Tékozló Homár

Last minute jegyeket nem éri meg módosítani a Malévnél

2011.11.23. 14:20 | jackyll | 205 komment

Elégedetlen ügyfélnek nem tetszik, hogy a Malévnél különbözeti díjat akartak fizettetni vele, amikor módosítani akarta az egyik jegyét. Az üzletszabályzatukban (PDF) ez benne van (6.3-as pont) mondjuk előre, bármennyire hülyeségnek is tűnik.

Tisztelt Malév csoport! Reklamációval és észrevétellel szeretnék élni Önök felé. Eddig hűséges, Malév-szerető utasuk voltam, de sajnos eme árpolitika mellett, amit folytatnak ez a mai nappal megváltozott. Van egy repülőjegy foglalásom, XXXXXXX foglalási kód alatt. Ezüst kártyás törzs utas vagyok. Mai napon úgy döntöttem, hogy szeretnék repülőjegyet módosítani, mivel szerettem volna több időt otthon eltölteni. Felhívtam a Malév ügyfélszolgálatot ahol egy igazán segítőkész hölggyel beszéltem telefonon, tényleg, le a kalappal, kedves és segítőkész volt, minden lehetőséget megnéztünk, hogyan járnék a legjobban, mint kiderült sehogy, vagy csak ha nincsenek ilyen nagyravágyó igényeim hogy több időt töltsek otthon, és ne kelljen repülőjegyet módosítanom.

A módosításom így zajlott volna: Okt 27 csütörtök; CPH-BUD, visszaút pedig Nov. 6, vagy 8-a.

Eme lehetőségek közül választhattam:

1.       Ez új vásárlásnak számít okkal móddal, így ki kell fizetni a különbözeti jegyárat, (94 Euro)+50 euró a módosításért, +3ezer Ft kezelési költség... Ezzel nem élnék mert hülye nem vagyok

2.       Bónusz pontjaim felhasználásával: akkor legyen úgy hogy csütörtökre befoglalunk bónusz jegyet a reggeli járatra, és még ezen kívül kérnek 3ezer forintot a pontjaim kitoldására, további 15ezret a reptéri illeték -CPH-BUD útvonal- és további 3ezer a kezelési költség-

De ha ezt a lehetőséget választom, akkor az eredetileg megvett jegyemet át kéne raknom egy másik, távolabbi időpontba, ami talán kijön 50 euróból- és lévén hogy nem tudom mikor tudom felhasználni, most csak hobbiból elcsúsztatom márciusra, majd ha tudom mikor aktuális a felhasználás, megint módosítok, talán 50 euroért....- nade, ha sikerülne ez a bónuszjegyes varázslat, akkor még nincs jegyem a visszaútra... amit megvásárolhatok drága magyar forintban, csupán 54 ezerért...  Azért, akár hogy is nézem, ez se egy jó megoldás…

3.       Lehetőség ha inkább nem pattogok, és csak pénteken megyek haza, és majd utána a visszautamat módosítanám, mert akkor már módosításnak számít, de akkor is min. 50 euro és a különbözet. Talán ez a legbarátibb, és más lehetőség nem lévén, ezzel élek.

Nagy sajnálattal veszem észre hogy ezen opciók mind inkább kizsákmányolásra mennek rá, és nem pedig arra hogy valóban az utast segítse. Még a Lufthansa se enged meg magának ilyet, hogy a különbözetet kifizettesse, csak egy egyszeri 75 euros módosítási díjat. A Malév utóbbi fél évben használt árpolitikája siralmas, és elszomorító. Nem egy 3-5**** csillagos légitársaság, hogy ilyet megengedhessen magának. Miért van az hogy a Malév nem segít az utaztatásomban, hanem inkább hátráltat és „kirabol” és lehúz ahol még tud?? Elméletileg Önök egy szolgáltatást nyújtó cég, nem az ügyfelek vannak Önökért hanem fordítva… Elméletileg.. Gyakorlatilag mégis én érzem úgy, hogy szerencsés vagyok hogy van a Malév és utazhatok velük, mert olyan ábrándjaim vannak hogy ez a törzs utas program nekem mennyire jó és nekem tényleg érdemes a Malévval utaznom!!?!

Régen működött a Last minute repjegy vásárlás, tavaly sikerült is egyet kifognom. Most viszont… Last minute azt jelenti,  hogy egy másfél órás repülő útért 150ezer Ft-ot ki kellene fizetnem?

Erre azt a választ kaptam, hogy én ezt felejtsem el, itt csak First minute repjegy foglalás van.  Vicces…

Az éjjeli bagoly akció is vicces.. Még éjfélkor is ugyanannyiba kerül ugyanaz a repülőjegy mint délután 4 órakor.

Nem tudom, a Malévnak nem érdeke minél több ügyfelet szerezni és azokat megtartani a gépeket feltöltve reptetni? Vagy jobb ez az egyszer jól lehúzni és többet nem érdekel minket az ügyfél politika? Magamat is szidom, hogy kényelmes voltam, nem szerettem volna átszállni csak minél előbb hazajutni, ezért választottam a Malévot, holott ugyanannyi pénzért Lufthansánál is vehettem volna jegyet. Vagy bárki másnál. Sajnos nincs a Malév olyan monopol piaci helyzetben hogy mindenki őket válassza, úgy érzem ezentúl én is inkább bárki mást:Norwegian, Wizzair, Czech, Lufthansa, Swiss, akiknél úgy érzem hogy én vagyok a vevő, akiért ők vannak, és nem fordítva.

Ezen a jegyen kívül még van egy karácsonyi foglalásom, amint azt leutaztam, nem szándékozom tovább igénybe venni a Malévot. És az összes ismerősömnek, és bárkinek akinek tudom, elmondom hogy ők se válasszák a Malévot, mert szabadrablást végeznek… És az ár/minőség  olyan messze van egymáshoz mint Budapest-Los Angeles.

Igazán boldoggá tett volna a Malév, ha normális, emberi árakat kínál, és ezt az utazás módosításomat meg tudtam volna oldani 50- max. 100 Euróból, mint más légitársaságoknál.  És a bónusz program is kicsit nagy lelkűbb, több mint 20 utazás után sincs annyi pontom, hogy legalább egy oda útra szóló bónuszjegyet be tudjak váltani.

Levelemet továbbküldöm a tékozló homárnak is, hogy minél többen tudják, kivel nem érdemes utazni.

Tisztelettel egy elégedetlen ügyfél.



Egy hétre rá jött is egy válasz, melyben kimagyarázzák magukat:

Köszönjük légitársaságunkhoz címzett levelét, melyben az egyes jegyárak kalkulációjával kapcsolatos észrevételeiről tájékoztat.

Mindenekelőtt szeretnénk tájékoztatni, hogy a jegy árak kialakítása a nemzetközi légitársasági gyakorlatnak megfelelően több lényeges alapszempont megfontolásával történnek, úgy mint például  piaci stratégia, vagy egyes, már korábban meghirdetett, akciós, promóciós jegyek kínálatának figyelembe vétele.

Panaszbejelentésével kapcsolatban a következőkről szeretnénk tájékoztatni:

 A Malév Zrt. részletesen és megfelelően tájékoztatja utasait a megvásárolni szándékozott repülőjegyek tarifális feltételeiről és minden utasnak módja és lehetősége van arra, hogy ezeket a feltételeket a repülőjegy megvásárlása előtt maradéktalanul megismerje, és a számára legmegfelelőbb konstrukciójú jegyet vásárolja. Utasainknak számos jegykondíció és ahhoz tartozó árkategória között van lehetőségük választani. Az egyes kedvező díjtételű jegyek nem módosíthatóak, illetve a módosítás nagy összegű. A jegy módosításnak egyébként a helyfoglalási rendszerben költségvonzata van, mely a légitársaságot terheli, ezért a jegy módosítás lehetősége nyilvánvalóan a jegy árában is tükröződik.

Ezen túlmenően szeretnénk tájékoztatni,  hogy a nemzetközi légitársasági gyakorlatnak megfelelően a jegymódosítási díj mellett, még  a magasabb osztályba sorolásnak is külön díja van, amennyiben a megvásárolt jegyben szereplő alosztályra már nincs hely.

Éjszakai bagoly akciónkra vonatkozó bejelentésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy javasoljuk weboldalunk rendszeres látogatását, mert számos lehetőség adódik kedvező díjtételű repülőjegy vásárlására. Sajnáljuk, hogy az Ön által jelzett időpontban nem állt rendelkezésre az Ön számára elfogadható áron jegy.

Még egyszer köszönjük, hogy észrevételét megosztotta légitársaságunkkal, és lehetőséget adott magyarázatra.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 14:32:09

Köszi!

"... Wizzair, ... akiknél úgy érzem hogy én vagyok a vevő, akiért ők vannak, és nem fordítva."

Szerintem meg ez az év beszólása.

XCat 2011.11.23. 14:33:41

Elfogyott a neocitránom. :(
Ha soká nem írok, meghaltam.
Faszért nem lehet gyógyszert rendelni neten.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 14:34:51

"jegyek kínálatának figyelembe vétele."

Helyes írási szó tár kéz bevétele és munka társ ál tali el olvasás ának el rend elése kívánat os.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 14:36:32

@CatMother: Lehet.

Remélem, válaszom még életben talál.

Egyébként meg neonácinak olvastam, és nem értettem, miért hiányolod.

XCat 2011.11.23. 14:38:41

@atpijkamo: Baszdmeg. :DDDDDDDDD
Félrenyeltem a kávét a röhögéstől. :DD

XCat 2011.11.23. 14:42:05

@atpijkamo: Aha, megtaláltam.. de 1-5 munkanap alatt hozzák ki. Addig meggyógyulok, vagy meghullásodok... elmászok inkább gyóccertárba.

"Túladagolás esetén súlyos májkárosodás, fejfájás, hányás, központi idegrendszeri izgalom és mély eszméletvesztésig terjedő görcsök, szívritmuszavar, hallucináció léphet fel."

Tök jó, eddig ezt el sem olvastam...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 14:44:53

@CatMother: Ezért teszik a dobozba, mert ha elolvasnád ki se bontanád.

A neonácirán nemtom mire jó.

Napi 3x2 koldreksz, és meggyógyusz.

XCat 2011.11.23. 14:46:27

@atpijkamo: Arra régen immunis voltam, azért álltam át emerre. De már lehet hogy elmúlt.

zzozz 2011.11.23. 14:47:47

Utaskám, te vagy a hülye.
Bármelyik légitársaságnál ez van, még a Lufthansanál is. Ha egyáltalán változtathatsz, az pénzbe kerül, valamint ha nincs ugyanabban az alosztályban hely amire eredetileg foglaltál, akkor különbözetet kell fizessél. Minél zsúfoltabb az új járat, annál többet fizetsz rá. A légitársaság nem tehet arról, hogy az általad kiválasztott új dátum másnak is szimpatikus volt. Az a kérdés, hogy mennyit ér meg neked a plussz idő itthon? Annyit nem? Akkor repülj vissza.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.23. 14:49:00

"Nagy sajnálattal veszem észre hogy ezen opciók mind inkább kizsákmányolásra mennek rá,"
Miért, mit hittél? :D

Amúgy ha benne van a szabályzatban, akkor... Tudod... Vadász, te...?

A Malév válasza mondjuk bunkóó.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2011.11.23. 14:51:46

Ezüstkártyás ügyfél a Malévnál vajon sikere ember e? A posztban a válasz is megvan elrejtve a sorok között :)

Mosquito33 2011.11.23. 14:55:04

Oooh hogy az ezüst kártyás hétszentségit nekije.. :)) :D

zzozz 2011.11.23. 14:56:16

Az ezüstkártyás az nem egyfajta gorilla?

Manyecska 2011.11.23. 14:57:46

Mekk kell tanulni repülni. Ez az opció fogadjunk nem merült fel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 15:38:12

@Manyecska: Aszittem, a repülni tudás feltétel. Ejtőernyőt ugyanis nem adnak.

vernarancs 2011.11.23. 15:42:30

"Az üzletszabályzatukban (PDF) ez benne van"

Eddig olvastam. Itt csak a posztolot lehet...

hbe 2011.11.23. 15:43:47

Mondjuk a Malév is megnehezíti a saját dolgát meg az utasaiét is.
Ezer év után újra mentem velük oda-vissza Madridba, nincs is olyan sok más lehetőség egyébként. Saját hazai bázisán, a legnagyobb gépével egy légitárság miért buszoztatja meg a saját 180 utasát, oda és vissza is? Nincs elég cső, vagy mi? Láttam vagy 10 üreset. Nagy élmény hideg szélben a lépcsőn állni.
Nem mennek az órák LisztFerencen, rendszeres, hogy gate open-t ír a rendszer, közben meg 20 perccel később kezdődik a boarding.

vernarancs 2011.11.23. 15:50:55

@hbe: Ebbol egyik sem a malev hibaja.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.11.23. 15:53:24

Persze, jobb lenne, ha 50ejróból meg lehetne oldani az átfoglalást, meg ablak melletti helyed lenne, napsütést is intéznének és még le is cidáznának...

Sajnos nem, ennél lényegesen többet kell fizetni sajna majd' mindegyik társaságnál. Lehet fenyegetőzni, hogy nem leszel többé loyális vevő, meg inkább akkor fapados, s ugyan, miért is ne tehetnéd meg? Azért gondolom, ha tömeges lenne az átpártolás újragondolnák a stratégiát. Vagy állami segítséget kérnének. Vagy ezek kombinációja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.23. 15:55:09

@atpijkamo: Hát! Az utasok reptetik a hátukon a gépet!

VilMarci 2011.11.23. 15:58:59

Szerintem a legjobban úgy járt volna a posztoló, ha a visszautat bukni hagyja, és vesz egy másik BUD-CPH-BUD jegyet valami jó távoli, de megszervezhető dátummal visszafelé. Ezek után vagy budapesti indulással tervezi az utazásait, vagy egyszer felül vonatra/buszra/vízérre Koppenhágáig.

karosszékely 2011.11.23. 16:05:46

Vicces pofa. Megveszi a legolcsóbb jegyet, mindegy, hogy mikorra, mindegy, hogy milyen feltételekkel, aztán meg olcsón át akarja íratni a neki megfelelő dátumra.

Dr Gregory House 2011.11.23. 16:15:38

Újabb állami pénzt kap a Malév
A rövid távú finanszírozás biztosítására hároméves futamidejű, 4,2 milliárd forint összegű tulajdonosi hitelt kap a Malév.

zzozz 2011.11.23. 16:17:24

Logikus, hogy nem olcsó az átfoglalás. Ha az lenne, sokan csak úgy körülbelüli dátumra vennének jegyet és utána összevissza rakosgatnák.
Mellesleg pedig azért vagy ezüsthátú törzsutas, mert a Malév az egyetlen nem fapados légitársaság, akinek közvetlen járatai vannak Koppenhágába. És minden nap, nem csak kétszer egy héten, mint a Norwegiannek.
És cirkusz ide, cirkusz oda, legközeleb is Malévvel fogsz menni. Ha addig a ProletAir nem indít Koppenhágába járatot :D

joska141 2011.11.23. 16:22:16

Sajnos a posztolónak igaza van, ami a MALÉV ügyfélbarát üzletpolitikáját illeti.

Csomagajánlat volt a honlapon: Milánó 33.900 Ft-től egy éjszakás városlátogatás.

Kértem ajánlatot erre, jövő márciusra.
Mi történt:
1. Azonnal levették a honlapról a 33.900 Ft-ot. Azóta sincs ott ár.
2. Adtak ajánlatot 48.200 Ft-ra
Ha magam szervezem meg, jóval olcsóbb.

staropramen 2011.11.23. 16:23:10

Ha a posztoló sztrovacsek igazán tökös csávó lenne akkor ilyet nem írna le:

Ezen a jegyen kívül még van egy karácsonyi foglalásom, amint azt leutaztam, nem szándékozom tovább igénybe venni a Malévot."

Így csak egy műmájer a CPH-BUD járaton

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.23. 16:23:17

@joska141: 3. Lebaszták a marketingest, aki kirakta. A főnökét, aki kitalálta, nem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 16:33:21

Egyébként pedig vonattal kell menni, sokkal környezetkímélőbb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 16:39:53

Air DOS
Addig tolják a gépet, amíg az siklórepülésbe nem kezd, akkor mindenki beugrik és engedik a gépet siklani amíg az újra földet nem ér. Majd betolják, beugranak és így tovább...

Mac Airlines
Minden stewardess, kapitány, csomag- és jegykezelő ugyanúgy néz ki és ugyanazt csinálja. Minden alkalommal, amikor a részletek felől érdeklődsz finoman, de határozottan elmondják, hogy ezt nem kell tudnod, igazából nem is akarod tudni és minden csak érted fog történni anélkül, hogy ezt tudnád, ezért pofa be!

Windows Air
A terminál nagyon szép, színes, barátságos stewardess-ek, kényelmes csomag ellenőrzés és beszállás, sima felszállás. Kb. 20 perccel később a gép felrobban a levegőben bármilyen figyelmeztetés nélkül.

Windows NT Air
Éppen mint a Windows Air, csak többe kerül, nagyobb gépeket használ és a robbanás pillanatában 70 km-es körzetben az összes többi gépet magával rántja.

Ubuntu Air
Az összes többi légitársaság elégedetlen munkavállalói elhatározták, hogy saját légitársaságot állítanak fel. Önmaguk építik fel a gépeket, a jegyszámlálókat és a kifutópályát. Önmagad is letöltheted és kinyomtathatod a jegyeket.

Shinjuku 2011.11.23. 17:02:10

Szerintem a csoka nem is ezustkartyas inkabb felcedulas.

Shinjuku 2011.11.23. 17:04:02

@joska141: Pedig ez sem ordongos. Az ajanlat csak bizonyos foglalasi osztalyra vonatkozott... amint arra elfogytak a jegyek mar csak a dragabb verzio volt. Nem voltal eleg gyors. :)

Shinjuku 2011.11.23. 17:06:01

@atpijkamo: Az Ubuntu Air-hez siman hozzairnam hogy a gepbe valo beszallasnal a kezedbe nyomnak egy IKEA ulogarniturat amit szinten neked kell osszeraknod felszallas elott ha le akarsz ulni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 17:17:06

@Shinjuku: Nem.

Simán használhatod, ahogy kiveszed a dobozból. (Installálod.)

De! Van rajta a burkolat alatt hatszáz beállítócsavar, HA akarod, az utolsó szögig a képedre formálhatod.

Mondjuk nincs annyi program hozzá. Ha buborékost akarsz inni, akkor csak Bambi van, ha töményet, akkor csak barackpálinka. Viszont ingyen. Az igaz, hogy a Windows Airmél is ingyen, de csak mert loptad.

joska141 2011.11.23. 17:20:27

@Shinjuku: 1 hónapja kértem, még ki sem jött a jövő évi menetrend,
az ajánlat csak akkor tűnt el, amikor tén ylegesen kértem.

Shinjuku 2011.11.23. 17:31:15

@joska141: De azert az feltetelezheto hogy ha te lattad az ajanlatot akkor mas is latta... Mondjuk megnyitottak adott kepen 10 jegyet adott foglalasi osztalyra. Ha annyira tuti volt az ar akkor teljesen elkepzelheto hogy elfogytak mire kerted. Ahhoz nem kell menetrend hogy elore vasaroljal repjegyet, nekem jovo ev augusztusaig mar megvan majdnem az osszes-igy olcsobb a cegnek.

Shinjuku 2011.11.23. 17:35:05

@atpijkamo: :) Nekem Mac Airem van... mondjuk nem is nagyon akarom tudni hogy mitol megy a repulo, csak vigyen haza. Es ez a repulo mar jo 6 eve repul es meg mindig meglehetosen gyorsan. Legalabbis a kiszolgalasra eddig meg nem volt panaszom... Az is igaz, hogy kurva draga ra a jegy (ha nagyon almafanboy akarok lenni akkor azt is mondhatnam hogy csak elso osztalyt lehet kapni... de ha ezt mondanam akkor azonnal nekem esne nehany onjelolt repulomernok hogy ne verjem a nyalam a papirrepulommel)

hazank fia 2011.11.23. 17:39:46

A "törzs utas" az micsoda? Végtagok nélküli utas? "Törzsutas" esetleg?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 17:40:39

@Shinjuku: :)) Na ugye!

Én magam Linux buzi vagyok, az Apple szerintem messze túl van árazva, de el kell ismernem, másnak megér ennyit a divat és kényelem. Én agyfaszt kapnék a korlátozásoktól, más meg ugyanúgy bármilyen kellemetlenségtől. Különbözőek vagyunk. A gyermekem vígan használja a macairt, legalább nem nyaggat vele, hogy állítsam be. A wifi jelszót kellett csak megadnom neki.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 17:42:08

@hazank fia: Se keze, se lába, mégis énekel, ki az? - Csonka András.

Shinjuku 2011.11.23. 17:48:56

@atpijkamo: Igaz, igaz... A sogorom nagy ubuntus. szerintem is jo talalmany, ha valami jobb vason fut... De persze a jobb vas fogalma is relativ. Tavalyelott vett maganak egy faszko kis Alienware gepet es iden amikor otthon voltam latogatni a kezembe nyomta hogy meg garancialis, elegge veres a torka es csereltessek ki benne par dolgot. Kicsereltek a kepernyot, az akkut es az alaplapot (meg a toltot is).. mas baja nem volt. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 17:53:41

@Shinjuku: De ő méltósággal viseli. Ő így egész.

Shinjuku 2011.11.23. 17:55:26

@atpijkamo: Ugy is mondhatjuk hogy igy stabil.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 17:59:49

@Shinjuku: Éppen, hogy kevesebb erőforrás kell, mint a vidóznak. Gyermekem pár éve Vistát kapott a gépére. Akkor értettem meg a "fehér ember nézni homokóra" vicc lényegét. Illetve azt, hogy nem vicc. Tényleg néztük vagy öt percig, hogy semmit nem mozdul. Aztán kapott rá XP-t, azzal elvolt. Nekem még az is idegesítő, mikor megakad. Néhány éve még egy P3 HP nótbúkot nyúztam, 256M memóriával, vígan elketyegett rajta a Linux.

A hardver gondokról meg nem tehet az OS.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 18:01:01

@Shinjuku: :) Nagyon ízetlen szóviccel, igen. Én nem szeretm azt a műfajt, de magát a tehetséget elismerem.

Shinjuku 2011.11.23. 18:03:57

@atpijkamo: Na ja... a P3 HP-k meg ossze voltak rakva... :) :) :) Node azota...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 18:07:36

@Shinjuku: FS E8310 imádom. Nem mai csirke, meghótt gépem helyett kaptam. De gyorsabb. Másfélmillió képpont, mi minden ráfér!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 18:09:39

@Shinjuku: Egyépként a régi HP-nek a zsanérjai mentek szét mindig. Vettem roncsokat, abból javítgattam. Már két perc alatt szétkapom.

Shinjuku 2011.11.23. 18:19:05

(Applefanboy ON) nekem a 2001-ben vasarolt feher iBook-om meg szobadiszkent virit a lakasban. Pedig a G3 regi processzorral meg siman nyomja a videohivasokat Skype-on wifi-n keresztul. Azert az sem egyszeru... 15GB HDD :) (Applefanboy OFF)

Shinjuku 2011.11.23. 18:31:27

@Ulbert István [Typhoon]: Lehet hogy igazad van, de ez ebbol a posztbol nem derul ki. Itt olyan dolgokat kifogasol a kedves poszt tolo, amik a Malevon kivul sok masik legitarsasagnal is megtalalhatoak (pl. ha nincs ugyanazon a foglalasi osztalyon hely, akkor a datum valtoztatasanal kifizettetik vele a foglalasi osztalyok kozotti arkulonbseget, nem csak a valtoztatasi dijat.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 18:36:11

@Shinjuku: "15GB HDD"

Azmérbaj? Veszel hozzá egy külső vinyót a filmeknek.

Shinjuku 2011.11.23. 18:51:43

@atpijkamo: Az van mar... 500GB de epp tegnap telt meg :)
mostanaban mindent HD-ben toltok le :) De a HD filmeket nem nagyon tudna nyomni mar... az "uj" 6 eves MacBook-om viszont siman nyomja oket :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.11.23. 18:56:07

@Shinjuku: Nézd, nyilván minden légitársaság pénzt szeretne keresni. Ezért csinálja. Nem midegy hogyan. Én szívesen fizetek - az ésszerűség határain belül - de el is várom a szolgáltatást. Ugyanakkor, egy fapadoson is jól érzem magam. Elég sokat repülünk, és van összehasonlítási alapom. Ezek alapján ki merem jelenteni, hogy a Malév egy hulladék.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.11.23. 19:09:28

@CatMother: lehet ... csak olyan mint a gumi nélküli szex egy ismeretlen nővel. nem biztonságos ;)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.11.23. 19:11:53

@dubai_tennis: Ne is mondd:)) Ha a MA-nak vissza kell fizetni az EU döntése értelmében azt a csekély ~100Mrd-ot, na akkor ott vége. Én mondjuk szívesen látnék zászlóvivőként egy Easyjetet:))

mortalwombat 2011.11.23. 19:15:29

@Dr Gregory House: És? BKV 20mrd hitelt görget maga előtt, és rimánkodik az évi 3-4 mrd "segélyért" mert különben leállna a tömegközlekedés. Oszt, hogy néz ki? Nem is repülnek a buszok, és csak BP-n belül furikáznak.

XCat 2011.11.23. 19:26:01

@donfuligjimmy: Szeretek veszélyesen élni.:D

Figyel Castro 2011.11.23. 19:33:45

A Swiss konkrétan annyival "jobb fej", hogy egy 4 hónapos babáért a felnőtt ár felét kéri el. A MALÉV-nál csak 1700 Ft lenne, de olyan lehetetlen időpontokban repülnek Zürichbe, hogy azt nem lehet babával vállalni :(

Guy_Montag 2011.11.23. 19:36:51

@mortalwombat: érdekes, a bkv 20 mrd-ja nem érdekel senkit, de az a 90 milla hogy kibaszta a biztit. beteg nép. beteg állam.

venszivar 2011.11.23. 19:52:31

@dubai_tennis: Figyelembe "illene" venni, hogy a BKV-t naponta 1-1,5 millió ember használja........
A Malévvel, meg napi ezred része, HA ......,no meg az a 90 millió, valszeg, SOKKAL, DE SOKKAL TÖBB. :)))

Guy_Montag 2011.11.23. 20:05:34

@CatMother: gyere, sétáljunk egyet a nyolcban!

Lora80 2011.11.23. 20:08:45

Kedves Kommentelők!

Én lennék az az elégetetlen törzsutas.. És valóban van törzsutas kártyám, kár ebben kételkedni. De úgy látom, hogy a hozzászólok többsége nem igazán repült, repül, nincs ehhez kötve az élete egy bizonyos része, ha így lenne, akkor megértenék hogy miért esnek ennyire rosszul az ilyen helyzetek. Elismerem hogy benne van az üzletszabályzatban, ezt sose kérdőjeleztem meg, de szerintem meg van a jogom ahhoz hogy ne értsek egyet ezekkel, hiszen nem utasbarát politika.
És ha így álltok hozzá, akkor miért fut egyáltalán ez a blog, miért vannak mindennap sztorik, amelyek általában az elégedetlenségről szólnak? Miért nem fogadja el bárki más is hogy hát, ez van, nem kell hisztizni.... Én miért ne tehetném meg?
Tudnék még épp eleget mesélni a Malévról, hogy miket éltem meg vele két év alatt, de ez volt az ami nálam is kiverte a biztosítékot. Nem az ügyintézőt szidtam, nem vele volt bajom, hanem az üzletpolitikával. Szerintem nekem is ugyanannyi jogom van véleményt nyilvánítani 1-1 cégről mint bárki másnak, legyen az pozitív vagy negatív.
Még egy dolog.. Ha a Malév ennyire szarul áll anyagilag, nem lenne érdemesebb nekik teli járatokkal közlekedni? Egyre kevesebb az ember a gépeken, ilyen csillagászati árak mellett, nem is csodálom. Ha esetleg minden jegyet el tudnának adni, még ha csak kisebb nyereséggel is... a 10 forint is több, mint a 0. De ezt már csak ők tudják.
De változatlanul fent tartom a jogot (ahogy az összes többi posztoló) hogy fellázadjak egy-egy szabályzat ellen.

Dr Gregory House 2011.11.23. 20:12:32

@mortalwombat: Hát ez az! Feneketlen kútba öntik az adó-milliárdokat és nemhogy nem repülnek, de kényelmetlen füsthányó rozsdahalmok közlekednek a BKV-nál. Mert egyik cégnél sem a szolgáltatásra megy a pénz, hanem a haveri körnek.

Guy_Montag 2011.11.23. 20:16:54

@Lora80: bocsi, hogy beleugatok, de ha valóban jobban értenél ahhoz, hogy mit lehet megtenni a kedves utazóközönséggel, akkor valszleg a malév igazgatóságában ülnél.

válassz másik légitársaságot. ott van a swiss (nem swissair, az megszűnt), csak hogy egy példát említsek.

persze a swissnél is volt rossz tapasztalatom: a magyar utasok. iszonyat bunkó tapló népség, én meg sem szólaltam magyarul végig. csak egy példa: a jólnevelt magyar utasok tolakodtak a helyjegyes gépre. szegények megvárták, míg kiröhögöm magam, én megvártam, míg kitolakodják magukat, majd szép lassú léptekkel utolsónak érkezve elfoglaltam a helyemet.

Megdobbent 2011.11.23. 20:20:57

@Lora80: Az az oltas, amit te kaptal inkabb egy simogatasnak er fel homaros korokben, inkabb orulj neki :) A torzskartya meg hat most mit mondjak... A jogod amugy es van, mert a meg van az inkabb matematikai fogalom, a megvan meg igy egyben inkabb kifejezei, hogy a tulajdonodban all. <- Ez meg a nyelvtannaciskodas, ha meg nem volt hozza zserencsed! Jo repulest amugy, nem irigyellek, hogy haza kell jarogatnod.

Megdobbent 2011.11.23. 20:23:23

@dubai_tennis: jaja, kulfoldon nem buszkelkedunk a magyar beszeddel, jobb civilizaltnak latszani :) A legnagyobb sokk egyebkent kulfoldon par nap utan magyarokkal szembemenni az utcan, de amikor tajtparasztok, legalabb jol esik magyarul beoltani oket :>

Lora80 2011.11.23. 20:23:56

@Megdobbent: Ha gyorsan gépelek megesik hogy vétek egy-két hibát... De nem direkt ;)

venszivar 2011.11.23. 20:26:25

@Lora80: Szólj, reklamálj, ha úgy érzed, hogy jogos ! A légi társaságok, inkább nem engednek az árból, mert, akkor elindítanának, elindulhatna egy verseny, mit NEM akarnak ! Az veszélyes dolgokhoz vezethetne......Ezért tartják inkább a magas árakat, mert a "név kötelez":D.
Mint Te is említed, "10 kavics, több, mint a 0...."!Viszont az a gyengeségük jele lenne. Mesélik be nekik a "sámánok", kik az ilyen ötletekért, tanácsokért milliókat kérnek, s meg is kapják.
A polgárok a veszteséget ÖSSZEDOBJÁK. Mert ugye KELL egy nemzeti légi társaság......, ha "bele döglünk" IS !
Na meg jó pár tízezer mókus, nagyon nagy biznisze, már nagyon rég óta ! :)

Guy_Montag 2011.11.23. 20:28:53

@Megdobbent: nem csak a beszéd.

a paraszt kinézet is. szégyelltem magam.

farmergatya, farmer felső, alatta pedig lila (!!!) kötött prosztópulcsi.

akkor értettem meg, miért vagyunk parasztok a külföldiek szemében. mert parasztok is vagyunk.

Lora80 2011.11.23. 20:30:55

@dubai_tennis: Tudod te is, hogy ahhoz hogy a piramis alján levő melótól csak egy picit is feljebb kerülni pénzbe és kapcsolatokba kerülne. Nem hogy az igazgatóságban ülni. Hehe, szép álmok :-)
Még ha reptéri transzfer díjat is hozzácsapja a többi légitársaság, átszállással, akkor sem drágább már. Nekem eddig a Lufthansa a nyerő ;-), de majd kiderül. Bár úgy tűnik nem fogok a jövőben repülni se haza, se sehova.
És legalább pontokat is korrektebb módon osztogatják.

Most írjak anekdotát arról amikor délelőtt 10 helyett este 11:30kor szállt fel a Malév repülőgép, mert defektes lett az egyik kerék, a SAS-tól nem akartak új gumit venni, így be kellett várni az esti MA gépet hogy hozzon másikat? :D kaptunk 4000 Huf-nak megfelelő kajajegyet arra a cirka 13-14 órára. (megjegyzem, egy mezei hot-dog 1000 Ft...)

venszivar 2011.11.23. 20:35:34

@dubai_tennis: Miért van, ennyire elmarasztaló véleményed, az össz. magyarságról, mert utaztál 10-20 ? suttyóval ?! vagy Boing 747-es volt ?....s 150-200 suttyó.....?

Megdobbent 2011.11.23. 20:40:08

@Lora80: Latnal csak engem, amikor igazan nekilendulok :))) Neha en magam sem ertem, mi a fenet akartam :)

Guy_Montag 2011.11.23. 20:40:50

@venszivar: vagy mert itt élek 30x éve?

sétálj egyet a körúton nyitott szemmel.
vagy nézz meg egy valóságshowt :D

Megdobbent 2011.11.23. 20:43:08

@dubai_tennis: ... es nagyon-nagyon buszkek ra, obszcen ontudattal kiserve. Mondjuk nekunk az volt a legkinosabb, amikor egy kerhelyisegben egymas kozt magyarul beszeltunk, es rendkivul udvariasan megkerdezte egy helybeli angolul (nem angol nyelvteruleten voltunk), hogy ez milyen nyelv, amit beszelunk? Mert, hogy neki az a tippje, hogy valami finn lehet :) Aranyos volt, meg nem hallott rolunk ;)

sanya2011 2011.11.23. 20:48:57

Szerintem nem jogos a panasz. Felre ne ertsen senki nem akarom vedeni a legitarsasagokat, de...TE AKAROD MODOSITANI A JEGYEDET NEM A LEGITARSASAG...AZ 50 EUR A MINIMUM LEGALABB 150 LEGITARSASAGNAL..HA PEDIG INGYENESEN CSERELHETO JEGYET SZERETNEL AKKOR NE 29.900HUF-OS JEGYET VEGYEL HANEM EGY 1 EVES RUGALMAS JEGYET..A MALEV OLDALAN EZEK IS FELJONNEK A REPJEGYVASARLASKOR..TE A LEGOLCSOBB LEGKOTOTTEBB JEGYRE KLIKKELTEL..IGY JARTAL FIZESS..

sanya2011 2011.11.23. 20:51:12

@hbe: A csoves állóhelyek dragabbak, mint a kulső állóhelye...üdv..1 repteres

venszivar 2011.11.23. 20:52:19

@dubai_tennis: Budapestre gondolsz ? a "KÖRÚTON"....., számomra nagyon-nagyon ritkán kivitelezhető.
Abban az esetbe, ha megnéznék egy "olyat", kiégnének a paneljaim s a diódáim, triódáim, IC, PC, mikró áramköreim. Azért hegesztő pajzs védelme "alatt" az "eredményeket" néha meglesem.

Guy_Montag 2011.11.23. 20:54:30

@venszivar: ja hüje vagyok, nyilván agyar gárda filmeket nézel naaaaagy nosztalgiával.

venszivar 2011.11.23. 20:59:14

Decemberbe, Angliába, csak is Lufthanzával. (a reklámért az Eurót a szokásos bankszámlára....., időbe kérem utalni !) :)))

Lora80 2011.11.23. 20:59:54

@sanya2011: Jut eszembe. Sokan írták hogy ne a legolcsóbb jegyet vegyem meg... Nos, én 75 ezer erős magyar forintot fizettem a repülőjegyért. Szerintem nem a 30ezres kategória, de ki tudja... És nem ingyenesen cserélhető jegyért harcolok, hanem csak azért hogy 50, max 100 euró legyen egy átírás, és ne akarjanak különbözetet stb stb...
Egyébként alapból hülyeségnek tartom az osztályon belüli jegyek besorolását, hiszen a repülőn is van Business class és Economy class. Economyn belül mindenkinek ugyanazt szolgálják fel, az ülések se különböznek....Nincs ráírva senki jegyére hogy milyen osztályú... De tudom, ez nem csak a Malévnál van így. Ezt már általánosságban mondom. Na, de mindegy is, nem én fogom megváltani a világot. Ilyen összefogással pedig végképp nem.

venszivar 2011.11.23. 21:00:47

@dubai_tennis: "EZ", most hogy jött IDE ?!?

Guy_Montag 2011.11.23. 21:02:00

@Lora80: milyen összefogásra gondoltál?

tüntetést szeretnél, vagy egyből fejeket a porban látni?

Lora80 2011.11.23. 21:08:17

Nem, teljesen más jellegű dologra gondoltam, de nem szeretnék belemenni mert abból még nagyobb botrány lenne :D

Csak annyit hogy ezen az oldalon, és a való életben is meglátszik hogy mennyit foglalkoznak az emberek egymással, mennyire állnak ki a másikért, és mennyire fog össze egy nép ahhoz hogy bármilyen változás legyen. Én legalább kiállok a szavam mellett, és meg merek szólalni ha kell.... Nem csak otthon ülök és sírok.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.11.23. 21:10:12

@Lora80: akkor te vagy az a vásárló, aki minden teszkós vásárláskor elmondja, hogy ide többet nem jön, meg az ósanba' még zacskót is adnak, meg a kórába meg nem vernek át annyiszor?

Guy_Montag 2011.11.23. 21:13:16

@Lora80: az oldal megléte a fegyvertény, nem a kommentek, az csak szórakozás.

másrészt mifasznak variálsz a jeggyel?
ingyen is drága lenne, ugye?

de a hisztis poszt-tolót szeretjük szétszedni, ilyenkor még a vénszivarral is összefogunk, ha kell. pedig ő egy csúnya gonosz bácsi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:14:05

@dubai_tennis: "megvártam, míg kitolakodják magukat, majd szép lassú léptekkel utolsónak érkezve elfoglaltam a helyemet."

Úgy könnyű.

Valahol a hetvenes évek vége-nyolcvanas évek eleje, seremetyevó. Gyerek vár - kezében a helyjegye -, míg a tolakodó tömeg elfogy a csekinnél. Mikor odalép, közlik vele, hogy teli a gép. Egy napig gazírovannaja vadán élt, aztán már ő is tolakodott.

venszivar 2011.11.23. 21:14:36

@Lora80: Miért? MOST BOTRÁNY VAN ?!
TE beszélsz a másikra odafigyelésre, meg, hogy nem segít, meg no kommunikáció.....Írtam neked, de te...
MÁR NE ÍRJ !!! véletlen se ! "leírtad magad". :DDD
Tudom én, hogy mikor, mivel, hova ! HA VAN RÁ PÉNZEM ! Kedvem, akaratom s nem sírom el bánatom, neked már BIZTOS NEM !:):D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:16:22

@Lora80: "meg merek szólalni"

Én is.

Gyurcsánytakaroggy!

Na? Még az ávótól se félek.

Guy_Montag 2011.11.23. 21:20:34

@atpijkamo: 70es évek. valami ruszki terület. ez meg itt 2011, és svájc. nem ua. ott tényleg annyi jegyet adnak el a gépre, ahány hely van.

Lora80 2011.11.23. 21:20:48

@dubai_tennis: Ezt most benézted ;) nem járok se teszkóba, se a madaras változatába, semmilyen hiper szuper extrém külföldről jött boltba :) Inkább a sarki régebb óta meglevő boltot próbálom támogatni, és ott költöm el a pénzem. Van egy véleményem a hipermarketekről, a nem adózásukról, az embertelen munkaviszonyaikról, elvből sem teszem be a lábam egyikbe se, lassan két éve.

Miért ne variálnék, ha szeretnék (és mellesleg fontos is lett volna). De megmondtam, nem azt akarom hogy ingyenes legyen, csak emberibb. Na mindegy. Pedig úgy tűnt hogy te érted amit mondani akartam az egésszel.

sanya2011 2011.11.23. 21:20:51

@Lora80: Látom még mindig nehezen érted meg..Az ÁR osztály (nem a fizikális turista/bisznisz) különbség azért van, mert ha például én diák vagyok, veszek egy 1 éves rugalmas jegyet, amit akkora modositok amikorra akarom..Ez pl Y osztály..Te vettel egy V és egy P mixelt osztályt..Lehet hogy a V miatt neked 75 ezer lett a jegyet de a P BUD-CPH a legolcsobb..Ilynekor a jegyeladó kislánynak a legolcsobb P osztály (legkötötteb ár) szabályait kell figyelembe vennie..Ez egyebkent egy 3 hetes tanfolyam. Az a neve, hogy IATA Manual Fare and Price quotation. Ez a tanfolyam nelkul nem is lehetsz jegyeladó elméletileg..Egyébként pedig ez pontosan azért lett kitalálva, hogy égbe világba ne cserélgessék a jegyuket az utasok..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:23:06

@dubai_tennis: En ymmärrä. Perkele!

Kotimainen kurkku!

Guy_Montag 2011.11.23. 21:23:33

@Lora80: asszem te nézted be, nem hivatkoztam semmiféle teszkóra.

szempucolás!

általános javaslatom: variálj, amennyit csak lehet, mindenki utálni fog a környékeden, de nem baj, mert akkor lehet szenvedni. addig se kell mással foglalkozni. például rendesen elolvasni dolgokat.

venszivar 2011.11.23. 21:24:04

@dubai_tennis: a "bácsi", az hányadik X után játszik ? a GONOSZ, AZ TETSZIK....
Összefogunk ?!? Én,úgy 8-10 hónapja "járok" ide, de veled, még SOHA nem "találkoztam". Nem, hogy együtt ! én magányos, egy szem gyerek vagyok......
Azt meg nem szeretem, ha, mint egy horda....., BÁRKIRE RÁRONTANAK !!! Én még csúnyán se beszélek. SZOLID, ISTEN FÉLŐ VAGYOK ! sZÓVAL, HÁNY MZ/X ?

Guy_Montag 2011.11.23. 21:24:48

@atpijkamo: nyt ota vetta(umlautos) ya soula!

Lora80 2011.11.23. 21:25:30

@sanya2011: Nagyjából értem, de valahogy nem értek vele egyet. Égbe-világba nem cserélgetni senki a jegyét, nekem se ez volt a célom...
Elég régóta repülök rendszerességgel ahhoz hogy az ilyen dolgokat megtanuljam, megtanultam. Csak nem tartom fairnek.

Guy_Montag 2011.11.23. 21:27:41

@venszivar: az ötvenesek szoktak a kapuzárási pánik miatt így meghülyülni. te hozod is a klasszikus tüneteket. ha fiatalabb vagy, még szomorúbb.

azt meg , hogy hány nickem van itt, és azokból már hánnyal beszéltél, az titok :D

venszivar 2011.11.23. 21:28:07

@atpijkamo: Lépj, már ! Teérted, ma a TEK fog menni ! De lehet,hogy először a szomszédod ajtaját törik be....így addig kapsz kevés egérutat.....ott foghatsz vacsira egeret ! Hívj meg, a kenyeret én viszem....:)))

sanya2011 2011.11.23. 21:28:30

@Lora80: Ebben igazad van..De repjegy eladó vagyok és nem tudod elképzelni, hogy pl. egy Iráni diák hányszor csereli ki a jegyét..:)..Sajnos ez ilyen..ez fullra potya pénz a légitársaságnak..Kb. annyira potya, mint a túlsúly fizettetés..:(

Lora80 2011.11.23. 21:28:57

@dubai_tennis: BOCSÁNAT!!!! Az eggyel feletted írónak kellett volna visszaírnom, de már késő van, és tényleg össze-vissza olvastam.
Tényleg bocsánat, nem akartalak se letámadni, se megbántani...
Ne haragudj!

Megdobbent 2011.11.23. 21:29:34

@Lora80: Huha, ugy latom belecsoppentel az egyik alaptezisbe, miszerint ha oltanak es a poszter vagy, akkor ne vitatkozz. Na most nezd meg magad :>

@venszivar: azert neha elgurul a gyoccered, neha meg fogyaszthato is vagy. Hullamzo kedelyallapot, na istenkem :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:29:37

@venszivar:

Stirlitz lakása előtt egy fekete autó állt meg. Gestapósok szálltak ki belőle, és becsengettek.
- Kit keresnek? - kérdezi egy hang az ajtó mögül.
- Stirlitzet.
- Nem vagyok itthon.
A gestapósok durván elkáromkodták magukat, és elmentek. Immár két hete, hogy Stirlitz ily módon az orránál fogva vezette a Gestapót.

Megdobbent 2011.11.23. 21:30:51

@Lora80: Na ehhez mar elkestel, egyet tehetsz: habzo szajjal csipsz-rugsz-harapsz korbe-korbe, akkor tan visszahuzodnak (es egymasnak esnek) :)))

Lora80 2011.11.23. 21:32:26

@sanya2011: Hehe, igen, ebben igazad van, nem tudom hogy ők hányszor cserélik a jegyüket :-)
Fura hogy mindig is a légi iparban szerettem volna dolgozni, de már elment tőle a kedvem :-( :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:32:57

@Megdobbent: Nincs ezzel semmi baj. sanya2011 szépen elmagyarázza. Nem oltjuk feleslegesen. Elmondta. Megtudta. Megértette. Ennyi.

venszivar 2011.11.23. 21:33:28

@dubai_tennis: te neked, most mi a bajod ?! mitöl zakkantál meg ? Angliától, Lufthansától......, ja talán a reklámpénztől ?
- melyik hozzászólásomba vetted észre a hülyülésre, leépülésre utaló jeleket?
Újra kérdem, MI(LETT) A BAJOD ?!?

Guy_Montag 2011.11.23. 21:34:16

@atpijkamo: hát hibázik az ember néha, főleg, ha memóriából jácca a dalt :D

sanya2011 2011.11.23. 21:35:21

@Lora80: Menj fel a www.IATA.org-ra nagyon jo tanfolyamok vannak..csak baromi dragak..Hal istennek nekem a legtöbbet a légitársaság leoktatta..:)..Minden esetre meg mindig jobb a Malev, mint egy fapados..ahol a jegyedet is bukod sokszor, mert nem modosítható..Jó utat neked majd..

Megdobbent 2011.11.23. 21:36:00

@atpijkamo: Na mondjuk azt magatol is kitalalhatta volna, hogy zsir potyapenzrol van szo. Az irani vonalat nem tudtam, de ha repulnek, azert egy picit remenykednek, hogy epp az en jaratomrol csereli el valami masra :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:36:48

Bormann hajnalban dörömbölésre ébredt. Amikor ajtót nyitott, egy vattakabátba öltözött idegen férfit látott, sílécekkel a lábán, ejtőernyővel a hátán.
- AZ ELEFÁNTOK ÉSZAKRA MENNEK!!! - mondta az idegen nyomatékosan, erős orosz akcentussal.
- Az elefántok elmennek a francba! - mondta bosszúsan Bormann. - Stirlitz egy emelettel feljebb lakik!

Lora80 2011.11.23. 21:37:38

@Megdobbent: Lehet, igazad van. Jobb lett volna csöndben maradni :P

venszivar 2011.11.23. 21:37:52

@atpijkamo: KI AZ A STIRLITZ ? V. KI VÓLT ? ellenálló ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:38:58

@Megdobbent: Szerintem nem potya pénz. A túlsúly pénz sem az.

Lora80 2011.11.23. 21:39:35

@sanya2011: Köszönöm szépen! :-)

Tudom, ezért is jártam eddig Malévvel, mert tudtam hogy legalább nem bukom a teljes jegyárat :-)
Köszi mégegyszer

Guy_Montag 2011.11.23. 21:39:50

@venszivar: nyilván nem állítok fel a kedvedért kórismét. csak azt kérdezted, melyik x-re tippelek. megmondtam.

például a csapongó hangulat, meg ilyenek...

másrészt meg mi bajom lenne?

" te EGY DEGENERÁLT, HÜLYE vagy !!! " ilyenekből sokmindent le lehet szűrni. hidd el, nem mindegy, mikor és hogyan vált át írás közben az ember például nagybetűre. az sem mindegy, mekkora "sérelem" váltja ki ezt a viselkedést.

miért várod, hogy más is hülye legyen?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:40:45

@venszivar: Most komolyan kérdezed? Hány éves szivar vagy?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:42:08

hu.wikipedia.org/wiki/Stirlitz
Legendás orosz film egy berlini kémről.

"Az idő soha-soha meg nem áll..."

Megdobbent 2011.11.23. 21:42:28

@atpijkamo: :>>> Amugy olvastam a Stritz-es konyvet (marmint az igazit), nagyon durva jo a sztori is meg a hangulat is benne.

Amugy azert potyapenz az, plane, hogy rossz hangulatot szul, az utas mashoz megy, es akkor hosszu tavon a potyapenz fialata egy igazi kurvadurva recesszio. Ha ez nekik jo, az utasnak is jo.

@Lora80: Ugyan-ugyan, ha minden kotel szakad csak benyogod, hogy te WD40-et hasznalsz, es Palkovicsne laptopjarol kommentelsz, aztan rogton keblukre olelnek :)))

Guy_Montag 2011.11.23. 21:45:49

@Megdobbent: még wd40-nel sem fújta be?

kezdő.

Megdobbent 2011.11.23. 21:46:15

@Megdobbent: Szemjonov: A striltz dosszie. Felalltam, megneztem a konyvespolcon. Felette a Sakal napja, afelett meg a Tu a szenakazalban :>

Guy_Montag 2011.11.23. 21:47:37

@Megdobbent: egyikért sem adnám oda a nagy tranzisztor atlaszomat!!! :)

Megdobbent 2011.11.23. 21:48:04

@dubai_tennis: ha meg is tette, tul szemermes ahhoz, hogy ezt itt nekunk ferfiasan bevallja es buszken vallalja. De majd belejon, esetleg soha felenk se nez :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:49:24

@Megdobbent: Akkor a lényeg megvan. Gondolom a fölötte lévő polcon van a megré és poáró sorozat.

Megdobbent 2011.11.23. 21:49:25

@dubai_tennis: Ahaha, ifjukoromban toltam durvan a NYAK tervezest, rajzolast, maratast, furast, forrasztast, de egy szep napsuteses reggel ugy keltem, hogy "navazze, ehhez nem fogok erteni soha" :)

venszivar 2011.11.23. 21:49:54

@dubai_tennis: te ittál v. szívsz valamit ??? Ha csak így v. úgy, nem.
mi v. te? csipológús ? most, akkor váltsak v. ne ? aztán, mit miért, mikor ?
szóval akkor, én egy hülye vagyok, de ne mondjam, hogy te is az vagy .....?!?
Átolvastam, hogy eddig mit írtam, de még egy rossz szavam sem volt. Vagy már a jelenlétemtől is meghülyültél, de fázis eltolással.....??? Holnap megkérdezem a nevelő "tisztemet"....,hogy mi lehet a baj.

Megdobbent 2011.11.23. 21:51:28

@atpijkamo: jaja, de amugy felette Wodehouse, Cook, Follett es meg par Forsyth van. A krimik/nyomozosak meg e-bookban.

Lora80 2011.11.23. 21:53:33

@Megdobbent: Igazság szerint minden nap megnézem a homáron az új sztorikat, elolvasom őket, hátha okulok...

De a kommentekbe csak bele-bele olvasok ha van időm és kedvem. De ti már "beszélgettek" itt olyan régóta egymással, hogy ha csak bele is olvasok egybe, soha nem értem meg hogy miről van szó, mert ti már rééééééég máshol jártok, és nem is a témával kapcsolatban mennek az írogatások :D

Megdobbent 2011.11.23. 21:54:17

@venszivar: na azert lassuk be, hogy tenyleg van egy hatasod az emberekre itt :> Lattalak mar leborult szivarvegkent fustolni, szerintem mar o is, es elore felpajzsozta magat :>

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 21:56:23

@Lora80: Pedig el kell olvasni a kommentek elejét. Az eső pár tucatban benne szokott lenni a megoldás. És szánalmas, hogy milyen gyakran az derül ki, hogy a posztoló nincs teljesen tisztában a dolgok menetével. Nem baj, tanulhat mindenki belőle.

Megdobbent 2011.11.23. 21:57:12

@Lora80: Hajaj, plane vannak olyan zarvanyok itt, hogy mi is csak nezunk, hogy wattafak :) A maga modjan szorakoztato, egyebkent :)

@atpijkamo: azok nemigen, meg most konyvek sem. Hetilapokkal vagyok kurvara elmaradva, most jarok augusztusnal meg csak, szoval ez eltart meg egy darabig :)

Megdobbent 2011.11.23. 21:59:55

Jah, ha mar a magaskulturat toljuk, csak szolok, hogy ma a gugli durvan Asimov napot tart, vicces flash jatek a logo - hajnalban vegigjatszottam :)

XCat 2011.11.23. 22:02:44

@Lora80: A kommentelés arról szól, hogy beírod ami éppen érdekel, vagy eszedbe jut, és a többiek majd úgyis reagálnak rá.
A poszt csak azért van, hogy másik dátum alatt cseteljünk.
Persze cirkuszolunk ha nincs, de senkinek nem hiányzik nagyon.

Lora80 2011.11.23. 22:03:28

@atpijkamo: Az a baj hogy az első párat amit elolvasok így kezdődik:
1. Első!
2: Első
3: Nem, a fenébe.. erről is lemaradtam
4: Harmadik!

és így tovább...
De azok a témák amikre tényleg kíváncsi vagyok, pl repülés, utazások, egyebek, azoknál általában elolvasgatom :)

Guy_Montag 2011.11.23. 22:04:01

@venszivar: nem hiszem, hogy elég alaposan átolvastad.

nem mindenki szereti az N betűs szó használatát.

venszivar 2011.11.23. 22:04:03

@Megdobbent: ki, a stirliz ? v. a sakál ? netán a hiéna ? v. a róka koma ? netán a Linda ? Tán a Doszpot Péter ?......???
Te kire gondolsz, kiről beszélsz ?
NEM is dohányzom !

XCat 2011.11.23. 22:04:08

@Megdobbent: jah, én is. de Lem, nem Asimov. :P

Shinjuku 2011.11.23. 22:04:23

@dubai_tennis: Aztan szepen lassan betuszkoltad a kezipoggyaszod az elotted levo ules ala, mert a folso tarolohelyek mar jo 5 perce megteltek. :)

Lora80 2011.11.23. 22:04:32

@CatMother: Hahaha, ez aztán a magyarázat!
Köszi a felvilágosítást! :-)
:D :D

XCat 2011.11.23. 22:05:41

@dubai_tennis: Szerintem csak szórakozik. Engem is pszichopatának tart mindenki. Mondjuk rám igaz is. :D De ez egy jó dolog.

XCat 2011.11.23. 22:07:57

@Lora80: Nem teljesen hivatalos, de a gyakorlatban így működik.
:)

Megdobbent 2011.11.23. 22:08:44

@CatMother: ...es tenyleg :) Mit akarok en szegeny Asimovtol? :>>>

@venszivar: Persze, hogy dubai_tennis, a tobbiekre nehez kideriteni, hogy milyen hatassal vagy, leven, hogy fiktiv regenyhosok :) A Doszpot persze nem, o ilyen aszfaltrajzolo...

Shinjuku 2011.11.23. 22:09:40

@Lora80: Ez ezustkartyahoz 40E pont kell, ahhoz nagyjabol 30E merfoldet kell utazni. Ez egy retur Budapest-Auckland mondjuk. Van folotted meg ketto torzsutas kategoria de ha jol megnezem a OneWorld meg a legfelso kategoriaban sem ad ingyen valtoztatasi lehetoseget. Ilyet automatikusan meg a Star Alliance sem ad, hanem nehany legitarsasag partizan modon a sajat (meg magasabb szintu) torzsutasainak ajanl ilyet fel...
Ja, azt nem is mondtam, hogy a foglalasi osztalyok kozotti kulonbozetet akkor is elkerik.
Akkor lenne jogos a rinya, ha tudnal mondani egy legitarsasagot, ami nem igy csinalja. A posztban emlited a Luftwaffet, de ok is ugyanigy csinaljak... (csak legfeljebb eddig meg nem valtoztattal jegyet naluk ugy, hogy az eredeti foglalasi osztalyod ne lett volna szabad az uj jegyen.)

Guy_Montag 2011.11.23. 22:14:44

@Megdobbent: megjegyzés: doszpot pontos titulusa: "helyszínező nyomeltüntető" (fenyő gyilok: a tettes fegyverét a helyszínen kitárazta csupasz kézzel jól megfogdosva. annyi lett volna a dolga, hogy csipesszel megfogva egy nejlonba rakja. de nem, ő kitárazta csupasz kézzel. tvhíradós felvételen megtekinthető)

venszivar 2011.11.23. 22:15:19

@dubai_tennis: MIT ? azt, hogy NEM ?!?
NE mondjak neked NEMET ? Attól HÜLYÜLTÉL MEG ( MINT ÍRTAD), hogy valahol, valamikor, azt írtam neked, hogy NEM ?! Én bizony NEM emlékszem ! De ha te NEM vagy NORMÁLIS, arról én NEM tehetek. Az ellen NEM tudok tenni....Rájönni se NEM tudok, hogy hirtelen, mitől NEM maradtál nyugodt! NEM értem. NEM is filózok, mert, mint írtad, én hülye vagyok, NEM is érthetem.
Még jó, hogy te itt vagy, "Nekünk", már öt hete. NEM ér ez nekem "ennyit". A Devla velem van ! NEM pedig veled.....

Megdobbent 2011.11.23. 22:16:32

@Shinjuku: egy randa katasztrofanal pont amiatt tudott a langolo gepbol kijonni az egyik utas, mert a laba elott volt a taskaja, igy nem torte el a labat zuhanaskor az elotte levo ules also merevitoje. A torotlabbu 80% pedig elve szepen bennegett. Mostakkor?

XCat 2011.11.23. 22:18:52

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: A blog rendeltetése, hogy pénzt hozzon szilynek. Minden más kamu. Azt tökéletesen betölti. :)

Guy_Montag 2011.11.23. 22:20:19

a nyíltan vállat rasszizmusról van szó.
undorító. mint tenmagad :D

na akkor melyik N betűs szó lesz a befutó?

Shinjuku 2011.11.23. 22:20:56

@Megdobbent: En szeretek veszelyesen elni. Es inkabb kinyujtani a labamat... :)

Guy_Montag 2011.11.23. 22:21:47

@Shinjuku:
nem tuszkoltam semmit, pedig alig volt nálam egykét dolog:

dslr fényképező,
hd kamera,
mikrofon,
leptop.

a leptop kivételével ezeket használtam utazás közben . standupot rögzítettem.

Megdobbent 2011.11.23. 22:23:14

@Shinjuku: ehehe, en is, de az kurva elet, hogy az egyetlen ember, aki kikapcsolja az ovet, es leveszi a motyojat a poggyasztartobol zuhanas kozben, na az en leszek :)

Megdobbent 2011.11.23. 22:25:15

@dubai_tennis: mondjuk a hd kamera melle fenykepzot minek vinni? Egy 1080p-s foto azert mar fanyalogva elfogadhato manapsag ;)

Guy_Montag 2011.11.23. 22:28:21

@Megdobbent: nem a kényelem a szempont, hanem a minőség.
nem turiszt voltam :D

Guy_Montag 2011.11.23. 22:29:51

jobb helyeken a kamera felbontása 4k, a fotóé pedig kb 16k.

venszivar 2011.11.23. 22:33:12

@dubai_tennis: UNDORÍTÓ ? tán a neten keresztül az orrod alá fingtam ?!
NEM vettem észre. NEM is éreztem, de hogy te NEM v. 100-as, az biztos.
kiestél egy repcsiből aztán ráestél, arra a hülye fejedre, amit én itt eddig NEM mondtam, csak egyszer csak témát váltottál s nekem estél. Érthetetlen.

NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN

Rémélem ettől nem kapsz "agy" ér görcsöt! Majd kiderül.... Jókor írtam nagy betűkkel ? mert te már csak tudod !:DDD

XCat 2011.11.23. 22:33:36

@dubai_tennis: Vedd úgy, hogy megrágtam a füledet.

Guy_Montag 2011.11.23. 22:39:43

@venszivar: mostantól náci férgekkel nem tárgyalok. ignorállak.
raus.

Guy_Montag 2011.11.23. 22:49:24

@CatMother: fülrág? miért? és jó az nekem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 22:51:01

@Megdobbent: "most jarok augusztusnal"

Akkor valami nagyon lassú embernek csinálsz sajtószemlét, vagy nem értem. Kinemszarjale mi van a lapokban.

venszivar 2011.11.23. 22:52:49

@dubai_tennis: ÉN náci ? ezt mire, miből ? írtad, hogy Ne Nézzelek hülyének.
téged Nem kell ! te HÜLYE vagy. de Nem úgy "gyerekesen". te egy Nem Normális Nímand VAGY ! Még jó, hogy én nyugodt, visszafogott, türelmes vagyok.
fogalmam Nincs, hogy mitől gyagyásodtál v. hülyültél meg. te tudod ?! Nem baj, kellenek a HÜLYÉK is.........:) :D

NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 22:54:42

@Lora80: Zzozz 11. kommentnek benyögte a megoldást. És ha nem enyelgek macskaanyóval, akkor még hamarabb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.23. 22:55:51

Na csácsumicsá viszlát holnap, ezt nem hallgatom tovább.

Megdobbent 2011.11.23. 22:56:22

@atpijkamo: aktualitast nem olvasok (nyilvan, plane manapsag), de ilyen-olyan osszefoglalokat, riportokat azert csak-csak :) Es magam vagyok a lusta szemlezo, de mert par premier konyv becsuszott regebben a hetilapok karara... Nehez ugy :)

Megdobbent 2011.11.23. 22:57:59

@venszivar: "Még jó, hogy én nyugodt, visszafogott, türelmes vagyok." :)))

Nah, meg tenyleg ez a szerencse, kulonben ki tudja mi lenne itt :>

XCat 2011.11.23. 23:05:03

@dubai_tennis: Nemtudom.. kicsit cakkos lesz, meg piros.

venszivar 2011.11.23. 23:17:27

@Megdobbent: Látod. Akkor így is járhat, egy magam fajta, ha nem tudja,hogy kiben mi lakozik. ki mitől, mikor kattan be.Váratlanul, mint derült ég....megbolondúl, addig "diskurálunk", ki érti, ezt ?
Először lehülyéz, majd "nyílt rasszizmusról" beszél. IGAZ NEM NEKEM írta ! ( Nem túl sok az "N" betűs szó?)
"Undorító". Aztán, hirtelen le "Náci férgez". Ez HÜLYE ! még jó, hogy "látom,érzem", hogy ez nem nóóómális.
No kimegyek a tehenekhez, azok is bőgnek, de még Nem ilyen Hülyék, mint ez a figura. Nem is értem, hogy mitől zakkant meg ? Majd csak megnyugszik.
Remélem, Nem tesz kárt magába az a Hülye ! Nem venném a lelkére. :))):D

venszivar 2011.11.23. 23:22:37

@atpijkamo: Már hangokat hallasz ? :D Aztán meg te papolsz ! :)

M. Péter 2011.11.23. 23:44:32

@dubai_tennis: Az ulohely nem fogy el, csak a csomagtartoban a hely. Rendszerint van az utolso pillanatban lezserul erkezo utas, akinek termeszetesen eleve az engedelyezettnel nagy kezipoggyasza van, emiatt at kell szervezni a fel repulo kezipoggyaszt, utana a repulo nem tud idoben felszallni es varhat egy fel orat a kovetkezo idopontra.

Shinjuku 2011.11.24. 00:03:02

@M. Péter: Ezt mar en is megemlitettem az urnak de lezserbol leporgetett... Nem utazik eleget. De majd egyszer a hatodik lezserulesnel elo fog fordulni ez a problem es akkor tapasztalat szerint neki lesz a legnagyobb szaja amikor szol neki a sztyuvi hogy ez esetben sajnos be kell checkolni a kezipoggyaszat es majd keresse megerkezes utan a futoszalagon.

Don Quixote de la Ferko 2011.11.24. 07:46:25

Nem értem a problémád.
Mész busszal, autóval, vonattal.

Ennyire egyszerű.

Don Quixote de la Ferko 2011.11.24. 07:52:32

Nem semmi. Repülőjegyből Stirlitzre váltani.

hbe 2011.11.24. 08:28:30

@sanya2011:
Gondoltam, köszi.
Azért annyira telhetne, hogy a saját bázisán legalább a messzebbre menő 800-asokat csőre állítsa, vagy legalább nyissák ki a hátsó ajtót is.

2011.11.24. 10:45:33

@hbe: vazze mennyi bajod van.. nils holgerson bezzeg maga is tudott repülni. lehet példátvenni.

2011.11.24. 10:46:55

@venszivar: mi van szarházi előkerültél ? kiengedtek a pszichiátriáról és rögtön mész kommentelni. rehab nics ?

Manyecska 2011.11.24. 12:05:01

Jó, akkor a Malév és a BKV cseréljen helyet!!:)..rögtön megoldódna minden probléma... :))

venszivar 2011.11.24. 16:15:07

@Kulics: mi van, te nyugger barom zsaru. a ribanc anyádnak s a degenerált apádnak ugass,így te aljadék ! ki szólt hozzád te büdös gumi csizma, te paraszt, állat !
vissza hívtak ""szolgálni""?! aztán feszült vagy te barom ! remélem este meglátogatod a fél családodat az Uzsokiba......: ))) :D UNATKOZOL te fos ?:D

Guy_Montag 2011.11.24. 16:39:38

@Kulics: ne provokáld, tegnap már kidühöngte magát.

venszivar 2011.11.24. 16:54:47

@dubai_tennis: Azért AZT MEG LEHET NÉZNI,hogy ki dühöngött, ki volt esze veszett! kezdésnek, hülye, majd undorító, majd náci "lettem". Én szokás szerint konszolidáltan beszéltem vele, mert, mivel nem tudtam ki v. .....!?
Ezek a szitkok után is, mikor már észrevettem, hogy gyagyással "állok" szembe, max. lehülyéztelek.
Úgyhogy most is "látszik", hogy hazudsz, mint egy szaros, taknyos 4 általánost HA kijárt, nemnóóóómális !
tehát tegnapm,mikor dühöngtem ?! Írd ide az időpontot, te nagyon hülye.....:D

Guy_Montag 2011.11.24. 16:57:52

@venszivar: kedzem unni.

primitív tahó vagy, elég csak visszaolvasni a tegnapi napot.

übergáz. felőlem üvöltözhetsz, magadat égeted, viszont szórakoztató.

venszivar 2011.11.24. 17:20:13

@dubai_tennis: CSAK te ÜVÖLTESZ itt te HÜLYE ! :DDD most már "primitív tahó" IS.
BÁRKI is visszaolvassa, ÉN MAXIMUM lehülyéztelek ! te hülye ez akkora gáz? nem tudtam, hogy ennyire nyomott, gyagyás vagy ! te tudsz összetudsz rakni egy értelmes gondolatot ? Mert "unsz","primitív tahózól","übergáz", DE mégis "szórakoztató" ! kissé zagyvaságokat írsz, de hát egy hülyétől, több nem várható ! :))):D

venszivar 2011.11.24. 17:25:47

@dubai_tennis: MOST JUT ESZEMBE, HOGY TALÁN ETTŐL MEGNYUGSZOL ! VAGY ÚJRA MEGHÜLYÜLSZ, MERT ÍROD, HOGY GYAGYÁS HÜLYE LESZEL AZ N BETŰTŐL! NOSZA!LÁSSUK !

NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN

na most mi lesz, te hülye.... :):D felrobbansz ?!? :DDD

Guy_Montag 2011.11.24. 17:39:07

@venszivar:

:D

:D

ja. így néz ki, amikor felrobbansz.

( utolsó 2 hsz )

tényleg szórakoztató :D

nem kellett volna bezárni az opnit, de így legalább vicces.

venszivar 2011.11.24. 17:47:55

@dubai_tennis:
NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN:))) :DDD te HÜLYE !GYENGE ELMÉJŰ ! : DDD

Guy_Montag 2011.11.24. 17:49:36

@venszivar:

rettenetesen vicces, hogy magadtól így bepörögsz.

na ideírok valamit, ami idegestíthet:

bakfity.

:D

venszivar 2011.11.24. 17:57:01

@dubai_tennis: te tényleg egy idióta hülye vagy.......NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN, én pörgök be? te ma is drótszamárral mentél, abba a csudi, fantasztikus s titkos "munkahelyedre" ?!? Csak nem állatokat szállító teher g.-et trágyáztál ki, aztán onnan is elküldtek..... s ezért érsz rá 24 órába s ez miatt hülyültél meg.....! terápia:
NNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN
jobban vagy, te hülye, gyagyás, félnótás?

Csak_én 2012.01.08. 16:44:06

Megértem a problémádat! Nekem is volt már néhány hosszú levelezésem a Malév panaszirodával.
1.) 2010-ben jegyet vásároltam Genfbe az utazás előtt több hónappal. Az utazás napján meglepődve tapasztaltam, hogy nincs járat Genfbe. Telefonáltam és közölték, hogy megszüntették a járatokat (elfelejtettek e-mailt küldeni a változásról, de korrekt módon feltettek másik légitársaság gépér más időpontra, viszont a visszaút csak kerülővel lett megoldva. Természetesen a törzsutas pontokat nem akarták megadni, csak hosszas levelezés után írták jóvá.
2.)Tavaly több mint két órát vártam a csomagomra.
3.)Damaszkuszban voltam és egy nappal korábra szerettem volna átíratni a jegyet, de olyan magas összeget kértek érte, hogy nem tudtam és nem akartam kifizetni.
4.) Kirabolták és szétszaggatták az utazótáskámat, kártérítést nem kaptam.
5.) etc.
Ilyen és hasonló apró bosszúságokkal találkozom a Malévnál rendszeresen. Nem zárkózom el tőlük, de ha van más társaság akkor azokat választom. A fedélzeti ellátmánnyal egyáltalán nem vagyok megelégedve, egy kis savanyú uborkás gumi hatású kiflit szolgálnak fel rendszeresen. Magán véleményem, hogy az általam ismert légitársaságok közül a legkorrektebbek a Csehek.
süti beállítások módosítása