Tékozló Homár

Több benne a színezőanyag, mint a meggy

2011.09.15. 14:49 | jackyll | 109 komment

László nem ül a babérjain, amíg a kormány megmenti körülöttünk az egész országot, hanem maga is lokális nemzetmentésbe kezdett. A Tescoban találkozott ezzel az 1%-os gyümölcstartalmú folyadékkal, aminek ráadásul a színezőanyaga is káros a gyermekekre.

Tegnap este a Budakeszi TESCO-ban vásárolva megakadt a szemem ezen a kívánatos meggy italon. A kosaramba tettem, aztán tüzetesebben is megtekintettem a részleteket az üveg hátulján. Nem térnék ki különösképpen a szokványos összetevőkre, bár a brilliant fekete BN és a ponceau 4R** (két csillagos !) még engem is meglepett, ami azonban végleg eltérített vásárlási szándékomtól az a következő volt:  Gyümölcstartalom min.: 1%! Vagyis 2 centiliter ebben a termetes palackban. Csak tudnám hogy mérték bele, szemcseppentővel?

Mindamellett a gyártó őszinteségét értékeltem a következő kitétel kapcsán is:
narancssárga S** (ez egy másik összetevő)

** „A gyermek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat.”

Először nem értettem hogy  akkor minek rakják bele? Aztán rájöttem… Hát a csodálatos meggyszínt a briliáns feketéből és a narancssárga S-ből keverik ki. Mellékhatása ugyan van, a gyerek kicsit elalszik, de legalább jól néz ki az ital! Gondolom ennek ellensúlyozására teszik bele a Fenil-alanin forrást, ami köztudottan hashajtó hatású, tehát kicsit felpörgeti az éppen elszundikáló gyermeket :) Kisgyerekesek figyelem! Vegyétek, vigyétek…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2011.09.15. 14:51:45

Elírták. Bizony, a csomagolás szövegét emberek írják, és azok néha nem figyelnek oda. Olyankor ilyen van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.15. 14:51:50

És? Erre legalább ráírták, hogy mitól olyan szar. (A fenilalanin nemcsak hasmarsot vezényel, attól komolyabb hatása is lehet sok embernél.)

XCat 2011.09.15. 14:53:00

Most nézem, hogy scontos. É olyat szoktam venni, tökfinom.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Elmaradt.:)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.15. 14:55:28

mondjuk nem értem a problémát, 100ft-ért nem kapsz 100% meggylevet, ráadásul nincs is ráírva hogy meggylé, gondolom az van az elején h meggy ízesítésű vagy valami hasonló...

Viktus 2011.09.15. 14:56:41

Lehet egy meggymag darabka beledarálódott az az 1%

XCat 2011.09.15. 14:57:43

@fghjk: 249 talán, legalábbis utoljára annyi volt. Nem tudom mitől, de nagyon intenzív meggyíze van. Néha kicsit émelyegtem utána, de azt hittem, mástól van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:58:17

"Gyümölcstartalom min.: 1%! Vagyis 2 centiliter ebben a termetes palackban"

A kétdecis palackot nem merném termetesnek nevezni.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.15. 15:03:29

@CatMother: 249-ért ez átbaszás, még cukor sincsen benne, nemhogy gyümölcs. max 10-20ft-ba kerülhet a gyártása.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:04:08

@atpijkamo: Jah, 2 literes. Agyamra megy már a homár.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.15. 15:05:22

csótányos pizzához kell inni..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:06:52

@fghjk: "max 10-20ft-ba kerülhet a gyártása."

Alapanyag - 10 Ft
csomagolás - 40 ft
marketing - 30 Ft
szállítás - 50 Ft
nagyker árrés - 10%
kisker árrés - 40%
= 200 Ft

A_blogger 2011.09.15. 15:08:34

"Gondolom ennek ellensúlyozására teszik bele a Fenil-alanin forrást, ami köztudottan hashajtó hatású, tehát kicsit felpörgeti az éppen elszundikáló gyermeket..."
Nem vagyok gyakorló szülő, de biztos felettébb kellemes éjjel négyszer ágyneműt cserélni, mert a gyerek összecsokizta.

XCat 2011.09.15. 15:12:39

@fghjk: Jah, ráadásul én a féli lityóst veszem annyiért..azt sem tudtam, hogy van nagyüveges is. Legalábbis remélem hogy az volt, de tényleg, ha az az amire gondolok, magasan veri az összes lónyálat.

XCat 2011.09.15. 15:14:53

@A_blogger: Amelyik szülő csecsemőnek ilyet ad, azt beldarálnám. Aztán csodálkozünk, hogy mitől hülye a gyerek, mint a segg.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.15. 15:15:57

A narancssárga S** az a narancssárga szar cenzúrázott verziója?
Gyümölcstartalom minimum 1%, tehát az is lehet, hogy 100%os. Nem túl valószínű,de lehet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:16:32

@A_blogger: "Nem vagyok gyakorló szülő, de biztos felettébb kellemes éjjel négyszer ágyneműt cserélni, mert a gyerek összecsokizta."

Még rosszabb. A gumilepedőt csak az első eset után teszed fel, úgyhogy a matrac cserés.

XCat 2011.09.15. 15:19:26

@atpijkamo: Meg kell tanítani a kölyket állva aludni, csupasz alsótesttel, alá egy lavórt. Télen emllé egy hűsugárzót, hogy ne fázzon. Aztán reggel csak le kell slagozni.

magician 2011.09.15. 15:19:26

És ha teszünk hozzá egy ki s WD40-et máris jobban csúszik :) Szoktam én is inni, ha lusta vagyok a nagy boltba elmenni. Hűtve nem is olyan rossz, de utána kissé szarul vagyok tőle. Ezek szerint ezért... Brrrrrrrrr...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 15:20:27

LOL
Esetleg a fogyvédnek is lehetett volna belőle küldeni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 15:21:49

@Horváth Lajos: Szerintem ez olyan, mint a 30 napos hivatali válaszolásos határidő. Max. 30 nap, tehát pont 30 nap. Na itt is min. 1%, tehát 1%-nál se több, se kevesebb gyümi nem lesz benne :D

A_blogger 2011.09.15. 15:24:42

@atpijkamo: és még azt mondják, hogy a hitel miatt nem vállal senki gyereket. :D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.09.15. 15:28:20

Ok, hogy ez a lónyál ilyen összetevőket tartalmaz, borzalom,de én azt nem értem ami a címke tetején van: Szűrt ???
mit kellett ebben a "mű lében" megszűrni a sok E-t???(elfelejtették feltüntetni)
azt írja energiamentes,tehát 0 kéne lenni,de nem az valami 5.9 kJ
akkor inkább a sima csapvizet ajánlom mindenkinek :))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:28:40

@A_blogger: "a hitel miatt nem vállal senki gyereket"

Ebben van valami. Ha van egy kétszobás lakásod, és nincs rá remény, hogy 20 éven belül lecseréld, akkor max. egy gyereket vállalsz, nem hármat.

De annyi öröm! Az ideális a tíz éves kor. Már egyedül kimegy pisilni, de még nem viszi el a kocsit.

bizonytalan  2011.09.15. 15:30:07

bezzeg a fanta vadmálnában 3% a gyümölcstartalom!

t.face 2011.09.15. 15:30:48

Jobb egy meggymag tíztyúknyaknyál :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:30:51

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: "a címke tetején van: Szűrt"

Hogy ne keresd benne a rostokat.

A rostmentes diáta az szuper. Több éves szar rakódik le a beleidben. Boáf. És mindenféle betegség okozója.

XCat 2011.09.15. 15:32:26

@atpijkamo: Persze, majd ha az apja megszüli. Vagy eleget keres béranyára és bentlakásos iskolára, hogy nekem is legyen benne valami öröm.

Addig meg elég a kis lakás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:34:00

@CatMother: Nah igen.

A régi szép idők, mikor még mostuk, szárítottuk, vasaltuk a pelenkát. Na persze, az elsőnél, mert a másodiknál már csak mostuk és szárítottuk. Hát igen, a harmadiknál már csak szárítottuk...

FDToth 2011.09.15. 15:35:00

ebben is csak az a megdöbbentő h vannak egyes emberek, akik megveszik...
Én azért örülök neki, hogy van ilyen "egészséges" termék, mert talán ettől a hülyék gyorsabban hullanak :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 15:36:13

Én meggyet eszem!
100-lék a gyümölcstartalma.

XCat 2011.09.15. 15:37:10

@atpijkamo: Ebből is látszik, hogy utolsónak lenni szopás, és elsőnek kell megérkezni mindig, mindenhova!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:37:36

@CatMother: "ha az apja megszüli."

:))))

Férfi + szülési fájdalom??? Az az üvöltés decibellel nem lenne mérhető.

Kb. a sima nátha az, ami még nehezen, de túlélhető.

XCat 2011.09.15. 15:42:04

@FDToth: A fene sem akar egy olyan világban élni, ahol a te fajtád az uralkodó életforma.:))

XCat 2011.09.15. 15:43:10

@atpijkamo: Hát igen:(

Monjuk most nem ártana valami bátrabb férfiállat szörnymentesítéshez.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.09.15. 15:45:57

Nem élek ilyenekkel.
Figyelem, reklám: a Lidlben a 100%-os almalé (igaz, sűrítményből) literje most 150 Ft.

A_blogger 2011.09.15. 15:46:13

@atpijkamo: majd kiderül, mekkora öröm. addig írom, mit nem ihat, ehet, nézhet... :)

XCat 2011.09.15. 15:48:28

@bikmakk: Valamelyik nap kértem a mammutban két deci narancslevet, hogy volt írva, hogy 100% frissenfacsart. Ára nem volt, vagy csak én nem figyeltem, de még leülni sem lehetett, gondoltam jó lesz ez hirtelen.
Aztán mondta a kislány, hogy hétszázvalamennyi.

Tehát két liter valódi valami 7000 körül lenne. Na ehhez kell arányosítani az árát, és akkor túl is van meggyezve.

szb9 2011.09.15. 15:48:55

Állítólag nem álmos lesz tőle a gyerek, hanem hiperaktív. Nincs bizonyítva, de fő az elővigyázatosság.
Vannak természetes színezékek is, szerencsére egyre több termékleírásban találkozok velük, pl. karotinok (répából, sárga), antocián (sok gyümölcs és zöldség tartalmazza, többek közt a cékla, pirostól liláig).

A_blogger 2011.09.15. 15:49:04

azért feltételezem, nem csecsemő kapta. bár, múltkor az élet nagy dolgait sör mellett beszéltük meg. a mellettünk lévő társaságban apuka büszkén itatta sörrel a kb 2-3 éves fiát. javasoltam, jövőre már jagert adjon neki. :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.15. 15:49:42

"a Fenil-alanin forrást, ami köztudottan hashajtó hatású"
Nem koztudott. Es nem is feltetlenul hashajto. A fenil-alanin esszenciális aminosav, önmagában nem káros, az arra érzékenyeket egy koncentracio felett valóban megfosathatja, tehát pont annyira hashajto, mint a tej, egyes emberek számára.

hu.wikipedia.org/wiki/Fenil-alanin

FDToth 2011.09.15. 15:50:43

@CatMother: az én világomban van minden, elérhető minden, mindenki saját maga dönti el, hogy mi az amit megvesz, mi az amit elfogyaszt.
Ha az ember gonlkodik pict is, akkor ilyen mosogatólevet nem vásárol, még ha olcsó, akkor sem. Sajnos itthon sok a szarrágó emberke, aki az olcsóságra törekszik.
Pedig 249-ből veszel mondjuk egy kiló narancsot, higítod vízzel és megiszod.
Hogy ezt teszem-e .n is? nem. megveszem az 1liters 100%-os, semmilyen hozzáadott anyagot nem tartralmazó CBA.ban kapható gyümölcslevet asszem 299-ért és higítom (mert uygebár töményen nem vmi egészséges a gyümölcslé...)
Helyesírási hibákért és elírásokért elnézést, nem javtok:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:53:58

@CatMother: Azért ez nem egyértelmű. Az első az még óvva, védve van, este tízre haza kell menni. A harmadiknál már csak akkor kezdenek aggódni, ha két napja nincs hír felőle.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.09.15. 15:55:18

@CatMother: az meg már viszont egy picit túl van árazva. 500 Ft reális lenne érte (250/deci), ha valóban frissen facsart léről van szó.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.09.15. 15:57:25

@FDToth: Már miért ne lenne egészséges "töményen" a gyümilé? Amikor narancsot eszel, akkor is vizet kortyolgatsz hozzá?
(A gyomorsavtúltengéses, refluxos betegek persze a narancsot is csak módjával egyék, gyümölcslének pedig ha lehet, válasszanak mást.)

XCat 2011.09.15. 15:58:58

@bikmakk: Mindjárt megyek ki, és leellenőrzöm, de határozottan úgy rémlik, hogy annyi volt. ízre egyébként nem volt rossz, de a starbucks olcsóbb. :))

@atpijkamo: Nem értek a lovakhoz, csak részletekben kaptam eddig olyat.

@FDToth: Jólvan, keress egy sarokban egy sámlit, üljél rá, és jáccál szépen.

XCat 2011.09.15. 16:03:28

@bikmakk: Hagyjad Imre. Küzdelmes élete van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 16:05:31

Mindenkinek jogában áll attól fosni, amit arra alkalmasnak tart!

Jokkura 2011.09.15. 16:08:03

@A_blogger: A sörben valószínűleg kevesebb az "E" .Csak "a"(=alkohol) van benne. A sör meg egyébként is 'nyugtató' hatású ,ha még van benne "B" vitamin .

FDToth 2011.09.15. 16:12:21

@bikmakk: megiszol gyorsan fél liter frissen kinyomott narancslevet. fél liter narancsléhez ki kell nyomnod 3-4 narancsot. ez a 3-4 narancsot meg tudod enni mondjuk 10 másodperc alatt?
A szervezetednek túl sok egyszerre a bevitt tápanyag, vitamin stb.
ez kb. olyan, mint a fehérjepor.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.09.15. 16:19:43

@FDToth: A szervezetnek tökmindegy, hogy két perc alatt, vagy tizenöt perc alatt iszod meg 4 narancs levét. (10 másodperc alatt felhörpinteni bármilyen folyadékot tényleg nem egészséges, de nem az összetétele miatt, hanem mert túlságosan megterheli a nyelőcsövet.)

A_blogger 2011.09.15. 16:20:59

@Jokkura: én is csak a B vitamin miatt iszom... :D

FDToth 2011.09.15. 16:24:16

@bikmakk: javaslom próbáld ki a következőt: igyál naponta 3-szor (reggel, délben, este) 2,5-3 deci frissen facsart narancslevet, kb. 30 napig. Utána nézd meg magad és csináltass egy labor vizsgálatot:) sok értéked magasabb lesz, mint a referencia tartomány.
Ha ez megvan, akkor hígítsd (1:1) egy hónapig a narancslevet és megint menj el laborba.
hajrá!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.09.15. 16:25:28

@FDToth: Miért innék meg napi egy liter narancslevet? Én napi egy pohárral szoktam inni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.15. 16:42:10

Az semmi, nézzétek meg ugyanennek a márkának a narancs szörpjét!

0 ismétlem nulla százalékban tartalmaz gyümölcsöt (narancsot) helyette ízesítő- színező- tartósító- és édesítőszerek garmadája van benne ! Még jó, hogy szörp és felvizezed, az legalább értékként jelenik meg benne és tudod honnan származik.

(mondjuk diétásoknak vagy fogyóQrára jó: megiszod és méregtelenít izé: kif*sod a beled is)

XCat 2011.09.15. 16:44:18

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Megboldogult nagynéném egyszer flóraszeptet ivott (kicsit bolond volt már). Mikor rákérdeztünk, azt mondta, hogy olyan szép zöld volt, azt hitte, valami kóla.

De nem lett tőle semmi baja.

A_blogger 2011.09.15. 16:47:11

@Sün‼: örökkön örökké. ámen.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.15. 16:48:19

@atpijkamo:
Nálunk cumival volt.
Az első hónapokban ha leesett elmostuk, kifőztük, fertőtlenítettük mielőtt visszaadtuk. Később csak alaposan elmostuk. Még később csak megtöröltük.

Vajon a következő az lesz, hogy majd a kutya visszaadja ...?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.15. 16:52:46

@CatMother:
Huh.. szegény! Erről jut eszembe 12 évesen az egyik osztálytárs hozott be valami fehér port. Kérdeztük mi az kábszer? Azt mondja jobb: happcipor! Mondom mi?? Mi van ráírva - trisó... Szerintem inkább tisztítószer.

Másnap nem jött iskolába elvitték a mentők este mert "megégett" a teljes orr nyálkahártyája...

Ma meg a kati megy, ami konkrétan műtrágya.. talán kemotoxal is butítanák magukat, ha rájönnek, hogy az milyen jó...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.15. 16:53:36

Nem értem, mit sír a poszt toló, a Kubuhoz képest, ez maga a gyümölcsnektár. Van Kubu gyümölcslé, bazi drága, de tényleg van benne gyümölcs. Ezt meglovagolva kihoztak egy olyat, hogy Kubu Waterrr ízesített szénsavmentes víz. A fél liter 200 Ft körül van, és 0,1% a gyümölcstartalma. A csomagolás persze szép, a gyerek persze rí, a szülö meg persze akkora fasz, hogy néha meg is veszi. (Egy előnye van, hogy szelepes a kupakja, így később kulacsként újrahasznosítható.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.15. 16:55:46

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
1.) Mert igénytelen vagy, vazze! Törlés után tisztára kell nyalni a geyreknek, még ezt se tudod?
2.) Műtrágya? Az Pösötn nincs. Habpatron, az az igazi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.15. 17:42:42

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: ez ugy van hogy a vegen lenyalattuk a kutyaval:)
na iszok 2 doboz B vitamint

s 2011.09.15. 18:27:01

FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!

Ténytár -on, meg még egy csomó más blogon cenzura van.

FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!

Rocko- 2011.09.15. 21:59:06

"Gyümölcstartalom min.: 1%! Vagyis 2 centiliter ebben a termetes palackban. Csak tudnám hogy mérték bele, szemcseppentővel?"
nem palackonként mérik, hanem készítenek sokat, aztán abból porciózzák ki palackokra.
egyébként a minimum egy százalék az minimális értéket jelöl, nem maximumot.
de hát levelet írni egyszerűbb, mint gondolkodni.

XCat 2011.09.15. 22:14:14

@Rocko-: Mit vársz tőle? Valami hormon- és elmezavart nőstény lehet, sőt, az sincs kizárva, hogy a másik poszt is ő írta.:)

varvizib 2011.09.15. 22:33:41

Ez nagyon durva.

Tisztelt kormányunk mikor veszi végre a fáradságot hogy betiltsa az étkezési célokra nem alkalmas "élelmiszereket"?

Megdobbent 2011.09.15. 23:58:04

@varvizib: Inkabb tonna ilyet BE kormanyt meg KI. Eszednel legyel.

juhaszvik 2011.09.16. 07:37:44

"Vagyis 2 centiliter ebben a termetes palackban. Csak tudnám hogy mérték bele, szemcseppentővel?"

azért az biztos pontja lehet a történetnek, hogy a posztolót rendszeresen átverik a sarki kocsmában, mert amikor 2 centes rövidet rendel, akkor odapöttyentenek elé egy szemcseppentőnyi szilvapálinkát. :)

Eric_Cartman 2011.09.16. 08:33:19

Narancssárga segg lesz, csak médiahatóságilag ez nem támogatott.

Sátán meg a Jocó 2011.09.16. 09:44:55

"a Budakeszi TESCO-ban vásárolva"

Vadász, vadász...

(Élelmiszert hiperből?... :DDDD

Ofélia . 2011.09.16. 10:25:13

1 azaz egy százalék??
Már megint túllépték a normát:DD

Mákony Béla 2011.09.16. 10:38:50

hozzáteszem, a színezőanyag még ettől sem több.

az összetevők mindig arány szerint csökkenő sorrendben vannak felsorolva.

nem túl nehéz mindebből kikövetkeztetni, hogy az üdítő 97%-ban vízből van

pinkfloyd 2011.09.16. 10:49:07

Egy professzor mondta a TV-ben jó régen, amikor szóba kerültek ezek a borzalmas italok: ő a gyerekeinek fröccsöt ad ha iskolába mennek (persze a bor szinte csak mutatóban van benne), mert az legalább egészséges, és a minimális alkoholtartalom miatt e gyereknek az ég világon semmi káros baja nem lesz, sőt kedvező élettani hatásai vannak (jó étvágy, kedvező emésztés...). Babáknak, óvodásoknak és alsósoknak nem ajánlja. Ők igyanak csak tejet.

Ofélia . 2011.09.16. 11:10:52

@pinkfloyd:
Na végre egy normális hozzáállás(hogy ezért min fogok kapni), hogy ne etessük a gyereket könyvböl olvasott és reklámozott szirszarokkal!!:(((

Ofélia . 2011.09.16. 11:12:18

@Mákony Béla:
Ezt az arányt beszéld meg a gyerekkel:)

Hát előbb lessz medúza:DD

Ofélia . 2011.09.16. 11:15:31

@pinkfloyd:
Na azt már le sem merem írni, hogy hogy szoptatás után (másfél év) ÉTELT is lehet adni:(((

vernarancs 2011.09.16. 11:18:04

Erre nem lehet hamburgeradot kivetni?

Ofélia . 2011.09.16. 11:27:57

@vernarancs:
Erre aljasságadót vetnék ki:((

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.09.16. 12:39:08

Fenil-alanintól fosol, narancssárga színezéktől meg hiperaktívvá válsz. Órákra. Azt hittem, ez tök köztudott. Mint ahogy azt is, hogy szart nem veszünk a boltban. =D
Sconto Meggy. enter.
rostos/szűrt üdítőital.
Se lé, se nektár, se ízű. Én már nem is csodálkozom semmin.
Úgyis megveszik csomóan. Míg lószar van, veréb is van...

Manyecska 2011.09.16. 13:22:54

@Csokis: az Aldiban /khmm, de most tényleg/ lehet kapni 200-ért hasonlót /literes/, nagyon finom! Valami rostok is vannak benne jó sűrűn /feltételezem gyümölcsből/..! Nem ilyen két %-os szutykok,.. nem hiszem hogy erre lenne igény:(!

Manyecska 2011.09.16. 13:25:06

@varvizib: hát igen, mert sok helyen már rég/!/ betiltották a fenil-alanin forrást..:(( Néha az az érzésem hogy megmaradt készleteket sóznak ránk, jó occsón szerencsétlen meg mért is nézné mit vesz....

kiakadok 2011.09.16. 15:14:36

miért vannak ilyen dolgok forgalomban? a só meg a cukor káros, de az etilfenilbutilfos az egészséges. OÉTI ilyenekkel nem találkozik? mi folyik itt gyöngyösön??

Sátán meg a Jocó 2011.09.16. 15:28:34

Közben itt van a jó magyar 100%-os (ami tényleg 100%-os, mert hozzáadott víz sincs benne, én higítom otthon) gyümölcs/zöldséglé:

csaladellato.hu/index.php?q=product_order

Most hadd ne számoljam ki, de esküdni mernék rá, hogy olcsóbbra is jön ki.

Akkor miért a tyúksz@ros/egeres hiper-szemét???

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.16. 16:22:52

A fenil-alanin _létfontosságú_ aminosav. Megbetegedsz nélküle.
Azért írják, mert van egy anyagcsere zavar (a fenilketonuria) és aki abban szenved, annak korlátoznia kell a bevitelét. Ennyi.

Egyébként a termék tényleg egy fos. 1%-t még italnak se nevezném, az egy híg lötty.

s 2011.09.16. 17:09:19

OK. Nem szeretném lopni az időt, nincs annyi. Az elmúlt évek kormányainak bűnlajstroma - a teljesség igénye nélkül:

gyurcsány: sikkasztás, hűtlen, kezelés, hazaárulás

orbán: zsarolás, bennfentes kereskedés, hazaárulás

Akinek pénze van, tegye a következőt. Délszláv háborúból maradt AK-47 típusú géppisztolyok vásárlása, bármilyen lőfegyver házi előállítása fémmunkás ismerősökkel. Robbanóanyagok, lőszerek beszerzése.

Elemi kötelessége ma minden igaz, hazáját és jövőjét féltő embernek a hatalmi elit akár erőszakkal történő eltávolítása is. Fontos azt is megérteni, hogy az előző (MSZP) és a mostani (FIDESZ) kormányok lényegük szerint nem külöböznek egymástól, céljuk a hatalom megszerzése, megtartása és egyéni céljaikra való felhasználása. Elég látni azt, ahogy a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést közlekedési okokra hivatkozva megpróbálják akadályozni.
Az országunk érdekeivel mit sem törödő, hazánkat végső romlásba taszító, egyéni gazdagodásukat lekiismeretlenül, gátlástalanul előmozdító hatalom sorsa. HALÁL.

Ezt a felhívást a cenzúra miatt nem tudom majd megismételni annyiszor, ahányszor az szükséges volna, de aki olvassa és érti, adja tovább. Éljen Magyarország.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.16. 19:00:15

@Manyecska:
Igen, az valóban jobb, de messze van a tökéletestől. Ugyanis a gyümölcstartalom stimmel, csak épp amikor pl. szőlőlevet veszel nem sok köze van a szőlőhöz. Sok esetben, de nyilván vannak kivételek, olvasni kell a cimkét.

Leginkább alma és citrom, aldinál mondjuk nem, de rosszabb helyen koncentrátumból. Némi ízesítés és kész a remek gyümilé.

Gyakorlatilag alma, narancs, citrom és némi ízesítő felhasználásával bármit ki lehet keverni. Ezért csak gyümölcstartalmat írnak és nem azt, hogy szőlőlé 20%

Gyümölcsjoghurtnál ugyanez.

XCat 2011.09.16. 19:52:36

@s: Hiszek abba, hogy lesittelnek, és egy börtönpszichiátria mélyére dugnak, ahol egy 170 kilós fukszosroma felesége leszel.

Ragasztoszalag 2011.09.17. 03:51:20

Latod, latod, hogyha nem ezt az agyoncukrozott vackot veszed, hanem az Updatet :) De az meg sokkal rosszabb, mert abban nem talalsz egyetlen egy rendes osszetevot sem ...

Ragasztoszalag 2011.09.17. 03:54:48

Most olvastam csak, hogy edesitoszerrel volt, bocsi ... viszont, az edesito szerek nem csak hogy meghajtanak, hanem meg tartos hasi fajdalmat is okoznak :( Nem beszelve, hogy mesterseges uton lettek eloallitva ... Az ugyan fel van tuntetve, hogy mit okoz a gyerekeknel, de nincs meghatarozva az, hogy mekkora is a napi adag...

Manci néni, a szomszéd 2011.09.17. 23:49:13

Na halljátok, ha ilyet tennék az asztalra az uramnak a vacsorához, azt hiszem mehetnék a háztól!

Ati77 2011.09.18. 15:10:59

"Mellékhatása ugyan van, a gyerek kicsit elalszik"
Épp ellenkezőleg, hiperaktív lehet ezektől a mesterséges színezékektől (amik kőolajból, és más hasonlóan tápláló dolgokból készülnek).

szél-víz · http://valosagtura.blog.hu 2011.09.18. 19:34:01

A ponceau 4R-t (brilliant scarlet) kőszénkátrányból szintetizálják.

hu.wikipedia.org/wiki/Ponceau_4R

mohopasi 2011.09.19. 10:55:58

De a posztos legalább az árcimke bámulásán kívül ügyet vetett a tartalmi részre is. Mondjuk nem tudom ki mit vár az olyan palackozott ízesített szinezett italoktól, amiknek a literenkénti ára nem éri ez a 100 forintot... Ingyenebéd márpedig nincs.

_Zsoo 2011.09.19. 16:07:07

Amúgy az összes bolti szörp gáz, ha megnézitek az összetevőit. Kivéve talán néhány drágább darab. De azoknál is érdemes lecsekkolni. Attól, hogy valahova pl nem írják oda, hogy veszélyes gyerekekre, attól még lehet veszélyes, érdemes kiguglizni az adalék nevét vagy E-számát, bár én semmilyen adalékos szörpöt nem vennék meg.

majomláda 2011.09.20. 08:52:35

@_Zsoo: Akkor te valószínűleg csak az otthon hagyományos módszerekkel készült szörpikét iszod, mert a boltban kaphatók mindegyikben van adalékanyag.

Sátán meg a Jocó 2011.09.20. 10:27:02

@_Zsoo: hát nem a nagyüzemi oancsot kell megvenni, hanem a magyar kézműves szörpöket.

Mi már sikeresen leszoktunk a szörpről, szépen megteszi a tea is (roiboos-alapú)

blasiusii 2011.09.22. 00:00:59

az ilyen cukros italokról szerencsére rég leszoktam (..a whisky viszont itt van mellettem XD ), de nagyritkán a "drága" fajta szörpből (amiben talán még gyümölcs is van) kérek egy pohárral, ha látok épp. Aki viszont gyermekei számára vásárolna, és nem engedheti meg magának, annak sajnos nincs jó tippem, ezek a képen látható kotyvalékok ilyenek.. :S Annyit azért megjegyeznék a másik oldal védelmében, hogy nem feltétlenül minden adalékanyag mérgező/ártalmas. (Aki böngészni szeretne, pl. www.e-szam.hu/ )

majomláda 2011.09.22. 07:47:34

Másrészről viszont Magyarországon annyira szigorúak az élelmiszer egészségügyi előírások, hogy nem kapható a boltokban olyan termék amiben BIZONYÍTOTTAN ártalmas anyag van. A többi pedig csak fikcíó.
süti beállítások módosítása