Tékozló Homár

Álnorvég egyetemista Budapesten, avagy nigériai banki átutalásos lenyúlás

2011.09.26. 11:08 | jackyll | 488 komment

Loretta egy már-már néphagyománynak számító lehúzást szopott be. A "kéne még X pénz, hogy hazajussak" metódus mára odáig fejlődött, hogy valódinak tűnő bankszámlakivonatot is photoshoppolnak az áldozatnak (hogy vissszautalták a kölcsönt), amin már csak a SWIFT-kód ellenrőzésével lehet lebuktatni a trükköt.

Régi és lelkes olvasója vagyok a Homárnak, és most nagyon szégyellem magam, hogy ilyen naiv voltam, beleestem egy nigériai banki átutalásos csapdába, angolul SCAM, amikor is az elkövető nyílt utcán pénzt kér valami sürgős esetre és hamis átutalással igazolja hogy a készpénzt amit kér tőled, azt az ő apukája már valójában elutalta neked. Az esetet azért írom meg Nektek, mert a férfi valószínűleg még Budapesten tartózkodik (szept 25-én este még itt volt) és én a sokadik hülye vagyok, akiből pénzt szedett ki. A nagyon részletes és nagyon meggyőző történetét kis változtatásokkal megtaláltam néhány angol nyelvű honlapon.

Nagyon röviden, két magát norvégnek valló férfi kérte a segítségemet angolul, amely szerint ellopták az egyiknek a hátizsákját amiben mindene benne volt némi készpénzen kívül. A norvég nagykövetségről jönnek, ahol már mindent elintéztek nekik, repjegyet Pozsonyból Oslóba meg onnan Tromsö-be, meg vonatjegyet Pozsonyig, csak a Tromso Spitzbergák kompjegyet nem tudták elintézni, ahhoz kéne nekik még 188 euró, mert nem fogad el a komp 48 órán belüli utazásra banki átutalást. Az egyiknek, aki Olaf Jensennek nevezte magát, pedig mindenképp haza kell érnie, mert geográfiából doktorál a Spitzbergáki egyetemen, és csütörtök reggel lesz valami államvizsga-szerűje, amit nem lehet halasztani, ha elhalasztja, egy évet várhat a doktori. Ha nem éri el a ma esti vonatot Pozsonyba, nem éri el a reggeli repülőt etc akkor bukik egy évet.


Az volt az adu ász, hogy az apja átutal nekem pénzt, és csak miután megkaptam róla a bizonylatot emailben, adok neki én pénzt.

A lelki ráhatás meg az volt, hogy itt Budapesten senki nem bízik senkiben, és még el is lopták a dolgait, és vasárnap este van, de neki csütörtök reggel lesz a vizsgája, szörnyű lenne, ha emiatt egy évet kéne halasztani, én vagyok az első, aki egyáltalán végighallgatja. A srác akinek kellett volna a pénz, jól beszélt norvégul vagy svédül, a munkám miatt sok skandinávval beszélek, az intonáció és minden más is rendben volt, az összes helyszín, utazási időtartam (komp, kabin etc, bár csodálkoztam hogy miért nem repülővel megy Oslóból v Tromsöből, lehet hogy elfogytak a jegyek).

Egy kávézóban várt rám, míg nagyjából ellenőriztem a történetet a neten és megadtam a bankszámlaszámomat az apjának, aki valóban vissza is küldött egy átutalási bizonylatot norvégül az emailcímemre. Leellenőriztem az egészet google.translate-tel, és minden rendben lévőnek tűnt. Handelsbank Spitzbergen volt a bank neve, ezt nem találtam meg konkrétan a google-ön, de a Handelsbank magyarul annyit tesz hogy kereskedelmi bank, és dunát lehet rekeszteni Handelsbank-okkal a skandináv térségben, gondoltam hogy lerakatnak elmegy. Még az IBAN szám is stimmelt, pont olyan volt, ahogy egy norvég IBAN-nak ki kell néznie, számjegyek stimmeltek.

Mikor én megadtam a bankszámlaszámom adatait, természetesen kellett a bank címe is, ezt megadtam  úgy hogy utca, házszám, irányítószám. A megkapott bizonylaton nemcsak ugyanezek az adatok voltak rajta, de az is, hogy hanyadik kerület, így magyarul! meg hogy LAFO – mint lakossági folyószámla. Ezt csak úgy tudod megkapni, ha tényleg elindítasz egy banki utalást - persze még az adatkitöltési résznél ezt az utalást meg tudod állítani úgy hogy a bankod által generált részt simán kopi-pészttel belerakod a most kreálódó pdf-be..., de ez az extra infó annyira megnyugtató volt, hogy sajnos a bank swift-kódját már nem is ellenőriztem le, pedig itt bukik a történet.

SPTXX314 swift kód nincs, tehát az egész bizonylat hamis. De ezt nem leellenőrizve visszamentem a sráchoz a kávézóba, írattam vele egy papírt, hogy átvett tőlem 190 EUR-t, meg csináltam róla egy fényképet, meg kettőnkről is, és reméltem, hogy egy norvég állampolgárnak visszaadtam a hitét Kelet-Európában. Hazamenet még a spitzbergás banki bizonylat nagyon foglalkoztatott, és a google-ben percek alatt kilyukadtam arra az oldalra ahol más áldozatok beszámolója van.

Rendőrségi feljelentést már tettem, de jó lenne ha több magyartól már nem tudna így pénzt kicsikarni...

Miután én a sokadik áldozata vagyok, azt nem értem, hogy szaladgálhat még Európában szabadlábon, hiszen ha megengedi hogy nagyfelbontású képeket készítsenek róla, akkor ha csak két ország rendőrségi adatbázisába bekerül, a rendőrség egy teljesen szimpla arcfelismerő program alapján is beazonosíthatja, és akkor könnyű lenne elfogni, többet nem repülhet, meg hasonlók.

Homár, kösz a segítséget minden naiv ember nevében, aki nem akarja hogy az országáról egy norvégben szörnyű benyomások maradjanak.

 

Beillesztek ide 2 weboldalt ahol nagyon hasonló sztorit adott elő Németországban, illetve Hollandiában, angolul az egész történet meg a kulcsszavak benne vannak. A nigériai banki átutalás technikai háttere.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 11:10:27

Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 11:15:42

Ja és ravasz, fejlődnek ezek a nigériai csalók. faszkorbácst nekik!

@akiazsiráfotszereti: bocsesz, az évek meg a tapasztalat. Nomeg sok szerecsen :)

lomposfarkas 2011.09.26. 11:17:24

Miért koromfekete a fickó szeme, vak?? Egyébként már előre röhögök azon, amit a jóltájékozott és mindent leellenőrző állampolgár itt kapni fog :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 11:17:41

"Még az IBAN szám is stimmelt, pont olyan volt, ahogy egy norvég IBAN-nak ki kell néznie, számjegyek stimmeltek. "

ROFL, ROFL......

.lll. 2011.09.26. 11:18:15

a posztoló mit vigyorog a képen?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 11:18:25

A nigériai banki átutalás nagyon jó dolog, de használatánál figyeljünk arra, hogy a farok melyik végén helyezkedünk el.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:21:04

A "kéne még X pénz, hogy hazajussak" az nem a nigériai becsapás, alias spanyol rab. Azzal nem 190 eurót, hanem sok tízezer eurót szednek ki a delikvensből, jó, hogy nem abba futott bele.

Egyébként szépen kidolgozott átverés, akárki beszophatja. Ott a bukta, hogy egy sikertelen vizsga miatt nem kell még évet ismételni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:22:39

@akiazsiráfotszereti: Most mit röfögsz? A szerencsétlen jóindulatú volt. Szerette volna ellenőrizni, amit lehetett, ezeket lehetett. Te mit csináltál volna?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 11:24:21

Azt a képet lehetne látni, amin a posztoló is rajta van?
Legalább tudjam, kihez kell fordulni, ha megszorulok.
Meg könnyebben meg tudnám mondani, hogy blokkolnám-e.

belekotyogok 2011.09.26. 11:24:30

spitzbergáki egyetem...:D

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 11:26:51

Az balszfémia, ha aztat mondom, hogy minden román is vonatjegyre gyűjt Vásárhejre meg ijenek?

Ja és az már voltmár, hogy az ijenek miatt ennyire szar ez az ország? Na ez is öli a jóindulat. Le a norvégokkal!

Télleg, a fekete szem az gyanús.

É2I 2011.09.26. 11:30:26

Kivájtad a szemét? Helyes, megérdemli.

Hentes pékné módra 2011.09.26. 11:34:34

Utólag persze könnyű kurvaokosnak lenni, de egy banki hotline vonalat fel lehetett volna hívni, ahol megmondják, hogy ilyen van-e, avagy análtréfa az egész..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 11:34:47

@atpijkamo: Lófaxt. Ott a bukta, hogy norvég egyetemista nem fog az utcán kéregetni, hanem elintézi az utalást a követség segítségével, amennyiben erre szükség van (amit egyébként erősen kétlek).
Legvégső esetben Western Union.
Amúgy ilyenkor nem szoktak fél Európán keresztül tartó kalandtúrát szervezni, hanem felrakják a júzert az első gépre, oszt jónapot.
Ezzel együtt ügyes.
Amennyiben nem fake az egész, és nem arra irányul, hogy a képen látható figurát lejárassa.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.26. 11:35:08

probléma az előadott történettel, h mi a rákért nem adott a nagykövetség 190 eurót ha annyira kellett

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:35:12

@Rosszindulatú Vászka: "Télleg, a fekete szem az gyanús."

Meg egy norvágnak nem ilyen fehér a bőre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:36:37

@estrella negra: "nem fog az utcán kéregetni"

Csak csavarni kell egy kicsit egy hihető mesén.

cicmen (törölt) 2011.09.26. 11:37:17

@atpijkamo: Most mit röfögsz? A szerencsétlen jóindulatú volt. Szerette volna ellenőrizni, amit lehetett, ezeket lehetett. Te mit csináltál volna?

Mongol vendégmunkásnak tettetem magam.

andand 2011.09.26. 11:37:55

@estrella negra: Ránézhetnél a linkekre is. Ez egy profi csávó, rengeteget megszívatott. Ha valaki találkozik vele, remélem megbeszéli, hogy egy óra múlva adja a pénzt és a rendőrséggel megy vissza. Szerintem jó dolog volt kirakni ide a posztot és a képét (de a szemét kár volt befeketíteni).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:38:54

@daninet: "egy banki hotline vonalat fel lehetett volna hívni, ahol megmondják, hogy ilyen van-e,"

Csinálnak egy valódi átutalást, és azunán fotóboltolnak ezer hihetőt. Csak akkor bukna le, ha az eredeti bankot hívhatnád a konkrét tranzakcióről. De ha lenne vasárnap éjjel ügyfélszolgálat, akkor sem mondanának neked semmit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:40:24

@cicmen: Nekem pédául segítettek a múlt héten. Tíz forint hiányzott - tényleg! - a parkoló automatához, és azonnal kaptam.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 11:40:28

@atpijkamo: igen, jóindulatú volt, és ez ölég sokba fájt neki. az ilyeneknek én azt szoktam mondani, hogy kapsz tőlem öt ajrót, és nem kell visszaadnod, megtarthatod. mivelhogy nincs energiám hazugságvizsgálóra kötni őket. így adok annyit, amennyi nekem nem fáj, aztán ha valóban kellett neki, úgy is jó, ha meg csaló, úgy is jó. le se .....

2011.09.26. 11:41:31

ha otthon apja tele van pénzzel, mi a tökömért nem küldi el western unionnal?
A posztolónak csak ennyit kellett volna végiggondolnia...
én legalábbis tuti nem kéregetnék, ha a normál deviza utalásnál kicsit nagyobb költségért, de azonnal a kezemben a pénz...

mosz 2011.09.26. 11:42:14

Nem erre találták ki a Western Union nevű cuccost? Legközelebb irányítsd el a srácot az egyik kirendeltségükre. Pl a Nyugati pályaudvart a legnyomibb turista is meg kéne hogy találja, ott is van egy...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:42:49

@akiazsiráfotszereti: "kapsz tőlem öt ajrót"

Na, ez jó megoldás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 11:44:29

@fghjk: Tőlem is kapsz, csak dolgozz még egy kicsit a sztoridon.

fuakjs11 (törölt) 2011.09.26. 11:44:46

Van itt olyan, aki beszopja ezt a posztot?

cicmen (törölt) 2011.09.26. 11:45:28

repjegyet Pozsonyból Oslóba meg onnan Tromsö-be, meg vonatjegyet Pozsonyig, csak a Tromso Spitzbergák kompjegyet

Szerintem már rég a Gyorskocsiban van! Ha BKV jegyre nem kért pénzt, akkor már a hetes buszon elkapták az ellenőrök.

johnny66 2011.09.26. 11:46:32

Egyreszt: Az IBAN szam sem stimmel, keves a szamjegy.
Masreszt: pont ugyanennyi erovel beirhattak volna letezo swift kodot is, meg jo hosszusagu IBAN-t, nem is ertem miert nem ugy csinaljak...

cicmen (törölt) 2011.09.26. 11:46:40

@atpijkamo: Nekem pédául segítettek a múlt héten. Tíz forint hiányzott - tényleg! - a parkoló automatához, és azonnal kaptam.

Akkor te voltál az a csöves aki lehúzott 10 forinttal? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.26. 11:47:58

"Nagyon röviden, két magát norvégnek valló férfi kérte a segítségemet angolul,"
Személyesen?
Ismered?
Nem? Akkor mi a fasznak adsz neki pénzt? :D

Még ha egyetemista az ember, és onnan ismer külföldi diákokat, akkor ad nekik, de ismeretlenül?

l0lcopter 2011.09.26. 11:51:23

egy fillért nem adnék olyan embernek, akinek nincs szeme.

movhu 2011.09.26. 11:51:30

Ha belefér 1-2 nap mozgás, akkor 188 EUR-ért(néhány napon kevesebbért is) van Budapest-Oslo repjegy...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.26. 11:53:35

"és akkor könnyű lenne elfogni, többet nem repülhet, meg hasonlók."

Miért akarna repülni? Elvan ő amíg kap pénzt... Meg miért ne engedné, hogy fényképezzék... szakállt növeszt... Vagy hülye...

Trackback 2011.09.26. 11:53:46

Mint a Galaxis Elnöke erre csak azt tudom mondani, hogy nem tudok mit mondani.

HMF 2011.09.26. 11:53:55

Hát ezt jól megszívta a kedves posztoló.
Amúgy az egész alapból kamuszagu volt :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 11:58:49

@estrella negra: oké. de egy évben max. kétszer vagyok ilyen jótét lélek. aztán ki tudja, élek-e még 19 évet..... :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 12:00:00

Na, elolvastam újra. Az egyiknek lopták el a hátizsákját. Miért nem segített rajta a másik?
Loretta?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:01:32

dogojjek meg ha valakinek adok 200 eurot,dollart hogy megvedjem amerikat vagy kelet europat es hogy O diplomazzon
szopjon le
ha ker adok neki 2 sorre 3 dollart, ah jo kedvem van, oszt jonapot
mi vagyok en?
tanulmanyi felelos?
bank?
osztolo hulye volt, de jo hogy leirta, hatha nem lesz meg tobb hulye aki bepisal a norveg diak diplomaja vegett

k.o.d.i. 2011.09.26. 12:02:14

Most csak én siklottam el a dolog fölött, vagy tényleg nem kapott sms-t az utalásról. Tudom nem mindenki regisztrál ilyen szolgáltatásra, de nálam már itt bukott volna a történet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 12:02:28

@akiazsiráfotszereti: Hát azt sose lehet tudni a mai világban. Ezért kérlek, hogy a 2*5€-t minél előbb küldjed.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:03:11

@estrella negra: na most tutira, ha kulfoldon bajba kerulsz, keregetsz, vagy felhivsz valakit otthonrol?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.26. 12:03:15

Szerintem a fekete szeme nagyon gyanús, még akár horrorfilmből is jöhetett, vagy ez a Spicces Bergmann ? :)

A történet nagyon hihető.
Illetve legalábbis annyira, mint a rézből készült 20-25 dekás pecsétgyűrű amibe aranyjel van ütve és ékszerüzlet blokk valamint árcédula van mellette.

Viszont akármilyen standup comedy-t ad elő akkor is ennyi pénzt sose.. hacsak nem burzsuj az illető.

Mindenesetre a posztoló segítő, jó szándékú, az biztos.

Említettem már, hogy én sem tudok a kocsmából hazajutni, mert ki kellene fizetnem a fogyasztást, de nincs nálam pénz? Már két napja itt iszok.. Netbankon utalok, küldök róla pédéefet, csak a kocsmáros nem fogadja el.. nagyon nézeget a szakács is és félek mert az előbb a késsel fenyegető mozdulatot tett.. mentsetek meg !!!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.26. 12:05:26

@k.o.d.i.:
Nemzetközi utalás jön van 2-3 napot. Pláne, ha hétvégén indítják. Egyedül Paypalon, western union-on asszem gyorsabb.

Indiába a kollégámnak a 2 hét is megvolt (pedig cicibank.. izé: city nem is valami helyi takszöv.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:05:32

@l0lcopter: en annak se akinek harom van
faszom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:06:38

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: igen WU-on gyorsabb mert olyan 5 perc....
hetvegen is

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.26. 12:08:52

@hagyma:
"adok 200 eurot,dollart hogy megvedjem amerikat vagy kelet europat es hogy O diplomazzon szopjon le"

Az nagyon sok, azt mondják a leánynevelőintézetnél 2500Ft-ért (~10USD) simán megúszod !

Mondjuk ilyen feketeszemű inkább rá se nézzen, vagyis nekem nem jön be.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.26. 12:10:18

Mán ott megbukik a dolog, hogy mi a fasznak nekik euró, amikor a norvégoknál korona van?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 12:11:07

@estrella negra: kiscsillagom :D :D hát ennyire azér nem eccerű tőlem pénzt kapni. ha belémbotlasz valahol bécsben, nagyon szívesen :D

@hagyma: oszt a méri tudja, hogy norvég turisták téged 200 dolcsért sz..pnak le? :D

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 12:11:41

magyar népmese rovat

és a jó elnyeri méltó bűntetését

azazhogy kapjátok be!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.26. 12:12:04

Az a szép az a szép akinek a szeme kék
akinek a szeme kék
az az szép az a szép akinek a szeme kék
akinek a szeme fekete

Lám az enyém lám az enyém sötét kék
Mégsem vagyok a babámnak eléég szép
az a szép az a szép akinek az szeme kék
akinek a szeme fekete

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:14:17

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: @akiazsiráfotszereti:
megfogtatok a lenyeget:)
az a 2500 forintos erdekelne ha megyunk haza

Eric_Cartman 2011.09.26. 12:14:27

Engem az érdekelne, hogy a posztoló jár-e szavazni. És ha igen, tesznek-e az illetékesek lépéseket, hogy ezt a jövőben megakadályozzák.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 12:15:03

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Nem is arról volt szó, hogy megkapta a posztoló az utalást, hanem, hogy elindították.
Ugyanezért nem kapott sms-t se.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 12:15:51

a norvegokkal mostanaban sok baj van amugyis
vigyazzatok a skandinavokkal!!!

Steerio 2011.09.26. 12:16:36

Ez rettenetesen átlátszó, a levélíró meg nem gondolkodott az agyával egyáltalán. Ha igaz lenne a sztori, a kedves papa mind Pestre, mind Pozsonyba, mind Oslóba röhögve tudna küldeni pénzt mondjuk Western Unionnal. Erre való, azonnali pénzküldésre, minden főváros tele van a kifizetőhelyeikkel.

FSM-hívő 2011.09.26. 12:17:03

"...mert geográfiából doktorál..."

Hát akkor majd doktorál jövőre.

Ugyanaz az eljárásrend, mint a sima tarhálós csöviknél (lényegében nem is különböznek tőlük, csak kevésbé büdösek, persze az átlag pesti polgárt ez, meg 3 épkézláb angol mondat már félrevezeti): ha éhes, szívesen meghívom kajálni/veszek neki kaját, de pénzt egy fillért sem lát tőlem.

@hagyma: igazat adok neked.

k.o.d.i. 2011.09.26. 12:17:19

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Hát ez esetben a tököm nem adna pénzt nekik :D

Archenemy 2011.09.26. 12:21:00

Meg kell mondjam megértem a posztolót, egyszer én is beszoptam egy (mondjuk jóval kisebb összegű) átbaszást, komolyan egy pár csaló annyira hihetően tudja előadni magát, hogy így az interneten leírva hiába ordít, hogy átbaszás, az ott a helyszínen, a szereplőkkel előadva kurvára hihető.

megamenn 2011.09.26. 12:24:41

@hagyma: WD40-val (figyelsz? :) ) meg még annál is gyorsabb

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 12:25:59

@cicmen: Bocsi! Legközelebb szmokingot húzok.

cicmen (törölt) 2011.09.26. 12:28:43

Belőlem egy fillért sem tudott volna kiszedni! Minden pénzem elment Isaura kiszabadítására!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 12:30:15

Ez a norvég lehúzós egy népség. A polgármesteri hivatalt is feszt pumpolják segélyért.
Vagy ahogy norvégul mondják- segílyke, dik.

vauvauvau 2011.09.26. 12:31:30

Jaj de bájós arc!
Ha ilyen férfi szexölne velem, nem is kérnék papírt tőlle, örömmel kifizetném az aktus árát, azt jónapot!

szgy 2011.09.26. 12:35:10

már volt kb. 8 éve, a duna plázánál egy szakdt ember kezdett el nekem magyarázni hogy a veszélyes anyagokat szállító kamionján a hűtés stb., adjak neki 3000-et hogy elmenjen dunakeszire taxival alkatrészért, aztán ha visszajön a főnökével megadja. mondtam hogy ha veszélyes anyag akkor hívom a tűzoltókat, katasztrófavédelmet, stb., akkor már nem is kellett neki annyira az a pénz. alig 2 hónappal később ugyanezzel a szöveggel állított meg egy zuglói parkban. mondtam neki hogy ezt már egyszer lejátszottuk, erre kerek szemekkel csodálkozva nézett és tovább ment mintha nem is velem beszélt volna.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.09.26. 12:36:46

Az átutalási bizonylatot nézve 2 dolog miatt röhögtem volna ki egyből a kéregetőt, vagy legalábbis fogtam volna gyanút:
- az IBAN szám nem stimmel, az ugyanis több számjegyből áll,
- az átutalás költsége nagyon magas, itthonról kerül kb. 8-10 euróba, onnan ide még olcsóbb.

csoko20 2011.09.26. 12:37:20

Kibaszott norvégok, tele vannak zsével és ide jönnek lehúzni!

A norvég követség mindent elintéz csak épp egy kompjegyet nem, ráadásul norvég kompra?????

Faszikám, arra nem is gondoltál, hogy miután átutalta a lóvét, akkor szépen otthagyod Olafot?! Optimális esetben te húzod le őt, de legrosszabb esetben sem szívatnak meg...

megamenn 2011.09.26. 12:37:41

Holnapután meg jön majd a poszt az álnorvég álegyetemistától, hogy mégsem tudott hazamenni és doktorálni (georgfikából ) mert egy magyar szemétáda 190 hamis ajrót adott neki, amivel lebukott az első vasútállomáson. Most kellene 2000 euró óvadékra...

velorex-vezető 2011.09.26. 12:38:27

Imádom azokat a gyökereket, akik rögtön kárörvendően gúnyolódnak a posztolón, mert ők olyan okosak. És mindig ugyanazok, illetve hiányoltam dr. Körömlakkot. Remélem nem érte baj? Vagy csak figyelmetlen volt, hogy ezt kihagyta?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 12:40:03

@csoko20: "miután átutalta a lóvét, akkor szépen otthagyod"

Nagyon okos. Ha őszinte és bajban van, akkor húzzuk le.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 12:40:55

@szgy: Bki, hát két hónap alatt nem jòtt össze neki a három rugó.

megamenn 2011.09.26. 12:41:05

@csoko20:
Rohadt északi köcsögök !

Behajtó70 2011.09.26. 12:41:39

"két magát norvégnek valló férfi kérte a segítségemet angolul"

Ahhha! Tehát kaptál egy emilt angolul, hogy valakik oénzt kérnek akármire...és te fizettél...

Értem.

Csak egy szó létezik rád: BALFASZ!

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.09.26. 12:41:47

talán elvittem volna azt a bizonylatot a bankba ellenőriztetni

SardoNumcy 2011.09.26. 12:42:11

az volt-e már, hogy helyi nyelven nem Spitzbergák-nak, hanem Svalbard-nak hívják a sziget(ek)et ?!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 12:42:38

@velorex-vezető: "Imádom azokat a gyökereket, akik rögtön kárörvendően gúnyolódnak a posztolón"

Most konkréten félreolvastál egy kommentet, vagy csak megszokásból hőzöngesz?

Behajtó70 2011.09.26. 12:43:24

@megamen: Hogy rühellem ezeket a déli buzikat!

:)

vape 2011.09.26. 12:43:54

@szgy:
Necsessz!
Nekem szinte betűre ilyen történetet idén tavasszal adott elő egy (szintén szakadt) fickó a XIII. Béke térnél. Csak ott fagyasztott árut szállító autó robbant le neki.
Kicsit egyszerűsödött a története az évek alatt, de az alapok nem változtak...

megamenn 2011.09.26. 12:44:13

Remélem mindenki tudja mi a hibás, két szó...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 12:44:30

@vicsigabi: Vasárnap este? Melyik bankba? És mire jutottál volna? Egy igazi bizonylatból gondosan fotoboltolt képen nem kell, hogy bármi feltűnő hiba legyen.

majomláda 2011.09.26. 12:45:48

Ma is nyertem 400000 Eurot a German LOTTO-n, de visszaírtam, hogy nem kérem, mert már folyamatban van az 1000000 fontos átutalásom a Nokia Promo-tól.

hehehehe 2011.09.26. 12:46:15

Ezt lehet, hogy én is megkajáltam volna, bár már annyira bizalmatlan vagyok, hogy magamnak sem adok kölcsön...

csoko20 2011.09.26. 12:48:39

@atpijkamo: Nem lehúzás!
Csak a norvég állam "ideiglenes jellegű hozzájárulása" egy devizaválság súlytotta kelet-európai részére.

elwood 2011.09.26. 12:48:50

a fényképezőgép tényleg rossz,
a pirosszemszűrő teljesen befeketítette a szemet

jogos a panasz, vissza kell vinni

belekotyogok 2011.09.26. 12:49:41

@velorex-vezető: demostúgyőszintén, nem sokkal logikusabb a követséghez irányítani egy külföldit, ha valami probléma merül fel?
Te elhiszed, hogy ilyen esetben random leszólítgatnak embereket az utcán és ez normális így?
Sajnálom szegény posztírót, mert drága lecke volt ez neki, de azért fura sztori, lehetett volna óvatosabb is. (annak ellenére, hogy amit asárnap este meg lehetett tenni, nyilván megtett.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 12:50:12

@csoko20: "norvég állam"

Hogy jön ide a norvég állam???

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.09.26. 12:51:53

a szeméből látszik, hogy ez egy vámpírdémon. örülj, hogy nem harapta át a torkodat...

Sokorai_Atala 2011.09.26. 12:56:02

Nálunk itt van egy norvég csoport, most jól végignézem mindet és a gyanúsaktól kérek pénzt:)

SarahConnor 2011.09.26. 12:56:31

Tőlem Debrecenben az egyetem területén kért egy fekete (dél-afrikaiként bemutatkozó) cserediák pénzt, mert neki sürgősen utaznia kell, de nem kapta meg a neki járó ösztöndíjat még az egyetemtől. Mondom, tudok segíteni, mert vannak kapcsolataim az illetékes irodában, ha elmondja, mi a baj, megoldjuk. Húzódozott, neki csak a pénz kellett volna. Itt kezdett lebukni a dolog. Kérdem mennyi, és mire kellene. Mondja, hogy kéne vagy 15ezer hogy felmenjen Pestre. Mondtam neki, hogy Pestre ötezerből is fel lehet menni, a következő hülyétől annyit kunyizzon, úgy hihetőbb lesz. Persze az első utam a külkapcsolatra vezetett, ahol jeleztem, hogy egy cserediákszerű egyed mit művel. Kiderült, hogy volt annyira balga a gyerek, hogy a saját nevén mutatkozott be nekem, így le tudták kapcsolni. Megszakították az ösztöndíját és hazaküldték.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.26. 12:56:37

Ez a kép olyan fotosopp, mint a büdös fos!

csoko20 2011.09.26. 12:57:49

@atpijkamo: A sztori szerint a norvág követség elintézett nekik mindent.
-vonatjegyet Pozsonyig
-repjegyet Pozsonyból
-talán menni fog nekik az is, hogy Norvágiában jegyet rendezzenek egy belföldi kompjáratra is.

A norvég államnak talán van olyan respectje otthon is, hogy frissen doktoráló honpolgárának elintézzen egy kompjegyet.

Amúgy apu simán utalhatott volna a komptársaságnak is. Csak 2 napon belüli utazásra nem fogadnak el banki utalást, "ma" vasárnap van. A vizsga csütürtökön lenne"...

Szóval, ha valaki ilyesmivel jönne, hagynám játsza végig. Addig se basz át másokat...

AlulírottFentemlített 2011.09.26. 12:58:37

Hát ezt beszpota a posztoló.

Ha látta volna a Tanú című filmet, akkor biztosan nem verik át, mert megtanulta volna Virág elvtárstól, hogy: "az a gyanús, ami nem gyanús"!

helianthus 2011.09.26. 13:00:19

Egy biztos én nem adtam volna 190 eurót senkinek. De nem azért mert smucig alak vagyok. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 13:00:50

@velorex-vezető: bazmeg ehhez nem kell okosnak lenni
idegennek nem adok200 eurot, akar ranynyaklancot, ajanl fel cserebe akar banki bizonylatot
tudod miert nem?
mert tisztesseges ember nem az utcan keresi a megoldast, ha bajba kerul

euAgWzgmmtq7K 2011.09.26. 13:01:59

@vape: nekem is megvolt a pasas, és át is baszott. Nevét tudom, meg hogy hol lakik, úgyhogy ha valaki bennevan, felkereshetjük. BTW ott elmérte magát, hogy megtaláltam utólag, de csak kárt tudtam neki okozni, a 3ezremet nem kaptam vissza. Tanulságos volt mindenesetre, és ezek tényleg profik, pedig csak oda kell figyelni - és nem adni pénzt ismeretlennek.

helianthus 2011.09.26. 13:02:28

@hagyma: ez mondjuk eléggé igaz.

csoko20 2011.09.26. 13:02:31

@Fenimore: "...így le tudták kapcsolni. Megszakították az ösztöndíját és hazaküldték."

Szóval miattad visszaküldték az AIDS, éhezés és etnikai tisztogatás súlytotta fekete Afrika mélyére?!

:)))))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 13:02:53

@helianthus: aZert Palkovicsnenak csak elkuldted, ne tagadd!!

Petyat 2011.09.26. 13:03:26

Ez a poszt kamu. Leírja, hogy mennyire ért a dolgokhoz, hogy mindent leellenőrzött, csak az a fránya SWIFT kód. Ha annyira bizalmatlan, akkor miért nem hajtotta el az első percben, ha pedig ilyen óvatos és következetesen mindent ellenőrzött, akkor meg hogy lehet, hogy mégis beszopta. Eleve hogy kerül a homárra egy ilyen poszt. Ez a blog nem erről szól!

Kihaennem00 2011.09.26. 13:03:56

Már csak az a kérdés, hogy ki adja vissza a hitemet a norvégokban? Eddig azt hittem, hogy a fejlett nyugaton(északon) mindenki talpig becsületes, mosolygós, segítőkész ember. Most egy világ dőlt össze bennem...
Komolyan mint egy önbizalom hiányos kisgyerek, aki állandóan a környezetének akar bizonyítani...
Engem is nyúltak már le Alexandriában, mégsem szaladtam sírva haza, hogy fúj csúnya ország, csúnya Afrika...

velorex-vezető 2011.09.26. 13:04:40

@Fenimore: Rásszistá! Most lehet, hogy a Te lelkeden szárad ennek a szimpatikus fekete fiatalembernek a halála(amire otthon sokkal nagyobb az esélye, mint Debrecenben)

yoda-jedi 2011.09.26. 13:05:22

ez döbbenet... igy át lehet b@szni embereket? én meg rohattul dolgozok, huzom az igát... amikor ilyen könnyen is lehet...

bár a viktor a pánk is bármit +etet az ő nagy buta lusta népével... ebből is gondolhattam volna...

ehja 2011.09.26. 13:06:42

Némi gugli és lőn, van IBAN csekkelő kézikészülék:
www.tbg5-finance.org/?ibancheck.shtml

Gyk, tud magyarul is.

70000 HUF megért volna 1 perc guglit.

elwood 2011.09.26. 13:08:02

@yoda-jedi: nekem egy norvég azt mondta a tévében, hogy megvédi a nyugdíjamat, csak ne csináljak semmit

de én óvatos voltam

yoda-jedi 2011.09.26. 13:09:40

@elwood: :))) egy norvég dakota? ja ja...

bűnszervezetben csinálják... de azok el is lopták...

következő lesz: a kormány mti és tv csinált éjjeli ezotériát, amig alfában vagy a pin kódod elmondatják veled...

velorex-vezető 2011.09.26. 13:13:16

@atpijkamo: Tudok olvasni. Szerinted nem voltak kárörvendő és lealázó hozzászólások? Egyébként saját tapasztalatból is beszélek. Egyszer kedvezményes üdüléssel kapcsolatban írtam a Homárra (pusztán annyi volt, hogy már lefoglalt, visszaigazolt, befizetett, hétfői időpontot péntek délután mondtak vissza. A pénzt rendben visszakaptam)
Rögtön akadtak nagyon okos kommentelők és nem fukarkodtak a legdurvább jelzőkkel sem.

mkzk3y 2011.09.26. 13:13:22

összefoglalnám: szóval az van, hogy a posztolónak a skandináv srácok jönnek be, akart egy jó kufircot, sőt rosszabb esetben még valami hosszú távú kapcsolatban is reménykedett a pénzes északi csávóval, csak éppen át lett verve. most fáj.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 13:14:07

@Petyat: hubasszus, mostmicsináljunk???

szgy 2011.09.26. 13:14:30

@vape: hát ez elképesztő, ha tényleg ugyanaz az illető - vagy nem túl fejlődőképes, vagy már hálózatban nyomja az üzletet :-)

bizonyára a veszélyes anyagos változat problémásabb volt.

tévében hallottam már olyat is amikor mentőkocsi alkatrészre kértek kölcsön, ráadásul ott van még a beteg is.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.09.26. 13:15:13

@helianthus: Ennyi, teljesen jogos. Ugyanakkor én azért sajnálom a posztolót, hiába esett bele egy ilyen nyilvánvaló csapdába. Rendes ember szív, ilyen az élet. Ez csak megerősít abban a hitemben, pénzt csak családtagnak adok kölcsön, mindenki másnak kuss.

csoko20 2011.09.26. 13:18:16

@mkzk3y: És szegény Loretta ezt a poént már beszívta egy izmos négerrel, egy olajos hajú digóval, egy cuki vietnámival és egy hajdúnánási parasztgyerekkel is:))))

simon says: 2011.09.26. 13:22:56

nem volt gyanus, hogy fekete a szeme helye?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.09.26. 13:23:14

Hozzánk évente 1-2 alkalommal jönnek boci szemű emberek, akik valami beteg kisgyerek gyógyítására gyűjtenek.
Szemét vagyok, mert mindig hagyom, hogy végigmondja a meséjét, aztán, mikor már elkopott a szája, elküldöm.
...
Mindig vannak madarak, akik ezzel "letudják az aznapi jó cselekedetet"

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 13:24:23

@Rosszindulatú Vászka: ha nekem az elég ok, hogy te ezt beírtad, akkor rendben van? :D

SecTorr (törölt) 2011.09.26. 13:24:36

Trömsö-Spitzbergák komp? Hahaha!

A skandináv téren tájékozott posztolóban nem merült fel a gyanú, hogy a Spitzbergák a Jeges-tenger közepén vannak, 1500 kilométerre Tromsötől, úgyhogy komppal elég necces lenne csütörtökre odaérni? Már ha lenne komp, merthogy a Spitzbergákra csak repülő meg teherhajó jár.

wikitravel.org/en/Svalbard#Get_in

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 13:26:35

@lófő: Szerintem te is vigyorognál, ha adnának neked 190 ajrót a két szép szemedért :P

yoda-jedi 2011.09.26. 13:27:26

@simon says:: te vagy az igazi száj mond?

gentry 2011.09.26. 13:27:54

Kedves posztoló; miért nem javasoltad a norvégodnak, hogy az apukája Western Unionnal utaljon pénzt? A hét 168 óráján keresztül működik, és kábé 30 perc alatt itt a pénz a világ bármely pontjáról.

négykarika 2011.09.26. 13:28:08

Tanulságos eset, én egyáltalán nem hibáztatom a posztolót. Jó szándékú volt és óvatos - ezek szerint nem eléggé. Mindig tanul a zember.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.09.26. 13:29:53

Amúgy pedig had mutatkozzam be...
Tomalek Sándor vagyok, hivatásos jegyellenőr a MÁV-START ZRT alkalmazásában.
Szeretnék egy csomó mindent... i-pad, BMW, jacuzzi a fürdőkádam helyére és miegymást.
Legyetek olyan rendesek és szánjatok meg egy "kis" pénzzel, mert ti tudjátok a legjobban, hogy milyen szar dolog luxuscikkek nélkül az élet. És ugye senki sem akarja hogy szenvedjek, mikor én még bízok az emberekben és a hiszek a nagylelkűségben, legyen akármilyen kegyetlen is ez a zord kapitalista világ.

SarahConnor 2011.09.26. 13:31:01

@csoko20: A Dél-Afrikai Közt. nem annyira AIDS-es pöce, mint Afrika más részei. Mint kiderült, Fokvárosból jött, ami azért már ottani viszonylatban is valami. Amúgy meg nem az én bajom, hogy honnan jött. A megélhetési problémái sem rám tartoznak :)
@velorex-vezető: Nem halt meg, biztos forrásból tudom :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 13:31:29

@velorex-vezető: ha már a múltkor is kaptál a szívlapáttal, akkor most miért csodálkozol, hogy más is kap? vazze. nagy a világ, hát még az internet.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 13:32:00

@cicmen: én spec. felhí'ttam vó'na a cib-et (tudom, ne mond, nem vagyok sikeres), és megkérdem tőlük, hogy azok a számok amiket látok, valódiak e (bankszla, swift, akármi, ami ellenőrizhető). De ehhez qrva részegnek kellene lennem, mert józanul elhajtom a fehér négert a rákba a kéregetésével/meséjével 1üt :P

zoli bp 2011.09.26. 13:33:14

Sajnálatos eset, ennek ellenére a posztoló jóhiszeműen járt el. A múltkor egy gyanús fekete octaviás brazil állított meg, mondtam neki,hogy végig sem hallgatom erre még ő volt felháborodva, igen előítéleteim vannak és kész.

Jofiu 2011.09.26. 13:33:20

A sztori alapján nekem nem tűnsz naívnak, csak a srácok nagyon körültekintőek. Olyanoknak utánanéztél ami nem jutna eszembe, pedig már rólam is nyúltak le kisebb összegeket.
Pl. a 40-es svájci fazon aki Barcelonában kért segítséget végig komoly képpel, majdnem szótlanul, mint egy mértéktartó fazon aki szinte röstelli, hogy ilyen helyzetbe került (ellopták a táskáját), kérés nélkül mutatta az azonosítóját (matricás, EU-s ID card), megadta az email címét, hogy azon jelentkezzek és visszaadja a pénzt. Még mindíg adja.
Másik kettő szórakoztató volt, szintén "majdnemmegvanapénzemhazautazni" sztorik, az egyik egy brit srác két éve Londonban, azzal nyitott hogy kibaszottul másnapos, elitta a pénzét, 8.50 kellene. Elröhögcséltünk, kapott egy tizest majd rohant a vonathoz mert mindjárt indult. Biztos nagyon másnapos lehetett, mert elfelejtette, hogy már kapott pénzt, hogy haza kellene menni, és hogy tőlem kapott, és így fordult elő, hogy három órával később, ugyanott, ugyanúgy leszólított, hogy kurvamásnapos. : ))
A harmadik az még tizenix éve volt az egyetem környékén, egy idősebb hippiszerű alak kérdezte meg merre van az XY, majd ugyanazzal a lélegzettel sztorizott, hogy hogyan tart az ország egyik végéből a másikba, épp milyen fura alakkal futott össze a villamoson, jártam e már ott ahová tart, meg hogy hogy kurvajót stoppolt, és milyen kalandjai voltak, beszélgettünk vagy 10 percet kötetlenül, aztán hirtelen megjegyezte, momentán elköltötte vonatra a pénzét adnék e egy ötvenest kiflire és tejre. Ekkor esett le csak mire ment ki az egész, röhögtem egy nagyot és kapott egy százas. Megadta a módját, elszórakoztatott, volt stílusa, megérdemelte, akármire is kellett.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 13:35:30

@akiazsiráfotszereti: merre szoktál járni-kelni? naponta adsz 5 ajrót? esetleg óránként? fussunk mán össze vmikor ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 13:36:56

@velorex-vezető: "Szerinted nem voltak kárörvendő és lealázó hozzászólások?"

Te biztos alaposabban olvastad a
kommenteket, hol találtál kárörvendőket és lealázókat? Én nem nagyon találkoztam ilyennel. Csak a Behajtó70 balfaszozta le a kommentelőt, és Steerio volt kissé igazságtalan. Válaszolhatsz nekik konkrétan, mondd csak meg a véleményed!

"Rögtön akadtak nagyon okos kommentelők és nem fukarkodtak a legdurvább jelzőkkel sem."

Minden szimpátiám a tied, de hogy jön a te régi sérelmed ide?

velorex-vezető 2011.09.26. 13:39:04

Hozzánk norvég nő csöngetett be csecsemővel a karján. Kis akcentussal magyarul is tudott:
csák á pulyámnaák kírnék egy kis vizeet!

tundrazuzmo (törölt) 2011.09.26. 13:40:38

Nincs szükség több geográfia doktorra. Ha a földdel akar foglalkozni a norvég csávó, akkor menjen sírásónak. Arra van kereslet, és nem számít, hogy egy évet bukik.

A posztolónak pedig - a követség ad pénzt is, beszoptad.

Aranyszabály: pénzt soha, senkinek nem adunk ismeretlenül, vagy első ismeretség alapján.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 13:41:05

@donfuligjimmy: ezzel mán a csillagos kolléga is bepróbálkozott :) bécsben megtalálsz, közelebbit nem mondhatok. ::)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 13:41:13

@k.o.d.i.: gondolkozás? bankon kívül, kű'fő'diábú', jó ha 24 órán belül megjön. Nem akkor kapod a zesemest, amikor indíccsák a zutalást, hanem amikor jóváírják a számládot a zösszeget. 1s, ülj le

yoda-jedi 2011.09.26. 13:41:35

@velorex-vezető: nekem csak okozna dilemmát, ha becsengetne egy norvég dakota család, hogy CSAK ODAÚTRA kellene nekik pénz kanadai repőjegyre, vagy spiccberga kompra

aszhiszem, kikisérném mindanyniókat a reptérre ott megvenném nekik a jegyet és könnyes szemmel integetnék nekik...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 13:42:03

@Petyat: "Ez a blog nem erről szól!"

Taníts minket! Miről szól?

ehja 2011.09.26. 13:42:55

@Fenimore: "A Dél-Afrikai Közt. nem annyira AIDS-es pöce". Mihez képest? A szomszédaihoz? Mert egyébként Afrika déli része (benne a DAK-kal) a világ AIDS-szel legfertőzöttebb része.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d7/HIV_Epidem.png

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 13:43:01

amugy itt is tamadnak...
altalaban benzinkutak vagy aruhazak kornyeken
koldulni tilos, tehat csak eppen odajonnek, hogy.....
korhazba kell mennem anyamhoz es elfogyott a benzinem
stb.
en meg mondom neki ahogy belekezd, hogy nagyon sajnalom, de nincs kp nalam/ amugy 99 szazalekban tenyleg nincs/ es legyen jo napod
ebben maradunk
meg louisvilleben volt egy allando kuncsaftom, az feher volt es jo fej, nem pocsolt, innek egy doboz sort, annak adtam ha volt nalam apro
nade 200 dollart............
WTF
maximum a fiamnak vagy anyamnak

csoko20 2011.09.26. 13:43:10

@yoda-jedi: Majd a hátizsákodból előhúznál egy RPG-t ;)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.26. 13:43:15

@akiazsiráfotszereti: jó, de bécsben hol? már' ha jól emléxem, bécs 1 marha nagy falu. És mi lesz a berzinpézzel pest-bécs-pest viszonylatban? melegen ajánlom, h azt is fizesd, különben ...
;)

nickita 2011.09.26. 13:43:22

arrrghhhh
azonnal hadat üzenni a büdös vikingeknek

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 13:43:32

@tundrazuzmo: "pénzt soha, senkinek nem adunk ismeretlenül, vagy első ismeretség alapján."

A kurvával is járni kell előtte?

esef - akit kitiltott Csikós úr vagy az Ommmmmmmmm 2011.09.26. 13:44:17

Hozzánk hetente szoktak becsöngetni, hogy beteg gyereknek gyűjtenek. Újabban hagyom, hogy végigmondja, majd közlöm, nem nyert, van két beteg gyerekem nekem is. Ráadásul nem is vágtam át.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 13:44:20

@velorex-vezető: gondolom behívtad, leültetted, kávéval is kínáltad és azonnal adtál neki 190 ajrót minimum :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.09.26. 13:48:00

Mi lényeg? Odament hozzá két vadidegen ember és pénzt kért. Ez már alapból a "aggyá már öccázat buszra" c. lejmolás csak ők éppen ezt átdolgozták hogy sokkal nagyobb léptékben is működjön. A lényeg az hogy nem kell pénzt adni senkinek se akármilyen szívhez szólóan is ecseteli a szegény tüdőbeteg édesanyja vagy éppen a hajszálon függő diplomája történetét.

Jómagam bármikor adok pénzt a szüleimnek, testvéremnek, és közelebbi családtagoknak ha tényleg meg vannak szorulva. Barátaim közül max a 100% megbízhatóknak akik soha de soha nem adták semmi jelét azt átcsesző hajlamaiknak + akikről tudom hogy ugyanezt megtennék bár azon már komolyan elgondolkodnék szóval már itt is 50% -az esély. Vadigennek beszéljen akármilyen szépen SOHA SEMMIKOR SE MOST SE SEMMILYEN PÁRHUZAMOS DIMENZIÓBAN NEM ADUNK PÉNZT még akkor se ha rákbeteg kishúgára vagy a fúziós reaktor feltalálására (mitől persze már csak 1 napra van) akarja fordítani. Maximum akkor ha közben egy töltött fegyvert tart a fejünkhöz.

yoda-jedi 2011.09.26. 13:48:51

@csoko20: áhhh dehogy... hagy éljenek... ők is emberek... ha elmennek...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 13:51:17

@atpijkamo: már én is céloztam neki erre ,de ez ilyen. betolja ide a nagy okosságot, aztán csak lapít, mint norvég a körúton.

@donfuligjimmy: erre szokták azt mondani, hogy hát a k*kim nem kéne-e, de atpijkamo nem szereti ha így beszélek.... :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 13:53:36

@cicmen: "Belőlem egy fillért sem tudott volna kiszedni! Minden pénzem elment Isaura kiszabadítására!"

:))) Ezért kell alaposan végigolvasni a kommenteket. Előszörre el is siklottam mellette.

velorex-vezető 2011.09.26. 13:54:59

Pár éve a kerületben követtek a banktól több idős embert, akiket láttak pénzt felvenni. Becsöngettek és elmondták, hogy a banktól vannak, azért jöttek, mert véletlenül hamis húsz ezreseket adott ki az automata és meg kellene vizsgálniuk a pénzt. Volt olyan, aki mivel nem tudott lemenni a kapuhoz, becsomagolta újságpapírba a pénzt és ledobta az ablakból

Manyecska 2011.09.26. 13:55:12

@lomposfarkas: azért fekete a szeme mert norvég!!! Mit nem lehet ezen érteni?:)

vuvuvu2 2011.09.26. 13:55:29

ez egy érdekes sztori. nem olvastam el az összes kommentet, ezért bocs ha ismétlem valaki kommentjét. fent valaki megjegyezte hogy van olyan hogy sms szolgáltatás. yes. és többféle is van. a BB-ben pl. havi átalánydíjas, ami minden tranzakcióról azonnal küldd sms-t. és van olyan is, ami sms-esenként x Ft, és csak a beterhelésekről (azaz ha a számlád egyenlege x összeggel csökken) küldd sms-t, pl. vásárlásnál, pénzfelvételnél stb. kártyaőrző célokra pl. utóbbi szolgáltatás megfelel, mert látod hogy vki a számládról leemel összeget. szóval ez utóbbi esetben nem látni a jóváírást, azonban! ebben az esetben is van call center, amit éjjel-nappal fel lehet hívni, és ha elektronikus átutalásról van szó, azonnal jelentkezik a számlán a jóváírt összeg, azaz a call center-es meg tudja mondani, hogy beérkezett az átutalás. és hát gondolom e-banking ügyletről volt szó, különben nem lett volna e-banking bizonylat... szóval a posztolónak sokkal örültekintőbbnek kellett volna lennie. vagy lehet, hogy a poszt egy hoax? jól megkreálva kamu háttéroldalakkal?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 13:57:06

@akiazsiráfotszereti: "a k*kim nem kéne-e"

Lehetsz trágár, ha nem öncélú. (Nagyon taszító, mikor valaki kötőszónak használja.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.26. 13:57:44

@velorex-vezető: aztán adtál e neki vizet, meg a dugi pénzed a szekrényből?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 13:58:48

@vuvuvu2: "nem olvastam el az összes kommentet"

Mi se a tiedet, úgyhogy ez bukta. Nem lehetsz egy okos ember.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 14:00:20

@atpijkamo: tudod, ízlések és pofonok, meg kinek a pap, meg a papné, meg különben sem szoktam csúnyán beszélni, meg a faszé'r nem írhatok csúnyán ha nekem úgy teccik. na. az úrinő korszakomból már kinőttem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 14:00:21

@velorex-vezető: "becsomagolta újságpapírba a pénzt és ledobta az ablakból"

:)))

Na, ilyeneket írjál!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.09.26. 14:01:17

@atpijkamo: Attól legalább kapunk valamit. Még ha az a dolog a szifilisz is. :)

zanzibear 2011.09.26. 14:01:28

@vuvuvu2:
Az "azonnal" a pénz jóváírását jelenti, nem az utalás feladását, főleg nem nemzetközi viszonylatban.
A Western Union-os ötletek jók, de alapból nem megy, mert ahhoz kell igazolvány.
Tehát, ha bizalomgerjesztő a csóka, akkor azt vállalni lehet, hogy a Te címedre/nevedre adjon fel a távoli rokon pénzt WU-val, és együtt felveszitek, és megkapja.
Semmivel sem rizikósabb neki, mint a számlára utalás, nem kaparintja meg a bankszámlaszámodat (amivel egy legközelebbi photoshop tranzakciónál esetleg be is márthat), végül nem a saját zsebedből finanszírozod, és ha tényleg segítség kell, azt megkapja.
WU -nál az ellenőrzőkódot elég, ha ő hozza, tehát nélküle nem is fogod tudni felvenni a pénzt, úgyhogy akkor is nyugodt lehet, ha csak kölcsönkérni lettél volna jó :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.26. 14:01:57

Egyszer én is beszoptam a rákoskeresztúri Baumax előtt futkározott egy srác kétségbe esett szemmel. A story a következő volt. Vecsésen lakik, a felesége most telefonált, hogy a beteg kislányát kórházba kell vinni, és nincsen benzin a kocsijában, adjak neki legalább 1 ezrest. (akkor még csak 250 körül volt a benzin) Mi tagadás, adtam. A srác sajnos nem ért haza az ezer forintból, mert harmadnap a tescónál ugyan ezt a szöveget nyomta másnak.

XCat 2011.09.26. 14:05:16

A jótett mindig elnyeri méltó büntetését, hát nem meséltek neked gyerekkorodban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 14:05:53

@batgirl: itt a telefonom, maris hivom a mentoket, momdd a cimet

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 14:07:03

@Prof. William: "A lényeg az hogy nem kell pénzt adni senkinek se"

Azért ezt árnyalhatnád egy kicsit!

Én már kértem pénzt utcán, mikor valóban kellett, és kaptam is. Nyilván nem tőled.

Nagyobb összeget nem adunk trükkös csalónak.

Kéregetőnek nem adok, nem annak van legnagyobb szüksége rá, aki kéreget.

Viszont használt ruhát, kis pénzt lehet adni alapítványoknak, egyházaknak. Én az egyháznak adok, mert az alapítványokban nem bízom, míg nincs nekik megfelelő felügyeletük.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 14:08:17

@batgirl: "a felesége most telefonált, hogy a beteg kislányát kórházba kell vinni, és nincsen benzin a kocsijában"

Ez már volt. Ha nem homár posztban, akkor kommentben. Szóval nyugi, nem vagy egyedül.

velorex-vezető 2011.09.26. 14:09:50

Sajnos ezeknek az eseteknek megvan az a következménye is, hogy mindenkiben szélhámost látnak az emberek. Múltkor véletlenül 2 BKV bérletet vettünk és el akartuk adni az egyiket a Széll Kálmán téren a pénztárak előtt. Mindenki rögtön olyan gyanakodóan nézett, mintha kábítószert árultunk volna.

Punxsutawney Mormota 2011.09.26. 14:10:08

Bocs, nem tudom, hogy valaki leírta-e, de nekem ott dőlt meg rögtön a maci, hogy te adj neki pénzt, amit az apja átutal neked. Könyörgöm, ha apja internet közelében van, akkor miért nem Ő vette meg a kompjegyet? Persze, így utólag marha okos az ember.

A lehúzásokról pedig annyit, hogy egy cigánynő már évek óta próbál Temesvárra hazajutni. Rendszeresen az Andrássy út Opera felőli oldalán kéreget. Mivel soha nem adok pénzt, így már többször elátkozott és szerinte le kellett, hogy szárodjon mindenféle nemes és kevésbé nemes testrészem :))))

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.09.26. 14:11:47

1. Az írt IBAN nem rövid, hanem hosszú ugyanis Norvégiában 15 karakter hosszú és ebben benne van az országkód is (NO) Magyarországon ugyanez 28 karakter hosszú.
2. 70.000 Ft átutaláshoz fizetni 12.000 Ft körüli költséget, az nem semmi.

herélt tyúk 2011.09.26. 14:14:52

Engem Szegeden háromszor állított meg ugyanaz az embör. Először elmondtam neki, hogy nem hiszek neki. Kábé két hét múlva megint megállított, ugyanazzal a szöveggel. Akkor emlékeztettem rá, hogy már dumcsiztunk egy jót, de akkor se adtam neki pénzt, most se fogok. Nem telt el két hétnél több, amikor harmadszorra is megláttam, kerestem vele a szemkontaktust, láttam is, hogy vevő rá, aztán szerintem valami átvillanhatott az agyán, és már csak az időt merte megkérdezni.

vuvuvu2 2011.09.26. 14:15:19

@zanzibear: nyugodj meg, az sms-et előbb kapom meg nemzetközi viszonylatban is mint a visszaigazoló e-mail-t, ha elektronikus tranzakcióról van szó, és ez esetben az történt, mert vasárnap este még norvégiában sincsenek nyitva a bankok, azonnal megkapod az sms-t. de ha valami miatt mégsem, akkor pedig felhívod a CC-t, rajtuk keresztül le tudsz mindent kérdezni azonnal.

2011.09.26. 14:15:24

"Handelsbank Spitzbergen volt a bank neve, ezt nem találtam meg konkrétan a google-ön"
EPIC FAIL :)

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 14:17:19

@velorex-vezető: kerestél, parancsojj kérlek. Anyám száma is kell, vagy elég Körömlakké?

@donfuligjimmy: nealázzál már, ez csak ojan volt, mint a akrfiollevél meg a abccpapucs, gúglizz rá. Jelzem igen bölcs meglátás amúgy, azért is raktam el a hosszú téli élszakákra :)

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.09.26. 14:18:16

nálam 3 mp alatt ott bukik, hogy nem a fiok a LAFO hanem a szla tipusa, innentolmeg... szarjon gecit.

megamenn 2011.09.26. 14:18:34

Egyszer én is adtam kétezret egy szegény cigány fiatalembernek, mondjuk, konkrétan elnyerte tőlem ittapirosholapiroson :)

Advanced Flight 2011.09.26. 14:19:18

@atpijkamo: vázolj már fel egy olyan szitut, amikor egy normális, átlagos becsületes ember arra kényszerül, hogy vadidegenektől kérincséljen az utcán, méghozzá nagyobb összeget! (Nyilván nem a 10 ft-ról van szó a parkolóautomatába) Mindenkinek van családja, barátai, munkatársai, akiket felhívhat, ha baj van. Legrosszabb esetben felül egy vonatra/buszra, és bliccel. Külföldön meg az ember megteszi az elemi óvintézkedéseket, épp arra az esetre, ha kirabolják.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.26. 14:19:21

@hagyma: Csak ha előbb utalsz nekem 100 eurót:)

2011.09.26. 14:19:40

@daninet: nem nem, előtte is okosnak lehet lenni. Ha valaki megállít az utcán már fordulok is másfele, no szemkontaktus, az már amatőrizmus, ha ilyen hosszú sztorit bárki is végighallgat.
A bajbajutott srác apja miért is nem tudott a srác bankjába utalni, amit másnap felvesz a bankfiókban és kezitcsókolom.

zanzibear 2011.09.26. 14:19:42

Még egy:
Könnyű utólag okosnak lenne tudom, de lehetett volna paypalról paypalra is küldetni, ha verified account-ja van,akkor ekkora összeg simán átmegy rajta.

WU-nál "csak jelszóra" pénzkiadásnál fel kell mutatni az igazolást arról, hogy eltűnt az igazolványa.

@Punxsutawney Mormota:
Ezt kivédte, mert mondta, hogy a komptársaság utalást nem fogad el 48 órán belül induló járatra.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.26. 14:20:24

@batgirl: félre értettem:))))))))bocsi, hétfő van:)

zanzibear 2011.09.26. 14:21:45

@vuvuvu2:
De ez egy bejövő utalás, amit a te bankod sosem fog vasárnap feldolgozni, sőt, valószínűleg az ő bankja sem fog vasárnap feladni, tehát ha vasárnap este a faterja feladja, akkor azt a hétfői nyitással dolgozzák fel, aztán fog (valamikor) útnak indulni, aztán fogja a te bankod (valamikor) jóváírni neked, és erről fogsz azonnali sms-t kapni, legkorábban és szorgalmas magyar bank esetén kedden.

tizennegy 2011.09.26. 14:26:16

"ahhoz kéne nekik még 188 euró, mert nem fogad el a komp 48 órán belüli utazásra banki átutalást" "vasárnap este van, de neki csütörtök reggel lesz a vizsgája" "Az volt az adu ász, hogy az apja átutal nekem pénzt"

Kiguglizhattál volna a drágalátos apukának egy netes oldalt, ahol tud repjegyet foglalni visával feleennyiért. Vagy ha az sincs, akkor keresni neki egy repteret oslóban ahova besétálhat és kessben ki tudja fizetni. Amúgy meg aki az államvizsgája előtti napokat utazgatással tölti tanulás helyett, az meg is érdemli hogy megbukjon.

little honey 2011.09.26. 14:28:23

@vape: komoly. Nekem 13 éve nyomták ezt a szöveget. A kamionfagyasztósat. Azóta csinálja... Megérheti.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.26. 14:28:55

Hát, ha hozzám jött volna, akkor bebukta volna... :) Utcán nem ismerkedek. :)

little honey 2011.09.26. 14:30:11

@zanzibear: Amúgy meg aki az államvizsgája előtti napokat utazgatással tölti tanulás helyett, az meg is érdemli hogy megbukjon.

végülis igen.

SarahConnor 2011.09.26. 14:31:52

@ehja: Abban a tekintetben nem "pöce" (már elnézést a kifejezésért), hogy Fokváros nem Afrika legszegényebb, legelhanyagoltabb része, bár része Fekete Afrikának, mégis az egyik legfejlettebb régió központja. Az AIDS-szel legerősebben szennyezett területek (amik egyben a legszegényebbek, legkilátástalanabbak) ettől északra vannak. Egy fokvárosi fiatal már előnyös helyzetűnek mondhatja magát, főleg ez a srác, annak alapján, amit a papírjaiban elolvastam. Úgyhogy szerintem azzal, hogy nem engedtem, hogy itt kolduljon, nem ártottam neki annyit, nem a halálba ment vissza :). A lényeg nem is az, hogy honnan jött, erre ti tértetek rá, én csak azt akartam mondani, hogy nem igazán látom indokoltnak, bocsánatosnak, stb, hogy tarhál, és/vagy lop. Ráaádásul még szépen megúszta a dolgot, mert csak csendben alkalmatlanságra hivatkoztak és hazaküldték, lehetett volna cifrább a dolog. És ennek köze nincs a rasszizmushoz (részemről).

Advanced Flight 2011.09.26. 14:33:54

Egyébként az ilyen szituk már ott gyanúsak, hogy az illető nem a problémájára keres megoldást és ehhez kér segítséget, hanem pénzt kér egyből.

SarahConnor 2011.09.26. 14:34:01

@little honey: A doktori előtt nincs vizsga, főleg nem államviszga, ez max valami diplomamunka lehetett. És doktorálni bármikor lehet, tehát ilyen kényszerhalasztgatás nincsen. Megszerzed az abszolutóriumot és aztán védés, amikor te akarod. Velem befürdött volna az illető, mert én is doktorálok, és még ha figyelembe veszem a két ország közti tanulmányi rendszerbéli eltéréseket, akkor is gyanút fogok.

Sasfióka 2011.09.26. 14:34:45

Sok a hiba, mégsem volt olyan figyelmes a posztoló :)

Az IBAN hibás, Norvégiában az NO előtét és 13 számjegy az IBAN, így az itt megadott IBAN nemhogy rövid, hanem HOSSZABB mint kellene.
Norvégiában egy EUR számláról FORINT átutalást indítanak.
A bank vasárnapi értéknappal(!) bekönyveli(!) a tranzakciót, majd vasárnapi értéknappal(!) bekönyveli(!) a tranzakció költségét is.
Az V. keruleti LAFO fiok szöveg pedig kifinomult módszerekre utal, de mégsem elég jó. Itt látszik az "OTP-n felnőtt" személyek hülyítése. Valóban az OTP használja azt, hogy LAFO, de egy SWIFT-tel indított átutalásnál azért egy-két nap szükséges ahhoz, hogy az OTP vissza tudjon ilyen információt adni. Csak a gyengébbek kedvéért: GIRO-n sem jön vissza ez az információ, kizárólag bankon belüli utalásnál kapja meg az utaló ezt.
Szintén különös, hogy ha 190 EUR-t adtál neki, miért 70.000 Ft-ot kértél cserébe :)

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.26. 14:35:15

Én úgy szoktam tenni (ez egy teljesen kulturált, bevált megoldás, többrendbelileg elkövettem már), hogy amikor jön valaki - bárki, és látom hogy akar valamit - bármit, akkor leszegem a fejem, és teli tüdőből ordítom (anélkül hogy ránéznék), hogy
NINCS!!!!!

Ez általában a lejmolósokat annyira meglepi, hogy nem tudják lereagálni. Talán egy vagy kettő volt eddig, amelyik mégis elkezdte a kis betanult faszságát, akkor még hangosabban ordítom hogy NINCS!!!!!

Próbáljátok ki nyugodtan :)

velorex-vezető 2011.09.26. 14:36:37

@Rosszindulatú Vászka: nem pont Rád gondoltam. Valami enamel nevű pszychopata
trollkodott.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.26. 14:36:49

szegény srác, abba nem gondoltatok bele, h ellopták a táskáját amiben mindene benne volt?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.09.26. 14:37:16

@atpijkamo: Én sem erre értettem amit mondtam. Én az ilyen utcán lejmoló, pénzt kicsaló fickókra értettem mit írtam.

A benzinkutas pali meg... Arra nem gondoltatok hogy esetleg egy szellem volt aki meghalt a hazaúton és most az örökkévalóságig kéregeti a pénzt hogy hazajusson? :)

dosszié 2011.09.26. 14:37:22

Az nem tűnt fel hogy normális ember nem süllyed addig hogy az utcán kéreget.
Én inkább próbállnék bliccelni, azt ha jön a kaller akkor max megbüntet. Otthon pedig befizetem a csekket.

ha meg csak a hajóra nem volt pénze, akkor miért nem kérte meg a papát hogy ugorjon ki a hajóállomásra elé? Norvégia azért nem a Szovjetunió. Nincsenek akkora távolságok.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.26. 14:39:54

@atpijkamo: az nem úgy van, hogy előbb szop, aztán fizetsz? :)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.26. 14:43:28

de most komolyan, jobban megnézve a képet... az nem tűnt fel h ellopták a táskáját (amiben mindene benne volt) és mégis van rajta egy válltáska?

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 14:44:07

Engemet (lehet röhögni) a következők basztak át/húztak le eddig pénzzel kábé naggyábúl:

1. Automosós bácsi a Monnyonle tér-hez közeli piac előtt

Mentségem: olyan halkan és kedvesen kérte, hogy hadd mossa le a kocsimat, hogy adtam neki asszem 300 Ft-ot, a vödre meg vize sem volt kopszos, mint az ablaktörlős terroristáknak.

Lúzerfaktor: mosást nem kertem, kocsihoz senkise nyúlhat. Balfasz vagyok? Igen. De egészségére. Isten áldja.

2. Nem emléxek holmikor, ficek kajára kért pénzet, nem tűnt csövesnek, meg senem lehúzósnak, csak simán megzuhant polgárnak. Asszem 500 Ft (akkoriban ez jelentős összeg volt).

Balfaszfaktor? Ja. Egészségére.

3. Sírós plázacica stoppolt a lámpánál a Hitler térnél, hogy vigyem mer gáz van. Potyogott a könnye is. 20 év házasság után a könnyeket meg a traumát igazinak véltem. 1000 Ft (ennyi volt nálam kesben), nem vittem el, mert a Nejemért mentem éppen és gyáva szar vagyok.

Balfasz is? Igen.

4. Öt pár fehér frottérzokni, vonatjegyre gyűjtő vásárheji nem árja embernek, kb. 360 Ft.

Balfasz? Még szép. Egészségére.

5. Szlovéákiába kiránduláskor egy Nagyanyámféle pingvin kért megalázóan halkan és kultúrálta pénzet jegyre, mer temcsibe volt és nem tud hazamenni nyuggerjegygel sem. A nálam lévő maradék fél marék szlovák koronát neki adtam. Kb. 30-40 korona (SLO).

Balfasz? Ezt nem tom. Egészségére.
Mentség? Na ezért még a Nejem se baszott le, pedig ott volt.

6. Egy kedves öregúr a munkahejem környékén. Rendszeres vámpír. Mindég úgy kért pénzet, hogy, ha adnék egy százast, ihatna még egyet söröt és jaj de jó volna. Hát kapott.

Mentség? Nincs. Sosem kért gyakrabban 3-4 hétnél és örült neki cefettül.

Balfasz vagyok? Naná. De mindazomnáltal egészségedre Tibi bácsi, éljél soká!

7. Egy nem toplkl arc kért vonatjegyre, már nemtomhová. Párszáz forint volt (jó régen) vettem neki jegyet, pépnzt nem adtam. Igérgette felhív és tejel. Hát nem. Beszoptam.

Balfasz vagyok? Nemtom, valszeg igen.

Nekek eddig ennyi, lehet röhögni rajtam is.

Előre is:

MEGCSÓKOLHASSÁTOK A POZSGÁS KIS SEGGEMET!

2011.09.26. 14:44:11

ugye a western union-t nem mondta még senki ?

Yumurdzsak 2011.09.26. 14:47:35

"bár csodálkoztam hogy miért nem repülővel megy Oslóból v Tromsöből"

az már volt, hogy kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg elmeorvosát?

2011.09.26. 14:47:49

@Advanced Flight: no igen, jól látod: az volt a problémája hoagy Tromsö-ből nem viszi át a komp a Spicces Bergákra pénz nélkül.
Te akkor átúsztál volna vele a hátadon ?

csoko20 2011.09.26. 14:48:12

Ki a faszom akar szeptember végén a messzi hideg, szeles Jeges tengeren kompon utazni???
Én lebeszéltem volna róla!

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 14:49:14

@velorex-vezető: Körömlakkot hiába szádra ne vedd!

Amúgy meg ha annyira hiányzik, nálam otthon megleled, ugyanis blogszerzőtársak vagyunk isten kegyelméből, te Hikomatnikk!

Alterix 2011.09.26. 14:51:39

És még csak nem is norvág mintás a pulcsija!

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 14:53:08

@csoko20: namost ami neked hideg, másnak lehet, hogy kánikula. Én láttam, horgászás közbe (jégeralsó+gimnasztyorka kombós, három zoknis pisztrángozás közibe) gyors patakba, ferdeszemű ruszki bakákat feredőzni, még röhögtek is hangosan pacsálva, hogy mijen hüjék vagyunk, hogy erre forró víz megy a szabadba.

ehja 2011.09.26. 14:53:16

@Fenimore: Még egyszer, ezt írtad: "A Dél-Afrikai Közt. nem annyira AIDS-es pöce, mint Afrika más részei." Én nem emlegettem senkinek sem a származását. Az viszont tény, hogy Afrika déli része (a DAK-kal együtt) a AIDS leges legmélyebb pöcegödre. És ne velem vitatkozz erről hanem pl. a wikipediával.

yoda-jedi 2011.09.26. 14:53:53

Norvégia sem a régi... felhígult... így értem a náci srác "indulatait"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 14:56:17

@batgirl: en csaka helyes valaszt irtam le, amit alkalmazz legkozelebb ilyen esetben:)

Zirowe 2011.09.26. 14:59:18

Rendőrségi arcfelismerő szoftver..

Nem kéne annyi sci-fit/helyszínelőket nézni.

Amikor a sünök gépei még a szövegszerkesztőt is alig bírják futtatni.

hírfaló · http://www.hirfalo.hu 2011.09.26. 14:59:34

Hogy lehet valaki ennyire naiv, hogy bedől ennek a marhaságnak !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 15:04:32

@Rosszindulatú Vászka: nem vagy balfasz, en is adok ha eppen van nalam apro, tudom, hogy piara kell es tudom milyen szar ha nem jut ra
azok meg is erdemlik
nem oszt nem szoroz
de ilyen 200 dollar valami norveg baromnak a mesejevel
na azt sose
mert meg sem hallgatom
ranezek, latom valaki csoro, bassza mega diok neki 1 dollart, miert ne
ilyen buziknak meg 20 centet se nem 200 ejurot

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 15:06:59

@Advanced Flight: Biztos nem olvastad elég alaposan a kommentemet. Fuss neki mégegyszer!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 15:08:29

@Kulics: "ugye a western union-t nem mondta még senki ?"

De már sokan mondták, de ez így kevés. Itt keresgélj, @zanzibear: kommentjében.

V.A. 2011.09.26. 15:12:49

Már megint ezek a norvégok!

SarahConnor 2011.09.26. 15:13:18

@ehja: Én nem vitatkozom, valamit félreértesz. És te világviszonylatban beszélsz, míg én afrikaiban. A lényeg az, hogyn em tehetek arról, hogy a srác honnan jött, meg hogy ott mi van, nem a rasszizmus vezérelt, mikor felléptem ellene, bárkivel szemben felléptem volna. Ennyit akartam csak.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.09.26. 15:13:52

55 ropi egy vadidegennek egy pályaudvaron???

ez nem homár, hanem lúzer.

Peter__Blau 2011.09.26. 15:15:27

Akinek pár nap múlva van az államvizsgája, az mi a lófaszt keres a világ másik végén? Miért nem otthon ül és tanul? Én már itt kiröhögtem volna :-)

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 15:16:31

@hagyma: az ebbe a gáz, hogy nem nehéz télleg hirtelen megpadlózni és egy ingerszegény környezetbe felnőtt júzer nem tud ijen hejzetben gondolgodni és reagálni.

Például vannak itten Agyarországba települések ahol szite minden házat támassza kívülről bicigli. Oszt vannak, ahol egyet senem lácc lánc nélkül. Na evvan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 15:19:39

@Peter__Blau: "pár nap múlva van az államvizsgája, az mi a lófaszt keres a világ másik végén? Miért nem otthon ül és tanul?"

Talán tudja. Talán megtanulta. Ne mindig magadból indulj ki.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.26. 15:23:15

láttyátok, ezért jó ha az ember nem tud angolul

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 15:23:56

@szmoker (Homo Trollicus): "@szmoker (Homo Trollicus): "teli tüdőből ordítom (anélkül hogy ránéznék), hogy
NINCS!!!!!"

Nem semmi jelenet lehet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 15:26:09

@Sasfióka: "ha 190 EUR-t adtál neki, miért 70.000 Ft-ot kértél cserébe"

Legyen már meg a haszna a jótékonykodásnak!

Biztos a norvég ajánlotta. Nagy úr a kapzsiság!

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.26. 15:30:40

@atpijkamo: ja, ja :) Olyan arcokat tudnak vágni, hogy ihaj ;)

Autóban a kereszteződésben lejmolókkal mondjuk egyszerűbb a dolog, mert feltekerem az ablakot oszt kész.

rudmanynudli 2011.09.26. 15:31:19

@batgirl: Ezzel a fószerrel idén tavasszal találkoztam ugyanitt. Akkor is beteg volt a gyerek. Nálam meg nem volt kp.

Sokorai_Atala 2011.09.26. 15:33:15

@Rosszindulatú Vászka: tudod, nekem is jött a csöves, hogy drága polgármester asszony (:) a haverral még 70 Ft- hiányzik, hogy vegyünk egy liter bort, adna?
Hát adtam, mert tetszett, hogy megmondta mire kell.
Ahogyan Te a sörös bácsidnak.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.26. 15:33:32

Fura skandinávokról jut eszembe:

SVÉDTORNA

Bukfencezik Bo a bálna,
Semmi pénzért meg nem állna!
Hjälp! Hjälp! – kiáltozik svédül
Lars a plankton. Kicsit szédül.

Bo döccen egy sziklafalnak
(Sziklafalak korán halnak)
S véres már a bálna orrvég.
Hjelp! Hjelp! – bőgi Bo. Ő norvég.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/02/svedtorna.html
:)

Peter__Blau 2011.09.26. 15:34:31

@atpijkamo: Alapból személyeskedő szerencsétlen :-D
Te is tanulás nélkül próbálsz tudni aztán a személyeskedésig jutsz csak el :-D

Archenemy 2011.09.26. 15:35:18

@szgy: Hahaa, az nekem is megvolt, az volt az a csalás, amit beszoptam :p Öregebb, alacsonyabb, ráncos, erős kezű ember, gyakran volt a zsebében a keze.

De tény, hogy hiába látja utólag az ember róla, hogy csalás, meg hiába vérzik ezer sebből a történet, otthon a karosszékből netezés közben egész máshogy látja az ember, mint a helyszínen face-to-face, gondolataiból kiszakítva, frissiben sokkolva.

Nevem Earl 2011.09.26. 15:43:06

Ez kemény, még az én gyanakvó természetemmel is beszoptam volna, mint az anyatejet.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 15:43:39

@Rosszindulatú Vászka: nem az a balfassag ha valakinek adunk es jol tuggyuk hogy nem kenyerre kell neki, hanem ha igassagos izom tibort jaccik valaki es csak annak ad penzt aki ugymond "megerdemli"

en adok boldog boldogtalannak, hol kevesebbet, hol tobbet. ha mar veszi a faradsagot hogy ilyen jo dumakat talaljon ki, akkor ugy vagyok vele, hogy megdolgozott erte.

egy fajta prototipusu alaknak nem adok csak, ezeknek a kekszaju alulszeretett drogos mocsingoknak, mert en meg mindig ugy gondolom hogy nekik az en penzembol nem jar egy kanyilo sem

mielott jonnenek a szabadnapos magyartanarok: NEM, nem allitom at billentyuzetemet a kedvetekert.

euAgWzgmmtq7K 2011.09.26. 15:45:02

@Archenemy: én tudom nevét / címét :) óbudán lakik egy munkásszállóban

Alterix 2011.09.26. 15:45:14

@atpijkamo: Fel kéne nyomni uzsorázásért! :)))

2011.09.26. 15:46:24

@atpijkamo: irónia volt. Én is olvastam hogy már ötször mondták és arra akartam gúnyosan utalni, hogy egymástól függetlenül, kommentek olvasása nélkül irkálnak emberek sokszor ugyanazt.

Ezért tart itt az ország !

<ez is irónia volt>

2011.09.26. 15:49:10

@szmoker (Homo Trollicus): egyszer én is majdnem így jártam és elszégyelltem magam. Mert nem lejmoló volt, hanem egy külföldi turista és azt kérdezte meg, hogy hogy jut el a Lánchídhoz. Mentségemre legyen mondva elég szakadt ruhában volt, simán lejmolónak néztem elsőre.

fehso2 2011.09.26. 15:51:01

Nekem volt olyan, hogy mindenemet ellopták Olaszországban. A rendőrségről engedtek telefonálni a követségre, aztán a követség segített (ideiglenes útiokmányt adott az útlevél helyett, a fülkés fotót ők fizették), és apám küldött pénzt Western Unionon. A nevem, a szemem színe és egy kódszó kellett az igazoláshoz, és megvolt a pénz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 15:52:15

@Alterix: "Fel kéne nyomni uzsorázásért!"

Aha. 55-re 70 egy óra alatt, az óránként 27%, napi 32632%, évi 3*10^920 %

Aranyban több, mint a világegyetem tömege a sötét anyaggal együtt.

Emmet Ray 2011.09.26. 15:52:44

ha már ennyire alapos volt, emailezett a papával stb., akkor miért nem PayPalre kérte az utalást a kedves posztoló? azonnal megbukott volna a történet

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 15:54:17

@fehso2: eddig jo, demicsinajjon az, akinek se apja, se annya? arvagyerek ne utazzon.

megamenn 2011.09.26. 15:57:41

A múltkor a LIDL parkolójában jött oda hozzám egy öregember és egy kb10 éves fiú. Történet: nemtudunkhazamenni. Az öreg kezébe nyomtam egy ezrest aki azonnal hangosan szinte jajveszékelésszerűen hálálkodni kezdett. A kisgyerek csak annyit mondott: úbazmeg !

fehso2 2011.09.26. 15:58:23

@akiazsiráfotszereti: De ennek volt! Benne van a sztoriban.
Amúgy a követség is ad pénzt, ha kell, de a papírozás, meg az itthoni ügyintézés macerásabb lett volna, mint az Western Union.

dosszié 2011.09.26. 15:59:37

engem is qrtak már át brazilok. (valami telefonnal az ősidőkben, gyerek voltam na.) Azóta is látom az orkot néha a városban. Várom hogy öreg legyen és gyenge, és hogy egyszer egyedül mászkáljon ne a hordával.aztán majd megbosszúlom most hogy feljött vagy +60 kg rám.

mellesleg örömmel tölt el mikor látom hogy egyre szarabbul néz ki. Remélem fáj neki az élet és a legnagyobb öröme az akkor egy kisgyerektől lehúzott néhány ezer ft. remélem annyi hiányzik neki a bélrák elleni gyógyszeréhez.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.26. 16:05:49

@Kulics: Hat ja, van ilyen. Collateral damage vagy mi :)

Ezert is nem szeretek tomegkozlekedni, mindig betalal valami energiavampir. Ezt adjak, azt adjak, o azt szeretne tudni hogyt, valaszolnek-e nehany kerdesre....

NINCS!!!!
:)

labi 2011.09.26. 16:08:34

Szrintem 190 ájró nem nagy ár azért, hogy a postoló ennyi leélt év után végre rádöbbenjen, hogy mekkora balfax.

shorty 2011.09.26. 16:10:48

@szmoker (Homo Trollicus): ennek az advanced verzióját szoktam alkalmazni : amikor látom hogy jön felém és kérni fog, megelőzöm és én kérek tőle vmit, (100-as/cigi stb) azt a meglepett arcot amit ilyenkor tudnak vágni :D

Gumi 2011.09.26. 16:11:04

Hasonló helyzetben (mint amiről az álca történet szól) te ugyanezt tennéd?
Ugyanis már itt elbukik a hitelesség. (Legalábbis nálam.)
Nyilván már a követségtől kértem volna kölcsön egy összeget az előre nem látható költségekre. Ha hivatalosan ez nem megy (amit kétlek), akkor egy ott dolgozótól, akinek átutaltatom a pénzt. Ott már ugyanis ismernek, hivatalból leellenőrizték a személyazonosságom, stb.
Szóval nem az utcán próbálkozom...

A lefotózás jó ötlet volt!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 16:12:13

@donfuligjimmy: Coki, én már Schwechatnál járok.
Lejmojjá' mástól.

yoda-jedi 2011.09.26. 16:13:27

sose keseredj el kedves kommenter... ez a pár forint ahhoz képest hogy egy dakota+egy handzsabanzsa+egy rossz arcú ( a jó a rossz és a csúf) bűnbandája rávett egy ikszelésre és több milliót rabolnak el tőled... ;)

folytatólagosan, előremegfontoltan, bűnszervezetben...

ugye így már nem is olyan sok 190 euró...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 16:15:02

@estrella negra: jól van, onnan már csak 20 kilométer :)

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.09.26. 16:16:01

Lehet a kuruc.infónak van igaza, hogy állandóan a norvégokat szidják?:)

Jokkura 2011.09.26. 16:16:40

hehe
engem ezzel aszöveggel nem tudott volna megetettni:)
nem azért mert annyira okos,előrelátó stb vagyok,hanem mert
nem tudok annyira angolul,hogy ekkora szöveget megértsek;továbbá nemhogy 200,de még 20 €- m sincs. De nagyon szívesem elkísérem :
a legközelebbi sündörgőhőz,
vagy a norvég követségre( feltéve,ha megmondja valaki,hogy hol van)

Jokkura 2011.09.26. 16:18:26

@yoda-jedi: és szerinted itt ki a jó ?
a többivel egyetértek...

yoda-jedi 2011.09.26. 16:21:22

@Jokkura: a jó képű? pl. a dakota? ? mindig a jóhíreket hozza és megvéd téged

kekeckecc 2011.09.26. 16:21:40

@labi: imádom a sok hiperokos columbót, aki tutira nem szopta volna be... Tudjátok miért nem? mert szartok ti a másikba és eszetekbe sem jut segíteni máson. úh teis labi, meg a sok nagyokos elhúzhat a retkes péróba balfaxkodni, a posztírónak meg köszi a sztorit, bátor, h fel meri tenni.
én svédekkel és norvégokkal dolgozom, banki átutalással is, s ha átváltottam volna is svédre, meg láttam is már néhány norvég IBANt, beszoptam volna mint a szél. többek közt azér, mer norvégiában és svédországban kevés az ilyen átverős köcsög és mert tudom, h svédországban segítenének az emberek - s mert tudom, milyen jól tud az jönni. és mert kinn kevesebb az ilyen nagyokos, mindentmegmondó faszszemjankó is, mint labi.

gri 2011.09.26. 16:22:19

Balfasz.

Fel van háborodva, hogy átvágták.

De arra nem hívja fel a figyelmet, hogy ő meg 368 Ft-os árfolyamon váltotta volna az eurót a szegény norvég diáknak...

Ekkora szarcsimbókot...

Alikam 2011.09.26. 16:23:01

Ezt majd látjuk a Svindlerek köv. adásában, vagy volt már?:)

Én az átutalást a saját bankomon keresztül ellenőriztem volna, fel a webbankos oldara és megnézni.

Nincs ott a pénz, akkor buktad pajtás....

gri 2011.09.26. 16:24:23

Jóhogy nem mostantól szólítsuk Terézanyának...

F173 2011.09.26. 16:30:03

Ha nem kamu az egész nagyon naiv volt a poszt író! Miért nem próbáltad a következőket:

1. Ha az ember siet miért nem repül és az apja miért nem veszi meg a repjegyet?
2. Ha már komppal megy, mért nem fizeti ki az apja kártyával (nem utalni szoktak az emberek manapság!)
3. Ha már mindképpen kell készpénz miért nem küldte a fiának Western Unionnal? Egy órán belül a kezedben van a készpénz és nem kell utalgatni!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 16:30:27

@fehso2: láttam én is. viccnek szántam, de látom szmájling nélkül nincs humor.

Llew 2011.09.26. 16:30:56

Ez most komoly? Nyílt utcán jó sztorival pénzt kér valaki, erre az ember elszalad neten ellenőrizni, majd vissza és ad is pénzt? Időt és energiát nem szánnék annyit egy idegenre, amibe ez kerül, nem hogy pénzt. Ez nem naivság, hanem óriási hülyeség.
Javaslom a posztolónak, hogy a történtek okán kezdjen el agyműtétre (beültetésre) gyűjteni hasonló módon, és akkor az ő sztorija még igaz is lesz.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 16:32:03

@F173: na végre valakinek eszébe jutott a veszternjunion is :)

@Llew: ez naon jó :)

Vkat118 2011.09.26. 16:33:57

Komppal a spitzbergákra? lul Itt nem kellett volna leesni a tantusznak?

England win The Ashes! 2011.09.26. 16:45:12

Nem akarom ekézni a posztert, mert EZ konkrétan nem az ő hibája (pár dolog viszont igen), de Pozsonyból Oslóba NINCS közvetlen járat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 16:49:16

@Rosszindulatú Vászka: B+, te otthol tartod a blogszerzőtársadat?
...vagy mást is csináltok 1ütt?
...ha nem vagyok Windischgrätz.
(hikomatnyik, höhö)

szgy 2011.09.26. 16:55:47

@Archenemy: úgy látom ugyanazzal az emberrel találkoztunk :-)

tényleg teljesen más ott helyben a dolog. nálam az volt a szerencse hogy a metrótól 500 m-re laktam és miközben oda mentem állított meg hogy micsoda baj van :-) azt mondta a váci úton van a kocsi, én meg - mivel nem azzal kezdte hogy pénz kell neki - elég sokáig izéltem azzal hogy hogyan tudnék neki segíteni, közben derült ki fokozatosan hogy valami nem oké.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 16:56:47

@estrella negra: mi van má? lekésted a csatlakozást? itt ülök a 10 ajróval, de ha nem érsz ide gyorsan, odaadom az első jöttment norvégnak.

I.C.ram 2011.09.26. 16:58:12

Én azokat nem tudom megérteni, akik még küldenek posztot homárra. Mazochisták ezek? Akármit küld be akárki, a kommentek 80% arról szól, hogy milyen fasz volt.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 16:59:32

@I.C.ram: az még haggyán, de a kommentelők között is sok f*sz van.

Trackback 2011.09.26. 17:00:04

egyszer egy norvég diák a nyóckerben odajött hozzám, hogy kirabolták, be tudnám-e fogadni pár hétig, mondtam, természetesen

az mondjuk gyanús volt, hogy magyarul beszélt, barna bőrű volt, és fekete hajú, de megbíztam benne, mert nagyon hihető sztorit adott elő: ő norvég űrhajós tanuló, és az űrhajója a holdon maradt, mert kifogyott belőle benzin, de ahogy fel tankolja a nasa, jönnek érte, minden le van beszélve a nagykövetséggel és bajkonurral is, hogy ha esetleg egy sojuzzal kéne kilőni, ha mégsem éri el a csatlakozást: átadott egy kézzel, spirálfüzetből kitépett papírra írt levelet is, amiben az orosz elnök is garantálja, hogy majd átutalják a pénzt, amibe ez a pár hónap nekem kerül

összeköltöztünk, ráírattam a lakásomat, minden hónapban átutaltam a pénzemet, és neki ajándékoztam a kocsimat is

aztán egyszer csak eltűnt, a lakást és a kocsit eladta, nem tudom, mi lehetett a háttérben, mert a google sem adott ki semmit

homár, kösz a segítséget minden naiv ember nevében, aki nem akarja hogy az országáról egy norvég űrhajós diákban szörnyű benyomások maradjanak...

nandras01 2011.09.26. 17:01:43

@Eric_Cartman: "Engem az érdekelne, hogy a posztoló jár-e szavazni. És ha igen, tesznek-e az illetékesek lépéseket, hogy ezt a jövőben megakadályozzák. "
na, itt visítottam fel a röhögéstől.
(bár, ha jobban meggondolom, akkor inkább sírni kellene...)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.09.26. 17:04:28

Nyilván azért fekete a fotón a srác szeme, mert nigériai, csak kifordította magát az álca miatt. Ezzel le lehetett volna buktatni :-)

Egyébként a kegyetlenebb kommentelők már nyilván leoltották rendesen a postolót, hogy idegennek pénzt adni, ha viszont akarod látni (és nem jótékonykodsz) nem a győztesek sportja, így én már nem teszem meg.

közödeszed 2011.09.26. 17:05:01

@Rosszindulatú Vászka:

nagyot nott a szememben! bar tudom le se tojja...a zoknisok meg szegeden az aradin folyton megtalalnak, jo hir mar csak 250.

en is adok ha van,de engem az asszony folyton leolt, mondjuk igaza van, mert nekem senki, de nem is kerek.

azert 188 eurot egy ismeretlennek soha a budos eletben nem adnek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 17:06:39

@akiazsiráfotszereti: Várjál már, megállított két fickó. Valami norvégok. Állítólag az egyiknek ellopták a táskáját. Ha jól értem 190€ kellene nekik.
De hol láttam már ezt a fickót?

sexmachine 2011.09.26. 17:08:10

@sexmachine: OK, akkor innen még nem vagyok kibaszba ezzel a nikkel.
Szóval. Régen, mikor a homleszeket még csövesnek hívták, akkor egyszer kifutottunk a pénzből a haverral, és álltunk tanácstalanul a Deákon, hogy hogy a rákba megyünk haza. Erre odajön egy fószer, hogy tudnánk-e adni egy kis kest. Vázoljuk a helyzetet, erre benyúl a zsebébe, kivett egy marék huszast, és adott annyit, amennyi kellett a buszjegyre. Érdekes volt a szitu.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 17:08:16

Hogy van az németül, hogy nyasgem?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.26. 17:17:22

@estrella negra: figyu, fekete volt a szeme helye? ha igen, akkor nehogy aggyál neki pénzt.

szgy 2011.09.26. 17:21:10

ha már csalás, idén tavasszal történt: a szomszéd jött hogy fordítsak már le neki valamit. egy áruszállítási ügymenet volt. még hozzátettem hogy vigyázzon mert manapság már szinte bárki tud igainak látszó bizonylatokat összefotoshoppolni. egy hét múlva jött megint hogy "mi az a western union?" :-)
addigra lerendezett interneten egy kocsivásárlást, felét most felét átvételkor fizetős alapon. mutatta az egész levelezést az emberrel. az a része lett gyanús hogy minden neki írt magyar levélre angolul válaszolt vissza. elkezdtem megnézni a részleteket, kiderült hogy a feladó címén a google streetview-ban csak egy szakadt bazársor volt, a szállítócég lapja csalásgyanús másolatként volt bejelentve. a rendszámot megnéztem az ügyfélkapun, a kocsit kivonták a forgalomból. ő meg azt írta hogy úton van a konténerben az összes papírjával. írtam néhány kérdést az embernek, erre "jajjgatott" hogy hát ő ezt nem érti, idefelé is így ment, minden rendben volt, stb. a szomszéd közben nézte, mondhatni csak lesett :-) így megspóroltam neki 400 ezret.

kicsit később kiderült hogy az egész egy már ismert "üzletág", a "magyarországon használtam de itt már nem kell ezért nagyon olcsón eladom" tipusu nemlétezőautó-kereskedés :-)

Raude 2011.09.26. 17:21:33

Nem azért vágták át, mert túl hiszékeny volt, hanem mert nem eléggé tájékozott.
Handelsbank Spitzbergen, a Spitzbergákon egyetem, komp: ők megadták az esélyt, hogy kiderüljön a csalás, élni lehetett volna vele.

Jokkura 2011.09.26. 17:33:21

@yoda-jedi: jaj, " óvakodj a görögöktól,ha ajándékod adnak"
A keserű pirula mézbe mártva...
védjen meg tőle a Prikulics...( de lézer szíjasártó,meg a pesti & tsai inkább tűzzön el a Jupiterre)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.09.26. 17:37:58

Ezek nigériaiak egyre ravaszabbak, mostmár fehérítik magukat és megtanulnak norvégül. :)

"A lelki ráhatás meg az volt, hogy itt Budapesten senki nem bízik senkiben"

Kérdem: csoda? Ha valaki száz forintnál többet kér tőlem szó nélkül elhúzok a retekbe. Rendes ember több ezer pénzért nem szólítgat le járókelőket.

A Spitzbergák külön poén.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2011.09.26. 17:43:08

1. na ugye, a kurucinfó is mindig a norvégokra hivatkozik!
2. 190 ojró az nem kevés
3. ki nem szopott már be szopatást? Ha jó a sztori és csak kevéssel gombolnak le, akkor megéri. Egyszer legomboltak valami angliai örökösödéses dologgal, olyan élvezetes volt a sztori, hogy csak na, simán megért pár száz forintot. A tied kicsit durvább :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.26. 17:51:00

Ilyenkor örülök, hogy csóri szegény vagyok. Egyébként is fura, hogy egy norvégnak NEKED kell kölcsönadnod. Pöppet más gazdasági kategória a két ország.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.26. 17:53:46

@estrella negra: ami azt illeti tartnám én itthon, de Nekije nem jön be az én satnya fizikomom, no meg a Nejemtűl és félek. Hát így megy ez.

@istvan190200: ez is nagy visszajelzés, hát hogyne számítana. Az a dologba az átverés, hogy nehéz eldöntni, még így utólag is, hogy mi a pálya. Márhogy télleg lehúztak-e, vagy télleg segítettem-e. Illetve télleg elegendően segítettem-e. Persze könnyű a lelki szegényeknek, ők rögvest letudják a dolog kétség oldalát.

Kurva Kierkegaard, bezzeg már mikor megmondta!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.26. 18:17:27

@Punxsutawney Mormota:
Legközelebb mondd azt neki, hogy ni, megvan még minden porcikád, valszeg nem is téged átkozott el, hanem saját magát. Majd lesd a reakcióját.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2011.09.26. 18:25:48

Tudom, rohadék kárörvendő vagyok.

DE.

Komolyan ismeretlen embernek 190 EUR-t valaki odaad? Nem tudom elhinni.

Tiffauges 2011.09.26. 18:41:00

Ki kellett volna kérdezni a norvég bőriparról.

reccs 2011.09.26. 18:41:05

@Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]:
1. na ugye, a kurucinfó is mindig a norvégokra hivatkozik!

Nyugi, innentől a betyárseregre fog, most, hogy ők is pofánverték homokzsák elődkét. :)

füles1098 2011.09.26. 18:54:42

Skype történet:
Az Afganisztánban szolgáló békefenntartóktól is óvakodni!
Állítólag már beszéltem talán az összes admirálissal :))))))))))))
Pl. itt egy bemutatkozás:" i m james stavridis the Unites State foru star admiral navy"

Ez az állítólagos admirális a mai adag, szegény távolban szolgáló katonák közül.
Többet most nem tudok prezentálni, mert letiltottam őket, hiába állítottam magamról, hogy én meg a dalai láma, meg a pápa vagyok, nem vették komolyan , a törlés nem segített, vissza másztak az ablakon, csak a tiltás használt.
Végül, hogy mit akartak arra nem derült fény, mert nem vártam ki a dolgok alakulását.
De arra azért nagyon kíváncsi lennék, hogy az ördögbe jutnak hozzá a Skype címemhez és honnan tudják, hogy ki van mögötte?
Egy okos elmesélhetné nekem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 18:56:50

@Rosszindulatú Vászka: Ebből ne csinálj gondot, majd tartom én otthon.
Még tán egy... blogot is összehozhatunk.
...mondjuk egy fényķépet dobhatnál előtte, hátha nem egyezik az ízlésünk.;-)

2011.09.26. 18:57:33

Ügyes.

@reccs: nos erre nem is gondoltam:)

2011.09.26. 18:59:53

@füles1098: ez már nekem is volt, nem is egyszer, skypon is,

egyszer felkínáltam a facenak a cimtárat, és láss csodát egy fekete fiú oldalát dobta ki a gép Ghanaból.

füles1098 2011.09.26. 19:12:28

@Frengi: Ez a Ghana ismerős.
a Skype-ra bejött egy pasi, beszélgettünk, szót-szót követett, a vége az lett, hogy küldjek neki 300 fontot, mert gyerekét baleset érte és kell a dokira. Természetesen elküldtem a p.....-ba, nem adok senkinek pénzt, még otthon a koldusnak is megveszem a kaját inkább, de pénzt nem adok.
A történethez az is hozzá tartozik, hogy az első alkalomtól kezdve tudtam, hogy hazudik, csak kíváncsi voltam mit akar. Sikerült megtudnom......

velorex-vezető 2011.09.26. 19:25:24

@kekeckecc: Szívemből szóltál. Ez a lényeg, hogy segíteni akart és nem arra van felkészülve éjjel-nappal, hogy a legrafináltabb, legtrükkösebb átejtéseket kivédje.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:27:42

@füles1098: "Skype címemhez és honnan tudják, hogy ki van mögötte?"

Nem kell tudniuk ki vagy. Bepróbálkoznak mindenkinél. Rugalmas időbeosztású, kényelmes, otthonról végezhető munka...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:30:56

@neccharisnyás útonálló: "egy norvégnak NEKED kell kölcsönadnod"

Egy japán túrázónak is összedobtak a magyarok egy motorra valót, mikor valaki Budapesten ellopta az övét. Dúsgazdag japán pizzafutár esete a csóró magyarokkal.

velorex-vezető 2011.09.26. 19:31:09

@Rosszindulatú Vászka:
Az ilyenekre céloztam, mint alább ez a nagyokos. Valaki veszi a fáradságot és megírja az esetét, hogy más okulhasson belőle és akkor megkapja ezt egy-egy baromtól:

gri 2011.09.26. 16:22:19
Balfasz.

Fel van háborodva, hogy átvágták.

De arra nem hívja fel a figyelmet, hogy ő meg 368 Ft-os árfolyamon váltotta volna az eurót a szegény norvég diáknak...

Ekkora szarcsimbókot...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:38:12

A Praktiker parkolójában, mikor egy jobb kocsival megállok, mindig odajönnek a norvégok, hogy vegyek már egy ütvefúrót nagyon előnyös áron. Világmárka, nagy piros dobozon a jellegzetes fehér betűkkel: HITLI.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:39:16

@enpera: "rohadék kárörvendő vagyok."

Nem akkora szégyen, csak ha büszke vagy rá.

Dzsok 2011.09.26. 19:48:54

"de ez az extra infó annyira megnyugtató volt, hogy sajnos a bank swift-kódját már nem is ellenőriztem le, pedig itt bukik a történet.

SPTXX314 swift kód nincs, tehát az egész bizonylat hamis."

Ami vicces, hogy még az átverés után semm érted annak a lényegét. A történet nem a SWIFT kódon bukik, szerinted meddig tart bármelyik netes adatbázisból kimásolni egy tetszőleges norvég bank létező és érvényes SWIFT kódját? Ettől még a valóságban nem utalnak semmit, átutalásról webes bizonylatot nem fogadunk el, csak a már beérkezett összeget.

Ugyanezzel a netes hülyeséggel megy a hirdetésre jelentkeznek angolul és küldik előre a pénzt email igazolással, cserébe küld el a műszaki cikket a megadott címre történet is......

T mint T 2011.09.26. 19:50:14

En nem szidom a posztolot. En egyszer egy 5000-est szivtam be egy magyar csavotol, akinek mindenet elloptak es el kell ernie a mai napi utolso vonatot Koszegre vagy Sopronba, vagy mittomen hova es majd kuldi... Azota is, 8 eve kuldi... En meg azota jo sok "joembernek segitettem" :-/ felve attol, hogy megint atvernek...

velorex-vezető 2011.09.26. 19:50:59

@atpijkamo: nagyon jó márka a HITLI. Nem szabad kicsinyesnek lenni. Az az egy betű, meg, hogy a műanyag rész nem élénkpiros, hanem mályva színű, mit számít?
250 000 helyett megkapod 15 000-ért. Lehet, hogy egy hét alatt sem megy tönkre.

hpapagaj 2011.09.26. 20:00:31

Ezert be kellett regisztralnom, hogy elmondjam: egy hulye naiv vagy. Nem lehetsz sikeres ember az eletben.

efi 2011.09.26. 20:06:13

"jól beszélt norvégul vagy svédül, a munkám miatt sok skandinávval beszélek"
Szóval nem lehetett eldönteni mégse, hogy milyen nyelven karattyol?
"megadtam úgy hogy utca, házszám, irányítószám. A megkapott bizonylaton nemcsak ugyanezek az adatok voltak rajta, de az is, hogy hanyadik kerület, így magyarul!"
Az irányítószám 2. és 3. számjegye a kerület ugyanis...

A Tyne folyó déli partja 2011.09.26. 20:13:05

@szmoker (Homo Trollicus): volt osztálytársam járt íy, hogy reflexből nincset válaszolt a "ne haragudj, tudsz adni egy..."kezdetű mondatra. pedig csak zsebkendőt kértek:)

preston 2011.09.26. 20:21:15

@kekeckecc: én nemrég jártam svédben és megbüntettek mert a rentacarommal 8 méteren belül álltam (7,5 m) egy kereszteződéstől , ahol egy sétálóutca belement egy forgalom nélküli térbe, vasárnap délután kkihalt kisvárosban, ahol a sétálóutcában kávét ittam és egy embert láttam összesen - ő volt a hatóság, de kis gépével együtt turistának néztem, fogalmam sem volt, hogy tiltott dolgot tettem. ha ha tőlem egy svéd pénzt kér pesten, visszakövetelem a rentacarnal megérkező 60 euros feljelentést.

A Tyne folyó déli partja 2011.09.26. 20:23:04

@füles1098: szerintem csak bárkinél próbálkoznak. engem valaki (egy szír) arra akart rábeszélni, hogy kössek vele névházasságot, mert másképp nem tudja elhagyni az orságát.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 20:32:05

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Ha ezt itt, Magyarországon adta elő, akkor nem túl kidolgozott a sztorija.

tsm08 2011.09.26. 20:34:16

Nem a papírokon kellett volna forogni, azok csak elterelték a figyelmedet a valódi árulkodó jelekről. A második mondatnál el kellett volna küldeni őket a picsába, vagy még pofán is verni.

Az nem tűnt fel, hogy az egész Spitzbergákon kb. 2394-en laknak? Ennek ellenére ott még egyetem is van a posztoló szerint?
Meg spitzbergáki bank? Ennyire nem lehet buta valaki.

"a munkám miatt sok skandinávval beszélek" - a munkáltató helyében én gyorsan megszabadulnék a posztolótól, mert aki ekkorát hibázik a magánéletében, abban nem lehet megbízni semmilyen téren

A csalók nagyon szépen játszottak arra a teljesen alaptalan pozitív előítéletre, hogy a fehér skandinávok becsületes emberek, sose jutna eszükbe olyan mocsokság, mint egy gonosz fekete nigériainak. Az a gyanúm, hogy a posztoló egy kicsit rasszista, ezért egy szép, magas, fehér férfinek sokkal jobban megnyílt, egy afrikait meg elhajtott volna két másodperc alatt.

Szerintem az a valódi történet, hogy a srácnak ellopták a pénzét, iratait, a követségtől mindent megkapott, de még egy utolsó poént el akart sütni a primitív kelet-európaiaknak, akik ezt megérdemlik szerinte.

Az azért elég szörnyű, hogy már akkora a válság, meg a nyomor Skandináviában, hogy már nem csak nigériaiak nyomják ezt a lehúzós trükköt, ahol tényleg nem sok minden másból lehet megélni, pénzt csinálni, nagy a csóróság, de már a világ egyik leggazdagabb országának polgárai is így próbálnak meg pár euróra szert tenni.
Szervezzünk egy segélykoncertet a skandináv aranyifjak megsegítésére.
Komolyan, Norvégiában az utcaseprő többet keres egy hónap alatt, mint egy magyar orvos fél év alatt és még ők kérnek segítséget tőled?

Az is lehet, hogy egy norvég szakos magyar egyetemista szórakozott veled egy kicsit, aki idegen nyelven végig tud vinni egy ilyen átverést, az megkapja minden további vizsga nélkül a norvég szakos diplomát :)

tsm08 2011.09.26. 20:38:00

Egyáltalán miért áll szóba a posztoló idegenekkel? A szülei nem tanították meg arra, hogy ilyet nem szabad csinálni?
Ez a nagy nyitottság, meg jófejség ritkán szokott kifizetődő lenni.

Dwokfur 2011.09.26. 20:40:44

Sajnos az ilyenek miatt nem segít az emberfia már senkinek. Múltkor egy speciális gépjármű kereskedelemmel foglalkozó vállalkozó dőlt be egy nigériai scam-nek. 90 milliót(!) csaltak ki tőle a klasszikus "színes bankjegy" trükkel.
A mostani történetre azt tudom javasolni, hogy kérj SMS értesítést. OTP-nél van. Ezen kívül még sok kellemetlenségtől tud megmenteni. Megéri azt a pár forintot, pláne, ha olyan folyószámla csomagod van, amiben benne van alapból.

A Tyne folyó déli partja 2011.09.26. 20:46:25

@tsm08: @estrella negra: nem, én itt voltam Angliában, ő meg (állítólag) szíriában.
vadidegen rámírt (akkor mg új volt számomra a skype, és nem tudtam, hogy alapból a volt beállítva, hogy bárki írhat). kérdezgette, mit csinálok, mondtam, mozgássérülteket ápolok. erre ő elkedzte pedzegetni, hogy de akkor milyen emberszerető vagyok, és hogy segítsek már rajta, mert ő csak úgy tud eljönni az országából, ha hozzámegyek feleségül:)
azóta átállítottam, hogy ne írhasson bárki:) valahogy engem mindig a sykpeon találtak meg a hasonló idióták. és mind ilyen szír, arab, indiai, ilyesmik voltak.

velorex-vezető 2011.09.26. 20:46:52

@Dwokfur: mi az a színes bankjegy trükk?

Kandabula 2011.09.26. 20:47:52

Nálam mindig van egy külön tárcában Forintok, meg Eurók, meg Dollárok (svájci Frankok nincs, abban nem bízok), és aki kér, annak adok. Persze szigorúan nyugta ellenében. Aztán, ha netán nem adja vissza a pénzet, egyszerűen széttépem a nyugtát. Oszt annyi.

venszivar 2011.09.26. 20:51:06

Én 2009-ben Ausztráliában, Canberrában kértem "bárkitől, mindenkitől" 10-12 000 AUD-árt.Nem jött össze,"csak" 7500, ezért haza úsztam + gyalogoltam. A 2010-es "választást" lekéstem! Ez a SZAR LETT ""MIATTA"".........szégyenlem is, hogy haza jöttem.De már készülök egy tartós Kanadai "túrára".:))):D

velorex-vezető 2011.09.26. 20:54:23

@venszivar: Egy Richard Field nevű ember tudna ebben neked segíteni. Fordulj hozzá bizalommal. Evakuálásban nagy gyakorlata van.

füles1098 2011.09.26. 20:54:39

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Nem vagy vele egyedül, engem is megtalálnak. De már ismerem a trükköket, és elküldöm a jó anyjukba őket, utána meg letiltom.
De már kaptam jó üzleti ajánlatot, nyertem a lottón (nem lottózom) meg hasonló csemegék.
De szerintem biztos akadnak valakik akiket betudnak palizni, mert ha nem lenne sikerük, akkor leállnának vele.

Kandabula 2011.09.26. 20:57:46

@füles1098: a mobilra érkező sumák üzenetek veszélyesebbek. Pláne, ha visszahívást kérnek.

venszivar 2011.09.26. 20:58:05

@Kandabula: Shell-----Ó!ne értetlenkedj!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2011.09.26. 20:59:06

@atpijkamo: irónia :)
Amúgy nem vagyok az, de megdöbbent az emberek ilyen mérvű hülyesége.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 21:00:17

Mi a lófax köze van egy vadidegen embernek ahhoz, hogy én mivel foglalkozom???

dani27bpbp 2011.09.26. 21:00:58

Azért én javaslom, hogy a fenti történetet a képpel a posztíró küldje már el az alábbi címre: 1117 Budapest Budafoki út 60.
Bevándorlási és állampolgársági Hivatal.
Biztosan ott tudnak mit kezdeni vele. Vagy mégsem?

A Tyne folyó déli partja 2011.09.26. 21:08:24

@füles1098: ja, nálam is szépen gyűlnek a letiltott listámban:)
a másik típus 8szerintem ezek direkt európai lányokra hajtanak), akinél a következőképp zajlott a beszélgetés. (mindig)
ő ír: hello.
én visszaköszönök, mert úgyis ráérek.
kérdi, hogy vagyok szokásos udvarias marhaág. következő kérdés? van férjed vagy barátod? mondom nincs. köv. mondat (borítékoltan). Szerintem gyönyörű vagy! (borzalmas angolsággal). mután vissza szoktam nekik írni, hogy szerintem te meg ocsmány, valahogy nem szokták tovább erőltetni a társalgást:)

füles1098 2011.09.26. 21:08:45

@Kandabula: ezek nem mobilra jönnek. Skype, e-mail, rossz magyar fordítással vagy angolul.
Oh, de már kaptam e-mail-ban házassági ajánlatot is, ráadásul nőtől, vissza írtam neki, hogy változatlanul a fiúkat szeretem.
Nagy az isten állatkertje.
Törvényt viszont jobb ha betartjuk, nem adunk pénzt ismeretlennek! Ha valóban segíteni akarunk, akkor van otthon is (Magyarországon) segítségre szoruló, és elvisszük személyesen. Én már a segélyszervezeteknek sem nagyon hiszek, ott is sok a mellék út.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:10:27

@enpera: Én tuttam, de mások elhiszik.

Nem hülyeség, hanem kapzsiság. A poszt toló elfelejtte kihangsúlyozni azt a tényt, hogy 55 ezerre 70 ezret várt. Mindezt "bombabiztos" bizonylattal alátámasztva. És ugyanakkor jót is cselekedett.

- jót cselekszel
- profitálsz belőle
- kockázat nélkül

Ennek a hármasnak nagyon nehéz ellenálni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 21:12:39

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Én csak azt szeretném kérdezni, hogy a pincér neked is kiszera méra bávatag, de mindig?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:12:48

@füles1098: "segélyszervezeteknek sem nagyon hiszek"

Alapítványnak ne higgyél, nincs szabályozás.

Egyháznak add, azok nem abból élnek, és megvan hozzá a hátterük.

venszivar 2011.09.26. 21:13:07

@atpijkamo: Már akinek....!Akinek meg nem "megy", meg is érdemli!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:13:59

Különben rühellem az egyházakat, de erre jók.

Blogger Géza 2011.09.26. 21:16:28

Olaf Vejnemöjnen vagyok, a spitzbergáki egyetem rektora. Sajnos a megszorítások miatt el kell süllyesztenem az egyetemi kompot, és onnantól jegesmedve-vadászatra leszünk utálva az egyetemi menza ellátásához, hacsak nem érkezik azonnal 1900 EUR a Bank of Nyúlnál vezetett számlánkra (biztonsági okokból már csak ezt a számláját tartottuk meg a Spitzbergáki Egyetemnek, hogy a norvég kormány ne zárolhassa a számlánkat.)

Az adományozókat a Spitzbergáki Egyetem 2 órám belül díszdoktorává avatja tetszőleges tudományágban, és az átutalt összeg kétszeresét küldjük vissza a díszoklevél átvétele után.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:19:18

@Dwokfur: "Sajnos az ilyenek miatt nem segít az emberfia már senkinek."

Igen, és ez nagy baj.

Az átkosban akárhova elstoppoltam az országban fél nap alatt. Most? ...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.09.26. 21:21:21

na végigolvastam az összes kommentet lelkiismeretesen, hátha a kommentekből kiderül, ami a posztból nem: ha az apuka netközelben és utalási üzemmódban volt, akkor miért nem vette meg a fiának a kompjegyet? És melyik univerzumban van 48 órán belül a vasárnap-csütörtök időtartam?
Sajnos, nem derült ki... de a történet igen szórakoztató volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:21:54

@tsm08: "nem csak nigériaiak nyomják ezt a lehúzós trükköt"

Ismételm, ez nem a nigériai trükk. Az húzósabb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:26:30

@Réka ‎: "ha az apuka netközelben és utalási üzemmódban volt, akkor miért nem vette meg a fiának a kompjegyet?"

=>

@Punxsutawney Mormota: "Könyörgöm, ha apja internet közelében van, akkor miért nem Ő vette meg a kompjegyet?"

És még asszem voltak páran.

füles1098 2011.09.26. 21:26:56

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Igen, ezzel is találkoztam már. Ragadós Rómeók, én azzal kezdem, "mit akarsz, pénzt vagy szexet?" Aztán vagy elküldöm melegebb éghajlatra, vagy simán letiltom.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.26. 21:30:23

@atpijkamo: Az a pasi valami híres motoros volt, akiről régóta hírlett, hogy keresztülmotorozza a bolygót. Nem valami random noname alak. Legalábbis én ezzel a backuppal kaptam a sztorit.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.09.26. 21:31:31

@atpijkamo: a választ kerestem, nem a kérdés többszöri előfordulását

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:32:57

@Réka ‎: Most csiszolni akarod a kamu sztorit?

füles1098 2011.09.26. 21:36:53

@atpijkamo: Nem gondolod komolyan, hogy adok pénzt a papoknak?
Nem ismered a pécsi püspökség történetét?
De régebbről még a Kádár korszakból, a faluban a pap trabival járt, de a plébánia garázsában bizony ott volt az opel, de még a merci is. De a templom felújítására a hívőktől kunyerált pénzt.
Rengeteg mély szegénységben élő magyar kisgyerek van, aki jól tanul, de a nem megfelelő családi háttér miatt le fog maradni a társaitól idővel. Csak be kell menni az iskolába, a tanárok örömmel figyelmedbe ajánlanak egy tucatra valót. Inkább nekik segítek, könyv, játék, ruha, élelmiszer, gyümölcs, ezek mindig nagy örömet jelentenek. De sajnos keveset tudok ilyen dolgokra fordítani, pedig több kellene jóval több.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:40:04

@neccharisnyás útonálló: "Az a pasi valami híres motoros volt, akiről régóta hírlett, hogy keresztülmotorozza a bolygót."

Őrült, nem híres. Meg elég rokonszenves.

Nem a bolygót, csak ezt a pár kontinenst.

sebessegoltara.blog.hu/tags/utaz%C3%B3

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 21:42:50

@füles1098: "hogy adok pénzt a papoknak?"

Ilyet nem mondtam. Ruhát, pénzt adj a rászorulóknak. Az egyház profin szétosztja. Az alapítvány magára költi a felét.

"még a Kádár korszakból"

Igazi pap nem volt egy sem, mind besúgó volt.

venszivar 2011.09.26. 21:42:53

SENKINEK, egy fillért SE ! Főleg a 3. anyósomnak, NEM ! lóf...t a ""mama"" seherezádéjába........
Minden segélykérő v. alapítvány a saját zsebeibe tömi a pénzt. A segítségre szoruló, jó HA a 15-20%-át megkapja.....,mert azért valamit fel kell "mutatni".:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 21:45:13

@füles1098: Ezt jelezd a katolikus egyháznak, most kaptak puszira pár milliárdot tömjénzsótitól puszira.
Biztosan szíves-örömest segítenek.

füles1098 2011.09.26. 21:47:12

@atpijkamo:" Igazi pap nem volt egy sem, mind besúgó volt. "

Látod ezt nem tudom, gyerekkorom óta nem kedvelem őket, valahogy nem tudom kinőni.

füles1098 2011.09.26. 21:50:50

@estrella negra: Igen, olvastam, de az a véleményem, tudják ők is, mennyien rászorulnának a segítségre, csak xarnak rá, mint mindig is tették.

XCat 2011.09.26. 21:56:51

@füles1098: Mélyszegénységben élő kiskölykök nem tanulnak jól, ez egy hülye demagógia.
Először is ingerszegény környezetben nő fel, mert az ingerek (fejlesztőjátékok, mesék, szeretetteljes szülői foglalkozás) kurvadrágák.
Másodszor a krumplistésztától nem fog rendesen kifejlődni az agya.
Harmadszor a tanárok mindig diszkriminálják őket, vagy fel, vagy le, de általában lefelé.
Negyedszer nincs is neki nagyon nemhogy jól, de akárhogy tanulni, mert a családi környezet nem megfelelő hozzá. (Amikor éppen anyuka konykakéssel űzgéreli a családot, akkor pillanatnyilag másodlagos jelentőségűnek tűnik Balassi Bálint.)á

Tehát gyerekünk nem tanul, de elhajtják az iskolába, mert különben nuku segíly, ahol lesz ennivalója (nem, nem a menzán, de elveszi a kisebbektől), és ugyanebből az okból kifolyólag lesz zsebpénze, meg mobiltelefonja is. A jobb anyagi helyzetű gyerekeknek meg kékfoltjai és tetvei.

És lám, máris farkastörvényeken alapuló, íratlan szabályok alapján működő csatatérré változtattuk az iskolát, ahol egy normális gyereknek már nem csak az alulképzett és lelkisérült tanerők defektjeitől kell rettegni, hanem a mindennapos fizikai erőszaktól is.
Otthon meg szétszekírozzák hogy tanuljál vazze. így lesznek belőlük 15 éves korukra idegroncsok, drogosok, esetleg kis kurvák.

Gratulálunk.
Megint elkúrtátok.

venszivar 2011.09.26. 22:01:29

@CatMother: "megint elkúrtátok", miért? te nem vagy társadalmunk tagja?

XCat 2011.09.26. 22:02:04

@füles1098: A te agyrémeid miatt meg lehet hogy nem az egyházat kéne hibáztatni. Ők megteszik amit lehet.

XCat 2011.09.26. 22:03:26

@venszivar: A döntéshozó részéé nem. Bár, én meghoztam a magam döntéseit, amiket kb úgy lehetne összefoglalni, hogy le vagytok ti szarva, laposan és hígan. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 22:06:44

Egy nagy popcorn-menüt kérek.
Meg egy olyan türelemjátékot.
DEKURVAGYORSANÁM!

füles1098 2011.09.26. 22:08:01

@CatMother: Nem a cigány gyerekekről van szó és nem az alkoholista szülők gyerekeiről.
Én azokról a gyerekekről beszélek, akiket vagy csak anyuka, vagy apuka, vagy ép a nagyi nevel. És bizony még alsóban jól tanul, később már nem biztos, pont az általad említett okok miatt is.
A tanerő meg pont olyan amit az elmúlt 40-20 évben kinevelt a társadalom ( most arra gondolok, nem vették fel a gyereket orvosi vagy jogi egyetemre, hát jó lesz tanárnak, de nem nézték, alkalmas e rá ) de szerencsére mindig akad köztük lelkiismeretes, igazi tanárnak való egyed.
De még nem beszéltem a fogyatékkal élő gyerekekről, hosszú a sor hidd el, több segítségre lenne szükségük.

venszivar 2011.09.26. 22:08:02

@CatMother: figyelhetnél! éppen eszem!a piát nem is említem! Nem v. te NEGATÍV? Vagy "csak" egyszerűen genya?! Akkor sincs semmi baj! én a kisgenyaságot bevállalom!

füles1098 2011.09.26. 22:10:31

@CatMother: Köszönöm.
De engedd meg, hogy a tapasztalatom alapján, legyen már véleményem róluk.
Én egy szóval sem mondtam, hogy neked sem szabad szeretned őket, azt teszel amit akarsz, ehhez jogod van.

venszivar 2011.09.26. 22:10:43

@füles1098: te a IX.ker / 8 as körzetébe élsz ?

velorex-vezető 2011.09.26. 22:20:05

@Dwokfur: Köszi a tippet.Elfogadják vajon fehér embertől is a fekete pénzt?

XCat 2011.09.26. 22:24:15

@füles1098: Tőlem... csak írd elé, hogy "szerintem", és ne általános érvényű igazságként állítsd be.

A fogyatékos gyerekekkel meg az van, hogy lényegesen többe kerülnek a társadalomnak, és lényegesen kevesebbet hoznak vissza ebből, mint az ép társaik. Közben meg a normálisakat hagyják tönkremenni. Szép hogy felkarolják őket, de valami épeszűbb fontossági sorrenddel kellene. Mondjuk majd ha lesz miből. Addig meg várnak szépen.

@venszivar: De. Ez a védjegyem.

füles1098 2011.09.26. 22:27:50

@venszivar: Én vidéken élek, hála istennek itt még kicsit más a világ mint Budapesten.
Az összes kormányunknak köszönhetően alaposan a padlón vagyunk, de még nem halt ki teljesen az emberekből a segítő szándék.

XCat 2011.09.26. 22:29:23

@füles1098: A cirkuszolás meg nem kizárólag a cigányok sajátja. Ők talán kicsit látványosabban művelik, de ennyi. A hajad égnek állna, amilyen sztorikat tudnék mesélni magasan képzett, jólszituált, példás családok életéből. :)

A WaffenSS-ben is akadt jószándékú, talpig becsületes, pacifista ember, csak a többségre ez nem volt annyira jellemző.

Dwokfur 2011.09.26. 22:30:24

@velorex-vezető:
A BBC-s "The Real Hustle" című átverő-showban elfogadták fehér embertől is.
Most adtam egy jó tippet? ;->

füles1098 2011.09.26. 22:37:55

@CatMother:" A fogyatékos gyerekekkel meg az van, hogy lényegesen többe kerülnek a társadalomnak, és lényegesen kevesebbet hoznak vissza ebből, mint az ép társaik."

Te valóban genya vagy, de nem kicsit.

"A hajad égnek állna, amilyen sztorikat tudnék mesélni magasan képzett, jólszituált, példás családok életéből. :)"

Ki mondta neked, hogy a magasan képzettség az együtt jár az intelligenciával?

Most elmentem aludni, jó éjszakát.

XCat 2011.09.26. 22:45:35

@füles1098: Elég sokan mondták, és én is ezt tapasztalom. Még akkor is, ha tudom hogy ez azoknál akik ebből kimaradtak, nem olyan nagyon népszerű elgondolás. :)

Én realista vagyok, és tisztában vagyok az életképes társadalom működési elveivel és feltételeivel.
Ez itt nem az, és te meg a hozzád hasonlóak... hogy is mondjam, szóval megérdemlitek azt a szart, amiben nyakig vagytok. Ahhoz meg túl hülyék vagytok hogy rágyertek, mennyire magatoknak csináljátok. Viszont a struccpolitikától ez megváltozni nem fog.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:46:33

@CatMother: "A hajad égnek állna, amilyen sztorikat tudnék mesélni magasan képzett, jólszituált, példás családok életéből."

Álljon! Mondjad! Álljon! Mondjad!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:50:44

@CatMother: Név nélkül!

Csinálj egy másik nicket, amit nem ismerünk fel, modjuk mothercat, és azzal nyomasd.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 22:51:06

Nyugodtan szóljon, akit zavar, hogy bugyborogtatom a kólámat.
...úgyse érdekel.

XCat 2011.09.26. 22:53:09

@atpijkamo: A lehetőség nagyon csábító, de ki fogom hagyni.
Megfizették a maguk poklát, elég méltatlan lenne, ha odadobnám őket arra, hogy rajtuk csámcsogjon egy rakás erre hajlamos egyén. Még név nélkül is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:54:59

@estrella negra: Abbahagynád már a kólabugyborogtatást? Baromi idegesítő.

XCat 2011.09.26. 22:55:48

@atpijkamo: Na jó, majd megpróbálok olyat keresni, akit eléggé utálok ehhez. :)

_____________ 2011.09.26. 23:05:41

@_____________: Bocs, most látom hogy női hölgy vagy...
:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:11:31

@estrella negra: Szevenápot.

- Hogyan kelti fel Hófehérke a hét törpét?
- Seven up!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 23:12:22

"Nekem meg olyan papírom van, ha azt megmutatom, magát elviszik."
...illetve nem nekem, egy ismerősömnek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:13:12

@_____________: "Bocs, most látom hogy női hölgy vagy..."

Mindegy. Amekkora liberalizmus van itt manapság, akármit el tudok képzelni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 23:14:43

Amúgy norvég egyetemista az illető, csak most ellopták a hátizsákját, mikor beugrott pogácsáért a Tescoba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:16:07

@CatMother: Tapsvihat, petárdák, tüzijáték... az új avatarodnak.

XCat 2011.09.26. 23:18:09

@atpijkamo: Kösz, de cseréltem közben... túl cuki lett. Ez jobb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:19:13

Az összegömbölyödő is jó. A felemás fülü baba jobb volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:20:25

@CatMother: "túl cuki"

Cuki, cukibb, legcukibb, boááá...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 23:42:14

Nyuszika füvezik a folyóparton. Odamegy hozzá a vidra.
-Mit csinálsz, nyuszika?
-Füvezek, vidra.
-Azt, hogy kell?
-Leszívod, lenntartod, kifújod.
Vidra szív egyet, kifújja.
-Nem jó, tartsd lenn!
Megint szív egyet, kifújja.
-Tudod mit? Szívj egyet, ússz át a túlsó partra, ott fújd ki.
Úgy is lesz, vidra felbukkan a túlsó parton, kifújja, elszáll, mint állat. Ott áll a viziló.
-Mit csinálsz, vidra?
-Repülök, wazze, ússz át a túloldalra, nyuszika téged is megtanít.
Viziló átúszik, kibukkan a vízből. Mire nyuszika:
-Fújd ki, vidra, fújd már ki!

inyesmester 2011.09.27. 00:51:27

Azért a Hoffmann Rózsa tud valamit. Ha a posztoló nem tudott volna angolul, lenne 190 eurója :)

közödeszed 2011.09.27. 01:31:19

@CatMother:sajnos minden szava igaz.en anno a tanulasba menekultem a nincstelenseg elol, most meg a munkaba.
@estrella negra:
Megy a nyuszika es a medve az erdoben, a nyuszika egy tohoz ert, a medve meg egy kicsit a villanyszereleshez.

Megdobbent 2011.09.27. 04:03:09

Ezek a fura eszakiak nagy farncok :) Egy idoben komolyan meg voltam rola gyozodve, hogy az egesz eszaki ovezet alapvetoen egy virtualis, fiktiv kis kozosseg. De vazze nekem egyszer ket ilyen furanyelvu alak par eve egy szimpla BKV buszon kilopta a szatyrombol a kajakonzervemet (asszem lencsefozelek volt porkolttel). A mai napig nem hiszem el, de teny, ami teny - igy volt. Tan a sok trombitalastol nem urai mar a tetteiknek :) Jah az en ket norvegomon szigetszalag volt...

Megdobbent 2011.09.27. 04:07:00

@tsm08: lehet, hogy volt naluk cukorka?

magician 2011.09.27. 07:44:00

@CatMother: Kedves! A párom siket nő, 2 diplomával és tanít. Fogyatékos gyerekeket, akikkel igaz, hogy nehéz foglalkozni, de igyekeznek, mert a tanítónéni a példaképük. Szóval először gondolkozz és utána bölcsen maradj csöndben.

Manyecska 2011.09.27. 08:35:05

Uram mindig azt mondja ha valaki kéreget a pirosnál: ..uram nekem hét gyerekem van otthon, éééérti, hét!!!...:))..én meg süllyedek bele az ülésbe..

velorex-vezető 2011.09.27. 09:18:03

@magician: Valahol mindkettőtöknek igaza van. Viszont látni kell, hogy átesett a társadalom a ló túlsó oldalára. Milliókat költenek "akadálymentesítésre". Rámpákat építenek ki olyan helyeken is, ahol 10 évben egyszer, ha fel akar valaki menni kerekesszékkel és biztos, hogy lenne ezen alkalommal két segítőkész ember a rámpa helyett. Be kellene látni, hogy "esélyegyenlőség" NINCS. Akármilyen jól keresnek a plasztikai sebészek, a bányarémből soha nem lesz bombázó, legfeljebb geronazzo Mária a kacsacsőrű emlős.

magician 2011.09.27. 09:23:36

@velorex-vezető: Hörrr... Jó példa Máriánk... megvan a napi horror. Ami az akadálymentesítést illeti, sok helyen úgy csinálták meg, hogy az első tél fel is törte a rámpát :( Ésszerűséget meg a kormánytól nem várok már, mert se jobb, se bal oldal nem jó. Az egyik baromságokat tesz, a másik baromságokat mond.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.27. 09:38:16

@Dr Jozef Vengloš: köszi. ezer éve nem hallottam már :)

Halál Bika 2011.09.27. 09:44:49

Nincs is olyan ország hogy Norvégia, itt már elbukik a történet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 09:51:04

@velorex-vezető: Helyesen- milliárdokat költenek... Csak sajnos nem az cél, hogy segítsenek, hanem, hogy lehessen húzni egy strigulát a feladattervezetben. Mint annyi más esetben (kerékpárutak, cigánykérdés etc.).

velorex-vezető 2011.09.27. 10:14:19

@estrella negra: Persze. Országos szinten milliárdokat. Én egy-egy helyszínre fókuszáltam. És pártfüggetlenül: ez egyben néhány csókosnak nagy biznisz.

XCat 2011.09.27. 10:28:10

@magician: A párodnak mondogasd akkor a hülyeségeidet, az úgysem hallja. :)
Most tényleg arra vered magad, hogy két diplomát toltunk a segge alá? :)) Ha teljesen hülye volt, akkor is átment, elvégre ki húzna el egy nyomorékot. Felveszni meg ugyanezért felveszik.

XCat 2011.09.27. 10:30:45

@CatMother: *venni

@Megdobbent: Az éhség nagy úr.

XCat 2011.09.27. 10:33:36

@estrella negra: A kerékpárutakat a legtöbb helyen konkrétan úgy oldották meg, hogy ráfestették a járdára. A statisztikában jól mutat hogy ennyi kerékpárutat hoztunk létre, ócsó is volt, a gyalogosok meg tanuljanak meg repülni.
Én meg felváltva szidom a biciklisek meg a városvezetés kurva anyját.

velorex-vezető 2011.09.27. 10:47:14

@CatMother: Ahol elég széles a járda, nincs ezzel semmi baj. Kivéve, ha a legtöbb gyalogos olyan birka, hogy nem képes a vonalon kívül csámborogni. Sokkal nagyobb ökörség volt a közutakra rászabadítani a biciklistákat. A lámpánál beáll eléd középre, aztán vezethetsz egy bicikli tempójával és még élvezi is, pedig pár méterre ott megy a bicikliút.

XCat 2011.09.27. 10:58:58

@velorex-vezető: Ahogy elnézem, itt senkinek nem lenne semmi baja biciklisek nélkül. Lincseljük meg őket. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.27. 11:33:28

Én most figyeltem fel csak! Szerintem ez egy UFÓ volt! Nézzétek a szeme fehérét! Tök fekete! Talán a Betelgeuzere szeretne hazamenni, de hát ezt mégsem mondhatta meg a levél írójának!

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 11:39:16

@velorex-vezető: kiscsibém, ha igazán fasza nemhuszár lennél, akkor azt is tudnád dr körömlakkról, hogy Igazságosztóval, és enamellel anno szépen elfájtolgatott atémában, hogy a nemlétező fasza ki van azzal, hogy a poszttolót basztatják feszt, ha van rá ok, ha nincs.
szóval tájékozottságból egyes, maraggyá állva.
egyébként meg csak szólok, hogy én akkor szoktam a poszttolót, ha tényleg úgy gondolom, hogy egy tulok.
egyébkéntmeg hízeleg, hogy bár hónapok óta az orromat se dugtam ide, mégis így emlékeznek reám, ez a mai rohanó világban felér egy kitüntetéssel!
yeahh...

csonkolom.

a poszt nem olvasom el, mer bisztos jó szar.
;)

Vászka, +1 :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 12:16:50

Ki tud többet dr.Körömlakkról?
Művelcségi vetélkedő.

velorex-vezető 2011.09.27. 13:22:37

@Dr. Körömlakk ®:
"a poszt nem olvasom el, mer bisztos jó szar."

Valószínűleg ugyanezt tetted, amikor én voltam a posztoló, mégis reflexből lehülyéztél. Azért jutottál eszembe, mert itt is beindította néhány troll ezt a folyamatot.
Viszont még jobban emlékszem az enamel nevű psychopatára, aki a jelekből ítélve akkor valószínűleg totál be volt tépve. Azóta gondolom elhunyt túladagolásban. Béke poraira!
Elnézést, hogy a korábbi altruista megnyilvánulásaidról nem tudtam, de nem olvastam át az egész Homár archívumot, mielőtt megírtam a saját esetemet. Egyébként nem gázoltatok a lelkembe. Az eredménnyel tökéletesen elégedett voltam. A Royal Club Visegrád nevű szélhámos bandának sikerült egy kis "reklámot" csinálnom.

anarch 2011.09.27. 14:19:37

Ez valami halandzsa nyelv? Keveredik benne minden...

Facebookra szerintem megérne egy posztot a fotóval, hamar meglenne a miszter. Biztos ami biztos alapo tedd hozzá hogy ráült a szupercuki kölyökmacskádra is, vagy valami ilyesmi.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 14:52:50

@estrella negra: én!
@velorex-vezető: hát akkor ne irkálj ilyesmit, ha nem tudsz mindent. amúgy melyik volt a Te posztod? ha igazad van, és tévedtem, meakulpázok. ha nem, nem.
ja, várjá, valami szopatós beetetős termékbemutatós ebédeltetős cucc vót, mi?
hát őszinte leszek: a véleményem azóta sem változott. aki ilyenre megy, az háát... hogyismonnyam... nem akarok bántó lenni.
de!
ez nem von le semmit abból, hogy akik csinálják, azok megérdemelnek egy 25 kilós vasalt betontörmeléket az ánuszukba.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 15:21:42

@atpijkamo: Volt, csak suttyomban miséztek. A hivatalos banda viszont tényleg felesküdött a népköztársaságra.

velorex-vezető 2011.09.27. 15:22:36

homar.blog.hu/2010/11/10/felejthetetlen_udules_a_royal_club_visegrad_jovoltabol

Korábban már voltam két alkalommal is hasonló kedvezményes árú üdülésen, tehát nem igaz, hogy ab ovo ördögtől valók az ilyen megkeresések. Az egyiken még a másfél órás agytágítás is elmaradt, mert a cég képviselője egy értelmes fiatal nő volt és kb. 2 perc alatt felfogta, hogy nem vagyunk potenciális "time sharing" vásárlók, ezért békén hagyott minket. Ha Te két alkalommal kellemes éjszakát töltesz el olasz fiatalemberekkel, de harmadik olasz fickó impotens és még ellopja a fülbevalódat is, akkor Te vagy hülye?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 15:31:43

Nagyfaluban jártam,
szőke kékszemű norvégot láttam.
Mondá ő Kékfogú Harald, majd lekapva headsetjét a feliratra mutogatva magát igazolni próbálja.
Mondá, vasárnap van, bezárt a pláza.
Ha nem kap pénzt tőlem máma, nem látja többé a barátnője háza.
Ha viszont kapja ajró, mai árfolyamon törleszt nékem a bátyja.
Kérdem én, magyar vagyok, nem látja?
De, de látja.
Kilóg a valagam a gatyából, hát azt nem látja?
Majd homlokon találta öregapám desznyóganézó lapátja.

Mese VÉGE

Tanulság: SOSE bízz szőke kékszemű fickókban. Nem helyespaseek, és simlis mind.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 16:54:03

@velorex-vezető: nem vitázok nincs értelme. hogy hofisan mondjam, nem egy malomban őrlünk.
megbántani meg nem akarlak...

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 16:59:55

@estrella negra: Körömlakk egy kurva jó csaj, és vág az esze mint a beretva. Így elöljáróban :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 17:54:57

@Dr. Körömlakk ®: Meg állítólag van két gyereke. Hány éves lehet ez a csaj?

Rosszindulatú Vászka 2011.09.27. 18:09:04

@Dr. Körömlakk ®: mit akarsz tudni? Csak kérdezzél bátran!

@estrella negra: épphogy nem kriminalizálható, ha fényképezem. Teccikérteni.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.27. 18:36:28

@estrella negra: mivan, mivan?

Inkább haggyuk, most nincs kedvem verekedni. Talán majd holnap.

Kandabula 2011.09.27. 18:47:38

Haggyátok már abba! Rengeteg átvágási technika van, a lényeg, hogy ne dőljünk be. Szerintem ez a blog sikeres, mert elég sok dologgal foglalkozott. Szóval, éberség! Apropó: van egy kis butikom, ahol be lehet fizetni. Odajöttök, befizettek, le is fotózok mindenkit. Mi ebben a rossz?

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 18:58:24

Háháhá, gyerekek számában siklik a dolog, de arca van, az tutifiksz :)

venszivar 2011.09.27. 18:59:37

@Kandabula: Hali! Úgy is van! Szigorúan,nyaklevest MINDEN HŐBÖRGŐNEK!
Nekem min. kettőt,mert elmaradásba vagyok!Reklámozd! Hova menjek butiknézőbe, fotót készíttetni ? úgy is utoljára Nigériába a sitten fotóztak utoljára,de v. 5 éve.....Ausztráliából, hazafelé jövet.Nos, hova menjek?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 19:23:34

@Dr. Körömlakk ®:
Majd Vászkából kicsavarom holnap.
Addig gyúrok egy kicsit.
Azt mondtad rá, Husi?
Sz'al inkább ugorjam át?

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 19:32:15

@estrella negra: neeeeem, Vászka egy tökéletes alkatú adonisz. ez komoly.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 19:35:58

@Dr. Körömlakk ®:
Most elbizonytalanodtam. Milyen pólót gyártassak?
I szívecske Körömlakk
VAGY
I szívecske Vászka

Túlterhelitek a chipet a fejemben.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 19:38:08

@neccharisnyás útonálló: drága, a pólónak két oldala van, úgyhogy a kérdést megoldottnak tekintem :)
felhívom a figyelmed, hogy áljáv Körömlakk póló már készült, méghozzá a választások környékén :D komoly :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 19:44:57

@Dr. Körömlakk ®:
Komoly? Decukiiik! 8)
Egyébként meg franCZba! Lehet, olyat csináltatok, hogy lekicsinyíttetem a feliratokat, és akkor egymás mellé dekoltázs meg man breast tájékra szitáztatom rá. Na?

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 20:37:56

@neccharisnyás útonálló: király, fotóapparáttal örökíccsed meg és mélbe kérem :)

Kandabula 2011.09.27. 20:53:04

@venszivar: Mobil butikom van, az van ráírva, hogy "Befizetés itt!" Főként a Váci utca és a pályaudvarok felé járok. Ahol sorban áll a nép az ablakomnál, ott vagyok én. Mindenféle pénzet befogadok. A fotó csak hab a tortán.

A Tyne folyó déli partja 2011.09.27. 21:03:52

@CatMother: jelentem, itt is. kissé idegesítő, mikor gőzöm nincs arról, hogy ez most egy bicikliút, mert annyit tettek, hogy kitettek egy táblát a járdára, hogy ez a bicikliút. esetleg felfestettek rá egy biciklit. pár kilométer után se híre-se hamva, most aztán találd ki, hogy most illegálisan mész-e a járdán, vagy ez még mindig a bicikliút-e..

venszivar 2011.09.27. 21:08:01

@Kandabula: A Váci utca O.K., Vácott a Váci utca! Viszont a pályaudvarok, akkor Abádszalókon mikor leszel? Van pár milliárd milpengőm, örülnék, ha adnál érte 11 741 €-ot.
Akkor Te román-osztrák-iráni, vagy? ezek közül a labancokat rühellem.....a többieket imádom, mikor látom őket a TISZTÍTÓ TŰZÖN ! :))) :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 21:25:04

@Dr. Körömlakk ®: Akkor olyasmi lehet, mint én.:-)
A betört cserpák az macsós?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 22:03:13

Akkor jó.
Féltem, hogy kiszerecc belőle.

venszivar 2011.09.28. 02:27:48

@Kandabula: mi van ?! már nem szeretsz?!

Kandabula 2011.09.28. 11:20:15

@venszivar: A fenébe gyötörsz engem. Ki vagy?

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2011.09.28. 14:13:24

Ezek a szemet nigeriaiak... akarom mondani, norvegok!

Komolyan, le kellene mar szakadni a "nigeriai csalas" megnevezesrol.

venszivar 2011.09.28. 15:03:07

@Kandabula: A Devla rágja meg a májadat! Akkor jó vóótam, mikor elintéztem, hogy a 66 éves anyósommal hálj, mert cigó nőre volt gusztusod. Fene a román-osztrák-iráni pofádat, most meg már LETAGADSZ ?! Mi lesz a bíznííísszel ? Lössz v.jössz....?!

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.29. 07:31:36

nem olvastam végig az öccá kommentet, de a norvég követségre és a rendőrségre eljutott már az infó?

Kandabula 2011.09.29. 22:36:41

@venszivar: te egy hivatalos, netán beteges kellemetlenkedő vagy? Élvezed?

venszivar 2011.09.29. 22:58:30

@Kandabula: NYASS GEM BOY! Na csá.....
még te papoltál nekem ?! elmész, te a picsába! ROMÁN.

Balint Gyuri bacsi 2011.09.30. 00:52:45

a fenykep segitsegevel siman elkapjak.
eleg jellegzetes fekete szeme van.

Lillababy96 2011.12.04. 11:00:45

@zoli bp: Előítéleteid vannak , akkor egy nagyon negatív ember lehetsz ! Nem szabad beskatulyázni senkit . Lehet , hogy segítségre lett volna szüksége annak az embernek !Képzeld el ezt fordított esetben ! Milyen ? ;P

Stupido_Girl 2011.12.04. 16:45:04

@Kandabula: Milyen útvonalon szoktál közlekedni, és miről lehet felismerni?

emil2 2012.08.08. 10:56:19

Nagyon köszi a fényképet! Mi most szombaton (2012.08.04.) ettük meg a meséjét. A különbség annyi volt, hogy most grönlandinak adta ki magát. A rendőrségi bejelentésre készülünk.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.08.15. 15:32:09

@emil2: nagyon helyes, a csalónak is meg kell élni a hülyékből :D

Rose Kurtis Danny 2022.01.19. 21:30:14

Néhány hónappal ezelőtt kerestem online egy megbízható kriptobefektetőt, aki segítene kereskedni, és egy online brókerhez irányítottak, és nem tudtam, hogy kockára teszem a pénzem. Fiókom létrehozása után megkértek, hogy kezdjek 19 000 eurós kezdeti befizetéssel, és több hívás és e-mail után meggyőztek az utalásról.
Ezután nemzetközi átutalást végeztem az amerikai bankszámlájára. Azt mondták, hogy az átutalt pénz az én befektetési alapom, és 2 héten belül megduplázódik. 3 hét várakozás után nem tudtam kivenni a pénzem, és nem is volt nyereségem, így rájöttem, hogy átvertek. Ezért gyorsan felhívtam az ügyvédemet, aki azt mondta, hogy ha egy online bróker vagy tőzsde megcsalt, és vissza akarom kapni a pénzét, forduljak a rendfenntartó céghez, például a lallroyal.org-hoz az azonnali helyreállítás érdekében. Online felvettem a kapcsolatot a céggel, és a Lallroyal visszakapta az elveszett pénzemet a bankszámlámra.
süti beállítások módosítása