Tékozló Homár

Visszamenőleg értesítette az Enterneteseket a Btel?

2012.02.09. 14:46 | jackyll | 46 komment

Tegnap az Index felvázolta, hogy nem sikerült teljesen zökkenőmentesen bekebeleznie a Btelnek az EnterNet ügyfeleit. András tertközelből élvezhette végig a műsort:

Előzmény: elégedett EnterNetes ügyfél voltam bő tíz éven át. Iszonyat korrektek: előre szóltak, ha szerverkarbantartást terveztek (a korahajnali órákra, sose tartott sokáig), időben küldtek csekket mindig, több is jött a csövön, mint amennyit vállaltak, céges telefonról hívtak, műszak és helpdesk előzékeny és segítőkész és kedves, engedtek az árból, valahányszor megtehették, ott kedveztek nekem, ahol bírtak (szerződéskötéskor pl hálókártyát kaptam mosolyért, alig győztem viszonozni krémessel meg pezsgővel). Együttműködtünk. Szerettem. December 1-je óta ennek már Sanyi: jelenleg elégedetlen Business Telecom Nyrt-s ügyfél vagyok. Vagy mégse. E-mailt Nyrt ír. Tájékoztatót Zrt fogalmaz. A csekket is a Zrt-nek küldöm idén is. A csekk borítékját viszont a Business Telecom Távközlési Kft adja fel. A cég dinamikusan fejlődik. Annyi bizonyos, hogy szolgáltatóváltás történt.


A Business Telecom Nyrt-Zrt-Kft (Btel) honlapján azt állítja, hogy a hírközlési törvény hatályos rendelkezéseinek megfelelően. Eszerint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C törvény (Eht.) az alábbi rendelkezéseket is tartalmazza valahol:

1. Ne küldjünk időben csekket a szolgáltatásról.
2. Hívjuk fel ügyfelet olyan számról, amely visszahíváskor ezt mondja: "Az adott hívószámhoz nincs hozzárendelve előfizető".
3. Rögzített telefonhívásban mondjuk azt, hogy az ügyfélszolgálatunk Pesten, a Victor Hugo utcában van (egészen máshol van, de a műszak majd elcsodálkozik, ha ügyfél náluk akar csekket befizetni).
4. Ugyanebben a telefonban ígérjünk levelet, amelyben részletes tájékoztatást küldünk. Ehhez kérjünk mailcímet.
5. A levelet ne erre a mailcímre küldjük el, hanem egy másikra.
6. Ügyeljünk arra, hogy a levélben ne legyen szöveg, csak céges fejléc és lábléc képfájlban.
7. Szűk két hónapon át hallgassunk, mint hal a fűben, addig is minden páros órában korlátozzuk 10 percekre ügyfél net-hozzáférését egy állóképpel, amelyben kiszolgálónév-átírására biztatjuk.
8. Ne csökkentsük a számla értékét ezzel az 1/12-nyi szolgáltatás-csökkentéssel.
9. Két hónap elteltével azonosítatlan telefonról hívjuk fel ügyfelet, hogy most már aztán sürgős. Kérjünk tőle azonosítást.
10. Ha nem ad, ígérjünk neki levelet, amelyben részletes tájékoztatást küldünk.
11. A levelet ne küldjük el.
12. Ha ügyfél írásban mégis kéri a tájékoztatást, kerüljük a doc-fájlt, mint ördög a tömjénfüstöt; inkább küldjük el neki odt-szövegfájlban, legalább ügyfél is dinamikusan fejlődik.
13. A január 31-én megküldött szövegfájlban legyen benne az, hogy mit köteles elvégezni ügyfél múlt év december 15-éig. Legyen benne, hogy ügyfél ne nagyon hívogasson, mert munkatársaink el vannak havazva. Legyen benne, hogy ügyfél inkább weblapot látogasson vagy írjon levelet.
14. De semmiképp ne legyen benne az, hogy a többszörösen lejárt 15napos határidő alatt hűségidős ügyfélnek joga lett volna a számára hátrányos jogkövetkezmények nélkül felmondani a határozott idejű előfizetői szerződést.
15. Az meg aztán végképp ne legyen benne, hogy a szolgáltató ilyenkor sem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmények összegét az előfizetőtől (Eht. 132.§ (5)). Nincs is benne.
16. A bonyadalmakat elkerülendő ügyfél kapjon tájékoztatást határidő többszörös lejárta után. Ha decemberben weblapot nézne, ott úgyis csak ennyit lát: "feltöltés alatt". A vissza nem hívható telefonszámokat meg úgyse tudja visszahívni.
17. Ha ügyfél levelet ír, szólítsuk fel arra, hogy írja már át a kiszolgáló nevét btelesre. És köszönjük meg az együttműködését.
18. Ha ügyfél megkérdezi telefonon, hogy mely jogszabály alapján korlátozzák a net-hozzáférését, ne áruljuk el neki, kérjünk tőle ügyfélazonosítót.
19. Ha ügyfél megkérdezi írásban, hogy az ÁSzF mely pontja alapján korlátozzák forgalmát 1/12-ed részben, ha be van fizetve a számlája, továbbítsuk levelét az illetékes kollégáknak, és kérjük szíves türelmét a további értesítésig.
20. További értesítés helyett hajítsuk le a szerverről egy "sikertelen azonosítás" hibaüzenettel.
21. Aztán ne válaszoljunk neki egy kicsit se.

   Tisztelt Btel Nyrt, Zrt, Kft (nem kívánt törlendő);

   Vezérigazgatójuk 100ezer ügyfelet akar, Önök csakugyan másként csinálják.

   Határozatlan idejű szerződésünk van. Akkor mondom fel, amikor akarom.
   A további értesítésig szíves türelmüket kérem.

   Üdvözlettel:  András

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2012.02.09. 14:51:24

Ezt régen valamilyen közé-amerikai államnak hívták, nem? Nicaragua? Honduras vagy ilyesmi.

Megvan! Panama.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.09. 14:52:33

Az előbb még azt írta ki, hogy szólj hozzá!

Hát én ehhez hozzá sem tudtam szólni, mert nem jelent meg a szövegablak, csak most, miután frissítettem.

Így lemaradtam az elsőzésről:(

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.09. 14:53:59

@Dr Jozef Vengloš:
ügyes vagy Józsikám! mongyuk én mámma nem ólvasom el egyik posztot se,csak úgy trollkodok a cím alapján

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.09. 14:57:39

Ez jó cég lesz.mindent fog vinni

England win The Ashes! 2012.02.09. 15:00:05

"Határozatlan idejű szerződésünk van. Akkor mondom fel, amikor akarom."

A cég módszerét elnézve még ez sem biztos.

lordjim 2012.02.09. 15:01:17

8.,mingyár elolvasom..

lordjim 2012.02.09. 15:08:00

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: De nagyfaszvagy,én se olvasom el,de legalább nem értem.(itt lehet aldizni?)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.09. 15:18:45

@lordjim:
hát én se értem, de a trollkodáshoz nem is kő érteni

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.09. 15:33:58

nemelső, és még el is olvastam.
szerintem a poszttoló minimum széltoló. Ha ijen lyóban van/volt a korábbi szolgáltatólyával, akkor az a minimum, hogy ők küldenek neki levelet, hogy 'hé paraszt, holnaptól másnak fizecc, értEDE?'

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.09. 15:35:34

@lordjim: hüje. mondhatni kötelező

ez voltmár?
aldit csak a bteltől?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.09. 15:40:43

@Dr Jozef Vengloš: "A tételt meg bevágni."

Hova vágod a T-Com-ot?

JMP 2012.02.09. 15:57:56

érdektelen cikk...

Orvenyhivo 2012.02.09. 16:02:06

Azért ebben vannak barokkos túlzások, pl. "7. Szűk két hónapon át hallgassunk, mint hal a fűben, addig is minden páros órában korlátozzuk 10 percekre ügyfél net-hozzáférését egy állóképpel, amelyben kiszolgálónév-átírására biztatjuk." - ez úgy nézett ki, hogy a kiírás szerint két óránként 15, a gyakorlatban 10 perc volt a korlátozás. Meg csak addig írta ki, amíg az ügyfél át nem írta az internet-beállításait.

Mint szintén problémás ügyfél, én is sokáig szemeztem ezzel az állóképpel, de messze nem vagyok ennyire felháborodva, sőt.

Igaz, ami igaz, az engem is zavar, hogy amikor a problémámat megírtam (eddig az enternetes proxy-t használtam, btelnetes loginnál nem működött, szóval mi az új proxy?), akkor az ügyszélszolgálat kb. egy hét múlva válaszolt annyit, hogy hívjam fel a telefonos ügyfélszolgálatot.

Sose értettem, hogy egy internetszolgáltató miért nem tud e-mail-ben komminukálni - de ez már az Enternettel is így volt, ők se tudtak.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.02.09. 16:19:00

@atpijkamo:
"Hova vágod a T-Com-ot? "
Mehet a levesbe...

Amúgy a poszt jó, csak azt ne tudom, hogy ha határozatlan idejű a szerz. már réges-rég újra kellett volna kötni, már ha fontos az, h olcsóbb legyen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.09. 16:22:24

@Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: "újra kellett volna kötni, már ha fontos az, h olcsóbb legyen."

Honnan tudod, most milyen szerződése van?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.02.09. 16:24:15

@Orvenyhivo:
Hasonló volt nálunk is (tvnet, twnetwork meg még mittomén mi) de szinte azonnal leesett, hogy mit kell beállítani, meg valószínűsítettem, hogy azért rakják ki a képet, hogy ezt be kellene állítani :)

Persze a másik lehetőség, hogy egy ügyes hacker megtörte a rendszert és épp' most akarja ellopni a jelszavamat amit egyébként telefonosan fél perc alatt megváltoztathatok...

BobBob 2012.02.09. 16:24:24

+1, EnterNet-tel soha semmi bajom, minden korrekten 11 évig, erre jött a Bé(na)tel s vége. Azóta a feltöltési sebességem egyoldalúan lefelezték (tájékoztatás zéró), a letöltésem legalább maradt.
Btel még tavaly emailben elküldte, hogy nézzem meg a honlapjukon mire változik a login név. Telefonon felhívtak, hogy ezután ők számláznak. Web+email+tel=3 egyben ezt nem lehetett volna?
Telefonon egyeztették, az adatokat. Kértem a levelezési címem megváltoztatását, vissza is olvasta az ügyintéző. Ezután még 2 hónapig rossz helyre jött a kőkorszaki, faxnál nagyságrendekkel rosszabb minőségű "számla". Felhívtam őket, közölték, hogy nem volt ilyen bejelentés. Jó akkor most lehet változtatni? Persze. Újradiktál, visszaellenőriztetem, oké. Elköszönnék, mikor közli az ügyintéző, hogy ez így nem fog menni, űrlapot kell kitöltenem. Akkor mit rögzített eddig? Semmit!!! Ő sem! Űrlap a honlapjukról letölthető, postai úton visszaküld. Ajaj, nehezedik. A nyomtatvány közepén egy sorban az szerepel (amit ügyesen elhallgatnak) "AZ ADATMÓDOSÍTÁS DÍJA 2.700 Ft + Áfa" Hey, ez már igen. Akkor jó lesz a régi cím. Jó lesz a csoportos beszedés helyett a rendszeres átutalás.
S nemsoká lemondom az egészet, mert másik címen ennyiért többet/jobbat kapok más szolgáltatótól. Itt sajnos nincs alternatív megoldás. max. T-com és max 4M letöltés. Van ahol ennyi pénzért stabil 20Mbitet lehet kapni.
EnterNet R.I.P.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.02.09. 16:27:17

@atpijkamo:
Általánosságban a fix hűségnyilatkozatos jobb szokott lenni, mint az ami lejárt/határozatlan idejű. Olykor majdnem fele annyiba kerül.

Nyilván ha nem olcsóbb, akkor az nem szempont. De olyan is van, hogy pl. tervezi a költözést vagy ilyesmi - de ez a kivétel erősíti a szabályt :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.09. 16:34:35

@Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: "Általánosságban a fix hűségnyilatkozatos jobb szokott lenni, mint az ami lejárt/határozatlan idejű."

Nem.

Megköti egy éves hűséggel, amikor lejár az egy év, marad a szerződés határozatlan időtartamú, azonos árral.

Olyan szokott lenni, hogy új szerződéssel jobb árat kap, mint amit régebben kapott. Ez normális, csökkenő árak mellett. De pár éve már nem csökkennek látványosan az árak, úgyhogy nem valószínű hogy érdemes megint egy évre lekötnie magát, hacsak nem valami ősrági előnytelen szerződése van.

Dervenkál Egon 2012.02.09. 16:57:34

Posztolót és sorstársait sajnálom! Kivéve: a szolgáltatók csak ne küldjenek .doc fájlokat. Küldjenek pdf-et, odt-t! Nagyon helyes. Nem részletezném, hogy miért. :)

mohopasi 2012.02.09. 17:09:06

@Orvenyhivo: Internetszolgáltató alapban nem bízik az internetben. Tudja mit csinál, ő szolgáltatja. :-D Invitelnél szolgáltatáshoz kapsz 3 mailcímet, ebből egyet beállítanak önhatalmúlag, a másik kettőt vagy ügyfélszolgálaton személyesen, vagy postai levélben kérheted :-D

lordjim 2012.02.09. 17:40:12

Az már vót-e már,hogy két zsidó utazik a vonaton?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.09. 17:48:15

@lordjim: Oszt orthodox zsidók e voltak, vagy reformzsidók? E.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.02.09. 17:52:20

@atpijkamo:
"ősrági előnytelen szerződése van."
na ja. vagy rossz szolgáltatónál (mert van olcsóbb sokszor)

"Olyan szokott lenni, hogy új szerződéssel jobb árat kap, mint amit régebben kapott."

Igazából nem is az ár az, ami változik, hanem a csomag mérete (sebessége). Persze olyan helyen ahol a 4Mbit sem megy nem érdemes 25Mbitesre lépni még relative nem sokkal több árért sem.

Kivételt képez ha a garantált sávszél növekedése nem éri-e meg. Ha a 4Mbit ezen elméleti maximum közelében van amúgy is és a vezeték sem nagyon tud többet, akkor nincs sok értelme váltani.

De azért egyetértek :)

trux77 2012.02.09. 18:24:03

az ügyfélszolgálatuk is olyan-amilyen lehet egy ügyfélszolgálat, ahova a legrosszabb ügyfélszolgálatosokat veszi át az azóta már megszűnő fibernettől:)))))))))))

CID 2012.02.09. 22:10:17

@atpijkamo:
Bazd+

Nem.

Ezt a nagyfokú arroganciát, pláne ha még jó nagy baromságot is írsz :)))

Megdobbent 2012.02.10. 05:32:37

Ahaha, anno en is nagyon joban voltam TVNET nevu szolgaltatommal (adsl). Duplasavszel-felepenz, mindenfele hw hazhoz futarozasa (holott nem kellett, es ezt tudtak is), hajnal 2-kor mukodo ugyfelszolalat stb... Akkor ok tulvallaltak magukat es berogytak, engem meg kivasarolt valami masik ceg, de az tuti, hogy ha nem lepek at lanra, akkor most pont itt hozongenek en is, hogy mekkora genyak ezek.

Tehat igazolom, hogy ahanyadik kivasarloi korbol szolgaltatnak, annal faszkalapabbak :) Ez a darwini fejlodes magyar modra :>>>

BoboShop 2012.02.10. 08:23:27

Csatlakozom a bejegyz�k��j�z...Most is mobilr�agyok k�telen netezni, bert az elb.tel nem k�s internetet szolg�atni. Egy�� az enternetr�nyit, hogy az enterenet 2011.10.29.�k� egy emailt ASZF v�oz�c�z�att, ahol le�a, hogy a b(na)tel veszi �a szolg�at�. H�ez nem siker�kik...Ennyit tud a 12 meg�vonalam n�k:
www.boboshop.hu/btel.jpg
K�� hogy az t-com sebess��j�l m�em meg, �k�el az eredm�t, az �szolg�ti emailc�v�sza:
The original message was received at Fri, 20 Jan 2012 05:07:29 -0800
from localhost [127.0.0.1]

----- The following addresses had permanent fatal errors -----
<ugyfelszolgalat@btel.hu>
(reason: 554 5.7.1 <ip-10-171-14-148.us-west-1.compute.internal>: Helo command rejected: Host not found)

----- Transcript of session follows -----
... while talking to mail.btel.hu.:
>>> DATA
<<< 554 5.7.1 <ip-10-171-14-148.us-west-1.compute.internal>: Helo command rejected: Host not found
554 5.0.0 Service unavailable
<<< 554 5.5.1 Error: no valid recipients

Sz� mit v�nk ezekt�ha a saj�rendszer�em k�sek rendbe tartani?

SadBoobie (törölt) 2012.02.10. 08:52:46

Kösz András !
Jó tudni ezt a következmények nélküli felmondás dolgot, csak fogalmam sincs hogy juttatom el hozzájuk.Egyébként most gondolkodtam rajta, hogy felvágjam-e az ereimet, vagy lemenjek Kecskemétre egy rohadt nagyot ordibálni - szerintem ez utóbbi lesz, remélem nem kár az útért és nem egy üres konténert fogok a címükön találni.

Neked jó, mert legalább kaptál csekket.Nekem a csekkjük nem ért ide - biztos a posta :-)-,telefont nem veszik fel, emailre 2 hét alatt is jön egy "elnézést, majd válaszolunk"
A legnagyobb gáz, az, hogy például most a régi enternetes névvel kellett bejelentkeznem, hogy legyen net, én már azt sem hiszem el, amit kérdeznek.
Az SMTP szerver nem elérhető, levelet nem tudok küldeni, a DNS sokszor kihagy, másodlagos sose volt.
Én is maximálisan elégedett enternet ügyfél voltam.
Csak azt nem értem, hogy az NMHH miért nem lép közbe ?
Ja, gondolom, hozzájuk sem jut el az információ se a szolgáltatótól, se az ügyfelektől :-)
Én nem bánom, ha esetleg bebukom a hűségidőre a kötbért, vagy bármi, csak mostmár akkor legyen végre egy precedensügy, ami alapján a telekommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó abberált törvényt és a gyakorlatiatlan fogyasztóvédelmi törvényt valaki végre katyába rázza, a szabadrablókat pedig valaki megregulázza.

Bezzeg, ha a zöldésgesnél vennék 1 kiló krumplit és ő csak felet adna, vagy esetleg 0,5 kg almát adna helyette, már rég felakasztották volna...

A szomorú az, hogy a szolgáltató talán - az eddigi "erőfeszítéseit" figyelve - nincs tisztában azzal, hogy saját maga haragítja magára az ügyfeleit a következetlen hozzáállásával és fogja kivégezni magát és a szolgáltatás fogalma az nem a jó ÁSZF-et jelenti, hanem a jó netkapcsolatot 7/24/365, meg ügyfélszolgálatot, meg hibabejelentőt, meg....

SadBoobie (törölt) 2012.02.10. 08:55:09

@Orvenyhivo: nincs írásos nyoma a panasznak.Míg a telefonhívásokat rögzíteni kell, addig az emailt nem :-) vagy szerintem ez lehet a magyarázat.

rhubarbjelly 2012.02.10. 09:59:26

Szintén zenész. Az átállás nálam zökkenőmentes volt, de az üfsz-ük egy fos, az enternet valóban nem kommunikált emailben (sosem értettem) de telefonon azonnal kapcsolatak, ha náluk volt a hiba (mint pl ma reggel a btelnél) akkor a telefonos bejelentkező elején elhangzott az üzenet, hogy hé öreg ne várakozz ügyintézőre, mert tudunk a problémáról és dolgozunk
rajta. Az enternetes számlák eszámlára jöttek, a btel ezt nem ismeri, viszont többszöri telefonálás utná derült csak ki, hogy egy olyan online felületen érhetem el a számlákat, amihez nem volt hozzáférésem, mert ők szíveskedtek nem beállítani.

hehehehe 2012.02.10. 10:36:36

Jővőre úgyis bekebelezik a T csoportot, az adottságaik megvannak hozzá :)

IT-JohnSmith (törölt) 2012.02.10. 21:59:50

+Enternet zsírkirály volt! Elsők között voltak a szereld magad csomaggal. Megvetted Metroba vagy hol, aztán tolta is az ember pár nap múlva olcsón az ADSL-t. A technikai/számlázási Support részleg is messze a legjobb volt! Én mindig e-mailben intéztem minden ügyet velük - furcsa is miért mondja egy hozzászóló, hogy nem leveleztek. (Számlázással volt párszor gond, de mindig korrektek voltak, sosem jártam rosszul) Imádtam őket! Valamelyik évben a nyertek is ügyfélszolgálati díjat . Volt olcsóbb szolgáltatásuk hívtak, hogy váltsak mert jobban megérné nekem és tényleg! Szerintem SuperBrand volt az Enternet ebben a műfajban. Egyenlőre egyébként BTEL-ről sincs rossz tapasztalatom. Igaz nem volt még problémás ügyem velük. Arra emlékszek hívtak átállás előtt, hogy tájékoztassanak. Pont nem volt jó az időpont visszahívást kértem. Visszahívtak másnap, közel 10 percig tájékoztattak az átállásról, kérdezgették átállítottam már a dolgokat minden rendben van-e. Sajnos ennyi ügyfelet átvenni nem egyszerű. Reméljük jó tapasztalatok lesznek velük is hosszútávon. Mondjuk furcsa volt hogy kecskemét/szeged környékéről ment még akkortájt a internet szolgáltatás, de úgy látom már budapesti kapcsolatnak tűnik a net.

IT-JohnSmith (törölt) 2012.02.10. 22:03:19

Jah és egy jó tanácsot fogadjon el a BTEL a volt Enternetesektől! Ne csinálják máshogy! RESPECT & RIP ENTERNET!

IT-JohnSmith (törölt) 2012.02.10. 22:09:52

@SadBoobie:
Hát van másodlagos DNS. (De ha nem tetszik használhatsz mást is elsődlegesnek/másodlagosnak google a barátod és akkor is netezel mikor nem megy a szolgáltatód dns-e)

Primary DNS: 213.181.206.26
Secondary DNS: 213.181.206.27
smtp.enternet.hu - ez simán válaszol még mennie kell: 62.112.192.21

Flaser 2012.02.13. 19:38:26

@Orvenyhivo:

Ez érdekes probléma, én is évekig Enternet előfizető voltam, nálam mindig működött az, hogy e-mailben értesítettek minden fejleményről. Ja, hogy ezt arra az e-mail címre küldték amit ők szolgáltattak? Ez van, de a Gmail és 1001 épkézláb levelező kliens korában ez sokkal kezelhetőbb probléma, mint a BTel töketlensége.

trolltrojka3 2012.02.14. 19:34:56

Én még az Enternet jogelődjénél kezdtem a netezést majdnem 20 éve, imádtam az Enternetet, az előző kommentelők leírtak róluk minden jót, éjjel 3-kor is hívhattam a műszakisokat nagy gebasz esetén. Most meg a Btel - kisasszony felhív, én átállítandókat átállítok, dec. 14-én bankba el, Enternetnek szóló csoportos beszedési megbízást leállít, Btel részére csoportos beszedési megbízást aktivál. Januárban anonim telefonszámról kisasszony telefonál, ugye jól látja, csop. beszed-del fizetek? Igen, igen, így van. Múlt hét végén kisasszony anonim telefonszámról felhív, több havi díjhátralékom van. He?!? Már januárban közöltem társkisasszonnyal, hogy csop. beszed. Hát ők próbálkoztak, de valami (?) nem megy. (?) Én bankba el, ottani szolgálatkész kisasszony kiderít, hogy december 14. óta a Btel MEG SEM KÍSÉRELTE a díjösszeg lehívását a számlámról. Hát ezt követően olyan levelet kapnak, amit nem tűznek a kalapjuk mellé. Inkompetens, hazug bagázs. És persze átmegyek másik szolgáltatóhoz.

HelyiSzemély 2012.02.16. 21:48:12

Én is átkerültem a Btelhez, üzleti előfizetőként.
Én át is állítottam a bejelentkezési nevet, ez nem egy nagy dolog. Viszont az SMTP kérdés más lényegesen gázosabb! A Btel SMTP vagy kiküldi a levelet, vagy nem. Az már kiderült, hogy a sima txt levél biztosabban kimegy, mint a html... Cégesen ez komoly gáz.

Tud arról valaki valamit, hogy vissza lehet-e szolgáltatóváltani az Enternethez. Velük semmi, de semmi gond nem volt.

trolltrojka3 2012.02.20. 21:57:29

@HelyiSzemély: Az Enternet megszűnt önálló cég lenni, felvásárolta a Btel. Úgy hogy vagy Btel, vagy más szolgáltató. Gigaszívás, de ez az úgynevezett "kapitalizmus", hogy essen beléjük a hétnapos hidegrázás.

bonyodalom 2012.03.26. 16:13:43

Én is átkerültem a Btelhez az Enternettől.A kutya nem értesített egyik cégtől sem.ADSL + Telefon /nem mobil./
A decemberi internetszámlát a Btel küldte,de a telefonforgalmi számlát az Enternettől kaptam mivel felhívtam őket és közölték,hogy azt továbbra is nekik kell fizetnem..A telefonszámlát befizettem még december 16.-án csekken -postán.Majd jött a Btel januári számlája és az a telefonforgalom is számlázva volt amit már decemberben kifizettem az Enternetnek kérdeztem a Btelt,hogy mi ez? mire ők közölték,kérjem vissza az Enternettől,de nekik ezt ki kell fizetnem az internettel együtt.Azóta levelezésben vagyok az Enternettel,mivel visszaakarom kapni a túlfizetésemet.December 16-és március26 közötti idő alatt sem postázták vissza a pénzemet,és csak azt igérik,hogy nagyon sok előfizető van akinek vissza kell utalni a túlfizetést,várjak a soromra,mert nem tudják megmondani mikor kapom vissza a túlfizetésemet..Csak érdekelne,hogy erről nem egyeztek meg a Btellel?Kik beszélik meg ezeket az átállásokat,és ki az az ügyfél aki maradhat az Enternetnél,mert jó sokan vannak,és ki dönti el,hogy ki megy a Btel-hez?Mert az előfizető az biztos nem tud róla.De könyörgöm,nem belőlünk élnek ezek a cégek?????Az ügyintézés számlázási problémánál 30 nap! Vajon kamat jár-e a késedelmes visszautalás után?,és egyébként is ki az a T.HATÓSÁG aki ezt a mocskos dolgokat eltűri.Ja azóta minden hónapban a Btelnek telefonálok,hogy mikor kapom meg a havi számlát,mert még majd rámverik a késedelmes fizetést ha számlahiánya miatt nem fizetek.Kértem,hogy beszedési megbízással fizessek,mert erre nekem már nincsen türelmem erre az állandó b..kodásra velük,de közölték,ha beszedési megbízással fizetem ,azt lehet,de egyszeri 2000.-Ft-ot felszámítanak.MIRE????Minden számlát azon fizetek,de még egyik szolgáltató sem csinálta ezt.Mi történik a Btel-nel és kik ezek????.Nálam az Enternet sem különb amióta jogtalanul náluk van a pénzem és nem utalják vissza.
ELLENŐRZÉST !!!!!!!ezekre a cégekre !!!!!!Nincs egy jó Ügyvéd aki próbapert akasztana minkét cég nyakába???????Lennénk egy csomóan hozzá ügyfelek.!!!!!
süti beállítások módosítása