Tékozló Homár

Kulisszatitkok a telemarketinges életéből

2010.11.11. 10:07 | szily | 272 komment

Az ember a legtöbbször annyit mond neki, hogy "honnan tudják a számomat", aztán lecsapja, de nagyon ritkán gondol bele, hogy milyen lehet a XXI. század piócája, a telemarketinges élete. L. most elmeséli, neki milyen volt a 2f-nél. Sejtették például, hogy az ember, aki a vonal túlsó végén olyan kétségbeesett szívózással próbál rábeszélni az informatikai tanfolyamra, azt sem tudja, ezer vagy egymillió forintba kerül az általa tukmált termék? És hogy milyen keveset kapnak a szenyózásért cserébe? Nyomasztó élet alant:


Lassan 3 hónapja, hogy elbocsátást nyertem a 2f informatikai kirendeltségéről, utólag kiderült, még lehet idejében is jöttem el.

Hirdetésekben napi 4 órás, egyszerű, jó kommunikációs készségű embert keresnek, bedolgozás címszóval akár otthonról végezhetően is (erre még kitérek). Nosza jelentkezzünk is, önéletrajz elküldve, 2 hónap (!!!) múlva érkezik a válasz: Oké, eljöhetsz, megnézünk. Így is lett, hosszas beszélgetés után, hogy vajon milyen ember vagy, mennyire jó a problémamegoldó képességed és mi a jó telemarketinges ismérve. Másnap nekem kellett
őket visszahívni, ezzel is bizonyítvány mennyire elszánt vagyok, felvették a telefont, pozitív elbírálást kaptam, juhéé, mehetek betanulni egy hétig. Mielőtt elmentem volna szétnéztem a neten, hátha látok valamit erről az állásról, amit magánember megfogalmaz, fórumokban találtam jó pár dolgot. Nem álltam ki szó nélkül, elmondtam bent a főnöknek, aki csak annyit válaszolt rá, hogy az ilyenek véleményére nem adnak ameddig nincsen utca-házszám feltüntetve a neve alatt. Jó kis hárítás.

Ez után jött az agymosás. Röviden ezt hajtották végre rajtunk, ez alatt a két hét alatt a beígért egy hét helyett. Mint telearketinges mindent be kellett tanulnunk a képzésről, ez helyén is van, viszont a jó telefonos ötezer szabályát és kifogáskezelést (rátutmálást) is nagyon jól agyunkba helyezték. Külön voltak rábeszélő kérdések nyugdíjasra, tanulóra, dolgozóra, gyes-s anyukára, vállalkozóra. A 2f kifejlesztett egy csodálatos módszert ami nem más
mint tutmálod az iskola képzéseit aminek az áráról pedig SEMMIT (!!!) nem tudtunk mit telefonosok, én is csupán azért mert egyik ismerősöm oda járt és rákérdeztem. Fél millió.

Mindennap mosolyogni kellett és pozitívan hozzáállni a munkához. Egy munkanap úgy nézett ki, hogy bementél, fogtad a kis mappádat, kaptál telefonszámokról listát és hajrá, telefonálj! Nem kelhettél fel inni, evésről meg aztán ne is beszéljünk, egyszer mertem többet nem kellett, egyik kedves munkatársam kiütötte a kezemből mielőtt a főnök, meglátná, mert ez csak 4 órás munka itt evésnek helye nincs! A 4 órás munkaidőről meg annyit, hogy nem engedtek, amíg meg nem volt a napi 4 érdeklődő ez eltarthatott akár 6 óra hosszán át is, nem baj, nincs evés. Ha mosolyogni mertél a másik munkatársadra, mehettél elbeszélgetésre. Mindenki spionfióka volt és egymást köpdösték be a kirendeltség-vezetőnél.

A 2f egy nap 30db telefonhívást volt hajlandó kifizetni 55 Ft hívásonkénti bérért. Telefonálhattál 60-at is, de akkor csak a felét fizették ki, ez egy héten 150 hívás, 8250 forint hetente. Későbbiekben ez az összeg emelkedett volna 77 forint per hívásra, hát nem jutottam el odáig. A napi 30 hívásból 4db "érdeklődő" embert kellett találnod, akit másnap vissza kellett hívni és
a képzés iránti motivációjában megerősíteni. Én hőbörögtem, hogy egy szellemi fogyatékos kissrác, akinek szülei rokkantnyugdíjasok nem feltétlen tudna kiperkállni fél milkát az iskolának mert a beszélgetés során kiderült enni nincs mit nekik és az áramot is kikötötték náluk. Főnökség viszont bólintott, igenis erőltessem rájuk! De ez csak egy példa a sok közül.

Ha egy érdeklődő úgy dönt, beiratkozik az neked 5000 forintot jelent tisztán. Itt térnék ki a hirdetésben otthonról is végezhető címszóra. Mint betanítási héten rá mertem kérdezni erre, hogy hogy is működhet ez a fajta dolog azt az elszomorító választ kaptam, hogy dolgozhatsz otthonról persze, de akkor a hívásonkénti bért nem tudjuk kifizetni csak, ha utánad beiratkoznak, ja és a telefonszámlámat sem tudják állni, hiába kérek részletező számlát
és bizonyítom be listáról, hogy tényleg beszéltem az adott emberekkel.

A vége igazából az lett, hogy közel másfél hónapnyi, munka után elbocsátást nyertem,

JESSZ! Tudtam, hogy lesz pár beiratkozóm ezért számítottam egy minimum minimálbérnyi összegre, ehhez képest, 24 ezer forinttal szúrták ki a szemem, hivatkozván a könyvelői díjra. És az utolsó héten a beiratkozóim utáni pénzt sem én kaptam meg...érdekes.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2010.11.11. 18:06:32

Aki ilyen helyre megy pedig tudja, hogy mi az, az meg is erdemli.
Ha valaki azzal keres meg, hogy
1. otthonrol vegezheto
2. reszidos, flexibilis
3. jo kommunikacios keszseg
4. .. de ezen kivul semmit nem tudsz meg a "munkarol",

annak ott vege van, ott ugynokoskodni kell de legalabbis masokat basztatni. Innen felejtos.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.11. 18:17:40

És 20évvel a rendszerváltás után még mindig élnek ezek a cégek
Nem értem, a felnövö nemzedéknek a szülei nem mondják el hogy miez?

Meóztam külsősként, karbantartó 1000mesterként, hasonló cégnek
Ment a duma telefonon meg az utcán is kapkodták azembereket fotómodellnek/statisztának
Aki bejött, elbeszélgetés után visszahivták "ön nyert bekerült a 10/20 kiválasztottba"
Innen már dőlt a lé a delikvenstöl, csakhogy világhirű szinészlegyen, vagy a gyereke az ország legszeb babája legyen
Marketing kérdése az egész
Nem kárhoztatom a céget, jó pénzes melókat kaptam tőlük, ami a sok pancser nélkül nem lett volna

cicmen (törölt) 2010.11.11. 19:05:31

@horex: vagy a gyereke az ország legszeb babája legyen
Marketing kérdése az egész

Túrót!
Ha nem mostad meg előtte a répát, hiába fizetsz később a promóciós cégnek!

cicmen (törölt) 2010.11.11. 19:05:31

@horex: vagy a gyereke az ország legszeb babája legyen
Marketing kérdése az egész

Túrót!
Ha nem mostad meg előtte a répát, hiába fizetsz később a promóciós cégnek!

Dr. Körömlakk ® 2010.11.11. 19:06:35

@atpijkamo: nemsemmivel, csak van egy kis üldözésim néha...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.11. 19:07:23

Jóvan, ha senki nem beszélget velem, akkor domolykózzatok csak tovább, én megyek Edéhez vitorlázni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.11. 19:09:38

tegnap Mary elefantot hajtogatott a boxer alsombol, ugy hogy rajtam volt

telemarketingessel meg nem allunk szoba
mar joapam is megmondta gyerekkoromba, hogy idegenekkel ne alljak szoba

cicmen (törölt) 2010.11.11. 19:12:55

@atpijkamo: csubakkára válaszolnék.
Én mindig cserélem a benzinszűrőt és mégis lebuktam már párszor! Az ember nem tarthat tökéletes rendet maga körül, mert akkor nem lesz ideje megcsalni a feleségét! ( Ez régi történet, azóta megváltoztam!)
(nincs feleségem)

cicmen (törölt) 2010.11.11. 19:12:56

@atpijkamo: csubakkára válaszolnék.
Én mindig cserélem a benzinszűrőt és mégis lebuktam már párszor! Az ember nem tarthat tökéletes rendet maga körül, mert akkor nem lesz ideje megcsalni a feleségét! ( Ez régi történet, azóta megváltoztam!)
(nincs feleségem)

cicmen (törölt) 2010.11.11. 19:18:28

@hagyma: tegnap Mary elefantot hajtogatott a boxer alsombol, ugy hogy rajtam volt
Én csak lehúzom a sliccem és kiveszem a bohócot, odateszem a tenyerem két oldalra és kész is az elefánt! Te meg Maryt használsz?

kvadrillio 2010.11.11. 19:31:46

hmmm....ez az állás már a rencerváltozás "vörösiszap-hozadéka"........ügynök....meg ügynök meg ügynök.....brrrr....

ezelőtt-azelőtt csak nyugati filmekben láttunk szendvics-emberkéket is.....most meg itt járkálnak közöttünk.....

kirby a parancsnok 2010.11.11. 19:55:34

Gusztustalan, okádék világot élünk, hogy értelmes embereknek ilyen mocskot kell végezniük, ami nem is rendes munka... Az ilyenek vezetői ott rohadjanak el ahol vannak

igazságos 2010.11.11. 20:01:04

@hagyma: Neked volt gyerekszobád, úgy látszik. Alapigazságot mondtál, kivételesen.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.11.11. 20:08:22

Tukmál te állat!!!
Valszeg még teleizének se vagy jó mert nem tucc magyarul...ejh

cicmen (törölt) 2010.11.11. 20:20:17

@igazságos: Tanga
Mekkora?
Pingpongasztal?
Teniszpálya nagyságú?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.11.11. 20:29:54

istenkém, mekkora egy kamukéró sztori. és még annak is szar.

cicmen (törölt) 2010.11.11. 20:34:12

@atpijkamo: Csak annyi, hogy okultam. Ha elmesélném akkor vagy az lenne, hogy hazudok, vagy hogy hülye vagyok. ( utóbbiban lehet valami) Ha a tanulságra vagy kíváncsi akkor a maradi felfogás szokott bejönni, légy megbízható és akkor nem csalódsz. H a mégis, akkor gyorsan cserélj! (tárat!)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.11.11. 20:34:46

mármint hogy egy épeszű ember egy percnél többet szopjon önkéntesen egy ilyen jellegű cégnél.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.11. 20:44:21

@cicmen: "Ha elmesélném akkor vagy az lenne, hogy hazudok, vagy hogy hülye vagyok."

Most előttünk szégyellősködsz? Küldd az offer.blog.hu-ba, ha nem akarod, hogy hármunknál többen olvassák. Nem fogunk ekézni.

Na, szóval írjál, mert itt nagyon kifogytunk a témából. Nem tudsz olyat írni, hogy ne érdekeljen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.11. 20:46:13

@Dr. Körömlakk ®: "van egy kis üldözésim néha"

Ja, ja. Azt tudod, hogy attól még elkaphatnak?!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.11. 20:50:23

@atpijkamo: Ezt most zokon vettem. Mondjuk attól még igazad van.

Xezs 2010.11.11. 21:08:33

Egy valamire való termék eladja önmagát, nem kell telefonon tukmálni. Amit tukmálni kell, az egy értéktelen szar.

igazságos 2010.11.11. 21:11:18

@Xezs: egy értéktelen szar, de horribilis áron. Amit rendes boltban megvehetsz negyedáron. Vágod, hol itt az üzlet? Ha csak egy balekot is sikerül bepalizni, már pedig mindig van valaki, már megéri.

@cicmen: nem is, csak ugrattalak. Tundrabugyi. :D

igazságos 2010.11.11. 21:13:07

@cicmen: perverz állat ne legyél, akkor bojkottállak, és nem kívánom senkinek, hogy megtudja, mit jelent az. :)

tuono 2010.11.11. 21:16:38

Ha a telefonban is ilyen értelmes magyarsággal beszéltél, akkor nem vettem volna tőled én sem semmit. Magyar tanfolyamuk nem volt esetleg? Lehet ott beszámítják az elmaradt béredet...

cicmen (törölt) 2010.11.11. 21:19:17

@igazságos: Egy randi után esetleg te tudnád meg, milyen amikor perverz állatot játszok! De annak azért vannak feltételei. ( a tundrabugyi lehúzás foggal a specialitásom)

Darth Revan 2010.11.11. 21:20:29

Vagy 10 eve jelentkeztem telefonos ugyfelszolgalatos melora. Az allasinterjun elmondtak, hogy a Reader's Digest magazin ugyfelszolgalatarol lenne szo.

Az elso nap kiderult, hogy errol szo sincs. Bar valoban a ceg latta el a RD ugyfelszolgalatat is, de a ceg telefonos marketinggel is foglalkozik es engem erre vettek fel.

Persze ott hagytam oket, ilyen szemet mocsok cegnel az ember nem dolgozik.

cicmen (törölt) 2010.11.11. 21:21:08

@igazságos: bojkottállak, és nem kívánom senkinek, hogy megtudja, mit jelent az. :)
Kenőcs nélkül ne bojkottálj?

cicmen (törölt) 2010.11.11. 21:25:43

@atpijkamo: Ja, ja. Azt tudod, hogy attól még elkaphatnak?!
Hátulról mellbe, korsóval fejbe!
(Bocs, csak egy katonai szakkifejezés!)

cicmen (törölt) 2010.11.11. 21:33:27

@enamel: Csak tornáztatom Ludmilládat!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.11. 21:36:07

@cicmen: Jóvan. De rendeltetésszerűen használni ám. Még elrontod itt nekem.. aztán mi a fenét csináljunk vele? Mondjuk mellszobornak nem lenne rossz...

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2010.11.11. 21:38:36

tukmál, te primitív.

úgy látom jó helyen voltál ennél a telemarketinges fosnál.

cicmen (törölt) 2010.11.11. 21:42:14

@P.: tukmál, te primitív.
vagy tutmál te prititív!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.11. 21:43:17

@cicmen: Hát eddig csak bikiniben láttam, az nem nyújtott teljes körű tájékoztatást... nagynak nagy.

igazságos 2010.11.11. 21:44:16

@enamel: Ugye? Ravasz ez a cicmen. Azt hiszi, hogy sikerül engem bepaliznia, de közlöm, hogy átlátok a mesterkedésein. Kevés ő még hozzám. :) De ő nem kapott, így nem tudhatja. Büntetésben van, nem kaphat képet. Rossz cicus.

cicmen (törölt) 2010.11.11. 21:44:50

@enamel: 30 perce eltünt! Biztosan bugyit mos holnapra! Ha a csajom lenne én mosnám neki!

lOc (a pasztafáriánus) 2010.11.11. 22:02:08

tutmáltál?
Szerintem a szó amit keresel: tukmálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.11. 22:15:33

Az a baj, hogy nem nagyon van olyan vétség a postban, ami miatt úgy rendesen fel lehetne nyomni a 2f-t.
Tudják ezek, hogy meddig lehet feszíteni :(

Rohadtak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.11. 22:18:35

@ColT: Jah kérlek, a telemarketing egy szakma. :)
Sok egyéb máshoz hasonlóan ugye.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.11.11. 22:49:20

Há-há-há, én meg tanítottam vagy 4 évig a 2F-nél, ritka paraszt társaság.

Ja, meg egy-két dolog nagyon nem törvényes, lógnak is nekem vagy 20 rugóval, azt még behajtom rajtuk "Mityu-módszerrel".. :)

megmondomdom 2010.11.11. 22:51:13

Tényleg szörnyű munkakör lehet. Néha megsajnálom őket, mikor telefonálnak, de engem nem érdekelnek az ajánlataik. Annyira lehet érezni a hangjukban a csalódottságot, de az ember nem vállalhatja fel mindenki problémáját.Az ilyen cégek tulajdonosai és vezetői meg utolsó patkányok. Azért el lehet képzelni, hogy mennyi kreativitás, intelligencia, szakmai tudás kell ahhoz, hogy végezhessék munkájukat...

don_kartács 2010.11.11. 22:51:38

Háhh..attól, hogy tutmál vagy tukmál, érted a lényeget szerintem. Nem ezen van a lényeg. Akkor vitázhatnánk olyanokon, hogy fregoli vagy fregori.

Mondjuk ez a lényegen nem változtat :D...a 2f egy rakás fos. Sajnos ezek alapján tényleg nem perelhető.

@Róka-Rudi: Neked hogyan sikerült?

2010.11.11. 23:04:40

Már sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy elmegyek poénból egy ilyen helyre az összes szabályt áthágni, hogy ne csak az átbaszott munkaerőnek legyen kellemetlen, hanem a munkáltatónak is. Persze sosem valósult meg. Egyébként elképzelni nem tudom, hogyan gondolhatják komolyan emberek ezt a fajta tevékenységet. Tudom hogy amikor éhezik a család, mindent kétszer át kell gondolni, de annyi önbecsülésnek kell lennie az embernek, hogy minden szart ne toljanak már le a torkán... másfél hónap egy ilyen helyen. Se kaja se pia, 55 forint per call. Anyjuk picsáját.

2010.11.11. 23:13:16

@tuono: Vétett egy hibát oszt ezen lovagolsz. Imádom, hogy minden egyes ilyen poszt önjelölt grécsi tanárurak nyelvészkedésébe fullad.

2010.11.11. 23:16:48

@horex: "Nem kárhoztatom a céget, jó pénzes melókat kaptam tőlük, ami a sok pancser nélkül nem lett volna"

Bizonyos életkorig jót röhög az ember azon, hogy mennyi hiszékeny hülyét lehet bepalizni. Nekem harmadik ixen túl már hányingerem van, hogy az egész országot a hazugság és átbaszás hajtja, még atomi szinten is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.11. 23:23:00

@Jankove: jajj 4 oran at nem zabalhatott
aztaqrwa
ul es telefonal 4 orat
aztaqrwa de megerolteto
es csodalkozik hogy nem lesz belole milliomos
fos melo fos penzert
vagyis munkanak nem neveznem

2010.11.11. 23:32:31

@hagyma: Aki egész nap tesped a gép előtt, és 12 órát wowozik annak biztosan sétagalopp 4 óra telefon. Legtöbb embernek igazi büntetés.
Akit anyuapu kft pénzel annak fos meló, akit vár egy éhező család, annak egy ilyen szar meló is valami. Minden nézőpont kérdése. Csak kéne némi objektivitás. Ez az ami a legtöbb magyar elkényelmesedett sznob büdösbunkóból hiányzik.

don_kartács 2010.11.11. 23:42:42

@hagyma: Olvashatnád, hogy 6 óra volt az a 4 óra sokszor...nyilván minden a hozzáállás kérdése, de nem tudom, hogy menne akármelyikünknek, nap mint nap, hogy árgus szemek figyelnek és szarni sem mehetsz ki. Ha pedig másodállásként vállalod, hogy ne dögölj éhen a gyerekeiddel együtt és van fél órád odaérni de még egyél is, nem hinném, hogy vigyorogva végig csinálnád...mert nekem biztos nem menne.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.11. 23:51:10

@Jankove: "Vétett egy hibát"

Egy hibát találtál? Jó neked, hogy a többi nem zavar.

Végeredményben összefüggő és érthető írás, láttunk már rosszabbat is. Iskolai fogalmazásként talán kapna egy kegyelem kettest.

don_kartács 2010.11.12. 00:09:49

@atpijkamo: Ha zavaró akkor minek olvasod?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.12. 00:14:58

@atpijkamo: Jólvan na, visszaszívom. De te kezdted.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.12. 00:38:06

@Jankove: @don_kartács: joj jo ssracok en enm nezem le ezt a munkat
felre ertes ne essek
csak a faterom 30 evig a gyarban huzta, jo idomszeresz volt, nem szalagon, d e melozott
nagyapam paraszt volt maklaron
kukorica buza allatok
amyosm, az elso az egri gohangyarban dolgozott 3 muszajban szalagon 30 evig]]]]]
mondjuk en sem ijedek meg a melotol, mar gimnazistakent ujsagot hordtam hajnalban telen-myaron
szoval ez a fajta nyafogas nem tud meghatni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.12. 00:51:37

amugy meg hanyszor nem ettem egesz nap
na bumm
penyek:)
6 orat eves nelkul
muhhaha
fel ora utazas alatt lehet zabalni is aki ehes
ezert jo az automata kocsi
lecet

Chocho89 · http://pcguru.hu 2010.11.12. 00:52:19

Egyszer jelentkeztem hozzájuk egy állásra, de már az elbeszélgetéskor is gyanúsak voltak. Aztán kiderült, hogy egy barátom testvére járt hozzájuk, és hogy egy rakás szar az egész. Bár az első beszélgetéskor kértek, hogy menjek vissza másnap, felhívtam őket, hogy ne is várjanak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.12. 01:11:19

ha van itt egy gyar 3-4 merfoldre
cd-dvd-ket kell csomagolni
7 dollar orankent
ha qrwa jo vagy jon ra teljesitmeny, szinte lehetetlen, csak 1 ev utan
munkaido H-K-Sz 6pm-6am-ig
kovetkezo heten V-H-K -Sz 6 pm - 6 am
kajaido ejfelkor
elotte 10-kor es utan 3-kor 15 perc
es jonapot
en voltam ebben a gyarban, nem meloni de ez mindegy
szar lehet telemarketingesnek is lenni, de a munka nem ott kezdodik

Megdobbent 2010.11.12. 01:55:07

Ragyujtok akkor vegulis, bar ehetnek is. Na majd utana. Egyebkent gazella tultenges van?

eppur si muove 2010.11.12. 08:14:09

Üdv
talán vmelyik filmben volt, hogy a telemarketinges felhívja az áldozatát, az meg rövid beszélgetés után megkérdi, hogy magas épületben dolgozik-e?
A telemarketinges meglepetten válaszol, hogy igen.
Pasi kérdi, és milyen magas? TM-es mondja 10 emelet
Pasi: Na, akkor menjen fel a tetejére, és ugorjon le, vagy keressen egy NÓÓÓRMÁLIS munkát...

Én is sajnálom őket, de akkor se basztassanak a szarukkal, az én időm is pénz..

pazola 2010.11.12. 08:27:47

Engem mar tobbszor hivtak, a legutobbinal izgalmas, hosszu-hosszu parbeszed utan mondtam, hogy nem baj, ha nem mondjak meg, mennyibe kerul a tanfolyam, hivjon vissza az illetekes. Mivel NINCS ilyen illetekes, de van szemelyes lehetoseg, es ott megmondjak, mondtam, hogy oke, szivesen elmegyek, ha kifizetik az orankenti 10.000.- forintomat. Azt mondtak, nem fizetnek.

Mondtam, hogy akkor en sem.

pazola 2010.11.12. 08:39:49

@hagyma: akkor most kepzeld el ezt diakmunkaban, csak a HKSZ melle tedd oda a CSPSZ-ot ( esetleg a vasarnapot is ) este hattol reggel hatig, ketszer husz perc szunettel ( nem am harom, az az imperialista nyugat kivaltsaga ).

A munka egyszeru, muanyaggyar, tehat percenkent jon mondjuk 200 kicsi fiok, lesorjazod, egyberakod, dobozolod, leragasztod, felcimkezed, kisdobozok mennek a nagydobozva, leragasztod, felcimkezed, neha meg el is bekazod, ha a raktaros eppen nem er ra.

Ajandek, amikor ehelyett az elromlott gep alatt fekve turkalos rongyokkal torolgeted a kifolyt olajat.

Mindezt orankent 3-4 dollarert.

En voltam ebben a gyarban, es nem kirandulni.

Szar lehet cd-t, dvd-t csomagolni, de a munka nem ott kezdodik.

( ha gondolod, irhatok napi 16 oras munkaidorol is a vetomaguzemben, kezdve a nyari szaritoban levo 50-60 fokrol egesz a teli -20-ban torteno kukoricasepregetesig. De remelem, erted. )

pazola 2010.11.12. 08:46:30

Hagymanak sok szeretettel! :D

www.youtube.com/watch?v=i0bg68gHr2g

( Amerikaban sztar leszek! )

Clearvoyance 2010.11.12. 09:05:43

@eppur si muove:

40 éves szűz.
A pasi nem telemarketinges volt, hanem csak nem tudott csajozni. És a csaj küldte fel a tetőre ugrani.

Clearvoyance 2010.11.12. 09:15:41

@hagyma:
Megyek.
Még így is dupláját fizet kevesebb munkaidőért. :)

TGabi 2010.11.12. 09:58:40

@elmeboy:

Értem. Szóval jól megloptad a munkáltatódat és még antidemokratikusan szapulod is a felekezeti hozzátartozását, mintha Magyarországon nem lenne elég gyökér munkáltató ettől függetlenül is.

Ebből a kommentből is kiderült, hogy a munkáltatók mellett némely gyökér dolgozót sem kell azért félteni.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.11.12. 10:05:29

én következetesen mindig szétszivatom és porig alázom öket. aki az élösködésböl él az szenvedjen, nekem meg baromira feldobja a napom egy-egy ilyen idióta. :)

Mikrobi 2010.11.12. 10:17:28

Ezek a cégek aljasok. Szemetek azokkal is, akik hívnak, meg azokkal is, akiket hívnak.

Agicer 2010.11.12. 10:40:04

@elmeboy:
Remélem nem pécsi voltál, én nem az én pénzemet (mint hirdető) raktad el, mert emiatt majdnem bíróságra mentem, de végül is elfelejtődött a dolog (gondolom rájöttek, hogy ki volt az a f@sz, aki lenyúlta a pénzt és utánanéztek, hogy kinek a pénzét vihette el). Nem 5 ezer forintról volt szó. Úgy volt, hogy odaadtam a pénzt, a hirdetésre a kötéskor, mert akkor ugye jön x% kedvezmény (ahogy az előző 5-6 évben rendszeresen, amíg a normális soproni tulajdonos volt). 2 azaz két év múlva meg jött az adósságbehajtótól a levél, hogy fizessek ki közel 100 ezer ft-t a tőkét a kamatait, meg a behajtás költségeit.
2 év alatt elkeveredtek a papírok, amin aláírás volt, hogy átvette az üzletkötő a pénzt, de az előző üzletkötő is aki még akkor ott volt, tanúsíthatta, hogy nem volt tartozásom, és az utána lévő is, mert eleve NEM kötöttek volna velem újabb 3-4 szerződést, amíg a problémás 2 évvel azelőtti hirdetését nem rendezem (fél éves ciklusban volt szerződéskötés). Úgyhogy ecsém ,jobb ha csendben maradtál volna, mert akkor nem derül ki mekkora tukó is vagy. Egyébként a mostani kiosokos egy nagy ratyi. Nem is terjesztik rendesen, drága is. Szépen tönkretették. Sajnálom, mert a munkáim 90%-a az első 5-6 évben (96-97-ben jelent meg talán?) onnan volt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.12. 12:03:53

@pazola: Hát ha ezt te meg tudod csinálni, akkor csináld egy hónapig, aztán jelentsd be a guinessnek, és kapsz egy millió dolcsit, mint a világ leggyorsabb organikus droidja.

Frucsasz 2010.11.12. 12:25:32

Na, hát én azt reméltem, a posztoló majd jól leírja a belső titkokat. Úgyis, mnit hogy hogy a bánatba szerzitek meg a titkosított telefonszámokat is?

Frucsasz 2010.11.12. 12:28:48

@elmeboy: te most beismered ország-világ előtt, hogy loptál-sikkasztottál? És még büszke is vagy rá?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.12. 13:38:18

@Frucsasz: Meg még korrumpált is! Na de miért ne lenne, ezt hívják sikernek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.12. 15:25:03

@pazola: @Clearvoyance:
hat nagyon szivesen megmutatnam ezt a helyet
2 het mulva huznatok haza

ne csak a bert nzd, itt lakast is kell berelni, nem anyunal lakunk

a 2x 20 percen kivul titu van kajaido is
ha nincs meg kell reklamalni

egyebkent a munka az itt kezdodik nagyon is
lattal Te mar amerikai szalagon dvd-t futni
naugye
es eppen errol beszeltem
a munka nem a telemarketingnel ezdodik

Xezs 2010.11.12. 19:48:59

Jaj most nehogy már versenyt hirdessetek itt nekem hogy melyik meló a legszarabb meg kinek van a legszarabb melója. Alapvetően minden ember különböző és mindenki másban jó, épp ezért nincs olyan szarabb meló meg jó meló, max. valami nem testhezálló valakinek.

Kisokosról meg annyit, hogy olvas egyáltalán manapság még valaki ilyet?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.13. 15:02:24

Csak napi 6órában probája meg valaki

www.youtube.com/watch?v=3KAny-1saS4

Én inkább a nehezebb, de nem unalmas melókat szerettem
Melóztam biztonsági őrségnél is.
Örültem amikor kirugtak egy erős hónap után, pedig télen meleg helyen semmi mást nem kellett/lehetett csinálni, mint monitorokat nézni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.13. 18:51:57

@horex:
hat kb ez megy abban a gyarban is amit emlitettem, csak nem kartyaval
mindig mas dvd, cd
maskeppen kell csomagolni
es akkor 10000 es akkor 4 ember nyomatja
elfogy jon a kovetkezo raklapnorma teljesithetetlen
eves csak 6 ora utan
minimalber
es ez amaerika
es nem csak spanyolok dolgoznak ott, igazi amerikaiak
egy kisebb varosban foleg kepzettseg nelkul nem valogathatsz nagyon
en a konyvem miatt voltam ott 3 napot, de sajnos nem lehetett fotozni
moibitelefont sem lehetett bevinni
kifele elektromos motozas
a cgiszunetnel is, amit mint emlitettem 2x 1 perc 12 ora alatt
es egy 30 perc kajaszunet

epeficam 2010.11.14. 00:29:36

TUKMÁLOD, BAZMEG TUKMÁLOD! ÉRTED?

elmeboy (törölt) 2010.11.14. 16:06:51

@Agicer: Nem a pécsi lapnál voltam, de a regionális főnökség igen.
Mint írtam, a hirdetőknek nem okoztam kárt: minden megrendelést leadtam, azok pedig egytől-egyig meg is jelentek.
A sztorit nem büszkeségből meséltem el - ők az én zsebemből vettek ki félmilliót, én meg az övékéből annak az ötödét.
Ha nem is mentség, de kevésbé voltam becsületes, mint ők. Ha csak pampogok, kirúgtak volna fizetés nélkül. Lett volna egyéb ötleted?

CID 2010.11.14. 16:10:45

Gratula a sok szerencsétlennek. Lehet nem bölcsészként, vagy informatikusként dolgozott az emberke, de legalább dolgozott. Az meg a lőtéri kutyát sem érdekli, hogy itt egy két szerencsés nem szereti a telemarketinges emberkéket.

Agicer 2010.11.14. 22:02:08

@elmeboy: Nem is azzal volt baj, hogy megjelent-e vagy nem, de rajtam próbálták behajtani azt a pénzt, amit lenyúltak.
Amolyan bepróbálkozás lehetett 2 év után és majdnem meg is vezettek, csak épp kértem, hogy küldjék már el a dokumentumokat, a belső használatú megrendelőt(!), fizetési felszólításokat stb.stb. És itt már el is akadtak az üggyel. Jött a duma, hogy az iroda Pesten ahol a papírok vannak, be van zárva, nincs ember ott, mert költözés alatt vannak, meg aztán hogy kamionon van, megy Kecskemétre, pakolás alatt ... De biztos volt olyan, aki simán kifizette még egyszer... Szóval akkor kit is károsítottál meg??
Közvetlenül a céget, de közvetve jó pár jóhiszemű hirdetőt. Hidd el, ha jól ment volna a taliga akkor amikor bekérték a pénzt, nagyon nem néztem volna utána, hogy most mi a helyzet, de épp akkor nagyon hiányzott volna az a 80-90 ezer forint és felforgattam érte a lakást, és felhívtam 2 üzletkötőt is, hogy megerősítsenek abban, hogy ez egy kicsit büdös. Igen én voltam a hülye, hogy nem tartom meg a papírokat, de a fene gondolta volna, hogy 7-8 év üzleti kapcsolat után ez történhet... Ez amolyan saját kárán... Azóta még felkutattam és páncélszekrényben tartom egy 2002-ben lejárt mobil lízing 100-ft-os maradványérték befizetést igazoló csekk véget is...

bribek 2010.11.15. 12:17:43

Dolgoztam a 2f-nél. Tapasztalatnak jó. Ha eddig nem találtál olyan munkát és embereket, amit-akiket utálhatsz, jelentkezz hozzájuk. 2 éves garanciát is biztosítanak erre =DD

pazola 2010.11.15. 17:07:59

@enamel: olyanokkal dolgoztam egyutt, akik ezt evek, evtizedek ota csinaljak.

Ugy, mint en, csak sokkal, de sokkal gyorsabban.

pazola 2010.11.15. 17:11:06

@hagyma: " a 2x 20 percen kivul titu van kajaido is ha nincs meg kell reklamalni"

Ja, te tenyleg tudod, milyen lehet.. reklamalni.. aztan holnap mar nem kell jonnod. Jaj, milyen konnyu okosnak lenni a nágy Ámerikából!

Leirom megegyszer, hogy megertsd: 12 oras muszak alatt van 2x20 perc szuneted. Nincs cigi. Nincs kaja. Nincs szaras. Nincs ivas.

Ennel jobban nem tudom neked megfogalmazni, ne haragudj..

Xezs 2010.11.15. 20:33:11

@CID: Mondjuk az ilyen szar melóhelyeket pont a bölcsészek szokták betölteni, nem értem miért emeled ki őket.

proprorporporpo 2010.12.11. 23:38:03

amúgy nem a legszarabb munka, énis próbáltam pár éve, lehet szerencsém volt... de engem szeretett a főnök, nem baszogatott... akkor ettem amikor akartam, 4 órában jártam de akkor jártam be amikor akartam(a 4 órának meg kellett lennie, meg persze az eredménynek), nem kerestem sokat, de jutalékkal megkerestem annyit amennyit sok ismerősöm főállásban.(kb minimálbér, néha kicsit kevesebb, de volt hogy több is)

Fontos megjegyezni hogy nem fizikai meg álló munkáról volt szó, amit már végeztem korábban is és engem az 8 órában sokkal jobban leterhelt, mint 4 órát beszélgetni az emberekkel.

Igazából azért hagytam ott mert már untam egy félév után, monotonná vált, és egyre több rosszat hallottam az oktatásról is... a telefonosokkal szerintem realtive korrektek voltak(az a helyzet hogy más telemarketing általában rosszabb)

de aki azthiszi hogy ez a világ legrosszabb munkája az hülye, igazából nagyon sok rosszabb és fárasztóbb alulfizetett munka van, gyárral példálózni jelen esetben a legnagyobb faszság... gyárban dolgozni ennél ezerszer szarabb:)

csak_én_ 2010.12.15. 10:53:05

Én is dolgoztam ennél az "iskolánál".
Én 3 órás munkára jelentkeztem még 2009-ben, hétfőtől péntekig, hétvége nincs!
Aztán jött a felajánlás a vezetőségtől: ha nem megy 3 órában, gyere 4-ben, vonalat biztosítunk... Ha 4 órában nincs eredmény, gyere 5-ben... Ha heti 5 napot jössz 5 órában és nincs eredményed tudsz jönni szombaton is, hogy pótold, legyen eredmény...
Aztán már jött az, hogy kell jönnöd szombaton, mert nincs eredmény...
Csak pozitív dolgokról volt szabad beszélni a többiek előtt, nem rombolhattad azzal a morált, hogy "nem megy, bunkók az emberek, nem veszik fel, megint elküldött a pics*ba egy nyugdíjas..."
Direkt diákokat kerestek, mert az ő szemüket ki lehetett szúrni a bruttó 51 ezer forintos alappal, meg a 3 hónap alatt 7000 forintra nőtt beiratkozói jutalékkal... De mivel diák vagy, vizsgáid is vannak... Mikor pótolod, ha nem jössz a vizsgád miatt? Mert szabit azt nem vehettél ki, ugyanis hivatalosan nem volt, mert megbízási szerződéssel dolgoztatnak, amit hónapról-hónapra íratnak alá veled... Olasz cég, szicíliai maffia módszerekkel. Igen, keresni is lehetett, volt, hogy 80 ezret vittem haza, ami nem volt szar, de volt, hogy csak 30-at, ugyanannyi munkával.
És te vagy a szar, ha az ember leráz a "megerősítő hívásnál", és nem jut ki a "szaktanár" beiratni az embert... Nem ledegradálni szeretnék senkit, de arról nem tehetk, ha egy szalagmunkásnak csak első hallásra tetszik a weblap szerkesztés, aztán beszél a családdal és rájön, hogy soha nem kell neki, amíg él... De a hiba benned van: nem volt elég erős a motívációja...!
Ha taroltál, mert volt olya is, akkor a főnök az égig emelt, de ha szar szériád volt, nem volt cigi szünet, kötelező(!) szombatok jöttek, 5-6 órás munka a beígért 3 óra helyett...

domikita 2012.01.20. 20:30:06

Hát nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem ez is egy szakma. Amit természetesen lehet jól, vagy rosszul csinálni. Elárulom, ha jól utána számolok, immár több mint 6 éve ezt csinálom. Az első cégnél kissé nehezen ment, de aztán új állásba helyezkedtem el. Nos ott hasonlóak, ha nem rosszabbak voltak a körülmények, mint amiről a cikk írója is beszámolt. Viszont kő keményen megtanították a szakmát. A szinte elviselhetetlen körülmények miatt viszont ott hagytam ezt a céget. De azóta is ezen a területen dolgozom. Az utóbbi 5 évben egy speciális területre korlátozódott a tevékenységem, s nyugodt szívvel és lelkiismerettel állítom, hogy senkit nem csapok be, nem húzok be a csőbe. Sőt. Van olyan ügyfelem, aki már hiányol, ha véletlenül a megbeszélt időpontban nem hívom vissza. Mivel eléggé beletanultam ebbe a szakmába, így jól is keresek. Napi 3-4 óra munkával simán megkeresem a 100-120 ezret. Talán épp ezért, a telefon marketinges cégektől sorban kapom a jobbnál-jobb állás ajánlatokat.
süti beállítások módosítása