Tékozló Homár

Nemzeti kormány idején a minimum a magyar nemzeti spam

2010.09.02. 00:01 | szily | komment

A toronyóra elütötte az éjfelet, ez itt a viccóra. Köszöntsük hangos tapssal Bencze Attilát, a magyarságunkat mint muraközit meglovagló erdélyi spammer-költőt, aki ki tudja, hány anyországbeli postaládát fertőzött meg a hajtás után olvasható reklámlevelével. Hogy kivel is állunk szemben, azt mondja el maga a művész:

Bencze Attila: Nemzeti hazárd

Nemzetiszín-ünnep tivornya
egységes nemzetgép hazárd
háromszázhatvanöt toronyba
ragadt s e pajzán vers a vád.

Rulett-tét az emberek sorsa
s mi tehető minden rajta:
piros pikk ász, fekete káró
tarka-magyar racka fajta.

A kiszámított-pech aduász
máshoz megy és mi a gépet
tömjük kövérre. Ez itt a gáz.
S az osztó csal. Ugye érzed?


És ahonnan ez jött, van még rengeteg! A magyarságában megrendült Bora levele alant olvasható:


Felbátorodva a legutóbbi spemmelős poszton, úgy érzem, nem maradhat ki a Homár gyűjteményéből a Költő, Aki Spammel Támad. A mai napon hozta ezt a kedves mélt a net, melyben a Költő kicsiny erdélyi falujából kifejezi aggódását a magyar kultúra iránt, ezért Adyhoz méltó virtussal, ám furulyázó juhászlegényekkel és transzcendens szőke kislányokkal keltegeti zsíros, mély álmából. Íme, örvendezzen a mi lelkünk, immár nem csak Viagrát, meg puncikrémet ajánlgatnak nekünk a derék spammerek, hanem az igazi költeményeket is.

Bora

-------- Eredeti üzenet --------
Tárgy:     üdvözlöm erdélyből
Dátum:     Wed, 1 Sep 2010 04:40:57 -0700 (PDT)
Feladó:     bencze attila <zzzz@gggg.com>
Címzett:    


Tisztelt magyar barátom

A nevem Bencze Attila. Erdélyi, Székelyföldi költő vagyok hátam mögött 4 kiadott könyvvel és rengeteg keserves élet-tapasztalattal.

Ezúton szeretném elnézésedet kérni, amiért zavarlak. Ugyanis azért kerestelek meg, hogy figyelmedbe ajánljam blogomat ami a http://benczeattila.blogspot.com/ cím alatt érhető el.

Másodsorban pedig azért is, mert szeretném a kultúrát felrázni álságos, mély álmából. Ha szeretnél olcsón újonnan kiadott és kiadásra kerülő könyveket vásárolni vagy éppen csak értesülni megjelenésükről akkor küld egy lakcímet a benczeattila@yahoo.com e-mail címre.

Kedves magyar testvérem, megkérlek, hogy küld tovább ismerőseidnek ezt a levelet.

Őszinte tisztelettel:

Bencze Attila

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 00:13:42

en egy szekelykaput szeretnek
olyan ures itt a szankodomb a to mellett

Kandabula 2010.09.02. 01:23:11

Eztet nekkem nagyonis tetszikk. Érezem a keserves élet-tapaszt. Engem felrázott. Van még más is? A pech aduász az jó!

t a m á s 2010.09.02. 01:29:42

Székely költ – agya székel
szép-e vagy fos
székely okos
mert ő ma a myflower
to-boz gor-go
bozgor to go...

Megdobbent 2010.09.02. 02:15:17

Huzzak ra egy ilyen fasza szekelykapura (attol aztan odavagyok, hogy kapu, amit faragtak, meg kisajto, hubazdmeg!) es onnan orditsa vilagga a kinjat, had hajigaljuk mar meg valami kemennyel. pfij.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.09.02. 04:34:42

A szekelyek annyira fenn hordjak az orrukat, mintha ok szartak volna a trianoni Magyarorszag tobbi reszet.

nestrot10 2010.09.02. 06:11:49

Megalakult a FIDESZ ÁVÓ Terrorelháritási Központ címen Államvédelmi Hivatal ..Nesztek hülye magyarok!
Révész Máriusz nem verték eléggé meg 2006 ban---jobban kellett volna!!!

A Fidesz adja át az LMP-nek a "túlszedett" Ajánlócédulákból több ezret---a főpolg.mester jelöltség indulásához ( Fidesz Bérenc LMP

nestrot10 2010.09.02. 06:14:23

a Székelyek menjenek a p...ba!
Elég már a "mélymagyarkodásból"! A határon belűli emberekre kell gondolni, mert szart csinál a Fidesz az országból a pökhendi beszólásaival..és a forint bedölése után az ország dől. be..NEM kormányoznak csak a saját diktatúrájukat készítik elő!!!!

Lesz itt IGAZI FORRADALOM!!!!!

nestrot10 2010.09.02. 06:18:10

Nagyon jó hogy a Székelyeket " leválasztották" rólunk! Én örülök neki!!!!

Baldwyn 2010.09.02. 06:23:51

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: És tényleg, beletrafáltál: Székely szarta a magyart!!!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.02. 06:39:05

Amikor ismeretlentől kapok ilyen Kedves/Tisztelt Barátom/Testvérem! kezdetű förmedvényeket, akkor valahogy mindig előbújik belőlem egy lácfűrészes ámokfutó és kedvem lenne kibelezni az illetőt. :D

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.09.02. 06:47:34

Én is megkaptam már ettől a faszmajomtól ezt a szart.

blokkos 2010.09.02. 06:48:03

Ebben a "racka fajta"-ban van valami.
Vezér ürü már van, béget is rendesen, a nyáj meg kullog utána akár a vágóhídra is.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 06:52:17

Szép találat, hatalmas :)))

Ha románul is csak úgy tud, mint ahogy magyarul, nem csoda, hogy keserves emlékei vannak.

"Mint a rackát rideg-tartásomra
ébresztett rá harmat szítt éjszaka,
ahogyan a fejem lágya benőtt.
Transzcendens érzés a feszület előtt."

Szabolcska Miháj mehet a picsába, ez még veretesebb :)))

staropramen 2010.09.02. 07:17:29

Sztrovacsekek!
Nincs új a nap alatt. Anno a boldogemlékezetű Egyetemi Szinpad egyik sikerműsora volt a "megfúvom szittya lantomat" című előadás amelyben nemzeti fűzfapoéták verseit adták elő mély átéléssel.
Azt hiszem Szittya Attila Bendegúz egyik verse így szólt:
-Talpra magyarok
Hív a hazátok
Itt az időtök
Most ,vagy sohátok!
Ez a gyerek a nyomukba sem ér!

Balián 2010.09.02. 07:27:05

Ez ám a nemzet költője.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.09.02. 07:32:47

szerintem már annyira nincs jelentősége ennek a trianoni baromságnak.
útlevél nélkül, csak egy személyivel tekergek egész Európában, gyakorlatilag határok nélkül, csak 1-2 helyen majomkodnak még a hátárőrök. ma már az számít, ki milyen ruhában, milyen kocsival, és mennyi pénzzel rendelkezik, milyen luxust enged meg magának az utazás közben. lényegtelen hogy székely, ukrán, vagy szlovák. ha költöm a pénzem, mindegyik kinyalja a s@ggem. és szeretnek a pénzemért, akár magyarul beszélek, akár más nyelven.
meg kéne már békélni a világgal, és nyugodtan élni egymás mellett.

ibn_battuta 2010.09.02. 07:44:40

A "racka" jelentése "rác fajta", vagyis a középkori Szerbiából származó. A mai nyelvben csak a "rackajuh" összetételben maradt fenn, a "rác" jelző viszont elég jól ismert.

nullnick 2010.09.02. 08:01:15

@www.Bisex.hu:

és te már gondolom

nyitottál is cukrászdát bécsben, ugye

te seggfej

2010.09.02. 08:21:39

Magyar spamet is szoktam kapni, mondjuk a határon belülről. Mindig el akarnak adni valami szart ami nem érdekel.
Prózában...

navati 2010.09.02. 08:25:36

@nestrot10: Szar lehet félni, biztos van miért?! :))Igen lesz még forradalom, és az ilyenek eltünnek, mint te. Leendő cellatársaidnak meg köszönd meg az elmúlt 8 évet, lesz rá módod. Jó reszketést!!

r16udsz 2010.09.02. 08:30:21

Ismerem szemelyesen a legenyt,regota kovetem a koltoi palyafutasat,erdemes ragooglizni,mikor szomoru vok mindig felvidit..

juhaszvik 2010.09.02. 08:38:56

ehhez már nem lehet mit hozzátenni, csak elvenni belőle. mondjuk az egészet, és eldugni egy púpos kemencében, amin a cirmos macskák üzekednek, és rongyolják össze az ízes gondolkodásmódot. hejj.

elwood 2010.09.02. 08:40:20

és ha van egy kicsit buggyant székely mint a fenti illusztráció mutatja, akkor miért is kell a székelyeket en-bloc minősíteni ?

a magyarokat Palkovicsné, Bódi Gábor és Mundrusz Tamás alapján ítéled meg ?

TiZ 2010.09.02. 08:40:52

Román nyelven akarom olvasni.

Ringlósztár 2010.09.02. 08:42:40

@navati:
Olyan szimpatikus ez az építő jellegű magatartás, ami titeket jellemez.
Mit terveztek tenni a hazáért azon kívül, hogy mindenki börtönbe kerül, aki nem ti?
Nem tudom, jártál-e nyolcadikba, mert ott van olyan része a történelem nevű tantárgynak, ami a 2. Világháború (amibe az általatok mélyen tisztelt Horthy nevű lovasakrobata vitte ezt a drága hazát) utáni magyar történelmet taglalja, ha ismered, már volt ilyen lecsukdosós rendszer Magyarországon kb. 1949-1953 között, akkor úgy hívták a Kedves Vezért, hogy Rákosi pajtás.
Mielőtt zsidószoclibgecinek lennék nevezve a kedves fasiszta kommentelők által: az én nagyapám le volt csukva azokban az időkben, ezért nem szeretném, ha visszatérnének.

bumbó 2010.09.02. 08:48:28

@Ringlósztár: Nem zsidószoclibgeci vagy, hanem buta.

Anteovin 2010.09.02. 08:59:46

@Ringlósztár: Egyetértek! Olyanok ezek az erdélyiimádó izék, mint a körömgomba: szépen elterjednek suttyomban, aztán mire észreveszed, hogy mi van, mér késő, ott a baj... A neve magyar gárda, meg hasonlók. Éppen ezért, ha rajtam múlna, megtiltanám a "magyar, Hungária, stb. szavak használatát, tilos lenne zászlót lengetni nyilvánosan. Rengetegszer visszaélnek ezekkel. Engem meg ne soroljanak közéjük csak azért, mert egy nyelvet beszélünk vagyok!

Anteovin 2010.09.02. 09:04:57

@bumbó: Ha ő buta, akkor te mi vagy? Idejön ez a sok szemét erdélyi, és egy valag lóvét kap az országtól. Ha bejelentkezik egy nagymagyar szemétládához, hozhatja a családját is. A nyugdíjasok átlagnyugdíjat kapnak az államtól, meg egy csomó egyéb pénzbeli, természetbeli juttatást. ha olyan nagyon magyarok, akkor miért nem hoznak valamit, ahelyett, hogy rabolnak? Ha rajtam múlna mehetne mind szépen haza, amit kapott, azt meg szépen visszatapsolnám! Ha el akar helyezkedni egy ilyen féreg, a szart is megeszi, aztán, ha véglegesítik, addig keveri a szart, amíg helyet nem csinál a földijeinek. A buzi gárda meg ezeket dicsőíti?

Ab ovo 2010.09.02. 09:10:11

@Ringlósztár: Na de Bélám, a te nagyapád kiskorúak megrontása miatt volt lecsukva "azokban az időkben." 0)))

E28 524TD 2010.09.02. 09:15:55

@Anteovin: mikor a tükörbe nézel mit látsz?
hányinger vagy

Ringlósztár 2010.09.02. 09:21:18

@bumbó:
Miért is?
Ezen a színvonalon: te vagy a buta.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 09:22:15

@Anteovin: Elgurult a gyógyszered. Ágy alatt nézted?

Rob67 2010.09.02. 09:23:21

Na most mégis mit vártunk?
Egyértelmű volt, hogy ebből a mélymagyar-nagynemzetiségből előbb utóbb kp-re véltható üzletek is kikelnek majd a narancsszínű inkubátorból :)
Itt vannak az első fecskék.
Mert megérdemeljük...

Ringlósztár 2010.09.02. 09:24:08

@Anteovin:
Én nem az erdélyi magyarokkal foglalkoztam, csak az olyanok akasztanak ki, mint "navati", akiknek az 53% forrdalmat jelent és feljogosítást mindenki lecsukására, aki nem ért velük egyet.

Spiro 2010.09.02. 09:24:57

OFF

"Fidesz a kívánság műsorban:

Szeretnénk kérni a Neoton Familiától a „220 felett” című számot.
Küldjük a svájci frank hiteleseknek – és mindenkinek, aki szereti.”

Csak Norris 2010.09.02. 09:30:31

@Anteovin: Érdekes módon más kultúráltabb országokban nem fasizmus zászlút lengetni, a saját márkát használni, és főképp nem szégynlnivaló azd mondnai hogy "Detusch...".
Pedig ismerjük be, Európa sokkal érzékenyebb lenne az itteni nemzetiszocilizmusra.

Van annak is igazsága, hogy itt a határon kívüliek akkor kaphattak állampongárságot ha 2 éve itt laktak és dogoztak.

Azt hiszem hogy az olyan sötét emberek miatt mint ti vagytok, jobb lett volna ha magyarország beolvad a habsburg időkben. És ezt nagyon keserű szájízzel mondom.

hauz 2010.09.02. 09:40:41

Én si megkaptam, tettem is tiltólistára. Székelyföldön élek és nem vagyok melldöngető nagymagyar, úgyhogy akik itt szidnak minden székelyt, azoknak megengedem, ha sorbaállnak és fogat is mostak...

kubatov_kommunista 2010.09.02. 09:40:51

Dögöljek meg - de ezt nem értem.
Ez mi ez?
Szól miről, akar mit?
Merugye, vagy jön, vagy megy, vagy csinál valamit...

Legalább írná oda, hogy menten elvetélek és kiszárad az aurám ha 30 másodpercen belül nem küldöm el 10 példányba vagy valami...
====
jó, most látom látom porszívó- és könyvügynök. megnyugodtam. de akkor is, hogy lehet ilyen vérszegény módon?

cicmen (törölt) 2010.09.02. 09:49:47

Lehet, hogy nem vagyok spanpa a költészettel és azért nem értem, de ez a vers szarnak tünik. Balgaság volt kirakni, hacsak.... nem provokáció.
Nekem annak tünik. Már elő is ugrottak a nagymagyarozó szellemi toprongyok.
Hajrá rabbiképtősök! Mindent bele!
Hofit idézve: kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékre telik.

Csak Norris 2010.09.02. 09:52:35

A nagymagyaros az egyik véglet, a nácizó a másik. Mind bekaphatja.

bumbó 2010.09.02. 09:55:28

@Anteovin: Ez a butaság minősített esete.
A Romániából idetelepült magyarok a román államtól kapnak nyugdíjat, hiszen ott fizettek járulékot. Semmilyen egyéb támogatást nem kapnak, mint a más országokból hazatelepülők.
A stílusod egyébként elég sajátságos.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:00:47

@Ringlósztár: Igen, Rákosi pajtás legnagyobb érdeme az volt, hogy Horthyit összességében és időarányosan egyaránt messze felülmúló létszámban börtönöztette be és végeztette ki a "zsidószoclibgeciket"...

bumbó 2010.09.02. 10:02:50

@Ringlósztár: Mert ha valóban tanultál volna történelmet /nem az agymosottaknak leadott anyagot/ tudnád, hogy nem Horthy szeszélye miatt léptünk be a háborúba.
Bizonyos előzmények talán közrejátszottak nemde? Talán olvass utána. /természetesen nem a rendszerváltás előtt kiadott könyvekből/

zsebatya 2010.09.02. 10:05:56

@elwood: Bódi Gáborral pontosan mi a bajod? Hogy aláírt III/3-nak, vagy hogy olyan filmeket csinált, amilyeneket? Mert az utóbbival kapcsolatban túl sok kötözködni való nincs, a másikról meg már soha nem derül ki, pontosan milyen körülmények között is alakult úgy, ahogy. Ezt a momentumot leszámítva én nagyon is egy közösségben érzem magam vele.
Más: megfigyeltétek, hogy a mélymagyar buzgalom milyen szívesen próbálkozik rímbe szedni a dolgait? Alig akad olyan szélsős kiadvány/blog, ahol ne akadna ilyen ősborzalom, amiből leginkább az derül ki, hogy a jámbor lelkek nem csak buták, de még magyarul sem tudnak. Valaki halgatta már szövegcentrikusan a Kárpátia néhány számát. Ált. isk. 6. oszt. színvonal sincs. És lelkesen pogóznak rá a részeg kocsmamagyar fiatalok itt a mi kies falunkban. Aztán lerugdalják az utcán a stoptáblát, meg a kisbolt ereszcsatornáját.

Ringlósztár 2010.09.02. 10:06:53

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ez hogy jött ki neked? Mert jól hangzik, de ez egy új, avantgard, hogy ne mondjam, liberális megközelítése a történelemnek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:07:00

@Spiro: Jé? Az orbáncigányzsideszbányahuszonhárommillióromán szüntette meg a szocpolt és kényszerítette rá rémuralmának évei alatt a lakosságra a bankok alkotmánysértő gyakorlatát jó pénzért rugalmasan elnézve a frank- és yenkölcsöket? A pénzügyi vállalkozások és bankközi világmonopóliumok (IMF, Világbank) által elkövetett befektetési csalások, felelőtlen hitelezési gyakorlat és egyéb pilótajátékok miatt kirobbanó gazdasági világválság is az ő művük?

Fasza csávók lehetnek. Köszönöm, mindig tanul az ember...

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:08:18

@zsebatya: lelkesen pogóznak rá a részeg kocsmamagyar fiatalok itt a mi kies falunkban
Hol laksz Tótzsidalyon?

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 10:08:29

kedves Gyerekek!

Kapjatok már agyatokhoz üstvöllést!
hejiértéken kéne kezelni a cuccot, nem kell ám mindenbe pedobedét meg csíkos hangulat látni.

Egy kis idézet egy híres hun moralista egy írásából, ezen eltörpöphettek kicsit:

"Erről nyomban eldúdolta egy harci indulóját.

Hová megyünk, hová megyünk?
Fel hát most, cimborák!
Hová megyünk, hová megyünk?
Iszunk, trallallala...

Nem volt fűzfapoéta. A rím kedvéért nem rontotta el a verset."

Epokit Drive 2010.09.02. 10:10:54

Gyönyörű ősz van. Történelmietlen.
Baljós idő ez, sok benne a bal-jós.

(Elnézést, ha fejből nem pontos a központozás.)

A fenti sorok a Szép versek 1986-os kötetében jelentek meg (www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=szep-versek-1986&ID=5486&gb_w=t), Apáti Miklós tollából. Idézzek Gyurkovicsot ugyaninnen?

Vér, nukleinsav, kálium és mangán,
A birkák bogyót termelnek a lankán.

Azért tudom őket fejből, mert egy esős balatoni estén könnyesre röhögtük magunkat a kötet verselőin (képek) és munkáin. Idézhetném Oravecz Imrét (Azon a vasárnapon) vagy Páskándi Gézát is (Piláfból való kibégetés), de minek.

És hogy mindezt miért írom? Azért, mert úgy látom, hogy errefelé minden, amire úgy kötöttek magyar pántlikát, hogy azt előbb a Nyugat (a fekete farkú mókusok, tetszés szerint) ne hagyta volna jóvá, ne döntött volna magasan hungarikumnak számító minőségéről, és ne tette volna rá az "individualista liberálisok számára is fogyasztható" pecsétet, az csak szemét és nevetség tárgya lehet.
Rossz a vers? Mittudomén. Hány irodalmár (vagy legalább magyar szakos) van itt? Esztéta? Spamként jött? Ja, hát ez van, a Viagra is így közlekedik, nem szerencsés. És meg hogy erdélyi. Ez most oszt vagy szoroz? Vagy ez itt némelyeknél magyar-nemmagyar kérdés?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:11:52

@Ringlósztár: Számold össze, hány kommunistát börtönöztek be és végeztek ki 1920-tól 1944-ig (a német megszállásig ill. nyilas hatalomátvételig), és mennyit 1945-től 1958-ig. Az előbbi csoport majd' mindegyikéről utcák voltak/vannak elnevezve, az utóbbiakról kevésbé. Nemcsak Rajkot végezték ki, nemcsak Kádárnak tépték ki a körmeit, és nemcsak Horn Gyula ugrált a lekötözött nagydarab elvtársai száján...

Art Mooney 2010.09.02. 10:13:43

kezeljük már helyén a dolgokat.
1. spamet nemszeretjük
2. feltehetőleg tényleges kétségbeesésből küldött spamet azért el lehet nézni, letörlöm és megyek tovább
3. határon túli magyar feltehetőleg kétségbeesésből küldött spamjét felfújni, homárra küldeni, homárra kirakni, index címoldalára kirakni mind-mind ősi román szokás, a mai magyar helyzet ismeretében

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: @nestrot10:
@Anteovin: rosenfeld mátyás elvtárs büszke lehet, ideológiájára még évtizedekkel regnálása után is van vevő.

@www.Bisex.hu: azpersze. hogy illik vajon ebbe az idilli képbe, h egyes határon túli magyarok nem tanulhatnak anyanyelvülön, még egymás között is meg van nekik tiltva a magyar beszéd, fel van számolva a magyar nyelvű oktatás, ha magyar tanító érkezik hozzájuk akkor zaklatásnak vannak kitéve, és ha magyar nyelvű könyveket visznek nekik akkor a kedves befogadó helyi társaság megtámadja őket és ELÉGETI a könyveket? he? barom

zsebatya 2010.09.02. 10:14:23

@bumbó: A nyugdíjak átvételéről és kifizetéséről szóló 1991. évi államkozi egyezmény szerint a két állam megosztva viseli a romániai és a magyarországi nyugdíjszint közötti különbséget. Ez az utóbbi években kb. 25 milliárd forintot tett ki. De a baj nem is a nyugdíjasokkal van, hanem az áttelepült aktív munkavállalók - sajnos - az előzőekben is emlegetett sajátos attitűdjével. Igen, a Székelyföldről érkező munkatársak bizony az átlagnál jóval hajlamosabbak a sz@rkavarásra, hogy aztán a zrí után keletkező helyekre újabb földeiket segítsenek. Bocs, de írhattam volna azt is, hogy kissé cigányos, vagy zsidós mentalitás az ilyen, de hát ilyen csúnyát ugye nem mondunk, csak gondolunk. Aki nem hiszi, érdeklődjön utána, mi is történt a Duna tévé környékén ezügyben az elmúlt néhány évben. Tudnék mesélni, hogyan lett a "Nemzet televíziója" a székelység szinte kizárólagos csatornája.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 10:17:36

@Epokit Drive: namost a Misi Mókust belekeverni kicsit zsenánt :P

Az idézetek naggyon veretesek, jöhet még :)))

És nemár csak irodalmár meg esztéta tudhasson verset minősíteni, mert beröhögök.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:18:03

Ezennel megalapítom a Homár Székelyrajongó és Székelyrühellő tagozatát.
Szabályzat: minden blog.hun regisztrált tag szabadon beléphet. Ha nem lép be önszántából, oda sorolom be, ahova akarom. Mindegyik be vagy be nem lépett tag tagdíjat fizet nekem. Aki nem fizet, azt lerakjuk a hargita tetejére egy szál alsóneműben, és azt mondjuk, hogy a székelyrühellők közé tartozott.
Kenőpénzeket mindkét tagozattól elfogadunk. Aki többet ad, azt aznap jobban fogjuk szeretni.

Ennyi.

zsebatya 2010.09.02. 10:19:33

@cicmen: Színmagyar mezőgazdasági jellegű kistelepülés az Alföld északi részén, kevés cigánnyal. Magam az előbbi társadalmi csoportba tartozom, nagyapám ült olyan kocsi bakján, kackiás bajusszal, ostorral, amelynek ringatóján (már ha tudod, mi az) maga Horthy Kormányzó úr Őfőméltósága ült bájos feleségével - ilyesmit zsidóra a harmincas évek végén nem bíztak, csak hogy tudjál hova tenni.
Részeg kocsmamagyar meg akkor is egy hülye bunkó marad, ha talpig piros-fehér-zöldbe tekeri magát. Esetleg közéjük tartozik.

Ringlósztár 2010.09.02. 10:19:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Gondolom beleszámoltad a fehérterrort és a munkaszolgálatos századokat is úgy jött ki ez a nagyszerű Horthy kép.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:19:50

Kiegészítés? a legmélyebb magyarok karácsonyra 6 hanukára (szabadon választható) kapnak egy ilyet: subba.blog.hu/2010/09/01/magyar_garda_baba

Anteovin 2010.09.02. 10:21:45

@bumbó: Ja, szerinted! Nézz utána! A magyar és a román állam között volt egy szerződés, állítólag 2007-ig élt, amely azt rögzítette, hogy a magyar állam minden olyan magyar származású román állampolgár számára átlagnyugdíjat fizet, akinek magyarországi állandó lakcíme van, ja, és állampolgársága! Ezt nem én találtam ki. Az átlagnyugdíj pedig több, mint amit egy rendes munkában eltöltött 40 év után kapni lehet. Akkoriban (2007) ez 100valahányezer forint volt. A stílusra csak annyit, hogy egy házban éltem a hazánkba települt erdélyiekkel elég sokáig. Vagyis csak nekem volt sok, ők 3 hónap után kaptak önkormányzati lakást - még állampolgárok sem voltak - berendezve. Hidd el, tudom, mit beszélek...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:26:13

@Ringlósztár: Horthy nevezetes bevonulásától számolták. A munkaszolgálatosokat nem a kommunisták közül válogatták.
Recsken, Edelényben, Hortobágyon stb. viszont elég sok kommunista volt kénytelen dolgozni...

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:26:25

Az öreg székely ül a kocsmában a fiával.
Egy nagydarab román odamegy hozzájuk és lekever egy jókora fülest az öregnek. A fia felurik és rámordul a románra.
-Fogadjunk, hogy ezt mégegyszer nem meri megtenni!
A román lever az öregnek egy másik nagy maflást. Mire a fia.
-De már harmadszor nem meri megpróbálni!
A román megint szájonveri az öreget. Erre megszólal a fia.
-Menjünk gyorsan édesapám, mert itt magát nagyon meg fogják verni!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.09.02. 10:26:35

Viccóra? Nem. Ez gyászóra. Micsoda szétkorcsosult cinikus lelkek gyülekezete az itteni! Veled együtt Szily, aki úgy adod meg az alaphangot, hogy ezt viccként vezeted be. Mert neked jó és kényelmes. Mindenki más dögöljön, igaz?

Mi a hiba abban hogy egy abszolút jóérzésú és jószándékú, a közösségéért aggódó ember megpróbálja megragadni a – ne felejtsük, jobb, tisztességes esély híján – amit tud technikailag, hogy HOZZÁJÁRULJON? Hozzá a közös ügyhöz, akkor is ha az itteni minősíthetetlenek öngyilkosan megtagadják azt a közsséget. Miért baj, ha valaki egészséges gondolatokat igyekszik ahogyan tud terjeszteni egy beteg társadalom körében? Ez nevetség tárgya? Nem.

A költészetét lehet nem szeretni, lehet stilárisan elmarasztalni, az ízlés nem vita tárgya, mint tudjuk. De ez az eleve lejárató megközelítés gáz. Nagyon. Ha jobban meggondolom aljasság.

Anteovin 2010.09.02. 10:29:08

@Ringlósztár: Ja, persze, bocsi... Forradalom...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:29:16

@cicmen: írhatnál egy olyan viccet, hogy megy a székely a Homárra. Vagy ha te nem, akkor valaki más.

zsebatya 2010.09.02. 10:29:51

@Anteovin: Az egyezmény most is él, de az általam korábban emlgetett szintkülönbség az elmúlt években jelentősen csökkent (1991-ben a román átlagnyugdíj hatoda /!/ volt a magyarnak), de még most úgy 15-20 százalék körül mozog. De ez azért valóban nem jelent igazán súlyos költségvetési terhet.

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:32:13

@A Nép - Te vagy!: Viccóra? Nem. Ez gyászóra. Micsoda szétkorcsosult cinikus lelkek gyülekezete az itteni! Veled együtt Szily, aki úgy adod meg az alaphangot, hogy ezt viccként vezeted be. Mert neked jó és kényelmes. Mindenki más dögöljön, igaz
Egyetértve!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:33:19

Én azt nagyon nem értem, hogy a kettős hasznosítású magyar tarka marhának (amely fajta a különböző alpesi, főleg svájci hegyi tarka fajták és az őshonos illetve helyben kialakult fajták keresztezésével jött létre) mi köze van az archaikus, kevert gyapja miatt fésüsgyapjú előállítására alkalmatlan (nemezelhető), gyenge vagy közepes tejelőképességű, minden más juhhúst felülmúló racka juhhoz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:34:36

@Ringlósztár: Speciel a tolvajokat kezdték lecsukni, remélhetőleg még nem ők a többség...

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:34:42

@enamel: Olyan viccet nem tudok és nem küldeném a székelyt a homárra, mert állandóan basztatják. És ez nem jó, meg nekem sem tetszik.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:35:17

@cicmen: Ebben kurvára semmi vicces nincs, hidd el nekem.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hangosan ordítva közösülnek?

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 10:35:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hát ez van, mikor egy urbánus fűzfapoéta elkezd népieschkedni meg parasztkodni. Még jó, hogy nem írt ódát a terhonyatszüretelő jóparasztok vidám kévéiről, vagy a rackagyesznók nyírási báljáról.

Anteovin 2010.09.02. 10:35:44

@zsebatya: Hát, ha nem jelent túl nagy tételt, akkor miért nem az én anyukámra és apukámra költi az állam? Ők ugyanis ledolgoztak itt több mint negyven évet...
Amúgy félreértés ne essék: nem utálom az erdélyieket Erdélyben, csak az élősködőket itt! Nagy különbség! Azért utálom, mert kihasználja egy társadalom együttérzését. Alattomos, sunyi dolog. Csak azért, mert otthon csóróság van, még nem kellene elmenni másokhoz extrákért, mert egy nyelvet beszélünk.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:36:34

@cicmen: "Az univerzummmban mindennek megvan a maga okka. Vagy ninccsen, de akkor majd csinnálunk." Hogy egy ismerősömet idézzem, aki ennél a pontnál már enyhén be volt baszva.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:37:31

@Anteovin: Ki, vagy mi tart itt téged? Könnyebb lenne nélküled itt a föld...

zsebatya 2010.09.02. 10:37:57

@A Nép - Te vagy!: Arra kérlek, röviden ismertesd velem, melyek lennének azok egészséges gondolatok, amely szerinted az idézett műből felém sugározhatnak! Akár hiszed, akár nem, cinizmus nélkül kérem ezt, mert nekem harmadik olvasásra is csak egy játékgép-hasonlatra felépített, ügyetlen nyelvezetű sorsbusongásnak tűnik egyelőre a dolog, de hátha Te segítesz ezen. Tehát kérlek, oszlasd el ködömet!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:39:29

@Anteovin: Azokat se utáld. Főleg azért ne, mert magadnak ártasz vele. Olyanok, amilyenek, meg amilyenek lenni tudnak. Vannak rosszabbak, akik itt nőttek fel.

A menórát már megszoktuk, a melegfelvonulást is, azt is, hogy a cigány kultúrállat, és tisztelni kell... majd ez is lecseng, és megy a többi közé.

zsebatya 2010.09.02. 10:40:27

@Anteovin: Jó-jó, de sok olyan nyugdíjas azért települt át hozzánk, mert a család is átjött. Hogy ez jó folyamat-e vagy sem, az száz másik blogot megérne, de azért azt Te is beláthatod, hogy ellátatatlanul ezek az öregek sem maradhatnak, ugye?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 10:40:51

@enamel:
- A nő nem ember.
- A sör nem alkohol.
- A medve nem játék.
- A Homár nem politikai fórum.

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:41:17

@enamel: Biztosan így van, csak nem birlak követni.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 10:41:33

@zsebatya: jajmár, tudhatnád, hogy amikor azokat a szavakat gajdojja valaki, hogy: nemzet, normális, egésséges, nép, igasság, akkor ott már gyanakodni kell :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 10:42:49

@zsebatya: "sok olyan nyugdíjas azért települt át hozzánk, mert a család is átjött. Hogy ez jó folyamat-e vagy sem, az száz másik blogot megérne, de azért azt Te is beláthatod, hogy ellátatatlanul ezek az öregek sem maradhatnak, ugye?"

1) Az öregek nem szeretnek költözni. A nagy többség nem mozdul.

2) Ugyanabból a pénzből Romániában jobban megél.

3) Nehogy már ez fájjon.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:43:54

@Rosszindulatú Vászka: Valaki (a Homártól ill. a k.* anyjától, az Indextől)küldhetne a költő úrnak egy menettérti vonatjegyet, mondjuk Pécsig oda-vissza, 3 nap budapesti, egy-egy éjszaka nyíregyházai, miskolci, salgótarjáni, tatai, székesfehérvári, zalaegerszegi, pécsi, hajósi, szegedi, gyulai szállással, olyan feltétellel, hogy mindenütt ír legalább egy verset naponta...

*kedves

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 10:44:11

@zsebatya: "egészséges gondolat" na ez már oximoron.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:44:52

@atpijkamo: Miért, politizálunk? :) Különben meg lehet hogy nem az, de újabban olyan. Értem én, hogy meg kell lovagolni a kampányhisztériát, de szilyék azt a minimális jóízlést is kezdik meghágni, ami ilyenkor kötelező lenne.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 10:45:39

@Anteovin: Tudatlak, hogy ha annyira ott lenne nagy a csóróság, akkor pl. Debrecenben nem román rendszámú autókkal lennének tele a nagyáruházak, plázák, élményfürdők parkolói...

zsebatya 2010.09.02. 10:46:08

@atpijkamo: 1. De azért vannak jópáran, akik idős koruk ellenére mégis áttelepültek, vagy itt lettek nyugdíjas korúak.
2. Ha már áttelepült, akkor itt kell róla gondoskodni.
3. Ki mondta, hogy ennek fájni kéne bárkinek is?

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 10:46:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jelzem, mókás a srác, ellembe fles ez az identításfesztivál ami itt kialakult miatta. Simán beférhet a fásimulatóba vagy valami hasonlóba.

Anteovin 2010.09.02. 10:47:13

@Desmond77: Bocsi, ha félreérthető voltam. Kulturáltabb országokban az emberek teszik a dolgukat, és nem lázadoznak az adott ország zászlaja alatt. Kulturáltabb országokban a vezetők elhatárolódnak a szélsőségektől. Nem szép dolog másokat belerángatni a kakiba, csak, mert nekik nem tetszik a rendszer. Aki lázadozik, ne használjon többség által "szent"-ként tisztelt jelképeket felhasználni egyéni céljainak eszközéül. Erre gondoltam a "betiltós" részben. Az itteni erdélyiek meg igenis élősködő szemétládák. Olyanok lehetnek, mint a palesztinok izraelben. :-) nem lehet megbízni bennük.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:47:15

@Rosszindulatú Vászka: Ugye? A Nyugaton a helyzet fokozódik sokkal jobb volt.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Egyébként tényleg azon vernyognak, hogy hű de nagy a csóróság. Legalábbis amelyik csóró. Amelyik nem, az meg kicsit olyan újgazdag komplexusos.

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:48:05

@atpijkamo: - A Homár nem politikai fórum.
Ha nem az, mondd meg kérlek miért tették fel ezt a posztot? Fogyasztóvédelem a gyenge versek ellen?
Most egyértelműen erre ment ki a játék.
Összeesküvéselmélet mi?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:49:25

@zsebatya: Nos, vannak sehova nem települt hajléktalanok, akikről a kutya sem gondoskodik. Meg szükségét sem érzi. Úgyhogy ez már régen nem evidencia.

@Anteovin: szerintem ne mentegetőzz, te itt senkit nem fogsz meggyőzni. Ez a véleményed, kész, vállald, aki meg beugat, azt szard le. Nem fogja felfogni, csak úgy ugathatnékja van.

cicmen (törölt) 2010.09.02. 10:50:28

@atpijkamo: - A sör nem alkohol.
Nem e? Nézz meg engem 5 doboz Borsodi Bivaly után!

Anteovin 2010.09.02. 10:51:37

@zsebatya: Oké, oké, csak ne az anyukám és apukám kárára lássák el ezeket! Például fizethetnének is az ellátásért. Pl: A nejem kórházban volt, vele szemben "csóró" erdélyi "nyugger" olyan arany fuxokkal, hogy alig bírta. Jött a vizit, vigyor le, fux le, savanyú pofa fel. Szerrágás elő: ő szegény erdélyi, nincs pénz botra. Oké, mami, kiírjuk ingyen. Erre mi: Na, de mégis, tele vagy lével, miért nem fizeted ki? Válasz: Nekem ez jár az államtól! Szóval ezért mondom, hogy ló... a se....be!

zsebatya 2010.09.02. 10:53:01

@enamel: A hajéktalanok többsége is kap valamilyen járandóságot, tehát róluk is, legalább alapszinten, "gondoskodva van". Az ő problémakörük egy Romániában becsülettel ledolgozott munkaévek után áttelepült nyugdíjaskorú polgártársunkéval azért aligha összevethető.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:57:41

@zsebatya: Szerintem sem vethető össze, tekintve hogy ők itt dolgoztak le éveket. És csak "valamilyet" kapnak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.09.02. 10:58:25

@zsebatya:

OK. Figyelj, láttad, hogy mondtam, hogy a nyelvezet és a kérdéses költészet költészeti értéke más téma? Ha nem tetszik, nem tetszik. De én megnéztem legalábbis az első videót a hapsival és azt látom rajta, hogy szemben az itteni némelyikekkel, rendes ember. Aki pedig tisztességes az nem járat le valakit aki semmi rosszban nem fárad, csak abban, hogy a közösségének szeretne segíteni. Anélkül mellesleg, hogy másnak ártani akarna. Csak önérzete van, ragaszkodik ahhoz ami saját jogán, mondjuk így a világtól, jár neki. Pl. az önrendelkezés elve alapján. Miért kell az ilyet megtámadni? Az értk amit kérdezel a közösslggel törődés, az önbecsülés, sőt szerintem értk az is, hogy keresi az utat, hogy hogyan juthat el másokhoz. Én az ilyesmit semmi körülmények között nem nevezném spamnek. A spam az nyereségre utazik. Elvenni akar, nem adni. Miért, csak az legitim aki úgy járul hozzá ahhoz amihöz szeretne, hogy egy halom péze van valaminek a népszerűsítésére? Lehet nem célravezető a módszer, lehet kicsit naív is, de emberileg OK. Úgy hívom, erőfeszítés tétel. Szily jelen posztja emberileg nem OK.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 10:59:24

No, én részemről ennél a pontnál kiszálltam innen, azt hittem, el tudom viccelődni, de kezdem magam frusztráltnak érezni.
Majd elmegyek domolykót fogni, vagy egyéb hülye nevű dolgot, amit szilyék kitalálnak, a helyi lakosság meg örül neki mint a hülyegyerek, és felkapja.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 11:00:25

@A Nép - Te vagy!: Mondjuk mert van, aki nem kíváncsi rá. Annak ez nem hozzájárulás, hanem zaklatás.

zsebatya 2010.09.02. 11:01:39

@Anteovin: A Duna tévénél meg akad egy kolozsvári valaki, aki szemrebbenés nélkül vesz fel ilyen-olyan címeken segélyt, aztán úgy parkol a féléves Vectrájával mellékutcákban, hogy a 198-as busszal tömegközlekedéstől megtörve érkezhessen a volt Nikex-székház elé ő, a szegény. Mindenki tudja, hogy ez van, de szólni ugyebár nem illik. Sőt, fizetési-jutalmazási ügyekben még valahogy mindig jól is jár. A fene se érti ezt.

Anteovin 2010.09.02. 11:01:52

@enamel: A domolykó az jó! hol fogod?

zsebatya 2010.09.02. 11:03:03

@A Nép - Te vagy!: Jó érvek. El is fogadom. Ez a megközelítés teljesen rendben van.

cicmen (törölt) 2010.09.02. 11:04:29

Rákosi szülinapjára "neves" költőcsürhe írt "verseket" röhögjünk a szocializmus gyöngyszemein is! Nem beszélve szellemi hagyatékáról, meg a gazdaságiról. Meg arról, hogy ezt a szart a mai napig védik és magasztalják egyesek,hiába magyarázzák nekik, hogy utáljuk, mint szart a zsebünkben!

Anteovin 2010.09.02. 11:07:37

@zsebatya: Látod, pont ez az! Lehúznak ezek mindenkit. Semmi sem szent nekik. Segítesz rajta, mert jól nevelt vagy, ő meg lehúzza a bőröd. Az alja jött át hozzánk. Szegény otthoniak meg nem értik, hogy mi van. A múltkor volt egy cikk, hogy a gárda főgonosz egy szigeten beszélt két újságíróval. Mit mondott? Ha szólna azoknak a székelyeknek kint, meg is nyúzhatnák őket(vagy valami ilyesmi). Hát kell ez nekünk? A Budaházi is erdélyi. Idejött lázítani. Pártjuk is van: Jobbik. Jó mi?

zsebatya 2010.09.02. 11:09:44

@A Nép - Te vagy!: Nincs mit. Szeretem az értelmes, tisztességes és tiszta gondolatokat. Sajnos meglehetősen ritka errefelé az ilyesmi.

Anteovin 2010.09.02. 11:10:16

Az hogy van, hogy a szlavóniai magyarok nem állnak sorba sosem ingyen jött dolgokért? Mindig csak az erdélyiekkel van a gond, meg a szívás?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 11:10:19

@cicmen: "miért tették fel ezt a posztot?"

Hogy a SPAM minél szélesebb körbe eljusson.

(Hogy az miért, azt már végképp nem tudom.)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.09.02. 11:12:29

@enamel:

De ha sok-sok millióért választási propagandát kapsz, az nem zaklatás? Ha az utcán mindent eltakar az óriás transzparens, az nem az? Mert fizettek érte és így nyugodtan hazudhatnak neked? Ugyan már.

Elsősorban különben sem a spamnek nyilvánítás az ami miatt enyhén szólva kifogásolom a posztot.

Void Bunkoid 2010.09.02. 11:12:54

@Art Mooney: nemtom te ezeket honnan szeded, meg hogy az erdélyiek ettől agyhúgykövet kapnak.

Nekem SOK erdélyi kollégám van, és mind tökéletesen beszél románul, nemhiszem hogy gondja akad vele a postán, vagy akár az iskolában gondja lett volna vele.

Ezenkívül - de már más fórumokon is mondtam - nagyon is szeretnek egymás között románul társalogni. Akkor, amikor kibeszélik-fúrják a nem-atyafi kollégákat, akik ugye nem beszélnek románul...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 11:20:42

@Anteovin: Szerintem megnézem a szomszéd diplomás kisasszony bugyijában. Oszt' hátha:)

@A Nép - Te vagy!: Nekem nehéz hazudni. :)
Különben meg, ez is csak a kenyér meg cirkusz egy változata. Mindig is pénzbe kerül. Annak van, aki eszi.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.02. 11:25:18

@Void Bunkoid: Akkor magyarul is megtanulgatnának végre, lassan teljesen elfertőzik a nyelvet a hülye tájkifejezéseikkel. Attól már a cejizés, a lájkollak, meg a sukárcsóreszezés is jobb lassan. Azokon legalább elsőre hallatszik, hogy közük nincs a magyarhoz.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.09.02. 11:27:56

@enamel:

Mindegy, hogy nehéz, vagy könnyű. Az volt a kérdés, hogy szerintem van abban egy jó adag önkényesség, hogy csak ezeket a verseket tekinted zaklatásnak.

De akármit is mondsz erre, vagy remélhetőleg nem, eltűntem, mert

1. elmondtam amit akartam, nem nagyon van mit hozzátenni és ugyanazt ismételgetni unalmas,

2. helyes volna mást csinálnom.

.lll. 2010.09.02. 11:31:30

Hűvös szelek járnak-kelnek,
a homárra besepernek,
jó sok szemetet.

cicmen (törölt) 2010.09.02. 11:36:45

@lófő: Ez a legfrappánsabb meghatározás ebben az esetben!

Art Mooney 2010.09.02. 11:43:52

@Void Bunkoid: hogy jön az ide h h ki hogy beszél románul? arról írtam, h egyes helyeken erőszakos asszimiláció folyik, erre jön valaki az útlevéllel meg a bécsi cukrászdával. pfhej.

amúgy romániában több magyar csoport is él, és nem mind él erdélyben; attól tartok nem mind van reprezentálva a kollegáid között, és amúgy sem biztos h teljes képet lehet kapni tőlük.

fitsport 2010.09.02. 11:49:48

A neten kapott verseket vagy elolvasod, vagy letörlöd. Több időt tölteni vele balgaság. A 60-as években egyesek elődjei nem adtak választási lehetőséget, hanem kénytelenek voltunk az iskolában énekelni, hogy

"Április négyről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép.
Érc torkok harsogva zúgják a szélnek. Felszabadítók hősi nevét! ...
Ez jobb, mi?

.....
Hej, te bunkócska, te drága,
Hej, te eleven fa gircses görcsös ága,
te drága, Segíts most!

Nagyapákról e dal unokákra maradt,
s unokákra maradt ez a szerszám.
Ha nagy baj van veled, soha el ne feledd,
hogy van bunkócska, van még ezerszám.

Látjátok, nem kell kiakadni pár soron!

A határon kívül rekedt magyarok egyébként nem mondtak le az állampolgárságukról, hanem elvették tőlük. Az elcsatolás előtt ők is adófizetők voltak, az ő munkájuk is "benne van" az Országházban, a színházakban, stb. amit évtizedekig nem használhattak. Itt az ideje rendet rakni....egyesek fejében is!!

cicmen (törölt) 2010.09.02. 11:51:14

@atpijkamo: (Hogy az miért, azt már végképp nem tudom.)
Naiv kislány!
Tessék, itt egy vicc a naiv kislányról!
Jancsi és Juliska fürdenek a tóban. Megszólal Juliska.
-Te Jancsi!
-Az most tényleg igaz, hogy ha kihúzod az ujjad, akkor elsüllyedek?

bomi 2010.09.02. 12:42:47

Nekem tetszik, szimpatikus a fickó, a versei is nagyjában-egészében rendben vannak, sőt, némelyik kifejezetten jó. A blogját nézegetve jó pár dologban nem értek egyet vele, de sok másban meg igen, díjazom a tehetségét és a jó szándékát.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.02. 12:45:51

@fitsport: Ezek teljesen mások. Ezek mindegyike régi jiddis népdalok átírásából származik. bŐVEBBEN: kitalator.blog.hu/2009/10/22/mintamokus_1

nestrot10 2010.09.02. 12:53:16

@navati: Székelykáposztát szeretem csak..káposzta nélkül a Székelyt nem:)

nestrot10 2010.09.02. 12:55:27

@navati: Rákosi Viktor seggnyaló...szopjad a kis cigót!

t a m á s 2010.09.02. 12:58:19

Az azért jó, hogy ha természetesen vannak is nézetkülönbségek, de ma már sokan ki merik mondani, hogy mi a különbség az egészséges magyar nemzeti tudat és a "magyarkodás" között.
Ennek is a legocsmányabb fajtája a hazánkba benyomult erdélyiek minden tekintetben való viselkedése.
Azt azonban el kell ismerni hogy hatékonyak voltak. Lenyúltak segélyt, magyar nyugdíjat, Duna tv-t évi 12 milliárd határon túli átutalást a mi pénzünkből.
És a politikai hatalomig is elért a székely maffia. Ma már visszafordíthatatlanok a minket érő károk. És mindezt a pofátlan "rinyálásaik" mellett, hogy milyen sokat szenvedtek a történelmük során.
A legszebb mondás nevezett 2004-es választást generáló Patrubányi nevű mocsadék mondta; "Mi annyi nehéz éven át is megtartottuk a magyarságunkat - most ezt fizessék meg nekünk a magyarok".
No ez így kerek.

Art Mooney 2010.09.03. 11:39:15

@t a m á s: forrás ehhez nem ártana, erős urban legend-szag terjeng

Bencze Attila 2010.09.07. 06:35:41

Íme a válasz a cikkre...
A Napoleon Boulevard-al nagyon komoly.

Bevezető

A napokba került fel a (zs)index oldalára nagy kultúr- bloggerük „homár” tákolmányára személyen, irodalmam az erdélyiség és a jobboldal mocskolása. Szily László (drága Katalinunk) egyetlen kis SZDSZ fullajtár fia aki a Minőségi Újságírásért kapott díja után bebizonyította, hogy egy igazi bal(...).

Forrás: benczeattila.blogspot.com/
Patkányok lázadása Székelyföld Parnasszusa ellen!

bomi 2010.09.07. 11:45:07

Hát ha ezt a förmedvényt tényleg ő írta, akkor minden eddigi (részben az itteni támadások miatt ébredt) szimpátiámat elvesztette a fickó. Kár érte...
süti beállítások módosítása