Tékozló Homár

Félévente emel a törlesztőn a Budapest Bank?

2011.08.19. 12:36 | jackyll | 245 komment

Lajos megkapta az évközi emelést a frankhitel-törlesztőjére Budapest Banktól, mert miért ne:

Sokat olvastam mostanában a posztjaidat, mivel mi is a pórul járt frankhitelesek közé tartozunk és elég sok szó volt erről a blogodban. Az hogy a frank árfolyama hogyan alakítja a költségvetésünket az egy dolog. Így jártunk. Hogy a napokban felröppent a hír miszerint a magyar bankok a lengyel pénzintézeteknél 10-15%-al magasabb haszonkulccsal folyósítják ugyanezt a hitelt - nem kicsit szívva a fogunkat - de tudomásul vesszük. Tegnap viszont újabb pofon ért minket. Három éve fizetjük a lakáshitelt amit a Budapest Banktól vettünk föl. Tegnap soron kívül landolt egy levél a postaládában amit furcsállottam, mert a 20-a körül nem szoktunk levelet kapni tőlük. Megijedtem, hátha elmaradt valamikor egy részlet, mert akárhogy is, de idáig mindig igyekeztünk pontosan fizetni. De nem erről volt szó.

Ugyanis a bank arról értesített minket hogy a forrásköltségek emelkedése miatt 20 frankkal megemeli a havi törlesztőt. Ez különösen annak a fényében sok, hogy idén már egyszer ezt eljátszották az éj elején, ugye a frank meg lassan már negatív kamatlábról indul el Svájcból...és mire ideér egyre nagyobb lesz rajta a kamat. Idén így már 8%-al emelkedett a frankban számolt törlesztő, forintra átszámolva pedig - a három évvel ezelőttihez képes - kb a duplája már. Ezt még ki tudjuk fizetni, de ha ilyen ütemben növekszik akkor hiába próbálunk meg bármit, elobb utóbb mi is feladjuk. Gondolkodtunk az előtörlesztésen, de ilyen árfolyam mellett ez öngyilkosság, rááadául a futamidő alatt ezt csak egyszer lehet eljátszani költségek nélkül, így ezt a lehetőséget későbbre tartogatjuk.

Megoldani te sem tudod az ügyem azt sejtem. De talán a nyilvánosságot felhasználva a felsobb szervek is talán jobban észreveszik hogy nem csak az árfolyam itt a baj.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harlequin 2011.08.19. 12:40:06

Ezt hívják féléves kamatperiódusnak. Első vagy második?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.19. 12:42:09

Miért nem havonta? Mert jófejek?

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 12:42:12

Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.19. 12:43:48

@Harlequin: Igen, de neki frankban emelkedik. Erre az emelkedésre jön rá még az árfolyamváltozás.

Skodakék Fábia 2011.08.19. 12:47:50

Mi is kaptunk ilyet. Azt írják a forrásköltségek emelkedése.
A k... annyukat.

lomposfarkas 2011.08.19. 12:48:34

"a felsobb szervek is talán jobban észreveszik..."
Ja, kinek a zsebében is van minden "felsőbb szerv"?

Skodakék Fábia 2011.08.19. 12:49:30

@Géza, kék az ég!: ez az, de mi van ha megy össze a takaró?

dosszié 2011.08.19. 12:53:14

mi az a forrásköltség? Mit takar?

Egyéves Önkéntes 2011.08.19. 12:55:25

Tegnapi múzsámnak, É2I-nek sok szeretettel:

Donászi Magda: Verse

Kies országunk, mint
Bukarest, pang,
Mer' költséget emelt a
Bud.pest bank.
méghogy ez fair kamat
kapják be a farkamat.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.19. 12:59:53

@dosszié:

Ne kérdezz butaságokat, hiszen te is tudod.
A forráskoltség a bank vezérigazgatójának Jaguárjába(no meg a Jet-Skibe is) a +200-as oktánszámú szuper-uzemanyag koltsége, ami szintén folyamatosan emelkedik, így fájó szívvel de ráhárítják a parasztjára.

Lee&a 2011.08.19. 13:13:10

@EÖ: :D:D:D tapsvihar!! :)

dosszié 2011.08.19. 13:20:55

Egyszer összefoglalhat valaki hogy 1 hitelen mennyiszer keres a bank?
Van a:
Hitelbírálati díj,
Rendelkezésre tartási jutalék,
Folyósítási jutalék,
Kamat,
Árfolyam,
Kezelési költség,
Számlavezetési díj
.
.
.

igazságos 2011.08.19. 13:23:25

@dosszié: kéremszépen banki uzsorakamat egyik formája, ha úgy tetszik.

Budapest Bank? Olyan még létezik? Nem annak van-é az EMESE ügyfele?

Tényleg, valaki írkálja már le ide, hogy milyen költségeket számolnak fel egy hitelnél. Komolyan mondom, örök hálám lesz érte, s együtt fogok az illetővel érezni, ha van hitele.

igazságos 2011.08.19. 13:24:54

@EÖ: benned egy költő veszett el, csak tán nem te vagy Petőfi Sándor reinkarnációja??? Valami ilyemsit írna, ha a mai világba született volna. Azt hiszem, örömkönnyeket sírva ment volna vissza saját korába, és örült volna jó dolgának.

AlulírottFentemlített 2011.08.19. 13:25:33

@EÖ:
Ez olyan szép, hogy egy Kazinczy szavalóversenyen előadthatná maga az álamfő.

É2I 2011.08.19. 13:28:24

Egyébként nem tartom kizártnak, hogy még gyorsan megemelik a költségeket, hogy fedezni tudják a közjegyzői díjakat.

vastagbor.blog.hu/2011/08/19/fixaljanak_minel_tobben_ingyen?

Egyéves Önkéntes 2011.08.19. 13:33:27

@É2I: pont ezen gondolkodtam a kocsiban, miközben ment a hírek, hogy most mindenki boldog, mint ha nem pont a hitelesekre tolnák ezt is a végén

@É2I: @igazságos: @AlulírottFentemlített: @Lee&a:
látom, ti igazi műértők vagytok :D
van eladó Pranyákom, érdekel? :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.19. 13:37:43

@Harlequin: Nem vagyok rutinos hitelfelvevő (hál' istennek), de nem értem. A féléves kamatperiódus nem azt jelenti, hogy félévente változik/-hat a kamatláb? Én ezt a forrásköltség emelkedést nem értem. Tél óta magasabb lett volna a svájci alapkamat? Vagy megnőtt volna magyar országkockázat? Mi más emelheti még a frankban számolt kamatot?

kaisaku 2011.08.19. 13:37:58

Na, akkor a havi részlet struktúrája (BB nekem is, 30 évből 5 lement):
- 66% kamat
- 17% tőketörlesztés
ÉS MOST TADAMMMM!
- 17% kezelési költség.

Ügye-ügye? Egyébként most hívta fel egy bankos haverom a figyelmemet arra, hogy a legnagyobb tréfa a fentiekben az, hogy a kezelési költség is CHF-ben van ám megállapítva.

Egyébként korrekt nagyon a bank, azt írja, hogy nem egyoldalú a fenti szerződésmódosítás. Ha nem tetszik, szépen elállhatok a szerződéstől költségmentesen (ezesetben két héten belül fizessem ki fennálló tartozásomat).

Hehe.

igazságos 2011.08.19. 13:41:20

@EÖ: á, engem csakis iPad érdekel, természetesen őstermelőtől, vagy az Aldiból. Azon a legjobb írni a szomorú magyar hiteles sorsról.

Egyéves Önkéntes 2011.08.19. 13:44:56

@igazságos: vaterán láttam most, szerintem az is aldis lehetett
amúgy nekem ne mondd, most nőtt meg a yachtom törlesztője havi 23 mauríciuszi dínárral

dosszié 2011.08.19. 13:47:16

Nekem a kedvencem a hitel-biztosítás. Amikor hitelt vettem fel akkor ugyan annál a banknál kötelező volt kötnöm biztosítást havi + x ezerért, holott én még úgy tanultam anno, hogy a kamatlábnak tartalmaznia kell a bank kockázatát is. Ezért mikor felvetettem hogy kötök biztosítást de akkor legyen alacsonyabb a kamat hiszen már korántsem lesz annyira kockázatos nekem kölcsönadniuk , akkor néztek rám birkán.

choko 2011.08.19. 14:01:49

A Budapest (Dalbir) Bank nem klasszikus bank, csak a General Electric amerikai vállalat pénzügyi részlege.

Klasszikus bankok: OTP, K&H, Erste, CIB, Raiffeisen...a többi csak gyenge próbálkozás!!!

"CHF árfolyamerősödést birod?"
Emese

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.08.19. 14:04:38

@dosszié: a biztosítást nem konkrétan a hitelre kötöd, hanem pl. munkanélküliség esetére, vagy tartós keresőképtelenség ellen.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.19. 14:06:27

@dosszié:
*aláírási díj
*föléírási díj
*átdaszási díj
*hibaellenérekedvesenmosolygunk díj
*10kornyitunk és 1korzárunk, ún. hosszabított nyitvatartási díj
*sorbanállási díj
*hitelkártyáról érdeklődési díj
*hitelkártyáról nem érdeklődési díj
*öreganyám oltási bizonyítványát ellenőrző díj a jelzáloghoz

stb. stb.

choko 2011.08.19. 14:21:18

@nyomasek_bobo:
1.hitelre kötelező kötni,
2.munkanélküliségre lehetőség, csak nem fizet rá semmit, ha közös megegyezés szerepel rajta:-)))

Manci néni, a szomszéd 2011.08.19. 14:32:31

"a forrásköltségek emelkedése miatt..."

Te meg írj egy levelet, hogy takarékossági megfontolásokból a banknál minden személynek a felére csökkented a fizetését. Kompenzálandó a forrásköltségek emelkedését...

djimi 2011.08.19. 14:33:17

Ilyet én is kaptam. Rohadtk****anyjukat, de még mindig anyám parizerét zabálnám.

flash1094 2011.08.19. 14:47:26

Nem birom a Budapest Bankot, sajnálom...

...most akkor Dalbir és Emese járnak?

Papundekli 2011.08.19. 14:53:18

@flash1094: nem csak dugnak Zolán asztalán sunyiban...

flash1094 2011.08.19. 15:04:50

...szóval Zoltán "nem szúrogatja" Emesét?... csak az eszközt adja?

...azt gondolom, hogy szerintem néha Zoltán is "rájár" Emesére...

akárki lehetek:-) 2011.08.19. 15:19:02

@Géza, kék az ég!:
Hofival szólva:

" Kis naív, azt hiszed lesz még takaród??"

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.19. 15:24:19

Kedves posztoló!
Nem kell izgulni,én a nagy vezír már épittetem neked az új Frankfalván(Ócsa) a családi házad, ugy hogy ne idegeskedj ha már nem tudod fizetni. Igaz azt nem tudom mi lesz az elvett sok üres lakással,de most van 20 milliárdom ,hogy épitessek házakat:))

puszi viki

vape 2011.08.19. 15:40:22

Úgy tűnik, féléves a posztoló kamatperiódusa. Feltételezem, hogy van egy referencia kamatlába is a hitelének, ami ez esetben gyanúsan a 6 havi CHF LIBOR.
Ez utóbbi pedig augusztusban sajna emelkedett februárhoz (előző kamatfordulóhoz) képest: www.global-rates.com/interest-rates/libor/swiss-franc/chf-libor-interest-rate-6-months.aspx
2011.02: 0.24000% -> 2011.08: 0.24167%.

Ezen okra hivatkozva emelheti a hitel kamatlábát a bank, ami a törlesztőrészlet emelkedésével is jár természetesen. És a kamatot is CHF-ben számolják. Mert így jobban jár a bank.

encir 2011.08.19. 15:56:07

@vape:
IGEN!!

Tegyék ki a honlapjukra a nyamvadt bankok, hogy
PONTOSAN HOGYAN ÉS MIBŐL számítják ki a kamatot - és az meddig érvényes .
És látni szeretném azt is, hogy milyen forrásköltség emelkedésük volt. TÉTELESEN ezt hogyan osztották szét a hitelfelvevők közt.
Úgy szeretném látni, mintha én is PSZÁF ellenőr lennék.

Skodakék Fábia 2011.08.19. 16:16:30

@vape: aha. Joga van. De nem az lenne a bank érdeke hogy fizessen aki tud? Már így is szénné keresik magukat a jól fizető hiteleseken. Aki épp a határon táncol meg hadd szopjon még?
Mi lenne, ha holnap az összes frankhiteles egyszerre azt mondaná hogy bocsi, vidd a kecót, költözöm Ócsára. Talán egy próbát megérne. Sajnos csak álom. Nem csak én vagyok birka, hanem a nép is aki ezt eltűri...

encir 2011.08.19. 16:53:46

ezt pl. az én bankom írta év elején, mikor közölte, hogy középárfolyamon számol:

"a Bank fenntartja magának azt a jogot, hogy - figyelelmmel a pénzpiaci hatások alakulására - az adott naptári napon belül az adott naptári napra meghatározott és KÖZZÉTETT (!!!)árfolyamot módosítsa."
azaz ha reggel 8-kor 200 és este 6-ra 300 a frank, akkor.... képzeletetekre bízom .-)

Etikus, mi, Manci néni, kedves?
HGY

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 16:58:54

@birka0000: "De nem az lenne a bank érdeke hogy fizessen aki tud?"

Nem. A banknak az az érdeke, hogy mindenki fizessen, amíg tud, aztán viszi a házat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 17:02:21

Elvégre aláírtak egy biankó szerződést, amit akkor változtat a bank, amikor akar.

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 17:20:37

@akárki lehetek:-):

Nem szerettem sosem a tagot, erőltetett humora miatt, de nekem mindig lesz.

Ha mégsem? Kérek tőled egyet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 17:36:47

@Géza, kék az ég!:

"Egyébként ez a névtelen feljelentés ez nálunk népi hagyomány. Tudod? Ez a sok szemét tetű...
Tudod? Nem döglöttek meg még mindannyian. Van olyan mocsok aki még most is.. Tudod? Ja!
Címet tudja.. Papírja van.. Ceruzája van.. Főjelent. Kész! Tudod ez a három már elég indok, nem?"

"Az egyik kolléga... ja... kicsit elkapkodtam. Kollega? Szóval ő is színháznál dolgozik..."

"Azt ismered? Azt mondta egy művésznő annak idején Csortos Gyulának, hogy
-Kolééga Úrrrr
Mire a Csortos:
-"Koolégaa? Miótaaa vagyook één kurvaa?"

"Na naaaa! Na naaaa! Minket nem győztek le, csak kevesebb szavazatot kaptunk" - egy politikus

"Tegnap találtam egy ilyen színházrajongót, aszondja:"
-"Ááá művészúr! Rég láttam!"
-"Régen én is."

"Ezekhez képest a ház nélküli csiga az egy gerincoszlop!"

"Az igazságból elveszett az i."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 17:39:07

Szóval, felkerestem Szendrő Józsi bácsit a Fészek klubban, éppen ott a
kerthelyiségben ebédelt. Mondom neki, hogy "Tiszteletem, direktor úr
kérem, szeretnék színész lenni" – Azt mondja: "Most, vagy megvárja míg
lenyelem?" – Mondom: "Hát csak nyugodtan tessék
megebédelni, nem sürgős nekem, persze. Nyugodtan, tessék
csak!" – Aztán fölkeltünk az asztaltól . . . estefelé, és ahogy
megyünk ki a kerthelyiségből Józsi bácsinak ideesett egy
makaróni, ide rá, az ingre. Azt mondja neki a pincér: "Művész
úr kérem, egy makaróni van az ingén!" – "Na és? Ki van fizetve,
nem?!?"
Na, aztán felmentünk az első emeleti előadóterembe, azt mondja Józsi
bácsi: "Na, mutasson valamit!" – " Inkább tessék kérdezni" – "Na, mondjon
valami vidám verset!" – "Khm . . . Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én"
– "Meg fogok szakadni a röhögéstől!" – Hát, azért én mondtam a verset, ott
tartottam, hogy: "Fülembe forró ólmot öntsetek!" – " Az enyimbe is! Ölég!"
– Abbahagytam – "Éneköljön!" – Éneköltem – "Ölég!" – Abbahagytam –
"Táncoljon!" – Tánco' – "Ölég!" – Abbahagytam – "Idefigyeljen! Magába'
valami mocorog. Ez vagy tehetség, vagy kukac! Maj’ kiderül. Idefigyeljen!
Leviszem magát a debreceni Csokonai Színházhoz. Adok magának 1300
forintot egy hónapra. Ölég?" – Hát, mondom: " Holnapra igen, de mára még
kéne valami" – Azt mondja: " Aztán, hun fog lakni?" – Mondom: " Miért, hát
lak'?" – "Lakás, az nincsen" – Hát, mondom: "Akkor az állomáson, a
váróteremben" – "Ez az! Ilyen színész köll nekem! Ez az! Akkor, akkor a
gázsija 1400!" – Mondom: "Józsi bácsi, hirtelen most miért emelt nekem száz
forintot?" – "Miért? Há', száz forint köll a peronjegyre . . ."
"Aztán mondja csak, hogy híjják?" – Mondom: " Hoffmann Géza" –
"Hoffmann?!? Haaa . . . Mi maga, képkeretező?" – Mondom: "Dehogy vagyok
képkeretező!" – "Na-na! Még lehet . . . Na de, ez a név, ez nem jó!" – "Józsi
bácsi, de idáig . . ." – " Idáig jó volt, most már nem jó!" – "De hát mér'?" –
"Mér'-mér'? 1400 forintért lefoglalja az egész plakátot . . . Valami, valami
rövidebb nevet vegyen föl!" Nahát, akart mindenki segíteni a színháznál, mi
legyen a nevem. Volt egy szakember, aki szintén akart segíteni, nevét nem
mondom meg . . . nincs! Jól van, egy-kettő ismeri . . . Na, szóval azt mondja
nekem, hogy: "Kérlek szépen, legyen a neved mondjuk . . . H-val . . . ööö,
ümm, ööö, ümm, ööö, aaa, ümm, ööö . . . Harmat Géza!" – Azt mondja Józsi
bácsi: "Nem jó! Ez a gyerek, ez parodista akar lenni, nem pedig virágénekes!
Nem jó! Valami, valami más neve legyen!" – Akart segíteni a színház
titkárnője is, aszongya: " Minek itt problémázni ennyit? Vegye fel a felesége
nevét!" – "Ez az! Hogy híjják az asszonyt?" – "Voncsák Margit" – "Nem jó!"
– Mondom: "Józsi bácsi engem a gimnáziumban úgy becéztek . . ." –
" Gimnázium?!? Ó, ne dicsekedjen!" – " Nem, tényleg, engem úgy becéztek,
hogy Hofi, hadd legyek én Hofi!" – "Nem jó!" – "Józsi bácsi, próbálja egymás
után elmondani háromszor-négyszer, hátha megtetszik közben" – Azt
mondja Józsi bácsi: "Hhhö, hhhööö, hhhöööhhö . . . Jól van, rendben van!
Legyen!"
Na, mindjárt elkezdik legépelni a nevemet, két f-fel és ipszilonnal –
Aszongya Józsi bácsi: "Ne ipszilonnal, kezicsókolom, i-vel!" – Krrr . . .
Kivették a papírt a gépből, leírták két f-fel és i-vel – "Ne két f-fel,
kezicsókolom, egy f-fel!" – Krrr . . . Kivették a papírt a gépből, legépelték egy
f-fel és i-vel, és már ideges volt a gépírónő: "Direktor úr, óhajt még valamit?"
– "Hogy a fenébe ne!?! Az elején nagy H-val!!!"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 17:42:03

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) döntése értelmében egy – Sárneczky Krisztián magyar csillagász által felfedezett – kisbolygót 2011. augusztus 3-án Hofigeza néven regisztráltak.

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 18:21:44

@atpijkamo: Inkább a Holló Színház, ez nekem gyenge marad mindig is, ugye, nem baj?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 18:41:05

@Géza, kék az ég!: Oké, idézz!

"Kőőő-o-laj-fi-no-mí-tóóó??? De hát az olaj nagyon nem finom. Miért nem kezdik valamiből, ami már majdnem finom..."

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 19:04:15

@atpijkamo: Nem értem, miért kéne, de ha boldoggá tesz:

"Hogyha 3 lábam volna, valószínű, tudnék róla"

"Pest megy-e?!"

ésatöbbi

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.19. 19:15:40

@Géza, kék az ég!: Hát ez nagyon kevés. Akkor eredményt hirdetek: Hofi nyert.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.19. 19:37:18

Hofi vagy Holló ,ugyan már kérem. Nem egy műfaj, nem egy korszak, mindkettő zseniális a maga területén. Ez kb. olyan, mint az ideâlis háziállat kérdése: kutya vagy macska? A helyes válasz: egyik sem, hanem a patkány. Csak úgy mondom.

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 19:39:51

@atpijkamo: Nem volt szándékomban versenyezni vele, nálam továbbra sem rúg labdába

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 19:53:48

@akiazsiráfotszereti: badarság. Macska.

@Géza, kék az ég!: a focit senem szeretem.

Külömbe is :

LIBAPISZTOJ!

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 19:55:31

@Rosszindulatú Vászka: akiazsiráfotszereti-nek lesz igaza...

de gustibus non est disputandum, vagy hogy híják

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 19:59:41

@Géza, kék az ég!: ne tetézd!

Ha még az is kiderül ezek után, hogy cukorral eszed a káposztáscvekkedlit, akkor kitiltalak a Homárról!

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 20:03:32

@Rosszindulatú Vászka: pedig kisebbségi vagyok és héberül tanulok...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.19. 20:18:39

@Rosszindulatú Vászka: macska, de csak akkor ha nincs elèrhető patkány.
A káposztáscvekker pedig igenis cukorral jó, csakúgy mint a paradicsomleves és a spenót meg a zsíroskenyér.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.19. 20:19:01

@Géza, kék az ég!:
Az ki van csukva!
A linguagemo brizilio é o melhoro!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.19. 20:26:38

@akiazsiráfotszereti:
Te zsiráf, ma ennyire elkéstél?
Hasztamannyana, mivé lesz a világ...

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 20:28:27

@Géza, kék az ég!: mesügér!

@akiazsiráfotszereti: kisebb dolgoért is kezdtek már háborút!

@Sün‼: fitogtatod az esőerdős nyelvtudásod?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.19. 20:29:19

@Sün‼: estoy en casa, te lingugamemo, te :)

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 20:30:01

@Sün‼: No hablo español, egy poénra utaltam amúgy...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.19. 20:37:08

@akiazsiráfotszereti: @Géza, kék az ég!:
Ti most szerintem belekeveredtetek.
Ez nem lapájul van.
De nem is torvaléz.
Hibás válaszok, sajnos nem tudom elfogadni.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 20:43:03

Én csak azt tudom, hogy a rózsa urdu nyelven rózsa.

Ja és még a karibi pidzsint is töröm kissé. Meg beszélek perfektül is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.19. 20:45:01

@Rosszindulatú Vászka:
Ez kérlek szépen pusztai brazil.
Muszáj idegen nyelveket tanulni!
Mi a nyúllal már egy ideje csak pirézül beszélünk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.19. 20:47:10

@akiazsiráfotszereti:
Nálunk a vadásznak van puskája.
De egy ideje már nem is használja.
Ha meglátja a medvét, csak becammog bánatosan a bokorba...

Géza, kék az ég! 2011.08.19. 20:49:05

@Sün‼: Rózsa Gyuri - e vagy?

Egyszer azonban ő is válaszadásra kényszerült.
Ment, mendegélt a setét erdőben és elébe toppant a vas-és edényorrú banya, kinek vállán fekete varjú ült, bibircsókos orcája fekete volt a kortól s a gonoszságtól, de kévánós fajta volt az öreglány. Megszólította hősünket:
-Szép vitéz, ha megmondod, mi van a vállamon, tiéd leszeg rögvest!
-Háttö, izé, babkonzerv!
_Nna, ezt a választ még elfogadom...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.19. 20:49:12

@Sün‼: You tiene völlig recht in this case. Todo sollen many linguas beherrschen at least quando escribiendo comments in die Homar.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.19. 21:05:14

@Géza, kék az ég!:
Én-e?
Hát azt nem tudom, de inkább akkor nem.
Már ha választani lehet.

@akiazsiráfotszereti:
Te zsiráf, szerintem túl sokat telefonáltál ma!

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 21:10:55

Amúgy meg nem ez a harc lesz a végső.

Ellenbe, ha párbaj, hát legyen.
Ahogy José Louis Torrente monta: ha meg kell baszódni, hát meg kell baszódni!

Akkó holnap reggel fél ötkor párbaj a Népliogetbe.

Ha nem lennék ott, tik csak lőjetek nyugottan.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.19. 21:14:48

@atpijkamo: Besenyő Pista bácsi üzeni, hogy a kőolajfinomítós cucc nem Holló Színházas.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.19. 21:16:45

@Rosszindulatú Vászka: ejj de szép ez végszónak :)

ti csak homárkoggyatok mosmán nyugottan, én elhúztam kicsit hegyet mászni. ha meg nem halok közbe, majd jövök vissza.

@Sün‼: :P

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.19. 21:19:26

@akiazsiráfotszereti: Neked meg azt üzeni, nincs olyan szó, hogy 'cvekker'.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.19. 21:21:29

A gyerekeknek pedig azt üzeni, hogy ne tépkedjék le a plakátokat, mert az az utca hírmondója.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 22:12:28

vagyishogy én formálom a közvéleményt

ellembe deviszont

Gazsi bácsi lótetü!

Rosszindulatú Vászka 2011.08.19. 22:52:41

Nem beszélve Kalányos Vendelről

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.19. 22:57:39

@akiazsiráfotszereti: cvekkedli csak borssal
@Géza, kék az ég!: hatareset, elfogadom
@estrella negra: ugyis mondhatnam, hogy en vagyok az utca hirmondoja
koolajfinomito=montipajton
HOFI volt a legnagyobb kiraly

remelem helye illesztettem a dolgokat igy iziben

Secnir 2011.08.19. 22:59:10

@encir:
"Úgy szeretném látni, mintha én is PSZÁF ellenőr lennék."

úgy én is.

Foglaljon helyeeet, kér egy kávét? Gizike, tessék ideülni az ellenőr úr ölébe, igen...
...itt vannak azok a bizonyos jelentések, legépeltük ön helyett, már csak alá kell írni, igen. Nicsak, mi van minden második papírlap között? Ó, az nem a mienk, biztosan az ellenőr úr táskájából eshetett bele minden bizonnyal, tessék csak visszarakni őket...
...hát nagyon szépen köszönjük, várjuk legközelebb is...

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.08.20. 07:38:46

abba ne hagyjátok, olyan jól szórakoztam :))
és gyorsan, mert úgyis közeleg a viccadó

Rosszindulatú Vászka 2011.08.20. 09:11:58

Ijen magasztos, fennkölt de leginkább Nemzeti napon nincs heje a komojtalanságnak, tréfálkozásnak és nevetgélésnek.

Aki mégis vetemedne, azt elszámoltassuk!

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 11:16:03

@Géza, kék az ég!:
Kérhetsz tőlem, de inkább én takarlak be:-) Úgy jó lesz???? Ballal gyengébb vagyok, majd azzal kezdek, ok?

Amúgy ne bántsd a Hofit, az egyik legnagyobb arc volt kis hazánkban, ráadásul földim:)

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 11:17:33

Kőolajfinomító nem holló, viszont az Ö-BÖL-ÁT-ÚSZÁS az igen.

bálnatenyésztő1 2011.08.20. 11:36:22

Csóka a tízezresről nap van, ezért méltó módon be kell ma rúgni, ha már alaKított egy álamot nekünk.

Öbölátúszás? Há hova úszik aza öböl??? Bele van betonozva...

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 11:43:18

Besenyő Pista bá az ED-ZŐM...

cicmen (törölt) 2011.08.20. 12:51:24

@akárki lehetek:-): Amúgy ne bántsd a Hofit, az egyik legnagyobb arc volt kis hazánkban, ráadásul földim:)

Kelen földid? :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 14:06:44

@akárki lehetek:-): Oszt az öbölátúszás mitől volna Holló? He?

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 14:30:10

@cicmen:
Kűbányai:-)

@estrella negra:
Jó, akkor legyen L'art pour l'art

Zsuzsa20 2011.08.20. 14:43:20

@birka0000: De sorolják fel itt az interneten!!!!! Mit tartalmaz a forrásköltség??? Azt a 8000 nm irodaterületet, ahol mint a dubai sejk elterpeszkednek? Vagy a felelőtlenül kiadott és most bedölt hiteleket kenik szét a jól fizető hitelesek között????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 14:45:03

a bankokat fogja eloszor falhoz allitani a forradalom
a verunkon hiznak a bankarok es kozben henyelnek, meg focicsapatokat szponzoralnak es tuti van svajci bankszamlajuk

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 14:50:45

@hagyma:
Lázítunk, lázítunk????
Jegyeztem!!!

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 15:37:54

@hagyma:
Aha, azért vagy a jueszéban, nekimész a bankrendszerüknek!!!!

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 15:52:27

@hagyma:
Figyeld az aranyakat a kajak-kenu vb-n

Jokkura 2011.08.20. 17:15:31

@hagyma: "...a verunkon hiznak a bankarok es kozben henyelnek..." mintha olvastam volna hasonlót : Marxnál,Engelsnél,Kun Bélánál, Leninnél,Rákosinál...
Nem plagizálsz te egy kicsit ? :)
Vagy a történelem ismétli önmagát ,csak némely személyek nem akarnak tanulni az ismétlésekből...

Shinjuku 2011.08.20. 18:31:41

@Rosszindulatú Vászka:
Miért kóvályog ez a Kántor? Talányos.
Tán miattad ez a tántor, Kalányos?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:13:29

@Jokkura: Marxnak valamelyik nap adott igazat egy amerikai kozgazdasz

remekul utalom, ha pl Marxot egybemossak Kun Belaval vagy Rakosival sot utobbiakat Kadarral
mert hogy az egvilagon semmi kozuk egymashoz az tuti,tehat valoszinu egyiket sem olvastad,max a blikket:)
igen a rendszer halalra van itelve szerintem, nem normalis egy foldekregsegen hogy egy amerikai focista 100 millio dollart keressen en meg 50 ezret evente
/ez pelda volt/
a rendszer tarthatatlan
@akárki lehetek:-): figyeleme ige, olimpiai szamokban van 2 aranyeselyunk max 3
a tobbi sportot is beleveve 3-nal megint nem lesz tobb, de nem baj ez, csak en mashoz szoktam a gennyes Kadar korszakban:)

es most eszek egy jo kis krumplilevest

http://www.facebook.com/profile.php?id=100002728318457&closeTheater=1#!/photo.php?fbid=1225861183726&set=at.1176134260584.20005.1744921932.100002728318457&type=1&theater
ez meg a felesegem, tegnap voltunk 3ves hazasok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:19:14

halistennek nem jol linkeltem, mert holnap lesz a blogomban ez a resz:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:22:28

@akárki lehetek:-): anugy szeritem a tietek szarabb, lehuzosabb, mint a mienk, de az itteni sem orom
azert ha en megegyezek egy bankkal, hogy ennyit es ennyit fizetek havonta, akkor az annyi es annyi
az mas kerdes, hogy ha nem fizetem az eleg baj, bar a bankcsodot is rugalmasabban kezelik, maganszemelyt is konszolidalnak, otthon csak KFT-t, csodfot mond oszt lelep....
na jo van nem akarok en itt....
magunkat nem feltam ar mondtam, legfeljebb kikoltozunk a hegyekbe Maryvel meg a puskankkal, rengeteg allt van meg folyo teli hallal

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 19:22:38

@hagyma: Akkor sok boldogságot!
(Az az amerikai-focista azért megtermeli azt a százmilliót, amit eltesz. Ellentétben a hazai falábúakkal, akik nemt'om, miből kapják a- hazai viszonylatban szintén nem kevés- pénzüket.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:25:15

a batyam meg valami borizet kapott otthon:)
a malackarajra belinkeltem:)
minket nem kell felteni, a jeg hatan is megelunk
de a kapitalizmusnak akkoris annyi...
hogy mi jon utana, azt nem tudom
nem kommunizmus az tuti, valami uj
volt mar par rendszer
hogy kell-e hozza forradalom, azt nem tudom, de nem kizart
es akkor elsonak a bankarok mennek a levesbe az tuti

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 19:26:33

@hagyma: Azért a világ legnagyobb gazdaságát, a dollárral ne hasonlítsuk össze ezzel a szatócsbolttal, ahol mi élünk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:28:16

@estrella negra:
jo de nem erdemel annyit
az aranyok serulnek
ahogy egy sikhulye teniszezo, vagy golfozo sem
nincs annyira szuksege es a teljesitmenye nincs aranyban a penzevel, de ez lehat labdarugo is vagy filmszinesz
eltolodtak az aranyok, vagy politikus es bankar
az amerikaban bevezetett fizetesi sapkat, ami meg mindig magas lejjebb vennem es vilagszinten bevezetnem
szerinted egy Manning nem tudna megelni 1 millio dollarbol evente?
naugye
a tobbit, ha adjak neki , fizesse adoba, van helye

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:31:06

@estrella negra: ja es kosz a jokivansagot, alakul a blog errol a 3 evrol, erdekes volt nekem is:)
namost ez a devizahiteles talalmany akkoris egy baromsag volt es sajnos sokan racsaptak
kedvezmenyes forintalapu, annak aki megerdemli
ez itt is igy megy
dollaralapu, mert az a valutank, nem a svajci frank es kedvezmenyes, aki megerdemli
lecet

Jokkura 2011.08.20. 19:31:38

@hagyma: no én meg ~7600$ :(
az mindegyikben közös,hogy a bankokat találta meg mindegyik mint "nagy közös mumust"
valamikor tanítottam PGT-t ,alapfokon tudom,hogy antagonisztikus ellentét van Marx(izmus) és Lenin(izmus) között.
Lenin elolvasta Marxot ,átírta a saját "izlése" szerint.Kun és tsa-i adoptálták Magyarországra( kicsit átalakítva és "megfűszerezve") . Sztálin , Lenin nevét felhasználva kialakította a maga ideologiáját ,amit Rákosi itthon alkalmazott.
A blikket útálom,maximum festésnél használom,minta legtöbb szórólapot.

Jó étvágyat a krumplileveshez :) !

Jokkura 2011.08.20. 19:35:43

@Jokkura: nem tanítottam,hanem tanitotak nekem !! nem ugyanaz! elütöttem ...:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 19:40:24

@Jokkura: akkor miert hoztad oket egy kalap ala:)
blikket olvasom, a legjobbak az olvasoi hozzaszolasok
ritka barmok es boldog vagyok hogy mennyi nalam hulyebb van:)

Jokkura 2011.08.20. 20:03:42

@hagyma: közös a szín :) és mint írtam mindegyikneknek a "bank" volta fő mumusa.Amiben tulajdonképpen igazuk is van,de ki tud jobbat...? valamilyen pénz kezelőre szükség van,ha már a főniciaiak rászabadították a világra a pénzt :)
Egy kis kitérő: Marx(& Engels) kiadta 1848 februárjában a "Kommunista Kiáltványt" és utána végigsöpört Europán a forradalom...
kéne írni egy megint egyet... :)

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 20:05:31

@akárki lehetek:-): Nem menne az neked, de képzeld el, milyen lenne, ha:D

A kettő közül melyik ballal kezded?

Nem bántottam én senkit, te pattogsz itt, fotelhuszár, csupán megjegyeztem, hogy nem szeretem az ócska humorát, ennyi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 21:04:01

@Géza, kék az ég!: az a baj, hogy hozza teszed az ocska szot, ezen kivul senkit nem erdekelne, nem szereted, nem szereted,
@Jokkura: igen, bankra es hitelre stb. szukseg van
de meg en is nehezen vallalok be most eppen hazvasarla forog a fejunkben, hitelt, de az itteni kamatok meg az otthoniak kozott eg es a fold a kulonbseg
es nem oda...
mondjuk ha egy kocsit akarok venni 3-4 szazalekos kamatokrol beszelunk...

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 21:05:52

@hagyma:
Mi meg tegnapelőtt 32. Az se kevés mi?

@Géza, kék az ég!:
Nekem zörögsz papírzacskó?
Én nem sértegettelek, én próbáltam veled viccelni, de ha már kérded, bármelyikkel!
Nem illettelek semmiféle jelzővel, de ha ilyen nagyra tartod az eszedet, akkor már értem miért a holló a kedvenced. A hülye szájbarágos poénjaival a Gallának. (Ééérteeed pohárból hahahaha). A megboldogult egy egészen más stílust képviselt, nem muszáj szeretni, de azért vannak olyan poénjai amik szállóigévé váltak, és ezt te sem tagadhatod. Például pont ez a takarós.

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 21:14:43

@hagyma: Lehet, igazat mondasz...

@akárki lehetek:-): Ja, neked.

Kitettem a szmájlit... hát te sem érted a viccet? Vagy csak nem jó, ha visszanyal a fagyi?

Dehogy érted! Meg sem próbálom elmagyarázni, mert ízlésbeli dolog. Pölö nekem nagyon hülyének hatnak az erőltetett, ún. "politikai" viccei, amit előtte Aczélék írtak/engedélyeztek fellépés előtt, de amúgy sem egy nagy durranás az ürge, bár biztosan kellett jó poénjának lennie, hisz annyian imádták...

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 21:22:43

@Géza, kék az ég!:
Ha tudnád honnan küzdötte magát oda ahova eljutott, nem mondanál inkább semmit, magadban elkönyvelnéd és kinyilvánítanád, hogy nem szereted és kész. Vannak egy páran ezzel így ,de nem mondanak róla ilyen kritikákat. Amit elért, azt magától érte el.
Egyébként abból a kerületből meglepődnél mennyi híres ember származik, ezt csak érdekességképp írtam.
Nyugodtan nyaljon vissza a fagyi, ebben a melegben még jól is esik:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 21:28:49

@hagyma: A ''nagy'' amerikai sportágak (baseball, kosárlabda, jégkorong, amerikai foci) százmilliárdos nagyságrendű profitot termelnek évente.
Kinek kellene ebből leginkább kapnia, ha nem annak, aki miatt egymilliárd ember nézi a Super Bowl-t?
Nem értelek. Az üzlet, az üzlet. Akár gépkocsigyártásnak, akár szoftver-forgalmazásnak, akár footballnak hívják.
Tévedés ne essék, nekem is szúrja a szemem, ha egy tájgervúcc milliárdokat keres, de ez van.

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 21:29:59

@akárki lehetek:-): Szabad országban élünk, véleményt mondani is szabad.
Géza mond, és kész.

Mindjárt sírok, annyira megsajnáltam! :D Ha keményen megküzdött a céljaiért (nem vonom kétségbe) akkor automatice jók a poénjai? Hö-höhö-hö, ugyan már!

Egyik hírességről van itt egy poén, nem enyém, mielőtt mellre szívnád:

Hogy neveznék Deák-Billt, ha mindkét lába megvolna?

Stabil Gyulának...

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 21:38:56

@Géza, kék az ég!:
Miért szívnám mellre, ez az igazság:)

Azért, mert megküzdött érte, még nem lesznek automatikusan jók a poénjai, viszont el kell ismerni, letett valamit az asztalra, hogy az emberek a legvidámabb barakkban érezzék magukat.

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 21:41:31

@Géza, kék az ég!:
Most jut eszembe, akkor te ezeket sem szereted:

Tanu
Megint tanu
Kis magyar erotika
Csapd le csacsi
Legényanya
stb...
stb...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 21:46:19

Béláim, szerintem ezt már túlbeszéltétek...

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 21:47:09

@Géza, kék az ég!:
Nem mondta senki, hogy szeretned kell, csak nem kellene ócskának nevezni a poénjait. Semmivel sem rosszabbak, mint a Galla poénjai, csak mások. Látod, én nem ócskázom le azt a fajta humort, mert szeretem pl:
Gyalog galopp
Brian élete
Monty Python repülő cirkusza
stb...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 21:50:45

@estrella negra: annak a 10 szazalek embernek akinek nincs meloja.. peldaul
meg nekem
a teljesitmenyt elismerem, maximalisan ertekelni kell, magyaran meg kell fizetni
de ha ennyire, akkor annyira meg is kell adoztatni
az elet nem csak uzletbol all
ertem en a kapitalizmust de nem szeretem,
nincs azzal baj ha sokat es sokkal tobbet keresnek
de nem ennyivel
eltorzultak az ertekek

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 21:51:33

@akárki lehetek:-): Tévedsz.

Bár a Megint tanú ( szerintem ) gyenge utórezgése az eredetinek, hálisten, több ilyet nem csinálnak (mielőtt behisztiznél: nem Kállay halálának örülök, csak annak, hogy nem sikerült sorozattá silányítani az első zseniális művet)

A többi tetszett, Eperjes hatalmas, főleg az Eldorádóban.

Hofi azonban nem filmszínész volt, talán a stand-up akkori változatát művelte (micsoda dőreség a kabarénak ezt a nevet adni!)

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 21:53:46

@estrella negra: Úgy érted: "Tútoltuk, rátótuk?"

Lehet.

De akkor offolunk és ahogy mások is teszik, megvitatjuk a magyar film gyöngyszemeit - beszállsz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 21:56:51

@estrella negra: magyaran ha 1 milliardan nezik az SB-t attol meg 1-2 millio eleg a jatekosoknak...
itt amerikaban evi 80 100 ezer dollarbol cvsodalatosan meg lehet elni, mi Maryvel nem csinalunk ennyi kozosen
szoval rossz arendszer
mennyivel jobb volt mikor a gladiatoroknak egy vasat sem fizettek, megis telt haz volt?

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 21:59:53

@Géza, kék az ég!:
A megint tanu-val igazad van, de azért az még jó volt.
6:3 avagy játszd újra Tutti (Eperjes itt is szuper)
Régi idők focija
Ripacsok

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:05:52

@hagyma: Hagyma, te feltaláltad a kommunizmust (akinek sok van, attól vegyük el), gratulálok!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:08:16

Azért azt megjegyeznén, ahogy Eperjes egyre nagyobb embernek gondolja magát, úgy egyre pocsékabb.
Sebaj, előfordult ez már mással is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:08:31

Itt van ez a zimmer feri meg az uvegtigris es nem tudok rajta meg mosolyogni sem, es imadjak
ettol nekem nem ocska, csak en nem ertem
a tanu 2 az csak beveteli forras volt nem kerdes
a regi idok focija az nagy film, de az nem is humor
talan meg a sose halunk meg volt az utolso amit kedveltem, ha mar filmekrol beszelunk
amugy birom Boborjant, sokkal jobban mint az eredeti holloszinhazat

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:11:43

Egyébként az utóbbi húsz évből nem jut eszembe említésre méltó film.
(Üvegtigris? Mennyé' már!)
Talán a Sose halunk meg volt az utolsó.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:13:36

Nem olvastam Hagyma kommentjét!:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:13:44

@estrella negra: nem, ne hidd, bar van benne igazsag,
nem tudom megfogalmazni, nincs ekkora kulonbseg a teljesitmeny kozott, mint amennyit bizonyos reteg kap es nincs is ra szukseguk ilyen mertekben
/amugy a kommunizmus egy bizonyos fajtakjat a jovoben ne vesd el teljesen magadban/
vagy szerinted is ez az OK hogy pl otthon egy bankar 30-34 milliardon ul es van 20 ezer hajlektalan?
mert szerintem nem

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:16:55

@estrella negra:
Sajna! Kb. a Hídember előtt kezdett elszállni vele a ló, de előtte zseniális volt.

@hagyma:
A zimmer egy állapotot figuráz ki, erősen sarkítva. Ha jól belegondolsz, azokkal a helyzetekkel, azokban az időkben mindenki találkozott, legfeljebb nem tűnt fel neki, mert ügyesen leplezték.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:18:12

@hagyma: Szerintem sem oké, és értem is, hogy miről beszélsz, de nem hiszem, hogy ezt mi ketten fogjuk megoldani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:20:08

@akárki lehetek:-): igy van talalkoztunk is, de nem ereztem hogy rohognom kellene, nekem nem jott be, azt lattam, hogy probaljak meghumorisatani azt a temat amit ismerunk, de nem megy
ugyanez a bajom az uvegtigrissel
ismerem a figurakat, ismerem a helyzetet, humorforras is de eroltetettnek tunik, ha kimegyek egy ilyen bodehoz halalra rohogom magam a fazonokon, nekem a filmen ez nem ment
es most sem megy
a sose halunk megen sem hahotaztam, de ott at jott valami

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:21:19

Ha meg vígjáték, akkor Indul a bakterház.
Überelhetetlen.
(Pedig egy páran megpróbálták, maga Koltai is.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:21:56

@estrella negra: mioert ne?
lassan eljon az ido, hogy beszelni kell rola, mert mindenhol eleg nagy a szar
azt a ladagyarostst ahol kukkoltak azt birtam:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:23:38

@hagyma: Mint ahogy Rejtőt sem sikerült még vászonra vinni senkinek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:24:32

@estrella negra:
naja a klasszikus, mar a konyvon halalra rohogtem magam, sot a Hyppolit a lakaj is elso osztalyu
azok utan olyan sok jo magyar filmvigjatek nem sok van
viszont voltask remek magyar tv es mozifilmek
Ja meg nagyon birom Jancso utolso filmjeit/is/
szerintem tok jok
csak a cimuket felejtettem el, mindjart ra is keresek

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 22:28:43

Hídember? Rotfl, gyenge kis kampányfilm, attól rosszabb csak a Honfoglalás volt, ahol Franco Nero szittyán néz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:29:23

@hagyma: nekem lampast, meg az utolso vacsora az arabs szurkenel
ez a ketto ott volt utoljara
amugy minden filmjet szerettem

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.20. 22:31:41

Koltay Gábornak az Illés koncertfilmjénél kellett volna abbahagynia.
(Meg az Illésnek is a búcsúkoncertezést.)

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:33:38

@hagyma:
A ládagyáros az a Kis magyar erotika:)

@estrella negra:
A bakterház az verhetetlen, a telefonomon az egyik barátom csengőhangja a "Sanyi, Sanyikám, ne csináld" stb... Haumann féle előadásban.
Rejtőtől van egy film csak nem jut eszembe a címe, Koncz Gábor, Kállay, Benedek Miklós és még egy jópár ilyen szintű emberke játszik benne, de nagyon gyegére sikeredett.

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:36:11

@Géza, kék az ég!:
Magyar vándor? Nagyon sz*r, és hosszú reklámfilm

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.20. 22:36:44

@akárki lehetek:-): es meg az volt alegjobb
megcsinalhatatlan filmen

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:40:26

@hagyma:
Azért az üvegtigris 2-ben van egy jelenet, amit, ha meglátok sírok a röhögéstől. Az a részeg a rönóval:)

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:42:41

@estrella negra:
Tudod melyik bakterházról szól a történet?

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 22:45:33

@akárki lehetek:-): Az mondjuk pont tetszett, valami olyasféle, mint a Belga: Királyok a házban töriórája

Üvegtigris - az első rész oltári, a többi? Ugyanaz a sztori, öregebb karakterekkel, ugyanarról. Egy rókáról csak egy bőrt lehet lehúzni, sztem

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:46:52

@Géza, kék az ég!:
Róka? "Te vagy a mindent idehozó ember"

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:52:42

Dolgoztam ifjú koromban a pesti éjszakában jó darabig. Azok a figurák az üvegtigrisben mind megfordultak az ismerősi és vendégkörömben. Amikor amoziban néztük meg, megint 20 éves voltam gondolatban.

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 22:53:43

@akárki lehetek:-): 40 éves vagyok, anyámmal élek - azt ne legyek kemény?!

Géza, kék az ég! 2011.08.20. 22:54:50

a Babettát kihagytam - 80-as évek suhanó csodája, ojjé!

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 22:58:17

Csoki ne beszélj spanyolul!
Mé ne beszéljek?
MERT nem tudsz spanyolul!

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 23:08:10

@hagyma:
Ja, azt is!
Ízirájder öcsém, ízirájder!

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 23:11:53

Miért üvegtigris? Miért, mi legyen, fapuma?

akárki lehetek:-) 2011.08.20. 23:16:46

Na szép álmokat mindenkinek!

Shinjuku 2011.08.21. 02:07:01

@akárki lehetek:-): Az Egeszeges Erotikara gondolsz netan? :)

Shinjuku 2011.08.21. 02:09:12

Akarom mondani Egeszseges Erotika (Timar Peter)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 05:49:12

@Shinjuku: kicsit keverte a kis magyar pornografiaval, ami viszont nagyon jo Esterhazy konyv

Jokkura 2011.08.21. 15:10:59

@hagyma: gondolom akkor tudod,hogy itt mekkora (~20->30%)kamatot számolnak+ mindenféle extra és rejtett költséget.... :(
az ottani (USA) 3-4 % kamat egy álom lenne itt.
A szocializmus és a kommunizmus ideje még nem jött el . Amiért megbukott, ahol megpróbálták ,mert idejekorán nagyon erőltették és rossz helyszínen és nem egészen az volt amit Marx "megálmodott". A többi PGT ....és történelem...:)

akárki lehetek:-) 2011.08.21. 16:17:43

@estrella negra:
Üllői végén (a volt Steinmetz szobornál), a sorompónál volt egy bakterház, arról.

@Shinjuku:
Bocs, de igen, folyton eltévesztem, pedig kb 3-4 hete néztük meg a kollégákkal kb 25.-ször:)

@hagyma:
Azt a könyvet nem ismertem, de most majd utánanézek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 18:54:53

Elállt a szava.
(Vajon a Steinmetz-szobrot hányan értik a kommentelők közül?)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 18:55:37

@akárki lehetek:-): ja, hidd el, az volt az elso konyvem tole, le volt vev a boritoja akonyvtarban Boldogon a konyvtarban, a laktanyaban es a gerincen csak ennyi colt
KMP
na mondom kommunistak Magyarorszagi Partja, olvasok valamit Rakosiekrol es akkor Esterhazy fejbevagott
/ be kell valljam el is loptam hazara:), ezzel is alaasva rendszer erkolcseit alaaso irast ami a volt nagybitrtokos fia tollabol szarmazott, azon mar csak roohogok, hogy a mostani rendszer is basztatja, vicces/
6 arany, gratulalok, barmiben nagy dolog a vilag legjobbjanak lenni, igy kajak-cenuban is, kar hogy nem egy nezocsalogato sport, hany az olimpiai szam, mert nagyon kene par olimpiai arany, kifejezetten felek, hogy nem lesz egy sem, Athenig meg jo volt, de utana 3?/ nem ehhez vagyok szokva

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 19:04:57

Azon lamentálok, hogy a 'Steinmetz szobor', valamint a 'Steinmetz-szobor' alakok közül melyik a helyes.
Ill. melyik jelenti azt, hogy Steinmetz készítette, és melyik, hogy őt ábrázolja.
Esetleg.
Balázs Géza nincs itt?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 19:07:27

@hagyma: Vannak emberek, akik egyik rendszerrel sem kompatibilisek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 19:15:03

@estrella negra: hat, meg recskre is ki volt telepitva es karpoptlasi jegyre visszakapta volna a dunantult es valamit a tiszantulrol is, amellett szerintem igen qrwa jo iro es politikailag sem latom lekotelezettnek, egyszeruen a hulyeseg ellen irogat/ jo azt ertem, hogy nem szep tole hogy az ES-be is ir:)/ erre idiotak pl az egri konynapon tuntetnek ellene,fura egy oszag lett ez

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 19:40:52

@hagyma: Ha jól gondolom, ő az Eszterházyak grófi ágának leszármazottja, így nem tudom, mit kapott volna vissza.
Ettől függetlenül én bírom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 20:01:44

Amúgy engem pont nem érdekel egy író politikai beállítottsága (mást se kéne, hogy érdekeljen).
Nem ettől jók (vagy rosszak) az írásai.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 20:09:01

@estrella negra: grof , azt tudom, de valamijuk csak volt... a gerofoknak is
a Harmonia Caelestis kozvetlenul a Biblia mellett van a polcon

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 21:02:58

Nemt'om, milyük volt. Úgy emlékszem, az öccsével olvastam egyszer egy interjút, ő mondta, hogy nem sok közük volt a hercegekhez.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 21:06:33

Lehet, ha nagyon kutakodnánk a neten, találnánk valami családfát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 21:29:40

grofi csalad
nem nehez kutakodni, csak kibaszott europai agazasok vannak
tenyezok voltak
szerintem az apja meg viselte a grofi cimet de a nagyapja az tuti\/ mar ha akarta/
izgalmas egy csalad, irigylesre melto
hogy ugy mondjam reszt vettek az europai kozeletben:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 21:31:49

de engem mondjuk kifejezetten a Marton erintett, mikor fradiban jatszott, meg a Peter, mert szeretem a konyveit, sot minden irasait es felszolamlasait/ utoljara talan a mindentudas egyetemen hallottam, hiaba messze van/

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.21. 21:52:48

@hagyma: Ha jól emlékszem, a Fradiban nem sok vizet zavart.
(Bki, de öreg vagyok.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 22:11:47

@estrella negra: nem
de jatszott nalunk
a honvedban futott be, bar sosem volt egy extraklasszis

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 06:53:58

Romnlik a Világ.

Az mijen már, hogy az ünnepi punnyadás irodalmi csevejebe torkollik etnikázás meg anyázás hejett?

elwood 2011.08.22. 08:59:27

a bankok nagy lehúzásait egyébként átláthatóvá tenni, szabályozni is lehetne a pszáfon vagy a gvh-n keresztül de az legfeljebb a frankhitelesek érdeke lenne,
akik senkik.

sokkal praktikusabb ha elvesszük a banktól a nagy pénzt, amelyik elveszi usertől, majd együtt szidjuk a bankot és újabb pénzeket veszünk el banktól büntetésképpen, így mindenki boldog

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 09:51:27

@É2I:
Szép szám!!
@estrella negra:
"(Vajon a Steinmetz-szobrot hányan értik a kommentelők közül?)"
Most csak az volt a lényeg, hogy te értettED-E?

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 09:56:44

@estrella negra:
"Éljen Viktor király!"
Száraz kenyéren és vízen egy borsodi kis faluban!

2011.08.22. 10:00:00

unom a bankos posztokat, bár biztos egyedül vagyok ezzel. Hiányzanak a jó éttermi anyázások, rövidnadrágos kitiltások, rioi torokkarate, mocskosszájú presszósnéni, nílusi palócos kovácsok... edét már nem is említem... ej ti régi szép idők.
CSak a paternalista nyávogás megy milyen sok lett a banki kölcsön, kinemszarjamánleezt az ócska rinyálást.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 10:03:20

@Kulics: egyetértek, pedig ne szokásom.

Külömbe is, a frankrinya nem menő.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 10:09:57

Osztén végülis annyit igérgették, de az Osztapenkó csak nem váltott kapcát. Igaz-e?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 10:12:21

Úgy látszik, nem lesz több új poszt.
Már minden rendbe' van.
A Homár megtette kötelességét, a Homár mehet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 10:22:56

Der Hummer hat seine Arbeit getan, der Hummer kan gehen.
(finnyásabb germanofiloknak)

É2I 2011.08.22. 10:32:28

@Rosszindulatú Vászka: Osztyapenkó, ejj hát arrafele húzták rám az anygyalbőrt. (Hehe, ott is forgatták :)

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 10:34:29

@É2I: Usztics művész úron rajra is ragatt az a bölcs vitézi hangulat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 10:41:50

@Rosszindulatú Vászka: Pedig a ''Mondom az uramnak, Tibi...'' jobban állt neki.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 10:52:48

@estrella negra:
"Sajnos én még a fakabátokra is emlékszem"
A Steinmetz-nél is volt egy:-)

@Rosszindulatú Vászka:
Nem kapcát, lépést:)

@É2I:
Ott a Kinizsi volt, amit úgy hívtunk "Kinizsi szanatórium", kicsit kijjebb meg a "Hotel Vasváry" a reptér mellett, ott meg én voltam. Nem volt az olyan rossz:-) Kerítés nem nagyon volt csak a vasút felől, így ott mentünk ki ahol akartunk:))

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 10:53:28

@estrella negra: azér mókás dolog, merhogy katonásos filmbe kiképzőőrmester ojan pöttöm fizikummal sehol a világon nem van, ez hungarikum, illetve majdnem, merhogy van ijen Sverák úr mélán népszerű Vaskatonák (ill. Bádogkatonák) című mulaccságos könyvébe illetve filmjébe is.

É2I 2011.08.22. 11:07:28

@akárki lehetek:-): Na hát ottan vótam én is a Vasváryban és tényleg nem volt rossz. Kb, mint egy kollégium, de. tanultunk, du. alakiztunk. Mondjuk az utóbbit elvihette volna a fene, utáltam nyelni a salakoson a port.
Ja és volt még feljebb egy orosz laktanya is. Én még láttam Érden harcoló orosz alakulatot :S

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 11:10:33

@akárki lehetek:-): én hallottam kapcával meg lépéssel. Végülis ebenguba, illetve a gyakorisági faktoruk egyforma.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 11:29:48

@É2I:
Akkó te a jobbik részébe vótá beutálva. Nekem csak a honi légvédelem főparancsnokságán (Schweidel u.) az egyik sofőri beosztás jutott, abból is egy igen gyenge:( A pol főnöké vótam, képzeld el, mindennap haza kellett mennem:(((, kivéve mikor berántották a tarcsisokat a Vasváryba (2 év alatt 1x).

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 11:31:53

@Rosszindulatú Vászka:
A stájnmeccel is vót ijen vitz, de aszt kevesebben tuggyák.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 11:37:26

Nem azé mondom, de ölég messzire jutottunk a frank alapú törlesztőrészletektől:-)) Lehet, így érdekesebb a poszt???

É2I 2011.08.22. 12:25:02

@akárki lehetek:-): Egy jó poszt akkor a legjobb, ha lehet alatta bármiről is beszélgetni :D

Rosszindulatú Vászka 2011.08.22. 12:27:39

@akárki lehetek:-): ne zavratassad magad a heji trolloktól, nyugottan relevájjál csak, ha ahhoz van kedved.

A bank monnyonle!
Az emberet nézd ne a multit!
Szabaccságot Kocsis Imrének!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.22. 12:28:15

Szóljon valaki a blogmotornak vége a hétvégének:))

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 12:40:59

@É2I:
Emlékszel még? a főkapuval szemben a háromszöbnél is volt egy fakabát, nappal rendőr volt benne, éjjel meg a kapusok jártak oda dugni:-))

É2I 2011.08.22. 13:21:35

@akárki lehetek:-): Nem rémlik, de régen volt az már nagyon. :S egyébként kifele mindig rohantunk, befele meg tántorogtunk :D Így nem sok emlék kép maradt meg a főkapuról.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 13:54:46

@É2I:
Nem a főkapunál volt, hanem szemben vele a buszmegálló mellett. Naponta láttam, mert a háromszög felé kellet mennem reggel is meg délután befelé is, már amikor nem kocsival mentem haza.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 14:49:11

@akárki lehetek:-): Burzsuj, nekem meg hajnali kettőkor kellett kelnem, hogy beérjek Újpestről villanyossal.:-)

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 15:03:44

@estrella negra:
1x 2x nekem is buszoznom kellett, de panaszkodtam a főnöknek és utána ritkult a buszozás:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 15:26:49

Csak három hétig voltam vezényelve, míg Buborék megcsinálta a rádiónkat.
De akkor már annyira öreg katona voltam, hogy alig bírtam lemászni a fölső ágyról.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 15:36:11

@estrella negra:
Akkor te az 5560-nál voltál, azok voltak a híradósok:-)
A mienk az 7550 volt az olp kommendáns zászlóalja. Úgy is hívták: "a nagykabátosok zászlóalja". Tényleg szinte mindenkinek nvolt valami hátszele 1-2 kivétellel. Együtt voltam pl a későbbi Oláh honvédelmi miniszter unokaöccsével, meg még egy pár magasrangú rokonával, és senki nem értette én hogy kerültem oda hátszél nélkül. Később kiderítették, hogy az előtte végzett munkám miatt:-) A gyakorlat sokat számított akkoriban:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 16:10:28

@akárki lehetek:-): Már ahol. Nálunk az egész FRISZ-századnálnem volt szakirányú végzettségű katona.
Mikor olvastuk az eszközök beosztási utasítását, egymás térdét csapkodtuk a röhögéstől.
Tán még a könnyünk is kicsordult.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 16:22:44

@estrella negra:
Volt nekem is egy haverom aki csak azért lett mentősofőr a honvédségnél, mert szerelő volt a Főspednél és valakinek el kellett vinni egy mentőt az egyik laktanyából a másikba. Hirtelen nem találtak senkit akinek jogsija lett volna, így kinevezték a srácot mentősofőrnek. Persze neki sem volt (a mai napig sincs), de hát egy szerelő csak tud vezetni:-) Később tartalékosnak is úgy hívták be, mint mentősofőrt, Dabasra, egy tartalékos bázisra (az sem létezik már).

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 16:24:28

Ahol én voltam, oda kellett a gyakorlat:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 20:09:26

@hagyma: De bizony, hogy van!
A tököm kiváncsi a lenti jövés-menésre.
Hagyjanak engem aludni.

akárki lehetek:-) 2011.08.22. 22:04:47

@estrella negra:
Nálunk csak sima ágyak voltak, mert szinte soha nem volt bent senki, az őrszakaszon kívül.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.22. 22:18:38

@akárki lehetek:-): Taszáron nálunk is sima ágyak voltak (ill. én bent aludtam az urh-s Zilben:-)).
De Budaörsön majd mindenki vezényelt volt a körletben. Ilyen átmeneti szállás lehetett.
Mondjuk este nem is nagyon maradt bent senki.

akárki lehetek:-) 2011.08.23. 11:13:23

A vazsváryban ez alap volt, kivéve azta műszaki alakulatot akik az egész felújítását csinálták. Na azok szívtak rendesen. Láttuk néha őket, úgy szopatták a bandát, mintha legalábbis valami büntetőtáborban lettek volna. Utáltak is minket rendesen, monnyuk azé mi is csesztettük őket, amikor ránkjött a hülyeség. Egyik délután, mielőtt mentünk volna haza, áttelefonáltunk a századügyeletüknek, hogy addig senki nem mehet ki tőlük amíg a sportpálya kulcsa:-) meg nincs:-) Szerencsétlenektől aznap senki nem kocsmázott, ezt az őrszakasztól tudtuk meg másnap:-)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.08.23. 16:00:18

kissé elmentek a hozzászólások offtopic irányba

akárki lehetek:-) 2011.08.23. 20:22:47

@Zka:
Svejci frankról már katonakorunkban is volt szó:-)
süti beállítások módosítása