Tékozló Homár

Trükköző (de számolni nem képes) sofőr a Volánnál

2011.09.13. 12:14 | juszka | komment

Nehéz, de nem lehetetlen ugyanazon a helyen kétféle megállóból felszállni a Pannon Volán járataira. Bálint panaszleveléből kiderül, hogy a számokkal nehezen boldoguló sofőr képes erre a mutatványra: ugyanabban a megállóban kinek a közelebbi, kinek a távolabbi megállóhelyet nyomtatja a jegyére, 90 Ft különbséggel. Az már más kérdés, hogy hogyan üthet be olyan megállót egyáltalán a gépbe, ahol meg sem áll a busz. 

Tisztelt Pannon Volán ZRt.! Szeretném kérdőre vonni Önöket, egyrészről az Önök által üzemeltetett rendszeres helyközi buszjárat sofőrének a matematikai felkészültségét illetően, másrészről pedig a társaság bevett pénzügyi megtévesztésről.

Történetem 2011. szeptember 9-én, egy ragyogó pénteki délután játszódott a veszprémi helyközi autóbusz-állomáson. Aznapi célom volt, hogy megtegyem a Veszprém-Balatonlelle távot tömegközlekedéssel, de nincsenek ilyen nagyra törő terveim, hogy ezt csak úgy egyben (bár tudom, hogy napi egy járat biztosítja ezt a lehetőséget is), tehát csak Siófokig szerettem volna eljutni 15 óra magasságában. Az Önök társasága indít ebben az időpontban kettő buszjáratot is Veszprém-Siófok-Tamási-Bonyhád-Pécs útvonalon. Nem először esett a választásom erre a járatra, így tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy ebben az időben kettő járat is indul, ugyanezen az útvonalon, de az egyik ezek közül gyorsjárat, mely csak Siófokon és Pécsett áll meg. A normál járatot, mely mondhatni mindenhol megáll, Siófokra közlekedők igénybe sem vehetik, ezt a sofőr rögtön leszögezi a beállás pillanatában és egy diktatórikus mozdulattal a gyorsjárat irányába mutat. (Ennek mi, Siófokig közlekedők csak örülni tudunk, mert így el tudjuk érni a csatlakozásokat.)

Tehát fogtam a cuccom és átvándoroltam a másik kocsiállásra a gyorsjárathoz, betettem az utazótáskám a csomagtartóban, mert olyan utas vagyok, aki nem akar másoknak kellemetlenséget okozni azzal, hogy elfoglalja az ülést az utazótáskával, hogy más ne tudjon leülni. Mire visszaértem a busz ajtajához elég nagy sor kerekedett és vitára lettem figyelmes, lényegében kiszűrtem, hogy drágult a jegy és emiatt reklamálnak, gondoltam szokásos kapitalista politikáját folytatja a társaság és minél több pénzt kérnek ugyanazért a szolgáltatásért évről-évre.

Sofőr Úrhoz érve köszöntem neki, melyet természetesen nem viszonzott (de hát tudom, hogy ez nincs benne az árban, így nem is zavart), majd közöltem vele utazásom célját (Siófok) és kedvezményem típusát (diákjegy), mindezt kerek, egész mondatban. Sofőr Úr agresszív hangvételben visszakérdezett, hogy "Azt mondja már, hogy hova?!", erre ismét elmondtam utazásom várható célját. Sofőr Úr ezt tudomásul vettem, nyomkodta egy kicsit a leharcolt fedélzeti számítógépet, majd mondta, hogy a szolgáltatásért Ő 550 forintra tart igényt (1 héttel ezelőtt 460 forint volt). Nemes egyszerűséggel odaadtam 1000 magyar forintot az Úrnak, majd kezdődtek a gondok a matematikával; osztott, szorzott, összeadott, kivont, de a visszajáró sehogy sem volt helyes, így tehát segítettem neki kivonni az LCD panelen szereplő 550 forintot az általam adott 1000 forintból. Végezvén a pénzügyi kérdésekkel megköszöntem a lehetőséget, hogy igénybe vehetem a járat nyújtotta szolgáltatást és a busz legelején helyet foglaltam.

Nagyon jó rálátásom nyílott innen a többi utastársam jegyváltási szokásaira, az Sofőr Úrral folytatott kommunikációra és természetesen a pénzügyekre is. Megdöbbenve láttam, hogy néhány Siófokig közlekedő utastársam 550 forintot fizet, míg mások 460 forintot (természetesen diákjeggyel), sőt akadt olyan kedvezményezett is akit kettő darab diákjegyre tartott igényt és 910 forintot kellett ezért kicsengetnie. Néhány felszállónál a Sofőr Úr ismét elővette agresszív modorát: "Hányszor mondjam még el, hogy 550 forint Siófok??!".

Apokalipszis elméletem akkor nyert teret mikor egy ismerősöm is felszállt a buszra és ellentétben velem, ő a 460 forintos kategóriába esett, így hát megkértem, hogy egyeztessük jegyeinket és meghökkenve láttam a száraz tényeket. Evidens változókon kívül (jegy sorszáma, nyugta sorszáma) csak 2 dolog különbözött: a jegy ára és az indulási állomás. Az én jegyemen Veszprém, VÁ (vasútállomás) szerepelt, társamén pedig Veszprém, AÁ (autóbusz-állomás). Ezzel az a legnagyobb problémám, hogy egy helyen szálltunk fel 5 perc különbséggel valamint hogy a busz nem is jár a vasútállomás közelében (3 kilométerre van, a város szélén).

Így tehát szeretném kérni az ügy és a Sofőr Úr kvalitásainak kivizsgálását. Lévén, hogy ez nem az Amerikai Egyesült Államok, így eltekintek a a több milliós kártérítéstől, viszont választ mindenképp szeretnék kapni a panaszomra.

Következzenek a száraz adatok:
Mezőkód: 1734
Járatszám: 1
Időpont: 14:52-15:05

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddypicker 2011.09.13. 12:23:43

picsába..majdnem meglett a 3. hely...igy quattro

Soni 2011.09.13. 12:27:37

Hogy van az 5 törökül?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 12:29:05

Na, elolvastam. Mekkora egy fillérbaszó vagy te apukám!
"lényegében kiszűrtem, hogy drágult a jegy és emiatt reklamálnak, gondoltam szokásos kapitalista politikáját folytatja a társaság és minél több pénzt kérnek ugyanazért a szolgáltatásért évről-évre."
Hogy az a kibaszott kenyér is évről évre drágább. Na meg az a szájonbaszott benzin is csak drágul. A volán is inkább pengetett volna neked,hogy egyáltalán hajlandó vagy igénybe venni a szolgáltatásukat!
Ez mind az elmútnyócév hatása!
Legközelebb csak OrangeWays,(bár ott nem lehet szarni) vagy románok!

Píter 2011.09.13. 12:35:48

A panasz jogos, de a körítés az vmi iszonyat. Ezt a sztorit pár mondatban is le lehetett volna írni, megkímélve minket az ilyen mondakotól: ,,Aznapi célom volt, hogy megtegyem a Veszprém-Balatonlelle távot tömegközlekedéssel, de nincsenek ilyen nagyra törő terveim, hogy ezt csak úgy egyben (bár tudom, hogy napi egy járat biztosítja ezt a lehetőséget is), tehát csak Siófokig szerettem volna eljutni 15 óra magasságában." - ááá

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 12:35:51

Az vótmán, hogy "a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el"?

magician 2011.09.13. 12:36:56

Szerintem a sofőr szimplán egy tapló, annyi aggyal, mint egy moszat. Neki ebből bevétele nem lesz, csak a cégnek. Na persze ha fegyelmi eljárást indítanának ellene, rövid távon kívül találná magát az ajtón. Javaslom a sofőr feljelentését is a reklamáció kiegészítéseként.

England win The Ashes! 2011.09.13. 12:44:03

A Sofőr úrnak sün, a deák úrnak szívlapát.

(Mezőkód? Fogadjunk, hogy ez a Sün!! posztja.)

Tony Almeida 2011.09.13. 12:57:52

Rühellem az ilyen áltudományos, nagyképű és viccesnek szánt dumát.

VilMarci 2011.09.13. 12:59:01

Huvazze. Lehet, hogy én siklottam át felette, de nem látom azt, hogy posztoló a sofőrnek is felvetette volna a problémát. Persze lehet, hogy Veszprémtől Siófokig már ezt a posztot fogalmazta.

karosszékely 2011.09.13. 13:02:29

A posztolót már lehet. (Igen, nem kérdés, kijelentés.)

juhaszvik 2011.09.13. 13:02:57

az a posztoló, akit nagy ritkán szeretünk, 6-8 mondatban leírta volna nekünk a sztorit. minden bizonnyal jogos a felháborodás, de a terjengős levélért jár a kerékbilincs.

Ofélia . 2011.09.13. 13:06:38

Dejó még lehet a homáron elsőzni??

A francban későn keltem de eljutottam siófokra egy hosszuplatós ifával.

A jegygyárakat Palkovitsné laptopján számolták ki de mivel EDE nem nyerte meg a kékszalagot(viharos bográcsba fulladt)így a soffeaur számolási képessége is csorbát szenvedett

A posztolót le kellene hütteni egy kicsi hüttőővel akkor talán nem ádámnál kezdené és rövidebb lenne

Amugy:DDD

Dankeschün 2011.09.13. 13:07:34

Rideg Sándor és Arany János keveréke a veszprémi járaton.

Ofélia . 2011.09.13. 13:07:36

@juhaszvik:
Kerékbilincs??? kerékbetörés a szófosásért.

Ofélia . 2011.09.13. 13:08:40

@Dankeschün:
Na nehogy már kötelező olvasmány legyen:)

karosszékely 2011.09.13. 13:09:09

@Ofélia .: Az kimaradt, hogy posztoló vajon bölcsész-e.

Ofélia . 2011.09.13. 13:09:53

@É2I:
Ezért irén utálna ám:D

Merker Iván 2011.09.13. 13:10:59

"lényegében kiszűrtem, hogy drágult a jegy és emiatt reklamálnak, gondoltam szokásos kapitalista politikáját folytatja a társaság és minél több pénzt kérnek ugyanazért a szolgáltatásért évről-évre."
Drágul a benzin, drágulnak az élelmiszerek (nő a fizu), 0gy drágulnia kell a jegynek is. Ezt egyébként inflációnak hívják.

juhaszvik 2011.09.13. 13:12:38

@Ofélia .: én ilyen óvatosan fogalmazó típus vagyok. semmit nem kívánok másnak, csak amit magamnak is kirónék hasonló gaztettért.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 13:12:56

@Ofélia .:
Honnan tudod, hogy a sofőr nem Ede személyesen? A kis panzió mellett másodállásban sofőrködik.

Dankeschün 2011.09.13. 13:16:35

Én nem nyomtam volna fel a Sofőr Urat, ez nem szép dolog!
Hivatkozni kellett volna az ENSZ által is ratifikált Nemzetközi Jegyvisszaadói Aprópénz Egyezményre, nem feljelentgetni, vamzerolni.

Ofélia . 2011.09.13. 13:17:40

@juhaszvik:
Na jól van na legyen lábbilincs azzal a bazi nagy vasgolyóval(másodfokon enyhítettem):D

Sokorai_Atala 2011.09.13. 13:19:28

Szerintem sem csalni akart, egyszerűen fogalma nem volt, melyik gomb mit jelent. Tudta kb 500 az út ára, és ahhoz közeli blokkokat nyomtatott ki. Ami a blokkon volt, azt kérte, előre semmit.
Én megdícsérem tulajdonképpen, mert mindenkinek adott valamilyen összegről jegyet.
Ez igen szép dolog:)

Ofélia . 2011.09.13. 13:22:50

@Horváth Lajos:
Ha már nem nyert a kékszalagon lehet:D
Viszont a rémálomtours a buszommal bejegyzett ofélia cég:)

@Dankeschün:
Ezeket a ritka egyezményeket kevesen ismerik.
Gondolom nem hallottál a bugyivisszaadó kurvaegyezményröl sem:DD

Ofélia . 2011.09.13. 13:23:53

@Sokorai_Atala:
Éljenek az adóellenőrok:DDD

Dankeschün 2011.09.13. 13:27:56

@Ofélia .:
Dehogynem!,azt én ratifikáltam!

Csak azért nem lettem Sofőr Úr, mert tudtam, hogy az utazóközönség állandóan kocsogoskodik az ilyen veszprémi vagy siófoki viszonylatban.

Ofélia . 2011.09.13. 13:33:56

@Dankeschün:
Hát igen rettentő dolog, hogy felszállás után házifasírtot fokhagymás kolbásszal van pofájuk zabálni és nem adnak a sofőrnek bármilyen viszonylatban:D

Dankeschün 2011.09.13. 13:41:17

A Posztoló Úr regényíró.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 13:42:34

nemm eloszor utazik, de azert eloszor a rossz buszra akar szallni
azutan atcuccol
veszpremben van bolcseszkepzes? vagy mire kapta az 50 szazalekot?

Eric_Cartman 2011.09.13. 13:47:31

Ide kellett volna a párkányi kéteurós gyerek. Te meg a mekibe. Aztán okafogyottá vált volna 2 poszt.

Ofélia . 2011.09.13. 13:54:36

@hagyma:
Persze, hogy arra kapja meg itt leírja a háboru és békét.

Ezt már don füllig st. james is úúútálta:D

Ofélia . 2011.09.13. 13:56:00

@Eric_Cartman:
Hűűha erröl lemaradtam 2 euróért csak nem a hidat akarta??:D bocsi

Jokkura 2011.09.13. 13:56:39

csak tudnám miért kell ez ilyen dagályosan leírni?
Egyébként a sőförnek az a dolga ,hogy vezessen,és ne kelljen mindeféle komplikált pötyögtetős masinát kezelnie.
A GPS tudja ,hol a busz ,az utas tudja,hogy hova akar menni és milyen kedvezmény tud/akar igánybe venni.
A vezető ( ha már telepített kalauz nincs --> munkanélküliség csökkentés) beüti a kívánt végcél kódját (nevét...) és a kedvezmény tipusát , a gép kinyomtatja a jegyet ( és esetleg a visszajáró összeget is :) ) .
Ja,hogy ez Magyarország és valamelyik Volán? Akkor ideje lenne felébrednem....

Mert ez a rendszer (kisebb -nagyobb külöbséggel ) már müködik nem csak Nyugaton,hanem tőlünk keletebbre is

pajerika 2011.09.13. 13:56:58

Már nem azért,de itt tényleg mindenki ennyire gyökér,hogy minden egyes bejegyzést és posztolót csak fikázni tud?? Egyáltalán minek jártok ide,ha nincs rendes véleményetek? Én olyan jókat olvasgatok itt mindig,de ahogy a kommentekhez érek egyből elmegy a kedvem ettől a savanyú bandától.

Ofélia . 2011.09.13. 13:56:59

@Dankeschün:
Most keresik az új kötelező olvasmányokat:DD

Ofélia . 2011.09.13. 13:58:30

@pajerika:
Sok egyébb banda is leledzik ám!!

Én például nem nézek való világot:D

Ofélia . 2011.09.13. 14:00:26

@Jokkura:
Lehet, hogy nálad az igazság és a kedves ügyfél nem tudta az utazási célt és a saját kedvezményét???..

Dankeschün 2011.09.13. 14:00:38

@pajerika:
Én okosodni járok ide, mert ellenőr szeretnék lenni.

Robbantó 2011.09.13. 14:06:44

@Horváth Lajos: Te azért kommentelsz sokat ilyen faszfej módon ,hogy a csicska blogodat reklámozd? Vagy mitől vagy ennyire negatív, nem volt még pina a faszodon vagy mi a bajod? Néha húzd le a bőrt a fitymádról barátom!

Robbantó 2011.09.13. 14:08:39

@Kaszanova: vagyis a makkodról :D, persze ha van

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 14:10:00

@Kaszanova:
1. Nem vagyok a barátod!
2. Szarok a véleményedre!

Ofélia . 2011.09.13. 14:11:11

@Dankeschün:
Nem rossz szakma ha kellő affinitásod és rejtett zsebed van a szakma kihívásaihoz:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 14:12:15

@estrella negra:
Na jó,de ennyi vadász lenne ebben az országban? :D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 14:14:29

@pajerika: a rendes velemenyem az
hogy azt a hetszentsegit
es ha kapok egy buszjegyet amira az van irva Veszprem Vasutallomas es en nem ott vagyok, akkor megkerem adjon masikat, mertez nem a vasutallomas
elutotte bazmeg
emleklszem azokra a kis csoffedt gepekre
lehet eloszor volt ezen a vonalon mert beugro volt es a2 opciot felv'ltva alkalmazta, de ha a posztolo a jegyet is ilyen hosszban kerte, mint a posztot irta, nem csoda, hogy a buszsofor rimankodott neki, hogy mondja mar meg hova a faszba akar utazni
na, erdemi hozzaszolas volt-e?

Ofélia . 2011.09.13. 14:15:06

@Kaszanova:
Hááát nem akarsz meccsre menni??:(((@estrella negra:
Csak az a kérdés, hogy kit és mennyiért:(((

Dankeschün 2011.09.13. 14:17:04

Minden poszthoz van egy Posztoló Úr aki megrökönyödésének ad hangot a kommentekkel kapcsolatban és rögtön lövetne meg elvitetne minden általa droidnak titulált alakot.
Persze közben agyba-főbe dicséri a Homár színvonalát, hogy helyezkedjen a kiadónál.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.13. 14:22:18

@Horváth Lajos: Rengeteg. Tegnap például Damu Roli barátunkat láttam alkudozni egy komplett felszerelésre.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 14:22:57

@Dankeschün:
De ez azért jó, mert amikor már kezd esni a színvonal, a poszt-tolót már szétszedték, akkor jön a lelkiismeretes kommentelő, hogy "szegény poszt-toló" stb,stb. Így most már van kit tovább ekézni:D
ÉrtEDE?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.13. 14:25:10

Azt értem, ha esetleg nem jó megállót üt be.
De hogy hol ezt, hol azt?
Ennyire sötét legyen valaki...

Mennyit jártam ezen a vonalon egyetemista koromban basszus :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 14:27:25

@estrella negra:
A sitten biztos sok medve lesz majd! :D
@ColT:
Bőőőőőőőőcsésznek tanútál? :D

cicmen (törölt) 2011.09.13. 14:29:27

gondoltam szokásos kapitalista politikáját folytatja a társaság és minél több pénzt kérnek ugyanazért a szolgáltatásért évről-évre.

Az üzemanyag hetente emelkedik. Ennyire precíz ember ezt nem tudja?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.13. 14:33:10

A buszutazás nagyon jó dolog, de használatánál figyeljünk arra, hogy az alulképzett sofőr ne vágjon át minket ok nélkül.

pajerika 2011.09.13. 14:34:05

Nem vagyok lelkiismeretes kommentelő,de elég régóta olvasgatom ezt a blogot és sokszor kinyílik a képzeletbeli bicska a zsebemben egyes kommentelőktől. Attól,hogy valakivel történik ez-az még nem tudom,hogy miért kell azonnal hülyére venni,meg lejáratni. Én sem vagyok az a nagyszájú típus (még ha most úgy tűnhet is),aki egyből oda mer menni reklamálni,ha már egy forint eltérés is van a számla végösszegéből és szerintem nem vagyok ezzel egyedül,ti meg itt egyből szétszeditek azt,aki ilyen. Komolyan mondom,szerintem sokkal több cikk jelenne itt meg,ha ki mernék emberek írni ami történik velük,de nem teszik,mert nem kíváncsiak a trágár véleményekre.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.13. 14:35:07

@Horváth Lajos: A rajongói már küldözgetik neki a madzaggal csuklóra rögzíthető (elejthetetlen) szappanokat...

Dankeschün 2011.09.13. 14:36:58

Holnap megyek Siófokra és egy az Isten, hogy megkeresem azt a Sofőr Urat és leellenőrzöm a szeptember 9.-i bevételt!
Aztán elmegyek a helyi Volán igazgatóságra és hathatós támogatásomról biztosítom a vezérkart majd megfenyítem az összes renitens Sofőr Urat.
Valós jegyet a valós embernek!

cicmen (törölt) 2011.09.13. 14:38:08

A két jegy közötti különbséget a Svejci Frenk hirtelen erősödése okozta haver! Jó terjengősen fogalmazod meg a történetet. Kell is hozzá dramaturgia, mert egyébként elég piti ügy.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.13. 14:38:33

A szappan nagyon jó dolog, de használatánál ügyeljünk arra, hogy a világért se ejtsük le ok nélkül.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 14:40:08

@pajerika:
Nem vagy nagyszájú,meg pár forint miatt nem reklamálsz. Ezzel nincs is gond. De mégis, ha átvernek és ott helyszínen nem csinálsz semmit (a legtöbb ember így van ezzel), akkor mit ér, hogy utána itt kiposztolod?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 14:41:06

@cicmen: es ne feledkezzunk meg a gazolaj jovedeki adojarol, lehet a 2 jegy kozott savaztak meg...

É2I 2011.09.13. 14:42:19

@Ofélia .: Miért is?
Ja, persze Irén utál mindent és mindenkit és ez köztudott.
Egyébként meg szevasz! :D Régen láttam már a kalapod erre.

A_blogger 2011.09.13. 14:43:25

itt csak azzal van a gond, hogy a posztoló fölényes és lekezelő, okoskodó levelet intézett a volán felé, mindössze kilencven forintért. abban igaza van, hogy átverték, és ezt jogosan kifogásolja, de véleményem szerint nem kellett volna "hamarosandiplomásleszekengemegyszimplasofőrnenézzenmadárnak" hangnemet felvennie. ott kellett volna reklamálni. én is reklamáltam már, és még mindig élek. a szád ott is nyisd ki, ahol lehúznak, abból ért, aki át akar verni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.13. 14:46:59

@pajerika: Tündibündi!
Nyalom azt a harmatos lelkedet! Te komolyan azt hiszed, hogy a beküldött panaszok száma és a posztok száma között van kapcsolat? Akkor a kéményre húzd az óvszert!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.13. 14:48:12

Vajon a jegyert tudott volna fizetni ket euroval?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.13. 14:48:29

@hagyma: @cicmen: Felhívnám a figyelmet, hogy a másodikként vásárolt jegy volt az olcsóbb.

Jokkura 2011.09.13. 14:48:47

Nem vagyok Volán bérenc,de tudjátok,hogy mit kell csinálnia vezetőnek ?
Először is vezetnie/irányítania az a böhöm nagy dobozt,figyelni a az útra ,kátyúra, kószáló gyalogosra,biciklisre.Időben megállni a megállókban. Figyelni az utasokat,hogy épp ki lopja le a üléseket a buszról és ki okádja telibe, és ki akar épp felborulni,hogy aztán perelhesse a Volánt.Ellenőrizni a felszállókat és a bérleteket, igazolásokat (mittomén), figyelni(megérteni) a utazási végcélt, pontosan visszadni . Ezenkívül néha telefonálni, zenét hallgatnni ,és elviselni az utasokból /csomagokból kiáramló "illatokat".Ja és még legyen udvarias,jó kedvű, stb...
Mindezt hóban szélben ,kánikulában, jeges úton -tükörradiállal...
No most elütötte a "V"-t "A"-nak ...Ok elütötte, fizesse vissza az 50 pöngöt...

Még mielőtt... Igaz nem kell ott dolgozni senkinek sem,de akkor mi a @-ból éljen meg ?

De az ilyen kekec utas is próbálja végig azt a napját a söförnek, és aztán kiabáljon itt. Ott kellett volna szólnia ,hogy nem ott vagyunk,ahonnan a jegy szól.

@hagyma: Veszpémben ,ha minden igaz vegyipari egyetem van/volt . De azóta lehet,hogy telepítettek oda is egy bőcsész kart is

Ebebn az orszégban túl sok a bőcsész,de furi módón senki sem bölcs :)

Sokorai_Atala 2011.09.13. 14:57:29

@Horváth Lajos: én például a helyszínen reklamálok és később kiposztolom, mert úgy igazságos és tanulságos:):)

cicmen (törölt) 2011.09.13. 14:57:53

@A_blogger: Valahogy így gondolom én is. Némelyik gyerek úgy viselkedik, mint aki mindenkit a seggéből rántott volna ki. Az nem tűnik fel neki, hogyha kiadja a sofőr a jegyet a gépen, akkor azzal a pénzzel el kell számolnia. Tehát ez valami ügyetlenség inkább és semmiképpen nem szándékos csalás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:00:33

@estrella negra: mar elotte is reklamaltak!!!
figyelte a parlamenti vitat es asszerint modositott
fel-le-fel-le
ez a sofor a tarsadalmi kerdesek utoerejen tartja az ujjat es fikazzatok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:02:01

@Jokkura: en jartam fel evet a miskolci muszaki egyetemre jogra..
na bumm

Dankeschün 2011.09.13. 15:02:10

Tisztelt vegyész-bölcsész Úr!

Itt állok az sárga Ikarusszal a kollégium portáján leadhatom a 90 Ft-ot?

Sofőr Úr

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:03:30

utoereje=utoere
megzavarnak a bolcseszek basszameg

cicmen (törölt) 2011.09.13. 15:05:48

@estrella negra: Felhívnám a figyelmet, hogy a másodikként vásárolt jegy volt az olcsóbb.

Ne szójjá be! :)

cicmen (törölt) 2011.09.13. 15:09:03

@hagyma: en jartam fel evet a miskolci muszaki egyetemre jogra..
na bumm

Az semmi! Nekem már a nagyapám is egyetemre járt. Ő vitte el a menzáról a moslékot!

.lll. 2011.09.13. 15:11:16

nem kell pampogni,október 1-től minden buszjegy 180 forint lesz,
oda-vissza

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.13. 15:12:51

@cicmen:
Én már láttam olyat, akinek van olyan rokona,aki hallotta,hogy a szomszéd faluban volt valaki,aki elvégezte az egyetemet!

Ofélia . 2011.09.13. 15:13:34

@cicmen:
Közben kihirdették az akciót

Ofélia . 2011.09.13. 15:14:37

@Horváth Lajos:
Bőcsészkaron 9 év alatt:DD

Ofélia . 2011.09.13. 15:15:50

@hagyma:
Ez ebböl a szemponbol mindegy:DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:22:15

@cicmen: akkor mit ettek az egyetemisstak?
eheztek?

Dankeschün 2011.09.13. 15:23:00

Szántás vagy kukoricás a Mezőkód?!

Mennyi mindent mellékelt a precíz feljelentő vegyész Úr.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:24:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: egesz evben gyujtogette aztan elvitte
a disznoknak meg egyben kellett megenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:27:10

egyebSt regen a videki buszsoforok zome tartott disznot
meg muvelt kis szolot
ez szerintem feltetel volt az allashoz

Ofélia . 2011.09.13. 15:36:05

@hagyma:
Természetesen így minde szőlősornál megállt a busz meg a kocsmánál, templomnál, tanácsházánál.

De legalább mindenki eljutott a munkahelyére:))

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.13. 15:38:34

@pajerika: Az a helyzet, hogy a vilag ilyen. Peldaul egy szituacio: Az autos leszarva a bringauton tekerot, a bringauton keresztul bekanyarodik jobbra az utcaba, a bringas pedig oldalt foldon csuszo fekezessel all meg. Az autos kiszol az ablakon:

(igy kene folytatodnia)
- Bocs, ne haragudj, nem lattalak!
Kerekparos:
- Semmi gond, vegulis serules-kar nem tortent.
Megertoen biccentenek, e smegy mindenki a dolgara.

(ehelyett ez tortenik)
- Nem latod vakeger, hogy indexelek?
- Kapd be a faszomat te szabalytalankodo gyoker, felirom a rendszamodat es radkuldom a rendor cimbimet, aztan annak ugass!
- Kiszalok kisfiam es mindjart letekerem a faszodat, ha ennyire nincs ra szukseged..
- Gyere baszd meg, ha olyaqn eros vagy, gyere..
.. es meg folytatjak igy ebben a stilusban egy ideig, esetleg tetlegesseg is elofordul. Aztan mindenfele forumokon elszidjak a masikat (bringast/autost) mindennek.

Pedig csak annyi tortent, hogy valaki hibazott es a helyzetet nem sikerult a kolcsonos tiszteletadas keretein belul megoldani. Na a homaros posztok java ilyen szituaciokbol szuletik. Es ezekre jobbara lehetetlen az altalad elvart stilusban reagalni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.13. 15:46:34

@Horváth Lajos: aprot nem fogadnak el
papirpenz kell
@Ofélia .: ugye hogy igy van..

pajerika 2011.09.13. 15:52:05

Rendben,köszi mindenkitől a kedvességét. Igyekszem ezután is megállítani az egér görgőjét,ahogy meglátom a cikk végét...

#&@ 2011.09.13. 16:01:35

Pannon Volán sofőrjei képesek érdekes dolgokra, pár hónapja én egy Budapest-Szekszárd diákjegyet váltottam egyiküknél a megszokott 1400 forintért. Legalábbis ekkor még azt hittem. Később vettem észre, hogy valójában csak egy 0 forintos regisztrációs jegyet kaptam. :) Jó kis keresetkiegészítés a sofőrnek.

raftery 2011.09.13. 17:16:12

@Dankeschün:
veszprem es siofok kozott nincsen mezokod nevu falu/telepules/semmise...
:)

A messziről jött ember... 2011.09.13. 18:56:37

"gondoltam szokásos kapitalista politikáját folytatja a társaság és minél több pénzt kérnek ugyanazért a szolgáltatásért évről-évre."

Gondolom a bérpapírod nézegetése közben majd te is ezt a szokásos kapitalista politikát folytatod... ha nem, felveszlek! :P

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.13. 21:51:06

Az ilyen sofőrnek fizetést is így kell adni: Néha a megállapodott munkabért, néha meg egy kicsit kevesebbet.

Szerintem nagyon hamar megtanulna számolni, ha nem, akkor az asszony tanítaná meg nagyon hamar.

DE: 3 km különbség ára diákkal 90 FT??? Mikor Siófokig a rendes jegy Veszprémből 460 Ft??? Nem csak a sofőr számol érdekesen, hanem a Volán is!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.09.13. 22:08:41

@Jani haverja: Hát, a posztoló esetében 47,5 vs. 50,6 km, tehát 50 illetve 60 km-es jegy.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.09.13. 22:10:43

A gép, ha a vezető nem adja meg külön, akkor az utoljára beállított kezdőállomástól adja a jegyet, tehát véletlen nem lehetett.

Teccikérteni? 2011.09.13. 22:55:12

A posztot toló egy idióta.
Hely, időpont, mezőkód megadása, valamint a probléma leírása röviden (pl. a mellékelt képeken látszódik, hogy a sofőr felcserélte az indulás helyeit). Szépen megfogalmazva 5-6 mondat. De te bazzeg...

Teccikérteni? 2011.09.13. 22:57:00

" Lévén, hogy ez nem az Amerikai Egyesült Államok, így eltekintek a a több milliós kártérítéstől, ..."

Hagyma?!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.13. 23:07:11

@Peti817172M: Ja, így már értem. Mentségemre legyen mondva, régen utaztam Volán buszon, diákjeggyel meg még régebben:(

siófoki35 2011.09.13. 23:29:56

A busz hivatalosan a vasútállomásról indul, gyakorlatilag meg nem. Szerintem ezért ad el néhány jegyet a VÁ-tól, hogy benne legyen a gépben, hogy igen is voltak ott fölszállók.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.14. 00:08:43

@siófoki35: Na de akkor a Volánt kéne seggberúgni, hogy nem a hivatalos helyről indul!

Megdobbent 2011.09.14. 04:09:37

Najovan, de mi dolga volt a poszternek? Enelkul a sztori santikal, nyomorog, es dragabb is lesz :(

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.09.14. 07:51:58

@Píter: az tényleg borzasztóan idegesítő, hogy amint írni kezd valaki, szükségét érzi annak, hogy cifrázza is a mondanivalóját :)

15 perc hírnév, ugye...

combi1975 2011.09.15. 12:08:23

@hagyma:
Azért a sofőrnek illene tudni hogy jelenleg mi az aktuális pozicíója nem? :)
Mert esetleg akkor adhatná a jegyet Mondjuk Szabadifürdőtől is, ami Siófoktól 6 km :)
Mutterom pénztáros a MÁV-nál, neki félévente kell vizsgáznia minden xarságból, ez a VOLÁN-nál nem igaz?Hogy kezelhet valaki pénztárt ha nincs hozzá képzettsége?
Amúgy 5 évig utaztam a Veszprém-Siófok-Tamási-Pécs vonalon különböző járatokkal, de nekem nem volt gondom a sofőrökkel, még akkor sem ha ittak :)
süti beállítások módosítása