Tékozló Homár

Az összevissza-fizetőknek sincs E-ON-kedvezmény

2010.11.24. 12:35 | jackyll | komment

Rutinos homáristák már tudják, hogy nem lehet tetszőleges hónapot csekken befizetni. Úgyhogy amikor Tsimike papája februárban az áprilisi számlát fizette be, hiába volt ugyanaz az összeg, "számlatartozásával" kizárta magát a most futó kedvezményből:

Olvastam a Halál után nincs E-ON-kedvezmény posztot, és gondoltam miért is ne, regisztrálok én is, hátha. Hát mint kiderült hiába. Történt ugyanis hogy édesapám, (aki szerencsére él és virul) február hónap elején belemarkolt a csekkekbe, és annak rendje és módja szerint be is fizette őket a kedves szolgáltatóknak. A probléma márciusban jelentkezett, miután a márciusi csekket is befizette. Tudom nem vagyunk sikeresek hogy csekken fizetünk, de nem is ez a lényeg. Pár napra a befizetés után kaptunk egy felszólító levelet hogy tartozásunk van, amit nem tudtunk mire vélni.

Végül kiderült, hogy apám némileg benézte a dolgokat és februárban az áprilisra szóló csekket fizette be (ami egyébkén majdnem ugyanannyi mint a februári összeg) A rendszer kiakadt, mi megkaptuk a felszólítást, és még márciusban kifizettük az "elmaradt" összeget, nehogy még nagyobb baj és késedelmi kamat legyen a vége. Áprilisban meg értelem szerűen nem volt csekkünk amit befizessünk.

Ezek után nem voltam annyira meglepve, hogy az E-ON rendszere jogosulatlannak tart, de gondoltam írok nekik hogy az rendben van hogy volt egy ilyen tévedés, de arról szó sem volt hogy nem fizettünk, vagy el akartuk volna sunnyogni. Fizettünk mi mint a katonatiszt, csak rosszkor, ráadásul volt úgy hogy két hónapnyit majdnem egyszerre. Én naiv! Ma megérkezett a válasz, melyben leírták a nyilvánvalót, és hogy ennek ellenére akkor sem vagyunk jogosultak, mert ugye egy számlát nem fizettünk be pontosan a határidőn belül. Szerintetek jár nekik a baccpapucs?

Előre is köszi ha kiteszitek. Mellékelem az e-on oldala szerinti számlatörténetünket melyben látható hogy igyekszünk pontosan fizetni (az akcióban hirdetett 8 napba mindig belefértünk, kivéve ugye azt a fránya februárt), és a reklamációra kapott pofoncsapást, akarom mondani válaszlevelet...

Maradok tisztelettel:
tsimike

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.24. 12:39:56

Időhurokba került egy hónappal előbbre, hogy megvolt már a következő havi csekk?

Űrhajós 2010.11.24. 12:41:29

hát gyerekem elég nagy lúzer aki 2010-ben csekkezik!

vállalja akkor a következményeket is.

England win The Ashes! 2010.11.24. 12:42:05

Ó, a bürokrácia útvesztői.

bobsys 2010.11.24. 12:42:07

Teljesen igaza van az E-ONnak. A kedvezmeny feltetele, hogy ne legyen szamlatartozas. Volt. Kedvezmeny nem jar. Eleg egyszeru. A kedves papa szurta el.

Eric_Cartman 2010.11.24. 12:45:51

ezért nem kell időben fizetni.

É2I 2010.11.24. 12:54:26

Ilyen fasza rendszer az SAP, ez van.

Mylady 2010.11.24. 13:09:21

Ez megint egy olyan dolog, ami pici rugalmassággal kezelhető. De hát nyilván az eonnál ülő droidok csak a bemagolt sablon mentén képesek gondolkodni.

TH 2010.11.24. 13:14:44

@bobsys: szerinted az számít, hogy kifizeti az aktuális tartozás összegét, vagy hogy az összeg mellett melyik számlaszám szerepel?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.24. 13:25:27

Mi az, hogy ügyfélkapcsolati versenypiaci TR?

Egyéves Önkéntes 2010.11.24. 13:37:33

@atpijkamo: hármassával küldik.
aki nem proxyn keresztül utal, az bizony benézheti.

bobsys 2010.11.24. 13:38:33

@TH: Az, hogy tartozasa van mar eleve kizaro ok. Ha csekkezik akkor lenyeges, hogy melyiket fizeti be, ugy van konyvelve. De meg ha nem is nezne a rendszer a csekkek sorrendjet akkor is ideznem "ami egyébkén majdnem ugyanannyi mint a februári összeg". Tehat akkor is tartozasa van.
UPC-nel peldaul nem nezik a sorszamot, megjon a csekk, utalok. Ha kevesebbett utalok, tartozasom lesz. Egyszeru ez.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.24. 14:02:15

Punnyad a homár.
Vagy döfönyéznek a kollégák.

Sokorai_Atala 2010.11.24. 14:12:15

Jobb helyeken úgy hívják, hogy folyószámla egyenleg. Na ebből kell kiderülni, hogy túlfizetés vagy tartozás van. Ha a következő havi számla kisebb volt sajnos az egyenleg átment negatívba és ezért minősíti tartozónak a kedves fogyasztót. Ha az több lett volna, az én mesém is tovább tartott volna:)

Der Beste 2010.11.24. 14:18:47

A posztoló a hibás.
Pontosabban az apukája.

Koholmány 2010.11.24. 14:29:07

mi az a csekk? az a sárga valami amivel a nyuggerek a postán állnak?

movhu 2010.11.24. 14:35:37

Bezzeg a "védendő", de egyébként a számla fizetésére magasról *****ró ügyfélnek felét elengedik...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.24. 14:49:38

Annak az apukája hibázott, aki a monopolszolgáltatóknál alkalmazott átalánydíjas fizetési rendszer részleteit kidolgozta. Nem azzal, hogy kiverte a gumicsizmájára, hanem azzal, hogy a rendszer megalkotójának az anyját seggbe rúgta vele.

Egyéves Önkéntes 2010.11.24. 14:54:03

@movhu: amit meg nem engednek el, azt befizetjük mi

Amúgy már a múltkor is felmerült bennem, (ugyanis a cégünk most kapja a szabadpiaci áramajánlatokat 17 ft/Kwh körüli áron), hogy nem-e arról van-e itt szó, hogy az EOn ezzel a trükkel fogja ott még egy évig a fogyasztókat magánál?

tsimike 2010.11.24. 15:03:35

első: Köszi hogy kikerült!

második: ezen túlmenően mondtam apámnak hogy jobban figyeljen, de egy kis rugalmasság jól esett volna, főleg mert így kénytelenek voltunk egy hónapban 2 számlát befizetni.

Sokorai_Atala 2010.11.24. 15:09:19

@tsimike: javaslom a fogyasztás alapon történő fizetést, kemény küzdelmem volt az ELMÜ-vel, de megharcoltam (azaz ki), hogy hagyjanak már az átalányos nekem nagyon jó ötleteikkel. Egyszerre tuti egy csekk van otthon. Ráadásul interneten le tudod Te is adni az óraállást, ha édesapád nem használja (mármint a netet)
Tehát nem kell telefonálgatni, levelezni stb.

tsimike 2010.11.24. 15:20:46

@Sokorai_Atala: visszanézve a számlatörténetet ez a felcserélés mindössze egyszer fordult elő, szívás hogy pont ennél az akciónál. Ami bosszant hogy a két számla között ahogy írtam volt különbség (kb 300 Ft), de ők meg használhatták a pénzünket egy hónapig (márciusban). Válaszukban leírták a nyilvánvalót: a februári számlát márciusban rendeztük. De azt nem vették figyelembe hogy az áprilisi fizetési határidejű februárban teljesült. Mind1 szerencsére nem halunk éhen, mert nem kaptuk meg ezt a kedvezményt, és már én is jeleztem apámnak hogy ha már regisztráltunk az oldalra akkor küldjük inkább azon keresztül az óraállást és havonta fizessünk. Csak hát nehéz rávenni őt az ilyen dolgokra.

movhu 2010.11.24. 15:21:40

@EÖ: Mivel ismerem a szabadpiaci árakat, azért nekem is átvillant ez az agyamon, de pillanatok alatt elvetettem. Ugyanis egyrészt a szállító közeg továbbra is rárakja a maga részét, másrészt meg ez ugyanolyan piac, mint a mobil. Ott sincs igaz verseny. Nézd meg a T csoport is ad már áramot, de a valóságban ők is csak filléres kedvezményt adnak.

Sokorai_Atala 2010.11.24. 15:45:11

@tsimike: ok, csak egy ötlet, tudom nehezen állnak rá a szülők, mert engem is azzal próbáltak etetni , hogy a lakók több mint 80 %-a az átalányt választotta (sok a nyugdíjas a házban). Mondtam, igen, de ehhez mi közöm:)
Sajnos azt kihasználták, hogy egyszer elkevertétek.

kisiboly80 2010.11.24. 15:49:24

Van, hogy "rendes" ember is kiejt a rendszert, hiszen egyszerűen nincsen akkora apparátus ami ekkora ügyfélkörrel egyesével elbír. Azért ez megérthető.
Szomorú, ha éppen mi vagyunk a szenvedő alanyok.

potter.potter 2010.11.24. 15:56:22

@kisiboly80: Pont ez jutott nekem is az eszembe. Elképzeltem, ahogy Gizike egyesével végignyálazza sok millió ügyfél számlamúltját. :)

Skin 2010.11.24. 16:24:42

Sün!!: A TR = Területi referens
SZR: szakreferens

Egy normális cégnél vannak referensek, területi referensek, szakreferensek, van hogy koordinátorok, osztályvezetők, igazgatók, és igazgatóság, felügyelő bizottság

Skin 2010.11.24. 16:27:37

@movhu: a Magyar Telekom az E.ON Energiaszolgáltatótól veszi az áramot.

szabobakter_ 2010.11.24. 16:36:19

Biztosan velem van a baj: nem értem, hogy mi itt a nagy sztori. Neked nem jött össze, kár. De sokezer másiknak igen. Ők jövőre 10% kedvezményt kapnak. Ez inkább pozitív. Örülni kellene.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.24. 17:02:35

@Skin: Egy normális cégnél van egy főnök, egy gazdasági, egy szakmai és egy személyügyi helyettessel, néhány szakterületi középvezető és műszakvezető, sok-sok valódi dolgozó, két-három portás és takarító-eljáró, meg egy titkárnő, akit jutalomként néha másoknak meg lehet dugni, nemcsak a főnöknek.
Ha multicég, akkor meg van még Béla, az éjszakai portás is, akinek mindig poros a térde...

gyrgyvrs 2010.11.24. 18:00:07

Nemrég regisztráltam én is, csoportos beszedési megbízás, úgyhogy jár a kedvezmény. Viszont valamelyik oldalon, ahol regisztráltam (?) vagy ahol kértem a kedvezményt, valami robinhood vagy mi volt az url utolsó része...

dr. Aullah 2010.11.24. 18:07:49

Nem tudom volt-e ez már de...
...az a 10% nem is 10%. Ugyanis a 10% az csak az áram árából vonódik le... és AZ EGYÉB KÖLTSÉGEKBŐL MEG NEM. És az egyébköltségek, az majdnem a számla fele. Tehát a 10% az max. csak 5%... rohadt ejon.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.11.24. 18:08:59

nekem sincs e-on kedvezményem. lám lám, még élek.

Mylady 2010.11.24. 19:50:35

@Don Bandi: ne aggódj, el fog múlni

randa eshetőség, de tuti befutó :)

Megdobbent 2010.11.25. 03:51:10

Hat lofasz akkor az eon seggebe surun.

Szaromle mi van a csekken, ha a levelem/kervenyem/mittomenmim beerkezesenek idopontjaban 0 Ft tartozasom van, es havonta egyszer hataridore fizetek, akkor nem rohad meg mondjuk

NAGY TIBOR JÁNOS köcsögszájú*

és

KÖKÉNYESI ERZSÉBET fasztnemlátott*

, amikor ilyen szarral alazza magat? ;)

*: Ez az en szubjektiv meglatasom, minden masra ott a mastercard.

Koala 2010.11.25. 09:47:04

Hasonló eset: Kb 2006-ban két csekk összekeverése ( azonos összeg, csak az egyik 1 hónappal korában, a másik 1 hónappal később fizetve ). Évekig csönd, majd én is regisztráltam az E-ON kedvezményre ( jogosult lettem :-) ). A regisztációnál lehetőséget kínálnak fel különböző információk e-mail-en történő küldésére. Bejelöltem az értesítést a "beérkezett összeg lekönyvelése" pontra, mivel ezt tartom a legnagyobb szemétségnek ( pontosabban azt, hogy én időben fizetek, majd ha "maca" az EON-nál 2 hetet ül a csekk kupacon, késésként jelentkezhet, mivel "nem volt bekönyvelve..." ). A lényeg: az értesítésből kiderült, hogy van kb 500 Ft tartozásom. Hogy miért ? Még 2006-ból, mondván, hogy akkor levelet küldtek ( azóta persze ez az összeg sehol sem jelent meg - minden számla a mai napig időben befizetve ...). Szóval most fizessek 500 Ft-ot ...vagy, megírva ezt a kommentet én is számlázzak 500 Ft-ot és egálban vagyunk ?
Esetleg komment EON beépített-től ?

lukit 2010.11.25. 10:54:17

Amúgy nem kell összefosnunk magunkat ettől a 10%-tól, mert az csak 5,9%. Kb a feléből engednek 10%-ot.

Caprica99 2010.11.25. 14:32:09

@bobsys: de miért is volt tartozás?
Mert februárban az "április" feliratú csekket fizette be és a droidok nem a befizetés tényét nyugtázták, hanem belekötöttek?

Deviáns 2010.11.25. 16:47:25

Hát, a kedvezményt én sem kaptam meg. Valamiért régen egyszer csak elkezdték 31-én/1-én levonni az összeget már pár éve (kb 4000Ft/Hó). Azért néha előfordul, hogy elfogy a zsé hónap végére...
Júniusban nem tudták levonni, nekem meg nem tűnt fel a havi kb 80 000Ft-nyi csoportos beszedés mellett. Novemberben küldtek az elmaradásról csekket. Netbankon el is utaltam aznap ;-)
Ma már tudom, miért vonják 31-én. Lehet rendelkezni, hogy a hónap melyik időszakában vonják (3 időtartam), illetve a számla kiállításakor. Na engem rendelkezés híján ide soroltak. Át is tetetem hónap közepére.

Xezs 2010.11.25. 19:50:16

Látom itt többen nem értik az SAP működését. Az a lényeg, hogy akármelyik csekket is fizeted be, a befizetett összeg mindig a LEGKORÁBBI keltezésű számlába íródik jóvá.

Jelen esetben a februári számlába íródott jóvá az áprilisi csekk.

A probléma azonban 100% hogy az volt, hogy a februári számla pár száz (esetleg ezer) Ft-tal NAGYOBB összegről szólt, mint az áprilisi.

Így a csekk befizetése után még mindig fennmaradt pár száz forintnyi tartozás.

Tehát ha megkérdezzük: volt az ügyfélnek határidőn túli befizetése? Volt. Érdekel valakit, hogy ez pár száz Forint volt csupán? Nem, a kutyát sem.

Ilyen egyszerű.

Elemir 2010.11.26. 10:30:59

@Xezs: Tévedsz, menj vissza okulni. célzott kiegyenlítés van, ajánlom a folyószámla oktatási anyagot, illetve szakmaiságot nem tennék be fórumba

tsimike 2010.11.26. 12:55:50

@Xezs: Kár ragozni, erről lemaradtunk... Nem fogunk belehalni, de csak hogy értsd az E-on működését, SAP-val vagy anélkül:

Nem az volt a probléma, hogy a két számla között 296 forint eltérés volt (21360 helyett 21064 forint), hanem az hogy nem lett időben befizetve. Egy másik képet amin a számlatörténetet küldtem ez látszik, csak nem tettek ki a szerkesztők. Az más kérdés hogy az áprilisi számla 2010.04.01 helyett 2010.02.03-án lett kiegyenlítve így ennyi erővel azt is mondhatnám hogy azt meg jogtalanul használták 2 hónapig. Miért nem küldték vissza a felszólító levél társaságában ha rosszkor fizettem be?

Xezs 2010.11.26. 15:03:06

@Elemir: Ezek szerint az E-on visszafejlődött. Én emlékszem hogy 5 éve úgy volt hogy mindig a legkorábbi tartozásba könyvelődött bele. Ez pont azért volt jó, mert ha valaki elkeverte a csekkeket, akkor is a "legneccesebb" számla egyenlítődött ki leghamarabb.

Ismerős neked az OpenSGC? Az volt ilyen szarul megcsinálva.

Elemir 2010.11.26. 15:21:03

@Xezs: Nem fejlődött vissza,. csak éppen egy cégnek nem könyvelheted máshova. Ez több, mint 5 éve így van. Igaz az open más volt, de azt hagyjuk

Xezs 2010.11.26. 15:26:01

@Elemir: Egy cégnek lehet. De itt a posztban most magánszemélyekről beszélünk. Akkor nekik még mindig úgy van ahogy én mondtam?

Elemir 2010.11.26. 15:59:35

@Xezs: Nein. Célzott kiegyenlítés van. Főleg azért, mert ha megnézed a csekket, a hivatkozás a számla. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya szerintem. Engem csak az zavar, hogy a beküldőt nem érdekli, hogy bárki visszaélhet az azonosítóival, illetve, hogy nem teljes körű a sztorija szerintem. Erről sajnos nem tudok beszélni.

Elemir 2010.11.26. 16:06:36

@Megdobbent: Kérlek, add meg az adataid, hagy keressünk fel. Megbeszéljük ezt a kérdést.

Elemir 2010.11.26. 16:19:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ha valahol 5-6 ezren dolgoznak, biztos igazad van.... fúúú ecsém

Elemir 2010.11.26. 16:29:05

@Xezs: Amúgy már kíváncsi vagyok, hogy ki vagy. Tuti ismerjük egymást:)

Xezs 2010.11.26. 17:45:20

@Elemir: Nincs kizárva, hogy ismerjük egymást.

Viszont akkor legalább annyiban erősíts meg, hogy 5 éve a lakossági fogyasztóknál úgy volt az elszámolás, hogy a legkorábbi tartozásba könyvelődött bele.

Ez mikor változott meg egyébként? Nekem speciel tetszett az a megoldás, nem értem miért változott meg.

kopaszsop 2010.11.26. 21:23:00

hehe, nekem a havi számláim rendesen fizetve voltak, csak az elszámolószámlával csúsztam pár napot. és mi történt? igeeen, az is beleszámít, tehát nem lettem jogosult. :S

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.27. 06:59:46

@Elemir: Erre írtam:
"Skin 2010.11.24. 16:24:42
Sün!!: A TR = Területi referens
SZR: szakreferens

Egy normális cégnél vannak referensek, területi referensek, szakreferensek, van hogy koordinátorok, osztályvezetők, igazgatók, és igazgatóság, felügyelő bizottság "
Szerintem egy folyamatos üzemű 23-300 fős középvállalkozásnál "egy főnök, egy gazdasági, egy szakmai és egy személyügyi helyettessel, néhány szakterületi középvezető és műszakvezető, sok-sok valódi dolgozó, két-három portás és takarító-eljáró, meg egy titkárnő" nem is olyan sok, főleg, ha az idézett "sportállásos" improduktív tömeghez viszonyítunk. Persze a 2-30 fős mikrovállalkozásoknál nincs ilyen struktúra, de ki mondta, hogy azok "normális cégek"? Ha nem csalással foglalkoznak, legtöbbször annyira önkizsákmányolóak, hogy még a vezető is kénytelen saját magát kielégíteni...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.11.30. 10:59:38

De ha februárban az áprilisit fizették be márciusban meg a februárit, akkor áprilisra maradt a márciusi, nem? Vagy ezt is befizették márciusban? Ez fontos!

Egyéves Önkéntes 2010.11.30. 11:01:41

Az a legszomorúbb az egészben, hogy pont az eon hozza ilyen helyzetbe a fogyasztóit, mert egyszerre kitol 3 számlát.
Aztán csodálkozik, ha valaki rosszat vesz elő a fiókból, mikor megy a postára.

Xezs 2010.11.30. 18:51:23

@EÖ: Szerintem meg a legszomorúbb az, hogy az emberek jó része még mindig ragaszkodik ahhoz az őskőkori sárga fecnihez amit csekknek hívunk.

Zolee_77 2010.12.03. 16:10:05

NEM VOLT az adott esetben számlatartozás, ha az egyenleg nem volt mínuszban, csak ezek a droidok nem tudnak másba belekötni. Nálam is hasonló eset történt. Azt várom, hogy a gázszolgáltatáshoz hasonlóan legyen másik cég ahová lehet váltani, és én leszek az első aki ott hagyja ezt a szemét E-On-t.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.12.04. 01:33:50

Mielőtt újabb poszt jönne róla, jó ha tudjátok, hogy nem a számla teljes összegére vonatkozika 10% kedvezmény, hanem csak egy részére. van ugyanis egy ún. hálózatfenntartási díj ( trafók, elektromos berendezések, stb, azaz a villamos energia háztartásokba eljuttatásának a díja ) , ami mondjuk egy 10000 ft-os számlából 4000 ft. No a maradékra, azaz a 6000-.re vonatkozik, tehát hiába 10000 a számlád, abból kb 600 forint kedvezmény lesz a végén, 1000 ft helyett.
süti beállítások módosítása