Tékozló Homár

Kidobják a Mongolian Barbecue-ból, aki túl sokat eszik (frissítve)

2010.09.02. 13:23 | jackyll | 881 komment

Nehéz ügy, amikor a Naiv Ügyfél úgy érzi, hogy a pincérek kinézik egy étteremből és megjegyzéseket tesznek rá, majd erről levelet ír a Homárnak. Nem voltunk ott ugye, nagyon konkrét vádak nem hangoznak el, az egész ügy hiperszubjektív és ellenőrizhetetlen. Sziszi például "vacsora a pokolban" subjecttel mesélte el, milyen sandán kerülgette a személyzet a Márvány utcai Mongolian Barbecue-ban. A Homár évekkel ezelőtt járt ott utoljára, és akkor semmi ilyesmit nem tapasztalt. Azóta viszont befutott még két panasz, akik közül az egyik társaság 3 óráig tartotta a frontot, de mostanában már másfél óra után kidobják az embert az étteremből, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért. A jelek szerint az étterem tulajdonosának specialiása, hogy ha a helyszínen nem sikerül, a hazafelé tartó vendégeket telefonon hajtja el melegebb éghajlatra, amiért olyan sokat ettek:

UPDATE 2012. 08. 28.: Az új tulajdonos utólagosan is elnézést kért a vendégektől, és új tesztelésre invitálta őket.

Nemrég jártunk a Mongolian Barbecue étteremben. Nagyon jókat hallottunk róluk, ezért úgy gondoltuk kipróbáljuk, ezért utaztunk oda-vissza kb. 140 kilómétert. Hírdetésükben az szerepelt, hogy egy fix összegért korlátlan étel, és italfogyasztást biztosítanak. "Péntektől vasárnapig: 4 990,- HUF ár megfizetése ellenében annyi Drehert, HB Lagert, házibort, rostos Tropicana üdítőt, szénsavas Pepsi üdítőket, sangriát, kávét, cappuccinót, levest, desszertet és főételt ehet, ihat amennyit óhajt." Ez mind szép és jó, csak nincs köze az igazsághoz.
 

Kb. 1,5 órája tartózkodunk az étteremben, ebből kb. 30-40 perc azzal telt el, hogy az italjainkra, illetve az előételeinkre várakoztunk. Az egész étteremre (kb 20 fő) jutó 1 pincérlány nagyon nem ált a helyzet magaslatán. A társaság fele a főételnél tartott, a másik fele a desszertnél, mikor megjelent egy ránézésre unszimpatikus férfi felszolgáló, aki bunkó módon közölte, hogy fejezzük be az étkezést és távozzunk. Én visszakérdeztem, hogy mi a problémája, nameg miért nem fejezhejük be normálisan az étkezést, amire választ nem kaptunk. Még a desszertet sem tudták többen elfogyasztani.

Értetlenkedve, fizettük, és sértődötten, de kultúráltan távoztunk, lehetett volna panaszkönyvvel, esetleg az üzletvezetővel szórakozni, de már így is nagyon kellemetlen volt az egész. Nagyon nem azt kaptuk, amire számítottunk, és amit az oldalukon hírdettek. A slusszpoén azonban még várattatott magára. A hazaúton megcsörrent a telefonom. Az étteremből hívtak. Az úriember az üzletvezetőként mutatkozott be, és közölte velem, hogy visszaéltünk a vendégszeretetükkel, és nem szeretnék, hogy a továbbiakban náluk vacsorázzunk.

Felsorolta, hogy hány előételt, főételt, és desszertet fogyasztott a 7 fős asztaltársaság, és azt is közölte, hogy a korlálan étel és italfogyasztás nem erről szól. Nem értettem, hogy mi nem tetszett nekik, mikor nem mértékteled zabálásról volt itt szó, az tény és való, hogy volt aki 3 előételt próbált ki, nameg volt olyan is, aki 2-szer állt sorban, hogy húst süttessen, de szerintem ez még jócskán belefér, ha már korlátlan fogyasztásról van szó. Visszakérdeztem, hogy akkor mi náluk a korlátlan fogyasztás, de a kérdéseimre választ nem kaptam.

Először, meg azt hiszem utoljára tettem tiszteletem náluk.

Kérlek jelentesd meg a levelet az oldalon, hogy más ne döljön be nekik!
(Csatoltam egy képet a hírdetésükről.)

 

Lajos

Szisziék története:

1 héttel ezelőtt voltunk egy 8 fős asztaltársasággal a Mongolian Barbecue étteremben ami a XII. kerületben található, a Márvány utcában. Nagy kíváncsisággal vártuk ezt az estét, mert sok jót hallottunk erről az étteremről. Korlátlan étel- és italfogyasztást kínálnak 4990 Ft ellenében. Na dehát ez a baj, hogy nem éppen korrektek. Rengeteg svédasztalos étteremben jártunk már, de ilyen dolgokat, mint itt, még nem tapasztaltunk. Az elején minden jól ment, egy kedves fiatal högy az asztalunkhoz vezetett, megkaptuk az  étlapokat, amiről az előételeket és a desszerteket lehetett megrendelni, illetve felvette az italrendelést. Úgy gondoltuk, hogy, ha már ennyit rászántunk, akkor amit lehet, kóstoljunk meg. Többen is több előételt megkóstoltunk (a többség 1-2-t, de többen is 2-3-at, amiben a levesek is benne voltak), ami szemmel láthatólag nem igazán tetszett a pincérnek, elég fancsali pofával írta fel a rendelést a végén hozzátéve egy erősen gúnyosan hangzó "Még valamit?" kérdést. Az előételeket nagyon lassan hozták ki, kb 15-20 percet is vártunk a mire mindenki megkapta.

Az előételek után mindenki elindult, hogy felfedezze a svédasztalt, és elkészíttesse a látványkonyhával a főételét. Természetesen itt is mindenki arra törekedett, hogy többfélét is kipróbáljon, így voltunk páran, akik több alkalommal is meglátogatták a svédasztalt, de ezt szemmel láthatólag a személyzet több tagja is rosszallóan nézte, sőt az asztaltársaság egyik tagja egy kósza beszólast is elcsípett. A deszertrendeléseknél a pincér már úgy nézett ránk, mint a véres rogyra, hogy mit képzelünk, hogy desszertet is merészelünk rendelni. Úgy érzem a társaság minden tagja, nagyon jól viszonyult az alkalmazottakhoz, és kellően udvariasan viselkedett, de ezért cserébe az első pillanattól kezdve az volt az érzésünk, hogy még őket háborítja fel az, hogy azt szeretnénk kapni az otthagyott pénzünkért, amit ígértek: korlátlan étel, és italfogyasztást. A asztaltársaság több tagja is észrevette a desszertek körül, hogy állandóan valaki leskelődött a pincérek küzül, és mikor látták, hogy kiszúrták őket gyorsan elillantak. Az embernek az volt az érzése, hogy azt várták, mikor húzzuk el a csíkot.

És a slusszpoén még ezután jött fizetés után az édesapám jött ki utoljára, mert fel kelett keresnie az illemhelyet, és kifele jövet tisztán hallotta, hogy a pincérek felháborodottan arról diskuráltak, hogy 21 előételt és 23 desszertet "felzabáltunk" (egész pontosan ezt a szót használta a pincér). Ez volt az első és utolsó is, hogy oda betettük a lábunkat. Egyszerűen el sem tudom képzelni mit gondoltak ezek? Beefizetek majdnem 5000 Ft-ot, csipegetek annyit mint egy veréb, aztán elmegyek? Így sem fogyasztottunk fejenként 2000 Ft-nál többet nyersanyagban az tuti. Mi nem tetszett akkor nekik??? Egyszerüen nem tudom felfogni. A történteket átbeszélve próbáltam volna választ kapni a kérdéseimre, ezért többször is felhívtam őket, és kértem az üzletvezetőt, akit az eddigi kb 20 hívásom során nem sikerült elérnem. Több, mint valószínű, hogy letagadtatja magát.


Egy biztos, aki egy jót akar enni ne a Mongolian Barbecue-ba menjen, mert nem igazán látják szívesen a vendéget, és nagyon kellemetlen perceket fog átélni!
 
Üdv.
 
Sziszi

És még egy bónusz, Sasfiókától:

Bizonyára te is szeretsz alkalmanként kicsit "kirúgni a hámból" és alaposan belakmározni rákból, csigából. Mi is ezt terveztük (igaz nekünk nem csigára és rákra fájt a fogunk). Már többször jártunk olyan étteremben, ahol fix összegért annyit ehetünk, amennyi "belénk fér", így ezen a csendes vasárnapi estén is elhatároztuk, hogy meglátogatunk egy ilyen éttermet. Fő a változatosság, valami újat szerettünk volna kipróbálni. Nevezetesen a budapesti Mongolian Barbecue Éttermet (Cider Kft. üzemeltetésében). Sok szépet és jót is olvastunk róla az interneten, elég nagy múltra tekint vissza, úgy gondoltuk, hogy egy kellemes vacsora után mindenki szép élménnyel tér haza. Nem így lett.


A Márvány utcában található étterembe este hat óra magasságában érkeztünk meg, alig két asztal volt foglalt, kényelmesen helyet foglaltunk hatan, majd elkezdődött a vacsora. Kellemesen töltöttük el az estét, majd fizettünk (több, mint 30e Ft-ot) és távoztunk. Apróbb negatív észrevételek mellett itt teljesen hepiend lehetne a történet. Azonban hazaafelé menet csörgött a telefon, az étterem tulajdonosa hívta fel az asztalt foglaló tagunkat (mert asztalfoglaláskor a számot is elkérik). A telefonbeszélgetés kb. az alábbi volt. (A telefonhívás az étteremből való távozást követően, kb. 22 órakor volt).
- Jó estét kívánok!
- Jó estét kívánok xy* vagyok a Mongol étterem üzletvezetője. zx-et keresem.
- Zx. vagyok, miben segíthetek.
- Önök visszaéltek a vendégszeretetünkkel és a továbbiakban nem szeretnénk vendégként üdvözölni Önöket az éttermünkben.
- Mivel éltünk vissza?
- Önök az est folyamán 30 desszertet fogyasztottak meg stb. és ez nem erről szól. És ezért Önök visszaéltek a vendégszeretetünkkel.
Apró zárójelben: Hat főre a 30 desszert az 5 desszert / fő. Az étlapjukon 5 féle desszert volt, tehát ha meg szerettük volna kóstolni mindegyik desszertjüket, akkor pontosan ennyit kellett volna kérni.
 
Az első döbbenet után én nevettem, miután megtudtam ezt a telefonhívást. Idézet a Mondol étterem honlapjáról:
"Péntektől vasárnapig 4 990,- HUF ár megfizetése ellenében annyi Drehert, HB Lagert, házibort, rostos Tropicana üdítőt, szénsavas Pepsi üdítőket, sangriát, kávét, cappuccinót, levest, desszertet és főételt ehet, ihat amennyit óhajt. "
Valószínűleg a mongoloknál az "annyit ehet, amennyit óhajt" kifejezés egész mást jelent, mint a magyaroknál.


Csak mellékesen, amit ettem:
Egy eperkrémlevest, majd egy frankfurtilevest. Ezt követte egy meleg előétel: kacsamellfalat. Majd ettem KETTŐ szelet húst rizibizivel, fokhagymás mártással. Továbbá ettem kb. tíz "kisháromszögnyi" füstölt karaván sajtot, tökmagot, és egy tányér sült krumplit (álánatúr). Ezt követte kb. három dinnyefalat (kb. két harapásnyira voltak felvágva). Megettem egy banánt (kettőt vittem el, de egyet elcsórtak az asztaltársaim), valamint apránként egy pár kanál pirított tökmagot. Végezetül desszertként megettem két madártejet (kb. két deci volt egy), egy sárgadinnyés-túróhabos fagyit (egy gombóc fagyi, egy gombóc sárgadinnyés túróhab), meg még további két gombóc vaníliafagyit. Megittam 2 x 2 dl őszilét, egy fél pohár sangriát, két pohár kólát valamint egy kapuccsínót. [Igény esetén asztaltársaim étkezését is "rendelkezésre bocsátom", de jellemzően az enyémhez hasonló, sőt volt aki ennyit sem evett.]


Való igaz, hogy "sok desszertet" fogyasztottam, hiszen az egy gombóc fagyit nem nevezném adagnak egy olyan helyen, ahol "annyit ehetek, amennyit óhajtok." Ezért valóban "kellemetlen", ha a pincér ötször szaladgál a gombócos fagyiadaggal.


Az étteremben az ilyen svédasztalos éttermekre amúgy szokásos három óránál többet nem töltöttünk el. (Kb. kilenckor hagytuk el az éttermet).
Én úgy gondolom, hogy nem tudtunk visszaélni a vendégszeretettel, hiszen az étteremben nem igazán tapasztaltuk meg ezt. Az apróbb - de talán még tolerálható - hibák mellett nem értékeltem volna negatívra az ominózus telefonhívás előtt. Bár felmerült bennem a kérdés, hogy mi akadályozta meg az étteremvezetőt* abban, hogy a helyszínen tájékoztasson a "problémájáról". (Lehet, hogy a desszertes kelyheket számolta egy órát?)


Mindenesetre úgy gondolom, hogy ha egy "annyit ehet és ihat, amennyit akar" étteremben megyek, akkor a korlátlanság azt jelenti, hogy "amennyi belém fér". A Mongol Étterem vendégszeretetből (amelyet állítólagosan előtte élvezhettünk volna) nálam mínusz egyre vizsgázott, és kicsit áttúrva az internetet bizony elég sok negatív tapasztalatot olvashatunk. Nem voltam az asztalfoglalás előtt elég alapos...


Megjegyzendő, hogy egy tulajdonosi köre van a Mongol Étteremnek a Rézkakas étteremmel. Valószínűleg ez a mentalitásban is megmutatkozik.
 
A homározók véleményére is kíváncsi lennék, hogy "az annyit ehet és ihat, amennyit csak óhajt" az mennyire "korlátos"? Amennyi belénk fér a "jóllakás határain túl", vagy a szokásos "leves-előétel-főétel-desszert" összeállítás?
 
Ja és aki szereti a késő esti telefonhívásokat, bátran egyet öt desszertet a Mongol Étteremben, a hívás szinte borítékolható!
 
Sasfióka

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hörcsög 2010.09.02. 13:29:21

Ide se fogok járni...

Tungus 2010.09.02. 13:30:35

Francba, jövőhéten oda akartunk menni... van valami más tippetek?

hawkeye 2010.09.02. 13:31:33

Én jártam Mongóliában.

Az ottani vendégszeretet egyáltalán nem ilyen.

Ott pénz nélkül is degeszre tömnek, ha a vendégük vagy.

Én a Mongol Köztársaság helyében hitelrontásért, a jó hírnév megsértéséért beperelném ezt a csirkefogó bandát.

Az ítélet lehetne 5 évi jurtafogság, kizárólag jakvajas teán... :)

P.s.: de az a pofátlan telefon távozás után, az mindent visz...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 13:34:42

140 kilométert (nem kilómétert) utazott egy ebédért? Nóóórmális?

Én meg addig el nem megyek, amíg degeszre nem ettem magam. Az az én dolgom, hogy előételből vagy desszertből. (Naná, persze, hogy nem desszertből, hanem főételből, főként húsból.)

.lll. 2010.09.02. 13:34:54

na végre egy fasza poszt,aztán domolykófilét sütnek e roston?

pete_r 2010.09.02. 13:35:17

Meg vagyok lepve. Bár régen jártam arra, én nem ezt tapasztaltam. Úgy tűnik hátrányukra változtak. Lehet, hogy innentől inkább kerülni fogom őket.

Uriah Heep 2010.09.02. 13:36:58

Aki nem számít rá, hogy néha napján egy-egy társaság sáskajárásként tarol, az minek nyit ilyen éttermet? Magyarországon, ahol mindenki megeszi az utolsó morzsát is, ha már kifizette.

Mitévő Légy 2010.09.02. 13:37:41

pedig épp a hétvégén akartunk oda menni, már egy hete nem eszünk pont emiatt :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 13:38:09

@hawkeye: "Ott pénz nélkül is degeszre tömnek, ha a vendégük vagy."

Nem tömnek. Teljesen normálisok. Leöltek egy birkát. Nem vágta el a torkát, hanem felvágta a szívénél, és mintha a szívét szorította volna össze. Nem igazán értettem. Az biztos, hogy a birka egyet nem nyekkent. Aztán megfőzték. A máj finom volt, de... nem ettem magam degeszre, az biztos.

Ahamm 2010.09.02. 13:39:36

Nah, ebből hogy mossák ki magukat ... ?

esef 2010.09.02. 13:40:30

Valószínűleg az esetekben nagyban közrejátszik, hogy nyár eleje óta új üzletvezetője van a helynek. Azóta ilyenek.

Amúgy én voltam már Mongóliában. Első blikkre minden fehér embert utálnak, mert biztos orosz, de ha kiderül, hogy mégsem, a seggét is kinyalják. Vendégszerető nép.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 13:43:20

@Uriah Heep: "mindenki megeszi az utolsó morzsát is, ha már kifizette."

Az rendben is van.

De ha csak beleturkál, és kéri a következőt, vendéglősként biztos felmenne az agyvizem. Szóval meg kéne hallgatni a másik felet is. Gyanús, hogy a 8 fős asztaltársaság tudott 21 előételt és 23 desszertet enni. Ha nem mind drabális állat, akkor már nem sok főételt ehettek. Egész biztos sok kaját visszaküldtek, ami nem elegáns.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.09.02. 13:47:31

@Tungus: Trófea. A többi csak silány klón.. :-)
Ezt a helyet tényleg a madárétkűeknek tarthatják fent. Bár a többi más helyre is átlag azonos számban járhatnak ilyenek (vigyázok a Zalakomra hejjj!), így egészében az egy főre eső fogyasztás nem túl vészes.
Üzletvezető palitól megkérdeztem volna - ha már ilyen kedvesen felhívott - hogy szeretné e visszakapni, amit elfogyasztottunk, mert akkor néhány óra múlva szívesen reprodukálom neki az étterem ajtajába (igaz egy kicsit más formátumba, de a lényeg, hogy visszakapja, nem? :-D).

Nálunk is van egyébként ilyen (tömj annyit magadba, amennyi beléd fér) zabálda. Hétköznaponként csak kaja egy ezresért, hétvégenként 2000 pénzért kaja és pia is. Illetve volt, mert úgy néz ki valakik rendszeresen elfogyasztották az italkészletet. Így egy ideje csak az ezreses opció él (1000 ft és csak kaja).

mutant · http://universal.blog.hu 2010.09.02. 13:47:56

Ott akartuk az esküvőnket tartani:D bezabáltatni a rokonyokat:D de mostmár kapják be:D

Jessalyn · http://romantikusregeny.blog.hu/ 2010.09.02. 13:51:43

Jártunk ott többször is. Volt végül egy-két kellemetlenebb élményünk, azóta nem mentünk. De ilyen durva dolog azért sose történt...

☉ ☾ 2010.09.02. 13:53:35

Az esti telefonhívás azért van, mert akkor már nem írhatsz bele a panaszkönyvbe. Egyébként a telefonszámomat biztosan nem adnám meg egy étteremnek, csak mert ma éppen ott eszek...
Pitiáner hazudozós banda, SOHA nem megyek be oda.

elwood 2010.09.02. 13:53:36

@atpijkamo: ja, pár éve voltam utoljára Trófeában, többször is több helyen.

én azt javasolnám, ha csak nem valami mongolidióta vette át azt is.

ott tényleg azt eszel ami belédfér, mert csak italrendelést vesznek fel a többi szabad büfé.

(bár kicsit zajos, meg rohanós, meg zabálós, de az ételek nagyon ott voltak.)

Mitévő Légy 2010.09.02. 13:53:57

ki tudja mi volt, azért a magyarokat a svédasztalnál nem mindig szép látvány.

egyéééé igyáááá egyéééé igyáááá egyé bazdmeg ingyen van

elwood 2010.09.02. 13:54:41

birkafaggyút mindenki annyit ehet amennyit akar

Sokorai_Atala 2010.09.02. 13:55:04

Voltam én is régebben, nekem meg az avas többször felhasznált olajban sütött ételektől ment el az étvágyam.

De honnan tudta az étteremvezető a vendégek telefonszámát?

.lll. 2010.09.02. 13:56:13

Móricz Tragédiáját juttatja eszembe ez a poszt:D

az mekkora,hogy felhív az étteremvezető és nemkívánatos vendégnek nyilvánít????
szerintem a világon sehol sincs ilyen csak nálunk,ekte hungaricum

AnnaKarenina 2010.09.02. 13:56:58

Régebben biztos, hogy nem volt ilyen, kisebb-nagyobb társasággal sokat jártam oda. Pont azért az előnyért, hogy ha nem ízlett valamilyen étel, akkor nyugodtan választhattam másikat, v. több másikat, és ha én voltam a meghívó, biztos, hogy a vendégeim találtak olyat, ami a kedvükre volt.
Az is biztos, hogy ha korlátlan fogyasztást ígér egy étterem a fix összegért, akkor utána semmilyen kifogást nem emelhet(ne). Ez egyszerűen a saját szabályaik felrúgása. Valami másra kellene berendezkedniük, vagy azt mondani, hogy az összegbe egy előétel, egy leves, egy desszert és korlátlan főétel fogyasztás fér bele.

Magyarvagyok_Nemturista 2010.09.02. 13:58:32

Én a helyetekben rendeznék egy össznépi-odamenetelt. Össze kell szedni 50 éhes embert, aki minden kategóriából mindent kipróbál. Amennyiben valamelyik pincér/üzletvezető/tulaj panaszkodik,meg fenyegetni őket a fogyasztóvédelemmel és rendelni még egy adag parfét. Ennyi... Kapják be.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 13:58:36

És ez a három levél egyszerre röppent be a póstaládába?
Vagyezígymosthogy?

fancy27 2010.09.02. 13:58:45

Korlátlan az korlátlan kéne legyen. Ha ez így nem éri meg az étteremnek, akkor változtasson az árképzésén.
Én be nem teszem oda a lábam a jövőben, az biztos.

Csigorin 2010.09.02. 14:00:13

A korlátlan azt jelenti, hogy amennyit akarok. Ha fáj nekik a mennyiség, akkor mondják meg, hogy 5000 ftért kapsz max 3 előételt, 2 főételt, 3 desszertet, és max 5 korsó sört, stb, és nincs vita.
Ha meg "korlátlan", akkor ne korlátozzák.

Másrészt, ha a vendégek nem ették meg amit kértek, hanem csak belepiszkáltak, de otthagyták, az tényleg pofátlanság szerintem, mert kihozatsz tíz kaját, de csak egy falatot eszel mindegyikből, szóval ha kéred, akkor fogyaszd is el.
Viszont a "felzabáltak" szó itt nem arra utal, hogy így lett volna, tehát az étterem felháborodása egyáltalán nem jogos (mert ha azt mondják hogy basszus, már a huszadikat kérik ki de mindbe csak belepiszkálnak - azt meg tudnám érteni).

Szóval szarjanak ferdetüskéjű mongol süncsaládot.

genyó kapitány 2010.09.02. 14:01:23

Én jártam ott egyszer de desszertre nem is emlékszem.
Ettem egy levest meg süttettem húst. (A sorban előreengedtem Kozsót, mert pont mögöttem állt én meg jó fej vagyok)
Eszembe sem jutott végigenni az étlapot.

De a 'korlátlan' ételfogyasztásba bele kell férnie mindennek.
Annak is ha valaki bemegy délelőtt és 3 főétkezést költ el odabent.

B! 2010.09.02. 14:01:45

@Magyarvagyok_Nemturista: Jó ötlet. Össze kéne szedni a jelentkezőket egy hétköznapi ebédre /az a legolcsóbb/ és kienni őket a vagyonukból...

gelsystem 2010.09.02. 14:02:13

dasz iz ungarische wircsaft!!!!!!
sok faszkalap fizetővendég!!!!
a fejekben van a gond....
bemész, telezabálod magad egy komplett menüvel, előtteközben betolsz 1+1 sört, desszert kávé: SLUSSSSZ!!!!!!!
.
egy normális, hangsúlyozom NORMÁLIS ember így étkezik........!
.
senkinek nem volt gyerekszobája???
.
még FONTOS: tipikus über-bunkó-hülye mentalitás még a külföldön nyaraló tajtparaszt magyar, aki az összes étkezésnél hányásig telezabálja magát.......föjjjjjjjjjjjjj!

Dudi 2010.09.02. 14:02:49

Azt vágjátok, hogy a cetlin nincs rajta a korlátlanul fogyasztható kaják között az előétel? :P

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.09.02. 14:03:38

Na, ilyen helyre se mennék, asszem nem tudnék 5000 ftot lekajálni, nem értem mi jó amugy ebben, hogy korlátlanul zabálhatsz? Mire jó ez? Én valamilyen szinten értem, hogy az üzletvezető mire gondol, persze le van tévedve, itt ha azt látja a jónép, hogy annyit ehet amennyit akar akkor addig eszik amíg bele nem pusztul, meg 140 kmt utazik ezért, jézusmária.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 14:05:18

régebben, néhány éve többször is jártam a mongol barbecube.
nem zaklattak, de a színvonal rossz volt. híg levesek, híg sörök, híg üditők. lassuság.

ha ezt még tetézik a parasztsággal, az csak annyit jelent, hogy bezárnak, és lassan minden mindegy.

a korlátlanságot hirdető cégeknek meg jobb lesz vigyázni.

baliquez 2010.09.02. 14:05:44

Voltam ott többször is, teleettem magam, szartam, ismét teleettem magam, ismét szartam, aztán már csak öt desszert, kávé+konyak, befejezésképp a terítő kiégetése szivarral.

delle 2010.09.02. 14:06:21

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
"Honnan tudták az első panaszos telefonszámát? "
Valszeg telefonon foglalt asztalt

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 14:07:10

@gelsystem:
ha valaki korlátlanságot hirdet, akkor az pont azoknak szól, akiknek nem volt gyerekszobájuk, vagy pl. dekára ették a kenyeret, mert nem volt rá pénz.

consumer_failure 2010.09.02. 14:07:16

Javaslok egy külön erre a célra egy Homár-kommandó létrehozását, letesztelhetné a helyet. Esetleg sima blogtalit is lehetne ott rendezni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 14:07:50

Kilóméter.
Az olyan, mint a tonnaliter?

vittore 2010.09.02. 14:08:05

Egyszer meg akartam dugni az egyik ott dolgozó pincérlányt, de nem hagyta. Azóta kerülöm a helyet.... :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:09:18

@B!: "kienni őket a vagyonukból..."

Te húzod a rövidet. 5000 Ft-ot normális kajából nem tudsz megenni.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:09:35

szerintem egész jó kaják vannak ott, bár régen jártam arra.
az éttermesek hülyék, ha azt gondolják, korlátlan zabát-piát ígérnek és ezt senki nem használja ki.
a vendégek is hülyék, ha egy étterembe csak azért mennek, be, hogy degeszre egyék magukat olcsón, esetleg ingyen.
ha nagyon sokat akarok falni úgy, hogy ne kerüljön sokba, akkor otthon főzök magamnak. ha szeretnék egy étteremben kultúráltan vacsorázgatni kellemes társaságban, akkor nem keresem a lehetőségét annak, hogy kizabáljam a tulajt a vagyonából.
akkor én most nem vagyok normális?
ja és a pincérek is hülyék. mit érdekli őt, hogy a vendég mennyit zabál? munkaidőben tessék dolgozni (ami nála annyit jelent hogy vigyorogva kiszolgál mindenkit). ha nem akarja ezt a munkát csinálni, pusztuljon éhen, vagy toljon sódert talicskába. ott nem kell azzal fárasztania magát, hogy csúnyán nézzen.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.09.02. 14:09:50

Menjetek a Tróféába. Az tutter hely. Mondjuk én itt is többször jártam már és semmi gond nem volt vele, de gondolom ennek az lehet a legfőbb oka, hogy az ilyen "All you can eat" helyeknek én vagyok az abszolút célcsoport, akinél az az extrém, ha már 2 féle salátát is vesz a sültje mellé :)

Murderface 2010.09.02. 14:10:14

Odamegyünk haverokkal majd egy koncert előtt, aztán kikérünk fejenként 2 zsírosdeszkát, meg 50 sört :D Kíváncsi vagyok, beszólnak-e nekünk :) Egy-két cimbora profi "vendéglátóipari egység-átrendező" :)

ergerberger 2010.09.02. 14:11:28

"Csak mellékesen, amit ettem: "

Hogy nem durrant szét a beled?!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:11:37

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: "Honnan tudták az első panaszos telefonszámát?"

"Azonban hazaafelé menet csörgött a telefon, az étterem tulajdonosa hívta fel az asztalt foglaló tagunkat (mert asztalfoglaláskor a számot is elkérik)."

Örülök, hogy segíthettem.

delle 2010.09.02. 14:12:13

2002-2003 óta kb félévente járunk oda, legutóbb nyár elején, akkor még normálisak voltak és udvariasak, lehet, h tulajcsere volt, eddig soha nem találkoztam ilyesmivel.
Egyszer láttam csak olyat pár éve, h valami súlyosan proli társulat röfögve széttúrt mindent és hangoskodott lila fejjel és kigombolt nadrágban, őket is csak diszkréten győzték meg, h elég lesz.

littlerock 2010.09.02. 14:12:30

@Hörcsög: Tipp, Dunabogdányban a pisztrángos... ha fél adag köretet és salátát rendelsz, az is bőven elég... nem bánod meg az tuti!!!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:13:25

@vittore: ilyen szöveget utoljára 'Tibor, a tudodmelyik' blogján láttam :D
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: szevasz te nyugger! végre feldobtál egy értelmes kérdést: honnan tudják a kuncsaftok telefonszámát? (gyanítom, hogy asztalfoglalásból maradt rájuk)
@gelsystem: micsoda parasztság, ilyen sok j betűt és felkiáltójelet használni? :)

No name est omen 2010.09.02. 14:13:54

Voltam eddíg 3-4szer a mongol BBQ-ban. Mindíg normálisak voltak és egyáltalán nem tapasztaltam olyat mint amiket a posztolók írtak. Szerintem is az lehetett a gond, hogy kikérték az étlapot összetúrták belekóstoltak és aztán ment a kukába és ha jól értettem akkor az üzletvezető normálisan jelezte a telefonon, hogy erre a mutatványra nem kíváncsiak legközelebb (a második és harmadik esetben). Az meg normális, hogy van egy kb. 3órás időlimit, az van a trófeában is. (a 1,5óra tényleg kevés)

Kósza 2010.09.02. 14:14:21

"all you can eat" nem egyenlő "all you can order"

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.09.02. 14:15:17

Azt a kurva. Nem semmi.
Én egyszer voltam (1999 környékén) ebben az étteremnek csúfolt fosban. Már akkor is szar volt.

Hogy, hogy még létezik egyáltalán?

Amúgy tulajt felkutatni és a "pincérekkel" együtt addig verni (higgadtan, nyugodtan, érzelemmentesen, lassan, ráérően) amíg össze nem szarják magukat.

Dudi 2010.09.02. 14:15:46

@pantomimes: Akár mennyire is hihetetlen, vannak olyan éttermek, amikért igen is érdemes leutazni ennyit, sőt, akár többet is!
Ilyen pl. az eredeti Mauro pizzéria is.

sicccc33 2010.09.02. 14:16:11

Nagyjából havonta 1x elmegyünk a Mongolba vacsorázni a párommal. Soha nem tapasztaltunk még ehhez hasonlót sem. A személyzet minden esetben a lehető legudvariasabb. Mi is ki szoktunk próbálni több előételt és deszertet is és többször állunk sorban a látványkonyhánál is. Pont ez a lényege. Azért sem nézett ki még soha senki sem, hogy több órán keresztül tartózkodunk ott, sőt volt már olyan is, hogy csak 2 és fél órát voltunk és kifelé megkérdezték, hogy volt valami gond, hogy ilyen hamar megyünk? :-)
Én csak a legpozitívabbakat tudom mondani a helyről.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.09.02. 14:16:18

Mi eddig csak a Trófeában voltunk ilyen rendezvényen. Nem ettünk keveset, de sokat. Mégsem piszkáltak minket.

Elfogadták, hogy rajtunk kisebb lesz a hasznonkulcs.

Csak ajánlani tudom őket.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:17:03

hónap végén megyek hajóútra. lisszabon, spanyolország, marokkó. szállás a hajón, all-inclusive ellátás. elvileg a befizetett árban a szobán kívül benne van minden kaja, amit a pincér kihoz és a svédasztal kínál. csak a bárpultnál kell külön fizetnem, ha nem elég a napi 3 zabálás és piálni akarok valami különlegeset.
kíváncsi vagyok, meddig hagynak kajálni. szerintem ez tényleg korlátlan lesz, mert nem 5000 forintba kerül a dolog, és dugig lesz a hajó fizető vendéggel, akik úgyse ugranak a tengerbe, ha unják magukat.

Szélpörgő 2010.09.02. 14:17:30

Mikor beszélgettek a menedzserrel senkinek nem jutott eszébe közölni vele, hogy "Akkor téged most palira vettelek? És nem tehetsz ellene semmit, mert azt kifogásolod amit hirdetsz? Deszarlehetneked." Ezzel a mozdulattal a nagy piros gombra tenyerelsz a telefonodon. Ha mégegyszer hív, elmagyarázod neki a zaklatás fogalmát is. :)

Anti Anyag (törölt) 2010.09.02. 14:17:40

Ez van amikor egy szarrágó nyit egy ilyen helyet.

Amúgy terjed ez a dolog, de igazi gátja maga a vendéglős. Szarok a kaják, kevés a választék, láthatóan nem is bírja ezt el az étterem.

Pedig van honnét tanulni, szállodáknál a svédasztal 20 éve ott van és a magyar (szerintem) már akkor is kiemelkedően jó volt, mondjuk a spanyolhoz képest, pedig az se rossz. Persze más a fantáziadús, nyelveket beszélő képzett fiatal és más a kádár rendszer vendéglátásához szokott öreg, aki ráadásul azt is hiszi magárol, hogy iszonyatosan jó.

elwood 2010.09.02. 14:17:42

öt éves korig ingyenes.
óvodáknak kiváló közékeztetés.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 14:17:46

A korlátlan fogyasztás nem azt jelenti, hogy annyit eszel-iszol, amennyi beléd fér.
Azt jelenti, hogy a vendéglátóipari egységben nincs korlát a székek mellett.
Ergo ha elborulsz, nem akadályoz meg a szabad talajfogásban.

egyszo (törölt) 2010.09.02. 14:18:06

Be kellene küldeni az ÁNTSZ-t oda, meg a sztorival a GVH-hoz meg Fogyvédhez menni. Legalább jól bezárhatnák a koszfészküket. Szarjankó étterem.

J.G. 2010.09.02. 14:18:16

@ficsilla: én meg pont a trófeában találkoztam romlott étellel.

Amúgy mind a két helyen meg van határozva a max idő, amíg ott lehetsz. Ez asszem 2 óra.

Mi a Mongolban a különtermet szoktuk kibérelni, ott 4 vagy 5 órát lehetsz. Igaz, hogy mi 20-25 fős ebédeket csináltunk ott.

Advanced Flight 2010.09.02. 14:18:28

A korlátlanul zaba szvsz azt jelenti, hogy extrém esetben akár nyitástól záróráig, bármennyi étel (jelen esetben ital is) a fix összegért. Pont ez a lényege, és nyilván alapvetően a nagyobb étkű emberek járnak vele jól. Ha nem éri meg anyagilag, nem kell csinálni, kész.
Kíváncsi vagyok, hogy egy mondjuk egy törökországi all-inclusive szállóban is el mernék-e ezt játszani a külföldi turistákkal; de félek, hogy csak a csóró magyarok merik a csóró magyarokkal előadni.
Posztoló helyében én leüvöltöttem volna csávó fejét a telefonban, de végül is a Homár-poszt se rossz ötlet :-)

pavor nocturnus 2010.09.02. 14:18:32

Azé' gyanús, hogy mindhárom levelet ugyanaz az embör írta... Legalábbis az első kettő levél helyesírása nagyban hasonlatos. Azaz erősen pocsék. Azaz hasonlatosan pocsék.

kmaker 2010.09.02. 14:19:03

Nem hiszem,hogy a Rézkakas is hasonló felfogásban bánna a vendégeivel.Évek óta vagyok velük üzleti kapcsolatban és soha egy panasz nem érkezett rájuk senkitől akinek ajánlottam,sőt ellenkezőleg,agyon dicsérték őket.Rendkivül szinvonalas és korrekt helynek tartom.

egyszo (törölt) 2010.09.02. 14:19:17

Sőt, további ötlet: fejenként fizet az éttermes buznyák meg a személyzete 5ezret, és cserébe addig ütni őket, amíg szusszal bírjuk.

Kósza 2010.09.02. 14:19:32

a poszt aljáról kimaradt:
"sponsored by Trófea"

sikeres ember nem megy ilyen zabálóhelyekre

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:19:48

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: anyázol? nyuggerezel? köcsögözöl? troll vagy? ;) (még nem az, de majd szólok)
@sicccc33: te havonta odajársz, szeretett törzsvendég vagy. a posztolók pedig hozzád képest szinte egész életükben leszarták az éttermet, csak akkor mentek oda, ha lehetett olcsón falni.
@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: vizes törölközővel, az állítólag nem hagy nyomokat.

frontember876 2010.09.02. 14:21:45

mindenki azt kapja, amit érdemel. Az éttermes is egy hülye tahó szarházi, meg az egyik posztoló vendég is egy jó nagy pronyó.

15 éve szervezek rendezvényeket, kb 1200 svédasztalos fogadást vezényeltem le, több országban, sok nemzetiségnek. A magyarok messze a legszörnyűbbek mind közül, meg az oroszok. Felpakolja az egész kurva világot a hülye bunkója, mert ingyen van, aztán otthagyja a felét a tányéron, és megy a következőért. Nem addig eszik, amíg éhes, hanem amíg meghal az asztalnál.

Persze a Mongolian ettől még egy fos hely szar kajával, és ezek szerint paraszt vezetéssel, ez ugyebár nem is kérdés.

A korlátlan fogyasztás viszont valójában azt jelenti, hogy annyit eszel, amennyi jólesik. A vendéglős nem szólhat rád semmiképpen, de azt azért illene hozzátenni, hogy igen nagy bunkóság 5 féle desszertet, 10 'kiskoca' sajtot, 3 levest, 5 húst, meg a faszomat is még elvenni, ennyit ugyanis Fekete László sem eszik. Esetleg Jabba.

Ha lenne étkezési kultúra magyarországon, és nem mindenki az ingyen van, ezért az egészet elveszem alapon enne, akkor nem történne ilyen.

Elég arra gondolni, hogy a McDonald'sban 25 évvel az angolok után merték kirakni ingyen a szívószálat. Meg a műanyag kanalat. Addig ugyanis a tirpák parasztja belemarkolt, azt hazavitte.

Szégyenteljes, hogy még mindig itt tart ez az ország.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 14:22:39

@consumer_failure: Ez után a cikk után én inkább nem ajánlanám, hogy bejelentsd a homáros mivoltodat. Ha csak nem akarsz húgyos üdítőt és pincérköpetes kaját, földről összeszedés után szervírozva.

Secnir 2010.09.02. 14:22:45

4990.- forintért:
korlátlan Dreher
korlátlan HB
korlátlan leves
korlátlan főétel
korlátlan desszert

ühüm.

asszem beszélek haverokkal, hétvégén elnézünk oda. csak sör az 2.000.- Leves egy adag, 300.- Főétel: több adag. Savanyúsággal. Körettel bőven. 8.000.- Desszertnek vagy sör vagy más.

Más:
ha meg utánunk telefonál, akkor visszamegyünk számonkérni, hogy miért nem a szemembe mondja?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.09.02. 14:22:48

@Dudi: igen, ez biztos így van, de a levélből nekem az jött le, hogy ők a leutazást nem azért tették, mert jó az étterem, hanem az étterem ama jellegzetessége miatt, hogy zabálhatsz orrbaszájba.
Volt egy olyan sztori, még a késői 90-es évekből, mikor Horvátországban nyaraltunk és a reggeli svédasztalos volt, azonban a kis dobozos nutellákból sosem maradt mire leértünk, pedig elég korán odamentünk. Na, utolsó nap kiderült miért nem, egy jóféle magyar család sarja, reggel nyitásra odatolta a pofáját és a pólóját felhatjva beleöntötte az összeset, egy faszi elmondása szerint minden reggel ezt csinálta az előtte lévő hétben. Tipikus esete annak, mikor már igazából nincs is rá szükséged, de azért cak elviszed, mert "ingyen" van.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.02. 14:22:55

@Don Bandi: troll inkább, mint nyugger. ;)
És nem én nyuggerezek, de ehhez ugye illene magyarul is tudni.

nem várt fordulat 2010.09.02. 14:23:04

én ettem ott, igaz, legalább 2 éve, és nekünk az ég világon semmi problémánk nem volt, minden klappolt, minden jó és szép.

ettem ittam én is sokat.

én a következőt tudom elképzelni, amire mondjuk én is berágnék... láttam ott olyan fazonokat, akik szerintem már 3 napja nem ettek, hogy itt minnél több beléjükférjen, és rogyásig szedték a tányérjaikat minden szarral, hogy csak úgy lógott le róla a kaja, aztán a negyedénél otthagyták, majd felpakoltak egy raklap húst, megsütették, otthagyták, stb...

na az ilyenre kiakadnék én is. nem azt mondom, nem bírja már, hagyja ott azt a két három falatot, de amikor megy a kukába az egész, azt gyűlölöm.

minden esetre a ló hús nagyon finom.

T1GRIS 2010.09.02. 14:23:08

@B!: Én a jelentkezők mellé meghívnám a GVH Versenytanácsát is, hogy összekössék az ebédet egy előadással a megtévesztő reklámok témakörében. Jót ennének-innának, és még érdekes dolgokat is hallhatnának közben, amivel a jelek szerint még az üzletvezetőnek is tudnának újat mondani.

Bisi 2010.09.02. 14:23:16

Azért valaki elmondhatná aki ott járt, hogy 1 ember hogy a faszba tud megenni 5 desszertet? Olyan kicsi egy adag? Ha nem éri meg a korlátlan étel-ital az étteremnek, akkor hirdessen menüt, vagy az előétel és a desszert is legyen svédasztalos.

wlatcy 2010.09.02. 14:23:46

Csak én érzek ellentmondást aközött, hogy 'kitűnő a konyha' vagy 'annyit zabálsz amennyit nem szégyellsz'?

Egyébként a felsorolt mennyiség egyértelműen a kulturáltság teljes hiányára utal, mert állati sorba süllyedt röfögő habzsolás nélkül ezt nem eszi meg jóérzésű ember.

Bár ez az állatokra sértő kicsit, mert azok sem akarnak mindenáron potyázni...

Teljesen igaza volt az üzletvezetőnek.

öejj.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.02. 14:23:59

Egyébként a háborgókat nem teljesen értem. Mégis mit várnak 5000-ért, mikor egy nyomorult pizza is kétezer forint körül van... :(

Calogero 2010.09.02. 14:24:03

@gelsystem: voltam pár ilyenben külföldön és minden nép ezt csinálja, mindig és mindenhol. Legyen az angol, német, olasz vagy épp mongol.
Utazgass kicsit, mielőtt az észt kezded osztani

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 14:24:31

@frontember876: Úgy is van. Jómúltkor a coffeheavenben loptam 3 csík plusz cukrot, azóta is szégyellem magam.

Beefboneknock (törölt) 2010.09.02. 14:24:31

@balnyo: én meg azt gondolom, hogy egy barom vagy , netán az egyik köcsög felszolgáló? Honnan veszed, hogy turkáltak meg kuka? Mé kell ferdíteni meg eltérni a tárgytól? Egy köcsög az üzletvezető és ilyen helyre nem megyünk faszé véded, majd megvédi magát a csávó ha van vér a pucájában. Gyanús vagy nekem , nem szoktál te mobilokat felhívni , hogy visszaéltek a vendégszereteteddel?

Szélpörgő 2010.09.02. 14:24:56

Ez olyan mintha a fodrász kikötné hogy nem vállal el többet mert túl sok a hajad. :)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.02. 14:25:25

@Bisi: nézz be egy cukrászdába, mekkora egy szelet torta! Hidd el, nem művészet megenni azt az ötöt! Párom tízszeletes szülinapi tortáját kb. két menetben megettük. (gyerekkoromban ez max. 6 szelet lett volna)

zépont 2010.09.02. 14:25:27

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Szerintem ez a 3 levél ugyanannak a társaságnak a terméke. Nem? Hazafele megbeszélték, hogy minél többen írnak a Homárnak. Persze csak, ha már hánytak, ugyanis amit össze-vissza ettek, az tuti róka...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:25:46

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): "Kilóméter.
Az olyan, mint a tonnaliter?"

kilo- = ezer- (nem kiló!)

tonna = ezerszer-ezer-gram

tonnaliternek nincs értelme, ahogyan gramliternek sincs.

Kiloliternek talán vanértelme, az ezer liter, azaz egy köbméter lenne. A hektolitert használjuk mindennapi életben, az száz liter.

hu.wikipedia.org/wiki/SI-prefixum

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.02. 14:26:25

Minden posztoló hülye, mint tudjuk. :) Jelen esetben kurva sokat megtudtunk az étterem köcsögségéről, meg hogy mit zabáltak barátaink, debazmeg: JÓ VOLT? Vagy nem volt jó? Vagy?

Óccsóér akar zabálni a magyar köcsögmódra ("kieszem őket a vagyonukból", á la Móricz...). Az is mindegy, mit, csak sok legyen! Oszt "csodákszik", ha a másik is köcsög. Vaze, nem vagyok jól eleresztve, de én inkább étlapról rendelek valami kedvező helyen, és max nem megyek vissza, ha nem volt jó vagy elég. Vagy ha köcsögök voltak. Megtehetem, fizettem minden morzsáért.

Persze, az én kurva anyámat. Csak jelezni szerettem volna egy alternatív szempontot...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 14:27:16

@Don Bandi:
Azért bátorkodtam megjegyezni.

Másik kérdés:
4990 Ft esetén illik-e a 10 Ft-ot, mint borravalót a személyzetnek juttatni?

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.09.02. 14:28:00

@Don Bandi:

...úgy gondolom a nyomhagyás lenne a lényege az ügynek.
utána a fényképeket el lehetne küldeni a Vendéglátóipari Főiskolára és beilleszteni a "szar kiszolgálás, fos ételek lehetséges következményei" című választható tantárgy illusztrációi közé.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:28:07

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: "Párom tízszeletes szülinapi tortáját kb. két menetben megettük. (gyerekkoromban ez max. 6 szelet lett volna)"

Én is, amikor fölnőttem, a dolgok - házak, enberek, szüleim, stb. - látszólag összementek.

sicccc33 2010.09.02. 14:28:16

@Don Bandi:
Igen, mondhatni törzsvendégek vagyunk egy ideje, de azért lehettünk azok, mert meg voltunk elégedve mindennel maximálisan :-)
Sz.r helyen nem lesz törzsvendég az ember :-)

Bisi 2010.09.02. 14:28:31

@frontember876: De a legjobb, hogy utána 1 napig rosszul van,mert a gyomrot nem arra találták ki, hogy egyszerre egy heti étkezést tegyél bele. Kifizet 5 rugót, szarul van, de örül, hogy leette a pénzét. :)

A legrosszabbak tényleg az oroszok és az ukránok, nálunk azért talán van némi fejlődés a 90-es évekhez képest, de ez a szint még mindig csak a béka segge.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.09.02. 14:28:40

Én tutira úgy üzemeltetném ez alapján a kiírás alapján a helyet, hogy a kedves vendég "óhajtson" egyszer, amit megeszik/megiszik az összesen 4990 Ft, amit otthagy, kifizeti.

Anyád nem tanított meg, hulye kocog vendég???!!!! Annyit veszel, amennyit megeszel!

Hogy eddig nem jöttek erre rá???

De komolyra fordítva! Annyi farfekvéses sünt a tulajnak, amennyit óhajtok!

nem várt fordulat 2010.09.02. 14:28:57

egyébként ha jól tudom van még a pasta dost, én többször voltam ott, és mindig remekül éreztem magam. az "agancsos" nekem nem jött be.

nyiroszilvi 2010.09.02. 14:29:22

Én régen nagyon sokat jártam ide, itt tartottuk a családi bulikat, sőt egy barátom esküvője is itt volt. Olcsó volt, sokat ehettünk, ihattunk, és nagyon finom volt minden.
Két éve egy céges rendezvényen voltam itt utoljára. Akkor szomorúan tapasztaltam, hogy nagyot esett a színvonal. Kár.
Szomorú, mikor régi, jó helyek elvesztik varázsukat...
Biztos, hogy én nem megyek újra vissza. Csak a szívem fájdítanák.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:29:32

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Vagy a "szar vndégek, összeturkált, aztán vissaküldött étel" illusztrációjához?

elwood 2010.09.02. 14:29:47

@pantomimes: ilyen tahók mindenhol vannak.
nem magyar specialitás.

lengyel turistacsoportról hallottam, hogy lenyalták a közös szószoskanalat.

Bisi 2010.09.02. 14:29:56

@frontember876: De a legjobb, hogy utána 1 napig rosszul van,mert a gyomrot nem arra találták ki, hogy egyszerre egy heti étkezést tegyél bele. Kifizet 5 rugót, szarul van, de örül, hogy leette a pénzét. :)

A legrosszabbak tényleg az oroszok és az ukránok, nálunk azért talán van némi fejlődés a 90-es évekhez képest, de ez a szint még mindig csak a béka segge.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 14:30:06

@atpijkamo:
Mér megbocsássál kéhrlekszépen, de a poszt toló kilómétert jegyzett be az irományba:
"ezért utaztunk oda-vissza kb. 140 kilómétert"

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:31:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: "Én tutira úgy üzemeltetném ... amit megeszik/megiszik az összesen 4990 Ft, amit otthagy, kifizeti."

Tuti! Nekem is ez jutott eszembe.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.09.02. 14:31:24

@frontember876:

sajnos tökéletes a jellemkép.
én azon szoktam beszarni, amikor egy fogadáson két (amúgy elismert, de már idősödő) akadémikus képes ölre menni az utolsó tejszines tormás sonkatekercsen:)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:31:27

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: én sem értem, mit kell 5 desszerten csodálkozni. bár ha előtte felfaltak mindent, ami eszükbe jutott, akkor lehet hogy ez tényleg nagy teljesítmény.
@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): kötelező!

nem várt fordulat 2010.09.02. 14:31:51

egy halom kaját kipróbáltam, de mindenből csak egy - két kanálnyit, mert azért tudja az ember, hogy csak a szeme kívánja. lehet minket ezért nem néztek ki?

de ahogy valaki írta, hogy ha tulajváltás volt, akkor az mindent megmagyaráz.

Callidus 2010.09.02. 14:32:33

egyszeru a diagnozis. kulturalatlansag mindket oldalon. Az otletet kinezte valaki nyugatrol, csak nem jott ra hogy ez a balkanon meg nem alkalmazhato. Ott ahol a vendeglatos 1 honap alatt akar milliomos lenni, a vendeg meg a "fizettem 5ezret akkor hanyasig eszek" filozofiaval ul be.

Emlexem az en ugyfeleim kozul is a keleteuropaiak voltak akik a szallodai reggelinel a svedasztalrol csomagoltak maguknak ebedet. Hiaba magyaraztam el hogy ez nem errol szol, akkor meg elloptak, azthittek senki nem latja es ok csak "elelmesek".

a "Magyarvagyok_Nemturista" kommentje pedig az igazi irigy "dogoljon meg mindenki mert en csak parizert eszek" magyar mentalitas iskolapeldaja.

Leszarom a helyet, de ismerem a fajtankat. A kinainak sem tudod elmagyarazni hogy ciki ha kopkod az utcan.

frontember876 2010.09.02. 14:32:39

@Advanced Flight: szvsz pedig pont ez a gond a magyarokkal. Ez a gondolkodás.

Hogy bazmeg nyitástól zárásig ott ülök, és zabálok. Ja, nyilván.

A BKV bérleteddel meg nyilván napi 24 órában, havi 30 napon át ülsz a buszon. A sztráda matricáddal pedig lemész Hegyeshalomig, aztán vissza Pestre egészen addig, amíg érvényes a jegyed.

Végtelen sötétség, baszod. Menthetetlen, végleges kurva nagy homály a fejetekben.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.09.02. 14:33:14

Mi a helyzet a running szusi éttermekkel? Az is valójában all you can eat, nem? És ott is látszik mennyit ettél, mikor hegyekben tolják el az üres tálkákat az asztalodról. Persze ott is eluralkodik a verseny szellem, kinek magasabb a tálka torony, ki eszik meg több wasabit, stb stb. Az a baj az "All you CAN eat" elnevezéssel is, hogy rögvest felbuzog a "tudni", "képesnek lenni", "bírni" ige hallatan az ősi magyar virtus, majd én megmutatom mennyit is bírok megenni valójában. Oszt tessék, a gyomorbajos kékvérű francia közönségre szakosodott tisztességben megőszült vendéglátós, olybá veszi immár elérkezett az armageddon. Még jó h szól ne jöjjön többé :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.09.02. 14:33:29

@atpijkamo:
alig merem megkérdezni.
csak nem ott dolgozol?:)

monyon le 2010.09.02. 14:33:57

Na mármost ez az étterem (Mongolian), már régen nem az az étterem amit anno szerettünk!
Pusztulat az egész, csak a régi étterem nevét tartják fenn. Az ételek nem jók, a kiszolgálás gyatra, ja és most ez a három "kritika" végkép megerősítette bennem azt, hogy ide menni kész pénzkidobás.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:34:13

ebből akkor lett volna igazi homárposzt, ha úgy jártak volna a vendégek hogy:
5ezer forintért korlátlan kajapia, mosolygó pincérek, majd a számlán ez áll: 20ezer FT kiszolgálási/asztalterítési díj (olaszoknál ez a coperto)
na akkor lett volna nagy rikácsolás :)

elistvan 2010.09.02. 14:34:30

@vittore: Mert az valszeg már nem fért be a korlátlan ötezerbe. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:34:41

Se keze, se lába, mi az? - Törzsvendég.

Se keze, se lába, mégis énekel? - Csonka András.

Callidus 2010.09.02. 14:35:09

Majd nem lesz ez, se akkor meg azert lehet karogni.

Vajmaci 2010.09.02. 14:35:16

Én vagy 3-4 éve voltam ott többször is nyugdíjasbúcsúztatón.

Akkor semmi rossz nem volt tapasztalható,valószínűleg tulajváltás lehetett mert ez elég durva...pedig terveztem hogy elnézek oda a családdal is, de ezekután lófütykös a valagukba!:)

fagzal 2010.09.02. 14:35:45

A muflon kiváló náluk! Meg a marha is. Az viszont biztos, hogy sanda pillantások vannak...

Megjegyzem azért aki all-you-can-eat-be megy, az eleve gyanús :), legalábbis Magyarországon (bár még Vegas-ban is láttam hasonlót...) Az nem az evésről, hanem a ZABÁLÁSRÓL szól. Nem eszik előtte három napot, mert "különben nem éri meg", aztán magához vesz 6000 kcal-t egy óra alatt, és BOLDOG.

Ez a biznisz erről szól... minek csinálja a tulaj, ha ezt nem bírja elfogadni? Akkor írja ki, hogy N darab ez, M darab az...

frontember876 2010.09.02. 14:35:46

@enamel: nem gond, hogy nem érted. Csak fura, hogy büszke is vagy rá.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 14:36:17

@frontember876: én meg 16 éve szervezek svédasztalos fogadásokat és legalább 1250 ilyet vezényeltem le.

szerintem nincs igazad, a svédasztalnál mindenki zabál :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:37:12

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: "alig merem megkérdezni.
csak nem ott dolgozol?:)"

Nem értem. Hogy jön ez ide? Egyébként nem.

De egészséges gyanakvással olvasom az egyoldalú panaszt. Te hány előételt tudsz megenni éhgyomorra?

wlatcy 2010.09.02. 14:37:13

@Callidus:

Ez egy prófétai kijelentés volt.)

Követlek bárhova Vallásalapító.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.02. 14:38:01

@ficsilla: szerintem a mongolian nem kékvérű vendéglátós, hanem egy gazdag bunkó, akinek azért van étterme, hogy legyen mivel faszt lengetnie. persze lehet hogy tévedek.
@frontember876: én ha elmegyek síelni, a síbérletemet pályanyitástól pályazárásig használom. este nyitástól zárásig bulizok. az apartmanba elfürdöm az összes melegvizet. nem azért mert bunkó vagyok, hanem mert évente csak egyszer, egy hétig tudok síelni, menni, és rengeteget fizetek érte, tehát maximálisan élvezni akarom.
de azért az ótópályamatrica, meg a bkv esete tényleg lenyűgöző lenne, ha vki megcsinálná :D

phaszfej 2010.09.02. 14:38:15

Vajon mi vezet egyeseket arra, hogy fix pénzért korlátlanul zabáljanak? Hát, a mohóság! Többet akartak enni, mint amennyibe ez az egész kerül. Úriember annyit fizet, amennyit fogyaszt. Az ilyenek pedig potyázni akarnak. Az éttermet sem értem. Ilyen akciókkal csak a potyautasokat csábítják.

Mitévő Légy 2010.09.02. 14:38:36

@solesz: én már 20 éve vagyok a szakmában és 1450 ilyet vezényeltem le.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:38:38

@solesz: "a svédasztalnál mindenki zabál"

Én nem. Rendesen eszem. És élvezem!

Koholmány 2010.09.02. 14:39:25

@Kósza:
De, egyenlő. A szabály az szabály, ha nem tetszik, akkor változtassanak rajta. Addig meg kuss, míg a szabályt betartó fizet is érte!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:39:46

@Don Bandi: "az apartmanba elfürdöm az összes melegvizet"

Gázkazánnal megszívnád, nem fogyna ki.

2010.09.02. 14:40:37

Ha lenne lóvém, befizetném a Fekete Lacit, meg még 10-et az erőművész barátaiból, mekkora poén lenne :), nekik is telefonálnának? :)

P75 2010.09.02. 14:40:40

Ez nagyon fura. Nem lehet, h új üzletvezetője van az étteremnek? Mi régebben elég rendszeresen jártunk oda és az üzletvezető, egy középkorú, szakállas ember gyakran odajött hozzánk, beszélgetett velünk, érdeklődött, hogy ízlik a vacsora, stb. Soha semmilyen gond nem volt, tényleg annyit ehettünk, amennyit akartunk (bár ez az eperleves után frankfurti leves, hogy is mondjam... :-) ).

Nikolaij 2010.09.02. 14:41:11

Sziasztok!

Az elmúlt 4év folyamán többször jártam a mongolban, 5-10 fős társasággal.Mondjuk az utóbbi 1 évben még nem voltunk, mostanság tervezzük menni, de mi sose találkoztunk ilyen problémákkal.
Pedig mi aztán tényleg nem fukarkodtunk az élvezetekkel.Nehéz fizikai sportot űzünk mindannyian, nem 60kg-os emberkék vagyunk.
Nem szépítjük, azért járunk oda évente 1-szer,2-szer,hogy együnk egy jót.
A rendelkezésre álló időt, az utolsó percig ki szoktuk tölteni, hisze ezért fizetünk.Fejenként az 5 óra alatt a fogyasztásunk:
4sör/fő
kb. 0,7L bor/fő
kb. 5-6szor fordulunk főételért, ami a legtöbbször csak hús, köret nélkül
2-3 kör desszert
2-3 kör előétel

Ezek után egyszer sem volt még telefonhívás, olyan meg pláne nem, hogy hagyjuk el a helységet....az kéne még!

Szóval nem tudom, mi lehet a gond, vagy miért viselkednek így egyesekkel, de velünk még nem fordult elő.

Gondoltam írok pozitív véleményt is :):)

Üdv Nikolaij

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.09.02. 14:41:18

az a történet megvan amikor a gellért hotel vicces kedvű étteremvezetője megtréfálta a baráti szovjetunijóóból érkező elvtársvendégeket?

a 70es években megjön a szovjetszkájá delegácijá és lerohannak reggelizni az étterembe (az emeszempés tolmács elvtárs még nem volt velük).
falnak ahogy illik, de amikor elérkezik a teakészítés ideje bután néznek az előkészített teafilterekre. nem tudják mit kezdjenek velük.

tréfás kedvű étteremvezető bemutatja nekik a használat módját. beveszi a szájába a teafiltert és egy csészébe meleg (nem forró) vizet ereszt és kortyol egy kicsit. majd kiveszi a szájából a filtert és a kistányérjára helyezi.

megjön az emeszempés tolmács a pártbizottság fogadó küldöttsége élén és amit látnak az 30-40 orosz küldött akik földöntúli mosollyal az arcukon teáznak. úgy, hogx mindegyikük szája szélén ott fityeg a teafilter kilógó zsinórja.

lehet találgatni meddig dolgozott még ott az étteremvezető.

én ezen a sztorin amai napig röhögök.:)

Callidus 2010.09.02. 14:41:32

@Advanced Flight: Az all inclusive ot is a kulonbozo orszagokbol erkezokre szabjak. A szallodatulajok mashol mar sokkal dorzsoltebbek. Ismerik a magyar uvegbe toltos, hazalopos trukkoket.

Mi kell ahhoz hogy tenyleg kulturalt legyen a nepunk? Mert otthon megy a nagy mellveres, de mar a repulon kiszurod a honfitarsaid ahogy a farmersportcipotorokmuborkabattesco szatyor kombinacio mellett a jagermesiterrel integet, foliabol szedi ki a rantotthust, es csicskaztatja a legikiseroket. Mindezt termeszetesen hangosan, es csak akkor ha csoportban van.
Ha egyedul utazik akkor meg a szatyrat a hona ala szoritva gyanakvon mereget mindenkit maga korul meg sem mukkanva.

Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2010.09.02. 14:41:32

:D
Már terveztük a baráti társasággal, hogy egy pesti buli elött beruccanunk oda.. Azért arra az arcra ezek után kíváncsi lennék, amikor csipet-csapatunk beállít. Számolhatnak 12 emberrel, ahol én a 193 cm-el és 105 kg-mal elég cingár kis alak vagyok :D

Koholmány 2010.09.02. 14:41:58

@phaszfej:
Az viszi rá őket talán, ami velem is előfordult, hogy rendeltem valamit, ami aztán tökre nem jött be. És ha egy cég meg azt a szolgáltatást nyújtja, hogy nem kell főételenként kiperkálni az ételek árát, esetleg ha valamelyik nem ízlik, akkor a vendég ezért tér be.
Nehogymá fel legyél háborodva, hogy mit képezl magáról az aki pont azért tér be oda, hogy válogathasson...

frontember876 2010.09.02. 14:42:47

Amíg itthon azt látod, hogy kéjes örömmel tölti újra a szerencsétlen idióta a gyorsétteremben a papírpoharát kólával, és megiszik 4 litert, mert ingyen újratölthető, addig soha, semmi nem fog fejlődni. Amíg a fejekben ekkora nagy szar van, hogy nem azt veszi el, amire szüksége van, hanem mindent, addig kár remélni.

Ameddig a Sparban a 75+ öregasszonyok egymást könyökölik a chilis chips kóstoltatásnál (mert ugye ők a célcsoport), mert ingyen van, addig felesleges reménykedni.

Ameddig az ilyen fórumokon az a jani, aki minél több szart tudott a gyomrába tenni egy all-you-can-eat helyen, addig mindegy. Meg ameddig erre kell büszkének lenni.

Siralmas.

Joefrey 2010.09.02. 14:43:00

Sasfióka jobban teszi ha nevet vált. Javaslom a Sertésfióka név használatát. Bár, ha tüzetesebben végignézem mi mindent gyűrt le, még jobban hangozna az Anyakoca név. Vázz.. All you can eat nem egyenlő all you can orderrel, meg azért van egyfajta belső limit (mondjuk a pofátlanság határvonala) amit illik betartani. Nem vagyok az étterem pártján, mert az, hogy kinézik az embert prosztóság, hát még a telefon, de azért ennyit zabálni, mint amit ez a csóka kajált, már szerintem sok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 14:43:01

@atpijkamo: Én meg egyet sem, de isteni sült ananászt csináltam. Viszont nem adok.

sarius 2010.09.02. 14:44:00

Én két hete vittem el egy nyolcfős multinacionális (dán német és svéd) társaságot a Mongolianbe, mert kényelmes(nek gondoltam): előre kiszámítható a költség (céges étkezés volt), nincs szarozás azzal, hogy minden szart le kell fordítani angolra, na meg a műfaj Nyugaton (Északon) is ismerős.

Nem részletezném, de olyan bunkók és ellenszenvesek voltak az alkalmazottak és olyan beszólásokat kaptunk ("Baszdmeg, ez a harmadik előételt eszi!"), hogy rém kínos volt, noha csak én értettem, de a ferde szemeket és a kelletlen pincéreket a külföldiek is érzékelték.

Másfél óra múlva már hárman is jelezták közülük, hogy menjünk egy másik helyre, és inkább ők fizetik (!), de jó hangulatban szeretnének enni és inni egyet.

Ami a slusszpoén: amikor eljöttünk, pont egy német négyfős társasággal találkoztunk a bejáratnál, akinek az én társaságomban levő német odaszólt, hogy felejtsék el a Mongoliant, mert egy kalap szar. Nem tudom, végül mit csináltak, de hogy én oda se külföldivel, se egyedül többet nem megyek (és senki a cégemtől és családomból meg ismerősi körömből), az kurvaisten.

sarius 2010.09.02. 14:45:08

@Nikolaij: Ha én is egy ukrán súlyemelőteammel mennék, nekem se mernének beszólni :)

movhu 2010.09.02. 14:45:35

Trófea Rulez :)

Régen többször tartottuk az évvégi céges bulit a Mongolianben, akkor még jó volt. A Trófea viszont még ebben az évben is jó, és több helyen van Budapesten.

wlatcy 2010.09.02. 14:46:37

@frontember876:

Hehe, én az IKEA-ban láttam nyomoroncot fix áras salátát (egy tányér) olyan 24-25 cm magasra feltornyozni és csigalassúsággal egyensúlyozni a pénztárig. A kisstílűségnek nincs határa))

Nikolaij 2010.09.02. 14:47:00

@sarius: Valószínű :):) , de elég a magyar súlyemelő csapat is!:):)

Anti Anyag (törölt) 2010.09.02. 14:47:18

@frontember876: Ez azért hülye indok, mert egyrészt a hely kibírja, másrészt az emberek döntő többsége nem képes meginni 4 liter kólát.

Én is láttam, pld. Mallorcán, hogy az oroszok kilószámra vitték fel az uborkát a szobájukba az esti ivászathoz, még csak nem is szóltak nekik. Kifizette az, aki le sem jött kajálni.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 14:47:20

@atpijkamo: az átvitt értelem a te esetben sikertelen lett. nem ment át. itt maradt.

a zabálás nem kifejezetten a disznó módra való étkezést, hanem pl. a mértéktartás egyik vállfaját is jelenti.

1. lecke: a nagy zabálás.
persze ott még dugnak is, és valaki konkrétan kifingja a lelkét. de a lényeg a hedonizmus.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 14:47:34

@sarius: Vidd ki őket a margitszigetre, egy kondér paprikás krumplival, pár kiló kenyérrel, pár üveg borral, meg mondjuk egy csomó palacsintával, és piknikezzetek. Szerintem imádnák.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 14:48:33

@enamel:
Ezt a sül nevében kikérem magamnak!
A sül nem ehető állat.
Ananásszal sem.

AlexWolf 2010.09.02. 14:48:37

Voltam már párszor ebben az étteremben. A pincérek nem kedvesek, a kaja elmegy. viszont iszonyú durván, akkor kezdtem el nagyon röhögni, amikor kinyitottam az étlapot és szembenézet velem a birodalmi sasra hajazó címerük :D

pakesz (törölt) 2010.09.02. 14:48:59

magam elott lebeg, hogy egesz heten kaaposztat nyomnak csak magukba es hetvegen a kisbusszal lemennek zabalni :)

sarius 2010.09.02. 14:49:45

@Joefrey:

Akkor te nem jártál az USA-ban (mondjuk nem Kalifornia, hanem Arizona) all you can eat helyen... Ha megeszik a 20 %-át annak, amit kihordanak maguknak vagy megrendelnek, az sok.

De ha ott egy ilyen történne, az étterem másnap már nem kéne kinyisson, és a tulaj is jól teszi, ha a következő öt évben és ezer mérföldön belül nem próbálkozik vendéglátással :)))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 14:50:31

nekem mindig a 2 debrezeni srac jut eszembe, akik itt kint voltak melozni
1 dollar volta a kaja, a buffe
ezek kajahegyeket szedtek a tanyerra
szo szerint
negyedet ettek meg a tobbi ment a szemetbe
ez OK elso nap
de minden nap az tortent
minden nap
minden aldott nap
itt nem csinaltak problemat belole
csak ertetlenkedtek es rohogtek

mi a fasznak kell 2-3 leves pl
leves 1 kell bazmeg
desszzert kicsit lehet varialni
de ez nem kostolo
ahhh

Anti Anyag (törölt) 2010.09.02. 14:50:35

@Callidus: Ez a "Ismerik a magyar uvegbe toltos, hazalopos trukkoket." egy marhaság.

Legfőképpen nem a magyarok csinálják és a szállodások sem a magyaroktól félnek.

HetedikEnVagyok 2010.09.02. 14:51:31

Egy ilyen korlátlan fogyasztásos étteremben, ha nem tudom valamelyik fogást megenni, azt becsomagolják és elvihetem?

sarius 2010.09.02. 14:52:28

@enamel: Ezen (vagy valami hasonlón) már többszörösen túlvagyunk, és tényleg bejött, de ehhez hétvégi program kell :)

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 14:52:41

@frontember876: van egy idealista világ. az amerikaiak most kísérletenek az odajutással. mars a neve.

azért van szerte e világon büntető törvény, mert az emberek rosszak. ha jók lennének, nem kellene BTK.
abból él az egyház, hogy a bűnös embereket feloldozza, hogy nyugodtan halhassanak meg.

bullshittelsz itt morális kérdésekről.

így nem tartanánk itt, úgy nem tartanánk itt.

te mértéktartó, józan, előregondolkozó, forinthiteles, mindiglyukasztó, családcentrikus, időseketsegítő, bogaratnemeltaposó, rosszatnemkívánó, bulvártnemolvasó, stb. kiváló ember.

Matyko 2010.09.02. 14:53:51

epp most foglaltuk le az asztalt, hogy harmadjara is itt tartsuk erettsegi talalkozonkat. Soha semmi gondunk nem volt, bar nem a kajaert mentunk, atlagos mennyisegu tapot/itokat toltunk. Furcsa..

Koholmány 2010.09.02. 14:54:01

@HetedikEnVagyok:
Nem, ez nem all you can TAKE :)

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.09.02. 14:54:04

Három hasonló történet.
Három NAGYON hasonló történet.
Annyia hasonló, hogy egyáltalán nem lennék meglepődve, ha kiderülne: ugyanabból a lyukból fúj a szél.

A Mongol már messze nem olyan, mint a nyitást követő első években, de még mindig nem rossz.
Ugyanakkor arra is kíváncsi lennék, hogy látja a történteket az étterem vezetősége. Remélem, meg is szólalnak itt a blogon.

Vajon akikkel ez a kellemetlen dolog történt, képesek kulturáltan viselkedni?
Csak annyit rendelnek, illetve tesznek a tányérjukra, amit aztán el is fogyasztanak?
Vagy csak ugráltatták a személyzetet és gyártották a moslékot a tányéron hagyott silóval?

Vajon igaz ez az egész?

Callidus 2010.09.02. 14:54:33

@Calogero: Magyarorszagtol keletre biztosan. En nem tapasztaltam ezt itt "nyugaton" Pedig itt elek. Ezert is alakulhatott ki ennek a kulturaja amit x ev kesessel lemasolni igyekeznek otthon.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:54:40

@solesz: "a zabálás nem kifejezetten a disznó módra való étkezést, hanem pl. a mértéktartás egyik vállfaját is jelenti."

A zabálás szó mint a mértéktartás egyik válfaja??? Nézz meg egy értelmező szótárt, meg fogsz lepődni. Meg rögtön egy helyesírásit is.

Grisa 2010.09.02. 14:54:50

Én már az elfogyasztott ételmennyiség felolvasásától rosszul lettem. Az egy dolog, hogy az üzletvezető nem volt egy úriember, de a kedves posztolókról is megvan a véleményem. Azzal pedig tökéletesen egyetértek, hogy étterembe nem zabálni megy az ember és nem a mennyiség a lényeg, hanem a felkínált ételek élvezeti értéke.

Koholmány 2010.09.02. 14:55:32

@az igazi medwe:
Inkább más szemszögből.
3 ugyanolyan probléma egy helyről? Talán van igazságalapja...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 14:56:09

mermost ha ugy dontunk Maryvel
ebedre menjunk el ilyen buffet megoldasu helyre
akkor ugye megkerdezik mit iszunk
/ice tea meg szodat egyszer kell fizetni arra ratoltenek, vizet ibgyen adnak:/
alkohol termeszeteseb bincs ingyen
na ezek utan odamegyunk csinalunk valami salatat, ami ugy jol esik szep, spenot dresszing sajt, mitudomen
ezt elfogyasztjuk
azutan fogunk egy masik tanyert es johet a foetel meg a koret
elfogyasztjuk
Mary eszik valami desszertet
/nem, nem vesz le 34 tortaszeletet, azt eszi amit kivan, ha vegyeset akkor aprosutemeny mixet/
es utana tavozunk
max, nagyon max 1 ora
de aki ezert pl 140 km-t utazik
hat ez kesz:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:56:19

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Egyébként ha ott dolgoznék, nagy adagok lennének, hogy ne kelljen a pincéreknek sokat szaladgálniuk.

Callidus 2010.09.02. 14:56:35

@solesz: Igy lehet eluzni az ertelmes hozzaszolokat. Ha igy teszel, nem lesz kire irigykedve atkozodni a formadnak.
Sokat nem adtal a sztorihoz a magad megnyugtatasan kivul.

Koholmány 2010.09.02. 14:57:17

@Grisa:
A poszt viszont nem erről szól, hanem hogy egy erre specializálódott cég ne kérje már ki magának, a főnök ne hivogassa vissza az embereket mert ők teljesen kihasználják azt amiért fizettek.

Énbagoly 2010.09.02. 14:57:19

Szép mongolos vendégszeretet...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.09.02. 14:57:32

@Koholmány: arra voltam bátor célozni, hogy mintha ugyanaz írta volna.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 14:57:33

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Hát miért nem szóltál idejében:( Ez bizony már poszt mortem.

Callidus 2010.09.02. 14:58:28

@Anti Anyag: Tour director voltam evekig. Egesz nyugateuropaban. Nem az ujsagbol mondom. Szerencsere nem volt magyar csoportom. Lattam mit el at veluk a szerencsetlen magyar guide.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 14:58:40

@HetedikEnVagyok: "Egy ilyen korlátlan fogyasztásos étteremben, ha nem tudom valamelyik fogást megenni, azt becsomagolják és elvihetem?"

Szerintem rögtön vidd a szakácsot.

Koholmány 2010.09.02. 14:58:40

@az igazi medwe: Értem én :) Én meg arra hogy lehet hogy nem ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 14:59:18

@Csigorin:
neha az fajhat nekik, hogy megy a szemetbe a fele

kukatr 2010.09.02. 14:59:29

amit kikérek és ehető, azt megeszem. velem nem járnának jól, mert enni azt tudok.:D nem tudom milyen világban él a tulaj, de a korlátlan sörfogyasztást levenném a listáról... imádkozzon, hogy valaki nem megy vissza 'bosszúból' sakálrészegre inni magát.

nem lepődök meg a panaszkodók fogyasztásán, mert simán kinézem az étteremből, hogy kicsik az adagok. köszönjük nyugat...

dekás dezső 2010.09.02. 14:59:58

a betyár kurva hétszázát azért ennek a Fiókának van egy huzatja:P

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:00:05

@sarius: "Ha megeszik a 20 %-át annak, amit kihordanak maguknak vagy megrendelnek, az sok."

Na, ha tőlem függne, akkor hamar viszontlánák amit visszaküldtek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:00:29

@atpijkamo:
nalunk neha megengedik meg azt is
de azert az vicces, ha valaki bemegy ilyen rendszeru etterembe es tugot ker
bar a magyaroktolkitelik:)

Callidus 2010.09.02. 15:01:17

@frontember876:

Never try to teach a pig to sing. It wastes your time and it annoys the pig. - Mark Twain

Wonderful analogy to prove a powerful point ... don't push yourself to be or do something you are not and don't push someone else to go against his or her natural configuration.

The end result will be frustration, annoyance and disappointment.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:01:28

@Énbagoly: "Szép mongolos vendégszeretet..."

A mongoloknak ehhez semmi közük.

Advanced Flight 2010.09.02. 15:01:31

@frontember876:
Mielőtt elájulnál saját nagyszerűségedtől, közlöm, hogy végletesen el vagy tévedve, mondjuk úgy 30 évet.
Ahogy a közismert angol sorozatban (Waczak szálló) mondta a tulaj felesége: "Ez egy hotel, nem egy javítóintézet."
A korlátlan evésbe az erkölcsi kioktatás meg az illemtanóra sajna nem fér bele, maximum Észak-Koreában.
Ugyanis amiről beszélünk, az egy szolgáltatás, aminek a feltételeiről a felek előre megállapodtak, csak éppen az egyik fél utólag megbánta. Így járt!
Te is rinyálsz utólag, ha áron alul adtad el a lakásodat? Vagy az épp megvett cipőt meglátod feleannyiért a szomszéd boltban?
A BKV-s és autópálya-matricás példával meg a lehető legnagyobb bakot lőtted :-)

Sróf 2010.09.02. 15:01:46

Régebben párszor jártam az étteremben, nekem speciel semmi hasonló kellemetlen élményem nem volt, ami persze nem jelent semmit, mindenesetre nekem kicsit gyanús ez az egyszerre beérkező három kísértetiesen hasonló panaszos levél... Szóval így ebben a formában számomra egy kicsit olyan szaga van a dolognak, mintha a konkurencia dolgozna...

Viktus 2010.09.02. 15:02:00

@elwood:

a germánok sem jobbak semmivel ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:02:16

@atpijkamo:
altalaban ez normalis helyen buffe rendszerben mukodik es magadnak szedsz
es szigoruan alkohol nelkul
vagyis azt fizetni kell

Puch Cavette 2010.09.02. 15:03:03

Vazze, Sasfiok! Engem gumigyomrukent tart szamon az osszes ismerosom, de attol, amit felsoroltal, olvasva is emelygek. Van nehany rossz tapasztalatom olyan emberekkel, akiket meghivtam valahova ebedre/vacsorara vagy csak egy italra, es rovid lapozgatast kovetoen a legdragabb, legextrabb fogasokat, koktelokat rendeltek egymas utan, mosolyogva. Na, oket juttattad eszembe. Persze mondhatod, hogy teged nem hivott meg senki, te fizettel egy meno budai etteremben elkoltott kb. 3 szemelyes vacsoradert 5000 ft-ot! De ezzel is csak tovabb bizonygatnad azt, ami a leveledbol kiderul - hogy nem volt gyerekszobad.

sarius 2010.09.02. 15:04:05

@Grisa:

A Mongolian nem egy ínyenc-étterem, az ottani ételek "élvezeti értéke" egy százas skálán jó ötven-hatvanas. Oda például azért megy az ember, mert sokfélét ki akar próbálni, vagy van egy kedvence, amiből be akar lakni, na és tervezhető a kiadás.

Ugyanolyan tömegetető, mint sok tucatnyi másik pesti étterem.

Énbagoly 2010.09.02. 15:04:55

@atpijkamo: oké, idézőjelbe kellett volna tennem a "mongolosat". :)
Még csak most olvasom a kommenteket. :)

bacity · http://kacat.blog.hu 2010.09.02. 15:04:56

ez a poszt nevetséges provokáció és lejáratás! évek óta járok a mongolba, sokszor feszegetve a "korlátlan" határokat. soha nem tapasztaltam ilyet.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:05:45

@Callidus: Te most lenyeltél egy angol szótárt, vagy csak megtaláltad a lelki társadat?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.09.02. 15:06:02

Úgy tűnik, nagyot romlott a Mongol. Régen szerettem, de ez a poszt...hát a pitiánerség csúcsa beszólogatni a vendégnek, tulajdonképpen mondhatnám, a k...a anyjukat. Ha én vagy bárki itt a kommentelők közül válogathatna a munkája során a szimpatikus és ellenszenves emberek között... Nem így megy a világ. Ráadásul úgy tudom, hogy ezek a korlátlan fogyasztású éttermek haszna hosszútávon bejön, mert nagyon sokan (gyerekek, idősek) nem eszik le az árat. Az meg hogy néha beront egy zabás társaság, hát ez van. Messziről kerülni fogom ezt a helyet.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 15:06:35

@atpijkamo: kösz a tippet, megfogadom. addig is http://nepszotar.com/?szo=zabál

Sátán meg a Jocó 2010.09.02. 15:06:45

5rudi? Mégis mit gondolt a cégvezető?!

Nálam ez csak a sörre (lenne) elég.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:07:24

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Őszintén bánom. Még a cukorlopásnál is jobban. Tényleg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:08:19

@Bifi:
nincs azzal baj ha valaki joetku
a baj azzal van, hogy nem is tudjak megenni, de szednek szednek szednek
nem csak a magayarok
az egesz regio
szallodas-etterme vagyok, tudom, latom
szednek es szednek es nem tudjak megenni
es megint szednek
es megint
es el vannak 3 orat es nem ertik, hogy nem lehet 3 ora alatt felvenni 2 heti kaloriat elore 14 dollarert
ezert szednek es szednek:)

sarius 2010.09.02. 15:08:39

@Puch Cavette: nyugtass meg kérlek, hogy azt, hogy "menő", nem a Mongolianra mondtad?!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:09:55

@solesz: Mondom értelmező szótár!

Zabál: nagyon sokat eszik, nem törődve az étel finom vagy kevésbé finom ízével.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 15:10:07

@Callidus: korábbi kommenteben ennél többet is adtam a sztorihoz. pl. a személyes élményemet a mongollal kapcsolatban.

ezzel szemben frontember (akit nagy bánatodra kritizáltam) arról papol itt órák óta, hogy az éttermes szarházi az emberek meg pronyók.

hát, ha valami nem visz előre az inkább ez.
ja, és te.

WildBear 2010.09.02. 15:10:20

Én pár éve voltam a Mongolban, és megettem egy pár főételt, meg deszertet.
Eleve elég kicsit az adagok, másrészt az all you can eat-nek az az előnye, hogy megsüttetek egy kis adagot, és ha nem ízlik, akkor nem veszek belőle mégegyszer, hanem megkóstolok valami mást. Persze, a kikért kis adagot azért megeszem, hacsak nem valami irtó szar..

Svédasztalos viselkedés: a többi ország lakója is ugyanolyan.

sarius 2010.09.02. 15:10:32

@hagyma: kurvasok szlovák és magyar turistacsoportod lehet, ha így ismered őket. Gondolom, naponta van vagy öt.

Te hol is dolgozol? Nem az Államokban?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:10:33

Amúgy maga a hely milyen? Most kedvet kaptam hozzá. Igényes, lepukkant, átlagos? Evőeszközök tisztasága? Székes, boxos, földreülőpárnás?

ier6w7i 2010.09.02. 15:10:40

@Callidus: Szerintem működik ez Magyarországon is, csak nem kellene olcsójánoskodni. Igen, van aki odamegy és telezabálja magát, hogy alig mozdul, de a legtöbben esznek egy jót és kész. 5000-ért akárki akármit mond nem rossz üzlet ez! Még akkor is, ha vannak akik többet esznek akkor sem lesz az átlag nagyon magas.

Működik ez máshol is, azt hiszem Trófeának hívják, több étterme is van. Meg a szállodákban is létezik hétvégenként.

2010.09.02. 15:10:55

Eperkrém-, frankfurti leves, madártej, fagyi, banán. Mitől mongol étterem ez? Az üzletvezetőt sztyeppén nevelték?

Énbagoly 2010.09.02. 15:11:14

Ennyi pénzért nálunk nem lehet ilyen éttermet fenntartani. Szerintem.
Sajnos @hagyma: igazad van.

De ez a telefonálós beszólogatás, ez kiveri a biztosítékot nálam is.

sarius 2010.09.02. 15:12:15

@Kilo166: kábé annyi köze van a mongolokhoz, mint a tatárbifszteknek.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 15:13:28

@atpijkamo:
"@solesz: "a svédasztalnál mindenki zabál"
Én nem. Rendesen eszem. És élvezem! "

a zabálás nemjelent rendetlen evést. mértéktelent jelenthet. az éhes embernek a legfőbb élvezete az evés maga. nyilván értelmes határok között.

ha te gourmand vagy, akkor nyilván sem trófea, sem mongól nem jön szóba. az ízek tekintetében ott még soha nem éreztem semmi különöset. a kistücsökben, balatonon ellenben igen. de ott két ember nem étkezik meg 10.000 (2x mongol alapár) alatt.

hellsing 2010.09.02. 15:13:38

Szerintem ha valaki bemegy és degeszre tömi magát kajával, egy rossz szavuk se lehet. Ha viszont "2-3 félét is megkóstolnak" a vendégek és a kihozott kaja/pia fele megy vissza a moslékba, akkor teljesen jogos az étteremvezető felháborodása.

eeyeore71 2010.09.02. 15:13:54

Kb 20 alkalommal voltam a Mongolban, soha nem neztek ki, soha nem szolitottak fel tavozasra, mindig kedvesek, szolgalatkeszek voltak. Rengeteget eszem, de soha megjegyzest, de meg rosszalo pillantast sem kaptam. Megjegyzem legtobbszor ebedelni megyek, ami csak 3500ft. "Ranezesre unszipatikus" pincer az erosen szubjektiv velemeny. Az is erdekesseg, hogy asztalfoglalasnal lehet etelt valasztani elore. Raadaskent, szinte mindig kitoltom a 4-5 orat. Deszerkent en is ettem 6 adag madartejet, de ezert se huztak meg a fulemet.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.09.02. 15:13:55

Drága, aranyos Homár Szerkesztő(k)!

Szerintem nagyon gáz ez a poszt.
Mi az ami biztos?
Az hogy érkezett három levél.

Senki nem lehet biztos abban, hogy ami benne áll, az

- igaz-e egyáltalán
- nem egy tollból származik
- nem valami lejárató konkurenciaakció része
- nem egy botrányosan viselkedő vendég siráma/bosszúja

Ehhez képest az áll a címben, hogy "Kidobják a Mongolian Barbecue-ból, aki túl sokat eszik".
Vigyázat, ezt nem névtelen levélírók állítják, hanem egy olvasott médium, ráadásul a szalagcím kint van az Index főoldalán.

Csak szólok, hogy ez a hitelrontás tipikus esete és nem kell hozzá az új médiatörvény, a jelenlegi jogszabályok alapján is sokba kerülhet a t. szerkesztőségnek.

Nem vagyok érintett a mongolban, medwei munkásságom idején egy-kétszer én is lerámoltam kisebb-nagyobb problémák miatt, de olyat sosem állítottam, ami nem hogy nem bizonyítható, hanem kifejezetten valótlan.

Ugyanis a Mongolból nem dobják ki, aki túl sokat eszik.

sarius 2010.09.02. 15:13:58

@Énbagoly: fenn lehet, de csak hosszú távon lesz gazdaságos. Mifelénk meg ami nem hozza be egy-két év alatt az árát, az szar biznisz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:14:16

Valamelyik északi országban a Ramada holtelben ingyér volt a reggeli. Mindenki a pici pohatakba töltögette a nagyon finom igazi narancslevet. Az amerikai fiatalok felmentek a szobájukba a félliteres papírpohárért.

sarius 2010.09.02. 15:15:28

@eeyeore71: hát ha te 4-5 órát ebédelsz, akkor riszpekt. Mondjuk nem élnék veled egy háztartásban, de ez más kérdés.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:16:07

@az igazi medwe: Ez egy fogyasztóvédelmi fórum, legalábbis annak indult. Most már inkább csak bulvárszar, de az most mindegy. Az a lényege, hogy névtelen levélírók állítanak dolgokat. A Mongol meg megcáfolhatja. Ha hitelesen csinálja, kapott reklámot ingyen. Ha meg nem, akkor valami csak van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:16:29

@sarius:
nincs naponta 5 de 15 ev alatt kiszurom elso blikrre azt az evi 3-4-5-ot
nem csoport csak emberek
es hat eltem "magyar koloniaban"
szoval osszejartunk
@Énbagoly:
siman fel lehet
az se baj ha sok mindent meg akar kostolni
de ha kostolonak tekinti akkor mindenbol egy kicsit
ne menjen a szemetbe

telefonalas szoba sem johet
ha ilyen vendeget kifogunk/ aki tetszik nem tetszik, zommel a mi regionk/ akkor mindenki csak rohog a konyhaban
4-5 ember nem teszi tonkre az ettermet
az amerikaiak meg arra hasznaljak ezeket a helyeket, amire valo
hat igy

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:16:48

@az igazi medwe: "Ugyanis a Mongolból nem dobják ki, aki túl sokat eszik."

Hanem utána baszogatják telefonon. Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Várjuk a tulaj hozzászólását.

solesz · www.index.hu 2010.09.02. 15:16:51

@az igazi medwe: ez blog. mégha az index címlapján is van kint. nehezebb támadni.
de a felvetésed alapvetően jó, csak az index nem véletlenül tesz ki érzékeny témát a blog csoportról, mert ott mint Index korlátozott a felelőssége.

gabest1 2010.09.02. 15:17:24

Ez a cartman-féle "senkit se engedek be" üzletpolitika?

Énbagoly 2010.09.02. 15:18:23

@sarius: Ritkán járok étterembe. Nem tudom megítélni, hogy mennyire lehet nyereséges így egy étterem. Nem is értek hozzá. Ezen lehet vitatkozni, de ha a nemkívánatos vendég sztori igaz, akkor az nagyon nagy gáz.

kewcheg 2010.09.02. 15:18:43

Mi az évvégi céges bulit egy közeli kis étteremben tartjuk, ami abból áll hogy egyfogásos ebéd,saját pénzből.Visszafogottak, szerények vagyunk, nem pofátlankodunk, és elnézzük a tahóságot is a pincértől.Ja ez a cég az igazságszolgáltatás...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.09.02. 15:20:05

@enamel: az a helyzet, hogy az Index címlapján olvasható szalagcímmel nem a névtelen olvasó állít valamit, hanem a T Szerkesztőség, készpénznek véve a névtelen olvasói leveleket és talán nem is foglalkozva a dolog súlyával.
Egy olvasói fikairománynak nincs súlya, de a legolvasottabb portál címoldalán egy szalagcímnek, annak van!
Különösen ha valótlanság szerepel benne.

medwe.blog.hu/2008/08/17/ujra_a_mongolian_bbq
Én két éve így láttam a Mongolt, nem túl hízelgő, de ez a lejáratás szerintem túlzás. Nem is enyhe.

mojszipupi 2010.09.02. 15:20:32

Mondjuk az étterem sokkal többet ártott a telefonálással mint használt. Ha hagyta vna fenébe őket akkor talán nem híresztelték volna mindenkinek mekkora szar hely. Tehát így azokat a vendégeket is elveszítették akik tervezték h oda mennek.
Magyar csakazértisénvagyokazerősebb mentalitás

fingerbangs 2010.09.02. 15:20:41

a mongolian azóta haldoklik mióta a linda otthagyta őket...

az új üzletvezető egy luzer

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:20:42

@atpijkamo: Elsőre azt olvastam, hogy szövöttsertés. Megnéztem jobban, akkor szövegsértés lett. Harmadik nekifutásra sikerült.

sarius 2010.09.02. 15:20:43

@hagyma: hagyd már a picsába ezt a "mi régiónk"-ozást, nem érzékeled, hogy kínos vagy? Kívánok neked rendszeresen mondjuk angol szakmunkásképzősöket vagy helsinki érettségiző osztályt. Mindkettőt volt szerencsém végignézni szállodai és éttermi viselkedés közben, szerencsére csak rövid ideig.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:21:50

@az igazi medwe: Ennyi erővel a poszt beküldője is rinyálhat, hogy te milyen alapon vádolod őt hazugsággal.

Énbagoly 2010.09.02. 15:21:53

@hagyma: Svédasztalos helyen én is ezt csináltam mindig. Mindenből egy kicsit, hogy megkóstoljam. Pont ez benne a jó. De az étel kidobása az nekem még mindig a nemtetszik kategória. Nem szeretem a pazarlást.
Az üzleti részéhez meg tényleg nem értek. Soha nem dolgoztam a vendéglátásban.

spulni 2010.09.02. 15:23:28

Be kéne vinni egy szumó csapatot vacsi előtt.

Lúdtalp 2010.09.02. 15:24:07

Tyá de gáz má!
Pedig el akartam oda vinni valami nőcskét. Még jó hogy egyet se bírtam felszedni.

Koholmány 2010.09.02. 15:24:10

@az igazi medwe:
Az hogy névtelen levé, az összes posztra elmondható. Ülj le, egyes.

Viszont a főcímmel igazad van, eléggé hatásvadász ;)

hegyilany 2010.09.02. 15:24:11

@phaszfej: Vagy például az, hogy többféle ételt ki akar próbálni, de nem akar egész adagot megenni mindenből. Erre nagyon jók a svédasztalos éttermek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:24:25

Szerintem logikus svédasztalnál sokat szedni. Van valami ami tetszik, de nem tudod, jó-e, azt muszáj kiszedni, mert mi van, ha mire megint odamégy, már nem lesz belőle. Aztán ha kiderül, hogy nem jó, minek ennéd meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 15:25:45

@hegyilany:
Így van.
Ott legalább vannak fűszoknyás cimpérlányok!

OftF 2010.09.02. 15:25:47

hehe visszaéltek a korlátlan fogyasztás jelentésével.
Én mindig csak húst eszek, de azt három full tányérral, libatepertőt eszek hozzá köretnek, meg 4-5 sört.
Nem szóltak még be.

Mondjuk aki a mongolba sesszertért megy, azt nem tudom sajnálni :)

hegyilany 2010.09.02. 15:26:36

@enamel: Jó a hely amúgy, igényes berendezés és a pácolt húsok isteniek. nekem mindig kellemes élmény volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:26:38

@Énbagoly:
nem kivanatos vendeg sajnos van
szinte mindenhol
nagyon nehez ellene tenni
/ezen a modon semmikeppen nem lehet/
szar ugy am pl. ha a mi hotelunkbe beul reggelizni egy szakadt budos vendeg mert eppen van 15 dollarja
aztan szar ha valaki hangoskodva vegigzabalja a buffeasztalt
mint mondtam a fele kaja megy a szemetbe es urnak kepzelve magat ugraltatja a pincereket/ en nem vagyok az a vendegeket jobban zavarja mint a pincert!!/
de ilyen nem letezik, hogy ha valamennyire megfelel a korulmenyeknek akkor kizavarjuk, foleg hogy felhivjuk utana
/nyelni kell sokszor, errol szol a dolog/
ja es nem mindenki bunko a mi regionkbol sem, de ez a tuleves jellemzo:)
mas oldalrol nezve igenyesebben oltozkodunk es tisztabban eszunk stb.
de ha berombol par titan, hogy namost sporolunk es felfalunk mindent
az vicces

OftF 2010.09.02. 15:26:50

sesszert = desszert

Zoe_the_Genius 2010.09.02. 15:27:10

@littlerock: tipp elfogadva megerősítve!!! Soha nem fogom az ilyen trófeás brigádot megérteni, pfejj.

sarius 2010.09.02. 15:29:41

Mekkora faszság már az az érvelés, hogy étteremben "illik" megenni, amit kiszedtél vagy rendeltél magadnak...

Ez tényleg Kádár népe, basszus. Hát ha fizettem érte (értetiek: fizettem!), akkor ha ízlik megeszem, ha nem, akkor meg otthagyom a picsába.

Nem a nagyinál vagyunk karácsonykor, ahol akkor is meg kellett enni azt a kibaszott diósbejglit, ha nem volt jó! Kapitalizmus van, emberek, és vendégként (ügyfélként) a pénzemért cserébe veszem igénybe a szolgáltatást, nem ajándékba kapom az államtól.

Eszemfaszom megáll.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.09.02. 15:30:46

@enamel: a poszt beküldője, vagy inkább beküldői?

Merthogy elméletben hárman lennének, három független társaság, akikkel véletlenül pont ugyanaz történt meg, ugyanabban az időben, ráadásul egyformán tagolják a szöveget, kísértetiesen azonos a stílusuk, ugyanúgy írnak alá egy becenevet, de még azt is tudják, melyik cég üzemelteti a Mongolt, sőt, még melyik étterem az övék.

Az ilyen apró bakik, ahogy te is egy beküldőről beszélsz, nagyon sokat elárulnak...

Chegs 2010.09.02. 15:31:39

@atpijkamo:

"De egészséges gyanakvással olvasom az egyoldalú panaszt. Te hány előételt tudsz megenni éhgyomorra? "

Ezt nem hagyhatom ki:

mindenki csak EGYET, mert a többit már nem éhgyomorra eszi :D

Neoprimitív 2010.09.02. 15:32:19

Nem tudom, mikor történtek az itt leírt negatív esetek, én utoljára a nyár elején jártam ott és semmi kellemetlen élményem nem volt. A pincérek (pontosabban pincérnők, mert férfit egyet sem láttunk) gyorsak és kedvesek voltak, olyan volt minden mint régebben. Lehet, hogy nyáron valami tulajdonos váltás volt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:32:27

@Énbagoly:
ez sajnos igy van
talan a genekben van
az amerikai a finn meg az angol nemet bunko modon es mocskosan eszik
nem kontrollaja a gyerekeit
nem tud sokszor viselkedni stb
a mi regionk meg meg akar enni 3 ora alatt 14 dollarert egy havi adagot:)
tetszik nem tetszik
DE!!!!!
ezt sokkal kulturaltabb formaban teszi
es igyekszik zsebbe is dolgozni

azt hiszem van ralatasom a vendeglatos dolgokra es a nemzetekre
kategorizalni nem lehet
de a jellemzo vonasok megvannak hidd el
/ram is vonatkozik en is magyar vagyok, megha amaerikai is/

Mary pl szinte semmit nem dob ki itthon sem
faj a szive ha valamit megis kiontunk
sose szedne tobbet mint amit megeszik etteremben sem ezaltal
igy nott fel
megbecsultek az etelt
8 testverrel nem csodalom

labi 2010.09.02. 15:33:10

Lehet hogy a postolóknak igaza van, nem tudom, még nem voltam ott.

De jártam már sokfelé, és egy dolgot biztosan tudok.
Svédasztalos zabáknál és "all you can eat" helyeken a magyarokat messziről meg lehet különböztetni az egyedi viselkedésükről. Meg esetleg az oroszokat. :)

Svédasztalos céges bulisokcsillagos szállodában, szépen kiöltözött emberek, és amint nyitva a kajalehetőség elszabadul a pokol. Gyorsan mindent a tányérra el ne fogyjon, púpozott pörkölt mellé a tányérra még akár egy adag púpozott somlói is, nehogy mire a desszertért jön már ne legyen. Néhány szép gyümölcs "az útra" hazafelé. :)

WildBear 2010.09.02. 15:33:42

@OftF: "Én mindig csak húst eszek, de azt három full tányérral, libatepertőt eszek hozzá köretnek, meg 4-5 sört."

Én is. :-)
Naná, hogy ha már odamegyek, nem zsíroskenyeret fogok kenni.. :)

Egy rossz szót sem szóltak.

Szerintem kamu ez a post.

jubilu 2010.09.02. 15:33:51

Ezt egyszerűen nem értem. Mi többször elmegyünk ebbe az étterembe, kivétel nélkül különterembe - 20-22 fő - és soha semmilyen gond nem volt. Este hattól tizenegyig szoktunk maradni, rengeteget eszünk, iszunk, velünk jó fejek voltak, fel sem merült, hogy sokat fogyasztottunk volna, pedig szerintem többszörösét annak, mint amit a posztoló leír. Évek óta eszünkbe se jut máshová menni. Nem vonom kétségbe a posztban leírtakat, nem voltam ott, de furcsállom a dolgot, tapasztalatom szerint egyáltalán nem jellemző erre a helyre az ilyen viselkedés.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.09.02. 15:34:01

Mongolidióták étterme!

Mi a fasznak írja ki, hogy korlátlan, ha egyszer tudja, hogy simán kiehetik a pénzéből?

Mongolidióták!

Írják ki inkább, hogy 5000 Ft-ért kap mindenki egy előételt, egy főételt és egy desszertet, csak akkor ugye mindjárt nem hagzik olyan csalogatóan, mi? Ti bajotok mongolidióták!

PuruttyaIrto (törölt) 2010.09.02. 15:35:11

"egyáltalán nem jellemző erre a helyre az ilyen viselkedés."

Akkor minek neveznéd, hogy 3 ember is erre panaszkodik?

mbazs 2010.09.02. 15:35:40

@hagyma:

Nagyon nehéz olvasni, amit írsz. Hiányzik a központozás és az ékezetek. Kín olvasni.

kewcheg 2010.09.02. 15:35:47

@enamel: Nnna ez a lényeg, fején találtad a szeget.A svédasztal az embernek az alantas ösztöneire hat, mégpedig elsősorban a mohóságra és a mértéktelenségre.De mondhatnám még pl.az önzést illetve a törtetést,pocsékolást stb. is.Mert őszintén, minek a svédasztal, amikor mindenkinek csak egy gyomra van? He? Nem ehetsz egyszerre két meg három ember helyett, legalábbis büntetelenül nem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:35:52

na@labi:
meg a szlovak, roman, orosz, bolgar csehhasonlo a tortenelmi fejlodesunk

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.09.02. 15:37:17

Elnézést, de a t. tulaj max. egy nagy lóf... Aki már járt valaha Mongóliában, és saját maga is tapasztalta, mit jelent a mongol vendégszeretet, az ilyen helyen a tulajt körberöhögte volna, mondván, takarodjon el egy kocsmába és szolgáljon ki ezentúl söröskocsisokat.

És még mielőtt valaki okoskodni kezdene: igen, én voltam már Mongóliában, bármikor szívesen visszatérnék oda, mert ott szerinetm lakik a világ legvendégszeretőbb népe. Ennyi fancsali pofát meg morgást mint magyar (pláne fővárosi!) éttermekben még soha sehol nem tapasztaltam. Mintha ősöreg morgós szovjet gyezsurnaják tartanának itt világkongresszust...

muhi 2010.09.02. 15:38:19

Ez a vendégszeretetes duma a legjobb, amit egy ideje hallottam! A vendégszeretet nem az, hogy valakit önzetlenül vendégül látsz, a kebledre ölelsz, stb.? Hogyan értelmezzem ezt a fogalmat a professzionális vendéglátásban, ahol pénzt kérnek a kaja-pia-szállásért?

Olyan, mintha a kuncsaft túlságosan sokáig dolgozna a kurván, aki erre hüppögve kijelentené, hogy visszaéltek a szerelmével.

Az tuti, hogy az idióta ügyvezető ezekkel a partizánakcióival látványos visszaesést produkál az üzletmenetben. Ami pl. engem illet, voltam ott 2 éve, jó is volt, nem is volt senki bunkó, na de ezek után többet biztos, hogy nem megyek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:39:13

@mbazs:
en sosem kinzom magam
Te se tedd

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:39:47

@sarius: Szerintem ez abból fakadhat, hogy ugye a vendéglősök is Kádár népe, és a visszaküldött kaja messze nem biztos, hogy a szemétbe megy. Kvázi kibaszol mással, akinek a következő körben egy friss szál petrezselyemmel megint kiviszik.

Szerintem arra gondolhatsz, hogy bizonyos tipusú emberekben eléggé benne van a kivagyiság (én diplomás vagyok, én vendéglős vagyok, én irodista vagyok, én portás vagyok az önkormányzaton, stb), akkor is, ha úgy egyébként hülye, mint a segg. És vannak bizonyos, általában egyszerűbb lelkivilágú emberek, akik erre fogékonyak, és automatikusan szolgaian viselkednek az előző csoporttal. Ez ösztönös, vagy neveltetés kérdése, az érintettek néha észre sem veszik... ha meg kívülről nézed, akkor röhejes.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:39:50

@muhi: "Aki már járt valaha Mongóliában, és saját maga is tapasztalta, mit jelent a mongol vendégszeretet"

Hahó! Az étterem neve mongol, nem a nemzetisége!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.02. 15:40:58

Ez a szánalmas, mocskos csaló ázsiai horda élt vissza Európa vendégszeretetével. A jövőben rendkívül színvonalas szolgáltatásaikra nem vagyunk vevők, próbálkozzanak ezzel a morállal pár ezer kilométerrel keletebbre, hátha ott nagyobb sikere lesz.

mbazs 2010.09.02. 15:41:04

A magyar egyébként egy féreg nép. Engem az tud nagyon felidegesíteni, mikor a Combinoról szállnék le, és az állatja azonnal lök fel, mert ő már száll felfelé. Főleg az idős korosztály. Látszik, hogy a szocializmusban nőttek fel. Önző tetvek, akik csak magukkal törődve törtetnek. Egyszer belekönyököltem egy ilyen vén kurva fonnyadt csöcsébe, visított is, mint akit éppen szárazon seggbetosznak.

jubilu 2010.09.02. 15:41:05

@PuruttyaIrto: "tapasztalatom szerint egyáltalán nem jellemző erre a helyre az ilyen viselkedés" Ezt írtam, így teljes az idézet.

sarius 2010.09.02. 15:41:30

@Haynau: tényleg olyan kurvanehéz megérteni, hogy az étterem elnevezése a FANTÁZIA terméke, semmi köze nincs a mongolokhoz!

Volt Szegeden vagy öt évvel ezelőtt egy Ördögkocsma nevű hely, te ott biztos keresnéd a sátánt, mi?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:42:12

@kewcheg: A svédasztal arra való, hogy egy csomó mindenből választhass. Ha látok 25 féle egzotikus süteményt, én bizony a legjobban kinéző 10 félét ki fogom szedni. :D

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.02. 15:42:26

@Bukowszky: akkor is, ha magyar útlevelük van. leszarom. akinek ilyen a mentalitása, az nem európai.

MEDVE1978 2010.09.02. 15:42:33

Anno volt két haverom, aki ilyen helyeken dolgozott (konkrétan a Pasta Dostra emlékszem).
Ők sem túl pozitívan nyilatkoztak a vendégekről, mondták, viszonylag gyakran előfordult, hogy a kedves vendég telezabálta magát, kiment hányni, aztán visszament tovább zabálni.
Ennek ellenére "All you can eat", tehát nem szóltak neki.

Ők mesélték azt is, hogy nagyon nagy étkű embereknél is csak ritkán fordul elő, hogy "veszteségesek". Magyarul többet esznek-isznak meg, mint amennyit fizetnek. (persze a kedvezményes időszakban, hétközben ez gyakoribb).

A lényeg az, hogy maga az üzemeltető 2 okból is nagyon hülye:
1. Amíg ő hívogatja a nála korábban asztalt foglalt vendégeket és közli velük, hogy többet nem látná szívesen őket, számíthatna arra, hogy előbb-utóbb a fogyasztóvédelemnél és a Homáron landol a dolog. Ezt majd a forgalmán veszi észre a hülye barom. Egyébként én nagyon csúnyán küldtem volna el a kurva anyjába, ha hasonló szituációban így felhív.
2. Azért is hülye, mert nem kerül semmibe udvariasan kiírni az étlap első oldalára mondjuk, hogy...

Kedves Vendégeink!

A felszolgált előételekből és desszertekből egy személy részére csak három adagot tudunk biztosítani, az ezen felüli fogyasztást nem érinti az annyit ehet, amennyit bír kedvezmény. Megértésüket köszönjük.

UGyanígy udvariasan azt is ki lehet kötni, hogy a kedves vendég csak 3 vagy 4 órát maradhat, különben még egy időszakot ki kell fizetnie.

sprenczl 2010.09.02. 15:42:59

Azt hiszem ide se megyek, ennyi belőlük elég volt. Ha nem bírják elviselni az "all you can eat" stílust, akkor ne üzemeltessék. Kliforniában és Nevadában is voltam ilyen éttermekben, minőségi kaja (rák, steak, hurka-kolbász, olasz-ázsiai, stb. kaják, saláta hegyek), bor, sör, üdítő, udvarias és feszes kiszolgálás. Egyébként mitől Mongol ez a szar? Nem derült ki.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.02. 15:43:29

a mongol konzulátus igazán elhatárolódhatna ettől a csaló hordától. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:44:07

@sarius:
Vacon meg volt Banya-tanya
mondjuk a 2 noi uzletvezetonek volt onkritikaja

Puch Cavette 2010.09.02. 15:45:41

@sarius: bocs, talan az egzotikus valoban adekvatabb lett volna.
Ha voltal ott, te is tudod, hogy - joreszt - nem hetkoznapi etelekbol valogathatsz. Hanem olyanokbol, amiket ha egy nem fixaras etteremben fogyasztanal, Budan, itallal kb. ket fogasos vacsora lenne otezer. Van, aki ezt eszben tartva megy oda, es erzi, hogy azert van egy kepzeletbeli hatar, amit atlepni tirpaksag volna.
Es ne erts felre, ezzel nem azt mondom, hogy egy ilyen etterem nem kalkulalhatna a tirpakokkal. Csak akkor nem 5, hanem 7ezret kene fizetni azoknak is, akik

Sasfiók 2010.09.02. 15:45:57

Szerintem marha nagy parasztság egy "all-you-can-eat" étterembe kiéhezve menni, és szétzabálni a kínálatot. Mi a céges bulikat is ott szoktuk tartani, szerintem jó hely. Még soha nem volt ilyen gond. Persze nem illik a pincértől kikérni a-tól z-ig az étlapot.
Sasfióka pedig a madár fiókája, mielőtt valaki azt hinné, én írtam a levelet.
Az ingyenélő parasztok meg legközelebb egyenesen gumicsizmában menjenek az étterembe, vagy mellkas középig érő nyakkendőben, hogy a pincérek tudják helyükön kezelni őket.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:46:09

@az igazi medwe: Tudod mit, menj át a konteóra, és vázold fel ott az elméletedet. :DD

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.09.02. 15:46:35

@sarius: Jé, pedig majdnem azt hittem, hogy a sátán ott a csapos.

Akkor viszont mi a pék faszának hívják azt a helyet így? Csak mert rohadtul egzotikus a hangzása? Vagy tényleg mongol kajákat lehet ott kapni (ami egyébként: birka, birka és még egyszer birka, minél zsírosabb, annál jobb)?

Egyébként a "ha megrendeltem, kihozták, nem ízlik, otthagyom"-érveléseddel egyetértek. Én speciel még a nagyi bejgliét sem ettem volna meg, ha nem ízlik. Viszont ízlett, de mennyire... de ez már más téma...

Megics 2010.09.02. 15:46:49

@mbazs: Csak a saját nevedben kérlek... ha pedig a kibirhatatlan tömegközlekedésről szeretnél hőzöngeni, akkor keress más blogot, meg egyébként is olyan nagy a világ, biztos találsz magadnak helyet ahol megleled a lelki békédet. (rád férne...)

delle 2010.09.02. 15:47:03

@atpijkamo: 4-5 éve dolgozott ott egy ázsiai pincércsaj + van dzsingisz kán pecsenyéje (nem mindig) + a falakon régebben egy csomó nyilazós-lovas kép volt, max ennyi köze a mongolokhoz :)
Egyébként valszeg kamu a poszt, nagyon egyforma mindhárom hisztiző iromány, v csak azért szóltak be nekik, mert disznó módra széttúrtak mindent és bosszúból 3 néven is írtak

Puch Cavette 2010.09.02. 15:47:23

@sarius: bocs, talan az egzotikus valoban adekvatabb lett volna.
Ha voltal ott, te is tudod, hogy - joreszt - nem hetkoznapi etelekbol valogathatsz. Hanem olyanokbol, amiket ha egy nem fixaras etteremben fogyasztanal, Budan, itallal kb. ket fogasos vacsora lenne otezer. Van, aki ezt eszben tartva megy oda, es erzi, hogy azert van egy kepzeletbeli hatar, amit atlepni tirpaksag volna.
Es ne erts felre, ezzel nem azt mondom, hogy egy ilyen etterem nem kalkulalhatna a tirpakokkal. (Persze akkor nem 5, hanem 7ezret kene fizetni azoknak is, akik utan aztan nem telefonalnak.)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:47:27

@Sasfiók: Ha kifizeti az árát, ugyanolyan vendég, mint a többi. Úgy is kell kezelni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:47:29

a Mongolian BBQ amugy egy letezo fogalom
az egy grillezos akarmi tipikus etelekkel
ha ezt latom kiirva akarhol a vilagban tudom milyen kajara szamithatok
most ettol az etteremtol elvonatkoztatva mert sosem voltam ott, igy nem tudom csak a neve ez vagy kovetik a vonalat

sarius 2010.09.02. 15:47:30

@sprenczl: onnan mongol, hogy az egészet egy Mongol Bertalan nevű, hetedik kerületi vendéglátós találta ki 1944-ben, de származása miatt a fasisztanácinyilasok nem engedték a szabadalmi bejegyzést és az étteremnyitást.

Bertalan bátyánk kivándorolt Kanadába, ahol 1947-ben megnyitotta az első MB-éttermet, majd 1990-ben az unokája (Albert Mongol) visszajött Pestre és ő a tulajdonosa a láncnak.

Na ezért.

FDToth 2010.09.02. 15:49:06

Nem tudom mennyi igaz ezekből, de sokszor voltam külföldön szállodákban és svédasztalos étekzéseknél a magyarok többsége annyit vesz ki, amennyit csak bír, a háromnegyedét meg ott hagyja. Ingyé van, mindenből veszünk, sokat és ami nem ízlik, otthagyjuk.
A svédasztal arról szól h mindenből kicsit kóstolj, nem pedig állat módjára megpúpozni a tányért olyan ételel, amirpl az sme tudod mi az, majd otthagyni. sok a kúlturáltalna hazánkfia.

sarius 2010.09.02. 15:49:30

@Puch Cavette: bocs, de mi az az egzotikus? A házikecskéből készített és muflonnak nevezett hús? Annyi muflont nem lőnek egy év alatt az egész világon, amennyit a MB egy hónap alatt forgalmaz :))))

nemezisazis 2010.09.02. 15:50:03

zsidók.

a történet összes szereplője mindkét oldalon.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 15:50:19

Csatlakoznék Medwéhez. A Mongol nem egy gurmé hely, aki olyat akar, ne oda menjen. A helyben sütött húsok meg a hozzávalóik jók, de nem különlegesek. A konyháról kihordott cuccok (leves, desszert) középszarok. Viszont a személyzettel kevésszámú látogatásunk során soha nem keveredtünk konfliktusba, pedig húsbó magam is megsüttettem több lépcsőben 4-5 félét.
Viszont van valami minimum, amit az étterembe látogató kedves vendégektől el lehet várni, még akkor is, ha bármit-bármennyit ehetnek. Nekem pl. elég fura két levest enni egymás után, epret és frankfurtit különösen. Meg az is fura, ha valaki az összes desszertet kirendeli. A megkóstoláshoz ugyanis nem kell egy asztaltársaság minden tagjának kérni mindenből, elég lenne kérni fejenként pár plusz villát. Gondolom, a jelen eset(ek?)ben egy csomó kaja került vissza a konyhára romokban, nagyobbrészt el nem fogyasztva.
Szóval, az igazság aligha fog kiderülni, de az étterem álláspontját meg tudom érteni, ha minden malacbandaként viselkedő asztaltársaság kedves kiszolgálását nem tekintik szívügyüknek.

sarius 2010.09.02. 15:50:32

@Sasfiók: "nem illik" - megint...

Tényleg hiába téptem itt a szám.

gonosztojás (törölt) 2010.09.02. 15:50:33

A mongol nagyon régen jó volt.Aztán elindult a lejtőn és a tulaj vagy üzletvezető váltás után megrakták pitlák bunkó személyzettel, és tré hely lett. Sokaktól hallottam panaszt rájuk, utoljára külföldi vendégeimet vittem oda, de soha többet, a kelletlenséggel párosult savanyúskodát megtapasztaltuk mi is..Ha ilyen jellegű helyre mennék mégegyszer akkor a Trófea, ami egész jó színvonalú és korrekt volt egy ötletszerű "menjünk vacsorázni" estén.
Részemről jobban szeretem a nem svédasztalos jellegű, hanem színvonalas tömegmentes igazi ebéd-és vacsorahelyeket.(Szándékosan nem írtam "éttermet")Ilyenekből egész komoly kínálat van jelenleg Budapesten.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:51:21

@delle: "Egyébként valszeg kamu a poszt, nagyon egyforma mindhárom hisztiző iromány"

El tudom hinni.

"csak azért szóltak be nekik, mert disznó módra széttúrtak mindent"

Jó esélye van, hogy így történt.

anarch 2010.09.02. 15:51:28

@az igazi medwe: Én nem tudom megállapítani ugyanaz a személy írta-e a három levelet. Próbáltam konzisztens helyesírási hibákat keresni benne (pl. a mellékmondatokat összekötő ÉS előtt mindegyikben van vessző), hogy a számokat hogyan írják, hogyan kötik, hogy a rövidítések után elfelejti-e a pontot (kb Vs kb.) De nekem nem sikerült, számomra sok az ellentmondás; valaki aki ilyesmiben járatosabb plz vessen már pár pillantást az írásmintákra :).

Phoenix777 2010.09.02. 15:51:35

Biztos en vagyok forditva bekotve, de akarhanyszor voltam ott egy levest, egy eloetelt, egy deszertet kertem. Hussal viszont tobbszor fordultam. Vegulis azert megyek oda, hogy olyat egyek amit mashol nem nagyon tudok, lovat, mufflont stb... es nem a 3 gomboc fagyiert. Meg sem fordult a fejembe, hogy ket levessel kezdjek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:53:24

@FDToth:
hat nem feltetlenul
a svedasztal meg a buffet arrol szol hogy tudsz valogatni
szedjel abbol amit szeretsz
es lehetoleg annyit amennyit megeszel
mert mondjuk a kutya sem szol hozzad/ kiveve MBBQ/ ha a 3/4-et kiontod
de azert csak gaz
nekem
jobban erzem magam, ha meg ehes vagyok es ennek, es visszamegyek szedni ezt azt, mintha megy a szemetbe
"regionk" fel attol, hogy bezar a buffe es kiszed mindent egyszerre:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:53:46

Valaki próbáljon már meg a mongolban diszkréten szoptatni.

sarius 2010.09.02. 15:55:27

@enamel: először azt olvastam, hogy szopatni és felkaptam a fejem.

Sasfiók 2010.09.02. 15:56:07

@sarius: Ezek szerint nem paraszt dolog? A levélírónak lacikonyhára kéne menni, vagy lángossütőbe.
Amellett siránkozva leírja, hogy nem is fogyasztott ötezerér', de az étlapot felsorolja, hogy mit evett. Menjen a francba.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 15:56:25

@sarius: Azt is ki lehet. :D
De én ezt a helyet most már megnézem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:56:37

@anarch:
szerintem egy tarsasag 3 tagja
de ez csak egy velemeny
amugy nem igazan ertem fix osszegu kajanal a'la cat van?
es felszolgalas
es ingyen sor?
ezt nem ertem

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 15:57:21

@Hepci: "A megkóstoláshoz ugyanis nem kell egy asztaltársaság minden tagjának kérni mindenből, elég lenne kérni fejenként pár plusz villát. Gondolom, a jelen eset(ek?)ben egy csomó kaja került vissza a konyhára romokban, nagyobbrészt el nem fogyasztva."

Hát arra, hogy a kedves vendég többet ne jöjjön, egy ilyen telefon pont jó.

isti77 2010.09.02. 15:58:46

Elvből nem járok kínai, japán és mongol éttermekbe.
Mindig ferde szemmel néznek rám, és ezt utálom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 15:59:40

amugy ez egy bujtatott reklam
7 vegen telt hazuk lesz
5000-ert kaja pia nok?

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.09.02. 16:00:23

Én többször voltam ebben az étteremben, nagyétvágyú is vagyok, de a fentiekhez hasonló egyszer sem fordult elő. Ha azonban mégis van ilyen, panaszkönyv, estéestébé, nem durcásan írogatni a Homárra úgy, hogy semmit nem tettek az ügy érdekében.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:00:31

@sarius: "a ferde szemeket (...) a külföldiek is érzékelték"
Egy mongol étteremben ez miért baj?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:00:38

@isti77:
jaja
apam kinai, anyam japan
en meg mar alig latok

Énbagoly 2010.09.02. 16:02:03

Aki elmegy majd hétvégén tesztelni a helyet, azoktól kérünk hétfőn élménybeszámolót kommentben. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:02:26

@_Venom_:
tuti beleturkaltak mindenbe egy kicsit
ugy gondoltak 5000-ert mindent lehet
rendelek
egy falat
rendelek
egy falat
stb
de hat ez benne van ha a vendeglo ezt igy hirdeti..........

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 16:03:08

@ampelmann:
Éreztem, hogy van valami különbség.
De én arra tippeltem, hogy zöldebb egy kicsit.

nagyonhulyevagyok 2010.09.02. 16:03:13

már csak azért is megérné egyszer elmenni, hogy rögzítsem a telefonhívást

sajnos a mobilom nem tud ilyet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:03:25

@Énbagoly:
ez szeretnek vegre hangfelvetelt a Paloc utcabol is

kiberneky 2010.09.02. 16:04:06

Az nyilvánvaló, hogy nem fog mindenki ugyanannyit fogyasztani, tehát a zabálok számláit a normálisan evők fogják bizonyos mértékig támogatni. Két dolgot tehetnek: vagy felemelik az árat, vagy kiutálják a zabálókat. Nyugaton az előbbit teszik, én nem bánom, hogy ők az utóbbit, mert járok oda, és az ár pillanatnyilag tényleg alacsony.

Énbagoly 2010.09.02. 16:04:43

@hagyma: Igen! Sosem teljesítik a kívánságainkat. Mindenki csak ígérget... :)

delle 2010.09.02. 16:04:54

@hagyma: az előételeket és a desszertet étlapról választod,azt a pincércsaj hozza ( tényleg, a posztíróval ellentétben nem is láttam még bent pincért, csak a ruhatárnál, v a kasszánál, nameg a sütögető srácokat ), a pácolt húsokat, köreteket, meg a sajtokat meg külön szeded

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 16:04:56

@hagyma: bizonyos dolgokat (leves, desszert) a konyháról hoz ki a pincér (kvázi a la carte). Ami fel van sorolva italban (olcsóbb dolgok), azt ihatsz kedvedre "ingyen", egyebeket külön ki kell fizetni.
hasonló van a Trófeában is italban. Szar/olcsó bort vagy pezsgőt kapsz ingyen, a jót ki kell fizetni.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.09.02. 16:05:13

@hagyma: Amúgy meg ki a f.om bír három adag leves, előétel, három adag főétel után még 5-6 desszertet megenni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 16:05:19

@hagyma:
És még szily sem tolt ide egy nyiszlett domolykót se.

wjozsi 2010.09.02. 16:05:29

Egyszer az orosz és a francia diplomata találkoznak egy állófogadáson. Az orosz habzsol, két kézzel tömi magába a jobbnál-jobb falatokat, a francia csak csipeget. Az orosz kisvártatva megkérdezi a franciát:
- Hát maga miért fogja vissza magát? Hiszen az étel kiváló és ingyen van!
A francia enyhe megvetéssel a hangjában válaszol:
- Tudja mösziő, mi franciák csak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk.
Mire az orosz:
- Mint az állatok...

anarch 2010.09.02. 16:05:48

@enamel: Húbakter, svédeknél egyszer kipróbáltunk társaságban cukrászdában (!) svédasztalt. Kb 10-12 eur körüli összeg fejenként, majd a kirakott tortákból lehet all-you-can-eat válogatni. Nagyon beteg dolog... Arra mondjuk jó, hogy ha eleve kis szeleteket vág az ember és így csipegetve kipróbálja, mi az ami ízlik. De ha valakivel elszalad a ló, az teljesen kiüti magát.

wjozsi 2010.09.02. 16:06:42

Egyszer az orosz és a francia diplomata találkoznak egy állófogadáson. Az orosz habzsol, két kézzel tömi magába a jobbnál-jobb falatokat, a francia csak csipeget. Az orosz kisvártatva megkérdezi a franciát:
- Hát maga miért fogja vissza magát? Hiszen az étel kiváló és ingyen van!
A francia enyhe megvetéssel a hangjában válaszol:
- Tudja mösziő, mi franciák csak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk.
Mire az orosz:
- Mint az állatok...

Énbagoly 2010.09.02. 16:07:05

@anarch: Á, én egy jó sajtboltban próbálnám ki a svédasztalt. :) Bagettet vinnék a hónom alatt. :)

johannes vatatzes 2010.09.02. 16:07:20

12 éve járok, soha nem tapasztaltam semmi ilyesmit, persze ezzel nem vonom kétségbe a történteket

Sróf 2010.09.02. 16:07:52

@az igazi medwe: pont erre céloztam én is. Könnyen lehet, hogy valóban jogosak a panaszok és három egymástól független társaságtól valók, de hogy ez így ebben a formában meglehetősen gyanús, az biztos.

Alikam 2010.09.02. 16:08:42

Hát akkor mégsem korlátlan a fogyasztás:)

Fel lehet nyugodtan jelenteni.

Amúgy micsoda zabagépek vannak:

"Csak mellékesen, amit ettem:
Egy eperkrémlevest, majd egy frankfurtilevest. Ezt követte egy meleg előétel: kacsamellfalat. Majd ettem KETTŐ szelet húst rizibizivel, fokhagymás mártással. Továbbá ettem kb. tíz "kisháromszögnyi" füstölt karaván sajtot, tökmagot, és egy tányér sült krumplit (álánatúr). Ezt követte kb. három dinnyefalat (kb. két harapásnyira voltak felvágva). Megettem egy banánt (kettőt vittem el, de egyet elcsórtak az asztaltársaim), valamint apránként egy pár kanál pirított tökmagot. Végezetül desszertként megettem két madártejet (kb. két deci volt egy), egy sárgadinnyés-túróhabos fagyit (egy gombóc fagyi, egy gombóc sárgadinnyés túróhab), meg még további két gombóc vaníliafagyit. Megittam 2 x 2 dl őszilét, egy fél pohár sangriát, két pohár kólát valamint egy kapuccsínót. [Igény esetén asztaltársaim étkezését is "rendelkezésre bocsátom", de jellemzően az enyémhez hasonló, sőt volt aki ennyit sem evett.]"

Bazzeg te nem ember vagy az biztos...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:09:28

@anarch: Hát volt rá precedens, de pár nap alatt meg lehet szokni. Vagy annyira beleundorodsz az édességbe, hogy egy ideig nem kell.

frontember876 2010.09.02. 16:09:38

@Anti Anyag: félreérted. ÉN NEM A HELYET FÉLTEM, hogy nem bírja ki, ha mindenki agyonzabálja magát.

Én csak egyszerűen nem bírom megérteni, hogy miért eszik ugyanaz az ember kétszer annyit, mint egyébként az étvágya alapján tenné, csak azért, mert ingyen van. Illetve korlátlan. Mindegy.

Ez a szörnyű. És ez tőlünk nyugatra szinte ismeretlen dolog. Ott baszki annyit esznek, amennyire éhesek. Ennyire egyszerű. Ott miért lehet épelméjű embereknek lenni?

mbazs 2010.09.02. 16:10:39

@Megics:
Te mit osztod az észt? Más hőzönghet? Nem hozzád szóltam. És igen, a magyar egy magának való, önző nép, akkor is, ha ez neked annyira fáj. Lehet, hogy mások is, de mi is.

Puch Cavette 2010.09.02. 16:11:11

@sarius: ha ragaszkodsz hozza, ezen nem veszunk ossze. Akkor se nem meno, se nem egzotikus, de hogy budai, azt mar tenyleg el kell ismerned :).

kyanzes (törölt) 2010.09.02. 16:11:33

Nem lep meg. Tipikus magyar stílus. Ha nem dellázol kő kemény mértékben, akkor leköpnek.

Alikam 2010.09.02. 16:11:45

@frontember876: azért mert egy állat. Valami zsírdisznó koca amelyik halálra is tudná magát zabálni ha fizetnének neki.

PointeDuLac (törölt) 2010.09.02. 16:11:47

Gondolom,majd erre jön a válasz,hogy "nem is így volt",az mekkora szánalmas lesz már!
ha all you can eat, akkor csakis Trófea!
az üzletvezetőnek meg javaslom,keressen egy elmeorvost,ha képes arra,hogy esténként vendégeket zaklasson.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:11:57

@frontember876: Te idefigyelj, költözz el a nagyonnyugatra, aztán élj ott boldogan. Csak ne fröcsögj nekik ennyire lelkesen hogy mi milyen szar (téged elnézve biztosan találsz okot rá), mert elásnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:12:32

@delle: @Hepci: @_Venom_:
hat felenk az ilyen heleyk ugy mukodnek, hogy ki van rakva a hidegoldal
salatak, sajtok zodsegek, kenyer stb
2 foetel sheferben es 2 koret
1 vagy 2 leves
es egy asztalon a surtik
es akkor kiszolgalod magad
en szeretem ebedre
gyors es praktikus es jo!!!
veletlenul sem jut eszembe 3 orat ott tolteni, hogy minnel tobbet egyek
ebedelni megyek, megyunk
vacsora ugyben a pinceres rendelos jatszik inkabb, de akkor van idonk, kulonben nem mennenk vacsorazni

Murderface 2010.09.02. 16:13:37

Most már kíváncsi vagyok a tulaj, vagy valami bennfentes válaszára, kicsit furcsa nekem ez a "1-2-3 évvel ezelőtt semmi ilyet nem tapasztaltunk" vs. "múltkor voltunk, mekkora szarfaszúak már" kommentek.
Én arra tippelek, hogy tulaj/üzletvezető váltás lehetett nemrég.

delle 2010.09.02. 16:13:37

@Alikam: lehet, h ettől a sok összezabált cucctól behányt az étterembe, ezért szólatk be neki :)

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.02. 16:14:16

@az igazi medwe: Ahogy a fenti lehet rágalom, (szerintem nem az) úgy Te pedig lehetsz az étterem embere...A leírtak hihetőek, valósnak és nagyon is életszerűnek tűnnek ebben az országban...Egyetlen alkalommal ettem eddig ilyen helyen és majdnem ugyanezt tapasztaltam, csak nem hívtak fel. Magyarországon ez a "korlátlan fogyasztás" Addig korlátlan, míg a főnöknek elfogadható mennyiséget eszel-iszol. Te mióta dolgozol nekik?

frontember876 2010.09.02. 16:14:56

@solesz: ez nem bullshit, komám. Én hiszek abban, hogyha én jobb ember próbálok lenni, akkor a gyerekem is az lesz, meg talán a környezetemben még páran.

Te meg eleve úgy állsz hozzá, hogy a világ szar, tele van faszokkal, és úgyis mindig ilyen lesz.

Egy gond van csak: ha a parkolóőr 1 perces késés miatt megbasz 5.000 Ft-ra, akkor SOHA nem azt gondolja a te fajtád, hogy jogos, teljesen rendben van, a világ ilyen. Hanem hogy megöllek a kurva anyád.

És innentől trágya a dumád. Meg nem ér szart sem. Ha majd mosolyogva viseled, hogy viperával szétkúrják a kocsidat (hát ez egy ilyen világ), ha majd teljesen oké lesz a főnököd, aki szopat, közben meg ellop mindent a cégtől, te meg szombat éjjel keccsölsz, ha majd nem lesz gondod a rendőrrel, aki addig keres a kocsiban, amíg le tud venni 30 rongyra, akkor lesz majd őszinte ez a baszogatós stílus, amivel azokat kúrogatod, akik legalább megpróbálnak jobb emberek lenni.

Másfelől pedig én nem ártok senkinek. Nem verek át senkit. Nem csalok. Nem lopok. Fizetek adót. Szeretetre és becsületre nevelem a gyereket.

Akinek velem baja van, az tényleg súlyosan nagy fasz. Már ne is haragudj.

TheBigBlue 2010.09.02. 16:15:13

A barátaimmal rendszeresen járunk a Mongolba, általában 4-5 órát töltünk evéssel és ivással. Soha semmi konfliktus nem volt a személyzettel, mindig kedvesek a szolgálatkészek!
Szerintem, egyszerűen parasztok voltatok gyerekek!

nemo_d 2010.09.02. 16:15:44

Fura ez a poszt! Mi, most vasárnap voltunk ott ebédelni. Nem gyenge mennyiséget ettünk és ittunk. Egy árva szót nem szóltak emiatt. Sőt! Már legénybúcsút, születésnapot is tartottunk ott, amikor aztán megy a daj-dajozás. Még ilyenkor sem szóltak. Még az is előfordult, hogy fizetés után jöttek egy kanyar pálinkával elköszönni. Szóval vagy kamuk ezek a posztok, vagy tényleg csak bunkók voltak a posztolók.
Elég sűrün járok oda, de amit itt leírtak soha nem tapasztatam!

SiKom 2010.09.02. 16:16:53

Én is régen jónak tartottam a Mongolian Barbecue-t, de most már tudom, hogy jobb, ha nem is megyek arrafelé.

Itt a posztoló ugyan kicsit paraszt, de ez nem jogosítja fel a Mongolian Barbecue-t arra, hogy ők is parasztok legyenek, mégis azok lettek.

A posztoló azért paraszt, mert 8 emberre 23 desszert az tényleg sok. Az pedig, hogy kikér mindenki mindent, nagyzolóan bunkóság.

Ugyanakkor az 5000 Forintba ez bőven bele kellene, hogy férjen, csodálkoznék, ha a munkabér + alapanyag több lenne 2-3 ezer Forintnál.

Ha pedig sokan visszaélnek a vendégszeretettel, akkor tessék átírni a táblát, hogy nem "korlátlan", hanem "korlátozottan korlátlan*" a fogyasztás, és pontosítani, hogy pl. 1 desszert jár.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 16:17:09

Van egyébként a svédasztalos műfajban is színvonalas itthon, de az nem a Trófea.
Néhány jó csúcsszállodában csinálnak ilyet (pl. vasárnap Le Meridien), ha valaki nem csak sokat akar enni, hanem igazán jó ételekből akar sokat enni, érdemes rá spórolni (kb. 1,5-2 Mongol vagy Trófea látogatás ára).

hawkeye 2010.09.02. 16:17:16

@atpijkamo:

Átvitt értelemben értettem.

Mindenesetre ennek a bandának semmi köze a mongolokhoz.

Vagy esetleg csak úgy, kriminálisan, mint Szeva bácsinak az oroszokhoz... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:18:05

@Alikam:
bocs
de hogy a faszomba lehet eperkremlevest meg frankgurti levest egymas utan
tudom izlesek es pofonok, meg benne volt az arban,,,,,
hat szamomra erdekes izlesed van kajaban
de ez maganugy
te lehet azt nem szereted amit en
no offenz
/maganvelemeny: a tarsasagotok eleg nagy disznoolay csinalt:) sorry, mert lehet nem igaz

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:18:29

@Puch Cavette: Mi bajod is van a nyírségi tanyabokrok szorgalmas szlovák nemzetiségű lakosaival?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 16:19:25

@Aabroncs: hülye vagy, kisfiam! Medwe már akkor blogolt éttermekről, amikor te még azt hitted, a svédasztal Svédországban készül.

delle 2010.09.02. 16:19:35

@hagyma: az se rossz:)
A mongol valóban nem egy gasztronómiai csoda, de ezt sztem senki sem állította, Én még semmiféle udvariatlan kiszolgálással nem találkoztam náluk, tiszták, kultúráltak és a pincérlányok, a ruhatáros csaj kimondottan kedvesek. A sütögetős faszik elég morózusak, de én sem lennék feldobódva, ha nyilt platni mellett kellene órákat dekkolnom és félpercenként rámolásznom, de ők sem bunkók.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:20:22

@Hepci: Szerintem meg te is a Medwe vagy:D
És mind a kettőtöket megkent a tulaj.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.09.02. 16:21:03

@atpijkamo:

bocs de az adgokat a vendég választja ki magának. legalábbis nagyon régen így volt.
beáltál a húsputhoz és ráböktél arra amit (és amennyit kértél).

az ott dolgozást abból gondolom, hogy olyan vehemensen véded az éttermet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:21:06

@Sasfiók: "Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik." A parasztozás ősi panelpatkány/gancsótány szokás.

Alikam 2010.09.02. 16:21:38

@hagyma: furcsa ízlés az biztos, valszeg a mennyiségre mentek, nem a minőségre, de az idézőjelet máskor nézd meg jobban!:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:22:53

@sarius: B+! Én meg már csodálkoztam, mert állítólag Mongólia volt az egyetlen szocialista ország, ahol a KB-ban nem volt egy megélhetési üldözött sem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:23:01

@delle:
en latatlanban inkabb a vendeglo oldalan vagyok
/a telefonalast leszamitva/
ez a csapat azt hitte 5000-ert meg/v/eszik a kocerajt es tartok tole ezzel a cellal is mentek be
nade en 12 ezer kilometerrol nem tudom megmondani a tuti, de ha a fonok meg rajuk is telefonalt.....
hat gondolom volt benne ideg
/ami nem helyes/

mostmarmuszajkommentelnem 2010.09.02. 16:23:21

nem ertem a sok frocsogo jancsit...

ad1: NEM ingyen kajaltak. kifizettek 5000 ft-ot azert,h ehessenek. hol van itt a "prosztomagyar" ha-ingyen-van-akkor-vegyunk-belole-minel-tobbet mentalitas? ha a hely tulajdonosa reklamkent kipakolt volna harom svedasztalt,h a jarokelok megkostolhassak egy-egy kajajukat, hatha emiatt egyszer majd eljonnek fizetos vendeglatasra is, akkor teljesen ertheto lenne az uzletvezeto felhaborodasa, mert akkor tenyleg ritka nagy pofatlansag lenne bezabalni. igy viszont nyelje le a bekat,h van olyan ember, aki le tudja kajalni a befizetett penzt.

ad2: attol,h vannak olyan kakabeluek, akik hanyingert kapnak mar csak attol is,h Sasfiok miket evett, ez meg nem jelenti azt,h sok lenne. nagyanyam tobbet megeszik egy kodos hajnalon...

a viccet felreteve: ket leves (gondolom nem egy kondernyit kaptak beloluk), egy kacsamellfalat (ami eloetel, ergo biztos nem pupoztak meg vele a tanyerjukat), ketto szelet hus rizibizivel, valamint egy tanyer sultkrumpli nem akkora mennyiseg,h ne lehetne konnyeden elfogyasztani 3 ora alatt. a desszertekkel meg a tobbi aprosaggal pedig ne rohogtessetek mar... 3 gomboc fagyi??? HUUUHA. tokmag??? azta, hogy bir ennyit enni. es meg egy banant meg egy kis sargadinnyet is rakuld? SKANDALLUM!

meg ha a levesekkel, az eloetellel es a foetellel el is bibelodott masfel orat (ami nagyon sok), akkor is volt egy oraja a maradek desszertekre azutan,h pihent felorat a foetelt kovetoen. valoban vallalhatatlan teljesitmeny.. :P

en a magam 65 kilojaval es a viszonylag magas termetemmel nem igazan tunok zabagepnek, megis majdnem annyit eszem, mint a csaladom harom masik tagja osszesen. es nem azert, mert zabagep vagyok, hanem azert,h jollakjam...

egy sztori: egyszer barataimmal nyaraltunk Balatonon, es egyik este bolognai volt az estebéd. a masik 7 ember ette meg a teszta egyik felet, en a masikat. aztan vartam a desszertet... ez mondjuk annyibol rendhagyo eset,h a viz, a napsutes es a mozgas (elotte fociztunk is) miatt ehesebb voltam, mint altalaban, dehat ugyanezeket a tobbiek is vegigcsinaltak. ezzel csak arra akartam ravilagitani,h ha sokat eszik valaki, meg nem biztos,h ZABAL...

en is tobbszor voltam mar Troefaban, es volt olyan,h tuti lekajaltam/leittam a befizetett osszeget, de volt olyan is,h meg a kozeleben sem jartam.

partyface1973 · http://blog.puruttya.hu/ 2010.09.02. 16:24:28

Istenem, ekkora baromságokat. Valószínűleg utánatelefonáltak a vendégnek.

Elég gyakran megfordulok arrafelé, néha valóban akadozik a kiszolgálás, de ez nagyon-néha.

Aki a kilométert hosszú ó-val írja az meg... Büdős paraszt, maradj 140 kilométerre, jobb lesz az mindenkinek.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.09.02. 16:24:31

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Nem. Ki van rakva a nyers hús, amit te pakolsz ki magadnak a tányérra, megfordulsz, odaadod a szakácsoknak, azok kisütik, kirakják egy tányérra, és eheted is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:26:04

@Alikam:
jovan tul gyors ez a blog nekem
Mary is csak dumal meg eszek is:)

Puch Cavette 2010.09.02. 16:27:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jaj, bocsass meg. Szoval a bunkokrol beszelek, es egyuttal elnezest kerek az osszes, az osember hasznalta fa- es koszerszamtol - nem rajuk gondolok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 16:28:01

@enamel: termetileg feltétlen... :)
A duplawéset nem ismerem személyesen, csak olvasgattam amíg meg nem unta az éttermezést.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:28:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A parasztok mindenekfelett való ajnárrozása meg valami új libsi divat. Nem véletlenül született meg a kifejezés. Viseld el valahogy.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 16:28:31

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: "bocs de az adgokat a vendég választja ki magának. legalábbis nagyon régen így volt."

Nem tudom, sose jártam a Mongolian Barbecue-ban. Csak a poszt toló panaszkodott, hogy a pincérek kicsi adagokat hoztak. Biztos hazudott.

"vehemensen véded az éttermet."

Ha ez alatt azt érted, hogy merészkedem feltenni, hogy esetleg a poszt toló sem működött 100%-ig kultúrált-étteremvendég-kompatibilis módban, akkor igen, védem. Talán-netalán valami okot adott arra, hogy az étteremvezető kiboruljon. Persze mindez puszta spekuláció részemről.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.02. 16:29:58

Az a baj, hogy láttam már jó magyar pajtásokat zabálni ilyen helyeken, és a bőr lesült a pofámról.

All inclusive hotelek kontinentális reggeliző pultjánál közelharcot vívott a modoros jó átlagmagyar anuta a másik anutával egy adag rántottáért. (miközben ahogy kifogyott, hozták a következő adagot) De nem! Nekik csak az kellett, ami a másiknak.

Arról meg hadd ne szóljak, amikor ott álltak az otthagyott asztalokon a felpúpozott tányérok, tele félig megzabált, összehányt rántottákkal, felvágottakkal, sajtokkal, stbstbstb. Azt vendég elé ki nem rakhatják, baszhatják ki a kukákba, vagy megeszi a buksi. Bele kéne gondolni, hogy milyen veszteség az egy étteremnek? Persze a barom magyar nem gondolkozik.

Kb. ugyanez zajlik az AYCE helyeken is. Megrendeli, belekóstol, fújj nem ízlik, összebarmolja, otthagyja.

Nekem is eldurranna a fejem, mikor bejön egy ilyen tajtparaszt és a kurva ötöséért urizál ott jobbra-balra, hogy utána hazavonatozzon bivalybasznádra, vagy a lepukkant csótányos bérlakásába.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:29:59

@Hepci: Hát engem az, hogy ő két éve volt ott, és akkor jó volt, valahogy nem tud meggyőzni arról hogy mindenki más hazudik.

orient 2010.09.02. 16:30:33

Most akartunk menni, nem megyünk.
Persze magyar stílus jellemzően. Én nem kajálok, asszony sem, valószínűleg ennénk max. 1000 Ft értékben fejenként, de ha van amit utálok az a pincérek bunkó feje akik állandóan fürkésznek ki mit csinál. Szerintem hülye az étterem. Lehet van 1-2 olyan arc akiken nincs nagy hasznuk mert sokat esznek, de a többség a felét sem kajálja le valszeg. Kár ekkora felhajtást csinálni belőle. Én egyszer voltam pár ismerőssel, ki nem dobtak, mert akkor sem zabáltuk szét magunkat, de hasonlókat tapasztaltunk, főleg italrendelésnél (pofavágás, szájhúzás, motyogás...). Szánalmas szar hely. Oda kell menni ahol mindenért külön fizetni kell, és ha akkor parasztkodik a pincér el lehet küldeni a francba és a főnökét is kikérni.

ekat 2010.09.02. 16:31:05

@partyface1973: Aki a büdöset hosszú ő-vel írja, az viszont egy úr... és gratulálok, klasszul meg tudod ragadni a lényeget.

Merras · http://miyazakijun.hu 2010.09.02. 16:31:19

2 hónapja voltam a Mongolban, hagyományból - amikor sci-fi találkozót szervezünk, és vannak külföldi sorozatokból színészvendégeink, akkor mindig elvisszük őket oda.

Azért, mert jó a kiszolgálás, jó a kaja, 10 pontos a hangulat.

Idén sem csalódtunk, jövőre is megyünk. Tudunk zabálni a mongolban, ha nagyon akarunk, mondjuk előételt csak módjával kérünk, a desszertre meg általában nem marad már hely, mert átlag 2-4 alkalommal fordulunk a hússütőnél.

Egyetlen gondom volt csak idén, hogy este 11-kor bezárt a hely (pénteken!), mondjuk lazán maradtunk éjfélig, nem dobtak ki minket.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.02. 16:32:57

@alfonzina: ja a lényeg kimaradt.

az all you can eat lényege, hogy mindent megkóstolhatsz, és ami ízlik, abból többet is ehetsz. a megkóstolás meg arról szól, hogy veszel két falatnyit egy tányérra és megnézed, bejön-e.
nem arról, hogy "szemre jó lesz'a" és odabaszol három merőkanállal, hogy aztán otthagyd.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:33:08

@Puch Cavette: Ne komenistázz! (Izé, pontosvessző, kötőjel, zárójelbezárva...)

@enamel: Az új libsiket nem ismerem. Régen a dzsentrik, a zsidók, a cigány és nem cigány bűnözők meg a csendőrök parasztozták le azt, akitől enni kaptak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:33:25

@alfonzina: Más tányérját figyelni étteremben tipikusan magyar szokás. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:36:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Meg mindenki más, beleértve őket magukat is. Az enni kapás meg relatív, mert akkor is megvolt a lehetőséged kivonulni a pusztába, és egyedül éldegélni, hogy ne kelljen "enni adnod" a feletted állóknak. Az esetek többségében - amikor rájöttek, hogy bizony ők sem kapnak enni - ezekből lettek az úgynevezett betyárok, akik a köztörvényes bűnözők hajdani megfelelői voltak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 16:37:03

@enamel: nem is azt írta, hogy mindenki hazudik. Mindössze megpendítette, egy (érdek)körből érkezett a 3 evél. Ez nekem is valószínűnek tűnik, ennyiben védem a Mongolt (ott volt egy osztálytalálkozónk pár éve, minden rendben volt).
Egyébként nem járok ilyen büféebédes helyekre, legfeljebb sokkal magasabb kategóriában. 5000 forintért ugyanis a Mongolnál vagy Trófeáknál sokkal jobb konyhájú helyeken ehetek 3 fogást, a la carte.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:37:42

@enamel: Jah azt már meg sem jegyzem, hogy akinek "enni adtál", attól kaptad a földedet, a házadat, a szerszámaidat, és boldogan felnyaltad előtte az udvart, ha nem erőszakolta meg a lányodat szórakozásból. Igaz, az valamivel a régi szép, még csendőrös idők előtt volt.

elég.volt 2010.09.02. 16:38:02

Trófea és Rákóczi Grill. Ezek a jók.

SÜN 2010.09.02. 16:38:43

ilyenkor a 12. kerületi kapitányság vezetékes számát illik megadni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:39:13

@Hepci: Én meg ritkán megyek étterembe, és általában úgysem ennék meg annyit, hogy 5000-be kerüljön. Egyszerűbb rendelni valamit, nem kell érte elmászni itthonról.
Azért ezt majd meglesem.

elég.volt 2010.09.02. 16:40:40

Ja amúgy ezek tényleg mongolok? Mert a hirdetésből úgy látom, hogy magyarul nem tudnak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:41:28

@enamel: Tehát a földműveseket, a parasztokat magad alatt állóknak gondolod? Soha ne tudj lenyelni akkor semmit, amit parasztok termeltek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 16:43:09

@enamel: A paraszt és a rabszolga, meg a jobbágy nem ugyanaz.

ruba 2010.09.02. 16:43:26

Én még 3 éve voltam a helyen, a 12-17-ig tartó turnusban. Akkor semmi ilyesmit nem tapasztaltam, pedig fogyasztottunk rendesen (persze a konkrét mennyiségre már nem emlékszem, de az tuti, hogy legalább 3-szor álltam sorba húst süttetni). A pincérek is megfelelően udvariasak voltak. Az egész történetekben a pincérek viselkedése a legérthetetlenebb, hiszen az ő fizetésük (gondolom) fix, nem pedig attól függ, hogy mennyit fogyaszt a vendég.

Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2010.09.02. 16:43:57

Budakeszin van egy Tanne nevezetű étterem,ott 2790ért van svédasztal,nem is akármilyen. Nemrég voltunk ott és mivel 100féle kaja van,mindenből egy kicsit ettem. De nem mindenből 10 tányérral. Mivel vega vagyok így a húsos kajákat alapból kerültem,a levest nem szeretem,szal ettem sushit,grill cuccokat,salátákat meg desszerteket,amik ilyen nagyon pici sütik voltak.
Egy pillanatig sem néztek ránk csúnyán,pedig sokan,10en voltunk. A svédasztal éppen erről szól,mindenből veszel.
DE: azt én is bunkóságnak tartom,ha valaki kiéhezve megy ilyen helyre és 3 órán keresztül csak zabál.
A mongol étterem részéről a legnagyobb parasztság az volt,hogy utána felhívták az embereket..Így maradnak egyáltalán vendégeik?
Egyszer asszem kíváncsiságból elmegyek..

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.02. 16:44:13

Én nagyétkű vagyok. És néha, ha ingerem van, elmegyek all you can eat étterembe. Kurva sokat eszek. Eddig még nem szólt be egyetlen személyzet sem. Próbálta volna meg! Tuti egy fillért nem fizettem volna.

Akik arról írnak, hogy "juj, nem illik annyit enni", azoknak üzenem, hogy nem én tettem ajánlatot arra, hogy "egyél amennyi bírsz", hanem a vendéglős. Nekik én, a zabálós csávó (akit úgy neveltek, hogy amit kiszedek, megeszem, kivéve ha nem ízlik) jövök ki nullára. A velem lévő feleségem, női kollégák meg hoznak szépen plusszost. Aki 5 rugóért 1 elő- és főételt, és egy desszertet eszik, az hülye. Ennyiért kap steaket a belgában, ami messze jobb, mint egy grillezett hús.

Ha hétvégén otthon grillezünk 20 emberre, bebaszna, ha 100ezer forintra jönne ki! (Pedig annyit csinálunk, hogy utána egész héten azt vacsorázzuk.)

Öt desszert = 5 gombóc fagyi? Egy fél kilós Carte d'or fagyi (legalább 30 gombóc) 1100 forint!

Az étterem ne szarfaszúskodjon, hanem adja hatezerért a kaját, azt' vigyorogjanak a pincérek, mint akit baszni visznek.

A magyarok meg nem mások, mint a többi náció. Itt is van, aki sokat eszik, itt is van, aki ott hagyja, és van, aki csak csipeget. Tudni kell számolni egy kocsmárosnak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:44:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Néha rohadt idegesítő az az ömlengő rosszindulatod, remélem tudod. Szedjél rá hangyát.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.02. 16:45:53

pár éve rendszeresen, 1-2 havonta jártam oda, teljesen elégedett voltam a hellyel.

mondjuk ha igaz a vezetőcsere, akkor az mindent megmagyaráz. majd a töküres étterem ráébreszti őket a helytelen gyakorlatra.

Kicsit Bob · http://anyamnak.blog.hu/ 2010.09.02. 16:47:16

5-6 éve voltunk ott kollégákkal kb. tizen, amikor az esti tarifa 3500 körül járt.
Azzal kezdődött, hogy a pincér tukmálta a leveseket és előételeket, pedig nem mind akartunk olyat. Aztán ettünk szépen amíg éhesek voltunk, utána aki akart még kért desszertet. Na ekkor szabadult el a pokol. Jött a pincér, hogy nem mehetünk el anélkül, hogy meg ne kóstolnánk még a mittomén milyen desszertet, meg egy másikat. Kértünk hatot. Hozott vagy nyolcat mind a két fajtából, meg egy kancsó bort, hogy jól fog az esni. Utána előállt a fagylaltkínálattal. Alig akartak elengedni "így éhesen". :)

SECI 2010.09.02. 16:47:35

En csak azt nem ertem, hogy miert nem lehet a desszert/leves/stb is svedasztalos? Es akkor nem kell kikerni es otthagyni, lehet venni kicsit es megkostolni.
Ha meg balfek az etterem es kihoz egy marha nagy adag desszertet/levest es nem fogy el, akkor ne balhezzon.
Felreertes ne essek, attol bennem is felmegy a pumpa, ha valaki kiszed egy csomo kajat es otthagyja, de itt talan masrol van szo.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.02. 16:48:05

@enamel: amikor fél órája nem férek oda a kajához, mert egy átlag négyfős, két gyerekes magyar család lefoglalja a fél pultot, hogy feltornyozza mindennel,akkor nehéz nem észrevenni. ("Joci, hozzá mán még négy virslit is, nekem má nem fér oda a rántottához, meg a békönhöz" "Lacika bazmeg, csak eper és ribizli dzsemet hoztá, gecibe mán, tudod, hogy én a szilvát szeretem. nem baj, majd kidobják")

bounty123 2010.09.02. 16:49:03

"Bele kéne gondolni, hogy milyen veszteség az egy étteremnek?"

Semekkora, beépíti az áraiba. Amúgy én is az 'amit a tányéromra kiveszek azt megeszem' elvet követem. De az étterem tuti mindenképp jól jár anyagilag.

hegyilany 2010.09.02. 16:50:37

@frontember876: A nyavalyát, nem kell ezzel a bezzegnyugaton szöveggel jönni! "Nyugaton" svédasztalnál/állófogadáson ugyanolyan zabálás és tülekedés van, nációtól függetlenül.

orient 2010.09.02. 16:51:02

@alfonzina: Pár hete voltunk vidéken egy hotelben. Reggel svédasztalos reggeli, mert a hotel árában benne volt. Minden magyar kulturáltan reggelizik, rántotta elfogyóban, udvariasan, csak tessék vegye el Ön, és hasonlókat hallottunk..stb. Német csoport megjelent, hangosak, ordibáltak, reklamáltak, cirkuszoltak miért nincs ez vagy az, elfogyott a virsli, pincérek ugráltak körülöttük.

Mi magyarok csak néztünk, na a német beesett ide és rögtön őrjöng, ha valami nem tetszik.

Ami elfogyott (rántotta, virsli) azonnal csináltak újabb adagot, amire kicsit várni kellett mert frissen ment. Nekünk több magyar családnak egy nagy tál virsli, rántotta és más mind elég volt. Németeknek ugyan abba tálba kb. 4x kellett feltölteni. Gondolom vacsoráig ki akarták húzni az "ingyen" reggelivel! Lefordítva: zabáltak.

B*zi sztereotípiákat lehet szajkózni, csak semmi értelme, mert hülye emberek mindenhol vannak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 16:51:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: @enamel: Nyugi!

Most egy óráig nem szóhattok egymáshoz. Ha valamelyikőtök mégis ír, a másik ne válaszoljon!

smilan1 2010.09.02. 16:52:05

Nem szeretnék reklámozni egy helyet sem, de ezért megyek inkább bármelyik Wasabiba, ha Budapesten járok. Jó a kaja, senki nem néz mennyit eszek, hány órát vagyok, pedig minimum 2 órát szoktam eltölteni. Igaz, hogy, nem igazi Japán étterem, de mindig tudja ezt a minőséget, a pincérek kedvessége mellett. Thaiföldön is voltam pár "all u can eat" helyen, 1200ft körül kell állt. befizetni, de az ital nem jár hozzá. Viszont szinte mindenki eltölthet 3-4, de akár 5 órát is egy ilyen helyen, senki nem nézi ki. Ott is előfordul, hogy megmarad a kaja, de, ha ez látványos, kajadarabonként fizettetik ki veled a maradék árát. Na ez lenne itthon is a megoldás.

repp 2010.09.02. 16:53:16

Én csak azt nem értem, hogy itt miért vesézgetitek, hogy egy all-you-can-eat étteremben mennyi fölött parasztság a fogyasztás?

Ilyen nincs.

Annyit eszel, amennyi beléd fér, ez a szolgáltatás, ezért fizetsz.

Nem tudsz visszaélni a szolgáltatással, mert megéri a vendéglőnek, hiszen kiszámolták. Ennyi... Még akkor is, ha te mondjuk túleszed a kvótát, a többi vendég bőven behozza nekik a te deficitedet is.

Ha eszel 10 levest, 6 féle húst, 8 desszertet és mindezt megismétled három órá múlva, akkor is a pincérek mosolyogva kell hogy kiszolgáljanak.

Micsoda baromság az, hogy "nem illik kiéhezve odamenni?" Miért?

Természetesen nem arról beszélek, amikor a túrista az all inclusive hotel reggelinél tömi a zsebébe a mustáros zacskókat.
Mindenki ismeri azt a veziót, itt nem erről van szó.

Ha kifejezetten ezért mész egy étterembe, akkor három napig koplalhatsz előtte és halálig eheted magad.

Ez az ajánlat, egyél, amennyi beléd fér...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:54:07

@atpijkamo: Te vagy itt a békéltető testület? :D
Én csípem a vén sünt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 16:55:16

@orient: azok nem a "németek" voltak, hanem a keletnémetek. :)
Dél-balatoni tájszólásban: chemnitzi görények.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 16:55:58

@Rtama: Ez olyasmi lehet, mint a mennyit illik menni a fix tarifás taxival.

egerészölyv 2010.09.02. 16:56:20

Undorító helynek tűnik. Legjobb az ilyet messzire kerülni. Rövid ideig ott működött az akkor már hanyatló Szecsuán - az igen... :(

De még csak nagyot kerülni sem kell. Sréen szembe vele az utcasarkon áll Budapest legjobb olasz étterme, a Da Lello. Ezt most nem azért mondom, hogy odamenjetek és rácuppanjatok, mert utálom, ha nincs asztal.

egerészölyv 2010.09.02. 16:57:27

@Hepci: Keletnémetország idején Chemnitz Karl-Marx-Stadt volt, úgyhogy itt valami nem stimmel...

egerészölyv 2010.09.02. 16:58:27

@enamel: nem, ez olyasmi, mintha a taxisofőr az "illemre" hivatkozva kivágna a következő utcasarkon.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 16:58:40

@enamel: "Te vagy itt a békéltető testület?"

Olyasmi. :) Ha szükség van rá.

"Én csípem a vén sünt."

Akkor meg? Pihenj egy kicsit. Gyakorolj addig rajtam.

orient 2010.09.02. 16:59:31

@alfonzina: megy az Hans-Jürgen-nel és John-nal is ne aggódj. Voltunk ilyen zabálós étteremben az USA-ban pár éve. Én x idő után tele mondtam, köszi elég lesz. AMerikaik győzködtek, na egyé má még, benne van az árban, na nyomjad még...(mind felső vezető volt, mert céges vacsin voltam, nem feka a gettóból).

Hagyd már abba itt a fikázást. Ilyen emberek mindenhol vannak, te csak itthon látod, mert máshol nem vagy eleget. 2 hét szabi nem mérvadó!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 16:59:32

@orient:
na a nemetek az kulon kategoria
otthon sporolnak, de amit kifizettek azt szetzabaljak nagy hangon
es nem ismerik nagyon a borravalo fogalmat
szoval smucigok is, nem kicsit
/nalam a regioba tartoznak/
@Rtama:

a gond nem ez
30 kg kajat szed ki a tanyerra 3x
es nem tudja megenni
ismered a tipust?
joapam is mindig azt mondta
"szeggy "inkabb ketszer minthogy ki kelljen onteni
igaz O az atkosban nott fel

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.02. 17:00:07

@enamel: Budapest közig. határáig, ha ott laksz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:00:26

@egerészölyv: Volt itt már olyan poszt is... Mondjuk ki nem vágta az utast, de elmesélte, csak addig mondogatott neki, hogy magától kiszállt.

mostmarmuszajkommentelnem 2010.09.02. 17:00:53

@Merras: jo neked,h nem dobtak ki. nagycsalados barataim (25+ fo) ott unnepeltek multkor a csaladfo szuletesnapjat. 3/4 11-kor kozoltek,h utolso rendeles, 11 elott 5 perccel pedig mindenkit felszolitottak a tavozasra. aztan amikor szova tettek,h legalabb az eppen megkezdett italukat hadd fogyasszak el, akkor olyan minosithetetlen hangnemben kezdett el magyarazni a pincer,h kis hija volt,h el nem csattant egy-ket pofon...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:00:58

@egerészölyv: persze, még azokban az időkben született a - historizáló - elnevezés. :)
No, ezeket az óbégató, szakadt, kultúramentes, nagyarcú szarháziakat nem érdemes egy kalap alá venni a "rendes" németekkel.

ROBERTO 2010.09.02. 17:01:09

@smilan1: Igen, ez tetszik, a maradékot kell kifizetni az átalányon felül :-)

@Hepci: Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vitába belemászol nyakig... :-)

--------------------

Amúgy csatlakozom azokhoz, akik szerint az egész KAMU, ugyanis, ha valakit ilyen módon felszólítanak távozásra, és nem tökrészeg (mert ugye korlátlan a sör és a borfogyasztás) akkor az udvariasan elkéri a panaszkönyvet, és FIZETÉS NÉLKÜL távozik (indoklás a panaszkönyvben).

De ha az illető tökrészeg, olyankor sokminden másképp működik, és az emlékek se biztos, hogy köszönő viszonyban lesznek a valósággal. ú
Valószínűnek tartom, hogy a részeg disznó fajtájuknak utólag nem tetszett valami, és így próbálnak meg revansot venni az éttermen :-)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:01:39

@atpijkamo: Itt most nincs. De pihenni tényleg kéne, fáj a fejem. Túl sok baromságot olvastam össze.

orient 2010.09.02. 17:01:41

@Hepci: bele akartam írni mert tudtam fel fogja hozni valaki. Nem keletnémetek voltak. Mi is azt hittük. Elég jól összebarátkoztam az egyik pincérrel és később megjegyeztem, biztos keletiek voltak. Megdöbbenésemre közölte nem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:02:14

@egerészölyv: Da Lello? Bár az lenne a legjobb. Közel lakom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 17:03:18

@orient:
felso vezetok ritkan jarnak zabalos etterembe vacsorazni
ebedelni se nagyon
de ha igen en meg sose hallottam, hogy egyel meg/ max csaladban/
ez maganugy

csibra 2010.09.02. 17:04:34

@RAMBO: számold meg, hogy ha egy gombóc fagyi 4 vagy 5 deka (szabványos fagyikanál) akkor az 50 dekás carte d'or fagyiból mennyi jön ki.

Én csak a bécsi Mongolian Barbecueban voltam, de ott háromszor is, igaz jó néhány éve, de nem volt semmi ilyen negatív élmény. Persze ott gyorsan bezárnák a helyet ha azt ígérnék, hogy all you can eat, aztán mégsem. Ott az ital nincs benne az árban, de 1 euróért annyi vizet hoznak amennyit akarsz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:04:35

@ROBERTO: valaki belinkelte az éttermes topikba az Indexen...
Még sose jártam itt, de érdekes hely...

Novi bácsi 2010.09.02. 17:05:36

Ki ez az elmebeteg állat, aki üzletvezetőnek tartja magát?! Ezt a kártevő fasz, Jézusom... Honan szalajtják az ilyen tajtparaszt sóher balfaszokat? Utánatelefonál a vendégnek?! Fogyasztóvédelem, vásárlók megtévesztése, bezáratás a picsába...

Bluesrider 2010.09.02. 17:06:01

Egy igazi illemszabály van az ilyen helyen,, csak annyit vegyél el, amennyit megeszel, de annyiszor és annyit amennyit akarsz. Utánad telefonálnak, na ilyet még nem hallottam, biztos, hogy elküldtem volna a k anyjába...
Egyébként Monoron a 35-ös km-nél 1000 Ft a korlátlan fogyasztás (+ital), nagyon kolerikus, igaz nem legyeznek bambuszruhás csajok, de igen finom volt minden

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:06:13

@orient: talán áttelepültek...
A nálunk megforduló németeknek kb. 1%-a kultúrember.

Ööö 2010.09.02. 17:06:44

12-17 között 3490,-
18-23 között 4990,-
_
17-18 között adásszünet van?

orient 2010.09.02. 17:07:43

@hagyma: hát pedig ott voltunk, csak mondjuk a zabálós kategóriából a jobbik volt. Kikeresem az éttermet ha gondolod és elküldöm, ok? Google map linket is ha kell, mert még a címre is emlékszem. Egy vacsi a zabálósban kb.100$ volt, fejenként. Texas. Meg lennél te lepődve sok emberen barátom, ha kicsit körbenéznél más országokban. Nem azért mentünk mert zabálós hanem mert brazil volt és híres a konyhája, közel sem olcsó.

egerészölyv 2010.09.02. 17:09:50

@Hepci: mondj jobbat - sorra bezártak az igazán jó olaszok! De ha jobban tetszik, a kínai kis büdösbe is mehetsz, ott van pont szembe a mongollal. :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.02. 17:10:36

@csibra: igazad van, nem fél kiló, hanem egy kiló kerül annyiba, legyen 20 gombóc, 50 Ft/gombóc.

orient 2010.09.02. 17:10:44

@enamel: Olajcég. Felső vezetőkben nem arra gondoltam, hogy a cég COE-jával kajáltam. hanem osztályvezető szintüekkel, akik alá én tartoztam. De alájuk min. 50-80 ember. Ha gondolod nevezzük középvezetőknek, de szerintem azok inkább a team lead-k. Kis baromságokba bele lehet kötni, a tényen nem változtat.

Mákvirág 2010.09.02. 17:11:24

Az ilyen étterem üzletpolitikája arról szól, hogy lesz a társaságban aki 8000-ért eszik, de olyan is aki csak csipeget. pl. anyósom :-)
Most belefutottak egy nagy zabás társaságba. Ez ezzel jár.
Mostantól majd abba se futnak bele aki az első kategóriába tartozik. Megérdemlik

egerészölyv 2010.09.02. 17:11:56

@enamel: káposztába hús kellett! Hogy lehet taxiba szállni könyv nélkül???

ekat 2010.09.02. 17:12:08

@hegyilany: Nem, ez így ebben a formában nem igaz. Kultúrember svédasztal és all you can eat esetén is kultúremberként viselkedik, aki nem az, az meg nem, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Pechünkre itthon nem kultúremberből több van. :-)

ROBERTO 2010.09.02. 17:12:56

@Novi bácsi: Ezeket a cikkeket a homár ugyan ellátja egy kis bevezető szöveggel, de jobbára ellenőrizetlen és lehet, hogy alaptalan a cikk tartalma.

A megjelenés motivációja a szenzációssági mutató, amit jelen esetben egy vendéglátóhely tuskó pincérei és vezetője biztosít az irományokban.

Abszolút életszerűtlen a dolog, ilyen esetben a vendég feláll és fizetés nélkül távozik....

egerészölyv 2010.09.02. 17:13:07

@meekon: egy-egy makarenkói nagyon itt izzik már a levegőben...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:15:01

@egerészölyv: Mittudomén, nem én voltam:) Velem nem szoktak szívózni a taxisok, ha pár "véletlen eltévedést" leszámítok. Olyankor meg nem kapnak jattot.

házisárkány 2010.09.02. 17:15:09

Édesapám mesélte, hogy anno egy brigádvacsorán egy kollégájukhoz mentőt kellett hívni, mert megivott egy egész termosz kávét, mivel ingyen volt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:15:57

@egerészölyv: Il Terzo Cerchio, Krizia, Osteria Fausto, Toscana, stb., még a Gianni Pomo D'Oroja is jobb.
Hogy lehetne legjobb olasz egy olyan hely, ahol nincs házilag készített tészta? Mert a Lellóban nincs, hacsak nem történt valami csoda tavasz óta.

orient 2010.09.02. 17:16:44

@hagyma: ha dolgoztál amcsikkal akkor tudod nem egy ilyen finomkodós banda céges bulikon akik csöndben megkérdezik:"hmm, hogyan is áll a project két falat között".

Van ott mindenről szó a k**vákon keresztül, ki, kivel, mit, magánélet és egyebek.Elveszünk a részletekben. Nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy hülye emberek vannak mindenhol. Nemcsak itthon van zabálós Józsi, hanem akár Svájcban is.

Azt gondolod ott is mindenki nemesi akcentussal raccsolva cseverészik a CHF árfolyamáról és gazdaság helyzetéről két apró csigával a tányérján igaz?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:17:09

@ROBERTO: Fizetés nélkül nem távozunk sehonnan. Ha olyan történik, ami nem tetszik, legközelebb nem megyünk, de fizetni fizetünk.

mony b 2010.09.02. 17:18:03

Ezek a típusú helyek arra a koncepcióra épülnek, hogy az átlag vendég -- elkerülendő, hogy ingyenélőnek nézzék -- azstaltársaság-szinten fejben követi, hogy kb. milyen értékben fogyasztott a la carte, és ha az a fix árat eléri (de inkább alatta)meg is áll. Vagyis az alfonzina-tipusú kommentelőkre, akik mindenhol attól rettegnek, nehogy parasztnak nézzék őket, nyilván nem ok nélkül.. Ha a kevésbé gátlásos vendégszegmenssel nem számolnak előre (legyen az szimpla zabagép vagy az ajánlatokat elfogadni nem félő entellektüel), és csak a kiutálás rá a válaszuk, akkor valamit rosszul csinálnak itt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:18:18

@ROBERTO: Francért tartok én meg itt népnevelést.. tudod mit, menjél el baszdmeg. Legfeljebb megvernek. :D

billy reed 2010.09.02. 17:18:19

Teljesen mindegy, hogy a vendég mennyit evett! Ha a hirdetés korlátlan fogysztásról szól, azt a cégnek el kell fogadnia!!!
Sajnos itthon sokan még mindig meglepődnek azon, hogy van, aki le tudja enni a befizetett összeget! És nem csak jó az étvágya, de jogszerűen is jár el!!!

egerészölyv 2010.09.02. 17:18:40

@ekat: nekem kedvenc szórakozásom beülni egy ilyen zabálósba és kérek egy kis adag rizst egy deci tonikkal. És kap még egy ezres borravalót is hozzá. Ja, svédnek tettetem magam.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:20:12

@orient: Most te is fel fogsz világosítani minket arról, hogy nem olyan ám a világ, ahogy mi szegény panelprolik elképzeljük? Mert akkor állj be a sor végére.....

egerészölyv 2010.09.02. 17:20:12

@házisárkány: ééérdekes, hogy mindig kollega, ismerős, szomszéd farag rá a kapzsiságára. Valld be, hogy te voltál az...

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 17:22:25

Hatalmas poszt. Hozza a régi Homár szintját. Kösz gépház!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.02. 17:23:36

@Hepci: a Pomo D'Oro-t én is nagyon szeretem, eszméletlenül figyelmesek voltak a kisgyerekünkkel (lehetett 4 hónapos) és a feleségemmel. Kicsit zsúfolt volt a hely (Karácsony környékén), éppen akadt szabad asztal, de az összes pincér egyformán volt nagyon kedves. Nekem a kaja is nagyon bejött (valami tenger gyümölcseiből készült halászlé-szerű levest ettem, meg valamilyen tésztát és rizottót is, bár azt már nem tudtam megenni, mert a desszert után kértem, mert azelőtt nem ettem jó rizottót még).

( El is határoztuk, hogy a Völgyzárógát-klub rendes összejöveteleit oda szervezzük. Lehet hegyeket vetíteni azoknak, akik nem láttak még olyat... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD )

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.09.02. 17:23:39

ha már svédasztal, akkor én a stockholmi Mongolian étteremben voltam, és ott az előételek, desszertek is svédasztalosan voltak kitéve, nem csak a főételek. Micsoda abszurd dolog, hogy a pincér rohangál minden elő- és utóétellel. Miért nem lehet kitenni mindent? Nyilván én is szeretnék mindenből egy keveset megkóstolni, de sem időben, sem mennyiségben nem logikus, hogy adagonként hozza ki a pincér.
Amúgy gyanítom, hogy a Márvány utcai étterem vezetősége nem a mongol, hanem a klasszik magyar vendéglátós fajtához tartozik.

BéLóg 2010.09.02. 17:23:45

Mindazoknak, akik a leghalványabban is egyetértenek a mongolok módszerével és a posztolókat bármiben hibáztatják, a következő sztorit tudom első kézből közreadni.

Nem először és nem utoljára voltunk a Trófea étteremben. (Mi éppen Budán.) Hétköznapi vagcsorát evett 7 férfi, összkilóban (csak hogy a kapacitás becsülhető legyen) 800 körül, átlagos testmagasság 178 cm...
3 órára szólt a korlátlan fogyasztás (már nem tudom) vagy 4e vagy 5e Ft-ért.

N alkalommal mentünk a svédasztalhoz. X ételt próbáltunk ki. Y liter sört, bort és alkoholmentes üdítőt ittunk. Z alkalommal süttettünk grillt, ettünk a készételekből, kanalaztunk leves. ZS desszertet és gyümölcsöt fogyasztottunk. A pincérek fel-alá járkáltak az italokkal, szinte nem tudott korsó, pohár kiürülni, hogy ne néztek volna ránk.
NEM szar sört és NEM szar bort ittunk! A kóla, üdítő nem volt vizezett.

Nem, nem zabáltunk. Soha semmi nem maradt a tányéron, soxor keveset etünk, pont ami a lényeg!
Amikor már mindenki majd szétpukkadt és már csak üldögéltünk, a 3 óra lejáróban volt, a pincér szólt, hogy maradjunk még ha akarunk. SŐT egy idő után megkérdezte, HOZZON-E MÉG valami italt ha már ott üldögélünk és beszélgetünk.

Hát vazze, senki nem kért már, mert nem volt már hova tölteni.

Mindezt pedig már nem először élem meg.

A mongol barbeqúrók elmehetnek a búsba és azok is, akik úgy gondolják, az all-you-can-eat az all-the-chef-allowes-to-eat.

Akartunk már menni mongolékhoz, de eztán nagy ívben elkerüljük őket. Inkább ismét Trófeázunk majd és MINDENKINEK jó szívvel ajánljuk őket.

(Anekdotaszinten ugyanennél az étteremláncnál vizilabdacsapat
étkezéséről mesélt első kézből bennfentes, és őket se tessékelték ki!)

Aki nem képes úgy kalkulálni és dolgozni, hogy nyeresége legyen, az ne ajánljon korlátlan fogyasztást!

Mikrobi 2010.09.02. 17:24:32

Szerintem rendezzünk egy Homár-találkozót a Mongolian Barbecue-ban szombat délután. Úgy értem, 12-től 22 óráig. Kóstoljunk végig MINDENT, amit csak lehet és közben tegyünk nagy hangon megjegyzéseket, hogy milyen jó, hogy itt korlátlan a fogyasztás. Ha megtelik az étterem és nem fér be más egész du. és este, talán sikerül egy kis veszteséget, de bosszúságot mindenképpen okozni a szarrágó vendéglősöknek:-)

orient 2010.09.02. 17:25:22

@enamel: nem erről volt szó. Pont az ellenkezőjéről, ha értenéd. Megjelentek itt az arcok akiket ki nem állhatok és elkezdik szapulni, hogy a magyarok mind zabálós parasztok, erre hoztam 2 példát - német és amerikai- hogy ilyen máshol is van. Tanulság, hogy hülye emberek mindenhol vannak nemcsak itthon. Kár általánosítani. Nem jelenti azt, hogy minden amcsi paraszt, de vannak sokan, ugyan úgy mint itthon, de van sok normális is aki tud viselkedni. Ez volt a cél, csak itt páran jöttek a hülye részletekkel ki , kivel mit? Nem ez volt a mondandóm lényege csak azért írtam bele, hogy a sztori teljes legyen.

Ha nem jött le elnézést kérek...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:26:57

@Rékuc: Ha ki lenne rakva, nehezebb lenne számolni, mennyi fogy. Szerintem.

egerészölyv 2010.09.02. 17:27:54

@BéLóg: ugyanakkor a Demszky lakásával srévizavi egykor fantasztikus Tanne keservesen elzüllött. A régi szép időkben német volt a tulaj, a háziállatok ott nyüzsögtek a közeli kertben. Ma valószínűleg magyar kezelésbe került...:(

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.09.02. 17:27:54

@alfonzina: pontosan, ezért is marhaság, hogy nincs minden étel kitéve megkóstolásra. Ezért ha kíváncsi vagyok valamire, egész adagot kell rendelnem belőle, míg ha én szedek magamnak, lehet csak egy falatnyi fogyna...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:28:43

@orient: Ha én részletezném, hogy mi jött le, 1.a: felbasznám magam, 1.b: annyit nem ér az egész, 2. simán beperelhetnél nyilvános becsületsértésért. (megint 1.B)

egerészölyv 2010.09.02. 17:28:55

@enamel: na és? annyi fogy, amennyi bír fogyni.

egerészölyv 2010.09.02. 17:29:59

@Mikrobi: homártalálkozó? Felvonulás is lesz?

HetedikEnVagyok 2010.09.02. 17:30:30

@BéLóg: Csak gusztatórikusan jegyzem meg, az egyenletből kimaradt a V mint ismeretlen :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.09.02. 17:30:33

@enamel: a hús fogyását (pedig az a legdrágább) is ki tudják számítani valahogy, szóval kis rutinnal megoldható lenne. (Főleg a fagylaltból, azt bármikor elő lehet rántani a fagyasztóból.) És a pincéreknek is sokkal kevésbé strapás. Komolyan, nem értem a logikát.

kék madár 2010.09.02. 17:30:37

foleg az utolso levelnek "en mindent tornyosra kirendelek, ontsek a kukaba a 20 desszertet, legyen ma este veszteseguk" ize van. Ha a tobbi igaz, az szomoru. En kb 30-szor voltam, mindig a legjobbakat tapasztaltam.

egerészölyv 2010.09.02. 17:31:18

@kék madár: 30 napos próbaidő után rúgtak ki?

félemelet 2010.09.02. 17:31:35

Lehet, hogy már felmerült korábban - sajnos nem olvastam el az összes kommentet.

Aki olyasmit ígér, hogy "korlátlan étel- és italfogyasztás", az evidensen úgy alakítja ki az árait, hogy belövi az ÁTLAG fogyasztást plusz profit... Ebben benne kell lennie, hogy valaki biza megeszik 2-3 főételt, vagy hat desszertet - mint ahogy az is benne van, hogy mások meg a 40 kilós csajukkal mennek oda, akik fél főételt esznek meg fél desszerttel.

Az egy másik történet, hogy ha egy-egy társaság rendszeresen beül egy ilyen étterembe 5-6 órára, észlelhetően azzal a céllal, hogy irracionális módon hülyére egye magát (vagy akár 3-4 ételbe is belemaszatolva az "ízéjér'", de lényegében csak félig elfogyasztva azt), akkor az a társaság számíthasson ilyen kellemetlen telefonhívásra.

Mindennek nem feltétlenül az az oka, hogy az étterem minél több profitot szerezzen, hanem az, hogy ilyen extrém zabatársaságok miatt ne kelljen az "átlag" vendégek rovására árat emelniük - egyszerűen azért, mert nem ők a célközönség...

Mindenesetre a fentebbi sztorikból nekem az jön le, hogy ez a telefonos fenyítés elég tendenciózus, és a háttérben mégiscsak szempont a profiton való aggódás... Aztán meg lehet, hogy nem így van, és tényleg az "átlag" vendégek védelme van mögötte.

(Ami pedig azt illeti, számtalan olyan kommunikációs fordulatot használunk, amiről a kulturált ember tudja, hogy nem szó szerint kell érteni. A korlátlan fogyasztáson természetesen nem azt kell érteni, hogy be lehet költözni az étterembe, és ott a reggelitől a vacsoráig korlátlanul lehet fogyasztani...)

bög 2010.09.02. 17:31:35

kurva mongólok:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:32:11

@RAMBO: majd megyek tüntetni, mindig szoktam, ha mozgolódnak a hegyifolyó-klubosok. :)

egerészölyv 2010.09.02. 17:32:21

@Mikrobi: hetekkel korábban be kell jelentkezni. Utcáról nem eshetsz be.

HetedikEnVagyok 2010.09.02. 17:33:33

Eddig csak olyan svédasztalos helyen voltam, ahol minden kaját a vendég szedett magának. Ezeken a helyeken soha nem volt probléma ki mennyit eszik.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 17:33:46

@félemelet: Akkor írja ki, hogy korlátlan fogyasztás van ugyan, de ez csak akkor akkor, ha nem egyszerre sok, sokat zabáló ember jön. :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.02. 17:33:53

@orient: az arányok nem mindegy.
vannak persze mindenhol ilyenek, de nem mindegy milyen arányban.

ha majd két kommentelés közt ráérek, akkor majd el is ájulok a mérhetetlen világlátottságodtól.:) nyilván én még csak a kiskunsági tanyavilágot ismerem, és Kecskemét számomra a big apple..

egyébként tapasztalatom, hogy aki így viselkedik csak mer ingyé van, az úgy általában is ilyen fasz. tök mindegy, hogy teszkóban verekszik az akciós bontott csirkéért, vagy a bkv-n utazik évekig jegy nélkül és még büszke is rá, vagy a szórólapokat bányássza, hogy melyik "ósön"-ben olcsóbb a lecsókolbász kilója, esetleg ő is eldobálja a szemetét a sétálóutca közepén "mér? a másik köcsög is eldobja" felkiáltással.

piqq 2010.09.02. 17:34:25

A paloc utcai nő ma az aktívban :) (tv2)

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 17:34:36

A zabálós paraszt proli nációfüggetlen. Az átlag balfasz nem képes rendesen tálalni magának, ezért disznózzák össze a tálat. Szenéjes megfigyeléseim szerint a szállodából kaját kivivők a kisgyerekesek - valami elképesztő mennyiségű süti meg zsömle rejthető el egy gyerekkocsiba - meg a nyuggerek, azok patent kis szendókat gyártanak azt csempészik ki. Persze a szeméjzet szarja lem egy-két hétre ottlévő júzerrel nem érdemes hirigelni.

A kedvencem még a repülős szarka. Láttam öregasszonyt, akinek remegett a szája, de az eszcájgot besunnyogta a szatyrába.

orient 2010.09.02. 17:35:11

@enamel: leírtam 2 történetet. Erre jöttek a hitetlenkedő kérdések amire válaszoltam: nem számítottam rá, mert nem az lett volna a lényeg, hogy igazolni kelljen a történetek hitelességét hanem a mondanivalója. Olvasd el az első kommentemet és leszűröd belőle. Ha nem érdekel akkor hagyjuk. Tényen nem változtat, nem szeretem ha állandóan általánosítanak a "bunkó" magyarokkal kapcsolatban, mintha máshol mindenki minta emberként, állandóan illedelmesen viselkedne. Tuskó parasztok mindenhol vannak. Kár kiélezni...

Annyit nem érsz hogy bepereljelek :)))

Ha olyat írsz akkor téged minősít, eddig nem írtál semmi sértőt. :))

egerészölyv 2010.09.02. 17:36:04

@HetedikEnVagyok: no igen, ezeken a helyeken kis bunzenégő rotyog a rézüst alatt: hónapok óta edzett töltött káposzta, másik tárló: dzsuvás pörkölt, mellettük fagyoskodik az apróra szaggatott, gyomorgyűlölő nokedli. Desszert: miniatür karikás linzer. Tessék választani!

egerészölyv 2010.09.02. 17:38:07

@Rosszindulatú Vászka: figyelj csak. Ha neked a "személyes" "szenéjes", akkor se prolinak, se parasztnak ne becézz senkit.

Dr Kangörény 2010.09.02. 17:38:24

Hülye barmok, akik az éttermet védik.

A korlátlan jelentése az, hogy bármennyi!

Ha ez nem tetszik, akkor nem így kell hirdetni.

Persze, nekik az a biznisz, hogy 5 ezerérét az ember belenyal egy levesbe, de ki nem szarja le ezt?

Egyébként attól még nem lesz tajtparaszt valaki, hogy sokat eszik. Én pl. szépen kulturáltan is tudok órákon át, iszonyatos mennyiségű ételt enni, és ismerek olyan embert, aki egy szelet vajaskenyeret is csak úgy tud megenni, mint egy disznó.

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.09.02. 17:39:07

Az ilyen "all-you-can-eat" bufék azért olcsóbbak Kanadában...és itt senkit sem hordanak le azért, mert túl sokat fogyasztott. Ottawában a belvárosi indiai bufé 11 dollárba kerül, igaz a sörért külön kell fizetni. Montreálban a Vichy nevű étterem-lánc pedig csak 9 dollár és óriási a választék.

kanadaihirlap.com

orient 2010.09.02. 17:39:21

@alfonzina: Senki sem mondta csak a tanyavilágot ismered, megint a hülye részletek vannak kiemelve. 2 példát hoztam, egyik német a másik amerikai. A német sztori Magyarország és vidék, mi ebben a világlátó, fellengzős? Bocsánat mert le mertem írni egy tapasztalatot az USA-ból is, na kövezzetek már meg. Sehol sem állítottam én valaki vagyok vagy voltam ott, csak egy szimpla céges kaja. Kicsit túl lett ez reagálva, sajnos más nemzetekről nehéz úgy példát mondani, hogy csak magyar példákat említünk.

egerészölyv 2010.09.02. 17:39:29

@enamel: a karika az a lyuk a közepén. Így is?

kék madár 2010.09.02. 17:40:10

@egerészölyv: ja, nem voltam eleg udvarias a vendegekkel

R. Daneel Olivaw 2010.09.02. 17:41:36

Az ilyen esetekre találták ki a panaszkönyvet. Egy ehhez hasonló stílusú telefonhívás után én biza vettem volna a fáradságot, és visszakanyarodok elkérni, és teleírni. Másrészt a felügyeleti szervek láthatóan fel kell legyenek tüntetve: egy szép levelet is megérne a dolog a jegyzőnek címezve.
Egyébként pedig ajánlanám a T- kezdőbetűjű all-u-can-eat hálózat XI. kerületi vendéglőjét, mind a kínálat, mind a kiszolgálás színvonalas volt, kellemes környezetben sok, finom, változatos étel közül lehet választani.
(Sajnos a nevezett hálózat Mexikói út - Erzsébet királyné útja sarkán található étterméről mindez már nem mondható el....)

bla 2010.09.02. 17:41:43

nekem gyanús ez a több hasonló poszt, lehet hogy egy konkurens cég áll mögötte?

félemelet 2010.09.02. 17:42:03

Mindezen felül esetleg az üzletvezető is tanulhat még. Hiszen ilyen hibákba nem csak az eshet, aki menthetetlen tahó, hanem esetleg az is, aki ilyen vagy olyan okból nem értesült még az éttermi etikett bizonyos speciális íratlan szabályairól... Az utóbbi "típust" akár utólagosan, telefonon is fel lehet - tapintatosan - világosítani ezekről a szabályokról, a végén nem azt hozzátéve, hogy "többé nem látjuk magukat szívesen", hanem éppen ellenkezőleg: "köszönjük, hogy meglátogattak minket, és remélem, a közeljövőben ismét megfordulnak nálunk!"

A tahó zabagép ebből úgyis tudni fogja, hogy ez az étterem nem neki van kitalálva - a "megtért" étteremlátogató viszont akár vissza is térhet...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:42:57

@egerészölyv: lehet azt is rendesen csinálni. Az általam fentebb emlegetett csúcsszállodákban gyakran ott áll a séf a melegítőedényzetek mellett és figyeli a cuccokat. csak az nem annyiba kerül, hogy özönöljenek oda a zabálós vendégek. Hál'Isten. A Meridienben például olyan sütiket ehetsz korlátlanul, amiknek közel 1000 Ft darabja elvitelre.

egerészölyv 2010.09.02. 17:44:47

@enamel: fogyózol? :) Egyébként 4-5 ezerért igazán jó helyeken is kellemesen dugig lakhatja magát az ember, kulturáltan, jóízűen, csókolják a kezsitlábát, még olvasgathat is a fogások között. Semmi értelme ennyi pénzért tuskó helyekre kepeszteni.

fülzsír 2010.09.02. 17:45:37

3-4ezerért telizabálom magam bárhol. (kivéve ha bélszkockát kérek) Tehát 5000-ért talán elvárhatom, hogy valóban meg se tudjak mozdulni a sok kajától... Ha nem jön ki a Mongol étterem a pénzéből, akkor vegyen példát a Trófeáról.
(bár én utálom az ilyen helyeket)

yippyupp 2010.09.02. 17:46:09

de miért kell megadni a mobilszámot, azért, hogy utána basztassanak? akkor 555-PERFECT, hívják csak fordot, majd ő válaszol

egerészölyv 2010.09.02. 17:46:22

@Hepci: MELYIK Meridienre célzol?

orient 2010.09.02. 17:47:58

@alfonzina: mellesleg az arányokkal semmi probléma. Nincsen Magyarországon több paraszt mint máshol. Nem kezdek el példálóni mert megint jössz a hülyeségeddel, hogy világlátott..stb. Akkor röviden, az én tapasztalatom az, hogy máshol is annyi a paraszt mint nálunk csak a magadfajták, előítéletesek a magyarokkal szemben, hogy itt mindenki. Nyisd ki a szemed máshol is. Tipikus magyar vagy aki szerinted itthon 50% józsi meg gazsi az étteremben. A bérlet és egyebek nem ide tartozik, egyébként annak is megvan az oka. Az állandó magyar ügyeskedés. Olaszok, görögök...stb. is ilyenek. Nem mintha jó lenne, ez tényleg szar és ebben rosszabbak vagyunk a nyugatiaknál, de itt a kajálásról ment a téme. Remélem ez nem fellengzős, nem világlátós...stb.

Maradjunk annyiban én egy kőbányai panelben lakom és a legmesszebb utam a budai vár volt életemben. Így hajlandó vagy elfogadni az érvelésem? Végre arra is lehetne reagálni nem minden egyébre...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 17:48:38

@R. Daneel Olivaw: "visszakanyarodok elkérni, és teleírni"

140 kilométerről?

yippyupp 2010.09.02. 17:49:22

@atpijkamo: remélem, nyomtál valami mongol viccet

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 17:51:31

@yippyupp: Hogy hívják a sebességét vesztett mongol főnököt? - Lassacs kán.

zsedro 2010.09.02. 17:52:00

Nálunk az egyetemi felező bulit mindig a Mongolban tartjuk, tehát mondhatom, hogy rendszeres visszajelzést tudok mondani a helyről (évente vagy én, vagy valamelyik ismerősöm tiszteletét teszi ott). Amikor én voltam(eddig kb 4-szer), mindig rendesek voltak velünk, pedig nem szoktunk nekik spórolni az biztos. Képzeljétek el, hogy mennyit eszik/iszik egy 40-50 fős infós felezős társaság. Általában 6-tól zárásig ott szoktunk lenni, és semmilyen megjegyzést nem kaptunk még. Amit én megeszek: hideg előétel, meleg előétel, grillezni 2-3 alkalommal megyek, kevés körettel, 1-2 desszert, meg bor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 17:52:54

@egerészölyv: Le Meridien, Erzsébet tér. Van több is?
Én ott ettem eddig a legjobb büféebédet, meg az Artisban (Margit hídnál, Trófeává alakult, sajnos). A Trófeákat és a Mongolt gasztronómiai szempontból - a jóllakáson kívül - nem nagyon tudom értékelni.

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2010.09.02. 17:53:03

De kár, épp gondoltam rá, hogy jóbelű, mindenre kíváncsi amerikai magyar vendégeinket odaviszem ősszel - a Zserbót mát unják, unom. Még jó, hogy ezt láttam, az kéne, hogy beégjek...

Kétszer voltunk ott - négy éve és tavaly - semmi ilyesmi elő nem fordult. Annyiszor tangóztunk a kedves böhönce szakács elé a mindenféle husinkkal, csordultig töltött tányérunkkal, ahányszor kedvünk tartotta. És csak mosolyok voltak (záráskor ki mit mormogott a foga között, nem érdekel)

Szóval vicsora lett a vacsora?? Barmok, nem gondolnak rá, hogy ez futótűzként terjed a neten másnap??? Rátelefonálni este valakire, hogy ne jöjjön a barátaival soha többet oda???

Minden embernek van 200 ismerőse, annak is van ennyi, stb. - ez az amerikai autóeladók kiskátéja: tehát minden emberrel kurva udvariasan kell bánni, mert dől a biznic, ha egy elégedetlen fószer borítja a bilit lázítva a barátait.

És nem lehet annyit enni, mert ez kóstolásról, ízek variálásáról szól; mi a desszertekig páran el se jutottunk már tényleg, nem a bolt iránti sajnálatból, hanem pukkadásig ettük magunkat addig. Na, ha az a vadmajom üzletvezető marad, akkor ez a hely is kihúzva sajna...

egerészölyv 2010.09.02. 17:53:10

@zsedro: köztudomásúlag az infósok vagy pipaszár vékonyak, vagy vízilódagadtak. Valószínűleg ti az első csoportba tartoztok.

nagyon gromek 2010.09.02. 17:54:13

@bög: ezt már vártam, de úgy látszik nem sok South Park rajongó van erre. :))

egerészölyv 2010.09.02. 17:54:56

@Hepci: ja, hogy a pesti. Európai referenciákra gondoltam...
A gasztronómiai értékítéletedet osztom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 17:54:56

A mongol nagy kínnal borotválkozik.
- Mi baj, idesapám? - kérdezi a fia.
- Íletlen ez beretva, nem viszi a szakállamat.
- Ne mongya mán' idesapám, hogy erősebb a szakálla, mint a konzervdoboz, amit az előbb nyitottam ki vele!

piqq 2010.09.02. 17:56:11

fozstos mongólok :)

Akvyr 2010.09.02. 18:00:02

Hát ez marha jó. Ki kell próbálnom.
5000ért korlátlan kaja pia és ingyen balhé! Még többet is nyújtanak mint ami a lapon volt.

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2010.09.02. 18:02:07

Ja, mindent nem olvastam még, de látom,megint van a magyarparasztozás.

Mi 8 éve Törökországban all -oztunk, ez az a kínkeserv, ahol reggeltől éjfélig muszáj enni-inni :-DD. Na, amit a németek reggel hatkor műveltek a gyönyörűen megkomponált asztaloknál éhhalált vizionálva maguknak - mondom, éjfélkor még pizza volt frissen sütve! - az volt csak a gusztustalan és minden európaira alázó. (láttuk a török alkalmazotti pillantásokat.) Letarolták a választékot seperc alatt, szétdúlva mindent... Mellette még elégedetlenkedve a minőségen, ami pedig csúcs volt.

Ugye Németországban elég régen volt össznépi éhezés. Oroszok meg az ingyenpiára zizzentek: meg se érkeztek jóformán, már fuldoklottak a medencében a hamarjában bevedelt mennyiségtől kábán. Ahány magyar ott volt, normálisan étkezett, ivott, emberi határok között. Így is gurult mindenki visszafelé a reptéren már.:-DD.

varvizib 2010.09.02. 18:02:12

A korlátlan étel-ital fogyasztásról az alábbi jut eszembe:

Korlátlan Internet*

* normál célú felhasználás esetén (azaz nincs torrentezés és max havi 5 GB letöltésig) - a korlátlan a 0-24h rendelkezésre állásra vonatkozik.

:-))

ninimimi 2010.09.02. 18:02:25

Eddig ebben a műfajban csak a Trófeában jártam. Ez a mongolizé sosem volt nekem szimpi, már a neve miatt sem. Már bocs' a mongoloktól, nem miattuk, hanem talán a mongolidióta kifejezés miatt. Amivel úgy látszik, nem jártam messze az igazságtól...

Bár nekem a Trófeában már az is "sok" volt, hogy hatvanvalahányezer forintos fogyasztás végén milyen szigorú ábrázattal, rosszallóan figyelmeztette a pincér a mi társaságunk egyik tagját az időkorlát lejártára, amikor még lehajtotta az utolsó sörét.

Ami a posztban szerepel, az elképesztő! Tényleg csak posztkommunista országban lehetséges, ahol fogalmuk sincs róla ezeknek az állammonopolista diktatúrában szocializálódott (szicília-lizálódott) "pincéreknek", hogy a vevő a király.

Azonban ennél kisebb negatívum is érthetetlenül sok. Mert egy százmilliós nagyságrendű beruházás, befektetés mellett milyen logika magyarázhatja, hogy nem páros lábbal rúgják ki a vendéggel nem barátságos pincért? Hol van egy normális alkalmazott költsége a befektetéshez képest?

Ezt a kérdést csak az elmebetegek, meg azok nem teszik fel maguknak, akiknek nem számít a nyereség, mivel nekik az egész éttermesdi csak színjáték. Mert van ám ilyen is...

dr. trafik nomac 2010.09.02. 18:03:02

Rgen jatram oda, igazabol nem csovezni jar oda senki, hanem egy tarsasaggal igy keneylemes, es kedvezo aru is. De par eve 3/4 ora mulva tessekeltek kifele, ami tok bunkosag. Ennyi ido alatt meg egy levest is alaig eszik meg az ember (tarsasaggal). Nem is mentunk vissza azota sem, pedig en ittam 1 sor, ettem 2 szele hust, meg egy levest, desszertet nem, ennyi azert 5eFt-et szerintem nem rossz nekik, de ok tudjak.

Esperes úr 2010.09.02. 18:04:48

ennyit zabálni, jó, hogy össze nem fostátok magatokat:

"Végezetül desszertként megettem két madártejet (kb. két deci volt egy), egy sárgadinnyés-túróhabos fagyit (egy gombóc fagyi, egy gombóc sárgadinnyés túróhab), meg még további két gombóc vaníliafagyit."

mojoking77 2010.09.02. 18:05:28

Tiszteletem.
Nincs semmi kozom a ceghez- azon kivul, hogy sok-sok eve jarunk hozzajuk, eddig csak pozitiv tapasztalatokat szerezve.
Nem olvastam vegig az eddigi hozzaszolasokat (tobb mint 500 ugye..), de az elmult, 6-7 ev alatt rengeteg nagyon kellemes elmeny ert ezen a helyen, pont 100%-ban ellenkezo azokkal, amiket a postolok irtak.
Egy konkret pelda: Jo par eve karacsonyi ceges party, elmult mar ejfel is, mar csak harman uldogelunk, beszelgetunk, iszogatunk. Megjelenik a tulaj, kezeben egy talca, rajta 4 pohar es egy uveg palinka. Leult kozenk, kulturaltan elfogyasztottuk, majd kellemes karacsonyt kivant, felalltunk es hazamentunk.
Ehez hasonlo tortenetbol meg legalabb 4-5-ot tudnek meselni, a mongoliannal kapcsolatban. mindegy, nem voltunk ott, de ettol meg erosen photoshop- esetleg konkurencia szaguak a tortenetek. Na mindegy, par nap mulva ismet megnezem, aztan okosabb leszek.

Udv:

G

Scala 2010.09.02. 18:06:35

@gelsystem: én is ezen akadtam ki, nincs senkinek önkritika, evési kultúra valami?
Mondjuk érdekesen írsz, de igazad van.
Öt desszert? :-D

c3as84 2010.09.02. 18:09:48

nem kell tulfilozofalni... all you can eat az pont az amit jelent. Ugy van kitalalva az 5 ropi, az ott toltott max ido, hogy atlagban nyereseges legyen - meg ha egy-egy egyenre nezve nem is. Ennyi. Amugy meg az ember inkabb tobb felet akar megkostolni, mint sokat enni, es az jo, nem gaz.

mojoking77 2010.09.02. 18:10:36

Egy esetleges dolog fajhat a nepeknek, ugye 5 utan mas tarifaval dolgoznak. Azt szoktak neha megkerdezni, mikor 4 korul voltunk, hogy vallaljuk e a dragabb fogyasztast, vagy befejezzuk e 5 elott. szerintem ez mondjuk teljesen korrekt, de gondolom par melymagyar igazi modoros vendegnek ez csiphette a csoret.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.09.02. 18:11:07

@enamel: kivéve ha mégis.. pl. tofu (füstölt és pácolt is lehet), spárga, bébi kukorica; stb. 'feltéttel'. a tojástekercses változatot gondolom egy vérbeli vega elutasítja. de a többségük (úgy tudom) nem annyira szigorúan vegetariánus.. (sőt.. rengetegen csak láttak a tv-ben egy bocis filmet és azt hogy szegény 'szenved', mert tápot kell ennie; meg bántják a döglegyek és időnként a gazda finoman oldalba rúgja - vágóhidakat és a többit ne említsük most.)

szóval már a nigirikre is sokmindent rá lehet rakni, de a maki sushikba pedig tényleg mindent amit nem szégyellsz. (uborka, avokádó - ami zöldség létezik..)

(személyes megjegyzés: nem ízetlen, agyonzöldségezetten rossz élet a vegáké - már amelyik betartja - de azért én sushi kapcsán is maradok a vöröstonhalnál, lazacnál; nincs annál jobb :-) .. egyedül a szója és a az ízfokozók túlzott használatát ill. túlértékeltségét nem értem. kell. csak nem annyi szerintem/nekem.)

BushDoctor 2010.09.02. 18:11:14

Muhahahhhahahahaha !!! Mongolidióták !!! Magxyarország, én igy szeretlek !!! Muhhahahahahaha !!!!

igazságos 2010.09.02. 18:13:52

Ez már undorító, hogy ennyit zabálnak egyesek, ezért van annyi sok kövér ember. :D

Amúgy meg mindjárt gyanús a "Korlátlan" szó használata. Akkor miért nem úgy hirdetnek, hogy 4999 Ft/fő, így mindjárt jobban megérné a tulajnak is. Ha meg nem tetszik, hogy ennyit esznek, akkor ne reklámozza a helyet így.

Meg nem is bír egyszerre annyi sokat enni. Amerikában például önkiszolgálás van, Mc Donald's-ban, meg mindenhol, adnak egy poharat is, például annyit ihatsz, ehetsz, amennyit akarsz. Kedvenc helyem volt a Pizza Place, ettem jó sok pizzát, de azért nem annyit, hogy rosszul legyek. Hagyma tudna erről mesélni.

Mikrobi 2010.09.02. 18:15:04

@atpijkamo: mi van, nem sikerült mongol viccet asszociálni?:-) Ez székely vicc, ne ferdítsd el!:-)

demagofób 2010.09.02. 18:15:34

Hüledezve olvastam a cikket. Voltam ott párszor néhány éve akkor a pincérkislány a 3. 3 decis kóla után kérés nélkül hozott ki egy literes kancsót nekem!

A pincér majdnem kiröhögte az egyik kollégámat, mert nem kért desszertet úgy tele ette magát, bár ez kb 2-3 éve volt.

Kalmár 2010.09.02. 18:15:37

Szomorú, hogy egy étterem vezető ennyire ne értsen a szakmájához.
Vagy az árakat nem lőtte be jól, vagy simán paraszt. Így lehordani és utánna rúgni a vendégeknek nem lehet. Semmi nem mentheti ezt a viselkedést.
Azt hiszem jól tesszük ha inkább egy nagy forgalmú kifőzdébe megyünk a napi rendszeres kajáért.
Az ünnepi alkalmakra meg több infót kell begyűjteni.Vannak jó helyek szeencsére.
Nekem máris van egy jelöltem ahová sohasem megyünk.
Nemrég Békéscsabán jártam és egy kiváló kifőzdébe tértünk be 4-en.
4600 ft-ot!!! fizettünk. 4-5 féle levesből és rengeteg főételből válogathattunk.
Mindenki evett levest,főételt +1 üdítő.
Bőséges és finom volt. Sajnos nem jegyeztem meg a nevét, de ha ott járok nem hagyom ki.

igazságos 2010.09.02. 18:18:21

Ui.: Legfeljebb nem megy oda a "kedves" vendég többet. De ahogy a magyarok nagy többségére jellemző, ismét ott fognak enni. Nem számít.

@Kalmár: Ha még egy nevet se tudsz megjegyezni, főleg azt, ahol jókat ettél, akkor nem értem, mire dicsekedsz. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 18:18:37

- Miért nem origamiznak a mongolok ?
- Mert nem hajt a tatár.

Kulmar 2010.09.02. 18:18:42

nem olvastam el az összes kommentet, de megjegyzem, hogy nekem pl jó tapasztalatom volt ott kb 1 éve. Változott a vezetés?

mizie 2010.09.02. 18:19:39

Jópár éve voltam ott. Ahogy lenni szokott az ilyen all you can eat helyekkel, az alapanyagok erősen közepesek/gyengék. Az előételek és a desszertek között van ami finom.

És hogy miért eszik mindenki 2-3 előételt és desszertet?
Mert mindegyik fél tenyérnyi.

Ja és az all you can eat helyek arról szólnak hogy a kedves vendég hülyére zabálja magát (és igen van ami nem ízlik neki és nem eszi meg). Ha a kedves ÜV ennyire nem ért a szakmájához akkor a tulajnak záros határidőn belül meg kellene válnia tőle.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 18:19:56

Mi tartja össze a KGST-t?
A mongol nehézipar,
az NDK humor,
a magyar munkamorál,
a román nemzetiségi politika,
a lengyel mezőgazdaság,
a bolgár demokrácia,
a csehszlovák liberalizmus,
a szovjet benemavatkozás.

Tudom. Régi és izzadtségszagú. Ez van.

Behajtó70 2010.09.02. 18:20:07

Egy újabb kihagyható hely, amit nem próbálunk ki!

Mikrobi 2010.09.02. 18:20:09

@egerészölyv: akkor a következő telefonbeszélgetést tudom elképzelni az étterem pincérével:
- Jó napot kívánok, X. Y. vagyok.
- Jó napot, miben segíthetek?
- Hallottam hírét kitűnő éttermüknek és hogy önöknél korlátlan fogyasztásra van lehetőség. Szeretnék asztalt foglalni 50 főre.
- Hogyne, máris, melyik napon parancsolja?
- (hetekkel később) 12-20 óráig. Tékozló Homár-találkozó lesz.

És ezt 5 percenként különböző Homár-olvasók megtennék úgy két héten át. Ha nem is mennénk el, állati zabosak lennének a végére.

.lll. 2010.09.02. 18:22:58

vajon ebbe a mongol barbecueba van tatár bifsztek?

mojoking77 2010.09.02. 18:27:37

@Mikrobi: Ezt most, ugy igazan nem ertem...
Valoszinuleg velem van a hiba..

főtengelyköszörülőkisiparostanonc 2010.09.02. 18:27:52

Ez mitől Mongól étterem, talán főtt birkafejet és szemet lehet kérni specialitásként a főúrtól?
Méghogy mongolian barbecue, ha ha ha, nagyon autentikus.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.09.02. 18:28:24

a poszttal kapcsolatban. panasz osztva hárommal. (esetleg néggyel..) mert ugyanabból a körből írták.

a vodafone terjeszkedhetett Mongóliában.. a közös üzletbe a vodafone hozta a pofátlan értelmezését a 'korlátlan' szónak, a mongolok meg a vendégszeretetüket és neves idiótaképző hagyományaikat.

a világon mindenütt és minden náció kapcsán az a helyzet svédasztalnál, hogy a nagyobb számú lokális tömeg rárepül a részben már tegnap is friss svédasztalra. (nem kell ám a vendéglősöket félteni, vagy az árat emelik fel, vagy az alapanyagon spórolnak/dúsítanak, hogy véletlenül se legyenek nyereség nélkül.)

a sikeresen és sejthetően frissiben képzett önjelölt, mongolidióta éttermi üzletvezető pedig megérdemelné, hogy 3 óra zabát követő (25-30 fogás minimum) 3 nap éhkopp után elfogyaszthat egy szem aszalt szilvát. wc-re a zabálás kezdetétől számított egy hétig nem mehet. sün-seggdugó alkalmazható.

a pincérek pöcsére meg 16 tonnát kell kötni, miközben fellógatják őket a plafonra a szájszélüknél fogva, hogy pofavágás ne legyen, csak szemérmetlen vigyorgás. mert az úgy illik. (és gyakran nincs így.)

7esbusz 2010.09.02. 18:28:40

Kár itt szaporítani a szót. Ha korlátlan fogyasztás van kiírva, akkor a tulajnak úgy kell kalkulálnia az árakat, hogy mindenki - a csipegető anorexiástól a pukkadásig zabáló prosztóig - bele kell hogy férjen. Amúgy az 5k nem egy hú de kedvezményes ár. Ennyiért majdnem minden középkategóriás vendéglőben pukkadásig ehetnék...
Az eset hasonló a "korlátlan letöltés" dologhoz, ami jól hangzik a szolgáltató részéről, de akkor bizony számolja bele a dologba az éjjel-nappal torrentező emberkéket is....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 18:31:34

@lófő: "vajon ebbe a mongol barbecueba van tatár bifsztek?"

Na, ha igazi mongol lenne, birka lenne, a szemétől a patájáig minden testrészéből kaja. És vajas tea hozzá.

JohnHenry 2010.09.02. 18:31:46

all inclusive :-p

...avagy az igénytelenség diadala...

mojoking77 2010.09.02. 18:32:55

Na jo, leirom a velemenyem, mivel erosen ugy tunik, hogy a postolok csak a direkt dolgokhoz ertenek.
Szerintem a harom beiras 60%-ban a tenyek elferditese, 40%-ban pedig (foleg a telefonalas a tulajtol) egyszeru HAZUGSAG!!!!

Tisztelettel

Gyula

yippyupp 2010.09.02. 18:33:26

vicces cica, gyóvan

.lll. 2010.09.02. 18:35:13

@atpijkamo:

a mongolok sem a gasztronómiájukról híresek,de gusztusa válogatja

_Toto_ 2010.09.02. 18:35:31

A posztban lévő helyről nekem is megvan a véleményem.
Büdös paraszt az egész mostani bagázs, szívből kívánom hogy ez a cikk hozzásegíti őket ahhoz hogy minél hamarabb csődbe menjenek.
AKkor majd megtanulja gyorsan meggazdagodni vágyó magyar vendéglátós paraszt, hogy én vagyok a vendég nagy V-vel, ő meg a szolgáltató kis sz-el.

Az ilyen tirpákokat a darwini szelekció elintézi, csődbe fognak menni minél hamarabb. Csak az a baj, hogy nem fog leesni neki, és a bunkó hazai közönséget fogja okolni, holott ő az aki egy tetves nagy paraszt.

orient 2010.09.02. 18:46:34

@_Toto_: Hát igen ennek valahogy így kéne legyen. Nagy V stimmel és a kis sz is :))

Egy valamire jöttem rá nem rég. Ha valaki igazán jó kiszolgálást akar kapni itthon akkor vidékre kell menni(nem Balaton). Mi jártunk most erre arra asszonnyal a nyáron hosszú hétvégékre az országban és az állam leesett. Válság van, vagy nem tudom mi a fene, de kitesznek magukért, mosolyognak, kedvesek, kitűnő konyhák, ételek...stb.

petix 2010.09.02. 18:48:07

Helló, én kb 8-9 éve jártam ott, minden rendben volt, ráadásul 3000 volt a fejpénz.
A postból hiányolom azt, hogy a kikért és megkóstolt ételek közül hány olyan maradt meg, amibe épphogy beletúrt a kedves vendég. Az étteremtulajdonos helyébe képzelve magamat ugyanis engem is rohadtul idegesíteni az a szitu, amikor a vendég elvesz egy tortaszeletet, eszik két falatot, otthagyja, majd megy a következőért. És ezt eljátssza mondjuk 4-szer 5-ször, aztán esetleg az egész asztaltársaság ezt csinálja. Nemrég olvastam egy (talán) németországi sushi-bárról, ahol szintén egy összegért lehet korlátlanul enni. Ámde a megmaradt ételek árát ki kell fizetni!
Meg aztán ismerjük a jó magyar mentalitást (szállodában svédasztalos reggelinél fejenként 8 szendvics csomagolás az útra, stb), hogy hamár ingyé van, jó sokat zabálok. Ja, nem bírom megenni? Nembajbazmeg, ingyé volt, majd kidobják...
Természetesen elképzelhető, hogy a levélírók szépen majdnem mindent megettek, ez esetben elnézést kérek a komment miatt.

mandel 2010.09.02. 18:48:18

na jó, szóval rengetegen írják, hogy milyen ciki a magyar, és elveszi a 25 miniceruzát az ikeában az "ingyééé vaaan!" felkiáltással. DE. ha tényleg annyian lennének ilyenek, ahányan írják, akor nem pont a paraszt mindenbőlnégykilótelveszekmertingyenvan tipusú embereknek kéne kevesebben lenniük? (és amúgy mindenki gondolkozzon el, otthon hány 40-80 év közötti olyan családtagja van, akinek ugyanilyen a mentalitása?!)

Silverf@x 2010.09.02. 18:48:54

Hű, ezek elég durva adagok! Pont így képzeltem ezeket a helyeket :D Ilyen kiszolgálás, ilyen vendégek :D De szerintem az 5 rugó/fő kevés...

kék madár 2010.09.02. 18:49:45

az nem furcsa nektek, hogy Mo.-on nincs ingyen ketchup es mustar a McDonaldsban, mashol meg van? Mert ilyen tahok szatyorszamra vinnek haza. Valoszinuleg a Mongolba jarok egy resze lesullyedt arra a szintre, hogy az all-you-can-eat-bol all-you-can-waste-t csinal.

DominoFX 2010.09.02. 18:52:10

Étterem Hollandiában. Vacsorára vagy svédasztal, vagy étlapról rendelt fogások. A svédasztalnak is külön ára volt természetesen. Rendeltünk az étlapról főételt, desszertet, italt. Miután elfogyasztottuk, megkérdeztük a pincért, hogy ehetünk-e a svédasztalról is (ingyen). "Hogyne, természetesen, amennyit csak akarnak." - mondta. És ekképpen is tettünk.

Kanári szigetek, 5 csillagos szálloda. Reggelire, vacsorára svédasztal. Nemzetközi vendégsereg. A magyarok sem ettek többet vagy kevesebbet, mint a többi náció. Senkit nem érdekelt, ki mennyit eszik.

A mongol étterem vezetője meg elgondolkodhatna azon, hogy ha elzavarja az átlagnál sokat evő vendégeket, akkor nem csak azok fogják elkerülni, hanem az összes ismerősük is, akit lebeszélnek.

Aki meg nem akarja, hogy 5-6 órán keresztül ott üljenek a vendégek és egyenek, akkor kösse ki, hogy egy belépővel csak 2-3 óráig lehet ott tartózkodni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 18:53:11

@lófő: Csodálatos ország! Mélykék tiszta égbolt, füves dombok, hegyek, sziklák...

Na, utak azok nincsenek. Mármint európai szemmel földútnak se csúfolnád. Kirázza a lelked.

Ja, kumisz. Erjesztett lótej. Az nagyon finom! Ha a kefírt, joghurtot szereted, és még friss, akkor ízleni fog.

mandel 2010.09.02. 18:54:59

@mandel: ja, amúgy voltam két éve a mongolban, semmi extra, nekem kifejezetten nyomasztó volt a környezet (sokat kaszálhattak rajtam, mert akkor még vegetáriánus voltam, ráadásul nem nagy étkű, szóval ha 1500 forintot le ettem-ittam a fejpénzből, akkor sokat mondok), tavaly télen pedig (az is lassan egy éve akkor) pasta dostban voltunk, ami ugyanaz a kategória, de nem annyira nyomasztó (bár ott sem értem, hogy a dohányzók és nemdohányzók egy légtérben vannak, ráadásul -legalábis még akkor- át kellett menni a dohányzó részen, hogy az ételekhez juss).

DominoFX 2010.09.02. 18:55:10

@petix: "Meg aztán ismerjük a jó magyar mentalitást (szállodában svédasztalos reggelinél fejenként 8 szendvics csomagolás az útra, stb), hogy hamár ingyé van, jó sokat zabálok"

Ez nem magyar mentalitás, rendszeresen szoktam látni más nemzetiségűektől is, hogy a reggeli szállodai svédasztalból csomagolnak maguknak szendvicset. Mondjuk nem nyolcat fejenként, és azért igyekeznek diszkréten csinálni :)

mandel 2010.09.02. 18:56:37

@mandel: legalábbis két b. epic fail.

Kalmár 2010.09.02. 18:56:57

@igazságos: Dicsekvés?
Megosztottam egy jó élményt.
Nem én főztem, nem én találtam a helyet.
Nincs érdemem az eset kapcsán és nem is állítottam azt.
Nem értem mi bajod.
A hozzászólásom arról szólt, hogy szerencsére sok jó hely van ahol ettől olcsóbban és bőségesen lehet kajázni.
Sajnálom ha nem volt érthető.

igazságos 2010.09.02. 18:58:14

@Kalmár: Nincs semmi bajom veled, csak teljesen értelmetlen, amit mondasz.

Vágod? Vagy magyarázzam el, miért mondom ezt?

l. 2010.09.02. 18:59:09

@ninimimi: az időkorlátra nem azért figyelmeztet mert utál, hanem mert utánad jön a következő vendég és addig még új terítéket is kell kitenni

kommentfelület 2010.09.02. 19:00:31

Ne egyél (fos) kaját, mert AKCIÓS; barom.
Sportolj.
Egyszerű ez.

igazságos 2010.09.02. 19:03:57

@l.: Akkor a tulaj úgy reklámozza az éttermét, hogy minden feltételt beleír, ami az étkezésre vonatkozik. Mettől - meddig, hány fő, egy fő maximum mennyit ehet.

igazságos 2010.09.02. 19:05:21

@igazságos: De ez esetben meg ne írja bele a hirdetésbe, hogy korlátlan. Mert akkor hazudik, becsapja a vendéget.

petix 2010.09.02. 19:05:26

@DominoFX: jó, akkor nem magyar, balkáni mentalitás. Vagy az a magyar, hogy kiírják a hotelben, hogy csak helyben fogyasztásra? :D
Visszatérve: a lényeg az all-you-can-waste jelenléte. Ugyanis ha tényleg megeszik, amit kikérnek, akkor az a jogos álláspont, hogy a tulaj meg a pincérek kedvesen mosolyogjanak. Még akkor is, ha 8 fő tesépítő vagy akárki rohadtnagyétkű ül be, hiszen, mint azt többen már írtátok, ez is előfordulhat. És az étterem ekkor is maradjon étterem profi személyzettel.

Énbagoly 2010.09.02. 19:10:44

@petix: már bocs, de 8-9 éve voltál ott? Akkor hogy tudnál hozzászólni, hogy most milyenek? Írták, hogy a nyár elején volt pl tulajdonosváltás.

yippyupp 2010.09.02. 19:11:40

@atpijkamo: te most ezt mondod, vagy tudod? mert ittam én már kukacos tequilát, és megettem a kukacot is, de a kumisz még nekem is komisz lenne

jardel 2010.09.02. 19:12:13

Lehet, hogy úgy volt a sztori, ahogy leírták, de elég sokan viszont jót tapasztaltak az étteremben. Nekem így az is eszembe jutott, hogy a konkurencia vagy más rosszakaró írásai is lehetnek ezek, főleg, hogy elég hasonlók a történetek és biztos, ami biztos, a végén megemlítik a tulajdonos másik éttermét is... Egyébként meg ha így volt, az persze gáz, de sztem az is, ha végigeszem az étlapot valahol, tipikus bunkó szokás (nem az étterem felé, mert az így hírdette magát, hanem általában), az all-inclusive hotelekben szokták ezt csinálni a kulturált turisták.

l. 2010.09.02. 19:12:53

@igazságos: a trófeában így is van, tól - ig perkálsz (így van a hirdetésben is), tömsz, ha vége felállsz mész, mert jön a következő és nem azért mert utál a cincér, a mongóloknál még nem jártam :D
nemiscsoda csak lerontanák a falat :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 19:15:16

@yippyupp: Ulanbatorban ittam.

Ulanbator = bátor harcos

ORGASMUSFORSCHER 2010.09.02. 19:16:40

Én 2001-ben voltam a Mongolban, de már akkor sem tetszett. Nem voltak valami kedvesek. Ez a "látványhússütés" nem az én világom, s akkor sem értettem, hogy ha direkt kérem, hogy jól süssék át a húst, akkor minek az a válasz, hogy sokan véresen szeretik. Vagy lehet mongol volt a sütôgetô s nem értette, hogy mit mondok??????????????????

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 19:17:02

@yippyupp: Nyers lóhúst meg Japánban ettem. :) Az ott ínyencség. Nagy szar. Meg a nyers bálnahús. Na, az is szar.

z 2010.09.02. 19:25:41

Ha legközelebb rendeznek nálunk erősember-vébét, akkor Fekete Lacit és a kollégáit ide kell elvinni a verseny után afterpartizni.
Befizetnének 5 rongyot, de megnézném, milyen árnyalatú lenne a pincérek meg a tulaj feje, amikor ennyiért már a tizenhetedik főételt fogyasztanák el perkopf.

ninimimi 2010.09.02. 19:26:53

@l.: l. "az időkorlátra nem azért figyelmeztet mert utál, hanem mert utánad jön a következő vendég és addig még új terítéket is kell kitenni"

Akkor csináljon is úgy, mintha nem utálna!
Látom, "sokat" megértettél abból, amit írtam, pedig nem túl bonyolult. Nem a figyelmeztetéssel (diszkrét figyelemfelhívással) volna a baj. Hanem az ősbunkó, szigorúan mosoly nélküli pofával, feljebbvalót játszva előadott szöveggel.

Kb. ennyit ért egy átlag hazai "pincér" is abból, amit írtam, mint te. Esetleg te is az vagy?

l. 2010.09.02. 19:36:09

@ninimimi: mégcsakazkéne :), nekem általában fel se tűnik hogy mondja, bár néha az feltűnik ha extra kedvesek, biztos hozzászoktam :D

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 19:36:17

@egerészölyv: ne szeméjeskeggyél, annyira zsenánt. Akkor és ott proliparasztozok, ahol és amikor úri gusztusom úgy kívánnya :)

Aki meg a közös ételt összedisznózza, az igenis egy büdös proli. Amiket láttam és irritál: joghurtos tálba merőkanál bebaszva az eperjoghurtos a natúrba. Ugyanez a fagyipulttal. Egytálétel összekavarva, keresve a combosabb falatokat. Italautómata előtt állva inni a kicsapolt üdítőt, miközbe mások várnak a pohárral a kezükbe. Összekeverni a szedőkanalakat. rengeteg ijen van. És így tovább. Ezek paraszt viselkedések (ezt a jelzőt mostan pejoratív értelembe használtam).

@igazságos: nemtom hol élsz, de ez Magyarországon is így van sok mekiben, kfc-ben és börgerben.

@atpijkamo: vegyél vissza Kiscsillag :P
Én Pöstön ittam kumiszt, az Arbat sopban szokom venni. Elárulom neked a titkos nevét: kaukázusi joghurt, ugyanis annak mindég van alkoholtartalma, csak kicsi. Valszeg ezért cejizem :)
Egyébként télleg finom, nekem bejövős. Amit ittam, az 1,5 százalékos, szal abból a látomások felejtősek, előbb fosom össze magam tőle mint bebaszcsizok :D

PUFI 2010.09.02. 19:36:18

Sziasztok! Én csak a Sasfiókás történetet tudom megerősíteni, mert én kaptam a hívást. Egyszerűen nem hittem a fülemnek.

Mielőtt még a felsorolás miatt zabálásról beszélünk, meg kell nézni az adagokat. Az előételként felszolgált kacsafalat, nameg grillezett sajt méretre akkora volt mint egy nagyobb légypiszok. A levesek sem voltak nagyok, és az említett sajtdarabkák sem voltak nagyobbak 2 egymás mellé helyezett százforintosnál. Desszerteknél ugyanez.

Megjegyzem, itt tényleg nem az ár, az adagok mérete, meg az ételek minősége miatt volt a gond, azzal 1-2 apróságon kívül teljesen elégedett volt a társaság, hanem az utólagos telefonhívás miatt.

Azt megjegyzem, hogy szó sem volt összeharácsolt, aztán összetúrkálva visszaküldött ételekről, ha valaki valamivel nem bírt el, azt kisegítette az asztal többi tagja.

Semmivel nem szolgáltunk rá az ilyen bánámódra.

Pufi

Gyarló Hintaló 2010.09.02. 19:40:25

"Így sem fogyasztottunk fejenként 2000 Ft-nál többet nyersanyagban az tuti. "

na akkor ehhez még számolja fel a kedves levélíró a rezsi/felszolgálás/bérleti díj(ha van)/bérek/ adó/tb/amortizáció kiskutyafa*za költségeket és akkor legyen elégedetlen!

Jól laktál? Jó volt a kaja ár-érték arányban?

olcsó húsnak híg a leve, vagy mifene...

minek írom meg a 700ik kommentet senkit nem érdekel, én sem olvastam el mind a 699et ami előttem van...

másik levélíró: képes vagy 140 kmétert utazni, hogy olcsón egyél frankfurtilevest egy MONGOL étterembe???

jhaa és yaktej van-e? engem csak ez érdekel...

II.Briandrew 2010.09.02. 19:41:02

Biztosan vannak olyan emberek, akik egy lovat is megtudnának enni és tényleg "zabálást" folytatnak. Ez bizony országtól független, nem pedig magyar specifikus dolog!
DE!
Ez az étterem a tipikus példája, hogy hogyan legyünk igazi taplós, bocskoros parasztok. Nem kell itt fényezni, meg védeni őket. Egyértelmű, hogy a "korlátlan" és az "amennyit óhajt" az csak annyit jelent, bármit. Az pedig a pofátlanság netovábbja, hogy még nekik áll feljebb, hogy mennyit esznek a vendégek. Mégis mit várt a reklámtól? Hogy a rózsadombi öregúr és felesége megy majd oda megenni egy kanál levest és egy fél sütit?
Szerintem zárjon be vagy minimum menjen csődbe az ilyen paraszt társaság!

AutosVilli 2010.09.02. 19:48:18

Sziasztok
Ez kamu!!!

Kb 2 hete voltunk ott,9fő,a fele társaság nagydarab zabáláós,szerintem többet ettünk,mint amit két poszt iró összesen felsorolt,kedvesek udvariasak voltak,szivesen hozták a 48-ik desszertet is,kb 3,5 órát voltunk.
Lejáratós szar poszt. Szerintem.

Ilds. 2010.09.02. 19:54:35

@fülzsír: Én meg imádom a Trófeát!!! Sokszor vagyok náluk! Nem néznek furcsán az emberre, annyit ehetek amennyi belém fér, 5 ezerért. Persze, hogy a felét meg sem tudom kóstolni, mert jól lakom a nagyon finom ételekkel, hidegtállal, látványkonyhában készültekkel (kis grillezett sajt, húsdarabkák, hal...)
A korlátlan szó: annyi amennyi belefér...
Ezek a "mongolok" nem igazán szeretik a szakmájukat. Valószínű.
Na, de hozzájuk akkor nem megyek.

PéZsé 2010.09.02. 19:54:37

De proli ez az egész,180 km meg 30 desszert.

Gastroger 2010.09.02. 19:55:51

Azóta amúgy valaki volt a Tihanyi Ördögtanyában? :)
Én jártam Tihanyban a poszt után, de nem találtam, (igaz annyira nem is azért mentem oda), viszont ettem máshol, az jó vót.

Nem olvastam el minden kommentet, pedig azzal szoktam kezdeni.
Nos első benyomás:
- faszparaszt az olyan üzletvezető, aki felhívja, a vendéget, hogy többet ne jöjjön oda, vagy szól a pincér, hogy távozzanak. Két okból elfogadható: zavarták a többi vendéget (bebaszva fradi indulókat énekeltek, és behánytak az asztal alá, valamint szánkozódombot építettek a tatárbífsztekből, és erdélyi kaput faragtak mellé a velőscsontból), nem étterembe illően viselkedtek. (erről később).
De ekkor is csak indoklással, és udvariasan.

Nézzük a vendég oldaláról a dolgot:
Utólag felhívni, gerinctelenség. Ment volna ki az üzletvezető, és mondja el mi a baj. Ha az van kiírva, hogy annyit eszel és iszol amennyit akarsz, akkor az úgy is legyen. Ha ki van írva, és megeszel annyit amennyi beléd fér, akkor egészségedre.

Nézzük a vendéglátós oldaláról:
A kommentektől eltérően nem osztom azt a véleményt, hogy átlagban megtérül, mert a vegetáriánus fogyitábor nem ide ül be ebédelni egy kis zöldsalátára. Ide az megy aki tele akarja zabálni magát. (meg inni, ami azért nem kis szó, hogy az is benne vab, valljuk be, egy pasi étel + ital + sör tud meginni 3 óra alatt, hogy bőven több mint 5000 Ft. (egy tihanyi ördögtál pld, jóval drágább ital nélkül, ugye?)

Ennek ellenére mégis vannak ilyen helyek, mert a tulaj a következőre épít: esznek egy előételt, egy levest, egy főételet, és egy desszertet, plusz 3 sör, 1 kávé.
Asszem ez egy kiadós vacsora.
( 800 + 800 + 2200+ 600 + 3*500 +300)=7200 Ft. De van aki csak egy főételt eszik, meg egy ásványvizet+ kávé. (2200+ 400 + 400 = 3000). Átlagban fejenként kb 5000 . Jó is van ez így. Mindenki telizabálta magát.

Bejön a nagyhangú társaság: kér 3 libamájas előételt, 2 tatárbífszteket, 3 velőspiritőst, 4 hortobágyi palacsintát, stb.. Nem eszik, meg, csak beletúrnak, kell a hely a következő fogásnak. Az meg legyen szték, meg marha, meg szárnyas, meg lófasz. Beletúrnak, fele ottmarad. Desszert dettó.

Mit tehet a tulaj? Semmit. Be kell nyelnie, max, ha megvan a szám, felrakja magának tiltólistára, és ha legközelebb jelentkezik, akkor "sajnálom, de nincs asztalunk".

Vagy más indokra hivatkozva finoman szól. (Elnézést, de ha befejezték a vacsorát, örömmel hozom a számlát, mert mások is várnak az asztalra. - még ha üres is a helyiség) Vagy fasztudja.

Összefoglalva:
-nekem egy kis vakarcs ne telefonáljon utánnam, hogy többet ne menjek oda. Ezek után bélpoklos haverokkal, meg pár alkesszal felfegyverkezve, csakazértis.
-az all you can eat kultúrát is tanulni kell. Az nem abból áll, hogy berendelek minden faszt, beletúrok, finom, de mást is meg akarok kóstolni, így még 3 előétel. Meg a büdös faszt.

Nem keveset voltam szállodában, sőt all inclusivon is. Faszán bereggeliztem, de SOSE jutott eszembe, hogy szenyókat csináljak, vagy elvigyem a gyümölcstálat. Amúgy ki is volt írva, hogy a fogyasztás helyben, elcsomagolás nem lehetséges, azt a számlához írjuk, vagy kérjük ne vigyen ki kaját, mert akkor plusz 2000 Ft. stb.

Jó, hogy nem doggy bag, hogy csomagolja már össze a maradékot... :)

Vica versa működik ez a dolog. És a vendéglátós sem azért vendéglátós, hogy te vagy a vevő, és "ezt írták ki, tehát megtehetem", hanem te vagy a vendég (mondjuk túlzás volt az is, hogy "visszaélt a vendégszeretettel, mert ez nem a nagymama vasárnapi rántottcsirkéje, hanem kőkemény biznisz), és IGEN.
Egy vendégnek is vannak KÖTELEZETTSÉGEI, tőle is elvárható a JÓMODOR, és a KULTURÁLTSÁG.

Menj be egy étterembe, és kérj egy marhapörköltet nokedlival, meg egy fél adag savanyúval. Meg menj vissza ugyanoda, és kérdezd meg, hogy mit ajánlanának, mi a ház specialitása, mit takar a lótojás buggyantott módra, és hogy mennyire süti át a szakács, mert te kissé véresen szereted.
Étterembe is meg kell tanulni járni, a színházba sem megyünk popcornnal, meg rövidgatyában, csak azért mert kifizettem a jegyet bazmeg, én vagyok a vendég.

Hirtelen ennyi.

MosoMasa 2010.09.02. 20:00:36

Én vittem éthordót is!
Meg egy nájlonszatyrot - abban vittem a malacoknak moslékot!

dr. trafik nomac 2010.09.02. 20:01:47

@Gyarló Hintaló: Nem volt ez mindig igy, en 10 eve voltanm ott elosszor kb., nagyon szerettem, de nekem is volt negativ tapasztalatom, kb., 1 eve, es azota nem is mentem tobbet.

szürke_tag 2010.09.02. 20:05:46

Köszi hogy megírtátok. mert már több étterembe is voltam ahol korlátlan fogyasztás volt, de gondolkodtunk azon vagy 20 an hogy odamegyünk, de ezek után eszünkbe sincs. Máshol a korlátlan, ha már így hirdetik akkor korlátlan, de a mongoloknál ez valami mást jelent?!
Esetleg ha valakit érdekel akkor megcsinálhatjuk azt, hogy egy jó páran foglalunk asztalt, utcai telefonról és azt a számot adjuk meg. Majd elmegyünk kajálni de előző nap nem eszünk, a kajálás közben pedig kit érdekel ha néznek meg beszólnak, legfeljebb akit zavar, közben használjon füldugót, vagy hallgasson zenét. Aztán mikor kiettük őket, akkor elmegyünk, de előtte többen is beírunk a panaszkönyvbe, majd hazafelé felhívjuk a bunkóékat és elmondjuk, hogy hogy képzelik, hogy csak ilyen kevés kaját adtak, ez náluk a vendégszeretet?!

bigfather 2010.09.02. 20:10:46

honnan a picsából tudták a telefoszámodatokat? ti adtátok meg? na neeeeemáááááá

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.02. 20:12:13

@Hepci: Először is aki először tisztába tett, az a hülye, annak ugass így Te büdös Troll. Eszednél legyél kinek ugatsz és kit kisfiamozol le..A tárgyhoz pedig Te buta arrogáns bunkó:
Ha ő ekkora pro, akkor legyen pártatlan és ne fogja az étterem párját. Volt ott? Ha nem, az ő véleménye, hogy ez kamu, pont annyi, mint a posztolóé. Ezzel szemben ő érzésre" kitalálja, hogy ez a poszt kamu. Én meg azt mondom, akik ide jönnek védeni az éttermet, legalább annyira lehet kamu. Sajnos teljesen életszagú a történet és hihető..

szakikám · http://autoolaj.hu 2010.09.02. 20:12:34

mongolban lett volna céges bulink, de akkor kihagyjuk, megyünk máshova

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.02. 20:15:43

@szakikám: Szerintem is jobban teszitek. mber nem talál ki ilyet, hogy felhívták miután elmentek...Bármiben le merném fogadni, a sztori igaz. El sem tudom képzelni, mit csinálnék, ha engem felhívna az étterem tulaja egy ilyen dumával. Jobb nem is gondolni rá, biztosan benne lenne a másnapi hírekben...

PUFI 2010.09.02. 20:16:02

@bigfather: Foglaláskor meg kellett adni a telefonszámot. Gondolom azért, hogy ha esetleg változna valami a foglalással kapcsolatban, akkor el tudjanak érni.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2010.09.02. 20:16:03

MAr megbocsass Gastroger. Ha egyszer ugy hirdeti magat, hogy annyit eszek, annyit iszok amennyit akarok 5000 vagy x Ft-ert s 3 oran keresztul fogyaszthatok, Akkor azt is fogom tenni!!!
Egyszeruen azert, mert fizetem a szolgaltatasert amit hirdettek. Ennyi a tortenet. Mi az hogy kirugjak az embert ido elott? Miert nem jelenti oket fel oket senki?! Foleg hogy telefonon elkuld az anyamba, miutan ott hagyok 30.000 ftot. Miert nem tesznek valamit a vevok, vagy ennyire balfaszok? Tutti, hogy rendort hivnek rajuk vagy masnap ott lennek a fogyasztovedelemmel, hogy zarassak be, mert atverik a vendeget nem kicsit s meg zaklatjak is telefonon

Gastroger 2010.09.02. 20:16:44

Kibaszásra vágyóknak:
- gyermekeknek öt éves korig ingyenes.
No akkor kérek a gyereknek egy ráksalátás hamburgert, 3 párolt homárt, 4 levest, meg egy bone steaket, a négyféle desszertet, meg magamnak egy sört.
Ja, a gyerek négy éves, de nagyétkű, tecciktunni, meg finnyás. De a maradékot nem kell kidobni, majd besegítek neki.

Netuddki. 2010.09.02. 20:16:46

@lófő: "Móricz Tragédiáját juttatja eszembe ez a poszt:D"

Hehe. Nekem meg a korlátlanul árult internet-hozzáférést.

AutosVilli 2010.09.02. 20:20:53

@szakikám: @szürke_tag:
Sziasztok
Ez kamu!!!

Kb 2 hete voltunk ott,9fő,a fele társaság nagydarab zabáláós,szerintem többet ettünk,mint amit két poszt iró összesen felsorolt,kedvesek udvariasak voltak,szivesen hozták a 48-ik desszertet is,kb 3,5 órát voltunk.
Lejáratós szar poszt. Szerintem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 20:21:59

@orient: ah csak finoman utalni probaltam, hogy nem kell kihangsulozni, ha valaki felsoveseto:)
ezen nem sok mulik
tok igy van sokfele ember van
az amerikaiak is sporolosak, siman kernek dobozt ha nem tudjak megenni amit kaptak
de aszt nem tapasztalom, hogy kajahegyeket szednek ki mert benne van a 15 dollarban
azt es annyit esznek amennyit jonak latnak
felsovezetok kulonosen!!!!
/mondjuk tobbek kozott hozzank nem azert jarnak mert 15-20 dollarert annyit eszek amennyit akarok, hanem mert jo a kaja, namost innentol nem fordul elo, hogy szetturjak a buffeasztalt/

Sasfióka 2010.09.02. 20:22:28

Nem elsőposztos homárként írtam amit írtam a posztban. Én a saját történetünket tudom megerősíteni és bármikor vállalni, hiszen ott voltam, tapasztaltam amit tapasztaltam. A kajával nem igazán volt bajom, nem "fikáztam" a minőséget, az adagokat meg ha látja valaki, akkor nem azt mondja, hogy "hogy lehet ennyit zabálni".
Többször jártam már trófeába, svédasztalos szállodákban is megszálltam már egy párszor, és mindig tudom, hogy ahol "korlátlan" valami, az nem arról szól, hogy mindent visszaküldök. Egyszer-egyszer fordult elő, hogy a köretből egy keveset visszaküldtem.
A két szelet hús az féltenyérnyi volt, mert amit nem "ismerek", azt előbb megkóstolom, azt ha ízlik, akkor eszek belőle többet.
Az szintén "merész", hogy hogy lehet öt desszertet megenni. Ha megeszel egy három gombócos "fagyikelyhet", meg két szelet pici sütit, az pont "öt desszert" mennyisége, mert a három gombóc az 3x1, a két szelet süti meg 2x1, vagyis pont öt.
Sajnálom azokat is, akik úgy gondolják, hogy "direkt rákészül" valaki, hogy most jól telezabálja magát. Ha nem lett volna gyermekszobám, és gyomortágító technikákkal készültem volna a BBQ-ba, majd a mentő vitt volna onnan el, akkor sem hiszem, hogy jogos az étkezés utáni telefonhívás, vagy a "kiutáló tekintet".
Ismét mondom, nem a szervírozott ételek minőségével volt probléma, mert amit ettem az finom volt, hibát meg mindenben lehet találni. Az én posztom nem erről szólt.
Szintén nem "három egyszerre befutott levélről" beszélhetünk, mert én kb. másfél hónapja (?) küldtem be a posztot. (+- 1 hét)
Ismét felteszem a kérdést, hogy mit jelent az, hogy korlátlan. Hol van a korlát? Jogos-e, hogy egy vendéglátásban dolgozó étteremvezető azt közli, hogy túlettük a korlátlant...

Sasfióka 2010.09.02. 20:23:55

Írtam, majd csak megjelenik...

Megdobbent 2010.09.02. 20:24:02

@yippyupp: He varjunk csak! Ototvenottel nem kezdodnek szamok, legfeljebb csak a hulye filmekben!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 20:24:23

@Rékuc: hat errol pofaztam
ilyen helyeken a pincer csak az itallal torodik meg "takarit"

igazságos 2010.09.02. 20:28:41

@Rosszindulatú Vászka: Valóban, de csak pár Mc Donald's - ban van így. Nem mindegyikben, mint Amerikába.

@hagyma: Most egyetértünk. Voltam a Pizza Place-be, mégsem tudtam öt pizzaszeletnél és két desszertnél többet enni. Ott van evési kultúra, nálunk ez elképzelhetetlen a sok c.igga gyerek miatt, akik halálra tömnék magukat. Van, ahol kikötik, hogy nem viheted haza a kaját, de annyit ehetsz, amennyit akarsz x dollárért. Meg hát, ingyen adják az innivalót, csak poharat, de hát akkor se tudsz kettőnél, vagy háromnál többet enni.

És igen, ami különösen tetszett, hogy akkora adagokat adtak kint, hogy nem bírtam a felét se megenni, igazi hamburgert, de akkora volt, mint nálunk a kistányér.

Gastroger 2010.09.02. 20:28:56

@Salata: héllóóó... A vendég oldaláról c. véleményem olvastad?
"Mi az hogy kirugjak az embert ido elott?
...Foleg hogy telefonon elkuld az anyamba"

Erre írtam, hogy: "faszparaszt az olyan üzletvezető, aki felhívja, a vendéget, hogy többet ne jöjjön oda, vagy szól a pincér, hogy távozzanak."

NEM tudom a konkrét esetet, nem én voltam ott, nem engem ért az attrocitás. Én csak egy nézőpontot írtam le, mely szerint a kishazánkban eluralkodott "mindent a vendégért" elv, túl lett értékelve, "meg kifizettem, nekem megjár" mentalitás néha a kultúrált viselkedés rovására megy.

Nem általánosítok, nem ítélkezem, csak egy lehetséges verziót írtam le.

De mindazonáltal fenntartom az eddigi véleményeim:
- Faszparaszt az a vendéglős, aki utána telefonon zaklatja a vendéget. Ha ő olyan kurva, hogy kihírdeti, hogy nála minden jáccik, akkor nyelje is le, ne a szája széléről törölgesse, meg fintorogjon.
És ezért írtam, hogy utána lépéseket tenni. Ha más nem, akkor éhes haverok, rozzant alkeszokkal szarrá enni, inni magunkat. Sőt ezek után TÉNYLEG beletúrni az ételbe, és visszaküldeni.

Másrészt, azt is fenntartom, hogy AKI (nem te, nem mindenki, hanem aki), azért megy ilyen helyre, hogy 45 féle kaját berendeljen, beleharapjon egyet, majd visszaküldi, az menjen édesannyához rántott csirkét enni, mert ott a fater az asztalra vág, hogy fiam, ételt nem hagyunk az asztalon, itt nincs pazólás !
:)

igazságos 2010.09.02. 20:29:57

@igazságos: bocsánat, a poharasnál inni.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2010.09.02. 20:31:07

hat az az etterem vezeto, vagy nem jart iskolaba vagy nem erti a korlatlan kifejezest, meg nem tudja mit jelent az hogy vendeglatas. A cikkbol nekem ugy tunik, mint egy piramis jatek gyujtsunk be joi sok penzt azt lepjunk le cimszoval
Ha en lennek az uzletvezetoje, nem hogy nem tessekelnem ki a vendeget meg hivnam fel telefonon miutanm ott hagyot 30e Ftot, hanem meg ki is nyalnam a valagukat, hogy kesobb is visszatero vendegek legyenek. Hiszen egy vendeglatos a vendegbol el. S a vendeg van a melos ert, nem a melos a vendegert. S mindig a vendegnek van igaza, meg ha ez nem igazz meg akkor is. Ezt a ket fo szabalyt jo lenne megtanulniuk Mongoliaban is. Hat remelem olvassa valami fogyasztovdelmis ezt a blogot vagy a pehos, s jol a kormukre nezznek majd. Amgy voltam mar trofeaban s minden nagyon jo s mai napig odajarok!

Jaffar 2010.09.02. 20:36:44

Ha elzavartak, akkor miért fizettetek????

Én is járok elég gyakran egy ilyen jellegü kinai büfé/étterembe. 12€-ért azt eszek, amit akarok és amennyi belémfér, de az innivaló az nincs ingyé. 2,5€ (kb mindenhol ennyi) a sör vagy az üditö, mindegy melyiket választod. Viszont el nem tudnám képzelni, hogy a tulaj odajön hozzám és kitessékel, mert "túl sokat fogyasztok", s ami még abszurdabb, hogy ebben az esetben még ki is fizetem a cehhet. Nooooooormális????

janosbacsi 2010.09.02. 20:38:07

Egy vegyes európai társaságban azonnal kiszúrni a magyart a büféreggelinél.

Magyar embernek nem lehet ilyen szolgáltatást nyújtani, mert komolyan veszi. Persze, értem az itt felszólalók felháborodását, de a magyar ahol tud lop, aztán meg zabál, amennyi csak belefér. Elég ellátogatni egy nyilvános rendezvényre, ahol ingyé kaja van és túlélni undor nélkül a látványt, amikor repülőrajtot indítanak a szabad préda irányába az emberek. Max. 5 perc alatt mindent fölzabálnak, még a csapvizet is felszlopálják a kancsóból, hátha Evian van benne baze.

Zsebbe zacskó, oda lehet lapátolni a hidegtál tartalmát, odahaza maj jólesz a kiskölöknek. Professzor az előadás után aktatáskába önti az apró cukorkákat, mer' nincs rá píze. Osztán hotelszobában húsz forintossal kinyitni a minibárban lévő sört, felszlopálni és vizet tölteni a helyére. Ez a magyar módi. Erősen parasztok vagyunk és még fejlődnünk kell úgy 50 évet fejben, mire emberként és nem majomként tudjuk viselni magunkat.

Az üzletvezető sem kutya, neki sincs annyi esze, hogy per kopf csak 1-1 előételt-főételt tálaljon, megvárja, míg befalják a kövérek és ha még fér beléjük, hát kapnak egy újabb menetet. Büfé/allUcanEat zabáltatás idehaza csak dögkútból kihalászott tetemek felhasználásával lehet rentábilis befektetés.

Mindkét oldal hibás.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2010.09.02. 20:38:29

Akkor elnezest kerek Gastroger, de teljesen felre ertelmeztem az elso irasod. Ugy vettem le belole, hogy a vendeglatost veded. De akkor meg sem, s ugy nezem velemenyuk sok helyen egyezik.Ha igy folytatja, hamar bezarhatja a boltot a kiscsavokam.vagy nezhet ha egyszer felgyujtja valaki :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.09.02. 20:43:18

arra lennék kíváncsi, hogy honnan tudták mindenki telefonszámát?

+ha olyan spúrlosak,mér telefonálgatnak utólag?

Gastroger 2010.09.02. 20:43:34

Egyszerű: Tulajt aki telefonált felhívni, megkérdezni, hogy mi is a probléma? Hogy túl sokat ettünk? Hogy sokáig maradtunk? Kérem adja írásba vendég@homár.hu-n. Jah, és a kövér bajszos pincér kritikán aluli, a kiscsaj lófaszt sem tud, és nem vagyok megelégedve, és ezt nem csak önnek mondom, hanem elküldtem a T. Homárra, a fogyasztóvédelemhez, meg annak a kis szemüveges pattanásos kegyetlen fejű ürgének, (Kathy Attila?) aki amúgy kegyetlen kis csákó lehet. :)
Ha személyes problémája van, kérem fáradjon el ebbe, és ebbe az étterembe és fejtse ki, mi az ami kibaszta Önnél a kultúrbiztosítékot, szívesen meghallgatom.
(Jó azért egy egy vascsővel nem kell beverni a fejét, de hallgatassék meg a másik fél is). Beszélgetés rögzít, ide kirak, telefonszám véletlenül kikerül.
Ántsz-es, Apehos, stb ismerősök véletlenül értesít.
Bót bezárhat.
Komment vége.

igazságos 2010.09.02. 20:43:41

@janosbacsi: Bocsánat, de ezzel nem értek egyet.

Magyarként, ha nyaralok, nem tömöm magam halálra, ha ingyenes a kaja. Annyit eszek, amennyi jólesik, de soha nem annyit, hogy felfúvódjon a gyomrom, és rosszul legyek tőle. Ezt kéne tudatosítani némelyik emberben, és most nem csak a kövérekről van szó. A korlátlan nem azt jelenti, hogy halálra zabálják magukat a népek, mert nincs pénz. Aki egy ilyenre befizet, annak van pénze ennivalóra, meg éttermekbe járni, all - inklusive utazásokra.

De itt most arról van szó, hogy benne van a reklámba, hogy korlátlan fogyasztás. Akkor a tulaj ne sirámoljon, ne nézzen csúnyán, ha többen jönnek, többet esznek, isznak.
Az nem a vendég hibája, ha a tulajdonos nem tudja helyesen értelmezni, mi az, hogy korlátlan. Ez a vásárlók becsapása.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2010.09.02. 20:43:43

Janosbacsi teljesen igazad van xd a magyar szeret ingyen elni. En is imadom ami ingyen van, de szerintem ezzel barki igy van :)

Jaffar 2010.09.02. 20:44:22

@janosbacsi:

A korlátlan étel/ital fogyasztás fogalma nálad mit takar?

Ettöl függetlenül részben egyetértek, de ebben az esetben nem a vevö a hunyó. Egy átlag ember nem képes 5000Ft-nyi ételt megenni, ha nagyaon éhes, akor is max 3000-ben megáll, de valszeg még annyi sem. A vendéglö egy lehúzás ebben a formában, de csak azoknak a balekoknak, akik még a számlát is kifizetik, miután nem kapták meg a "szolgáltatásukat".

Mylady 2010.09.02. 20:45:22

Ez elég durva.

Én kb 8 éve jártam ott, egy huszonakárhány fős társasággal. Nem volt gondunk. Az ki volt mondva előre, hogy desszertet étlapról kell kérni és fejenként max 1 (vagy kettő?) jár. De nem problémáztak, amikor a fiúk több adagot is megettem, a lányokét simán megspórolták.

És voltam még egy másik ilyen helyen is, valahol a Rákóczi úton, ott 3 óra volt a szintidő. Amikor rákérdeztünk, hogy állunk idővel, azt mondták, maradjunk nyugodtan amíg akarunk, nincs sok vendég, nem kell az asztal (4-en voltunk).
Hát, így is lehet. Igaz, mi kulturáltan fogyasztottunk...

Jaffar 2010.09.02. 20:46:41

@igazságos:

A korlátlant hadd döntse el a vevl maga. Ha paraszt és kihányja a felét, akkor azt teszi. A korlátlan egészen addig az, amíg nem lesz az étlapra írva, hogy pl. *max 2 föétel/fö * max. 2 desszert/fö etc.....de ebben a pillanatban már nem lesz a dolog KORLÀTLAN. Éééééérteeeeem?

janosbacsi 2010.09.02. 20:47:03

@igazságos: Teljesen igazad van, de sok évnyi utazás és konferenciára járás tapasztalataiból mondom, hogy a magyarok ilyenek. Ezen nem tudsz segíteni, csak elbújni, eltávolodni minél messzebb magyar embertársaidtól és nem beszélni a nyelvet, nehogy a disznók közé keveredj.

Az üzletvezetőnek nincs annyi esze, hogy megfelelő feltételeket szabjon, inkább hazudik, s utólag beanyázik a vevőnek. Ez a magyar módi másik oldala.

igazságos 2010.09.02. 20:48:23

@Jaffar: Ezt magyarázom én is. Ha a tulaj ezt másképp gondolja, legfeljebb nem megy a vevő oda többet. De azért, az emberek fejében is rendet kéne tenni, főleg, ha bedőlnek egy ilyen hirdetésnek, pofátlanul viselkednek.

PUFI 2010.09.02. 20:49:53

@Gastroger: Sasfióka próbálta másnap és harmadnap elérni az üzletvezetőt telefonon, de bármilyen időpontban hívta, sohasem volt elérhető, a személyzet szerint. Nagy valószínűség szerint letagadtatta magát!

janosbacsi 2010.09.02. 20:50:19

@Jaffar: Na erről beszélek. Nézd meg hogyan étkezik egy skandináv, egy német és utána nézz meg egy magyart.

Mindegy, hogy belefér-e, mindegy, hogy már majd szétszakad a hasa, úgy feszít, azér még zabál bazeg mer kivanírva, hogy INGYÉ AKÁMENNYIT! Mintha ez lenne az utolsó vacsorája. Fejben vagyunk elmaradva. Pont.

Jaffar 2010.09.02. 20:50:20

@janosbacsi: "Az üzletvezetőnek nincs annyi esze, hogy megfelelő feltételeket szabjon, inkább hazudik, s utólag beanyázik a vevőnek. Ez a magyar módi másik oldala."

Ez az amit nem tehet meg, és amiért nem neki van igaza. Btw aki dolgozott vendéglátásban az tudja, hogy .."a vevönek MINDIG igaza van"!!
Amíg ezt nem tanuljuk meg, addig nem is kell cilvilizált európáról, meg a jólétröl gondolkodnunk. Addig megmaradunk balkánnak.

bean 2010.09.02. 20:51:47

en.wikipedia.org/wiki/Mongolian_barbecue

vicces. nálunk a mongolian bbq az olyan helyet jelent ahol mindenféle nyersanyagot összeszedsz a tányérodra, odaadod a szakácsnak aki megsüti neked helyben. Olcsó, általában súlyra fizetsz, mindegy hogy az répa vagy rák.

Ebből hogy lett madártej?

Jaffar 2010.09.02. 20:53:00

@janosbacsi:

Ez igaz, de megteheti, mert a "szerzödésben" benne foglaltatik, hogy adott összegért annyit eszik (zabál), amennyit akar. Én sem teszek ilyet, pedig elég sürün járok hasonló helyre, de ettöl még nehogymá a paraszt vendéglátós legyen a "szegény".

Az akcijós egyébként a másik nagyon menö dolog, azt is szereti a magyar :)

igazságos 2010.09.02. 20:53:22

@Jaffar: Úgy van. Elméletben. De ameddig mindenki leszarja a másikat, addig tényleg balkánok maradunk.

A vevő is hülye, mert ennek ellenére is oda fog menni enni újra, meg újra, nem fog csődbe menni a hely. A tulajok meg bármit megtehetnek, mert nincsen hely, ahol reklamálhatnának. Ugyan már, Apeh, meg Fogyasztóvédelem, meg stb. Senki nem foglalkozik semmivel addig, amíg a tulaj megkeni a hatósági embereket, meg van jó sok rokoni, ismerősi kapcsolata velük.

Kalmár 2010.09.02. 20:53:56

@igazságos: NE!
Tartsd meg a tudást. Érdemtelen vagyok rá. Sajnálom, hogy értelmetlen gondolataimmal megzavartam a csütörtök estédet.
Mi lenne, ha szó nélkül hagynád, ha valamit nem értesz?
Persze jobb ha kijön, még bajt csinál.

Jaffar 2010.09.02. 20:55:36

@igazságos: A vevö akkor hülye, ha hagyják elzavarni és ráadásul még ki is fizeti a cehhet. Én biztos nem tenném ilyen estben, nemhogy visszamennék oda mégegyszer.

Btw, végre egy poszt, ahol ki van írva a tróger cég neve is.

Gastroger 2010.09.02. 20:56:16

@Salata: lehet én voltam félreérthető, és egy kicsit eltúloztam a magyar ember "all inclusiv" étkezési kultúráját, és több mondat jutott ennek, ezért meg én kérek elnézést.

Próbáltam objektív lenni, vica versa.
Mint vendéglátást kedvelő, szerető, tesztelni szerető (azt nem írom, hogy hozzáértő) ember, a telefonhívás, a kitessékelés mint tény - alap nélkül- felháborító. Igen, azt is írtam, hogy bizonyos esetekben (botrányos viselkedés) elfogadható. De nem a kaja mértékéért.

Sőt, még azt is vállalom, hogy van olyan típus, aki direkt potyázni, és kibaszni megy ilyen helykre (lásd kommentekben a reggeli elpakolós, kajába beletúrós, majd visszaküldős típusokat). Ezeket is megvetem. Ahogy egy vendéglátós is megvetheti, sőt kell is, mert nap mint nap találkozhat velük. De ilyen módon, vagy ártatlanul FELHÍVNI valakit.. az komolyan kiakasztó.

De kezdek kedvet kapni, hogy teszteljem, s majd a blogomon bemártsam. (vagy felmentsem). :)

Voltam egy viszonylag jó szállodában, ahová úgy mentem vissza "üzleti évzáró vacsora" után, hogy nem emlékeztem rá, hogy kerültem oda. Reggel amikor felébredtem (ruhástul), hirtelen nem tudtam hol vagyok, aztán láttam, hogy az állólámpa felborítva, a szőnyeg tele szilánkokkal, a ruháim szétszórva.
Nagyjából összetakarítottam, majd kicsekkoláskor jeleztem, hogy sajnos éjjel beleakadt a lábam a tegnap kért hálózati kábelbe, és elborult a lámpa, és eltörött, természetesen a kárt kifizetném, és nagyon sajnálom.
Nos gondolom látták, hogy úgy vittek haza.. Lófaszt kábel.. De csak annyit mondtak, semmi baj, előfordul, majd hívjuk a karbantartót. MI a tanulsága? Ha nem szólok, akkor lehet utólag küldik a csekket. Vendég voltam, hibáztam. Vendéglátók voltak megértették.
Ennyi.

janosbacsi 2010.09.02. 20:57:28

Az itt felszólalóknak el kellett volna kérnie a panaszkönyvet. Zabálni van merszük, de teleírni a panaszkönyvet és elhozni az aláírt, lepecsételt másodpéldányt már nincs?

Az üzletvezetővel meg nem telefonon, hanem személyesen kell beszélni.

kissertés 2010.09.02. 20:57:34

Őszintén szólva simán elhiszem a történteket. Régebben voltam az étteremben legalább 3-4 alkalommal, nem volt semmi okom panaszra.
Ellenben könnyen lehet, hogy vezetőváltás volt, mert pont jó három hete jártunk ott külföldi ügyfelekkel, s megvallom őszintén, én éreztem magam kényelmetlenül. Minket nem hivogattak telefonon (még csak az kellet volna), de a megjegyzések nem maradtak el.
Eleve, egy vendéglátós hogy mer megjegyzést tenni! Az biztos, hogy én nem égetem többet magam náluk, s egy ügyfelet nem viszek oda többet.

Csak a tisztánlátás végett: több fajta ételt szoktunk fogyasztani, a húsoknál az ügyfelek többször is sorban álltak, de nem volt két pofára zabálás.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2010.09.02. 20:57:42

Egyertelmu az egesz, fizetett a vendeg a penz a zsebbe, rugjuk ki.
gondolom olyan felfogassal, ha mar fizettet akkor vegzett
de jo hogy magyar vagyok s nem mongol. amugy sok helyen jartam mar, de tenytleg a magyar nep a legokosabb a vilagon, sok orszagban csalodtam mar de nagyon.

Jaffar 2010.09.02. 20:58:19

@bean: Ahova én járok, ott a "sima" kész kaja (kínai) 12€ és annyit eszel amennyi belédfér. Míg, amit te választasz ki nyersanyagot (van vagy 50-60 féle) és azt ott sütteted meg, az 15€-ba kerül, szintén annyiszor eszel/süttetsz, ahányszor akarsz. Viszont a piáért fizetni kell, mert abban van a haszon. Legalábbis külföldön. Bárhova mész, ott az innivaló egy étteremben nagyságrendekkel több, mint nálunk.

PUFI 2010.09.02. 21:09:03

@janosbacsi: A másik 2 esettel ellentétben, mintket az ott-tartótkodás alatt nem ért semmi inzultus. Hazafelé, kb 20 km-re Budapesttől kaptuk a telefont.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 21:15:33

Azér mekkora fles itt a több vadmagyarekéző poszt után megin bunkómagyarozni. Mókás.

HgGina 2010.09.02. 21:16:38

Foglaljon helyet egy vacsorára a magyar birkózóválogatott. Aztán makd meglátjuk, ki mennyit eszik, és azt is meglátjuk, melyik pincér vagy hülye mongol mer beszólni mondjuk Hegedűs Csabának.
Következő napra a judo-véogatott, azután az a pár magyar szumos, aztán a kajak-kenu csapat, aztán... aztán...
És ki ne hagyjam Fekete Lacit a fiával és a többi madárétkű erős emberünket.
Az egészet pedig vegye fel a Kandi Kamera!

igazságos 2010.09.02. 21:16:47

@Kalmár: Csak tudod, én megjegyzem azoknak a helyeknek a nevét, ahol nem basznak át. Főleg, ahol kajálni lehet, jól bánnak veled. Értelmetlen volt, amit mondtál, de nem várom el, hogy felfogd.

Addig meg feleslegesen jártatod a szádat.

@Jaffar: Igazad van, de harmadszor, és negyedszerre is hülye, ha ezek ellenére is odamegy továbbra is. Meg legalább tenne úgy, mintha kiállna magáért, egy picikét. Még ha nem is lesz semmi eredménye.

sati 2010.09.02. 21:19:36

Érdekes.
Én kb 3-4-szer voltam ott, legutóbb márciusban, igaz nem nagy társasággal, csak kettesben. Mindig rendkívül udvariasak voltak, és még szinte ki sem ittam a sörömet, már kérdezté, hogy hozhatom-e a következőt. Legutóbb annyit ettem, hogy alig tudtam járni utána. Nem kétszer, legalább 3-4-szer álltam sorba. Nekem csak jó tapasztalatom volt velük...

Pista bá 2010.09.02. 21:22:35

ha ez az egész igaz, akkor ez a leggázabb vendéglátós horrortörténetek egyike amit életem több, mint 4 eddigi évtizede alatt hallottam

Inter Face 2010.09.02. 21:27:53

@Bluesrider: Ott voltam én is Monor főút 990ftért korlátlan kaja!Magyaros ételek vannak deszert általában csak 2féle de a kutya nem szól rád ha 3tányér csülköspacal után 5tál somlóit betolsz.Viszont amibe beleettél és otthagyod azt ki kell fizetni ,de ez normális dolog.És minő csoda ennyiért is megéri nekik csinálni!El kell kerülni mindenkinek ezeket a lehúzós pofátlan mongolokat,menjenek szépen tönkre azt érdemlik.

repecs 2010.09.02. 21:34:47

Ez olyan mint a korlátlan net. Valahol ezazt jelenti hogy a 10/2M net 1Giga forgalom után 64k ra korlátozva aztán használd. Ha ezzel reklámozzák akkor bele kel férjen ez is. Vagy legyen határ.

Aurian 2010.09.02. 21:39:37

Ilyenben mi is zabáltunk a haverokkal Skóciában tavaly, csak aztán egy pont után mikor már többen is nagyon be voltunk baszva udvariasan elkezdtek kitessékelni minket, de még jó előtte szedtünk és szatyorba belekotortunk néhány púpozott tányért, meg megbugáztunk néhány evőeszközt. Nehogy már nagyon megérje nekik és még mi legyünk átverve. Legközelebb mennék ilyenbe addig ennék még bele nem döglök, utálom ha rajtam nyerészkednek.

repecs 2010.09.02. 21:41:20

Mi van akkor ha a magyar azért zabál mert fusztrált, idegbeteg. Akkor ez már orvosi eset és nem szabad bántani.

világoszöld 2010.09.02. 21:48:29

Először cca 17 éve hallottam a mongolról, és sokszor voltunk ott. De most már vagy két éve nem látogattuk. Nem azért , mert rossz volt, csak nem jutott eszünkbe. Régen viszont jó volt a tapasztalatunk, lehet, hogy a vezetés / tulajdonos / változott azóta. Egyszer egy teljes iráni kosárlabdacsapatot láttunk ott / az is hülye volt, aki kitalálta nekik ezt a helyet/ ettek felyenként egy kis tál salátát, és két barackot. DE a fejpénzt nyilván leperkálták a végén. Meg sok olyan vendéghölgy is van, aki max. fél adag salátát eszik egy ásványvízzel, ugyanazért a pénzért. Szóval ilyen alapon müködik a büférendszert, és ha jól van müködtetve, a vendég elégedetten távozik, és a vendéglős is megtalálja a számítását. Egyik kedvencem a Tanne Budakeszin.

cso zsi 2010.09.02. 21:59:07

@Megdobbent: Hirtelen kettő jut eszembe, a Ticketpro az egyik, a másik a Tele5 taxi.
Gondolod, hogy kettejük miatt az egyik alternatív szolgáltató (tán a GTS) fenntart 999997 szabad számot?
www.google.hu/search?q=telefonsz%C3%A1mok+budapest+555&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a

Zssssss 2010.09.02. 22:00:33

Én is jártam ott, régebben többször is. Mindig jó tapasztalattal és főleg tele hassal távoztunk és egyszer sem telefonáltak ránk. Igaz, nem is ettük magunkat betegre, bár tény, hogy a "korlátlan" fogyasztás ezt is takarhatja.

Annyit ettünk, amennyi jól esett. Úgy emlékszem, hogy a húspultnál kétszer-háromszor is sorba álltunk, de az adagokat úgy lőttük be, hogy elférjen még a desszert is. Sőt, az egyik előttem állóra maga a sütögető tukmálta rá a több fürjtojást, mondván, hogy 1-2 az nem elég. De mint már említettem, ez nem mostanában volt.

Ha igaz a levelek tartalma, az nagyon szomorú.

cso zsi 2010.09.02. 22:07:02

@igazságos: Ez a jó hozzáállás. Otthon 4 szelet rántotthúst tolok az arcomba, nem kiklopfolva, és mivel combból készítem, így aprónak sem mondható.
De a már felemlített másik "szedd magad" étteremben negyed adagokkal készítek magamnak tálat, hiszen mindent megkóstolnék, amit otthon nem szoktam főzni.

Monarch (törölt) 2010.09.02. 22:07:46

@Kilo166: Mongolian Barbecue neven van hasonlo etterem Zürichben is, hasonlo elven mukodik. Nem tudom, hogy van-e barmi koze a mongolokhoz, vagy csak igy szoktak nevezni az ilyeneket, vagy csak egy ilyen lanc.

kissertés 2010.09.02. 22:10:25

Még annyit, hogy bár mi egyszer sem zabáltunk annyit, hogy ebből veszteségük legyen, noha jóllakottan távoztunk, azért az tény, hogy akkor se lehetne egy szavuk se, ha az összes nyersanyagot a belembe tömöm.

dfactor 2010.09.02. 22:11:40

Magyarok vagyunk, tehát a svédasztalnál egyetlen szabály van: fájdalomküszöbig!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 22:13:57

@Rosszindulatú Vászka:
ez nem bunko magyarozas
ezek tenyek
van a magyar aki kijon 1-2 evet tervez
pezt keresni, persze feketen
na ezek sporolnak az utlso centig, ilyen" tudok egy kinait, annyit eszel amennyit akarsz 7-8 dollarert" es adjak a cimeket
a legolcsobb fos kenyeret vveszik a boltban a lohugy uditoket es olyan felvagottakata amihez kepest a parizsi az isten teremtmenye
aztan 2 ev utan hazamennek 20 ezer dollarral es mindenki boldog
nem az a baj hogy ilyen buffekben esznek, hanem hogy nem tudjak a felet sem megenni amit kiszednek
a vendeglosnek nem baj, leszarja
aztan van a nyaralos magyar
hu bazmeg 30-bol kijottunk a tengerparton/ szendvicsek, konzervek hutotaska, svedasztalrol bepakolas rogyasig, mar reggel
jo lesz vacsorara
meg ugye ez
Ok sem vacsorazni mentek
enni mentek
huuuu 5000-ert amennyit akarok, aztaqrwa, akkor adjunk neki
en altalabn eldontom mit ennek es az alapjan valasztok ettermet
/ja es ez nem csak a "regiora "vonatkozik
de jellemzobb/
/" csutortokon a sajtbureger 50 cent, es mennek vesznek 15-ot muhhaha/
mert szar

eweres 2010.09.02. 22:39:24

egy korlátlan menüt kérek!
házhoz szállítással
:)

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2010.09.02. 22:41:06

Érdekes ez a három tapasztalat, én is évek óta ismerem a mongolt, sokat jártam oda sok barátomnak ajánlottam. Aztán leszoktunk róla.
Egyrészt mert magunk is egy komoly színvonalesést tapasztaltunk, de soha nem a kiszolgálásban, inkább a választékban. Ennyi pénzért nem pulykát és csirkét hanem különleges húsokat akarok enni, mint régen (mufflon, ló, kecske, vadak, nyúl, stb. spáci mártásokkal, mint a barnaszósz - ez mind volt régen). Ezt egyszer szóvá is tettem nekik emailben, amire a válaszuk az volt, hogy kaptam egy családi meghívást tőlük , sok elnézést és ígéretet, hogy visszaállnak a régi stílusra. Tényleg volt minden amikor elmentünk leenni a meghívást, vezető személyesen sürgött az asztalnál, szóval éreztem, fontos volt neki, hogy ne bukjon el egy vendéget sem. Sajnos mivel az árak is emelkedtek (megszűnt a kedvezményes időszak pl) és hát azért a választék csak csökkent, leszoktunk róluk.
De a kiszolgálás mindig tökéletes volt, tolerálták az extra kéréseket, szóval nálam 5*. Igaz 2 éve voltam utoljára, általábban 1 előételt szoktam enni, bár a tiramisuból volt hogy 3x fordult a csaj, de szót se szólt! Húsból meg hát 3-4 forduló az alap, hiszen azért megy az ember oda elsősorban.

A beküldők esetéről a véleményem. Egyrészt valóban idegesítő lehet 20x fordulni előétellel, 20x desszerttel, de bele kell férjen, ezért vannak, vagy miért nem rakják ki pultra, hogy elvehesse mindenki?! A kérdés, hogy a cuccot csak kikérték, belekóstoltak aztán kuka vagy el is fogyott? Mert ha előbb, én is elhajtanám a fenébe a parasztot, egye meg amit kikért.
A másik fele a dolognak, hogy az előétel és desszert adagok egyre kisebbek lettek, szóval ha az ember abból is szeretne fogyasztani - hát többet kell fordulni, ez tény.

Bárhogy is, ha a társaság normális volt, megette amit kikért, akkor sajnos a mongolban valami eltört. Ellenben ha a társaság olyan igazi magyar volt, akkor valahol megértem a vezetőt - bár akkor is minősíthetetlen, hogy utána telefonál az embernek. Írja fel egy tiltó listára a nevét, számát és neki nem lesz többet szabad asztal, de ez a rátelefonálás elég alpári dolog.
Nehéz igazságot tenni, ha az ember az érem egyik oldalát ismeri csak.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2010.09.02. 22:44:32

Bocsánat, most látom visszahozták a kedvezményes délutáni árat. Hamu!

Vladimir Harkonnen 2010.09.02. 22:45:35

@Tungus: Monoron 1000 Ft/fő a korlátlan kaja, de a piát fizetni kell!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 22:50:18

@bunny.hu:
igen
nem tudhatjuk mi is tortent
de az utana telefonalas nem OK
a kitiltas sem, ha nincs ra alapos ok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 22:52:07

@Vladimir Harkonnen:
a Mechwart ligetnel meg punci formaju sajtburger van
89 ft-ert

Mylady 2010.09.02. 22:54:22

@bean: Ez is olyan hely.
Viszont a desszertek között relatíve kevés olyan van, ami ott helyben megsütött húsból készül... Na, ezért a madártej.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 22:59:54

@Mylady: a madartej bizalmi kerdes
sehol nem szek
csak anyukamnal
Mary nem tudja mi az
a birdmilk-nel elg furan nezett ram

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.02. 23:05:09

@Aabroncs: igenis hülye vagy, kisfiam. Véleményt nyilvánítottál valakiről, akit nem ismersz, anélkül, hogy utánanéztél volna. A véleményed pedig, kérlek, egy fasság volt, nevezetesen az, hogy Medwe az éttermesek spanja. Tanulj írni-olvasni-értelmezni, rád fér.
A véleményed meg tényleg annyit ér, mint az enyém vagy Medwéé vagy bárki másé, hiszen a hülye is egy szavazat, demokrácia van.

N.Imre 2010.09.02. 23:28:40

Grazban az Annen Strassen a híd közelében van egy kínai étterem, ahol 10 Euroért lehet annyit enni, amennyit akarsz. A választék sokkal nagyobb, mint a Mongolian Barbecuben, és a nincs pincér. Még az előétel is önkiszolgáló. Ott ehetsz japán ételsort is, meg kínait, sokféle halat, sokféle levest, húsokat, rengeteg féle gyümölcsöt, és annyit, amennyi beléd fér.
Mi öten voltunk ott, és halálra zabáltuk magunkat. Az átlag azonban nem bír annyit enni, hogy a vendéglősnek ne hízzon a pénztárcája.
Aki éhes, menjen Grazba.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 23:39:45

@fogsunder: Jah értem. Sushi ügyben járatlan vagyok. Kösz a felvilágosítást. :)

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 23:40:28

@hagyma: a nagy büdös lófaszt.

Az idegenbe dolgozós sporólós meg generál.
Itt is, ott is. Ebbe most ne mennyünk bele sztem. Nem tudhatod, hogy az a híg üditős lúzer honnan jött. Mennyire méjről és mire spórol. Azért ne feledd, itt egy kiszabott alsókategóriás kis kocsi sokévi melósfizetés és nincs rendes tömegközlekedés. Tán még emléxel rá :(

Amúgy meg ahol eddig nyaraltam, a bunkóság meg a gyűjtögetéses kajálás nem születési hej függő volt. A labanc meg burkus meg holland meg brit proli pont ojan ajjanép, mint a hun, csak drágább ruhákban néz ki szakattnak. Sztem. Monyuk az is torziccsa az értékítéletet, hogy ami nekem fúlos luxusnyaralás, az a nyugati melósnak kabátgombért elmegy. Szal ezt sztem most benézted.

A madártejet meg külföldieknek a következőképpen szokjuk fordítni:

Ungarische vanille
Somlauer vanille

Amúgy meg francia lelemény, úgy hívják, hogy "Oeufs á la neige".

Remélem, így be tudod adni Mary-nek ezt a patent csemegét :P

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 23:44:53

@Rosszindulatú Vászka: Azzal együtt ahogy így végigolvastam a többséget, tényleg idegesítő. Ismi mondta egyszer, hogy az úristen azt észt osztotta el a legjobban, mindenki nagyon elégedett annyival, amennyi jutott neki. Na ez most eszembe jutott, sokszor.

Mackósajt66 2010.09.02. 23:47:13

@janosbacsi:
Mi az idén egy jónevű szállodában voltunk a nyáron Sopronban, ahol "annyit ehet amennyit akar" jellegű büféreggeli volt, elég nagy választékkal.
Volt egy kb. 20 fős csoport, akik az ingyen narancsléből nyomták tele a 2 literes műanyag ballonjaikat, és a reggelizés közben szinte mindegyik gyártotta magának a szalámis, húsos, stb. szendvicskéket igen nagy számban (gondolom, napközbeni fogyasztásra).

A kirakott tálaknál tolakodtak, mindegyik annyit szedett, mintha még két embert is meg akarna etetni.

Na ez a csoport NÉMET volt, mi is, meg a többi magyar is elhűlve néztük mit művelnek...

Szóval nem kell általánosítani.

mansouri 2010.09.02. 23:51:59

@hagyma: floating island a madártej angolul, és eredetileg francia desszert.

Chilly 2010.09.02. 23:54:35

Mmmm... Pont nekem való az ilyen hely!!! Bár nem vagyok nagyevő, de a Mongol étterem kedvéért most kivételt fogunk tenni! Rá is fogom beszélni pár barátomat, hogy menjünk oda. Az biztos, hogy mindent meg fogunk enni, de ha mégsem, annyit megér nekem, hogy 8-szor szedjek desszertet, és csak belekóstoljak mindegyikbe!
Az ilyen éttermet, illetve a személyzetet - ha velünk is így fog viselkedni - sz*rrá kell szivatni!
Akár még a rejtett kamera is szóba jöhet...
Egy biztos, ha számítunk rá, hogy a cincérek ki fognak nézni az étteremből, felkészülten megyünk oda és teleírom a végén a panaszkönyvüket!

Páneurópai Harci Kos 2010.09.03. 00:14:55

Jóember a Mongol tulajdonosának:
vagy fizettek x pénzt, vagy irok a homárnak és jól ellehetetlenítelek.

ez megy most
grat.

u.i. a trófea is eléggé szar, bármelyik.

Powerpill 2010.09.03. 00:15:47

én a 18. szüleésnapomat ünnepeltem az étteremben, igaz ez már lassan 10 éve volt. mi akkor kaptunk egy külön szobát, egy saját pincérnőt, akit szegényt rengeteget ugráltattunk, hisz a kb 20 fős társaságomnak fél literes kancsókban kihozni a bort, nem egy ideális ötlet. én a magam részéről kb 6 alkalommal mentem húst süttetni, az ég tudja mennyi desszertet ettem és hány liter ital folyt el. semmi kifogásom nem volt és azóta is ajánlom a helyet minden ismerősömnek, akiktől mindíg kivétel nélkül jókat hallok vissza, kivéve egy esetet amikor a pincér állítólag egy faszfej volt. mindenesetre vissza fogok ezután a post után menni oda a közeljövőben, és mindenből ki fogok rendelni, megnézem magamnak ezt. hiányzik már egy kis anyázás egy üzletvezetővel :)

bütyök 2010.09.03. 00:19:32

figyi, te ezt komolyan végigetted???
Egy eperkrémlevest, majd egy frankfurtilevest. Ezt követte egy meleg előétel: kacsamellfalat. Majd ettem KETTŐ szelet húst rizibizivel, fokhagymás mártással. Továbbá ettem kb. tíz "kisháromszögnyi" füstölt karaván sajtot, tökmagot, és egy tányér sült krumplit (álánatúr). Ezt követte kb. három dinnyefalat (kb. két harapásnyira voltak felvágva). Megettem egy banánt (kettőt vittem el, de egyet elcsórtak az asztaltársaim), valamint apránként egy pár kanál pirított tökmagot. Végezetül desszertként megettem két madártejet (kb. két deci volt egy), egy sárgadinnyés-túróhabos fagyit (egy gombóc fagyi, egy gombóc sárgadinnyés túróhab), meg még további két gombóc vaníliafagyit. Megittam 2 x 2 dl őszilét, egy fél pohár sangriát, két pohár kólát valamint egy kapuccsínót. [Igény esetén asztaltársaim étkezését is "rendelkezésre bocsátom", de jellemzően az enyémhez hasonló, sőt volt aki ennyit sem evett.]

sorica123 (törölt) 2010.09.03. 00:31:02

@hagyma: olyan helyen, ahol egy adag van, és az ló adag, én is szoktam dobozt kérni. Nincs abban semmi ciki, amikor fehérmosogató voltam, én spec utáltam, hogy marék diókat meg fél tál színestésztákat kellett kidobjak a kukába, mert senki nem rakatta el (mert 'nem illik', meg 'snassz'... hidd el nem az a snassz, hanem az, ha nem tudsz kés-villával enni, meg azt hiszed a Carmina Buranára, hogy az egy kaja).
Itt másról van szó, svédasztalos meg all-inclusive helyen valóban bunkóság 'bevásárolni' egész hétre. Ahogy az közmondásosan jellemző állítólag a magyar turistákra mindenhol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 00:41:51

@Rosszindulatú Vászka:
azert en latok ulonbseget
sorry@mansouri:
en elbol leforditottam csak a humor kedveert
de aztan almondtam mi ez
ugyse ismeri:)
@sorica123:
hogy lenne mar gaz ha dobozt kersz, az a normalis
de buffe jelleggu etkezesnel nem tul gyakori
nem csak a magyarokra, de "regionkar" jellemzobb
ettol meg nem vagyunk rosszabbak
mindenkire meg van a "jellemzo"
bufeges
sporolas
hangoskoda
lereszegedes
tetszik, nem majd minden nemzetnek meg vannak a zaszlovivoi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 00:46:34

@Rosszindulatú Vászka:
hogyne tudnam mire sporol
haza akar menni es lakast akar meg kocsit
en nem nezem le, de ez teny
oreg hal vagyok
amerikai melos meg evekig ki sem mozdul nyaralni
nem teheti meg
nem tudom tisztaban vagy-e az amerikai szabadsagolas rendjevel?
hat eleg erdekes
Mary eleteben nem volt ugy jifejezetten nyaralni hogy tengerparton aztatom 2 hetig
es nem O az egyetlen
mondjuk en is a celiranyos aktiv szabadsag partjan allok
Orlando Las Vegas stb
1 het
es olyankor bizony nem minden este elegans etterem, johet a meki, meg a subway
meg a buffet jellegu cucc
de estere nem spejzolunk belole:)

Mackósajt66 2010.09.03. 00:49:03

@sorica123: Miért mondod te is azt, hogy a magyarokra jellemző ez a mentalitás?

Pont az előbb írtam le egy nyári tapasztalatomat, hogy a német turisták milyen überbunkók voltak a soproni szállodában. Én ott és akkor egy magyartól sem láttam hasonló bunkó viselkedést.

És a pincérek sem szóltak rájuk, sőt, amikor az egyiket megkérdeztem, hogy ezt miért hagyják, , csak annyit mondott, hogy már hozzászoktak...németek.....

Szerintem az ilyen bunkó viselkedés nem a magyar turistákra jellemző, hanem a bunkó turistákra...., akik közöttpesze nyilvánvalóan van magyar is, sajnos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 00:54:59

@Mackósajt66:
a nemetek nagyon bunko modra tydbak viselkedni
/ott se mindenki/
de a celkeresztben nem az elelmiszer begyujtese van:)/

vernarancs 2010.09.03. 01:41:54

Mi a faaaasz? Hivogat az etterem tavozas utan? Szopjanak le bo nyallal! Meg ha igazuk is lenne a "penztartol valo tavozas..." torvenye rajuk is vonatkozik! Micsoda egy faszcibalo nepseg. En jartam naluk regebben es degeszre zabaltam magam. Igaz 5 eloetelt vagy 5 desszertet nem tudok megenni, mert engem inkabb a mufflon hus meg a 3 csilliard korso sor erdekelt. Akkor meg nem voltak taho parasztok. 5000 penzert terdelhetnek erosen, a tizedet sem fogyasztja egy atlag kakabelu magyar. Meg 5 eloetellel sem! Tessek a trofeaba jarni, ott nem ilyen parasztok.
Valamint, es ezt kurva komolyan gondolom, a mongol szo minden nyomat tessek eltavolitani az etterem nevebol, logojabol, faszom tudja milyebol. A mongolok egyreszt ilyen szarokat (mufflon, hahaha) nem esznek, masreszt nem ilyen tirpakok, sot! Ingyen zabalhatsz ami beled fer. Megint egy jo kis magyar atbaszos hely.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.09.03. 02:03:04

Én se tapasztaltam ilyesmit a Mongolianben, igaz nagyjából megettem amit kértem, és nem kóstolónak használtam egy tányér ételt.

De amúgy ebben a műfajban nekem a Tanne a kedvenc, szigorúan amikor nyitva van a szabadtéri részen a grillpult...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 02:26:08

@hagyma: Ha most nekiállsz bizonygatni, hogy mennyire csodálatos dolog az, hogy valaki dolgozik mint egy állat vagy kettő, és még évente egyszer nyaralni sincs pénze, akkor nagyon fogok röhögni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 03:12:54

@enamel: dehogy allok
a huttomagnesunkon s rajta van agggy Istenem egy lotto milliot
ez bizony nem megyunk nyaralni minden evben
tudjuk hanyas a kabat

vernarancs 2010.09.03. 03:49:47

@hagyma: respect. En elvezem a kommentjeidet.

zeugma 2010.09.03. 04:31:45

Most komolyan, aki "zabálj, amennyit bírsz" típusú éttermet nyit, az nincs vele tisztában, hogy miért mennek oda az emberek? A kétajtós szekrény sokat enni, a kíváncsi pedig mindent megkóstolni. Ez egy ilyen műfaj. Ha jól van kitalálva a rendszer, akkor a vendéglősnek még így is megéri - ha nem, akkor meg be kell zárni, vagy az italt külön fizettetni, de nem a vendéget inzultálni azért, mert sokat eszik. Vagy írják ki, hogy max. mennyi előételt, főételt, desszertet, stb. lehet rendelni fejenként.

Persze ha a vendég disznó módon viselkedik, hangoskodik, minden ételt csak széttrancsíroz és visszaküld, udvariasan rá lehet szólni. Ha kötekedik a többi vendéggel vagy összetöri a széket, akkor meg kidobni. De nem lehet neki beszólni azért, mert sokat eszik, ha egyszer ezzel hirdetik az éttermet...

Az meg végképp durva, hogy telefonon utánuk szólunk, hogy többet vissza ne jöjjenek. Nem mer a főpincér vagy az üzletvezető odamenni fizetéskor az asztalhoz, és megmondani, ha valami baja van? Vajon minden nagyétkű asztalfoglalót zaklatnak ezzel a "nem szeretnénk többet vendégül látni" sablonszöveggel? Addig jó, amíg egy morcosabb társaság vissza nem fordul személyesen rendezni a konfliktust :-)

Dr.Traktor 2010.09.03. 06:53:15

a lényeget gondolom már ezren leírták itten, de enenk a témának is 2 oldala van.

egyrészt ugye a korlátlan az korlátlan és kész, ha nem tetszik lehet másfajta boltot nyitni.
másrészt a pincér kussoljon semmi köze semmihez, a melójáért megkapja a kialkudott fizut és kész.

harmadrészt ha itten nem svédasztal van hanem rendelni kell akkor viszont szvsz igen szmeét dolgo "kóstolgatni", főleg ha mondjuk nem is eszik meg.

mert mondjuk vegyünk egy átlag éttermet, aztán ha belekostolsz 5 desszertbe azt 2,5-3k alatt nem úszod meg, és akkor ugye sem előétel kostolgatás sem főétel zabálás sem italfogyasztás nem votl még.
(és az nem téma hogy mekkora haszonkulccsal dolgoznak)

szóval értem mi a gondja a tulajnak/üzletvezetőnek, de a megoldás oly egyszerű, át kell alakulni normál fizetős éteremmé és kész. ellenkező esetben olyan mintha elébe mennének a pofonoknak.

egyébként aki 140km képes egy kib...ott kajáldáért utazni az nem komplett.

azt sem értem hogy a 3 társaság között egy épkézláb ember nem volt aki kérdőre volna volna a pincéreket/üzletvezetőt.

SRoland 2010.09.03. 07:27:53

Sziasztok,
elég gyakran járunk a mongol étterembe, így néhány észrevételem lenne;
- ha összehasonlítom más éttermekkel, akkor a Mongol tényleg nem olcsó, napközben 3500 este 5000. viszont kifejezetten szeretjük, mert itt nincs az a gond, hogy amit megrendeltél nem ízlik, illetve itt jobban lehet beszélgetni / enni. személy szerint én ezért inkább "céges" dolgokra szoktam igénybe venni
- az étteremnek vannak szabályai, el kellene olvasni az étlapot / ismertetőt.
- az előételeket tényleg lassan hozzák, ennek azt hiszem az egyik oka, hogy a grillezett dolgokat külön-külön sütik meg. mondjuk nem igazán értem. pl. egy leves miért olyan lassú. személy szerint én ki szoktam hagyni az összes előételt, vagy lazán süttetek valamit magamnak...
- esti órákban sohasem láttam 2-3 pincérnél kevesebbet, ha szünet volt - gondolom mert csak egy pincért láttam -, még az ültetős kislány is körbesétált, megnézni kinek üres a pohara. tény s való hogy telt háznál a hátsó részen ülőknek lassul kiszolgálása. ezért kérek én mindjárt egy liter narancslét :):)
- soha nem szóltak, hogy sokat eszünk. pedig tudok....
- desszerthez nem tudok hozzászólni, eddig egyetlen alkalommal sem tudtunk egynél többet megenni, és elég nagy adagok

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.09.03. 07:48:33

Engem hívna fel a barom! Jobban jár ha agyvérzést kapok és lebénulok különben visszamegyek és hazavágom a kurva anyjába!

Trófeába kell menni!

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.03. 07:49:20

@Hepci: Jó lesz ha visszaveszel az arcodból, kicsit nagyra sikeredett. tudatlan vagy, buta és beképzelt. Olvasd el, amit írtam, ha megy. Olvasd el mellé mait a spanod írt, aki gondolom esténként téged pipáztat kisfiam, annyira nyalod a seggét. Nem megy neked a szövegértés, csak a kötekedés, trollkodás. Bugris vagy, semmi más. Ráadásul értetlen is.Az ilyenekre mint Te semmi szükség, nemhogy a blogon, de a világon sem. Hozzá semmit nem tettél, csak csaholsz...

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.03. 07:56:28

@Hepci: Á Látom már kivagy, Troll! Elugrom majd az üzletedbe, végre a szemébe nézhetek egy ilyen netharcos, szájkarate bajnoknak, aki csak valakibe belekötni jár ide, ugatni, szemétkedni, de semmit mondani. El sem olvasni, mit ír a másik(akkor észrevetted volna, hogy azt írtam, "lehetsz " ami, ugye feltételes mód, hülyegyerek) Szerencsére a 12. ker nincs messze...Mondhatod majd szemtől-szembe, kisfiam...

Énbagoly 2010.09.03. 08:18:17

Na, azt hiszem, ez a poszt arra jó volt, hogy a Trófeát egyszer ki fogom próbálni. :))

Egyéves Önkéntes 2010.09.03. 08:42:07

@Dudi: Zamárdiban?? Muhahaha! ahol surimit kapsz rák helyett?

inci-finci (törölt) 2010.09.03. 08:47:48

@Aabroncs: nagyon ne verd meg mert rosszul mutat a valós identitásod mellé :)

@Hepci: ne szúrd le mert megrakják a popód a böribe az etikumok!

Hümüzhümümüz 2010.09.03. 09:11:05

Trófeában voltam párszor, az jó hely.

De az olvasottak után csak azért is ki fogom próbálni a Mongoliant, hogy tényleg bunkók-ééé... :D:D:D

Ms. Tunyacsáp (törölt) 2010.09.03. 09:20:11

Sziasztok,
nem olvastam végig a hozzászólásokat, így bocs, ha valakit ismételnék. Nos, én 10 éve jártam ebben az étteremben, és nagyon meg voltam vele elégedve. Azóta persze sok minden változhatott DE azt gondolom, hogy a vendégekkel is óriási baj van. Szerintem sem azt jelenti a korlátlan ételfogyasztás, hogy kizabáljuk a tulajt a vagyonából, mert kifizettük! 2-3 előétel "megkóstolása" fejenként véleményem szerint valóban pofátlanság, hiszen ha elmész ebédelni a la carte, akkor sem eszel több előételt. Aki ilyet tesz a mongolban, egyértelműen azért teszi, mert "lehet". Sajnos ez a magyar mentalitás mind a vendég, mind a tulaj részéről. Mert persze az is szinten aluli, hogy kidobjuk a vendéget, meg telefonon utólag küldjük el a francba... Szomorú...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.09.03. 09:29:57

Hm, biztos nem leszek a nap kedvence, de nekem fura, hogy 3 panaszos levél is lett hirtelen a Mongol-öngólról, és aztán sorban mindenki a Trófeját ajánlgatja.... Érdekes, nem?

Amúgy: azt én is soxor tapasztalom, hogy fél adagokat meghagynak tisztelt honfitársaim éttermekben, ha így "ettek" 23 desszertet, akkor az tényleg gáz.

(És sajnos tényleg gyomorfekélyig zabáljuk magunkat, ha valami "ingyér" van....)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 09:37:22

Kedves új hozzászólók! Azzal tisztában vagytok, ugye, hogy már elmondtuk előttetek ugyanezeket a dolgokat. Lehet ám olvasni is, nem csak írni.

Ms. Tunyacsáp (törölt) 2010.09.03. 09:43:10

@Mackósajt66:
Nem általánosítok ;-) de ezek tutira ex-keletnémetek voltak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 09:44:30

@atpijkamo: Olvasni nem menő. Az is volt már, hogy ha kiveszik az első kerekét, akkor kézipoggyásznak minősül?

Ms. Tunyacsáp (törölt) 2010.09.03. 09:45:35

@atpijkamo:
Te meg megtarthatod magadnak a véleményedet, átugorhatod a hozzászólásunkat, ha zavar. Nekem nincs időm 700 hsz végigrágására, de utólag beleolvastam néhányba, igazad van, leírták már. Örülök, hogy sokan egyetértünk. Ha van lehetőség kommentelni, hát sokan leírjuk a véleményünket. Tudod, olyan ez, mint a korlátlan fogyasztás. Csak nem fogsz felhívni telefonon....?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 09:48:56

@Ms. Tunyacsáp: "Nekem nincs időm 700 hsz végigrágására"

Akkor minek írsz? Nyilvánvaló, hogy a hozzád hasonlók a tiedet sem fogják elolvasni.

Egyébként, már az én legutóbbi hozzászólásom se volt eredeti. :)

Nyugodj le, és legyen szép napod!

Ms. Tunyacsáp (törölt) 2010.09.03. 09:52:45

Köszönöm kérdésed, azért írtam, mert elolvastam a posztot, és kedvem támadt elmondani a véleményemet. Ha más nem is, Te már elolvastad, mire Neked kedved támadt beszólni. Melyikünknek is kell lenyugodni? :-) Én jól vagyok, köszönöm, megyek tovább olvasgatni, szép napot Neked is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 09:55:39

Ez a poszt kísértetiesen emlékeztet egy tegnapira...

TGabi 2010.09.03. 09:56:42

Valószínűleg ott szúrták el a dolgokat, hogy nyilván trendiskedő, de anorex lánykákra számítottak - akik nyilván gondolkodás nélkül hagynak ott 5 ruppót a két levél saláta és az egy szem pogácsa kőkemény fogyasztása után.

De voltak, akik komolyan vették az akciót és jól belakmároztak, a tulaj bánatára. Így jártak.

Tiszta Zimmer Feri az egész...:)))

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.09.03. 10:01:54

Amúgy arra kiváncsi lennék, hogy tartják be a nemkívánatosságot... Arcfelismerő beléptetővel dolgoznak, vagy hogy?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.09.03. 10:03:42

@atpijkamo: Nem is ugyanezt: egészen máshol vannak a kötőszavak. :)

AppleJuice 2010.09.03. 10:08:17

Ez kísértetiesen hasonlít a fix tarifás taxis történethez.

pergy 2010.09.03. 10:11:52

Sziasztok,

én körülbelül 5-6 alkalommal voltam a Mongolban, az elmúlt 5 év alatt, és semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Hozzáteszem mindig 15+os társasággal. Még egy ilyen esetet is jól kezeltek a pincérek: "Kérnék még egy fagyikelyhet, vagy mi a faszom ez" (persze már bőven 8 sör után a kérdező részéről). Meg torta, ha az asztalfoglalónak közelben volt a névnapja stb.
Szóval vagy tulajdonosváltás volt, vagy énnemtudom, de ez nagyon szomorú...

Csak Norris 2010.09.03. 10:15:52

Mi ebben a műfajban a Trófeát látogatjuk.
3000 körül hétközben 5000 körül hv-n.
Van 2 órád, vad, hal marha. Önkiszolgáló és a picér csak a piával foglalkozik. Ált. 1 óra elett megkóstolunk sokmindent, a 2. ban csak beszélgetés.
Ott még nem volt ferde nézés mert le van fektetve a 2 óra.

Nem értettem meg sosem ezeket a dolgokat, hogy korlátlan fogyasztás, de csak addig amíg mi jónak látjuk.
Vagy weboldalon free letöltés 400 ft-os sms-ért.
Ezek az értelmezések olyan nagyon magyarosak...

2010.09.03. 10:18:42

Érdekes kommentek. Az ingyen kajálás az más, igen, ott egyen az ember kultúráltan amennyi épp kell, de ha 5e-t kifizetek akkor én is éhesen megyek oda, és 3 óra alatt lehet is fogyasztani, amíg nem süllyesztem el a kaja felét a táskámban addig kommentárnak nincs helye.
Mulattató sztorik. Mekkora parasztok tudnak lenni ezek a vendéglátósok...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 10:18:53

@pergy: Most ezen mit kéne kezelni? Hoz egy fagyikelyhet vagy miafaszomat, azért van ott.

Jó Estét 2010.09.03. 10:30:37

Enis kirohogtem volna a psotolot, hogy hanyinger amit osszezabal, de en nem dolgozok ott, es nem o fizet nekem, hogy kiszolgalom...

Vad.Korte (törölt) 2010.09.03. 10:33:26

Én jópár éve voltam ott. Nem megy olyan jól, hogy elvigyem a barátaimat, a cég fizetett. Egy okkal több, hogy kinyalják is seggemet is mellesleg...

Ilyen gondunk nem volt, hogy kinéznének, pláne, hogy utánunk telefonáltak volna, a pincér viszont velünk is bunkó volt. Konkrétan papírtigrisnek nevezte, aki üdítőt kért, nem sört vagy bort. S persze egyre később és lassabban jött ki.

Szarazinda 2010.09.03. 10:34:11

Most akkor csak nekem gyanús (mondjuk nem olvastam el mind a 600+ kommentet), hogy eleve erősen fakegyanús levelek után elkezdik agyba-főbe dícsérni a Trófeát.

Én asszem gyanús üzleti praktikák miatt azt hiszem, ha már bármelyik helyet kerülni fogom egyáltalán, akkor az a Trófea lesz.

Amúgy pedig mindkét helyen jártam többször is, is mindkettővel elégedett voltam.

Sasfióka 2010.09.03. 10:50:34

Leginkább azért járok ilyen helyekre, mert szeretem kipróbálni amit "ki lehet". Nem halálra zabálni magam (van amikor sikerül). Tehát ha egy olyan helyre megyek, ahol korlátlan fogyasztás van, ott igyekszem mindent megkóstolni. És a hangsúly a megkóstolnin van.
Remélem, hogy mindenki tisztában van, hogy a kacsaFALAT mit jelent. Nem több egy falatnál. A sárgadinnyekrémes vaníliafagylalt szintúgy egy evőkanálnyi krém egy gombóc fagyival - én ezt redukáltam, mert a sárgadinnyekrémet nem kértem, csak a vaníliafagyit. De ha három gombóc fagyit kértem, az HÁROM desszert volt. Nem egy.
A BBQ-ba azért mentem, mert AJÁNLOTTÁK, egyik ismerősöm kb. négy éve volt ott, és azt mondta, hogy tök jó hely. Ezért gondoltam, hogy akkor próbáljuk ki mi is.
De ismét mondom: a kajával nem volt különösebb probléma, volt olyan étel, amely kifejezetten ízlett.
Azt is elmondtam már, de megismétlem magam: NEM KÜLDTÜNK VISSZA SEMMIT. Illetve a legutolsó körnél egy kevés köretet. Én tisztában vagyok a magam képességeivel, ezért mindig tudom, hogy mennyit szedjek.

cicmen (törölt) 2010.09.03. 10:52:55

Jó proli történetek. 8 ember 23 desszert. Eperkrémleves, azután frankfurtileveeees? Meg hogy pirított tökmag? Szerintem azért telefonált rátok a tulaj, mert a wc-t is összefostátok.
Az egy dolog, hogy korlátlan fogyasztás van, de a fentiek nem tartoznak a normális viselkedés kategóriájába. Ezt azért írom, mert a kaját nem kipróbálni kell, hanem megzabálni. Megértem a tulajt, hogy agyhugykövet kapott, amikor meglátta a nagy halom összetúrt moslékot amit magatok után hagytatok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 10:57:50

@mityu: Vagy elmentik a telefonszámokat? Jogtalan adatkezelés? Hogy látogassa meg őket az ombucmanó és vigye e magával az OCÖ szabad lábon lévő vezetőit!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 10:59:48

@Sasfióka: Vadász, vadász....

Mikor tanuljátok már meg, mielőtt posztot küldünk a homárnak, olvassuk a homártot.

Csak Norris 2010.09.03. 11:03:29

@Szarazinda: Talán mert ott jó volt a tapasztalat. Igaz máshová csak normál vacsorára mentem, de az nekem elég volt, amit a trófeában nyújtottak.

Pista bá 2010.09.03. 11:18:03

Ki gondolja komolyan, hogy ez a többéttermes Trófea kampánya lehet az egyéttermes mongol ellen? Azért nem kellene túlzásba esni az összeesküvés-elméleteket illetően.

Ebben az országban ha valaki jó napot kíván, akkor már mindenki nekiáll kombinálni, hogy ezzel most igazából milyen aljas terve lehet.

Ficak 2010.09.03. 11:19:49

"Csak mellékesen, amit ettem:
Egy eperkrémlevest, majd egy frankfurtilevest. Ezt követte egy meleg előétel: kacsamellfalat. Majd ettem KETTŐ szelet húst rizibizivel, fokhagymás mártással. Továbbá ettem kb. tíz "kisháromszögnyi" füstölt karaván sajtot, tökmagot, és egy tányér sült krumplit (álánatúr). Ezt követte kb. három dinnyefalat (kb. két harapásnyira voltak felvágva). Megettem egy banánt (kettőt vittem el, de egyet elcsórtak az asztaltársaim), valamint apránként egy pár kanál pirított tökmagot. Végezetül desszertként megettem két madártejet (kb. két deci volt egy), egy sárgadinnyés-túróhabos fagyit (egy gombóc fagyi, egy gombóc sárgadinnyés túróhab), meg még további két gombóc vaníliafagyit. Megittam 2 x 2 dl őszilét, egy fél pohár sangriát, két pohár kólát valamint egy kapuccsínót."
És vége fosás vagy hányás lett?

Egyébként ha a tulaj "all you can eat" éttermet nyit akkor sem állhat neki feljebb, ha bejön egy 150 kiló/fős társaság és fejenként megeszik másfél kiló húst és két liter borral leöblíti.

Egyébként aki nem nagy piás (én sajnos szeretem a finom borokat, ami eléggé megdrágíthatja a vacsit) az 5,000-ből príma vacsit (előétel-főétel-desszert) ehet úgy, hogy egy klassz helyen a pincér hozza ki. Nem kell a svédasztalnál sorbanállni, és nem eszel össze mindent, ami elveszi az igazi vacsora élményét. Higyjétek el sokkal jobbb, mint egy svédasztalról összelapátolni mindenfélét.

RedWing 2010.09.03. 11:24:51

Két lehetőséget látok:
1: Ha a "vendégek" mindenbe csak belekóstoltak és otthagyták a felét, akkor jogos a tulaj kiakadása, viszont a megvalósítás nonszensz! Ott helyben, személyesen!
2: Ha viszont a vendégek megettek mindent amit kértek, a tulaj b@ssza meg!
Elég jó étvágyú ember vagyok. Lazán megeszem (nem befalom!) 2 ember normális adagját (átlagos étteremben nem elég a normál adag). Trófeában többször is voltam, ott még sosem tettek szóvá semmit, pedig azért rendesen fogyasztottunk. Kíváncsiságból lehet kipróbálom a Mongolt is, de ha a tulaj/üzletvezető felhív, az tuti, hogy visszamegyek és rájuk uszítom a fogyvédet meg az ÁNTSZ-t! Ha korlátlannak hirdeti, akkor legyen is az!

isssti 2010.09.03. 11:27:02

Szerintem, aki olyan hülye rabszolgai alattvaló, hogy egy ilyen eset után a panaszkönyvbe sem ir be, annak pontosan ez jár: AZT KAPOD, AMIT ÉRDEMELSZ, HA HAGYOD!

Egy lenini idézet a végére tanulságul: "AKI HÜLYE AZ HALJON MEG!"

Rosszindulatú Vászka 2010.09.03. 11:28:26

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!

Drága Kommenterek!

Tegnap este óta az első tizenöt kommentet ismételgetitek a szórend változtatásával. Ez így unalmas azoknak, akik olvassák is a kommenteket, nem csak írják.

Kérlek vigyetek valami kis újdonságot a dologba, jöhet összeesküvéselmélt, etnikázás, politizélés is, de akár balszfémia is. Mostanába divatos magyarni is, az már régen vol.

Köszönöm a többi Kartács nevében is.

cicmen (törölt) 2010.09.03. 11:35:27

@enamel: Ezt Lenin pontosan mikor mondta
A korabeli feljegyzések szerint akkor mondta amikor az Aurora cirkáló rossz gyujtáselosztója miatt megbaszta az áram. Ugyanakkor fogalmazódott meg benne a GOELRO terv is.

daev1 2010.09.03. 11:37:51

Hogy fért belétek ennyi kaja? Ha ekkora disznók vagytok, és bezabáltok mindenfélét, én is kihajtottalak volna, végén még összeboázzátok az egész éttermet...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 11:43:35

@cicmen: Ez valahogy nem tűnik teljesen történelmileg alátámasztottnak.

Sanyi 2010.09.03. 11:45:53

@frontember876:
Frankon nem ertem. A kaliforniai barataim 1999-ben elmagyaraztak, hogy a fountain drinkben (korlatlan ital) az a legjobb, hogy az utolso toltest nem kell ott meginnod hanem beteszed a kocsi pohartartojaba es elszurcsolod kesobb.

cicmen (törölt) 2010.09.03. 11:48:04

@Sanyi: Az jó! Mert akkor a szondáztató rendőrt is meg tudod kínálni.

cicmen (törölt) 2010.09.03. 11:49:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Pontosan! Ezzel kívánom alátámasztani, hogy nem beszélek hülyeségeket!

2010.09.03. 11:56:18

Valaki írta, hogy minden nép állatként viselkedik svédasztalnál....nos én is utazom eleget, elég kontrasztosak szoktak lenni az étkezések egy magyar csoport érkezése előtt illetve után. És nem a mi javunkra. Hozzátenném, a sűrűn magyarlátogatta vidékeken pocsékabb is a kaja, hígitott a gyümölcslé, stb...ennek nyilván oka van.

joetaylor 2010.09.03. 11:57:38

Én csak a Trófeákban voltam párszor. Az utolsó látogatásom három éve volt. Az első alkalommal úgy áltam hozzá, hogy ez valami nagyon rossz lesz, mivel fix pénzért enni nem kecsegtetett semmi jóval. Sajnos a Trófea jobb volt mint a magyar éttermek nyolcvan százaléka és a kiszolgálás is hihetetlen gyors volt. A felszolgálók nagyon pörögtek. Egyszer sikerült kifogni olyat, hogy kissé lassú volt a kiszolgálás de az is gyorsabb volt mint egy átlag étteremben és csak az italrendelést érintette.
Az előétel és a desszert is svédasztalos volt. Persze a pincérek enyhén tukmálják a leveseket/tésztákat de nem zavaró. Persze nem volt olyan étel ami drága lenne, de ami volt arra nem lehet panasz. Azt nem tudom, hogy az elmúlt három évben mennyit romlottak.
Sok helyen jártam már a világban és az all you can eat az azt jelenti, hogy annyit eszel amennyit akarsz. Jelenleg Dublinban élek és itt van sok olyan ázsiai ahol 10 euró az all you can eat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:01:06

Mi a fasz az a Trófea, hol van és mennyit fizetett ezért a posztért? Mi a neve és a pozíciója a poszt tolónak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:02:22

@cicmen: Ott nem szondáztatnak, hanem akrobatikai mutatványokat kell végrehajtani, viszont nem kell letérdelni és szopni...

T74 2010.09.03. 12:05:57

Nemrégiben egy céges rendezvényhez kerestem török all inclusive szállodát és a Tripadvisoron böngésztem a különböző véleményeket. Az egyik szabad fordításban kb. így hangzott (egy német polgár irta) - gyönyörű hely, kiválló ételek, csak azok a keleteurópaiak és oroszok ne viselekdnének úgy mint az állatok, telerakva a tányérjukat mindennel, amit végén ott hagynak, mert nem bírják bezabálni, mindezt azért mert ingyen van. Hát ez a nívó. A helyes jellemzés ez: mint az állatok. Ha valaki olcsón akar enni, léteznek olcsó kifőzdék ahol sokat adnak olcsón. Ez a potyázó magatartás eléggé őskori viszont... Az is igaz, hogy korlátlan evést hírdető helyen ezt a magatartást zokon venni enyhén szólva surmóság

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:06:28

Alig öt-hat perce, hogy 24 órával elmúlt tegnap dél.

cicmen (törölt) 2010.09.03. 12:08:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Az asszony hazatér a vásárlásból.
A neki ajtót nyitó férjét a küszöbön cipzárt lerántva serényen cumizni kezdi.
Mire a férj.
-Szivecském! Miért van olyan érzésem, hogy valami történt a kocsival?

cicmen (törölt) 2010.09.03. 12:08:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Az asszony hazatér a vásárlásból.
A neki ajtót nyitó férjét a küszöbön cipzárt lerántva serényen cumizni kezdi.
Mire a férj.
-Szivecském! Miért van olyan érzésem, hogy valami történt a kocsival?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:13:37

@T74: Ebből is látszik, hogy a magyar a világ legfaszább népe. Bennünk nem csak a az a felsőbbrendűségi érzés van meg, mint akármelyik csóró amerikaiban vagy németben, hanem közben önmagunkat is lenézzük, és lealázzuk akármikor a sárgazöldig. Mindezt egy időben.
Mert Mi ezt is tudjuk!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:15:24

@T74: Én állattenyésztés szakirányon szereztem az első diplomámat, de soha nem láttam olyat, hogy állatok "telerakva a tányérjukat mindennel, amit végén ott hagynak, mert nem bírják bezabálni"...

Énbagoly 2010.09.03. 12:21:25

Nem tudom, mit szidjátok az állatokat. Közülük meglehetősen kevés az, aki többet "szed" magának, mint amire szüksége van. Ellentétben az emberrel.
Szerintem az állatok úgy korholják a túl mohó gyerekeket, hogy: Ne viselkedj olyan rondán, mint egy ember! :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:24:35

Van új poszt. Mondjuk szar. De legalább új.

@Énbagoly: Szerintem meg leszarják az embereket.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.09.03. 12:26:52

no meglesz az 1000. hozzászólás is? :-)

Rosszindulatú Vászka 2010.09.03. 12:27:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: @Énbagoly: nekem gyakran szokják a nők mondani, hogy: "te állat".

Amúgy meg a kóbor kutya meg gazdátlan macska szokik úgy zabálni, hogy beéebukik a tányérba és addig eszik, míg láttya az ételt, vagy míg mozdulni sem bír a tele belétől.

Énbagoly 2010.09.03. 12:30:17

@enamel: á, én nem szoktam látni. Habár a sirályok, meg a galambok, meg hasonló repülő madarak le szokták...

@Rosszindulatú Vászka: addig örülj, amíg azt mondják. :) Az milyen gáz lesz, ha már észre sem veszik, hogy ott vagy. :)

A kóbor háziasítottak meg persze, hogy telezabálják magukat. Ki tudja mikor kapnak megint.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:33:46

@enamel: Olyannal több ízben is próbálkoztam, itthon is és külföldön is. Összefoglalva a tapasztalataimat:
- , teázni, hosszú kávét inni, tölcséres fagyit enni, és leginkább szarni-hugyozni-kezet mosni jó (kivéve Bp. Nyugati PU)— lenne, ha nem járná át közben az embert a sütőolajuknak az a jellegzetes izzadtnigger szaga.
- a zsömléik és azokban a fasírtok ízetlenre sütve is dögszagúak, a biodízelben sütött krumplijuk büdös.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:34:49

@Rosszindulatú Vászka: Az a kérdés, hogy a kandisznóra gondolnak-e, vagy a bikára...

samolyg 2010.09.03. 12:34:57

Nem olvastam végig minden kommentet, de az én véleményemet, tapasztalatomat had írjam le.
Múlt héten voltam először az említett helyen, és szinte mindent megkóstoltam.
A személyzet kedves volt, amit kértünk, perceken belül kihozták, és annyit ettünk amennyi belénk fért. Kb 5-ször szedtem magamnak, kb 7-8 félét az előétel UTÁN, és egy pincér sem nézett ránk csúnyán, hogy hú, ezek mennyit zabálnak. Volt fogyasztás, de úgy rendesen, de végig rendben volt minden. Nem dobtak ki minket. Szerintem nagyon ott van a hely, ha lesz alkalmam mindenképpen visszatérek, nekem megérte.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.03. 12:39:50

@Énbagoly: az kizárt, hogy észre se vesznek, ojan büdös avagyok, ogy néha magam is bebódulok tőle.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: vagy gödényre, öszvérre esetleg bélféregre. Hát nem mindegy.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:43:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A mekkaffék nem rosszak egyébként, legalábbis ha a süteménynek csúfolt homokváraikat figyelmen kívül hagyod.

England win The Ashes! 2010.09.03. 12:58:40

Nem lehet náluk korlátlanul tápolni? Én azt hittem, még elvitelre is lehet rendelni:

www.spike.com/video/be-cool-mongolian/2665189

:)

Kiráj vagyok bazmeg 2010.09.03. 13:00:32

Mi is voltunk itt egyszer, be is szóltak mikor elkezdtünk kaja-csatázni. A kurva anyjukat!

Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2010.09.03. 13:08:27

@enamel: A vegetarianizmusnak több irányzata van: van ahol a tejtermék,a tojás,a hal fogyasztandó.(szemi vegetarianizmus) Mielőtt okoskodsz és kioktatsz a saját életmódomról,olvass utána vagy valami...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 13:11:17

@Rosszindulatú Vászka: Némelyik bélféreg testtömegének 90%-a a nemiszerve, tehát valóban nem mindegy...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 13:11:57

@Kremyyy: Nem, a vegetarianizmusnak egyféle irányzata van, ahol nem eszel meg állati eredetű dolgokat. Többféle irányzata a divatpicsáknak meg a metrószexuális kanmajmok van, akik jó dolgukban már nem tudnak mit kezdeni magukkal, és mindenféle ökörséget találnak ki, csak hogy valahogy kitűnjenek a tömegből, leginkább a semmivel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 13:17:44

@RosszQtya: Ha küldenek egy nagy adag birkabordában sült mormotát, akkor igen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 13:22:12

@enamel: Az alvásigény az állati szervezet komplexitásával egyenesen arányos. A legprimitívebb állatok gyakorlatilag nem alszanak. Az egyedfejlődés során az alvásigény bonyolultabb, fejlettebb központi idegrendszerű állatok esetén az idegsejtek számának a csökkenésével csökken, emberállatoknál a napi 16-18 óráról 3-4-re.
Miért?

Blád_ 2010.09.03. 13:30:28

Mi jópár éve voltunk, nem volt semmi gond. Igaz, nem ettem előételt + desszertet sem, csak iszonyat mennyiségű sört töltöttem magamba, és 3 púpozott tányér(!) sülthúst 10 fürjtojással ... :) Najó, a harmadik körnél furcsán nézett a szakács 1 kicsit, de kb ennyi...

Andie 2010.09.03. 13:34:10

@Aabroncs: Bírom, mikor valaki anyázás közben nagy "Te" -t ír :))))

Uriah Heep 2010.09.03. 13:47:17

@atpijkamo: persze, igazad van és maximálisan egyetértek. Sajnos sokan azt hiszik, ha ingyen és korlátlan, az azt jelenti, hogy bunkó mód betegre zabálhatja magát, meg pocsékolhat.

Azon viszont az üzemeltető se lepődjön meg, hogy a korlátlan fogyasztás szlogen némileg nagyobb fogyasztásra sarkallja az egyébként visszafogott és kulturált vendégeket is. Hiszen mit várjon az ember ennyi pénzért egy ilyen helyen, ha nem kiadós lakomát.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2010.09.03. 13:48:59

Trofearol enis csak jokat tudok irni

parasztokrol annyit , hogy legutobb nemetek voltak az etteremben es olyan hangosan es erovel enekeletek, hogy 1ora utan ki kelett mennie a tarsasagunknak az etterem ele kicsit szivni levegot es kimelni a a dobhartyainkat ;) egy focimeccsen nincs ilyen allat nemet bagazs ;)

Amugy le a kalappal a trodfeas szemelyzet elott, nagyon korrektul viselkedtek
Es kepzeljetek el kb 3 magyar es 1 nemet group volt ott es nemlattam senkinel azt a magatartast amit itt a mongolnal irnak a postolok vagy a kommentezok (beleenni mindenbe es otthagyni) szoval nemertem a dolgot ;)

Ezt a mongolt enis kineztem mar magamnak, de ez hogy az uzletvezeto felhivja a customert elvette a kedvem a kiprobalasuktol... brrr

Wonder Deer Hunter 2010.09.03. 13:56:34

Lóf@sszal kellett volna fizetni és gyöngy betűkkel teleírni a panaszkönyvet. Aki beszól kegyetlenül elküldeni a retkes... -ba. Tanulják, hogy az ügyfél hozza a pénzt!!! Ők meg azért vannak, hogy kiszolgáljanak!!! Gyapotföldet nyisson az ilyen paraszt ne ilyen étterem utánzat szerűséget!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 14:00:52

@Uriah Heep: "betegre zabálhatja magát, meg pocsékolhat."

Szerintem betegre zabálhatja magát, de semmiképpen sem pocsékolhat. Ha én lennék a tulaj, nem zsörtölődnék, ha nem nyalja ki a tálat, de ha a kaja több mint fele megmarad, akkor kifizettetném vele.

BéLóg 2010.09.03. 14:19:06

@Szarazinda: Akárhogy is gondolod, PÉLDÁUL amit én leírtam az elején, az ELSŐKÉZBŐL és igen friss tapasztalat volt.
Mivel azt látom, hogy másoknak hasonló, ÉN teljességgel azt mondanám, hogy a Trófea vezetősége, munkatársai, üzletpolitikája, módszere, eljárása HIBÁTLAN.

Az hogy ezeket a sorokat a Trófeások olvassák, akik talán be tudják azonosítani a társaságokat, megerősítheti őket abban, hogy amit csinálnak az jó!
Remélem hogy így marad, mire megint odaszervezünk valamit.

Ezúton is köszönöm nekik a többedszeri szép estét!

Te pedig, ha nem hiszed, járj nyugodtan utána, akár a mongol barbekúróknál, akár máshol.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.09.03. 14:24:44

@Dr.Traktor:

Anno 4 éve mikor ott jártunk eszünkbe sem jutott 1-nél több előételt kérni. Nem láttuk értelmét sem. De az étteremnek is lehetne annyi esze, hogy az étlapon finoman közli a vendéggel, hogy személyenként max. 2-t illik/szabad rendelni.

hiénaf1 2010.09.03. 14:30:53

Egy ilyen étterem egyértelműen azért van, hogy annyit egyen a paraszt amennyi beléfér. Ezt nevezhetjük jó magyar szokásnak is, hogy ha az ember egy ilyenre befizet, akkor annyit eszik, hogy már aznap ne kelljen vacsoráznia, de mindenki tisztában lehet vele, hogy ezzel az étterem is tisztában van és e szerint kalkulálja az árat. A probléma ott van, ha a paraszt ész nélkül lapátolja a húsokat, ételeket, többet, mint amennyi elfogy, és maradt még akkor is visszaáll a sorba szedni, mert ezt is, ezt is, ezt is, meg ezt is meg akarja kóstolni, és csak úgy ontja a selejtet. Hát az ilyen embert én is megkérném.....
Én kétszer voltam ebben az étteremben, mindkétszer kb háromszor ettem főételt, soha semmilyen probléma, inzultus nem ért, az udvariasság és "jófejség" maradéktalanul tapasztalható volt, sőt, mikor meghallotta az egyik pincér, hogy az asztaltársaságnál ül egy szülinapos, meglepetésre megjelent egy tortával, ami a cég ajándéka volt. Igaz, 2007-ben voltam legutóbb, azóta lehet, hogy új üzletvezető van, vagy valami megváltozott.
A Trófeában is voltam, de nekem annyira nem tetszett és ott az időkeret tényleg csak egy kajálásra elég. Aki meg húzza a pofáját, hogy ilyen helyre nem zabálni kell menni, az menjen a csigazabálókhoz flambírozott molylepkeherét csócsálni, 3g/ adag formájában, aztán ott játszhatja az agyát, hogy nem kajálni ment a risztorantba. A mongol pedig arról szól, hogy odamész, van 5 órád, ha akarsz egyszer kajálsz, ha akarsz négyszer, jól érzed magad és ők kurva jófejek és ez erről szól, szerintük is, mert különben menüt adnának. Mondjuk én mindig annyit szedtem/kértem amit egyszerre meg tudtam enni. De hogy leellenőrizzem a postolók hitelességét hamarosan megint meglátogatom ezt a helyet. :)

Pista bá 2010.09.03. 14:31:13

@csabapayne:

"az étlapon finoman közli a vendéggel, hogy személyenként max. 2-t illik/szabad rendelni"

ne röhögtess, ez mekkora vicc volna egy all you can eat-ben: mindjárt tudná mindenki, hogy más étterembe illik mennie

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 14:36:59

@Pista bá: Vagy adjon ki két jó nagy tányért minden vendégnek, egyet a sós, egyet az édes ételeknek, azzal, hogy amint üresre eszi, újratöltik...

hiénaf1 2010.09.03. 14:41:47

@anarchoid: Ha beleolvastál volna a kommentekbe, akkor láthanád, hogy minden mongolos tapasztalat pozitív. :)
A post... hát, ki tudja ki borja, arról nem is beszélve, hogy a másik oldal véleménye is érdekes lehet.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.09.03. 14:45:02

@Rosszindulatú Vászka: újdonság a kommentekben: minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya, kisangyalom.

Vagy ez is volt már?

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.03. 14:54:47

@Andie: :-)A megszokás. Alapértelmezésben így szoktam írni.Az is megkapja néha, aki nem érdemli meg.:-)

DaM 2010.09.03. 14:55:30

@hiénaf1: osztozom a hozzászólásodban..

Bűzlik ez a hirtelen jött sztorizás, fake-gyanús, mert:

1. az elmúlt 5 évben rendszeresen (minimum 3-4 havonta 1 alkalom) látogatok el a Mongolba, sokszor üzleti ebéd keretében. igaz, hétköznapokon voltam mindig. én 1 vagy 2 előételt és desszertet, plusz 2 vagy 3 tálnyi húst, néhány fürjtojást és 1-1 tál köretet és salátát tolok be. partnereim nagy része szintén lelkesen kaját, eddig mindegyiküknek tetszett a hely, noha nem túl puccos. SOHA NEM TÖRTÉNT VELEM MÉGCSAK HASONLÓ SEM!! Kollégáim közül is többen visszatérő vendégeik, furcsa módon ők is mindig elégedetten jöttek vissza.

2. 15 percet várt 8 ember a fejenként 1-3 előételre (=kb. 15 előétel elkészítése)? BORZASZTÓ, HOGY BÍRTÁK KI?! 20 főre 1 pincér? Erősen kamuszagú, én még üresjáratban is mindig 2 felszolgálót találtam náluk, minimum.

3. Bunkó pincér, üzletvezető meg tulaj titkos telefonja? Kb. annyira lehet igaz, mint hazugság.

Egy szó, mint száz, sok év és legalább féltucat odalátogatás alatt sem korábban, sem mostanság (idén utoljára tavasszal voltam ott) átlagos vagy átlagon felüli élményekkel és nulla negatívummal találkoztam az étterem részéről. Pedig szerintem tudok annyit zabálni, mint ezek a fake-posterek (csak mondjuk mindent meg is eszek és igaz, hogy én a HÚSÉRT megyek oda, nem azért, hogy 6 előételbe belenyalogassak.

Ezek itten kérem kamugépek lesznek, vagy lejáratókampányolók.. IMHO.

BéLóg 2010.09.03. 15:09:36

@DaM: Mivel három KÜLÖNBÖZŐ posztoló három KÜLÖNBÖZŐ sztorija AZONOS körülményeket írt le, én erősen arra gyanaxom hogy te a mongol étterem alkalmazottjha vagy aki a szerecsenyt mosdatja.

Tecumseh 2010.09.03. 15:32:30

Látom eljutott a hír a mongolokhoz is, és utasították a droidokat, hogy mentsék ami menthető, cáfolják a cáfolhatatlant. Amúgy nem újkeletű a hely rossz híre, nemrég baráti vacsorát terveztünk, és ez a hely lett volna az egyik potenciális célpont. Több ismerősöm is a fentiekhez hasonlók sztorikkal bombázott, és megpróbáltak - hozzáteszem sikeresen - lebeszélni erről. Végül a Wasabi lett a kiválasztott, és feledhetetlen estét sikerült ott eltölteni. Szóval jó eséllyel nem lejárató akcióról lehet szó, egész egyszerűen az étterem vezetése úgy döntött, a továbbiakban kizárólag kis étkű, anorexiás és/vagy fogyókúrás turistacsoportok étkeztetésével kíván foglalkozni.

inci-finci (törölt) 2010.09.03. 18:53:15

@hiénaf1: ne hazudj! aki elolvassa a kommenteket a régi mongolról jót, az új vezetésről szinte csak rosszat olvas. ne hazudj mocsok

inci-finci (törölt) 2010.09.03. 18:55:17

@anarchoid: a trófea tényleg bejött nekem is, bár ennek leírását idáig próbáltam mellőzni. én nem tudok sokat enni így rajtam rengeteget nyernek, de társasággal voltam. rosszat nem mondhatok

rolls 2010.09.03. 19:21:10

(nem olvastam végig minden hozzászólást, - de!)
Nincs min csodálkozni.
Ha sokat zabálsz, ferde szemmel nézünk!
Kinn a cégér: Mongolian!

Hisztis Mirtill (törölt) 2010.09.03. 20:54:25

@frontember876: ja persze magyar mentalitás. én itt amerikában szoktam járni kínai all-you-can-eat kajáldákba, mert itt ez a gyakori kínaiból, kb 3-4 ezer ft-ba kerül egy evés, bennevan az ital is, igaz alkohol nincs. és önkiszolgáló végig, a pincér csak tányért visz el, de ittis ugyanúgy felpúpozzák a tányért kajával és fordulnak vagy 5-6x. 8féle főétel, 5 saláta, 8 desszert... üdítőt újratöltik, és még visznek is el egy pohárral. és az amerikai úgy bír enni, mint a magyar inni.. :D
rajtam mondjuk keresnek, mert én eszek egy tányérnyi főételt meg egy kistányér desszertet, mert én nem tudok sokat enni. de akinek nem bírja az idegrendszere, hogy az emberek szó szerint veszik az akciót, az ne hirdessen ilyesmit.
hozzáteszem ez itt elképzelhetetlen, hogy akár éreztessék veled hogy már sokat ettél, nem hogy szóljanak...
a magyar vendéglős mentalitásról megint annyit: mikor otthonvoltam, ettem a westendben egy helyen, kértem egy levest meg egy bolognait, a tésztához hozzá se tudtam érni mert jóllaktam a levessel, gondoltam elviszem. eleve már ilyen kisdobozban kaptam, el akartam kérni a doboz tetejét, hogy elvigyem. hát úgy néztek rám, mint a véres rongy és valami őrült keverékére, alig akarták megérteni, végül szájhuzva a kezembe nyomott egyet a srác, 50 ft-ot akart érte kérni, de a pénztáros csaj mondta hogy nemkell. itt totál természetes hogy annál sokkal jobb éttermekben is ha nem bírod megenni még ők ajánlják a dobozt hogy vidd el, szerintem rosszul is esne nekik ha nem vinnéd. otthon meg nemhogy bóknak venné, hogy olyan finom, hogy nem akarom kidobni, még huzogatja a száját.
valamiért otthon divat meg elvárás az, hogy kimutasd, hogy te megteheted, hogy pazarolsz, telik rá. aki meg vigyáz a pénzére az biztos sz@rrágó vagy csóró vagy bolond.

stulek 2010.09.03. 21:45:05

Aki 5 gurigát kiad ezért az meg is érdemli most már én sem mennék ide
a Trófea tök jó ott már voltam
és rendesek.
Amúgy mitől Mongol ez??
Lehet hogy a mongolok ilyen parasztok
és a show része
amúgy én 1200 ból eszek pacal pörit
sörrel olyan adagot hogy nem tudok még desszertet sem enni utána

Mackósajt66 2010.09.03. 22:52:16

Trófea és Trófea között is van különbség.

A budai Szerémi úti szerintem a legszuperebb, ott iszonyatos nagy választék van mindenből, húst is lehet süttetni, de van rengeteg készkaja is (ebben több a mongolnál).

Ilyen szempontból az Mexikói úti is jó, viszont az nagyon pici, kicsit zavaró, amikor a szomszéd asztalnál ülő könyöke az oldaladban van, meg mindenüttmegy a tolakodás.

Viszont legutóbb a Király utcaiban voltunk, hát ott készkajában elég gyér volt a választék, és vasárnap délben alig volt vendég, és egész más volt a feelingje, mint a Szerémi útinak.

Állítólag ezeknél is volt valami szakadás a tulajdonosi körben (legalább is, amikor a Király utcában megkérdeztük, hogy itt miért nincs ez, meg az, ami a Szerémi úton, a pincérnő nem tudott róla, hogy nekik ott is lenne éttermük, szerinte az egy más cég), de a nevet mindkét fél használhatja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 23:30:16

@DaM:
20 fot en ala carte megcsinalok egyedul
jo, kiss busseri segitseggel
buffe rendszerben tok siman
magamban
40-et is
perfektul

kihanemén 2010.09.04. 00:05:33

158 cm és 55 kiló vagyok, ennyit én is megeszem simán bármikor, amennyit a posztoló- ja és nő. nem tudom, mit kell csodálkozni...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.04. 00:18:13

@Hisztis Mirtill: "valamiért otthon divat meg elvárás az, hogy kimutasd, hogy te megteheted, hogy pazarolsz, telik rá. aki meg vigyáz a pénzére az biztos sz@rrágó vagy csóró vagy bolond. "

Ez kurvanagy igazság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.04. 02:01:27

@Hisztis Mirtill:
ba meg egy feketemunkas
ezert tart irr az orszag
akiket a kinaiban pupozott tanyerral latsz az ugyanolyan feketemunkas

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.04. 02:27:50

@hagyma: biztos boldogan lenne fehérmunkás, csak nem tud az lenni.

MegaTT 2010.09.04. 09:52:22

evek ota kulfoldon elek, nagyon nagyon ritkan eszembe jut, hogy valami magyarosat akarok enni, elmenni egy forro furdobe, es akkor megyek az orszagba. Nem vagyok a Trofea media embere, de ott en meg nem csalodtam es tenyleg mindenbol lehet enni. Ket ora alatt lehet vegezni, ezalatt az osszes levest vegig probaltam es a foetel, salatak sem maradtak ki, plusz a grill konyha. A desszertekre altalaban mar nem marad hely. Etterembe elmenni nem szeretek, mert ott ha meg nem jartam nem tudom, hogy mekkora adagokat fogok kapni, es az elso rendeles utan maris viszik el az etlapokat valami szamomra ismeretlen ok miatt. All you can eat helyeken legalabb en merem az adagokat is.

phylloceras 2010.09.04. 10:48:55

Tisztelt hozzászólók!
Én évekkel ezelőtt nyitottam egy önkormányzati irodaházban - az irodistáknak - egy éttermet.
A nyitás napjára szerveztem egy -ingyen
reggelit.
Volt tojásétel, felvágott, kávé, tea, stb.
Mit látok: Egy női hölgy táskába pakolja a pult melletti nagyméretű kólás vitrinből az üveges kólát, több másik pedig hozott tányérba pakolja a reggeliket! Amikor szóltam, hogy bocsánat de nem kellene ezt csinálni, még én voltam a szar alak.

phylloceras 2010.09.04. 10:55:52

Egy csipet neveléspolitikát szeretnék ehhez a témához fűzni.
A magyar emberek 50 évig ingyen kaptak "mindent". A közösből azt vittek haza amit akartak. 20 évvel a rendszerváltás után semmi sem változott: az a párt nyer, aki több ingyen dolgot ígér, és el is várja a nép, hogy ingyen kapjon mindent, (adó fizetés nélkül).
Mert ma Magyarországon már nem csak úri huncutság az adócsalás, tíz millió ember űzi ezt a "huncutságot", én is.
Van aki nagyon sokat, van aki kevesebbet, de mindenki!

Mackósajt66 2010.09.04. 12:20:58

@phylloceras: Tőlünk az egyik kolléga kiment fél évre Dániába, és amikor visszajött az volt az egyik ötlete, hogy dán mintára az üzemi étkező legyen svédasztalos rendszerű (állítólag ott vannak ilyenek), azaz ilyen "Trófea-jellegű", mert hogy ez Dániában milyen szuperül működik.

Két ok miatt került elvetésre az ötlet:

Egyrészről félő lenne, hogy a 30 perces ebédidő sokaknak meghosszabbodna, másfél-két órára, mert addig zabálnának össze vissza, amíg vagy összefossák magukat, vagy leesnek a székről.

A másik probléma, hogy aggályos volt, az első 20-30 étkező kolléga annyit szedne, hogy a további 250-nek nem jutott volna semmi, vélhetően sokaknak lett volna az az ötlete, hogy akkor innen ellátják a családot, meg a kutyát is...:))

Úgy hogy szerintem egy magyar üzemi konyhán ne próbálkozz a svédasztallal:)))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.04. 12:56:52

@phylloceras: Nem sokat élhettél te abban az 50 évben, meg a húszban sem utána. Nem egészen olyan volt minden, ahogy most a tévében elmesélik.
Nyugodj meg, most jóval több a szarrágó ember. Most meg még importáljuk is. :)

Hisztis Mirtill (törölt) 2010.09.04. 13:08:33

@hagyma: "ba meg egy feketemunkas" - ezt kire értetted? :)

Hisztis Mirtill (törölt) 2010.09.04. 13:11:47

@hagyma: nemtudom legközelebb ha gondolod megkérdezem neked ki feketemunkás fehérmunkás zöldmunkás vagy munkanélküli vagy anyámtyúkja. :) nem volt magyar egyikse, a példa lényege ez lett volna. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.04. 13:14:40

Megettem 3 mignont. Azt hiszem, hányni fogok.

phylloceras 2010.09.04. 15:00:16

@enamel: Hidd el éltem abban a korban, és azt mondtam, hogy akkor is loptak a közösből és most is ezt csinálják az emberek.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.09.04. 19:25:00

Nem olvastam végig, csak kb az első 100 kommentet, de mivel beszélgettem a pincérekkel és a szakácsokkal, illetve egy ismerősöm ott is dolgozott hallottam pár dolgot.
A Pasta Dost (PD) és a Mongolian BBQ azonos vezetés alá tartozott. Ezt az azonos betűtípus is mutatta a nevükben. Akkoriban mindkét hely egész jó volt, a mongol kicsit drágább, de egzotikusabb volt, a PD egyszerűbb, de nagyon jó tésztáik voltak. Részben az én javaslatomra lett a PD-ben hűtőpult az édességeknek, ami hatalmas ötletnek bizonyult, és akkoriban még megállt a kanál a tejszínhabjukban.
Aztán a színvonal egyre lejjebb esett, mert a két étterem szétment. Próbálkoztam még párszor aztán végleg letettem a PD-ről. Azóta már Rákóczi Grillháznak hívják, egyszer voltam bent, hát ne javult a színvonal, de egynek jó hétköznap délben 3000-ért.
A mongolban nem voltam sok éve, de gondolom ők is megsínylették a tulajdonos váltást.
Azt javaslom azoknak akik szeretik az ilyen éttermeket, hogy nézzenek be a Trófeába, de ne a 11-ik kerületibe, mert az inkább egy önkiszolgáló menzára hasonlít. (Mondjuk a az eredeti 14-ik kerületi előtte Night Club volt:))
Ha pedig szeretik a keleti ízeket, ott a Wasabi, ahol ugyan csak a kaja van az árban, de nagyon jókat lehet enni, illetve a Váci úton a Lótuszt a Duna Plázától egy sarokra vissza, ami egy klasszikus kínai étterem, csak all you can eat stílusban. Érdemes legalább egyszer kipróbálni.

Szívesen meghallgatok egyéb véleményeket is.

chiper 2010.09.05. 00:14:11

Pont az asztalfoglalás után olvastam itt a Mongol lehúzását. Nem örültem neki. Ma voltunk ott a barátainkkal, semmi probléma nem volt, pedig ettünk-ittunk rendesen, a srác egyszerre három desszertet hozatott ki. Mert az előző három nem volt neki elég. A pincéreken halvány jelét sem láttam, hogy a főnök már épp a telefonszámomat keresi. Korrekt, kedves kiszolgálás, full kajaválaszték. A kommentelők menjenek el, aztán lehet megírni a valós véleményt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.05. 05:04:03

@chiper: Szóval erről szólt az egész, negatív reklám... Okkos hommár.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.05. 05:15:49

@Tzimisce: Melyik irányba? Újabban rákaptam a kínaira.

okinova 2010.09.05. 12:08:43

Ezek a pincérek akkor tuti hanyatt esnének néhány német meg orosz vendégtől, hogy mit fel tudnak "zabálni" az All Inclusive ellátás kapcsán mondjuk Törökországban az AI hazájában:) valamint inni természetesen... Itthon viszont máshol emlékeim szerint tényleg annyit ehettünk amennyit akartunk pl. Meriott Sunday Bruch vagy Wasabi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.05. 12:09:35

Üdv.
Későn kapcsolódok, lehet már a posztolót?

" "Péntektől vasárnapig: 4 990,- HUF ár megfizetése ellenében annyi Drehert, HB Lagert, házibort, rostos Tropicana üdítőt, szénsavas Pepsi üdítőket, sangriát, kávét, cappuccinót, levest, desszertet és főételt ehet, ihat amennyit óhajt." "

Mit gondolt, beül a család pénteken és vasárnapig eszik amennyit bír?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.05. 12:12:28

Jaaj, mongyátok má meg,honyn tutt az uzletvezető a poszttoló tel.számát??

+öl a kiváncsiság!

xclusiv 2010.09.05. 12:16:57

Néhányszor voltunk már a mongolban, általában vacsorázni megyünk, 8-10 ember.
Enni tudunk és szeretünk, 1-2 előételt mindenki megeszik, levesből kértünk már repetát, főételből is süttetünk többet, sörözünk (vagy sangria), ez eddig mind az árban van. 1-2 pálinkát is szoktunk inni, ezt már áron felül.

Utoljára tavaly decemberben voltam, akkor is korrekt volt a kiszolgálás, semmi beszólogatás. Volt aki hagyott valamennyit a tányérján (persze nem egy fél disznót), de azért se szóltak be, nem is éreztették, hogy ez probléma lenne.

Trófeában még nem voltam, arról nincs tapasztalatom. Egyszer lett volna ott egy céges hepaj, de pont gyomorrontásom volt, szóval kihagytam, wc-n ülni jobb otthon

xclusiv 2010.09.05. 12:25:58

@horex: gondolom úgy hogy a poszttoló foglalt asztalt, aztán szerintem elkérik a telszámot, hogy ha pl. 20 perccel a foglalt időpont után még mindig nincs ott senki a társaságból, akkor rákérdezzenek, hogy foglalják-e még az asztalt nekik, vagy csak nem szóltak, hogy mégse mennek

Tecumseh 2010.09.05. 15:22:35

Látom kezdenek megjelenni a fizetett hirdetések is..:-))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.05. 15:32:30

@horex: "Jaaj, mongyátok má meg,honyn tutt az uzletvezető a poszttoló tel.számát??"

Bele van írva a cikkbe, hogy foglaláskor elkérik a telefonszámot. Olvasd már el végre!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.05. 15:35:33

@horex: "Mit gondolt, beül a család pénteken és vasárnapig eszik amennyit bír?"

Helyesen: Mit gondolt, beül a család, és péntektől vasárnapig eszik amennyit bír?

Nem, mert zárástól nyitásig hazaküldik őket. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.05. 16:13:56

@Tecumseh: Egy jó ideje arról szól az egész. A többi csak töltelék, hogy ne legyen annyira feltűnő.

@atpijkamo: Egy családnak, pláne nagyobbnak (két felnőtt, 2 gyerek, nagyszülők)26000 forintba kerül. Otthon ennyiért tényleg minőségi alapanyagokból, tisztán, annyit tudsz főzni, hogy simán ehet vagy zabálhat egy család egész hétvégén.

bonesteve · http://www.bernepper.hu/ 2010.09.05. 16:17:58

Fura.
Az all-you-can-eat éttermekben tényleg annyit eszel, amennyi beléd fér.
Ha nem, így van, akkor nem korlátlan a fogyasztás.

phylloceras 2010.09.05. 18:30:38

Nemrég abban a kis panzióban, ahol dolgozom 13 (!) főre büféreggelit adtunk, hogy kedveskedjünk a vendégeknek (hivatalosan felszolgált reggeli van).
Mindent kikészítettünk az asztalokra:
rostos üdítők, kávé, tea, felvágottak sajtok vaj jam, dzsem,lekvár (sic), főtt tojás, sült bacon, tojásrántotta.
A végén a szakács közölte, hogy összesen 60, azaz hatvan tojásból sütött rántottát. 13 embernek! Természetesen a többi kaja sem maradt a tányéron.

petix 2010.09.05. 18:45:07

@Énbagoly: nem tudom, hogy most milyenek, csak leírtam a véleményem.

Xezs 2010.09.05. 22:01:05

Több mint 800 komment? Mi a picsa történt itt?

cso zsi 2010.09.05. 22:21:22

@phylloceras: Nem tudom, hogy mennyi fér a reggeli + büféreggelibe, de azért nálam 6 ember 40 tojásból vacsorál, meg némi sült kolbász (úgy egy kiló), és zöldségfélék is belekeverednek. 3 ember esetén a tojás redukálódott 20-ra, vagy tükörtojásból 15-re.

Xezs 2010.09.05. 22:27:42

Pár kérdés még mindig tisztázatlan.

A 3 poszt vajon különböző személyektől van-e és fizetett-e neki(k) a konkurencia a hely lejáratására?

A mosdató kommentek különböző személyektől vannak-e és fizetett-e értük a kérdéses hely tulajdonosa?

Kérdéseimre sosem fogok kielégítő választ kapni, ezt érzem.

Xezs 2010.09.05. 22:32:07

@phylloceras: A 60-at pontosan miért is írod? Az szerinted sok vagy kevés? Egy felnőtt szerintem simán bevág 4 tojást ha nő, férfi esetében meg 6-8 a minimum (a buzikat most ne számítsuk ide).

Szóval a 60 nekem még kevésnek is tűnik, bár attól függ hogy milyen összetételű a társaság.

Xezs 2010.09.05. 22:36:23

Ja és még egy kérdésem van utána befejezem az önmagammal folytatott beszélgetést.

Az ide írogató frissen regisztráltak különböző személyek-e és kapnak-e pénzt a hely mosdatásáért?

chiper 2010.09.05. 22:54:44

@Xezs: Csak hogy ne magaddal beszélgess (bár néha ennek is megvan a maga előnye)... friss reges, egyszemély, továbbá nem mosdató vagyok. Csak kedvem szottyant írni ide, mert mint írtam, pont előtte nap foglaltam asztalt. Akkor halvány gondolatként az is felmerült bennem, hogy lemondom a retekbe az egészet. Ha ezért pénzt kaptam volna tőlük ezért, akkor Istenuccse befizetnélek oda. Legyen saját tapasztalatod is.

chiper 2010.09.05. 22:56:01

Egy "ezért" utsóelőtti mondatból törlendő.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.05. 23:07:49

@Xezs: "A 3 poszt vajon különböző személyektől van-e"

Lehet, hogy nem.

"A mosdató kommentek különböző személyektől vannak-e és fizetett-e értük a kérdéses hely tulajdonosa?"

Én a pozitív kommenteket őszintének érzem.

Sákif za morro? 2010.09.06. 00:14:33

Nomármost.... Ha az üzleti koncepció az, hogy fix összegért a kedves vendég annyit ehet amennyit akar, akkor ne hőbörögjenek!

Aki meg felhánytorgatja hogy a "magyarok" hogy viselkednek all inclusive ellátásnál, az elmegy a kurva annnnyába! AI-nél mindenki annyit eszik amennyit akar. Kifizette az árát, onnantól senkinek semmi köze hozzá hogy mennyit eszik. Ha sokat akar, akkor sokat eszik. A hogyan, az már más kérdés. A tolakodás, tipikus forgóajtó effektus sajnos erősen jellemző népünkre.

Sákif za morro? 2010.09.06. 00:16:22

@Xezs: Ezek a kérdések engem is kínoznak. Azért is, mert eddig nem volt velük gondom, igaz, 4-5 éve nem voltam.

tintamin 2010.09.06. 09:04:05

SPORT! SPORT! SPORT!

Mindenki zabál, mint a disznó, mindenki dagadt, hájas, zsírtestű, nagyseggű, tohonya állat!

Az egész ország el van hízva, az emberek szarul néznek ki és ezért szarul is érzik magukat, ettől olyan depresszívszar ez az ország!

Senki nem sportol, max. fotelből csipszet meg pacalt zabálva.

Csak végig kell menni az utcán, meg lehet nézni, hány kövér ember "rohangál", és a fiatalok még csak most "fejlődnek", akik a buszig nem képesek elszaladni.

Zéróakaraterejeű, lusta, dagadt banda, tessék felkelni a fotelből, nem annyit enni, amennyi fér!

(Zárójelben: kurvára megéri sportolni. Kurvára nem éri meg zabálni. Tessék megnézni az USA-t, mi másodikok vagyunk, de közel a dobogó dagadtember-arányban, szép...)

szekertabor · provo.blog.hu 2010.09.06. 09:33:23

Ha nem éri meg az üzletvezetőnek a korlátlan fogyasztás 5000,-ért,és mégis csinálja, akkor hülye.

Ha megéri, és mégis akadékoskodik a többet fogyasztó vendégekkel, akkor inkorrekt tahó.

Ha nem vállalja a honlapján és egyéb hirdetésekben vállalt feltételeket, akkor rá kell küldeni a fogyasztóvédelmet meg a GVH-t megtévesztő reklámért.

Ha legközelebb is oda akartok menni, másik telefonról foglaljatok asztalt.

cso zsi 2010.09.06. 09:39:08

@tintamin: Persze, kell a mozgás. De ne zavarjon az a tény, hogy egyre több a "hirtelen" haláleset a sportolók között. A hazai elhízás a fiatalok között látványnak borzalmas. Lehet, hogy trendi. De az is lehet, hogy csak raktároznak a szűkebb évekre.

dylan73 2010.09.06. 11:30:08

Izé, a reklámban nincs benne az előétel...
tehát lehet, hogy arra nem vonatkozik?

Akkor viszont szar a reklám...

Ha ilyen sok az előételt "felzabáló" vendég, talán elgondolkodnék, hogy elszúrtam valamit a reklámmal...
és persze minimum öngól a tulaj viselkedése...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.06. 12:35:32

@cso zsi: A sportolók nem egészséges életmódot folytatnak, hanem agyonhajtott, versennyerésre tenyésztett, feldoppingolt példányok, akik vagy nyernek pár olimpiát, és 30 éves koruk után mennek a levesbe, vagy még ennyi sem jut nekik.

tintamin 2010.09.06. 16:48:00

@cso zsi: @enamel:

MUHAHAHA!!:))
Mert sportolni csak versenyszerűen lehet, gratulálok, bakker, ti se tegyétek, ne hogy bajotok legyen, bánnám nagyon!

Otthon szabad csak (kell) ülni a fotelban és pörköltet zabálni (all-you-can-eat), mert az elhízásba még soha senki nem halt bele (közvetlenül).

Congrats!

BéLóg 2010.09.06. 17:07:59

@horex: Például hogy a mongolba' nem mehetsz be az utcáról, hanem foglalni kell, azt meg esetleg nem levélben hanem telefonon teszed?

(Kent is szerecsenyt akarna mosdatni?)

Xezs 2010.09.06. 19:53:52

@tintamin: Bár egyetértek azzal hogy sportolni kell, de amilyen vehemenciával kezeled ezt a témát, hajlamos vagyok feltételezni, hogy te vagy Buzinorbi vagy valamelyik haverja.

tintamin 2010.09.06. 23:48:32

@Xezs: Nem, én egy vagyok a dagadtak közül a fogyiműsorból, de szalontüdőt kanalazva nagyon bele tudom élni magam a dolgokba.
Na, bontok egy Nutellát, mert megérdemlem.

floyddebarber · http://simpsons.hu 2010.09.07. 01:54:23

A Mongoloknál volt a ballagási bankettünk, noha eleinte kedvesnek tűntek, de később többször ránk szóltak (egy 40 fős csaoportra!), hogy ne zajongjunk. Rajtunk kívül talán 2 pár volt az étteremben egész este, ráadásul abszolút nem voltunk hangosabbak, mint bármelyik többfős asztaltársaság.
A szemrehányásokat fizetéskor kaptuk meg, miután több, mint 200ezer Ft-ot hagytunk ott.
Telefonhívásról nem tudok, de ez nagyon elegáns módja, hogy ánuszt csináljunk a szánkból.

alfa.orionis 2010.09.07. 10:28:46

Ezek a telefonhívások...!
És senki nem ment vissza????

(a nyakkendőket még félbevágják?)

grin 2010.09.07. 12:35:07

Egy helyi kis ételbárban láttam, korrekt: "A kenyér ingyen van, minden meghagyott szelet után 100Ft-ot számolunk fel."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.07. 16:39:47

Még 1000 sem lett? Szoptatás is kellett volna bele, meg celeb.

bunkokiller2 2010.09.07. 17:47:30

@BéLóg: Ahogy teccik mondani:-) A cég embere:-)

Elanor_ 2010.09.07. 21:13:13

beindult a fantáziám...

nem lehetne, h akik kaptak már hívást ettől a jóembertől, azok közkinccsé tennék a számát, és megkérnének mindenkit szeretettel, h éjjel 11-kor hívogassák a tulajt és közöljék vele, h súlyosan visszaélt a magyar fogyasztói társadalom bizalmával? :D

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.09.08. 12:41:59

Erősen fake gyanús, és Trófe-szagú a történet.
áruld mán el, honnan a picsából tudta az étterem vezető a számodat? Minek adtad meg?
Én voltam többször is, engem fel nem hívott, a foglalást meg vonalasról adat.

Ez vmi Trófea féle hitelrontós buli???

BéLóg 2010.09.08. 16:04:55

@don brada: Legalább vetted volna a fáradtságot és nagyjából ötven kommentet visszanézhettél volna.
A mongoloknál telefonon van a bejelentkezés/asztalfoglalás és a SZÓBANFORGÓ emberek a MOBILJUKRÓL intézték ezt.

Attól hogy TE vonalasról rendelsz asztalt, szerinted a poszt tolókat nem lehet felhívni?

Gondolom egyszer postán is rendeltél asztalt aztán szó se volt olyasmiről hogy másnap jött egy express tértivevényes levél hogy "visszaéltél a vendégxeretettel többet ne gyere". Így aztán minden rendben is van.

Te is afféle egyén vagy hogy mert engem még sosem vertek meg rendőrök, biztonságiak, arabok, cigányok, bőrfejűek, magyarok, külföldiek, satöbbik, ha valakivel ilyen történik az trófeaszagú kamu.

Olyan átlátszó ez a rakjunkbeutolsónakegymentegetős beírást, hogy már röhejes.

A trófeás példák x darabbal az eredeti sztori után jöttek és azt hiszem (én is ilyet írtam) nem kell elhinned egy szót sem, menj el és győződj meg róla magad, aztán írjá' a Homárnak.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.09.09. 01:58:54

Képtelenség végigolvasni a kommenteket, és valószínűleg nem mondok újat, de számtalanszor jártam ebben az étteremben, és mindig kifogástalan volt. De csak a desszertet és az italt kellett pincértől rendelni. Furcsa ez az új rendszer. Nekem hihető a sztori, hogy bunkók, változhatnak a dolgok. Olyanra, hogy egy büféasztalos all-you-can-eat hely felhívjon valakit, hogy Ő A DEFICIT, még életemben nem láttam példát. Ráadásul valószínű, hogy jó ideig nem jön, hiszen most volt...

Pont ez a lényege, hogy a többség aluleszi, és aki olyan paraszt, mint feljebb láttam ("egy hete nem eszünk, mert oda készülünk"), AZ IS jól érezheti magát.

Volt itt pár háznyira egy nagyon jó olasz étterem, évekig jártam oda. Tulajdonosváltás volt, utána már fogalmuk nem volt az udvariasságról, a borokról, és a konyha is szarabb lett. Már nem megyek.

Mellékszál: Amerikában dívik, hogy szilveszterre vesznek a prosztók egy szép ruhát, majd másodikán visszaviszik, hogy "á, felpróbáltam otthon, és kicsi" vagy "nem megy a cipőmhöz". Az áruház szó nélkül visszaveszi, visszafizeti az árát. Majd amikor ez (hitelkártya alapján) harmadszor fordul elő, akkor megkérik a vevőt, hogy ne vásároljon ott többet. Ez amúgy teljesen oké. De hangsúlyozom, itt első 2-re teljesen jó képet vágnak a full bunkósághoz, nem pedig teljesen elsőre a vitatható túlevéshez, ami bele kellene férjen.

Az egyik érettségi találkozónk is a Mongolban volt jópár éve, és pont azért, mert ott talán nem volt időkorlát, ezért tudtunk maradni beszélgetni (és hívtuk a rövideket, ami nincs az árban természetesen). Nagyon jól sikerült. De ha nincs időkorlát, akkor inkább azt kell bevezetni, mint a tapintatlanságot, bárki részéről.

ritamaya 2010.09.13. 14:50:19

Jo lenne ha aki az elso cikket megirta ezt is elolvasna.
Ha minositenenk a Pesten etterembe jarok etkezesi kulturajat, azt kell mondjam javulunk... De, valoban meg mindig vannak akik azt hiszik hogy a korlatlan fogyasztas korlatlan PUSZTITAST jelent. Ha valaki megeszik 5 desszertet, egeszsegere. De ha valaki "kiprobal" 5 desszertet az mas.Csak belekostol, majd ez nem tetszik, "hozzal mast" ugyis korlatlanul kell hogy kiszolgalj!
Kerdezem en, a Mc Donald-ban ( bocs lehet hogy nem irom helyesen), mennyibe kerul egy menu? desszerttel uditovel? En nem tudom mert elkerulom a helyeket, de remlik a reklamokbol, es elmondasok alapjan hogy ott hagyhatsz 2000 ft fejenkent siman. Mit kapsz erte ? Szemetet.2 leves 3 eloetel, husok tomege,korettel 3 desszert udito es kave, 5000, es meg reklamal? Egy szoval sem emlitette hogy az etel milyen volt.Valoszinu hogy jo volt, kulonben biztos vagyok benne hogy szova tettek volna.
A kerdes az hogy a berendelt etelekbol mennyit boritottak ki a moslekosba? Nem arrol van szo hogy sajnaljak az etelt, de ne POCSEKOLJ.Tiszteld a szakacsot, kiszolgalot, az etelt magat!! Nehez lehet jo arcot vagni a szemelyzet reszerol, amikor azt latjak hogy a tisztelet egyoldalu.
Miert irok annak tudataban hogy igazam van? Mert 3 evig dolgoztam ebben az etteremben,es tisztaban vagyok a jelenseggel. Igaz akkor mas volt az uzletvezeto, akit kritikaval illetni nem lehetett, mert a munkajat kifogastalanul vegezte. Ma is szeretettel gondolok ra. Akkoriban meg nem voltak telefonhivasok,es a jelenlegi uzletvezetot sem ismerem, nem tudom hogy valoban megtortentek-e ezek a hivasok. Am ha igen, meg az idezetek alapjan is az uzletvezeto illedelmesen fogalmazott. Az ilyen ettermek "vendegul latnak", illik vendegkent viselkedni, es nem ugy mint malacok a vajunal.Bar par eve ott dolgoztam, nincs semmilyen felhatalmazasom ebben a helyzetben kepviselni az ettermet. Mint volt felszolgalo, privat emberkent fogalmaztam meg a velemenyem.
T. Rita

ritamaya 2010.09.13. 14:58:57

Jo lenne ha aki az elso cikket megirta ezt is elolvasna.
Ha minositenenk a Pesten etterembe jarok etkezesi kulturajat, azt kell mondjam javulunk... De, valoban meg mindig vannak akik azt hiszik hogy a korlatlan fogyasztas korlatlan PUSZTITAST jelent. Ha valaki megeszik 5 desszertet, egeszsegere. De ha valaki "kiprobal" 5 desszertet az mas.Csak belekostol, majd ez nem tetszik, "hozzal mast" ugyis korlatlanul kell hogy kiszolgalj!
Kerdezem en, a Mc Donald-ban ( bocs lehet hogy nem irom helyesen), mennyibe kerul egy menu? desszerttel uditovel? En nem tudom mert elkerulom a helyeket, de remlik a reklamokbol, es elmondasok alapjan hogy ott hagyhatsz 2000 ft fejenkent siman. Mit kapsz erte ? Szemetet.2 leves 3 eloetel, husok tomege,korettel 3 desszert udito es kave, 5000, es meg reklamal? Egy szoval sem emlitette hogy az etel milyen volt.Valoszinu hogy jo volt, kulonben biztos vagyok benne hogy szova tettek volna.
A kerdes az hogy a berendelt etelekbol mennyit boritottak ki a moslekosba? Nem arrol van szo hogy sajnaljak az etelt, de ne POCSEKOLJ.Tiszteld a szakacsot, kiszolgalot, az etelt magat!! Nehez lehet jo arcot vagni a szemelyzet reszerol, amikor azt latjak hogy a tisztelet egyoldalu.
Miert irok annak tudataban hogy igazam van? Mert 3 evig dolgoztam ebben az etteremben,es tisztaban vagyok a jelenseggel. Igaz akkor mas volt az uzletvezeto, akit kritikaval illetni nem lehetett, mert a munkajat kifogastalanul vegezte. Ma is szeretettel gondolok ra. Akkoriban meg nem voltak telefonhivasok,es a jelenlegi uzletvezetot sem ismerem, nem tudom hogy valoban megtortentek-e ezek a hivasok. Am ha igen, meg az idezetek alapjan is az uzletvezeto illedelmesen fogalmazott. Az ilyen ettermek "vendegul latnak", illik vendegkent viselkedni, es nem ugy mint malacok a vajunal.Bar par eve ott dolgoztam, nincs semmilyen felhatalmazasom ebben a helyzetben kepviselni az ettermet. Mint volt felszolgalo, privat emberkent fogalmaztam meg a velemenyem.
T. Rita

Xezs 2010.09.14. 20:15:06

@ritamaya: A pazarlás (ahogy te nevezted pusztítás) rohadt undorító egy szokás. Én nagyon sajnálok bármiféle kaját kidobni, de gondolom ezzel azért sokan vannak így és kisebbségben vannak a pusztítók. Remélem :)

Szaruszerű Lány 2010.10.13. 09:38:15

Bár már régi poszt:

Az All you can eat, azt jelenti, annyit eszel, amennyit birsz.
Aki csak kikéri és nem eszi meg, az sem bunkó, ez tévhit. Ha valami jól hangzik, és kikérem, de szar az íze, nem fogom megenni.
A vendégnek mindig igaza van, és kedvesnek kell vele lenni.
Aki az all you can eat-ért sokat akar enni, az nem "Bunkó Paraszt Magyar", hanem normális, élelmes ember.
Két értelmes ilyen étterem van: Trófea, Wasabi.
Én egy ilyen után panaszkönyv, fogyasztóvédelem stb-vel élnék. Egyrészt megtésvesztő hirdetés, ha nem ehetsz annyit, amennyit akarsz, másrészt telefonos zaklatás.

margoka 2010.11.09. 08:55:31

Én még soha semmi ilyennem tapasztaltam az étteremmel kapcsolatban. 10 év járok oda, csak kedves aranyos emberekkel találkoztam., és bármennyit ehettem.

margoka 2010.11.09. 08:57:00

BOCSÁNAT HA VALAKI NEM TUDNÁ AKKOR A MONGOL ÉTTEREMRŐL VAN SZÓ!!!! ÉN CSAK A LEGJOBBAKAT TUDOM RÓLA MONDANI.

margoka 2010.11.09. 09:02:35

@DaM: Én is azt hiszem, hogy itt valami lejáratás folyik., sajnálom az olyan embereket akik hazugságokat irogatnak. A MONGOL egy tökéletes étterem.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.11.17. 19:51:54

@margoka: a poszt címén kívül magában az írásban ez 10x hangzik el, ha valaki ez után sem tudná, az igen geci hülye. Egyébként én is mindig elégedett voltam.

OftF 2010.11.18. 11:13:18

Jé ez még mindig megy :)
Nekem volt már mindenféle tapasztalatom. Ha a társaságban vannak kisétkűek, akkor nagyon iparkodik a személyzet. De sajnos ez nem így van, ha úgy látják, hogy nem sok haszon lesz a bandán, utoljára pont ez történt, pedig nem akartuk őket kienni a vagyonukból, csak pont úgy jött ki. Pincér nagyritkán jött csak, és akkor meg szinte megsétődött, hogy mindenki kér még italt. Most már nem szervezek oda több vacsit, csak akkor megyek, ha meghívnak, udvariasságból.

clipper 2010.11.19. 14:52:33

ezt sajnos nem tudom elhinni. Vagy ha valóban ez történt akkor több példa nem fordult elő. Szerintem tévedés áldozatai lettek a kedves panaszkodók. Van hogy valakinek 7szer is sütök ott egy nap és egyáltalán nem zavar. (más kérdés ha tizesével kérik a fürj tojást :) )

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2010.12.16. 18:30:00

Nem kell oda menni, menjetek a Trofea Grill-be, ott mar sokszor voltam, de meg sosem tortent velem ilyesmi, ettunk, ittunk es nem voltak a pincerek sem morcosak. :)

Pang.hu · http://www.pang.hu 2011.01.11. 21:09:36

Akinek van pozitív véleménye vagy további saját tapasztalata, az megoszthatja a Pang.hu-n is:
pang.hu/biz/mongolian-barbecue-budapest

serci 2011.02.12. 14:20:11

Én még amongolian étteremben nem jártam,de olvasva a cikkeket nem is megyej! Viszont a trófeába(nem fizetett reklámemeberr vok)holnap megyek 9-edszerre! Házassági évfordulónk lesz,amit évek óta a trófeában ünneplünk. Jártam már éttermekben,budapesten,de van sok rossz tapasztalat is a jók mellett! Az arany kaviár nagyon jó volt,de ma már rettenet drága(legalábbis nekem) Voltam olyan helyen is ahol én bélszínt kértem,az asszony szűzérmét,és ugyanolyan húst hoztak ki.....A trófeában még sosem vertek át,sosem néztek csúnyán mikor a hatodik tányért vitték el,és mindíg fullra kajáltam magam,pedig 125 kiló vok,és még nem hívtak,hogy többet ne menjek viszont holnap is oda foglaltam,és ha lehet másfelé nem is tendálok! Amúgy a címem serovics@gmail.com és tényleg nem vok egy fizetett ügynök!

serci 2011.02.12. 14:22:00

Elnézést a helyesírási hibákért

cavaletta 2011.10.04. 16:31:24

Évek óta járunk a Mongolba. Igaz ritkán, mert anyagilag nem bírnánk, de azért a házassági évfordulóinkat általában ott ünnepeljük. Az idén kissé félve mentünk, mivel előtte olvastam a negatív hozzászólásokat, amik olyan meggyőzőnek tűntek, hogy feltettük a kérdést magunknak, olyan nagy változások történtek a Mongol vezetésében? Elmentünk, lesz, ami lesz alapon. Nos, nem csalódtunk, a Mongol most is azt az élményt nyújtotta, mint évek óta mindig. A tisztaság, udvariasság, az ételek fantasztikusan finom íze nem változott, sőt, ha lehet, még jobb volt mint azelőtt. A pincérek valóban lesték az asztalokat, de csak azért, hogy ott sose legyen piszkos tányér, evőeszköz, kiürült pohár. Minden alkalommal, ha elvittek valamit megkérdezték, hogy mit kérünk, ajánlották az ételeket, desszerteket. Pillanatok alatt hoztak ki mindent, nem tolakodtak, de úgy szolgáltak ki, hogy királynak érezhessük magunkat.
Tüzijátékkal díszitett tortával köszöntöttek a házassági évfordulónk alkalmából és fényképet is készítettek ajándékba számunkra, amit keretben perceken belül az asztalunkra is helyeztek.
Nem tudom, milyen indíttatásból készültek a negatív hozzászólások, de csak azt tudom mondani, hogy akit hasonló módon vendégül láttak,mint bennünket és van képe utána ilyen hozzászólást tenni, az szégyellje magát. Most én mondom, hogy az visszaélt a vendéglátókkal és a jövőben kerülje el messzire a Mongolt.
Örömmel tapasztaltam, hogy ezen a véleményen vannak, akik megtöltötték a vendéglőt, nem hatott rájuk a negatív hozzászólás. A vendéglő szombat este tömve volt.
Megköszöntük és köszönjük a vendéglátást és ígérjük,hogy a jövőben is, amikor csak tehetjük a Mongol vendégei leszünk.

WildBear 2011.10.05. 09:57:30

@cavaletta: Szia !
Mennyibe kerül (/fő) egy ilyen rendezvény ?

Üdv; Bear

cavaletta 2011.10.05. 10:25:01

Hello! Ez nem külön rendezvény, a vacsorához díjmentesen adják a tortát és fotót, ha bejelenti a vendég,hogy ünnepel valamit. És meg kell mondjam,hogy nagyon jól esett a kedvesség.

Kupcsulik 2012.01.04. 19:35:48

Helló!
Véletlenül keveredtem ide, de elolvastam jó sok megjegyzést. Szerintem a Mongol jó hely, a múltkor remekül elbeszélgettem a sütögető emberrel. Aki kételkedik abban, hogy jól érezheti magát, próbáljon asztalt találni előzetes foglalás nélkül. Aligha sikerül. Kevés olyan étterem van Budapesten, ahol egy hétköznap este zsúfoltságot találsz. Ez magáért beszél, nem kell találgatni, ki és milyen tartalmú blogért fizet!

Aranka7 2012.01.09. 11:58:22

Sziasztok. Mi már tizenvalahány éve járunk a Mongol vendéglőbe, általában 1 évben 2x. Kicsit félve, a sok negatív beírás miatt készültünk a 2012.01.07.szombati ebédre a Mongol étteremben. A pozítív véleményeket miért nem írtok be? Mi a családban össze gyűjtjük a szüli és névnapokat, egyeztetünk és megyünk a Mongol étterembe. Majdnem mindenki kb. 40-60 kilométert utazik csak oda, de eddig minden alkalommal megérte. A lényeg ebédre mentünk, valaki már 11 órára odaért, de őket egyből beinvitálták, leültették, itallal ellátták és felvették az előétel rendelést is. Az asztalra hoztak friss pogácsát, kenyeret és különböző önteteket az étkezésekhez. Nagyon udvarias volt végig a kiszolgálás, 3 pincér forgott az asztalunknál, akár hányszor arra jöttek kérdezték hozhatnak-e valamit, ha a pohár aljában, vagy a kancsó aljában kicsi ital volt, már kérdezték, hogy hozhatnak-e másikat. Az étkezések alkalmával, amint befejeztük az étel elfogyasztását, már vitték is el a szennyes tányért. A teraszon volt egy dohányzó boksz kijelölve, ahol termoszban forró forralt bort lehetett inni, amint látták, hogy valaki kimegy dohányozni egyből bekapcsolták a hősugárzós fűtést, valamint plédet terítettek a vállukra, hogy nehogy fázzanak. Sőt amikor egyszer nyáron voltunk és teraszra foglaltunk asztalt, de arra a napra hűvösebb lett az idő, akkor végig ment a hősugárzó a bokszban és akkor is kaptunk plédeket, hogy nehogy fázzunk. Szóval szerintünk semmit se változott az évek alatt a színvonal, a kiszolgálás és mindent maximálisan elkövetnek azért, hogy jó érezzük magunkat. 12-től 17 óráig voltunk, mi is több előételt ettünk, folyamatosan kóstolgattuk egész idő alatt a főételeket, és desszertet is többet kértünk, ital is bőven fogyott. Az ét és itallapon fel van tüntetve, hogy miért kell pluszban fizetni, mi ilyet nem kértünk, a számla annyi amiről írnak, 4990/fő, nem több. Természetesen ehhez jön a borravaló, de inkább itt adjon az ember, mint az orvosnak az meg főleg elvárja. A foglaláskor én is megadtam a telefonszámomat, ami nem kötelező, melyen éjjel-nappal elérhető vagyok. 3 napja voltunk ott, de engem nem hívtak és nem is kerestek az étteremből. Továbbra is mindenkinek merem ajánlani a Mongol éttermet. Jó étvágyat és jó szórakozást kívánok! Sziasztok: Aranka és családja

Rosszindulatú Vászka 2012.08.28. 10:31:58

Én voltam! Meg a feleségem is.

Mikor mehetünk zabálni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.28. 12:10:31

@Aranka7: "A pozítív véleményeket miért nem írtok be? "
Eltekintve attól, hogy vagy a mondatkezdő "A" nem kellene, vagy "írtok" helyett 'írjátok' kellene, föltehetően azért, mert az egységsugarú homározók nagy része nem jár oda. Még most sem, pedig állítólag új a stáb.
Majd ha küldenek meghívót a törzstagoknak egy ingyenes vendéglátásra!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.08.29. 09:23:46

Mongolok? Tatárok? Kinek kell egy új tatárjárás?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.03. 11:23:14

@l4c1: Ha lehet választani, inkább ők, mint egy-két délebbi népcsoport...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.03. 11:50:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "@l4c1: Ha lehet választani, inkább ők,"

Szerintem is kéne egy tatárjárás. Az elmútnyócévet már elég ciki hibáztatni.

mr. Mick 2012.09.18. 12:37:27

nem zörög a haraszt...

Tbc 2013.04.07. 17:45:43

Tavaj karácsony előtt szerveztünk oda egy baráti focicsapat "buliját"
Remek volt a konyha, ha jó idő lett volna még az étterem kialakítása is jó lett volna, de így legalább volt forralt bor a kert-helyiségben.
Nem kevés fogyasztás után is vidáman hozták a kikért italokat, nem "fancsali arccal".
A kiszolgálásról mindent elmond ez az eset: Ugye van egy előre lefixált létszám (foglalót is kell fizetni, de ez természetes 24 főnél is ami nem olyan kis összeg). Nos mi ezt 2 fővel alulteljesítettük. Mikor az este kifizetéséhez értünk, már nem voltam szomjas, így a foglalóról elfelejtkeztem, kifizettem az egészet. 10 perc múlva jön a főpincér, hogy el lett számolva, és itt a pénz!
Le a kalappal, simán lenyelhették volna!

Csak dicséretet érdemel!

Joe80 2013.04.20. 23:47:28

Sziasztok!

Most értem haza a mongolból. Szombat 19-22 -ig turnus. Átlagos, semmi extra, ezt bármelyik étterem hozza. Én abban reménykedtem, hogy különleges ízekkel fogok találkozni de nem.

pácolt husok grillezve: vegyes. a vékony száraz rágós cipőtalp és a véres nyers rágós is megtalálható a palettán. fúszerezés nuku.

kétféle hal grillezve: mindkettő semmi izű.

sör: vizezett

desszert: amiket kinéztem az étlapról: képviselőfánk, tiramisu, somlói egyik sem volt!

mindez szombat este csúcsidőben, szégyen gyalázat szerintem.

Dééééé 2016.12.05. 15:19:30

Félreértés ne essék, én nem védeni akarom őket, de én már többször ettem a fent említett éttteremben, a születésnapom is 2x ott volt, és mindig ezt a korlátlan fogyasztást vettük igénybe. Érdekes módon, velünk soha nem esett meg még hasonló se.. Az más kérdés hogy a vendéglátó nem teheti meg hogy így reagál akármire is, de az is egy másik lapra tartozik ha valaki valóban visszaél ezzel a lehetőséggel, és ami létezik az étlapon azt kihozatja.. Pofátlan dolog ez azt kell mondjam, és ezek után lehet nem háborodnék fel annyira mint ahogy itt páran megtették..

Szluk Zsolt 2017.04.14. 07:18:36

Régi a cikk ugyan. De azért hozzá szólok. Látom, hogy mik az eljárások, 5000 forintért fél napig bent ülni, és 20000 forintot felzabálni :D egy normál 3 fogásos ebéd max 40 perc, egy órát ad minden étterem. Illetve, nem mindenbe belezabálni kell, amit kiszed az ember egye is meg...
süti beállítások módosítása