Tékozló Homár

BKK: Javítás után 15 perccel szétszedik a jegyautomatákat

2012.06.15. 13:59 | jackyll | 269 komment

Rosszabb a helyzet, mint azt olvasóink gondolhatták. Az egy dolog, hogy a forgalmasabb csomópontokon lopják az aprót, de a BKK szerint a megjavított gépeket negyedórán belül azonnal újra széthekkelik. Ugye, ha lenne mágneskártyás rendszer, nem is kellene aprót visszaadni. Illetve a Homár azt is kíváncsian várja, hova telepítenek az újfajta automatákból, mert múltkor néhány hétig tesztelte a tömegközlekedés állapotát, és a metrón kívül sehol nem tudott jegyet venni, se villamos, se busz, se troli vonal környékén nem volt.

A Tékozló Homár blogon 2012. június 12-én megjelent Lopják a visszajárót a BKV jegyautomatáiból című bejegyzés alapján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azonnali vizsgálatot rendelt el. Tájékoztatjuk, hogy a jegykiadó automatákat üzemeltető cég naponta ellenőrzi a körúti automatákat, emellett a BKK munkatársai is rendszeresen tesztelik az automaták üzemképességét, és amennyiben meghibásodást észlelnek, azonnal bejelentik az ingyenesen hívható hibabejelentő számon.

Tapasztalataink szerint az automaták fosztogatása mára már sajnos egy városi bűnözési válfajjá vált. Sajnos egyre gyakoribb, hogy a javítást követően akár negyedórán belül ismét megrongálják a jegykiadó készülékeket, vagy eldugítják a nyílásaikat, megkárosítva nem csak a BKK-t, de az utazásukért becsületesen fizetni akaró utasokat is. Épp ezért nagy segítséget jelent, ha az automatán feltüntetett telefonszámon azonnal jelzi a vásárló a gép meghibásodását, hiszen az üzemeltető cég szakemberei a hibabejelentés napszakától függően - reggeli jelzés esetén 2-6 órán belül, délután vagy esti bejelentésnél másnap reggel - gondoskodnak a készülék megjavításáról, és amennyiben kár érte, kártalanítják a bejelentőt.

A BKK megkezdte új jegyautomaták telepítésének előkészítését, a közbeszerzési eljárást néhány héten belül megindítjuk. Ennek jegyében olyan új automatákat kívánunk beszerezni, melyek működése üzembiztosabb, rongálásra és eltömítésre kevésbé érzékenyek és bérletet is tudnak kiadni.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy növelje a jegykiadó automaták működésének biztonságosságát, ezáltal pedig a készülékek üzemképességét, ezért tervei között új automaták beszerzése is szerepel, az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás az előkészítési szakaszban tart. Bízunk abban, hogy intézkedéseink nyomán drasztikusan csökkennek a blogbejegyzésben olvasottakhoz hasonló esetek, és megerősödik a vásárlók  jegykiadó automaták iránti bizalma.  A BKK addig is megtesz mindent azért, hogy a megrongált készülékek mielőbb üzemképessé váljanak. Ehhez azonban utasaink, vásárlóink bejelentésére, segítségére is szükség van, ezért kérjük, hogy a tudomásukra jutott rongálásokat azonnal jelezzék a 06-80-200-831-es ingyenes zöldszámunkon.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 14:00:59

" Ugye, ha lenne mágneskártyás rendszer, nem is kellene aprót visszaadni."

Á, az fejlesztés lenne, azt ott tilos.

" olyan új automatákat kívánunk beszerezni, melyek működése üzembiztosabb, rongálásra és eltömítésre kevésbé érzékenyek és bérletet is tudnak kiadni."

LOL, franc fog belenyomni 9000Ft-ot...

Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!

Dr. Kix 2012.06.15. 14:02:08

Ez a Vitézy D is egy díszb@zi. Mit össze nem hadovált évekig, amíg a Veke-t vezette, hogy így meg úgy kéne csinálni, most meg nem csinál lóf@szt se, csak zsebeli be a lét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 14:04:06

@Dr. Kix: Nem azt mondta, hogy ő azt fogja csinálni... Tudja ő, hogy mit kéne, de szarik rá, hát valamiből élni is kell :D

England win The Ashes! 2012.06.15. 14:04:57

Nem "eltömítésre kevésbé érzékenyek"-nek kéne lenniük, hanem eltömítésbiztosaknak. Asszem.

ex-dr. vuk 2012.06.15. 14:07:35

Nem kellene mondjuk a gyokerenel megfogni a problemat es lecsukni a ciganypurdekat, akik csinaljak?..

Jajmitmondtam.

FDToth 2012.06.15. 14:11:54

minden nap ellenőrzik az órákat??? ha ez nem hazugság, akkor mi? Persze papírt tudnak róla mutatni, de azt úgy töltik ki, hogy a helyszínen nem járnak!
Azt tudjuk h milyen emberek éldegélnek Pesten, ez nem újdonság. Viszont ha ott szigorítanának ahol kell??? Térfigyelő kamerák???
sztem meg egyébként ez a jegyautomata hasonló a V. László ügyhöz. direkt rongálják az órákat, direkt hackelik, mert, 1. sok apró összejön így, 2. lehet büntetni...

Magam_a_Mondomét! 2012.06.15. 14:19:10

Azt mondtja: "A Tékozló Homár blogon 2012. június 12-én megjelent Lopják a visszajárót a BKV jegyautomatáiból című bejegyzés alapján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azonnali vizsgálatot rendelt el."
---
De MIÉRT, erről egészen eddig nem volt tudomásuk? Nem hiszem!- Csúúúúúúúúúúúsztatás, KAMU!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.15. 14:24:14

@ex-dr. vuk: ejnye bejnye. meg ne lássuk mégegyszer! amúgy meg azér nem, mer már nincs hova tenni őket. ha lenne is hely, ezért kapna max két hónapot, aztán folytatja ahol abbahagyatták vele. lsd. donquijote és társai.

Kifordított kacagány 2012.06.15. 14:24:27

@Magam_a_Mondomét!: csak nyalni akartak na.

amúgy nem tudom mondtam-e már, régen elhittem amit a tv-ben hallottam és csúnya ostoba gonosznak gondoltam az ira-t. ma már sokkal megértőbb vagyok, kezdem felfogni, hogy van az a határ amikor az ember elgondolkodik, hogy milyen eszközökhöz szükségesek bizonyos változásokhoz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 14:25:40

@Magam_a_Mondomét!: Áh, ezek valahol máshol élnek.
Még egy sima főnök is úgy tud rácsodálkozni néha, hogy az emberi hogyan dolgoznsk...

ex-dr. vuk 2012.06.15. 14:35:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jo de akkor legalabb ket honapig nyugi van.
persze a kovetkezore meg mar lehetne 2 ev, aztan 20, stb.

en tudnek olyan helyet, ahova ezeket vinni lehetne.

England win The Ashes! 2012.06.15. 14:39:18

@ex-dr. vuk: "en tudnek olyan helyet, ahova ezeket vinni lehetne"

Én is. Dubajba eunuchnak. Gondolj bele: a színük megvan hozzá, eltakarodnának az országból és még csak nem is szaporodnának.

Skodakék Fábia 2012.06.15. 14:40:41

"A BKK megkezdte új jegyautomaták telepítésének előkészítését, a közbeszerzési eljárást néhány héten belül megindítjuk. "
Na, lesz honnan mutyizni...

Kifordított kacagány 2012.06.15. 14:43:12

@Petró Chelly: hogy gondolhatsz ilyent, csupa megfontolt, becsületes ember a szakmaiság csúcsán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 14:46:25

@ex-dr. vuk: Jön helyette másik.
De különben csak az az út járható, másképp nem lesz rend, csak ha következetesen összefogdossák mindet, amelyik lop.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.15. 14:46:45

@Dr Jozef Vengloš: jujj de dulva vagy máma. hát a szegíny éhező puldékla nem gondolsz a putliba?

@ex-dr. vuk: yepp. perszehogyigen. de manapság erre nincen kapacitás. ugye.

Fea 2012.06.15. 14:47:56

@Dr Jozef Vengloš: ezt hol kell támogatni? :)

ex-dr. vuk 2012.06.15. 15:04:10

Es mikor lesz vegre RFID?...
Kekosztriga-kartya :)

Félre Beszélő 2012.06.15. 15:35:12

Én már kétszer is hívtam az autómatán feltüntetett számot, hogy a bedobált pénzemért se jegyet, nem kaptam, se vissza a pénzt, meghagytam a telefonszámod, de eddig (6 hónappal ezelőtt, illetve 1 hónapja történt) senki sem keresett, hogy vissza akarná adni, vagy egyéb módon "kártalanítani akarna".

Erről ennyit.

England win The Ashes! 2012.06.15. 15:50:32

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mi ebben a durva? Szép ruhákat hordana, enni-inni kapna rendesen, palotában lakna. Igaz, dolgoznia is kéne, de a meló (már ahogy elképzelem) könnyű és jó csajokkal lenne körülvéve. Mindezért még pénzt is kapna.

Persze ha megpróbálná szétlopni a palotát (micsoda feltételezés: naná, hogy megpróbálná), akkor nyissznyassz a kezének/karjának, de hát valamit valamiért.

@Fea: Ha egyszer majd pártot alapítok, akkor a szavazófülkében. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.15. 15:58:21

teljesen egyertelmu a probl;ema megoldasa
bimetalos automatakat kell forgalomba helyezni

mis 2012.06.15. 16:11:43

Itt mifelénk faluhelyen (Tatabánya), lehet kapi jegyet elővételben, olcsóban a boltokban, meg drágábban a buszon. Nem ismerem ugyan a Pesti közlekedést (Szerencsére?), de ez a rendszer Ott nem működik?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 16:22:00

@mis: Nem mindig.
A buszokon már egy ideje nem árulnak jegyet.
Én is csak néztem, amikor a buszon akartunk venni, és nem adott a sofőr.
Aztán gondoltuk, vagy lesz ellenőr, vagy nem.

A metróknál szokott lenni jegyárulás különben az aluljáró lejáratánál.

Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy a BKV szeret büntetni :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 16:27:22

@ex-dr. vuk: Á, abból nem lehet zsíros közbeszerzést adni a haver cégének.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.15. 16:41:48

@ColT: Nekem meg az volt teljesen szokatlan, hogy máshol meg kapni buszon is jegyet. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 16:55:11

@Anomalocaris: :D Mondjuk megérni nem éri, de jól tud jönni.
Pécs
jegy újságosnál ~280Ft (vagy 300 vagy mennyi most)
buszon 360.

England win The Ashes! 2012.06.15. 17:32:35

@mis: Ez Fehérváron is így van (volt?).

England win The Ashes! 2012.06.15. 17:35:02

@Anomalocaris: Akkor nálunk, Nyugat-Középföldén meglepődnél: CSAK és KIZÁRÓLAG a buszon vehetsz jegyet. (Bérletet viszont egy csomó egyéb helyen.)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.15. 17:35:47

@ColT: Az etyeki buszon ez rendszeresen azzal jár, hogy minden megállóban áll vagy negyed órát a busz, mire mindenkinek sikerült megvenni a jegyet. Ja meg persze a sofőr sose tud visszaadni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.15. 17:40:12

@Dr Jozef Vengloš: nalunk is meglepodnel Ashevilleben
csak es kizarolaga buszon vehetsz
$ 1
mondjuk a buszok orankent jarnak, sugaras kialakitasu rendszerben
/tehat mind megy a kozpontba es ott lehet atszallni, valamint megallonkent max 2 felszallo van, vagy 1 esetleg 0/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.15. 17:45:57

@Anomalocaris: "a sofőr sose tud visszaadni."

Én se akarnék visszaadni, ha nem lincselnek meg érte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 17:56:41

@Anomalocaris: Valamit valamiért. Itt nem szokott ekkora fennakadást okozni az ilyesmi.

Megdobbent 2012.06.15. 17:56:48

"reggeli jelzés esetén 2-6 órán belül," nabazdmeg vitezi, ennyi ido alatt ukrajnabol vagy nemetorszagbol ernek oda a kedves szereloitek a mi adoforintunkbol, te balfasz?

Bálintka. 2012.06.15. 18:02:03

"kártalanítják a bejelentőt." Ez most hivatalos tájékoztatás volt? Adott helyen csak automata van: bedobom az aprót, de nem ad jegyet. Bejelentem a hibát azonnal, majd felszállok az adott tömegközlekedési eszközre. Jön a kékszalagos két 90nél idősebb közterületessel és megvágnak egy 6000-res csekkre. Akkor jól értem, hogy kártalanítanak, és nem kell kifizetnem a csekket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 18:05:37

@Bálintka.: Á... Van egy fogadásom, hogy befizeted, és "majd" visszaadják :D

England win The Ashes! 2012.06.15. 18:08:38

@hagyma: Nálunk is ilyen a járatok 90%-a (mármint hogy átmegy a központi buszpályaudvaron, ahol át lehet szállni másik vonalra).

@Anomalocaris: Szintén Nyugat-Középföldén divat a legnagyobb busztársaságnál, hogy a sofőr nem ad vissza, mivel ő nem is érintkezik a pénzzel. (Ezt asszem már említettem: biztonsági okok miatt van így. Van egy átlátszó perselyszerű alkalmatosság, ahová bedobod a pénzt. A sofőr látja, hogy mennyit dobtál. Ha eléri a kívánt összeget, akkor megnyom egy gombot, pénz belepotyog egy tárolóba (ezt a központi pályaudvaron veszik ki és szállítják el), a jegy pedig a sofőrfülke külső falán lévő gépből jön elő, amit az utas letép. Szóval a kliens rá van kényszerítve, hogy pontos összeg legyen nála. Nincs vita, nincs pofázás, mert a sofőrnél egy kanyi rézpénz sincs. Ütni meg nem tudod, mert zárt a fülkéje.)

Anti Anyag (törölt) 2012.06.15. 18:15:47

Erre a jegyárusításra kitalálhatnának már valamit.

A legtöbb alkalmi utazó szvsz. azért lóg, mert nem tud jegyet venni. Egy autós nem fog bérletet venni, turista se nagyon.

Buszon jegyárusító automata. Bedobod a lóvét, megtekersz egy kart, ott a jegy. A profibb készülék esetleg ki is lyukassza.

Ezért az ötletért min. egy vezérig. h. pozíció járna nekem a BKK-nál.

Amúgy hihetetlen, hogy 2012-re képtelenek egy elektronikus rendszert bevezetni. Spanyolországban 10 éve automatából vettem jegyet (kártya), a kalauz egy olvasóval ellenőrízte, de lent a csomópontnál is csak ezzel e jeggyel lehet kijönni az aluljáróból.

A csomópont kb. olyan mint a Deák tér, több jármű találkozik ott és egy db. alkalmazott csücsül egy üvegfülkében. Az is csak azért, hogy a rutintalan turistákat kiengedje. (Ha áthúztad a jegyed az olvasón és nem mész ki a karokon, utána már hiába húzgálod)

Amúgy jellemző, hogy nem vitatkozik, bírságol, egyszerűen elhiszi, hogy jó a jegyed és kienged.

England win The Ashes! 2012.06.15. 18:30:26

@Anti Anyag: Erről beszéltem eggyel feljebb. Csak errefelé a zautomatát úgy hívják, hogy sofőr. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.15. 18:44:32

@Anti Anyag: "A legtöbb alkalmi utazó szvsz. azért lóg, mert nem tud jegyet venni."
Hát, szerintem a bliccelők nagy része nem is akar.
De ettől még jó lenne a buszos automata, mert azt legalább nem rongálnák annyira.
Mondjuk a sofőr is tudná ellenőrizni a végállomásokon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.15. 19:02:57

büdipesten jegyet venni kizárólag az újságosnál lehet teljes biztonsággal. aki iccaka akar jegyet venni, menjen inkább taxival, olcsón váltják az eurót.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.15. 19:02:59

Mi van már, mi van már? Mikor jöttök rá, hogy milyen orbitálisan szar abban a koszfészekben lakni ott fenn (főváros)? No? Én kipróbáltam, naponta 3x fürdéskényszerem volt, itt "lenn", meg nincs. Pedig tudjuk, hogy egy igazi férfi megvan heti 1 fürdéssel. Ez, hogy BKV, ez csak egy az ezerből. De ti tűrtök, sőőt.. szeretitek! De tök jó már! Csak én nem értem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.15. 19:17:22

@ColT: nem akartam ilyen nyíltan fogalmazni.....:D

kedvencem, amikor a belvárosi kismamákok vertyognak, hogy jajj, asztmás lesz a gyerek a szmogtól. kérem szépen, bivaylbasznád alsón ilyen nem fordulhat elő.

Kifordított kacagány 2012.06.15. 19:41:07

én még emlékszem olyanra, hogy felszálltam a buszra, bedobtam a jegyautomatába egy bélást és kaptam egy jegyet. ej de rohadtul öreg vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.15. 19:48:12

@Kifordított kacagány: Senki se vagy. Én még a busz végében ülő kalauznénitől vettem jegyet. "Hármas-négyes kész."

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.15. 19:59:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "bivaylbasznád alsón ilyen nem fordulhat elő"
Azé ne sarkítsunk, lyó? Falut tenmagam sem szeressem. Van ám arany(os) középút is!

@atpijkamo: mi meg 1x nem is kaptunk semmit az ellenőrtől a buszon, pedig rendesen ott kóricált (és nemvolt jegyünk). Jóhogy, mer' az előző járaton már megbírságolt!:D Eh.. fasznak ott lakni tényleg már.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.15. 20:02:40

@Kellemes Zérókomponista: pedig falun van friss levegő, meg friss paradicsom, meg friss döglött tyúk is. azér asse mind1.

Kifordított kacagány 2012.06.15. 20:03:05

@atpijkamo: azt írtam öreg, nem azt, hogy vén:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.15. 20:06:24

@Kifordított kacagány: :))

Ah! Miért szúrsz tőrt a szívembe?

Nagyon ugrálsz, megverlek a járókeretemmel.

Kifordított kacagány 2012.06.15. 20:11:16

@atpijkamo: én már nem ugrálok, kinőttem belőle

igazságos 2012.06.15. 21:01:08

IGAZA VAN VITÉZYNEK, nem új automaták kellenek, hanem új ATOMTÁMADÁS ELLENI AUTOMATÁK, amiket aztán a jó Isten se birizgál már meg. Magyar ember ellen csak így lehet, aki akar, bármit meg tud oldani.

Aki meg van olyan hülye, hogy papírpénzt dobál az automatába, apró nélkül indul el így, a városba, az megérdemli. Nem is szólva, a pénzfelváltásról, ilyenkor szoktam venni egy újságot, oszt jóvan.

igazságos 2012.06.15. 21:02:42

Amúgy meg most már az is kiderült, mit csinálnak a BKV-nál és a BKK-nál munkaidőben, hát Homározgatnak és olvasgatják a netet. :)

lutria 2012.06.15. 21:24:51

Azért legalább ha a metrós jegyautomatákat az amúgy is meglévő térfigyelő kamera látóterébe tennék az valamelyest segíthetne.
Amúgy meg hogy lehet hogy a mozgólépcső tetején álló ellenőröknek nem tűnik fel hogy a tőlük 5-6 méterre lévő automatáknál egy rossz arcú svéd ügyködik ami után mérgelődő utasok jelennek meg?

Xezs 2012.06.15. 21:29:21

Aszongya: "rongálásra és eltömítésre kevésbé érzékenyek"

Tehát ha jól értem, akkor a falhoz lesz hegesztve, és egy 10 cm vastag betonszarkofág fogja majd körbe.

Ebben az országban ami nem hegesztve vagy betonozva van, azt vagy tönkreteszik vagy ellopják. A többi csak hiú ábránd.

Xezs 2012.06.15. 21:56:12

@Kifordított kacagány: Aztán kurva sokat ért el az IRA is a faszkópé támadásaival, csak civil családok sokaságát nyomorította meg.

Xezs 2012.06.15. 21:58:41

@Anti Anyag: Persze hogy nem bírságol, mert ott nem buli csalni, ezt csak mi gondoljuk így.

Sajnos nálunk muszáj büntetni, mert a társadalom még nem tart ott, hogy elérje a minimális becsületességi szintet. Majd száz év múlva.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.15. 22:07:19

Meghalt a topik. Előbbre nem vagyunk. Ihatánánk döglöttvért. De persze nem.

Xezs 2012.06.15. 23:09:36

@Kellemes Zérókomponista: szerintem mindenki belebuzult ebbe a focis hülyeségbe

Bitorrent 2012.06.15. 23:19:01

Na hála én ilyen automatával nem találkoztam, de ha nálam elnyelné a pénzt, hátrább állnák, megvárnám míg jön a "réti nigger" kis csávó hogy kiszedje az aprót, azon nyomban ott rugdosnám meg, de úgy hogy legközelebb kétszer is meggondolja, hogy csináljon-e ilyet....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.15. 23:37:16

@Anomalocaris: nem tom, én benne lennék, csakhogy a konvenciók... Igyatok minél többet. Az a biztos. Mindenféle hatalmi rendszer ellen véd, talán még kicsit önmagatoktól is. Rövid időre.
Utálom a focit. De jó is nekem.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.15. 23:55:21

@Kellemes Zérókomponista: Ez kicsit zavarosra sikeredett. Mi ez a többesszám?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.16. 00:15:02

@Anomalocaris: áh várjál.:D Jobbféle house szól meg bor elfogyasztva, semmisenem biztos. Háthogy ti. Ezt PlastikosCattől tanultam. Igyatok, valamit, ami jól esik. Deabból sokat. Hát hétvége van! Tök jó az ajánlatom.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.16. 00:42:03

@Kellemes Zérókomponista: "Jobbféle house szól"

Öreg hiba. Hacsak nem Azelfafage.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 03:26:49

@Xezs: Kedvenc képem, amit a (pécsi) Árkád oldalában csináltam : Dohányzásra kijelölt hely, hamutartó, lemezből hegesztve (10x10x10cm.es doboz), ODALAKATOLVA a falhoz...

Ellop-ország b+ .
Ha lenne bűnözéses pályázat, szerintem nyerne :D

@webster: Ennyire ráérsz? Bár végülis, ha busszal jársz, nem sietsz :)

@lutria: A térfigyelő felvétele bűncselekmény esetén mindig "elveszik".
Vagy mire megmozdul a yard, letörlődik, mert végtelen ideig az se tárol...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 07:48:38

innen kivanok mindenkinek bimetalos hetveget es kuldom annak aki szereti
mit kuldok?
mindenkinek szabadonvalasztott ott youtube
toccsetek le magatoknak
tegyetek el befottet
lehet szedni a borsot mar
meg ilyenek

XCat 2012.06.16. 08:01:35

@igazságos: Inkább új emberek. Neveljétek egymást, ha otthon nem jött össze. Ha egy ki tetű firkálja a közteret, elpofozni, seggberúgni, a firkálószarját kidobni, ha egy kölyök nem adja át az ülőhelyet, rászólni, ha zabálpiál a buszonmetrónvillamoson rászólni, ha lop megakadályozni (nem rendőrséggel, odamégy, elzavarod, picsánrúgod), ha szemetel, odamégy, felszedeted vele, elkened a száját ha ki meri nyitni, ésatöbbi.

Vegyük szépen tudomásul, hogy szegény túlterhelt szülőktől nem lehet elvárni hogy emberi viselkedésre tanítsák a porontyaikat, a tevékenységük a kiszarásukra korlátozódik.
Segítsünk nekik nosza.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 08:13:47

@PlastiCat: Ha erre a törvények lehetőséget adnának, hát meg is tennék a legtöbben... De ha ma el mersz kapni egy zsebtolvajt, még téged büntetnek meg, mert korlátoztad a szabadságát :S

Az idióta törvényeinkkel sem ártana valamit kezdeni...

Manyecska 2012.06.16. 08:25:28

@atpijkamo: jah:D tudom, én is ott voltam.
Bezzeg az én kutyám az ölemben utazott most a kocsiban a dokihoz, csak kétszer húztam le majdnem a jobb oldalt a kocsisort:P mert felmászott az ölembe. Gondoltam rátekerem a biztonsági övet /5-6xor/:D Jó hogy csak 1 km és a kertek alatt!
Költözködünk, szétszedték a fijjúg a nappalit!:( Na megyek a baumaxbe mert egy kommentelő sem ajánlott fel ugye gyerekbiciklit!:)

Manyecska 2012.06.16. 08:30:26

@hagyma: jó hogy mondod! eprészés is be van tervezve..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.16. 08:31:49

@Manyecska: Kutyás ember kombit vesz. Ölebhez meg ott a hordozó.

Kifordított kacagány 2012.06.16. 08:34:59

@igazságos: igen, ez logikus, akinek egy jegyre van szüksége, az vegyen újságot is

@Xezs: az egész világ odafigyelt rájuk. ez valamivel több, mint amit mi elmondhatunk magunkról. ránk még "nagyjaink" sem figyelnek.
amúgy a mondandó lényege az lett volna, hogy lassan már semmi más eszköz nem marad amivel élni lehetne és legalább halvány esélyt adna valami eredményre.

Manyecska 2012.06.16. 08:46:01

@atpijkamo: ez nem öleb hálisten, 8 kg!!
Ráadásul rácsuktam visszafelé az háccsó ajtót mer orvul be akart sunnyogni a kocsiba:( épp zöldborsóval jegelem..:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.16. 08:56:04

@Manyecska: :)) A saját kezedre csuktad az ajtót? Vagy a kutyát jegeled? Ilyen nincs!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 10:07:51

@Kifordított kacagány: Igen. Az egész világnak az maradt meg, hogy a barmai robbantgatnak. Azt szerintem kb. senki nem gondolta végig, hogy miért.
De ugyanakkor maga a módszer is elítélendő. Ha az angol külpolitikával van bajuk, akkor robbantsanak fel politikusokat, ne ártatlanokat.

@Manyecska: Szegény dög :)

XCat 2012.06.16. 10:09:23

@Kifordított kacagány: Jó, odafigyelt... és elkönyvelte őket agresszív, terroristahajlamú állatoknak. Ami tökjó, mert európában kevés van. Meg lehetett a lakosságot vegzálni olyan alapon, hogy tenoristákat keresnek.

De ezt leszámítva nem sok minden változott. Ez meg nem annyira előrelépés, vagy pozitívum.

cicmen (törölt) 2012.06.16. 10:17:16

@Manyecska: épp zöldborsóval jegelem..:D

Ha kinyiffan, pont jó lesz köretnek hozzá a zöldborsó! :)

Manyecska 2012.06.16. 10:29:28

@ColT: hát sajnos rácsaptam de nem szólt semmit!:) Előtte egy pitbull típusú kutyával haverkodott a dokinál na asse volt rossz!:) Masszív kis dög, a -10 fok megse kottyant neki-télen találtam-!

Manyecska 2012.06.16. 10:30:37

@cicmen: igen, úgyis kínai kaját tervezek mára:D

Manyecska 2012.06.16. 10:31:59

@atpijkamo: elég nehéz is a szőrétől!:D Azt a nézést egy életre megjegyeztem most!:))

cicmen (törölt) 2012.06.16. 10:32:45

@Manyecska: Ha megvendégelsz, be tudok szállni egy macskával! :)

Xezs 2012.06.16. 10:42:40

@webster: Rugdosnád te a nagy faszt. Azonnal ott teremne az egész putri, aztán nem biztos hogy túlélnéd. Meg amilyen sunyi kis gennyek, még ők jelentenének fel téged. És amilyen sunyi kis genny törvényeink vannak, még igazat is adnának nekik.

Xezs 2012.06.16. 10:45:13

@ColT: Én tudod mit figyeltem meg? Hogy itt azt is ellopják az emberek, amire semmi szükségük sincs. Bebasszák a sufniba "jó lesz még az" felkiáltással. Aztán kerülgetik vagy 10 évig, míg végre kibasszák a szemétbe.

A másik ami sírba visz, a pitiánerség. Mikor pl. melóhelyről ellop a hülyegerek egy 2-300 Ft-os tételt. Baze, ha már lopok akkor milliókat lopok, nem ilyen szirszar vackokat.

Nem értem én ezt.

Xezs 2012.06.16. 10:47:30

@PlastiCat: Egyszer félkómásan mentem melóhelyre, és két hülyegyerek valami irtó béna rap-et kezdett el telefonról üvöltetni (fehér cigányok). Akkor ott ez nagyon nem adta nekem, úgyhogy szóltam nekik hogy ezt nem kéne.

Kicsit pampogtak, de abbahagyták.

Geci vagyok-e?

Xezs 2012.06.16. 10:49:27

@Kifordított kacagány: még ha el is kezdenél valami hasonlót, biztos vagyok benne, hogy hosszútávon megbánnád

@Manyecska: a szarát ugye felszeded az utcáról?

Kifordított kacagány 2012.06.16. 11:20:17

@ColT: nem minősítettem, hogy mennyire jó vagy rossz, csak azt mondtam, hogy kezdem megérteni, hogy mitől jutnak emberek olyan következtetésre, hogy ilyesmit kell művelni. ez pedig nem azért van mert hasonlót szeretnék csinálni, hanem azért, mert a közeg amiben élek kezd olyanná válni ami kedvező táptalajt biztosít az ilyen és hasonló gondolatoknak. aki pedig eljut odáig, hogy a gondolatokat átültesse a gyakorlatba, az egyébként sem akar már jobbá tenni semmit, csak azt szeretné, ha neki szar, másnak is az legyen.

@Xezs: ez így van, de lenne pár kellemes, felejthetetlen perce amíg rugdossa.

még a viszonylag elfogadhatóan fizető állását is képes kockáztatni a sok hülye néhány száz forintos kacatért. jól belekódolták a lopd haza a gyárat mentalitást a népekbe.

ha eljutnék odáig, hogy hasonlóba kezdenék, akkor már túl lennék azon, hogy bármit is meg akarjak bánni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.16. 11:21:17

@Manyecska: ha elviszed, itt van egy....meg van egy csecse fehérgumis leánykának való, meg egy nagyobb , szintén lányos binyó. mindet kinőtték.....

Manyecska 2012.06.16. 12:06:48

@Xezs: igen de csak azért hogy odaguggolhassak én is, reggelente ébredés után.

Manyecska 2012.06.16. 12:09:36

@atpijkamo: semmiből:D meghívta a szomszédmacskát ebédre, szépen egymás mellett sétáltak be az ajtón:D:D! aztán üldözés volt mert kutyatál-macska kombináció rossz vért szült..majdnem verekedés lett!:) egyedül a szomszéd furcsállta /pont benézett/ mit keres a konyhaablakban a macskája??? :)

Manyecska 2012.06.16. 12:12:50

@Xezs: én már 20 /20! húsz!! 20/ éve is felszedtem az enyém után pedig se kötelező nem volt:D se közteresek, én voltam 20 kb, sza bébibogyó rossz helyen keresgélsz:D! Nem kell egy macska???
Ja, és a szart /dupla zacsiban!!!/ /jó étvágyat utólag is mindenkinek/ általában pár méterről beb..xom a szemetesbe múltkor a nyögdíjasok mektapoltak a parkban :D Hiába, a hárompontosaim a BSE-ben már régen is értek valamit! :)

Manyecska 2012.06.16. 12:14:54

@Manyecska: kimaratt egy S..tegyétek oda ahol tetszik:)

Manyecska 2012.06.16. 12:29:18

@cicmen: :D:D:D kösz. Itt is van egy láb alatt. Mega fotelt kapirgálja:( továbbá felugrik a konyhapultra:O..
Lehet, elkészítem még ma!:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 12:41:00

@Manyecska: :):):)
Na ez kutya :)

@Xezs: A 2-300Ft-os tétel vagy azért vn, mert nem beszerezhető, vagy mert neki macera, a melóhely meg észre se veszi.
Én az előző helyről a selejtből vittem haza dolgokat. Amit amúgy ledaráltak volna. Elég sokszor dobáltak ki a kollegák teljesen működő dolgokat, mert nem tudták mi az, vagy csak mert olyanjuk volt. Engem meg hülyének néztek, amikor ezt szóvá tettem.
Szóval melóhelyről hazavivéssem mindig az, aminek látszik. Konkrét lopásra azért nem vetemedtem volna, na.

Egyébként melóhelye is válogatja. Ahogy bánik némelyik a dolgozóival, hát örüljenek, hogy nem gyújtják rájuk az egészet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.16. 12:44:07

@Manyecska: :)) Sose tudom, hogy mi van a macskák és a nők fejében.

Manyecska 2012.06.16. 12:59:11

Esetleg nem tudjátok az ötöslottó nyerőszámait?? Letekerek a lottózóba! 4/négy!4!/ milliárd 93 millió. Mennyi kutyaszarszedő zacskót vehetnék belőle.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 14:36:06

@Manyecska: Én tudom, csak az a baj, hogy akik húzzák, nem tudják, és mindig mást húznak ki, mint kéne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 14:37:41

@atpijkamo: Tudni még csak-csak, de érteni...

Ja meg hétvégi spam :
kilatas.webuda.com/?q=node/258

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 14:39:15

@Kifordított kacagány: ez nem magyar szpcialista specialitas jeleznem
csak az utolso fel evben rugtak ki ahotelbol egy pasit, aki zsebre tett valami 20 dkg sajtot a konyhan / max3 dollar/ es 20 ev melo utan elzavartak a picsaba, egy igen jo allasbol, meg volt egy no az egy uveg piat
raadasul nem fogjak fel, hogy mindenhol kamera van
bar az is teny tapasztalataim szerint a keleteuropaiak tobbet es ugyesebben lopnak
de semmikeppen sem a szocializmus, lopd el a gyarat kovetkezmenye

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 14:50:23

@hagyma: A hülyék, azok mindenhol hülyék.

"de semmikeppen sem a szocializmus, lopd el a gyarat kovetkezmenye"
Szerintem benne van. Akkor senki nem figyelt oda rá, ma meg, ha azt látja a minimálbéres gyári munkás (már amennyi gyár még van), hogy a cég ott szórja a pénzt, ahol éppen, neki meg szórakoznak a fizetésével, akkor hazaviszi a cuccokat, és eladja ebayen.

Ezt csinálják multik (ahol dolgoztam korábban) és kisebb cégek dolgozói is.

Ahol nem lopnak annyira, azok a 2-3 emberes cégek lehetnek, mert ott mindenki beleleát mindenbe, és tudja, hogy tényleg szarul megy-e.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 14:59:50

@ColT: nem, nem azert van mert nem veszerezheto, hanem mert az ingyen kevesebb mint a nem ingyen
a potya jo, ha kell ha nem
ez ilyen genekben rejlo dolog, csak van aki legyozi
neha en is gondolom, hogy hm. ez az uveg bor pont jo jonne mert unnep lesz, de rogton mondja a masik agyfeltekem
Te barom 15 dollarert el akarod vesziteni az allasod?
pedig igen a Hotelnek semmit nem jelentene, egy eskuvon mindig marad bontott de teli uveg...

/ mondjuk amerikaban a melobol a szemetet sem viheted haza..../

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 15:03:01

@ColT: ez nem egeszen igy van, en eltem akkor, Te nem
sot en dolgoztam gyarban is pl Egerben a Bervan portaszolgalat volt, neztek a taskakat
meglatasom szerint a gyarakat es minden egyebet a rendszervaltas utan loptak el, ehhez kepest ami elotte volt az kismiska
Jozsi ba' kicsempeszett egy csavarhuzot es boldiog volt
vagy bela szerzett festekett oszt kifestette a konyhat
ilyenek voltak de arrol szo nem volt, hogy szetloptak a gyarat
ez jo kis urbanlegend

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.16. 15:42:25

@ColT: Ez fotosop. Már minden zöld kellene legyen.

2012.06.16. 16:10:21

Azert az remelem megvan, h pl. a nyugati aluljaro teljesen be van kamerazva.... Igen, az automatak feletti resz is....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 16:16:35

@hagyma: Nya.
Konkrét. Mérőtüske. Kis szar, rugós tüske.
Itthon lehet kapni, aranyárban, de különben kb. 1 helyen az országban. Az nem hogy 200Ft, hanem kb. 2000/db.
Én hazavittem az elhaznált (de otthonra még bőven jó) darabokat. Nem tudtam volna beszerezni, cégnek mindegy, mert ledarálják. Lopás-e.

"sot en dolgoztam gyarban is pl Egerben a Bervan portaszolgalat volt, neztek a taskakat"
Igen, én nem éltem még akkor, de gyárban azóta elég sokat dolgoztam.
Apám meg dolgozott a 80-as évektől gyárban, meg nagyszüleim egy része is.
Hát volt, ahol akár targoncával is vihették volna a cuccot ;)
Ilen mondjuk multinál is előfordult nemrég, csak ahhoz nagyobb főnöknek kellett volna lenni. Konkrétan jópár raklap "tűnt el" a cégtől, ami tudvalevőleg az egyik topmanager házába került.

"/ mondjuk amerikaban a melobol a szemetet sem viheted haza..../ "
Itt sem. Ezért

@atpijkamo: Nem, csak télen voltunk .D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 16:19:58

@hagyma: Másik.
Az az undorítzó, hogy a nagyobb cégektől - én az IT eszközöket tudom - pl. bedarálják, de minimum olyan cégnek adják, aki megsemmisíti.

Az előző helyemen, egyszer volt olyan, hogy az öreg vasakat iskoláknak adományozta a gyár, meg egyszer, hogy a dolgozók vehettek a felesleges cuccból.

Na most ott az adományban olyan cuccok voltak, amik nálunk már selejt (vagy baja volt, vagy csak "régi"), de egy átlagos általános iskolában még csak olyan sincs.

Elég szomorú, hogy egyesek faszkodásai miatt (leselejtezzük a cuccokat, hazavisszük, és eladjuk - emiatt alakult ez ki ) megy a pazarlás.

Nem csak a dolgozók apró lopásai a lényegesek, mert amúgy az valóban inkább csak az elv miatt gáz; a cég észre sem veszi.

XCat 2012.06.16. 17:29:28

@ColT: Nagy és gazdag ország vagyunk. Megengedhetjük magunknak. Azért van.

De amúgy tényleg faszság, valószínűleg a szabolcsi/borsodi/akármilyen mélyszegénységben tengődő porontynak hatszázhuszadik rangú kérdés lenne, hogy a nike logó az most brandhű, vagy nembrandhű. Meg amúgyse tudná mi az, ő annyit látna, hogy van cipője.

@hagyma: Mi még ma is azt kopjuk, amik őt akkor széjjelloptak. A baj is csak az, hogy lassan kezd elfogyni. Lehet ki kéne rabolni valaki mást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 17:58:56

@PlastiCat: Én cégekről beszéltem, de mondjuk a NAV által lefoglalt cuccokra is igaz, amit mondasz.

...gonosz leszek : apucinak is mindegy, hogy a Johnnie Walker pancsolt-e ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 18:09:09

@ColT: ah
Te mas vilagban elsz, varosi legendakkal nem tudok harcolni
de ez nem baj
mondjuk en is de en leleptem legalabb

@PlastiCat: tudod ez olyan, hogy az apam nemzedeke vegigmelozta az eletet, hogy legyen mit enni, meg enni adni a gyereknek
most a 3 diploma a divat meg a zebben az internet es vegezzen fizikai munkat aki hulye, meg bebaszunk hetvegen
meg hetkozben
/van osszehasonlitasi alapom es joogom, itt tobbet es kemnyebben meloznak a nepek/
persze itt is vannak tuggyuk kik

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 18:12:36

@hagyma: Nem városi. Ez az előző munkahelyemen történt, amikor ott dolgoztam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 18:16:37

@ColT: ha arra gondolsz, ezeket a dolgokat itt is es mindenhol lekompaktorozzak
ez van
es nincs jobb megoldas
/en a mondandonak a lopasi reszehez szoltam ismetelten, mint legenda/
a leselejtezett cuccokat be kell olvasztani, ez van

XCat 2012.06.16. 18:23:09

@hagyma: Hát ennek örülni kéne. Ugyanez egyébként megvan ott is, csak nem a te társadalmi osztályodnál. Merugye ott még vannak olyanok.

Itt meg nem nagyon tudod mi hogy megy, ami itt látszik, az nem az élet.

A tuggyátokkik speciel melóznak, elég sokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 18:27:10

@PlastiCat: en mas tuggyatokkikre gondoltam
azok is meloznak
nade soso

amugy az en idomben terfigyelokamera nelkul az ilyen automatat basztatokat Bakondi ormester ugy baszta volna hatba a gumibottal, hogy 2 honapig ki se mozdult volna a hazabol
oszt jonapot
azonositoszam nelkul
de az diktatura volt, mocskos proletardiktatura

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 18:28:23

@hagyma: Ja, hát. Azért gyerekkoromban elég sok érdekes dolgot tapasztaltam a város legnagyobb gyárában (nem volt sok, kisváros volt) dolgozók körül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 18:33:07

mert en eleg sok erdekes ugyet olvasok otthonrol ki mit es hogy lop
milliardokat, nem 3 liter festeket

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 18:41:14

@hagyma: Már nem ott lakom, de amint írtam, a későbbi munkahelyemen is történtek érdekes dolgok :D
Csak ott durvább volt a szeku.
A mostanin meg gyak. nincs. Fogom a fejem tőle.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.16. 18:43:04

@hagyma: Látod... Nagyban kell, akkor senkit nem zavar :D

igazságos 2012.06.16. 19:24:00

@hagyma: úgy van, itt minimum félmilliárdnál kezdődik a lopás buli. Aki meg pár tízmilliócskát lop, na az megy elvinni a balhét. :)

Ez a Pintér is, akinek 300 milliója van a bevételből, megszavazta magának a hitelkiváltást, 300-ből fizetett 150-et, hitelesek megsegítése címén.

Meg két hét alatt rendet tesz, szerintem ezt a saját vagyonbevallására értette.

Meg hát, a Malév csődöt is neki köszönhetjük.

Ki többet lop, ki keveset, de ne legyenek hiú ábrándok, a magyarok még többet tudnak lopni, mint a cigányok.

Mert a magyar ember vérébe van, hogy neki soha semmi nem elég, még az Isten pénze se elég.

Sose tudom megérteni, minek egy embernek 50 - 70 milliónál több egy életben.

Azért anyámék 25 éves korukra össze tudtak hozni egy önálló házat, akkor mindenki építkezett. Most ott tartunk, hogy 25 évesen még egy rendes állás sincs, merthogy három hónapos szerződések, ingyen dolgoztatás, három műszak és nincsen hétvégi pótlék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 20:00:02

@igazságos: hat akkoriban epultak pl falun a hazak tobbsege
kalakaban
melozva hetvegen rajta
aranylag olcson odaadta a tanacs a telket es abankok sem ezen akartak meggazdagodni lsd 3 szazalekos kamat...
ja kerem...
es sokkal normalisabb szocpol mint ami azota van
meg haztaji
ja hogy kapalni kellett meg etetni a disznot hajnalban...
ja, hogy nem megyunk nyaranta gorogbe...
hat kerem , mas a vilag
senki nem akar fizikai munkat vegezni de mindenki akarja a luxust meg a piat, kurvakat stb
ez van

XCat 2012.06.16. 20:13:44

@hagyma: Te pontosan milyen fizikai munkát is végzel vagy végeztél, hogy ennyire lelkesen tanácsolod másnak?
Egyébként ez egy kis ország, ha a lakosság végre összekapná magát, simán meg lehetne oldani.
Ami fizikai munka kell, elvégzik a román gazdasági menekültek, meg a törökök, meg a többi.

Csak sajnos a megemberelés hiányzik. Meg ugye mindig van, aki a kerítés túloldaláról osztja az észt. :)

XCat 2012.06.16. 20:14:42

@hagyma: Jah hát a nép nem nőtt még fel a demokráciához sem.

Melyik másik tuggyátokkik? Én csak egyfélét tugyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 20:49:32

@PlastiCat: most nem sorolnam fel milyen munkakorokben mozogtam eletemben
az tul sok lenne a homaron
most sem felek tole
mi vagyunk az utolso igazan melozo nemzedek
a nejem egy annie hall volt 20 evig a coca colanal, ha az en eletem erdekel ott ablogom, juliustol folytatom is
apameke meginkabb az volt
ma mar....
de ez igy van jol
most inkabb nezek labdarugo merkozest

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 20:55:21

ja nem inkabb egy norma lee
ezeket mindig keverem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 20:59:11

szo0val Norma Rae:)
de ez tok mindegy
robotolt 20 evig szalagon es felnevelt 3 gyereket/ se ovoda se bolcsode/
raadasul belem szeretett tehat tulajdonkeppen egy effektive hos amerikai no
ma mar csak ilyen , ahh nem mondom meg milyenek a mai nok

XCat 2012.06.16. 21:09:49

@hagyma: Hát akkor térj vissza hozzá ha annyira nosztalgikus időszak volt, de ne másra tukmáld.

igazságos 2012.06.16. 21:19:48

@PlastiCat: hát nem tudom, szerintem a történelemben sosem volt demokrácia, sose lesz. Mindig az erősebb és a gazdagabb pofázik a gyengébbnek és a szegényebbnek, ez sosem változik.

Esetleg te felkapaszkodhatsz, de akkor se biztos, hogy tényleg gazdag vagy, a szó szoros értelmében.

Itthon meg az emberek gondolkodásának kéne változni, a mentalitásnak, de ez meg a gazdagoknak nem érdekük, hogy a szegények gondolkodni kezdjenek, nekik a butítás a cél, minél hülyébbek, manipulálhatóbbak legyenek az emberek, birkák.

A világon minden kormány ezt akarja megvalósítani, Amerika is ellenőrizni akar most már mindent.

A magyar mentalitás, gondolkodás, a hatalmas igények, az állandó kettészakadás minden területen, a másik állandó lenézése az, ami miatt ez az ország sose fog előrébb jutni.

Én megelégszek, legyen egy kis házam, család egy-két gyerekkel, megtehessem, hogy elmenjek nyaralni egy-két hétre egy évben, ennyi. Ne nézzem azt, hogy xy boltban 20 forinttal olcsóbb a tej, mert inkább a minőségre törekedhetek, hiába drágább.

Unom már nagyon, hogy egyesek azzal mérik a gazdagságot, hogy hányszor mégy külföldre nyaralni, van -e medencés házad, hány éve vagy külföldön, de különösen a folytonos másik lenézését.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.16. 21:49:42

@igazságos: Az embik általában ilyenek. Mennyiben fogadunk, hogy ki fogjátok saját magatokat pusztítani rövid időn belül? Mondjuk nem fogtok hiányozni. Olyan elképszetően ostoba példányokkal lehet találkozni, hogy az már szinte fáj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 22:31:33

@PlastiCat: en most is vegzek fizikai munkat IS
ez az USA-ban nem szegyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.16. 22:44:34

tudod ez egy olyan orszag, ahol megbecsulik a fizikai munkast, a rendort, a postast, a tuzoltot, a katonat
mas vilag ez

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.17. 00:05:49

@igazságos: hulye, ezzel a vilagon mindenki megelegedne
@Anomalocaris: nem kerdes, hogy a Fold es az ambiseg pusztulasra iteltetett, a kerdes csak az ido
minket nem erint
szerintem meg lehet ugy 1000 evig huzni, bar nincs kizarva, hogy egy nagy forradalom elsopor mindenkit akik uraljak a Foldet es lehet ujra kezdeni
ez az USA-bol indulhat ki es attr=erjedfhet europara
a tobbi foldresz menthetetlen egyelore

Manyecska 2012.06.17. 06:28:01

@ColT: basszus!:D egy számot eltaláltam,kettő megint eggyel /!!!/ :((( mellette volt. Most épp dühöngök:D !
Amit eltaláltam mindkettő szelvényen beixeltem érdekes /89/ :( :D Szerinted menjek jósnak? A kalibrációval még gondok vannak :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.17. 06:31:21

@Manyecska: meke, harmasom van a megaballon, kihuztak a 2-9-50-et
a 11 meg az 54 hianyzott
7 dolar
tobb mint semmi

Manyecska 2012.06.17. 07:50:17

@hagyma: :D na!! Visszahozta az árát:)?
Tudod a 4dikk /4!! négy!/ számot is felírtam a listámra -tudod előtte magamba szállok és tanulmányozom a jövő idősíklyát! - szóval azt nem írtam be pedig akkor egy nyomorult kettesem legalább lett volna. Na meg egy négyesem ha minden jól megy. 1milió Ft.. :D :)
Megyek körbefutom a Margiccigetet most dühömben:) fiam vállalta hogy biciklivel üldöz hát hadd jáccon az a gyerek is:D

England win The Ashes! 2012.06.17. 08:42:00

@hagyma: Csak ne fülkeforradalom legyen.

Mylady 2012.06.17. 09:44:11

@Manyecska: Évelején láttam valami horoszpókban az éves szerencseszámaimat. Pont öten voltak, úgyhogy ezekkel lottózom. Már vagy kétszer megjátszottam őket. Most is. Egy sem jött be. Mondjuk szerintem sokkal bosszantóbb, ha csak egy nem jön be az ötből. Másfél millió a 4 milliárd helyett. A hajamat tépném...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 10:31:45

Tájékoztatásul a tévelygőknek és lelkinyugtalanoknak a következő rubrikák vannak gépileg beikszelve a szelvényen:

X ez már a hétvégi
X a posztolót lehet már
X BKV mindiggonosz
X világot automatikusan megváltom
X jól odamondok
X chatfunkció ON

Elég kedvezőek a játékfeltételek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 10:35:21

@igazságos: te már majdnem olyan okos vagy mint én. Páiát tévesztettél, politikus vagy, tudtad?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 10:37:48

@hagyma: "ma mar csak ilyen , ahh nem mondom meg milyenek a mai nok"
A kérdőjel amit bennem hagytál jobban frusztrál mintha egy kullancs feje belémszakadt volna. Szóval légy szíves: én tudni szeretném milyenek a mai nők.

igazságos 2012.06.17. 11:10:23

@Kellemes Zérókomponista: én most éppen munkanélküli tanácsadó vagyok, tudod. A másik pályám emellett a könyvbiznisz. :)

igazságos 2012.06.17. 11:15:13

@Mylady: miért, aki a kicsit nem becsüli, én négymilliócskával is boldog lennék már. A múltkor ennyit kaptak, mert voltak vagy negyvenen...

Nekem nem kéne a milliárd, de egy kis pénz jól jönne, pár milliócskával megelégednék.

Ha nyernék annyit, tuti első dolgom az lenne, hogy házat vegyek legalább négy országban.

igazságos 2012.06.17. 11:17:44

@hagyma: nem vagyok telhetetlen, egyébként nem igazán érdekel a sok pénz. De nem áltatom magam, ha nem lenne, az nagy baj lenne. Csak engem más motivál, nem a pénz, a pénztől nem feltétlen vagy boldog, de jó, ha van. :)

Láttam elrettentő példákat, van egy-két gazdag ismerősöm Amerikában is, az nem állapot, hogy végigdolgozod a beled egész életedben, utána meg nem tudod rendesen élvezni már a létet.

Fiatal vagy, akkor kell igazán élni, nem öregkorodra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.17. 11:31:02

@Manyecska: Az EZO TV biztos megélhetés :D

@igazságos: Annyi engem is simán kihúzna a sz*rból.

@Mylady: Reklamálni kel az újságnál, hogy a horoszkóp hibás volt, cseréljék gariban.

XCat 2012.06.17. 13:11:58

@igazságos: Az egész kibaszott világotok arra van berendezve, hogy gondolkodni kezdjetek végre. Ti meg nem kezdtek. Ennyi.

@hagyma: Itt sem a fizikai munka a szégyen, hanem az a közeg és mentalitás, amivel automatikusan belekerülsz vele. De ebbe most nincs kedvem belemenni. Időm sem. Valami genya akire irigy vagyok, elvitte a lottóötöst, úgyhogy máshogy kell nekifogni a dógoknak. Esetleg legközelebb lottót venni.
:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 14:29:29

Szerintem öregkorban sem kéne vegetálni, szóval mindig éljünk, amikor csak tehetjük. Persze elsősorban neten kell lógni, de ez evidens.

@PlastiCat: "hanem az a közeg és mentalitás, amivel automatikusan belekerülsz vele"
Nagyon igaz. Elmész útburkolónak, s azon kapod magad, hogy Kőbányait iszol. Brr.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.17. 14:39:37

@PlastiCat: Milyen világ van berendezve a gondolkodásra? Mert ez jelenleg kifejezetten arra megy ki, hogy az emberek ne gondolkodjanak.

Olvasd el az "Egy szép napon" c. novellát (asszem Asimov), meg a Fahrenheit 451-et :)

Különben milyen "világotok"?
Ha te másikban élsz, akkor közöld hogy hol van, és hogyan lehet odajutni :D

XCat 2012.06.17. 14:45:19

@Kellemes Zérókomponista: :DDD

@ColT: Nem közlöm. Ha idejutsz, idejutsz, de az én lelkemen ne száradj még te is. :DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.17. 15:17:12

@PlastiCat: Gonosz vagy! Megfosztod itt az embereket a normális helyre kerüléstől?!

England win The Ashes! 2012.06.17. 15:37:50

@igazságos: Szabadidődben jehovista könyvekkel házalsz? ;-)

Manyecska 2012.06.17. 15:57:19

@Mylady: tudod az a félelmetes hogy nagyon kevésszer lottóztam életemben /a csúcson kell abbahagyni, mondtam amikor 2-eseket kezdtem nyerni/ pl. tegnap a 98-at akartam bejelölni /ami ugye nincs is!/ abból lett a nyerő 89-es! :D 19 helyett meg 11 és 9 is volt a tippem:D
Asszem az EZO tévébe jó helyem lenne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.17. 16:01:05

@igazságos: mindig igazan kell elni
persze 80 folott mar csak a golf marad
@PlastiCat: ezt nem ertem, itt egy jo munkasember nincs mas kozegben mint egy informatikus, akar meg kereshet is annyit
ertelemszeruen van kulonbsega fizikai es a szellemi munka kozott ez nem vitas
en csinaltam mindkettot, egyik sem artott
voltam adoellenor, ujsagiro, butorszallito meg segedmunkas komuves mellett pl
naes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.17. 16:24:59

@Kellemes Zérókomponista: mindenrol ami eszembe jutott
sokkal erdekesbb felvinni egy franciagyat a hatodikra es jobban is fizetik
vagy egy hazat felepiteni
vagy egy Target padlojat ujravakszolni
megszervezni9 egy komplett eskuvoi vacsorat
stb.

igazságos 2012.06.17. 17:08:44

@Dr Jozef Vengloš: ezért tart itt az ország, mer elsőre mindenki ojjan rosszindulatú. :))))

Nem, én azért nem vagyok ám sikeres ember, mer én vérszívó könyvekkel házalok, tudjátok, hogy kell elszívni a fiatalemberek és vén trottyok pénzét, de ezt meg a mai világban mindenki profin tudja csinálni. Szerintem profilt kéne váltanom, de nem a vallás felé.

Azért 30 éves koromra már szeretnék egy házacskát magamnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.17. 17:11:45

@igazságos: hat ahhoz eleg sok koyvet el kell adnod
terj at a mesekonyvekre

igazságos 2012.06.17. 17:20:55

@hagyma: azok drágák, kis ciggók csak kölcsönkönyveket olvasnak, ha ingyen adják nekik.

Én ebookból csinálnék bizniszt, azt nálunk nem lehet kapni. Szeretnék egyébként egy-két év múlva valami jó kis bizniszbe is belevágni.

A másik, amin gondolkodom, az a cukrászda, mert mi nagyon jól tudunk sütni eseményekre, van már hírünk. Most úgy csináljuk, hogy megveszik az alapanyagokat, sütünk, a maradékot megtartjuk, vannak emberek is már, akik velünk süttetik a süteményt, merthogy ők nem tudnak, nincs rá idejük.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.06.17. 18:09:39

@igazságos:
Én hieroglifákat olvasok!
Az az igazi bicnic!!44!!négy!!

lazarjozsef75 2012.06.17. 18:25:09

@Sün‼ ツ: Hogy férnek bele a piramisok a tengeralattjáróba? :O

igazságos 2012.06.17. 18:53:12

@Sün‼ ツ: hát, ha ehhez értesz, akkor tedd azt.

De ha elfáradtál, szívesen várlak téged és erdőtársaidat egy sütire, itt vidéken.

Majd úgy tartom a tálcát, hogy szép kilátásaitok legyenek. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.17. 19:31:34

@igazságos: Olvasnaaaak? Az már magában nagy eredmény, ha ma valaki olvas :D

@lazarjozsef75: Hát beteszed, és akkor benne lesz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 20:16:07

@ColT: "ritka mint a szemüvegescigány".

@igazságos: "szeretnék egy házacskát magamnak"
Gázmacskát olvastam, s valljuk meg, az sokkal reálisabb cél lenne. E-book buzinesszt felecsd el. Egyéb ötlet? Aggódom a jövődért, tudod.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.17. 20:21:29

Megelégelte ugyanis, hogy a válogatottról szólva rendszeresen a Barcelonát emlegetik, holott a a spanyolonkán öt real madridos is játszik.

England win The Ashes! 2012.06.17. 20:54:56

@igazságos: Mosmé? Egyrészt te is láttad, hogy poén volt, másrészt az is egyfajta biznisz.

E-book csak addig lesz ritka, amíg az Amazon (persze tudom én, hogy te is az vagy) nem indítja be a boltját Magyarhonban*. Szépen majd teleszórja olcsó Kindle-lel a piacot, mások meg majd pislognak.

*Lehet, hogy nem is kell Magyarországra menniük: nemsokára nyitnak a polákoknál, a termékeiket pedig eddig is több országba szállították, mint ahányban ténylegesen jelen vannak.

igazságos 2012.06.17. 21:01:16

@Dr Jozef Vengloš: hát, én nem hiszek a mesében, azért elég szégyen, hogy Magyarhonban 2012-ben még nem lehet magyar ebookot venni.

Amúgy meg poénosan reagáltam.

@Kellemes Zérókomponista: köszi szépen, igazságotok vagyon, ebookba nincs biznisz, ezér nincs itthon se.

De a sütemény remélem jöhet!

igazságos 2012.06.17. 21:11:26

Tökre nem értem, de magyarázzátok már el nekem, tudatlannak, MI A BIZNISZ AZ ÜGYNÖKÖS HÁZALÁSBAN, ha mindent te állsz, költségeket, járulékokat is????

De valami biznisz csak van benne, ha kizárólag így hajlandóak foglalkoztatni.

XCat 2012.06.17. 21:13:51

@igazságos: Márhogy neked, vagy annak, aki foglalkoztat?

XCat 2012.06.17. 21:27:49

@igazságos: Nagyon kis készletet kell tartania, nincs tárolási költség, nincs reklámköltség, minimális rizikó. Ha rosszul végzed a dolgod, akkor persze rápacsál. Vagy nem, egy hülye ügynökről többet fognak beszélni, mint egy nemhülyéről.
Ha meg jó vagy, legalább mindenkinek lesz olyan vacka, amit árulsz, és ha beválik, akármi mást is el lehet majd nekik adni.

XCat 2012.06.17. 21:28:53

@igazságos: .. és valószínűleg pont van valami program, ami fizeti arra a pár hónapra a béredet, amíg próbálgatja, mennyire megy ez. Ha megy, jó, ha nem, elküld.

igazságos 2012.06.17. 21:39:02

@PlastiCat: nem hinném, hogy ennyire meg lehet belőle gazdagodni, mint amennyire csinálják. Végül is ez egymás átverésére épül, nem? A munkáltató átveri a munkavállalót, a munkavállaló átveri a vevőt, a vevő meg átveri a munkavállalót, ha van esze, visszaküldi a cuccot.

Itt egyedül csak a munkavállaló szív, mert ő nem tudja átverni a munkáltatót.

Ezért nem jut ez az ország semmire, mert az emberekben csak ez az átverés van, még magukat is képesek átverni. Ha már valaki nem erre gondol, az már pancser, meg hülye, és balek, akit meg lehet fosztani a pénztől, már ha van neki.

XCat 2012.06.17. 21:41:21

@igazságos: Nem tudom. Szerintem semmit nem éri meg árulni, de a gyakorlat ellenem szól.

Miért verné át? Te árulsz valamit, akinek kell belőle, az megveszi, akinek nem, az nem.

igazságos 2012.06.17. 21:48:48

@PlastiCat: ez csak a tukmálásról szól. Olyat adnak el neked, amit amúgy magadtól nem vennél meg. Ezek kivétel nélkül hasznavehetetlen vackok.

Például ezt a zeptert, vagy milyen lámpát se értettem, hogy miután kiderült a stikli, hogy szart se ér, még mindig voltak emberek, akik odaadták a telefonszámukat egy ilyen ügynöknek.

XCat 2012.06.17. 21:50:51

@igazságos: Ha egyszer megvette, kell neki. Felnőtt ember, hadd döntse már el, mire költi a pénzét.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 22:16:25

@igazságos: "De a sütemény remélem jöhet!"
Teteje zselés-e?

@PlastiCat: ilyet ne írj. Zeptercélközönség az nyugdíjas korosztály.

@igazságos: most te komolyan ügynök akarsz lenni? Behülyített valaki? Jók a kérdéseid egyébként, a meglátásod is, csak van kis timeshift, amíg tudatosul, amíg elhiszed, hogy tényleg ez van, ami.

XCat 2012.06.17. 22:17:48

@Kellemes Zérókomponista: Na és. Attól hogy nyugdíjas, még nem hülye. Ha meg hülye, nem kell nála pénzt hagyni.

igazságos 2012.06.17. 22:18:43

@Kellemes Zérókomponista: nem, mondtam már, én süteményt akarok sütni és árulni. :)

XCat 2012.06.17. 22:20:38

@igazságos: Süteménnyel házalni? Érdekes ötlet... cserkészlányruhában?

igazságos 2012.06.17. 22:22:07

@PlastiCat: a nyugdíjas, amíg nincs gyámság alá helyeztetve, ami a mai világban nagyon nem egyszerű, addig aláírhat hitelre is.

igazságos 2012.06.17. 22:24:49

@PlastiCat: hogyne, saját üzletben! Szeressük ezt csinálni. 6 óra alatt összedobunk öt süteményt. Amihez jön még háromnegyed óra kétszeri mosogatás, takarítás.

Gondolnék azokra is, akik nem ehetnek cukrosat. Itt, a határmentén, elkelne egy cukrászda.

igazságos 2012.06.17. 22:39:30

@Kellemes Zérókomponista: nekünk az már nem igazán kell, tudod, mi ilyen téren már ismertek vagyunk. Most még csak úgy csináljuk, hogy alapanyagokért sütünk, maradékot megtartjuk.

igazságos 2012.06.17. 22:41:37

Saját üzlet kell, meg két-három alkalmazott, aki besegít. Na, erre elég lenne a lottónyeremény.

Ha nyernék, a ház vásárlás után ebbe az üzletbe vágnék bele. Idősebb koromra ezzel szeretnék foglalkozni.

Xezs 2012.06.17. 22:54:04

@ColT: Hadd ne kezdjem már elmagyarázni, hogy ez a magyarázat miért aljas és hibás.

A melóhelyről nem lopunk el semmit sem. Még a leselejtezett dolgokat sem.

Aki meg jött itt azzal, hogy a régi PC-ket miért nem adják oda valakinek csak csendben szólok, hogy a gépek merevlezeméről szép adag bizalmas adatot lehet visszanyerni többszörös törlés és újraírás után is.

Minden cégnek egyéni döntése, hogy vállal-e efajta rizikót, vagy sem.

De a mezei munkásnak minimum hogy kuss a neve és azt csinálja, ami a céges szabályzatban van. Máskülönben lehet tiplizni.

XCat 2012.06.17. 23:00:40

@igazságos: Erre el is menne pár év alatt. Ahogy leírtad, az inkább kibuc, mint üzlet. :)

XCat 2012.06.17. 23:11:02

@Xezs: Vinyót azért nem bonyolult cserélni. És nem is drága.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.17. 23:39:36

@igazságos: egy bibi van. A jelenlegi vevőkörötöket szeretnéd rábírni, hogy azután pénzt adjanak azért, ami addig ingyen volt. A maradékot, a ti hasznotokat azt ne vegyük most ide, a családias cserekereskedelem jegyében űzitek ezt. Pont megölné ami most van, amellett nem is mennének bele. Ők nem. Tehát újak kellenek, amihez meg PR. Vagy az eddigi ügyfelek ugyanúgy ingyen kapnák? Sehogy se áll ez meg.

Xezs 2012.06.18. 00:16:11

@PlastiCat: Csakhogy az nem buli a cégnek, egy csomó szervezést és pénzt emészt fel az, hogy elkezdjék cserélgetni.

Egyébként én is híve vagyok a munkahelyről (legálisan) olcsón szerezhető dolgoknak, de meg kell érteni, ha egy cég úgy dönt hogy nem adja oda ezeket a dolgozóinak. Joga van hozzá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.18. 00:50:11

@Xezs: en nem vagyok hive
ami nem kell az mennyen a szemetbe , kompaktorba, vagy arveresre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.18. 00:55:36

@Xezs: mivel ugyis a csokos kapja meg olcsoert.....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 06:03:35

@Xezs: Ja, nem magyaráztam semmit, csak meséltem.

Mondjuk szép dolog a becsületesség, de gyakorlatilag akkor a kukázók is lopnak. Ne röhögtess már. A szemétből nem hiszem, hogy bármi értelme lenne a "lopás" szónak.

A gépek merevlemezéről a bizalmas adatok... LOL
Azokon a gépeken (konkrétaan) kb. egy böngésző futott egész életükben, amibe vonalkódokat olvastak. Üzletileg semmi veszélyes nem volt.
De jó, akkor adják winyó nélkül... Ez így szimpla pazarlás, és agyatlanság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 06:06:10

@Xezs: Tudod mekkora szervezés volt az... Nálunk jött az ukáz, hogy ekkor és ekkor, jöhetnek a melósok venni cuccokat, az akutális műszakos emberek meg vigyáztak rájuk.

Meg a selejtlistából előtte összeállítottak egy listát a belső hálóra, ami alapján lehetett tudni, mit lehet venni.

A cégnek meg bevétel volt. Ezért csinálták, mert valaki végre rájött, hogy ha simán bedarálják, akkor annak nagyobb költsége van.
Ja, és ezekben winyó is volt. Mindenki leszarta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.18. 06:10:37

@ColT: ez az un balkani tempo
aminek amugy Te is jeles kepviseloje vagy:)
sorry
de teny

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 06:19:55

@hagyma: Akkor az agyatlan darálás meg a nyugati... Ez az, ha már nekünk nem kell, ne legyen jó másnak sem :D

Xezs 2012.06.18. 08:41:58

@ColT: Nagyon nem mindegy ám, hogy mit nyilvánítanak szemétnek. Ha egy helyen bevett gyakorlat az, hogy haza lehet vinni a leselejtezett dolgokat, nyilván történnének visszaélések és szándékosan selejteznének le olyat a dolgozók, ami még teljesen jó, hogy aztán vihessék haza.

Akár szemét akár nem, kell a tulajdonos (a cég) beleegyezése is ahhoz, hogy hazavidd a cuccot.

A kukázók meg egy teljesen más kategória, de alapvetően nem értek egyet a kukázással. Az ember nem azért rakja ki a szemetét, hogy mások azt szétgórálják. Meg persze ott van az,hogy a kukában turkálós kezével száll fel utána a BKV-ra a csövi és fogdos össze mindent, meg a kukában levő rothadt kajától lesz beteg, amit aztán ragaszt tovább rád, rám, meg mindenkire.

Egy csomó helyen adnak ingyenkaját az ilyeneknek, szóval a kukázás abszolút védhetetlen tevékenység. És zavaró.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 08:47:30

@Xezs: Azért a kukázók nem jókedvükben kukáznak... Ha annyira sok helyen adnának ingyenkeját, akkor nem csinálnák.

"Akár szemét akár nem, kell a tulajdonos (a cég) beleegyezése is ahhoz, hogy hazavidd a cuccot."
azám, csak nem engedik meg, mert akkor mindenki hordana haza mindent, és előbb-utóbb virágzana az, hogy a működő dolgokat viszik haza.

"nyilván történnének visszaélések és szándékosan selejteznének le olyat a dolgozók, ami még teljesen jó"
Ezen már túl vagyunk, emiatt nem lehet a szemetet sehonnan hazavinni, jó reggelt kívánok.

Egyébként 2db rossz pendrive-ról volt szó, amik konkrétan a szemétben landoltak. Azért ez az évszázad bűnténye volt vaze.

Amúgy a legmorbidabb : említett cégnél elég sokan dobáltak ki úgy eszközöket, hogy azok teljesen jók voltak, és megfeleltek az aktuális elvárásoknak (nem beszélve azokról, amikről nem tudták, micsoda).
Nem azért, mert haza akarták vinni, vagy ilyesmi.
Ment a darálóba az is.
Amikor szóltam a főnökömnek, még hülyének is lettem nézve.
Azért az az idiotizmus csúcsa hallod.

Manyecska 2012.06.18. 09:02:24

@Xezs: a hajléktalanok közül sokan kikérik maguknak hogy egy napon emlegessél őket az ún. csövesekkel /őket látod a kukában turkálni/! Sok normális hajléktalan van aki szállón lakik, és dolgozni is jár!
A csövesek a saját lakásukban is csöves módon élnének, ott már egy-két /?/ mentális betegség is bejátszik:( engem is zavarnak. Itt a társasház 40! kukáját teszik ki képzeld el mi megy itt minden szerdán! Tele vagyunk patkánnyal. Magyarország legmodernebb lakóparkja - állítólag. Erős a kontraszt!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 09:06:12

@Manyecska: "Tele vagyunk patkánnyal. Magyarország legmodernebb lakóparkja - állítólag. "
Politikusok laknak ott? Az tényleg szar lehet :)
Bár ezt meg a patkányok kérnék ki :)

Manyecska 2012.06.18. 09:16:00

@ColT: ja, nagy állatok laknak itt:(( én szemben lakom az objektummal!:)

Manyecska 2012.06.18. 09:22:34

@ColT: azt röhögöm hogy déli fekvésű lakásaikban megrohadnak gyakorlatilag most nyáron többségük /ilyen terasz, olyan tetőtér../ a miénk meg északi fekvésű /kivéve a konyha sajnos/ és alattunk szó szerint a Duna mert süllyed a ház:D..szóval "vízhűtéses":))nagyon jó a klíma:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 09:29:48

@Manyecska: :D

Télen meg az egekben a fűtésszámlátok ;)
Neünk észak/déli a lakás, és a déli oldaon télen is el lehet lenni, az északin meg meg lehet fyagni még akkor is, amikor a délibe besüt a nap.

Én inkább délit szeretnék. A nyarat ki lehet bírni, de télen jó dolog a déli fekvés :)

Manyecska 2012.06.18. 09:46:35

@ColT: tudod mennyi? Kevés. Nincs 30E mivel cirkónk van! Most kaptunk vissza mert túlfizettük magunkat:D Különben eladó ha valakit érdekel. Nagy. Szinteltolásos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 10:02:41

@Manyecska: Mákotok van :)
Nekünk távfűtés... Szerencsére már csak a fűtés táv, a melegvíz nem.

Én is gázt akartam mindenre, csak az e-off nem engedi.

Sokorai_Atala 2012.06.18. 10:08:27

A parkoló automatákkal is trükköznek, de nem a jegyet vásárlók. Bedobtam egy százast semmi, se jegy se pénz, bácsi mondta, neki se sikerült, elkezdtem nyomkodni párosával a gombokat és kiadott vagy 1200 Ft-ot, a bácsinak is adtam belőle. Amint mentem a távolabbi automata felé, abban a pillanatban megjelent a javító kocsi. Szerintem a zsetonért jött, de mi már elriszteltük a bácsival:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.18. 10:19:09

szépjónapot
mi újság?
történt valami?
miről szól a poszt?
ez még a hétvégi?

XCat 2012.06.18. 10:33:18

@ColT: Ebben most egyet kell értsek veled.

XCat 2012.06.18. 10:35:21

@hagyma: Ez inkább a környezettudatos fenntartható fejlődésé... amerikában ez csak addig divat, amíg adókedvezményért lehet rá jótékonykodni. :)) Sok mindenben igaza van. Mondjuk Xezsnek is, biztos elkezdene valaki ezzel is ügyeskedni.

Ha állami szabályozás alatt menne, akkor is. De attól még mint ötlet, jó.

XCat 2012.06.18. 10:40:50

@Xezs: Akkor adják vinyó nélkül üresen, akinek kell, majd tesz bele. Minden iskolában van egy amúgyis önmagát dögreunatkozó informatikatanár. Annak olyan 10 perc/gép.

Mondjuk sokkal előbbre nem lennének a leselejtezett vackokkal, sgép esetén szerintem pont baromság az iskolákban olyan sincs elv. Egyrészt mert szemétdomb ott is van, másrészt hiába tanulsz meg valamit egy 486-oson, utána hatalmas csodálkozások lesznek. A kölykök pont eléggé túl vannak terhelve ahhoz, hogy ne nyomjunk az agyukba még hótfelesleges dolgokat is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 10:47:32

@PlastiCat: Jaj! Tényleg közeleg a világvége :D
Hajnalban kelő bölcsészek, és egyetértő pszichocica?! :)

" Sok mindenben igaza van. Mondjuk Xezsnek is, biztos elkezdene valaki ezzel is ügyeskedni. "
Már elkezdtek. Ezért van jelenleg az, hogy semmit nem vihet ki senki.

Amúgy ezt mondom, hogy igazából tök használható dolgok mentek a selejtbe. OK, volt egy céges standard, aminél szarabb cucc nem lehetett használatban, ami az alatt volt, azt akkor is selejtezték, ha működött. De persze néha még azt is, ami megfelelt a standardnak, és működött...
Na most ami nem felelt meg, az nyugi hogy jó lett volna egy iskolában. Win7-et is lehet futtatni egy 3Ghz-es P4-en, hiába egymagos. Az azért elég korszerű oprendszer, talán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 10:50:38

@PlastiCat: Ja, meg mondjuk a könyvtár egy WinXP-n is könyvtár, meg Win7-en is.
Linuxokról nem beszélve, mert egy jobbfajta Linux egy Pentium 3-on szépen elmegy, fél giga rammal. Csak ugye a magyar oktatásban MS only minden.

XCat 2012.06.18. 10:51:56

@ColT: Mondjuk úgy igen.

"Már elkezdtek. Ezért van jelenleg az, hogy semmit nem vihet ki senki."

Hát akkor tényleg csak a csipszelés a megoldás. :(

XCat 2012.06.18. 10:55:03

@ColT: Alinukszazördögtőlvaló:D

"mondjuk a könyvtár egy WinXP-n is könyvtár, meg Win7-en is."

Deamúgy jah.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.18. 10:56:32

@Manyecska: ha sikerül kicsiket fognod, szépen fel lehet őket nevelni :D tartósabbak, mint a laborpatkányok...

ezt csak úgy érdekességképpen mondom :D

XCat 2012.06.18. 10:58:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Néztem hétvégén a madagaszkárt, és folyton te jutottál eszembe melmanről.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 11:00:41

@PlastiCat: Azt :D A Linuxot nem azért utálják a userek, mert nem tudják szétb*ni? :D

XCat 2012.06.18. 11:02:33

@ColT: Én azért utálok, mert ránézek, és onnantól ilyen mifaszomez érzésem lesz tőle. :) Mintha az egész félkész lenne. De lehet hogy csak szokni kéne.

XCat 2012.06.18. 11:04:48

@ColT: Wint hogy lehet amúgy szétbaszni? Komolyan kérdezem, ha a windows meg a progfiles könyvtárból el nem kezdesz kitörölgetni dolgokat, akkor nincs rá ötletem. Egyszerűen nincsen mit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.18. 11:05:30

@batgirl: dziéndobry! :)

@PlastiCat: az melyik?

@ColT: azért utálják, mert az működik, ha elbacod, nem lehet ráfogni, hogy má megint lefagyott a vindóz :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.18. 11:10:51

@PlastiCat: jah vagy úgy.

a hétvégin planet 51-et néztem, meg iceage kettőt, meg mégvalamit. beteg a gyermek, oszt unatkozik, így orrba-szájba tévé volt.

XCat 2012.06.18. 11:11:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az iceageben cuki az a görény vagy mi, ami folyton a makkja után szaladgál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 11:18:18

@PlastiCat: Hát, ha rendesen meg van csinálva, akkor 5x olyan jól néz ki, mint bármilyen windóz, illetve leszarom, hogy néz ki, mert stabil :)

Illetve milyen Linuxot láttál? Annyiféle ablakkezelő van rá, hogy számon se tudod tartani :)

Nincs mit? El kell kezdeni admin userrel (ahogy a legtöbben használják) netezni, és beszop valami kártevőt.
El kell kezdeni rá össze-vissza telepíteni mindent, amit megint csak sokan csinálnak.
El kell kezdeni hálózaton másolni, a Windóz Intézőt használva. Gyanúsan sokszor akad ki, de úgy, hogy indíthatod újra a gépet :D

Vagy csak el kell indítani. Itt a melóhelyen az első 10 gépből 3 csinált olyat, hogy az első 5 indítás közben valamikor kék halál, és többet el se indult. Ezek zsír új gépek.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D

XCat 2012.06.18. 11:39:12

@ColT: Hmm... nem tudom. Zöldet. Néztem vagy háromésfél percig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 12:09:55

@PlastiCat: Nabazmeg :D

Süsü vagy Mint lehetett :)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.18. 12:13:02

Én szeressem a Linukszt. Mert jó. És szép is (most épp Ubuntu), ja és stabil is.

Manyecska 2012.06.18. 13:17:18

@ColT: naba..!:D 34! 4!négy!! fok van márminálunk! F1, F1!! /help/ S én biciklivel vagyok. Mondjuk szeretem a trópustot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 13:25:59

@Manyecska: Ha csak lefele kell gurulni, akkor nincs baj :)

Én reggel a Kálvária dombon kezdtem (az új kilátó fotózása - vasárnap délután voltam, akkor full szembefény, értelmetlen lett volna).
Regel 8kor majd' meghaltam, olyan meleg volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.18. 13:26:32

vámpíros rémálmok ellen mit tudtok ajánlani?

XCat 2012.06.18. 13:32:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha van külön hálószobád, akkor fokhagymát. És nagyon sürgősen kérj bocsánatot minden boszorkányszerű ismerősödtől, akit bármivel megbánthattál. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.18. 13:37:00

@PlastiCat: @ColT:

nincsenek boszorkányos ismijeim..... hacsaknem ez az idióta szomszéd....de abba meg pazarojjak ezüstgyolyót? jó annak a sima vas is :D:D

XCat 2012.06.18. 13:37:03

@ColT: Hát azzal egy vámpír nagyon ki fog röhögni. :)

XCat 2012.06.18. 13:38:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A lényeg hogy ha agyonverted, semmiképpen se ásd el a kert végében, mert kimászik. Ez kérem tudományos tény.

Manyecska 2012.06.18. 13:51:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem én voltam!! Bár idegen városban jártam álmomban, talán Bécsben?:D:) olyan szép színes hundertwasser-házak voltak + előttük szökőkút...de megálltam lábat áztatni sza érted!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.18. 13:53:43

@Manyecska: az nem te voltál.... az enyim ronda vót és nem várostnézett, hanem gyilkolósat jáccot velem. brrrrr..... még most is borzongok....

Manyecska 2012.06.18. 13:59:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én meg folyton városnézek valahol:D:D Ingyen van, ..miért is ne??:)) Nem kell lefekvés előtt sokat annyi a titok! de hogy én mit szívhattam tegnap??:D

Manyecska 2012.06.18. 14:01:07

@Dr Jozef Vengloš: üvegasztallal lehet indulni?? Röhögni fox de kéne egy üvegasztal otthonra...:))

Manyecska 2012.06.18. 14:02:29

@ColT: az mér jó??? :D...?
Asszem bele fogok ragadni du. az asztfaltba!!:D

Manyecska 2012.06.18. 14:18:38

@Manyecska: ja izé, enni nem kell sokat, a lényeg kimaratt /itt egyeseknek elég élénk a fantáziáya!!:D/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 14:36:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Olvass Twilightot! :D Álmodban kiröhögöd majd a vámpírokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 14:37:49

@Manyecska: @PlastiCat: Nem szeretik az ezüstöt ;)
Sok mit? Lefekvés előtt sok menet kell, akkor elfáradsz, és jól alszol :D

Manyecska 2012.06.18. 14:43:58

@ColT: figyu én jól alszom!:D Néha alvajárok de megszokták már:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.18. 14:48:10

@Manyecska: Hát ha neked jó közben, akkor mi a gond :D

XCat 2012.06.18. 15:10:53

@ColT: Szerintem a farkasemberek nem szeretik. Legalábbis a tinivámpírfilmek időszaka előtt még úgy volt.

Próbáltam rávenni magam zsiráf lelkének vámpírkontextusban való elemezgetésére, de nem megy. Marad neki a dögje ottan.

Xezs 2012.06.18. 20:02:01

@Manyecska: Tudom, hogy kikérik, direkt nem is írtam sem csövest, sem hajléktalant. Sőt, van olyan, hogy a hajléktalan leszidja a csövest, hogy miért kell szemetelni, meg odahugyozni a fal tövére.

Viszont megfogtad a lényeget: a csövesség egy mentális (és nem anyagi) állapot. Vannak emberek, akiknek (még) van lakásuk, mégis csövesként élnek. Vannak hajléktalanok, akik nem élnek csövesként.

Nem tudom mi kell ahhoz, hogy valaki bekattanjon, és a saját szarában akarjon fetrengeni, meg bűzlő kukában turkálni, de azt hiszem nem is akarom tudni.

@ColT: Hülye főnök bárhol lehet, ezen kár felszívnod magad.

A kukázónak viszont lenne teljesen más lehetősége is kaját szerezni, csak vagy annyira buta, hogy nem fogja fel, vagy nem hajlandó bizonyos emberi normákat betartani egy népkonyhán vagy hogy hívják ezeket.

Vonatkoztass el a csövesektől, és gondolj arra, hogy ezen a blogon hányszor látod, hogy valaki hülyeséget csinál, holott van más alternatíva is.

Nálam a kukázás ilyen: van alternatíva, csak azt valamiért nem tudja, vagy nem akarja az illető igénybevenni.

Ahogy mondtam, rengeteg probléma van vele, főleg közegészségügyi.

Xezs 2012.06.18. 20:08:24

@ColT: Nem hiszem hogy utálják, egyszerűen csak úgy alakult a piac, hogy az MS lett a piacvezető.

Megjegyzem voltak húzásaik, amikkel elég rendesen elősegítették ezt.

Pl. az egyik legkedvesebb példám, mikor Bill Gates kijelentette, hogy a Windows lesz az elsőszámú játékfejlesztési platform. Kb. mindenki körberöhögte, erre kiadták a DirectX-et. Az első verziók halál szarok voltak, de úgy kb. a 7-estől eléggé kezdett kiforrni a dolog, a DX11 meg egyszerűen zseniális.

Ez csak egy kiragadott példa, de ha valaki PC-n játszani akar, az Windows-t fog használni akár tetszik akár nem. És ez már nem egy elhanyagolható szegmense a társadalomnak.

Az már más kérdés, hogy megvették-e az oprendszert, mert valószínűleg tört, legalábbis ha Magyarországot nézem.

Xezs 2012.06.18. 20:11:53

@PlastiCat: Vannak emberek akiknek ez sikerül. Engem szoktak hívni olyan brutálisan vírusos géphez, hogy nézek ilyen WTF fejjel hogy mi a lecsó ez.

És ilyenkor persze mindig az a magyarázat, hogy "ó, hát én csak a híreket nézem, meg MSN-ezek az ismerőseimmel"

A nagy faszt persze. De sosem mondják meg, hogy mit csináltak. Lehet hogy fel se fogják.

Vannak alapvetően biztonságos felhasználók, akik nem töltenek le minden szart, nem kattintanak minden fos linkre, na őket szeretjük. Vannak a vadbarmok, akik ész nélkül töltögetnek le mindent, és ha linket látnak, kényszert éreznek a rákkattintásra. Na őket nem szeretjük :)

Meg van olyan user is, aki azt hiszi hogy ért hozzá, elkezd "konfigolni" aztán az apja hív fel hogy menjek már mert a gyerek megint szétkúrta a hálózati kapcsolatokat.

IP címek összevissza beállítva, subnet mask is szétbaszva, és akkor néznek hogy nem jó.

Manyecska 2012.06.18. 20:56:13

@Xezs: itt van egy nő /kb 65 éves/ aki hajléktalan, itt szokott sétálgatni reggelente..folyton a kutyámmal haverkodott, azt elkezdtünk beszélgetni..azt hiszem senki más nem áll vele itt szóba...azt mondta ott cs..szte el az életét hogy férjhez ment..:)...kiderült, hogy NBI-es asztaliteniszező volt annó!! Most meg nulla fokban egyszál papucsban bóklászott..most kórházban van de szerintem nem fog már onnan kikerülni:(!

Xezs 2012.06.18. 21:17:53

@Manyecska: Mindenki mond valamit, aztán hogy igaza van-e, vagy csak féligazságot mond, azt sosem tudhatod. Az emberek jellemzően szeretnek mást hibáztatni még akkor is, ha ők a hibásak.

Nekem családban van olyan, aki sosem hibás, mindig valaki más. Persze ismervén a tényeket, ez nem igaz, de nem tudod neki megmagyarázni.

Én hiszem hogy elég kitartással nagyon sok gödörből ki lehet mászni, csak túl hamar feladják egyesek.
süti beállítások módosítása