Tékozló Homár

Március 15-én ingyenes a múzeum, de zárva van

2011.03.17. 00:43 | jackyll | 50 komment

Szomorú ellentmondásra derített fényt Zsuzsa, aki hiába ellenőrizte a Természettudományi Múzem oldalán a nyitvatartást, mégsem jutott be családjával március 15.-én. Aznap papíron ingyenes lett volna a nézelődés, de sajnos a keddi szünnapra esett. Ezt március 1-jén, amikor az árakat frissítették még nem láthatták előre:

Gyerekekkel elindultunk március 15.-én a Kossuth térre, szerettünk volna bejutni a Parlamentbe. Az ott található másfél kilométeres sor azonban igencsak visszatartó erő volt, így egy kis lézengés, katonanézegetés után a második napirendi pontra ugrottunk. Elhatároztuk ugyanis hogy elmegyünk a Természettudományi múzeumba, mivel Nemzeti ünnepeken ingyenes a belépés, egyébként pedig 6900 ft, amit a mi büdzsénk nem bír el. Nagyon nagy meglepetésünkre azonban a Természettudományi teljesen és tökéletesen zárva volt.

Nem mi voltunk az egyetlen hoppon maradottak, a parkoló teli volt, folyamatosan jöttek az autók, és távoztak a csalódottak. Több családot láttunk 2-3 gyerekkel jönni, majd síró gyerekekkel távozni. Sokan jöttek vidékről, nagy pakkal, hosszú utazás után. A többszöri csengetésre sem jelent meg senki (azt pedig nem hiszem el hogy nincs bent őr), így mi is nagyon csalódottan indultunk haza.

A gyerekek vígasztalhatatlanok voltak, se Parlament, se múzeum, és mi is dühösek voltunk, és még most is azok vagyunk. Mégis milyen alapon hirdeti a múzeum, hogy nemzeti ünnepeken ingyenes a belépés, ha zárva van? Világosan le volt írva az összes dátum, amikor ingyen lehet bemenni. Tény hogy az általános nyitvatartás szerint kedd szünnap, de ha egyszer oda van írva hogy március 15-én, agusztus 20-án és október 23-án ingyenes a belépés, akkor legyen is így, lehessen bemenni, és ingyenesen. Remélem minimum elszégyellik magukat azok, akik sok-sok embert átvertek, és tönkretették az ünnepet.

Üdv

Zsuzsa

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pruntyike 2011.03.17. 01:30:40

Ingyen volt, betartották a szavukat, egy filléredbe se került. Egyeseknek már semmi sem elég....

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.03.17. 01:33:07

@pruntyike: azért várhattál volna még néhány kommentet, mielőtt elkezded a poszt tolót ekézni ;)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.03.17. 01:39:00

mellesleg a poszt toló minden hónap első vasárnapján felpakolhatja a családot, és bevonulhat ingyen. ha jól értem.
szóval erről ennyit

pruntyike 2011.03.17. 01:40:15

@donfuligjimmy: ez irónia volt, nem jött le, sajnálom a családot.

pruntyike 2011.03.17. 01:46:06

@donfuligjimmy: Azért látom, hogy érted az iróniát, azonban esetleg lesznek,akik a te nyomodban komolyan veszik, hogy a családot ekézem...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.03.17. 01:49:44

@pruntyike: határeset ... így, hajnali 2 felé, "nem jött át" :) /elsőre :P/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.17. 01:56:15

Maraggyámáá'. Nehogy már dolgozni kelljen egy közalkalmazottnak ünnepnap...

Meg aztán, gondolkodni kellett volna annak, aki a nyitvatartást csinálta, szóval az sem egyszerű...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.17. 01:57:39

@donfuligjimmy: Hm, lehet, hogy a postoló néha olyankor dolgozik, mint pl. én is melózok, ha éppen hétvégére esik a műszakom...

Meg érted, ha ki van írva, hogy ingyenes belépés, abból következik, hogy be lehet menni, legalábbis nekem is ez jönne le...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.17. 03:52:50

hat ez van
dijtalan lett volna, ha nyitva lett volna, de mivel Kedd a szunnap naluk, nem a vasarnap, igy zarva volt
IJ
a dogozoknak is kell pihenonap

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.17. 05:38:44

termeszetesen a normalis az lett volna, ha a keedet jelen esetben felcserelik a szerdaval, vagy ahetfovel
ha mar ugyis allandoan mozognak otthon a napok az unnepek okan

atomjani · http://facebook.com/atomjani 2011.03.17. 05:58:07

Az ígéreteket be kell tartani. Ha átvágják az embereket, azzal magukban is kárt tesznek. Hiteltelen múzeum.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.17. 07:03:17

Én voltam a parlamentbe meg a múzeumba is de a kocsma jobb.

Secnir 2011.03.17. 07:08:47

Természet?
Tudomány?
Múzeum?

a pórnépnek?
Viktorér' még fizettek is 1500-at, oda kellett volna mennetek...

Kifordított kacagány 2011.03.17. 07:12:35

a kiírás mindenkire vonatkozik, az őrre, a pénztárosra és a wc-s nénire is. ők meg biztos úgy voltak vele, hogy ingyen nem mennek be dolgozni.

juhaszvik 2011.03.17. 08:29:37

sajnálom, hogy pórul járt a család, de a
"SZÜNNAP: kedd" felirat biza engem elrettentett volna. ha annyira alaposan átnézte a honlapot, akkor feltűnt neki ez is (mint írja). innentől már csak egy telefont kellett volna megejtenie, hogy kiderítse melyik szabály übereli felül a másikat.
más kérdés, hogy a múzeum egyszer lehetett volna alaposabb (figyelmeztethette volna a honlapon az érdeklődőket) másszor pedig rugalmasabb, és mint valaki írta előttem, átrakhatták volna más napra a szünnapot, bár itt halkan megjegyezném, hogy nem ismerem a múzeumok nyitvatartására vonatkozó szokásjogot.

Agyalap 2011.03.17. 09:47:42

Egyre jobb a múzeumi szolgáltatás, mostantól a Nemzeti Múzeum hétfőn és kedden is zárva tart.

Giraffa 2011.03.17. 09:49:00

Azt nem értem, hogy mi a fenéért van szünnap egy állami fenntartású múzeumban?!

Nyaraláskor mindig belefutok, hogy valamelyik hétköznap nem tartanak nyitva. Tipikusan az egész környéken egyszerre...

M. Péter 2011.03.17. 09:52:10

@juhaszvik: Spanyolorszagban a legtobb muzeum hetfon zarva tart, de ha a hetfo tortenetesen unnep, akkor kinyit, mert ugye akkor ernek ra a latogatok.

Secnir 2011.03.17. 09:55:48

@Giraffa: @Kifordított kacagány:
Az indoklás szerint azért csökken a múzeumok nyitvatartási rendszere, mivel egyre kevesebb a pénzük.
Kérdéseim:
-a közalkalmazottakat akkor is megfizetik, amikor zárva vanna, nem?
-ha zárva vannak, akkor nincs bevétel, nem igaz?

Giraffa 2011.03.17. 10:10:49

@Secnir: hát ez az, hogy fizetést akkor is kapnak, és az épület fenntartási költségei is fixek.

Megjegyzem az emberek többsége munkaidőben dolgozik. Ezért az államizgazgatásnak, okmányirodáknak a normál munkaidőn TÚL kellene nyitva tartaniuk hetente többször. (16-22h pl.)
Ne kelljen már elkéredzkedni/szabit kivenni azért, hogy személyit csináltasson az ember!

Sátán meg a Jocó 2011.03.17. 10:18:38

Ez akár egy gonos kismalacs vicc is lehetne

Jokkura 2011.03.17. 10:55:00

Az ilyen esetekről ,mindig egy régi "mozgalmas" dal jut eszembe;valahogy így kezdődőtt:
"Köszönjük néked **** pajtás..."

A * helyére mindenki helyetesítse be a az általa gondolt személyt ( tárgyat,fogalmat :) )

belekotyogok 2011.03.17. 11:08:32

Roppant bonyolult, valóban, nyilván március 15-én akkor ingyenes a belépés, ha nem pont a keddi szünnapra esik.

Mondjuk a múzeum is lehetne előrelátóbb, szomorú tapasztalat, hogy ennél egyszerűbb kiírásokat sem tudnak tömegek értelmezni.

A zárva tartásról annyit, hogy bizonyára a kulturális helyek csak azért zárnak be, hogy bosszantsák a látogatókat. Abba ugye senki se gondol bele, hogy vannak dolgok, amiket csak akkor lehet megcsinálni, ha épp nincs látogatás, legyen ez akárcsak egy alapos takarítást, állományrendezés miegymás. Ja, ha jól sejtem a többségben minimális személyzettel dolgoznak, tehát már csak ilyen okokból is indokolt a zárva tartás. (Mivel ugye mindenkinek jár heti két szabadnap, ezt is meg kell oldani.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.17. 11:12:38

@Secnir:
- Ha csökken a közalkalmazott munkaideje, akkor csökkenthetik az illetményét is.
- Ha nyitva vannak, akkor is kevés a bevétel. Ma elsősorban kenyérre és műmargarinra költenek az emberek, no és lakásrészletre, fűtésre, villanyra, cigire, piára.

@Giraffa:
- Ha zárva vannak, letekerhetik a termosztátot 6-10°C-ra a 17-20 °C-ról. A világítási áram ára viszont teljesen megmarad.
-Az államigazgatásban (azon belül az okmányirodákban) is emberek dolgoznak, akiknek el kell hozni a gyereket a bőgödéből/óvodából, vacsorát/reggelit kell készíteni, meg kell etetni a disznókat, okvetlenül meg kell nézniük azt a szappanopera-epizódot, amitől függenek, találkozni kell
- a) a haverokkal a kocsmában
- b) a barátnőkkel az eszpresszóban
- c) a többi sznobbal a színházban.
Stb.
Hetente egyszer (Debrecenben csütörtökön) az önkormányzatok hivatalai 18-ig vannak nyitva, sorszámkiadás 17.30-ig.

A józan (gazdasági) racionalitás milyen érveket sorol fel azért, hogy valóban nyitva kellett volna lenni a múzeumnak? Érzelmi okokat én is tudok, sőt, hosszú távon a közjót szolgálta volna, ha nyitva van. Talán.

Giraffa 2011.03.17. 12:17:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
"-Az államigazgatásban (azon belül az okmányirodákban) is emberek dolgoznak, akiknek el kell hozni a gyereket a bőgödéből/óvodából, vacsorát/reggelit "

Sőt, jó lenne, ha az emberek csak munkaidőben lennének betegek és a mentőszolgálat is csak akkor menjen ki. Nem? :)

Szóval hetente 1-2 nap igenis legyen durván meghosszabbított nyitvatartása az államizgagatási szerveknek!

(Nyugodtan fizessék meg az akkor ott dolgozóknak a műszakpótlékot/túlórát. De nehogymár az alkalmazkodjon hozzájuk kizárólag, aki eltartja őket, vagyis az adófizető...)

Kifordított kacagány 2011.03.17. 12:27:18

@Secnir: nekik is megjár a kötelező fizetett szabadság és ünnepnapok. amik persze kiválthatóak másik nappal, de a lényeg, hogy jár nekik. más kérdés, hogy a versenyszférában ezt nem mindig kapjuk meg, nekik meg mindenképpen megjár.
viszont ők azért közalkalmazottak, hogy a viszonylag biztos megélhetésükért cserébe kiszolgálják az igényeinket. ebbe pedig az ünnepnapi nyitva tartás is benne van.
nyilván nem értek egyet azzal, hogy zárva voltak, függetlenül attól, hogy szerepelt-e a nyitva tartásban vagy sem, de viccnek jó volt.

Kifordított kacagány 2011.03.17. 12:36:26

@Giraffa: egyszerűbb ügymenettel fele ennyi közalkalmazott rugalmasabb nyitvatartási idővel kétszer annyi problémát meg tudna oldani, ha nem az lenne a cél, hogy az államháztartás minél több ingyenélőt foglalkoztasson. pl konkrétan az ocsmányirodák létszámát akár a tizedére is lehetne csökkenteni. ez lenne a spórolás, nem az, hogy megint több adót és illetéket préselnek ki belőlünk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.17. 12:36:33

@Secnir:
Én oda akartam menni, a Nemzeti Múzeumba, de valami marha nagy tömeg volt és valami jegyszedő külsejű, vagy ki, a lépcső tetején kiabált valamit
Otthagytam az egészet, nehogymár sorba álljak

juhaszvik 2011.03.17. 12:59:51

közalkalmazottat (vagy a közalkalmazotti rendszert) szidni nagyon menő dolog, de nem túl igazságos. (kb annyira fair, mint a vállalkozókat azzal vádolni, hogy adót csalnak).
ugyan adóból vannak fizetve, aminek egy részét ők maguk fizetik be, de a többi pénzüket meg a versenyszférában működő cégeknek adják (költik el), szóval, mi a probléma? azt ne egy kívülálló állapítsa meg, hogy egy állami szervezetnek mennyi emberre van szüksége. nem állítom, hogy minden tökéletes, de látatlanban ellenséget keresni nem túl okos dolog.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.17. 13:20:54

@Giraffa: Túlóra nyista, csúsztathatnak, csak nem úgy. Települések százain csak a közszolgák fizetnek adót, mellesleg.

Giraffa 2011.03.17. 13:31:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a közszolgák által fizetett adó nem más, mint az állam által beszedett VALÓDI adó (versenyszféra) újraelosztása.
Az állami dolgozóknak akár lehetne nettóban a bére, nem kellene feleslegesen bérszámfejteni-adóztatni őket. ;)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.17. 13:42:36

@Giraffa: Az általam említett településeken akik nem közszolgák, azok segélyből, nyugdíjból, gyesből, iskoláztatátási pótlékból, lopásból, rablásból, gyógynövénygyűjtésből, néhányan "kamatos pénzek" kölcsönadásából és azok behajtásából élnek, nem számolva a vállalkozással is rendelkező kocsmárost, aki általában nem is mer helyben lakni. Általában, többségében nem jól, de néhányuknál gádzsó rabszolgák tisztogatják a jakuzzit....

Géza, kék az ég! 2011.03.17. 14:51:56

Ingyenes volt a belépés és mint általában, az ingyenes dolgoknak megfelelő színvonalat biztosítottak.

Ez is Magyarország...

Secnir 2011.03.17. 15:19:48

voltam közalkalmazott, többfajta is.
maradjunk annyiban, hogy a közalkalmazotti réteg uszkve 70%-a gyakorlatilag a habot veri (itt most a hivatlokban dolgozókra gondolok).
El nem tudjátok képzelni, hogy hány aktatologató üldögél ott, az ún. bürökrácia nevű logikai rendszer létfenntartó elemeként. gyakorlatilag fölöslegesek, hiányuk nem tűnne fel senkinek.
volt rá példa, hogy általános iskolában dolgozóként keresetke meg, hogy a mellettünk lévő polgármesteri hivatalba ugorjak át, és kérdezzem meg, hogy valami folyamatnak mi az elintézési módja (a szomszédom kért meg).
átmentem.
csak az, hogy megérdeklődtem fű alatt, hgy mi a folyamat (és küldözgettek embertől emberig) volt kb. 2 órám.
miután áttekintettem, hazamentem, elmondtam a szomszédnak, hogy ki a lánc UTOLSÓ embere. és hogy milyen papírokat vigyen magával. kb 5 perc alatt végzett, nekem meg adott egy üveg bort.
Normál esetben 4(!) ügyintézőn keresztül jutott volna el az utolsóig, de úgy, hogy négy fő közül kettőnek más napon volt az ügyfélfogadási rendje! tehát az minimum 2 napot jelentett volna a sozmszédnak, ha az utcáról sétál be, és nem tudja, hogy milyen papírt kell magával vinnie.
de szar.
és a mai napig ilyen. köpjük szemen, hölgyeim és uraim azokat, akik azt mondják, hogy a XXI. századi informatika lecseréli ezt a hatlmas állami gépezetet, hiszen hazudik! a gépezetben működő emberek továbbra is ott ülnek, és mostmár meg is tudják indokolni, hogy miért lassú a bürökrácia:
-Nem veszi be a gép!
-Lassú a rendszer!
-Nem találom!
-Biztos kitörlődött!
-Nekem itt mást ír!
-Én nem tudom módosítani!
-Rosszul írta meg a programozó!

de a pasziánsz meg a ziwiw az tökéletesen fut.

ezeknek az embereknek, mint fentebb írtam, a 70%-át ki lehet baxni a Πcsába, megíratni (kb 2 milláért) egy RENDES ügyviteli szoftert, internetről elérhető legyen, ügyfélkapuba illeszkedjen, és kész.
pont.
na, kidühöngtem magam.

2011.03.17. 15:30:54

A honlapon világosan le van írva, hogy kedden zárva. Kedd vot ? igen. Zárva volt ? Igen.
Ennél korrektebben nem tájékoztathatták volna az embereket.
Amúgy van egy telefon nevű találmány. Ezzel nagyon messzire lehet a hangot eljuttatni, még a Múzeumba is és meg lehet tőlük kérdezni hogy nyitva-e vannak-e.
Ha fel se veszik a telefont, akkor NEM.
Máskor kérdezz engem bátran :)

mohopasi 2011.03.17. 15:58:30

A pofára történő esés esete. A keddet nem vette számításba a posztoló, de ha azt nézzük, hogy nemzeti ünnepeken ingyenességet hirdető tacepaót elolvasom, nekem sem biztos, hogy eszembe jut a kedd.

Mylady 2011.03.17. 20:25:08

Múzeumba nem érdemes menni. Annyi viselkedni nem tudó prosztó jár oda, hogy csak na.
A múltkor pl elmentem a Szépművészetibe, Klimt, Hervés, Botero meg hasonlók kiállítására. A kiállítások érdekesek voltak, de a közönség! A Boteron pl tárlatvezetés, a vezető lelkesen magyaráz, a tömeg tátott szájjal hallgatja, és akkor megszólal egy mobiltelefon, a tulajdonosa (25 körüli csaj) pedig normál hangerőn, fel-alá járkálva lezavart egy röpke 10 perces beszélgetést. És nem a nővérke hívta, hogy Kovács bácsi a 6-osból rosszabbul van, mit adjanak neki. Szimplán elmesélte egy barátnőnek, mi történt vele aznap (semmi) és lefixáltak másnap délelőttre egy találkát.
És ami a legszomorúbb: senki nem ütötte le...
(én se)

Schusy 2011.03.17. 21:18:23

MI is így jártunk...

Azt azért látja mindenki ugye, hogy a múzeumi jegyáraknál nincs feltüntetve hogy kedd szünnap? Csak az hogy március 15.-én ingyenes. A kutya se nézte meg a nyitvatartást, mert tudtam hogy nem korán reggel-késő este megyünk. A vicces hogy egy programajánló honlapon találtam, és onnan kattintottam a Természettudományi Múzeumra....ESZEMBE se jutott volna hogy kedden zárva van, és az náluk "erősebb" mint a nemzeti ünnep....

Lehet nekem is reklamálnom kellett volna a boltban hogy mér nincs nyitva, hiszen kedd van????

Kit érdekel hogy Nemeti Ünnep? Kedd.
Vagy fordítva nem működik????

Schusy

Ja, merthogy mi is ott voltunk...Hiába...

NoOne 2011.03.17. 21:36:07

@kulics: Ja, a honlapon le volt írva, de ennyi erővel azt is le/ki-írhatták volna, hogy bocs, de a keddi nemzeti ünnepeken inkább kedd van, mint nemzeti ünnep... Ugye?

Amúgy üzenem a posz-tolónak (is), hogy tőcccse má' le a MHSz-t a mek.oszk.hu-ró', oszt tekincse meg a sorszámnevek és a toldalékok esete c. nagysikerű cikkely dátumokra vonatkozó részét. Meg ha nem is, legalább egységesen -- rosszul, de inkább jól -- írja le azokat 3 nyúlfarknyi bekezdésben.

Megdobbent 2011.03.18. 06:05:31

"A gyerekek vígasztalhatatlanok voltak, se Parlament, se múzeum".

Na ezzel a gyerekek agyhalottak lettek, ilyen szintu katasztrofa sujtotta oket, nem is csoda.

Oszinte reszvetem, ha a PARLAMENT-be sem mehettem volna be egy unnepen, az tuti, hogy ott lovom magam fobe a XVIII-as kapu elott, miutan a mellemre szogeltem, hogy a "Parlamentet latni vagy mehalni". Lepcsok! Vazak! Olyan szep korona, hogy csak na! Sajtotilto tablak! Leirhatatlan gyonyor!

Kifordított kacagány 2011.03.18. 14:16:02

@Kulics: azért ha mellé azt is leírják, hogy 15.-én ingyen bemehetsz, akkor nem nagyon gondolsz arra, hogy zárva lesz. legalábbis az emberek 90% nagyon helyesen azt feltételezi, hogy az ünnep miatt majd nyitva lesznek.

2011.03.18. 17:05:33

@Kifordított kacagány: Sajnos azt kell mondjam, hogy tévedsz. Kifejezetten a Természettudományi Múzeum honlapján NEM volt kiírva, hogy 15-én ingyenes, egyáltalán semmi utalás nem volt 15-ére és ez gyanus kellett volna legyen a posztolónak is.

zozo6296 2011.03.19. 13:53:19

@Giraffa: Én veled vagyok, ember! Teljesen igazad van, az nem állapot h 8-16-ig vannak az okmányirodában, ugyanakkor, mikor mindenki más munkában. Vagy munkából nem ér be mert bezárna addig, vagy mire kinyit, addig benn kell lennie a munkában. Anyátok!
Amúgy a Békéltető Testületbe csak kedden és csütörtöükön és csak 10 és 14 óra között adhatod be a panaszodat. Ezek az emberek viszont sokkal tovább vannak bennt, úgyhogy be lehetne adni máskor is...de mégsem.

anarch 2011.03.21. 10:28:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
A józan (gazdasági) racionalitás milyen érveket sorol fel azért, hogy valóban nyitva kellett volna lenni a múzeumnak?

Pff, világ legegyszerűbb kérdése: akkor van látogató :). A gyerekeket a legkönnyebb függővé tenni. Ha egyszer rákapnak a mozgó dínóra meg mittoménmire akkor utána rínak majd apucinak meg anyucinak, hogy menjünk újra, menjünk újra. És akkor majd apuci majd múzeumbelépőre spórol, nem alkoholra, benzinre meg cigarettára. Ennyi.

Lássuk be, egy képtárnak esélye nem lenne egy jól összerakott természettudományi vagy hadtörténeti múzeummal szemben.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.21. 10:42:58

@anarch: A múzeumok talán sehol nem a látogatókból élnek...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.25. 00:03:05

De nem írt évet a tájékoztatóba. Lehet, hogy jövőre is ez a tájékoztató lesz kint, amikor már nem keddre esik március 15-e.
süti beállítások módosítása