Tékozló Homár

Elfelejtette az APEH, kinek fizetik a tb-jét

2010.10.05. 20:15 | jackyll | 614 komment

Adót fizetni jó, hiszen az állam cserébe szinte mindig segít a bajban. Néha azért becsúszik egy-egy hiba, mint naiv ügyfél esetében, akinél 7 év után derült ki, hogy a felesége után fizetett tb-t szétosztották a rászorulók között, mert nem szerepelt az adatbázisokban. Nem lehetne, hogy az állam nem szolgáltat semmit, cserébe nem fizetünk jövedelemadót? Elég lesz az áfa, köszönjük.

Családi vállalkozásunkban dolgozunk (betéti társaság.)1999 óta feleségemmel együtt. 2000-ben megszületett a fiam és annak rendje és módja szerint feleségem GYES-re ment. A három év lejárta után új munkába állt. A következő években rendes vállalkozó (ne nevess, tényleg!) módjára fizettünk az éppen aktuális járulékokat (adó, tb, stb) 2010. júliusában a következő szövegű levelet kaptuk az APEH-től:

"Tisztelt Ügyfelünk!
Nyilvántartásunk szerint az elmúlt időszakban olyan Ön által foglalkoztatott személy(ek)re nyújtott be járulékbevallást, akik sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, sem az Apeh adatai szerint nem szerepel(nek) az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában.

Kérjük segítségét ahhoz, hogy az Ön által foglalkoztatott magányszemély(ek)nél a biztosítási jogviszonyt, és ennek alapján az egészségügyi szolgáltatásokra jogosultságot rendezhessük.
Kérjük közreműködését a nyilvántartás pontosításához, és előre is köszönjük együttműködését abban, hogy ezt a hiányosságot közösen rendezni lehessen ....."


Kiderült, hogy 2003 szeptember és 2010 július között feleségem nem volt nyilvántartásban, nem volt biztosítási jogviszonya.
- Mi lett volna akkor, ha orvosi ellátásra szorul?
- Ki fizette volna a költségeit? Ha Ö (mi) akkor később visszakaptuk volna az összeget?
- Nem látják el, mert "nem szerepel(nek) az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában"?
Ezek már mint költői kérdések. DE!!
- Hány ember van (lehet) hasonló helyzetben ma, Magyarországon?
- Milyen rendszer az, ahol közel 7 év után derül ki, hogy valaki fizet egészségügyi hozzájárulást, ( vagy minek nevezik) de akinek a nevére fizet az nem szerepel a nyilvántartásban?
- Hová könyvelték a befizetett összeget?

Végül: Ha ez egészségbiztosításban ilyen előfordulhat, mi lehet a nyugdíjbiztosításban?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

májgeriberi 2010.10.05. 20:17:47

ez már dönping

ELSÓ-e

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.05. 20:18:53

"Mi lett volna akkor, ha orvosi ellátásra szorul?"

Megkapja.

cicmen (törölt) 2010.10.05. 20:39:43

Nedzsedik! (Ha a blogmot. nem kúr ki velem)

Dr Gregory House 2010.10.05. 20:40:58

Szerintem nem tudom. De ez nem biztos.

cicmen (törölt) 2010.10.05. 20:43:34

@atpijkamo: Te merre sunnyogtál? A másik poszton megalakítottuk az offer brigádot.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 20:54:14

"Nem lehetne, hogy az állam nem szolgáltat semmit, cserébe nem fizetünk jövedelemadót?"

Nem lehetne sajnos, de nem lenne rossz azért.

A befizetés nem vész el, csak átalakul.

drowmage 2010.10.05. 20:56:22

Az az érdekes, hogyha jól emlékszem, ippeg semmilyen fontos befizetési határidő, stb nem esedékes az APEH részéről/részére. Akkor mire fel ez a cunami?

drowmage 2010.10.05. 20:59:27

A nyugdíjbiztosítás ijesztő. Elméletileg neked kellene bizonyítanod, hogy jogosult vagy-é, és mekkora összegre? Az összes papírt (esetleg az elmúlt 40 év) mind le kellene tudnod az asztalra rakni. Ohhh, persze.

májgeriberi 2010.10.05. 21:08:08

Ha fizettél elég bejelenteni az asszonyt.
Ha nem, akkor szopás és a te hibád, viseld.

Ha fizettél nyoma van és követhető!

De szerintem ezt is én (mi) fogom fizetni mint az olyanok faszszopását akik csalnak Aztán amikor bukta van akkor sírnak mindenkinek.
És még meg is írod, gratula megérdemled!

Dr. Körömlakk ® 2010.10.05. 21:10:21

kurvára nem emlékszem semmire, mit hova tettem, sztem én máris halálra vagyok ítélve.

drowmage 2010.10.05. 21:10:39

@májgeriberi: Olvasd el még egyszer. Sztem elég egyértelműen leírja, hogy fizették.

drowmage 2010.10.05. 21:13:05

@Dr. Körömlakk ®: Hidd el, így is van. :))) Amúgy üdvözöllek a körben. Nekem is jó sok papírom hiányzik. Még 100 évesen is azért fogok dolgozni, hogy legyen valami nyögdíjam.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 21:13:42

@májgeriberi: Az a gond, hogy az olyanok faszszopását is fizeted, akik nem csalnak, de már nem is fizetnek, viszont rengetegbe kerülnek, gyakorlatilag feleslegesen. Azon filóztam az előbb, hogy kész csoda, hogy marad valami, amiből még lopni is lehet.

S1lver 2010.10.05. 21:13:51

@májgeriberi: te szerencsetlan analfabeta barom, honnan veszed, hogy csalt a leveliro?? Fogalmad sincs, mekkora kaosz van az APEH/TB haza tajan...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 21:15:13

@Dr. Körömlakk ®: A halál nem kifizetődő, kérlek. Legalábbis amíg munkaképes korú vagy. ;)

májgeriberi 2010.10.05. 21:15:58

@S1lver: hidd el van te fasz (ájlávjú)

@drowmage: akkor nincs mitől paráznia

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 21:16:43

@májgeriberi: Az a gond, hogy az olyanok faszszopását is fizeted, akik nem csalnak, de már nem is fizetnek, viszont rengetegbe kerülnek, gyakorlatilag feleslegesen. Azon filóztam az előbb, hogy kész csoda, hogy marad valami, amiből még lopni is lehet.

Teccikérteni? 2010.10.05. 21:17:47

Az volt már, hogy az ország, meg hogy merre tart?

drowmage 2010.10.05. 21:19:25

@májgeriberi: Ennek ellent kell mondanom. Igenis van. Ua. semmi biztosíték nincs arra, hogy nem fogják elővenni ezen indok alapján őket néhány nap/hónap/év/évtized múlva. Támadólag fellépve. Hidd el, igenis előferdülhet, hogy ebből nekik még bajuk lesz. A tapasztalat beszél belőlem.

yeti-ufo hibrid 2010.10.05. 21:20:02

ó jajajaj
Lehet,hogy haza kéne költöznöm apuhoz az Androméda-ködbe, mert itt igencsak szarok az életkilátások...

májgeriberi 2010.10.05. 21:21:15

@drowmage:
1. Ha vki vállalkozást vezet és nem rakja el a befizetésekről szóló cuccot az megérdemli.

2. mire való a könyvelő?

májgeriberi 2010.10.05. 21:22:23

@drowmage: 3. a tapasztalat beszél belőlem

Gastroger 2010.10.05. 21:26:04

Én meg azthittem, ha kilépek egy cégtől, vagy nem, vagy faszomtuggya nagytestvér figyeli a befizetéseim, meg a cégtől is elkérhetem az adatokat.
Vagy elég az a nyomtatott lófasz amit adnak? Mert van egy jó kis hjúlett pákárdom, ugyanolyan mint a bérszámfejtésen, a betűtípust kitalálom, lesz itt olyan nyugdíj, mint a héccencség, már most harmincixévesen gyártok 40 év munkaviszonyt.

drowmage 2010.10.05. 21:26:47

@májgeriberi: Nem azt mondtam, hogy megbüntetik őket. Bár elég bünti az is, hogy ua. az ügyben háromszor vesznek elő és rángatnak be. Hiába bizonyítod be az igazad, harmadjára már nagyon fogod unni.

drowmage 2010.10.05. 21:27:58

@Gastroger: Elméletileg igen. Gyakorlatban...

drowmage 2010.10.05. 21:29:31

Na,pá. Sztok. Elvonulok haldokolni.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.05. 21:29:43

@drowmage: amúgy mindenki halálra van ítélve, tuttad? :)

Gastroger 2010.10.05. 21:30:27

És ezzel szeretném megnyitni a NAGY:
- Rakjunk-e el minden havi bérpapírt
- Rakjuk-e el az éves adóbevallást
- Mit fogadnak el a hivatalok
- Mi van jelenleg nyilvántartva?
- Honnan tudom lekérdezni?
- Figyel-e a nagy testvér, és tudja-e hogy hány évet és mennyiért dolgoztam vitát.

:)

drowmage 2010.10.05. 21:31:07

@Dr. Körömlakk ®: Ohh, persze. De azért nem mindegy, mennyi idő van hátra a nagy elszámolásig.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.05. 21:31:30

@enamel: nem kifizetődő, mert akkor eddig is kár vót a nyugdíjjárulékot fizetnem, csakhogy valami belterjes rokkant 28 éves cigány kapja meg rokkantnyugdíj jogcímen.

Gastroger 2010.10.05. 21:31:38

@Dr. Körömlakk ®: én is ezt montam neki. Hogy csak idő kérdése. :)

májgeriberi 2010.10.05. 21:34:19

@drowmage: nem rángatnak be ilyenért, bejelented, SZÁMÍTÓGÉPEN, ha látják hogy fizettél utalva (mert egy ideje ez így múkodik) békén hagynak. Ha nem látják és te sem tudod bizonyítani akkor miről beszélünk zavaros rendszerről vagy csalásról?!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 21:41:54

@Gastroger:
1. aha
2. aha
3. semmit
4. minden
5. sehonnan
6. figyeli, de leszarja.

Na, most tudod.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 21:42:59

@Dr. Körömlakk ®: Nem nem, rosszul nézed. Ha megmurgelsz, nem fizetsz tovább.
Na ez baj. Viszont ha jókor murgelsz meg, nem leszel vén csotrogány, aki nagyobbfajta vagyonokba kerül. Jókor kell megmurgelni.

cicmen (törölt) 2010.10.05. 21:57:51

@atpijkamo: Aha! Végül is nem sok mindenről maradtál le.

Gastroger 2010.10.05. 22:03:54

Szeretnék hivatalos levélíró fogalmazós lenyúlós hivatalosnaktűnős, elnézéskérős, fizessenbegratulálunk-szerkesztős író lenni. MIk a lehetőségeim?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 22:07:58

@Gastroger: Elolvastam, mindjárt kiteszem.
Ezt a sokat mind az offeren szeretnéd, vagy úgy általában? :))

Gastroger 2010.10.05. 22:10:54

@enamel: Én általában gondoltam, mert szeretnék troll, bértollnok, fasiszta, komenyista, meg minden lenni, csak szidni lehessen. :)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.05. 22:23:52

@Gastroger: Ha csak ez kell: nééédd, ott megy a púpos! Ott megy a troll!

Így jó? :)

Én meg a másik apechos poszton néztem, hol vagytok.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.05. 22:25:52

"Kiderült, hogy 2003 szeptember és 2010 július között feleségem nem volt nyilvántartásban" --> szóval ezalatt nem követett el semmit? Nem rossz.

Erkölcsije van-e? Mert azzal mostanság nagyot kaszálnak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.05. 22:27:28

@Gastroger: Szép, szeretem ha egy fijatal embernek konkrét tervei vannak a jövőre nézve..
Kiposztoltalak. :D

magyar ember teli szájjal 2010.10.05. 22:31:22

Mi ez az apeh-baszogatás ma? És ez mitől homár-téma?

brand_boy 2010.10.05. 22:43:34

Nyugdíja annak lesz hamarosan:
▬aki elmúlt 100 éves
a,hozza a nagymamáját is
b,és kettőjük együttes munkaviszonya háromjegyű szám.

alfasgeczee 2010.10.05. 23:27:00

A bérpapíromon egyre több a levonás különböző járulékok és adók formájában - a feléről fogalmam sincs, hogy hova kerül!

Nemrég én is hasonló megkeresést kaptam: ugyan áruljam már el a tisztelt tb-nek, hogy biztosított vagyok-e... A fizetésemből vonják a járulékot 20 éve, de nem tudják, hogy jogosult vagyok-e! A munkahelyem 20 éve változatlan, állami cégnél dolgozom. Eddig hova fizettem és ki helyett? Siralmas!

A párom 2 éve szülte meg a gyermekünket. Trombózis miatt életmentő gyógyszert kellett kiváltanom hosszú ideig. A gyógyszertárban nem akarták kiadni a készítményt, mert a rendszer szerint nem jogosult. Mi van?! Tudtommal a GYES, GYED alatt alapból jogosult mindenki az ellátásra. Nem kis balhét csaptam, mire belátták az igazam. Véleményem szerint egyszóval az egész nyilvántartás rossz, a járulékként levont pénzek útja nem követhető...

Xezs 2010.10.06. 02:18:27

Mondjuk nekem fingom sincs arról, hogy a TB kit lát el és kit nem, de ha jól tudom azok is kapnak ellátást, akik életükben 1 percet sem dolgoztak és már idősebbek 30 évesnél is.

A lényeg hogy elvileg minden magyar állampolgárt ellátnak, beleértve az ingyenélő piócákat is.

Vagy hülyeséget mondok?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 05:55:03

@atpijkamo: 'sztán mit kell azon tanulni? :D
le/fel-töltöd, telepíted, beállítod, használod :P

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 05:57:04

@Xezs: most komolyan ... szerintem egyedül is kitalálod :D :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 05:58:57

ennélafostaligblogmotornálmégbehunytszemmelfélkézzelisjobbatírok, MUKOGGYHOGYAZISTENSZÓLÍTANÁMAGHÁHOZAFEJLESZTŐDET!!! :@

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.06. 06:27:28

"- Milyen rendszer az, ahol közel 7 év után derül ki, hogy valaki fizet egészségügyi hozzájárulást, ( vagy minek nevezik) de akinek a nevére fizet az nem szerepel a nyilvántartásban?
- Hová könyvelték a befizetett összeget?"

Na ez kemény! Amúgy amikor feldolgozzák az adóbevallásod, akkor nem lehetne (ha már elektronyikus) egy olyan lekérdezést beleírni a cuccba, hogy ha nincs a TB befizetőnyilvántartva, akkor figyelmeztessen? Vagy valami?

Hogy 7 év kellett hozzá, az már meg sem lep. Gondolom örültek a plusz lóvénak, helye úgyis van...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.06. 06:28:36

Mondjuk, ha gonosz akarnék lenni, én is azt kérdezném, hogy az asszonyka be volt-e jelentve?

pingpong 2010.10.06. 06:46:12

ott lehetett a bibi, amikor elment az asszony gyesre. akkor tűnt el a vállalkozás nyilvántartásából és már nem is került vissza. valamit ott elokoskodtatok.

Mezsu 2010.10.06. 07:19:27

Elméletileg magyar ember dolgozik, fizet, aztán ha szerencséje van, még benne is lesz a rendszerben, és nem vonják kérdőre.
De kérdem én mikor 6-8 éves gyerek szüleinek mondom, hogy nem jogosult a gyerekük, majd el ájulnak. Szülő jogosult, saját gyereke nem! Na ez hogy van?
Ja, és mikor visszajön az OEP-től az ellenőrzés, majd a 11 éves kislány adatai mellett az szerepel, hogy ELHUNYT, magyarázza már meg valaki a szülőnek, csak ne nekem kelljen máskor, mert elég durva, hogy a gyerekét halottnak nyilvánította a rendszer.
Ilyen országban élünk. sz@r-ban

É2I 2010.10.06. 07:29:22

A tb nyilvántartása egy kalap szar, amibe már az apeh is kotonyászhat.
Velem is játszottak két évig az orvosnál, hogy nincs tb-m. Bementem először, szerintük van, ne aggódjak.
Egy év múlva sajna ismét orvoshoz kellett mennem, persze hogy nincs. Újra vissza, de ekkor már írásban kértem adott időszakra igazolást. Megkaptam, de nyilván nem a kért időszakra.... Szét kéne zavarni az egész bugris társaságot és normális embereket felvenni a helyükre.

Egyéves Önkéntes 2010.10.06. 07:35:32

@Xezs: annyiban pontosítanám a "mindenkit ellátnak"-ot, hogy "senkit nem látnak el" függetlenül attól, hogy fizet-e tébét vagy sem.

nagyon gromek 2010.10.06. 07:55:45

@EÖ: ezt annnyiban pontosítanám, hogy mindenkit ellátnak, csak szarul vagy még szarabbul és ez valóban független a tébé fizetéstől.
az új koncepció szerint az egészségügyet a szerencsejáték zrt fogja felügyelni, állítólag lesz kaparós tébékártya, "nyert" és "nem nyert" felirattal.

Mezsu 2010.10.06. 07:56:36

@EÖ: nálunk nem így van, gyerekfogászat lévén el kell látnunk ingyen a felnőtteket is, de sem a beteg, sem a TB nem fizet érte egy pennyt sem. Viszont ha nem engedem be, mert nem érti, hogy felnőttfogászatra tartozik, be akarja verni a képemet. És azt nemtől, hovatartozástól függetlenül.

Mezsu 2010.10.06. 08:01:39

@EÖ:Nálunk nem marad senki ellátatlanul!
Pedig gyerekfogászat révén csak rájuk fizet a TB. Viszont nagytudású felnőttnek nem tudom megmagyarázni,hogy felnőttfogászatra tartozik, és miután nemtől és hovatartozástól függetlenül ilyenkor be akarják verni a képemet, kénytelenek vagyunk ingyen és bérmentve ellátni. Sem a beteg, sem a TB nem fizet egy petákot sem.

Egyéves Önkéntes 2010.10.06. 08:01:44

@Mezsu: pennyt? németországban praktizálsz? :D

az mondjuk elég szomorú, hogy ütni akarják az orvost
úgy nagyjából sejtem is, hogy kik.

@nagyon gromek: le kell kaparni, akinek kijön a három boríték egy sorban, azt ellátja az adjunktus úr

Tomasz_a_gozmozdony 2010.10.06. 08:06:44

Be kellett volna jelenteni. Akkor nincs ez :)

nagyon gromek 2010.10.06. 08:07:26

@EÖ: csak akkor ha az adjunktus úrnak is kijön legalább 1 boríték!

Egyéves Önkéntes 2010.10.06. 08:08:46

@nagyon gromek:

- Kovács néni, maga tette ezt a borítékot a zsebembe?
- Nem, főorvos úr!
- Mé'nem?

elwood 2010.10.06. 08:09:37

itt aztán röpködnek a faszomok

de hogy on legyek:
"Ha ez egészségbiztosításban ilyen előfordulhat, mi lehet a nyugdíjbiztosításban?"

a rossz hír: ugyanez.
a még rosszabb: a magánnyugdíjpénztáraknál is.

minden papírt eltenni, csak a Vogonok kapnak nyugdíjat.

elwood 2010.10.06. 08:11:44

@Mezsu: "gyerekfogászat lévén el kell látnunk ingyen a felnőtteket is ... ha nem engedem be, mert nem érti, hogy felnőttfogászatra tartozik, be akarja verni a képemet."

mondjuk fogorvosként el tudod érni, hogy a fickó két perc után már ne legyen olyan lelkes, hogy bejutott

elwood 2010.10.06. 08:19:14

@BBG76: amit én fizetek, és téged meggyógyít ha bajod van

Mezsu 2010.10.06. 08:24:46

@EÖ: "az mondjuk elég szomorú, hogy ütni akarják az orvost
úgy nagyjából sejtem is, hogy kik."
az a szomorú, hogy nem csak a "kik" hanem mások is
Volt amelyik majdnem hasba rúgott
És ne egy kis vidéki falut képzeljetek, hanem a főv.-tól 10 km-re fekvő kisvárost.

Mezsu 2010.10.06. 08:28:50

@elwood: amelyik hasba akar rúgni, meg arcon ütni annak az ember nem mer olyan kezelést csinálni, amit nem felejt egykönnyen.
Ketten vagyunk csajok a rendelőben, orvos, asszisztens, nincs aki ha kiabálnánk is a segítségünkre siessen.
A férfi kollégáknak ez egy kicsit könnyebb, pláne hogy az egyikük 2 méternél is magasabb. :)

Egyéves Önkéntes 2010.10.06. 08:44:59

@Mezsu: egészen elképesztő, mi lett ebből a társadalomból, ha megállok a zebránál elengedni valakit, már látom, hogy anyáznak a mögöttem ülő autóban

Mezsu 2010.10.06. 08:55:25

@cicmen: :D
Lassan Magyarországon is ez lesz :D
Vagy magadat gyógyítod meg, vagy elföldelnek elég hamar. :(
Sokéves várólisták, stb.
Az a baj, hogy sok előttünk haladó országban mindig is ez volt, csak mi magyarok nem vagyunk hozzászokva.
Ha betegek lettünk elrohantunk az orvoshoz, és elláttak már ahogy tudtak .
Most meg a háziorvosunkhoz is egyhetes előjegyzés van.
Minél előbb feldobod a talpad, annál kevesebbe kerülsz az államnak.
Van ugye olyan ország, ahol nincs nyugdíj. Ha van megtakarítása otthon marad ha már nem bírja a munkát, ha meg nincs hát a munkahelyén murdál ki.
Az államnak meg nincs vele gondja, max eltemeti, de nem kell évekig fizetni a nyugdíját. :(

Frucsasz 2010.10.06. 09:05:16

Én úgy jártam anno, hogy mikor elmentem a doktor bácsihoz egy félévente végzendő rutinvizsgálatra, közölték, hogy hoppácska, a gép szerint én nem vagyok biztosítotti jogviszonyban... mondom, remek, végül is egy multicégnél dolgozom, többszáz másik emberrel együtt... Jeleztem a munkáltató felé, hogy mi a helyzet, ők meg jelezték az OEP-nek meg az APEH-nek, hogy ugyan vegyék már a fáradságot, és fussanak neki még egyszer a kérdéskörnek, mivel évek óta fizetik utánam (is) a járulékot. Persze kiderült, hogy mint szinte mindig, most is az állami nyilvántartás nem stimmelt, ők ...ták el.

Az orvos egyébként ellátott. Ellátási kötelezettsége van, csak ha nincs biztosítotti jogviszonyod, akkor utólag kiszámlázzák neked az ellátás díját.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.10.06. 09:27:25

"elfelejtette az apeh"
Ki az az apeh? eddig úgy tudtam, hogy egy hivatal. a hivatal nem felejt!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 09:44:32

Én ezt most azért nem értem, mert nem tudom.

Tron65 2010.10.06. 09:48:20

Úgylátom, megint összegyűlt sok okos könyvelő, mint a tegnapi APEH-es posz hozzászólásainál.
Akkor:
"a felesége után fizetett tb-t szétosztották a rászorulók között"
Ez így alapjaiban tévedés, mert nem így működik. Inkább úgy, hogy az ÖSSZES befizetés elmegy a finanszírozásra. Mind1, ki fizette be.
Hibás TAJ szám esetén egy függő számlán nyílvántartják a befizetést amúgy.
"sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, sem az Apeh adatai szerint nem szerepel(nek)"
Igen, van ilyen sajna. Nyílvántartási és rendszer hibákból származóan ma Magyarországon él egy csomó ember, akinek 2 db TAJ száma van (anyukám is ilyen volt).
Az illetőnek van egy papírja a TAJ számával, viszont a TB/APEH nyílvántartásokban egy másik szerepel.
Egyszerűen be kell menni az illetékes TB-hez és percek alatt tisztázható az ügy és visszamenőleg is rendeznek mindent, ha kell.
@ColT: "egy olyan lekérdezést beleírni a cuccba, hogy ha nincs a TB befizetőnyilvántartva, akkor figyelmeztessen"
Figyelembe véve, hogy az APEH NEM ÉRI EL az OEP/TB adatbázisát, a válaszom: NEM.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 10:00:33

@Tron65: "Figyelembe véve, hogy az APEH NEM ÉRI EL az OEP/TB adatbázisát, a válaszom: NEM."
Tá'n ideje lenne ezen változtatni ... vagy NEM ?!

Bamba Barack 2010.10.06. 10:27:48

Nevetséges ami itt megy.A TB rendszeresen küldi a felszólításokat ,hogy a cégek küldjék be az X évvel ezelőtti jelentéseket a munkavállalókról.fenyegetőznek,stb és rendszerint minden le van adva csak éppen az opennél van őskáosz....Apám is mikor nyugdíjba ment ,közölték ,hogy nekik nincs megy bizonyos időszakra a munkaviszonya...Bevittük az általuk átvett és lebélyegzett iratokat...

igazságos 2010.10.06. 10:29:48

Unalmasak már az APEH-es sztorik.

Nincs más? Manapság már senki nem ordítja le a szervizesek fejét, lehetőleg minél több ember előtt? Valami kis reklamáció, ami hatására jól járt az ember?
Hová süllyedtek, hogy mindent lenyelnek az emberek.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 10:39:58

@igazságos: nincs. Én úgy jártam nemrég, hogy azthittem elraboltak, és a menyországba kerültem. Rossz címre küldték a számlát, amit 1 nappal a fizetési határidő előtt kaptam meg. Na, gondoltam bemegyek, és átharapok néhány torkot. Még bele sem kezdhettem, már jött a válasz, hogy rendben, máris átírjuk a címet.
Hohóó ... gondoltam, ilyen könnyen nem ússzátok meg ... másodi kör, 1 nap alatt (így zsebpénzosztás előtt) nincs esély a számla rendezésére, laghamarabb jövőhéten. Erre : semmi gond, nyugodtan késhetek akár 2-3 hetet is. Most erre mit lehet mondani? Esetleg írjak B.Ü. posztot?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 11:03:08

@donfuligjimmy:
Egy BÜ poszt mindig jól jön.
Pláne ilyen inséges időkben.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.10.06. 11:14:58

Mindenkit megátkozok, aki a

nyilvántartás szót "ny_í_lvántartás"-nak írja! Semmi köze a nyílhoz!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 11:21:48

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): valójában költői kérdés volt. BÜ posztot nyílvánvalóan csak a zaldiból, esetleg őstermelőtől :)

@Attila64: ezt nyílvánvalóan csak a TE kedvedért ... hüje grammarnáci :P

Secnir 2010.10.06. 11:25:47

megvan a titkok nyitja
az APEH is a homár blogmotorját használja, és néha elvesznek itt-ott az adatok...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 11:28:53

@donfuligjimmy:

szervíz -> szerviz
mindíg -> mindig
nyílvántartás -> nyilvántartás
hirek -> hírek
...

Miért? Csak. Mert így van magyarul. Persze lehet fokozni annyira, hogy értelmetlenek vagy félreérthetőek legyenek a mondatok. Hadd dolgozzon az olvasóközönség, úgyis eltunyultak?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 11:32:35

@atpijkamo:
Valamint még:
Hull a hó, nem pedig hulla hó.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 11:35:06

@Mezsu: "gyerekfogászat lévén el kell látnunk ingyen a felnőtteket is"

Nem erővel, hanem rábszéléssel kell hatni rá, míg kiérnek a rendőrök. Nem elég erős a fúró, hogy átvigye a felnőtt zománcot, ilyenek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 11:36:31

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

Tengerparton hívja a nő a férjét.
- Gazsi, gyere a vízbe, feküdj rá a hullámra.
- Dehát élve se kellesz!

Mezsu 2010.10.06. 11:44:38

@atpijkamo: Két éve nyáron kihívtam 3 ízben a rendőröket / Még ismeretség is van :( / de azóta várom, hogy ideérjenek.
Amúgy meg nem használ sem a szép szó sem az erélyesebb közlendőm.
Ha valakinek fáj a foga, nem érdekli senki. Bár a fogorvost sem érdekli, mert akinek 1 hete k@rv.-ra fáj a foga, miért vár az utolsó pillanatig, még fokozva azzal, hogy vége a rendelési időnek.
Persze fél a fogászattól, de az erőszaktól nem riad vissza. :(
Van egy két értelmes aki fölfogja, de sokan nem. És ez a gyakorlat!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 11:46:28

@Mezsu: akkor miért nem homályosítod fel az érintetteket? Ha qrvára fáj a foguk, nem fogorvosi rendelőbe kell menni :P

Mezsu 2010.10.06. 11:47:28

Na a rendszerről ennyit! :(
Most adtam értesítőt egy 11 éves kissrác szüleinek, hogy nincs a csemetének jogviszonya. :(

Mezsu 2010.10.06. 11:51:02

@donfuligjimmy: :D
Lehet a végén nekem sem maradna sok fogam :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 11:51:20

@Mezsu: Személyijét minimum elkérném, és menne a feljelentés garázdaságért. Próbatömést kapna maximum.

Tron65 2010.10.06. 12:06:43

@donfuligjimmy:
Ezt most ugye nem gondoltad komolyan?
Esetleg rendszerinformatikus vagy?
Amúgy nemtudom, mennyire figyeled a híreket, az OEP-et épp mostanság akarják megszüntetni. (de hogy mi lesz helyette, arra szerintem Tőled is várják az ötleteket)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.10.06. 12:11:12

éljen az APEH nyilvántartása!

jelenleg 2 nevem és 3 adószámom van náluk!

az oka egy névváltozás a család miatt, 3x azaz HÁROMszor jelentettem be SZEMÉLYESen náluk, tehát van róla pecsétes, vonalkódos papírom!

Mai napig az egyetlen hivatal, aki képtelen tudomásul venni 7 év után!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 12:13:36

@RosszQtya: Valahol hallottam, hogy Demi Moore-t a plakáton Bruce Willisová-nak írták.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 12:14:32

@Tron65:
1., de, komolyan gondoltam. annyi pénzt elköltöttek már baromságokra, talán ideje lenne vmi használhatóra is költeni, vagy nem?
2., nem
3., nem követem
4., tőlem aztán hiába (ahoz nem vagyok elég okos :) ), mert tőlem max. ennyire futja: cirkusz/oep/apeh/vpop/artisjus : beszántani, sóval behinteni

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.10.06. 12:25:53

atpijkamo · www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 12:13:36
nem rossz :-)

load error 2010.10.06. 12:26:10

@Attila64:
"nyilvántartás szót "ny_í_lvántartás"-nak írja! Semmi köze a nyílhoz! "

Nyilvántartanak, nyilván tartanak tőled.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.06. 12:33:22

@Tron65: Valami olyan lesz helyette, ami sokkal drágább. Ez az egy biztos.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.06. 12:37:56

@Mezsu: Azért ahhoz hatalmas bátorság kell, hogy beülj egy olyan fogorvoshoz, akit előzőleg majdnem megvertél, ezt ismerd el:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 12:40:17

Valamint létezik még nyúlnyilvántartás is.

Mabel 2010.10.06. 12:57:59

A férjemnek 8 év után derült ki, hogy nincs biztosítása. Az ügyintéző hölgy szerint semmilyen adat nincs róla a TB rendszerében. A könyelőknél ott a pecsétes papír, hogy anno átvették a bejelentést. Kérdezem, hogy mit tudunk tenni, erre megrántja a vállát, újra be kell jelenteni. Utánanézettem a dolognak egy ottani ismerőssel. A férejm anyagát szó szerint elvesztették. Kompletten.

Mabel 2010.10.06. 12:59:20

Ja és annak idején ezért nem szerepelt az EMMA-ban sem, mivel oda is a TB-nek kellett volna bejelenteni. Ezért volt agy kis munkaügyi perünk is anno.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 13:38:54

<LÁJK>
Létrehoztam a "Lákolnék egy új posztot" csoportot.
Kövesd a fészerben!
</LÁJK>

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.10.06. 13:52:06

Szintén zenész:)
Igényelni szerettem volna Eu-s tajkártyát:)
a Gyerkőcöké megérkezett az enyém sehol/ ügyfélkapu/, első kör:
-küldtek hiánypótlásra felszólítást
-mondom nem küldtek
-akkor biztos szerverhiba, küldjék el mégegyszer légyszi, erre a levélre merthogy nemcsak telcsiben érdeklődünk:):
-a rendszer szerint én átvettem a kártyát az ügyfélszolgálaton /külföldre indulásunk napján:))/
-na akkor írtam egy kedves levelet, hogy akkor, most mégis melyik ügyfélszolgálaton jártam lelkileg, mer tetsileg biztos nem, meg mikor pontosan, erre válasz:
-elnézést rendszerhiba írta ki, hogy átvettem, nem is vagyok biztosítva, ekkor küldtem az utcsó levelet Nekik:)))

ezúton üzenem Nekik, ha kell egy rendszergazda havi fél milláért nettoba elvállalom, rendbe teszem a rendszerüket:)a befizetett tb-m meg legyen ajándék, basszák meg:)
ps:ha rossz kedvem van csak elolvasom a levelezést és máris vigyorgok:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 14:20:54

Az volt már, hogy jöhet az új poszt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 14:34:29

@atpijkamo:
Hát ebben a formában még nem.
De a probléma már felmerült.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 14:42:48

@atpijkamo:
Inkább cserélni kellene, mint hűteni.
A Közlekedési Múzeumban még van neki hely.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 14:43:46

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Onan kéne hozni. 25 ccm elég ekkor látogatottsághoz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.06. 14:51:40

@atpijkamo:
Azt nem tudni, hány köbcentis kellene.
Csak ne háromütemű legyen, mint a mostani.

AlulírottFentemlített 2010.10.06. 15:05:46

Szerintem ne rángassa senki az apeh oroszlánbajszát, mert annak idején az exit tours sem szerette, hogy az övét rángatták :-)

Tényleg nincs valami új hír a mentősökről?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.06. 15:07:34

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): :))))

A nő abban különbözik a tranzisztortól, hogy nem három, hanem négy lába (végtagja) van, tehát inkább két darab ellenálláshoz lehet hasonlítani. Vagy még többhöz. Panelba ültetését nehezíti, hogy lábai nem ónozottak. A lábak végen lévő bemetszések néha lakkozva vannak, a lakkozás színéből a processzor bonyolultságára lehet következtetni. A rikítóra lakkozott példányok általában igen egyszerűek, visítva nevetnek, és pl. nem értik, a hajó miért úszik a vízen, pedig vas...
Egyébként e bemetszések léte gyártástechnikai okokra vezethető vissza, gyakorlati hasznuk nincs, sőt ha szükséges a nő rögzítése, ajánlatos azokat lereszelni (reszelgetni). A nő egy BELcsatornás MOS... De ha megkérik vasal is. Felső végen kevéssé ütésálló tokban helyezkedik el a központi egység.
A központi egység bonyolultsága változó, általában fordítva arányos a formatervezés színvonalával. A fejlett 3 bites processzorral, és 17 bites memóriával rendelkező példányok gyengén formatervezettek, míg az egyszerűbbek (1 bites processzor, 1 bit memória) igényesebb külsejűek. A nőnek két (hord) füle van, tehát szállítható (kézi műszer). A nő képes karakterfelismerésre, különösen az 1000-5000 Ft karaktersorozatok felismerésére, még jobban a 10000-20000 Ft sorozatot ismerik fel. A nő input-output eszközei a felül és alul helyezkednek el. A felső részen az input, az alsó részen az output eszközök. Megemlítendő, hogy az alsó részen található egy igen fontos input csatlakozó is, a memóriabővíő hüvely.(6.3-as Jack) Sajnos néha a felső, input eszközök outputkent is működnek, néha elég kitartóan. Egyes beágyazott példányok csak anyós koprocesszorral működőképesek.

Frucsasz 2010.10.06. 15:50:03

most én akkor jól látom, hogy ma nincs poszt?

feketeöves chemtrail-figyelő 2010.10.06. 16:00:02

Szevasztok!

Új vagyok. Itt napi hány hozzászólás kell ahhoz, hogy menő legyek?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 16:47:44

A MUNKA TORVENYE:
A lustasag fel egeszseg.
Amit ma megtehetsz, azt holnap is.
Az, hogy mas dolgozik, nem ok a munkara.
Amejik akta ot napon belul nem intezi el magat, az nem erdemli meg, hogy
foglalkozzanak vele.
Az elveszett munkakedvet ne keressd!
A munkahej nem kocsma, hogy egesz nap ott uljunk.
Aki nem dolgozik, annak nincs hiba a munkajaban, tehat jutalmat erdemel.
Az igaz, hogy a munka nemesit, de a "szocializmusban" nem volt szukseg
nemesekre.
A munka nem fenek, hogy raverjenek.
A munkahoz ugy kell hozzaallni, hogy mas is hozzaferjen.
Kis munkat kis ivben, nagy munkat nagy ivben kell elkerulni.
Aki nem dolgozik, azt nem erheti baleset.
Amig csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk.
Dolgozzanak az idosek, ok mar megszoktak!
Dolgozni csak lassan, szepen, ahogy a csiga megy a jegen, ugy erdemes.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 16:49:03

@feketeöves chemtrail-figyelő: a minőség számít, nem a mennyiség ;)

GAGYIBLOGMOTORAZANYÁDÚRISTENITMÁ'!!!!

Frucsasz 2010.10.06. 16:49:48

@feketeöves chemtrail-figyelő: nem a mennyiség, hanem a minőség számít. :):)

Frucsasz 2010.10.06. 16:50:58

@donfuligjimmy: a számból vetted ki a szót :D:D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 17:05:09

azért ne térjünk el teljesen a témától ;)

Az apa bemegy egy étterembe a kisfiával, és hogy a gyerek valamivel elfoglalja magát és nyugton legyen, ad neki 3 db százforintost játszani. Egyszercsak azt látja hogy a gyerek fuldoklik, kékul az arca, rájon, hogy valószinű lenyelte a pénzt, és elkezdi ütögetni a hátát. A gyerek ki is köhög két százast, de tovább fuldoklik, az apja kezd bepánikolni és segitségért kiabál. Egy kosztümös, jólöltözött, mutatós, komoly kinézetű nő ült a kávés pult mellett újságot olvasva és a kávéját szürcsölgetve. Hallva a ribilliót, felnézett, letette a kávéját meg az összehajtogatott újságot a pultra és minden sietség nélkül odament a fiúhoz. Kigombolta és lehúzta a nadrágját és kézbevéve a tökét először finoman, majd erőteljesebben elkezdte szorongatni csavargatni. Néhány másodperc után a fiú göcsösen összerándulva kiköhögte az utolsó százast, amit a nő ügyesen elkapott a szabad kezével. Elengedve a fiú tökét, a százast odaadta az apának, és szó nélkül visszament a helyére.
Az apa mikor látta hogy minden rendben van a gyerekkel, odament a nőhöz megköszönni a segitséget.
Igazán csodálatos volt, még sose láttam senkit aki ilyet csinált!
Maga doktor?
Nem, az Adóhivatalban dolgozom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.06. 18:42:36

benne voltunk a deli hiradoban
az iszapcunami vegett

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 19:33:10

@hagyma: nono, te rosszhiszuemű idegenszívű :)

Hejesen: benne voltatok nálunk a tévébe :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.06. 20:03:02

@hagyma: Kétes hírnév, hogy úgy mondjam.
"Országimázs."

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 20:07:04

@ColT: francokat. Megesik az ijen salynos. A hungarkum a dolog utóélete lesz majd. A Versenysunnyogás meg minden.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.06. 20:18:31

@Rosszindulatú Vászka: en attol magyar vagyok, hogy amerikai

@ColT: hat ritkan vagyunk benne errefele
az arvizre emlekszem, a tv felgyujtasra, meg okt 23-i utcai derbyre
meg volt valami, ami teljesen pozitiv, mert emlekszem dicsekedtem Marynek, de jellemzo hogy azt elfelejtettem

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.10.06. 20:20:33

A rühesség (scabies) atkafertőzés, mely apró, vörös kiütéssel és igen erős viszketéssel jár. Okozója a Sarcoptes scabiei nevű atka. A fertőzés közvetlen érintkezéssel emberről emberre terjed, gyakran az egész családban. Az alig látható atkák gyakran együttalvás során szóródnak szét. A ruházat, az ágynemű és más közös tárgy ritkán terjeszti, mivel az atkák élettartama rövid, és a szokásos mosás elpusztítja őket. A nőstény atka alagutat fúr a bőr legfelső rétegében, és petéket rak a járatba. A fiatal atkák (lárvák) azután néhány napon belül kikelnek. A fertőzés heves viszketést okoz, feltehetően az atka kiváltotta allergiás reakció miatt.

yippyupp 2010.10.06. 20:22:39

@feketeöves chemtrail-figyelő: hát, ha eleve azzal kezdted volna, hogy négy óra van, már rögtön menő lettél volna.
@hagyma: szia, nem jöttetek haza mégsem?

yippyupp 2010.10.06. 20:24:55

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): most néztem utána, nyúlnyálnyilvántartás is létezik...

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 20:28:01

@feketeöves chemtrail-figyelő: nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Meh, jhogy kivel bandázol :)))

@hagyma: jóvanna, csak kötekettem. Semmi háccsó szándék.

yippyupp 2010.10.06. 20:35:32

@Rosszindulatú Vászka: egyetértek, kövesd SÜN!!-t és a sunews-t. akkor hamar kúl leszel.
Amúgy meg alig ismerek az avatarokra... lassan váltanom kell nekem is?

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 20:35:40

@yippyupp: a kedvenc háynadosom, a fűszereket illető szabványmérték, a rágcsálószőrtartalom.

yippyupp 2010.10.06. 20:38:59

@Rosszindulatú Vászka: értettem főnök, titkosírás detitkosítva. átálltam a macskákhoz : D

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 20:41:13

@yippyupp: bocs, ma nem vagyok toppon fejben. Ma sem :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.06. 20:46:57

@yippyupp: varos es melohelyvaltas volt juniusban, sot allam, es nem lett volna szerencses vakacioval kezdeni
de jovore, ha elunk, megyunk

@Rosszindulatú Vászka:
nem is vettem offensenek:)

yippyupp 2010.10.06. 20:59:49

@hagyma: igen, emlékszem rája. csak azóta annyi cunami volt szerte a világban, nem voltam benne biztos. cserébe hugom megy ki akkor az usankába szétnézni egy kicsit

yippyupp 2010.10.06. 21:05:53

@Rosszindulatú Vászka: értettem főnök, fejbe lőni az ellenség hadvezérét. de nem ma. várom a további utasításokat : )

yippyupp 2010.10.06. 21:18:41

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): új állat érkezett a sün birodalomba, remélem szeretettel fogadod őt is. recomended by krumpli
btw: triplacica

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 21:18:49

@hagyma: én nem akarom váltani az állam. Mégiscsak én avyok. Az állam. Mint a lajos.

@yippyupp: én ma csúnyát és beteget jelentek. A mai állagon untauglih.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 21:31:38

1részt fél tíz van, másrészt ez a poszt kísértetiesen hasonlít a tegnapira.
ez már a hét/hó/év-végi?

Rosszindulatú Vászka 2010.10.06. 21:40:56

@donfuligjimmy: ez az évvégi. Majd hanukára lesz új, hogy, hogy felvitték a freccsentett műanyag menórá árát a fáji uccai kínai piacon.

avagy:

hogy felvitték az artistás hamutartó árát az ikejába

avagy:

hogy felvitták a festett évváltó naünnepes hűtőmágnes árát a szittyaboltponthun.

Nemkívánt dörlendő!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.06. 22:04:59

@Rosszindulatú Vászka: Tudodmi a nagyonfles? Józsefvárosi piac melletti újságosbódéban sacrum imperium után érdeklődni, majd élve kijutni a célterületrül.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.06. 22:34:21

@enamel: Kezdek egészen vászkásan fogalmazni. Ez nem lesz így jó, Vászka csak egy van. Majd moderálom magamt.

@donfuligjimmy: Most miér? :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.06. 22:59:47

@enamel: most épp azért, mert megkérdezted miért :D
am én kerülöm azt a környéket. nem fehér embernek való.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.07. 08:28:56

@EÖ:
A multkor elengedtem egy AUTÓT a zebránál.
Hát nem leanyázott a mögöttem jövő gyalogos?!

/Csak igy reggel, munka elött:)/

Egyéves Önkéntes 2010.10.07. 08:30:05

@horex: nektek se könnyű én tudom. :)

de egyébként erős slagos lemosással lejön.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.07. 08:37:57

Gyarekek! Ez p(r)oszt(ó) titeket nem emlékeztet a tegnapelőttire?

@horex: Csak nem egy fürge rokkantnyugdíjas volt? Szörnyűek ezek a mai öregek. Sok bajunk lesz még velük...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.07. 08:41:50

@EÖ:
Müller elkeseredetten véd 2 veszprémi falut , amikor a vörös áradat elönti
Stirlitz integetve rohan az övéi karjaiba
/saját:)/

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 09:15:47

olyan régóta fent van ez a poszt, hogy már tudja az Apeh kinek fizetik a TB-jét...

.lll. 2010.10.07. 09:39:46

Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után változóan, északon gyengén felhős lesz az ég, többórás napsütésnek örülhetünk. Említést érdemlő csapadék nem várható. Gyenge vagy mérsékelt légmozgás mellett 16 °C körüli csúcshőmérsékleteket mérhetünk.

Pénteken reggel a déli tájak kivételével alig lesz felhő felettünk, csapadék nem várható. Hűvös lesz a hajnal, általában 1 és 6 °C-ig csökken a hőmérséklet, de északkeleten és a völgyekben akár 2 méteres magasságban is fagyhat. A szél a Tisza vonalában néha megélénkülhet, máshol a gyenge légmozgásban többfelé pára- és ködfoltok képződnek. Napközben folytatódik a csapadékmentes, csendes idő, sok napsütéssel. A ködfoltok néhol csak lassan oszlanak fel. A keleties légmozgás csak a Kisalföldön élénkülhet meg átmenetileg. A szép idő ellenére kissé hűvös lesz, 12-15 °C-ig melegszik majd a levegő.

A következő egy hétben nyugodt őszi időre készülhetünk, sok napsütéssel, jelentős csapadék nélkül. Reggelente ködfoltok képződhetnek majd és talajmenti fagyra is többfelé számíthatunk.

Szarazkoro 2010.10.07. 10:36:24

@Rosszindulatú Vászka: nalunk is. A BBC fomusorszamot csinal belole. Mar megint lehuzzak az orszagot.

Szarazkoro 2010.10.07. 10:42:52

HOMAR!!! Uj posztot kovetelunk! Elaludtal v mi a rak/homar van????????????

Frucsasz 2010.10.07. 10:56:34

Most akkor tényleg a tegnapelőtti poszt az utolsó?
Pedig én is küldtem be, de az ezek szerint nem olyan érdekes...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 11:26:11

Hát ez megdöglött. Vagy besértődött.

@Frucsasz: Küldd át nekem, ha gondolod:))

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 11:27:22

@Frucsasz:

bátor vagy, nekem is vagy egy kazal sztorim, de akkor se küldeném be, ha fizetnének érte, azt az osztást amit itt a poszttoló szokott kapni, nem hiszem, hogy jól viselném. akkor is kapja az ívet persze, ha igaza van...

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.10.07. 11:36:07

Homár mi a geci van már??? Hogy fog így sün delezni meg aptijkmano elsőzni???

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 11:38:48

@Dr. Körömlakk ®: Az azért nem a homártól van. Ilyenek az emberek. Máshol is. Ezért jók a blogok, olyan szép keresztmetszetet adnak az éppen aktuális idegbajosokról.

Frucsasz 2010.10.07. 11:39:49

@Dr. Körömlakk ®: igen, tudom, de... van, amikor már semmi más nem segít. Elküldtem a panaszt a fogyivédőknek, az adatvédelmi biztosnak és a NMHH-nak is (elvileg a t-mobilnak ők a felügyeleti szerve). Egyelőre mindannyian csak olvasták, de válaszolni senki nem válaszol. A t-mobil tojik a reklamációmra nagy ívben. Mi más eszközöm van még? Persze, várhatom a választ az NMHH-tól meg a többi hatóságtól, de nekem a probléma SOS megoldást igényelne. Így gyors nyomásgyakorló eszköznek gondoltam a Homárt...

Ha ekéznek, hát ekéznek, lélekben felkészültem...Már eleve, ki olyan hülye, hogy szerződést köt bármilyen telekommunikációs céggel? Pannonos vagy? Hülye vagy. Vodás vagy? Hülye vagy. T-mobilos vagy? Hülye vagy. ÉS úgy általában, mindenképp hülye vagy, ha bárkinek bármit fizetsz, illetve bárkitől bármit veszel, vagy úgy cuzámmen, ha fogyasztasz. (kivéve az Aldis termékeket, ofkorsz.)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 11:40:55

@enamel: perszehogy, de engem nem érdekel mi miatt van, én nem vagyok arra kíváncsi, hogy:
-szarjak sünt
-idióta vagyok
-hülye vagyok
stb...

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 11:42:31

@Frucsasz: igazad van, én nem vitatom, de az itteni kommenterek, meg úgy általában a kommenterek az arcnélküliség miatt egyrészt kurva okosak, másrészt irgalmatlan taplók.
hát én ebből nem...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 11:48:52

@Frucsasz: És az a vicc, hogy mégis működik. Gondolom főleg az index miatt, de kit érdekel. Ha a homár nem hozza le, küldd el az összes többi címlapos blognak.
Végülis ez csak egy a kismillió közül. Balfasz neve van, ez a pórnépnek tetszik, és az elején tényleg volt valami, most meg ez van. Majd felkapják a következőt.

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.10.07. 11:50:48

@Dr. Körömlakk ®: Körömlakk. Ezekután ajánlom hogy küldd be másnéven a sztorit és szarj a kommentelőkre. Te is tudod hogy itt mindig dél van vagy valaki mindig első. Átlagéletkor(kommentelők között) max 20 év és ez is abból a fajtából amelyiknek 10 évesen kellett volna elkezdeni az általános iskolát. Jómagam már a 30-hoz vagyok közel de olyan jólesik újra következmények nélküli kamasznak lennem. Bocsásson meg a világ. Jöhetnek a sztorik hogy lehessen ekézni. Sün lesz-e dél??????

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 11:52:40

@Abszorpciós diverzifikáció: hát majd még meggondolom :) kösz amúgy a bíztatást, de ezek az én sztorijaim nyilván nekem idegesítőek, és volt is már belőlük egy rakat... hülye boltosok, hülye szolgáltatók...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 11:53:20

@Abszorpciós diverzifikáció: Ha valaki eljut a 30-ig, az mindig ennyire okos lesz, vagy csak a hozzád hasonló, kivételes egyedek? :)

Szarazkoro 2010.10.07. 11:57:27

@Frucsasz: barmi johet! Ide vele, oszd meg a neppel! XD

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.10.07. 11:57:33

@enamel: Csak azok akik esztergaforgácsot használnak gépzsír helyett. A hálózatokra is vess egy pillantást főnök, nehogy túlterhelődjön:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 11:58:18

@Dr. Körömlakk ®: Állandó tag vagy. Ekézi azokat lehet jól, akik csak úgy bekóvályganak, aztán menekülnek is
Nomegasztán, szeressünk is..

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.10.07. 12:06:45

@enamel: Áhh mindegy. Egy tutter. Én allakra szavazok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 12:07:57

@Abszorpciós diverzifikáció: Helyes, úgyis az egyik legértelmesebb vallást rakta össze.

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.10.07. 12:13:41

@enamel: A játék most kezdődik el!
(nanananana)
Szálljunk újra fel!
(nanananana)
Szédítő a sebesség!
(nanananana)
Innen csak nyerni kell!
Induljunk!

helianthus 2010.10.07. 12:33:53

@enamel: én is eljutottam és még annál is okosabb vagyok, úgyhogy mindig. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 12:41:22

@enamel: @Abszorpciós diverzifikáció: Nem nagyon értem, de szét vagyok ültetve. Egymásnak ma már nem írhattok kommentet. Ha a másik mégis ír, nem szabad válaszolni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.07. 12:43:28

@Szarazkoro: Képet én nem is raktam fel, van az pl. az Indexen elég, ott a link.
@enamel: Akkor frissíts. Pl. igyál egy kávét...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.07. 12:46:08

AKKURVAJANYÁDATTEBÜDÖBOGÁRBLOGMOTOR!
MÚKODGY!!!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 12:49:38

@atpijkamo: nekem eddig sem hiányoztak a tudálékos takonyok. Viszont azon elgondolkodtam, hogy hány fidesz szavazót ismerek, aki nem teljesen debil.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 12:54:22

@enamel: OK, az elmúlt 4/8 évről van mit beszélni, nekem is lenne mondanivalóm melletted és ellened is. Nyissunk egy politikai topic-ot a offer.blog.hu/ oldalon. De itt most lezárom a témát.

Beszéljünk a zenéről! Basztál már zongorán?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 12:56:57

Amikor a NASA az első embereit felküldte a világűrbe, kénytelenek voltak szembesülni azzal a ténnyel, hogy a súlytalanságban nem működnek a golyóstollak. A probléma megoldásával megbízták az Andersen Consulting céget. Tiz évvel később 12 millió dollár elköltése után az amerikaiak egy olyan toll birokába kerültek, amellyel képesek voltak bármilyen pozicióban írni, 0 és 300 fok között.

Közben az oroszok ceruzát használtak...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 12:58:18

@atpijkamo: :))
Sejtettem hogy nem lesz egy népszerű komment, de van, amit néha be kell vállalni. És ha elbeszélgetsz velük, tényleg mármár mókásan tragikusak.. múltkor panaszkodott egy öreg néni, hogy miért van még a választások után is izületi gyulladása, holott neki azt mondták, hogy ha a fidesz nyer, onnantól már minden jó lesz.

Egy topicot nem ér meg azért.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 12:59:51

@atpijkamo: Zongorán még nem. Biztos kényelmetlen lenne.

Most hogy mondod, kéne vennem ceruzát.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 13:00:58

"Beszéljünk a zenéről! Basztál már zongorán?"

Vivian Ward vagyok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 13:05:41

@Dr. Körömlakk ®: Elkezdtem most nézni jútúbon. De ártatlan idők voltak azok, baszdki.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 13:09:35

@enamel: nem vagyok egy romantikus film kedvelő, sőt... eléggé beteg filmízlésem van
de
ez akkoris alapmű, és szerethető... én imádom :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 13:12:12

@Dr. Körömlakk ®: Én szeretem a nyolcvanas éveket. A legkevésbé idegbeteg 10 év volt a múlt században. Most már csak bájos.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 13:15:57

@Dr. Körömlakk ®: Sajnálattal értesítem, hogy Vivian Ward három éve egy autóbalesetben elhalálozott.
Tisztelettel, Barney Thompson

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 13:18:55

Azért az 50-60-70-80-as évek egyik évtizedére se lehet igazán azt mondani, hogy ártatlan. Mondjuk Magyarországon.

Foglak, összekötözlek, és bezárlak egy dutyiba. Biztonságban vagy, semmi bajod nem történhet. Jó?

Én szeretm magam eldönteni, hogy megbasznak-e.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 13:21:15

@atpijkamo: Hát, valamelyikünk vagy az akkoriról, vagy a mostaniról tud többet a másiknál. : )

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 13:23:05

@enamel: de szépen megfogalmaztad :)
a Párom gyűlöli a nyolcvanas éveket, aszonnya akkor jött a puttyogós zene, ami tönkrebaszta az igazi zenét.
én szeretem, a tinikorom akkor éltem...
bazz... de offolunk... fúúújjjj...
@atpijkamo: nade eztmost hogy? az a Bárni az igazgató vót? osz mondott ijet?

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 13:35:50

@enamel: dehonnem. eggy esspének, eggy zoltánerikának gyorsba összejött...

Frucsasz 2010.10.07. 14:32:40

Szerintetek büntetésben vagyunk, és azért nincs új poszt, vagy Szilyék már megint bebasztak horgászás ürügyén valami világvégi tavacska mellett, és két napja próbálnak visszatalálni a civilizált életbe, internetközelbe?

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 14:34:26

@Frucsasz: hát nemtom, de én nem érzem magam büntiben, szal nem jött be :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 14:38:04

@Dr. Körömlakk ®: "az a Bárni az igazgató vót? osz mondott ijet?"

Ha te lehetsz Vivian, akkor én lehetek Barney. Akkor meg eltehetlek lábalól. Csak mert megtehetem.

Indul a film.
1. perc: Főcím...
5. perc: Hol van Vivian? Mekhalt.
6. perc: The End. Stáblista...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 14:40:00

@Frucsasz: "Szilyék már megint bebasztak horgászás ürügyén"

Inkább azt nézd, van-e a térségben buli, fesztivál.

A szüret is nagy veszély, a tavalyi bortól jól be lehet baszni, nem érzi az ember olyan erősnek.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 14:41:05

@atpijkamo:
csalódtam benned. engem kinyírni? hahh...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 14:50:36

@Dr. Körömlakk ®: "tönkrebaszta az igazi zenét"

???

Genesis
1980 Duke
1983 Genesis
1986 Invisible Touch
Phil Collins
# Face Value (1981)
# Hello, I Must Be Going! (1982)
# No Jacket Required (1985)
# ...But Seriously (1989)
Deep Purple
# Perfect Strangers (1984)
# The House of Blue Light (1987)
Uriah Heep
1980 Conquest
1982 Abominog
1983 Head First
1985 Equator
1989 Raging Silence
Asia
# Asia (1982)
# Alpha (1983)
# Astra (1985)
# Drama (1980)
# 90125 (1983)
# Big Generator (1987)
# Anderson Bruford Wakeman Howe (1989)
Led Zeppelin
Coda (1982)
...

Jó, a hetvenes évekhez nem lehet mérni, de azért mentek még a dolgok.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.10.07. 15:15:06

Homárékat meg kivonta az apekk a forgalomból?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 15:15:33

Bocsi. A # Drama (1980) elől hiányzik a "Yes".

blogair · http://Nyerj.ax4.info/fm1487/Kattints-es-Nyerj/bab 2010.10.07. 15:30:24

Milyen Apeh Fan lett ez a homár. :-)

Nem lesz egy kis vizsgálat a sok apeh post miatt? :)

helianthus 2010.10.07. 15:43:32

@enamel: hát ha drakuláltál, akkor köszi. Én is büszke vagyok a böszme nagy eszemre.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.07. 15:49:36

@atpijkamo: KL-nek igaza van. Ezek már bukós lemezek a régiekhez képest. Kivév a blúz messiása, SRV. Sztem.

Szarazkoro 2010.10.07. 16:06:42

@enamel: jaaajjj a posztnelkuliseg kinyiiiiir! :(

Cs@tLós 2010.10.07. 16:10:20

Ez akkor már a hétvégi? :D

Szarazkoro 2010.10.07. 16:15:19

1 kis moka Homaros Tarsaimnak erre a poszt nelkuli napra:
@enamel: a te kvdrol jutott eszembe :)))

www.youtube.com/watch?v=frMz9s3OLwY

En kockasra rohogtaem magam...

@hagyma: ajanlom neked is! Naon jo!

Frucsasz 2010.10.07. 16:17:52

...vagy már megint hétvége van, csak nekem mindenki elfelejtett szólni...

Szarazkoro 2010.10.07. 16:27:04

@Frucsasz: es nekem is h ne jojjek be melozni... Holnap se! :))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 16:27:11

@Szarazkoro: Ez nagyon jó, kösziiii :D

@Frucsasz: Büntiben vagyunk. ;) Homárék tesztelik, hogy posztok nélkül is jól elvagyunk-e. És igen.

@helianthus: Okosan teszed.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 16:30:42

@Dr. Körömlakk ®: Ha ráérek, keresek neked 2000 utáni kurvajó zenéket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 16:35:33

Unalmas itt egyedül a nyeregben, mióta megdöglött a ló.

Szarazkoro 2010.10.07. 16:40:20

@enamel: szted holnap lesz poszt? Vki rugja faron a Homart! Vagy ha igy haladunk akkor citrommal es fokhagymas vajjal szeretem a Homart a legjobban!!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 16:42:10

@Szarazkoro: Szerintem lesz. De sosem voltam jó próféta. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 16:43:45

@feketeöves chemtrail-figyelő: Nem szar egy olyan világban élni, ahol minden sufniban ellened szőnek összeesküvést? Mondjuk lehet hogy nem szar, legalább fontosnak érzed magad.

igazságos 2010.10.07. 16:50:54

Mi van, nincs új poszt? Lezüllött a Homár teljesen. Biztos el vannak foglalva az iszaptragédiával.

Akartok egyet? Megbüntettek 2009. augusztus 11-én a MÁV-nál, amit persze befizettem. Erre most jött papír, hogy fizessek 23000 forintot, késedelmi kamatokkal, meg kezelési költségekkel. A RÁK FOG NEKIK FIZETNI, dögölnének meg. Szerencsére előkerítettem a papírt, meg a csekket, úgyhogy ezt benézték, a pancserek.

De most komolyan, az idióta megijed, és azonnal befizeti a lóvét, akkor az az ő markukat ütik. Mindjárt megyek, feljelenteni őket.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 16:57:31

@igazságos: Miért nem vettél jegyet, édes kicsi Ludmillám?

igazságos 2010.10.07. 17:26:43

@enamel: vettem jegyet, de a matricám nem volt már érvényes. :D

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 17:50:51

@enamel: óóó, nem kell köszi, egyrészt az nem az én véleményem volt, másrészt nem osztom eme véleményt, harmadrészt sok jó zene van 1980-2010- ig sztem is, én némileg igénytelenebb vagyok mint a Párom :) én még a Madonnát is szercsyzem, és az Erasure-t is bírtam, Ő főleg az utóbbitól hányingert kap :)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.07. 17:53:24

@Rosszindulatú Vászka: mivel ez a Tezsód véleménye, nem az enyém, így Neki van igaza szted, velem tuti nem értenél egyet, mint máskor sem :)

Gastroger 2010.10.07. 18:15:39

Szolgálati közlemény. jackyllt is elefelejtette az Apeh, meg szilyt is így törölte a névsorából, elvileg így papíron nem léteznek, tehát nem is posztolhatnak.

Viszlát, és kösz a domolykókat!

Gastroger 2010.10.07. 18:26:17

@igazságos: meg arra gondótam, hogy homár Offert olvasgat, vagy be van szarva :)

Gastroger 2010.10.07. 18:27:50

@igazságos: @enamel: bocs, de enamelnek szántam :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.07. 18:51:36

@Gastroger: "Viszlát, és kösz a domolykókat!"

:))))))))

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.07. 20:09:33

Üdv!
Hajóvonták találkozhatnak már?

drowmage 2010.10.07. 20:10:33

Amennyiben állják a lúgot. :)

drowmage 2010.10.07. 20:13:41

Elég kegyetlen lehet azért most arrafelé...

drowmage 2010.10.07. 20:19:36

Hm, megen egyedül maradtam...

drowmage 2010.10.07. 20:20:58

Cs*szd meg blogmotor!!!!!
Egyedül vagyok a poszton és még így is képes vagy benyelni a hsz-t????

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.07. 20:35:44

remélem holnap poszt czunami lesz

drowmage 2010.10.07. 20:39:33

@donfuligjimmy: Ez egen valószínű. Avagy mégsem?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 20:43:01

@Gastroger: Ott most nincs nagyon mit, jött egy utáljuk gyurcsányt poszt, de visszaírtam, hogy nem akarom kitenni. Azzal együtt ha akarjátok, egye fene.

drowmage 2010.10.07. 20:47:51

@enamel: Tényleg, meg sem néztem a klubot. De akkor, ha má' így az eszembe jutott. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 20:49:35

@drowmage: Nézd meg akkor, itt van nem messze. Mondjuk egyelőre nem nagy vaszisztdasz, nem a legjobbkor lett időzítve.. pedig a homár is most döglődik, csak vagy én nem érek rá, vagy a betűket nem ismerem...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 21:06:59

Rajtakaptam egy apekost egy hazugságon. Megvan a napi sikerélmény. (dokumentáció az előző posztban)

Gastroger 2010.10.07. 21:24:41

@enamel: Én eleve elzárkozóm ettől. Ha gondolod tedd ki max sokat ON-olunk. Mondjuk ezel a címmel.. Elég beteg gondolat a posztolótol.. Nem azért mert nincs igaza, szíve joga utálja.. de posztban... ez téma?
Legfeljebb szétszedjük. :) Csak félő, hogy eldurvul.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.07. 21:35:57

Nem jössz át a másikba? Drowoval dumálunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.07. 22:04:04

@feketeöves chemtrail-figyelő:
15 mp volt par felvetel es a tenyek, hogy megy az iszapcunami, halott, serult
hatterkutatast nem vegeztek az okokrol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.07. 22:10:51

@yippyupp: a noverem meg otthon van:)@Szarazkoro:
nem tul eros, de ahogy videken mondjak vizzel elmegy
vagy mar tul sok bush parodiat lattam

Róka-Rudi 2010.10.08. 08:21:45

Ez mi ez? Ez nem a keddi poszt? Vagy belekerültem valami tér-idő kontinuumba?

Frucsasz 2010.10.08. 08:39:13

Lehet, hogy megszűnt a homár?
Nem kellene ezt előre bejelenteni? Felszámolóbiztos, a csalódott homárosok kártalanítása, meg ilyesmi...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 08:41:50

Az már volt, hogy az már volt, hogy az már volt, hogy ez már volt?

.lll. 2010.10.08. 08:42:06

Cümə tarixdə, dumanlıqlara yağış, payız gözlənilir günəşli hava, göy demək olar ki, heç bir bulud dağıldıqdan sonra. Başqalarının yüngül və ya mülayim hava hərəkət bilər baxmayaraq dinamizm, cənub-şərq küləyi üçün Düz şimal Böyük Ovaları şimal hissəsində zaman zaman səbəb ola bilər. yaxşı hava biraz sərin edəcək baxmayaraq, 12-15 ° C, hava ısıtır.

Şənbə günü səhər, günəşli, quru hava haqqında oyaq, lakin bir çox yerlərdə, Qərb torpaqlar, nəmlik və sıx duman çox qurdu. Yoxsul hava çox aşağı temperaturda qiymətləndirilə bilər: şimal bir neçə yerləri və sub-sıfır dəyərlər qiymətləndirilə bilər temperatur 0 və 5 ° C azalma adətən arasında, lakin. Transdanubia demək olar ki, gün ərzində fasiləsiz şərqdə, lakin Bulutluluk, yağıntıların lakin tədricən artırılması nowhere gözlənilir üçün, Tuna şərq günəşli olacaq. Şərq, şimal-şərq və şimal-şərq küləyi axınının müvəqqəti quickset edir. 14 ° C ətrafında csúcshőmérsékletek gözlənilir.

Bu keçidlər hazırlamaq üçün vaxt orta istiləşmə sonra, soyuq, rütubətli, gün ərzində güneşli çox bəzən bulutlu Tan quru, yalnız təsadüfi bulud gözlənilir.

Gastroger 2010.10.08. 08:43:36

Ez már a hétvégi?

Vagy Apeh ellenőrzés zajlik a Homárnál? Hétfőn meg jön a poszt, hogy

"Előzetesben szily a téves APEH bevallás miatt, avagy hogyan szopatják a homárt. " ?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 08:49:59

LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD LÁZAD

Gastroger 2010.10.08. 08:55:33

Vagy most kerül sor a közös bűnbánó horgászatra a postaláda spammer poszt kapcsán??
Mivel babgulyást tervezetek, előtte leugrottak egy Kisbabér, azóta elTündtek.

Index hír:
"A Tornán és a Marcalon a beömlő iszapár 13-asra tornázta fel a lúgosságot, ami gyakorlatilag azzal a lendülettel felperzselte a patak és a kis folyó vízben élő állatvilágát. (...)„Annyi hal volt, elvitte a méreg, most már csak víz jön” – idézett az MTI egy, a mentésben részt vevő halászt.

Pusztulása előtt a Marcal aránylag sekély, sok helyen iszapos, kellemes, bár eléggé szabályozott folyócska volt, ahol főleg DOMOLYKÓT, csukát, illetve keszegféléket és kárászt lehetett fogni."

Szerintem vödörrel pecáznak.

Róka-Rudi 2010.10.08. 08:55:46

@blogair: már az van, azé' nincs poszt.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 09:00:34

- Doktor úr! Mégis mi a bajom?
- Túl sokat hajkurássza a nőket! Nem lesz
így hosszú életű.
- De'jsz fiatal vagyok, nincs semmi bajom,
sportolok is mellette, bírom a nőket.
- Jó-jó. De az egyik nő az én feleségem...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 09:34:48

@Gastroger: "most kerül sor a közös bűnbánó horgászatra"

Az lehet. Domolykót nem fogtak, így Kisbabér a Homárt főzte meg. Béke poraira.

cicmen (törölt) 2010.10.08. 10:00:50

Hali! Mi a szent szar van? Döglődik a homár? Hány évig él egy ilyen dög? Ráadásul egy ekkora szar poszt lesz az utolsó?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.08. 10:04:35

Én valami APEH-os posztot kérnék a hétvégére.

Szarazkoro 2010.10.08. 10:07:34

@enamel: Ejjj-ejjj, nincs uj poszt! Mi a fene??? Sztrajkoljunk mi is???

Szarazkoro 2010.10.08. 10:11:06

@Dr. Körömlakk ®: "szercsyzem"--> ezt tartsd meg a 10 even aluliak blogjara. Baromira idegesit sokakat ez a fajta beszed/iras.
Legyszi mellozd. Kosz!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.10.08. 10:29:26

Mi a tököm, kedden hétvégi poszt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.08. 10:32:42

Elfelejtette a Homár, kinek rakja ki a postokat.

cicmen (törölt) 2010.10.08. 10:36:37

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Én valami APEH-os posztot kérnék a hétvégére

Már meg is kaptad baszdmeg, mert ez lesz az!
Csináld te is azt, amit a homár,
Szombati: Dél van!
Vasárnapi:Dél van!
Hétfői:Dél van!
Egyszerre, homárosan! Ossza be a paraszt, jó az neki!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.08. 10:42:54

@cicmen:
Szerintem szilyt elvitte az APEH kommandója.
Vagy az űrgyíkok.
Vagy a domolykók.
De az egyik biztos.

cicmen (törölt) 2010.10.08. 10:47:20

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Ja! És ha nagyon ronda, akkor este elviszi a farkas, de reggelre visszahozza!

.lll. 2010.10.08. 10:57:24

a domolykókat megölte a lúg,a Marcalba jó sok volt

Gastroger 2010.10.08. 11:01:19

Olyan posztot lehet küldeni, hogy
"Szivatja a kommentelőket a Homár"

Amúgy a poszt alatti "Ajánlott bejegyzések:
Másfél év alatt válaszolt az APEH"

Hajjjaj...

Róka-Rudi 2010.10.08. 11:28:24

Más fél év alatt rakott ki új posztot a Homár.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 11:36:08

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Nem baj Süni, mingyár harangozhacc. :)

Mi lesz az ebéd? Domolykó Apeh-módra?

cicmen (törölt) 2010.10.08. 11:39:40

@Róka-Rudi: Romlott homárt szolgáltak fel a blog.hu venndéglőben!

cicmen (törölt) 2010.10.08. 11:45:03

A homár szarjon sünt! Ezért tart itt ez az ország! Sikeres ember nem homározik! Posztot csak őstermelőről! Posztot csak az Aldiból! A homár sem fog a történelem főutcáján sétálni. Mindenkit sunáznék! Van még? Troll takarodj! Homárfüggő taknyok! Offer brigád! Az már volt hogy....?

60_litert_tanoltam_55_os_tankba 2010.10.08. 11:50:44

Gyönyörű elsőzéssel akartam bemutatkozni, de nincs új poszt még mindig :(
Szevasztok!

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 13:05:43

@60_litert_tanoltam_55_os_tankba: Nyugi, utolsókból lesznek az elsők.

Még egy darabid várunk, akkkor a kommentek száma eléri a végtelent, és ily módon körbeér, és az utolsó komment lesz az első is.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 13:08:48

Csinálok nektek addig vállfákat:

__?__

 ?
/ \

,_?_,

Magg. 2010.10.08. 13:12:53

Na mi történt?
Napok óta nincs új poszt? :-o
A Homár is megkapta a "zárójelentést", mint Dezső?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:22:09

@cicmen: A Homárt fogja elsőnek falhoz állítani a forradalom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:24:12

Keddi még sose volt hétvégi!

A következő hétfői lesz a következő hétvégi. Utána hagyományos értelemben már nem lehet rekordot dönteni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:25:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Engem már a "légyszi" is irritál."

Szöszi kérdi a kalauzt.
- Ez a vonat ugye Szegedre megy?
- Nem, Debrecenbe.
- Lécci, lécci, lécííí!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:26:41

MÚKOGGY!!!

Nincs valakinél WD40? Megszorult a blogmoci.

Gastroger 2010.10.08. 13:28:24

@atpijkamo: de legalább pénteken hagyták volna abba, akkor minden héten lenne egy hétvégi. Ahogy a nem működő óra, is naponta kétszer pontos. :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 13:31:50

@atpijkamo: dehogynem, hó elején megkapjuk a hóvégit, aztán év elején az évvégit

Gastroger 2010.10.08. 13:33:16

Eszembe jutott egy vicc, arról, hogy meghalt a blog, érzékenyek lapozzanak, a következő bejátszásban megrendítő képsorok találhatóak.

Pistike benyit az osztályba, de az óra már félórája megkezdödött.
- Csókolom tanárnö,azt szeretném...
- Szia Pistike, nánánánáná, ma énekelve beszélünk lálálálálá!
- De tanárnö, csak azt szeretném mondani, hogy...
- Nem,nem Pistike, nánánánáná, ma énekelve beszélünk lálálálálá!
- Jól van tanárnö, nánánánáná, meghalt anyukám, lálálálálá!

Mondjuk én nevettem ezen a viccen, ebből is leszűrhető milyen beteg troll volnék. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:34:51

@Gastroger: Nem oszt, nem szoroz, a hétvégi az kedden is hétvégi. Csak kevésbé elegáns.

Lesz síremléke a Homárnak?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 13:35:15

@atpijkamo: annak nem wd40 kell, hanem `del *.*` vagy `rm -f .`

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:38:39

@donfuligjimmy: Mit nem szeretsz hallani a rendszergazdától. - Nem látta valaki a fálszerver installáló lemezeit?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 13:39:44

@atpijkamo: az túl brutális
a rencer még lehet alapvetően jó (mongyuk egy jól beállított gentoo vagy süsü) :)
rm -f /home/users/hulyeblogmoci/

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.08. 13:41:02

A POKOLI OPERÁTOR NAPLÓJA
(Angol eredetiből fordította Benő)

Első nap

Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipőm. De sebaj, elvégre én lennék ugye a pokoli operátor, ezért azt hiszem igazán kellemes a helyzetem. A szalagos egységet nullára irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul még gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet.

Hirtelen egy felhasználó rám csörrenti a telefont.

- Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? - kérdi.

- Talán... - gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást - az órajel lehet a bűnös"

- Ó! - (ha nem tudják, miről beszélek, mindig megnyugodnak) - Nem tudja, mikorra fog rendbe jönni?"

- Rendbe??? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önző! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer!

- De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem!

- (Naná, mindegyik ezt mondja.) Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! Ezzel lerakom.

Fújj. Igazán megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... A telefon ismét csöng. Aha, ez megint ő lesz, érzem. Tisztára kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangom.

- Igen? Beszerzési osztály...

- Ó, bocsi, mellé ment - Iiiiiiigeeen???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedből a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a login-nevedet!

Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezéből, és futólépésben elmenekül. Fogadni mernék, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre, ha valami történne. Gyorsan megnézem a login-nevét és megkeresem a részlegét. Fel is hívom a dékán titkárnőjét.

- Igen? - mondja a nő.

- Hali! Az Operátor vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp. múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet? - Hááát, nem is tudooom...

- Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud!

- Hm. Oké.

- Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnék senkinek beszélni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod...

Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján.

- Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet!

Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erővel. Talán jó lesz még valamikor elolvasni. Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidő! 2. 03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika!

Egy másik felhasználó.

- Több helyre van szükségem! - kezdi.

- Igen? Költözz az Alföldre!

- Nem, nem! A gépen mondom te bolond!

Bolond?!?... ÓÓÓ!

- Ó, nagyon sajnálom! - mondom olyan udvariasan, mint Rózsa Gyuri a showjaiban - Félreértettem. Mit is mondtál?

Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késő. Ezt már elveszítette, és ezt ő is tudja.

- Hm, azt mondtam, hogy több helyet szeretnék a gépen. "Kééérem!"

- Ó! Persze, semmi akadálya. Egy pillanat!

Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bár letakarta a kagylót.

- Meg is van. Most már rengeteg helyed van.

- Mennyi?

Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, még azt is akarja, hogy leellenőrizzem, és ha neki nem elég, még adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki, amit kap!

Ismét Rózsa Gyuri stílus.

- Hadd lám csak! Van 4 megád!

- Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! - mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni.

- Nem, nem! - szakítom félbe negédesen - összesen 4 mega!

- Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4?

Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut.

- "AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!"

Juj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos!

igazságos 2010.10.08. 13:49:47

Szerintem most azért haldoklik a Homár, mert mindenki a vörösiszappal, meg a Geréb Ágnessel van elfoglalva. A Brad Pitt gyerek már senkit nem érdekel, meg Stohl Buci gyereke sem, meg Lázárka sem.

Eric_Cartman 2010.10.08. 13:56:05

Szilyt elkapta Vass "Jimmy Steel" Imre Árpád. Mondjuk, már érett.

Gastroger 2010.10.08. 14:17:50

Sziasztok,

ma kaptam egy levelet, bemásolom.

From: kalandtura.viszap@gmail.com
Sent: Tuesday, September 07, 2010 9:32 AM
Subject: Légy a világkataszrófa szemtanúja

Üdvözöllek!
Tele van a sajtó a kolontári, devecseri katasztrófával. Ilyen még nem történ se Magyarországon, sehol a világon !
A nemzetközi sajtó, és az összes média ezzel foglalkozik. Sajnálatos módon megint negatív hírrel kerültünk be a világ reflektorfényébe.
Biztos Neked is sok külföldi ismerősöd, üzletfeled, rokonod van aki megkeres mostanában: Mi történt nálatok? És te is csak annyit tudsz mondani, amit a hírekből látsz. Amit mondanak. Neked elég amit mondanak?

Amit most szeretnénk ajánlani neked:
Tégy egy 2 napos kirándulást a katasztrófa sújtotta vidéken. Éld át a borzalmat, a rettegést, az emberek lelkiállapotát. Lásd saját szemeddel azt, ami eddig sehol senkivel nem történt meg. Segíts, ha van kedved, beszélgess az emberekkel.

A program keretében a következőt kínáljuk.
6.00. Indulás busszal reggel Devecser- Kolontár felé. Út közben filmvetítés a vörösiszap tulajdonságairól, a bauxittermelésről, és az aluminiumgyártásról.

9.00 a Helyszínen pálinka, és pogácsakóstoló, egy katazstrófavédelmis vázolja a helyzetet.

11.00 A Devecseri cigánysor meglátogatása, azonnali gyorsegélynyújtás, ajándékosztás.

13.00 Ebéd az ajkai művelődési házban. Paradicsomleves, és meggymártás főtt hússal.

15.00- 20.00 fakultatív tevékenységek:
-állatmentés
-iszaplapátolás
-slagolás
-egyéb mentesítés
(az árlista külön tartalmazza)

21.00 Koncert, fellép Vörös István és a Prognózis.

Szállás a kilakoltatokkal a helyi tornateremben, illetve honvédségi szálláson.

Másnap:
7.00 reggeli, majd elindulás a "Lezárt Területre" Mindenki kap porvédő álarcot (respirátort), illetve gumicsizmát (a méretet a jelentkező levélben kérjük jelezni).
9.00 A Marsbéli táj megtekintése, beszélgetés a helyiekkel.
11.00 Az átszakadt gát megtekintése, közben a MAL egyik szakembere tart előadást a vörösiszap tárolásáról.
12.00 mindenkinek személyre szóló gátdarab, és vörösiszap darabka egy gravírozott fadobozban. (névre szólóan 2800.- Ft felérral, kérem előre jelezni)

A túráról felvétel készül, mely dvd-n megvásárolható 3500 Ft.-ért a túra végeztét követő 2 nap után.

Hazaindulás a kora délutáni órákban, addig kármentesítés, segítség a helyiekenek, adományok átadása.

EZ MA MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB KATASZTRÓFÁJA.
Ne maradj ki Te sem a történelemből.
Légy ott, segíts !
Te is aktív tagja lehetsz a mentőcsapatoknak! Végre Te is tehetsz valamit az országért!

A részvételi díj 3%-át (konkrétan a nyereségünket) a károsultaknak utaljuk át.

Ha átérzed a problémát, ha te is úgy gondolod itt az idő TENNI valamit!
Ne légy kicsinyes, csatlakozz hozzánk.

A Túra díja: 59.800 Ft*. + a fakultatív programok, lásd mellékelt árlista.
A helyszínen ajándéktárgyak, és egyéb relikviák megvásárlására is lehetőség nyílik.

(*min 12 fő jelentkezése esetén)

Várjuk jelentkezésedet!

Üdvözlettel,

Segítség és Kaland Team 2010

Szarazkoro 2010.10.08. 14:22:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
nem, csak normalis. Ezektol a szercsi, babyyyyyke meg tarsaitol tomeggyilkos hangulatba kerulok XD

Gastroger 2010.10.08. 14:27:50

@Gastroger: Amúgy szerintem a buszos út alatt merinói gyapjútakarót is el akarnak adni... Szóval vigyázzatok!

Szarazkoro 2010.10.08. 14:32:09

@donfuligjimmy: a Homar sem mukodik, akkor a blogmotor? :((

@mityu: Koszi! XD Mostmar van hova akasztanom a kabatom!

@Gastroger: aki ezt kuldte 1 f@sz... Beteg...

Gastroger 2010.10.08. 15:07:24

Részletek a mellékletből (pdf, így nekem kell begépelni, bocs):

Remélem ajánlatunk elnyerte Tetszésedet, és családoddal baráti köröddel, hamarosan üdvözülhetünk, ezen a nagy kalandon, ahol nemcsak egy életreszoló /de megrázó/ élményben lesz részed, hanem átérezheted az önzetlen segítség érzését is, s ezáltal magad is jobb lelkiismerettel bújsz este ágyba: IGEN ! Tettem valamit.

(itt hön még valami bullshit szöveg, meg ajánlgatás..)

Fakultatív programok:
- PH mérés - az ÁNTSZ munkatársaival egy PH mérő csíkkal te is letesztelheted, hogy hol, merre mennyi az aktuális PH. Ahol nagyon magas lenne (azaz erős lúgos kémhatás), a szakemberek kérésedre tégelybe mintát szednek, melyet otthon, munkahelyen megmutathatsz az ismerősöknek rokonoknak. Brutto ár: 12.000 Ft
- PH mérés extra: a fentieken túl elviszünk a Duna torkolathoz, ahol szintén mérésre nyílik lehetőség. A mérést (a PH mérő szalagcsíkon kívül) természetesen fényképen is rögzítjük.
A program során lehetőség van a normál PH, és az ott mértek összehasonlítására, ehhez nem kell mást tenned, csak lepisilnod a csíkot.
A harmadik csíkot semleges, (bár folyóvízeink enyhén lúgosak), de természtes forrásba merítjük.
A három csík, egy üveg előlapos fadobozba kerül, vörös bársony háttérel, "Forrásvíz" "xy (itt a neved) PH-ja", " A katasztrófaterület PH-ja" felirattal.
Ára: Az alapprogram + 9.800 Ft. (doboz és felvétel nélkül 6.300 Ft.)

folyt köv.

60_litert_tanoltam_55_os_tankba 2010.10.08. 16:33:16

Körbeértünk már? Lehet elsőzni?

Első!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 17:02:43

@fghjk: Vagy csak fekszik. Inkább az.
Esetleg lelopta az ötletemet, hogy mindenki olvassa mindenki blogját, ne csak itt dögöljön. :D

Gastroger 2010.10.08. 17:17:44

Nos, lapozom közben ezt a pdf.kiadványt.. (ja, meg közben válaszoltam nekik, ha jön válasz az is copypaste)

(amúgy komoly a brossúra, fejléc, logó, pdf tartalom, képek, stb.)

.. Még pár érdekes dolog:

"A Kaland Team 2010 Kft. nem vállal felelősséget semminemű, a túra során bekövetkezett anyagi, és személyi károkért, vagy egyéb egészségkárosodásért.

(... itt jön egy csomó jogszabályi hivatkozás, meg mikor milyen eljárás lép életbe, meg utólag sincs reklamáció, meg mindenki a saját felelősségére, a lényeg, hogy kerülik a felelősségvállalást, pár jogszabály hivatkozás, meg ilyenek).

Na, ezt még beírom:

"A ruházatot a Kaland Team 2010 biztosítja. Ez áll a következőben felsoroltakból:
- 1 pár PVC EN 542 Gumicsizma
- 1 db. kétrészes orkánkabát
- 1 db. respirátor (levegőszűrő álarc) FFP2-es típus.
- 1 db Kaland Team 2010 baseballsapka.
A felszerelés emléktárgyként, illetve személyes használatra a túra után megvásárolható, kérjük keresse meg a túra folyamán személyes csoportvezetőjét, aki a személyes adatai elkérése mellett hamarosan postázza önnek, a mellékelt díjszabás szerint. "
(a védőruha díjszabás a 6. oldalon van baszki, de egy bézbólsapkáért 4500 Ft, szerintem kicsit sok.)

Ja, van itt még egy marketingduma, ezt hallgassátok:

Segítség. Ez amire a Kolontáriaknak legnyagobb szüksége van. Kérjük (a mikorobusz helykihasznatsági kapacitása miatt), ne ezen úton próbáljon meg többezer liter ásványvizet, vagy többszáz konzervet eljuttatni a rászorulóknak. Erre ott vannak a megfelelő segélyszervezetek ( itt egy-pár link van), ahol örömmel veszik felajánlását.

Az extrém, és/vagy útipoggyászába beférő ajándékokat, azonban bizonyára a helyiek is örömmel veszik. Ilyen lehet például, egy csomag fogkefe, egy elektromos gyapjúnyíró, pár tábla csokoládé, vagy egy szobaantenna akár.

Ezzel elnyerheted a helyiek bizalmát, akik akár betekintést is engedhetnek a katasztrófa sújtotta házak belsejébe. Javasoljuk, hogy ne hagyd ki ezen személyes találkozókat, hisz így első kézből értesülhetsz a problémákról, melyet majd hazatérve otthonod biztos melegébe, elmesélhetsz barátaidnak, hozzátartozóidnak. (.....) Előfordulhat, hogy szívesséhre kérnek a helyiek, például, hogy vid el a döglött kutyát elásni, vagy slaggal mosd le a tyúkokat. Noha, ez elsőre furának is hangzik, a Kaland Team 2010 nevében tisztelettel arra kérlek, hogy tedd meg ezt a szívességet embertársaidnak. Ha neked értelmetlenül is hangzik egy tyúk lemosása a vörösiszaptól, nekik ez fontos lehet. Ha nem is fontos, néhányan lehetnek olyan sokkos állapotban, hogy nem mérik fel kéréseik jelentőségét. Ha tudsz, segíts.
Fontos! Amennyiben úgy látod, hogy a kért szívesség, és a vel járó munka aránya nem egyezik, fordulj a Túravezetőhöz, aki segít megoldani a kialakult helyzetet..
(....).
A végén még van valami a gátszakadásból származó kövekről is.. De az nem olyan fontos..

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 17:30:54

@Gastroger: Ha ez komoly, szerintem fizessünk be rá páran, és verjük meg a szervezőket. :)
Ha csak poén, akkor zseniális. És borzalmas. És bunkó. De nagyon jó. :D

Gastroger 2010.10.08. 17:38:45

From: gastroger@xxxxxxx.com
Sent: Tuesday, September 07, 2010 16:42 AM
Subject: Re: Légy a világkataszrófa szemtanúja

Tisztelt Kalandtúra 2010 Bt. !

Köszönöm ajánlatukat, de nem emlékszem, hogy valah is feliratkoztam volna bármiféle hírlevélre az Önök honlapján. Ezen kívül, elnézést, de gusztustalannak tartom ezt a profithajhászsásos dumát, amit Önök "kalandként" el akarnak adni, és ami a legfelháborítóbb, hogy a csendes, barátságos, és természetbarát "túra" szóval is megpróbálják feldobni ocsmány levelüket.
Nem bazmeg, nem kívánok csikét mosni 60ezer forintért !!!! Ezt kérem tudomásul venni.
Segítenék azoknak a szerencsétlen emberelnek, de ennek szerintem lehúzás szaga van !!! Önök ki akarnak játszani pár ember bizalmát, egy profit lehetőségében. Hogy van ez?
A vörösiszapos tégelyüket, meg oda dugják, ahová gondolom, a ph csíkjukat meg tegyék az alsónadrágjukba, arra húzzák fel a kibaszott vegyvédelmi ruhájukat, úgy hugyozzanak rá, aztán utána kellemes túrázást!

Ez nem program, kérem tisztelettel, , vagy utazás, ez egy szar, egy lehúzás.

A levelet elküldtem az Index fogyasztóvédelmi blogjába, Katy Attilának a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség elnökének, a Magyar Tusrisztikai Bizottsághoz, és Orbán Viktornak.

Üdvözlettel,

Gastroger

Gastroger 2010.10.08. 17:42:53

Hoppáááá válasz is jött baszki.. ezek nézik a levesládát...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 17:55:09

@enamel: üzenetedből a feladó tesi fenyítésére vonatkozó résszel teljes mértékben egyetértek.
Ha viszont poén, akkor szar, nagyon. És ezért duplán meg kellene őket verni, majd egy szál f@szban bedobni a tározó közepébe.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 18:07:02

@donfuligjimmy: Fogd fel úgy, hogy a katasztrófaturizmust + az ilyesféle szervezett utakat parodizálja. Akkor már jobb egy fokkal. Kb ilyen volt a "rendelje meg az elevenszülő máriát a karácsonyfa alá" is.

Gastroger 2010.10.08. 18:07:49

@donfuligjimmy: @enamel: prájvet ment. Ríííd. plz.

Gastroger 2010.10.08. 18:17:33

From: kalandtura.viszap@gmail.com
Sent: Tuesday, September 07, 2010 17:23 PM
Subject: Re: Re: Légy a világkataszrófa szemtanúja

Tisztelt Arany László Úr,

Nem értjük felháborodását. Mi csupán lehetőséget kínáltunk, nem "kötelező" résztvenni a programban senkinek sem.
Amennyiben ajánlaunkat sekélyesnek találta felhívnánk figyelmét a következő fakultatív programokra:
- Bográtschozás az aknában. A tűzgyújtás tilos.
- Vegyvédelmi noppos ruhában és saválló batz papucsban a gát megtekintése.
- A katasztrófa képeinek megtekintése palkovicsné laptopján.
- Kisbabér Tünde énekel, és leveleket kézbesít az elzárt terület lakóinak számára.
- a gát felé ijesztegetés. Horálky Úr egy medvejelmezben szájában a dorongjával elénk ugrik, majd vicceket mesél.

Remélem ajánlatunk elnyerte tetszését.

Kaland Team 2010 Bt.

Gastroger 2010.10.08. 18:19:06

@Gastroger: húbazz benn maradt a nevem. :) Szóval Tisztelt Gastroger Úr.

Gastroger 2010.10.08. 18:29:17

@enamel: így van. Meg a "mindenből hasznot húzó típus". Ami ha bekapcsolod a keradókat, nyomon követhetsz.
Beszélgetés emberekkel: - ide nem költöznék vissza, szerintem adjanak egy 2 szobás lakást. (korábban 1 szobás vályogputri volt).

Mielőtt agyonbasznátok. VAN devecseri ismerősöm, és szörnyű volt hallani ezeket. Csakhogy... vannak "akik" .. akéár így, akár úgy, de nem az udvaron döglöfő kutyát sajnálják, hanem:
- Hogy lehetne ebből jól kijönni?
Ás ez mindkét oldalra igaz (lehet).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 18:45:57

@Gastroger: Senkit nem lehet kárhoztatni azért, ha a nyomorból ki akar vakaródzni. Az meg tény, hogy ebben az országban sokan már sokszor jól jártak.
Miért ne próbálkozhatna be valaki onnan is. Mit gondolsz, a felsőzsolcai házak négyzetmétere mikor ért annyit, amennyit kártérítésként kaptak utánuk? :)

Gastroger 2010.10.08. 18:53:23

@enamel: Oké, teljesen emberi, hogy mindenki a lehető legjobbat akarja kihozni az adott szituációból. Még tragédia esetén is. Ha összetöröm a kocsim, én is azon vagyok, hogy a biztosító túlértékelje a kárt. (mondjuk csak azért is mert a biztosító szeret karcolásnak, önerőből megoldható, problémának feltüntetni egy totálkárt. Hacsak nem ismerősöd...)

Mondjuk, oké igazad van. Sőt, ha beleveszem azt a kiszolgáltatottságot, azt a lehetetlen helyzetet amibe ők kerültek, én lennék a leghangosabb, hogy nemhogy ugyanolyat, de minimum egy szobával többet.
OKé meggyőztél. Igazad van.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 18:55:14

@Gastroger: ez ugye nem valódi...?

Én csak azt remélem, hogy nem fogják majd mutogatni ezeket a házakat, mint a pompei-i maradványokat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 18:55:32

@Gastroger: Sorry, no SMTP connection got far enough; most progress was RCPT TO response; remote host 91.83.45.8 said: 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name.

Ezt kaptam a replyre.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2010.10.08. 18:58:17

@mityu: A vezer mar bejelentette, hogy ebbol kiallitast/muzeumot/skanzent akar csinalni. Gondolom otthon erzi magat :(

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 18:59:50

@Andrass9: Nebazz. :D Tényleg?

Akkor lesz saját pompeiünk.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 19:00:38

@Gastroger: na ez az, ilyen helyzetekben az ember kiakad a megszokott pályákról, nem érzi magát biztonságban. (Visszatérő jelenség katasztrófáknál, hogy akinek semmi baja nem esett, az is didereg mozdulatlanul, mintha mozgásképtelen lenne.)

Szóval nehéz ilyen szituban reálisnak meg illedelmesnek lenni.

Az még érdekes (nem a legjobb szó, bocs), hogy az ilyen helyzetekekben, mint ez a vörösiszap is, máshogy viselkednek azért kicsit, mint amikor "csak" egyedileg megy tönkre a kégli (pl. lakástűz).

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 19:01:51

@Andrass9: Nemá!!

(enamel, a számból vetted ki...)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 19:03:11

Valahonnan lopjunk már egy tengert is.

@mityu: Mondjuk nekem ez benne az undorító. Ha én, te, Gast, akárki hasonló okból az utcára kerülne, azt kb leszarná mindenki, akár önhibánkból volt, akár nem. De ezeknek segítsünk, mert sokan vannak.

Most miért több az ő egyedi kára, mint az én egyedi károm lenne hasonló esetben?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 19:05:20

@mityu: Ha valahonnan még egy tengert is lopunk, kész turistaparadicsom leszünk. (paradicsom, höhö. Piros, höhö.)

Csak tanuljunk meg franciául, ha jól emlékszem, pompeiben mindenki valamiért úgy próbált kommunikálni, kb nemzetiségtől függetlenül. Csodálkoztunk is.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 19:06:55

"(Visszatérő jelenség katasztrófáknál, hogy akinek semmi baja nem esett, az is didereg mozdulatlanul, mintha mozgásképtelen lenne.)"

Én azért nem vagyok benne teljesen biztos, hogy olyankor nincs benne egy kisebb adag rájátszás is.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 19:06:56

@Gastroger: Te vagy az Arany László? Neked írta a Petőfi (nem a Welorex, az eredeti) azt az ürgeöntéses verset?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 19:19:05

@enamel: tengerünk már vót.

Van benne igazság, de szerintem te is érzed, hogy ennek valamiért igy kell lennie.

Egyébként van a fordítottja is: a 7 űrhajósra, akik bennégtek a Challengerben, napokig könnyes szemmel emlékeztek, a kínai földrengés 25.000 áldozatán meg továbblapoztak.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 19:20:48

@enamel: Mármint a pompeiek beszéltek franciául?? Ez nekem új, azt hittem, ott a latin dívott.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 19:21:08

@mityu: Nem, én nem érzem, hogy így kell lennie. Azt érzem, hogy mindenkire vonatkoznia kellene a fenenagy segítségnyújtósdinak, ha már társadalom. Vagy senkire, az is egy forma. Vagy sorsolni, hogy kire, de ne a véletlenen múljon már.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 19:24:37

@mityu: Nem, a turisták próbálkoztak franciául. Úgy képzeld el, hogy egy baszottnagy, homokkal kb 10 cm vstagon felszórt placc, törött kövekkel mindenfelé. Van pár érdekesebb, egybefüggő része, de nem az a jellemző. A pompeiek be voltak rakva egy üveglap mögé, mint ahogy jól nevelt, jó pár ezer éves megkövült hullákhoz illik. Mármint az eredetiek.
Az újak beszéltek mindenhogy.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 19:49:50

@enamel: OK, én értem, és valahol igazad van.

Az van az ilyen katasztrófáknál, hogy egyrészt valami sorsszerűséget érez áldozat is meg néző is, ugyanakkor azt is, hogy ez "nem volt benne a pakliban". Ettől (is) drámaibbnak érződik.

Mondjuk az összetartozás-érzés meg az empátia kap ilyenkor egy kis edzést, ez nem baj, mert lehet, hogy az egyéni bajoknál is odafigyelősebbek elszünk talán.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 20:01:11

Ezzel az erővel átmehetünk az offerre vagy az én blogomra erről beszélgetni.
Vicceket itt most úgysem fogunk írni.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 20:03:16

@mityu: hüüüüüüüjjjjeeeeeee :)))))))))

Gastroger 2010.10.08. 20:11:44

@mityu: Hááát, Petőfi Sanyival jóban vótunk na. Március 16.-án amikor beültünk a Pilvax kávéházba, kérdezte is a pincér.
Sanyikám? A dupla unicum?
- Jajj, ne tegnap is egy kicsit többet ittam, aztán mekkora balhé lett belőle.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 20:13:14

@Gastroger: jelzem a maygar történelem legfényesebb kalangyait ittasan követték el. Tuti fiksz.

@mityu: csak.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 20:18:23

@mityu:
( + )( + ) Fake silicone breasts

(*)(*) High nipple breasts

(@)(@) Big nipple breasts

{ O }{ O } D cups

(oYo) Wonder bra breasts

( ^ )( ^ ) Cold breasts

< o < o Electric shock breasts

(/)(o) Scratched breasts (ouch)

(%)(o) Extra nipple breasts

(^o)(o) Zit on your breast

(o)(O) Lopsided breasts

(Q)(O) Pierced breasts

(p)(p) Hanging tassels breasts

\o/\o/ Grandma's breasts

( - )( - ) Flat against the shower door breasts

|o||o| Android breasts

($)($) Jenny McCarthy's breasts

[::( )::] Band Aid

[ ]=====================D A penis

=0) Happy

=0P Making fun of

=0x Without words

@...@ Two hearts loving from a distance

( o )( o ) Boobs

{____Y____} Ass

Gastroger 2010.10.08. 20:21:40

@Rosszindulatú Vászka: ebben van valami.. :) egy komoly kutatást, posztot megérne.
Sőt én Nobeldíjazznám. :)

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 20:27:15

@Gastroger: @enamel: namost a 48-at tuggyuk. Azok még ebédezni meg szunyázni is hazaszalattak a hirig közbe. A Dugovics Títusz tuti szívott valamit, hogy aszitte tud repülni. A Zrínyi is.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 20:31:14

@mityu: állítottam, hogy én meg nem?

Gastroger 2010.10.08. 20:44:39

@Rosszindulatú Vászka: Már bocsánat de Zrinyít egy szolgálaton kívül helyezett vaddisznó lőtte le. Mondjuk attól még be lehetett baszva. Van amúgy tanulmány- de komolyan régen vizet nem nagyon ittak- hogy ki mennyire volt seggrészeg egy-egy csatában?
Mondjuk máig rejtély, II Lajos mit keresett a csele patakban, mohács után, ezek szerint vagy seggrészeg volt, vagy szívott valamit, oszt szomjas volt. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 20:45:15

@Rosszindulatú Vászka: @mityu: Mind a ketten hülyék vagytok. Ezért szeretlek titeket. :)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 20:59:17

@Gastroger: háborúkban meg felkeléseknél néha az az első, hogy betiltják az alkohol árusítást - a katonáknak meg a felkelőknek meg persze az első dolguk, hogy kijátszák azt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 21:09:33

@mityu: Végre valami, amiből könnyen gyorsan meg lehetne gazdagodni. Mondjuk lehet hogy ezért legalizálták, mindenkinek lesz otthon pancsoldája, nem jelent majd gondot az illegális árusítás.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 21:11:14

@Gastroger: nem az a Zrínyi, hanem a kirohanós.

@mityu: az a baj a józanos háborúval, hogy ojankor túl komojan veszok. Oszt mivégre? Nekem mindég is talányos volt az az ellenségesdi, meg megtámadósdi. Tökre felesleges (nem, nem vagyok Kozsó álnéven).

Hittanórán aztat tanultam, hogy minden háború becstelen, kivéve a rabszolgaság eltörléséért vívott jenki hiriget. Pedig az is sunyi genyóság volt faltól-falig.

Gastroger 2010.10.08. 21:27:25

@Rosszindulatú Vászka: Márpedig aszongyák háború meg néha köll. Jó a gazdaságnak, a népnek, időnként fellobban az elfojtott feszültség. Nem, nem állok a fentiek pártján.
Písz end láv, szeretet, és kék volkswagen lakóautó virágmintával, kézifestés, dekupázs.

Amúgy a kis szobafestő mondta ki a nagy mondatot. (és ezzel elindította a lavinát). Az embereknek ellenségre van szükségük. Nem láthatatlan ellenségre, hanem láthatóra.
Ő meg kinevezett egy csoportot.

Fura, hogy minket embereket a kollektív gyűlölködés jobban karámba és együvé terel, mint bármi más eszme...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 21:28:20

@enamel: meggazdagodni a kákán kell (csomót kell keresni rajta...).

Ez a pancsolós dolog elég homály egyelőre nekem. OK, ha valami legális, elvileg könnyebb ellenőrizni, de aki valami szabáltalan csínomságot akar tenni, az sunyiba fogja eztán is.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 21:31:46

@Gastroger: ez a jó a gazdaságnak picit költői szerintem. A II. vh-ban a magyar nemzeti vagyon kb fele veszett oda. OK, ezt újra lehet(ett) termelni akár 3-5 év alatt, de az erőltetett iparosítás azért nem olyan vonzó.

Nem tom, feszültséglevezetésre egy orgiát praktikusabbnak tartanék.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 21:35:11

Megy haza a blogmotor munka után. Otthon várja a mamája.
- Na kisfiam, jól ment a munka?
- Nagyjából.
- Nem volt baj, nem szidtak?
- Engem nem, csak magát, édesanyám.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.08. 21:37:22

@mityu: valahol érthető. kínaiból több van mint űrhajósból. jó, ez csúnya volt, még tőlem is. de attól még igaz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 21:42:25

@Rosszindulatú Vászka: A háborúnak az a lényege, hogy ha nem akarod az ellenséget agyonverni, akkor a tieid vernek agyon. Amire figyelni kell, hogy valaki valakit megverjen, és lehetőleg ne téged.

A többi elég mellékes.

@mityu: Nekem vannak ötleteim, de ez nekem már a nemakaromtudni kategória. Akárhogy nézem, ez azért szép teljesítmény. Utoljára az űrgyíkok tudtak olyat mutatni, amire azt mondtam, hogy kösz, innentől elég volt.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 21:45:11

@Gastroger: nem a Vezér leleménye, hamem a XX. század öröksége a felismerés, hogy a propaganda a legnagyobb fegyver. A 2. nagy kofahirig, meg az 1. egyenes következménye, azt a trianoni asztalnál a brit külügymoniszter pl. kristájtisztán látta, szólt is. Csak jelzem. A Vezér nagyot mondott, a többség elhitte, nagy árat fizettek érte. Konkrétan az antituggyukmizés meg fúl globál ejrópai ezeréves örökség. Lehet ezt cizellálni, de így van.

@mityu: az ebbe a parasztvakítás, hogy a házi apncsolásnál az ipari kifőzés (bérfőzdék) nagyon más minőséget ad. A maradékos rohattkörtés cefre sosem lesz minpőségi pujó.

És nem veszett el semmi, ott a Tretyakovba minden :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 21:47:44

@Rosszindulatú Vászka: El kéne mennem kincsvadásznak. Vannak még összevadászni való kincsek?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.08. 21:53:19

Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata. A tilalom a visszavonásig érvényes.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 21:54:18

@enamel: sztem rengeteg. Pl. nemrég került elő a Vezér sok grammafon lemeze, egy kis ruszki baka hazavitte, most merték elődni az örökösök. Meg a jenkik is rengeteg stuffot cuffoltak el. Úgy vélem nagyon sok cucc lapulhat itt-ott szerte a világba. Az meg külön érdekes tanulmány témája lehet, miért kezd el a humanoid fosztogatni felfokozott történelmi hejzetekbe. Mikor a túlélés a hagymázas álom, minek neki az ezüst eszcájg?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 21:59:29

@Rosszindulatú Vászka: Gondolom az a rögeszméje, hogy egyszer majd vége lesz a hülyéskedésnek, és őneki akkor is meg kell élni. Aztán hogy elél addig, vagy nem él el...
Háttértanulmányanyagnak kéretik végignézni a Tizedes és a többiek című filmt.

A ruszkik ilyen szempontból elég érdekesek. Szerintem tőlük már csak a magyarok loptak többet.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.08. 22:07:10

@enamel: hát nem. A ruszkik a bajnokok. Komplett gyárakat vittek haza. Így lett a Leica gépbűl Zorkíj ésatöbbi. A berlini rádió archívumát szinte kompletten hazavitték. Monnyuk eztet köcce, mer így olcsóért gazdagottam patent zenékkel, Melódija kiadásba a Szovjet Kultúra Házábúl :)

És a jenkik senem loptak kevesebet.

Pl.: az első űrhajók a penemündei gyárbúl stuffolt W2-esekbűl lettek. Még a tudósokat is vitték, tisztára mosták oszt hajrá.

Pl.: atomgreaktor - ugyanez

Pl.: Sugárhajtású elfogó-vaszászgép (uccsó messzersmitt, ebből lett minden szöveccséges top ász gép) lsd. kóreai háború

ésatöbbi. Soxorosan terhelt szennyes ügy ez.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 22:14:04

@Rosszindulatú Vászka: Fogjuk a genetikára. Újabban mindent arra fognak úgyis. Biztos azért is az a hibás, hogy az orosz, az lopós.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 22:19:27

Én hol lopjak? :( Tényleg kéne egy háború. Vagy legalább politizálnom kéne üzletszerűleg. Vagy valami.

Gastroger 2010.10.08. 22:35:57

..egy Apeh rovatból mennyi mindent megtud az ember a II. VH. messersmihjeiről..
Tök jó.
Homár végre elérte kulturális célját. A szétoffból, csak tanul néha az ember.. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 22:42:44

@Gastroger: Hát megmutatták, hogy ha elégedetlenkedünk, nem lesz poszt. Mi meg megmutattuk, hogy ki le nem szarja.
Ki nyert, és mit?

Biztos ők, a reklámjaik úgyis mennek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 22:53:24

@enamel: És remélem oda dugják a nyereményüket, ahova én gondolom. :D

Gastroger 2010.10.08. 23:20:45

@enamel: aaa.. karácsonyfa alá.. ugye. ?.
:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.08. 23:24:33

@Gastroger: Tulajdonképpen az anyjuk picsájára gondoltam, de a karácsonyfa sem rossz. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.09. 07:33:56

Látom nincs új poszt, megyek melózni
:(

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 08:57:36

@Rosszindulatú Vászka: "Még a tudósokat is vitték"

Vitt mind a két fél tudósokat, akit csak lehetett. Persze azok inkább nyugat felé igyekeztek fogságba esni.

Niels Bohr-t is összeszedték az amerikaiak, de látták, hogy néhány nagyságrenddel elszámolta magát, ezért az atombomba készítést gyakorlati lehetetlenségnek tartotta.

A legnagyobb fogás Wernher von Braun és társai voltak, a V-2 (A4) nyomán kifejlesztették a Saturn rakétát, ami az Apollo űrhajót szállította a Holdba.

Az oroszok is mentek volna a Holdba, de állandóan felrobbantak a rakétáik. Egyik alkalommal az egész tudóscsoport is ottpusztult, ez eléggé visszavetette a programot. Nem tudtak elég nagy és megbízható hajtóművet készíteni. Sok kicsi hajtómű volt a rakéta alján. Ha az egyik felmondta a szolgálatot felszállés közben, a szimmetrikus párját is ki kellett kapcsolni. A hatvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy lemaradtak űrversenyben. A szovjet űrhajósok számára ez szerencsés, mert nem sok tért volna vissza, nem volt elég erőforrás a holdraszállás sikeres kivitelezéséhez.

A Szojúz űrhajó viszont egy sikertörténet, viszonylag megbízhatóan tud szállítani embereket földkörüli pályára/pályáról.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 09:01:01

@Rosszindulatú Vászka: "egy kis ruszki baka hazavitte, most merték elődni az örökösök."

Hát sokat nem tudtak hazavinni. Minden szajrét elvettek tőlük, mikor a háború végén hazamentek. De az örömöt, hogy annyi nőt megerőszakoltak, nem lehetett elvenni tőlük.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 09:26:22

@mityu: Poszt-tilalmat rendelt el kedden a Homár. A tilalom a visszavonásig érvényes.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.09. 10:15:47

báhhááhháááá, ez még mindig itt?????

Gastroger 2010.10.09. 11:07:46

Ja, ezt nem ide akartam, hanem az új posztba... Bocs..

Róka-Rudi 2010.10.09. 11:10:05

Ez az utolsó.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Utolsó poszt.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Utolsó komment.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Nincs tovább.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Ennyi.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Vége.

Gastroger 2010.10.09. 11:21:03

@atpijkamo: ez jó, ebből egy posztot csinálhatnál az offere.
- Tényleg megdöglött szegény Lajka kutya?
- Tényleg (részben) kamu volt jurij gagarin története?
- miért tudták az oroszok beelőzni néha az amcsikat?
- miért nem szálltak ők holdra?
- Kb. mekkora büdzsével dolgoztak, a konkurenciához képest?
- Ki kitől lopott ?
- Az amerikai holdraszállást, hogy kommentelték komenyista testvéreink?
Hogy photoshop? :)

Megannyi érdekes téma. Ez érdekelne amúgy.

Gastroger 2010.10.09. 11:22:08

@Gastroger: tudom, gugli a barátom, de egyszer valami érthető, elfogaulatlan és viszonylag rövid összefoglalóban elolvasnám. :)

cicmen (törölt) 2010.10.09. 11:42:41

Azt a bárcabitorló repedtsarkú jó kurva annyát a homárnak!

(káromkodóversenyt javasolok!)

Gastroger 2010.10.09. 11:56:39

@cicmen:
Azt a galambtelefosott leégettceppelinszagú kőbölcsöben ringatott, cigánypurdéban felnevelkedett, jászolhoz kötött, bottal piszkált, géppisztollyal terelgetett, majd holló szemkivájásra kitett, s rézfaszú bagoly által befalt köpetként kihányt, gennyes kócós úristenit, akihez ramadamkor a Homár sábeszdekliben a sarlóját emelgetve imádkozik, na az kossuth cigit szívó hemigvéjfigura halász tegye bele a Homárt, a drótkerítésből font, csipőspaprikával bekent, sóval behintett hálójába, s élve dobba az üstbe, békamájjal együtt pirítva tegye a parlamenti büfé kötelező menüjévé !

Gastroger 2010.10.09. 12:00:12

@Gastroger: próbáltam ökumenikus lenni...

Gastroger 2010.10.09. 12:14:09

Hogy szorulna be az összenőtt pöcse vége ami körmöt eresztett, a billentyűzetbe, amikor a gép elé lépve megnyitja a 404-es oldalt, s közben a hangszórókból Fásy Zsülike énekelje neki a Hamár Homár című dalt, s közben a Kiszel Tünde, a whamtől a Last Krisztmaszt énekelve csókolja nyakon, cirógatva a drótszórú homár bajuszát, amin a bespeedezett buffaló bakancsos tetvek táncolnak, a hitvány lusta formájának!

Gastroger 2010.10.09. 12:15:06

@cicmen: ennyire tellett. Ki is merültem.

Frucsasz 2010.10.09. 12:28:38

Na jó, elvonási tüneteim vannak. hétfőn az első dolgom lesz az addiktológia meglátogatása.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 14:05:24

@Gastroger: Ezt elképzeltem. Azt hiszem, kicsit most megállok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 14:06:54

@atpijkamo: Háború idején az erőszakolás nemzeti sport. És az oroszoknak elég konzervatív ízlésük volt, megmaradtak a nőknél. A következőben ez már nem lesz így, amennyit fejlődtünk azóta.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.09. 15:09:39

@atpijkamo: Ajj. No és a humusz is poszt? Szóval egy poszt-humusz (bejegyzés a termőtalajról gyk.) se mehet ki?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.09. 15:11:03

@cicmen: Nőjön be az orra lika!!! (Részlet a Süsüből)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.09. 17:01:54

Egy ezüst egy Bronson

Miért nem jöttök az uj posztba??

homar.blog.hu/2005/04/14/az_intelligens_sportcipo

igazságos 2010.10.09. 17:04:57

@cicmen: Hát, ha már Sün sincs délben, akkor tényleg valami nagy katasztrófa van az országban. Lehet, elöntötte őt is az iszap? Szomorú dolgok ezek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 17:26:40

@enamel: "Háború idején az erőszakolás nemzeti sport."

A Genfi egyezmény szerint nem.

Persze a törvényt a győztesek diktálják, lásd Aradi vértanúk.

Vagy Nürnberg.

Szarazkoro 2010.10.09. 17:34:11

Homááááááár!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 18:00:12

@Gastroger: Pff.

> - Tényleg megdöglött szegény Lajka kutya?

Lajka az első állat volt az űrben.

Először azt mondták, méreginjekciót kapott, aztán azt, hogy elfogyott az oxigénje. Legvalószínűbb, hogy technikai hiba okozta a halálát (lehet ezt állatra mondani?), órákkal a fellövés után. Mindenesetre elpusztult, nem tervezték a kapszuláját visszatérésre. Szükség volt a kísérletre, nem tudták, túl lehet-e élni egyáltalán a fellövést és a súlytalanságot.

Állítólag, 1-2 percig életben lehet maradni a világűrben szkafander nélkül.

Leonov az űrsétája után nem fért vissza a kabinba, mert kitágult az űrruhája. Kiengedte belőle a levegőt, és mikor már majdnem elájult, vissza tudta magát préselni. Nagyon kemény emberek voltak az űrhaósok, különösen a szovjetek. A szovjet űrhajóban földi levegő van rendes nyomáson, az amerikaiban tiszta oxigén egyharmad atmoszféra nyomáson.

> - Tényleg (részben) kamu volt jurij gagarin története?

Lehetséges. Kellett egy rokonszenves ember, akit mutogathattak a tömegnek. Ha valódi lett volna, nem engedték volna repülni és lezuhanni, hanem nemzeti ereklyeként őrizték volna.

Az első űrhajós állítólag a Tupoljev fia volt. Nem tudott visszajönni, rádióamatőrök fogták a segélyhívásait.

Mindenesetre minden hírt csak napok múlva tettek közzé. És csak azt és úgy, ahogy akarták.

> - miért tudták az oroszok beelőzni néha az amcsikat?

A szovjet tudomány sok területen valóban világszínvonalú volt. Jó volt az oktatás. A kimelt kutatóknak élhető körülményeket biztosítottak.

Az amcsik nagyon elaludtak. Pánik tört ki, mikor Gagarin űrutazásáról értesültek. Ebben már nem lehettek elsők, ezért mentek a Holdra. Semmi gyakorlati értelme nem volt.

> - miért nem szálltak ők holdra?

Már írtam, nem tudták a rengeteg technikai problémát megoldani.

> - Kb. mekkora büdzsével dolgoztak, a konkurenciához képest?

Ki lehet guglizni az amcsik számait. A szovjetek a töredékét tudták ráfordítani. Az amcsik holdraszállása is pengeélen táncolt, most képzeld el ugyanazt tized annyi erőforrással. Reménytelen.

> - Ki kitől lopott ?

A szovjeteknek sok amerikai kémkedett ideológiai okból. Olcsóbb volt koppintani, mint kifejleszteni.

Lásd
- atombomba,
- űrsikló - Burán,
- Concorde - TU-144

Az újságírókat megröptették a TU-144-essel. Kérdezték a tervezőt, miért olyan kurva hangos. Azt mondta, nem is hangos, a mennydörgés hangosabb.

> - Az amerikai holdraszállást, hogy kommentelték komenyista testvéreink?

Nem lehetett eltitkolni. A holdralépést a magyar tévé is közvetítette.

> Hogy photoshop?

Azt az idióta amerikaiak mondják. Nem hiszik a holdraszállást, de hiszik az isteni teremtést. Nem hisznek Darwinnak, de hisznek az UFÓkban.

Hogy lengett a zászló a légüres térben. Persze, hogy leng mint egy inga, nincs levegő, ami gátolná a lengését. Képzelj el egy kalapácsot zsinóron. Fellógatod, leng egy ideig. Ugyanez egy cérnaszállal, nem leng, mert a légellenállás lefékezi. Ugyanez légüres térben? Mi ér földet előbb a Holdon? Egy kalapács vagy egy tollpihe?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 18:05:34

@Gastroger: > - Ki kitől lopott ?

A nyugatiak kifejlesztettek szupercsendes tengeralattjáró hajócsavart. Hamarosan megjelentek ezek a szovjet tengeralattjárókön. Köszi! A szovjetek meg cápabőrszerűséggel vonták be a tengeralattjáróikat, amit meg a nyugatiak nem tudtak utánozni. Így húztak el a szovjetek. Nem emlékszem pontosan, de valahogy így volt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.09. 18:51:45

@atpijkamo:
A szovjetek meg cápabőrszerűséggel vonták be a tengeralattjáróikat, amit meg a nyugatiak nem tudtak utánozni. Így húztak el a szovjetek."
Elhuztak a farokba!
Erre az amik kifejlesztették a lopakodó bombázót
Ezt még szabadszemmel sem lehet látni ha nem akarja :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 19:31:34

@atpijkamo: Darwinnak én sem hiszek. Aki a mai emberekre azt mondja, hogy életképesek, az még nem látta őket közelről.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.09. 19:41:27

@horex: "lopakodó bombázót
Ezt még szabadszemmel sem lehet látni ha nem akarja"

A balkáni háborúban leszedett egy ilyet egy magyar pék. A radar beállításaival variált, és látható lett a láthatatlan.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 19:42:36

@horex: Azért "a szovjetek ceruzát használtak" egész jól összefoglalja a két nép felfogásbeli különbségét. Szerintem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 19:46:52

@atpijkamo: És akkor kiflivel még meg sem kínálta őket.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 20:13:05

A Homár hol fog nyukszani, ha illendően elásta magát?

Gastroger 2010.10.09. 20:18:41

@atpijkamo: Igen erre én is emlékszem ráadásul tényleg valami magyar srác volt. Kicsit régebbi volt az a radar mint amihez kalibrálták a "láthatatlanságot", oszt a sráőc addig tekergetett a potmértereken, míg fel nem tűnt a egy lopakodó. Le is szedték. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 20:22:29

@atpijkamo:

Az amerikai holdraszállást, hogy kommentelték komenyista testvéreink?

es rogton hozzatettek, mi a marsa keszulunk, ott mi leszunk az elsok

Azt az idióta amerikaiak mondják. Nem hiszik a holdraszállást, de hiszik az isteni teremtést. Nem hisznek Darwinnak, de hisznek az UFÓkban.

meg az idiota magyarok

Gastroger 2010.10.09. 20:23:39

@atpijkamo: Igen erre én is emlékszem ráadásul tényleg valami magyar srác volt. Kicsit régebbi volt az a radar mint amihez kalibrálták a "láthatatlanságot", oszt a sráőc addig tekergetett a potmértereken, míg fel nem tűnt a egy lopakodó. Le is szedték. :)

Gastroger 2010.10.09. 20:24:52

ja, nem a blogmotor, vagy én vagyok hülye, direkt volt, hogy növeljem a hozzászólások számát..
Ja...

Gastroger 2010.10.09. 20:27:25

Na, akkor mégegy szakvéleményt kérnék, ha már a kartárcsak ilyen jólértesültek.

A Tunguzkai "meteor" válasz volt-e az 57-es areára?

Van közös pont? Ki hallgat nagyobbat? Melyiket látogathatnám meg, ha lenne kedvem?

Gastroger 2010.10.09. 20:28:39

@enamel: péklapáttal odabaszott az amcsiknak.
Csak úgy miheztartás végett, hogy azér a magyar virtus, nemlófasz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 20:30:00

@Gastroger: Ha az Űrgyíktravellel mégy, akkor akármelyiket. Ingyen körbe is vinnének.
És kapnál egy nyalókát.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 20:31:24

@Gastroger: És mint pék tevékenykedett, vagy az csak a mellékfoglalkozása vlt? Mert főállásban nem tudom ki engedte a potméterekhez, de az biztos, hogy én nagyon seggberúgtam volna, lopakodó ide vagy oda.

Gastroger 2010.10.09. 20:31:40

@hagyma: A "Good luck Mr. Gorsky állítólag - még a Nasa honlap is foglalkozott vele, és tagadja- urban legend.
De van-e valami alapja? Ergo elhangozhatott olyan mondat amit mi nem hallottunk, vagy egyéb összeesküvés elmélet a holdra szállásról?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 20:37:04

@Gastroger: Mit szeretnél ajándékba, kisunokám?
- Egy pónit, nagypapa!
- Egy pónit? Na jó. De mivel válság van, csak részletekben kapod meg. Idén karácsonykor az elsőt: az a nagy lófasz a fa alatt, na az lesz a tiéd.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 20:40:14

@hagyma: Az idióta magyarok ennél jóval irreálisabb dolgokat is elhisznek.

Gastroger 2010.10.09. 20:43:30

@enamel: Az is lehet, hogy a következőképpen volt.

Feszült katonaruhás arcok a megfigyelőben. A körbe-körbe pásztázó radar nem jelez semmit, de az idegek pattanásig feszült elektroszatikus kisülése, pontszerű nyomot hagy a radaron. Akárcsak a vezérőrnagy maradék hajából kihulló korpa.
Tudják, várják, hisz az informátor jelentette, hogy "a sas kiszállt a fészkéből". A radar csendes, a zöld pálcika magányosan rója útját, körbe és körbe.
Mint egy szonár hangzana, az fanfár lenne, de bármi, kell, mert itt az ideje, de nem csönd van. A radarállomás csöndes kihűlt, csak a melegvízcsövek surrogását hallani, a távolban meg-meg csörren egy-egy orifon. A tisztek előtt kávé, de kezd kihúlni.
Baljós csönd. És a kíméletlen várakozás.

Hirtelen ajtó nyílik. Pléh Aladár a magyar pék az, 192 centijével és 123 kilójával egyenesen Vlagyimir felé tart. Régi ismerőse, illetve tegnapelőtt amikor vlagyimirnek kimenője volt, rettentően berúgtak. Aladár ismeri, tudja, hogy a ő a rádiós, a múltkori negyedik pálinka után megígértette vele, hogy a Lambadát sok szeretettel az asszonynak és aki szereti.

Aladár a pék végigviharzik a termen, fehér kabátkájáról egy kis liszt is hull a korpa közé.

Valgyimir. - Néz hideg kék szemével a rádiósra - lenn a kantinban, és az ellátószázad pékségében kurvára halk a zene, bazmeg. Csinálj már valamit, mert bealszunk, te majom- felkiáltással a keze útjába első potméteren csavar egy nagyot..
- Hallani akarom a lambadát bazmeg ! - szikrázza
Vlagyimir azonban már máshova néz.. A kijelzőn megjelenik egy kis zöld pont.. tütt-....tütt...

Gastroger 2010.10.09. 20:49:48

-Lopakodó- mondta Vlagyimir.
-Péklapáttál kéne agyonbaszni- gondolta Stirlitz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 20:51:35

@Gastroger: Te mi a faszért nem írsz ezekből egy könyvet? Hatalmas siker lenne. :)

Gastroger 2010.10.09. 21:12:20

@enamel: kösz :) Majd neked ajánlom. De hiányzik a lexikális tudás, a motiváció, az erre fogékony olvasó, és még egy pici tehetség. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 21:24:59

@Gastroger: 1. Google (tud az eleget), 2. tök mindegy, hogy oda írod, vagy ide, 3. szerintem siker lenne, 4. na ne szerénykedj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 21:50:37

hat en nem sokat foglalkoztam a kerdessel
de pl a Holdra szallast elhiszem
nem latom indokat hogy megszerveztek volna egy Hollywoodi studiban es nem latom remenyet, hogy akar az oroszok akar meg akinaiak is ne tudtak volna mar reg cafolni ha nem valosag
/ sot en, itt elve azt is elhiszem, hogy szeptember 11-et nem az amerikai kormany kovette el/
csurka elvtars szept 12-i eloadasat a napkelteben volt szerencsem latni, koszonjuk, megerdemeltuk stb./

ja es a Holdra szallasnak mennyi ertelme volt?
annyi mint felmaszni a Himalajara
ott van

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.10.09. 22:33:46

@hagyma: nagy volt a tétje, meg kellett mutatniuk, hogy ki olyan fejlett, hogy feljut a Holdra. Persze egyik ország se tudott, így kénytelenek voltak leforgatni az egészet. Ne mond, hogy nem akarták megcáfolni, mert ez nem igaz. Elég ha csak a lobogó zászlót vagy a rossz irányba eső árnyékot említem...

Megfordítom a kérdést: Ha akkor feljutottak, miért nem mentek vissza? Sokat fejlődött azóta a technika, tehát még egyszerűbb lenne a felszállás. Azt ne mond, hogy nincs fent semmi érdekes, mert az ismeretlen mindig nagyon érdekes tud lenni:)

Ettől függetlenül ufók léteznek, bár ez most nem volt kérdés.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 22:34:31

@hagyma: "sot en, itt elve azt is elhiszem, hogy szeptember 11-et nem az amerikai kormany kovette el"

Nyuggi, mi is elhisszük, hogy bevándorlóként megfigyelik, miket írogatsz hazafelé, és ezért huszonötször meggondolod leírj-e olyat, amiből egyszer is hiányzik az usánka seggenyalása. Megértjük, nem ítélünk el érte, meg minden.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 22:43:11

@BKV figyelő.hu:
d pont nehany nem orosz akarta cafolni
hanem mindenfele mas
ha az oroszok tudjak bizonyitani, hogy kamu, hat abban az idoben tuti megteszik
@enamel:
itt mindenki bevandorlo aki nem indian
en amerikai vagyok
azt irok amit akarok
senki nem figyel meg, kulonosen nem a homaron
muhhhaha
senkinek a segget nem nyalom, csak neha Mary puncijat
remelem a CIA es az FBI ezmiatt nem vesz elo

semmit ne m gondolok meg mit irjak le amit gondolok, veled ellentetben aki meggondolja megis szar

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 22:56:26

@hagyma: Nyilvánvalóan sokat tudsz rólam. :)
Mondjuk Mary punciját kölcsönvenném, az asszonnyal most úgyis mosolyszünet van.

igazságos 2010.10.09. 23:03:13

@hagyma:

Olvastad a kinti fórumokat, miket írnak a mostani helyzetről? Tényleg azt mondják, hogy majd megindul a kivándorlás, meg Balkáni ország? Meg tényleg mutatják a cigánysorokat, meg hogy milyen lepusztult volt már előtte is? Nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogy mi a véleménye a kintieknek. Az egyik fórumozó említette ezt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 23:07:36

@igazságos: Remélem befizetnek a Gastroger által publikált kalandtúrára is... cigánysor meg náluk is van. Amúgymeg, ha az egész ország kivándorolna, azt sem nagyon éreznék meg. Lenne +1 közepes nagyságú város, na és.

Szia Ludmilla!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:10:40

@enamel:
semmit nem tudok az teny
de nem adom:)
@igazságos:

amerikaban 2x 20mp voltunk a hiradoban ezideig
jarok nehany forumra, de nem igazan a magyarokrol szol
amerikai koznepet kb annyira erdekli kishazank mint teged honduras

igazságos 2010.10.09. 23:13:57

@enamel: nem én találtam ezt ki, a blikken mondta egy hozzászóló, hogy ezt olvasta. Értelmezni is kéne a mondatot!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:15:06

de a mugy a koznep java is nagyjabol tudja mi valahol keleteuropaban elunk
hogy hogyan azt nem tudjak
meglepodnenek, milyen jol
mikor Maryt megismertem, par nappal kesobb kihozott a konyvtarbol 4-5 konyvet magyarorszagrol
nem igazan volt frissebb 56-68- kozottinel
de ez lehet a konyvtar hibaja
azert az interneten mar mutattam neki, hogy mar nem kaszaval aratjuk a wiskeyt es jovore megyunk haza

igazságos 2010.10.09. 23:18:50

@hagyma: jól jön egy kis országimázs, az biztos.

Hogy az amerikaiak ennyire leragadjanak 56-nál, nem gondoltam volna. Kint is sok magyar él pedig. Az én rokonaim is Los Angelesben élnek, már meg is látogattam őket többször, de nem szeretnék kint élni.

@enamel: amúgy szia édesem. :D téged meg elküldenélek Észak - Koreába, az még jobb hely, mint most nálunk. Ott jó helyed lenne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:19:29

@igazságos:
a bevandorlok leginkabb mezikobol jonnek
kicsit unja/u/k mar
szoval evrol evre nehezebb bejutni

igazságos 2010.10.09. 23:20:01

Idézem a leírtakat:

"EZ AZ ORSZÁGIMÁZS, EMBEREK!!!
Túl a szörnyűségen, még itt van nekünk más országok véleménye... olvasgatom a külföldi oldalak fórumait, és nem kell kávé a vérnyomásomhoz! Mit látnak belőlünk? Leomlott házakat, cigánysort, embereket utcai ruhában, minimális védőfelszereléssel iszapot lapátolni. Világos, hogy ebben a helyzetben nem ez a legfontosabb, de akkor is! Azt üzenik a képek a világnak, hogy ez egy balkáni ország, itt szegénység van, szocializmus, sőt, már olvastam olyan véleményeket is, hogy biztos megindul a kivándorlás! Azt gondolják rólunk, hogy egy szemétdomb az országunk és itt mindent meg lehet csinálni, pont úgy, ahogy anno Csernobilban is lehetett. Szegény Tony Curtis, ha tudná, hogy az általa oly lelkesen népszerűsített országa ilyen megítélés alá esik!
Nagyon kíváncsi leszek a felelősségvonásra!"

Majd megkérdezem tőle is, honnan szedte ezeket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:22:06

@igazságos:
mi sem nagyon szeretnenk ha kint elnel:)
hat igen az volt a kor ami igazan megmozgatta oket meg '90. de aztan azt atvette egesz kelet europa, igy elsikkadt az is
en sosem mennek vegleg haza, mert nekem itt jobb
igy alakult
de az elet szemrnyivel sem konnyebb

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 23:22:54

@igazságos: Megörültem, hogy megláttalak. Kár, hogy most a cicmen szerelmes beléd... láttd, milyen igazságtalan az élet, nem lehetünk mi egymáséi soha :(

Minek olvasol te blikket?

@hagyma: Jah, én is mondom egy ideje, hogy ez a baja a hülye magyarnak, hogy agyonra van kényeztetve. Vakarja a seggét az ingyen kapott lakásában, dolgozni nem akar, mert az milyen dolog már, őneki minden jár a fizetett szabadságtól a 29. havi lófaszig, a kölyke ingyen megy bölcsődébe-óvodába-iskolába, ingyenes orvosi az ellátás, utak, tömegközlekedés, egyéb infrastruktúra az mind semmi, a levegőből nőtt oda, ő meg interneten óbégat, hogy neki milyen kibaszott szar, mert csak fordja van, meg csak 160 centis plazmatévéje. Megatöbbi.

Le kéne nullázni ezeket, aztán megnézni, hogy utána hogy sír a szájuk. De valahogy az az érzésem, hogy halálosan mély kuss lenne, és mindenki elkezdene dolgozni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 23:24:49

@igazságos: Drágám, ebben az országban egyvalami szörnyűséges, de az valami kurvára; ezek pedig a lakói.

Észak Korea szimpi. Szeretem a vágottszemű csajokat.

igazságos 2010.10.09. 23:25:19

@hagyma: Pedig, ha akarnék, a pénz nem lenne akadály. csak hát nem akarnék, mert minek. Itthon is lehet sokat szakítani, ha jók a kapcsolataid, külföldön is.

Jól érzem magam itthon, most az miért baj.

igazságos 2010.10.09. 23:26:17

@enamel: ne mondd, még féltékeny leszek. Akkor jó helyet javasoltam, indulhatsz is rögtön. Látod, én úgy választok, hogy neked is jó legyen. :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 23:26:59

@enamel: Tudom, kihagytam a kötőjelet. Aki beleköt, azt agyonvágom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:27:23

@enamel:

mondok neked valamit
hiszed hiszed, nem, nem

munkahelyet valtoztatok
90 nap probaido
utana veglegesitenek
utana elso evben 5 nap fizetett szabi es 3 nap betegszabadsag fizetett
aztan evrol evre nol
en majdnem 49 voltam hogy megint csereltem
jovore lesz 5 nap fizetett szabim
novembertol leszek megint biztositott az EU-ben

65 evesen lehetek nyugdijas, meg 15 ev
az se lesz tobb 1500 dollarnal
nincs sajat hazunk, nem is lesz bereljuk
de amire kell tellik mindig
na jo nem megyunk 3 heti vakaciora egyiptomba vagy a carib szigetekre
mi nem vagyunk magyarok

igazságos 2010.10.09. 23:29:25

@hagyma: nemhogy elmentél volna temetkezési vállalkozónak, meg sírkövesnek, na az az igazi üzlet kint. Akkor szakíthatnál rendesen. Azért ott is dolgoznak napi 12 órát rendesen, de ha be van futtatva az üzleted, akkor nincs probléma.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:30:56

@igazságos:
dehoigy baj maradj is otthon
amaeroka megtelt
en azert maradtam itt mert szeretem a felesegem meg a csaladjat
es az eltformat is
Mary meg keptelen lenne otthon dolgozni, hol tudna egy 49 eves amerikai no magyar nyelv nelul otthon dolgozni
en tudok itt
O is tud itt
es szerenyen eldegelunk
megvan a napi betevonk
igy orszagon, varoson belul neha el tudunk menni ide-oda
jovore haza
az ablakom alatt csicseregnek amadarak, ralatoik egy tora
megy a baseball. iszom a soromet
e teny, mostanaban ritkabban olvasok Gogolt, pedig szerettem

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 23:31:24

@hagyma: Ideális. Viszont nem kerül egy normál átlagos megélhetés (lakás, kaja, pihenés minimális szórakozással) az átlagfizetés négyszeresébe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:33:54

@igazságos:
hat ez itt nrm igy mukodik a licensehez penz kell a melohoz tudasd
mi nagyon elegedettek vagyunk a melonkkal
elit szallodak normalis allas, normalis melo, normalis penz
orulunk hogy van
meg orulunk egymasnak
a kocsi a huto fullon a nap sut, a barataink szeretnek
aztan majd eldobjuk a kanalat, ha eljonn az ideje

igazságos 2010.10.09. 23:34:39

@enamel: na, és persze ott mindenből több van, lehet válogatni. Nálunk meg mindent ugyanannyiért adnak, és általában két cég árulja.

Amúgy már voltam Hollywoodban az Universal Stúdiónál is VIP túrán, nagyon jó volt, még tervezek kimenni rokonlátogatásra a jövőben, egy-két hónapra, de annyi bőven elég is.

igazságos 2010.10.09. 23:36:02

@hagyma: így van, ti örültök, a magyar meg semminek sem tud örülni, mert az nézi, hogy a szomszédja miből él jobban, meg irigy mindenkire, aki csak kicsit is jobban áll tőle anyagilag.

Pedig azt kéne nézni, hogy van, aki rosszabbul él még nálam is, mindjárt szebb a világ.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:36:17

@enamel:
nem, a mi penzunk kb a / nem tul rossz megelhetesre, de nem extra/ es havi 500 dollar felretevesere eleg/ rent, biztositasok rezsi kaja pia/
se tobb se kevesebb
igy elunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.09. 23:39:21

@igazságos:
nem erdekel a szomszed kocsija
a mienk nem fiatal ,mar beszeltuk ha megall lecsereljuk
addig nem
ha megy hat megy
az apartmanunk remek helyen van 700 dollar
total megeri
rezsivel 1000

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.09. 23:40:54

@hagyma: Ha már úgyis megtárgyaljuk itt az életünket, mekkora?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.10. 00:11:00

@enamel:
Ááá, itt alig mutatkoznak élet jelei.
Bogarásztam, meg tücskörésztem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.10. 00:13:27

@enamel: "És mint pék tevékenykedett, vagy az csak a mellékfoglalkozása vlt?"

Nem volt hivtásos katona. Vagy behívták, vagy önkéntes.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.10. 00:23:59

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Megdöglött szegény homár. :(

@atpijkamo: Hát ha behívták, akkor már nem pék, hanem katona. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.10. 00:28:20

Táncolsz, mint szerb paraszt a lopakodón.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.10. 00:30:53

@atpijkamo: Milyen az iraki lopakodó? Púposteve mamuszban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.10. 00:32:25

Két "mesterlövész" ül a tetőn a balkáni háború idején. Arra teker egy biciklis. Az egyik, durr, lelövi. A másik nyújtogatja a nyakát.
- Te, ezt mér lőtted le, ez falunkbéli!
- Jé, hát tényleg! ... Na mindegy, úgyse ért volna haza.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.10. 00:33:31

@enamel: Mit mond a szerb katona ha lelő egy lopakodó repülőt? - Bocsi, de nem láttalak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.10. 00:43:16

@enamel:
Biztos a Kisbabér Tünde nem ismerte a domolykózóhelyet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 02:17:57

@enamel: 2 halo 2 furdoszoba nappali terasz
konyha, mosokonyha
kandallo:)
sajat parkolok
jon vissz a a Tampa 0-2-rol
fel 9-tol yankees

Rosszindulatú Vászka 2010.10.10. 07:35:09

Csak szólnák lúzerek, hogy vannak új posztok, de csak regisztrált homárosoknak. Ha küldtök rendes homárkomform posztravalót, kaphattok meghívót. Esetleg. Ha emg ne, hát így jártatok.

Róka-Rudi 2010.10.10. 08:31:40

Na jó, én elmentem domolykózni. Őőőő, homárt fogni. Hátha.

igazságos 2010.10.10. 10:38:51

@enamel: én utazgatok szerte a világban, de nem mondom meg, miből. San Fransiscó-ban is jártam már, meg Fresno-ba. Voltam már Londonba is, Párizsban kirándultam már. Egy diplomás dolgozó embernél ez természetes. Pedig milliomos azért még nem vagyok.

Még mindig inkább Amerika, mint London, az is biztos.

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Hát te meg merre jártál, azt hittem, téged is elintézett az iszap. Nem voltál itt délben.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.10. 10:49:44

@enamel:
Észak Korea szimpi."
A vágottszemű csajok nekem is , de azért igy helyes "Észak-Korea" kötőjellel

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.10. 10:56:15

@atpijkamo:
A radar beállításaival variált, és látható lett a láthatatlan. "

Biztos szar radar volt és szellemképes lett, úgy látta

Amikor még dekoder kellett a HBO-hoz, havernek valami régi orosz szines tv-je behozta dekoder nélkül
:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.10. 11:32:57

kilatas.webuda.com/?q=node/100

Egy kis reklám cimboráim újságjának :) Tegnap jelent meg az első számuk :)

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2010.10.10. 12:04:36

@ColT: Azert sikerult a szerveruket ezzel a reklammal leultetni ;)
"The server is too busy at the moment.
Please reload this page few seconds later."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.10. 12:34:57

@Andrass9: Nem az ő szerverük, mert nincs honlapjuk sem :) Csak a saját oldalamra tettem ki egy szösszenetet az újságról, az meg egy USA ingyenes tárhelyen van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 13:04:28

@horex: nekunk meg a saratov hutobol szolt a Danubius Szigethalmon
igaz nem stereoban....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.10. 13:12:12

@horex:
"-Forgassunk hűtővel!
-De hát egy hűtővel nem lehet filmet forgatni!
-Csak hit kérdése az egész, látod?"

Oli Garha 2010.10.10. 15:01:02

OFF
a posztolónak részben igaza van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 17:08:09

Vicziannak a Sokolja hatuljara volt szigszalagozva 2 lapos elem es fogta a Petofit meg a Kossuthot, mig egyszer beleesett a malteros ladaba
na onnantol jott az amerika hangja is
\
ja, amugy Viciannal a 4-bol egy dolgozo volt bejelentve

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.10. 18:27:43

@hagyma:
Assemmi!
Most a polgármester választáson valaki egy mobiltelefont dobott a szavazó urnába és Gyurcsány öszödi beszéde szólalt meg rajta
:)
Gondolom, csengőhangnak volt beállitva

Róka-Rudi 2010.10.10. 20:06:05

Lesz holnap poszt vagy nem lesz poszt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 20:52:11

@horex:
na azt olvastam
na az is jellemzo
ott ul 23 szamlaloize, es nem eleg ahhoz, hogy 10 percre bezarjak a szobat ha kell, minenki szeme lattara kivegyek az urnabol, majd visszazarjak
nem, szolni kellett egesz nap
legkozelebb palpusztait vagy egy jo nagy szart kell beledobni
hagy szagoljak egesz nap

igazságos 2010.10.10. 21:56:46

@horex: az se semmi! Megint belepottyantottak valami cigánygyereket az urnába!

Merthogy abban is biztos vagyok, hogy az volt, kétség sem férhet hozzá. Akkor most rasszista vagyok? Magyar ember nem cipelgeti a kölkit ilyenekre, hanem szépen otthon marad vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 23:11:34

@igazságos: hameg otthon hagyja es magara gyujtja a hazat akkor meg az a baj
ha nem volt kire hagyni, meg mindig jobb az urnaban
nem abban:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.10. 23:30:21

@igazságos:
Nem érek rá hétvégén.
Csak ha végeztem a melóval.
Ilyenkor az exkluzív megrendeléseimet kell teljesítenem.
Szorri emiatt.

cicmen (törölt) 2010.10.10. 23:59:53

@Róka-Rudi: Lesz holnap poszt vagy nem lesz poszt?
Miért? Ma nem volt? Lesz vazze! Ez!

Megdobbent 2010.10.11. 00:27:26

Nah, a homar lement a mariana arok aljara, ugy latszik. De sebaj, van uj homarpotlek blog :)

Amugymeg szavazasnal jarunk mar? :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.11. 01:02:49

az volt már, hogy ez a poszt kísértetiesen hasonlít a múlthetire?

Megdobbent 2010.10.11. 01:23:22

Nemtom, nekem is ismeros egy inci-fincit...

De nincs kizarva, hogy csak a cimek es kommentek a regiek, kozben rotalodik a sztori :>

pruntyike 2010.10.11. 05:54:20

Mikor a Subba állt egy jó ideig, utána kivágták az állandó kommentelőket. Továbbá: Lehet, hogy a homárnak megéri fikázni Palkovicsnét vagy Edét, azonban a nagy hirdetőket (T-Com. UPC stb.) semmiképp...

Teccikérteni? 2010.10.11. 06:19:52

A posztolót már lehet?
Az volt már, hogy az volt már, hogy volt már, hogy tébét csak az aldiból?

Teccikérteni? 2010.10.11. 06:21:32

Ez így nem az igazi...

Homár, MÚKOGY! Azanyádhétszentségit!

Mylady 2010.10.11. 06:55:41

Még mindig ezt kell csócsálni? Kicsit poshadt már, úgy érzem...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 07:12:55

Tudom kötsögség elsőzni, de mégis..
ELSŐ!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 07:15:14

@igazságos:
Höhö, az is jó volt
Arra gondoltam, tán részeg lehetett a kis lurkó és azért esett az urnába
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 07:17:58

@hagyma:
Most meg itt, te vagy az "amerika hangja"
Gondoltuk-e valaha, hogy ilyen technika is lesz!?

Énbagoly 2010.10.11. 07:27:44

Na, azóta ilyen a homár is--poszthiányos--, amióta nincs nő a csapatban.

Róka-Rudi 2010.10.11. 07:51:40

Keressük együtt szilyt! A megtaláló jutalma egy új Homár-poszt, bekeretezve.

Frucsasz 2010.10.11. 08:57:18

Jó reggelt. Ez már a hétfői?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 09:25:21

@Frucsasz: Lehet, hogy Szilyék a hétvégén a Mihály-napi nagyvásárban verették át magukat Debrecenben, és még most is betegek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 09:26:29

Ha négyszer egymás után magam kommentelek, gyakran rájönnek, hogy valami új posztot kéne fölrakni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 09:27:42

Az volt már, hogy "ÖTÖDIK"?
Remélem, hogy senki nem rondít bele a sorozatomba...

cicmen (törölt) 2010.10.11. 09:40:26

Mi van? A homár elfelejtette a jelszavát?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 09:59:33

@cicmen: Szerintem megdöglött.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Évi posztok lesznek.

@pruntyike: Én össze is szarcsiznám magam, ha kitiltanának innen. De tényleg, borzasztó lenne, mert nincs 22 millió másik blog.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:03:32

@igazságos: Nem Ludmillám, te nem vag rasszista. Te igazán bájos vagy, a magad bumfordi kis módján. Nomindegy, hogy szép vagy, az biztos.

@horex:Köszönöm. Újabban igénytelen vagyok, már gatyát is csak három naponta váltok. :(

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:06:11

@igazságos: Hát igen, jók is a fapados járatok. Viszont ezt a diplomát a te esetedben nem biztos, hogy erőltetni kéne, egészen szembetűnő okokból. Lehet hogy faszomfalván ez még mindig nagy szó, de van ahol kávét főzni sem engednének már be vele. :)

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:24:34

@igazságos: én utazgatok szerte a világban, de nem mondom meg, miből. San Fransiscó-ban is jártam már, meg Fresno-ba. Voltam már Londonba is, Párizsban kirándultam már. Egy diplomás dolgozó embernél ez természetes. Pedig milliomos azért még nem vagyok

Most is inkább elutaztál volna jó messzire, mint hogy ezt leírod!
Fresnoban voltál télen? Az a Winterfresno tudod!

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:28:06

@enamel: Szia cimbi!
Lesek, mint hal a szatyorban. Mi ez a hullaház? Tényleg egy hetes posztra kell írni? Jó hogy offolunk, de azért még kell téma, amitől el lehet térni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:28:09

@enamel: A funkcionalitás és az ergonómia egysége önmagában szép eredményt adhat...

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:31:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A funkcionalitás és az ergonómia egysége önmagában szép eredményt adhat...
Kitalálom! Pina!!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:33:07

@pruntyike: Én az APEH-be és az OEP-be csak óvatoskán mernék belekötögetni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:34:15

@cicmen: Is.
Jófajta pilsenivel tele söröskorsót nem láttál még?

zsiráffff (törölt) 2010.10.11. 10:34:44

Ha csúnyát írok, lesz új poszt?

Szerintem egy tudományos kísérlet részei vagyunk..... meddig bírja a posztoló friss hús nélkül....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:35:10

@cicmen: Engem különösebben nem zavar. Eddig is a társaság miatt jöttem, a homár maga mellékes tényező volt. Az meg itt van, csak csendesebb kicsit.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez akkor is egy ritka jól sikerült darab. :)

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:35:30

Egy hétig ugyanazt a posztot fent tartani ősi román szokás!
Az már volt, hogy új poszt kéne?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:35:38

@igazságos: "@enamel: én utazgatok szerte a világban, de nem mondom meg, miből."
pedig nem a prostituálódás a szégyen, hanem a prostituáltak igénybevételére való rászorultság...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:37:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Biztos akad ott valamerre legalább egy sógorkoma. Különben miért ne? Egy apehnek mit számít egy homár? Amelyik kutya ugat... ismered.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:38:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Pedig újabban már azon is elgondolkodtam. Most akkor szégyenkezzek?

2010.10.11. 10:40:07

ha nem is 2 hét után, de rend van. Nincs többé terrorban tartott fogyasztó, a homár ezennel bezárt.

juhaszvik 2010.10.11. 10:44:26

az volt már, hogy az volt már?

következő posztra tippek:
nagy szolgáltató szívatja a népet odds: 2,1
kisvállalkozó lenyúlja az ügyfelet odds: 2,5
társasházban valaki hangosan csinál gyereket odds: 2,5
politikai vonatkozás odds: 2,5
az első kommentelő elsőzni fog odds: 1,5

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:49:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:Jófajta pilsenivel tele söröskorsót nem láttál még?
Valahogy beletapintottál, mert tegnap bográcsozásra voltam hivatalos és vittem egy karton sört, biztos ami biztos. Ketten voltunk rá, mert a csajok nem itták. Gondolhatod.....

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:52:39

@juhaszvik: következő posztra tippek

Ó te naiv gyermek!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:59:16

@Azreel: Nem, nem.. az nem az lesz. Ugyanaz az emelet, de másik szoba.

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2010.10.11. 11:00:43

Ez már évvégi post, vagy a homár téli álmot alszik?

É2I 2010.10.11. 11:02:05

Megfőzték a homárt, vagy mi a tosz van?

igazságos 2010.10.11. 11:20:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Rossz az, aki rosszra gondol. Talán inkább magadban kellene keresni a hibát. Mellesleg én nem szorulok arra, hogy odáig lealacsonyodjak. Pedig vannak ám 95 D-s melleim, és nem is vagyok kövér, csak magas. :D

igazságos 2010.10.11. 11:22:17

@cicmen: Hülye vagy, nézd meg a térképet, mielőtt beleszólsz a nagyok dolgába.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 11:23:34

@igazságos: 95D... uhh, az már tehenészet. Legyél a feleségem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 11:47:20

@enamel: Az ujjaid is begyulladtak és a nyelvedbe is szálka ment?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 11:50:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Baszdmeg. :DD

Te, miért van az, hogy ha egy nagypofájú hülye állatnak elmagyarázom, hogy ő egy nagypofájú hülye állat, akkor illendő magábaszállás, és töredelmes bűnbánat helyett még nagyobb pofát nyit?

cicmen (törölt) 2010.10.11. 12:02:12

@igazságos: Nézz meg egy anatómia könyvet és kapd be!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 12:02:38

@enamel: Van az úgy, hogy az ember sehogy sem tud sikert elérni. Ne búsulj, előbb-utóbb elmúlik...
Izé, :DDD

Ha össze nem tartozó gondolatok: Azért, mert a nagypofájú hülye állatok úgy védekeznek, hogy még nagyobb pofájúnak, még hülyébbnek és még állatabbnak mutatják magukat, és ezt előbb-utóbb el is hiszik magukról. Pedig két-három pofon után (amit pl. az élettől kapnak) kiderül, hogy gátlásos sunyi senkik, akik túlkompenzálják gyávaságukat. Ez a magatartásforma annyira emberi, hogy az állatvilágban is megfigyelhető...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 12:07:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szép gondolat, a magaménak érzem.. Na de miért van belőlük ilyen sok? Gondolod hogy ha ideiglenesen átvenném az élet szerepét, az segítene?

@cicmen: Volt egy ismim, aki váltig állította, hogy izé... képes orálisan szexelni önmagával. De nem mertem firtatni, nehogy megmutassa.

cicmen (törölt) 2010.10.11. 12:10:54

@enamel: Nem tornamutatványra gondoltam, hanem az enyémet kaphatja be!
Láttad hogy megint lehülyézett a szutyok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 12:43:15

@cicmen: Láttam, elég modortalan tőle. Lehet hogy azt hiszi, hogy te vagy a leggyengébb láncszem itt. Pedig közben meg én.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Amennyire emlékszem, ebben ő sem volt teljesen biztos. Farkája, az nőtt neki.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 13:00:35

@cicmen: De most legyünk őszinték, egy 95D-s csajnak simán elnézhető, hogy kicsit bunkó, meg ha kicsit kilóg belőle a kapanyél.

Szerintem szarjál rá. Ismered már.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 13:25:22

@enamel: Merthogy láttam én (sajnos csak tévében) olyan kínai guminőt, amelyik simán képes lett volna rá. Pedig annak a hajlékonyságnak a láttán nekem sokkal jobb ötleteim támadtak...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 14:56:20

@enamel:
Ajánlom a guglit és a selfsucking keresését
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 16:33:10

605.

Valaki számolja már össze, hogy ebből mennyi volt a releváns hozzászólás! Merthogy posztcunami esetén szerintem jóval több, mint a fele az, de így...

Mylady 2010.10.11. 19:15:47

Hát, úgy látom, Nektek (inclusive igazságos) lövésetek nincs a melltartóméretezésről. A 95D egy igen kövér (20-30 kg felesleg), relatíve kismellű nőt takar.
A vékony, nagymellű az 75D-E kategória.
A szám ugyanis nem a mellbőséget, hanem a mell alatti körméretet jelöli. A nagyobb szám nem nagyobb mellett, hanem kövérebb nőt mutat. A kosár mérete sokkal inkább mutatja a női mell nagyságát.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 22:20:54

@Mylady: azt mondja, nem kövér, csak magas. Ki tudja, lehet hogy 5 méteres.

Mylady 2010.10.11. 22:43:35

@enamel: ja, olvastam. azóta is azon merengek, vajon mi az összefüggés a magasság és a szélesség között...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.12. 08:42:14

@Mylady: Azért az igen kövértől messze van, mondjuk "asszonyos". Ha ehhez mondjuk 175-190 centi magas, akkor "derék". Mindez persze csak akkor igaz, ha az esetleges számított tesstömeg-fölölege feszesen áll rajta, és jelentős mértékben izomból áll, nem a derekáról-karjáról-tomporáról lecsüngő hurkás redőkből, és a melle sem a köldöke alá csüngő spánielfül. A magasság és szélesség összefüggése az arány, a 25%--ban halálos kimenetelű anorexiások bálványképei, a Sindy és a Barbi 60 kilósan valami 3 m magasak lennének.

Azt amúgy meg még a vasutasok is tudják, hogy jobb a párnás, mint a fapados, no meg azt is, hogy "nagy kufferbe lehet jól pakolni".

Azt viszont csak világlátott, sokat tapasztalt férfiak árulták el nekem (mert statisztikailag értékelhető saját tapasztalattal nem rendelkezem), hogy a hízás befelé is terjed (szűkebb lesz a lyuk), no meg hogy egy nőszemély "minél soványabb, annál baszósabb"...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.12. 12:13:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Valaki számolja már össze, hogy ebből mennyi volt a releváns hozzászólás!"

175,8

Mylady 2010.10.12. 19:44:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nézőpont kérdése.
Én közel 180 centi vagyok, van rajtam úgy 5-10 kiló plusz (attól függ, mihez nézzük), 75-ös a méretem. Max 80-as. De azon már érzem, hogy laza. És nem vagyok gebe, sportoltam, széles váll stb.
Ha belegondolok, hogy valakinek a mell alatti körmérete 15-20 centivel több, mint az enyém...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.13. 09:38:07

@Mylady: Ha jól számolok, akkor vagy 120 kiló mínusz van rajtad...
süti beállítások módosítása