Tékozló Homár

Se régi, se új T-Home előfizetés

2011.09.23. 07:47 | jackyll | komment

Coine kétszer is hibázott, amikor megpróbálta összevonni tévé és internet előfizetését a T-Home-nál. Először előbb mondta le meglévő szolgáltatásait, mint ahogy az újat bekötötték volna. A másikra majd rájön, ha bekötik.

Valamikor augusztus közepére érett meg bennem, de csak ama hónap végére jegecesedett meg, ki, elő stb. bennem a gondolat, hogy bizony spórolni kéne, hát vonjunk össze pár régi csomagot, s rendeljünk újat! Választásomat megkönnyítette, hogy a hihetetlen piaci verseny és vadkapitalizmus miatt, csak egy szolgáltató elérhető minálunk, akik szilárd (értsd: nem mobil) szolgáltatást nyújtanak. Hajamba masnit fűztem, kezembe kosárkát fogtam, s elugrándoztam a legközelebbi T-pontba, ahol egy szombat este (aug. 27.) már-már intim viszonyok közepette szerződést kötöttem Györgyivel egy IPTV + 15 megabites kábelnet csomagra. Mivel aranykedvezményes hülyegyerek vagyok, aki naiv és szereti az embereket, ezért régi előfizetéseimet lemondtam, hisz 8 (azaz nyolc) napon belül (azaz belül) bekötik az újat, s megszüntetik a régit. Ahogy nálunk a csárdában mondani szokták a betyárok, long story short, szeptember vége van (Petőfi!), a régi szolgáltatás már sehol, az új még sehol.

Azóta állandó vendége vagyok a T-pontoknak, s bensőséges barátság fűz Györgyihez, Andreához, Zoltánhoz, Ibolyához és mindenkihez, akinek csak a keresztnevét látom felcsíptetve. Mindenki megértő, kedves, előzékeny, s ami főbb: együttérző. Mind empatizálnak velem. De ők sajnos nem tudnak mit csinálni, tecciktudni, alvállalkozó blabla, kiszervezés blabla, emberhiány blabla. Ó igen, az alvállalkozó, Imre és barátai, kétszer is jártak nálunk, már majdnem teával kínáltam őket, de sajnos nem tejszínnel isszák a fekete teát, ezért cilinderemmel és tweed zakómmal kikergettem őket polgári lakásomból. A nyikorogva záródó kapu hajlatának árnyékából, könnycseppet morzsolva kértek bocsánatot: ők nem a csillagpontos rendszer kiépítői s az új réz-gyémánt-ezüst-üveg-szén-koax-hoax kábel behúzói, hanem csupán a rendszer beüzemelői. Azóta várjuk a másik alvállalkozót, aki kiépíti a CSéPét (remélem követed a terminológiát: csillagpontos rendszer), s behúzza az utcáról az új réz-gyémánt-ezüst-üveg-szén-koax-hoax kábelt. De ő nem jön.


Semmi baj, erőt vettem magamon. Micsoda dolog, hogy ilyen semmiségek miatt felingerli magát az ember? Amióta nincs internetem, se tévém, azóta tudok kapcsolatot építeni, vannak barátaim, nem csak Skype és MSN cimbik. Nem lógok állandóan a Homáron, mindenféle agyatlan blogokon és információs csatornákon, lejöttem a sztrádáról. Helyette réteken futkosok vihogva, felkeresem az ezer éve nem látott, s ezért kissé mumifikálódott osztálytársaimat, bölcsis társaimat, inkubátor-szomszédokat. És ez mind olyan jó. Újra embernek érzem magam, újra járok moziba, színházba, curlingezni, mélytengeri búvárkodni, kolbászt zabálni a hentesnél az underclass-szal és a hedonista ifjúsággal. Megismerkedtem egy lánnyal is, de nem Fácsén vagy a retek iWiW-en, hanem élőben, szemkontakt, kémia, minden. El is vettem, szép esküvő volt, de hát annyira belejöttem az emberi kapcsolatokba, hogy szeretőim is lettek. A feleségem elhagyott, ami miatt szomorú lettem és meghíztam, így a szeretőim is elhagytak. De nem csüggedek, mert újra élek, lecsatolták rólam a digitális pórázt, s mindezt a T-Home-nak köszönhetem. Mit mondjak még? A szavak itt már kevesek.

Amit még megtudtam, hogy nincsenek felelősök, minket meg szarba’ sem vesznek. S hogy érthetőbb legyen a közhely: a fekáliát legalább lehúzzák, minket ott hagynak állni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csetlikbotlik 2011.09.23. 07:52:17

Ez ku..vajó szöveg volt. A tartalma kevésbé. Nincs is tréhomom!

Dr. Kix 2011.09.23. 08:02:29

Coine írhatna más témákról is, van benne tehetség! :)

átmeneti kommentelő 2011.09.23. 08:22:50

Amennyiben masnis hajjal, kosárkával mászkáltál a későbbiekben is, ne csodálkozz hogy kapcsolatod kedves feleségeddel kihűlt.

Mi közel egy évig voltunk hasonló okokból net és telefon nélkül. (Bár mi költözés miatt mondtuk le a előző helyen, és esküvel ígérték hogy a szemközti utcában található új lakásba 8 napon belül bekötik a netet, telefont)

magician 2011.09.23. 08:31:39

ÁSZF: 30 napos létesítési időn belül vállalják. C'est la vie. Az alvállalkozó meg szarjon SÜN-t!
De a levél szép volt, majdnem el is érzékenyültem tőle így reggeltájt :)
És kedves posztoló, ne menj trépontba mert azok a kis alkalmazottkák nem igazán tudnak lépni az ügyben. Hívd a 1412-t, kérj vezetőt és lőn csoda, hirtelen megoldódik a dolog. Ha szerencséd van, ráadásul kifoghatsz "veterán" telefonost, aki kérés nélkül megoldhatja a problémádat és nem merül ki a tudománya a sajnálkozásban. Szurkolok!

Layosh 2011.09.23. 08:43:07

Tetszik a szöveg :D
De nem gondolkoztál műhodas, vagy földi digitális tévén? Sokat spórolhattál volna még a lehúzós, megbízhatatlan IPTV nélkül.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.23. 08:44:38

Szerintem meg szar. Idegesítő. Kényszeredett. Összetákolt. Mínusz mondani való.Valószínűleg 3 hónapig készült. A homárt agyatlannak írja.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.23. 08:44:51

Nem igaz, hogy aki ilyen kreatívan tud írni, az nem tud egy üvegsüveges karbonzsargon kábelt behúzni a T-Homless tányéros lavórjától a lakásába!

magician 2011.09.23. 08:46:06

@Layosh: A Tré ha adhatü kébeles iptv, nem ad digitális ktv-t.

Layosh 2011.09.23. 08:51:17

@magician: Nem is a T-től kellett volna a TV-t megrendelni. Netet tőle, mert más nincs, TV-t meg a UPC-től, Digi-től, vagy a MinDig TV Extra új csomagja is versenyképes lesz okt. 1-től.

Sátán meg a Jocó 2011.09.23. 08:58:52

Szuper kis pénteki poszt lett. :))

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.23. 09:10:39

édes pofa a posztoló, de nem tudok rájönni, hogy fiú-e vagy lány-e. persze manapság ez már nem is olyan fontos.

michaela77 2011.09.23. 09:18:47

@Layosh: valószínűleg a kedves posztoló úgy értette, hogy net és tv szolgáltatásban is csak a T-Home elérhető. Én is így jártam a III. kerületben.
És minden más szolgáltató directes meg ilyen-olyan mikrohullámos tévéje drágább, mint a t-home iptv.

2011.09.23. 09:23:29

ez a poszt félrement, a modoroson a helye

Vladdika 2011.09.23. 09:33:05

tehetséges író lehetne ez a fiú, pedig nem okos aki még hisz a T-nek. töki, vegyél egy földi, analóg antennát meg egy usb netet oszt' kijön egy 10esből. :D

2011.09.23. 09:34:39

Úgy látszik, Györgyi annyira nem volt toppon, mikor hagyta megszüntetni bekötés előtt a régi előfizetésedet... Legalábbis, amikor tavaly ugyanezt csináltuk, az én "Gyöngyim" tanácsa az volt, hogy inkább várjam meg a bekötést, és csak aztán mondjam le, még akkor is, ha pár napra dupla előfizetésem van, mert 8 nap alatt lekötik ugyan, de csak harminc nap alatt be...
Persze, én ezen nem lepődtem meg, mert volt már jó pár csörténk t lófaszékkal, igen, ilyen ügyfélbarátan működnek, egy csapat csak beköt egy meg csak leköt, nekem meg nincs más hobbim, mint a t-pontokba járni ügyet intézni... de a tanáccsal együtt ez az egy t lófaszos történetem most elég jól zárult, úgy, hogy szinte boldog voltam, hogy duplán fizettem pár napig az egyetlen hozzánk bekötött szolgáltatásért... (hiszen t lófaszék, mint számítógépes guruk igazán nem tudhatják kontrollálni a saját rendszerükben, hogy EGYSZERRE nem tudok két internet csomagot meg két tv csomagot használni tőlük...)

Vladdika 2011.09.23. 09:36:22

tehetséges író lehetne ez a fiú, pedig nem okos aki még hisz a T-nek. töki, vegyél egy földi, analóg antennát meg egy usb netet oszt' kijön egy 10esből. :D

elwood 2011.09.23. 09:42:02

"szilárd (értsd: nem mobil)"

az nem szilárd, az stabil

elwood 2011.09.23. 09:47:01

öcsém, a poszter nem netezett 30 napig, erre élni kezdett, megismerkedett eddig szép

de megházasodott !! ki fogja a nem vagyoni kárát megtéríteni ? Györgyi ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 10:08:37

A véleményem minden pontja elhangzott, de azért leírom, ha megengeditek.

1. Kínosan modoros.

2. Digi, UPC műholdja ott van fenn az égen.

3. Megrendelem, beszerelik, lemondom.

parapali 2011.09.23. 10:20:20

Mire megírta a posztot addigra bekötötték??:-) ha nem akkor hogy a csudába írta meg a homárnak??:-):-) ja melóhelyről!!:-):-)
nekem adtak ingyen 1 hónapra próbából mobik nettet a homosok! 5 nap után visszavittem hogy jó volt!:-):-) aztán jött a kábeles is!:-)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.09.23. 10:43:34

A T-Home rendes, a posztoló tróger.

igazságos 2011.09.23. 10:48:56

Nekem tetszik, jól nyomja a posztoló. :)

Amúgy meg IPTV-t soha nem szereltetnék be, elég a kábeles is. T-s vagyok, de azóta is elégedett ügyfél, habár a beszereléssel, internet-jelszavakkal voltak problémák, de az már két éve volt.

Felesleges pénzkidobás, lenyúlós cucc az IPTV, higgye el mindenki.

@elwood: az még hagyján, de el is vált? Mert ha nem, akkor mégse szerencsétlen eset, nehogy má a feleség vigye a kecót. Az, hogy lelép, nem egyenlő az elválással.

igazságos 2011.09.23. 10:53:32

Különben, úgy megy ez kisebbségi körökben, hogy bevezetik mondjuk a T-t. Szépen használják egy hónap után, megkötik a szerződést, használják három hónapig megint, fizetni persze nem fizetnek. Mire kikötik, megint eltelik egy kis idő, utána beplattyognak a másik társasághoz, új szerződést kötni. Ugyanezt eljátsszák az összes szolgáltatóval, ugye, ők sokan vannak egy családba, folyton külön névre írják. Fizetni nem fizetnek egyikért se, mégis, mire lezajlik az egész kikötősdi, eltelik fél év.

Ugyanezt csinálják meg a gázórával, villanyórával is, folyton új személyre íratják, aztán megint nem fizetnek érte.

Ingyenélni tudni kell, na. Pedig nekik még fizetik is, 10.000 forint értékig a tévét, gázt, villanyt amúgy is.

SomethingWild 2011.09.23. 10:57:36

@atpijkamo: te meg melyik világban élsz? :DD Mesélek egy rövidet.
Budapest, XV, kerület 2011 augusztus. UPC nem szolgáltat. Digi korlátoltan szolgáltat. T-Home-ot meg sem kérdezem. Nem itt lakom, szeretnék ideköltözni. Ó, igen, mondja a UPC-s hölgy (akiknél jelenleg előfizetésünk van), nem tudom odavinni az előfizetésem, de megszüntethetem. Feltéve, hogy kifizetem az összes kedvezményt, amit eddig a másfél közös-vérkönnyes évünk alatt kaptam. Ja, meg plusz mindent, ami még visszalenne. Tehát küldjek nekik alig negyedmillió forintot, és már költözhetek is ahová szeretnék.

Szerinted ezek után megyek még valaha UPC-hez?

Harlequin 2011.09.23. 11:07:02

Próbálta befújni WD40-el?

közödeszed 2011.09.23. 11:08:28

a hoax kabel! ez mekkora...!!! :-)
hoaxialis szolgaltatas..kv ment a monitorra..jo kis poszt..vegre..

A_blogger 2011.09.23. 11:45:45

jegecesedett meg-------> ez mi?

A_blogger 2011.09.23. 11:48:05

@atpijkamo:
1. pont: egyetértek.
2. pont: felénk nem lehet csak úgy műhódvevő tányért rakni az erkélyre, falra, tetőre, mert rontja az összképet, vagy mit, és akkor az önkormányzat jól megbüntet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 12:06:03

@SomethingWild: A földön. Ti marslakók ezt nem érthetitek. :)

"megszüntethetem. Feltéve, hogy kifizetem az összes kedvezményt"

Aláírtad annakidején a rabszolgaszerződést? ... Kérdés?

"Szerinted ezek után megyek még valaha UPC-hez?"

Én a digit ajánlanám. Aztán a műholdtányérral oda költözöl, ahova, amikor akarsz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 12:08:07

@A_blogger: "nem lehet csak úgy műhódvevő tányért rakni"

Az szívás. Mikor odaköltöztél ellenőrizted?

"tetőre"

Ennek nézz utána mégegyszer.

Abba is gondolj bele, hogy neme tudod-e úgy elhelyezni-e, hogy ne bántsa az összképet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 12:09:57

@A_blogger: "jegecesedett meg-------> ez mi?"

Én úgy fordítottam, hogy fogant. Ha nem lenne olyan zavaróan modoros, biztos ezen akadtam volna meg.

A_blogger 2011.09.23. 12:23:00

@atpijkamo: szerencsére van alternatíva, digi és upc és t-home valamint egyéb, kisebb szolgáltatók. de hoaxos. bizonyos városrészekben viszont már nem mindegyik.

England win The Ashes! 2011.09.23. 12:34:12

Az ilyen szöveg miatt a poszter megérdemelné, hogy Gerry Adams beosztottjai húzzák be hozzá a rézdrótot.

igazságos 2011.09.23. 12:47:16

@Dr Jozef Vengloš: szerintem inkább az érdemelné meg, aki komolyan veszi a szöveget.

England win The Ashes! 2011.09.23. 12:51:24

@igazságos: Nem a tartalommal van gond, hanem a formával.

Jó tanács: ne oszd szét mind, maradjon neked is.

igazságos 2011.09.23. 12:58:06

@Dr Jozef Vengloš: kösz, de én nem vagyok szadista (még).

Amúgy már tőlem megkapta a magáét a poszter. Már elve az IPTV szó hallatán kinyílik a kezemben a bicska. Hogy valaki azt igénybe veszi, ráadásul nem Aldiból...

England win The Ashes! 2011.09.23. 13:07:20

@igazságos: Nem a rézdrót (meg a csatolmányai) szétosztására céloztam, de nem fontos.

Amúgy mi az az iptv?

SomethingWild 2011.09.23. 13:18:19

@atpijkamo: Nem is te lennél a filzofáló macska, ha nem ilyen választ írtál volna :)
Pici és egyszerű életed lehet, ahol minden takkra működik, soha semmi gond nincs benne, minden szolgáltató jó és ha valami elromlik, az csak a user hibája lehet. Irigylem ezt a világot. De hidd el, a Lipótmező falain kívül más a helyzet. :)

igazságos 2011.09.23. 13:35:54

@Dr Jozef Vengloš: valami megállítható, újraindítható adásos tv féle. Ami véleményem szerint tök felesleges, merthogy ha nézed, az internetkapcsolatodat eszi meg. Inkább internet, mint tévé.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.23. 13:39:10

@SomethingWild: Nekem azt mondta, kutya. Csak ilyen hülyén nyírták.
Egykutya.

England win The Ashes! 2011.09.23. 13:45:28

@igazságos: Aha! Köszi. Amúgy igazat adok, felesleges. Valami hasonlót tud a tévékártyám is, ugyan más a technológia, de az eredmény ugyanaz: ha kimegyek sörért, megállíthatom a meccset (illetve a képet), majd folytathatom, ha már eleget ittam.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.23. 13:59:35

"Valamikor augusztus közepére érett meg bennem, de csak ama hónap végére jegecesedett meg, ki, elő stb. bennem a gondolat, hogy bizony spórolni kéne, hát vonjunk össze pár régi csomagot, s rendeljünk újat!"

felesleges szófosás

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 14:13:16

@SomethingWild: "Pici és egyszerű életed lehet, ahol minden takkra működik"

Nem magától olyan sima az életem. Gondolkodni szoktam néha. Ez annyira megkönnyíti a dolgokat! Egyszer próbáld ki!

É2I 2011.09.23. 15:37:12

modorosh, így kisbetűvel

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.23. 17:30:49

IP TV-t nem szereltetnék be, csak ha már elég sokat fizetnek (ők) érte, hogy szenvedjek.

A net okés, TV meg nem kötelező, de a mindigtv talán a diginél is olcsóbb (bár ha pont abban van a kedvenc csatornád, akkor nyugodtan lehet pöccenni amarra, nincs ok árkülönbség)

igazságos 2011.09.23. 17:52:06

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: mindigtv-t meg csak a városiaknak találták ki, vidéken nincs. Pedig sokan igénybe vennék, de ha ilyen hülyék, akkor még mindig inkább T, mint UPC, meg Digi.

Megdobbent 2011.09.23. 19:22:26

Nah egyedul en talaltam tul jopofanak es emiatt olvashatatlannak a fercmuvet. Evvan sracok :>

megamenn 2011.09.23. 23:14:07

Ez beszarás, ilyen nincs!! Mi a helyzet a forradalommal, meg a falakkal?

megamenn 2011.09.23. 23:16:58

Ja , és csak jóindulatból szólok, hogy 14 WD40-es flakiból, meg 4 baccpapucsból csináltam olyan antennát, amivel ingyen nézek 10 pornó és 43 mozicsatornát. Csak szólok.

Megdobbent 2011.09.24. 00:58:27

@megamen: nekem 15 flakonos, es net is jon, madzagos. De ne szolj a sunnek, tole huztam at az antennan.

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.09.24. 13:11:52

"jegecesedett meg, ki, elő" miafaszomvan?

peppe83 2011.09.24. 20:16:28

@SomethingWild: Manci néni elmondta már sokszor: "Drágáim, hányszor mondja el nektek Manci nénétek, hogy hogyan kell felmondani egy UPC hűségszerződést?

Na mégegyszer nekifutok: Módosítod a csomagodat egyel nagyobbra, ne törődj vele, hogy mennyibe kerül. Ha lehet, ügyfélszolgálaton, papír legyen aláírva, hogy te igenis 1 év hűséget vállalsz.

Aztán másnap beviszed a modemet, kábelt, cédét meg minden lószart amit adtak hozzá az üfsz-ra és szépen felmondod a szerződést.

Ki fognak számlázni 2 napot neked a teljes havidíjas ár alapján, ami pár száz forint lesz. Ennyi.

Hogy miért? Drágám, mert új szerződést kötöttetek az upc-vel, a régi megszűűűnt! És az áefesz szerint felmondhatod bármikor a szerződést, de akkor visszamenőlegesen, a szerződéskötés napjától kiszámlázzák neked a teljes árú netet. 2 napot..."

SomethingWild 2011.09.24. 21:24:41

@peppe83: Ebben már csak az a bibi, hogy mind internet-, mind tévéügyileg a legmagasabb csomagjukban vagyok :) Fiberpower 120 ill. Digital Gold.

Amúgy nem tudom, hogy a leírt módszer működne-e jogilag, mert az új szerződés nem is lenne "új", hanem a régi meghosszabbítását képezné. Bár nem vagyok benne biztos, akár igazad is lehet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.24. 21:49:38

Ha nem működik, majd Manci nénéd fizeti helyetted a magasabb díjcsomagot egy évig.
Sőt, még trabantozni is elvisz.

CID 2011.09.25. 18:08:51

Ugyi, hogy segítettek a magentások, végre rájöttél, hogy vannak élő, látható emberek is a világon. Mi itt a gond, retkes, nagyarcú ? Az, hogy Györgyi a jutaléka miatt átbaszott, és az, hogy te fillérbaszó vagy, abszolút másodlagos. Nézd a dolog jó oldalát, visszatértél a hús-vér emberek közé :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.25. 22:52:37

@igazságos:
Azért tetőantennával (újjal) ami mondjuk legalább 40dbi nyereségű, még vidéken is lehet jó minőségben. 80dbivel pedig Szeged mellől is bejön a cseh földfelszíni sugárzás is :) Még tavaly Nógrád mellől is belőttem a pesti adótornyot, pedig az 95km.
Szobaantennával nagyvárosokban is jó:
mindigtv.hu/lefedettseg
süti beállítások módosítása