Tékozló Homár

A UPC megtagadja a számlaadást

2010.10.20. 13:27 | jackyll | 89 komment

Nem elég, hogy a UPC Direct nyáron kivonult Magyarországról, már számlát sem ad alapból, vagyis akár úgy is nézhetjük, hogy nettó összeget szed előfizetőitől. Pedig a számla díját 2008 óta külön felszámolják:

Mint tudjátok, idén nyár óta a UPC egy luxemburgi székhelyű cég neve alatt működik. Havi számla helyett azonban csak egyenlegköző levelet küld. Ha valaki közületként veszi igénybe a szolgáltatást, a UPC csak érvényes közösségi adószám megadása után hajlandó számlát kiállítani (hogy a korábban a havidíjban foglalt áfát most a vevővel fizettethesse meg). Ha nem adsz meg közösségi adószámot, a UPC kerek perec MEGTAGADJA a számlaadást. Ezek szerint az összes, számlát nem kérő előfizetőjétől most feketén, zsebre szedi be a díjat.

Azon túl, hogy ez egy burkolt áremelés, szerintetek ez törvényes?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tron65 2010.10.20. 13:29:00

A Fogyasztóvédelem és az APEH tud erről?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:32:18

@Tron65: Most már biztos tud.
Ötletes egyébként. Csináljunk offshore cégeket tömegesen. :DD

Pepin bácsi 2010.10.20. 13:40:20

le kell csapatni őket slaggal

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.10.20. 13:40:21

biztos megkapták a nokiás dobozukat...

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2010.10.20. 13:49:35

A posztot toló mennyire van érintve az ügyben? Mennyire járt utána a dolognak? Ha a váltás előtt 10e-ről kapott számlát, biztos benne, hogy az új székhelyről is 10e-ről fogja a számlát kapni és nem 8e-ről?
Nem vagyok könyvelő, biztos vannak itt olyanok, akik többet tudnak erről mondani, de a munkahelyem könyvelőjétől kapott információ alapján nekem korrektnek tűnik a dolog abban az esetben, ha a további számlák a nettó összegről szólnak.
A UPC meg hülye lesz normál számlát kiállítani úgy, hogy arról az ÁFA összegét nem tudja visszaigényelni (e miatt kell a közösségi adószám).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.20. 13:57:14

Aki UPC Directet néz, az egyéb aljasságokra is képes.

Rejtélyes 2010.10.20. 14:06:46

A számlalevelet odaadom a pénzügyes csajoknak, ők meg az azon levő öszeget adják vissza cafeteria alapján... akkor meg nem mindegy? :D

puszilgatógép 2010.10.20. 14:09:48

Tájékoztató a belföldön letelepedett adóalanyok Luxemburgból történő áfa-visszatéríttetési eljárásával kapcsolatban
www.apeh.hu/adoinfo/afa080101_hatalyos/luxemburg_afavissza.html

A Tanács 2008/9/EK irányelve (2008. február 12.) (továbbiakban: Irányelv) alapján 2010. január 1-jétől az Európai Közösség valamely tagállamból történt áfa-visszatéríttetést a belföldön letelepedett adóalanyok elektronikus úton kezdeményezhetik a magyar állami adóhatóságnál, a 10ELEKAFA nyomtatvány benyújtásával. A magyar állami adóhatóság a kérelmet továbbítja a visszatéríttetés tagállamához.

Az Európai Bizottság Főigazgatóságának (DG TAXUD) tájékoztatása alapján a Luxemburgi Nagyhercegség, mint visszatérítés tagállama technikai okokból még nem tudja elbírálni a letelepedés tagállamai (így többek között Magyarország) által hozzá továbbított adózói kérelmeket. A kérelmek befogadását leghamarabb 2010. szeptemberétől tudják megerősíteni.

Az Irányelv 19-20-21. cikkei értelmében a visszatérítés helye szerinti tagállamnak egyrészt elektronikus úton, haladéktalanul értesítenie kell a kérelmezőt a kérelem beérkezésének időpontjáról, másrészt a visszatérítési kérelemnek a hozzá történő beérkezésétől számított 4 hónapon belül értesítenie kell a kérelmezőt a visszatérítési kérelem jóváhagyására vagy elutasítására vonatkozó határozatáról. Amennyiben az eljárás során a visszatérítés tagállama kiegészítő információkérést tart szükségesnek, akkor az elbírálás határideje legkevesebb 6 hónap és legfeljebb 7 hónap. Ha a visszatérítés tagállama további kiegészítő információt kér, akkor a visszatérítési kérelemnek a hozzá történő beérkezésétől számított 8 hónapon belül értesítenie kell a kérelmezőt a teljes vagy részleges visszatérítésre vonatkozó határozatáról. Az Irányelv 22. cikke alapján amennyiben a visszatérítési kérelem jóváhagyásra kerül, a visszatérítés helye szerinti tagállamnak a megfelelő határidők (4-6/7-8 hónap) lejártát követően a jóváhagyott összeget legkésőbb 10 munkanapon belül vissza kell térítenie.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy az Irányelv 26. cikke alapján, ha a visszatérítés az előzőek szerinti legkésőbbi időpont után történik, a visszatérítés helye szerinti tagállamot a fizetendő visszatérítés összege után kamat terheli!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.20. 14:18:03

@enamel:
Vagy pumpát köt a kábel végére, hogy felgyorsítsa az adatáramlást.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.10.20. 14:34:39

@Lakatos Gábor: Mikor volt a váltás? Nálunk nem igazán változott a fizetendő összeg nyár óta.

lacip74 2010.10.20. 14:36:11

Uniós cégtől való vásárláskor ez valóban így van. Ha magánszemélyként veszem igénybe egy Luxemburgi cég szolgálatatásait, akkor bruttó árat fizetek. A cég Luxemburgban fizeti meg az ÁFÁt. Ha közületként vásárlok és megadom a cégem EU-s adószámát, akkor viszont csak nettó árat fizetek a Luxemburgi cégnek és az ÁFÁt már itt fizeti a cégem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 14:43:24

"Ezek szerint az összes, számlát nem kérő előfizetőjétől most feketén, zsebre szedi be a díjat."

Ojjé, mehet a APEH! A luxemburgi is!

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2010.10.20. 14:48:59

@Olman: Céges számlát kapsz továbbra is, és viszaigényled az áfáját? Vagy magánszemély vagy és csak az egyenlegközlő levelet kapod? Az általam leírtak a közületi dolgokat érinti.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.10.20. 14:53:52

@Lakatos Gábor: ja, értem. azt hittem, a magánszemélyeknél is változna valami, de @lacip74: kommentje alapján már világos az általad leírt helyzet.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.20. 15:29:19

Illik-e borravalót adni a júpíszís díjbeszedőnek, illetve ciki-e étkezési utálvánnyal fizetni? Megannyi gyötrő talány...

Dr. Körömlakk ® 2010.10.20. 15:29:43

a cégemtől mentek az ország másik részébe dolgozni néhány napra. egy magánszálláson aludtak, és kértek számlát. egy nyomorult nyugtát kaptak.
a dolgozó lófaszt se tud semmiről, idetolta a nyugtát. mondom ez semmi, hol a számla? ezt kapták... jóvan.
telefon a tagnak, mondom ez nem elszámolható, kék a számla mama.
aszonnya: ő ilyet tud.
én: az nemlehet, ez csak nyugta, ma magyarországon mindenről kell számlát adni, tecciktunni, az a tömb... számlatömb...
fingja se vót miről beszélek...
biztos előtte a júpíszínél volt portásasszon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 15:36:26

@Dr. Körömlakk ®: Vagy csak jó színész volt, és feketén ment az egész.

@Olman: Ja, elsőre eléggé adócsalás-gyanús a dolog.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.20. 16:03:22

"szerintetek ez törvényes?"

Nem ismerem a luxemburgi törvényeket. De hogy az országnak rossz, az hótziher. Fasznak kell az égbeszökő adókkal elüldözni innen az adózókat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:28:19

@atpijkamo: Hihi. Ez jó kérdés. De a választ is tudod, ugye?

Istyum 2010.10.20. 16:44:21

a upc háza táján egyre gyanúsabb dolgok történnek mostanában...

Secnir 2010.10.20. 16:59:59

@lacip74:
"Ha magánszemélyként veszem igénybe egy Luxemburgi cég szolgálatatásait, akkor bruttó árat fizetek. A cég Luxemburgban fizeti meg az ÁFÁt."

a luxemburgi adórendszert nem ismerem. de gondolom olyan "2ft/számla + 3 forint a luxemburgi nagyhercegnek" kategória lehet
ezért ment ki az UPC.

Secnir 2010.10.20. 17:03:03

@atpijkamo:
" Fasznak kell az égbeszökő adókkal elüldözni innen az adózókat."

az lesz a vége, hogy kb 4 év múlva laknak itt olyan 10 millióan, ebből 9.99 millió szlovákiában és luxemburgban lesz bejelentve egy kétszobás családi házban.
a maradék 0.01 pedig papíron cipruson, a kajmán szigeteken és nigériában él. meg lesz olyan 5-6 ember, aki frissen szabadult és nem érti hogy miért csak ők kapnak szavazólapot...

retekvirág 2010.10.20. 17:13:20

@Secnir: én már át is jelentkeztem máshová,- remélem idejében.....

VilMarci 2010.10.20. 17:27:23

A luxemburgi alap ÁFA 15%, egyes árukra, 12%, a kedvezményes kulcs pedig 6 (pl kerti virágok) illetve 3% (pl kaja, gyógykezelés, könyv, újság).
Gondolom, a céges szerződésekben x + áfa szerepel, tehát a végösszeg elvileg kevesebb lesz, főleg, ha sikerült a 3%-os sávba kerülniük.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 18:01:42

@VilMarci: Ebben az esetben kerti virág akarok lenni Luxemburgban.

Phxmike 2010.10.20. 19:09:45

@Lakatos Gábor: dehogyis
a kozossegi adoszamot akkor kerik amikor eleve afa nelkuli szamlat allitanak ki mivel a kiallito orszaghoz kepest te egy masik orszagban veszed igenybe a szolgaltatast vagy viszed ki a termkeet
en is igy vasarolok belgiumbol
nettoban
eus adoszammal
csak aztan itthon meg kell fizetni utana az afat ha le akarom konyvelni

de maganaszemely nem akarja lekonyvelni ezert nem kap szamlat
cegnek meg tenyleg kell az eu-s adoszam

furcsan hangzik de akar torvenyes is lehet a upc akcioja de ehhez tenyleg tudni kellene a reszleteket hogy elott mennyi volt most mennyi stb...

megmondomdom 2010.10.20. 19:19:26

Nekem az MKB számol fel havi 550-et az egyenlegközlőért, de már bemegyek lemondani!:) A sok kamudíjukból simán kifizetik a bankadót, a kamat- és az árfolyamnyereség tisztán megmarad nekik -na jó, egy kis túlzással-!:)

ringer 2010.10.20. 19:47:33

@Phxmike: Ha viszont halasztott áfa fizetéssel vetted meg az árut, és itthon nem könyveled le, akkor ÁFA csalást követsz el. Az alapelv az, hogy ÁFA-t mindenkinek kell fizetni, legfőképpen a végfelhasználónak/fogyasztónak. És a magyar szabályok szerint számlát kell kiállítani a magánszemélynek akkor, ha ő azt kéri. Természetesen a magyar szabályok vonatkoznak külföldi cégre is, ha a teljesítés Magyarországon van.

AutosVilli 2010.10.20. 19:51:27

Hát valahogy vissza kell hozni a volt Magyar cégvezetés által elsibolt lecsót.

az_igazi_trebitsch 2010.10.20. 19:51:51

Ezer éve vagyok UPC előfizető, és mindig kaptam számlát, méghozzá szabályosat, részleteset, áfával, béfával, tokkal-vonóval. Amikor gondom volt a számlával (elmaradtam...), telefonon is készségesen eligazítottak, hogy akkor most mennyi is az annyi.

A kedves kommentelő vette már a fáradságot, és megkereste a UPC-t, vagy csak ide irogat?

cbc 2010.10.20. 20:07:08

Momentán a UPC Direct valóban nem számlát küld, hanem "bizonylatot". Luxemburgba pedig adózási okokból távoztak, az ügyfélszolgáltatot pedig kitelepítették Brassóba, mert ott olcsóbb a munkaerő. Azóta olyan is a színvonal, a múltkor is egy nagyon kedves, ám magyarul igen rosszul beszélő úrral társalogtam.

Megdobbent 2010.10.20. 20:13:59

@az_igazi_trebitsch: trebics ur, aki ezer eves szerzodott azt sem tudja, hogy muoldon vagy kabelen veszi-e igenybe a szolgaltatast? Ejnyeno, magat visszuk az elintezobe akkor.

The Glow 2010.10.20. 20:14:19

A UPC Direct tényleg izgalmas struktúrát használ. Áthelyezték a céget Luxemburgba (mondjuk, hogy működjön, ahhoz ténylegesen embereket, vezetést, miegyebet is ki kellett költöztetni). Az EU-s áfaszabályok szerint távközlési szolgáltatások esetén, ha a megrendelő EU-s magánszemély (vagyis nem áfaalany), akkor a szolgáltatás ott adóköteles, ahol a szolgáltatást nyújtó székhelye vagy szolgáltatással érintett telephelye van. (Egyébként már csak pár évig, ez a szabály is hamarosan változni fog). Így a cég Luxemburgban fizet áfát. Ráadásul bizony, a műsorszórás (néhány kivétellel) 3%-os áfakulcs alá esik Luxemburgban, ez az egyik apró derogáció, amit ők elértek az EU-nál. Ha áfaalanynak (cégnek) nyújtja a szolgáltatást, akkor az maga fizeti meg a magyar áfát, és köteles közösségi adószámot kérni.
Persze izgalmas kérdés, hogy miért is nincs Magyarországon telephelye a UPC Directnek. A jelek szerint lepapírozták még átálláskor a PM-mel, hogy a mindenféle magyaroszági eszközök (pl. set top boxok, egyéb berendezések, ügyfélszolgálat, miegyéb) nem telephely, hanem feltehetően alvállalkozók teljesítménye (akik feltehetően Magyarországon adóznak is). Azért így is húzós.

Hogy számlát miért nem adnak? Jó kérdés. Persze túl azon, hogy kiderülne, hogy azonos bruttó ár mellett az áfa lecsökkent 15-20 százalékponttal, a nettó bevétel meg megnőtt ugyanennyivel. Könnyen elképzelhető, hogy a luxemburgi szabályok szerint magánszemélyeknek (nem-adóalanyoknak) nyújtott szolgáltatásról nem kell számlát, csak pl. nyugtát vagy hasonlót kibocsátani. Azt hiszem, az angoloknál is ez a általános szabály.

Szóval, jópofa sturktúra. Persze kevés szolgáltató tudja ezt megtenni, hiszen olyan tevékenység kell, amihez nem kell (szinte) semmilyen fizikai jelenlét helyben, mert ha állandó telephelynek minősül a tevékenysége Magyarországon, akkor az egész költözés nem ér semmit, magyar áfával kell számlázni.

az_igazi_trebitsch 2010.10.20. 20:38:18

Megdöbbent: "trebics ur, aki ezer eves szerzodott azt sem tudja, hogy muoldon vagy kabelen veszi-e igenybe a szolgaltatast? Ejnyeno, magat visszuk az elintezobe akkor. "

Miről beszélsz? A posztoló arról írt, hogy nem kap számlát a UPC-től, és ebből általánosít. Én azt írtam, hogy kezdettől fogva rendes számlát kapok a UPC-től. Melyik szót nem értetted? Vagy az "ezer éve" kifejezés zavart meg?...

Mob. 2010.10.20. 20:51:52

@Secnir: :) Ha jól néztem a híradót, a szavazólapos problémádat hamarosan orvosolják. :-(

ier6w7i 2010.10.20. 21:09:42

@az_igazi_trebitsch: Ne a UPC Magyarországot keresd meg, mert nekik már semmi közük a tányéros szolgáltatáshoz, azt eladták, a számlán szereplő UPC DTH s.á.r.l. (kft) nyújtaja a szolgáltatást. Luxemburgi cég, a szolgáltatást külföldről nyújta, a magyar áfa törvények nem vonatkoznak rá - mehetsz az Apeh-hoz, majd jót mosolyognak rajtad, mert az magyar Apeh nem illetékes egy külföldi cég ügyében

Szereted, nem szereted teljesen szabályosan járnak el - nyugodtan pampoghatsz, legfeljebb a Homárra kerülsz fel, oda is csak azért mert uborkaszezon van. Külföldinek csak EU-s adószámra kötelesek számlát kiadni.

Jut eszembe, a posztoló azon okosok közé tartozik, aki visszaigényli a bt-jében az otthoni tv szolgáltatás áfáját?... Aha, a leleményes magyar kisvállalkozó!

igazságos 2010.10.20. 21:25:46

@enamel: Én inkább Svédországban szeretnék az lenni. :D

galicius 2010.10.20. 21:49:09

Minek nézel UPC-t.Nézzél T-Home-ot.Az is pont olyan szar,mint a jupíszí,csak a tétől kapsz ÁFÁ-s számlát.Bár igazából nem értem,hogy miért jó neked,ha még ÁFÁ-t is fizetsz.Anélkül meg megoldottátok okosba.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.10.20. 21:54:09

Nekem is azonnal az ÁFA jutott eszembe, de ezt The Glow és mások megmagyarázták. Viszont a Magyarországban folytatott üzleti tevékenységre a Pénzügyi és számviteli törvény is vonatkozik, akkor pedig mindenféle szolgáltatás díjának beszedésekor a részletező számla adása kötelező. Konyec. Ha én a UPC-nek írok egy számlázóprogramot, akkor nekem is számlát kell adnom, különben az APEH szétrúgja a seggem. Ha nincs számla, nincs fizetnivaló sem. Lehet, hogy a szolgáltató ezért betart, de akkor rá kell uszítani a vérebeket, és rendes esetben durva büntetésre számíthatnak.

NIL7 2010.10.20. 23:15:40

A magyar cégem evás - leszarjuk a számlát, az ilyesmit zsebből fizetjük.

Zsola777 2010.10.21. 02:33:08

@intenzív vaginaillat: Neked is csak rövid ideig volt igazad. Hát kellett? ( :D )

radiris 2010.10.21. 05:51:27

Az volt már, hogy aki a UPC-t választja bármilyen szolgáltatónak, az vagy nem sikeres, vagy totál hülye?

Roy 2010.10.21. 06:51:32

NMHH www.nmhh.hu
APEH
Fogyasztóvédelem
Ezeknél feljelenteni.
Amíg nincs számla addig nincs díjfizetés.
A T-ONLINE velem is eljátszott egyszer. Csoportos díjbeszedésem volt. Amikor nem kaptam számlát felhívtam őket, és közöltem velük, hogy a kifizetést letíltottam, és csekkes befizetésre térek át. Közöltem azt is amíg nem küldenek számlát addig nem vagyok hajlandó fizetni. Azóta küldik rendesen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.10.21. 07:20:59

@Lakatos Gábor: UPC számlát várunk hónapok óta! (céges) Lemondtuk, mikor kivonult, de díjbekérőt küld, egyet ki is fizettünk,azóta is könyörgünk a számláért. A tököm teli van velük.

kirby a parancsnok 2010.10.21. 08:12:04

Ráadásul egyre szarabb a szolgáltatás amit nyújtanak. Amint lejár a hűségidőm húzok tőlük máshoz...

xipor 2010.10.21. 08:46:37

Eddig csak ÁFA-t vitte el az UPC az országból. Most a válságadót is megúszták.

A többi műholdas szolgáltató is követni fogja az UPC példáját.

Béla73 2010.10.21. 09:13:46

Szerintem ezek már jó előre tudták, hogy a telekom-cégeket ősszel megférgeli a Kormány, és még időben leléptek... Na most mondja valaki, hogy az egész cég nem külföldi titkosszolgálati háttérrel/hátszéllel üzemelő banda...

VilMarci 2010.10.21. 09:37:13

@radiris: Vagy külföldön él, és néha szeretne magyarul tévézni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.21. 09:55:38

Ismét kezdődik a lerágott posztok diadalmenete?

fairplay50 2010.10.21. 09:55:41

Azért nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy a számvitelben és adózásban járatlan lámák írják. Mi mint Internet szolgáltató cég most térünk át a havi számla helyett a díjbekérő küldésére, mert az évek folyamán a sok nem fizető ügyfél miatt csak az ÁFA-n buktunk több százezer forintot. A magyar rendszer szereint, a szolgáltató cég a kiállított számlák ÁFA-ját köteles befizetni, függetlenül attól, hogy azt megkapta vagy sem. Nem elég, hogy ingyen szolgáltatsz, állam bácsi még az 25-át pluszban elkéri. A kifizetetlen és behajthatatlan számlák ÁFA tartalmát semmilyen módon nem lehet viszakapni. A díjbekéró gyakorlatilag egy pro forma számla, amit ha befizetnek, akkor készül el a tényleges számla amely után be kell fizetni az ÁFA-t és természetesen az előfizető is megkap. Egyébként a díjbekérő kiállítása teljesen jogszerű, ha a szolgáltatást vagy az ellenértéket, árut, stb. még nem nyújtotta, vagy adta a cég. Telko esetében pedig a havi djjak mindig előre fizetendőek és így a szolgáltatás nyújtása előtt szabályosan állítják ki a díjbekérőt.

Grigorij 2010.10.21. 10:17:14

"Az volt már, hogy aki a UPC-t választja bármilyen szolgáltatónak, az vagy nem sikeres, vagy totál hülye?"
Gondolom, amikor anyádat kell kórházba vinni, akkor feltehetjük mi is a kérdést a kórházzal kapcsolatban?

Bizonyára mindent tudsz, így azt is, hogy adott területeken a T és az U felosztotta a szolgáltatásokat!
Próbálj már meg a XIII. kerületben céges ADSL-t kérni?
KÖTELEZŐEN CSAK UPC VAN!

De te csak tudod, hiszen mindenki idióta meg hüje...

FGSuperman 2010.10.21. 10:29:17

@az_igazi_trebitsch: nem tudom ki milyet kap, de én megnéztem az enyémet

jól látható különbség van a régi és az új paperok közt
hogy mást ne mondjak, az újon:
- "számlaszám" rovat nincs - ennyit a számláról, ráadásul a megnevezése is bizonylat
- a tételszerű összegek mellett nincsen ÁFA-tartalom

mondjuk engem kicsit zavar, hogy ezek a cégek kimennek innen és máshol adóznak, lehet itt magasabb az adó, de gondolom, hogy nem deficites a biznisz
talpára kéne állnia a kormánynak/országnak és ezeket megtiltani - ha egy cégnek nem éri meg a magyar adózás mellett profitot termelni, akkor termelje meg máshol, de vigye innen a phaszba a pereputtyát, majd lesz magyar műsorszolgáltató PONT

amúgy meg amikor anno visszavágták az ÁFÁ-t 20%-ra, akkor a kissebb ÁFA-tartalom miatt kissebb végösszegű számlák jöttek a júpíszídájrekttől
tehát mondjuk ha ő csak 3%-ot adózik, akkor jó lenne ha kissebb végösszegű számlákat tolna ide

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 10:29:35

A Homár megtagadja az új postokat! :(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.21. 10:34:13

@ColT:
Viszont megtudhattuk, hogy barcognak a lábodi dámszarvasok.
Ez egy roppant izgalmas hír.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.21. 11:32:34

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): állítólag sumákba volt szarvasra vadászni. Én nem mennék a bőgés meg barcogás közelibe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.21. 11:45:19

@Rosszindulatú Vászka:
Én se teszem.
Zsindexen olvastam, csak onnan tudom.
De most, hogy tudom, már sokkal jobb nekem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.21. 12:16:19

Mit gondoltok, nem vállalok túl nagy rizikót azzal, ha megkockáztatom azt a kijelentést, miszerint ez már a hétvégi?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.21. 12:18:40

@atpijkamo:
Manapság sose lehet tudni.
Egyszercsak előkerül szily két domolykóval a hóna alatt, oszt röffent egy posztnak látszó tárgyat.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.21. 12:25:00

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Írjon má vki egy verset a szilyhez, hátha meghatódik, és megszán minket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.21. 12:27:42

MÚKOGGY!!!

Már csak a blogmotor a régi.

Sándorkarcsi (törölt) 2010.10.21. 12:30:43

Én azt hallottam, hogy Szily nászúton van Kisbabér Tündével, azé nincs poszt.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.21. 12:34:08

Vagy oknyomoz a Gundelban. Esetleg domojkót mariníroz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.21. 12:41:58

Vagy éppen a lábodi dámszarvas-barcogásról készít villáminterjút a tisztáson.

M. Péter 2010.10.21. 15:45:29

@FGSuperman: Azt nem lehet megtiltani, hogy az EU-n belul mas orszagba koltozzen egy ceg, es onnan szolgalja ki a magyar fogyasztokat. Ezenkivul a tiltas nem jo strategia, hosszu tavon sokkal jobb, ha a cegek maguktol akarnak Mo.-ra jonni, mert van kepzett munkaero, jo az infrastruktura, stabil a torvenyi szabalyozas es az adozas, alacsony a korrupcio, stb.

Mialee 2010.10.21. 18:26:03

@igazságos: Biztos vagy te abban? Baszott hideg lesz a tel, faznal a kiskertben.

Mialee 2010.10.21. 21:21:45

@M. Péter: "hosszu tavon sokkal jobb, ha a cegek maguktol akarnak Mo.-ra jonni, mert van kepzett munkaero, jo az infrastruktura, stabil a torvenyi szabalyozas es az adozas, alacsony a korrupcio, stb."

ezen jot rohogtem

Caprica99 2010.10.22. 08:54:51

@M. Péter:
"...ha a cegek maguktol akarnak Mo.-ra jonni, mert van kepzett munkaero, jo az infrastruktura, stabil a torvenyi szabalyozas es az adozas, alacsony a korrupcio, stb. ..."

MEGALOL! :DDDDDDDDDDDDDDDD
Mondd te szerencsétlen, olvasol te mostanában újságot, hírportálokat, nézel-e tévét?
Vagy pedig nem Magyarországról beszélsz, ugye?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.22. 10:41:58

@cbc: Nekem nem sok brassói ismerősöm van, de mind szebben beszél magyarul, mint a pestiek...

k_chris 2010.10.22. 17:02:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: csak ezt ne.... szerinted ha találomra kiválasztok 20 embert valamelyik téren a forgatagban hány ember lesz belőle "felköltözött" vagy tősgyökeres BUDApesti? mert az én statisztikám szerint 10 emberből 8 nem tősgyökeres (kollégáim, barátaim).. ennyit a "budapesti" szép magyar beszédről.

FGSuperman 2010.10.25. 15:19:52

@M. Péter: gondolom a képzett munkaerővel és infrastruktúrával nem sok gond lehet, mert nem Bangladesből dolgoztatnak, hanem innen:-)
süti beállítások módosítása