Tékozló Homár

Re: Október legnagyobb kamuja:opciós szerződésünk van a Google-lal - Az ősz legnagyobb hazugsága

2010.12.17. 15:51 | szily | 104 komment

Egy októberi posztunk érintettje, a Bioprofil Bt. az alant olvasható közleményében hazugságot és koholmányt kiált. Num levelében annak idején azt írta, a Bioprofil olyan maillel kereste meg őt, amiben azt állítják, hogy "opciós szerződésünk van a Google-al, hogy az Önök által megadott keresőszavakra az első oldalon jelenítse meg az Önök cégét." A Biopofil állítja, nem létezik ilyen levél. Igazságot tenni nem tudunk és nem is akarunk, az, hogy a Bioprofil az írásában minket gyaláz, nem zavar, így hát jó olvasást. Részletek alant.


Az ősz legnagyobb hazugsága

Nem újdonság, hogy a neten névtelenségbe burkolózva könnyen lehet megrágalmazni bárkit. Az azonban megdöbbentő és tanulságos, hogy ezek a „bátor nethuszárok” már egy olyan oldalt is fel tudnak használni galád céljaikra, mint a Homár. Október elején került fel a Homárra egy valótlanságoktól hemzsegő, a HelyiTipp.hu budapesti hírportált és cégkeresőt lejárató iromány. A blogban akkora marhaságokat írtak le, amire normál esetben kár is lenne szót vesztegetni. A legszebb, az igazi gyöngyszem a Google-al kötött opciós szerződés. Értjük mi persze, hogy kellett valami igazán ütős a sztorihoz, és mi sajnáljuk a legjobban, hogy ez csupán kitaláció. Azt megígérhetjük, ha mégis sikerül majd egy ilyen szerződést tető alá hoznunk a keresőóriással, nem e-mailekben fogjuk tudatni… Ugyanis a hatalmas leleplezés alapja egy állítólagos e-mail, amit egy rendkívül „hivatalos” gmail-es címről küldtek – természetesen a cég nevében. Ezek szerint ha holnap kreálok egy gmail-es címet akármelyik cég nevében, és arról oltári marhaságokat kezdek küldözgetni, akkor ezt a sztorit még el is tudom adni, mint szenzációt? Ilyen egyszerű lenne keresztbe tenni a konkurenciának? Mert afelől azért nincsenek kétségeink, hogy ki áll e mögött, és ugyan nem váltak be a számításaik, mégis megdöbbentő és elszomorító ez a történet.

Szintén érdekes, hogy a feltűnően blőd levél senkinek sem szúrt szemet. Ha magára valamit is adó szerkesztő kezébe ekkora zöldség kerül, a minimum, hogy utánajár, mielőtt közzéteszi. Már csak azért is, mert hazugságok közzétételével a saját hitelességét is aláássa a Homár. Valljuk be, igen ciki, ha az „Október legnagyobb kamuja” hangzatos című leleplezőnek szánt írásról kiderül, hogy maga a cikk az átverés. Most ez a csúfság esett meg a Homárral.

Arra gondolni sem merünk, hogy esetleg valakinek érdekében állt a lejárató blog közzététele, szeretnénk azt hinni, hogy „csak” szakmai hiba és nemtörődömség vezetett egy ekkora bakihoz.

A HelyiTipp kerületi kereső hálózatában közel 2000 budapesti cég található, a rágalmazók –
és a Homár – nekik is károkat okozott…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 16:08:30

@xaba99: :) A kamu kommentre meg kamu válasz. ... Stb.

elwood 2010.12.17. 16:08:49

ezért tart itt ez az ország

ja reklama 2010.12.17. 16:08:54

és még hány efféle szélhámos, hazug cég van, uramisten. de sajnos, amíg a hiszékeny, kapzsi (mert csak az árra koncentráló) és műveletlen megrendelő csak azt hiszi el, amit hallani akar (tiszta politika:), vagyis hogy tizedáron többet kap, mint a professzionális szolgáltatóktól, szóval addig vígan megélnek a csalók is.

WinG 2010.12.17. 16:17:03

régen minden jobb volt

2010.12.17. 16:35:30

oszt az eredeti poszt?

Mária 2010.12.17. 16:39:58

Tényleg nem szép dolog azt állítani, hogy valakinek szerződése van a Google-lal, de elhinni se szép dolog, ha valaki ilyet állít :D

Dr. Kix 2010.12.17. 16:45:09

Most akkor a Jézuska is kamu?

csocsocsókolom 2010.12.17. 16:47:13

Amelyik poszt 1 bekezdésnél hosszabb, az nem érdemel figyelmet. Ez sem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 16:56:31

@somewhat damaged: Num igen vicces üzleti ajánlatot küldött nekünk. Mármint ő is kapta az ajánlatot, és ő is hangosan hahotázott. A Bioprofil Bt. fantasztikus, 1998-1999-es stílusú netbizniszben utazik: budapesti kerületeknek csinálnak cégkereső oldalakat. Ez persze annak a baja, aki ilyet megrendel. A Bioprofil marketinglevelében viszont ad a rekeszizmoknak is, amikor azt állítja, hogy "opciós szerződésünk van a Google-al, hogy az Önök által megadott keresőszavakra az első oldalon jelenítse meg az Önök cégét." Gratulálunk a cégnek, hogy a világon először sikerült ilyet kötniük. Az szimplán aranyos, hogy a weboldalt röplapokon fogják hirdetni, reméljük nem sül majd ki a PI-számláló. Levelek alant.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:02:14

@Mária: Nekem van szerzősésem a guglival. Millióknak van. Nem értem, miért ne lenne szép dolog ezt megmondani. Nem kurválkodás.

Már akkor is van szerződésed vele, ha van egy géméles címed.

Mária 2010.12.17. 17:10:02

@atpijkamo:

Úgy értettem, hogy arra vonatkozóan nincs, mert nem lehet szerződésed, hogy aki fizet neked, annak a honlapjára mutató linket az általad választott kulcsszavakra az első helyre teheted, vagy teszi neked a Google a találati listáján:

"opciós szerződésünk van a Google-al, hogy az Önök által megadott keresőszavakra az első oldalon jelenítse meg az Önök cégét."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.17. 17:17:01

"Szintén érdekes, hogy a feltűnően blőd levél senkinek sem szúrt szemet. "

Ja, nekik is csak hónapok múlva. LOL.

MosoMasa 2010.12.17. 17:18:18

Se címzett, se aláírás? Pfff.
Egyébként mi a bio a bioprofilban?

bgp 2010.12.17. 17:21:54

Tényleg ez a legnagyobb durranás 2010-ben?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:22:16

@Mária: Adwords: nem az első helyre a találatok között, hanem az első találat elé. Az első oldalon jeleníti meg? Igen. Ezzel nem lehet vitatkozni.

Az a baj, hogy az "opciós szerződésünk van a Google-al" félrevezető. Azt sugallja, mintha valami exkluzív szerződése lenne. Közben kutyagumit árul.

De nem is tudom, hogy az adwords tekinthető-e opciós szerződésnek.

www.mindentudas.hu/szaz/20050215kislexikon.html
opció
Olyan származékos ügylet, melyben az opció vásárlója jogot szerez egy termék vételére vagy eladására, míg az opció eladója (kiírója) kötelezettséget vállal ugyanazon termék eladására vagy vételére. Az opciós szerződés megkötésekor a jelenben rögzítik a jövőbeni adás-vétel feltételeit, azaz az adás-vételben szereplő termék mennyiségét, árát (kötési árfolyam), és a szerződés lejáratát. Megkülönböztetünk európai és amerikai típusú opciókat. Az európai típusú opciók esetén a jogosult csak a szerződés lejáratakor élhet vételi vagy eladási jogával, azaz ekkor dönthet arról, hogy lehívja-e az opcióját, míg az amerikai típusú opció esetén a jogosult a szerződés teljes futamideje alatt bármikor élhet jogával. Az opció vásárlója a megszerzett jogért opciós díjat fizet az opció kiírójának.

isti77 2010.12.17. 17:24:15

A Homár szerintem egyáltalán nem jár utána, valóban megtörtént-e (és úgy történt) a leírt eset. Miért és hogyan is tenné? Utána kellene járnia minden egyes sztorinál, hogy igaz-e, kérdezze meg a történetek összes résztvevőjét? Hogyan?
Ez egy blog, itt mindenki leírhatja a saját (valós vagy kitalált) történetét.
Mert valljuk be, sanszos, hogy a történetek jelentős hányada vagy kitalált, vagy legalábbis kissé el van ferdítve a posztíró szemszögéből. Nemcsak itt, más blogokon is.
Akit koholt vád ér, az maximum jogi úton kötelez(tet)heti a blog tulajdonosát a poszt törlésére, helyesbítéső poszt közlésére, illetve a posztíró elérhető adatainak (e-mail vagy IP-cím) kiadására.

Rókakígyó 2010.12.17. 17:25:17

Mosttéleg egy októberi bejegyzésre most van válasz közzétéve?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:26:25

@isti77: "A Homár szerintem egyáltalán nem jár utána"

Milyen hülye felvetés? A Zindex soha semminek nem jár utána.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:27:40

@Rókakígyó: Év végi kukaürítés. Örüjjünk ennek is, következő poszt februárban ... 2012

2010.12.17. 17:41:48

@atpijkamo: a linken "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..."

Pont azért kérdeztem, mert a minimum lenne ilyenkor belinkelni a jelen posztba. Eltűnt vagy megváltozott volna az eredeti? Miért? Mi az a terelés, hogy "Egy októberi posztunk érintettje", link helyett, 2010-ben?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:47:14

@somewhat damaged: "Eltűnt vagy megváltozott volna az eredeti?"

Belinkeltem neked. Mi a kérdésed?

"Miért?"

Nemtom. Talán megfenyegették őket és beszartak. Vagy a cikkeket is a gagyi blogmoci kezeli, és el-el veszt időnként néhányat.

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2010.12.17. 17:48:41

Mondjuk érik a bezáratása ennek a Homár nevű szemétdombnak. Érdemes volna pár jogtalanul besározott (igen sok esetben történik ez, hiszen egyoldalúan kommunikált hisztiket publikálnak) cégnek perközösségben párszázmillióra megfingatni a CEMP-et. De talán nincs is messze a pillanat. Kár, hogy Szily, aki egyébként egy intellektuálisan rendben lévő pasi, ehhez a nevét adja. De talán nemsokára a pénztárcáját is.

Num (törölt) 2010.12.17. 17:56:33

Egy apróság elkerülte a figyelmeteket :)

"A Biopofil állítja, nem létezik ilyen levél."

...

"Ugyanis a hatalmas leleplezés alapja egy állítólagos e-mail, amit egy rendkívül „hivatalos” gmail-es címről küldtek – természetesen a cég nevében. "

Na hol itt a hiba ? :)

Egy kis segítség: én küldtem be a Homárnak anno a levél szövegét BEMÁSOLVA.

A megfejtőnek jár egy túró rudi.

2010.12.17. 17:57:18

@atpijkamo: én meg megköszöntem, és konstatáltam, hogy a link mögött nincs bejegyzés, továbbá az októberi postokat listázva sem kerül elő.

A "Miért"-et, hacsak nem vagy homárközeli, nem tőled kérdeztem :) Ha már lehoznak egy válaszbejegyzést, a szerzőnek illene megmagyarázni az eredeti eltűntét.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 17:59:30

@Num: Kéne az eredeti levél fejrésze.

Meg idemásolhatnád a te leveledet, hogy tudjuk, hogy miről van szó.

Mária 2010.12.17. 18:02:56

@ColT:

A szponzorált linkek a szponzorált linkek ketrecében vannak, nem vegyesen a többivel.

Profi kamucégek egyébként, mikor mondták, hogy fizetség ellenében biztos az ügyfél helye az első 10 között, és kérdeztem tőlük, hogy mégis hogy lesz minden ügyfél benne a 10-ben, ha mondjuk van 50 ügyfelük ugyanarra a kulcsszóra, meg a 10 konkurens cég is megígérte a saját 50-50 ügyfelének ugyanezt, szemrebbenés nélkül válaszolták, hogy ők nem az első 10 helyezés egyikére gondoltak, hanem az első 10 OLDAL egyikére :)))

De volt olyan is, amikor azt mondták, hogy az első oldali helyezés NEM a Google saját találati listáján lesz biztosítva, hanem az ő barkácsolt, 12 egytucat cégkereső honlapjukon, aminek a belső keresőjét ugyanaz a Google csinálja, mint a nagy Google keresőt :)))

Mária 2010.12.17. 18:08:22

@MosoMasa:

"Egyébként mi a bio a bioprofilban?"

Nincs benne mesterséges színezék, tartósítószer és nem természetazonos aroma.

Num (törölt) 2010.12.17. 18:10:17

A fejlécet, pontosabban a teljes eredeti levelet csatolva is most elküldtem a homárnak.

Ami a szép a dologban, és akkor lelövöm a poént, hogy ha a cég azt állítja, hogy nem létezik a levél, akkor honnan tudja, hogy gmail-es a küldő?

Mert egyébként tényleg az :)

Ugye kétféleképp tudhatják, egy ha a Homár elküldte nekik amit én anno küldtem, abban a forrás ugyan nem látszik, de a levélben a feladó ugye egy kattintható link amiből mondjuk látható lenne. Kettő, ha a cég eleve tudta, hogy gmailről megy ki. Ezt meg ugye nem kell magyaráznom ;)

Mária 2010.12.17. 18:19:52

@atpijkamo:

"Adwords: nem az első helyre a találatok között, hanem az első találat elé. Az első oldalon jeleníti meg? Igen. Ezzel nem lehet vitatkozni. Az a baj, hogy az "opciós szerződésünk van a Google-al" félrevezető. "

Nem az a baj, hanem az, hogy "opciós" szerződés nem létezik.

Ez lehetséges:

1. Valaki valamit nagyon jól csinál a honlappal és teljesen ingyen lesz bizonyos kulcsszavakra rákeresve a találati lista elején.

2. Valaki nyit egy AdWords fiókot, feltölt rá valamennyi pénzt és hirdet a saját esze szerint, amíg a pénze tart. Ekkor a hirdetése bekerül a természetes találatoktól külön megjelenített hirdetőketrecbe.

3. Valaki abból él, hogy megtanul az AdWords hirdetésekkel kapcsolatban pár okosságot és pénzért kezd bajlódni mások hirdetéseinek a feladásával, vagy a saját, vagy az ügyfél AdWords fiókjában.

4. Valaki nagyon alaposan megtanulja az összes létező AdWords okosságot, leteszi az "AdWords Certified Partner" minősítés viselésére jogosító vizsgát, kap hozzá egy logót, amit kitesz a honlapjára, és amire kattintva az ügyfél ellenőrizheti a Google oldalán, hogy az illető tényleg letette a minősítő vizsgát és ért is ahhoz, amit másoknak pénzért csinál.

Olyan változat, hogy "opciós szerződés a Google-lal", olyan változat nincs.

MosoMasa 2010.12.17. 18:20:56

@Mária: Aha, értem. Biokeresőket készítenek, csupa bio-bitből! Fasza.

Num (törölt) 2010.12.17. 18:22:23

@atpijkamo: Bemásolom az eredeti fejlécet, de ha nem haragszol a mi címünket kicsillagozom, még a végén mi szívjuk itt meg ...

Ahogy a Homárnak is megírtam, szívesen megmutatom a Homár szerkesztőknek akár személyesen is, létezik a levél.

Mi spam-ként kaptuk (jó az új törvények szerint info@... -ra küldeni spam-et már nem spam de ugye ez egy baromság).

Szépségszalon vagyunk, az égadta világon semmi közünk az említett céghez, ne gyártsatok összeesküvés elméleteket ...

Return-Path: <helyitipp.belvaros@gmail.com>
Delivered-To: info@*********.hu
Received: (qmail 6768 invoked by uid 89); 4 Oct 2010 19:40:11 -0000
Received: by simscan 1.3.1 ppid: 6711, pid: 6728, t: 1.3592s
scanners: clamav: 0.95.1/m: spam: 3.2.5
X-Spam-Checker-Version: SpamAssassin 3.2.5 (2008-06-10) on mxavas4.forpsi.com
X-Spam-Level: *
X-Spam-Status: No, score=1.0 required=5.0 tests=BAYES_50,HTML_MESSAGE,
RDNS_NONE autolearn=disabled version=3.2.5
Received: from unknown (HELO mail-qy0-f175.google.com) (209.85.216.175)
by mxavas4.forpsi.com with SMTP; 4 Oct 2010 19:40:10 -0000
Received: by qyk8 with SMTP id 8so3633963qyk.13
for <info@*******.hu>; Mon, 04 Oct 2010 12:40:10 -0700 (PDT)
DKIM-Signature: v=1; a=rsa-sha256; c=relaxed/relaxed;
d=gmail.com; s=gamma;
h=domainkey-signature:mime-version:received:received:date:message-id
:subject:from:to:content-type;
bh=uXUNtnUUyLrnROrexfC7Helanvf07OktIl1Wq7K5WE8=;
b=T/jgIKMyBDJEX6HNq/alS2cSikiazcbVV35h1YP7qFuFSiL7wsE/OwvTBeCcOtcpwt
89NIK8p81I6krGjYSg7xpNXt6vPifN7/QKVZS0hvEQpu+3+OWd0dQj27X2YHx+uA2REM
SIugk31qUIon6YVhLrqkNxhQHmKBbnzQ2rPsw=
DomainKey-Signature: a=rsa-sha1; c=nofws;
d=gmail.com; s=gamma;
h=mime-version:date:message-id:subject:from:to:content-type;
b=WRFMwKGd3g1Md+VNcZAKLaYD4z4k+HOxz9J11pqT1rFOSlynguU7JPh4QGcmPzG6Em
GriSDeg2sM2z+QDbkkiPsDtSLZf0v9Gw4EB1EEr7OdzlGmktS1OOr02UwN8asOXOtR47
YuX3qinSCyrleKfzE9r/p4RuTy22ouNiSy0r0=
MIME-Version: 1.0
Received: by 10.229.52.32 with SMTP id f32mr7194868qcg.265.1286214455598; Mon,
04 Oct 2010 10:47:35 -0700 (PDT)
Received: by 10.229.5.138 with HTTP; Mon, 4 Oct 2010 10:47:35 -0700 (PDT)
Date: Mon, 4 Oct 2010 19:47:35 +0200
Message-ID: <AANLkTik5Z+O0kJQdiFbP_gap_b0nSbgPBFYxRNdm6aB7@mail.gmail.com>
Subject: -
From: =?ISO-8859-1?Q?Ker=FClet_Honlapja?= <helyitipp.belvaros@gmail.com>
To: info@******.hu
Content-Type: multipart/alternative; boundary=0016367d5ba8bb2c8f0491ce23e9
Old-X-EsetId: 6C4B412896935969734D417C94C315
Old-X-EsetId: 6C4B412896935969734D417C94C315
X-EsetScannerBuild: 8271
Old-X-EsetId: 6C4B412896935969734D417C94C21B
X-EsetId: 6C4B412896935969734D41739FC61D

ave 2010.12.17. 18:27:22

Hmmm, kezd kamu lenni ez a blog, tessek vigyazni!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 18:40:02

@Num: A mínusz 7 perces időeltérésre nem tudok magyarázatot, de ettől eltekintve hihető.

"jó az új törvények szerint info@... -ra küldeni spam-et már nem spam"

Rosszul tudod. Céges címre küldeni szabad. De a SPAM küldő nem tudja, hogy a címzet magánszemély-e. (Nyilván nem kérte ki a cím tulajdonosának nyilatokozatát.) Úgyhogy SPAM-et küldeni továbbra is bukó.

Num (törölt) 2010.12.17. 18:52:28

@atpijkamo: A mínusz 7 percet én is passzolom, de gondolom van oka, ehhez ennyire már nem értek sajnos :S

Num (törölt) 2010.12.17. 18:57:15

Azt mondjuk nem értem, hogy az index főoldali blog leadje, és a mostani Homár cikk leadje miért nincs összhangban.

Egyik helyen a cég azt állítja, hogy hamisították az emailt (ez mondjuk még lehetne is, ha konkurens cég csinálta), de belül meg már az van, hogy a cég tagadja, hogy létezik az email. Most akkor mi is van?

Kedves Homár: update lehetne?

Amit biztosan tudok, hogy létezik az email, aminek a feladója fejléc szerint gmail-es.

Mária 2010.12.17. 19:00:33

@atpijkamo:

Olyan mailcímre nem lehet Magyarországon kéretlenül levelet küldeni, ami láthatóan és beazonosíthatóan magánszemélyhez tartozik.

Például:

gipsz.jakab @ wtfzrt.com
jakab @ gipsz.hu

Az info @ wtfzrt.com pldául semmilyen személyes adatot nem tartalmaz, oda lehet küldeni, az más kérdés, hogy nagyjából semennyi a hatékonysága, hacsak nem égetően fontos céges problémára kínálnak megoldást a mailben.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:02:30

@Num: "Egyik helyen a cég azt állítja, hogy hamisították az emailt ..., de belül meg már az van, hogy a cég tagadja, hogy létezik az email."

A kettő ugyanaz. Tagadja a létezését, ami van, az hamisítvány.

A forpsi és a gugli logjai alapján bizonyítható a levél.

Num (törölt) 2010.12.17. 19:02:40

Még egy apróság, 6. kerületi szépségszalon vagyunk, és a levél így kezdődik:

"Cégünk üzemelteti a www.6kerulet.hu -t a kerület hivatalos cégkeresőjét. "

Tehát abszolút célzottan kaptuk a spam-et. Ha ez lejáratás lenne, akkor ahhoz nagyon szofisztikált előkészületeket kellett volna tennie bárkinek is, nem lett volna elég szimplán emailcímeket randomra összeszedni.

guvernalista (törölt) 2010.12.17. 19:04:25

ha valaki az adwords-öt igénybe veszi, akkor van egy opciós szerződése a google-lal. aki ezt állította az nem kamuzott, legfeljebb nagyot mondott.

Num (törölt) 2010.12.17. 19:06:54

@atpijkamo: Meg az én PC-m meg a párom laptopja is bizonyítja gondolom. Mert fizikailag ott pihen mindkettőn.

Homár és index -től bárkit szívesen látunk ha erre van szükség. A Homárnak a céges címről küldtem most már levelet megkereshet bárki ezügyben.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:10:00

@Mária: "Grt. 6. § (1) Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (a továbbiakban: közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult."

Az általad használt fogalmak nem szerepelnek a törvényben.

"természetes személynek mint reklám címzettjének"

Én azt mondom, hogy az info@akármi.hu cím természetes személy címe. Döntse meg az állításomat a SPAMmer.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:12:43

@Num: Hihetővé teszi, de nem bizonyítja. Manipulálhatod. A forpsi és gugli tőled függetlenek, a logjaikhoz nincs hozzáférésed.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:16:56

Notice: Undefined index: layout in /var/local/www/blog.hu/bloghu2/Genie/Application/GenieFrontend/Controller/Comment.php on line 246

Na, már a Homárt is manipulálja valaki.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:19:37

@atpijkamo: Illetve a gagyi blogmotorból kikönyökölt a hajtókar. Jöhetne már egy nagygenerál. Vagy inkább egy új moci.

Mária 2010.12.17. 19:19:54

@atpijkamo:

"Az általad használt fogalmak nem szerepelnek a törvényben."

Persze hogy nem szerepelnek, mert emberi nyelven fogalmaztam, hogy egyértelmű legyen.

Num (törölt) 2010.12.17. 19:21:08

@atpijkamo: Forpsi és gugli nem tudom mennyire foglalkozna ezzel :S Talán, ha az index keresi meg őket, ahhoz meg ez nem elég nagy sztori gondolom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:22:40

@Mária: "emberi nyelven fogalmaztam"

Emberi nyelven, de rosszul.

A törvény meg nem emberi nyelven és rosszul. De ettől még a törvény szövege az irányadó, nem a tied.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:23:42

@Num: Hát akinem nem fizetsz, az nem fog a kedvedért plusz munkát végezni.

Num (törölt) 2010.12.17. 19:25:51

@atpijkamo: De azt továbbra sem értem, hogy a gmail-es dologhoz hogy tudja kötni a cég a levelet, ha nem látta a forrását.

Tehát ha erre kapnék választ, akkor legalább megpróbálnám elhinni, hogy igen, valaki ki akart velük cseszni, és kamu célzott(!) spamleveleket küldözgetett ki a nevükben. Ráadásul olyat, ami végülis az ő szolgáltatásukat ajánlja valamilyen formában.

Num (törölt) 2010.12.17. 19:28:33

@atpijkamo: A Forpsi esetében látok reális esélyt arra, hogy írok nekik, akár belinkelve ezt a blogot, hogy akkor tudnak-e valamit mondani erre. A Google esetében ugye ezt remélni sem merem.

A kérdés, hogy egyáltalán kell-e nekem itt bizonygatni, hogy egy létező levelet küldtem be, érdekel-e valakit, vagy ennyivel lezárul, és még a végén én hazudok ... Pff.

Ezen sem lepődnék meg :S

Mária 2010.12.17. 19:43:12

@guvernalista:

"ha valaki az adwords-öt igénybe veszi, akkor van egy opciós szerződése a google-lal."

Ezt hogy érted?

Az opciós ügyletek adásvétellel kapcsolatban jöhetnek szóba.

A hirdetési helyet senki nem veszi meg vagy köti le előre, legfeljebb bérli, de csakis attól a pillanattól kezdve, hogy élesítette a hirdetést, úgy, hogy SOHA nem kap előre garanciát a Google-tól arra, hogy éppen hányadik helyre, éppen mennyi pénzért és miért éppen oda sorolja a hirdetését a fizetett listán, amit a hirdető vagy elfogad, vagy nem.

Feltéve, ha itt valóban AdWords hirdetések feladásáról volt szó, ahogy azt a kommentezők többsége tippeli, nem pedig valami kutyaütő SEO vakításról, vagy a saját honlapjuk találati listájáról van szó.

Azt, hogy mekkora nagyot mondott, azt akkor lehetne látni, ha ismernénk a levél tartalmát.

Mária 2010.12.17. 19:44:33

@atpijkamo:

Nem fogalmaztam rosszul. Kötözködni akarsz.

Num (törölt) 2010.12.17. 19:49:52

@Mária: Kinn volt az eredeti októberi postban, amit most a Homár levett valamiért. Gondolom azért, mert feltételezték, hogy kitaláltam a levelet.

Sajnos a Homár nem reagált azóta arra, hogy elküldtem nekik az eredeti levelet csatolva is, a forrás miatt.

Szépen le fog ez csengeni attól tartok, és akkor Num a hazug, a szegény cég meg jókora publicitást kapott és röhög a markába. Azért ez egy kicsit dühítene ...

Mondom, feltéve, hogy nem tévedek, és tényleg csak lejáratni akarták a céget, de egy biztos, a levél létezik. Ezesetben a cég is reagálhatna valamit. Nekem eddig csupa ellentmondásba ütközik amit írtak ...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:49:54

@Num: Ha az eredeti cikkben nem szerepelt a feladó e-mail címe, akkor lebukott a Bioprofil.

Ha a helyitipp.belvaros@gmail.com cím tulajdonosa nem a Bioprofil, akkor valóban imposztor írta a levelet.

Nincs valaki más levelezésben a Bioprofillal a helyitipp.belvaros@gmail.com címen?

BBG76 2010.12.17. 19:50:42

Most olvastam valahol, hogy a Bioprofil Bt. fel fogja vásárolni a Google-t.

Xezs 2010.12.17. 19:51:35

Most mit rinyál itt ez a fasz, tegyük fel, hogy az októberi bejegyzés szerzője tényleg kapott egy levelet a bioakármi nevű cég nevében.

Ez esetben csak tények lettek közölve, azt gondolom senki nem állította, hogy ez a levél 100%, hogy valóban attól a cégtől van.

És igen, kedves bioakármi cég nevében író, ilyen könnyű megrágalmazni valakit, jó reggelt a 21. században.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:51:36

@Mária: Jól fogalmaztál, de rosszat írtál.

Gipsz Jakab vagyok, belédkötök öt perc alatt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:52:45

@BBG76: Nem lehetetlen. Maffiapénzeket mosnak így tisztára.

Xezs 2010.12.17. 19:52:52

Ja, és mellőzzük már az álsejtelmes pont-pont-pont-pont típusú befejezést mert egyrészt elcsépelt másrészt meg simán szar.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 19:56:38

@Num: Na, megvan az eredeti leveled, amit a Homár változtatás nélkül, a helyesírási hibákkal egyetemben közölt? Ideposztolod?

Num (törölt) 2010.12.17. 19:58:29

@atpijkamo: "Ha az eredeti cikkben nem szerepelt a feladó e-mail címe, akkor lebukott a Bioprofil."

Emlékeim szerint nem, mert forwardoltam a levelet a homárnak, és a mi címünket írtam át info@cégnév.hu -ra, a többi úgy ment át ahogy mi is kaptuk.

Ha jól emlékszem, sima textként került ki ide a homárra is, azaz a feladó nem lehetett link, vagyis nem láthatták, hogy tényleg gmail-es címről kaptam. Ha tévedek akkor bocsi de nekem így rémlik.

Ez volt a homárhoz küldött első levelem eleje. A cég levelének a törzsét nem rakom bele, hiszen a Homár is törölte az előző posztot, valamiért. De remélem választ kapok az okára...

Sziasztok,

kaptam egy marketing emailt (info@..-ra), amihez sokmindent nem lehet hozzáfűzni, ha van pár percetek olvassátok el (lásd lejjebb), ilyen pöpec ajánlatot ritkán kap az ember.
Talán megér egy cikket a homáron ... Vajon ezt a kerületek tudtával művelik?

Üdv: Num
u.i.: Azért belenéznék abba a bizonyos Google-el kötött opciós szerződésükbe :)

----- Original Message -----
From: Kerület Honlapja
To: info@cégnév.hu
Sent: Monday, October 04, 2010 7:47 PM
Subject: -

...

Mária 2010.12.17. 19:59:08

@atpijkamo:

A kinek van nagyobb farka vitastílus velem szemben nem fog bejönni, csak szólok, hogy ha erre számítanál.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 20:04:36

@Num: Akkor lebuktak. Nem tudhatták, hogy guglis címről ment:

>>állítólagos e-mail, amit egy rendkívül „hivatalos” gmail-es címről küldtek<<

Xezs 2010.12.17. 20:04:59

Különben sosem értettem, hogy a céges e-mailre küldött spam az miért legális.

Úgy vannak vele a törvényalkotók, hogy a mezei felhasználótól nem várható el, hogy pár ezrest költsön spamszűrésre (vagy a szolgáltatója), de a nagy cégektől elvárjuk, hogy milliókat öljenek bele a spamszűrésbe?

Néztem valami kimutatást a mi cégünk által kapott e-mailekre, valami katasztrofális. Kb. 80-90%-a spam, szerencsére ebből szinte mindet szűri is a rendszer és csak egy töredéke jut el a tényleges címzettig.

Néha én is kapok ilyen szarokat, és mindig azon gondolkodom hogy most mégis mi a tökömet várnak tőlem, aki nem is döntéshozó? Hogy majd felhívom a beszerzésieket hogy milyen bombabiztos ajánlatot kaptam? Ugyan már. Kukába, aztán gyerünk dolgunkra.

Num (törölt) 2010.12.17. 20:05:25

@atpijkamo: Elposztoltam de nem látom, hogy megjelenne. Túl nagy lenne?

@Xezs: Tudom, de nem akartam az eredetit beposztolni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 20:07:26

@Mária: Semmi bajom veled. Rosszat mondtál. Szóltam, hogy rossz. Lépj tovább.

Azért nagyon káros amit mondtál, mert a szpemmerek azt hihetik, hogy licenszük van szpemmelni, az áldozatok meg szintén ugyanezt hihetik.

Num (törölt) 2010.12.17. 20:07:41

@atpijkamo: Ezért ajánlottam fel a túrórudit az elején :) Szerintem is dupla bukta.

Egyszerűen nem láthatták a feladót, hogy gmail-es. Hacsak nem tudták eleve. Kétlem, hogy a Homár elküldte volna az eredeti átküldött levelemet nekik.

Xezs 2010.12.17. 20:09:51

Sőt, felteszem a kérdést:

Miért várjuk el egy cégtől, hogy milliókat költsön spamszűrésre és miért nem várjuk el egy másiktől, aki e-mailt szolgáltat, hogy ne költsön? Persze ezek is költenek de a törvény ezt mondja ki.

Sőt, ha egy e-mail szolgáltató cég a cégesre kap spamet az legális de ha az általa nyújtott szolgáltatást igénybevevő ügyfél címére megy az már nem az. Pedig simán lehet ugyanaz a fogadó server, csak más a címzett.

Hülyeség az egész na. Ami spam azt annak kéne tekinteni függetlenül attól hogy kinek küldték.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 20:10:34

@Num: "nem látom, hogy megjelenne"

Én sem. Nem tudom, hogy működik a blogmoci. Senkise tudja. Az írója legkevésbé. Próbáld több darabban küldeni, Tényleg lehet túl nagy. Azt sem szereti a blogmoci, ha közvetlen egymás utáni sorokban hivatkozások vannak.

Xezs 2010.12.17. 20:12:25

@Num: Jaj nem neked mondtam :) Te csak rövidítettél, tiszta sor.

Az eredeti posztra mondtam, mert az van úgy befejezve, hogy idézem:

"és a Homár – nekik is károkat okozott…"

Ez tipikusan az az álsejtelmes faszság hogy most akkor mindenkinek kurvára el kéne gondolkodnia ezért odarakom a pont-pont-pontot mert az majd elgondolkodtat.

Lófaszt, mindenki csak röhög.

Szóval nem téged osztottalak :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.17. 20:13:47

@Xezs: "sosem értettem, hogy a céges e-mailre küldött spam az miért legális."

Lobbi?

De elcseszték a törvényt, mert a küdő nem tudhatja az ismeretlen címzetről, hogy cég-e. A megszpemmelt áldozat meg nyilván nem fog eszerint nyilatkozni.

Num (törölt) 2010.12.17. 20:33:58

@atpijkamo: Küldj privátban emailcímet ahova átküldhetem, átküldöm én egészben az eredetit. Talán jobb is, hogy nem rakta ki a blogmotor még a végén a Homár szívja meg mert esetleg befenyítették őket. Ha privát nem megy kitalálok más megoldást.

@Xezs: Ok, akkor félreértettem :) Nekem az utolsó mondatuk úgy ahogy van reklámgyanús, de ezt eddig nem is mertem mondani.

Xezs 2010.12.17. 20:43:21

@atpijkamo: Lehet hogy lobbi, bár én a spammereket bűnözőknek képzelem el akik lehúznak/megkárosítanak/elrabolnak, stb.

Eddig úgy képzeltem el hogy ezeknek nincsen lobbierejük, de lehet hogy naiv vagyok.

Na nem azt akarom ezzel mondani, hogy a bűnözői köröknek nincs lobbiérdekük, mert ott vannak példának a politikusbűnözők (tényleg, az olajszőkítéses ügynek miért nincs még mindig kézzelfogható eredménye? költői a kérdés!). Csupán azt, hogy a spammerek más körökben mozognak szerintem, és nincs lobbierejük.

De ez egy teljes mértékben megérzés szintű dolog, semmi konkrétummal nem tudnám alátámasztani.

Xezs 2010.12.17. 20:44:23

@Xezs: *javítás*

Na nem azt akarom ezzel mondani, hogy a bűnözői köröknek nincs lobbiEREJÜK

Xezs 2010.12.17. 20:46:45

@atpijkamo: Viszont nem értem azt a részét a mondandódnak, hogy valaki nyilatkozik arról, hogy magán vagy céges e-mailcímről van-e szó.

Ha teszem azt, van egy mailcím, hogy hegeto.honorka@erstebank.hu arról elég nehéz úgy nyilatkozni, hogy magáncélból jött létre.

Num (törölt) 2010.12.17. 20:51:53

Mindenesetre jó lenne tudni, hogy a Homár tervez-e reagálni bármit is, illetve tényleg miért került le az októberi cikk.

Nomeg, hogy a bukta tényleg bukta-e, ezt speciel meg is erősíthetnék a Homárosok.

Megdobbent 2010.12.18. 01:56:43

Amugy igaza van a nagyvilagi cegnek. Basszameg en is megyek le a minap faforgacsert, erre ott sir a tulaj az ajtoban. Mondom mivan?
Hat - mondja szipogva -, van ez a homar nevu naplo ize a zinternetten, es ott olyat irtak a bikropilrol vagy mirol, ami szamlakat kuldozget nekem, hogy nincs is a pudlival fikcios szerzodese. Erted?! Hogy tutok en is a vevoim szemebe nezni tobbet? Nincs ertelme az eletemnek :(

Eljottem, azota nincs faforgacsom, es atkozom a napot, amikor ilyet irt a homar!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.18. 02:36:14

@Xezs: "Eddig úgy képzeltem el hogy ezeknek nincsen lobbierejük"

Direktmarketing cégeknek? Ne viccelj!

De elég, ha a törvény szövegéből visszafele következtetsz.

"hegeto.honorka@erstebank.hu arról elég nehéz úgy nyilatkozni, hogy magáncélból"

Én merész állításnak érzem azt, hogy pusztán ránézésre mindig el lehetne dönteni egy e-mail címről, hogy céges vagy magán. A nem 100% egyértelmű esetekben ne feküdjünk le a szpemmernek. Majd kialakul az NMHH és a bíróságok gyakorlata. Addig is ellent kell állni. Aztán meg kapcsolatnak ne azt írjuk ki a céges honapra, hogy kurvahivatalos@cim.hu, hanem kissvirag@gmail.com. Aztán ha nagyon elterjed, úgyis váltani kell.

Num (törölt) 2010.12.18. 09:50:22

@atpijkamo: Ment mailben az eredeti, ahogy ígértem!

Xezs 2010.12.18. 12:18:04

@atpijkamo: Ne érts félre, én is azt mondom hogy ezeknek a köcsögöknek ellen kell állni. De egy @cégnév.hu-nál nem tudod azt mondani hogy magáncélú.

Természetesen ami nem egyértelmű ott meg azt kell mondani hogy magáncélú.

Én a spammerek alatt nem feltétlenül a direktmarketingeseket értettem, bár valóban ide tartoznak. Én leginkább azokat sorolom ide, akik szándékosan meg akarnak károsítani (drága SMS-sel, befizetéssel valami számlára, stb)

Direktmarketingesek szarjanak sünt!

Huba Májkül 2010.12.18. 12:18:44

Lóbránert a bioprofi fenekébe belije

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.18. 20:17:32

@Num: Megkaptam.

Van benne helyesírási hiba rendesen, pl.:
Google-al
E mellett
ide látogató

A honlapjukat is megnéztem, és egészen kevés szövegben is sikerül nekik:
Az internetezők több, mint 90%-a

A fenti levélben is:
keresztbe tenni

Az árakat is ugyanúgy hibásan írják:
33.-Ft

Akár ugyanaz az ember is írhatta, nem csak ugyanaz a cég. És nem érzem az izzadtságszagú erőlködést, hogy imitálja a céget. Engem meggyőzött. A levélben valóban nincs utalás arra, hogy gmail-es címről küldenék, ez bukta.

Jó lenne, ha más is jelentkezne, hogy kapott a levélből, és hogy a gmail-es címmel levelezett velük.

Az alexa traffic rankjuk 5M feletti, ami szánalmas. Főleg egy hirdető cég esetén. Pár hónapja nőtt meg ekkorára a látogatottságuk, azóta stagnál.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.18. 20:34:11

@Xezs: "egy @cégnév.hu-nál nem tudod azt mondani hogy magáncélú."

Ez az internet szolgáltatóknál kapásból megdőlt. És bármely cég adhat saját doménnevével e-mail-t bárkinek. Bizonyítsa a szpemmer az ellenkezőjét.

Jó, csak azt mondom, nem kell kpásból lefeküdni.

"akik szándékosan meg akarnak károsítani"

Azzal, hogy ellopták az időmet, már megkárosítottak. Kiküldenek százezer levelet, minden levél 1 percet elvesz a címzett munkaidejéből, az egy hónap munakidő, félmillió Ft.

Num (törölt) 2010.12.18. 20:47:33

@atpijkamo: Látod, mégis per pillanat úgy van beállítva a dolog, hogy nekik van igazuk, ez nagyon bassza a csőrömet.

"Jó lenne, ha más is jelentkezne, hogy kapott a levélből, és hogy a gmail-es címmel levelezett velük."

Nyilván ezt is ki lehetne magyarázni.

Sajnos kezdek beletörődni, hogy magyarországon ez az az út, ahogy érvényesülni kell.

kispagat 2010.12.18. 22:49:00

Na hallod, ennyi erővel te is írhattad a levelet, elég visszaolvasni néhány hozzászólásodat, van ott is hiba gazdagon. Apám, micsoda nyomozóink vannak, a Gyilkos elmék sehol sincs :)

Agyalap 2010.12.19. 15:02:12

Legjobb védekezés a támadás - mondták eleink, ezt láthattuk fent is.
Szeretem napjaink hozzáállását: ne mondd hogy csaló vagyok, mert beperellek.

makko miki 2010.12.19. 21:28:34

Na jah napjaink hozzáállása az is, hogy névtelenül mocskoljunk, fikázzunk mindent. Ezért is olyan szép a net. Vagy mégsem? Jó lenne ha a névtelenül gyalázkodókat jól megfingatnák néha. Régen a névtelen feljelentők országa voltunk, ma a névtelenül rágalmazóké, szép hagyományok.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.20. 03:42:55

kamu: ejtsd: kámjú.. ahogy a moldova egy könyvében említett egyik riherongy mondaná, aki azt hitte, hogy a keletnémet és a nyugatnémet márka "egy árban van", így aztán egy ideig fél áron dugott..

szóval kámjú és elég nagy az esély arra, hogy a homár most (akárhogyan is, de) nagyra tátotta a szájszervét..

:-D

Agyalap 2010.12.20. 09:28:34

@fogsunder: Akkor most kellene előkerülnie az elején említett mail-nek, hogy kicsit beletúrjunk a fejlécébe.
Különben még a végén tényleg kámjú lesz...

Huba Májkül 2010.12.20. 09:46:10

Most akkor az a baja a Bioprofinak, hogy valaki spamban árulta a hirdetésüket?
És ha valaki ennek hatására mégis hirdet náluk, akkor az csalás áldozata lett?
Akkor adják vissza azoknak a pénzét akik erre a kampányra jelentkeztek, oszt kész!
Fasság az egész kamu!

Num (törölt) 2010.12.20. 11:24:59

@Agyalap: Olvass vissza, beraktam a fejlécet.

Num (törölt) 2010.12.20. 11:28:21

@makko miki: Nem névtelenül fikázok, de ha nem haragszol ide nem rakom be a születési anyakönyvi kivonatomat. A homárnak is a céges emailről küldtem át mindent amit kaptunk, minden nyilvános annak akinek kell, de nem ide, mert kurvára irreleváns. Egy cég vagyunk, kaptunk egy idióta SPAM-et ami volt annyira röhejes, hogy felkerülhetett a homárra, most meg itt tartunk. Kicsit gondold végig legalább.

Agyalap 2010.12.21. 09:07:29

@Num: Fejlécen nem azt a részt értettem, amit az Outlookban látsz :)
Ha meg tuti a dolog akkor rajta, csak támogatni tudlak (persze így a Homáron csak lélekben) - nem besz@rni az általam öttel feljebb említett trendi habitustól. Valószínűleg még egyszer nem mernek már beszólni.

mohopasi 2010.12.21. 12:16:43

Opciós szerződés ide, oda, ezek a cégek mind kamura vesznek. Aszongya: (keresőoptimalizálásról) ő garantálja a google első oldalt. No és mit hazudik a 11-edik ügyfelének? Inkább az a módszer, hogy elmesélik melyik megrendelő által kívánt keresőszó nem oké, ajánlanak helyette másikat, amire tényleg be lehet ohzni előre az oldalt, csak a kutya nem keres rájuk.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.12.21. 19:03:18

Nekem a PINAKERESO.COM -al van opciós szerződésem. ha nálam rendelsz kurvát, minden harmadik után nekem is jár egy ingyen numera.

C'estLaVie · http://www.maniaxtreme.hu 2011.01.07. 23:21:26

Az sem normális aki ezt az egészet elhitte...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2011.01.22. 15:41:55

"Arra gondolni sem merünk, hogy esetleg valakinek érdekében állt a lejárató blog közzététele"

ezt nemértem
süti beállítások módosítása