangosítással élve Erdély hovatartozásával kapcsolatban kérdőre vonta vendéglátókat. Irredenta megnyilvánulásokkal tűzdelt szónoklatát addig folytatta, amíg ki nem vezették. A képviselő ezt követően folytatta az italozást, majd másnap ismét inzultálta a szegedi küldöttség több tagját. A súlyosan részeg állapotba került MIÉP-es végül a látogatást lezáró díszebéden a vendéglátók jelenlétében behányt az asztal alá. A szegedi önkormányzat vezetői a kulturális bizottság tagjaként működő képviselő viselkedése miatt számos alkalommal voltak kénytelenek elnézést kérni a temesváriaktól.
A maga konzekvenciái
A néhány hete történt eset óta kiközösíti a testület, de egy listáról bejutott képviselőt nem lehet visszahívni - magyarázta az Index kérdésére Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester, hogy miért nem kezdeményeztek fegyelmi eljárást a város egyetlen MIÉP-es képviselőjével szemben. Az alpolgármester, aki maga is az egyik célpontja volt a beitalozott Apró Juhász János temesvári szitkozódásainak, úgy vélekedett, hogy ha a képviselő maga nem vonja le a konzekvenciákat, akkor nyilvános kérdőrevonás csak nem kívánt népszerűséget hoz neki. Pászty Ágnes, szegedi kulturális tanácsnok viszont úgy gondolja, hogy aki viselkedésével ilyen mértékben rongálja a város nemzetközi renoméját, annak nincs helye a testületben, különösen pedig nem a kulturális bizottságban. Pászty az Indexnek elmondta, szerinte egyébként szóban már többen kezdeményezték Apró Juhász bizottsági tagságának felfüggesztését.
A képviselőt többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült utolérni.

a t. székely bloggernek meg üzenem, hogy agymosott is csak az lehet,a kinek van agya... szóval maguk részéről meggondolhatnák, kivel adják össze magukat

Vincenzo90 2010.08.24. 17:30:45

Ja, csak még pár szó: Ha már az a nyomoronc vesztes, akinek nincs pénze családi házra normális környéken, mert vagy hülyének született, vagy elbaszta az életét, és egy patkányfészekben kell a szomszéd fingját szaglásznia kap valami szépet, akkor örljön inkább. A kapu többet ér, mint egy egész paneltömb.

Vincenzo90 2010.08.24. 17:32:06

@vakvarju: Te ekkora barom vagy, vagy csak tetteted?

Rékafotó 2010.08.24. 17:34:44

@QAQ: ez kurvajó, elképzeltem az ügyeletes stonehengi fontoskodó okostónit, ahogy pattog a törzsfőnöknek, hogy elrontották a szánkódombját :DDDD
(remélem a góré jól megcsapkodta egy furkósbottal)

B.J 2010.08.24. 17:39:05

Nemtom azért szerintem laknak panelban normális emberek is, ahol pl. anyám lakik, de biztos én járok túl elit lakótelepre.

Húsvét szigeteki szobrokkal mi van? Ja ott nem esik a hó, nem lehet szánkózni, azért rakhatták őket le.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.24. 17:44:41

Ami az igazi nagy buli ebbe a fainstalációba, hogy vajon egy külföldi (nem magyarkülföldi, hanem külföldi külföldi, teccikérteni) polgárnak hogyan lehetne elmagyarázni, hogy ez miafaszról szól. Fles.

yippyupp 2010.08.24. 17:50:06

@cassy66: a székelyek székelyek pont. felmenőim onnan jöttek el ide kegyes magyarhonunkba a @**>... történelemkönyvedet meg tedd le, és vedd elő az ÁBEL-t

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.24. 17:52:56

a politikai felhangtól teljesen függetlenül, nem értem én sem amúgy, hogy miért pont oda kellett ezeket a kapukat tenni.. rettentő bénán néznek ki.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.24. 17:55:38

Mondjuk ha a domb tetejére rakták volna a kapukat, akkor ad1.: minden irányból láthatóak lennének, ad2.: a szánkózás sajátosságaiból kifolyólag senki nem ütközne nekik nagy sebességgel. :)

B.J 2010.08.24. 17:58:47

Bénán néz ki hát bénán néz ki. Fel kell dobni az összhatást műanyag székelyekkel. Esetleg lefedni a kapukat hosszában ponyvával és kész a sörsátor. Mindenki boldog, apa vedel, gyerek szánkózik, vidámság az élet. Oktoberfestet Szegedre!

yippyupp 2010.08.24. 17:59:19

@atpijkamo: most végigolvasom, de ha kiderül, hogy egy székely viccet sem írtál, felkergetlek a fára, cimbora

létezem_gondolkodom 2010.08.24. 18:06:19

@Vincenzo90: Élj egy székelykapuban. Vagy közöld egy panelházban lakó közösséggel, hogy költözzön oda ...
Öntudatos székelyként állítom, hogy Szegeden nagy ostobaság és erősen ízléstelen volt székelykapukat állítani arra a dombra.

kvadrillio 2010.08.24. 18:15:40

hát..najahh....akinek székelykapu-komplexusa van, az kapufának nézheti az asztalt is, amikor aláhány.....

Viszont a gyerek, a JÖVŐ !!!
A gyerekek életével nem kéne jáccani senki apró fiának, mert eccer jól meggyepálják őt baseball ütőkkel !

Úgyhogy otthon annyi kaput építhet amennyit akar, de a gyerekek testi épségét ne veszélyeztesse !!!!!

Remélem nagyon hamar akad egy józan embör, aki észhez téríti még idejében !

ha egyáltalán nem reménytelen eset.....

mréveiller 2010.08.24. 18:33:50

akadálypálya szánkósoknak

t a m á s 2010.08.24. 18:38:36

@yippyupp: Na majd én!
Megy a székely hazafelé az új hazában Szegeden (mert már kettős állampolgár) Kicsit pityókásan a "deszkalé"-től (így híják arrafelé és már nemsokára majd itt is a fenyőpálinkát) Mondogatja magában:
A sör nem ital! A nő nem ember! A medve nem játék!- Merthogy ilyen jó kis mondásaik vannak, na.
Gondolja haza ért és örül hogy nyitva az ajtó. Bemegy a kapun, de ahogy megy megint kapu, aztán megint és így vagy 9-szer.
Az anyja hargitai mindenit. Hát ez a Kis Birkaőrző Jani jól kib*ott velem pedig ő is sze*testvér.
Oszt szánkóra ült és a kapufák között vissza szlalomozott a korcsmába, mert már otthon érzi(k) magukat.

Nem nagyon jó, de mégis csak a hiányolt up to date székely vicc.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.24. 18:38:51

@yippyupp: Két tűz között...

Akkor a kalsszikus:

Székelyek kártyáznak. Elmegy egy csaj az ablak alatt. Fél óra múlva megszólal az egyik.
- Jó nő vó't.
Fél óra múlva a másik.
- Az.
Még egy fél óra múlva a harmadik.
- Most kártyázunk vagy beszélgetünk?

A székely viccek nagyon ízesek, de nem olyan ütősek, és nem tudok újakat.

Ha már kissebbség. Két csukcs ül egy jégtáblán a Bering tengeren.
- Tudsz egy jó politikai viccet?
- Ne csináld! Még száműznek!

cassy66 2010.08.24. 18:43:39

@Rosszindulatú Vászka:
Ha mondjuk azt mondanánk, hogy találkoztak a kelet-németek és a nyugat-németek, akkor nagyjából ugyanez lenne a szitu. Német mindkettő, de mégis két külön országban éltek...
Mára már nem, ez nekik szerencse.

cassy66 2010.08.24. 18:44:36

@Dohányzó Zsiráf:
A magyar identitástudatról próbáltam beszélni.
Itthon az átlagember nem büszke arra, hogy magyar, kint pedig igen.
Itthon nem ápolják a hagyományokat, kint pedig igen.
Erre utalt a mondatom.

Táncolj Törő! 2010.08.24. 18:44:43

Székelykapu szegedre? Minek? Hozzák át őket Gödre, várjuk szeretettel. Azoknak a bolsi parasztoknak meg építsünk még egy pár betonblokkot, azt szeretik a retkek.

yippyupp 2010.08.24. 18:45:42

@t a m á s: hely be aranyos, végre nem esik fúj vicc
na akkor Tamási komától is valami móka:
"-Szeretnek téged ezek a poloskák.
Hát ez a poloska?! - kérdeztem.
- Ez! Nálatok nincs?
- Van, de sokkal nagyobb; s medvének hívják."

cassy66 2010.08.24. 18:46:57

@yippyupp: Az irodalmi műről beszélsz?
Nem tudom melyik tekinthető hitelesebbnek, a tényeken alapuló történelem, vagy a történelmet irodalmi, ezáltal fogyasztható köntösbe bújtatott mű.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.24. 18:47:02

Egy székely kitölt egy decit az asztalon álló üvegből. Meghúzza.
- Hmmm.
A második is kitölti, meghúzza.
- Hmmm.
A harmadik is.
- Hmmmm, ez biza petróleum.

cassy66 2010.08.24. 18:51:46

@Táncolj Törő!:
:) hát igen.. van ahol értékelik az értékeket, és van ahol ha aranyból állítanának szobrot, abban is a sz..rt látnák egyesek.. :)

dr. médiafigyelőbété 2010.08.24. 18:53:28

Némely kommentelőnek szerencséje van, hogy - eltérvén a szigorúan vett tárgytól - véleménye ennek ellenére megjelenhet. Nem úgy a szegedi napilap netes változatánál, ahol nagyon hamar kimoderálják a delikvenst ilyen esetekben (is!). Hiába, poros kisváros, "fércmű" napilap... Á, ez csal egy szólás volt, igazából egy szép, szerethető város, egy valóban "fércmű", lecsúszott, hagyományait megszégyenítő napilappal...
Amúgy nincs szükség Szegeden ilyen látványbaromságokra. Szerintem...

Táncolj Törő! 2010.08.24. 18:55:04

@cassy66: kádár szobor, piros műanyagból, a fröccsöntés nyomával az oldalán. Azt szegednek, ne székelykaput! Hidd el, azt imádnák. :)

yippyupp 2010.08.24. 18:56:17

@atpijkamo: fel a fára, azon nyomban, és gondolkozhatsz ezen addig:

"- Már ez olyan kutya, hogy mindenre jó az ég világán - mondtam
A zetelaki hunyorított a társának, és csúfondársan jegyezte meg:
- Akkor ez jó, még söröshordónak is.
Jól tette, hogy éppen söröshordót mondott, mert erre hamar kaptam feleletet magamban. Nem siettem el azonban a dolgot, mert előbb a fa árát akartam látni. Ki is fizették szépen, s odaadtam a cédulát nekik.
- Ily szorgos házigazdát láttak-é? - kérdezem nyomban, és úgy tettem, mintha hő buzgalommal keresnék valamit. A két ember csak állott, mintha a Szentlelket várták volna.
- Ejnye - mondtam -, pedig a seritalt szeretik maguk bizonyosan.
- Én igen aztán - mondta a zetelaki.
Felálltam, s jól a szeme közé néztem.
- Igen-e?
- Én igen.
- No, ha igen, akkor csapolja meg a kutyát!"

yippyupp 2010.08.24. 18:59:46

@cassy66: nos mivel tudjuk, hogy mit jelent a történelmi hitelesség, szerintem ha a székelységet akarja megérteni az ember, akkor inkább az irodalom. mert a nagy történelmi tények halmazából hova tennéd például szedett-vetett népünk eredetét.
ne értsd félre, noflém, de wikipédia a székelyekről kb. olyan, mint kapcsolási rajz a frigyládáról

Kandabula 2010.08.24. 19:02:01

Ez nem Kálvária?
Egyébként: olyan nincs, hogy valami ingyen. Ezt jó lenne egyszer és mindenkorra megjegyezni!

egyszerufideszes · http://egyszerufideszes.blog.hu/ 2010.08.24. 19:13:32

Hasonlít az alsócsernátoni tájmúzeumhoz, csak ugye az khmm egy múzeum...

yippyupp 2010.08.24. 19:16:25

@atpijkamo: majd feldobom a könyvet, olvasd el. lent megvárlak a rekettyésben

mement 2010.08.24. 19:22:47

mondjuk ha sajat kertjeben allitotta volna fel, senkinek semmi baja nem lenne vele...

2010.08.24. 19:30:30

Ezek 24000 euróba kerültek. Ennyi pénzből egy szánkós - sí felvonót lehetne építeni.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.08.24. 19:34:41

Mik azok a buckák, a kapuk előtt-mellett-mögött?

Mert, ha ezek amolyan ugratók-akadályok a profibb síelőknek, akkor tényleg veszélyes helyeken vannak ezek a kapuk.

Akinek nem jön be egy buckaugratás, tényleg fejjel megy a kapunak.

Bár az is lehet, hogy ezek nem buckák, mert úgy néz ki, mintha még nem simították volna el azokat, még csak hevenyészett földhányásnak tűnnek.

De az is lehet, hogy lyukak. Sportot lehet űzni abból, hogy ki mennyi lyukat tud kikerülni, mielőtt az egyik elnyeli, vagy mielőtt nekiszalad az egyik kapunak.

Abban már bele sem merek gondolni, hogy valamelyik gyerek a kapuk között próbál lesiklani.

Értem a felháborodást, de hamarabb is tiltakozhattak volna, mert ennyi kaput azért nem lehet seperc alatt beállítani.

Nagy az Isten állatkertje, sokan vannak a ketrecen kívül. Még azt is mondhatnám, hogy ezért tartunk itt, mert ez az észkombájn ennyi ésszel még képviselő is, gratulálni tudok azoknak, akik ismerték és rászavaztak.

Most szívhatják. Csak drukkolni tudok nekik, hogy ennek az embernek több ötlete le legyen. A közelgő választás erre is megoldást nyújthat... nem árt, ha figyelnek, ki választanak meg... nem csak ész nélkül Xelgetnek...

Táncolj Törő! 2010.08.24. 19:38:38

@egyszerufideszes: Nézne is csúnyán a Haszman Pali bácsi Csernátonban, ha meglátná a kúria udvarán azt a sok rohadt betonblokkot! :)

cso zsi 2010.08.24. 19:42:25

@t a m á s: Ezt az életben nem hiszik el itt neked. Vagy nem látnak tovább az orruknál, vagy onnan jött a kommentelők többsége.
Nem új keletű a dolog. Ahogy a "nagy" magyarjaink is csak mondott magyarok, úgy pl. egy magyar vezetője nem volt ennek az országnak 1000 év alatt. A többség honnan is jött??
De vagy 500 éve folyamatosan jöttek Debrecenbe, Pestre, mert ott nem volt jó.
A szocit is emlegette valaki. Az egyik legnagyobb "beszállító" volt, sok művészünk "lett", sokaknak rokona "lett" odaát, stb...
A rendszerváltásunk, és a Ceausescu kormány megdöntése megindította az áramlatot. Nem 23 milliót, ahogy ijesztgettek. Romából is állítólag csak millió körül van, oszt mégis, mindenhol vannak.
Úgy néz ki, Pest megyében igen jól elvannak az erdőntúliak, merrt komplett települést is belaktak már, hazai csak tévedésből költözött oda.
Ügyeskedéssel, hamis bizonyítványokkal meglehetősen mafgas pozícióba jutottak cégeknél, és ahol a hazai bizonyítványhamisító kibukott, ott a határontúlit nem lehetett megfogni, mert nem volt bizonyítható a dolog.
Nem vagyok se mélymagyar, se hűdemagyar, mert nem tudom, mi vagyok. Az őseim között cigány, és szerb is lehet, a párom nagyanyja szintén Székelyföldről való. Ettől még valahogy mindünknek sikerült belebotlani egy új hazát választóba, aki kifúrt az állásból, vagy csak meggátolta az előrelépést. Hadd ne szeressük őket. Elég már így is, aki miatt más hazát kell keresnünk.

A franciák most akarják hazatoloncolni fél kelet-Európát. Jól jön majd nekik a kettős állampolgárság, itt fognak megülni azok is minálunk, a gödör alján.

cassy66 2010.08.24. 19:54:15

@yippyupp:
Nem azt mondtam, hogy a wikipédia a leghitelesebb, de miután itt sokan előtted még azt is megkérdőjelezték, hogy a székelyek egyáltalán magyarok-e, így gondoltam, hogy egy laza infóhalmazt bedobok elsősorban a nagy magyarjaink miatt.
Akiket ugye mindenki magyarnak nevez, mert híresek. Ezek szerint a szegregáció új fajtáját sikerült meghonosítani: magyar az lehet, aki bár a jelen határokat figyelembe véve "külföldön" született, de valamiért híres lett, az összes többi ugyanoda született pedig maradjon csak külföldi székely...

Tudok én neked egyébként hiteles eredettörténetet prezentálni a magyarság történelméről, csak egy kis forrásmunkát igényel...

yippyupp 2010.08.24. 19:57:18

@cso zsi: nos, gondolom az Árpád ház kihalásán elmélkedsz. Kellett ugye a tesót felnégyelnie szentistvánnak. evvan, azóta szopunk. épp olyan történelmileg utólag hamisnak tűnt himbilimbit mint a tatárjárás, török hódítás, sorolojam?
szerintem valami nyugati gyagya van a magyarokban, mint a madarak agyában, hogy arra kell menni és kész. közben egész nyugat-európa tele van történelmi szélkakasokkal

yippyupp 2010.08.24. 20:03:59

@cassy66: nos, a megkérdejelezőknek egy hirtelen fokos csapást küldenék elolvasás helyett, mert a székelyek székelyek, de anno mikor még írni sem tudtak csatlakoztak ahhoz a csürhéhez, aminek az eredettörténetét küldjed csak nyugodtan. apámnak is voltak elméletei...

tintamin 2010.08.24. 20:04:30

EMBEREK!

HÁT MEKKORA KIRÁLY SÍFELVONÓ!!!

A világ legkülönlegesebb felvonója a világ legkisebb dombján! Attrakció!
Ráadásul fából! Ide fognak járni a zosztrákok meg a zolaszok, (meg a zemberek), mert ilyen még a világon nem volt!

Szeged az ország leginnovatívabb városa!

hakos2 2010.08.24. 20:13:56

@cso zsi: Ne haragudj, de te megjátszod vagy tényleg ennyire hülye vagy....?
Téged sehonnan nem fúrtak ki, mert ha egyébként is olyan zagyvaság van a fejedben mint amit itt összehoztál, akkor sem alkalmaználak, ha te lennél az egyetlen jelentkező....

pakesz (törölt) 2010.08.24. 20:25:32

ha ugyis ilyen sok ideje van hogy odajar, akkor osszak be hogy alkalmankent "lekezelik" azokat a kapukat

nem nagy ugy gombaval be kell ojtani, az ugyvedek megvedenek oszt jo napot

yippyupp 2010.08.24. 20:25:48

@hakos2: "alkalmaználak" - no lesz még székely kapu építve? vagy te fejezed be az emnullát, vagy ez miez?

yippyupp 2010.08.24. 20:29:36

@hakos2: tudod mit? inkább én sem szóltam semmit, nehogy aztán alkalmazz...

hutyuru 2010.08.24. 20:29:56

Mondok en is szekelykent egy viccet:
-MIKOR LESZ A SZEKELYBOL ROMAN?
-HA KIMEGY MAGYARORSZAGRA!
Sajnos a fentieket olvasva ez nem is annyira vicc.(tisztelet a kivetel)

cassy66 2010.08.24. 20:33:28

@yippyupp:
... hát.. a csürhe csürhe-voltát erősen megkérdőjelezném...

Azt hiszem nem egyforma történelmet tanultunk/tudunk...
És ez nem az elméletek gyártását jelenti, hanem reális tárgyi tudást.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.08.24. 20:34:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
A kereszténység (a magyarországi protestáns hívők szóhasználatában gyakran keresztyénség)[1] egyistenhívő[2] vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel.[3]

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.24. 20:39:47

Hű,de nagy a zaj. Bezzeg amikor pl. az ügető helyére felépült a 850.izraeli pláza nem recsegett a népharag.
Ezek a kapuk amúgy tényleg nagyon veszélyesek,erről a meredek dombról akár 3 km/h sebességgel is nekik lehet vágódni.

boronyás 2010.08.24. 21:03:45

Nyilvánvaló, h látszat-magyar tevékenységről (az általam csak epic magyaroknak -esetleg true hungarianeknek- szóló tevékenység)van szó, mégis azt javasolnám, csináljanak a kölyköknek versenyt a kapuk között, esetleg lehetne ráhúzni olyan rikító narancssárga szivacsréteget, mint a sípályákon, sőt akár fotocellás időmérő rendszert is ki lehetne építeni, lefogadom, h a székelyeknek sem lenne ellene kifogásuk, legalább kicsit jobban illeszkedne mindez a 21. századba.

yippyupp 2010.08.24. 21:04:49

@cassy66: oké, én várom és okosan figyelem, hogy honnan jöttünk, mert az én tudásom szerint innen is onnan is... ok, nem csürhe, az túl nyugati megfogalmazás a magyarokra - tény, hogy manapság sem kezelik le kevésbé nemzetünket. bocs, az ősmagyarságában megbántottatnak. én magyar vagyok, de nem tudom, hogy a picsába kerültünk ilyen szopatós helyre...

tommymako 2010.08.24. 21:05:04

Szerintem tuti jó akadály pálya kezdő sielőknek. Szerintem 2026-os foci vb után itt rendezik a 2028-as ifjúsági olimpia lesiklószámait.

marosy 2010.08.24. 21:09:10

"Székelyek? Hol vannak manapság? 300 km-re a határtól!"
Én itt vagyok Budapesten.

Az ilyen "Ferenc"-ek miatt tart itt ez az ország.
Van egy kompromisszumos javaslatom: Maradjanak a székely-kapúk és a gyerekek a szüleikkel menjenek a Hargitára szánkázni.
Szebb jövőt, mert a jelent elkúrták a Ferencek!

yippyupp 2010.08.24. 21:09:26

@marosy: isten hozott, bátyámuram!

Edward Nygma 2010.08.24. 21:24:49

A székelyek jóemberek, eddig stimmt. A kapukkal sincs semmi baj. Csak az nem világos, hogy Szegednek mi köze van mindehhez?

@Táncolj Törő!: Neked mi fáj? Egy szögedi lekúrta a nődet, vagy mi?

tintamin 2010.08.24. 21:35:57

@marosy: Oh, a "szebb jövő"-vel csak óvatosan, mert azt már lenyúlta egy hűdenagyonmegamagyar sámánista-tiszapista gyülekezet, maradjunk inkább a "tisztességes jövő"-nél, az még nem foglalt, és egészen vállalható...

A fenti sztori pedig egy csudálatos tipikusan magyar történet.... (sajnos)

yippyupp 2010.08.24. 21:40:05

van riposzt, itt már nincs látnivaló

hutyuru 2010.08.24. 21:50:19

Itt egy csokorra való székely kapu felirat :)

- A béjövőnek szállás, a kimenőnek békesség.

- Áldás a bémenőnek, üdv a kijövőknek.

- Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!

- Békesség a bemenőknek, egészség a kimenőknek.

- Ha e zajló nagyvilágban baj és bánat kerget, jó szándékú szívvel mihozzánk betérhetsz.

- Ha jó szándék hoz, e kapun bejöhetsz, különben az úton fel s alá elmehetsz.

- Házad lehet bárhol, de hazád csak itt.

- Isten hozott. Ha mész, Isten legyen veled.

- Isten segedelmével állíttatta Beke Gyula és neje az Úr 1865. esztendejében!

- Jó szívű barát, béjöhetsz.

- Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez - testvér - ne légy hűtlen soha.

- Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja. - Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonoszt, álnokot végképpen kizárja.

- Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja.

- Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.

- Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni.

- Vándor, ha elfáradsz az élet útján, bizalommal térj be e kapu alatt, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.

hutyuru 2010.08.24. 21:54:17

Itt egy csokorra való székely kapu felirat:

- A béjövőnek szállás, a kimenőnek békesség.

- Áldás a bémenőnek, üdv a kijövőknek.

- Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!

- Békesség a bemenőknek, egészség a kimenőknek.

- Ha e zajló nagyvilágban baj és bánat kerget, jó szándékú szívvel mihozzánk betérhetsz.

- Ha jó szándék hoz, e kapun bejöhetsz, különben az úton fel s alá elmehetsz.

- Házad lehet bárhol, de hazád csak itt.

- Isten hozott. Ha mész, Isten legyen veled.

- Isten segedelmével állíttatta Beke Gyula és neje az Úr 1865. esztendejében!

- Jó szívű barát, béjöhetsz.

- Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez - testvér - ne légy hűtlen soha.

- Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja. - Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonoszt, álnokot végképpen kizárja.

- Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja.

- Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.

- Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni.

- Vándor, ha elfáradsz az élet útján, bizalommal térj be e kapu alatt, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.

cso zsi 2010.08.24. 21:59:23

@hakos2: Az a baj, hogy sokan játsszák itt a hülyét, és a vakot.
Épp vezető pozícióba kerültem volna, amikor egy határontúli nyikhaj megjelent a cégnél. Később kiderült, hogy az egyik régi kedves, középvezető közeli rokona, majd még hirtelen lettek páran a cégnél.
Apám egy közismert cégnél volt "isten után" a negyedik ember. Hirtelen ott is megjelent egy határontúli fiatalember, aki a csúcsfőnök helyettese lett, a régi helyettes egyik napról a másikra nyugdíjba vonult. Mindez az első narancsos éra alatt történt.

raoul 2010.08.24. 22:00:07

en, mondjuk szekely vagyok

de szerintem is hulyeseg volt oda tenni a kapukat

meg innen, 300 km rol is laccik
( ja meg az is, hogy " @cassy66 " egy vilagraszolo nagy marha )
ez az en szemelyes velemenyem, na ...

cso zsi 2010.08.24. 22:04:22

@Cuppanj a végére!: A népharag ugyan recsegett, de nem engedtek neki teret. Szerintem a pláza, és lakópark építtetőket jobban nem szeretik itt, mint a kapufákat.
Amik egyébként szépek, és hasznosak is egy kerítésen, bejáratot kialakítva.

dr. médiafigyelőbété 2010.08.24. 22:16:14

@Hutyuru:
Ez mind szép, de a múltkor ide a mellettem lévő bódéba 1 hétre bézártak egy ilyen székely kollégát, hogyaszondja, kezelni kő a szivattyúkat. Nézte-nézte a kistévémet - nemigen használom, mert netezek -, beszéd közbe' is csak nézte az én kistévémet. Mondom néki, nem-e kell kölcsönbe' - e ez a kistévé? - már, hogy ne unatkozzon a szivattyú-kapcsolgatás közben.Hát, nem bánom, mondta, ha már így szóba hoztam, s mondta, hogy néki nem hogy egy zsebrádiója, de még egy konzervnyitója sincs. Azt is adtam néki. 1 hétre rája leteszi az asztalomra az én kistévémet, bészáll a kisbuszba, oszt' örökre el...Kihúzom a zantennát, hát a kezembe' maradt, mer' valaki eltörte a tüvinél. Hej, székelyek, székelyek... :)

kisa 2010.08.24. 22:18:01

@cso zsi: Szerintem is szépek, csaképpen Szegeden semmi keresnivalójuk. Még jó, hogy a szovjet megszállás alatt nem kellett hagymakupolákat építeni. Szóval igazából az ilyen nagyon jellegzetes dolgok ott szépek,. ahol kitalálták őket, és ahol van funkciójuk. Szerintem.

cso zsi 2010.08.24. 22:29:11

@cassy66: "Német mindkettő, de mégis két külön országban éltek...
Mára már nem, ez nekik szerencse. "
Egyiknek sem szerencse. A nyugat-németek bánják, hogy a nyakukba vették, a kelet-németek meg rosszabbul élnek, mint.... mi.
Csak a fal, és a szögesdrót nincs már.

Rékafotó 2010.08.24. 22:29:18

@cso zsi: tehát ha egy magyarországi cseszik ki veled, túr ki a helyedről, tesz keresztbe neked, akkor azért van, mert ő személy szerint egy aljas gyökér. De ha ugyanezt egy erdélyi, akkor nyilván azért, mert ő erdélyi.
Világos.

kukatr 2010.08.24. 22:31:16

az ember kreatív, a gyerek még kreatívabb.
felnőttként hirtelen három dolgot tudok mondani, amivel a kapuk közt haladék el gyerekként.(szánkó, bicikli, bukfencezés) biztos vagyok benne, hogy egy átlag nyolc éves legalább ugyanennyivel ki tudja egészíteni.
ezeket az új pályaelemeket a gyerekek imádni fogják, a felnőttek sikítanak miatta. jogosan. szerencsésebb helyre is kerülhettek volna a kapuk.

de majd az MKKP hegyet épít Szegednek.:D

yippyupp 2010.08.24. 22:33:46

@raoul: kiváncsi voltam onnan nézve ki a marha ő, vagy é? a vér nem válik vízzé azért itten sem

gazoló 2010.08.24. 22:58:03

egyetértek azokkal akik felgyújtották,az árukat vissza kéne perelni és értelmesebb dologra kellene fordítani.. /akár nagyobb dombra a gyerekeknek/Ne ájuldozzunk már a székelyektől...ők éljenek boldogul romániában...Magyarország a HAZAIAKÉ...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.08.25. 00:02:08

szeritnem ettől izlagmasabb lett a szánkópálya. ha féltik a hülyegyerek koponyáját, akkor tegyenek védő matracot a kapufákra. az alpesi sípályákon a liftek tartóoszlopai is be vannak alul bugyolálva, hogy senki ne reccsenjen aki koppan rajta.

Kynikos 2010.08.25. 03:49:33

Ez csak a magyarság megosztására tett újabb kísérlet. Ha a szánkópályán elkülönül a lecsúszók és felkapaszkodók csoportja az biztonságos. Aki meg szereti az extrém sportokat, az örül neki. Aki itt meghal, az megérdemel egy Darwin díjat. Aki, meg ebbe beleköt az elmehetne a britek munka és balesetvédelmi hivatalához dolgozni.(www.mr1-kossuth.hu/archivum/harminc-perc-alatt-a-fold-korul-tiltott-haziallatok-san-franciscoban-erotikus-iphone-korrupt-rendorfonok-del-afrikaban.html)

gpetersz 2010.08.25. 04:54:13

B+!

Mi a túrós lófisz köze van az egészhez annak, hogy KIK A SZÉKELYEK? A kérdés egyszerűen az, hogy jó helyen vannak-e a kapuk? (ha felgyújtják, akkor feltehetően nem)

Ha tényleg ott szánkóznak a gyerekek, akkor ki volt az a pöcs aki oda találta ki? Másrészt nem szép leprolizni azt, aki a mai Magyarországon NÉVVEL vállalja a véleményét! Hány ilyen van? Mondjuk ezen a bloggon...

Hülyegyerek.

nestrot10 2010.08.25. 05:16:54

A hülyeség elvonja a figyelmet a fejlődő terror viktatúráról!!! Miért nem erről beszéltek?
EZ A FIGYELMEZTETŐ HÍR! -nem a kétfarkú kutya , meg a szar székelykapuk Szegeden!!!!!
Az NBH és a rendőrség terrorellenes csoportot hoz létre!!!!!!!!! tízmilliárdos beruházás új kocsikat, fegyvereket, technikát és komplett mentőszolgálatot jelent.Csak Pintér alá tartozik! ( nem a rendőrség alá)

Megalakult a FIDESZ ÁVÓ.....mondjuk ki bátran. Fél a gonosz törpe és bandája egy igazi FORRADALOMTÓL!!!!!!

nestrot10 2010.08.25. 05:57:06

SZÉKELYKAPU HELYETT FOCIKAPUKAT!!!!!!!!!!!!! Marha mélymagyarok!

Sanyix 2010.08.25. 08:47:09

itt Finnországban bezzeg senki nem merne ilyen hasonlóan nemzetellenes kijelentés alá írni a nevét, de nem is igazán az van hogy nem merné, hanem itt senkinek nem jut eszébe ilyesmi
pl. "Oroszországi finnek? Hol vannak ők? Egy másik országban!"
Ezt itt még elképzelni SEM lehet

=Ford Prefect= 2010.08.25. 08:50:59

Kár "székelykapuzni", bármit raktak volna ki, hülyeség lett volna...

ifarkas 2010.08.25. 08:51:26

Ez az Apró-Juhász egy alkoholista verekedős "Nagy magyar" faszkalap. Tavaly egy kocsmában ahol 3 napig ivott mint az oktalan állat és aludt (nem tudták hazaküldeni a 120 Kg-os barmot)még a rendőrnőnek is beszólt: "mutasd a pinád"
Képviselő hmmm...

Mr. Rustical 2010.08.25. 09:33:12

Emberek, látott már közületek valaki valódi szánkózódombot? Azon fák vannak, bokrok, sőt kövek.
Legjobban szánkózni behavazott erdei utakon lehet. Aki olyan helyen nőtt fel, ahol ténylegesen lehet szánkózni, ezt mind tudja.

Ezen a dombon a kapuk egyik oldalon vannak, sorban, miért éppen ott kéne lemenni? Láttatok már sípályát? Ott is van egy rész, ahol felfele mennek a népek, felvonónak hívják. De ahol nincs felvonó (pl. Budán a Normafánál) ott meg ösvény van a felgyalogláshoz.
Erre pont alkalmas ez a kapusor.
Eddig hol mentek fel a gyerekek a szánkódombra lesiklani? Össze-vissza, mindenfelé? Mert az tényleg baleset-veszélyes.

Egyébként is, ez a "domb" maximum halomnak menne el, ilyen dőlésszögnél egy kétéves is ki tudja kerülni a kapukat még szlalomban is, ráadásul miről beszéltek, amikor hó sincs egész télen.

Miről szól ez a vita? Ti mind képviselők akartok lenni Szegeden októbertől, vagy ennyire ráértek?

Xezs 2010.08.25. 10:23:53

Mekkora ízlésficam már székelykaput építeni a panelház szomszédságába. Elég fosul néz ki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.25. 10:30:31

@Ringlósztár: A panelpatkány, mint jelző szükséges, de nem elégséges feltétele a gyorstechnológiás építésű tömbházban élés. A másik, a fontosabb a patkányság. Utóbbi a lényegesebb, mert még a kiköltözők egy részénél is megmarad. Az ilyen rakja a szemetét a szomszéd kukájába vagy az erdőbe, nem húzzza ki az útjába eső parlagfüvet, nem akar se csatornázásra, se útépítésre lakossági hozzájárulást fizetni, stb, stb...

@portis: Azt írtad, hogy "Rendes keresztyény országban".
Nagyon jól tudom, hogy a honfoglalás előtt már a magyar nyelv részévé vált ószláv (óbolgár) krisztyannyij (= krisztusi) szóból eredő elnevezés az apostoli (katolikus, ortodox keresztény) és világi szövegekben ma keresztényként él. A protestáns történelmi egyházakban, az újprotestáns gyülekezetekben és a velük közös eredetű, de dogmatikailag teljesen eltávolodott álkeresztény szektákban a reformáció korából fennmaradt, az eredeti szláv szóra jobban hasonlító keresztyén megnevezés használatos. Ökumenikus közegben gyakran lehet olvasni a "kereszt(y)én(y)" formulát is.

A keresztyény jelző viszont számomra új, én tőled olvastam először.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.25. 10:32:02

@Don Bandi: Kivéve azokat, akik lelopták a védőpárnát és azon csúsztak le, neki az az oszlopnak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.25. 10:33:10

@gazoló: Ebből is látszik, hogy a barna és a vörös, a náci és az internáci között nagyon nehéz különbséget tenni.

SiKom 2010.08.25. 10:48:20

@gpetersz:
"A kérdés egyszerűen az, hogy jó helyen vannak-e a kapuk? (ha felgyújtják, akkor feltehetően nem)"

Ja. Tehát a TV székház se volt jó helyen, mert felgyújtották...

Mondjuk el is költöztették :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.25. 11:45:04

@Sir Kommentor: Jó helyen a Szabadság téren csak a kőfallosz meredezik...

cassy66 2010.08.25. 12:17:49

@raoul:
:) Imádom, amikor névnélküli, aluliskolázott kis senkik tudnak gyalázkodni...
Azt hiszem hozzád nem szóltam, nem sértettelek meg, te mégis engem világraszóló nagy marhának nevezel.

Igen, az vagyok. :)
46 éves nő léttemre 2 magyarországi és egy angol egyetemi diplomával te, egy senkiházi engem akarsz degradálni?
Kinek képzeled te magad? Hogy nem vagy székely, az is biztos.

De legyen igazad. :) Ettől én még nem vagyok sem több, sem kevesebb....
Gratulálok magasröptű szellemi szintedhez, hihetetlen intelligenciádhoz és mélységesen sajnállak sekélyes, nyomorúságos kis életedért, sorsodért, amiért mindig másokat okolsz és mindig másban, másokban keresed a hibát.
Nem mellékesen próbáld meg a kisebbségi érzésedet nem azzal kompenzálni, hogy másokat gyalázol.
Keresd meg magadban a hibát, próbáld meg megváltoztatni, és próbáld meg elfogadni magad olyannak, amilyen vagy.
Ha nem megy, akkor meg tegyél ellene, de az az út, amit te választottál, a problémáid másra áthárítása nem egy üdvözítő megoldás.
Előbb-utóbb beleroppansz...
:)

beglacka 2010.08.25. 12:49:58

Biztosan hallottátok kedves barátim, azt a kifejezést, hogy "tápos". Ezzel mí székelyek illetünk titeket anyaországiakat- van akire kevésbé, van akire nagyon találó. Ez az eset hűen tükrözi miért kapjátok néha néha. Nem a székelykapukat istenítem, nem is mondom, hogy annyira szükséges volt oda. (furán néznek ki tényleg néhány fényképen) Viszont valaki valamit csinál máris azt nézzük, miért veszélyes, miért óriási rossz. De nem ettől vagytok táposok, a székely is alapból ilyen. Viszont amitől igen, hogy felállítanak pár kaput ami mellett szemmel jól láthatóan simán, lazán le lehet csúszni és előre nyavalyogtok hogy nem mertek. Na ettől azok vagytok. Amikor kisiskolás voltam, 6-7 éves, iskolakirándulás szerűen mentünk a közeli hegyre - nem ilyen földhányás mint a tietek- szánkózni. Azt a helyet választottuk ki, ahol kevesebb a fa. Mondom kevesebb... És igen néha elütöttük őket, néha vérzett az orrunk de ez van. Ennek ellenére direkt oda alakítottunk ki ugratós pályát ahol fa van, legyen érdekesebb... Ezek és az ilyenek miatt a hétvégén átmertem lépdelni a köveken, amik egy patakocskában voltak amíg egy 16!!! éves kinti ismerősöm nyávogott, hogy ő most hogyan jöjjön. Remélem nem sértek meg nagyon senkit azzal, ha azt mondom, ez az eset nagyon tápos! Remélem nem mind gondoljátok komolyan, hogy tényleg az a baj, hogy odakerültek azok a székelykapuk, hanem ősi magyar szokás szerint csak személyes konfliktus élesedett ki valami ürüggyel. Kár ekkora feneket keríteni szerintem neki.
Üdvözlettel, Bege László Balázs

Xezs 2010.08.25. 13:55:58

@cassy66: Pont az ilyen melldöntegés veri ki a biztosítékot sokaknál. Miért kell állandóan többnek látszódni? Te kapásból felsorold itt a diplomáidat (kinek mi köze hozzá?) meg arra vered magad hogy székely vagy. Elhiszed hogy mindenki leszarja? Ha visszavennétek az arcból, talán jobban elfogadnának titeket a magyarországiak. Ha pedig olyan mértékben leszartok minket, ahogy sokszor hangoztattátok már az évek során, akkor miért van az hogy mindig előkerültük magyarországi fórumokon (mint a Homár), meg azért valahogy mindig idefúj titeket a szél az országba? El kéne már dönteni hogy beilleszkedni akartok vagy melldöngetni. A kettő együtt sajnos nem megy.

Ja és van akinek már sikerült. Nem is hőzöng hogy ő mekkora nagy székely. Talán ez a kulcs?

2010.08.25. 14:04:55

@cassy66: okostojás: egy olyan helyet, ahol megnő a helyzeti energia, azt már lehet szánkózásra használni.
Nem kell hogy nemzetiszalagot átvágva a polgármester kinevezze szánkódombnak.
Furcsa árnyékbokszolást végzel...

2010.08.25. 14:12:00

@atpijkamo: neked szavazom meg a "NAP KOMMENTJE" címet ! ez jóóó vót ! :)

2010.08.25. 14:19:01

@cassy66: "Itthon az átlagember nem büszke arra, hogy magyar, kint pedig igen"
Ez nem érdem, hanem szituáció. Ott kinn egy ellenséges környezetben kell fennmaradniuk. Itthon meg egymás között vagyunk.
Akkor ők már magyarabbak az itthoniaknál ?

Hell-icon 2010.08.25. 15:00:31

Vihar egy kanál vízben.
Ezen a képen jól látszik, hogy bőven van még hely szánkózásra:
lh3.ggpht.com/_t1hiGAV4ZmY/THN0gpPBi_I/AAAAAAAAD9E/pOwKbATr2qo/s640/IMG_2094.JPG

A szegedi gyerekek 99%-a a töltésekre jár(t) szánkózni és senki nem halt bele.

Gastroger 2010.08.25. 15:16:27

Apró Juhász Andrást a Kétfarkú Kutya Párt kampánytanácsadójának, hátha a jobbikosok is átpártolnak!

- Szánkozódombot minden alföldi panel-városrészbe, székelykapukkal, vakondtúrás terelőkkel!

- Árpádsávos térburkolatú Hóemberépítő parkot, éjjel-nappal üzemelő sárgarépa, feketeszén, és csorbafülü lábos automatákkal.

- A tó helyett épüljün turulmadár itató (Kárpát-)medence. Természetesen Nagymagyarország formájú legyen.

Xezs 2010.08.25. 15:52:36

@Gastroger: Továbbá legyen a boltokban nagymagyarország illatú dezodor!

t a m á s 2010.08.25. 16:10:22

@beglacka: Ha érted;Nem a székelykapu szánkózást gátló vagy nem gátló volta itt a kérdés.
Hanem hogy nyomultok itt Magyarországon. Hogy az arcunkba toljátok a szimbólumaitokat, hogy kéretlenül bizonygatjátok hogy nektek is jár a magyarországi javakból.
Hát lehet hogy valóban találó a "tápos" kifejezésetek. Igen az a sok-sok milliárd adóforintunk amit lenyúltatok az elmúlt évek során rólunk, amivel "tápláltunk" benneteket az valóban tápossá tett bennünket.
Én ha már Szeged; én se viszem kedvenc kétfarkú kutyámat Székelyudvarhelyre kiállítani. Mert ő ott - hozzátok hasonlóan bozgor lenne.

Gastroger 2010.08.25. 16:12:24

@Xezs: Hát látod, ez most szöget ütött a fejembe, lehet nem is lenne hülyeség NagyMo. formájú "wunderbaum" autós illatosítóval biznicelni, elnézve hány (H)-matrica van ilyen dizájnnal..
Persze további változatos illatokban, úgy mint lószag, székelykapu illat, tihanyi levendula aroma, unicum pára, kolbász-pickszalámi aroma, ázott-pulikutya szag. :)

.lll. 2010.08.25. 16:58:29

@t a m á s:

jól mondod koma,hogy szállna reád a nyári harmat,amelyik a fákat repeszgeti:D

Kandabula 2010.08.25. 17:07:13

Öreg székely beleszagol a levegőbe, majd kérdi:
- Asszony, te voltál?
- Én ugyan nem.
- Lányom, te voltál?
- És sem.
- Akkor én voltam.

csincsilla72 2010.08.25. 17:13:45

@t a m á s: Nagyon remélem, hogyha netán egy nyugatra szakadt rokon felajánl neked egy jó kis állást és mellé jobb életet, te is felháborodva visszautasítod, csakis a hazai álláskeresők érdekeit szem előtt tartva!
Istenem, micsoda állatkert....
Az ugye azért nem zavar, hogy kis hazánk nemzetiségeit is támogatja kulturálisan a legtöbb anyaország? Mondom: kulturálisan.
Vagy te komolyan azt hiszem, hogy a te adóforintjaid a székelyek villanyszámláira költi a kormány?
Mert ha igen, keress orvost, nehogy súlyosbodjon a helyzet.

Gastroger 2010.08.25. 18:08:47

Az év posztja amúgy...

KONTRA:

Nooormálisak?
- Szánkozó-dombot "építenek"...LOL :D

- Szegedre a panel mellé ugyyanerre a dombra székely kapuk kerülnek..WTF?

- "Székely-Magyar Világtalálkozó"- akkor most a székely nem magyar, vagy csak a székelyek jöhetnek, meg a magyarok, vagy mindenki, vagy miaz, hogy világtalálkozó? Egy szánkópályán. OMG

- Apró szerint a földkupac (ródlipálya), egy "Kurgán", (szkíta temetkezési hely). Apró J.J. meg a Hegylakó, abba volt Kurgán, ha jól emlékszem. Ááá, nem a tó miatt odabaszott földkupac. Kurgán.

- "Külön öröm számomra az is, hogy Tokmak Karaul, Magyarország főtáltosa, aranykopjás fővezér telefonon keresztül megáldotta a székely himnusz emlékművét" - mobilról legalább? Melyik hálózatból? 3GPS-e vóte? Vagy sms-ben áldotta meg? Jó volt a térerő? Jövő héten Dikmakhian Rasodus földsugárzásmérő kimutatja, hogy ez egy energiapark. Tuttti.(már most szakrális hely J.J. szerint). Bár még nincs hulla a domb alatt, majd azt is megoldják.

- A vakondtúrások a kapuk mellett: "Apró Juhász János szerint nem lesznek veszélyesek a székely kapuk, mert földhányással veszik körül őket. " (nol.hu), illetve "A súlyosan részeg állapotba került MIÉP-es a díszebéden ... behányt az asztal alá."
Most már értem a ródlipályát: télen meg havat kell hányni. :) Ez a hányásmánia, még súlyos anorexiát okozhat. Mondjuk valszeg a kölykök, nem közvetlenül mellette akarnak szánkózni, hanem vagy messzebb vagy a kapuk között.

- Levél Apró J.J.-től a délmagyar.hu -nak: megfizethetelen... :))) Súlyos. Józanul kellet volna elküldeni.

- Balesetveszélyesek a kapuk: Majd kitesz az önkormányzat egy táblát, hogy "Hó esetén a szánkózás tilos!", vagy "Ródlizás csak saját felelősségre", és kész.

PRO:
Adott egy szemétlerakó, amiből lett egy tó, meg egy domb. Pozitív. Szánkópálya, baromság, a kapuk szépek, örüljenek az ottlakók, de nem kellett volna ekkora giccsparádét meg felhajtást csinálni. Pár növény, pad, egy azaz egy kapu, vagy bármi más, (helyi fasz obrász), az sem turul, vagy ilyesmi, oszt kész.
Ötlet alapvetően jó, megvalósítás silány, kommunikáció bukta.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.25. 18:19:38

@kisa: Így vagyok az emberekkel is,nem csak a tárgyakkal. Jöjjön ide tanulni,fotózni.Aztán menjen szépen haza a hagymakupoláihoz vagy bármihez.
Persze a székelyekre nem vonatkozik,hiszen ők itthon vannak.Mint mi náluk.
"Egy az Isten,egy a nemzet,
Bármily gyenge,bármily sebzett."

Gastroger 2010.08.25. 18:32:39

@beglacka: Tisztelt Balázs!
Tisztelettel adózóm, hogy névvel vállaltad írásod, én csak a nikkemen vállamom. Tápos-e vagyok?
"Ezzel mí székelyek illetünk titeket anyaországiakat".

Köszönjük a kulturált általánosítást.

Bár itt anonimitásba burkolózunk, és próbál az ember minél kevesebbet elárulni magáról, elárulom, hogy olyan vidéken nőttem fel, ahol a viadukt oldalból a folyóparta vezető kb 45% lejtőn szánkóztunk, úgy, hogy egy kis eső esetén jeges volt, és ha nem vetted be a kanyart, mehettél a tüskés akácosba. Mentem is néha. Ráadásul erre bukkanót is építettünk. Hogy nehezítsük a helyzetet.

A posztnak semmi köze ennek a kapuknak se a székelyekhez, se a magyarokhoz. Egy ittas "képviselő" morbid nyilatkozatai, meg pár hisztis panelproli (azóta én is panelban lakók, szóval én is az vagyok), nyafogása, pár rossz helyre felrakott, de oda nem illő művészi fafaragás, meg egy rohadt szar kommunikáció, köretként azzal, hogy ez egy képviselő tollából, gondolataiból való. Ennyi.

Sajnálom, ha te ebből ezt vetted le.

Nekem is vannak nagyon jó erdélyi/román/magyar/székely stb. ismerőseim, most, hogy erdélyi, vagy székely, vagy mijafasz, hagyjuk, se le nem nézek senkit se lakhelye, se származása miatt, pontosan nem is definiálhatnám, hogy melyik "melyikbe tartozik", de kurvára nem érdekel. Legfeljebb a véleménye, vagy a dolgokhoz való hozzáállása miatt.
Szerintem senki nem írta itt azt, hogy, "minek székelykapukat egy ródlipályára, a szőröstalpú románok úgysem csúsznak el rajta". Ezért sem értem a Mint fent kifejtettem, pro és kontra - alapjaiban ez egy baromság.

De egy ámokfutó hülye nyilatkozatai miatt, vagy egy hisztis picsa nyafogása, (jajmilesz a gyerekkel) sem változtat a saját véleményemen.

Ami sajnos látom Rád nem jellemző, hiszen, -ahogy írtad- a tápos kifejezés "van akire kevésbé, van akire nagyon találó".

Lehet, hogy indulatból általánosítottál, de kérlek, gondold át mégegyszer.

Nem vagyok szegedi, sosem voltam az, de meg tudom érteni a helyiek felháborodását. Talán, ha másképp kommunikálják, tálalják, vezetik be. Egy jól induló ötletet szar emberre bíztak, aki elbaszta az egészet. Nem lennék meglepve, ha a nagy székely öntudattal rendelkező Apró János maga is székely, (erdélyi, román) származású lenne. Akkor is ily büszkén táposoznál-e?

Üdvözlettel,

egy kevésbé tápos.

pudliho 2010.08.25. 19:41:23

Városi gyerekként én is ilyen dombokon szánkóztam, nagyon jól jött volna az egyik oldalába egy sor ilyen kapu, mert bizony elég sokszor elsodorták a lefelé szánkózók a felfelé igyekvőket. Na meg ha a kölök olyan béna, hogy egy ekkora kaput nem tud kikerülni akkor azt a gyereket tartsák otthon mer'hülye :-)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 22:41:12

@Kulics: Én lassan nehezen tudok ellenségesebb környezetet elképzelni az itthoninál.. szemléltető ábrának elég a homár, amikor lényegtelen semmiségek miatt úgy marja egymást az egész csürhe, mint a veszett patkányok. Pedig itt még az a téveszme is megvan, hogy az indexre az értelmesebbje jár. (zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a székelyek, akik miatt állítólag az egész történik, csak jót röhögnek az egészen.)

Na EZÉRT vagyunk táposok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.25. 22:48:07

@Gastroger: "Jövő héten Dikmakhian Rasodus földsugárzásmérő kimutatja, hogy ez egy energiapark. Tuttti.(már most szakrális hely J.J. szerint). Bár még nincs hulla a domb alatt, majd azt is megoldják. "

Jössz nekem egy billentyűzettel, az enyém használhatatlan lett, amikor röhögés közben beleköptem a kávémat.

Xezs 2010.08.25. 23:27:53

@enamel: Á, ne legyenek illúzióid. Az Index az internet pöcegödre. Csak egy paraszthajszállal jobb, mint a puruttya, de tényleg csak annyival.

Kandabula 2010.08.26. 00:50:55

@Xezs: akkor a francba kerülsz ide? Spion!

Kukettó (törölt) 2010.08.26. 01:03:38

@pudliho:

"nagyon jól jött volna az egyik oldalába egy sor ilyen kapu, mert bizony elég sokszor elsodorták a lefelé szánkózók a felfelé igyekvőket. Na meg ha a kölök olyan béna, hogy egy ekkora kaput nem tud kikerülni akkor azt a gyereket tartsák otthon mer'hülye"

Mindkét felvetéssel egyet tudok érteni.
Főleg az utolsó mondattal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.26. 07:49:00

na meg mindig szankoztok?
gyerekkoromban az ilyen lejtesu dombokon felfele szankoztunk
azert ha a mentosok hazajonnek FR orszagbol ne feledjuk Oket, hasznosak lehetnek

TROLL 2010.08.26. 09:50:51

A Kétfarkú Kutya Pártnak van igaza. Hegyet Szegednek! Az minden problémát megoldana. Arra ráférnének a szánkózók is meg a székelyek a kapuikkal.

2010.08.26. 10:13:56

@enamel: "Én lassan nehezen tudok ellenségesebb környezetet elképzelni az itthoninál"
Azért mert nem nézel körül a világban.
Ha mondjuk elmész egy youtube oldal alá ahol késhegyig menően anyázza egymást szerb és horvát, macedon és bolgár, baszk és katalán, akkor meglátod mekkora gyökerek vannak a világban mindenhol.
Példa: www.youtube.com/watch?v=S7oHHIfh-WM
első hozzászólások között: "jebem ti siptarsku mater van iz hrvatske"
de a többi is ilyen fennkölt stílusú.

Dr. Körömlakk ® 2010.08.26. 12:41:37

ezeket a kapukat tényleg nem oda kellett volna...
baromi sok gyerekkel csesztek ki. egy nyamvadt panelrengetegben amúgy sem sok lehetőség van az idő hasznos eltöltésére, ha még azt a keveset is kilövik...

easyrider 2010.08.26. 12:57:30

na igen, vörös csillagos, sarló - kalapácsos emlekmu jobban illett volna oda, abban a varosban

Dr. Körömlakk ® 2010.08.26. 13:12:00

@easyrider:
tévedés
egy szánkódombra semmi sem illik... akkor sem, ha a városvezetés pillanatnyilag szoci, cigány, fidesz, elempé, tökmindegy...

2010.08.26. 14:52:58

na ezért tart itt az ország !

sturmo (törölt) 2010.08.26. 16:04:12

már csak 7 sor kerítés hiányzik

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.26. 17:07:02

@Kulics: Nem tudok szerbül, horvátul sem... ez mit jelent? Az ürgéről amúgy azt hittem, hogy lány, amíg el nem kezdett énekelni. Utána sem volt túl szimpatikus.

Mi ez amúgy, horvát, valami nacionalista énekegyüttes? 2:29nél szép a srác homlokpántja.

EMBEREK! (törölt) 2010.08.27. 13:37:54

Szerintem egy szegedi ne akarjon szánkózni. Oda született, ezt húzta. Én kazincbarcikai vagyok, én meg fakutyázni, meg korizni nem tudtam.

Vicc volt.

nakara 2010.08.27. 18:12:05

" A szent magyar föld minden lakója a turán-magyar állameszmét köteles szolgálni, tiszteletben tartani. Aki ezt nem hajlandó megtenni, hagyja el az országunkat!"

Xezs 2010.08.27. 20:39:07

@nakara: Úgy fosok a turán-magyar állameszmére, hogy csak úgy csorog rajta a hígfos. Akkor mi van?

MaNiAc 2010.08.30. 10:51:34

Mindenféle politikai felhang nelkul...

Ott lakok 200m-re kb. ettol a helytol. Kerdem en: mi a tokomnek kellett ez oda? Mikor a kornyekre koltoztunk, az asszony elso gondolata az volt: de jo kis jatszohely lesz ez majd a kicsiknek. Pff. Ha addig be nem epitik hulyeseggel az egeszet? Ertekelem, hogy nepmuveszet, meg minden, de... ROSSZ HELYEN VAN. :-/

2010.08.30. 11:51:14

@enamel: a horvátok és szerbek háborút folytatnak egymás ellen 15 éve. Akkoriban tankokkal ölték egymást.. most meg üzengetnek a jutubon. Mondjuk inkább ez maradjon.
Marko Perkovic aki fegyverrel is harcolt a szerbek ellen nagy népnemzeti énekes lett.
ROndaságokat üzengetnek egymásnak, hogy végezzenek fajfentartási cselekményeket a saját anyjukkal... ilyesmi :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.31. 14:51:41

@Gastroger: Kádár János koponyacsont-pora az smafu? Azzal van bevetve az egész! Állítólag...

alkon 2010.08.31. 21:29:40

Elég sajnos uraim hogy idáig jutottunk az emberiség szakadék határáig, meg mit kellene megtenni, hogy megértsük, hogy az eredetűnk nem csak a határunknál szakad meg mit evvel a jelképpel akartak meg mutatni, sokan elfelejtik származassunk eredetét és annak lényegét, mullt nélkül az ember csak árnyék ne is mondjuk az egész nemzet

Xezs 2010.09.01. 10:29:04

@alkon: Előbb tanulj már meg magyarul légyszi, mert az írásodnak se füle, se farka.

alkon 2010.09.02. 22:01:03

@Xezs: (Légyszi)??????? Mit is jelent ez a magyar szó. Igen már meg is értem hogy legyék szíves (azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti)

Xezs 2010.09.03. 02:05:14

@alkon: LOL, ez az egyetlen amibe tele tudsz kötni te bozgor? Járj már utána hogy hány ilyen rövidült szavunk (és kifejezésünk) van mielőtt rinyálsz. Talpadon viszket a szőr vagy mi bajod?

Xezs 2010.09.03. 11:46:20

Komolyra fordítva a szót nekem nincs bajom a kintiekkel, csak azokkal akik verik a mellüket hogy ők mekkora magyarok.

Egyrészt leszarom, másrészt meg sokszor nem is igaz.

Meg persze senki se ringassa abban a hitben magát, hogy a magyarországi átlagembernek olyan nagyon hiányoznak a kintiek. Az emberek 80%-a kb. szarik rá magasról, eszébe se jut. Van fontosabb dolga is mint ezen rágódni.

alkon 2010.09.04. 00:54:24

Azt már rég az miat meg is ették 1920. június 4 (trianon).
süti beállítások módosítása