Tékozló Homár

Hiába szerezte vissza ellopott telefonját, a T-Mobile szerint az már nem létezik

2012.06.19. 17:30 | jackyll | 435 komment

Igazi hétköznapi nagyvállalati mélysuttyósággal találkozott Balázs a T-mobile-nál, amikor ellopott telefonja után eredt. Első körben a számok letiltásán kívül nem segítettek, de az igazi horror akkor jött, amikor csodával határos módon megtalálta a telefonját a józsefvárosi piacon. Miután a rendőrök visszaszerezték kiderült, hogy az eredeti IMEI azonosítót kiütötték, ami a T-Mobile szerint garanciavesztést jelent. Természetesen a 2 éves hűségszerződés nem szűnt meg az alig 4 hónapos, de teljesen használhatatlan telefon esetében.

Május 14-én ellopták a Sony Ericsson Arc-S típusú telefonomat. Ezt másnap jelentettem is a T-mobile szolgáltatónál az Árkádban. Akik persze nem tudtak abban segíteni, hogy keressék a telefonom (pedig ez azt hiszem megoldható) csak letiltották a készülék imei számát, és persze  felajánlottak egy másik telefont, de drágábban mintha feltöltő kártyával megvettem volna (az ellopott készülékre 2 éves hűségnyilatkozat van). Kb. 3 hét múlva a józsefvárosi piacon megtaláltam a készüléket, az eladó úgy árulta, hogy az smseimet és a telefonszámokat sem törölte ki belőle, és a kicsit buborékos fóliát sem vette le róla, de az imei számot kicserélte. Azonnal besétáltam a VIII. kerületi rendőrségre, hogy szeretnék feljelentést tenni.

Nemsokára pár rendőrrel a telefonosnál voltunk, lefoglalták a telefonomat és még egy másik lopott telefont. Pár óra múlva vissza is kaptam. A matricán még az eredeti  IMEI szám van, csak a softwareben cserélték le.  Azonnal mentem a T-molbile-hoz, természetesen az összes papírral a vásárlási és jótállási cuccokkal, és a rendőrségi okmányokkal, hogy szeretném megoldani ezt a problémát, ha már aláíratják az emberrel a hűséget, akkor nyújtsanak valamit a havi több mint 10 ezer forintos előfizetésemért és ne csak a távszámlát küldözgessék.

KB a harmadik T-mobile üzletben értették meg egyáltalán, hogy mi történt a telefonnal, mindenki csak azt mondogatta a fejét csóválva, hogy nem lehet az imei számot cserélni. Végül a Westendben sikerült a szervizessel is beszélnem,  aki  csak rángatta a vállát és azt mondogatta, hogy ők nem tudnak mit csinálni a készülékkel,  mert benne van a szerződésben, hogy ha változik az imei szám akkor nincsen garancia és egyébként sem tudnak imie számot változtatni. Hiába mondtam, hogy itt vannak a rendőrségi papírok stb stb stb, gyakorlatilag elhajtott.

A készülék a két éves hűségnyilatkozattal  még alig 4 hónapos, de hivatalosan már nem az enyém, mert a szerződésben más az imei szám, ráadásul elromlott a mikrofonja, tehát használhatatlan. De persze a szolgáltató nem nyúl hozzá, hiszen nem garanciális. Na ez aztán a szolgáltatás!

Elég furcsának tartom, hogy valamit egy piacon egy konténerben megoldanak az a T-Mobile-nak nem sikerül a főváros legnagyobb szervizében, sőt a legtöbb dolgozójuk, akik az ügyfelekkel érintkeznek, fel sem fogják a problémát, mert ők azt „tanulták”, hogy nem lehet imie számot cserélni, arra pedig hogy megoldják a problémát a legnagyobb erőfeszítés egy vállrándítás volt.  Megjegyzem a készülékre biztosítás is volt, igaz csak a kisebbik, ami szintén haszontalan.  MIT LEHET ILYEN ESETBEN CSINÁLNI?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

telkoe 2012.06.20. 10:10:36

@látjátok feleim szümtükkel:
Pedig jobb lett volna ha visszaolvasod, mert talan nem irnal ekkora butasagokat.

előfizető hibáján kívüli körülmény miatt ( melyben a szolgáltató is részes )
- a szolgaltato nem reszes abban hogy elloptak az elofiz telefonjat es megrongaltak.

Miután annyira rugalmatlan, hogy a tolvaj által, a szolgáltató által kiadott számban végzett rongálás, és azt nem hajlandó javítani, a galiba hátránya nem terhelheti az előfizetőt.
- a szolgaltatonak nem kotelessege a tolvaj rongalasat javitani.
A telefont atadta x ev huseg elleneben, a szerzodes mas keszulekkel hasznalhato.

Elegge butacska javaslat, majd a 20. ugyfelszolgalti kapcsolattarto szep nagy betukkel leirja tisztelt ugyfelnek, hogy ha elloptak telefonjat akkor anyucinal hisztizzen.

zolika78 2012.06.20. 10:12:55

"MIT LEHET ILYEN ESETBEN CSINÁLNI?"
1. Keress a piacon egy konténert, amelyik visszaállítja a telefonodban az eredeti EMEI számot.
2. Ezután vidd be a T-Mobil szervízbe és javíttasd meg garanciálisan.

Szittyakürt 2012.06.20. 10:13:21

Valahogyan kiütötték azt az IMEI számot és gondolom, hogy nem atomfizikusok voltak, akik megcsinálták. Ki kellene guglizni, hogy milyen sw kell hozzá, azzal otthon visszaírni az eredeti IMEI-t és máris mindenki boldog. Lehet vinni a telefont garanciális javításra.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.20. 10:16:18

@Brian: Akkor ebből azt kell érteni, hogy a szerződés készülék független ( nekem nincs mobilom )? Ha más készülékkel is használható a szerződés szerinti szolgáltatás, akkor meg mi a baj? Valóban a tolvajtól kell kártérítést kérni, a szerződést szerint meg fizetni amiben megállapodtak. Az azonban továbbra sem lehet válasz, hogy csak az azzal az IMEI számmal ( nem tudom a fene ez )lehet használni a szolgáltatást. Ezt szerintem lehet módosítani.

XCat 2012.06.20. 10:18:18

Nosza, valaki mesélje el, hogy megy egy külföldön. Vagy ott nincs ilyen balkáni prolitempó, hogy telefont lopnak?:D

biododírium 2012.06.20. 10:27:53

@kovi1970: Nem szó szerint értendő persze, de a lényegen nem változtat. Meg amúgy sem kötelez senkit, hogy bármennyiért készüléket vegyen , meg szerződést írjon alá. Lehet csak egy SIM-et is venni. Így én röhögök mindenkin, aki készüléket szolgáltatótól vesz kötbérezve. Muhaha

regösbendeguz 2012.06.20. 10:28:15

Az egészben az a legdurvább, hogy a szolgáltatónak (az ő felszereltségével) kb 5 perc volna az egészet elintézni, és lenne egy boldog ügyfele. Az ügyfélszolgálat ráfordított idejét, meg az egész vaakolást ha "forintosítanánk", akkor kiderülne, hogy a szolgáltatónak is már rég "veszteséges" a dolog. Ez is magyar specialitás. Sajnos ez a baj ezzel az országgal, hogy megoldás helyett mindenhol csak a kifogásokat keresik.
A T-mobile sem így viselkedik ám más országokban, itt is vsz egy-két magyar "sztármenedzser" szorgos munkájának eredményét láthatjuk.

XCat 2012.06.20. 10:33:05

@regösbendeguz: Csodálod? A probléma nem a droidokkal van, ők nyomorult kis végautomatalények. Arról szólnak, hogy holnap is akarnak melót, és ha bármiben túllépik a nyamvadt kis hatáskörüket, lehet hogy kirakják őket. És hát persze nemtúlokosak is mellé, de nem is azért vannak ott.

A felsővezetés erről a szarakodásról nem tud, szal valahol középen lehet elakadva az egész. De egy nyomorult telefonért nem éri meg szarakodni az egésszel, az ügyfél kicsit pattog, és úgyis vesz másikat. Vagy ugyanolyat, vagy drágábbat, hogy igazolja maga előtt, hogy nem is lúzer. Felemeló, duplapénz.

így kell ezt.

szanalmas 2012.06.20. 10:33:08

Aztakurta, ez a teló 85 ezer HUF?!
Baszki, hasonló kategória a Wayteq Libra 35 ezerér, csak az független és hűség se kell hozzá...

szanalmas 2012.06.20. 10:35:31

(Ja, 85-ért az arc-s is független, sry.)

XCat 2012.06.20. 10:36:35

@szanalmas: Lehet hogy ericssonmániás. Telefonban én is az vagyok, mindent kibír.

szanalmas 2012.06.20. 10:39:52

@RipCat:

Volt néhány ericsson buta telónk, azoktól bármi jobb volt, bugos szoftver, katasztrófa akkuidő, gyors amortizálódás. Az biztos, hogy én nem fogom megtudni önszántamból, hogy az okosaik is ilyen szarok-e! :)

telkoe 2012.06.20. 10:41:56

@regösbendeguz: Meselj vilaglatott melyik orszagban irogatja at a T-mobil az imei-t?

XCat 2012.06.20. 10:44:56

@szanalmas: Nekem bejön. Ütésálló, használni kell nem vigyázni rá, stabil... az akkuja olyan jó 2 napot kibír ha nem használom sokat, az szerintem teljesen oké... jól néz ki, lehet rajta zenélni, netezni, telefonálni, és vannak rajta virágok. Szóval mindent tud, amit egy telefonnak tudni kell. Lehet hogy bugja is van, én még nem vettem észre.

pfekete101 2012.06.20. 10:45:55

"Uttesd" vissza a telefonba az eredeti IMEI-t.

XCat 2012.06.20. 10:46:10

@szanalmas: Jah buta amúgy ez is. Volt egy korábbi széria belőle, ahol a központi menügomb helyett ilyen pöckös szarcsi volt, az nekem sem tetszett.

regösbendeguz 2012.06.20. 10:47:51

@szanalmas: Azért a SE Arc nem említhető egy napon sem a Wayteq-kel, de ez csak az én véleményem, ízlés kérdése. Én is sok éve SE-t (is) használok és nagyon sajnálom, hogy megszűnt. Azt pedig jobb, ha nem is akajuk tudni, hogy a szolgáltató mennyiért kapja a gyártótól a telefont és az alkatrészt (maradjunk annyiban, olcsóbb, mint a Wayteq az üzletben), mert akkor biztosan agyvérzés lenne a vége.

biododírium 2012.06.20. 10:51:57

@Deneware.: Te sem értetted, hogy nem ez volt a hsz-em lényege. Válasz fentebb.

szanalmas 2012.06.20. 10:52:43

@RipCat:

Én gyakorlatilag nem telefonálok, szóval 20 nap körüli az akkuhasználata a telefonomnak, ami a kocsi csomagtartójában van. :)
Van egy feltöltős netkártyám is, amin van már 12k, mert évente fel kell tölteni, hogy ne járjon le! :D

regösbendeguz 2012.06.20. 10:55:10

@telkoe: Erről nincs konkrét tapasztalatom, de az általános hozzáállásról viszont jócskán.
Persze, ha a szabályokat nézzük, nem szabadna, de itt már régóta nem is erről van szó. És ha már ilyen "sarkosan fogalmazunk", fentebb többször elhangzott, hogy nem megváltoztatásról, hanem a "szabály szerinti állapot" visszaállításáról van szó. Nem azzal kereste meg a poszter a T-t, hogy kéne neki egy új IMEI, mert a régi már uncsi.

XCat 2012.06.20. 10:55:53

@regösbendeguz: Miért lenne. Ő a szolgáltató. Ha megrendelnél belőle egy raklappal meg ezer más vacakkal együtt, te is annyiért kapnád. Meg én is, de minek ennyi méregdrága lom.

@szanalmas: Kizárólag homáron keresztül kommunikálsz?

szanalmas 2012.06.20. 10:57:16

@RipCat:

Nálunk még az internet is postagalambbal működik!

XCat 2012.06.20. 10:58:19

@szanalmas: Afrikai vagy nemafrikai postagalambbal?

nyünyüge 2012.06.20. 10:59:50

@regösbendeguz:
" nem megváltoztatásról, hanem a "szabály szerinti állapot" visszaállításáról van szó. "

Erre egyetlen esetben lehetne hivatkozni: ha a szolgáltató hibájából kellene visszaállítani azt a bizonyos állapotot.

predike 2012.06.20. 11:05:45

Most nem a T a hunyó, hanem a posztoló:
Ebben az esetben két termék lett vásárolva, egy készülék és egy előfizetői szerződés 2 év hűséggel. A készülékre a törvényben előírt garancia vonatkozik (mint bármely más műszaki cikk esetében). Illetve egy díjcsomag, amire a T-Mobile vállalta, hogy 2 évig biztosítja (amit hibás készülék esetén is nyújt a szolgáltató), az már a te problémád, hogy nincs jelenleg hozzá készüléked, amivel igénybe tudod venni. Mivel a lopás közben bekövetkezett sérülés nem garanciális, így a T-nek nem kötelessége ingyen kijavítani. Még ha bérelnéd a készüléket a T-től, ebben az esetben akkor is neked kéne fizetni. Egyébként a törvény lehetőséget ad arra, hogy pénzednél legyél: polgári peres úton a tolvajtól visszakövetelheted a készülék árát.

labi 2012.06.20. 11:10:11

Nemértem.

A garancia a gyártónak felróható hibákra vonatkozik...
Ha ellopom a kocsidat, felgyújtom és bezúzom, aztán a roncsot visszaszerzed tőlem, az nem garanciás esemény.
Ha ellopom a telefonodat és páros lábbal ugrálok rajta, az sem.

Ezen esetekben rajtam hajthatnád be az általam okozott kárt, a gyártónak semmi köze ehhez.

regösbendeguz 2012.06.20. 11:10:24

@nyünyüge: Ezzel nem értek egyet. Ha nem a szolgáltató hibájából történt, miért nem kérhetem a javítást? Ha összetöröm a kocsimat, akkor nem vihetem a márkaszervizbe, mert nem az ő hibájukból történt a dolog? Dehogy nem, csak nyilván jó pénzért fogják javítani. De ha jól értem, itt a T semmilyen körülmények között nem hajlandó ezt megtenni. Ami egyébként neki "bőven számolva" egy óra szerviz-munkadíjba kerülne, és az ügyfél mosolyogva távozna. De úgy látszik (és itt a baj!!!), hogy ez neki nem érdeke.

XCat 2012.06.20. 11:16:06

@predike: Naigen, ez jogszerűen hangzik. Gecin, pofátlanul és arrogánsan ugyan, de jogszerűen.

Támadhatatlan.

A posztoló helyében én megnézném hová jár mondjuk golfozni a t vezérigazgatója, és vennék oda egy bérletet. :D

É2I 2012.06.20. 11:16:46

Vidd el egy sufni műhelybe, állítasd vissza az eredeti IMEI számot. Majd vissza valamelyik t-be és ott garanciálisan javíttasd. Nem kell itt pöcstelennek lenni, ha ők ennyire gerincesek, légy te is velük szemben ennyire az.

XCat 2012.06.20. 11:20:15

@É2I: Csak halkan kérdem, ha a szolgáltató kiütteti az imeit, őnekik nincs arról valami nyilvántartásuk, hogy az eredetinek óver? Merén meglepődnék ám, ha nem lenne.

TsK 2012.06.20. 11:22:46

en keresnek egy masik konteneres szakit es visszarakatnam a regi IMEI szamot :)
akkor mindeki boldog!

guy2 2012.06.20. 11:24:49

@regösbendeguz: Az nem volt benne a osztban, hogy a delikvens fizetni is akar a javításért. Szerintem nem akar, ingyen kéne neki.

É2I 2012.06.20. 11:25:56

@RipCat: Nem kiütteti, hanem letiltja, kizárja a hálózatból. Két külön állapot. És, ha mondja is, hogy ez a tulaj kérésére ki lett zárva a hálózatból, akkor jöhetnek a vételi, garanciális és a rendőrségi papírok a sztorival együtt.
Szerintem ez működni, igaz most altatnám 1-2 hónapot a dolgot.

s_marky 2012.06.20. 11:26:30

kötöttél volna biztosítást havi 1000Ft-ért...

XCat 2012.06.20. 11:29:48

@É2I: Ahhá.
Mondjuk nekem még mindig nem világos, miért nem tudja az új számával használni a cuccát.
Azt nem hiszem, hogy a szolgáltatás egy adott készülékhez van rendelve. Mert ha mégis, akkor viszont onnantól már simán perelhető.

telkoe 2012.06.20. 11:30:11

@regösbendeguz: No akkor legkozelebb mielott arra hivatkozol hogy kulfoldon ez hogy megy, probald meg megcsinaltatni. Meg akar az is kiderulhet hogy nem minden ugy van ahogy elkepzeled.

XCat 2012.06.20. 11:32:24

@telkoe: De ugye azt te is látod, hogy itt a t kurvára nem azt csinálja, amit elvárhatóan kéne neki?

nyünyüge 2012.06.20. 11:35:57

@regösbendeguz:
De ez nem egy javítás! Ez egy egyedi azonosító szám kitiltása az egész mobil világból.
Ha letiltatsz egy bankkártyát (ami letiltás után x idővel az egész világon letiltott lesz a kártya és a bank felel érte, ha mégis használják), azt sem csináltathatod vissza, mert megkerült. A vonatkozó rendszerek, folyamatok, nemzetközi és magyar szabályzatok úgy vannak kitalálva, hogy ez egy egyirányú dolog. (Mert ugye ha könnyű és engedélyezett volna ide-oda állítani az érvényességi állapotot, akkor ezen a ponton veszélyben volna egyediség biztonsága). És előfordulhatna, hogy két azonos IMEII szám érvényes egyszerre.

telkoe 2012.06.20. 11:40:19

@RipCat: Pontosan azt csinalja amire szerzodese kotelezi es a torvenyek szerint lehetseges.

Lopott telefont nem szoktak garancialis szervizben visszabarkacsolgatni, meg akkor sem ha pistike meg a kis baratai kiverik a nagyhisztit hogy ez marpedig jar.

XCat 2012.06.20. 11:44:51

@telkoe: Ebben az esetben a rendőrségnek kellene egy telefonost tartania visszabarkácsoltatás céljára.

Különben még mindig nem látom a t valós érdekeit ebben az egészben. Jó, ennyire kötelezi őket a törvény, és megmutatták, hogy ha a poszter fejreáll sem mozdítják a kisujjukat sem.
Viszont nekik az lenne a biznisz, hogy használja ezt a nyomorult szolgáltatást, mondjuk a havidíjon felül is, ami bevétel. Készülék nélkül nem fogja.

Jó hogy úgyis vesz másikat mert mit tehet, ha meg nem vesz, a havidíj ott van, de ha mondjuk ebből a homáros cirkuszból adódó bevételkiesést levonom a reklámokból származó pozitív bevételből, máris más arányoknál tartunk....

regösbendeguz 2012.06.20. 11:45:53

@telkoe: Azt kb fél nappal ezelőtt megírtam, én hogyan csinálnám. Olvasd el, meg fogod találni.
És mint azt szintén korábban írtam, erről (az IMEI átírésról) konkrét tapasztalatom nincs, viszont sok másról (telko-t is beleértve) igen, de ezt csak általános megjegyzésnek szántam a Magyarországon működő szolgáltatók hozzáállásáról. Mondok egy másik konkrét példát is. Nem ide tartozik, de jó viszonyítási alapot ad. A SIMlock-olt telefonok függetlenítését a legtöbb európai szolgáltató (amennyiben a szerződésben foglalt és egyéb feltételek lehetővé teszik) fillérekért, vagy ingyen végzi. A T-mobil Mo.-n ezért 20.000,- Ft-ot kér. Szerinted ugye ez is így jó, és én csak okoskodom?

predike 2012.06.20. 11:46:58

@RipCat:
Olvasd el a posztot: elromlott a mikrofonja.

É2I 2012.06.20. 11:51:18

@RipCat: IMEI és telefonszám össze van rendelve, ha prepaid kártyája lenne menne, mint a szél, de ez előfizetés, ott nem müx.
Én azt gondolom, hogy az igazi baja a srácnak, hogy ugrott a garancia a t szerint. Így nem javítják meg neki ingyen a mikrofonját. Ergo így új telefon vételére kényszerítik az előfizetése mellé, ahelyett, hogy elfogadnák a rendőrségi jgyk-et és ingyen megjavítanák, ahogy minden normális ember ezt elvárná.
Meglehetősen kontraproduktív a t, de nem ez az egyetlen és feltehetően utolsó eset.

XCat 2012.06.20. 11:57:30

@predike: Még egyszer? Nincs az az isten. Szívem szerint a t mellett vagyok, merha egyszer ellopatta, onnantól a kütyü nincs, vigyázzon rá. Csak az nem világos, hogy mi a biznisz nekik abban, hogy a poszter mellett önmagukkal is kibasznak.

regösbendeguz 2012.06.20. 12:06:41

@É2I: Szerintem nincs párosítva a SIM kártya az IMEI-vel. Legalábbis a családban lévő prepaid- és előfizetéses kártyákat is bármelyik készülékben tudom használni mindenféle varázslat nélkül.
Az egész hercehurcát figyelembe véve (meg azt, hogy "az idő pénz") valószínűleg akkor jár a poszter a lejobban, ha bemegy a sarki buherashopba és először is megkérdezi, mennyibe fájna egy mikrofon csere/javítás. Ha elfogadhgató ajánlatot kap, rátesz még pár ezret, és az IMEI/firmware/kártyafüggetlenítés problémája is azonnal meg lesz oldva. Így látatlanban szerintem még mindíg jobban jár, mintha egy új telefont kellene vennie.

telkoe 2012.06.20. 12:23:48

@RipCat: Lehet a rendorsegre is menni es sirni hogy a csunya rendorbacsi nem buheralja vissza a lopott telefont.

A T uzleti vallalkozas es nem unatkozo netes megmondoemberek klubja, ezert nem fogja pistike jatekat javitgatni amit a csunya bacsik elrontottak.

XCat 2012.06.20. 12:25:19

@telkoe: Az üzlet lényege a profit. Ha a menedzsment a profitot csökkentő döntéseket hoz, le kell cserélni.

Be lehet helyettesíteni a résztvevőket. :)

telkoe 2012.06.20. 12:27:57

@regösbendeguz: En is sejtettem hogy fogalmad sincs az imei atirasrol (sem), de kedves toled hogy elismered.

telkoe 2012.06.20. 12:29:08

@RipCat: Ezert vannak ok ott te meg itt osztod a az eszt.

doggyfreestart 2012.06.20. 12:31:58

És most úgy, ahogy van, nem tudja a Tisztelt Poszt Toló a telefonját használni? Persze, ha majd el akarja adni, akkor problémás leszm, de addig simán megy a kamu IMEI-vel.
Amúgy a gyártó hozáállása is érthető: az IMEI definíció szerint egyedi, megváltoztathatatlan azonosító. Pont. Nincs rá gyári eljárás, hogy visszaállítsd. Az, hogy okos kínaiaknak dolgozó még okosabb románok és oroszok tudják, hogy ezt hogyan kell csinálni, az csak az ő leleményességüket dícséri.
Az autós hasonlattal élve: lehet, hogy ha valami baja van a kocsinak, akkor azt a szakszervíz megjavítja, de ha az alvázszámot kicserélik, arra nincs gyári eljárás. Sehol. Az a kocsi definíció szerint kuka, nincs hivatalos eljárás az alvázszám rekonstukciójára.
A T-Mobile meg ebben a kérdében ártatlan, nem úgy, mint a kereskedő. Ellene lehet polgári pert indítani, mert vagy fel kellett volna ismerine, hogy a hátlapon található IMEI nem egyezik a készülékével, vagy pedig ő üttette ki - valahol csak meg lehet fogni.

szanalmas 2012.06.20. 12:32:12

@predike:

Elég szar telefon lehet az, aminek elromlik a mikrofonja, ha ellopják!

szanalmas 2012.06.20. 12:35:52

@doggyfreestart:

Ha már szar autós hasonlattal jön mindenki, akkor inkább az hasonlít ehhez, hogy ellopják az autódat, lecserélik a rendszámot. Visszaszerzed, de kiderül, hogy nem szól a duda, viszont azt garanciában nem csinálják meg a márkaszervizben, mert nem az eredeti rendszám van rajta, hanem másikat kapott.

regösbendeguz 2012.06.20. 12:36:19

@telkoe: Abban ugye azért egyetértünk, hogy át lehet írni? Technikailag legalábbis igen.
A személyeskedést pedig kérlek (ha már így összetegeződtünk) tartsd meg magadnak.
Arra pedig külön kíváncsi lennék, hogy a sok "kőkemény jogkövető" vajon ugyanígy állna-e a dologhoz, ha őt érné százezres nagyságrendű kár azért, mert a szolgáltató annyira rugalmas, mint a faék. Vajon akkor is csak sóhajtva megvonná a vállát és azt mondaná: "Sajna így jártam..."?

É2I 2012.06.20. 12:38:56

@regösbendeguz: Lehet, én úgy tudtam igen.

Javítás lehet olcsóbban kijönne, de nem veszek rá mérget. Lehet egy olcsó kártyafüggetlen telóval jobban járna.

@telkoe: Még igazad is lenne, ha nem ezt a történést vizsgáljuk. Itt az előfizető vétlennek tekinthető és nem egy sunyi alak, aki feltör/töreti a telóját és amikor elromlik garanciában szeretné javíttatni. De hát - a nicked alapján gondolom - a mundér becsületét véded. :)

XCat 2012.06.20. 12:41:29

@szanalmas: Ezen hangosan felröhögtem. :)

telkoe 2012.06.20. 12:47:30

@RipCat: en viszont elegedett vagyok veluk :)

doggyfreestart 2012.06.20. 12:49:33

@szanalmas:
Rendszamot lehet újat csináltatni, alvázszámot nem. És igen, a hivatalos márkaszervíz hivatalos úton hamis vagy olvashatatlan alvázszámmal neki se kezdhet a javításnak, marad a döglött duda.

XCat 2012.06.20. 12:50:15

@telkoe: Én is. Egy elméleti problémát boncolgatunk, nem háborút vívunk. Én legalábbis, meg ahogy elnézem, a többség itt.

Egy topiccal arrébb például már nemannyira. :D

telkoe 2012.06.20. 12:54:04

@regösbendeguz: Technikailag igen, de nem a szolgaltato dolga / kotelessege megjavitani. Erti igy a nagyontapasztalt bacsi vagy probaljam meg meg egyszerubben elmagyarazni?

A kar nem a szolgaltato miatt erte, nem a szolgaltato feladata rendbehozni, nem a szolgaltatonal kell hisztizni. Ha van kedve / batorsaga csinaltassa meg egy sufniban ahol ilyen barkacsdolgokat csinalnak.

telkoe 2012.06.20. 12:59:13

@É2I: Attol meg hogy vetlen a Tnek nem lesz feladata hogy megcsinalja az ellopott / elrontott jatekat. Mundert nem kell vedenem, mert mezei ugyfelhez soha nem volt kozom, a Thez is eleg regen.

regösbendeguz 2012.06.20. 12:59:38

@doggyfreestart: Ha már ezt a hasonlatot nézzük, akkor szerintem az IMEI inkább rendszámnak volna tekinthető. Minden készüléknek van emellett egy gyári száma is, amit legalábbis sokkal nehezebb megváltoztatni (sok típusnál a NYÁK-ba is bele van maratva a gyári szám), míg az IMEI egy szoftveresen változtatható adatmező.

telkoe 2012.06.20. 13:00:35

@RipCat: Inkabb ugy nez ki hogy mindenki leirja hogy mit hisz arrol hogy mi jar...

XCat 2012.06.20. 13:06:07

@telkoe: Nos, a legtöbb c-nek van egyfajta marketingkommunikációja, amivel eladja a szarjait. Ez így van a ténél is. Az emberek többsége amikor megveszi őket, nagyjából azt várja, hogy ezt meg is kapja.
Ez persze nincs így, de amíg nincs gond, addig nem derül ki.

Nézd el nekik, hogy nehezen köszönnek el az illúzióiktól. :)

regösbendeguz 2012.06.20. 13:06:53

@telkoe: Már régóta nem arról van szó, hogy mi a szolgáltató kötelessége. Hanem arról, hogy (mivel hatóságilag tisztázva lett, hogy nem a felhasználó szándékából történt a dolog) egy kis segítőkészséggel és a szolgáltató technikai felszereltségével ez minimális költségből orvosolható lenne. Mindez elsősorban jóakarat kérdése volna és ezzel itt (ha jól láttam) mások is egyetértettek.

Bigben01 2012.06.20. 13:23:24

Sajnos a szolgáltató csak addig barátságos amíg el nem kötelezi magát az ember mellette hűségszerződéssel. Attól kezdve pedig a rabszolgájának tekinti az illetőt. Lehet panaszt tenni sok helyen, de majd kivágják magukat a "kisbetűs" részre hivatkozva.
Menj el a mobilárushoz, vágd szájon és vegyen neked egy mobilt.
Amúgy vele szemben nem indult eljárás orgazdaság miatt? Hiszen kétes eredetű árut forgalmazott, mely eredetéről nem győződött meg minden kétséget kizáróan.

Brian 2012.06.20. 13:26:03

@látjátok feleim szümtükkel: Az IMEI számot a gyártó adja a telefonnak nem a szolgáltató. A kártyát simán át lehet rakni másik telefonba. A 2 év az előfizetésre vonatkozik nem a telefonra. Mondjuk azt nem értem, hogy másik IMEI számmal miért nem működik a telefon de biztos van valami biztonsági "izé" ami nem teszi lehetővé. Viszont akkor meg nem értem mi értelme van megváltoztatni.

szanalmas 2012.06.20. 13:32:50

@telkoe:

Szerintem a bejegyzésből az sem derül ki, hogy a sértett ingyen akarja-e vagy sem.
De az tény, hogy a Trémobil gazdasági helyzetét megrengetné az eset, ezért egyszerűen elhajtják, mint a szalagcím is írja, mert az a telefon nem létezik!
Gyanítom, ha az ügyfél egyik haverja a Trénél lenne szervizes, semmilyen ügy nem lenne!

szanalmas 2012.06.20. 13:37:57

@doggyfreestart:

Bravúros logikával operálsz, de pont arról van szó, hogy az IMEI számot is meg lehet változtatni. Kérlek győzz meg arról is, hogy csak egyszer lehet egy életben és utána vissza már soha többé!

regösbendeguz 2012.06.20. 13:43:36

@Brian: Nehezen tudom elképzelni, hogy ne működjön másik IMEI számmal. Itt a poszter baja inkább vélhetően az, hogy a szerződés szövegezése szerint az IMEI megváltoztatása garanciavesztést eredményez. Ebből kiindulva - mivel nem ő csinálta - nem szeretné elbukni a garanciát. Sajnos erre úgy látszik, nincs lehetőség. A dolog másik fele, hogy nyilván szeretné használni a telefonját, ha már előkerült. Abban pedig segítségére lehetne a szolgáltató, ha akarna.

XCat 2012.06.20. 13:45:35

Kár hogy ilyenkor nincs itt Lapos. Ő tés. Biztos leselkedik a sarokból, és boldog.

droland 2012.06.20. 15:14:16

Drága telefont használtan veszek, előfizetésként pedig a full gagyit 0 forintért tartaléknak. Soha nem vettem drága telefont előfizetéssel, csakis pár hónaposan használtan kéz alól, hogy az előző tulaj bukja el a készülék árának 80%-át, ha már olyan hülye volt, mint a segg, hogy 0 km-rel sok sok 10.000forintért megvette.

Egy dolgot tehetsz, de azt már megtetted: tanultál belőle...

vizpocsekolo 2012.06.20. 15:22:05

@Dövan:

A rendőrök közül maximum a jogot végzett nyomozók és tisztek vettek a kezükbe Btk-n kívül Btké.-t is, úgyhogy nincs ezen semmi meglepő.:)

Eljárás meg erre nézve nem indul, mert már a nyomozásfelügyelő tisztnek tudnia kell, hogy mi a minősítés.
Elég nagy pancserség lenne egyedi azonosítóra minősíteni az esetet, mindenesetre ha ki is menne így, a vádelőkészítési szakaszban az ügyész úgy visszavágná, mint a kertkaput.

Más.
Nem arcolás akar lenni, de nem értem, hogy akinek lövése nincs a jogról, az miért akar okosnak látszani, és hülyíteni az összes többit olyan dolgokkal, amik olyan távol állnak a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.
A posztoló tanácsot kért, amivel kapcsolatban nem illik jogi tanácsot adni, ha nem megalapozott. A wikipédia és google másolgatásával pedig senkiből nem lesz jogász, maximum kontár, aki ügyesen félrevezeti a kérdezőt..

Már nem tudom hogy ki, de valaki még az érdekmúlást is idekeverte, ami után komolyan mondom, még a vis maiort is visszasírom.

Fogja már fel minden okos, hogy a TELEFON NEM TARTOZIK A HŰSÉGSZERZŐDÉSHEZ, a T-mobile nem a hűségszerződés alapján áll helyt a telefonért, hanem a fogyasztóvédelmi törvény alapján (garancia). A garancia meg nem terjed ki arra, hogy ha ellopják a telefont és megbuherálják - akkor sem, ha igazolni tudja a tulaj, hogy nem ő buherált. Pont azért nem számít hogy ki volt, mert a LOPÁS NEM VIS MAIOR.

Azért tart ott Magyarország ahol tart, mert mindenki baromira okos, aztán egyik ember ragasztja a másikra a hülyeséget - önkritika helyett meg mindenki maximum hőbörögni, meg szitkozódni tud, az egymásra mutogatásról nem is beszélve. Tisztelet a kivételnek.

vizpocsekolo 2012.06.20. 15:32:46

A topik lassan zárható szerintem, a hozzászólások több mint fele nettó baromság, azokkal az infókkal úgysem megy semmire a posztoló.

Összegzés:
Ha most csak a garancia miatt megy a hiszti és nem akarod a saját tanulópénzeden kicseréltetni a mikrofont, akkor fogd meg a telefonodat, a saját tanulópénzeden írasd vissza az IMEI számát és garanciáztasd (közben imádkozz, hogy nincs benne a rendszerben az afférod, és a telefonodban sem lesz nyoma annak, hogy hozzányúltak), vagy szoftveresen csinálj belőle papírnehezéket - de úgy, hogy bekapcsolni se lehessen semmivel. Beviszed hogy nem kapcsol be, és ki fogják cserélni - az igazi IMEI-t a kutya nem fogja tudni lecsekkolni.

Ennyi. Legközelebb meg vigyázz rá jobban.

U.I.:
Aki szerint azonos kategória a ZTE/Wayteq Libra és az Arc S (és ezt komolyan le is merte írni), az meg inkább gyurmával játsszon, ne okostelefonnal.

vizpocsekolo 2012.06.20. 15:39:34

Azt meg külön nem értem, hogy ha tizenezret ki tudsz fizetni egy előfizetésért havonta, akkor miért nem tellett egy havi 5-800 Ft-os biztosításra (A T-nél a vásárlástól számított 3 hónapig megköthetted volna), ami a készülékre vonatkozik, és a lopáskártól kezdve a töréskárig mindenre kiterjed a garanciától függetlenül.

Ha nem tájékoztattak erről a lehetőségről akkor megértem, ha meg szándékosan voltál fillérb*szó, akkor meg nem panaszkodni, ujjal mutogatni és siránkozni kéne, hanem magadra vetni. (mint a föld nélküli parasztnak.. tudod..)

XCat 2012.06.20. 16:26:51

@vizpocsekolo: A gazdag emberek azért gazdagok, mert fillérbaszóak, állítólag.

Amúgy nem érted te ennek a lényegét. Ez egy játék, semmi köze a joghoz, vagy a tanácshoz, de még a téhez is alig.

A posztoló bénázott, a té rugalmatlan, mindenkimás elmehet a picsába, nagyjából ennyi van.

É2I 2012.06.20. 17:17:38

@vizpocsekolo:
"A garancia meg nem terjed ki arra, hogy ha ellopják a telefont és megbuherálják - akkor sem, ha igazolni tudja a tulaj, hogy nem ő buherált. Pont azért nem számít hogy ki volt, mert a LOPÁS NEM VIS MAIOR."

És ez szerinted így van jól? Gratulálok!
Hány évig tanultad a faszkalapok által alkotott jogot? (Egyébként helyesen "a LOPÁS VIS MAIOR", már a mondandód alapján.)

Nem kell válaszolj, úgy is lesz valami frappáns paragrafus, tudom.

A jelszó: életszerűség; na ez nincs a törvényalkotás galaxis méretűre fújt halmazában.
Písz.

szanalmas 2012.06.20. 17:54:53

@vizpocsekolo:

Én írtam le a Librát, de akkor te most jogász-telefon szakon tanulsz, vagy szerinted 2 és félszer jobb az arc-s?
Hasonló kategóriát írtam, és nyugodj meg, 512 Mega RAM-mal minden android szopóág. Megnéztem a paramétereit, ez a szar ennyiért egyenesen átbaszás.

CID 2012.06.20. 18:42:58

@Sörböfi bácsi: Ha te tudsz ilyet, nyugodtan jelentsd és bizonyítsd. Tutti hogy ki lesznek rúgva a szagemberek. Persze az természetes, hogy az IMEI és a Sim lock módosítására van lehetőség de annak van nyoma a hivatalos nyilvántartásban !

CID 2012.06.21. 08:29:45

@vizpocsekolo: 60 nap az a három hónap !

vizpocsekolo 2012.06.21. 11:29:59

@É2I:

"Hány évig tanultad a faszkalapok által alkotott jogot?"

Elég ideje foglalkozom vele ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, hogy mi az ami alapvetően jól van, és mi az, ami teljesen rossz.
A lopás pont egy olyan dolog, aminél az esetek 99%-ában van az az elvárható gondosság, amivel elkerülhető hogy bekövetkezzen. A maradék 1%-ban is létezhet biztosítás, amivel orvosolható a kár. Egyébként nem is hinnéd, hogy a jog mennyire életszerű. Tény, hogy iszonyat bonyolult, a magyar jog meg különösen egy iszonyatosan túlszabályozó rendszer, de ez azért van, mert ilyen a társadalom. Minden problémát ami felmerül, az emberek hajlamosak jogi keretek között vizsgálni, emiatt legtöbbször túl nagy teher van a jogalkotó vállán, mert egyszerűen mindent kénytelen szabályozni. Ha nem így lenne (és ez a lopás -> vis maiorra is jó példa), annyi visszaélés lenne, ami jogosan verné ki a biztosítékot azoknál, akik becsületes, jogkövető állampolgárok.
Ezért van a sok visszásnak és igazságtalannak tűnő helyzet, mert nem lehet minden egyes emberre külön jogot alkotni, hanem csak az objektív szabályozás lehetséges.. Ezért lesz olyan, akit annak ellenére súlyt hogy becsületes, más meg ha mindenáron a kiskaput keresi és potyázik, előfordulhat hogy talál - pont a túlszabályozottság miatt mindig vannak rések.

A jogi egyetemről sokan hiszik azt, hogy agymosás, ami nem igaz. Egyszerűen amikor az ember többtízezer oldalnyi szakirodalmat tanul meg és idővel átlátja a rendszerét és megérti hogy mi miért van, az ad egy olyan objektív szemléletet, ami miatt nem tudunk egy adott személyre nézve megállapítani valamit, mindig előjön az érem másik oldala is, és ilyenkor legtöbbször az a végeredmény, hogy a társadalom egészének érdeke az, hogy potyázók ne kapjanak lehetőséget, hanem igenis ők is legyenek jogkövetők.
Písz. :)

U.I.: A jogot nem 'faszkalapok' gyártották, hanem az évezredes társadalmi fejlődést tükrözi.

szanalmas:
Eredendően jogász vagyok, némi kütyümániával és elektronikai érzékkel, nem hinném, hogy a kettő kizárja egymást.:) Az Arc S pedig ha nem is két és félszer, de kétszer mindenképpen jobb, egy egész más dimenzió. Míg a librában van a 3,5"-es kijelző mellett egy Qualcomm MSM7227 600 Mhz-en ARM V6-os utasításkészlettel, addig az Arc S-ben van egy 4,2"-es kijelző mellett egy MSM8255T 1,4 Ghz-en, ARM V7-es utasításrendszerrel. Mondjuk azt, hogy teljesen más ligában focizik a kettő.
Pusztán az 512 ram nem indokolja, hogy két cuccot egyenrangúnak tekintsünk.. Szerintem.
A kétszer jobb mellett a fél pedig az, amit a Sony még belepakolt, plusz a sokkal jobb kamera, a karcálló kijelző, a szoftvertámogatásról nem is beszélve.
Na de mindegy is.

tildy:)
Köszi, elkerülte a figyelmem. Mondjuk innentől kezdve nem világos, hogy miért született a poszt egyáltalán..

CID:
Köszi, ezek szerint megváltoztatták, mikor utoljára mobilt vettem, még 3 hónap volt.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.21. 11:30:00

@vizpocsekolo: "Fogja már fel minden okos, hogy a TELEFON NEM TARTOZIK A HŰSÉGSZERZŐDÉSHEZ, a T-mobile nem a hűségszerződés alapján áll helyt a telefonért, hanem a fogyasztóvédelmi törvény alapján (garancia)."

Felfogtam. Azonban a T-mobil a telefonért azért köteles helyt állni, mert adás-vétel keretében eladta a posztolónak. Az adásvételtől meg el lehet állni érdekmúlás miatt.

Amennyiben az IMEI szám a szerződésnek fontos része ( úgy tűnik több hozzászólásból, hogy az, értelmezésem szerint a szerződés tárgya az x IMEI számú telefonkészülék ), így annak megváltozása kihat a szerződésre is. Amennyiben más telefon készülékre is kiterjed a hűségszerződés ( más készülékket is használhat a vevő szerződés megszegése nélkül ), akkor a telefon ellopása kizárólag a posztolóra tartozik, ha viszont csak az x IMEI számú készülékre vonatkozik, akkor igen is van feladata a szolgáltatónak.
Szerény véleményem szerint, az ilyen típusú szerződések kapcsolt szerződések, egyrészt a szolgáltató kedvezményekkel elad egy telefont a vevőnek akkor, ha az megköti a hűségszerződést is. Talán csak-csak akad összefüggés a két szerződés közt.

"Azért tart ott Magyarország ahol tart, mert mindenki baromira okos, aztán egyik ember ragasztja a másikra a hülyeséget..."

Talán inkább az a baj, hogy a telefonvásárlási szerződés, meg a hűségszerződés annyira "egyértelmű", hogy azt a posztoló segítség nélkül nem tudja értelmezni, ( nekem nincs mobilom, ezért nem ismertem ezt a vásárlási konstrukciót, csak a PTK-t ), és ezért kért ötleteket. Ha ezzel bajod van, ne gyere ilyen lapokra, nyiss tanácsadó irodát.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.21. 11:40:05

@vizpocsekolo: "Minden problémát ami felmerül, az emberek hajlamosak jogi keretek között vizsgálni, emiatt legtöbbször túl nagy teher van a jogalkotó vállán, mert egyszerűen mindent kénytelen szabályozni."

A több, mint ötezer törvény, meg rendelet mellett kell ezen csodálkozni?
Az pedig nem igaz, hogy emiatt kénytelen mindent szabályozni a jogalkotó. Az csak az utóbbi időben jött divatba, hogy még a levegő vételt is jogszabállyal irányítanák. A poszt csa egyszerű adásvételi, és szolgáltatási szerződésekhez kötődik, ezért valahogy nem egészen érteni, hogyan jön ide a jogalkotási kényszerképzet.

vizpocsekolo 2012.06.21. 11:48:39

@látjátok feleim szümtükkel:

Úgy jön ide, hogy olvasd el az előzményt, amire válaszoltam. Ha nem lenne ennyi törvény és rendelet, a leleményes magyar téglánként széthordaná az országot.

Egyébként a posztoló egy szögegyszerű dolgot vázolt fel, nevezetesen a T-mobiletól akart kártalanítást a kvázi saját butaságáért olyan áron, hogy a T a kártalanítással bűncselekményt követett volna el. Ez minden.
Erre végül megint jött a sok 'leleményes magyar', aki rögtön kiskaput talált, és aki 'jogi keretek között szemlélve egy nüansznyi problémát', máris tudta, mit kell csinálni anélkül, hogy halvány fogalma lenne arról, amit a gugliból bemásolt.

vizpocsekolo 2012.06.21. 11:55:53

@vizpocsekolo:

"Felfogtam. Azonban a T-mobil a telefonért azért köteles helyt állni, mert adás-vétel keretében eladta a posztolónak. Az adásvételtől meg el lehet állni érdekmúlás miatt."

Nem, az érdekmúlás még mindig nem tartozik ide. Akkor állhatsz el érdekmúlás miatt az adásvételi szerződéstől, ha még nem teljesült. Ha már igen, akkor semmiféle elállásnak nincs helye, maximum szavatossági igénnyel élhetsz, ami meg jelen esetben a garancia, de ezt már kitárgyaltuk.

Olvass ennek utána még egyszer.

Xezs 2012.06.21. 20:58:47

@John Nethem: Nem tetszelegnek hatóságként egyáltalán. Ezt csak a te kisebbségi komplexusod mondatja veled. A cég azt teszi, amit racionálisan tennie kell: Nem hagyja hogy az ügyfél a saját balfaszságát rájuk hárítsa.

Nem tudom már máshogy magyarázni, ha nem érted akkor hagyjuk.

Xezs 2012.06.21. 21:02:26

@John Nethem: Baszod, a hűségszerződés egy közös beleegyezésen alapuló szerződés, senki sem kényszerít rá, hogy aláírd.

Tényleg nem érted a lényegét?

A cég azt mondja neked, hogy odaadom neked ezt az 50 ezret érő telefont 20 ezerért, de cserébe te megígéred és aláírod, hogy 2 évig az ügyfelem maradsz.

Te tényleg nem látod az előnyét ennek?

De tudod mit, hagyd a picsába, vegyél akkor szolgáltatófüggetlen telefont kétszer annyiért, JOGOD van hozzá mert jogállamban élünk. Senki sem fog lámpavasra lógatni, ha így teszel és nem a T-nél vásárolsz.

Sőt, telepíts adótornyokat, építs hálózatot, függetlenítsd magad minden szolgáltatótól.

LÁZADJ FEL!

Xezs 2012.06.21. 21:06:31

@Zigomer Trubahin: Netről túrsz warezt és kikódolod magadnak, ne legyél béna :)

Xezs 2012.06.21. 21:39:39

@nyünyüge: Milyen x idő? Azonnal letiltódik, a kibocsátó bank egyszerűen visszautasítja a POS/ATM terminál kérését.

nyünyüge 2012.06.21. 22:41:55

@Xezs: a gyakorlatban nincs 'azonnal', föleg mert bizonyos értékhatárig kiszolgálják az ügyfelet az automaták akkor is, ha a számlavezető bank rendszere nem elérhető.

Xezs 2012.06.21. 22:50:41

@nyünyüge: De mivel 99,99%-ban elérhető, ezért szinte mindig a kibocsátó bank a jóváhagyó.

Amiről te beszélsz az valóban létezik, mármint hogy a kártyatársaság a jóváhagyó, de az csak nagyon ritka esetben fordul elő.

A kártyatársaságnál valóban több idő a letiltás, de a banknál nem.

babel 2012.06.23. 13:38:22

Sosem írtam át IMEI-t és nincs is tervbe véve, de mint a területen tevékenykedő informatikusnak, halvány elképzelésem van, hogy is működhet ez?

A gyártónál a készülékbe kerül egy PROM/EPROM/EEPROM (nem mindegy, majd kitérek rá) amibe a gyártás során beégetik az IMEI-t. Bármilyen ~PROM az illető, az a működés, hogy kezdetben minden bit 1-es, s ahol kell, ott "nagy" áramerősséggel szakadást hoznak létre, és ezeket a biteket átállítják 0-ba. Ezeket PROM esetben később a Jóisten kivételével SENKI nem állítja vissza 1-be, mert nincs rá lehetőség.

Azt meg lehet tenni, hogy egy-két további bitet is átállítanak 0-ba, mert el lehet égetni a megfelelő berendezéssel ezeket. A tolvajoknak ez elég, hiszen 1-2 bit megváltozásával ez már egy másik IMEI szám lesz, ami nem egyezik a készülék eredetijével, így a központi adatbázisban letiltottal sem, vagyis amíg véletlenül ezt a másik IMEI-t is le nem tiltják (hiszen lehet belőle egy másik, eredeti is a világban), addig a készülékkel lehet vígan telefonálni, hiába lopott.

A helyzet annyiban más, ha a készülékben EPROM/EEPROM van, mert akkor az törölhető, igaz, csak az egész egyben, tehát a gyári teljes software is ugrik, de azt vissza lehet tölteni, ekkor elvileg az IMEI visszaállítható, de gondolom pont ezért NEM ezt a megoldást alkalmazzák a gyártók. (Kezdetben biztos volt ilyen, de már leszoktak róla, amennyire én tudom.)

Vagyis a helyzet az, hogy az eredeti IMEI 99% eséllyel valóban nem állítható vissza. A készülékgyártó elvileg legyárthat egy új, ilyen IMEI számú készüléket (ill. új alaplapot, rajta a PROM-mal), de nem hiszem, hogy hajlandó lenne rá.

Vagyis ne hagyjátok el a telefonotokat, vigyázzatok rá, és ha mégis ellopják, akkor inkább legyen rá biztosításotok (lehet ilyet kötni), mert ennek a következményeiért sem a gyártót, sem a forgalmazót, sem a szolgáltató nem terheli semmi jogi felelősség.

Ui. Jópofizni lehet, multikat szidni divatos dolog, csak ebben az esetben kár.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2012.06.25. 13:44:54

nemtudom volt-e említés róla, de az illető végül kapott egy vadiúj telefont az ellopott helyett.

zalatov 2012.06.26. 00:05:08

Gyerekek! A szolgáltató miért üttetne ki imeit? Ha függetlenítést végez, akkor sem változik az imei. A gyártó miért változtatná az imeit? Az imei megváltoztatása bűncselekmény. Ráadásul senki másnak nincs szüksége rá, csak a piacos gengszterekenk. Ezek után kérdés, hogy miért lenne erre felkészülve egy szolgáltató? Olyan mintha Trabant-motort tetetnék a Mercimbe, majd bemennék a márkaszervizbe reklamálni, hogy nem megy rendesen, cseréljék vissza! Ezt a posztoló keményen bebukta! Képzelem mekkora röhögés lehetet a T-nél amikor távozott. Balek!

beltmaker 2012.12.30. 09:10:19

@XCat: Az Egyesult Kiralysagban elek. Termeszetesen itt is lopnak mindent, telefont is. A megoldas nagyon egyszeru. Biztositas!! Itt a bankszamladhoz adnak biztositast mindenre. Tv, DVD, Fenykepezogep, Mobil stb... Vasarlast koveto napokban bemegy az ember a bankba es INGYEN (mivel a bankszamla elofizetesi dija tartalmazza) kotsz biztositast a keszulekre. Tovabba a lopott telefon keszulek Anglia teruleten soha tobbet nem hasznalhato es igen komolyan veszik az ilyen es ehhez hasonlo bejelenteseket a rendorsegen.

Bender (törölt) 2013.03.11. 19:41:59

Ilyankor kell szétszedni a telót óvatosan és piezós öngyújtóval itt-ott beleszikrázni. Lehetőleg minden IC kapjon belőle... Ha nem indul el a teló esetleg a nand is kinyiffant benne, akkor már nincs az az ember, aki megmondja, hogy buherált. És még a hiba okát sem fogják megtudni, ha normálisan rakod össze => Alaplap csere, bejegyzés a garilapon az új IMEI számmal és boldogság.
süti beállítások módosítása