Tékozló Homár

Bréking: mégsem bírja 27 napig a Samsung Galaxy Ace

2012.01.10. 13:20 | jackyll | 223 komment

Elek forradalmat hirdetett a technikai specifikációkban notóriusan csúsztató cégek ellen. Dehát van, amelyik tényleg addig bírja, mint ahogy írják? Készült az elmúlt években olyan okostelefon, amelyik akár egy hétig nem merül le? A helyes megfejtéseket a kommentekben várjuk!

Samsung. Pedig eleddig odáig voltam a névért. Galaxy Ace. A specifikációban 640 (!!!) óra készenléti idő van megadva. Az a mostani időszámítás szerint bizony majdnem 27 (!!!) nap. Ehhez képest ha esténként nem teszi töltőre az ember akkor cseszheti. Ráadásul ezt az 1-1.5 napot minimális használat mellett tudja. Mi lenne ha használnám is az egyébként aktív használatra tervezett OKOS, MOBIL ESZKÖZT?


A Samsung szerint a megadott adatok laboratóriumi körülmények közt érvényesek. Kérdés,hogy vajon ki az aki laboratóriumban használja a telefonját? Persze a 27 napot vásárláskor sem hittem el én sem, csak nem értem, hogy minek kell EKKORÁT hazudniuk?! A többi gyártónál visszafogottabb értékek szerepelnek. A többi specifikációban megadott érték is mind relatív ezek szerint? A legfontosabb azonban, hogy miért nem egy biztos minimumot adnak meg a készenlétre, miért egy olyan adatot, amit a bolygón csak egyetlen helyen, egy koreai laboratóriumban tud a készülék -ki tudja-esetleg folyékony nitrogénbe áztatva, alvó módban...? A legmegdöbbentőbb az, hogy teljesen természetesnek kezelik, hogy ezt úgy kell elfogadni ahogy van, tehát ők azt mondanak amit akarnak - nekem a dolgom, hogy fogadjam el. Kösz, bocs, nem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.01.10. 13:23:32

Az akku kibír 27 napot, csak nem kell beletenni a telefonba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 13:26:08

"Ráadásul ezt az 1-1.5 napot minimális használat mellett tudja"

Mi van a hirdetésben? 640 óra K É S Z E N L É T I idő.

Egyébként meg biztos nem formáztad megfeleleően az akkut.

"megadott érték is mind relatív ezek szerint?"

Pontosan. Azok az értékek csak azon feltételek mellett érvényesek.

<szakazmus off>

Egyébként jó lenne, ha meghatároznának egy "általános" használatot, és arra írhatnának a gyártók értékeket.

Ha a net állandóan be van kapcsolva, az nagyon szívja az akkut. A készenléti idő nem arra vonatkozik.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.10. 13:27:23

lehet mán a pocctolót? olvasd mán el, mit jelent az a kifejezés, hogy "készenléti idő" légyszíves.

amúgy meg vegyél magadnak napelemes telót, az mindig mén. asszem a puma csinált olyat.

Fausto(tm) 2012.01.10. 13:32:52

A wifi-t takarékosra kell beállítani (csak akkor kapcsoljon be, ha nincs rajta a billentyűzár vagy netre akar csatlakozni), a fényerő elég a minimumon, úgy is tökéletesen látható a kijelző, még erős napfényben is. Első alkalommal ki kell sütni az akkut (talán 16 óra töltéssel?).
Persze az sem egy hátrány, ha nincs minden féle szar feltelepítve, ami akkor is fut, amikor nem kéne.
Kb. ennyi, így 3-4 napot kibír normál használat mellett.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.01.10. 13:33:39

Más kulturkör, de Noé meg 900+ évig élt...

"A képen látható modell extra felszereltséget is tartalmaz, a pontos specifikációkért keresse fel márkakereskedésünket!"

Amúgy egy készenléti idő az miért releváns?

England win The Ashes! 2012.01.10. 13:36:07

Szamszungot? Maaaargit???

BlackBerry vagy HTC, ha már annyira okostelót akar a delikvens. (Almás is megfelelő, csak az értéke mellett "kissé" irreális az ára).

impetus_ 2012.01.10. 13:36:49

Samsungot nem ismerem, a Sony viszont korrektül tájékoztat. Ajánlanám a poszttoló figyelmébe:
"A készenléti idő meghatározása egy szabványként alkalmazott érték. A meghatározás célja a különböző mobiltelefonok összehasonlításának lehetősége ugyanazon körülmények között. Az olyan tényezők, mint - beleértve, de nem kizárólagosan - hálózat, beállítások, hely, mozgás, jelerősség és adatforgalom jelentősen befolyásolhatják a készenléti energiafogyasztást. Következésképpen a Készenléti idő értékek összehasonlítását különböző mobiltelefonoknál csak felügyelt, kísérleti körülmények között lehet elvégezni. A mobiltelefonok használatakor, azaz a mobiltelefon céljának megfelelő használat közben mért készenléti idő a fenti tényezők miatt az itt meghatározottnál jelentősebb rövidebb lehet."

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.10. 13:37:31

Bezzeg az én Nokiámban már két éve bírja az akku. Igaz, időnként feltöltöm.

Iblys 2012.01.10. 13:37:38

Azért nem a minimumot adják meg mert mégis mennyivel jobban hangzik az hogy 640 (HATSZÁZNEGYVEN!!!!) órát bír ki akkor ha hozzá sem érsz, mintha azt írnák rá hogy ha kicsit megbökdösöd néha 3 napig húzza. Ez ugyan olyan mint a 25 megás net; garantált sávszél 5 mega, nagyon apró betűvel leírva valahova.

Xmas 2012.01.10. 13:40:52

@atpijkamo: Már megbocsáss, de a lítium-ionos akkukat már nem kell formázni.

@Egyéb:
Másrészt minden aktív tevékenységet ki szokás kapcsolni, kizárólag a hagyományos GSM cella kapcsolat elérés, ott is a legritkább kommunikáció esetén. De persze még így se hiszem el a 27 napot.

Arra esetleg nem tér ki a doksi, hogy a készenléti idő töltőre kapcsolva értendő-e? :D Lehet, hogy 27 napot bír ki újraindítás nélkül, ha nem nyúlsz hozzá :D

Dr Gregory House 2012.01.10. 13:44:23

A 27 nap kikapcsolt állapotban, a bontatlan gyári dobozban értendő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 13:44:28

@Xmas: Már megbocsáss, de nem olvastad végig a hozzászólásomat. Fuss neki mégeccer!

st30 2012.01.10. 13:52:00

folyékony nitrogénes (hideg) környezetben köztudottan csökken egy akkumulátor élettartalma

Manci néni, a szomszéd 2012.01.10. 13:59:01

@Dr Gregory House: Megelőztél drágám, pedig én is pont erre a megoldásra jutottam :)

De most komolyan, hagy tegyek már fel nektek egy kérdést: mire jók ezek az "okostelefonok"?

Meg is válaszolom nektek: semmire az égegyadta világon. Mert mit tud? Telefonálni lehet velük? Hát nem, mert beszéd közben lefagy. Netezni lehet velük? Hát nem, mert nem fér ki semmi arra a kis kijelzőre. Játszani lehet velük? Ha szerintetek igen, akkor miért nem volt jó nektek a C64? Mert az a kategória.

De igen, egy valamire jó: pénzköltésre. Kidobtok egy valag pénzt a telefonra, még többet mobilnetre (ami szarra se jó) és egy csomót tisztítószerre, mert úgy néz ki estére a telefon, mint a 3 éves cigánygyerek egész napi játszadozás után.

magician 2012.01.10. 14:00:27

Az én BlackBerry 9300-as telefonom 168 órát bírt ki maximum úgy, hogy használom is rendesen. Net + wifi + telefonálás :) Egyszerűen imádom. A lúzer meg megveszi a samsungot. Gratula hozzá!

2012.01.10. 14:03:14

valaki magyarazza el ennek a szerencsetlennek, hogy mi az a keszenleti ido :(

@magician: jaja, valoszinuleg ennek a tenynek koszonheto, hogy a RIM eladasai a toredekukre estek vissza :DD azon tul, hogy termeszetesen hazudsz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 14:05:45

Ez miért csoda? A standard EU fogyasztási ciklusra megadott fogyasztás sem igaz az autókra...

27 napot gondolom kikapcsolva bír :D

Naív ügyfél...

nyomi 2012.01.10. 14:16:46

e71 nagyjabol egy hetig birja, ket eves aksival, ha csak mint telefon van hasznalva, ritkasan.

27 napot 6310-esem se birt, nemhogy egy okos feltegla!

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 14:17:52

Hát nemtom, sztem ezt a PosztToLó benézte. Mer én eztet leltem a neten:

Stand-by
Up to 640 h (2G) / Up to 420 h (3G)
Talk time
Up to 11 h (2G) / Up to 6 h 30 min (3G)

Ebből nekem nem az jön le, hogy 640 órát neki kibír a telcsi, arról nem beszélve, hogy ugye minden hálózati aktivitás meg okosprogram szívja a delejet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 14:18:39

Apáméknál a földszinten minden telefon lemerül órák alatt, mert abszolút nincs térerő, de több borsodi falu (Krasznokvajda, Irota, Szanticska stb.) is annak köszönheti a népszerűségét a pihenni - és nem szopni - vágyó nyaralók körében, hogy az egész faluban nincs mobil, és vezetékes is esetleg csak az önkormányzatnál, de az meg vagy heti 160 órán át zárva van.

2012.01.10. 14:19:07

Ezért posztot írni...hmmm...
Örülök, hogy csak ennyi a problémád!

magician 2012.01.10. 14:19:14

@Rick Astley: Biztos, hogy nem hazudok. Itt van a kezemben most is. 4-ik napja nyomom és még félig van az aksi.

ajh 2012.01.10. 14:23:44

/sarcasm on
Nagy nehézséget ám minden este tölteni, beleszakad az ember :) Villanyszámlát is tuti megdobja 100 Ft-tal havonta.
/sarcasm off

Az iphonet és a HTC-t ugyanúgy kell tölteni minden nap.
Folynak már kísérletek hosszan tartó aksikkal (~1-2 hétig bírja), csak nagyon melegszik és egyelőre emiatt nem alkalmazhatják még ezt a technológiát.

Zirowe 2012.01.10. 14:28:55

Még egy technoanalfabéta.

Hadd ne magyarázzam már el mit jelent a készenléti idő, mert már előttem megtették páran.

Az 1-1,5 nap pedig aktív (!) használatra vonatkozik.

Mire vetted a telefont: arra, hogy használd, vagy arra, hogy a dobozban üljön kikapcsolva?

Idióta.

magician 2012.01.10. 14:31:13

@Rick Astley: Ami a RIM eladásait illeti, nem tudok hozzászólni, mert nem foglalkozom vele. A tényeken mit sem változtat. Ma reggel a metrón pl 8 db-ot számoltam össze, ebből leszűröm, hogy a RIM-nek nem mehet olyan rosszul. 3-ik éve BB-t használok és soha nem csalódtam benne. Családtagok is áttértek BB-re és azóta nincs is gond a kapcsolattartással. Szóval saját adatokra és tényekre hivatkozva: nálam BB rulez.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 14:31:30

Nekem van egy Sokol rádióm amit konnektorrúl üzemelek, azt bezzeg sosenem kell tölteni, csak a hírek egyre rosszabbak benne. Meg is írom a Homárnak.

É2I 2012.01.10. 14:32:49

@magician: Akkor az egy selejtes példány, sürgősen vidd szervizbe. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 14:34:55

@Rosszindulatú Vászka: Egyébként a szokol rádió két laposelemről megy, ami hozzá van gumizva a hátáthoz.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 14:35:46

@atpijkamo: hát ja, nem röhögni ezen héla!

Mer régen volt a termelési verseny, meg a sok-sok sikeres hadgyakorlat, meg a baráti mindenfélék.

Mosmeg???
Ismétlem, mosmeg???

Naugye!

Bár van fejlődés, mer az utóbbi hónapokba, mintha a Zországházba mindne rendbe lenne, mer onnan nincsen rossz hír, csak a bulvárosak.

É2I 2012.01.10. 14:36:37

@Rosszindulatú Vászka: Akkor azt rosszul csinálod Vászka. Hát nem tudtad hogy azt két lapos elemrűl szokták? Alaposan rágumizva a hátára befőttes gumival.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 14:36:56

@atpijkamo: annak, aki nem jár a kínai piacra adapterér. Meg régen volt a lengyelpiacrúl is, de az tönkrement elromolott. Mint a varsói szerződés.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 14:38:12

@É2I: mikor a falbúl csak úgy jön magűtúl a cociális delej, nem képzeled, hogy fogok venni laposelemt, mikor az derága és nem is vannak a rendes mexokott márkák?

É2I 2012.01.10. 14:38:21

@atpijkamo: Hát amíg gumiztam, nem megelőztél? :D

É2I 2012.01.10. 14:40:46

@Rosszindulatú Vászka: Ja hogy segílyes vagy? Há nem mondtad. Köszönöm ezúton is hogy fizethetem az adómból és csak jelezni szeretném az ehetit már elutaltam.

brand_boy 2012.01.10. 14:43:44

@magician: A prediktív szövegbevitelt feltalálták. Amikor meglátok egy qwerty-s billentyű mobilt mindig arra gondolok: "Né' már, egy szakóca".

lordjim 2012.01.10. 14:50:31

Nekem 41 napig ment,jég alatt.Miről beszélünk?

epeficam 2012.01.10. 14:52:26

Mondta valaki, hogy EGY aksival bírja 27 napig?

fuligdzsin 2012.01.10. 14:52:46

ahogy nézem,ebből nem jön ki jól a Samsung

Szarazkoro 2012.01.10. 14:53:46

Figyejje'ma' te! Ha' mikor elt okostelo 1-2 napnal tobbet 1 feltoltessel he? Nekem is ez van (galaxy ace) oszt birja akar 3 napig is! sikeres-e vagyok? Oszt arra meg figyejje' ho az appok ne fussanak feleslegesen he! Amugy Galaxi Nexus a nyero, nekem meg az Iphone imadatomat (tudom nem lehetek sikeres)is meggyogyitotta.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 14:56:14

@brand_boy: "prediktív szövegbevitelt"

De én nem pont azt akarom írni, amit a telefon javasol. Sokkal lassabb, mint a qwerty.

magician 2012.01.10. 14:58:42

@brand_boy: a prediktívet eleve kikapcsoltam mert egy rakat fos. Azt írja a teló, amit én akarok! Ezt a szöveget 15mp alatt írtam be.

magician 2012.01.10. 15:00:25

@É2I: Ami jól működik, rontsuk el, mi?! Jó magyar szokás :) Elárulom a titkot: nagyobb teljesítményű akksi a vateráról :)

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 15:02:48

@É2I: azokat a jó kis gumiakt, amiket még a Póstás Gézátúl kaptam, azokat beépítettem az örökmozgóba, ami aszélerőművet is hajcsa. Namostmár érted?

És csak fizessél rendesen, nekünk etnikumoknak ez jár.

Amúgy meg a cociális áram az nem segéjes te kis rasszista, hanem az úgy van, hogy cocializáltaqm a hálóbúl, merhogy a multinak úgyis annyi van, annyit észre senem vesz. Hameg jönnek a leolvasók, akkor lekötöm a kábelet. Köll a sok áram, mer meg köll hajtni az elektromágneset, ami a gázórát optimalizájja. Namég a vízre kéne valami okosság, bár abbúl sokat nem használok, mer nem iszom, mer nem szeressük, feredni meg a qrvák szoktak, meg aki nem bírja a saját szagát.

lordjim 2012.01.10. 15:05:19

@Rick Astley: Ja,hazudik a piszok mintha könyvből olvasná,meg ojan teló nincs is.

magician 2012.01.10. 15:12:35

@lordjim: :)))) ez lol, behalok rajtatok. Máris jobb a napom :) Köszönöm :)

samcro 2012.01.10. 15:13:47

Namost magyarázza el már valaki, hogy mi az a készenléti idő. Ugyan le lett írva, de akkor sem értem :)

Szerintem az, amikor be van kapcsolva telefon, hiszen akkor van készenlétben, és várja a hívásokat. Ha ki van kapcsolva, az nem készenlét, mert amikor a kikapcsolásra megyek, akkor sem azt írja ki, hogy készenlétbe/stand by-ba egy, hanem azt, h ki bizosan ki akarja kapcsolni a készüléket?

Ha viszont a kikapcsolt állapot a stand by/készenlét, akkor nagyon kevés, hogy csak 640 óráig bírja.

De amúgy meg ki a f@szt érdekel, hogy kikapcsolt állapotban meddig bírja?

Kifordított kacagány 2012.01.10. 15:18:51

@ajh: aham, még szerencse, hogy csak ennyi baja van. nem elég, hogy annyi kraft van benne, hogy hetekig bírná, még arra is fussa, hogy nagyon melegedjen. te meg elhiszed. már évtizedek óta hülyítik a népet a tuti akkuk eljövetelével, aztán még mindig ilyen szarokat használunk. öröm az ürömben, hogy addig is amíg várakozunk az akkumessiásra legalább jó sokat költhetünk a hulladékokra.

@magician: igen, igazad van. magyarország az a tipikusan reprezentatív piac

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.10. 15:26:47

@samcro: A készenléti időt úgy mérik, hogy kikapcsolnak a telefonon mindent, aminek lenne értelme. Amikor már se net, se wifi, de kékfog, se semmi nincs benne, akkor egy tökéletesre formázott, de zsír új akksival letszeik egy adótorony tövébe 25 fokos, szél és napsütés nélküli időjárásban, és mérnek. Olyan, mint amikor a tök üres autóba beültetnek egy negyven kilós zsokét, és azt mondják neki, hogy ötödikben hetvennel menjen tök egyenes úton, de ha lámpát, vagy rádiót mer kapcsolni, akkor agyonlövik, majd az eredményt beírják fogyasztási adatnak a katalógusba.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 15:33:21

A wiki ezt monnya a stand-by üzemmódrúl:

Standby may refer to:

Standby (air travel), a list in which passengers may request to be placed on to request an earlier or more convenient flight.
Standby (theater), an actor or performer who will appear in a particular role if the regular performer is not present
Sleep mode (in electronics), also known as standby-mode - a mode in which electronic appliances are turned off but under power and ready to activate on command
Standby power energy consumed by an electronic device while it is turned off
Standby, (or ACPI S3) an ACPI mode of a computer
Standby, the term NASA uses in air-to-ground radio communications for expressing "please wait"

magician 2012.01.10. 15:35:24

@Kifordított kacagány: Amyg van pénz sörre reprezentatív is marad :)

magician 2012.01.10. 15:38:01

Most dugom töltőre a BB-t, mert már narancssárga az indikátor. Szóval most 4,5 nap használattal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.10. 15:40:59

Az én telefonom időtlen időkig bírja
kikapcsolt állapotban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 15:44:45

@magician: Na de az csak úgy, hogy időfluxusba kerültél.

magician 2012.01.10. 14:19:14 "4-ik napja nyomom és még félig van az aksi."

magician 2012.01.10. 15:38:01 "Most dugom töltőre a BB-t, mert már narancssárga az indikátor. Szóval most 4,5 nap használattal."

Ha nálad 79 perc fél nap, akkor 5 nap, az az 6,6 óra alatt lemerül.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.01.10. 15:53:25

@Manci néni, a szomszéd:

Értem. Erre az okos analógiára kidobom az XBox-omat is, mert játszani azzal is lehet, ahogy annak idején a C64-gyel (hozzáteszem: imádtam).

Kidobom a mobilomat is, mert hát okostelefon, és megtudtam, hogy semmire sem jó: a jelek szerint hiába telefonálok vele, mert megmondtad: nem lehet. Van pl. egy CamScanner alkalmazás rajta, ami a jelek szerint semmire sem jó, még arra sem, amire rengeteget használom: scannelek vele iratokat. Erre sem jó. Világos. És végülis amikor hazafelé zötyögök a villamoson, arra sem jó, hogy éppen kedvenc zenéimet hallgassam rajta.

A plazmaTV-t is kivágom a fenébe, és megnézem, megvanvan-e a pincében megboldogult nagymamám fekete-fehér Nárcisz TV-je, mert végülis azon is lehetett adást nézni.

Persze, a magadfajta szerint ne legyen semmilyen fejlődés, semmi se változzon, járjunk kétütemű Trabival; sőt, a BKV is jó álapotban van úgy, ahogy van (ékes példája annak, hogy mi van, ha nincs fejlődés, vagy csak nagyon gyér).

De persze munkahelyed az legyen, ugye? Sipákolni azt tudsz, hogy mondjuk kevés embernek adatik meg a munka luxusa. De ne legyen fejlődés...

magician 2012.01.10. 15:56:37

@atpijkamo: Látom nem érted, 4 napja töltöttem utoljára. Jelenleg már pár órája használom a netet és közben telefonálok is. Tehát a 4,5 nap helytálló. Szerintem. De javíts ki, ha tévednék.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.10. 16:03:56

folyékony nitrogénbe áztatva,"

Poszttolónak semmi köze a fizikai tudományokhoz ugye?
Az akksi lehűtve sokkal kevesebb teljesitményt ad le

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.10. 16:05:21

@Sün‼:
Te se vagy fizikus ugye
Kérdezzd csak meg a nyúltol, az tuggya a helyes választ

É2I 2012.01.10. 16:09:25

@Darren79: A Trabit nem báncsuk, leghálásabb ótóm volt. Nem világított rajta a sok visszajelző, hogy az ember fia szarvizbe vigye csak azért mert kigyulladt rajta, hogy most a renccer úgy ítélte meg nem a megfelelő a benzin a belibe. Oszt fizessen egy hibatörlést kétezeöccázér.

Amúgy az iróniát felismeri jó emberi szokás :D

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.01.10. 16:15:21

@É2I:

Hogy jön az ide, hogy bántjuk-e a Trabit, vagy sem? Szeretjük/nem-szeretjük, nem a mai kor vívmánya; büdös, nem megy, nem biztonságos etc. A c64-et is imádhatom, nem a 16 szín és a 10 MHz a nyerő ma már.

Az illető viszont szerintem nem iróniából írta, amit.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 16:16:25

@É2I: a Trabi egy jó kis csataló volt, de mostanság autónak nevezni nagy eufémizmus. Monnyuk az tény, hogy kevés mai járgány tuggya azt, hogy már 50-60 km/h körül is tartós halálfélelemmel vegyes ebességérzést nyújcson.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 16:19:26

@magician: :)) Csak utána számoltam. Nem bántásképpen.

É2I 2012.01.10. 16:26:52

@Darren79: Erre: "...semmi se változzon, járjunk kétütemű Trabival..."
Hogy büdös? Sokkal jobban folytogatott mindig is a diesel, de ez gondolom személyi orr kérdése.

@Rosszindulatú Vászka: Nos ha karban volt tartva, nem volt halálfélelmed, ill. nekem nem. (Mondjuk a gumikat le kellett a hurka diagonálról cserélni.) És 110-120-t ment a jószág, sok akkori úton lévő cucilista sem tudott többet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 16:27:55

@brand_boy: Haggyá má' azzal a szarral!
Az én szókincsemet soha nem akarja ismerni. A prediktív szövegbevitel ugyanazoknak való, akiknek az intelligens mosópor. Ugyanarra. Pótszernek.

Manci néni, a szomszéd 2012.01.10. 16:28:03

@Darren79: Drágám, csak arra akartam kilyukadni, ha már "okostelefont" vesz az ember, akkor ne sírjon utána itt nekem, hogy ilyen szar meg olyan szar.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 16:30:30

@É2I: Lámpánál, gyorsulásban meg esetleg a Dácia volt versenyképes vele, 60-ig...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 16:32:17

@Manci néni, a szomszéd: Protézisnek kellett, ne gúnyolódj. Tudod:
tézis- antitézis - szintézis - protézis, valamint ortodox- paradox- metaxa...

É2I 2012.01.10. 16:35:54

@Darren79: Pedig már pont szerettem volna kérni, hogy hol és mikor dobod ki, oda álltam volna elkapónak :D

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.01.10. 16:45:54

@É2I:

Meg is értem, meg is értem. :-)

Én is próbáltam így szerezni, de aztán kénytelen voltam pénzért venni. :-)))

2012.01.10. 16:46:12

készenléti idő mit jelent... ez volt már ?

Kifordított kacagány 2012.01.10. 16:49:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mer a faszé nem lettél te is egységsugarú júzer akinek a gondolatát is ki lehet találni.

magician 2012.01.10. 16:55:42

@atpijkamo: Majd küldök egy számológépet :) Nincs harag:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 16:55:44

@Darren79: Azért ésszel kéne fejlődni.

Én is vettem okostelót, mert húszezerért utánamdobták. (Azóta is bánom, mert tizennégyért vettem nagyképernyőset használtan.) De százezer forintokat kidobni az ablakon okostelóért butaság.

A plazmatévét meg lehet venni, ha kell a vizuális élmlény, de a jóbarátokközt 120 centin nézve is fos.

Megveszem a milliós használtautót a régi trabant helyett, mert abba már belefér a család, de nyolcmilliós hobbiterepjárót városi utcákra venni húszliteres fogyasztással ökörség. Pláne tízéves hitelre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 16:58:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azt akarja mondani, hogy túlképzett vagy a prediktív szövegbevitelhez. Ha lobotómiát végeztetnél magadon, jobban illenél az egyenkészülékhez.

Kifordított kacagány 2012.01.10. 17:01:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: dehogy, a micsodának a kicsodáját

@atpijkamo: bezony, ennyit igazán mindenki megtehet a fejlődésért

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.01.10. 17:01:49

@atpijkamo:

Samsung SGS-em van, és imádom, nem bántam meg. Rengeteg jobbnál jobb program fut rajta, amelyek engem érdekelnek, és mellesleg telefonálok a készüléken. Az elsődleges funkciója nem a telefonálás. Egyáltalán nem gondolom, hogy számomra ez pénzkidobás lett volna. Akinek kell/igénye, vegyen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 17:11:12

@atpijkamo: És akkor nem kellene külön válogatnom színcsoport (fehér, fekete + sötétszürke + sötétkék, világoskék + szürke + fekete-fehér csíkos/mintás, drapp + világosbarna + világoszöld, sötétzöld + sötétbarna, piros + lila + sárga) és összetevő-csoportonként (pamut + len + hőtűrő műszál, akril + polár + egyéb műszál, selyem + gyapjú + kasmír + angóra) a mosnivalót sem, hanem mindent bebaszhatnék együtt a mosógépbe 40°C-ra? Lehet, hogy megérné!
Megérné?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 17:14:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "bebaszhatnék együtt a mosógépbe 40°C-ra"

Én ezt csinálom. Froclizol?

A piros-fehér csíkos pólót hova teszed?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 17:29:12

@Kifordított kacagány: :))

Nemtom mennyiért újította. De ha ez büszkélkedés, akkor sokér. Viszont ha panaszkodás, akkor meg sokér.

elwood 2012.01.10. 17:42:49

az akkut első használat előtt ki kell sütni,

én napraforgóolajban csináltam, de utána nem működött

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 17:50:29

Monnyuk a Trabi fétisetek nem osztom.

Az tény, hogy Nagybátyámék nyaralás alatt (baráti tengerpart) motort cseréltek, hogy otthagyták, majd hátizsákba vitték vissza a csere motrot. Azér ez fles.

Az is tény, hogy úgy 40-ig a gyorsulása is kiváló, lehet vele sokféle mai verdát alázni.

Az is tény, hogy nem csúnya, sőt szép.

Én akkor is egy 2000-es Zsiguli kupéra vágyok. Vagy VFTS-re.

Lúzerek!

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: és akkor mindegyik ruhád mindegyikhez menni fog :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 17:55:14

@Rosszindulatú Vászka: Nem fétis. Elvisz A-ból B-be, és kész. Mondjuk vicces volt a Tarbit vezetni. De nem vágyom rá. Lehet, hogy az a baj velem, hogy semmilyen autóra nem vágyom. Örülök, ha nem nekem kell vezetnem.

Azért a központi zár, meg az automata váltó az nagyon kényelmes, ha van a kocsiban. Az ABS is megmentett már pár helyzetet.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 17:58:37

@atpijkamo: monnyuk a Trabiba a váltó az tök patent.

Ótomata váltó buzis, meg télen hártányos is csúszkás úton, igaz, legalább a kuplungot nem égeted. ABS télleg nem hüjeség, bár engemet tükörjégen már tréfált meg, lehet, hogy nem az ő hibája.

Van itt a faluba egy arcnak egy Trabi pikáppja, eccer régen még posztoltam is magamhoz, az télleg mókás járgány. De Pesten kiszabottul nem mernék azzal közlekedni. Gyáva vagyok.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 17:59:43

@elwood: mer igénytelen vagyol Mostmá mindenhez eksztra szűz olivaolaj köll. Mink a traktorba is azt tölcsük.

eznemfoglaltnick 2012.01.10. 18:08:34

Erre a postra még van aki beírja, hogy hogy kéne használni, formázni az akkut? Ettől most 27 napig készen leszek, az a készenléti idő
:D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.01.10. 18:09:33

a posztólót lehet e már?

először akartam írni egy jó posztoló ekézőset, aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges. Az ilyen 1bites júzerbe kár az elektronért.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.01.10. 18:15:27

@Rosszindulatú Vászka: buzis az '"%%%!/%!%/&>äđ@][|-ja !!!
értedb+?!
csak azé' fogom feltanálni a zidőgépet, hogy visszamennyek, és agyonverjem azt a marhát, aki feltanálta a qplungot.
Nyomjál le pesten ~200KM -t napközben (1 nap alatt), majd rájössz mi a buzis ...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 18:19:33

@Rosszindulatú Vászka: "Ótomata váltó buzis"

Aki monygya.

"meg télen hártányos is csúszkás úton"

Nem jáccik. Asszem az EPS vagy miaszar jáccik csúszós úton. Azt kell kikapcsolni, ha végtatni akarok fölfelé a havas emelkedőn. Ha be van kapcsolva, akkor csak óvatosan megy a kocsi. Na, az buzis.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 18:20:38

@estrella negra: ami még éizgalmas lehet, az a 2000-es négykerekes rendőrzsiga. Sztem.

@donfuligjimmy: namost az ótómata váltó egyetlen előnye, hogy sztilettóba is lehet vezetni a kocsit. Se bőgetni üveghangig, senem driftelni a panelbe. Szal buzi vagy. Evvan.

Amúgy egy ismerősöm úgy törte össze az ótómatás kölcsönautót, hogy megszokásból kétlábbal pedálozott. Kicsit kiröhögtük.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 18:21:48

@estrella negra: "kicombosocc"

A bal térdem megy tönkre.

AmyS 2012.01.10. 18:22:13

@akiazsiráfotszereti: samsung earth vagy mi... kis kék izé, napelemes. eccer láttam olyant. de nem az aldiban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 18:22:26

A tecskós dísztárcsa műanyag bilinccsel fixálva- na, az buzis.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 18:23:15

Arról nem beszélve, hogy pont a városi araszoláskor eléggé zsenánt, mikor lapos úton világít a pofámba a sok ótómatás féklámpája. Antiszoc dolog. Mint a barkács kszenon.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 18:24:09

@Rosszindulatú Vászka: Vagy a Wágner Zsiga.
Ez mond még valakinek valamit?

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 18:24:40

@estrella negra: alváz kékled? Rencámtábla ezüstkerettel ledezés?

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 18:26:33

@estrella negra: Wágner Zsiga, Angéla előző férje, Ferkó apja

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 18:27:02

@atpijkamo: Akkor kuplungolj jobb lábbal.
Mindig ez a nyavajgás.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.01.10. 18:28:33

@estrella negra: oszt' jól segberúglak :P
@Rosszindulatú Vászka: megérdemli a hüje buzija. Aki nem tud vezetni ne másszon fára. Szerintem meg csak azért beszélsz ennyi marhaságot, mert
a., nem dolgoztál pesten futárként (nem, nem pizzafutár, az lófasz, nem futár)
b., nem vezettél eleget ótómataváltós hajtányt (vagy amit vezettél szar vó't)
c., eccerüen csak buzivagy, és irígykecc azokra, akiknek fussa ilyen luxuscuccal felszerelt szekérre :P

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 18:29:27

@Rosszindulatú Vászka: Szerinted ezt száz emberből hány tudja?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 18:31:32

@Rosszindulatú Vászka: Ja, ja az álkróm díszlécezés odabasz tényleg.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 18:34:32

@donfuligjimmy: nem voltam még futár Pesten, ellembe buzi vagyok.

@estrella negra: én se tuttam, kigúgliztam. Pedig sráckoromba a Nagypapinál sokat hallgattuk. Monnyuk a Szíriusz Kapitány akkor is jobban lekötött így az éteren keresztül.

manes 2012.01.10. 18:35:03

@Rosszindulatú Vászka: Trabanton cseréltem már ut mellett féltengelyt (kétszer is),otthon a kertben kasztnit stb, ..Horgászcucc meg jól belefért a csomagtartójába...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.01.10. 18:37:00

@Rosszindulatú Vászka: van a váltón N és P állás. Legalábbis a zenyémben volt. Múkodott is. Ennek fényében kikérem magamnak a beszólást. A zén féklámpám biztos nem égette ki a retinád.
A barkácsxenon tényleg antiszoc dolog. Be is szerelném a gyökér ágya fölé, hogy a pofájába világítson egész éjjel.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 18:39:02

Felskiccelem az űberautót:
-piros ezres szutyuki stift
-cápauszony antenna (króm)
-hátsó oldalablakra (extrém esetben hátsó szélvédőre is) felcuppantot mesefigurás/reklámlogós árnyékoló
-dús krómlécezés
-dísztárcsa/műa. bilincs
-krómozott kipufogóvég
-trikóhuzat
-xenonhatású izzók made in china

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 18:49:16

@donfuligjimmy: bezzeg meg Dzsémsz Bond sohasenem fékez. Ki is kötik a forgatásokon az autóit.

@estrella negra: háccsó szárny, retró plüss dobókocka tükördísz, bólogató kutya, vicces matrica a csomagtérajtón (Opel logót pisiló Kázmér, vagy ijesmi), műfa váltógomb.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.01.10. 18:54:22

@Rosszindulatú Vászka: tükördísz ... ugyanmá'
ruszki ká'rcórás tükör, az a májer :P

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 19:04:52

@estrella negra: kimaradt a dzsemtartó polc hátulról!! Anélkül nem ótó a zuzuki :-)

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:05:05

@donfuligjimmy: meg műszelfalra ragasztandó hőmérő+kvarcora kommbó, meg jegyzetfüzet és toll a szélvédőre.

A dobokockát télleg haggyuk, az inkább ojan tekszis, ellembe a lézerdetektoros használt CD-hez ravakodok!

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:06:37

@glóriásgörkorisangyal: már amellikbe van kalaptartó. Mer az külön fizetős eksztra volt az új Swiftbe, még a régibe, asszem 30,000 HUF, ha jól emléxek.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 19:08:10

@Rosszindulatú Vászka: most látom, hogy te már lelőtted a poénomat. Am a hátsó szárnyat hívják kissé rosszindulatúan dzsemtartó polcnak :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:08:47

@Rosszindulatú Vászka: '16v', 'turbo', 'sex cylinder' feliratok, rendszámtábla utánzatok tréfás felirattal (ugyanez kamionosoknál becenévvel, valamint zászlóerdő).

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:10:55

@glóriásgörkorisangyal: mosmá értelek. Sőtmitőbb, neevzzők inkább diffúzornak, mint a Porschébe :)

@estrella negra: nemjó. Inkább ojan öntudatos, minthogy "te az Isten háta mögött vagy" meghogy "dúdájj és lövök" meghogy "az én autóm és ki van fizetve" meg ijenek.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 19:11:14

@estrella negra: dobokocka mintás, esetleg onilles szelepsapka :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:12:07

krómozott 'sport' visszapillantó tükör
egykezes forgatógomb a kormányon és/vagy szőrös kormányvédő

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 19:13:58

@estrella negra: kamionosoknál még komplett zámbó jimi cédégyűjtemény a rendszám körül, persze a fényes oldal kívül :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:14:34

csilivili rádió a kínai piacról (háromezeöccá)

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:16:01

@Kifordított kacagány: azt gondolom, hogy híján van aktív és passzív biztonsági elemeknek egyaránt.

@estrella negra: ez jó. Vagy lehet még ojan négyszínű műbőr kormányvédő is. Sőt, a trikóhuzat, ami volt már lehet pléjbojnyuszis, vagy valami más zorkóbb. Meg teszkós ülésfűtés betét. Vagy ojan takszis makramés.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:16:42

ledes nappali menetfény ugyanonnan (ketőezeöccá)

NyilasMisi 2012.01.10. 19:17:01

Az én 3000Ft-os butatelefonom akksija 1,5-2 hétig bírja;)

Kifordított kacagány 2012.01.10. 19:18:46

@Rosszindulatú Vászka: ja, hogy ezt te gondolod. azt hittem tudsz valamit.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:20:02

kék helyzetjelző led
belülről mattfeketével ködölt hátsó lámpabúra

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:20:25

@estrella negra: jas!

@Kifordított kacagány: meg ajúzert ismervén nem igazán hiszem, hogy a stuff kap karbantartást. Monnyuk az olajcsereperiódus miatt valóba nem köll aggódni. Meg rencám senincs rajta. Monnyam még?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:26:08

Az USÁ-ban lehet olyan cuccot kapni, amit felragasztasz, oszt úgy néz ki az autó, mintha napfénytetős (sibeda) lenne.
Rá van írva: a termék használata nem teszi a jármű tetejét átláthatóvá.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:29:02

@Kifordított kacagány: ja, visszakerestem, váltó ügybe. Azt nemtom, csak okoskottam cselből. Semmi háccsó szándék, csak a puszta rosszindulat.

@estrella negra: a jenkiknél minden van. Meg is kéne radarozni Hagymát.

Monnyuk a cápauszony feltét sztem mindent visz.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:30:40

Kicsit visszajött a vacsi, mikor Edd China kezdett egy MX5-öst felcsicsázni ilyen krómozott műanyag szarokkal. Oszt még ott ünnepeltek a másik madárral, micsoda istenkirályság.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:34:12

@estrella negra: na ezeket kéne büntetni az Ízlés Rendőrségnek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:35:11

Anno Majkáék is túlugrották néha a felásott részt a Cool a verdában. (Persze a Pimp my ride etalon ebből a szempontból. Márminthogy tengersok pénzből mennyi mindent el lehet rontani egy autón, ha valakinek nincs ízlése.)

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:37:19

@estrella negra: monnyuk azok a leültetett meg ezersok méteres fordulókörű jenki autók pont használhatatlanok Agyarországba.

Nem beszélve arról, hogy itten errefele egy sima lepukkant kocsi birtoklása is túl nagy cselendzs, nemhogy buzizni utána.

Kifordított kacagány 2012.01.10. 19:40:22

@estrella negra: azzal együtt is eladták. nem azért veszik a népek az ilyent mert lehet kapni, hanem azért lehet kapni mert a népek veszik, erre van igényük. aztán vannak akik kinövik egy idő után az ilyesmit és vannak akik nem.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 19:41:10

@Rosszindulatú Vászka: ízlés rendőrség? Kár, hogy olyan még nem van, de sebaj mi is megalapíthassuk :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:43:26

@Rosszindulatú Vászka: Apropó- leültetett. Asszem a múltkor a Totalcaron volt egy cikk az amerikai... fekete bőrű maffiozó/drogdíler/rapper népség legújabb mániájáról. 30(!) coll körüli felniket tesznek az autóra, ami még ott is használhatatlan.
Egy dologra jó- mindenki lássa, mekkora császár vagy.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:45:09

@glóriásgörkorisangyal: de, van.

A Garfield-ba olvastam. Abba volt egy ijen rész. Az volt, hogy jött a kommandó és körbevették John házát és beszóltak ojan tüntetős hangosítón, hogy "azonnal dobja ki a nyakkendőjét és jöjjön ki felemelt kézzel".

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 19:46:33

@estrella negra: ejnye no, a mozis sztereotípia mi? Majd pont a sikeres díler fog így arcoskodni és nem mercit vagy bömöst hajtani.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:50:28

Tévedtem. Nem harminc.
belsoseg.blog.hu/2011/10/11/negyvenhat_colos_felni_eleg_lesz_nem

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 19:53:22

"Mondd szépen: soha többé nem teszek ilyet, Renóc gazda."

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 19:57:19

@Rosszindulatú Vászka: a miénk neve lehetne ízlés ficam kommandó. Röviden IFK :-) oszt lenne dógunk bőven

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 20:00:25

@Rosszindulatú Vászka: @glóriásgörkorisangyal: Olaszo. egyik tengerparti városában a lógócsöcsű nyanynák nem strandolhatnak melltrató nélkül. Vagy nem is vetkőzhetnek le? Valami ilyesmi.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 20:00:39

IFK aktivistaként első dolgom lenne az anyóst kipenderiteni a kocsibó, már is jobb lenne az összhatás :-)

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 20:04:04

@atpijkamo: asse rossz. Meg itthon a buszra siető mamikák botját venném el, mer az nem trendi, oszt adnék helyette járokeretet, azzal hadonásszon, ha tud :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 20:16:24

@megamen: Olaszo.-ban igazi pizzát kell enni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 20:17:21

@glóriásgörkorisangyal: Tiltsuk be az 50 éven felülieket!

Ja, betiltottam magam. :(

igazságos 2012.01.10. 20:17:27

@atpijkamo: a pizza nem olasz eredetű, ne reklámozd a kamut.

Amúgy én is szívtam az okostelefonommal, többet nem fogok venni, az biztos, minek.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 20:26:26

Hát volt a múlt évezredbe ojan kísérlet, hogy csak megfelelő fizikumú emberpolgár lehessen a köztereken, mondhassuk, hogy kevéssé sikeres, ám érdekes próbálkozás volt.

A talján ízléskommandó meg fals, mer a Vatikánba csak a jócsajokat zavarták el minibe meg fedetlen vállal, a szikkatt pingvineket meg nem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.10. 20:48:10

Hát én ott haltam meg, mikor meghallottam, hogy az IQ-snak titulált zsebpécék alig bírnak ki 1 napot. Sírva fakadnék. A mostanin is sírok, hogy csak 1 hét. Főleg, ahogy ismerem a formám, egyszer-kétszer biztos reggel jutna eszembe, hogy fene, este lemerült. Ahogy szokásom éjszakázás előtt pár órával felfedezni, némá, ez ugyancsak előbb fog bealudni, mint én - fuss, Forest a töltőért! Szerencsére, litiumos akksi kibír 1-2 ilyen ad hoc akciót.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.01.10. 20:52:38

Nekem egy buta Nokiám van, de az is csak 2-3 napig bírja töltés nélkül. Még akkor is, ha nincs is bekapcsolva.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 20:58:06

@megamen: ???

Az olasz pizza az igazi pizza. Napsütés, paradicsom, vékony, ropogós tészta... Isteni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 21:04:54

@igazságos: "a pizza nem olasz eredetű"

Nem tudom az eredetét. De igazi pizzát csak ott lehet kapni.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 21:06:43

@atpijkamo: valójába a rómaiak csinálták az első pizzát, legalábbis a tudomány mai állása szerint.

bekbórd! 2012.01.10. 21:21:55

ugye a posztoló csak kötekedik, és nem olyan hülye, hogy nem jött rá, hogy elírás történhetett? mert ha mégis, akkor még egy tárcsás telóval is gondjai lesznek.

Xezs 2012.01.10. 22:22:54

Dinamót mindenkinek!

Egyébként nem kell már hókuszpókuszolni az új aksikkal, régebben talán kellett. Berakod, megy, örülsz. Én a 2 éves telefonom kézikönyvében sem láttam semmiféle 16 órás töltési hókuszpókuszt, ellenben régebbi telefonokéban emlékszem, hogy volt ilyen.

2012.01.11. 00:53:00

tehát tudtad, hogy hazugság, mégis megvetted.

Megdobbent 2012.01.11. 03:14:46

Megvenni sem kellett volna, vagy mittomen.

manes 2012.01.11. 08:07:33

@atpijkamo: Meglehet de életem eddigi legrosszabb pizzáját Velencében mig a legjobbat Zágrábban ettem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.11. 08:12:41

@manes: Velencében nem ettem még igazi pizzát, inkább a tenger gyümölcseit ajánlom. Ott próbáld, ahol olaszok is vannak, nem csak túristák.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 09:21:56

@atpijkamo: Műszálas fehér 40C intenzív. Színes mosószerrel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.11. 09:26:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szerinem fognak a ruhák eléggé, nem kell még a mosószerbe is festék. Persze lehet, hogy csíkos festékre gondolsz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 09:45:29

@atpijkamo: Nem. A színes ruhák mosásához alkalmasnak árult folyékony mosószerek többsége színezéket, azaz festéket is tartalmaz. Meg a fehér ruhákhoz ajánlottak is, utóbbiak általában kéket, ún. optikai fehérítőként (—> "Kékítőt old az ég vizében" (József Attila: Mama)).

Gondolni meg leginkább a pinára szoktam...

megamenn 2012.01.11. 10:44:18

@atpijkamo: Elnézést, nem akartam leszólni egy kedvenc kajádat...inkább én is a pinára gondolok :)

megamenn 2012.01.11. 11:22:17

@Sün‼: az...az...olyan...buzis.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 12:56:27

@atpijkamo: Egyszer - kivéve, ha napközben is alszom. Akkor kétszer.

mohopasi 2012.01.11. 13:46:20

"készenléti idő". Az azt jelenti, nem piszkálod, nem babrálod, nem használod. Ezekben ha jól tudom van vagy 2 magos proc, az zabál rendesen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 14:11:09

@magician: Na bumm! Mi meg ilyen korunkban még valódi bőr dzsojsztikkal játszottunk, az elején hamar lemerült, mostanában meg kissé lassan töltődik fel, de még mindig jól működik...

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 15:07:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Akár hívhatjuk annak is, vasalni rajta persze csak menet közben szabad :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.01.11. 16:05:55

ennél különösen igaz, hogy a régiek többet bírtak. A blackberry 8700-as pl. 5 évesen gyári aksival simán bírt még 2 hetet, de úgy is egy hetet, hogy egy 5 órás telefonkonferencia is befigyelt...

Ellenben az újabb mittomén milyen procikkal szerelt meg olyan mint a fizetés: jó, ha 3-4 napig kitart...

NyilasMisi 2012.01.12. 17:25:27

@Kifordított kacagány: Fél éve meg van. Egyébként 24 hónap jótállást adtak rá. Nem írtam el, valóban ennyi, bele van írva a jótállási jegybe.

2012.01.13. 09:03:17

Természetesen mielőtt bármit is tettem volna,felvettem a kapcsolatot a Samsunggal akiktől részletes utasításokat kaptam arra vonatkozólag ,hogy mi mindent ki lehet kapcsolni a telefonban.Ezen funkciók és alkalmazások nélkül sem változott semmi-gyakorlatilag.De a számok eleve beszédesek.Kb 7%-ot fogyasztott a kijelző,szintén 7-et a wifi.A többi84% a toronykeresésre ment el.Volt benne kb 10 perc beszélgetés is.Kikapcsolás után el leet képzelni ,hogy mennyivel tartott tovább a készenlét.Újra kérdem...mi lenne ha használnám is???

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2012.01.13. 10:12:19

@notime: 84% toronykeresésre??? Ember! Mé nem kapcsolod ki a zösszes baromságot (UMTS, 3G, wifi, stb...)) na ezek zabálják a zakkut! Vettél vóna E52 -őt!! Otthoni wifivel, kékfoggal 5 nap. Ezek nélkül 9. Fasznak kéne ilyen tapicskolós kütyü. Vagizni a luvnyák előtt?? Vagy költözz laborba, oszt örülj!

2012.01.13. 11:35:25

Ez az asszonyé egyébiránt ,de nem tom miféle nyelven írjam le-MINDEN sz*r ki volt kapcsolva, úgy ahogy azt maga a Samsung is mondta-ide csak azután írtam meg a problémát ,miután a baromságok nélkül is ennyit tud.De a fő kérdés továbbra is az ,hogy ezt a terméket aktív használatra tervezték elméletileg.A telefonáláson kívül zenehallgatásra ,internetezésre,játékra-méghozzá bármily meglepő MOBIL módon!!!Mi történne ,ha a nejem naponta több órát töltene utazással és a felsoroltakon kívül még ügyket is intézne nap közben az OKOS MOBILTELEFONJÁN?Az már ugyan nem a "készenléti idő" kárára lenne elszámolható-de a megadott beszélgetési idő is hasonlóan mókás: 11 óra!Feltételezem szintén nitrogénbe hűtve.

Leléptem 2012.01.14. 20:55:58

@notime: Nézd, ha 84% elmegy toronykeresésre és másfél napig bírja, akkor ne a Samsungot szidd, hanem a szolgáltatót.

Xezs 2012.01.15. 00:01:01

@Leléptem: Ja, mondjuk falura minek okosteló, a disznóganézásban nem segít :)

2012.01.15. 20:58:13

@Leléptem: Lenne logika a válaszodban.A gond az ,hogy ugyanezen szolgáltató másik telefon esetében működőképes.Tehát ha szolgáltatóprobléma lenne akkor a többi teló is hasonlóan kellene hogy szenvedjen.

2012.01.15. 21:22:24

@Xezs: Őszintén gratulálok.Legalább kettőt léptél előbbre a seggbedugásra esélyesek közt a "ha hozzászólni nem is tudok ,de legalább beleugatok" versenyen.:) :)

Xezs 2012.01.15. 22:31:13

@notime: ugye feltűnt, hogy ez a homár és itt az első 5 komment után már a témához szólnak hozzá az emberek? Üdv hát köreinkben.

Seggbedugást pedig kösz, nem kérek, azt meghagyom neked és a buzi barátaidnak.

Xezs 2012.01.15. 22:32:14

@Xezs: vagyis az első 5 komment után már NEM a témához szólnak hozzá

2012.01.21. 05:28:03

@Xezs: Tényleg!Most ,hogy mondod!Akkor a Tied most milyen kategóriába tartozott.Csak úgy általában így beszélsz ismeretlenekről?Nálam ez beleugatás és nem hozzászólás.Ennyi.A Homár alapszabályát átolvasva pedig nem találtam olyan kitételt miszerint az 5. hozzászólás után tilos lenne a témához szólni vagy 200 fölött kötelező lenne az ugatás.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.01.21. 11:32:08

kis butus...
az a 640 óra kivett sim-mel, nempiszkált telefonnal,kikapcsolt mindennel lehetséges...ha csak 1 percre kivillan a kijelző az kb minyusz 10óra...de még mindig marad 630...B-)

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.01.21. 11:38:44

Figyelembe kell venni,h ezeknél a telóknál a kijelző generálja a fogyasztás kb 90%át...fényerőt levenni,3G kikapcs...picit tovább húzza...de érintőkijelzős okostelóknál a napi töltögetés - sajnos - normális. nézz körül neten, pl GS2höz is van 3500 mAh-s akksi,ducibb hátlappal...

Xezs 2012.01.21. 11:53:27

@notime: Pontosan úgy beszélek rólad, mint te rólam. A seggbedugást te kezdted emlegetni. Mondjuk kinek a pap, kinek a papné, tőlem csináljad, csak ne halljam, ne lássam.

puncipöcögtető 2012.01.23. 06:47:13

kedveseim, tessek mar tudomasul venni, ha a telefonon mindenfele netes app-ok futnak, az hasznalja az akkut - majdnem mintha csak telefonalnal...

labi 2012.01.24. 10:50:09

Jelzem én is át vagyok baxva, mert azt mondták a dízel autóm 90 lovas, aztán meg kiderült hogy azt csak 3750-es fordulatszámon tudja...
Írjak róla hülye postot?

Xezs 2012.01.24. 19:03:21

@labi: Attól még lehet annyi.

notime (törölt) 2012.01.25. 07:32:46

@Turbék: Kösz.A kivett simre valóban nem gondoltam. Ki kellene próbálni . :)

@labi: Hát ha okosat nem tudsz írhatsz hülylét is.
Egyébként a Samsung is autós példával gyengítette saját pozícióját,csak ők a fogyasztást hozták példának ,ami szerintük szintén nem feltétlenül azonos a usereknél.
Hát a gond ezzel csak az ,hogy ha arányaiban számolom ezt ,akkor még erős jóindulattal is úgy alakulna az üzemanyagfogyasztás napjaink autóiban ,hogy a gyár megad vegyes fogyasztásra 6.2 litert,miközben az autó 80-90 litert eszik.Mert a 27 nap az kb ilyen messze van a valóságtól.

@Xezs: "Leléptem" értelmes és értékes hsz-ére reagáltál disznózással meg ganéjozással.Önkritika.

Xezs 2012.01.25. 19:30:26

@notime: Annyira értékes, hogy mindjárt magam alá is szarok. Értékesítsük jó áron?

Nem érted te ezt a homárt, nagyon nem.

notime (törölt) 2012.01.26. 15:33:25

@Xezs: Azt értem ,hogy nem bírsz leszakadni innen.Nagyon nem.De nem bánom.Ha ez esik jól a kis buci fejednek ,hát ragaszkodj a világnak ezen apró kis sarkához ,ahol mindig bele tudsz böfögni valami olyan álvicces-álértelmeset amire aztán egész biztosan kénytelen lesz valami náladnál egészségesebb lelkű reagálni,amitől aztán kurva élőnek meg modernnek meg faszagyereknek érzed majd magad, mert elmesélheted lenn a tej és paradicsombárban a még nettel sem rendelkező kiskorú imiidnek,hogy millen fontos gyíkfajta is vagy a neten.A pszichológiai diagnózis csak most ,csak neked ingyenes volt.

Xezs 2012.01.26. 22:12:38

@notime: Itt most pont te nem bírsz leszakadni a témáról, de hagyjuk is, mert már unom.

notime (törölt) 2012.01.27. 08:03:29

Szívesen. Az úttörő ahol tud ,segít.
süti beállítások módosítása