Tékozló Homár

Szopóroller: fizethetnek a MÁV Biztosító ügyfelei

2011.10.19. 09:55 | jackyll | 110 komment

A Legfelsőbb Bíróság is egyetértett az eddig bevett gyakorlattal, azaz hiába a kötelező biztosítás, a kárt okozó autós közvetlenül is perelhető. A MÁV Biztosító szerencsétlenül járt ügyfelei ezért aztán fizethetnek az évekkel ezelőtt történt baleseteik után.

Nincs jogi akadálya annak, hogy a károsult (vagy vagyonbiztosítója) a felelősségbiztosító mellett a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkező károkozót is perelje és őket a bíróság – mint egyetemleges kötelezetteket – egyetemlegesen marasztalja. (Az egyetemlegesség azt jelenti, hogy a károsult választhat, melyiküket perli.) Ítélete szóbeli indokolásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott: a polgári jogi kárfelelősség alapvető szabálya, hogy a kárt a károkozónak kell megtérítenie.

Olvasson tovább!

Jóváírta a T-Home az eltitkolt áremelést

2011.10.18. 16:25 | jackyll | 96 komment

Tamás ügye csodálatos módon magától megoldódott. A T-Home ügyfélszolgálata elismerte, hogy amikor telefonon megkeresték, "tévesen nem tájékoztatták" az áremelkedésről, amikor meghosszabbította hűségnyilatkozatát, ezért a különbözetet most jóváírták neki:

Pár hete írtam nektek T-home kálváriámról, na most ne csak a rosszat írjam meg megoldódott az ügy és jóváírták a különbözetet mert az ügyintéző hibázott és tévesen tájékoztatott minket :)


Eredeti levelem:
 "Az ügyben írok, mert T-home-nál vagy ennyire amatőrök vannak, vagy egyszerűen hülyének nézik az embert. kb másfél éve előfizettem T-home Sat-tv családi csomagra, a szolgáltatással meg voltam elégedve, bár az epg nagyon ritkán működött egy számlajóváírással megelégedtem. Letelt az egy év jött a telefon hogy vagy aláírok egy év hűséget és akkor változatlan áron 3600/hó kapom a szolgáltatást vagy 4500/hó de akkor nincs hűségnyilatkozat. Mivel az epg-n kívül nem volt problémám aláírtuk a hűséget, és májusban jött az első meglepetés 4500 ft-os számla. Ekkor az epg még nem működött ezért írtam hogy nem elég hogy az epg nem működik még emelt havidíjjal is számláznak!

Olvasson tovább!

Albérletes csaló Bécsben

2011.10.18. 10:31 | jackyll | 228 komment

Attila Bécsben szeretett volna gyorsan albérletet találni, ez okozta a vesztét. Bár sorra észlelte a gyanús jeleket, csak meggyőzte magát, hogy kétszer is pénzt utaljon a őszinteségét bizonygató ismeretlennek.

Ausztriában szerettünk volna albérletet. Nem olyan régen találkoztam egy sráccal, aki pont munkaügyben ment ki Bécsbe, és ő jótanácsokkal látott el, hogy mikre figyeljek az albiválasztásnál; magánhirdetésre menjünk, az jelentősen  olcsóbb, magyartól nem feltétlen éri meg odakint bérelni, mert könnyen túlfizettet stb... Böngészgettem az osztrák honlapokat, és kijelöltem pár – jó ár/érték arányú – relatív nem rom lakást. Volt egy azonban, amely kifejezetten ideális volt, sőt! Pont abban a kerületben, ami meló szempontjából a legcélszerűbb lett volna, pont egy csendesebb mellékutcában, pont olcsón. Meg is örültem, közvetítettem az infot a barátaimnak, és írtam is egy emailt a hirdetőnek, hogy „Hello, ez a lakás tényleg ennyi? Vannak más költségek is? Mikor lehetne megnézni? Mikor lett felújítva?” stb., tehát ilyen általános kérdéseket tettem fel. Másnap jött is a válasz, és azzal együtt sajnos a szarszag is.

Olvasson tovább!

Bor dupla áron a Vapianoban

2011.10.18. 09:26 | juszka | 88 komment

Nem először fordul elő a világtörténelemben, hogy egy étteremben, pizzériában véletlen elszámolásokkal próbálják lehúzni a vendéget, főleg, ha alkoholról van szó. Laura mégis döbbenten tapasztalta, hogy még kedvenc helyén is előfordulhat ilyen malőr.

Szomorúsággal tölt el, hogy a kedvenc pizza lelőhelyemen is figyelni kell mostantól, hogy mi kerül a blokkra. Szeretném megosztani a nagyérdeművel az alábbi történetet a Bécsi utcai Vapianoval kapcsolatban: Viszonylag gyakran, két-három hetente beülünk egy pizzára a fenti helyre, szeretjük. Így tettünk múlt pénteken is. A pizza mellé általában fogyasztunk egy-egy pohár bort is, azonban néhány hete elég nagy összeget, 1800 forintot kóstált egy pohár rosé bor, amin eléggé kiakadtam, de saját magamnak tudtam be a hibát, mivel nagy volt a hangzavar, valószínűleg nem hallotta a hölgy a pultban, hogy milyen bort kértem. Gondoltam nem figyeltem és beválasztottam a legdrágább rosét. Kissé szívtam a fogam, de eszembe sem jutott, hogy esetleg elütötték a blokkolásnál az árat, vagy egyéb hiba lenne, mert eddig ilyet nem tapasztaltunk sosem.

Olvasson tovább!

Bevédi magát az OTP a végtörlesztés igazolásán is

2011.10.17. 13:07 | jackyll | 201 komment

Péter is talált egy érdekes mondatot az OTP-s végtörlesztése igazolásán: "Bankunk nem felel azért az esetleges kárért, amely abból keletkezik, hogy a fentiekben közölt tartozás összege a jelen igazolás kiadását követően megváltozik."

Ma került átutalásra 180Ft-os végtörlesztés segítségével a hátralékunk. Az időtartam kb. 1,5 órát vett igénybe a papírok töltögetése, stb. miatt, illetve 2 dolog hátráltatta még:

1. csatoltam a ma kapott igazolást, ennek az utolsó mondatára hívnám fel a figyelmüket. Rákerdeztem, hogy ez mit jelent, erre a hölgy azt felelte:"...hát, ha az Alkotmánybíróság úgy dönt és visszamenőlegesen bla-bla, akkor ugye a kárt valakinek téríteni kell".

Olvasson tovább!

Milliméterre méri a kézipoggyászt a Wizzair

2011.10.17. 12:10 | jackyll | 133 komment

T Joe nem készült fel eléggé a fapados repülésre, pótdíjat fizethetett extra böröndje után. Ha lemérte volna az otthoni becsekkolásnál a kézitáskáját lézerrel, kiderült volna, hogy egy centivel magasabb a megengedettnél:

A Wizzair soha nem merül ki újításokban, ha a pénzedre van szüksége. Elfogadom, hogy vannak kikötések és az olcsóbb jegy miatt igyekszik is az emberfia betartani az előírásokat. Kinyomtatom a jegyet - rendben van. Kinyomtatom a beszállókártyát - rendben van. Mivel becsekkolok a neten, ezert megtakarítom a becsekkolási dijat, de ezzel kihagyom a milliméterre pontos csomagmérést, így nem tudom meg, hogy a kézipoggyászom bizony 1 cm-rel nagyobb :(

Olvasson tovább!

Túlszámlázza ügyfeleit az ELMŰ

2011.10.17. 11:19 | juszka | 137 komment

Úgy látszik, nem először fordul elő - legalábbis panaszos szerint -, hogy az ELMŰ előszeretettel számláz kicsivel, csupán pár tízezer forinttal többet a fogyasztóknak. Ezúttal azonban szívós és türelmes ügyfélre akadtak, aki semmiképpen nem hajlandó többet fizetni a kelleténél, kinek kálváriáját alant olvashatják:

Az alábbi levelet küldöm nektek, és küldtem az alább részletezett hivataloknak. Az átütő siker reményében és érdekében rettentő hivatali nyelven fogalmaztam. Bízom benne, hogy így átmegy a rendszeren a panasz és remélem még a gumizene szó sem akadályozza meg őket az rendesen odacsapós vizsgálatban!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása