Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Egy fültanú: Nemhogy nyög, üvöltve szexel a Palóc utcai asszony! (18+)

2010.08.30. 01:37 | szily | komment

Csodálatos utóélete van a Túl hangosan szexel a palóc utcai asszony című posztunknak, amiben egy backdoor üzenetet mutattunk be. A csodás utóélet egyik fele a remek kommenthalom, olyan kis gyöngyökkel, mint

faqq: Sosem értettem az üvöltve kúrókat. Azért 20 éves kortól nem akkora szenzáció egy kúrás, hogy kiabálni kelljen.

espadazo - Játékbolt: 3. alkalommal madzagra kötöttem a kamerát és leeresztettem az ablakukba. Sajnos nem sikerült a felvétel, de utána már csak kulturáltan rakoncátlankodtak.

Önjáró Talajgyalu: Nálunk csak a felső szomszéd szokott dugni, de ott csak a csúcsponton nem bír magával a csaj, ott szokott sikítani néha, de kibírható. Nem túl szaporák, hetente 1-2x csinálják és csak pár másodpercig hallani. Egyébként egy helyes harmincas csaj, blokkolnám én is, de el vagyok látva saját assonnyal bőséggel. :) Az sokkal idegesítőbb, hogy szemben van egy tüdőrák-TBC kombóval megáldott nyugger, aki végigkrákokja a meleg nyári éjeket, persze nyitott ablaknál, de kb. úgy, mintha az összes belső szerveit véres gennyes trutymóvá válva, akkor köhögné fel. A baj, hogy ez valószínűleg így is van. És már évek óta bírja. Na ezt bármikor elcserélném egy dugás miatt sikító szomszédra.

Szóval igen vicces a kommentfolyam, de még jobb, hogy levelet kaptunk egy olvasótól, aki azt állítja, hogy abban a Palóc utcai házban lakik. Ha igaz, ha nem, a móka fergetegesen folytatódik. És őszintén remélem, hogy a Palóc Utcai Asszony elindult a megérdemelt sztárság felé, és megkapta élete első szinkrofelkérését. Lucskos részletek alant:


Abban a Palóc utcai házban élek, amiről az augusztus 27-i cikkük szól (Túl hangosan szexel a Palóc utcai asszony (18+)). Őszintén szólva egyáltalán nem csodálkozom, hogy a történet még a Homárra is felkerült.

Szóval kérdésükre válaszolva: igen, tényleg annyira durva a helyzet, ahogy az a backdoor üzeneten olvasható.
Nem is nyögésnek, hanem inkább teli torokból történő ÜVÖLTÉSnek nevezném ezt (amikor az első éjszaka felriadtam komolyan azt hittem, hogy valahol kegyetlenül ütik az asszonyt és elgondolkoztam, hogy rendőrt kellene hívni, de aztán persze rájöttem hogy nem erről van szó :)).
Természetesen mindez nyitott ablaknál történik, azt pontosan nem tudom mikor, de kb olyan hajnali 2-3 óra körül. Én jó alvó vagyok, általában még a legnagyobb viharra sem ébredek fel, de ez még nekem is sok.
Higgyétek el, amit leírtak az egyik lakó részéről sem irigység, egyszerűen ilyen nincs, ez szereplés és csak a többi lakónak szól. Mondjuk ha nekem is mesélnék lehet, hogy én sem hinném el.

Azt nem tudom, hogy a postásnő lányával milyen volt a helyzet, de nem ilyen, az biztos. :)

Üdv:
Palóc utcai Homár olvasó

ui: Ha van rá igény, a következő akcióról megpróbálok hangfelvételt is készíteni. :)

És a végére még egy pár remek komment:

------------------------------------------

bértollnok:
Saját történet, nem hallomásból.
olyan 30 éve történt, lehettem vagy 15 éves. Kimotoroztam a szüleim nyaralójába és festettem a korlátot. A szemben lévő nyaraló (akkor még számomra ismeretlen) új tulajdonosai (egy fiatal nő és férfi) érkeztek meg és gyorsan bementek a faházukba.
5-10 perc múlva a csaj visított, mint akit nyúznak, de folyamatosan. Beijedtem, hogy itt nagy balhé van és a környéken senki más, csak ők és én. Gondoltam legalább tudjanak róla, hogy van tanúja a verekedésnek, elengedtem egy kavicsot a palatetőjükre. Nagy koppanás és benn dermedt csend. 5 perc múlva újra jött a visítás és válaszul a következő kavics, majd átmeneti csend. Egy darabig elvoltunk, aztán egyszer (lehet, hogy végeztek?) bepattantak a kispolszkiba és elrongyoltak.
Másnap a telekszomszédnak elmeséltem (nagybátyám és 190 cm 120 kg) a történetet. Úgy röhögött, hogy kapaszkodnia kellett. akkor jöttem rá, hogy mit tettem! :-) Megnyugtatott, hogy nem én vagyok az első, egy-két héttel korábban ő a kertből rohant át egy ásóval a kezében és rájuk szakította az ajtót! :-)
-----------------------------------------------
Mokele-Mbembe:
Ilyen szomszédom nekünk is volt. Már nem emléxem, hogy hívták őket, nekünk ők voltak a "Kúrósék".
Az volt a legaranyosabb, amikor nem sokkal a beköltözésük után a velük szemben lakó kis törékeny nénike panaszkodott nekünk: "Képzeljék, a múltkor jajgatott a szomszédasszony. Benéztem a levélbedobón, hátha valami baja van, és ezek ott basztak (sic!) a konyhaasztalon!!!"
Aztán ő is tett egy kis üzenetkét az ajtajukra, onnantól vagy csak 69-ben ment, vagy párna volt az asszonyka fején, de némiképp lehalkultak.
------------------------------------------------

egyenes labirintus:
Az egyik szomszédasszonyom is hangoshörgősordibálós, annyi a gond vele, hogy 60+os és hogy valószínűleg nem (csak) kefélik, hanem kínozzák (is). Szeretetből. Minden hétfőn és kedden. Néha nem is értem ember, ráadásul egy nő ilyen hangokat hogyan képes kiadni magából.
Bár én inkább süllőzni szoktam, de asszem lassan áttérek a domolykózásra, talán az segít feldolgozni... :)
----------------------------------------------------
czuki :
egy ideig poén, de ha minden nap erre ébred az ember, már nem. nálunk tavaly kezdődött egy hasonló helyzet egy primitív párral. három lakó is szólt nekik - dafke egyre hangosabban csinálták, plusz a kiscsaj, aki úgy néz ki, mint woody allen kifordítva, a vécébe járt magához nyúlni. aztán szólt nekik a közös képviselő, elmondta nekik, hogy vagy elhúznak a piklibe, mert bejelentetlenül, illegálisan laknak ott, vagy feljelentést tesznek az önkormányzatnál közszeméremsértés miatt. azóta kuss van, még a kutyájuk is néma. bár, az is igaz, hogy azóta kutyavizeletben úszik a lépcsőház.
---------------------------------------------------
szürke_tag:
Nem értem mi zavarja. Az én szomszédasszonyom a szomszédban akkorákat élvezett, aztán egyszer beszélgettem vele és megemlítettem, mire elvörösödött és olyan zavarba lett, nagyon aranyos volt ahogy mentegetőzött. Viszont valószínű azután hangtompítót szerelt fel magának mert nem hallottam. pedig olyankor mi is beindultunk az asszonnyal. Bezzeg amikor eladta egy őrült vette meg aki meg a falat furkálta állandóan. Visszasírtuk az egészséges nőt a dilis falfúróval szembe.
----------------------------------------------------
mike-kulas:
Én, amikor egy visítós csajt toltam csendes nyári éjszakán, elnézést kértem, becsuktam az ablakot és folytattam. Így is lehet ezt csinálni..
----------------------------------------------------
yvy:
Egyszer nekem is kicsit hangos volt az aktuális barátnőm.. Olyannyira, hogy a szomszéd átjött és bekopogott. Kimentem törülközőbe öltözve, kérdeztem mit óhajt. Mondta, nem tudnánk e kicsit halkabban. Mondtam neki erre elkínzott arccal, ha őt ez a falon keresztül zavarja, mit szóljak én, akinek kb. 3 centiről visítanak a fülébe... Kicsit gondolkozott, elnézést kért és távozott...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 01:40:18

varjuk!!!!!!!!!!
jojjon a hang!!!!!!
idevele

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 01:42:48

na
nem is akartam elso lenni oszt megse nincs itt
az uvolto asszonyt akarom jallani a Palocz utcabol

Megdobbent 2010.08.30. 01:45:15

De telleg nehez lokalizalni, es naponta az ajtaja ele szarni? :o

Ártatlan leányka 2010.08.30. 02:04:50

Az utolsó bevágott komment.. kész... most kipróbálom a vigyorogva alvást, jó éjt. :D

Zsola777 2010.08.30. 02:18:58

Most jöhet egy szavazás, hogy kinek van ilyen szomszédja; egy másik meg arról, kit mennyire zavar jobban: a kúró, a fúró, a krákogó, a kutyás, stb.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.30. 02:23:30

Ha ezt a szomszédoknak csinálja, akkor nem tűnik épeszű női hölgynek. Vagy ki tudja, lehet hogy amolyan toborzótrükk, ha a jelenlegi partner kidől, vagy megsüketül, hátha jön egy másik.

maegasira 2010.08.30. 02:25:55

Egyik közeli ismerősöm mesélte, h egy fülledt napon éjjel a társasházban alattuk lakó fickó (btw helyileg ismert, kopasz vállalkozó, pl konditerme is van, amilyan kispályás maffizózó) viagra segítségével már 3. órája k***rta a teli torokból visítozó csaját (srác kommentje:"legalábbis sztem viagra lehetett, ezt élő ember nem tudja cucc nélkül") nyitott ablaknál és még emelt hangon utasította is időnként ("hangosabb sikíts b+") amikor vki megunta és kihívta rájuk a yardot. Minden tárva-nyitva, kiválóan lehetett hallani ahogy a zsaruk becsengettek a fószerhoz, aki feltépte az ajtót és ott állt egyetlen szál durván álló fasszal, csatak izzadtan és köszönés helyett nekiszegezte a kérdést a zsaruknak: "Ki hívott ki titeket b+, ki hívott ki titeket" - csóró hekusok meg sokkoltan bámulták szénné gyúrt, péniszbe öltözötten hőbörgő fickót... Lehet, hogy van még tovább is, de én itt kifeküdtem a röhögéstől,(látásból ismerem az alanyt is) csak annyit tudok,h ez kb két éve volt, azóta nem volt ilyesféle incidens :D

ergerberger 2010.08.30. 02:33:22

A Palóc utcai asszony a mobilodra csengőhangként!
Csak most!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.30. 02:36:09

@Zsola777: Az enyémeket szerintem az zavarja, hogy éjszakánként 4 kilós könyvekkel csapkodom agyon a falon ülő szúnyogokat. A plafonon ülőket meg leporszívózom.

fagzal 2010.08.30. 04:22:47

A kúrás egy dolog, nálunk is laktak hangosék, de az engem nem zavar... ellenben mikor a szemközti süket öreglánynál nyitott ablaknál ordít a Barátok Közt, hát az büntet.

Régebben lakott fölöttünk egy spontán vándorszobrász, aki konstans fúrt. Én nem tudom, de tényleg, hogy mi a f*szomat lehet órák hosszat fúrni naponta, mindezt hónapokig! Szerintem hozatott egy bazalttömböt és vidiával osztotta neki, idegi alapon, biztos a pszichiátere tanácsára, tessék ketteske, így vezesse le a feszültséget...

Aztán van még a "kopogós nő", azt nem értem, hajnal 7 fele, meg késő éjjel tologatja néha a... hát nem jöttem még rá, hogy mit is, valószínűleg bowling-golyókat egy acéllapon, de hogy minek... meg hogy mér' kell a lakásban az übertűsarkúban steppelni órákat...

Vidékre kellett volna költözni, az van. Belváros a f*szom!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.08.30. 04:30:38

Önjáró Talajgyalu, az a tüdőbeteg aggcsont nekem is itt van szemben. Nem is sejtettem, hogy egy házban lakunk! Hanyas lakásban szoktad hallani a dömöckölést? Az albérlő csaj az? Egyszer becsöngetek már hozzá, ez már jó ideje várat magára.

Egyébként nálunk az asszony, ha jól alakulnak a dolgok, szintén hangoskodni kezd kissé, aztán a végeredményt is tudatni szokta a szomszéddal. Az a helyzet, hogy én is. :-D Még nem jött panasz. Igaz, egyre kevésbé is lesz rá okuk, sokéves házasság, ugye... :-))

MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó · http://www.mikulascentrum.hu 2010.08.30. 04:36:15

jajj ilyet nem illik elmesélni, de egyszer nekem is volt egy ilyen "őszinte" asszonykám, aztán a dolog röhögőgörcsbe fulladt, mert annyira vicces volt ahogy üvöltött.... nem is értem hogy lehet ezt férfiként kiállni röhögés nélkül. mert amíg csak úgy kedvesen elliheg, nincs is gond, de amikor üvölt mint akit nyúznak, az nálam beteszi a röhögőkapszulát....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.30. 04:39:58

Homárbulvár? :D

Várjuk a hangfelvételt :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.30. 04:52:37

"Na ezt bármikor elcserélném egy dugás miatt sikító szomszédra. "
Szerintem is jó csere.

Az a videó megvan, amikor az autóriasztó nyög? Olyan kéne nekem is :D:D:D:D

ÖREG 2010.08.30. 05:53:30

Van, hogy a férfi hangos. Itt vagyok példának én.Ha visszafogom magam, a párom nem tud élvezni. Kell a műsor.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.08.30. 05:59:57

Nálunk a lakótelepen a szemközti házból hallom néha egy csaj ordítását. Száll a sötét telepi fák felett :)

Mialee 2010.08.30. 06:10:55

sirva rohogok a kommenteken

pause 2010.08.30. 06:25:22

anyunal a felette lako a horcsoget setaltatta minden este ien gombben.
azthittuk mozgasserult lakik felettunk, vagy dodekaedereket tologatnak a patas unokak....

wwolf 2010.08.30. 06:36:28

faqq kommentjére az jutott az eszembe: Ideje lecserélni azt a partnert.

Énbagoly 2010.08.30. 07:00:59

A jó sztoriknak kell a folytatás. :)
Ha viszont ennyire zavaró, akkor nemcsak, hogy fel kell venni, hanem mikor az üvöltözős alszik, akkor még hangosabban visszajátszani neki az ablaka alatt. :) Azért kíváncsi lennék a reakciójára. :))

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 07:04:47

Amamtőrök vagytok.
Ha kimarad egy műsor, másnap reggel vitaminokkal meg húslevessel köll hajnalba becsöngetni a jőzerhez, hogy "baj van szomszéd? Mindne rendben?". Esetleg, mikor bealutak jahnalba, fel kell csöngetni, hogy hllom még ébren vagytok, nincs egy cigid? vagy ijesmi. Ezt lehet többen is csinálni 10 perces különbséggel.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.30. 07:07:00

A világért sem akarok ünneprontó lenni, de állítólag felnőtt embereknek komolyan ekkora szám, hogy a szomszédban dugnak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 07:13:16

@enamel: nem az nem
de hogy az egesz Paloc utca nyomon koveti egy no sexualis eletet az azert nem gyakori

Mylady 2010.08.30. 07:15:46

@enamel: Nem az a nagy szám, hanem hogy hangosak. Ha azt írta volna ki valaki, hogy éjjel falat fúr a szomszéd, akkor is lenne ekkora felháborodás.

Én egyébként egy kellemes szombat késő délelőtt sétáltam a lakótelepen a metró felé, amikor hatalmas nyögések, sóhajtozások és hasonló hanghatások ütötték meg a fülemet. Az egyik, alacsonyabban fekvő lakás nyitott ablakából jöttek az elég erős zajok. Komolyan zavarba jöttem.
A ház előtti játszótéren meg egy halom kiskölök rohangált.

na és akkor ? 2010.08.30. 07:20:28

...versenyre sarkallná !

Tóth Lajos 2010.08.30. 07:22:18

A szomszédunkba költözött egy rendőr meg az ordítós kis csaja. na és az alattuk lakó mellett élő, tehát nem közvetlen szomszéd kislánya egy esős baszós vasárnap megkérdezte az anyukáját, hogy anya, hova költöztek ezek az aranyos kis fókák?

msadmin 2010.08.30. 07:23:35

sziasztok nekem évekkel ezelőtt volt egy oldalszomszédom (nagyszoba) ahol vísitva kúrtak mint a disznók. 20 év körüli csaj meg a srác. eccer feljött apósom aki malacokat tart és beröppent egy délutáni vísítós kúrás a full vendégséget ki kellett terelnem a konyhába mert kínos volt.
após bement a nagyszobába megszakértette a párzás volumenét és olyan mázsa2re tippelt. "nemrossz, nemrossz" -így hümmögött.

de a durvább akkor volt mikor a csajt nem tudta kielégiteni a gyerek és az súlyos tárgyakat vágott a falhoz dühében.
eccer éjfél után ment ezen müsor és én is bedurrantam és átkiabáltam h "seggbe v szájba kúrjalak h abbahagyd?"
na akkor abbahagyták aztán elmentek hála égnek

moszkvicssluszkulcs 2010.08.30. 07:27:13

Fölöttem is lakott egy ilyen csaj évekkel ezelőtt, a Krisztike. Az meg az izgalmas kategória volt, amikor éjjel csinálták, mert arra beindul a zember, de volt amikor szombat délelőtt a 3 éves gyerekem azt kérdezte, hogy mi fáj Kriszti néninek, hogy így nyög...
Mégis a legmurisabb az volt, mikor vasárnap délután 3-kor vendégség nálunk, és Krisztike beindult az aznapi lovaggal. Szóval a vendégeink szájában megállt a süti...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 07:31:58

egyebSt sok nagyon liberalis es megerto kufircszakertonek azt kivanom, hogy legyen a szomszedja egy elmebeteg prdibalos dagadt qrwa aki uvolt minden ejjel ha basszak
ha meg nem akkor veri a ferjet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 07:36:23

ja
nem csak a dagadtak ordibalnak
de jellemzoen azok utik az embert

Énbagoly 2010.08.30. 07:37:27

@hagyma: Nehéz napod volt, hogy ilyen morcos vagy? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 07:48:03

@Énbagoly: dehogy vagyok morcos
mingya a;szom is
de tenyleg gaz ha szomszedod nem tudja hogy mas is el ott
hala egnek regen volt de szolidaritok, mert emlekszem
ez nem feltetlnul dugas, lehet csak ejjelente rendszeresen kipattant veszekedes
hala egnek engem mar nem erint

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.30. 07:53:22

Amikor államvizsgára készültem éjjel, nyitott ablaknál, akkor volt állandó program a hangosanbaszó pár a házban. Azóta elköltöztek pedig egész kis rajongótáboruk volt...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.30. 07:53:59

Na elmesélem nektek, hogy jártam én a hangos szexszel.
Még vagy 20 évvel ezelőtt akkori friss barátnőmmel elutaztunk hétvégére Egerbe. Randa, zegernyés novemberi idő volt. Mikor bejelentkeztünk a panzióba, a portás nagyon örült nekünk, azt mondta, egy hete nem látott élő embert, nemhogy vendéget.
Utána elmentünk vacsorázni a városba. Jót sétáltunk, még egy kis bort is ittunk, aztán visszamentünk a szobánkba, és azon az alapon, hogy úgyis magunk vagyunk hajnalig örültünk egymásnak. Hát talán kissé szabadabban a szokásosnál.
Reggel aztán gyanús hangokra ébredtem.
Benéztem a falon lógó drapéria mögé, ami mögött egy nyomorult, rozoga, szimplaüveges ajtó volt, a mögül jöttek a hangok.
Reggelinél derült ki, hogy amíg mi a városban voltunk, a mellettünk lévő szobába beköltöztettek egy háromgyerekes családot. Apuka-anyuka elég csúnyán nézegetett ránk kajálás közben.

Énbagoly 2010.08.30. 07:55:56

@hagyma: nekem még nem volt ilyen élményem. :)
De mondjuk az is húzós, ha majd minden éjszaka van valami hangoskodás fölötted, mert a kedves szomszéd részegen tér haza.

De azért a szex azért indokolhatóbb, mint az ivás. :)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.08.30. 07:59:38

nálunk volt egy kopogós-baszós szomszéd páros, rendszeresen hajnali 2-3 fele jött haza a kopogós cipős felettünk amire persze az egész ház felébredt, köztük a hangosan baszós is alattunk akik erre rákezdtek egy 1-2órás menetre. nagy élmény volt.
nem akarok bp-vidék ellentétet szítani, de a mi házunkban azok a vidékiek hangoskodnak (hangos kefélés, este 11-kor falfúrás, nyári éjszakákon az erkélyen üvöltözni, stb), akik életükben nem laktak társasházban, ezért nem tudnak viselkedni.
én laktak bp-i panelban ahol egy eléggé egyszerű de nagydarab csávó (mi bunkónak hívtuk) "tartotta a rendet",nemhogy éjszakai hangos kefélés nem volt, de este 6 utáni porszívózás /hangos tv-zés sem

kyanzes (törölt) 2010.08.30. 08:00:10

"Makogva, mókusszerűen élvez el." (Idétlen Időkig)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 08:06:56

@Énbagoly:
hat baglyi
ez teny
de nekem oszt tok mindegy hogy egy no uvolt, jelezven hogy elvez, vagy a pasi reszegen, jelezven, hogy dugni akar vagy ilyesmi
hala egnek most nagyon csendes kornyeken lakunk
a tucsoka leghangosabb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 08:10:14

ja a tucsok neha masodik, ha Mary horkol, mint most
Overdose se nyer mindig, me; pont a tucsok nyerjen ma ejjel

Énbagoly 2010.08.30. 08:11:48

@hagyma: jó nektek. :)
Szerencsére már mi sem lakunk részeg alatt, ám a szemközti tüdőkiköpő megvan.

Aztán ne ti legyetek a leghangosabbak arrafelé a magyar virtussal. :)

Gyáli úr 2010.08.30. 08:16:18

Egy korábbi lakhelyemen lakott egy nő a negyediken, eggyel felettünk, akinek két undorító kis kutyája volt. Rendszeresen előfordult, hogy résnyire nyitva hagyta a lakása ajtaját, és ha megjöttem vagy elmentem, megtámadtak a dögök. Talán két csau-csau volt. Férfi létemre agyfaszt kaptam attól, hogy naponta többször meg kell mérkőznöm a szarjaival. Párszor szóltam neki. Aztán összeszedtem másfél kiló kutyakaksit, és behajítottam a résnyire hagyott ajtón. Utána nyugi volt.

A rája szarik rája 2010.08.30. 08:20:54

Palóc utcai asszonyt a Parlamentbe!

vendriner aladár 2010.08.30. 08:21:11

Látom mindenki tele van hangosan kúrós esetekkel. Nekem is van egy sztorim. Székesfehérvár, Fórum tér hajnali 4 körül két csöves a Topogó mögött ordítva baszik. Ők nem sikítottak, hanem, mint a zombik hörögtek és ordítottak. A dolog elég rövid ideig tartott, de épp elég ideig, hogy mikor végre befejezték a környékbeli panelek ablakaiból laza taps hallatszott...

Anti Anyag (törölt) 2010.08.30. 08:22:37

Be kell hajíntani az ablakán egy tojást. Az csodákra képes

2010.08.30. 08:23:29

Mekkora okos vagyok má, ki lettem emelve! :D

2010.08.30. 08:27:51

@wwolf: dehogy is, teljesen jol van minden ahogy van, ne aggodj :):):)

Der Beste 2010.08.30. 08:31:57

Múlt héten voltunk egy vidéki szállodában.
Délután 5 óra körül hangos nyögésekre s kis sikkantásokra lettünk figyelmesek,egyértelműen dugtak valahol a hotelben.
Jó móka volt este a félpanziós vacsoránál azt találgatni, melyik pár hölgytagja volt a sikkantós.:)

nico777 2010.08.30. 08:32:05

Sziasztok.
Én dolgoztam egy motelben, ahol a recepciós igazi szégyenlős, pirulós, templomba járó csajszi volt. Olyan aki még egy káromkodás hallatán is elpirul. Egyszer hallom ám az egyik földszinti szobából, hogy a nőci, akit éppen szúrnak, visít mint akit ölnek. A szoba ablaka a kávézó rész terasza mellett. Ablak persze nyitva! Gondoltam, itt az alkalom a poénra, szóltam a recepciósnak, hogy jöjjön ki, mert szerintem valami gond van! Nem értette, de jött!! :-) Ami történt, arra viszont nem voltam felkészülve. Egy ideig néma csend, aztán a pasi, (nem ám a nő!!) iszonyatosan elkezd hörögni. De mint aki tüdőlövéssel kiabálni akar. Kérdezi a recepciós lány, hogy ennek vajon mi lehet a baja?? Mondom, nem tudom, de biztos nagy a gáz. Már majdnem bekopogott, amikor bent elérte az öröm a nőcit!! Visított, mint akit ölnek. Közben a hapsi tovább hörög. A kollegina rájött a tutira. Elpirult, aztán elsápadt, és gyorsan elinalt!
Egy óra múlva jöttek kijelentkezni. Csak akkor láttam, kik ezek a vonyítva üzekedők! A csaj 120 kg körül, szűk pólóban, sztreccsnadrágban, 6,5 kg festékkel, amit korongecsettel kent fel. A pasi egy 155 cm körüli, fal fehér, szódásszifon szemüveggel, Chubaka szőrzettel! Akkor jött, amitől még én is megijedtem! A recepciós először elvörösödött, aztán elkezdett vihogni, amit nem tudott abbahagyni. A főnökasszony rendezte a kijelentkezést, fizetést. De amikor elmeséltem a sztorit, megértette az okokat!
Úgyhogy kedves őrjöngve élvezők, menjetek idegenbe visítani, ott még szórakoztató is lehet!!!

Egyéves Önkéntes 2010.08.30. 08:39:59

Nálunk a házban egy üvöltős nő lakik, amikor a férje elmegy domolykóra pecázni, már kezdődik is a műsor. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 08:41:19

azt viszont elvarom hogy az igazi Paloc utcai asszony
kilepjen az arnyekbol

hideg.gergo · http://hideggergo.blog.hu/ 2010.08.30. 08:42:08

Nekem is van szemben néni, akire összegyűlik a szomszédság. Kellemes nyári esténként az erkélyről szoktuk hallgatni.

Ő csütörtökönként csinálja, illetve őt csütörtökönként csinálják. Általában azt visítja, hogy "gyerTEK", "nyomJÁTOK", stb. Szóval legalább ketten dolgoznak rajta.

Sadist 2010.08.30. 08:42:37

A mi szomszédunk csak simán ordibálni szokott éjfél után, rendszerint a pasijával, aki mindig féltékenykedik. Gondolom a csajt nem kúrják rendszeresen és ezért kiabál mindig olyan frusztrált hangon.
De az alap "beszéd" hangereje is valahol 100 dB-en túl van. Tisztán érteni, hogy aznap mi baszta fel azt a csökött agyát.

Énbagoly 2010.08.30. 08:47:02

@nico777: Ha havonta egynél többször csinálják, akkor költséges egy szórakozás lenne. :)

2010.08.30. 08:48:16

Volt nálunk a gimiben egy csaj, csöcsös katinak hívtuk, volt ok rá. Az volt olyan ledér, hogy amikor a strandon dolgozott a büfében, a raktárban szúratta magát, és legendássá vált helyben a mondat, ami elhangzott a kollegák hallgatódzó füle hallatára bentről: "A fenekemet is használhatod!".

BooBoo 2010.08.30. 08:48:37

Kertvárosban lakunk ikerházban és persze a hálószobáinknak közös a fala. A szomszédban egy egyedülállo csinos csaj lakik és a vénecske szeretőjével (aki a kéglit vette) hajnalonta órákon át dugtak(gondolom Viagra) , itt főkeg a pasi ordított betetőzve a végén egy győzelemüvöltéssel. Baromi szar volt hajnalonta felébredni és álmatlanul várni mikor sikerül végre befejezniük.
Egyik este becipeltük a hifit a hálószobába, a hangszórókat a falnak fordítottuk, végtelenítve betettük a Carmina Buránát, mikor indult a műsor teljes hangerő és elmentünk hálózsákban aludni egy másik szobába. Attól kezdve békés éjszakáink voltak egész addig míg megszületett szomszédban a kurás gyümölcse, aki minden éjjel és hajnalban ordítva, visítva ébred (gondolom öröklődik)immár két éve. Őt már nem merjük nevelni,mert ránk szállna a gyermekvédelem

mozsó 2010.08.30. 08:49:07

Bár az én csajom is hangoskodna kicsit jobban :)

Pippike 2010.08.30. 08:52:49

Én mint Pipi azt csinálnám, hogy felvenném az akciót, aztán egy megfelelő pillanatban lejátszanám nagy hangerővel.

É2I 2010.08.30. 08:53:04

Jé a Szily olvasajja kommenteket!

De ezek a jó Palócok....

movhu 2010.08.30. 08:55:44

Tudjátok meg a csajtól, hogy nem lakott-e a XVIII. kerületben! :)
Nekünk is volt ilyen üvöltve hörgős, csak éjjel 2-3 között nyomulós szomszédunk.

félemelet 2010.08.30. 08:57:41

Akkor szintén egy sztori:

Havernőmnél vagyunk, új építésű ház, de szintén belső udvarral... Fecserészünk, amikor is bekúszik a fülünkbe a jól ismert audio-effekt. Vigyorgunk, először csak odalopózunk az erkélyajtóhoz, aztán ki is dugjuk a fejünket - egy-két erkélyen már gyakorlottan alibidohányzik pár negyvenes pali, az újonnan érkezőknek barátságos integetés, mintha ez egy amolyan már jól bejáratott klub lenne. :-D

A hang alapján 30 körüli csaj, klasszikus koreográfia: elnyújtott, halkabb nyögések metamorfózis effektje a rövid, szapora, sikkantásszerű hangocskákig, aztán mivel a pasija abban a körben megint nem volt hajlandó elsülni, egyszerűen minden átmenet nélkül visszavált a fokozhatatlan extázist sugallóból a halkabb-lassabbra. (Rém hiteles... :-D )

Ez lemegy háromszor-négyszer elejétől végéig, mire végül megtörténik a csoda: megjelenik duetthangként a faszi hangja is 5-6 db tehénrikkantásszerű nyögés erejéig, amikor is hirtelen abbamarad a csaj nyögése, és azon a szintén közismert, suttogásnak szánt felindult, sistergésszerű hangon, amivel kisgyerekeket szoktak mozivetítés közben lebaszni csak ennyit hallani a nőtől:
- Kussoljá má te hülye, kihallatszik!

Bűbáj... :-)

nudlee 2010.08.30. 08:59:11

Nálunk is volt egy ilyen pár, 2 emelettel alattunk és a FŰTÉSCSÖVEKEN keresztül jött fel a hang olyan minőségben, hogy a meghívott kedves vendégeink este 9-kor meghallották, feszengtek aztán köhécseltek, aztán elvörösödtek, végül elmentek.
Valami olyasmire hasonlított tényleg a hangja, mint akit vernek, először le akartam menni, aztán mikor rájöttem, miről van szó én is gyártottam backdoor üzenetet a liftre, de nem tettem fel.
Felhívtam a lakás tulaját pár dühös szuomszéddal egyetemben és kirúgattuk őket az albiból.
Az ilyenek mér nem költöznek tanyára, ott üvölthet, meg hozzájuk hasonló állatokkal is lehetnek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.30. 09:04:00

Még nem is írtam, hogy az glasznoszty és peresztrojka évei előtt Debrecenben az agrár kolijába "beköltözött" egy pszichológus-hallgató női hölgy. Az visított úgy, mint egy dugás közben leharapott tökű kandisznó. A dolgot súlyosbította, hogy még az ottani bevett gyakorlat szerinti diszkrét elvonulást sem alkalmazta, hogy 4 ágyas szobához tartozó tanulóba vonult volna ki matraccal, hanem a többi srác előtt, naponta kétszer-háromszor, de úgy, hogy mi a folyosó másik végén is felriadtunk rá. A pár(zó)jának be volt már ígérve a feljelentéstől a pokrócozásig minden, de szinte mindenki örömére elgyengült a rugó a főtengelyében. Talán az is zavarhatta őket, hogy két hét önuralom gyakorlása után a szobatársak a visítós dugás közben fel-felkapcsolták a villanyt, rágyújtottak, bekapcsolták a Kossuth Rádió valamelyik hajnalban ismételt külpolitikai elemző műsorát, a szomszédos szobákból meg hangosan szurkoltak, remélve, hogy akkor hamarabb célhoz érnek...

Pepin bácsi 2010.08.30. 09:04:50

Ismertem ilyen női hölgyet, pár éve Budapestre költözött. Lehet, hogy a Palóc utcába ....

vikkk 2010.08.30. 09:05:25

dugni csak hangosan. sztem nincs ezzel semmi gond.

É2I 2010.08.30. 09:06:20

@nudlee: Az "ilyenek" azért nem költöznek tanyára, mert az ordítás az üzekedés része. Tudatják a világgal; milyen jót is dasznak, irigykedhetsz :D

nudlee 2010.08.30. 09:09:04

@É2I: nekem mint kívülállónak meséld má el milyen egy jó daszás

kerület 2010.08.30. 09:09:06

Tévedtek.
A csajszi (nem asszony) qrva, nappal is rendszeresen vannak kuncsaftjai. Szerdán éppen éjjel volt nála taláőn a 3. pasas, amikor fél egy tájban két lakó leüvöltötte a fejüket.
Azóta csend van.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.08.30. 09:09:21

Nálunk a panelba' hasonló helyzetben irodalmi szintre fejlődött a backdoor: "A sikítós ébresztőórát kérjük halkabbra venni, mert hajnalban nem tudunk aludni!" Ééérted, sikítós ébresztőóra, hahaha. (panel.blog.hu/2009/11/24/sikitos_ebresztoora)

juhaszvik 2010.08.30. 09:12:02

kérdem én a kedves kommentelőket, hogy ha most párválasztás előtt állnának, akkor két majdnem teljesen egyforma párjelölt közül melyiket választanák, a halkan vagy a hangosan szexelőt?

Nevem Earl 2010.08.30. 09:12:42

Mivel hajlamos vagyok hülye kreatívokat gyártani, nem tudtam megállni:

Palóc Utcai Asszony = P.Ut.A.

Szerintem sokan tudják, mit jelent. :)

Boccs.

Secnir 2010.08.30. 09:13:34

hangfelvételt akar készíteni?

lófa**t!

WEBKAMERÁT! FIX IP CÍMMEL!

éneztnemértem 2010.08.30. 09:15:57

Szerintem minden férfinak akadt már "hangosanszexelő" csaja... Én mind a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy az én egykori babám, vajon engem akart szórakoztatni, vagy valóban olyan volt. Mindenesetre, ha már csak hozzáértem is hangosan nyögött. Egyik hajnalban mentem melózni, a szomszéd csajjal összefutottam, aki eléggé kialvatlan volt, meg én is. Mondom neki mi a helyzet? Azt mondja nem aludt túl sokat. Mondom hááát... ja én sem. Erre: "Hallottam, azért nem aludtam."
Megértettem az üzenetet :)

leginkább tejből 2010.08.30. 09:16:02

Jellemző a sok frusztrált kis fasz magyarra, hogy mindneki itt nyomatja a panaszt, de egyik sem javasolja hogy öblös hangon vagy megafonnal ki kell ordítani:

A KURVAANYÁD VINNYOGÓS RIBANC KUSSOLJBAZDMEG NEM TUDUNK ALUDNI!

Gyáva férgek vagytok, hazátlan kukacok.

MosoMasa 2010.08.30. 09:16:53

Lehet nem nő az, hanem egy ló!

Doubledeceker 2010.08.30. 09:26:11

Barátnőm is szeret hangoskodni, igaz csak az utolsó 20-60 mp-ben. De néha elég durván sikit. :) Jól eső érzés de mindig aggódok a szomszédok miatt, így aztán mindig be is szoktuk csukni az ablakokat.

Az a durva néha nem is emlékszik, hogy üvöltött, szóval nem műsorról van szó.

Na de hálistenek ha nagyon kell visszatudja fogni magát.

Aztán meg volt olyan csajom, aki azt üvöltötte nevetve, hogy dugj, dugj, dugj, ütemre. Ez tök jó mert fel tudja huzni az embert, de egy idő útán inkább röhejes.

Na és a legrosszabb volt olyan nőm, ami semmi hangot nem adott ki, teljesen visszafojtotta még a lélegzetét is.

Ha lehet a hangosat válaszátok, de ne olyat, ami végig üvölt.

Chubbie 2010.08.30. 09:27:25

Én egy 231 lakásos háztömbben lakok, ami a lakótelep szélén van, és meglepően csend van, nem csak palóc- , hanem egyéb tekintetben is. Elvétve hallok hasonló hangokat, de azok diszkrétek...csak azért hallom, mert épp nem jön busz :-)

Gábor a Jobbszélső 2010.08.30. 09:29:42

úgy látszik ilyen mindenhol előfordul. 3 évig laktam társasházban (szerencsére csak 3 évig, herótom van tőle, ha a fal túloldalán is laknak) ott lakógyűlésen téma volt a lépcsőházunkban lakó erdész és tanárnő felesége. Kis konszolidált szőke aranyosan bongyor 30-as anyuka volt. A hangja azomban elég határozott :-)))
Nem haragudtunk rá, szerelmemmel mindíg azt csináltuk, hogy ne zavarjon, inkább azonnal elkezdtük mi is. Később már megszoktuk az életritmusukat, és volt hogy mi kezdtünk bele előbb. Majdnem gruppen fíííling volt :-)

félemelet 2010.08.30. 09:32:34

@juhaszvik:

Egyértelmű: a halkan szexelőt. Szerénynek csak álszerénységgel mondható tapasztalati halmazom alapján totálisan evidens, hogy a visítva szexelő nők általában a gyér teljesítményt (konrétan fogalmazva: színlelt orgazmus) leplezendő visonganak. Annak a nőnek, aki mélyen átéli a szexet, az orgazmusa az intimszféra legmélyebb ládikáiban lakik. Visítani (nyilván vannak kivételek) azok szoktak, akiknél az orgazmus - lévén, hogy fake... - semmi különösebb módon nem kötődik az intimitáshoz, egyszerű "szakmagyakorlás".

Van is erre egy szép angol mondás: "the empty can rattles the most" - az üres kanna zörög a legjobban...

Lord_M_ 2010.08.30. 09:32:56

@fagzal: "Szerintem hozatott egy bazalttömböt és vidiával osztotta neki, idegi alapon"... kész... ezen percekig röhögtem... :)))))))))

Most már jó a hétfő reggel :)))

Nálunk csak hangosan tv-t néző idős nénik vannak... a saját tévémet hónapok óta nem kapcsoltam be, kiválóan tudom követni a napi eseményeket így is... Bár ennél rosszabb egy kicsit, hogy két töpörödött néni felváltva járkálnak át egymáshoz, mindkettő kissé nagyot hall... emiatt a csengőjük kapott valami tuningot, mert a lakás másik végében leugrok az ágyról ha becsöngetnek egymáshoz... és az ajtóból kiabálja a másiknak hogy "kovácsné vagyok!" ... aludni nem tudnak, szóval akár este tízkor is összeülnek trécselni... :)

É2I 2010.08.30. 09:33:04

@nudlee: Ez általában egy megegyezés része. Írott szabályok nincsenek.
Viszont nem vetted észre a smilet. És remélem nem vagy kívülálló, mert azt sajnálnám :)

félemelet 2010.08.30. 09:36:40

@Nandi29:

Tényleg nem bántásból mondom, de aki olyan logikai bravúrokkal támogatja meg az ítélőképességét, mint hogy "Az a durva néha nem is emlékszik, hogy üvöltött, szóval nem műsorról van szó.", az eleve vesztes a női huncutságokkal szemben. :-D

Az "ha lehet a hangosat válasszátok, de ne olyat, ami végig üvölt." mondat pedig kicsit emancipáltabban hangzik így: "ha lehet a hangosat válasszátok, de ne olyat, AKI végig üvölt." :-D

Énbagoly 2010.08.30. 09:41:27

@félemelet: maradjunk annyiban, hogy ez a te tapasztalatod. :)
Hogy magadnak köszönheted, vagy a választásaidnak, hogy nem találkoztál még hangosabban szexelővel, az már a te dolgod. :)

Doubledeceker 2010.08.30. 09:44:51

@félemelet:

Ok, igazad van, ez így tényleg logikai bravúr lenne, de itt egy hosszan tartó kapcsolatról van szó, és egy olyan nőről, aki nem képes hazúdni. Sajnos nem, mert azért ez sokszor fáj, és néha fura helyzeteket okoz. :D

Mindegy visszaolvasva tényleg durvának hangzik. DE azért mint, minden tapasztalatabb férfi tudja, hogy nem a hangokból következtetünk az orgazmusra..... Az csak adalék.

2010.08.30. 09:46:21

Egyet tisztázzunk: Milyen palóc utca ? Nílusi palóc ? Kandallórácsot kovácsoltat-e ? Netán azért sikít a csaj ? megannyi fontos kérdés.

Gábor a Jobbszélső 2010.08.30. 09:47:11

@juhaszvik: akivel magasan a legjobb volt az ágyban, ő halkan szeretkező csoportba tartozott. Inkább csak nyüszített. Szóval asszem hangerő alapján nem lehet általánosítani.

sn0wflake 2010.08.30. 09:48:00

idióták vagytok,
szakadok a röhögéstől :)

mindig ilyen hétfőt!!!! :)

Secnir 2010.08.30. 09:50:50

"faqq: Sosem értettem az üvöltve kúrókat."

b+ ha egyszer harap...

félemelet 2010.08.30. 09:51:08

@Énbagoly:

Ez a szófordulat igen elterjedt manapság... én tapasztalatom, meg te tapasztalatod...

Ez rizsa... ugyanabban az univerzumban élünk, és a jelen téma egészen szűken ugyanarra a "vizsgálati" halmazra vonatkozik, nem pedig úgy van, hogy a te mintavételed a bolíviai csajokat érinti, az enyém meg a kambodzsaiakat.

Szóval, lehet szeretni azt a szlogent, hogy "te ezt mondod, én meg azt, mindkettőnknek igaza van!", a valóság az, hogy ilyen véleménykülönbségek esetén az egyik félnek egyszerűen igaza van, a másiknak meg nincsen. És amelyiknek nincsen, általában az szokta megpróbálni a "neked IS igazad van" simulással lekenyerezni a másikat, remélve, hogy cserébe a másik is visszasimogat egy "oké, neked IS igazad van!"-nal. :-)

Amit mondtam, azt pont azért mondtam, mert szép számmal találkoztam ilyennel is meg olyannal is, és volt módom összehasonlítani eme két csoportot. The winnnnnnerrr is: women with silent (real!) orgasm...

koboldka 2010.08.30. 09:52:04

Nálunk is van az alattunk lévő szinten szemben egy kedves angol pár vagy trio, néha annyian vannak a lakásban, hogy nem igazán tudjuk, hogy hányan is lakják. Ott a srácok nyitott a gangra néző ablaknál kezdték cuccot, úgy hogy elég sokan járunk ki a lakásokból a gangra cigizni. Éjjel kinn állunk a párommal, amikor érdekes képre, mozgásokra figyelünk fel. A faszi ott rakja nyitott ablaknál a két csajt, persze előbb-utóbb megjött a hang is. Remek szórakozás volt. Ez így ment 2-3 hétig, míg egyszer a 4 szomszéddal megtapsoltuk az előadást. Azóta szereltek fel redőnyt.

De ez még mindig jobb, mint a szemközti dühöngő alkoholistánk, aki havi rendszerességgel veri az asszonyt mint a répát. Általában a rendőrök választják szét öket.Szóval inkább egy kúrógép a szomszédba, mint egy dühöngő.

2010.08.30. 09:54:23

@Secnir: Na ezt mondjuk megértem.

zsitva 2010.08.30. 09:55:19

Egy időben Százhalombattán élt egy asszony aki szintén hangos volt de Ő az erkélyen szerette csinálni. Kiállt az erkélyre, megkapaszkodott a korlátban a társa meg hátulról, adta neki. Idáig magánügy mert a harmadik emeletig nem annyira lehet fellátni. De Ő cifrázta a hangokat. Ahogy haladt előre előre az aktus úgy lett hangosabb, közben biztatta a párját és amikor a csúcsra ért akkor egy igen-igen hangos de mély gurgulázó bugyogó hangot hallatot. Ekkor tudták a szonszédok és az utcán kutyát sétáltatók, hogy végre jó lett neki. Haverom lakott a városban (1996) és Ő hívott el bennünket. Kivitt kocsival, leültünk a buszmegálló melletti padokra és este 10 után (menetrendszerint) tényleg jött a műsor. Mivel este már csöndes volt a kisváros így jól lehetett hallani. Haver mesélte, hogy mindíg voltak ilyen késő este kutyasétáltatók a környéken, de mióta elterjedt a dolog híre a városban azóta - szerinte - a város összes kiskutyáját itt sétáltatják amikor eljő az idő.

gftamas 2010.08.30. 09:56:31

Most már én is kedvet kaptam egy kis hangoskodáshoz. :) Nem tud valaki e-mailcímet egy örömében visítozós típusú nőhöz? :) Éjszakáikért aggódóknak üzenem, hogy ígérem, olyan helyen próbálnám ki, milyen az ilyesmi, ahol nem lesz szomszéd és nem zavarjuk majd. :)

félemelet 2010.08.30. 09:57:59

@Nandi29:

Így van. Botorság ilyen vagy olyan jelből következtetéseket levonni. Ha valaki látott már néhány valódi női orgazmust, az az összképből egyértelműen ÉRZI, hogy amit éppen lát, az valódi vagy színlelt.
(Az olyan profi színésznők miatt pedig egyáltalán nem kell aggódni, akik tökéletes hitelességgel tudnak megjátszani egy orgazmust, mert erre csak az a nő képes, aki amúgy simán orgazmusképes, tehát egyáltalán tudja, hogy mit is kell megjátszani. :-) Az ilyen nővel tehát egyszerűen türelmesnek kell lenni, és a harmadik-negyedik alkalommal már valódi orgazmusokkal fog téged megajándékozni. Isten tartsa meg jó szokásukat... :-) )

Énbagoly 2010.08.30. 09:58:38

@félemelet: bocs, de nő vagyok. Nem szoktam más nőkkel szexelni, de beszélgetni igen.
És én is élek nemi életet.
Mondtam finomabban, de mondhatom csúnyábban is. Hülye vagy, ha azt hiszed, csak neked lehet igazad.

félemelet 2010.08.30. 09:59:36

@gftamas:

Egyszerű: fókuszálj a teltebb nőkre - és szerezz be füldugót... :-)

Szelid sunmalac 2010.08.30. 10:02:53

Nekem az also szomszedomban orditott a csaj. Birtam par hetig, aztan egyszer osszefutottam a tulaj sraccal es beszelgettem vele. Valahogy sikerult felhoznom a temat, illetve hogy mit csinla a kedves baratnoje, mire csak annyit valaszolt: "Szineszno!"

Secnir 2010.08.30. 10:03:56

összefoglalnám röviden a kommentekből leszűrődő tapasztalatokat:

a szomszédban vannak a
-lihegő kúrók
-nyöszörögve kúrók
-csendben kúrók
-kiabálva kúrók
-üvöltve kúrók

nőknél:
-lihegők:
megfáradt proli, gyorsan intézi a dolgot
-nyöszörgők
szűkre vett átmérőjű, kenetlen háziasszonyok
-csendben
tedd-a-dolgod-és-hagyjál-aludni típusú min 20 év házassággal rendelkező hölgy
-kiabálva
már megint rossz lukra céloztál de nem baj bélám tipusú nekem-mindegy anyuka
-üvöltve
a hajszálaiban is erogén zóna van típusú lányok

ugyanez férfiakban:
-lihegő
namajdmostmegmutatomhogynézkiegyjószex típus
-nyöszörgő
vagy a farkam nagy vagy a luk kicsi de betolom típus
-csendes
csak hátulról és csak a bal kezemmel simogatlak, hogy a sörösöüveget is tudjam valamivel fogni típus
-kiabálós
elejtettem a sörösüveget b+
-üvöltő
nyitok egy másikat, nem érted, hogy elejtettem b+

és persze vannak a
-vakok, ők nem a csedes típus, mert kommentálni kell, hogy ki mit csinál, pláne, ha gruppen van
-süketnémák, ők általában a csendes típus
-tanyához szokott üvöltözős, ők adják az ingert a búgásra váró desznyónak
-depressziósok, ők általában a nyöszörgősök, hogy mármegintegybőlsejtettemhogyeztörténikvelem
-skizofrének, ők hol üvöltenek, hol csendesek, attól függ, melyik énjük tör elő belőlük.

Doubledeceker 2010.08.30. 10:05:02

@félemelet:

Mondjnuk én eddig nem is találkoztam olyan nővel, aki eljátszotta volna az orgazmust. Ha nem volt neki hát nem volt, akkor tettünk érte, hogy legyen. Ha akkor nem ment, akkor a legközelebbi alkalommal. Pont ez lenne a lényeg, de mondjuk ehhez kell egy szint. Viszont soha nem álltam össze egyszerű libákkal, akik talán hajlamosabbak megjátszani magukat, így nem is értem ezt a problémát.

A normálisabb nem játsza meg magát, sőt követeli a jussát. Na igen ehhez kell némi önérzet, ez meg többnyire a sexbabáknak nincs, de ez legyen ez az ő bajuk, aki meg beveszi az ilyet, au meg is érdemli.

elkoltozott. 2010.08.30. 10:06:21

sziasztok.

Egy jol sikerult bulizas utan egy holgyemennyel a lakasomon kotottunk ki. Az Oktogonnal laktam akkor egy regi hazban.
A csaj mar a lepcsohazban azt kerdezte h milyenek a szomszedok. En mit sem sejtettem, mondtam h oregek valoszinuleg. Erre jott a masodik kerdes: Vastagok itt a falak, na ekkor sem kapcsolatam csak valszoltam h mivel ez egy regi haz akkoriban meg adtak a falvastagsagra es valoszinuleg vastagok.
Ezek utan szex kozben ugy sikitott hogy sztem az egesz Oktogon hallotta.
Komolyan azon voltam h a fejere nyomok egy parnat..de feltem h megfulladna vagy megilyedne mivel nem igazan ismertuk egymast:))
Azota sem lattam:)

Banditosz 2010.08.30. 10:06:32

@fghjk: Csak a félreértések elkerülése miatt: vidéken is vannak társasházak, és nagyrabecsült fővárosunkban is vannak családi házak.Ergo: parasztok itt is-ott is fellelhetők.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 10:07:04

A végén az egész Palóc utca ide fog írni, hogy pedigdeigenis hangos ez a női hölgy.

Lord_M_ 2010.08.30. 10:07:28

@Secnir: "összefoglalnám röviden a kommentekből leszűrődő tapasztalatokat:

a szomszédban vannak a
-lihegő kúrók
-nyöszörögve kúrók
-csendben kúrók
-kiabálva kúrók
-üvöltve kúrók"

valamint:
csak úgy fúrók
ütve fúrók

summarygloss 2010.08.30. 10:07:33

Szerintem halkan is lehet ezt jól csinálni. :-)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 10:10:25

@juhaszvik: ez igazán könnyű kérdés. Hát amejiknek nagyobb melle van.

Mimmina 2010.08.30. 10:10:40

Érdekes hogy az esetek nagy százaléka nőkről szól...a pasik meg csak a finish-be bődülnek, vagy "tehénrikkantanak" :-D Üvöltveszexelőszomszédos sztorim nincs, viszont totálisan sokkolt, amikor egy pasi a kezem alatt fejhangon, mint egy disznó, amit élve nyúznak végig visította az akciót, totál leblokkolt...alig vártam hogy vége legyen.

félemelet 2010.08.30. 10:11:30

@Énbagoly:

Én nem tarom hülyének azt, aki a békéért cserébe nem hajlandó közönyösen rábólintani a másikra, amikor szentül hiszi, hogy a másik téved...

Azt is értem, hogy egy nő számára zsigerileg sértő, ha egy férfi az ő nemére vonatkozó általánosabb kijelentéseket tesz, mert ezeket automatikusan úgy értelmezi, hogy őt magát minősítették (ami persze nem igaz... :-) ) - ám míg te állításod szerint sokat "beszélgettél" már más nőkkel, én biza szeretkeztem is velük. Kérlek, fogadd el utóbbit hitelesebb ítéleti szempontnak... :-)

Beszélgetni pedig ilyen témákról az érintettekkel gyakorlatilag értelmetlen. Nagyjából olyan, mint a tolvajt kérdezgetni, hogy lopott-e. :-) A női színlelésről női bemondások alapján ítélni olyan, mint férfiak átlagos péniszméretét az alapján megbecsülni, hogy ők maguk hány centimétert vallanak. :-D A pofátlanok pofátlanul hazudnak, az őszintébbek pedig jóhiszeműen ráhazudnak 1-2 centit azt gondolván, hogy "akár úgy is lehetne, tehát nem vezetem félre a másikat lényegében". :-)

Szóval, e témában lehet Soma Mama Gésa, meg a hasonló véleményvezérek emelkedett tanításaiból informálódni, vagy lehet inkább megbízhatóbb férfiak véleményére adni. Rádbízom a döntést... :-)

Jerky_Maistro 2010.08.30. 10:14:19

gyerekcsinálás rulez.

félemelet 2010.08.30. 10:16:37

@Nandi29:

Mázlista! :-)

A másik dologban viszont nincs igazad. A női színlelés messze nem az ostobaság jele, sőt, jóhiszeműen nézve egyszerűen egy hasznos szociálpszichológiai ténykedés, és mint minden ilyenre, nyilván csak az képes, aki rendelkezik némi érzelmi intellektussal.

Látni kell, hogy a női színlelés egy egyszerű evolúciós ösztön. Nem tanítja ezt egy nőnek sem senki, mégis tudják (legalábbis a szabad pornócsatornák kora előtt nem tanította ezt a lányoknak senki... :-) ) Szerepe pedig profánul annyi, hogy biztosabban elősegítse a férfi magömlését, tehát a fajfenntartást.

Ennél sokkal brutálisabb ösztönöket is cipelünk magunkkal mi, emberek. Szóval, no panic! :-D

khs221 2010.08.30. 10:17:28

Kertes ház közös fal nélkül gyerekek! Ennyi a titka.

2010.08.30. 10:19:06

@félemelet: szerintem találkoznod kéne bagollyal és a gyakorlatban kipróbálnotok. Okosabb mint itt elméletieskedni.

Secnir 2010.08.30. 10:19:41

bölcsesség mára:
rövid a farkad? toldd meg egy lépéssel...

beszerző · http://beszerez.hu 2010.08.30. 10:20:42

@Nandi29:
"...egy olyan nőről, aki nem képes hazudni."
Olyan nő nincs...bocs!:-)

Bobby Newmark 2010.08.30. 10:21:12

Na akkor képzeljétek el ugyanezt egy kollégiumban. Úgy, hogy közben a három szobatárs megpróbál úgy tenni, mintha aludna...

Secnir 2010.08.30. 10:22:04

női üvöltés:
kifelé
éééééééh! óóóóóóóh! húáuáuáuáhúh!
befelé
ééééééén hülye! pooooont ezzel! hóóóóóvá teeeettem az eeeeszem?

Énbagoly 2010.08.30. 10:22:13

@félemelet: szerintem egyáltalán nem értjük egymást. :)
Nem somaféléktől, és újságokból tájékozódok, hanem rendes emberektől.
Ha érdekel, akkor elmondhatom, hogy a legtöbbször a nők azért hangosak feleslegesen, mert azt hiszik, ezt várják el tőlük. És szerintem azok a pasik a hülyék, akik tényleg ezt várják el. Mert számukra ez a visszaigazolás, hogy milyen jól csinálják a dolgukat.
A pasinak ha van orgazmusa, az egyértelmű. Hogy úgy mondjam, látszik, és érződik. De egy nőnél nem feltétlenül. Ha a partnere nem figyel rá rendesen, akkor simán meg tudja játszani az orgazmust.
Mondjuk, szerintem hülyeség ezt tenni. Megjátszani azt, amit nem érez. Teljesen felesleges. Mert ha megmondaná az igazat, vagyis hogy kurvára nem érez semmi különöset, akkor a férfi talán jobban igyekezne, hogy kielégítse.
De ebben a témában még mindig nagyon sok gátlás van a nőkben.
Most csak azt nézd meg, hogy ezekhez a posztokhoz hány nő, és hány férfi szólt hozzá. Pedig egy aktusban jó esetben ketten vesznek részt. :)
Ja, és igazán megbízható férfi nagyon kevés van ám, úgyhogy inkább magamnak hiszek. :)

Énbagoly 2010.08.30. 10:24:00

@Kulics: bocs, de jelenleg más férfival próbálkozok. :))

Secnir 2010.08.30. 10:24:47

férfi üvöltés:
kifelé:
hu hu hu hu hu! óóóóóóóhá óóóóóóóhá!
befelé:
mégmégmégmégméyebben! deméééély! deméééély!

Kazimír 2010.08.30. 10:25:00

Főiskolás koromban az albérleti lakásunk alatt lakó fiatal pár szintén hangosan élt. Éjjel erőteljes visítós-vinnyogós-hörgős szex, nappal szekrények és más bútorok felborításáig fajuló veszekedés...

beszerző · http://beszerez.hu 2010.08.30. 10:25:04

@félemelet:
sztem nem tudod, miről beszélsz...
viszont zavaró a modorosságod, sajna.

agi02 2010.08.30. 10:28:12

a kommenetelők nagy részéről a következő vicc jut az eszembe.

Kovácsnéni feljelentést tesz a rendőrségen a szomszéd ellen, szeméremsértésért, mert a szomszéd minden nap meztelenül flangál a lakásában és szexel az asszonnyal.

Kimegy a rendőrség.
- Kovácsnéni! magától nem is látni a szomszéd lakást.
- Na figyeljen csak kedveském. Ha odatolja a kiskredencet, ráteszi a kissámlit és így kihajol a szellőzőablakon...
Na ugye,hogy már megint azt csinálják!!!

Thulea 2010.08.30. 10:28:37

faqq: jobban élvezem most, harmincon túl, mint huszonévesen... és még mindig várok meglepetéseket ;-) (nő vagyok)

félemelet: :-) veled vitatkozni... :-D akkor inkább, az elméletedből kiindulva fűznék megjegyzést a tapasztalataidhoz :-) neked NINCSEN igazad

Theremin 2010.08.30. 10:28:57

@félemelet: This is extra fuckin' bullshit!
Mi köze az orgazmusnak a hangerőhöz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 10:30:16

Gyerekek a bagolynak kanja van!
Kanbagoly!
Huhog is-e?
Szomszédok mit szólnak?
Egy bagoly is hangosan szekszel?

Megannyi fontos kérdés maradt nyitva...

Hurri Kán 2010.08.30. 10:31:28

@Bobby Newmark: gólyatáborban nem hagyni a többi szobalakót aludni az ér :DD

?@Kazimír: lehet azért volt a veszekedés mert éjjel nem mentek rendben a dolgok...

Énbagoly 2010.08.30. 10:32:26

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): nagyon jó lenne, ha nem hallgatóznál állandóan! :)
Foglalkozz a nyuszival. :)

Doubledeceker 2010.08.30. 10:32:52

@beszerző:

Én is azt hittem, de ma már tudom, hogy van sajnos...... :D

De most komolyan, és higyétekl el ez nem is jó.

@félemelet:

"aki rendelkezik némi érzelmi intellektussal"

Néz ez igaz, de

aki nem rendelkezik szinte semmiféle érzelmi intelektussal az kussol, majd néha kicsapja a hisztit, fel sem fogja, mi történik vele. Vagy dobja a pasit egy nagyobb farkú kúrógép, miatt, persze lehet ettől sem lesz orgazmusa, mert vele van a probléma.

Szóval a nagyon sötétek, csak követelnek, vagy még azt sem.

A közepesen sötétek megjátszák a dolgot, ezer okból (megtartásk a pailt, nem merik bevallani maguknak sem, hogy nincs nekik, á nem is sorolom ezer egy oka lehet).

Aztán azok akik, életképesebb egyedi fajunknak, rájönnek, hogy hoppá ez nem oké, ő tudja milyen érzést vált ki mikor belül a kaktuszba, és hol van ez ettől. És ha már van annyira "intelligens", hogy tudaj mi kell neki, sőt szóvá is meri tenni, na ez nem játsza meg. Aztán inteligencia kérdése, hogyan kezeli.

Mondjuk az tény, hogy az ilyesfajta testi összinteség is tud flusztráló lenni, mikor ott görcsölsz 20 perce, már jártányi erőd sincs, mert dúgsz, mint egy nyúl, és semmi. De leglább ilyenkor vágod, hogy mást kell csinálni, másképpen. Sőt, a legnormálisabbja, bár ez már nőknél ritka, megmondja, mit hogyan szeretne.

Na persze ezer egy átmenet van a típusok között, sőt kevert formája is létezik ezeknek, hiszen ehhez érzelmi intellegencia és hagyományos is szükségeltetik, illetve testünk feleti kontroll és így tovább.

Sokáig én sem hittem, de az ösztönös baszásnál, amit az álatok is tudnak (meg sok pláza cica), a tanult kimunkált, majd össztönösre visszazülesztett szex többet tud hozni.

Mindegy összetett ez, de tapasztalatból mondom, hogy bizonyos szint felett nem játszák ezt a nők, egyszerűen mert az nekik nem jó.

jadviga79 2010.08.30. 10:33:43

A hangfelvételre itt biztos lenne igény :)

Újraszületett 2010.08.30. 10:35:38

Jó Reggelt mindenkinek!
Most irigyellek benneteket! Nekem egy sikítozós sztorim sem akadt eddig. (Csak közben beszélgetős.... Mit bánom én, hogy beszél közben, csak ne kelljen rá válaszolni!) . Viszont, végigolvasva a kommenteket, egész jól indul ez a hétfő. További szép napot!

Hurri Kán 2010.08.30. 10:38:21

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): meg amit még nem tudunk: ugye az emberek nagy része nappal dolgozik, aktív, és általában este, v. éjjel ....szik. Nomármost, a bagoly az éjjel aktív, akkor nekik nappal kéne, tehát akkor a kanbagoly az nappal liheg? Meg esküvő után akkor a baglyoknál násznappal van, vagy hogy van ez??

mashbp 2010.08.30. 10:38:44

DE HÁT HA EGYSZER ANNYIRA JÓÓÓÓÓÓÓÓÓHH!

Mikrobi 2010.08.30. 10:43:51

Az előző post alatt szabadon és meglehetősen pontatlanul idéztem Márai egy hasonló élményét. Előkerestem a könyvet. Szó szerinti idézet következik az Egy polgár vallomásai című könyvéből:

"A frankfurti pálmakert közelében vettem lakást, a Liebig utcában, egy szabónál. Púpos ember volt, s beköltözésemet követő héten megnősült. Szálas, magas, mitológiai nőalakokra emlékeztető nőt vett feleségül, s a nászéjszakáján, mely a szobámmal szomszédos fülkében zajlott le, verekedtek éjjel; a púpos szabó szadista volt, korbáccsal verte két méter magas feleségét, a menyecske kéjesen nyögött verés közben, s egész éjjel eksztatikusan kiáltotta: Du bist herrlich! Érdeklődve hallgattam a különös nászünnepet, undor nélkül, s mint később csodálkozva észrevettem, különösebb meglepődés nélkül. Valahogy minden ismerősnek és természetesnek tetszett, olyan megéltnek tetszett, ami az emberekre vonatkozott. Ezt az álláspontot megtanulni nem lehet, természetesen következik egy lelkialkatból. A tigris húst eszik, a frankfurti szabó veri feleségét, aki kéjesen hörög hozzá: ez az élet, gondoltam reggel felé, mikor a pár elfáradt, s én is elaludtam."

Hurri Kán 2010.08.30. 10:44:09

Blogmotor monnyon le...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 10:47:59

@gyvy:
Nagyon érdekes felvetés.
Ezen el is töprengtem most egy kicsit.
Az biztos, hogy nappal ritkán hallani a kanbagolyt.
De szerintem szeksz közben mondja azt, hogy húúú-húúúú-húúúú-húúúússsszz!

Majd @Énbagoly: megmondja a tutit!

dobokari 2010.08.30. 10:49:22

Hangfelvételt a népnek a Palóc utcából!

Énbagoly 2010.08.30. 10:49:49

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): nekem derogál kanbaglyokkal kezdeni, úgyhogy oda sem figyelek rájuk. :)

Kazimír 2010.08.30. 10:51:54

@gyvy:
Amilyen vinnyogva a lány élvezett ( a csúcspont közeledtével egyre magasabb frekvencián) kizártnak tartom, hogy rosszul esett volna valamelyiküknek.. Persze nem voltam jelen, így biztosan nem tudhatom.
De viharos egy kapcsolat volt, az bizonyos. A fél lépcsőháznak témát adott.. :)

Hurri Kán 2010.08.30. 10:52:41

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): lehet gyakrabban kéne menni nappal az erdőbe kanbagolyt fülelni. Az se baj, ha ne egyedül, csak ilyenkor a partnert halk visításra kell kérni nehogy elnyomja a kanbagoly hangját.

Hurri Kán 2010.08.30. 10:54:22

@Énbagoly: nem kell velük kezdeni csak fülelni őket :))

k13 2010.08.30. 10:54:22

"@juhaszvik: akivel magasan a legjobb volt az ágyban, ő halkan szeretkező csoportba tartozott. Inkább csak nyüszített. Szóval asszem hangerő alapján nem lehet általánosítani. "

...nem a kutyáját kaptad el véletlenül? :D

aardwark 2010.08.30. 10:58:25

szép napot mindenkinek, újra itt :)

ugyan nem a palóc utcában lakom, de akkor ezek szerint ezért néztek mindig furán a szomszédok amikor éjjelente tettem róla, hogy jó legyen az asszonynak :D
pedig szerintem nem is volt olyan hangos :)
a lényeg : a szex az jó, értem????!!! :)

atetteslany:) 2010.08.30. 11:00:26

sziasztok!!

az eset ota azon gondolkozom, h jo dontest hoztam e amikor rohogve lefotoztam a bnommel a liftben ezt a fotot es postoltam a facebookomra.. eszembe sem jutott, h ezt valaki lelopja es ekkora szenzacio lesz belole.. megvallom oszinten a mai napig ezen a sztorin visitunk a bnommel, ugyanis annyira rakaptunk a szoveg fotozasara, h bnom nem vette eszre h a fejere csukodik a liftunk ajtaja.. en harom eve lakom itt a paloc utcaban es sohasem hallottam semmifele "zajt", de mindenesetre ez a kis levelke mindent vitt, es gondoltam megosztom a barataimmal.. es fel magyarorszaggal.. azota a szoveg maar nem log kint a liftben.. ki vehette le?? a lany magara ismert a sorok kozott?? :)

Újraszületett 2010.08.30. 11:02:50

@C.A.T.: Meg kellett volna kocogtatni a hátát: Te, nem hallottad? csengettek! Általában ez a fasziknál gyorsítólag hat.

Secnir 2010.08.30. 11:03:15

@atetteslany:):
"en harom eve lakom itt a paloc utcaban es sohasem hallottam semmifele "zajt", "

segítek:
ha te fülelsz, és nem hallasz dugás közbeni sikolyokat, az azt jelenti, hogy te sikoltozol, ha dugnak, mert akkor épp nem fülelsz aranyom...
...az biza neked szólt.

aardwark 2010.08.30. 11:03:20

kisfaszenesen, bogratschozás közben, meggyötört arcú lánnyal, bezárt budiajtónál, bacc papucsban ér hangosan szexelni?

:D

Hurri Kán 2010.08.30. 11:03:54

@aardwark: a bezárt budiajtó melyik oldalán állsz? mer az nem mindegy...

félemelet 2010.08.30. 11:05:21

@Nandi29:

Nekem még a "közepesen sötét" kitétel is sok. Ha ezt elfogadnánk, akkor ijesztő számosságú nőre kellene azt mondani, hogy közepesen sötét. Én ebben nem hiszek...

Eleve külön kell választani a párkapcsolatban folytatott szexet az alkalmi együttlétektől. A nő orgazmusa kitárulkozás, így lelki szempontból abszolút logikus, ha a nők az alkalmi szexben zömmel célként sem tűzik ki a maguk orgazmusát. Lazulni szeretnének, élményre, illetve sikerélményre vágynak, és ezt megkapják orgazmus nélkül is.

A párkapcsolatban élő férfi jutalma pedig a párocskája stabil orgazmusa. valamit valamiért szokták mondani... :-)

Secnir 2010.08.30. 11:06:14

megvan hát a sikolyos asszonka.

Újraszületett 2010.08.30. 11:06:39

@gyvy: Illetve egy oldalon vagytok-e? Esetleg van luk fúrva a budiajtóra...

egyenes labirintus 2010.08.30. 11:07:34

Kedves a Homártól, hogy kiemelte az előző kommentemet (thx!), az már kevésbé kedves, hogy ismét hétfő van, és számításaim szerint zulu 18.00-kor ma is begördül a üvöltöző 60+ -os szomszédasszonyhoz a beviagrázott Don Juan a hételeji jussáért.
Annyi kimaradt a leírásból, hogy ez egy rendkívül csendes, családi házas övezetben történik, ahol a madárfütty, falevél zizegés, esetleg a rügyfakadás már komoly zajszintnek számít.
Megyek domolykózni...

Újraszületett 2010.08.30. 11:08:08

@atetteslany:): Igaz a logikai menet? Télleg Te vagy a tettes ? :)

aardwark 2010.08.30. 11:08:13

@gyvy: :D

az ajtó előtt állunk mind a ketten, ofkorsz kékszalagba öltözve

:D

Hurri Kán 2010.08.30. 11:09:23

@Újraszületett: meg hogy kin van a papucs rajta az is fontos

nico777 2010.08.30. 11:11:27

@Nandi29:
Kedves Nandi29!
Ha valaki ennyi okosságot képes ilyen rettenetes helyesírással leírni, ott valami nem stimmel! Nem szoktam ilyenen fönnakadni, de ez már nagyon durva! Amikor írod a hozzászólást, mit gondolsz, mi lehet az a piros aláhúzás???
Legalább azon gondolkodj el, kérlek!!!

atetteslany:) 2010.08.30. 11:11:58

@Secnir: gondoltam h valami hatalmas ertelemmel rendelkezo ember valami hasonlo bajos dolgot fog visszakommentelni nekem.. en nem kivanok tovabb itt irogatni, csak gondoltam megosztom, h a fotot en keszitettem.. a hangokat pedig akarmilyen meglepo nem en adom.. szervusz ;)

aardwark 2010.08.30. 11:12:19

@Újraszületett: az ajtó előtt állunk, mind a kettőnkön van papucs, ofkorsz kékszalagot is viselünk közben, bár a gloryhole felvetés sem elvetendő :D

atetteslany:) 2010.08.30. 11:13:06

@Újraszületett: a fotos igen.. a zajos lany valahol mashol kerestetik.. :)

Hurri Kán 2010.08.30. 11:15:09

@aardwark: úgy ér, de minek a kékszalag?

Bobby Newmark 2010.08.30. 11:16:18

@gyvy: Gólyatábor az egy dolog, egyszeri alkalom, meg az ember vagy nem a szobájában van, vagy annyira merevrészeg, hogy akár ágyút is el lehetne sütni mellette, akkor sem ébredne fel.

De ugyanez a párocska aztán beköltözik a koliba, egy négyágyas szobába, aztán folytatják heti kétszer, a szobatársak nagy örömére.

Szerencsére én csak a sztorikat hallottam a szobatársaktól, sajét füllel csak a folyosón, amikor épp a kolinak abban a felében jártam... :P

aardwark 2010.08.30. 11:16:20

az volt már, hogy hangosan szexelő barátnőt csak őstermelőtől?
:D

Újraszületett 2010.08.30. 11:20:04

@atetteslany:): Köszi, hogy megosztottad velünk. Egy egész hétvégére meg egy hétfőre jó hangulatot teremtett ez az eset. Nem hiszem, hogy @Secnir a beszólását sértésnek szánta. Én jót mosolyogtam a csipkelődésen :)

aardwark 2010.08.30. 11:21:23

@gyvy: a lehetőségek a szalag felhasználásához:

1- kikötözni
2- száj betömése
3- paskolni vele a popsit
4- viselni büszkén
:D

Újraszületett 2010.08.30. 11:21:58

@aardwark: Mit jelent az "ofkorsz kékszalag" ?

Hurri Kán 2010.08.30. 11:22:30

@Bobby Newmark: a szobánkban voltunk , de a többiek is (még 3 lány :DD), barátnőm meg nem bírt magával :))

engem amúgy nem az zavar ha hallom h más csinálja, csak az ha kihagynak belőle :)))

Secnir 2010.08.30. 11:22:34

@atetteslany:):
bocs, a labdát te dobtad fel, azzal a mondatoddal, hogy TE nem hallod az üvöltő csigaszörnyet :-)
a homár már csak ilyen...

anarch 2010.08.30. 11:23:16

Tegyétek már fel a youtube-ra vagy valahova, hogy lesz ebből így világhír?

bioLarzen 2010.08.30. 11:23:21

@shitgun: "és legendássá vált helyben a mondat, ami elhangzott a kollegák hallgatódzó füle hallatára bentről: "A fenekemet is használhatod!". "

Mit akarsz, ez egész szalonképes fogalmazás, pláne a "MOST DUGJ SEGGBEEEEEEE!!!!" megoldással összehasonlítva, amit szegedi egyetemista koromban az albérletünk fölött rézsút elhelyezkedő kuruc nyomott egyszer, úgy kb. 200 decibellel (igaz, jött is rá a válasz a partnertől: "EEEEZZZAZZZZZZZ!!! A SEGGEDBE ÉLVEZEEEEEEK!!!!")

Szinte biztos hivatásos volt a leány, mert elég sok, különféle férfihangot lehetett hallani mellette, sőt, volt olyan, hogy naponta 5-6-szor... Általában nem vészesen hangosan, de volt olyan is.

Ami külön szép volt, hogy egy darabig azt hittük a párommal, hogy a mellettünk lakó, amúgy holt normális és aranyos spanyoltanárnőtől jön a zj, mert a fal lehozta, és a vele közös falrész felől jött a koncert... Úgy derült ki, hogy nem ő az, hogy épp az erkélyen beszélgettünk vele (ő az ő erkélyén, mi a miénken), mikor elindult a műsor. Ő mondta is, hogy ezt kapja naponta, dolbyban...

Ja, a másik legszebb az volt, hog amikor az átlagosnál hangosabb műsor volt, akkor bekapcsoltak valami zenét - gondolom, "maszkolásnak", de az ordításhoz képest az olyan volt, mintha egy füllhallgatóból szűrődne ki... Szinte nem is lehetett hallani a zenét az emberi eredetű konkurencia miatt :)

Bónusz történet: Pesten kerestünk albérletet még jópár éve. az egyiket egy jófej fiatal pár mutatja. Jó lakás, jó környezet... egyszercsak, valahonnan följebbről (új építéű társaház) elindul a műsor... Szegény tulajok nem tudták, hogy reagáljanak, a faszi végül feltalálta magát:
- És, mint hallhatjátok, ingyenes beépített pornócsatorna!

:)

bio

UI: végül nem vettük ki a lakást... :(

jadviga79 2010.08.30. 11:23:46

@félemelet:

Énbagoly hozzászólásaival értek egyet. Ezek a te választásaid voltak, de nem vagyunk egyformák.
Ha egy nő egy ilyen szituációban megpróbálja elfojtani a boldogságérzet és a jóérzés belőle kikívánkozó időnként hangosabb megnyilvánulásait, akkor őszintébbnek hat a szemedben?

atetteslany:) 2010.08.30. 11:24:16

@Újraszületett: akkor en kerek elnezest.. :) orulok, h tetszett a sztori.. a kovetkezot sem hagyom ki, igerem.. :)

Hurri Kán 2010.08.30. 11:25:00

@aardwark: árbócrúdva kötve ér viselni :))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 11:27:05

@Énbagoly:
Tudom.
Láttalak a kuvikkal.

@gyvy:
Hát én itt fülelek minden nap, de csak ritkán hallom.
Huuuu-húúúúúúúúúúú-húúússszz!

Hurri Kán 2010.08.30. 11:28:05

@bioLarzen: még egy ok hogy az ember ne költözzön újépítésű társasházba. Ebből a szempontból még rosszabb mint a panel!
Saját tapasztalat...

acsiba 2010.08.30. 11:28:18

A 13. kerületi Paloc utcában elég sokan vannak az orkok.
Tegnap is a felüljáro alatt sétáltak kezében az 1 év körüli gyerekkel a hasában meg a cc8 honapos utánpotlással.
A feltételézett apa meg vagy 2 méterrel elöttük ment.lehet rájuk költeni a segélyt -dunába vizet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 11:28:55

Üdv
Lemaradtam sajna az alapposztrol, majd tovább olvasgatok
Idáig az éátom, hogy mindenkinek CSAK szomszédja van ilyen hangos
Hááát, szegény emberek!

Az viszont tényleg megjátszás,szvsz., ha órákon át visit egy csaj.
Órákon át nincs akkora "élvezeti fok" ami ezt indokolja.

Felrakott egy pornófilmet ázsiai csajjal és hülyitette a házat
Ahogy az ázsiai csajokat nézem, az első perctöl kezdve vinnyognak, nem is sikítanak
Szombat-vasárnap dél felé áthallatszik hozzánk a szomszéd húskloppfolása
Akkor szoktam mondani " te itt paráználkocc, rendes háziasszony már késziti a rántotthúst"

atetteslany:) 2010.08.30. 11:29:59

@Secnir: :D:D jogosjogos.. :):) a kerdes mar csak az, h a kislany tudja mekkora sztar lett ketto perc alatt??

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 11:33:07

@bioLarzen:
"végül nem vettük ki a lakást... :( "

OFF, de..
Buta volt az eladó!
Nálunk a 4-en a szemben levő nagy lakásban nyelvtanfolyam ment és szünetben kitódultak at erkélyre dumálni cigizni elég hangosan
Amikor a tulaj el akarta adni a lakást és vevőjelölt jött, átment szólni " ma ne csinálják ezt" és eladta

bioLarzen 2010.08.30. 11:34:33

@gyvy: Az az érdekes, hogy én életem nagyobb részét panelben töltöttem, és pölö az első kb. 28 évemben pont sikerült kifognom egy olyat (Budakeszin, a nagy panelépítési korszakban, 74-ben épített lakótelepen, a hely ismerőinek: az Arany János utcában), ahol mindenki halkan csinálta (vagy csak impotensek laktak ott :D), mert nem emlékszem gyerek/tinikoromból olyanra, hogy ilyet hallottam volna... Viszont, laktam olyan gangos házban, ahol a jó vastg falon is simán áthallatszott a tévé, pedig nem bömböltették...

bio

bioLarzen 2010.08.30. 11:37:04

@horex: Amennyire vissza tudok emlékezni, a tulaj párt is eléggé meglepte a hirtelen rádióműsor - legalábbis az arcuk mintha ezt mutatta volna...

De, mondom, rég volt, utánaszámoltam, 7 vagy 8 éve, nem emlékszem már pontosan.

bio

bioLarzen 2010.08.30. 11:38:21

@horex: Ja, és nem ezért nem vettük ki azt lakást, túl drága volt.

A beépítettpornócsatornával együtt is :)

bio

Doubledeceker 2010.08.30. 11:39:39

@nico777:

Baszhatom az eglszet aláhúzza, mert angolnak gondolja a szöveget.

Ezer bocs a kimondottan nagyon szar helyesírásért......

Na majd átpofozom ezt a vackot, hogy magyarul javítson.

@félemelet:

Ja igen, ott szúrtam el, hogy nem tettem be azt a kitételet, hogy ezek leginkább párkapcsolatban lefolytatott aktusokra igazak, az egyéjszakás kukatetőn megejtett kalandokban nem vagyok annyira tapasztalt....

aardwark 2010.08.30. 11:40:34

@gyvy: bazzz, ezt elfeledtem, thx :)

Winston Smith 2010.08.30. 11:50:31

A koliban is volt egy ilyen hangosanbaszós csaj, az egész folyosó követhette a nemi életének minden rezdülését.

A legszebb az, hogy egyszer bulira készülve éppen a szobában italoztunk és zenét hallgattunk (mondjuk tényleg nem éppen diszkréten), amikor átjött, hogy maradjunk csendben, mert nem tud tanulni.

Egy pillanatra ledöbbentünk... Utána egy nem éppen szomjas, viszont igazi ősparaszt haverom nem éppen Kazinczy-díjas modorban felhívta a csaj figyelmét a fenti kis ellentmondásra. Utána érezhetően lejjebb vette a hangerőt... (Mármint a csaj szex során, nem az őstulok haverom a zene tekintetében.)

zamiere (törölt) 2010.08.30. 12:03:36

Durva amikor kommentekből áll a posz. Vég.

félemelet 2010.08.30. 12:04:13

@jadviga79:

Félreértjük egymást két szempontból is.

1. Ez a "peched volt, mellényúltál" ellenérvként egynek jó lehetne, de esetemben nem igazán állja meg a helyét. 15 év párkapcsolati tapasztalatom van (ebben a 7 évtől 3 hónapig minden jellemző időtartamú kapcsolat szerepel) - duhaj facér koromból pedig 130-140 alkalmi vagy laza kapcsolati forrásom van, benne a sokdiplomástól a zsoldoskatonáig, a csúnyácskától a minden férfi álmáig, az egészen ducitól a gyereketestűig, a példásan átlagostól a deviánsig. Messze nem állítom, hogy ez ellentmondók kedveseihez is volt szerencsém, de ha ez a tapasztalati tömeg nem számít relevánsnak, akkor ugyan mi számítana annak? :-) Mi emberek nem vagyunk olyan sokfélék, mint amennyire ezt szeretjük magunkról állítani. Cinikusabbak szerint 3-4, árnyaltabbak szerint 6-8 karaktertípusba simán besorolható az emberek kb. 98 %-a - a fennmaradó "50-ből 1" meg nem statisztikaalkotó szempont.
Szóval, sajnos nem tudom elfogadni a "neked olyanok voltak" ellenérvet...

2. Félreértés van köztünk abban is, hogy miről is beszélünk egyáltalán. Amikor én azt írom, hogy "visítozós", akkor azokra a nőkre gondolok, akik szinte az első érintéstől kezdve markánsan nyögnek, a végjátékban meg felakadt szemmel visítanak. (Hogy ők miért így képzelik a gyönyört, annak megítélése nem az én dolgom...)

Ellenben evidensen nem azokra a nőkre gondoltam "visítozós" vagy "hangoskodó" jelzők alatt, akik orgazmus közben különféle hangokat adnak ki - ez a világ legtermészetesebb dolga. Ám ők jellemzően csupán orgazmus közben produkálják ezeket az effekteket, azt megelőzően inkább "pihegnek", illetve egy egy kellemesebb pillanatban fel-felnyögnek, vagy ha a hanghatásaik folyamatosak is, bőven bennmaradnak a hitelesség, a "húzom egy kicsit a pasimat, mert szereti hallani", valamint legfőképpen a lakás akusztikai határai közt.

Tehát e témában ne a sztetoszkóppal is észlelhetetlen véglettel példálózzunk a nyilvánvalóan demonstratív szándékkal történő visítozás kritikájával szemben. :-)
Nekem nem fáj, ha stílusban nem vagyok valakinek szimpatikus, de azért a vita TARTALMI részére ne ez nyomja már rá a bélyegét...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.08.30. 12:07:46

Egy srác aki a mellettem lévő lakásban lakott, nagyon utálta az egyik barátnőmet. A csaj ugyanis nem visított, hanem néha olyan kibaszott hatalmasokat nyögött (de hirtelen durva hangerővel) hogy nagyon hangosra kellett tolni a zenét, hogy ne hallja. Mondjuk a fal is vékony volt, mint az itatóspapír.

Secnir 2010.08.30. 12:08:25

@félemelet:
"Ez a "peched volt, mellényúltál""

ez a megoldás, ezért sikoltozik...

aardwark 2010.08.30. 12:09:06

@félemelet: én azt mondom, hogy nálad a pont...

és pont

:D

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.08.30. 12:10:14

Mondjuk az a csaj először rám is a frászt hozta, mert a művelet elején néma volt mint a csuka, aztán hirtelen durr a fülembe 150 decibellel...

helianthus 2010.08.30. 12:12:19

@É2I: az hagyján, de van humorérzéke is. Mondjuk ezt már sejtettem régebben is.
Domolykó rulez. :D

Secnir 2010.08.30. 12:13:01

és a férfi mikor sikoltozik?

amikor dugja a csajt hátulról, előrenyúl, és véletlenül megfogja a pöcsét. de akkor 150 decibellel...

helianthus 2010.08.30. 12:14:29

Azt sem tudom, hol van a Palóc utca, de most már tutira elhiszem, hogy hangos a hölgyike. Nem lehet, hogy felnőttfilmeket gyártanak ott?

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.08.30. 12:17:05

hangosanüvöltözősre nem emlékszem, de éneklős szomszéd megkeserítette az életemet az elmúlt hónapokban.
Ja, és olyan is volt, hogy pergett a vakolat nálunk, mert a szomszédban olyan erővel döngettek az ágyon, hogy az minden alkalommal koppant a falon. Vagy hogyan kell ezt fogalmazni.

Secnir 2010.08.30. 12:17:33

@helianthus:
áhá, akkor az az a szoba, amit minden filmben látni, olyan kis hetyke fehér színű kanapéval, nem?

mondjuk akkor a cetlin is rajta volna kisbetűkkel, hogy:
"ezt az üzenetet személyesen szeretném átadni a néger albérlőjének is"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.30. 12:23:14

@bioLarzen: "Szinte biztos hivatásos volt a leány, mert elég sok, különféle férfihangot lehetett hallani mellette, sőt, volt olyan, hogy naponta 5-6-szor... Általában nem vészesen hangosan, de volt olyan is."
Ettől speciel még pszichológus-hallgató is lehetett...

Doubledeceker 2010.08.30. 12:24:07

Ha már az ember álmát elrontó szomszédokról van szó, nálam örök emlék marad (sajnos), az a félsüket idős hölgy, aki minde este 2-ig nyomatot valami vallási műsort.

Tisztán kivehetően szólt nálunk a padlóból az "Üdvözlégy Mária magasztal teljes, áldott a te méhednek gyümölcse...."

Ez ment minden este. Bezzeg most olyan helyen lakom, hogy a légy zümmögését is lehet hallani, így viszont az embernek már akkor lelkiismeret furdalása támad, ha csak ránéz a kalapácsra....

Secnir 2010.08.30. 12:26:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

lehetett még urológus is.
vagy fül-orr-gégész

Quentin vagyok, Montargis-ból 2010.08.30. 12:27:12

@C.A.T.:
Nem kellett volna seggbedugnod, mert hátha a Béla nem olyan...
És akkor talán nem visít.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 12:29:05

@Doubledeceker: ahhoz képest nem jegyezted meg a szövegét :)

félemelet 2010.08.30. 12:30:56

@Virgogirl:

Örülök, hogy ez is szóbakerült... valahol balra tőlünk egy önjeltölt, jobbra meg egy hivatásosnak tűnő operaénekesnő lakik. Sajnos utóbbi képzettsége sem tud vigaszt nyújtani arra, hogy egyrészt falramegyek az operaáriáktól, másrészt 15.000 hertz felett már minden elég idegesítő, ha ennyire hangos... :-D

Secnir 2010.08.30. 12:31:55

aztán lehet, hogy a szomszéd asszonyka megaszar/ ikszfaktort nézett, és onnan jött a nyivákolás

aardwark 2010.08.30. 12:32:31

én pl a balatoni birtokon sosenem hallok ilyet

nincs szomszéd ugyanis, max én hangoskodok kint a stégen este 10 után, mert akkor nincsenek vérszívók, csak egy de az se vért szív :D

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.08.30. 12:33:03

@félemelet: bárcsak operaária lenne, nekünk csak a mulatós marad.

félemelet 2010.08.30. 12:35:16

@Doubledeceker:

Piha...! Egy korábbi lakhelyemen egy lakótársnőm hajnali 3-kor zsoltárokat énekelt rémfilmekből ismert eszelős hangon. Nem vagyok ijedős, de az alatt a 2 hónap alatt, míg ott lakott, minden reggel ellenőriztem a konyhában a nagyobb kések darabszámát. Fő az óvatosság... :-D

Homeoffice 2010.08.30. 12:35:49

Ugyan már...
Seggrészeg haveri köröm egy ház bulin rászabadult egy videómegosztóra.
Amikor vagy 8-an rázendítitettünk a gumimacik, vagy a hupikék tröpikék főcímdalára:D:D:D:D

félemelet 2010.08.30. 12:36:15

@Virgogirl:

Jajj, hát a mulatós az alaptartozék, az ária itt is csak extra a szokványos dolgokon felül... :-D

Secnir 2010.08.30. 12:36:19

más:

milyen lehet már úgy elüldözni a szomszédokat, hogy beállítom fullhangerőre Michelle Wild összest végtelenítve, aztán elmegyek egy hétre nyaralni?

.tatjana 2010.08.30. 12:36:55

Ott lakom. A mi házunkból én tüntettem el (össze volt firkálva), de nálunk nem a liftben, hanem a faliújságra volt kitűzve. Pár lakótársat meginterjúvoltam, de max. 1 alkalommal hallottak valami ilyesmit. Én egyetlen egyszer sem, de a mi lakásunk egy másik utcára néz.
acsiba! eltévesztetted a topicot, ez nem a kurucinfó....

Zizzzencs 2010.08.30. 12:37:12

Szegény Palóc utcai csaj, de szar lehet már magára ismernie..

Epoxigyanta 2010.08.30. 12:38:14

@fagzal:
"Aztán van még a "kopogós nő", azt nem értem, hajnal 7 fele, meg késő éjjel tologatja néha a... hát nem jöttem még rá, hogy mit is, valószínűleg bowling-golyókat egy acéllapon, de hogy minek... meg hogy mér' kell a lakásban az übertűsarkúban steppelni órákat..."

Bazzeg, egy helyen lakunk? Felettünk is egy bolond lakik, akinek este 11-kor kezdődik az élet, napközben a hangját sem halljuk. De aztán elindul, órákig járkál magassarkúban a csupasz parkettán, tologatja a bútorokat, esetleg hajnal 3-kor elkezd porszívózni. Teljesen értelmetlen szólni neki, mert konkrétan bolond.

Doubledeceker 2010.08.30. 12:39:24

@Rosszindulatú Vászka:

Hogy van pontosan?????

Egy éve volt, és csak 6 hónapig halgattam. Meg alapból nem csipázom az ilyet...

jadviga79 2010.08.30. 12:39:50

@félemelet:

akkor menjünk sorba:

1., nézd, amennyiben ez a szám valós, bár nekem azért ez így elég soknak tűnik..., főleg ami a vadabb facér duhaj időszakaidat illeti, tekintélyes tapasztalat állhat mögötted. Megfigyelted alaposan mindet? :)

A fakkokban gondolkodás, olykor helytelen következtetésekhez vezet, aminek bizony komoly következményei lehetnek. Nem állítom, hogy nincs rá szükség, de, ha ragaszkodik hozzá az ember, beszűkíti a világot, szerintem, amivel az ember a többieknek sem ad teret a kibontakozáshoz.

2., :)) Ha ezt érted a visítozós megfogalmazás alatt, akkor valóban félreértés volt eddig köztünk. Én azt gondoltam, hogy a sült halként való viselkedés volna az elvárt, orgazmus alatt az egy - két nyikkanás pedig már komoly dorgálással jár. :) A fesztelen, felszabadult viselkedés hangosabb sikolyokkal, pedig kifejezetten káros :)

Többnyire igyekszem a tartalomra koncentrálni, és a stílusod egyáltalán nem unszimpatikus. :)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 12:40:57

@jadviga79: sztem if élreértetted. Nem duhaj, Dubai :)

ArgonX 2010.08.30. 12:49:18

A csajommal már 3 éve szexelünk, és ő ordítva élvez el. Biztosíthatom a kétkedőket, hogy nem azért csinálja, mert ezt várom el tőle, vagy mert színleli. Egyszerűen így esik jól neki. Egyébiránt nekem bejön. A szomszéd az elején még átkopogott, de feladta :) Minek után mi sem dörömbölünk a menetrend szerinti hétvégi bulijaikon a hangos zene miatt. Így élünk egymás mellett szimbiózisban :D

Néha a lépcsőházban megkérdik, nem hallunk-e a környékünkön furcsa hangokat. Nem értem, mire gondolhatnak... :DDDDD

Doubledeceker 2010.08.30. 12:52:21

"A csajommal már 3 éve szexelünk"

Ú az elég hoosszú egy menet, nálunk 1 óra az átlag.

Munkát, kajálást és a többi, hogy oldjátok meg közben????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 12:59:56

@Doubledeceker:
Pláne úgy, hogy hétvégente buli is van a szomszédban...
Meg kell hajolnom eme teljesítmény előtt.

Silent Bob 2010.08.30. 13:00:58

Még mindig jobb mint a fúrnának. Nálunk mindenki kizárólag hétvégén délelőtt tud ütvefúrni. És valaki mindig fúr...

ArgonX 2010.08.30. 13:02:30

@Doubledeceker:

Látod, látod... Van még mit tanulnod ;)

a katona fehérben 2010.08.30. 13:05:26

"Valahol most is (ke)félnek, hangosak a sóhajok"

jadviga79 2010.08.30. 13:06:32

@Rosszindulatú Vászka:

Ja, értem, így már világos, miért volt ennyi. :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.08.30. 13:18:34

Ezt egy másik fórumon kitárgyaltuk a minap.
Szerintem a leghatásosabb:

"inkább oboázz, addig legalább csendben vagy"

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2010.08.30. 13:28:53

Ilyen sztori velem is történt idén nyáron. A haverokkal leugrottunk anyámhoz Szegedre, hogy megnézzük a déli végeken milyen a csajfelhozatal. Kapásunk ugyan nem volt, de amikor hazafelé vettük az irányt igencsak ittasan, akkor az Oskola utcai modern sarokház legfelső emeletén egy nyitott ablak mögül iszonyú nagy nyögések hallatszottak ki. Megálltunk és hallgattuk az előadást, mert annyira kéjes és egyben nevetséges volt. Mire a nő véglegesen elélvezett megtapsoltuk a műsort. Pár pillanatnyi csend, majd kiordított a nőt dolgozó fickó, "hogy nem majom vagyok baz..meg, hogy tapsoljjá" Erre még visítottunk a röhögéstől, s beültünk egy zárda utcai kocsmába.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.08.30. 13:32:06

ArgonX 2010.08.30. 12:49:18
Minek után mi sem dörömbölünk a menetrend szerinti hétvégi bulijaikon a hangos zene miatt. Így élünk egymás mellett szimbiózisban :D"
hát akkor szexeljetek csak hétvégente és akkor mindenkinek jó lesz hétközben :DD

R242 2010.08.30. 13:33:17

Végre valaki elővette a csörtető, dübörgő szomszédokat is :D Éjfél körül fogócskázás telisarokal az emeleten, majd ajtócsapkodás, utána pancsolás pacsálással, nem tudom mit művelnek :D
Inkább a kúrós szomszéd, mint a csörgő-zörgő-fúró-faragó barkácsolók vasárnap egész nap. :D

helianthus 2010.08.30. 13:43:06

@Secnir: mondom, hogy nem lakolok ott, mittomén milyen színű az ágy.....

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.30. 13:51:18

Én felhangosítom a tv-t, a kispárnát kézközelbe teszem és adj nekem! Hangos vagyok, a párom meg nagyon jó!

Néha a szomszédok azért somolyognak. Bocs.

kaktusztea 2010.08.30. 13:53:52

Remek ez a cikk és a hozzászólások...
Made my day :D

Mindenkinek ajánlom az alábbi nagy múltú topikot:
Zavaró szomszédok
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9030109

Érdemes előröl kezdeni, garantált a jókedv :)

akira2 2010.08.30. 13:56:53

Nálunk a családi házak között nem hallani át a dugást, "sajnos" nekem nincsenek ilyen akusztikus "élményeim" a szomszédokról, viszont az egyi a nyáron hajnali 4-kor kezdte a fűnyírást a benzinmotorossal... arra hivatkozott, hogy nappal olyan nagy a hőség... :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 14:03:08

@Orbán már tényleg elég, húzz a p.csába!:
Vannak olyan autók, amelyekből hangos tucc-tucc zene hallatszik.
Ezek szerint ott is hasonló folyamatok zajlanak?

Spiro 2010.08.30. 14:03:18

Az esélyegyenlőség jegyében az esetleges hangfelvételről készíts leiratot is, a süket-néma olvasok kedvéért.
Bár lehet, hogy ez nem sokat jelent majd nekik, hiszen eddig is csak olvashattak eről, ami nem sokat adhat vissza az élményből. :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.08.30. 14:05:41

nehogy már beleszóljon a palóc utca, ki hogyan szexel. ha ezen az asszonyon múlna, hát bizony nem fogyna a nemzet.

mellesleg mostanában én is arra törekszem hogy hasonló poszt szülessen a könyékemen :)

2010.08.30. 14:11:40

Azok, akik még nem tudtak egy nőt úgy megdöngetni, hogy az tetszésének hangot is adjon, inkább gondolkozzanak el teljesítményük milyenségén, aztán fikázzák a "hangoskodó" leányokat. :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.08.30. 14:15:23

Visitas helyett inkabb cimbalmozzon nyakig csukamajolajban!!

Homeoffice 2010.08.30. 14:17:22

Nem lehet, hogy egy illegális húsfeldolgozóüzem van a szomszédban?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 14:24:09

@Epoxigyanta:
TV2-Napló tegnap este, hasonló táma volt

blah 2010.08.30. 14:25:15

Az alsó szomszédomék kinézet alapján hosszas beltenyészet eredményei és ordítva basznak. Amikor először találkoztam velük az álam lesett és a hányinger elkapott.. ebben a sorrendben.

.lll. 2010.08.30. 14:26:11

ez a poszt lassan olyan mint egy elcseszett turkálós stand up comedy válogatás

Jerky_Master 2010.08.30. 14:27:08

gyereket gyártanak, mehehe.:-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 14:31:22

@Don Bandi:
Pfúúúj!
Az ilyen nő csak az élvezetért teszi, ami pár vallás szerint tiltott

@LeviT:
Nono!
Kaptam már el nagyszájú nőt, aztán csak abbol vettem észre hogy elélvezett hogy húzta a farkam.
Ez a csaj mondta egyszer mesélve valakiröl " úgy nyalt, hogy közben elaludtam"
Aztán nyalásnál folyt mint egy patak, akkor meg azt kérdezte "belémélveztél?"

Szerinted milyen csaj ez agyilag/érzékileg?
Hogy duLva legyek, használni azért jó volt :)

de nem szeressem ha nincs visszajelzés

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 14:35:39

@Spiro:
Volt egy ami film
A két főszereplő közül az egyik süket, a másik vak/néger/ volt .

Elég jól kiegészitették egymást
Persze ugy nem mukodik, ha a süket jelel a vaknak
:)

félemelet 2010.08.30. 14:39:22

@jadviga79:

Lám, hiába próbáltam a 15 év párkapcsolati tapasztalattal, mint megelőző csapással kezdeni, csak megkaptam az intelmeket. :-D

Nos, a duhaj korszakon a kisebb-nagyobb megszakításokat kiollózva nagyjából 7 évet értek. Ez 7*12=84 hónap. csináljunk ebből reciprokot, és szorozzuk be 140-nel. Az eredmény 1,67 (:-D ) új nő havonta átlagban. Eme morbid eredményt fogalmazzuk át közérthetőbb nyelvre: kb. 18 naponta (bő félhavonta / szűk 3 hetente) voltam együtt egy-egy új megismerttel.

Tényleg olllyan, de ollllyan hihetetlen, illetve ijesztően promiszkuis szám ez... Botrányos! :-D

Ha feltesszük, hogy átlagosan 3 alkalommal voltam együtt mindőjükkel (ami messze túlbecsült, ám természetesen csak az összes személyre vetítve...), akkor hatnaponta (hat, azaz 6) voltam együtt nővel. Úristen! Ez már-már kimeríti a szexőrültség fogalmát! :-D Ez a csávó egy igazi "fakk"-machine!

Ne fárasszuk már egymást...

Ami a beszűkültséget illeti, a jelek szerint nem én vagyok az, aki csakis "fakkokban" tud gondolkodni. De tetszik a szó... :-) Másrészről aki kényszeresen ellent akar mondani valakinek, annak írhatok én bármit. Ha nem mutatok fel elegendő számosságú tapasztalatot, akkor nyilván mire fel nyilatkozom, ha megvan a számosság, akkor beszűkült vagyok, és nyilván "fakk"-machine. Az is evidens, hogy aljas fakk jellemem volt az, ami egyenesen belekényszerítette a nőket a színlelésbe, pedig ők annyira, de annyira odaadóan szerettek volna megajándékozni engem a valós orgazmusaikkal. Sőt, eleve milyen beszűkültség már, ha egy huszon-harminc éves pasinak az égvilágon semmi kedve "ismételni" azzal a nővel, aki az első alkalommal effektíve hülyének nézi, és nettó hazudozik az ágyban. :-D

Oké, beláttam...neked van igazad...akkor is, ha gyakorlatilag nem állítasz semmit, csak rendre tagadod, amit a másik mond. Mmmm... benned ez nem ébreszt gyanút az igen mozgékony álláspontjaidal szemben? :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 14:39:27

@Gunther:
Szerintem a vadkender-termesztést próbálják meg így álcázni!

Csirke72 2010.08.30. 14:51:23

Na most 1 pasinál senki semmilyen nem sem tud hangosabban élvezni.
Amelyik nö ennyire visit az a tipikusan nem birom a pasit csak megkell játszanom, hogy azt higgye...

Az igazi élvezés mikor yol leszopnak és a csaj csobog az örömtöl de persze tömve a szája és csak nyögni tud....
Na apukám ez az igazi filing és a végén én csak amolyan férfiasan felocsúdok annélkül, hogy azt bárki is hallaná....

félemelet 2010.08.30. 14:51:34

@horex:

Apropó visszajelzés. Erről annyit, hogy férfiak terén messze nem vagyok annyira tapasztalt, mint amire nők esetében már megkaptam a magamét, így hát csak nőkkel történt nagyon vagy kevésbé nagyon bizalmas beszélgetéseimre tudok hagyatkozni.

Ezek alapján ha a nő nem jelez vissza, akkor a férfiak lecseszik. Ha pedig visszajelez, netán tapintatos instrukciókkal is próbálkozik, akkor a férfiak felindultan és büszkeségükben mélyen megalázva kelnek ki magukból, hogy "minek nézel engem? engem te ne iránytgass, tudom én azt, hogy hogyan kell!" - értsd: lecseszik. :-D

Hát, bakter, marad a visítás... azután mindig büszkén csillog a férfiszem... :-D

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.08.30. 14:51:36

Mondjuk jobb ilyet hallgatni, mint egy másik volt szomszéd, ahol éjjel egykor arra lettem figyelmes, hogy húszas éveiben járó, jól szituált, értelmiséginek öltözködő leány ráordít a párjára:"Mit képzelsz ba..d meg! Beleeszel a kajámba, te k.csög?!"
Mire a fiatalember:"Akkor eszek a kajádba ba..d meg, ahányszor akarok, itt lakok nem?!?!"
De a lány nem hagyta magát:"Beverem a pofád, te g.ci, csinálj magadnak!"

És ez így ment, ajtócsapkodással, és ennél jóval vulgárisabb stílusban. Azon gondolkodtam, hogy ha felébred miattuk a gyerek, átmegyek és én is beleeszek neki.
Reggel meg kézen fogva mentek el otthonról.
Biztos ügyfélszolgálaton dolgoztak és így eresztették ki a gőzt.

Ja, élmény volt magam a kiemeltek között látni :-)

.lll. 2010.08.30. 14:52:01

vajon kap a paduc Pilismaróton?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 14:55:37

Az eredeti poszthoz jók voltak a kommentek, nagyokat röhögtem. Ez itt most eléggé erőltetett, nem viccesek a hozzászólások, nem jók a történetek. Kifejezetten rossz, hogy kikerült a Zindex címlapra pirossal.

öregbuksi 2010.08.30. 14:59:44

A '70 évek derekán költöztünk be a házba,
szinte egyszerre. Ott már akkor is segítettünk egymásnak! A felső szomszédék nő tagját ismerte a feleségem, ez okán kértek meg,hogy segítsek cipekedni. Pl. én vittem az ágy fej és háttámláját. Végül ittunk valamit és kérdeztem milyen emlék miatt hozták ide ezt a szúfészek ágyat. Mondják, hogy a mamáé volt valamikor a '30 években, és még mindíg szuper jó nyoszoja. Na, mindenkinek van vala hepje, nem? A hapsi mozdonyvezető volt, össze-vissza dolgozott. Amikor otthon volt, értsd amit mondok, éjt nappallá téve kefélt. Az ágy recsegett nyikorgott egy-egy menet alatt 1- 1.5 óráig. Nekem olyan kisebbségi érzésem volt, hogy majdnem szexológusnál végeztem. Többször probáltam kideríteni: mit eszik ez az állat, hogy ekkora "természete" van. Semmi életelixír meg ilyesmi. Sima melós kaja. A fizikai állapota átlagos kb. 65 kg az asszony 100. Ritka jó haver volt,a rendezőben sajna elütötte a vonat, Isten nyugosztalja!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 15:02:06

@félemelet:
a férfiak felindultan és büszkeségükben mélyen megalázva kelnek ki "

Bizonyára vannak ilyen férfiak is, idősebb korban bizony ciki talán,
de serdülő meg fiatal korban kell a "tanitás"
Én is azt gondoltam akkor még, huzzunk kettőt, neki is annyi ideje volt rá mint nekem
Aztán valaki "idejében " elkezdett irányitani, ma is köszönet érte.

Egyéves Önkéntes 2010.08.30. 15:29:11

Elolvastam mindet, és most elmegyek domolykózni. :)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 15:34:34

Sztem qrvára nem meacsós dolog azzal foglalkozni, hogy a csajnak van-e organizmusa. Nem mindegy? Ha meg vinnyog, nem hallani a tévét.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.30. 15:44:31

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

Nem vadkender, hasiskender. A "vadkender" sem vad, az az egykor közönséges, hazánkban és a szomszédos országokban mindenütt termesztett rostkender gyomként elterjedt változata. Hatóanyag-tartalma a szárazanyag 0,1-2,0%-a.

A hasiskender részben vad kenderfajok felhasználásával előállított, génpiszkált tetraploid kender, amely ugyan nem alkalmas jó minőségű textília előállítására, de hatóanyag-tartalma elérheti a szárazanyag 1-15%-át is.

Pár évtizede a kender ugyanúgy a fiatalok szórakozásának alapvető kelléke volt, csak akkor még fonták, ma meg már szívják. A fonóban nem szívták a kendert, nem abból készítették a süteményt sem, viszont a tilolás (~fésülés) melléktermékét, a csepűt az akkori meg nem értett, tehát liberális művészek is rágták.

Érdekes volt, hogy a kender áztatását, mozgatását, (amihez be kellett menni a kenderáztatóba) csak szaporodóképes korukon túli asszonyok végezhették (az elbeszélések szerint elég vidám egykedvűséggel), és azt, hogy a kender kábító hatását jól ismerték őseink, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kenderáztató tavakban bambán lebegő, kézzel megfogható halakat tilos volt megenni, sőt kutyának-macskának adni is.

Az egyik ilyen kenderáztató (kenderkévéket forgató) asszony is szép lassan-bambán dolgozgatott, amikor észrevette, hogy akkor nagykamasz adatközlőm és barátai ott lesik a hónaljáig felkötött szoknya alatt feltárulkozó punciját. Meghallotta a kuncogásukat, bárgyún mosolyogva rájuk nézett, és csak annyit mondott:

"Mit csudálkoztok, gyermekeim? Nincsen itt semmi, csak egy kis szőr, meg egy kis bőr..."

Egyéves Önkéntes 2010.08.30. 15:48:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ennyi lenne a suna?? Most egy világ omlott össze bennem! :D

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 15:51:55

@EÖ: dehogyis, hova gondolsz. Mostanság már ki köll menni a világból, hogy egy kis szőrhöz juthass. Már nem csak retró, de egyenesen feláras eksztra is.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.30. 15:54:08

még régen, ezer éve a belvárosban egy körfolyosós házban laktam. kifogtam egy tini lányt. az udvar felé nyíló ablakot a függöny mögött nyitva felejtettem.
a tini úgy visított, mint egy kismalac. olyan ocsmány nyelvezettel káromkodott szex közben, hogy eszem faszom megállt... (thx: Ford Fairlane)
két menetett lezavartam vele, cirka 1.5 óra múlva kiléptünk a lakásból...
mindenki kint állt(nyár volt) a körfolyosón, és megtapsoltak minket....
én meghajoltam :)
a kislányt soha többé nem láttam.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 15:56:21

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Nyuszika tanul vezetni az erdőben. Megállítja a Medve.
Mit csinálsz Nyuszika? Megorültél, úgy vezetsz!
Hát, ilyen szar hepehupás úton nem lehet normálisan vezetni.
Te bolond ez nem hepehupás út, hanem a Sünök ülosztrájkolnak.

venszivar 2010.08.30. 15:56:52

A fene tudja hány70-80-90-99%,kik NEM visítanak,mint a bagzó macskák,akkor annak a kb. 2 000 000 "aktív nőnek" nem jó a szex ? Ez is a komcsi elnyomás miatt lehet,ott úgy szokták meg.A cigány nők mindig,mindenhol üvöltenek,visítanak.Őket kihagytam a 2 000000-ból,mert rasszista vagyok.Nemsokára megyek "hangoskodni", felizgatott a gondolat......

félemelet 2010.08.30. 16:12:49

@horex:

Érdekes, én soha életemben nem gondolkodtam így. 17 évesen ismertem meg az első nőmet, és egy évig gyakorlatilag csak pettingeztünk... meglehet ez jó kezdés volt ahhoz, hogy később még biztosabb kézzel nyúljak a dolgokhoz, és ahhoz is, hogy mára ennyire sokakat felzaklassak azzal, amikor határozott kijelentéseket teszek valós és kamu női orgazmusok témájában.

Szerencsés voltam - de egyben jótanuló is... ez nem beképzeltség, csak öntudatosság...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 16:18:33

@félemelet: én is nagyon profi vagyok, Ron Jeremy tőlem szokott tanácsot kérni, ha elakad egy nagyobb qrás közben.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 16:29:24

@félemelet:
Ha a 17év kori petting nem is stimmel, de
Fogjunk kezet-mondta a kigyónak a nyuszi
:)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 16:58:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: illata te cenk! Amúgy nemtom, de tuti egész nap orrom a dzsungelba fúrva lennék és boldog volnák.

venszivar 2010.08.30. 16:58:04

@félemelet: Engemet is felzaklattál.Ha egy évig csak matattál,akkor te nem egy jó tanuló,hanem töketlen maszatolós voltál s azt jól megtanultad.....azóta is abból s úgy élsz.Jó lehetsz,dumálni,mesélni,azt hiszed,hogy tudsz,de még az is marhaság....

egyenes labirintus 2010.08.30. 17:04:11

@lófő: Nem hiszem, hogy megy a paduc, legalábbis vasárnap hajnalban nem nagyon evett. Azért egy párat fogtam. :) Ezt a hidegfrontot megérzik. Inkább rapalázz az alsó kőszóráson, külső íven.
A szilvás domolykózást még nem sikerült kipróbálnom. Meg kicsit sajnálom csalira elhasználni, mert akkor kevesebb pálinka lesz... :D

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 17:04:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: lovagi kötelességem a veszéjek elejébe menni. Amúgy meg akit kis cirok elrettent, az nem is szereti igazán a puncicát.

Legénykoromba dirket fikszíroztuk a strandon a bikinalsők alól kikandikáló pamacsokat és nem találtuk ojasfajta vizuális élménynek, mint mostanság gugalmazzák a médiákok. Igaz, akkor még Tünci meg Bíróica is jó nő volt :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.30. 17:07:41

@Rosszindulatú Vászka: A buzik állítólag azért nem szeretik a pinát, mert szőrös...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 17:11:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: azt nemtom. Esetleg hazafele beugrok a Kék Osztrigába is mekkérdem. De aki anyira fúj a szőrre, ott lehet valami defekt, az jó meglátás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.30. 17:17:21

@Rosszindulatú Vászka: Mondjuk én sem az égő szőr, sem az égő kender szagát nem szeretem...

Passport 2010.08.30. 17:18:45

A privát nemi élettel kapcsolatos kitaláció, mint bulvártéma, ami megmozgatja a legtunyább lelkeket is.
Egyébiránt minimális realitásérzékkel megállapítható mhogy a téma költött és nem valóságos eset.

SZÁNALMAS.

.lll. 2010.08.30. 17:20:16

@egyenes labirintus:

akkor kékszölővel is megfoghatod,igaz az első dér után mozdul rá igazán

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 17:20:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: dettó, meg még én az égett gumiszagot sem szeretem.

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.08.30. 17:21:08

Hello. Nekem is van ilyen sztorim. Vályogházban élek, falak cca 60centisek. Dupla műanyag ablakom van, a forgalomzaj csökkentés miatt. A szomszéd légvonalban 20 méter neki is vályogház és műanyag ablak. Járt nálam egy hölgy egy fél éve kb, a negyedik randink volt ez a találka. Megtörtént a dolog hátulról de nem seggbe csak simán a hasitott részbe. Nálam zárva volt minden ablak, (a szomszédnál nemtom hogy nyitva volt e) de másnap kérdezte hogy nem szakadt -e el a fékem?? Először nem tudtam miről beszél...aztán leesett hogy végig hallotta(megkérdeztem úgy hogy bent volt a házban). Kiváncsivá tett hogy milyen hangerősséggel vonyitott a kislány, így egy hangtechnikus kollegától(tvben dolgozom) kölcsönkértem egy decibelmérőt. Bezártam minden ablakot majd egy tesztcdről felcsavartam de csak szigoruan a magas hangot. 150 decibel kellett ahhoz, hogy a zajmérő a szomszéd házánál 50-et mutasson.Ha még hozzáveszem hogy esetleg csukva volt a szomszéd ablaka... egyetlen tanulságot tok levonni. Qrva nagy király vagyok fukkjeah. Hozzá kell tenni ez egy szimpla 40perces akció volt de olyan heves hogy a makkom jégakkuval kibélelt satuba kellett szoritani utána.

köpőcsésze 2010.08.30. 17:22:34

Az én szomszédomban két fickó csinálja esténként ezt a műsort, boldogan elcserélném őket a Palóc utcai asszonyra.

venszivar 2010.08.30. 17:45:31

@Abszorpciós diverzifikáció: Qrva jól adod elő,de a szomszéd azzal nem dicsekedett,hogy az ablakodtól 5cm-re állt s ott racsnizott ,ami a nődnek annyira tetszett,hogy annak a látványa miatt visított.Figyelj oda,lehet,hogy halkan,de már odaát van a Qrva nagy király.Szerintem ez is volt olyan jó mese,amilyet te nyomtál.......

delfing 2010.08.30. 17:56:18

Régebben a szomszédban egy pár rendszeresen éjjel 11-től hajnali 2-3-ig visítva kúrt. Egyik legendás alakításuk olyan jól sikerült, hogy még az állatok is odagyűltek hallgatni. A környék összes kandúrja odagyűlt és 3-tól hatig nyávogtak, dugtak és az összes kukát felborogatták.

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.08.30. 17:59:56

@venszivar: ki van zárva. A szomszéd másnap nem kapta ágyba a reggelit, és nem kapott búcsú l'orált. Egyébként a nő azóta is visszajár. Pedig már van komoly baráttyjlya. " ..Elég szúrós , de neki mégis az én dárdám hegye kéne.."

NemoKapitány 2010.08.30. 18:00:51

Érdekes lehet. Van valakinek hangfelvétele is?

Énbagoly 2010.08.30. 18:07:14

@Passport: nem tök mindegy?
A szex jó, róla beszélni is szeretnek, és annyi jó sztori jött elő miatta. :)

Már csak emiatt @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a hozzászólás miatt is érdemes volt kitenni.
Ki nem szarja le, hogy fake, vagy nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 18:17:35

ugyanma'
micsoda elemzesek
van no aki elvez es hangos
van amellik nem elvez de hangos
van amellik elvez de halkan
van amellik nem elvez est azt is halkan

en meg szoktam kerdezni Maryt ha nem vagyok tuti, hogy befejezzhetnem-e mar, mert kezdodik a meccs
/ vagy aludnek, vagy rabol a domolyko/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 18:23:20

@félemelet:
en mar 9 evesen megismertem az elso nomet
csokit dobtam a postaladajaba
14 evesen petting volt az tenyallas, de aztan 15 eveseb jott a 19 eves Anci...........
ez volt a jo kezdes:)

Énbagoly 2010.08.30. 18:25:47

Úgy látszik kezdünk elmenni abba az irányba, hogy kinek mikor, és hogy volt az első. :)
Ha még holnap is ez a poszt marad, akkor jönnek az ovis szerelmek. :)

Passport 2010.08.30. 18:32:16

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Még moderáljátk is ezt a szájszaróhelyet gratulálokátor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 18:38:30

@Énbagoly:
en csak probaltam felemeletnek ravilagitani
nem minden ugy tokeletes ahogy vele tortent es ahogy O gondolja

amugy en egyszer raparancsoltam Maryre, uvoltson
ha harc legyen harc
annyit sose rohogtunk dugas kozben

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 18:39:20

@Énbagoly: Visszavonom abbeli állításom, hogy nem jók a szorik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 18:40:35

Kicsit fura azt hallani, hogy egymást osztjátok, hogyan kell csinálni. Aki azt hiszi, egyféleképpen lehet, az nem tud semmit.

rezsöatya 2010.08.30. 18:49:01

Szerintem azért nincs kint új poszt, mert ez - úgy látom - nagyon népszerű és a szerkesztőség ínségesebb időkre tartogatja az újabb baccpapucsos, faszenes stb. posztokat. Mindenesetre nekem az a vicc jut eszembe jelen posztról, hogy miért nem lehet a körúton fényes nappal szeretkezni?
- Hát lehetni éppen lehet, csak mindenki beledumál...

Xezs 2010.08.30. 18:51:24

Egyébként túl van lihegve ez a kúrás dolog. Persze hogy az élet része, de messze nem a legfontosabb. Nem kell mindenkinek tudnia hogy ki mikor hol csinálja. Ez az üzenetem az ordítva kúrosoknak is.

Énbagoly 2010.08.30. 18:53:55

@hagyma: röhögve csinálni jó. :)

@atpijkamo: hát, szelektálni kell, de kíváncsi vagyok, milyen hozzászólások jöhetnek még. :)
(most csak így halkan, te az ovis sztorikra vársz? :))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 18:57:40

@Énbagoly: "az ovis sztorikra vársz?"

Szórakoztatókra, mint pl. öregbuksié.

Passport 2010.08.30. 18:58:16

Hogyan lehet itt a Homáron új posztot indítani ?

.lll. 2010.08.30. 19:01:07

@Passport:
nyomsz egy ctrl+alt+del combót:D

Énbagoly 2010.08.30. 19:01:14

@atpijkamo: azért lehet szemezgetni. :)
Most kicsit előjött a régi homár fíling. :) Maradhatna.

Passport 2010.08.30. 19:01:36

A szeretkezés a világ legcsodálatosabb élménye.Ez a poszt, meg egy silány örömpótlék unatkozó retardáltaknak és ferde hajlamú perverzeknek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 19:06:02

@Passport: "A szeretkezés a világ legcsodálatosabb élménye.Ez a poszt, meg egy silány örömpótlék unatkozó retardáltaknak és ferde hajlamú perverzeknek."

Valahogy így. Azért találni gyöngyszemeket a hozzászólások özönében.

Posztot e-mail-ben kell küldeni a homárnak, címet a jobb-felső sarokban találsz.

DonCiccio 2010.08.30. 19:06:08

Akkoriban a gazdagréti lakótelepre jártam egy lányhoz udvarolni és a második randin vacsora után (rendes jányka volt, kaptam enni) elkezdtük, amit el kellett.
A lány kiabálós volt rendesen, de úgy látszik a szomszédok az első fél-egy órát csendben tűrték.
Nem kenyerem az óvszer meg fáradt is voltam, úgyhogy beállt a "fagyott kutya lába" állapot.
Kovácsoltvas ágy volt lekövezett szobával és a visítás mellet az ágy lába is kopogott. A lényeg, hogy néhány rövidebb pihenéssel hajnali fél négyig bírtuk, de addigra a szomszédok feladták a dörömbölést és kopogást.
% órától viszont tíz percenként rohantam le alsónadrágban a negyedikről bejárathoz, mert valaki vagy csöngetett vagy ki is peckelte fogpiszkálóval a csngőnket. Lakók - mi = 1-1. :-)

A rája szarik rája 2010.08.30. 19:07:39

@hagyma: azt hittem, Mary-t már a bölcsiben ismerted.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 19:09:18

@DonCiccio: szép igasságos sztori :)

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
ja, akkor beszélgessünk zenéről. Basztatok már zongorán?

.lll. 2010.08.30. 19:09:31

ez a kozsós műsor egyszerűen omfg!!

.lll. 2010.08.30. 19:17:59

vajon ki firkálta össze filccel kozsó pofáját?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 19:22:07

@A rája szarik rája:
nem voltam bolcsis, sot ovodas se nagyon mert nem voltam hajlando elmenni
ebben az idoban tolem tobb ezer km-re Mary mar elso osztalyos volt egy kentucky iskolaban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 19:24:18

@Rosszindulatú Vászka:
nalunk a hotelben van egy igazi Bosendorfer
de van egy tabla elotte, hogy tilos barmit rarakni
es le van ponyvazva lakattal

Passport 2010.08.30. 19:31:35

@atpijkamo: elküldtem tizet 10-et semmi eredmény

.lll. 2010.08.30. 19:39:28

@Rosszindulatú Vászka:
mert benedvesedik a picsám tőle

@atpijkamo:
ő a szomorú szarumáj,akinek összefirkálták a pofáját fekete filccel

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 19:41:21

Síelés után, vacsora előtt a szálláson ketten - egy fiú és lány - rendesen megmaszírozták egymás izomlázát, háromnegyed óráig ment a húúú! és áááá! A szomszédban meg a gyerekek persze mást kombináltak, még a beépített szekrénybe is bemásztak, hogy jobban hallják a műsort. Végülis semmi erkölcstelen nem történt, mégis mindenki jól szórakozott.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 19:43:46

@lófő: "ő a szomorú szarumáj,akinek összefirkálták a pofáját fekete filccel"

Ezzel nem vittél közelebb a megoldáshoz. Valami ismert könyvet nem olvastam?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 19:45:06

@Passport: vélhetően nem ütötte meg az itt elvárt minőséget, igen kényes, finom úri népek járnak ide, akármijen mocsokkal ne lehet betömni a pofájukat. Nomeg eredetileg fogyvédő sérelemosztó blog volna ez.

@lófő: azannya, nedvedzik a picsád? Érdekesen hangzik. Csak ne kezgyél kurjászni!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 19:45:25

@lófő: Na, kigugliztam. Zenész producer. Sajnos nem vagyok naprakész a tiniegyüttesek világában.

.lll. 2010.08.30. 19:54:55

@atpijkamo: imhol:

Verse: Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei!
Mha nahno mha nahna rikho! Ihni Kohei!

Refr: Imádlak! Szomorú szamuráj!
Csak harcolj értem!
A szerelem vár! Szomorú szamuráj!
Földön, égen!

Raga: Hol volt, hol nem volt: élt egy szamuráj!
Igazi mesemondó nagy király!
Nagy az, aki nagy, aki kicsi, az kicsi!
Hiszi a piszi, aki elhiszi!

Rap: Egy mágustól lestem, festem a testem!
Nyerő az erő, míg az ész felemelő!
Agyam alatt az alap izmom, ha dagad...
Abból fakad minden baj, ha egyszer elapad!
Apropó! Én nem vagyok naplopó!
Tele a markom! Tartom a kardom!
Ha jó, ha nem, ha muszáj:
Hívjatok úgy: Szomorú szamuráj!

Refr:

Raga:

Rap2: Mert nem az a vagány, kinek földig ér a lába,
és a háta közepén kinőtt a szárnya...
Vagy féllábbal fellábal
minden földhányásra: A Csomolungmára...
...Emlékszem! Na de nem egészen!
Volt, amikor legyőztem egy sereget éppen,
És a hétfejű sárkányt úgy széttéptem:
Kifizették rögtön készpénzben... !

Refr:

HideousGenius (törölt) 2010.08.30. 19:55:47

Anyum a közös képviselő az épületben, ahol lakunk. Egyszer egy nő jött fel hozzánk, hogy szóljon már anyu vagy a házmester a fölötte lakóknak, mert éjszakánként hangosan dasznak, és ütik egymást korbácsval. :D Hát... nem kicsit lepődtünk meg, hogy ezért miért nekünk kéne szólni. Erre azt mondja. Férjem már szólt nekik, de azt mondták, jogszabály nem tiltja a hangos daszást, és addig nem hagyják abba míg a közös képviselő nem mutat nekik egyet... Na ennyi lettem volna.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 19:56:09

@lófő: "összefirkálták a pofáját fekete filccel"

Rémuszbácsi meséi. A (fehér) Rémuszbácsit cipőpasztával suvickolták négerré, még a fekete-fehér felvételen is nagyon látszik.

www.youtube.com/watch?v=uzxCwmDmQ-4

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 19:59:51

@atpijkamo: ez zenész? Azonnal kapcsojja ki, a gépét megtámatta egy vedszedelmes víros. Vagy méhg az lehet, hogy hekkelt gúglid van :P

nyomi 2010.08.30. 20:01:52

@Xezs: Marpedig a legfontosabb a qras. Tudod, ezert vagy itt, es nem halt ki az emberiseg parezer eve.

Aladár69 2010.08.30. 20:02:24

most olvastam csak el az egész történetet... érdekes lehet az életük a ház lakóinak :))
Nekem is volt ilyen nyögős kúrós élményem: az előző albérletünkben a szomszédék voltak az átlagnál hangosabbak. Ez nem lett volna gond, de náluk nem a csaj vitte a prímet, hanem a srác. Na, ez azért betett nekem. Egy hangosan nyögő pasinál szvsz nincs undorítóbb...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 20:06:22

@lófő: Ez? www.youtube.com/watch?v=VrAAqUr5kMg

Nincs is filccel firkálva a pofája. Vagy a pajesz az?

Nekem magyar szamurájról a P.Mobil ugrik be:
www.youtube.com/watch?v=_ESb0WMtXK4

Hosszú az út a Pókláb erdõn át
Kileste a rabló asszonyom arcát
Ha elém áll levágom a kutyát
Csak egy paraszt, ki lopta a kardját

Szerettél már szamuráj
A Pókláb erdõ vár
Egy éles kard is vár
Szerettél, szerettél már szamuráj?

Hosszú az út a Pókláb erdõn át
Megszerzem a szamuráj asszonyát
Van nálam egy ugyanolyan kard
Ha én gyõzök a nõ engem szeret majd

Szerettél már szamuráj
A Pókláb erdõ vár
Az asszonyod mit vár?
Szerettél, szerettél már szamuráj?

Szerettél már szamuráj
A Pókláb erdõ vár
Egy éles kard is vár
Szerettél, szerettél már szamuráj?

Igazi japán szamurájról meg Kuroszava
www.youtube.com/watch?v=xCZ9TguVOIA
Akira Kuroszavának minden filmje tökéletes.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 20:08:18

@Rosszindulatú Vászka: :))) Nem tudom. Ez jött be első találatnak.

Tehát ez nem egy népszerű ember?

.lll. 2010.08.30. 20:19:07

@atpijkamo:

szerintem csak mára festették be,olyan elcseszett maori tetkónak tűnt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 20:20:50

@Aladár69:
hat egy pasinak aztan total nem tudom miert kell nyigni:)
jon a cucc es akkor jo
lecet

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 20:36:27

@Rosszindulatú Vászka: Áh! Szerintem ez csak olyan mondai alak, mint Robin Hood. Csak negatívban. Nem is létezik. Amerikai szamuráj teaház tulajdonos.

.lll. 2010.08.30. 20:37:30

@atpijkamo:

a kozsónak sokkal extravagánsabb hennája volt

Xezs 2010.08.30. 20:47:42

@nyomi: Más dolog csinálni meg más dolog gecihangosan ordítani, meg egy fórumon bizonygatni hogy ki mekkora bika (ahogy itt tették sokan). Ha pedig tényleg a szex a legfontosabb, akkor nézd meg hogy hogy élnek a cigányok. Na ők pont úgy. Nekik tényleg az a legfontosabb, meg is látszik a szaporulaton. Én olyan fontosabb dolgokra gondoltam mint pl. agyilag fejlődni, dolgokat megismerni, netán feltalálni. Mert az egy dolog hogy megcsinálod a nyersanyagot (embert) de azt fejleszteni kell különben ottmarad az ősember szintjén.

Az a baj, hogy manapság a szex is egy termék lett, olyan mint pl. a mobiltelefon. Sok idióta azért vesz drága mobilt hogy mások lássák, neki van és neki ám nagyon megy az élet. Sokan pont ugyanezért ordítanak kifele az ablakon, vagy fényezik magukat egy fórumon.

Szóval lehet ezt értelmesebben (szolidabban) is csinálni, nem kell itt a csinnadratta.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 21:01:29

@Xezs: köszönnyük méjenszántó gondolatid, mik szikráznak elmédbűl rögvest ide az éterbe.

Sztem a pina azért jó, mert jó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 21:06:29

@Xezs:
sok-sok fontos dolog van az eletben
ez ketsegtelen
de dugas nelkul szart se er az egesz
na meg sor nelkul

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 21:07:55

@Rosszindulatú Vászka: "Sztem a pina azért jó, mert jó."

Mi jobb egy pinánál?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Két pina.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 21:17:02

@hagyma: ha még hozzávesszük a rákkendrollt, akkor nem is maradt dolog, amit kibeszélhetnénk :)
Mer én az ijen eccerű dolgokat szeretem az Életbe.

@atpijkamo:
Két pina = két anyós
Csak szólnák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 21:18:34

@Rosszindulatú Vászka:
es akkor meg nem is beszeltem a domolykorol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 21:20:20

a kozvelemeny nyomasara kozolnom kell
ma offos vagyok es marhaporkolt lesz
tesztaval es uborkasalataval
es en csinalom
mer' mary dolgozik halaegnek

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 21:26:12

@Aladár69:
Egy hangosan nyögő pasinál szvsz nincs undorítóbb... "
Márha rajtad nyög, de elég sok csajnak tecc

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.30. 21:28:42

@Xezs:
manapság a szex is egy termék lett"
Ja, meg is ragasztom a guminőmet, utojára nagyot durrant

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.08.30. 21:30:42

@Doubledeceker: nem magasztal (avagy magaszttal, ha már helyesírás), hanem malaszttal. mint kegyelemmel.
Ennyi ideig hallgattad és mégsem tudod? =D =P Ejnye-ejnye. =D =D

Témához: születésem óta panelban élek, sosem volt hangosan kúró szomszédom. Bár a házban a mindentudó néni mindig mondta anyumnak, amikor beszélgettek, hogy "felettem a szomszédasszonyék már megint szexeltek az éjszaka". Erről a néniről tudni kell, hogy a nap huszonnégy órájában folyamatosan, 500 decibelen fingik (lépcsőházban, miközben veled beszélget, csak úgy rotyogtat, agyhalál!), az alatta levő tróger állat meg sosem mosdott, amióta ott lakik, paraszt, és még horkol is. De azért szeretek ám ott lakni. És mivel a lakásunkban szar a szobák elosztása (a két szoba között teliüveges ajtó), anyumnak meg túl jó a hallása, a kezdetektől fogva csendben dugok. Mondjuk amióta itt lakom a kertesben, kicsit szabadabban fogom fel a dolgot... Előfordult, hogy hangosan szeretgettük egymást kicsit, aztán utána, pihi közben látjuk ám, hogy hopp, nyitva az ajtó... Síri csend, vörös arcok és nagy szemek fogadtak, amikor előbújtunk. Az ciki volt. Azóta az ajtó becsukása az előjáték. (Na jó, igazából azért nem...)
Uff

Rosszindulatú Vászka 2010.08.30. 21:35:13

@hagyma: a horgászat a családos emberek utolsó mencsvára. Nem macsós dolog.

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): én már montam neki :P

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.30. 22:02:47

@Rosszindulatú Vászka: "a horgászat a családos emberek utolsó mencsvára."

Nem csak.

- Matula bácsi? Honnan tudja, hogy milyen csalit használjon? - kérdi csónakos.
- Hát reggel ha balra konyul akkor kukoricát, ha jobbra konyul akkor kukacot tűzök a horogra.
- Dehát nekem egyenesen áll, mint a cövek.
- Akkor baszni menj, ne horgászni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 22:37:40

@horex:
Namost nekem ez egy óriási kihívás.
Mármint a guminő.
Nem is próbálkozom vele inkább.
Egyszer alkoholmentes sört ittam.
Akkor jöttem rá a nagy igazságra...

Javaslatom: Echte sör, echte nő!
Éjjenek a puncifanok!
Akár sikít, akár nem!

cso zsi 2010.08.30. 22:58:07

@Rosszindulatú Vászka: "Két pina = két anyós
Csak szólnák."
Már ahol. Esetemben legalább az egyik árva volt. Sajnálatos módon viszont volt egy nős bátyja. Úgy már rosszabb volt a mérleg. Viszont azokon a napokon hozzánk is bekopogtak párszor.

Hitetleneknek.
A Palóc utcai hölgy lehet, hogy a mi körfolyosós házunkból költözött el másfél éve, és ennek is kigyúrt bikája volt, mint egy másik példában.
Ez a ház egyébként sokmindent megélt.
Nemrég volt, hogy a gyermekkel az oviszünet alatt itthon voltunk, a szemben lakó albérlősrác meg felvitt magához egy addig sosem látott, nem kirívó hölgyeményt. A tvjükből a gyermek egyik kedvenc meséje hallatszott, mert felismerte. A többi hanggal nem tudott mit kezdeni, azt én ismertem fel, viszont a tv hangja nem nyomta el. Másnap is jöttek, pár napra rá kiköltözött a srác.
Facér koromban a fölöttem lakó hölgyeményt lehetett hallani. Aztán a sors úgy hozta, hogy a kezeim közé került. Először azt hittem, színészkedik. A következő pár alkalomnál kiderült, hogy ő ilyen, és kellett valami más helyet keresnünk, mert a hangja lebuktatott volna.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.30. 23:03:47

@cso zsi:
És találtatok?
Mert azért ez lényeges kérdés?

jadviga79 2010.08.30. 23:11:21

@félemelet:

Hm. Nem te írod véletlenül a Testimese blogot? :P :) Jól sikerült kifejezés, jól összehoztad: fakk - machine :) , örülök, hogy segíthettem. :)
Hogy ki mit tart soknak, az egyéni ügy, nekem soknak tűnt ez a szám és meglepődtem, de ha ennyi, hidd el, engem nem zavar, sőt! Végre egy igazán tapasztalt pasi mondja el a véleményét ebben az ügyben. :)

Amúgy pedig alapvetően egyetértettem a második pontoddal (végre tisztáztuk: a 4 órán át torkaszakadtából sikítozós a műorgazmus), és megpróbáltam elütni a dolgot némi poénnal, nem sikerült, majd csiszolok a stílusomon! :)

Az emberkék fakkokba szuszakolásáról pedig szívesen értekezek a továbbiakban, de nem itt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 23:23:04

@jadviga79:
aki reciprokot von a nokbol es tizedesekben meri az legtonnszor meg szuz
de ez nem baj
kedvet kaptam szamolgatni havi atlagban hany uj nom volt dugas celjabol, hany szerelembol/ ez egyszerubb/ es hany sikongott
ez is
de elobb megvacsorazom

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.30. 23:39:53

Elmondom mire emlékeztet jelenleg a homár: egy rakás kamasz hülyegyerek ül az iskolai menzán, és azon röhögcsélnek, hogy a tanárnéninek a múlt héten egy másik osztályban kilátszott bugyija, amikor befújt a szél az ablakon.

nyomi 2010.08.30. 23:49:45

@Xezs: A hangra nem tudok reagalni,mert hosszutavon nem kellett elviselnem, rovidtavon meg kamaszkorban tapasztaltam meg... Ha nem untuk volna meg, meg ma is azon rohognenk :)
De hogy a szex az utobbi ~50 evben lett igy felkapva, az is biztos. Amennyiben 5000 eve nem az lett volna az elso, es az atlag csalad, meg a kozepkorban is nem 9-10 fosnek indult volna, akkor most nem irogatnank itt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.30. 23:59:09

@enamel:
azert van ennek egy olyan vonulata is, hogy ..
hat a nep nagy resze tarsashazakba kenyszerult
es nagyon orulunk, hogy vegre felrakod a polcrendszert de nem kene vasarnap reggel 6-kor nekilatni
boldogok vagyunk szuletesnapod van de nem kene hajnal 5-ig rikoltozni
es plane boldogok vagyunk, hogy a sexualis eleted remek a csajoddal, de ezt nem kene kozolni minden ejjel a lakoteleppel
ez boldog a Paloc utcai No
2 es 3 kozott

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.31. 00:09:38

@hagyma: A nép egy része egyáltalán nem kényszerülésnek éli meg a társasházakat, példának okáért én sem.

Hangszigetelés csodákra képes, feltéve, hogy van. Ha meg nincs, és zavar a másik, benyomsz egy középhangosabb zenét (az én szomszédaim most is ensiferumot hallgatnak), és nem hallod. Akinek meg sápítozhatnékja van, úgyis mindig talál valamit.

A szexuális életemnek én is örülök. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.08.31. 00:15:54

@hagyma: Sápítozáshoz még annyit, hogy nyilván mindegyik prűd szűz szűznemzés által jött a világra, közvetlenül a szentlélektől fogantatva, és egyik sem látott azóta sem faszt. Még azok sem, akikre úgy egyébként véletlenül ránőtt.

Érdekes módon nekem mégis az a tapasztalatom, hogy a "b.szna, de (tetszőleges indoklás)" az, akiket ez zavarni szokott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.31. 00:26:07

@enamel: leegyszerusited

hajnali 3-kor bekesen alszunk
erre a szomszed minden masnap ebben az idopontban uvolt, hogy mennyire elvez
na nekem ilyenkor, foleg ha 6-kor kelnem kell, semmi kedvem zenet hallgatni
ugyanigy zavarna ha ebben az idopontban falat furna
ne aggy isten uvoltene a zene
en ugy ejfel es reggel kozott szeretek aludni mint az emberek tobbsege
aki mulatni akar mennyen kocsmaba, vagy ahova akar
ha akkora a love es bepattan neha az uvoltes, bannya kanya
de nem hetente haromszor
ha idegbetegek es veszekednek, megeseik, de nem hetente haromszor
stb
hala egnek csak egy ilyen szomszedom volt valami 2 honapig, azutan elkoltozott
ott minden ejjel tortent valami
ha szerinted ez normalis, hat OK
szerintem nem
itt siman ra lehet hivni a rendort is
/ nem tettem meg, de orultrem mikor elment a retkes picsaba/
sorry

kerület 2010.08.31. 08:58:26

Éjjel megint műsor volt éjfél előtt.
A felvételt elbaltáztam.
Sikeres vagyok-e?))

2010.08.31. 09:31:37

Rékucnak: trehundraåttiofem

jadviga79 2010.08.31. 10:29:05

@hagyma:

:) számolgass csak, majd meséld el az eredményt. :)

félemelet 2010.08.31. 15:03:50

@hagyma:

Süteményből sem csak egyetlen jó van - nyilván kezdésből sem... :-D

félemelet 2010.08.31. 15:13:12

@jadviga79:

Bármennyire is hihetetlen, vettem a gesztusokat. De ha valaki az egyik kezével úgy ad, hogy a másikkal egyidőben elvesz, akkor ott jön a mérlegkészítés, pluszok és mínuszok, és sajnos a végeredmény számít. És mivel önérzetes, morálhiú alkat vagyok, ezért a beszűkültég-sugalmazásra erős mínuszokat adtam a gesztusaid pluszai mellé. A válaszom a grand totalhoz mérten szerintem nem volt bántó... Ha másképp érzed, akkor csak bemondásra tudom állítani, hogy nem volt szándékos, de a poligráfos vizsgálatot is vállalom... :-)

félemelet 2010.08.31. 15:18:41

@hagyma:

Valóban nem lehet eléggé elítélni azt, ha valaki reciprokot von a nőkből. Ám ha ezt pusztán nőkkel kapcsolatos számokkal teszi, akkor az már más tészta...

Ám itt felmerül egy újabb kérdés: mennyire elítélhető - természetesen csakis intellektuális szempontból :-) - az, ha valaki e kettőt egyszerűen összekeveri egymással?

jadviga79 2010.08.31. 18:21:00

@félemelet:

Örülök, hogy azért eljutott hozzád a háttérüzenet.
Magam is arra jutottam, hogy itt bizony
hiúsági kérdés lesz az ügyből, de ha folytatom, még inkább, és pont ott kapom a mínuszokat, ahol leginkább számítanak, ezért tanácsos volt hamar pontot tenni a vita végére.
Amúgy a válaszod bántóan irónikus volt. A fake - orgazmusokkal nem tudok azonosulni, (ezért érdekelt) a mozgó álláspontok már időnként előfordulnak, de ebben az esetben szerintem ez nem volt így.
Ha nekem is mérleget kell vonnom, akkor azt mondanám, hogy nálam pedig az utolsó hozzászólás hangneme üti ki a biztosítékot.
Szóval poligráfos vizsgálatot követelek. :)

RedWing 2010.09.01. 14:27:53

Nekem is voltak ilyen felső szomszédaim még az előző lakásban. Azok szó szerint végigkúrták az egész lakást, beleértve a wc-t is. Egyszerűen kezeltem a helyzetet. A hangfalakat elfektettem és feltekertem a hangerőt. Hát mit ad isten, egyszer lejött a csávó, hogy jó lenne ha lehalkítanám, erre én: "Majd ha nem hallom a csajod nyüszítését, lehalkítom." Érdekes, azóta nem szólnak a zene miatt...

félemelet 2010.09.01. 14:33:29

@jadviga79:

Eh, már megint a klasszikus "az egész úgy kezdődött, hogy Béla visszaütött!" sztori...

Jöhet a poligráf, de előtte nem tisztázhatnánk a pontos vádat? :-) Megintcsak átbújtam azt a kommentemet, és némi önirónián, egy nagy adag jóhiszemű tárgyi önvallomáson és egy újabb nagy adag védekezésen kívül csak egészen simulékony iróniát találtam benne. Az is arra vonatkozott, amit eddig még mindig nem sikerült megválaszolnod: mit állítasz? - mert eddig csak azt tudom, hogy mit tagadsz. Továbbá azt sem tudom, hogy amit tagadsz, azt miért tagadod. Mondanod kellene ezekre a kérdésekre valamit szerintem...

jadviga79 2010.09.02. 00:05:14

@félemelet:

A vád annyi, hogy nem értek veled egyet, érzékeny pontodra tapintottam, erre csípőből ütsz és ironizálsz. Bár te simulékony iróniának nevezted, gondoltam, hogy lehet ez még sokkal durvább is. :) Pedig csak annyit kellett volna mondanod, igen, megfigyeltem mind az 1000 csajt, akivel együtt voltam, és színház volt az egész, ezért meg ezért, bocs. Mert, ha a 10. után, már csak skatulyázol, akkor tök mindegy hányat láttál ruha nélkül.

Te azt állítod, hogy a csöndes orgazmus az igazi, az igazi intim, mély lélekkel átélt csoda, a többi pedig puszta szakmagyakorlás és színház. Én pedig úgy gondolom, hogy ez nem fedi egészen a valót. A szex minden alkalommal más és más. Akkor is, ha az ember mindig mással van, és szerencsés esetben akkor is, amikor egymás után évekig több alkalommal ugyanazzal a személlyel. Van, amikor csöndes, visszafogott, van amikor mosolygós és játékos és van amikor vad és mindent elsöprő a vágy és a beteljesülés. Abban a bizonyos helyzetben olyan, amilyen. Hogyan tudnád megítélni, mint "külső szemlélő" azt, hogy egy ilyen pillanatban, amikor jó esetben az ember elveszíti önmagát és körvonalait valódi -e a másik érzése vagy sem? Vagy a viselkedése, ami önkéntelen, az most igazi vagy hamis? (bocs, de én is okoztam már magamnak ezen a téren meglepetéseket, akkor te, mint aki nem lát belém, vajon hogyan tudnád megítélni, kiszámítani?)
Amúgy, nem tudom hány lányt tartottál "ismétlésre méltónak", aki elég hiteles volt számodra, hogyan tudnád, melyik a valódi arca, melyik nem az, ha nem is ismerted? Valamint hogyan tudtad megítélni, hanyadik decibelnél tűnik a hangja hamisnak? Oké, tegyük fel, hogy abbahagyod az osztok - szorzok gondolkodást és azt mondod, érzés alapján ítélsz, akkor sem állíthatod mindenkire érvényesnek, hogy a visítozós a valótlan és a csöndes, magába fojtós verzió az igazi, szerintem.
De, ha ilyen nagy tudója vagy a kategóriáknak és a leleplezésnek, segíts, szívesen látnék egy fakkrendszert a pasikról, akik ugyan orgazmust nem tudnak színlelni, de érzelmeket akár remekül. :)

Remélem, ezúttal semmi önérzetedbe beletenyerelőt nem írtam, nem akarok még egy pofont. :)

Xezs 2010.09.02. 00:58:08

Basszátok meg ki nem szarja le hogy az orgazmus csöndes vagy nem? Túl sok itt az önjelölt szexológus.

félemelet 2010.09.02. 05:02:34

@jadviga79:

Becsszó, hogy nem bántásból mondom, de már-már megmosolyogtató, mennyire nem tudnak a nők mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy mert valami az ő fejükben játszódik le, attól arról a férfinek még egészen pontos elképzelései lehetnek, akkor is, ha magától értetődően nem tudnak belenézni a nő fejébe. A színlelő nők egyszerűen nem értik azt hétköznapi tényt, hogy kígyót rejtő vermeket nem csak úgy lehet elkerülni, ha TUDOD, hogy az adott veremben van egy kígyó, hanem úgy is, ha tökéletesek az érzékeid, tökéletes megfigyelő vagy, és észreveszel olyan jeleket, amikből pusztán áttételesen, de mégis egyértelműen következik, hogy abban a veremben bizony kígyó van. Az ilyen vermeket elkerülő ember nem TUDJA, hogy ott a kígyó, de érdekes módon 100-ból 100-szor mégis elkerüli a kígyós vermet. Innentől pedig - csalhatatlanságára hivatkozva - mégiscsak azt kell mondanunk arra az emberre, hogy TUDJA, melyik vermeket kell elkerülni.

Sokféleképpen próbáltam már ezt nőknek elmagyarázni, de talán azt a hasonlatot szokták a legjobban megérteni, hogy objektív értelemben az anya sem tudhatja, hogy a csecsemője miért sír éppen - de a jó érzékű anya "valahogy" mégis mindig tudja, hogy mikor sír a gyerek azért mert éhes, mikor sír azért, mert álmos, mikor sír azért, mert csikar a hasa, vagy mikor sír azért, mert egyszerűen csak belecsinált a pelusba.

A színlelő nők a "nem láthat a fejembe, ezért nyilván nem tudhatja, mi a valóság" tévhit által vezérelve hovatovább olykor egészen elképesztő műsorokat tudnak előadni, vagy egészen elképesztő kijelentéseket tudnak tenni. Kezdve azokon, akik epilepsziás rohamokat idéző rángatózásba kezdenek, majd nagy boci szemekkel rádnéznek, hogy "úristen, mi történt velem? Nem emlékszem, annyira durva orgazmusom volt!" :-D, egészen azokig, akik különféle sajátos banális rituálékat gesztikulálnak végig, majd utána annyit mondanak, hogy "sajnálom, tudom, hogy más nem így szokott, de én így élvezek! magam sem tudom, hogy miért van ez pont nálam, pont velem, lehet, hogy én vagyok a világon az egyetlen, aki így élvez, de tényleg, én így élvezek, becsszó..." :-)

Ugyanmár... :-) Mint ahogy olyan férfi sincsen, aki orgazmuskor málnaszörpöt ejakulál, vagy olyan, akinek orgazmuskor elénekli a pénisze a Merry Christmas-t, ezek a mindenféle kitalált metódusú és privát rögeszmévé begyakorolt női orgazmusfajták sem léteznek. Az orgazmus egy tök konkrét fiziológiai jelenség, akárcsak a tüsszentés vagy az ásítás. És ha Béla tüsszent vagy ásít, akkor is tudjuk, hogy ez egy tüsszentés vagy ásítás volt, ha egyáltalán nem ismerjük Bélát. Magát a tüsszentést és az ásítást ismerjük. Kellően tapasztalt férfi pedig ismeri a női orgazmust, és nagyjából csalhatatlanul meg tudja különböztetni minden mástól - még a színlelt orgazmustól is.

A parasztvakítás meg maradjon meg azoknak a férfiaknak, akik szentül hiszik, hogy bár már vagy 20 nővel voltak, e 20 nő minden egyes alkalommal valóban elélvezett pusztán attól, hogy ők berakták a bránert, és reszeltek rajta pár percet. :-D

kancellar 2010.09.02. 08:13:10

Nem tudom írta-e már valaki, de ma lesz az aktívban is a téma.

Alikam 2010.09.02. 11:02:52

@RedWing: "Majd ha nem hallom a csajod nyüszítését, lehalkítom." Érdekes, azóta nem szólnak a zene miatt... "

Az lett volna inkább a happyend, ha azóta nem hallod a csaja nyüszítését.

Alikam 2010.09.02. 11:06:22

@enamel: én egy kicsit módosítanék a tippeden. Szerintem azokat nem zavarja, akik hasonlóan, állat módjára basszák a kurvájuk túrós picsáját.

Érzed a különbséget, nem?

lárvalányhaj 2010.09.02. 13:11:40

@félemelet:

Van olyan férfiismerősöm, aki azt állítja, hogy az egyik exbarátnője elvesztette az eszméletét, ha orgazmusa volt. Akkor ő is színlelt?

félemelet 2010.09.02. 16:32:58

@lárvalányhaj:

Honnan tudjam? Ezerféle különös dolog van a világban a Tourette-szindrómától kezdve egészen addig, hogy valakinek a fekália a kedvenc csemegéje. És csak azt mondom, hogy a sztori erősen nem életszerű, és ha fogadnom kellene 1 millió forintban, hogy az illető nő valóban elájul-e az orgazmuskor, vagy egyszerűen csak az eszméletlenség látszatában találta-e meg a kényelmes kibúvót az orgazmushiányával szembeni esetleges kényelmetlen számonkérések elől, akkor én biza az utóbbira fogadnék.

Ilyenkor persze naivan tehetjük fel a kérdés, hogy ugyan miért tenne valaki ilyesmit? Amire válasz pont ugyanaz, mint arra a kérdésre, hogy vajon miért állítja Pataky Attila, hogy őt rendszeresen elhordják az UFÓ-k, vagy vajon miért játssza el egy egész család készségesen újra és újra, hogy Karcsikát (vagy mittomén hogy hívták, jelszó: "ekszözájzbúk!") megszállta a sátán...

Az emberi pszichében van egy fontos védekezőrendszer, ami arra való, hogy a valóság kényelmetlen elemeivel is tudjunk mit kezdeni anélkül, hogy az egész személyiségünk fenekestül felforduljon. Ezt hívják elhárító mechanizmusnak, és mindennapos gyakorisággal mindannyian alkalmazzuk ezt a védekezőrendszert (pontosabban "alkalmazódik", hiszen ez legtöbbször tudatosság nélkül történik...) - legfeljebb az a különbség, hogy ki milyen módon. Ha olyan extrém, traumatikus eseményt kénytelenek átélni, amit hirtelenjében nem tud feldolgozni az agy, akkor például a törékeny kisasszonyok elájulnak, a mácsó férfiak üvöltve az ég felé emelik a tekintetüket. Egyszerűen katatóniába esünk, amnéziánk lesz, akér időszakosan megsüketülünk, megnémulunk, megvakulunk, vagy visszafordíthatatlanul megőrülünk. Minden ötödik hollywoodi film egy-egy ilyen sztorira épül, ki-ki válogathat kedvére. :-D

Az elájulós csajra az én verzióm igen szimpla: ő maga is tudja, hogy képtelen hitelesen eljátszani egy orgazmust - vagy azért, mert nem tudja, mit is kellene eljátszania, vagy azért, mert tudja, hogy nem jó színésznő, vagy azért, mert a különböző effektek komplex eljátszását túl direkt hazugságnak érezné, és az ő identitásának ugye nem része az aktív hazudozás... - így hát egy olyan (passzív) "technikára" lelt, ami megoldja ezt a kérdést: a szeme hirtelen kifordul, és paff, "ne zavarj, eszméletlen vagyok, nem tudok semmiről". :-D Mindezek után csodálkozva nyitja ki a szemeit, és megindító módon veti tekintetét a pasijára: "hol vagyok? mi történt? ja, csak orgazmusom volt...tudod, nekem így van orgazmusom, nem tehetek róla..." - egy naiv, jóhiszemű pasi pedig elfogadja ezt a magyarázatot, sőt, esetleg még egy saját elhárító mechanizmussal ő maga is támogatja ezt a verziót, hiszen a tudata mélyén világos, hogy ha nem fogadná el, akkor kényelmetlen kérdéseket kellene megválaszolniuk közösen, ami ugye kerülendő macera...

Én is tagadtam már le gyerekkoromban egy nyaralóban, hogy nem én hagytam ott szarosan a vécét (fájdalom, nem volt benn vécékefe :-D), holott evidensen tudtam, hogy akinek hazudok, az éppen 3 perccel előttem járt a vécében, és tudja, hogy milyen állapotban hagyta ott... De az ember ilyenkor úgy érzi, hogy se te nem voltál, se én, de biztos van a dologra valami harmadik, "úgy is lehetett volna" magyarázat, biztos beosont valaki, míg 2 percig nem voltunk benn, és ő szarta össze. Ilyenkor még azt is illik hozzátenni, hogy "hihetetlen milyen emberek vannak, most mondd meg! Összeszarják a vécét, és úgy hagyják!" - már kisgyereknek is okos voltam, tehát ezt evidensen én is előadtam... :-D

varvizib 2010.09.02. 18:18:35

A mai Aktívban (tv2, 20.00) az egyik téma a hangosan szexelő Palóc utcai asszony lesz!

További részletek:

port.hu/aktiv/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=13555067&i_topic_id=1

Luighi 2010.09.02. 21:11:02

itt van a lépcsőházban készített felvétel: http://www.youtube.com/watch#!v=_7xtF3bhrzg&feature=related

;-D

Luighi 2010.09.02. 22:44:57

ez meg a HANG(os)felvétel másik része: http://www.youtube.com/watch#!v=dHXGOS3iJSA&feature=related

RobDN 2010.09.03. 10:15:26

"A Palóc utcai asszony mondjon neked esti mesét!"
süti beállítások módosítása