Tékozló Homár

Kétszázezres büntetés megrongált villanyóra miatt

2012.05.29. 13:18 | jackyll | 346 komment

Pj1967 saját kárán tanulta meg, hogy a villanyórát a fogyasztónak kötelessége napi 24 órán keresztül védenie, vagy különben. Ennél különösebb, hogy a rutinellenőrzést az EDF-DÉMÁSZ-nál egy számítógép sorsolta.

Kérem álljon fel mindenki, akinek villanyórája mások által hozzáférhető helyen, például egy társasház lépcsőházában található! Most üljenek le azok, akik tudják, hány zárópecsétnek és plombának kell lenni egy villanyórán! Most azok üljenek le, akik ezeknek a pecséteknek és plombáknak meglétét és ép voltát napi/heti/havi rendszerességgel ellenőrzik is - ha valaki még állna, akkor a következő székre rogyó csoport legyen azoké, akik tudják, hogy áramszolgáltatójuk a szerződésben valahol elrejtve leszögezi, hogy ha a villanyóra megrongálását nem a tulajdonos fedezi fel és jelenti be, hanem ellenőrzéskor derül erre fény, akkor ez szerződésszegésnek minősül, és szárezres nagyságrendű kötbérfizetésre kötelezheti őket a szolgáltató. Nos, velem pontosan ez történt: albérlőknek kiadott lakásom villanyóráját vandálok rongálták meg lépcsőházunkban, letépve a fent említett zárópecsétek és plombák javát.

Hogy ez miként derült ki az EDF-DÉMÁSZ számára, az külön történet, ami újabb, jóval súlyosabb kérdéseket vet fel: elmondásuk szerint lakásom ellenőrzését egy számítógépes program véletlenszerűen rendelte el, és láss csodát! Az ellenőrzés során a plombák többsége hiányzott is! Meg is lehetett legott az eljárást indítani, aminek a végén közel kétszázezres, szerződésszegés miatti kötbér megállapítás várt - de persze élhetek méltányossági kérelemmel, amit vagy figyelembe vesznek, vagy nem, aztán marad a pereskedés.
 
Amikor az EDF-DÉMÁSZ képviselőjének felhívtam a figyelmét arra, hogy ez a "véletlenszerűen kisorsolt biztos befutó" több, mint gyanús, és mikor felvetettem a kérdést, miszerint nem a kedves kollégái tépték-e le szándékosan a plombákat, a láthatóan zavarba jött képviselő csak annyit bírt kinyögni, hogy "nem vagyunk mi erre rászorulva". További kérdésemre, miszerint az órák rongálás elleni védelmét nem a szolgáltatónak lenne-e kötelessége zárható szekrényekkel megoldani, "ez nem mi dolgunk" választ adott.
 
Az eset után tettem persze rendőrségi feljelentést, de erősen kétlem, hogy a nyomozó hatóság bekérné ezeknek a "kisorsolt rendkívüli ellenőrzéseknek" az adatait...
 
A hab a tortán ezek után annyi, hogy társasházunk közös képviselője az EDF-DÉMÁSZ-al történt többszöri egyeztetés után feladta a zárható villanyóra-szekrény ötletét, mivel ennek elkészítése a szolgáltató rendelkezéseinek betartása mellett jelenleg lehetetlen - ezt a tényt magam nem ellenőriztem, de a szolgáltató hozzáállását ismerve nagyon is elképzelhetőnek tartom.
 
A levél elején leírt testedzés eredményeképp állva maradtakat pedig kérem, nagyon figyeljenek minden szabadon hozzáférhető mérőóra összes zárópecsétjére, plombájára, matricájára, mivel odakint úgy fest, vadászat folyik - és mi vagyunk a célpont..

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 13:22:53

A vandálok mást is elvittek-e?
Ezen kívül elsőre be kell vizsgáltatni a vellanyórát, hogy volt-e mókolva, mert ha nem, akkor mehet a per - a szolgáltató ugyanis nem nagyon követelhet pénzt, ha nem loptál áramot (OK, valamit igen, de 200 ropit tuti nem).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 13:24:32

A villanyóra szekrényt a tűzoltók miatt nem szabad bezárni. Asszem.

A lépcsóházat zárni kell. Lakókat idomítani, hogy senkit ne engedjenek be.

A plombának rajta kell lennie.

Az nem megoldás, hogy havonta testületileg ellenőrizzük a plombákat, és hiány esetén csak egy havi használatot kereshetnek rajtam?

Különben pedig ezek egy maffia. "Nem szorulunk rá..." Akkor?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 13:33:36

@ColT: A plomba hiánya miatt lehetett "mókolva". Pont erre való a plomba.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 13:34:12

Nem bezárni kell. Behegeszteni. Meg bekamerázni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 13:39:51

@atpijkamo: Kis kézügyességgel a plombához hozzá sem kell nyúlni, elég fázisonként egy-egy kis kínai kütyü, hogy lelassuljon a "Forgó Morgó". Állítólag.

Tölgyasztal 2012.05.29. 13:39:52

Tűzoltóság miatt nem lehet lezárni a villanyórát (bár szerintem minden tűzoltónak van eszköze egy zárt villanyszekrény feltöréséhez)...
Nekem az a furcsa,hogy ezek a vandálok mindig csak zárt villany-/gáz/víz-órát rongálnak meg és feltűnő, hogy nem sokkal ezután van mindig ellenőrzés....

Azt nem értem, mikor fogja végre a törvény a fogyasztókat védeni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 13:40:11

Ez egyébként volt a szépemlékű zugügyvéden.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 13:41:39

Hát a DÉMÁSZ az egy igen fincsi dolog. Énnálam pl. 1.5 éve leolvashatatlan a kijelző, bekrepált. Négyszeri bejelentés, háromszori lefényképezés (hivatalos leolvasó által), de még mindig semmi. Aztén évvégén lesz egy átalány ugye. Ami vagy sok vagy kevés. Sejtjük melyik.

""ez nem mi dolgunk"" - ez de szar!

tygger 2012.05.29. 13:42:12

á, ez nagyon szerény. én egyszer azért fizettem az elműnek, mert egy költözés után kiderült, hogy az előző lakó megfúrta a villanyórát. elmű jött, beköltözésnél ellenőrzött, szépen le is plombálták az órát. leszarták, nem vizsgálták, csak letudták a kötelezőt. aztán amikor kötelező csere volt, persze kiderült a trükk, hiába mondtam, hogy bizisten nem én voltam, nyilván nem hitték el. bizonygattam a költözést meg hogy nézzék meg a forgalmi adatokat (asszem az éjszakai áramot használták nappal a korábbi csibészek egy kapcsolóval vagy valami ilyesmi), mert ha tudok a trükkről, nyilván látszana a fogyasztáson. nem ismerték ugyan be, de ezt biztosan elfogadták, mert 200e helyett valami 42e volt a bünti - azért ennyi, mert csak. de lehetett volna ebből bármi, ugye, mindenki reszkessen

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 13:44:29

Pj1967 hogy meg fog lepődni, amikor az esetleg perbe fogott áramszolgáltató ügyvédje megkérdezi a NAV-ot, meg az Okmányirodát, hogy tényleg voltak-e oda bejelenve (vandál) albérlők, és ki fizette a rezsit...

Szabó F. Balázs 2012.05.29. 13:44:56

@atpijkamo:
Társasházban ezt egyszerűen nem lehet megoldani. Nálunk van kapu, azon belül rács (ami az új szigorúbb szabályozás értelmében nyár végéig leszerelendő), azon digitális kaputelefon központ.

Egyesek mégis be tudnak jönni, nincs olyan hónap, amikor el ne tűnne egy bicikli, babakocsi, kuka vagy akár száradó ruha. Az ilyeneket nem lehet kívül tartani.

Megállnak a ház előtt, figyelnek, amint valaki belép, követik, az átengedi őket a rácson, máris a házban vannak. Az idősebbek lassan nyomják a kódot, azt bárki meglesheti beütéskor, ennek tetejébe pedig minden környéken van pár részeges figura aki egy sörért vagy felesért megadja a társasház kapukódját.

Az utcában bő két hónapja az egyik villanyóra megcsapott egy buherálót (fémet gyűjteni villanyórából - azonnali Darwin-díj). Kijött az ELMŰ a kiégett villanyórát kicserélték, de a megrázott delikvens persze nem csak egyet rongált meg, viszont ezt ki is bizonyíthatná? Na ugye hogy senki. A kiégett óra tulaja megúszta, a többiek egy héten belül megkapták a kötbércsekkeket. A fellebbezést fura módon nem intézik olyan sürgén mint a büntetést.

Az "okos" tolvaj meg közpénzből gyógyul a Baleseti Intézetben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 13:47:31

@Kellemes Zérókomponista: Nemtom. Meghalt a Zugi, vagy elment Mongóliába domolykózni, vagy eltört az ujja, mittomén. Hónapok óta nincs poszt, és korábban is nagyon döcögött. Ritkán voltak és szar posztok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 13:49:36

@Szabó F. Balázs: Hát igen...

A kaput úgy kell megcsinálni, hogy ne kelljen külön rács.

Kapukódot változtatni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 13:51:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "bekamerázni"

Hogy a kamera tolvajok se haljanak éhen...

Szabó F. Balázs 2012.05.29. 13:59:40

@atpijkamo:
Mindenkinek saját, a lakásához kapott kaputelefonhoz való belépti kódja van. A házban van 76 lakás, az 76 különböző kód, plusz a mesterkód és a programozói. A programozói kódot csak a rendszer telepítője ismeri ahogy a mesterkódot is, a többi viszont...

A 76-ból legalább 10 lakásban albérlet működik, ezek lakói úgy félévente változnak, de van hogy gyakrabban, és ugye nem mind megbízható.

Hiába a kapu, a rács a kódcsere, szart sem ér. Aki be akar jutni, az bejut, ha máshogy nem akkor azzal, hogy rövidre zárja a kaputelefont.

* A kapunk meg a homlokzattal együtt műemléki (vagy milyen) védettséget élvez, így nem lehet közvetlenül rá telepíteni semmit - egy egyszerű kilincscsere is jó másfél éve húzódik (az előző sárgarézből volt, persze hogy lelopták).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 14:20:39

@atpijkamo: Vénatérképes azonosító, oszt'kész!
A kameratolvajok ellen meg egyaránt használható a villanyóraszekrény belsejébe elrejtett parányi "kémkamera" (ha tudnak mozgásra indulót rendelni a sárga testvérektől) és az egész szekrényt/lépcsőfordulót szinte elérhetetlen helyről vevő IP-kamera is.
Megérné!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 14:24:09

@atpijkamo: Nem baj, vizsgáltassák be. Ha mókolva volt, akkor jogos a bünti. Ha nem volt, akkor pofa be.

hawkeye 2012.05.29. 14:25:25

Egyszerű a megoldás.

Minden házban lakjon egy Új Magyar Gárdista.

Ettől kezdve a Pintér-pribékek napi többszöri vendégek lesznek, mert erre mindig van rendőr.

A bűnözők ettől kezdve majd a Dohány utcában, meg Újlipóciában tevékenykednek... :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 14:26:13

@Szabó F. Balázs: Ki volt az a hülye, aki a kilincscserét bejelentette a Műemlékvédelemnek? Bármelyik jobb díszkovács megcsinálja fénykép alapján is vasból, porfestékkel rézszínűsíti (az ügyesebbek a fényes réz - patina eltéréseket is rá tudják fúvatni), belakkozza, és százados illesztéssel, felmelegítve ill. a közepét lehűtve a felrakja, aztán a rögzítő csavar fejét elfúrja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 14:31:15

@hawkeye: LOL, a bűnözőket úgysem kapnák el :D De legalább megláttad a Gárda lényegét :D

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 14:31:48

@ColT: Nem értesz. Simán szét lehet csavarozni, átkötni, aztán vissza, minden nyom nélkül. A plomba ezt akadályozza meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.29. 14:36:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Különben jó ötlet. Formaruhában felveszem magam, ahogy átkötöm az órát, oszt mutogatom, hogy az ő emberük csinálta.

clsdclsd 2012.05.29. 14:37:23

Én is saját káromon tanultam meg, hogy gyalázatos a kötbérigénye a szolgáltatónak, akkor is, ha tényleges lopás nem történik, csak az óra rongálódik vagy plomba hiányzik (itt ELMÜ). Nekem egy szekrény arrébbpakolása közben sikerült nekikoccanni a villanyórának, aminek a plexije 2-3 centis darabon megrepedt. Bejelentettem, lecserélték, aztán kiszámláztak 300ezret. Ez nagyjából 6 évnyi villanyfogyasztásom...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 14:37:45

@atpijkamo: Jaaaaaa! Akkor sok értelme van.

Mondjuk nálunk a doboz is le van plombálva, nem lehet beletúrni az óra elé, sem az óra mögött levő villamos dobozba fal- vagy plombabontás nélkül.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Miért ne lehetne, igazi rablóhoz méltóan.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2012.05.29. 14:42:52

@clsdclsd: tényleg rohadt drága a plexi, de azért nem ennyire :o)

Szaracén 2012.05.29. 14:44:34

@clsdclsd: Te magad jelentetted be és 300ezret számláztak??? Akkor teljesen értelmetlen figyelgetni, hogy sérült-e a plomba! Ha bejelented, hogy sérült, akkor is te fizetsz! Ügyes!

Szabó F. Balázs 2012.05.29. 14:48:34

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Özv. Pitlákné (nem ez a neve, ez típusmegjelölés) akinek derogál közös költséget fizetni, mondván "Kislánykorom óta itt lakok és teszek ezért a házért..."

Azért jelentette be, hogy a közös költségből (amit ő persze szolgáltatásaiért - kémkedés a szomszédok után, mindneki dolgába való beleszólás, stb. - és folyamatos jelenlétéért cserébe nem fizet) nehogy valami olcsó és rossz minőségű megoldást finanszírozzanak.

A műemlékvédelem kijött, felrakott egy ideiglenes kilincset, azóta is az eredetiek terveit keresik (címerrel, mindennel).

Amúgy nem hinném hogy lenne kép az eredeti kilincsről.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 14:49:33

@hawkeye: @atpijkamo: Egy ötvenesér' a szolgáltató képviselője leveszi a plombát, visszatekeri/lelassítja az órát, vagy kikerüli, utána visszaplombázza. Oszt' annyi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 14:51:23

@Szabó F. Balázs: Van egy valódi nyilasávós házmesteretek? Gyorsan védessétek le!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 14:53:40

@ColT: Baj csak akkor van, ha valamelyik "okosba" ugyanezt egy húszasért megcsinálja, mert akkor a többi felnyomja. Mint a páciensenként a rokkantnyugdíjazásért 300eFt-ot kérő orvosok Szegeden és Miskolcon azokat, akik 200eFt-ért is megcsinálták...

clsdclsd 2012.05.29. 14:56:16

@Szaracén: üzletszabályzat 7.8.2/e pont "e) olyan módon megrongált fogyasztásmérő berendezésen keresztül vételez, amely a mérés befolyásolását vagy a fogyasztásmérő berendezés megkerülését lehetővé teszi,
következménye kötbér" szó nincs arról, hogy ők veszik-e észre vagy te jelented be. (mintahogy arról sem, hogy tényleg loptál-e vagy csak "lehetőséged volt rá")

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 14:56:20

@Szabó F. Balázs: Alkossatok társasházi kórust, és énekeljétek a műemlékvédelmisek ablaka alatt a tót himnusz dallammotívumának eredetijét!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 14:58:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Khm, igen...

Ne lopj! A politikusok nem szeretik a konkurrenciát.

Gontar 2012.05.29. 15:06:19

Ez érdekes... Engem meg azért baszogattak/fenyegettek a szolgáltatótól, hogy mi a rákért szereltem lakatot a villanyóra szekrényre (ami szintén lépcsőházban helyezkedik el). Nem lett belőlle bünti, lehet csak zavarta őket az ellenőrzés előtti plombatépkedésben. :-D Mondjuk nem is hiányzott egyetlen plomba meg semmi sem amikor jöttek hivatalosan ellenőrizni és -az ellenőrzés idejére (ahogyan a leolvasások idejére is szoktam) hatástalanítottam a lakatot.

Csak azt nem tudom, hogy a hivatalos ellenőrzés előtt hogyan vették észre (és kezdtek baszogatni), hogy le van lakatolva... :-D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 15:07:12

@Gontar: " lehet csak zavarta őket az ellenőrzés előtti plombatépkedésben. "
Ők sem szeretik a konkurrenciát.

Hivatalosan azért nem lehet lakat, mert tűz esetén esetleg hozzá kell férni.

Gontar 2012.05.29. 15:19:44

@ColT: Tűz esetén a tűzoltást vezénylő parancsnok (meg másik tűzoltó sem) fogja tűrkálni emeletenként a villanyóra szekrényeket. Ahány lakás annyi különálló villanyóra szekrény - de adott szinten nem tudni melyik melyik lakáshoz tartozik (sem terv, sem feliratozás - csak a lakók meg a házmester tudja).

Ilyenkor kijönnek, és lebasszák az épület normál főelosztóját úgy ahogy van. Már csak azért is, mert...
1- Számolnak azzal, hogy esetleg valahol lopják az áramot (és féltik a saját életüket is), így hiába kapcsolgatják a villanyóráknál.
2- A tűzeseti funkciókkal (HFR) rendelkező berendezésekről (már ahol van - füstmentes lépcsőház, RWA-s cuccok, stb...) még ez esetben sem megy le a betáp (különben nem is kapna az épület használatba vételit), így azok működőképesek maradnak.

Hidd el... Isti bizi, hogy egytelen lakástűznél sem fog soha egyetlen tűzoltó sem villanyóráknál kapcsolgatni semmit. Vagy ha igen az nem sokáig marad tűzoltó. Ha nincs főelosztó (2-3 lakásos társasház, önálló ház - ezekben HFR rendszer sem lesz) akkor is inkább vágnak kábelt ha kell (ami befut az épületbe), minthogy villanyórát keresgéljenek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 15:29:17

@Gontar: Attól még, hogy nem baszkodják, előírás lehet rá, és azt be köll tartani.

Ha meg nem tudni, hogy melyik bizti és óra melyik lakásé, akkor ott az lesz a másik dolog, amiért megvágják a lakóközösséget. Mondjuk én ilyet még nem is láttam, hogy ne lehetne azonosítani.

Gontar 2012.05.29. 15:43:28

@ColT: A villanyóráknál elérhető, kismegszakítós lekapcsolási lehetőség kizárlólag "komfor" funkció a szolgáltató és az "ügyfelek" számára (szolgáltatás kikapcsolása, vagy áramütés/konyhatűz esetén az ott lakó ott tud áramtalanítani). Tűzoltósági szempontból az égvilágon semmi jelentőssége. Az ugyan előírás, hogy egy épületet központi helyről lehesen áramtalanítani (figyelem, az egész épületet, vagy ha több tűzszakaszból áll, akkor tűzszakaszonkénti is legyen erre lehetőség) - de ez egy több lakásos társasház esetén semmiképpen sem a lakások egyedi fogyasztásmérőinél elhelyezett kismegszakítókat takarja.

Abban igazad van, hogy a szolgáltató örömmel előveszi néha ezt a "kártyát" annak érdekében, hogy miért is nem szabad lelakatolni a villanyóra szekrényt - de ez csak blöff. Amúgy meg ha tűzoltó jön, és valami csoda fojtán mégis ott akar áramtalanítani (mert mondjuk a szomszédban éppen életmentő műtétet végeznek valakin a kanappén :-D és nem hagyhatják áram nélkül azt a lakást) szerinted bármilyen lakat meddig akadály? Kb 2 másodperc? Max 3...

Vicces, de ilyen szempontból minden épületre azok a szabályok vonatkoznak (néhány generál dolgot kivéve), ami akkor volt hatályos amikor az épület az építési engedélyt megkapta. :-) Azaz "ahány ház annyi szokás" - ezért sem baszakdonak a tűzoltók. Főelosztó le vagy betápkábel "galvanikusan levállasztva" (aka. balta) :-D és mehet az oltás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 15:45:37

@ColT: Már hogyne lehetne azonosítani! Ott a számlán is a villanyóra gyári száma.

Van itt fizikus? Mi történik, ha valami jóképű iskolai szalaggenerátor pozitív végét rákötöm a villanyóra-szekrényre?
(Gimiben a szomszéd teremben gyakran a radiátorra ülő, akkor még fiatal (és a még fiatalabb felesége mellett a gimis lányoknak is a szelet csapó) tanár úrral akartunk így kib@szni. Sikerült, le is szokott róla, hogy a fűtőtesten ülve domborítsa ki a férfiasságát, de ráfáztunk, mert a kazánfűtőt is megcsapta, ő meg sztrájkba lépett addig, amíg le nem zárult az érintésvédelmi felülvizsgálat (2 nap, télen), amely során végül nem találtak semmi rendellenességet...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 15:53:57

@Gontar: Érteni, de akkor nyilván emiatt a szabály miatt nem lehet lakat. Különben ezeket én is tudom, bár villanyszerelő nem vagyok, csak műszerész.
Nem arról volt szó, hogy értelme van-e az előírásnak, hanem hogy van-e előírás :D

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez jóóóóóó :D

De ennyi, ezzel a megoldással pl. nem kell lakat, és nem akarja senki ok nélkül nyitogatni a szekrényt :D

telkoe 2012.05.29. 16:18:42

@ColT: Volt olyan lakasom ahol lakason belul volt a mero es a kismegszakito. Akkor az volt az indok hogy a leolvaso miatt kell kitenni a folyosora. Kihelyezes koltseg kb 50eFt + atepites, amit nekem kellene fizetni. Megnyugtattam az ELMUst hogy tolem nyugodtan csongethetnek ha akarnak valamit, ha meg nem vagyok ott akkor ujra jonnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.29. 16:29:26

@telkoe: LOL. Vannak ilyen szép ötleteik, ha le akarnak húzni.

telkoe 2012.05.29. 16:33:51

@ColT: Azon csodalkoztam, hogy ezt teljesen komolyan eloadta hogy milyen jo dolog es milyen jo fejek hogy megengedik. :)

igazságos 2012.05.29. 16:53:27

Na, mi van, már áramlopók is lettünk? Egyébként a szomszéd gázórájának megkarcolása is nyerő, vidéken legalábbis.

@telkoe: oszt legalább fizettél? Mert ez végül is kimaradt. :D

Akkor hogyan homároznál itten, ha lekapcsolnák az áramot tartozás fejében?

Érdekes, ezeknél mindenre 48 ezer forint a tarifa, vagy ennek többszöröse, nem?

igazságos 2012.05.29. 17:01:14

Az ellenőrzés során a plombák többsége hiányzott is!
--
Kérdem én: Mit lehet csinálni egy plombával, a homlokodra ragasztod? Feltűzdeled vele a táskád? Minek azt bizgerálni?

Ottan márpedig valaki áramot lopott, mert egyébként minek hozzányúlni az ilyen dolgokhoz. Én sem baszogatom szét a saját mérőórámat, mert minek. Itt valakik neked akartak ártani, kedves poszter, lehet, hogy még a vizsgálat is feljelentés alapján készült.

Akárki is piszkálgatta, nyúlt hozzá, annak hátsó szándéka volt, valakinek érdekében állt. Mert nekem eszembe nem jutna piszkálgatni bármilyen méróórát, az biztos.

@Gontar: egy jó szakember a lakatot is simán le tudja szedni, ki tudja nyitni, főleg, ha a gagyibb fajtából vetted. :)

igazságos 2012.05.29. 17:14:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a profi áramot lopó egyedek tudják, hogy lehet plomba nélkül is áramuk.

beste 2012.05.29. 17:24:48

Nálunk a kutya a fő felvigyázó. Áramos, gázos, vizesember csak az ő felügyelete alatt vizsgálódhat. Ahhoz, hogy ne tépje le a szolgáltatóember tökeit, nekem is ott kell lennem, tehát mindent látok. Nem is volt még problémám...

igazságos 2012.05.29. 17:27:29

@beste: addig, amíg meg nem mérgezik egyszer.

Lakat, kutya, ezek ellen már semmi se hatásos.

igazságos 2012.05.29. 17:29:38

Most éppen a kertembe ugrándoznak be eperért a kis bodzaszedők.

XCat 2012.05.29. 17:31:16

@hawkeye: Na és cigány gárdista, vagy ekte magor? 40 alatti ikúval, vagy felette? a pitbulljai etetése és az ő kutyaszaruk összeszedése közügy-e vagy magánügy-e lenne-e e? Na és a többi gárdista? Rokonyok, randalírozók, unalomból kötekedők, egyéb gárditsa jellemzők felárasak-e (ugye a gárdista akkor gárdista, ha látszik).

Megannyi kérdés.

na__most__akkor 2012.05.29. 17:40:01

Nekünk csak két lakás (óra) van minden emeleten, de az titok, hogy melyik melyik. A leolvasó általában tudja, mert ő okos.

Ha konnektort szerelek, kinyomom mindet.
Kínai kütyüt is tettem mindenhova, azóta visszatérítést kapok a MŰVEKtől, és a szomszéd előre köszön. Meg fizeti a sört.

A kapu meg zárva van, de a sok $2art benyomják a levélszekrénybe. (vagy ez nem az a blog?)

XCat 2012.05.29. 17:43:53

@na__most__akkor: "Ha konnektort szerelek, kinyomom mindet." Amíg senki nem jön át megverni érte, nincs is vele baj:)

hörgőszelep (törölt) 2012.05.29. 17:46:42

Villanyórát leszereltetni. Embertelen mennyiségű napelem fel a tetőre és mint a németeknél a felesleges áramot eladni az elektronyos míveknek! Ha nem kell nekik, akkor beléjük vezetni!

megamenn 2012.05.29. 17:47:47

Én reggelente szoktam kinyomni mindet, persze nem mindig sikerül :)

Ziu9 2012.05.29. 17:48:34

@clsdclsd:
Nekünk lakásfelújítás közben rongálódott meg a plomba. Kijöttek váratlanul ellenőrizni (ELMÜ szintén), szétszedték-összerakták az órát, aztán újraplombálták. Utána mondták hogy a leolvasó jelentette be hogy sérült, de mivel nem találtak szabálytalanságra utaló nyomot, nem fognak ránk verni semmilyen büntetést (így is történt).

na__most__akkor 2012.05.29. 17:48:48

@PlastiCat:
Megverni?
Átjött kérdezni, hogy "nálad sincs villany?"
Mondtam, megnézem. Megittuk a sört, aztán visszajött a villany neki is.

beste 2012.05.29. 17:53:14

@igazságos: nemigenmérgeznek a leolvasó/szervizes emberek. A dakoták ellenszere pedig az, hogy egy jó kis sváb faluban lakjon az ember, sok ráérő szomszéddal... (szerencsénk is van, az egyik börtön közelsége miatt a falu férfilakosságának fele fegyveres szolgálatot teljesít és kurva nagy pofonokat tudnak osztogatni)

XCat 2012.05.29. 17:55:28

@na__most__akkor: Mekkora szerencséd van neked, hogy nem lakom melletted. :)

igazságos 2012.05.29. 17:56:09

@beste: jobb környéken lakunk, egy sarkon, jobb oldalon egy szomszéddal. Csak az a balszerencsénk, hogy jobb oldalon járnak haza iskolából a kisdakoták, meg mennek a boltba.

Alikam 2012.05.29. 17:56:33

Az elműsöket szerintem többen utálják mint a rendőröket.

Csoda, hogy nem vertek még meg egy párat...

igazságos 2012.05.29. 17:57:26

@PlastiCat: na, így kell jóba lenni a szomszéddal! Meg az a szerencsés, ha csak egy van!

Mensikov 2012.05.29. 17:57:50

Lehet poénkodni, de azért már volt arra példa hogy "jóindulatú szomszéd" buzerálta a plombát majd jót röhögött amikor jött a bünti.
A gázórám a lakásban van nem tudom lehet e az előszobában mondjuk villanyóra. Igaz nem esztétikus, de tán mégis jobban védve van mint a lépcsőházban.
Nem tudom miért kell gondolni, hogy mindenki lopni karja az áramot.

igazságos 2012.05.29. 17:58:41

@igazságos: bocsánat, bal oldalról járnak a dakoták.

qwertzu 2012.05.29. 18:00:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha elég jó a hamisítvány a műemlékvédelem átveréséhez, akkor ellopják. :)

igazságos 2012.05.29. 18:00:14

@Mensikov: itt azt mondják, vagy lopás, vagy rosszindulat. Mert egyébként semmi értelme az órák piszkálgatásának. Hacsak nincsen szándékod vele. Na, ezért kell gondolni erre a két esetre.

XCat 2012.05.29. 18:01:03

@igazságos: Amíg csak iskolába jár, az hagyján. Majd ha dolgozni fog, akkor mi lesz. :)

Én mióta dolgozó cigányokat látok, egyre inkább azon az állásponton vagyok, hogy inkább adjunk nekik segélyt.

2012.05.29. 18:02:44

Nem elég ez a köcsög kormány, még az áramszolgáltató is ennyire szemét?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 18:06:27

@PlastiCat: Nem is mondtad, hogy marozzal ekkora cimbik vagytok!

2012.05.29. 18:08:24

@telkoe:
Nekünk lakáson belül volt/van/lesz, majd az ELLMŰ kiarkja, ha akrja.

Más: állítólagos óramachinálás miatti 375E ft kötbérből, naív pereskedés után 712E ft fizetnivaló lett:-((((((((

igazságos 2012.05.29. 18:09:28

@ViKtOr: figyelj, azoknak is be kell hozni valahol azt, amit a dakoták ellopnak. Pedig nekik az áramot is fizetik, mégis lopják.

@PlastiCat: hát, vannak az úriciggók, meg vannak az aljanépek, amelyek felénk vannak. A másik faluban dolgoznak, még külföldre is járnak, ott nincsenek is lopások, viszont nem engednek a faluba akárkiket lakni. Nyugodt is a környék.

De most ez, hogy szökkelnek, mint a kecskék a kertbe, barackért, eperért, összetaposnak mindent, amiért dolgoztál, megvetted a vetőmagot, mert már az is elég drága.

Tényleg, megígérték, hogy két hét alatt rend lesz, csak azt nem mondták, mikortól számítva.

Igenis, lehessen már lelőni a tolvajt, áramot vezetni a kerítésbe, nem még megkérdezni tőle, hogy kedves tolvaj, szándékában áll legyilkolni, vagy csak a lóvé kell?

igazságos 2012.05.29. 18:11:28

@mzsuzsi: Jézus-Mária, erre én is aszondom.

baliquez 2012.05.29. 18:20:09

Kizárt hogy a védendőbecsülendő-nemhiábaszületettek krónikus villanyszámla-nemfizetése okán kiesett bevételt ilyen aljas módszerekkel próbálja pótolni a szolgáltató, hiszen nem bűnszövetkezet az hanem tisztességes cég, igaz-e?

plb 2012.05.29. 18:22:29

Nekem a lakásban van a mérőóra. Se tűzoltó, se ellenőr, se senki nem nyúl ahhoz. Ennyi.

Rigor_mortis 2012.05.29. 18:22:56

Nem tudom, miért rinyál itt mindenki! Nem kell befosni a "szolgáltatóktól". Először tértivevényes levél a főnökségnek. Ha nem reagálnak, vagy kikapcsolással fenyegetőznek, feljelentés, bíróság, kártérítési perrel való fenyegetőzés.

Én öt évig vitatkoztam a vízművekkel, mert ott NEM létem alatt leszerelték a vízórát és valami jókora összeget követeltek. A vitatott összeget természetesen nem fizettem ki, levelezgettünk. Végül udvariasan (!) megkértek, hogy ugyan fáradjak már be az ügyfélszolgálatra, és egyezzünk meg. Megegyeztünk. A követelt összeg töredékét kifizettem, kértem tőlük egy nullás igazolást, és mindenki happy volt...

Leonard Zelig 2012.05.29. 18:24:44

@mzsuzsi: Ha az állítólagos órabuzerálás 700k, mennyi lehet a tényleges? LoL.

XCat 2012.05.29. 18:27:05

@agresszív kismalac: Az micsoda?

@igazságos: Dehogy nincsenek, csak te nem látod. Van valahol egy cigány fornettis (érted, cigány, meg élelmiszer, együtt), gondoltam mit tehet róla hogy cigány, legalább dolgozik, vásárolok nála.

Ilyeneken már fel sem akadok, hogy az esti kötelező leárazás nincs, meg hogy a jóestét naszia a válasz, végülis lehet hogy valami cigány nyelvjárásban Jóestét Asszonyomot jelent.

De egyszer kétfélét vettem, nézem, pakolja egybe a pizzásat a vaníliással, kérdem mit csinál. Ő így szokta, mi bajom van? Mondom sehol nem szokták így, azonnal rakja szét. Hát márpedig olyan nincs. Mondom hogyne lenne, mozgás.
Azt a pofavágást, hallod... ha így csinálja, így minek dolgozik? Menjen vissza a putrijába, aztán őrizze a dögkutat.

Idiótabanda.

igazságos 2012.05.29. 18:27:18

@Rigor_mortis: ja, persze, mert ojjan nagylelkűek ottan, hogy neked csak úgy, befáradás után elengedték a töredékért, tudod, ne nézz már minket baleknak, jó?

Kijük vagy, hogy egyáltalán elengedtek valamit?

Ne etess itt a süket dumával. Szerintem nekik még az is jól jött, amit te kifizettél.

XCat 2012.05.29. 18:29:01

@Rigor_mortis: "mert ott NEM létem alatt leszerelték a vízórát " Azt hogy? Betörtek a lakásba?

igazságos 2012.05.29. 18:31:10

@PlastiCat: egyébként érdekes, hogy ezek pofádról megállapítják, balek vagy-e, akivel lehet szórakozni. Aztán, meg jönnek a rasszista dumával, ha nem jön be a számításuk és reklamálsz.

Egyébként megkérdezném, kesztyűt használt-e? Olyat is szoktam látni, nem is bodzaszedőnél. Hát nem vagyok hajlandó olyat enni, amit más megfogdosott.

Ugyanígy a boltban, gusztustalan csávó végigfogdosta undorító kezével az összes kenyeret, ami volt, de végül nem vett semmit.

Egyébként meg a gazdag vállalkozók többet csalnak, mint az egyszerű bodzaszedők.

Láthatjátok, röpködnek itt a milliárdok adócsalásból, meg otthon tartanak csak úgy majd egymilliárdot. Jól megy ebben az országban, bárki bármit mond.

Egy kis plombaragasztás, hát már azt tényleg csak a gazdag smucigok csinálják, a ciggák erre nincsenek rászorulva.

XCat 2012.05.29. 18:31:24

@igazságos: "Igenis, lehessen már lelőni a tolvajt, áramot vezetni a kerítésbe, nem még megkérdezni tőle, hogy kedves tolvaj, szándékában áll legyilkolni, vagy csak a lóvé kell?"

Telepíts pitbullt. Vagy kérd el zéró hangfegyverét. Vagy írd ki, hogy Devláá Köz. Vagy valamit.

XCat 2012.05.29. 18:33:40

@igazságos: Én tökre balek vagyok, meg lehet velem szórakozni, de ha egyszer elfogy a türelmem, akkor gáz van. Talán volt rajta kesztyű, de a fene figyelte.

Én egyszer láttam olyat, hogy kiscsávó csodálkozik befelé a zsemlék közé, aztán egyszer csak tüssz az összesre. Anyuka tökidegesen rángatta el onnan. :D Fehérek voltak. Én meg aznap nem vettem zsemlét.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.29. 18:36:32

Akkor már nem csak a graffitisek kezét kellene csuklóból letörni?

Áramlopás témában az megvan, mikor a helyi újság robinhoodot csinál a fővezetékre illegálisan rácsatlakozókból?

igazságos 2012.05.29. 18:36:34

@PlastiCat: ezek mindenre találnak megoldást, hidd el. Pedig mondom, hogy jobb környéken lakunk, csak arra járnak a boltba.

2012.05.29. 18:36:50

zárható és 1 valaki tudja kinyitni: én. milyen érdekes, nem rongálják meg...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 18:37:01

@PlastiCat: Ezt nem rólad írta?
Különben úgy járunk, mint az egyszeri
válogatós menyecske. Aki a húszas éveinek
az elején még a tökéletestre várt, a végén
valami optimálisnak nevezhetőre, ahogy
elkezdte a harmincas éveit abszolválni
pedig már ott tartott, hogy de legalább
hajtsa le maga után a vécéülőket, míg mire
negyven lett rájött, hogy végső soron nem
olyan élhetetlen ő, hogy ne lenne képes
saját kezűleg is lehajtani.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.05.29. 18:42:52

Az nem lehet, hogy a levélíró albérlője bütykölte meg a villanyórát?

XCat 2012.05.29. 18:43:31

@agresszív kismalac: Nekem tökéletes jár prüntyőke, mert én megérdemlem. És ha nem jön el, azt is leszarom, jól megvagyok egyedül. Tudod az én koromban már nem azt nézed, hogy miről mondanál le egy pasiért, hanem azt, hogy mi olyat tud nyújtani, amiért megnyirbálod a saját kényelmedet.

És gyakorlatilag nincs az életnek olyan területe, amire kellenétek, és nem lenne rá jobb megoldás.

A selejtet szedje fel más. :))

motorola 2012.05.29. 18:43:40

@PlastiCat: Nem mindenki tömbházban pontosabban házgyáriban lakik... a családi házak 99 %-ában a házon kívül van az óra az un. víz(óra)aknában

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.29. 18:44:29

@Szabó F. Balázs:
Sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani: üvegezett-e a lépcsőház ajtó? Igen? Tenyér ráhelyez üvegre, majd nyom. Erősen, magabiztosan. Míg az üveges meg nem érkezik, kód se kell, ott a kilincs a belső oldalon.
Igen, real life tapasztalat.
Igen, ilyen világban élünk.

Gyűrött Papír 2012.05.29. 18:44:40

MOST kellene elkezdeni mindenkinek bejelenteni, hogy szerinte nincs rendben a plomba. Menjenek és nézzék meg. Nem tudom kell-e értenem hozzá, hogy mikor hiteles egy plomba. Nekem mint fogyasztónak kell tudnom!?

XCat 2012.05.29. 18:45:10

@EdinaEdina: A kérdés helyesen úgy hangzik, hogy ahányszor ők megpróbálják kirabolni minden ok nélkül a saját becsületes fogyasztóikat, nem kellene-e midenkinek bütykölnie, és lopnia, ahol éri?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.05.29. 18:50:14

Az ellenőrzés lehetett véletlen és nem annyira véletlen is.
Nálunk tavaly voltak ellenőrizni, vélelmezhetően azért, mert megszüntettük a fenti fürdőszobában a bojler és ezért az éjszakai áram esetében a fogyasztás nulla lett.

XCat 2012.05.29. 18:50:35

@Szabó F. Balázs: "A 76-ból legalább 10 lakásban albérlet működik, ezek lakói úgy félévente változnak, de van hogy gyakrabban, és ugye nem mind megbízható."

Mitől valószínűbb, hogy egy albérlő nem megbízhatóbb mint az a csóró, aki kiadja neki a lakását?
És egyébként is, mi köze ehhez a házmesternek?

@neccharisnyás útonálló: Ezt nem értem. Betörted az üveget? Nagyon be akarhattál menni. :D

iorek 2012.05.29. 18:50:56

@Tölgyasztal: Majd akkor fogja a törvény a fogyasztókat védeni, ha a tolvajok lesznek kisebbségben.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.05.29. 18:54:44

A levélíró lakásában az előző években mennyi/milyen volt az áramfogyasztás nagysága, és mekkora volt akkoriban, amikor kimentek hozzájuk?
Nekünk a bojler megszüntetése miatt nulla lett az éjszakai áram, előtte magas volt a fogyasztás, és ezért kerülhettünk szolgáltató figyelmének középpontjába.

Sokorai_Atala 2012.05.29. 18:56:21

Én nem értem ezt a tűzoltók miatt nem lehet zárt szekrényt. Nálunk volt pincetűz a társasházban és tűzoltó, elmü, főgáz első dolga, hogy gáztalanítottak meg áramtalanítottak.
És nem egyenként a lakásokban, hogy Kovács néni, magának kint vagy bent van az óra - ezt 45-ször.
Nekem bent van zárható szekrényben, mert kicsit lejthet az előszoba, ha nem zárom, kinyílik az ajtaja:)

Mylady 2012.05.29. 18:57:29

@na__most__akkor: Volt újságelőfizetésem. Évekig. Sosem volt gond a kézbesítéssel. Aztán ideköltöztem, ahol most lakom és le kellett mondani az előfizetést, mert a kézbesítő nem tudott bejönni a kapun. Érdekes, hogy minden szórólapos, késélező, adománygyűjtő, hittérítő be tud jönni. A zár rendszeresen rossz, vannak időszakok, amikor elég picit megnyomni a kaput és nyílik. DE ez mindegy, mert a lakók egy része eleve nem tudja kilincsre csukni az ajtót (10 esetből 9x nyitva van a kapu, mikor jövök vagy megyek).
De az újságosnak nem sikerült bejönni egyszer sem. Amikor ezt elmondtam a kiadónak, a vállukat vonogatták. Pedig lakótelepen lakom, Budapesten. Erősen kétlem, hogy én vagyok az egyetlen, aki szeretne újságot kapni.

Pepibubó 2012.05.29. 18:57:47

Lehet, hogy már nem úgy van, de úgy tudom, régen még a rendőrségnek is törvényi kötelezettsége volt - a rendszerváltás előtt is - házkutatás során független tanú jelenléte, aki a végén szintén aláírta a jegyzőkönyvet. (Más kérdés, hogy ez a "független tanú" gyakran a beépített ügynök házmester volt.)

Tessék mondani, az mi a bánatra "bizonyíték" 2012-ben, az Európai Unióban, hogy egy szerelő, azonos érdekeltségű haverjai jelenlétében "megállapítja", hogy "sérült volt" bármi?!

igazságos 2012.05.29. 18:58:00

@EdinaEdina: a lényeget hogy kihagyta ez is, ugye?

datolyamag 2012.05.29. 18:58:07

@igazságos: És mi van ha az egyik kedves szomszéd a hunyó? Csupán felebaráti szeretetből.

Zabszem-Próba Pozitív 2012.05.29. 18:59:12

A nálunk dolgozó gázszerelő "bevallotta", hogy a gázművek 30.000,- forintot fizet annak a szerelőnek, aki jó tippet ad a gázműveknek.
Vagyis, ha a szerelő megrongálja a mérőt munka közben, majd két hét múlva lejelenti a címet, akkor tuti a 30.000,-.
...

A gázos szerződésekben 400.000,- forint a kötbér megrongálódott mérőóra esetén. Ezért a gázműveknek öröm, ha jó tippet kap a szerelőtől, mert 400.000 haszna talán 10 év alatt van egy családon. A kötbér meg tiszta haszon, mert nem kell érte gázt adni.
...

-- Van itt egy jogász, aki el tudja érthetően magyarázni, hogy hogyan kerülhet egy "Általános Szerződési Feltételbe" arra vonatkozóan kötbér, ami igazából lopás?

-- Ha lopás, akkor miért nem kell bizonyítani azt, hogy ki lopott és hogy mennyit lopott?

-- Ezek a kötbéres pontok az "Általános Szerződési Feltételben" tálcán kínálják fel a fogyasztót.
-- Miért türjük el az ilyen szerződési feltételeket?
-- Hogyan kerülhettek egyáltalán ilyen pontok a szerződésbe?
-- Mit tehetünk, hogy kikerüljenek ezek a pontok a szerződésekből?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.29. 19:01:35

@PlastiCat:
Nem én. Az egyik szomszéd vendégei, miután zabosak lettek, hogy azúristennek nem adja meg nekik egy lakó se a saját kapukódját. És annyira nem volt vicces, tekintve, hogy 3 héttel előtte raboltak ki a "vendégek" egy harmadik szomszédot.

XCat 2012.05.29. 19:04:32

@neccharisnyás útonálló: Sajátos. Fehérek voltak és szomjasak?

Mylady 2012.05.29. 19:04:45

Nálunk zárható szekrényben van a lépcsőházban a villanyóra. Ketten vagyunk egy szinten. Én zárom, a szomszéd néni meg mindig kinyitja, hogy a leolvasó le tudja olvasni. Én meg hülyét kapok, hogy valaki megbuherálja. Mondjuk, ha zárva van, akkor sem nagy művészet felfeszíteni egy ilyen szekrényt.

indapass90210 2012.05.29. 19:06:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "a villanyóraszekrény belsejébe elrejtett parányi "kémkamera"

Ezzel is vigyázni kell, mert hamar haditechnikai termékkel visszaélés lehet belőle :)

kanoc 2012.05.29. 19:08:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jó nagy ökör vagy. Az OMH plombát a szolgáltató szakembere sem bonthatja. A nélkül meg aligha tekeri vissza bárki fia, borja. Annyi sok sületlenség van itt városi legenda szinten leírva, hogy azon gondolkodom, tényleg ennyire buta az átlag magyar? :))

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.29. 19:13:57

KÁDÁR ALATT ILYEN NEM VOLT:-)

datolyamag 2012.05.29. 19:18:10

Nálunk a vízmű mindig kiírja, hogy mikor jönnek vízórát olvasni. Ilyen alapon az áramszolgáltató is kiírhatná, hogy mikor jönnek villanyórát olvasni és akkor nem lenne baj ha a köztes időben le lenne lakatolva a szekrény.

Pepibubó 2012.05.29. 19:20:07

@kanoc: "Az OMH plombát a szolgáltató szakembere sem bonthatja."

Tehát akkor, ha nincs független tanú, abban az esetben sem teszi ezt meg, mert olyan jó ember, hogy nem akar neked kárt okozni még akkor se, ha jutalmat kap érte. A gyereket meg a gólya hozza, ugye?

Látom, te nagyon okos vagy és biztosan a joghoz is értesz. Akkor légy szíves, válaszolj a
Pepibubó 2012.05.29. 18:57:47-es
kérdésemre!

Előre is köszi.

igazságos 2012.05.29. 19:22:27

@kanoc: tudjuk, csak te vagy itt az okos.

@Dövan: nem a szekrénybe kell berakni, oszt kész.

@datolyamag: én már mondtam, csak eggyel feljebb. Szerintem is egyébként rosszindulat van a háttérben. Sokan utálják a szerencsétlen posztert, biztosra akartak menni több plomba eltávolítással, garantált legyen a fizetés. Le van itten maradva, vedd fel a tempót!

igazságos 2012.05.29. 19:24:29

@Gyurma73: hogy mi volt, nem érdekel. Engem a szomorú jelen, meg a még szomorúbb jövő érdekel!

XCat 2012.05.29. 19:30:48

Nektek nem hiányzik a klónom? cicmen hogy eltűnt vele együtt, amióta lebukott....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 19:33:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Vénatérképes azonosító"
Szerintem ez tökre morbid. Egy Star Trek epizódból, meg egy patológiai vonalból összegyurmázott absztrakt műigény ez. Vénaleolvasógyártóknál volt sógor vagy miér pont ezt kell zengenie az országnak most? Yó volna tudni.

@Gyűrött Papír: "Nekem mint fogyasztónak kell tudnom!?" Pontosan...

Rigor_mortis 2012.05.29. 19:35:29

@PlastiCat: A kertben van a vízóra, oda meg beengedte őket a szomszéd...
@igazságos: Nem kell elhinned, de mivel a számlát a leszerelt vízóra alapján állították ki, amelynek állását én nem láttam leszerelés előtt, ők meg nem tudták bemutatni a leszerelt órát, így örültek, hogy valamennyit is hajlandó vagyok fizetni...

XCat 2012.05.29. 19:35:41

@Kellemes Zérókomponista: Hát pedig nem.
a fogyasztónak két dolga van, hogy fogyasszon, és a fogyasztását kifizesse. Ennyi, minden más a szolgáltatóé.

marosy 2012.05.29. 19:37:03

Örülök, hogy a posztoló beszopta.
Egyébként a lakáskiadásért fizet adót???

XCat 2012.05.29. 19:38:26

@Rigor_mortis: Ők biztos örülnek neki, de te mi a francért fizettél, ha nem volt jogos a követelésük?

Ez kb olyan, hogy itt ez a balek, mondjuk neki, hogy tartozik negyedmillióval, ijesszük meg jól, aztán nagylelűen engedjünk el neki 200 ezret, és van 50 ezer tiszta hasznunk. A hülyéje meg még örül is majd neki.

igazságos 2012.05.29. 19:41:46

@PlastiCat: nekem is átbaszásnak hangzik a sztorija, és még büszke is erre.

XCat 2012.05.29. 19:44:36

Tud valaki olyan wifi routert, amivel nem kell sokat baszakodni, csak beledugom a zsinórt, és szórja az áldást?

@igazságos: Hátjah.

igazságos 2012.05.29. 19:44:42

@Kellemes Zérókomponista: hát, a notórikus adócsalókat tutira beazonosítaná, meg a börtönbe behívott, de be nem vonult egyedeket. A népszámlálásnál is kiderült, mennyien rejtőzködnek albérletes lakásban úgy, hogy hivatalosan ott senki nem lakik.

Figyelj, az egyszerű állampolgárt nem érdekli, ki hol azonosítja, így is megfigyelnek kamerával, ha járkálsz az utcán a városban, rendőrök figyelnek.

Ha nincs miért félned, nem követtél el semmit, nem érdekel az egész, ugye?

Ugyanígy ezzel a plombás sztorival. Ha nincs egyéb okod rá, akkor nem piszkálod az órát, mert minek.

igazságos 2012.05.29. 19:48:19

@PlastiCat: mikor belecsapott a villám, a biztosító terhére vettem wifivel egybeépített routert, ami kb. 20.000 forint. Ezt viszont nem akárhogy kell kiválasztani, tudni kell, milyen szabványt használ a szolgáltatód.

DSL-2741B
Wireless N ADSL2/2 integrált router (Annex B)

Ez az Annexes cucc a fontos.

Egyébként meg háromezerért lehet usb-s adaptert is venni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 19:49:04

en mondjukk azt sem tudom melyuik az en villanyoram, valahol kint van a hatso falon az osszes 10
szerintem ha valami tortenne, akkor a szolgaltatomak kene bizonyitani, hogy enn rongaltam meg es loptam az aramot

XCat 2012.05.29. 19:50:03

@igazságos: Aha, akkor felhívom őket, hogy mit javasolnak. Köszi.

Az usb-s adapter mit csinál?

igazságos 2012.05.29. 19:51:55

DLink, TPLinkes cuccok jók, ha csak wifiset akarsz, nem érdemes rá egyébként sokat költeni. Van még a Linksys nevezetű is.

Az enyém T-Home-hoz van. A csak wifi router kicsit drágább, hatezer körül van.

D-Link DIR-635 Wifi router. ami külön cucc a modemedhez.

XCat 2012.05.29. 19:52:56

@igazságos: Nincs modemem. Egy lyuk van a falban. :)

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 19:53:41

NNNA!!!

márciusban álláskeresőként részt vettem egy ilyen villanyóra leolvasó/regisztráló oktatáson. céget nem mondok, elég annyi, hogy 16.ker budapesti úton vannak.

rajtam kívül voltak sokan, akik ezt a tevékenységet már régebb óta csinálták (már más cégnél is) és az oktatáson is volt egy vicces beszólás ami az alábbiakra utalt, és az engem oda beszervezni próbáló ismerős ismerőse (aki már évek óta ott dolgozik) is mesélte, hogy miért olyan jó biznisz ez annak ellenére, hogy villanyóránként 500Ft-t fizetnek.

olyan helyeken, ahol a villanyóra könnyen hozzáférhető, megelőző este megjelenik a delikvens, leszed 1-2 plombát (régebbi típusokon van amelyiken 2, van amelyiken 3 volt/van - a jelenlegieken már csak 1), és mikor másnap felkeresi az illetőt, közli, hogy hiányzik a plomba - ha kap egy pénzt, akkor visszajön egy másik időpontban, addig a fogyasztó jelentse be/vagy pótolja maga a plombát ha tudja.

különben jelentenie 'kell' az esetet, ez pedig a fent is említett büntit eredményezi. persze mindenki inkább ad egy 20-ast az ellenőrnek és bejelenti maga.

nem az elmű, nem a megbízott cég a geci, hanem a leolvasást/átíráshoz szükséges fényképeket készítő 'ellenőrök'.

XCat 2012.05.29. 19:57:10

@NER huszár: Ilyenkor lesz olyan érzésem, hogy el kell ebből a kurva országból menekülni, de nagyon messzire....

És még ti szidjátok a kormányt? Ti? Ki meritek nyitni a szátokat? Hát hol vannak ők tihozzátok képest aljasságban?...

Állatok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 19:57:14

@igazságos: nade ha megakarlak szivatni leszedem a plombaidat aztan feljelentelek az EMASZ-nal, oszt fizetsz:)
hehe

XCat 2012.05.29. 19:58:27

@NER huszár: Tudod mikor adnék 20 ezret egy ilyen féregnek... vinnélek a rendőrségre semmi perc alatt. Innentől akárki becsenget, a másik kezemben diktafon lesz bazmeg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 19:58:38

@na__most__akkor: Elárulom a Titkot, amitől szinte ugyanolyan okos leszel, mint egy villanyóra-leolvasó: a számlán rajta van a mérő gyári száma (néhány típusnál csak az utolsó valamennyi karakter). A számlaszámomat/címemet privát levélben küldöm, kérem a zsugornyi Aranyfácánt vagy az árát!

igazságos 2012.05.29. 19:58:48

@PlastiCat: felhívhatod őket, itt a lényeg az internetszolgáltatódnál van, ők ajánlani tudnak wifis routert, az a biztos.

De szerintem neked elég lenne az usb-s wifi adapter is.

dlink.hu

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 19:58:54

@PlastiCat: én nem szídom :) perpill ez a legkisebb rossz. és az oktatást követően a 16. ker környékén sem jártam.

XCat 2012.05.29. 19:59:48

@igazságos: USB-vel spórolás van, mert lyukhiányom van államdóan, pedig már a plafonról is hub lóg.

igazságos 2012.05.29. 19:59:56

@hagyma: ugye, mondtam én, hogy szomszéd ellen hatásos mindenféle órák birizgálása!

Ezért kell jóba lenni velük, na. Ha egyszer elszabadulnak az indulatok...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:00:22

@Kellemes Zérókomponista: tuggyad, hogy valami "britttudósok" nemcsak elképzelték, hanem meg is tervezték és apró szemű rokonaink már sorozatban gyártják is.

XCat 2012.05.29. 20:01:07

@NER huszár: Jó, nem személy szerint te, hanem úgy általában ezek, meg a magyar nép.... minek ezeknek akármi?

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Mégiscsak barátságosabb mint a csippelés.

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:02:35

@PlastiCat: vegyél vissza de sűrgősen, ha már funkcionális anafabéta vagy.

szídd azt, aki kinevezett. lévén egy fél pillanatot nem dolgoztam a cégnél az oktatást követően...

különben leírnám itt ezt szted???

igazságos 2012.05.29. 20:03:01

@NER huszár: ki van itt találva, kérem szépen.

Egyébként ti is olyan kis fekete pdas cuccal dolgoztok, ami nekem van?

Ezt akkor szívjátok meg, ha a ház fel van szerelve kamerával, vidéken meg ugye nem tudtok bejönni ott, hiszen kerítés van, meg kutya. Szóval, ez csak panelházaknál működik hatékonyan, ott még a lakók is besegítenek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:04:01

@NER huszár: "nem az elmű, nem a megbízott cég a geci, hanem a leolvasást/átíráshoz szükséges fényképeket készítő 'ellenőrök'"
Geci az - hogy Te is megértsd, a saját kifejezésedet használom - aki geciket alkalmaz, akár valódi munkatörvénykönyves alkalmazottként, akár adócsalási célból látszatvállalkozóként.

igazságos 2012.05.29. 20:04:28

@NER huszár: de akkor miért vagy felháborodva? Ő már csak ilyen. Ha beleéled magad, akkor viszont igaza van.

XCat 2012.05.29. 20:05:05

@NER huszár: Szerintem le. Végülis csak egy óraleolvasó lennél ha lennél, de még az sem vagy. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 20:05:26

@PlastiCat: nem jól tudod anyukám. Igasságtalan, de nemígyvan.

@igazságos: akartam reagálni tételesen, de megint hozod a formád. Imádlak, de agyfaszt kapok tőled.:) :(
Arra értettem egyébként, hogy retinaleolvasó meg ujjlenyomatleolvasó biztosan nem trendi mán.. Arra meg gondolunk-e, hogy azért egy adatbázis se árt ám? Bujkáló pre-fegyencek meg viszonylag ritkán mennek elibe bármiféle azonosításnak is.. szóval nem is értelek.

@NER huszár: most erre mit lehet. Egyszerre zsibbaszt és vérforraszt. Lenne pár gondolatom, de messzemenően uszításnak számítana, így inkább nem. Nem irigylem a 16 kereseket:((

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:06:00

@PlastiCat: Jogos, már Bubó doktor pszichiártány professzora is megmondta, hogy "Még egy paranoiásnak is lehetnek ellenségei".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 20:06:17

@igazságos: en nem ismerem a szomszedaimat, vagyis az egyiket igen a Szilvyat, kedves idosodo no/ mondjuk demokrata, de nem baj:)/
szoktunk egymasnak koszonni, oszt ennyi
mondjuk a masik harommal isz szoktunk koszonni, de azoknak a nevet sem tudom

XCat 2012.05.29. 20:08:59

@Kellemes Zérókomponista: De jól tudom, mert ez így van jól. Hogy valamelyik csaló geciláda mit írt le, az egy dolog.

Vannak amúgy nanofaszomok, most azok a trendik, de le szokták tagadni.

Össze kéne állni valami polgárőröknek, aztán jól elpicsázni az ilyen leolvasókat. Úgy, hogy csontjuk ne törjön, de mondjuk a veséjük leszakadjon.

contractor 2012.05.29. 20:09:45

Tavaly vettem egy fogyasztásmérőt, hogy kiszűrjem a nagy fogyasztású háztartási készülékeket. A fagyasztó és a hűtő egyből fennakadt. Először lecseréltem a fagyasztót(volt vagy 16 éves) A+ -osra. Az év végén megjelent az ÉMÁSZ akkora lett a nekem visszafizetendő összeg. Lecserélték az összes plombát az órán. Az összes sértetlen volt. Két hónapja lecseréltem a hűtőt szintén A+-ra. Már várom mikor jönnek az ÉMÁSZ emberei. De jól szórakozom.

tede 2012.05.29. 20:11:00

Eddig a Tigázról lehetett hallani, olvasni, hogy célprémiumot tűztek ki ha megfognak a szerelőik egy trükközőt. Ebből az lett, hogy tele van az internet panaszosokkal.

Most úgy látszik ez a követendő példa mások számára is.

XCat 2012.05.29. 20:11:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nálad meg néha nem tudom eldönteni, hogy udvarolni vagy baszogatni akarsz. Meg azt sem, hogy milyen sorrendben.

datolyamag 2012.05.29. 20:11:31

@igazságos: Azért egy-két szomszéd idegeit inkább nem b.sztatnám ilyenekkel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 20:13:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: azt tudom én azt (nincs is olyan, amit nem!) nacsakhogy.. a kormányzati szférában nincsenek ujjlenyomatok meg íriszek? Vagy mi-e van? Érted a dilemmámat..

@PlastiCat: "Innentől akárki becsenget, a másik kezemben diktafon lesz bazmeg."
Elképzelem amint a szomszédbarátnő átjön pletyire, a legjobb résznél meg szünetet intesz; "várjál Margitkám, kazettát kell cserélnem!":D

@igazságos: "Ezért kell jóba lenni velük, na. Ha egyszer elszabadulnak az indulatok... "
Eszontam én is. Egyébként meglehetősen nehéz pontosan onnantól jóban lenni velük, mikor már indulat van úgy, hogy előtte meg szarban voltatok.:) Prevencióóó.
Mostantól ilyenekkel lehet fenyegetőzni a kerítés túloldalára: "majd jól leolvasom a villanyórád!!"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:14:34

@PlastiCat: Nem mindenki lakik betonsilóban.
@Pepibubó: Hagyjad, Imre! Alighanem frusztrált, elméletileg túlképzett áramszolgáltatós vezető, akit a terepen egy betanított villanyszerelő vagy egy félhülye alkoholista óraleolvasó is meg tud vezetni.

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:15:56

@igazságos: csak egy digitális fényképezőt ad a cég és 2 képet kell csinálni. ők végzik a költözések utáni átíráskor kötelező ellenőrzést/regisztrációt.

elvileg ezen személyeknek egyenesen MEG VAN TILTVA, hogy a villanyórához nyúljanak, pontosan azt elkerülendő, hogy ha valami gáz van, akkor a fogyasztó ne foghassa rá, hogy ő baszott el valamit, vagy ha lopják az áramot (pl un. lopótökkel) akkor nehogy megbassza az áram. tehát mondom, a cég erről semmit sem tud, nem az ő hibája.

csak az e területen régóta dolgozókból álló klikk erre rájött és bőszen alkalmazza.

mivel a tevékenységet területtől függően más-más cég végzi koncesszióban, ezen egyének már több ilyen céget is megjártak az évek során.
olyan ez, mint a telefonos cégek üzletkötői. mindegyik dolgozott már mindegyiknek.

nálunk kulcsra zárt szekrényekben vannak az órák, évente egyszer olvassák le.

heliox 2012.05.29. 20:19:39

Valami ezhez hasonlót kell írni, ez működött:

2XXX-XX-XX-én vettem kézhez számlájukat, amelynek jogosságát vitatom. Véleményem szerint a zárjegy csere költségei a Budapesti Elektromos Művek Rt-t terheli, és ezt a költséget jogalap nélkül próbálják áthárítani rám.

A köztünk levő szerződésnek megfelelően a zárópecsét sérülésének észlelését követően telefonon keresztül haladéktalanul jeleztem Önök felé 2005. januárban, hogy a villanyóra egyik zárópecsét drótja törött. Önök a zárópecsétet 2XXX-XX-XX-án kicserélték.

A zárópecsét maga nem volt sérült, a drót volt egy helyen elpattanva, semmilyen jel nem utalt szándékos rongálásra, vagy durva fizikai behatásra. A villanyóra szabályosan, az Önök által meghatározott és elfogadott módon van elhelyezve, lakáson kívül, a kaputól jól látható módon. A kaput zárva tartjuk. Ennek megfelelően a mérőóra és annak részei olyan szinten védettek, amely az Önök által meghatározott elhelyezési mód mellett lehetséges és elvárható.

A villanyóra, és annak részei a Budapesti Elektromos Művek Rt tulajdonában vannak, és nincs a közöttünk levő szerződésben olyan kitétel, amely szerint annak kárveszélyi felelőssége rám hárulna. Mivel nem róható fel sem szándékos, sem gondatlan közreműködésem a zárópecsét sérülésében a fenti számlát jogcím hiányában nem fogadom el.

Zabszem-Próba Pozitív 2012.05.29. 20:20:43

@tede:
A TIGÁZ az én tapasztalatom szerint a leggazemberebb a nagy cégek közül, ezért, ha választhatok másik szolgáltatót azonnal otthagyom őket. Figyelem az ENI is a Tigázé, vagy fordítva! Ezért az ENI-nél sem takolok, még ha tollnom kell az autót, akkor sem

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:21:02

@Kellemes Zérókomponista: Ujjlenyomata meg szeme a hulláknak is van, illetve akár alkatrészekre bontás után is megmarad, és a hőfokérzékelőt is ki lehet játszani egy kis meleg vízzel, de az elpusztított áldozatok vérkeringését nem könnyű fenntartani...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.29. 20:21:28

Ha abból indulunk ki, hogy negyedévente 1.200-1.500 milliárd forint az adósságtörlesztés összege, és elfogadjuk az NGM államtitkárának hétfőn megjelent véleményét, amely szerint az EU/IMF-megállapodás két százalékpontos hozamcsökkenést eredményez, akkor a negyedéves csúszás évente 24-30 milliárd forint kiadási többletet jelent. Ez, az adósság hároméves átlagos futamidejével számolva, összesen 75-100 milliárd forint többlet kamatkiadást okoz” – becsülte meg Simor András.
MNB elnöke kifejtette: Magyarország viszonya az Európai Unióval kettős: egyrészt tagállam, így köteles betartani az EU alapszerződésében foglaltakat, másrészt hitelkérelmező. AZ EU pedig, mint hitelező megfogalmazhat olyan feltételeket a hitelfelvevőnek, amelyek nem az EU alapszerződéséből fakadnak hanem abból, hogy a hitelező így látja biztosítottnak a hitel visszafizetését.
Üljél az asztalnál kisköcsög és várd őket gőgösen. Ha te kérsz illedelmesnek kéne lenni.
Persze a magyar nép meg tönkremehet a bóvlista Orbán miatt!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 20:22:05

@PlastiCat: Te nagyon bízni akarsz, ahogy látom. Egyhelyütt nincs korrupció, saját magadban. Bár minden szentnek... eh. Ez is csak akkor áll, ha megfelelő szintű az önismereted. Hát kellett ez neked? Hogy embernek szüless? Hidd csak el, ha annyira közérdek lenne már valóság lenne eme víziód (vesézés).

batmann 2012.05.29. 20:22:13

Lehet, hogy a szomszéd volt, majd felnyomott... :) én már hallottam ilyen esetről...

batmann 2012.05.29. 20:25:01

Szóval nekem is a szomszéd a lehetséges "gyanúsított"... Hallottam már ilyen esetről.

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:27:26

@Kellemes Zérókomponista: a cég van ott, de a cégnek pest megye déli részére szól a koncesszió. de vannak más cégek, akik más területeken végzik ezt koncesszióban.

az ellenőrök viszont jönnek-mennek a cégek között. fú, te már csináltad ezt? de jó, akkor felveszünk. aztán ha új ember kerül be a rendszerbe, az elején ő is vmelyik régivel fog menni pár napig, és hamar 'kitanítják', hogy hol az okosság ebben.

elvileg heti 90 regisztrációt kell megcsinálni, és 500ft-t kapsz. ebből oldja meg az illető a benzint is...

látnotok kellett volna a brigádot, akik ezt végzik: borvirágos arcú büdös alkesztől (persze kocsival volt) kezdve, a gyönyörűen feminin kopasz, dagadék, terepszínű-bakancs kombóban feszítő leszbi párig. az élet nagy nyertesei. éreztem egyből, hogy hiába az ismerős ismerősének ajánlása, én nem itt fogom megtalálni a számításaimat :)

ráadásul a fél brigád barátként köszöntötte egymást, mert már csinálták u.ezt a tevékenységet másik cégnél.

igazságos 2012.05.29. 20:30:17

@Kellemes Zérókomponista: komolyan, randiznunk kéne, persze csak ha nem vagy nős meg leszbikus!

Egyébként meg, akinek nincs félnie mitől, nem érdekli az egész, nem célja semmiféle szomszéd tulajdonát birizgálni, semmiféle órához nyúlkálni, az nem szedegeti le a plombát, mert nem érdekli, mert minek, le se tojja. Ennyi.

Xezs 2012.05.29. 20:31:20

@PlastiCat: Igazat adok, csak nem értem hogy ha a cigókat ennyire nem bírod, akkor miért sírdogáltál azon, mikor a niggereket osztottam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 20:31:42

@Mylady: Ne hagyj már kétségek között vergődni! Mire fizettél elő?
@PlastiCat: Ilyen lyukhiányom nekem is szok lenni néha.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:32:07

@NER huszár: A tréning zárásaként ezek szerint egy csoportos Dunába lövetés nem is lenne irreleváns?

igazságos 2012.05.29. 20:33:41

@NER huszár: még mindig jobb, mint BKV-s biztonsági őrnek lenni, ahol még jól szájba is vernek, meg tanárnak, ahol szintén szájbarúgnak, meg gyártósör mellé, ahol viszont kigürized a beled.

Szóval, mindig van rosszabb munka.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:34:14

@batmann: Én meg olyanról is, hogy az albérlők állították le a Forgó Morgót.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 20:35:37

@Ne küld vissza a konzultációs,"adatgyűjtő" levelet: nyugdíjas tüntető-e vagy? Milenne, ha nem kifele mutogatnál, államot szidnál, hanem csinálnád a dolgod? Az én agyam meg ettől a primitívizmustól megy tönkre.

@NER huszár: talán le kéne cserélni az ismerőseidet.:) Szép, amit leírsz... én hülye meg az MLM-ről írtam szakdolgozatot. Hát lehet, mellélőttem.

@igazságos: úgy érted tarhonyaszedő!

igazságos 2012.05.29. 20:36:58

@Kellemes Zérókomponista: a bodzaszedésből lehet milliárdokra szert tenni, megmondta Sztojka Iván is, na.

Minden bodzaszedő legyen impotens, vagy meleg!

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:38:37

@igazságos: nyilván. ha azt veszed, hogy a koma elmondása alapján 4 óra alatt 15-t tud megcsinálni(ha nem balfasz), és heti 90 a kvóta, akkor egy tanárnál még okoskodás/csalás nélkül is többet lehet keresni. 90x500=45e/hét. 200e/hónap, amiből lejön a benzin/utazás költsége.

ha valaki béna, és összevissza cikázik, vagy soha nem találja otthon az illetőt, akkor nem fogja megérni neki és hamar megválnak tőle.

Xezs 2012.05.29. 20:39:55

@igazságos: A cigó bodzát szed, a néger meg gyapotot, ugyanolyan hasznosak.

Egyébként én 400 ezerre büntettem volna a posztolót, csak úgy mellékesen.

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:40:06

@Kellemes Zérókomponista: személyeskedést mellőzzük, de egyébként nekem egyik sem ismerősöm :p

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:42:03

@Xezs: tudod mit szed a néger, ha beteg?
gyapotot :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 20:42:44

@igazságos: Amerikában talán még most is van olyan állam, ahol kiherélik a szexuális priusszal is rendelkező erőszakos cselekményt elkövető bűnözőket, főleg, ha azok kicsit színesebb bőrűek...

igazságos 2012.05.29. 20:43:19

@Xezs: na, de a cigó csak hazudja a bodzaszedést!

XCat 2012.05.29. 20:45:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Pedig másban nem érdemes.

@agresszív kismalac: Nálad nyilvánvaló, bucika.

@Xezs: A niggerek alapvetően más kérdés. Négert nem látok, csak néha, akkor meg legfeljebb érdekes. Párral beszélgettünk, azt leszámítva hogy a gurulókrumplit is megdugnák, egész értelmesek.

A cigányt is csak akkor utálom, ha éppen olyat csinál, amiért eszembe jut. Ha normális, vagy nem kirívóan ordenáré, ésvagy elég távol van tőlem, akkor nem zavar.

XCat 2012.05.29. 20:48:29

@Kellemes Zérókomponista: Nekem nem kellett különösebben, állítólag nektek kellett. Szóval örüljetek nekem, vagy fejbe lesztek rúgva.

Bízni? Ezt hogy érted?

hotredchili 2012.05.29. 20:48:31

@igazságos: velem a gázosok vacakoltak. Februárban megyek haza estefelé (sztem már nekik is munkaidő vége lehetett), hát nyiszálja két szaki lefelé a gázvezetéket. Hogy x ideje nem fizettem gázt. Köpni-nyelni nem tudtam, de megvigasztaltak, hogy én lennék Nagy Julcsa ugye? Kő szívről lepotty, nem, Nagyék két házzal arrébb laknak. Hát, ha én ezt nem igazolom, akkor ők bizony lekötnek, ez a ház a megfelelő, ők megszámolták. Ott a házszám, mondom. Azt bárki kiteheti. Biza fél órát telefonálgattam ide-oda, míg belátták, hogy Nagy Julcsa nem én vagyok. A telefonszámlát én fizettem. Vannak még balekok rajtam kívül is. Evvan. Bizarrország

Mylady 2012.05.29. 20:48:46

@agresszív kismalac: A nemtörődöm az a HVG volt. A Földgömbnél rendesek voltak, próbáltak segíteni, de végül azt is lemondtam, csak megvártam, míg lejár az előfizetés. A HVG-t azonnali hatállyal mondtam fel.

XCat 2012.05.29. 20:50:47

@Xezs: Ahol zavar a cigány, az ügyvezetőtől felfelé, ahol ugye azt várnád, hogy na ez már kivakaródzott a fajtájából, főleg ha alig látszik rajtuk.
És akkor jön a pofáraesés, hogy hűdemennyirenem. Na az olyanoktól néha agyfaszt kapok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 20:51:50

@PlastiCat: Tipikus szemellenzős duma. Az itteni négerek 90%-a főiskolás/egyetemista, vagy már diplomásként dolgozik. Persze, hogy értelmes, b+!
Szegény Daróczi is értelmes volt.
És?

XCat 2012.05.29. 20:54:23

@agresszív kismalac: Nincs és. Én azt hiszem el, amit látok. Ha értelmes niggert, akkor azt, ha ufót, akkor azt, ha becsületes cigányt, akkor azt.

Bár az utolsó még nem volt, de nem zárom ki a létezését. Csak el nem hiszem. Érted?

igazságos 2012.05.29. 20:55:06

@PlastiCat: én találkoztam olyan ciggával, aki undorodott a fajtájától! Padlót is fogtam tőle rögtön.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 20:57:40

@igazságos: Pedig amelyik tényleg normális, tényleg úgy él, mint te vagy én, az többnyire ilyen.

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:58:51

@igazságos: én ismertem cigány szkinhedet. egyik ott lakott a telepen, ahol én anno.
másik osztálytársam volt, pár évvel idősebb nálunk, és a 40tagú szkinhed per egyik vádlotja, és kajak az ő fejére közelített rá az esti egyenleg kamerája, amikor a tudosítást készítették.
novemberben már nem volt az iskola tanulója :)

XCat 2012.05.29. 21:01:07

A cigánygyerek leborotváltatta a fejét. Amikor hazamegy, az apja hitetlenkedve megkérdezi tőle:
-Mi történt veled, kisfiam?
-Apám, én skinhead lettem!
Amikor ezt az apja meghallja, jól megveri. A gyerek fejét lógatva megy be a szobába. Ott találja a bátyját. Az is megkérdezi tőle:
-Miért borotváltad le a fejedet?
-Én skinhead lettem!
Erre a bátyja is jól elveri. Amikor a gyerek nagyon
szomorúan kimegy az utcára, találkozik az egyik barátjával. Az megkérdezi tőle:
-Hát te meg miért vagy olyan szomorú?
-Tudod, még csak egy órája vagyok skinhead, de máris nagyon utálom a büdös cigányokat!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 21:01:49

@NER huszár: "...másik osztálytársam volt, pár évvel idősebb nálunk..."

igazságos 2012.05.29. 21:06:34

@agresszív kismalac: vannak úricigók is, én tanúsítom. Csak sajnos az aljaciggók vannak többségben.

Nem is lenne problémám, ha nem ugrálnának a kertembe az eperért, fogják magukat, átugornak, átmásznak a kerítésemen, letapossák a kertemet, amit dicsér mindenki, aki arra jár. A kemény munkával gondozott kertet tönkreteszik, mert epret barackot, cseresznyét akarnak zabálni. Miért nem kérnek, még adni is szoktam nekik, hát ha van sok, mit csináljak vele, na.

De ezt a vandalizmusukat nem tudom megérteni, meg azt, minek kell ennyi pulyát vállalni, ha nem tudod felnevelni rendesen.

Pedig van egy-két okos cigány, aki még tanulhatna, vihetné valamire, ügyesen kitöltötte a népszámlálási kérdőívet, de nem, ő elmegy gyereket szülni tizenöt évesen.

Sajnos, azok vannak többségben, akiket folyton lecsuknak, de mihelyt kiszabadulnak, csapatostul indulnak rabolni a hónap 25 -ik napjától kezdve a hónap 3-4. napjáig bezárólag, mivel ekkor kapják a lóvét. Ezekkel nem tudnak semmit se kezdeni.

XCat 2012.05.29. 21:08:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ehh. Azért ne Darócziból induljunk már ki.
Ez egy bonyolult probléma, és szerintem megoldhatatlan. És akkor is az lenne, ha tényleg komolyan meg akarnák oldani.

Majd az idő.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:09:14

@PlastiCat: Én már találkoztam, többel is. Bármilyen anyagi értéket rájuk mernék bízni. Csak azért nem szeretném, ha a szomszédba költöznének, mert a rokonaik között az ő átlaguknak megfelelő a köztörvényes bűnözők aránya.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:10:41

@PlastiCat: A bedői gyökerű cigánymaffia jelentősebb politikai tényező, mint a komplett LMP, nem is beszélve a DK-ról.

igazságos 2012.05.29. 21:11:36

@agresszív kismalac: nem hat, mondom, beugrálnak, hiába van. Ha áramot vezetnék bele, azt is átugranák ezek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 21:12:38

@igazságos: Hogy minek szülnek ennyi kölket? Csp, segély, szocpol. Meg mehet lopni, kiskorú nem büntethető. Ha meg elviszik a gyivibe, majd kiveszi valamelyik rokon, oszt az állam még fizet is neki.
Jóreggeltkívánok.

igazságos 2012.05.29. 21:13:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: szerintem a KDNP nevezetű egyedek a legnagyobb maffiamókusok! Ne is merjék kereszténynek nevezni ezek magukat.

De nagyon tetszett az LMP-s legújabb Simicska plakátja. XD Szétnevettem rajta az agyam.

XCat 2012.05.29. 21:13:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha annyira mások mint a rokonaik, minek érintkeznek velük?

És milyen cigánymaffia? Én ezekhez nem értek. Daróczi onnan jött? vagy nem tudom mire gondolsz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:15:01

@igazságos: Feszültség (nem áramerősség) kérdése. Ha kevés a "villanypásztor" (valójában villanykarám) deleje, akkor szalaggenerátort kell rákötni, 100000V-nál száraz levegőben is legalább 10 centire kicsap az iszkra...

igazságos 2012.05.29. 21:15:02

@agresszív kismalac: azért is fizetnek nekik, ha intézetbe kerülnek, oszt hazaszöknek, kapják a fejlóvét.

Komolyan mondom, legközelebb már én is annak vallom magam.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 21:15:44

@PlastiCat: benyomtál? Mer én már kijózanodtam. Valamiért nem értelek.

@hotredchili: "Azt bárki kiteheti." Annnyád. Persze egy számból nincs kettő, a szomszéddal megdumáltátok, hogy majd jól elcserélitek a számotokat, mert az mekkora poén! Úrusten! Annyira szeretnék belelátni az ilyen emberek gondolatmenetébe, akár csak egy fél percre.

@PlastiCat:
Fiú sminkeli magát a tükörnél, rányit az apja.
- Fiam, te buzi vagy?!
- Nem, apa, királynő!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 21:18:14

@igazságos: +pittbull/doberman/rottweiler

XCat 2012.05.29. 21:19:24

@Kellemes Zérókomponista: "Azt bárki kiteheti." Ez nekem tetszik. :)

Hogy csinálod, hogy egy replyben kétszer szólsz vissza ugyanannak?

igazságos 2012.05.29. 21:22:01

@agresszív kismalac: már kettőt elintéztek, megmérgezik őket, vagy altatót adnak nekik. Szomszédnak is nagyobb kutyája volt, mint én, és elhalálozott egy reggel, mert nem bírták.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 21:23:18

@PlastiCat: úgy sem értenéd.:)

@igazságos: eper, kert, udvar. Aham. Nekem a mobiltelefonomat - a szobámból! ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:23:49

@PlastiCat: A Daróczi és a Mohácsi család (rokonok amúgy)is Bedőből emelkedett fel, a bodor pinájú szóvivőcsajjal együtt, aki forgatókönyv szerint esett össze, hogy (Putyin) Ferenc ölben vihesse ki. Dávid apja fordította le cigányra a Kommunista Kiáltványt. Az egyik Mohácsi luvnya most Kanadában kért politikai menedékjogot, mert nem kapja tovább az euroképviselői illetményét, a másik meg beperelte a görögkatolikus egyházat Nyíregyházán, mert iskolanyitással üldözik a cigányokat.
Ha még munkahelyeket is létesítettek volna, talán már bombáznának is a püspökséget az amerikaiak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 21:24:15

Na, aki érez magába' kreativitást, átmehet poénkodni a palacsintálózóba.
Lőttem nektek egy képet s.k.

XCat 2012.05.29. 21:25:36

@Kellemes Zérókomponista: Úgy érted, hogy "úgysem"? :D

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez nagyon viccesen hangzik. Csak nehogy azt gondoljam, hogy komolyan írtad.

XCat 2012.05.29. 21:26:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Cigóknak amúgy minek kommunista kiáltvány? Abban az van, hogy dolgozni kell...

tükörfúró 2012.05.29. 21:27:21

Na látjátok feleim, ezt érdemeljük, ennyit tudunk.

MERT MI VAN ITT IS A KOMMENTEKBEN..NA MI?!?!?!

"mi vót kádár alatt"...
"jobb vót"...
"bittos özvegy pitypangné született xx közösképviselllő"
"biztos az albérlő"
"rohatt szomszédnéni"
"nemis szomszédnéni, házmester, ügynökk"
"bizonyíték...hátsószándék...békaemberek!!"

Szóval mi itt amig ilyen jol el vagyunk magunknak, addig a szolgáltatók, politikusok, bírók, az összes másokon élősködő magát valakinek képzelő szemétláda röhög a markába.

Ennyi!

Próbáűlná meg németben vagy béármely egészséges országban valaki, nemzetio együttnyögés, meg ilyen körök ami itt megy, azthiszem másnap nem csak a parlament állna lángokban.

Itt mi a fontos a pógárnak? Mi foglalkoztatja bárminek a kapcsán??
Micsinál a szomszédnéni, a képviselllőőő, meg a pgár jenő a hivatalba'

szégyelhetjük magunkat, az élő szomszéok, egy önparódia, európa és a nyugati világ szégyene, kádár népe, az vagyunk.. :(((

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:28:13

@Kellemes Zérókomponista: Múlt szombaton Görömbölyön láttam a Bacsinszky utcán egy transzvesztita cigányt. Egy sima buzival sétáltak felfelé.
Reméljük, hogy szaporodni fognak?

tejcsokoládé (törölt) 2012.05.29. 21:28:19

azért ... az áram pénzbe kerül, nem kevésbe, tudjuk, milyenek a szomszédok/lakók, bárki... miért nem vigyáz a delikvens a villanyórára? ez magyarország. egy zár, vagy lakat és máris feltűnik, ha felfelszítette valaki.
a falra szerelsz vízcsapot is kívülre, hogy utána sírhass, hogy lopják a vizet?
könyörgöm, ebben az országban ki nem tanulta még meg, hogy amit el lehet lopni, azt el is fogják?

Xezs 2012.05.29. 21:29:04

@igazságos: Vérszomjas kutyákat tarts, legalább hármat. Attól félnek.

kisnetuddgi 2012.05.29. 21:30:03

Kimentem, ellenőriztem...matrica letépve, szétszakítva, az óra alá visszaragasztva (?) a plomba meg valahogy máshogy van bekötve, mint a szomszédé (két villanyóra van a közös szekrényben a lépcsőházban). Jelentsem vagy ne jelentsem? Ha én szólok, akkor nem büntetnek meg? Fogalmam sincs, hogy jól van-e leplombálva, de elég gyanús. Amúgy ELMÜ-s.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:30:19

@PlastiCat: Én olyanra nem emlékszem, pedig olyan sokszor elolvastam, hogy még arra is rájöttem, hogy az ismert ókeresztény irat, a Diognétoszhoz írt levél parafrázisa.

Xezs 2012.05.29. 21:32:57

@Kellemes Zérókomponista: Én nem csodálkozom, hogy ilyet mondanak, ugyanis ezek az emberek a lehető legaljasabb és legszemetebb hazugságokkal és csalásokkal találják szembe magukat nap mint nap.

Ez olyan, hogy aznap kiment mondjuk 20 emberhez, ebből 19 hülyének nézte, meg hazudozott, és van 1, amelyiknél tényleg elnézték a házszámot. Már nem érdekli, hogy esetleg igazat is mondhat a delikvens, mert beindul a védekezőmechanizmus. Szóval én nem kárhozom ezeket az embereket.

Dolgoztam áramszolgáltatónál telefonosként, az ügyfelek a csillagot is lehazudják az égről. Hogy azért nem tud fizetni mert a lánya meg a kutyája meg a ki tudja milyen istenfaszája épp kórházban van és hogy jaj ez meg az meg amaz, de fizetni csak nem akar. Aztán mikor benyögöd neki, hogy öreg, 4 óra hosszád van arra, hogy fizess és befaxolod a befizetett csekkszelvényt, akkor érdekes módon mégiscsak van pénz. Sunyi szarok az emberek, ennyi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:33:13

@PlastiCat: Sajnos ez nem vicc. Remélhetőleg legalább fizetnek valami jutalékot a megélhetési üldözöttség feltalálóinak.

Xezs 2012.05.29. 21:34:55

@igazságos: Van kutyaiskola, ahol megtanítják a kutyának, hogy csak tőled fogadjon el kaját. Gondolod hogy pl. az agyonképzett kommandóskutyákat meg lehetne mérgezni? Faszt, azokat csak lelőni lehet.

Komolyan, vegyél 3 nagy dögöt, képeztesd ki őket valami fasza kutyaiskolában, aztán mérgezzék meg ha tudják.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 21:35:53

@Xezs: A 10-20% bűnöző miatt általánosítani ugyanolyan otrombaság, mint a 20-30% miatt. Minden közösségben az ártatlanok fizetik a szocioparaziták jólétét.

Xezs 2012.05.29. 21:36:48

@PlastiCat: Meg az is, hogy mindenki egyenlően részesül a javakból. Nekik ez feküdne, lófasz munkával megkapni azt, amit más napi 8 órával kap. @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Melyik az a bodor pinájú?

XCat 2012.05.29. 21:37:10

@tükörfúró: Kádár népe újraépítette az országot a faszomból. Nektek egyelőre csak széjjellopni sikerült.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Akkor bisztos keverem valamivel. Ahogy vénülök, hülyülök elfele.

XCat 2012.05.29. 21:39:25

@Xezs: A budaiberni szerintem. Pedig az szép csaj.

tükörfúró 2012.05.29. 21:39:45

@tejcsokoládé: Üljön ott, vagy mégis hogy b+??

gondolod bárki feltehet egy villanyóraszekrényt egy társasházban a folyosóra??

az óra nem egy kiló liszt, hogy fogom, oszt bedobom egy dobozba, maga az óra fel-le lenne 100e kb,. apro probléma, hogy ugy ahogy van, elvileg nem rakható vissza, mert az életbe lépett eu szabályozás szeritn speciális doboz, megfelelő kébelezés, stb kell,.....ez akár fémillio..azt ki fizeti ki minden egyes társasházban, lakótelepen, minden egyes órára?

Xezs 2012.05.29. 21:40:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Lehet ezt csűrni, csavarni, a lényeg az, hogy mindig a legrosszabbra kell felkészülni. Onnan már csak jobb lehet. És nem 20-30% az, hidd el nekem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.29. 21:45:18

@igazságos: Jólnevelt kutya kizárólag a gazdájától fogad el ételt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 21:46:06

@Xezs: meg etesse, ruházza őket. Az idilli epreskert-véreb kontrasztról nem is szólva.:) Ja, kutya kell, de az sem mindenható. Kommandóskutyák.. nem csak az anyagiak miatt, de: nem életszerű amit írsz. Evvan.

Persze, van egy sunyi másik oldal is, de az eset akkor is bizarr! Főleg, hogy tulajjal nem is beszéltek, meg nem kérdezték semmiről. Szegénynek még lódítani se lett volna lehetősége.:)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ezek legalább azt nem. Hogy jársz te ilyen autentikus helyeken?

tükörfúró 2012.05.29. 21:47:24

@PlastiCat: Lopta a faszom már bocs, de fel sem fogtad mit írtam és miért.

Máshol pl egyszerűen nem lenne szerelő aki piti 30ezerért bemártja a másik embert, az, hogy reggel a tükörbe tud nézni többet ér neki. Ld az alábbi kollegát..

@Xezs: Ez is anyira magyar, hogy okádok....mert te csak azt látod, hogy tegyükfel hazudott most meg fizet, és hőzönx, hogy micsoda alamuszi nulla..
hogy utána teszemazt nem eszik csak napi 1 zsemlét 4hétig családostul, mert maradt 2100ft kosztpénz, na azt nem látod

persze nem is tartozik rád, mint ahogy az sem, kije van korházban vagy hol, de a gondolkodásmod az azért szépen lejön, gratulálhatsz magadnak

XCat 2012.05.29. 21:48:05

@Kellemes Zérókomponista: Kommandóskutyákat nem kell bejelenteni, meg engedélyeztetni, meg akármivan_pl.özv.Pocsoláknépincsijeszéjjeltépiaszomszédcsirkét_tégedfognakbasztatni, meg ilyenek?

XCat 2012.05.29. 21:49:50

@tükörfúró: Dehogynem, okádhatnékod volt. Én meg visszanyomtam a pofádba. Más nem történt. :)

hotredchili 2012.05.29. 21:50:41

@Kellemes Zérókomponista: Hát elhiheted, nekem sem szép dolgok jutottak eszembe. Mondjuk az utcánkban hat ház van ugyanazon a számon ,némelyik betűvel megkülönböztetve,( az enyém is),de építés időrendje szerint, nem pedig ahogy egymás után következnek. Szerintem te sem a gondolatmenetével lennél elfoglalva, ha a gázvezetékedet nyiszálnák a februári alkonyatban, hanem telefonálnál ide-oda és csak utána könyvelnéd el, hogy már megint lúzer voltál. Vagy csak én???

tükörfúró 2012.05.29. 21:52:13

@Kellemes Zérókomponista: Ha egy ilyen eset lenne, akkor bizarr lenne, csakhogy mostanság elég rákeresni, 10ezrével vannak ilyen esetek éves szinten, szinte minden szolgáltatónál

100milliokat ha nem milliárdokat szednek be semmiről sem tudo ártatlan emberekröl, ugymod a veszteségeik, állítólag ellopott szolgáltatásuk "kompenzálására"

namost az már csak a mennyiség miatt is vagy mese habbal (99,99%) vagy nagyrésze IPARI fogyasztók umbuldája, akik nem kilo, de megawattszám használnak áramot, és nem egy játékvillanyóra hanem sokkal durvább technika méri roppant primitiv "védelemmel", kb aki nem látott még villanyvasalót nem tudja megbuherálni, h akarja..

fda 2012.05.29. 21:52:23

Egy picit próbáljuk megérteni a másik oldalt is. Volt egy kollégám, aki az ÉMÁSZhoz ment át dolgozni. Egyszer azt mondta, hogy 10 és 20 % között ingadozik az ellenőrzéseken fennakadó LOPÁSOK száma. Nem ilyen vacak leszakított plomba, hanem olyan, amikor szétszedés után nyilvánvaló, hogy leágazást készítettek az óra elé. Na ezért kötekednek, és hiába nézel te vagy én becsületes arccal, ők maguk anyagi érdekét védik. Ami meg az ember saját portáján vagy házában van, azért miért az áramszolgáltató lenne a felelős. Be kell zárni a lépcsőházat. Persze nem könnyű 5-10-20 családnak ilyenekben egyetérteni, megegyezni, és egymásban megbízni, de ez baromira nem a szolgáltató gondja

XCat 2012.05.29. 21:55:34

@fda: És ezek után miért higgyem el nekik, hogy nem ők rakták oda azt a leágazást, és nem egyeztek meg a tolvajjal felesben? :)

XCat 2012.05.29. 21:57:06

@fda: "de ez baromira nem a szolgáltató gondja" A szolgáltató gondja az lenne, hogy tisztességes embereket tartson, és ha valamelyikről kiderül hogy mégsem az, azt úgy megbaszni, hogy a lába sem érje a földet, aztán lecsukatni. A vezetésnek meg lemondani.

Ezt meg ugye nem teszi meg.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.29. 21:58:20

@Kellemes Zérókomponista: Bejelentette a szarházi, hogy állandó adók jönnek a válságadók helyett, akkor minek is a konzultációs blöff levél?
Amikor bevezette miért nem kérdezte a népet, most mikor megint hazugságon fogják mert 3 év múltán nem vezeti ki, rátolja a népre.
Ember, polgár térj észhez!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 21:59:29

@tükörfúró: mongyuk nem azér, hogy a Xezs gyereket védjem, de:
1) te is hőzönx
2) nembiztos, hogy nem látja, ő csupán az elmúlt életéből hozott (na jó, idecitált) egy páldát, hogy hozzá tudjon szólni, kommunikálni kicsit.
Én ezt látom a dologban. További éleslátásairól nem szól a fáma, ami persze nem zárja ki, hogy pont rátapintottál a igasságra. Nem tudhassuk, ennyi a lényege.

@PlastiCat: nem fogja széttépni, mer' a tulajdonos nem KelemenenAnna. Ennyire egyszerű. Igazából magánszemély részire a kutyaiskolának is csak akkor van értelme, ha az arányok megfelelők. 'zebet nem beadjuk valahova, hogyaztán onnan jóóokosan kijöjjön. Közösen, lépcsőfokonként, a gazdájával együtt, a gazdájától! tanul, mind szorosabb bizalmi és egyöttműködési szálakat szövögetve. Nagyotmondók, nagykutyatartók, keményállatok, édibédi kutyaimádók ezt valahogy rendre kifelejtik az egyenletből! Jó, palotapincsibe nyilván nem kell nagy pszichikai erőforrásokat ölni. Azért térek ki erre, mert rengeteg az igénytelen, nemtörődöm kutyatartó, ezért annyi a folyamatos csaholás (ahelyett, hogy csak akkor jelezne amikor tényleg kell), ezért annyi a (látszólag) oktalan kutyatámadás is. Egyszóval: felelős nevelés, felelős kutyatartás. Mily ismeretlen csengésű szókapcsolatok...:S

fda 2012.05.29. 21:59:52

@PlastiCat: Egyszer becsöngettek hozzám is, hogy ellenőriznek. Leszedték a plombákat, és utána a falról a teljes mérőórát, hogy a kábelezését megnézzék. Előtte felhívták a figyelmemet, hogy nézhetem. Mindent rendben találtak, és látszott rajta hogy nem először szed szét ilyet - 10 perc múlva minden a régi állapotában volt, új plombákkal. Adtak erről nekem is egy másolatot a jegyzőkönyvből, és szép napot kívántak. Ennyi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 22:01:59

@Kellemes Zérókomponista: Leggyakrabban kocsival, a múlt vasárnap, 20-án kisbusszal (és gyalog ismét a pincesoron), de jártam már ott stoppal és 4-es MKV-busszal is. Amit ott nem lehet Közép-Európáról megtudni, azt nem is érdemes.

fda 2012.05.29. 22:02:33

@PlastiCat: "A szolgáltató gondja az lenne, hogy tisztességes embereket tartson, ... Ezt meg ugye nem teszi meg."

Nem érzed úgy, hogy ezzel valakiket megsértettél, márpedig teljesen alaptalanul?

Milyen jogon mondtad ki ebben a történetben, hogy a szolgáltató valamely emberei (vagy talán mind?) becstelen?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 22:03:47

@Kellemes Zérókomponista: Ja igen! A vérebek rohadt jó szaglású, hangosan ugató, de alapvetően szelíd, barátságos kutyák.

XCat 2012.05.29. 22:04:05

@Kellemes Zérókomponista: "'zebet nem beadjuk valahova, hogyaztán onnan jóóokosan kijöjjön. "

Nem hát. Nem gyerek az. :D
A kutya egyébként manapság a dísztárgy, és a mászkáló plüssállat között van. Esze nem kell hogy legyen. Gazdi tózse.

@fda: Engem meg meg akartak büntetni 140 ezerre, mert felfedezték, hogy meg van karcolva az óra, amit ők pakoltak fel oda megkarcolva, nekem meg eszembe sem jutott, hogy lefényképezzem + aláírassam velük. Akkoriban ennek még nem volt divatja.
Egy olyan szemtelen nyikhaj pattogott, hogy azt hittem, ott pofozom fel.
Tehát a tetves csaló kurva anyjukat.

tükörfúró 2012.05.29. 22:04:27

@fda: ez már a leágazástol 100% mese, ezt ugyanis NEM kapják el óra leszedéskor, CSAK falbontással, nyilván hülye állat aki az órátol ágaztat, ha utánna ugyis észrevétlenül (árulkodó "nyomok nélkül") kábeleznie kell

na ennyi értelme van a plombáiknak, meg az összes körülötte folyó xarnak, semmi, egy nagy lehuzás az egész

olyan tipikusan "ráhuzzuk a vizeslepedőt random 1000 balekra" magyar módon, mint a 40es tábla nyilt uton 20km-en át, és mögötte bokorban a zsaru "védi a közrendet", meg a többi sok-sok rengeteg hétköznapi szemétség

igazságos 2012.05.29. 22:05:03

@fda: hát igen, de te se tudod azt állítani, hogy tényleg tisztességes, úgyhogy kvittek vagytok. Mert te meg milyen alapon gondolod azt, hogy a szolgáltató tisztességes, holott profitra törekszik?

Xezs 2012.05.29. 22:05:37

@tükörfúró: Magasról le van szarva, hogy eszik-e vagy sem. A szolgáltató nem szociális intézmény, ha nincs pénze áramra akkor ne fogyasszon, meg bassza ki az 50 éves ruszki tévéjét ami fél Paksot lezabálja a Barátok Közt alatt.

Ha mindig mindenkit megsajnálna egy szolgáltató, húzhatná le a rolót, akkor meg a többi hőzöngene (te is), hogy már meg senki sem szolgáltat.

Úgy bírom mikor a neten keresztül mindenki sajnál mindenkit. Boruljatok össze és sírjatok.

XCat 2012.05.29. 22:07:08

@fda: Nem. És te nem érzed úgy, hogy teljesen alaptalanul véded a mundér becsületét, nyilvánvalóan alaptalan követeléseket beállítva valósnak?

"Milyen jogon mondtad ki ebben a történetben, hogy a szolgáltató valamely emberei (vagy talán mind?) becstelen?"

Nem ebben a történetben mondtam ki, hanem általában. Méghozzá daját tapasztalatból. És a szemetekbe is megmondtam.
De pofán is rúglak mellé személyesen téged az összes többi díszféreg helyett is, ha úgy érzed, hogy további nyomatékosításra van szükséged.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 22:08:22

@tükörfúró: Pár éve Debrecenben, az "olajos negyedben" (Nyulas) úgy csökkentették le teljesen az áramlopást, hogy megnézték, mely villáknál van fűtött kocsibejáró a SUVok alatt, és télen is üzemelő fűtött úszómedence.

XCat 2012.05.29. 22:08:43

@PlastiCat: *saját.

@fda:
Belőlem élsz te tetű, neked ne önérzeted legyen, hanem takarodjál el valami agymosásra, ahol kivakarják belőled ezt a kibaszott tolvastempót, meg azt, hogy utána még a pofád is nagy legyen, te utolsó rohadt szarsenki, te.

igazságos 2012.05.29. 22:09:50

@Xezs: hidd el, ezek tudják, hogy kell a nagy harcikutyákat is ártalmatlanítani, ők ki vannak tanítva, mikor mit, hogy kell minden betörésnél.

Akiket elkapnak, na azok a pancserek, meg először csinálnak ilyet, meg azok, akikkel elvitetik a balhét.

XCat 2012.05.29. 22:10:21

@Xezs: Jó, most azért ne kiáltsuk már ki ezeket a geciszökevényeket az erény meg a tulajdonvédelem bajnokainak.

Fea 2012.05.29. 22:10:34

na ez így ebben a formában bittosnem. Pont most kaptuk vissza a választ a keresztapum helyett írt dörgedelmes levélre Eonéktól. És ott ráadásul más nem is férhet a mérőhöz. Ha még az is bejön, mint körülmény, akkor főleg spuri a Magyar Energiahivatalhoz, mivel ilyen ügyekben ők a fogyasztóvédelem.

Nálunk csak a mérőcserét akarták kiszámlázni rongált plomba miatt (büntetés szerencsére eszükbe se jutott), és még arról is sikerült meggyőzni őket, hogy nem mi voltunk, szóval csak nem kéne. Úgyhogy ez nagyon nem reális nekem, mint végeredmény - a szolgáltatókból persze kinézek bármit, de ne hagyd ott veszni az ügyet, kedves-kedvetlen posztoló!

XCat 2012.05.29. 22:11:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hagyd a picsába, nyilván jattot kap belőle... és még a kezét sem kell bemocskolnia. Csak a pofáját tanulná meg befogni, amikor kell.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 22:12:32

@Ne küld vissza a konzultációs,"adatgyűjtő" levelet: észhön' vagyok térve és nem kapok agyvérzést! Micsoda együttállás már, nem? Én is ugyanitt élek ahol te, ne hidd, hogy engem nem érint. Inkább örülj neki, hogy átlátod a böfföt, csomó dolognak elibe tudsz menni az életben, ha ez így van. Mondjuk ennek nem. Feleslegesen ölsz energiát ebbe

@hotredchili: zemberek előszeretettel plántálják a másikba, hogy lúzer. Nem kell bedőlni. Biztosan ugyanígy járok el.

@fda: "azért miért az áramszolgáltató lenne a felelős"
A leolvasóállomástól (az állomást (órát) is beleértve) a szolgáltató tulajdonáról beszélünk!

igazságos 2012.05.29. 22:13:17

@PlastiCat: szerintem már fáradt vagy, húzz inkább aludni, ha ilyen kis sz@rrágók kikészítenek. Ne hagyd ám, hadd legyen el magával.

Xezs 2012.05.29. 22:14:01

@igazságos: Akkor gázpisztolyt vegyél meg gumilövedékest - ez utóbbit szigorúan csak lakáson belülre, előbbit pedig kívülre. Ha ez sem fekszik akkor nem tudok mást ajánlani, gyújtsd fel a kertedet, de csak akkor, amikor ők épp dézsmálgatják :)

@PlastiCat: Nem róluk van szó, hanem azokról, akik szociális intézménynek nézik a közműszolgáltatókat, meg játsszák az elesettet meg a bénát, úgy téve, mintha ez mindenkit kurvára érdekelne. Az önsajnáltatást én baszottul nem csípem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 22:14:01

@fda: egy lepcsohazat nem lehet bezarni
csaladi haznal OK, ha gon van tuti a lako a hunyo, de az ilyne lepcsohazi villanyorakat tegye biztonsagossa a szolgaltato, mert az O erdeke, hogy ne lopjka az aramot, masreszt megvedi azt akibol el
nem hiszem el , hogy nem lehet megbonthatatlan villanyorat csinalni, kinyitjak, buheraljak
letilt
ja hogy be kene fektetni
hat addig mig nem, ne buntessenek
a feltoltos villanyorat mar ismerik, a letiltosat nem
hmm

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 22:14:22

@PlastiCat: Hagyjad, Imre!
(Szerintem - a stílusa alapján - még szcinti is.)
@Xezs: Azért az is jelzésértékű, hogy - szemben a gázszolgáltatókkal - a villamos kartell nagyon nem akarja támogatni az előre fizetős órák elterjedését. Elvégre a pazarlásból származik az extraprofit.

igazságos 2012.05.29. 22:17:57

@Xezs: ez jó ötlet, köszi, hátha még egyszer bejön!

Mentem én is Dr. Who-t nézni, angolt tanulok belőle. Talán megmentenek az áramszolgáltatós és eperlopkodós szörnyektől.

XCat 2012.05.29. 22:18:10

@igazságos: Kösz, de reggelig megint nem fogok. :D Amúgy tényleg.

Ki nem készített, csak ilyenkor tök jó hogy el tudom mondani amit akkor kellett volna, és csak részben sikerült. A köcsögje meg kénytelen elolvasni. :)

XCat 2012.05.29. 22:19:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A szcintiket csípem egyébként. Igaz akikkel eddig összeakartam, az mind utolsó köcsög volt, de úgy döntöttem, hogy azok selejt szcintik.
Az elgondolás jó, meg a technikáik is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.29. 22:19:30

@hagyma: Amióta "privatizálták" (szarért-húgyért elkótyavetyélték nemzetközi szélhámosoknak és más országok állami vállalatainak) az áramszolgáltatást, azóta még a villanykarókat sem akarják kicserélni, aztán valamelyik télen pár harkály meg pár centi hó miatt egész megyék borultak sötétbe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 22:21:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem lep meg
mint mondtam itt is siman megoldhato lenne az egesz biztonsag, ha lenne ra szandek

fda 2012.05.29. 22:24:45

@igazságos: "hát igen, de te se tudod azt állítani, hogy tényleg tisztességes"

Persze, ezért is nem mondtam ilyet. Csak szóvá tettem, hogy ne mondjuk becstelennek, akiről nem tudjuk.

@PlastiCat. Nem úgy volt, hogy a trollokat moderálják? Anyád meglátná miket írogatsz, jól felpofozna.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 22:26:42

@igazságos: miért, tisztességesen nem lehet profitra törekedni?

fda 2012.05.29. 22:30:08

@tükörfúró: "CSAK falbontással, nyilván hülye állat aki az órátol ágaztat"

Igaz, csak úgy azért nehéz az ellenőrzést is csinálni, hogy a falat is szétvernék sugárirányba, mondjuk 10 méteren:-)

Nem mondtam az előbb, de inkább érdemes műszerrel ellenőrizni, van-e valami a kábelen - sok érdekes dolgot ki lehet ám mérni, ha valaki ért hozzá. Na vannak műszereik az ellenőröknek is :-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 22:31:51

@PlastiCat: "Az elgondolás jó, meg a technikáik is."
Ezt kifejthetnéd.. kezdek tőled megijedni.

XCat 2012.05.29. 22:33:17

@fda: A tiéd persze nem, mert nálatok a családban van a tolvajtempó, mi? Hogy nyeltek volna le idejében.. meg ne merj szólalni, te féreg.

XCat 2012.05.29. 22:35:33

@Kellemes Zérókomponista: Nézz utána, mit csinálnak, miből indult, merre haladt... stb.
Rengeteg infó van róluk.

clsdclsd 2012.05.29. 22:36:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Azért az is jelzésértékű, hogy a villamos kartell nagyon nem akarja támogatni az előre fizetős órák elterjedését." Milyen igaz, én fizettem is volna, hogy digitálisra cseréljék az órát - mert kisebb, kevésbé sérülékeny, nehezebben buherálható így nehezebben vádolnak majd meg alaptalanul legközelebb áramlopással, a válasz az volt, hogy olyan csak prepaid kostrukcióban elérhető, az meg csak a notórius nemfizetőknek jár. Kabaré.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 22:41:50

@PlastiCat: hát én ezt már elég mélyen kitanulmányoztam.. pont ugyanazért amiért az MLM-et is. Nélküled nem fog menni, ugyanis a te meglátásaid érdekelnének.

XCat 2012.05.29. 22:43:51

@Kellemes Zérókomponista: Privátban esetleg. :D De lehet hogy úgy sem. Majd gondolkodom rajta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 22:44:42

@clsdclsd: nekem ne tegyenek fel prepaidot
tegyek biztonsagossa az orat /az/
es olvassak havonta /olvassak/
tehat havonta ellenorzik is
/ ja hogy ez a ceg + jarulekos koltsegei lennenek,, bocs ezzel jar/
annyit fizetek amennyit havonta fogyasztok
/ja hogy lenne ra munkaero is otthon, aki penzt keresne vele/
nem szamit
es nem, nem kene emelni az aramdijat, hanem kisebb lenne a haszon, nagyobb a biztonsag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 22:48:13

otthon lehet azt valasztani, hogy havonta olvassak a villanyorat?

clsdclsd 2012.05.29. 22:55:43

@hagyma: engem sem a prepaid érdekelt, hanem a kisebb, korszerűbb és biztonságosabb óra. Egyébként "önbevallásos" alapon fizethetsz a havi fogyasztás után, de csak évente egyszer olvasnak. Őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, hogy a 100 éves konstrukciójú elektomechanikus óra olcsóbb lenne, mint a digitális, szóval tényleg nem értem, miért nem térnek rá át.

Xezs 2012.05.29. 22:56:35

@PlastiCat: Az elejétől fogva átbaszás volt. Lelkibeteg és ingatag embereket húznak csőbe, sosem szólt másról.

XCat 2012.05.29. 22:59:55

@Xezs: Ez bonyolultabb ennél. Elron sokmindenről sokat tudott... aztán elbaszta, de erről is megoszlanak a vélemények.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 23:09:23

@clsdclsd: az orakorszerusitessel egyetertek, tovabbra sem ertem miert nem olvasnak havonta, mint regen es mint itt....
vagyis kezdem erteni, lehet buntetni, lehet tobb hasznot hajtani ha megsporolom a munkabereket
\nalunk kemenyen jon havonta a szamla, grafikonnal stb
en dolgozzak a hasznukert es en diktaljam be az oraallast?
muhhahaha

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.29. 23:13:04

Dehogy baszta el. Anyagilag nem. Ez a sokmindenről sokmindent elég misztikus. Hol egy fal, amit megérinthetnék??;)

XCat 2012.05.29. 23:18:04

@Kellemes Zérókomponista: Az anyagilag tökmindegy. Nem arról szól. A vicc, hogy még most sem. :)

SZDSZPistike 2012.05.29. 23:20:44

OV újabb hazugsága.

Egyszer már TV műsor is foglalkozott ezzel a céggel, hogy ráolvassa az ügyfelekre a csalást, mert akkor megy a több százezres csekk,és egyetlen egy érved nincs a védekezésre, ha mondjuk letépi a jó ember a plombádat, vagy kocsiban mellé rak egy mágnest...

Na ekkor megígérte a kormány, hogy olyat tesznek, ne csalhasson az áramszolgáltató többet!!!

De látom, még mindig ugyanaz a történet forog a vásznon.

mangalor 2012.05.29. 23:25:09

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, de így is szerencsés kivételnek érzem magam. Jött a csóka az éves leolvasásra (fénykép készítés), észre vette, hogy az egyik plomba leesett (meg is találtuk a fűben), a másik kezdett elrohadni már, de még benne volt (szabadon áll, családi ház). Mondta, hogy jelentsem be, mielőtt leadja a képeket, mert meggyaknak, ha bent veszik észre (egyébként pont előtte olvastam egy történetet erről ITT, hogy a delikvenst 50e-re akarták megvágni hiányzó plombáért). Be is jelentettem még aznap, KÉT NAP MÚLVA jöttek az elmű-től, hogy akkor jav. Azt mondta a szakember, a plomba csere x ezer pénz (már nem emlékszem, de kb. 8 ezer ugrik be most), de megpróbálja úgy beadni a papírt, hogy korhadás (ezt nem igazán értettem, hogy miért kell ezt beadni, hiszen láthatóan nem azért kértem cserét, mert úgy tartotta úri kedvem). Nem is jött számla miatta, azaz nem került felszámolásra a későbbi számlákon. Ami mégis kicsit visszás volt, hogy kb. 2 hét múlva jöttek újra, hogy akkor állapotfelmérés, mert a beérkezett képeken látták, hogy rossz a plomba. Mondtam, hogy már voltak itt, meg is mutattam, munkalapot stb. Szerencsétlen szaki meg hümmögött, hogy vajh miért nem lett ez bevezetve a "kartonunkra". Biztos, ami biztos rakott még1 plombát az órára:)

XCat 2012.05.29. 23:25:09

@SZDSZPistike: Te figyelj már, ti nem köthetnétek fel magatokat, vagy valami? Olyan rossz itt nektek, meg ti se hiányoznátok a francnak se.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 23:30:13

@PlastiCat: es szdsz pistikeek szajkoztak allandoan, hogy az allam nem jo tulajdonos:)
muhhaha
ezert el is adtak mindent amire idejukbol tellett

XCat 2012.05.29. 23:31:36

@hagyma: Nekem tökmindegy hogy kicsoda, de kezd kurvára unalmas lenni, hogy 5percenként bekóvályog egy debil, hogy így a fidesz, meg úgy az orbán.

Menjen ki tüntetni ha gondja van, de ne nekem ugassa tele az ájert.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 23:32:22

@mangalor: na ez a vicc, hogy szerencsesnek kell tartanod magad, mert ha jo fej a pali, akkor a sajat szetrohado plombajukat kicerelik ingyen

komolyan neha csak kapkodom a fejem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 23:39:24

@PlastiCat: nekem tok mindegy, bar innen nezve nekem nem tunik rosszabnak ez a kormany /sot!/ mint elotte barmelyik
de ez nem erdekel
engem nem erdekel se orban se obama se sszcientologusok, se a krisnasok
Mary erdekel meg en, meg most talaltam hazai grizkaluska zacskoslevest
ezt most megeszem
biztos anyukam kuldte valamikor
nem igazan szeretem, de megkivantam 1 kis levest

bucbuc 2012.05.29. 23:43:17

A szolgáltatók valamiért szarnak rá, hogy lopják az áramot.

De nem kis tételben ám, aki erre rááll az bazmeg ezzel fűt télen, aztán később meg valami tevékenységet is épít rá.

Valamiért itt Magyarországon nem jut eszükbe az az egyszerű dolog, hogy jutalmat kínáljanak az ilyeneket bejelentőknek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.29. 23:54:16

@bucbuc: dehogy szarnak ezt mondom
ahelyett hogy normalissa tennek az orakat, havonta ellenorzinek, jovedelmezobb buntetni...
sporolnak a munkaberen, sporolnak az oran, es szopatnak akit tudnak
es ez igy mukodik torvenyesen

a rettegett drótos 2012.05.30. 00:08:21

Nekem 2 évig minden télen megállt az óra, a 3. évben már nyáron is, üthettem én ahogy akartam, nem ment. Kijön a tyúk leolvasni, aszongya: "mi van ezzel az órával?" mondom mittudomén, mér, mi van? Hát hogy egész évben 37kWh ment el. Mondom tudja a frász, átalányt fizetek, nem nézem.
Na kijönnek órát cserélni, aszongya: "mi van ezzel az éjszakai relével?" mondom mér, mi van? Hogy hol van róla a plomba. Mondom az leesett, mikor leszedtem a védőburkolatot. Nemrég költöztem, a villanybojlert rég kidobtam, ez a szar meg ott ütötte a fejem mellett a falat éjszaka, idegesített. Aszongya: ööö... jól van. Leplombálta, órát cseréltek, raktak rá fél kiló plombát, közben kipletykáltuk a közös ismerősöket, megállapodtunk ekkis kölcsönös fusiban, elmentek.
Az órát bemérték, szánják-bánják de tényleg szar, 3 havi mért átlagfogyasztást kiszámláztak 1 évre visszamenőleg 36 havi kamatmentes részletre, nyertem az egész bolton vagy negyed milliót. Szavam sincs.
Titász.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.30. 02:30:27

@hagyma: a leves meglepoen jo volt
bar kicsit borsoztam es a majgaluskat jobban szeretem
de az amarikai csirke-teszta levesek semmivel sem jobbak
de nem vagyok leveses

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 06:12:05

@PlastiCat: Naív vagy. Én is olvastam róluk, de bizonyítva még sosem láttam a dolgot. És olyan szcintivel sem találkoztam, akin láttam volna, hogy ő aztán mennyivel jobb.

fehéregér 2012.05.30. 06:56:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: menjetek a jóédesanyátokba retkes rasszista szemétládák, ide normális emberek is járnak, húzzatok a f*szba a kurucra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 07:26:03

@fehéregér: Menj te kicsit egy "megfelelő" környékre (ahol sok van belőlük).

Roy 2012.05.30. 08:03:08

@Szabó F. Balázs: Hiába van kapukód. Vannak olyan lakók akik még csak meg se kérdeik ki az aki becsengetett hozzá, hanem egyből nyomja a gombot amivel kinyitja a kaput. Sokszor "kedves lakók" a ház hátsó bejáratát kinyitja, és ki is támasztja egy kővel. Találkoztam olyan reklámkihordóval aki kóddal jött be a kapun. Amikor megkérdeztem, hogy honnan van kódja csak hápogott.
Egy szerencsénk azért van, a házban ahl lakom a bejáratok be vannak kamerázva, így bármilyen rongálás, betörés esetén a személy beazonosítható.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 08:23:12

@mangalor: @hagyma: Szerintem egy, állandóan változtatott nicknevű fideszes bérkommentelő, aki a maradék baloldal maradék renoméját agy akarja elkúrni, Lázár ("Lézer") János utasítására...
"Gyenge inger vonz, erős inger taszít."

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 08:28:57

@hagyma: jó hogy nem vagy leveses ilyen felhozatal mellett! Egyébként ez a zacskósleveses lét... bármit írtál eddig, ez nullával szépen beszorozza. Antisiker! Én sem vagyok leveses, de van 5, ami ha jó, akkor nagyon.

@a rettegett drótos: de mér' volt ez így? Ismerted a csajt, ismertél mindenkit, ők is téged. Hát a te sztorid sem éppen pesti, jól érzem?

@ColT: ez már egy lépés feléjük, hogy hinni akar és önigazol: BIZTOS eddig csak kifogta az elmebetegeket, BIZTOS csak a nemjó orcáját mutatta eddig feléje (és persze az egész világ felé) a dolog.. Emberek kapaszkodnak az életbe. Leginább a múltba, tovatűnt boldog érzésekbe, közösségbe. Itt a eredmény.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 08:35:15

@fehéregér: Szia Egérke! Nem is gondoltam, amikor Görömbölyön láttalak olyan trendin kifestve, hogy olvasni is tudsz, sőt egy kicsit még írni is. A Kuruc nektek való, antifaszistzáknak és az útkereszteződésben a faszukat lóbáló kontracigányoknak.
@ColT: Ott van. Süt belőle a cigány nácizmus, ami sokkal rosszabb, mint a másik indoárja népcsoporté. Azok legalább munkaalapú társadalmat vizionáltak, más népcsoportok kárára, ellentétben ezekkel, akiknek a leghőbörgőbb szószólói a Himalájától az Atlanti-óceánig a saját népüknek az uzsorakamatozású kölcsönökkel bűncselekményekre kényszerítéséből gazdagodnak meg. Akiknek csak a "roma" az ember, mi, a többiek, a "gádzsók" nem,tehát az ellenünk elkövetett bűncselekmények nem is jelentenek számukra lelkiismeret-furdalást. A saját lányaik és fiaik eladása, megnyomorítása kolduláshoz, szervdonorrá bontása, prostitúcióra kényszerítése meg nem számít, sőt, az a kultúrájuk integráns, sérthetetlen része...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 08:39:23

@Roy: A reklámterítők ismerik az ún. postáskódot, amivel lakótelepenként/telefon-tÍpusonként MINDEN lépcsőházba be tudnak jutni anélkül, hogy valakit zavarnának ezzel. A postások még hagyján, "erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakör", de a lopás miatt kirúgott kézbesítők seperc alatt reklám- és újságkézbesítő vállalkozásoknál kötnek ki...

kyanzes (törölt) 2012.05.30. 08:49:35

Nem lehet zárni a villanyórát. Próbáltuk, komoly büntetéssel fenyegetett meg a szolgáltató. Azóta megint nyitva van, és azt kell lesni, hogy ki mozog az óra környékén.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.30. 08:53:05

najóvan, mindenki, aki szerint nem nagy ügy a villanyóra 24/7 őrzése, az csak csinálja dalolva.

kifordított aggyal nem lehet gondolkozni, érthető.

itt olyan vasajtók mögött tárolják a villanyórát, amit halandó ember atombomba nélkül nem szed le onnan. nem ez lenne a normális?

_ef_ 2012.05.30. 09:23:28

a szolgáltatók kifejezetten az OMH plomba épségére utaznak. ez az a plomba, amiről papír sem készül a mérőóra átvételekor, így a fogyasztónak semmi sincs a kezében, hogy reklamáljon. Hasonló ügyekből a TIGÁZzal akadtunk össze, majd amikor már perre került a sor, hirtelen megjelent az ELMÜ, hogy leellenőrizzék a mérőórákat. mintegy 2 másodperces vizsgálódás után rögtön tudták, hogy az OMH plombák sérültek. Azt a tényt, hogy a méretlen áramot tartalmazó szerelődoboz nem volt leplombálva csak hosszas alkudozás után vették be a jegyzőkönyvbe.
Mivel az iskolatárs apuka az ELMÜ egyik vezetője, ezért levélben fordultam hozzá, alapos kivizsgálást kérve. Kegyesen megengedték, hogy nem azonnal bírságolnak, hanem először megnézik az órát.
szerencsére teljesen rendben volt.
A fogyasztók teljesen ki vannak szolgáltatva a szolgáltatóknak, mivel az Energia Hivatal nem kötelezi öket biztonságos, nem hamisítható órák felszerelésére.
Ami a legjobb, hogy a fogyasztóvédelemmel megbízott hatóság az Energia Hivatal, amelyik teljes egészében elfogadja a szolgáltatók érveit. Ha a fogyasztónak ez nem tetszik és bírósághoz fordul, akkor nem a szolgáltatót kell beperelni, hanem az Energia Hivatalt, a profitorientált, multi pedig kényelmesen hátradől és végignézi, ki nyer.

Rövid Zárlat 2012.05.30. 09:40:30

Senki nem írta még be hogy 99% a szomszédok verték le a plombát a 'kultúrált' albérlők miatt? Valszeg szóltak egyszer-kétszer már miattuk, megvolt a beszélgetés is - az ilyen két napig tart, aztán jön újra az ajtócsapkodás meg ordítozás, esetleg dj pixa összes jó hangosan... Nem mondom hogy én is leverném a plombát, de minimum egy felejentés NAV-nál.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.30. 09:44:19

@Rövid Zárlat: milyen igazad van! a posztból még az is kiderül, hogy az egyik albérlő egy 16 éves terhes drogos kislányka, aki minden nap bulit is rendez 60 fővel naponta. konspirálni nagyon tucc.

kerecsen2010 2012.05.30. 09:50:48

Legnagyobb esélyes, hogy az áramszolgáltató emberei csinálták. Lakásban lévő óa esetén sem szabad szem elől téveszteni az ellenőrt, gázszolgáltató esetén sem - nem elég éber polgártárs a Tigáz megbízottja ténykedése eredményeként járt hasonlóan.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 10:09:43

@Rövid Zárlat: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Csak jelezni szeretném, hogy szerénytelenségem már több alkalommal célzott erre a lehetőségre...
A 16 éves, a terhes és a kislányka irreleváns, a többi (drogos, naponta/hetente többször bulikat rendez) nagyon is elképzelhető.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.30. 10:12:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

szerintem meg nem kell itt légbőlkapott okokat keresni, vandál köcsögök mindenütt vannak. utálom, ha valaki minden szart belelát a dolgokba és tényként kezeli azt.

Rövid Zárlat 2012.05.30. 12:41:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: uhhh, keresgélnem kellett kicsit, de igazad van :)

Szabó F. Balázs 2012.05.30. 13:19:41

@neccharisnyás útonálló:
Rácsos. Nincs kilincs. Van belül egy kapcsoló, de ha az ember karja nem 2 méter hosszú, akkor nem esélyes ezen a módon átjutni rajta, úgyhogy marad a kód vagy a kulcs - ami egyrészt speciális, és csak a közös képviselet másoltathatja, így ez is kiesik Bár maszekba lehet valahol lemásoltatható...

@Roy:
A kamera felszerelését mindig a nyugdíjasok hiúsítják meg. Drága, nem kell, meg egyébként is mi garantálja azt, hogy aki nézi nem adja le a drótot a besurranónak hogy Mari néni épp elment a boltba? Kemény összeesküvés elméleteik vannak, és kamera sose lesz. Még úgy se hogy nem kéne érte neki fizetnie, mert mások vállalnák. Ő nem akar és kész. A legjobb indok amit eddig hallottam: "X.Y. néni: az én lakásomból úgy sincs mit ellopni..."

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Nem házmester, csak lakó. A ház 100 éves, a nő olyan 70 körüli, szóval régi bútordarab. Más öregek szavazatait gyűjti és "kezeli", így gyakorlatilag egyedül is többségben van, már ha a kétharmados dolgokról van szó. Körülbelül a lakók 42 százalékának szavazatát kezeli, így amihez kétharmad kell, az rajta áll. Amit ő nem akar, az nem lesz és kész.

Ráadásul nagyon öntudatosan leskelődik és szervez.

Amikor még új lakó voltam, mindig megállított, hogy "mit keres itt, kihez jött, mit akar, lopni jött, stb." aztán 2-3 hónap átfutással átállt arra, hogy a hozzánk érkezőket szondázza. Barátokat, barátnőket, rokonokat, azonos felállással...

rabó 2012.05.30. 13:20:57

Kb 1 hónapja a helyi EON szakembere felhívott a munkahelyemen, hogy ha tudok menjek haza mert jönnének ellenőrizni az órát. Haza is mentem ott közölték, hogy gyanúsan soknak találták a kiküldendő számlát (KB 200000 Ft, az átlagom 8700 Ft/hó) és mielőtt kiszámlázzák, ellenőrizni szeretnék az órát, hogy jó-e. Az órát megnézték a jelenlétemben, hibás volt a számláló, mert véletlenül 1000 -et ugrott, és a leolvasó nem vette észre. Jegyzőkönyvet vettek fel, kicserélték az órát, betelefonáltak a központba, hogy minden rendben, kaptam egy példányt a jegyzőkönyvből és udvariasan elköszöntek. A számla utána korrekt adatokkal megjött.
Van ilyen is egy vidéki városban.

batmann 2012.05.30. 13:43:32

merohely.hu/dokumentumok/fogyasztasmero_szekreny_kialakitasanak_feltetelei.pdf

A fogyasztásmérő szekrény a fogyasztó tulajdonát képezi. Beszerzéséről, szükségszerű javításáról így ő tartozik gondoskodni. A szekrények egyes elemei külön-külön
is beszerezhetők, így a sérült részek többnyire költségtakarékosan pótolhatók

batmann 2012.05.30. 13:45:06

Elsődleges szempontok a hely meghatározásakor:
– A lehető legrövidebb úton legyen vezetve a méretlen fővezeték és feleljen meg a max.
1 %-os feszültségesés követelményének,
– Bérleményen, lakótéren kívül legyen.
– A fogyasztásmérő szekrényt függőleges falon vagy szerkezeten kell elhelyezni.
n A szekrények alsó széle legalább 0,6 m-re, felső széle legfeljebb 1,8 m legyen
a padlószintből.
n Minden fogyasztó részére külön lezárható, plombálható (záró pecsételhető) szekrény
készüljön.

Xezs 2012.05.30. 19:49:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Na az biztos, hogy olyat nem szereltetnék fel, aminek van postáskódja. Nem hiszem hogy túl nagy tudomány minden típushoz letúrni netről a postáskódot, akkor meg minek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.30. 20:29:17

@Kellemes Zérókomponista: hulye,e z nem let, nem ettem zacskos levest 18 eve...
most meg itt volt es megettem:)
felhaborito
amugy szinte egyaltalan nem eszek levest
semmilyet
nem igenylem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.30. 20:30:23

jelzem otthon sem voltam leveses

puncipöcögtető 2012.05.31. 05:00:16

szakijjad neki le az ajtajat, nnna

puncipöcögtető 2012.05.31. 05:26:55

itt a nagy vizen tul, amerikaban, nekunk smart meter-unk van, es wireless a leolvaso - igy a leolvasast a szekreny kinyitasa nelkul vegzik

Roy 2012.05.31. 06:56:58

@Szabó F. Balázs: A kamera üzemeltetése 200 Ft/lakás/hónap. A felszerelést a közösköltségből a lakásszövetkezet fizette, és ezért nem számoltak fel külön költséget.
Szerncsére nálunk senki nem akadályozta meg pedig nagyon sok házat érintett.
Ma már nagyon sok kulcsot le tudnak másolni a kulcsmásolól, bármilyen speciális. Úgy 9-10 évvel ezelőtt jöttek ki a pöttözött kulccsal lévő zárak. Nos volt egy kulcsmásoló ismerősöm aki gond nélkül lemásolta, holott úgy árusították, hogy csak a gyártó által meghatározott szaküzletekben lehet másolatot készíteni. Na ennyi a speciális kulcsokról, zárakról.
süti beállítások módosítása