Tékozló Homár

Szelektálva csökkent kamatot a Budapest Bank

2010.11.08. 13:22 | jackyll | 97 komment

Egészen különleges bánásmódban részesülhet, akinek a Budapest Banknál van svájci frank alapú hitele, és akár egyszer is volt 15 napon túl tartozása. Nekik ugyanis a frank árfolyamának visszaerősődésével párhuzamosan a jóságosan csökkentett kamatok helyett a régi kamatot kell megfizetniük büntetésként. Maci nem túl sikeres ember, mert 2008. szeptemberi hitelével azonnal katasztrófa sújtotta övezetbe került, ráadásul egyszer el is csúszott 528 forinttal:

2008. szeptembere óta van CHF alapú lakáshitelem, elég morcos havi törlesztővel, de becsületemre legyen mondva, rendesen fizetem. Egyetlen apró megingással... Ez az apró megingás egy 2009. decemberi, 15 napot meghaladó tartozás volt, kereken 528, azaz Ötszázhuszonnyolc HUF mértékben. 2010. júliusában értesültem arról, hogy a BB, számos másik pénzitézethez hasonlóan, kamatkönnyítést vezet be, aminek felettébb megörültem, noha erről tájékoztató levelet nem kaptam tőlük. Mint utóbb kiderült, nem véletlenül nem küldték ki, örömöm pedig korai volt, s felesleges.

A sztori további (számomra meglehetősen durva) része előtt álljon itt háttérinformációként pár idézet a Bank hivatalos hirdetményéből:

„2010. július 07, 11:49 Augusztustól a Budapest Bank mérsékli jelzáloghiteles ügyfelei törlesztési terheit. A svájci frank erősödése miatt jelentősen megnövekedett ügyfélterhek, valamint a forrásköltségek kedvező alakulása miatt a bank úgy döntött: 60 bázisponttal csökkenti svájci frank illetve 100 bázisponttal forintalapú jelzáloghiteleinek kamatát”...” A Budapest Bank a kamatcsökkentéssel az ügyfelek – többek között a svájci frank erősödése miatt – jelentősen megnövekedett hitelterhein kíván enyhíteni. Az alpesi deviza árfolyamának a jelzáloghitelesek számára kedvezőtlen alakulása miatt a bank többféleképpen is igyekszik védelmet nyújtani ügyfeleinek, többek között sms-ben értesíti őket az árfolyam változásairól, hogy fel tudjanak készülni a törlesztőrészlet emelkedésére”...” „A Budapest Bank felelős hitelezési politikájának megfelelően folyamatosan figyelemmel kíséri a makrogazdasági környezet alakulását, és annak ügyfelekre gyakorolt hatását. A bank a forrásköltségek alakulása függvényében mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse ügyfeleit abban, hogy hiteleiket folyamatosan képesek legyenek törleszteni. A svájci frank jelenlegi magas árfolyama, az ügyfelek hitelterheinek fokozott növekedése indokolttá tette a kamatcsökkentést, hiszen a pénzintézetnek is érdeke, hogy megóvja ügyfeleit a kamatemelkedés okozta kockázatoktól.” – mondta Fatér Gyula, a Budapest Bank igazgatótanácsának tagja.”


Ugye, milyen remekül hangzik? Tisztára olyan, mintha a bank a szívén viselné ügyfelei hányatott sorsát... Ellenben a gondosan megválasztott „határvonal” is szerepel a hirdetményben: „...A kamatcsökkentés a hitelüket szerződésszerűen törlesztő ügyfeleket érinti, míg fizetési nehézségekkel küzdő ügyfelei számára a pénzintézet továbbra is nyolcféle fizetési könnyítési lehetőséget kínál...” (forrás) A keserű igazság: szomorú tény, de igaz, 15 napot meghaladó tartozásommal a zsebemben, nem számítok szerződésszerűen teljesítő ügyfélnek. Pont. Ezzel a ténnyel nehéz vitába szállni.


Ámde, gondoltam én, ez már nem a balkán, egy hazánkban működő multinacionális pénzintézet minden bizonnyal hajlandó és képes méltányossági alapon felülbírálni egyedi eseteket, ha a körülmények azt indokolttá teszik, ezzel is hosszú távon megőrizve ügyfeleiket és azok jó szájízét. Ezen felbuzdulva össze is gyűjtöttem a főbb tényeket: 1. valóban volt 15 napot meghaladó tartozásom 2009. decemberben, benéztem, ez tény, de az vesse rám az első követ, aki biztosan nem szaladt volna bele. Hiszen mindezt utólag, a következő, 2010. januári számlakivonat kézhezvételével volt lehetőségem hivatalos formában észlelni, 5 nappal azután, hogy a hiányzó összeget a bank már sikeresen le is vonta a számlámról (hogy kellően világos legyen a sztori: minden hónap 10-én esedékes a törlesztés, ám a munkabérem nem a BB számlára érkezik, ergo minden hó 8-án utalnom kell oda a részletet, és csak hozzávetőlegesen tudom megsaccolni, mennyi lesz az adott törlesztő a T+2 nap átfutási idő miatt) 2. a tartozás összege mindössze 528 HUF, ami barátok között sem éri el a 3 Frankot, ez az összeg a tartozásom töredékét jelenti csupán. Összehasonlításul: a hiteltartozásom valahol 60.000 CHF környékén leledzik, tehát ez a hátralék kb. az összes tartozásom 5 százezred részét teszi ki, de ha a havi átlag 100ezer HUF-os törlesztést vesszük alapul, akkor is alig több 5 ezreléknél. Ezeket az alapvető plusz információkat, egy kimért könnyítési kérelem formájában annak rendje s módja szerint, e-mailben küldtem el a BB Központi Panaszkezelő csoportjának, hozzátéve, a kamatkönnyítést MÉLTÁNYOSSÁGI ALAPON kérelmezem.


A törvény által előírt 30 nap és némi postai átfutási idő után meg is érkezett a válasz egy előre fogalmazott sablonlevél formájában, melynek lényege kb. annyi volt, hogy „Bocsi, nem vagy rá jogosult.” Persze hosszabb volt, nagyjából bla bla bla, bla bla bla végig, a „méltányossági alapon” szófordulatomat pedig szemmel láthatóan totál figyelmen kívül hagyták.


Na, ekkor főtt le nálam először a kávé, és azon frissiben fogalmaztam egy erélyes hangvételű válaszlevelet elektronikus formában, melyben közöltem, mennyire jól esik, hogy egy kalap alá vesznek azokkal az ügyfeleikkel, akik több hónapnyi, több százezer Forintos tartozásukkal a kilakoltatás lesújtani készülő hóhérpallosa alatt reszketnek, továbbá én nem is azt kértem, hogy a szabályt változtassák meg, csupán annyit, hogy tegyenek velem kivételt, méltányossági alapon, és finoman közöltem azt is, hova dughatják az egyéb fizetési könnyítéseiket. Vicces módon rövid időn belül egy automatikus válasz érkezett, kb. „Panaszát megkaptuk, 30 nap múlva válaszolunk” tartalommal. Válaszoltak is, ezúttal már Őfelsége, a Panaszkezelő Központ Vezetője Személyesen közölte, aláírva, pecsételve, hogy „a kamatkönnyítést, amennyiben 15 napot meghaladó tartozás állt fenn – összeghatártól függetlenül – nem áll módunkban megadni.” Csak hogy érezzem, ügyemmel ezúttal érdemben foglalkoztak. Aham, hát köszi.


Barátaim tanácsára nem hagytam ennyiben a dolgot, beslattyogtam abba a bankfiókba, ahol a hitelt igényeltem, és megkerestem a fiókvezetőt, a probléma mintegy magasabb szintre emelése céljából. Felvázoltam neki is a gondom, mire szélesen széttárta a kezét, és vállvonogatva annyit mondott: „Nem az én hatásköröm, de írhatunk egy kérelmet a panaszkezelő központnak. Hátha komolyabban veszik, ha az én nevemen érkezik” (a szemöldököm itt magasra szaladt, mert ezek szerint számít az is, kitől érkezik a panasz, nem csak annak tartalma, hoppá...) Írtunk is közösen egy pofás kérelmet, leírtam ugyazt harmadszor is... Ekkor volt szeptember 15-e. A válaszlevél a csodálatos Magyar Posta autizmusából kifolyólag (mint utólag kiderült, kétszeri próbálkozásra) november 4-re sem érkezett meg a címemre, így telefonáltam a BB ügyfélszolgálatra, ahol kérésemre felolvasták a harmadik válaszlevél tartalmát. Ez nagyjából megegyezett a második válaszlevél tartalmával, csak a személynevek változtak.


Na, itt főtt le másodszor a kávé. Telefon letesz, újratárcsáz (BB jelzálogvonal), kolléga írásos útra kíván terelni, én felvilágosítom, hogy az nem járható út, hanem háromszoros zsákutca, aztán erélyes hangon „vezetővel-szeretnék-beszélni” kérés, vezető jelentkezik, és – b@sszus – elmondja nekem ugyanazt a mantrát („Nem áll módunkban... Nem áll módunkban...”) NEGYEDSZERRE! Hiába erősködtem, hogy szerintem kell, hogy legyen valaki, aki a méltányossági ügyekben illetékes, állta a sarat keményen, egyszerűen nem találtam rajta fogást, úgy nyomta, mint valami iszapbirkózó-bajnoknő. A vége végülis annyi lett, hogy így megértik-a-problémámat, meg úgy bocs, de ilyen esetben nem létezik méltányosság, valamint javasolta, hogy a jövőben figyeljek oda jobban az egyenlegemre.


A pofám leszakad! „A bank... mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse ügyfeleit abban, hogy hiteleiket folyamatosan képesek legyenek törleszteni...hiszen a pénzintézetnek is érdeke, hogy megóvja ügyfeleit a kamatemelkedés okozta kockázatoktól.” nyilatkozza fentebb bizonyos F. Gyula (F, mint... nos, ezúttal maradjunk a Fatérnál),     holott remekül látszik, hogy pont telibe sz@rják, az ügyfél éhen döglik-e vagy sem! 528 Ft hátralék miatt, amiről KURVÁRA NEM SZÓLT NEKEM SENKI, éves szinten cirka 70.000 HUF kár ért engem, ami – amennyiben lesz újabb, hasonló mértékű kamatkönnyítés – dupla ekkora bukó is lehet még, mivel ugyanúgy nem leszek majd a könnyítésre jogosult! És erre annyi az indoklás, hogy „Hát, figyelt volna oda jobban.” Az anyjuk picsáját. Legalább küldtek volna egy üzenetet, mondjuk mikulás után egy héttel, hogy „Helló, te birka, kevés volt a pénz!” Ááá, ilyenre nincs kapacitás. Arról bezzeg jön az SMS, hogy adott hó 3-án mennyi a CHF árfolyama, hát kösz baszd meg, ez mégis ki a f@szt érdekel? Ennyi erővel azt is megírhatnák, hogy hány fok van aznap San Fransiscoban, ugyanannyira hasznos, mert az fix, hogy 1 héttel később (minden hó 10-én van az esedékesség, ugye) már kurvára nem annyi lesz! Ha az info papír-alapon érkezne, legalább a s.ggem kitörölhetném vele, így csak a memóriát foglalja.


A ténnyel, hogy tartozásom keletkezett (mégha csak annyi is, amennyi), nem tudok vitába szállni. Ellenben amilyen hangnemben az egészet felém kommunikálták, amilyen könnyedén és flegma módon lepöccintettek, mint egy darab koszt a válltömésről, csíráját sem mutatva a hajlandóságnak, hogy problémám lényegét egyátalában felfogják, megérsék (vagy méginkább: nagyon is jól értésemre adva, hogy ÉN B@SZTAM EL, HÁT VISELJEM A KÖVETKEZMÉNYEIT) – nos, ez vérlázító, véleményem szerint kb. a 60-as évek ügyfélkapcsolati eljárásainak felel meg.


A Budapest Bank emberségből, ügyfélközpontúságból, empátiából nem hogy 1-esre, egy nagy büdös 0-ra vizsgázott: számukra az ügyfél nem több, mint egy nyomorult birka, amelyiket minden hónapban megnyírhatnak. Az meg, hogy mi marad neki, hogy mit eszik, vagy mennyit, vagy úgy egyátalán, él-e vagy hal, kib@szottul nem érdekel náluk senkit. (elhalálozás esetén is csak annyi a lényeg, hogy legyen másik birka, akit helyette nyírni lehet).
„Ja, hogy savanyú a szőlő? Tetszett volna más bankhoz menni.” Hát igen, ez már nekem is párszor eszembe jutott. Csakhogy 23 közös év még hátra van. Papíron legalábbis... Egyelőre a CHF-árfolyam hozzájuk köt... De remélhetőleg nem lesz ez mindig így... És akkor az első adandó alkalommal dobbantok ettől a tetves cégtől, arra bárki mérget vehet.
A végső tanulság: AKI TEHETI, MESSZIRE KERÜLJE EL A BUDAPEST BANKOT!!! Egyetlen apró hiba, s vezekelhetsz életed (de legalább a futamidő) végéig.

Maci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:23:16

Cunami.
Oszt mútthéten hun vótatok? Domolykózdzás vót?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 13:24:21

@enamel: "Cunami."

Az kéne, hogy az Ikea a homáros cunamikárosultakat segítse. Egyenletes posztokkal.

Dr. Kix 2010.11.08. 13:27:39

Inkább a cunami, mint pangás napokig.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:27:42

@atpijkamo: Najah. Bár mi is önként járunk ide szopni homárapácskánk farkáját.

igazságos 2010.11.08. 13:29:03

"Ja, hogy savanyú a szőlő? Tetszett volna más bankhoz menni."

"Ámde, gondoltam én, ez már nem a balkán, egy hazánkban működő multinacionális pénzintézet minden bizonnyal hajlandó és képes méltányossági alapon felülbírálni egyedi eseteket, ha a körülmények azt indokolttá teszik, ezzel is hosszú távon megőrizve ügyfeleiket és azok jó szájízét."

Nagyon jól szórakoztam némely mondaton. :D Még mindig elszörnyülködök azon, hogy ilyen hihetetlenül naivak tudnak lenni az emberek, még mindig.

Sanyi 2010.11.08. 13:29:31

BB az a GE Money resze, nem?

Dr. Kix 2010.11.08. 13:37:09

Egyébként a post-tolónak elég lassú a felfogása. El kellett küldeni egy párszor a francba, mire rájött, hogy el van küldve. :-)

É2I 2010.11.08. 13:42:00

Bár tényleg faszariság, de kidolgozott szabályt nem tudnak meghágni. Gondolom ha egy belső vizsgálat kitúrná, hogy neked adtak, akkor repülne aki benne volt. Ennyire egyszerű, senki nem fogja kirúgatni magát egy ügyfél miatt.

igazságos 2010.11.08. 13:43:14

@Kix: Az nem feltétlenül baj, ha foggal-körömmel ragaszkodsz az igazadhoz. A baj az, hogy nem jól csinálta, mert nem tudta beégetni őket. :)

ámbátor 2010.11.08. 13:45:30

Én is méltányosságot követelek!!! De AZONNAL, bazmeg!!!!

Frucsasz 2010.11.08. 13:48:34

Én nem értem. A posztoló a neki tetsző nőket is megerőszakolja, ha azok nemet mondanak neki?
Kértél valamit, ami alapból_nem_jár. Hogy miért ,nmidegy, de a hivatalos okok rád is érvényesek. Ha 500 forint, hát 500 forint. Ők úgy döntöttek, hogy méltányosságból se adják meg. Ha nem tetszik, hát nem tetszik, de akkor is ez van.

Dr. Kix 2010.11.08. 14:00:11

Még annyit hozzátennék, hogy a bank is biztos tudja, hogy:

Nem mindegy, hogy erek között szelektálni, vagy szelek között erektálni.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.11.08. 14:01:50

a bank az nem egy meltanyossagi leanyegylet, hanem egy termelo intezmeny, a tulajdonosok szamara penzt facsar. Ezeknek nem esik meg a szive a grepfruton vagy a narancson, facsarnak azt annyi, a levelezes annyira jo, hogy maradj a facsaroban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.08. 14:09:31

A Nix Stex Bank mindenkinek ad méltányosságot.

Agyalap 2010.11.08. 14:13:24

Azzal fogod büntetni őket, hogy alacsonyabb árfolyamnál kivásárlod magad?
Ha végiggondolod csak azt éred el, hogy a sok-sok év alatt fizetendő extraprofitot egy pillanat alatt behajtják rajtad. Szerződésmódosítás, előtörlesztés, elmaradt profit - mindegy milyen címen.
Aki bankkal kezd semmin ne csodálkozzon...

vomit 2010.11.08. 14:18:50

azt hiszem a varazsszo kimaradt mind a 3 vagy 4 levelbol: PSZAF

kulcsarb 2010.11.08. 14:28:54

nem akarok posztot írni, de az esetemet azért én is megosztom:
BudapestBanknál akartam hitelt felvenni, már minden kész, csak az aláírás hiányzik a hitelkérelemről, amikor szól a csaj, hogy nemjó-nemjó, mert volt tartozásom múlt hónapban!

Hogy lett volna tartozásom, kérdem, csak egy betéti kártyám van, nem mehetek le minuszba?
kireült múlt hónap végén amikor felvettem az összes pénzt a számlámról a felvétel díja lelökte mínuszba az egyenleget!

Ha nem oda kapnám a fizetésem asszem már nem lennék BB ügyfél, így sajnos maradnom kell.

tapangász 2010.11.08. 14:30:11

A varázsszó nem a PSZÁF, ha egyszer minden szabályszerű és méltányosságról van szó:

Angolul a BB vezérigazgatójának név szerint címzett méltányossági kérelem.
Max. 1 oldalban a lényeg + mellékletek
ÉS agyon dicsérve a bankot, hogy te azért mentél oda, mert ez a legjobb cég az országban és te már a barátaidnak is elmesélted, hogy ők a szuper bank kis hazánkban, és ez a helyzet igazán kínos neked...
Vagy a GE Money-nek ugyanez...

Kifordított kacagány 2010.11.08. 14:34:22

le kell nyelni a békát és tudomásul venni, hogy így járt, nem pedig vég nélkül levelet írogatni, hátha valaki sajnálni kezdi szegény adóst.
ugyanakkor a bank se állítson magáról olyant, hogy "bank többféleképpen is igyekszik védelmet nyújtani ügyfeleinek"
mellesleg milyen elgondolásból született ez a kedvezmény? aki eddig is tudta fizetni, az van inkább rászorulva a tehercsökkentésre, aki meg nem, attól úgyis elveszik mindenét? érdekes.

@Frucsasz: elég beteges lenne, ha azokat erőszakolná meg, akik nem tetszenek neki. bár ahogy látom ez a kurva sem tetszik neki, még is basztatja:)

TH 2010.11.08. 14:52:15

@kulcsarb: "Ha nem oda kapnám a fizetésem asszem már nem lennék BB ügyfél, így sajnos maradnom kell."
A munkaadód hallani sem akar róla, hogy másik bank számlájára utalja a fizetésedet, vagy mi a tök? mi az, hogy a fizetésed oda érkezik, és EZÉRT maradnod kell???

Szarazkoro 2010.11.08. 16:13:54

Hat ez szivas. De kedves uf nem ert a szobol? Hergeli magat mert jobb dolga nincs?
Azert a banknak is Sunt!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.08. 16:22:13

@kulcsarb:
ez hogy???
abban a bankban veszem fel a fizetesem/utaltatom-ilyenkor bankBA-/
amelyikben akarom
vagy nem?

Dontom 2010.11.08. 18:25:09

az én Bpbankos történetem: nemrég nézelődtem egy műszaki üzletben tv vásárlás ügyén, zsebemben a kp-val. Meg is láttam egy egy akciós led tv-ét,mondom ezt kérném, mire az eladó, miért nem veszi ezt most meg hitelre, csak bagatell 14.000 ft-os többletköltség jönne rá a hitel lejártáig, mondom nosza. Megkapom a hitelt, 10% kifizetése után elviszem a tv-ét.. majd két hét múlva jön a szerződés amiben már közel 100.000 ft kamatot kéne ráfizetnem a 125.000 ft-os hitelre. Köszi, de nem, inkább kifizettem egy összegben, így csak keveset buktam.. KÖSZÖNJÜK EMESE!

Miizu 2010.11.08. 20:02:57

"számukra az ügyfél nem több, mint egy nyomorult birka, amelyiket minden hónapban megnyírhatnak"

spoiler: minden bank ilyen, mert magyarországon ezt simán megtehetik

Mylady 2010.11.08. 20:06:54

A BB legalább ad valami könnyítést. Nézzétek meg a cib-et: mintha nem is hallottak volna arról, hogy középárfolyam meg segítség a bajbajutottaknak meg hasonlók.

Mylady 2010.11.08. 20:10:50

@hagyma: Nem tudom, konkrétan miről van szó az illetőnél, de egyre divatosabb, hogy a bankok "flotta" szerződést kötnek mindenféle cégekkel. Ami azt jelenti, hogy a cég munkavállalói ott tartják a számlájukat, ezért kedvezményes kondíciókat kapnak (meg a cég is). A bank meg szerez ezzel sokezer ügyfelet.
Nyilván nem kötelező ott vezetni a számlát, de a renitensnek nem lesznek kedvezményes kondíciói, ráadásul mindig 1 munkanappal később fog fizetést kapni, mert annyival később ér a pénz a másik bankba.

A80 2010.11.09. 00:41:00

@tapangász: Angolul a BB vezérigazgatójának név szerint címzett méltányossági kérelem.

Rosszabb esetben ez megy a kukába, jobb esetben vissza a magyar központnak. A bank nyújt egy kedvezményt bizonyos ügyfélkörnek. Valahol meghúzták a határt, mindig lesznek olyanok akik csak párszáz forinttal lépték át azt. Igen, ezt hívják úgy, hogy szívás, de aki komolyan vette a szerződést, az azért kapott cukorkát, csak a posztoló elpancserkodta. Egyébként nem kell izgulni, az ilyen és ehhez hasonló akciók a törvényileg kötelező középárfolyam alkalmazását követően amúgy is eltűnnek hamarosan.

Rwindx 2010.11.09. 01:16:38

A posztoló túlpörögte kissé a dolgot, maximum a másodiknál után már felesleges cécó volt az egész. Ott a határ, ennyi. Elismerem szar érzés lehet, de ez van, ezek a játékszabályok.

Nekem jobb tapasztalatom van a BB-vel, de azért hülyeséget nálam is csinálnak pl, küldik havonta a hitelkártyám -3, illetve most már asszem -4Ft egyenlegét a sárga csekkel. Persze ha befizetném, akkor postai befizetés címén rögtön megterhelnék az egyenleget 125Ft-vel. Így nem fizetem be, talán egyszer majd elutalom, de nekik a küldözgetés biztosan többe kerül mint a 4Ft... viszont szerencsére erre az összegre meg úgy tűnik nincs büntetés.

Herbert27 2010.11.09. 06:18:32

egyszerűen nem ugrottad meg a bank feltételeit a könnyítéshez, ennyi. Ha veled kivételt tettek volna, akkor jöttek volna azok, akiknek csak 1000 forint csúszásuk van, majd akiknek kettő és így tovább és ha mindenkinek megadják méltányosságból, akkor megint azok szívnak, akik becsülettel törlesztettek és nincsen tartozásuk, mert semmiféle kedvezményt nem kapnak a rossz adósokhoz képest.

egyébként meg leszólod a bankot, hogy 500 forinton szarozik, de te ugyanolyan vagy, mert ha minden hónapban nem 100 ezer, hanem 101 ezer forintot utalnál a Bbankos számládra, most nem lenne semmi baj. de hát köcccsög banknak nem utalsz egy fillérrel se többet, még ha a felesleg ott is maradna a te számládon, ugye.

indust · http://indust.hu 2010.11.09. 06:46:50

Az értetlen, erőszakos ügyfél, aki méltányosságra számít mégis. Kelljen már sokezerrel kevesebbet fizetni neki, vagy rájuk rúgja az asztalt. Az élet rengeteg területén van ilyen, végül csodálkoznak a nemen.

kzolika 2010.11.09. 07:10:01

A posztoló ott kúrta el, hogy nem minden hónapban 8-án a 10-ére várhatónál 10%-kal többet utal. Van egy igen-igen-igen közeli ismerősöm, aki így tesz, ezzel ugyan novemberben van a szintén BB jelzáloghitelének folyószámláján kb. 100-110 ezer HUF-os puffere (erre kamat mondjuk alig, ez a bukta), de három dolgot ér el: vagy nem szop be ilyeneket, ha két nap alatt 30%-ot erősödne a frank, vagy ha nem tud/elfelejt valami miatt utalni, vagy tudatosan nem is kell utalnia december elején és a BB számláján megtakarította a karácsonyi ajándékra valót év közben.
És igen, az igen-igen-igen közeli ismerős nyáron meg is kapta a BB levelét, aminek következtében a a CHF-ben megállapított havi részlete 5%-kal csökkent.
Amúgy az igen-igen-igen közeli szerint is szarházi bank a BB, alig várja, hogy megszabaduljon tőlük.

kzolika 2010.11.09. 07:11:53

@Mylady: Viszont a CIB-nél a Panaszkezelés ismeri a méltányosság szót. Legalábbis saját tapasztalatom szerint ott könnyebben engednek az ügyfélnek, számomra inkább ügyfélközpontúak.

Mylady 2010.11.09. 07:15:05

@kzolika: Azt nem tudom, náluk még nem panaszkodtam. Csak fizetem szépen csendben a más bankokhoz képest 4-5 forinttal magasabb árfolyamon számolt törlesztőt...

Mylady 2010.11.09. 07:16:30

@kzolika: Én is így csinálom, csak nem az utalást állítom picit magasabbra, hanem a számlaegyenlegemet. Így nem áll ott feleslegesen 100 ezer forintom a 0,1%-os kamaton.

Vkat118 2010.11.09. 07:21:16

Ciki. De a szabály az szabály. A kivétel precedenst teremtene és akkor jönnének akik csak 529, 1000, 2000, 5000 forinttal tartoztak. Ők ezért, hiába kérted szépen, a kérelmet elutasították. Alapvetően olyan dolog miatt püfölöd az asztalt ami neked _nem jár_. Olyan mintha kérnél egy cigit egy járókelőtől és megsértődnél, hogy nem ad.Továbbá lehet, hogy a kérésed nem nagy, de a következményei nagyok: 70x23 az barátok közt is másfél misi, nominálértéken. Ha az ember bankban dolgozik, kb. fél év alatt megutálja az összes hitelest. Kezdve az esküdöző cigányoktól "esküszöm csak picit csúszok, én imádkozok az Atyaúristenhez, hogy fizetni tudjam azt a hitelt tetszik-érteni" -az idiótákig akik pár ezer forintos személyi kölcsönökön tudnak összeszedni 16 féle behajtást és többmilliós adósságot maguknak. Aztán embertelen lesz és a tolerálható kérelmeket is kibassza a szemetesbe. -BARMELY HASONLOSAG VALOS SZEMELYEKKEL, VAGY ESEMENYEKKEL CSUPAN A VELETLEN MUVE :)-

kzolika 2010.11.09. 07:21:27

@Mylady: Én meg mindig a BB-ről hiszem azt, hogy geci magas az árfolyam. Amikor jött a középárfolyamos ötlet, akkor volt is ilyen táblázat, hogy melyik banknál mekkora az eltérés, a BB eléggé az élmezőnyben volt.

Mylady 2010.11.09. 07:36:06

@kzolika: Lehet, a BB-nél kb 10 éve voltam utoljára, azóta nincs velük semmilyen kapcsolatom. Igazából minden bank szemét :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.09. 07:42:44

@Mylady: "nem áll ott feleslegesen 100 ezer forintom a 0,1%-os kamaton"

A BB-nál van valamilyen akció, hogy csak a különbözetre fizetsz kamatot. Így olyan, mintha a százezred ugyanannyival kamatozna, mint amit te fizetsz. A pontos infókért kérdezd Emesét!

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.11.09. 08:20:17

Én védeném a posztolót.
Azt gondolom látható, hogy nem egy nem fizető rossz adósról van szó. Az vesse rá az első követ, aki még soha nem vétett ilyen "súlyos" hibát!

Nekem két éve egy 63 forintos tartozás miatt szó nélkül egyirányúsították a telefonomat. Az egyik számlát véletlenül kétszer fizettem be, másodszor a következő havi helyett, ami ekkora összeggel volt hosszabb. Az utána következő számlához nem csapták hozzá a tartozást, nem küldtek róla felszólítást, csak 3 hónap után egyszercsak nem tudtam telefonálni. Ez pitiáner! Ott is hagytam őket.

Az eonnál 3 különböző ügyfélszámon fizetem az áramszámlát hosszú évek óta. 2007-ben az egyik számla (a 10.000-es a 6.000-es és az párszázas nagyságrendű közül ez utóbbi) figyelmetlenségből elmaradt. Felszólítás nem jótt, 2007. óta több elszámoló számla is érkezett (félévente egy) az óraleolvasások után, s egyikhez sem csapták hozzá a tartozást. Rendesen fizettem minden számlát addig is és azóta is. Kb. egy hónapja egy behajtócégtől kaptam egy kedves levelet. Ez is pitiáner! Ott is hagyom őket, s nem azárt, mert a másik áramszolgáltató párszáz Forinttal olcsóbb, sőt, mivel a gázunk is eon, azt is lecserélem.

A bb ugyanezt csinálja. Pitiáner! Ott kell hagyni őket az első adandó alkalommal.

Advocatus Diaboli 2010.11.09. 08:20:39

Én csak azt mondom erre, hogy a hitel a Sátántól való, és hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!

brownie58 2010.11.09. 08:30:12

Köszönjük emese!

Én is a BB-nél bankolok, megértem a posztolót.

Franky4fingers 2010.11.09. 08:36:54

szerintem emögött a következő gondolatmenet rejlik: Kénytelenek vagyunk kamatot csökkenteni. (törvény- szerződés) Nézzük meg, hogy hogyan lehet ebből kizárni valakit.Van ez egy ügyfél 5000 ügyfél, aki csúszott már párszáz forintot, hiszen az árfolyammozgások miatt előfordul az ilyen. Az 5% egy ügyfél esetében 1000/ hó-12,000/év 1000 ügyfélnél ez 12,000,000- Oppácska. Kerestünk is 12 misit egy kis jogi csűrcsavarral. Már ki is termeltük a jogászunk éves munkabérét.

kvadrillio 2010.11.09. 08:37:43

Mindig is tuttam, hogy a legjobb, legnyugodtabb bank, a: SEHOL-BANK ! :)

..ez a nyugodt élet garanciája.....

Franky4fingers 2010.11.09. 08:37:53

szerintem emögött a következő gondolatmenet rejlik: Kénytelenek vagyunk kamatot csökkenteni. (törvény- szerződés) Nézzük meg, hogy hogyan lehet ebből kizárni valakit.Van 1000 ügyfél, aki csúszott már párszáz forintot, hiszen az árfolyammozgások miatt előfordul az ilyen. Az 5% egy ügyfél esetében 1000/ hó-12,000/év 1000 ügyfélnél ez 12,000,000- Oppácska. Kerestünk is 12 misit egy kis jogi csűrcsavarral. Már ki is termeltük a jogászunk éves munkabérét.

kistotal 2010.11.09. 08:42:58

Szia Jackyll!

Amit javasolni tudok az az, hogy ha (relatív) erős
a forint, akkor vegyél svájci frankot valamelyik pénzváltóban, mert a bankban az is drágább. Amennyit meg tudsz engedni magadnak. Aztán ezt a frankot a bankban tedd be a svájci frank devizaszámlára, ez a befizetés teljesen ingyenes. Így elkerülöd a forint/chf konverziót és függetleníted magad az árfolyamkockázattól. Így pontosan nyomon követheted, mennyi pénz van a chf számlán, hiszen a törlesztőrészlet chf-ben mindig ugyanakkora.
A még mindig törékeny magyar gazdaság állapota miatt nem számíthatunk tartós forinterősödésre a közeljövőben. Ez látszik, de remélem nem lesz igazam.
Kitartást és sok szerencsét.
Vinc.

J.G. 2010.11.09. 08:51:42

Nem egy pitiáner hiba, vagy elnézés, vagy véletlenül elfelejtés miatt szív az illető. Hanem azért, mert van egy szerződés, amin ott virít az ő aláírása is, és az abban leírt dolgokat nem tartotta be. Ennyi.
De akár meg is lehet fordítani az érvelést: a havi 100000 feletti törlesztő esetén, mivel nem tudja kiszámolni, hogy mennyit kell fizetni, nem tudott volna még utalni mondjuk 1000 forintot a számlára? Az csak 1% eltérés, és akkor most nem lenne ilyen helyzetben...

csokiájsz 2010.11.09. 09:08:05

@Franky4fingers: ott a pont.

a szitu így néz ki.

Reggeli kávét szürcsöl két arc a bankben. Te géza, itt van ez a izén b+, magas a kamat meg minden, szopó a chf, csinálni kéne valamit, amitől jó arcok leszünk, de nem bukjuk a prémiumot.

Fúbazz Lacikám, nem tudom, csökkenteni kéne a kamatot...

Hülye vagy Géza b+, az x + y misi, ugrik a prémium meg minden!

Figyi, csökkentsünk csak a "jófizetőknek" Lacikám. Rányomok egy kverit where maxkésedelem = 0, az ab-ra, oszt mondom mennyi az annyi. Fúbazz összesen 32-n vannak.

Húbazz Géza, ez naon király, összesen 22 Ft-ba + némi marketing kerül, de mekkora királyok leszünk, hogy mi "mindent" megteszünk...

Figy Lacikám, van itt mondjuk vagy 6000 olyan birka, ahol maxkésedelem = 2 nap, azokkal mi lesz?

Fúbazz Géza ezeken még keresünk is, mer úgyis fizetnek, de hát mivel késtek, szopóágra tesszük őket. csak szólni kell a Lajának a panaszekezelőbe, hogy legyen velük kemény!

Frucsasz 2010.11.09. 09:21:04

@kistotal: jackyll szerkesztője a blognak. A posztot Maci követte el, jackyll csak közzétette.

...

Aki PSZÁF-ot kiált, az meg nincs tisztában a helyzettel. Amúgy is kicsit már uncsi, hogy minden félművelt véglény csak arra képes, hogy ha meghallja a bank szót, egyből a pszáfot mondja rá rímként. Egyrészt, ők se az atyaúristenek, másrészt, a legtöbb,amit tehetnek, az némi aprópénz kiszabása büntiként (egy banknak az lófütty) és harmadrészt: nem mindig a bank a hibás. Itt pl nem. Tény, hogy nem emberbarát, nem ügyfélbarát és nem lojális a magatartás, amit a BB tanúsított, de nem ütközik semmibe. Azt mondták, hogy zérótolerancia a tartozásokra, hát akkor zérótolerancia. Ők adnak egy kedvezményt a jólfizető ügyfeleknek. A pszáf nem fogja megbüntetni őket azért, mert tartják magukat egy saját, belső szabályhoz.

aszekelyek 2010.11.09. 09:21:08

A panaszosnak mondom, hogy én éltem már a 6o-as években is, és ennél sokkal de sokkal jobb volt az ügyféllel való bánás. Volt ugyanis egy intézmény, a kádár titkárság, ahová lehetett írni. Onnan nem a lepattintós jött mindig vissza. Persze tökfej bürokraták voltak akkor is, ám jobban ügyeltek az össznépi hangulatra. TEli has, meleg szoba-konyha, fűzős magasszárú és milulásra füge, mandarin a szegény gyereknek is volt. Ezt az arroganciát meg nem engedhették maguknak. Ez a kapitalizmus jellemzője.

aszekelyek 2010.11.09. 09:28:19

@Frucsasz: Arra kötelezhetik viszont, hogy értesítse az ügyfelet az elmaradás másnapján. Ugyanis én olyan banknál vagyok, ahol jön az sms, másnap reggel, csókolom, a határidő tegnap volt és kéne dobni a lét. Mer drága lesz....Tudod, van ilyen bank is. No ezt én gyorsan beszerkeszteném a magatartáskódexbe. A bank nem ismeri a méltányosság fogalmat. NEgligálja. Rendben. Akkor a PSZÁF kötelezze őket, hogy ezer ft alatti elmaradás esetén legyen méltányosság.Egyszeri elmaradás esetén. Az adós álljon a bankfiókban és lesse a folyószámláját? Az én bankomban minden pénzmozgásról azonnali értesítést kapok. pontosn képben legyek. Nem tartják vissza az információt, ami egyedül engem, mint adóst illet meg de azt szigorúan. NYilván az a cél, fószer sokkal többet utaljon, mert fél.

aszekelyek 2010.11.09. 09:30:03

@J.G.: De ez pitiáner dolog. NEm lehet egy kalap alá venni egy árfolyamkülönbözet miatti 528 ftot, a teljes havi részlet 15 napon túli meg nem fizetéssel. A bankok arroganciája tűrhetetlen.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.11.09. 09:31:24

A BB-nél a legjobb, hogy Békéscsabán van a jelzálog csoport, a banki munkatársak is alig érik el őket. Szutyok egy banda, méltó társa lehetne crm-ben a Telenornak.

aszekelyek 2010.11.09. 09:37:43

@Franky4fingers: Amúgy annál a BB banknál eddig benne volt az internetbank díjában a forgalmi jutalék. Tavaly áprilisban váltottam. Pontosan tudom, mert havi 55 ezer ft átutalásért elkérte 9 ezer ft-nál többet, forgalmi jutalékra.Mondok a jóédes....Bementem és megkérdeztem, van-e olcsóbb folyószámla fenntartási lehetőség. Mindent én csinálok, egy szerver van tőlük, oszt jónapot. Ez került eddig 375o-be. Most, külön hozza ezen felül a forgalmi jutalékot és minden tételhez külön A4-est, micsoda pazarlás! , küld. Másolat kérése bitang drága. Nyilván közzétették ezt az egyoldalú szerződésmódosítást is..... jogorvoslati lehetőség? Nincs. Kódex van. Amit pont lexarnak. Mondta a bankszövetség képviselője a tévében, hogy nekik a tőketulajok felé, gazdáik, mindenáron teljesíteniük kell a profit elvárt mértékét. A többi sumák duma.Kicsit átrendezgetnek dolgokat és verik a mellüket, hogy bezzeg ők kamatot csökkentettek.....

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.09. 09:40:52

Ti végigolvastátok ezt a
poszt-bevezető-cunamit?

Mi a lényeg, hulye vagy nem a poszttoló?

aszekelyek 2010.11.09. 09:43:16

@kistotal: Ez jó ötlet. Hanem ő sztem forintban kell, hogy fizessen. A szerződés csak akkor garantálja a banknak a hatalmas hasznot az árfolyamkockázat miatt. Márpedig ennek ez volt a célja. a svájci frank alapú hitelek esetében. Ennek utána kell előbb néznie Macinak.

vape 2010.11.09. 09:44:54

A posztoló nyugodjon meg. Nemsokára középárfolyamon törleszthet, évente 1x pedig díjmentesen előtörleszthet. Mert devizaalapú lakáshitele van.
Én 5 éve jelzáloghitelt (kötözködőknek: jelzáloglevél kibocsátásból származó állami támogatásos hitelt) vettem fel, Ft alapon persze. Pont azért, mert nem kívántam kockáztatni egy olyan válsághelyzet esetén, ami az elmúlt 2 évben volt, de 2005-ben még előszelét sem lehetett érezni.
Devizahitelt csak autóra mertem felvenni később, jóval rövidebb futamidőre és hitelösszeggel.

A posztoló megkapja állami hátszéllel a fent említett könnyítéseket. Én sem a lakásra, sem az autóhitelemre nem kapok ilyet, még részben sem. Csak azért, mert az egyik jelzáloghitel, a másik meg autóra szól. Mi ez, ha nem diszkrimináció?
Tehát már megint a rohadjak meg kategóriába tartozom, mint az elmúlt 2 évben is mindig...
Ja, megjegyzem: és egyik esetben sem volt még ezidáig 1 Ft késedelmem sem, még a legsötétebb időkben sem.

aszekelyek 2010.11.09. 09:49:11

@horex: A lényeg az, az uzsorát szedő bank nem ismeri a méltányosság fogalmat. Az illető tplusz két nappal helyzetbe van hozva, olyanban, amikor saccra kellene fizetnie. Méltánytalan helyzetbe van hozva, nem hülye. Plusz nem is tájékoztatják tisztességesen. az uzsorás bank visszaél az erőfölényével. Amit ők előadtak az az uzsora legdurvább fajtája, nem is merték ezt a világon sehol de Európában semmiképpen előadni. Ahhoz kellett egy simor, egy veres, egy monetáris tanács, meg egy gyurcsány-szadesz kormány, hogy ezt előre kitervelten elkövethessék.

aszekelyek 2010.11.09. 09:52:34

@vape: Eminens teccik lenni és akkora jövedelmű, hogy a ft hitel kamatát ki bírtad fizetni. VAgy még te elkaptad a kamattámogatás állami végét? mert azt a többinek már nem adták. Szakértő mondja, hogy alig van eltérés, 12 ft, a középárfolyam esetén. Te csak sajnáld az alacsonyabb jövedelműektől azt is, meg a levegőt is.... te kis pontos. Nyilván a bankban dolgozol és pontos infoid is vannak.

aszekelyek 2010.11.09. 09:54:56

@vape: nem 12 , egy két forint. Közel sem 4o%, amivel emelték a törlesztőt, mer a svájci frank felment.

aszekelyek 2010.11.09. 09:57:46

@É2I: Ez is szép, hogy aki csak a méltányosságot kiejtené a száján, azt rögtön ki is rúgja a bank..... bezzeg aki hajlandó kib..ni honfitársaival, azt premizálják.

aszekelyek 2010.11.09. 10:00:38

@atpijkamo: Ahaaa, és engedik majd neki becserélni a meglévő szerződését, mi? amikor nem ismerik a méltányosság fogalmát és tovább követelik tőle a sokkal több pénzt. Még a meglévőre se kapottkönnyítést. Ne reklámozzál itt bankoskám !!!

aszekelyek 2010.11.09. 10:02:45

@Frucsasz: Az erőszaktevő a bank. Pont.Dehogynem érted....

aszekelyek 2010.11.09. 10:07:56

@Slaydo: Figyelj csak, szerecsenmosdató! A banknak fel kell mérnie hogy az adós fizetőképes-e. Nem kiadni olyanoknak a hitelt, akikről írkálsz.Nem az ügyintéző idegeit szétrombolni. No de akkor hogy tudnák a sok gazemberséget megcsinálni? Még megemlítem, hogy az én adómból konszolidálták a Budapest Bankot is, amikor szintén kihelyeztek rengeteg pénzt és nem követelték vissza, mai zsírgazdagoktól. Milliárdosoktól. Akkor most hogy is van ez? Az én idegeimnek bírniuk kell ezt? Fura világ ez a bankvilág. Egyszer nem kérik vissza, nem veszik visza, és én fizessem, most meg a gatyát is le az adósról. Elmagyaráznád?

Nasalis Larvatus 2010.11.09. 10:28:09

Abszolút egyetértek a posztolóval, 100%-ban ugyanez a szitu velem is.
Még egy apró BB-s érdekesség.
Úgy megy a 'törlesztés' náluk, hogy 10-én a BB-nél vezetett forint számládról leemelik a azt az összget, ami az az napi CHF szerint kell a törlesztéshez és átteszik a CHF számládra. Ha nincs elég zsé a forintszámlán, akkor annyit emelnek le, amennyit bírnak. Érdekesség az, hogy egyik számla sem megy mínuszba. Azaz, ha nem fogod megtudni, hogy mennyit kellene még gyorsan utalni ahhoz, hogy 15 napon túl ne kerülj hátralékba. Persze, tarthatnék azon a számlán is mondjuk 100 000 ft tartalékot, de nem. Lófaszt a semmi kamatért a BB-nek.

goes 2010.11.09. 10:40:52

A BB ilyen, ezt mindenkinek illene tudnia. Az OTP tesója, egy teljesen töketlen banda. Mindig elszúrnak mindent.

vape 2010.11.09. 10:53:11

@aszekelyek:
Az én esetemben a középárfolyam és a törlesztési árfolyam közti különbség az autóhitelnél jelenleg vmi 4 Ft. Éves szinten kb. 12-13e Ft megtakarítást jelentene a középárfolyamon törlesztés. Szerintem ez sem kis pénz. És mint mondtam, ez a jelenlegi állapot. Tavaly volt 7-8 Ft is, mert az árfolyamrést %-ban maximalizálják a bankok.

Amúgy, mint írtam, a lakáshitelnél volt állami támogatás, főleg mert 5 éve vettem fel.

o.zs 2010.11.09. 10:55:30

"a szemöldököm itt magasra szaladt, mert ezek szerint számít az is, kitől érkezik a panasz, nem csak annak tartalma, hoppá..."

Hát akkor miért mentél be a fiókvezetőhöz? Nem azért, mert ő hatalmasabb, és mást is el tud intézni,mint te? Akkor miért fura, hogy neki máshogy reagálnak??

Biztos a BB banknál is van egyenleglekérdezés, ekkora hitelösszegnél pont az ilyen esetek miatt érdemes kérni az SMS értesítőt vagy legalább a netbankon keresztül utánanézni, hogy sikerült-e levonnia a banknak az esedékes részletet.

Tényleg a posztoló hibája, és nem az az 500 Ft a gáz, hanem, hogy azt egy hónapon át nem vette észre. Ha ő szarik a hitelre, a bank miért ne tenné?

J.G. 2010.11.09. 11:00:46

@aszekelyek: ha késve fizet, az késedelmes fizetés.
Ha neked csak a fizetésed 90%-át utalnák el, valószínűleg szóvá tennéd. És nem hiszem, hogy vigasztalna, ha azt mondanák, hogy van aki nem is kapott fizetést, úgyhogy a 10%-ért ne vergődj.

Van egy vonal, amit meg kell húzni. Mindig vannak olyanok, akik csak éppen egy kicsit kerülnek a vonal másik oldalára. De ott vannak. Csak abban az esetben kell mérlegelni, ha valaki pont a vonalon van. Ilyen viszont ebben az esetben nincs, kivéve, ha egy bank leállása miatt csúszott az utalása (nem így volt)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.11.09. 11:02:43

minden ilyen utólagos aprócska kedvezmény világgákiáltása előtt felmérik, hogy várhatóan/~pontosan mennyibe is fog fájni ez. jól tudták itt is, hogy van x jólfizető ügyfelük, és hozzájuk mérték a "kedvezményt". ennélfogva azt várni, hogy posztolóval és nyilván még egy széles körrel /ha neki is alapon/ majd szintén "kedvesek" lesznek, hát meglehetősen hiábavaló foglalatosság volt.

olyan barátokra meg posztoló ne hallgass, akik azt javasolják, hogy fuss be nyugodtan a sötét kerekerdő kellős közepébe, ők majd meg kintről esetleg "irányítanak"..

o.zs 2010.11.09. 11:04:18

@aszekelyek:
'Akkor a PSZÁF kötelezze őket, hogy ezer ft alatti elmaradás esetén legyen méltányosság.'
Akkor meg azon fognak bunkó stílusban panaszkodni meg verni magukat, hogy de nekeik csak 1100 az elmaradás, az csak egy százas, a hitelösszed 1 milliomod része...

'Az adós álljon a bankfiókban és lesse a folyószámláját?'
Nem kell, de ha nagy összegű, fontos tranzakció történik, akkor azt illene ellenőrizni, főleg, ha nem kap róla üzenetet, mert nem kérte.

NilsMF 2010.11.09. 11:36:02

Szevasztok! Én vagyok a postoló :D
Köszönöm a kommenteket, volt pár, amin jót nevettem, és akadt pár, ami komolyan megfontolandó dolgokat is felvetett.
Hadd reagáljak pár szóban (a teljesség igénye nélkül) a kommentekben elhangzottakra:
- valóban, 528 Ft hátralék is hátralék. Valóban a vonal alatt vagyok. Bele is törődtem a dologba, megszívtam, sz@r ügy, ez van. Ámde! E postnak nem is az a lényege, hogy igazságot szolgáltasson nekem, sokkal inkább az, hogy rávilágítsak, mennyire nem emberbarát módon viszi ügyeit a BB, és ha bárki velük kezdene, hát kétszer is fontolja meg, mielőtt belevág. írta valaki: miért nem utalok több pénzt, mint amit kiszámolok? Nos, MINDIG többet utalok. Nagyjából 7-8 Ft-os CHF-drágulást feltételezek minden egyes hónapban 8-a és 10-e között. Ominózus esetben ez sem volt elég, és mivel nem volt rá precedens, se korábban, se ezt követően, ezért ÁLMOMBAN NEM GONDOLTAM VOLNA, hogy egy ilyen jelentős problémáról LAPíTANI FOG A BANK, MINT SZ@R A FŰBEN. Gondoltam, ilyenről csak szónak. Hát, lóf@szt (már bocs) EZ volt az egész probléma alapja. Amúgy még SMS-értesítőben sem bukott volna ki a hátralék, mert a váltási árfolyamot a közleményben sem tűntetik fel, annyit láttam volna, hogy egy sokásos összeg lepattant a számláról... Mind1, észlelni kellett volna, én csak gondoltam, nem úgy kéne mennie a dolgoknak, hogy BB-netbank ellenőrzéssel kel-fekszik az ember minden egyes nap.
Egy szó mint száz, sok tekintetben igazatok van, de arról a büdös életben nem fogtok meggyőzni, hogy ez az eljárás korrekt és elfogadható. Technikalag nem kifogásolható, üzleti etika szempontjából viszont maximálisan.
Üdv,
Maci

NilsMF 2010.11.09. 11:38:50

Ja, és még arra a felvetésre reagálnék, miszerint ha nekem megadják méltányosságból a könnyítést, akkor mindenkinek meg kell:
basszus, a méltányosságot arra találták ki, hogy KIVÉTELT TEGYENEK indokolt esetben. Tudtommal itt nincs közzétételi kényszer, köztem és a bank között maradna a dolog. Nem gyűrűzne tovább, csak ha fennhangon terjeszteném a hírét.
Szóval nem értem ezt az érvelést.

NilsMF 2010.11.09. 11:42:32

@ozsusk-Zsuska: Azért mentem be a fiókvezetőhöz, mert feltételeztem, hogy rendelkezik felülbírálati jogkörrel ilyen, és ehhez hasonló esetekben. Amint a panaszkezelővel jött, már sejtettem, hogy annyit fog érni az egész, mint egy döglött lónak az új garnitúra platinapatkó.

J.G. 2010.11.09. 12:04:34

@NilsMF: Ne felejts el számolni a bankadóval...
Kértél pénzt, ők odaadták. Te ezért az felvett összegnek minimum a 150%-át kifizeted. Nekik nem okoz gondot, hogy előbb fogod kifizetni a tartozásodat. Ahogy téged nem érdekelt, hogy mennyit kell fizetni, úgy őket sem érdekli, hogy előbb lelépsz-e tőlük. Csak hiteled van náluk, nem ott tárolod a pénzed, hanem egy másik banknál, így valószínűleg ott fektetsz be. Tehát nem termelsz hasznot a hiteleden felül, így nem tartozol a megtartandó ügyfelek közé. Ha szerinted etikátlan, hogy üzletként tekintenek az üzletükre, akkor igazad van. De ez üzlet...

mohopasi 2010.11.09. 12:54:04

Ezek szerint, aki 16 napig tartozott nekik 2 kenyér árával, annak a svájci frank erősödése miatt nem megnövekedett meg jelentősen ügyfélterhei, valamint a forrásköltségek nem alakultak kedvezően. Értem én.

Kifordított kacagány 2010.11.09. 13:17:30

@atpijkamo: megkérdeztem, de lószar az egész. igaz, jobban tálalják, de a végeredmény ugyanaz, ugyanúgy fizetsz.

z0ty 2010.11.09. 14:43:08

Hát, figyelt volna oda jobban!

Caprica99 2010.11.09. 15:08:26

@kulcsarb:
"Ha nem oda kapnám a fizetésem asszem már nem lennék BB ügyfél, így sajnos maradnom kell. "

:-ooo
Hát ezt nem is értem!
Ezt most csak viccként írtad ide, ugye?

A fizetésedet oda kapod, ahová kéred!
Nyiss másik banknál lakossági folyószámlát és annak a számát add meg a munkáltatódnak és máris oda megy a fizetésed!

Vkat118 2010.11.09. 16:07:18

@aszekelyek:
Hát igen az egész válság emiatt van, de az emberek tisztában voltak a kockázatokkal, a kamat volt a fontosabb az árfolyamkockázatnál. A feltételek korrekten el lettek magyarázva mindenkinek, nem szaknyelven az átlag háziasszony szintjén. PL: Egy befektetés lehet magas várható hozamú, rövidtávú vagy biztonságos. Ebből kettőt választhatsz. Ennek ellenére csak a %-érdekel mindenkit. Gondolkozni meg nem tudunk helyettük. Sokszor megmondom az ügyfélnek kerek perec, hogy lehetséges amit akar, de totál hazárd és veszélyes 99%-hogy nagyot fog koppanni. De 10/9 et nem érdekel kell a TV, Kocsi, ház 130 nettóra. Az, hogy a bankokat kisegítették az gazdasági szükségszerűség volt, hogy a hitelképességük fennmaradjon, különben másnap nem tudja finanszírozni a vállalkozó az aktuális munkáját te holnapután munka nélkül maradsz, azután nem tudsz vásárolsz a multinál, még több ember munka nélkül marad mi pedig nem tudunk hitelt adni és bevételt kezelni. ERGÓ mindenki csődbe megy. Most a bankok segítik ki a gazdaságot, nem is kevéssel (bankadó). Utolsó mondatodat nem értem: persze, hogy nem fizetheted vissza azonnal, mert 3 évre más kamattal kaptál volna hitelt mint 25 -re. Az, hogy vannak szemétségek a bankrendszerben pl. nem tudsz CHF-ben törleszteni abban egyetértek, hogy geciség, de erről a legkevésbé sem Magyarországon döntenek.

Vkat118 2010.11.09. 16:14:01

Jah és ne hidd, hogy kurvanagy Hawaii van itt. A saját dolgozóikat ugyanúgy kizsákmányolják fiókvezető szint alatt. Van olyan szerencsétlen akit ingyen dolgoztatnak, szakmai gyakorlat címszóval. A legtöbben pedig egy ausztrál vízvezeték-szerelő bérének az ötödéért gályáznak 10 órákat. Presztízs van meg a csajoknak is nedves lesz a bugyija, hogy bankban dolgozol, de néha enni is kell valamit.

anarch 2010.11.10. 09:03:28

@ozsusk-Zsuska: Ha jól értem az a bizonyos "nagy összegű" dolog egy véletlenszerű számmal felszorzott összeg. Az miszter tudja az alapösszeget (CHF), de a véletlenszerű szorzóra csak becslései vannak múltbeli tapasztalatok alapján.

Javaslom a saját jótanácsod lottózás esetére. Ha nem nyersz a lottón: figyeltél volna oda jobban amikor ikszelsz.

mzperx77 2010.11.10. 21:16:28

Egy érdekesség:

Nekem a Budapest Bank csökkentette júliusban a kamatot 0,6%-al, mivel nem voltam elmaradva addig. Lényegtelen, hogy 2,1%-os emelést csináltak 1 év alatt. Az érdekesség, hogy a kamatcsökkentésre azért került sor, mivel nem akarják a nem fizető adósok által okozott veszteségüket a továbbiakban a jól fizető adósokra hárítani!!! Ez állt a tájékoztatásukban, a PSZÁF-nek elküldtem, de szerintük ez teljesen rendben van, bár döntésüket meg reklamáltam rendesen. Erre még nem kaptam választ.

J.G. 2010.11.11. 14:18:12

@mzperx77: miért ne volna rendben?
A változó kamat azt jelenti, hogy megváltoztatják, annak megfelelően, hogy mennyit buknának változás nélkül. Ha sokan nem fizetnek, akkor többet bukna, tehát mindenkinek megemeli a kamatot, hiszen nem diszkriminálhat. A csökkentéssel pedig jutalmaz, tehát nincs diszkrimináció.

mzperx77 2010.11.11. 17:43:24

Szerintem abszolut nincs rendben. Utánna néztem minden kamat változást szabályzó törvénynek, de más adósok nem fizetése miatt nem emelhetnek kamatot. Számos tényező miatt igen, de emiatt nem. Ezt a pénzintézetekről szóló törvény szabályozza, a Bank üzletszabályzatára építve. A BB üzletszabályzatában sem szerepel ilyen kamatemelési lehetőség. Ennyi, nem szabályos az biztos. Az, meg hogy csak annak csökkentik a kamatot akinek van még pénze és tudja fizetni enyhén szólva etikátlan, mivel az is rá lenne szorulva aki napról napra él, és el van maradva törlesztőivel. Hihetetlen amit a bankok tesznek, szerintük helyesen.

kistotal 2010.11.11. 20:44:56

@aszekelyek: Hi! Budapest Bank jelzáloghitelnél dolgoztam több mint 3 évig, szóval mint bennfenntes tudom, hogy külön chf számláról megy a törlesztés. Aki chf-ben kapja a fizuját, nyugdíját, annak ez könnyítés... :) egyébként én is chf-klubtag voltam, de végre kicsengettem a hitelt. Drága lecke volt...

J.G. 2010.11.12. 16:05:24

@mzperx77: Látom, nem érted...
Nem emelheti meg a kamatot annak, aki nem fizet. Egyrészt, ez diszkrimináció, tiltja a törvény. Másrészt, mivel nem fizetnek, nem fog több pénzt látni tőlük. Ahhoz, hogy pénzénél legyen, olyanoktól kell többet kérnie, akik fizetnek. Tehát, megemeli mindenkinek. Nem azért, mert nem fizetnek sokan, hanem azért, mert a kialakult piaci helyzetben kénytelen emelni, hogy meglegyen a pénze. Magyarul: azért emel, mert sokan nem fizetnek, de ő arra fogja, hogy veszteséges lesz, ha nem emel. Mivel azért lenne veszteséges, mert nem fizetik vissza a pénzét, a kettő ugyanazt jelenti. Csak az egyik elfogadható indok, a másik nem.
Ennyire egyszerű.
Az etikáról pedig: mennyire etikus felvenni annyi pénzt 25 évre, amennyit nem tudsz nélkülözni ennyi idő alatt? Vagy mit szólnál ahhoz, ha azt mondták volna, hogy akkor most rettentően etikusak leszünk, és azoknak, akik23 egymást követő hónapban nem tudták fizetni 2009-ben a törlesztőjüket, annak felezik a kamatot, a többieknek meg nem?
Hogy a szopás élvezetes, vagy undorító, csak attól függ, hogy a szerszámnak melyik végén vagy...

NilsMF 2010.11.15. 09:49:44

@J.G.: "Az etikáról pedig: mennyire etikus felvenni annyi pénzt 25 évre, amennyit nem tudsz nélkülözni ennyi idő alatt?"
Nyilván, ha megtehettem volna, nem veszek fel lakáshitelt. Sajnos az van, hogy a mai viszonyok tekintetében saját lakásra máshogy nem volt esélyem. Bevállaltam az árfolyamkockázatot is, és duzzogva ugyan, de szitokszó nélkül csengetem a részletet, noha stabilan 60 Forint/CHF különbségről van szó. És törlesztem rendesen. Szerintem ez etikus viselkedés.
Ezek tekintetében véleményem szerint nem etikus engem azért kizárni egy nagy horderejű könnyítésből pusztán azért, mert 528 Ft-tal elcsúsztam, EGYSZER. Sem előtte, sem utána nem volt ugyanis ilyenre példa.
Ha megmagyaráznád, hogy ez milyen szempontból etikus viselkedés a bank részéről, azt megköszönném.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.10. 00:07:58

@NilsMF: ha neked megadják, akkor minden hasonlóan járt ügyfelüknek meg kell adniuk a kedvezményt. te a viszgált időszak alatt egy esetben (objektíven vizsgálva) nem fizettél, csak 15 napon túl. még ilyen piszlicsáré, nem is saját hibás nemfizetésből is annyi van, hogy nem érné meg a banknak kiterjeszteni a kedvezőbb kamatot. és arra azért vigyáznak, hogy pénzünknél maradjanak..

lehet, hogy alkalmanként egyéni kérelmekkel meg lehet oldani gondokat, bosszúságokat, de csak rendkívül kivételes esetekben! ez "sajnos-nem sajnos" nem az! itt kőbevésett (bár nem véletlenül utólagos) feltételek vannak egy "kedvezményhez" megszabva. ami alól nem mentettek fel. nem is akartak, de nem is kellett.

a bankrendszer meg egy zsugori, áljótékony, önös érdekeket elvtelenül kiszolgáló, harácsoló gépezet. szerintem mindenkinek vannak ellenérzései - főleg ilyen eseteket látva, s méginkább tapasztalataink okán - a bankokkal szemben. meglepődésnek nincs helye, bosszankodni meg nem érdemes. ettől a poszttól akárhogyan is nézzük a bank hozzállása jobb nem lett.

NilsMF 2010.12.10. 11:38:14

@fogsunder: hát jah. Beletörődtem a megváltoztathatatlanba. De már formálódik a terv, hogyan is viszonzom majd a kedves gesztust. Nehogymá' azt higgyék, hogy ennyivel meg lehet úszni a sz.patást :D

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.20. 03:07:06

@NilsMF: áá.. ahogy az ismert mese egyik szereplőjét hívják: "Hadd-el"! még a végén beperel a banki szabályzatukba belehülyült jogi osztályuk azon a címen, hogy nemhogy kibántak veled, még miattuk került khmm.. meleg a gyomrodba.. ;-)

doki'1981 2012.02.10. 11:26:46

Méltányosság? Ember, hol élsz te? Ez nem a "tanács" szociális osztálya. A bank annak engedi el, akinek akarja a kamatot. Neked nem akarta, mert nem vagy jó ügyfél. Kéretik pontosan fizetn i a törlesztőt.
süti beállítások módosítása