Tékozló Homár

Kényszerkölcsön az adóhivatalnak

2012.03.08. 16:34 | jackyll | 1062 komment

És ha már NAV, akkor gyorsan még egy sztori. A robotok legalább megbizhatóan szedik be a pénzt, bár azzal nem foglalkoznak, ha naiv ügyfelek esetleg előre befizették volna az adót. Biztos, ami biztos, levonják mégegyszer:

Az adóhivatalnak (a költségvetésnek) mindig pénzre van szüksége. Na de így? Kényszerű kölcsönbe? Történt, hogy kis családi cégünk a február 27-i határidő előtt jópár nappal benyújtotta a 2011-ről szóló EVA bevallását, a befizetendőt pedig 24-én e-banki nyitvatartási időben átutalta, hogy 27-re biztos odaérjen. Hogy egy-két ezer vagy egy-két millió forintot, az történetünk szempontjából teljesen mindegy. Törvénytisztelő cégecske vagyunk, akkor is mindig mindent időben befizetünk, ha nehezünkre esik. És mit nem látok 27-én, a határidő napján? De igen azt: amit én átutaltam, azt ők le is emelték, így kétszer fizettem.

Elismétlem, hogy ők is értsék: nem a határidő letelte után inkasszóztak, hanem előtte, meg se várva, hogy az ügyfél fizetett-e.  A bank meg megterhelt az inkasszó díjával, nyilván saját feltételei szerint. Aztán március 6-án visszajött tőlük az egyik pénz. Március 7-én meg jött egy levél. hogy visszautalták és az okozott kellemetlenségért elnézést kérnek. Ami a minimum, de ugye egy hétig nem állt rendelkezésre a számlámon egy bizonyos összeg, így nem is kamatozott, a bank is kaszált ezen, ők meg jogosulatlanul használták a pénzemet. Én többszörösen szívtam, ők meg elintézték egy apró sorry-val.

Járt-e más is így? Véletlenről van szó? Vagy csak az én kényszerképzetem, hogy a kényszerkölcsönnel az átmeneti pénzzavart kellett áthidalni? Ha csak én jártam így, hát kenjék a hajukra, amit én buktam. De ha mások is...?

Cégh Béla

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 16:39:49

"akkor is mindig mindent időben befizetünk, ha nehezünkre esik."

Nem biztos, hogy okos dolog. Sokszor a NAV-nak fizetendő kamat - a banki alapkamat kétszerese - kisebb, mint ha banktól vesz föl kölcsönt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 16:40:55

@A félelmetes népszavazás: Eltévesztett egy betűt. Nem Cégh, hanem Végh.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 16:48:16

@atpijkamo: Végh az a Végh József, és ő az EFVÖ egyik vezéralakja. Inkább talán csak nem akarta leírni az igazi nevét, és azt gondolta, az meglepő és mulatságos, hogy cége van, akkor legyen Cégh a neve. De az is lehet, hogy tényleg így hívják, ez esetben fölmerül a kérdés, mi Cégh Béla cégének neve, esetleg CéghCég, és főleg, mi Cégh cégének cégére, és cégharettát forgalmaz-e?

Dr Gregory House 2012.03.08. 16:52:54

Én eddig úgy tudtam, hogy az adókat önkéntesen kell befizetni és nem a bevallás alapján emeli le a NAV. Rosszul tudtam?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 16:53:54

@A félelmetes népszavazás: Csak azt ne mondd, hogy nem ismered a Végh Bélát! A szülei: On Dóra és Gec Imre. Nagy a rokonség, soroljam?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 16:55:11

@Dr Gregory House: Rosszul. Úgy beinkasszálják ha nem ficetsz, mint annak a rendje.

Dr Gregory House 2012.03.08. 16:57:24

@atpijkamo: Vagyis benyújtasz egy bevallást, beérkezik, feldolgozzák és ha nem jött rá utalás, akkor leemelik? Érdekes.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 17:08:23

@Dr Gregory House: Aha. De nem -2 nap múlva, hanem mondjuk +180 nap múlva. A fenti történet nem hangzik valőszerűnek. Talán nem bontotta ki a valóság minden szirmát.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 17:08:57

@atpijkamo: Végh József kije neki? Azaz inkább: Végh Béla kije Végh Józsefnek? A feje?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 17:11:04

Lemaradtak a címkék a posztról!! Pótolni, mert így kilóg a sorból!

drsx 2012.03.08. 17:13:04

igy van, alapján inkasszóznak. Sajnos velem is előfordult, hogy a határidő napján utaltam és másnap már inkasszó volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 17:14:24

@A félelmetes népszavazás: Na, akkor sorolom a rokonságot: Gáz Rezső, Szlo Pál, Vízipi Pál, Lestra Pál, Kalim Pál, Éjjelnap Pali, Elroh Anna, Kipurc Anna, Bekatt Anna, Totó L. Ottó, Riz Ottó, Paradic Soma, Feles Emese, Meg Z. Sarolta, Békés Csaba, Szalmon Ella, Rekl Amál, Nyelvta Nóra, Úgy B. Iza, Deb Iza, De Bella, Nagyonhü Jenő, Elő Örs, Buda Örs, Kipi Heni, P. Roli, Vík Endre, Megment Elek, Szerett Elek, Kifordult B. Elek, Dev Iza, Karam Ella, Zuhany Rózsa, Ta Bella, Busz J. Egyed, Dr. Akula, Délam Erika, Fél Áron, Jó Áron...

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 17:20:54

@atpijkamo: Bekatt Anna, őt ismerem! Kifordult B. Elek is ismerős valahonnan.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.08. 17:28:09

@atpijkamo: A Nagyonhű Jenő tetszett a legjobban:)

A NAV meg szopjon lovat.

Jameson14 · http://moneymakingonthenet.blogspot.com 2012.03.08. 17:31:49

Internetes Munkák NEM MLM , NEM KATTINGATÁS , NEM ÁTVERÉS !
moneymakingonthenet.blogspot.com/

Rengeteg jó véleményel : "Szia! Ez az idáigi legértelmesebb magyar online money making oldal. Én is hobbiszinten foglalkozom a témával. Idáig is köszönet! Az előző kommentolóhoz hasonlóan lehet egy pár privát kérdésem? Tisztelettel"

Nem fogsz csalódni!

SarahConnor 2012.03.08. 17:35:33

"egy hétig nem állt rendelkezésre a számlámon egy bizonyos összeg, így nem is kamatozott"

Oh, ha nekem is csak ennyi bajom lenne a pénzemmel :)
De sajnos nekem nem csak egy hétig nem állnak rendelkezésre bizonyos összegek, hanem soha. Ezért ki fog elnézést kérni? :)

England win The Ashes! 2012.03.08. 17:53:39

@Jameson14: Há' még jó, hogy bele nem lépett!

England win The Ashes! 2012.03.08. 18:07:36

@atpijkamo: :)))

Czicz Imre, Masztur Bálint, Bekre Pál, Pop Simon, Szem Eszter, Tök Ödön, Bor Virág...

CID 2012.03.08. 18:23:20

Mák Virág még jáccik, vagy lecsúsztam ?

CID 2012.03.08. 18:25:42

@Jani haverja: wazze, na de így nőnapon ?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 18:36:13

Bezzeg nyócvanhatba ez másképp lett vóna!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.08. 18:48:16

Régebben jobb volt a nosztalgia.

Meg bunkó bizti őr, meg kukucos hambi, meg viszkis kaller, meg karfiollevél.

Mosmeg csupa bangos meg navos szarság. Hát élet ez így?

Hát senkinek senem vásott el a cipellője, szakadott szét a seggén a nadidrágja, vagy lopták ki a tejfölje felit a dobozbúl?

XCat 2012.03.08. 18:52:05

@Rosszindulatú Vászka: Nem teljesen mindegy, milyen ürügy mentén nyalod a csajjéd picsáját?:)

XCat 2012.03.08. 18:58:17

@atpijkamo: Régebben én is jobb voltam. Most már csak bölcs vagyok, de nem tudom eldönteni, melyikkel jártam jobban.

XCat 2012.03.08. 19:07:04

@Rosszindulatú Vászka: Hogy elárultál amiatt az olcsó cigány ribanc miatt. :)
De mindegy, már feldolgoztam.

Rohaggyatokegybe.... azaz úgy értem, kellemes együtt töltött perceket. :)

Megdobbent 2012.03.08. 19:08:38

Nabasszameg, filmszakadas!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 19:09:39

cica, most te vagy , vagy nem te vagy?

CID 2012.03.08. 19:10:25

Mi fáj neki, mi fáj ? Hát az, hogy ez a macskaképű kutya megkérte, kicsit fogja magát vissza. Dícséretére legyen mondva, próbálkozik, de azt a kínt amit átél :-)

XCat 2012.03.08. 19:10:56

@batgirl: Ha ránézel az aktivitásra, könnyű eldönteni. De mindjárt megyek bótba, csak várom hogy száradjon a hajam, akkor már nem én leszek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 19:13:12

ma nincs kedvem hirigre.inkább arrébb megyek

XCat 2012.03.08. 19:16:28

Lazíts, beti. Nem bántunk. Még Vásnát se, ha megnyerte, hadd vigye.
Csak többnek tűnt. De hát ez sem az első csalódás benne.

XCat 2012.03.08. 19:18:45

@Manyecska: Te viszont lehet hogy megkapod azt a pofont, amit a másik kettő érdemelne, ha nagyon beleokoskodsz. Csak a miheztartás végett. :)

Sátán meg a Jocó 2012.03.08. 19:18:49

@atpijkamo: látom, nincs céged :D de bizony, barátom, úgy inkasszóznak, ahogy kedvük tartja. Egy nap, egy hét, egy hónap.

Magam részéről semmit nem tartok céges számláIMON. Ha fizetnem kell, bemegyek egy fiókba, berakok annyit, amennyit valakinek kell fizetnem, és ott helyben elutalom.

Elegem lett évek alatt a NAV f@szságaiból, mint jogkövető állampolgár, rettegve kell ide-oda szaladgálnom 2012-ben, mert mittomén' éppen mire szottyankedve a NAV-nak.

De a Főv. Önkori se kutya: rámb@sztak inkasszót, meg büntit, mert szerintük én vagy három éven át nem vallottam be az iparűzésít, pedig igen. Elfaxoltunk mindent, amit kellett, hogy lássák, hülyék. Amíg leesett nekik a tantusz (nem egy-két hét volt, gondolhatjátok), addig minden bejövő pénzecskémet szépen benyelték.
Majd, mikor kértem vissza a jogtalanul beinkasszózott összeget, azt mondták, hoy ők nem utalnak vissza, legközelebb ennyivel kevesebbet valljak be.
Na, EZ az igazi ingyenkölcsön!

Ha én cisnálnék ilyet, mennék a sittre, az az érzésem.

Addig marad a rettegés, fiókból fiókba való szaladgálás, pont ezek miatt...

Manyecska 2012.03.08. 19:20:46

@PsychoCica Dö Ríl: óóó ííígen szeretem a szadót ééédes!! :)

XCat 2012.03.08. 19:22:12

@Manyecska: Ezt nem fogod. :) Bár ahhoz is túl buta vagy, hogy felrúgjanak.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.08. 19:26:41

@PsychoCica Dö Ríl: az is a te hibád Anya, ha túldimenzionálod itt a dolgokat, már montam.

Ha meg lelki támaszt, meg virtuálprüntyit meg közösségi érzés imitációt vársz itt, na az is. Ja, és nekem nem mindég jó, ha fáj, csak minősített különleges esetekbe.

@Sátán meg a Jocó: muhaha, nekem még azt is monták, hogy ha sokat pattogok keresnek valamit és meg is basznak bónuszként. Az inkasszó meg minima egy hónapig rajta van a számlán, nem elég nekik, hogy viszik az összes zsét.

Manyecska 2012.03.08. 19:27:36

@PsychoCica Dö Ríl: az a jó hogy tőled mindig megjön a székletem -krónikus székrekedésben szenvedek.. :))))

CID 2012.03.08. 19:27:55

@Manyecska: na ne már, én még nem próbáltam :)

XCat 2012.03.08. 19:31:36

@Rosszindulatú Vászka: Lelki támaszt? Tőled? Ne röhögtesd ki magad. :) Közösségnek nem volt rossz egy időben, de rólad akkor is kiderült, hogy kevés vagy, meg most is.
Egy okosnak, és műveltnek és kellemesnek látszó ember kudarca, aki látszólag épeszű vonalak mentén halad egy hibbant világban.... túldimenzionálás lenne? Szerintem tragédia, a komoly fajtából. :)
Nem várom el, hogy értsd, és biztos valami elkerülte a figyelmemet.

Az meg, hogy elfeledkeztem a jómúltkori esetről, az valóban az én hibám. :) Meg egyáltalán, az egész. Elvégre a tiétek nem lehet. Nem vagytok abban a helyzetben.
:)

A virtuálprüntyi, az micsoda?

Sátán meg a Jocó 2012.03.08. 19:32:15

@Rosszindulatú Vászka:
"ha sokat pattogok keresnek valamit és meg is basznak bónuszkén"

pontosan! ugyanis az önkori a faxomra azt válaszolta első körben, hogy fellebbezésnek(!!!) vették azt, hogy ugazolom, hogy én tiszta vagyok, és fizessek be 500,- illetéket :D

mocskos qrwa anyjukat!!!

már elnézést.

XCat 2012.03.08. 19:33:26

@Manyecska: @CID: Titeket kettőtöket meg pároztatni kéne. Kíváncsi vagyok, mi jönne ki belőle.

Manyecska 2012.03.08. 19:35:26

@CID: bocs én nem néztem hátra!! Nem te ütöttél?? :))))

XCat 2012.03.08. 19:36:06

@Sátán meg a Jocó: Kinyalod az éppen aktuális kormány seggét, és akkor békén leszel hagyva. Vagy megfogod annak a pöcsét, aki ezeket dirigálja. Akkor is. Sőt, ha nem foglalkozol semmivel, csak amiért a pénzed kapod, jó eséllyel akkor is.

Ez eléggé orbánfüggetlen.

:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 19:36:11

@PsychoCica Dö Ríl: öntsünk tisztavizet a koszos bögrébe, Ok?
Kedvelem zsiráfot, kedvelem vászkát, kedvelem flúgost is, sőt még egyébb abberált elemeket is. És az utóbbidőben téged is, de ha te mindig fújsz, főleg azért, mert én kedvelem esetleg azt akit te nem kedvelsz, abba nem megyek bele.
lájtosan lehet baszogatni bárkit,az nekem is megy..

XCat 2012.03.08. 19:37:33

@batgirl: beti kicsi csillagom, te azt kedvelsz, aki neked jólesik. De tényleg.

Manyecska 2012.03.08. 19:38:18

@PsychoCica Dö Ríl: hatalmas orgazmus!!! Múttkor majdnem visszajött a vacsorám mert még a gyomrom is összerándult..! Bocsánat!!

Manyecska 2012.03.08. 19:39:50

Gyerekek basszus, ...ez egy poszt, most látom!! :)))))

Rosszindulatú Vászka 2012.03.08. 19:40:09

@PsychoCica Dö Ríl: ájjáj, már megint terelsz és túlspilázol Kicsilyány. Hol írtam én, hogy tőlem héla?

Megkapó, hogy ekkora nagyok az elvárásaid, meg az is legyezgeti hiúságomat hogy ennyit foglalkozol velem.

Uszulok a tüskés roszlányokra amúgy, abba ne hagyd, nincs silányabb létminőség, mint az unalom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 19:40:16

@PsychoCica Dö Ríl: azt mondtad kicsi csillagom?????????????????????

Kérem visssza az igazi pszihopatamacskát!!!!!!!!!!

XCat 2012.03.08. 19:40:20

@Manyecska: Te most túl lent vagy ahhoz, hogy foglalkozzak veled, bocs.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 19:41:32

basszus,én meg a jó kislány szerepét jáccom!! Nem tudtad volna előbb mondani???????

Manyecska 2012.03.08. 19:42:16

@PsychoCica Dö Ríl: oké, megfordulhatok, csak szólj, bár nem szeretek felül lenni. Szédülök meg nem látom a tévét..

XCat 2012.03.08. 19:43:05

@Rosszindulatú Vászka: Ezt mutattad, bucika. :) De előbbutóbb az ilyesmi bedöglik.
Féreércsed, a foglalkozás az imidzsednek szól, nem neked. :) Igaz, erre én is csak most jöttem rá.

Nem válaszoltál, egyébként.

Manyecska 2012.03.08. 19:44:33

Jéééézus, a Buci is itt van??:O Na én megyek. Megmosom apu hátát:)))

XCat 2012.03.08. 19:46:05

@Manyecska: Te tulajdonképpen ki a faszom vagy?

@batgirl: Nem elég igazi? Akkor ott a béta verzió.:)
Figy, te ismered ezt a pattogó kis izét itt feletted?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.08. 19:47:04

@PsychoCica Dö Ríl: úgybizony, de ezt is montam már. Itt nem emberek csetelnek, csak álcák, erre bizony nem lehet agyat növeszteni.

Ja és fenntartom, hogy minden kommwent csak aznap érvéynes az adott osztban, a továbbiakban érvényét veszti.

Következetességet se várjál el, nincs arra itt igény.

Amúgy meg az egy speciális lelkiálalpotban elkövetett a külvilág számára értelmezhetetlen verbális cselekvés, amit úgysem értenél mert idegen a természetedtől, szal most nem mennék bele.

XCat 2012.03.08. 19:48:40

@Rosszindulatú Vászka: Következetesen kevés vagy. Álcának is, meg embernek is. Maradjunk ennyiben. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 19:48:52

@Rosszindulatú Vászka: Miattam lehet. Amióta itt vagyok, csak bankos meg malévos posztok vannak. Átkozzatok!

XCat 2012.03.08. 19:50:03

Főleg embernek. És EZ a baj.

De hát ez sem nem az én bajom.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.08. 19:50:56

@PsychoCica Dö Ríl: de kár, pedig épp kesztem belédszeretni. Na mindegy, majd csak lesz valahogy... azazhogy:

menek tekelek ufárszinok

@A félelmetes népszavazás: igen, ez nekem is feltünt, már tettem lpéseket ezügyben. A papírok el vannak készítve, már csak intézkedni kell.

XCat 2012.03.08. 19:51:35

@A félelmetes népszavazás: Elkezdtem írni egy fasza kis átkot, de hirtelen nem tudom hogy az alaptörvény az most nemzeti jelkép, vagy nemnemzeti jelkép....

Rosszindulatú Vászka 2012.03.08. 19:53:19

@PsychoCica Dö Ríl: bocsánat, hogy élek, többet nem fog előfordulni. Vígasztajjon a tudat, hogy mink ajjanépek legalább forszírozzuk az igényeket a fényre, nekem ennyi is elég.

Na lemegyek a parkba kutyát sétáltatni, az a tervem, hogy összekenem a játékokat a homokozóba kutyaszarral, attól mindég jobb kedvem lesz :)

XCat 2012.03.08. 19:54:50

@Rosszindulatú Vászka: Inkább csinálj még egy zsiráfkölyköt. Négynél már egészen családias hangulat lenne, asszimilálnának. Vagy lehúznák a klotyón a kiskaramelt. Sosenemlehessen tudni.

Te csak ne tekeljél, abban a helyzetben sem vagy. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 19:55:18

és ne felejtsd el az üvegszilánkokat se belekeverni a homokba

XCat 2012.03.08. 19:56:09

Tényleg, ez a picsa mikor neveli a kölykeit ha folyton itt döglik? Csak úgy eszembe jutott. Már egy párszor.

namindegy, biztos eldobhatóak. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 20:01:04

@PsychoCica Dö Ríl: :-////////////////////////////////

Kicsit vbk-s lett ez a gomb annak idején, azóta se gyógyult meg.

CID 2012.03.08. 20:03:59

Jaj lányok de dögösek vagytok ! Iszapot, vagy olajat hozzak ?

Manyecska 2012.03.08. 20:04:18

@PsychoCica Dö Ríl: ha rám gondolsz /rohadj meg/ ..már alszanak!:) Jó gyerekek, fél nyolckor már horkoltak. Apa fel is vette:)))).. most mán húzok én is..jó éjt!

CID 2012.03.08. 20:05:30

Félelmetesen kivirulnak egyesek, ha előkerül a gazdi :)

XCat 2012.03.08. 20:06:19

Valaki magyarázza el manyecskának, hogy ő sajnos túl hülye ahhoz, hogy legyen miért rágondolni.

XCat 2012.03.08. 20:08:29

Észrevette már valaki, hogy újabban a homáron nem lehet lekérni a teljes aktivitást, csak az utolsó pár napot?...

XCat 2012.03.08. 20:09:57

@PsychoCica Dö Ríl: Jah semmi, le lehet... csak névváláshoz nem kompatibilis. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 20:10:52

@PsychoCica Dö Ríl: Micsoda enyhe kifejezés :) Szerencsére rövid életű faj lesz, épp csak lemásztak a fáról, de már a vég felé mentelnek öles léptekkel. Azért néha persze jó besegíteni, csak for the lulz.

CID 2012.03.08. 20:26:01

@A félelmetes népszavazás: Te mazsong ne bántsd a jányokat nőnap van ( macskagazdádat lehet), egyébként is, ők lemásztak, te meg leestél.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 20:37:17

@CID: Mazsong?? Macskagazda?? És hol írtam lányokról? Neked megbomlott az elméd! És semmiféle fáról nem estem, ahonnan jövök, nincsenek fák.

XCat 2012.03.08. 20:38:59

@A félelmetes népszavazás: Erről nem biztos, hogy itt kéne mesélned. :)
Fogsor meg.... szerintem dobjuk át, lényegesen érdekesebb társalgás lesz belőle. ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 21:57:59

hát nem nagyon pörögtetek, mig én filmet néztem

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 22:46:00

@PsychoCica Dö Ríl: Hűszéves korában minden csaj szép. Utána meg mennek lefelé a lejtőn. A pasik meg sokszor érettebb korukban jobban néznek ki. Mondjuk jó példa a sonkonneri. Ez az élet nagy igazságtalansága, de a fajfenntartás előbbrevaló.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 22:47:16

@Sátán meg a Jocó: "ők nem utalnak vissza, legközelebb ennyivel kevesebbet"

Höhö. Nagyon szemét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.09. 02:00:15

@l4c1: ez csak azt jelentette , hogy 40 evesen lett buzi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.09. 02:02:21

a poszthoz meg
hat azert kurvara nem mindegy hogy 1-2 ezer vagy 1-2 milliorol van szo
gondolom itt az elobbi jatszott es nem jutott kenyerre
szar is az

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.09. 02:03:44

ezert is nem erdemes ilyen csoportos beszedesi loszart kotni, meg jo ha van egy titkos bankszamla, amihez nem fernek

Skodakék Fábia 2012.03.09. 05:45:03

egyszáz! jihhá, a jó anyját annak aki miatt ijjen korán keltem

Manyecska 2012.03.09. 09:08:12

@atpijkamo: nincs ronda nő csak kevés festék!!! :)

CID 2012.03.09. 09:11:53

@A félelmetes népszavazás: Ne bazd el, nincsennek fák ? Mi vagy te marslakó ? :-)

CID 2012.03.09. 09:14:21

@hagyma: Nem hiszem, hogy a NAV-nak csoportos beszedési megbízást kellene adni, ahhoz, hogy leemeljék a manit :-)

CID 2012.03.09. 09:16:21

@Manyecska: Maradjunk a piás változatnál :-)

Manyecska 2012.03.09. 09:49:24

@atpijkamo: megfelelő mennyiségű alapozófestékkel /Trilux, pl./:))) csodákat lehet művelni...:)

Manyecska 2012.03.09. 10:15:11

"Néha úgy érezzük, megbolondult a világ, ha szétnézünk, hogy mi történik körülöttünk. Nehéz lépést tartani, mert mi nők egyre több feladatot veszünk a vállunkra, és mindenben egyre ügyesebbnek kell lennünk – legalábbis ezt sugallja ez a rohanó, versengő világ.
De ha elcsendesedünk, és örülünk a kezdődő tavasznak, sütkérezünk a még sápadt napsugárban, észrevesszük a kibúvó hóvirágot , akkor rájövünk, hogy mi nők azzal adjuk a legtöbbet a világnak, ha megőrizzük eredendő nőies értékeinket. Legyünk jók abban, ami igazán erősségünk! Higgyék el, más nem kell a világnak! "

Tegnap kaptam nőnapra. Remélem pár díszpics@n segítettem:)))!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 10:15:29

csak szólok, hogy a hóesés abbamaradt és gyönyörűen süt a nap.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 10:17:41

@Manyecska: én azt kaptam nőnapra a lányomtól, hogy "Te vagy a legjobb anyuka a világon!"

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 10:23:02

@Manyecska: micsoda nyálas szarság, pont anynirA hiteles mint a fociultrás indulóK :)

@Prof. azsiráf.PhD.: a kis hazudós, bár teheccséges, még nagy jövő áll előtte :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 10:28:17

@CID: Csak ebben a naprendszerben tudsz gondolkodni??

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 10:29:50

@Rosszindulatú Vászka: :D na, azért legalább illedelmes a gyerek.

amúgy meg aszongyák az okosok, hogy jó szülő nincs, csak elég jó szülő. ebbe van valami.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 10:35:18

meggyüttem, szevasztok!

gondóttam szólok

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 10:36:13

@Prof. azsiráf.PhD.: ja, vannak véleméynek, hogy emberet nem lehet nevelni, csak szoktatni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 10:39:53

@Rosszindulatú Vászka:
@Prof. azsiráf.PhD.:
uncsi mán ez a nőnapi dolog! tennap még csak-csak elviseltem, de mostmán megremeg a boroskóla a kezemben ha aszt látom, hogy még mindég az a téma.
mer én amúgy egész évben tisztelem a nőket!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 10:56:09

@estrella negra: tőle még ez is szép.

@Rosszindulatú Vászka: ezt mán én is tapasztaltam. van valami beépített rugó, ami csak egyfele hajlik bennük. általában arra, amerre ő saját maga gondolja. de ez így szép, mer egyébként meg csupa robot vóna a világon, aztán még több gázolaj fogyna.

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: isten hozott!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:05:10

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: most akkora baj, ha szeretem a zöld, meg lila öltönyt makkoscipővel? Igenis ma is elegáns és divatos viselet! ÉS természetesen nagyon tisztelem és nagyra tartom Sass mávész úr kvaitásait. Nem csak jóképű, de teheccséges mávész, de nagyszerű ember is.

Manyecska 2012.03.09. 11:05:28

@Rosszindulatú Vászka: :) "legyünk jók abban ami az erősségünk" ezt azért sokféleképp lehet értelmezni:))) !...Hozzáteszem, egy könyvkiadó küldte emilen akitől szoktunk rendelni. Gondoltam legyen itt egy kis nyál is:))!

CID 2012.03.09. 11:05:55

@A félelmetes népszavazás: Basszus, vagy ne szívd azt a szar füvet, vagy küldjél belőle, mert így bolondabbnak nézlek a kelleténél:-)

Manyecska 2012.03.09. 11:07:41

@Prof. azsiráf.PhD.::).. a fiam is hozzámvágott egy cserép virágot! Apja lökdöste oda.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 11:08:13

@Rosszindulatú Vászka:
há bóknak szántam, nem sértésnek b+!
há lássuk be, Sassjózsi a honi humor alfája meg omegája.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:08:46

@Manyecska: a bőséges és jóminőségű nyál fontos. Állítólag. Bizonyos most nem részletezendő felfokozott álalpotokban. Azt olvastam valami blogba.

CID 2012.03.09. 11:11:01

@Manyecska: Rendes gyerek, mármint, hogy cserepeset adott !

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 11:11:55

@Manyecska: én már le sem írni mit kaptam a fiamtul, mer magamra zúdítom itten a népharagot. maraggyunk annyiban, hogy az is nagyon nyálas volt meg giccses meg cukormázas, ezt csak @Rosszindulatú Vászka: kedvéért tettem hozzá :):)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 11:13:09

@Rosszindulatú Vászka: milyen a jóminőségű nyál? vannak valami paraméterei ennek?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:15:05

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: ugye? Sztem félreimserik a zemberek, meg csak szmogizmusbúl ekézik. Én kifejezetten szeretem az éneklős-kiabálós kabarét, ahhoz meg kéccség nem férhet, hogy az igényes humorba mindég van pina meg pöcs. Legalábbia felsőbb körökbe. A gyengébbek kedvéért mondom, ottan a Mikropoénosba mindég a poén a leghangosabb, azt üvöltik, onnan lehet megismerni. Ezt bevezettetném máshol is, nagyon hasznos dolog. A hangerő a valőélet szmájlija.

@Prof. azsiráf.PhD.: akkó gyühet, a giccset szeretem. N em kicsit, nagyon!

vape 2012.03.09. 11:19:05

@estrella negra:
Az USA-ban biztos van olyan is. Ott sokminden másképp van.:)

Manyecska 2012.03.09. 11:20:07

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: b@zd meg Lajos leköptem most a képernyőt!:( ..!:)) Azt hittem rosszul látok!!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:21:41

@Manyecska: bizonyám!

Ugyyanis kevésbé ismeretes tényvalóság, hogy a nyál elsővonalas és fontos vezérharcosa emésztőerencerünknek. A megfelelő állagú, mennyiségű és savasságú nyál nélkül sohasenem ehetnénk például egy csomó fajta szárazféle éteket, csak, mint a kacsák, szaporán kortyolgatva közbe, azazhogy nyálmennyiség nélkül ne csipsz, se kenyér se semmi csak joghurt meg pempő.

Ugye mijen borzasztóságos volna?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 11:22:43

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: lajos, máma nem lehet az intim témákat firtatni, mer' a többiek mán unnyák. aki nem, az majd tiltakozik úgyis. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:24:25

@Prof. azsiráf.PhD.: hogyne. Sűrűség, ízhatás, nyeletmennyiség, síkosság és savassági együtthatúk valamint faktorok szerént osztájozzuk.

Persze nincsen dzsolidzsóker nyál, más célra más a leghathatósabb, azazhogy, mint az élet más területein, itt szükséges kompromisszumokkal kínlódnunk.

Belátható, hogy más álalgú nyál szükséges a focimeccsen való köpködéshez és egész másfajta a tepertőzabáláshoz.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 11:26:45

@Rosszindulatú Vászka:
hámeg nehogy mán valaki megmongya, hogy mi a jó humor, vagy mi nem! há azér mer a sznob budai úrak nem értékelik ezt a fajta viccelődést,azér még nem köll elllehetítettleníteni egy ijjen kaliberű művészt

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:29:12

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: egyetértek!

Ebn ura fakó, ez nem mehet így tovább, szerntem szervezzünk felvonulós ellentüntetéset a Józsink ellenes tüntetők elen, akik direkt távolmaradásukal lehetetlenítik el a színvonalas elődásait.

Sztem rengetegen lennénk, ha viszünk freccset, akkor legalább minima hároman, de lehet, hogy mégtöbben! Sokan leszünk és elegen!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 11:31:13

@Rosszindulatú Vászka: Tisztelt tanú, rövidke ellenvetését könyveltük és helyet adtunk neki.

Nyáltémában a leszarabb az, amikor az ember olyan jó mélyet alszik, aztán szétázik a frissen mosott kispárnája. Arra a hideg borogatásra ébredni a füleden...elrontya az egész napot.

Nemtom ez elég-e mán az új poszthoz, vagy undormányabbat kéne írnom...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 11:38:44

@Prof. azsiráf.PhD.:
jóvan,akkor mámma megpróbálom visszafogni a tesztoszteront
@Manyecska:
nem monták még neked, hogy nem szabad kiköpnöd!
@Rosszindulatú Vászka:
támogatom a zötletedet! namánmost legyen az, hogy mindenki aláírja itten a petícijót!

Petícijó!

Ez a petícijó azé gyütt létre, hogy Sassjózsi-bácsi legyen a nemzet és a világmindenség fő humoristálya meg hogy mindenféle kitűntetést kapjon meg!
Ezen kívül követejjük, hogy minden tévén főműsoridőben aggyák a sasskabarét.

Aláírások:
Horváth Lajos sk. (született Horváth Lajoska)
-
-
-
-
-
-
--
-
-

-
-
-

-
na gyühetnek a zaláírások!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:39:58

@Prof. azsiráf.PhD.: hát csak annak aki amatőr és nem hanyatt aluszik. Egy profi szuszék álomábna is forgassa a párnáit.

Nos, ha anyál kimerült, rátérhetünk a takonyra is. Ízr4e például sokkal markánsabb a nyálnás, persze korántsenem ojan karakteres az íze, mint a jó érett fülviasznak.

cicmen (törölt) 2012.03.09. 11:41:40

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: az a jó nyál,ami cida után ottmarad a gyíkomon

te sertés! :)
És ha kiskorúak is olvassák?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:42:13

Petícijó!

Ez a petícijó azé gyütt létre, hogy Sassjózsi-bácsi legyen a nemzet és a világmindenség fő humoristálya meg hogy mindenféle kitűntetést kapjon meg!
Ezen kívül követejjük, hogy minden tévén főműsoridőben aggyák a sasskabarét.

Aláírások:
Horváth Lajos sk. (született Horváth Lajoska)
Rosszindulatú Vászka, született Jesszonpepi Kisfiam mostmá mindegy tarcsukmeg
-
-
-
-
-
--
-
-

-
-
-

-

cicmen (törölt) 2012.03.09. 11:43:20

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Ezen kívül követejjük, hogy minden tévén főműsoridőben aggyák a sasskabarét.

Na ez még a nyálasgyíknál is undorítóbb!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:43:25

@cicmen: nem beszélve a házasság elött álló heteró párokról ugye.

Manyecska 2012.03.09. 11:47:05

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: basszus sikerült pár tételt félrekontírozni, kezdhetem elölről köszi..:))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 11:47:12

Petícijó!

Ez a petícijó azé gyütt létre, hogy Sassjózsi-bácsi legyen a nemzet és a világmindenség fő humoristálya meg hogy mindenféle kitűntetést kapjon meg!
Ezen kívül követejjük, hogy minden tévén főműsoridőben aggyák a sasskabarét.

Aláírások:
-Horváth Lajos sk. (született Horváth Lajoska)
-Rosszindulatú Vászka, született Jesszonpepi Kisfiam mostmá mindegy tarcsukmeg
Prof. Zsiráf Ziraffus Phd., született az ááálatkertbe
-
-
-
-
-
--
-
-

-
-
-

-

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 11:47:15

@cicmen:
ómán de finnyás lettél hirtelen!
@Rosszindulatú Vászka:
jóvan,mán 2-en vagyunk, mijjen fröccsöt szeretel?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 11:54:00

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: mindegy, csak üssön, de hamár gurmézunk, a kedvencem a kannás kövidinka, de nem a Winny, hanem inkább a Budget, annak jobb a bukéja meg kicsinyt savasabb is, jobban aláágyaz a vegyigyümi borzasztónak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.09. 11:55:00

Mit vártunk Abszurdisztánban?
Nem lep meg a dolog.

cicmen (törölt) 2012.03.09. 12:00:44

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Jó hogy nem azt írod, hogy akkor jó a nyál, ha belecsulázol a sunába és az cseppkőként lóg le a klitoriszról! Te perverz! :)

Manyecska 2012.03.09. 12:01:48

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: képes vagyok többfelé figyelni /?/:))) Gyakorlás kérdése:)) de most kiszállok mert bevallást kell gyártanom:(

cicmen (törölt) 2012.03.09. 12:05:48

Ebédidő! Váltsátok be a Bözsiutalványt az üzemi konyhán!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 12:07:37

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: ezek a szmógok fojton mindent külföldiul mondnak, csak, hogy okosnak láccóggyanak. Amúgy a sorrebnek se köll a klitórsz, biztos valami ízetlen flancos étel vagy mittomén miket esznek ezek mind perverzek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 12:12:31

Mondanám, hogy undoríóak vagytok, de azért nem ragadnék tollat.

Azt viszont megmondom, hogy unalmasak vagytok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 12:13:26

@Manyecska: Szerintem szülésznő maradjon a ... izé ...mindegy.
És ne kondérozzon, mer' az meg a konyhába' van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 12:14:30

Petícijó!

Ez a petícijó azé gyütt létre, hogy Sassjózsi-bácsi legyen a nemzet és a világmindenség fő humoristálya meg hogy mindenféle kitűntetést kapjon meg!
Ezen kívül követejjük, hogy minden tévén főműsoridőben aggyák a sasskabarét.

Aláírások:
-Horváth Lajos sk. (született Horváth Lajoska)
-Rosszindulatú Vászka, született Jesszonpepi Kisfiam mostmá mindegy tarcsukmeg
Prof. Zsiráf Ziraffus Phd., született az ááálatkertbe
batgirl, született Bat little girl
-
-
-
-
--
-
-

cicmen (törölt) 2012.03.09. 12:14:35

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: klitorisz???? ammeg mi?

Jaj már!

Tasziló gróf feleségül veszi Anasztázia grófnőt.
A nászéjszakán Anasztázia így szól Taszilóhoz.
-Tasziló kérem! Mutassa meg nekem, hogy mi az a pénisz!
Tasziló izgatottan letolja nadrágját.
-Aha! Kiált fel Anasztázia.
-Ugyanolyan mint a fasz, csak sokkal kisebb!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 12:14:43

@atpijkamo: persze mer te nem szoktad csurgatni a nyálad mi?

Hiszi a piszi!

cicmen (törölt) 2012.03.09. 12:16:44

@atpijkamo: Azt viszont megmondom, hogy unalmasak vagytok.

Akkor ajánlanám a Sass kabarét! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 12:17:57

@Rosszindulatú Vászka:

- Hé, maga ott ne pisiljen a medencébe!
- Miért pont nekem szól? Mások is csinálják.
- Na de nem a trambulinról!

cicmen (törölt) 2012.03.09. 12:18:14

@Rosszindulatú Vászka: persze mer te nem szoktad csurgatni a nyálad mi?

És nem is fingik! :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 12:18:59

@atpijkamo: téged csak valami recepttel lehet lázba hozni...

itt egy neked:

Alföldi zsíroskenyér:

szelet kenyér
fél kiló zsír

A kenyérre a zsírt egy tompa késsel 12 milliméter vastagon egyenletesen szétterítjük.

Jó étvágyat!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 12:19:29

@atpijkamo: Unatozik? Vásároljon mosómedvét!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 12:19:47

@cicmen: Rajtatok jót szoktam röhögni. Azon meg el se lehet mosolyodni.

A lovamtól nem kérem, hogy mondjon viccet, tőletek se, hogy hugyozzatok tele egy vüdröt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 12:21:08

@cicmen:
Nem én vótam!
A Homár le van lassulva.
Biztos tavaszi fáradtság.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 12:21:10

na menjünk haza, hétvége van:))

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 12:21:56

@cicmen: ezexerint akkor azért nyűgösködik, mer nem köszöntöttük meg illőn Nőnapra? Igazad lehet...

cicmen (törölt) 2012.03.09. 12:22:56

@atpijkamo: Na, így már valamivel jobb.

Jól felkavartad a szart! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 12:27:32

@Prof. azsiráf.PhD.: netuddmeg, már az oviba is beretva volt a jelem és nem csak azért, mert cigány vagyok :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 12:30:26

@Prof. azsiráf.PhD.:
bár én nem vagyok alfődi, de felénk még raknak rá hagymát is

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 12:32:52

@Prof. azsiráf.PhD.: @Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: igénytelenek vagytok.

Mink ellenbe itten nem, sőt annyira, de annyira gurmék vagyunk, hogy a zsíroskenyeret is eksztra szűz olivaolajjal főzzük.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 12:35:27

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: ja, hát az úri népek hagymával tolják.

@Rosszindulatú Vászka: ne b márr, te cigány vagy???? én meg megvoltam róla győződve, hogy árja népekkel van itten dógom de legalábbis tisztavérű gójokkal.

hova keverettem....

England win The Ashes! 2012.03.09. 12:45:35

@Rosszindulatú Vászka:

Good old Arsenal,
We’re proud to say that name,
And while we sing this song,
We’ll win the game.

@cicmen: A kiskorúaknak fogalmuk sincs, mi aza cida meg gyík. Ők csak a szopást meg a faszt ismerik.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 12:50:27

na akkor, szex, váladékok, viccesműsorok, sasjóska, nőnap, kisebbségek és uszítás téma kifogyott. :D :D

esetleg hozzászóljunk a témához???!!?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 12:53:56

@Prof. azsiráf.PhD.:
"esetleg hozzászóljunk a témához???!!? "
há normááááááális?

England win The Ashes! 2012.03.09. 12:56:30

@Prof. azsiráf.PhD.: Akkor beszéljünk a fociról!

Te csináltad már focipályán?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 13:00:24

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: eztet mán csak végső megoldásként vetettem fel. apti itten nyervog hogy uncsik vagyunk. nem felelünk meg a gehobene elvárásoknak, úgy láccik. :D

@Dr Jozef Vengloš: focipálya öltözője számít??

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 13:05:18

@Prof. azsiráf.PhD.: "focipálya öltözője számít?"
Ha kétkapus játék volt, akkor igen.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 13:08:30

@estrella negra: akkor nem. :D

Két szőke beszélget:

-Te, figyi, ti szoktátok a ...izé... szóval a másik lyukba is csinálni??
-Hülye vagy? Nem akarok teherbe esni...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 13:34:01

namán az a tiszteletteljes kérdésem, hogy akkor ez most itten a hétvégi vagymiafasz?

Manyecska 2012.03.09. 14:15:30

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: én mindjárt elmegyek. Igaz a kutyakozmetikába..:)ez az igazi szadomazo: fürdetés-nyírás-körömvágás!! Meg már belelóg a haja a szemébe:)))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 14:18:54

@Manyecska: aztat én otthon intézem a kuttynak. igaz még gyakorolnom kell....
a múltkor is úgy nézett ki, mint egy viharvert yoda csak hosszú frufruval. :)

Manyecska 2012.03.09. 14:24:13

@Prof. azsiráf.PhD.: :)))))) én nem bírok vele:)) a fiúk meg jót röhögnek amíg nyírják szegényt /főleg amikor beretválják a hasát:))) /, most nem fosztom meg őket, érted!:) neki nagyon sok szőre van /máltai selyemfiú-spániel/sajnos. De szép fehér!! Olyan kis habosbabos lesz. Utána tuti összefossa magát fél napon belül bár sose szokta..:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 14:29:40

@Manyecska: nem egyszerű, az tuti. enyim kutya éppen most lábadozik otthon, kibelezte a dokinénink....

Manyecska 2012.03.09. 14:30:10

@Manyecska: ewamm.elivepage.com/?modul=oldal&tartalom=1091769 találtam róla képet:) a szomszédunk csak plüsskutyának hívja..ezek rosszabbak mint egy ribanc, folyton kozmetikába kell járni vele!

Manyecska 2012.03.09. 14:32:46

@Prof. azsiráf.PhD.: javulást. Jó hogy mondod kell vinnem a kötelezőre. Oltásra:(

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 14:34:25

@Manyecska: már elég jól van. csak azok a búbánatos szemek.... mindenesetre mostmár nem féltem a fiúkáktól:)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 14:36:08

Szeméccség, hog pont apekos a hétvégi :(

Manyecska 2012.03.09. 14:38:07

@Prof. azsiráf.PhD.: :)) amúgy az, 8 kg mert valami nagytestű is "beleköpött a levesbe"..nagyon masszív, de a feje pincsi. Férjem szerint mókus is van benne /farok/! Különben meg az utcáról szedtem össze szegényt..!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 14:40:44

@Rosszindulatú Vászka: jahh. ikeás jobb vóna. vagy rovaros pizza akár, csak bank/pénz/adó ne legyen benne.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 14:41:38

@CID: Nem füvezek és hasonlók. Azért vagy így összezavarodva, mert az embielméd céltalanul bolyong a szurdokokban, ahelyett hogy a hegyoromra mászna.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 14:44:53

@Prof. azsiráf.PhD.: Remélem nem arról van szó, hogy a szerkesztőség úgy döntött, hogy mostantól "komolyra" veszik a figurát, és abba nem fér bele holmi csótányos nápolyi!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 14:45:35

@Rosszindulatú Vászka:
Egy(1)etértek!
Javaslom, hogy szóljunk hozzá a poszthoz!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 14:50:58

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼:

ezt már én is felvetettem, de aszonták hogy nem vagyok normális..... .

alapítok egy hülyeklubot. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 14:54:36

javaslom kezgyünk el főzni meg etnikázni.

Csak szólnák, nekem ez megy eccerre is, sőt relevánsan már rákészültem a húsvétra is (tuggyátok, az a Ünnep, mikor a zsidajok balátai, alómaiak megkínzaták meg bestiális kegyetlenséggel gyilokojják megfele a Megváltót)

"A megmaradt hímes tojások feldolgozásának utolsó pillanatait éljük, és ha nem akarunk megint színes rakott krumplit készíteni, próbálkozzunk meg a zsidótojással."

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:02:06

@Rosszindulatú Vászka: minnyá vége a purimnak. állítólag ilynekor még farsangot is rendeznek...

én csak olyan hallottam hogy zsidószalonna, de állítólag az se az volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 15:04:18

@Rosszindulatú Vászka: "bestiális kegyetlenséggel gyilokojják megfele a Megváltót"

Zsidók-rómaiak egymásközt. Közöd?

:)

Az Újszövetség mint hiteles forrás? A történészek szerint azért bagatelizálták Pilátus szerepét, és feketítették be a zsidókat, hogy a rómaiak nagyobb kedvvel vegyék fel a keresztény vallást. Sima píár.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 15:05:43

@Prof. azsiráf.PhD.: Gyerek ment a barátnőjéhez, karácsonyra készült, aztán nagyot koppant, hogy azok nem karácsonyt tartanak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 15:10:37

@A félelmetes népszavazás: "Remélem nem arról van szó"

Arról van szó, hogy ide értelmesebb emberek járnak (vagy csak simán zakkantak), és bannerkattintásban nem járnak az élen. Így hiába nagy a látogatottság, a Zindexeseket nem hozza lázba, hogy nekünk posztoljanak. (És így kevesebben járnak ide... Lásd még: ördögi kör.)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:10:52

@atpijkamo: ez is jó módja a meggazdagodásnak :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 15:13:08

@Prof. azsiráf.PhD.:
Belépek!
Javaslom, hogy szavazzuk meg!
Mármint a klubot.
Legyen mondjuk HHHE a neve.
Homározó Hülyék Helyi Egyesülete.
Vagy valami ilyesmi.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:16:30

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼:

tudtam, hogy rád számíthatok. akkor mi vagyunk az alapítótagok. mostmár csak az a kérdés, hogy hogyan lesz a tagfelvétel. íratni kéne valami tesztet velük. ha nem mennek át rajta, fel vannak véve. mitszósz?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 15:16:57

@atpijkamo: érdekes meglátás és nem sújtalan. Monnyuk a rómaiak legerősebbek piárban voltak. Meg népirtásban.

Ebbe a multikultiba meg már arra is ügyelni köll, hogy hányágú legyen a csillag/hópehej a karácsonyi üdvözlőlapon, mer már érzékenység van.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 15:18:14

@atpijkamo: de legalább nem basznak ki csapatosan, mint a bedéék a subbán sokakat és nem moderáznak, maksz egész posztokat csavarnak le néha.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 15:27:34

@atpijkamo: hát meg salynos sokat puhult a webkettő köszönhetően a médiaszabájozás abszird kezelésének és a bírói testület töketlenségének köszönhetően.

Monnyátokmeg márjának hogy szeretem...

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:27:49

@atpijkamo: úgy. és a szegény szerencsétlen ügyfelek problémáival meg nem is foglalkoznak???! szegényekkel csak mi törődünk...:D max 20 komment erejéig igaz, de a mai világban már ez is több, mint ami elvárható.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 15:29:38

@Prof. azsiráf.PhD.:
Szerintem aki fizet 10000 (tízezret, az í hosszú í) egy IQ-tesztért, az automatice beléphet.
A többieknek három hátrabukfenc után jobbra át-ot kell csinálni, aztán hason fekve elszavalni egy József Attila verset.
És már be is léphet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 15:29:54

@Rosszindulatú Vászka: Viccelsz.

@Prof. azsiráf.PhD.: Tudnánk mi sokkal több panaszt is feldolgozni.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 15:35:26

@Prof. azsiráf.PhD.: én úgy látom, úgy mióta évek óta figyelem itt a hiriget, hogyha vitás avagy problémás kérdés van, igenis segítőkész és poszterbarát a komemnterek nagyobb része.

Ellembe az effajta rinyaposztokhoz nem nagyon lehet mit hozzászólni, tipikus árokásós megosztóhirig: lehet zsiger szerint poszttolót, vagy az elelnérdekelt félt ekézni, vagy vicceskedve társadalmi élet élni. Ellenbe ettől van sok klikk meg letöltés.

@atpijkamo: salynos nem. Konkrétan a Velvet is azért zárt be, mert a végire már szinte hetente jártak bíróságra becsületsértés meg hasonló ügyekben a kommentek miatt, merhogy sok bíró szerint a komment is a poszt része.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:35:43

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼:

ajrórul beszélünk, ugye? máncsak mer ha ekkora összegekről van szó, mindenképpen kell egy pénztáros is a klubba. ha megengeded, én majd betöltöm ezt a fontosch tisztséget. te meg lehetnél az írnok, mer én úgyis csak a hat osztályt jártam ki egészen, oszt nemtok olyan jólírni mint te.

de ne józsefattila legyen. hát az anyám tyúkját meg a jánosvitézt mindenki tuggya, szal nehezítsünk. persze ez csak javaslat... :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.09. 15:36:39

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼:
@Prof. azsiráf.PhD.:
@Rosszindulatú Vászka:
@atpijkamo: @A félelmetes népszavazás:
@Manyecska: @cicmen: @CID:
Imre,haggyad!
Ez mán a hétvégi?
Kölcsönt csak az Aldiból!
Még jó, hogy bele nem lépett!
Poszttolót lehet-e már?
Sunáznám!
A poszttoló sikeres ember nem lehet!
ÉrtEDE?
Első!
Dikk!
Dobogó!

na jólvan fiú-lányok! ha netán kihánynának ide egy posztot még mámma, akkor a megfelelő részt húzzátok mán alá!
SZEVASZTOK, ELMENTEM A KOCSMÁBA, HÉTFŐN BESZÉLÜNK HA MAGAMHOZTÉRTEM!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:41:38

@Rosszindulatú Vászka: ezigaz. mármint hogy ha nem zsírparaszt idióta a pocctoló, akkor néha kap egy kis lelki támogatást tőlünk. monnyuk nem emlékszem az utolsó ilyen esetre, de bisztos volt.

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: a kutyát zárd be mielőtt elmégy, mer nem fog rádismerni hajnalban.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 15:44:41

@atpijkamo: Meg értelmes nememberek!

Amúgy meg nem annyira az a baj, hogy kevés a poszt, hanem hogy az a kevés is ami van, unalmas. De az is lehet tényleg nem kapott senki zsizsikes szendvicset mostanában, és a rusztikus-rurális pincérek is továbbképzésen voltak.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:45:02

@A félelmetes népszavazás:

Kétféle ember van. Aki drogozik, és aki nem ismeri be.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 15:46:22

@Rosszindulatú Vászka: Tényleg, Flieghauf azóta se került elő. Pedig reaktiválhatnák hétvégére.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 15:53:31

@Rosszindulatú Vászka: Azért azt tegyük hozzá, hogy munkaidőn kívül a Velveten a moderáció nullához konvergált.
Ergo- mindenféle megveszekedett barom azt írkált be, amit akart.
Tán oda kellett volna figyelni egyszerűen.
Mert a kattintásszám viszont nagyságrenddel lehetett nagyobb, mint itt.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 15:56:19

@estrella negra:"Ergo- mindenféle megveszekedett barom azt írkált be, amit akart."

az itt is úgy van...:)

@A félelmetes népszavazás: azt neked kell tudnod, nem nekem... :) tudod, mindenki ásson magának saját világot....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:01:54

@Rosszindulatú Vászka: Talán be kellett volna tartaniuk a saját moderálási szabályaikat. Én csak a kommentek miatt jártam oda.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:02:46

@Prof. azsiráf.PhD.: Csak ott kicsit durvábban mentek a dolgok. Nem ilyen hobbitrollok jáccottak.
Sokakban felmerült, hogy a szerkesztőség tevőlegesen részt vett a helyzet elmérgesítésében, hogy aztán erre hivatkozva meg lehessen szüntetni a kommentelést.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.09. 16:04:39

@estrella negra: arra emléxem, hogy amikor beszüntették a kommentelést a velveten, ide menekültek sokan. aztán három nap alatt el is tűntek..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:04:45

De nekem ez már magas, mint vakondnak a tyúklétra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:05:19

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

Ért-EDE? Kis faszenes.

Fospunepa.

Pocsai család.

Valaminé notebookja.

A sunázás meg a velvethez tartozik, nem ide.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:09:46

Ja, tegnap derült ki, hogy a felhasználói profilokból visszamenőlegesen törölték a velvetes aktivitást.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 16:10:05

@Prof. azsiráf.PhD.:
Jóvan, benne vagyok.
Én, mint írnok?
Én csak olyan ákom-bákomokat tudok rajzolni.

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:
Kihagytad Zep kolléga híres jelmondatát:
Leszarom!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 16:11:41

@estrella negra: @atpijkamo: alapvetően nem volt állandó modera, illetve időszakosan diákmunkásokkal moderázgattak. Ez a kis foci úgy tünik nem tart el állandó ríltájm virtuális bírókat.

Az monnyuk nem a szerkesztőség hibája, hogy sok trollnak akármijen témához sikerül netniláznia, ahogy az se, hogy miért nem képes az úri közönség a becsületsertés határán belül kommentezgetni egymással.

A laptop meg Palkivicsné

továbbá

Skodás Kobeláék
Karfiollevél
Árkád ingyenszarás
Pegazus Nokia Peti - a pozíciója neve
Ravatal

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 16:13:59

@estrella negra: na ezt hogy sakkotrad ki?

Amúgy nem nagy hír, egy csomó poszt, főleg amiknél nincs válaszerre meg avatar nem számít bele az aktivitásba. Ezeket úgy lehet csekkolni, hogy nikkszédelgés esetén ne követi a nikkátnevezéseket profilfrissítés után.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:17:20

@Rosszindulatú Vászka: "miért nem képes az úri közönség"

Úri közönség úri tartalomhoz való. Tudod milyen színvonalú és témájú cikkek voltak/vannak.

Ha arról írnak (kopiznak) cikket, hogy a háromszázkilós szakállasnőnek milyen a szexuális élete, akkor legyenek felkészülve a hasonló stílusú kommentekre.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:18:55

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem a törzsgárda társadalmi munkában moderált volna, ha van ilyen irányú felkérés.
A fröcsögésben sajnos van igazságod. Láttam olyat, hogy hiperintelligens emberek kurvaanyázták egymást vérben forgó szemekkel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:20:05

@Rosszindulatú Vászka: Palkivicsné nevében is köszönöm a kiegészítést! Az Árkád hogy maradhatott ki?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:21:48

@estrella negra: "társadalmi munkában moderált volna"

Feljelentgetés. Abban világelsők vagyunk.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:22:10

@Rosszindulatú Vászka: Megnéztem az ott használt nickemet valamiért. A kommentszámnak ötjegyűnek kellett volna lennie. Ehelyett ez állt ott: 4.
@atpijkamo: Ez viszont hülyeség.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 16:23:04

A Velvet az kritikán aluli. Nem is éreztem sose ingerenciát oda beírni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:26:22

@atpijkamo: Nem hinném. Azért voltak ott ehhez elég intelligens népek.
Másrészt nem csinálhatott volna senki semmit hátsó szándékkal, hiszen a többiek ráláttak volna.
Harmadrészt pocsék volt látni, hogy egyesek szarni járnak oda, és ez senkit sem érdekel különösebben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:29:11

@A félelmetes népszavazás: Néha nagyon szellemes kommentek voltak. Csak ki kellett válogatni a szénakazalból az ocsút. ... Jól mondtam?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:30:56

@estrella negra: "pocsék volt látni, hogy egyesek szarni járnak oda"

Igen.

De így kiöntötték a gyereket is a fürdővízzel.

Vágják le minden férfi faszát, és nem lesz több nemierőszak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 16:34:39

@estrella negra:
Talán csak nem Zep kollégához van szerencsénk?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 16:35:39

@atpijkamo: az most is meg, az elbelterjesedett nagyblogokba a házmesterizmus nem ritkán torkolik jelentgetésekbe.

@estrella negra: egyetértek. Az önkéntes rendőrösdibe ellemben nem hiszek, az csak tematikus blogokba működhet. Talán esetleg néha.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 16:42:22

@atpijkamo: Én általában már magukra a cikkekre se klikkeltem rá :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 16:46:19

@A félelmetes népszavazás: konkrétan a nagy műsorok az alszekciókba voltak, pl. a turkászdoktor előtti terhesnős alfarmosdatós poszt a porontyon az odabaszott még a Viszkiskalleres hirignek is. Meg voltak más csudák is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.09. 16:47:26

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: Zep nem kommentelt tízezret. Max egy hsz-e volt posztonként.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 16:49:14

@estrella negra: ingoványos kaland lett volna. Üzleti válalkozásba ingyér munkaerőt feleősséggel nem lehet bevonni.

Meg pár moderászóbölcsész munkaerő tán belefért volna így is, egy ember pár nagyblogot simán tud gyomlálni rílbe kis fáziskéséssel és akkor nem fajultak volna el a dolgok.

De ha ezt megkapargattyuk, akkor jön az, hogy igazából a blogmotor faragásában sem vanank/voltak toppon, mosmeg nem is lesznek vélhetően, a fészbúk lenypomta a webkettőt.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 16:49:48

@Rosszindulatú Vászka: Mik maradtak ki a földi életemből :( Még a James Bond filmek is :(

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 16:52:28

@A félelmetes népszavazás: ne tetézd!

Azért feldühödött és falkában támadó kismamaszauruszokkal hirigelni megfizethetetlen, nekem elhiheted :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 16:57:30

@estrella negra:
Az viszont ütött, de erőset!
Nem hiába lett szállóige.
Mondjuk, valóban voltak érdekes dolgok arrafelé.
Nekem pl nagyon tetszett, hogy a poszterek a B-s kosárméret felett hatalmas csöcsöknek nevezték a női másodlagos nemi jelleg című darabokat.
Biztos tinilányok írták a posztokat.
A-s cicikkel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 16:58:40

@Rosszindulatú Vászka: "fészbúk lenypomta a webkettőt"

A faszbúk a webkettő.

Én a saját blogomat simán moderálom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 17:01:41

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: "B-s kosárméret felett hatalmas csöcsöknek nevezték a női másodlagos nemi jelleg"

Pont fordítva. A velveten a kiscsicskák minden cicit kicsinyeltek. Igazit nem láttak még, és a pornófilmeken lévő felfújt dudákat vették alapul.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 17:05:19

@atpijkamo: sztem inkább webmásfél. Monnyuk annyiban zseniális, hogy ingerszegényen és különvéleménymentesen nyújtja a közösségi élet felhőtlen illúzióját a lehető legkisebb ráfordítással, stabil biztonságérzéssel, sunyi reklámokkal ellemben totális kontroll alatt. Ravasz, nagyon ravasz.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:05:21

@Rosszindulatú Vászka: Olyanokhoz már volt szerencsém más fórumon, amikor gügyögve ecsetelték, milyen jól szarik a kis Bencus, megfejelve mindezt képekkel, gondolom nagyon hálásak lesznek majd anyjuknak, ha felnőnek. Mondjuk Engem meglehetősen nagy sebességgel baszarintottak ki.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 17:09:49

@Rosszindulatú Vászka: @A félelmetes népszavazás: Ami infót oda felrakok, azért rakom, hogy közkincs legyen, nem? A guglit se spionozom le, mert a honlapomat indexeli.

Az agyhalottakról most nem beszélek.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 17:10:14

@A félelmetes népszavazás: a Velvetnek az volt a varázsa, mint a Homárnak, illetve régesrégen a Subbának, hogy rengetegsok különféle júzer járt oda, szal aprázs viták meg véleménycserék alakultak ki, ezt a fílinget egy párkommentes vagy erőstematikával rendelkező fórum nem tudja produkálni. És a nagy ám soxinű közeg miatt arányalg egésséges volt a légkör, elszámítva a trollkommandókat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 17:10:32

@A félelmetes népszavazás:
A Nagy Tesó mindent figyel.
A gugli is az.
Meg a gémél is.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 17:13:35

@atpijkamo: feltéve, ha felelősséggel és környezettuatosan használod. Ám miután elég köynen eradarozható az aktivitásod emg a kapcsolati hálód, azért hagy szabadon kéccségeket.

Nomeg a célzott reklám lényege ugye, hogy figyeli az aktivitásodat. Ellenbe egy rossz hejre ment komment vagy rossz társaságba keveredés korrigálhatatlan ellembe okozhat meglepetéseket.

Szal nem eccerű képlet.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:17:14

@atpijkamo: @Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: De törölni se lehet, mert az is megmarad. Az iwiwet talán még csak az NBH figyelte, de itt már a komplett EFVÖ leskelődik. Az összevissza lájkolók könnyítik meg leginkább a dolgukat.

Gugli is spion, de arra szükségem van, és stratégiával is rendelkezem, hogyan zavarjam össze őket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 17:17:51

@Rosszindulatú Vászka: Nekem küldözgethetnek cézott reklámot, több hirdetési listán fennvagyok.

A faszbűkhoz nem értek. Mivel nincs kezmben az irányítás, lehetnek hátulütői.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 17:19:39

@A félelmetes népszavazás: minden ötletet szívesen fogadok az Elelnség összezavarására.

@atpijkamo: csak emlékeztetnélek Carnivora kartács kalandjaira az NBH-val, ha még vannak róla emlékeid.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:20:47

@Rosszindulatú Vászka: Nekem meg éppenhogy úgy tűnt, hogy csak anyázás megy, de lehet már csak a végstádiumban láttam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 17:21:35

@A félelmetes népszavazás: Ha kimegyek az utcára, nyugodtan kövessenek kamerával. Ha belepisilek egy kapualjba, kiplakátolhatják.

A faszbúk egy időben rendszeresen szpemmelt. Az ismerősök címjegyzékét megkaparintva állandóan azt hazudta, hogy a faszbúkra kívánnak. Ők nem tudtak róla. Ilyen módszerekkel lehet nagyra nőni. A konkurencia nem szpemmelt. Ott is tartanak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 17:25:35

@A félelmetes népszavazás:
Hát ez így igaz.
A guglit nehéz megkerülni.
A pofaszájtot viszont annál könnyebb.

@Rosszindulatú Vászka:
Milyen kalandjai voltak?
Jött a nagy fekete óttó?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:28:59

@Rosszindulatú Vászka: Sok mindenre kell rákeresni, összefüggéstelenül, akár teljesen értelmetlennek tűnő dolgokra. Az így keletkező adatcunamiból sokkal nehezebb dolguk lesz összerakni, hogy valójában miket is kerestem ténylegesen. És ezt nálam sose lehet tudni. Ha például azt írom be, hogy "Prbán Viktpr", a mögött vajon volt-e valami szándékom, vagy csak elgépeltem, esetleg megzakkantam? Hidd el, legkésőbb fél év után teljesen összezavarodnak, meghaladja az embielméjüket.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 17:31:00

@atpijkamo: pedig ez nagyon vicces tanmese.

Szal emléxel még a molotov koktélos Magyarok Nyilaira?

Na, az egyik fenyegető levelüket úg írták alá, hogy "Carnivora" - ez valami szittya vicc lehet, nemtom, a lényeg, hogy a rátermett és a digitális világban is potens Szerevek legúglizták azt a júzert, akinek a nikkje Carnivora - még tetézte is, hogy az akkori divat suerint az iwiw profiljába is beírta ezt a nikket - ráadásul a srác még a kurucinfón is osztotta fajvédő okosságokat ezzel a nikkel, nem csak a blogponthun. Be is gyűjtötte a rendőrségübj, leszíavták a benzint a fűnyírójából bizonyítéknka - pedig akkor még nem is ment a tévébe a CSI, emg lefoglalták a PC-jét is, meg valaltták órákig rabosítva. Akkora nagy terrorista volt a srác, hogy hetekig azon nyígott it a blogokba, hogy csak köcslcsöngépen tud Hinfoglalózni. Gúgliozz rá, több blogba volt téma a hirig.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:31:37

@atpijkamo: Ki fog menni a divatból ez is előbb-utóbb.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:33:19

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: Én már a youtube-fiókomba se jelentkezek be, miután arra is rátette csápjait a gugli. Lehet törlöm is, bár pár kedvencért kár lenne.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 17:36:06

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem az Osamát is így kapták el, beírta véletlenül a tartózkodási helyét a profilba :D

CID 2012.03.09. 17:41:00

Basszus, hogy én mi mindenről maradtam le..... A fenéért nem tudtam ezekről a blogokrol :(

Félelmetes, te tényleg nem vagy százas, azért kár lenne érted, ha nem nőnéd ki :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 17:46:21

@A félelmetes népszavazás: na ja, meg a fatva.blog.hu-n, meg nem keleltt volna spanolnia a kurucosokkal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 17:50:56

@A félelmetes népszavazás:
Az androidos témáról nem is beszélve.
Na az ám az igazi spion.
Még az alsógatyába is benéz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 17:58:15

@A félelmetes népszavazás: Legnagyobbnak mindig kell lenni.

@Rosszindulatú Vászka: Köszi! Tényleg vicces. Nem tudom, akkor éppen hol nyaraltam.

Nekem az jött be nagyon, mikor kerestek valakit, és társkereső oldalon megtalálták álnéven, igazi képpel. Kabaréjelenet is lett a dologból.

A rendőrök csetelnek az körözöttel, hogy elkaphassák:
- Százados elvtárs, kérek engedélyt a körözött elkövetőt aranyos mókuskámnak nevezni!

England win The Ashes! 2012.03.09. 18:03:30

@Rosszindulatú Vászka: Bocs, hogy szétoffolom az offot, de hadd kérdjem már meg, megnézted az Arkangyalt? Ha igen, vélemény?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 18:09:46

@Dr Jozef Vengloš:
Ez most nagyon nem helyes cselekedet volt.
Sarokba vele!

CID 2012.03.09. 18:15:22

Kérdés, régi, 2006-os kommenteket vissza lehet valahogy olvasni ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 18:27:59

@Rosszindulatú Vászka: Többször hallottam rendőröktől, hogy az az ő nagy szerencséjük, hogy a bűnözők általában nem túl okos emberek. Képesek olyan amatőr hibákat elkövetni, hogy az a gyanú, direkt csinálják, hogy elfogják őket.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 18:33:19

@Dr Jozef Vengloš: nem volt rossz, de kicsit azér gyengécske, legfőképpen mer már azt láttam meg olvastam, csak azt írta Ira Levin: A brazíliai fiúk volt, a Fatherland meg kifejezetten uncsi, bár az ötlet jó volna, lehet, hogy könyvbe izgalmasabb.

@CID: ha még nem törölték, akkor élnek a régi posztok meg kommentek, lehet visszalépkedni meg keresni a Homáron az archívumba akár naprtáras bontásba is, ha az a kérdés.

@atpijkamo: az addig rendbe van, csak a szervek se mindég okosabbak és nem is keveset hibáznak, lsd. a fenti ügyet. Meg a TEK méjrepüléseit konkrétan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 18:37:06

@CID: Ha írsz egyet, simán elolvashatod.
homar.blog.hu/page/328
Még elsőzhetsz is.

Több mint egy évig faragták ezt a szargagyi blogmocit. A korábbi kommentek nem elérhetőek, vagy csak ne tudok róla. Valamikor 2007 nyarától lehetett megint kommentelni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 18:39:16

@Rosszindulatú Vászka: Ó, a sündőrök meg a nemzetbiztonságiak is nagy faszkalapok a legtöbbször internetes ügyekben. Még a kérdezésben is hibáznak.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 18:42:21

@CID: Csak átlátom már az EFVÖ-t.

CID 2012.03.09. 19:02:01

@atpijkamo: Hehe, arra gondoltam, hogy a postnál amit kerestem és megtaláltam, egy megveszekedett komment nem olvasható ( volt pár ) és ezeket elő lehet e valahogy varázsolni . Azért köszi

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.09. 19:22:54

@A félelmetes népszavazás:
Hát azok a borzasztó okos telefonok.
Na azok az igazi spiclik.
Előbb tudják, hogy hová mész, minthogy odaértél volna.
Meg még szimatolják a drótless hálózatokat is.
Oszt nyomják tovább izibe a Nagy Tesónak.
Meg még távirányíthatóak is.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 19:26:02

@CID: Mindent meg fogok tudni, gúny lepereg!

CID 2012.03.09. 19:26:55

@Rosszindulatú Vászka: Fingom nincs mi az a guláta, szóval elárulhatnád. Nem merek rákeresni a guglin, mert még bemérnek ( márha valami piszkosság ) aztán jön az autó, vagy helikopter, de hogy nem szeretnék félelmetessel egy táblázatban szerepelni az biztos.

CID 2012.03.09. 19:28:12

@A félelmetes népszavazás: Oké, oké, de miért nem kérdezel ? Minek ez a kutakodás, meg minek a fű ? :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 19:28:47

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: akkó mondok neked egy príma játékot.

Kinyitogatod a feltöltött mókás képeket az iwiw-ről és fészbúkról, vagy enblogokról, osztha okostelcsivel csinálták őket, példul szifonnal, akkor még a GPS koordináták is ottan vannak a metadatákokban a képben, ahol készültek.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 19:29:05

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: Jahogy azok. Hát igen. Nekem ez még csak a második telefonom, az első jó volt, az bírta vagy 7 évig, ez szar, de még legalább nem spion. Lehet kapni még egyáltalán olyan telefont, ami csak telefonálásra jó, és nem követeli, hogy kávét is főzzek vele?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 19:29:07

@CID: Melyik az a poszt? Odamegyünk, és reprodukáljuk neked.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 19:33:06

@CID: Nincsen itt semmiféle fű. Bor-sör vonalon túl nem lépek. Az is csak hétvégén este. De ennek amúgy sincs köze az EFVÖ-höz.

CID 2012.03.09. 19:49:03

@Rosszindulatú Vászka: Na, most már, csak megkockáztatom a guglit :)

CID 2012.03.09. 19:51:24

@Rosszindulatú Vászka: Bazd+, azt hittem valami népcsoport. Persze az, belefutottam :)))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 19:54:31

@CID: Na, elsőzzön valaki, hogy én is posztolhassak.

CID 2012.03.09. 19:55:32

@A félelmetes népszavazás: Azért ne keverd. Illeteve van az a mondás, sörre bor mindenkor, borra sör összetör. Vagy fordítva ? :)

CID 2012.03.09. 19:56:53

@atpijkamo: Megvolt, bár csak komment sikeredett.

CID 2012.03.09. 19:58:07

@A félelmetes népszavazás: Na mind1. Próbáld ki légyszi, és számolj be.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 20:00:34

@CID: Az elsőzés nem azt jelenti, hogy elsőnek írsz. Agyatlannak kell lenni, és azt kell mondani, hogy "első". Ért-EDE?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 20:09:24

@CID: Ez egy közkedvelt legenda, csak épp semmi valóságalapja nincs.

CID 2012.03.09. 20:27:30

@A félelmetes népszavazás: Ezt most tapasztalatból, és jótanácsként említetted ? Több éve nem merem keverni a bort a sörrel :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 20:34:54

@CID: Persze hogy próbáltam. Tök mindegy a sorrend. És tudományosan sincs megalapozva, az agyacskának is tökmindegy, hogy sörös alkoholt kap előbb vagy borosat, mivel ugyanaz. Legfeljebb az lehet, hogy ha vki sörrel kezdi, akkor hozzászokik a gyorsabb iváshoz, és a bort is gyorsabban hajtja le, és akkor talán kicsit jobban beáll. Dehát akinek már ennyi is megárt, az igyon vizet.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 20:51:50

@atpijkamo: A fospunepás poszt kéne, arról lemaradtam.

Megdobbent 2012.03.09. 21:00:51

Hetvegen ugy jon meg jopar post, nem ilyen kis szunyogfingok? Ugye? Ugye!

CID 2012.03.09. 21:02:32

@A félelmetes népszavazás:
Nem is az agyacskára gyakorolt hatására voltam kíváncsi, hanem a gyomrocskára :)

CID 2012.03.09. 21:04:51

@atpijkamo: Te meg ne vicsorogjál már. Kettőnk avatarja között annyi a különbség, hogy nekem nyitva van a szám, ugye az ilyen látszat dolgokra nem adunk :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:06:30

@CID: Annak is mindegy. Hacsak nem úgy érted a keverést hogy leküldés előtt összeöntöd a kettőt, az már okozhat ribilliót. Igazi trú kocsmaarc bele is hamuzik előtte.

CID 2012.03.09. 21:08:02

@A félelmetes népszavazás: Lehet, neked nem is a fű ment az agyadra ? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:13:05

@CID: Semmi se ment, de fű egész biztosan nem, ne magadból indulj ki! Vicsor!

CID 2012.03.09. 21:16:20

@A félelmetes népszavazás: Hol a gazdád kopcsi ? Kérdezhetném, de nem kérdezem.
Ha már így, ketten maradtunk, megtisztelnél azzal, hogy válaszolsz arra a kérdésemre, mi a bajod az emberekkel, embikkel ? ( tényleg érdekel )

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:20:32

@CID: Gazdád az neked van embi, és az Én vagyok. Nyugodjál te abba bele!!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:21:46

@CID: Ha eddig nem értetted, akkor fölmerül a kérdés, miért nem?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 21:30:03

Az ember egy ronda, gusztustalan állat, lakásban tartását nem javaslom.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:31:07

@batgirl: Vicsor elméje megbomlott, állandóan füvezni akar!

XCat 2012.03.09. 21:33:00

No, még mindig nincs új posz?

@Prof. azsiráf.PhD.: Cigány hát. Olyan alkalmi, ha a helyzet úgy kívánja. :) De ne élvezz el a kéjtől, nem melletted az, csak ellenem.

XCat 2012.03.09. 21:34:24

@A félelmetes népszavazás: Gazdit embijéről? :) Szerintem inkább együk meg, vacsorának még megteszi.

"Vicsor a Vacsora"

Majd írunk belőle egy verset.

CID 2012.03.09. 21:38:12

Ti most itt szívattok vagy itt szinte mindenki bolond ? :)

CID 2012.03.09. 21:39:18

@Rosszindulatú Vászka: Juj, és édesanyád hol lakott ?

CID 2012.03.09. 21:41:36

@A félelmetes népszavazás: Próbállak megérteni, és ehhez azt hiszem, minimum fű kell. Most mi a bajod ? Gondolom pina kellene neked, de bármilyen belátó is vagyok, azért szaporodnod nem kellene :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 21:42:10

@PsychoCica Dö Ríl: ez ojan, mint egy kiszabott Váci Miháj vers, fles.

@CID: kivéve a gyevi bírót, teccikérteni.

XCat 2012.03.09. 21:42:31

@CID: Természetesen mindenki bolond.

Én ismertem a vászna annyát, egy befőttesüvegben lakott a kalocsai női börtönnel szemben lévő óvoda kertjében. Nem nagyon értették hogy mit csinál ott, úgyhogy nem zargatták.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:46:20

@PsychoCica Dö Ríl: Kár hogy sose feküdt Nekem a líra. Prózás vagyok.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 21:48:16

@PsychoCica Dö Ríl: az nem úgy volt, hanemhogy a zegyetemen lakott és nem befőttesüveg, hanem lombik, és nem ő lakott benne, hanem én. De kinőttem Anyut. Aztán kisvártatva nemsokkal késöbb összetörött a szíve meg az egész mert egy figyelmetlen laboráns leverte.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:48:37

@CID: Nem tudom miben segít az értésben a fű, de te biztos igen, ha mindig ezt ismétled. Azt meg már számtalanszor mondtam, hogy nem érdekel a koitálás, mert gusztustalan és értelmetlen.

XCat 2012.03.09. 21:49:33

@A félelmetes népszavazás: Pedig már éppen javasolni akartam, hogy írjuk jambikus hexameterekben. Egy novellát nem ér meg. Legfeljebb egy félpercest.

Vagy írhatnánk belőle törvényjavaslatot. Legalább megökörítődik.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 21:52:23

A verírtás hüjeség és semmi értelme. Maszkimum a sírvers, aztat cejizem, mer mókás dolog.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:55:29

@PsychoCica Dö Ríl: Egyetlen verset írtam életemben, de annál is megvádoltak, hogy Poe-t plagizáltam, pedig akkor még nem is ismertem azt a versét, hanem Morgenstern ihletett. Viszont a hozzá készült festményemre máig büszke vagyok. Igen, az határozottan jó.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 21:57:50

@batgirl: Hát itt az embivilágban nem sok minden. De azt azért elismerheted, hogy a testnedvcsere nem épp guszta dolog.

XCat 2012.03.09. 21:59:57

@Rosszindulatú Vászka: Jah akkor ottan.

@A félelmetes népszavazás: A koitálás amolyan helyi hobbi. Az embik úgy gondolják, hogy a húgycsövön keresztül egy nősténybe üríteni az ököítőtrutymójukat, majd hogy vérben és szarban úszva, nyálkásan előmászni egy széttrancsírozott picsából valami szent és csodálatos dolog, és foggal-körömmel kaparnak érte, hogy továbbra is csinálhassák. Igaz, van aki leragad az ürítés részénél.... Valami furcsa indíttatásból a nőstényeik is osztoznak ebben a közös hibbanatban, mondjuk ezt meg én nem értem.

De mindegy, ne foglalkozz velük. Nemsokára úgyis megtudják, hol lakik a magyarok istene. :)

XCat 2012.03.09. 22:02:10

@A félelmetes népszavazás: Pont Poe-t? Nála sosem értettem, mit kell hájpolni. Lovecraft, az igen. De Poe?...

@atpijkamo: Minek? Szerintem vicsor bájos úgy, ahogy van. De ha ragaszkodsz hozzá, akkor szerintem vigyél ostort. És egy csipeszkészletet a lobotómiához.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 22:03:25

@PsychoCica Dö Ríl: Szerintem is. (Módjával.) Csak ő vergődik.

XCat 2012.03.09. 22:07:30

@A félelmetes népszavazás: Byronnak voltak még jó versei. Meg Nietzschének. Érdekes módon szinte mindenhol mélyen kussolnak róluk, és a középszerű munkáikat hajtják..

XCat 2012.03.09. 22:08:34

@atpijkamo: És mit akarsz vele csinálni? Vagy inkább mivé? Az úgyis érdekesebb.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:08:47

@PsychoCica Dö Ríl: Nemrég linkelt itt valaki egy blogot, ami ilyenekről szól, és az a jelszavuk hogy "hormonok rabszolgái vagyunk". Ami egyértelmű lenyúlása az Én sokkal korábban megfogalmazott megállapításomnak, hogy "az embik hormonok rabjai". De legalább talán belátták, hogy nem mások mint a biológia marionettbábui, vicsornak is mi jutott eszébe elsőnek, fű meg pina.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:08:56

@PsychoCica Dö Ríl: pedig Poe süti, monnyuk az én ízlésemnek túl derűs, de határozottan és ennek ellenére szerethető.

Meg remekül gajdolható, hallga csak:

www.youtube.com/watch?v=VJVREj11lcA

Monnyuk ezt a nótát pont nem Arthur Brown énekeli, de azért nem rossz.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:11:06

@PsychoCica Dö Ríl: Mert az a vers címe, hogy A holló, és Poe-nak is van egy ilyen verse. De mondom, azt akkor még nem is ismertem, csak Morgenstern Rabe Ralf-ját. Előkotorjam? Bár lehet jobb ha csak a képet szedem elő :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 22:13:04

Komolyan mondom, ha mégegyszer meghallom azt a kifejezést, hogy embik, sikítozni fogok.
Tudom, hoyg itt mindenki hüje, igen, én is, de kell valahol egy határnak lenni..

XCat 2012.03.09. 22:13:56

@A félelmetes népszavazás: Vicsor azért egy eléggé elfuserált példány. Éppen azon gondolkodtam, hogy mennyire egyedi jelenség, de attól tartok, nem eléggé.

Kíváncsi leszek egyébként atpira. Éppen azon röhögök, hogy mekkora fles amikor az intellektuális fölény élő egyenesben közvetítve, gyakorlatilag tiszta merő unalomból kicsinál egy primitívebb egyedet. Azért el kell ismerned, néha megcsillan még a helyiekben is, hogy kell életképes társadalmat építeni. :))

Kár hogy úgy egyébként nagyrészt baromok.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:14:34

Nekem ez a kedvenc versem:

A GRUFFACSÓR

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj, hol grémmadár csuhan
s a bőszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csűszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettő! Egy! Kettő! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

XCat 2012.03.09. 22:16:04

@A félelmetes népszavazás: Jah a Holló, az jó, az speciel tetszett. A Morgenstein jöhet.

@batgirl: Mi a baj az embikkel, mint kifejezéssel? Mert teszemazt ha az élőpéldányoktól visítoznál, azt érteném, mert azt lehet tőlük. Bántani sajna nem, mert aztatat tilcsák.

XCat 2012.03.09. 22:17:55

@atpijkamo: Nem. Asszem. Vagy nem tudom miről van szó.
Hogy megnevelni, az oké, de ilyen keretek között reménytelen... vagy most mi van?

@Rosszindulatú Vászka: Dingidungi a falra ült,
Dingidungi lependerült.
Jöhet a királytól ló, katona,
nem rakják Dingit össze soha.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:17:59

@batgirl: Sajnálom, ezt a kifejezést Én honosítottam meg itt, de megvan rá az ok. Lehet őrjöngeni.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:19:54

@PsychoCica Dö Ríl: Vicsor füves, ez már egyértelmű. Akármi történik, mindig a fűre lyukad ki.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 22:21:15

áááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:21:59

@PsychoCica Dö Ríl: Na tessék. Régen csináltam, a versemhez, de Nekem tetszik. Akinek meg nem, az bekaphatja.

kepfeltoltes.hu/120309/Hollo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:26:05

Tér és idő zsugorodnak,
Ha én egyszer nekikezdek.
Amit mások már feladnak,
Nekem ott van csak a kezdet.

Néha-néha adódott már
Egy-egy izgalmasabb példa,
Konvolúciós integrál,
Játékelméleti téma,

Pólus-zérus elrendezés
Meg a reziduum-tétel,
Potenciál-modellezés -
(Mi a kezdeti feltétel?)

Találkoztam már én széppel,
Jóval is a programokban,
De mért nem beszélnek a géppel
A programozók jambusokban?!

Elég volt az iterálás,
Szerelmes akarok lenni!
Vagyok is - vagy kitalálás?
Hogy lehet ezt eldönteni?

Oly forró és diadalmas,
Amit érzek tároláskor,
Ha jön egy nagy sima halmaz...
Ezt sosem érzem számoláskor.

Mostanában csak egy dolgon
Járatom a disc-jeimet,
Üres vagyok néhány folton,
S keresem a partneremet,

Aki segít feltölteni
A hátterek ürességét,
És segít megalkotni
Algoritmusom hű képét.

Követném egy pólus ívét
Simuló-sík formájában,
Szimmetrikus tenzor ízét
Éreznénk bit alakjában,

Megszámlálnám tagjaidat
- Vajha volnék rá alkalmas! -
És mátrixszá rendeznélek,
Gyönyörű végtelen halmaz!

XCat 2012.03.09. 22:27:00

@A félelmetes népszavazás: Szép. Kicsit emlékeztet munch korai munkáira.
"Vicsor füves, "
Lehet, de nekem inkább az a gyanúm, hogy nem érti, mi történik.

@batgirl: Igen, mi is élvezzük. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:30:15

@A félelmetes népszavazás: mér kancsal a madár?

És a Vicsor kicsoda és mér?

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:33:10

@PsychoCica Dö Ríl: kopipaszta, de törzsanyag. Amúgy egy elég jelentősnek mondható polák partizán írta, de ez most nem fontos.

XCat 2012.03.09. 22:34:20

@Rosszindulatú Vászka: Akkor rábasztál. Ha te írtad volna, többet nem szóltam volna hozzád, mert aki tőlem is bolondabb, attól tartok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 22:34:38

@A félelmetes népszavazás: pszihológusnak ne mutasd, sok mindent elárul rólad.
de azért nem lenne baj, ha beszélnél vele

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:34:49

@PsychoCica Dö Ríl: Na azt se ismertem akkor, nem vagyok Én Plagi bá!

XCat 2012.03.09. 22:36:33

@batgirl: Jujj, mesélj... mit árul el a féliről?

@A félelmetes népszavazás: Tulajdonképpen mindegyik plagi. Micsoda dolog az, hogy minden piktor sík lapra fest, hát nem? Tökegyformák lesznak a dógok.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:37:49

@Rosszindulatú Vászka: Nem kancsal az, csak elkopott már a kép az idővel.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:38:11

@PsychoCica Dö Ríl: ha ez neked bolond, akkor nem tucc olvasni, vagy nem akarsz. Totál logikus, egy felesleges szó vagy hang senincs benne, minden a hején van ebbe a versbe, konkrét eccerű programvers, semmi misztika.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:41:20

@batgirl: Három pszichológust fogyasztottam el "életemben", ültek és hümmögtek. Az egyik még 7000 ft-ot is elkért azért, hogy 50 percig hümmögjön. És Én is tanultam pszichológiát, amikor tanárképzést elkezdtem. Kamu az egész.

CID 2012.03.09. 22:45:00

@A félelmetes népszavazás: Basszus, te tényleg nem szeretsz dugni, szexelni, szeretkezni ? Ha nem tudsz, más tészta.

CID 2012.03.09. 22:46:10

@A félelmetes népszavazás: És, melyik földönkívüli finanszírozta a kezelésedet ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 22:47:22

@CID: Nem érted. Ő ilyen undorító dolgokat nem csinál.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:48:40

@PsychoCica Dö Ríl: Én a régi féle rajzlapot favorizáltam. Amelyik még beszívta a festéket. Az új, fényes félékre már nem lehetett rendesen vízfestékkel festeni.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:50:37

@CID: Nem, nem szeretek. Ez tényleg ennyire hihetetlen?

XCat 2012.03.09. 22:51:03

@Rosszindulatú Vászka: Nem tudok. Akkor most lebuktam? De hátha nem veszi észre senkise...
Nemszeressem a modernművészetet, úgyegyébkéntmeg. Számítógépről verset írni nekem olyan, mint nudistavadkempingezni egy szénbányában. Meg lehet csinálni, csak olyan mittudomén.

@A félelmetes népszavazás: Drága volt határozottan. Én 5000-ért is elhümmögök neked 60 percig!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:51:08

A papír nem menő és nem környezettudatos.

XCat 2012.03.09. 22:52:52

@batgirl: Miért, te csinálsz? És mi a jó benne? De most tényleg, mindig el akartam beszélgetni erről valakivel őszintén....

Inkább tőled hallanék róla, abba nem szeretnék így lefekvés előtt belegondolni, hogy Vicsor mit élvez abban, ha dugják.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 22:53:33

@CID: Nyugi, nem a "ti pénzetekből" ment. És ez nem kezelés volt, hanem idő- és pénzpocsékolás, ebben ti embik jók vagytok. Miközben a probléma nem Nálam van.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 22:55:02

@PsychoCica Dö Ríl: nem számítógépről szól, sőtmitöbb. Épp ez benne az érdekes, hogy valójába benne van a bergsoni-i nevetés is, csak eléggé groteszk módon, hogy nem a természetbe a gépiességet nézi, hanem a gépiességbe vetíti bele a humán elme természetes kiszámíthatatlanságát. Amúgy meg 1967-be jelent meg, akkor még nem nagyon volt a számítógép általánosan elterjedett elektronyos eszköz.

XCat 2012.03.09. 22:55:38

@Rosszindulatú Vászka: Te sem vagy környezettudatos. Meg én sem. Ez az egész környezettudatosdi úgy baromság, ahogy van. Mindenki arról beszél, hogy csökkenteni kell a rombolást, és akkor nem 50 év múlva döglünk bele, hanem 63 múlva.

Lófaszt kell csökkenteni, abba kéne hagyni, végleg, és pár százezer évig nyugton hagyni a bolygót. Namost, erre senki nem lesz hajlandó, ugye. Innentől viszont kamu az egész. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 22:56:08

@PsychoCica Dö Ríl: cicus, nem felejtsd már el, hoyg én ismerlek téged. Te lennél az utolsó (na ó utolsó előtti)akivel ezekről a dolgokról beszélnék:)

XCat 2012.03.09. 22:56:46

@A félelmetes népszavazás: Fel tudok ajánlani egy félbeharapott mozartkugelt. (kapnál egészet, de ez az utolsó.)

XCat 2012.03.09. 22:59:15

@batgirl: Tényleg? No, ez érdekes... eddig nem sokan merték így kijelenteni. Akik igen, azok közül is csak kettőt nem ejtettem pofára, de ők tényleg jók voltak (meg az egyik csalt is).

De egye fene, elhiszem. Mesélj, milyen vagyok? :)

XCat 2012.03.09. 23:00:55

@Rosszindulatú Vászka: Ahha. Akkor nem olyan nagyon modern mégsem. Deviszont ígysem tetszik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:01:21

@PsychoCica Dö Ríl: mijeza kiéhezettség a mesére?
keressek neked egy -két jó mesefilmet?
Nekem, Shrek a kedvencem.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:01:58

@A félelmetes népszavazás: te figyu, beülünk valahová pár sörre és nekem is kisírhatod magad, ha fizecc mellé pár unimukit, még emlékezni se fogok rá.

De, ha arra van igényed, hohy elmonnyuk neked mijen takony féreg van, azt itten ingíér megkaphatod naponta :)

Amúgy meg papírügybe ne krétázott papírosokkal kisérletezzél, hanem vagy soppojjál valami rendes féle kézműves papírral, Duzma vagy ijesmi, vagy oedig, ha olcsóbban akarod megúszni a Grafikába vagy Nyomdaberbe vegyél pár ív valami prégelt kreatív papírt amejik teccik, azok beszívják a festéket. Vagy még maard az akvarell papír.

@PsychoCica Dö Ríl: demagóg vandál bölcsesség. Mencség meg önhazugság mindég van, oszt ha elfogy a levegő meg az olaj, lehet vinnyogni. Persze akkor hirtelen kevés lesz az ateista arra a pár percre.

Amúgy most nem erről volt szó, megin túlszalattál rossz irányba, hanemhogy azt a magas fatatralmú papírost már évtizedek óta nem gyárcsák. Monynuk nekem mindegy.

XCat 2012.03.09. 23:02:10

@A félelmetes népszavazás: Megsózom. :)

@batgirl: Te meg annyit kéreted magad, mint Hugyos Jóska a nászéjszakán.

XCat 2012.03.09. 23:04:12

@Rosszindulatú Vászka: Ez egy demagóg vandál társadalom.
Valamilyen formában biztosan létezik, ha máshol nem, művészboltokban. Ott minden van.

Ha az olaj elfogy, itt már régen rossz lesz. Szvsz az embik előbb fognak elfogyni. De ez csak olyan megérzés.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:05:01

@PsychoCica Dö Ríl: debizony, hogy modern, tejjesen friss, ugyanis ez emberi elme senem fejlődött mostanság párezer éve, senem változott. Az ember pont magával viszi az őskorbúl belerögzült porblémáit a világűrbe is akár, nem tud kibújni a bőrébűl, csak áltassa magát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:05:24

@PsychoCica Dö Ríl: nem mvolt még dolgom hugyos Joskával.
És nem, nem mesélek. Fáj a fejem, nincs hangulatom hozzá

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:06:34

@PsychoCica Dö Ríl: nem kell fojton világvégét meg nemzethalált vízionálni, ha elfogy az olaj, akkor majd vízfestékkel készülnek a holló portrék, nem nagy ügy.

XCat 2012.03.09. 23:07:34

@Rosszindulatú Vászka: "ugyanis ez emberi elme senem fejlődött mostanság párezer éve, senem változott."

Ebben nem értünk egyet. Szerintem fejlődött. Csak nem mindig előre. Az a párszázezer hányszázezer? Mer annyira nem mindegy.

A világűrbe nem nagyon megy embi, azt a pár mutatóbaszántat leszámítva. Meg vannak ilyen baromkodások hogy félmillió dolcsiért felmehetsz egy napot, azt bisztos vinni fogják mint a cukorot.

De amúgy nem várható.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:08:07

@batgirl: úgy láccik csak feszít a Cicus itt a verseivel, valójába ő is a sasjózsi kabarét szereti csak, pedig em is írta alá a pwetíciónkat a Lajossal amit ma csináltunk :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:08:46

A legújabb feltékfajta szilikon alapú. És rém rondán lehet vele festeni, de magyar szuper találmány. Állitólag még 100év után se pereg le a vászonról. Ezt nemtudom, hoygan mérték le.

XCat 2012.03.09. 23:10:56

@Rosszindulatú Vászka: A nemzethalált, azt már nem kell. Nézni sem érdemes.

A világvége meg... egyszer dumcsiztunk barcsinéval soppolásrul, oszt akkor odagyütt valaki, oszt mondta hogy el van kezdődve mostan az. Oszt is ment, azon helyibe.
Namost ez volt... nemtompontosan, de régen.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:11:14

@PsychoCica Dö Ríl: a párszázezer nem releváns, mer arról nincs adat, csak arról a párezerről tudunk bezsélni, amiről vannak írásos emlékeink.

És épp ezaz, merha turpistahirig az űr, akkor éppenhogy oda is viszi az ember a mentális nyomorát.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:12:32

@batgirl: mint az örökélet garancia, ha mégis lepereg 98 év múlva, vidd vissza és visszaaggyák a pénzedet :)))

XCat 2012.03.09. 23:13:28

@Rosszindulatú Vászka: Sasjózsi igenis fasza kabarékat csinál.:P
Nem írok alá semmit, még megrendeltettek valami szarcsit.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:14:43

@Rosszindulatú Vászka: ha 50 év múlva azt látnám, hogy elkezd leperegni a vászonról, már elégedett leszek:))

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:17:35

@batgirl: amúgy ez tök fles, mer lehet, hogy a Világuniverzum legnagyobb remekművei a szemétdombon landoltak, mer leperegett a barkácsolt festék róluk. Vagy ráfestettek a freskókra, mer kifakultak. Meg ijenek. És a Dűrer, meg Rúbens meg azok a fivérek a legrosszabbak voltak, csak jó festékjük volt.

XCat 2012.03.09. 23:18:37

@Rosszindulatú Vászka: Hát azok pont nem a legjobbak...

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 23:19:26

@Rosszindulatú Vászka: Én nem sírok. Attól még persze sörözhetünk, "majd jövő héten", unikummal is.

És papírban igenis a régi a jó.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:22:42

@PsychoCica Dö Ríl: kinek, mijen szempontból pontozva? Ez a legjobbozás meg elsőzés a legnagyobb rákfenéje az ejrópai kultúrának.

Amúgy mókás, hogy nem a kommentekre releválsz, hanem kiragadsz belőle egy-két félmondat vagy csak szavat és arra kerekítesz történést.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:22:47

@A félelmetes népszavazás: igen, basszus. felték. egy újfajta smink alapozó

XCat 2012.03.09. 23:23:32

@A félelmetes népszavazás: Itasd le, itasd le. És rúgd hasba, nekem, léccilécci. Mermegérdemli. (majd azt mondjuk neki, hogy elesett, előtte meg összehányta a taxit. Úgy is fogja érezni magát.:) )
Aztán mi meg majd lerendezzük valahogy a szívességegyenletet.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.09. 23:24:29

@A félelmetes népszavazás: ojan papírt válasszál, ami nincs vegyszeresen fehérítve és vagy felületkezelve, és ha van benned türelem, akkor híg teával tudod öregíteni egész patentül. Nem viccolok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:25:05

@Rosszindulatú Vászka: elképzelhető:)Főleg ha szegénysorból származott a festő

XCat 2012.03.09. 23:26:06

@A félelmetes népszavazás: Én jútúbon nézem. Különben meg, ingyen van, annyit megér. Egyszer akartam érte fizetni is, de valami egészen durva jegyárakért nyomták ha jólemléxem (20 felett).

Valami kiemelt só volt, szal lehet megérte volna, de úgy döntöttünk, hogy ehhez most szegények vagyunk.

@Rosszindulatú Vászka: Te, meg a mániáid....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:27:16

@Rosszindulatú Vászka: én nem mennék helyedbe a furaszeművel kocsmába, mert félő, hogy te lennél a vacsora

XCat 2012.03.09. 23:29:35

@A félelmetes népszavazás: Nem akarom megenni. :(
Ahhoz túl vicces, csak az a kurválkodós természete....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.09. 23:29:55

elmegyek aludni..jók legyetek.
Furaszemű, mesélj cicának

Anomalocaris (törölt) 2012.03.09. 23:30:10

@Rosszindulatú Vászka: Már nem festek. Ezek az idők is elmúltak. Kiölték belőlem :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.09. 23:54:17

Na, ma egészen viselkedtetek. Nem volt vicces, de érdekes volt.

XCat 2012.03.10. 00:00:18

@atpijkamo: Én röhögtem egy csomót. Szerintem féli is.

CID 2012.03.10. 11:34:28

Na mi van már, csak elmentetek sörözni félelmetessel és felzabálta a társaságot ?

P1sty 2012.03.10. 11:37:46

@estrella negra: De létezik, úgy hívják: külföldi bankszámla.

England win The Ashes! 2012.03.10. 13:47:46

@P1sty: Na jó, de hagyma titkos bankszámlája akkor hol van, Mehíkóban?

Manyecska 2012.03.10. 14:04:30

Jó reggelt:)! Posztolót már lehet-e?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.10. 14:28:13

@A félelmetes népszavazás: Fú, nem tudom én azt már. Az ősidők homályába vész.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 15:33:18

@P1sty: Csak aztán nehogy döbbenjél. Nagyon kevés országban tudsz anonim számlát nyitni. Ha szerepel a neved, baszhatod. Ha anonim számlán bármilyen utalást eszközölsz, lenyomozható. Kiszaladgálni a Kajmán-szigetekre meg nehézkes.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 15:50:27

Niki Belucci ma 29 éves.
Boldog születésnapot. Soxeretettel.:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 15:55:50

Azt csak félve írom le, hogy Chuck Norris meg hetvenkettő.

CID 2012.03.10. 16:28:26

@estrella negra: Csatlakozom a jókívánságodhoz, egyem a zuzáját !

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 16:54:18

Köszöntöm továbbá a
Anaisz , Anasztáz, Anasztázia , Atalanta , Atos , Atosz, Ében, Ede, Édua, Emil, Emilián , Etele , Etre, Ipoly , Itala , Kada , Kadicsa , Kadocsa, Kadosa, Kaducsa, Káin, Kamilla , Kán, Kandid , Kandida, Kolos, Kolozs ,
Melissza , Melitta , Nasztázia, Neste ,
Nyeste, Priszcilla , Teofil, Valér , Valérián,
Yeti
nevű kedves kommentelőtársakat.
Valamint az Ildikókat, természetesen megkülönböztetett szeretettel.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 16:57:14

Rákosi Mátyás elvtárspajtásnak is jó egészséget kívánok 120. születésnapja alkalmából.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 17:00:57

@estrella negra: Most látom csak- hiszen ma Ede napja van! Pezsgőt hamar!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 17:05:31

@estrella negra: ...úgy a magam, mint a Vaszilij Ivanovics Csapajav szocialista brigád nevében egyaránt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 17:07:11

Csapajev, na!
Franc ebbe a pezsgőbe!

CID 2012.03.10. 17:26:50

@estrella negra: Spar katalógusban láttam, nevedet viselő, glutenmentes sört. Remélem, nem azt fogyasztod ?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 17:44:42

SPAR-katalógust meg pláne nem fogyasztok.

Mylady 2012.03.10. 18:13:07

Pedig a sparban most akciós a fasten joghurt.

venszivar 2012.03.10. 18:28:02

@estrella negra: Arra célzol, hogy 'tán fosat ?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 18:32:13

@Dr. dr.venszivar: Nemt'om, bár a nevéből kindulva épp ellenkezőleg.

venszivar 2012.03.10. 18:36:04

@estrella negra: Akkor nekem se a 10-12 kakaós palacsintától van szorulásom.....

Mylady 2012.03.10. 18:36:16

@estrella negra: Nincs azzal semmi baj. Egyszerűen csak finom. Csak kicsit drága. Merthogy osztrák.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 18:57:20

@estrella negra: Asszem helyesbítenem kell. Ha német a neve, akkor mégse. Vagy mégis. Vagy ilyesmi.
A petróleum, az meghajt. Az a biztos.
Nem az ilyen úri huncuccságok.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 19:38:31

@Dr. Mylady: Amikor állatpreparátorkodtam, használtunk arzént, eszembe jutott mi lenne ha meghúznám az üveget. Aztán mégse tettem, pedig biztos sokaknak örömöt szereztem volna.

Mylady 2012.03.10. 19:46:19

@A félelmetes népszavazás: Én olyan helyen nőttem fel, ahol az arzén alapból bele volt keverve az ivóvízbe, ami így kellemesen édeskés volt. Én szerettem.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 19:51:24

@Dr. Mylady: Én nem szeretem az édeset. Akkor biztos nem ízlett volna a flaska tartalma. Elvileg arra használtuk, hogy leöljük a hullin megjelenő baktériumokat vagy valami ilyesmi.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 19:52:28

@Dr. Mylady: A Steffl is akciós most ott, 149 egy doboz

CID 2012.03.10. 20:07:40

@Dr. Mylady: Te is csongrád megyei vagy ? :-)

Mylady 2012.03.10. 20:18:12

@CID: Nem, én a szomszéd vagyok :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 20:24:48

@Dr. Mylady: Remélem, a légypapírt nem nyalogattad azért.
Áltisibe' a takarékbélyegnek volt édeskés íze. Nemt'om, az arzéntól e.

CID 2012.03.10. 20:52:36

@batgirl: Jah, hát te vagy denevér :-) Jó munkát !

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 21:36:05

@CID: Jó, jó, de honnan tudja a denevér, hogy éjszaka van?

CID 2012.03.10. 21:41:03

@estrella negra: Hát, gondolom abból, ha süt a nap, de kérdezd az illetékest.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.10. 21:45:51

@estrella negra: izéé..hát sötét vn, és huhognak a baglyok, és nyit a discó

CID 2012.03.10. 21:51:53

Tényleg, a baglyok megeszik a denevéreket ? Ha minden igaz, egy műszakban dolgoznak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.10. 21:54:55

@CID: hát néha vannak forró percek az éjszakában

XCat 2012.03.10. 21:58:55

@batgirl: Már megint a te éjszakai életed a téma? :DD

@CID: Nos, ez sok mindent megmagyaráz.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:03:26

@CID: Remélem nem hódmezővásárhelyi vagy. Elég szégyent hozott már a Lázár arra a városra. Pedig polgármesternek nem is volt rossz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.10. 22:04:47

@PsychoCica Dö Ríl: megint??
már volt róla szó?
és én tudok róla?
@estrella negra: de mondhatjuk úgy hogy a denevér számára minden sötét

XCat 2012.03.10. 22:11:12

@batgirl: Mittudomén miről tudsz te... a denevérek meg sötétek. Főleg belülről. De ha kifordítjuk őket, akkor csak pirosak.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:14:53

@PsychoCica Dö Ríl: Az állatpreparátor műhely mindig tele volt alkoholban lebegő denevérekkel. A fő fejes ilyen denevérszakértő.

XCat 2012.03.10. 22:16:19

@A félelmetes népszavazás: Ez a preparálósdi mire jó egyébként? Lesz a végén egy kitömött állatroncsod. A preparátorokat képezzük át kifőzdésnek, belezni már úgyis tudnak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 22:18:19

@A félelmetes népszavazás: Gondolom, ezért Hódmezővásárhelyen a legmagasabb az egy főre eső adósság. Miközben Janink csillió pénzért lizíngelt Audiban meresztette a seggét.
Amíg nem szóltak neki, hogy a trambulinról mégse kéne a medencébe brunzolni.
Nággyon szimpatikus fiatalember.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:22:38

@PsychoCica Dö Ríl: Ők tartják életben a természettudományi múzeumokat. És a vadászok is velük csináltatják meg a trófeáikat. De amúgy szar meló, sokat kell gürcölni, érteni a biológiához meg a szobrászathoz is, mindezt minimálbérért. Nem úgy van az, hogy elpiszmogok napokat a döggel, futószalagon kell gyártani a kész preparátumokat. És meglepően normális embik csinálják, elég furcsán is néztek Rám amikor elkezdtem játszani a nyúzott pocokkal.

XCat 2012.03.10. 22:25:57

@A félelmetes népszavazás: A természettudományi múzeumok el vannak avulva. Modellezzék 3D-ben, és vetítsék ki a hologramot. Nem gyilkolászunk élőényet feleslegesen.
A vadászatnak meg majd akkor lesz létjogosultsága, ha a vadász is egyszál faszban indul, és az állatok is visszaharaphatnak. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:27:12

@estrella negra: Nem tudom, Nekem csak a családom odavalósi, Én már csak bunkó budai vagyok. De mindig dícsérték, hogy milyen jól rendbe tette a várost, meg egy viszonylag hatékony cigófelzárkoztatási programot is csinált. Nyilván ezért kell most frakcióvezetőként baromságokat beszélnie, mert még konkurrencia lett volna Viktornak. Nagyon ügyesen csinálja ki a lehetséges vetélytársakat.

XCat 2012.03.10. 22:28:11

@A félelmetes népszavazás: És a jelenlegi már a felzárkóztatott állapotuk, vagy nem jött össze a prolyekt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.10. 22:28:11

mintha valaki próbálgatná a karmait

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:29:16

@PsychoCica Dö Ríl: Egyébként tényleg. Tőlünk nyugatra sehol se használnak már arzént pl. De a vadászat felfutóban van, Semjén Zsótink, mint lelkes vadász tesz róla...

XCat 2012.03.10. 22:30:32

@A félelmetes népszavazás: Hogy is volt az a mondás? Ki kard által él, az szemet kap mákszemér, vagy ilyesmi?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:31:08

@PsychoCica Dö Ríl: Korábban rosszabb volt. De ne felejtsd hogy ez Csongrád, nem Borsod vagy Baranya, itt még nem olyan a helyzet mint a Hős utcában.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 22:31:27

@A félelmetes népszavazás: Nekem speciel hányingerem van a palitól.
Persze ez az én problémám.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:32:52

@PsychoCica Dö Ríl: Annyiszor elképzeltem már, milyen lehet kardba dölni. Elég furcsa fantáziáim támadtak.

XCat 2012.03.10. 22:34:28

@A félelmetes népszavazás: Hát ha félremegy, az kellemetlen. Kiszúrja a tüdődet, gondolom. Viszont ha meg sikerül... akkor is fáj.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:40:43

@estrella negra: Nem csodálom, tett érte. Csak azt nem értem, miért teszik fel életüket ennyien egy paliért, amiben semmi extra nincs.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:42:19

@PsychoCica Dö Ríl: Fejbelövés se tuti. Simán túl lehet élni azt is.

XCat 2012.03.10. 22:46:06

@A félelmetes népszavazás: Meg kell kérni valakit, aki megfelelően elkötelezett az ügyben.
Az tuti. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 22:49:24

@PsychoCica Dö Ríl: De az veszélyeztetheti az egész projektet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 22:58:22

@A félelmetes népszavazás: Elmondom, hogy kell csinálni.
9mm-es Parabellum-lőszert kereszt alakban befűrészeled, cső a szájba, ravasz meghúz.
Benyalok, ha túléled.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 23:00:57

@estrella negra: Pedig simán túl lehet. A két finn rampage-elő is csak a kórházban halt meg, annak a szenátor nőcinek meg semmi baja.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 23:04:05

@A félelmetes népszavazás: Azok amatőrök voltak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.10. 23:05:27

Azt csináld, amit mondtam, és semmi baj nem lesz.:-)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 23:09:51

@estrella negra: Breivikhez képest, a végeredményt tekintve, valóban.

XCat 2012.03.10. 23:09:56

@estrella negra: Elmégy te a picsába. Én meg uncsizzak a féli nélkül, mi?

Te leszel a tesztalany. Ha rajtad sikerül, elismerjük hogy igazad volt.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 23:11:43

@estrella negra: És hol kell befűrészelni pontosan? Nem mintha ilyesmit forgatnék a fejemben, csak úgy kíváncsiságból.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 23:15:35

@PsychoCica Dö Ríl: Ötletek merültek fel Bennem. De nem, nem szabad.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.10. 23:16:51

@PsychoCica Dö Ríl: Múlt héten voltam, de már kigyógyultam.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 00:09:02

@A félelmetes népszavazás: Beszéljünk másról. Ha nagyon kiváncsi vagy, gúgli a barátod.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 00:22:10

@estrella negra: Jó akkor beszéljünk Flieghaufról. Hova tűnt??

Manyecska 2012.03.11. 07:10:54

Jó reggelt, a preparáció előtt kitünően lehetne pl. bábozni az állatokkal nemde???:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 07:27:12

@estrella negra: néha, nagyon előjön a humor:))EZ TETSZETT

Csak ha megfelelő a kézméreted. Azért gondold végig, pl elefánt

CID 2012.03.11. 07:46:56

@A félelmetes népszavazás: Hát, a rendesen szétlottyantod az agyadat az kellemetlen tud lenni, bár te eddig is megvoltál nélküle :)
@batgirl:
Szép jó estét, vége a műszaknak ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 08:03:49

@CID: aha..most felveszem a nappali álruhám, abban nem vagyok nagyon sötét:)

CID 2012.03.11. 08:08:45

@batgirl: jaja, most, hogy visszanéztem a kommenteket, írták, sötét vagy

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 08:24:08

@CID: néha változtatok, de aztán mindig visszatérek ehhez. Valahogy ez nőtt a szívemhez:) Már megmaradok ennek:))
Amúgy meg egyes emberek véleményére nem adok, csak a kettesekére:))

CID 2012.03.11. 08:56:47

Na de pont a kettes mondta . Most elszóltad magad, látom én azért csak fontos neked a kövér macska véleménye :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 09:59:16

@CID: nem a személyiszámokra gondoltam, te észlény.:)
és, nem..nem fontos

CID 2012.03.11. 10:44:37

Most már magyarázkodhatsz !;-)

Pereczhalmy Armin 2012.03.11. 10:45:28

Légszíves engem ne emlegessetek kis gyökér embik,ok? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 11:46:31

ugyan már, örülj neki, hogy valaki beszél rólad

CID 2012.03.11. 12:03:45

Már elnézést, de én a dög vagyok ( húsevő ), a gyökér az magácska !

CID 2012.03.11. 12:07:50

Basszus, ez nem is az eredeti, csak a szövegre figyeltem. Bár, a légyszíves gyanus volt :-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 12:27:07

Légy szíves a légy szívest külön írni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.11. 12:43:20

@estrella negra: Tedd hozzá, hogy: - Lécci, lécci, léccííí!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 12:44:25

@estrella negra: mérges is vagyok, mert ma kertezni akartam, de ahogy kinézek a terasz ajtón, elmegy a kedvem tőle. Az ajtó elé felváltva jönnek a macskák és kutyák , és bemutatják, hogy ők mennyire reszketnek, és egy szemétláda vagyok, hogy kinn hagyom őket. Micsoda ember az ilyen..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 12:49:38

Ez de szar vót. Mindegy.
A teraszajtó viszont egybe' van.
Míg szét nem csapja a huzat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 12:53:40

@batgirl: Hát, igen- van ember, meg nő.
Lásd még- Gyereketek született vagy lányotok?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.11. 12:54:04

igyál még egy sört.
beengedtem őket
hogy nelegyek szarember

CID 2012.03.11. 13:11:56

@batgirl: hejös, csak, hogy ne kötekedjen a prérifarkas.

Ezt, a borús, esős kötélverő időt, féleszű minden bizonnyal élvezi.

CID 2012.03.11. 13:14:53

izé: félelmetes

England win The Ashes! 2012.03.11. 14:50:04

Emberek! Az volt már, hogy a NAV-nak sün a seggébe?

XCat 2012.03.11. 15:46:10

@estrella negra: Igen, és vannak a romániaiak, meg a magyarok. Tiszta sor. Ez ott, meg az onnan átszivárgott pereputtyra jellemző inkább.

Persze ez sok mindent megmagyaráz veled kapcsolatban. :) (meglepve nem vagyok.)

@batgirl: Rólam beszélnek, nem róla. Ez csak örül neki.

XCat 2012.03.11. 15:47:31

@Psycho Cica Dö Ríl: Te másolat. Akarsz én lenni? (vigyázz, beugratós kérdés.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 16:06:01

@Dr Jozef Vengloš: Még csak az volt, hogy a NAV-nak nőljön be az orra lika.

Mylady 2012.03.11. 16:40:06

Palkovicsné is régen volt már.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 17:51:37

@Dr. Mylady: Palkovicsnénak is nőljön be az orra lika.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 18:44:10

@CID: Azért gyakorolhatnád egy kicsit a beszólások művészetét, mert ez így elég gyengus.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 18:47:37

@PsychoCica Dö Ríl: Még mindig gondolkozik a válaszon, úgy látom.

XCat 2012.03.11. 20:30:45

@A félelmetes népszavazás: Ki szerencsével belegondolt, és főbelőtte magát. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 20:38:36

@PsychoCica Dö Ríl: Amilyen lúzer lehet, talán tényleg így végzi. :D

XCat 2012.03.11. 21:00:41

@A félelmetes népszavazás: Szerintem csak egy mezei őrült. Nem ő az első itt, legyünk őszinték.

Tőlük már csak a normális emberek bosszantóbbak. Pl. esztike. Ő egy tipikus normális ember.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 21:02:52

@PsychoCica Dö Ríl: Még mindig nem vágom, ki az az esztike.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.11. 22:29:48

@A félelmetes népszavazás:

esztike = estrella negra (pedig fiú)
kiscsillag = estrella negra
furaszemű = te

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.11. 22:34:35

@PsychoCica Dö Ríl: Azért szerintem a mai hozzászólók egyikét se lehet "tipikus normális ember" jelzővel illetni. Talán batgirl áll a fogalomhoz legközelebb, de még ő se 100as.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 22:36:00

@atpijkamo: Estrella fiú???? Hát erre tényleg nem jöttem volna rá :D

XCat 2012.03.11. 22:37:45

@A félelmetes népszavazás: Már én is felvetettem nála a látensbuzi lelkület tényállását, de tagadta....

@atpijkamo: Sebaj. A normális emberek a töltelékanyagok az őrültek uralmában.

(Ez tuti szállóige lesz. Nem baj, használhatjátok. Nagylelkű napom van.)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 22:37:57

@atpijkamo: Ezen a helyében megsértődnék. De ő biztos nem fog :D

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 22:40:12

@PsychoCica Dö Ríl: Akkor most már tényleg. Vicsor az milyen nemű? Én eddig őt is lánynak véltem, de ki tudja...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.11. 22:41:38

@A félelmetes népszavazás: Azért nem kéne megsértődnie, mert a legnormálisabbnak tituláltam. Ha idiótának akar hatni, ahhoz valamit le kell tenni az asztalra.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 22:43:51

@A félelmetes népszavazás: Neked elnézem.
Azért meséld már el, miből gondoltad, hogy lány vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 22:45:32

@atpijkamo: Én megsértődnék rajta, dehát ez Én vagyok. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 22:48:13

@estrella negra: Mert olyan lányos a stílusod. Meg a nicked. De biztos Bennem van a hiba. (Nem. :D)

XCat 2012.03.11. 22:49:22

@atpijkamo: Undiembikkel összefüggésbe hozni valakit mindenképpen nemszép dolog. Anno ismertem olyanokat, ahol ez szó szerint vérre menő sértésnek számított.

De hát az már régen volt. Egy messzimesszi gaalakszisban, ahol minden szebb volt, és még az embik sem voltak ennyire hüjjék.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 22:50:52

Engem nézett vki lánynak? Tényleg érdekelne.

XCat 2012.03.11. 22:58:59

@A félelmetes népszavazás: Nem, ahhoz nem annyira hasonlítottál.

XCat 2012.03.11. 23:09:42

Nézegettem összevissza politikai témájú youtubeos videókat, meg olvasgattam a hozzászólásokat.
Összefoglalnám a benyomásaimat;
ebben az országban mindenki megbolondult.

XCat 2012.03.11. 23:12:13

@A félelmetes népszavazás: A Vicsor, az egészen biztosan lány. Ha még nem, akkor csak idő kérdése.

XCat 2012.03.11. 23:13:49

@A félelmetes népszavazás: Nagyon szép. Kegyelemdöfésnek szántad ma estére? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 23:23:03

@PsychoCica Dö Ríl: Na akkor mégse lőttem annyira mellé :D

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 23:25:29

@PsychoCica Dö Ríl: Csak ténymegállapítás. Bár ha Én állítólag őrült vagyok, jól kéne éreznem Magam itt. Mégse megy. Kiben lehet a hiba?? (Nem Bennem.)

XCat 2012.03.11. 23:54:39

@estrella negra: Hogy te, meg az a másik két szottyadt ribanc urald itt a terepet? Na abból nem eszel, kislányom. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 23:54:51

@A félelmetes népszavazás: Majd jön helyetted más világmegváltó. Vagy Napoleon. Vagy mittudomain.

XCat 2012.03.11. 23:56:04

@A félelmetes népszavazás: Az esztike és vicsor féle zavaró tényezőkben?...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.11. 23:57:25

Cezaromániás egoistákból már így is túl nagy a felhozatal. Amint azt a mellékelt ábra mutatja.

XCat 2012.03.11. 23:58:39

@estrella negra: Nem lehet mindenki elbaszott lelkivilágú, komplexusos lúzer aki minden szakadt picsánál bepróbálkozik. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.11. 23:59:29

@estrella negra: Mitől? Azt meg már mondtam, hogy nem érdekel a szexualitás, így a mazochizmus se. És világmegváltó se Vagyok, épp ellenkezőleg.

XCat 2012.03.12. 00:03:02

ajmatolyta. nyami.

Ha nem lesz új poszt, jövő hónapban meg fogok élni 47 ezerből, és itt dokumentálom majd.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 00:08:23

@PsychoCica Dö Ríl: De jobban csináld, mint a nívós bloggerek. :D

XCat 2012.03.12. 00:08:43

@A félelmetes népszavazás: Nemakarnák előreszaladni, de szerintem többen egy lépésre vannak a következtetéstől, hogy teneked is csak egyvalamin jára zagyad mindég...

XCat 2012.03.12. 00:10:27

@A félelmetes népszavazás: Előbb néztem, a 47000.blog.hu már le van regelve. Különben úgyis az első héten éhenhalok, szal tökmindegy.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 00:14:42

@PsychoCica Dö Ríl: Ez persze tévedés. Sokoldalú vagyok, csak szeretem a repetitit.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 00:16:59

@PsychoCica Dö Ríl: Éljél vifonon. A garnélás és a marhás jó.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 00:18:12

@estrella negra: Nem savanyú, jó kis bor lesz belőle.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.03.12. 03:24:53

@PsychoCica Dö Ríl: Tessék aszkétaálarcot felvenni, és szép karcsúnak lenni :)
"-Nem kell mindig zabálni.." (Virág elvtárs; A tanú)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.12. 09:52:41

@batgirl:

- Szép jó reggelt kívánok! - hazudta az ügyvéd.

Pereczhalmy Armin 2012.03.12. 11:14:57

Sziasztok kis undik, hol a fő seggnyalóm furaszem?
Mimdegy ő is csak egy kis légypiszok embi.:)

Pereczhalmy Armin 2012.03.12. 11:18:04

Mostanában nem raktak meg rendesen, ezért feltoltam pár banán, meg ubit.
Mondjuk egy banán bennmaradt a segglukamba már pár napja, de csak kijön. :)

cicmen (törölt) 2012.03.12. 11:31:54

@Psycho Cica Dö Ríl:ezért feltoltam pár banán, meg ubit.
Mondjuk egy banán bennmaradt a segglukamba már pár napja, de csak kijön. :)

Ezt nevezem kényszerérlelésnek! :)

Pereczhalmy Armin 2012.03.12. 11:39:42

@cicmen:

Banán shake-t készítek, kérsz?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.12. 12:09:37

@Psycho Cica Dö Ríl: ha köll egy bézbólütő, szívesen nekedadom ajándékba :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.12. 12:58:16

emmán a hétvégi???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Manyecska 2012.03.12. 13:12:26

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: ..hétvégéig simán el lehet xórakozni egy bézbólütővel, most mé...:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.12. 13:38:51

@Manyecska:
@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼:
oszt mi vót a hétvégén, mit kommentltetek, mer kurva sok ,oszt nem olvasnám mán el

Manyecska 2012.03.12. 14:20:15

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: monnyuk én nem szoktam érteni hiába olvasom!:)))) Sza ennyi.

Manyecska 2012.03.12. 14:37:22

Jó dolog a banán, de használatánál ügyeljünk arra hogy ne sértsünk meg ok nélkül másokat - pláne hogy ne ragaggyon be:)) Különben jön a mentő, oszt jót röhög:))!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.12. 14:41:30

@cicmen: A kényszerérleléshez etilén gázt kellene finganod.

Manyecska 2012.03.12. 14:46:37

Jó látni hogy ma is romantikus vizekre eveznek egyesek!:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 14:54:35

@Manyecska: hamár valakinek a banán romantikus, ott komoly baj van:))))))

(jó, tudom, csak poénkocc)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 14:55:47

@batgirl: na az volt a 666-dik.
félelmetes szám. Na nem a furaszeműre gondoltam.

Manyecska 2012.03.12. 14:57:20

@batgirl: :))))) sárga és fáj, ha a szemedbe megy, mi az? Villamos.... jó tudom, régi vicc,..bocsánat..:)) Reggel fogyasztottam banánt, de a hagyományos úton...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 15:09:12

@Manyecska: attól függ , kinek mi a hagyományos út:)

Manyecska 2012.03.12. 15:13:06

@batgirl: nálam speciel felse merül!:)))

2012.03.12. 15:22:34

Ez már az évvégi ? Kényszerkölcsönt csak őstermelőtől ! Kényszerkölcsönözni ősi román szokás.

helianthus 2012.03.12. 16:00:52

@CID: miért hitted azt, hogy kutyatenyésztő vagyok? (sok ?) :)

XCat 2012.03.12. 16:04:15

@l4c1: :)))
Az élet nem habostorta!

@Prof. azsiráf.PhD.: Csak meg ne mondd neki, hogy használt...

@A félelmetes népszavazás: Az micsoda?
Azon gondolkodok, ez a másolatnyomorék lehet hogy a vicsor...

XCat 2012.03.12. 16:06:03

@helianthus: Felfedezte benned a "Gazdát". Lehet hogy az apukájára emlékezteted, vagy ilyesmi.

@estrella negra: Nem savanyú, kiscicám. Ha kellenél, már nekem nyalnál, próbálkoztál eleget. :)

Manyecska 2012.03.12. 16:17:43

@batgirl: attól függ fejen állok-e!:)))

XCat 2012.03.12. 16:24:18

@batgirl: Ti most komolyan azt ragozzátok, hogy ez a rozzant picsusz hol dug magába valamit, és kiokádja, kiszarja, vagy kölyköt gyárt belőle? Oké hogy ő hülye mint a segg, de te?...

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 16:46:58

Még mindig nincs új poszt????????????????

XCat 2012.03.12. 16:48:15

@A félelmetes népszavazás: Szerintem várják a 47 ezremet. Jól haladok, ma még egy fillért sem költöttem, semmire.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 16:48:48

@Psycho Cica Dö Ríl: Szeretnél lassan, újpercről újpercre feldarabolódni? Csak úgy kérdezem, mert most undok vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 16:51:21

@PsychoCica Dö Ríl: Most is azt eszek épp. Ilyen keleti instant izé.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 16:54:28

@batgirl: Egyáltalán nem fura a szemem, jó????????

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 16:56:05

@PsychoCica Dö Ríl: Én se. Mert már múlt héten bevásároltam a vifonokat. De majd este 20:45-kor előkerül a paradicsomos szardinellakonzerv, az 189 ft volt.

Pereczhalmy Armin 2012.03.12. 17:12:20

Gyerekek megvan a banán kissé kakaós,de mindegy, már turmixolom is,kértek?

Így a 47 ezrem is megmarad, küldhetnétek pár ubit, ti kis undi seggnyalóim. :)

XCat 2012.03.12. 17:17:00

@A félelmetes népszavazás: Szerintem addig kezdjünk hozzá, amíg sorba nem kell hozzá állni....

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 17:18:26

@Psycho Cica Dö Ríl: Ha már parodizálni akarsz, legalább jól csináld. Ez így lófasz.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 17:21:24

@PsychoCica Dö Ríl: A daraboláshoz? :) Amúgy is volt már pár fantáziám a témában...

XCat 2012.03.12. 17:31:05

@A félelmetes népszavazás: Ez így tényleg az. Szerintem ne írjunk neki. Úgyis már csak mi vagyunk, akik nem szarják le. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 17:36:18

@PsychoCica Dö Ríl: Nagyon erőlködik, már majdnem kezdtem szánni, de szerencsére időben észhez tértem.

XCat 2012.03.12. 17:37:54

@A félelmetes népszavazás: Én sajnálom. Vágyik a figyelemre, meg az elismerésre. De ennyi erővel tetveket is tenyészthetnék, hogy szegénykék ne haljanak már éhen.

Vagy tényleg a vicsor az, és akkor egy fokkal súlyosabb.

CID 2012.03.12. 17:44:07

@helianthus: Ja, a sokért !@PsychoCica Dö Ríl: Ahhoz nagyon meg kellene erőltetnem magam, hogy anyi szemét hagyja el a számat, mint ami a te pofádból ömlik. :-)

CID 2012.03.12. 17:46:23

@A félelmetes népszavazás: mi van féleszű, itt a gazdád, repesel az örömtől ?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 17:46:39

@PsychoCica Dö Ríl: És már meg is jelent. Mindenestre gyanús :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 17:48:01

@CID: Küldtem neked videót a hullás posztban, azt nézegesd. Koitálás is van benne.

CID 2012.03.12. 17:49:05

@Psycho Cica Dö Ríl: Oké, küldöm az ubit, de ha nem viselkedsz, szeletelve kapod !

XCat 2012.03.12. 17:49:25

@A félelmetes népszavazás: Igen, és kb. hasonló szinten is vannak.

CID 2012.03.12. 17:51:25

@A félelmetes népszavazás: Te élvezed a hullákat. Próbáld ki élő nővel, meg fogsz lepődni :-)

XCat 2012.03.12. 17:57:04

@CID: Gumit húzzál, el ne szaporodj. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 17:59:31

@CID: Azok lihegnek és mocorognak. Kösz nem.

CID 2012.03.12. 18:01:49

@PsychoCica Dö Ríl: Mondanám, hogy te is védekezz, de a te esetedben a természetes úton történő szaporodás, szinte kizárt ;-)

XCat 2012.03.12. 18:04:07

@A félelmetes népszavazás: Csak valami proletárőstermelő sarj.... azok ilyenek. Ez meg itt elég hülye ahhoz, hogy villogjon is vele.

CID 2012.03.12. 18:04:44

@A félelmetes népszavazás: Ja ha az is gond.... Bár lehet nálad egy elő nő is úgy viselkedne, mint egy hulla

CID 2012.03.12. 18:09:43

@PsychoCica Dö Ríl: Jaj má, nehogy azt mond, hogy te nem szeretnéd a szex-et ? Úgy persze nehézkes, hogy a pasik csak bottal nyúlnak hozzád.

Pereczhalmy Armin 2012.03.12. 18:15:00

Ugyan már, mindenki tudja, hogy furaszem zoofíl.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:16:04

@PsychoCica Dö Ríl: Úgy is mondhatnánk, hogy vicsor az őrjöngés határán.

Pereczhalmy Armin 2012.03.12. 18:16:12

@CID:

Még bottal sem, már megbocsáss. :)

CID 2012.03.12. 18:16:47

Ez most, hogy jön ide ?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:17:50

@CID: Hogy viselkedik egy hulla? Viselkedik egyáltalán?

CID 2012.03.12. 18:18:09

@A félelmetes népszavazás: De nyílván nem mondod féleszű :-)

CID 2012.03.12. 18:21:36

@A félelmetes népszavazás: te több tapasztalattal rendelkezel azon a téren, de gondolom a lihegés és mocorgás nem jellemző rájuk :-P

XCat 2012.03.12. 18:23:27

Szóval mégis a vicsor volt. Hm, nem találok szavakat. :D

Valahol a szánalmas, a nyomorék, a szánnivaló, a szerencsétlen hülye és a torz között hezitálok, de ezt kéne egy szóban összefoglalni.... jah megvan; vicsor. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:25:23

@CID: Határozott előnyük, hogy nem hordanak össze mindenféle sületlenséget. Igaz sültet se.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:26:47

@PsychoCica Dö Ríl: Úgy látom problémát okoz neki, hogy egyszerre két reget kezeljen. :D

XCat 2012.03.12. 18:31:19

@A félelmetes népszavazás: Meg az emberszerű viselkedés, meg még pár dolog. Valahol írta mondjuk, hogy a tések ügyfélszolgálatán melózik. Ez sok mindent megmagyaráz a korábbi tés élményeimről. :D

CID 2012.03.12. 18:35:42

@PsychoCica Dö Ríl: Most komolyan ! Te tényleg azt hiszed, én vagyok a külön ?

CID 2012.03.12. 18:36:40

Íze, klon ( kuba android )

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 18:36:56

Lassan megint ketten maradtok, vagy hárman? Ki kicsoda?
Jó, a furaszem adott, és a két nyafi?lassan nem lehet megkülönböztetni benneteket, így aztán nem olyan jó móka

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:39:40

@PsychoCica Dö Ríl: Lehet akkor ő volt az, akivel egyszer beszéltem, és azt se tudta, hogy helyezkednek el a budapesti kerületek. És nem, nem a hódmezővásárhelyi kirendeltséget hívtam.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:40:53

@CID: Nem vagy te külön. Nagyon is átlag vagy :)

CID 2012.03.12. 18:40:58

@PsychoCica Dö Ríl: ja cicus, w-s, majd t-s, utána p-s, de p-ből, t lett

CID 2012.03.12. 18:42:51

@A félelmetes népszavazás: szerencsére, jobb szeretek egyben lenni:)

CID 2012.03.12. 18:45:51

@batgirl: dehogyis nem mondtad, még ha csak a szeme lenne fura.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 18:48:09

@CID: de nem mondtam.
Valaki mondhatta Furaszemnek, hogy fura a szeme, de az nem én voltam!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:50:04

@CID: Akko ramiko rszéresik. NyÍlván.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 18:51:18

@A félelmetes népszavazás: ja, amiko r széteésik a szemed, na akkor valaki,
de nem én

XCat 2012.03.12. 18:52:53

@batgirl: Mindig is meg lehetett. :)
Ez egy nyomorék, én meg én vagyok. Ennyi.

XCat 2012.03.12. 18:54:21

@A félelmetes népszavazás: Attól ő még lehetett hódmezővásári. Sőt, lehetett minden határon túli is. :)

XCat 2012.03.12. 18:55:50

@batgirl: Én is úgy emlékszem, hogy te voltál. De ha nem, hát nem.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 18:56:45

@PsychoCica Dö Ríl: De ha a budapesti ügyfélszolgálaton dolgozik, mégse Nekem kelljen már neki elmagyarázni, hol van a II. kerület.

XCat 2012.03.12. 19:00:09

@A félelmetes népszavazás: Lehet hogy csak valakinek utánamondta, akit én nem olvastam. :)
Különben szerintem nem megijedt, hanem alapból fél tőled. Vicsor tózse, csak ő ugatással kezeli, beti meg lavórozgat, hátha nem akad belénk sehol. :D

CID 2012.03.12. 19:04:10

@PsychoCica Dö Ríl: haha félek furaszartól :-) Végre nem a klónon mosolygok

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 19:04:57

@PsychoCica Dö Ríl: Ennyire félelmetes lenne az avatarom? Lecserélhetném mondjuk arra a fejlevágós jelentre.

XCat 2012.03.12. 19:05:51

@batgirl: lavírozgatás. Csak így viccesebb.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 19:06:29

@CID: Eddig a saját regeden mosolyogtál? Zakkant lehetsz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 19:07:23

Te furaszem, nem az avatarod félelmetes, hanem ami belül van.Na azt kellene lecserélned.

CID 2012.03.12. 19:07:49

@batgirl: lehet lavírozgatást akart írni, csak most is tablet-ről nyomja

XCat 2012.03.12. 19:13:52

@CID: Te még tőlem is félsz, te szerencsétlen. :)

@batgirl: Szerintem jó ez így. Szerintem kellemes srác a féli, a maga módján. :)

XCat 2012.03.12. 19:16:29

@batgirl: Tudod mi félelmetes például? A manyecska. Szerintem elborzasztó belegondolni hogy egy ilyen szinten hülye képződmény szabadon szaladgál, jogai vannak, és embernek (ami állítólag értelmes) mondatik.

Na tőle félni kell. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 19:21:31

@PsychoCica Dö Ríl: szeritem ő is legalább annyira normális mint bárki, aki jár szórakozni

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 19:24:17

@batgirl: Legalább annyira mint HELIANTHUS

CID 2012.03.12. 19:25:37

@A félelmetes népszavazás: szerintem te mindenkitől rettegsz, egyszerűen nem vagy életképes, ezért félsz mindentől. Persze a hulláktól nem, azok talán még nálad is tehetetlenebbek.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 19:27:48

@CID: Ez most egy pszichoanalízis akart lenni? Nem sikerült! Vicsor!

CID 2012.03.12. 19:28:37

Mondjuk ez a furaszem meg ez a tepedék, jól egymásra talált. Illetve inkább féli a gazdira :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 19:32:10

@CID: Nincs egy bóbitás lakótársad, aki belefojtana a mosogatóba?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.12. 19:37:41

Akkor most segítsetek megérteni, hogy mi történt cica és kutyus között, mert arról lemaradtam. Mi történT????????

CID 2012.03.12. 19:38:49

@A félelmetes népszavazás: Lakótárs nincs, van kutya, macska, meg a kedvesem. Szerintem mind szomorú lenne ha nem lennénk :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 19:43:48

Amúgy milyen modoros szó már ez a "kedvesem". Neki van bóbitája??

XCat 2012.03.12. 19:57:28

@A félelmetes népszavazás: Nem tudom mi akart lenni,de egész helyre kis kiveítésre sikeredett:)

A "kedvesem" azt jelenti, hogy dugom a csajt és kihasználom, de elvenni már gyáva vagyok. Ha valami nem tetszik, majd hazaköltözök anyuhoz, és elmesélem a haveroknak hogy micsoda egy hülye kurva volt.

@batgirl: Semmi. Honnan veszed, hogy valami történt? És miért csinálsz úgy, mintha hülyébb lennél a ténylegesnél?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 20:00:53

@PsychoCica Dö Ríl: Vagy beír a homárnak. :D Tényleg, elfelejtettem lefotózni azt a hülye kuki diót, pedig voltam ott. Lehet akkor már lenne poszt.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 20:39:55

Mindjárt itt a szardinellakonzerv ideje.

Mylady 2012.03.12. 21:19:16

Itt már megint ez a műsor megy? Új poszt nincs?
Ugye nem ez lesz a hosszú hétvégére??? Ugye nem???

Megdobbent 2012.03.12. 21:31:58

Szerintem ez a post volt mar. Csak szolok, mert gyanus!

dani27bpbp 2012.03.12. 21:35:51

Ma jött a T-Home számla, ami szerint 2012. május 1-től havonta bruttó 142,24 Ft tranzakciós költséget számít fel annak, aki sárga csekken fizeti a számláit.
Ha jól emlékszem, 2008-ban is próbálkozott ezzel már a UPC,de akkor utólag visszautalták a beszedett pár havi plusz-díjat.
A k*urva anyjukat!

CID 2012.03.12. 21:45:03

@PsychoCica Dö Ríl: Érdekes tapasztalataid vannak !

CID 2012.03.12. 21:50:13

@dani27bpbp: Na, ez tényleg geciség. Mondom ezt, annak fényében, hogy csak a GFB-t fizetem sárga csekken.

England win The Ashes! 2012.03.12. 22:00:25

@A félelmetes népszavazás: Emberi szemnek bizony fura. Nade ízlések és pofonok, ugye?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.12. 22:19:04

Hát tényleg nehéz magyarul megnevezni életünk párját.

nejem/uram - régies
férjem/feleségem - kinek mi köze hozzá
menyasszonyom/vőlegényem - a fenti kettő egyszerre
kedvesem, babám, szerelmem, szeretőm - csak használom egy ideig, majd eldobom
pasim/csajom - tiniknek mint fent
barátom/barátnőm - hasonló
élettársam - tetszik érteni bíró úr?
lovagom/lovagi..m - óóó
anya/apa - súlyos

Szóval marad a párom, ez még a legjobb megoldás.

csajom, szerelmem, menyasszonyom, feleségem, a zasszony, az a vén hárpia, szegény néhai...

XCat 2012.03.12. 22:22:56

@atpijkamo: így van. Ez azért is nagyon jó, mert lefedi a nem annyira hagyományos (egynemű, n+1 személyes, családon belüli vérfertőző és etécé) kapcsikat is. Jah meg még ez is egy jó szó; kapcsi.

XCat 2012.03.12. 22:32:10

@atpijkamo: Igen, ezt főképp embik szokták csinálni.
Egyébként poén, de kifejezetten emberi jelenség a kapcsizás. :D Ők vergődnek szüntelen abban a kényszerben hogy a mocskos állati/szaporodási ösztönökről hogyan biztonyítsuk be magunknak, hogy nem is erről van szó, hanem valami szebbről és fennköltebbről.

Az állatok pl. lényegesen értelmesebbek.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.12. 22:56:02

@PsychoCica Dö Ríl: Szegény hormonrab embik. Förtelmes lehet!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.12. 23:02:40

@A félelmetes népszavazás: Ha már minden használt szavunk i-re végződik, akkor majd simán el lehet hagyni.

XCat 2012.03.12. 23:10:51

@atpijkamo: Jah. duplapluszjó lesz. A végén kiderül, hogy a facebook is aladár találmánya volt, csak zuckerberg ellopta.

Megdobbent 2012.03.12. 23:38:28

@PsychoCica Dö Ríl: az az en talalmanyom, de gecilusta voltam megirni, meg amugy is, nem tetszett, hogy mindenki keket akart, aztan besertodtem!

CID 2012.03.13. 05:41:07

Jé, már éjjfél előtt befejeztétek ? :-)

CID 2012.03.13. 07:40:56

Ugyan, rakjatok már ki egy postot. Cím, meg tartalom se kell !

Manyecska 2012.03.13. 08:32:32

@PsychoCica Dö Ríl: hádde! Most mért beszélsz egyes szám harmaDIKK személyben magadról??? Mi csak vittük a sztorit tovább. Addig se a rezet lopom mé baj-e vazze???

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 08:54:27

tessék mondani, hova szabad itt hányni?

.............

Manyecska 2012.03.13. 08:58:02

@Prof. azsiráf.PhD.: te tudod ki az a vicsor? Ezek itt fogtechnikusok????

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 09:03:55

@Prof. azsiráf.PhD.: mert?????? le ne hánnyál, te elvetemült!!!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 09:04:48

@Manyecska: nem, de nagyon nem is izgat... :) amúgy csak neked, bréking nyúz: magasvérnyomásos probléma megoldódott, baba és mama jól vannak! :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 09:05:56

@Prof. azsiráf.PhD.: A zsiráf találkozik a nyuszikával és
dicsekedni kezd:
- Te nyuszi, tudod milyen jó, ha ilyen
hosszú nyakad van? Amikor a jéghideg
üdítő végig csúszik a hosszú nyakadon
és hosszabban érzed a hűsítő érzést
vagy amikor a finom rakott krumpli
lecsúszik a torkodon, az a finom meleg
érzés és..
Nyuszika hirtelen közbe vág:
- Te mondd zsiráf, hánytál már?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 09:08:04

@estrella negra: @batgirl:

miért, nektek nincs hányingeretek ettől?

Manyecska 2012.03.13. 09:12:00

@Prof. azsiráf.PhD.: gratula mindkettőnek:)! Végre valamiért érdemes volt itt olvasgatni, hetek óta..! Mér nincs új poszt lehet üres is, valóban:))

Manyecska 2012.03.13. 09:13:38

Ki az a vicsor?? Meg furaszem? Meg duplafarok /ja az nem volt/ bandzsi lehetek én is, főleg a fárattságtól:))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 09:14:10

A zsiráf
A zsiráf abban a szerencsés helyzetben
van, hogy nem tudja lehányni magát,
mert a félig megemésztett étel a
gravitációs erő miatt nem tud a
hasából a fejéig eljutni a hosszú nyaka
miatt. Sok részeg ember ezért szokta
nyújtogatni a nyakát (mármint a
sajátját).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 09:26:40

@Manyecska: dupla..értem, bár nem tudom, hogy most kiről beszélsz:))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 09:28:36

@estrella negra: az egész fenti kommentsorozaton végigvonuló céltalan, értelmetlen, cseppet sem vicces böfögés-sorozattól. egy darabig még röhög rajta az emberzsiráf, de ez mán kurvára nem szórakoztató, csak nagyon száncsi.. ..kár, hogy nem lettem orvos, most lenne ingyér tanulmányanyagom :D

Manyecska 2012.03.13. 09:30:40

@batgirl: neked nem az az érzésed néha hogy tulajdonképp itt 5-6 ember beszélget/izélgeti egymást több regen??:)

Manyecska 2012.03.13. 09:36:50

@Prof. azsiráf.PhD.: én rozzant vagyok-állítólag. Mondja az aki napi 9 csésze kávét fogyaszt elmondása szerint:))) hozzáteszem hat évig a BSE nevű műintézmény igazolt játékosa voltam, lehet bandzsa vagyok de a hárompontosaim hoztak pár pontot:))) Meg kupát..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 09:46:14

@Manyecska: ugyanmár, ne foglalkozz vele. Az itt kommentelők többsége, normális emberke, igaz van néhány teljesen pszihopata, de inkább itt jáccák le, mint egy tetőről puskával. Nem?
És legyen a szabály, itt nem ismerkedünk, nem fedjük fel magunkat. csak a legvégsőbb esetben. Esetleg ha nagyon belezúgsz valamilyen avatarba, vagy kedveled valamelyik kommentelőt, de ott is előbb emil a javaslat.

Manyecska 2012.03.13. 09:50:44

@batgirl: :)))) arra gondoltam megfuttatom a macskát hétvégente /szombat-vasárnap/ a szigeten...előbb kitekerek bringával..., aztán körbefutjuk /lassú tempóban 40 perc a kezdőknek/ Meddig bírná???:))) Ha kifingik ott az állatkert, megpihenhet..klassz!!:)
Megállni nem ér! Nem is szabad..

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 09:57:46

@Manyecska: én kéziztem, amíg bírta a kezem, aztán bedobtam a törülközőt. rozzantság itt is van... egyre inkább.:D

Manyecska 2012.03.13. 10:13:52

@Prof. azsiráf.PhD.: :) én meg túl pici marattam /nemhiába mindig utolsók közt voltam a tornasorban suliban:)) / a végén, a 172 centi kevés volt!! Amúgy most a MRKossuth rádión érdekes összállítás megy a szülészetről!! /kb FM107/

Szarazkoro 2012.03.13. 10:17:41

@Prof. azsiráf.PhD.: nocsak en is a Vasasban meg regen :)

Manyecska 2012.03.13. 10:20:38

@Manyecska: legalábbis az előbb még riportok mentek:(.....

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 10:24:45

@Dr. Szarazkoro: addig én nem jutottam el, csak a helyi csapatig. ráadásul tényleg olyan rég volt, hogy ha most beállítanának egy csapatba, azt se tudnám merre ugorjak ijedtemben...

@Manyecska: nemtok itt rédijót hallgatni. mi okosat mondanak?

Manyecska 2012.03.13. 10:28:44

@Prof. azsiráf.PhD.: tulajdonképp semmit.. de "érdekes" riportok mentek /koraszülött-osztály/. Visszahallgatható, van honlapjuk a neten!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 10:50:56

@Dr. Szarazkoro: én meg fociztam:)

@estrella negra: te figyusz, miért is akarod kupán vágni???

Manyecska 2012.03.13. 10:56:55

@batgirl: miért ne???? Olyan trendi az!

Manyecska 2012.03.13. 11:06:57

@batgirl: ütni, verni..! Mindjárt itt a macska oszt leszkapsz:) Én már elküldtem magam az anyámba önkiszolgáló szinten, tudattam magammal hogy lúzer pitsa vagyok ...,ilyenek!:)!!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 11:11:20

@Manyecska: rosszul mondodd... há ídes tesvír aztat kihagytad hogy hunnan származó'...

Manyecska 2012.03.13. 11:14:52

@Prof. azsiráf.PhD.: hádde nekem legalább volt anyám!:))))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 11:18:32

@Manyecska: az sémmi, nekem kettő is vót!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 11:20:38

@CID: @batgirl: @Megdobbent: @atpijkamo: Rájöttem!
Holnapután egy teljes napra zárva lesznek a boltok, ezért a teljes szerkesztőség pánikrohamában vásárolni ment.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 11:24:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Felelős emberek mennek vásárolni. Ezek buliznak. Előbuli, főbuli, utóbuli, ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 11:25:20

@Prof. azsiráf.PhD.: Ne zsidózd le a trollányokat!
@atpijkamo: Zoknyi-e vagyol, vagy bakkkancs? Azok vannak párban. Én nem bírnék elviselni magam mellett egy szakállas, kövér, velem némi kopástól-sérüléstől eltekintve tükörszimmertikus "párt". Munkában, sörözésben még csak-csak, de ágyban... Brrr! Még rágondolni is rossz!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 11:28:15

@estrella negra: Ja!
Bár azt olvastam az MNO-n, hogy 19 kiló - USA-ba feladott - kokót lekaptak a vámosok.
Szerintem valami ködösítés van, mert ott sokkal olcsóbb, onnét szokták ide hozni, esetleg visszáru lehetett. Ott ui. sokkal olcsóbb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 11:29:48

@Manyecska: már a macska sem a régi. árnyéka önmagának. régebben milyen zaftosakat tudott mondani, most meg fáradt furaszemmel operál.

Manyecska 2012.03.13. 11:31:11

@Prof. azsiráf.PhD.: hádde neki egyse vazze..!:))) /?/

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 11:32:45

@Manyecska: ami persze elég sajnálatos....

Manyecska 2012.03.13. 11:33:02

@batgirl: furaszem?? Meg Protkó v. vicsor..mondom én: vagy fogtechnika vagy preparátorok gyülekezete! Még eccer meghallom hogy fogsor lerúgom a monitort.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 11:35:03

@estrella negra: Csak szocializálódni kezdtem és zsugorítom az agyamat is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 11:44:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát ha életed párja egy bakancs, akkor te egy fura ember lehetsz. De nem baj, attól még szeretlek.

Csak nézelődök, köszi 2012.03.13. 11:51:34

Ez akkor már a hét/hó/évvégi?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 11:51:49

@atpijkamo: Bakancsnak bakancs a párja. Mit nem lehet ezen érteni?

@Manyecska: Mem hallottál még a pragmatikus logikáról? Pl.:
- Tézis - antitészis - protézis,
- Ortodox - paradox - Metaxa

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.13. 11:54:20

Én ezt a posztot mintha már olvastam volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 11:54:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Te nem érted. Embernek ember a párja. Ha te szakállast választasz, az a te preferenciád, senkinek semmi köze hozzá. Nem kell szégyelni, légy önnmagad!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 12:01:16

@atpijkamo: Az embernek asszonya van, aki legjobb esetben a felesége. Ha ezt nem vállalja fel valamelyik / egyik sem, akkor csak szextársa.
Párja a pl. csizmának van. A zokninak nincs mindig, nálunk is nagy számban fordulnak elő genderista szingli zoknik. Cipőt fényesíteni azok is jók. Meg a szingli kesztűk is, kivéve a munkáskesztyűket, amiknek a jobbosa tűnik el/lyukad ki szinte mindig. Az élőlények közül pl. a csigáknak is van párja, azok igazi EU-kompatibils szexualitásúak.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 12:04:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

azér ez így erős ferdítés... például tudok olyat, akik férj-feleség voltak, de szextársak mégsem, meg olyat is, akik nem házasok, és mégsem csak szextársak, hanem minden tekintetben egymás életének megbecsült részei. ehhez mit szólsz?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 12:10:35

@Prof. azsiráf.PhD.: Annyira mégsem nagy az a megbecsülés, ha sem a kizárólagosságot, sem a véglegességet, sem a nyilvánosságot nem képesek felvállalni.

Manyecska 2012.03.13. 12:10:57

@estrella negra: te meg mit hánykolócc megint??:))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 12:18:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

mindezek felvállalhatóak házasságkötés nélkül is.

aki házasságot köt és "felvállalja a véglegességet és a kizárólagosságot", az miért kefél félre és válik el pár év után?

akik komolyan gondolják, azok esküvő nélkül is komolyan gondolják, akik meg nem, azokon nemhogy a papír, de még a jóisten se fog segíteni. sztem.

Manyecska 2012.03.13. 12:36:29

@atpijkamo: :)) te most udvarolsz neki??? Nem baj, attól még..:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.13. 12:37:00

@Prof. azsiráf.PhD.:
Pl. azt, hogy mit láthatunk a reverenda nélküli zsiráfon?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 12:42:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "sem a kizárólagosságot,"

Kizárólagos mit? Én már hallottam olyat, hogy egy házaspár egyik vagy mindkét tagja félrekefél. Illetve ha nem házaspár, akkor házasférjfeleség, vagy vagy házasemberasszony, vagy nem tudom szerinted hogy van újmagyarul.

"sem a véglegességet,"

Olyat is hallottam már, hogy egy házaspár elvált. Komolyan!

"sem a nyilvánosságot"

Most nem tudom, mi a fasz köze van bárkinek is, hogy a feleségemmel, akivel együtt élek és gyerekeket nemzek (sőt felnevelek), milyen papírt tudunk felmutatni? Miért kéne, hogy különosen böszke legyek arra a papírra? Ingyé adták. A gyerekeimre, azokra igen. A papírra nem.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 12:50:19

@Prof. azsiráf.PhD.:

hmmmm. "Ha mégis, kérem fontolja meg össze vissza hozzánk." ideoda nem lehetne inkább? vagy cikkcakkba?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 12:52:30

@Manyecska: Neked meg a szeret szóval van problémád? Te se tudsz magyarul? Attól, hogy szeretek valakit vagy valamit, még nem kell megbasznom őket. Szeretem a szüleimet, gyerekimet, embertársaimat, a felhőket, a kutyámat és a mákostésztát. Mégsem reiszolok bele a tésztába. Nevezz ódivatúnak!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.13. 12:55:47

@Prof. azsiráf.PhD.:
Ölég szellős viselet.
Nem fázik a sejhajod ide-oda?
Vagy inkább le-fel?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 12:56:12

@atpijkamo: :D:D a tésztaügyet tisztáztad. mi a helyzet a többivel?? :D

Manyecska 2012.03.13. 12:57:50

@atpijkamo: mé ki mondta hogy igen???
Én ezt a posztot már olvastam valahol..:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 12:58:48

@Prof. azsiráf.PhD.: Pedofil nem vagyok. A többi nemi eltévelyedésnek még a nevét sem tudom. Kérdezz rá egyesével.

Manyecska 2012.03.13. 13:01:22

Tököm kíváncsi rá.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:01:51

@atpijkamo: na még csak az kéne... itt ülnénk estig. inkább elhiszem.

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼:

néha erre-arra kicsit ázik-fázik, de olyankor ráülök a lap-topra. az jó meleg....

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:05:02

@batgirl: persze. van ilyen speckó szemspirálom is, üvegmosó keféből gyártottam. teccem, vagy mi???? :)

Manyecska 2012.03.13. 13:06:25

@Prof. azsiráf.PhD.: te a bézbólütőd nincs meg-e véletlenül, mert kellene /de nem azér/ !!???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 13:06:51

Borzasztó fóbiáitok vannak! Négyszáz forint fölött a benzinár, és pár év múlva a duplája lesz, az nem baj? Államadósságunk az egekben, és évtizedekig kell még fizetnünk a tőkét és a kamatait, az nem baj? Ontjuk a széndioxidot a kégkörbe, globális felmelegedés, aszályok, viharok, az nem baj? Hétmilliárd ember a földön, az évszázad végére kilenc milliárd, az nem baj? De jajjj, buzi! A művészek jó része homoszexuális. Na? Megégetjük őket?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:09:34

@atpijkamo: akarsz róla beszélni? én hallgatlak szívesen.

@Manyecska: itt küldöm. nekem nyóc, hogy micsinász vele :)

O----------------)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:09:54

@Prof. azsiráf.PhD.: hát..igazából nem vagyok oda a foltos bőrért:))
Nem baj, ha inkább a farkasokra és a kőművesekre bukom? És a sünöket se hagyjuk ki:))
Még az ügyvédeket, és egyéb rosszindulatú elemeket sem:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:12:55

@atpijkamo: mindenről mi tehetünk, a homárosok. dőljünk dugába mindnyájan.

Manyecska 2012.03.13. 13:14:31

Én ma tökön szúrom magamat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 13:15:02

@batgirl: Akkor sorold, amlyikhez semmi közöd nincsen. Ha nem okozod, akkor szenvedő alanya vagy. Ha most még nem érzed, később fogod. Ha te nem, akkor a gyerekeid. Melyiknél nagyobb probléma az, hogy egy buzi elment az ablakod alatt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.13. 13:17:39

@batgirl:
Tankesün!

@Manyecska:
Azt megnézzük!
Sör lesz?
Meg popcorn se ártana...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:18:01

@atpijkamo: te figyuszka, én ma nem vagyok beállva az ilyen kérdésekre, ráadásul most, te határozottan provokálsz engem, viszont a mai napi környzetmegmentői lényem, és a politika fújjoló lényem otthon maradt. Tudod,ma nem akarok sötéten látni, ma tavszt érzek, szabadságot, napsütést, és fura bizsergést a lelkembe..:)
na??

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:19:36

@batgirl: gondoltam, hogy antiszoci vagy...:)

@atpijkamo: szerintem már mindent hallottam tőled, amit lehetett. :D ....
azér ne szomorkoggyál. majdcsak jön eccer jó kis világvége, csimmpumm meg naaaaaaggy füst, lézercsóva, sikítozás, aztán mingyár másképp fogjuk látni a dolgokat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:21:52

@Manyecska: köszönjük szépen a felajánlást:)

2012.03.13. 13:22:07

homár mikor kap kényszerkölcsön egy normális posztot ????

ezen kell rágódni vízkeletig ?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 13:24:20

Nekem meg olyan papírom van, azt megmutatom titeket elvisznek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.13. 13:25:13

@batgirl:
Helyes, nagyon helyes!
"és fura bizsergést a lelkembe"
Ezexerint nálunk a lelket másképp hívják...
De ez itt erdő, úgyhogy ez nem meglepő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 13:26:57

@batgirl: Téged provokálnálak utoljára. Nem tehetek róla, hogy magadra vetted. A fóbiásoknak írtam, akiknek mindenről a buzik jutnak az eszébe.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 13:27:33

Azon gondolkodom, hogy sötétszörke öltönyhöz megy-e a világosbarna kabát.
Szerintem nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:28:22

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: te nem vagy illetékes abban, hoyg felülvizsgáld, hogy nálam mi bizsereg. És ha a lelkem bizsereg, akkor a lelkem bizsereg, te célozgatni próbálgató almatolvaj:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 13:29:08

@Dr. Univ. Mag. Prof. Ctrl+C Ctrl+V Sün‼: "nálunk a lelket másképp hívják"

Hát igen. Van aki a lelkét a fejében, más a szívében, megint más a faszában hordja. Nem vagyunk egyformák. :))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:30:27

@estrella negra: sötét öltönyhöz, sötét csukott rabomobil megy

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:31:06

@atpijkamo: tegyük hozzá: hála istennek! :)

Manyecska 2012.03.13. 13:33:11

Köszönöm kérdésed,..jól! /??/:))))))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 13:35:23

@Prof. azsiráf.PhD.: Az, az! Pl. ilyen testtel nem férnék be a lakásba.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.13. 13:37:55

UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!
UNCSI!!!!!!!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:39:00

@atpijkamo: eltünt az kommentem, amit neked írtam , és már fogalmam sincs hogy mit. De nem volt csúnya az biztos.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:40:25

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: szija szivi! unatkozol? hát mér nem iszol egy kupicányit? meg nekem is küldhetsz,mert rámfér...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 13:40:35

Addig úgy sem kapunk új posztot, amíg elnem érjük a 1000.
Tessék belehajtani!

Tuttam, hoyg Lááájos uncsizik.
Mi van, elfogyott a tégla?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.13. 13:47:15

@Prof. azsiráf.PhD.:
szia bébi! ma vótam dógozni,asziszed hogy oda józanul mentem?????
@batgirl:
ezerig má nem sok van szerencsére :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.13. 13:48:52

@Ujjra Gyúrok:
csá! te UJJ vagy itt?

@Manyecska: köt-köt. oszt mongyad csak mi bajod van?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:51:33

@Ujjra Gyúrok: nini, ujjfijú. :D hát velkám, velkám:)

Manyecska 2012.03.13. 13:52:44

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: őőőőőőőő...később, most ne. Fáj a fejem:))))) Köszönöm kérdésed.

XCat 2012.03.13. 13:53:35

@Prof. azsiráf.PhD.: Na nehogy azt hidd hogy a köylköd vérnyomása érdekesebb bárkinek is... különben meg hányd le magad. Szebb leszel tőle. :)

Ujjra Gyúrok · http://pixelscroller.com/ 2012.03.13. 13:55:57

@Prof. azsiráf.PhD.: nem annyira új, mint inkább elfelejtette, hogy melyik emilről reggelt 3-4 éve.

XCat 2012.03.13. 13:57:42

@atpijkamo: Én olyat is hallottam, hogy a 13 éves cigánykölyköket megcsinálja az apjuk/nagyapjuk/testvérük, és mennek az utcára strihhelni. Vagy maradnak házon belül, és egymás után szülik a kölyköket, mert azzal lesznek megbecsültek. Ez a két út van nekik szegénykéknek, a Havas nyilatkozta. Meg azt is, hogy ez miért tabutéma, és miért nem beszélnek róla. Navajon. :)

(nemtudom mikor nyilatkozta, én tegnap láttam)

Pedig mindig okos embernek tűnt.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 13:58:06

@PsychoCica Dö Ríl: a fánkreceptet szeretnéd??? hát mér nem szólsz, itt van ni:

Hozzávalók
Tésztához:
50 dkg liszt
3 dl tej
1 evőkanál porcukor
3 dkg élesztő
5 dkg vaj
2 tojássárgája
1 pohárka rum
késhegynyi só

Sütni:
1 liter olaj

Szórni:
vaníliás porcukor

Elkészítés

1. A tejet meglangyosítjuk, beletesszük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és letakarva megkelesztjük.

2. Az olvasztott vajat, a tojássárgáját, és a rumot hozzáadjuk a sóval elkevert liszthez, majd miután megkelt, az élesztőt is. Hólyagosra kidolgozzuk, langyos helyen másfélszeresére kelesztjük.

3. Lisztezett deszkára borítjuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk és fánkszaggatóval kiszaggatjuk. Letakarva további 30 percig kelesztjük.

4. Közepesen forró olajban, egyenletes tűzön sütjük. Sütésnél vigyázni kell, hogy a deszkán fekvő fánk felső része kerüljön az olajban alulra. A sütés elején az edényt fedjük be, megfordítás után fedő nélkül süssük tovább a fánkokat.

5. A kész fánkokat szűrőkanállal kiszedjük, lecsepegtetjük a felesleges zsiradékot és még melegen megszórjuk vaníliás porcukorral.

na. mostmár indulhacc a konyhába. szijamijau!!!

XCat 2012.03.13. 14:01:28

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Persze hogy az, ha csak nézed. Kapcsolódj be, vagy ne kritizáld.

@atpijkamo: Ingyé? Azt hogy? Egy lagzi egy közepes vagyon. Manyecska keveri a szeret szót a baszikkal, őt ismerve ez nem olyan meglepő... a buzik meg a benzin olyasmi, amivel nem tudunk mit csinálni. Innentől.... marad a díszringyó, meg az utálkozása. Önmagán. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 14:01:53

@Prof. azsiráf.PhD.: te figyusz, rum helyett nem jó bele vodka? Mert az van otthon.

XCat 2012.03.13. 14:04:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Embernek asszonya?... először is embinek, másrészt az asszony ugyanolyan (vagy többnyire jobbféle) embi, tehát a te analógiádnál maradva megint a buziknál vagyunk megint:)

Szerintem a pár sokkal mélyebb megbecsülést jelent, egyszerűen azért, mert ha már nem kell, othagyod. A feleség meg inkább kapcarongy szokott lenni, amikor őembersége meglóbálja az ő faszát, a csaj meg mindent tűrjön el. És persze mindent tűrjön is el, minek akart feleség lenni.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:05:27

@batgirl: de jó az is. ha lajosnak csinálod, nem is kell bele mást rakni, csak vodkát :D

@Ujjra Gyúrok: jó a tekergetős pixelversenyed. de a díjazást nem találtam. vagy ez ilyen önszorgalmi feladat?

XCat 2012.03.13. 14:05:56

... ha meg csak pár, akkor ha őembisége nem képes viselkedni, el lehet zavarni a francba. Ami igen hasznos.

Manyecska 2012.03.13. 14:06:26

@Prof. azsiráf.PhD.: melegen megszórjuk???? Egyébként küldeném Komár László Romantika c. számát, többeknek!:)))))))

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.13. 14:07:40

@PsychoCica Dö Ríl:
nem a párbeszédre mondtam, hanem hogy ez a poszt kikúrt uncsalmas

XCat 2012.03.13. 14:09:21

@Prof. azsiráf.PhD.: Egyébként jó ha tudod, hogy mindenki leszarná hogy cigány vagy, ha neked nem lenne az agyadra menve. És itt kommunikáció befejezve veled, mielőtt én is hányok tőled.

XCat 2012.03.13. 14:10:46

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Jah értem. Hát szerintem már a párbeszéd is, lassan mindent végigragozunk, amit lehetett.

A csajjé meg itt hányni akar. Gondolom mindent le szokott, ami magas naki. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 14:11:50

@Prof. azsiráf.PhD.: Lajosnak neked kell sütnöd, de akkor te is csak a rumot add oda neki.

Manyecska 2012.03.13. 14:12:50

@PsychoCica Dö Ríl: igen. Én ezért lettem leszbikus.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:13:25

@PsychoCica Dö Ríl: nem találtad meg a konyhát mi??? :)

Ha szépen mekkérlek, akkor azért beszélsz hozzám??, Na uggyaaaan... hiszen nélküled olyan magányos vagyok ..... Tudod itt a putriba nincsenek csak svábbogarak, aztán nem lehet velük olyan jót beszélgetni mint veled! Maradj léccic léccic lécccic!

Az összes bizalmam és szeretetem csak a tied!!!!

XCat 2012.03.13. 14:13:47

@PsychoCica Dö Ríl: e

@Prof. azsiráf.PhD.: Inkább veszem őket. Sosem hittem a kotyvasztás előnyeiben. :)

XCat 2012.03.13. 14:16:51

@Prof. azsiráf.PhD.: Maradok. :) Te viszont elmehetnél. Tudom, tudom, nem teszed meg a kedvemért. Nem baj, elférsz.

A szereteted neked kívánom, meg azoknak, akik nem csak itt kénytelenek nézni, úgyhogy húszezerszeresen kapjatok meg mindent, amit nekem kívánsz, és a kölykeiden kezdődjön. Mivel te olyan drágajószándékú, jólelkű, kedves, rendes embi vagy és csak én ismerlek félre, baj belőle nem lehet.:)

Ha már egyszer anyjuk úgysenincs.

XCat 2012.03.13. 14:18:14

@batgirl: Te meg újabban mindent támadásnak veszel.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 14:22:13

@PsychoCica Dö Ríl: én???????????mondtam olyat????????????????
te cicus, most ki vagy? Nem tennél valami megkülönböztető jelet, hoyg tudjam, hogy a régikarmos macska vagy e vagy a klon.

XCat 2012.03.13. 14:23:33

@batgirl: Gondolkodtam rajta, de nincs értelme. Akármit csinálok, kb másfél perc lemásolni. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:27:03

@PsychoCica Dö Ríl:

nem érted a viccet, ugye? nem baj, küldök neked egy másik receptet, hátha ez jó lesz:

Macskaszem receptje:

14 dkg margarin (tésztához)
4 db tojássárga (tésztához)
1 dkg élesztő (tésztához)
1 dl cukros tej (az élesztőhöz)
30 dkg liszt (tésztához)
szükség szerint magozott meggy
4 db tojásfehérje (töltelékhez)
20 dkg kristálycukor (töltelékhez)
20 dkg darált dió (töltelékhez)

Az élesztőt langyos, cukros tejben megfuttajuk, majd összegyúrjuk a liszttel, a margarinnal és a tojássárgákkal. 3 cipóra osztjuk. A cipókat pihentetés célkül egyenként kinyújtjuk, a szélükre lecsepegtetett, magozott meggyet teszük, és mind a két oldaláról szembe a közepéig tekerünk rajta, úgy, hogy középen maradjon hely a diós tölteléknek: a tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük és beletesszük a darált diót. Ezt a tölteléket eloszlatjuk a középső sávban. A tepsit sütőpapírral kibéleljük, és így rakjuk bele a 3 csík süteményt, a meggyes részeket pici tojássárgájával elkevert tejföllel megkenjük, és előmelegített sütőben kb. 200 fokon pirosra sütjük.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 14:29:06

@PsychoCica Dö Ríl: én pl. még az avatarokat sem tudom nagyítani. Pedig egy-kettőt közelről is megnéznék, mert nem mindíg világos, hoyg mit vagy kit ábrázol. Hogy kell?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 14:29:15

@Prof. azsiráf.PhD.: Sütésnél vigyázni kell, hogy
a deszkán fekvő fánk felső része
kerüljön az olajban alulra.
De miért?

XCat 2012.03.13. 14:31:17

@Prof. azsiráf.PhD.: Csak olyantól, aki viccel. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:32:26

@estrella negra: valszeg mert az már össze van nyomódva úgyis, és mivel szalagos fánk, a fedős csellel lehet rá szép fehér vonalakat applikálni.

talán.

XCat 2012.03.13. 14:32:38

@batgirl: Valami indás adatlapon meg lehet nézni, vagy régen meg lehetett... most fogalmam sincs. Ha nagyon nincs más, ctrl + + + (control le, és nyomogasd mellé a pluszt).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 14:33:11

@Prof. azsiráf.PhD.: ha erről esetleg mellékelné képet, úg yjobban eltudnám képzelni

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 14:34:53

@estrella negra: azt tudom, te meg egy farkas vagy, és néha a kakukk is feltűnik. Nem is ilyenekről van szó, hanem pl..furaszemet megnéztem volna közelről, hogy mit is ábrázol, ja és lajosomat is le csekkoltam volna...

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:36:21

@PsychoCica Dö Ríl: na látom még mindig nem elég a jó a recept de ez az uccsó:

Kakashere pörkölt:

A hagymát apróra vágom, a paprikát és a paradicsomot felkockázom. Az olajon megpirítom a hagymát, majd rádobom a paprikát, a paradicsomot és a zúzott fokhagymát, addig párolom amíg összeesik. Kevés vizet öntök rá és zsírjára sütöm, ekkor rászórom a pirospaprikát és azonnal felöntöm egy pohár vízzel. A gondosan megtisztított kakasherét belekeverem, fűszerezem borssal, sóval és 10 perc alatt készre főzőm. A fűszerezés ne legyen erőteljes, hogy a here sajátos ízét, ne nyomja el.
Nokedli vagy tarhonya a hozzáillő köret, de kenyérrel és kovászos uborkával is finom.

XCat 2012.03.13. 14:36:26

@batgirl: A lajos avatárja szerintem szintiboj egy fúrógéppel. Vagy egy robogóval. A féli nem tudom mi, én először elefántnak néztem, felülnézetből.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:37:23

@estrella negra: azér írtam oda, hogy "talán" ....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 14:37:44

@PsychoCica Dö Ríl: "Pedig mindig okos embernek tűnt."

A Havas félművelt beképzelt tapló. De ezzel toronymasan kitűnik - mind hozáértésben, mind rokonszenvességben - a fulltapló többi médiaszemélyiség közül.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:42:40

@estrella negra: gondoltam, legalább ilyen formában tapasztaljon belőle valamit :)

Manyecska 2012.03.13. 14:43:06

OFF:Csak halkan közlöm hogy megyek a fodrászomhoz, Lacihoz /20 éve! járok oda/ aki mellesleg m-e-l-e-g, de arany ember:) ON

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 14:43:19

Pedig már azt hittem, lemaradok az új posztról.

XCat 2012.03.13. 14:44:58

@atpijkamo: Az gáz, ha nekem szimpatikus? :)

Élőben még nem láttam, de ránézésre viszonylag sokmindenről sokat tud. Bár a franc tudja, futottam már össze emberekkel a tévés világból ha nem is sűrűn, azok ijesztően lightnak tűntek agyilag.

XCat 2012.03.13. 14:46:38

@Prof. azsiráf.PhD.: Csakazért sem tartok kiselőadást neked fehér kultúrából, ha a németeknél sem ragadt rád, akkor már nem fog.... de azzal hencegni hogy mennyiszer járt a picsánkban fasz, NEM HELYES. :)
És moss kezet szarás után, meg ne ülj terpeszben nyilvánosan, meg ilyenek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 14:46:54

@Prof. azsiráf.PhD.: Sevillában a bikaviadalok idején a
nagyon drága Torero nevű vendéglőben
esténként felszolgálják a legyőzött bikák
heréjét sütve.
Gazdag amerikai túrista bemegy az
étterembe és sült herét rendel. A pincer
hozza, ezüsttálban, leveszi a fedőt és
megmutatja a vendégnek. Két kis
diónagyságú gömb van benne.
- Mi ez ? - kérdezi a meghökkent túrista.
- Sajnos uram, ma a bika győzött.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 14:48:03

@batgirl: @PsychoCica Dö Ríl: A papírt megkapod lagzi nélkül is.

Manyecskát meg hagyd békiben!

A zsiráfér csak azért nem szólok, mert a torzsalkodástok ma a legszórakoztatóbb. (És nem azért, mert ti lennétek jobbak.)

XCat 2012.03.13. 14:50:43

@atpijkamo: Manyecskát is? Őt miért? Buta mint az éjszaka.

A zsiráf sem okos, de ő lassan kigyógyul a "rohadékmagyarokelőlelkellettmenekülniküffődremerlecigányoztak,ésmégigazukisvót" betegségéből. Ha már az elején hagytam magam belehúzni a hibbanatába, végignyomom. Jót tesz a karmámnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.13. 14:51:16

@Prof. azsiráf.PhD.:
Nem jó recept!
Minden normális recept úgy kezdődik, hogy:
Végy egy sört!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 14:51:34

@PsychoCica Dö Ríl: Elefánt?? :D Ez egy macskakoponya, amely nézelődik. Félelmetesen.

XCat 2012.03.13. 14:53:18

@A félelmetes népszavazás: Macskakoponya? Ez biztos? És hol van a feje? Vagy az egész az?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 14:53:47

@atpijkamo: Bánóbandi a legjobb. Belőle csak úgy süt az intelligencia :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 14:53:56

@PsychoCica Dö Ríl: Gáz.

Sok mindenről tud felületesen. Ha nem lenne felületes a tudása, nem lenne baj, hogy beképzelt. Ha nem lenne beképzelt, nem lenne baj, hogy felületes.

Egy jó pont nála, hogy anekdotázni tud egy kicsit, és mintha a humor csírája is meg lenne benne.

(A csak papundelkiből és gumicukorból készült médiaszemélyiségeket ismernél, akkor nem lenne gáz, hogy a Havas rokonszenves.)

XCat 2012.03.13. 14:54:46

@Prof. azsiráf.PhD.: Ne utánozd vászkát, egyelőre nem tartasz ott. Akkor sem, ha lejópofizik hozzád. Az sem neked szól nyugodj meg, csak nem akar balhézni a kiccsaláddal. :)

Na lassan mindent tudok rólad. Pedig sosem érdekelt. :D

Manyecska 2012.03.13. 14:55:26

@PsychoCica Dö Ríl: buta?? Éééén ? Háddehádde ..hádde!!!!! skandallum!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 14:57:36

@PsychoCica Dö Ríl: Hát legalábbis a macskakoponyáimra hasonlít leginkább. Felülnézetben van.

XCat 2012.03.13. 14:58:16

@atpijkamo: Ha sok mindenről felületesen tud, akkor tudja hol kell utánanézni, amikor majd többet akar tudni róla, nem? Mi ezzel a baj? Nekem jóindulatúnak tűnik, alapvetően. A beképzeltség meg póznak.

A tivike biedermeier modorossága mivel jobb például? Nem beképzelt, csak gagyi.

Nem médiaszemélyiségek voltak, inkább olyan háttéremberkék. Akiktől arra számítanál, hogy tényleg csinálnak valamit. Erre. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 14:58:58

@Manyecska: Neszójhozzá! Mingyár szétültetlek titeket!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.13. 14:59:58

@PsychoCica Dö Ríl: alakulsz, mint púpos gyerek a prés alatt. gyóccer megvolt? :D

XCat 2012.03.13. 15:00:39

@atpijkamo: Most az én nem szólok hozzá műsor van. Tegnap egész nap léptennyomon beugatott, meguntam. Nincs rajta fogás. Zsiráfban legalább igazi gyűlölet van, de ebben semmi. Csak a végtelen űr. Üresen. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:00:44

@PsychoCica Dö Ríl: "inkább olyan háttéremberkék"

Beszélő biodíszlet. :))

A tivike nemtom ki, újabban nem nézek tévét.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 15:00:50

@atpijkamo: A baj, hogy az anekdotái is jórészt a határtalan egoizmusát szolgálják.
(Értsd- saját magáról szólnak.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:01:45

@PsychoCica Dö Ríl: Haggyadmár, mert tényleg szétültetlek, nem viccelek!

Manyecska 2012.03.13. 15:02:26

@atpijkamo::) igen, mostanában sokat kötözködik, megfigyeltem!:) Nyugi..mostanában immunis vagyok az egész netre!!:)

XCat 2012.03.13. 15:02:28

@atpijkamo: Tudod, tivike meg mimike. A lovin. ígysenem?

XCat 2012.03.13. 15:04:13

@Manyecska: Rám nem vagy. :) Vigyázz, észre ne vegyelek.

Manyecska 2012.03.13. 15:04:43

@PsychoCica Dö Ríl: a Farkasházy meg kicsoda még???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:05:07

@atpijkamo: ééééNN????? nem is bántom Manyacskát!

most mivan?:(

XCat 2012.03.13. 15:07:36

@estrella negra: És egyébként mindig lehülyézed azokat a nőket, akiknél bepróbálkozol, és elzavarnak a picsába? Ez sokat elmond rólad. :D

XCat 2012.03.13. 15:09:16

lassan tényleg lehetne új poszt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:09:22

Na, a régi jó téma. Ez az igazi macska

Manyecska 2012.03.13. 15:10:37

@batgirl: :).. 1000 komment. Mentem!:)

Manyecska 2012.03.13. 15:11:58

Nem, nem dugunk egymással..!
Most 1000!:))

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 15:13:20

Ezúttal nem sikerült Nekem keresztbe tenni!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:14:05

akkor most kapunk posztot, vagy nem?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 15:14:33

Nem baj, az ezüstérem is szépen csillog.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:15:21

@estrella negra: Jó.

De inkább csak akkor szapuld, ha tudsz jobbat. (Bethlen és és Baló nem ér.)

XCat 2012.03.13. 15:15:41

@batgirl: Ez miért régi? Modoréknál Kádárrendszeres poszt van, gyertek át. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:17:17

@batgirl: Ezer bocs és egy anyamedve! Nemtom hogy kerültél bele.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:17:57

@PsychoCica Dö Ríl: VAn nekem más homokozóm, ahova mehetnék..de most inkább hazafelé megyek:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:19:21

@atpijkamo: Kóstolgatsz mi?
Beszóttá?
Gyere ki!
( már hajtogatom az ingujjamat fölfelé)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:19:26

@PsychoCica Dö Ríl: Lóversenyre még annyit sem járok, mint tévézek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:20:58

@batgirl: Mivel engesztelhetnélek ki?

Nesze, egy tábla tibicsoki:
._._._._._._._._
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:24:34

@atpijkamo: na, jó. igaz ma gesztenyepürére vágyom, de be érem ezzel is:)

XCat 2012.03.13. 15:28:05

Aztakurva... na belőletek írok egy tanulmányt.
Az lesz a címe, hogy "Virtuális márkahűság a gyakorlatban, avagy a döglött homárnak nincsen szaga".

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.13. 15:29:41

Jaaajjjjj, de jó a geszte nyepüré,
tejszínhab van az ő tetején.
Ilyet én nem kapok, és ezért búsulok,
tudom sajnálnak az angyalok...

XCat 2012.03.13. 15:39:11

Ismét egy elpocsékolt nap. Köszönöm homár.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.13. 15:39:16

@PsychoCica Dö Ríl: mintha te a posztért járnál ide....hahaha
@estrella negra: majd gondolok rád, evés közben..mert én egy angyal vagyok:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 15:50:13

@atpijkamo: Nem a papírra, hanem a vállalásra.
Ja, hogy neked csak egy papír a házasság? Akkor ki is törölheted vele nyugodtan. Úgysem érted meg, miről van szó. "Vasvillával nem lehet szilvát aszalni"

@batgirl: Azt, hogy buksz a farkasokra, megértem, bár valami hasonló miatt már haragudtál meg rám...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 15:57:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Nem a papírra, hanem a vállalásra."

A két ember közti vállaláshoz semmi köze a többieknek. Akkor miről beszélünk?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 16:00:13

@PsychoCica Dö Ríl: "Én olyat is hallottam, hogy a 13 éves cigánykölyköket megcsinálja az apjuk/nagyapjuk/testvérük,"
Nem felcsinálja? Merthogy egyáltalán nem mindegy.
Mondjuk pesti lényként azt kellett volna írnod, hogy becsinálja...

XCat 2012.03.13. 16:02:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A megcsinálja az az, hogy megdugja, gondolom. Kölyök vagy lesz belőle, vagy nem.
A becsinálja, az mi? Anális megtermékenyítés? Olyat szerintem nem tudnak.

@batgirl:
De!

@atpijkamo: A papít másoknak is meg lehet mutatni. Ez a nekem jó nő/jó pasi kell, mert egy ronda ember is lehet kedvesaranyosjóember, de irigyelni nem fognak érte című játék. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 16:05:40

@PsychoCica Dö Ríl: Lehet becsinálni is, csak jó nagy befőttesüveg kell hozzá :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 16:05:46

@atpijkamo: "Anarchia a rend szülőanyja!"?
Vagy csak pírfóbia?
A többieknek igenis közük van bizonyos dolgokhoz. Egy normális kultúrában pl. nem vonnának kétségbe a vállalás tényét, ha ismerik. Arról nem is beszélve, hogy ha úgy írja a hatályos PTK,, ha nem, a házastársak igenis felelősek egymásért. Ez néha terhes, ezért terjedt el a bagóhiten való együttélés a XX. században. Nem véletlen, hogy az összes valamirevaló kultúrában megkülönböztetett közösségi-nagycsaládi ünnep a házasságkötés.
Együtt örülni ugyanis jó!

XCat 2012.03.13. 16:08:19

@A félelmetes népszavazás: Mint a bonsaicateket? Azok undik.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az hogy józsi bácsi félredug bözsi néni mellől, nem a társadalmon múlik. A társadalom egy dinamikus dolog, a benne lévő jelenségekhez alkalmazkodik.
Ha józsi bácsi pöcse ritkán jár bözse nénin kívül, meg aztán az összes többi szomszédjüké is, akkor a társadalom lassan megszokja bizony a házasság meg a vállalás szart sem ér.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 16:10:01

@PsychoCica Dö Ríl: A megdugja az - ha besikerül, és megfogan egy új emberi élet - a felcsinálja. Lásd amit az egyszeri csíki székely mondott a bálba igyekvő lányának:

"- Te meg ügyeljél, hogy úgy ne járjál, mint a csíkmadarasi templomtorony!
- Mér', az hogy járt?
- Főcsinálták, s otthagyták."

XCat 2012.03.13. 16:12:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A székely lányoknak köztudottan viszketni szokott a picsájuk, úgyhogy benne van a pakliban. :) Viszont odáig még nem aljasodtak, hogy szopjanak is, ez jó pont. És ez az egyetlen. Úgyhogy azért ide járnak a derék székely legínyek.

De most nincs kedvem ebbe az irányba elvinni a bájcsevejt :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 16:12:54

@PsychoCica Dö Ríl: Akkor valóban "szart sem ér", ha az öregecskedő feleségek lecserélése a norma.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 16:12:57

@PsychoCica Dö Ríl: Amikor egyszer egész csirkét vettünk, Én elraktam a fejét.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 16:18:02

@PsychoCica Dö Ríl: No, mesélj!
Erről én nem tudok semmit (nős emberként jártam csak ki). Amikor én fiatal voltam (lassan 50 leszek) akkor még a magyar lányok is csak elvétve szoptak, szemben a cigányokkal. Amikor már kiszálltam a közvetlen tapasztalatszerzésből, akkor hallottam az a mondást, hogy "Minél soványabb, annál baszósabb - minél kövérebb, annál szopósabb". Ennek a valóságtartalmát sem akarom személyesen letesztelni. Megelégszem a hallomással.
(Neked pl. mennyi a BMI-d?)

XCat 2012.03.13. 16:18:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A főrfiállat úgy van összerakva, hogy nem bírja ki egy nőstény mellett. A házasság természetellenes nekik. Magasabbrendű érzelmeik se nagyon vannak, csak a dugási stratégia keretében megtanulják, mit akarnak hallani a nők. Innentől az egész koncepció bukásra van ítélve. Kivételek vannak, de azok szerintem látens nők, csak farkuk nőtt.

Ezt el kell fogadni, ha egy férfit választasz.

@A félelmetes népszavazás: Minek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.13. 16:19:47

Mi van már? Írjatok még párat, hagy legyen szép kerek számú (1054) komment!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 16:23:55

@PsychoCica Dö Ríl: Sajnáltam volna kidobni. Jól mutat a vitrinben.

XCat 2012.03.13. 16:24:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nos, a saját népük fiainak az elbeszéléseiből tudom, hogy hát bizony, ott ez úgy megy, hogy a menyecske léfekszik, oszt várja a csodát. Nagyon kifogásolták is őbennük, merthogy úgy egyébként megvan a hajlandóságuk.

Az én szexualitásom nem téma itt, a cigányokét meg nem tanulmányoztam. Zsiráfból (aki az egyetlen bevallottan cigány itt) arra következtetnék, hogy vagy igenvisszafogott életet élnek ilyen téren (mert ha nem így lenne, nem itt döglene állandóan), vagy lehet benne valami, mert 3 csimota azért nem kimondottan pulyahalmozás.

XCat 2012.03.13. 16:25:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ne is. Szőrösek, meg büdösek, és izé... baszhatnyékjuk van. Persze csak ha embik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.13. 16:27:26

Örüjjetek vazzeg, van új poszt.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 16:28:32

Már megint a koitálás. Új posztot de gyorsan!!

Manyecska 2012.03.13. 19:27:39

Ezen a papírdolgon el lehetne vitatkozni-értelmezés kérdése...volt itt valakinek rajtam kívül egyházi esküvője, na az a kemény!!:)?

Ujjra Gyúrok · http://pixelscroller.com/ 2012.03.13. 19:30:59

@Prof. azsiráf.PhD.: ez egy ilyen alternatív gyógymód :) agyi bizbasz végterméke. önszorgalmi

Manyecska 2012.03.13. 19:36:31

@toláát sáni: ott az van darling hogy a válást egyik egyház sem ismeri el...ha egyszer összeadtak akkor csak a jóisten választhat szét:).../elég nyomasztó ez nekem!!!/

toláát sáni 2012.03.13. 20:23:30

@Manyecska: Kellett neked nagyzolni. Így jártál.

toláát sáni 2012.03.13. 22:07:06

@A félelmetes népszavazás: A zsidó vallás- bizonyos feltételekkel- ezt lehetővé teszi.
Manyecska, ha zsinagógában történt a dolog, akkor még nincs minden veszve.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.13. 22:11:29

@toláát sáni: Az iszlám is. De szerintem még a protestánsoknál is lehet. Németeknél legalábbis van egy (talán evangélikus) lelkésznő, aki maga is elvált.

Manyecska 2012.03.14. 07:11:11

@toláát sáni: próbáld ki hátha sikerül!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.19. 10:14:30

@Manyecska: Röhögni fogsz: még az ortodox kereszténységben is van mód egyszeri válásra, sőt újraházasodásra is, utóbbira bűnbánati szertartás keretében. De akár megözvegyült, akár elvált valaki, harmadik házasságot nem engedélyeznek, az már rendszer.
(Kivétel állítólag itt is van, én pl. Nagy István moldvai nagyfejedelemről hallottam, hogy ő volt annyira reneszánsz személyiség, hogy vagy négyszer is házasodott, viszont állítólag ez lett a szentté avatásának az akadálya is, pedig a mohamedán hódítással való szembenállása miatt hitvédőként akár ki is érdemelte volna.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.19. 10:18:49

@Manyecska: Amennyiben egy olyan görögkatolikus esküvő, amelyen négy pap végezte a szertartást (két kispap asszisztálásával), úgy, hogy a feleségem tanúja egy római katolikus esperes volt, és a vendégek között ott ült egyik (sajnos már néhai) ortodox pap barátom is, akkor nekünk igen...
süti beállítások módosítása