Tékozló Homár

A cégvezető szerint nem gyártási hibás a belülről szétszakadt Benetton-cípő

2011.05.02. 11:37 | jackyll | komment

Brúnó bizonyára direkt két számmal kisebb cipőt vásárolt télire, hogy az még garanciális időn belül elpusztuljon. Különösen vicces a cégvezető független szakvéleménye, aki szerint a belső szakadások "nem rendeltetésszerű használatból" erednek. Vajon mire gondolhat? Hörcsögöket nevelt benne?

Egy a "united colors of benetton" (AIKO Hungary Kft.) budapesti üzletében vásárolt cipő, és annak szavatosságára vonatkozó igényem érvényesítésének történetet szeretném Önökkel, az olvasókkal, és a sajnálatos módon ehhez hasonló helyzetbe kerülőkkel megosztani...az első tanulság: az ember még ha tudatos vásárló, a jogszabályokat "nagyjából" ismeri (mert véletlenül ilyen területen dolgozott korábban...), akkor sincs "biztonságban". Az említett lábbelit 2010 december 19-én vásároltam kb. 20 ezer Forintért. A terméket rendeltetésének megfelelően használtam. Ki gondolná, a lábamra vettem, bekötöttem, majd lépkedtem benne. Nem futballoztam, betonoztam, vagy ástam benne árkot. Kívülről nincs is semmi baja, szinte úgy néz ki, mint a vásárláskor. A probléma belül van, a bélésével, mely több helyen elkopott, elvékonyodott, majd kiszakadt. Gondoltam sebaj, visszaviszem, hiszen a vásárlás óta még nem telt el fél év sem, tehát (bár egészen biztos vagyok benne, hogy a hiba nem a használat helytelenségéből eredt) a hiba keletkezésének okát a forgalmazónak kell bizonyítania.

2011 április 6-án bementem az érintett üzletbe, jeleztem az eladó hölgyeknek, hogy mi a probléma, és kértem őket, hogy küldjék el bevizsgáltatni. Megnézték az említett cipőt, és kezdődött a szokásos "eladó duma": "Az ilyeneket mindig azzal küldik vissza, hogy nem gyártási hiba" , "Nagyon sokat kell várni rá". Ezután hangzott el az első számomra akkor még vicces mondat, miszerint: "Azt nem javasoljuk, mert ha az lesz a vizsgálat eredménye, hogy nem rendeltetésszerű használatból ered a hiba, akkor Önnek kell kifizetnie a vizsgálat díját".  (Inkább elküldik megjavíttatni...mondtam, hogy azt inkább nem szeretném, mert ha eredeti állapotában bírt három hónapot, akkor javítva se fogja tovább húzni.) Erre én mondtam nekik, hogy ezt a "törvényt" én nem egészen így ismerem...ezután megnézték a cipőt még egyszer, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ezúttal már felajánlották, hogy vásároljam le az árát. Kompromisszumra hajló emberként körülnéztem az üzletben, de sajnos semmi olyan árut nem találtam, melyet szívesen megvásároltam volna, így mondtam az eladóknak, hogy akkor szeretném vissza kérni a termék vételárát.
 
Egy kis telefonos segítség az üzletvezetőtől...eredmény: nem adják vissza az árát, hanem elküldik KERMI (illetve fogyasztóvédelmi) vizsgálatra...(gondoltam magamban, jé, most már mégsem én fizetem a díját, vagy mi?! Megírta az egyik hölgy a jegyzőkönyvet, átolvastam, és az első megtévesztési szándék (mármint, hogy a vásárló állja a KERMI vizsgálat díját) után jött a következő, annak ellenére, hogy készpénz visszafizetést kértem, "csere" került a papírra, így azt kénytelen voltam kiegészíttetni. Aranyosak, készségesek voltak, és még megjegyezték, hogy Ők küldenék szívesen, de a főnökük nem szereti bevizsgálásra küldeni a termékeket...(megértem, hiszen az pénzbe kerül...)

Ezután vártam türelmesen, nyugodtan, (mivel legalább 2-3 pár hasonlóan járt lábbelim érkezett már vissza "gyártási hiba" címszóval, és minden esetben választhattam, hogy levásárolom-e, vagy visszafizetik a vételárat készpénzben). Április 23-án gondoltam felhívom őket, megkérdezem, hogy áll az ügy. Egy eladó hölgy vette fel, mondta, hogy tudja miről van szó, de most nincs ott az üzletvezető, hívjam őket kedden...ok...Húsvét...kedd: telefonálok, kérem az üzletvezetőt, odaadják, mondom, hogy ki vagyok, mit szeretnék, a kagyló túlvégéről pedig érkezik a "meglepő" válasz: "Jó napot kívánok, már én is éppen hívni akartam..." és ekkor jött csak az igazi meglepetés:

"A cégvezető úr szemrevételezést  tartott, és megállapította, hogy a cipő a nem rendeltetésszerű használat következtében hibásodott meg, ezért nem jogos a panaszom, menjek be a termékért"  -> nem cserélik, nem javítják, és nem adnak vissza pénzt. Nevettem egy hatalmasat, és megkérdeztem, hogy a cégvezető úr mióta rendelkezik minőségi panaszok (ráadásul, mint a mellékelt dokumentumon látható, FÜGGETLEN!!!) szakvéleményezésére vonatkozóan bármilyen hatáskörrel??? Erre az üzletvezető hölgy:  "Sajnálom Uram, ez nálunk így működik."

Mondom igen? Nem tudtam, hogy ezt a cégek eldönthetik, hogy egy jogszabályt betartanak-e, vagy sem...rendben, elkértem a cégvezető (& független szakértő) úr elérhetőségét, és nyomban fel is hívtam. Egy asszisztenst kapcsoltak, akinek előadtam bánatomat (kb. du. fél kettőkor), és kértem, hogy vagy a cégvezető úr, vagy egyéb illetékes hívjon vissza, és legyen szíves elmagyarázni nekem a szavatossági igények érvényesítésével kapcsolatos jogszabályok eme új perspektíváját. Jeleztem, ha du. 4 óráig nem történik meg a visszahívás, kénytelen leszek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulni a panaszommal.

A visszahívás természetesen eddig a percig sem történt meg, helyette a cégvezető úr vette a fáradtságot, és írt egy "független szakvéleményt", mely másolatát elküldte a vásárlás helyszínére is. Ez csak azért jutott el a kezembe, mert bementem oda (nem értesítettek, csak gondoltam személyesen is beszéljünk erről...), és érdeklődtem, hogy mi a helyzet.

Az április 6-án készült jegyzőkönyvben a "A kifogás rendezésének módja:" sorba csupa nagy nyomtatott betűvel a "KERMI VIZSGÁLAT" szerepel. Én balga megkérdeztem az üzletvezető hölgyet, hogy ha a jegyzőkönyvön ez szerepel, akkor én miért nem egy ilyen vizsgálat eredményéről kapok dokumentumot, miért a saját cégük vezetője véleményezi azt...ráadásul másolaton...bár az üzletvezető egyből jelezte, hogy a cégvezető úr nagyon szívesen postázza nekem az eredeti példányt is...remek...

Végső elkeseredésemben még utoljára megpróbáltam elérni a cégvezető urat, de sajnos aznap már nem tudott volna velem foglalkozni, így jeleztem az asszisztensének, hogy holnap már a sajtó és a fogyasztóvédelmi hatóság teszi majd ezt, és elbúcsúztam...

Meglátjuk kinek lesz igaza, és hogy az ügy végén is fogják-e még az eladók azzal elküldeni az esetleg nálam kicsit (legalábbis ilyen téren) tudatlanabb fogyasztót, hogy "nem küldjük el inkább bevizsgáltatni, mert azt lehet, hogy Önnek kell kifizetni.." Ilyen szöveg után ki ragaszkodna mégis hozzá? Aki hülye, vagy aki tudja, hogy ez a hülyeség, és a fogyasztó szemtelen megtévesztése!

Ebben az országban mindenki azt hiszi, hogy azt csinál amit akar?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2011.05.02. 11:48:29

Szopacs. Lehet, hogy a zoknid a hibás.

Rui Blaaz 2011.05.02. 11:49:52

BKIK Békéltető Testület
aztán, ha nem reagál a főfasz, jöhet a polgári per.
NEM fogják megvárni, mert csak a bíróság kapujáig nagy a pofájuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 12:12:19

bazmeg, ez regi trukk, Te rendszeresen felevente megrongalod a csukadat es visszahordod
vagy meg korai a posztolot
dehata zt irja:
"ezután vártam türelmesen, nyugodtan, (mivel legalább 2-3 pár hasonlóan járt lábbelim érkezett már vissza "gyártási hiba" címszóval, és minden esetben választhattam, hogy levásárolom-e, vagy visszafizetik a vételárat készpénzben)"

dr. _mmm_ 2011.05.02. 12:16:54

jo.. ezt a homár linket küld el nekik.. hogy épp most vesztettek el több ezer potenciális vevőt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.02. 12:17:47

Független cégvezetői cím jutányos áron eladó!

Ugyanitt szakvélemény-készítői OKJ képzés indul jövő héten, heti két alkalommal.

mirage8 2011.05.02. 12:29:00

Most oszinten: kerek egy olyan tortenetet, ahol cipot/ruhat bevizsgalasra elkuldve, per nelkul megoldodott az ugy!
Kiskapuk... aaaa...

Eugéne Tribulet 2011.05.02. 12:34:04

Benetton cipőbe Benetton zokni dukál, nem a 200 Ft-os kínai...
Viccet félretéve, elég kemény a cégvezető, hogy szakértőként közli a tényeket. Remélem a posztoló nem hagyja ennyiben.
Nekem egy bútoros esetem volt, előkaptam egy-két PTK idézetet és egy héten belül ott volt az új kanapé a nappaliban. És teljesen igazam volt, bármennyire is a külföldi üzletvezető/cégvezető úr nem akarta kicserélni a bútort. Azt hiszik, mivel itt vadkapitalizmus van, nincsenek törvények és vásárlói jogok. Hát vannak, ha nem is minden esetben jelentenek megoldást.

zsiráffff (törölt) 2011.05.02. 12:35:39

nade odaírták, hogyha elviszed a suszterhez, akkor kifizetik a javítást. hol, itt a hiba? megspórolták a kermit meg a hosszas ügyintézést, aszta még fizetnek is.

viccen kívül, remélem egyszer kirúgják az ilyen majmokat.

vape 2011.05.02. 12:43:46

Szerintem ezeknek a kereskedőknek van valami tréning arról, hogyan hajtsunk el reklamáló ügyfeleket.

Klasszik lerázó mondatok itt is olvashatók:
- több tízezer darabot eladtak, senki nem fordult még hozzájuk ilyen problémával,
- nem rendeltetésszerű használat a hiba oka,
- ha az ügyfél megjavítja, számla ellenében az ésszerű javítási költséget kifizetik neki (mit jelent az ésszerű vajon?).

Posztoló szépen írja le a történetét az NFH-nak is, csatolva minden dokumentumot az ügyben.
Én mellesleg még a márka magyar importőrének is elküldeném az NFH-nak írt levelet. Szerintem az importőr már másnap intézkedne. A lányom egyik játékának reklamációjával jártam én is így. Bolt elutasított hülye indokokkal, az importőr cserélte szó nélkül.

champy 2011.05.02. 12:47:35

@hagyma: Olyat esetleg nem hallottál, hogy tönkrement 2-3 pár cipő, mert szar volt?
Ez nem Ámerika, az Magyarisztán. Itt csak a szart árulják. Régen még bírták a cipők, pl. Tisza, Puma. De ami ma megy, az kritikán aluli.

RaveAcE 2011.05.02. 13:08:42

A gugliban szépen feljött az AIKO. :D
Remélem, hamar becsődölnek.

www.google.hu/search?q=aiko+hungary

pcmci 2011.05.02. 13:29:43

a bélés többnyire akkor szokott elkopni, ha nem megfelelő cipőt választ a lábára a vásárló, és mozog a lábbeli a lábán. ez a kopás szerintem sem gyártási hiba, bármilyen szomorú is ez. gondolom ugyanígy elhajtanák a csoszogós csámpást is, ha a talp kopását kifogásolná. szóval megfelelő cipőt kell választani, vagy együtt kell élni a bélés kopásával...

ja, és nem vagyok cipőárus, csak nekem is majdnem mindig elkopik a bélés a cipőimben, mert ordenáré formájú a lábam, és csak olyan cipőt találok mindig, amiben kissé mozog a sarkam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 13:32:47

@Eugéne Tribulet: azt hiszem nem erted, a "KERMI" bevizsgalta es elkuldte a szakvelemenyt a boltnak, mivel az kerte a vizsgalatot, majd a bolt elkuldte a posztolonak, aki azt hitte eloszor, hogy a cegvezeto irta
tehat minden ment a maga utjan, csak a posztolo nem kap vissza zsetont, namost ezelott volt lehetosege cserere, vagy javitasra, de neki a zseton kellett
hat, nem tudom....
@champy:
hat nekem eletemben nem ment tonkre 3 par cipom ido elott sem otthon sem itt, de ettol meg megtortenhet
volt egy emlekezetes adidasom
abban 2 evig jartam, mar kinos volt, ezert bevetettem labdarugas celjara, olyan 2 evig kispalyaztam benne, azutan Viciannal maltert kevertem egy evig
utana kibasztam a francba, mert mar nem birtam ranezni, hat tovabb tartott mint a harmadik felesegem...

neménvagyok 2011.05.02. 13:53:07

Amennyiben a KERMI vizsgálat nem állapítja meg, hogy a hiba a vásárláskor is fennállt - azaz nem garanciális - a vizsgálat költségét valóban a fogyasztónak kell állnia.

Tehát a kereskedő valóban igazat mondott.

Más kérdés, hogy az ilyen hiba valószínűleg tényleg az ócska minőségből adódó volt, de én nem vagyok cipész.

doper 2011.05.02. 13:54:01

szal ingyen hordod a sokadik cipőd, és nem tetszik hogy leráznak? logikusan hangzik.

Dr. Kix 2011.05.02. 13:54:13

@hagyma: Én nem látok arra utaló nyomot, hogy lett volna KERMI vizsgálat. Csak vezetői szemrevételezés.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.02. 13:59:37

@Kix:

Itt minden nyom arra utal, hogy valami sántít!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 14:01:21

@Kix: igazad van
most eppen orulok hogy megoltuk osamat es feluletesen olvastam
"...bár az üzletvezető egyből jelezte, hogy a cégvezető úr nagyon szívesen postázza nekem az eredeti példányt is...remek..."
ugy ertettem van a fonok kezeben eredeti kermi vizsgalat, csak atirta a sajat szavaival
sorry:)
akkor nem ertem, ha kerte a vizsgalatot a ceg miert nem kludte el?
en is ugy tudtam, ha nem jogos a panasz a KERMI vizsgalat dijjat a vasarlo fizeti
mondjuk jogos is, mert kulonben naponta jkuldhetnek minden szart bevizsgaltatni ha haragszom egy boltra

Egyéves Önkéntes 2011.05.02. 14:05:12

Mi egy ilyen cipőnek a dobozában laktunk harmincan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 14:06:26

@Sün‼: vagy valaki, de nem gyongyospatan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 14:07:27

@EÖ: csak azutan jott meg ket unoka
emlekszem a szomszedbol

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.02. 14:17:28

@hagyma:
Már a bevezetés is gyanús:
"A terméket rendeltetésének megfelelően használtam. Ki gondolná, a lábamra vettem, bekötöttem, majd lépkedtem benne."

Dr. Kix 2011.05.02. 14:26:06

@EÖ: Mi pedig egy tóban laktunk. Reggelente megittunk egy pohár hideg, mérget. Este pedig a részeges apánk hidegvérrel legyilkolt minket, és kacagva táncolt a sírunkon.

Tölgyasztal 2011.05.02. 14:27:47

"...a gyártó teljes mértékben elzárkózik, a Ön által vitatott lábbeli hibája tekintetében,...."

Lehet érdemes lenne a gyártóval is felvenni a kapcsolatot, és megérdeklődni,h bővebben fejtsék ki bővebben az álláspontjukat.
ÉS azt megérdeklődni,h ténylegesen nem fordultak-e még ilyan jellegű problémával hozzá - hivatkozva erre a levélre.

Aki írta a levelet a harmadik bekezdésben vonja le a következtetést a levél első kettő bekezdése alapján; az első bekezdésben leírja,h szerinte nem gyártási hibából ered. A második bekezdésben pedig arról ír,h a gyártóval felvette a kapcsolatot, és hasonló problémával vevő még nem fordult hozzá.

Egyéves Önkéntes 2011.05.02. 14:29:36

@Kix: engem vasrúddal vert agyon apám minden áldott este

champy 2011.05.02. 15:15:28

@hagyma:
És tényleg kinyírták osamat?
Nagyon gyorsan hullámsírba dobták.
Valami bűzlik ott. Hirtelen nagyon betartják az iszlám temetkezési szokásokat. Mikor lesz választás az USA-ban? Lehet jól jött obamának.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 15:20:17

@champy:
tuti, hogy kinyirtak
talan jovo novemberben?
de tuti 2012
hat sajnos jol jott, remelem nem valasztjak ujra
Mary fia eppen egy hete "utazott" afganisztanba Obama meg arrol beszelt 3 eve, hogy ki kell vonni a csapatokat afganisztanbol....

champy 2011.05.02. 15:23:33

@hagyma: De honnan tudod, hogy tuti?

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.05.02. 15:29:51

@hagyma: Arról nem az elnök tehet, hogy Mary fia jelentkezett a hadseregbe.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.05.02. 15:31:13

@hagyma: Mary inkább örülne, hogy a fia azt csinálhatja, amire vágyott. Azért megy az ember katonának, hogy harcoljon, nem a lábát lógatni az otthoni laktanyában.

bekbórd! 2011.05.02. 15:31:19

Nekem hogy-hogy nem jött még vissza 1 cipő sem gyártási hiba címszóval? Igaz, még nem is szakadt szét 1 sem a lábamon.

Ahoj- 2011.05.02. 15:32:01

Vegyél WINKet a sárkány centerben. Igaz számla nélkül van de 5 ezerből megvan 1 évig az is jó, és tovább bírja mint ez az agyonreklámozott benetton szarság

uni1002 2011.05.02. 15:38:57

@mirage8: A történet:
Vettem egy nyári szandált, és otthon jöttem rá, hogy a bélés alatt egy légbuborék van, ami rohadtul zavar.
Visszavittem, nemcserélték, elküldték KERMI vizsgálatra, a bolt telefonált, menjek be, és visszaadták az árát, mert nekem adtak igazat a kermiék.

Ja ez valamikor 1985 táján volt, abban a csúnya kommunista kádárrendszerben...

Secnir 2011.05.02. 15:41:47

Hiba rövid leírása:
a lábbeli belső bélése az orránál illetve a sarkánál kilyukadt ill. kiszakadt.

nah, mondtam én, hogy a poszt toló a hibás.
körmöt kell vágni bazmeg, meg a sarkadat csiszolgatni időnként, akkor nem lyukasztja ki a karom a bélést belülről.

uni1002 2011.05.02. 15:45:45

Azért vásárol az ember manapság a multiknál cipőt, ruhát, műszaki cikket.
Nem jó, reklamálok, bólintanak, kassza, pénz vissza.
Ettől még nem rendül meg a likviditásuk, de egy kis magyar káeftének lehet hogy ez a cipő volt a napi bevétele...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 15:53:17

@champy: nezd, ilyet nem jelentenek be, ha nem tuti
komoly gaz lenne ha holnap mondjuk meg jelenne egy videon a holnapi new york timessal a kezeben
@Szárnyati Gézа: ahogy Te gondolod
itt nincsen ingyen bableves baratom
ha nincs penzed egyetemre peldaul, akkor elmegy a hadseregbe es alairsz 10 evet, nem azon sirsz hogy van-e tandij, meg mennyibe kerul a konyv
ez itt amerika
az elnok ezekrol nem tehet, de sok mindent nem tartott be amit igert
ez gondolom otthon sem ujsag
es jovore menni fog, ez szinte tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 15:54:48

@Szárnyati Gézа: ennyit a vagyasrol,
kurvara nincs kedve elmenni egy evre
de a suli kellett
es hala egnek utolso kuldetese, remelem epsegben hazater

mohopasi 2011.05.02. 16:04:17

Csak én érzek némi ellentmondást a szakszerű független vizsgálat, és a gyártóval való konzultáció között (aki természetesen még soha nem látott ilyen gondot)?

champy 2011.05.02. 16:06:15

@hagyma: Akkor majd azt mondják, hogy egy hasonmás volt. De ha él is, nem hiszem, hogy megjelenne. Lapulna, mint szar a fűben egy darabig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 16:27:01

@champy: nezd, ezen kar vitatkoznunk, en ugy gondolom kinyirtak
ha kamu lenne, megtehettek volna tavaly, vagy jovore az elnoklvalasztaskor stb.
egyszeruen most tortent meg halistennek

Trójai 2011.05.02. 16:59:57

A sajtó emlegetését túlzásnak tartom.

Hovatovább:

1. Első
2 Ajtót letépni...stb
3.ikeaszéket és benetton cipőt csakis az Aldiból!
4. Bacc papaucs történet gyanús
5. A románok ellopták a lovainkat
6. Az üzletvezető szarjon sünt
stébé

Trójai 2011.05.02. 17:06:40

Azért kétlem, hogy dierekt rongálta volna meg a cipőt.

Akinek telik benettonra, neme zen fog szarozni.

Amúgy a mai cpőknek nem kell rásegítés, tönkrebaszódnak maguktól 2 hónap alatt.

LEgjobb, hogy amikor túrázni voltunk, napi aszinten 20-30 km-t gyalogoltam 2 héten át, hát direkt a legolcsóbb kínai szar cipőt vettem meg, mert a nike meg adidas ugyanúgy tönkrement ennyi strapától a tobbiek lábán.

Ha a túra minden napján vettem volna egy tecsós vagy kínai cipőt, még mindig pénzemnél lettem volna, mintha egy csilliós ezreset baszok szét.

Amúgy csak háromnaponta vettem egy újat a túra alatt.

Kentetsu 2011.05.02. 17:09:36

@hagyma: Mary fiáról eszembe jut egy régi anekdota..
Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha néha jól megb@sszák !
Ettől függetlenül Irak, Afganisztán és most Líbia egy igazságtalan háború !

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.05.02. 17:11:43

@Szárnyati Gézа: honnan tudod? Én spec. azért mennék :P

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.05.02. 17:16:34

A belulrol kopo cipo siman lehet a hordastol is.
Ennyi erovel vissza lehetne vinni az osszes cipot, mert fel ev utan elkopott a talpa.
A futocipokre ez meg hatvanyozottan ervenyes, mert a beton egyszeruen megeszi a futocipok talpat.

Mielott meg valaki megmondana a frankot, hogy miert nem futok salakon, fuvon, anyam kinjan.
Megsugom, hogy a kozelben se salakos, se fuves, se anyam kinjas palya sincs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 17:27:31

@Kentetsu: szar hasonlat, nagyon szar
igy szerzett eselyt az egyetemre
Irak, Afganisztan neked igazsagtalan, amig nem teged robbantgatnak
Libiat meg nem amerika kezdte
\
Ti meg tul jol eltek a liberalis posvanyotokban, gondolok a 3 millio 4 diploma egyetemista orszagara

gregibroki 2011.05.02. 17:29:25

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: nem a talpa kopott el
@Trójai: vegyél egy túrabakancsot, az a zsír

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 17:32:59

amugy nekem is az a velemenyem -es egyre tobb amerikainak, ahogy erzekelem- hogy szarni kellene mindenkire, a vedelmi hadsereg tokeletesen eleg lenne
ha valahol tortenik valami, irak, afganisztan 56, I-II-ik vilaghaboru stb. akkor oldjak meg
ez a hadsereg a sajat orszaganak a megvedeser tokeletsen eleg, tok folosleges barhova menni
mondjuk szulohazam ezt nem mondhatja el, de hat a baj elotti pillanatig meg semmi baj nem volt altalaban
de ha baj van tessek ne sirni amerikaert
/jugoszlavia, kuwait/
aztan ha bemennek az atrabok hozzatok is, lehet kurvazni az amerikai katonat

Trójai 2011.05.02. 17:33:50

jáj aszegény ámerikai fiatalok és szerencsétlen ámeriki fijjug. Hát nem be kell állniuk katonának 10 éves szerződéssel (muhahaha) és harcolniuk kell ilyen csúnya terrorista népekkel, ha tanulni akarnak egyetemen?

Az egyetem nem kötelező, anélkül is jól meg lehet élni, főleg ámerikában, ahol nem ciki ha nem white-collar workers vagy.

NEmhogy dolgozott volna egy évet a mekiben, aztán pedig az egyetem mellett/alatt/közben diákmelók, mint az ámerikai egyetemisták nagy része, ott ugyanis a heti kontaktóraszám messze a magyar alatt van.

Vagy tanult volna keményebben a középiskolában,vagy sportolt volna, és megfogott volna egy izmos ösztöndíjat, amiből azért náluk gombamód sok van, a mi lehetőségeinkhez képest.

A magyar fiatalok sem tesznek másképp, nappal suli, este pedig raklap-pakolás a tecsóban, pedig neki nem heti 3 órájuk van. Hát nem fenomenális?

Tanulásért pedig errefele pár ezer forintot kapnak a diákok, ott pedig a szegény ámerikai fijjataloknak egész szemeszterre megvan oldva a jódolga, ha jól tanult.

Elképesztő mik vannak, szerencsétlen ámerikai ifjak, hát nem doglozniuk kell szegényeknek, ha nem fizeti apuci meg anyuci a sulit? Hogy mik vannak!!
Felháborító!!

ave 2011.05.02. 17:34:08

Markas termekekkel a gyartohoz kell fordulni, mert ezek tenyleg nem normalisak idehaza, hogy igy labbal tapossak a marka imidzset.

Trójai 2011.05.02. 17:36:00

Más országokban sincs ez másképp. Akinek nincs pénze tanulni, vagy megkeresi az árát, vagy elmegy dolgozni.
szvsz

Más munka is létezik a katonaságon kívül, nehogy már ríjjak érte, hogy szegény "harcolni megy", sokezer dollárért.

Trójai 2011.05.02. 17:37:38

@gregibroki:
olyanom már van/volt, de az nem erre a terepre való volt. Meg egy picit meleg lett volna viseletnek a 40 fokban, nem lett volna kedvem minden este zoknit mosni.

De amúgy jogos.

gregibroki 2011.05.02. 17:46:18

@Trójai: Egyre izgatottabb lettem, hogy hol mentél 300 km-ert... :)

Rosszindulatú Vászka 2011.05.02. 18:06:26

@hagyma: tudod, ebben a libsi posványban már nincs hadkötelezeccség, ellenben ingyen lehet egyetemre járni, ha valaki nem síkhüje, vagy nem csak izomra, hanem agyra is gyúr.

Sztem erről ennyit :P

lionking 2011.05.02. 18:08:17

tök mindegy hogy mitől kopott el az a cipő belül, bírom az ilyen ostoba hozzáállást.
A poszt tolónak sem ezzel volt a problémája, hanem a bevizsgálás eléggé egyedi megoldásával.Véleményem szerint, ha VALÓBAN független szakértő testület vagy személy teszi ezt meg és ad szakvéleményt, azt el fogadta volna.
De az, hogy az árusító cég vezetője saját maga ad "szakvéleményt" ráadásul "függetlent" az nekem kissé furi de visszataszító mód a vásárlók türelmének próbálgatása céljából.

sertesinfluenza 2011.05.02. 18:10:49

Az ilyen kis ingyenélő plázaemós-benettonos hurkagyurkákkal megetetném a saját lábgombaszagú kikopott benetton-bélésüket.

Neki nem elég a levásárlás, még sunázná is az eladólányokat, a főnököt is, hamár ott van.

Majd a fogyasztóvédők jól kakilón szúrják, hadd tanulja meg, hogy húszezres benetton cipőbélést nem vizsgálgatunk, hanem engedelmesen kussolunk, vagy levásárlunk.

Kis szamizdatlelkű emotionos zsíroshajú suhanc.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.05.02. 18:19:06

azbeszt.blog.hu/2010/03/25/tippelos_jatek

Utóélet: visszavittük, elküldték bevizsgálásra és hát, mit ad isten... Nem rendeltetésszerű használat.

OftF 2011.05.02. 18:19:36

cipőosztályt az ikeába!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:22:00

@Rosszindulatú Vászka: tevedsz,
otthon a sikhulyek is diploat szereznek
hala a libsi oktatasi minisztereknek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:23:10

@Trójai: neked fingod sincs amerikarol
de ez nem baj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:25:32

@lionking:
maraggya mar valakinek mar harmadszor szakad ki a beles.....
megbuheralta, mert cipot askart cserelni
normalis cipoviselet mellett nekem meg sosem szakadt ki, akkor most sikeres vagyok?
lehet ki kellett volna fuzni fel es levetelkor?

Rosszindulatú Vászka 2011.05.02. 18:26:39

@hagyma: már kicsit bocs, de a jenkiknél is szerezhetnek tukkó sportolók meg síkhüjék diplomát, ha valaki kifizeti nekik. Szal ez nem volt érv.

Amúgy meg neked hol az otthon? Merthogy itt Agyarországon sosenem volt libsi oktatási miniszter. Amúgy tutod, hogy mit jelent a libsi szitokszó?

A katonáitokat meg én is sajnálom, de az amerikai álom alapja az olcsó laj, meg a hadiipar, mint húzóágazat erős támagatottsága.

OftF 2011.05.02. 18:26:50

@hagyma: Nekem kb. az ötödik cipőm ment tönkre szerintem rendeltetésszerű használat után, amikor kiborult a bili, és azóta visszaviszem, ha fél éven belül történik. Az első néggyel türelmes voltam, mondjuk márkát váltottam közben, de rájöttem, hogy felesleges. Most ugyan van egy bakancsom 50.000-ért, és az már a negyedik telet vitte át, de félcipők terén katasztrofális a helyzet, akármilyen drága, tönkremegy. Nyilván, ha lenne 4-5 pár, azzal meg lehetne oldani. :)

lionking 2011.05.02. 18:27:15

@hagyma: na még egyszer mert látom értelmezési nehézségeid vannak :)
Mindegy az, hogy minek mitől hogyan lett baja. A probléma a kicsit roppant szokatlan panaszkezeléssel van. ÉTEDMÁ???

OftF 2011.05.02. 18:29:57

@lionking: Ez a homáron sosem számított, itt arra megy ki a játék, hogy a vevő hülyeségét bizonyítsuk! :)

lionking 2011.05.02. 18:31:14

@OftF: na ez az. Azért is próbálom a tudatmódosító hatásomat érvényre juttatni :)

KulturKommando 2011.05.02. 18:32:04

@mirage8: Foot Locker, Váci utca. Megnézték a cipőt, mondták, hogy félreteszik, mert látják, hogy tényleg le van rohadva, valószínüleg Kermi vizsgálat sem kell. Egy héten belül már rajtam is volt az új cipő...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.02. 18:37:22

@OftF: "itt arra megy ki a játék, hogy a vevő hülyeségét bizonyítsuk"

Nem erre megy ki a játék, de jó lenne meghallgatni a másik oldalt is.

dpalmer 2011.05.02. 18:42:04

éppen most vált le a cipőm talpa a sarkánál. szerencsére csak kínai, ezért dobhatom a pi.ába. vagy a jó öreg cipészbácsival megragasztatom.
mindenesetre veszek egy újat, lehetőleg az aiko-nál és benettonototot.

dpalmer 2011.05.02. 18:44:26

@hagyma: az a szerencse, hogy neked van, hiszen két moslék kiöntése közben remekül tájékozódsz a usa today-ből. irigyellek.

hívtak már gypsy-nek a hátad mögött? mert a kelet-európai jöttmenteket úgy szokták, csak szólok. nehogy azt hidd, hogy innen mi azt gondoljuk, te vagy az élet császára. (sőt.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:49:41

@Rosszindulatú Vászka: hat ez teny, de sajnos a felesegem fia nem major liga sportolo
ez van
a libsi elnevezest otthonrol tanultam az SZDSZ-esektol, szerintem majd 16 evig az avolt a miniszter, eleg furas oktatasi rendszert hoztak ossze
nekem innen nem tunik jonak, ez maganvelemeny, mint persze minden amit irok
az amerikai alom nem a haboru
foleg nem az olcso olaj, foleg, hogy mikor kijottem a benzin 1.20 volt, most 4 irak es kuwait ide vagy oda
@OftF: hat az gaz ha 5-6 honapot nem bir ki egy cipo, akkor en is komplenolnak...
@lionking: kepzeld, ertettem elsore
de nekem elsore is furcsa volt
meg sem probalom javittatni, nem talalok jo cseret...
hat par honap utan en elfogadtam volna a cseret, de ha igazi gondom van, es csak a belessel, a javitast is
nekem nem eletszeru, mondom ezt akkor is ha itt valoszinuleg szo nelkul vissza adtak volna az arat
/persze csak 3 honapig/
utana nem tudom mi van egy cipovel
szerintem kidobjak es tobbet nem vesznek olyan markat:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:52:53

@dpalmer: eletemben nem foglalkoztam moslekkal /bar lehet most eppen azt teszem/
kelet europaiakat nem hivjak ciganynak, elegge megbecsult melosok, mert jol dolgoznak
nem szeretnem, ha valaki is az elet csaszaranak gondolna, ha erdekel az eletem, a nickem mellett ablogom
arrol szol, hogyan es milyen uton lettem amerikai
mert hogy az vagyok n, nem jott-ment
ketto darab allampolgarsaggal rendelkezem, a munkahelyemen megbecsulnek a csaladom szeret
ehhez nem kell csaszarnak lenni
meg kerdes?

OftF 2011.05.02. 18:55:50

@hagyma: Lehet, hogy csak túl határozott a léptem. Vagy tegyenek bele záradékot, hogy 90 kiló felett csak 4 hónap a garancia :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:56:36

@dpalmer: ja, es arccal ,nevvel
mi Maryvel egy tok atlagamerikai hazaspar vagyunk hasonlo gondokkal mint a magyarok
raadasul vicc de nekem is most ment szet a csukam, de huzott 1 evet
kuka

OftF 2011.05.02. 18:57:17

@atpijkamo: kábé ezért tettem bele a szmájlit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 18:58:53

@OftF: najo
ha Gyongyospatan menetelsz kerlekszepen...
tavasztol oszig vegyel adidast, telre jo a bakkancs:)

Meridian74 2011.05.02. 19:02:28

posztírónak:
1.) Arany Apám, nem jó helyen vetted a cipőt, van egy erre szakosodott üzlethálózat (Deichmann - és ez itt nem a reklám helye), ott még a vietnámi gagyicipőre is 2 évet adnak, és amikor fél év után visszavittem SZÓ nélkül(!!) cserélték másikra, amit szintén félév után cseréltek...

2.) 20ezerért nem veszünk cipőt. Mivel ugyanannyi ideig tart mint az 5ezres - fogyasztói társadalom, a cégek ebből élnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 19:03:47

Rosszindulatú Vászka:
traadasul kurvara nem vagyun boldogok, hogy tok bunko sportolok milliokat keresnek
de ez nem csak amerikai problema
ha en lennek az amerikai elnok, siman bevezetnem a fizetesi sapkat a sportoloknak es muveszeknek
erdemtelenul jutnak milliardokhoz
/ez nem kommunizmus, jozan esz/
de hat amerikai elnok mar nem leszek

ben2 2011.05.02. 19:14:42

"A lábbeli alapos és független megvizsgálása után"

Melyet ők végeztek. Muhaha.

zombika 2011.05.02. 19:26:56

Van ilyen is:
Vásároltam a PH! hardveraprojáról egy Logitech G35 fülest másfél hónapja.Igen meg vagyok vele elégedve hisz nagyon szépen szól,dolby digital,7.1 és nagyon kényelmes.10 napja azonban miközben levettem a nyakamból elpattant az a műanyag henger ami a hangszóró részt köti össze a fejpárnás résszel ( nem tudom ennek mi a hivatalos neve ).Eléggé elkeseredtem hisz a fizikai sérülésre nem vonatkozik a garancia,hiába van meg a garlevele valószínüleg elküldenek melegebb éghajlatra ha visszaviszem.
Ez egyébként is jó szokása néhány hazánkbeli kereskedésnek,mindenáron megpróbálják elkerülni a gariztatás lehetőségét.Gondoltam hátha lehet hozzá alkatrészt rendeli,így hát felmentem a gyártó honlapjára.Az alkatrészek menüpont alatt nem találtam a kis műanyag elemet így hát felhívtam a kiirt telefonszámot és előadtam a fennáló problémát,kérvén hogy intézzenek már nekem egy ilyen kis akármit.A telefonos operátor nagyon kedves és pozitív hozzáállású úriember volt és azonnal csinált egy ügyiratszámot.Megkért hogy fotózzam le a sérült részt és a garlevelet,adjak e-mail cimet és telefonszámot.Többször is biztosított arról hogy mindenképp megpróbálnak segíteni mind ezt olyan kultúrált hangnemben adta elő hogy komolyan meglepődtem.Ez nálunk nem nagyon szokás,inkább leráznak ha tudnak.De menjünk tovább.Miután elkészültek a képek ismét telefonáltam,elmagyarázták miként tudom feltölteni az ügyszámmal ellátott oldalamra.Megkértek hogy egy óra mulva hívjam őket ismét addigra kiderül mit tudnak tenni értem.Eddig ez az egész 10 perc volt.Felhívtam őket a megbeszélt óra elteltével mire közölték velem hogy ilyen alkatrészt nem tartanak raktáron de már leadták a rendelést a Hollandiai központi raktárnak hogy küldjenek nekem egy új G35-öt.Leesett az állam.Komolyan.Elmondták hogy futárszolgálat hozza,megadták a szállitmánykódot amivel nyomon tudom követni hol tart a fülesem és elnézést kétek hogy kellemetlenséget okozott a temék.Na mondom ilyen csak a mesében van de tévedtem,négy nap múlva felhívott a futárszolgálat hogy itt állnak a kapuban,meghozták a csomagom.És tényleg...

molnisz 2011.05.02. 19:54:11

@hagyma: Szia! Nem biztos nekem is volt egy cipőm kb. 4-5 hónapot bírt ki utána csere, igaz annak a talpa repedt teljesen el keresztben mindig.
3 párt fogyasztottam el, aztán azt a típust már nem lehetett kapni.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.05.02. 20:07:00

@zombika: egyrészt fotósopp, másrészt fülest a sarki kocsmában ingyen adnak :P

gt_ 2011.05.02. 20:07:53

@zombika: Hát ja. Ráadásul nem hiszem, hogy a cipő gyártója ezt nem engedhetné magának meg ezen a színvonalon. Lehet, hogy a posztoló végig rossz ajtón kopogtatott...

Gyanítom, hogy a fülest vásárló ember ezek után egy másodpercet sem fog gondolkodni, hogy milyen márkát válasszon ha a lehetőségek között van a füles gyártója. Tehát ez a hozzáállás nyilvánvalóan megéri.

Ez az amire itthon még lehet évtizedeket kell várni mire kedves kereskedő urak rájönnek.

Kono 2011.05.02. 20:15:29

Cipőt csakis a Aldiból!

Egyébként az én cipőim utoljára 10 évvel ezelőtt mentek ilyen hamar tönkre, amikor még napi 1-2-3 órát fociztam bennük a suliban.
Deichmann, meg hasonló helyek felejtősek, ott csakis kínait ócskát kapsz drágán. Akkor már inkább olcsó kínai. Abból 5 pár elég egy évre.
Láttam én már elég 20-30 ezres cipőt, aminek nem adnék 2 hónapot sem, hogy kiszakadjon/kettétörjön, stb.

Vagy drágább, de tényleg jó minőségű (ilyenből van a legkevesebb), ami akkor se szakad le a lábadról, ha ásol/betonozol benne.

lionking 2011.05.02. 20:16:38

amúgy rossz típust választotok.
Nekem vagy 20 éve mindig a pipás cipőim vannak, átlagban 4-5 évig tartanak ki, hacsak valami külső sérüléstől (ráesik valami ami elvágja) nem megy előbb szét.
És az sincs 20e-be de legalább tartós. És roppant kényelmes szvsz

mirage8 2011.05.02. 20:19:22

@lionking: Na jó, Váci utca nem ér! :-)

megamenn 2011.05.02. 20:28:49

@hagyma: Ezt a baromságot ugye te sem gondolod komolyan ? Még a végén kiderül, hogy a Nagy Vörös Hadsereg is felszabadítani jött kishazánkba. Ne legyél már ennyire.........amerikai !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 20:29:34

@molnisz: en nem mondtam, hogy nem eshet meg, ha velem tortenik a dolog, foleg hogy nem talp gond, hanem csak beles/ na mondjuk lehet enszarok ra mert trehany vagyok/ de ha megsem es felajanljak a javitast, vagy hogy levasarolom, azt hiszem en belemegyek
ettol meg lehet a posztolonak igaza
de er ennyit egy csuka?
csak kiprobaltam volna hogy javitjak ki, ha tenyleg egyaltalan nem talaltam volna magamnak megfelelo cserecipot
nem tudom, felolem harcoljon, ha igaza van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 20:33:39

@megamen: nem tudom mi baromsagot irtam, mikor ugy gondolom, folosleges kulfoldon katonaskodnunk, de azert jol jott az kuwaitnak, meg a szovetsegeseknek anno
a Voros Hadsereg termeszetesen nem felszabaditotta az orszagunkat hanem legyozte, mivel, mint utolso csatlos, a nemetek oldalan harcoltunk, hadat uzenve/joval elotte/ a szovjetunionak
amugy az USA-nak is hadat uzentunk
az mas kerdes, a nep hogy elte meg, hogy barmilyen aron is de vege lett a habrounak
azert nem minden amerikai haboru volt "felesleges"
hat afganisztan szerintem is az
remenytelenek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 20:43:05

huzzanak lepedot a noikre, dugjak a kecskeiket, csak haggyanak minket beken

Herbert27 2011.05.02. 21:29:06

Én egyszer a Horváth cipő boltban jártam így, azóta nem veszek ott semmit és az ismerőseimnek is elmondom. Szurkolok, hátha csődbe megy.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.02. 21:42:56

ezerszer el lett mondva:
körmöket ápolni, különben sértheti a cipőt BELÜLRŐL.
dörzspapíros zoknit kerülni, mert az is sértheti a cipőt belülről.
ehhhhh.... sosenem tanulnak ezek! :)

Megdobbent 2011.05.02. 21:48:18

@hagyma: csak nyugi. Amcsi mar csak ilyen vilagrendor, ha az erdeke ugy kivanja, tehat ha megy arabra loni, azt azert teszi, hogy otthon legyen benzin meg mifene, szal bevonja belugybe.

A folytonos csere meg telleg gyanus, de szerintem nem csal a skac, egyszeruen labankent 9 labujja van, es az is korbe, igy aztan oldalt mindig van egy kis gond.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.02. 21:55:11

apropó!

"...mivel legalább 2-3 pár hasonlóan járt lábbelim érkezett már vissza "gyártási hiba" címszóval, és minden esetben választhattam..."

nem a lábaddal van valami bibi? pl rothad mint állat és a sűrűbb mosás segítene a problémádon?

jaafar 2011.05.02. 22:01:07

Lehet, hogy meg kéne tanulni cipőt venni és nem olyat választani, ami nagy és mozog benne a lábad. Mit gondoltál, majd belenősz? Nekem miért nem kopott el egyetlen cipőm sem belül? (Talán, mert van kb 20 pár egyszerre, amit tudok hordani)

ÓjajSámson 2011.05.02. 22:05:55

Ha "nem rendeltetésszerű használat" okozta, akkor miért akarják megfizetni a javíttatást? Visszavihetek minden benetton cipőt, ha betonozok vele?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 22:18:55

@Megdobbent:
bazneg akkor mondd mar meg mitol 4 dollar mar a benzin?
ott vagyunk irakban,afganisztanban, mindenhol
mi vagyunk a legnagyobb felvasarlok es 10 ev alatt negyszeresere ment a benzin
bar igazad lenne es haboru utan megszereznenk az olajat es lenne ujra 1 dollar

S-Works 2011.05.02. 22:29:40

@zombika:

OFF Én pont a G35 miatt "szakítottam" a logitechkel. Bekapcsolt mikrofonnál sípol, a zajszűrője nem működik, csak ha aktív a hangtorzítása. Mindez szoftveres hiba, de évek óta nem vették a fáradtságot, hogy megoldják ezt a problémát (így hiába szól szépen és hiába kényelmes).

2*br 2011.05.02. 22:33:31

@jaafar: Igen, valószínűleg azért, mert neked 20 pár van, nekem meg kettő...és használom, mert azért vettem...és nem mozog a lábamon, mert mikor megveszem, felpróbálom...és nagyon szívesen levásároltam volna, ha bármi is tetszene az üzletükben. Ez a cipő tetszett. De nem gondolom, hogy megjavítva többet bírna, úgy meg nem kell.

ergbertegon 2011.05.02. 22:35:00

Nekem volt már, hogy márkásabb cipőnek kettétört a talpa. Az orra elé dugtam a csávónak az üzletben. Először azt hittem egy eladó. De kiderült a tulaj maga. Asszongya: túlságosan hátrahajlott a cipő orra. Mondtam neki csúnyán nézve, hogy ha most ezt sikerül megcsinálni lábfejemmel, akkor már itt sem vagyok. De ha nem akkor orrot piszkálok vele... Itt ledöbbent. Majs morogva szó nélkül cserélte a cipőt..
Szóval kell néha egy kis határozottság meg úgy 110 kiló...

2*br 2011.05.02. 22:36:11

Ja, és lehet, hogy fotósopp, de akkor azt a cégvezető úr készítette :D

FalóNyúl 2011.05.02. 22:38:30

@zombika: Ez melyik országban történt? :-))

2*br 2011.05.02. 22:39:02

@salapapa: inkább mosd ki a szádat, és ne okoskodj...nem arról volt szó, hogy minden cipőm így járt, hanem 2-3. Ami azt jelenti, hogy a 20-30 közül 2-3, tehát ami jó minőségű, annak nem lett baja, ami meg szar, az tönkrement. És ha ez így van, igenis hadd döntsem el, hogy le akarom-e vásárolni, meg akarom-e javíttatni, vagy vissza szeretném kapni a vételárat...

fda 2011.05.02. 22:53:19

A bolt megkapta a reklámot, azt hiszem, ennyi elég is.

Olyan helyen kell vásárolni, ahol nem küldenek el a francba. Tapasztalatom szerint a Decathlon például nagyon korrekt, egyszer volt velük garis gondom. Ők azt nyerték vele, hogy ami ott kapható, eszemben sincs máshol venni.

cirrmurr 2011.05.02. 23:32:19

Ja a Dechatlonosok jó csákók. Pólót is cseréltek 2 napon belül pedig hibátlan volt csak rossz méretet vittem:-9 Nem gizdáskodtak, cseréltek. F'sza gyerekek.

Viktus 2011.05.02. 23:46:26

Nekem fél év után adidas cipő talpa a sarkánál fogta magát, és levált 28 forint ... nem idegeltem magam vele mikor okoskodtak a boltba a nem rendeltetésszerű használaton - igaz csak a kocsiban nyomom a pedált - többet nem veszek fos kínai adidast. Benettont sem érdemes gondolom az is kínai szar ...

Sanyi 2011.05.02. 23:47:54

@hagyma: Dehogy oltetek meg. Show. Azert, hogy ne Obama szuletesi bizonyitvanyaval foglalkozzatok (sajna magyar hirekben valamiert nem hoztak, hogy akkor most tenyleg az USA-ban vagy Kenyaban szuletett-e Barack elvtars).

Go-go-go Trump!

Vagy, szerinted miert pont a vilag legnagyobb cirkusza (brit kiralyi eskuvo) utan megy ez a cirkusz? Na, szerinted?

Persze, hogy azzal foglalkozzon a nep...

Sanyi 2011.05.02. 23:50:27

@Viktus: Mert Magyarorszagon hamis van 95%. Meg az ebay.sg is megbizhatobb marka tekinteteben mint barmelyik sportbolt. Akar kinaki akar nem. Mint mindenbol, polobol (lattam, ahogy varrtak a hamis Adidast pinceben ugy 6 eve, nem hiszem, hogy valtozott).

Sanyi 2011.05.02. 23:55:06

@hagyma:
Miert $4 egy gallon benya? Fel eve olvastam, talan skynews.com.au-n (azt nezem gyakran). Valami olyasmi szoveg volt, hogy UAE meg Saudi Arabia szerint 2012-ben lesz az olajkitermelesi teto, aztan egyre kevesebb jon ki egyszerre. Ehhez add hozza, hogy mi megy Eszak-Afrikaban es mennyit vasarol fel (es hogyan valtozik) Kina es India felvasarlasa.

USA-nak 5-10 even belul kampec, addigra kesz vannak az indiai es a kinai atomtengeralattjarok is. Ausztralia is egyre szarabb, ott is ugy van meretezve, hogy autoval mesz mindenhova. Metrikus rendszer van, A$1.4 mar a benya, per liter (US$1.6). Bar itt van gaz, 300 evre eleg, csak szetesik tole 5 ev alatt a hengerfej es a kinaiak ugyis elfoglaljak az orszagot par even belul.

Viktus 2011.05.02. 23:55:15

@hagyma:

Tudhatnád az ámerikai gazdaság egyik húzóágazata a fegyverkezés a fegyvert meg használni is kell, ha már két milliárd dollárt kibasznak egy db/lopakodó B2 bombázó ...

Viktus 2011.05.02. 23:57:33

@ave:

Na ez igaz a legtöbb technikai cuccra is a gyári garancia 2-3 év, ha velük kommunikál az ember nem a magyarszki forgalmazóval ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.03. 00:03:12

@Sanyi: hamarabb lesz europanak vege mint nekunk
@Viktus: ez jo nagy kozhely
parszaz embernek nagy uzlet
ettol fuggetlenul az orszag megvedesere mindeig kell ember es fegyver
ellentetben veletek a 12 grippennel
mas a felfogas

Viktus 2011.05.03. 00:11:51

@hagyma:

Magyarország nem nagyon tud meg akar háborúzni senkivel ... az amcsik készülnek a hadiparnak meg találnak mindig ellenséget aki ellen a dollár ezermilliárdokat elkölthetik.
Ennyivel nem vagy tisztában roppantmód hülye vagy. Volt a hidegháború - irak - terrorizmus , majd szépen Iránt is betalálják.

Zatik · http://www.jogitanacsok.com 2011.05.03. 00:26:48

Javaslom esti olvasmányként a Ptk-t.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.03. 00:49:05

@Viktus: a roppant hulyerol egy kozeli nonemu felmenod jutott eszembe, de nem akarom megbantani, nem tehet rolad

Megdobbent 2011.05.03. 00:51:51

@hagyma: Ahaha, 12 gripen, ez telleg jo vicc :))) Le tudod rajzolni, hogy a barkinek a legolcsobb rakteja betrafal a repuloterbe, es megszunik a legvedelmunk? :))) Annyira trefas mar ez az orszag :>>>

Berkut 2011.05.03. 01:20:58

Én a 110 kilómmal ha vigyázok egy cipőre (12-15 eFt) akkor is szétmegy fél év alatt. Nem akarom tudni, milyen az ha pusztítom (foci, sár, többszöri eláztatás esőben)

A merellekkel egy időben elvoltam 2 évig is, de az 35-40 eFt. Egy kisebb vagyon egy cipőért. Ma már nem tehetem meg, ezért szakadt-repedt cipőben járok.

Sajnos ez a modern kor problémája - nem éri meg minőségi, sokáig tartó cipőket gyártani - az eladás a 10dére esne vissza, az eladásokkal és a PROFITTAL együtt.

Rühellem ezt a pénz alapú társadalmi berendezkedést.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.05.03. 01:24:27

Hat azzal, hogy nem vasarolta le a teli cipo arat tavasszal alaposan mellefogott.
Most szopathatja magat mindenfele levelezessel.
De talan lesz egy uj teli cipoje, mire lezarul az ugy.

A szerelő 2011.05.03. 01:57:37

"mivel legalább 2-3 pár hasonlóan járt lábbelim érkezett már vissza "gyártási hiba" címszóval, és minden esetben választhattam, hogy levásárolom-e, vagy visszafizetik a vételárat készpénzben"
biztos, hogy mindig a cipőkkel van a baj? :)

glad az egyetlen 2011.05.03. 03:12:06

Sajnos ez a bevizsgálás egy nagy maffia.
Valóban szinte garantált, hogy azza dobják vissza, hogy a vevő a hibás.

Anno még amikor nagy szám volt vettem egy wesco csizmát kisebb vagyonért.
Aztán 3 hónap után az oldalán lévő varrás az egyiknél elengedett.
Totál egyértelműen gyártás hibás volt, de simán kihozták úgy, hogy nem rendeltetés szerűen használtam azok a barmok.
Hihetetlen, hogy milyen pofátlanok voltak!

kalandfereg 2011.05.03. 03:47:20

Ha velem ilyesmi történik, először mindig elképzelem, hogy jól feljelentem őket a fogyasztóvédelemnél. Aztán meg nem csinálom ezt, mert nincs hozzá idegem, energiám.
Úgyhogy nagyon örülök, hogy valaki, valakik végigcsinálják helyettem is, hozzájárulva, hogy kereskedőként ne lehessen már annyira elpofátlanodni.
Köszi, posztíró, én veled vagyok!

_Vezo_ 2011.05.03. 07:22:10

Frankó, hogy egy 20 ezer forintoss cipőre fél év garancia jár, egy 4 milliós autóra meg mondjuk 1 év.
Remek ez a szabályozás.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.03. 07:45:39

@2*br: melyik szavam sértett? hogy rothad a lábad, vagy hogy túl nagy a körmöd? mindkettő ápoltsággal kapcsolatos. ha ez sért, előbb nézzz magadba.
nincs nekem semmi bajom a szájhigiénnémel.
SEM. :)

én pedig nem írtam számszerű dolgot, hanem kimásoltam abból amit te magad fogalmaztál, írtál. ha féleérthető, magadat okold!
amikor elkezdesz védekezni, önmagadat mocskolod tovább! :)

amúgy nekem sem tart tovább 1-2 évnél egy manapság gyártott sportpipő. anno a converse is meg a fila is olyanokat gyártott, hogy napi használat mellett elég volt 4-5 évente venni. ma ugyanannyiba kerül mint anno (vagyis az ára nem ment fel), de lényegesen szarabb a minőségük.
olyan ez, mint a danónjágört. 10éve 69Ft, de a régi 2 deci helyett mostmár csak 2 kanál.

ne sértőggy meg! 20 után már a pósztert is lehet, nem csak az alanyt! ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.03. 08:01:27

@_Vezo_: nemnemnem... a 20millás autóra majd' örigari van.
amiről te beszélsz, az a pármillás.
ügyfelem vett pár éve új 306-ost feleségének lótifutira. poén nélkül, törzsvendégek voltak a márkakereskedésben. no nemám a vásárló oldalon, hanem a szervizeseknél. eccer épp arra járt valami csigazabáló delegáció, amikor vagy negyeccer volt bent a kisautó egy éven belül. srác nagyon jól beszél pár európai nyelvet, odalépett hát Jeanhoz és panaszolta, mekkora csalódás az autó.
Jean csak ennyit válaszolt: "ennyi pénzért?"
ügyfelem közel van a 120kilóhoz a két méterével és hasonló mentalitású mint én...
de ott és akkor visszafogta magát.

@Berkut: márpedig ezt elhiheted, a vásárlók generálják!
amíg mindenki azt nézi hol tud dolgokat megvenni 10 forinttal olcsóbban, addig a gyártók olcsóbban fogják előállítani az árut. ugye nem kell ecsetelnem, hogy a silányabb alapanyagokból, ócsó munkaerőből mi jön ki?
az eladók/kereskedők pedig kénytelenek lesznek minél olcsóbb beszerzési forrásokat keresni...........

21éve vagyok az autóbiztonsági/autóelektromossági szakmában, 17éve magamnak csinálom. ha azt mondom, hogy tavaly közel egy millát toltam bele a cégembe a magánvagyonomból hogy ne kelljen bezárnom a boltot de ne gagyit áruljak az ügyfeleimnek elhiszed?
mert sajna így van. amikor beesik az ügyfél hogy kellene neki valami és megmondom az árát, hanyatthomlok menekül, mert máshol "ugyanazt"(???) lényegesen olcsóbban adják.
márpedig én nem fogok elgagyiasodni, inkább bezárok ha azt hozza a sors.
de fentebb már írtam: anno ugyanolyan napi használat mellett egy pipő 4-5 évig, míg ma ugyanattól a gyártótól csak 1-2 évig tart.

neszeneked szokkiciócócucc...

gregibroki 2011.05.03. 11:09:20

Azért nagy izlésre utal, hogy sokan javasolják az 5 rugós kínai cipőket. Vegyek adiost meg winket vagy mire gondolnak itt páran? A faxom vesz fel amorf, órmótlan, stílustalan cipőket. Lehet uo szar a minősége a drágább cipellőknek, de legalább nem égek velük az utcán, mint a rongy.
Igaza van a posztolónak, azért nem vásárolok le pénzt, akkor is ha nem tetszik semmi, hogy ne kelljen szegénykéknek visszaadni az árát.
Meg okos ötlet lenne venni egy újabb cipőt abből a boltból, biztos a sok javasolgató is ezt tenné vagy venne egy pulcsit egy 20asért.
AZ a baj, hogy végignézek az embereken és elsírom magam menniyre igénytelen szarokat hordanak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.05.03. 11:45:02

@Kentetsu: Mikor is vett részt az USA igazságos háborúban?

@gregibroki: A drágább cipellőket ugyanazok a kínai gyerekek készítik. Vagy indiaiak. Csak a sznoboknak varrnak/nyomnak/préselnek/ragasztanak bele elegáns emblémát. "Fehér kocsog szereti színes matrica!"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.05.03. 11:48:48

@hagyma: Úgysem hagyják a mindenkinél egyenlőbb valódi uraitok, elvégre legközelebbi rokonaik termelik ki a nagyját...

gregibroki 2011.05.03. 11:49:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: igen, Rólad ebszéltem az előbb és a hasonló gondolkodású példányokról.
Én nem márka alapján vásárolok (most egy dekline cipőm van), de a tapasztalat azt mutatja, hogy vszinű a forma, stílus, stb miatt kell többet fizetned, nem a felragasztott pipa miatt.
Ne haragudj de egy szar olcsó márkátlan nem olyan szép, mint egy európában vagy usában formatervezett cipő, ellenben nem vitatom, hogy a két cipő uo "tartós".

gregibroki 2011.05.03. 11:53:25

Kicsit még továbbvinném a gondolatmenetet: ezek szerint egy sony fülhallgató ugyanolyan, mint egy soincy (orangeways járatán találkoztam ezzel a valóban egyszerhasználatos, tré hangzású, kialakítású valamivel).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.05.03. 11:56:42

@gregibroki: Rólam nem beszéltél, mert az én cipőimet Katika néni csinálja a Hétvezér - Harangos utca sarkán. (Debrecenben.) A forma, stílus stb. ugyanolyan a hamisítványokon is, sőt, az alapanyag is, csak a szerződött mennyiség utáni tételeket rosszabb minőségben, pontyosabban minőségellenőrzés nélkül gyártják, ugyanott és ugyanazok (bár időnként a nagycsoportos óvodások helyett a középső csoportosok) és időnként a "valódi" márkák azonos küllemű modelljei előtt hozzák forgalomba, különösen a volt kommunista országokban.

gregibroki 2011.05.03. 12:06:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jó és a bóvlikra gondoltam, te pedig a hamisítványokra. Nem vagyok hamisítványszakértő. Azt pedig sejtem, hogy ide a gyengébb minőség megy. De ez ellen sokat nem tudok tenni. Rendelhetek külföldről cipőt, de a méret az nem tuti, az sem az igazi, hogy 2D-ben válogatok. Jobban szeretem, ha rajtam van, ez tök egyértelmű.
Amúgy egyszer Szabadkán vettem egy török hamisítvány Nike pulcsit, jobb volt, mint az eredeti :)

Berkut 2011.05.03. 13:29:02

@salapapa: éreztem, hogy a társadalom a hibás, de őket már annyit szidom, hogy már nekem fáj.

/Az ember mindennek tudja az árát, de semminek se tudja az értékét/

Leléptem 2011.05.03. 13:42:05

Magyarországon én is általában ráfáztam a helyzetre, főleg mivel 48-as lábbal áldott meg a sors, amit ugy beszerezni aranyárban lehet kb. Most már úgy látom mondjuk, hogy érdemes lett volna egy utat szervezni Angliába. Amióta itt vagyok cipőre átlag 35 fontot költök. Ebben van olasz bőr (pincér) cipő, nyári szandál, félcipő... Minőségi probléma eddig egyszer merült fel, az is 3 napon belül, amit blokk nélkül cseréltek (elvesztettem).
Gyakorlatilag ha valaki vesz 3 pár cipőt, hát a repjeggyel még mindig olcsóbban kijön mint ha otthon vásárol.

Ha esetleg valaki erre jár érdemes benézni a kövi boltokba:
jjbsports , TK-MAX, Deichman (náluk volt egyszer gond, de kedvesek voltak, cserélték), Primark (48-as méret nincs náluk, de sok ismerős vett már gyönyörű női cipőket 12-20 fontért).
De az Oxford street is tele van jobbnál jobb akciókkal, ha van erőd végignézni.

Ahoj- 2011.05.03. 15:12:22

@gregibroki: Mi bajod a Winkkel? Jól néz ki és strapabíró

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.03. 15:35:28

Miazabenetton? Az egy forma 1-es versenyautó, nem ??? :-))))

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.03. 15:46:07

@salapapa:
Pedig nem mindig a drágább a tartósabb. Cipőnél különösen így van, hiszen pl. vegyük azt a szitut, ha kijön egy új modell, ami 40 ezerbe kerül, aztán 1 év múlva csak 20 ezerbe. Akkor mikor 20 ezer már csak, az akkori új modell 40 ezerért talán tartósabb lesz? Pedig volt itt Homáron posztíró, aki ebben hitt. Én azt tapasztalom, hogy pont a feltűnően olcsó és a feltűnően drága cuccokkal van a legtöbb baj, olcsónál ahogy te mondod, nagyon drágánál meg a vevő úgyis bemagyarázza magának, hogy ez mennyire fasza, és sokkal többet eltűr ha pl. mégis reklamálnia kell.

A minőségről pedig annyit, hogy számtech boltba bementem, ajánljanak egy alaplapot, erre mondja az árát, én már menekülőre fogtam az árat hallva, ahogy te mondtad a vevőid sokszor. De itt nem az a helyzet, mint nálad, mert én nem hagytam annyiba a dolgot, és otthon megnézve kiderült, hogy pontosan ugyanaz a típus 30%-al olcsóbb máshol. Szóval garasoskodásnak tűnhet, de hidd el megéri elképedni a magas árakon sokszor. Persze ha az ugyanaz mégsem ugyanaz, hanem minőségi különbség van, az más téma. De nekem pl. cipőből nem nagyon van 10 ezer fölötti, és 1 éven belül egy sem ment soha tönkre, míg olyan ismerősnek, aki 20 ezer alatt nem vesz, elég gyakran. Pedig én jobban nyúzom. Szóval addig ok, hogy nem jó ha végletekig faragnak az áron, de a legjobb biznisz mégis jó márkanévvel ugyanúgy szar anyagból készült cipőt gyártani és eladni drágán, és teszi ezt nem egy nagy gyártó. Pl. most tapasztaltam futócipőnél, hogy 5 ezres Decathlonos Kalenji nem rosszabb és nem kevésbé tartós, mint a 15 ezres Nike.

gregibroki 2011.05.03. 16:38:39

@Leléptem: a TK-max tényleg nagyon kemény, nem találtam meg 2 haveromat akiknek azt mondtam, hogy megnézem a futócipő részleget és mivel lemerült a telefonjuk a sügéreknek, ezért 2 órámba tellett megtalálni őket :)
@Ahoj-: Te hírdeted? siofok.olx.hu/uj-wink-velur-sportcipo-44-es-iid-165884068
csnos kis darab és sportos... :)

zombika 2011.05.03. 17:28:17

Az én kis történetem itt játszódott Magyarországon, a nappalimban, 10 perces telefonálás és némi netes információcsere keretében. És ELNÉZÉST KÉRTEK hogy csalódást okozott a termék!!!

@S-Works: Nekem semmi olyat nem csinál a fülesem amit leirtál, és az előző sem csinát ilyeneket. Nem lehet hogy valami más volt a hiba oka?

S-Works 2011.05.03. 17:46:24

@zombika:

Akkor szerencsés vagy! Nagyon sok fórumon írnak erről. A sípolást még meg lehet oldani ( www.youtube.com/watch?v=PGDfxXDTEgU ), de a zajszűrés hiánya még mindig zavaró (minden apró nesz behallatszik -klikkeléstől a szuszogásig). Lehet újabb szériád van.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.03. 22:20:15

@Zabalint: félreértettél.
nem azt mondom, hogy a drága lehet csak jó és az óccó pedig mindig silány. nem!
azt mondom, hogy adott gyártó ha olcsóbbat akar készíteni de ugyanúgy fent akarja tartani a hátteret (irodisták, fejlesztők, takarítók, stb.) akkor ha nem akar ráfaragni, olcsóbb alapanyagot kell használnia és ha lehet olcsóbb munkaerőt.
hogy a foglalkozásomnál maradjak:
anno a Blaupunkt, a Phillips, a Kenwood, a Sony (és sorolhatnám napestig) csak minőségi árut gyártott, ami nem volt olcsó. akinek egy Blau volt az autójában, az nagyon sokat fizetett érte.
ma mindezek hogy talpon maradjanak kivétel nélkül elkezdték gyártani pár éve a gagyit. tizenezerért CD-rádió? emellett Blau? klassz!
igaz, ennek már nem fém a mechanikája, tele van műanyaggal, silány RC tagokkal... mennek is tönkre az anno nagynevű cégek termékei!
ugyanez a pipellőpiacon, ruháknál, autóknál...
ha megtehetném sem vennék 2000 után gyártott járművet. legtöbbet azokat kell javítani, velük van tele az előjegyzési naptáram és elvétve 1-1 tizen/huszonéves járgány.

ami az "ugyanazt" illeti... az elektronikáim nagy részét magam tervezem és gyártom az ügyfélnek és az autójának megfelelően, minőségi alkatrészekből. igen, van amit én is meg kell vásároljak (chip, tranyó...) de azok nagyrészt úgysincsenek kisker forgalomban.
így amikor kimondok valamire egy árat, abban benne van a tervezés, a kivitelezés és a beépítés ára is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.03. 22:34:57

@salapapa: nme , csak egy ev utan kifut a szeria, atallnak masik fazonra es a maradekot el akarjak adni, akar onkoltsegi aron is
itt van is erre szakosodott bolthalozat 1-2 eves cuccokat plok, szabadidok, sportcipok toredekaron megkapod
mondjuk egy 70 dollaros niket ha kiszornak kerul max 20-ba
csak akkor 2 eves modellben jarsz.....
a divat meg valtozik

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.03. 22:52:23

@Berkut: legalábbis az, akit nem érdekel mi miből van.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.03. 22:53:37

@hagyma: ez egy másik tészta. nyújtsuk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.04. 00:21:25

@salapapa: marcsak azert se mert Zabalintnak irtam, de ugy latszik vonzod a nyilamat

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.04. 01:11:21

@hagyma: eccer majd leszox a slendriánságról, figyelmetlenségről...
addig csak mosolígok. vagy csak úgy tűnik és inkább vicsorgok. 8-)

Trójai 2011.05.04. 10:32:24

@hagyma: hát az biztos több mint neked, aki a honlapján azt állítja, hogy max 4-5 éve van ott, de rlgebben azt kamuzta, hogy már 20 éve nem is látogatott haza Magyarországa mióta emigrált...

Elég durva ellentmondásokba keveredsz saját magaddal.

Ámerikáról is folyton osztod az észt, kb olyan szinten, amit ámerikai filmekből mindenki ismer.

Az ámerikai oktatásról és egyetemekről pedig lövésed nincs, lévén még iskola közelébe nem mentél arrafele (se)

Trójai 2011.05.04. 10:37:40

@gregibroki: El Camino zarándoklaton sétáltam annyit. :) ELég durva volt, laukopakkal védtük a talpunk, ne hónyagosodjon fel. elég jól kisétáltam magam.

pjotrkolja 2011.05.04. 16:09:33

Converse sk8er forever ... amíg le nem rohad a lábadról! Tizenhat éve csak azt, télen - nyáron. Hét pár ment el azóta ...
forgalomból történő kivonás oka minden esetben: szanaszíjjel kopott a talpa.

linfury 2011.05.04. 21:33:18

@hagyma: Ebben az esetben az iraton nem az lenne, hogy "véleményem szerint..." hanem az, hogy a Kermi ilyen-olyan szabvány szerint elvégzett vizsgálatai alapján + egy vizsgálati jegyzőkönyv.

lettuce 2011.05.11. 10:39:22

Mi is jól ráfaragtunk a Playersroom-ban vásárolt Vans tip. cipővel ( 20ezerért). Egy napi! viselés után vittük vissza,mert a bal lábas cipő talpán a sarok rész leválni készült.Persze itt is ment a kamuduma,majd jegyzőkönyv és független szakértő.OK. Bár szerintem, az egy napos cipőt azonnal ki kellett volna cserélni- akkor még hajlottam is volna a cserére.Szakértő szakvéleményében gyártási és használati okot jelölt meg és eltévesztette a cipő viselési idejét, a szakvéleményében ugyanis 3 hónaposnak tüntette fel a cipőt. Írtam neki, nem is válaszol. Írtam a forgalmazónak a Szinga Sport akárminek, hogy akkor kizárhatjuk ugye a használati eredetet? Nem, válaszolták, a független szakértő véleményéhez ragaszkodunk. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. A cipőt azóta egy hete viseli a gazdája (szegény a szülinapjára kapta), most már mind a két lábbeli sarka leválni készül. Szerintetek?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.11. 20:13:42

@lapítotttop: szerintem bolondok vagytok.
és ez dühít, mert a tifélétek miatt engedik meg ezt a kereskedők!

miazhogy hordja?! normálisak vagytok?!
fénykép, számla, email a fogyvédnek!

ehhhhhh... dühítenek az ilyenek...

lettuce 2011.05.12. 08:41:53

A fogy.védelem csak jogi témában orvosol, a cserére nem kötelezheti a kereskedőt. szóval: ők gittegylet, bár a bejelentést megtettem a szakértő tartalmi hibája miatt. Mediátorok vannak még kijelölve, az marad mára. De már szóltam a menyemnek, aki ügyvéd, hogy úgy néz ki pereskedni fogunk egy xar 20eFt-os cipő miatt. A kereskedőnek jól felfogott érdeke lett volna a csere,de ez itt Mország. Többet nem is veszek itthon márkás cipőt. Bécsben már rég túl lennénk az egészen, barátságosan. Már a csere sem érdekel, vissza akarom kapni az árát, mert akarok szerződéses viszonyban maradni ezzel a céggel. Amúgy fényképek készültek.
süti beállítások módosítása